Rózsa Dávid: „A mögöttünk lévő bő két évszázad már eldöntötte, hogy a nemzeti könyvtár, amíg világ a világ – élni, gyarapodni és szolgáltatni fog.”

2022. december 07. 06:01 - nemzetikonyvtar

A 2022. november 25-én megnyílt Esszencia című első állandó kiállításunk megnyitóján többek között jelen voltak dr. Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár (KIM), Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, valamint Poprády Géza és Tüske László, könyvtárunk korábbi főigazgatói, továbbá a könyvtár partnerszerevezeteinek képviselői és munkatársai és a Haydneum művészei.

img_6786.jpg

Rózsa Dávid, könyvtárunk főigazgatója és Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára

Rózsa Dávid főigazgató beszéde:

Tisztelt Államtitkár Úr, Főtanácsadó Asszony!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!

Életemben nem láttam még ilyen ragyogónak egyetlen borongós november végi napot sem. Őszintén bevallom, büszkén, megilletődve és egyben meghatva állok Önök előtt. Az elmúlt negyedszázadban számtalanszor, nagyon különböző időszakokban fordultam meg az Országos Széchényi Könyvtárban, míg aztán elért az a megtiszteltetés, hogy magam is részt vehetek az intézmény életének alakításában. Arról az intézményről beszélek, amelytől személyesen is nagyon sokat kaptam, és amely nemzedékek sokasága számára jelentett-jelent kiindulást és ösztönzést, tanuló- és kutatóbázist, munkahelyet, feltöltődést és kikapcsolódást.

A nemzet könyvtára 220 éves. 1802. november végén Széchényi Ferenc gróf eltökéltsége révén szentesítette I. Ferenc uralkodó a nemzeti gyűjtemény alapításának okiratát. Ahogy Csokonai írta ugyanekkor: „Széchényi tsendes virtusa bétöré / az ólom éjnek százszeres ajtajit, / és nemzetünk kertébe rakta / a siket Élizium babérit”. A nagylelkű mecénás magántulajdonú hungarikagyűjteményét adta a nemzetnek, lefektetve ezzel a magyar nemzeti könyvtár alapjait, és meghatározva annak fő gyűjtőkörét. Már ekkor olyan mennyiségű anyag gyűlt össze, hogy az mai léptékkel is elismerésre méltó: majd tizenkétezer nyomtatványt, 1150 kéziratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, bő kétezernyi nemesi címert tartalmazott. Ezt egészítette ki két és félezer érem és számos régiség, képmás.

A gróf kiváló politikus is volt, hiszen bő félév alatt minden engedélyt, így a királyi aláírást is megkapta elképzelése, és első helyszínül Pest szívében a pálosok egykori kolostorát jelölték ki az intézmény számára. A Széchényi Országos Magyar Könyvtár létrejöttéről a korabeli sajtó is hosszan cikkezett, és kötelespéldány-jogosultsága már ekkortól élt. Kalandos volt mind a gyűjtemény, mind az őket kísérő könyvtári őrök és épületek sorsa. Költözések; háborús, világháborús veszélyek, árvíz előli menekítések; sorolhatnánk a megpróbáltatásokat. 1807-ben a Nemzeti Múzeum alapjai is megszületnek a könyvtári gyűjtemény által, és évtizedekre összefonódik a két intézmény sorsa. A hosszú XIX. század, aztán a XX. század folyamán számtalan felajánlás és megvásárolt hagyaték növelte a könyvtár állományát (elégedjünk meg e helyt Jankovich Miklós, Apponyi Sándor, Todoreszku Gyula nevének megemlítésével), s olyan nagyságok kéziratai, könyvtára találhatók meg nálunk többek között, mint Kossuth Lajos, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc, Erkel Ferenc, a Babits házaspár, Vas István vagy Keresztury Dezső. Nemzeti Himnuszunk, Nemzeti dalunk és Szózatunk március 14. óta látható könyvtárunk Vershaza-terében.

d_sos20221124002.jpg

Rózsa Dávid, könyvtárunk főigazgatója

A körülöttünk látható kiállítás messze több, mint az elmúlt 220 év emlékezete: hirdetjük, hogy könyves nemzet a magyar, s művelődéstörténetünk évszázadait beszéljük el újszerűen, korszerű eszközökkel, az aktuális tudományos eredmények alapján. Célunk az volt, hogy a két szinten, magyar és angol nyelven is olvasható bemutató egyszerre legyen hagyománytisztelő és modern, és látható legyen benne mindaz az érték, esszencia, amely meghatározza az OSZK, s ami ennél is sokkal fontosabb: nemzetünk identitását.

Alapítói csarnokunkban nemcsak arisztokrata alapítóink, hanem a XV. századi Európa csodája, a Corvina-könyvtár mint uralkodói előzmény előtt is tisztelgünk. Hiszen már a XIX. századi kortársak számára is tökéletesen világos volt – s ennek ad hangot bejáratunknál a Berzsenyi Dánieltől és Kresznerics Ferenctől származó egy-egy szövegrészlet is –, hogy a nagyrészt megsemmisült, maradványaiban szétszóratott Corvina és a frissen a nemzetnek ajándékozott Széchényi-téka egy szellemi egységet alkot. Ennek jegyében dolgozunk május óta virtuális Corvina-újraegyesítési projektünkön, amelynek keretében a világ 44 őrzőhelyéről sorra érkeznek a csodálatos kódexek digitális verziói, s a megmaradt kódexek immár több mint felének bírjuk közlési engedélyét.

img_6911.jpg

A nemzeti könyvtár Esszencia című állandó kiállítása megnyitójának közönsége

Hölgyeim és Uraim!

A mögöttünk lévő bő két évszázad már eldöntötte, hogy a nemzeti könyvtár, amíg világ a világ – élni, gyarapodni és szolgáltatni fog. Folyamatos megújulásra törekszünk, mindazonáltal a gyökereinket sem felejtjük és nagyon köszönjük az olvasók és a támogatók munkánkhoz nyújtott segítségét.

220 évesek vagyunk, de a jövőt építjük minden tevékenységünkkel. Köszönöm azt a kitartó és áldozatos munkát, amelyet a könyvtár munkatársai a kiállítás előkészítése során véghez vittek: terveztek, írtak, fordítottak, gyűjtöttek, kisfilmet készítettek. Hatalmas összmunka eredménye, amit Önök most látnak. Kurátoraink: Sudár Annamária, Zsupán Edina, Elbe István, Földesi Ferenc és Szovák Márton; építészünk: Gazdag Mária; grafikusunk: Takács Tamás. A múzeuminformatikai eszközöket a 2KAL Informatikai és Szolgáltató Kft.-nek, a kiállítás kivitelezését és az alapítói csarnok világításának korszerűsítését a Formalabor Tervező és Szolgáltató Kft.-nek köszönhetjük.

Bár hosszú hónapok teltek el az ötlet megszületése és e megnyitó között, most mégis olyan, mintha varázsütésre változott volna meg minden. Őszintén remélem, hogy vendégeink is egy különleges világban érzik magukat, ahová jó lesz újra meg újra betérni.

Megköszönve, hogy meghívásunkat elfogadták, nagyon örülök, hogy mindezt Önökkel együtt ünnepelhetjük. Kívánok minél több meghitt percet a kiállítás megtekintése során!

Rózsa Dávid

img_3195.jpgSudár Annamária kurátor tárlatvezetése a megnyitó díszvendégeinek

komment

Giday Kálmán szegedi pedagógus, várostörténész – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 29. rész

2022. december 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 91. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat kilencvenegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Giday Kálmánt és gyűjteményét mutatja be.

Giday Kálmán (1919–1989) Fényeslitkén született. A középiskolát a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, az egyetemet történelem–földrajz szakosként szintén Debrecenben végezte. 1942-ben kapott diplomát. A II. világháború idején behívták katonának. 1944-ben átmenetileg Debrecenben, majd 1945 és 1948 között a makói Csanád Vezér Gimnáziumban tanított. Megszervezője és első igazgatója volt a József Attila Népi Kollégiumnak (1946–1948). 1948-ban a szegedi Dugonics András Állami Gimnáziumba helyezték egy évre, majd a helyi Állami Ipari Gimnáziumban tanított mint történelem–földrajz szakos tanár, emellett a tanári és ifjúsági könyvtár őre is volt. 1953–1955-ig az intézmény vezetője lett. Igazgatósága alatt vette fel az iskola Szeged nagy műveltségű, széles látókörű mérnökének, Vedres Istvánnak a nevét: 1. Sz. Vedres István Építőipari Technikum. 1956 végétől nyugdíjba vonulásáig, 1980-ig Budapesten dolgozott: a budai Arany János Gimnáziumban tanított, majd egy diákotthon igazgatóhelyettese lett. Ezután Szegedre visszaköltözve helytörténeti kutatásokat végzett.

1_foto_giday_kalman_portre-_a_nekrologbol_j3_opti_varia.jpg

Giday Kálmán portréfotója. Forrás: Giday Kálmán búcsúztatása. In. Tóth Ferenc: Makó igézetében, Makó, 2014. – „Örökség – Kultúra”. Oktatási Elektronikus Könyvtár

Sokat publikált. Szakíróként értekezett Debrecen földrajzáról, Makó társadalmáról és történelméről; Szeged vonatkozásában a Magyar Gyermektanulmányi Társaság szegedi fiókköréről, a Dugonics Társaságról, a piarista gimnáziumról. Kutatta Szeged sajtó-, színház- és mozitörténetét, dohány- és paprikatermelését, értékes forrásfeltárást végzett a szegedi szecessziós építészetről. Írt a budai Arany János Intézet történetéről is. Cikkei a Századokban, az Élet és Irodalomban, a Somogyi-könyvtári Műhelyben, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyvében, a Csongrád Megyei Honismereti Híradóban, a Debreceni Szemlében, illetve két helyi lapban: a Délmagyarországban és a Csongrád Megyei Hírlapban jelentek meg. Rendszeresen részt vett néprajzi és helytörténeti pályázatokon.

Emellett foglalkozott a szegedi ex libris történetével is. A szegedi kisgrafikakör (KBK) aktív tagja lett, e tekintetben széles körű szervezőtevékenységet fejtett ki, az évek során jelentős kisgrafikai gyűjteményre tett szert. Saját névre szóló könyvjegyeket is készíttetett, főleg történelmi vonatkozásokkal. Oláh István grafikusművész alkotásán például Julianus és Gerhardus barát szobra (Antal Károly alkotása, 1937) jelenítődik meg, mely napjainkban a Budavári Hilton Szálló Dominikánus udvarában látható.

1_kep-giday_kalman_gr_olah_istvan_g_301_85x57_opti.jpgOláh István fametszete. Jelzet: Exl.G/301 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Giday kedvelte a portrékat bemutató ex libriseket. Helyi vonatkozású grafikák készíttetésével csatlakozott a Szeged hírességeinek emléket állító Szegedi Pantheon-sorozathoz, melyet Krier Rudolf, a KBK helyi titkára indított el. Ennek részeként a szegedi Bakacsi Lajossal – a kisgrafikakör tagjával, a Vedres István Építőipari Szakközépiskola tanárával, festő- és grafikusművésszel – több ex librist is készíttetett az 1980-as években a saját nevére szólóan. Ezek egyike Vedres Istvánt (1765–1830), Szeged város főmérnökét ábrázolja. Giday 1981-ben Vedres István életrajzát is megírta.

2_kep-giday_kalman_gr_bakacsi_l_111x72_g_300_opti.jpgBakacsi Lajos linómetszete (1984). Jelzet: Exl.G/300 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Reizner Jánost (1847–1904), a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum első igazgatóját, a szegedi helytörténeti kutatás jeles képviselőjét és Domokos László (1882–1973) szegedi születésű költőt, újságírót is idézi egy-egy ex libris a sorozatban, az alkotó ugyancsak Bakacsi Lajos. Domokos maga is gyűjtött és rendelt ex libriseket.

