Vukán György (1941. augusztus 21. – Agárd, 2013) – legnagyobb példaképéhez, Keith Jarretthez hasonlóan – az improvizációt tekintette a zenei kreativitás legmagasabb rendű formájának, ezért is döntött már ifjúkorában a modern jazz sokszínűsége mellett. Fellépett Montreux-ben, az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Indiában, különböző felállásokban végigturnézta az egész világot. És nem csupán zseniális, invenciózus zongoristaként, de kiváló zeneszerzőként is ismert. Sokféle műfajban alkotott mint komponista: olyan híres magyar filmek zenéjét szerezte, mint A tanú, a Szikrázó lányok, Az ötödik pecsét, A hamvadó cigarettavég. Egyházi zenét is komponált Missa ad Dominum Jesum Christum címmel. Ő írta az első magyarországi filmmusicalt, a Kakuk Marcit. Legismertebb jazzformációja a Super Trió, később a Creative Art Trió és a Vukán Trió volt.

Próba közben Ablakos Lakatos Dezsővel és Kenny Wheelerrel. In. Szegedi-Szabó Béla: Vukán, Budapest, Timp, 2009, 49. – Törzsgyűjtemény

2008-ban adott interjúi nyomán született a Vukán című könyv, amelyben őszintén vallott életútjáról, fiatalkoráról, érzelmekről, hitről, és nem utolsósorban a zenéhez fűződő bensőséges viszonyáról.
A kiadvány gerincét egy életinterjú képezi, amely kiegészül a barátok és művésztársak közvetlen hangú leveleivel. Olyan jeles személyiségek tollából olvashatunk írásokat, mint Müller Péter, Törőcsik Mari, Vásáry Tamás, Görgey Gábor, Bacsó Péter, Ligeti András, Dr. Freund Tamás, Dr. Donáth Tibor. Az elegáns kötetet Vukán György naplóbejegyzései és gazdag fényképanyag teszi színessé.

Szegedi-Szabó Béla: Vukán, Budapest, Timp, 2009. Borító. – Törzsgyűjtemény

Vásáry Tamás a következőket írja:

• 
• 
• 

Vukán György számára a szakrális üzenet fontossága mindenekfelett állt. Számos egyházi személyt és szerzőt ismert és tanulmányozott, többek között Nazianzi Szent Gergelyt, akitől gyakran idéz a vele készült interjúkötetben.
Vukán egyik legmegrázóbb zongoradarabja, a The last message, nem sokkal halála előtt született. Ebben benne van a búcsúzás drámája, a visszatekintés, de a megnyugvás áhított állapotának megélése is. Ebben az esszenciális zenedarabban, a The last message-ben benne foglaltatik a búcsúzó művész legszemélyesebb üzenete. Akár Edvard Grieg lírikus darabjainak mélyén rejtező véghetetlen nosztalgia: a The last message is a békéjét kereső, szabaduló emberi lélek végső megtisztulásáról szól.

Vukán György: The last message

Szegedi-Szabó Béla (Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály)

Horváth Ignác (1851–1911) a dualizmus kori nemzeti könyvtár kitűnő szakemberei közé tartozott.

1851. január 21-én született Tatán. Magyaróvári iskolai évek után Pannonhalmán folytatta tanulmányait, és 1869. szeptember 8-án belépett a bencés rendbe. Horváth Ignác – szerzetesi nevén Villebald – fogadalma rövid ideig tartott: 1872. július 12-én távozott a közösségből. Világi papnövendékként folytatott teológiai tanulmányokat az esztergomi szemináriumban. 1875-ben végleg elhagyta az egyházi pályát, és a kincstári jogügyek igazgatóságánál vállalt állást. 1876. január 1-től a budapesti Egyetemi Könyvtár díjnokaként vett részt a gyűjtemény rendezésében. 1876 szeptemberében került a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárába gyakornoknak. Későbbi sokirányú, kiváló szakmai munkáját elméleti szinten ekkor alapozta meg: 1879-től a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karán folytatott tanulmányokat, 1881-ben diplomázott. 1882. május 27-én nevezték ki a Széchényi család javaslatára könyvtári segéddé. 1886-ban segédőr, 1898-ban őr, 1910-ben igazgatóőr lett. 1911. augusztus 17-én tragikus körülmények között bekövetkezett halála egy több mint három évtizedes, tevékeny és sokoldalú pályának a végét jelentette.
1867 után a Magyar Nemzeti Múzeum szervezetén belül működő könyvtár újjászervezése Eötvös József (1813–1871) vallás- és közoktatásügyi miniszter művelődéspolitikájának részeként, könyvtárügyi elképzeléseinek megfelelően valósult meg az ő és főként utódja, Trefort Ágoston (1817–1888) hivatali idejében. Első lépésként a nagyszámú, feldolgozatlan dokumentumot a korabeli nyugat-európai könyvtárrendezési kritériumoknak megfelelő müncheni rendszer szerint katalogizálták, és helyezték szakrendbe a könyvtár polcaira. Az így kialakított, egységes gyűjtemény 1875-re hozzáférhetővé vált az olvasók és kutatók számára, a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára bekerült a hazai tudományos- és kulturális élet áramába. Somkuti Gabriella könyvtártörténeti monográfiája (Az Országos Széchényi Könyvtár története 1802–1918, Budapest, OSZK, 2002.) tudósít arról, hogy az immár állami felügyelet alatt és állami költségvetésből működő múzeumtól, és így a könyvtártól is a fenntartó:

A szigorúbb szakmai elvárásoknak megfelelően újjászervezett és működtetett nemzeti bibliotéka munkafolyamataiban, tudományos és publikációs feladataiban fontos helyet foglalt el Horváth Ignác könyvtárosi és bibliográfusi tevékenysége. Halálakor a Magyar Könyvszemlében megjelent nekrológ elsőként rajzolta meg egy sokoldalú szakember profilját. E szerint Horváth Ignác tevékeny évtizedeinek jelentős részét „láthatatlan” könyvtárosi munkával töltötte. Galambos Ferenc pedig a gyakorlati szakembert méltatta személyében:

Horváth Ignác szakirodalmi munkássága főként a Nemzeti Múzeum könyvtárának dokumentumaihoz, különböző gyűjteményegységeihez kapcsolódott, publikációi kevés kivétellel az első könyvtári szakfolyóiratban, a Magyar Könyvszemlében jelentek meg. Pályakezdőként, 1881-ben kapta a feladatot, hogy Tipray Tivadar utódjaként állítsa össze a nemzeti könyvtár gyűjtőköréhez kapcsolódó kurrens könyvészetet, vagyis a magyar és magyar vonatkozású nyomtatványok (hungarikák) jegyzékét. A kurrens nemzeti bibliográfia összeállítását, mint nemzeti könyvtári feladatot az intézmény részéről a Széchényi-könyvtár újjászervezése utáni első igazgatója, Fraknói Vilmos (1843–1924) határozta meg. Publikációs felületeként a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára kiadványaként megjelenő Magyar Könyvszemlét jelölte meg a folyóirat első számának beköszönő soraiban:

A szerkesztő ígérete szerint az éves sajtótermésről készített összegzések a Magyar Könyvszemlében a folyóirat indulásától (1876) helyet kaptak, 1878-tól a szaklap mellékleteként (Magyarországi könyvészet) jelentek meg.

A Magyar nyelvű könyvészet első oldala 1884-ből Horváth Ignác szerkesztésében. In. Magyar Könyvszemle, (9.) 1884. 1–6., 1. – Elektronikus Periodika Archívum

A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára a kurrens nemzeti bibliográfia összeállításával Széchényi eredeti szándékához kapcsolódott, aki a bibliotéka éves gyarapodását folyamatosan katalógusokban kívánta közzétenni. A gróf az intézményalapító okirata 2. pontjában emellett rögzítette az országos könyvtár kötelespéldányhoz való jogát is. Széchényi életében a bibliotéka alapjául szolgáló hungarika-gyűjtemény katalógusait (1799; 1800) mindössze két pótkötet (1803; 1807) egészítette ki. A Széchényi-könyvtár kötelespéldányjogát az 1848-as sajtótörvény (1848. XVIII.tc. 40.§), és ennek alapján 1867. július 17-én az igazságügyminiszter rendelete is megerősítette. Eötvös József ez utóbbihoz kapcsolódó körrendelete (15.856/1867.) a törvényhatóságoktól a sajtótermékek negyedévenkénti beküldését kérte, hogy a nemzeti könyvtár vezetése minél teljesebb képet kapjon a hazai kiadványtermésről, és az évenkénti magyar könyvészetet a munkatársak minél pontosabban szerkeszthessék meg. E korszak kurrens nemzeti bibliográfiatörténetét feldolgozó munkájában Kégli Ferenc a vallás- és közoktatásügyi miniszter rendeletével kapcsolatban megjegyezte, hogy:

A Magyar Könyvszemle mindössze 16 évig, 1876 és 1891 között adta közre az évenkénti magyar könyvészetet, ennyi ideig tudta a nemzeti könyvtár teljesíteni a kurrens nemzeti bibliográfia összeállítására vonatkozó feladatát a dualizmus időszakában. Horváth Ignác 1881 és 1891 között szerkesztette az akkor már a folyóirat mellékleteként megjelenő jegyzékeket a könyvtárba érkező könyvek, térképek, zeneművek – főként a kötelespéldányként beküldött kiadványok – alapján. A Magyar irodalom cím alatt a bárhol magyar nyelven megjelent nyomtatványok (nyelvi hungarikumok), a Hazai nem magyar irodalom a Magyarországon idegen nyelven (területi hungarikumok) kiadott művek, a Hazánkat érdeklő külföldi munkák a magyar vonatkozású, külföldön, idegen nyelven megjelent dokumentumok (tartalmi hungarikumok) bibliográfiai adatait sorolta fel. A magyar könyvészet jegyzékei kiegészültek az Iskolai értesítők, az Egyházi névtárak és direktóriumok (1883-tól önálló csoport) és a Naptárak a magyar és idegen nyelvű kiadványokat együtt közlő összegzéseivel. (A Naptárak bibliográfiájában 1879-től szerepeltek csak az idegen nyelvű nyomtatványok).

A kurrens gyarapodást regisztráló könyvészet lajstromai kezdetben számonkénti bontásban jelentek meg a szakfolyóirat hasábjain, 1884-től éves bibliográfiaként láttak napvilágot a jegyzékek. Kégli Ferenc a magyar könyvészet leírásait így értékelte:

Kégli megállapítása szerint a kötelespéldányként beérkező dokumentumokról két leírás készült, egy a könyvtár katalógusa, és egy a bibliográfia számára. A magyar könyvészet szerkesztése nem munkakörbe tartozó feladat volt, hanem önálló publikációnak számított. „Horváth Ignác díjnok” neve először Majláth Béla (1831–1900) a könyvtár 1880–1881 évi munkájáról a Magyar Könyvszemle 1881/4-5. számában megjelent igazgatói jelentésében szerepel a publikáló munkatársak között. A Horváth által szerkesztett kurrens nemzeti bibliográfiák hazai kiadású dokumentumokat leíró tételei nem fedték le a teljes kiadványtermést. A törvényi szabályozás ellenére a kötelespéldányok beküldése akadozott, a nyomdák egy része nem tett eleget kötelezettségének. Horváth könyvészetének adatait igyekezett minél teljesebbé tenni, figyelte az újonnan megjelenő könyvekről hírt adó sajtóközleményeket, és a kezdetektől a szerzők és kiadók közreműködését is kérte bibliográfiái bevezető, tájékoztató szövegében:

1893-ban a Magyar Könyvszemlét 1879 óta szerkesztő Csontosi Jánost Schönherr Gyula váltotta a folyóirat élén. Schönherr Fejérpataky László (1857–1923) levéltáros, múzeumi őr véleménye alapján elhagyta a magyarországi könyvészetet az új évfolyammal induló szaklapból, mert:

Változást hozott az 1897. XLI. tc. a nyomdai kötelespéldányok beküldéséről szóló újabb rendelet, amely 1898. február 1-én lépett életbe. E törvényi szabályozás szigorúbb volt, szankciókat alkalmazott a kötelezettségüket nem teljesítő nyomdákkal szemben. A Széchényi-könyvtár Nyomtatvány osztályán a kötelespéldányok nyilvántartó irodájának vezetője Horváth Ignác lett. A hazai nyomdák nyilvántartásának elkészítése Horváth vezetésével készült el, aki ezt követően különböző források (bibliográfiák, sajtóközlemények) felhasználásával is figyelmeztette a tipográfiákat. A Széchényi-könyvtárba – közvetlenül a nyomdáktól – beküldött kiadványok száma megközelítette a teljes hazai sajtótermést. Ennek ellenére a kurrens magyar és magyar vonatkozású könyvek, térképek és zeneművek jegyzékei a Széchényi-könyvtárhoz köthetően a dualizmus időszakában többet nem jelentek meg. Horváth Ignác még közreadta A külföldi irodalom magyar vonatkozású termékei című, az 1892-ben és 1893-ban megjelent tartalmi és szerzői hungarikákat összegző lajstromait a Magyar Könyvszemle 1892–1893-as, az 1894/1. és az 1894/2. számaiban.
Bibliográfusi minőségben, modern irodalomra vonatkozó jegyzékek összeállítójaként továbbra is feltűnt neve a szakfolyóirat hasábjain. Szerkesztésében jelentek meg 1904-től A magyarországi bibliográfiai szakirodalom negyedéves összegzései. 1901 és 1909 között a kurrens nemzeti sajtóbibliográfiában a folyóiratokat dokumentáló rész összeállítója volt. Horváth 1900-tól haláláig szerkesztette a Századok könyvészeti rovatát, ő állította össze Pulszky Ferenc (1814–1897) politikus, régész, a Nemzeti Múzeum igazgatója (1869–1894) műveinek bibliográfiáját, a fél évszázados írói működése alkalmából szerkesztett, tisztelgő kötetben. Nagyobb lélegzetű munkája a millennium alkalmából, a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának felkérésére a karon 1780 és 1895 közötti időszakban végzett tudományos munkáról összeállított bibliográfia volt. A kötet egyik recenzense a Magyar Könyvszemle 1896/4. számában a kétszázhetvenöt egyetemi tanár irodalmi tevékenységét összegző könyvtári segédőrt így méltatta:

Az intézménytörténeti bibliográfia méltatója minden bizonnyal ismerte és forgatta Horváth szakirodalmi munkásságának legjelentősebb alkotását is, az egy évvel korábban (1895) kiadott ősnyomtatvány-katalógust. Ez a kötet Horváth Ignác könyvtárosi, bibliográfusi működése egy másik fontos területének lenyomata: a régi nyomtatványok tudományos feltárásában jártas szakemberé.

Horváth Ignác ősnyomtatvány-leírásait először a Magyar Könyvszemle 1892/1893. és az 1894/1., 1894/2., 1894/3. és 1894/4. számai közölték. Önálló kiadványként a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára nyomtatott katalógusainak sorát nyitotta meg 1895-ben.

Horváth Ignác ősnyomtatvány-katalógusának borítója

1881-ben A Radvánszky Béla vezette parlamenti vizsgálóbizottság jelentésben tette közzé a Magyar Nemzeti Múzeum működésére vonatkozó észrevételeit és a jövőre vonatkozó javaslatait. A könyvtárat többek között figyelmeztette az 1878. évi londoni nemzetközi könyvtárosi és bibliográfusi kongresszus határozatára, amelyben a nyilvános könyvtárak kötelezték magukat az általuk őrzött kódexek és ősnyomtatványok katalógusainak közzétételére. A Radvánszky-jelentés összeállítója külön pontban hangsúlyozta nyomtatott katalógusok közreadásának fontosságát a könyvtár gyűjteményrészeiről:

Ehhez kapcsolódott Fejérpataky László (1857–1923) – ekkor már a könyvtár igazgatóőre – Horváth katalógusához írt bevezetőjében, az ősnyomtatványok jegyzékét egy újonnan meginduló kiadványsorozat első köteteként nevezte meg.
Horváth Ignác katalógusa rövid bevezetőjéből tudjuk, hogy az ősnyomtatvány-gyűjtemény első szakszerű feldolgozása, „végleges rendezése” 1888-ban történt. A kötetekről szerzői, év- és nyomdahely szerinti repertórium és cédulakatalógus készült. Az alapításkor szerénynek mondható ősnyomtatvány-állományt a könyvtár későbbi gyarapodásai (Jankovich- és Illésházy-gyűjtemény, Horvát István könyvtára, Farkas Lajos hagyatékából vásárolt kötetek) tették mennyiségben jelentékeny gyűjteménnyé. Horváth Ignác 897 mű és a duplumpéldányok leírását készítette el.Drakulát ábrázoló fametszet a történetét feldolgozó munka unikumpéldányából (Széchényi Ferenc gyűjteményéből). Horváth Ignác katalógusának 705. tétele. In. Historie von Dracole Waida, [Lübeck], [Bartholomaeus Gothan], [ca. 1485.]. – OSZK Digitális Könyvtár. W. Salgó Ágnes: Drakula vajda tetteinek krónikája egy ősnyomtatvány lapjain, [Budapest], [s.n.], 2002. –  Magyar Elektronikus Könyvtár

Soltész Zoltánné, a magyarországi közgyűjteményekben őrzött ősnyomtatványok katalógusa (CIH) egyik szerzője, több tanulmányában (Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 1995. szept.; Az OSZK Évkönyve 1963–1964.) is elismerően írt Horváth Ignác a legrégibb nyomtatványok a kor színvonalán álló és „sokoldalú” feltárását tartalmazó katalógusáról:

Horváth Ignác az ősnyomtatványok leírását időrendben közölte, az egyes éveken belül a megjelenési helyek betűrendjében szerepelnek a kiadványok. A datálatlan nyomtatványokat Horváth – Soltész Zoltánné megállapítása szerint ma már szokatlan módon – önálló csoportként kezelte, a szerzők betűrendjében sorolta fel műveket. Az egyes tételek leírásában Hain bibliográfiáján kívül nem tüntetett fel szakirodalmi hivatkozást, a magyar vonatkozású művek esetében azonban jelezte a hazai forrásokat. Horváth felsorolta a művek valamennyi könyvtárban található példányát, közölte a nyomdajegyekre, a possessorokra (tulajdonosokra) vonatkozó bejegyzéseket, a fontosabb kéziratos szövegeket. A proveniencia-adatok (a kötetek származására vonatkozó adatok) közlésének értékét tudta Horváth, bevezetőjében így írt:

A katalógusban való tájékozódást négy mutató segítette (a szerzői betűrendes mutató, a nyomtatási helyek és nyomdászok szerinti mutató, és a könyvtulajdonosok mutatója). Az állomány gyarapodásával Horváth Ignác a Magyar Könyvszemle 1900/4. számában közreadta katalógusa újabb 130 tételt leíró pótlását.

