Nagysomkúton (Szatmár vármegye, ma Máramaros megye, Románia) született 1938. július 2-án, református papcsaládban. Középiskoláit Szatmárnémetiben, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban végezte. 1955 és 1959 között a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem magyar nyelv és irodalom szakos hallgatója volt, az államvizsgát azonban nem tette le. 1958–59-ben a marosvásárhelyi Igaz Szó szépirodalmi folyóirat, 1960-tól a bukaresti Előre című napilap belső munkatársa volt. A hatvanas évek közepétől költői tehetségéből élt: verseiből, műfordításaiból tartotta fenn magát. 1972-től betegnyugdíjasként Kolozsváron lakott. Két rosszul sikerült házassága után egy új, rendezettebb élettársi kapcsolat sem tudta egyre súlyosbodó betegségében megvigasztalni. 1976-ban jelent meg 699 verssorból álló Öregek könyve című kötete, Plugor Sándor sepsiszentgyörgyi grafikusművész húsz rajzával illusztrálva. Ugyanezen év november 2-án két üveg pálinkával a tarisznyájában kilépett az életből ott, ahol a kolozsvári Kányafői út a Hója-erdőbe érkezik. A boncolási jegyzőkönyv szerint csontrendszere végzetesen legyengült állapotban volt. Valószínűleg az elviselhetetlenné erősödő fájdalom késztette öngyilkosságra.

Szilágyi Domokos arcképe. In. Uő.: Kényszerleszállás. Összegyűjtött versek, Bukarest, Kriterion, 1979. – Törzsgyűjtemény

Kivételes költői tehetsége, hivatástudata már kolozsvári diákévei alatt megmutatkozott (Siratóének 1456-ból [1956]; Csodaszarvas [1957]). Első pályaszakaszának verseit a korszellem hatása alatt álló más költőkéhez hasonló értékpozíció jellemzi, ám mindez a személyesség és a tehetség erejének, az eredetiséggel telített kontextusnak köszönhetően átlagon felüli színvonalon fejeződik ki. Költői elhivatottságának hitele, elemi ereje túl is áradt azokon az ideológiai korlátokon, amelyeket az egy évtizede fennálló bolsevik rendszer írt elő az írástudó, tollforgató értelmiségieknek. Egyénisége, szabadságigénye egy függetlenebb ars poetica irányába mutatott, amelynek nem fő irányelve a bolsevik ideológia szolgálatában álló haszonelvűség.
Igazi poeta doctusként, a kötött versformák avatott művelőjeként mutatkozott be már diákéveiben, éppen ezért gyakori jelenség a költészetében az, hogy a könnyed, játékos versformák igen súlyos üzenetet közvetítenek. Erre saját maga is reflektált 1959-ben írt Nyár című kis költeményében:

1969-ben megjelent, hat nagy költeményből álló versciklusa, a Búcsú a trópusoktól hasonló ellentmondások, antinómiák jegyében fogant. Az elvesztett bizonyosság helyébe beférkőzik a minden egzisztenciális értékviszonylatot átszövő kétség, sem egyéni, sem nembeli értelemben nincs az ember számára beteljesedés. Mégis, minden jel szerint a világban van célra törekvés: egy „nem létező” cél felé törekszik az ember, személyes és történelmi távlatban egyaránt. Mi oldhatja fel ezt az ellentmondást? Ennyi év távlatából talán már így is fogalmazhatunk: a költő családi hátteréből, legkorábban elsajátított műveltségelemeiből következően magától értetődően nem más, mint a keresztény eszmerendszer központi fogalma, a megváltás és annak gondolatköre. A hat költemény között nincs egy sem, amely ne tartalmazna a transzcendenciára utaló értékfogalmakat és jelentésrétegeket: a megváltás, az Ige, az áldozat és a kárhozat teológiai összefüggésrendszere szövi át ezt a kötetet. A legösszetettebb értékszerkezet a Haláltánc-szvitben figyelhető meg. A szkeptikus erkölcsfilozófiai, történelemfilozófiai jelentésréteg a megváltás motívumával kerül szembe a kollázsszerű versépítményben. A költemény szerkezeti középpontja az Ómagyar Mária-siralom kereszt formában szedett két sora: „ó én édës urodum, ëggyën ëgy fiodum”. Erre a keresztalakzatra épül az egymásnak ellentmondó értékjelentésű szövegrészekből, idézetekből kialakított „verskatedrális”: a Példák könyve (1510) Jézusról szóló bizonyságtétele a megváltásról tanúskodik ismét, a buchenwaldi háborús bűnösről szóló sajtóhírek, vagy éppen a Werbőczy Hármaskönyvéből vett, zsidó vádlottak számára készült tisztító eskü mondatai a rettegés, a szkepszis, a végső kiábrándulás hangulatát erősítik újra meg újra. (Tripartitum Pars III. Titulus 36. § 2.)

Szilágyi Domokos Nagy Máriával, Kolozsvár felett 1975-ben. In. Uő.: A költő életei. Szerk. Kántor Lajos, Bukarest, Kriterion, 1986. – Törzsgyűjtemény

Gyötrődő költő, szenvedő értelmiségi volt, és ezt az életérzést nem csupán versei tükrözték, hanem egész életvitele is. Szilágyi István, a kolozsvári Utunk irodalmi hetilap főszerkesztő-helyettese, aki gyakran előleggel is kisegítette pénzzavaraiból a hetvenes években szabadúszó költőt, Kóborló évek című írásában (1985) megörökített egy epizódot 1962-ből, amikor feleségével, Hervay Gizellával együtt felkeresték őt Zilahon. Éppen a konyhaasztal mellett ült, és egy novellát körmölt:

Szilágyi Domokos – Vermesy Péter: Pimpimpáré. Vers és muzsika gyermekeknek (Szilágyi Domokos gyermekversei Vermesy Péter dallamaival), Bukarest, Kriterion, 1976. – Törzsgyűjtemény

Szintén játékos rímekbe szedve fogalmazta meg ezt az életérzést 1973-ban az Igaz Szóban közölt egyik versében, amelynek mottóját az egykor hozzá hasonlóképpen kínok közt vergődő Szabédi Lászlótól vette:

Lászlóffy Aladár e szavakkal búcsúztatta költőtársát az Igaz Szó hasábjain, 1976 decemberében:

Szilágyi Domokos kötetei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

• Élnem adjatok. Vers, próza, esszé, 1956–1976, Bukarest, Kriterion, 1990.
• Kényszerleszállás. Összegyűjtött versek, [bev. Kántor Lajos], Bukarest, Kriterion, 1979.

Műfordítás:
Barrie, James Matthew: Peter Pan a Kensington Parkban; Peter Pan és Wendy, Bukarest, Creangă Kiadó, 1976.

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

Szakonyi Károly, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas író, drámaíró, dramaturg, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 90 éves.
Különös alkotói életút és életmű az övé, elüt a 20–21. században szokásostól. Már kisdiákként is a művészetek érdekelték, a képzőművészet, az irodalom, a színház. Mégis, mikor kimaradt az iskolából, a hatodik gimnáziumi osztály után 17 évesen, bár tovább akart tanulni a Színház és Filmművészeti Főiskolán színészként, vagy a Repülőtiszti Főiskolán, színészi tehetség (és érettségi) híján nem vették föl egyik helyre sem… Kétéves sorkatonai szolgálat után segédmunkásnak állt. 1958 őszéig dolgozott különböző területeken, mezőgazdaságban, iparban, hivatalokban az ország számos pontján. És miután első novellája megjelent a Népszabadság 1958. december 14-i számában, bekerült az írók körébe. Szabadúszóként elbeszéléseket, kisregényeket írt, első kötetét 1961-ben adta ki a Magvető Kiadó. Ezt követően mehetett egyetemre (miniszteri engedéllyel). A magyar–népművelés szakot kezdte el (Szabó István és Kertész Ákos csoporttársaként), de nem fejezte be a képzést.
1963-ban kapott dramaturgiai ösztöndíjat a Nemzeti Színháznál, ahol rövidesen színre került első drámája, az Életem, Zsóka…! A  Domján Edit számára írt szerepdarabot parádés szereposztásban mutatták be a Blaha Lujza téren.

Életem, Zsóka…!, Nemzeti Színház, rádióközvetítés az Ódry Színpadról, 1964.

Szakonyit ettől kezdve fűzi szoros kötelék a színházi világhoz. Előbb a Nemzetiben, 1975 és 1978 között a Miskolci Nemzeti Színházban, 1982 és 1988 között a győri Kisfaludy (ma Nemzeti) Színházban, 1989-től a Pécsi Nemzetiben, majd 1993-tól a debreceni Csokonai (Nemzeti) Színházban dolgozott.
Novellái, regényei és tárcái mellett drámákat, hangjátékokat, filmforgatókönyveket, televíziódrámákat is ír, valamint fontos magyar és külföldi klasszikus irodalmi művek adaptálásával, újradramatizálásával foglalkozik. Jelentős irodalomszervezői tevékenysége is.
Legfontosabb művei közé tartozik az 1970-ben bemutatott Adáshiba (r. Várkonyi Zoltán), melyet kilenc nyelvre fordítottak le és számos külföldi premiert is megélt. Az Adáshibából Szőnyi Erzsébet írt operát (1980-ban) és született egy svédországi operaváltozata is. A kortárs klasszikussá vált darab mit sem veszített aktualitásából, rendszeresen színpadra kerül, rengeteg amatőr társulat is előadja. Az emberi kapcsolataink továbbra is gyakran tűnnek működésképtelennek, az elidegenedés, a virtuális valóság elfordít bennünket egymástól, magunktól, értékeinktől, egyre inkább bezárkózunk, alig kommunikálunk érdemben, akárcsak a Bódog család tagjai… 

Egy dráma társadalmi előzményei és utóélete – Adáshiba. Szakonyi Károly székfoglaló előadása az MTA Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, 2019. október 14.

Eredeti drámái közül népszerű lett még a Hongkongi paróka, a Vidám finálé is. Abszurdba hajló humorral tárja föl a valóság képtelenségeit és megoldhatatlanságait. Adaptációi, mai színpadra alkalmazásai érintették Gogol, Dosztojevszkij vagy Mikszáth és Móricz műveit, így születtek például a Holt lelkek, A félkegyelmű, a Szent Péter esernyője vagy a Rokonok kortárs magyar színpadi változatai Szakonyi Károly tollából.
A prózaíró és a dramaturg Szakonyit is elsősorban az emberi, az igazi kapcsolatok érdeklik, azokat keresi, de a valóságosakat többnyire elégteleneknek, lehetetleneknek ítéli. (Anti)hősei, alakjai és sorsuk inspirációját a szerző a valóságból, emlékeiből és életélményeiből nyeri, karakterei emiatt nagyon plasztikusak, hitelesek, néha fölismerhető bennük az előkép, a valóságból vett minta is.
Szakonyi Károly életében és írói pályáján társadalmi és lélektani tapasztalatokban nincsen hiány, az olvasók és a nézők meg a színházcsinálók könnyen fedezték föl hétköznapi gondjaikat, helyzeteiket a szövegeiben, melyek emiatt sosem érződtek elitistának, nem egy másik, felsőbb, művészi, idealizált világot mutatott meg, hanem a miénket írta meg pontosan, szabatosan szavakba szedve. Manapság már gyakran foglalkozik az öregség, a pályavég kérdéseivel, nyűgeivel, de ezek a témák is egy mindenre kíváncsi, szinte gyermeki tekintettel a világot vizsgáló író elé kerülnek, s úgy fogalmazódnak meg, mint különös, de érdekes, nem pedig riasztó perspektívák.
A 90. születésnapon a Rózsavölgyi Szalon Dicső Dániel rendezésében mutatja be Szakonyi A hatodik napon című színművének új előadását.

A hatodik napon, a Madách Színház előadásának televíziófelvétele, 1978

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Talán kevéssé ismert, hogy az idén száz éve elhunyt Camille Saint-Saëns (1835‒1921) – akit itthon elsősorban Az állatok farsangja és a Danse macabre, esetleg a Liszt Ferenc emlékének ajánlott 3. („Orgona”) szimfónia szerzőjeként tartunk számon – több mint hatszáz művet komponált kivételesen hosszú, mintegy nyolcvan évet felölelő pályafutása során. A csodagyerekként indult muzsikus szinte minden műfajban kiemelkedőt alkotott a szólódaraboktól a szimfonikus és versenyműveken át az egyházi zenéig. Sőt, 1908-ban ő írta a mozi történetének első filmzenéjét a Guise herceg meggyilkolása című filmhez. Emellett kora egyik legnagyobb zongoraművészeként és Liszt szerint legjobb orgonistájaként több ezer hangversenyt adott, illetve vezényelt világszerte, egyebek között Budapesten és Pozsonyban. Megadatott neki a siker, a hivatalos és nemzetközi elismerés: hosszú ideig a legtöbbet játszott francia zeneszerző, a zenei élet megkerülhetetlen alakja, a francia kultúra utazó nagykövete volt. S jóllehet operaszerzőként nehezen érvényesült, tizenhárom operája közül egy, a Sámson és Delila az egyik legnépszerűbb francia operává vált és maradt máig. Saint-Saëns remekműve Magyarországon utoljára az 1970-es években volt rendszeresen műsoron, de századeleji bemutatóján hazánkban is szép sikert ért el, és nagy hatást tett az akkori muzsikusnemzedékre.

Saint-Saëns 1883-ban. Forrás: Jean Bonnerot, C. Saint-Saëns (1835–1921), Sa vie et son œuvre, Paris, Durand, 1922.

Az 1859 és 1876 között komponált „lírai dráma” útja azonban rögös volt a világsikerig. A párizsi Opéra igazgatói egymás után utasították el színrevitelét. Hosszas franciaországi mellőzöttségének oka volt a wagneri zenedrámával való vélt vagy valós rokonság, az erotikával kevert bibliai téma, az ismeretlen költő ‒ Ferdinand Lemaire ‒ által jegyzett librettó, valamint műfajának átmeneti jellege: a mű az 1850-es években divatos műfajnak számító oratóriumnak indult. Mint Fabien Guilloux kimutatta, a szövegkönyvhöz Voltaire Rameau számára írt, Samson (1736) című librettója szolgált alapul. A művel sokat foglalkozott a 18‒19. századi francia irodalomtörténet, mivel a cenzúra betiltotta, Rameau partitúrája pedig elveszett. Voltaire szövegkönyvének egy példánya a könyvtáralapító Széchényi Ferenc gróf könyvtárából került a nemzeti könyvtárba.

Ferdinand Lemaire librettójának irodalmi előzménye: Voltaire Samson című, Jean-Philippe Rameau számára írt szövegkönyve a Théâtre complet de Mr de Voltaire sorozat egy Genfben, 1768-ban megjelent kötetében (Széchényi Ferenc gróf könyvtárából származó példány). – Törzsgyűjtemény

A választott irodalmi előzménnyel magyarázható, hogy Lemaire librettója eltávolodik a Bibliától, a dráma középpontjába Delila – egy Carmenhez hasonló femme fatale – csábítását és árulását helyezi. Az opera bemutatását az is késleltette, hogy Delila szerepe új, a korban szokatlan előadói követelményeket támasztott az énekesnővel szemben. Olyan, operában ritkán alkalmazott drámai mezzoszoprán vagy alt primadonnát igényelt, aki színészi játékával képes megmutatni a szenvedélyt.

Az első elismert magyar Delila: Szamosi Elza (1881‒1924), aki 1904. november 3-án énekelte először a szerepet a budapesti Operaházban. Jelzet: KA 4750/4 – Színháztörténeti Tár

Mindezen okokból már az opera megszületéség is hosszú út vezetett. Amikor a készülő mű részleteinek hűvös fogadtatása miatt a zeneszerző elkedvetlenedett, atyai barátja és mentora, Liszt Ferenc biztatta operájának befejezésére az 1870. évi Beethoven-centenárium alkalmával történt találkozásukkor. Saint-Saëns École buissonnière (1913) című könyvében is kiemelte, milyen fontos szerepet játszott Liszt a mű elkészültében és első előadásában, amelyre 1877. december 2-án a hercegi udvari színházban került sor.