3_kep-giday_kalman_domokos_laszlo_gr_bakacsi_lajos_105x81_1987_op95_szilagyi_exl_15_opti.jpgBakacsi Lajos linómetszete (1987). Jelzet: Szilágyi exl/15 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A szegedi egyetemre járó József Attila (1905–1937) költő portréját ábrázoló ex libris is illeszkedik a művek közé.

4_kep-giday_kalman_gr_bakacsi_l_113x76_szilagyi_exl_16_opti.jpgBakacsi Lajos linómetszete (1986). Jelzet: Szilágyi exl/16 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A szegedi szecessziós stílusú építészet kiemelkedő képviselője, Magyar Ede (1877–1912) és Tömörkény István (1866–1917) író – a Szegedi Híradó és a Szegedi Napló, emellett a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum munkatársa, majd igazgatója – is szerepel Giday ex librisein. Utóbbi alkotáson, Fery Antal fametsző munkáján a portré mellett a szegedi dóm épülete látható.

5_kep-giday_kalman-inm_tomorkeny_i_graf_fery_a_92x89_j3_k_opti.jpgFery Antal fametszete (1986) – Magángyűjtemény

Joachim Ferenc festőművésznek Szekerke Lajos szegedi jogász részére szóló ex librise – gondolkodó nővel – az egyik legkorábbi szegedi ex libris, mely már 1907-ben publikálásra került Az Idő című folyóiratban. Ez adta az alapját Bakacsi egy sorozaton kívüli ex librisének, szintén Giday Kálmán rendelésére, a szegedi grafika 80. évét (1908–1988) ünnepelve.
Dr. Giday Kálmánt Makón helyezték örök nyugalomra. Hagyatéka – dr. Apró Ferenc ügyvéd, helytörténész szorgalmazására – a szegedi Móra Ferenc Múzeumba került.

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész

komment

„Könyvtár, ami összeköt” 2022

2022. december 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok együttműködése

A „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogram célja, hogy elősegítse a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok tapasztalatcseréjét, szakmai együttműködését, kapcsolatépítését. Az Országgyűlési Könyvtárban eltöltött egy hónap alatt a résztvevőknek lehetőségük van a közös munkavégzésére, a magyarországi könyvtári rendszer megismerésére, egy teljes körű szakmai továbbképzésre, valamint a saját könyvtárosi tevékenységük bemutatására. A programra idén 2022. szeptember 24. és október 23. között került sor, melyen  hat ösztöndíjas és hat budapesti könyvtár által delegált vett részt.

1_kep_opti_14.jpgA „Könyvtár, ami összeköt” 2022 ösztöndíjprogram résztvevői

Az első hét középpontjában az Országgyűlési Könyvtár, az Országgyűlési Múzeum és az Országgyűlési Hivatal egyes szervezeti egységeinek megismerése állt. Találkoztunk a könyvtár Gyűjteményszervezési, Szakreferensi, Olvasószolgálati és Tartalomszolgáltató Osztályának munkájával, részletes tárlatvezetés keretében megnéztük az Országgyűlési Múzeum történelmi kiállítását, emellett megismertük az Országház Könyvkiadó kiadványait és a Hungaricana közgyűjteményi portált is.

2_kep_opti_15.jpgAz Országgyűlési Könyvtár olvasóterme 

Az első hét meghatározó élménye volt az Országház épületének megismerése. Kivételes lehetőségnek számít, hogy a program keretében láthattuk az épület impozáns tereit, nem beszélve azokról a közgyűjteményi kincsekről, muzeális dokumentumokról, melyeket az Országgyűlési Könyvtár őriz. Ezek közül jelentős Ghyczy Ignácz országgyűlési képviselő hagyatéka, mely a könyvtárnak ajándékozott első könyvgyűjteményt képezi. A muzeális könyvekben és periodikumokban is gazdag hagyaték főként német, francia, magyar és latin nyelven kiadott politikai, jogi, államtudományi, történeti, földrajzi, gazdasági, teológiai, hadtudományi, irodalomtudományi és szépirodalmi műveket tartalmaz. A hagyaték jelenleg a Ghyczy Ignácz kiállítótérben tekinthető meg.

3_kep_opti_15.jpgKiállítás Ghyczy Ignácz országgyűlési képviselő könyvtári hagyatékáról

Az első hét a bemutatkozásról, ismerkedésről is szólt. Mindenki bemutathatta saját intézményét és az ott végzett munkáját. Egymás feladatkörének megismerése hasznos kiindulópontot jelentett a szakmai párbeszéd kialakítására, ami az együtt töltött négy hét alatt tovább folytatódott, nemcsak egymás között, hanem a fogadó intézmények dolgozóival is. Az ösztöndíjasok az utolsó héten arra is lehetőséget kaptak, hogy visszamenjenek valamelyik intézménybe, ahol jobban elmélyülhetnek egy-egy szakterület vagy jó módszer elsajátításában. A programban való részvétel számomra azért is hasznos volt, mert olyan szervezeti egységeket ismertem meg, amelyek működésére eddig nem láthattam rá. Ilyen volt például az intézmények gyűjteményszervezési elveinek és a könyvtári katalógusok kialakítása mögötti munkafolyamatoknak a megismerése.

Bemutatkozáskor én is beszámoltam az OSZK Digitális Bölcsészeti Központjában végzett munkánkról, a kéziratos források digitális kiadásának, illetve az adatvizualizációk készítésének folyamatairól, ami azért is volt előremutató, mert több résztvevő jelezte, hogy használná az anyagainkat könyvtári foglalkozásokhoz, vagy saját kutatásaihoz szeretné elsajátítani a módszereinket.

4_kep_opti_11.jpgBemutatkozó előadások az Országgyűlési Könyvtárban

A program lehetővé teszi, hogy fontos intézmények működését megismerjük Budapesten és vidéken egyaránt. Ezáltal nem mindennapi helyekre nyerhetünk bepillantást.

A második héttől több budapesti intézménybe is eljártunk. Ellátogattunk az MTA Könyvtár és Információs Központba, ahol Gaálné Kalydy Dóra általános főigazgató-helyettes ismertette a könyvtárral kapcsolatos főbb tudnivalókat, az intézmény gyűjtőkörét és feladatait, majd Haffner Rita, a Tájékoztatási és Olvasószolgálati Osztály vezetője tartott előadást a könyvtár történetéről. A kézirattárban Babus Antal főosztályvezető mutatott be számos felbecsülhetetlen értékű kötetet, többek között egy corvinát, Madách Imre Az ember tragédiája című művének kéziratát, Arany János híres Kapcsos könyvét és a Rohonci-kódexet. A Keleti Gyűjtemény kincseibe is betekintést nyertünk: buddhista, arab és török kötetek és dokumentumok eredetét, történetét ismertették a kutatók.

5_kep_opti_8.jpgKeleti Gyűjtemény, MTA Könyvtár és Információs Központ

A Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtárában az intézmény vezetője, Baranyai Péter fogadott és mutatott be muzeális könyveket a gyűjteményből. Majd a piarista könyvtárral szorosan együttműködő Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtárában Török Beáta vezetett végig.

6_kep_opti_8.jpgA Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtárának olvasóterme

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban sokszínű könyvtári gyűjteménnyel találkoztunk. Az intézmény a magyar oktatással, és neveléstörténettel foglalkozó szakirodalmat, valamint a hazai gyermek- és ifjúsági irodalmat gyűjti. A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában a program delegáltja, Hajdu Attila vezetett végig, majd Derda Dávid kézirattárostól megtudtuk, milyen levéltári dokumentumok kapcsolódnak a könyvtár gyűjtőköréhez.

7_kep_opti_7.jpgA Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának olvasóterme

Tartalmas programmal várt az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár is. Megismerkedtünk a könyvtár több száz évre visszanyúló múltjával, bejártuk az épület ikonikus tereit: az olvasótermet, az irodákat, a raktárat, a restaurátorműhelyt, valamint több száz éves kódexeket, könyveket és térképeket tekinthettünk meg.

8_kep_opti_5.jpgSutóczky Kinga könyvtáros vezetése az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Központi Könyvtárban és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban tett látogatások betekintést adtak a több tagkönyvtárral rendelkező intézmények működésébe is.

A programnak könyvtárunk is helyet adott. Az épület tereit, az olvasótermeket, raktárakat, irodákat bejárva a kollégák ismertették az intézmény történetét és a különböző szervezeti egységek működését. Kifejezetten hasznos volt olyan módszertani gyakorlatokról is hallani, melyek esetenként más intézményekbe is adaptálhatók. Ilyen volt például a Digitálistartalom-fejlesztési és -szolgáltatási Osztály munkafolyamatainak ismertetése. Az OSZK arra is figyelt, hogy interaktívvá tegye a tartalmas programsorozatot, így a Kutatási és Különgyűjteményi Osztály egy kvízzel készült nekünk és kipróbálhattuk a Széchényi-kód játékot is.

9_kep_opti_4.jpgCsirmazné Rezi Éva előadása az Országos Széchényi Könyvtárban

Kivételes lehetőség, hogy a program résztvevőiként láthattunk történelmi, szellemi és kulturális örökség részét képező kincseket. Számomra ezek kiemelkedő élmények voltak. Nem mindennapi lehetőség ilyen helyekre eljutni, nem beszélve azokról az elhivatott szakemberekről, akikkel találkoztunk.

A programot a vidéki intézmények látogatása még színesebbé teszi, így széles körű szakmai merítést biztosít a résztvevők számára. Az első hétvégén a csapat a zirci Ciszterci Műemlékkönyvtárba, majd a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtárba látogatott el. A második hétvégén a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárat és a győri Kisfaludy Károly Könyvtárat ismerhettük meg.

10_kep_opti_4.jpgA Pannonhalmi Főapátság Könyvtára

A harmadik héten a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár két központi épületét, valamint a Fejér Megyei Levéltárat látogattuk meg, majd az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár következett. Az utolsó héten pedig Szentendrén tettünk látogatást, ahol megnéztük a Szerb Egyházművészeti Gyűjtemény állandó és időleges kiállítását is.

11_kep_opti_2.jpgA Fejér Megyei Levéltár raktárában

Sokféle könyvtárból, sokféle munkakörből és tapasztalattal érkeztünk a programra, így az is változó volt, hogy ki miből tud meríteni a saját munkájához kapcsolódóan. Egyes kisebb, vidéki könyvtáraknál az olvasók elérése, vagy alapvetően a könyvtárhasználati kultúra kialakítása is feladatot jelent. Mások, akik nagyobb könyvtárakból érkeztek, inkább egyes szakterületek módszertanáról tudtak új ismereteket elsajátítani. A széles körű programsorozat lehetővé tette, hogy mindenki elsajátíthasson a saját munkájához köthető új ismereteket, nézőpontokat.

A könyvtárak látogatásainál a digitalizálási tevékenységekről is kaptunk beszámolókat. Az intézmények többségében törekednek az egyes gyűjtemények online elérhetővé tételére. Sok helyen a digitalizálási folyamatok még kezdetleges szakaszban vannak, viszont több jó példát láthattunk saját online adatbázisok létrehozására is. Az intézmények törekednek a katalógusok távoli elérésének kialakítására, valamint az online elérhető, teljes szövegű tematikus gyűjtemények és adatbázisok online katalógusokkal való összekapcsolására.

