A Laus Polyphoniae 2025 plakátja. Fotó: A szerző

A nyár végi antwerpeni Laus Polyphoniae minden túlzás nélkül az egyik legkülönlegesebb európai zenei fesztivál. Időutazás, egyben „zarándokhely” is annak, aki mély vonzalmat érez a középkor és a reneszánsz kor művészete, legfőképpen annak zenéje iránt. Laus Polyphoniae a neve annak a művészeti fesztiválnak, amely az AMUZ (Flanders Festival Antwerp), – az antwerpeni Flandria Fesztivál – nevű szervezet rendezésében a középkor és a reneszánsz zenéjét helyezi a középpontba. 1994-es első megrendezése óta a fesztivál az egyetlen és a legnagyobb olyan művészeti eseménnyé nőtte ki magát, amely az európai polifónia zenei örökségét hivatott bemutatni. Az AMUZ igazgatója, Bart Demuyt elmondta, fontosnak tartja, hogy az elmúlt évtizedekben jelentős nemzetközi beruházások történtek a régizenei oktatás, kutatás és gyakorlat területén. A fesztivál (és annak különböző rendezvényei) többek között egy olyan univerzális platformot kínálnak, amely helyet ad a tanulásnak és a generációk közötti eszmecserének. A programokban résztvevő, a múlt századok zenéjével foglalkozó zenészek, énekesek, muzikológusok elmélyült tevékenységük során a mai világ dolgaival is szembesülnek és egyben bennünket, hallgatókat is szembesítenek. Az Alamire Alapítvány és az AMUZ közötti partnerség lehetőséget kínál arra, hogy a Leuvenben végzett tudományos kutatások eredményeit nemzetközi koncertszínpadon hasznosítsák.

Az AMUZ koncertterme (AMUZ Flanders Festival Antwerp). Fotó: A szerző

A leuveni Alamire Alapítvány facsimile kiadványa (zeneműkézirat) és egy jelentős Eric Jas-tanulmány is fellelhető az Országos Széchényi Könyvtár zeneműtárának gyűjteményében:
A Laus Polyphoniae 2025 fesztivál felidézte a középkori zenetörténet emblematikus korszakait: az ars antiquát, majd az ars novát, amelyben a polifónia egyre gazdagabbá és összetettebbé vált, majd az ars subtiliort. Ezekről az invenciózus korszakokról sok mindent megtudhatunk Peter Gülke Szerzetesek, polgárok, trubadúrok. A középkor zenéje című, magyarul 1979-ben megjelent zenetörténeti műből.
A polifóniát már a kezdetektől természetellenesnek, zavarba ejtőnek minősítették. A 12. századtól az egyházi tudósok és teológusok egyre hangsúlyosabban ítélték el, és rendellenesnek tartották. Tiltakozásuknak az is oka volt, hogy így próbálták visszaszorítani azt a zenei élvezetet, amelyet a többszólamú éneklés egyaránt kiváltott az előadókban és a hallgatókban. A kísérletezéstől soha vissza nem riadó Graindelavoix énekegyüttes kilenc énekessel és három hangszerrel merült el ebben a „krízisrepertoárban”, amely úgymond évszázadokon át sokkolta a közönséget. Az igen népszerű, olykor posztmodern gesztusoktól, konceptuális újításoktól sem visszariadó Björn Schmelzer vezette Graindelavoix nem csupán hagyományos eszközökkel tárta elénk a korai polifónia textúrúját, hanem sajátos perspektívából igyekezett feltárni annak belső szerkezetét és hangzásvilágát, miközben új megvilágításba helyezte a hagyományt.
A fesztivál műsorkínálatában neves belga és nemzetközi együttesek kaptak helyet, köztük a világhírű Huelgas Ensemble, amely új karvezetője irányításával lépett színpadra, miután a korábbi alapító, Paul Van Nevel más feladatokat lát el a jövőben.
Az Alla Francesca Jeune Ensemble műsorával „visszatért” a Notre-Dame építésének korszakába, a Hespèrion XXI együttesnek köszönhetően a montserrat-i Llibre Vermell gyűjtemény későközépkori Mária-áhítatába merülhettünk bele, a Gothic Voices pedig az angol katedrálisok jobbára ismeretlen zenéiből válogatott. A Contre le Temps négy tagból álló kórusa (Karin Weston, Cécile Walch, Amy Farnell, Julia Marty) a Szent György-templomban (Sint-Joriskerk) tartott éjjeli gregoriánkoncertjén a párizsi Notre-Dame zenei univerzumát idézte fel.

A Contre le Temps énekegyüttes (St.-Joriskerk). Fotó: A szerző

Hogy ne csak egész együtteseket emeljek ki, szólni szeretnék Andrew Hallock kiváló amerikai kontratenorról, aki sok minden mellett a 16. századi régizene stílusának, repertoárjának szakértője is. Az év nagy részét utazással tölti, előadóként, oktatóként és kutatóként is dolgozik. Hallock a Cappella Pratensis és a Graindelavoix énekegyüttessel lépett fel a fesztiválon. Az amerikai születésű énekes mindkét kórussal számos díjnyertes albummal büszkélkedhet. Andrew Hallock énekhangja légies, fénnyel telt, karcsú, ég felé törekvő, önmagában is szférikus tartalommal bír. Azonnal feltűnik a hang rendkívüli szépsége. A magyarországi, de jelenleg Svájcban élő Nagy Tímea furulyaművészt (és költőnőt!) sem hagyhatom ki a felsorolásból, hiszen tökéletes játéka és a középkori zenében való jártassága elkápráztatott.
Augusztus 25-én a Szent András-templomban (Sint-Andrieskerk) adta koncertjét a holland Cappella Pratensis énekegyüttes. Előadásukat tudatos művészi megformáltság jellemezte, a művek bővelkedtek vibráló színekben és részletgazdag árnyalatokban. Mesterien tolmácsolták, villantották fel az ars subtilior lényegét, amely nem más, mint egy középkori stílusirányzat, a költészet és a zene gyönyörű egybefonódása. A Tim Braithwaite igazgatta Cappella Pratensis – kiegészülve hangszeres szólistákkal – lenyűgözően adta vissza ezt a merész ritmikai és lírai összetettséget, amelynek köszönhetően az együttes hangzásvilága még gazdagabbá és kifejezőbbé vált. A helyes arányok a kidolgozásáért Tim Braithwaite dicsérhető, aki kiválóan irányította a zenészeket és az énekeseket. Az est egyik legjelentősebb zeneszerzőjeként Guillaume Dufay művei szólaltak meg, amelyek az itáliai Malatesta-udvarnál töltött időszaka alatt születtek. Ahogy Tim Braithwaite fogalmazott: a koncert tematikája nyomon követi a rimini Malatesta-családot övező különböző politikai machinációk hátterét is.
A Jordi Savall és a La Capella Reial de Catalunya & Hespérion XXI felejthetetlen koncertet adott a Llibre Vermell-ben megőrződött dalokból, zeneművekből. A darabok egyszerű szerkezete, táncos ritmikája és hangsúlyos dallamformálása miatt a katalán Montserrat vörös könyvének zenéje napjainkban is élvezhető, gyakran pedig népies jellegű, karakteres kifejezőerővel bír. A Llibre Vermell del Montserrat tíz zeneművet őriz – bár feltehetően ennél több volt benne –, valamennyi ismeretlen szerzőtől. Ezek az énekek, táncok a középkori régizene repertoárjának leggyakrabban feldolgozott darabjai közé tartoznak.

Az Ensemble Céladon koncertje mély nyomot hagyott bennem. A fesztivál forgatagában gyanútlanul telepedtünk le a helyünkre, de alig telt el néhány perc, máris úgy éreztük, mintha a zene a székhez szegezne bennünket. Hirtelen egy tomboló tavaszi vihar közepén találtuk magunkat: lángoló virágú hársfaágak nőttek, terebélyesedtek titkos rejtekké, és oda lett máris az idilli nyugalom, mert immár egy szerelem misztériumának malmai őröltek, és vetettek hullámokat – ez nem más volt, mint az Under der linden minnesänger-dal:
Az eredetileg hangulatos, bájos, világi költeményt a 12. századi német minnesänger, Walther von der Vogelweide írta. A megzenésített verzió bizonyos értelemben ellenpontja ennek a derűs, szituációs, érzéki, ó-német nyelvű versnek. Éppen ebből a szembenállásból fakad a feszültség. Az egyik oldalon ott a vers mint „állókép”, az általa elregélt, az illatos hársfaágak csendjében létrejött együttlét, érzékiség gyengéd ábrázolása: míg mindennek fölébe – mintegy ellenpontként – emelkedik a borongó, cseppet sem fájdalommentes zene. A kreatív interpretáció és az újraértelmezés által a mű egyfajta zenei mantrává sűrűsödik, amely a szerelemhez kötődő misztikus érzések szavakkal kifejezhetetlen világáról mesél. Ez a koncert egy igazán nagy meglepetés volt. Az együttes tagjai: Paulin Bündgen (művészeti vezető és kontratenor), Clara Coutouly (szoprán), Tiago Simas Freire (fuvola, cornetto), Myriam Ropars (fidula), Florent Marie (lant), Caroline Huynh Van Xuan (organetto).
A koncertek, az élményen túl, számos zenetörténeti és filozófiai kérdést vetettek föl. A szakrális és világi művek saját történeti korszakuktól függetlenül a jelenkori befogadó érzelemvilágára és szemléletére is rányomták nyugtalanító bélyegüket – személyes, létösszegző, summás gondolatokra késztetve a hallgatót. Úgy éreztem, az antwerpeni fesztivál zeneuniverzuma egy hesse-i utazásra is hív. Ezért nem feledkezhetek meg Herman Hesse sajátos szenvedéllyel megalkotott, a középkorban játszódó regényéről, a Narziss és Goldmundról, amely olyan kivételes spirituális telítettséggel bír, ami a XXI. századi ember számára talán már furcsa és nyugtalanító.
Győrffy Ákos a Hesse-regény kapcsán így ír erről a mai világban szokatlan lélekformáról:

A drámai Narziss és Goldmund ebből a szempontból is megkerülhetetlen szépirodalmi alkotás, amely pontos lelki keresztmetszetét adja a középkori lélekformáknak. A középkori ember megrendül a teremtés szépségétől és rejtélyétől, s ez a rácsodálkozás teszi különlegesen nyitottá a hit tartalmaira. Perotinus, Leoninus és a középkori gregorián ennek a legszebb példája: ragyogó „bizonyítéka” a transzcendencia létének, a lélek eme katartikus, kozmikus tapasztalatának. A középkori zeneművészetre is érvényes az a megállapítás, hogy a személytelen alkotásokban is tetten érhető a személyes mozzanat, de megnevezhetetlen. A középkor után azonban az alkotó „kilép” a névtelenségből. Összetéveszthetetlen arcvonása és alkotásaiban manifesztálódó művészi öntudata először a reneszánszban ragyog fel a maga teljességében. A személyiség színei, a mintázatok ekkor bukkannak fel immár letagadhatatlanul, így a polifon kórusművek művészi szerkesztettségének sajátos jegyei már többet is elárulnak a zeneszerző egyéni ambícióiról.
A fesztivál alatt lehetőségem nyílt ellátogatni az Antwerpeni Királyi Szépművészeti Múzeumba, ahol a festészet ikonikus alkotásai révén a zenei élmények új, mélyebb dimenziót kaptak. Ez a képtárlátogatás szinte meditációként hatott. Az éji fa lombján élesen vibráló mágikus félhold – René Magritte Szeptember 16. című szürreális alkotása – éppúgy lenyűgözött, mint Hans Memling zenélő angyalainak instrumentumai, égi muzsikája. És ott álltak az antwerpeni festőiskola alapítója, Quinten Matsijs remekművei is – a Christ Salvator Mundi, amelyről Jézus tündökletes, de egyben realisztikus tekintete ragyog vissza ránk flamandos nyugalommal a keretezett öröklét perspektívájából. Egy másik Matsijs-festmény Mária Magdolnát ábrázolja, akinek halovány, bánatos arca mintha egy olyan érzés titkos szobájába engedne betekintést, amely távoli, mégis „kézzelfogható”: a bűnbánat melankolikus tere.

• 
• 
• 

Méltó zárásaként álljanak itt D. H. Lawrence gondolatai: „Ha modern embereket hallok panaszkodni a magányról, tudom, mi történt. Elvesztették a kozmoszt.” Az antwerpeni Laus Polyphoniae fesztivál szervezői és fellépői jó nyomon járnak, hogy megtalálják és visszahelyezzék a gyémántot a koronába. Küldetésük ezért is egyedülálló.

Szegedi-Szabó Béla
(Állománygyarapítási és - nyilvántartási Osztály)

Mivel Kranj a magyar gyűjtők zarándokhelye is volt, és maga Dagmar Nováček is többször ellátogatott Magyarországra, illetve levelezett itteni cseretársakkal, művészekkel, számos magyar alkotó munkájával gazdagodott a gyűjteménye. Drahos István szentesi grafikussal különösen jó kapcsolatot ápolt, így sok grafikája szerepelt a kollekciójában, köztük ismert gyűjtők – az olasz Gianni Mantero, az osztrák Ottmar Premstaller, a belga Leo Arras – nevére szóló ex librisek. Az „In memoriam Doberdo 1915. Ex libris ing. dott. Gianni Mantero – KUK Feldjäger Bat. Nr. 26 Drahos I.” feliratú grafika 1963-ban készült, és az első világháború egyik legvéresebb csatájának, a doberdóinak állít emléket, melyet 1916 augusztusában vívott az olasz haderő az osztrák–magyar hadsereg főként magyar és szlovén nemzetiségű egységével. Drahos István grafikus az osztrák–magyar hadseregben az olasz Manteróval ellentétes oldalon harcolt. Minderre első személyes találkozásukon derült fény, a közös emlékek jegyében született meg az ex libris.

Drahos István fametszete (1963). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Fery Antal grafikusnak Drahos István adta meg Dagmar néni elérhetőségét. Erről tanúskodik Fery alábbi visszaemlékezése:

A kapcsolatfelvétel nagyon eredményesnek bizonyult, a közös szerencsi származás révén kialakult jó viszony eredményeként Fery Antal 1966-ban készítette el az első, Dagmar Nováček nevére szóló ex librisét madár ábrájával, melyet hat újabb, névre szóló grafika követett, köztük ex librisek és újévi lapok.
Magyar vonatkozásban a cserével megszerzett műveken túl a már említett Fery Antal, Andruskó Károly, Karancsi Sándor mellett Vadász Endre, Moskál Tibor, Rákóczy Ferenc és Kósa Bálint is alkottak névre szóló ex librist a gyűjtő számára.
Vadász Endre egy grafikája bizonyítja, hogy Dagmar Nováček már a 20. század első felében is foglalkozott ex libris gyűjtéssel, és készíttetett saját névre ex libriseket. A Vadász-grafika a második világháború kitörésének évéből, 1939-ből való, egy elefánt hátán várkastély felé utazó királykisasszony ábrájával, mely a mesék világát idézi.

Vadász Endre rézkarca (1939). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Moskál Tibor erős színhatású fametszetén 1974-ből piros muskátli látható dús levélzettel, utalva Dagmar néni virágok iránti szeretetére.

Moskál Tibor fametszetén (1974). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Kósa Bálint egy – szintén neki szóló – ex librise Kranj látképét örökíti meg ovális, kagylószerű keretbe foglaltan. A grafika olyan, mint egy kis medál.

Kósa Bálint metszete (1974). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A saját névre rendelt ex librisek mellett a gyűjtő kollekciója – mely a lapok cseréjével és egyéb módokon gyarapodott – számos különleges könyvjegyet is tartalmazott, köztük olyan híres emberek ex librisét, mint Josip Broz Tito jugoszláv forradalmár és államfő, Pablo Casals spanyol csellóvirtuóz, XXIII. János pápa és Urho Kekkonen finn miniszterelnök, köztársasági elnök. Dagmar Nováček a nem nevére szóló könyvjegyek széles köréből több tízezres állományt épített ki, ennek további részleteibe a jelen cikk első részében már említett szlovén ex libris honlap ad betekintést, mely az eddig sorolt grafikusok művei mellett bemutatja például Jaroslav Dobrovolský, Josef Hodek, Dušan Janoušek, Bohumil Krátký és Gerard Gaudaen a gyűjteményben szereplő számos alkotását.
Dagmar néni a grafikák mellett az ex libris műfaj szakirodalmát is minél tágabb körűen igyekezett beszerezni, jó néhány albumra, alkotásjegyzékre, kiállítási katalógusra tett szert, többek között Vadász Endre, Révész Kornél, illetve a német Adolf Kunst és az osztrák Alfred Cossmann alkotásaiból. A lengyel Małgorzata Korolko szőlős-boros ex libriseit szerepeltető album létrejöttét az 1970-es magyarországi ex libris kongresszus egri kirándulása inspirálta. A gyűjtő emellett hozzájutott több, az 1930-as évek második felében és az 1940-es évek elején a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) által megjelentetett kiadványhoz is, az 1960–70-es évekből pedig számos, a FISAE-kongresszusokhoz kapcsolódó kötethez és mappához.
Arra a kérdésre, hogy Dagmar Nováček milyen ember volt, az eddigieken túl választ ad Révész Kornél egy német feliratú grafikája: „Ex libris Dagmar Nováček. Auch kleine Dinge können uns erfreuen”, azaz „A kis dolgok is meg tudnak örvendeztetni bennünket”. A kisebb, de kicsiségükben is értékes dolgok, tárgyak egy különleges példáját jelentik az ex librisek, melyek mint grafikai epigrammák, tömören közvetítik a bennük rejlő üzeneteket. A Révész-grafika feliratát a műfaj szeretetére utalóan Dagmar Nováček ars poeticájának is tekinthetjük.

Révész Kornél linómetszete (1932). Jelzet: Exl.N/321 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az 1983-ban elhunyt gyűjtő tiszteletére Fery Antal és Andruskó Károly is készített in memoriam grafikát. Emellett emlékezetét őrzik a jelen cikkben is bemutatott, nevére szóló, esetenként a könyveibe is beragasztott ex librisek. Dagmar Nováček ex libris gyűjteményéből 1984-ben kiállítást rendeztek a ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtárban. Dagmar nővére, a csipkegyűjtő Betty Nováček Volenec (1893–1984) egy évvel élte túl őt. Együtt lakva mindketten osztoztak egymás hobbijában. Betty szenvedélyének hódolva sok csipkét készítettek együtt, és Dagmar mellett Betty is rendelt több ex librist a saját nevére szólóan. A grafikák tanúsága szerint a leszármazottak közt Dagmar egyik unokaöccse, Novacsek Péter részére is készült könyvjegy. Így öröklődött tovább a családban az ex libris műfaj szeretete.

Andruskó Károly fametszete. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Irodalom:

• Arató Antal: Kiegészítések egy kronológiához. In: Kisgrafika, 2013/3. sz., 12.
• Belépési nyilatkozat, Dagmar Nováček, 1960, KBK Irattár
• A bledi kongresszus hírei. In: Kisgrafika, 1973/3. sz., 8.
• A bledi kongresszus programja. In: Kisgrafika, 1974/1. sz., 26.
• Christof, KD – Haass, Renate: Richard Rother: 1890-1980. Exlibris. Jubiläumsausstellung 2015, Kitzingen, Kitzingen multiculture-artsnetwork, 2015.
• Ex Libris und Familiengraphik. 20 Holzschnitte von Richard Rother, Hannover, Otto Dikreiter, 1948.
• Fery Antal: Búcsú Dagmár nénitől. In: Kisgrafika, 1983/3. sz., 31.
• Fery Antal élete, munkássága, alkotásainak jegyzéke, szerk. Fery Veronika, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2005.
• A kongresszus résztvevői. In: Kisgrafika Értesítő, 1970. december, 744.
• Lace Collection of Betty Nováček Volenec. In: A Gorenjski Museum honlapja
• M. A.: Magyar panziós Szlovéniában – Királyi egyezmény alapján. In: Dunántúli Napló, 1989. március 12., 4.
• Mészáros Attila: Felfigyelhet Európa Kisbudmérra? Páratlan ex-libris gyűjtemény. In: Új Dunántúli Napló, 1991. április , 4.
• Miloslav Nováček. In: Livebid online aukciós platform
• Nováček Miloslav. In: Internetová prezentace Encyklopedie Českých Budějovic
• Novacsek János személyes adatközlése, Kisbudmér, 2016. december 29.
• Pavlovec, Alenka: Društvo Exlibris Sloveniae 1967–2015: iz življenja nekega društva. In: A Szlovén régiók digitális kulturális öröksége
• Réthy István: Bled ’74. XV. Nemzetközi Ex-libris Kiállítás és Kongresszus. In: Kisgrafika, 1974/3. sz., 5–8.
• Soós Imre, dr.: Lapszemle, Obvestila 72. szám: 1984. április. In: Kisgrafika, 1984/3. sz., 44. 
• Tiszka Annamária tervezőgrafikus (Mohács) közlése, 2025. május 6.
• Utazás a középkori Szlovéniába: Kranj. In: Miénk a Világ, 2014. 02. 05.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: A Nagy Háború ex libriseken. In: Kisgrafika, 2015/2. sz., 2–4. 
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Novacsek Péter (1937–2001). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 131–132.
• Vasné Tóth Kornélia: „Ex libris Land” – A magyar ex libris múltjának meghatározó eseménye, a XIII. Nemzetközi Ex Libris Kongresszus. In: Könyvtári Figyelő, 2021/1., 63–75.
• Zbirka ekslibrisov Beti in Dagmar Nováček. In: Digitalna knjižnica Slovenije
  
  

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az összeállítás első része itt olvasható.

Idén 130 éve, Szerencsen született Dagmar Nováček (1896–1983), aki az akkori Jugoszlávia részét képező Szlovéniába elszármazva az ottani ex libris élet egyik kiemelkedő személyisége lett az 1960–1970-es években. Amellett, hogy a neves gyűjtő több tízezer darabos kisgrafikai kollekciót hozott létre, saját névre szóló ex librisei egy részét könyveibe is beragasztotta, őrizve a műfaj eredeti, a könyv tulajdonosát jelölő funkcióját. Egy fotóalapú ex libris – Miloslav Nováček alkotása – megörökíti a lámpafénynél könyvet olvasó Nováček lány alakját.

Miloslav Nováček alkotása. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Dagmar Nováček nemzetközi kiterjedésű kisgrafikai gyűjteményének sorsáról kideríthető, hogy egy részét szlovéniai lakhelyén, Kranjban a helyi Gorenjska Múzeumnak ajándékozta; jelentős anyagegységet kapott a ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár – a nekik adományozott gyűjtemény egy része digitálisan is megtekinthető. Az anyag további részét Dagmar Nováček egyik testvérének, Jánosnak a gyerekei, a Magyarországon élő Novacsek Péter és János örökölték 1984-ben. A későbbiekben, a testvérek halála után a hagyatékból megőrződött még a Dagmar nevére készített grafikák dúcainak egy része, több – részben már ismert – nyomat a kisgrafikai kollekcióból, emellett ex librisszel jelölt könyvek, valamint fotók és a gyűjtő levelezése.
A magyarországi intézmények közül a nemzeti könyvtár állománya részét képezi számos, Dagmar Nováček vagy a család többi tagja nevére szóló ex libris és alkalmi grafika, melyek megtekinthetők a Könyvjegytár tartalomszolgáltató oldalon. A gyűjtő és rokonai ex libriseinek a kutatásában nagy segítséget jelent még a neves gyűjtő, Palásthy Lajos (1931–2020) birtokába került, a Nováčekek nevére szóló grafikai anyag. Palásthy ex libris kollekciója napjainkra online is elérhetővé vált az 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum weboldalon.
A következőkben, bemutatva Dagmar Nováček gazdag ex libris gyűjteményének egyes darabjait, főként a nevére készíttetett ex librisek és alkalmi grafikák alapján tanúi lehetünk, a művek hogyan vallanak a gyűjtő személyéről, kedvteléseiről, élete helyszíneiről.
Dagmar Nováček apai ágon cseh, anyai ágon szudétanémet származású volt. Négyen voltak testvérek, Betty a legidősebb, őt követte János, majd Dagmar, és a legfiatalabb, Miléna. A gyerekek középosztálybeli nevelésben, jó képzésben részesültek. A következő fotó 1905. július 15-én készült róluk.

Fotó a négy Nováček testvérről. A kép forrása: magángyűjtemény

Fery Antal szerencsi fametsző – aki számos ex librist és emléklapot is készített a nevére – alábbi grafikáján megörökíti Dagmar Nováček életének több állomását: Szerencs – Botfalu (Románia) – Zvoleněves (Csehország) – Ujverbász (Szerbia) – Kranj (Szlovénia). A grafika, mely Dagmar Nováček 75. születésnapjára készült, születésének pontos dátumát is elárulja: Szerencs, 1896. augusztus 27.

Fery Antal fametszete (1971). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Fery Antal így emlékezett az ex libris gyűjtők Dagmar nénijére:

Dagmar Nováček szlovéniai lakhelye, a gyönyörű fekvésű Kranj – a szlovén Alpok kapuja – az ex libris gyűjtők egyik kedvelt találkozási pontja lett. A két alpesi folyó, a Száva és a Kokra torkolatánál, egy magas hegyfokon elhelyezkedő település közel fekszik a fővároshoz, Ljubljanához. Templomtornyai mögött az Alpok emelkedik, lenyűgöző látványt nyújtva. A táj szépségét adja vissza számos, a gyűjtő nevére szóló grafika, köztük a zentai Andruskó Károly több alkotása.

Andruskó Károly metszete (1969). Jelzet: Exl.N/271/v1 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Dagmar Nováček részére készült ex librisek, alkalmi grafikák egy része kranji otthonát örökíti meg a víztoronnyal és a tövében álló házzal, melyet parkszerű kert vesz körül. Ez látható Antonín Doležal és Jiří Bouda cseh grafikusok a gyűjtő nevére alkotott újévi grafikáin. Bouda litográfiája vidám színeivel egy újévi képeslapnak is felfogható.

Jiří Bouda újévi grafikája (1977). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Kranj környéke tele van túraösvényekkel, melyeken Dagmar is szívesen kirándult. Szerette a növényeket, az állatokat, ezt a nevére szóló ex librisek is bizonyítják. Andruskó Károly és Fery Antal grafikusok a Nováček család tagjai nevére szóló ex librisein, alkalmi grafikáin a természet, a hegyek, az Alpok állat- és növényvilága, a fenyőerdők, a magaslati helyeket kedvelő havasi gyopár áll a középpontban.

Andruskó Károly metszetei. Jelzet: Exl.N/268 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár (első kép) és Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye (második kép)

Dagmar Nováček 1960-ban lett tagja a Magyarországon 1959-ben megalakuló Kisgrafika Barátok Körének. A későbbiekben meghatározó szerepet töltött be az 1967-ben létrejövő Društvo Exlibris Sloveniae (Szlovéniai Ex libris Egyesület) életében, annak elnökeként a hazai mellett a nemzetközi ex libris életnek is aktív részese volt, kiterjedt kapcsolati hálót épített ki.

A Szlovéniai Ex libris Egyesület alapító ülése a Nováček nővérek házában. A kép forrása: A ljubljanai Nemzeti és Egyetemi Könyvtár honlapja

A szlovén ex libris egyesület 1967 és 2015 között működött, Ljubljana központtal. Hivatalos újságja Obvestila címmel jelent meg. Dagmar néni az egyesületi élet szervezése mellett maga is példát mutatott több évtizedes ex libris gyűjtői tevékenységével. Széles körű ismeretségét a levelezés mellett a nemzetközi ex libris konferenciákon és egyéb találkozókon való részvételével szerezte. Több nyelven beszélt és levelezett, a magyar és a szlovén nyelv mellett nagyon jól értett németül. Rendszeres résztvevője volt az Ex libris Egyesületek Nemzetközi Szervezete (FISAE, Fédération International des Sociétés d’Amateurs d’Exlibris) által kétévente rendezett nemzetközi ex libris kongresszusoknak, több nevére szóló ex libris készíttetésével állított emléket ezeknek az eseményeknek.
Magyarország egyetlen alkalommal adott helyszínt FISAE nemzetközi kongresszusnak, 1970 novemberében. Az események fő szervezője a Kisgrafika Barátok Köre volt. Az eredményes munkának köszönhetően Paul Pfister neves francia ex libris gyűjtő Magyarországot „Ex libris Land”-nek nevezte, ezzel is méltatva az itthoni ex libris készítők széles táborát, és elismerve a kongresszus sikerét. A nemzetközi esemény hosszú távú hatást gyakorolt a műfaj hazai fellendülésére, szélesedett a gyűjtők köre, máig hatóan meghatározó szerepet töltött be a magyar és nemzetközi ex libris életben. A központi helyszín Budapesten a Fészek Művészklub volt, emellett a résztvevők kiállításokat tekinthettek meg a Magyar Nemzeti Múzeumban, az Ernst Múzeumban és a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A budapesti kongresszus azért is kiemelkedő jelentőségű volt a szlovén küldöttek számára, mert a delegációk ülésén ekkor vették fel a szlovén ex libris egyesületet a FISAE tagjai közé. A kongresszusról tanúskodik egy Andruskó Károly-grafika Dagmar Nováček nevére a főváros, az Erzsébet híd és mögötte a Gellért-hegy látképével – az egyik pályázati téma ugyanis „Budapest, a XIII. Nemzetközi Ex Libris Kongresszus városa” volt.

Andruskó Károly metszete. Jelzet: Exl.N/269 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Dagmar Nováček számára az 1972-es dániai után különösen meghatározó volt a XV. Nemzetközi Ex libris Kongresszus, melyet 1974-ben Jugoszláviában, a szlovéniai Bledben rendeztek. A konferencia alkalmából többféle kiállításra lehetett anyagot benyújtani, egyrészt az előző nemzetközi ex libris kongresszus óta, 1972–1974 között készült grafikákból, másrészt pályázatot írtak ki „A könyv közelebb hozza egymáshoz az embereket” témakörben.  A dán Christian Blæsbjerg a kongresszusra készült, a pályázati témát feliratában is hirdető grafikája („Ex libris tante Dagmar Nováček. Bogen bringer folkene naermere hinanden”) a könyvet a népek közti szorosabb kapcsolatteremtés eszközeként mutatja be. Az üzenetet erősítendő, az ex librisen a mű grafikusát és készíttetőjét képviselve Dánia és Jugoszlávia zászlója egyaránt szerepel.

Christian Blæsbjerg grafikája (1974). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Karancsi Sándor egy kongresszusi grafikája a könyv és a földgolyó motívumának összekapcsolásával szintén a könyvnek – mint az egyetemes tudás jelképének – a népeket összekötő szerepét hangsúlyozza.

Karancsi Sándor linómetszete (1974). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A jól sikerült bledi kongresszuson 160 grafikus és gyűjtő vett részt a világ minden tájáról, ebből 63 fő volt szlovéniai, Magyarországról 33 fő érkezett. A nemzetközi találkozót a szlovén ex libris egyesület és a kongresszus elnökeként Dagmar Nováček nyitotta meg, majd dr. Gianni Mantero (a FISAE örökös elnöke) és a szervezőbizottságból dr. Rajko Pavlovec szlovén geológiaprofesszor köszöntötte a megjelenteket. A kiállítások megtekintése és a szokásos cserealkalmak mellett a résztvevők kirándulásokat tehettek Szlovénia festői tájaihoz, például a Bohinji-tó és Kranj vidékére is. Városnézésre került sor Ljubljanában, ahol többek között meglátogatták az egyetemi könyvtárat. A vállalkozó kedvűek a Júliai-Alpokba is eljuthattak, mely az Alpok hegyláncának legdélkeletibb tagja, Szlovénia legnagyobb területű és legmagasabb hegysége.

Andruskó Szilveszter linómetszete (1969). Jelzet: Exl.N/261 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Dagmar Nováček a következő, 1976-ban Lisszabonban rendezett XVI. kongresszusnak is emléket állíttatott egy nevére szóló ex librisszel, Christian Blæsbjerg dán grafikus egy alkotásával.
Nemzetközileg széles kiterjedésű kollekciójában megtalálhatók voltak cseh, német, dán, osztrák, holland, belga, orosz, lett, lengyel, magyar stb. grafikusok alkotásai egyaránt. Szép lapjai voltak többek között Jiří Bouda, Antonín Doležal, Vítězslav Fleissig és Stanislav Kulhánek cseh művészektől. Készített a nevére ex librist és alkalmi grafikát a lett Peteris Upitis, a német Hermann Huffert és Richard Rother, a dán Christian Blæsbjerg, az osztrák Hans Frank és Rose Reinhold, a belga Frans Lasure.
Hermann Huffert egy 1976-ra szóló újévi lapján – a bőséget idézően – kordé elé befogott, gabonát, szőlőt és virágot szállító egyszarvút láthatunk, mellette feltűnik a békét jelképező galamb. A színes grafika fa- és linómetszet-technikával készült.

Hermann Huffert metszete (1975). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A szobrászként híressé vált Richard Rother a grafikai technikákban is kipróbálta magát, remekül értett a fametszéshez. A Kitzingenben, majd Würzburgban élő művész számos fametszetű grafikát, köztük ex librist készített, Dagmar Nováček mellett például Herbert Schwarz, Günter Bremer, Jean Morisot, Heinrich Hasenknopf tartoztak a megrendelői közé. Metszetei egy része szőlős-boros témájú, az ex libriseken kedvelte a könyvre, az egyes szakmákra, a gyűjtésre, gyűjtőhobbikra utaló jegyeket. Műveinek tekintélyes sora került be Dagmar néni kollekciójába.

Richard Rother fametszetei (1961). A képek forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye. Első kép, második kép

Folytatása következik!

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Szeged a katasztrófa előtt. Belvárosi egyház és Rozália-kápolna. In: Vasárnapi Ujság, 26. évf. 12. sz. (1879. március 23.), 188. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Immár harmadik állomásához érkezett a Délvidék Kutató Központ Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című konferenciasorozata, amelyet 2025. december 4-én rendeztek meg a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar épületében. Az eseményen, ahol összesen huszonhárom kutató ismertette sajtótörténeti vonatkozású tudományos eredményeit, könyvtárunk Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoportjának két munkatársa is plenáris előadást tartott.

Bárány Zsófia plenáris előadást tart a Délvidék Kutató Központ Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című konferenciáján 2025. december 4-én

Bárány Zsófia a Délvidékhez kapcsolódó felekezeti feszültségekbe kívánt bepillantást engedni az 1848. évi kultuszminisztériumi leveleken keresztül, különös tekintettel az érdekellentétek nyilvánosságban való megjelenéseire. 1848-ban a gróf Batthyány Lajos miniszterelnök vezetésével megalakult első független, felelős magyar kormányban báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszterként vállalt szerepet. Több egyházi személy, így például Erdélyi Vazul nagyváradi görögkatolikus püspök élénk kapcsolatot kívánt fenntartani a minisztériummal. Már az első leveleiből kitűnnek a felekezeti és nemzetiségi összetűzések, a teljes helységeket érintő unió, azaz az ortodoxia Rómához való visszatérésének, térítésének kérdése. A konfliktusok csillapításához a főpap pásztorlevélben fordult papjaihoz. 
De nem csupán a közösségeknek akadtak felekezeti gondjai a déli területeken 1848-ban. Júniusban arról értesült a miniszter, hogy az egyéni, a református vallásra való áttérést a katonai vezetők akadályozzák arra hivatkozva, hogy a vallásügyi törvények a határvidékre nem vonatkoznak. A problémát a sajtóban megjelenő miniszteri rendelettel igyekeztek volna orvosolni. Arra is akadt példa, amikor a felekezeten belüli nézeteltérést kellett volna rendezni, amely konfliktust csak tovább mélyítette a témához kapcsolódó újságcikk.

Szerb főpap. In: György Aladár: A Föld és népei. Népszerű földrajzi és népismei kézikönyv, Budapest, Méhner, [1894]–1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Különösképpen felértékeli a délvidéki felekezeti konfliktusok 1848-as szerepét, hogy a kultuszminisztériumban a kormány elleni mozgalmak elsősorban az ortodox egyházi vezetőknek a kormány – és ezen belül a VKM – rendeleteivel szembeni ellenállásában testesültek meg.

Klestenitz Tibor plenáris előadást tart a Délvidék Kutató Központ Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken című konferenciáján 2025. december 4-én

Klestenitz Tibor előadásában az 1909-es szegedi katolikus nagygyűlés sajtóreprezentációját vizsgálta meg. A katolikus nagygyűlések műfaja eredetileg német nyelvterületen született meg 1848-ban, majd kisvártatva európai jelenséggé vált. A nagygyűlések a modernitás kihívásaira adott válaszként jöttek létre, hogy a katolikusok a terjedő vallási közömbösséggel és az antiklerikalizmussal szemben erőt demonstráljanak. A nagygyűlések 1900-ban jelentek meg intézményes formában Magyarországon is, és gyorsan a hazai katolikus közélet legfontosabb eseményei közé emelkedtek. 1947-ig 33 rendezvény megtartására került sor, amelyek helyszíne két esetet leszámítva mindig Budapest volt. Az egyik kivételt az 1909. augusztus 29 és 31. között Szegeden rendezett országos katolikus nagygyűlés jelentette.
Az előadás rámutatott arra, hogy a kérdéses időszak politikai szempontból rendkívül feszült volt, ami a nagygyűlés sajtóvisszhangján is éreztette hatását. Habár a közvélemény számára legérdekesebb tömegrendezvény, az eucharisztikus körmenet imponáló módon zajlott le Szeged utcáin, ennek pozitív hatásait szinte teljesen semmivé tette a vezető katolikus politikusok, Rakovszky István és gróf Zichy János közötti, botrányos körülmények között végbemenő nyílt kenyértörés, valamint a szlovák katolikusok – végül nem megvalósuló – nyilvános politikai tiltakozásától való félelem.

Csernoch János, az új esztergomi érsek. In: Vasárnapi Ujság, 59. évf. 50. sz. (1912. december 15.), – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A nagygyűlés tapasztalatai arra indították Csernoch János csanádi püspököt, az esemény házigazdáját, hogy a nyilvános demonstrációk fontosságát hangsúlyozza. Néhány évvel később, 1913-ban, már mint esztergomi érsek és hercegprímás, azt javasolta Zichy Jánosnak, hogy az általa vezetett Katolikus Szövetség igyekezzen minél látványosabb körmeneteket szervezni a nagygyűléseken, hiszen „a mai kor társadalma, amely a szociáldemokrata tömegek fölvonulásainak hatása alatt áll, akkor fog megint nagy bizalommal a katolicizmus felé tekinteni, ha mi is tömegeket mozdítunk meg.” Ez a javaslat később, az 1920-as években, a katolikus egyházi tömegrendezvények rendszeressé válásával öltött testet. A mára már szinte elfeledett, kommunikációs szempontból felemásan sikerült 1909-es szegedi nagygyűlés tapasztalatai tehát hozzájárultak a Horthy-korszak neobarokk szellemiségű katolikus egyházi önreprezentációjának formálódásához.

Bárány Zsófia ‒ Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Vonatkozó blogbejegyzések:

• Sajtó és nyilvánosság. Első rész, 2022. július 7.
• Sajtó és nyilvánosság. Második rész, 2022. július 8.
• Fejezetek a Délvidék múltjából 8. Sajtó és nyilvánosság a Délvidéken, 2023. december 7.

A hazai neolatin kutatások egyik kiemelt fóruma a kétévente Szegeden megrendezett Neolatin konferencia. Idén immár hetedik alkalommal került sor Szegeden 2025. november 13. és 15. között erre a konferenciára. Ahogyan a korábbi évek neolatin konferenciáit, úgy az ideit is egy nagyobb témakör köré szervezve hirdették meg. Ezúttal a vezérfonalat a 15–18. századi neolatin irodalom és az egyházak kapcsolata adta. Az egyházi vagy vallásos művek mellett, az egyházi tisztséget betöltőt személyek nem vallásos tárgyú, hanem lírai, tudományos vagy történeti műveiről, vagy egyéb olyan irodalmi alkotásokról, amelyek egy egyházi személy vagy valamely egyházi testület, intézmény megbízásából és/vagy mecenatúrája hatására jöttek létre, is hallhatak előadásokat a konferencia résztvevői. Mivel az idei konferenciára 47 előadó jelentkezését fogadták el, így a korábbi évektől eltérően idén két teremben, párhuzamos szekciókban zajlottak az előadások.

A VII. Neolatin konferencia programfüzete

Könyvtárunkat többen is képviseltük, a Kézirattár munkatársa, Janzsó Miklós Ludovicus Odaxius és a Tabula Cebetis fordításai című előadásában a különböző fordítások eltéréseit és hasonlóságait igyekezett bemutatni nagy hangsúlyt fektetve Odaxius fordítói stílusára. A Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport munkatársa, Nagy Gábor „quidam frater Paulus Helie carmelita” Egy dániai krónika a régi világ alkonyáról címmel tartott előadást, míg kollégája, Petneházi Gábor az előadásában azt mutatta be, hogyan járultak hozzá az innsbrucki Academia Taxiana különböző tagjai Andreas von Rinn boldoggá avatásához, milyen szövegek keletkeztek, illetve a tagok hogyan érvényesítették nemzetközi értelmiségi kapcsolataikat céljaik megvalósítása érdekében. A HUN-REN-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport munkatársa, Tomkó Zoltán A transzilvanizmus előfutára? „Haza” és „ország” Christian Schesaeus műveiben című előadásában a humanista szerző Ruina Pannonica és De bello Pannonico című kortörténeti munkáiban rejlő identitásrétegek feltárására tett kísérletet.
A Régi Nyomtatványok Tárát Csapó Fanni, Tóth Anna Judit és Szebelédi Zsolt képviselték.

Tóth Anna Judit ad elő a VII. Szegedi Neolatin Konferencián

Tóth Anna Judit Keleti és nyugati kereszténység megjelenítése a jezsuita történetíróknál címmel tartott előadást. Paul Shore felvetéséből kiindulva azt vizsgálta, hogy a 18. századi magyar jezsuita történetírók bizánci kutatásait mennyiben motiválhatta az egyházi unió aktuális kérdése. Ennek alaposabb feltárására Kéri Borgia Ferenc bizánci történeti művét elemezte, különösen azt, hogyan ábrázolja Kéri az ortodoxia és a katolicizmus kapcsolatát. Kéri a keleti és nyugati kereszténység szakadásának történeti hátterével, valamint az Árpád-ház bizánci kapcsolataival és az uniós törekvésekkel is foglalkozott. Tóth Anna az előadásában arra is kitért, hogy Kéri mennyire használta fel a bizánci forrásokat az ortodoxia korszerű bemutatásához, és hogyan értékelte a korábbi uniós kísérleteket. Végezetül azt vizsgálta, volt-e olyan kortárs olvasóközönség, amely Kéri művében nemcsak magyar történeti adatokat, hanem az ortodox világ mélyebb megismerését is kereste.

Csapó Fanni ad elő a VII. Szegedi Neolatin Konferencián

Csapó Fanni előadásának középpontjában Verancsics Antalnak Kézirattárunkban Fol. Lat. 1681 jelzet alatt őrzött leveleskönyve állt. Szulejmán oszmán szultán (1520–1566) 1538-ban hadjáratot vezetett Moldva területére, ami nagy riadalmat okozott a Szapolyai-udvarban, ugyanis a király és a nemesek tartottak tőle, hogy a szultán a moldvai fejedelem megbüntetése után az oszmán hadakat Erdély és a Magyar Királyság ellen vezeti. Az 1538-as keltezésű levelekben Verancsics hosszan írt a hadjárat hírére kialakuló közhangulatról, a hadi előkészületekről és a királyi udvar döntéseiről, míg az 1539 és 1540 között keletkezett levelekben már a váradi békeszerződés miatti megtorlástól való félelem került a fókuszba, valamint nyomon követhetjük azt is, hogyan szerzi vissza hatalmát a kegyveszett moldvai fejedelem, Petru Rareş. Csapó Fanni előadásában arra is rámutatott, hogy a leveleskönyv levelei Verancsics Antal De apparatu Joannis regis... című, az 1538-as moldvai hadjárat eseményeit elbeszélő történeti munkája melletti párhuzamos történeti narratívaként is értelmezhetőek.

Szebelédi Zsolt a VII. Szegedi Neolatin Konferencián

Szebelédi Zsolt előadásában Szerémi György emlékiratának egy különleges részletét vizsgálta, amelyben a 16. század elején feltűnt égi jelenségekről számol be. Rámutatott, hogy Szerémi gyakran pontatlanul vagy kiszínezve írta le az eseményeket, de elbeszélései mögött többnyire valós történeti mag húzódik. Elmondta, hogy a káplán három, majd 1534-ben egy negyedik égitest megjelenését említi, és bár a leírás nem mindenben megbízható, az adott időszakban valóban történtek jelentős csillagászati jelenségek. Szebelédi célja az volt, hogy korabeli források és modern csillagászati kutatások alapján azonosítsa ezeket az égitesteket. Előadásában így arra mutatott rá, hogy Szerémi túlzásai ellenére értékes adalékokat nyújt a korszak égi jelenségeinek történetéhez.
Végezetül megállapítható, hogy a résztvevők magas száma, valamint az előadások sokszínűsége és kiemelkedő színvonala ismét igazolta: a kétévente megrendezett Szegedi Neolatin Konferencia a tudományterület egyik legfontosabb és legtermékenyebb szakmai találkozója.

Csapó Fanni, Szebelédi Zsolt
(Régi Nyomtatványok Tára)

Kapcsolódó tartalom: V. Szegedi Neolatin Konferencia

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százharmincharmadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Pesti Lászlót és gyűjteményét mutatja be.

Pesti László (1939–2013) budapesti kertész 1954-ben kezdett el dolgozni a Budapesti Parkfenntartó Vállalatnál. Eleinte segédmunkásként, majd képzett dísznövénykertészként tevékenykedett a Múzeumkertben, aztán 1972-től a Népligetben. Még nyugdíjas korában is folyamatosan járt ide, gondozva, karbantartva a parkot. A képeslapok, ex librisek és alkalmi grafikák gyűjtése, helytörténeti kiadványok összeállítása is összefüggött ebbeli tevékenységével.

Fery Antal fametszete (1978). Jelzet: Exl.P/232 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Rendszeresen kalauzolta az érdeklődőket, katalogizálta a Népliget összes növényfaját, előadásokat tartott a Budapesti Városvédő Egyesület Kőbányai Csoportjában és a Kisgrafika Barátok Körében. Lefényképeztette a liget és Kőbánya híresebb középületeit, műtárgyait, köztéri szobrait; ezek az Oroszlános-kút, a Dreher-kastély, a régi Sörgyár Bécsben gyártott címeres téglái, Kőrösi Csoma Sándor szobra, a kőbányai köztemető régi síremlékei, útjai. Egyenként ezerdarabos képeslapsorozatot adott ki belőlük. Számos helytörténeti dokumentumot jelentetett meg, ismeretterjesztő munkákat írt. Főnökével, Tarjányi Ferenc kertészmérnökkel módszeresen feldolgozták, bemutatták Budapest fontosabb parkjait és kertjeit, összeállították a Budapesti nagy parkok növényjegyzéke (2011) című kiadványt, mely 1975 és 2011 között szakaszosan végzett megfigyeléseik eredményeként jött létre.

Pesti László – Tarjányi Ferenc: Budapesti nagy parkok növényjegyzéke, 2011 (gépirat, címoldal)

A 15 példányban készült gépirat a Városmajor, a Vérmező, a Tabán, a Gellért-hegy, az óbudai Hajógyári-sziget, a Margit-sziget, a Városliget, a Károlyi-kert, a Múzeumkert, a Ludovika tér és Orczy-park, a Kerepesi úti temető és a Népliget növényjegyzékét tartalmazza.
A Pesti Zsibongó online folyóirat KÖZ-tér, Pesti kertek című rovatában a Népligetet ismertető cikksorozat (Barangolások a Népligetben) jelent meg, mely a Pesti Lászlóval folytatott beszélgetés nyomán készült botanikai útikalauz. A kertésszel a parkot bemutató rövidfilmet is forgattak.

Fotó Pesti László kertészről. A kép forrása: Barangolások a Népligetben, 1. rész, Pesti Zsibongó

Pesti László megalakulása (1959) után nem sokkal csatlakozott a Kisgrafika Barátok Köréhez. Első ex librisét Fery Antallal készíttette, miután az 1960-as években a szerencsi Zempléni Múzeum Helytörténeti Múzeumában találkozott a grafikus alkotásaival. Érdekelte a grafikák készítési módja is. Az ex librisek és alkalmi kisgrafikák jelentős része fametszet. E kapcsán íródott a fametszetek dúcainak fajtáiról összefoglaló cikke a Kisgrafika folyóirat 2006. évi 3. számában. Ebben röviden áttekinti a hazánkban is megtalálható azon fafajtákat, melyeket a metszők használnak; ezek a hárs, a nyár, a dió, a tölgy, a juhar, a puszpáng és a vadkörte. A vadkörte (Pyrus pyraster) viszonylag gyors növekedésű és nagyon hosszú életű fa, időskorban magassága elérheti a 20-25 métert is, átlagos életkora meghaladhatja a 150 évet. Ez a fafaragók és műbútorasztalosok legkedveltebb fafajtája.
Pesti László a kisgrafika, ex libris készíttetés és gyűjtés terén is elsősorban a növényvilágot bemutató lapokra szakosodott. Évről évre rendelést adott le Fery Antalnak, ex herbario lapokkal állítva emléket Budapest parkjainak. Ezekre – főnöke iránti tisztelete jeléül – rávésette Tarjányi Ferenc monogramját is. Így állt össze a grafikákon gyakran fellelhető PL–TF monogram, mint azt a következő, „Ex herbario Városliget” feliratú lap is mutatja. Az ábrán virginiai mocsárciprus tűleveles ága látható tobozzal.

Fery Antal fametszete (1987). Jelzet: Exl.V/338 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Később Kerékgyártó László, majd König Róbert, Winternitz Mária és Ürmös Péter művészek is számos grafikát alkottak a rendelésére. Májusfa, kevésbé ismert nevén zselnicemeggy (Padus avium Mill.) virága és levele látható díszes virágos keretben Winternitz Mária egy grafikáján. A zselnicemeggy Eurázsia területén gyakori lombhullató díszfa, amely ideális körülmények között akár a 15 méteres magasságot is elérheti. Nagyon látványos növény, köszönhetően a kora tavasszal nyíló fürtös virágainak.

Winternitz Mária grafikája. Jelzet: Exl.P/229 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Pesti László – felismerve a kisgrafika által nyújtott propagandalehetőséget – a Budapesti Városvédő Egyesület megalakulásának 10. évfordulójára Podmaniczky Frigyes portréját ábrázoló emléklapot (levelezőlapot) készíttetett Winternitz Máriával. A Zempléni Múzeum levelezőlap-gyűjteménye népszerűsítésére is rendelt több grafikát. A művekből a városvédő egyesületnek és a múzeumnak 200-200 számozott példányt ajándékozott árusításra, így hirdetve a kisgrafika műfaját.
Több témában külön albumot jelentetett meg, melyek 15-20 nyomatot tartalmaznak. Ilyenek például az egyes magyar megyékre jellemző gyümölcsöket, növényeket ábrázoló grafikák, a Budapest helytörténeti gyűjteményeit, a közgyűjteményeket, a híres könyvtárakat, a közművállalatokat bemutatók, az Űrkutatás kisgrafikákon című sorozat – ezeket szintén Tarjányi Ferenccel együtt finanszírozta. Az albumok a későbbiekben részben közgyűjteményekbe, részben helytörténeti gyűjteményekbe kerültek, Pesti László ajándékaként. A híres könyvtárakat bemutató sorozat részeként az Esztergomi Főegyházmegyei Könyvtárat ábrázolja az alábbi grafika. Itt is fellelhető a PL–TF monogram.

Fery Antal fametszete (1986). Jelzet: Exl.F/325 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Pesti László a Kisgrafika Barátok Köre felé való elkötelezettségét mutatja, hogy a kör 50 éves fennállására 2009-ben libanoni tölgyet ültetett el a Népligetben (KBK-emlékfa), e kapcsán készült Kerékgyártó László egy grafikája.

Kerékgyártó László számítógépes grafikája (2009). Jelzet: Exl.N/322 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Egy nevére szóló Fery Antal-lap Szent Dorottyának, a kertészek és virágárusok védőszentjének állít emléket.

Fery Antal fametszete (1981). Jelzet: Exl.P/231 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1996-ban mintegy 100 grafikát ajándékozott az Országos Széchényi Könyvtár számára, melyek jórészt Fery Antal alkotásai voltak. A halála utáni évben, 2014-ben a népligeti Mutatványos téren, egykori munkahelye, a Főkert falán elhelyezték a „Pesti László, a Népliget örökös főkertésze” feliratú emléktáblát, ezzel tisztelegve életműve előtt. Kőhegyi Gyula ez évben ex librisszel búcsúztatta az elismert gyűjtőt, a növények és a kisgrafikák lelkes pártolóját.

Irodalom:

• A[rató] A[ntal]: Kisgrafikák képes levelezőlapokon. In: Kisgrafika, 1994/1. sz., 11.
• Bogdán Éva: Barangolások a Népligetben, 1–4. rész. In: Pesti Zsibongó
• Filmséta Pesti Laci bácsival, In: Pesti Zsibongó
• Lengyel Nagy Anna: Az élet császára. In: Népszabadság, 2004. július 18.
• Malecz Attila: Búcsú Laci bácsitól. Elment a Népliget örökös főkertésze, Pesti László. In: Pesti Zsibongó
• Pesti László: A fametszet fája. In: Kisgrafika, 2006/3. sz., 8–9.
• Pesti László: Találkozásom a kisgrafikával. In: Kisgrafika, 2006/2. sz., 7.
• Pesti László – Tarjányi Ferenc: Budapesti nagy parkok növényjegyzéke, 2011 (gépirat)
• Pesti László – Tarjányi Ferenc: A Népliget. In: Pesti Zsibongó
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Pesti László (1939–2013). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 142–144.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

 Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész; 131. rész; 132. rész

Jób Dániel – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

A harmincas évek második felében a magyar állam egyre szélsőségesebb politikája miatt egyre nehezebb helyzetbe került a Vígszínház is. A második zsidótörvényként ismert, 1939. május 5-én életbe lépő 1939. évi IV. törvénycikkel már azokat is igyekeztek kiszorítani a színházi közegből, akik addig maradhattak. Roboz Imre és Jób Dániel ezt úgy próbálták megoldani, hogy Harsányi Zsoltot nevezték ki igazgatónak, aki mellett a színház munkájában Jób még mindig tevékenyen részt vett. Erre 1941-től már töretlen népszerűsége és elismertsége ellenére sem volt lehetősége.

1943-ban kifosztották a lakását, 1944-ben a Színművészeti és Filmkamarai tagságától is megfosztották, de feleségével együtt túlélte a háborút. 1945. február végén megkapta a Vígszínház koncesszióját és korábbi naivitása és optimizmusa maradékával azonnal munkához látott.

Mivel a Vígszínházat Budapest ostromakor aknagránát-találat érte, a romos épületet pedig kifosztották, a társulat megmaradt tagjai a számukra kiutalt helyen, a volt Radius mozi (a mai Thália Színház) épületében kezdtek el játszani, első előadásuk Gorkij Éjjeli menedékhelye volt.

• 
• 
• 
• 

1945 augusztusában Jóbnak sikerült felvennie a kapcsolatot az Amerikában élő Molnár Ferenccel, a következő évben Molnár A császár című új darabjával is ünnepelték a Vígszínház 50 éves jubileumát.

• 
• 

Azonban a második világháború után kialakuló új berendezkedésben Jób Dániel elképzelései és a megvalósíthatóságuk között egyre nagyobb lett a szakadék. Egy futurisztikus színházvárost szeretett volna felépíttetni Ben Blumenthal közreműködésével, amikor még a Vígszínház épületének felújítása sem kezdődött meg. Az egykori polgári közönség szinte eltűnt, a háborúban elszenvedett veszteségei miatt nem tudta fenntartani a színházat, a kialakuló kommunista berendezkedés pedig már nem is akarta – hiába igyekezett Jób a munkásságot mint új közönséget megnyerni a színház számára. 1947-ben Szobotka Tibort nevezték ki mellé társigazgatónak. Jób 1948 áprilisában még pályázott a Vígszínház és a Pesti Színház vezetésére (előbbire egyedül), de az év májusában lemondott, Somló István, Tolnay Klári és Benkő Gyula vették át tőle a társulat vezetését, mindössze egy évre.

Jób Dániel 1848 k. Jelzet: KA 5291/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

Az államosítással 1949-ben feloszlatták a társulatot. Jób Dániel ezután feleségével együtt visszavonultan, nélkülözve élt Budapesten 1955. november 20-án bekövetkezett haláláig. Síremlékét 1959. június 7-én avatták fel.

Jób Dániel sírja a Rákoskereszturi köztemetőben. Fénykép. Készült 1960-ban. Fotó: Földvári Árpád. Jelzet: KA 5291/6 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

Jób Dániel és Simon Böske sírja, Kozma utcai izraelita temető: 1C-6-27. Fotó: Dr Varga József. A kép forrása: Wikimedia

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Az összeállítás első része.

Felhasznált irodalom:

• Berczeli A. Károlyné: A Vigszínház műsora 1896–1949 (Színháztörténeti füzetek 33.), Budapest, 1960.
• Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval. Források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920–1949, [Budapest], PIM: OSZMI, 2018.
• Gajdó Tamás: Kedves Feri… Kedves Dani… In: Színház, 1992/9.
• Heltai Gyöngyi: Színházi „átállítás” – a pesti magánszínházi mező önszabályozó működési modelljének válsága (1936–1944). In: Korall, Színház és az egész világ, 18. évf. 69. sz. (2017).
• Lengyel György: A magyar színház monogámiája. Rendezői utak és stílusok 1923-1956. In: Színház, 38. évf. 8. sz. (2005. augusztus), 9–18.
• Magyar Bálint: A Vígszínház története alapításától az államosításig: 1896–1949, Budapest: Szépirodalmi, 1979.
• Magyar színházművészeti lexikon [főszerk. Székely György; szerk. Török Margit], Budapest, Akadémiai, 1994.
• Somló István: Kor- és pályatársak, [ill. Würtz Ádám], Budapest, Magvető, 1968.
• A 125 éves Vígszínház épületének története, szerk. Illyés Ákos, Budapest, Vígszínház Nonprofit Kft., 2022.

Kapcsolódó blogbejegyzéseink:

• „[A] művészi és színházi siker teljességében” 102 éve mutatták be Csehov Három nővérét Magyarországon, 2024. október 15.
• „Nem festett diplomatákat és politikusokat, hanem igaz embereket…” 100 éve hunyt el Bródy Sándor, író, publicista, 2024. augusztus 12.
• A kabátos ember. 170 éve, 1851. október 5-én született Ditrói Mór színész, rendező, színigazgató, 2021. október 5.
• Tolnay Klári emlékezete. 25 évvel ezelőtt hunyt el a kedvelt színésznő, 2023. október 27.
• A vitákat generáló, vitathatatlan jelentőségű életmű. 145 éve született Molnár Ferenc író, drámaíró, publicista, 2023. január 12.
• A színésznő és a történelem: Fedák Sárira emlékezünk. Munkák és napok – és kincsek. 33., 2020. október 26. rész

Jób Dániel 1945 k. Jelzet: KA 5291/3 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

Jób Dániel Aradon született 1879. december 22-én, Jób Ede és Bródy Sarolta (Bródy Sándor rokona) gyermekeként. A középiskola elvégzése után újságíróként, színikritikusként kezdte – eleinte sajtóperekkel, verekedésekkel és párbajokkal tarkított – pályáját. 1908-ban jelent meg Ifjúkor című novelláskötete, ami ismertté, elismertté és nagy reménységgé tette – későbbi sikeres rendezései mellett a színházi elfoglaltságai miatt meg nem írt irodalmi műveit mint veszteséget is számon tartották. 1909. júniusban szerződött rendezőként a Vígszínházhoz, munkáját egy tanulmányúttal kezdte. Rendezői munkásságát Max Reinhardt és Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij, és persze mindenekelőtt Ditrói Mór módszerei határozták meg – a tízes évektől haláláig Jób Dániel képviselte és fejlesztette tovább a Ditrói által kialakított, úgynevezett „vígszínházi stílust.”  

Első rendezése Lengyel Menyhért Tájfun című drámája volt, amellyel megalapozta hírnevét.

Lengyel Menyhért: Tajfun, bem.: 1909. október 30. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

A tízes években olyan magyar darabok kerültek színre Jób Dániel rendezésében a Vígszínházban, mint például A masamód, A Tündérlaki lányok (Heltai Jenő); A testőr, Farsang, Liliom, A hattyú, Az üvegcipő (Molnár Ferenc); A próféta, A táncosnő (Lengyel Menyhért); Györgyike, drága gyermek, Bella, Hermelin (Szomory Dezső); Kék róka (Herczeg Ferenc) és az Orgonavirág (Bródy Sándor).

• 
• 
• 
• 
• 

Edward Knoblauch Őnagysága ruhája című darabjának színlapjain tüntetik fel először külön is Jób Dánielt rendezőként – a nagy sikerű előadás Fedák Sári vendégjátéka volt.

Eduard Knoblauch: Őnagysága ruhája, bem.: Vígszínház, 1915. október 23. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

• 
• 
• 

A külföldi színművek közül Jób Dániel sikeres rendezései voltak még ebben az időben többek között a Pygmalion, a Candida (George Bernard Shaw), a Féltékenység és a Szenvedély (Petrovics Mihail Arcübasev).

Mihail Petrovics Arcübasev: Féltékenység, bem.: Vígszínház, 1917. szeptember 19. Színlap 1918. jan. 9. – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

1918-ban Jób Dániel saját művét is bemutatta a Vígszínház Őszi vihar címmel.

• 
• 
• 
• 

A darabja (amit később Bécsben is bemutattak) nem aratott osztatlan sikert, de rendezéseit a kritikák továbbra is a „zseniális”, „mintaszerű”, „stílusos”, „elsőrangú”, „finom”, „kitűnő” jelzőkkel illették, a Vígszínház színészeihez mérhető sztárrá vált. Miután Ben Blumenthal megvette a Vígszínházat Faludi Gábortól, 1921 szeptemberétől a gazdasági vezetés Roboz Imréhez került, a művészeti igazgató pedig Jób Dániel lett. Az első világháború utáni évtizedben a Vígszínház egyszerre küzdött a puszta fennmaradásért és a Jób Dániel nevével fémjelzett művészeti program megvalósításáért. Előbbi a háború okozta nehézségektől sújtott közönségtől függött, így a színház elsődleges célja ennek a mindennapi nehézségeit felejteni vágyó közönségnek a szórakoztatása, vigasztalása volt.

Jób művészi koncepciójának a más színpadokon már sikeres magyar szerzők új darabjainak bemutatása mellett talán leglátványosabb eleme volt Anton Pavlovics Csehov műveinek színre hozása. Az első a Ványa bácsi volt, 1920. május 8-án, Jób Dániel fordításában. A második a Három nővér 1922. október 15-én, a következő 1923. szeptember 29-én az Ivanov, és végül a Cseresznyéskert 1924. szeptember 13-án.

• 
• 

Jób igazgatóként mindegyik bemutató próbáit felügyelte, így lényegében mindegyiknél az ő szemléletmódja érvényesült.

A sikerekhez a színészek játéka mellett minden esetben hozzájárult a látvány, a lehető legnagyobb illúziót megteremtő színpadkép, amelyet Jób Dániel a díszlettervezővel és a rendezővel együtt alakított ki, gyakran úgy, hogy közösen kirándulást tettek a darabban megjelenő helyekre.

A Csehov-darabokon kívül a külföldiek közül az évtized legfontosabb vígszínházi bemutatói voltak Jób Dániel közreműködésével: John Gabriel Borkman (Henrik Ibsen); R.U.R. (Karel Čapek); Nagy Katalin (George Bernard Shaw); Nyu (Oszip Dümov); Úriemberek (John Galsworthy); Hat szerep keres egy szerzőt (Luigi Pirandello).
Mivel Jób kiemelten fontosnak tartotta, hogy a Vígszínház műsorának alapját magyar drámák adják, az ő művészeti igazgatása alatt természetesen maradtak a repertoáron a korábban már sikeres magyar szerzők, és csatlakoztak hozzájuk újak is. Az 1920-as években került színre többek között Hajó Sándor A pletyka; Herczeg Ferenc Aranyborjú, Majomszinház; Heltai Jenő A kis cukrászda, Arcok és álarcok: három egyfelv. (Karácsonyi vers, Az orvos és a halál, Menazséria); Szomory Dezső Gloria, Szabóky Zsigmond Rafael; Vajda Ernő Délibáb (Fata Morgana); Zilahy Lajos Csillagok; Fazekas Imre Madonna; Szenes Béla Nem nősülök!; Harsányi Zsolt A Noszty fiu esete Tóth Marival; Fodor László A diszelőadás, A templom egere; Móricz Zsigmond Úri muri és Hunyady Sándor Feketeszárú cseresznye című darabja.

Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye bem.: Vígszínház, 1930. november 6., Gömbaszögi Frida mint Irina és Jávor Pál mint Csaholyi. Fénykép. Levelezőlap. Jelzet: KA 7647/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

Az egyik legnagyobb színpadi sikert Mikszáth Kálmán A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényének Harsányi Zsolt-féle átdolgozott változata aratta, a magyar drámairodalom szempontjából az Aranyborjú és a Feketeszárú cseresznye voltak a legfontosabb bemutatók. A harmincas évek elejétől csökkent Jób saját hivatalos rendezéseinek száma, de az a gyakorlat, hogy az utolsó néhány próbát minden darab esetében személyesen felügyelte, nem változott.
Ennek az időszaknak az elején Jób kifejezetten optimistán nyilatkozott a színház lehetőségeiről. Úgy gondolta, hogy az ország magához tért a háború és a trianoni béke okozta sokkból, és elindult a fejlődés és gyarapodás útján, ezért a korábbi, főleg a szórakoztatásra koncentráló repertoárt is lassan leválthatja egy, az aktuális kultúrpolitikához is jobban illeszkedő, illetve nagyobb arányban komolyabb darabokat tartalmazó műsor. Ennek érdekében szerette volna folytatni az új magyar darabok színre hozásának gyakorlatát. Egy Erdélyi ciklusnak nevezett előadás-sorozatot is tervezett, amelyben az Erdélyi Helikon drámapályázatának nyertes műveit játszották volna; ebből azonban csak az első előadás került a nézők elé, ez Kós Károly Budai Nagy Antal című színműve volt, amelyet 1937. január 21-én mutattak be.

Ekkor lett a sajtóban nyilvánosan közbeszéd tárgya Jób magánélete is: 1934-ben párbajozott Brammer Pállal, az 1929-es év európai szépségkirálynőjének, Simon Böskének férjével. A pár válását 1935-ben mondták ki, Jób Dániel és Simon Böske 1938-ban házasodtak össze.

Simon Böske, született Simon Erzsébet (Keszthely, 1909. február 15. – Budapest, 1970. október 28.) az első magyar szépségkirálynő, akit 1929-ben Miss Európává is választottak. A kép forrása: Wikimedia commons

1935-ben megünnepelték Jób Dániel vígszínházi tagságának 25. évfordulóját, ekkor alapították meg a tiszteleti tagságot, amit ő kapott meg elsőként. Ez alkalomból a sajtóban sokan és elismerően méltatták személyét és munkásságát.

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár) 

Az összeállítás második része.

Felhasznált irodalom:

• Berczeli A. Károlyné: A Vigszínház műsora 1896–1949 (Színháztörténeti füzetek 33.), Budapest, OSZMI, 1960.
• Csiszár Mirella: Színháztörténet nagyítóval: források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához, 1920–1949, [Budapest], PIM, OSZMI, 2018.
• Lengyel György: A magyar színház monogámiája. Rendezői utak és stílusok 1923–1956. In: Színház, 38. évf. 8. sz. (2005. augusztus)
• Magyar Bálint: A Vígszínház története alapításától az államosításig: 1896–1949, Budapest, Szépirodalmi, 1979.
• Magyar színházművészeti lexikon, [főszerk. Székely György], Budapest, Akadémiai Kiadó, 1994.
• Simon Böske naplója [sajtó alá rend., az életrajzot írta] Szarka Lajos, Keszthely, Immánuel Magyar–Izraeli Baráti Társaság, 2017.
• Somló István: Kor- és pályatársak, [ill. Würtz Ádám], Budapest, Magvető, 1968.

Kapcsolódó blogbejegyzések:

• „[A] művészi és színházi siker teljességében”. 102 éve mutatták be Csehov Három nővérét Magyarországon, október 15.
• „Nem festett diplomatákat és politikusokat, hanem igaz embereket…” 100 éve hunyt el Bródy Sándor, író, publicista, augusztus 12.
• A kabátos ember. 170 éve, 1851. október 5-én született Ditrói Mór színész, rendező, színigazgató, október 05.
• Tolnay Klári emlékezete. 25 évvel ezelőtt hunyt el a kedvelt színésznő, október 27.
• A vitákat generáló, vitathatatlan jelentőségű életmű. 145 éve született Molnár Ferenc író, drámaíró, publicista, január 12.
• A színésznő és a történelem: Fedák Sárira emlékezünk, október 26.

Idén szeptember 11-én lett volna 80 éves Cs. Gyimesi Éva irodalomtörténész, nyelvész, a kolozsvári „Babeș-Bolyai” Tudományegyetem professzora, a BBTE Bölcsészkar Irodalomtudományi Tanszékének egykori vezetője, Pulitzer-díjas publicista, számos fontos szakkönyv és tanulmány szerzője, irodalomszervező, politikus. Ebből az alkalomból szerveztek egy emlékkonferenciát a Magyar Irodalomtudományi Intézet oktatói, név szerint Berszán István egyetemi tanár, Balázs Imre József docens és T. Szabó Levente egyetemi tanár. A konferencia programfüzete elérhető itt. A rendezvényen meghívott előadóként vettem részt. Előadásom Gyimesi Éva egyetemi szövegapparátusáról szólt, amelyet irodalomelmélet előadásain, szemináriumain és a szakkollégiumi foglalkozásokon használt, 1991 és 1997 között, illetve az ő tanári habitusának néhány mozzanatát elevenítette föl. Így témájából adódóan ez az előadás tovább színesíti Gyimesi Éva, a tanár és az ember portréját. Ennek szövegét közlöm az alábbiakban.

Cs. Gyimesi Éva a kilencvenes évek elején. A kép forrása: Facebook

Mi az irodalom?

Mivel kezdte Gyimesi Éva irodalomelmélet előadásait a kolozsvári egyetem bölcsészkarán 1991 őszén? Egy ma már klasszikus értékű művel: az 1943-ban született Terry Eagleton professzor Literary Theory. An Introduction című könyvével. Ha van olyan diszciplína, amelyet irodalomelmélet néven ismerünk, akkor nyilvánvalóan létezik valami, amit irodalomnak nevezünk. Eagleton a könyv bevezetőjében felteszi a kérdést: What is literature? Mi az irodalom? Ha nem kérdezik: tudom. Ha kérdezik: nem tudom. Meghatározhatjuk például így: az irodalom azon írások összessége, amelyek az emberi képzelőerő szülöttei: fiktív szövegek, nem felelnek meg a valóságnak, nem igazak betű szerint (writings which are not literally true). (Terry Eagleton: Literary Theory. An Introduction. Second Edition. Oxford, Blackwell Publishing, 1996, 1.) Azonban ez a próbálkozás az irodalom definíciójára már néhány rövid mondattal is megcáfolható. A 17. századi angol irodalom fogalma például magában foglalja Shakespeare, Webster, Marwell és Milton műveit, ezen kívül Francis Bacon esszéit, John Donne szentbeszédeit, John Bunyan spirituális önéletrajzát (A zarándok útja – The Pilgrim’s Progress), és Sir Thomas Browne összes írását. A 17. századi francia irodalom fogalmába tartoznak többek között Corneille és Racine színművei, La Rochefoucauld maximái, Bossuet gyászbeszédei, Boileau értekezése a költészetről, Madame de Sévigné lányához írott levelei, valamint Descartes és Pascal filozófiai írásai. A 19. századi angol irodalomhoz tartoznak Charles Lamb esszéi, de nem tartoznak oda Jeremy Bentham írásai; odatartoznak John Stuart Mill filozófiai művei, de nem tartoznak oda Charles Darwin vagy Herbert Spencer írásai. Az irodalom tehát koronként és helyenként változó tartalmú fogalom.

Egy másfajta kísérlet lehet az irodalom fogalmának definiálására, ha azt mondjuk, hogy az irodalmi műalkotásokra egy speciális, a hétköznapitól eltérő nyelvhasználat jellemző. Roman Jakobson, a strukturalista nyelvész és irodalomtudós mondása szerint a költészet egy szervezett erőszak a mindennapi nyelvvel szemben (an organized violence committed on ordinary speech). Az irodalom átalakítja, hatásosabbá, intenzívebbé teszi a nyelvet, szisztematikus alapon különbözővé teszi a hétköznapi beszédtől. Egy egész irodalomelméleti irányzat épült erre a definícióra az 1920-as, 30-as években, az orosz formalizmus, amelyet Jakobson neve mellett Viktor Sklovszkij, Borisz Eichenbaum, Oszip Brik, Jurij Tinyanov és Borisz Tomasevszkij neve fémjelez. Napjainkban is időtálló kulcsfogalma ennek az irányzatnak az osztranyenyije, amelyet latin-magyar műszóval úgy is nevezünk, hogy defamiliarizáció (különössé tevés). A formalizmus a lényeget tekintve egy nyelvészeti alapú irodalomtudományt jelentett, amelyet egy tisztán materialista irodalomelméletként vezettek be. Az irodalmi mű e szerint a koncepció szerint nem eszmék hordozója, nem is a társadalmi valóság tükrözője, végképp nem valamiféle transzcendentális valóság megjelenítője, hanem egy materiális tény, amelynek szerkezeti felépítése és működése a gépekhez hasonlóan tanulmányozható. Ám e formalista kör vezetője, Jakobson elég hamar kiábrándult a bolsevik rendszerből, és megfogalmazta később híressé vált aforizmáját: A jelentés nélküli nyelvészet értelmetlen (Linguistics without meaning is meaningless). Jakobson Amerikában végzett nyelvészeti kutatásai a nyelv kommunikációs funkcióira, a nyelvi és nem nyelvi jelekre irányultak. Ezáltal a modern szemiotika, információelmélet egyik megalapítójának számít.

A szemiotika eszmeköre pedig az irodalom egy harmadik definíciójához vezet el bennünket. Ez is megkérdőjelezhető, természetesen, az előző kettőhöz hasonlóan. Az irodalmi szövegekben sajátos szemiózis, jelképződés, jelentésképződés figyelhető meg. Gyakoriak a hétköznapi jelentések mellett az átvitt értelmű, figuratív jelentések. A szóképek, alakzatok szinte minden irodalmi szövegben jelen vannak, és gyakran rendszert, valamilyen nagyobb jelentésuniverzumot is alkotnak. Valamennyi szókép közül talán legősibb és napjainkig legnépszerűbb a szimbólum. A középkor és kora újkor irodalmát egyfajta általános, univerzális szimbolizmus jellemezte. A szimbolizmus egy újabb formája a 20. század eleji avantgárd irodalomban jelent meg, legújabb formája pedig a neoavantgárd irodalmi szövegekben. Az itt röviden felvázoltak alapján ezt a definíciót stilisztikai alapú definíciónak is nevezhetjük. Eszerint az irodalmi szövegekben az egyes szavak, kifejezések sajátos „helyi értékkel” bírnak: az irodalomban még fontosabb a hangulati érték, stílusérték, mint a hétköznapi nyelvhasználatban.

Gyimesi Éva Emlékkonferencia, második nap. A képen balról jobbra: T. Szabó Levente, Balogh F. András, Tóth Zsombor és Gábor Csilla. Szerző felvétele

Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer

A korszerű műelemzés legfontosabb szempontjait Gyimesi Éva elsősorban Hans-Georg Gadamer filozófiai hermeneutikájából kiindulva vázolta fel számunkra. Gadamer Igazság és módszer című műve, amelyben ezt a hermeneutikai koncepciót részletesen kidolgozta, Heidegger filozófiájából indul ki. Heidegger létfilozófiai írásaiban kezdeményezte ennek a megalkotását, de nem vitte végbe. Gadamer célja tulajdonképpen az emberi megértés természetének a megvilágítása. A hermeneutika, amint rögtön a fogalom bevezetésekor Gyimesi tanárnő is kihangsúlyozta, a keresztény bibliamagyarázat, bibliaértelmezés hagyományából származik. Gadamer említett művében a hermeneutikai kör fogalma, a részekből az egészre való következtetés, majd ismét visszatérés a részekhez, így jutva el a megismerés egyre magasabb fokára, a keresztény hagyományok kontextusában az immanens és transzcendens világ kapcsolatára is utal. Az „egész” fogalma túlmutat a vizsgált, elemzett irodalmi szöveg korpuszán, és Gadamer filozófiája szerint az irodalmi műveket is valamiképp hasonlóan értjük meg, mint a Szentírást. Az egész ebben a filozófiai hermeneutikában a minden létező szöveg archetípusaként létező isteni értelmet, az örök Igét, a Teremtő örök tervét is jelenti, amelyben az egész történelem benne foglaltatik, ab initio ad finem, kezdettől fogva a végezetig. Az előítélet fogalma pedig, amelyből a megértésre törekvő szubjektum kiindul, itt nem csupán a korábban már megtanult ismereteket tartalmazza, hanem a Teremtőtől készen kapott, belénk öntött tudást is (scientia infusa), amely az ősszülőktől maradt ránk. Gadamer szerint a megértés elsősorban nem a szubjektumon alapszik, hanem az objektív valóságon. A platóni dialóguselv fogalomkörére is utal: „valami oda van téve középre”, ahogy a görögök mondották, amelyből a beszélgetőpartnerek részesednek. A dolog igazsága kapcsolja össze új közösséggé a beszélgetőpartnereket. Hasonlóképpen, az olvasó, a befogadó is dialógusba kerül a művel a megértés során: a szöveg megszólít bennünket, interakcióba lépünk vele. Gadamer szerint ilyenkor teljes joggal szólhatunk hermeneutikai beszélgetésről. (Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer. Egy filozófiai hermeneutika vázlata, Budapest, Gondolat, 1984, 272.) Az Igazság és módszer harmadik része tárgyalja részletesen az itt röviden felemlített gondolatokat (Harmadik rész, 2. b. Nyelv és verbum). Lássunk most ebből két rövid részletet:

Roland Barthes: A szöveg öröme

A szöveg és olvasó, befogadó viszonyának jellemzése kapcsán fontos volt még Gyimesi Éva előadásain, szemináriumain a francia esszéista, filozófus, nyelvész, kritikus, Roland Barthes irodalomelméleti tanulmánya, A szöveg öröme. Barthes eme írása szerint a nyelv az irodalmon innen helyezkedik el, a stílus viszont már az irodalmon túl. A stílus, azaz a képek, az előadásmód, a szókincs, motívumkincs, toposzok révén az író saját személyiségét, múltját, testét, lelkét viszi bele az irodalmi szövegbe. A stílus fogalma egy öntörvényű nyelvezet kialakulását jelenti, amely a szerző saját életéből, magánmitológiájából táplálkozik: a saját stílus kialakulása az a titkos folyamat, amelynek során a szerző tudatában a szavak és a dolgok első ízben kapcsolódnak össze párokba. Ezt a folyamatot az író, költő részéről az ihlet, ihletettség jellemzi, az olvasó, befogadó részéről pedig, aki tapasztalt, művelt olvasóként a szövegen keresztül képes belelátni ebbe a magánmitológiába, az öröm, a gyönyör, a meghatottság. Barthes itt kitér az öröm – gyönyör fogalompár részletesebb jellemzésére is. A francia nyelvben, ugyanúgy, mint a magyarban, az öröm inkább spirituális jellegű, tisztább, felsőbbrendű, a gyönyör pedig nyersebb, inkább testi jellegű. Beleveszve a szöveg közegébe (nem mögötte, Deus ex machinaként) mindig ott van a másik ember, a szerző. Az értő olvasó intim, családias viszonyba kerül a szöveggel, a szöveg révén pedig a szerzővel.

Szövegközpontú műelemzés. Close reading

A korszerű műelemzés szövegközpontú, azaz elsősorban a szövegből indul ki, a szövegre irányul. A szerzővel csak annyiban foglalkozik az elemző, amennyiben az valóban fontos a mű megértése céljából. A jó műelemzés nem jelenti azt, hogy az elemző mindent el akar mondani a szóban forgó irodalmi műről, hanem azt jelenti, hogy előfeltevéseinkből kiindulva választunk egy szempontot az elemzéshez, és a választott szempont szerinti jelentésirányt követjük végig a szövegben az elemzés során. Iskolás módon fogalmazva a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy műelemzést valahogy ehhez hasonlóan vezetünk be: „Ez a vers/ elbeszélés/ regény/... kínálja azt a szempontot, hogy...” Ez természetesen nem valami állandósult formula, hanem a gyakorlatban legtöbbször azzal helyettesíthetjük, hogy megmutatjuk az első helyet a szövegben, ahol az általunk választott szempont, jelentésirány megfigyelhető. A jó műelemzés tehát nem teljességre törekvő, hanem aspektuális. Ide, a korszerű műelemzés módszertanához kapcsolódik a szoros olvasás (close reading) fogalomköre, amely egy rövidebb szöveg, szövegrészlet többszöri figyelmes olvasás nyomán való interpretálását, magyarázatát jelenti. A szoros olvasás módszerében fontos szerepe van a szintaxisra és a szóhasználatra való odafigyelésnek is.

Cs. Gyímesi Éva: Teremtett világ. Rendhagyó bevezetés az irodalomba, Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 1983. Címlap – Törzsgyűjtemény

Jacques Derrida: Grammatológia

A legújabb kori műelemzések szövegközpontúsága, a nyelvészeti, jelentéstani kiindulópontú műelemzések módszertana, fogalomvilága jellemző módon a francia filozófus, Jacques Derrida Grammatológia című művéhez is elvezeti a posztmodern kor irodalomtudósait. Derrida filozófiai és irodalmi módszere a dekonstrukció, talán legfontosabb fogalma az elkülönböződés (différance), amellyel a dolgok, a létezők különbözőségét hangsúlyozza, a hagyományos filozófiai rendszerek középpont-fogalmával szemben. Nála a szubjektum sem centrum, hanem bizonyos konstrukciók állandóan változó összessége. Kiemelten foglalkoztatta a nyelvek kérdésköre, írástörténettel is foglalkozott, és ezen az úton haladva mégis elég sokat foglalkozott a filozófiai rendszeréből kihagyott középpont kérdésével is, hiszen már a mű címe is, az első rész előtt álló mottókkal együtt a nyelv és az írás ősiségére, természetfölötti eredetére utal:

A mottók után, rögtön az első bekezdésben bevezeti a szerző az etnocentrizmus és a logocentrizmus fogalmát, amelyek a műben számos helyen szerepelnek, mindig tagadó, negatív kontextusban, de gyakori jelenlétükkel a tagadás révén is folyton visszautalnak a posztmodern előtti, „premodern” filozófia alapfogalmaira és értékrendjére.

Gyimesi Éva tanári habitusa

Gyimesi tanárnő irodalomelmélet előadásain azzal a kérdéskörrel is foglalkozott, hogy az egyetemi életben az oktatás, tanítás, gyakorlati célú ismeretátadás mellett mindenképp helye van az erkölcsi nevelésnek is. Kiváló tájékozottságára vall, hogy ehhez már 1991 őszén igénybe vette Karl Jaspers Az egyetem eszméje című tanulmányát is, amely akkor alig egy éve, 1990-ben látott napvilágot magyar nyelven, Gáspár Csaba László fordításában. E tanulmánynak A nevelés című alfejezetében Jaspers a nevelés három alapformáját említi: skolasztikus nevelés, mester általi nevelés és szókratészi nevelés. A szókratészi nevelést tartja leginkább megfelelőnek az egyetemek számára. Az egyetemi képzés szintje ugyanis azt jelenti, hogy a tanár és a diák az értelem dolgában azonos nívón áll. A diákok már nem gyerekek, hanem felnőttek, akik már érettek az önmagukkal szembeni teljes felelősségre. A tanárok nem utasításokat osztogatnak, nem személyes irányítást nyújtanak. Ám ennek vannak veszélyei is. Mivel ez az élet csak a saját felelősség alapján gyarapodik, ezért már a diák is önmagára van utalva. Megvan a szabadsága arra is, hogy elkallódjék. Az egyetem így oda juthat, hogy többé-kevésbé magasan képzett bűnözőket ad a társadalomnak. (Karl Jaspers: Az egyetem eszméje Ford. Gáspár Csaba László. In: Csejtei Dezső – Dékány András – Simon Ferenc (szerk.): Ész, élet, egzisztencia, Szeged, Társadalomtudományi Kör, 1990, 227–228.)

Søren Kierkegaard keresztény egzisztencializmusa szintén fontos téma volt az irodalomelmélet órákon. E filozófiai rendszer alapfogalma, a létbe vetettség azt jelenti, hogy az emberi lét nagyon sok lehetőséget rejt magában; sokkal többet, mint amennyit valóra is tudunk váltani életünk során. Minden ember személyes felelőssége az, hogy a talentumaiból mit és mennyit kamatoztat. Ugyanúgy, mint Kierkegaard Vagy-vagy című főművében, ez a problémafelvetés Gyimesi Évánál sem egy parttalan dilemma volt. A dán filozófushoz hasonlóan ő is pozitív jelentésirányt adott neki: használjuk jóra a nekünk adatott időt, napjainkat, éveinket. Feltétel nélkül hitt abban, hogy minden ember nevelhető. Az erkölcsi nevelésben pedig nagy szerepe van a tanár erkölcsi habitusának. Az alázat fontosságát hangsúlyozta nem egyszer. Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébánosról, aki ebben az időben a gyóntatója is volt, azt tartotta, hogy benne igen sok és komoly, őszinte alázat van, és ezért nagyra becsülte őt. Néha ünnepélyes, néha kissé archaikus beszédstílus jellemezte. Ez nála főként nemzedéki sajátosság volt. A frontális módszert gyakorolta leginkább, nemcsak katedráról prédikált, hanem bejött a padsorok közé is; a már meglévő alapokra igyekezett az új ismereteket ráépíteni. De mikor ez nem volt lehetséges, egy kis mosollyal rendszerint így szólt: „Itt most hadd segítsek egy kicsit”. Aztán elmondta azt, amit ott és akkor nem tudott közvetlenül hozzákapcsolni a már meglévő ismereteinkhez. Nagyon lelkes előadó volt, megvárta, kereste a pozitív visszajelzést a hallgatói részéről, és addig fogalmazta újra a közlendőit, míg valóban sikeres nem lett a kommunikáció. Sokat publikált, örökösen élt benne a közlés vágya. Ezt az attitűdöt tanítványaiban is sokra becsülte. Ugyanakkor emiatt lelkifurdalása is volt, és magánbeszélgetésben többször is mondta, hogy úgy érzi, hatalmas gőg van benne, és ettől meg kell szabadulnia. Ilyen igényes szemmel nézte magát. Az igazságot kereste mindig, az volt számára a legfontosabb. Egy percig sem volt kétséges előtte, hogy érdemes becsületesen élni. Én úgy gondolom, hogy a rengeteg értékes gondolat között, amelyet közölt velünk, tanítványaival, később barátaival, pályatársaival az évek során, alighanem ez volt a legfontosabb, amelyet nem szavakkal, hanem puszta jelenlétével adott át nekünk.

Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)

120 évvel ezelőtt, 1905. december 15-én született a kétszeres Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, érdemes és kiváló művész, a Zeneakadémia legendás zeneszerzéstanára, Farkas Ferenc (1905–2000). Tanulmányait a Zeneakadémián Siklós Albertnél (1878–1942) és Weiner Leónál (1885–1960), majd ösztöndíjasként Rómában, a Santa Cecilia Akadémián Ottorino Respighinél (1879–1936) folytatta. Hosszabb külföldi tartózkodását követően a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskolában tanított, majd 1943-ig a kolozsvári Állami Zenekonzervatórium zeneszerzéstanára volt, ahol később egy ideig az igazgatói feladatokat is ellátta. Kolozsváron ráadásul ebben az időszakban az ottani Nemzeti Színháznál karigazgatóként is működött. Ezt követően 1945 és 1946 között a budapesti Operaház karigazgató-helyetteseként dolgozott, majd a székesfehérvári zeneiskola igazgatója lett.
Pedagógusi pályafutása aranykorának az 1949 és 1975 közötti időszakot tekinthetjük, amikor a Zeneakadémia zeneszerzés tanszakának vezetőjeként és tanáraként olyan, később jelentős pályát befutott komponistákat tanított, mint Ligeti György (1923–2006), Kurtág György (1926), Kocsár Miklós (1933–2019), Durkó Zsolt (1934–1997), Bozay Attila (1939–1999), Szokolay Sándor (1931–2013), Petrovics Emil (1930– 2011) vagy Jeney Zoltán (1943–2019).
A sokoldalú zeneszerző szinte valamennyi zenei műfajban alkotott, amelyet hátrahagyott életműve is tanúsít: operákat, zenekari és versenyműveket, miséket és kantátákat, kórusműveket, dalokat, kamara- és szólóműveket, színpadi kísérőzenéket, valamint filmzenéket is. A zeneszerző hagyatékát 2015-ben fia, a külföldön élő karmester, Farkas András (1945) ajándékozta a nemzeti könyvtár zenei gyűjteményének, amely nem csupán a Farkas-életmű óriási zenszerzői termését – több, mint 800 kompozícióját –, de jelentős sajtódokumentációt és a komponista levelezését is magába foglalja. A gyűjtemény egyes unikális példányai között ráadásul más zeneszerzők egy-egy művét is megtalálhatjuk – nem csupán egykori mestere, a nemzetközi hírű olasz zeneszerző, Ottorino Respighi néhány soros autográfját, de tanítványai és pályatársai művei közül is néhányat.

Farkas Ferenc és Ottorino Respighi Rómában (1929). A kép forrása: Farkas Ferenc hivatalos honlapja

Farkas római tanulmányútja idejéből származik az a kézirat, amely mestere és Farkas Ferenc kézírásában maradt fenn. A dokumentum a zeneszerzésórák mementójaként egyfajta stílusgyakorlatot rögzít: Farkasnak Paolo Quagliati (c. 1555–1628) villanelájára – egy olasz, reneszánsz népies dallamra – kellett változatokat írnia. A lenti kottakézirat kezdetén a Quagliati-mű részlete látható Respighi kézírásában.

A zeneszerzésórák egyik mementója: a Quagliati-mű Respighi kézírásával, alatta pedig a fiatal Farkas feldolgozásának variációi láthatók. Jelzet: Ms. mus. 18.177 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Római tanulmányainak unikális dokumentuma mellett néhány saját tanítványának kézirata is fennmaradt Farkas Ferenc hagyatékában.
Kocsár Miklós, aki 1954-ben, 21 évesen került Farkas Ferenc osztályába, egy kedves zongoraművel tisztelgett egykori mestere előtt 90. születésnapján. Az Omaggio á Ferenc Farkas című zongoraműve első oldalán az alábbi ajánlást olvashatjuk 1995. október 8-i dátummal: „Szeretett mesterem, Farkas Ferenc 90. születésnapjára”.

Kocsár Miklós: Omaggio per Pianoforte – Farkas Ferenc 90. születésnapjára. Jelzet: Ms. mus. 18.179 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A hagyaték Farkas két nagy tanítványa – a második világháborút követő időszak két legfontosabb zeneszerzője –, Kurtág György és Ligeti György egy-egy különleges kéziratát is megőrizte. Bár a Zeneakadémián először mindketten Veress Sándor (1907–1992) zeneszerzésosztályába kerültek – ahol Ligeti 1945 őszén, Kurtág pedig 1946-ban kezdte meg tanulmányait –, Veress 1948 végi távozása után végül mindketten Farkas növendékei lettek. A nemzetközi zeneéletben is elismertté vált zeneszerzők Farkas-hagyatékban fennmaradt kéziratai más-más szempontból tekinthetők jelentősnek. A Bihari román táncok Ligeti-féle átirata azért is bír nagy jelentőséggel, mert bár a zeneszerző fiatalkori műveinek jegyzékében szerepel, a szakirodalom azonban mindeddig nem tudott a különleges kézirat hollétéről.

A Bihari román táncok Ligeti-féle feldolgozása Farkas Ferenc hagyatékában. Jelzet: Ms. mus. 17.611/a/4 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kurtág György 1992. márciusi datálású kézirata Farkas Ferencnek szóló ajánlást tartalmaz: a ... Még az édes méz is... című kompozíció feliratán az alábbi sorok olvashatóak: „a nehéz napokban szeretettel / Farkas Ferencnek.” A mű mellékleteként – amelyet valószínűleg Farkas később csatolt a kompozícióhoz – Kurtág György egy korábbi, Farkas Ferencnek szóló rövid levele található. Az 1973-as datálású (válasz)levélben Kurtág köszönetet mond mesterének, s mint írja: „Köszönöm soraidat és köszönöm azt, ahogy a szakmát vezetéseddel megtanulhattam.” A Farkas-hagyatékban őrzött Kurtág-mű egyébként nem ismeretlen, hiszen a nyomtatásban is megjelent Játékok hatodik füzetének a 27. darabja.
A most előkerült Kurtág-kézirat azért is különleges, mert a 2026-ban születésének 100. évfordulóját ünneplő zeneszerző művei közül a nemzeti könyvtár zenei gyűjteménye ezen kívül csak egyetlen Kurtág-kézirattal büszkélkedhet: az op. 11-es Pilinszky János verseire írt 4 dal kéziratos partitúrájával (Ms. mus. 6060). Másolói példányban ugyan, de Kurtág autográf bejegyzéseit tartalmazó op. 1-es 1. vonósnégyes partitúrája is érdekes dokumentuma az állománynak (Ms. mus. 12.773).

Kurtág György: „... Még az édes méz is...” – a Játékok hatodik füzetének zongoradarabja Farkas Ferenc hagyatékából. Jelzet: Ms. mus. 18.182. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Rajtuk kívül Farkas személyes-szakmai kapcsolatainak dokumentumaként Pongrácz Zoltán és Takács Jenő egy-egy kézirata is fennmaradt a gazdag gyűjteményben.
A Kodály-tanítvány Pongrácz Zoltán, az elektronikus zene magyarországi úttörőjének egyik fiatalkori kompozíciója, Az ördög ajándéka című egyfelvonásos táncjáték részlete – az I. kép, 4. jelenetének – zongorakivonata szintén a Farkas-hagyaték része. Kérdéses azonban, hogy hogyan és miért pont ennek a korai kompozíciónak a kézirata került Farkas tulajdonába.

Pongrácz Zoltán: Az ördög ajándéka című táncjáték részletének zongorakivonata Farkas Ferenc hagyatékából. Jelzet: Ms. mus. 18.181. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A bécsi Zeneakadémián tanult Takács Jenőt Farkassal személyes-szakmai kapcsolatukon túl közös érdeklődési körük is összekötötte: szinte mindketten egy időben kezdek el élénken foglalkozni a korábbi korok, jelesül a 17. század kottakézirataival és készítettek belőlük átiratokat. A Farkas-hagyatékban megőrzött Takács-autográf bal oldalán olvasható bejegyzés szerint a kotta tartalma „Takács Jenő Régi magyar zenetörténeti emlékek című előadásának végén zongorán játszandó”. A „Soproni kottáskönyv”-ből származó zenei anyagot, mint a kéziraton olvasható: „másolta és a Magyar Rádió részére kiválogatta Takács Jenő”. Nem tudható, hogy hogyan juthatott Farkas birtokába a Soproni kottáskönyv Takács által lemásolt foliópárja, az viszont bizonyos, hogy Farkas is készített feldolgozást az említett könyvben található dallamokból, mégpedig a Régi magyar táncok a XVII. századból című kompozíciójának első tételében.

Válogatás a Soproni daloskönyv dallamaiból Takács Jenő kézírásában Farkas Ferenc hagyatékából. Jelzet: Ms. mus. 18.180 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Bár a 2015-ben a nemzeti könyvtár zenei gyűjteményében elhelyezett hagyatékrész – még – nem tartalmaz fényképeket, a Színháztörténeti és Zeneműtár színházi gyűjteményében található néhány olyan felvétel, amely szorosan kapcsolódik a zeneszerző működéséhez: ezek közül két fényképet érdemes kiemelni, amelyen maga Farkas is szerepel. Az egyik Verdi Aidájának 1942. május 19-i kolozsvári előadásán került megörökítésre, ahol Farkas mint karigazgató szerepel a szereplőgárda és a karmester, a kolozsvári Magyar Opera igazgatója, Vaszy Viktor (1903–1979) társaságában.

Farkas Ferenc, Vaszy Viktor és a szereplőgárda tagjai Verdi Aidájának 1942-es kolozsvári előadásán. Jelzet: SZT KA 3545/7 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A másik dokumentum szintén a színháztörténeti gyűjteményben, ám annak feldolgozatlan anyagrészéből került elő idén. Az 1958 májusa végén, Farkasék otthonában rögzített felvétel nagy valószínűséggel a Vők iskolája című operett előadása után készülhetett. A fényképen a zeneszerzőn kívül felesége, Kammel Margit és fia – az örökös, Farkas András –, a rendező, Egri István, valamint a szereplőgárdából Zentai Anna, Thúry Éva és Fónay Márta is szerepel.

Farkas Ferenc családjával és a Vők iskolája szereplőgárdájával az 1958. május 31-i előadás után a zeneszerző otthonában. Jelzet: SZT KA 13.127 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A 120 éve született Farkas Ferenc életműve előtt a nemzeti könyvtár a zeneszerző kottakéziratból egy 120 tételes válogatással tiszteleg Copia elnevezésű online tartalomszolgáltatási felületén. A kéziratos anyag közzétételének engedélyezéséért fiának, Farkas Andrásnak tartozunk köszönettel.

Laskai Anna
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

• Farkas Ferenc hivatalos honlapja
• Gerencsér Rita: Kocsár Miklós. Magyar zeneszerzők 13., Budapest, Mágus Kiadó, 2001.
• Halász Péter: Kurtág György. Magyar zeneszerzők 3., Budapest, Mágus Kiadó, 1998.
• Kovács Ilona: Pongrácz Zoltán. Magyar zeneszerzők 29., Budapest, Mágus Kiadó, 2004.
• Friedemann Sallis: An Introduction to the Early Works of György Ligeti, Köln, Studio, 1996.