Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonötödik részében Sánta Sára, a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa Kazinczy Ferenc széphalmi könyvtárának egyik féltve őrzött ősnyomtatvány-kolligátumát és annak a tulajdonosi bejegyzéseit ismerteti.

A Régi Nyomtatványok Tárában sokrétű munkánk (amelyről a Tetris Challenge keretében be is számoltunk tavaly) egyik legizgalmasabb része a gyűjteményünkben található nyomtatványok feldolgozása. A katalogizálás közben természetesen megvizsgáljuk a műben található bejegyzéseket is, amelyek közül a tulajdonbejegyzéseket fel is tüntetjük a katalógustételben. Ezeken kívül a régi könyvekben számos olyan bejegyzést találhatunk, amelyek művelődéstörténeti jelentőséggel bírnak, a katalógusba azonban terjedelmi korlátok miatt nem kerülhetnek be. Ilyen az a bejegyzés is, amelyet az Inc. 1163 jelzetű ősnyomtatvány-kolligátum katalógustételeinek kiegészítése és ellenőrzése közben találtam.

A kolligátumba négy ősnyomtatványt kötöttek:

• Inc. 1163 (1): Johannes Versor, Commentum super Donatum minorem, Heidelberg: [Friedrich Misch], 1489.
• Inc. 1163 (2): Alexander de Villa Dei, Doctrinale, Cum commentario (Glossa notabilis) Gerardi de Zutphania, Strassbourg: Martin Flach, [1488.]  
• Inc. 1163 (3): Alexander de Villa Dei, Doctrinale, Cum commentario (Glossa notabilis) Gerardi de Zutphania, accedit commentum valde utile, Köln: [Heinrich Quentell], 1489.
• Inc. 1163 (4): Pescennio Francesco Negro, Grammatica, Basel: Jacob Wolff von Pforzheim, [21. Mart.] 1500.

Az előzéklapon a következő kézírásos szöveget olvashatjuk:

Igazi bibliofil bejegyzés, amely magyarul így hangzik: A nyomda-művészet két ősnyomtatványa, egyik az 1488. évből, a másik az 1489. évből. Majd ezt követően: Ősnyomtatványnak nevezik a könyvbarátok azokat a könyveket, melyeket 1500. előtt nyomtattak és melyeknek értéke megegyezik a kézzel írt kódexekével.

Az Inc. 1163 jelzetű ősnyomtatvány-kolligátum előzéklapjának kézírásos bejegyzése

A Régi Nyomtatványok Tárában található kolligátum tehát egykor Kazinczy Ferenc hatalmas széphalmi könyvtárának részét képezte. A fent idézett bejegyzés tanúsága szerint a híres tulajdonos azt is fontosnak tartotta, hogy nevének feltüntetése mellett a kötetbe foglalt nyomtatványok eszmei értékét is regisztrálja. Kazinczy gyerekkorától kezdve gyűjtötte a könyveket, és – noha anyagi helyzete nem kedvezett bibliofil szenvedélyének – nemegyszer vagyonokat költött tartalmára nézve igen sokszínű gyűjteménye gyarapítására.
Érdekes, hogy az első mondat két ősnyomtatványt említ, holott a kolligátum négy részből áll, amelyek közül három (az 1., 2. és a 4.) címlapján megtalálhatjuk Kazinczy 1808-as possessor-bejegyzéseit. A bejegyzésnek többféle magyarázata lehet, azonban a legvalószínűbb a következő. Az ősnyomtatványok eredetileg külön-külön voltak Kazinczy könyvtárában, az első kettőt egybeköttette, majd ezek elé került az előzéklap a két ősnyomtatványra vonatkozó bejegyzéssel. Ezt követően – nem tudjuk, mikor – köthették melléjük a (3)-as és (4)-es kolligátumot. A kötet egyes kolligátumai egyébként ma is igen ritkák: jelenleg mindegyikből ez az egyetlen ismert példány Magyarországon.

Az Inc. 1163 jelzetű ősnyomtatvány-kolligátum első kolligátuma címlapján olvasható tulajdonbejegyzések

Az első kolligátum címlapján − ahogy azt a katalógustételben is feltüntettem − négy tulajdonbejegyzést találunk, ezek közül számunkra most kettő érdekes:

Alatta pedig, szintén kézírással:

Az örökös anyagi problémákkal küzdő Kazinczy még életében arra kényszerült, hogy nagy gonddal gyűjtött könyvtárát eladja a Sárospataki Református Kollégiumnak 2000 forintért, egy hegyaljai szőlő áráért. Az első kolligátumunk címlapján található tulajdonbejegyzésből (Kazinczy Gáboré 1834) azonban azt láthatjuk, hogy a kötet még Kazinczy 1831-es halála után is a család tulajdonában volt. Különösen közel állhatott tehát a szívéhez, hiszen anyagi gondjai ellenére is megtartotta, noha – amint az általa írt megjegyzésben olvashatjuk – az ára megegyezik a kézzel írt kódexekével.
A Kazinczy-utódok valóban kincs gyanánt tekinthettek a kötetre. A címlapon Ernst Lajos műgyűjtő pecsétes ex librise is megtalálható, a családtól talán hozzá, majd 1939-ben pedig az ő gyűjteményéből került a Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtárába ez a ritka ősnyomtatvány-kolligátum.

Sánta Sára (Régi Nyomtatványok Tára)

Irodalom:

• Szentimrei Mihályné, A Sárospataki Református Kollégium Nagykönyvtárának rövid története. In Gyenyijeva, Jekatyerina Jurjevna – Kiss Ilona – Monok István (szerk.), Translatio Librorum. Budapest: OSZK, 2017, 17–23.
• Kiss Endre József, Kazinczy Ferenc sárospataki könyvei. In Gyenyijeva, Jekatyerina Jurjevna – Kiss Ilona – Monok István (szerk.), Translatio Librorum. Budapest: OSZK, 2017, 139–145.

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

Mit árul el…? alcímmel hétfőnként jelentkező új blogsorozatunkban munkatársaink arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy-egy dokumentum(részlet) mi mindent árulhat el magáról a dokumentumról, a készítőjéről, a korszakról. Ez alkalommal V. Ecsedy Judit, a Régi Nyomtatványok Tára Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoportjának nyugalmazott munkatársa tesz fel kérdéseket a gyűjtemény egyik nyomdászjelvényéről.

A nyomdászjelvényen taláros férfialakot látni fa alatt, az írásszalagon a „Non Solus” latin szavak olvashatók. Ha valakinek ismerős ez a jelvény, elárulhatjuk, hogy a híres hollandiai Elzevier nyomdász- és kiadócég emblémájáról van szó, csakhogy itt nem hollandiai nyomtatványon szerepel, hanem egy Kolozsvárott 1669-ben kiadott erdélyi törvénygyűjteményen.

A kolozsvári nyomdász által használt Elzevier-jelvény – az eredeti holland jelvény magyarországi másolata. Fotó: Karasz Lajos

Ez az erdélyi törvénygyűjtemény – amely egyébként latin címe ellenére (Compilatae constitutiones Regni Transylvaniae et partium Hungariae eidem annexarum) magyar nyelvű – az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában az RMK I. 1085 jelzet alatt található.

Compilatae constitutiones Regni Transylvaniae, Kolozsvár, Veresegyházi Szentyel Mihály, 1669. Címlap. Fotó: Karasz Lajos – Törzsgyűjtemény

A nyomdászjelvény szilfát ábrázol, törzsére tekeredő szőlőindával, egyik oldalon taláros férfialak nyúl a szőlőtőke felé, a másik oldalon írásszalagban a „NON SOLUS” szavak olvashatók. A kép egyes elemeinek értelmezésére többféle lehetőség adódik. Az egyik megfejtés szerint az Elzevier név az Elmsvuur rongált alakja, amely az „elmus” (szilfa) és a „vuur” (tűz) szavakból tevődik össze, és így kerülne a nyomdászjelvénybe a szilfa. Másrészt a szilfa az a mindig megújuló fa, amely egy hajtásból is megered. A szőlőtő értelmezésére bibliai értelmezés kínálkozik, az Újtestamentumban olvassuk, hogy „Én vagyok az igazi szőlőtő” (Jn 15,1–2). Ugyanakkor a szőlő az eucharisztiára, az úrvacsorára is utal. A magányos alakra vonatkozik az írásszalag szövege, értelmezése az Újtestamentum Jn 16,32 helye lehet: „…nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” Olyan magyarázatot, amely egyaránt magyarázná a szilfát és a fára tekeredő szőlőtőt és a magányos alakot, nem találunk. Tehát itt egy nagyon sokféleképpen értelmezhető, összetett jelvényről van szó, amely önmagában is szép, dekoratív, alkalmas akár egy egyszerű címlap díszítésére is.
Ezt a jelvényt a leideni és amszterdami Elzevier család tagjai egyaránt használták 1620 és 1712 között. Minthogy nagyon pontos másolata a kiváló váradi nyomdász, Szenci Kertész Ábrahám kiadványaiban fordul elő itthon legsűrűbben, felmerül annak a lehetősége, hogy esetleg a németalföldi Elzevier-officinák valamelyikében tanulta a nyomdászatot. Erre azonban semmi bizonyítékunk nincs, mint ahogy arra a gyakorlatra sincs, hogy valaki más országban, a saját műhelyében alkalmazza egy másik, jól ismert, működő officina emblémáját.
Amikor a kolozsvári nyomdász 1669-ben a szép, fólióalakú nyomtatvány nyomdai cifrákkal keretezett címlapjára tette, akkor ez az embléma már legalább 19 éve használatban volt Magyarországon. Utóélete még ennél is hosszabb, hiszen ezután még legalább nyolcvan évig előfordul Kolozsvárott, sőt még a nyomda 1805-ös leltárkönyvében is szerepelt (ekkor ez a dísz már legalább 155 éves volt). Ha meggondoljuk, hogy egy törékeny fadúcról van szó, amely egy körülbelül 4x3 cm-es fakocka, akkor joggal csodálkozunk. Ha sorra vesszük, hogy ez a fadúc hány helyen fordult meg életében, akkor az erdélyi könyvnyomtatás egy szeletét is áttekintettük, sőt, a 17. századi erdélyi történelmi eseményekből is ízelítőt kapunk.
A jelvény legelőször 1650-ben Váradon tűnt fel, és Szenci Kertész Ábrahám, a református egyház nyomdásza használta először, majd még tizenhárom alkalommal mindaddig, amíg Váradot a törökök el nem foglalták 1660 augusztusában. Ekkor a nyomdát és a félig kész váradi biblia példányait nagy váltságdíj ellenében kimenekítették a várból. A nyomdafelszerelés egy évre Kolozsvárra került, itt fejezte be Szenci Kertész a Biblia nyomtatását. Innen azonban továbbment Szebenbe, amelyet sarc ellenében a törökök megkíméltek. Haláláig, 1667-ig itt működtette tovább nyomdáját, a Non Solus jelvény az itteni nyomtatványokon is látható.
Szenci Kertész halála után Apafi fejedelem az egykori váradi nyomdát Kolozsvárra rendelte (ebből az időből származik az a nyomtatvány, amelyet bemutatunk, az erdélyi törvénygyűjtemény), és itt mint a református országos nyomda működött, a jelvény pedig továbbra is használatban volt. Tótfalusi Kis Miklós is szívesen felhasználta címlapjai díszítésére. A Várad–Szeben–Kolozsvár útvonalon tehát ez a fametszetes dísz végigkísérte az egykori váradi nyomdát.
Érdemes megjegyezni, hogy más hazai nyomdák is használták, igaz ritkábban, ennek a Non Solus emblémának a változatait, más metszésben. Így a sárospataki fejedelmi nyomda, a lőcsei Brewer-nyomda és Töltési István 18. századi komáromi nyomdája is, egyszer-egyszer. Közkedveltségére, a magyarországi használat okára még mindig keressük a magyarázatot…

V. Ecsedy Judit (Régi Nyomtatványok Tára Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoport)

A sorozat további részei: 1. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A hetedik részben Sárközy Réka, a Történeti Fénykép- és Videótár munkatársa Schüszler Lajos építészmérnök által újságcikkek kivágataiból és saját fényképeiből összeállított háromkötetes albumát ismerteti, amely az amerikai magyar közösségek kezdeményezésére felállított New York-i Kossuth-szobor 1928-as avatását örökítette meg.

1928-ban az amerikai magyar közösségek szobrot állítottak Kossuth Lajosnak New Yorkban. A szoborállításról Schüszler Lajos építészmérnök háromkötetes albumot állított össze az újságcikkek kivágataiból és saját fényképeiből. A gyűjtemény az Amerikai Magyar Alapítványhoz került New Brunswickba, valószínűleg összeállítója halála után. Deák Nóra 2018-ban a Mikes Kelemen Program keretében az alapítvány levéltárában felkutatta, lemásolta és előkészítette szakszerű digitalizálásra. Ennek révén a dokumentum digitális másolata hazakerült Magyarországra, az Országos Széchényi Könyvtárba. Az albumokat eredetileg pdf-formátumban digitalizálták.

Schüszler Lajosról és az albumról Fejős Zoltán írt tanulmányt, az alábbiakban ez alapján foglalom össze, miért értékes mikrotörténeti forrása ez a gyűjtemény a magyar diaszpórakutatásnak.
Schüszler Lajos valamikor az 1920-as évek második felében kezdett fényképezni. A Kossuth-szobor avatásakor még csak kísérletezett a technikával, képei kicsit bemozdulnak, elmosódottak. A képeket feliratokkal látta el, azonosítható ezekből, hogy milyen eseményen, hol készültek, és kik a rajta szereplő vendégek. A képek mellé szerkesztett újságcikkek, meghívók, programfüzetek alapján elénk tárul az amerikai magyar diaszpóra társasági élete, főbb szereplői, kapcsolatai – a társadalomtörténet aranybányája. Nem volt amatőr, de életének csak egy szakaszát szentelte a fényképezésnek. Fotográfusi karrierjének legfőbb dokumentumát az a több ezer felvétel képezi, ami New York City parkfelügyelőségének archívumában található. A felvételek Robert Moses nagyszabású parkrekonstrukciós munkáit dokumentálják, amelyek a roosevelti közmunkaprogram részeként 1934-ben indultak, s az öt városrész egységes fejlesztésével újrarendezték és jelentősen kiépítették New York köztereit, közösségi pihenő övezeteit. Amikor Schüszler 1944-ben megnősült, felhagyott a fényképezéssel. A három Kossuth-albumot forrásértéke teszi életművének fontos részévé.

Az albumok magyar és angol nyelvű lapkivágatokból és túlnyomórészt 6×9 cm-es fényképnagyításokból állnak. Megvan bennük a szoborleleplezési ünnep magyar motívumokkal díszített tizenkét oldalas programfüzete, amelyben a szoborról „Aloysius Schuszler Registered Architect” dombornyomásos pecséttel szignált felvétele szerepel. Figyelmet érdemel a Hotel Commodore-ban tartott 1600 terítékes díszvacsora programfüzete, „ültetési listája” és a Magyar Amerikai Kereskedelmi Kamara által Hegedüs Lóránt tiszteletére a Waldorf Astoriában adott ebéd brosúrája, valamint a szoborbizottság által munkájáért Schüszlernek kiállított díszoklevél is. A magyar cikkek az Amerikai Magyar Népszava közleményei, beszámolói, a Kossuth-szoborbizottság megalakulásától a szobor 1930-as kicseréléséig bezáródóan. Saját fényképeinek első, 15 képből álló sorozata a szobor 1927. november 5-i alapkőletételének megörökítésén készült. A teljes anyagban van hat dombornyomásos kerettel kivitelezett 20×12 cm képméretű saját nagyítás, melyek mind szignáltak. Ezek a reprezentatív képek, tömeges jeleneteket, felvonulókat és a szobor zászlókkal fedett, illetve a leleplezés utáni állapotát rögzítő képek. Minőségükben kiemelkednek a többi közül, bár ezek is elsősorban dokumentatív értékűek. Összesen 145 képet tartalmaznak az albumok, de ezek között sok az életlen, rosszul exponált felvétel. Az összeállításban vannak üdvözlőlapok, köszönőlevelek, újévi s más ünnepi kártyák, névjegyek, amiket Schüszler cserébe kapott a Magyarországra visszatért „zarándokoktól” a nekik megküldött képekért. A Kossuth-szobor avatáskor készült felvételeit s néhány más magyar tárgyú fényképét Schüszler megküldte a Magyarok Világkongresszusa Állandó Szervezeti Irodájához is. Ezek bizonyára szerepeltek a magyarok 1938-ban tartott második világkongresszusa alkalmából a Pesti Vigadóban rendezett kiállításon. Ebből nyolc felvétel a Világszövetség szintén erősen szórványos anyagával a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárába került. Ezek mind azonosak a Kossuth-albumban szereplő megfelelő képekkel. Schüszler Lajos 1966. június 1-jén hunyt el utolsó lakhelyén, az Ohió állambeli Cleveland Heightsban.

Sárközy Réka (Történeti Fénykép- és Videótár)

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11/1. rész; ; 11/2. rész; 12. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Az 1848–49-es szabadságharc egyik tragikus eseménysorozata az 1848 októbere és 1849 januárja között lezajlott dél-erdélyi vérengzés volt. Az osztrák csapatok által felfegyverzett román felkelők több ezer magyart, fegyvertelen férfiakat, nőket, gyerekeket és öregeket gyilkoltak le válogatott kegyetlenséggel. Erdély Trianonja, az etnikai arányok erőszakos megváltoztatása már bő száz évvel a békediktátum előtt elkezdődött. Ráadásul a dél-erdélyi magyarságnak Abrudbányától Nagyenyedig hatvan év után újra el kellett szenvednie az 1784-es Horea-féle felkelés borzalmait.
Az Erdélyi-érchegység keleti felében, az Ompoly völgyében fekvő bányaváros, Zalatna magyarságnak kálváriája 1848. október 23-án kezdődött.

Zalatna látképe. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 273.

A nemzetőrök el tudták érni, hogy a román felkelők a templomokba menekült több mint 800 főt kitevő magyar polgári lakosságot futni engedték a menedéket jelentő Gyulafehérvár felé. A várost ugyanakkor felprédálták, a házakat kifosztották és felgyújtották. Majd az öregek és gyerekek miatt lassan mozgó csoport után vetették magukat. A menekülőket Preszáka (Ompolygyepű) határában érték utol, ahol újabb alkudozás kezdődött a román felkelők és a nemzetőrök között. Előbbiek követelték, hogy utóbbiak tegyék le a fegyvert, cserébe ők majd biztosítják, hogy a csapat épségben eljusson Gyulafehérvárra. Végül a nők könyörgésének engedve, akik a fegyveres összetűzést remélték ezzel elkerülni, a nemzetőrök letették a fegyvert, és éjszakára a csoport letáborozott az Ompoly partján. Az egész napos meneteléstől elcsigázott, alvó emberekre hajnalban törtek rá az ígéretüket megszegő martalócok, és több mint 700 embert kegyetlenül lemészároltak. Mintegy százan tudtak elmenekülni, közöttük az alig egy éves Lukács Béla (a későbbi kereskedelemügyi miniszter) akit román dajkája mentett ki az öldöklésből.

Lukács Béla szülőháza és szobra Zalatnán. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 275.

Lukács Béla nem felejtette el a szülővárosát, és miniszterként a települést érintő több fejlesztést is támogatott, többek között az 1894-ben létesített Kőfaragó és Kőcsiszoló Ipari Szakiskolát. Tragikus halála után három évvel, 1904-ben, a hálás zalatnai polgárok a város híres szülöttének és jótevőjének szobrot állítottak. A műalkotás Gárdos Aladár szobrászművész munkája volt, a talapzatot az iskola növendékei faragták. Az emlékműről bővebben itt olvashatunk.
Ez a szobor sem kerülte el sorsát: 1919-ben ledöntötték. Legalábbis ez áll Murádin Jenő elpusztult erdélyi szobrokról készített repertóriumában.

A tömegmészárlás után néhány nappal a holttesteket helyiek földelték el, később a területet szántóföldnek használták.
Ötven év elteltével, 1898-ban az országút és a vasúti pálya rendezése céljából kisajátították a községtől ezt a területet. Majd az ásatásokat követően pontosan behatárolták a földi maradványok helyét. Az országút két oldalára kőkereszteket állítottak. Egy harmadik sírkőre a következő feliratot helyezték el:

Ugyancsak ezen a helyen, Lukács Béla, aki ekkor a párizsi világkiállítás kormánybiztosa volt, saját költségén a szülei, testvérei és a zalatnai áldozatok emlékére egy 9,5 méter magas emlékoszlopot emeltetett. Az obeliszk díszítő elemeit a zalatnai kőfaragó iskola végzős növendékei készítették 1898-ban.

Ompolygyepű (Preszáka) A zalatnai áldozatok 1848-as emlékműve. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 268.

Az obeliszk országút felé eső oldalán egy egyenlő szárú kereszt alatt a PAX felirat olvasható. Alatta, a talapzatra a következő szöveggel ellátott táblát erősítették:

Az oszlop hátsó oldalán egy homokóra látható, alatta mindössze két évszámmal: 1848–1898. Alatta, a talapzatra helyezett táblára a következőt írták:

Ompolygyepű (Preszáka). A zalatnai áldozatok emlékművének felavatása. In. Vasárnapi Újság, 46. évf. 35. sz. (1899. aug. 27.), 584. – Elektronikus Periodika Archívum

Az emlékmű felavatására ünnepélyes keretek között, 1899. augusztus 11-én került sor, a felirat intelme szerint, a béke, az emlékezés és a kiengesztelődés jegyében.
Látszólag három egyszerű szó, de betartani mégis nagyon nehéz. Húsz év után ez az emlékmű is „kényelmetlenné” vált, olyan eseményre emlékeztetett, amelyet az új államalakulat keretében szerettek volna elfeledtetni, és eltüntetni, ezért a feliratokat levésték, csak a jelentésében kiüresedett szó: PAX, és az évszámok maradhattak meg. Néhány éve, a nagyon elhanyagolt állapotban, bokrokkal benőtt emlékművet és környékét a Vas megyei hagyományőrzők csapata megtisztította és rendbe rakta.

Az ompolygyepűi emlékmű ma. A kép forrása: Utazzerdelybe.hu

A zalatnai áldozatok névtelené tett emlékéhez hasonlóan Nagyenyed pusztulását is mindössze egy szerény emlékmű jelzi a vár északi falában, a Bethlen kollégiummal szemben. A táblán csupán ennyi olvasható: MDCCCXLIX. Január 8.
Ez annak a szörnyű éjszakának a dátuma, amikor a városra rászabadult az Axente Sever és Prodan Simion vezette martalóchad. Több mint ezer embert, nőket, gyerekeket és öregeket mészároltak le különös kegyetlenséggel. A közeli erdőkbe hiányos öltözékbe kimenekült emberekre a fagyfalál várt. Három napig tartott az öldöklés, rablás és fosztogatás. Felprédálták a kollégium gyűjteményeit, melynek híres könyvtára is a tűz martaléka lett. A megrázó eseményeket gyerekként átélő református lelkész, Szilágyi Farkas Nagy-Enyed pusztulása 1849-ben című visszaemlékezésében írta meg a történteket.
Az emléktábla egyúttal sírkő is. Alatta, a várfal tövében, egy tömegsírban nyugszik több mint háromszáz a nagyenyedi áldozatok közül.

Az áldozatok emléktáblája Nagyenyeden. A szerző felvétele

Elbe István

Irodalom:

• Szilágyi Farkas: Nagy-Enyed pusztulása 1849-ben. Korrajz, Nagy-Enyed, Wokál Ny., 1891.
• A preszákai emlékoszlop. In. Vasárnapi Újság, 46. évf. 35. sz. (1899. aug. 27.), 583–584. 
• Lukács Béla szobra Zalatnán. In. Vasárnapi Újság, 51. évf. 35. sz. (1904. aug. 28.), 597.
• Zalatna és Abrudbánya pusztulása 1848/1849-ben. Bölöni Mikó Samu szemtanú egykori kéziratából leírta és előszóval ellátta Marjalaki Kiss Lajos. Miskolc, Magyar Jövő Ny., [1927].
• Murádin Jenő: A megsebzett szobor. Elpusztult vagy megsérült erdélyi magyar emlékművek repertóriuma, Kolozsvár, Kriterion, 2008.
• Székely Miklós: Kőfaragók, minták, emlékek – kőfaragás-oktatás Zalatnán 1894–1918 között. In. „egy egészen új ornament előállítása”. Az egykori zalatnai Kőfaragó és Kőcsiszoló Ipari Szakiskola gipszminta- és kőfaragvány-gyűjteményének katalógusa, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Művészettörténeti Intézet, 2019, 7–47.

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.

Folytatjuk a köteles példányok útját ismertető összeállításunkat.

Pontosan milyen típusú kiadványokból kell köteles példányokat szolgáltatni?
Mint ahogy már említettük, mind a nyomtatott, mind az elektronikus formában Magyarországon kiadott kiadványokból szükséges köteles példányokat szolgáltatni. Az elektronikus kiadványok közül mind a fizikai, mind az online adathordozón kiadott kiadványokra kiterjed a rendelet. A köteles példányok lehetnek könyvek, tankönyvek, időszaki kiadványok (napilapok, hetilapok, folyóiratok, évkönyvek stb.), kották, zeneművek, kartográfiai anyagok (térképek, atlaszok, földgömbök stb.), plakátok, kis- és aprónyomtatványok (szórólapok, meghívók, ismertetők, prospektusok, reklámanyagok, leporellók, képeslapok, programfüzetek, naptárak stb.), zenei CD-k, zenei LP-k, CD-ROM-ok, DVD-ROM-ok, hangoskönyvek, egyéb fizikai adathordozón kiadott elektronikus kiadványok, e-könyvek, elektronikus formában megjelenő időszaki lapok, DVD vagy BluRay lemezen forgalmazott filmek, diafilmek.

A Különgyűjteményi Tárakba továbbított köteles példányként érkező kiadványtípusok

Mi történik, ha elmarad a köteles példányok beküldése?
Miután a nemzeti könyvtár munkatársai észlelik a kötelespéldány-hiányt, a rendelkezésükre álló információk alapján megkezdik a kiadványok reklamálását. Általában a kiadókhoz fordulnak a hiánypótlás ügyében, hiszen a kiadvány alapján a kiadó adatai állnak rendelkezésre, illetve a jogszabály alapján is a kiadó felelőssége a köteles példányok hiánytalan beszolgáltatása. Amennyiben a köteles példányok pótlása a hiányjelzés után sem történik meg, a nemzeti könyvtár megvásárolhatja azokat és a költségeket a kiadóra terhelheti. De természetesen a cél nem a kiadók szankcionálása, hanem jó partneri viszonyok kialakítása mellett a Magyarországon megjelenő kiadványok teljes körű beszerzése és megőrzése a jövő nemzedéke számára.

Néhány érdekesség:

Tudta Ön, hogy már 1802 előtt is volt kötelespéldány-szolgáltatási kötelezettség Magyarországon? 
A Nagyszombatról Budára, majd Pestre költöztetett Egyetemi Könyvtár még a nemzeti könyvtár megalapítása előtt, 1780-ban – a magyarországi könyvtárak közül elsőként – nyert jogot tudományos célú köteles példányra.

Tudta Ön, hogy ha egy kiadó külföldi partnerrel közös kiadásban jelentet meg egy kiadványt, vonatkozik rá a kötelespéldány-rendelet?
Amennyiben egy magyarországi székhellyel rendelkező kiadó egy külföldi partnerrel közös kiadásban jelentet meg egy művet, függetlenül a kiadvány nyelvétől, szerzőjének nemzetiségétól, vagy attól, hogy a könyv rendelkezik-e a magyar nemzetközi azonosítóval (ISBN, ISMN, vagy ISSN számmal), a kiadónak abból köteles példányt kell szolgáltatnia az OSZK-nak, hiszen az impresszumban magyar székhelyű kiadó szerepel társkiadóként.

Tudta Ön, hogy ha egy kiadványból különböző változatok jelennek meg, azokból is szükséges köteles példányokat küldeni?
Sok esetben előfordul, hogy egy kiadványból különböző nyelvi változatok készülnek, esetleg többféle kötés-, vagy borítótípussal (pl. kemény táblával, puha táblával, díszes bőrkötéssel vagy eltérő borítóképpel) kerülnek forgalomba. Minden változatra vonatkozik a kötelespéldány-szolgáltatási kötelezettség.

Nyelvi és kötésváltozatok

Egyre több kiadó tartja fontosnak, hogy haladjon a korral és ne csak hagyományos nyomtatott formában jelenjenek meg kiadványai, hanem elektronikusan is, mint pl. a hangoskönyvek, e-könyvek, online folyóiratok. Mind a fizikai hordozón megjelent elektronikus, mind az online kiadványokból szükséges köteles példányt küldeni a nemzeti könyvtár részére. A fizikai hordozón megjelent elektronikus kiadványok a nyomtatott kiadványokhoz hasonlóan küldhetők be a nemzeti könyvtárba. Az online formában megjelent kiadványok köteles példányait az OSZK Digitális Könyvtára fogadja. 

Tudta Ön, hogy ha egy magyar kiadású kiadványt külföldön állítanak elő, a nyomtatási helytől függetlenül vonatkozik rá a kötelespéldány-rendelet?
Néhány kiadó gazdasági, vagy egyéb partneri kapcsolatok és lehetőségek miatt, külföldön nyomatja hazai kiadású kiadványait. Ilyenkor is vonatkozik a kiadványokra a beszolgáltatási kötelezettség, mivel nem az előállító szerv, hanem a kiadó a mérvadó a beszolgáltatás szempontjából. Ez esetben a hatályos jogszabály a magyarországi kiadót kötelezi a kötelespéldányok beküldésre.

Külföldön előállított mesekönyvek

Tudta Ön, hogy hány példány volt a valaha beszolgáltatandó legtöbb kötelespéldány-darabszám?
Az 1986. évi II. törvény és annak végrehajtásáról intézkedő rendelete, 1986-tól 1998-ig, az egy kiadványból beküldendő legmagasabb darabszámot 16 példányban szabta meg. Ebből a 16 példányból jóval több könyvtár részesült, mint a jelenleg kötelespéldány-joggal rendelkező könyvtárak. Sőt, az OSZK-ban működő Nemzetközi Csereszolgálaton keresztül még az akkori Szovjetunió nemzeti könyvtárába is kellett küldeni egy teljes kötelespéldány-sort.

Tudta Ön, hogy kiadványainak megjelentetéséhez különböző állami támogatásokért pályázhat, de a pályázata csak akkor lesz érvényes, ha korábbi kiadványainak köteles példányai rendben beérkeztek a nemzeti könyvtárba?
A legtöbb kiadvány kiadási pályázat egyik feltétele, hogy a pályázó korábban megjelent kiadványainak köteles példányai fellelhetők legyenek a nemzeti könyvtárban. Továbbá a pályázat elnyerése után a kiadónak gondoskodnia kell a támogatásban részesülő kiadvány köteles példányainak leadásáról is. A nemzeti könyvtár 1998 óta vezeti nyilvántartását a pályázó kiadóknak kiállított igazolásokról, melynek segítségével nyomon tudja követni a kiadók korábbi pályázati kérelmeit és esetleges köteles példány hiányait.

Pályázati nyilvántartás

Tudta Ön, hogy a MIKES program keretében is sikerül a nemzeti könyvtárnak régi kötelespéldány-hiányokat pótolni?
A kötelespéldány-hiányok reklamálása és pótlása folyamatos feladata az OSZK-nak. Vannak olyan kötelespéldány-hiányok, melyeknek kiadója már nem létezik, vagy a hiányzó kiadványok már antikvár forgalomban sem lelhetők fel, ezért nincs mód a beszerzésükre.
A 2014 óta működő nagy sikerű Mikes-program keretében eddig 260 köbméternyi kiadvány (könyv, folyóirat, kézirat, lemez stb.) érkezett haza a külföldre szakadt magyaroktól. E között a több százezer dokumentum között van olyan magyar kiadású könyv, folyóirat, melyekből annak idején nem érkezett, vagy kevesebb példányban érkezett köteles példány, illetve csak sérült, vagy hiányos példányokkal rendelkezik a nemzeti könyvtár, vagy esetleg az évek alatt elvesztek. A Mikes Kelemen Programnak köszönhetően csökkenteni tudjuk a kötelespéldány-hiányokat a diaszpórából érkezett példányoknak köszönhetően és megőrizhetjük azokat az utókor számára.

A Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztályhoz tartozó Mikes Kelemen Program raktára

Csirmazné Rezi Éva (Kötelespéldány- és Kiadványazonosító-kezelő Osztály)

A blogbejegyzés első része itt olvasható.

A címben feltett kérdésre a válasz egyszerű: mindhárom makettje kötelespéldány-mellékletként érkezett az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményébe.
Mivel köteles példányként csak teljes és hibátlan példányokat lehet beszolgáltatni a teljességhez a kiadványhoz tartozó mellékletek is hozzátartoznak. Vannak olyan kiadványok melyekhez különféle járműmodellek, egyenruhás katonák, egyéb játékok vagy éppen dinoszauruszcsontváz-darabok tartoznak mellékletként. Ezeket is megőrzi a nemzeti könyvtár, hiszen a beküldött köteles példányok fontos részei.

Kötelespéldányként beérkezett számozott sorrendben megjelenő füzetek mellékleteiből összerakható Forma 1-es versenyautó, továbbá ismertető füzetekkel megjelent II. világháborús különböző típusú tankmodellek, valamint szintén számozott sorrendben megjelenő füzetek mellékleteiből összerakható közel ember nagyságú dinoszauruszcsontváz-modell.

De mi is az a köteles példány?

Első hallásra talán sok embernek villan fel hasonló kép a fejében a kötelespéldány-megnevezés hallatán:

„Köteles példány” Forrás: Pixabay.com

Ennél azért egy kicsit többről van szó. De talán még a könyvtárba járó olvasók sem tudják pontosan, mit is takar a köteles példány kifejezés.
Ebben a rövid ismertetőben nincs módunk a magyarországi kötelespéldány-szolgáltatás teljes történetének és mai rendszerének bemutatására, de szívesen adunk egy kis ízelítőt a nemzeti könyvtár jogszabályban előírt egyik fontos alapfeladatáról, a köteles példányok begyűjtéséről és szétosztásáról.
A legegyszerűbben talán úgy fogalmazhatnánk, hogy köteles példánynak nevezzük egy adott országban kiadott, nyomtatott és elektronikus formában megjelenő kiadványok, jogszabályban előírt, ingyenesen beszolgáltatandó példányait. A köteles példányok beszolgáltatási rendje, a kiadványok típusai, a szolgáltatási példányszám országonként változó. A köteles példányokat rendeletben meghatározott intézmények (pl. nemzeti könyvtárak, egyéb felsőoktatási- és szakkönyvtárak vagy hatóságok) részére kell beszolgáltatni. Magyarországon elsődlegesen az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) mint nemzeti könyvtár fogadja, archiválja és osztja tovább más könyvtárak részére a beküldött köteles példányokat.

Miért kell köteles példányt küldeni?

Magyarországon a kötelespéldány-szolgáltatás célja elsődlegesen a hazánk területén valaha megjelent kiadványok megőrzése az utókor számára, továbbá a köteles példányok nemzeti bibliográfiai nyilvántartásba vétele, formai és tartalmi feltárása, nyilvános könyvtári rendszerben való hozzáférhetővé tétele, statisztikai számbavétele és az igazgatási feladatok ellátása.

Mióta részesül köteles példányból a nemzeti könyvtár?

Az OSZK megalapítása óta részesül köteles példányokból. A nemzeti könyvtár részére a köteles példányra való jogot már a könyvtár 1802. november 25-i alapító levelének 2. pontja és a kancellária 1802. december 28-i rendelete biztosította. A jogszabályi környezet sokat változott az évszázadok során. Jelenleg a 60/1998 (III.27) kormányrendelet biztosítja ezt a jogot, de az új kötelespéldány-rendelet hatályba léptetése is folyamatban van.

Csak a nemzeti könyvtár kap köteles példányokat?

Egyes országokban igen, de hazánkban más könyvtárak is részesülnek köteles példányokból. Az OSZK részére megküldött példányokból a nemzeti könyvtár továbbít példányokat a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárnak, a KSH Könyvtárnak, illetve gyűjtőkörüknek megfelelően a 1997. évi CXL. törvényben meghatározott országos szakkönyvtáraknak és egyes egyetemi könyvtáraknak. A szétosztást megelőzően a beérkező köteles példányok heti egyszeri megtekintését biztosítja a nemzeti könyvtár a válogató joggal rendelkező könyvtárak számra. A megtekintés során a könyvtárak jelezhetik igényüket a kiadványokra.

Köteles példányok megtekintésének biztosítása

Mindezeken felül a kormányrendelet biztosít még egy köteles példányt a megyei hatókörű városi könyvtárak egyikének vagy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak.

Kötelespéldány-raktár az egyetemek szállításra váró kötelespéldányaival

Pontosan hány köteles példányt kell küldeni egy kiadványból?

A legtöbb nyomtatott kiadványtípusból (pl. könyv, folyóirat, térkép, kotta) 6 + 1 példány a beszolgáltatási példányszám. Hat példányt az OSZK-nak kell beszolgáltatni, amely ebből két példányt tart meg gyűjteményében, a többi példányt továbbosztja más könyvtárak részére. A hetedik köteles példányt mint ún. helyi kiadványt az illetékes megyei hatókörű városi könyvtárnak vagy budapesti kiadvány esetén az Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárnak kell beszolgáltatni.

Köteles példányként érkezett tankönyvek 6-6 feldolgozásra váró példánya

A fizikai adathordozón megjelent elektronikus kiadványokból (pl. CD-ROM, DVD-ROM, hangoskönyv, audio CD, audio LP, pendrive-on megjelent konferenciaanyag stb.), plakátokból, kis- és aprónyomtatványokból három példány az OSZK-nak beszolgáltatandó példányszám. Ebből 2 példányt tart meg a nemzeti könyvtár 1 példányt pedig a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárnak továbbít.
Az online kiadványokból (pl. e-könyvekből) és forgalmazott filmekből 1 példány az OSZK-nak beszolgáltatandó példányszám.

Mi a módja a köteles példányok beküldésének?

A köteles példányokat le lehet adni személyesen a nemzeti könyvtár 3. szintjén lévő 302-es szobában, a Kötelespéldány- és Kiadványazonosító-kezelő Osztályon. Továbbá be lehet küldeni postai csomagként, vagy futárszolgálat segítségével. A küldeményekhez kísérőlevelet, vagy szállítólevelet szükséges mellékelni, egyrészt a csomagok tartalmának azonosítása, másrészt a beszolgáltatás igazolása végett.

Az Országos Széchényi Könyvtár a köteles példányként megkapott két példányból egy példányt archivál, egy példányt pedig helyben használatra biztosít az olvasók számára. A könyvtár archivális raktára – állományvédelmi okok miatt – egy másik kerületben lévő épületben található. (Fontos, hogy pl. tűzkár, vízkár vagy egyéb vészhelyzet esetén ne sérüljön meg mindkét nemzeti könyvtári példány.) Az OSZK példányok feldolgozása kiadványtípusonként változó lehet.
A könyvek lajstromszámmal és nektár munkalappal ellátott két OSZK-példánya könyvtári könyvbölcsők segítségével indul útnak a feldolgozási futószalagon. A lajstromszám a könyvek nyilvántartásba vételi sorszáma, a nektár munkalapon pedig az OSZK munkatársak a kiadványok feldolgozásához szükséges adatokat rögzítik (pl. lajstromszám, rekordazonosító, raktári jelzet, sorozati információk stb.).

A különböző osztályokon végighaladva megtörténik a könyvek és az időszaki kiadványok nemzetközi azonosítójának (ISBN, ISMN vagy ISSN számának) ellenőrzése, állományba vétele, formai és tartalmi feltárása, jelzetelése és végül raktárba helyezése. A feldolgozott és állományba vett köteles példányok szolgáltatása az Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály és a Raktári Osztály összehangolt munkájával valósul meg.
Az egyéb kiadványtípusok, mint a térképek, kották, filmek, diafilmek, kis- és aprónyomtatványok, illetve a plakátok, a Kötelespéldány- és Kiadványazonosító-kezelő Osztályról közvetlenül a különgyűjtemények megfelelő táraiba kerülnek feldolgozásra, majd szolgáltatásra.

Köteles példányként érkezett térképek szétosztása

Csirmazné Rezi Éva (Kötelespéldány- és Kiadványazonosító-kezelő Osztály)

A folytatás itt olvasható.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonnegyedik részében Szebelédi Zsolt, a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa annak járt utána, hogy honnan eredeztethető Mátyás király közismert udvari bolondjának alakja.

Az 1981-ben a Pannónia Filmstúdió által készített Mesék Mátyás királyról című sorozat állandó szereplője a király udvari bolondja.

Mátyás király (jobbra) és az udvari bolond (balra) a Mesék Mátyás királyról című rajzfilmsorozatban. A kép forrása: Szeretlek Magyarország portál

A Mátyáshoz kapcsolódó népi mondavilágban több névváltozatban (Markalf/Markó/Márkus) is megjelenő furfangos és eszes udvari bolonddal kapcsolatban sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon létező figuráról van-e szó, vagy csupán a néphagyomány által kitalált személyről?
Ha pusztán a névből, Markalfból indulunk ki, gyorsan rálelhetünk egy olyan nyomtatványra, amely kapcsolatba hozható a király udvari bolondjával. A Salamon kiralynac, az David kiraly fianac Markalfal valo trefa beszedeknec röuid könyue című, mindössze harminckét levél terjedelmű könyvecskét 1577-ben Kolozsvárott jelentette meg Heltai Gáspár (1510?–1574?) özvegye, Heltai Gáspárné. Mindeddig nem tisztázott, hogy a latin nyelvű eredetiből (Dialogus Salomonis et Marcolphi) készült magyar fordítást ki készítette. Heltai Gáspár mellett felmerült ifj. Heltai Gáspár, Valkai András, Bornemissza Péter és Gyöngyösi István neve is.

A magyar nyelvű Salamon és Markalf története második kiadásának címlapja. 1577. Jelzet: RMK I. 133 – Régi Nyomatatványok Tára

A mű főszereplője a Bibliából jól ismert Salamon király és a feltűnően rút, ámde ravasz Markalf nevű parasztember. A történet szerint a király magához hívatja Markalfot, hogy próbára tegye eszességét, és persze bizonyítsa, hogy ő a bölcsebb, de a paraszt minden próbatételt kiáll. A történet végén Salamon haragjában halálra ítéli Markalfot, aki ebből a helyzetből is kivágja magát. Engedélyt kér ugyanis arra, hogy ha már felakasztják, ő választhassa ki a fát, amelyre felkötik. Ő azonban az egész királyságban nem talál a kivégzésére alkalmas fát, így Salamon végül elbocsátja, csak hogy ne lássa többé.
A Salamon és Markalf párbeszédét tartalmazó népkönyv egy úgynevezett trufagyűjtemény. Ez a tréfás prózai műfaj igen népszerű volt a középkorban, a könyvnyomtatás megjelenésétől és az olvasás elterjedésétől a népkönyvben olvasható szólások és közmondások a szélesebb néprétegekhez is eljutottak, és persze szájhagyomány útján is terjedtek. A történet népszerűségét bizonyítja, hogy a 19. század végéig számos ponyvakiadást ért meg.
Az eredeti latin nyelvű történet természetesen jóval régebbi, mint az említett első ismert magyar fordítás. Noha a népkönyv legkorábbi változatait csak 15. századi másolatokból ismerjük, a középkorban a történet ismertségének számos bizonyítékával rendelkezünk. Már Türoszi Vilmos (1130 k.–1186) is említést tesz a Jeruzsálemi Királyság történetét feldolgozó művében a nép körében akkor már jól ismert Markalfról és Salamon királlyal folytatott párbeszédéről. Vilmos még idézetet is hoz a Dialógusból, amely szó szerint egyezik a későbbiekben fennmaradt latin kéziratokból ismert szövegrészletekkel. De még ennél régebbi adatokkal is rendelkezünk. A 9–10. századból ismert óangol nyelvű Salamon and Saturn című költeményben feltűnik a történetre való utalás, továbbá a Dialogus hatása Egbert von Lüttich 10. században összeállított Fecunda ratis című, iskolai használtra szánt szentenciagyűjteményében is kimutatható. Mindezekből Ipolyi Arnold egy 1855-ben megjelent tanulmányában joggal következtetett arra, hogy ekkor már nagyjából abban a szerkezetben és azzal a szöveggel létezhetett a népkönyv, ahogyan a 15. századból fennmaradt kéziratokból ismerjük. Sőt, a feltételezés szerint a történet magja már az ókorban létezett, Gelasius püspök 4. századból fennmaradt, tiltott könyveket tartalmazó listájában ugyanis szerepel egy Contradictio Salomonis című tétel, amelyben elképzelhető, hogy a Salamon és Markalf történetének őse olvasható.
Adataink szerint a 15. század második felében Magyarországon is biztosan ismerték a történetet, illetve a népkönyv kéziratos, majd pedig nyomtatott latin nyelvű változatát. A Béldi-kódexben (1493) ugyanis megtalálható a szöveg egy rövidebb latin nyelvű töredéke, a század végén, 1492-ben pedig Váradi Péter levelezésében is felbukkan a népkönyvre való utalás, Tinódi Lantos Sebestyén egykorú költeményében pedig ugyancsak megjelenik Markalf alakja.
A folklórkutatásban már régóta ismert tény, hogy a különböző nemzetek a saját néphagyományukban internacionális folklórelemeket és -motívumokat használnak fel, amelyeket aztán a saját világukhoz és hőseikhez alakítanak. Kriza Ildikó rámutatott, hogy a Mátyás-folklór is a magyar középkori irodalomban és nemzetközi folklórban gyökerezik, és említést is tesz a Salamon és Markalf története és a Mátyás köré épülő mondavilág közti kapcsolatról. Azt is helyesen állapítja meg, hogy a Markalf típusú Mátyás mesékben a király rendszerint Salamon szerepét veszi fel.
Ha viszont a Mátyás mesékből ismert udvari bolond szellemességére (Mátyás és a bolond, Márkus szekrénye, Hány orvos van a világon?), a királlyal már-már sértő módon élcelődő (Mátyás király udvari bolondja) hangnemére, csípős nyelvére gondolunk, könnyen ráismerhetünk a Salamon és Markalf történetében szereplő furfangos parasztemberre. A magyar néphagyomány természetesen a saját világához alakította Markalf alakját, és ezzel meg is teremtette Mátyás király eszes és csipkelődő udvari bolondját. Azt persze hozzá kell tennünk, hogy egyes mesékben Markalf szerepét más szereplők öltik magukra.

Visszatérve tehát kiinduló kérdésünkre, Mátyás király Markalf/Markó/Márkus nevű udvari bolondja nem egy létező személy, hanem az európai keresztény-latin kultúrkörben gyökerező Salamon és Markalf történet szellemes parasztemberének adaptálása a magyar Mátyás néphagyományba.

Szebelédi Zsolt (Régi Nyomtatványok Tára)

Felhasznált irodalom

• Salomon et Marcolfus: Kritischer Text mit Einleitung, Anmerkungen, Übersicht über die Sprüche, Namen- und Wörterzeichnis, ed. Walter Benary, Heidelberg, C. Winter’s Universitätbuchandlung, 1914.
• Ferenczi Zoltán, A „Salamon és Markalf” czímű népkönyv kiadásairól, Magyar Könyvszemle, 20(1896), 52–60. 1. füzet
• Ipolyi Arnold, Salamon és Markalf, Új Magyar Múzeum, 5/1(1855), 265–303.
• Mesék és mondák Mátyás királyról, vál. Kriza Ildikó, Budapest, Helikon, 2004.
• Salamon és Markalf Históriája: Markalf meséje és ötven találós kérdés, Lengyel Dénes, Bp., 1943 (Szent Hilárius könyvek).
• Egbert von Lüttich, Fecunda ratis, Ernst Voigt, Halle, Max Niemeyer, 1889.
• Magyar Zoltán, Mátyás király narratív hagyományköre, Bp., Balassi, 2017.
• Salamon kiralynac, az David kiraly fianac Markalfal valo trefa beszedeknec röuid könyue, Colosvárat, Heltai Gáspárné, 1577.
• Alani Magni de Insulis Liber parabolarum = Opera moralia paraenetica, et polemica, ed. Carolus de Visch, Antwerpen, 1653.

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

Mit árul el…? alcímmel hétfőnként jelentkező új blogsorozatunkban munkatársaink arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy-egy dokumentum(részlet) mi mindent árulhat el magáról a dokumentumról, a készítőjéről, a korszakról. Ez alkalommal Vasné Tóth Kornélia művelődéstörténész, az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárának tudományos munkatársa mutatja be Szíj Rezső egyik ex librisét.

Szíj Rezső (1915–2006) református lelkész, képviselő, író, könyvtáros, könyvkiadó 1968-tól az Országos Széchényi Könyvtár főkönyvtárosaként az aprónyomtatványokkal foglalkozva kötelezte el magát a könyvművészet és az ex libris – eredeti funkciójában könyvjegy, a könyv tulajdonosát jelölő kisgrafika – irányába. (A 19–20. század fordulójától a műfaj részben felszabadulva a könyvhöz kötöttségtől, önálló gyűjtés tárgyává vált.) A kiterjedt szakírói tevékenység mellett készíttetett is saját nevére szólóan ex libriseket, az elsőt volt pápai iskolatársával, Istenes-Iscserekov Andrással. A könyvjegy műfajával alaposabban 1937-ben ismerkedett meg Szoboszlai Mata János fametsző révén, debreceni tanulmányútja során, miközben Misztótfalusi Kis Miklós című könyvén dolgozott.

Ex libris gyűjtői, szakírói munkássága egyik koronájaként 1996-ban Ex libriszek és alkalmi grafikák címmel kiadványt jelentetett meg, melyben részletesen bemutatta a nevére szóló ex libriseket: Csiby Mihály, Diskay Lenke, Kertes-Kollmann Jenő, Fery Antal, Kőhegyi Gyula, Moskál Tibor, Mata János, Menyhárt József, M. Makkai Piroska, Petry Béla, Szász Endre, Ürmös Péter, Torró Vilmos, Várkonyi Károly, Orosz István grafikusok alkotásait. Ex librisei tematikájáról a következőket vallotta:

Kossuth Lajos és Széchenyi István közül az utóbbinak adott igazat – a politikus, államférfi születése 200. évfordulójára Széchenyire emlékező ex librist készíttetett. A könyvtáros Szíj Rezső némely ex librise a könyvnyomtatásra, könyvművészetre utal, többek között könyv ábrájával, iniciálékkal. A Csiby Mihály-grafikák közül több Bél Mátyás lelkészre, polihisztorra emlékező in memoriam lap. Kedvelt témái még a történelmi helyszínek: Árva, Trencsén, Zólyom vára (a grafikusok: Csiby Mihály, Moskál Tibor, Ürmös Péter).
Zrínyi Miklós, Balassi Bálint, Görgey Artúr, Széchenyi István, Szabó Dezső, Németh László, Erdélyi József, Sinka István, Semsey Andor*, Karinthy Frigyes, Kovács Imre személyére emlékezve Fery Antal (1908–1994) szerencsi grafikussal, híres fametszővel készíttetett portré ex libriseket – ezek többségükben a Nagy magyarok emlékének című sorozat részét alkotják, melyek némelyike fellelhető az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtárának ex libris állományában is.
Az eddig említett hommage-lapok mellett kiemelendő az I. Mátyás magyar királynak (1458–1490) lovas ábrázolással emléket állíttató ex libris a kisnyomtatványtár gyűjteményéből, mely Fadrusz Jánosnak, a 19. századi magyar történeti szobrászat egyik legnagyobb alakjának kolozsvári Mátyás-szobrát építi be a kompozícióba. 1987-ben készült „Ex libris dr. Szíj Rezső. Mathias rex 1440–1490, Kolozsvár” felirattal, a grafikus 1837. opusszámmal jelölt (OSZK-jelzet: Exl.Sz/573) kisgrafikájaként. A grafikus nevét a lap jobb alsó sarkában található „F A” szignó jelöli. (Mátyás születési évét bizonyos források, Thomasi velencei követ és Aeneas Silvius bíbornok följegyzései és az ő nyomdokaikon haladva Fraknói Vilmos Hunyadi Mátyás király élete, 1890 című művében 1440-re teszik, nem 1443-ra, Fery Antal grafikus őket követi a dátum megadásában.)

Ex libris dr. Szíj Rezső. Mathias rex, grafikus: Fery Antal (1987)

Fadrusz a korabeli híradás szerint Budán, a Naphegyen lévő műtermében mintázta meg Mátyás szobrát, a főalakhoz a Mátyásról fellelhető arcképeket és szoborműveket vette alapul, a ló ábrázolásához a mezőhegyesi állami ménestelepen folytatott tanulmányokat. Az 1900-as párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazott, bronzból készült szoborcsoport Mátyás király szülővárosának egyik szimbólumává vált, ma is meghatározó jelentőségű része Kolozsvár főterének. 1902. október 12-én avatták fel.

A Fadrusz-féle szobor parafrázisa, Fery Antal 1987-ben készített fekete-fehér, 90x85 mm-es fametszete oldalnézetből, hűen követi a ló és lovasa alakját, a király méltóságteljes tartását. A grafika kompozíciójába nem épült be a magas talapzat, melyen a szobor áll, és a főalak két oldalán uralkodójuk felé forduló vezérek szobrai sem – az ex libris kis mérete erre nem adott lehetőséget. A könyvjegyen a műfaj eredeti, könyvtulajdonost jelölő funkciójára utalóan nem maradhatott el a nyitott könyv ábrázolása, mely egyúttal a megrendelő, Szíj Rezső könyvekkel való szoros szakmai kapcsolatára is utal. Az ex libris szövege szervesen beépül a képi világ elemeibe (például az írásszalagon dr. Szíj Rezső nevével), a grafikára jellemző a tömörség, a kompozíciós fegyelem.
Fery Antalnak nem ez az egyetlen Mátyás-ábrázolása, a portrék mellett Fadrusz bemutatott lovas szobra is visszatérő motívumként van jelen kisgrafikai munkásságában. A szobor képi hagyományozódását nyomon követve, már jóval a Szíj Rezső számára készült grafika előtt találunk rá példát: 1940-ben (op. 49) előfordul egy Tompos Ernő építészmérnök nevére szóló köszönőlapon, illetve a Szíj Rezső-grafika készítési évében, 1987-ben egy Szenczi Molnár Albertnek emléket állító grafikán (op. 1826), amelyen a Házsongárdi temető egy kopjafájának kísérőmotívumaként tűnik fel. Emellett Fery Antal utolsó alkotásainak egyikeként, 1993-ban a Gábor Dénes – akkoriban a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár könyvtárosa – nevére szóló ex libris alapkompozícióját is a lovas szobor adja (op. 2079).
Az ex libris komplex műfaj, a megrendelő és a grafikus közös elhatározásából születik, mindkettejük céljait magában foglalja. A művészeti íróként és gyűjtőként a könyvjegy szakértőjévé váló Szíj Rezső által rendelt hommage-lapokon – köztük a kiemelten bemutatott, Mátyást ábrázoló ex librisen – a fő cél a tiszteletadás, esetünkben történelmünk egyik legtöbbet emlegetett alakjának, Mátyás királynak.

* A nagybirtokos, természetbúvár Semsey Andorról (1833–1923) van szó.

Irodalom:

• Fery Antal élete, munkássága, alkotásainak jegyzéke, szerk. Fery Veronika, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2005, 29, 130, 131, 147.
• Guoth Kálmán, Mikor született Mátyás király?, Kolozsvár, 1943, 3–19.
• Szíj Rezső: Ex libriszeimről. In. Uő.: Ex libriszek és alkalmi grafikák, Budapest, Szenci Molnár Társaság, 1996, 9., 10–12, 38–47.
• Ürmös Péter, A betű és a könyv dicsérete. In memoriam Dr. Szíj Rezső. In. Kisgrafika, 2006/2, 2–3.
• Vasné Tóth Kornélia, Múltunk neves ex libris gyűjtői, Lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 187–189.

Vasné Tóth Kornélia (Plakát- és Kisnyomtatványtár) 

A sorozat további részei: 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A hatodik részben Görög Dániel, a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály munkatársa három földrészt is megjárt könyvekben fellelhető bejegyzések nyomán tengerentúli magyar emigrációs életutakra világít rá.

A Mikes Kelemen Program eddigi hat éve során óriási mennyiségű, több százezer dokumentum érkezett be. Válogatása, könyvtári szempontok szerinti rendezése, feldolgozása öt munkatársunk teljes munkaidejét leköti. Ritkán van idő és lehetőség egy-egy darabot alaposabban megvizsgálni, különös ismertetőjegyeiket mint egy nagy kirakós játékot összeilleszteni és életútjukon elgondolkozni. Most mégis egy ilyen különlegességet mutatunk be.

„Ex libris / Helene Varga / Addis Abeba”

Kivételesen nagy utat bejárt könyvekre bukkantunk a Mikes Kelemen Programban. Két, a közelmúltban feldolgozott könyv viseli az „Ex libris / Helene Varga / Addis Abeba” bélyeget. A bélyeg megjelenése is igényesebb az átlagosnál: ábráján egy orchideaszerű növény két virágjára egy-egy főnix és pillangó száll. Ám még nagyobb hírértéket rejt a lokalizáció, miszerint a könyvek megfordultak Addisz-Abebában, Etiópia fővárosában. Mivel a két magyarországi kiadású könyv az USA keleti partján végzett gyűjtésben került be a Mikes-programba, bizonyíthatóan három földrészen jártak, mielőtt visszatértek volna hazánkba.
Az első könyv Petőfi Sándor válogatott költeményei 1956-ból, a másik Władisław Stanisław Reymont Parasztok című regényének 2. kötete 1955-ös kiadási évvel. Mindkettő belső címlapján a „Pistától 1957. május” bejegyzés olvasható, azonos írásképpel, ami azt valószínűsíti, hogy a könyvek Helene Varga általi szerzeményezésének és az ex libris bélyeg beragasztásának ideje is 1957.
A tulajdonos életútjáról más könyvek bejegyzései szolgálhatnak adatokkal. Tollas Tibor Hazafelé című verseskötetének egy, szintén a Mikes-programban feldolgozott példányát ugyanis a következő dedikációval látta el: „Ilikének és Pistának, újbóli találkozásunk emlékére, a régi addis abebai szép napokat sohasem felejtve, szeretettel: Tollas Tibor, Sarasota, 1992. nov. 16.” Ha Helene és Ilike, esetleg ez a Pista és az a Pista azonos személy, akkor Tollas dedikációja bizonyíték, hogy a könyvek tulajdonosukkal együtt vándoroltak Afrikából Amerikába. A szívélyes dedikáció arra is rávilágít, hogy a könyvek tulajdonosa régi ismeretségben állhatott az emigráció irodalmi életének „kovász-emberével”. Tollas Tibor 1962 őszén járt Addisz-Abebában, és African Mission című beszámolója tanúsága szerint a helyi magyarokkal együtt ment kirándulni, ahol a költő és az irodalomkedvelő Helene összebarátkozhatott.
Ha pedig a Parasztok első kötetét is megvizsgáljuk, egy teljes életút vázlata kezd kibontakozni. Az első kötetben a „Mészáros Istvánné / Janótól 1975” bejegyzés olvasható a belső címlapon, melynek jellege és írásképe hasonlít a második kötet 1957-es bejegyzéséhez. A sejtés szerint az 1957-es Helene Varga és az 1975-ös Mészáros Istvánné azonos személy, aki tizennyolc évvel később szerezte be a regény első részét, és időközben férjhez ment – alkalmasint éppen ahhoz a Pistához, akitől 1957-ben könyveket kapott.

Görög Dániel

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11/1. rész; 11/2. rész; 12. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

A szabadságharc téli hadjáratának egyik legjelentősebb csatája az 1849. február 5-i branyiszkói ütközet volt. A Guyon Richárd ezredes vezette 13. és 33. honvédzászlóalj – kiegészülve egy frissen toborzott szlovák zászlóaljjal – áttörte Franz Deym osztrák tábornok császári csapatainak védvonalát a Branyiszkói-hágón. Ezzel a Görgei Artúr vezette feldunai hadsereg számára szabaddá tette az utat Lőcséről Eperjesre és innen Kassára. Így Görgei csapatai egyesülni tudtak a magyar fősereggel, amely nyomán lehetővé vált a tavaszi hadjárat megindítása.

A branyiszkói csatában elesett honvédek síremléke Szepesváralján. A kép forrása: Babucs Zoltán: A branyiszkói áttörés In. ma7.sk portál, 2019. február 9.

1867-ben, a többi vármegyéhez hasonlóan, Lőcsén is megalakult a Szepes Vármegyei Honvédegylet. Első kezdeményezésük egyike volt a branyiszkói hősök emlékének méltó megörökítése. A lelkes adakozást követően a szoborbizottság Faragó Józsefet, a Lőcsén élő szobrászművészt kérte fel a műalkotás kivitelezésére. A szobor 1873-ra el is készült, ezt a Vasárnapi Újság november 16-i számában a nagyközönség is megcsodálhatta.

Lőcsei honvédszobor. In: Vasárnapi Újság, 20. évf. 46. sz. (1873. nov. 16.), 548. – Elektronikus Periodika Archívum

A szobor elkészült ugyan, de több évig tartott, míg eldöntötték, hol fogják felállítani.

A honvédemlékszobrot végül tehát 1876. május 21-én, ünnepélyes keretek között Lőcsén leplezték le, a megyeházával szemben, a Lőcsei Szépítő Egylet által parkosított sétatér szélén.
Talán a több évig tartó huzavonából adódik, hogy bizonytalan a felavatás dátuma. Egyes források szerint az emlékmű leleplezése 1873. május 21-én történt, máshol az 1874-es vagy 1875-ös év szerepel. Ám a Vasárnapi Újság fent idézett száma minden kétséget kizáróan rögzíti a szoboravatás helyes dátumát.

A szobor több mint negyven évig hirdette a branyiszkói győzelmet, a magyar és szlovák honvédek hősies helytállását a haza védelmében. Az emlékmű a városkép szerves részévé vált, a lőcseiek minden március 15-én itt rótták le kegyeletüket, megemlékezve az 1848–49-es eseményekről.
A lőcsei honvédemlékmű első világháborút követő történetének több részlete is hasonlít a kassai honvédszobor kálváriájához. Miután a lakosság kétszer is megakadályozta az emlékmű eltávolítását, a csehek bedeszkázták azt. Azonban 1919. augusztus 11-ről 12-re virradó éjjel a nacionalizmustól fűtött cseh szokolisták szétverték a deszkatakarást és a szobrot ledöntötték. Másnap nagy tömeg gyűlt a lerombolt emlékmű köré. A spontán szerveződő tüntetést a hatóságok nem tudták megakadályozni. A feloszlató parancsnak ellenállva, az elkeseredett lőcseiek elénekelték a Himnuszt és a Szózatot. A pattanásig feszült helyzetben az egyik csendőr elsütötte a fegyverét. A golyó egy szlovák cselédlány életét oltotta ki. Ezt követően a több részre tört szobor darabjait elszállították és egy ideig a városi levéltárban őrizték.

Az üresen maradt és feliratától megfosztott talapzatra egy kő virágtartót helyeztek. A második világégést követően a kaspó helyére, a megidézett 1848–49-es események szellemének megfelelően, csak némiképp ellentétes irányultsággal, a talapzatra Ľudovít Štúr szlovák nemzeti hős szobrát helyezték. Ez a ma is látható állapot.

Ľudovít Štúr szobra Lőcsén. A kép forrása: 123RF

Néhány éve, kitartó kutatómunka eredményeként, Orosz Örs, a Sine Metu polgári társulás elnöke megtalálta a szobor darabjait. A lőcsei honvédemlékmű ledöntésének 100-ik évfordulóján bemutatták a megmaradt szoborfejet. Tervezik, hogy Faragó József alkotását, a branyiszkói hősök emlékét őrző szobrot, eredeti szépségében újra felállítják.

A megtalált szoborfej 2019. A kép forrása: Radi Anita: A száz éve ledöntött lőcsei honvédszobor újraállítását tervezik. In. ma7.sk portál, 2019. augusztus 13.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.