Miután az opera 1892-ben végre a párizsi Opérában is sikert aratott, további tizenkét év telt el budapesti bemutatójáig: ennek ideje nálunk a verista operák (Bajazzók, Parasztbecsület, A navarrai lány) csillagának leáldozásával, a Trisztán 1901-es átütő sikere után, a naturalizmus ellenhatásaként fellépő szecesszió korában jött el, ami a színpadi látvány művészi megújulását is magával hozta Kéméndy Jenő (1860–1925) munkásságának köszönhetően. Az 1904. október 22-i operaházi premieren a darab főszerepeit Diósyné Handel Berta (Delila), Georg Anthes (Sámson) és Beck Vilmos (főpap) énekelte, a szólót Schmidek Gizella táncolta. Radó Antal fordításában, Márkus Dezső vezényletével, Alszeghy Kálmán rendezésében, Kéméndy Jenő jelmezeivel és díszleteivel, Guerra Miklós koreográfiájával állították színpadra.

• 
• 
• 
• 
• 

A telt házas premier egyértelmű siker volt a közönség körében, amelynek főként a második felvonás szerelmi kettőse, a kórus és a balett tetszett. A zenei szaklapok kritikusai csaknem egyöntetűen elismerték Saint-Saëns zenéjének értékeit: „kifinomult modernségét”, líraiságát, melódiáinak változatosságát, kórusait, mesteri hangszerelését. A Vasárnapi Ujság hasábjain Kereszty István (1860–1944) zeneszerző – könyvtárunk egykori bibliográfusa, a Zeneműtár egyik megszervezője – a franciák legnagyobb élő zenészének nevezte Saint-Saënst. Visszafogottabb volt Kern Aurél zeneszerző kritikája, aki kiválóan hangszerelő, de drámai érzékét tekintve Verdivel és Wagnerrel nem összemérhető tehetségnek tartotta Saint-Saënst. Azonban ő volt az, aki aláhúzta, mennyire téves a német stílus diadalát látni az operában, amely ízig-vérig francia, és a modern magyar zenei nyelv megteremtéséhez is tanulságul szolgálhat:

Amíg a kritikusok bírálták Lemaire (és implicite Radó) szövegkönyvét, Kéméndy Jenő bravúrjaként értékelték, s a siker egyik kulcsának tekintették az opera pompás szecessziós látványvilágát. A Pesti Napló kritikusa, Kálmán Imre szerint:

A gyűjteményünkben fennmaradt jelmeztervek, díszletrajzok és szerepképek alapján megállapíthatjuk, hogy Kéméndy jelmezei és díszletei nemcsak látványosak, hanem átgondolt művészi koncepciót tükröznek, újszerűek az egzotikum ábrázolásában.

• 
• 
• 
• 
• 

A darab sikeréből az előadók is kivették részüket, köztük az elismeréssel kiemelt kórus. A főszereplők közül a Sámsont magyarul éneklő Georg Anthes aratott osztatlan sikert, akit hangja mellett plasztikus játéka miatt is dicsért a kritika. A szintén jó színészi képességekkel rendelkező Diósyné hangja színben nem felelt meg teljesen a szerep követelményeinek. Az opera budapesti sikerét bizonyítja, hogy évtizedekig szinte folyamatosan repertoáron maradt: 1928-ig összesen 96 előadást ért meg.
Végezetül az érdeklődők figyelmébe ajánlom a témával kapcsolatos minikiállítást, melyet az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtárának olvasótermében az év végéig lehet megtekinteni, valamint meghallgatásra javaslom a híres Bacchanale egy gyűjteményünkben is megtalálható archív felvételét.

C. Saint-Saëns: Samson et Dalila. Bacchanale. (Balettzene a III. felvonásból.) Előadja: Philadelphia Orchestra; Leopold Stokowski, vez. Philadephia, 1927.

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (International Federation Of Library Associations – IFLA) szokásos éves rendezvényét, a Könyvtári és Információs Világkongresszust (World Library and Information Congress – WLIC) első ízben rendezték meg idén nyáron online formában, melyen részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban összefoglalókat közlünk a konferencián elhangzott előadásokról. Harmadikként az augusztus 19-én elhangzott szekciótémákból adunk ízelítőt.

A könyvtári gyűjtemény szerepe az identitásunk és kulturális örökségünk megőrzésében
szekcióülés
Dancs Szabolcs (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója

A közösség történeteit megőrző helytörténeti gyűjtemények identitásmegtartó hatását felismerve indította el az Internet Archive a lokális tartalmakra fókuszáló webarchiválási projektjét, amelyben helyi érdekeltségű internetportálok, blogok, közösségi oldalak stb. anyagait gyűjti össze könyvtárosok és egyéb kulturális örökségi szakemberek segítségével. A Community Webs-projekt 2017-ben indult az Institute of Museum and Library Services és az Internet Archive (IA) közös programjaként azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a közkönyvtáraknak a helyi közösségeik történeti értékű, webes forrásainak gyűjtéséhez. A projekt 2020-ban a The Andrew W. Mellon Foundation támogatásával újabb lendületet kapott, a korábbi 28 mellett további 100 észak-amerikai közkönyvtár bevonását célozva meg, 2021-ben pedig még tovább bővült immár az USA mellett Kanadából, illetve a világ más területeiről is várva pályázókat. (További információk pályázni szándékozóknak.) A 34 milliós szövegállomány egy részét az IA központi digitalizáló műhelyeiben, a továbbiakat a partnerintézményeknél digitalizálták, illetve felhasználói feltöltésekből származó (digitalizált és born digital) tartalmakról van szó.

A Community Webs projekt logója

Együtt jobb: Megoldásjavaslatok az adatok felhasználásával, újrahasznosításával és megosztásával kapcsolatos kihívásokra
(Better together: Creating solutions to the challenges of data use, reuse, and sharing)
szekcióülés
Ilácsa Szabina (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója 

Az adatok megváltoztatják a világot, amiben élünk. A mindenütt jelen lévő adatok hatással vannak a használóinkra, az intézményeinkre, a közösségeink építésére és egyre inkább a könyvtárak szerepére is az állandó változásban lévő világban. Az adatok megértése és a velük való munka többé nem egy innovatív stratégia vagy választás, hanem elvárás.
A blokk négy előadást tartalmazott. Bár mindegyik egy sajátos nézőpontból ragadta meg a témát, közös elem bennük, hogy könyvtárosok és informatikusok összefogásáról szólnak. Együtt, egymás erősségeit kihasználva képesek vagyunk olyan eszközöket és modelleket építeni, amelyekkel leküzdhetők a könyvtári adatokkal való munka nehézségei.

Ezek is érdekelhetik

Könyváruházakban már találkozhattunk a jelenséggel, hogy az éppen aktuálisan nézett dokumentum oldalán a rendszer figyelmünkbe ajánl még dokumentumokat a saját és mások vásárlási előzményei alapján. Könyvtárak esetében azonban ez nem annyira gyakori. A szingapúri nemzeti könyvtár fejlesztése egy olyan gépi tanulásra épülő ajánló szolgáltatás, ami a kölcsönzési adatok alapján ad személyre szabott ajánlatokat a felhasználók számára. Az ajánlórendszerük két technológián alapul: a csoportos információszűrésen és a neurális hálón.

A csoportos információszűrés hátránya

A csoportos információszűréssel a különböző használók kölcsönzési statisztikájából szűrik ki a jellemzően együtt előforduló tételeket. Míg a neurálisháló-technológia az előző módszer hátrányait küszöböli ki, azaz az algoritmus gyorsabban reagál a használói viselkedés változásaira. Tehát ha például a kölcsönzési profilunktól eltérő könyvet kölcsönzünk, akkor a hozzá hasonlók azonnal megjelennek a következő ajánlásunkban. Viszont ha nem kölcsönzünk semmi hasonlót utána, akkor ugyanilyen gyorsan „el is felejti” az algoritmus ezt az anomáliát, és nem kapunk tovább ajánlást hasonlókra.

Nagytakarítás az adataink között

A következő előadás egy, a University College London (UCL) és a British Library (BL) együttműködésében megvalósult projektet mutatott be. Az „Információ a különböző korokban” kurzus keretén belül a UCL hallgatói a BL szerzői jogi védelem alatt nem álló, azaz közkincsnek minősülő digitalizált könyvgyűjteményével dolgoztak. A feladatuk a gyűjtemény egy választott résztémakörében az adatok tisztítása, pontosítása és vizualizálása volt. Elsősorban az OpenRefine adatmanipuláció-szoftverrel kellett dolgozniuk.

A kurzus hallgatóinak egyik vizualizációja

Mivel a feladat csoportos volt, a hallgatók nemcsak az adatmanipulációval kapcsolatos készségekben fejlődtek, de a projektmunkával együtt járó készségekben is. A megtisztított adatokat, illetve az azokból összeállított vizualizációkat a BL visszakapta, így a gyűjtemény is gazdagodott az együttműködés során.

A webarchívum mint big data

A webarchívum nemcsak a könyvtárak hagyományos megőrző funkciójának kiterjesztése a tünékeny, born-digital kulturális forrásokra, hanem ebből a feladatából következően könyvtári területen a big data egyik megtestesítője is. A big data fogalma Szűts Zoltán és Yoo Jinil cikke szerint:

Miért nem használják többet a kutatók a webarchívumokat?

Az Archives Unleashed projekt a fenti problémákon próbál segíteni. Első körben olyan elemzőeszközöket fejlesztettek, amelyeket könnyű használni, illetve különböző segédanyagokat is közzétettek további segítségként. A tárgyi környezet megteremtését követően elkezdtek a közösségépítésre fókuszálni. Mivel ez egy interdiszciplináris terület, így különösen fontos, hogy legyenek olyan fórumok, amelyeken találkozhatnak és tapasztalatot szerezhetnek a különböző területeken dolgozó szakemberek.

Big data-projektek és az adatbiztonság

A könyvtári big data kiaknázásához több különböző hátterű ember együttműködésére lesz szükség. Ez a fajta együttműködés azonban a jelenlegi munkaszervezési és csoportok közötti együttműködési gyakorlatok mellett nem, vagy csak nehezen valósul meg.

A megbízhatóság 5 eleme keretrendszer

A big data-projektek nemcsak új lehetőségeket, de új kihívásokat is hoztak magukkal, főleg a személyes és a bizalmas adatok kezelése területén. Ha szeretnénk a projektjeink adatbiztonságát szavatolni, de nem tudjuk, hogy hogyan kezdjünk hozzá, akkor segíthet, ha a megbízhatóság 5 eleme keretrendszer segítségével gondoljuk végig a projektünket.

Az IFLA szabványok szerepe a változó információs társadalomban
szekcióülés
Gombos Zsuzsanna (Humántudományi Bibliográfiai Koordinációs Iroda) beszámolója

Az IFLA Szabványügyi Bizottságának jóvoltából öt rövid előadást tekinthettünk meg. Az IFLA Szabványügyi Tanácsadó Bizottság főbb funkcióit Renate Behrens mutatta be röviden felvezetésként. Hangsúlyozta, hogy hálózati munkának tekinti a tevékenységüket, ami javarészt abból áll, hogy a szabványosítás különböző megközelítései között közvetítenek.

Az IFLA Szabványügyi Tanácsadó Bizottság tevékenységei

Vincent Boulet, a Katalogizáló Szekció elnöke és a Francia Nemzeti Könyvtár munkatársa az első előadásban a szabványok szerepéről beszélt az IFLA nemzetköziségéből fakadó fontosságát hangsúlyozva. Ennek köszönhetően van lehetőségük a könyvtárosoknak a világ minden tájáról ezen a fórumon jelezniük az igényeiket. További előnye az IFLA-nak, hogy szabad elérésű szabványokat kínál, amik persze nem hibátlanok, de jelentőségüket nem szabad eltagadni, valamint az IFLA szabvánnyal kapcsolatos csoportjai, bizottságai folyamatosan dolgoznak ezeknek a hibáknak a kiküszöbölésén. Erre példaként a metaadatszabványokat hozta, hiszen egy globális, átfogó és ingyenes metaadat-szabványcsomaggal rendelkezik az IFLA. Ebben ugyanúgy megtalálható az olyan koncepcionális modell, mint az LRM (Library Reference Model), vagy akár az LRM-en alapuló konkrét implementációs szabályok. Ezeket tervezik megtartani az új metaadat-ökoszisztémában is, azonban az IFLA szabványok alapvető célját szeretnék átgondolni. Így az LRM középpontjában elsősorban az adatok, és a felhasználók szempontjából fontos funkcionalitások állnak, nagy hangsúlyt helyezve a források hozzáférhetőségére, azonosítására és visszakereshetőségére. Ez a cél meg is határozza az új irányt, amelynek fókusza a kiadványokról a források azonosításához szükséges információkra irányul. Ezért az IFLA-szabványoknak meg kell oldaniuk az átmenetet egy olyan világból, ahol a szabványok a bibliográfiai rekordok egységességét biztosítják a nemzetközi cseréhez, egy olyan világ irányába, ahol a szabványok modellezik az információt és kezelik a források granularitását és elérhetővé tételét, különös tekintettel a digitális forrásokra. Fontos azonban különbséget tennünk az információtartalom és adathordozó között, amivel az új ISBD is foglalkozik. Mivel világunkban a források igen könnyen és gyorsan mozognak az adathordozók között, a leírásukkor fontos pontosítani, hogy melyik konkrét információforrásról van szó. Ebben nagy szerepe van az IFLA névtereknek. A másik fontos eleme a rendszernek, hogy az entitásokról stabil, következetes és megosztott azonosítókon keresztül legyenek az információk megosztva.
Gordana Mazić, a Permanens UniMARC Bizottság elnöke az LRM és a UniMARC harmonizációjáról számolt be. A bizottság tagjai között a MARC-formátum szakértőit találhatjuk meg, akik 2012 óta dolgoznak azon, hogy az LRM, RDA és az új ISBD mentén átgondolják és naprakésszé tegyék a UNIMARC bibliográfiai és authority formátumait. Ennek következtében formátumelemeket adtak hozzá és vizsgáltak felül a UniMARC-on belül, melyek segítségével lehetőség nyílik az ISBD-re és RDA-ra jellemző értékkészletek és azonosítók rögzítésére. Kijelentésre került, hogy az LRM modell teljesen megvalósítható a UniMARC-on belül. A 2012 óta tartó projekt keretében elkészült két online kiadvány is, a UniMARC bibliográfiai és authority formátumok kézikönyvei, melyek már csak az IFLA jóváhagyására várnak.
Mathilde Koskas előadásában a digitális kor nemzeti bibliográfiáiról beszélt. A közös gyakorlat kialakítása az IFLA Bibliográfiai Szekció Állandó Bizottságának egyik fontos feladatát jelenti. Ennek a munkának az alapjául egy 2014-es, online elérhető leírás szolgál, amit szintén ez a bizottság dolgozott ki. Ennek célja olyan nemzetközi szabványok, formátumok kidolgozása, amelyek a nemzeti bibliográfiai ügynökségek munkáját segítik. 2017 óta dolgoztak az új verzión, melynek az IFLA által még nem hivatalosan publikált vázlata itt található pdf-formátumban. Tervezik a szöveg gyakori revízióját és különböző nyelvekre fordítását is. A dokumentum a nemzeti bibliográfiai szolgáltatások szervezésével, céljaival, a leírási szabványok meghatározásával és kiválasztásával, valamint a szolgáltatásnyújtásnak lényeges szempontjaival foglalkozik. Az új verzió egyik célja az volt, hogy minél több ország példáját sorakoztassa fel. Ebben nagy segítségükre voltak a különböző országból származó szekciótagok, valamint a Nemzeti Könyvtárak Nyilvántartása is, ami a szekció egy másik fontos projektje. Ez a megfogalmazott közös gyakorlat ugyan nem szabvány, de nagy segítségére lehet a nemzeti könyvtáraknak, hogy eligazodjanak a vonatkozó szabványok világában.
Anaïs Basse, a Francia Nemzeti Könyvtár munkatársa a digitális egységesítési projektre vonatkozó iránymutatásokról beszélt előadásában, amely szabvány erőre is emelkedett. Ez nagy szerepet játszik a digitális örökségvédelemben, határokon és kultúrákon átívelve képes összekötni a tárgyakat, dokumentumokat, valamint nagyban segíti az ezekkel kapcsolatos információk elérhetőségét a köz számára. Számos nemzetközi és nemzeti projekt előzte meg a szabvány létrejöttét (pl. Europeana). A digitális egységesítési munkacsoport − mely számos IFLA-szekció, bizottság és az UNESCO támogatásával jött létre – egyik fő célja az volt, hogy nemzetközi ajánlásokat hozzon létre több esettanulmány segítségével. Az iránymutatás a munkát három fázisra osztja. Az első lépés a célok, keretek, partnerek, források és a rendelkezésre álló idő meghatározása. A következő szakaszban a megőrzési, katalogizálási, digitalizálási, feljavítási és terjesztési munkálatok irányítása áll. Majd lezárásként a véglegesítési munkálatokat kell elvégezni, amikor is rögzítjük a tapasztalatainkat és felmérjük, hogy miként tehetjük fenntarthatóvá a végeredményt. A dokumentum rengeteg olyan kérdést tartalmaz, amelyet hasonló projektek alkalmával érdemes mérlegelni, valamint a jogi aspektusokra is kitér. A szabvány angol nyelven pdf-formátumban tölthető le.
Az IFLA-szabványok névterét Joseph Hafner mutatta be röviden. A névtér 2020 júliusától érhető el, melyet a Linked Data Albizottság több éves munkája előzött meg. A névtér mindenki számára szabadon hozzáférhető és a következő szabványokat, ajánlásokat tartalmazza: FRBR, ISBD, MulDiCat, UniMARC, LRM. Az RDA Toolkit is a névtér LRM vonatkozó tételeire mutat. A munkát azonban egyáltalán nem tekintik még lezártnak, várják a további szabványokkal kapcsolatos megkereséseket és javítási javaslatokat, valamint ezen az oldalon szeretnék a névtérben szereplő szabványokat naprakészen tartani.

