A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából Kézirattárunk egykori vezetőjére, Halász Gábor (Budapest, 1901 – Balf, 1945) íróra emlékezünk.

Halász Gábor. Amatőr felvétel. In: Délibáb, 8. évf. 9. sz. (1934. február 24.), 41. – Törzsgyűjtemény

Halász Gábor (1901–1945) emléktáblája a nemzeti könyvtárban. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Lukinich Imre. In: Pásztortűz, (14. évf. 8. sz. (1928. április 22.), 177. – Törzsgyűjtemény

Fitz József, az OSZK főigazgatója (1934–1945). In: A Könyvtáros, 13. évf. 6. sz. (1963. június 1.), 335. – Törzsgyűjtemény

A Vallás- és Közoktatási Minisztérium 1944. július 11-i hatállyal Halász Gábort nyugdíjazta. Fitz kezéből minden eszközt kivettek, hiába minden eddigi kérvénye, felterjesztése az egykori beosztott és mindenkori barát érdekében.

Halász Gábor, nagy magyar literátor 1945 februárjának ismeretlen napján a balfi táborban elhunyt.

Földesi Ferenc
(Kézirattár)

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívására Hírességek környezete címmel tartott előadást  a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tudományos kutatója 2026. március 24-én Kolozsvárott. Expozéjában a múlt századfordulós illusztrált sajtóban megjelent enteriőrképekből válogatott, és egy több éves kutatás főbb szempontjait ismertette, főbb eredményeit foglalta össze.

Dede Franciska, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tudományos kutatója Hírességek környezete címmel tartott előadást az Erdélyi Múzeum-Egyesület meghívására 2026. március 24-én Kolozsvárott. Fotó: Egyed Emese

A 19. században a közönség egyre jobban érdeklődött a híres kortársak magánélete és környezete iránt, amelyen keresztül megismerhetőnek vélték az illető(k) belső természetét. A technika fejlődésének köszönhetően már nemcsak műteremben készültek felvételek, hanem a fényképész belépett a hírességek otthonába is. Az illusztrált sajtó közvetítésével pedig egyre szélesebb közönséghez jutottak el a felvételek és a hozzájuk kapcsolódó szövegek. A fotográfus kameráján és a lapok cikkein keresztül az olvasók bepillanthattak a celebritások privát tereibe és magánéletébe is. A hírességek pedig érdekelték (és érdeklik) a közönséget: a születési elit tagjai éppúgy, mint a szellemi elit tagjai. Utóbbiak esetében a közvetlen környezetet az alkotás meghatározó terének tekintették. Ahogy Herczeg Ferenc lapja írta a Magyar írók otthonukban című sorozat megindításakor:

Az író híres emberré válásával az írói otthon – egyfajta gondolattársítással – a nagyközönség számára a(z élet)mű és ezáltal a szerző tükre lesz, és éppúgy hozzátartozik az írói önreprezentációhoz, mint a megjelenés, testtartás, gesztusok stb. S bár ebben a sorozatban a „tollforgató kedvencekről” volt szó, mindez éppúgy igaz a képzőművészek műtermére, a politikusok dolgozószobájára, az előadóművészek otthonára is. Sőt, az arisztokrácia fővárosi palotái és vidéki kastélyai is sokat elárul(hat)nak főrangú lakóikról.

Az előadás egyik diája

Az előadás a különböző terek, helyiségek, a különböző berendezési és dísztárgyak vizsgálata mellett kitért arra is, hogy a felvétel milyen távolságból, milyen beállításban készült. Foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mit tartott fontosnak megmutatni a fényképész, mit emelt ki a képhez tartozó szöveg szerzője és mit mutatott meg közvetlen környezetéből maga az arisztokrata, a politikus, a művész vagy író, és esett néhány szó arról is, hogy kik készítették a képeket és kik írták a szövegeket.

Az előadás után rövid beszélgetésre is sor került.

A kutatás eddigi eredményeit lásd:

• Dede Franciska: Magyar írók otthonukban. Az Uj Idők sorozata 1903–1913. In: Magyar Művészet 2023/6, 34– 45.
• Dede Franciska: „a szoba mindig igazat mond” Politikusok (dolgozó)szobái múlt századfordulós képes lapokban (megjelenés folyamatban)

Dede Franciska
(Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Major Henrik karikatúrája Tóth Árpádról (A Tevan Kiadónál 1913-ban Békéscsabán megjelent kötet 2007-es, a Tevan Alapítványnál megjelent, facsimile kiadásának részlete). A kép forrása: Nyugat 100 honlap

A kétségkívül és vitán fölül nagy, de szerény és halk szavú költő életműve a magyar irodalom talán legegységesebb hangú költészete. Babits Mihály ritkaságát is kiemeli, azt az egységességében rejlő harmonikusságot, amely Berzsenyivel, Kölcseyvel rokonítja Tóth Árpád költészetét:

Tóth Árpád: Tavaszi elégia. Szerzői autográf. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Tóth Árpád, Beck Ö. Fülöp, Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Osvát Ernő, Gellért Oszkár. A budapesti múzeumkertben (Budapest, 1923. május 30.) Fotó: Török Sophie; az eredeti, sérült üvegnegatívról készített digitális kép – Kézirattár. A kép forrása: Nyugat 100 honlap 

Tóth Árpád: Egy pisztoly csattant el. Szerzői autográf In: Nyugat, 20. évf. 22. sz. (1927. január 1.) 21. évf. 22. sz. (1928. november 16.) – Elektronikus Periodika Archívum

Tóth Árpád arcképe. In: Nyugat, Tóth Árpád-emlékszám), 21. évf. 22. sz. (1928. november 16.) – Elektronikus Periodika Archívum 

———

Tóth Árpád Hajnali szerenád című kötetének borítója (Budapest, Nyugat kiadás, 1913.) – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Nyugat 100 honlap 

Tóth Árpád műfordításai a magyar irodalom remekei, Babits szerint „a legszebb magyar vers” Shelley Óda a nyugati szélhez című költeménye Tóth Árpád fordításában. Babits Mihállyal és Szabó Lőrinccel megalkották a magyar Baudelaire-kötetet, A romlás virágait (1923). Az ő fordításában ismerjük Arthur Rimbaud versét, A magánhangzók szonettjét és Paul Verlaine Őszi chansonját. Bár Babits és Kosztolányi mellett ő is a „szép hűtlenekhez” tartozott, fordításaiban nemzedéktársainál nagyobb mértékben törekedett az eredeti visszaadására. Egyikük, Szabó Lőrinc, szintén a műfordítás mestere, aki Tóth Árpád összes verseit 1935-től több kiadásban nagy gondossággal rendezte sajtó alá, így írt barátja műfordítói munkásságáról:

A Nyugat folyóirat Tóth Árpád-emlékszámának címlapja, 21. évf. 22. sz. (1928. november 16.)  – Törzsgyűjtemény

Mann Jolán, szerk.
(Főigazgatói Kabinet)

Az MTA PAB Neveléstörténeti Munkabizottsága, a Magyar Pedagógiai Társaság Neveléstörténeti Szakosztálya, a PTE BTK, valamint a PTE KPVK 2026. február 19–20-án Töprengések a nőtörténet-írás körül II.: Új utak és eredmények a nőtörténeti kutatásokban címmel szervezett tudományos konferenciát. Az esemény a nőtörténeti kutatások különböző megközelítéseit kívánta egy térbe hozni: a történettudomány, az irodalomtörténet, a neveléstörténet és más diszciplínák felől vizsgálta a nők társadalmi szerepeit, életútjait és reprezentációit. Az előadások a kora újkortól a 20. századig terjedő időszakot ölelték fel, az előadók pedig többféle forrástípust – sajtóanyagokat, egodokumentumokat, büntetőjogi iratokat és irodalmi műveket – vontak be elemzéseikbe.
Az irodalomtörténeti szekcióban elhangzott Női tapasztalat és szerzői önpozicionálás Kádár Erzsébet Reggeltől estig című novellájában című előadásban egy kevéssé ismert szerző életművének egy központi darabján való vizsgálata történt. Kádár Erzsébet a két világháború között elsősorban novellistaként és kritikusként, illetve kiadói lektorként volt jelen; prózája és kritikái egyaránt egy rendkívül következetes esztétikai normarendszert rajzolnak ki.

Kádár Erzsébet Reggeltől estig című díjnyertes novellája a Nyugat tartalomjegyzékében. Nyugat, 29. évf., 2. sz. (1936). Címlap – Elektronikus Periodika Archívum
Kádár Erzsébet: Harminc szőlőskosár, [Budapest], Franklin Társulat, 1944. Borító. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Kritikai írásaiban visszatérően megfogalmazott elv a „tiszta stílus”, amely „ellenálló anyagként” kényszeríti munkára az írót, és amelynek feltétele a szöveg belső arányainak és összefüggéseinek tudatos kialakítása. Ez a pozíció számára a megélt tapasztalatok olyan megformálását jelentette, amely távol marad a nagyívű érzelmi hatáskeltéstől – az irodalmi értéket elsősorban nem a feldolgozott élmények intenzitásában, hanem azok nyelvi és szerkezeti kidolgozottságában látta. A Reggeltől estig című novella ennek a poétikai magatartásnak egy különösen jó példája. Ugyan egy megcsalásból kialakuló házassági krízis alaphelyzetéből indul ki, mégsem a konfliktus drámai fokozása áll a cselekmény középpontjában: sokkal inkább a női főszereplő, Zsuzsanna felismeréseit rögzíti, ezáltal pedig a női tapasztalat egy visszafogott, analitikus beszédmódban artikulálódik.
A narrációban több olyan kép is megjelenik, amelyeken keresztül a főszereplő saját helyzetére tekint. Amikor Zsuzsanna szembesül férje hűtlenségével, saját magát is mintegy kívülről kezdi látni „kékszövet háziruhájában, halvány hajkoronájával, szomorkás madonnaarcával”. A leírás egyszerre konkrét és jelképes. A „madonnaarc” egy olyan, a kultúrában jól ismert női szerepet idéz fel, amely a tisztasághoz, az önfegyelemhez és az önfeláldozáshoz kapcsolódik – Zsuzsanna ebben a pillanatban az ismerős szerep, a polgári decens nő szerep keretei között látja önmagát.
Ez a kép azonban hamarosan elmozdul: a történet előrehaladtával egyre több jel utal arra, hogy ez az önértelmezés megbomlik. Egy későbbi jelenetben a feszültség „fátyolt von” a szereplők közé, majd ez a fátyol is felhasad. Nem sokkal később a tükörben feltűnő arc is bizonytalanná válik: a főszereplő ugyan felismeri, mégsem tudja megmondani, pontosan kit lát. Ez a bizonytalanság pedig már annak a jele, hogy a korábbi önkép nem működik többé biztos viszonyítási pontként.
Ezek a motívumok – a Madonna-alak, a fátyol és a tükör – egy egymásra épülő szimbólumrendszer egy-egy részét képezve egy olyan folyamatot rajzolnak ki, amelyben a korábban stabilnak tűnő önkép fokozatosan meginog. A szöveg nem egyetlen fordulópont köré szervezi ezt a változást, inkább a felismerésekből eredő apró elmozdulások sorozataként illusztrálja a folyamatot. Ennek részeként válik hangsúlyossá az autonómia kérdése is, viszont a cselekmény során Zsuzsanna nem jut el egy egyértelmű, lezáró döntésig; a szöveg azt már nem mutatja meg, hogyan alakul a helyzete. Csupán annak felismeréséig jut el, hogy saját gondolkodását és jövőképét hosszú időn át a férjéhez való viszony szervezte; ez a felismerés viszont nem felszabadító, hiszen az addigi rend feladása számára nemcsak a kapcsolat feladását jelentené, hanem önmaga egy részének elvesztését is.
Az autonómia ezért egy bizonytalan állapotként artikulálódik: a főszereplő egyszerre kötődik a korábbi szerepéhez, és lát rá annak korlátaira. Ez a kettősség nem oldódik fel a szöveg végére sem: a novella inkább azt mutatja meg, hogyan igyekszik Zsuzsanna egyeztetni a helyzet okozta belső ellentmondásokat. A zárójelenet különösen élesen mutatja meg ezt az állapotot: Zsuzsanna egy pillanatra eljut a kapcsolatból való kitörés lehetőségéig. A kezében tartott hamutartóval akár kárt is tehetne a környezetében, azonban a mozdulat félbemarad: leteszi a hamutartót, mert attól tart, hogy gyermeke felébred. A düh jelen van, de nem engedi kitörni, inkább a korábbi belső rend kereteihez tartja magát.
Ez a kontrollált, visszafogott reakció túlmutat a cselekvés hiányán, sokkal inkább arra világít rá, milyen keretek között válik egyáltalán megélhetővé a kívánt autonómia. A személyes indulat nem egy kontrollálatlan érzelmi kitörésként jelenik meg, hanem a környezet normáihoz igazodik: ebben az értelemben Kádár Erzsébet prózája nem a klasszikus női szerepek és az autonóm női szubjektum szembeállítását végzi el. Inkább azt mutatja meg, hogyan létezhet egymás mellett a normákhoz való igazodás és az autonómia igénye, hiszen a „polgári decens” és az önállóságra törekvő nő alakja nem kettéválnak, hanem egymásra csúszva jelennek meg – abban az irodalmi nyelvben, amely a visszafogottságot és a formai fegyelmet tartja a megszólalás feltételének. 

Felhasznált irodalom:

• Hunyady Sándor, Kádár Erzsébet: Török Sophie: Nem vagy igazi! – Nyugat-kiadás. In: Nyugat, 32. évf. 7. sz. (1939. július), 43–46. (1., 2.)
• Kádár Erzsébet: Harminc szőlőskosár, [Budapest], Franklin Társulat, 1944
• Kádár Erzsébet: Reggeltől estig. In: Uő.: Kegyetlenség, Budapest, Franklin Társulat, 1944, 13–36.

Baranyai Laura
(Kézirattár)

Mit lehet kiolvasni egy papírból, amit első ránézésre észre sem veszel? Az OSZK 49. beszélgetésében Szebelédi Zsolt történész, neolatinista, a nemzeti könyvtár kutatója mesél arról, hogyan segítenek a vízjelek a kéziratok és könyvek korának, eredetének és hitelességének meghatározásában. A műsort Tóth Péter vezeti, a munkát Solymosi Ákos segíti.

A beszélgetésben szóba kerül, hogyan kerül a vízjel a papírba, milyen lépésekből áll egy vizsgálat, és hol helyezkedik el a vízjel a datálás és az azonosítás eszköztárában. Konkrét példákon keresztül megmutatjuk, hogyan derülhet ki egy dokumentumról, hogy nem az, aminek mondják, és hogy léteznek-e jellegzetesen magyar vízjelek vagy papírmalmok. Az is kiderül, miben különbözik az egyedi vízjelek vizsgálata a típusok elemzésétől, és miért fontos az egységes leírási rendszer.

A „Vízjelvilág” egy Facebook-oldalon megjelenő szerelemprojekt, amely ezt a különleges területet igyekszik közelebb hozni a nagyközönséghez. Posztokat elemzünk, hogyan kapcsolódik mindez a magyar papírtörténethez, milyen példákat ismerünk a közelmúltból – akár a diósgyőri papírgyár vízjeleire –, és hogy a digitális korban miért marad továbbra is releváns ez a kutatás, illetve hol érdemes elkezdenie annak, akit mélyebben is érdekel.

Vízjelvilág: https://www.facebook.com/vizjelvilag
Szebelédi Zsolt doktori védése: https://doktori.hu/doktori-vedesek/16994/

400 koronás, kitöltetlen részvényjegy részlete, 1895. Jelzet: SZT Irattár, Vígszínház 374/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Vígszínház épületének kijelölt Lipót körúti helyszín a mai fogalmaink szerint a köztudatban egykori „fejlesztendő” területként él:

Más perspektívából nézve azonban mást is láthatunk: a színház építése és a környék átalakítása során nemcsak a Sörkert, a malmok, a cukorgyár tűnt el, hanem a Sörkert épületében található lakások – otthonok, és a hozzá tartozó hatalmas kert is.
Antal Sándort idézzük, aki a Lipót körút 10. szám alatti házban született 1891-ben, és ott élt kisgyerekként, amíg a Vígszínház építésének megkezdésekor ki nem kellett költözniük.

A terveket a sokoldalúan foglakoztatott Fellner és Helmer cég készítette – őket már 1893-ban kiválasztották a feladatra. Ferdinand Fellner és Hermann Helmer közös cége valószínűleg 1873 év végén alakult, fő profiljuk lakóházak, bérházak, paloták és villák építése volt, de terveztek áruházakat, középületeket, szállodákat, síremlékeket és még egy csillagvizsgálót is.

Keglevich István engedélyt kért rá, hogy az épület hátsó homlokzatát a magyar címer díszíthesse – ehhez valószínűleg azért (is) ragaszkodhattak, hogy bebizonyítsák: a magánvállalkozásként felépülő új színház az ellene felhozott vádakkal ellentétben mindenekelőtt a magyar nemzeti kultúra terjesztését tartja majd feladatának. (Az iratok alapján az engedélyt feltehetően megkapták, bár erre vonatkozó egyértelmű bizonyítékot eddig nem találtunk, és a mai épület hátsó homlokzatán nincs címer.)

Vígszínház Budapesten hátsó homlokzati címer terve. Atelier Fellner Hellmer, Wien. Jelzet: SZT KT 75 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

Annak ellenére, hogy többek között az 1895-ben februártól májusig tartó budapesti „általános kőfaragó strike” is nehezítette, az építkezés alig több mint egy évig tartott, vezetője Havel Lipót építőmester volt, aki később a Műcsarnok, a Kúria és a Műegyetem épületének kivitelezéséért is felelt, alapító-, majd választmányi tagja volt az Magyar Építőmesterek Egyesületének és 1906-tól a Magyar Országos Takarékpénztárnak.

Seenger Béla kőfaragó munkákról kiállított számlája 1896. máj. 19. részlet. Jelzet: SZT Irattár Víg 374/7 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

A könyvtárunk Színháztörténeti gyűjteményében fennmaradt építkezéshez kapcsolódó dokumentumok között az építkezés jegyzőkönyvei is megtalálhatók, ezekből tudjuk, hogy 1895. május 28-ra az épület az alagsorig, június 24-re a félemeletig épült fel, július 19-én pedig már a „jövő héten tartandó tetőzési ünnepély alkalmával kiosztandó pénzajándékok” Fellner és Helmer által összeállított listája szerinti utalványozásáról rendelkeznek. Az építkezést Nell Gyula felügyelte.

Az Shr. George textilgyártó- és mosó cég gobelinszámlája, piros tintával feltehetően az előfüggöny adatai szerepelnek rajta. Jelzet: SZT Irattár Víg 374/7 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

Krenner Viktor nyilatkozata a módosításokról 1896. ápr. 17. Jelzet: SZT Irattár Víg 374/7 – Színháztörténeti és Zeneműtár Színháztörténeti gyűjtemény

A szobrok és a domborművek Theodor Friedl alkotásai voltak, az aranyozómunkákat Glaser János, a művészi festést és aranyozást Krenner Viktor, az egyszerűbb festészeti munkákat Eichhorn Vilmos végezte.

1896. március 18-án már bemutatták az épületet a sajtónak és néhány prominens személyiségnek.

A Vígszínház épülete és első társulata, részlet. Jelzet: SZT KC 2752 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A színészek 1896. április 2-án vehették birtokba az épületet, aznap megkezdődtek a próbák. A körülbelül 1400 fő befogadására alkalmas színházat 1896. május elsején, a millenniumi ünnepségek keretében nyitották meg. 

Felhasznált irodalom:

• Antal Sándor: Családi feljegyzések, kézirat. Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: SZT Analekta 1009
• Bácskai Vera: „Csak saját erőmre és teljesítményemre utalva” (A „self-made man”-ek világa). In: Aetas, 16. évf. 3–4. sz. (2001). 159–181.
• A 125 éves Vígszínház épületének története, szerk. Illyés Ákos, Budapest, Vígszínház Nonprofit Kft., 2022.
• Juhász Gabriella: Ferdinand Fellner és Hermann Helmer magyarországi színházépítészete 2024, doktori disszertáció, PPKE

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: Első rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százharmichatodik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Pittmann László és neje gyűjteményét mutatja be. 

A szombathelyi Pittmann László (1943–2006) tanár, a grafikai eljárások nagymestere és felesége, Mikó Ildikó (1945–2021) iskolai könyvtáros, mindketten jeles műgyűjtők voltak.
Pittmann László kezdetben építőipari vállalatoknál dolgozott, majd évtizedekig tanított a szombathelyi Szakmunkásképző Intézetben (a későbbi Hefele Menyhért Építőipari Szakközépiskolában) és a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, ahol 1993-tól a rajz tanszék grafikai műhelyét vezette. A barcsi, a tokaji és a tállyai művésztelepeken szintén a grafikai munkát irányította.
A VAOSZ-kör (szombathelyi értelmiségi asztaltársaság) vezetőjeként és a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) tagjaként élénk kapcsolatokat épített ki művészekkel, hazai és nemzetközi szinten is. A KBK-ba 1972-ben lépett be – ekkortól számos grafikust fogadott otthonában, köztük Stettner Bélát, Gácsi Mihályt, Perei Zoltánt, Kass Jánost és Kamper Lajost.

Stettner Béla portrégrafikája Pittmann Lászlóról (1977). A kép forrása: bodorkós: A Pittmann-jelenség, Savaria Fórum, 2007/7. sz., 11.

Pittmann lett a szombathelyi kisgrafikakör vezetője, mely a Megyei Ifjúsági és Művelődési Központban kapott otthont. Itt a kiadványok előkészítéséhez nyomdai, sokszorosítási lehetőséget is biztosítottak számukra. A Kisgrafika folyóiratban Pittmann László több írása megjelent, például Kamper Lajos szombathelyi grafikus munkásságáról. A kisgrafikai élet tíz esztendeje Vas megyében című cikkében maga írt arról, hogy 1974-től 10 év alatt – az egyik helyi szakmunkásképző intézetben évente tartott 2-3 alkalmi bemutató mellett – több mint 20 kiállítást rendezett különböző könyvtárakban, galériákban, a Megyei Ifjúsági és Művelődési Központ kiállítótermeiben, többnyire feleségével együtt. Nagy szerepe volt a Szombathelyen tartott VII. Országos Kisgrafikai Találkozó megszervezésében, lebonyolításában 1980-ban. A szombathelyi kisgrafikakör Stettner Béla – sok éven át a KBK művészeti vezetője – halálával, 1984 körül szűnt meg.

Stettner Béla grafikája. Jelzet: Exl.P/583 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A sokszorosító eljárásokat kitanulva Pittmann László fontos és elismert tevékenysége lett a nyomatok készítése. Szombathely mellett felkéréseket kapott szerte az országban, többek között Stettner Béla, Gácsi Mihály, Kass János képgrafikáinak nyomtatását végezte. 1980-ban ő készítette el az országos találkozó emlékmappáját, Stettner Béla Vasi mappa, Gácsi Mihály Hat rézkarc és Perei Zoltán Hangszerek című gyűjteményét. Kass János, Reich Károly, Csohány Kálmán, Würtz Ádám munkái az ő műhelyében öltöttek testet. A Pittmann László emlékére 2007-ben a Szombathelyi Képtárban rendezett kiállítás kapcsán Kamper Lajos grafikus – a több évtizedes emberi és szakmai barátság jegyében – így méltatta Pittmann munkásságát:

Gyűjteménye létrehozásában, a művészekkel való kapcsolattartásban nagy szerepe volt nejének, Mikó Ildikónak. A feleség nagyon sokoldalú gyűjtő volt, a (dedikált) könyvek, képeslapok, szentképek, gyászjelentések, ex librisek, alkalmi grafikák, szabad grafikák, fotók és órák egyaránt érdekelték. Ő végezte a férjével közös ex libris gyűjtemény katalogizálását, a levelezés nagy részét, illetve a cserék lebonyolítását.
Első családi ex librisüket 1971-ben rendelték meg Fery Antaltól („Ex libris familiae Pittmann”, 1972, op. 775), e grafika révén ismerték meg a fametszet technikáját. Ezt követően Brankovits Évával és Stettner Bélával linómetszeteket készíttettek.

Brankovits Éva grafikája. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Menyhárt József „Pittmann Lászlóék könyve” feliratú fametszete 1973-ból való az életet jelképező – friss hajtást hozó – fa ábrázolásával.

Menyhárt József fametszete (1973). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A Pittmann házaspár teljeskörűen gyűjtötte a magyar grafikusok munkáit, a külföldiek közül csak a kiemelkedően jó – elsősorban a cseh, lengyel, orosz és olasz – művészek lapjai érdekelték őket. Utóbbi gyűjteményegység gyarapításában fordulópontot jelentett a XV. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszuson (1974) való részvétel Bledben, mely kitágította nemzetközi kapcsolataikat.
Az évtizedek folyamán tízezer darabot is meghaladó kisgrafikai kollekciót hoztak létre, melyben 150 körülire nőtt a család tagjai részére készített ex librisek száma, köztük olyan neves alkotók műveivel, mint Kass János, Reich Károly és Nagy Zoltán. A Pittmann László nevére szóló ex librisek közül kiemelkedik dekorativitásával a Kós Károlynak emléket állító lap Deák Ferenctől, emellett további alkotások Vén Zoltán, Sterbenz Károly, Stettner Béla, Kamper Lajos és Józsa János művészektől.

Józsa János rézkarca. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Pittmann Ildikó első ex librisei közé tartozott a Szabó Lőrinc portréját ábrázoló grafika 1973-ból, melynek alkotója Fery Antal. Egy 1974-es lapon Savaria–Szombathely felirattal Hadrianus császár arcképét láthatjuk a szombathelyi székesegyházzal és az 1945-ös emlékművel, a grafikus szintén Fery Antal. Diskay Lenke következő, P. Mikó Ildikó nevére szóló, három dúcról készült, színes nyomatán korongszerű mezőben nőalak rajzolódik ki madárral.

Diskay Lenke többszínnyomatú fametszete (1973). Jelzet: Diskay/220 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Himnusz születésének 150. évfordulójára (1823–1973) készíttetett rézmetszetű ex librisen Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc kettős portréja szerepel, az alkotó Nagy Zoltán.

Nagy Zoltán grafikája. Jelzet: Exl.P/585 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Stettner Béla és Perei Zoltán lapjain közös az anya-gyermek motívum szerepeltetése, mely – Pittmann Ildikó kérésére – gyakran fordul elő a nevére szóló ex libriseken.

Perei Zoltán fametszete (1974). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Ildikó a szombathelyi kisgrafikakör tagjaként élénk tevékenységet fejtett ki a műfaj propagálása terén, szakirányú cikkei jelentek meg. Emellett számos kiállítást szervezett, többek között a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtárban és a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban. Több nemzetközi és hazai találkozón vett részt, nagy szerepe volt 1980 júliusában Szombathelyen a VII. Országos Kisgrafika Találkozó megrendezésében.
A szombathelyi neves műgyűjtő házaspár, Pittmann László és Ildikó emlékét őrzi a Grafikák a Pittmann-gyűjteményből. Magyar sokszorosított grafika 1960–1985 (Szombathely, 2011) című kötet, emellett a nevükre szóló számos ex libris, alkalmi grafika. Ez utóbbiak gazdag anyagába és a család aktív ex libris vonatkozású tevékenységébe adott betekintést a jelen írás.

Fery Antal fametszete (1975). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Irodalom:

• Arató Antal: Búcsú Pittmann Lászlótól. In: Kisgrafika, 2007/1. sz., 4.
• Arató Antal: In memoriam Pittmann Ildikó (1945–2021). In: Kisgrafika, 2022/1. sz., 11.
• bodorkós: A Pittmann-jelenség, Savaria Fórum, 2007/7. sz., 11.
• Grafikák a Pittmann-gyűjteményből. Magyar sokszorosított grafika 1960–1985, szerk. Mayer László, vál. Pittmann Ildikó, Szombathely, 2011. 
• Gál József: A szombathelyi Pittmann-gyűjtemény. In: Magyar Iparművészet, 2013/5. sz., 36–40.
• Merklin Tímea: Könyvbemutató: Grafikák a Pittmann-gyűjteményből. In: Vas Népe Online, 2011. január 28.
• Pittmann László: A kisgrafikai élet tíz esztendeje Vas megyében. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 47–48.
• Pittmanné Mikó Ildikó: Az ex libris gyűjtésről. In: Kisgrafika, 1975/2. sz., 27–30.
• Soós Imre, Dr.: VII. Országos Kisgrafikai Találkozó. In: Kisgrafika, 1980/1–2. sz., 1–6. 
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Pittmann László (1943–2006). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 146–148. 

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész; 131. rész; 132. rész; 133. rész; 134. rész; 135. rész

Marastony Antal: II. Rákóczi Ferencz. [Litográfia]. In: Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.). Címlaprészlet. – Törzsgyűjtemény

 Eötvös Loránd: II. Rákóczi Ferenc keserve (Pest, 1862. február 9.). In: Ahol virág, madár megértenek. Báró Eötvös Loránd versei és fordításai. Összegyűjtötte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a mutatókat összeállította Kis Domokos Dániel. Szörényi László ajánlásával, Budapest, Unicus Műhely, 2020, 90–91. – Törzsgyűjtemény

Keleti Gusztáv: Eötvös Loránd. 1858. Vászon, olaj, 95×79 cm. Magyar Nemzeti Galéria, FK4176. In: Ahol virág, madár megértenek. Báró Eötvös Loránd versei és fordításai. Összegyűjtötte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a mutatókat összeállította Kis Domokos Dániel. Szörényi László ajánlásával, Budapest, Unicus Műhely, 2020. Borító – Törzsgyűjtemény

Eötvös Loránd II. Rákóczi Ferenc keserve című versét Pesten írta 1862. február 9-én. A XX. század végéig kéziratban lévő vers jelen korunkban először, teljes terjedelmében – stílszerűen – Borsiban, a fejedelem szülőhelyén hangzott el újra 1999. március 28-án egy Rákóczi-kori megemlékezésen, illetve az ünnepséget követő tudományos konferencián, majd szintén ebben az évben a Szatmárnémetiben rendezett konferencián. Nyomtatásban először 2000-ben jelent meg a „Rákóczi, mint a számkivetettség jelképe” témakör egyik dokumentumaként.
Az 1860-as évek elején még jórészt tiltottak voltak a Rákóczi-szabadságharcról szóló művek, nem egy hasonló tárgyú szöveget, cikket még rá néhány évre is komoly cenzori vizsgálat alá vetettek, vagy egyenesen elkoboztak.
Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című színdarabja is a cenzúra elé került, épp 1862-ben, annak ellenére, hogy a pesti Nemzeti Színházban már 1861. május 24-én – az 1848-as ősbemutató kirobbanó sikere után – ismét előadták.

Szigligeti Ede: II. Rákóczy Ferencz fogsága. Szövegkönyv, cenzúrapéldány, Worafka József cenzor bejegyzésével. Címlap. Jelzet: NSZ M 89 –Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

A könyvtárunk Színháztörténeti és Zeneműtára színháztörténeti gyűjteményében őrzött pesti Nemzeti Színház cenzúrapéldánya [NSZ M 89] szerint Worafka József cenzor engedélye csak 1862. március 16-án kelt, de március 23-án már ismét játszották a darabot.

Szigligeti Ede: II. Rákóczy Ferencz fogsága. Szövegkönyv, cenzúrapéldány, Worafka József cenzor bejegyzésével. Fol. 48. verso. Jelzet: NSZ M 89 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Ugyanakkor a magyarországi osztrák katonai cenzúra még 1861 októberében is igen érzékenyen reagált a Rákóczi vagy a honvéd szó hallatán. A császári királyi katonai főparancsnokság a Budai Színház igazgatóságának egyenesen megtiltotta a II. Rákóczi Ferenc és A honvéd-huszárok című darabok további előadását.
Pesten Zrínyi Ilona szerepét ekkor is, azaz 1861–1862-ben, miként az 1848. évi ősbemutatón, Jókainé Laborfalvi Róza játszotta.
Rákóczit 1861-ben és 1862-ben Feleky Miklós és ifjabb Lendvay Márton játszották felváltva.
Míg a pesti Nemzeti Színházban Jókainé, a kolozsvári Farkas utcában lévő hajdani, egyik első magyar kőszínházban, a Kolozsvári Nemzeti Színházban, az 1861. szeptember 29-i bemutatón az akkor már befutott színésznő, Gvozdanovics Júlia alakította Zrínyi Ilonát. (A bemutató napján egyébként éppen a pesti Nemzeti Színházban is ez a darab ment.) A kolozsvári felújított előadás címszerepében pedig az ifjú Paulay Edét láthatták a nézők, aki alig egy éve vette feleségül a női főszereplőt, Gvozdanovics Júliát.
Veress Ferenctől, a híres erdélyi fotográfustól mindkét főszereplőről fennmaradt az eredeti, dedikált fotográfia, az 1861. évi előadás kosztümjében. A képek természetesen az akkori szokásnak és technikának megfelelően, a műteremben készültek. Ez az eljárás, vagyis a beállított, műtermi kép a színészekről még hosszú időn át, az 1900-as éveken túl is megmaradt.

Paulay Ede mint Rákóczi Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című drámájában. Fotó: Veress Ferenc, 1861. Jelzet: KA 4520/9 – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény
Paulay Edéné Gvozdanovics Mária mint Zrínyi Ilona, Szigligeti Ede II. Rákóczi Ferenc fogsága című drámájában. Fotó: Veress Ferenc, 1861. Jelzet: KA 6103/3/3 – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény

A helyenként politikai célzásokkal bővített darab telt ház előtt ment több ízben is, míg végül 1861. október 31-én az udvari kancellária kérdést intézett a főkormányszéknek, hogy hogyan engedhette meg a darab előadását. A választmány cenzora ekkor Gróf Lázár Miklós volt. Ő és Follinus János december 4-én kelt válaszukban azt felelték, hogy a darabot nem tartották tilalmasnak, hiszen Pesten, Budán és a katonai parancsnokság engedélyével itt is adták. Végül 1862. március 27-én ismét engedélyezték a darab előadását, mert Follinus hiteles szöveget szerzett, „melyben az eredeti szöveg botrányos része kihagyatott”. Ami pedig kissé komikusan hangzik, a főkormányszék még december 16-án a városi tanácsnak is rendeletet adott ki, hogy „ne tűrjön el az előadásokon sértő mondást a király, a királyi ház tagjai, s a hazaszeretet [!] ellen”. Fenyegetésképpen pedig az előadás azonnali megszakítását is kilátásba helyezték.
1863-ban pedig Thaly Kálmán II. Rákóczi Ferencről szóló írását, melyben a fejedelmet a „legnagyobb” és „leghazaszeretőbb magyar”-nak nevezte, a Marastoni Antal szép litográfiájával együtt, illetve az írást megjelentető Nemzeti Képes Újság, 1863. április 5-i, 12. lapszámát „elkobozták”. A lapot maga Thaly Kálmán szerkesztette. Az elkobzott és a később megjelenő engedélyezett példány Thaly hagyatékában maradt ránk, a szerkesztő megjelöléseivel.

Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.) Az elkobzott példány címlapja, a szerkesztő, Thaly Kálmán jelölésével. A nyitócikk Thaly Kálmán: II. Rákóczi Ferencz. 113–114. – Törzsgyűjtemény

A lapszám újranyomott példányában már helyette, az engedélyezett második változatban, a második oldalon A katona jó paripán... című vers a XVIII. századból szerepel. 

Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.) Az engedélyezett szám címlapja, a szerkesztő, Thaly Kálmán jelölésével – Törzsgyűjtemény

A lapszám végén lévő apró üzenetek között a felelős szerkesztő, Thaly Kálmán megjegyzése:

A szerk.: Főváros és vidék. In: Nemzeti Képes Újság, 1. évf., 12. sz. (1863. április 5.), 120. – Törzsgyűjtemény

Ugyanakkor megmaradhatott Rákóczi szülőházának, sőt a fejedelem és Zrínyi Ilona konstantinápolyi sírhelyének ábrázolása is, sőt az elkobzott példányhoz képest, az eredeti Rákóczi-életrajzból átmentve egy külön képmagyarázat is bekerült:

Nemzeti Képes Újság, 1. évf. 12. sz. (1863. április 5.) Az elkobzott és az engedélyezett számban egyaránt, 117. – Törzsgyűjtemény

*A fenti vers keletkezésekor még a tizennegyedik életévét sem töltötte be az ifjú Eötvös Loránd. Maga is láthatta akár a Nemzeti Színházban Szigligeti történeti drámáját, de sok más helyről, s elsősorban atyjától és Eötvös József történész barátjától, Szalay Lászlótól is sokat hallhatott a nagyságos fejedelemről, hiszen szépapja, vásárosnaményi Eötvös Miklós uram maga is részt vett a Rákóczi-szabadságharcban, Károlyi Sándor mellett mint Szatmár vármegye districtualis commissariusa.
A kis Eötvös Loránd versének számos irodalmi előzménye közül most csak egyet emelünk ki, a család régi barátjának veretes költeményét, mely még 1851-ben jelent meg, a cenzúra miatt Lipcsében, a tartalomjegyzék szerint „Gy. P.” a vers végén pedig „P. Gy.” monogram alatt, ki nem más, mint a fiatal, akkor még, versének kinyomtatása évében csak huszonöt éves Gyulai Pál:

Felhasznált irodalom:

• Ahol virág, madár megértenek. Báró Eötvös Loránd versei és fordításai. Összegyűjtötte, a bevezető tanulmányt és a jegyzeteket írta, a mutatókat összeállította Kis Domokos Dániel. Szörényi László ajánlásával, Budapest, Unicus Műhely, 2020.
• Eötvös Loránd: II. Rákóczi Ferenc keserve. Idézi: Kis Domokos Dániel: „Vezér valék! és íme hontalan!” Rákóczi mint a számkivetettség jelképe. In: „Rákóczi urunk... hadaival itten vagyunk”. A Szatmárnémetiben 1999 áprilisában megrendezett „Élő Rákóczi” konferencia anyagából. Szerkesztette Takács Péter, Debrecen–Nyíregyháza, 2000, 73–74. (63–79.)
• Kis Domokos Dániel: Drámai hangulat és reális értékelés: „Magyarok Törökországban” és Egy bujdosó kuruc”. Rákóczi-kultusz a színpadon. In: Századok, 146. évf. 4. sz., 2012, 961–980.
• Thaly Kálmán: II. Rákóczi Ferencz. In: R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Osiris (Nemzet és emlékezet), 2004, 329–331.
• Eötvös Loránd: II. Rákóczi Ferenc keserve, In: R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Osiris (Nemzet és emlékezet), 2004, 656–657.
• Várkonyi Ágnes: Befejezetlen történelem. Áttekintés a szabadságharc történetírásáról, 1707–2003. In: R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Osiris (Nemzet és emlékezet), 2004, 717–773.

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Az összeállítás további részei: 1. rész, 2. rész

II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulóján a fejedelemhez és életművéhez köthető könyvtári dokumentumokból válogattunk.  

Szépirodalom

Herczeg Ferenc: Pro Libertate! című művének különböző kiadásai. A szerző által készített kép

Herczeg Ferenc (1863–1954) a két világháború közötti Magyarország legnépszerűbb írója volt. Számtalan mesét, drámát, társadalmi és történelmi regényt írt, melyek részben Jókai és Mikszáth stílusát követték, de a romantikus és anekdotikus előadásmód nála konzervatív világnézettel párosult. A háromszor is (az Élet kapuja című művével) Nobel-díjra jelölt író talán legjelentősebb műve II. Rákóczi Ferenc életregénye, a Pro libertate!  A történet az 1680-as években kezdődik, a Zrínyi Ilona parancsnoksága alatt álló Munkács várának ostromát élheti át a gyermek Rákóczi Ferenc szemével az olvasó. Ezután egymást követik az események a sodró lendületű történetben. Zrínyi Ilona kénytelen feladni a túlerővel szemben Munkácsot, és elszakítják tizenkét éves kisfiától. A kis Rákóczi Bécsbe kerül, ahol az író érzékletesen bemutatja, hogyan próbálta meg Kollonich Lipót esztergomi érsek őt gyökereitől elszakítani. Ez végül nem sikerült, és a Magyarországra hazatelepült főnemes – látva nemzete nyomorát – a szegénylegényekből, hétszilvafás kurtanemesekből és bujdosókból álló felkelők vezetője lett. A társadalmi helyzet érzékletes bemutatása mellett Herczeg Ferenc feltárja az ifjú Rákóczi szerelmi életének kudarcait. Számos kidolgozott jellemrajz is megjelenik a műben, mely mind a kuruc, mind a labanc magyarok társadalmi, gazdasági vagy lélektani motivációira világít rá, vagyis arra, hogy személy szerint ki miért állt a szabadságharc egyik vagy másik oldalára. A szabadságharc egy-egy eseményét olvasmányosan beszéli el, rávilágít a külpolitikai háttérhelyzetre, majd bemutatja a bujdosás keserves éveit.
Jókai Mór tollából született, kevésbé ismert mű a Rákóczi fia című regény, melynek cselekménye a szabadságharcot követően, a fejedelem Rodostóban töltött emigrációja idején zajlik. A regény cím- és főszereplője tulajdonképpen az elsőszülött fiú, György, aki meglátogatja édesapját. A nagy mesemondó jóval ismertebb regénye a Szeretve mind a vérpadig Ocskay László kuruc brigadéros szabadságharcban betöltött életútját mutatja be olvasmányosan, sodró lendülettel, a történelmi eseményekbe sokszor fantáziaelemeket beleszőve. A zűrös életű katona bemutatását egy botrányos, általa katonabajtársának halált okozó párbajjal kezdi, és az 1710-ben árulásért történt kivégzésével fejezi be (Ocskay az 1708-as, vesztes trencséni csata után átállt a császáriakhoz, ezt követően Jávorka Ádám egy e célból létrehozott különítmény élén fogta el és vitte haditörvényszék elé). II. Rákóczi Ferenc ugyan nem szerepel a műben, de a zűrös életű Ocskay jellemrajzán kívül elég színes képet nyújt a szabadságharc eseményeiről és szereplőiről. Viszont érdekes, hogy A nagyenyedi két fűzfa című (meg is filmesített) elbeszélés már jóval árnyaltabb képet mutat a szabadságharc résztvevőiről. A labanc Trajtzigfritzig csapatán kívül Balika kapitány kurucai is ugyanúgy sarcolják a várost, sőt az egész bonyodalom abból fakad, hogy a kurucok rajtaütnek az enyedi küldöttségen és elkobozzák a labancoknak szánt ellátmányt. Már a történet – nem kis szarkazmussal – megírt bevezetése sem túl hízelgő a szabadságharc bizonyos résztvevőire nézve:

A lakosság és a szabadságharcos kurucok közötti kapcsolatról jóval kedvezőbb képet fest Mikszáth Kálmán szintén a Rákóczi-szabadságharc idején játszódó (és szintén megfilmesített) A fekete város című művében. A történetben egymással ellenségeskedő Szepes vármegyei nemesek és a német polgárok lakta Lőcse városa egyaránt lelkes elkötelezettje Rákóczinak, a főszereplő Görgey Pál alispán testvéröccse Esze Tamással tart, unokaöccse kuruc tiszt lesz, az alispán fejére vadászó ifjú Fabricius Antal lőcsei főbíró pedig rendszeresen szorgalmazza a fejedelem támogatását.

A kuruc kor költészete/zenéje

A kuruc költészet című gyűjteményes kötet borítója – Törzsgyűjtemény
A kuruc kor zenéje. 1664–1736 című hangzóanyag CD változatának borítója – Színháztörténeti és Zeneműtár

Történelmi hagyományőrzőként nagyon jól tudom, hogy egy adott kor kutatásához, esetleges rekonstruálásához akár elsődleges források is lehetnek az adott körülmények között született dalok, költemények. Így van ez a kuruc mozgalmak és annak magvát képező Rákóczi-szabadságharc esetében is. A kuruc kor költészetéről számtalan könyvtári dokumentum látott napvilágot az idők során. Ebből kettőt emelnék ki, egy könyvformátumú nyomtatott dokumentumot és egy zenei hangzó anyagot. Erre a két műre azért is esett választásom, mert a bennük szereplő költemények (leginkább dalok) egy része egyrészt átfedi, másrészt nagyon jól ki is egészíti egymást. A magyar költészet kincsestára sorozatban jelent meg A kuruc költészet címmel Varga Imre válogatása. Az Unikornis Kiadó tetszetős és igényes bőrkötéssel bevont táblaborítói közé fűzött, kiváló minőségű papírra nyomtatott 250 oldalán összesen 80, a kuruc mozgalmakhoz köthető – a korszakra jellemző kollektív lelkivilágot jól tükröző – költemény található Petkó Zsigmond, Cserei Mihály, Petrőczi István, Ráday Pál és sok más ismert és ismeretlen szerzőtől. L. Kecskés András és együttese készítette a Hungaroton által 1990-ben kiadott A kuruc kor zenéje. 1664–1736 című hangzóanyagot. Ezt a kiadványt feltétlenül ajánlani tudom mindenkinek, aki esetleg arra is kíváncsi lenne, hogy a kuruc várak udvarán rakott tábortüzek körül ülő, álló, lakomázó, borozgató, vagy netalán táncoló katonák szájából – esetleg egy-egy kobzos, vagy tárogatósípos vezetésével – hogyan hangozhattak az olyan művek, mint a Csínom Palkó, a Petkó Zsigmond éneke, a Thököly haditanácsáról szóló ének, a Gondolkodjál szegény magyar végre, hová lísz, a Nosza hajdú firge varjú vagy milyen ének született az ifjú Rákóczit kiszabadító Lehmann százados haláláról. A kortárs történelmi hangszerekkel kísért dalok, bár nem mindig mentesek a későbbi korok, főleg a romantika műzenéjének beütéseitől, mégis nagyon jól visszaadják egy letűnt, az utókor által dicsőített időszak varázsát. Ezt csak fokozzák a jó orgánumú narrátor által elmondott kísérőszövegek.

Filmművészet

A Rákóczi hadnagya című film DVD-borítója – Történeti Interjúk Videótára
Barabás Tibor: Rákóczi hadnagya. Az első kiadás borítója – Törzsgyűjtemény

A Rákóczi- szabadságharc a hazai filmgyártásunkat is megihlette. Minden idők egyik legjobban sikerült kosztümös-történelmi magyar filmje, a Bán Frigyes által rendezett, 1953-ban készült (1954-ben bemutatott) Rákóczi hadnagya. A filmből a forgatókönyv írója, Barabás Tibor regényt is írt, amely először 1957-ben jelent meg a Móra Könyvkiadónál. A történet címszereplője, Bornemissza János (Bitskey Tibor) a jobbágyfiúból lett kuruc strázsamester, majd hadnagy valós történelmi személy, aki a valóságban is elfogta Max von Starhemberg császári generálist. A történet az 1708-as, Vág menti csatározások idején zajlik, mellékszereplőként megjelenik a Vak ragadványnevet viselő Bottyán János tábornok (Mádi Szabó Gábor) és maga a fejedelem, II. Rákóczi Ferenc (Deák Sándor) is. A hitelesen és látványosan koreografált csatajelenetekhez az akkor még létező, utolsó magyar huszárszázad működött közre. A színes film képi ábrázolása mai szemmel is lenyűgöző, a szereplők ruházatát, fegyvezetét, felszerelését, lakókörnyezetét, mentalitását hitelesen ábrázolja. Az egyetlen szépséghibája II. Rákóczi Ferenc és udvarának erősen osztályharcos szemszögű ábrázolása. Például a Starhemberggel megjelent Bornemisszát az ajtónállók nem akarják a fejedelemhez engedni, vagy a történet végén a fejedelem a nép kovácsolta fegyverekről beszél.
A Jókai és Mikszáth művei kapcsán említett Nagyenyedi két fűzfa és A fekete város című filmadaptációkban a Rákóczi-szabadságharc mindössze háttéreseményként jelenik meg, de nem meghatározó szempontja a cselekménynek. Két másik ismert magyar filmművészeti alkotásban viszont a szabadságharc szorosan képezi az események keretét. 1973-ban készült a Csínom Palkó című daljáték és 1964-ben mutatták be A Tenkes kapitánya  című ifjúsági tévésorozatot. Ezekben a történetekben személyesen nem szerepel a fejedelem, de feltűnik bennük egy valós történelmi személy, Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros. Mindkét alkotás inkább a könnyed szórakoztatásra, semmint a történelmi események hiteles feldolgozására törekedett. Ráadásul a Farkas Ferenc operettjéből készült filmben a két főszereplő neve, Csinom Palkó (Nagy Gábor) és testvére Jankó (Benkő Péter) az eredeti kuruc dalban – a történettudományi kutatások szerint – valójában lovak megnevezésére szolgált. A Tenkes kapitánya pedig – az első és az utolsó rész (Rákóczi hadnagyából vett) csatajeleneteit leszámítva – gyakorlatilag az ifjúságnak szánt fantáziakalandok sorozatának tekinthető. Ennek a két műnek a jelentősége inkább a magyar lélekben a mai napig erősen élő kuruc-kultuszban rejlik.

Képregény

II. Rákóczi Ferenc és a nevével jelzett szabadságharc az egykori NDK-s Mozaik képregénynek is témául szolgált – Törzsgyűjtemény

II. Rákóczi Ferenc alakja és a Rákóczi-szabadságharc kedvelt témája volt az ifjúsági irodalomnak is. Emlékszem a (videókorszakot közvetlenül megelőző) nyolcvanas években az ifjúság számára legnépszerűbb irodalmi műfaj a képregény volt. A már bemutatott Szeretve mind a vérpadig című művet a Kockás magazin is leközölte a 20. számában. Szinte alig hagyott ki valamit a regény elbeszéléséből, így ezért mellette csak néhány rövidebb történet kapott helyett a többi számban megszokott meseszereplőkkel. De Rákóczi nevével – két évfolyamon keresztül – összefonódott egy másik, nagyon népszerű ifjúsági képregény is, a Kelet-Berlinben megjelent, egy korábbi blogbejegyzésben már bemutatott Mozaik képregény. Az 1983–84-ig, havonként megjelent történetben (a fordítás miatt a magyar nyelvű kiadás egy hónapi fáziskésésben volt) már személyesen is szerepel a fejedelem, aki a történet három főhősét – az Abrax; Brabax és Califax nevű manókat – nemcsak katonai kitüntetésben részesíti, mert jelentősen segítették Munkács várának – csellel, vér nélküli – visszafoglalását, de barátságot is köt velük, sőt megbízza őket, hogy járjanak közre XIV. Lajos francia királynál a szabadságharc támogatásában. A történetben egyébként (kuruc kémként) szerepel – a német Paprika Jancsi (Hans Wurst) mellett – Fazekas Mihály hőse, Lúdas Matyi is. A meseszerű történet megjelenésének háttere többet rejt magában, mint először gondolnánk. A Rákóczi hadnagyát, vagyis Bornemissza Jánost a filmvásznon alakító Bitskey Tibor színművész mesélte egy interjúban, hogy már az egyesítést követően elment egy volt keletnémet területen lévő retromoziba. Nagy meglepetésére és örömére a Rákóczi hadnagyát adták. Gondolta, biztos lesz hely, ezért ráér még megvenni a jegyet előadás előtt közvetlenül. Annál nagyobb volt a megdöbbenése, hogy alig kapott helyet. Szóval II. Rákóczi Ferenc és a kuruc téma az egykori NDK-ban is nagy népszerűségnek örvendett. Emellett a Mozaik számokban megjelent Kuruc kaland idején vetítették a Dargay Attila rendezte Lúdas Matyi című animációs filmre készített adaptációt is. Mondani sem kell, óriási sikerrel.

Zárszó

Ezeket a sorokat a hiánypótló Köpeczi–R. Várkonyi-monográfia második kiadásának bevezetőjéből idéztem. A cikkemben bemutatott művek tökéletesen tükrözik, hogy II. Rákóczi Ferenc születése után 350 évvel milyen elementáris erővel él tovább az utókor emlékezetében. És úgy tűnik, a vezérlő fejedelemnek nemcsak azon kívánsága nem teljesült, hogy a török hódítás végével létrejöjjön egy Habsburgoktól független, szabad magyar állam, de az sem, amit papírra vetett, miszerint, „bárki légy, ne dícsérj, ha megírod életem történetét”. Nem teljesült ezen kérése, hiszen valószínűleg nem létezik nemzeti irodalmunkban olyan könyvtári dokumentum (könyv, periodika, hangzó, audiovizuális dok. etc.), amely II. Rákóczi Ferencet ne történelmi nagyjaink között tartaná számon.

II. Rákóczi Ferenc szobra a Hősök terén. A kép forrása: Wikipédia

Felhasznált dokumentumok:

• Bán Frigyes (rend., 1953): Rákóczi hadnagya. Történelmi játékfilm, Budapest, Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat, 
• Bánhegyi Ferenc: II. Rákóczi Ferenc, Celldömölk, Apáczai, 2003
• Bódvai András (szerk.): Rákóczi emlékkönyv. átdolg. kiad. Budapest, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., 2021
• Fejér Tamás (rend. 1964): A Tenkes kapitánya, Budapest, MTV
• Hanes Hegen – Lothar Dräger (szerk.): Mozaik. Ifjúsági képregény, 1973–75. évfolyam
• Herczeg Ferenc: Pro libertate! Budapest, Singer, 1936
• Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig, Budapest, Unikornis (Jókai Mór munkái. 30–31. kötet. Gyűjteményes díszkiadás, 1993
• Jókai Mór: Rákóczy fia, Budapest, Unikornis (Jókai Mór munkái. 28. kötet. Gyűjteményes díszkiadás), 1993.
• Jókai Mór: Jókai Mór válogatott elbeszélései, Budapest, Szépirodalmi, 1955
• Keleti Márton – Mészáros Gyula (rend. 1973): Csínom Palkó, Budapest, Hunnia Játékfilmstúdió
• Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc, Budapest, Művelt Nép, 1955
• Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 2. átdolgozott kiadás, Budapest, Gondolat, 1976
• Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. 3. javított kiadás, Budapest, Osiris, 2004
• Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: Rákóczi tükör, Budapest, Szépirodalmi., 1973
• Kecskés András (1990): A kuruc kor zenéje. 1664–1736. [Kecskés együttes] Zenei hangzóanyag, Budapest, Hungaroton
• Markó László (főszerk.): Új magyar életrajzi lexikon. V. kötet, P–S. Budapest, Magyar Könyvklub, 2004
• Mikszáth Kálmán: A fekete város, Budapest, Akadémiai (Mikszáth Kálmán összes művei), 1961
• Várkonyi Ágnes (bev. Tanulmányok): II. Rákóczi Ferenc, 1711–2011, Budapest, Éghajlat Kiadó, 2011
• Várkonyi Ágnes, Kis Domokos Dániel (szerk.): A Rákóczi-szabadságharc, Budapest, Osiris, 2004
• Varga Imre (vál.): A kuruc költészet, Budapest, Unikornis, 1995
• Vas István (ford.): II. Rákóczi Ferenc emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig, Budapest, Révai, 1948
• Vas István (ford.): II. Rákóczi Ferenc emlékiratai a magyarországi háborúról 1703-tól annak végéig, Budapest, Osiris, 2004

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Az összeállítás további részei: 1. rész

II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulóján a fejedelemhez és életművéhez köthető könyvtári dokumentumokból válogattunk.

Mányoki Ádám: II. Rákóczi Ferenc portréja. A kép forrása: Wikipédia

Ezeket a sorokat a jeles hadtörténész, Hermann Róbert vetette papírra. Az emberi számítás (legalább is az egyik része) a jelek szerint bejött, hiszen március 27-én Hermann Róberttel együtt emlékezhet meg az egész magyar nemzet a „nagyságos, vezérlő fejedelem”, vagyis II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulójáról. Egy korábbi bejegyzésben Mátyás király kapcsán megemlítettem, hogy talán nincs is olyan magyar ember, aki ne tudná, kiről van szó. E tekintetben nem igazán marad el II. Rákóczi Ferenc sem, hiszen talán olyan magyar ember sincs, akinek a Rákóczi-induló Erkel Ferenc, Hector Berlioz vagy Liszt Ferenc feldolgozásában ikonikussá vált dallama hallatán ne ugrana be rögvest Mányoki Ádám szintén ikonikussá vált Rákóczi-portréképe. II. Rákóczi Ferenc politikai rendszerektől független népszerűségét jól mutatja a mindenkori magyar valután szereplő ábrázolása. Ha az 1990 előtti és napjaink magyar papírpénzeit nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy az újonnan nyomtatott bankókon más-más személyek kerültek egy-egy címletre. Egy kivétellel. II. Rákóczi Ferenc közismert portréja ugyanis szerepel mind a Magyar Népköztársaság ötven forintos bankjegyén, mind a Magyar Köztársaság (majd Magyarország) ötszáz forintosán. Továbbá a két világháború között használt kétpengős érmén és az 1945-ben kiadott ötvenpengős bankjegyen is a fejedelem képmása szerepel. Úgy vélem, ennél jobban már nem is lehet kifejezni egy történelmi személy népszerűségét.

II. Rákóczi Ferenc portréja pénzérmén és bankjegyeinken. A szerző által készített kép

A nevezetes Rákócziak sorában – Zsigmond, I. és II. György, továbbá I. Ferenc után – az ötödik nevet viselő II. Rákóczi Ferenc történelmünk nagyjai között talán a legkevésbé megosztó személyiség. Némi túlzással állíthatjuk, hogy a nevéhez fűződő, 1703-tól 1711-ig tartó szabadságharc ügye mögé az egész ország felsorakozott. Ahogy R. Várkonyi Ágnes fogalmazott:

II. Rákóczi Ferenc alakjáról, történelmi szerepvállalásáról, a szabadságharcról és a kurucmozgalomról számtalan könyvtári dokumentum, monográfia, tanulmány, audiovizuális dokumentum vagy hangzó anyag látott napvilágot az idők során. A teljesség igényétől messze elmaradva, ezekből a dokumentumokból szeretnék néhányat olvasóink figyelmébe ajánlani. Célom ezzel, hogy egyfajta eligazodási alapot nyújthassak azok számára, akik például az évforduló alkalmából (is) felbuzdulva szeretnének átfogó képet kapni a vezérlő fejedelemről és történelmünk személyéhez kapcsolható szeletéről, de nem tudják, hol kezdjenek neki. Remélhetőleg azoknak is tudok újat mutatni, akik már jól ismerik II. Rákóczi Ferenc személyét, örökségét és annak irodalmát. Természetesen e dokumentumok kiválasztásával nem kívántam rangsorolni a megjelent könyveket, tanulmányokat, szépirodalmi alkotásokat, filmeket és zenei hangzókat, kiválasztásukban leginkább a praktikum játszott szerepet. Értem ez alatt azt, hogy olyan művekből válogattam, melyek – amellett, hogy szakmailag hitelesnek tekinthetők – talán a legkönnyebben fellelhetők mind a könyvtárak polcain, mind a könyvesboltok kínálatában, legyen az akár kurrens kiadványokat forgalmazó üzlet, akár antikvárium.

II. Rákóczi Ferenc Emlékiratainak eredeti, francia nyelven írt és Vas István által magyarra fordított változata. A szerző által készített kép

Források, monográfiák, tanulmányok

Ezekkel a megdöbbentően alázatos lélekre valló, szerény sorokkal kezdi II. Rákóczi Ferenc Emlékiratait, melyben a szabadságharc katonai és politikai eseményeit idézi fel évről-évre haladva az események láncolatában. Az Emlékiratok akár elsődleges forrásnak is tekinthető a szabadságharc katonai és politikai eseményeinek megismeréséhez, bár nyilván a fejedelem sok mindenről már másodkézi információt ad, hiszen nem lehetett jelen mindenhol. Az Emlékiratoknak több kiadása is létezik, az első – franciából Vas István által – magyarra fordított kiadása 1948-ban jelent meg, a további kiadások szintén Vas István ezen fordítása alapján készültek.

Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc és Rákóczi tükör című művei – Törzsgyűjtemény

Mintegy hiánypótló műként jelent meg Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes munkájának köszönhetően a II. Rákóczi Ferenc című monografikus kiadvány. A könyv három kiadást élt meg, az első (1955-ben) a Művelt Nép, a második, bővített kiadás (1976-ban) a Gondolat, a harmadik bővített és javított kiadás (2004-ben) pedig az Osiris Kiadó gondozásában került a könyvesboltok polcaira. A szerzők nem rejtették véka alá könyvük megjelentetésének szándékát, a bevezetőben a következőket olvashatjuk:

Úgy tűnik, ez a könyv a kiadásai során nemcsak a nyomdai és a hordozó papír minőségében fejlődött jelentősen, hanem a szöveg tartalmában is. 1955-ben még 407 oldalon, 1976-ban 534, 2004-ben pedig már 708 oldalon tárja fel a tudásszomjas olvasónak a témát. Ha választani lehet, nekem személy szerint a második kiadás tetszik legjobban. Ez volt az a kiadás, amely a fejedelem születésének 300. évfordulója alkalmából látott napvilágot. Ebben a kiadásban – a kor színvonalához viszonyítva – elég jó minőségű (Rózsa György által készített fekete-fehér) fotók is találhatók a témához köthető festményekről, térképekről, iratokról, múzeumi tárgyakról etc. (az első kiadásba néhány térkép került mindössze, a harmadik kiadásban pedig sajnos egyáltalán nincsenek képek). A jobb tájékozódást az új kiadásban névmutató és időrendi tábla is segíti. A könyv hű a korábban idézet megjelenési szándékához, három részre osztva nyújt átfogó képet a fejedelemről, illetve azokról a történelmi eseményekről nemzeti és világpolitikai szálakról, melyek hozzá kapcsolódtak. A címek eleve önmagukért beszélnek, a fejedelem három életszakaszának (szabadságharc előtti; szabadságharc alatti, szabadságharc utáni időszak) megfelelően felosztottak: Az ország nélküli fejedelem; Magyarország a szabadságért; A bujdosó Rákóczi címekkel. Az első két rész – Köpeczi időnkénti betoldásával – R. Várkonyi Ágnes; a harmadik rész Köpeczi Béla munkája. Ehhez a monográfiához – afféle szöveggyűjteményként – remekül kapcsolható a két szerző által gyűjtött és válogatott Rákóczi tükör, mely a szabadságharccal kapcsolatos naplókból, jelentésekből és emlékiratokból merít.
R. Várkonyi Ágnes írt bevezetőt a szabadságharc lezárásának 300. évfordulóján, 2011-ben, meglehetősen tetszetős és igényes kivitelű II. Rákóczi Ferenc 1703–1711 című albumhoz is. A könyv inkább egy reprezentatív kiadvány, az 55 oldalnyi, két hasábban szedett magyar-angol nyelvű történelmi ismertető szöveget követően egy – egyébként kiváló minőségű fényképeket tartalmazó – album. Hibája, hogy úgy tűnik, különösebb tér- és időbeli koncepciója a képeknek nincsen, a fejedelemhez és a kurucmozgalmakhoz valamilyen szinten köthető, különböző korokban készült festmények, metszetek, térképek, tervrajzok és emellett török kori csaták ábrázolásai találhatók benne, mint említettem – sem keletkezésükben, sem témájukban – nem kronologikusan követve egymást.

A II. Rákóczi Ferenc 1703–1711-album és Bánhegyi Ferenc II. Rákóczi Ferenc című műveinek borítója – Törzsgyűjtemény

Ennél összeszedettebb a Bódvai András szerkesztette Rákóczi-emlékkönyv, mely két kiadást is megért. Az első kiadása a V4 Együttműködési Kulturális és Közéleti Egyesület gondozásában, 2020-ban látott napvilágot, a második egy évvel később, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által került a könyvesboltok polcaira. A kötet történészek és hadtörténészek tanulmányait tartalmazza. Az első fejezetben például Pállfy Géza a szabadságharc eseményeiről ír; Czigány István a kurucok sajátságos hadrendjével, Ságvári György a kuruc viselettel, Kovács S. Tibor a szabadságharcban használt fegyverekkel foglalkozik. De nemcsak hadtörténeti, hanem egyéb vonatkozások is találhatók a tanulmányok között, mint például a kuruc tisztek magánélete, a Rákóczi család, vagy a szabadságharc utáni bujdosó kultusz.
A szabadságharc kitörésének 300. évfordulója alkalmából jelent meg egy népszerűsítő műfajba tartozó, vagyis szórakoztatóan olvasmányos, mindamellett nagyon összeszedett és tárgyilagos mű Bánhegyi Ferenc tollából és gyűjtése alapján, II. Rákóczi Ferenc címmel. Az illusztrációkkal bőségesen ellátott könyv bemutatja a fejedelem életútját és az ahhoz köthető, sőt az azt megelőző, és az utána következő eseményeket. Hiszen kronologikusan a vezérlő fejedelem szépapjával, Rákóczi Zsigmond erdélyi fejedelemmel (1607–1608) veszi fel a történelmi szálat, és az 1906-os, kassai végső nyugalomba helyezéssel zárja le. Ezt követően két időrendi táblázat, II. Rákóczi Ferenc életútjának fontosabb állomásait, illetve a szabadságharc fontosabb csatáit mutatja be. Bár a szövegbe ágyazottan is bőségesen találunk képeket, az egész művet is egy fotógyűjtemény zárja Borsi kastélyától a kassai dóm kriptájáig címmel, melyben a fejedelemhez köthető várak, városok, tárgyak, műemlékek viszonylag jó minőségű, tematikusan rendszerezett fotói láthatók.

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Az összeállítás további részei: 2. rész