Historia Alexandri Magni, Argentine (Strassburg), 1494. 2o (Jankovich Miklós gyűjteményéből: Inc. 219) egy oldala. Horváth Ignác katalógusának 443. tétele – Régi Nyomtatványok Tára

Schönherr Gyula szerkesztő a következő sorokkal ajánlotta a kutatók figyelmébe Horváth Ignác ősnyomtatvány-katalógusát:

A nemzeti könyvtár legrégibb nyomtatott könyveinek első katalógusa ma is alapvető forrás az Országos Széchényi Könyvtár állományában őrzött ősnyomtatványok, kutatói számára.

Könyvtári vonatkozású publikációi közül Horváth kisebb könyvtártörténeti forráskiadásai (Magyar Könyvszemle, 1883. 1–4. sz.; 1905. 3. sz.), régi nyomtatványok bibliográfiai közlései és Szabó Károly Régi Magyar Könyvtárához közölt adalékai (Magyar Könyvszemle, 1890. 1–2. sz., 1891. 1–2. sz., 1895. 2. sz., 1895. 3. sz., 1895. 4. sz., 1896. 1. sz., 1898. 1. sz., 1899. 3. sz., 1911. 1. sz., 1912. 2. sz., 4. sz. érdemelnek figyelmet. A Bécsben, 1900-ban megjelent Adressbuch der Bibliotheken der Osterreich-Ungarischen Monarchie című kiadványban német nyelven ismertette a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárát.

A cím idézetének forrása: Vegyes közlések. [Nekrológ Horváth Ignácról]. In. Századok, 45(1911) VII. füzet, 561. 

Felhasznált irodalom:

• Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár alapítólevele. In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1965–1966, Budapest, OSZK, 1967, 182–192.
• W. Salgó Ágnes: Drakula vajda tetteinek krónikája egy ősnyomtatvány lapjain, [Budapest], [s.n.], 2002. 
• Galambos Ferenc: Horváth Ignác 1851–1911. In. Könyvtáros, 29(1979.) 8. sz., 491–492.
• Horváth Ignácz. In. Magyar Könyvszemle, 19(1911) 3. sz., 280–281.
• Kégli Ferenc: A kurrens nemzeti bibliográfia a dualizmus korában – különös tekintettel az Országos Széchényi Könyvtárra. 1867–1918, Budapest, OSZK, 1996.
• Magyar Könyvszemle, 1876–1911.
• A Pannonhalmi Szent Benedek-rend névtára. 1802–1986. Összeáll. Berkó Pál, Legányi Norbert, Pannonhalma, 1987.
• Radvánszky Béla: A Nemzeti Múzeum ügyeinek megvizsgálására kiküldött országos bizottság jelentése. In. Magyar Könyvszemle, 6(1881), 1. sz., 31–63.
• Schönherr Gyula: A Magyar Könyv-Szemle új folyama. In. Magyar Könyvszemle, 1(1892), 93. sz., 376–377.
• Soltész Zoltánné: Száz éve jelent meg az Országos Széchényi Könyvtár első ősnyomtatvány-katalógusa. In. Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 4(1995) 9. sz., 37–41.
• Soltész Zoltánné: Az Országos Széchényi Könyvtár ősnyomtatvány-gyűjteménye. In. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1963–1964, Budapest, OSZK, 1966, 109–128.
• Somkuti Gabriella: Az Országos Széchényi Könyvtár története, 1802–1918, Budapest, OSZK, 2002.
• Vegyes közlések. [Nekrológ Horváth Ignácról]. In. Századok, 45(1911.) VII. füzet, 561.
• Horváth Ignác: A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának ősnyomtatványai. 1465–1500, Budapest, M.N.M. Könyvtára, 1895.  (A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának címjegyzéke 1.)
• Sajó Géza–Soltész Erzsébet: Catalogus incunabulorum quae in bibliothecis publicis Hungariae asservantur, Budapest, Akadémiai, 1970.
• Új Magyar Életrajzi Lexikon. 3. köt. Főszerk. Markó László, Budapest, Magyar Könyvklub, 2002, 367.

Borvölgyi Györgyi (Könyvtártudományi Szakkönyvtár)

Ádám, Jézus és... Drakula. A legnagyobb sikert az utóbbi szerep a tengerentúlon hozta el Lugosi Bélának, akit azonban tehetséges zsánerszínészként ugyanez a szerep be is skatulyázott.
De ki volt valójában Lugosi Béla? Blaskó István, a Lugosi Népbank vezérigazgatója és ómoraviczai Vojnits Paula fia a Temesvártól 60 km-re délkeletre, a Temes két partján fekvő Lugoson (Lugoj, ma Románia) született 1882. október 20-án.

Lugosi Béla. Angelo foto – Színháztörténeti és Zeneműtár, KA 4265/6

Színészi pályáját Polgár Béla felső-magyarországi társulatánál kezdte, fiatalkorában operettszínész is volt. 1909-ben játszott Zilahy Gyula debreceni színtársulatánál, 1910-ben Makó Lajosnál Szegeden, majd egy évet töltött el a pesti Magyar Színháznál.
Oskar Fronz Jézus élete, szenvedése és halála című passiójátékát először 1909-ban mutatták be a Budapesti Színházban Feld Zsigmond társulatával és Lubinszky Ödönnel a címszerepben. Ezt az előadást újították fel 1913-ban Lugosi Béla címszereplésével.

Képösszeállítás. Lugosi mint Jézus Oskar Fronz Jézus élete, szenvedése és halála című passiójátékában. (Dráma 13 képben. Pater Hildebrand nyomán színpadra alkalmazta Oskar Fronz. Fordította Bálint Lajos. Zenéjét Johann Sebastian Bach és Joseph Haydn motívumainak felhasználásával szerezte José Bartolffy). Goszleth felvételei. Képeslap. Lugosi Béla kézjegyével. 1913. – Színháztörténeti és Zeneműtár, KA 4265/8

1912-től 1918-ig a Nemzeti Színház tagja volt. Színészi képességeit megmutatta több ma is ismert színdarabban. Ilyen volt például Szigligeti Ede parádés szereposztásban bemutatott Fenn az ernyő, nincsen kas című színdarabja, amelyben Várkövy báró szerepét játszotta.

• 
• 

A háború alatti magyar filmgyártás idején már vezető szerepeket játszott. Szerepelt a Kertész Mihály rendezte Az ezredes (1917) és A 99-es számú bérkocsi (1918) című filmekben, valamint a Déesy Alfréd rendezésében Dorian Gray arcképe alapján készült Az élet királya (1918) című filmben.
Az I. világháborús sérülésének fájdalmaira szedett fájdalomcsillapító tette állítólag egész életére a morfium rabjává.

„Lugosi Béla egy kozák tiszt felszerelésében”. Angelo foto, 1916. Lugosi eredeti kézjegyével – Színháztörténeti és Zeneműtár, KA 4265/10

1919-es komolyabb, máig tisztázatlan szerepvállalását követően először Németországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. Kétéves berlini tartózkodása során Richard Eichberg rendezte különböző német filmekben – Der Tanz auf dem Vulkan (1920), a Hypnose (1920), Der letzte Mohikaner (1920), a Die Frau im Delphin, oder 30 Tage auf dem Meeresgrund (1920) – szerepelt, mielőtt 1920 decemberében áttelepült volna Amerikába. Az angol nyelvismeret hiánya magyar színjátszásra szorította. Főszerepeket alakított a Kisasszony férje, a Sárga Liliom, a Kaméliás hölgy, a Boldogság, a Királynőm, meghalok érted című darabokban. Legnagyobb sikerét mégis Az ember tragédiája New York-i bemutatóján aratta 1922-ben Ádám szerepében és a darab rendezőjeként.
Tizenkét évvel korábban a Zilahy Gyula társulata által 1908. november 29-én Debrecenben színre vitt Tragédiában már eljátszotta Ádám szerepét. Az előadás 1909 és 1910 között több magyar városba – Szatmárnémetibe, Nyíregyházára, Máramarosszigetre – is eljutott.
A New York-i magyar társulat előadásában Éva szerepét Pogány Bella, Luciferét Darvas Károly játszotta. A díszleteket Pogány Willy, Pogány Vilmos András (1882–1955) szegedi születésű magyar grafikus, illusztrátor tervezte. A semleges háttérre vetített tökéletes hatást nyújtó díszletek a The International Film Reporter korabeli összeállítása szerint az első ilyen irányú színpadi kísérlet volt Amerikában.

Az ember tragédiája színlapja. A New York-i Magyar Társulat előadása a Lexington Theatre-ben, 1922. április 8. – Színháztörténeti és Zeneműtár. Színlapgyűjtemény. Magyarok külföldön

Lugosi Béla, 1912. Angelo foto. Lugosi eredeti kézjegyével – Színháztörténeti és Zeneműtár, KA 4265/4

Lugosit szerződtették New York-i stúdiók is, pl. a Fox a Silent Command, Daughters Who Pay, Rejected Woman és a Midnight Girl című filmekre. Addigra angoltudásának köszönhetően felléphetett Broadway-darabokban is, többek között a Red Poppy (Greenwich Village Theatre), az Arabesque (National Theatre), az Open House (Criterion) és a Devil and the Cheese (Charles Hopkins Theatre) című előadásokban.
Ezek közül Lugosi karrierje szempontjából kiemelkedő jelentőségűnek bizonyult a New York-i Fulton Theatre Dracula című darabja, melynek címszerepére tizenhét amerikai színész próbajátéka után szemelték ki. A darab kilenc hónapig ment teltházzal, majd nagy sikerrel beutazta Amerikát. Háromhónapos nagysikerű Los Angeles-i vendégszereplés keltette fel a hollywoodi stúdiók figyelmét iránta. Végül az Universal filmesítette meg a darabot

Ezen a ponton érdemes röviden áttekinteni a nyugati Drakula-mítosz magyar hátterét.
A vérszívó, embertársait nyomorgató vámpírról (vurdalákról, vudkodlákról) való hiedelem valóban magyarországi, abban az értelemben, hogy ez a jelenség a Magyar Királyság, a történelmi Magyarország határvidékein jelentkezett, Erdély legszélén, román, illetve a Délvidéken, délszláv területeken.
Drakula mítoszában két hiedelem csúszik egybe: a holtából visszatérő vérszívó ember és egy kegyetlen, valóban létező történelmi személy, Vlad Ţepes – a „karós” Vlad, aki kivégzési eszközéről kapta előnevét – köré szőtt hiedelem. S mivel ő, illetve apja valóban a Luxemburgi Zsigmond magyar király által alapított sárkányrend lovagja volt, a sárkány szó, dragul, dracul (dragon) így vált jelzőjévé, majd lassacskán tulajdonnévvé. De hogyan lett ebből híres angol regényfigura: Drakula gróf? Úgy tudjuk, a híres Kelet-kutató, Vámbéry Ármin egy alkalommal Londonban tartott előadást, melynek során délszláv népszokásokról, így a vámpírokról s Vladról, vagyis III. Vlad Ţepesről, Havasalföld vajdájáról is szó esett. Egy tehetséges író is a hallgatóság között volt, aki nem volt más, mind Bram Stoker, Drakula gróf megálmodója. (Drakula gróf rémtettei. Dracula, London, 1897.) Innentől kezdve nyugaton örökre összekapcsolták Erdélyt, azaz az angolul is jól csengő Transylvaniát, – aminek a „trans” előtag történelmi ismeretek híján kellemes mellékzöngét is kölcsönöz – Drakulával, és a vámpírizmussal.

A film sikerét követően Lugosi Hollywoodban telepedett le és az Universal Stúdióval kötött szerződést. Számos angolul beszélő filmben játszott, a Metro Thirteenth Chair (1929), a Fox Stúdió Such Men Are Dangerous (1930), Renegades (1930), Wild Company (1930), Women of all Nations (1931), The Black Camel (1931), a Warner Brothers 50 Million Frenchmen (1931) és a First National Stúdió Broadminded vagy Molnár Ferenc Rabok (1907) című regénye alapján készült Prisoners című filmjében.

A Debreceni Ujság tudósítója fontosnak tartotta megemlíteni, hogy Lugosi a siker csúcsán sem tagadta meg magyarságát, sőt lehetőségei szerint igyekezett honfitársait támogatni.

• 
• 

1956. augusztus 16-án hunyt el Los Angelesben. Emlékét egy titokzatos szobor is megörökíti Budapesten.

 Hartmut Zech:  Lugosi Béla szobra Budapesten a Vajdahunyad váránál. Fotó: A szerző

Irodalom:

• Bill Kaffenberger, Gary D. Rhodes: Bela Lugosi in person, Albany (Georgia), BearManor Media, 2015.
• Gary D. Rhodes, Bill Kaffenberger: No traveler returns. The lost years of Bela Lugosi, Duncan (Oklahoma), BearManor Media, 2012.
• Passiójátékok Magyarországon. In. Magyar színművészeti lexikon. A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája, szerk. Schöpfin Aladár [Budapest], Színészegyesület, [1929–] 1931, 444. 
• Enyedi Sándor: A Tragédia a színpadon. 125 év, Budapest, Madách Irodalmi Társaság, 2008.
• Szabó Palócz Attila: Drakula gróf az első világháborúban. „Tehetséges színészt nyertek vissza benne” – Egy vámpír az orosz fronton: Lugosi Béla kitüntetéssel szerelt le a hadseregtől. Magyar Hírlap, 2014. november 7.
• Színházi Élet, 5. évf., 1916. április 2–április 9., 14. szám, 11–12.
• Zubreczki Dávid: Megoldódott a városligeti Drakula-rejtély. Kiderült, ki csempészte Lugosi Béla szobrát a Vajdahunyad várra. In. Urbanista-blog, 2016.06.29. 

A vámpírhitről többek között:

• Köleséri Sámuel: Pestis Dacicae, Cibinii [Nagyszeben], Michael Heltzdörffer, 1709.
• Augustin Calmet: Les Dissertations sur les apparitions des anges, des démons et des esprits, et sur les revenants et vampires de Hongrie, de Bohême, de Moravie et de Silésie. Paris, 1746.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A plakátművészet kettősségét a megrendelői célszerűség és a művészi kifejezésmód adja. A képes plakát a kor lenyomata, művészi és társadalmi értelemben is. Az alkalmazott kifejezésmódban tetten érhetők az éppen uralkodó stílusok, divatok. Igaz ez sorozatunk főszereplőire, az idegenforgalmi plakátokra is.
Az idegenforgalom – tömegek különféle úti cél felé indított utazását jelenti, ahol a résztvevők csak átmenetileg tartózkodnak egy adott helyen, és ott fogyasztóként különböző szolgáltatásokat is igénybe vesznek. Figyelemre méltó lehet a téma gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális vetülete is, ám sorozatunk plakátválogatása segítségével leginkább arról kíván keresztmetszetet mutatni, hogy itthon az adott korszakban hogyan látták és láttatták Magyarország szépségeit, és hogyan próbálták konkrét célpontok felkeresésére rávenni a hazai és a külföldi utazóközönséget. 

A fürdőkultúra kezdetei az ókorba nyúlnak vissza, az ókori görögök már a víz gyógyító hatásairól is tudtak. A Kárpát-medence gazdag gyógy- és termálvízkészletét a rómaiak nyomán a középkorban is ismerték és használták. A fürdőket hirdető plakátok egy-egy szobor, antik oszlop vagy történelmi szereplő ábrázolásával szívesen utalnak a régi időkre, hangsúlyozva a források évszázadok óta kipróbált hatásosságát.

• 
• 
• 
• 

A fürdőélet igazi aranykora az 1800-as évek végétől eredeztethető. A fúrástechnika fejlődésével ekkorra már a korábbinál jóval mélyebbről is felszínre tudták hozni a gyógy- és ásványvizeket. 1876-ban megszületett a közegészségügy és a higiénia viszonyait rendező törvény, amely a gyógyfürdőkkel kapcsolatos korszerű teendőkről is rendelkezett.
1891-ben megalakult a Magyar Szent Korona Országainak Balneológiai Egyesülete, amely a gyógyászati vonatkozások mellett a gyógyfürdők széles körű megismertetésével is foglalkozott. Az egyesület szervezte meg az 1894-ben Budapesten tartott Nemzetközi Higiéniai Kongresszust is.
A vasút fejlődésével a főúri rétegek mellett már a polgárság számára is lehetővé vált a távolabbi célpontok elérése. A Magyar Királyi Államvasutak plakátsorozatot adott ki, amelyeken a kedvelt célpontok szépségének ábrázolásával és a plakát alsó részén szereplő kis térképek segítségével a vasúti összeköttetés bemutatásával hívogatott utazásra, üdülésre.

• 
• 
• 
• 

A korszakban a gyógyvizek közelébe épített nagyobb magyar fürdőhelyek a szállodai elhelyezés kényelmének hirdetése mellett az egyes betegségek gyógyítására különféle kúrákat és szolgáltatásokat is kínáltak a látogatóknak.

• 
• 
• 
• 

A századfordulóra még a kisebb fürdőhelyeken is jellemzővé vált, hogy a fürdőzés örömei mellett szórakoztató rendezvényekre invitálták a látogatókat. A naponta műsort adó állandó zenekar mellett a hétvégeken gyakran rendeztek például táncestélyeket.

Pálla Jenő: Az újonnan épített Szt. Lukácsfürdő teraszán vendéglő kávéház (1922) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.én/292 

Az első világháborút követő időszakban az idegenforgalom újjáéledését nehezítette az összeomlott nemzetgazdaságok helyzete, az országok közötti bizalmatlanság és az új európai renddel bevezetett vízumkényszer is. Magyarországot ezek mellett még a trianoni békediktátum nyomán elszakított területek hiánya is sújtotta. A turisztikai célpontok legnagyobb részének elvesztésével felértékelődtek a megmaradt üdülőhelyek, és szükség volt újabb nyaralóhelyek kialakítására is.
1922-ben a népjóléti minisztérium terveket készíttetett a fürdők helyzetének javítása érdekében. Ennek nyomán a karbantartásra ingyenes műszaki és egészségügyi szolgálatot biztosítottak, és intézményi törzskönyvekben vezették a nyaralótelepek és gyógyfürdők változásait. A tapasztalatok alapján elkészült az 1929. évi XVI. törvény, amely szabályozta a fürdők adatainak nyilvántartását és infrastrukturális hátterük fejlesztését.

• 
• 

A strand intézménye az 1920-as évektől vált népszerűvé. Az egyre növekvő számú szabadtéri strandfürdők átalakították az ország fürdőéletét. 