A könyvtáros programmal párhuzamosan zajlott a muzeológusoknak szervezett „Múzeum határok nélkül” rendezvénysorozat is. Több programon velük együtt vettünk részt, ami azt is jelentette, hogy nemcsak könyvtárakba, hanem múzeumokba is ellátogattunk. Közösen néztük meg a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárát és vettünk részt a múzeumkerti sétában, valamint a Néprajzi Múzeum időszaki kiállítását is láthattuk. A közös programok lehetőséget adtak a szakmai kapcsolatok további bővítésére, valamint egyes szakmai kérdések több szempontú megközelítésére.

12_kep_opti_2.jpg

A „Könyvtár, ami összeköt” 2022 ösztöndíjprogram résztvevői a Parlamentben

Összességében a programban való részvétel nemcsak sok értékes élményt és új ismeretet adott, hanem megismerhettem a magyarországi könyvtári rendszer és az egyes könyvtári egységek működését is. Ezzel egy időben az OSZK működésére és intézményközi szerepére is nagyobb kontextusban láthattam rá. Bízom benne, hogy a „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogram még sokáig folytatódni fog és mások is megtapasztalhatják ezt az élményt, valamint tovább erősödhet az a széles kapcsolati hálózat, amely a tíz év alatt a résztvevők között kiépült.

Fotók: Szabó-Turákné Póka Ágnes, Galla-Csiki Éva, Nagyné Sári Aliz Imola, Villám Judit, Varga Emese.

Varga Emese (Digitális Bölcsészeti Központ)

Vonatkozó tartalom:

„Könyvtár, ami összeköt” 2024

komment

Nimród fia

2022. december 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

Farkas Gábor Farkas, a Széchényi Ferenc-emlékérem tavalyi díjazottjának előadása

220 évvel ezelőtt, 1802. november 25-én kelt adománylevelével gróf Széchényi Ferenc a nemzetnek ajándékozta könyvekből, kéziratokból, metszetekből, térképekből és érmekből álló hungarikumgyűjteményét, ezzel megalapítója lett a nemzeti könyvtárnak. Ennek emlékére rendezzük meg minden év november 25-én alapítási ünnepségünket, amelyen köszöntjük az évi törzsgárda-tagjainkat és átadjuk a Széchényi Ferenc-emlékérmet, amelyet évente egy-egy, aktív szolgálatban álló dolgozó kap a könyvtárban életpályajelleggel eltöltött hosszabb szolgálati idő, kimagasló munkateljesítmény vagy jelentős tudományos tevékenység alapján. Az idei díjazott Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet leköszönő vezetője volt. A hagyomány szerint az ünnepségen előző évi díjazott, tart rövid előadást. Az alábbiakban Farkas Gábor Farkas, a Széchényi Ferenc-emlékérem tavalyi díjazottjának előadását olvashatják.

Alig pár évtizede ismert tény, hogy Forró György jezsuita szerzetes, Pázmány Péter tanácsadója és a nagyszombati egyetem rektora, valamint Háportoni Forró Pál történetíró, humanista műveltségű erdélyi nemes: testvérek. A két Forrót alig egy év választotta el egymástól, feltehetően Pál volt az öregebb és 1570-ben született. Volt azonban egy fiatalabb Forró is, aki 1572 novemberében látta meg a napvilágot. Pontosabban fogalmazva, november 25-én, éppen 450 éve, a Cassiopeia csillagképben feltűnt szupernóva fényénél, mivelhogy éjjel egyet ütött az enyedi kollégiumtól keletre, alig másfél magyar mérföldre fekvő kis református templom harangja, amikor felsírt István, a család legifjabb sarja. Mind a három Forró fiú jó nevelést kapott, és Báthory András bíboros, a később szerencsétlen sorsú erdélyi fejedelem költségén a warmiai püspökség legkeletibb sarkában, a braunsbergi jezsuita kollégiumban tölthettek el rövidebb-hosszabb időt.

braunsbergi_jezsuita_kollegium_opti.jpgA braunsbergi jezsuita kollégium egykori épülete, ma Braniewo, középiskola

Ennek a legfiatalabb Forrónak került elő nemrégen a naplója, vagyis inkább annak töredéke: amit a háború és az emberi gondatlanság meghagyott az évszázadok során. A megpörkölődött, szétszakadozott, penészfoltokkal tarkított, kötésétől régen megfosztott papírsaláta nem érdekelt senkit sem a felföldi kastély, Stobhall komor, mindazonáltal csinosan összerakott könyvtárában. Legrégibb kincsei Sir James Hamiltontól származtak. A Gusztáv Adolf svéd király pénzéből felfogadott skót zsoldosvezér tartós kölcsönzésbe vette a braunsbergi jezsuita kollégium könyvtárának ékes darabjait 1626-ban és köztük volt ez a napi feljegyzéseket tartalmazó kötet is. A zsákmányból párat eladott, nagyobb része pedig Uppsalába került, ám néhány vacak csecsebecsét azért megtartott magának, már csak a régi idők szép és véres emlékére is. Az anyai ágon a Drummond-klánhoz tartozó férfi a harmincéves háború végére valamivel nyugodtabb életre vágyott, így visszatért szülőföldjére.

Aztán a 19. század végéig senki nem törődött egy fejét vesztett trónjelölt (Cromwell ugyanis 1649-ben lenyakaztatta) szedett-vedett hagyatékával, míg William Fraser történész meg nem írta a klán első tudományos alapokon nyugvó históriáját 1880-ban. Itt már komoly szerepet kapott egy rejtélyes magyar herceg, akiről izgalmas adatokat lelt a skót bibliotékában.
Az elbeszélés főbb vonalai ismertek a történelmet kedvelők előtt: I. András királyunk elsőszülött fia titkos szerelem gyümölcse volt, aki – a középkori krónikakompozícióink szerint – villa Marót, vagyis Marót faluban látta meg a napvilágot. András, mint minden koronás elődje-utódja, szeretett vadászni őzre és szarvasra a Gerecsében, és az egyik ilyen alkalommal csábította el a gyönyörű fiatal lányt, miközben megpihent a Bajóti-patak völgyében. Mások azt beszélték, hogy a szövegekben szereplő villa Marót itt csak a származását jelölné a fattyú édesanyjának, és a Jaroszláv nagyfejedelemhez menekült András első – törvénytelen – gyermeke már a kényszerű emigrációban születhetett volna meg. Ennek nemcsak a forráshiány, hanem a józan ész is ellentmond, hiszen a temperamentumos Anasztázia, a későbbi magyar királyné, nem tűrte volna el a Dnyeper-parti udvarban, hogy csak úgy kerülgesse a szépen cseperedő kakukkfiókát édesanyjával együtt.

budai_kronika_reszlet_opti.jpgA „Villa Morouth” a Budai krónika egyik oldalán. Inc. 326. – Régi Nyomtatványok TáraDigitális Könyvtár

A história szerint az ifjú András, apja, Vazul megvakítását megelőzően, még 1031 előtt cserkészte volna be ezt a bájos, ám pogány vadat. Ott volt tehát a fiatal pár, az egyik már nem gyermek és erősen gömbölyödött, a másik éppen a férfikor felé tartva menekülésre kényszerült, így nem valószínű, hogy András magával cipelte volna a terhes maróti fruskát árkon-bokron (vagyis a cseheken és a lengyeleken) át a ruszokhoz. Így bizony a fattyúnak még Magyarországon kellett megszületnie, s a bencések őrizték a titkot meg a kisfiút: Györgyöt szelíd gondossággal. Miután András visszatért a száműzetésből és elfoglalta a trónt 1046-ban, újra felvette a kapcsolatot (bár ezt Anasztázia igen rosszallotta) balkézről származó gyermekével, akit ezek a 15. század végén lejegyzett, ma már megsemmisült középkori források Nimród fiaként emlegettek. Talán nem véletlenül.
Ugyanis Háportoni Forró István naplótöredékében egy egészen különös történetet olvashatunk nemcsak egy bizonyos Yourick hercegről, hanem fiáról, a hős Móricról is, aki bizony a mi András királyunk unokája lehetett.
A bencéseknek köszönhetően, távol a királyi udvartól és az intrikáktól a Balaton északi partján nőtt fel György, akit rontott szláv formában Joriknak becézett a ruszoktól visszatért apja. Teltek az évek és egy szüreti mulatságon a fiatal legény is elkövette azt az édes bűnt, amit korabeli pajtásai. Ennek következményeként negyven hétre egy üvöltő kosarat helyezett egy ismeretlen fehérszemély az épülő apátság bejáratának legalsó lépcsőfokára. A kosárra Yourick keszkenőjét kötötte valaki és a párhetes baba a Mauritius, vagyis a Móric nevet kapta a keresztségben. A Mecsekben megbújó Rékaváron felnőve Móric örömmel játszott a nála pár évvel idősebb Margittal, Krisztinával, a vele egykorú Edgárddal, a dán inváziótól elmenekült angol herceg, Száműzött Eduárd Pannóniában született gyermekeivel.

Amikor Hitvalló Eduárd angol király, nem lévén gyermeke, visszahívta őket a magyarországi britek földjéről a ködös Albionba, akkor elérkezett az idő, hogy Yourick fiának sorsát is elrendezzék végre. Így Eduárd magával vitte két lányával és fiával – hálája jeléül – Móricot is 1057-ben. Aztán 1066-ban feltűnt az égen a Halley-üstökös és a hastingsi csatában Harold, az új angol király nyílvesszőt kapott a szemébe, így a száműzöttek: Edgárd, Margit és Krisztina menekülni kényszerültek megint, ezúttal Hódító Vilmos elől. A három fiatal brit megpróbált visszatérni szülőföldjére, Magyarországra. Segítségükre sietett Móric, ám szörnyű, sosem látott viharba került hajójuk és valami csoda folytán Skócia partjainál kötöttek ki. III. Malcolm skót király védelmébe vette őket és a későbbi Skóciai Szent Margit (a mi Szent Istvánunk unokahúga) lett a felesége.

Móricot kitüntették, komoly birtokadományt kapott és apja meglátogathatta a klánalapító fiát. György és Móric már nem tértek vissza többet Magyarországra, hanem ott, Skóciában élték le életüket és szenderültek jobb létre, emléküket mindössze egy szerény sírhely, valamint pár megfakult oklevél őrizte egészen a 17. század közepéig, amikor Cromwell katonái feldúlták a kastélyt és elpusztították az épületet régi temetőjével együtt.
Háportoni Forró István szellemes okfejtéssel gazdagította megégett naplójában az Árpád-házi Yourick és Móric legendáját. A braunsbergi kollégium könyvtárában olvashatta ezt az előbbi történetet, utalt is az ott őrzött Budai krónikára, amelynek végére terjedelmes latin nyelvű kéziratot csatolt valaki a 15. század végén. Forró leírása szerint ebben a példányban a kérdéses helyen nem villa Marót, hanem villa Nemrót szerepelt. Ahogyan ő fogalmazott 1626-ban:

„… jól látható Hess ügyeskedése a 25. levél rektóján. Mi lehetett a gond a Nimród faluval, ahol eredetileg született volna György, avagy Yourick? E mögött a lengyel Szent Kázmér állt, akit Vitéz Jánosék meghívtak a magyar trónra 1471 őszén. Kázmért nevezték az állítólag frissen kinyomtatott és széles körben terjesztett, a magyar királyt igen becsmérlő röplapokban (Hunor és Magor mellett) Nimród fiának. Valójában Kázmér a mi Zsigmond királyunk dédunokája volt és a Nimród emlegetése vörös posztó lehetett a háta mögött csak felfuvalkodott vlah fiúnak titulált Hunyadi Mátyás előtt. Így Hess jobbnak látta eltűntetni a Nemrót (vagyis Nimród) alakot a magyar történetből, hogy csak a biblikus vérvonal maradjon meg a krónika elején. Arról nem is beszélve, hogy a budai tipográfus mentette a bőrét, mert többen gyanakodtak arra, hogy az ő nyomdájából kerültek ki a Mátyást gyalázó röplapok.”