Zöld könyvtárak és fenntartható gyakorlatok a hosszú távú jövőért
szekcióülés
Drucker György (Projektiroda) beszámolója

A blokkot Harri Sahavirta főkönyvtáros (Helsinki Városi Könyvtár) moderálta, a bevezetőt Petra Hauke (Humboldt-Universität, Berlin, Könyvtár- és információtudományi Intézet), az IFLA idén állandó bizottsági szintre emelt Környezet, fenntarthatóság és a könyvtárak szekciójának (Environment, Sustainability and Libraries – ENSULIB) ügyvivője tartotta.
Harri Sahavirta elöljáróban ismertette, hogy az IFLA Zöld Könyvtár díjait a környezetbarát épület, a környezetileg fenntartható könyvtári szolgáltatások és a környezeti nevelés kategóriákban ítéli oda a bizottság.

Az IFLA Zöld Könyvtár-díjai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Először a tavalyi díjazottak kerültek sorra, miután a tavalyi járványhelyzetben elmaradt kongresszus után csak most nyílt lehetőség nyilvános bemutatásukra.
Elsőként a Rangsit Egyetem könyvtárát mutatta be Malivan Pradittera. A thaiföldi Pathum Thani tartományban levő magánegyetem könyvtára azzal érdemelte ki a díjat, hogy gyakorlatilag maradéktalanul alkalmazta az IFLA, a thaiföldi Zöld Tanács, valamint az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) dokumentumaiban foglalt ajánlásokat, irányelveket és szabványokat. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a könyvtárban a felelősségteljes fogyasztás szempontjaira, főleg a villamosenergia és víz, továbbá a papír felhasználására.

A Rangsit Egyetemi Könyvtár. A kép forrása: Az előadó prezentációja 

A következő tavalyi díjazott a kínai 杭州公共图书馆 – Hangzhou Gongdong Tushuguan, a Hangzhoui Közkönyvtár volt, amelynek díjnyertes fiókkönyvtárát Xiaoxi He prezentálta.

A Hangzhoui Könyvtár enteriőrje. A kép forrása: Az előadó prezentációja 

A helyi környezetvédelmi csoporttal szoros együttműködésben megvalósított új épület projekt érdekessége, hogy a városi hulladéklerakó helyén létesült. A könyvtár sikeres működése és közösségi akciói nyomán az elmúlt évek alatt gyakorlatilag teljesen feledésbe merült a telephely eredete.

A kommunális lerakó helyén megvalósított könyvtárlétesítés mozzanatai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A horvátországi Šibenik Juraj Šižgorić Könyvtára főleg környezeti témájú ismeretterjesztő előadásai, kiadványai nyomán érdemelt díjat, mondta el Melinda Grubišić Reiter. A megújuló energiaféleségek, biodiverzitás és egészséges életmód témákban tartott előadások, workshopok mellett széleskörű könyvkiadási tevékenység jellemzi a Krka Nemzeti Park közelében levő könyvtárat. E mellett művészeti foglalkozások, versenyek is színesítik a palettát.

A Juraj Šižgorić Könyvtár zöld kapcsolódásai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A szenegáli Lambaye község Könyvtár és Oktatási Központ intézményét Assane Fall menedzser ismertette. A Központ kiemelten fontosnak tartja a közösség számára környezetbarát témákban tartott felvilágosító és ismeretterjesztő tevékenységet, és a jó gyakorlatokat maga a létesítmény megvalósult eredményei szemléltetik.

A Lambaye Könyvtár és Oktatási Központ. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A közel 400 négyzetméter alapterületű Központban zöld terek, és módszertani minta minikert találhatóak.

Zöld terek és minikert a Központban. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A korábbi műanyag bútorok helyett újrahasznosított anyagból készült berendezési tárgyakat találunk, és a festékek, színezőanyagok is biotermékek.

Újrahasznosított műanyag bútorok a Központban. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Végül figyelemre méltó további terv a kis hulladékégetőmű, amely a hulladékkezelés megoldása mellett az energiaellátáshoz is hozzájárul majd.

A Központ tervezett hulladékégető műve. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Ezt követően kihirdetésre kerültek a 2021-es díjazott intézmények, amelyek képviselői röviden exponálták a pályázó könyvtár, illetve projekt fejlesztését. 

Az IFLA 2021-es Zöld Könyvtár díjazottjai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Az idei Zöld Könyvtár pályázat győztese a Stanley A. Milner Közkönyvtár (Edmonton) lett. Roman Szcepanik prezentálta a nyertes könyvtárat.

Az edmontoni közkönyvtár pazar terei. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A könyvtár irigylésre méltóan vonzó tereket – ideértve játszóteret is – varázsolt az intézmény tavaly év végére öt év után több mint 80 millió USD értékben teljesen megújult épületébe. A díjat döntően annak a nagyszabású energiahatékonyság-növelési beruházásnak köszönhetően nyerte el, amelynek révén az energiatermelő berendezések korszerűsítésével a felhasznált hő és villamosenergia számottevő csökkenését sikerült elérni az épületben. A szigetelési megoldásnak is tulajdoníthatóan az épület várható energiaintenzitása 120 kilowattóra négyzetméterenként éves szinten. (Felfoghatjuk úgy is, hogy az edmontoni könyvtár ezzel tisztelgett az idén tavasszal elhunyt jeles névadó előtt, aki az Alberta Energy Company elnöke volt korábban.)

Az épület energiaellátása. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A 2021 Zöld Könyvtári Projektje díj nyertese a finnországi Oulu Városi Könyvtár. Minna Männikkö vázolta a nagyszabású tudatosságnövelő projektet, amelyet a könyvtár tervezett és valósított meg az elmúlt években a felelősségteljes könyvtár felfogásának jegyében. A környezeti tudatosság rendszeres fejlesztésére került sor a könyvtári munkatársak között, amelyet azután a könyvtárhasználók számára is közvetíteni tudtak. Természetesen a környezeti tudatosság szempontjait képzés segítségével a könyvtári folyamatokra is alkalmazták az energiafelhasználástól a logisztikán át a hulladékkezelésig. Módszertani oktatási anyagok is készültek a társkönyvtárak jó gyakorlatának fejlesztésére. Végeredményben a tudatosság növelésének arányában csökkent a könyvtár ökológiai lábnyoma.

Az Oulu Városi Könyvtár projektje. A kép forrása: Az előadó prezentációja

2021-ben különdíjat kapott a havannai BiblioVerde, amelynek tevékenységéről Ramon A. Manso adott számot. A BiblioVerde nemcsak konferenciákat, szemináriumokat szervez a látogatóknak, hanem ismeretterjesztő kurzusokat is a fiatal publikum részére.

A BiblioVerde tevékenységei. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Kiállításokat és vásárokat szerveznek, ezen túlmenően számos gyakorlati tanácsadási lehetőséget is kínálnak, többek között növénytermesztési területen.

Kaktusztermesztés és -szaporítás. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Az összeállítás 1. és 2. része itt olvasható.

A Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (International Federation Of Library Associations – IFLA) szokásos éves rendezvényét, a Könyvtári és Információs Világkongresszust (World Library and Information Congress – WLIC) első ízben rendezték meg idén nyáron online formában, melyen részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban összefoglalókat közlünk a konferencián elhangzott előadásokról. Másodikként az augusztus 18-án elhangzott szekciótémákból adunk ízelítőt.

Tárgyi feltárás egy változó világban
szekcióülés
Dancs Szabolcs beszámolója

 A mai tudásszervező rendszerek az antik ismeretelméletben és az újkori enciklopédista törekvésekben gyökereznek. Az egységesítést központba állító nyugati megközelítés hátránya, hogy minden fogalmat egy helyen, a fastruktúra egy bizonyos pontján helyez el, és ezzel a világ olyan leképezését teremti meg, amely egyszerre irrealisztikus, illetve, ami a visszakeresést illeti, a speciális tudással rendelkező szakember érdekeit szolgálja. Mindezen túl nem veszi figyelembe a változó szociokulturális környezetet. A pluralisztikus megközelítés az előzővel szemben a fogalmakat eltérő neveken és pozíciókban helyezi el a rendszerben dinamikus, hálózatos keretet szolgáltatva. A tudásszervezés egyre inkább a kritikus látásmód támogatására törekszik, illetve arra, hogy lerombolja az előítéletesség fogalmi struktúráit. Nem szabad felednünk, hogy a katalógus a könyvtárat reprezentálja, így a tárgyszórendszerünkön keresztül a minket jellemző, általunk vállalt látásmódot közvetítjük. Ugyanakkor például a – gyarmatosítók nézőpontja helyett egyre inkább a bennszülöttekére fókuszáló – „dekolonizáció” kérdése felveti a történeti aspektus rögzítésének a szükségességét is, amelyhez elengedhetetlen a fogalmak újradefiniálására és -pozícionálására vonatkozó időpontok rögzítése, illetve – általánosságban – időfaktor illesztése az egyes tárgyszavakhoz. Mindamellett – a semlegesség jegyében – törekedni kell a kitüntetett fogalmak (preferred terms) használatának a mellőzésére. A Renate Behrens által vezetett, imént ismertetett szekcióülés előadói Hollie White, Violet Fox és F. Tim Knight voltak. Az ülést beszélgetés követte.

A tudásszervezési rendszerek fejlődése

Nemzeti könyvtárak
szekcióülés
Gombos Zsuzsanna (Humántudományi Bibliográfiai Koordinációs Iroda) beszámolója

A Nemzeti könyvtárak szekciójában összesen hat ország nemzeti könyvtárát ismerhettünk meg. Az előadók többek között bemutatták, miként küzdöttek meg a járványhelyzetből fakadó kihívásokkal.

Az Észt Nemzeti Könyvtár épülete. Fotó: Mikel Santamaria, CC BY-SA 2.0. A kép forrása: Wikimedia

Kristel Veimann (Észt Nemzeti Könyvtár) előadásában rámutatott, hogy Észtország, bár méretét és lakosságát tekintve igen kicsi, a világon a legfejlettebb digitális társadalmak egyike. Mindenki rendelkezik elektronikus azonosítóval, Európán belül pedig a harmadik az egy főre eső startupok számát tekintve. A könyvtári szolgáltatások is egyre inkább tolódnak el a digitális világ felé, aminek következményeként csökkent a könyvtári dolgozók létszáma. A pandémia első hulláma alatt az Észt Nemzeti Könyvtár képes volt egy nap alatt átállni a hibrid üzemmódra, miközben megoldották az összes szigorú előírást betartását is. Ehhez szükségük volt új, innovatív megoldásokra. Így létrehoztak egy érintésmentes könyvfelvevőpontot, valamint az online térbe terelték az oktatási programjaikat. Könyvtárlátogató-központúságukat bizonyítja az is, hogy eltörölték a késedelmi díjakat, hogy az olvasóknak ne kelljen aggódniuk a határidők miatt. A szolgáltatások mellett Kristel Veimann kitért a könyvtárosok otthon végzett munkájára is, ami nagymértékben megnövelte a digitalizált anyagok mennyiségét és minőségét. Ennek a sikernek köszönhetően a távmunka és a rugalmas munkaidő meghonosodott a szervezeti kultúrájukban.

A Katari Nemzeti Könyvtár épülete. Fotó: Jeremy Wood, CC BY-SA 2.0. A kép forrása: Wikimedia

Hind Al Khulaifi (Katari Nemzeti Könyvtár) előadásában számba vette, mi mindenre kellett a katari könyvtárosoknak megoldást találniuk a járványhelyzet idején, milyen problémákkal, aggodalmakkal szembesültek. Ilyen volt például a csekély számú arab digitális tartalom, a nem elegendő eszköz és szaktudás az új digitális tartalmak előállításához. Gyorsan bebizonyosodott, hogy aggodalmaik alaptalanok voltak, IT-szakembereik könnyedén megoldották, hogy a fizikai jelenlétet igénylő szolgáltatások átköltözzenek az online világba. Számos újítást vezettek be ők is, többek között lehetővé tették az online beiratkozást. A kiállításaik online felületre költöztek, így jóval nagyobb nyilvánosságot kaptak. Munkaszervezés szempontjából is új megközelítést alkalmaztak, a Microsoft Teamsen belül a futó projektjeik alapján hozták létre a Teams-csoportokat, ahol a kollégák kommunikálhatnak egymással, de a projekt dokumentumait is egy helyen tudják tartani. A könyvtár munkatársainak visszajelzései a távmunkával kapcsolatban nagyon pozitívak voltak.
Maud Henry (Belga Királyi Könyvtár) előadása már a címével – A Covid mint katalizátor – is kiemelte a szekcióban résztvevők előadásainak fő fókuszát. A többi országhoz hasonlóan Belgiumban is a távmunkák kaptak ebben az időszakban hangsúlyt. Az otthonról végezhető munkák közé tartozott a bibliográfiai és authority-rekordok javítása, gazdagítása, valamint az e-könyvek katalogizálása. Mindemellett azonban a nyomtatott köteles és vásárolt anyagok katalogizálásával elmaradtak, ami maga után vonta, hogy a nemzeti bibliográfia havi számai sem jelentek. Ezért feltették maguknak a kérdést, hogy miként lehetne megoldani különösebb logisztikai bonyodalom nélkül e könyvek otthonról történő katalogizálását. Ehhez a flamand könyves szakma adatbázisához és a köteles rendszerhez fordultak, melyek segítségével a könyvek alapinformációiból rekordvázakat készítettek. Ezekre támaszkodva szerették volna megoldani a katalogizálást, azonban megállapították, hogy az így készült rekordok minősége nagyon különböző volt, illetve a feldolgozás ilyen módon roppant időigényessé vált. Ezért egy másik eszközzel próbálkoztak, ami a nyomtatott források legszükségesebb részeinek, a főbb adatokat tartalmazó oldalaknak a szkennelését jelentette, amelyek számát négy oldalban maximalizálták. A Bibliográfiai Információs Ügynökség feladatává vált ezeknek a batcheknek az előkészítése, a digitalizálással kapcsolatos teendők, valamint a bibliográfiai adatok rögzítése is. Ehhez további digitalizáló eszközök, valamint az otthoni munkához laptopok beszerzése is szükségessé vált. Az ügynökség munkatársait nagymértékben segítették a katalogizáló kollégák, akik betanították őket és segédanyagokat készítettek a munkához. Ez az új eljárás meggyorsította és átláthatóbbá tette a munkafolyamatokat. Természetesen voltak hátulütők is: sokszor elkerülhetetlen volt, hogy az adatok pontos rögzítéséhez, a tartalmi feltáráshoz kézbe vegyék a könyvet; a szkennelési munkafolyamat monoton, így kiégéshez vezethet; azt figyelték meg, hogy a hosszútávú otthon végzett munka során a kollégák veszítettek motiváltságukból. A katalogizálás jövőjét a hibrid módszerben látják, aminek alapfeltétele a jó minőségű, megbízható és egységes adat, ennek köszönhetően a szkennelésre is kevésbé lenne szükség ahhoz, hogy a katalogizálás a könyvek nélkül is megoldható legyen otthonról. Ennek érdekében authority-adatbázisokat hoznának létre, valamint tervezik a nemzeti ISNI ügynökség felállítását is.