• 
• 
• 

A szélesebb társadalmi rétegeket érintő nyaralás, strandolás 1922-ben fürdőkiállítás rendezésére inspirálta a Művészeti és Kiállítási Részvénytársaságot. A kereskedők a fürdőruhagyártás mellett egyéb strandeszközöket is kínáltak, mint például a fürdőzők értékekeit vízmentesen tartó strandszelencét.

• 
• 

A strandok látogatói számára szükség volt a kényelmi szempontokat kielégítő szolgáltatásokra, épületekre. Az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetően az 1920-as 30-as évekre a víz, a jó levegő és a napozás mellett a strandolást hirdető plakátok már vendéglő, cukrászda és sportolási lehetőség igénybevételét is ajánlották.

• 
• 
• 
• 

A főváros vezetése már az 1800-as évek végén felismerte, hogy milyen nagy lehetőségek rejlenek a terület vízkincsében, viszont a „Budapest fürdőváros” tudatos koncepciója már csak később, a két világháború közötti időszakban vált az idegenforgalmi propaganda fontos elemévé.

Berény Róbert – Bortnyik Sándor: 3 Kurwochen is Budapest 1931 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.1931/140

A fürdők népszerűsítése fontos része volt az idegenforgalmi propagandának. 1932-ben a fővárosi gyógyfürdőkbe hívogató plakátok készítésére írt ki pályázatot a Szent Gellért Fürdő és Szálló. A beérkezett 107 pályamű a fürdőkultúra mellett sok esetben a főváros szépségeit is bemutatta.

• 
• 

1937-ben Budapesten rendezték a Nemzetközi Fürdőügyi Kongresszust, amelyen létrehozták a budapesti székhelyű Nemzetközi Fürdőügyi Szövetséget. Ez a döntés – amelyet a termálvízkincsünk gazdagságával és a magyar fürdőorvosok felkészültségével indokoltak – a diplomácia és az idegenforgalom hatalmas sikerének számított.
A gyógyfürdők kedvező idegenforgalmi mutatói még 1938-ban is a csúcson voltak, de a háború fenyegető árnyéka miatt egyre csökkent a külföldi vendégek száma. A budapesti fürdők egészen a légitámadásokig fogadták a pihenni vágyókat.

Kolozsváry Sándor: Budapest hévvizei gyógyítanak (1943) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.1943/152

 Felhasznált irodalom: 

• Jusztin Márta: „Utazgassunk hazánk földjén!” A belföldi turizmus problémái a két világháború között. In: Korall, 26. évf. (2006. nov.) 185-208.
• Lövei-Kalmár Katalin: A fürdőélet átalakulása Magyarországon a 20. században a társadalmi, politikai változások tükrében. In. Régiónk története II. VÖRÖS és FEHÉR. Társadalmi-politikai átmenetek Északkelet-Magyarországon a 19–20. század fordulójától, szerk.: Berecz Anita – Gál Máté – Péterffy Gergely, Eger, Líceum, 2020, 175–190.
• Magyar fürdőalmanach. Szerk. Kiss Veronika, Nagy Zoltán, Budapest, Magyar Fürdőszövetség, 2003.

E. Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A sorozat további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész

„Keresztnek tanítványa és boldog Ferencnek nemes palántája” olvashatjuk Assisi Szent Kláráról a Jókai-kódexben. Nevének jelentése: fényes, ragyogó, tiszta, kiváló. Bár Klára középkori magyarországi tiszteletére vonatkozó forrásokban nem bővelkedünk, könyvtárunk jó néhány olyan kódexet és régi nyomtatványt őriz a prédikációs segédlettől a liturgikus kódexen át az egyetemes krónikáig, amelyben szerepel a szent. Ez alkalommal a prózai források közül mutatunk be néhányat.
Klára (1193–1253) nemesi családból származott. Szülővárosának szentként tisztelt alakja, Ferenc példáját követve szeretett volna teljes szegénységben élni. 18 éves korában otthonról elszökve virágvasárnap szerzetesi ruhát öltött – a hagyomány szerint maga Ferenc öltöztette be a Porziunculában. Klára és a körülötte formálódott női közösség a város melletti San Damianó-i ispotályban telepedhetett meg. Mivel a IV. lateráni zsinat (1215) tiltotta új szerzetesi szabályzatok írását, kezdetben a bencés regulát követték. Klára, aki csak Ferenc buzdítására vállalta el az apátnői tisztséget, 1127-től kezdve azért harcolt, hogy a pápa engedélyezze közössége számára a teljes szegénységben élést. A San Damianó-i „szegény asszonyok”, részben a vándorló ferenceseknek köszönhetően, nem voltak ismeretlenek a kortársak számára: példájukat hamarosan számos nő követte, akik evangéliumi szegénységet követő közösségekben szerették volna leélni életüket. Egyházi vezetők több alkalommal írtak számukra szabályzatot (forma vitaet), de Klára egyikkel sem volt elégedett. IX. Gergely pápa személyesen látogatott el hozzájuk, és próbálta meggyőzni arról Klárát, hogy rendelkezzenek valamilyen jövedelemforrással, de ő ezt határozottan elutasította. Klára harmincéves korától kezdve haláláig betegeskedett. 1234 és 1238 között három levelet váltott Csehországi Ágnessel, Přemysl Ottokár és Árpád-házi Konstancia lányával, a legelső közép-európai klarissza kolostor alapítójával Prágában, aki számára egyaránt szolgált lelki útmutatással és gyakorlati tanáccsal. A Magyar Királyságban is igen hamar, 1240 körül jött létre az első ilyen közösség Nagyszombatban. A negyedik levélnek röviddel halála előtt kezdett neki 1253-ban, és ebben az évben fejezte be közössége számára írt forma vitaejét; két nappal azután halt meg, hogy Gergely pápa elfogadta azt. Szentté avatási pere még abban az évben megkezdődött, és alig két évvel később már hivatalosan is felvételt nyert a szentek közösségébe. Ünnepe 1260 körül került be a ferences kalendáriumba, 1969-ig augusztus 12-én ülték. Religiosam vitam kezdetű bullájával 1263-ban IV. Orbán pápa Klárát rendalapítónak ismerte el, és elrendelte, hogy a különböző nevű, de mind a San Damianó-i közösség szabályzata szerint élő közösségeket klarissza rendieknek nevezzék.
Klára életének legfontosabb forrásai a szentté avatási per során gyűjtött tanúvallomások. Ezek alapján született 1261-ben, valószínűleg Szent Ferenc életrajzírója, Tommaso da Celano tollából az Adorabilis femina kezdetű legenda. Ezzel nagyjából egy időben keletkezett a szent verses legendája. Bár több legendaváltozat is született, az Adorabilis maradt az, melyet 1263-tól kezdve a renden belül használtak. Klára élete azonban egészen a XV. századig – részben azért, mert nem volt része Giacomo da Varazze (Jacobus de Voragine) népszerű legendagyűjteménye, a Legenda aurea eredeti korpuszának – a ferences és klarissza közösségeken kívül nem volt különösebben ismert. Ám Klára alakjával találkozhatunk Szent Ferenc legendáiban is: az 1330 körül keletkezett Actus beati Francisci et sociorum eius (Szent Ferenc és társainak cselekedetei) című legendájának 3 fejezetében szerepel. Az Actust számos Ferencről és társairól szóló kompilációhoz felhasználták, ezek közöl a legfontosabb ennek toszkán dialektusban írt változata, a Fioretti. Jóllehet nem Magyarországon készült, Kézirattárunk Cod. lat. 77 jelzetű XIV. század végi – XV. század eleji kódexe tartalmaz egy ilyen jellegű latin nyelvű kompilációt (Legenda sancti Francisci et sociorum eius azaz Szent Ferenc és társainak legendája), és mindhárom Kláráról szóló fejezet szerepel benne.

Két Szent Kláráról szóló fejezet Szent Ferenc és társainak legendájában. In. Cod. lat. 77, f.46ra (XIV. század végi – XV. század eleji vegyes tartalmú latin nyelven írt papírkódex, mely – többek között – Szent Ferenc és társainak legendáját, egyéb ferences  szövegeket és Mammotrectus bibliai kommentárját tartalmazza. Német glosszákat tartalmaz, talán német területen készült) – Kézirattár

Túlnyomó többségében ferences szerzeteseknek köszönhetjük a Klára ünnepére írt prédikációvázlatokat, rövid legendákat. Ilyet találunk a Kézirattár Cod. lat. 540-es jelzetű, XIV. századi ferences sermonariumában. A kódex tartalmát Vizkelety András ismertette részletesen, a benne található óhorvát nyelven írt nagyszombati kantiléna igazi különlegesség. Szintén ferences eredetű, de már magyar nyelvű az 1440 körüli másolatban fennmaradt, Szent Ferencnek és társainak életét bemutató magyar nyelvű Jókai-kódex. A kódex egyik fő forrása a már említett Actus volt, ebből származik az a három fejezet, melyben Klára szerepel. Az elsőben arról olvashatunk, hogyan került csodás módon a nagybeteg apáca karácsony éjszakáján Szent Ferenc templomába, hogy magához vehesse az oltáriszentséget; a másodikban arról, hogyan áldotta meg Klára a pápa kérésére a kenyereket, melyeken ezután megjelent a kereszt jele; a harmadik pedig azt, hogyan fedte fel Isten Klárának és Szilveszter testvérnek, hogy Szent Ferencnek prédikálni kell mennie.

„Miképpen vitetett volt Szent Klára élő Isten születése napján az egyházba”. Jókai-kódex. MNy 67, fol. 37r – Magyar nyelvemlékek tartalomszolgáltatás

A szerzetesrendek XV. századi reformjával és az obszerváns ferencesek térnyerésével mind külföldön, mind hazánkban új lendületet kapott a Kláráról szóló modellsermók írása. A két obszerváns ferences, Laskai Osvát Biga salutis és Temesvári Pelbárt Pomerium sermonum szentek ünnepeire szánt köteteiben, melyek először 1497-ben és 1499-ben jelentek meg, találunk egy-egy beszédet Klára ünnepére, melyekbe praktikus okokból beleszőtték legendáját is. Azt nem tudjuk pontosan, hogy e segédkönyvek használói mit és hogyan vettek át a szerzőktől, mi hangzott el prédikációjukban. Laskai szokatlan themát választott sermójának: Nova lux oriri visa est gaudium apud omnes populos (Új fény támadt…; Eszter 8:16). Klára világosságot és örömet hozott a Földre négyfajta fényen (erkölcsi, lelki, szellemi és természetfeletti) keresztül. A fények mindegyike egy olyan szentírási passzushoz kapcsolódik, melyben a lux vagy a claritas szó szerepel. Olvashatunk arról is, hogy Klárának két alkalommal is sikerült szülővárosát, Assisit megmentenie a szaracén támadásoktól. Először 1240-ben, majd a következő évben, Assisi ostrománál az akkor már beteg apáca elhagyta ágyát és a szentségtartóban elhelyezett megszentelt ostya előtt imádkozott a város szabadulásáért és apácatársai épségben maradásáért. Isten az Eucharisztián keresztül biztosította Klárát védeleméről; és valóban, az ostromló csapatok másnap elvonultak. A csodához Laskai hozzáfűzi: „(…) Ennek emlékére ábrázolják őt szentségtartóval.” E megjegyzés érdekessége az, hogy a szentségtartó (monstrancia) a XIV. de még inkább a XV. századtól kezdve a szent legelterjedtebb attribútumává vált. Ez a hagyomány az Alpokon túli területeken volt erősebb, és a kutatók véleménye szerint szorosan összekapcsolódott az oltáriszentség iránti tisztelet elterjedésével ezeken a területeken. Bár azt nem tudjuk, Laskai milyen ábrázolás(ok)ra utalt, ennek az ikonográfiának az elterjedésében vélhetően nagy szerepet játszott Hartmann Schedel első alkalommal 1493-ban megjelent Liber Chronicarumja, melyhez Michael Wolgemut és Wilhelm Pleydenwurff készítette a metszeteket.

Szent Klára a monstranciával (részlet). Hartmann Schedel: Liber Chronicarum; RNyT Inc 87d, 210a – Régi Nyomtatványok Tára

Pelbárt sermója a szent ünnepére szánt beszédek egyik leggyakoribb themájára épült: O quam pulchra est casta generatio (Bölcs 4:1). Első részében Klára tisztaságát ünnepli, a másodikban kilenc erényét ismerteti életének egyes epizódjaival illusztrálva, az utolsóban pedig felsorolja az élete során és a halála után kapott égi jutalmakat. Klára legendájának számos epizódja megtalálható mindkét obszerváns szerző beszédében.
Az obszerváns reform egyik célja az volt, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a női és harmadrendi közösségek lelki épülésére. E törekvésnek köszönhetjük többek közt a XVI. század elején készült nyelvemlékkódexeink nagy részét. Klára életéről szóló fejezeteket találunk az 1514-ben, egy magyarországi klarissza kolostorban magánhasználatra készült, jelenleg Prágában őrzött Lobkowicz-kódexben, és a szintén a XVI. század első negyedében, apácák számára készült Lázár Zelma-kódexben, melyet ma az MTA Kézirattára őriz. Ezek többségében eredetileg az Actus azon fejezetein alapuló történeteket tartalmaznak. Ezeket viszont a kódexek kompilálói/fordítói nem csak kéziratokból ismerhették, hanem nyomtatott könyvekből is, mint Laskai Osvát vagy Temesvári Pelbárt prédikációgyűjteményei vagy az 1504-ben Velencében megjelent, több magyar vonatkozással is bíró Speculum vitae beati Francisci et sociorum eius.
Szent Kláráról ünnepére írt beszéd magyar nyelven az 1526–1527-ben a lövöldi karthauzi kolostorban készült Érdy-kódexben található.

Quam pulchra est casta generatione cum claritate… Egy népszerű thema Klára ünnepére. Érdy-kódex. MNy 9, 253r – Magyar nyelvemlékek tartalomszolgáltatás

Míg a klarissza apácák bizonyosan ismerték rendalapítójuk életét, a Névtelen Karthauzi szerző egy szélesebb, latinul nem tudó közönségnek (különböző rendbeli apácáknak és a kolostorban élő laikus testvéreknek) szánta beszédeit. Ehhez a beszédhez Temesvári Pelbárt már említett beszédét használta, ugyanazzal a témával, melyet így fordít: „Mily igen szép az tiszta nemzetség fényességgel egyetembe, mert halhatatlan az ő emlékezete”. Az obszerváns ferenceshez hasonlóan ő is a szent nevéhez kapcsolódóan fejti ki a sermo-legenda első részében, miért volt Klára szent, legfőképp tisztaságát kiemelve. Érdekes módon a Karthauzi Névtelennél nem szerepel, hogy a szent imája két alkalommal is megvédte Assisit a szaracén betöréstől. A szerző ugyanakkor – Pelbártot majdnem szó szerint idézve – hangsúlyozza Klára különleges tiszteletét az oltáriszentség iránt:

Csak találgathatunk, hogy miért nem említi a szerző azt a csodát, mely megmagyarázza Klára addigra már Magyarországon is ismert attribútumának, a monstranciának az eredetét, melyről két erdélyi szárnyas oltár is tanúskodik. Talán azért, mert a szent legendájának egy másik epizódja, a karácsonyi szentáldozásának csodája is ennek a devóciónak egy másik megnyilvánulása; így az idők során a monstrancia egy konkrét esemény felidézése helyett inkább Klára lelkiségének szimbólumává vált.

Válogatás a kapcsolódó szakirodalomból:

• A néma barát megszólal: Válogatás a Karthauzi Névtelen beszédeiből. Vál., a szöveget gondozta, sajtó alá rend., …az utószót és a jegyzeteket írta Madas Edit. Budapest, Magvető, 1985. 
• Bartók Zsófia. „Az Érdy-kódex célközönsége. Nyelvemlékkódex a nyomtatásos terjesztés küszöbén.” In. Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében. A Veszprémi Hittudományi Főiskolán 2014. augusztus 27–28-án rendezett konferencia előadásai, szerk. Karlinszky Balázs. Veszprém, Veszprémi Főegyházmegye, 2015, 233–248.
• Debby, Nirit Ben-Aryeh. The Cult of St Clare of Assisi in Early Modern Italy. Farnham: Ashgate, 2014.
• Korondi Ágnes. Misztika a késő középkori magyar nyelvű kolostori irodalomban: Misztikarecepció avagy irodalmi és kegyességi gyakorlat a későközépkori magyar nyelvű kolostori kódexek devocionális szövegeiben. Kolozsvár, Egyetemi Műhely Kiadó, 2016.
• Lázs Sándor. Apácaműveltség Magyarországon a XV–XVI. század fordulóján: Az anyanyelvi irodalom kezdetei. Budapest, Balassi, 2016.
• Magyar Arnold. „Eine vergessene Franziskus-Handschrift: Der Jókai Codex von Budapest.” Archivum Franciscanum Historicum 62 (1969): 662–677.
• Vizkelety András – Hadrovics László. „Ein altkroatisches Passionslied aus dem 14. Jahrhundert”. Studia Slavica Hungarica 30 (1984): 3–37.
• Hadrovics László. Magyar–délszláv szellemi kapcsolatok a középkorban. Magyar Nyelvőr, 123. évf., 1. szám, 1999. január–március

Konrád Eszter

2021 júniusában is megrendezték az Európai Tanács támogatásával 1971-ben megalakult LIBER (Ligue des Bibliothèques Européennes de Recherche) szervezet konferenciáját. A több száz tudományos könyvtárat tömörítő szakmai szervezet online konferenciáján részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban rövid összefoglalókat közlünk az előadásokból, szekciótémákból.
Összeállításunk harmadik részében a június 25-én elhangzott témákból adunk ízelítőt.

FAIR adatkezelés az európai szakkönyvtárakon keresztül – workshop
FAIR data enabling through European research libraries (Hutai Zsófia beszámolója)

A LIBER-konferencia harmadik napjának workshopján öt rövid bemutatót hallhattunk különböző projektekről. Az ezt követő beszélgetésen a résztvevők kérdéseket tehettek fel az elhangzottakkal kapcsolatban.
Liisi Lembinen előadásában (The 6 Pillars of Engaging Researchers in RDM) azt emelte ki, hogy a szakkönyvtáraknak arra kell törekedniük, hogy bevonják a kutatókat az RDM (Research Data Management = kutatási adatok kezelése) programba. Ennek a folyamatnak a hat legfőbb pillére: az intézményi szabályozás alkalmazása, a kutatói közösséggel kialakított személyes kapcsolat, a pályakezdő kutatók bevonása, a kutatók közötti kommunikáció elősegítése adatgazdákon keresztül, a képzések és RDM szolgáltatások biztosítása, végezetül pedig az elvégzett feladatok dokumentálása, közlése.
Claudia Engelhardt a FAIRsFAIR projekt legújabb fejleményeiről számolt be (A report from the booksprint & other recent developments), melynek fő célja, hogy a FAIR adatkezelési gyakorlatokat mozdítsa elő különböző területeken. Bővebben a felsőoktatásra tért ki, miszerint egyetemi és doktori programokba is be kellene iktatni a FAIR kutatási adatok kezelését. Ami a projekt folyamatát illeti, már eljutottak a FAIR felsőoktatási kompetencia-keretrendszer megalkotásáig, és book sprint együttműködés keretén belül egy kézikönyv is megszületett.

A kép forrása: International Neuroinformatics Coordinating Facility

Sven Vlaeminck fő kutatási területe a közgazdaságtani szaklapok adatpolitikája. Előadásában (Recent developments of journals’ data policies in economics) azt vázolta fel, hogy ezeknek a folyóiratoknak a nagy hányada rendelkezik valamilyen adatpolitikával, s ezek száma az elmúlt években növekedett, viszont a minőségük nem javult. A szakkönyvtárak feladata az, hogy a szaklapokat reprodukálhatóságra és megbízható adatforrások használatára biztassák.
Francesco Varrato előadásában (Data champions initiative at EPFL & implementing FAIR practices) arról beszélt, hogy az RDM-től az Open Science-hez a FAIR-en keresztül vezet az út. Az EPFL svájci egyetem Data Champions nevű kezdeményezése arra törekszik, hogy interdiszciplináris közösséget hozzon létre, amelynek tagjai önkéntes módon válnak adatkezelési tanácsadóvá. Szintén feladata az egyetemnek, hogy támogassa a FAIR adatkezelési alapelveket, amelyekben a könyvtáraknak támogató szerepük van, illetve segíteniük kell a webes jelenlétet és kommunikációt.
Eva Hnatkova előadásában (DocEnhance: Piloting a data stewardship course) egy olyan adatkezelési kurzus létrehozásáról számolt be, ami doktori képzésekbe beépítve a doktoranduszok és a fiatal kutatók leggyakoribb problémáinak (karrierépítés, open science, mentális egészség) megoldásában nyújthat segítséget.

Globális trendek megbízható elemzése
Rachel Fitch and Lindsey Lambert: An Introduction to Expert Briefings; trusted and actionable analysis of global trends and developments (Radó Rita beszámolója)

A 2021-es LIBER-konferencia utolsó napjának délutánján elhangzott előadásból megtudhattuk, hogy az Emerald Publishing az Oxford Analytica nevű céggel együttműködve hogyan segít megérteni a makrogazdasági és geopolitikai események hatásait. Rachel Fitch termékmenedzser és Lindsey Lambert termékmarketing-menedzser előadásában bemutatta, miként szerezhetjük meg a legfrissebb elemzéseket, amelyek nemzetközi szinteken akár kulcsfontosságú döntések meghozatalát is befolyásolhatják.

A kép forrása: Emerald Publishing

Az Emerald Publishing Limited tudományos folyóiratok és könyvek kiadója a menedzsment, a mérnöki tevékenység, az üzleti élet, az oktatás, a könyvtártudomány és az egészségügy területén. Tevékenységüket a kezdetektől fogva összehangolják az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival.
Az Oxford Analytica egy független geopolitikai elemző és tanácsadó cég, amely világszerte működő szakértői hálózatra támaszkodva ügyfeleiknek stratégiai, működési és befektetési tanácsokat ad. 1975-ös alapításuk óta mára már a világ legbefolyásosabb nemzetközi szervezeteivel, kormányaival és vállalkozásaival dolgoznak együtt.
Az Emerald szakemberei bemutatták, milyen eredményeket lehet elérni a két szolgáltatás összekapcsolásával, az Emerald Expert Briefings-szel. Folyamatosan változó világunkban a politikai, társadalmi és gazdasági események kutatási irányainkat, oktatási anyagainkat megváltoztatják, szolgáltatásainkat befolyásolják. A szakértői elemzések sokat segítenek a helyes döntések meghozatalában.

A kép forrása: Emerald Publishing

Az Emerald Expert Briefings szakértői tájékoztató szolgáltatás mind az oktatók, mind a diákok számára forrás az igazán ihletett tanításhoz. A hallgatóknak mint a jövő döntéshozóinak inspiráló segítséget nyújt, az oktatók számára pedig időt takarít meg, miközben megbízható és objektív források segítségével, a lényeges információk átadásával segít a naprakészség biztosításában mind az üzleti élet, mind a gazdaság, mind pedig a politika és nemzetközi kapcsolatok terén. Szolgáltatásaik közé tartozik az Expert Daily Briefings e-mail, mely során a megrendelő megkapja a legfrissebb globális információk elemzését.

A kép forrása: Emerald Publishing

A prezentáció során a gyakorlatban is bemutatták a keresési lehetőségeket. Szolgáltatásaikról bővebb információt találunk a honlapon. 

Nyílt forráskódú keresési index a németországi OER-adattárakban
Axel Klinger, Adrian Pohl Enhancing: Digital Teaching & Learning: Opening Educational Resources (Kovács Dóra beszámolója) 

Axel Klinger, a Technische Informationsbibliothek és Adrian Pohl, a North Rhine-Westphalian Library munkatársai mutatták be az ún. OERSI Open Education Researche Index koncepcióját. A beszélgetés részletesebben bemutatja az index alapgondolatát és betekintést nyújt a fejlesztési folyamatokba: a munkafolyamatokba, az automatizálásba, a minőségbiztosításba, a kiadások szervezésébe, valamint az utóbbi nemzetközivé válásával kapcsolatos kérdésekbe.
A projekt során arra a problémára keresik a megoldást, hogy hogyan lehet azonosítani a megfelelő szolgáltatást, amelynek révén megtalálhatók azok a releváns források, melyek alkalmasak és hasznosak a felsőoktatásban folytatott képzések további fejlesztéséhez – egyedi belépési pont biztosításával, elosztott OER-forrásokból származó anyagok feltárásával.

Az OERSI Open Education Researche Index

A 16 német szövetségi államból több is tervezett olyan webes eszközöket, amelyek a segítik az oktató- és a kutatómunkát. Az államok között elindult párbeszéd célja a decentralizált rendszerek létrejötte után egy közös keresőindex-rendszer megalkotása volt.
A nyílt forráskódú, újra felhasználható szoftver, a hbz (!) (Hochschulbibliothekszentrum des Landes Nordrhein-Westfalen) és a TIB közötti együttműködés révén valósult meg. Ez az eszköz elsősorban tanárok, diákok és szolgáltatók részére jött létre. A felhasználói felület mellett Axel Klinger a JSON (JavaScript Object Notation = JavaScript objektumjelölés) metaadat-lekérdezésekbe is betekintést nyújtott prezentációja során. Ellentétben az említett OERSI-projekttel, több angol nyelvű megoldás létezett korábban: OER Commons, OASIS, Merlo. Ezek nemzetközi keresőportálok, melyek azonban nem nyílt forráskódúak, és nem követik az újrahasználhatóság elvét sem. A csupán referenciákat, metaadatokat, indexeket tartalmazó OERSI többnyelvű felhasználói felülettel rendelkezik, kiváló eszköze lehet nem csupán a német, de a nemzetközi tudományos élet résztvevőinek is.

Keresés és Visszakeresés: következő generációs információszolgáltatások – szekcióülés
Search & Retrieval: Next Generation Information Services (Németh Márton beszámolója)

A LIBER-konferencia zárónapján, a fenti címmel megrendezett 10. szekcióülésen a moderátori teendőket a francia Karine Bacher-Eyroi látta el az Université de Pau et des Pays de l’Adour intézményének képviseletében.
A középpontban olyan új innovatív információs szolgáltatások kialakítása állt, melyek komoly hozzáadott értéket jelenthetnek egy szakkönyvtár szolgáltatási kínálatához, s egyben a kutatók munkáját is új utakon képesek segíteni.
Az első előadásban Anda Baklāne és Valdis Saulespurēns a Lett Nemzeti Könyvtárban fejlesztett, szövegbányászatra szolgáló szoftvereszközt mutatták be. Ez a Latvian Prose Counter nevű szolgáltatás, amely egy weboldalba ágyazva teszi lehetővé a 20. századi lett próza műveihez kapcsolódó számos kvantitatív kutatási paraméter használatát. Szöveghasználati elemzések, szóhasználati statisztikák készíthetők el így egy adott mű vagy szerzői életmű vonatkozásában, de mód nyílik egy adott kiadó tevékenységének vagy adott műfajhoz kötődő kiadói jellemzőinek vizsgálatára és az egyes kiadásokhoz kötődő adatok feltárására, elemzésére is. Az angol nyelvű felület itt érhető el.

Szövegbányászati eszközök digitális gyűjteményekkel integrálva

A második előadásban a német ZBW Leibniz Közgazdasági Információs Központból érkezett Timo Borst a gépitanulás-alapú, könyvtári kutatástámogató szolgáltatások fejlesztési lehetőségeit járta körbe. Megvizsgálta, milyen kompetenciákkal kell bírnia egy adatkönyvtárosnak, s hogyan fejleszthető ki egy olyan eszköztár, melynek segítségével az eddigi szolgáltatásokon túlnyúlva újszerű módszerekkel támogathatók adatalapú kutatási projektek, például tudományos szövegek automatikus indexelésével, további gépi tanuláson alapuló elemzések számára, vagy automatikus gépi tanulással okosított chatbot-szolgáltatás bevezetésével célzott adatalapú szaktájékoztatási feladatokra. Szóba került még a metaadatok automatikus előállítása – például a nyílt platformokon zajló publikálási tevékenységhez kötődő kvantitatív jellemzők mérésére.

Automatikusan felismert információk gépi feldolgozása

A harmadik (záró) prezentációban Arben Hajra egy közgazdászok, gazdaságtudománnyal foglalkozó szakemberek részére készült EconBiz szakportált mutatta be. A számos különleges szolgáltatással rendelkező portálon többek között egy speciális osztályozási rendszer, illetve tezauruszkoncepció segítségével megtalálhatók egy-egy speciális szakterületen tevékenykedő szerzők listái. Elérhetők kutatói profilok is, melyek szemantikus webes források segítségével egységes felületen jelenítik meg – számos külső forrás használatával – az adott kutatóra, illetve annak tudományos tevékenységére vonatkozó információkat. A begyűjtött kutatói, illetve szakterületi információkból saját névteret is építenek.

Szakterületi és szerző szerinti keresés az ECONBiz adatbázisban 

Elérhetőségek:

• Az ECONBiz adatbankjának útmutatója német nyelven.
• A szerzők listája.
• A szakterületi keresőrendszer béta verziója
  

Átállás a nyílt hozzáférési modellekre – hogyan támogathatják a könyvtárak és a konzorciumok a nonprofit kiadókat? – panelbeszélgetés
How libraries and consortia can support the OA transitions of not-for-profit publishers, and why – Colleen Campbell, David Prosser, Claire Moulton, moderátor: Alicia Wise (Szabó Piroska beszámolója)

 Nyílt hozzáférés

Noha a nyílt hozzáférés (open access) mozgalma közel két évtizedre tekinthet vissza, még mindig fennáll a „folyóiratkrízis”, elsősorban a piacot uraló nagy kiadók miatt. A szaklapok hasábjain történő tudományos kommunikációban való részvétel költségei aránytalanul magasak, akár az előfizetési díjakat, akár a szerzői publikálási díjakat vesszük tekintetbe. A kutatásfinanszírozó szervezetek eközben egyre többször előírják a nyílt hozzáférésű publikálást, az átállás mellett pedig a tudományos élet meghatározó szereplői is elkötelezettek (pl. cOAlition S, Open Access 2020).
A helyzetet a könyvtárosszakma napjainkban ún. átmeneti szerződésekkel (transformative arrangements) kívánja orvosolni. Mint azt a panelbeszélgetés moderátora, Alicia Wise, az Information Power nevű szervezet igazgatója felvázolta, e szerződések többféle modellt követhetnek (Publish & Read; Read & Publish; Read, Publish, Join; Subscribe to Open; Pure Publish), ám közös bennük, hogy a nyílt hozzáférés fejében észszerű és méltányos díjakat rögzítenek, melyek – eltérő hangsúlyokkal – magukban foglalhatják a publikálás és az olvasás lehetőségét is.
Mi a helyzet azonban a kis kiadókkal? A könyvtárak (konzorciumok) a nagyobb partnerekre összpontosítanak, amikor költségvetésüket tervezik – nem szabad azonban megfeledkezni a tudományos szervezetek kiadóiról, az egyetemi kiadókról és a független szereplőkről sem. A nyílt hozzáférésnek a kis kiadókra való kiterjesztése többféle kihívással jár (finanszírozási, méretből fakadó, munkafolyamatokat érintő problémák), melyeket csak széles körű együttműködéssel lehet megoldani. (Bővebben l. az Information Power jelentését.)
Coleen Campbell, a Max Planck Digitális Könyvtár open access-felelőse, valamint David Prosser, a Research Libraries UK ügyvezető igazgatója egyaránt hangsúlyozták a rendszerbeli változás, az alkalmazkodás, a fenntarthatóság és a transzparencia fontosságát. Kiemelték azt is, hogy a könyvtárak és a kis kiadók egy oldalon állnak, közös érdekük a nyílt hozzáférés, amit az egyetemi kiadók és az egyetemi könyvtárak kapcsolata világít meg a legjobban. Ezt követően Claire Moulton a The Company of Biologists nevű nonprofit kiadó képviseletében bemutatta, hogyan néz ki a gyakorlatban az átállás az átmeneti szerződésekre egy kis szervezet szemszögéből. Végezetül a panelbeszélgetés résztvevői olyan kérdéseket vitattak meg, mint a centralizált finanszírozás, a korlátozott/korlátlan számú cikkpublikálás lehetősége, az eltérő cikktípusok kezelése, a mérőszámok, illetve a nyílt hozzáférés kontra publikálás igénye. A minőségi folyóiratkiadás költségeit, történjen az bármilyen üzleti modell szerint, mindenképpen állnia kell valakinek – célszerű, ha az intézmények ezt a könyvtárakon keresztül teszik. Ennek érdekében a nyílt hozzáférés további támogatására, az együttműködések elmélyítésére és szerződéssablonok kidolgozására van szükség.

A Plan S logója. A kép forrása: Plan S, CC BY 4.0 European Science Foundation

A címbeli jelzőt Balázs Ferenc írta a Nobel-díjas indiai költőről, Rabindranath Tagore-ról (1861–1941), akinek a nevét magyarul helyesen Thákurnak kell ejteni. 1913-ban az Indiában már elismert, Európában viszont teljesen ismeretlen költő a díj hatására egy csapásra lett világhírűvé, divatossá, lázba hozva az európai és az amerikai világot.

Tagore 1926-ban újabb európai körútra vállalkozott, melyet többször módosítania kellett romló egészségi állapota miatt. Ezúttal végül eljutott Budapestre, de ezt is majdnem lemondta. Tiszay Andornak még júliusban Rómában sikerült vele találkoznia és beszélgetnie. Lelkes riportját Találkozásom Rabindranath Tagore-ral címmel a Pesti Hírlap adta közre. Tiszay a költőben nem csalódott, egyénisége híven tükrözte számára az írásai alapján róla kialakított képet. Tagore először arról beszélt, hogy sok magyar ismerőse van, Baktay Ervinnel, aki hamarosan felkeresi őt Sántinikétanban, már évek óta levelezésben áll. Ennek kapcsán azt is megemlítette, hogy minden évben meghív egyetemére európai vagy amerikai indológusokat. Majd Umráó Szingh Sérgilről kezdett beszélni, akit jó barátjának nevezett, s akinek magyar felesége pár évvel azelőtt Londonban mesélt neki Budapestről. Sérgil Petőfi fordításairól is tudott, habár a cikkben úgy emlékezett, hogy azok bengáli nyelven és kötetben jelentek meg, valójában az East and West magazin három száma közölte a verseket angol fordításban. A beszélgetésben kijelentette, hogy örömmel ellátogatna Magyarországra, ha szívesen látnák, vagyis finoman megjegyezte, hogy még nem kapott hivatalos meghívót. Tiszay biztosította őt, hogy az olvasók lelkesen fogadnák, hiszen sok könyvét lefordították már magyarra. Kérésére a költő néhány üdvözlő sort írt a Pesti Hírlap közönsége számára, amelynek kéziratát a lap az interjú végén adta közre. Ezt a néhány sort Tiszay később átengedte közlésre Kelen Ferencnek, aki 1941-ben adott ki újabb kötetet Tagore verseiből a saját fordításában és ott nemcsak a költő eredeti kézzel írt sorai, hanem azok magyar fordítása is megtalálható:

Tagore Magyarországhoz című üdvözlete. Rabindranath Tagore költeményei. Ford. Kelen Ferenc. Budapest, Országos Közművelődési Egyesület, 1941. – Törzsgyűjtemény

Tiszay Andor pár nappal Tagore budapesti látogatása előtt, október 17-én a rádió hallgatóival is megosztotta élményeit.
Ami a hivatalos meghívást illeti, az interjú megjelenését követően a feministák igyekeztek orvosolni ezt a hiányosságot, és július 6-án levelet küldtek Tagore-nak Villeneuve-be, amelyben meghívták őt Budapestre és kérték, hogy keresse fel egyesületüket. A levelet a Nők Nemzetközi Ligája a Békéért és a Szabadságért Magyar szekciója nevében Glücklich Vilma és Miskolczy-Meller Eugénia írták alá. Tervezett magyarországi útja előtt Bécsben Tagore súlyos influenzát kapott, és nehezményezte, hogy Budapestről még csak nem is érdeklődnek állapota felől. Valójában, ahogy a Pesti Naplóban olvasható, impresszáriója levelek és táviratok tucatjait küldte el neki, de kísérete nem továbbította azokat a költőnek. Kun Imre, a Koncert hangversenyvállalat igazgatója naplójában így számolt be az esetről:

Kun Imre szerint tehát a főváros hívta meg hivatalosan Tagore-t. Tábori Kornél, aki akkoriban az Idegenforgalmi Szövetségnél tevékenykedett – 1929-től mint sajtófőnök –, egy 1936-ban megjelent cikkében másképp emlékezett, ott azt írta, hogy ő hívatta meg a költőt Budapestre, sőt a Délmagyarországban Csányi Piroska azt is neki tulajdonította, hogy ő kísérte le Balatonfüredre és sokat sétáltak együtt a Balaton parton. Tábori Tagore látogatásával kapcsolatban két cikket írt, amelyek a költő gyermekvédelem iránti elkötelezettségét mutatták, s amelyben elismeréssel nyilatkozott az Országos Gyermekvédő Liga működéséről, üdültető akciójáról, és azt is megemlítette, hogy a Ligáról, valamint a magyar gyermekvédelemről több füzetet is magával visz Indiába, hogy áttanulmányozza.
Az Újság a várva várt látogatás előtt szintén utalt rá, hogy Tagore már többször szeretett volna Magyarországra jönni, de az utolsó pillanatban mindig lefújták az útját, „elintrikázták” előtte az országot. A lap szerint ebben Bécs is hibás volt – „pedig már régen kibékültünk Béccsel idegenforgalmi szempontból” – mert ott azt „hirdették”, hogy a költő a városból egyenesen a szovjet birodalom felé veszi az útját. De szerencsére az akadály elhárult, és a látogatásra mégis sor került, amelynek célját a cikk címében is kifejezésre juttatták, „A magyar tánc és a magyar muzsika tanulmányozására jön Budapestre Rabindranath Tagore”. Az esemény iránti óriási érdeklődés miatt Kun Imre külön rendezőbizottságot állított fel a felolvasóest, a bankettek és a költő összes programjának megszervezésére. Ebből néhányat külön is kiemelt a lap, megemlítette felolvasóestjét a Zeneakadémián, a Színpadi Szerzők Egyesületének bankettjét, valamint azt, hogy a kiadók meglepik műveinek összes magyar nyelvű díszkiadásával. Kíséretével kapcsolatban pedig azt írták, hogy Tagore-t leánya is elkíséri, aki valójában a költő titkárának, Prasánta Csandra Mahalánobísnak a felesége volt.
A látogatás hírének bejelentése után majdnem két hetet kellett még várni arra, hogy a Keleti pályaudvarra befusson a költő vonata Bécsből. Az újságírókon kívül már Bánhidától együtt utaztak vele a főváros küldöttei, Kun Imre, Huszka Viktor és Zajti Ferenc. A pályaudvaron összegyűlt tömeg és az újságírók spontán éljenzésben törtek ki, amikor meglátták Tagore-t, fején különös formájú bársony sapkájával, bőujjú indiai köpenyben. Budapest hivatalos fogadóbizottsága élén Lobmayer Jenő tanácsos angolul köszöntötte, majd Harsányi Zsolt író a PEN-Club és a Színpadi Szerzők Egyesülete nevében üdvözölte. Mellettük megjelent még Zilahi Dezső, az Idegenforgalmi Hivatal igazgatója, Nézsi József, a Külügyi Társaság titkára és ott volt Zoltán Vilmos, Tagore műveinek egyik fordítója is. Az üdvözlők sorából természetesen nem hiányozhattak a feministák sem, akiket Szirmai Oszkárné képviselt, mellette a lapok Bartel Mimi nevét említették, a piruló szónokét, aki „a lányok nevében” francia nyelven, el-elakadó beszéddel és egy gyönyörű bukétával kedveskedett a költőnek. Tagore és kísérete ezt követően a Gellért-szállóba hajtatott, ahol, a program szerint a sajtó képviselőit kellett volna fogadnia, de nagyon fáradt volt, ahogyan ezt Zajti és Mahalánobís tudatták az újságírókkal.

Tagore a Gellért-szálló előtt, Huszka Viktor, Mr. és Mrs. Mahálánobis és Zajti Ferenc társaságában. Tolnai Világlapja, 1926. november 3.. 25. – Törzsgyűjtemény

Rabindranath Tagore a világhírű hindu költő Budapesten. Magyar híradó 141. 1926. november. Nemzeti Filmintézet. Filmarchívum. Filmhíradók online 

Mint a Budapesti Hírlap tudósítója írta, „zúgó méhkashoz hasonlított a folyosó Rabindranath ajtaja előtt”, aki belátta, hogy engednie kell „a budapesti közvéleményt képviselő lelkesedő újságíróhadnak”, és néhány szóval üdvözölte őket. A tudósítók egyöntetűen azt emelték ki mondandójából, hogy rokonnak érzi magát a magyar néppel, s azt kérte, fogadják őt testvérükként, aki hidat épít két rokon nép között és szeretné megismerni a magyar kultúrát és annak képviselőit. Amíg az újságírók jegyzeteltek, néhányan sebtében felskiccelték Tagore portréját, és aláíratták a költővel az elkészült rajzokat. Másnap így jelent meg a Nemzeti Újság tudósítása is, ahol az egyik cikk szerzőjét, Dietl Fedort annyira elragadták az események, hogy szerinte:

A másik szerzőnek, ifj. Jambrekovich Lászlónak még Bécsben sikerült találkoznia Tagore-ral, a titokzatos szobrásznő, L. P. báróné segítségével, aki önként csatlakozott a költőhöz titkárnőként és utazott vele Sántinikétanba, ahol a szobrász tanszék vezetésével bízták meg. Lisa (Luise) Pott becsempészte a levelét Tagore-hoz, aki hajlandó volt fogadni őt. Jambrekovich számolt be először arról, hogy milyen módszerrel dolgozott a költő, s miért nem papírra vetette a gondolatait.

A Magyar Hírlap tudósítójának még a vonaton, útban Budapest felé sikerült beszélgetnie a költővel. A lapból tudhatták meg az olvasók, hogy Wenkebach professzor tanácsára változtatta meg álláspontját, aki azt javasolta a beteg Tagore-nak, hogy látogasson Budapestre, mert a magyar környezet jó hatással lesz egészségére. A vonaton szó esett az orosz és az angol irodalomról is, majd a beszélgetés a magyar zenére terelődött, amelyről már sok kedvező benyomást szerzett. Érdekes, hogy nem említette meg Schwartz László hegedűművész nevét, akit még 1926 elején ő hívott meg Sántinikétanba és aki előadást is tartott egyetemén a magyar népzenéről. Helyette Arányi Jelli hegedűművésznő játékát dicsérte hosszasan, akit még öt évvel azelőtt Londonban volt alkalma hallani. A magyar irodalmi emlékeiből egy csodálatosan zöld szemű nőről szóló regény tett rá nagy hatást, s bár az író nevére nem emlékezett, de azt tudta, hogy az irodalomtörténetben rangos helyet foglal el. Később Balatonfüreden már felidézte emlékeit Jókairól, amikor megkoszorúzta emlékművét. Molnár Ferencet szintén sokra becsülte, ezért őszintén sajnálta, hogy amikor Bécsben egy szállodában laktak, nem ismerkedtek meg.
A megérkezését követő napról szóló tudósítások mellett újabb rajzokat közöltek róla az újságokban, jóval idősebbnek ábrázolva a költőt, aki azonban ezeket is készségesen ellátta kézjegyével. Az Esti Kurír tudósítója igen élénk fantáziával számolt be a reggel öt órakor a szálló ablakához odalopózkodó Tagore-ról, aki a friss élmények hatására azonnal tollat ragadott és verset írt. „Rabindranath Tagore ma reggel verset írt Budapestről, a Dunáról és egy kis zöldséges hajóról” – írta a lap, majd a költő reggelijéről is pontosan beszámolt, ami Márai korábbi megállapítását juttatja eszünkbe a költő körül kibontakozó túlzó felhajtásról. Délelőtt a szállóban fogadta barátait, a mezítlábas teológust, György Jánost, aki zsákban hozta magával Tagore neki írt leveleit, ahogy a Pesti Napló fényképes beszámolóján is látható. Majd megérkezett Zajti és Huszka Viktor, hogy városnézésre invitálják a költőt, aki vonakodva bár, de végül eleget tett a kérésnek és megnézte a Várat, a Halászbástyát, a Margitszigetet, az Andrássy utat, a Hősök terét, és fotót készíttetett a híres Strelisky fényképész dinasztia műtermében.

Tagore Strelisky műtermében készült fényképe. Pesti Napló Képes Műmelléklete, 1926. nov. 7., 59.

Este pedig a Zeneakadémián megtartotta előadását Civilizáció és fejlődés címmel, amelyről szinte minden napilap tudósított. A meghívó hátlapján a költő műveinek a Pantheon Kiadónál megjelent köteteit hirdették, amelyeket a Pesti Napló helyszíni beszámolója szerint előnyös feltételek mellett a Zeneakadémián is megrendelhettek a jelenlévők, ahogyan a Gellért-szálló könyvesboltja is jól felszerelkezett a költő műveiből, amelyeket Lisa Pott bárónő segítségével írattak alá a szálló folyosóin várakozó tömegek.

• 
• 

A Pantheon Irodalmi Intézet a lapokban úgy hirdette a köteteket, hogy „Rabindranath munkái nélkül csonka marad minden könyvtár.” De nemcsak a művek iránt mutatkozott nagy érdeklődés, mert a Zeneakadémián megjelenő „Etonfrizurás lányok” a könyveken kívül Tagore autogramjára is vadásztak. 

Tagore aláírása, melyet Mészáros József részére küldött Érsekújvárra – Kézirattár

Az előadáson megjelent előkelő közönség soraiból többek között József főherceget és feleségét, Petry Pál kultusz államtitkárt, Ravasz László püspököt, Magyary Zoltán miniszteri tanácsost említették a lapok. Az előadást Zajti Ferenc vezette be, aki nemcsak a költőről beszélt, hanem a hindú-turáni rokonságról is. Ezt követően lépett a pódiumra Tagore, aki a zúgó taps miatt egy ideig nem is tudott megszólalni, majd, amikor a közönség elcsöndesült angol nyelven tartotta meg előadását, szavait az előadás végén Kemény György író fordította magyarra. Az est a költő bengáli nyelven előadott verseinek, valamint a nemzeti himnusznak az elszavalásával zárult, amellyel hatalmas sikert aratott.

Ez a „mutatvány” még Kosztolányi Dezsőt is magával ragadta, Tagore előadása azonban nem tetszett neki.

A Pesti Hírlapban Ravasz László, aki szintén ott volt az esten, a vele készült beszélgetésben kijelentette, hogy végtelenül szereti a költő munkáit, szerinte:

Vásárhelyi Gyula tudósításában megemlítette, hogy az előadás végén Tagore A rabmadár, vándormadár című költeményét Zoltán Vilmos fordításából magyarul is meghallgathatta a közönség, de azt nem tette hozzá, hogy kinek az előadásában. A magyar műfordító és a világhírű indiai költő megbecsülése közötti különbség Endrődi Bélát is elgondolkoztatta, bár kissé eltúlozta megjegyzését, ami a költő „lányának” nyakékét illeti.

Emellett tárcájában Endrődi még felvetette azt a korábban mások által hangoztatott nézetet, hogy volt-e az angoloknak bármilyen befolyása a Nobel-díj odaítélésére, amelyre szerinte egyértelmű a válasz. Ami pedig Tagore honoráriumát illeti, arról Kun Imre is azt írta, hogy az akkoriban igen nagynak számított, 500 dollárt kért egy előadásáért.
Juhász Gyula szintén nem rejtette véka alá, hogy mit gondol a híres indiai költőről, pontosabban inkább a körülötte kialakult „balkáni parádéról és hűhóról”, amit a Színház és Társaság Halló című rovatában fogalmazott meg.

A főváros Tagore tiszteletére rendezett művészestjére október 28-án a Gellért-szállóban került sor, amelyen teljesítették a költő vágyát, hogy megismerje a magyar zenét és táncot.

A Tagore tiszteletére rendezett ünnepség programja a Gellért-szállóban – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az est a Rákóczi-indulóval kezdődött, amit Ságodi Ottmár zongorán adott elő. Azután Hollós Ilona szavalta el Tagore néhány versét. Majd magyar tánckettősök következtek a kolozsvári Opera szólótáncosainak, Bódy Bellának és Csegezi Tatár Miklósnak a fellépésével, valamint szólótáncok Piliczár Stefi és Magyar Ági előadásában. A táncok között Nagy Izabella és Palló Imre magyar dalokat adtak elő, olyan nagy sikerrel, hogy a költő kívánságára Nagy Izabellának meg kellett ismételnie az egyik népdalt. Szíj Dénes tárogatójátéka után Radics Béla adott elő magyar dalokat, a Kidőlt a fa mandulástól című dalt közvetlen közelről játszotta el Tagore-nak, s ezzel Az Újság tudósítója szerint könnyeket csalt a költő szemébe.

Radics Béla prímás játszik Tagore-nak a Gellért-szállóban rendezett ünnepségen. Tolnai Világlapja, 1926. november 3., 25. – Törzsgyűjtemény

Az est hindú táncbemutatóval záródott, a napilapok szerint Egerváry Gartner Bea állítólag meztelenül táncolt, amit nem kis csodálkozással és derültséggel fogadott a költő és kísérete. A műsor után viszonzásul Tagore egyik bengáli versének felolvasásával köszönte meg az előadást. S bár az Esti Kurír előzőleg úgy értesült, hogy az esten a költő „leánya”, azaz Mrs. Mahalánobís kalotaszegi ruhában jelenik meg, végül mégis hagyományos indiai szárit viselt, ahogy a fényképeken is látszik. A művészest után vacsorával zárult az esemény. Itt találkozott és beszélgetett a költővel Pekár Gyula, aki az Új Időkben Radics Béla játékával, a muzsikus cigányokkal kapcsolatban jegyezte fel a költő szavait.

Radics Béla egy évvel később egy interjúban arról beszélt, hogy nem a Gellért-szállóban játszott először Tagore-nak, mert a költő emlékezett rá, hogy korábban Párizsban már hallotta őt játszani.  
Tagore további budapesti programjait betegsége miatt lemondta, de október 30-án délelőtt még fogadta a Feministák Egyesületének küldöttségét, s ha betegsége nem akadályozta volna meg benne, akkor külön előadást is tartott volna körükben. Este pedig ellátogatott a Fészek Klubba, ahová a Színpadi Szerzők Egyesülete és a magyar PEN Club hívta meg. Az Egyesület nevében Lengyel Menyhért, míg a PEN részéről Radó Antal fogadták őt.
Másnap a beteg Tagore Korányi Sándor világhírű kardiológus tanácsára és kíséretében Balatonfüredre utazott, hogy kimerültségét a Szívkórházban Schmidt Ferenc professzor meggyógyítsa.

Tagore egyedül ül egy padon Balatonfüreden. Balatoni Szemle, 1943. május, 325. – Törzsgyűjtemény 

Hamarosan annyira javult az állapota, hogy pár nap múlva ellátogatott és koszorút helyezett el a Jókai és Kisfaludy emlékműveken, majd egy emlékfát is elültetett a sétányon, amelyet a korabeli filmhíradó is megörökített.

Rabindranath Tagore Balatonfüreden. Magyar híradó 142. 1926. november. Nemzeti Filmintézet. Filmarchívum. Filmhíradók online

Balatonfüredről november 6-án Tagore Keszthelyre látogatott Berkes Ottó, a keszthelyi premontrei gimnázium igazgatójának meghívására. A gimnázium diákjai magyar nótákkal és csárdással köszöntötték a költőt.

Tagore a Keszthelyi premontrei rendház ebédlőjében Mrs. Mahálánobis társaságában – Kézirattár

A Budapesti Hírlap Tagore balatonfüredi tartózkodásáról írt összefoglalójában beszámolt arról is, hogy a költő Magyarországról is szeretne egy tudóst meghívni egyetemére, akinek a kiléte a lap szerint már eldőlt, de „az illető egyelőre titokban kívánja a nevét tartani.” Minden bizonnyal Zajti Ferenc remélte leginkább, hogy rá esik Tagore választása, hiszen szinte éjjel-nappal a költő mellett tevékenykedett. Ahogy Az Újság írta, „magyar tudományos körök” viszont kísérletet tettek arra, hogy Pröhle Vilmost hívja meg vendégprofesszornak, akinek a neve a lap szerint nem is annyira tudományos munkássága, mint inkább az Ébredő Magyarok Egyesületében való szereplése révén volt ismert.

A választás végül Germanus Gyulára esett, aki 1929-ben érkezett Sántinikétanba három évre, hogy az egyetem iszlám tanszékét felállítsa.
Tagore két hetet töltött el Balatonfüreden, s mielőtt még elutazott volna Magyarországról, fogadta őt Horthy Miklós, így végül az államfői találkozó Magyarországon is a program része lett.
Tagore haláláig, 1941-ig több magyar látogatója is volt Sántinikétannak, 1928 márciusában kereste fel Tagore-t Balázs Ferenc, unitárius lelkész, aki a Bejárom a kerek világot című könyvében, illetve a feleségéhez írt levelekben számolt be a költővel való találkozásáról, akiről ezt írta:

Majd egy évvel később, 1929 januárjában Baktay is meglátogatta Tagore-t, de számára csalódás volt a találkozás, mert szerinte „hűvösen pózosnak” tűnt a költő. Hajnóczy Rózsa magánleveleiben primadonnaként, ünnepelt költőként írta le Tagore-t, de a Bengáli tűzben „Böskék”-ként emlegetett festőművészek, vagyis Sass Brunner Erzsébet és leánya, Brunner Erzsébet teljes elragadtatással viseltettek a költő iránt, Brunner Erzsébet több képen is megfestette Tagore-t, és szerepelt Natir Puja című darabjában is. 1933-ban Fábri Károly Lajos, vagy ahogyan Indiában művészetkritikusként ismertté vált, Charles Louis Fabri is járt Sántinikétanban és előadást tartott Tagore egyetemén. Ugyanebben az évben Geszty Júlia író Kalkuttában találkozott a költővel, élményeit a Pesti Hírlap Vasárnapja hasábjain, valamint könyvében, a Rejtelmes keletben osztotta meg az olvasókkal, az utóbbiban a költő aláírását is mellékelte. Zsigovits Béla, lelkész, iskolaigazgató 1936-ban kereste fel Tagore-t, melyről Utazzál velem a föld körül című könyvében és a Nemzeti Újságban Kinizsi Andorral készült beszélgetésében számolt be. 1937-ben járt Tagore-nál Bendiner Heddy operaénekesnő, aki a Színházi Életben beszélt találkozásukról és mellékelte Tagore levelét is a cikkhez. Eta Ghós, azaz Boglár Etelka 1937-ben lett Kánti Csandra Ghós költő felesége, amelyről a magyar lapok is hírt adtak. A Magyarság értesülése szerint Sántinikétanban, „Tagore személyesen taníttatta a hindu vallás és hindu bölcselet elemeire” és később ő lett az egyetem könyvtárosa.

Felhasznált irodalom:

• Tiszay Andor: Találkozásom Rabindranath Tagore-ral. Pesti Hírlap, 1926. július 4., 5–6.
• Bangha Imre: Jöttem a Gangesz partjairól. Bengáli kultúra és magyar irodalom. Budapest, L’Harmattan, 2011.
• Hogyan akarta megakadályozni Rabindranath Tagore környezete, hogy a nagy hindu költő Budapestre utazzon? Pesti Napló, 1926. október 23., 13.
• Kun Imre: Harminc év művészek között. Egy hangversenyrendező naplója. Budapest, Zeneműkiadó, 1960.
• Tábori Kornél: Rabindranath Tagore, mint a fiatal lányok és gyermekek költője. Magyar Lányok, 1926. 36. sz. 572–574.
• Tábori Kornél: Rabindranath Tagore – a gyermekvédelemről. Gyermekvédelmi Lap, 1926. 9. sz., 9–11. 
• A magyar tánc és a magyar muzsika tanulmányozására jön Budapestre Rabindranath Tagore. Az Újság, 1926. október 13., 8.
• Rabindranath Tagore Budapesten. Budapesti Hírlap, 1926. október 27., 4.
• Rabindranath Tagore kedden este Budapestre érkezett. Pesti Hírlap, 1926. október 27., 7.
• Kedden érkezett Rabindranath Tagore Budapestre. Szegedi Új Nemzedék, 1926. október 27., 4.
• Rabindranath Tagore Budapesten. Nemzeti Újság, 1926. október 27., 5.
• A magyar zenét, a magyar táncot és a magyar családi életet akarja tanulmányozni Rabindranath Tagore. Magyar Hírlap, 1926. október 27., 3.
• „Rabindranath Tagore ma reggel verset írt Budapestről, a Dunáról és egy kis zöldséges hajóról”. Esti Kurír, 1926. október 28., 4.
• Tagore a múló értékű pénzről és a halhatatlan vallásról beszélt budapesti előadásán. Magyar Hírlap, 1926. október 28., 5.
• „India fog világítani a gyűlölet civilizációjába süllyedt Európa felé”. Pesti Napló, 1926. október 28., 9
• Kosztolányi Dezső: R. Tagore: Érzések és gondolatok egy estélyen. Nyugat, 19. évf., 22. sz., 1926. november 16., 782–783.
• Ravasz László: Tagore-ról. Pesti Hírlap, 1926. október 29., 4.
• Vásárhelyi Gyula: Nagy társadalmi és művészeti esemény volt Rabindranath Tagore ma esti előadása. Az Újság, 1926. október 28., 3.
• Endrődi Béla: Aranytrombita. Tagore. Nemzeti Újság, 1926. október 30., 3. 
• Jenő István: Balatonfüred, Juhász Gyula, Tagore. Délmagyarország, 1971. május 4., 4.
• [Juhász Gyula]: A próféta hazánkban. Délmagyarország, 1926. október 29., 1.
• Rabindranath Tagore leánya kalotaszegi ruhában jelenik meg a költő mai 120 személyes estélyén. Esti Kurír, 1926. október 29., 13.
• Könnyes szemmel hallgatta Tagore a „Kidőlt a fa mandulástól”…-t. Az Újság, 1926. október 29., 5.
• Pekár Gyula: Rabindranath Tagore. Új Idők, 1926. november 14., 564–565.
• Rabindranath Tagore Balatonfüreden. Budapesti Hírlap, 1926. november 7., 9.
• Pröhle Vilmost akarják meghívatni Tagore indiai egyetemére.  Az Újság. 1926. november 11., 5.
• Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot: 1923–1928, Cluj-Kolozsvár, Lapkiadó Ny., 1929.
• Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot. Keleti Újság, 1929. szeptember 27., 2–3.
• „Csillaghoz kötöttük szekerünk”. Balázs Ferenc levelei Christine Frederiksenhez, gond. és az előszót írta Vallasek Júlia,[ford. Vallasek Júlia és Vallasek Márta, Kolozsvár, Kriterion, 2002.
• Hajnóczy Rózsa indiai levelei. I–III. Közzéteszi és bevezette: Pap Ágnes. Irodalmi Szemle, 2012. 07. 05.; 2012. 09. 16.; 2012. 10. 05. 
• Geszty Julia: Rabindranath Tagore a magyarokról. Látogatás a nagy hindu költőnél. Pesti Hírlap Vasárnapja, 1933. augusztus 20., 22–23.
• Geszty Júlia: Rejtelmes kelet. Egy magyar leány utazása Indiában, Sziámban, Jáva szigetén, Kínában, Japánban, Koreában, Mancsukóban, [Budapest], Singer és Wolfner, [1937].
• Kinizsi Andor: A kedves költő üzenete. Nemzeti Újság, 1936. május 17., 12.
• Zsigovits Béla: Utazzál velem a Föld körül, Budapest, Szerző, 1940.
• Magyar operaénekesnő látogatása Tagorenál. Színházi Élet, 1937/47. sz., 18–19. [Bendiner Heddy]
• Magyar tanítónőt vett feleségül egy előkelő származású hindú költő. Magyarság, 1937. június 10., 10.
• Izsáky Margit: Hindú államtitkár és magyar tanítónő házassága. Magyarság, 1937. június 29., 9–10.

Dr. Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

A címbeli jelzőt Balázs Ferenc írta a Nobel-díjas indiai költőről, Rabindranath Tagore-ról (1861–1941), akinek a nevét magyarul helyesen Thákurnak kell ejteni. 1913-ban az Indiában már elismert, Európában viszont teljesen ismeretlen költő a díj hatására egy csapásra lett világhírűvé, divatossá, lázba hozva az európai és az amerikai világot.

1921-ben Tagore európai körútra indult, amelyen nemcsak előadásokat tartott, hanem nemzetközi egyetemének igyekezett pénzt és támogatást szerezni. Mindenütt államfők, vezető politikusok fogadták, előkelő értelmiségiek és művészek jelentek meg felolvasásain. A hallgatóság soraiban magyarok is voltak. Májusban Genfben az 1896-tól Magyarországon élő Yolland Arthur, aki a budapesti tudományegyetemen az angol nyelv és irodalom nyilvános rendes tanára volt, kísérte figyelemmel az előadást, amelyről a Pesti Hírlapban számolt be.

Zoltán Vilmos a Vasárnapi Újságban azt írta, hogy a Genfben tartózkodó Yolland Arthur útján tárgyalásokat kívántak folytatni Tagore budapesti látogatásával kapcsolatban, s a napilapok júniusban még úgy tudták, hogy a költő valóban útba ejti a magyar fővárost, végül azonban erre nem került sor.
Júniusban, Darmstadtban, Keyserling gróf Bölcsesség Iskolájában tartott előadásáról Márai Sándor a Kassai Naplóban számolt be. Cikke elején megemlítette, hogy ő is lefordította Tagore néhány versét a Gítándzsaliból, mivel azonban a kiadó kevés pénzt kínált értük, visszavette a kéziratot. A galambszürke selyem talárban ülő Tagore-t egy márványpadon pillantotta meg először. Leírásában hű képet festett az Európában bontakozó Tagore-kultuszról.

Előadásából, amelyet Keyserling tolmácsolt a közönségnek hesseni dialektusban, főként az idegen (bengáli) szavak zeneisége hatott Máraira, és az, amit a gyermekről mondott.

Márai egyébként személyesen is beszélt a költővel, Keyserling gróf mutatta be neki, amiről 1941-ben Tagore halálára írt cikkében tett említést. Darmstadtból Bécsbe utazott tovább Tagore, ahol Fülöp Miller Renée is jelen volt az előadásán. Az Újságnak küldött cikkében először a költő fejedelmi fogadtatásáról számolt be.

Az osztrák állam hivatalos hintóját bocsátotta a költő rendelkezésére, így kereste fel a különböző jótékonysági intézeteket. Előadását az egyetemen tartotta, amelyen megjelent az osztrák államelnök, de ott voltak a miniszterek, valamint a tudományos, művészeti és irodalmi élet kiválóságai is. A költő előadásából Fülöp Miller Renée, Máraihoz hasonlóan, az általa mondott idézetek dallamosságát emelte ki, valamint a felolvasás vezérmondatát, miszerint „a harmónia jobb, mint a harc.” A körút következő állomásáról pedig azt írta, hogy „a csehek mindenáron szeretnék rávenni, hogy őket látogassa meg.” Ezért maradhatott el a budapesti látogatás. Fülöp Miller Renée később még többször foglalkozott publicisztikájában Tagore-ral, összehasonlítva világnézetét és gondolkodását Gandhiéval. A Jövő című lapban például a következőket írta:

1921-től Tagore nemcsak Európában lett „egyre híresebb, becsültebb és divatosabb”, hanem Magyarországon is bontakozóban volt a Tagore-kultusz, számos művét adták ki különböző színvonalú fordításokban, az Új-Csorbatón élő Móry János pedig „modern felfogású melódiákat” komponált Tagore harminchat versére, amelyből 1923-ban albumot adott ki.

Válogatás Tagore 1920-as években kiadott köteteiből (az OSZK-ban 2011-ben, Tagore születésének 150. évfordulójára A megindult fa címmel rendezett kiállítás egyik tárlója)

A magyar sajtóban is megszaporodtak a Tagore-ról szóló cikkek, versfordítások és a sántinikétani iskolájával kapcsolatos hírek. Cziffra Géza a Napkeletben fordította le néhány versét, míg Kosztolányi Dezső a Vak leány című versfordítását a Színházi Élet közölte. Zoltán Vilmos 1921 júniusában még látott arra esélyt, hogy Tagore Budapestre jön, A Népben írt cikkét is talán a látogatás beharangozójának szánta, s ebben néhány szót szentelt Tagore iskolájának.

Ahogy az olvasók megszokhatták, Zoltán Vilmos cikkei nem maradhattak versfordítások nélkül, ez így történt most is, amikor a jólismert Gítándzsaliból választott egy részt, amelyet Tagore angol prózafordításával együtt adott közre.
A Pesti Napló Tagore budapesti látogatását előkészítő cikke nagyrészt az iskolával foglalkozott, alcímében is az előadókörút legfőbb céljára hívta fel a figyelmet:

A Világ első oldalán számolt be Tagore európai útjáról, amelyben már tényként írta meg, hogy a költő mégsem látogat Budapestre, Prágából egyenesen Párizsba megy, s ezt politikai okokkal magyarázta.

Az 1920-as évek elején látott napvilágot Baktay Ervin két hosszabb életrajza a költőről. Az első 1921-ben A kultúra nagyjai sorozatban látott napvilágot, míg a második 1922-ben A világirodalom gyöngyei sorozat hetedik darabjaként. Ez utóbbiban szemelvényeket is közölt a saját fordításában. Az elsőt a kritika vegyesen fogadta, a Pásztortűz recenzense nem kímélte, mert szerinte:

Második könyvét azonban már lelkesen méltatta az Írók és könyvek rovatban a Magyarság kritikusa, megjegyezve, hogy Baktay egyike azon keveseknek, akik eredetiből tolmácsolják Tagore gondolatait. De azt sem felejtette el megemlíteni, hogy minek volt köszönhető a Tagore-láz a háború, az összeomlás után:

A Pesti Hírlap recenzense szerint Baktay helyesen jegyezte meg, hogy:

Baktay előadáson is népszerűsítette a költőt. Tagore-estjét 1922. február 26-án rendezték meg a Zeneakadémia kistermében, melyen Mikes Magda is közreműködött. A 20-as évek elején több cikkében tért ki Tagore és Gandhi kapcsolatának elemzésére. A Világban azt fejtegette, hogy:

Cikkében Tagore-t Adyhoz és Széchenyihez hasonlította és Gandhit pedig nem ellentéteként, hanem kiegészítőjeként mutatta be.

Máshol úgy fogalmazta ezt meg, hogy:

Baktay Tagore-ról szóló köteteinek megjelenéséről a költő is tudomást szerzett, Umráó Szingh Sérgil (Umrao Singh Sher-Gil), Baktay sógora hívta fel rájuk a figyelmét. Ezt Tagore levélben köszönte meg neki, egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy legutóbbi európai utazása során nem jutott el Magyarországra és arra kérte, hogy adja át üdvözletét Baktaynak, amiért ismertté tette a nevét és munkáit Magyarországon.

Tagore levele Umrao Singh Sher-Gilnek – Kézirattár

Umráó Szingh már régebben ismerte Tagore édesapját, találkozásukról, ahová elkísérte őt Débéndranáth Tagore egyik tehetséges unokája (akinek a nevét nem említette), az East and West magazinban számolt be. Baktay sógora révén nemcsak Tagore-ral, hanem Gandhival és mindkettejük közvetlen munkatársával, C. F. Andrews-zal is levelezni kezdett.

• 
• 

C. F. Andrews válaszlevelében azt írta neki, hogy majdnem tíz éve áll közeli kapcsolatban Tagore-ral, akitől nagyon sokat tanult. Felajánlotta segítségét Baktaynak és bengáli nyelvű köteteket ígért neki.

Tagore, Gandhi és C. F. Andrews 1925-ben In: Krishna Kripalani: Rabindranath Tagore. A biography, London [etc.], Oxford Univ. Press, 1962.– Törzsgyűjtemény

Baktay leveleiket a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, melyek ma Kézirattárunkban találhatók. E becses dokumentumokról az újságolvasók is tudomást szerezhettek, mert Baktay először a Magyar Bibliofil Szemlében számolt be róluk, majd a Szemle új szerkesztőjének, Sikabonyi Antalnak a szívességéből a Pesti Napló is hozzájuthatott az anyaghoz és karácsonyi számában megoszthatta azokat olvasóival. Tagore azt írta Baktaynak, ha Indiában jár, látogassa meg Sántinikétanban.

Tagore levele Baktay Ervinnek – Kézirattár

Ezt az értesülést később több lap is kiszínezte. A Magyarságban Makkai János például azt írta, hogy Tagore, a hindu próféta azért hívta meg Baktayt:

Az Újság tudósítója közvetlenül Indiába utazása előtt beszélgetett vele. Sántinikétani meghívásáról, terveiről Baktay a következőket mondta:

• 
• 

Baktay a telep legnagyobb kincsének nevezte az óriási könyvtárat, ahol majd mindenhez eredetiben tud hozzáférni. Emellett megemlítette a Szurulban lévő földműves akadémiát és mintagazdaságot is, amelynek célkitűzése a klasszikus indiai faluszervezet restaurálása és összekapcsolása a modern mezőgazdasággal.

Szurul, gazdasági mintatelep; Vízemelő szerkezet Szurulban. In. Baktay Ervin: India, [a fotókat a szerző kész.], [Szeged], Szukits, 2000. – Törzsgyűjtemény

Minden bizonnyal az újságíró tévedése volt, amit Baktay szájába adott, hogy Rabindranath Tagore alapította volna a Brahmo Szamádzsot négy évvel azelőtt. A Színházi Életben fényképekkel illusztrált cikkben mutatták be, hogyan tölti napjait a patijálai mahárádzsa udvarában, és arról adtak hírt, hogy nemsokára elfoglalja tanszékét Rabindranath egyetemén. Tagore 1926-os magyarországi látogatásakor Baktay már Indiában volt, 1929-ben kereste fel a költőt Sántinikétanban, de nem tanított az egyetemen.
Tagore európai előadókörútjain nemcsak hallgatókat kívánt toborozni, hanem nyugati tanárokat is meghívott vendégprofesszornak. Amikor 1920-ban először járt Prágában, találkozott Moriz Winternitz indológussal és meghívta őt Sántinikétanba. Winternitz 1923 és 1924 között volt vendégprofesszor Tagore egyetemén. 1922-ben a Pesti Napló és az Ellenzék is beszámolt a párizsi Excelsior munkatársának tudósítása alapján az egyetemen tartózkodó mezítlábas akadémikusokról. A francia tudósító Charles Freer Andrews-al és Sylvain Lévyvel, a Collège de France tanárával találkozott ilyen kötetlen formában. Cikkében egyebek mellett megemlítette Gandhi és Tagore titkos találkozóját Sántinikétanban, amelyen izgatott vita folyt, ami gyakran valóságos, szinte kibékíthetetlen ellentétnek tűnt a kívülállók számára.
A Vasárnapi Újság Keyserling Bölcsesség Iskolájával állította párhuzamba Tagore egyetemét, mindkettőt a plain aire bölcsészeti iskolák típusának nevezve. Bár az egyetem nevét nem írta le, de az elnevezés, Visva-Bhárati, Világbölcsesség is emlékeztetett a darmstadti intézmény nevére. A cikk szerzője szerint az újkori bölcsészetet a természettel való egybefonódáson kívül az is jellemezte, hogy a megváltó világnézetet Keletről várta. Ezért tekintettek úgy Tagore-ra, mint egy prófétára. A sántinikétani iskolát erdei iskolaként írta le, ahol:

Kissé sántít a hasonlat, hiszen Buddha egy bódhi fa alatt világosodott meg. 1923-ban már két éve egyetemként működött Tagore intézménye, de a cikk szerint nem szűnt meg az alsófokú oktatás sem, hiszen a cikkíró is alsó- és felsőfokú oktatásról tett említést. 1922-ben Bittenbinder Miklós a Népszavában írt hosszabban Tagore iskolájáról, de írásában főként a Kelet és a Nyugat érintkezéséről és nem konkrétumokról esett szó. Egy évvel később Bittenbinder Miklósné az Új Időkben megjelent cikkéből úgy tűnt, mintha tényleg járt volna Sántinikétanban. Nagyon idillikus képet festett az erdei iskoláról, részletesen írt a gyerekek napirendjéről a mangóerdő fái alatt. 1924-ben a 8 Órai Újság és a Miskolci Napló a Manchester Guardian alapján adta közre C. F Andrews írását, aki a legendák helyett szemtanúként valós képet festett Tagore-ról és hangsúlyozta, hogy a társadalom megjavításának célja milyen fontos szerepet tölt be életében. A politikai tevékenység helyett a nevelésre, Sántinikétanban alapított iskolájára fordult minden figyelme. ebben találta meg élethivatását.

Szerinte Tagore egyike volt azon keveseknek, akik az első világháború közepette bátor üzenetet küldtek a világnak, az emberiesség mellett a testvériséget és a békét prédikálták.
1925-ben a Pesti Hírlapban Czakó György, egy Kalkuttában vendégszereplő angol vonósnégyes csellistája, személyes beszámolót küldött a lap olvasóinak Tagore sántinikétani iskolájáról, az egzotikus leírások cáfolataként. „Tagore szabad egyeteme óriási impozáns épület, melyben nagy tantermekben – nem pedig, mint ahogy a legtöbb útleírás megállapítja, a szabad ég alatt – folyik a tanítás. Az egyetemnek rendes tanári kara van, közöttük számos európai tekintély.” Majd azzal folytatta, hogy még Tagore nagyapja rendelkezett úgy, hogy bárki három napot tölthet teljesen ingyen Sántinikétanban, a Béke Hajlékában, amely alatt rendelkezésére áll az egyetem gazdag könyvtára és felbecsülhetetlen értékű kéziratgyűjteménye. 1926-ban egy pécsváradi származású magyar zenész, Schwartz/Schwarz László hegedűművész is eljutott Tagore egyetemére. A költő egy kalkuttai ismerőse révén szerzett tudomást a városban koncertező művészről és meghívta őt és zenésztársait, hogy látogassanak el és adjanak hangversenyt egyetemén is. A koncert után Schwartz a magyar népzenéről és a jelenkori magyar zeneszerzőkről tartott előadást, amit Tagore levélben köszönt meg neki, ennek másolatát a Színházi Élet olvasóival is megosztotta.

Felhasznált irodalom:

• Yolland Arthur: Tagore. Pesti Hírlap, 1921. május 15., 5.
• Zoltán Vilmos: Tagore. Vasárnapi Újság, 1921. június 26., 140.
• Márai Sándor: Tagore. Kassai Napló, 1921. július 3.. 2.
• Márai Sándor: Próféták ideje. Pesti Hírlap, 1941. augusztus 10., 5.
• Fülöp René: Rabindranath Tagore előadást tartott Bécsben. – „A harmónia jobb, mint a harc.”. Az Újság, 1921. június 17., 3.
• Fülöp René: A gyarmatok ébredése. Jövő, 1921, december 30., 4–5.
• Tagore-album. Móry János harminchat Tagore-dala. Prágai Magyar Hírlap, 1923. október 19., 6. 
• Rabindranath Tagore verseiből. Cziffra Géza. Napkelet, 1921. 536–537.
• Tagore: Vak leány. Ford. Kosztolányi Dezső. Színházi Élet, 1921. 34. sz., 23.
• V.: Rabindranath Tagore. A Nép, 1921. június 3., 2. (a monogram minden bizonnyal Zoltán Vilmost jelenti) 
• Rabindranath Tagore Budapesten. Pesti Napló, 1921. június 15., 3.
• (f. g.): Tagore Európában. Világ, 1921. június 19. p. 1–2.
• Baktay Ervin: Rabindranath Tagore, Budapest, Fővárosi Könyv- és Lapkiadó R. T. [1921]. (A kultúra nagyjai 2.)
• Baktay Ervin: Rabindranath Tagore, az ember, a művész és a bölcs, Budapest, Világirodalom, 1922. (A világirodalom gyöngyei 7.)
• Tövisi Géza (ism.) A kultúra nagyjai. Pásztortűz, 1922. 22. sz., 585–586.
• (L. K.) (ism.): Baktay Ervin: Rabindranath Tagore. Magyarság, 1922. november 12., 8.
• Rabindranath Tagore. Írta: Baktay Ervin. (ism.). Pesti Hírlap, 1922. szeptember 8., 6.
• Baktay Ervin: Tagore és Gandhi. Világ, 1923. december 25., 21.
• Baktay Ervin: Bhárata Sakti II. A Műveltség, 1922. május 1., 119.
• Umrao Singh Sher-Gil: A Visit to the Venerable Devendra Nath Tagore. East and West, 1904. május, 520–521. https://www.ideasofindia.org/project/east-west/
• Baktay Ervin: Gandhi, Tagore és Ikbál Magyarországról. Magyar Bibliofil Szemle, 1924. 3–4. sz., 139–142. 
• India vezető férfiai üzennek Magyarországnak. Pesti Napló, 1924. december 25., 12.
• Makkai János: Egy fiatal magyar tudós útnak indul Sántinikétánba Rabindranath Tagore egyetemére. Magyarság, 1926. február 18., 4.
• Indiába költözik és Rabindranath Tagore egyetemén előadásokat fog tartani egy fiatal magyar tudós. Az Újság, 1926. április 4., 6.
• Baktay Ervin egyetemi tanárnak ment ki Indiába, ahol mint festő lett híres. A patialai maharadzsa körülrajongott vendége. Több ezer rupia egy Baktay-festmény. Színházi Élet, 1926. 49. sz., 28–29.
• Baktay Ervin: Látogatás Rabindranath Tagorenál. A sántinikétani telep élete. A Pesti Hírlap Vasárnapja, 1930. október 5., 34–35.
• Brassói Lapok is átvette: 1931. augusztus 31., 6.; szeptember 2., 6. 
• Mezítlábas akadémikusok Rabindranath Tagore tanítványai között. Pesti Napló, 1922. december 2., 3.
• Mezítlábas akadémikusok Rabindranath Tagore tanítványai között. Az Ellenzék Vasárnapi melléklete, 1922. december 10., 9.
• Rabindranath Tagore iskolája. Vasárnapi Újság, 1923. szeptember 23., 21.
• Bittenbinder Miklós: Rabindranath Tagore nemzetközi főiskolája. Népszava, 1922. május 25., 6–7. 
• Bittenbinder Miklósné: Tagore iskolája. Új Idők, 1923/I., 76.
• Rabindranath Tagore szerepe a szociális reform terén. 8 Órai Újság, 1924. augusztus 8., 6.
• Rabindranath Tagore bolpuri iskolája. Miskolczi Napló, 1924. augusztus 9., 2.
• Rabindranath Tagore egyeteme. Pesti Hírlap, 1925. október 14., 10.
• Egy magyar muzsikus Rabindranath Tagore egyetemén előadást tartott a magyar népzenéről. Pesti Napló, 1926. január 1., 20.
• Jelentkezett a titokzatos Schwarz László Rabindranath Tagore köszönő levelével. Színházi Élet, 1926. 11. sz., 28–29.

Dr. Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

A címbeli jelzőt Balázs Ferenc írta a Nobel-díjas indiai költőről, Rabindranath Tagore-ról (1861–1941), akinek a nevét magyarul helyesen Thákurnak kell ejteni. 1913-ban az Indiában már elismert, Európában viszont teljesen ismeretlen költő a díj hatására egy csapásra lett világhírűvé, divatossá, lázba hozva az európai és az amerikai világot.

Rabindranath Tagore. Kallós Oszkár felvétele. Új Idők, 1926/II., 541. – Törzsgyűjtemény

Rabindranath Tagore Budapestre jön? – röppentette fel a hírt a Budapesti Hírlap 1921-ben, éppen száz éve, bécsi tudósítója telefonjelentése alapján. A Pesti Napló három nappal később megjelent cikkének címében úgy fogalmazott, mintha a költő valóban megérkezett volna Budapestre, pedig a látogatásra csak öt évvel később, 1926-ban került sor. A hír azért keltett izgatott várakozást 1921-ben, mert Tagore neve ekkoriban már jól ismert volt Magyarországon.
1913-ban viszont az egész világ, így a magyar olvasóközönség is, csodálkozással és meglehetős értetlenséggel fogadta a bejelentést, hogy az irodalmi Nobel-díjat egy addig teljesen ismeretlen indiai költő, Rabindranath Tagore kapta.

Tagore Dardzsilingben 1914-ben. In: Krishna Kripalani: Rabindranath Tagore. A biography, London [etc.], Oxford Univ. Press, 1962. – Törzsgyűjtemény

Bár a Tagore név a Brahmo Szamádzs vallási mozgalmon keresztül ismert volt a magyar olvasók számára, hiszen erről, a Rám Móhan Ráj által alapított szervezetről, melyben Rabindranath nagyapja, Dvárkánáth, majd édesapja, Débéndranáth Tagore is tevékenykedett, néhány magyar lap is beszámolt. A zenetudós Szuréndramóhan Tagore-nak, a költő távoli rokonának neve pedig Reményi Ferenc Vasárnapi Újságban megjelent útirajzában szerepelt. De az unokáról, az Indiában már elismert költőről, a Nobel-díjig egyetlen szó sem esett. A díj kapcsán nemcsak Tagore ázsiai volta keltett feltűnést, hanem az is, hogy külföldön csak néhány műve volt ekkoriban hozzáférhető, Magyarországon viszont egy sem.

„Bizonyára mi is nemzeti büszkeségtől feszülő kebellel látnánk egy magyar költőt a Nobel-díjért vetélkedők sorában, még azon az áron is, hogy alulmarad a nemes küzdelemben” – tette hozzá a tudósító és elejtett némi célzást Tagore egzotikus voltára vonatkozóan is, mondván „néhány évig India vadonjaiban remetéskedett”. Azt viszont elismerte, hogy a Nobel-díj nem Európa kizárólagos tulajdona, mert joggal tarthat rá számot minden nemzet. Kosztolányi Dezső a díj kapcsán az európai közönségben kavargó érzésekről, arról, hogy „egy ázsiai ül az európai trónon”, pontos látleletet adott.

A Világ tudósítója, Leffler Béla is azt nehezményezte, hogy még egyetlen magyar író vagy költő sem részesült az elismerésben. Stockholmban járva felkereste a Nobel-könyvtárat, azon belül a csak létrán megközelíthető magyar irodalmi szekciót, de csalódással vette tudomásul, hogy a legújabb irodalom, Ady, Móricz, Molnár Ferenc könyvei nem szerepeltek benne. A nyugatosok közül Karinthy Frigyes szerint Tagore kiválasztásában valószínűleg az egzotikum is nagy szerepet játszott. Pályázom a Nobel-díjra című humoreszkjében azt írta, Tagore versében „az a gyönyörű, hogy ebben a versben exotikus zamat van”, ezért azt a következtetést vonta le a maga számára, hogy több esélye volna, ha legközelebb pápuai költőként Pápua álmok című munkájával pályázna a díjra, amelyet patagóniai levélbélyeggel ellátott borítékban adna fel.

A Tagore-t bemutató cikkekkel egyidejűleg megjelent néhány szemelvény a műveiből, elsősorban a Gítándzsali (Daláldozat) angol fordítása nyomán, amelyért a díjat kapta. A Vasárnapi Újságban Babits Mihály fordított le három darabot e ciklusból, a Nyugatban pedig hosszabban is méltatta Tagore-t, Assisi Szent Ferenchez hasonlítva őt. Családi hátterével és költészetével kapcsolatban írta:

Az Egyetemi Lapokban Vargyasi István „Tagore három igen jellegzetes költeményének hű fordítását” adta a lap olvasóinak karácsonyi ajándékul. Rövid bevezetőjében arról írt, hogy:

A Nyugat számára William Rothenstein angol festőművész fedezte fel, ő hívta a költőt Európába. A versek élvezetéhez Vargyasi azt a tanácsot adta, hogy „ezeket a költeményeket lassan, fennhangon kell olvasni, mert csakis ily módon győződhetünk meg arról, hogy azok egy zeneszerző, egy művész lelkületéből születtek.” A Pesti Hírlap karácsonyi számában Várkonyi Titusz Tagore egyik prózai darabját, A néma leánykát fordította le, melynek bevezetőjében többek között azt írta, hogy a svéd akadémia döntése után:

Tagore-t olvasni azonban később vált igazán divattá. Ahogy Márai Sándor egy 1938-ban megjelent cikkében írta:

A Világ 1913-as karácsonyi száma is közölt egy Tagore-ról szóló írást Gerő Ödön tollából, aki cikkében szintén az év irodalmi szenzációjának, sőt egyenesen kultúrszenzációnak nevezte a költő Nobel-díját, amely szerinte egyúttal a világhatárok kitolását jelentette a kizárólag európai és amerikai világban gondolkodók számára. A Nobel-bizottság döntése által az egzotikumot is csapás érte, mert ezentúl a bengáli irodalmat a „nagyvilághoz” kell majd sorolni, de Tagore pontos helyének, „kultúrtényező” vagy „kultúrjárulék” voltának kijelölése a világirodalomban, majd csak ezután fog megtörténni. Gerő némiképp megpróbálta Tagore sikerét megkérdőjelezni, azáltal, hogy politikai szempontokat is felvetett cikkében. Föltette fel a kérdést:

Ugyanakkor írásában a „muzsikanevű” és bölcsességeszű” Tagore-ról mint a sántinikétani iskola megalapítójáról elismerő szavakkal emlékezett meg.
1914-ben is folytatódott az új Nobel-díjas ünneplése és művei különböző színvonalú fordításainak közre adása. A Népszava újévi száma ugyancsak a Gítándzsaliból közölt „könnyebben ható” részleteket „India álmodozó, sóhajos költőjétől”, akit többek között a nemzeti himnusz szerzőjeként méltatott, holott a Bandé mátaramot valójában Bankimcsandra Csattópádhjáj írta. Érdekes, hogy az „egész Indiát egy lobogó alá hívó szánszkrit költeményt, a Bandé mataramot” még az iranista Kégl Sándor is Tagore-nak tulajdonította a Budapesti Szemlében írt tanulmányában, de nem ez volt az egyetlen hibás adata a költővel kapcsolatban. Apját a hindú zeneelméletet tudományos alapokra fektető, „nagy tudományú zeneértő főúrnak” írta le, valószínűleg összetévesztve a már említett távoli rokonnal, Szuréndramóhan Tagore-ral. Tagore költészetét elsősorban a hasznossága felől ítélte meg.

S bár véleménye szerint „a fordításban lekopik a költeményről a szépség, de marad annyi az igazán jókon, hogy fogalmat alkothatunk némiképen az értékökről.” Ennek illusztrálásaképpen Tagore Ő jön című versének fordítását adta közre a lapban.
Zoltán Vilmos, aki Tagore verseinek valóban elkötelezett tolmácsolója lett, 1914-ben a Katholikus Szemlében két ízben közölte fordításait, amelyhez lábjegyzetben azt is hozzáfűzte, hogy azok „a bengáliai költő saját angolnyelvű prózafordítása után a verses külalak visszaállításával” készültek. A Vasárnapi Újságban a Kertész ciklusból Az ifjú herceg című darabot ugyancsak verses formában adta vissza. Később még számos fordítása jelent meg többek között a Budapesti Szemle, az Ország-Világ, a Szózat, az Új Idők és a Vasárnapi Újság hasábjain. 
1914-ben jelentek meg Kelen Ferenc Tagore-fordításai kötetben a Modern Könyvtár sorozatban az Athenaeum Kiadónál, amelyben a Kertész-ciklus, a Gitándzsalii és A bajadér című művek kaptak helyet.

Rabindranath Tagore költői műveiből, ford. Kelen Ferenc, [Budapest], Athenaeum, [1914] (Modern könyvtár) – Törzsgyűjtemény

A fordításokat rövid életrajzi bevezetéssel látta el Kelen, amelyben megjegyezte, hogy bár Tagore saját fordítása sem adja vissza az eredeti versek muzsikáját, „de így is nagy, töretlen ideálokban élő lélek szól belőlük.”
Kelen Ferenc Zoltán Vilmoshoz hasonlóan szintén jeleskedett Tagore műveinek a magyar olvasóközönséggel való megismertetésében, több regényét (Gora, Bimala) fordította magyarra. 1941-ben, a költő halálának évében ismét Rabindranath Tagore költeményeiből adott közre egy bővebb válogatást.

 

Rabindranath Tagore költeményei, ford. Kelen Ferenc, [Budapest], Orsz. Közművelődési Szöv., [1941 után] – Törzsgyűjtemény

A Nobel-díj bejelentésének híre Indiában érte utol a költőt, aki nem jelent meg személyesen a díj átadásánál. A Pesti Napló úgy értesült, hogy a díjjal járó nem csekély összeget teljes egészében az általa alapított iskolára kívánja fordítani, amelyre még nem volt példa a díjazottak körében. Rabindranath Tagore a sántinikétani iskolát, a Sántinikétan Brahmacsárja Ásramot, apja ásramján (remetetelepén) alapította 1901. december 22-én. Az ásram 1863 óta létezett, amikor Débéndranáth megvette a földet és egy vendégházat épített rajta, Sántinikétannak, a Béke Hajlékának nevezve el. 

Szeretett Sántinikétanom”; Lánytanulók felvonulása a Holi ünnep idején Sántinikétanban. In. Mystic India through art ..., reprod. of paintings by Mrs. Elizabeth Sass Brunner Farkas, Elizabeth Brunner; Foreword by Kanaiyalal H. Vakil; introductions by Rabindranath Tagore [et al.], [Tokyo], [s.n.], [1937]. – Törzsgyűjtemény

A sántinikétani iskola alapjain jött létre később, 1921. december 23-án a Visva-Bhárati, Világbölcsesség nevet viselő egyetem, melynek fő törekvése a keleti és a nyugati kultúrák közötti kapcsolat megalapozása és a köztük való közvetítés volt. Az iskoláról a korabeli magyar sajtóban számos cikk jelent meg, különösen azt követően, hogy az első világháború alatt és után Tagore Amerikában, Japánban, majd Európában tartott előadásain népszerűsítette az iskolát és szerzett támogatást hozzá. Az iskoláról szóló korabeli magyar tudósítások vélhetően még nem személyes élményen alapultak. A Pesti Naplóban megjelent cikk első fele Tagore Chitra (Csitrángadá) című drámájának az India Society által való kiadásáról számolt be, majd ezt követően röviden bemutatta a sántinikétani ásramot.

Az első világháború alatt csak néhány rövidebb írás jelent meg a költőről, külföldi tudósítók, vagy hírügynökségek valós vagy vélt híreit átvéve. 1915-ben a Pesti Hírlap Tagore egyik drámájának (Málini) londoni bemutatójáról írt, amelynek jogdíját a szerző az indiai katonák, sebesültek, illetve hátramaradottjaik javára ajánlotta fel. Emellett a londoni lapok azt is kiemelték, hogy a darab kivétel nélkül indiai művészek szereplésével került színre. Ebben az évben ütötték lovaggá Tagore-t, ettől kezdve Sir Rabindranath Tagore lett a neve – igaz, nem sokáig. A Magyarország című napilap koppenhágai tudósítója, Johannes Poulsen számolt be indiai útjának egyik állomásáról, a költő családjánál tett látogatásáról Kalkuttában, Várható-e Indiában lázadás? címmel. Erre a kérdésre a művészcsalád egyértelmű nemmel válaszolt. A költő nem volt otthon, így a tudósító csak két unokatestvérével vitatta meg a háborút, de szóba került az indiai festészet és színművészet is. Az Újság a San Franciscó-i Chronicle alapján tudni vélte, hogy Tagore-t Kalkuttában a brit hatóságok internálták, és meghiúsították tervezett útját a világkiállításra, mert egy nyilvános gyűlésen hevesen kritizálta Anglia eljárását a hindú lakossággal szemben.
1916-ban a Budapesti Hírlap Rémuralom Indiában címmel a The Contitnental Times alapján arról számolt be, hogy:

A Pesti Napló pár hónappal később szintén ezt a hírt osztotta meg olvasóival, amely „londoni magánértesülések” révén épp akkor jutott el Hágába. A cikkből kiérződik a háborús ellenség, Anglia iránti ellenszenv.

Bors László azonban az Erdélyi Szemlében kétségbe vonta az értesülést.