Így mindössze egy helyen, a jezsuita atyákhoz került kötetben maradt meg a helyes forma: villa Nemrót, a többi kötetben Hess András kicserélte Marót alakra. Sajnos ez a példány eltűnt a II. világháború poklában. Végezetül a legifjabb Forró megjegyezte, hogy az 1500-as években több skót klán is felfedezni vélte magában a magyar gyökereket, példaként említette a Leslie-családot, mivel ősapjuk egy Bertalan de Lesyn névre hallgató magyar nemesember lehetett. Állítólag Móricot kísérte Angliába 1057-ben, s hősies tette miatt – Margitot, a skót királynét kimentette egy megáradt patakból – várkapitánynak nevezték ki és beházasodhatott a királyi családba.
Más értelmezhető szöveg nem olvasható ki – sajnos – Háportoni Forró István szakadozott naplójából, neki is váratlanul nyoma veszett a harmincéves háború forgatagában, nem maradt utána semmi. Mindenki elfelejtette. 

Farkas Gábor Farkas (Muzeális Könyvtári Dokumentumokat Nyilvántartó Iroda)

komment

Telefonhírmondóból rádióhírmondó

2022. december 01. 06:00 - nemzetikonyvtar

A magyar rádiózás napja

Világelső

Mielőtt rátérnénk a magyar rádiózás történetére, meg kell emlékeznünk Puskás Tivadarról, illetve a telefonhírmondóról. Jóllehet Puskás találmánya technikailag nem rádió, de az egy központból történő műsorközvetítés a világon elsőként Magyarországon valósult meg.
A telefonhírmondó csaknem 130 évvel ezelőtt, 1893. február 15-én a következő köszöntéssel kezdte meg működését:

„Üdvözöljük Budapest lakosságát. Üdvözöljük olyan szokatlan módon, amely páratlan az egész világon. Üdvözöljük az első várost, amelyből a Telefonhírmondó az egész világon győzedelmes útjára indul.”

Randé Jenő: Azok a rádiós évtizedek... és azok a rádiós évek, ill.: Sebestyén János, Budapest, Ajtósi Dürer Kiadó, 1995. – Törzsgyűjtemény

A hazai rádiózás megszületésével a telefonhírmondó nem szűnt meg. A rádióval párhuzamosan működött, műsora szinte teljes egészében megegyezett a rádióéval. A telefonhírmondónak 1943-ig voltak magán előfizetői, azután már csak közületi előfizetőknek, illetve kórházaknak tartottak fenn vonalat, de az óraüzem – az 1911-ben indult pontos időt jelző szolgáltatás – továbbra is megmaradt.

1230_opti.jpgKülönböző hullámok találkozása. In: Magyar Rádió Ujság, 2. évf. 3. sz. (1925. február 2.) – Törzsgyűjtemény

Szól a rádió

A mai napig nincs pontos megegyezés arról, hogy tulajdonképpen kinek köszönhetjük a rádió feltalálását. Nikola Tesla, Guglielmo Marconi, illetve Alekszandr Popov egymástól függetlenül találták fel a szikratávírót. A távírójelek rádióhullámokkal történő továbbítása, vagyis a rádióhullámok vezeték nélküli sugárzásának felfedezése tette lehetővé a rádiós műsorszórást.
Az 1903-ban, Berlinben megtartott rádiótelegráf-konferencián Magyarország is részt vett, és az ott vásárolt rádiótávíró-adó és -vevő segítségével hazánkban is megkezdődtek a kísérletek. A bekövetkezett Nagy Háború az egész világon felgyorsította a fiatal tudományágak, a híradástechnika és a távközlés fejlődését. A Postakísérleti Állomás 1923-ban vásárolt két darab 250 wattos német távíró-telefonadót, majd az állomás két fiatal mérnöke, Magyari Endre és Tomcsányi István megtervezte és elkészítette azt az 1 kW-os távíró és távbeszélő adót, amely a Magyar Távirati Iroda (MTI) híreit sugározta. A csepeli kísérleti állomás első, műsorszórásra szánt 2 kW-os adója 1925 májusában kezdte meg próbaadásait.

1852_opti.jpgA 2 kW-os csepeli adó. In: A tízéves Magyar Rádió, 1925–1935, szerk.: K. Halász Gyula, ill. Toncz Tibor, Budapest, M. Kir. Posta, M. Telefon Hírmondó és Rádió Rt., 1936. – Törzsgyűjtemény

Fülünkbe csenghet az LGT együttes slágere:

„A közel lakó amatőrök tisztán hallották,
Mikor a csepeli adó huszonötben jó reggelt kívánt.
A magasba szöktek mindenféle furcsa antennák,
És egy ügyes diák detektoros vevőt fabrikált.”

Sztevanovity Dusán: A rádió. (Részlet)

A valóságban azonban a kísérleti adásokat nagyobb távolságban is fogták. Magyari Endre visszaemlékezése szerint Győrből kapták azt a visszajelzést, amely arról számolt be, hogy Mancikának – azaz Taubler Margitnak, aki az Állomás gépírókisasszonya volt –, az első női hang tulajdonosának a magyar éterben, még a szívdobogása is hallatszott az adás során. Műsoron Molnár Ferenc A férj bevásárol című vidám jelenete volt. Mancika partnere – szintén a kísérleti Állomás tisztviselője – Molnár János volt.
Az első állandó stúdió Budapest VII. kerületében, a Rákóczi út 22. szám alatt 1925. szeptember végére készült el. 

Rádiókoncesszió

A rádiókoncessziót, az egész országra kiterjedő sugárzási lehetőséget pályázat útján a Telefonhírmondó Részvénytársaság nyerte el. 1925. november elején aláírták a rádióhírszórás engedélyezésének okiratát, amely pontosan szabályozta a rádióhírszórásra vonatkozóan a regálé és a magántársaság jogi helyzetét.
A műsorszórás állami monopóliumát gyakorló Magyar Királyi Posta feladata volt az erősítők, a stúdiók és az adóállomások műszaki berendezéseinek beszerzése és üzemeltetése, a műsorszolgáltatás pedig a Részvénytársaságé, amely jócskán rendelkezett tapasztalattal a műsorgyártás terén, hiszen 1893 óta szolgált előfizetőinek híradásokkal, színházi és zenei közvetítésekkel, az akkoriban forradalminak számító sávos műsorszerkezetben.
Az átszervezett Telefonhírmondó Részvénytársaság új nevet vett fel. A létrejött Magyar Telefon Hírmondó és Rádió Részvénytársaság az MTI érdekeltségi körébe tartozott. A Részvénytársaság része volt a rádió hivatalos hetilapja, a Rádióélet is. November 30-án nagy érdeklődés mellett került sor a sajtóbemutatóra, amelynek keretében Kolossváry Endre helyettes államtitkár beszédében a drótnélküli műsoradás kulturális jelentőségét a könyvnyomtatás feltalálásához hasonlította.

Megnyitó

1925. december 1-én délután 5 órakor ünnepélyes keretek között nyitották meg a magyar rádiót. A Rákóczi úti stúdióban megtartott ünnepségen nyitó beszédét vitéz leveldi Kozma Miklós, alelnök-igazgató ezekkel a szavakkal kezdte:

„A magyar kultúra fellegvára erős fegyverrel szaporodott. […] A broadcastingnak nemcsak az a hivatása, hogy a tanyai világba elvigye a kultúrát, jelentősége az, hogy egyrészt az egyetlen szabad összeköttetési lehetőség elszakított véreinkkel, másrészt dokumentálja a magyar kultúrfölényt olyan nemzetekkel szemben, amelyek hatalmasabbnak hiszik magukat, mint mi…” 

A megnyitóünnepség díszvendégei. In: Magyar Rádió Újság, 2. évf., 47. sz. (1925. december 5.) – Törzsgyűjtemény

Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója magyar, francia és angol nyelven jelentette be:

„A magyar Rádióhírmondó budapesti adóállomása, mint a magyar találmányu fémvezetékes Telefonhírmondó utódja, nagynevü elődjének modern studióvá átalakított helyiségéből most kezdi meg hivatalosan müködését és rendes programmját, amelyet a M. Kir. Posta technikai eszközeivel a 2 kW-os csepeli állomás útján 546 méteres hullámhosszal szór szét az éterben.”

A megnyitóünnepség díszvendégei. In: Magyar Rádió Újság, 2. évf., 47. sz. (1925. december 5.) – Törzsgyűjtemény

A kormányt dr. Vass József, a miniszterelnök helyettese, kalocsai nagyprépost, Magyarország népjóléti és munkaügyi minisztere képviselte, aki többek közt ezt mondta:

„Induljon, hát rendszeres légi útjára a magyar gondolat Isten nevében, a jobb magyar jövendő nevében…”

A megnyitóünnepség díszvendégei. In: Magyar Rádió Újság, 2. évf., 47. sz. (1925. december 5.) – Törzsgyűjtemény

1867_opti.jpgA megnyitóünnepség díszvendégei. In: Magyar Rádió Újság, 2. évf., 47. sz. (1925. december 5.) – Törzsgyűjtemény

1925. december 1-én, keddi napon, este 8 órakor hangverseny közvetítéssel indult meg a rendszeres rádiós műsorsugárzás, illetve kezdte meg működését Magyarország első hivatalos rádió állomása. Az adóállomás Budapest néven jelentkezett. Kezdetben a délutáni, illetve esti órákban szolgáltatott műsort, heti 50 órában. 1925. december végére a rádiónak 17 072 előfizetője volt. Bár a budapesti és Pest környéki előfizetők száma egy év elteltével megháromszorozódott, a rádiózás országos elterjedéséig azonban jó néhány évnek kellett eltelni.

Az elsők

Igazgató – Szőts Ernő
Zenei és művészeti tanácsadó – Kern Aurél
Rendező – Gyarmathy Sándor
Bemondó – Scherz Ede és Radó Árpád
Zongorakísérő – Polgár Tibor
Műszaki személyzet – Tomcsányi István posta-főmérnök, Magyari Endre posta-mérnök, Bedi István, Burján Mihály, Lehota Ferenc és Schőner Károly posta-műszerészek, és nem utolsó sorban a prózai műsorok első szerkesztője vitéz Somogyváry Gyula, a Virágzik a mandula című regény írója.

A december 2-i, első teljes adásnap műsora:
15 óra – felolvasás
17 óra – délutáni zene
19 óra – Sába királynője, közvetítés az Operaházból.

Lakihegy

1927-ben megkezdődött az akkor Európa legmodernebb adójának számító lakihegyi állomás építése. 1928 áprilisában üzembe helyezték az új, 20 kW-os Telefunken gyártmányú adót, amely a korabeli híradások szerint Csonka-Magyarország területének 80%-án kristálydetektoros készülékkel is kifogástalanul fogható volt.