A Chilei Nemzeti Könyvtár épülete Fotó: Pollolavin CC BY-SA 3.0 A kép forrása: Wikimedia

Pablo Mora (Chilei Nemzeti Könyvtár) előadásában rámutatott, hogy könyvtára, Chile egyik legelső kulturális intézménye egész Latin-Amerika legrégebbi könyvtára, mindemellett a digitális szolgáltatások zászlóvivője is. 2003-ban indította első digitális szolgáltatását Chilei emlékezet címmel, melyet a Chile gyerekeknek és a Digitális nemzeti könyvtár követtek. A 2019-ben kezdődő járványt megelőzően a könyvtár a Chilében eluralkodó társadalmi „forrongásokkal” küzdött. A tüntetések miatt, gyakran fel kellett függesztenie a szolgáltatásait. A pandémiás időszakban azonban minden megváltozott: szolgáltatásaik, kiállításaik átköltöztek az online térbe, hetente mindössze csak két napot voltak nyitva. A visszahozott könyvek számára könyvkarantént vezettek be, illetve megnövelték digitalizálási kapacitásaikat, így összesen 75 ezer könyvet, fotót, térképet, leveleket és kottát digitalizáltak be és tettek elérhetővé olvasóik számára. Ez természetesen nagy online forgalmat generált, összesen 2.6 millió felhasználó látogatott el 2020-ban a könyvtár honlapjára, ami négyszeres növekedést jelentett az előző évhez képest.
A Perui Nemzeti Könyvtár munkatársai is annak a megoldásán munkálkodtak, hogy miként juttassák el a könyvtárat az otthonragadt olvasóikhoz. Akcióik között naponta megjelenő videókat találunk, amikben könyveket olvasnak fel, de bővítették a digitális formában elérhető e-könyvek és hangoskönyvek listáját is. A Google Művészet és kultúra platformján – Latin-Amerikában elsőként – kiállításokat rendeztek. Szintén a járványidőszakban újult meg a könyvtár honlapja, amelyen keresztül elérhető az összes szolgáltatás, többek között lehetőség van chat formájában kérdésekkel fordulni a könyvtárosokhoz. 2020 decemberétől megoldották a kölcsönzött könyvek házhoz szállítását is, könyvautójuk segítségével pedig az elszigetelt, távoli kisvárosokba is eljuttatták a könyveket.
Az 1833-ban alapított Mexikói Nemzeti Könyvtár 1914-től a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem részeként gondozza a mexikói kulturális örökséget és vesz részt az akadémiai életben. A járványhelyzethez itt is a többi könyvtárhoz hasonlóan próbáltak alkalmazkodni. A nemzetközi egészségügyi előírásokat betartva igyekeztek megakadályozni a fertőzések terjedését, valamint szolgáltatásaikat távolról is elérhetővé tették.

Az ISBD felülvizsgálata (ISBD in Transition)
szekcióülés
Ilácsa Szabina (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója

A szabványfejlesztés egy dinamikus folyamat, mivel a szabványoknak mindig az aktuális környezethez képest kell a lehető legjobb vagy legköltséghatékonyabb stb. megoldást tartalmaznia. Legutóbbi, konszolidált kiadása után (melynek magyar nyelvű változata sajnos nem létezik) 10 évvel az ISBD (International Standard Bibliographic Description = Nemzetközi Szabványos Bibliográfiai Leírási Szabályzat) ismét válaszút előtt áll. Felülvizsgálatát és módosítását több faktor is indokolja:

1. Az 2011-es kiadásnak sem sikerült teljes mértékben lefednie a könyvtári környezetben releváns információforrások körét;
2. Technológiai környezet is változott 2011 óta; erre válaszul már megindult a könyvtári feldolgozást szabályzó dokumentumok megújítása.

A 2016-os Nyilatkozat a nemzetközi katalogizálási alapelvekről és a 2017-es IFLA könyvtári referenciamodell (LRM) megújítása/újrakiadása után tehát most az ISBD-n a sor.
Az ISBD Felülvizsgálati Bizottság két munkacsoportra bontva végzi az ISBD megújítását. A Tartalomfrissítési Munkacsoport feladata, hogy az ISBD-ben eddig le nem fedett források körére is kiterjessze a szabályozást, míg a Megjelenési Forma Munkacsoport az ISBD LRM-hez igazítását végzi. A párhuzamos munkavégzés nem okozott fennakadást, mivel az LRM-hez igazítás hosszas előkészítőmunkálatokat igényel, ami alatt a Tartalomfrissítési Munkacsoport végzett a saját feladatával, így a tényleges munka már a frissített változattal kezdődhet meg.

Az ISBD frissítése

Elsőként Elena Escolano – a Tartalomfrissítési Munkacsoport elnöke – ismertette, hogy milyen az ISBD-ben eddig nem kellő mélységben vagy egyáltalán nem lefedett forrástípusokkal egészítették ki az ISBD szövegét. Emellett felhívta a figyelmet az ISDB példatár frissítésére is.

 
ISBD és LRM

Másodikként Mikael Wetterstorm – a Megjelenési Forma Munkacsoport tagja – beszélt az általuk elvégzett munkáról. Ahogy azt a munkacsoport neve is jelzi, az ISBD IFLA LRM szerinti átdolgozásakor, az első szakaszban csak a megjelenésiforma-entitással foglalkoznak. Az LRM többi entitása majd egy következő szakasz tárgya lesz.
A munka még az előkészítő szakaszban jár, ahol a meglévő elemkészletet és szabályokat elemzik különböző szempontok szerint feltárva, hogy milyen elemeket kell szétbontani vagy létrehozni.
Jelenleg már eljutottak odáig, hogy megfogalmazzanak bizonyos irányelveket a munkához. Ezek a következők:

• az ISBD-nek előírónak kell maradnia;
• az ISDB-nek igazodnia kell az új technológiai környezethez.

A technológiai környezet visszahat az adatrögzítés célszerű módjaira is. A cédulakatalógusokban törekedni kellett arra, hogy a leírás ráférjen egy szabványos cédulára, így gyakoriak voltak a rövidítések. Az ISBD megjelenítés sajátosságai miatt pedig egyes esetekben szükség volt az adatot értelmező betoldásra is. Mivel a MARC-ot kezdetben csak a cédulasokszorosítás, illetve -szétosztás megkönnyítésére használták, a MARC-ra való átálláskor megmaradtak az előző technológiai állapot rögzítési sajátosságai.
Ha a jelenlegi technológiai környezet adta előnyöket szeretnénk maximálisan kihasználni, akkor meg kell változtatnunk az adatrögzítésről való gondolkodásunkat. Az átálláshoz szükséges megvizsgálunk, hogy melyik rögzítési mód milyen célt szolgál, és hogy létezik-e jelenleg jobb megoldás az adott cél elérése.

Az adatrögzítés célszerű módjainak változása

A tükrözött adatoknak az a szerepe, hogy láttassa, hogy hogyan mutatja be a forrás saját magát. Ez a forrás beazonosíthatósága miatt fontos. Jelen technológiai környezet megengedi, hogy az eddigieknél is kevesebb transzformációt alkalmazzunk az adatokon, ami egyrészt azt eredményezi, hogy a tükrözött adat hűbb képet ad arról, ahogy a forrás saját magát bemutatja. Másrészt azzal az előnnyel jár, hogy elektronikus források esetében automatizálható ezeknek az adatoknak a rögzítése.
Az egységesített adatok célja, a kereshetőség megkönnyítése. Segítségükkel egy helyre voltak gyűjthetők az összetartozó tételek. Ez a rendszer egy kiemelt karakterlánc használatán alapult, a különböző változatokhoz pedig utalót rögzítettek. Ha azonban számítógépes környezetben gondolkodunk az adatrögzítésről, akkor célszerű ilyen esetben kettébontani az azonosító funkciót és az emberi olvasásra szánt karakterláncot. Ahogyan az ábrán látható, ha a karakterláncot nem használjuk azonosítási célokra, az azt jelenti, hogy kevésbé kell alakítanunk rajta. Ha a helyette azonosításra használt azonosító teljesen független a forráson szereplő karakterlánctól (a legjobb, ha az azonosító nem rendelkezik semmilyen értelemmel), megszabadulhatunk egy karakterlánc kiemelt kezelésének kényszerétől, ami így elősegíti a nemzetközi újrafelhasználást. Az azonosítóhoz kapcsolt, teljesen egyenértékű karakterláncok közül az adott alkalmazás választhatja ki a felhasználók számára megjelenített alakot.

És ami az ISBD-n túl van …

Utolsóként, Gordon Dunsire tágabb kontextusba helyezte az eddig elhangzottakat és arról beszélt, hogy hogyan kapcsolódik az ISBD a bibliográfiai univerzum többi eleméhez. Az ISBD valójában két dolgot jelent: egyrészt a szemantikai jelentést hordozó elemek összességét, amilyen például a főcím, terjedelem stb. (a táblázatban a hordozó oszlop), illetve az ezekkel az elemekkel együtt használt adatértékek megformálásának szabályait, pl. a főcímet betűhíven tükrözzük a forrásról stb. (a táblázatban a tartalom oszlop).

Ezek tehát a bibliográfiai univerzum nagyobb szereplői. De hogyan kapcsolódik ez a szemantikus webhez? 
A szemantikus web alapja az RDF-triplet, amellyel három tagból álló állításokat tehetünk bármiről, bármilyen témában, beleértve természetesen a könyvtári szempontból releváns állításokat is. A triplet három tagját szokás alanynak, állítmánynak és tárgynak hívni. De a szemantikus web kontextusában az alany/állítmány/tárgy nem azonos a nyelvtani értelemben vett alany/állítmány/tárgy hármassal! Bár a kiindulópont valóban a természetes nyelv nyelvtana volt – az angolé –, de a nyelvek különböző belső logikája miatt a magyar mondatok nyelvtani értelemben vett alanyai és tárgyai sok esetben nem esnek egybe a szemantikus web szerinti felosztással, és van, hogy még az állítmány sem.

Ezért egyértelműbb talán, ha inkább az elemkészlet fogalmai szerint gondolunk rájuk. Ha úgy gondolunk a tripletre, mint egy állításra, akkor az alany és a tárgy az, amit az elemtulajdonság alapján általánosítani tudunk. A fenti példák általánosítva úgy néznek ki, hogy: [személy] írta [mű] és ennek inverze [mű] írója [személy]. Mivel magyarul nem a mondatbeli pozíció a döntő abban, hogy milyen mondatrészt tölt be az adott szó, illetve a szavak jellemzően ragozott formában kerülnek mondatba, elég nehéz jól, egyben értelmesen is hangzó formulát találni ezeknek az állításoknak a leképezésére. A fenti példát jelenleg a következő módon tudjuk ragozásmentesen átalakítani úgy, hogy értelmes legyen a kifejezés iránya:

[Gárdonyi Géza] az írója a következőnek: [Egri csillagok]
[Egri csillagok] írója a következő: [Gárdonyi Géza]

A magyar közönség is találkozni fog ezekkel a formulákkal, mivel a jelenleg fordított RDA-t ennek a logikának megfelelően alakították át.
 

Könyvtárosok globális pártfogása a nyilvános jogi információt illetően a digitális korszakban
szekcióülés
Drucker György (Projektiroda) beszámolója

Leslie Street (Wolf Law Library, Williamsburg), a szekció moderátora és előadója elöljáróban röviden ismertette az IFLA vonatkozó állásfoglalását. Előadásában vázolta az online jogi információszolgáltatás helyzetét az Egyesült Államokban. A szövetségi kormányzat alapvetően gondoskodik az angolszász jogrendszer egyik összetevője, a törvények és más jogszabályok (statute law) online elérhetőségéről szövetségi szinten.

Az USA kormányzati információs oldala. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Fontos mérföldkő volt az Egységes elektronikus joganyagról szóló törvény (Uniform Electronic Legal Material Act – UELMA) elfogadása, amely technológiasemleges megközelítésben rögzíti az állami online jogi dokumentumok tartós és hiteles elérhetővé tételét a nyilvánosság részére. Az UELMA, amelynek előkészítésében a jogi szakkönyvtárak munkatársai is részt vettek, alapvetően megfelel az IFLA vonatkozó irányelvében foglaltaknak, azzal az eltéréssel, hogy nem tartalmazza a térítésmentes hozzáférés követelményét.
Az egyes tagállamok közül egyelőre hatan tettek eleget az UELMA előírásainak. Az USA tagállami szintű helyzetének átfogó vizsgálata azt mutatja, hogy a legnagyobb kihívás az autenticitás biztosítása. A joganyag hitelessége kulcskérdés a tájékoztatásban, ám a primer jogforrások tekintetében még egyetlen tagállam sem tudta ezt megoldani, jóllehet egyre több helyütt már megszüntették a közzététel nyomtatott formáját.

A jogforrások hitelességének átfogó vizsgálata. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A következő előadásban Raj Kumar (Delhi Egyetem könyvtárosa) prezentálta az indiai helyzetképet. Az angolszász jogrendszer talaján álló Indiában nagyon fontosak ezen a területen az e-Gazette (elektronikus közlöny) és e-Law (elektronikus jog) projektek. A 2000-es évek közepén indult meg a számítástechnikai eszközökkel támogatott igazságszolgáltatás programja.

Igazságszolgáltatási ICT Indiában. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Az Open Access keretében elérhető jogszabályok szolgáltatása számos nehézségbe ütközik még a vonatkozó felmérések tanúsága szerint. Fő problémák a kevéssé felhasználóbarát jelleg, strukturálatlan site-ok, illetve joganyag, továbbá a töredékes vagy nem rendszeresen frissített közzététel. A felhasználók gyakran panaszkodnak az online help lehetőség korlátozottságára, a többszöri login kényszerre, a keresési lehetőségek szegényes voltára és a jogforrások leírásának hiányára.

Az online hozzáférés fő gondjai A kép forrása: Az előadó prezentációja

Ígéretes vállalkozásnak tűnik az OLIS (Online Legal Information System) rendszer megvalósítása, amely a fenti tapasztalatok tükrében kíván majd professzionális támogatással rendezett, használható online szolgáltatást nyújtani az indiai jogi környezetben.

Az OLIS modellje. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Végezetül a záró előadást Marie Sophie Dibounje Madiba (OHADA-főkönyvtáros) tartotta a kameruni helyzetről, pontosabban az OHADA (Organisation pour l’Harmonisation en Afrique du Droit des Affaires) jogegységesítésről, tizenhét frankofón afrikai állam törekvéséről az üzleti jog (társasági és gazdasági jog) egységesítésére. Az OHADA szerteágazó tevékenységének legfőbb eredménye az adott jogterület egységes jogszabályaik megalkotása az érintett Nyugat- és Közép-afrikai országok közel 250 milliós piacán. Az OHADA honlapján (ohada.org) példásan elérhetőek a hatályos egységes jogszabályok szövege mellett az esetjogi döntések, továbbá a jogharmonizációs munka során keletkezett jogi szakirodalom is.

Az OHADA ismertetés előadója A kép forrása: Az előadó prezentációja

Az előadásokat követő eszmecsere során a legélénkebb diskurzus a közlönyök helyben nyújtott szolgáltatása, valamint a jogszabályok különböző kiadásaihoz való hozzáférés szerzői jogi korlátairól esett.

Forrásmegosztás pandémia idején (Resource Sharing for a Post-Pandemic World)
szekcióülés
Ilácsa Szabina (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója

Az őrzött dokumentumok hozzáférhetővé tétele a könyvtár legelemibb feladata. Ez a feladat sokat változott a történelem folyamán, kezdve a csak helyben használattól a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzésig. A pandémia új kihívások elé állította a könyvtárakat ennek az egyik legelemibb feladatuknak az ellátásában, hiszen a fizikai példányok kölcsönzése nem volt tanácsos.
A következőkben az IFLA Dokumentumellátás és Forrásmegosztás Szekciójának a projektjét követhetjük nyomon, amellyel a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés elektronikus formáját szerették volna erősíteni olyan módom, hogy az a Covid után is fenntartható maradjon.

A kezdetek

Nem sokkal azután, hogy világossá vált a Covid világjárvány jellege, a szekcióban elkezdtek gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzést életben tartani fizikai példányok küldése nélkül. Bár eddig is létezett elektronikus könyvtárközi kölcsönzés, de ez csak egy opció volt, nem pedig az egyedüli lehetőség.
Úgy döntöttek, hogy a gyors reagálás ebben a helyzetben fontosabb, mint a kidolgozottság, ezért két részre bontották a projektet: a gyorsan felálló kezdeti szolgáltatásra és a fenntarthatóságot célzó lassabb projektszakaszra. A projekt neve RSCVD lett, ami eredetileg a Resource Sharing in the time of COVID-ot (= Forrásmegosztás Covid idején) jelentette, de mivel a betűszó a véletlennek köszönhetően „recieved”-nek (adott kontextusban a fordítása „teljesítve”) is olvasható, leginkább így ejtve használják.
2021. április 21-én kapták az első kérést a RSCVD oldalon keresztül. Mivel ez egy nemzetközi könyvtárközi kölcsönzést segítő szolgáltatás, csak könyvtáraktól fogadnak kéréseket, magánszemélyektől nem. A rendszert önkéntesek működtetik és a szolgáltatás térítésmentes. A felület a kérőlapon felül még egy keresőt is tartalmaz, így először magunk ellenőrizhetjük, hogy elérhető-e a keresett dokumentum nyílt hozzáféréssel, és csak akkor adjunk le kérést, ha nem találtunk ilyen lehetőséget.

A kéréseket egy egyszerű Google-táblázatban gyűjtik. Zölddel jelölik a teljesített kéréseket.

Bő 1 évvel az indulás után kicsit több mint 16000 kérés érkezett be hozzájuk, melyek közül 9062-t tudtak teljesíteni. A kérések több mint 50%-át egy héten belül teljesítették. A kéréseket nem e-mail csatolmányként teljesítik, hanem olyan biztonságos megoldásokat használnak, mint pl. az OCLC Article Exchange. A kérések legnagyobbrészt az Egyesült Királyságból érkeztek (44,6%), de Magyarországról is érkezett kérés (0,7%), a teljesítések zöme pedig két országhoz, Törökországhoz (34,1%) és az USA-hoz (29,5%) köthető.

A fenntarthatóvá tétel

Mivel jelenleg nincs olyan a RSCVD-hez hasonló szolgáltatás, ami megkönnyíti az elektronikus nemzetközi könyvtárközi kölcsönzést, ezért célszerű a RSCVD-et továbbfejleszteni, hogy a pandémia után is használható legyen. Ezt a továbbfejlesztést célozza meg a HERMES-projekt. A projektre mindegy 193 000 eurós támogatást is nyertek az EU-tól az Erasmus Plus program keretében. A tervezett hossz: 18 hónap (2021. május 1 – 2022. október 31.).
A projekt keretében a következőket fogják elkészíteni:

• Publikációk a forrásmegosztás jelenlegi kérdéseiről. Mivel jelenleg nincs egy közös nemzetközi konszenzus arról a kérdésről, hogy mit is értünk forrásmegosztáson, a publikációikkal egyfajta párbeszédet szeretnének elindítani a kérdésben. A publikációk között lesznek jógyakorlatok, illetve egy keretrendszer-tervezet arról, hogy mi a forrásmegosztás mint könyvtári alaptevékenység.
• Egy új nyílt forrású szoftver fejlesztése, ami az RSCVD új platformja lenne. Ez nem leváltaná, hanem csak kiegészítené a jelenleg használt szoftvereket és főképp a nehezen megoldható kérések tekintetében lenne nagyobb szerepe. Egyfajta áthidaló megoldás a rendszerek között.
  
  

Az RSCVD hidat szeretne képezni a jelenleg elszigetelt rendszerek között

Oktatás mind a könyvtárosok, mind a könyvtárhasználók részére. A könyvtárosoknak egyrészt a RSCVD projekt egyéb eredményeit és a szoftver kezelését tanítják, de szóba kerülnek a szerzői jogok is. A használók információkereső készségeit fejlesztették a leginkább, de ezzel együtt természetesen a nemzetközi könyvtárközi kérések menetével is megismertették őket.

A helikopterkutatáson túl: Könyvtár és információtudományi oktatási, kutatási módszerek kifejtése (Beyond Helicopter Research: Unpacking International Studies on LIS Education and Research Methods)
szekcióülés
Németh Márton (Webarchiválási Osztály) beszámolója

A szekció a könyvtár- és információtudományt, illetve annak oktatási területét érintő nemzetközi összehasonlító kutatásokkal foglalkozott. A szekció címében a helikopter egy olyan kutatási módszerre utal, mely csak felületesen, nagy vonalakban vizsgál egy adott témakört, amin részletesebb kutatások révén kívánatos túllépni. Az előadók megállapították, hogy a földrajzi, nyelvi, kulturális, illetve intézményi sajátosságok miatt igen sok kihívással szembesül, aki ilyen, több kontinenst átfogó kutatási programot kíván megvalósítani. A szekcióülés keretei között két olyan nemzetközi felmérésről esett szó, ahol igyekeztek az imént említett kihívások által állított korlátokat áthidalni.
Az első felmérés az IFLA Building LIS Education, a könyvtárosképzés fejlesztéséért felelős munkacsoportja által készített nemzetközi kérdőív, s az abban foglaltak alapján elkészült adattár és térkép, mely a 2018-ban az IFLA által közzétett erős könyvtárosképzéshez szükséges feltételeket összegző ún. white paperben foglaltak megvalósulásáról kíván képet adni. Egyszerre kívánja tehát egymás mellé helyezni és bemutatni a könyvtárosképzés nemzeti összefüggésrendszereit és utat mutatni az egysége szempontú fejlesztési munkára az adott helyi keretek között.

A Könyvtári felsőoktatás globális sajátosságait ábrázoló BSLISE-térképalkalmazás áttekintő nézete

A második felmérést az IFLA könyvtári kutatásokkal és módszertannal foglalkozó szekciója készítette, s kifejezetten a kutatásmódszertani ismeretek megjelenési formáira fókuszált a könyvtárosképzés keretei között. A kérdőíves kutatásban 31 országból 331 válasz érkezett, ezt egészítette ki az angol francia és spanyol nyelven, az online térben Zoom-platformon keresztül folytatott 29 személyes interjú, 40–60 percben különféle oktatási modellek bemutatásának céljából. A kérdőív széles merítést biztosított, könnyű volt kitölteni, a helyi kontextusok különbözősége azonban rányomta a bélyegét az eredményességre (számos országban nem folyik külön kutatásmódszertani oktatási tevékenység a könyvtárosképzés keretei között). A válaszokban sokszor az egyes kurzusok módszertani sajátosságainak ismertetése helyett tágabb stratégiai nézőpontok kerültek elő. Az interjúk feldolgozása nagyon időigényes. Az oktatás, kutatás hátterében nem állnak egységes nemzetközi etikai irányelvek, ez is problémát jelent összehasonlító kutatások lebonyolítása közben. A tervek szerint a felmérés eredményét könyv formájában publikálják majd.
Az előadásokat követő fórumbeszélgetésen elhangzott, hogy nehéz támogatót, szponzort szerezni nemzetközi összehasonlító könyvtár- és információtudományi kutatásokhoz. Mindemellett fontos lenne tisztázni nemzetközi összefüggésben, hogy a könyvtárosként munkába álló frissen végzett hallgatók milyen szakmai és kutatásmódszertani kompetenciákkal vannak felvértezve, van-e olyan közös alap kompetenciahalmaz, amely meg tudja alapozni a nemzetközi együttműködésen alapuló projektek tervezését. Szóba került még, hogy Latin-Amerikában komoly problémaként merült fel a nyelvi és kulturális izoláció, a kutatási témák és a publikációs fórumok beszűkültsége.

A sorozat 1. és 3. része itt érhető el.

A Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (International Federation Of Library Associations – IFLA) szokásos éves rendezvényét, a Könyvtári és Információs Világkongresszust (World Library and Information Congress – WLIC)  első ízben rendezték meg idén nyáron online formában, melyen részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban összefoglalókat közlünk a konferencián elhangzott előadásokról. Elsőként az augusztus 17-én elhangzott szekciótémákból adunk ízelítőt.

Mi az értéke a kulturális örökségnek és a különgyűjteményeknek?
szekcióülés
Drucker György (Projektiroda) beszámolója

Az előadók Maria Castello moderálásával tízperces, tömör, gondolatébresztő prezentáció keretében közelítették meg különböző nézőpontokból a témakört. Az első előadó, Frédéric Blin (a Bibliotheque national de France – BnF munkatársa) arra helyezte a hangsúlyt, hogy tudományos mértéket kell alkalmazni a ránk hagyományozott és továbbadandó kulturális örökség tekintetében, hiszen kereskedelmi forgalom alól kivont javakról van szó. Nem kizárt természetesen a pénzügyi érték megléte, például a légifotók esetében, alapvetően mégis különbséget kell tenni a dokumentumállomány, például a BnF 1,2 milliós archívumának számviteli értéke és a gyűjtemény gazdasági értéke között.
Az előadásokat követő eszmecsere során, kérdésre válaszolva Brin megerősítette, hogy álláspontja szerint el kell szakadni a pénzügyi értékeléstől, miként például Bhutan a bruttó hazai össztermék (GDP) számítása helyett az össznépi boldogság mérőszámát favorizálná. Kollégája, Bruno Sagna (BnF nemzetközi igazgató) arra a szempontra is felhívta a figyelmet, hogy a gyűjtemények értéke jóval több, mint az állományi tételek egyedi értékeinek aritmetikai összege.

A következő előadásban Roslyn Russel tanácsadó (Canberra), vendégprofesszor (Royal Melbourne Institute of Technology) a különgyűjtemények jelentőségének értékelése felől közelített a problémához. A jelentőség lehet például történelmi, művészi/esztétikai, kutatási vagy társadalmi/szellemi természetű, míg fokozatait a proveniencia, ritkaság, állapot/teljesség, interpretációs képesség dimenzióiban értékelhetjük komparatívan. Ezek komplex vizsgálata után lehet jelentőségi nyilatkozatot kiállítani, amelyet sokoldalúan hasznosíthatunk különböző döntéshozatali folyamatokban, kezdve a szerzeményezéstől az állományvédelmi intézkedéseken és a kiállításon történő bemutatáson át a digitalizálás priorálásáig. Az előadó közreműködésével az ausztrál kormányzat számára készített útmutató itt érhető el.

Roslyn Russel tanácsadó (Canberra), vendégprofesszor (Royal Melbourne Institute of Technology): Az értékelés összehasonlító kritériumai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Teljesen más nézőpontot hozott be Razia Salek archívumvezető (Nelson Mandela Foundation, Johannesburg,), aki a különgyűjteményi értékeket az emberi jogok, az igazság és a jóvátétel tükrében vizsgálta. Dél-Afrikában az apartheid rendszer felszámolása után, Mandela elnök idején a dokumentációs archívumok, könyvtárak és számos különgyűjtemény fontos szerepet játszottak a korábbi jogsértések áldozatainak rehabilitálásában.
Végül Thomas Stacher, a darmstadti egyetemi és tartományi könyvtár igazgatója (Technische Universität, Darmstadt) a digitális másolat vagy digitális eredeti dilemmáját boncolva közelített ahhoz a kérdéshez, hogyan változtatja meg a digitális szempont érvényesítése a különgyűjteményekre vonatkozó felfogásunkat.
Kiindulópontja, hogy a digitális kópia csak ezüst, míg az eredeti az arany, hiszen a digitális másolat nem helyettesíti az eredetit, csak visszautal rá, nincsen ónértéke, és – Walter Benjaminnal szólva – nélkülözi az eredetit körülvevő aurát. Ebben a felfogásban a könyvtár a múltnak a ritka könyvekben és különgyűjteményekben megtestesülő emlékezete, és a digitális konverzió révén elősegíti a múlt emlékezetének rekonstrukcióját. A digitális kulturális javaknak a nyilvánossághoz történő közvetítésével a közönség a múlthoz kapcsolódhat, a gyűjteményeknek pedig éppen ez adja meg az értékét.

Thomas Stacher, a darmstadti egyetemi és tartományi könyvtár igazgatója (Technische Universität, Darmstadt): A könyvtárak feladata. A kép forrása: Az előadó prezentációja)

 

Szabályozott digitális kölcsönzés
szekcióülés
Dancs Szabolcs (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója

Kyle K. Courtney előadásában arról beszélt, hogyan terjeszthető ki a digitális tartalmak hozzáférése a szabályozott digitális kölcsönzési CDL-rendszer (controlled digital lending) alkalmazásával. A könyvtárak kettős szerepet látnak el a kreatív ágazat szerzői jog által érintett területén. Egyfelől kiemelkedő a gazdasági szerepük: világszerte mintegy 720 milliárd dollárt költenek jogvédett tartalmakra; másfelől a szerzői jogi oltalom alatt lévő művek fontos felhasználói: csak az Egyesült Államokban évi 2 millióra rúg a könyvtárak által kölcsönzött jogvédett dokumentumok száma. Az USA jogi rendszere, közelebbről a Fair Use (méltányos felhasználás, illetve Kanadában: Fair Dealing) és a jogkimerülés (First Sale Doctrine) szabályozása ágyaznak meg a szabályozott digitális kölcsönzési (CDL) szolgáltatásnak, amelynek lényege, hogy a művek legálisan beszerzett elektronikus példányainak mindegyike egyidejűleg egy felhasználó számára kölcsönözhető (limitált időre, ahogy a hagyományos kölcsönzési rezsim engedi). Ugyanez igaz a digitalizált tartalmakra is, amelyek esetében az e-kölcsönzés idejére fel kell függeszteni az eredeti (nyomtatott) példány(ok)hoz való hozzáférést. További feltétel, hogy a hozzáférést úgy kell lehetővé tenni, hogy a felhasználó ne készíthessen másolatot az adott műről, semmiképp ne tölthesse le azt. A DRM-technológiát (digitális jogkezelés) bár alapjáratban „nem szeretjük”, itt kénytelenek vagyunk alkalmazni. A CDL-rendszert több mint 100 észak-amerikai könyvtár implementálta eddig. Courtney szerint egy piackímélő eljárásról van szó, amelynek jogi keretei (Észak-Amerikában legalábbis) adottak.

 

A CDL-modell röviden

Az IFLA a CDL-lel kapcsolatban kiadott egy álláspontot, amelyet Christina de Castell ismertetett. A dokumentum elmagyarázza a CDL-nek mint a licencelés alternatívájának szükségességét és alapelveit. A szerzők úgy érvelnek, hogy a kor (és a felhasználók) igényeinek megfelelő hozzáférés nyújtásának alapfeltétele, hogy a könyvtárak a hagyományos dokumentumok kölcsönzésének elvén kölcsönözhessék ki a művek elektronikus példányait, és ennek lehetősége már azokban az európai országokban is adott, ahol az Európai Unió Bírósága C-174/15 ítéletére alapozva ezt engedélyezik. Az uniós országokban a lokális helyzetre kell alkalmazni az ítélet nyújtotta új lehetőséget, a többi országban pedig meg kell teremteni a jogi alapokat, ha azok még nincsenek meg.

Az entitásmenedzsment felé: új szerepek és új szolgáltatási modellek a könyvtárakban
szekcióülés
Gombos Zsuzsanna (Humántudományi Bibliográfiai Koordinációs Iroda) beszámolója

Az IFLA Katalogizáló és Bibliográfiai Szekcióinak szervezésében három előadót hallgathattunk meg. Az első előadásban arról a nemzetközileg is megfigyelhető törekvésről volt szó, hogy miként próbál elmozdulni a könyvtárszakma a bibliográfiai és authority rekordokon alapuló katalógusok irányából a strukturált adatokon alapuló, valamint a megosztott és nyílt azonosítókat használó entitáskezelés felé.
A British Libraryből Andrew MacEwan és a Bibliothèque nationale de France munkatársa, Iris Berbain a két könyvtár, a 2012 óta létező ISNI-vel (nemzetközi szabványos névazonosító) kapcsolatos tapasztalatairól számolt be, arról hogy hogyan vonták be sikerrel a kiadói világot az ezzel kapcsolatos közös munkába. Ennek alapvető célja, hogy minél jobb minőségű, megbízható és egyértelműsített adatok kerüljenek az adatbázisba, mely többek között alkalmas lesz a szerzői jogi kérdések tisztázására is. Az adatbázis deklarált célja, hogy (ne csak) a könyves szakma különböző szereplői között biztosítsa az adatok cseréjét, és mindenkit érdekeltté tegyen az adatok minőségének javításában.

Az ISNI-rendszer

A British Library ezért, annak érdekében, hogy az ISNI egy elterjedt, globális azonosítóvá válhasson, a könyvtári világ ellátóláncának több szereplőjével – a könyv- és zeneiparral, kutatókkal − igyekszik együttműködni. Az Egyesült Királyságban ezt a törekvést több kiadással kapcsolatos szabványügyi testület is támogatja, ennek köszönhetően kialakult egy rendszeresen ülésező közös munkacsoport is. Így a kiadók adatbázisaiban és a brit nemzeti bibliográfiában található bibliográfiai adatokat az ISBN azonosító segítségével egybevetették és összekapcsolták a VIAF-ban és ISNI-ben található megfelelő név-authoritykkel, mely tevékenységnek volt egy olyan nem várt eredménye is, hogy a kiadók adatbázisaiban található duplumokat is sikerült kiszűrni. A BnF a kiadókkal való együttműködést a kötelespéldány-rendszeren belül is alkalmazza, illetve 2017 óta ISNI-azonosító kiutaló szolgáltatást tart fenn. (Az ISNI-ről bővebben Dancs Szabolcs írt cikket 2017-ben.)
A szekció második előadásában a szentpétervári Orosz Nemzeti Könyvtár képviseletében Karina Esman számolt be a dokumentumritkaságokat nyilvántartásba vevő, immár harmadik éve futó, Könyvjelzők (Книжные памятники) nevű projektjükről. A projekt célja, hogy számbavegyék az orosz kultúra különösen nagy értékkel bíró könyves örökségét, ezeket digitalizálják, tudományos alaposságú leírást készítsenek róluk, és a nyilvánosság számára szabadon elérhetővé, kereshetővé tegyék. A tervek szerint az ötéves munka során 40.000 darab, 1830 előtti könyvet, kéziratot, térképet, metszetet, kottát és posztert digitalizálnak. A munka dandárján az Orosz Állami és az Orosz Nemzeti Könyvtár osztozik, de részt vesz a feladatvégzésben az Orosz Tudományos Akadémia Könyvtára és jónéhány regionális könyvtár is.
Esman előadásában kitért néhány katalogizálási különlegességre, amelyeket a RUSMARC-ban készült rekordokon keresztül mutatott be, azonban az első előadásban megismert nyílt azonosítókon alapuló entitáskezelésről, vagy az orosz könyvtárszakma ezekhez való viszonyulásáról keveset tudhattunk meg, azon kívül, hogy az Orosz Nemzeti Könyvtár tagja a VIAF közösségnek, tehát az orosz nemzeti névtér adatai megtalálhatók a Nemzetközi Virtuális Katalógustárban (VIAF) is.

A sorozat 2. és 3. része itt érhető el.

1926. október 16-án mutatták be a Magyar Királyi Operaházban Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. A szövegkönyv szerzői Paulini Béla és Harsányi Zsolt voltak. A rendező Márkus László volt, vezényelt Rékai Nándor. A címszerepet Palló Imre, Örzse szerepét pedig Nagy Izabella, a Nemzeti Színház művésze alakította. Vendégszerepelt továbbá az előadásban Körmendy János, a Magyar Színház tagja is.

• 
• 
• 

A bemutató szereposztásának áttekintését a színlap mellett megkönnyíti egy korabeli képösszeállítás is.

• 
• 
• 

A Háry János daljáték eredetileg a Nemzeti Színház számára készült. 1926-os ősbemutatója előtt a rendező, Márkus László (1881–1948) – aki egyúttal író, kritikus, díszlet- és jelmeztervező is volt – így nyilatkozott:

Márkus László korábban több budapesti színháznál is tevékenykedett. 1908-tól a Magyar Színház főrendezője és díszlettervezője, 1922–26-ig a Renaissance Színház díszlet- és jelmeztervezője volt. Időközben, már 1923-tól az Operaház főrendezője, 1935-től 1944-ig igazgatója volt. Az 1932–33-as évadban pedig már a Nemzeti Színház igazgatói feladatát is ellátta. Így még jobban megértjük a következő vallomását:

Márkus László (1881–1948) rendező, díszlet- és jelmeztervező munka közben. Fénykép. Jelzet: 1954/3198 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Nemzeti Színház számára készült, de az Operaházban bemutatott Háry János egy rövid időre mégis eredetileg tervezett bemutatója helyére került, hisz 1929. december 13-án, 14-én és 15-én a Nemzeti Színház Kamaraszínházában adták elő a daljátékot. Az előadásra a csákvári Magyar Földmíves Játékszín vendégjátékaként került sor, saját jelmezekkel és díszletekkel. A játékszín vezetője Paulini Béla, a szövegkönyv egyik szerzője, az előadás rendezője Bozory Endre, a csákvári Bozory vendéglő tulajdonosának tehetséges fia, a földmíves zenekar prímása pedig Dávid János volt.

• 
• 

Az előadás bemutatója 1929. április 16-én volt Csákváron. A város szülötte, Paulini Béla kezdeményezésére indult el és az ő vezetésével folytatódott a magyarországi falvak hagyományőrző népi együtteseit tömörítő Gyöngyösbokréta-mozgalom, melynek nyitányát éppen a Háry János a rádió által is közvetített csákvári bemutatója jelentette.

Paulini Béla, Harsányi Zsolt: Háry János kalandozásai Nagyabonytul a Burg váráig. Kodály Zoltán kottáival és eredeti nép dalokkal, Budapest, Szerzők kiadása. Marton Sándor, 1926, 97. – Törzsgyűjtemény

Garay János (1812–1853) költő, színdarabíró, műfordító elbeszélő költeményben örökítette meg Háry János alakját. Paulini Béla és Harsányi Zsolt szövegkönyve az ő Az obsitos című műve nyomán keletkezett. 

Barabás Miklós: Garay János. Kőnyomat, Bécs, Johann Höfelich, 1844. Jelzet: KE 3350 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Háry János alakját korábban feldolgozó legismertebb alkotásból idézünk, amely nagy- és dédszüleink idején még az iskolai kánon részeként elmaradhatatlanul szerepelt a régi magyar olvasókönyvek újabb és újabb kiadásaiban:

Ma ugyan már csak kevesen ismerik Garay a maga korában és később is népszerű művét, de a mese tovább él… Háryt ma is mindenki jól ismeri.
Az obsitos alakjának kiteljesedése, vagyis Háry színpadra kerülése két tehetséges írónak köszönhető, a főképp humoros, részben gyerekeknek szóló írásairól ismert, a nép lelkületét jól ismerő Paulini Béla (1881–1945) és a református írók, köztük a gályarab prédikátor Harsányi Móricz István leszármazottja, az író, műfordító, színházi ember Harsányi Zsolt (1887–1943) közös alkotása.

• 
• 

Az itt bemutatott képes összeállítás alapján némi fogalmunk lehet, hogyan is nézhetett ki az ősbemutató színpadképe, s milyenek voltak a szereplők.

Muszka silbak. Paulini Béla rajza. A „Háry János” I. kalandjához. In. Paulini Béla, Harsányi Zsolt: Háry János kalandozásai Nagyabonytul a Burg váráig. Kodály Zoltán kottáival és eredeti nép dalokkal, Budapest, Szerzők kiadása. Marton Sándor, 1926, 19. – Törzsgyűjtemény

A Paulini Béla által az 1926-os kiadás számára készült rajzait párhuzamba állítottuk az elkészült díszlettervekkel, illetve egy esetben a színpadképpel. A hasonlóság a rajzok és a tervek között szembetűnő.
De mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Valószínűbb, hogy a már kész tervek alapján készültek – újra – a jó rajzoló, saját könyveit is, mint például az 1925-ben megjelent Dugasz Matyi birodalmát, maga illusztráló tehetséges művész szellemes rajzai, de a közös munka, véleményünk szerint szinte biztosra vehető, ami a népi meseszerűséget, egyszerű, naiv jelleget illeti.

Paulini Béla. Jelzet: 223/1990 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Paulini – ahogyan azt a korabeli tudósításból is megtudhatjuk – a próbákon is állandóan jelen volt. A daljátékról adott nyilatkozatát idézzük:

A Garay-féle változathoz képest is a Világvége és a Hétfejű sárkány jelenete a Paulini Béla és a szerzőtársak által 1926-ban kiadott könyvből hiányzik. Az operaházi bemutatókor s még egy darabig szerepeltek, majd később elhagyták ezeket, miközben az egész darab és a zene is az idők során több átalakításon ment keresztül. 1927-ben világsikert arató hattételes zenekari szvit is született belőle. – A világvége jelenetnek és a sárkánynak a rajzát tehát hiába keressük Paulinitől, viszont Oláh Gusztáv mindkettőt megrajzolta.
Oláh Gusztáv (1901–1956) korának egyik legkiemelkedőbb díszlettervezője, Kéméndy Jenő tanítványa, szcenikai asszisztense lett az Operaházban, ahol azután harmincöt évet töltött. Közben Hevesi Sándor hívására dolgozott a Nemzeti Színháznak is. 1926. október 30-án Az ember tragédiája új bemutatójához az új díszleteket, „misztériumkeretet” Tolnay Pállal együtt ő valósította meg.

Oláh Gusztáv, 1926 körül. Fotó: Vajda M. Pál. Jelzet: KA 7848/25 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A nagyabonyi kocsmában a valóságban garnizonjából ki sem mozduló obsitos baka rákezd mesés huszárkalandjaira.

• 
• 
• 

Háry a muszka–osztrák határon kimenti a bajba jutott császárnét.

• 
• 
• 

A bécsi Burg udvarán. Háryt felveszik a testőrségbe.

• 
• 
• 

A Napóleont elhagyó, s most már a hős Háryba szerelmes ifjú császárné és Ferenc császár…

• 
• 
• 
• 

A féltékeny és cselszövő Ebelasztin távolította el Háryt az udvartól.

• 
• 
• 
• 

Majland harminckét tornya alatt táborozik Háry mint óbester.

• 
• 
• 

Háry legyőzi a franciákat és rabul ejti Napóleont.

• 
• 
• 
• 

Ebelasztin a Hétfejű sárkánnyal elraboltatja az ifjú császárnét, Mária Lujzát, hogy ne lehessen Háryé. Háry elmegy a világ végére, hogy megmentse Mária Lujzát. A Hétfejű sárkánynak már hat fejét levágta, mire az, az életéért rimánkodva, sértetlenül kiadja neki Mária Lujzát.

• 
• 

A szerelmes Mária Lujza bátor megmentőjének, Hárynak hálából pompás lakosztályt nyitott a bécsi Burgban és már az esküvőjükre készülődnek. 

• 
• 

Végül mégis sikerül Hárynak elhárítania ezt a kényszerű házasságot. Mindent ügyesen elrendez, s még Ferenc császárt is kioktatja, ezentúl szeresse jobban a magyarokat. Végül igaz szerelmével, Örzsével boldogan megy haza a falujába.

Kodály Zoltán. 1928. Fotó: Vajda M. Pál. Jelzet: Kodály 101/3 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kodály Háry Jánosa bemutatójának évfordulóján a modern magyar daljáték megszületését is ünnepeljük. Ekkor csendültek fel először az Operaház színpadán a magyar nép dalai.

Irodalomjegyzék:

• Kis Domokos Dániel (szerk.): Kodály a színpadon, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Osiris (Libri de libris), 2007.
• M. Kir. Operaház. Szerkeszti: Radnai Miklós és Márkus László, 1926. október Budapest, Színházi Album-Kiadóvállalat, 1926.
• Kis Domokos Dániel: Velence a színpadon. 1. rész, 2. rész. In. Az Országos Széchényi Könyvtár blogja
• Burda Zita: Az opera varázslója. Virtuális kiállítás Oláh Gusztáv, az Operaház rendezőjének, díszlet- és jelmeztervezőjének életművéből

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

A hercegi pár által adományozott könyvek közül az első, melyet az 1929. évi könyvtárigazgatói jelentés említ, az Anakreóni dalok 1781-ben megjelent díszkiadása, mely amellett, hogy a klasszicista könyvművészet egyik remeke, tudománytörténeti jelentőséggel is bír. A könyvet Giuseppe Spalletti, a Vatikáni Apostoli Könyvtár tudós könyvtárosa adta ki, saját költségén. A költemények ógörög szövege és ezek latin fordítása mellett a kötet a versek forrásául szolgáló és akkoriban még nehezen hozzáférhető, bizánci kódexrészlet rézbe metszett másolatát is tartalmazza.
A mű keletkezésének körülményei szorosan összefüggenek a 18. század utolsó negyedében Európa-szerte uralkodóvá váló stílusirányzat, a klasszicizmus kibontakozásával, mely az ókori művészet emlékeit eszményítette, és ezeket tekintette a kor alkotói által követendő példának. Egyik legjelentősebb központja éppen az ókori emlékek sokaságát őrző Róma volt, ahol VI. Piusz pápa uralkodása alatt az emlékek feltárása újabb lendülettel folytatódott. Ezzel egy időben az ógörög és római irodalom iránti érdeklődés is felélénkült. A mű kiadóját, Giuseppe Spallettit azonban nem csupán ez ösztönözte az Anakreóni dalok megjelentetésére, hanem az az észrevétel, hogy a versek korábbi kiadásai számos pontatlanságot tartalmaztak. Ezt a felismerést az a körülmény tette lehetővé, hogy a költeményeket az utókorra áthagyományozó bizánci kódexet akkoriban a Vatikáni Apostoli Könyvtárban őrizték.

Az Anakreóni dalok címoldala. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia, Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

Spalletti a könyvet Gábriel infánsnak ajánlotta, aki korábban Sallustius római történetíró műveinek 1772-ben megjelent fordításával vívta ki a korabeli, művelt olvasóközönség elismerését.
Az infáns ókor iránti érdeklődése nem meglepő annak fényében, hogy annak a szászországi Mária Amália hercegnőnek volt a fia, aki már lánykorában rajongott az ókori szobrokért, később pedig ő vette rá férjét, VII. Károly nápolyi királyt Pompeji feltárásának elrendelésére. Bourbon Gábriel Antal szerteágazó rokoni kapcsolatainak magyar vonatkozása is ismert: egyik nővére, Mária Lujza József nádor édesanyja volt, a későbbiekben német-római császárnéként, majd magyar királynéként vált ismertté.

Giuseppe Spalletti Gábriel infánsnak szóló ajánlásának kezdete. In. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia. Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

A Catilina összeesküvéséről és Jugurtha háborújáról szóló művek fordítását tartalmazó, díszesen kivitelezett könyvet az infáns ajándékképpen Európa főúri udvaraiba küldte szét.
A madridi királyi nyomdász, Joaquín Ibarra által kiadott, remekbe szabott könyvet Giuseppe Spalletti is ismerte és minden bizonnyal követendő példának tekintette. Az általa megjelentetett kötet is tartalmazza az eredeti szöveget, annak fordítását és metszetekkel díszített. Ez utóbbiak a pápai udvarral kapcsolatban álló művészek alkotásai. A legdíszesebb példányokban a nyomatok felülfestettek. A hercegi pár által adományozott kötet is ezek közé tartozik.

 A serlegről szóló költeményt megjelenítő oldal. In. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia. Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

Spalletti a versek szövegének átiratához mellékelte a Cambridge-i Egyetem görögtanárának, Joshua Barnesnak 1705-ben kiadott könyvében (ANACREON TEIUS, Poéta Lyricus Summâ Cura et Diligentia, ad fidem etiam Vet. MS. Vatican. Emendatus [...] Operâ & studio JOSUAE BARNES […] Cantabrigiae […] MDCCV) szereplő, közismertebb versátiratokat is, valamint a költemények szövegének latin prózai fordítását.
A kötet előszavában röviden kitér arra, hogy az ógörög költemények gyűjteményét Konstantinos Kephalas (aki a tizedik század elején a konstantinápolyi császári palota papságának tagja volt) három ókori, illetve korabizánci antológiából merítve állította össze. Ez a versgyűjtemény a későbbiekben Anthologia Palatina néven vált ismertté és a tizedik század végén készült másolatban maradt fenn a Codex Palatinus lapjain.

Anakreón medalionba foglalt arcképe szatírok, nimfa és Hümén között. In. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia. Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

A kódexnek igen kalandos sorsa volt. Vélhetően valamikor Konstantinápoly eleste után került Európa latin műveltségű részébe, végül pedig Heidelbergbe, a Német-Római Birodalom egyik legjelentősebb kéziratgyűjteményét őrző Választófejedelmi Könyvtárba (Bibliotheca Palatina).
A harmincéves háború egyik döntő ütközetében, a fehérhegyi csatában a Rajnai Palotagrófság választófejedelme a protestáns rendek szövetségének vezéreként vereséget szenvedett és ez a könyvtár sorsát is megpecsételte. V. Frigyes elvesztette választófejedelmi címét I. Miksa bajor herceg javára, aki katolikus lévén, a könyvtár állományának javát támogatójának, XV. Gergely pápának küldte el trófeaként. A kéziratokat és könyveket még Münchenben egy erre utaló adományozói könyvjeggyel (Cod. Pal. graec. 23 Anthologia Palatina – Universitätsbibliothek Heidelberg) látták el, majd a görög származású Leo Allatius pápai megbízott felügyelete alatt szállították tovább Rómába az Alpokon át. Allatius, bár tisztában volt a kéziratok értékével, úgy rendelkezett, hogy a könnyebb szállíthatóság érdekében a kódexeket védő faborítókat fejtsék le. Vélhetően ekkor vált ketté az ógörög költemények szövegét tartalmazó kódex; az anakreóni dalok szövegét a kisebbik kódextöredék tartalmazta.
Azok a könyvek, melyek 1623-ban nem kerültek Rómába, az 1693-as örökösödési háborúban, melynek során a francia csapatok feldúlták Heidelberget, elégtek.
A kéziratokat a 18. század végéig őrizték a Vatikáni Apostoli Könyvtárban, ahol új pergamenkötésbe foglalták és katalogizálták őket. Giuseppe Spaletti érdeme, hogy az anakreóni dalok szövegének pontosságra törekvő közzétételével a kor tudósai és az ógörög költészet iránt érdeklődők számára azt elérhetővé tette. A későbbiek során is, hosszú ideig ez volt az egyetlen hiteles, közrebocsátott forrása az ógörög költemények szövegének, mivel az 1797-es tolentinói szerződés értelmében a háborúból vesztesként kikerülő pápai államnak hadisarcként mintegy félezer kéziratot kellett átadnia a francia államnak, ezek között a Codex palatinus graecus 23 jelzetűt is, amely a Francia Nemzeti Könyvtárba került. Új őrzési helyén a kutatók számára továbbra is nehezen hozzáférhető maradt, több okból kifolyólag.
Napóleon bukását követően, az 1815. évi párizsi szerződés az elhurcolt műkincsek visszaszolgáltatására kötelezte Franciaországot, a Heidelbergi Egyetemi Könyvtár elöljárója pedig visszaigényelte az egykori Választófejedelmi Könyvtárból származó kéziratokat. A Codex palatinus graecus 23 jelzetű kódex is átadásra került, pontosabban csak az első, terjedelmesebb része (Cod. Pal. graec. 23 Anthologia Palatina – Universitätsbibliothek Heidelberg), az anakreóni dalokat tartalmazó második része (Codicis Anthologiæ Palatini pars altera – BNF Gallica) a Francia Nemzeti Könyvtárban maradt, mivel csak Heidelbergben vették észre, hogy a kódex tartalma részleges, a francia fél pedig nem fedte fel, hogy a második rész is Párizsba került.
Az anakreóni dalok, annak nyomán, hogy 1554-es első kiadásuk nagy visszhangot keltett az ókori költészet iránt rajongók sorában és valóságos költői divatot indított el, a 18. században is közkedveltek és népszerűek voltak. Ez a költői divat a magyar tollforgatók körében is hódított, amint azt Csokonai Vitéz Mihály anakreóni dalai is tanúsítják.
Az editio princeps közreadója, Henri Éstienne a verseket Teószban született Anakreón költeményeinek vélte, lassanként azonban az ógörög költészettel foglalkozó tudósok körében egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy nem a Kr. e. 6. században született Anakreón, hanem évszázadokkal később az ő modorában verselő, hellenisztikus kori verselők alkotásairól van szó. Ezek a költők Anakreón verseinek életörömre hangolt könnyedségét csodálták leginkább és költeményeik is ezt az életérzést tükrözik.
A mű címe (ANAKPEONTOC THIOY CѴMΠOCIAKA HMIAMBIA, Ponori Thewrewk Emil fordításában – Anakreon görögül és magyarul – „A teosi Anakreon féljambusos bordalai”) nem sejteti, de az Anakreón alakját megidéző első költemény már jelzi, hogy Anakreón nem a versek alkotója, hanem a csodált és körülrajongott költőelőd.
Az anakreóni dalok egyik legjobb magyar fordítója Bedőházi János volt, akinek neve Bolyai János életrajzírójaként vált ismertté. Fordításában  a vers kezdő sorai:

Az Anakreónról szóló költemény illusztrációja. Stefano Piale alkotása. In. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia. Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

A metszetek zömét Michelangelo Ricciolini (1718–1780) rajzolta és Camillo Tinti (1738–1796), valamit Pietro Leone Bombelli (1737–1809) metszette. Ricciolini római festődinasztia leszármazottja volt, és akárcsak Bombelli, meg Tinti, ő is a skót származású Gavin Hamilton által foglalkoztatott római művészek köréhez tartozott. Hamilton, bár alkotóként nem volt kiemelkedő, jelentős szerepet játszott az egyre élénkebben kibontakozó klasszicizmus elterjedésében.
Mivel Ricciolini a könyv megjelenését megelőző évben elhunyt, a költeményeket kísérő képek sorát nem fejezhette be. A kötet kiadója, Giuseppe Spalletti egy fiatal, a pápai udvarnak is dolgozó miniatúrafestőt kért fel a hiányzó illusztrációk elkészítésére Stefano Piale (1753–1835) személyében. A metszetek felülfestését szintén ő végezte.
A könyv végén szereplő görög kézirat szövegét Filippo Piale metszette. A költemények átírt szövege nyomtatásban jelent meg. A kötet előszavában Spalletti megemlíti, hogy a nyomdabetűket VI. Piusz pápa engedélyével az ókori romok feltárása során előkerülő ólomtöredékekből öntötték.
A könyvritkaság magyar könyvgyűjteményben is felbukkant, bár nem sokáig maradt gróf Reviczky Károly tulajdonában, mivel könyvtárát életjáradék fejében eladta Lord Spencernek.
A hercegi pár adományának köszönhetően azonban az Anakreóni dalok díszkiadása magyar könyvtárban is megtalálható, a mű általuk ajándékozott egyedi példánya ma a nemzet könyvtárát gazdagítja.

NyA

A sorozat további részei: Első rész, Harmadik rész

Idén a városligeti Műcsarnok megnyitásának 125. évfordulója mellett tervezőjére, Schickedanz Albertre is emlékezünk, aki 175 éve született. Sokoldalú munkássága több művészeti ágat érintett (építészet, festészet, iparművészet), vázlatos ismertetésünk a művész legkiemelkedőbb alkotásaira, főként az 1896-os millenniumi kiállításhoz kapcsolódó műveire fókuszál.

A címadó mondat akár napjainkban is elhangozhatna, hiszen Schickedanz Albert ismertsége elmarad a korabeli fővárost vele együtt megformáló építész kortársaitól. A neve nem került be a köztudatba, s általában kimarad a meghatározó korabeli magyar építőművészek számbavételekor, Ybl, Steindl, Schulek, Hauszmann, Pecz társaságából. Felmerülhet a kérdés, a világörökséghez tartozó Hősök terét meglátogatók közül mennyien tudják, hogy a Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi emlékmű is az ő tervei alapján épült fel.
A művész szakmai sokszínűségéről a Vasárnapi Ujság egyik 1888-as számában ez olvasható:

Schickedanz Albert: Saját arcképe, 1896. In. Ezredéves országos kiállítás 1896. A képzőművészeti csoport képes tárgymutatója, Budapest, Orsz. M. Képzőművészeti Társ., 1896. t. XI. – Törzsgyűjtemény

Schickedanz Albert 1846. október 14-én született, a mai Lengyelország területén fekvő Bialán (ma: Bielsko Biała). Gyermekéveit és fiatalkorát Késmárkon és Karlsruhéban töltötte. 1865-től itt kémiai tanulmányokat folytatott, majd átjelentkezett építészet szakra. 1867-ben a család Tokajra költözött, Schickedanz pedig Bécsben Karl Tietz építész műtermében helyezkedett el. Hazatérve Szkalnitzky Antalnál, majd 1868-tól 10 évig – kisebb megszakításokkal – Ybl Miklós irodájában dolgozott építészeti-, és ornamentikarajzolóként. Az 1870-es években Ybl mellett részt vett az Operaház tervezésében is. Schickedanz Albertet elsősorban a festészet vonzotta, már 1869-ben ösztöndíjjal szeretett volna kijutni a müncheni akadémiára, de kérelmét elutasították. Ybl irodájában viszont kamatoztatni tudta rajztehetségét is, hiszen épülettervei nem egyszerű rajzok voltak, hanem színes távlati képek, emberekkel, növényekkel kiegészített akvarellek, melyekben sikeresen ötvözte az építészethez és a festészethez szükséges elemeket. Később Lotz Károly, Székely Bertalan és Benczúr Gyula voltak a mesterei, műtermét pedig az Epreskertben állította fel.
Más területeken is volt alkalma bemutatni rajztudását: 1879-ben Ferenc József és Erzsébet ezüstlakodalma majd, 1890-ben Mária Valéria főhercegnő és Ferenc Szalvátor főherceg esküvője alkalmából kiadott üdvözlő feliratok elkészítésére kapott megbízást. Az 1879-1881 között, Prém József szerkesztésében megjelenő Képző Művészeti Szemle című lap fejlécét is ő tervezte.

A Képző Művészeti Szemle címlapja, 1880. In. Képző Művészeti Szemle, 1880. Címoldal. – Törzsgyűjtemény

1879-ben szerepelt először festményével az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításán, majd 1883-tól az 1890-es évek elejéig, utána pedig 1907-től rendszeresen részt vett az OMKT kiállításain.

1884-ben a Budapest Főváros Tanácsa által hirdetett építészeti látkép-városkép pályázatára több, Klösz György-fotó alapján készült képpel jelentkezett, s nem eredménytelenül, hiszen munkáival második helyezést ért el, s további megbízásokat is kapott. Beck Ö. Fülöp, szobrász, egykori tanítványa így emlékezett vissza festészetére:

1886 és 1888 között a Magyar Tudományos Akadémia dísztermének Lotz Károly által festett mennyezetfreskóját egészítette ki ornamentális díszítőfestéssel. A Vasárnapi Ujság hírlapírója ennek ürügyén méltatta Schickedanz tehetségét:

Az Akadémia dísztermének mennyezete. Lotz Károly festményeivel és Schickedanz Albert építészeti díszítéseivel. In. Vasárnapi Ujság, 35. évf., 22. sz., 1888. május 27., 365. – Elektronikus Periodika Archívum

Schickedanz Albert az 1870-es évektől fordult az iparművészet felé. Az 1873-as bécsi világkiállítás iparművészeti anyagának megvásárlása után, annak rendszerezésében segédkezett Pulszky Károlynak, az Iparművészeti Múzeum őrének. 1878-tól az Iparmúzeum titkára, 1880 és 1901 között az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola tanára volt. Beck Ö. Fülöp, mint jó tanárra, jó emberre emlékezett vissza rá memoárjában, kiemelve munka iránti alázatát és szerénységét is:

Schickedanz Albert kiállítóként részt vett az 1885-ös városligeti Országos Általános Kiállításon. A kiállítási érmek mellé adott díszoklevél megrajzolása mellett például megtervezte a Közalapítványi uradalmak pavilonját, melyet azután lebontottak, és a János-hegyen vendéglőként építettek fel újra. A kiállítás képzőművészeti tárlatán korábbi pályázatait és megvalósult építészeti terveit, bútoripari részlegében pedig gróf Zichy Jenőnek tervezett szoba berendezését állította ki, amelyet kiállítási nagy éremmel jutalmaztak.

Az Országos Kiállítás épületei I. Közalapítványi uradalmak pavilonja. In: Az Építési Ipar, 9. évf., 18. (435.) sz., 1885. május 3., 7. Rajzmelléklet. – Törzsgyűjtemény

Schickedanz Albert munkássága mindenekelőtt építőművészként maradandó. 1870-ben érte el első szakmai sikerét, a Batthyány-mauzóleum tervezésére kiírt pályázat elnyerésével. Ezek után számos építészeti pályázaton indult, több-kevesebb, inkább eszmei, mintsem gyakorlati sikerrel. 1883-ban az állandó Országház tervét Freund Vilmossal készítették el. Az épületet az Operaház és a későbbi Szépművészeti Múzeum stílusjegyeivel a mai helyére tervezték. Annak ellenére, hogy az építés jogát végül Steindl Imre kapta meg, Schickedanz is profitált a pályázattal, mivel neve ismét előtérbe került az építész szakmában. 1891-ben szintén Freunddal pályázott a leendő Iparművészeti Múzeum építésére, de ahogy Gábor Eszter könyvében olvasható:

Ők harmadik díjat nyertek, míg az első díjat és a kivitelezés jogát Lechner Ödön és Pártos Gyula kapták meg.

A millenniumi kiállítás Történelmi Főcsoportjának épülete, a mai Vajdahunyad vára, 2021. Fotó: A szerző

Schickedanz Albert magánéleti tragédiáját – első felesége és három gyermeke halálát – követően az 1893-as év meghozta szakmai életében az új lehetőségeket: az országban elkezdődtek a millenniumi előkészületek. Számos városrendezési, építészeti pályázatot írtak ki, melyből a legtöbbre Schickedanz is jelentkezett. Elsőként a Városligetben felépítendő millenniumi kiállítás történelmi főcsoport épületének megtervezésére. A mai Vajdahunyad várának építésére 11 pályázat érkezett be, melyből négy kapott díjat, köztük Schickedanz Alberté és Alpár Ignácé is. A pályázat második fordulójának három tervéből végül Alpár Ignácét választották ki megvalósítandónak, Schickedanz pedig a belsőépítészeti munkák elvégzését kapta feladatul, amelyből végül csak a gótikus és a reneszánsz csoport termeinek kiképzése maradt meg neki. Kárpótlásul-e vagy sem, de ezek után Ő kapta meg az új Műcsarnok tervezését immár társával, Herzog Fülöp Ferenc bécsi építésszel, akivel 1893-ban 5 évre (majd később újabb 5 évre) társult. A ma is álló Műcsarnok épülete 1896. május 4-én nyílt meg a millenniumi kiállítás ünnepségsorozatának keretében, s annak képzőművészeti részlegének központi épületeként.

 A képzőművészeti palota. Az Új Műcsarnok, 1896. In: Építő Ipar, 20. évf., 19. (1009.) sz., 1896. május 6., 15. rajzmelléklet. – Törzsgyűjtemény

A millenniumi kiállítás képzőművészeti csoportjának katalógusa szerint Schickedanz összesen 28 munkáját mutatta be az általa tervezett Műcsarnok első tárlatán.  Ezek megoszlása: 18 akvarell, 2 olajfestmény, 3 fénykép, valamint alaprajzok és tervrajzok. Témáját tekintve a kiállított darabok mintegy fele a Történelmi Főcsoport épületével volt kapcsolatos, továbbá a Műcsarnokot és más, korábbi alkotását ábrázoló akvarellek, vázlatok is bemutatásra kerültek.
1894-ben a Schickedanz-Herzog-cég elkezdte az 1896-ban átadott földalatti vasút Gizella (ma: Vörösmarty) téri és oktogoni lejárati csarnokának megépítését. Ezt a munkát a kiállításon két vízfestmény képviselte. A lejárók körüli szakmai vélemény megoszlott, annak kivitelezése és méretei miatt, végül a környék területrendezési munkálatai következtében 1911-ben, illetve 1912-ben lebontották azokat.  Az építész 1894-ben Cathry Szaléz Ferenc svájci mérnökkel (az 1874-ben átadott svábhegyi fogaskerekű vasút építőjével) sikertelenül pályázott az Eskü téri (ma: Erzsébet) híd megépítésére, a tervekről két fényképet állított ki. Schickedanz Albert számára a mérnöki tervezéssel közös munkára nem ez volt az első alkalom, mivel korábban, 1878-ban Feketeházy Jánossal indult a szegedi közúti Tisza-híd pályázatán, ahol első díjat nyertek el. Ennek ellenére a híd csak később épült fel, de ebben Schickedanz már nem vett részt, tervező munkássága feledésbe merült.

A Műcsarnok épülete, 2021. Fotó: A szerző

A Műcsarnok kiállítására Schickedanz Albert régebbi munkái közül az 1879-es, Kálvin téri kút tervét is elhozta, mely a várható többletköltségek miatt nem valósult meg, ahogy az 1882-ben, a Rózsadombra tervezett, „Nemzeti nagyjaink” jeligére beküldött, (ám dicséretben részesült) Pantheon-terve sem, ezt 2 akvarell képviselte. Az 1893-ban felavatott Magyar Nemzeti Múzeum kertjében álló Arany János-szobrot Stróbl Alajos, míg talapzatát Schickedanz tervezte, melyről egy fényképet ide is elhozott. Az Andrássy-emlékmű pályázatán Zala György szobrásszal indult. A nyertes terv alapján készült el az Országház mellett álló lovasszobor, ám Schickedanz kolonnád-tervét az Andrássy-szoborral kapcsolatban visszautasították, mivel a kompozíciót a tervezőpáros a mai Hősök tere lezárásaként képzelte el. Ez az oszlopsor végül 1905-ben, a Millenniumi emlékmű elkészültével megvalósulhatott. Megemlítendő, hogy Schickedanzot pedagógiai és műépítészeti érdemeinek elismeréseként érmekkel jutalmazták a millenniumi kiállításon.

Millenniumi emlékmű, 2021. Fotó: A szerző

Fő munkái közé tartozik még – amellyel a Hősök tere rendezése teljessé vált – a Szépművészeti Múzeum megtervezése, mellyel a pályáztatás után a második helyezést elért Schickedanz-Herzog társulást bízták meg. 1906-ra készült el az épület, de fogadtatása nem volt kedvező, a közízlés ekkorra megváltozott, sok kritika érte, anakronizmussal jelölte meg a szakmailag megosztott vélemény.

Szépművészeti Múzeum, 2021. Fotó: A szerző

1898-tól haláláig Schickedanz még jónéhány pályázaton indult, ám ezek többsége csak terv maradt, mint például a lipótvárosi zsinagóga, a Szent György térre tervezett Erzsébet királyné-emlékmű, a Kossuth-mauzóleum terve Beck Ö. Fülöppel. Fontosabbak a megvalósultak, például a szekszárdi Wosinszky Mór Múzeum épülete, síremlékek, szobortalapzatok, lakóépületek vagy saját, Nyúl utcai műterem-villája. Életének utolsó pár évében visszatért kedvelt tevékenységéhez, a festészethez, rendszeresen részt vett a Műcsarnok kiállításain. Utolsó, 1913/14-es szereplése Érdekes olvasmány című képével, elhozta számára az elismerést, melyről Elek Artúr tudósított Az Ujság című lap 1913-as évfolyamában.

Schickedanz Albert: Érdekes olvasmány, 1913/1914. In. Művészet, 13. évf., 1–2. sz., 1914. február, 25. – Törzsgyűjtemény

Schickedanz Albert neve 1915. július 11-én bekövetkezett halála után sokáig feledésbe merült. Özvegye 1921-ben rendezett festményeiből és akvarelljeiből egy kis kiállítást műteremvillájában, de ezután személyét a szakirodalomban is csak érintőlegesen említették. 1996-ban a Szépművészeti Múzeum Schickedanz Albert (1846–1915). Ezredévi emlékművek múltnak és jövőnek címmel hiánypótló kiállítást rendezett a művész hagyatékából. A kiállítás nyomán egy nagyszabású katalóguskötet is készült, a Schickedanz-anyag feldolgozását elvégző Gábor Eszter szerkesztésében. Az 1996. év többszörös évfordulói után (Schickedanz Albert születésének 150., a Szépművészeti Múzeum létrehozását kimondó törvény 100., és felépülésének 90. évfordulója) 2015-ben, a művész halálának 100. évfordulója ismét kiállítást és kötetet eredményezett, ezúttal a Műcsarnokban …és formát ölt a gondolat… Schickedanz Albert, a Műcsarnok építője címmel.

Schickedanz Albert önarcképe, 1915. In: Építő Ipar – Építő Művészet, 39. évf., 29. (2010.) sz., 1915. július 18., 171. – Törzsgyűjtemény

Schickedanz Albert munkásságát, stílusának megítélését saját korában is kettősség övezte: tehetséges volt, sok pályázaton indult, de sokáig mégsem tudott kellőképpen érvényesülni a szakmájában. Szorgalma, és alkotóvágya ellenére korszerűtlen munkamódszere nehezítette pályáját: Herzoggal való társulásáig egyedül, saját iroda nélkül dolgozott. Historizáló stílusának fogadtatása sem aratott osztatlan sikert. Gábor Eszter írja:

A Schickedanz Alberttel kapcsolatos ismeretlen-ismertség ambivalenciája ma is érvényes, így bár a lenti mondatok 1883-ban, jóval fő alkotásainak elkészülése előtt íródtak, úgy gondolom, hogy még ma is aktuálisak és segítenek annak megválaszolásában, hogy ki volt Schickedanz.

Válogatott és felhasznált irodalom: 

• ...és formát ölt a gondolat... : Schickedanz Albert, a Műcsarnok építője. Szerk.: Muladi Brigitta, Budapest, Műcsarnok, 2015.
• Schickedanz Albert. In. Hajós György: Építészek, mérnökök, építők. Budapest, ÉTK, 2011, 129–135.
• Schickedanz Albert. (1846–1915). Ezredévi emlékművek múltnak és jövőnek. Szerk.: Gábor Eszter, Verő Mária. Budapest, [Szépműv. Múz.], 1996.

• Simon Bernadett: „A látás nyilvános helye” – A Műcsarnok otthonra találása. In. Újkor.hu. A velünk élő történelem, 2021. 05. 03.

Simon Bernadett (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat hatvanötödik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Csatkai Endrét és gyűjteményét mutatja be.

Csatkai Endre portréja. A kép forrása: Széchenyi István Városi Könyvtár, Sopron

Csatkai Endre (1896–1970) Kossuth-díjas művészettörténész, zenetörténész, múzeumigazgató, helytörténeti szakíró 1896. augusztus 13-án született Darufalván, egy Sopron vármegyei horvát faluban. Elemi iskoláit és az első gimnáziumot itt végezte, ezután került a Soproni Evangélikus Líceumba. Kedvenc időtöltése a színházlátogatás és a zenélés volt. Tagja lett a líceum egykori diákjai által még 1790-ben alapított Magyar Társaságnak, mely a későbbiekben is önképzőkörként működött, és célja a magyar nyelv és magyar irodalom művelése volt. Az iskolai Ének- és Zenekörbe is belépett, cimbalmon játszott. Miután Sopronban leérettségizett, a bécsi és budapesti egyetemen hallgatott művészettörténeti előadásokat, emellett német–magyar szakon diplomázott. 1925-ben Kazinczy és a képzőművészetek című dolgozatával doktori címet szerzett.
Tanulmányai befejeztével tanításból, újságírásból élt, és dolgozott a kismartoni Wolf Múzeumnak. Utóbbi helyen a gyűjtemény tárgyai mellett a könyvtárat is rendezte, műemléki topográfiát készített, kiállításokat rendezett. Megírta a Soproni Zeneegyesület, a Képzőművészeti Kör és a Városszépítő Egyesület történetét, valamint foglalkozott az irodalom nagyjaival is. Száz adat a soproni irodalmi élet múltjából címmel jelent meg írása a Soproni Helikonban (1927). 1929-ben adták ki A Soproni Zeneegyesület száz éves történetének vázlata című művét, 1932-ben jelent meg a Sopron környékének műemlékei / Kunsttopographie der Umgebung von Sopron című kötet, 1936-ban a Régi soproni házak, régi soproni családok, 1938-ban az Idegenek a régi Sopronról című munkája. Az utóbbi két kötet címlapja és a róluk szóló rövid összefoglaló megtekinthető a sopronanno honlapján (Régi soproni házak, régi soproni családok, Idegenek a régi Sopronról).
Széchenyi-műemlékek Nagycenken (1939) című tanulmánya a Soproni Szemlében jelent meg. E munkája az idén 230 éve született Széchenyi István gróf, politikus, császári és királyi kamarás, író, miniszter, „a legnagyobb magyar” emlékezete miatt is fontos. Széchenyi gyermekkorát részben Nagycenken töltötte, majd külföldről hazatérve az 1920 körüli időtől itt gazdálkodott. Az 1930-as években az ő irányítása alatt nyerte el a kastély ma is látható külső arculatát. A nagycenki Széchenyi-kastély hivatalosan 2016-ban vált nemzeti emlékhellyé, a Széchényi család mauzóleuma a nagycenki temetőben pedig a magyarság egyik zarándokhelye lett.

Nagycenk. Képeslapgyűjtemény 1945 után – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Csatkai életében fontos szerepet betöltő soproni vonatkozásokra visszatérve a város képzőművészeti életének irányító szerve az 1897-ben megalakult Soproni Képzőművészeti Kör volt. Ennek a két világháború közti időszakban, 1939-ben külön ex libris gyűjtő csoportja alakult. Az élén Csuppay Lajos állt, de a tényleges irányítást dr. Csatkai Endre vállalta magára. Csatkai régi képző- és iparművészeti alkotásokat, ex libriseket egyaránt gyűjtött. Összeállította a régi magyar és magyarországi vonatkozású szentképek korpuszát. A soproni képzőművészethez, műgyűjtéshez kapcsolódóan megjelent szakirányú műveiből néhány példa az 1930-as évekből: A 40 éves Soproni Képzőművészeti Kör története (Sopron, 1937), Könyvgyűjtők, régiséggyűjtők a régi Sopronban (Sopron, 1938).
A második világháború idején a nácizmus előretörése miatt elvesztette állását, visszaköltözött Sopronba. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, több tábort is megjárva, sok viszontagság után végül hazatért. 1945-ben megbízták az akkor még romos Soproni Múzeum újjászervezésével, ő lett az igazgatója. Az érmek iránti érdeklődéstől vezetve 1946-ban belépett a Magyar Numizmatikai Társulatba, melynek haláláig tagja maradt.
1951-től a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Főbizottságának tagja lett, ugyanebben az évben muzeológusi és művészettörténeti tevékenységéért elnyerte „az ország első muzeológusa” címet. 1953-ban – szerzőtársaival együtt – elkészítette a Sopron és környéke műemlékei című kötetet, amelyért Kossuth-díjjal tüntették ki.

Sopron és környéke műemlékei, írták: Csatkai Endre, Dercsényi Dezső et al., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1953. Címlap – Törzsgyűjtemény

1955-től haláláig a Soproni Szemle szerkesztője volt. Az 1950-es években jelent meg A soproni műgyűjtés története (Budapest, 1958), majd az 1960-as években a Pozsonyi képzőművészek és iparművészek 1750 és 1850 között (Budapest, 1963) című munkája.
Magyarul és németül publikált cikkeinek száma 1000 felett van, ezek többsége művészettörténeti, helytörténeti tárgyú írás, tanulmány, főleg Sopron és környéke, valamint Kismarton műemlékeivel, zenei és kulturális életével foglalkozik.
Ex libris irányú szakirodalmi írásai közül nagy értéket képvisel A soproni exlibris története (Sopron, 1938) című, amelyet Missuray-Krúg Lajossal és Thier Lászlóval közösen jegyzett.

Csatkai Endre – Missuray-Krúg Lajos – Thier László: A soproni exlibris története, Sopron, 1938. Címlap – Törzsgyűjtemény

Ebben bemutatja a soproni ex libris gyűjtőket. A képzőművészeti körön belül alakult ex libris gyűjtő csoport vezetője, Csuppay Lajos, a királyi állami polgári leányiskola igazgatója, vármegyei népművelési titkárként is dolgozott Sopronban. Holl Jenő, a legnagyobb (többezres) soproni ex libris gyűjtemény birtokosa, magyar királyi kormányfőtanácsos, vasúti igazgató, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. üzletigazgatója volt. Corá János ügyvéd – a második legnagyobb ex libris kollekció tulajdonosa Sopronban – többszázas grafikai anyaggal rendelkezett. Jelentős gyűjteménye volt még Horváth Gyula középiskolai tanulónak. A vasútnál dolgozó Szabados József cserkésztémájú, Thier László lapszerkesztő, helytörténész, zenész a régi főpapi könyvjegyekre specializálódott. A gyűjtők közt találkozhatunk Missuray-Krúg Lajos író-költővel is. A kötet kiemeli Röttig Odo osztrák származású, Sopronban élő újságszerkesztő-kiadó, könyvnyomdatulajdonos, a Kultura (1911–13) című irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat szerkesztője nevét, aki sokat tett az ex libris műfaj népszerűsítése terén, és saját maga is készített kisgrafikát. A soproni ex libris tervező grafikusok közt Csatkai többek között bemutatja Ákos Ernő, Csipkés Kálmán, Horváth József, Kasichnitz József, Kónya Lajos, Mende Gusztáv, és a kisgrafika e műfajában különösen sokat alkotó Sterbenz Károly munkásságát.

Sterbenz Károly fametszete (1941), Jelzet: Exl.Cs/41 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Csatkai maga is jelentős ex libris gyűjteményt hozott létre, ebben felesége, Szattinger Erzsébet (1895–1982) is támogatta, a művészet szeretete összekötötte őket. A Csatkai nevére szóló ex librisek többségükben Sopronhoz kötődnek, az előbb bemutatott ex librisen a Pihenőkereszttel, a következőn kápolnával, barokk szobrokkal:

Sterbenz Károly rézkarca, Jelzet: Exl.Cs/43 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A gyakori vallásos vonatkozás mellett megörökítést nyer a város jelképének tekintett Tűztorony is egy grafikán. A feleség nevére szólóan Ákos Ernő és Mende Gusztávné ex librisei maradtak fenn soproni városrészlettel, illetve könyvekkel.
Csatkai Endre 1970. március 2-án hunyt el. Személyében egy hivatását a városa szolgálatába állító embert tisztelhettünk. Hagyatékának nagy része, könyvtára és a magyar műgyűjtés történetével kapcsolatos cédulaanyaga a soproni Liszt Ferenc Múzeumba került. Sopronban utcát neveztek el róla, egykori lakóházán emléktábla őrzi emlékét. Életmű-bibliográfiáját halála után Környei Attila történész, muzeológus állította össze. Özvegye a nevével fémjelzett, ún. Csatkai-díjat alapított a Sopron város történetének feldolgozásában jelentőset alkotó fiatal kutatók jutalmazására; ezt évente egy alkalommal ítélik oda. Így az utódok által is tovább él Csatkai Endre szellemi öröksége.

Irodalom:

• Csatkai Endre. In. Magyar életrajzi lexikon 1000–1990, főszerk. Kenyeres Ágnes, Budapest, Arcanum, [2001].
• Csatkai Endre – Missuray-Krúg Lajos – Thier László: A soproni exlibris története, Sopron, 1938., 32.
• Csatkai Endre: Széchenyi-műemlékek Nagycenken, Soproni Szemle, 3. évf., 1939/5–6. sz., 316–327. [39–55.]
• Domokos Ottó: Csatkai Endre öröksége. Összeállítás a holocaust 70. évfordulóján, Soproni Szemle, 68. évf., 2014/2. sz., 123–221.
• Kovács József László: Thier László, a műgyűjtő és Csatkai Endre, a tudós, sopronanno, 2016. november 9.
• Környei Attila: Csatkai Endre irodalmi munkássága, Soproni Szemle, 25. évf., 1971/1. sz., 66–75.
• Környei Attila: A helytörténész Csatkai Endre, Soproni Szemle, 25. évf., 1971/1. sz., 59–66.
• Magyar Társaság. In. A Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium honlapja
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Csatkai Endre (1896–1970). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, Budapest, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019., 38–39.
• Vasné Tóth Kornélia: Ötven éve hunyt el a soproni ex libris élet kiemelkedő alakja, Csatkai Endre, Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2020/5. sz., 46–49.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész