„Keresztnek tanítványa és boldog Ferencnek nemes palántája” olvashatjuk Assisi Szent Kláráról a Jókai-kódexben. Nevének jelentése: fényes, ragyogó, tiszta, kiváló. Bár Klára középkori magyarországi tiszteletére vonatkozó forrásokban nem bővelkedünk, könyvtárunk jó néhány olyan kódexet és régi nyomtatványt őriz a prédikációs segédlettől a liturgikus kódexen át az egyetemes krónikáig, amelyben szerepel a szent. Ez alkalommal a prózai források közül mutatunk be néhányat.
Klára (1193–1253) nemesi családból származott. Szülővárosának szentként tisztelt alakja, Ferenc példáját követve szeretett volna teljes szegénységben élni. 18 éves korában otthonról elszökve virágvasárnap szerzetesi ruhát öltött – a hagyomány szerint maga Ferenc öltöztette be a Porziunculában. Klára és a körülötte formálódott női közösség a város melletti San Damianó-i ispotályban telepedhetett meg. Mivel a IV. lateráni zsinat (1215) tiltotta új szerzetesi szabályzatok írását, kezdetben a bencés regulát követték. Klára, aki csak Ferenc buzdítására vállalta el az apátnői tisztséget, 1127-től kezdve azért harcolt, hogy a pápa engedélyezze közössége számára a teljes szegénységben élést. A San Damianó-i „szegény asszonyok”, részben a vándorló ferenceseknek köszönhetően, nem voltak ismeretlenek a kortársak számára: példájukat hamarosan számos nő követte, akik evangéliumi szegénységet követő közösségekben szerették volna leélni életüket. Egyházi vezetők több alkalommal írtak számukra szabályzatot (forma vitaet), de Klára egyikkel sem volt elégedett. IX. Gergely pápa személyesen látogatott el hozzájuk, és próbálta meggyőzni arról Klárát, hogy rendelkezzenek valamilyen jövedelemforrással, de ő ezt határozottan elutasította. Klára harmincéves korától kezdve haláláig betegeskedett. 1234 és 1238 között három levelet váltott Csehországi Ágnessel, Přemysl Ottokár és Árpád-házi Konstancia lányával, a legelső közép-európai klarissza kolostor alapítójával Prágában, aki számára egyaránt szolgált lelki útmutatással és gyakorlati tanáccsal. A Magyar Királyságban is igen hamar, 1240 körül jött létre az első ilyen közösség Nagyszombatban. A negyedik levélnek röviddel halála előtt kezdett neki 1253-ban, és ebben az évben fejezte be közössége számára írt forma vitaejét; két nappal azután halt meg, hogy Gergely pápa elfogadta azt. Szentté avatási pere még abban az évben megkezdődött, és alig két évvel később már hivatalosan is felvételt nyert a szentek közösségébe. Ünnepe 1260 körül került be a ferences kalendáriumba, 1969-ig augusztus 12-én ülték. Religiosam vitam kezdetű bullájával 1263-ban IV. Orbán pápa Klárát rendalapítónak ismerte el, és elrendelte, hogy a különböző nevű, de mind a San Damianó-i közösség szabályzata szerint élő közösségeket klarissza rendieknek nevezzék.
Klára életének legfontosabb forrásai a szentté avatási per során gyűjtött tanúvallomások. Ezek alapján született 1261-ben, valószínűleg Szent Ferenc életrajzírója, Tommaso da Celano tollából az Adorabilis femina kezdetű legenda. Ezzel nagyjából egy időben keletkezett a szent verses legendája. Bár több legendaváltozat is született, az Adorabilis maradt az, melyet 1263-tól kezdve a renden belül használtak. Klára élete azonban egészen a XV. századig – részben azért, mert nem volt része Giacomo da Varazze (Jacobus de Voragine) népszerű legendagyűjteménye, a Legenda aurea eredeti korpuszának – a ferences és klarissza közösségeken kívül nem volt különösebben ismert. Ám Klára alakjával találkozhatunk Szent Ferenc legendáiban is: az 1330 körül keletkezett Actus beati Francisci et sociorum eius (Szent Ferenc és társainak cselekedetei) című legendájának 3 fejezetében szerepel. Az Actust számos Ferencről és társairól szóló kompilációhoz felhasználták, ezek közöl a legfontosabb ennek toszkán dialektusban írt változata, a Fioretti. Jóllehet nem Magyarországon készült, Kézirattárunk Cod. lat. 77 jelzetű XIV. század végi – XV. század eleji kódexe tartalmaz egy ilyen jellegű latin nyelvű kompilációt (Legenda sancti Francisci et sociorum eius azaz Szent Ferenc és társainak legendája), és mindhárom Kláráról szóló fejezet szerepel benne.

Két Szent Kláráról szóló fejezet Szent Ferenc és társainak legendájában. In. Cod. lat. 77, f.46ra (XIV. század végi – XV. század eleji vegyes tartalmú latin nyelven írt papírkódex, mely – többek között – Szent Ferenc és társainak legendáját, egyéb ferences  szövegeket és Mammotrectus bibliai kommentárját tartalmazza. Német glosszákat tartalmaz, talán német területen készült) – Kézirattár

Túlnyomó többségében ferences szerzeteseknek köszönhetjük a Klára ünnepére írt prédikációvázlatokat, rövid legendákat. Ilyet találunk a Kézirattár Cod. lat. 540-es jelzetű, XIV. századi ferences sermonariumában. A kódex tartalmát Vizkelety András ismertette részletesen, a benne található óhorvát nyelven írt nagyszombati kantiléna igazi különlegesség. Szintén ferences eredetű, de már magyar nyelvű az 1440 körüli másolatban fennmaradt, Szent Ferencnek és társainak életét bemutató magyar nyelvű Jókai-kódex. A kódex egyik fő forrása a már említett Actus volt, ebből származik az a három fejezet, melyben Klára szerepel. Az elsőben arról olvashatunk, hogyan került csodás módon a nagybeteg apáca karácsony éjszakáján Szent Ferenc templomába, hogy magához vehesse az oltáriszentséget; a másodikban arról, hogyan áldotta meg Klára a pápa kérésére a kenyereket, melyeken ezután megjelent a kereszt jele; a harmadik pedig azt, hogyan fedte fel Isten Klárának és Szilveszter testvérnek, hogy Szent Ferencnek prédikálni kell mennie.

„Miképpen vitetett volt Szent Klára élő Isten születése napján az egyházba”. Jókai-kódex. MNy 67, fol. 37r – Magyar nyelvemlékek tartalomszolgáltatás

A szerzetesrendek XV. századi reformjával és az obszerváns ferencesek térnyerésével mind külföldön, mind hazánkban új lendületet kapott a Kláráról szóló modellsermók írása. A két obszerváns ferences, Laskai Osvát Biga salutis és Temesvári Pelbárt Pomerium sermonum szentek ünnepeire szánt köteteiben, melyek először 1497-ben és 1499-ben jelentek meg, találunk egy-egy beszédet Klára ünnepére, melyekbe praktikus okokból beleszőtték legendáját is. Azt nem tudjuk pontosan, hogy e segédkönyvek használói mit és hogyan vettek át a szerzőktől, mi hangzott el prédikációjukban. Laskai szokatlan themát választott sermójának: Nova lux oriri visa est gaudium apud omnes populos (Új fény támadt…; Eszter 8:16). Klára világosságot és örömet hozott a Földre négyfajta fényen (erkölcsi, lelki, szellemi és természetfeletti) keresztül. A fények mindegyike egy olyan szentírási passzushoz kapcsolódik, melyben a lux vagy a claritas szó szerepel. Olvashatunk arról is, hogy Klárának két alkalommal is sikerült szülővárosát, Assisit megmentenie a szaracén támadásoktól. Először 1240-ben, majd a következő évben, Assisi ostrománál az akkor már beteg apáca elhagyta ágyát és a szentségtartóban elhelyezett megszentelt ostya előtt imádkozott a város szabadulásáért és apácatársai épségben maradásáért. Isten az Eucharisztián keresztül biztosította Klárát védeleméről; és valóban, az ostromló csapatok másnap elvonultak. A csodához Laskai hozzáfűzi: „(…) Ennek emlékére ábrázolják őt szentségtartóval.” E megjegyzés érdekessége az, hogy a szentségtartó (monstrancia) a XIV. de még inkább a XV. századtól kezdve a szent legelterjedtebb attribútumává vált. Ez a hagyomány az Alpokon túli területeken volt erősebb, és a kutatók véleménye szerint szorosan összekapcsolódott az oltáriszentség iránti tisztelet elterjedésével ezeken a területeken. Bár azt nem tudjuk, Laskai milyen ábrázolás(ok)ra utalt, ennek az ikonográfiának az elterjedésében vélhetően nagy szerepet játszott Hartmann Schedel első alkalommal 1493-ban megjelent Liber Chronicarumja, melyhez Michael Wolgemut és Wilhelm Pleydenwurff készítette a metszeteket.

Szent Klára a monstranciával (részlet). Hartmann Schedel: Liber Chronicarum; RNyT Inc 87d, 210a – Régi Nyomtatványok Tára

Pelbárt sermója a szent ünnepére szánt beszédek egyik leggyakoribb themájára épült: O quam pulchra est casta generatio (Bölcs 4:1). Első részében Klára tisztaságát ünnepli, a másodikban kilenc erényét ismerteti életének egyes epizódjaival illusztrálva, az utolsóban pedig felsorolja az élete során és a halála után kapott égi jutalmakat. Klára legendájának számos epizódja megtalálható mindkét obszerváns szerző beszédében.
Az obszerváns reform egyik célja az volt, hogy nagyobb figyelmet fordítsanak a női és harmadrendi közösségek lelki épülésére. E törekvésnek köszönhetjük többek közt a XVI. század elején készült nyelvemlékkódexeink nagy részét. Klára életéről szóló fejezeteket találunk az 1514-ben, egy magyarországi klarissza kolostorban magánhasználatra készült, jelenleg Prágában őrzött Lobkowicz-kódexben, és a szintén a XVI. század első negyedében, apácák számára készült Lázár Zelma-kódexben, melyet ma az MTA Kézirattára őriz. Ezek többségében eredetileg az Actus azon fejezetein alapuló történeteket tartalmaznak. Ezeket viszont a kódexek kompilálói/fordítói nem csak kéziratokból ismerhették, hanem nyomtatott könyvekből is, mint Laskai Osvát vagy Temesvári Pelbárt prédikációgyűjteményei vagy az 1504-ben Velencében megjelent, több magyar vonatkozással is bíró Speculum vitae beati Francisci et sociorum eius.
Szent Kláráról ünnepére írt beszéd magyar nyelven az 1526–1527-ben a lövöldi karthauzi kolostorban készült Érdy-kódexben található.

Quam pulchra est casta generatione cum claritate… Egy népszerű thema Klára ünnepére. Érdy-kódex. MNy 9, 253r – Magyar nyelvemlékek tartalomszolgáltatás

Míg a klarissza apácák bizonyosan ismerték rendalapítójuk életét, a Névtelen Karthauzi szerző egy szélesebb, latinul nem tudó közönségnek (különböző rendbeli apácáknak és a kolostorban élő laikus testvéreknek) szánta beszédeit. Ehhez a beszédhez Temesvári Pelbárt már említett beszédét használta, ugyanazzal a témával, melyet így fordít: „Mily igen szép az tiszta nemzetség fényességgel egyetembe, mert halhatatlan az ő emlékezete”. Az obszerváns ferenceshez hasonlóan ő is a szent nevéhez kapcsolódóan fejti ki a sermo-legenda első részében, miért volt Klára szent, legfőképp tisztaságát kiemelve. Érdekes módon a Karthauzi Névtelennél nem szerepel, hogy a szent imája két alkalommal is megvédte Assisit a szaracén betöréstől. A szerző ugyanakkor – Pelbártot majdnem szó szerint idézve – hangsúlyozza Klára különleges tiszteletét az oltáriszentség iránt:

Csak találgathatunk, hogy miért nem említi a szerző azt a csodát, mely megmagyarázza Klára addigra már Magyarországon is ismert attribútumának, a monstranciának az eredetét, melyről két erdélyi szárnyas oltár is tanúskodik. Talán azért, mert a szent legendájának egy másik epizódja, a karácsonyi szentáldozásának csodája is ennek a devóciónak egy másik megnyilvánulása; így az idők során a monstrancia egy konkrét esemény felidézése helyett inkább Klára lelkiségének szimbólumává vált.

Válogatás a kapcsolódó szakirodalomból:

• A néma barát megszólal: Válogatás a Karthauzi Névtelen beszédeiből. Vál., a szöveget gondozta, sajtó alá rend., …az utószót és a jegyzeteket írta Madas Edit. Budapest, Magvető, 1985. 
• Bartók Zsófia. „Az Érdy-kódex célközönsége. Nyelvemlékkódex a nyomtatásos terjesztés küszöbén.” In. Szerzetesrendek a veszprémi egyházmegyében. A Veszprémi Hittudományi Főiskolán 2014. augusztus 27–28-án rendezett konferencia előadásai, szerk. Karlinszky Balázs. Veszprém, Veszprémi Főegyházmegye, 2015, 233–248.
• Debby, Nirit Ben-Aryeh. The Cult of St Clare of Assisi in Early Modern Italy. Farnham: Ashgate, 2014.
• Korondi Ágnes. Misztika a késő középkori magyar nyelvű kolostori irodalomban: Misztikarecepció avagy irodalmi és kegyességi gyakorlat a későközépkori magyar nyelvű kolostori kódexek devocionális szövegeiben. Kolozsvár, Egyetemi Műhely Kiadó, 2016.
• Lázs Sándor. Apácaműveltség Magyarországon a XV–XVI. század fordulóján: Az anyanyelvi irodalom kezdetei. Budapest, Balassi, 2016.
• Magyar Arnold. „Eine vergessene Franziskus-Handschrift: Der Jókai Codex von Budapest.” Archivum Franciscanum Historicum 62 (1969): 662–677.
• Vizkelety András – Hadrovics László. „Ein altkroatisches Passionslied aus dem 14. Jahrhundert”. Studia Slavica Hungarica 30 (1984): 3–37.
• Hadrovics László. Magyar–délszláv szellemi kapcsolatok a középkorban. Magyar Nyelvőr, 123. évf., 1. szám, 1999. január–március

Konrád Eszter

2021 júniusában is megrendezték az Európai Tanács támogatásával 1971-ben megalakult LIBER (Ligue des Bibliothèques Européennes de Recherche) szervezet konferenciáját. A több száz tudományos könyvtárat tömörítő szakmai szervezet online konferenciáján részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban rövid összefoglalókat közlünk az előadásokból, szekciótémákból.
Összeállításunk harmadik részében a június 25-én elhangzott témákból adunk ízelítőt.

FAIR adatkezelés az európai szakkönyvtárakon keresztül – workshop
FAIR data enabling through European research libraries (Hutai Zsófia beszámolója)

A LIBER-konferencia harmadik napjának workshopján öt rövid bemutatót hallhattunk különböző projektekről. Az ezt követő beszélgetésen a résztvevők kérdéseket tehettek fel az elhangzottakkal kapcsolatban.
Liisi Lembinen előadásában (The 6 Pillars of Engaging Researchers in RDM) azt emelte ki, hogy a szakkönyvtáraknak arra kell törekedniük, hogy bevonják a kutatókat az RDM (Research Data Management = kutatási adatok kezelése) programba. Ennek a folyamatnak a hat legfőbb pillére: az intézményi szabályozás alkalmazása, a kutatói közösséggel kialakított személyes kapcsolat, a pályakezdő kutatók bevonása, a kutatók közötti kommunikáció elősegítése adatgazdákon keresztül, a képzések és RDM szolgáltatások biztosítása, végezetül pedig az elvégzett feladatok dokumentálása, közlése.
Claudia Engelhardt a FAIRsFAIR projekt legújabb fejleményeiről számolt be (A report from the booksprint & other recent developments), melynek fő célja, hogy a FAIR adatkezelési gyakorlatokat mozdítsa elő különböző területeken. Bővebben a felsőoktatásra tért ki, miszerint egyetemi és doktori programokba is be kellene iktatni a FAIR kutatási adatok kezelését. Ami a projekt folyamatát illeti, már eljutottak a FAIR felsőoktatási kompetencia-keretrendszer megalkotásáig, és book sprint együttműködés keretén belül egy kézikönyv is megszületett.

A kép forrása: International Neuroinformatics Coordinating Facility

Sven Vlaeminck fő kutatási területe a közgazdaságtani szaklapok adatpolitikája. Előadásában (Recent developments of journals’ data policies in economics) azt vázolta fel, hogy ezeknek a folyóiratoknak a nagy hányada rendelkezik valamilyen adatpolitikával, s ezek száma az elmúlt években növekedett, viszont a minőségük nem javult. A szakkönyvtárak feladata az, hogy a szaklapokat reprodukálhatóságra és megbízható adatforrások használatára biztassák.
Francesco Varrato előadásában (Data champions initiative at EPFL & implementing FAIR practices) arról beszélt, hogy az RDM-től az Open Science-hez a FAIR-en keresztül vezet az út. Az EPFL svájci egyetem Data Champions nevű kezdeményezése arra törekszik, hogy interdiszciplináris közösséget hozzon létre, amelynek tagjai önkéntes módon válnak adatkezelési tanácsadóvá. Szintén feladata az egyetemnek, hogy támogassa a FAIR adatkezelési alapelveket, amelyekben a könyvtáraknak támogató szerepük van, illetve segíteniük kell a webes jelenlétet és kommunikációt.
Eva Hnatkova előadásában (DocEnhance: Piloting a data stewardship course) egy olyan adatkezelési kurzus létrehozásáról számolt be, ami doktori képzésekbe beépítve a doktoranduszok és a fiatal kutatók leggyakoribb problémáinak (karrierépítés, open science, mentális egészség) megoldásában nyújthat segítséget.

Globális trendek megbízható elemzése
Rachel Fitch and Lindsey Lambert: An Introduction to Expert Briefings; trusted and actionable analysis of global trends and developments (Radó Rita beszámolója)

A 2021-es LIBER-konferencia utolsó napjának délutánján elhangzott előadásból megtudhattuk, hogy az Emerald Publishing az Oxford Analytica nevű céggel együttműködve hogyan segít megérteni a makrogazdasági és geopolitikai események hatásait. Rachel Fitch termékmenedzser és Lindsey Lambert termékmarketing-menedzser előadásában bemutatta, miként szerezhetjük meg a legfrissebb elemzéseket, amelyek nemzetközi szinteken akár kulcsfontosságú döntések meghozatalát is befolyásolhatják.

A kép forrása: Emerald Publishing

Az Emerald Publishing Limited tudományos folyóiratok és könyvek kiadója a menedzsment, a mérnöki tevékenység, az üzleti élet, az oktatás, a könyvtártudomány és az egészségügy területén. Tevékenységüket a kezdetektől fogva összehangolják az ENSZ fenntartható fejlődési céljaival.
Az Oxford Analytica egy független geopolitikai elemző és tanácsadó cég, amely világszerte működő szakértői hálózatra támaszkodva ügyfeleiknek stratégiai, működési és befektetési tanácsokat ad. 1975-ös alapításuk óta mára már a világ legbefolyásosabb nemzetközi szervezeteivel, kormányaival és vállalkozásaival dolgoznak együtt.
Az Emerald szakemberei bemutatták, milyen eredményeket lehet elérni a két szolgáltatás összekapcsolásával, az Emerald Expert Briefings-szel. Folyamatosan változó világunkban a politikai, társadalmi és gazdasági események kutatási irányainkat, oktatási anyagainkat megváltoztatják, szolgáltatásainkat befolyásolják. A szakértői elemzések sokat segítenek a helyes döntések meghozatalában.

A kép forrása: Emerald Publishing

Az Emerald Expert Briefings szakértői tájékoztató szolgáltatás mind az oktatók, mind a diákok számára forrás az igazán ihletett tanításhoz. A hallgatóknak mint a jövő döntéshozóinak inspiráló segítséget nyújt, az oktatók számára pedig időt takarít meg, miközben megbízható és objektív források segítségével, a lényeges információk átadásával segít a naprakészség biztosításában mind az üzleti élet, mind a gazdaság, mind pedig a politika és nemzetközi kapcsolatok terén. Szolgáltatásaik közé tartozik az Expert Daily Briefings e-mail, mely során a megrendelő megkapja a legfrissebb globális információk elemzését.

A kép forrása: Emerald Publishing

A prezentáció során a gyakorlatban is bemutatták a keresési lehetőségeket. Szolgáltatásaikról bővebb információt találunk a honlapon. 

Nyílt forráskódú keresési index a németországi OER-adattárakban
Axel Klinger, Adrian Pohl Enhancing: Digital Teaching & Learning: Opening Educational Resources (Kovács Dóra beszámolója) 

Axel Klinger, a Technische Informationsbibliothek és Adrian Pohl, a North Rhine-Westphalian Library munkatársai mutatták be az ún. OERSI Open Education Researche Index koncepcióját. A beszélgetés részletesebben bemutatja az index alapgondolatát és betekintést nyújt a fejlesztési folyamatokba: a munkafolyamatokba, az automatizálásba, a minőségbiztosításba, a kiadások szervezésébe, valamint az utóbbi nemzetközivé válásával kapcsolatos kérdésekbe.
A projekt során arra a problémára keresik a megoldást, hogy hogyan lehet azonosítani a megfelelő szolgáltatást, amelynek révén megtalálhatók azok a releváns források, melyek alkalmasak és hasznosak a felsőoktatásban folytatott képzések további fejlesztéséhez – egyedi belépési pont biztosításával, elosztott OER-forrásokból származó anyagok feltárásával.

Az OERSI Open Education Researche Index

A 16 német szövetségi államból több is tervezett olyan webes eszközöket, amelyek a segítik az oktató- és a kutatómunkát. Az államok között elindult párbeszéd célja a decentralizált rendszerek létrejötte után egy közös keresőindex-rendszer megalkotása volt.
A nyílt forráskódú, újra felhasználható szoftver, a hbz (!) (Hochschulbibliothekszentrum des Landes Nordrhein-Westfalen) és a TIB közötti együttműködés révén valósult meg. Ez az eszköz elsősorban tanárok, diákok és szolgáltatók részére jött létre. A felhasználói felület mellett Axel Klinger a JSON (JavaScript Object Notation = JavaScript objektumjelölés) metaadat-lekérdezésekbe is betekintést nyújtott prezentációja során. Ellentétben az említett OERSI-projekttel, több angol nyelvű megoldás létezett korábban: OER Commons, OASIS, Merlo. Ezek nemzetközi keresőportálok, melyek azonban nem nyílt forráskódúak, és nem követik az újrahasználhatóság elvét sem. A csupán referenciákat, metaadatokat, indexeket tartalmazó OERSI többnyelvű felhasználói felülettel rendelkezik, kiváló eszköze lehet nem csupán a német, de a nemzetközi tudományos élet résztvevőinek is.

Keresés és Visszakeresés: következő generációs információszolgáltatások – szekcióülés
Search & Retrieval: Next Generation Information Services (Németh Márton beszámolója)

A LIBER-konferencia zárónapján, a fenti címmel megrendezett 10. szekcióülésen a moderátori teendőket a francia Karine Bacher-Eyroi látta el az Université de Pau et des Pays de l’Adour intézményének képviseletében.
A középpontban olyan új innovatív információs szolgáltatások kialakítása állt, melyek komoly hozzáadott értéket jelenthetnek egy szakkönyvtár szolgáltatási kínálatához, s egyben a kutatók munkáját is új utakon képesek segíteni.
Az első előadásban Anda Baklāne és Valdis Saulespurēns a Lett Nemzeti Könyvtárban fejlesztett, szövegbányászatra szolgáló szoftvereszközt mutatták be. Ez a Latvian Prose Counter nevű szolgáltatás, amely egy weboldalba ágyazva teszi lehetővé a 20. századi lett próza műveihez kapcsolódó számos kvantitatív kutatási paraméter használatát. Szöveghasználati elemzések, szóhasználati statisztikák készíthetők el így egy adott mű vagy szerzői életmű vonatkozásában, de mód nyílik egy adott kiadó tevékenységének vagy adott műfajhoz kötődő kiadói jellemzőinek vizsgálatára és az egyes kiadásokhoz kötődő adatok feltárására, elemzésére is. Az angol nyelvű felület itt érhető el.

Szövegbányászati eszközök digitális gyűjteményekkel integrálva

A második előadásban a német ZBW Leibniz Közgazdasági Információs Központból érkezett Timo Borst a gépitanulás-alapú, könyvtári kutatástámogató szolgáltatások fejlesztési lehetőségeit járta körbe. Megvizsgálta, milyen kompetenciákkal kell bírnia egy adatkönyvtárosnak, s hogyan fejleszthető ki egy olyan eszköztár, melynek segítségével az eddigi szolgáltatásokon túlnyúlva újszerű módszerekkel támogathatók adatalapú kutatási projektek, például tudományos szövegek automatikus indexelésével, további gépi tanuláson alapuló elemzések számára, vagy automatikus gépi tanulással okosított chatbot-szolgáltatás bevezetésével célzott adatalapú szaktájékoztatási feladatokra. Szóba került még a metaadatok automatikus előállítása – például a nyílt platformokon zajló publikálási tevékenységhez kötődő kvantitatív jellemzők mérésére.

Automatikusan felismert információk gépi feldolgozása

A harmadik (záró) prezentációban Arben Hajra egy közgazdászok, gazdaságtudománnyal foglalkozó szakemberek részére készült EconBiz szakportált mutatta be. A számos különleges szolgáltatással rendelkező portálon többek között egy speciális osztályozási rendszer, illetve tezauruszkoncepció segítségével megtalálhatók egy-egy speciális szakterületen tevékenykedő szerzők listái. Elérhetők kutatói profilok is, melyek szemantikus webes források segítségével egységes felületen jelenítik meg – számos külső forrás használatával – az adott kutatóra, illetve annak tudományos tevékenységére vonatkozó információkat. A begyűjtött kutatói, illetve szakterületi információkból saját névteret is építenek.

Szakterületi és szerző szerinti keresés az ECONBiz adatbázisban 

Elérhetőségek:

• Az ECONBiz adatbankjának útmutatója német nyelven.
• A szerzők listája.
• A szakterületi keresőrendszer béta verziója
  

Átállás a nyílt hozzáférési modellekre – hogyan támogathatják a könyvtárak és a konzorciumok a nonprofit kiadókat? – panelbeszélgetés
How libraries and consortia can support the OA transitions of not-for-profit publishers, and why – Colleen Campbell, David Prosser, Claire Moulton, moderátor: Alicia Wise (Szabó Piroska beszámolója)

 Nyílt hozzáférés

Noha a nyílt hozzáférés (open access) mozgalma közel két évtizedre tekinthet vissza, még mindig fennáll a „folyóiratkrízis”, elsősorban a piacot uraló nagy kiadók miatt. A szaklapok hasábjain történő tudományos kommunikációban való részvétel költségei aránytalanul magasak, akár az előfizetési díjakat, akár a szerzői publikálási díjakat vesszük tekintetbe. A kutatásfinanszírozó szervezetek eközben egyre többször előírják a nyílt hozzáférésű publikálást, az átállás mellett pedig a tudományos élet meghatározó szereplői is elkötelezettek (pl. cOAlition S, Open Access 2020).
A helyzetet a könyvtárosszakma napjainkban ún. átmeneti szerződésekkel (transformative arrangements) kívánja orvosolni. Mint azt a panelbeszélgetés moderátora, Alicia Wise, az Information Power nevű szervezet igazgatója felvázolta, e szerződések többféle modellt követhetnek (Publish & Read; Read & Publish; Read, Publish, Join; Subscribe to Open; Pure Publish), ám közös bennük, hogy a nyílt hozzáférés fejében észszerű és méltányos díjakat rögzítenek, melyek – eltérő hangsúlyokkal – magukban foglalhatják a publikálás és az olvasás lehetőségét is.
Mi a helyzet azonban a kis kiadókkal? A könyvtárak (konzorciumok) a nagyobb partnerekre összpontosítanak, amikor költségvetésüket tervezik – nem szabad azonban megfeledkezni a tudományos szervezetek kiadóiról, az egyetemi kiadókról és a független szereplőkről sem. A nyílt hozzáférésnek a kis kiadókra való kiterjesztése többféle kihívással jár (finanszírozási, méretből fakadó, munkafolyamatokat érintő problémák), melyeket csak széles körű együttműködéssel lehet megoldani. (Bővebben l. az Information Power jelentését.)
Coleen Campbell, a Max Planck Digitális Könyvtár open access-felelőse, valamint David Prosser, a Research Libraries UK ügyvezető igazgatója egyaránt hangsúlyozták a rendszerbeli változás, az alkalmazkodás, a fenntarthatóság és a transzparencia fontosságát. Kiemelték azt is, hogy a könyvtárak és a kis kiadók egy oldalon állnak, közös érdekük a nyílt hozzáférés, amit az egyetemi kiadók és az egyetemi könyvtárak kapcsolata világít meg a legjobban. Ezt követően Claire Moulton a The Company of Biologists nevű nonprofit kiadó képviseletében bemutatta, hogyan néz ki a gyakorlatban az átállás az átmeneti szerződésekre egy kis szervezet szemszögéből. Végezetül a panelbeszélgetés résztvevői olyan kérdéseket vitattak meg, mint a centralizált finanszírozás, a korlátozott/korlátlan számú cikkpublikálás lehetősége, az eltérő cikktípusok kezelése, a mérőszámok, illetve a nyílt hozzáférés kontra publikálás igénye. A minőségi folyóiratkiadás költségeit, történjen az bármilyen üzleti modell szerint, mindenképpen állnia kell valakinek – célszerű, ha az intézmények ezt a könyvtárakon keresztül teszik. Ennek érdekében a nyílt hozzáférés további támogatására, az együttműködések elmélyítésére és szerződéssablonok kidolgozására van szükség.

A Plan S logója. A kép forrása: Plan S, CC BY 4.0 European Science Foundation

A címbeli jelzőt Balázs Ferenc írta a Nobel-díjas indiai költőről, Rabindranath Tagore-ról (1861–1941), akinek a nevét magyarul helyesen Thákurnak kell ejteni. 1913-ban az Indiában már elismert, Európában viszont teljesen ismeretlen költő a díj hatására egy csapásra lett világhírűvé, divatossá, lázba hozva az európai és az amerikai világot.

Tagore 1926-ban újabb európai körútra vállalkozott, melyet többször módosítania kellett romló egészségi állapota miatt. Ezúttal végül eljutott Budapestre, de ezt is majdnem lemondta. Tiszay Andornak még júliusban Rómában sikerült vele találkoznia és beszélgetnie. Lelkes riportját Találkozásom Rabindranath Tagore-ral címmel a Pesti Hírlap adta közre. Tiszay a költőben nem csalódott, egyénisége híven tükrözte számára az írásai alapján róla kialakított képet. Tagore először arról beszélt, hogy sok magyar ismerőse van, Baktay Ervinnel, aki hamarosan felkeresi őt Sántinikétanban, már évek óta levelezésben áll. Ennek kapcsán azt is megemlítette, hogy minden évben meghív egyetemére európai vagy amerikai indológusokat. Majd Umráó Szingh Sérgilről kezdett beszélni, akit jó barátjának nevezett, s akinek magyar felesége pár évvel azelőtt Londonban mesélt neki Budapestről. Sérgil Petőfi fordításairól is tudott, habár a cikkben úgy emlékezett, hogy azok bengáli nyelven és kötetben jelentek meg, valójában az East and West magazin három száma közölte a verseket angol fordításban. A beszélgetésben kijelentette, hogy örömmel ellátogatna Magyarországra, ha szívesen látnák, vagyis finoman megjegyezte, hogy még nem kapott hivatalos meghívót. Tiszay biztosította őt, hogy az olvasók lelkesen fogadnák, hiszen sok könyvét lefordították már magyarra. Kérésére a költő néhány üdvözlő sort írt a Pesti Hírlap közönsége számára, amelynek kéziratát a lap az interjú végén adta közre. Ezt a néhány sort Tiszay később átengedte közlésre Kelen Ferencnek, aki 1941-ben adott ki újabb kötetet Tagore verseiből a saját fordításában és ott nemcsak a költő eredeti kézzel írt sorai, hanem azok magyar fordítása is megtalálható:

Tagore Magyarországhoz című üdvözlete. Rabindranath Tagore költeményei. Ford. Kelen Ferenc. Budapest, Országos Közművelődési Egyesület, 1941. – Törzsgyűjtemény

Tiszay Andor pár nappal Tagore budapesti látogatása előtt, október 17-én a rádió hallgatóival is megosztotta élményeit.
Ami a hivatalos meghívást illeti, az interjú megjelenését követően a feministák igyekeztek orvosolni ezt a hiányosságot, és július 6-án levelet küldtek Tagore-nak Villeneuve-be, amelyben meghívták őt Budapestre és kérték, hogy keresse fel egyesületüket. A levelet a Nők Nemzetközi Ligája a Békéért és a Szabadságért Magyar szekciója nevében Glücklich Vilma és Miskolczy-Meller Eugénia írták alá. Tervezett magyarországi útja előtt Bécsben Tagore súlyos influenzát kapott, és nehezményezte, hogy Budapestről még csak nem is érdeklődnek állapota felől. Valójában, ahogy a Pesti Naplóban olvasható, impresszáriója levelek és táviratok tucatjait küldte el neki, de kísérete nem továbbította azokat a költőnek. Kun Imre, a Koncert hangversenyvállalat igazgatója naplójában így számolt be az esetről:

Kun Imre szerint tehát a főváros hívta meg hivatalosan Tagore-t. Tábori Kornél, aki akkoriban az Idegenforgalmi Szövetségnél tevékenykedett – 1929-től mint sajtófőnök –, egy 1936-ban megjelent cikkében másképp emlékezett, ott azt írta, hogy ő hívatta meg a költőt Budapestre, sőt a Délmagyarországban Csányi Piroska azt is neki tulajdonította, hogy ő kísérte le Balatonfüredre és sokat sétáltak együtt a Balaton parton. Tábori Tagore látogatásával kapcsolatban két cikket írt, amelyek a költő gyermekvédelem iránti elkötelezettségét mutatták, s amelyben elismeréssel nyilatkozott az Országos Gyermekvédő Liga működéséről, üdültető akciójáról, és azt is megemlítette, hogy a Ligáról, valamint a magyar gyermekvédelemről több füzetet is magával visz Indiába, hogy áttanulmányozza.
Az Újság a várva várt látogatás előtt szintén utalt rá, hogy Tagore már többször szeretett volna Magyarországra jönni, de az utolsó pillanatban mindig lefújták az útját, „elintrikázták” előtte az országot. A lap szerint ebben Bécs is hibás volt – „pedig már régen kibékültünk Béccsel idegenforgalmi szempontból” – mert ott azt „hirdették”, hogy a költő a városból egyenesen a szovjet birodalom felé veszi az útját. De szerencsére az akadály elhárult, és a látogatásra mégis sor került, amelynek célját a cikk címében is kifejezésre juttatták, „A magyar tánc és a magyar muzsika tanulmányozására jön Budapestre Rabindranath Tagore”. Az esemény iránti óriási érdeklődés miatt Kun Imre külön rendezőbizottságot állított fel a felolvasóest, a bankettek és a költő összes programjának megszervezésére. Ebből néhányat külön is kiemelt a lap, megemlítette felolvasóestjét a Zeneakadémián, a Színpadi Szerzők Egyesületének bankettjét, valamint azt, hogy a kiadók meglepik műveinek összes magyar nyelvű díszkiadásával. Kíséretével kapcsolatban pedig azt írták, hogy Tagore-t leánya is elkíséri, aki valójában a költő titkárának, Prasánta Csandra Mahalánobísnak a felesége volt.
A látogatás hírének bejelentése után majdnem két hetet kellett még várni arra, hogy a Keleti pályaudvarra befusson a költő vonata Bécsből. Az újságírókon kívül már Bánhidától együtt utaztak vele a főváros küldöttei, Kun Imre, Huszka Viktor és Zajti Ferenc. A pályaudvaron összegyűlt tömeg és az újságírók spontán éljenzésben törtek ki, amikor meglátták Tagore-t, fején különös formájú bársony sapkájával, bőujjú indiai köpenyben. Budapest hivatalos fogadóbizottsága élén Lobmayer Jenő tanácsos angolul köszöntötte, majd Harsányi Zsolt író a PEN-Club és a Színpadi Szerzők Egyesülete nevében üdvözölte. Mellettük megjelent még Zilahi Dezső, az Idegenforgalmi Hivatal igazgatója, Nézsi József, a Külügyi Társaság titkára és ott volt Zoltán Vilmos, Tagore műveinek egyik fordítója is. Az üdvözlők sorából természetesen nem hiányozhattak a feministák sem, akiket Szirmai Oszkárné képviselt, mellette a lapok Bartel Mimi nevét említették, a piruló szónokét, aki „a lányok nevében” francia nyelven, el-elakadó beszéddel és egy gyönyörű bukétával kedveskedett a költőnek. Tagore és kísérete ezt követően a Gellért-szállóba hajtatott, ahol, a program szerint a sajtó képviselőit kellett volna fogadnia, de nagyon fáradt volt, ahogyan ezt Zajti és Mahalánobís tudatták az újságírókkal.

Tagore a Gellért-szálló előtt, Huszka Viktor, Mr. és Mrs. Mahálánobis és Zajti Ferenc társaságában. Tolnai Világlapja, 1926. november 3.. 25. – Törzsgyűjtemény

Rabindranath Tagore a világhírű hindu költő Budapesten. Magyar híradó 141. 1926. november. Nemzeti Filmintézet. Filmarchívum. Filmhíradók online 

Mint a Budapesti Hírlap tudósítója írta, „zúgó méhkashoz hasonlított a folyosó Rabindranath ajtaja előtt”, aki belátta, hogy engednie kell „a budapesti közvéleményt képviselő lelkesedő újságíróhadnak”, és néhány szóval üdvözölte őket. A tudósítók egyöntetűen azt emelték ki mondandójából, hogy rokonnak érzi magát a magyar néppel, s azt kérte, fogadják őt testvérükként, aki hidat épít két rokon nép között és szeretné megismerni a magyar kultúrát és annak képviselőit. Amíg az újságírók jegyzeteltek, néhányan sebtében felskiccelték Tagore portréját, és aláíratták a költővel az elkészült rajzokat. Másnap így jelent meg a Nemzeti Újság tudósítása is, ahol az egyik cikk szerzőjét, Dietl Fedort annyira elragadták az események, hogy szerinte:

A másik szerzőnek, ifj. Jambrekovich Lászlónak még Bécsben sikerült találkoznia Tagore-ral, a titokzatos szobrásznő, L. P. báróné segítségével, aki önként csatlakozott a költőhöz titkárnőként és utazott vele Sántinikétanba, ahol a szobrász tanszék vezetésével bízták meg. Lisa (Luise) Pott becsempészte a levelét Tagore-hoz, aki hajlandó volt fogadni őt. Jambrekovich számolt be először arról, hogy milyen módszerrel dolgozott a költő, s miért nem papírra vetette a gondolatait.

A Magyar Hírlap tudósítójának még a vonaton, útban Budapest felé sikerült beszélgetnie a költővel. A lapból tudhatták meg az olvasók, hogy Wenkebach professzor tanácsára változtatta meg álláspontját, aki azt javasolta a beteg Tagore-nak, hogy látogasson Budapestre, mert a magyar környezet jó hatással lesz egészségére. A vonaton szó esett az orosz és az angol irodalomról is, majd a beszélgetés a magyar zenére terelődött, amelyről már sok kedvező benyomást szerzett. Érdekes, hogy nem említette meg Schwartz László hegedűművész nevét, akit még 1926 elején ő hívott meg Sántinikétanba és aki előadást is tartott egyetemén a magyar népzenéről. Helyette Arányi Jelli hegedűművésznő játékát dicsérte hosszasan, akit még öt évvel azelőtt Londonban volt alkalma hallani. A magyar irodalmi emlékeiből egy csodálatosan zöld szemű nőről szóló regény tett rá nagy hatást, s bár az író nevére nem emlékezett, de azt tudta, hogy az irodalomtörténetben rangos helyet foglal el. Később Balatonfüreden már felidézte emlékeit Jókairól, amikor megkoszorúzta emlékművét. Molnár Ferencet szintén sokra becsülte, ezért őszintén sajnálta, hogy amikor Bécsben egy szállodában laktak, nem ismerkedtek meg.
A megérkezését követő napról szóló tudósítások mellett újabb rajzokat közöltek róla az újságokban, jóval idősebbnek ábrázolva a költőt, aki azonban ezeket is készségesen ellátta kézjegyével. Az Esti Kurír tudósítója igen élénk fantáziával számolt be a reggel öt órakor a szálló ablakához odalopózkodó Tagore-ról, aki a friss élmények hatására azonnal tollat ragadott és verset írt. „Rabindranath Tagore ma reggel verset írt Budapestről, a Dunáról és egy kis zöldséges hajóról” – írta a lap, majd a költő reggelijéről is pontosan beszámolt, ami Márai korábbi megállapítását juttatja eszünkbe a költő körül kibontakozó túlzó felhajtásról. Délelőtt a szállóban fogadta barátait, a mezítlábas teológust, György Jánost, aki zsákban hozta magával Tagore neki írt leveleit, ahogy a Pesti Napló fényképes beszámolóján is látható. Majd megérkezett Zajti és Huszka Viktor, hogy városnézésre invitálják a költőt, aki vonakodva bár, de végül eleget tett a kérésnek és megnézte a Várat, a Halászbástyát, a Margitszigetet, az Andrássy utat, a Hősök terét, és fotót készíttetett a híres Strelisky fényképész dinasztia műtermében.

Tagore Strelisky műtermében készült fényképe. Pesti Napló Képes Műmelléklete, 1926. nov. 7., 59.

Este pedig a Zeneakadémián megtartotta előadását Civilizáció és fejlődés címmel, amelyről szinte minden napilap tudósított. A meghívó hátlapján a költő műveinek a Pantheon Kiadónál megjelent köteteit hirdették, amelyeket a Pesti Napló helyszíni beszámolója szerint előnyös feltételek mellett a Zeneakadémián is megrendelhettek a jelenlévők, ahogyan a Gellért-szálló könyvesboltja is jól felszerelkezett a költő műveiből, amelyeket Lisa Pott bárónő segítségével írattak alá a szálló folyosóin várakozó tömegek.

• 
• 

A Pantheon Irodalmi Intézet a lapokban úgy hirdette a köteteket, hogy „Rabindranath munkái nélkül csonka marad minden könyvtár.” De nemcsak a művek iránt mutatkozott nagy érdeklődés, mert a Zeneakadémián megjelenő „Etonfrizurás lányok” a könyveken kívül Tagore autogramjára is vadásztak. 

Tagore aláírása, melyet Mészáros József részére küldött Érsekújvárra – Kézirattár

Az előadáson megjelent előkelő közönség soraiból többek között József főherceget és feleségét, Petry Pál kultusz államtitkárt, Ravasz László püspököt, Magyary Zoltán miniszteri tanácsost említették a lapok. Az előadást Zajti Ferenc vezette be, aki nemcsak a költőről beszélt, hanem a hindú-turáni rokonságról is. Ezt követően lépett a pódiumra Tagore, aki a zúgó taps miatt egy ideig nem is tudott megszólalni, majd, amikor a közönség elcsöndesült angol nyelven tartotta meg előadását, szavait az előadás végén Kemény György író fordította magyarra. Az est a költő bengáli nyelven előadott verseinek, valamint a nemzeti himnusznak az elszavalásával zárult, amellyel hatalmas sikert aratott.

Ez a „mutatvány” még Kosztolányi Dezsőt is magával ragadta, Tagore előadása azonban nem tetszett neki.

A Pesti Hírlapban Ravasz László, aki szintén ott volt az esten, a vele készült beszélgetésben kijelentette, hogy végtelenül szereti a költő munkáit, szerinte:

Vásárhelyi Gyula tudósításában megemlítette, hogy az előadás végén Tagore A rabmadár, vándormadár című költeményét Zoltán Vilmos fordításából magyarul is meghallgathatta a közönség, de azt nem tette hozzá, hogy kinek az előadásában. A magyar műfordító és a világhírű indiai költő megbecsülése közötti különbség Endrődi Bélát is elgondolkoztatta, bár kissé eltúlozta megjegyzését, ami a költő „lányának” nyakékét illeti.

Emellett tárcájában Endrődi még felvetette azt a korábban mások által hangoztatott nézetet, hogy volt-e az angoloknak bármilyen befolyása a Nobel-díj odaítélésére, amelyre szerinte egyértelmű a válasz. Ami pedig Tagore honoráriumát illeti, arról Kun Imre is azt írta, hogy az akkoriban igen nagynak számított, 500 dollárt kért egy előadásáért.
Juhász Gyula szintén nem rejtette véka alá, hogy mit gondol a híres indiai költőről, pontosabban inkább a körülötte kialakult „balkáni parádéról és hűhóról”, amit a Színház és Társaság Halló című rovatában fogalmazott meg.

A főváros Tagore tiszteletére rendezett művészestjére október 28-án a Gellért-szállóban került sor, amelyen teljesítették a költő vágyát, hogy megismerje a magyar zenét és táncot.

A Tagore tiszteletére rendezett ünnepség programja a Gellért-szállóban – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az est a Rákóczi-indulóval kezdődött, amit Ságodi Ottmár zongorán adott elő. Azután Hollós Ilona szavalta el Tagore néhány versét. Majd magyar tánckettősök következtek a kolozsvári Opera szólótáncosainak, Bódy Bellának és Csegezi Tatár Miklósnak a fellépésével, valamint szólótáncok Piliczár Stefi és Magyar Ági előadásában. A táncok között Nagy Izabella és Palló Imre magyar dalokat adtak elő, olyan nagy sikerrel, hogy a költő kívánságára Nagy Izabellának meg kellett ismételnie az egyik népdalt. Szíj Dénes tárogatójátéka után Radics Béla adott elő magyar dalokat, a Kidőlt a fa mandulástól című dalt közvetlen közelről játszotta el Tagore-nak, s ezzel Az Újság tudósítója szerint könnyeket csalt a költő szemébe.

Radics Béla prímás játszik Tagore-nak a Gellért-szállóban rendezett ünnepségen. Tolnai Világlapja, 1926. november 3., 25. – Törzsgyűjtemény

Az est hindú táncbemutatóval záródott, a napilapok szerint Egerváry Gartner Bea állítólag meztelenül táncolt, amit nem kis csodálkozással és derültséggel fogadott a költő és kísérete. A műsor után viszonzásul Tagore egyik bengáli versének felolvasásával köszönte meg az előadást. S bár az Esti Kurír előzőleg úgy értesült, hogy az esten a költő „leánya”, azaz Mrs. Mahalánobís kalotaszegi ruhában jelenik meg, végül mégis hagyományos indiai szárit viselt, ahogy a fényképeken is látszik. A művészest után vacsorával zárult az esemény. Itt találkozott és beszélgetett a költővel Pekár Gyula, aki az Új Időkben Radics Béla játékával, a muzsikus cigányokkal kapcsolatban jegyezte fel a költő szavait.

Radics Béla egy évvel később egy interjúban arról beszélt, hogy nem a Gellért-szállóban játszott először Tagore-nak, mert a költő emlékezett rá, hogy korábban Párizsban már hallotta őt játszani.  
Tagore további budapesti programjait betegsége miatt lemondta, de október 30-án délelőtt még fogadta a Feministák Egyesületének küldöttségét, s ha betegsége nem akadályozta volna meg benne, akkor külön előadást is tartott volna körükben. Este pedig ellátogatott a Fészek Klubba, ahová a Színpadi Szerzők Egyesülete és a magyar PEN Club hívta meg. Az Egyesület nevében Lengyel Menyhért, míg a PEN részéről Radó Antal fogadták őt.
Másnap a beteg Tagore Korányi Sándor világhírű kardiológus tanácsára és kíséretében Balatonfüredre utazott, hogy kimerültségét a Szívkórházban Schmidt Ferenc professzor meggyógyítsa.

Tagore egyedül ül egy padon Balatonfüreden. Balatoni Szemle, 1943. május, 325. – Törzsgyűjtemény 

Hamarosan annyira javult az állapota, hogy pár nap múlva ellátogatott és koszorút helyezett el a Jókai és Kisfaludy emlékműveken, majd egy emlékfát is elültetett a sétányon, amelyet a korabeli filmhíradó is megörökített.

Rabindranath Tagore Balatonfüreden. Magyar híradó 142. 1926. november. Nemzeti Filmintézet. Filmarchívum. Filmhíradók online

Balatonfüredről november 6-án Tagore Keszthelyre látogatott Berkes Ottó, a keszthelyi premontrei gimnázium igazgatójának meghívására. A gimnázium diákjai magyar nótákkal és csárdással köszöntötték a költőt.

Tagore a Keszthelyi premontrei rendház ebédlőjében Mrs. Mahálánobis társaságában – Kézirattár

A Budapesti Hírlap Tagore balatonfüredi tartózkodásáról írt összefoglalójában beszámolt arról is, hogy a költő Magyarországról is szeretne egy tudóst meghívni egyetemére, akinek a kiléte a lap szerint már eldőlt, de „az illető egyelőre titokban kívánja a nevét tartani.” Minden bizonnyal Zajti Ferenc remélte leginkább, hogy rá esik Tagore választása, hiszen szinte éjjel-nappal a költő mellett tevékenykedett. Ahogy Az Újság írta, „magyar tudományos körök” viszont kísérletet tettek arra, hogy Pröhle Vilmost hívja meg vendégprofesszornak, akinek a neve a lap szerint nem is annyira tudományos munkássága, mint inkább az Ébredő Magyarok Egyesületében való szereplése révén volt ismert.

A választás végül Germanus Gyulára esett, aki 1929-ben érkezett Sántinikétanba három évre, hogy az egyetem iszlám tanszékét felállítsa.
Tagore két hetet töltött el Balatonfüreden, s mielőtt még elutazott volna Magyarországról, fogadta őt Horthy Miklós, így végül az államfői találkozó Magyarországon is a program része lett.
Tagore haláláig, 1941-ig több magyar látogatója is volt Sántinikétannak, 1928 márciusában kereste fel Tagore-t Balázs Ferenc, unitárius lelkész, aki a Bejárom a kerek világot című könyvében, illetve a feleségéhez írt levelekben számolt be a költővel való találkozásáról, akiről ezt írta:

Majd egy évvel később, 1929 januárjában Baktay is meglátogatta Tagore-t, de számára csalódás volt a találkozás, mert szerinte „hűvösen pózosnak” tűnt a költő. Hajnóczy Rózsa magánleveleiben primadonnaként, ünnepelt költőként írta le Tagore-t, de a Bengáli tűzben „Böskék”-ként emlegetett festőművészek, vagyis Sass Brunner Erzsébet és leánya, Brunner Erzsébet teljes elragadtatással viseltettek a költő iránt, Brunner Erzsébet több képen is megfestette Tagore-t, és szerepelt Natir Puja című darabjában is. 1933-ban Fábri Károly Lajos, vagy ahogyan Indiában művészetkritikusként ismertté vált, Charles Louis Fabri is járt Sántinikétanban és előadást tartott Tagore egyetemén. Ugyanebben az évben Geszty Júlia író Kalkuttában találkozott a költővel, élményeit a Pesti Hírlap Vasárnapja hasábjain, valamint könyvében, a Rejtelmes keletben osztotta meg az olvasókkal, az utóbbiban a költő aláírását is mellékelte. Zsigovits Béla, lelkész, iskolaigazgató 1936-ban kereste fel Tagore-t, melyről Utazzál velem a föld körül című könyvében és a Nemzeti Újságban Kinizsi Andorral készült beszélgetésében számolt be. 1937-ben járt Tagore-nál Bendiner Heddy operaénekesnő, aki a Színházi Életben beszélt találkozásukról és mellékelte Tagore levelét is a cikkhez. Eta Ghós, azaz Boglár Etelka 1937-ben lett Kánti Csandra Ghós költő felesége, amelyről a magyar lapok is hírt adtak. A Magyarság értesülése szerint Sántinikétanban, „Tagore személyesen taníttatta a hindu vallás és hindu bölcselet elemeire” és később ő lett az egyetem könyvtárosa.

Felhasznált irodalom:

• Tiszay Andor: Találkozásom Rabindranath Tagore-ral. Pesti Hírlap, 1926. július 4., 5–6.
• Bangha Imre: Jöttem a Gangesz partjairól. Bengáli kultúra és magyar irodalom. Budapest, L’Harmattan, 2011.
• Hogyan akarta megakadályozni Rabindranath Tagore környezete, hogy a nagy hindu költő Budapestre utazzon? Pesti Napló, 1926. október 23., 13.
• Kun Imre: Harminc év művészek között. Egy hangversenyrendező naplója. Budapest, Zeneműkiadó, 1960.
• Tábori Kornél: Rabindranath Tagore, mint a fiatal lányok és gyermekek költője. Magyar Lányok, 1926. 36. sz. 572–574.
• Tábori Kornél: Rabindranath Tagore – a gyermekvédelemről. Gyermekvédelmi Lap, 1926. 9. sz., 9–11. 
• A magyar tánc és a magyar muzsika tanulmányozására jön Budapestre Rabindranath Tagore. Az Újság, 1926. október 13., 8.
• Rabindranath Tagore Budapesten. Budapesti Hírlap, 1926. október 27., 4.
• Rabindranath Tagore kedden este Budapestre érkezett. Pesti Hírlap, 1926. október 27., 7.
• Kedden érkezett Rabindranath Tagore Budapestre. Szegedi Új Nemzedék, 1926. október 27., 4.
• Rabindranath Tagore Budapesten. Nemzeti Újság, 1926. október 27., 5.
• A magyar zenét, a magyar táncot és a magyar családi életet akarja tanulmányozni Rabindranath Tagore. Magyar Hírlap, 1926. október 27., 3.
• „Rabindranath Tagore ma reggel verset írt Budapestről, a Dunáról és egy kis zöldséges hajóról”. Esti Kurír, 1926. október 28., 4.
• Tagore a múló értékű pénzről és a halhatatlan vallásról beszélt budapesti előadásán. Magyar Hírlap, 1926. október 28., 5.
• „India fog világítani a gyűlölet civilizációjába süllyedt Európa felé”. Pesti Napló, 1926. október 28., 9
• Kosztolányi Dezső: R. Tagore: Érzések és gondolatok egy estélyen. Nyugat, 19. évf., 22. sz., 1926. november 16., 782–783.
• Ravasz László: Tagore-ról. Pesti Hírlap, 1926. október 29., 4.
• Vásárhelyi Gyula: Nagy társadalmi és művészeti esemény volt Rabindranath Tagore ma esti előadása. Az Újság, 1926. október 28., 3.
• Endrődi Béla: Aranytrombita. Tagore. Nemzeti Újság, 1926. október 30., 3. 
• Jenő István: Balatonfüred, Juhász Gyula, Tagore. Délmagyarország, 1971. május 4., 4.
• [Juhász Gyula]: A próféta hazánkban. Délmagyarország, 1926. október 29., 1.
• Rabindranath Tagore leánya kalotaszegi ruhában jelenik meg a költő mai 120 személyes estélyén. Esti Kurír, 1926. október 29., 13.
• Könnyes szemmel hallgatta Tagore a „Kidőlt a fa mandulástól”…-t. Az Újság, 1926. október 29., 5.
• Pekár Gyula: Rabindranath Tagore. Új Idők, 1926. november 14., 564–565.
• Rabindranath Tagore Balatonfüreden. Budapesti Hírlap, 1926. november 7., 9.
• Pröhle Vilmost akarják meghívatni Tagore indiai egyetemére.  Az Újság. 1926. november 11., 5.
• Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot: 1923–1928, Cluj-Kolozsvár, Lapkiadó Ny., 1929.
• Balázs Ferenc: Bejárom a kerek világot. Keleti Újság, 1929. szeptember 27., 2–3.
• „Csillaghoz kötöttük szekerünk”. Balázs Ferenc levelei Christine Frederiksenhez, gond. és az előszót írta Vallasek Júlia,[ford. Vallasek Júlia és Vallasek Márta, Kolozsvár, Kriterion, 2002.
• Hajnóczy Rózsa indiai levelei. I–III. Közzéteszi és bevezette: Pap Ágnes. Irodalmi Szemle, 2012. 07. 05.; 2012. 09. 16.; 2012. 10. 05. 
• Geszty Julia: Rabindranath Tagore a magyarokról. Látogatás a nagy hindu költőnél. Pesti Hírlap Vasárnapja, 1933. augusztus 20., 22–23.
• Geszty Júlia: Rejtelmes kelet. Egy magyar leány utazása Indiában, Sziámban, Jáva szigetén, Kínában, Japánban, Koreában, Mancsukóban, [Budapest], Singer és Wolfner, [1937].
• Kinizsi Andor: A kedves költő üzenete. Nemzeti Újság, 1936. május 17., 12.
• Zsigovits Béla: Utazzál velem a Föld körül, Budapest, Szerző, 1940.
• Magyar operaénekesnő látogatása Tagorenál. Színházi Élet, 1937/47. sz., 18–19. [Bendiner Heddy]
• Magyar tanítónőt vett feleségül egy előkelő származású hindú költő. Magyarság, 1937. június 10., 10.
• Izsáky Margit: Hindú államtitkár és magyar tanítónő házassága. Magyarság, 1937. június 29., 9–10.

Dr. Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

A címbeli jelzőt Balázs Ferenc írta a Nobel-díjas indiai költőről, Rabindranath Tagore-ról (1861–1941), akinek a nevét magyarul helyesen Thákurnak kell ejteni. 1913-ban az Indiában már elismert, Európában viszont teljesen ismeretlen költő a díj hatására egy csapásra lett világhírűvé, divatossá, lázba hozva az európai és az amerikai világot.

1921-ben Tagore európai körútra indult, amelyen nemcsak előadásokat tartott, hanem nemzetközi egyetemének igyekezett pénzt és támogatást szerezni. Mindenütt államfők, vezető politikusok fogadták, előkelő értelmiségiek és művészek jelentek meg felolvasásain. A hallgatóság soraiban magyarok is voltak. Májusban Genfben az 1896-tól Magyarországon élő Yolland Arthur, aki a budapesti tudományegyetemen az angol nyelv és irodalom nyilvános rendes tanára volt, kísérte figyelemmel az előadást, amelyről a Pesti Hírlapban számolt be.

Zoltán Vilmos a Vasárnapi Újságban azt írta, hogy a Genfben tartózkodó Yolland Arthur útján tárgyalásokat kívántak folytatni Tagore budapesti látogatásával kapcsolatban, s a napilapok júniusban még úgy tudták, hogy a költő valóban útba ejti a magyar fővárost, végül azonban erre nem került sor.
Júniusban, Darmstadtban, Keyserling gróf Bölcsesség Iskolájában tartott előadásáról Márai Sándor a Kassai Naplóban számolt be. Cikke elején megemlítette, hogy ő is lefordította Tagore néhány versét a Gítándzsaliból, mivel azonban a kiadó kevés pénzt kínált értük, visszavette a kéziratot. A galambszürke selyem talárban ülő Tagore-t egy márványpadon pillantotta meg először. Leírásában hű képet festett az Európában bontakozó Tagore-kultuszról.

Előadásából, amelyet Keyserling tolmácsolt a közönségnek hesseni dialektusban, főként az idegen (bengáli) szavak zeneisége hatott Máraira, és az, amit a gyermekről mondott.

Márai egyébként személyesen is beszélt a költővel, Keyserling gróf mutatta be neki, amiről 1941-ben Tagore halálára írt cikkében tett említést. Darmstadtból Bécsbe utazott tovább Tagore, ahol Fülöp Miller Renée is jelen volt az előadásán. Az Újságnak küldött cikkében először a költő fejedelmi fogadtatásáról számolt be.

Az osztrák állam hivatalos hintóját bocsátotta a költő rendelkezésére, így kereste fel a különböző jótékonysági intézeteket. Előadását az egyetemen tartotta, amelyen megjelent az osztrák államelnök, de ott voltak a miniszterek, valamint a tudományos, művészeti és irodalmi élet kiválóságai is. A költő előadásából Fülöp Miller Renée, Máraihoz hasonlóan, az általa mondott idézetek dallamosságát emelte ki, valamint a felolvasás vezérmondatát, miszerint „a harmónia jobb, mint a harc.” A körút következő állomásáról pedig azt írta, hogy „a csehek mindenáron szeretnék rávenni, hogy őket látogassa meg.” Ezért maradhatott el a budapesti látogatás. Fülöp Miller Renée később még többször foglalkozott publicisztikájában Tagore-ral, összehasonlítva világnézetét és gondolkodását Gandhiéval. A Jövő című lapban például a következőket írta:

1921-től Tagore nemcsak Európában lett „egyre híresebb, becsültebb és divatosabb”, hanem Magyarországon is bontakozóban volt a Tagore-kultusz, számos művét adták ki különböző színvonalú fordításokban, az Új-Csorbatón élő Móry János pedig „modern felfogású melódiákat” komponált Tagore harminchat versére, amelyből 1923-ban albumot adott ki.

Válogatás Tagore 1920-as években kiadott köteteiből (az OSZK-ban 2011-ben, Tagore születésének 150. évfordulójára A megindult fa címmel rendezett kiállítás egyik tárlója)

A magyar sajtóban is megszaporodtak a Tagore-ról szóló cikkek, versfordítások és a sántinikétani iskolájával kapcsolatos hírek. Cziffra Géza a Napkeletben fordította le néhány versét, míg Kosztolányi Dezső a Vak leány című versfordítását a Színházi Élet közölte. Zoltán Vilmos 1921 júniusában még látott arra esélyt, hogy Tagore Budapestre jön, A Népben írt cikkét is talán a látogatás beharangozójának szánta, s ebben néhány szót szentelt Tagore iskolájának.

Ahogy az olvasók megszokhatták, Zoltán Vilmos cikkei nem maradhattak versfordítások nélkül, ez így történt most is, amikor a jólismert Gítándzsaliból választott egy részt, amelyet Tagore angol prózafordításával együtt adott közre.
A Pesti Napló Tagore budapesti látogatását előkészítő cikke nagyrészt az iskolával foglalkozott, alcímében is az előadókörút legfőbb céljára hívta fel a figyelmet:

A Világ első oldalán számolt be Tagore európai útjáról, amelyben már tényként írta meg, hogy a költő mégsem látogat Budapestre, Prágából egyenesen Párizsba megy, s ezt politikai okokkal magyarázta.

Az 1920-as évek elején látott napvilágot Baktay Ervin két hosszabb életrajza a költőről. Az első 1921-ben A kultúra nagyjai sorozatban látott napvilágot, míg a második 1922-ben A világirodalom gyöngyei sorozat hetedik darabjaként. Ez utóbbiban szemelvényeket is közölt a saját fordításában. Az elsőt a kritika vegyesen fogadta, a Pásztortűz recenzense nem kímélte, mert szerinte:

Második könyvét azonban már lelkesen méltatta az Írók és könyvek rovatban a Magyarság kritikusa, megjegyezve, hogy Baktay egyike azon keveseknek, akik eredetiből tolmácsolják Tagore gondolatait. De azt sem felejtette el megemlíteni, hogy minek volt köszönhető a Tagore-láz a háború, az összeomlás után:

A Pesti Hírlap recenzense szerint Baktay helyesen jegyezte meg, hogy:

Baktay előadáson is népszerűsítette a költőt. Tagore-estjét 1922. február 26-án rendezték meg a Zeneakadémia kistermében, melyen Mikes Magda is közreműködött. A 20-as évek elején több cikkében tért ki Tagore és Gandhi kapcsolatának elemzésére. A Világban azt fejtegette, hogy:

Cikkében Tagore-t Adyhoz és Széchenyihez hasonlította és Gandhit pedig nem ellentéteként, hanem kiegészítőjeként mutatta be.

Máshol úgy fogalmazta ezt meg, hogy:

Baktay Tagore-ról szóló köteteinek megjelenéséről a költő is tudomást szerzett, Umráó Szingh Sérgil (Umrao Singh Sher-Gil), Baktay sógora hívta fel rájuk a figyelmét. Ezt Tagore levélben köszönte meg neki, egyúttal sajnálatát fejezte ki, hogy legutóbbi európai utazása során nem jutott el Magyarországra és arra kérte, hogy adja át üdvözletét Baktaynak, amiért ismertté tette a nevét és munkáit Magyarországon.

Tagore levele Umrao Singh Sher-Gilnek – Kézirattár

Umráó Szingh már régebben ismerte Tagore édesapját, találkozásukról, ahová elkísérte őt Débéndranáth Tagore egyik tehetséges unokája (akinek a nevét nem említette), az East and West magazinban számolt be. Baktay sógora révén nemcsak Tagore-ral, hanem Gandhival és mindkettejük közvetlen munkatársával, C. F. Andrews-zal is levelezni kezdett.

• 
• 

C. F. Andrews válaszlevelében azt írta neki, hogy majdnem tíz éve áll közeli kapcsolatban Tagore-ral, akitől nagyon sokat tanult. Felajánlotta segítségét Baktaynak és bengáli nyelvű köteteket ígért neki.

Tagore, Gandhi és C. F. Andrews 1925-ben In: Krishna Kripalani: Rabindranath Tagore. A biography, London [etc.], Oxford Univ. Press, 1962.– Törzsgyűjtemény

Baktay leveleiket a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, melyek ma Kézirattárunkban találhatók. E becses dokumentumokról az újságolvasók is tudomást szerezhettek, mert Baktay először a Magyar Bibliofil Szemlében számolt be róluk, majd a Szemle új szerkesztőjének, Sikabonyi Antalnak a szívességéből a Pesti Napló is hozzájuthatott az anyaghoz és karácsonyi számában megoszthatta azokat olvasóival. Tagore azt írta Baktaynak, ha Indiában jár, látogassa meg Sántinikétanban.

Tagore levele Baktay Ervinnek – Kézirattár

Ezt az értesülést később több lap is kiszínezte. A Magyarságban Makkai János például azt írta, hogy Tagore, a hindu próféta azért hívta meg Baktayt:

Az Újság tudósítója közvetlenül Indiába utazása előtt beszélgetett vele. Sántinikétani meghívásáról, terveiről Baktay a következőket mondta:

• 
• 

Baktay a telep legnagyobb kincsének nevezte az óriási könyvtárat, ahol majd mindenhez eredetiben tud hozzáférni. Emellett megemlítette a Szurulban lévő földműves akadémiát és mintagazdaságot is, amelynek célkitűzése a klasszikus indiai faluszervezet restaurálása és összekapcsolása a modern mezőgazdasággal.

Szurul, gazdasági mintatelep; Vízemelő szerkezet Szurulban. In. Baktay Ervin: India, [a fotókat a szerző kész.], [Szeged], Szukits, 2000. – Törzsgyűjtemény

Minden bizonnyal az újságíró tévedése volt, amit Baktay szájába adott, hogy Rabindranath Tagore alapította volna a Brahmo Szamádzsot négy évvel azelőtt. A Színházi Életben fényképekkel illusztrált cikkben mutatták be, hogyan tölti napjait a patijálai mahárádzsa udvarában, és arról adtak hírt, hogy nemsokára elfoglalja tanszékét Rabindranath egyetemén. Tagore 1926-os magyarországi látogatásakor Baktay már Indiában volt, 1929-ben kereste fel a költőt Sántinikétanban, de nem tanított az egyetemen.
Tagore európai előadókörútjain nemcsak hallgatókat kívánt toborozni, hanem nyugati tanárokat is meghívott vendégprofesszornak. Amikor 1920-ban először járt Prágában, találkozott Moriz Winternitz indológussal és meghívta őt Sántinikétanba. Winternitz 1923 és 1924 között volt vendégprofesszor Tagore egyetemén. 1922-ben a Pesti Napló és az Ellenzék is beszámolt a párizsi Excelsior munkatársának tudósítása alapján az egyetemen tartózkodó mezítlábas akadémikusokról. A francia tudósító Charles Freer Andrews-al és Sylvain Lévyvel, a Collège de France tanárával találkozott ilyen kötetlen formában. Cikkében egyebek mellett megemlítette Gandhi és Tagore titkos találkozóját Sántinikétanban, amelyen izgatott vita folyt, ami gyakran valóságos, szinte kibékíthetetlen ellentétnek tűnt a kívülállók számára.
A Vasárnapi Újság Keyserling Bölcsesség Iskolájával állította párhuzamba Tagore egyetemét, mindkettőt a plain aire bölcsészeti iskolák típusának nevezve. Bár az egyetem nevét nem írta le, de az elnevezés, Visva-Bhárati, Világbölcsesség is emlékeztetett a darmstadti intézmény nevére. A cikk szerzője szerint az újkori bölcsészetet a természettel való egybefonódáson kívül az is jellemezte, hogy a megváltó világnézetet Keletről várta. Ezért tekintettek úgy Tagore-ra, mint egy prófétára. A sántinikétani iskolát erdei iskolaként írta le, ahol:

Kissé sántít a hasonlat, hiszen Buddha egy bódhi fa alatt világosodott meg. 1923-ban már két éve egyetemként működött Tagore intézménye, de a cikk szerint nem szűnt meg az alsófokú oktatás sem, hiszen a cikkíró is alsó- és felsőfokú oktatásról tett említést. 1922-ben Bittenbinder Miklós a Népszavában írt hosszabban Tagore iskolájáról, de írásában főként a Kelet és a Nyugat érintkezéséről és nem konkrétumokról esett szó. Egy évvel később Bittenbinder Miklósné az Új Időkben megjelent cikkéből úgy tűnt, mintha tényleg járt volna Sántinikétanban. Nagyon idillikus képet festett az erdei iskoláról, részletesen írt a gyerekek napirendjéről a mangóerdő fái alatt. 1924-ben a 8 Órai Újság és a Miskolci Napló a Manchester Guardian alapján adta közre C. F Andrews írását, aki a legendák helyett szemtanúként valós képet festett Tagore-ról és hangsúlyozta, hogy a társadalom megjavításának célja milyen fontos szerepet tölt be életében. A politikai tevékenység helyett a nevelésre, Sántinikétanban alapított iskolájára fordult minden figyelme. ebben találta meg élethivatását.

Szerinte Tagore egyike volt azon keveseknek, akik az első világháború közepette bátor üzenetet küldtek a világnak, az emberiesség mellett a testvériséget és a békét prédikálták.
1925-ben a Pesti Hírlapban Czakó György, egy Kalkuttában vendégszereplő angol vonósnégyes csellistája, személyes beszámolót küldött a lap olvasóinak Tagore sántinikétani iskolájáról, az egzotikus leírások cáfolataként. „Tagore szabad egyeteme óriási impozáns épület, melyben nagy tantermekben – nem pedig, mint ahogy a legtöbb útleírás megállapítja, a szabad ég alatt – folyik a tanítás. Az egyetemnek rendes tanári kara van, közöttük számos európai tekintély.” Majd azzal folytatta, hogy még Tagore nagyapja rendelkezett úgy, hogy bárki három napot tölthet teljesen ingyen Sántinikétanban, a Béke Hajlékában, amely alatt rendelkezésére áll az egyetem gazdag könyvtára és felbecsülhetetlen értékű kéziratgyűjteménye. 1926-ban egy pécsváradi származású magyar zenész, Schwartz/Schwarz László hegedűművész is eljutott Tagore egyetemére. A költő egy kalkuttai ismerőse révén szerzett tudomást a városban koncertező művészről és meghívta őt és zenésztársait, hogy látogassanak el és adjanak hangversenyt egyetemén is. A koncert után Schwartz a magyar népzenéről és a jelenkori magyar zeneszerzőkről tartott előadást, amit Tagore levélben köszönt meg neki, ennek másolatát a Színházi Élet olvasóival is megosztotta.

Felhasznált irodalom:

• Yolland Arthur: Tagore. Pesti Hírlap, 1921. május 15., 5.
• Zoltán Vilmos: Tagore. Vasárnapi Újság, 1921. június 26., 140.
• Márai Sándor: Tagore. Kassai Napló, 1921. július 3.. 2.
• Márai Sándor: Próféták ideje. Pesti Hírlap, 1941. augusztus 10., 5.
• Fülöp René: Rabindranath Tagore előadást tartott Bécsben. – „A harmónia jobb, mint a harc.”. Az Újság, 1921. június 17., 3.
• Fülöp René: A gyarmatok ébredése. Jövő, 1921, december 30., 4–5.
• Tagore-album. Móry János harminchat Tagore-dala. Prágai Magyar Hírlap, 1923. október 19., 6. 
• Rabindranath Tagore verseiből. Cziffra Géza. Napkelet, 1921. 536–537.
• Tagore: Vak leány. Ford. Kosztolányi Dezső. Színházi Élet, 1921. 34. sz., 23.
• V.: Rabindranath Tagore. A Nép, 1921. június 3., 2. (a monogram minden bizonnyal Zoltán Vilmost jelenti) 
• Rabindranath Tagore Budapesten. Pesti Napló, 1921. június 15., 3.
• (f. g.): Tagore Európában. Világ, 1921. június 19. p. 1–2.
• Baktay Ervin: Rabindranath Tagore, Budapest, Fővárosi Könyv- és Lapkiadó R. T. [1921]. (A kultúra nagyjai 2.)
• Baktay Ervin: Rabindranath Tagore, az ember, a művész és a bölcs, Budapest, Világirodalom, 1922. (A világirodalom gyöngyei 7.)
• Tövisi Géza (ism.) A kultúra nagyjai. Pásztortűz, 1922. 22. sz., 585–586.
• (L. K.) (ism.): Baktay Ervin: Rabindranath Tagore. Magyarság, 1922. november 12., 8.
• Rabindranath Tagore. Írta: Baktay Ervin. (ism.). Pesti Hírlap, 1922. szeptember 8., 6.
• Baktay Ervin: Tagore és Gandhi. Világ, 1923. december 25., 21.
• Baktay Ervin: Bhárata Sakti II. A Műveltség, 1922. május 1., 119.
• Umrao Singh Sher-Gil: A Visit to the Venerable Devendra Nath Tagore. East and West, 1904. május, 520–521. https://www.ideasofindia.org/project/east-west/
• Baktay Ervin: Gandhi, Tagore és Ikbál Magyarországról. Magyar Bibliofil Szemle, 1924. 3–4. sz., 139–142. 
• India vezető férfiai üzennek Magyarországnak. Pesti Napló, 1924. december 25., 12.
• Makkai János: Egy fiatal magyar tudós útnak indul Sántinikétánba Rabindranath Tagore egyetemére. Magyarság, 1926. február 18., 4.
• Indiába költözik és Rabindranath Tagore egyetemén előadásokat fog tartani egy fiatal magyar tudós. Az Újság, 1926. április 4., 6.
• Baktay Ervin egyetemi tanárnak ment ki Indiába, ahol mint festő lett híres. A patialai maharadzsa körülrajongott vendége. Több ezer rupia egy Baktay-festmény. Színházi Élet, 1926. 49. sz., 28–29.
• Baktay Ervin: Látogatás Rabindranath Tagorenál. A sántinikétani telep élete. A Pesti Hírlap Vasárnapja, 1930. október 5., 34–35.
• Brassói Lapok is átvette: 1931. augusztus 31., 6.; szeptember 2., 6. 
• Mezítlábas akadémikusok Rabindranath Tagore tanítványai között. Pesti Napló, 1922. december 2., 3.
• Mezítlábas akadémikusok Rabindranath Tagore tanítványai között. Az Ellenzék Vasárnapi melléklete, 1922. december 10., 9.
• Rabindranath Tagore iskolája. Vasárnapi Újság, 1923. szeptember 23., 21.
• Bittenbinder Miklós: Rabindranath Tagore nemzetközi főiskolája. Népszava, 1922. május 25., 6–7. 
• Bittenbinder Miklósné: Tagore iskolája. Új Idők, 1923/I., 76.
• Rabindranath Tagore szerepe a szociális reform terén. 8 Órai Újság, 1924. augusztus 8., 6.
• Rabindranath Tagore bolpuri iskolája. Miskolczi Napló, 1924. augusztus 9., 2.
• Rabindranath Tagore egyeteme. Pesti Hírlap, 1925. október 14., 10.
• Egy magyar muzsikus Rabindranath Tagore egyetemén előadást tartott a magyar népzenéről. Pesti Napló, 1926. január 1., 20.
• Jelentkezett a titokzatos Schwarz László Rabindranath Tagore köszönő levelével. Színházi Élet, 1926. 11. sz., 28–29.

Dr. Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

A címbeli jelzőt Balázs Ferenc írta a Nobel-díjas indiai költőről, Rabindranath Tagore-ról (1861–1941), akinek a nevét magyarul helyesen Thákurnak kell ejteni. 1913-ban az Indiában már elismert, Európában viszont teljesen ismeretlen költő a díj hatására egy csapásra lett világhírűvé, divatossá, lázba hozva az európai és az amerikai világot.

Rabindranath Tagore. Kallós Oszkár felvétele. Új Idők, 1926/II., 541. – Törzsgyűjtemény

Rabindranath Tagore Budapestre jön? – röppentette fel a hírt a Budapesti Hírlap 1921-ben, éppen száz éve, bécsi tudósítója telefonjelentése alapján. A Pesti Napló három nappal később megjelent cikkének címében úgy fogalmazott, mintha a költő valóban megérkezett volna Budapestre, pedig a látogatásra csak öt évvel később, 1926-ban került sor. A hír azért keltett izgatott várakozást 1921-ben, mert Tagore neve ekkoriban már jól ismert volt Magyarországon.
1913-ban viszont az egész világ, így a magyar olvasóközönség is, csodálkozással és meglehetős értetlenséggel fogadta a bejelentést, hogy az irodalmi Nobel-díjat egy addig teljesen ismeretlen indiai költő, Rabindranath Tagore kapta.

Tagore Dardzsilingben 1914-ben. In: Krishna Kripalani: Rabindranath Tagore. A biography, London [etc.], Oxford Univ. Press, 1962. – Törzsgyűjtemény

Bár a Tagore név a Brahmo Szamádzs vallási mozgalmon keresztül ismert volt a magyar olvasók számára, hiszen erről, a Rám Móhan Ráj által alapított szervezetről, melyben Rabindranath nagyapja, Dvárkánáth, majd édesapja, Débéndranáth Tagore is tevékenykedett, néhány magyar lap is beszámolt. A zenetudós Szuréndramóhan Tagore-nak, a költő távoli rokonának neve pedig Reményi Ferenc Vasárnapi Újságban megjelent útirajzában szerepelt. De az unokáról, az Indiában már elismert költőről, a Nobel-díjig egyetlen szó sem esett. A díj kapcsán nemcsak Tagore ázsiai volta keltett feltűnést, hanem az is, hogy külföldön csak néhány műve volt ekkoriban hozzáférhető, Magyarországon viszont egy sem.

„Bizonyára mi is nemzeti büszkeségtől feszülő kebellel látnánk egy magyar költőt a Nobel-díjért vetélkedők sorában, még azon az áron is, hogy alulmarad a nemes küzdelemben” – tette hozzá a tudósító és elejtett némi célzást Tagore egzotikus voltára vonatkozóan is, mondván „néhány évig India vadonjaiban remetéskedett”. Azt viszont elismerte, hogy a Nobel-díj nem Európa kizárólagos tulajdona, mert joggal tarthat rá számot minden nemzet. Kosztolányi Dezső a díj kapcsán az európai közönségben kavargó érzésekről, arról, hogy „egy ázsiai ül az európai trónon”, pontos látleletet adott.

A Világ tudósítója, Leffler Béla is azt nehezményezte, hogy még egyetlen magyar író vagy költő sem részesült az elismerésben. Stockholmban járva felkereste a Nobel-könyvtárat, azon belül a csak létrán megközelíthető magyar irodalmi szekciót, de csalódással vette tudomásul, hogy a legújabb irodalom, Ady, Móricz, Molnár Ferenc könyvei nem szerepeltek benne. A nyugatosok közül Karinthy Frigyes szerint Tagore kiválasztásában valószínűleg az egzotikum is nagy szerepet játszott. Pályázom a Nobel-díjra című humoreszkjében azt írta, Tagore versében „az a gyönyörű, hogy ebben a versben exotikus zamat van”, ezért azt a következtetést vonta le a maga számára, hogy több esélye volna, ha legközelebb pápuai költőként Pápua álmok című munkájával pályázna a díjra, amelyet patagóniai levélbélyeggel ellátott borítékban adna fel.

A Tagore-t bemutató cikkekkel egyidejűleg megjelent néhány szemelvény a műveiből, elsősorban a Gítándzsali (Daláldozat) angol fordítása nyomán, amelyért a díjat kapta. A Vasárnapi Újságban Babits Mihály fordított le három darabot e ciklusból, a Nyugatban pedig hosszabban is méltatta Tagore-t, Assisi Szent Ferenchez hasonlítva őt. Családi hátterével és költészetével kapcsolatban írta:

Az Egyetemi Lapokban Vargyasi István „Tagore három igen jellegzetes költeményének hű fordítását” adta a lap olvasóinak karácsonyi ajándékul. Rövid bevezetőjében arról írt, hogy:

A Nyugat számára William Rothenstein angol festőművész fedezte fel, ő hívta a költőt Európába. A versek élvezetéhez Vargyasi azt a tanácsot adta, hogy „ezeket a költeményeket lassan, fennhangon kell olvasni, mert csakis ily módon győződhetünk meg arról, hogy azok egy zeneszerző, egy művész lelkületéből születtek.” A Pesti Hírlap karácsonyi számában Várkonyi Titusz Tagore egyik prózai darabját, A néma leánykát fordította le, melynek bevezetőjében többek között azt írta, hogy a svéd akadémia döntése után:

Tagore-t olvasni azonban később vált igazán divattá. Ahogy Márai Sándor egy 1938-ban megjelent cikkében írta:

A Világ 1913-as karácsonyi száma is közölt egy Tagore-ról szóló írást Gerő Ödön tollából, aki cikkében szintén az év irodalmi szenzációjának, sőt egyenesen kultúrszenzációnak nevezte a költő Nobel-díját, amely szerinte egyúttal a világhatárok kitolását jelentette a kizárólag európai és amerikai világban gondolkodók számára. A Nobel-bizottság döntése által az egzotikumot is csapás érte, mert ezentúl a bengáli irodalmat a „nagyvilághoz” kell majd sorolni, de Tagore pontos helyének, „kultúrtényező” vagy „kultúrjárulék” voltának kijelölése a világirodalomban, majd csak ezután fog megtörténni. Gerő némiképp megpróbálta Tagore sikerét megkérdőjelezni, azáltal, hogy politikai szempontokat is felvetett cikkében. Föltette fel a kérdést:

Ugyanakkor írásában a „muzsikanevű” és bölcsességeszű” Tagore-ról mint a sántinikétani iskola megalapítójáról elismerő szavakkal emlékezett meg.
1914-ben is folytatódott az új Nobel-díjas ünneplése és művei különböző színvonalú fordításainak közre adása. A Népszava újévi száma ugyancsak a Gítándzsaliból közölt „könnyebben ható” részleteket „India álmodozó, sóhajos költőjétől”, akit többek között a nemzeti himnusz szerzőjeként méltatott, holott a Bandé mátaramot valójában Bankimcsandra Csattópádhjáj írta. Érdekes, hogy az „egész Indiát egy lobogó alá hívó szánszkrit költeményt, a Bandé mataramot” még az iranista Kégl Sándor is Tagore-nak tulajdonította a Budapesti Szemlében írt tanulmányában, de nem ez volt az egyetlen hibás adata a költővel kapcsolatban. Apját a hindú zeneelméletet tudományos alapokra fektető, „nagy tudományú zeneértő főúrnak” írta le, valószínűleg összetévesztve a már említett távoli rokonnal, Szuréndramóhan Tagore-ral. Tagore költészetét elsősorban a hasznossága felől ítélte meg.

S bár véleménye szerint „a fordításban lekopik a költeményről a szépség, de marad annyi az igazán jókon, hogy fogalmat alkothatunk némiképen az értékökről.” Ennek illusztrálásaképpen Tagore Ő jön című versének fordítását adta közre a lapban.
Zoltán Vilmos, aki Tagore verseinek valóban elkötelezett tolmácsolója lett, 1914-ben a Katholikus Szemlében két ízben közölte fordításait, amelyhez lábjegyzetben azt is hozzáfűzte, hogy azok „a bengáliai költő saját angolnyelvű prózafordítása után a verses külalak visszaállításával” készültek. A Vasárnapi Újságban a Kertész ciklusból Az ifjú herceg című darabot ugyancsak verses formában adta vissza. Később még számos fordítása jelent meg többek között a Budapesti Szemle, az Ország-Világ, a Szózat, az Új Idők és a Vasárnapi Újság hasábjain. 
1914-ben jelentek meg Kelen Ferenc Tagore-fordításai kötetben a Modern Könyvtár sorozatban az Athenaeum Kiadónál, amelyben a Kertész-ciklus, a Gitándzsalii és A bajadér című művek kaptak helyet.

Rabindranath Tagore költői műveiből, ford. Kelen Ferenc, [Budapest], Athenaeum, [1914] (Modern könyvtár) – Törzsgyűjtemény

A fordításokat rövid életrajzi bevezetéssel látta el Kelen, amelyben megjegyezte, hogy bár Tagore saját fordítása sem adja vissza az eredeti versek muzsikáját, „de így is nagy, töretlen ideálokban élő lélek szól belőlük.”
Kelen Ferenc Zoltán Vilmoshoz hasonlóan szintén jeleskedett Tagore műveinek a magyar olvasóközönséggel való megismertetésében, több regényét (Gora, Bimala) fordította magyarra. 1941-ben, a költő halálának évében ismét Rabindranath Tagore költeményeiből adott közre egy bővebb válogatást.

 

Rabindranath Tagore költeményei, ford. Kelen Ferenc, [Budapest], Orsz. Közművelődési Szöv., [1941 után] – Törzsgyűjtemény

A Nobel-díj bejelentésének híre Indiában érte utol a költőt, aki nem jelent meg személyesen a díj átadásánál. A Pesti Napló úgy értesült, hogy a díjjal járó nem csekély összeget teljes egészében az általa alapított iskolára kívánja fordítani, amelyre még nem volt példa a díjazottak körében. Rabindranath Tagore a sántinikétani iskolát, a Sántinikétan Brahmacsárja Ásramot, apja ásramján (remetetelepén) alapította 1901. december 22-én. Az ásram 1863 óta létezett, amikor Débéndranáth megvette a földet és egy vendégházat épített rajta, Sántinikétannak, a Béke Hajlékának nevezve el. 

Szeretett Sántinikétanom”; Lánytanulók felvonulása a Holi ünnep idején Sántinikétanban. In. Mystic India through art ..., reprod. of paintings by Mrs. Elizabeth Sass Brunner Farkas, Elizabeth Brunner; Foreword by Kanaiyalal H. Vakil; introductions by Rabindranath Tagore [et al.], [Tokyo], [s.n.], [1937]. – Törzsgyűjtemény

A sántinikétani iskola alapjain jött létre később, 1921. december 23-án a Visva-Bhárati, Világbölcsesség nevet viselő egyetem, melynek fő törekvése a keleti és a nyugati kultúrák közötti kapcsolat megalapozása és a köztük való közvetítés volt. Az iskoláról a korabeli magyar sajtóban számos cikk jelent meg, különösen azt követően, hogy az első világháború alatt és után Tagore Amerikában, Japánban, majd Európában tartott előadásain népszerűsítette az iskolát és szerzett támogatást hozzá. Az iskoláról szóló korabeli magyar tudósítások vélhetően még nem személyes élményen alapultak. A Pesti Naplóban megjelent cikk első fele Tagore Chitra (Csitrángadá) című drámájának az India Society által való kiadásáról számolt be, majd ezt követően röviden bemutatta a sántinikétani ásramot.

Az első világháború alatt csak néhány rövidebb írás jelent meg a költőről, külföldi tudósítók, vagy hírügynökségek valós vagy vélt híreit átvéve. 1915-ben a Pesti Hírlap Tagore egyik drámájának (Málini) londoni bemutatójáról írt, amelynek jogdíját a szerző az indiai katonák, sebesültek, illetve hátramaradottjaik javára ajánlotta fel. Emellett a londoni lapok azt is kiemelték, hogy a darab kivétel nélkül indiai művészek szereplésével került színre. Ebben az évben ütötték lovaggá Tagore-t, ettől kezdve Sir Rabindranath Tagore lett a neve – igaz, nem sokáig. A Magyarország című napilap koppenhágai tudósítója, Johannes Poulsen számolt be indiai útjának egyik állomásáról, a költő családjánál tett látogatásáról Kalkuttában, Várható-e Indiában lázadás? címmel. Erre a kérdésre a művészcsalád egyértelmű nemmel válaszolt. A költő nem volt otthon, így a tudósító csak két unokatestvérével vitatta meg a háborút, de szóba került az indiai festészet és színművészet is. Az Újság a San Franciscó-i Chronicle alapján tudni vélte, hogy Tagore-t Kalkuttában a brit hatóságok internálták, és meghiúsították tervezett útját a világkiállításra, mert egy nyilvános gyűlésen hevesen kritizálta Anglia eljárását a hindú lakossággal szemben.
1916-ban a Budapesti Hírlap Rémuralom Indiában címmel a The Contitnental Times alapján arról számolt be, hogy:

A Pesti Napló pár hónappal később szintén ezt a hírt osztotta meg olvasóival, amely „londoni magánértesülések” révén épp akkor jutott el Hágába. A cikkből kiérződik a háborús ellenség, Anglia iránti ellenszenv.

Bors László azonban az Erdélyi Szemlében kétségbe vonta az értesülést.

Bár ezt a hírt cáfolta, de azért Bors László is hozzátett néhány téves adatot a költő életrajzához. Anyjáról azt írta, hogy „egy ballerina volt, ünnepelt szépségű nő, a vallásos misztériumokhoz tartozó táncok felszentelt papnője”, s „ez a kiváló anya két kiváló gyermeknek adott életet”, Rabindranathnak és Abanindranáthnak, a festőművésznek. Ezzel szemben Tagore édesanyja, Szarada Dévi nem volt táncosnő, tizenöt gyermeket szült, Rabindranathnak tehát tizennégy testvére volt, Abanindranáth pedig nem az öccse, hanem az unokaöccse volt.
1916 novemberében Tagore Amerikában járt, többek között San Franciscóban tartott felolvasást, amellyel kapcsolatban Az Est amszterdami lapértesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a hírek szerint gyilkos merényletet kíséreltek meg a költő ellen ott élő indiai honfitársai, az ifjú hindúk, akik nem értettek egyet az angolok indiai uralmáról kifejtett nézeteivel. A hírt a lap szerint a Manchester Guardian is megerősítette.
1917-ben a Világ tudósítója, az idegen nevű, de magát magyar újságírónak valló S. O’Fray készített Tagore-ral interjút Chicagóban. Az újságíró először azt tudakolta tőle, hogy hallott-e már Magyarországról, s tud-e valamit a magyar művészetről.

Ezt a nézetét később is hangoztatta Tagore a magyarországi látogatásakor vele készült beszélgetésekben, igaz, hogy akkor nem Liszt nevével példálózott. S. O’Fray azt is megkérdezte tőle, hogy a magyar írók közül ismer-e valakit, hallotta-e Molnár Ferenc nevét. Erre Tagore igenlő választ adott, majd hozzátette, hogy a háború után Európába készül és szeretne Magyarországra is eljutni. Ezt követően aktuális témát vitattak meg, a háború hatását az emberiségre. Tagore a nacionalizmus veszélyére hívta fel a figyelmet:

Az interjú végén a magyar újságíró még Rudyard Kiplinggel kapcsolatban is megkérdezte a véleményét, amit Tagore nem rejtett véka alá.

Néhány év múlva Tagore a nacionalizmusról vallott nézeteit könyvben is megírta, amelyben Kiplingre is kitért, a könyv magyar fordítása Barta Sándor tolmácsolásában Bécsben jelent meg.

Rabindranat Tagore: Nacionalizmus, ford. Barta Sándor, Wien, Fischer, 1922. (Klasszikus írások) – Törzsgyűjtemény

Ami a Tagore elleni merényletet illeti, a Világ megerősítette a hírt, amelyben magyarázatot is fűzött az eseményhez.

A magyar sajtóban megjelent hírek szerint a világháború alatt is akadt néhány Tagore-ral kapcsolatos esemény Magyarországon. A magyar orkesztika szintén érdeklődött a költő iránt, a Pesti Napló beszámolt róla, hogy az 1917-es Urániában rendezett vizsgaelőadáson Dienes Valéria tanítványai közül a tehetséges Révész Ilus Tagore két költeményéhez készült saját kompozíciójú pantomimjét adta elő.
A háború alatt Zoltán Vilmos sem engedte, hogy alább hagyjon az érdeklődés Tagore versei iránt. 1918-ban a Kertész-ciklusból fordított le hat szerelmi dalt a Budapesti Szemle számára. A fordító lábjegyzetben hozzáfűzte, hogy a fordítás számára menekülés volt a háború borzalmai elől. Ugyanebben az évben az Életben is a Kertész-ciklusból fordított két darabot. Ekkor jelent meg a Corvina közlönye szerint Tagore Az én problémája című művének fordítása is Szlemenics Mária és Reisch Alfréd tolmácsolásában a Teozófiai Füzetek 11. darabjaként.
A Pesti Napló 1918 őszén hetekig hirdette, hogy Tárcáink rovatában közreadja Kaffka Margit Rabindranath Tagore, Japán lelke című tárcáját, de még mielőtt erre sor került volna, bejelentették, hogy a rovatot kénytelenek a világrendítő események miatt szüneteltetni. Az írónő decemberben a spanyolnátha-járványban hunyt el.
1919-ben az a hír járta be a sajtót, hogy Tagore lemondott lovagi címéről, melyet nyílt levél formájában közölt India alkirályával. Lépését az 1919. április 13-i amritszári vagy Dzsallianvala Bágh-i mészárlással indokolta, melyben a brit hadsereg erőszakos eszközökkel lépett fel fegyvertelen indiai tüntetőkkel szemben.

Felhasznált irodalom:

• Rabindranath Tagore Budapestre jön? Budapesti Hírlap, 1921. június 12., 7. 
• Rabindranath Tagore Budapesten. Pesti Napló, 1921. június 15., 3.
• A Brahma Samadsch. Vallástörténelmi rajz. Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1873. november 2., 1389–1394.; november 30., 1521–1526.
• Ferencz József: Brahmo-Somaj. Egy újabb kori vallásfelekezet Indiában. Keresztény Magvető, 1870., 200–218.
• Reményi Ferenc: Emlékek Kelet-Indiából. V. Látogatás a hindú zenekirálynál. Vasárnapi Újság, 1897. február 28., 130–131.
• Leffler Béla: A Nobel-könyvtár és az irodalmi Nobel-díj. Világ, 1913. december 7., 40.
• (-inti): Pályázom a Nobel-díjra. Az Újság, 1913. december 5., 7.
• Rabindranath Tagore verseiből. Ford. Babits Mihály. Vasárnapi Újság, 1913. november 30., 949.
• Babits Mihály: Két szent. Nyugat, 6. évf., 23. sz., 1913. december 1., 733–736.
• Vargyasi István: Rabindranath Tagore. Egyetemi Lapok, 1913. december 31., 7–8.
• Várkonyi Titusz: Rabindranath Tagore. Pesti Hírlap, 1913. december 25., 78–79.
• Márai Sándor: A század ajándéka. Pesti Hírlap, 1938. január 16., 5.
• Gerő Ödön: Tágore tanít. Világ, 1913. december 25., 34.
• Rabindranath Tagore. Népszava, 1914. január 1., 2–3. A fordító monogramja nehezen olvasható (O. C vagy G. E.?)
• Kégl Sándor: A Nobel-díj legújabb nyertesei. Rabindranath Tagore, a költői díj nyertese. Budapesti Szemle, 1914. 447. sz., 450–453.
• Rabindranath Tagore költeményeiből. A Gitanjaliból. Katholikus Szemle, 1914. 404–405.; Rabindranath Tagore költeményeiből. A két nővér. A bús vadonnak, 771–772.
• Rabidnranath Tagore: Az ifjú herczeg. Ford. Zoltán Vilmos. Vasárnapi Újság, 1914. március 15., 203. 
• Rabindranath Tagore költői műveiből. Kelen Ferenc fordítása angolból. Budapest, Athenaeum Rt. [1914]. (Modern Könyvtár)
• Rabindranath Tagore: Gora. Ford. Kelen Ferenc, Budapest, Pantheon, 1925.
• Rabindranath Tagore: Bimala. Ford. Kelen Ferenc, Budapest, Világirodalom, 1921.
• Rabindranath Tagore költeményei, ford. Kelen Ferenc, [Budapest], Orsz. Közművelődési Szöv., [1941 után].
• Rabindranath Tagore drámája. Pesti Napló, 1914. február 13., 12–13. 
• Rabindranath Tagore première Londonban. Pesti Hírlap, 1915. augusztus 31., 25.
• Várható-e Indiában lázadás? Látogatás Rabindranath Tagore családjánál. Magyarország, 1915. december 21., 6.
• Az angol önkény Rabindranath Tagore ellen. Az Újság, 1915. december 30., 8.
• (Rémuralom Indiában). Budapesti Hírlap, 1916. február 20., 14.
• Rabindranath Tagoret letartóztatták. Pesti Napló, 1916. július 11., 9.
• Bors László: Rabindranath Tagore angol fogságban. Erdélyi Szemle, 1916. július 23., 54–55. 
• Gyilkos merénylet Rabindranath Tagore ellen. Az Est, 1916. november 11., 5.
• S. O’Fray: Beszélgetés Rabindranáth Tagoreval. Világ, 1917. január 21., 7–8.
• Rabindranath Tagore: Nacionalizmus. Ford. Barta Sándor, Wien, Fischer, 1922.
• Igaz volt-e a Rabindranath Tagore elleni merénylet híre. Világ, 1917. május 23., 9.
• Az orchesztikai tanfolyam vizsgaelőadása. Pesti Napló, 1917. április 3., 8.
• Három költő arcképe a mozdulatművészetben. Budapesti Hírlap, 1930. április 15., 12.
• Rabindranath Tagore költeményeiből. Hat szerelmi dal a Kertész-cyklusból. Budapesti Szemle, 1918. 504. sz., 415–420.
• Dalok a „Kertész”-ciklusból. Ford. Zoltán Vilmos. Élet, 1918. november 3., 1027–1028. 
• „Sir” Rabindranath Tagore lemond az angol nemességről. Világ, 1919. december 3., 5.

Dr. Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat hatvanegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Coudenhove-Breunner Ernestinát és gyűjteményét mutatja be.

160 éve született Coudenhove (szül. Breunner) Ernestina (1861–1945) grófnő, aki Esterházy János Károly gróf dédunokája, Breunner Ágoston lánya, Coudenhove Cuno gróf felesége, neves műgyűjtő volt. Portréját örökíti meg a következő ex libris.

Coudenhove (szül. Breunner) Ernestina portrés ex librise, Irene Hölzer-Weineck osztrák művésznő grafikája, 1938 – Magángyűjtemény

Apja 1894-ben bekövetkezett halála után lett a zselízi uradalom – mely 1720-tól szolgált az Esterházy család kúriájaként – birtokosa, itt lakott és gazdálkodott egészen 1944-ig. 1915-ben megözvegyült, ettől kezdve egyedül irányította a sok munkást foglalkoztató gazdaságot. E téren rendkívüli rátermettségről tett tanúbizonyságot; ekkoriban fejeződött be a kisvasút ágainak építése, rekultiválták a Garam medrét, és a mezőgazdaság is felmenő ágban volt. Zselízen róla kapta nevét a város vashídja (Ernesztina híd), melyet a világháborúban felrobbantottak. 1945-ben Salzburgban hunyt el.
A második világháború után a zselízi uradalmat az állam elkobozta, a kastélyon – kisebb rekonstrukciók után – 2014-től végeztek jelentősebb felújításokat.

A zselízi Esterházy-kastély. Képeslap. Forrás: Csonka Ákos: A zselízi Esterházy-kastély. In. Reflex. Garam- és Ipoly Menti Havilap, 2020. 04. 24.

A művészetkedvelő Coudenhove-Breunner Ernestinát az osztrák Österreichische Exlibris-Gesellschaft és a német Exlibris Verein is tagjai sorában tudhatta, szerepelt az egyesületek cserelistáin. Műgyűjteménye számos régi magyar ex librist tartalmazott, melyeket gyakran bemutatott kiállításokon is, például 1903-ban az első magyar ex libris tárlaton az Iparművészeti Múzeumban. Radisics Jenő, a múzeum igazgatója így fejezte ki köszönetét a felajánlóknak a kiállítási katalógus előszavában:

Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ex libris kiállitásának katalogusa. Címlap és 35. o. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár segédkönyvtára, Jelzet: 150.

A grófnő gyűjteményéből többek között Arady János esztergomi kanonok; Gosztonyi István dulcinói püspök; Kollonitz László erdélyi, nagyváradi püspök, majd kalocsa-bácsi érsek; Kovachich József jogtörténetíró; Rudnay Sándor esztergomi hercegprímás; Vietoris László Trencsén vármegye főispánja; Széchényi Karolina grófnő és gróf Széchényi Ferenc, Somogy vármegye főispánja ex libriseit láthatta a közönség.
Arady János (1730 k.–1810) nevére többféle címeres ex libris szól, papi méltóságainak megfelelően. A teológiát Nagyszombatban végezte, 1755-ben szentelték pappá. 1779-től pozsonyi, 1783-tól esztergomi kanonokká nevezték ki. 1804-től dulcinói választott püspök és Lotaringiai-Habsburg Károly Ambrus esztergomi érsek helynöke lett. Az 1903-as tárlaton háromféle ex librise is szerepelt Coudenhove bárónő gyűjteményéből.

Arady János esztergomi kanonok ex librise (1804 k.), Jelzet: RNYT Exl.13 – Régi Nyomtatványok Tára

Kollonitz László (eredetileg Zay László, 1736–1817) nagyváradi püspök, később kalocsai érsek a kalocsai könyvtár nagymértékű gyarapításával létrehozta a reformkor egyik legnagyobb magyarországi könyvtárát. Mindegyik méltósága idején készült heraldikus ex librise, ezek is megvoltak a grófnő gyűjteményében. A papi kalap oldalain lenyúló zsinórokon püspökként 6–6, érsekként 10–10 bojt utalt Kollonitz rangjára, emellett az egyházi ikonográfia részei a püspöksüveg (mitra) és a pásztorbot.

Kollonitz László kalocsai érsek ex librise, Jelzet: RNYT Exl. 262 – Régi Nyomtatványok Tára

Széchényi Ferenc gróf (1754–1820) főispán, királyi kamarás, a Magyar Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár alapítója cenki könyvtára számára többféle ex librist is készíttetett, melyek közül kettő felirat nélküli, a családi címerüket idézi, kétféle címerpajzzsal. Legelterjedtebb a harmadik, rézbe metszett könyvjegye, mely megfelelt a kor romantikus ízlésének. Ezen a címerpajzs már csak kiegészítő, díszítő elemként jelenik meg, romos tájban kardját lecsatoló római veteránt ábrázol, a tulajdonosra utaló felirattal: „Ex Bibl./ Com. Franc. / Széchényi”. Metszője: Junker Keresztély, 1786 körül. Az 1903-as tárlaton ez utóbbi volt kiállítva.

Széchényi Ferenc ex librise, Junker Keresztély rézmetszete (1786 körül), Jelzet: RNYT Exl. 446 – Régi Nyomtatványok Tára

1906-ban az Országos Gyermekvédő Liga ex libris kiállításán az Iparművészeti Múzeumban a Coudenhove-gyűjteményből 12 táblát állítottak ki. A korabeli híradásban ezt olvashatjuk:

A grófnő nevére szóló lapok közül kiemelkedik Irene Hölzer-Weineck (1888–1965) osztrák festő- és grafikusművésznő fentebb már bemutatott ex librise az idősödő grófnő portréjával.
Egy 1915-ös kisgrafikán, Coudenhove Cuno gróf és neje, Coudenhove (szül. Breunner) Ernestina grófnő házassági ex librisén a két család címere szerepel, a felirat: „Cuno Graf Coudenhove und Ernestine Gräfin Coudenhove geborne Gräfin Breunner 1915”. A központi téma a Coudenhove és a Breunner család címere, képletesen összebilincselve, valójában házassággal összekötve (az esküvő 1887. április 16-án volt). Fontos motívum még a zselízi kastély és az itteni uradalom, melynek a házaspár volt az utolsó tulajdonosa.

Coudenhove Cuno gróf és Coudenhove, született Breunner Ernesztina grófnő ex librise, 1915. Forrás: Pavel Polka: Zselízi ex libris, Zselízi Hírmondó, 2005. november, 8.

A kép bal felső sarkában Szent Hubertusz, a vadászok védőszentje látható, ami a környező vidék, az erdők vadgazdagságára és a sikeres vadászatokra utal. Lejjebb egy fuvola, amely a térség gazdag népzenéjét idézi. Lent a gabona, a cukorrépa, a szőlő a bőséget jelképezi, mellette a kard az 1848/49-es szabadságharc emlékét őrzi. A könyvek a műveltség kifejezői, a nyitott kottásfüzet  osztrák zeneszerző ittlétére utal. Schubert a grófkisasszonyok zenei műveltségének pallérozójaként kapott ide meghívást, Zselízen írta műveinek egyik legszebbikét, a Die schöne Müllerin (A szép molnárlány) című dalciklust. A jobb alsó sarokban egy szák látható, ami a Garam halgazdagságát jelzi, felül Esterházy János Károly és Festetics Rozina leánya, Karolina látható, aki Schubert tanítványa és valószínűleg szerelme is volt. Középen a borostyánnal és lila akáccal benőtt zselízi kastély látszik 1915-ös állapotában, előtte a Sári-patak folyik.

Schubert emlékezete Zselízen. Forrás: Eszterházy-kastély Zselíz. Forrás: TravelGuide.sk turisztikai portál

A letűnt nemesi életforma emlékeiként és reprezentálóiként a fentebb bemutatott, a műkedvelő Coudenhove grófnő gyűjteményében szereplő ex librisek fontos szerepet töltenek be a nemesi családok – az Arady, a Kollonitz, a Széchényi, a Coudenhove, a Breunner család – identifikálásában, tágabb értelemben a nemzeti emlékezetben és hagyományban, a magyar kultúrtörténetben.

Ernestina grófnő családi és baráti körben. Forrás: Pavel Polka: Ernestina grófnő és a zselízi kastély, Zselízi Hírmondó, 2005. április, 8.

Irodalom:

• Csonka Ákos: Amikor előbújik a mélyből a történelem – avagy volt egyszer egy Ernesztina-híd Zselízen, Körkép.sk. Szlovákiai hírportál, 2015. március 10.
• Ex-librisz kiállítás az Iparművészeti Múzeumban, Vegyes közlemények, Magyar Könyvszemle, 1906/2. sz., 191–192.
• Kaszmán Zoltán: Felvirágozóban a zselízi Esterházy-kastély, Ma7.sk. Szlovákiai hírportál (Dunaszerdahely), 2018. június 7.
• Az Orsz. Magyar Iparművészeti Muzeum ex libris kiállitásának katalogusa, készítette: Czakó Elemér, Budapest, Magyar Iparművészeti Múzeum, 1903.
• Pavel Polka: Ernestina grófnő és a zselízi kastély, Zselízi Hírmondó, 2005. április, 8.
• Pavel Polka: Zselízi ex libris, Zselízi Hírmondó, 2005. november, 8.
• Varjú Elemér: Az Iparművészeti Múzeum ex-libris kiállítása (Első közlemény), Magyar Könyvszemle, 1903/3. sz., 234–246.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Coudenhove-Breunner Ernesztina (1861–1945). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 35–36.
• Vasné Tóth Kornélia: Világi és egyházi reprezentáció, hatalmi szimbolika az ex libriseken. In. Hatalmi diskurzusok, A hatalom reprezentációi a tudományokban és a művészetekben, szerk. Bíró Csilla, Visy Beatrix, Budapest, Bibliotheca Nationalis Hungariae – Gondolat Kiadó, 2016, 105–118. (Bibliotheca Scientiae et Artis, 8.)

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A szövegben szereplő idézetekben a szerző kérésére megőriztük az eredeti helyesírást. 

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész

2021 júniusában is megrendezték az Európai Tanács támogatásával 1971-ben megalakult LIBER (Ligue des Bibliothèques Européennes de Recherche) szervezet konferenciáját. A több száz tudományos könyvtárat tömörítő szakmai szervezet online konferenciáján részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban rövid összefoglalókat közlünk az előadásokból, szekciótémákból.
Összeállításunk második részében a június 24-én elhangzott témákból adunk ízelítőt.

Open Knowledge?... drágám, (megint) beszélnünk kell!
Eva Méndez Open knowledge?... darling, we need to talk (again)! című plenáris előadása (Hutai Zsófia beszámolója)

Eva Méndez, a magát „Open Knowledge aktivistának” nevező professzor, a COVID-19 utáni Openness (nyitottság, szabad hozzáférés) legitimitásáról beszélt, továbbá áttekintette a könyvtárak kihívásait és várható hozzájárulását Open Knowledge intézmények létrehozásához – az Open Science-en túl a megosztott tudáson alapuló kutatási rendszer 2030-ig történő közös megteremtése érdekében.
Az előadás bevezetőjében a provokatív, de egyben vicces cím az előadó hasonló című 2019-es berlini Open Science Conference-en tartott előadására játszik rá, a jelenlegi cím pedig arra utal, hogy az Open Knowledge-nek (a szabadon hozzáférhető tudásnak) az elmúlt öt évben rendszerszintű változáson kellett volna átmennie, de ez nem történt meg, ezért újra beszélnünk kell róla, legfőképpen a Covid által teremtett helyzet miatt is.
Az előadás első főbb pontja arra kereste a választ, hogy hogyan jutunk el az Open Science-től az Open Knowledge-ig. Eva Mendez értelmezésében az Open Science egy brand, ami minden országban mást jelent, az Open Knowledge viszont ennek egy olyan eleme, amelyik megfogható, ezért Open Science helyett inkább az Openness-re fókuszál és ennek a különböző összetevőire.
A második részben arra tért ki, hogy hol tartunk most az Open Science-szel kapcsolatos folyamatokban. Az OSPP (Open Science Policy Platform) záró beszámolója szerint a különböző munkakörökben dolgozók (kutatók, kiadók, kutatásszervezők, könyvtárosok) feladata, hogy a gyakorlatban megvalósítsák a már előzeseten megfogalmazott célkitűzéseket. Az előadó a továbbiakban öt pontban foglalta össze az elsődleges tényezőket:

1. tudományos karrierstruktúra, amely elősegíti a közös kutatási ismeretrendszerhez való hozzájárulás maximalizálását célzó eredményeket, gyakorlatokat és magatartásformákat,
2. hiteles, transzparens és megbízható kutatási rendszer,
3. innovatív megoldásokra lehetőséget biztosító kutatási rendszer,
4. sokszínűséget és az esélyegyenlőséget elősegítő kutatási kultúra,
5. tényeken alapuló irányelvekre és gyakorlatra épülő kutatási rendszer.

A kép forrása: Részlet az előadás prezentációjából

Arra, hogy a világjárvány milyen hatással volt az Open Science-re a következő megfogalmazás született: az Open Science-nek a COVID-19-re adott válaszhoz való hozzájárulásának erősítése érdekében a döntéshozóknak megfelelő adatkezelési modelleket, különböző szabványok közötti átjárhatóságot, a közszféra, a magánszektor és a civil társadalom bevonásával fenntartható adatmegosztási megállapodásokat, a kutatók számára ösztönzést, fenntartható infrastruktúrákat, emberi és intézményi kapacitásokat és az adatokhoz való határokon átnyúló hozzáférést kell biztosítaniuk.
A harmadik, egyben befejező részben arra tért ki az előadás, hogy ideális esetben 2030-ig milyen változások következnek be, amelyek mentén már Open Science-ről és nem csak Open Knowledge-ről beszélhetünk. A legfontosabb változtatásokat a tudomány és a kutatási eredmények kommunikációjában (tanulmányok), a tudomány kiértékelésében és a munka elismerésében (szerzői jog) lenne szükséges véghezvinni. Elismerően beszélt az olyan kezdeményezésekről, mint például a Horizon Europe, kiemelve, hogy a további fejlődéshez elengedhetetlenek lesznek az olyan infrastruktúrák, mint az ORE (Open Research Europe) és EOSC (European Open Science Cloud). Elsődleges szerepet kell kapnia továbbá a reprodukálhatóságnak és a kutatások újfajta kiértékelésének is.

RetroNews, a kutatás és az oktatás digitális forrása
Caroline Kageneck: RetroNews (1631–1950): From an amazing – and highly fragile – collection to France largest digital press archive (Radó Rita beszámolója) 

A francia nemzeti könyvtár (BnF) egyedülálló online folyóirat-archívumát ismerhettük meg Caroline Kageneck, a BnF Partenariats munkatársának előadása során. (A BnF-Partenariats a francia nemzeti könyvtár leányvállalataként a nagyközönség, a kutatók és az oktatási szektor számára tervez olyan kulturális termékeket és szolgáltatásokat, melyek alapjául a BnF gyűjteménye szolgál.) 

A kép forrása: RetroNews.fr

A RetroNews a francia nemzeti könyvtár nyomtatott sajtógyűjteményének hatalmas online archívuma. A gyűjtemény több mint 1500 francia és frankofón periodikumot tartalmaz, melyek 1631 és 1951 között jelentek meg. A szolgáltatásban elérhető napilapok legfontosabb címei közé tartoznak a Le Petit Parisien, a Le Journal vagy a Le Matin, de a gyűjteményben számtalan regionális kiadványt és szatirikus folyóiratot is találunk. A RetroNews havonta gazdagítja archívumát exkluzív címekkel, hogy gyűjteménye minél teljesebb legyen.

A kép forrása: RetroNews.fr

A több mint három évszázadnyi folyóirat jelenleg közel negyven polckilométeren helyezkedik el egy Párizson kívüli telephelyen. Az igen értékes, de nagyon sérülékeny gyűjtemény digitalizálására azért is volt feltétlenül szükség, mert jelen formájában már a hozzáférést nem lehetett biztosítani. Érdekes adat, hogy a BnF Partenariats-szal közös munkálatok előtt a francia nemzeti könyvtár folyóirat-állományának kevesebb, mint 5%-a volt online elérhető.

A kép forrása: RetroNews.fr

A digitalizálás során különös figyelmet fordítottak arra, hogy a szolgáltatásaik a jövőbeni kutatásokat minél nagyobb mértékben támogassák. Ennek megfelelően a folyóiratcikkek címeit optikai karakterfelismeréssel (OCR) és szemantikai elemzéssel dolgozták fel, lehetővé téve a célzott keresési lekérdezéseket. (Keresési lehetőségek: dátum, tipológia, periodicitás, szavak gyakorisága alapján; vagy összetett tartalomszűrés: témák, események, személyek, szervezetek, helyszínek szerint.) A platform felületén korszerűsített dokumentumnézegetővel böngészhetünk, mely szintén számos funkciót kínál a gyűjteményt használók és kutatók kényelme érdekében: kiemelés, letöltés, kutatói annotáció elhelyezése.
A RetroNews nemcsak a sajtó történetének áttekintését kínálja, hanem különféle kiindulópontokat (témák, korszakok szerint), amelyek lehetővé teszik a nagyközönség számára, hogy felfedezzék azt a gazdag kulturális örökséget, amely a történelmi médiumok közvetítésével elénk tárul.

Mi lehet a könyvtárak szerepe a Citizen Sciene programokban?
Citizen Science: Defining a role for my library – workshop (Maczelka Árpád beszámolója)

A címben szereplő kérdésre igyekezett választ adni a LIBER-konferencia június 24-én, megtartott workshop jellegű rendezvénye.
Az eseményt két fő részre osztották; az elsőben a résztvevők három előadást hallgathattak, majd kisebb csoportokra bontva közösen gondolkodhattak az előadókkal arról, hogy intézményük hogyan vehetne részt citizen science projektekben, van-e már ilyen jellegű szolgáltatásuk, és beszélgettek általánosságban is a citizen science előnyeiről és lehetőségeiről.
Elsőként Kathrine Overgaard és Thomas Kaarsted beszélt A tömegek ereje: érdekképviselet, elkötelezettség és az ENSZ fenntartható fejlesztési céljairól (The Power of Many. Advocacy, engagement and the UN SDG’s.) címmel. A University of Southern Denmark munkatársai előadásukban először arról beszéltek, mi is az a citizen science, vagyis az állampolgárok intellektuális tevékenységének bevonása a tudományos kutatásokba. Ezután az egyetem és az annak dedikált Citizen Science Knowledge Center munkásságát mutatták be. Végül pedig az ENSZ fenntartható fejlesztési stratégiai céljai és a citizen science kapcsolatáról beszéltek.
Másodikként Simon Worthington mutatta be Citizen science for research libraries című open acces publikációt, annak társszerzőjeként, amely 2021 júliusa és novembere között jelenik meg majd négy részben. Az első három fejezet a tömegek bevonásához szükséges képességekről és képzésekről, a kutatói infrastruktúráról és jó gyakorlatokról szól, a novemberi utolsó rész pedig kimondottan a könyvtárak számára fogalmaz meg a citizen science programok fejlesztésére vonatkozó irányelveket és ajánlásokat.

A készülő útmutató borítóterve. A kép forrása: LIBER Citizen Science Working Group 

Utolsóként Tiberius Ignat és Dirk van Gorp mutatta be a BESPOC (Broad Engagement in Science: Point of Contact) elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja, hogy egyfajta találkozópontként szolgáljon a kutatási programok, a bekapcsolódni vágyó állampolgárok és a megvalósításban segítséget nyújtó egyéb (pl. jogi és informatikai) szereplők között. Portáljuk lehetőséget ad közösségépítésre, jó gyakorlatok megismerésére, illetve a kutatási programok létrejöttét különböző sablonok, vázlatok és jelentések közreadásával is segítik.

Az előadások diái itt érhetők el.

A gamification új távlatokat nyit
Elisa Rodenburg, Joanne Yeomans, Lena Karvovskaya: Level up! Building the skills (Kovács Dóra beszámolója)

Elisa Rodenburg, az amszterdami Vrije Egyetem munkatársa a gamification témában szerzett tapasztalatairól számolt be. Kiemelte a játékalapú tanulás lényegét, ami nem más, mint hogy a játék segítségével sajátítunk el új ismereteket. „Educational or serious games are games that teach some kind of knowledge or skill and game-based learning means to learn through such a game.” Az oktató vagy komoly játékok olyan játékok, amelyek valamilyen ismeretet vagy készséget tanítanak, és a játékalapú tanulás azt jelenti, hogy egy ilyen játék révén tanulni kell.
Az elmúlt időszakban egyre emelkedik az egyetemi könyvtárak részéről megjelenő online játékok száma. Ezek sokrétűen alkalmazhatóak, akár könyvtárhasználati ismeretek elsajátítását is szolgálhatják. A Horror Adat Szabadulószobában egy ún. adatmenedzsmentterv (Data Management Plane – DMP) alapján lehet megoldani a feladványt. Az online játékban az az alapszituáció, hogy a játékos egy irodában rekedt és puzzle-feladványok megoldásának révén tudja továbbítani a DMP-t, ezt követően szabadul ki az irodából.

 A Horror Adat Szabadulószoba

Az online játékot több alkalommal használták 2020 októbere óta, és pozitív visszhangot kapott személyes, illetve csoportos használat esetén is. A szabadulószoba, online játék célközönségét elsősorban a kezdő vagy tapasztalt kutatók, illetve a kezdő adatkezelők alkotják.

A sok pozitív visszajelzés mellett új fejlesztési javaslatokat is kaptak a játék készítői. A fejlesztők ajánlása alapján ez a játéktípus az open science területén is jól alkalmazható, illetve helyi szinten is adaptálható. A Horror Adat Szabadulószobára a Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi (CC BY-SA 4.0) licenc vonatkozik, a készítők mindenkit bátorítanak hasonló alkalmazások fejlesztésére.

Miért érdemes használniuk a könyvtáraknak a Wikidatát?
Panelbeszélgetés Ann Van Camp vezetésével Annette Dortmund, Matt Miller, Olaf Janssen, Julie Birkholz részvételével (Szabó Piroska beszámolója)

A Wikipédia online enciklopédia „családjába” tartozó, 2012-ben indult Wikidata a strukturált adatok többnyelvű tudásbázisaként határozható meg, és az úgynevezett kapcsolt nyílt adatok forrásaként az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap a közgyűjteményi szektorban. Mint arra az egyik előadó, Olaf Janssen, a Holland Királyi Könyvtár Wikimedia- és nyíltadat-koordinátora rámutatott, a könyvtárak célja, hogy hagyományosan magukban álló gyűjteményeiket, katalógusaikat „megnyissák”, azaz összekapcsolják egymással és a használókkal, illetve mind az emberek, mind a gépek számára olvashatóvá, (újra)felhasználhatóvá tegyék.
Ahogy a Wikimedia Commons megfeleltethető a digitalizált dokumentumoknak, a Wikipédia pedig a dokumentumokról szóló ismertetőknek, úgy a Wikidata a katalógusokban szereplő metaadatokkal állítható párhuzamba – azzal a különbséggel, hogy a Wikidata bárki által szerkeszthető és szabadon felhasználható, emellett az adatok lekérdezésének és összekötésének számos módját teszi lehetővé. (A földrajzi nevek, a művek és a személynevek összekötésével például térképes vizualizációk, idővonalak, táblázatok, kapcsolati hálók hozhatók létre.) Annette Dortmund, az OCLC munkatársa kiemelte, hogy a könyvtárak nemcsak gazdagíthatják már létező katalógusadataikat a Wikidata-azonosítók révén, de növelhetik láthatóságukat is, sőt, a platform segítségével bevonhatják a közönségüket különböző crowdsourcing-projektekbe, vagy digitális bölcsészeti projekteket indíthatnak.

A Holland Királyi Könyvtárban található Album amicorum van Jacobus Heyblocq 17. századi emlékkönyv közreműködőinek a Wikidata segítségével előállított gráfja. A kép forrása: Wikidata

A Wikidata használata kétirányú lehet: a közgyűjtemények be is építhetik az azonosítókat saját bibliográfiai leírásaikba vagy névtereikbe, de egy egyszerű regisztráció után maguk is hozzájárulhatnak a Wikidata tudásbázisához. Ezt a gondolatmenetet folytatta Matt Miller, a Kongresszusi Könyvtár hálózatfejlesztésért és szabványosításért felelős munkatársa, aki azt mutatta be, hogyan hoznak létre automatizált betöltésekkel kölcsönös kapcsolatokat az ID.LOC.GOV-kapcsoltadatplatform (ID.LOC.GOV – Linked Data Service) és a Wikidata között. A Holland Királyi Könyvtárral szemben, ahol a Wikidatán, a Wikimedia Commonsban és a Wikipédián való jelenlét már az intézményi stratégia részét képezi (l. Wikidata: GLAM/Koninklijke Bibliotheek Nederland), a Belga Királyi Könyvtárban még csak a kísérletezés fázisában tartanak. Julie Birkholz, az utóbbi könyvtár Digitális Kutatási Laboratóriumának vezetője és a Genti Egyetem oktatója az előnyök mellett utalt azokra a kételyekre is, amelyek felmerülnek a Wikidatával összefüggésben, többek között a célközönség, a megbízhatóság és a hosszú távú fenntarthatóság kérdéseire. Az Ann Van Camp (a Belga Királyi Könyvtár munkatársa) által moderált panelbeszélgetés végén a résztvevők további megoldandó problémákat (pl. adatmodellek kidolgozása, következetlenségek kezelése, együttműködési nehézségek) vetettek fel, mindazonáltal hangsúlyozták, hogy a könyvtáraknak érdemes kiaknázniuk a Wikidata nyújtotta lehetőségeket a kapcsolt nyílt adatok közzétételének részeként.

A 19. század legendás, a modern zongorajátékot megalapozó zongoraművészét, a nagy hatású, újító zeneszerzőt és zongorapedagógust igen szomorú körülmények között Bayreuthban, az Ünnepi Játékok idején érte a halál. Miután egy kimerítő nyugat-európai hangversenykörút végén tüdőgyulladást kapott, a mestert tanítványai ápolták a Wagner-villával szemközti fogadóban: özvegy lánya, a rendezőként ekkor debütáló Cosima Wagner és családja a Trisztán bemutatójával volt elfoglalva. Az utolsó napot leszámítva sem jól képzett orvost, sem papot nem hívtak hozzá, így a mélyen hívő komponista nem részesülhetett a szentségekben. Szintén megrendítő, hogy a hazaszeretetének megannyi tanújelét adó Liszt augusztus 3-i, bayreuthi temetésén hivatalosan csupán két magyar muzsikus barát, Mihalovich Ödön és Végh János képviselte Magyarországot, és földi maradványainak hazahozatalára később sem került sor.

Az idős Liszt Arma Senkrah amerikai hegedűművésznővel. Fotó: Louis Held

Az utolsó tíz nap megrázó krónikája szimbolikusan azt is kifejezi, hogy a tanítványok és tisztelők szeretete, a számos elismerés mellett a mesternek sok mellőzés és meg nem értettség is osztályrészül jutott idős korában. Liszt leegyszerűsödött stílusú, kései kompozícióit, melyek bizonyos elemeikben már a 20. század modern törekvéseit ‒ Bartók, Debussy, Ravel zenéjét ‒ előlegezték, a legtöbb helyen értetlenség fogadta. Ám a zeneszerző már a középső, weimari alkotókorszakában komponált újszerű programzenei műveiért is sok kritikában részesült a „tiszta zene” konzervatív hívei részéről. A „jövő zenészének” gúnyolták, nem is alaptalanul: Liszt alkotói attitűdjét alapvetően meghatározta a szabadon szárnyaló képzelet és az új iránti fogékonysága. Ahogy egy 1874-es levelében ő maga fogalmazott:

Ennélfogva Liszt halála után bőven maradtak felfedezésre váró művei hagyatékában, amely a budapesti Zeneakadémia tulajdonába került. A gazdag életmű kései hívei és kutatói számára azonban ugyancsak kiapadhatatlan kincsesbánya az a nemzetközi viszonylatban is jelentős gyűjtemény, amely vásárlások útján alakult ki a nemzeti könyvtár keretein belül, és Liszt közel félszáz autográf zenei kéziratát, emellett számos, a zeneszerző saját kezű bejegyzéseit, illetve ajánlását magában foglaló másolt kéziratos és nyomtatott zeneművét tartalmazza (a Kézirattárban, illetve a Zeneműtár hagyatéki gyűjteményében őrzött autográf levelek, fényképek és egyéb Liszt-vonatkozású dokumentumok mellett). Legértékesebb zeneműtári Liszt-dokumentumaink közül válogatva íme néhány olyan mű kézirata, amelyek Liszt újító törekvéseinek három fontos területét képviselik.

A Faust-szimfónia korai, zárókórus nélküli változatának autográf partitúrája, 1854. – Zeneműtár, Ms. mus. 260.

Weimari korszakában (1848‒1861) Liszt a társművészetek, a költészet, a képzőművészet és a zene bensőséges összetartozásának szellemében újította meg a zenekari muzsikát. Tizenkét egytételes szimfonikus költeménye mellett két többtételes programszimfóniát írt emberiségköltemények (Faust, Isteni színjáték) ihletésére, melyeket Beethoven IX. szimfóniájához hasonlóan zárókórussal koronázott meg. A Goethe-mű nyomán komponált, három karakterképből álló (Faust, Margit, Mefisztó) Faust-szimfónia, Liszt egyik szimfonikus főműve, 1857-es weimari ősbemutatóján nem aratott osztatlan sikert: Eduard Hanslick osztrák zenekritikus például borzalmas tákolmánynak nevezte. Ms. mus. 260 jelzetű becses kéziratunk ‒ amelyet a könyvtár 1911-ben Sophie Mentertől vásárolt ‒ az évtizedeken keresztül tökéletesített mű 1854-es, végig kidolgozott első zenekari verziójának autográf partitúrája, amely még nem tartalmazza a tenor szólót és a zárókórust.

• 
• 

Liszt számos más, a fausti tematika hatására született, önarckép jellegű programzenei alkotása közül szintén gyűjteményünkben található az 1880‒1881 fordulóján komponált 2. Mefisztó-keringő zenekari, valamint kétkezes zongoraváltozatának nyomdai korrektúrapéldánya a komponista saját kezű címfelirataival, bejegyzéseivel és az „ördögi” tritónuszt hangsúlyozó tizenhat új záróütemével. A Nicolaus Lenau Faust drámája nyomán írt kompozíciót a Filharmóniai Társaság zenekara mutatta be 1881. március 9-én a pesti Vigadóban, Liszt és Léo Delibes jelenlétében. Erkel Sándor kéziratból vezényelte a művet, amelyet Liszt ‒ az Erkel Gyula által másolt kézirat tanúsága szerint ‒ nem sokkal később átdolgozott az 1881-es berlini kiadással összefüggésben. Feltehetőleg a zeneszerző személyiségének is köszönhetően a darab sikert aratott a közönség körében, azonban kritikai fogadtatására jellemző, hogy Bartalus István fitogtató disszonanciákban bővelkedő, vadregényes kalandműnek minősítette a Fővárosi Lapokban. A négykezes változatot Liszt és a mű ajánlottja, Camille Saint-Saëns (1835‒1921) francia zeneszerző 1882. július 12-én, Zürichben játszotta először nyilvánosan.

• 
• 

Jóllehet Liszt legtöbb vallásos, egyházi művét az 1860-as években, római időszakában írta ‒ amikor alaposan tanulmányozta a gregorián zenét, Palestrina és Lassus egyházzenei munkásságát ‒, az ekkor Európa-szerte elsilányult katolikus egyházzene megreformálásának ügye nemcsak Rómában, hanem egész életében foglalkoztatta. Egyik kései remekműve, amelyet „belső katolikus szívbéli szükségletből” komponált, az 1879 februárjában befejezett, vegyeskarra, szólistákra és orgonára vagy zongorára írt Via Crucis a krisztusi keresztút tizennégy stációját eleveníti meg. A gyűjteményünkben őrzött, értékes autográf ‒ Liszt bejegyzése szerint ‒ az öt éven keresztül komponált oratórium 1878. decemberi változatát képviseli. Három egybekötött részből áll: a kétkezes és a négykezes zongoraátirat között található kóruspartitúrát Liszt lelkes és tevékeny hívének, Engeszer Mátyás (1812‒1885) egyházkarnagynak ajánlotta, amiből nyilvánvaló, hogy a magyarországi bemutatót a budapesti Belvárosi plébániatemplomban képzelte el. Ez a kívánsága ugyan teljesült, azonban a művet évtizedekkel a zeneszerző halála után, 1929 nagypéntekén adták itt elő először. Nyomtatásban pedig csak 1936-ban jelent meg, miután a regensburgi Pustet egyházzenei kiadó 1884-ben elutasította az egyszerű és bensőséges, harmóniailag megdöbbentően modern darabot.

A Csárdás obstiné (Két Csárdás, no. 2.) eredeti kézirata, 1884. – Zeneműtár, Ms. mus. 21

Ellenben még a mester életében ‒ halála évében ‒ megjelent Táborszky és Parschnál a Szabolcsi Bence által „az öreg Liszt Allegro barbaróinak” nevezett, kései csárdásai között a Csárdás obstiné (Makacs csárdás), amelynek a végsőhöz közeli változatát Ms. mus. 21 jelzetű kéziratunk őrzi. E hallatlanul izgalmas, avantgárdszerű darabban a zeneszerző olyan, az európai műzenében addig nem használt formálási elvet alkalmaz, mint a „halálba táncoltatást” szuggeráló, mániákus motívumismétlés: a négytagú alapképletet Liszt harmincféle módon variálja a később Bartók zenéjében gyakori hangközszűkítő, -tágító megoldásokkal. A Csárdás obstiné ‒ amelyet a cikk végén Ránki Dezső előadásában ajánlunk meghallgatásra ‒ részét képezi annak az újonnan komponált „40 oldalnyi magyar zenének”, amelyről Liszt egy 1885. februári levelében adott számot. Az ebben említett utolsó Magyar rapszódiákhoz és a Magyar történelmi arcképek darabjaihoz hasonlóan a mű arról tanúskodik, hogy élete utolsó éveiben Liszt Ferenc a magyaros zenei nyelvezetet is rendkívül eredeti és egyéni módon újította meg.

Liszt: Csárdás obstiné. Előadja Ránki Dezső. 2010

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

• Mária Eckhardt, Franz Liszt's music manuscripts in the National Széchényi Library, Budapest, [transl. by Erzsébet Mészáros], Budapest, Akadémiai, 1986. (Studies in Central and Eastern European music, 2.)
• Eckhardt Mária, „Liszt Ferenc és magyar kortársai az Országos Széchényi Könyvtár dedikált Liszt-zeneműveinek tükrében”. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1973, 87‒130.
• Eckhardt Mária, „Liszt Ferencről”, A Zeneakadémia Liszt Múzeum honlapja
• Eckhardt Mária (írta és szerk.), Liszt Ferenc, 1811‒1886. Magyar és európai, Budapest, Liszt F. Emlékmúzeum és Kutatóközpont, [2011].
• Fekete Miklós, „Fausti reflexiók Liszt Ferenc műveiben”. In: Zenei művelődésünk a változó régióban. A VII. Hungarológiai Kongresszus Zenetudományi Szekciójának előadásai, szerk. Angi István és Csákány Csilla, Kolozsvár, Erdélyi Múzeum-Egyes., 244‒264.
• Hamburger Klára, Liszt Ferenc zenéje, Budapest, Balassi, cop. 2010.
• Hamburger Klára, „Ismeretlen dokumentum Liszt Ferenc haláláról”, Muzsika, 48/4 (2005. április), 10.
• vd, „Liszt utolsó napja”, Fidelio, 2011. augusztus 9.
• Alan Walker, Liszt Ferenc, III, Az utolsó évek 1861‒1886, ford. Fejérvári Boldizsár, Budapest, Ed. Musica, 2003.

Zenthe Ferenc Kossuth- és Jászai Mari-díjas Érdemes Művész, a „Nemzet Színésze” Salgóbányán született 1920. április 24-én. Édesapja, Rameshofer Béla a Rimamurányi Vasmű Rt. salgói szénbányáinak bányamérnöke volt. Zenthe Ferenc eredeti neve tehát Rameshofer (Rameshoffer) volt. A Zenthe nevet apai nagyanyjától, Zenthe Máriától „kölcsönözte”. Édesanyja, Stephens Franciska. Az ő elnökletével alakult meg 1928-ban Salgótarjánban a Szent Erzsébet Katolikus Nőegylet, melynek fővédnöke férje, Rameshofer Béla volt.

Zenthe Ferenc fiatalkori arcképe – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KB 19.864

Színészként Pécs, Győr, Debrecen után 1952-től mindvégig a budapesti Madách Színház művésze.
Ma is szívesen emlékeznek rá az idősebbek a Szabó család című rádiósorozatból, Balla Tiborként, illetve második szerepében Kárpáthy Zoltánként, vagy a Szomszédok közkedvelt TV-sorozatából „Taki bácsira”, de alighanem ma is a leghíresebb – más, történelmi korokat idéző film, a Rákóczi hadnagya (Fekete Miska szerepében, 1953) és a török hódoltság idején játszódó Gábor diák (operettfilm címszerepe, 1956) után – a Rákóczi-kort idéző filmsorozat főhőseként mint Eke Máté A Tenkes kapitányából, melynek forgatókönyvét Örsi Ferenc írta (1963–1964).
Ez a szerény, nagy művész származásáról, szülőföldjéről s főképp az isteni gondviselésről így nyilatkozott:

A hajdani ciszterci diák, közgazdaságtan hallgató, a későbbi közismert művész hitéről is vall:

Arra a kérdésre pedig, lesz-e jobb a magyar színházak és színészek helyzete, így válaszolt a 82 éves színész:

Zenthe Ferenc időskori arcképe – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KB 965/3/2019

Zenthe Ferenc a fiatal fiúk egyik nagy példaképe is volt mint a kardforgató, jó lovas, bátor és a császáriak eszén túljáró kuruc, Eke Máté. Lovagolni akkor már tényleg jól tudott, öttusázóktól tanult meg…
Emlékszem, gyermekként, fiatal fiúként szinte minden nyáron ott voltunk a csodálatos nagyvázsonyi nyári lovas napokon, ámulattal néztük az előadást, a korhű ruhába öltözött lovasok bevonulását, a csatajeleneteket. S íme, az egyik lovas, a szép barokk Zichy kastély előtt, maga Zenthe Ferenc!

Zenthe Ferenc Nagyvázsonyban. Rékai János fotóriporter fényképe – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: KB 602/2/1996

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

2021 júniusában is megrendezték az Európai Tanács támogatásával 1971-ben megalakult LIBER (Ligue des Bibliothèques Européennes de Recherche) szervezet konferenciáját. A több száz tudományos könyvtárat tömörítő szakmai szervezet online konferenciáján részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban rövid összefoglalókat közlünk az előadásokból, szekciótémákból.
Elsőként a június 23-án elhangzott témákból adunk ízelítőt.

Hogyan fejlődjenek tovább a digitális könyvtárak a digitális bölcsészet igényeivel összhangban?
Toma Tasovac: Digital Libraries: The Next Frontier (Maczelka Árpád beszámolója)

Toma Tasovac, a Belgrádi Digitális Bölcsészeti Központ igazgatója és a számítógépes módszereket használó bölcsészeti kutatók számára páneurópai infrastruktúrát biztosító DARIAH (Digital Research Infrastructure for the Arts and Humanities) hálózat vezetője a LIBER-konferencián több mint 800 résztvevő előtt tartotta meg vitaindító előadását, amelyben a virtuális gyűjtemények átalakuló szerepét vizsgálta.
Meglátásai szerint a digitális könyvtárak számára elérkezett az idő, hogy immár ne csak a kulturális örökség megőrzésének virtuális megoldásaként szolgáljanak, hanem azok további hasznosítását is segítsék. Ehhez olyan szemléletváltás szükséges, amelynek keretében a digitális könyvtárak az általuk kínált szövegre ne csupán a nyomtatott művek lenyomataként tekintsenek (a céljuk leggyakrabban az, hogy felhasználóiknak a papíralapú olvasást szimulálják), hanem olyan értékként, amelynek továbbhasznosításáról gondoskodni kell. Erre kínál lehetőséget a digitális bölcsészet, amely a gyűjteményekben őrzött szövegek feldolgozásával a kulturális örökség lenyomatából újabb tartalmakat, azaz további értékeket/kulturális örökséget hoz létre, az egyszerű másolat helyett a szöveg élővé és továbbfejlődésre alkalmassá válik.

Illusztráció a tudományos kutatók és a mesterséges intelligencia együttműködéséről. A kép forrása: Piqsels.com

Ahhoz, hogy a digitális bölcsészet optimálisan tudja hasznosítani a digitális könyvtárakban őrzött értékeket, kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy a benne lévő tartalom megfelelően feldolgozható legyen. Ehhez szükséges, hogy egyaránt olvasható legyen gépi feldolgozáshoz („machine readable”) és az emberi felhasználók számára is. A gépi olvashatóvá tétel első lépése, hogy a felvételezett szövegek optikai karakterfelismertetése megtörténjen. Fontos ugyanakkor, hogy ne csak a felismert karakterek halmazát kapják meg a feldolgozó szoftverek, hanem lehetőség szerint a szöveg szerkezetét (helyiértékeit) is, mivel, ahogy az előadó is fogalmazott, „egy szövegben strukturálás nélkül minden szó egyenlő lenne”, vagyis az elemzések során azonos értéket képviselne egy cím vagy éppen egy lábjegyzet. Az előadó meglátása szerint a jövőben egy, a digitális bölcsészetnek kedvezni kívánó digitális könyvtár strukturált adatként biztosít hozzáférést gépi olvasásra alkalmas szövegekhez. Jól dokumentált API-kon keresztül is hozzáférést biztosít a metaadatokhoz és a teljes szövegekhez, rétegeteket biztosít arra, hogy a szövegben automatizált vagy fél-automatizált megoldásokkal strukturális, nyelvi és szemantikai annotációk elhelyezhetők legyenek, akár crowd sourcing megoldásokkal, valamint biztosítja szótárak és más referenciaszolgáltatások elérését közvetlenül a szöveg grafikus megjelenítő felületéről.

Az előadás diái ezen a honlapon érhetők el.

Milyen lehetőségeket kínál az open source világ?
Roman Piontek The Idea of Platforms (Kovács Dóra beszámolója)

A LIBER 2021 konferencia első napján Roman Piontek néhány open access-, open source-forrást mutatott be, melyek között számos értékes gyűjtemény segíti a kutatói közösségek munkáját. Legyen szó egyéni vagy közösségben végzett, esetleg oktatási intézményekben folyó kutatómunkáról, a következő források sok szempontból hasznosak lehetnek.

 A Code Ocean platform logója

A Code Ocean olyan platform, amely lehetővé teszi adatok vagy forráskódok tárolását, strukturálását. Ezen a felületen forráskódok is futtathatók, anélkül hogy bármilyen futtatókörnyezetet kellene telepíteni. A tényleges forráskód és a metaadatok is elérhetőek egy felületen, a futtatáshoz szükséges információkkal. Mivel a forráskód és számos felhő alapú munkaállomás is rendelkezésre áll, így a kódbővítés, verziókövetés funkciója is elérhető ezen az oldalon.

 A Protocols szolgáltatás logója

Egy másik kiváló szolgáltatás a Protocols.io, mely biztosítja a kutatási eredmények, protokollok és módszerek átlátható rendszerbe foglalását, valamint azt is, hogy az itt tárolt tartalmakat különböző szintű hozzáférési jogosultsággal érhessék el a felhasználók. Sok esetben egy új módszertan, eljárás bevezetése előtt ezen a felületen meg lehet vizsgálni a lépéseket a teljes dokumentációval együtt, melyek csoportosan szerkeszthetők, valamint a verziók közötti különbségeket is nyomon követhetővé teszik.

Az Arkivum platform logója

Adatok hosszú távú tárolásának eszköze lehet az Arkivum nevű oldal, amely részben ingyenesen használható. A Folio a felsoroltak között az az egységesített menedzsment platform, ami teljes mértékben open source megoldást kínál a kutatói és könyvtáros társadalom számára. A Folio készítői egy nyitott platformot álmodtak meg, mely olyan új könyvtári rendszert jelent, amely moduláris struktúrában épül fel. Ezen platformok köré közösségek is szerveződtek.

A Folio platform logója

Dinamikus digitális gyűjtemények – szekcióösszefoglaló
Dynamic Digital Collections (Németh Márton beszámolója)

 A LIBER első szekcióját Dinamikus digitális gyűjtemények címmel rendezték meg a Svéd Nemzeti Könyvtárat képviselő Anna Lundén moderálásával. Az előadók különböző perspektívákból arra világítottak rá, hogy a szakkönyvtárak, illetve nemzeti könyvtárak miként tudják támogatni a kutatók munkáját a digitális gyűjtemények kezelésében, használatában. Miként tudja a kutatói és könyvtáros közösség együtt összegyűjteni s javarészt nyílt módon hozzáférhetővé tenni a Covid 19 járványra vonatkozó információkat, illetve arra is hallottunk példát, hogy egy évszázadok kincseit őrző zenei magánkönyvtárból hogyan lehet sokszínű szolgáltatásokkal bíró digitális gyűjteményt létrehozni.
Az első előadó a finn Liisa Maria Näpärä a Digital Open Memory (DOM) néven a Finn Nemzeti Könyvtárban az Európai Fejlesztési Alap támogatásával lezajlott projektet mutatta be. A digitális gyűjtemények tartalmainak megfelelő kutatási célú használatában, illetve a jogi háttér tudatosítása terén észlelt hiányosságokat próbálták feloldani. Fontos célként fogalmazódott meg a különféle szakterületek képviselői egymáshoz fűződő kapcsolatainak fejlesztése is. A szolgáltatást széles körű kérdőíves vizsgálatokra alapozták. A fő cél, hogy a digitális gyűjtemények használatához a legmodernebb módszertani hátteret tudják biztosítani még szorosabbra fűzve a kapcsolatokat a nemzeti könyvtár és a kutatói közösség között.

Hogyan teremtsünk kapcsolatokat különféle szakterületek megközelítései között?

A második előadásban Constance Rinaldo and Jane Smith a Biodiversity Heritage Library szolgáltatásait mutatták be. A digitális könyvtár, mely 2007 óta próbálja összefogni a témában kutató közösség eredményeinek bemutatását, publikálását, virtuális szakmai fórumként is szolgál a szakemberek számára. A járványhelyzetben drámaian megnőtt a használata, a laborjaiktól elszakított, zárt, otthoni környezetben kutató szakemberek kulcsfontosságú információkhoz jutottak hozzá, miközben nagyban felértékelődött a virtuális tudományos kommunikáció általuk nyújtott digitális eszköztára is, melynek közösségteremtő erejére a járvány múltával is számítani lehet.

A BHL Digitális könyvtár a COVID19 elleni küzdelem szolgálatában

A harmadik előadásban a belgiumi Gentből érkezett Bruno Forment a zenei magánkönyvtárként működő Ton Koopman-gyűjteménynek digitális térbe illesztését tekintette át, melynek eredményeként a nyílt kutatási adatokra alapuló dinamikus gyűjtemény segítségével tanulmányozhatja bárki az elmúlt évszázadok zenei kultúrájának jelentős részleteit. Az előadó végigtekintette, hogy a gyűjtemény egyes szeleteire (könyvek, régi kéziratok) vonatkozó leíró adatok szabványosítását és a szemantikus webes szabványokhoz illeszkedő leírását miként hajtották végre, miként próbálják minél szélesebb körben elvégezni a gyűjtemény tartalmi feltárását is, miközben az adatokat reprezentáló tudásgráfok segítségével számos eddig rejtve maradt összefüggésnek is a nyomára lehet bukkanni, elsőrangú forrássá téve azt a zenetörténészek számára.

A zenei gyűjtemény kulcsszavaiból szemantikus elemek épülnek

Szoftverekkel és adatokkal való munka – szekcióösszefoglaló
Working with Software & Data (Drucker György beszámolója)

A konferencia 3. szekciója Birgit Schmidt (Göttingeni Állami és Egyetemi Könyvtár) moderálásával arra összpontosított, hogy a FAIR-alapelveket és a Nyitott Tudást (Open Knowledge) hogyan tudják a könyvtárosok és a kutatók hasznosítani különböző területeken.
Az első előadás annak a munkának az irányairól és céljairól számolt be, amelyet a résztvevők az Európai Unió támogatásával folytatott Social Sciences and Humanities Open Cloud (SSHOC) projekt keretében végeznek. Az Adathivatkozás a bölcsészet- és társadalomtudományok terén címmel a Barbara McGillivery (University of Cambridge/Alan Turing Institute), Nicolas Larrousse (TGIR Huma-Num) és Daan Broeder (CLARIN ERIC projekt) alkotta nemzetközi trió által tartott előadás azt a problémakört boncolta, miképpen tudná az adathivatkozás és adatpublikáció segíteni a könyvtárosok és kutatók közötti szinergiákat abban a korszakban, amikor a kiadványról az adatok felé tolódik a hangsúly.

Az adattól az adatdolgozatig. A kép forrása: A szerző prezentációja

A jelenleg még domináns, tradicionális adathivatkozást – a dolgozatok egymásra hivatkoznak – fel kell váltania olyan módszereknek, amelyek képesek akár milliós nagyságrendű adatpont, illetve dinamikus adatok hivatkozására. Az adatok és a publikáció közötti kapcsolatok strukturálásával átrajzolható a jelenlegi adatkörnyezet, illetve feltörhetők a szaktudományi silók. Ennek révén áthidalhatóvá válna a könyvtárak és kutatóhelyek közötti fizikai távolság és szaktárgyi válaszfalak.
Az adatok és adathivatkozások katalógusban történő kereshetőségének és hozzáférhetővé tételének megoldásaival a könyvtárosok jelentős hozzáadott értéket nyújthatnak a bölcsészeti és társadalomtudományi hallgatók, kutatók számára.

A bölcsészet és társadalomtudományok specifikumai. A kép forrása: A szerző prezentációja

A szekció következő előadásában Katie Sarah Wilson az ausztráliai Curtin University kutatócsoportjának képviseletében a Curtin Open Knowledge Initiative (COKI) eredményeiről számolt be.

A COKI kezdeményezés. A kép forrása: A szerző prezentációja

A kutatás célja, hogy meghaladva a hagyományos bibliometriai mérések és értékelések korlátait, átfogó értékelést, összemérést nyújtson a kutatói teljesítményekről. Az új módszer kialakításához több mint 20 ezer intézet 100 millió publikációjának billiós nagyságrendű, nyilvánosan elérhető adatpontját dolgozták fel.
A megoldandó feladat egyik nehézsége az adatok típusainak, jellemzőinek egyre növekvő sokfélesége.

Változatos adattípusok. A kép forrása: A szerző prezentációja

Az eredmények interaktív irányítópulton (dashboard) történő prezentációjával rendkívül hasznos vezetői információk szerezhetők a tudományos teljesítményekről.

A Curtin University kutatási dashboard-ja. A kép forrása: A szerző prezentációja

A szekció utolsó előadója Neil Philippe Chue (University of Edinboroug) volt, aki szintén egy kutatócsoport képviseletében adott részletes és átfogó beszámolót A szoftver értékének elismerése – hogyan segíthetik a könyvtárak a szoftverhivatkozás adaptációját címmel.
A kiinduló probléma az, hogy jóllehet a tudományos kutatásban használt számítástechnikai alkalmazások egyre nagyobb szerepet játszanak, ezek hivatkozási gyakorlata távolról sem egységes és kielégítő.

Top-20 szoftver a CoViD-19 tanulmányozásához. A kép forrása: A szerző prezentációja

A vonatkozó irányelvek további fejlesztésével és általánosan alkalmazottá tételével a szoftverhivatkozások jelentősen megkönnyítenék az Open Science követelmények érvényesítését, a kutatási eredmények reprodukálhatóvá tételét.

Az út idáig. A kép forrása: A szerző prezentációja

Ehhez természetesen nem elegendő a szoftver megnevezésének, szerzőinek, kiadási idejének (verziójának) feltüntetése, hanem az elérhetőség hivatkozása is elengedhetetlen, archívum vagy repozitórium, illetve PID-azonosító hiányában legalább egy URL révén.

Szoftverhivatkozási alapelvek. A kép forrása: A szerző prezentációja

A szoftverhivatkozási iránymutatások fejlesztésével és gyakorlati alkalmazásuk elterjesztésével a szakkönyvtárak jelentősen segíthetnék a kutatási tevékenységek ellenőrizhetőségét, a munkák egymásra épülését.

A legkiemelkedőbb témák a kutatási ágazat Covid-19-ből való kilábalása során
Sarah Richardson Research Professional News: Developing themes as the research sector emerges from Covid-19 című előadása (Hutai Zsófia beszámolója)

Sarah Richardson az Ex Libris Research Professional News nevű független hírportál főszerkesztője. Ő felügyeli a kutatáspolitikával és a kutatások finanszírozásával kapcsolatos tudósításokat a világ különböző pontjain dolgozó, mintegy 30 szakújságíróból álló csapatban.
Mint az idei LIBER-konferencia egyik támogatójának, az Ex Librisnek képviselője, az egyik szponzorblokk keretén belül ismertette, hogy melyek voltak a legkeresettebb témák az általuk működtetett hírportálon, amely naponta számol be a legérdekesebb kutatási hírekről. A négy legolvasottabb kategóriába tartozó téma a következő volt: az egyetemek reakciója a Covid-járványra és gyakorlataik, az Európai Kutatási Tanács és az általa vezetett Horizon Europe program tapasztalatai, aggodalmai és tevékenysége a Covid alatt, az European Universities Initiative finanszírozási szintje és összetettsége körüli aggodalmak, kiadással és publikálással kapcsolatos témák (nyílt hozzáférés, a Plan S nevű nyílt hozzáférést támogató program elindítása és fejlesztése, szerzői jogok fenntartása, kiadói megállapodások). A Path from the Pandemic (A pandémiából kivezető út) című írás és kezdeményezés összefoglalja azt a hat témát, ami a jelenlegi helyzetben elengedhetetlen a kutatási szektor számára: az egyetemek, kutatások pénzügyi fenntarthatósága, egy igazságosabb kutatási szféra, online lehetőségek biztosítása, Open Research, nemzetközi együttműködések, a tudományba vetett bizalom. Az előadó a figyelmünkbe ajánlotta továbbá a frissen megjelent Covid-19 Funding Trends című beszámolót, amelyben a kutatások pandémia idején való finanszírozásáról olvashatunk.

A kép forrása: Ex Libris. A ProQuest Company

Az idei Liber egyik szponzora az Ex Libris, a ProQuest egyik vállalata, a felhőalapú SaaS-megoldások vezető globális szolgáltatója, amely tudásbázisok létrehozását, kezelését és megosztását teszi lehetővé intézmények és egyéni felhasználók számára. Ügyfeleivel és a szélesebb közösséggel szorosan együttműködve olyan kreatív megoldások fejlesztésén dolgozik, amelyek növelik a könyvtári produktivitást, maximalizálják a kutatási tevékenységek hatékonyságát, fejlesztik az oktatást és a tanulást, és ösztönzik a diákok mobilitását. Az Ex Librisnek több mint 7500 ügyfele van 90 országból.