1850_opti.jpgLakihegy, 1928. A 20 kW-os adó. In: 70 éves a Magyar Rádió, 1925–1995, [szerk. Furkó Zoltán], Budapest, MR, 1996. Rádióprint Törzsgyűjtemény

Szűcs Márta (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

Sokszínű Petőfi

2022. november 30. 17:30 - nemzetikonyvtar

Előadás Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a kecskeméti Neumann János Egyetemen rendezett előadássorozat keretében, 2022. november 16-án, a könyvtárunkban őrzött Petőfi-hagyaték legfőbb jellegzetességeit mutattam be a hallgatóságnak Sokszínű Petőfi címmel.
A kerek évfordulón aktuálissá válik az emblematikussá váló költő irodalmi hagyatékának számba vétele. Az Országos Széchényi Könyvtárban Petőfi Ereklyetárként számontartott kéziratos dokumentumok együttesébe való betekintéskor gazdag életút tárul szemünk elé. A hajdan, még diákkorunkban belénk vésődött „szabadságharc költője” fogalomnál jóval szerteágazóbb Petőfi-képnek lehetünk tanúi.
A nemzeti könyvtárunk történetének első századában megfigyelhető fejlődés egyik eredménye a nagy irodalmi és történeti hagyatékok befogadása és feldolgozása. Így érkezett be Petőfi Sándor kéziratainak jelentős része is a nemzeti könyvtárba még a 19. század második felében.
Kezdetben a legmeghatározóbb dokumentumegyüttes a költő öccsén, Petőfi Istvánon keresztül jutott jelenlegi őrzési helyére. Petőfi István (1825–1880) századosi rangban harcolta végig a szabadságharcot, kényszermunkára ítélték, majd ezt követően eredményes gazdatisztként folytatta pályafutását. Tanult, olvasott és általános műveltséggel rendelkező emberként az irodalmi élet nagyjaival is kapcsolatban állt, így Gyulai Pállal, Arany Jánossal és Jókai Mórral. Ő maga is írt verseket és gondosan őrizte bátyja hagyatékát, emellett pedig Petőfi Sándor fiára, Petőfi Zoltánra is igyekezett gondot viselni. 1880-ban bekövetkezett halála előtt a nála lévő dokumentumokat a nemzeti könyvtárra hagyta. Ez a 79 tételből álló hagyatékrész alapozta meg a Petőfi Ereklyetár, azaz a Fond VII. jelzetű gyűjteményt, amely később, az idők során több részletben tovább gyarapodott.

1_kep_opti_16.jpgPetőfi István (1825–1880), a költő öccse – Kézirattár

A Petőfi István által átadott hagyatékrészben olyan jelentős kéziratok szerepeltek többek közt, mint a testvérének, Sándornak 1847-ben és 1848-ban keletkezett verseit tartalmazó kéziratos füzete, Shakespeare-fordításai, az Úti levelek, továbbá Arany Jánosnak, Egressy Gábornak, Kemény Zsigmondnak és Szemere Pálnak a költőhöz írt levelei. Emellett itt találhatók Petőfi Sándornak Bem tábornok által aláírt őrnagyi kinevezése és az Emich Gusztávval 1847-ben kötött kiadói szerződés, a költő aláírásával és az 1848. március 15-én kinyomtatott Nemzeti dal első példánya a költő kézjegyével.
Jelentős dokumentumok érkeztek Bajza József özvegyétől, melyek között Petőfinek Bajza Józsefhez írt, s egy-egy kéziratos versmellékletet tartalmazó levelei találhatók. Gyulai Pál és utódai révén szintén több jelentős kézirattal gyarapodott a gyűjtemény, többek között Petőfi 1845-ből és 1846-ból származó költeményeivel. 1934-ben került be a Szendrey Júlia iratait és naplóit tartalmazó hagyatékrész, amely szintén a Petőfi Ereklyetárban kapott helyet. A költő hajdani könyvei közül 30 kötetet őrzünk, melyből 15 mű Petőfi Zoltán barátja, a fiatalon elhunyt költő és folklorista, Török Károly (1843–1875) hagyatékából került elő 1875-ben.

2_kep_opti_17.jpgPetőfi Zoltán (1848–1870), a költő fia – Kézirattár

Szendrey Júlia (1828–1868) második házasságának idejéből is származtak kéziratok. A Horváth Árpád (1820–1894) irodalomtörténésszel kötött házasságból négy gyermek született: Attila, Árpád, Viola és Ilona. A velük kapcsolatos levelezés, a gyermekek rajzai, írásainak egy része 1910-ben ifj. Horváth Árpád orvos özvegy feleségének, Greguss Gizellának jóvoltából került a nemzeti könyvtárba.
Az írásos dokumentumokat kiegészítette még egy-egy tárgyi emlék is, mint az a bőrrel bevont, csattal ellátott fekete irattartó doboz, amely a Petőfi Istvántól származó hagyatékot tartalmazta, s melynek bronz plakettjén ez áll: Petőfi Sándor költeményeinek kéziratai. Itt található Szendrey Júlia írómappája is, továbbá Petőfi Zoltán családi emlékként 170 év óta megőrződött hajtincse négyéves korából. Két tárgyi emlék, egy családi aranygyűrű és egy, az MTA által a költőnek adományozott bronzérme átkerült a Nemzeti Múzeumba, ugyanakkor gyűjtőköri szempontot követve az Országos Levéltár is átadott Könyvtárunknak egy levelet, melyet Petőfi Sándor írt Kossuth Lajosnak (Debrecen, 1849. január 13.).
A hagyatékban található közel háromszáz vers kézirata nagy részben évkör szerinti versfüzetekben található, részben egyedülálló dokumentumként, olykor levélhez mellékelve.

Petőfi Sándor munkásságának sokrétűségét bizonyítja, hogy ismert versei mellett a hagyatékban található színházi előadással kapcsolatos színikritika, Shakespeare magyarra fordított drámáinak kéziratai és rajzainak egy-egy fennmaradt darabja.
A szülők nagy gondot fordítottak gyermekeik, Sándor és István taníttatására, minek következtében a Petrovics fiúk sok iskolában megfordultak, s ez képzettségükön, nyelvtudásukon és olvasottságukon felnőttkorukban is meglátszott. Petőfi Sándor a latin és német nyelv mellett megtanult franciául és angolul is olvasott. Jártas volt a külföldi irodalomban, Alexandre Dumas és Charles Dickens voltak kedvenc írói. Ahogy Úti leveleiben fogalmaz:

legkedvesebb regényíróm Dumas Sándor. Nincs is több szellem senkiben, mint ő benne. Nála is vannak nagyobb írók akárhányan, de kedvesebb, szeretetreméltóbb egy sincs.”

Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez (1847). XVI. Koltó, október 14. In: Útirajzok: úti jegyzetek; [1845]; Úti levelek [Kerényi Frigyeshez], [1847], Budapest, Magyar Helikon, (Kis magyar múzeum 11.), 1962. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Petőfi Dumas egy-egy novellája (pl. Álarcosbál) mellett német nyelvből lefordította George James Robin Hood című regényét. A novellák a Pesti Divatlapban, a regények a Kisfaludy Társaság Külföldi Regényírók sorozatában jenetek meg.
Költőtársaival, Vörösmarty Mihállyal és Arany Jánossal együtt határozták el, hogy lefordítják Shakespeare műveit, melyek közül Petőfi a Coriolanus és a Rómeó és Júlia című drámákon kezdett dolgozni. A Coriolanus magyar fordításának teljes kézirata a hagyatékban található, emellett még a Rómeó és Júlia I felvonás 1. jelenetének elkészült oldalai is.

5_kep_opti_9.jpgShakespeare Rómeó és Júlia című drámája fordításának kéziratos címlapja – Kézirattár

A nyilvánosság előtt kevésbé ismertek a Petőfi Sándor által készített rajzok. Az egyik első, egyben roppant érdekes rajza 1837-ben készült, s a siketnéma ABC kézzel formázott betűjeleit ábrázolja. Ezt még Aszódon másolta ki az akkori Fillértár című képes újságból.

6_kep_opti_9.jpgA siketnéma ABC betűinek kézjeles rajza (Aszód, 1837) – Kézirattár

Mint ismeretes, Petőfinek Arany Jánossal való ismeretsége a Toldi megjelenése kapcsán, 1847-ben kezdődött, s aztán mély barátsággá alakult, amit kettejük nagyszámú levelezése is bizonyít.

7_kep_opti_8.jpgPetőfi Sándor Arany Jánosról készült rajza (Szalonta, 1847. június) – Kézirattár

1847 júniusának első hetében Petőfi meglátogatta Arany Jánost és családját Szalontán, s ekkor készítette Arany Jánosról rajzát, majd a történelmi nevezetességű szalontai Csonkatornyot is lerajzolta.

fond-vii-0038_0004_opti.jpgA nagyszalontai Csonkatorony. Petőfi Sándor rajza (Szalonta, 1847. június) – Kézirattár

1848. december 15-én született Petőfi Sándor és Szendrey Júlia gyermeke, Petőfi Zoltán, akit édesapja másnap, azaz egynapos korában lerajzolt. Petőfi Arany Jánost és feleségét kérte fel, hogy legyenek gyermeke keresztszülei. A Zoltánról készült rajzhoz egy másik érdekes, talán kevésbé ismert dokumentum is kapcsolódik, mégpedig Petőfi Sándornak 1849 júliusában készült pár oldalas élvezetes írása, a Zoltán fiam életrajza hat hónapos korában, ami hű tükre a költő humorral fűszerezett stílusának és egyben a szüleire, azaz Zoltán nagyszüleire való megható emlékezés példája is.

9_kep_opti_5.jpgPetőfi Zoltán egynapos korában. Petőfi Sándor rajza – Kézirattár

Egy másik neves rajz Bem József tábornokhoz kapcsolódik. Petőfinek, aki önkéntesként jelentkezett a magyar honvédségbe, a szabadságharc alatt több nézeteltérése támadt a hadsereg egyes vezetőivel (Mészáros Lázárral, Klapka Györggyel). Bem tábornokban viszont igazi atyai jóbarátra lelt, aki fiaként szerette a költőt. Maga mellé vette az erdélyi hadseregbe, kitüntette a csatákban tanúsított bátorságáért és kinevezte őrnaggyá. A kortárs visszaemlékezések szerint a népszerű „Bem apót” katonái szerették volna lefesteni, de ő ezt elhárította, így aztán Petőfi titokban készítette el rajzát a tábornokról. Bem kalapos mellképe, amelyen kitüntetése is látható, 1849. április 4-e után készülhetett, miután megkapta őket a Debrecenben székelő kormányzattól. Bem második arcképe érdekes módon Petőfinek Szemere Bertalan miniszterelnökhöz írt levélfogalmazványa hátoldalán maradt fenn. Magát a fogalmazványt – tartalmi jellemzők alapján – 1849 májusában, ill. júniusában vethette papírra a költő.

10_kep_opti_5.jpgPetőfi Sándor rajza Bem József tábornokról (1849. április) – Kézirattár

A hagyaték levelezésének egy része a Petőfi Sándorhoz írott levelekből áll, s értelemszerűen az általa másokhoz írt levelek kevesebb számban lelhetők fel a hagyatékban. Az MTA Kézirattárában elhelyezett Arany János-hagyaték azonban több Arany Jánoshoz írt Petőfi-levelet foglal magában. A könyvtárunkban lévő hagyaték nagy értéke, hogy nemcsak a költő, hanem feleségének, rokonainak és egy-egy ismerősnek egymáshoz írott levelét tartalmazzák, így Petőfi István és felesége, Arany János, Jókai Mór, Egressy Gábor, Szendrey Ignác írásai is fellehetők benne. Emellett a Horváth család levelezését és több iratanyagát is fellapozhatjuk, melyek fontos kiegészítései a költő életútjának.
Mindezek alapján elmondható, hogy a hagyatékban fellelhető változatos alkotások sora, a fordítások, prózai művek, rajzok és levelezés szerves kiegészítői a költő munkásságának, hiszen a versekkel együtt ezek is hozzájárulnak a 19. századi magyar kultúra, irodalom- és társadalomtörténet feltérképezéséhez. Gazdag forrásértéke, ahogy eddig, úgy remélhetőleg a jövőben is hozzájárul nemcsak Petőfi Sándor költészetének, hanem nemzetünk kultúrájának és irodalmának jobb megismeréséhez és megértéséhez.

Lipthay Endre (Kézirattár)

komment

Széchényi Ferenc-emlékérem 2022

2022. november 29. 16:01 - nemzetikonyvtar

Fehér Miklós méltatása

A Széchényi Ferenc-emlékérmet az Országos Széchényi Könyvtár évente egy-egy, aktív szolgálatban álló dolgozója kapja meg a könyvtárban életpályajelleggel eltöltött hosszabb szolgálati ideje, kimagasló munkateljesítménye vagy jelentős tudományos tevékenysége alapján annak emlékezetére, hogy 220 évvel ezelőtt, 1802. november 25-én kelt adománylevelével gróf Széchényi Ferenc a nemzetnek ajándékozta könyvekből, kéziratokból, metszetekből, térképekből és érmekből álló hungarikumgyűjteményét, s ezzel megalapítója lett a nemzeti könyvtárnak.
Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet leköszönő igazgatója a hagyományok szerint a nemzeti könyvtár alapításának évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségen, 2022. november 25-én vette át könyvtárunk dísztermében a Széchényi Ferenc-emlékérmet. Munkásságát Hangodi Ágnes, a Könyvtári Intézet munkatársa méltatta.

A Könyvtári Intézet Fehér Miklóst, 2023. január elején nyugállományba vonuló igazgatóját javasolta a Széchényi Ferenc-emlékérem kitüntetésre, és örömmel vesszük tudomásul, hogy anyaintézményünk, az Országos Széchényi Könyvtár és vezetése méltónak találta őt az elismerésre.
A Könyvtári Intézet az OSZK olyan részjogkörű belső szervezeti egysége immár 22 éve, mely a magyar könyvtári rendszerben kitüntetett szerepet játszik. Ebből következően az Intézet igazgatójának működése és távozása mérföldkő nemcsak az Intézet, de az egész könyvtári rendszer történetében is. Az Intézet mindenkori igazgatói a kinevezésüket kiemelkedő könyvtárosi pályafutásuk alapján kapták, hiszen feladatuk, hogy helyzetükből adódóan a szakma meghatározói, formálói legyenek. Intézetigazgatói tevékenységük elismerése egyben az Intézet munkájának elismerése is.

konyvbemutato_salgotarjan_opti.jpgFehér Miklós könyvtárigazgató Dr. Gerő Gyula Sándorral, a Szabó Ervin-emlékéremmel és Széchényi Ferenc-díjjal kitüntetett könyvtárossal a salgótarjáni Balassi Bálint Megyei Könyvtárban

Az Intézet korábbi igazgatóihoz hasonlóan Fehér Miklósra is igaz, hogy szakmai teljesítménye alapján érdemelte ki a Könyvtári Intézet igazgatói megbízatását. Ezt támasztja alá az a tény, hogy könyvtári szakterületen hosszabb időn át végzett kiemelkedő tevékenyégéért már 2013-ban megkapta a Szinnyei József-díjat.
Könyvtárosi pályafutását 1986-ban a salgótarjáni megyei könyvtárban kezdte módszertanosként és zenei könyvtárosként, de hamarosan osztályvezető, majd 1993-tól 1999-ig a könyvtár igazgatója lett. 1999-ben Budapestre hívták, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának igazgatója legyen. A Könyvtári Intézet 2000-ben alakult meg, s 2001 elején Fehér Miklós lett az Intézet Szervezési és Elemző – későbbi nevén Kutatási és Szervezetfejlesztési – Osztályának osztályvezetője, azaz szinte a kezdetektől az Intézet munkatársa, 2017. május elseje óta pedig igazgatója.
Könyvtári tevékenységének kiemelt területe a települési könyvtári ellátás fejlesztése, a kistelepülési könyvtári ellátás helyzete. Osztályvezetőként többek között a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer megalapozásáért, fejlesztéséért dolgozott, és támogatta az olvasáskutatási tevékenységet. Stratégiai bizottsági tagként aktív szerepet vállalt a 2003–2007-es könyvtári stratégia megvalósításában.
Oktatóként vesz részt a könyvtáros képzésben, továbbképzésben, könyvtárosok generációinak nyújt meghatározó szakmai útmutatást. 2001-től könyvtári szakértő, emellett 2002-től könyvtári szakfelügyelő.

cselekvo_kozossegek_tanitas_opti.jpgTanítás a Cselekvő közösségek, aktív közösségi szerepvállalás nevű európai uniós projektben

Intézetigazgatói működésének eredménye a könyvtári minőségfejlesztés ösztönző rendszerének átalakítása, a könyvtári szakterületre vonatkozó, a nemzeti könyvtárnak is nagy megbecsültséget hozó fejlesztések megvalósítása a Cselekvő közösségek, aktív közösségi szerepvállalás elnevezésű európai uniós projekt konzorciumában. Vezetése alatt alakult ki a Könyvtári Intézet önálló honlapjának mai arculata, készült el a könyvtárhasználóknak szóló konyvtarak.hu portál, szerveződött meg a Magyar Könyvtárosok VIII. Világtalálkozója, folytatódott a határon túli magyar könyvtárosok munkájának és képzésének támogatása, valósult meg a könyvtári statisztikai adatok innovatív elérésének biztosítása és nyilvános megjelenítése.

Igazgatói tevékenysége idejére esett az Intézet létrehozásának 20. évfordulója, melynek alkalmából rendezvénysorozatot szervezett, ebben az Intézet tevékenységét bemutató összefoglaló kiadványok is helyet kaptak. Munkatársait hatékonyan inspirálta, 2017 és 2020 között például folyamatosan támogatta alkotó részvételüket a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek elnevezésű európai uniós program Az én könyvtáram címmel megvalósuló országos hatókörű könyvtári projektben.
Pályája kezdetétől tevékenyen vett részt a Magyar Könyvtárosok Egyesületében, melyért 1998-ban MKE-emlékérmet kapott, majd 10 évnyi tagsági munkát követően egyre felelősebb pozíciókat töltött be a szervezetben. 2007-től az MKE elnöksége választott tagjaként tevékenykedett, 2011-től 4 évig főtitkárként segítette az Egyesület munkáját.

miklos_utolso_napja_ki_opti.jpgFehér Miklós utolsó munkanapja az Országos Széchényi Könyvtárban. Háttérben a Könyvtári Intézet munkatársai

Fehér Miklós igazgatóként széleskörű szakmai megbecsülésnek és szeretetnek örvend nemcsak közvetlen munkatársai, de a könyvtáros kollégák tágabb körében is. A személyiségére jellemző szelídsége, empátiája bizalmi légkört teremt, szakmai törekvései alkotásra inspirálók. Könyvtárosi pályafutása valóban elismerésre méltó.

Kedves Miklós, tiszta szívünkből gratulálunk Neked!

Hangodi Ágnes (Könyvtári Intézet)

komment

„Omnis gloria eius filiae Regis ab intus” (Ps. 44. v. 14.)

2022. november 25. 18:00 - nemzetikonyvtar

Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú

A tudomány, az igaz bölcsesség védőszentje. A középkor óta számos egyetem filozófiai fakultása égi pártfogóját tiszteli benne. Egyiptomban, Alexandriában született 287 körül, királyi vérből. 305 körül szenvedett vértanúságot, Maxentius császár idejében. Simeon Metaphrastes logothéta, bizánci hagiográfus (900–987) szerint minden kegyelemmel, minden karizmával teljes volt, amit egy asszonyszemély birtokolhat. Igen jeles volt szépsége, de még nagyobb szerénysége; igen okos és bölcs szűz volt ő, aki a humaniórákban (klasszikus és szent nyelvekben és irodalmakban), valamint a filozófiai tudományokban, amelyek abban az időben Alexandriában virágoztak, nagy műveltségre tett szert. Az idők során a görögkeleti és a katolikus egyházban egyaránt a legünnepeltebb szentek közé jutott. Tisztelete az anglikán egyházban is virágzik napjainkban is.

1_kep_opti_15.jpgAlexandriai Szent Katalin az erdei remete által mutatott Mária-kép előtt imádkozik. Pergamen, tempera. Bologna, 1343 k. In. Jacobus de Voragine: Legenda aurea, Madas Edit (szerk.), Budapest, Helikon, 1990. – Törzsgyűjtemény

Ünnepe. Régi magyar verses legendája

Legendája a 8–9. században alakult ki. Élettörténete verses és prózai feldolgozásban azóta szinte minden legendáriumban olvasható. Szentképein kerékkel és karddal, vértanúságának eszközeivel szokták ábrázolni, illetve pálmaággal és könyvvel, az örök dicsőség és az Ige, az isteni bölcsesség jelképével. A katolikus egyházban a 13. században kapott külön ünnepet, saját misével és zsolozsmával. Legendájának régi magyar verses feldolgozása az Érsekújvári-kódexben maradt ránk. Ezt Toldy Ferenc közölte először nyomtatásban 1855-ben, és a kötet előszavában többek között megállapította, hogy:

„A mű korát illetve, minden külső adat hiában, a nyelv és előadás minőségére levén mint kriterionra szorítva; csak annyit állíthatni, miszerint az, irodalmunk harmadik, vagyis a Mátyás és Jagyellók (!) koránál régiebbre nem mutat; a XVI. század nyelvéhez hasonlítva mindazáltal, a codex-irodalomban hagyományosan kifejlett és szívósan megőrzött régies színt, mely a nyomdászatnak nálunk elterjedésével s irodalmunk új források általi változásával, oly hamar változott, jellemzőleg viseli.”

Alexandriai Szent Katalin verses legendája ugyanazon szentnek két kisebb prózai életével együtt. Régi codexekből, nyelvjegyzetekkel kiadta Toldy Ferenc, Pest, Landerer és Heckenast, 1855, XXVIII–XXIX. – Törzsgyűjtemény

2_kep_opti_16.jpgAlexandriai Szent Katalin. Fametszet. In. Petrus de Natalibus: Catalogus Sanctorum, Venetiis, Per Nicolaum de Franckfordia, 1516. (Ant. 4951) – Régi Nyomtatványok Tára

Csodálatos születése

A legenda szerint Katalin Costus király egyetlen leánya volt. Születése az egy és élő, igaz Isten csodálatos jóvoltából történt, noha akkor Costus király az igaz Istent még nem ismerte. Idős korba jutott már a király, de még nem volt gyermeke, országának örököse. Hiába áldozott a pogány bálványokban rejtőző démonoknak rengeteg kincset, a halott démonok nem tudtak segíteni rajta. Akkor egy bölcs tanácsát követve számolatlan mennyiségű aranyat hozatott elő kincsesházából, és abból egy keresztet öntetett. A „kereszt istenéhez” fohászkodott tehát segítségért, noha nem is sejtette, ki az. Kérése pedig meghallgatásra talált. Felesége hamarosan egy kislányt hozott a világra. Nagy volt az öröme az öreg királynak, hogy így felkarolta őt az ismeretlen isten kegyelme. Leányát így nevezte el: Aecatharina (a görög katharos szóból), ami azt jelenti, hogy tiszta, szeplőtelen. Mint már említettük, Katalin királyi sarjadékhoz illő neveltetést kapott, de az igaz Istent ekkor még ő sem ismerte.

Megtérése erdei vándorútja alatt

Mikor az öreg király halálát érezte közeledni, minden vagyonát kedves leányára testálta. Legdrágább hagyatékul pedig az aranykeresztet adta neki, és meghagyta szigorúan, hogy csak ennek az istenét imádja, a többit mind hagyja el. Szülei halála után hosszú útra indult egyszer a királyleány. Sok udvari szolga kísérte, mégis eltévedtek egy rengeteg erdőben. A második nap éjszakáján végül egy remetelakot találtak. Az ott élő öreg remete tanította meg arra Katalint, hogy ki az az ismeretlen nagy isten, a kereszt Istene: nem más, mint az Úr Jézus Krisztus, az Atyaisten egyszülött fia. Katalin a tanítást szívébe fogadta, és a remete meg is keresztelte őt. Így pedig nemsokára már nemcsak hírből ismerte Jézust, hanem meg is látta. Megjelent előtte a Szűzanya, karján a gyermek Jézussal, és jó szívvel ajánlotta szent Fiának Katalint. Jézus pedig a Szűzanya segítségével aranygyűrűt húzatott Katalin ujjára, eljegyezte őt magának.

Hitvitája a császár udvarában

Katalin megkeresztelkedése után egész szívvel mennyei jegyesének szolgált. Az ország népeit is az Úr Jézus hitére térítette. Mikor pedig Maxentius császár üldözni kezdte a keresztényeket, Alexandriába ment, hogy az üldözöttek védelmére keljen. Először magával a császárral beszélt. Csodálkozott a császár a szűz királyleány nagy szépségén, de még inkább elámult bölcsességén. És mivel nem tudott neki megfelelni, fogságba vetette őt, majd udvarába ötven bölcset hívott össze az abban az időben virágzó összes akadémiáról, hogy győzzék meg Katalint, térítsék el őt a kereszt istenétől. Katalin ezt hallván, zárkájában nagyon megrémült. De megjelent neki egy angyal, aki jó reménységre biztatta, azt mondta neki, hogy ne féljen, és tudtára adta, hogy az Úr mennyei bölcsességgel ajándékozza meg őt a fölött, amit saját szorgalmából szerzett. Képes lesz legyőzni a bölcseket, sokakat meggyőzve érvelésével az igaz Isten hitére térít, végül pedig a vértanúság dicsőséges koszorúját nyeri.
A vita napján sok ember gyűlt össze a császári palota nagytermében. Maxentius trónusán ült, körülötte a bölcsek serege. Az egyik öreg bölcs méltatlankodva állt elő: „Miért kellett egy leány ellen összehívni ezt a sok tudós doktort? Hiszen bármelyik tanítványuk is könnyen helyt állna vele szemben!” A császár válasza azonban torkára forrasztotta a szót: „E leány legyőzi a bölcsek tudományát, ha nem vigyáznak magukra! Mert elég bátor ahhoz, hogy az isteneket pellengérre állítsa, ördögöknek nevezze őket. Kényszeríthetném ugyan, de jobbnak látom így, ha rácáfoltok az egész nép színe előtt. Meglesz a jutalmatok érte.”

3_kep_opti_16.jpgAlexandriai Szent Katalin. Rézmetszet, 19. sz. eleje. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Elővezették Katalint. Minden szem őrá szegeződött. A tizennyolc éves, fiatal leány keresztet vetett magára, és így szólt: „Felséges császár uram, mi dolog ez, ötven tudós egy fiatal lány ellen? És még jutalmat is ígérsz nekik, engem pedig minden jutalom ígérete nélkül küldesz a harcba? De az én jutalmam és igaz reménységem Krisztus.”
Megkezdődött a vita. A tudósok Arisztotelész filozófiájával érveltek Katalin ellen, aki szerint a világot az örök isteni Ige, Krisztus teremtette az Atya akaratából. Arisztotelész szerint a világot senki sem teremtette, hanem öröktől fogva létezik. Katalin Vergilius Aeneis című eposzára, erre a számos keresztény gondolatot magába foglaló műre hivatkozva azt válaszolta, hogy az eget és a földet a mezőkkel, a fénylő Hold és Nap gömbjével és a többi létezővel együtt kezdetben (principio) az Atya hozta létre. A régi bölcsek az antik költők szövegeire utalva azt állították, hogy Krisztus nem lehetett igaz Isten, hiszen keresztre feszítették és meghalt. De a szent szűz ezt a pogány bölcsek többi érveivel együtt megoldotta, és többek között pusztán filozófiai úton azt is bebizonyította, hogy több isten nem lehet, az egy igaz Isten pedig minden dolog, minden létező alkotója. Sokat idézett a régi bölcsekből, a Szibilla-jóslatokból (Oracula Sibyllina) és a Szentírásból, a próféták könyveiből is. Minden szó eleven és tüzesen gyúló volt az ajkán. Az ötven bölcs lassan kifogyott az érvekből. Megértették, hogy eddig szerzett bölcsességük kevés az örök Igazság, az isteni Ige hétpecsétes könyvének fölnyitására. Az órákig tartó heves vitának töprengő csend, hallgatás lett a vége. A császár ideges, gúnyolódó hangja törte meg a csendet: „Hát csak ennyit ér a ti bölcsességtek? Hogy egy tizennyolc éves leány így fölcsúfol, összezavar benneteket!?” A legtudósabb öreg így válaszolt: „Tudod jól, Fölség, hogy eddig még nem szállt velünk szembe ember, akit meg ne győztünk volna. De ebből a leányból az Isten Lelke beszél.” A legenda szerint az ötven bölcs az angyal szavai szerint meg is tért, és vállalta a vértanúságot Krisztusért. Hívő keresztény lett még Porphyrius, a császár hadvezére és a császárné is. Maxentius őket is kivégeztette.

4_kep_opti_12.jpgKlauber testvérek (Joseph und Johann Klauber): Az üdvös, jó halál allegóriája. Rézmetszet, Augsburg, 1740–1770 k. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Vértanúsága, csodajelei

A legkeményebb bosszút azonban Katalin ellen forralta a császár. Egy négy kerékből összerakott szerkezetet építtetett. A négy kerék hegyes, éles késekkel volt kirakva, így a szent szűz teste pillanatok alatt felőrlődött volna a szerkezetben, mint egy darálóban, ha működésbe hozták volna. Ez a terv azonban nem sikerült, mert az Úr angyala az egyik kerék küllőihez már odakötözött szüzet kioldozta, az ördögi masinát pedig mennyei tűzzel megsemmisítette. Ezt látván, a kivégzésre összegyűlt pogányok sokasága rémülten így kiáltott fel: Nagy a keresztények Istene. Látta a császár, hogy minél tovább akarja kínoztatni Katalint, a csodajelek hatására annál többen lesznek keresztények. Így tehát lefejeztette. Nyakából vér helyett tej ömlött ki. A szent vértanú testét angyalok vitték a Sinai-hegyre, ott temették el. Sírjából kellemes, édes illat áradt, és az oda járuló zarándokok mindenféle betegségből gyógyulást nyertek. A sír fölé kolostor épült, a máig meglévő, híres Szent Katalin-kolostor, tudós szerzetesek lakhelye.
Alexandriai Szent Katalin a középkor hajnalától kezdve megszemélyesítője lett a felvilágosodás előtti, régi keresztény tudományelmélet azon axiómájának, amely szerint minden igazán fontos, értékes tudás az igaz Istennél van elrejtve, és alapja, szegletköve az örök Ige, Jézus Krisztus. Nem lehet önállóan megszerezni, elsajátítani, ki kell az Istentől könyörögni. Ebből következően pedig semmilyen értékes, hasznos tudást nem illik pusztán magunknak tulajdonítanunk. Miénk csak a hiba, a bűn, a mulasztás. Ebben a szerény, alázatos magatartásban a Szűzanya után a szent szűz királyleány ma is hiteles, igaz példakép minden keresztény értelmiségi számára.

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Kultúra, tudomány, innováció – 220 éve a nemzet szolgálatában. Hatodik rész

2022. november 25. 06:00 - nemzetikonyvtar

Konferenciaajánló. Harmadik szekció

Könyvtárunk 2022. november 25-én rendezvénysorozattal ünnepli alapításának 220. évfordulóját. Ennek részeként ajánljuk a Kultúra, tudomány, innováció – 220 éve a nemzet szolgálatában című 2022. november 28-i konferenciánkat, amelyen a könyvtár munkatársainak és partnerkutatóinak tudományos előadásai hangoznak el  A két helyszínen hat szekcióban a legkülönfélébb témákat érintik az előadók a Mátyás korabeli asztrológiától az Apponyi-kastélyon és kincsein keresztül a Petőfi-hagyatékig és Féner Tamás életművéig. A részletes program itt olvasható.
Hatrészes sorozatunkban hat napon keresztül ismertetjük az egyes szekciók előadásait.

13.30–15.05. OSZK V. emelet, 516. terem. Elnök: Radó Rita

barabas_miklos_petofi_kepkonyvtar_88738_106819_opti.jpgBarabás Miklós: Petőfi Sándor. Jelzet. Arckép 1165 (1848. március 15.) – Kézirattár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

13.30–13.50

Lipthay Endre: A Petőfi-ereklyetár létrejötte a nemzeti könyvtárban és összetételének irodalomtörténeti vonatkozásai

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából különösen aktuális téma az egyik legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor OSZK-ban őrzött hagyatékának szemrevétele. Az önmagukban is érdekes dokumentumok fondba rendezett együttese messze túlmutat a leegyszerűsödött „szabadságharc költője” szerepkörön és Petőfi Sándor széles körű alkotói tevékenységéről, költői, műfordítói, irodalomkritikusi munkásságáról, illetve társadalmi kapcsolatairól tanúskodik. Ezért nemcsak a klasszikus értelemben vett irodalomtudomány számára elsőrendű forrás, hanem a társadalomtudományok modern kori megközelítései számára is kincsesbányát jelentenek. Emellett a dokumentumok feldolgozási metódusa hűen tükrözi nemzeti könyvtárunk történetének tudományos fejlődési irányait és egyben felvillantja jövőbeli, innovatív lehetőségeit.

arckep_1082_zichy_opti.jpgApponyi Sándor és felesége, Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra.
Arcképgyűjtemény 1082 – Kézirattár

13.50–14.10

Zichy Mihály és Radványi Orsolya: A lengyeli Apponyi-kastély és a benne őrzött műkincsek története

Az előadás a lengyeli Apponyi-kastély és az Apponyi család történetét mutatja be vázlatosan a 19. századi második és a 20. század első felében Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra visszaemlékezései és a fellelhető családtörténeti források alapján, továbbá írott és vizuális források alapján rekonstruálja a lengyeli Apponyi-kastély egykori berendezését.

KÉP

14.10–14.30

Samu Botond: Térkép és propaganda. Válogatás az Országos Széchényi Könyvtár egykori első világháborús gyűjteményéből

 Az Országos Széchényi Könyvtár már 1914-ben megkezdte egy olyan gyűjtemény kialakítását, amely az első világháború nyomtatványait, tárgyi emlékeit őrzi meg az utókor számára. A könyvek, folyóiratok, plakátok, aprónyomtatványok, fényképek, kéziratok mellett térképekkel is gazdagodott a gyűjtemény, ezek később a Térkép- Plakát- és Kisnyomtatványtárba kerültek. A korabeli háborús propaganda az élet minden részére kiterjedt, az újságokon, falragaszokon kívül használati tárgyakon, filmeken, zeneművekben is megjelent. Nem volt kivétel ez alól a térkép sem, amely igen fontos információs forrássá vált ebben az időszakban. Segítségével tudtak eligazodni a különböző frontokon, találhatták meg a hadiesemények színhelyeit, de a hadifogolytáborokat is. Az előadás célja betekintést nyújtani a különböző technikákba, amelyekkel a szélesebb néptömegek véleményalkotását próbálták befolyásolni, mindezt az egykori világháborús gyűjtemény térképein, atlaszain keresztül. Emellett ízelítőt kaphatunk abból is, hogyan állt össze a kollekció, mit vásároltak, kik, mikor és honnan küldtek be kartográfiai dokumentumokat. A nézőpontot szélesíti, hogy az ellenséges táborok térképeit párhuzamba állítjuk, így kiderül az is, hogyan vélekedtek ugyanarról a kérdésről, miként használták fel egymás ellen a saját kiadványaikat, miben tértek el vagy épp egyeztek meg módszereik, üzeneteik.

szinhaztorteneti_osztaly_opti.jpgA Színháztörténeti Osztály és a Bibliográfiai Osztály Várba költözés előtti, Múzeum utcai helyiségeit jelző tábla. Eredetileg a Nemzeti Színház próbatáblája volt. – Színháztörténeti és Zeneműtár

14.30–14.50

Kis Domokos Dániel: A Színháztörténeti Tár/Osztály korai időszaka – Dénes Tibor és Keresztury Dezső

A Színháztörténeti Osztályt – hosszú előkészítés után – csak 1949-ben hozzák létre. Ez az államosítások, így a színházak államosítása miatt is aktuálissá vált, ekkor érkeztek be a színházaktól nagy mennyiségben az anyagok. A Színháztörténeti Osztály vezetői viszont 1949-ben – később pedig 1952-ben – nem a politikai elitből kerültek ki. 1949 júniusában Dénes Tibort, a már akkor ismert színháztörténészt, írót, irodalmárt nevezte ki erre a posztra a könyvtár akkori főigazgatója, Varjas Béla, aki 1949 és 1956 között töltötte be ezt a tisztséget. Dénes Tibornak azonban az Osztály megszervezése után hamarosan kényszerűen távoznia kellett, mint utóbb kiderült 1951 második felében koholt vádak alapján letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték. Utána Keresztury Dezső, a poeta doctus vezette, költöztette, fejlesztette és védte meg az Osztályt hosszú éveken át.
Az 1950-es évek komor kora nyomta rá bélyegét ennek az osztálynak a működésére is. Az Országos Széchényi Könyvtár mégis azilumot nyújtott több kiváló kutatónak, s minden nehézség ellenére a gyűjtemény gyorsan fejlődött, és nem egy ma is haszonnal forgatható alapmű is keletkezett abban az időben. Korábban már Dénes Tibor kezdeményezésére, majd Keresztury közreműködésével megvalósulhatott több idősebb színházi szakember munkába való bevonása is. Ezek egyike volt Hajdu Algernon László és Jónás Alfréd után a Nemzeti Színház két világháború közti kiváló igazgatója, Németh Antal is.

Főigazgatói Kabinet, szerk.

A sorozat további részei: Első részMásodik részHarmadik rész; Negyedik rész; Ötödik rész

komment

Kultúra, tudomány, innováció – 220 éve a nemzet szolgálatában. Ötödik rész

2022. november 24. 06:00 - nemzetikonyvtar

Konferenciaajánló. Második szekció

Könyvtárunk 2022. november 25-én rendezvénysorozattal ünnepli alapításának 220. évfordulóját. Ennek részeként ajánljuk a Kultúra, tudomány, innováció – 220 éve a nemzet szolgálatában című 2022. november 28-i konferenciánkat, amelyen a könyvtár munkatársainak és partnerkutatóinak tudományos előadásai hangoznak el  A két helyszínen hat szekcióban a legkülönfélébb témákat érintik az előadók a Mátyás korabeli asztrológiától az Apponyi-kastélyon és kincsein keresztül a Petőfi-hagyatékig és Féner Tamás életművéig. A részletes program itt olvasható.
Hatrészes sorozatunkban hat napon keresztül ismertetjük az egyes szekciók előadásait.

11.10–12.45. OSZK V. emelet, 516. terem. Elnök: Bokodi-Oláh Gergely  

KÉP

11.10–11.30

Sárközy Réka: A városkép mint emlékezeti hely. Truskovszky Dezső pozsonyi fényképei

Truskovszky Dezső (1901–1968) vámfelügyelőtiszt, lelkes amatőr fotográfus és fotográfiai szakíró volt. Budapesten született és itt is halt meg. Erkölcsi kötelességnek érezte a trianoni békeszerződéssel elveszített egykori magyar településeinek dokumentálását a jövő nemzedékei számára. Nagyszabású sorozatot készített Pozsonyról: két teljes albumot említ egy szakcikkében, amelyet befejezettnek tekint. 1939-ben Pozsonyi séták című képes útikönyvében publikálta is ezek egy részét, 32 fotográfiát. Az albumok holléte ismeretlen, de könyvtárunk Fényképtárában őrizzük azt a 100 db diapozitív felvételt, amely ugyanennek a sorozatnak egy másik technikával rögzített változata. A képeken szereplő légies emberalakok, leginkább gyerekek, a fényképek időtlensége, líraisága, messze túlmutatnak egy városdokumentáció keretein. Truskovszky emlékezni és emlékeztetni akart egy letűnt világra, arra a régi Pozsonyra, amely a képek készítésének pillanatában már nem létezett – ha létezett egyáltalán. Truskovszky képeivel megalkot egy mesebeli szépségű várost, és emlékművet állít annak a Pozsonynak, amely valójában csak az ő fejében létező absztrakció. Pierre Nora fogalma szerint emlékezeti helyet konstruál, hogy biztosítsa az emlékezet fennmaradását. Eszköze a kamera és a korában divatos ún. „magyar stílus”, amely festőiségével, lágyságával erős érzelmi hatást vált ki ma is a nézőből. Truskovszky neve feledésbe merült, ez a sorozat így vált a fotográfus emlékezeti helyévé is. Előadásomban szeretném bemutatni Truskovszky Dezsőt, személyén keresztül a magyar amatőrfényképezés két világháború közötti népszerűségét és igényességét, valamint azt is, hogyan ismerték fel a fotográfiában rejlő lehetőséget emlékezeti helyek megteremtésére a közösség számára.

hu_b1_ftb00645_pap_viktor_opti.jpgCsaládi csoportkép a Bérc utcai palota előtt 1913 k. FTB 00645– Történeti Fénykép- és Interjútár

11.30–11.50

Papp Viktor: Vizuális vallomások a századfordulóról. A Schoch család fényképei

Schoch Frigyes építési vállalkozóként vált ismertté a kortársai előtt, nevéhez manapság azonban nemcsak az általa kivitelezett épületeket kötjük, hiszen ott van az az irdatlan vizuális hagyaték is, mely elsősorban sztereófelvételekből áll, s melyek a századforduló Monarchiáját örökítették meg számunkra. A Történeti Fénykép- és Interjútár gyűjteményébe 2022 elején került be egy, a Schoch családtól származó, de eddig a publikum előtt nem ismert fényképalbum. Az előadás röviden kitér a családfő karrierjére, a polgári család történetére, ám a fő hangsúly Schoch Frigyes családi és privát fényképeire helyeződik. Az előadás célja a századfordulós amatőr fényképészet bemutatása Schoch Frigyes tevékenységén keresztül. Az előadásban sor kerül a vizuális antropológiából származó fogalmi keretrendszer értelmezésére, a családi fényképek kategorizálására, valamint a már ismert sztereófelvételek rövid elemzésére is.

fener_jakob_lajtorjaja_szove_regal_opti.jpgFéner Tamás: Jákob létrája fotósorozat. 5. kép. Fekete-fehér printkópia, 50 x 50 cm – Történeti Fénykép- és Interjútár

11.50-12.10

Füri Katalin: Féner Tamás életműve

Féner Tamás fotóriporter, Balázs Béla-díjas, érdemes és kiváló művész. A magyar képes sajtó meghatározó egyénisége, többek közt a Film Színház Muzsika fotográfusa, képszerkesztője, művészeti vezetője 1957 és 1986 között, majd a Képes 7 főszerkesztő-helyettese 1990-ig, illetve a legrangosabb magyar szaklap, a Fotóművészet főszerkesztője. A magyar fotográfiai közélet kiemelkedő alakja, a Magyar Fotóművészek Szövetsége főtitkára, a Fiatalok Fotóművészeti vezetőjének egyik alapítója, vezetője, oktató, tanár az ELTE kulturális antropológia és média szakán, valamint a MOME-n, és még sorolhatnánk a díjakat, munkaköröket…
Művészeti munkássága párhuzamosan követhető a fent felsorolt alkalmazott és egyéb fotográfiai tevékenységeivel. A hetvenes évektől rendszeresen állít ki, tematikus fotósorozatai a Műcsarnok, a Mai Manó és többek közt a Fészek Klub, és 2B Galéria falain láthatóak. 2010-től napjainkig absztrakt fotóművészeti projektjeit bontja ki, alakítja tovább.
A jelenleg is alkotó művész egész életművét az OSZK-nak ajándékozza, sok műve letétben, vagy már véglegesen állományba véve a Történeti Fénykép- és Interjútár gyűjteményében részét képezi. A folyamatosan bővülő életmű feldolgozása elkezdődött, a hagyományos leltározás, archiválás, digitalizálás folyamata életműinterjúval egészül ki.
A Féner Tamás alkotói életútjához kapcsolódó történetek – az életpálya állomásait ismerve – tágabb kontextusban is értelmezhetők. A 20. század második felének magyarországi történelme is kirajzolódik a személyes mikrotörténeten keresztül.
Az oral history módszerét használva a fotóművész életét áttekintő nagy ívű interjú mellett kiemelt szerepet kap egy másik típusú dokumentálási technika is, amely az egyes műalkotásokra fókuszál. A digitalizált adatközlés részeként a fotókhoz kapcsolt hangrészletek mint kiegészítő informatív dokumentumok jelennek meg. 

12.10-12.30

Vasné dr. Tóth Kornélia: Az ex librisek reprezentációja Az Országos Széchényi Könyvtár kiállításai 1961–1970 között

Az ex libris – bár a 20–21. században lényegileg elszakadt a könyvtől – önálló grafikai lapként is megőrizte possessorjelölő szerepét és kétarcúságát: a grafikus és a készíttető tulajdonságjegyeit egyaránt hordozza. Az Országos Széchényi Könyvtárban 1961–1970-ig terjedő időszakban megrendezett ex libris kiállítások az intézményi reprezentáció egyik eszközeként interpretálhatók. A tárlatok nem jöhettek  volna létre a könyvtár aktivizálódó ex libris gyűjtési stratégiája és jeles könyvtárosok – mindenekelőtt Bélley Pál, Nyireő István, Varga  Sándor Frigyes – tevékeny munkája, kapcsolati hálója nélkül.
A vizsgálati metódus részét képezi a kiállítások típus szerinti felosztása, a perszonális és intézmények közti kapcsolati hálók bemutatása,  a kiállított ex librisek képi és szövegvilágába való betekintés, az alkotói attitűdök elemzése és a provenienciakutatás. A tárlatok recepciótörténetének kutatásához segítséget nyújtanak a meghívók és a katalógusok, emellett a korabeli sajtómegjelenések, a könyvtár évkönyvei, leltárkönyvei és a levelezések.
A kiállítások mindegyike időszaki kiállítás volt, melyek négy fő típusa különíthető el: kortárs (20. századi) magyar grafikusok pályaképébe betekintést adó; tematikus (az ex libris rendelők foglalkozása szerint rendezett); nemzetközi (külföldi ország grafikusát bemutató, valamely külföldi partnerrel megvalósuló) és régi magyar ex libriseket bemutató. A kiállított – külföldi és részben magyar – ex libris anyag egy része nem könyvárunk állományából származott, de a megrendezés után a könyvtár gyűjteményébe került. A külföldi grafikusok bemutatkozása komoly ösztönzést adott a magyar kisgrafikaéletnek. A bemutatott időszakban rendezett 13 ex libris kiállítás összességében pozitív visszhangja, a sajtómegjelenések terjesztették az OSZK hírét hazánkban és külföldön is.

Főigazgatói Kabinet, szerk.

A sorozat további részei: Első rész; Második rész; Harmadik rész; Negyedik rész; Hatodik rész

komment
süti beállítások módosítása