Novemberi rózsa

2022. november 19. 06:00 - nemzetikonyvtar

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe

A magyar királylány, Árpád-házi Szent Erzsébet (Sárospatak, 1207– Marburg, 1231) II. András király és Merániai Gertrúd leánya – Szent István király mellett – az egyetlen hazánk szentjei közül, akit a világegyház is ünnepel (november 17.!); s egyben ő a katolikus világ egyik leginkább tisztelt női szentje is.

Szent Erzsébet szarkofágja. In: Balázs György – Szelényi Károly: Magyarok. Egy európai nemzet születése, Budapest, Novotrade Rt, 1990, 49. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Magyarország szép nemes csillaga,
Asszonyi rend tiszteletes taga,
Ki szentséggel hamar kezet foga,
És közöttünk fényessen villoga.

Királyoknak nevezetes neme,
Erkölcsöknek tündöklő gyöngyszeme,
Kinek gazdag ára és érdeme,
Romlásunknak gyakran lőn védelme.”

Ének Szent Erzsébet asszonyról. Részlet. In: A megszentelt ország, összeállította: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Erzsébet a szegények és a betegek, az árvák és az özvegyek patrónája. Legendájának legismertebb eleme az ún. rózsacsoda. Az elbeszélés szerint egy alkalommal kenyereket vitt a szegényeknek, amikor sógorával, Henrikkel (más változat szerint még gyermekkorában, itthon édesapjával) találkozott. A sógor kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy rossz szemmel néznék jótékonykodását, azt válaszolta, hogy rózsákat. Mikor ezt meg kellett mutatnia, a kenyerek helyett valóban illatos rózsák voltak kosarában.

„Történék egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy, mint senki ne láthatná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elében az szegényeknek. És íme, elöl találá az ő atyja, csodálkozván rajta ennenmaga, mit járna és hová sietne, megszólítá őtet: Fiam, Erzséböt, hova mégy, mit vissz? Az nemes király leánya, miért felette szemérmes vala, nagyon megszégyenlé magát és megijede, és nem tuda félelmében egyebet mit felelni: Ím, rózsát viszök. Az ő atyja kedég mint eszös ember meggondolá, hogy nem volna rózsavirágnak ideje, hozzá hívá, és meglátá kebelét, hát mind szép rózsavirág az aszjú apró portéka. Oh nagy ártatlanság, oh szeplőtelenségnek halhatatlan malasztja, íme, az áldott mennyei királ nem hagyá az ő szerelmes szolgálóleánya beszédét hamisságában, hogy szemérmöt ne vallana, de inkább szentséges voltát isteni irgalmasság követné. Azt látván, az ő atyja elcsodálkozék rajta. Ez leánzó, ha élhetend, valami naggyá lészen!”

Karthauzi Névtelen: Áldott királyi lány. Részlet. In: A megszentelt ország, összeállította: Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Erzsébet szobra a marburgi Szent Erzsébet-templomban. In: Balázs György – Szelényi Károly: Magyarok. Egy európai nemzet születése, Budapest, Novotrade Rt, 1990, 48. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Erzsébet az egész világegyházban évszázadok óta szakadatlan tiszteletben részesül, mint az emberszeretet eszményi példaképe. A legnagyobb festők örökítették meg azokon a képeken, amelyek most a múzeumok büszkeségei, eredetileg azonban jámbor társulatok, harmadrendek, plébániai közösségik rendelték templomuk, ispotályuk számára: Simone Martini, Fra Angelico, Holbein, Murillo és annyi más. […] Halálának hétszáz éves fordulóján lelkendezve kérdezte egy magyar méltatója: van-e nagyobb asszonya a világtörténelemnek a Megváltó anyján kívül, mint ő?”

Bálint Sándor: November 19. Részlet. Uő.: Ünnepi kalendárium, Ünnepi kalendárium 1., Budapest, Szent István Társulat, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Erzsébet életének címlapja (f. 2r) és (f. 1v) egy pápai oklevél töredéke (jobboldalt) a XIV–XV. századból. In: Libellus de dictis quattuor ancillarum, pergamenkódex. Jelzet: Cod. Lat. 536 – Kézirattár

„Tizennégy évesen feleségül adták Lajos thüringiai őrgrófhoz. A hercegnő már hat év múlva özvegy lett: férje 1227-ben felöltötte a keresztet, a Szentföldre indult, de útközben megbetegedett és meghalt. Erzsébet, akinek jótékonykodása miatt már korábban is meggyűlt a baja férje családjával, magára maradván Marburgba költözött, és belépett a Ferenc-rendbe. Javait és rövidke életének hátralévő néhány esztendejét a betegek és rászorultak gondozásának szentelte. 1231. november 16-án halt meg, huszonnégy évesen. Három és fél esztendővel később, 1235. május 26-án, pünkösdkor avatták szentté (valójában júl. 1-jén, máj. 26. az eljárás kezdetének időpontja volt), s a rákövetkező év májusának első napján »emeltettek oltárra ereklyéi«, azaz szenteltek templomot sírhelye fölé. Egykori kérője, II. Frigyes német-római császár e szavakkal tett aranykoronát Erzsébet koporsójára: »nem koronázhattam meg császárnénak, most megkoronázom Isten országa halhatatlan királynéjának«”.

Jankovics Marcell: Novemberi rózsa. Részlet. In: Uő.: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Daniel Gran: Magyarországi Szent Erzsébet alamizsnát oszt, Szépművészeti Múzeum, Budapest. In: Mojzer Miklós: XVII. és XVIII. századi német és osztrák festmények, Budapest, Corvina, 1975, 28. kép. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Idegen népek jóltevője lett,
Míg anyja itthon dúlt a magyaron…
Most anyja vére ég a kezemen – –
Mért mentél el, királykisasszonyom?
Szűz lelked egyetlen lehellete
Szétfújta volna a tragédiát, –
Vagy úgy kellett, hogy későn, s messziről
Szívjuk be lényed rózsaillatát?”

Reményik Sándor: Bánk Bán utolsó monológja. Részlet. In: Reményik Sándor összes versei – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szent Erzsébet legendájához kapcsolódik a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 1999-ben alapított, először 2000-ben átadott díj, a Szent Erzsébet Rózsája. A díjat minden évben egy-egy a szegények és a betegek gondozásában, illetve ennek szervezésében jelentős karitatív munkát végző személy kaphatja meg Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéhez kötődően.

„Szent Erzsébet elsősorban az igazi nőiesség: a személyes, a kiskörű szeretet hőse. Ha magunk elé állítjuk a róla fennmaradt rengeteg legenda és történelmi feljegyzés világánál, az első tekintetre egy kedves, szép, fiatal, szerelmes, boldog hitvest látunk magunk előtt. A hitves eszményét. Már menyasszony korában megkapja az embert bájos, szemérmesen, de tudatosan odaadó, jegyesének, leendő hitvesének mindent alárendelő hűsége és kitartása. Hiába akarják megfélemlíteni, senki sem képes lemondásra bírni arról, akit szeret. Házassága a boldog, szép, mindenki számára épülésül, gyönyörűségül, erőforrásul szolgáló családi életnek csodaszép képét tárja elénk. Erzsébet és Lajos, – az ideális lovag, – az ő férje, az ő »testvére« (mint szólítani szokták egymást), a maguk három gyermekével, boldog családjuk körében: szívmelegítő jelenség. Milyen megható, kedves vonásokkal mutatja meg hitvese iránti szeretetét, amikor (Erzsébet – ha ösztönét követi: maga az igénytelenség!) ékes ruhákat ölt magára, csak azért, hogy férjének tessék. Amikor az udvari lakomáknál, minden hagyományos szokás ellenére, férje mellé ül, mert nem akar elmozdulni mellőle. Amikor a templomban rajtakapja magát egyszer – a legenda egyik legkedvesebb, legemberibb mozzanata! –, hogy nem a szent cselekményre gondol, hanem férjén felejtette szemét. […] megjön a még súlyosabb gyászhír, férjének halálhíre. Erzsébet felsikolt: »Mindennek vége! Meghalt az egész világ!« Nyolc napig nem tér magához a sírástól. Aztán fogadalmat tesz, hogy többé nem megy férjhez; állja is ezt a fogadalmat, akkor is, amikor II. Frigyes császár kéri feleségül. Íme az ideális hitves képe!”

Sík Sándor: V. Szent Erzsébet: női eszmény, részlet . In: Szent magyarság – Magyar Elektronikus Könyvtár

–s– (Főigazgatói Kabinet)

komment

Kultúra, tudomány, innováció – 220 éve a nemzet szolgálatában. Első rész

2022. november 18. 18:00 - nemzetikonyvtar

Konferenciaajánló sorozatunk. Első szekció

Könyvtárunk 2022. november 25-én rendezvénysorozattal ünnepli alapításának 220. évfordulóját. Ennek részeként ajánljuk a Kultúra, tudomány, innováció – 220 éve a nemzet szolgálatában című 2022. november 28-i konferenciánkat, amelyen a könyvtár munkatársainak és partnerkutatóinak tudományos előadásai hangoznak el A két helyszínen hat szekcióban a legkülönfélébb témákat érintik az előadók a Mátyás korabeli asztrológiától az Apponyi-kastélyon és kincsein keresztül a Petőfi-hagyatékig és Féner Tamás életművéig. A részletes program itt olvasható.
Hatrészes sorozatunkban hat napon keresztül ismertetjük az egyes szekciók előadásait.

9.20–10.55. OSZK Díszterem. Elnök: Perger Péter

Plutarkhosz Királyok és hadvezérek bölcs mondásai című műve Janus Pannonius latin fordításában – Leipzig, Universitätsbibliothek, Rep. I.80, fol.2r

9.20–9.40

Zsupán Edina: Janus Pannonius – vers/próza/ritmus

Janus Pannonius görögről latinra készített prózafordításainak vizsgálata a kutatás kevésbé művelt területei közé tartozik. A költő Démosthenéstől és Plutarchostól fordított rövidebb-hosszabb műveket. Az előadás a leghosszabb fordítás, Plutarchos Királyok és hadvezérek bölcs mondásai szövegét vizsgálja. Nem vállalkozhat azonban teljes tabló bemutatására. Egyetlen általános megfigyelést kíván csupán demonstrálni Janus esetével, azt, hogy olykor a kódexekben – vagy egy kódexben – található szöveg pótolhatatlan segítséget nyújthat egy-egy alkotó poétikájának megértéséhez. Olyan segítséget, amelyet nem helyettesíthet szövegkiadás.

Mátyás királyi születési horoszkópja – Biblioteka Jagiellońska, BJ Rkp. 3225 I, p. 8.

9.40–10.00:

Veszprémy Márton: Udvari kultúra és asztrológia a Mátyás és Jagelló-korban. Egy új forráscsoport

A középkori kéziratok digitalizálásának előrehaladása a középkori asztrológia történetének kutatásában is látványos eredményeket hoz, mivel nagyobb mennyiségű kézirat könnyebb és gyorsabb átvizsgálását teszi lehetővé. Ennek köszönhető, hogy folyamatosan kerülnek napvilágra újabb és újabb, eddig ismeretlen források, köztük magyar királyok horoszkópjai. A horoszkópokhoz sok esetben tartoznak rövidebb, leggyakrabban latin, esetleg német nyelvű szöveges részek, melyek fontosabb életrajzi adatokat közölnek, vagy pedig azt firtatják, hogy az uralkodó jellemvonásai és életeseményei látszanak-e a horoszkópban. Az uralkodói horoszkópok által közölt születési adatok – már ahol van mód az összevetésre – igen gyakran megfelelnek a narratív forrásokban közölt adatoknak, így utóbbiak ellenőrzésére is alkalmasak. A tárgyalt horoszkópok részben a 15. századi udvari asztrológia bizonyítékai, részben a 16. században, akár már városi polgári környezetben keletkezett kompilációk részeként maradtak fenn, melyek már a nyomtatott könyvekkel is kölcsönhatásban álltak. Ezek az udvari környezettől időben és térben távolabb keletkezett források művelődéstörténeti szempontból is érdekesek, ugyanis bepillantást engednek abba a kérdésbe, hogy a kortársak mit gondoltak, mit tudtak a késő középkori magyar királyokról.

Lodovico Odasi oratio funebris-e a Cod. Lat. 467 jelzetű kódexben – Kézirattár

10.00–10.20

Janzsó Miklós: „O mortem amaram!” – Lodovico Odasi ismeretlen gyászbeszéde

Kézirattárunk őrzi a neves padovai humanista, Lodovico Odasi egy rövid, ezidáig kiadatlan gyászbeszédét, melyet fiatalon elhunyt barátja, Franciscus de Lido felett mondott el. A beszéd sajátos elegye a korban két népszerű műfajnak, az oratio funebris-nek és a consolatio-nak. Odasi jócskán merített az antik hagyományból, de ismerte a 14-15. századi humanista vigasztalásirodalmat is, illetve saját korábbi alkotásait felhasználta. Előadásomban annak bemutatására törekszem, hogyan ötvözte a Franciscus de Lido-féle gyászbeszédben a különféle forrásokat.

10.20–10.40

Benke Éva, Tóth Zsuzsanna, Sarbak Gábor: A Częstochowai pálos kantuále és restaurálása

Sarbak Gábor:
A 16. század első felében valamelyik észak-magyarországi pálos kolostorban összeállított liturgikus szerkönyv kinézetre egy egyszerű papírkódex, amelyet a pálos szerzetesek saját használatukra készítettek. A kottával ellátott énektételek és a zsolozsmához tartozó egyéb szövegrészek elemzése a kézirat keletkezését mindenképpen a magyar pálosokhoz köti, emellett még magyar nyelvemlék is található benne. Külön figyelmet érdemel a kézirat budai reneszánsz jellegű kötése is a 15. és 16. század fordulójáról. Maga a kódex csak annyit árul el sorsáról, hogy 1601-ben már a częstochowai pálos kolostor könyvtárának a tulajdonában volt. Az előadás a kódex általános ismertetése mellett bemutatja a kötésének jelentőségét, valamint bevezet a restaurálás felelősségteljes részleteibe is.

Tóth Zsuzsanna:

A nyelvemléket tartalmazó kódex azért is fontos számunkra, mert a kevés fennmaradt magyar reneszánsz kötések egyike. A kötésekről levéltári adat, a viharos történelmi időszak miatt nem maradt fenn, így készítésükről csak maguk a kötések adhatnak támpontokat. Ezért nagyon fontos minden, ebbe a típusba tartozó kötés felmérése és elhelyezése a kötéscsoport tagjai közé. Az előadás a felmérés eredményéről ad tájékoztatást.

Benke Éva

Előadásom a kantuále restaurálásáról szól, amely 2021 nyarán érkezett az osztályunkra. Bemutatom, hogy milyen állapotban volt a kötet, valamint, hogy milyen vizsgálatokat végeztünk a restaurálás megkezdése előtt. Ismertetem azok eredményeit, a restaurálás során felhasznált anyagokat és módszereket, valamint, hogy az elvégzett munka során milyen etikai elveket követtem. Végül kitérek a kódex számára ideális raktározási és kiállítási körülményekre, hogy ebben az állapotban minél tovább megőrizhető legyen.

Főigazgatói Kabinet, szerk.

A sorozat további részei: Második rész, Harmadik rész; Negyedik rész; Ötödik rész; Hatodik rész

komment

220 éves a Teleki Téka

2022. november 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámolók a Teleki Sámuel Emlékkonferencián elhangzott előadásokról

2022. szeptember 21–23-án a marosvásárhelyi Teleki Téka a gyűjtemény 220 éves évfordulója alkalmából Teleki Sámuel Emlékkonferenciát rendezett, melyen könyvtárunk több egykori és jelenlegi munkatársa is előadott. A konferencián elhangzott előadásokból készült tanulmányok 2023-ban a Teleki Téka kiadásában kötetben is meg fognak jelenni.

Teleki Mihály gyermekeinek „fája”. In: AZ ISTENNEK kertében fel-nött szép élö-fa..., Kolozsvár 1676. A kiadvány hasonmását közölte: Radvánszky Béla (Turul 1889, 168).

V. Ecsedy Judit tudományos kutató, az MTA doktora – akinek több évtizedes munkáját 2016-ban Széchényi-emlékéremmel tüntette ki Dr. Tüske László főigazgató – Nyomtatott levelek fekete szegéllyel (A Teleki család legkorábbi gyászjelentései) címmel tartott előadást a konferencián:

„A 18. század második felétől jelentek meg s a század végére gyakorivá váltak az egy-két leveles gyászjelentések, szomorújelentések. A gyászjelentés, a convocatoria szerepe tájékoztatás a szomorú eseményről és meghívó a temetési szertartásra; prózában írták, személyes hangnemben, levélformában, mindig feketére festett szegéllyel. A Telekiek esetében kivétel nélkül magyarul. Bár szövegük nyomtatott, minden esetben kézzel íródott a címzett neve, megszólítása, a levélíró neve, aláírása (özvegy, családtagok), gyakran a kibocsátás helye is. Kibocsátójuk – a gyászjelentést aláíró személy – a halott legközelebbi hozzátartozója. Az egyedi címzés, megszólítás miatt minden egyes gyászjelentés egyedi. Nagy ritkaságnak számítanak, és legtöbbször egyetlen példányban maradtak fenn. A széki Teleki család tagjainak több mint harminc gyászjelentését ismerjük az 1770–1800 közötti időszakból: a legkorábbiak ugyanis 1770-ből valók (az egyik Teleki Ádám, a másik Teleki Pálné Haller Borbála haláláról értesít). De ettől kezdve folyamatosan gyakorlattá vált a nyomtatott forma, vagyis fokozatosan felváltotta a kézzel írt értesítéseket. Mint e műfaj korai példányai általában, úgy a Telekiek gyászjelentései is eddig szinte teljesen kiaknázatlan forrásai a család- és kapcsolattörténetnek.”

V. Ecsedy Judit Nyomtatott levelek fekete szegéllyel (A Teleki család legkorábbi gyászjelentései) címmel tart előadást a konferencián

Dr. Bánfi Szilvia tudományos kutató előadásának címe: Raphael Hoffhalter és az unitáriusok. A nyomdászat 455 évvel ezelőtt vette kezdetét Gyulafehérvárott volt.

„1567. szeptember elsejét megelőzően szinte napra pontosan 455 évvel ezelőtt az Erdélyi Fejedelemség székhelyén, Gyulafehérvárott állította fel nyomdáját az európai rangú nyomdász, Raphael Hoffhalter. A születendő unitárius egyház legjelentősebb kiadványa a De falsa et vera című unitárius vitairat volt, amelynek kézirata 1567 közepére nagyjából nyomdakész állapotban lehetett. Feltételezésem szerint az unitárius vallási közösség és az anyagi támogatást nyújtó János Zsigmond e mű kinyomtatása céljából hívta meg Gyulafehérvárra a kitűnő tipográfust, Raphael Hoffhaltert. Azonban gyulafehérvári működése 1568 február végi váratlan halála miatt nem több, mint fél esztendőig tartott. Kutatásom célja annak megállapítása volt, hogy az általa 1567-től kinyomtatott más unitárius vitairatok mellett vajon igazolható-e Raphael Hoffhalter közreműködése a halálát követően napvilágot látott, De falsa et vera megjelentetésében. Ennek érdekében e szentháromság-tagadó antológia elemzését a tipográfiai módszer vizsgálatával is kiegészítettem előadásomban, továbbá beszámoltam ennek a vizsgálatnak eredményéről, új megvilágításba helyezve Raphael Hoffhalter és az unitáriusok együttműködését.”

Bánfi Szilvia Raphael Hoffhalter és az unitáriusok. A nyomdászat 455 évvel ezelőtt vette kezdetét Gyulafehérvárott címmel tart előadást a konferencián

Perger Péter, a Régi Nyomtatványok Tára Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoportjának munkatársa A Teleki családhoz köthető kiadványok a XVII. század második felében készült hazai nyomtatványok között címmel tartotta meg előadását:

„Az elődás a címben meghatározott nyomtatványokat vette sorra, igyekezve több szempont szerint elemzeni azokat és az egyes családtagokhoz való kapcsolódásukat. A Telekiek legtöbb esetben az ajánlás címzettjeként bukkannak fel (főként Mihály, de László, Krisztina stb. is). Szerepüket vizsgálva megállapítható, hogy számos esetben a szerző, kiadó nem csupán a fontos pozíciót betöltő címzett jóindulatát, pártfogását igyekezett az ajánlással megnyerni, hanem azt is, hogy költségviselője, előmozdítója legyen a nyomtatvány létrejöttének. A család tagjainak házasságkötése alkalmából megjelent köszöntővers-gyűjtemények esetében nyilvánvalóan nemcsak alkalmat, hanem anyagi forrást is biztosítottak annak kiadására. Néhány alkalmi vers esetében pedig szerzőként játszottak szerepet a munka megszületésében. Nagy műfaji változatosság jellemzi a vizsgált kiadványokat. Legtöbbjük a református hitélethez köthető: vitairatok, bibliamagyarázat, bibliai történetek, prédikációs kötet, kegyességi munkák, de található közöttük hitvitázó színdarab is. E műfajcsoport és az iskolai-tudományos művek metszetében helyezkednek el a teológiai vizsgatételek. A család társadalmi szerepét jelzi, hogy politikai erkölcsi oktatások, elmélkedések támogatóiként is felbukkannak. Ritka kivételként egy kalendáriumot is ajánlottak Teleki Mihálynak.
E kiadványok nagyrészt Kolozsvárott jelentek meg, de szebeni, pataki és debreceni nyomtatványok is vannak közöttük.”

Perger Péter A Teleki családhoz köthető kiadványok a XVII. század második felében készült hazai nyomtatványok között címmel tart előadást a konferencián

Főigazgatói Kabinet

komment

Címkék: perger péter régi nyomtatványok tára teleki mihály tüske lászló teleki téka teleki sámuel bánfi szilvia v. ecsedy judit főigazgatói kabinet raphael hoffhalter régi nyomtatványok tára könyv- és művelődéstörténeti kutatócsoportja

Az idill hirdetője

2022. november 14. 06:00 - nemzetikonyvtar

135 évvel ezelőtt született Áprily Lajos

135 évvel ezelőtt született Áprily Lajos (családi nevén Jékely; † Budapest, 1967. augusztus 6.) költő, műfordító, szerkesztő, Jékely Zoltán költő (1913–1982) édesapja.
A Jékely család Erdélyből származott, maga Áprily Brassóban született.
Bár korosztálya szerint a Nyugat első nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló erdélyi költőtriász tagja. Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait rendre átszövi a természet szépsége és a kultúra megtartó erejébe vetett hit. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkotott. Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves, borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, XX. századi humanizmus képviselője.

(Zsögödi) Nagy Imre rajza Áprily Lajosról – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Nyugat 1000 honlap

Már egyetemi hallgatóként, név nélkül és Jékely Lajos aláírással is közölt verset. Áprily Lajos néven először 1918-ban az Új Erdélyben publikált. Természeti képekben gazdag motívumai, verssorainak zeneisége, tiszta rímei kezdettől (Falusi elégia, 1921) jellemzik melankolikus hangulatokkal áthatott költészetét. De éppen legnépszerűbb versében, a Márciusban pl. föltűnik az életöröm is.

„A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.”

Áprily Lajos: Március. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény

Áprily Lajos: Március. Autográf verskézirat – Kézirattár: Analekta 215. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Magyar–német szakosként Nagyenyeden, később Kolozsvárott tanított. Az erdélyi kulturális élet meghatározó alakja volt. A húszas években szerkesztőként is dolgozott (kolozsvári Ellenzék, Erdélyi Helikon). 1929 augusztusában áttelepült Budapestre.

„Azonkívül egyszer arra gondoltam, hogy mi lenne, hogyha valóban menni kellene, és egyetlen könyvet lehetne mindebből magammal vinni. Az emberek ízlése különböző. Én azonban, be kell, hogy valljam, ahogyan végignéztem a könyveket, megsimogattam Csokonait, egy régi Petőfi-kötetet, megsimogattam Reviczkyt, megsimogattam Vajda Jánost, azután az Ady-kötetek első kiadásait, s mégis másutt állott meg a szemem, ott állott meg, egy olyan könyvnél, amelyet én az emberi szépség formában való legnemesebb kifejezésének tekintek, és meg kell mondanom, hogy akkor is, ha mennem kellene egyetlen könyvvel – Szophoklész Antigonéjánál állott meg a szemem.”

Áprily Lajos: Álom egy könyvtárról. In. A kor falára. Áprily Lajos emlékezete. Vál., szerk., összeáll.: Pomogáts Béla, Budapest, Nap Kiadó, 2002. 220. o. – Törzsgyűjtemény

„A Nap nagymessze, drága Haimon,
most oldja bíbor csónakát,
a harmat-fényű Dirke-tájon
tengerfuvalmak szállnak át,
s a szőke por éjjel be fogja
temetni könnyű lábnyomom –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.
Mit is keresnénk árva-ketten,
hol égig ér a gyűlölet?
Én gyűlöletre nem születtem
és itt szeretni nem lehet;
s az ősöm átka, haj, suhogva
végigsüvölt a sorsomon –
Sötét az Acheron homokja:
itt meg kell halni, Haimonom.”

Áprily Lajos: Antigone. Részlet. In. Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény

Áprily Lajos levele Babits Mihályhoz. Gépirat, autográf aláírással – Kézirattár. Fond III./22. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

A transzszilván gondolat megszólaltatásával magyarok, románok, szászok békés együttélése mellett tett hitet (Tetőn).

„Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.

Tekintetem szárnyat repesve bontott,
átöleltem a hullám-horizontot

s tetőit, többet száznál és ezernél –
s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély...”

Áprily Lajos: Tetőn. Részlet. In: Áprily Lajos összes versei és drámái. Összegyűjtötte, a szöveget gond. és az utószót írta Győri János, Budapest, Szépirodalmi, 1990. – Törzsgyűjtemény

A környezetéből kiemelkedő, többre hivatott tehetség sorsát Az irisórai szarvas szimbólumában jelenítette meg. Budapestre költözése után A láthatatlan írás (1939) című kötetben vallott fájdalmas hazaszeretetéről:

„Az idill hirdetése! Ezzel fordul Áprily Lajos a ma felé. Ez a lázító, hangos, egyébként olyannyira csendes, formájában is nyugodt verseiben. Az idill: Erdély – ha a férfi, az apa érzelmei tolulnak a szívébe, az ismerős arcok mögött mindig Erdély tündérkertje jelenik meg, át- meg átfonva a pesti-visegrádi számkivetésben élő költő témáit. Az irtózó, menekülő költő Erdélyben és az erdélyi idillben a méltó élet képét látja, minden kor költőinek Árkádiáját. Fussunk végig versein – az egyetlen lényegesebb változás, hogy kezdeti verseinek oly szívesen használt klasszikus allúziói, képei helyébe egyre inkább Erdély nyomul, hogy a századvégi iskolás hasonlatkincs, minden parnasszien költő bőségszaruja teljesen eltűnjön Áprily saját Erdély-jelentéssora mögött. Erdély kiemelkedik, mind erőteljesebb, sarkalatosabb jelentést kap, s a költő, aki a táj egységét és benne a három nép egységét foglalta versbe, mindjobban Erdélyben látja az egyetlen lehetőséget, a költő hazáját, a humanitás eszményét. Az erdélyi élmény átüt mindenen, s az »ötven erdő« mögé lépő költő versei már kettős tükrök: Erdély látszik bennük és az egyre borulóbb férfilélek nyugodt tépődése.”

Thurzó Gábor: A láthatatlan írás. Áprily Lajos versei, Révai-kiadás. In: Nyugat, 1939. 9. szám – Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis

Áprily Lajos: Patroklos alszik. A halott Ady Emlékének. Autográf verskézirat – Kézirattár. Fol. Hung. 1849 – A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Magyarországra való áttelepülése után Áprily a Lónyay utcai református gimnázium tanára, majd 1934-től a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója lett. A harmincas években a Protestáns Szemlét szerkesztette. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán élt. Az ötvenes években csak műfordítóként lehetett jelen az irodalmi életben, de szerencsére rátalált az egyéniségéhez illő szerzőkre. 1951-ben megnyerte az Anyegin újrafordítási pályázatát. Legismertebb munkája Puskin Anyeginjének és Janus Pannonius Búcsú Váradtól című versének tolmácsolása, de fordította Lermontov, Nyekraszov, Turgenyev műveit, s antológiává bővülő terjedelemben román költőket is.

„Mert a költők egyáltalán nem olyanok, mint Áprily. A költők ugyan igen sokfélék, az emberi species minden változata előfordul köztük, de véletlenül sem hasonlítanak Áprilyra. Hát annyira különös lett volna? Talán nem. De másutt, egészen másutt kell keresni a rokonait, nem az irodalomban. Olyan volt, mint egy erdész. Akinek – titokban – tele van polcolva a négy fala könyvvel. Halász-vadász. Aki nem szeret igazán állatot ölni. Wittenbergát járt, protestáns betűmetsző. Akinek semmi kedve hitvitázni.”

Nemes Nagy Ágnes: Az első költő. Áprilyról. Részlet. In. Szó és szótlanság, Budapest, Magvető Könyvkiadó, 1989. – Digitális Irodalmi Akadémia

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

komment

A sokarcú város. Pozsony képe Jókai Mór munkáiban

2022. november 10. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló „A város megjelenítésének mediális változatai. Humántudományok, építészet, kommnikációelmélet” című konferencián elhangzott előadásról

Október végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontjának Politika- és Államelméleti Kutatóintézete A város megjelenítésének mediális változatai. Humántudományok, építészet, kommnikációelmélet címmel kétnapos konferenciát rendezett. A tanácskozáson a legkülönfélébb szakterületről érkezett előadók vettek részt, akik többek között irodalomtörténeti, történeti, filozófiai, antropológiai, építészeti és művészettörténeti nézőpont szempontból közelítették meg ezt a kérdést. E sorok írója szintén részt vett ezen a konferencián A sokarcú város. Pozsony képe Jókai Mór munkáiban című referátumával.

Pozsony, a maga változatos múltjával nemcsak Magyarország történetében játszott fontos szerepet, hanem számos írót és költőt is megihletett, mint például Jókai Mórt. Az író a várost nemcsak olvasmányaiból ismerte, hanem gyermekkorában szerzett személyes élményeiből is. 1835-ben cseregyerekként került „német szóra” Pozsonyba, az ott töltött két év pedig életre szóló hatást gyakorolt rá. A legfőbb élményforrást, ahogy azt az Egy magyar nábob című regényében megírta, az 1832–1836-os reformországgyűlés jelentette a számára, amikor „a pozsonyi diétát s a honatyák nemzeti pompáját mint pozsonyi diák szemeivel” látta, de részt vett Kossuth lapja, az „Országgyűlési Tudósítások” másolásában is. Akkori élményeit a Mire megvénülünk című regényben is megírta, ahol a gyermek Áronffy Dezső alakját tulajdonképpen önmagáról mintázta. Hőse szintén cseregyerekként kerül Pozsonyba, a líceumban tanul, lelkesedik a reformeszmékért, közben pedig Kossuth lapját másolja.
Pozsony városa, akárcsak Komárom gyakran szerepel az író műveiben, bár ez néha csak egy-egy említést vagy rövid történetet jelent, amire A magyar nemzet története regényes rajzokban című munkájában számos példa van. Máskor viszont a város konkrét regények vagy életrajzi jellegű írások helyszínéül szolgál, melyen belül természetesen a reformkor időszaka dominál.
Jókai számára Pozsony csak a kerettörténet egyik fontos helyszíne. Hősei vendégek itt, akik diákként vagy jurátusként tanulni jöttek ide vagy pedig az országgyűlésre érkeztek valamilyen minőségben. Írásaiban természetesen a helyi polgárok is megjelennek, de ők legtöbbször csak mellékszereplők.

1. Porta Hungarica

Jókai munkái alapján a város történetét több történeti korszakra osztottam, melyek közül az első a Porta Hungarica („magyar kapu”) elnevezést kapta. A középkorban így nevezték ugyanis az ország nyugati részén található megerősített határvédelmi rendszert, melynek a vár és a város is része volt. Ez akkoriban rendkívül fontos feladatokat látott el, hiszen a keleti frank, majd német területek felől több támadás is érte Magyarországot a X–XII. században. Jókai ezeket a legtöbbször csak tényszerűen említi, bár az 1052. évi Pozsony elleni támadásra és a Zotmund nevű búvár hőstettére részletesebben is kitér.

Búvár Kund hőstette Pozsonynál a Képes Krónikában. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)

A Csehország felől fenyegető huszita támadást is lényegében csak említi, mindössze Hunyadi Mátyás ellenük folytatott harcaival foglalkozik részletesebben.

Pozsony városa és a vára az 1420-as években. A kép forrása: Wikipédia (szlovák kiadás)

Jókai nem feledkezik meg az 1467-ben megnyílt pozsonyi egyetemről, az Academia Istropolitanáról sem. Ezt a reneszánsz uralkodó kultúra- és tudományteremtő tevékenységének részeként említi, az intézmény jelentőségénél fogva pedig Pozsony városát a térség regionális központjával, Budával állítja párhuzamba.

Karol Frech: Az Academia Istropolitana épülete. A kép forrása: Web umenia (Szlovákia online közgyűjteményi képzőművészeti katalógusa és aatbázisa)

2. Az ország fővárosa (1536–?)

Az 1526-os kettős királyválasztással az ország gyakorlatilag három részre szakadt, a trónharcok és a török betörések állandósultak. A folyamatos bizonytalanság miatt végül megszületett az 1536. évi XLIX. törvénycikk, mely az ország fővárosává ideiglenesen Pozsonyt tette, de az igazi cezúrát Buda eleste jelentette.

Pozsony a XVI. század második felében. A kép forrása: Indafotó (OSZK)

1541 után itt talált új otthonra az országgyűlés, több egyházi főméltóság, ide került a Szent Korona, ez lett a koronázóváros, de itt működtek a legfontosabb kormányszervek és hivatalok is. Az új főváros jelentőségét az író is többször kihangsúlyozza, hősei nem egyszer ide jönnek városuk vagy családjuk komolyabb ügyeit intézni.

A három részre szakadt ország térképe. In. Szalay József: A magyar nemzet története; a millenium alkalmából átd. és újból sajtó alá rend. Baróti Lajos, Budapest, Lampel, [1895–1898] – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A másfél évszázados török uralom alatt Pozsony, kedvező fekvésének köszönhetően csak az 1683-as Bécs elleni hadjárat során került veszélybe. De a várost ekkor Thököly Imre foglalta el, így az megmenekült a pusztulástól. Bár Buda 1686-ban ismét magyar kézre került, de a legfontosabb hivatalok még egy évszázadon át Pozsonyban maradtak, és csak II. József költöztette vissza ezeket az egykori magyar fővárosba. Az országgyűlés azonban a helyszűke miatt visszatért Pozsonyba és 1848 áprilisáig ott is működött.

Az író munkái alapján három dolgot emelek ki a továbbiakban – a koronázásokat, a függetlenségi harcok városra gyakorolt hatását és az országgyűléseket.

2.1 A koronázóváros

1543-ban az addigi koronázóváros, Székesfehérvár szintén török kézre került, így 1563-tól 1830-ig a koronázások Pozsonyban zajlottak, három soproni és egy budai szertartást leszámítva. Az első ilyen eseményre 1563-ban került sor, amikor Miksa főherceget emelték magyar királlyá. Az író ezekről a legtöbbször tényszerűen számol be, és csak bizonyos uralkodóknak, mint például Mária Teréziának szentel több figyelmet.

2.2 Rendi-függetlenségi küzdelmek és a „labanc” város

A XVII. század folyamán Pozsony Bécs elővédjeként fogta fel a kelet felől érkező támadásokat, melyeket hol a felkelt rendek, hol az erdélyi fejedelmek intéztek ellene. Ezek során a város a mindenkori magyar uralkodó mellé állva keményen és eredményesen védekezett. De a Pozsonyt ért támadások csak az uralkodó ellen indított hadműveletek egy-egy epizódját jelentették, így az író ennek megfelelően számol be ezekről az eseményekről A magyar nemzet története regényes rajzokban című művében.
A Rákóczi-szabadságharc idején Pozsony és környéke végig császári kézben volt, amit a kurucok érdemben nem tudtak veszélyeztetni. Az egyetlen kivételt Ocskay László jelentette, aki Morvaországba és Ausztriába vezetett portyái során többször is megfordult itt, ahogy az író azt a Szeretve mind a vérpadig című regényében bemutatta. A város akkori katonai és politikai jelentőségét többek között az mutatja, hogy ez volt a kurucok elleni harc műveleti központja, és a fogságba esett Ocskay felesége is ide jön a császári haderő parancsnokához segítséget kérni.

2.3 A diéták városa

1526-tól, néhány alkalmat leszámítva, itt zajlottak az országgyűlések is. Ez nemcsak egy törvényhozó testület volt, hanem egy olyan politikai fórum is, ahol az uralkodó és a rendek közötti konfliktusokat elsimították. Ez különösen a pozsonyi időszakban bírt nagy jelentőséggel, hiszen e jó három évszázad alatt a Habsburg-házi királyainknak több kísérlete is volt a rendiség visszaszorítására, melyek kivétel nélkül az országgyűlés összehívásával és kompromisszummal végződtek. Jókai nem egy ilyen esetről beszámol (I. Rudolf, I. Lipót, III. Károly, II. Lipót, I. Ferenc), de nemcsak az említés szintjén, hanem viszonylag részletesen foglalkozik a diétákon folytatott tárgyalások menetével és tartalmával. A legnagyobb figyelmet az 1741-es országgyűlésnek szenteli, ahol a magyar nemesség Mária Terézia mellé állva megtette a maga híres „Életünket és vérünket” felajánlását, tisztázva az ehhez toldott gúnyos, „de zabot nem” kitételt is.

„Életünket és vérünket”. In: Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája, Budapest, Officina Nova, 1995, 311. – Magyar Elektronikus Könyvtár

3. A reformországgyűlések

Jókai számos regénye játszódik a reformkori Pozsonyban, legtöbbje éppen az országgyűlések idején (pl.: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Szomorú napok, A kiskirályok, Mire megvénülünk stb.), akárcsak A magyar nemzet története regényes rajzokban című művének aktuális részei. A diéta városra gyakorolt hatását az író a Kárpáthy Zoltán című regényében úgy mutatta be, hogy ilyenkor „nagy elevenség jellemzé a Pozsony fővárosi életet. Országgyűlés volt, mely ezt a tisztes hajdankori fővárosát Magyarországnak rövid időre galvanizálni szokta. Országgyűlésen kívül bizony igen csendes külseje a derék városnak”. Pozsony ilyenkor megtelt emberekkel, az ide érkező követek, jurátusok, főrendek, hölgyvendégek és az őket kísérő szolgák létszáma akár 6-7000 fő is lehetett. Élénk társadalmi élet folyt, a kávéházak és a szalonok telve voltak. De ezzel párhuzamosan komoly politikai disputák folytak az országházon belül és kívül egyaránt, a reformeszmék pedig egyre terjedtek. Ezekre azonban nem is a pozsonyi városi polgárság, hanem az itt tanuló diákság és a jurátusok voltak a leginkább fogékonyak, akik az ülésterem karzatán, az utcákon és a törzshelyüknek számító Hollinger kávéház egyaránt hangot adtak véleményüknek. A diéta végeztével város kiürült, és ahogy az Az egy magyar nábobban szerepel „Pozsony ismét visszavette szokott csendes, békességes alakját”.

1848–49

A pozsonyi országgyűlésen történtek nagyon komoly hatással voltak a császárvárosra 1848 tavaszán. Bécs számára Kossuth március 3-án elmondott felirati javaslata jelentette azt a szellemi robbanóanyagot, amit Pesten a Nemzeti dal vagy a 12 pont. A felkelt császárvárosba érkező magyar országgyűlési küldöttséget és az őket kísérő jurátusokat így a bécsiek szövetségesként üdvözölték, ahogy arról az író több munkájában, mint például A kőszívű ember fiai című regényében is beszámolt.
Októberben a császárvárosban újabb forradalom tört ki, amit alig egy hónap alatt levertek. Ezzel szemben Pozsony továbbra is a forradalom előretolt bástyája maradt, egyfajta menedék a Bécsből menekülők számára, legyen szó Bem Józsefről, az ottani Akadémia Légióról vagy a regényhős Baradlaynéról. De katonai bázist is jelentett a császárváros ellen induló magyar csapatoknak. Decemberben viszont fordult a kocka, Windischgrätz csapatai szállták meg a várost, ami a szabadságharc végéig császári kézben is maradt, akárcsak a Rákóczi-szabadságharc idején. A megszállás alá került várost Jókai rendkívül találóan úgy jellemezte Akik kétszer halnak meg című regényében, hogy „ez abban az időben a császári csapatok pivotja volt, és egyúttal központja a magyarországi dolgokkal elégedetlen mágnásoknak”.
Az a pozsonyi világ, melyet Jókai felvázolt, 1848 tavaszáig létezett, leszámítva a legutoljára említett rövid intermezzót. Április 11-én az uralkodó, V. Ferdinánd feloszlatta az utolsó rendi országgyűlést, majd az utolsó fontos intézmény is a fővárosba költözött, „s midőn a pozsonyi országgyűlés kapuja bezáródott, az egész óvilág záródott be mögötte”, Pest-Buda pedig ezzel három évszázad után teljesen visszanyerte egykor elvesztett elsőségét.

Vesztróczy Zsolt (Retrospektív Feldolgozó Osztály)

komment

Ami egy kiállításból kimaradt…

2022. november 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Magyar márkák – magyar plakátok című kiállítás margójára

Ez év júniusában nyílt és október végén zárt a Magyar márkák – magyar plakátok című tárlat. Mint a kiállítás kurátora, a plakátokat, egyéb tárgyakat, dokumentumokat én válogattam. Ez a válogatás, a kiállítás koncepciójának, tartalmának kialakítása sok-sok döntést követelt, nem beszélve arról, hogy a tervezés közben a helyszín is megváltozott. Mely márkákat mutassuk be? Sok márkát és mindhez egy-egy plakátot, vagy kevesebb márkát, de több plakátot állítsunk ki? Hogyan válasszuk ki az 50–100 plakátból azt a 9 darabot, ami elfér a rendelkezésünkre álló helyen? Természetesen az is követelmény volt, hogy sokféle alkotótól, sokféle korból, sok különböző stílust mutassanak be a kiállított plakátok. És még számtalan fontos és kevésbé jelentős feltétel határozta meg azt, hogy végül mit láthattak az érdeklődők a kiállításon. Az alábbiakban néhány olyan plakátot szeretnék bemutatni, amit ilyen-olyan ok miatt nem állítottunk ki.
A Stühmer-plakátok esetében kb. 50 dokumentumból válogathattunk. A Zizi cukorkát hirdető plakátból kettőt is találtunk, amely Lonkay Antal alkotása, és így természetesen nagyon hasonló stílusú. Mindkettőn gyerekek szerepelnek, az egyiken egy kislány írja fel a táblára a Zizi előnyeit, a másikon három gyerek fut egy kutyus után, aki valószínűleg szintén Zizi-rajongó, és elcsórta a cukroszacskót a gyerekek elől. Sok töprengés után az alábbi plakát maradt ki a kiállításból.

Zizi. Grafikus: Lonkay Antal (1904–?). Jelzet: PKG.1947/279. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Drehernél szintén kb. 50 plakátból kellett választani. Sokáig versenyben volt, de végül kimaradt az alábbi romantikus, tavaszi környezetben megjelenő, kevésbé ismert reklámplakát.

Dreher Bak sör. Grafikus: Feiks Jenő (1878–1939). Jelzet: PKG.1929/113. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az Orion esetében annak ellenére, hogy több mint 70 plakát állt a rendelkezésemre, könnyebb volt a választás. Az 1945 előtti plakátok nagy része nagyon jó plakát, de a háború utáni szocialista plakátok többsége nem képvisel jelentős művészi értéket, mai szemmel inkább érdekesek, a korra jellemzőek. Például az alábbi plakátról is hiányzik a jó plakát legtöbb ismérve. Sem az ötletesség, a tömörítés, a jelképekben való grafikai megfogalmazás, az egyszerűsítés, a figyelemfelkeltő színek, formák, sem a magyar plakátra oly jellemző humor nem fedezhető fel rajta. Mindössze a rövid szöveg elvárásának felel meg.

Jó rádió: öröm a háznál. Jelzet. PKG.1951/342. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az IBUSZ esetében volt egyrészt a legkönnyebb dolgom, hiszen 200 plakátból válogathattam, de egyben ez volt a legnehezebb is, hiszen 200 plakátból kellett kiválasztani mindössze 9 darabot. Toncz Tibor készített az ’50-es évek elején egy sorozatot, amelyben az IBUSZ különböző szolgáltatásait hirdette, kedves, ötletes, tarka, vonzó grafikai ábrázolással. Ezekből valóban nehéz volt a választás, úgyhogy örülök neki, hogy most a kiállításon látható mellett egy újabbat is bemutathatok.

Vasút-, hajó-, repülő-, autóbusz-, hálókocsijegy pályudvari áron, elővételben: IBUSZ. Grafikus: Toncz Tibor (1905-1979). Jelzet: PKG.1951/A/88. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nem szerepelt a kiállításon a Modiano márka, és a nagyon híres Modiano plakátok, melyek magas művészi értéket képviselnek, de mivel alapvetőleg nem magyar márkáról szólt a kiállítás, kimaradtak, itt viszont be tudok mutatni egyet a sok közül. A cég szokatlan megoldást választott a cigarettapapírt reklámozó plakátokkal kapcsolatban. Sem egyfajta cégarculatot nem fogalmaztak meg, sem egy művészhez nem ragaszkodtak. Az alkotók szabad kezet kaptak, aminek az eredményeképpen sok alkotó, sokféle stílust képviselő, merész, modern plakátjai hirdették a cigarettapapírt. A bemutatott darab a két világháború közti korszakra jellemző ábrázolás, hiszen szinte minden árucikk reklámozásánál előfordulnak ebben az időben magyaros motívumok.

Modiano. Grafikus: Pekáry István (1905–1981). Jelzet: PKG.1934/163. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kiállítás egyik nagy vesztese, amiért kurátorként legjobban fájt a szívem, a Tungsram volt. Tungsram plakátunk több mint 100 van, és rengeteg ötlettel rajzolták meg a grafikusok a villanykörtéket és a Tungsram egyéb termékeit. Az ember nem is gondolná, hogy egy ilyen viszonylag egyszerű tárgyat mennyire érdekesen lehet megjeleníteni. Egyrészt a villanykörte sajátos alakját, másrészt a fény „ábrázolását” felhasználva is különböző ötletes módokon oldották meg ezt. Az alábbi plakáton a háromféle villanykörte három testőrként jelenik meg a plakáton.

Tungsram Krypton. Jelzet: PKG.1952/472. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Érdekes, hogy bár a Pick szalámi világszerte az egyik legismertebb hungaricum, de grafikai plakát viszonylag kevés van gyűjteményünkben, ezért nem is került be ez a márka a kiállításba. A ’80-as, ’90-es években viszont szinte minden esztendőben adtak ki plakátnaptárt, mely a Szegedi Szalámigyárat és termékeit hirdette. Ezek többsége már nem grafikai plakát, hanem fotóplakát, mint az alábbi 1989-es naptár is, amelyen egy fiatal nő kínálja tálcán a gyár termékeit.

Jó étvágyat! 1989. Pick. Jelzet: PKG.1989/45. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nem szerepelt a Caola sem a kiállításon, de a kedves történet miatt ebből az összeállításból nem maradhat ki. Baeder Hermann 1918-ban alapította a Baeder Illatszer Rt-t. Nem sokkal később született meg a még ma is jól csengő új márkanév, a Caola. Hogy honnan ered? A gyártulajdonos kislányát Karolának hívták, de nem tudta helyesen kiejteni a saját nevét, így egyre csak azt hajtogatta: „kaola, kaola”. A büszke apa pedig erről nevezte el egyik termékcsaládját.

Caola púderkrém a modern nő kozmetikája: Grafikus: Lengyel Sándor. Jelzet: PKG.1960/534. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Egyik munkatársam javasolta, hogy a márkák között szerepeljen a Csepel is, elsősorban mint motorkerékpárgyár. A gyárról azonban nem találtunk plakátot, viszont van néhány a Pannónia motorkerékpárról. Ebből a típusból 1954 és 1975 között 12 félét fejlesztettek, elődje a Csepel 250 típusú motorkerékpár volt. A gyűjtők körében minden Pannónia motorkerékpár becses darab.

Pannonia de Luxe 250. Jelzet: PKG.1959/394. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Vannak olyan márkák, amelyekről meglepően sok plakát készült, és ma már nem is értjük, miért volt ez akkora jelentőségű, hogy ilyen nagy reklámot igényelt. Ilyen például a gumi cipősarok. Manapság már egyre kevesebb cipész dolgozik, az elhasználódott cipőket többnyire nem javíttatjuk, hanem kidobjuk. Régen sokkal gyakoribb volt a cipők sarkalása, talpalása. Több cipősarokmárka is ismert volt, de a legismertebb talán a Pálma cipősarok, amiről több plakátunk is van. Ez is kimaradt a kiállításból, hiszen ma már nem hirdetnek ilyesmit, de itt örömmel mutatok a számtalan plakátból egyet, mely ötletességével, modern ábrázolásával lepi meg mai nézőjét.

Palma. Grafikus: Penta. Jelzet: PKG.1927/130. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Szintén kiment már a divatból az ún. svájcisapka. Az ilyen jellegű sapkát csak hazánkban nevezik így, mivel eredetileg a baszkok viseltek ilyet, és onnan terjedt el, így másutt baszk sapkaként emlegetik. Már a 15. századtól kezdve viseltek hasonló fejfedőt, majd a 20. század ’30-as éveiben újra divattá vált, és még ma is hordják, bár népszerűsége csökkent, kétségtelenül nem ez a legújabb divat. Sok országban egyébként fegyveres testületek egyenruhájának a része. Magyarországon a gyártását Hódmezővásárhelyen kezdte meg a Kokron József és Fiai Kötszövöttárugyár. A Nor-Coc márkanéven futó terméknek nagy sikere volt, több nyugat-európai országba is exportálták. A gyártás az 1960-as évekig folytatódott, a HÓDIKÖT néven ismert Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyárban.

Fiuknak-lányoknak játékhoz és iskolába: Nor-coc svájci sapka. Grafikus: Vágó Rezső. Jelzet: PKG.1932/23. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

S végül a szerencsejátékok közül a Lottó. Bevallom, a kiállítás előkészítése során fel sem merült bennem, különben sem klasszikus magyar márka, hiszen nemzetközi az elnevezése, a világon mindenütt játszanak hasonló szerencsejátékokat. Szembesültem vele azonban, hogy sok és jobbnál-jobb plakátunk van ebben a témában. Ezért a lottó számsorsjáték indulásakor megjelent plakáttal fejezem be a „kiállításból kimaradt” grafikai plakátok bemutatását. A szerencsejáték első sorsolása 1957. március 7-én volt, ennek idén volt 65 éve. Ez alkalomból tavasszal kiállítást rendeztek a Városházán, melyet Orosz István grafikusművész nyitott meg. Az ő szavaiból idézek:

„A lottóplakátok nemcsak tartalmi, hanem stiláris erjedést is hoztak. A szocreál kor gyakran izzadságszagú naturalizmusát, pátoszos heroizmusát, könnyed, karikaturisztikus nyomtatványok írták fölül. Ott volt bennük a háború előtti modernizmus, és már a kortárs nyugati képzőművészet frissebb szelleme is. Káldor mellett több jeles grafikust is sikerült megnyerni – úgy hírlik, meg is fizetni, hogy tervezzenek lottóplakátot, amelyeknek zöme az akkoriban Budapesten oly népszerű A/4-es méretű villamosplakát volt. Pál György, Fejes Gyula, Tamási Zoltán mellett, sőt előtt a Macskássy testvérek nevét kell kiemelni. Már a Magyar Királyi Osztálysorsjáték helyére lépő Újjáépítési Állami Sorsjáték plakátjain feltűnt a szignójuk, s ők tervezték az 1947-ben induló Totó focilabdafejű kabalaemberkéjét is. Hogy melyikük, az az aláírt Macskássy névből ugyan nem derül ki, de gyaníthatóan az idősebb fivér, János plakátolt többet, Gyulát ugyanis mint a magyar állami rajzfilmgyártás megteremtőjét egy másik művészeti ág is lefoglalta. János találmánya Lottó Ottó, a számkockás sárga ingben, süvegére tűzött lóherével szerencsemalacon nyargaló kiskondás, aki, nézzék csak meg, nem öregszik. Ki hinné, hogy már hatvanöt éves. Szerencsés születésnapot, öcskös!”

Orosz István: 65 éves a Lottó. In: Országút. Művészet, tudomány, közélet, 2022. március 8.

Indul a Lottó számsorsjáték. Grafikus: Macskássy Gyula (1912–1971). Jelzet: PKG.1957/102. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kopcsay Ágnes (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment

Gergely Ödön mérnök, Divéky József grafikusművész pártfogója – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 28. rész

2022. november 08. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 90. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat kilencvenedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Gergely Ödönt és gyűjteményét mutatja be.

Gergely Ödön (1897–1970) mérnök zsidó polgári családból származott. Az I. világháborúban szibériai hadifogságba került. 1925-ben a Műegyetemen végzett mérnökként az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Részvénytársaság (EIVRT) mechanikai osztályán helyezkedett el, majd az ebből kivált Standard Villamossági Rt. alkalmazásába került. A cég balkáni és török piacokért felelős mérnöküzletkötőjeként részt vett a Balkán telefonhálózatának kiépítésében.
Ex libris gyűjteménye kialakítását már a két világháború közt elkezdte, kapcsolatban állt a Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületével, mely az 1920-as évek elején még fennállt. Később tagja lett az 1932-ben megalakuló Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének (MEGE) is. A kor jeles gyűjtőivel cserélt grafikákat, a saját nevére szólóan is készíttetett ex libriseket. Gyűjteményében többségében voltak a szecessziós stílusú lapok.
Neves grafikusok alkottak a számára könyvjegyeket. Baráti kapcsolatot ápolt Divéky József grafikussal, aki sokáig Svájcban élt, de mivel meghívták tanárnak az Iparművészeti Főiskolára, visszajött Magyarországra. A kinevezésből nem lett semmi, Divéky így több évig Gergely Ödönnél húzta meg magát, együtt jártak a MEGE-be, ahol a grafikus illusztrációs megbízatásai mellett ex libris megrendeléseket kapott. Divéky több ex librist és egyéb grafikát is készített Gergely számára. Ezek közül kiemelkedik az a lap, melyen a megrendelő foglalkozására, a hírközlésre utalóan Mercurius (Hermész), az istenek követe látható, amint pergamentekerccsel a kezében szalad az égen.

Divéky József fametszete. Jelzet: Exl.G/273 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Cserére is jórészt Divéky-fametszeteket ajánlott fel. 1943-ban Gergely Ödön bízta meg Divékyt egy nagyobb grafika elkészítésével Ady Endre Intés az őrzőkhöz című verséhez, vészkiáltásul a fasizmus fenyegetésével szemben. Egyes vélemények szerint emiatt került Divéky fél évre börtönbe 1943-ban.

„Őrzők vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.”

Ady Endre: Intés az őrzőkhöz (részlet), Nyugat, VIII. évf., 16. sz., 1915. augusztus – Elektronikus Periodika Archívum

Gergely Ödön a II. világháború idején Raoul Wallenberggel együttműködve mentette az üldözött zsidóságot. A Rákosi-korszakban lefolytatott Standard-perben – mint az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgató-helyettesét – őt is letartóztatták.

„E betanított és kínzásokkal kikényszerített vallomások, amelyek valós történésekre épültek, de szándékosan eltorzítva, minden ténykedést szabotázsnak és összeesküvésnek, kémkedésnek beállítva kerültek be a vallomásokba, elegendőek voltak ahhoz, hogy a 15. rendű vádlott, Gergely Ödön életfogytiglani szabadságvesztést kapjon.”

Forgács András: A Standard gyár és mérnöke, 3. rész, Újpesti Helytörténeti Értesítő, XXIII. évfolyam 2. szám, 2016. június, 22.

1949-ben bebörtönözték, vagyonát – köztük szép festménygyűjteményét – elkobozták. Életfogytiglani büntetéséből 1956-ban szabadult. Ekkoriban így emlékezett az ÁVH kihallgatási módszereire:

„A letartóztatásomat követő két hét alatt összesen egyszer engedték meg, hogy a csupasz földön néhány órát aludjak. A többi időt egy kis asztal mellett ülve kellett eltöltenem, – kivéve természetesen azokat az időket, amikor [...] kihallgattak – közben állandóan írnom kellett, és ha közben a fáradtságtól néha lecsuklott a fejem, akkor az állandóan mellettem álló őr azonnal felzavart, hogy folytassam az írást. Néhány nap alatt annyira tönkrementem fizikailag és szellemileg, hogy már összefüggő mondatokat sem tudtam leírni. Hallucináltam és zavaros képek jelentek meg állandóan a szemem előtt. Közben felváltva három nyomozó hallgatott ki [...] éjjel-nappal.”

Forgács András: A Standard gyár és mérnöke, 3. rész. Újpesti Helytörténeti Értesítő, XXIII. évfolyam 2. szám, 2016. június, 20.

Kiszabadulása után mérnöki munkakörben helyezkedett el, felesége halála után újra megnősült, de életét tönkretették a fogságban töltött évek.
A kisgrafikák, ex librisek gyűjtését 1956 után újrakezdte.

Háy Károly László fametszete. A kép forrása: Frederikshavn Kunstmuseum

„Kifosztottságában piciny ex libris-ábrázolatokon élte ki hajdani, nagyobb méretekre és költségekre szabott gyűjtőszenvedélyét. […] Kicsiben való újraélesztése ez a gyűjtés a hajdanvolt, pompás festménykollekciónak.”

Hernádi Miklós: Préselt virágok, Chagall galéria, Gergely Ödön ex libris-gyűjteménye, Szombat (zsidó politikai és kulturális folyóirat), III. évf., 1. sz. 1991. január, 35. és a Szombat folyóirat egyéb online elérhetősége.

Felvette a kapcsolatot a II. világháború után 1959-ben megalakuló országos szervezettel, a Kisgrafika Barátok Körével, a tagoknak 1962 májusában előadást tartott Divéky József fametsző művészetéről.

Divéky József fametszete. Jelzet: Exl.D/145 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Könyvjegyeinek nagyszabású kiállítására 20 évvel halála után került sor 1990 decemberében a Chagall Galériában. A képtár 1990-ben alakult zsidó képzőművészeti alkotások prezentálására. Gergely Ödön ex libris tárlatát Siklósi Teréz tanárnő és Hernádi Miklós író nyitotta meg. Utóbbi a következő szavakkal mutatta be – az utókor számára is érzékletesen – Gergely Ödön kollekciójának értékét és jelentőségét.

„Gergely Ödön (1897–1970) ex libris-gyűjteménye esztétikailag üdítően változatos. A rajzolatokban felvillannak szecessziósan kontúros vagy kubisztikusan tördelt felületek, vaskosabb vagy légiesebb képi gesztusok, a miniatűr ábrázolás a méreteket meghazudtoló monumentalitással, az áhítatos szellemiség életvidám vagy pajkos mentalitással, az urbánus-polgári tematika rusztikussal, népiessel váltakozik; az ornamensek hol organikusak, hol meg geometrikusak, a metszett vonalak mellett megjelennek pontozásos, árnyalásos felületek is, a felhasznált betűtípusok is hihetetlenül sokfélék, leleményesek. Külön érdekessége a gyűjteménynek a gazdag külföldi, elsősorban németalföldi anyag, amelyhez nemzetközi csere útján jutott a gyűjtő – ez a portéka levélborítékban is elfér […] Ez a sok kicsiny metszet egy nagyreményű élet és karrier kényszerű összezsugorodását tanúsítja.”

Hernádi Miklós: Préselt virágok, Chagall galéria, Gergely Ödön ex libris-gyűjteménye, Szombat (zsidó politikai és kulturális folyóirat), III. évf., 1. sz. 1991. január, 34–35. és a Szombat folyóirat egyéb online elérhetősége.

Irodalom:

Előadásaink, KBK Értesítő, 1962. december, 20.
Forgács András: A Standard gyár és mérnöke, 1. rész, Újpesti Helytörténeti Értesítő, 2015. december, XXII. évfolyam 4. szám, 18–19.
Forgács András: A Standard gyár és mérnöke, 3. rész, Újpesti Helytörténeti Értesítő, 2016. június, XXIII. évfolyam, 2. szám, 20–23.
Hernádi Miklós: Préselt virágok, Chagall galéria, Gergely Ödön ex libris-gyűjteménye, Szombat (zsidó politikai és kulturális folyóirat), III. évf., 1. sz. 1991. január, 34–35. és a Szombat folyóirat egyéb online elérhetősége.
Hivatalos rész, Pótlás a cserejegyzékhez, MEGE Kisgrafika, 1943/4. sz., 32.
Kollár Ernő: Standard gyár története, Virtuális Rádiómúzeum
Soós Imre, Dr.: Gergely Ödön gyűjteményének kiállítása, Kisgrafika, 1991/1. sz., 4.
Szörényi Attila: A Standard-per előzményei és előkészítése, 1948–1950, doktori (PhD) értekezés, Piliscsaba, 2012, 138.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Gergely Ödön (1897–1970). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 65–66.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész

komment

Címkék: ady endre ii. világháború fametszet hésziodosz ex libris munkák és napok forgács andrás kisgrafika raoul wallenberg rákosi-korszak munkák és napok – és kincsek térkép- plakát- és kisnyomtatványtár vasné dr. tóth kornélia ex libris gyűjtők gyűjtemények divéky józsef gergely ödön háy károly lászló siklósi teréz hernádi miklós

Szent László lánya, Piroska

2022. november 07. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló a Szent László király és öröksége című konferencián elhangzott előadásról

A Magyarságkutató Intézet 2022. október 10–11-én tudományos konferenciát rendezett Szent László király és öröksége címmel. A konferencia előadásai tematikailag a Szent Lászlóra vonatkozó hagyományra fókuszáltak, több előadás foglalkozott a Szent László legendát ábrázoló falképciklusokkal, Szent László szerepével a Zsigmond alatti uralkodói reprezentációban, csakúgy mint a Szent László zarándokút gyakorlati kérdéseivel.
Előadásom címe Szent László lánya, Piroska volt. Piroska, akit az ortodox világ Szent Eiréné néven ismer, Komnénosz János bizánci császár felesége volt.

Piroska / Eiréné ábrázolása a Hagia Sophiában. Fotó: a szerző felvétele

Az előadás a császárné személyével és az életére vonatkozó hagyománnyal kapcsolatos néhány máig tisztázatlan kérdésekre fókuszált. Ezek közül az első a királylány magyar neve. Krónikáink Pyrisc néven említik, ezt a névalakot a kutatásban több formában próbálták kiolvasni. Ez lehet Prisca, ebben az esetben a római mártírról kapta a nevét. A másik lehetőség Piroska, akkor egy magyar névről van szó. Emellett nem zárhatjuk ki, hogy a név Paraszkéva volt, rövidebb formájában Paraszka, ebben az esetben az ortodox világban népszerű szentek valamelyike után kapta a nevét. A Piroska névváltozat, illetve a császárné személyének hazai megismertetésében fontos szerepet játszott Dugonics András, aki népszerű című drámájában egy levél révén szerepeltette Szent László leányát is.
Az előadás másik kérdése egy olyan legendával foglalkozott, amely bár történetileg bizonyosan nem hiteles, de Piroska emlékének a fennmaradására utalhat. Konstantinápoly bukása után egészen a XVI. század végéig a pátriárkák székhelye a Theotokosz Pammakarisztosz-templom volt. Belgrád eleste után ide hozták a XI. században élt Szent Paraszkéva ereklyéit is.

A templomról és a benne található sírokról több nyugati utazó is beszámol a XVI. század második feléből. Ezek közül különösen jelentős egy közép-görög nyelvű irat, amely részletesen ír Paraszkéva odakerülésének körülményeiről, ill. témánk szempontjából a legfontosabb Hans Dernschwam Tagebuch einer Reise nach Konstantinopel und Kleinasien (1553/55) című beszámolója (magyarul: Erdély, Besztercebánya, törökországi útinapló). Dernschwam a Verancsics Antal vezette követség tagjaként érkezett Konstantinápolyba, és egyedüliként számol be arról, hogy az ereklyéket nagy tisztelettel övezik a helyi rácok és a magyarok is, akik „Szent Péntek asszonynak” nevezik, magyarra fordítva a nevet, s úgy tarják, hogy Szent Imre herceg felesége volt. Ezek a konstantinápolyi magyarok a törökök által fogolyként elhurcolt magyarok voltak, akik közül sokakkal beszélt Dernschwam, és sokuk történetét meg is örökítette. Valószínűsíthető, hogy körükben alakult ki a legenda, amely a görög Paraszkéva alakját más Árpád-házi hercegnők, így esetlegesen Piroska alakjával mosta össze.

Tóth Anna Judit (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Címkék: konstantinápoly hagia sophia árpád-ház régi nyomtatványok tára szent lászló király verancsics antal konferenciabeszámoló dugonics andrás magyarságkutató intézet tóth anna judit paraszkéva hans dernschwam theotokosz pammakarisztosz-templom dátori mária szent eiréné komnénosz jános

„Áruló lennék, ha csak író akarok lenni”

2022. november 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

120 évvel ezelőtt született Illyés Gyula (1902–1983) író, költő, műfordító, szerkesztő

„Nem volt riadalom a pusztán,
amikor megszülettem én
váratlanul, hivatlanul tán
halottak estelén,
novemberben, halottak napján,
gyertyagyújtáskor, amidőn
fejfák tövén a puszta népe
künn térdepelt a dombtetőn,
harangszókor, mikor a szomszéd
falvak magas sírkertjei
hirtelen testvér-őrtüzekként
elkezdtek fényleni.”

Illyés Gyula: Egy sápadt nő egy kis szobában…, 1935. (Részlet). In: Illyés Gyula összegyűjtött versei, Budapest, Szépirodalmi, 1993. – Digitális Irodalmi Akadémia

Illyés Gyula. A Nyugat-barátok Köre fotósorozata 1931. Fotó: Rónai Dénes – Kézirattár. Fond III/2133. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Illyés pályájának elején meghatározó volt az avantgárddal való találkozása – irodalmi kapcsolatai az 1920-as évek elején a bécsi magyar emigrációval kezdődtek, s később Párizsban megismerkedett a francia avantgárd jelentős alkotóival is, sokakkal életre szóló barátságot kötött. Első cikkei, fordításai is avantgárd folyóiratokban – a bécsi Ék és a Ma – jelentek meg, majd 1926-as hazatérését követően is kezdetben Kassák Lajos Dokumentum és a Munka című lapjaiban publikált.
1923-tól jelentkezett rendszeresen írásaival, és néhány év alatt nemzedékének egyik legelismertebb alkotójává vált.
A Nyugatban első írása 1927 novemberében jelent meg Georges Duhamel francia író Moszkvai utazás című útirajzáról. 1934-ben maga is megjelentetett egy útirajzot az első szovjet írókongresszus vendégeként átélt tapasztalatairól.
A Nyugatban megjelent első írása után tíz évvel Babits Mihály mellett a folyóirat társszerkesztője, annak megszűnte után pedig a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője (1941–1944) lett. Első két verseskötetét – Nehéz föld (1928); Sarjúrendek (1931) – is a Nyugat adta ki.

Illyés az avantgárd vonzásában induló – főleg expresszionista és szürrealista – lírájának kifejezésmódja gyakran ötvöződik tárgyias elemekkel is. A 30-as évek elejétől költészetének legerőteljesebb vonulata sajátos lírai realizmusa, az avantgárdtól elforduló tárgyias életközeliség.

1933-tól a népi írók mozgalmának egyik vezető személyisége lett. 1934-től folyóiratuk, a Válasz munkatársa, 1946 és 1949 között szerkesztője volt. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója.
A Puszták népe (1936) című irodalmi szociográfiáját önéletrajzi és szépirodalmi elemek egyaránt jellemzik.

„A gyalogbéresek kivermelik a burgonyát, megtisztítják, osztályozzák, elvetik, egypárszor megkapálják, aztán kiszedik, és megint elvermelik. Nagy falapáttal búzát forgatnak, csáváznak, acatolnak, a rosta előtt hajlonganak, a kukoricamorzsolót hajtják. A szekeres béresek szántanak, boronálnak, takarodnak, elfuvarozzák a kicsépelt gabonát a vasúti állomásra, aztán trágyát hordanak vagy trágyalevet, az utóbbit nagy lajtokban. A kocsisok ugyanezt teszik. A kis mezei lóvasút kocsijai megindulnak a tejjel, amelyet a csirások fejtek, szűrtek, hűtöttek s töltöttek kannába a kitűnően felszerelt tejüzemben. A gazdák szaladgálnak és kiabálnak. A tisztek kétségbeesve homlokukat törlik, legyintenek, s fejcsóválva lépnek föl a hintókba, amelyek egyik dűlőből a másikba gördítik őket. A kovácsműhelyből szünet nélkül csattogás hallatszik, mert a kovácsok akkor is táncoltatják a kalapácsot az üllőn, ha csak két perc múlva ütnek rá a meleg vasra. A bognár farag, a kőműves vakol, a vincellér hordókat mos. Mit csinál az uraság? Arra nem felelhetünk; nincs a pusztán.”

Illyés Gyula: Puszták népe. In: Illyés Gyula munkái 3., Budapest, Szépirodalmi, 1970. (Részlet) – Digitális Irodalmi Akadémia

Illyés Gyula: Puszták népe, [Budapest], Nyugat Kiadó és Irodalmi R. T. kiadása [1936]. Címlap. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

„Nem ismertem a hazámra. Csak négy évig voltam távol – tizenkilenc éves koromtól huszonhárom éves koromig –, de épp ez az idő a legdöntőbb az ember életében, ez az igazi fejlődés – az állásfoglalásig való fejlődés – ideje. Akkor nem tudtam, csak most visszakövetkeztetve merem kimondani akkori érzésemet, a döntő elhatározást: áruló lennék, ha csak író akarok lenni. Az újítás, a merészség nemcsak az irodalomban esedékes, hanem a társadalomban is, sőt ott esedékes először és igazán. Sétálhatok tovább itt is az avantgardista szabad gondolattársítások négy fala közt? Nem volt könnyű kitörnöm, nemcsak a helyet tartottam – tartom ma is – emelkedettnek, hanem az ajtókat is én falaztam be. Akkor ismerkedtem meg igazán egy fiatal költő rendkívüli irodalmi kísérletével és forradalmiságával, Petőfiével. »Hazát kell nektek is teremteni!« – nagyjából ez volt a bűvige a falak ellen.”

Illyés Gyula: Újabb szellemi front? (Részlet). In: Uő: Iránytűvel, Budapest, Szépirodalmi, 1975. – Digitális Irodalmi Akadémia

A Petőfi (1936) című könyve nemcsak a zseniális költőelőd lebilincselő pályaképe, hanem a magyarság bemutatása is a külföldi, elsődlegesen francia közönségnek.

„Pályája során máskor is, többször is felbukkan a Petőfi-párhuzam. A dikció racionalizáló hevületén, a költői képek tisztult pontosságán és a fiatal Illyés nyíltan vallott forradalmi vágyán túl („egy új Dózsa, egy új sereggel”) van ennek más oka is, amely a költői természetben rejlik. Illyés – ritkaság ez a XX. század magyar költői között – spontán költő. Minden élmény, a legáltalánosabb, a leginkább mindennapi is versre készteti. Csakúgy, mint Petőfit. Számára a versírás a létezésre adott válasz, mintegy a tudat feltételes reflexe.”

Lengyel Balázs: Mai klasszikusok. Illyés. (Részlet). In: Uő: Verseskönyvről verseskönyvre. Líránk a hetvenes években, Budapest, Magvető, 1982. – Digitális Irodalmi Akadémia

Kézirattárunkban őrizzük a József Attilával való utolsó, kórházi találkozását megörökítő Könnyező című verskéziratát.

Kézirattárunkban található a Babits Mihály műtétére visszaemlékező Ha mindent elvesztünk… című versének autográfja:

A Nyugat egyik utolsó számában jelent meg a Neved egyszerre… című verse, amelynek autográfját szintén Kézirattáruk őrzi.

Illyés Gyula: Neved egyszerre. Autográf verskézirat. Megjelent a Nyugat 1941. 6. számában. – Kézirattár. Analekta 11.955. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

A második világháború után a fordulat évéig közszereplést vállat: rövid ideig a Nemzeti Parasztpárt országgyűlési képviselője volt, majd a Magyar Népi Művelődési Intézetet vezette. 1948-tól lemondott az MNMI vezetéséről, a Rákosi-korszakban visszavonultan élt.
1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe. Születésnapján, az Irodalmi Újság november 2-i számában jelent meg az Egy mondat a zsarnokságról című korszakos jelentőségű verse.
A Kádár-korszakban csak 1961-től jelentek meg rendszeresen alkotásai. 1969-ben megindult életműsorozatának 1986-ig huszonkét, válogatott naplójegyzeteinek 1986 óta kilenc kötete jelent meg.

„Írásban és beszédben Illyést a mindenkori magyar irodalom »legnagyobb szabású taktikusaként« szokták emlegetni. Elfogadhatjuk a minősítést, ha ez a sárban meghurcolt idegen szó ezúttal nagy távlatú és mozgékony gondolkodót jelent. Illyés Gyula az utolsó ötven évben, ha nehezen is, de jó néhányszor kivágta magát és eszméit a történelem és a politika kelepcéiből – ez tagadhatatlan. Sokan – szemérmetlen önzésből – elvárták volna tőle a hősies, a felejthetetlen vértanúságot. Csakhogy ő kezdettől fogva nem az áldozat szerepére készült. Korán eldöntötte, hogy a véraláfutásos Magyarországon nem a vakmerőség, hanem a józanság az igazán hősi állapot. A józanság, amely részegítő is lehet. A cél tehát nem az, hogy vitézien rohanjunk fejjel a falnak, hanem inkább lássunk át rajta, vagy hordjuk szét téglánként, ha épp akadályt jelent.”

Csoóri Sándor: Illyés Gyula köszöntése. (Részlet). In: Uő: Tenger és diólevél. Összegyűjtött esszék, naplók, beszédek 1961–1994, Budapest, Püski, 1994. – Digitális Irodalmi Akadémia

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

komment

Címkék: józsef attila avantgárd babits mihály csoóri sándor illyés gyula kassák lajos lengyel balázs kézirattár nyugat folyóirat rónai dénes eorges duhamel

„Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája.”

2022. november 01. 06:00 - nemzetikonyvtar

Mindenszentek – halottak napja

Október, mindszent hava végén, s november első napjaiban mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) ünnepeihez kapcsolódva meglátogatjuk halottaink sírját a temetőben. Az őszi emlékezés, a sírokra tett koszorúk, virágok és a gyertyagyújtás szokása évszázadok messziségébe mutat. Az eredendően a katolikus hagyományban gyökerező ünnep ma közös kincse, emlékező ideje szinte mindenkinek.

„Mindenszentek [november 1.], a göcsejiek ajkán mincién napja. Katolikus tanítás a szentek egyessége. Eszerint az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak, és az Úr színe előtt egymásért könyörögnek, helytállanak. A küzdő egyház (Ecclesia militans) a földön élő, a szenvedő egyház (Ecclesia patiens) a már meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő, a diadalmas egyház (Ecclesia triumphans) pedig a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága.
Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön, név szerint nem emlékezik meg.”

Bálint Sándor: November 1., részlet. In: Uő.: Ünnepi kalendárium 2. Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából, Budapest, Szent István Társulat, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Utolsó ítélet. In: Mátyás-Graduale, korvina, 1480 körül (?); Cod. Lat. 424., 14r – Kézirattár. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtualis

„Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaág. Nagy szóval kiáltották és mondták: »Üdv Istenünknek, aki a trónon ül és a Báránynak!« Az angyalok mind a trón, a vének és a négy élőlény körül álltak, arcra borultak a trón előtt, és imádták az Istent, mondván: »Amen, áldás, dicsőség, bölcsesség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké! Amen.«”

Jelenések könyve, 7, 9–12. In: A Szent István Társulat által kiadott Biblia – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Szent János látomása időbeli előrevetítése annak az egységnek, ami azonban már most, itt a földön is egybeolvaszt bennünket az Istenben ujjongók s a purgatóriumban várakozók népével. S e kapocs nem más, mint a felebaráti szeretet, úgy, ahogy azt az Evangélium tanítja. Hogy ez mennyire igaz, bizonyítják Jézusnak az ítéletre vonatkozó szavai: „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok…” Éheztem, szomjaztam, mezítelen voltam… Egytől egyig a felebaráti szeretetről szólnak e szavak, s úgy teljesítik ki a Nyolc Boldogság igéit, ahogy két ember öleli át egymást az irgalom és a szeretet szorításában – ahogy az irgalmas szamaritánus és szerencsétlen felebarátja ölelkezhetett. Ez köztünk Isten jelenléte, s a kapocs, mely mindannyiunkat egybefűz békéjében.”

Pilinszky János: Szentek egyessége, részlet. In: Uő.: Publicisztikai írások, szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket készítette, az utószót írta Hafner Zoltán, Budapest, Osiris, 1999. – Digitális Irodalmi Akadémia

A katolikus egyház ezen a napon az összes szentet, azaz valamennyi megdicsőült lelket ünnepli, azokat, akikről a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg. A keleti egyházban – a vértanúkra emlékezve – már 380-ban megülték az ünnepet. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápa idején került be az emlékezés napja, amikor az eredetileg a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont 609-ben Mária és az összes vértanú tiszteletére szentelte fel. Később III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét s a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. November 1-jére IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep, amelynek terjedésében óriási szerepe volt a Cluny bencések kolostorának. (Mindenszentek ünnepe 2001 óta munkaszüneti nap újra Magyarországon.)

November – Digitális Képarchívum

„És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel.
A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra…”

Pilinszky János: A tél küszöbén, részlet. In: Uő.: Publicisztikai írások, szerkesztette, a szöveget gondozta, a jegyzeteket készítette, az utószót írta Hafner Zoltán, Budapest, Osiris, 1999. – Digitális Irodalmi Akadémia

„Koszorú megváltás a temetők és templomokban okt. 31. nov. 1–2.”, [1926] – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár

„A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a »küzdő egyház« tehát a »szenvedő egyházról« emlékezik meg. Általános szokás szerint az előtte való nap délutánján, a »halottak estéjén« rendbe hozzák a sírokat; virágokkal, koszorúkkal feldíszítik, és az este közeledtével gyertyákkal, mécsesekkel kivilágítják, »hogy az örök világosság fényeskedjék« az elhunytak lelkének. Idegenben elhunyt, ismeretlen földben nyugvók emlékének a temetőkereszt vagy más közösségi temetőjel körül gyújtanak gyertyát. Régente néhol egyenesen máglyát gyújtottak, miközben szünet nélkül harangoztak. Elterjedt szokás szerint ezen az estén otthon is égett a gyertya, mégpedig annyi szál, ahány halottja volt a családnak.”

Jankovics Marcell: Halottak napja, részlet. In: Uő.: Jelkép-kalendárium, [Debrecen], Csokonai, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Törpe krizantém – Digitális Képarchívum

„Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vízekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.”

Kosztolányi Dezső: Halottak, részlet – Kosztolányi Dezső összegyűjtött versei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

–s–

komment

Címkék: kosztolányi dezső pilinszky jános bálint sándor mindenszentek halottak napja corvina jankovics marcell kézirattár térkép- plakát- és kisnyomtatványtár iv. gergely pápa iv. bonifác pápa iii. gergely pápa