Bár ezt a hírt cáfolta, de azért Bors László is hozzátett néhány téves adatot a költő életrajzához. Anyjáról azt írta, hogy „egy ballerina volt, ünnepelt szépségű nő, a vallásos misztériumokhoz tartozó táncok felszentelt papnője”, s „ez a kiváló anya két kiváló gyermeknek adott életet”, Rabindranathnak és Abanindranáthnak, a festőművésznek. Ezzel szemben Tagore édesanyja, Szarada Dévi nem volt táncosnő, tizenöt gyermeket szült, Rabindranathnak tehát tizennégy testvére volt, Abanindranáth pedig nem az öccse, hanem az unokaöccse volt.
1916 novemberében Tagore Amerikában járt, többek között San Franciscóban tartott felolvasást, amellyel kapcsolatban Az Est amszterdami lapértesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a hírek szerint gyilkos merényletet kíséreltek meg a költő ellen ott élő indiai honfitársai, az ifjú hindúk, akik nem értettek egyet az angolok indiai uralmáról kifejtett nézeteivel. A hírt a lap szerint a Manchester Guardian is megerősítette.
1917-ben a Világ tudósítója, az idegen nevű, de magát magyar újságírónak valló S. O’Fray készített Tagore-ral interjút Chicagóban. Az újságíró először azt tudakolta tőle, hogy hallott-e már Magyarországról, s tud-e valamit a magyar művészetről.

Ezt a nézetét később is hangoztatta Tagore a magyarországi látogatásakor vele készült beszélgetésekben, igaz, hogy akkor nem Liszt nevével példálózott. S. O’Fray azt is megkérdezte tőle, hogy a magyar írók közül ismer-e valakit, hallotta-e Molnár Ferenc nevét. Erre Tagore igenlő választ adott, majd hozzátette, hogy a háború után Európába készül és szeretne Magyarországra is eljutni. Ezt követően aktuális témát vitattak meg, a háború hatását az emberiségre. Tagore a nacionalizmus veszélyére hívta fel a figyelmet:

Az interjú végén a magyar újságíró még Rudyard Kiplinggel kapcsolatban is megkérdezte a véleményét, amit Tagore nem rejtett véka alá.

Néhány év múlva Tagore a nacionalizmusról vallott nézeteit könyvben is megírta, amelyben Kiplingre is kitért, a könyv magyar fordítása Barta Sándor tolmácsolásában Bécsben jelent meg.

Rabindranat Tagore: Nacionalizmus, ford. Barta Sándor, Wien, Fischer, 1922. (Klasszikus írások) – Törzsgyűjtemény

Ami a Tagore elleni merényletet illeti, a Világ megerősítette a hírt, amelyben magyarázatot is fűzött az eseményhez.

A magyar sajtóban megjelent hírek szerint a világháború alatt is akadt néhány Tagore-ral kapcsolatos esemény Magyarországon. A magyar orkesztika szintén érdeklődött a költő iránt, a Pesti Napló beszámolt róla, hogy az 1917-es Urániában rendezett vizsgaelőadáson Dienes Valéria tanítványai közül a tehetséges Révész Ilus Tagore két költeményéhez készült saját kompozíciójú pantomimjét adta elő.
A háború alatt Zoltán Vilmos sem engedte, hogy alább hagyjon az érdeklődés Tagore versei iránt. 1918-ban a Kertész-ciklusból fordított le hat szerelmi dalt a Budapesti Szemle számára. A fordító lábjegyzetben hozzáfűzte, hogy a fordítás számára menekülés volt a háború borzalmai elől. Ugyanebben az évben az Életben is a Kertész-ciklusból fordított két darabot. Ekkor jelent meg a Corvina közlönye szerint Tagore Az én problémája című művének fordítása is Szlemenics Mária és Reisch Alfréd tolmácsolásában a Teozófiai Füzetek 11. darabjaként.
A Pesti Napló 1918 őszén hetekig hirdette, hogy Tárcáink rovatában közreadja Kaffka Margit Rabindranath Tagore, Japán lelke című tárcáját, de még mielőtt erre sor került volna, bejelentették, hogy a rovatot kénytelenek a világrendítő események miatt szüneteltetni. Az írónő decemberben a spanyolnátha-járványban hunyt el.
1919-ben az a hír járta be a sajtót, hogy Tagore lemondott lovagi címéről, melyet nyílt levél formájában közölt India alkirályával. Lépését az 1919. április 13-i amritszári vagy Dzsallianvala Bágh-i mészárlással indokolta, melyben a brit hadsereg erőszakos eszközökkel lépett fel fegyvertelen indiai tüntetőkkel szemben.

Felhasznált irodalom:

• Rabindranath Tagore Budapestre jön? Budapesti Hírlap, 1921. június 12., 7. 
• Rabindranath Tagore Budapesten. Pesti Napló, 1921. június 15., 3.
• A Brahma Samadsch. Vallástörténelmi rajz. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873. november 2., 1389–1394.; november 30., 1521–1526.
• Ferencz József: Brahmo-Somaj. Egy újabb kori vallásfelekezet Indiában. Keresztény Magvető, 1870., 200–218.
• Reményi Ferenc: Emlékek Kelet-Indiából. V. Látogatás a hindú zenekirálynál. Vasárnapi Újság, 1897. február 28., 130–131.
• Leffler Béla: A Nobel-könyvtár és az irodalmi Nobel-díj. Világ, 1913. december 7., 40.
• (-inti): Pályázom a Nobel-díjra. Az Újság, 1913. december 5., 7.
• Rabindranath Tagore verseiből. Ford. Babits Mihály. Vasárnapi Újság, 1913. november 30., 949.
• Babits Mihály: Két szent. Nyugat, 6. évf., 23. sz., 1913. december 1., 733–736.
• Vargyasi István: Rabindranath Tagore. Egyetemi Lapok, 1913. december 31., 7–8.
• Várkonyi Titusz: Rabindranath Tagore. Pesti Hírlap, 1913. december 25., 78–79.
• Márai Sándor: A század ajándéka. Pesti Hírlap, 1938. január 16., 5.
• Gerő Ödön: Tágore tanít. Világ, 1913. december 25., 34.
• Rabindranath Tagore. Népszava, 1914. január 1., 2–3. A fordító monogramja nehezen olvasható (O. C vagy G. E.?)
• Kégl Sándor: A Nobel-díj legújabb nyertesei. Rabindranath Tagore, a költői díj nyertese. Budapesti Szemle, 1914. 447. sz., 450–453.
• Rabindranath Tagore költeményeiből. A Gitanjaliból. Katholikus Szemle, 1914. 404–405.; Rabindranath Tagore költeményeiből. A két nővér. A bús vadonnak, 771–772.
• Rabidnranath Tagore: Az ifjú herczeg. Ford. Zoltán Vilmos. Vasárnapi Újság, 1914. március 15., 203. 
• Rabindranath Tagore költői műveiből. Kelen Ferenc fordítása angolból. Budapest, Athenaeum Rt. [1914]. (Modern Könyvtár)
• Rabindranath Tagore: Gora. Ford. Kelen Ferenc, Budapest, Pantheon, 1925.
• Rabindranath Tagore: Bimala. Ford. Kelen Ferenc, Budapest, Világirodalom, 1921.
• Rabindranath Tagore költeményei, ford. Kelen Ferenc, [Budapest], Orsz. Közművelődési Szöv., [1941 után].
• Rabindranath Tagore drámája. Pesti Napló, 1914. február 13., 12–13. 
• Rabindranath Tagore première Londonban. Pesti Hírlap, 1915. augusztus 31., 25.
• Várható-e Indiában lázadás? Látogatás Rabindranath Tagore családjánál. Magyarország, 1915. december 21., 6.
• Az angol önkény Rabindranath Tagore ellen. Az Újság, 1915. december 30., 8.
• (Rémuralom Indiában). Budapesti Hírlap, 1916. február 20., 14.
• Rabindranath Tagoret letartóztatták. Pesti Napló, 1916. július 11., 9.
• Bors László: Rabindranath Tagore angol fogságban. Erdélyi Szemle, 1916. július 23., 54–55. 
• Gyilkos merénylet Rabindranath Tagore ellen. Az Est, 1916. november 11., 5.
• S. O’Fray: Beszélgetés Rabindranáth Tagoreval. Világ, 1917. január 21., 7–8.
• Rabindranath Tagore: Nacionalizmus. Ford. Barta Sándor, Wien, Fischer, 1922.
• Igaz volt-e a Rabindranath Tagore elleni merénylet híre. Világ, 1917. május 23., 9.
• Az orchesztikai tanfolyam vizsgaelőadása. Pesti Napló, 1917. április 3., 8.
• Három költő arcképe a mozdulatművészetben. Budapesti Hírlap, 1930. április 15., 12.
• Rabindranath Tagore költeményeiből. Hat szerelmi dal a Kertész-cyklusból. Budapesti Szemle, 1918. 504. sz., 415–420.
• Dalok a „Kertész”-ciklusból. Ford. Zoltán Vilmos. Élet, 1918. november 3., 1027–1028. 
• „Sir” Rabindranath Tagore lemond az angol nemességről. Világ, 1919. december 3., 5.

Dr. Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat hatvanegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Coudenhove-Breunner Ernestinát és gyűjteményét mutatja be.

160 éve született Coudenhove (szül. Breunner) Ernestina (1861–1945) grófnő, aki Esterházy János Károly gróf dédunokája, Breunner Ágoston lánya, Coudenhove Cuno gróf felesége, neves műgyűjtő volt. Portréját örökíti meg a következő ex libris.

Coudenhove (szül. Breunner) Ernestina portrés ex librise, Irene Hölzer-Weineck osztrák művésznő grafikája, 1938 – Magángyűjtemény

Apja 1894-ben bekövetkezett halála után lett a zselízi uradalom – mely 1720-tól szolgált az Esterházy család kúriájaként – birtokosa, itt lakott és gazdálkodott egészen 1944-ig. 1915-ben megözvegyült, ettől kezdve egyedül irányította a sok munkást foglalkoztató gazdaságot. E téren rendkívüli rátermettségről tett tanúbizonyságot; ekkoriban fejeződött be a kisvasút ágainak építése, rekultiválták a Garam medrét, és a mezőgazdaság is felmenő ágban volt. Zselízen róla kapta nevét a város vashídja (Ernesztina híd), melyet a világháborúban felrobbantottak. 1945-ben Salzburgban hunyt el.
A második világháború után a zselízi uradalmat az állam elkobozta, a kastélyon – kisebb rekonstrukciók után – 2014-től végeztek jelentősebb felújításokat.

A zselízi Esterházy-kastély. Képeslap. Forrás: Csonka Ákos: A zselízi Esterházy-kastély. In. Reflex. Garam- és Ipoly Menti Havilap, 2020. 04. 24.

A művészetkedvelő Coudenhove-Breunner Ernestinát az osztrák Österreichische Exlibris-Gesellschaft és a német Exlibris Verein is tagjai sorában tudhatta, szerepelt az egyesületek cserelistáin. Műgyűjteménye számos régi magyar ex librist tartalmazott, melyeket gyakran bemutatott kiállításokon is, például 1903-ban az első magyar ex libris tárlaton az Iparművészeti Múzeumban. Radisics Jenő, a múzeum igazgatója így fejezte ki köszönetét a felajánlóknak a kiállítási katalógus előszavában:

Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ex libris kiállitásának katalogusa. Címlap és 35. o. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár segédkönyvtára, Jelzet: 150.

A grófnő gyűjteményéből többek között Arady János esztergomi kanonok; Gosztonyi István dulcinói püspök; Kollonitz László erdélyi, nagyváradi püspök, majd kalocsa-bácsi érsek; Kovachich József jogtörténetíró; Rudnay Sándor esztergomi hercegprímás; Vietoris László Trencsén vármegye főispánja; Széchényi Karolina grófnő és gróf Széchényi Ferenc, Somogy vármegye főispánja ex libriseit láthatta a közönség.
Arady János (1730 k.–1810) nevére többféle címeres ex libris szól, papi méltóságainak megfelelően. A teológiát Nagyszombatban végezte, 1755-ben szentelték pappá. 1779-től pozsonyi, 1783-tól esztergomi kanonokká nevezték ki. 1804-től dulcinói választott püspök és Lotaringiai-Habsburg Károly Ambrus esztergomi érsek helynöke lett. Az 1903-as tárlaton háromféle ex librise is szerepelt Coudenhove bárónő gyűjteményéből.

Arady János esztergomi kanonok ex librise (1804 k.), Jelzet: RNYT Exl.13 – Régi Nyomtatványok Tára

Kollonitz László (eredetileg Zay László, 1736–1817) nagyváradi püspök, később kalocsai érsek a kalocsai könyvtár nagymértékű gyarapításával létrehozta a reformkor egyik legnagyobb magyarországi könyvtárát. Mindegyik méltósága idején készült heraldikus ex librise, ezek is megvoltak a grófnő gyűjteményében. A papi kalap oldalain lenyúló zsinórokon püspökként 6–6, érsekként 10–10 bojt utalt Kollonitz rangjára, emellett az egyházi ikonográfia részei a püspöksüveg (mitra) és a pásztorbot.

Kollonitz László kalocsai érsek ex librise, Jelzet: RNYT Exl. 262 – Régi Nyomtatványok Tára

Széchényi Ferenc gróf (1754–1820) főispán, királyi kamarás, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár alapítója cenki könyvtára számára többféle ex librist is készíttetett, melyek közül kettő felirat nélküli, a családi címerüket idézi, kétféle címerpajzzsal. Legelterjedtebb a harmadik, rézbe metszett könyvjegye, mely megfelelt a kor romantikus ízlésének. Ezen a címerpajzs már csak kiegészítő, díszítő elemként jelenik meg, romos tájban kardját lecsatoló római veteránt ábrázol, a tulajdonosra utaló felirattal: „Ex Bibl./ Com. Franc. / Széchényi”. Metszője: Junker Keresztély, 1786 körül. Az 1903-as tárlaton ez utóbbi volt kiállítva.

Széchényi Ferenc ex librise, Junker Keresztély rézmetszete (1786 körül), Jelzet: RNYT Exl. 446 – Régi Nyomtatványok Tára

1906-ban az Országos Gyermekvédő Liga ex libris kiállításán az Iparművészeti Múzeumban a Coudenhove-gyűjteményből 12 táblát állítottak ki. A korabeli híradásban ezt olvashatjuk:

A grófnő nevére szóló lapok közül kiemelkedik Irene Hölzer-Weineck (1888–1965) osztrák festő- és grafikusművésznő fentebb már bemutatott ex librise az idősödő grófnő portréjával.
Egy 1915-ös kisgrafikán, Coudenhove Cuno gróf és neje, Coudenhove (szül. Breunner) Ernestina grófnő házassági ex librisén a két család címere szerepel, a felirat: „Cuno Graf Coudenhove und Ernestine Gräfin Coudenhove geborne Gräfin Breunner 1915”. A központi téma a Coudenhove és a Breunner család címere, képletesen összebilincselve, valójában házassággal összekötve (az esküvő 1887. április 16-án volt). Fontos motívum még a zselízi kastély és az itteni uradalom, melynek a házaspár volt az utolsó tulajdonosa.

Coudenhove Cuno gróf és Coudenhove, született Breunner Ernesztina grófnő ex librise, 1915. Forrás: Pavel Polka: Zselízi ex libris, Zselízi Hírmondó, 2005. november, 8.

A kép bal felső sarkában Szent Hubertusz, a vadászok védőszentje látható, ami a környező vidék, az erdők vadgazdagságára és a sikeres vadászatokra utal. Lejjebb egy fuvola, amely a térség gazdag népzenéjét idézi. Lent a gabona, a cukorrépa, a szőlő a bőséget jelképezi, mellette a kard az 1848/49-es szabadságharc emlékét őrzi. A könyvek a műveltség kifejezői, a nyitott kottásfüzet  osztrák zeneszerző ittlétére utal. Schubert a grófkisasszonyok zenei műveltségének pallérozójaként kapott ide meghívást, Zselízen írta műveinek egyik legszebbikét, a Die schöne Müllerin (A szép molnárlány) című dalciklust. A jobb alsó sarokban egy szák látható, ami a Garam halgazdagságát jelzi, felül Esterházy János Károly és Festetics Rozina leánya, Karolina látható, aki Schubert tanítványa és valószínűleg szerelme is volt. Középen a borostyánnal és lila akáccal benőtt zselízi kastély látszik 1915-ös állapotában, előtte a Sári-patak folyik.

Schubert emlékezete Zselízen. Forrás: Eszterházy-kastély Zselíz. Forrás: TravelGuide.sk turisztikai portál

A letűnt nemesi életforma emlékeiként és reprezentálóiként a fentebb bemutatott, a műkedvelő Coudenhove grófnő gyűjteményében szereplő ex librisek fontos szerepet töltenek be a nemesi családok – az Arady, a Kollonitz, a Széchényi, a Coudenhove, a Breunner család – identifikálásában, tágabb értelemben a nemzeti emlékezetben és hagyományban, a magyar kultúrtörténetben.

Ernestina grófnő családi és baráti körben. Forrás: Pavel Polka: Ernestina grófnő és a zselízi kastély, Zselízi Hírmondó, 2005. április, 8.

Irodalom:

• Csonka Ákos: Amikor előbújik a mélyből a történelem – avagy volt egyszer egy Ernesztina-híd Zselízen, Körkép.sk. Szlovákiai hírportál, 2015. március 10.
• Ex-librisz kiállítás az Iparművészeti Múzeumban, Vegyes közlemények, Magyar Könyvszemle, 1906/2. sz., 191–192.
• Kaszmán Zoltán: Felvirágozóban a zselízi Esterházy-kastély, Ma7.sk. Szlovákiai hírportál (Dunaszerdahely), 2018. június 7.
• Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ex libris kiállitásának katalogusa, készítette: Czakó Elemér, Budapest, Magyar Iparművészeti Múzeum, 1903.
• Pavel Polka: Ernestina grófnő és a zselízi kastély, Zselízi Hírmondó, 2005. április, 8.
• Pavel Polka: Zselízi ex libris, Zselízi Hírmondó, 2005. november, 8.
• Varjú Elemér: Az Iparművészeti Múzeum ex-libris kiállítása (Első közlemény), Magyar Könyvszemle, 1903/3. sz., 234–246.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Coudenhove-Breunner Ernesztina (1861–1945). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 35–36.
• Vasné Tóth Kornélia: Világi és egyházi reprezentáció, hatalmi szimbolika az ex libriseken. In. Hatalmi diskurzusok, A hatalom reprezentációi a tudományokban és a művészetekben, szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix, Budapest, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat Kiadó, 2016, 105–118. (Bibliotheca Scientiae et Artis, 8.)

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A szövegben szereplő idézetekben a szerző kérésére megőriztük az eredeti helyesírást. 

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész