Karácsonykor, amely hagyományos értelemben nem csupán egy nap, hanem a karácsonytól vízkeresztig terjedő ünnepi időszak, három dolgot ünnepel elsősorban a keresztény világ. Ünnepli, dicséri és imádja a szent éjszakán megtestesült örök Igét, a betlehemi kisdedet, aki nem más, mint az igaz Isten, a mi teremtőnk és gondviselőnk. Ünnepli ezen túl az emberiség kimondhatatlan örömét, lelki újjászületését a megváltás hajnalán. Végül pedig, de nem utolsósorban, különös tisztelettel és csodálattal, gyöngédséggel ünnepli a Szűzanyát, Üdvözítőnk édesanyját.
Szent Család. Karácsonyi képeslap. Kromolitográfia, 1920-as, 30-as évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Az ünnep rövid története
Rómában először a Kr. u. 4. század közepén vezették be az Úr földi születésnapjának a megünneplését. A keleti ortodox egyházban a Julianus-naptár használata miatt hagyományosan január 6-án ünnepelték meg a karácsonyt. Egyes helyeken ismét más napon ülték meg ezt az ünnepet, mivel a legalaposabb kutatások segítségével sem lehet pontosan megállapítani, hogy mely napon született az Üdvözítő. Hogy miért éppen december 25-ét fogadta el végül az Egyház, annak egyéb, missziós oka van. A pogány római vallás központi eleme volt a 4. században a napkultusz. A régi római naptár szerint a téli napforduló december 25-re esett. Aurelianus császár Kr. u. 274-ben hivatalosan bevezette a Legyőzhetetlen Nap Születésnapja ünnepét (Dies Natalis Solis Invicti). Ennek, a Sol Invictus ünnepének az ellensúlyozására tette a római katolikus egyház ezt az ünnepet, az Igazság Napja, az Úr Jézus születése megünneplését ugyanezen napra, december 25-re. Van ennek az időzítésnek régtől fogva egy allegorikus magyarázata is. Ez a magyarázat az egyházi évet az idők összességével, a történelem egészével állítja párhuzamba. Jézus születése akkor következett be, amikor eljött „az idő teljessége” (plenitudo temporis – Gal. 4. v. 4–5.). Az ő eljövetele pedig reménységben megváltást jelent minden bűnös ember számára. Amint a téli napforduló után újra több fény lesz az anyagi világban, úgy az idő teljességét követően több lesz a fény a mi lelkünkben is, hiszen, ha igazán és őszintén akarjuk, szívünkbe fogadhatjuk a Messiást, világ világosságát (Joan. 8. v. 12.).
A szeretet ünnepe
Ha valóban betölti ilyenkor a szívünket karácsony varázsa, és szeretnénk, hogy ebből az ünnepi elfogódottságból maradjon valami a munkás hétköznapokra is, emlékezzünk rá minél gyakrabban, hogy mi teszi igazán vonzóvá, széppé ezt az ünnepet. Két dolog elsősorban. Először az, hogy amint a teremtés műve által az Isten emberi ésszel felfoghatatlan mértékben megalázta magát, hiszen mintegy kilépve önmagából, lemondott arról, hogy ő legyen minden mindenben (1 Cor. 15. v. 28.), úgy hasonlóképpen megalázta magát, értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért, a megtestesülés által is. Mindkét gesztus, mindkét isteni cselekvés szeretetből, az isteni szeretet kiáradásából történt. Szeretetből teremtette a világot a jó Isten, és szeretetből jött el hozzánk a szent éjszakán, hogy bűneinktől, az ördög fogságából megszabadítson. Másodszor tehát az teszi igazán kedvessé számunkra ezt az ünnepet, hogy ez a túláradó isteni szeretet minket is szeretetre indít. Szeretetre Isten iránt és embertársaink iránt is. A betlehemi kisded örömöt, békességet hozott a szent család, Mária és József számára. De már ugyanazokban a történelmi pillanatokban kimondhatatlan örömöt, békét hozott a betlehemi pásztorok és a napkeleti bölcsek számára is, és hozza, kínálja ezt az örömöt, békét nekünk is, mi pedig továbbadhatjuk azt, elsősorban azoknak, akiket a legjobban szeretünk. A szép számmal osztogatott karácsonyi ajándékoknak mai napig is ez a legfőbb értelme. Hagyományos kontextusban az a narratíva, amely szerint a karácsonyi ajándékokat a kis Jézus hozza, nem valami butácska, kegyes hazugság. A karácsonykor adott, kapott ajándék jelkép: arra a valóban fontos, nélkülözhetetlen ajándékra emlékeztet bennünket, amelyet Jézus hoz nekünk. Ott zörget vele szívünk ajtaján – nem csupán Szentestén, hanem egész évben számos alkalommal; sosem erőszakkal, hanem mindig jó szívvel, csendes alázattal.
Az idő teljessége előtt, a bűnbeesés után a próféták Ura, az örök mennyei Atya elküldte népéhez Mózest és a többi prófétát, hogy a bűnében meghalt emberi nemzetet újonnan lelki életre támassza. Mózes csodatevő vesszőjével, majd a próféták a törvény pálcájával eleget illették, sőt, keményen is ütögették az emberek szívét, de hiteles lelki életet és érzékenységet nem tudtak adni neki. Mert ha törvény által lehetett az igazulás, hiába halt meg a Krisztus (Galat. 2. v. 21.). Ami tehát lehetetlen volt a törvény által, azt maga az Isten Fia vitte végbe (Rom. 8. v. 3.), és aki régen képek és példázatok által szólott a próféták ajkán, most maga jött el hozzánk születése által (Hebr. 1. v. 1–2.). Végtelen nagyságát, melyet az egek egei be nem foglalhatnak (2 Paral. 2. v. 6.), annyira egybevonta, és amint az Írás mondja, az Igét annyira megrövidítette (Rom. 9. v. 28.), szolgai alakban magát annyira megüresítette és kicsinyítette (Phil. 2. v. 7.), hogy egy újszülött fiúgyermek testével egyesülvén, a betlehemi istálló kisded jászlában is elfért.
Pásztorok imádása. Karácsonyi képeslap. Kromolitográfia, 1920-as, 30-as évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Krisztus születésének ideje és helye
Senki közülünk, emberek közül időpontot, módot és helyet nem választhat születésére, hanem ezeket akaratunkon kívül, szent tetszése szerint a teremtő és gondviselő Isten rendeli számunkra. Ám Krisztus, aki isteni erejével és bölcsességével fölötte áll az időnek és a történelemnek, bizonyos okokból, bizonyos célok végett saját maga választotta és rendelte öröktől fogva születésének minden körülményét.
Ha megtekintjük a mi Urunk születésének idejét: nem jött el mindjárt Ádám, illetve az első emberpár bűnbeesését követően, hanem a hagyományos bibliai kronológia szerint azután körülbelül négyezer esztendővel. Azt akarta ugyanis, hogy a kísértő ördög szavára hallgató, elesett ember alaposan felismerje betegségét, és eszébe vegye, hogy az igaz Isten kegyelme és orvoslása nélkül abból ki nem gyógyulhat. E felismerés nélkül oly epedő buzgósággal nem kívánhatták volna a Messiás eljövetelét már a régi próféták is, és igazán méltó és hasznos módon nem fogadhatták volna őt a kései utódok, magunkat is beleértve. Az igaz bűnbánathoz és bűnbocsánathoz mindig a szenvedésen keresztül vezet az út.
A Messiás születéséről azt mondja az Evangélium, hogy Augustus római császár idejében jött a világra, aki Izrael országát, a választott nép hazáját adófizetőjévé tette (Luc. 2. v. 1–5.). Ha Dávid, Ezékiás, Jósiás és hozzájuk hasonló szent királyok idejében született volna, azt gondolhatták volna az emberek, hogy ezek tökéletes jámborságára, életszentségére, érdemeire nézve jött a világra Krisztus: noha nem a mi cselekedetünk igazságáért, hanem csak saját maga irgalmasságából jött hozzánk, bűnösökhöz az Isten Fia. Továbbá, ha egy szent király uralkodása alatt született volna a Messiás, oly megbecsüléssel és áhítattal fogadták volna őt, amely váltságunknak öröktől fogva elvégzett rendjével össze nem férhetett, mivel alázattal és szenvedéssel akarta a jó Isten végbevinni szabadulásunkat. Be kellett teljesednie az Írásnak, hogy idegen fejedelem uralma alatt születik (Gen. 49. v. 10., Mich. 5. v.2.) és Jesse gyökeréből fakad a Krisztus, akin megnyugszik az Úr Lelke, és nem a szemek látása szerint ítél, sem a fülek hallása szerint, hanem igazságban ítéli a szegényeket (Isai 11. v. 1–4.). Jesse törzse ebben az időben annyira megfogyatkozott, hogy József és Mária régi őseik városában szállást nem találtak, és közeledvén a szülés ideje, istállóba tértek. Nem nyáron, minden jóban bővelkedő, kellemes évszakban, hanem télen született az Igazság Napja (Malach. 4. v. 2.), hogy az élet forrásától, az igaz Istentől elszakadt, didergő világot melegítse; hogy szenvedéssel és nélkülözéssel kezdje meg érettünk való fáradozását, posztóba takarva, jászolba fektetve. Végül, amint Áron vesszeje éjjel virágzott ki (Num. 17. v. 1–8.), sötét éjszakának közepén jött e világra a mindenható Ige, mikor a betlehemi pásztorok kinn a pusztán őrizték nyájukat. Ebből azt tanulhatjuk, hogy sűrű sötétségben volt a világ a Messiás jövetele előtt, és a választott nép a halál árnyékának tartományában lakott (Isai. 9. v. 2.), és azt is megérthetjük, hogy amiképpen szemünk nem lát a sötétben, úgy a mi értelmünk fel nem foghatja a Krisztus születésének, az Ige megtestesülésének csodálatos voltát. Ez hittitok, amely előtt úgy illik, hogy magunkat megalázzuk, és az igaz Isten szavára a mi emberi okoskodásainkat félretéve, ezt a karácsonyi misztériumot leborulva imádjuk. Ezt cselekszi régtől fogva az Egyház: mert a szentmisében a Credónak minden részét felállva mondjuk, de mikor ehhez a fölséges titokhoz érünk: és emberré lett (et homo factus est), térdre esünk. Hasonlóképpen, mikor a reggeli, déli és esti harangszó idején mondott Úrangyala imádságban ehhez a részhez érünk: „És az Ige testté lőn, és miköztünk lakozék”, térdre borulunk.
Szűz Mária a kis Jézussal és adoráló angyalokkal. Karácsonyi képeslap. Kromolitográfia, 1920-as, 30-as évek – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
Krisztus születésének csodálatos módja
E titokzatos születés módját Izajás próféta szerint emberi nyelv ki nem beszélheti (Isai. 53. v. 8.). Azért, mikor a Szent Lélek sugallatából ennek hirdetéséhez akart kezdeni, először is így kiáltott fel: Uram, ki hiszi, amit hall tőlünk? (Isai. 53. v. 1.) Hogy egy szűz méhében fogan és fiút szül, kinek neve ez lesz: Emmanuel, azaz velünk lakó Isten, Istenember (Isai. 7. v. 14.). E szent Szűz szüléséről azt írta, hogy „Minek-előtte szűlendő vólna, szűlt: minek-előtte el-jőne az ő szűlése, fiú magzatot szűlt. Ki hallott valaha illyen dolgot? és ki látott e’hez hasonlót?” (Antequam parturiret, peperit: antequam veniret partus eius, peperit masculum. Quis audivit umquam tale? et quis vidit huic simile? – Isai. 66. v. 7–8.) Mielőtt még a szülésnek erőlködését és fájdalmait érezte volna, a szentséges Szűz fiúgyermeket hozott a világra. Hiszen, ha Krisztus feltámadása után úgy ment tanítványaihoz zárt ajtókon keresztül, hogy ezeket meg nem nyitotta (Joan. 20. v. 26.), mért ne lenne hihető, hogy születésekor békességben, csendben ment át az anyaméh kapuján, nyomot nem hagyván, sérelmet nem okozván? (Isai. 41. v. 3.) Azért, hogy fogantatásában, szülésében és szülése után is szűznek ismernők a Messiás édesanyját, háromszor is hangoztatja Ezékiel: „Ez a’ kapu zárva lészen: fel nem nyittatik, és férfiu azon által nem mégyen: mert az Israël Ura Istene ment-bé rajta, és bé-zárva lészen a’ fejedelemnek.” (Porta haec clausa erit: non aperietur, et vir non transibit per eam: quoniam Dominus Deus Israel ingressus est per eam, eritque clausa principi. – Ezech. 44. v. 2–3.) E csodálatos születés tisztaságát még azzal a hasonlattal is szemlélteti Izajás, amely szerint úgy jön el Izrael igaza, mint a fényesség, és az ő Üdvözítője, mint a lámpás. (Isai. 62. v. 1.) Miképpen a napfény nem sérti meg az égboltot, úgy száll le a földre, és nem sérti meg az ablaküveget sem a rajta áthatoló napsugár, úgy jött hozzánk a Szent Lélek erejéből anyja méhében testet öltött Üdvözítő. Továbbá, hasonlítja Izajás a mi Urunk születését a gyümölcsfa virágzásához és vesszőneveléséhez: „És veszsző jő-ki a’ Jesse gyökeréből, és virág nevekedik az ő gyökeréből.” (Et egredietur virga de radice Jesse, et flos de radice eius ascendet. – Isai 11. v. 1.) Nem képzelhetünk ebben a teremtett világban tisztább és szebb eredést, származást, mint mikor a fa virágzik vagy vesszőt növeszt: ebben a származásban semmi éktelenség, rútság, vér és szenny, szakadás, sebesülés nincsen. Szent Dávid király Urunk jövetelét az esőhöz és égi harmathoz hasonlítja (Psal. 71. v. 2–6.). Miképpen az esők és harmatok a felhők és az égbolt szakadása nélkül, csendben hullnak a földre, úgy e tisztaságos mennyei harmat, melyet a régi próféták annyi óhajtással kívántak (Isai. 45. v. 8.), mikor az Isten egéből a Boldogasszony méhébe alászállt, végül, mikor onnan világra jött, nem sértette meg semmiképpen ezt a szűzi anyaméhet.
Végül Ozeás próféta a mi Urunk születését a hajnalhoz hasonlítja: „Mint a’ hajnal el-készűlt az ő ki-jövetele, és hozzánk jő mint a’ földre az őszi ’s tavaszi esső.” (Quasi diluculum praeparatus est egressus eius, et veniet quasi imber nobis temporaneus, et serotinus terrae. – Oseae 6. v. 3.) Mert miképpen a gyönyörű, piros hajnal az egek sérelme nélkül e világ teremtményeinek sok örömmel és szépséggel mutatja magát, úgy a mi Üdvözítőnk, tiszta szűz Anyjának méhéből minden kellemetlenség, minden sérelem nélkül született. Azért, mikor eljött születésének ideje, kimondhatatlan örömökkel töltötte be Anyjának szívét. És miképpen Ádámra csendes, mély álmot bocsátott az Isten, míg Évát az ő oldalcsontjából felépítette (Gen. 2. v. 21.), úgy a szeplőtelen Szűz értelmét mennyei elmélkedések csodálatos, mélységes tengerébe, akaratát isteni szeretetnek tüzébe merítette, mikor a mi Urunkat világra hozta. Így írt erről a teljes történelemben egyedülálló, csodálatos szülésről Pázmány Péter:
„...és, mint egy mély álomból, az Isteni dolgok tsudálkozásából fel-otsódván, előtte látá Szülöttét, Urát, Teremtőjét. Azért öröm és félelem-között nem tudván, mit mivelne; térdre borúlván, hihető, hogy e’-képen szóllott néki: Óh áldott gyermek! óh felséges Isten! óh édes Fiam! óh én mennyei szent Atyám! óh Uram Teremtőm! ki vagyok én, hogy alázatos szolgálódat illy nagy jóval látogatod? Szoptassalak-e téged, mint fiamat; vagy imádgyalak, mint Istenemet? Bé-takarjalak-e, mint Anyád; vagy tisztellyelek, mint szolgálód? Tejet adgyak-e, vagy temjénnel áldozzam néked? Hogy lehet, Uram, hogy ölembe vegyelek téged, ki az egeket bé-tőltöd? mint táplállyalak téged, ki minden állatokat eledellel tartasz? E’-féle sok, és mi-tőlünk gondolhatatlan ajtatosságok-után, végre ölelvén, tsókolván, sirván, örűlvén, ölébe vévé, és nagy bötsűllettel bé-takargatá Fiát, Attyát, Istenét.”
Pázmány Péter: A’ Romai Anya-Szent-Egy-Ház szokásából minden Vasárnapokra, és egy-nehány Innepekre rendeltt Evangeliomokrúl Predikátziók... Nagy-Szombatban, A’ Jesus Társasága Akademiai Collegiumának Bötűivel, 1768, 103–104. – Törzsgyűjtemény
Szent Család, az égen keresztet tartó, adoráló angyalokkal. Karácsonyi képeslap. Kromolitográfia, 1943 k. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
„Igen, én vagyok az. Hozzád jöttem”
Karácsony megünnepléséhez sok magyar család esetében még napjainkban is hozzátartozik a templomozás, katolikusoknál leginkább az éjféli mise. Ennek végeztével ünnepi hangulatban, talán nem főképpen a fentebb leírtak szellemében, hanem a rég várt családi, baráti találkozások, beszélgetések örömében, pár pillanatra megállunk az oltár elé készített betlehemi jászol előtt is. Nem szükséges feltétlenül, hogy ez egy régi nagy művész alkotása legyen. Megteszi a hatást egy jó ízléssel faragott és festett betlehemi kisded-szobor is, amilyeneket ma is lehet a kegytárgyboltokban kapni. Megállunk előtte egy pillanatra, és már mondjuk is magunkban, csak úgy, hangtalanul: „Nini, kis Jézus. De aranyos.” Ekkor előfordulhat, hogy meglepetés ér bennünket, és egy pillanatra a lélegzetünk is eláll. Nem hallunk szózatot, még talán belső hangot sem, inkább csak egy gondolatátvitel lesz az egész. Megkapjuk az üzenetet egy másodperc törtrésze alatt: „Igen, én vagyok az. Hozzád jöttem.” Erre kimondhatatlan öröm fogja el a szívünket, ugyanakkor félelem, rettegés is, hiszen úgy érezzük: nem voltunk igazán felkészülve erre a találkozásra. A gyerekeket mindig meg szoktuk kérdezni, mielőtt átadjuk nekik az ajándékokat: jó voltál-e ebben az évben? Magunkat már sokszor nem kérdezzük meg ugyanígy, Szentestén. Pedig karácsony legfontosabb kérdése minket, felnőtteket illet leginkább. Meg tudunk-e állni tiszta szívvel, félelem és rettegés nélkül a betlehemi kisded, az élő Isten színe előtt? E kis ünnepi írás végén Mihai Maci történész, nagyváradi egyetemi tanár 2023 karácsony napján megjelent cikkéből szeretnék néhány gondolatot idézni:
„Nem tudjuk pontosan, hogy hol születik meg a Megváltó: egy barlangban, egy istállónak használt gazdasági épületben, egy fogadó vagy egy ház melléképületében, egy mező szélén, ahol karámok vannak, birkanyájakkal? Az egyetlen dolog, amit tudunk, a földrajzi hely – Betlehemben –, de a helyszínt egyáltalán nem ismerjük. Ennek a tudatlanságnak az az előnye, hogy úgy képzelhetjük el, ahogy akarjuk. Évszázadok óta egy teljes művészeti irány teszi ezt, a Kezdet Nélküli születését pásztori környezetben ábrázolva, ekképpen egy őseredeti állapotra emlékeztetvén bennünket, amelyet a vidéki, paraszti egyszerűségtől való eltávolodásunk egyre inkább elhomályosít. (...) Lukács evangéliuma mindössze néhány szóban leginkább azt mondja el nekünk, hogy az Isten belépése a történelembe atopikus, nemvárt, hogy Ő hír nélkül jön („mint az éjszakai tolvaj”), és hogy – noha a próféták megjövendölték – mi azt sem tudjuk, hogy mikor érkezik meg, azt sem, hogy hová, és azt sem, hogy hogyan. Eljövetele mindig meglepetésként ér bennünket: elvarázsol (mint a napkeleti mágusokat), csodálkozásra késztet (mint a pásztorokat) és megfélemlít (mint Heródest). A valóságban, mikor megadatik nekünk, hogy találkozzunk Vele, sohasem egy aranyos, tudatlan gyermekkel állunk szemben, hanem Isten Fiával, aki fölött az időnek nincs hatalma, és aki minden pillanatban úgy lát bennünket, amint vagyunk, egész múltunkkal és egész jövőnkkel együtt; összes lehetőségünkkel és összes mulasztásunkkal együtt; mindazzal együtt, amit cselekedtünk, szóltunk és gondoltunk. Mi sosem vagyunk képesek ezeket a dolgokat egybegyűjteni és együtt tartani, noha „a mi dolgaink”; sosem találjuk meg igazi helyüket a szívünkben, lelkünkben.”
Mihai Maci: Karácsony. Részletek. Saját fordítás, Cs. E. A. In: Marius David: Naşterea – de Mihai Maci. In: Marius Cruceru blogja, 2023. 12. 3.
(A bibliai idézeteket Káldi György 1626-os fordításából és a Vulgata Clementina szövegéből vettük.)
Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)
Sarah Bernhardt fényképe – Kézirattár
Sarah Bernhardt dolgozószobája. In: Ma double vie: mémoires de Sarah Bernhardt, Paris, Charpentier-Fasquelle, 1907. – 
Sarah Bernhardt műteremszalonja. In: Salon és Sport, 2. évf. 44. sz. (1892. október 30.), 3. – 
A bizánci szoba. In: Justh Zsigmond albuma – Kézirattár
Mark Antokolszkij Mephistopheles-szobra Justh Zsigmonddal, Justh és Hubay Jenő aláírásával – Kézirattár
Sarah Bernhardt Theodora szerepében. In: Magyar Salon, 6. évf. 10. kötet, (1888. november), 177. – 
Vojnich Oszkár legutolsó arcképe, melyet halála előtt pár nappal levelezőlapon küldött Bársony Istvánnak. In: Uj Idők, 20. évf. 23. sz. (1914. május 31.), 603. – 
Galamblövészet a Margitszigeten. Vojnits [!] Oszkár, a második díj nyertese (Az Uj Idők fényképe). In: Uj Idők, 12. évf. 21. sz. (1906. május 20.), 499. – 
Útban a „Cheyenne Falls”-hoz. Dr. Kosztka Emil, Suesse bácsi, dr. Vojnich Oszkár, Krisztinkovich Béla. In: Dr. Vojnich Oszkár: Budapesttől Sitkáig (Alaska). Úti leirások, Budapest, a Szerző saját kiadása, 1894, 55. – 
Rendőrök Darjeelingben. A bal oldali rendőr a mangar népfajhoz tartozik (Vojnich Oszkár felvétele). In: Uj Idők, 18. évf. 31. sz. (1912. július 28.), 118. – 
Partra szállás Honga-Tonga szigetén. In Földrajzi Közlemények, 35. kötet, 10. füzet (1907. december), 447. – 
A Szavaii [Savai’i] szigeti vulkánból a tengerbe ömlő láva füstje. In: Földrajzi Közlemények, 35. kötet, 10. füzet (1907. december), 449. – 
![A folyással szemben való hajózásnál segítségként használt drótkötél, a W[h]anganui folyón. In: Vojnich Oszkár: A Csendes-óceán szigetvilága. Úti jegyzetek, Budapest, Pallas, 1908, 92. – Törzsgyűjtemény https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/1537024](https://m.blog.hu/ne/nemzetikonyvtar/file/12_30_vojnich_oszkar_160_8.jpg)
![[A Fram]. In: Uj Idők, 4. évf. 33. sz. (1898. augusztus 14.), 137. – Törzsgyűjtemény https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/2528544](https://m.blog.hu/ne/nemzetikonyvtar/file/12_30_vojnich_oszkar_160_10.jpg)
![Roosevelték Afrikában. Vojnich Oszkár magyar sportsman Gondokoróban találkozott Roosevelt vadásztársaságával s ezeket a fényképeket készítette róluk [első kép]. In: Uj Idők, 16. évf. 17. sz. (1910. április 24.), 409. – Törzsgyűjtemény https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/2528544](https://m.blog.hu/ne/nemzetikonyvtar/file/12_30_vojnich_oszkar_160_11.jpg)
![Olsen, a f[a]ngsman [szó szerint: ’elkapó’] és az első iramszarvas [rénszarvas] (Vojnich Oszkár felvétele) In: Uj Idők, 4. évf. 46. sz. (1898. november 13.), 432. Törzsgyűjtemény https://nektar.oszk.hu/hu/manifestation/2528544](https://m.blog.hu/ne/nemzetikonyvtar/file/12_30_vojnich_oszkar_160_12.jpg)
Elefántbika a terítéken. Lőtte Vojnich Oszkár Észak-Ugandában [Vojnich Oszkár felvétele] In: Uj Idők, 20. évf. 19. sz. (1914. május 3.), 493. – 
A Born digital 3.0 konferencia meghívója
A Petőfi Irodalmi Múzeum által szervezett Born digital 3.0 konferenciát nagy érdeklődés övezte. Fotó: MNMKK PIM
Mihály Eszter előadást tart a Born digital 3.0 konferencián. Fotó: MNMKK PIM
Kalcsó Gyula a Born digital 3.0 konferencia jó gyakorlatokról szóló szekciójában. Fotó: MNMKK PIM
Lovik Károly In A Hét, 10. évf. 52. sz. (1899. december 24.), 866. – 
Somló Emma és Lovik Károly. In: A Hét, 10. évf. 13. sz. (1899. március 26.). Címlap (Strelisky fényképe után) – 
Kapus és Lovik Károly. In: A Hét, 15. évf. 35. sz. (1904. augusztus 28.). Címlap (Strelisky fényképe) – 
Bánáti svábok. Képeslap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: 
Baranya megyei sváb népviselet a 19. századból. In: Vasárnapi Ujság, 9. évf. 2. sz. (1862. január 12.), 17. – 
Bildstock (képoszlop) Szent György ábrázolásával. Pilisszentiván. Fotó: Bárány Zsófia 
Országgyűlési Könyvtár. Fotó: Szőnyegi Zsanett
Főegyházmegyei Könyvtár, Eger. Fotó: Szőnyegi Zsanett
A Ceglédi Városi Könyvtár gyermekkönyvtári részlege. Fotó: Szőnyegi Zsanett
Dr. Jankovics Marcell. In: Jankovics Marcell: Az Alpesek, Budapest, Hornyánszky, 1911. – 
A Monte Rosáról hazafelé. Fotó: Dr. Jankovics Marcellné Jamniczky Agát. In: Jankovics Marcell: Az Alpesek, Budapest Hornyánszky, 1911, 208. – 
Monte Cristallo Schluderbach (Carbonin) felől. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2019.
Jankovics Marcell a Croda da Lagón. In: Uő: Sziklatúra a Dolomitokban és téli kirándulás az Engadinban. In: Turisták Lapja, 16. évf. (1904), 195. – 
A Torre del Diavolo és a Gobbo csúcsok. Fotó: Rafael Zardini. In: Jankovics Marcell: A Torre del Diavolo megmászása. In: Turisták Lapja, 16. évf. 1–4. sz. (1904), 11. – 
Monte Cristallo. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2019.