Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonkettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Lippóczy Norbertet és gyűjteményét mutatja be.

Lippóczy Norbert portréja, David Bekker rézkarca (1987). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

„Neked két hazát adott a végzeted” – ez a szöveg szerepel Lippóczy Norbert (Tállya, 1902 – Tarnów, 1996) tarnówi kopjafáján magyar és lengyel nyelven, Tompa Mihály A gólyához című verse nyomán. Milyen életút áll e felirat mögött?
A magyar származású tarnówi agrármérnök – Lippóczy Miklós bátyja – a Debreceni Mezőgazdasági Akadémián végzett 1925-ben.

Várkonyi Károly fametszete (1983). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Az 1920-as évek végén újjászervezte a Lippóczy család dél-lengyelországi borpiacát. 1929-től Lengyelországban telepedett le, Tarnówban nyitott a tokaji borokat forgalmazó kereskedést, ott alapított családot. 1933-ban feleségül vette a Felső-Sziléziából származó cieszyni Wojnar Kornélia asszonyt, aki a Jagelló Egyetemen végzett polonisztikát. Nejét sokan férjezett nevén, Lippóczy Kornélia néven ismerik, számos ex librisen is így szerepel. Egyetlen fiuk született, Piotr.

Andrzej Buchaniec linómetszete (1987). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Lippóczy Norbert neves műgyűjtővé vált, aki az ex librisek mellett számolócédulákat, bélyegeket, szőlészeti-borászati témájú könyveket, borosüveg-címkéket is gyűjtött. E szenvedélye kialakulására így emlékezik vissza:

Lippóczy első futó találkozása az ex librisszel 1920 őszén volt Debrecenben, amikor kezébe került Siklóssy László Aprógyűjtés (1918) című könyve. Az 1920-as években európai tanulmányutat tett. A II. világháború törést jelentett az életében, a szovjet hatóságok kényszermunkára ítélték, lágerbe hurcolták. Csak 1953-ban térhetett vissza Lengyelországba, ahol egy üzemben dolgozott, 1968-as nyugdíjazásáig. 1956 decemberében megalapította a Tarnówi Bem József Magyarbarát Társaságot, amely az elkövetkező évtizedekben a magyar–lengyel történelmi és kulturális kapcsolatok több ezer tárgyi emlékét, dokumentumát vásárolta meg, gyűjtötte össze, köztük Bem- és Petőfi-relikviákat.
Lippóczy Norbert 1957-től kezdett ex libris gyűjtésbe. Így vall erről:

Andruskó Károly grafikája. Jelzet: Exl.L/198 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Első ex librisét Józef Szuszkiewicz lengyel grafikus- és festőművésztől kapta, aki számos könyvjegyet készített a számára, köztük a következő, szőlős-boros és vallási tematikát ötvöző grafikát.

Józef Szuszkiewicz grafikája. Jelzet: Exl.L/222 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Belépett a Kisgrafika Barátok Körébe. A családi tradíció által predesztinálva a szőlős-boros téma lett az alapvető gyűjtési területe a szőlőfürt, a boroshordó és a borospohár, a szőlőművelés, a szüretelés és a szőlőfeldolgozás folyamatainak bemutatásával, a szőlő- és borkultúra sokféle jellemző motívumával. Nagy Arisztid alábbi fametszetén borozgató pár szerepel.

Nagy Arisztid fametszete. Jelzet: Exl.L/220 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

E témában alkotott számára ex librist az eddig említett grafikusok mellett Fery Antal, Kertes-Kollmann Jenő, Kopasz Márta, Menyhárt József, Stettner Béla, a spanyol Oriol M. Diví, a cseh Otakar Mařik-Fils, a lengyel Zbigniew Dolatowski és Małgorzata Korolko.
Számos gyűjtővel levelezett a világ minden tájáról, fokozatosan bevezetve a szőlős-boros ex librisek „divatját”. 1958-tól 1963-ig 195 ilyen témájú lapot gyűjtött össze. Fery Antal ex librise feliratában is utal Lippóczy magyar hazájára, a Tokaj-Hegyalja vidékére: „Ex libris tokajensibus Norberti Lippóczy”.

Fery Antal fametszete (1963). Jelzet: N38/80 – Rudomino Összorosz Állami Idegennyelvű Könyvtár, Ritka Könyvek Osztálya

Bizonyítékául Lippóczy élénk külföldi cserekapcsolatainak, ez a szőlőprést ábrázoló kisgrafika megtalálható többek között Jevgenyij Nyikolajevics Minajev (1899–1980) művészettörténész, műgyűjtő, szakíró a moszkvai Rudomino-könyvtárban őrzött ex libris gyűjteményében, ahol emellett Nagy Arisztid, Wiesław Röhrenschef és Józef Szuszkiewicz alkotásai is szerepelnek a Lippóczy nevére szóló grafikák között.*
Különleges Hoós Elvira ex librise, mely az angliai 300 éves szőlőfának állít emléket. A Hampton Court egy angol királyi palota Londonban, VIII. Henrik kedvenc lakhelye volt. Parkjának egyik nevezetessége a nagy szőlőtőke, melyet 1768-ban Capability Brown, neves angol tájépítész ültetett.

Hoós Elvira grafikája. Jelzet: Exl.L/219 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Lippóczy Norbert ex libriseinek első kiállítására 1963-ban került sor Tarnówban. Gyűjteménye számára az igazi reneszánszot az 1964. évi krakkói X. Nemzetközi Ex libris Kongresszus jelentette, sok gyűjtővel, grafikussal ekkor találkozott először személyesen; a magyarok Tarnówba is ellátogattak hozzá. A kétévente rendezett malborki nemzetközi ex libris biennálék további lehetőségeket nyújtottak a találkozásra, gyűjteménye gyarapítására. Készíttetett ex librist a szekszárdi szüreti napokra (1969) és a budapesti XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszusra (1970) is.

Andruskó Károly linómetszete (1970). Jelzet: Exl.L/422 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1969-ben megalapozta a Magyar Mezőgazdasági Múzeum ex libris gyűjteményét azzal, hogy szőlős-boros témájú ex libriseit, kb. 800 könyvjegyet – több magyarországi (szegedi, debreceni) kiállítás után – a múzeumnak ajándékozta; a borászattal kapcsolatos könyvjegyek további részét a Zielona Górai Bormúzeum és a varsói Fukier Múzeum kapta meg. Az ex libris anyagból 1970 novemberében – a XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszus egyéb budapesti eseményeivel párhuzamosan – a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szőlős-boros témájú kiállítást rendezett, ezen Lippóczy 781 lapját mutatták be. A rendezvényre a gyűjtő személyesen is ellátogatott. Az 1972-es második kiállításon már 1505 lap szerepelt. Mindkét alkalommal katalógus is készült. Azóta a múzeum gyűjteménye újabb darabokkal bővült, Lippóczy és mások adományaiból napjainkra több mint 6000 ex librist, kisgrafikát őriz. A gyűjtést az alkalmi grafikákra is kiterjesztették.
Az 1970-es kiállítás katalógusából méltán idézhetjük Lippóczy Norbert az ex librisek jelentőségéről szóló gondolatait:

A későbbiekben Lippóczy Norbert lakóhelyének, Tarnów város Területi Múzeumának is nagy mennyiségű ex librist ajándékozott, 30 000 darabos gyűjteményének nagy részét.
Halála évében, 1996-ban Lenkey István és Semseyné Valkó Ilona búcsúztatta a lelkes gyűjtőt és mecénást a Kisgrafika folyóirat hasábjain. Magyarországon a Becsületrend tisztikeresztjét és a Pro Cultura Hungarica kitüntetést nyerte el. 2012. június 2-án a Tarnówi Bem József Magyarbarát Társaság küldöttsége, valamint a Tarnówi Kerületi Múzeum delegációja kétnyelvű emléktáblával jelölte meg tállyai szülőházát.

Irodalom:

• Berényi Zsuzsanna Ágnes: Lengyel–Magyar Baráti Társaság Tarnówban. In: Honismeret, 2016. december, 51–52.
• Kovács István: Lippóczy Norbert szülőházánál. In: Új Ember, 2012. 06. 21.
• Lenkey István: In memoriam Lippóczy Norbert. In: Kisgrafika, 1996/3. sz., 2–3.
• Lippóczy Norbert: Visszapillantás a múltba. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 24–27.
• Matits Ferenc: Lippóczy Norbert – két ország mecénása. In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018–2019, szerk. Szirácsik Éva, Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 2019, 219–241.
• Nagy Árpád: Tarnów, a reneszánsz gyöngyszeme. In: Utazom.com – Utazási Iroda
• Semsey Andor, Dr.: Szőlő és bor a kisgrafikákon. In: Kisgrafika, 1972/3. sz., 12–13.
• Semseyné Valkó Ilona: Elment egy barátunk. In: Kisgrafika, 1996/3. sz., 3–4.
• Szpunar, Andrej: Lippóczy Norbert, Tarnow város díszpolgára. In: Gömörország, 2008/2. sz., 90–91.
• Tóth Hajnalka: Lippóczy Norbert ex libris gyűjteménye. In: Hermann Ottó Múzeum évkönyve, Miskolc, 44. évf., 2005., 681–684 
• Váry O. Péter: Tarnów még vár. In: Háromszék független napilap, 2019. augusztus 28.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Lippóczy Norbert (1902–1996). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019., 111–112.
• Villám Judit: Külhonból jelentjük. A Társadalomtudományi szekció szakmai kirándulása, látogatás Tarnóban. In: Könyvtári Levelező/lap, 2009. július, 24–25.

*Jelen blog szerzőjének 2010-ben a moszkvai Rudomino Összorosz Állami Idegen Nyelvű Könyvtárban Klebelsberg Kuno-ösztöndíjjal folytatott kutatásai alapján.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész

A kezdetek

Mióta léteznek vajon rejtvények? Nem tudhatjuk, de feltételezzük, hogy az első gondolkodó emberrel jelent meg a kíváncsiság és a játékos szellemi kihívások keresése. Innen pedig már csak egy lépésnyire vannak az első rejtvényműfajok: a találós kérdés és a rejtvényes versike.
A következő összeállításban igyekszünk bemutatni néhány érdekességet a magyar rejtvénytörténelemből. Mi is talányt fejtünk, ámulunk az emberi leleményességen, legendás rejtvényszerkesztőket ismerünk meg, miközben mindvégig próbálunk kapaszkodni a dokumentálható tényekbe.
Magyarországon a 18. században induló időszaki kiadványok már közöltek egyes rejtvénytípusokat. Az 1780-ban induló pozsonyi Magyar Hírmondó című hírlapban már találkozunk „találós mesékkel” és szórejtvényekkel. Kultsár István 1817-ben Hasznos Mulatságok címmel induló újságjának pedig már külön „rejtvényrovata” volt verses feladványokkal.
Ékes magyarsággal fogalmazták meg egy nyolcoldalas füzetke rendeltetését a 18-19. század fordulójáról:

A 19. század 30-as és 40-es éveitől kezdve az irodalmi divatlapokban bukkantak fel sorra a rímes találós kérdések és a nyelvi talányok, a 19. század második felétől pedig a szatirikus élclapok népszerűsítették a betűrejtvényeket és rébuszokat.
S a 20. század elején, Amerikában egy New York-i lap szórakoztató rovatában megjelent a modern kor legkedveltebb rejtvénytípusa: a keresztrejtvény. 1913. december 21-én ugyanis a magyar származású sajtómágnás, Joseph Pulitzer által felvirágoztatott New York World című lap munkatársa, Alfred Wynne egy szerény, gyémánt alakú négyzetrácsos feladványt jelentetett meg. Ennek nyomán kitört az „amerikai rejtvényláz”, amely hamarosan Európát sem kímélte.
Hazánkban Kristóf Károly közölte az első keresztrejtvényt a Ma Este című kulturális hetilapban 1925. január 22-én. Az átütő siker nálunk sem maradt el, az itthoni lapok sorra nyitották meg keresztrejtvény-rovatukat.
Nem csoda tehát, hogy már 1925. május 25-én megjelent az új rejtvénytípus első lapja, a Rejtvény Újság Schmidek Oszkár szerkesztésében, júniusban pedig az első női rejtvénylapszerkesztő, Kende Hilda újsága, a Keresztrejtvény Könyvtár.

• 
• 

S hogy mit lehetett nyerni a korabeli rejtvénypályázatokon? Ennek csak a szerkesztők fantáziája (és anyagi lehetősége) szabott határt. A világirodalom klasszikusai, ezüst dohányzószelence, pénznyeremények… S a műfaj népszerűségével arányosan lettek a nyeremények is egyre merészebbek.

Talányos történet: a rejtvényfejtő bére – egy körúti bérház tulajdonjoga?

A Pesti Napló keresztrejtvény-pályázatának fődíja például egy körúti bérház volt – tartja a széles körben elterjedt fáma. De vajon van alapja a szenzációs nyereménynek vagy egy közönséges hírlapi-internetes „kacsával” van dolgunk? Hogyan érhette meg egy napilapnak ekkora értékű rejtvénypályázatot hirdetni? S ha a hír igaz, vajon Fortuna kegyei kinek juttatták a többemeletes bérpalotát?
Nos, a kutatók szerencséje mindenesetre elvezet az első nyomhoz. Igaz, a Pesti Napló 1932. január elsejei számának címlapján nem szerepel keresztrejtvény-pályázat, bérház ingyen nyerhető tulajdonjoga annál inkább. S 1932 karácsonyán pedig már ki is bújik a szög a zsákból – a részleteket inkább első kézből közöljük.

Megtörtént a döntés. Hogyan kaphatja meg a Pesti Napló palotáját. In: Pesti Napló, 83. évf. 290. sz. (1932. december 25.), 3. – Törzsgyűjtemény

Sajnos itt sincs még nyoma bármilyen rejtvénynek, de az már kiderül, hogy a szerencsés nyertesnek a Pesti Napló előfizetőjének kell lennie és előfizetési hátraléka még véletlenül sem lehet.
Ilyen mesés nyeremény mellett ugyan ki fizetne elő más újságra?
Azonban, ha tovább bogozzuk a történet fonalát, Fortuna helyett egy másik hatalmasságra találunk, amely bizony a lapszerkesztőknek adott fel komoly feladványt.
A bürokráciára útvesztőiről beszélünk.
A nyertes kiválasztásának módja ugyanis sorsolásnak minősült, amelyet az 1926. IV. tc. tiltott.
Így hát a naplap szerkesztői emberfeletti erőfeszítéssel és agyafúrt leleményességgel más módszert kerestek – ennek izgalmas részletei a képgalériában olvashatók. Summa sumarum: a keresztrejtvény-pályázattal csak a bérház értékének egy százalékát lehetett megnyerni.

• 
• 
• 
• 
• 

A borús évtized sajnos minden ötletes erőfeszítés ellenére sem hozott tartós felemelkedést a Pesti Naplónak, amelyet 1939-ben megszüntettek.
A rejtvényfejtés hobbija viszont élt és virult – s mivel híres íróink eredtek utána a jelenség miértjének, hagyjuk inkább őket beszélni.
Heltai Jenő inkább az eszképizmust látja benne:

Karinthy Frigyes, aki maga is szenvedélyes rejtvényfejtő volt, inkább a játékos ember diadalát zengi:

Az 1930-as és 1940-es rejtvényújságok és fejtörőket tartalmazó kiadványok szerkesztői között találjuk többek között Bokor Lajost, Földváry Imrét, Gál Györgyöt, Gereben Pált, Giczy Józsefet, Grätzer Józsefet, Györgyfi Györgyöt, Harangi Lászlót, Kerek Györgyöt, Kovács Mátyást és Valló Emilt. Az elmaradhatatlan humoros illusztrációk készítői közül számos elismert művész neve bukkan fel, például Szakmáry Lászlóé, Pólya Tiboré, Szűr-Szabó Józsefé, Kálmán Viktoré (utóbbi szignója: Vasi).
A rejtvény- és élclapok alapításában és szerkesztésében a legfáradhatatlanabb talán Gál György volt. Nevéhez fűződik az Izé (1933–1946, folytatása Pesti Izé címmel, 1946–1948), a Fűrész (1948–1949) és Füles Bagoly (1949–1950) című lapok alapítása, illetve szerkesztése. (Ezeken kívül a Ludas Matyi egyik elindítója is ő volt!)

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Holló, róka, bagoly? Csacsi!

 A kiépülő kommunista diktatúrában, az 1950-es évek közepéig nem volt helye a könnyed fejtörőknek. Hat-hét év szünet után születik meg a máig is élő legenda: a Füles.
1956 decemberében járunk, a romos fővárosban, mesterségesen lecsillapított indulatok és dermedtségbe visszahullott kedélyek között. A papírkiutalás esélye minimális, s egy csapat lelkes rejtvénykészítő, Gál György elnökletével egy új rejtvényújság megindításáról álmodozik. Nem megfelelő az időzítés? Ők maguk is bizonytalanok.
Ezért próbaképpen megjelentetnek egy egyszeri kiadványt – a Füles szórakoztató naptárt.

Füles. Szórakoztató naptár, fel. szerk. Gál György, Budapest, Magyar Ifjúsági Lapkiadó, 1957. – Törzsgyűjtemény

A címadás nem véletlenül utal vissza a korábbi Füles Bagoly rejtvényújságra. A hasonlóságot a korabeli olvasók is észrevették, és egy hét alatt mind a 200.000 példány gazdára talált.
A Füles rejtvényújság így elindulhatott, s ráadásul még egy nagy előnye is volt a bölcsesség madara által fémjelzett elődjével szemben: ezt már politikamentesre tervezték.
A Zuboly-fejű csacsi így másodjára 1957. február 3-án került az újságstandokra, játszi könnyedséggel suhanva a négyzetrácsos korcsolyapályát ábrázoló borítón. A kissé szokatlan megjelenésű szamarat hamar felváltotta a számunkra is jól ismert, „pisze orrú” változat.

• 
• 
• 

A lap felelős szerkesztője Gál György lett, szerkesztője Országh György. Számos tapasztalt, az előző egy-két évtizedben befutott rejtvénykészítőt és illusztrátort találunk a lap munkatársi gárdájában. Csak néhány ismertebb nevet ragadunk ki az első szám impresszumából: Bokor Lajos, Hidvéghy Ferenc, Korcsmáros Pál, Kristóf Károly, Kun Erzsébet, Pánczél Lajos, Rodolfó (Gács Rezső), Romhányi József, Sebők Imre, Veres Pál és Zórád Ernő.
Bármennyire is merészek és optimisták voltak a lap alapítói, azt azért nem sejthették, hogy évtizedekig fennálló sajtótermékbe fektetik munkájukat, amely bőven túllépi még félévszázados fennállását is.
Február 3-a a magyar rejtvényfejtés napjává a lapalapítás ötvenedik évfordulóján, vagyis 2007-ben avanzsált, a Füles óriási sikerére és a minőségi tartalmára való tekintettel.
A lap fénykorában, az 1980-as években még a 400 000-es éves példányszámot is elérte. A mai lappiacon is előkelő helyen van: a MATESZ 2023. évi adatai alapján a rejtvénymagazinból csaknem 100 000 példányt nyomtatnak évente.
Még az elektronikus okoseszközök korában is sokan félreteszik mobiltelefonjukat és tabletüket, előveszik a papírt, ceruzát, rejtvényújságot, hogy minőségi szórakozásban és tartalmas kikapcsolódásban legyen részük. Mert a játékos ember diadalmas! 

Felhasznált irodalom

• Rejtvényregény. A Füles 50 éve, Budapest, Sanoma Budapest, 2006.
• Buzinkay Géza: A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig, Budapest, Wolters Kluwer, 2016.
• Kun Erzsébet: A rejtvény, Budapest, Gondolat, 1966.

Szádeczky-Kardoss Zsófia
(Állománygyarapítási és -nyilvántartási Osztály)

Vonatkozó tartalom: 100 éve jelent meg az első magyar „keresztszórejtvény” 

A Tisza torkolata. In: György Aladár: A Föld és népei. Népszerű földrajzi és népismei kézikönyv, Budapest, Méhner, [1894]–1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A szegedi tiszai rakpart. In: Gonda Béla: A magyar hajózás, Budapest, Műszaki Ny., 1899. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Nagy Béla
(Országos Idegennyelvű Könyvtár,
Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom:

• Tóth I. János: A tiszai ciánszennyezés. Rendszerszemléletű elemzés, [Szeged], [CSEMETE Alapítvány], 2002.
• Tóth I. János: A nagybányai ciánszennyezés lokális és globális vonatkozásai, [Pécs], [B&D Stúdió], 2005, 172–184.
• Ahogy mi láttuk a Tiszát a ciánszennyezés kapcsán... Riportok a Tiszán és a Szamoson végigvonult cianid-szennyezés hatásairól, [Debrecen], [Piremon], 2000.
• Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség Szolnok: Memento Tisza folyó 2000 február. In: Szolnok Panel, 8. évf. 1 sz. (2005. január), 5. 
• Kővári Anna: A Tisza Élővilágának Emléknapja – Február 1. In: Szolnok Panel, 8. évf. 1 sz. (2005. január), 1.
• Kővári Anna: A Tisza Élővilágának Emléknapja. In: Szolnok Panel, 16. évf. 2 sz. (2013. február), 1.

Idén ünnepeljük a magyar vásári bábjátszás kiemelkedő alakjának, ifj. Kemény Henrik születésének 100. évfordulóját. Ifjú Kemény Henrik 1925. január 29-én született Budapesten Kongut-Kemény Henrik és Kriflik Mária elsőszülött fiaként. és 2011. november 30-án hunyt el Debrecenben. 

A család

A Kongut-Kemény dinasztia egyike a legjelentősebb magyar vásári bábjátékos dinasztiáknak. A népi és művészi bábjátszás mellett az egyik legnépszerűbb megjelenési forma Európában a vásári bábjáték. Hazánkban a 18. században jelennek meg először vándor bábjátékosok, a 19. századból pedig már elsősorban német nyelvű színlapok is megtalálhatóak. Jellegzetes hősük Paprika Jancsi, Vitéz László. Két kiemelkedő játékosdinasztia található Magyarországon, a Kongut-Kemény, illetve a Hincz család. A nagyapa, Kongut Salamon Galíciából érkezett Magyarországra, vásárokat járva először cirkuszi mutatványokat szervezett, később a társulat kiszámíthatatlansága és anyagi okok miatt áttért a vásári bábjátékra. Két fia, Henrik és Dezső és egy leánygyermeke, Katalin született. A családi hagyomány folytatódott, Henrik, aki Amerikában próbált szerencsét, hazatérte után nevét Keményre magyarosította.

Kongut-Kemény Henrik bábja 1910-es évek, báb szerepkép. Jelzet: KT 3471 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kísérletezett, Columbiai Mechanikai Színházat alapított, amely nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Megnősült, házasságából három gyermek született, Katalin (Pipike), Henrik és Mátyás. A két fiú folytatta a családi hagyományt. Az első világháború csődbe vitte a családot, mindent újra kellett kezdeniük. 1926-ban új bábosbódét emeltek a hűvösvölgyi Nagyréten. 1931-ben megnyílt a Kemény Bábszínház, amely Bódé néven vált ismertté a Népliget 29. szám alatt.

Ifj. Kemény Henrik és a Kemény Bábszínház

Ifj. Kemény Henrik már hatesztendős korában fellépett a bábszínházban testvérével, édesapjától kapott Miki egér figurával. A család kijelölte útját. Az első Vitéz László bábfiguráját mindössze kilencévesen faragta. Fiútestvérével, Mátyással rendszeres szereplői voltak a Bódénak. Erre az időszakra ekképpen emlékezik vissza Kemény Henrik:

A második világháború az egész család életét tönkretette. Az apa, id. Kemény Henrik munkaszolgálatosként meghalt. Mátyásnak szerencséje volt, visszatért a frontról. A család életének nehézségei itt nem értek véget. 

Az 1940-es és az 1950-es évek – államosítás

1946-ban a testvérek, Henrik és Mátyás immár a Papa nélkül belefogtak a romos Bódé felújításába. Nagyon nehéz évek sora következett, az előadásokat politikai okokból betiltották. Egyre nehezebben kaptak műkődési engedélyt. A Magyar Bábjátékos Egyesület 1948-ban hozott rendelete értelmében csak szövetségi tagok játszhattak bevétellel, de ebbe a körbe a vásári bábjátékosok nem tartoztak. Vitéz László figurája bizonytalan időre száműzetésbe vonult, de a bábfigura megálmodója nem adta fel álmait.
Ugyanebben az esztendőben Kemény Henrik saját tervei alapján elkészíti Bambit, a közönségcsalogató egész alakos bábfigurát. A báb teljes magassága elérte a 300 centimétert, a fej kasírozott, kézzel festett volt. Vurstlizenére menetelt az előadások előtt, őt követte a két néger cintányéros figurája Kemény Henrik kezén. A figura hatalmas sikert aratott.
A politikai helyzet sokat változott, egyre nehezebb lett a megélhetés. 1950-ben az Állami Magyar Bábszínháznak tagja lett ifj. Kemény Henrik.
Az ötvenes években a korábbi Népligetet felszámolták, mindent államosítottak. 1953. augusztus 21-én éjszaka, az államosítás napján Kemény Henrik megmentette, kimenekítette ritka kincseit, a bábokat. Kemény Mátyás és Jakovics József segítségével a Rottenbiller utca egyik lakásába kerültek a Kemény-féle bábok.

A bábok megmenekültek, de a bábszínház hosszú időre álomba szenderült.
Kemény Henrik kapcsolata az Állami Bábszínházzal nem volt felhőtlen. Többedmagával megalapította az első vidéki Állami Bábszínházat. Győrben, a Kisfaludy Színház igazgatása alatt működő színház repertoárjában elsősorban klasszikus és magyar népmesék szerepeltek. Az 1956-os forradalom után a társulat visszatért Budapestre és csatlakozott az Állami Bábszínházhoz. Kemény Henrik nyugdíjazásáig, 1975-ig itt dolgozott ott.

Mindenki Heni bácsija

Mindenki Heni bácsija bábjaival. Fotó: Lukácsházi Győző. A kép forrása: Wikipédia

 Az 1980-as években a Magyar Televízió is nagyban hozzájárult, hogy Kemény Henrik az egész ország Heni bácsija lett. A legnagyobb szerepei között szerepelt a mindenki által jól ismert Süsü, a Sárkány, Hakapeszi, Gesztenye Guszti, Sakk Matyi, hogy csak a leghíresebb szerepeket említsük, mindet Ő készítette és mozgatta a játékban. A vásári bábjáték magyar képviselőjét világszerte elismerték. Hazájában is elismeréssel adóztak művészetének, 1983-ban védetté nyilvánították a Kemény-bábszínházat, hat esztendővel később Kemény Henrik átépítési tervei alapján elkezdődött a felújítás is. 1989. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között felavatták a Kemény Bábszínházat, ez alkalommal először és utoljára lépett fel Vitéz László a színpadon. Testvére halála után teljesül egyedül játszott, barna utazó bőröndje mindig útra készen állt, álma pedig az volt, hogy addig tudjon játszani, amíg a kezét fel tudja emelni és a közönség szereti. 2006. január 29-én megalapította a Kongut-Kemény Alapítványt, melynek feladata a Kemény család bábos örökségének megőrzése és egy bábmúzeum létrehozása. Tervei és álmai mind a bábszínházról szólnak, ezért is érintette mélyen, amikor 2011. október 2-án éjjel valószínűleg gyújtogatás következtében leégett a népligeti Bódé. A halál 2011. november 30-án álmában érte. Emlékét az utókor tisztelettel megőrzi.

Emléktábla a Kolibri Színház falán. Fotó: Fekist. A kép forrása: Wikimedia

Felhasznált irodalom:

• A Kemény bábszínház képeskönyve: Kongut Kemény Henrik színházteremtése, Láposi Terka, Debrecen, Kongut-Kemény Alapítvány, 2005.
• A Kemény Bábszínház bábfigurája kiállításon: báb szerepkép, [S.l.], [ca 2005]. 
• Kemény Henrik: Életem a bábjáték bölcsőtől a síríg”. Egy vásári bábjátékos, komédiás önarcképe, Debrecen, Korngut-Kemény Alapítvány, 2012.
• Mészáros Emőke: Kemény Henrik bábszínháza a népligeti Mutatványos téren, [Budapest], MSZI, [1989]. 

Szánthó-Rojas Mónika Daniella
(Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész, könyvtárunk tudományos munkatársa saját ex libris gyűjteményéből rendezett kiállítást Budapesten, a H13 Kultpontban, mely 2025. január 22-én, a magyar kultúra napja alkalmából nyílt meg. A több száz ex librist felvonultató „Gyűjtés – hobbi – ex libris. Válogatás Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész könyvjegygyűjteményéből” című tárlat sokak érdeklődésére számot tarthat. Az azonos címmel megjelentetett kiállítási katalógus válogatást nyújt a tablókon látható grafikákból. A tárlat a nagyközönség számára február 11-éig tekinthető meg, hétköznapokon 19 óráig a Horánszky utca 13. szám alatt. A következőkben Vasné dr. Tóth Kornélia beszámolója következik a megnyitón elhangzottakról.

A közönség a H13 Kultpontban rendezett kiállítás megnyitóján. Fotó: Vas Barnabás

Nagy élményt jelentett a H13 Kultpontban rendezett kiállítás megnyitója, mely szép számú közönség előtt zajlott a magyar kultúra napján. Az Ajkai Városi Múzeumban tavaly már bemutatott tárlat vándorkiállítás-szerűen folytatja útját itt Budapesten. A kultúrtörténetünk fontos szeletét képező könyvjegyekből 33 tablón mintegy 360 ex libris látható a falakon. A megnyitón ezekkel a szavakkal köszöntöttem a megjelenteket:

A kiállító, Vasné dr. Tóth Kornélia köszönti a megjelenteket. Fotó: Vas Barnabás

A tárlatot Ürmös Péter grafikusművész, tanár, a Kisgrafika Barátok Köre korábbi elnöke nyitotta meg, így kezdve beszédét:

Ürmös Péter megnyitja a kiállítást. Fotó: Vas Barnabás

A továbbiakban a tárlat anyaga, rendezési elvei kapcsán Ürmös Péter a következő gondolatokat fogalmazta meg:

Nagy László Lázár fametszete (1985). A kép forrása: Vasné dr. Tóth Kornélia magángyűjteménye

A saját nevemre szóló ex libriseket középpontba állítva Ürmös Péter így folytatta, és e konklúziókkal zárta beszédét:

Ürmös Péter linómetszete (2024). A kép forrása: Vasné dr. Tóth Kornélia magángyűjteménye

Megköszönve Ürmös Péter megnyitóbeszédét, a tárlat mélyreható, összegző bemutatását, a következő szavakkal zártam a megnyitót:

A jelen kiállítás is e cél szolgálatában áll.

A kiállítás tablóiból. Fotó: Vasné dr. Tóth Kornélia

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

További híradás a kiállításról, és a kiállító gyűjtői tevékenységéről a Magyar Nemzet 2025. február 3-i számában.

KINCSESPOLC című ajánlónkban az Országos Idegennyelvű Könyvtár állományában található könyvekből válogatunk, és minden alkalommal más dokumentumról beszélgetünk.

Sorozatunk második részében Alan Bennett A királynő olvas című kisregényét ajánlja Juhász István, az Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály olvasószolgálati könyvtárosa, akivel Madarász Tímea, a nemzeti könyvtár kommunikációs referense beszélgetett. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészültét.

📚 Könyvajánló

📖 „Az egészről a kutyák tehettek”

🗄️ Vajon milyen könyvek szerepelnek a királynő olvasmánylistáján?

 

Caravaggio: Szent Pál megtérése. A kép forrása: Wikipédia

Pál fordulásának napján Bálint Sándor gyűjtése alapján a népi hiedelem szerint, az időjárásából a termésre, a gazdasági élet kilátásaira következtethetünk, hiszen az idő is lassanként a tavaszba fordul.  A jó idő jó termést jelent, a köd a jószág pusztulását, a szeles idő pedig háborút hoz. Ahogy az Ünnepi kalendárium által idézett versből is olvashatjuk:

A gazdag és színes magyar folklór természetesen ehhez a naphoz további hiedelmeket is társít. Például Kiskanizsán úgy tartották: „pálfordulás: fele kenyér”. Vagyis, ha a télre félretett élelem és takarmány fele még megvan, akkor kitelelhet vele a család. Persze ezt a hitet egyébként a logikus gondolkodás, az ún. „józan paraszti ész” is alátámasztja, nem úgy, mint az öcsödi lucapogácsához hasonló pálpogácsa köré kitalált morbid elképzelését. Eszerint még sütés előtt a családból mindenki beletűzi a maga által kiválasztott libatollat a nyers tésztába és akinek a tolla megperzselődik a sütés során, az esztendő folyamán meghal. Szintén a jámbor néplélek morbid hiedelme, hogy e napon a határban minden esztendőben megfagy valaki, mert a tél megköveteli a maga áldozatát. De általában a halál helyett inkább az élet menetét szabályozó tényezőkről „jósol” Pál fordulásának napja, például a csanádapácaiak szerint, ha szép, derült az idő, akkor még annyi hideg napra lehet számítani, amennyi az esztendőből már eltelt.
De nézzük mi is a történelmi és – nem utolsósorban – teológiai háttere ennek a gazdag népi hagyományokkal átszőtt napnak. Maga a pálfordulás kifejezés ismerős lehet bárki számára a hétköznapi életből.
Ha valakiről azt halljuk, hogy pálforduláson ment keresztül, akkor rögtön arra asszociálunk, hogy az illető életének medre egy korábbi, nem éppen „egyenes úton haladó” vonalvezetésből visszatért egy „normális” mederbe. Például egy masszív alkoholista leszokott az ital kínálta részeges-mámoros életmódról, egy nőcsábász férfi vagy férfifaló nő hűséges házastárssá vált, egy notórius hazudozó szavahihetősége úgy megjavult, hogy a Mátyás király aranyszőrű bárányát őrző juhászával vetekedhet, vagy egy kleptomániás olyan megbízhatóvá válik, hogy akár rá lehetne bízni egy államkincstár őrzését is. Ilyenkor kijelenthetjük a summás megállapítást, ezeknek pálfordulás történt az életükben. Két magyar mondásunk is létezik, mely ezt a jelenséget veszi alapul. Az egyiket egy nem igazán szép – de amúgy a szépirodalomban, például a Károli Bibliában is használt – melléknév miatt inkább nem idézném szó szerint. Értelmét tekintve arról szól, hogy egy prostituáltból nagyon jó feleség vállhat. A másik közmondás ekképp hangzik: „Rablóból lesz a legjobb pandúr”. Ezt az állítást Krúdy Gyula is alátámasztja Rózsa Sándor. A betyárok csillaga Magyarország történetében című regényes életrajzában, hiszen amint írja a címszereplő „betyárok csillaga” egész életében áhítozott arra, hogy csendbiztos lehessen és még első miniszterelnökünket, Andrássy Gyulát is felkereste pesti rezidenciáján személyesen ez ügyben. Bár ez esetben a mondás igazságtartalmát sajnos nem tudhattuk meg, ugyanis a nemzetközi hírnévre szert tett betyárvezért soha nem nevezték ki csendbiztossá, viszont suszterként kiválóan megállta a helyét a börtönben.

A magyar irodalom első ránk maradt nyomtatott terméke, Komjáti Benedek Az Zenth Paal leueley magyar nyeluen című munkája. In: Magyar művelődéstörténet, szerk. Domanovszky Sándor [et al.], Szekszárd, Babits, 1993. Hasonmás kiadás: Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1939–1942. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A „pálfordulás” szinonimájaként előfordul a „damaszkuszi út”, vagy „damaszkuszi pálfordulás” kifejezés is. „Csúcsforgalom van a damaszkuszi úton” írta Esterházy Péter egy esszéjében, mellyel a rendszerváltás körüli idők azon sajátos jellemzőjére utalt, amikor a szocialista államrend lelkes híveiből irreálisan sokan váltak a demokrácia még lelkesebb híveivé, ami elég komoly kételyeket ébresztett minden gondolkodó emberben. Mármint ezen emberek pálfordulásának hitelességét illetően. De térjünk vissza a tárgyra, „pálfordulás”, „damaszkuszi út”, „damaszkuszi pálfordulás”. Vajon mire utalhatnak ezek a szavak? A választ a Biblia Újszövetségének ötödik könyvében, az Apostolok cselekedeteiben adja meg az egy korábbi blogbejegyzésben bemutatott bemutatott orvos-polihisztor, Szent Lukács evangélista. Ő ilyenformán számol be a két évezrede Damaszkusz környékén lezajlott eseményről:

A történet főszereplője, a „pálfordulás” névadója, a „tizenharmadik apostolként” is emlegetett zsidó származású Saulusból lett Szent Pál a kilikiai Tarzuszban született Kr. u. 4 és 10 között. Családja Benjámin törzséből származott, de leigázott néphez való tartozásuk ellenére római polgárjoggal rendelkeztek. Polgárjoguk talán összefüggésben lehetett Saul – valószínűleg örökölt – sátorkészítő mesterségével, ugyanis a Római Birodalom hadserege számára készíthetett efféle lakóalkalmatosságokat. Ezen mesterségéről az egyetlen forrás Lukács evangélistától származik, tollával a következőkről számol be Az aposotolok cselekedeteiben:

Albrecht Dürer: A négy apostol, János evangélistát, Pétert, Pált és Márkot ábrázolja. A kép forrása: Wikipédia

De kétkezi munkásember létére Saul szigorú rabbinus nevelésben részesült, ugyanis szülei gazdag emberek voltak. Jól beszélt a korszak műveltségének nyelvén, vagyis görögül, de megtanult héberül és Jeruzsálembe ment, ahol egy elismert zsidó tanító Gamáliel rabbi tanítványává vált. Ennek hatására (is) lelkes farizeussá vált, ahogy fogalmaz a Galátiabeli gyülekezetnek: „vakbuzgó követője voltam atyáim hagyományainak”. De lelkes farizeus múltjáról az Apostolok cselekedeteiben is beszámol. Miután Tarzusz Palesztina határain kívül esett, ezért – hogy identitásuk megőrizzék – az ott élő diaszpóra zsidóság az „otthoniaknál” szigorúbban ragaszkodott a hagyományaihoz. Ez a szigorú ragaszkodás Saulra is hatással lehetett. Találkozása a kereszténységgel az első keresztény vértanú – a magyar államalapító királyunknak is nevét adó – Szent István megkövezéséhez kapcsolódik. Vakbuzgó farizeusként természetesen helyesli a brutális kivégzést, közvetett módon részt is vállal benne. Hiszen a hóhérrá vált tömeg tagjai „felsőruháikat egy Saulus nevezetű ifjú lábaihoz rakták le.” Számtalan templomi prédikáció említette meg, hogy Pál esetleg azért nem vett részt tevőlegesen a kövezésben, mert gyenge fizikumú volt. Erre azonban nincs semmi bizonyíték, ráadásul kétkezi munkás mivolta inkább cáfolja ezt az elképzelést. Annyi bizonyos, hogy valamiféle tartós és komoly betegsége lehetett, hiszen a Korinthusbeliekhez írt második levélben említi:

István vértanú megkövezését követően Saul „csak úgy tajtékzott az egyház ellen, sorra járta a házakat, elhurcolta a férfiakat és nőket, és börtönbe vetette őket” (ApCsel 8,3). De meg sem elégedett a fővárosra terjedő tisztogatással, hanem elment a jeruzsálemi főpaphoz, hogy ajánlólevelet kérve tőle Damaszkuszba mehessen és a helyi zsinagógából Jeruzsálembe hurcolhassa a keresztényeket. Ez volt a kiindulópontja a világ első „pálfordulásának”, melyről az Apostolok cselekedeteiben az általam idézett részben olvashatunk. A Szent Lukács evangélista által írt Apostolok cselekedetei az egyháztörténészek és teológusok szerint két nagy fő részből áll. Az első 12 fejezet a kereszténység kialakulástá mutatja be, leginkább a jeruzsálemi ősgyülekezet szemszögéből. A 13. fejezettől a záró 28. fejezetig pedig a Saulból lett Pál apostol életéről és missziójáról tájékoztat. Ahogy Szent Lukács második művének keletkezési körülményeiről korábban írtam:

Szent Pál szónoklata. A vatikáni Corvinum-Breviáriumban, Mátyás király és Beatrix arcképével). Márki Sándor: Az ó- és középkor története, Budapest, Athenaeum, [1910]. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Lukács Pálnak összesen négy hittérítő útjáról számol be. Gyakorlatilag ezek az utak lettek azon misszió alapjai, amelyet a kereszténység európai területen történő kialakulásaként tart számon az egyháztörténet. Ezekről röviden a többször említett, Szent Lukácsról szóló blogbejegyzésemben beszámoltam. Adalékként annyit tennék hozzá, hogy első útjához köthető új nevének, a Pálnak a felvétele, annak hatására történt, hogy Páfuszban vita támadt néhány Jeruzsálemből jött zsidó kereskedő és az antiochiai egyház tagjai között arról, hogy a kereszténység felvételének feltétele-e a körülmetélkedés, vagyis a zsidó hitre térés.
Útjai során Pál eljutott több görög nagyvárosba: Antiochiába, Lisztrába, Theszalonikába, Athénbe; Korintusba, Efézusba. A Korintusban, Galátiában, Efézusban, Filippiben, Kolosszében, Tesszalonikában alapított gyülekezeteknek írott levelei a Biblia szerves részét képezik. Ezen levelekben Pál a címzett gyülekezeteket tanítja hitélet, a vallás gyakorlati megélése, az embertársakhoz való viszony terén. Összesen 13 egyértelműen Pálhoz köthető levél szerepel az Újszövetségben, valamint egyes vélemények szerint a szerző nélküli Zsidókhoz írt levél is az ő műve. Herczeg Pál Szent Pál leveleit a következőképpen csoportosítja:

Pál apostol képe a legrégibb magyar nyomtatott könyvben, a „Szent Pál levelei”-ben. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A Szent Lukácsról szól blogbejegyzésben  idéztem a Korinthusbeliekhez írt első levelében található Szeretet himnuszát, melyben Pál oly módon fogalmazza meg a „krisztusi legfőbb parancsot”, mint előtte és utána senki. Ez a levél kétségtelen, hogy igen komoly hatással volt és van napjainkban is a legfőbb krisztusi parancs gyakorlati értelmezésére a keresztény/tyén egyházfelekezetek tagjai számára.
Most nézzünk egy másik, a későbbi egyháztörténetre, különösen a protestáns egyháztörténetre igen nagy hatást gyakorolt levelet. A reformáció teológusai – különösen Kálvin János – Szent Ágoston tanaihoz visszanyúlva dolgozták ki „eleve elrendelés” tanát (predestináció). Kálvin tanai szerint az Isten eleve elrendelte, hogy mi történjék minden egyes emberrel. Ebbe beleértendő az is, hogy Isten nem egyforma állapotra teremtett mindenkit, hanem némelyeket örök üdvösségre, másokat pedig örök kárhozatra. A tridenti zsinat által eretneknek bélyegzett tan gyökereit a Rómabeliekhez írt levélben kell keresnünk:

Az „öröktől fogva” létező kiválasztás tana ritkán és leginkább Pál apostol leveleiben fordul elő a Bibliában. Ezen tan alapját a farizeusból lett „tizenharmadik apostol” ott látja, hogy az Isten üdvözítő kegyelmét senki sem tudja érdemei által elérni. A Teremtő Isten a „világ ura” aki a történelem során embereket választott ki tervének végrehajtására. Őket különleges szereppel ruházta fel. A Mindenható Istennek jogában áll egy efféle kiválasztás, az ember feladata, hogy alázattal elfogadja azt. Így jogában áll az üdvösségre kiválasztani egyeseket és vele szemben is Ő „keményíti meg” azok szívét, akik már előzőleg tudatosan vagy visszavonhatatlanul visszautasították szeretetét és az iránta való engedelmességet.
Tehát Szent Pál tanításaiból arra következtethetünk, hogy a mai napon ünnepelt eseményt, vagyis a történelem első pálfordulását is Isten kiválasztó kegyelmének tulajdonította.

Az apostolok cselekedeteinek 9. fejezetében található a „pálfordulás” története. Szent Biblia azaz az Istennec O es Wy Testamentumanac prophétác és apostoloc által meg iratott szent könyvei / Magyar nyelwre fordittatott ... [Károli Gáspár és mások által], Visolban [Vizsoly], Mantskovit Bálint által, MDXC [1590]. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: OSZK Digitális Könyvtár

Felhasznált irodalom:

• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. 1 Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból. December 1 – június 30., Budapest, Szent István Társulat, 1977.
• Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Biblia lexikon. K–Zs, Budapest, Kálvin Kiadó, 1995.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. X. kötet. Oltal–Pneu, Budapest, Szent István Társulat, 2005.
• Diós István (szerk.): A szentek élete, Budapest, Szent István Társulat, 1984
• Haag, Herbert (szerk.): Bibliai lexikon, Budapest, Apostoli Szentszék könyvkiadója, 1989.
• Hamvai-Kovács Gábor: „Sorjában megírom neked derék Theofilus a kétségtelen valóságot…” A bibliai Újszövetség harmadik evangéliumának, valamint az Apostolok cselekedeteinek szerzőjére, Szent Lukácsra emlékezünk. In: Az Országos Széchényi Könyvtár blogja 
• Herczeg Pál: „Érted is amit olvasol?”. Bibliaismereti hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak. 2. kiadás, Budapest, Kálvin, 2000.
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus bibliatársulat, 2012.
• Pál apostol. In: Wikipédia-szócikk
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára, Budapest, Pantheon, 1995.
• Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, Budapest, Arcanum, 1995.
• Újszövetségi Szentírás.2. kiadás, Budapest, Szent István Társulat, 1985.

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Médiatudományi Intézete Médiatörténeti mozaikok 2024 címmel 2024. december 10-én megrendezte szokásos éves konferenciáját, amelyen munkatársaink is előadtak. Elsőként Vesztróczy Zsolt ismerteti előadását. 

A dualista politikai rendszer ellentmondásos működése, annak irányítói állandó témát jelentettek a korabeli élclapok számára. Ezalól a nemzetiségi sajtó sem jelentett kivételt, bár az ő esetükben mindezeken kívül egy újabb nagy tárgykör is megjelent, a magyar államhoz fűződő viszony, ami ismét csak számtalan témával szolgált. Bizonyos esetekben pedig ez a tematika a politikai humort teljesen áthatva döntő tényezővé is válhatott, ahogy ez a dualista korszak legjelentősebb szlovák élclapjában, a Černokňažníkban is történt. Írásomban ennek közel négy évtizedes működését kívánom bemutatni.

A Černokňažnik fedőlapja, 17. évf. 2. sz. (1892), 1. – Törzsgyűjtemény

A szlovák élclapok (1848–1918) 

Az első hazai élclap az 1848 júniusától Lauka Gusztáv szerkesztésében és Szerelmey Miklós karikatúraival megjelenő Charivari volt, ami az év szeptemberéig működött. A szabadságharc alatt a hírlapi humor a Jókai Mór szerkesztésében és kiadásában megjelenő Esti Lapokba szorult vissza, melynek volt egy külön rovata, a Charivari az ilyen jellegű írások számára. Az 1849 utáni önkényuralom és a cenzúra miatt ez a modell tovább létezett, és a több sajtótermékek (pl. a Hölgyfutár, a Dongó, a Budapesti Viszhang, a Nagy Tükör, a Vasárnapi Újság, az Üstökös stb.) is teret adott a humoros írásoknak. Az első hazai élclap a Jókai Mór szerkesztette Üstökös volt 1858-tól, amit a Bach-rendszer bukását követően újabbak követtek, bár az igazi fellendülést csak az önkényuralom megszűnése hozta meg.
A szlovák sajtó kisebb fáziskéséssel ugyan, de ezzel párhuzamosan haladt. Társadalmuk 1848–49-ben két részre szakadt, nagyobb részük magyar, míg kisebb részük császári oldalon harcolt. A korábbi lapjaik ekkorra a kaució hiánya miatt megszűntek, a harcok miatt pedig nem igazán volt lehetőség újabbak indítására. Az 1850-es évek önkényuralma miatt az első magyarországi szlovák élclap, a Černokňažnik csak 1861-ban jöhetett létre. Ez először Budán, majd 1863 nyarától Szakolcán jelent meg hetente kétszer Viliam Pauliny-Tóth szerkesztésével és rajzaival. Az előfizetők számának csökkenése miatt a lap 1864-ben megszűnt. Ezután a hírlapi humor műfaja a Pešťbudínske vedomosti irodalmi mellékletébe és a Viliam Pauliny-Tóth-féle Sokolba szorult vissza.
Az 1870-es évek során számos szlovák élclap is létrejött (pl.: Ježibaba [1871–1872], Rarášek [1870–1874], Rarach [1875], Veselé listy [1877], Černokňažník [1876–1910]), majd a korszak vége még két újabb alakult (Rarášek [1908–1914], Veselé noviny [1912–1914]), de hosszabb távon csak a Černokňažník volt képes megkapaszkodni. Mindez a szlovák polgári társadalom gyengeségét jelezte, mely kellő előfizető híján nem volt képes egyszerre több lapot fenntartani.

A Černokňažnik (1876–1910)

Bár több kísérlet is volt egy politikai élclap alapítására, ezek közül csak a Černokňažnik tudott hosszabb ideig fennmaradni. Ezt az első három évben egy konzorcium adta ki, majd 1879-től a Párt két vezető tisztségviselője, Pavel Mudroň és Matúš Dula. A folyóirat helyzete 1880-tól rendeződött, amikor Čajda lett a kiadó, a nyomdai feladatokat pedig egy komoly anyagi alapokkal rendelkező helyi könyvkiadó, a Knihtlačiarsko-účastinársky spolok vállalta fel. A szerkesztő az első három évben Andrej Černianský volt Štefan Pinka álnév alatt, de az előfizetők száma 750-ről 358-ra csökkent, így a lapot a megszűnés veszélye kezdte fenyegetni. A megoldást végül a szerkesztőcsere jelentette, Juraj Čajda pedig 1879-től három évtizeden át sikerrel irányította a Černokňažnikot. A karikatúrák legtöbbjét, bár azok névtelenül jelentek meg, három cseh grafikus, Karel Krejčík és Jaroslav Věsin, majd 1886-tól egy évtizeden át Mikoláš Aleš készítette. Bár a legtöbb írás névtelenül jelent meg, a nevesített szerzők között ott volt a szlovák irodalom első- és másodvonala egyaránt.
A szlovák élclapok, akárcsak a magyarok, nem voltak független sajtótermékek, hanem valamelyik politikai irányzathoz kötődtek. Ennek megfelelően a Černokňažník, a Rarášek, a Veselé listy és a Rarach a Szlovák Nemzeti Párthoz, a Ježibaba az Új szlovák iskolához, míg a Veselé noviny a Szlovák Katolikus Néppárthoz kapcsolódott. Az is gyakori volt, mind a magyar, mind a szlovák sajtóberkekben, hogy egy adott párt hírlapját és annak élclapját ugyanaz a személy irányította. Így például Ján Bobula a Ježibaba mellett a Slovenské noviny szerkesztője is volt, míg Andrej Černiansky a Rarášeké, a Raraché, majd a Veselé listyé és a Národné novinyé, Juraj Čajda pedig az új Černokňažniké és a Národný Hlásniké.
A Szlovák Nemzeti Párt a dualista korszak legjelentősebb politikai ereje volt, bár a kiegyezéstől a századfordulóig terjedő időszak lényegében egy permanens kudarctörténetet jelentett a számára. Az akkori magyar kormányok a nemzetiségi törvényben foglaltakat nem hajtották végre, a kiegyezés idején létező oktatási és kulturális intézményrendszerüket felszámolták, újabbak indítását pedig nem engedélyezték. A párt jelöltjei sorra buktak meg a választásokon, így a szervezet 1878 után bojkottot hirdetve politikai passzivitásba vonult. Ez a századfordulóig tartott, ami a gyakorlatban egy turócszentmártoni központot jelentett regionális pártszervezetek nélkül. Ezt a helyzetet jól jellemezték azok a főispáni jelentések, melyek 1890-ben készültek a Szapáry-kormány számára. Ezek szerint Pozsony, Liptó, Nyitra, Trencsén, Árva és Turóc megyékben tudtak ugyan a Párt létezéséről, de annak helyi szervezeteivel nem találkoztak, csak szlovák érzelmű emberekről volt tudomásuk. A hangadó egy döntően evangélikus értelmiségiekből álló csoport lett, mely a Národnie noviny és a Slovenské pohľady című lapok körül tömörült Svetozár Hurban-Vajanský vezetésével. Ez a liberalizmust elutasítva konzervatív, oroszbarát nézeteket vallott, az asszimilációnak pedig minden formája ellen tiltakozott. A passzivitás éveiben a Párt tevékenysége szinte kizárólag a szépirodalomra és a publicisztikára korlátozódott, ami jelentős mértékben megnövelte a különféle szlovák sajtótermékek jelentőségét. A magyar lapokkal ellentétben náluk, így a Černokňažnikban is nem a közjogi viták, hanem a nemzetiségi kérdés, ezen belül pedig a szlovák sérelmek domináltak. Élceik is leginkább a magyar állam intézményei és annak képviselői ellen irányultak, nem pedig valamelyik másik párt vagy a dualista rendszer ellen.
A magát „humoros szatirisztikus folyóirat”-ként definiáló Černokňažnik számára a legfőbb témát a szlovák nemzetiségi sérelmek jelentették, bár a dualista rendszer működése, a szegénység vagy az 1870-es években a keleti kérdés szintén többször szóba került. A lapban szereplő, hosszabb lélegzetű írások jó része emiatt tartalmilag sokkal közelebb áll egy valós érveket felsorakoztató publicisztikához, mint a klasszikus értelemben vett politikai humorhoz. A „politika a pohár mellett” című rovatban szereplő dialógus a hazai nemzetiségi kérdésről folyik, de nem élcek, hanem sokkal inkább a korabeli szlovák álláspontot ismertető káté formájában. De arra is volt példa, hogy a szerző csaknem teljes egészében hivatalos iratokat közölt humor gyanánt. Az is komoly eltérés a magyar élclapokhoz képest, hogy a címlapon nemcsak gúnyversek, hanem Svetozár Hurban-Vajanský hazafias témájú, lelkesítő költeményei szintén gyakran szerepeltek, sőt még Samo Tomášik Hej szlovákok című verse is, ami a magyar Szózathoz hasonló szerepet töltött be az akkori szlovák politikai kánonban.
Ehhez a tematikához számos karikatúra kapcsolódik, mint például az 1896-os millenniumi kiállítás szlovák pavilonját ábrázoló rajz. Ez a kiegyezés óta őket ért sérelmeket mutatja be, ahol a Matica slovenská és a három gimnázium bezárásán kívül olyan „tételek” szerepelnek, mint például a közművelődés korlátozása (pl.: egyesületi élet, színházi élet, könyvtárak stb.) vagy pedig a középiskolákból kizárt diákok ügye, akiket anyanyelvük művelése miatt bocsátottak el.

A millenniumi kiállítás szlovák pavilonja. In: Černokňažnik, 21. évf. 6. sz. (1896), 44. – Törzsgyűjtemény

De lehetne említeni a nemzetiségi törvényben deklarált állampolgári egyenjogúság és a gyakorlat közötti ellentmondást bemutató karikatúrát is. Eszerint az országot jelképező tehenet a különféle nemzetiségek etetik, de azt már magyarok és a hozzájuk idomuló zsidók fejik.

Nemzetiségi egyenjogúság Magyarországon. In: Černokňažnik, 19. évf. 1. sz. (1894), 5. – Törzsgyűjtemény

Ez főként a költségvetési viták során került szóba, amikor a nemzetiségi képviselők például hiába kértek a magyarokéhoz hasonló támogatást intézményeik számára.
A szlovák sajtóban, így a Černokňažnikban is az őket ért különféle nemzetiségi sérelmeket sokszor konkrét személyekhez kötötték, így számos, személyre szóló karikatúra és élc született. Leginkább Tisza Kálmán és Grünwald Béla került célkeresztbe, akit nemegyszer csak „oktondi, tótfaló Bélá”-ként emlegettek a velük szemben tanúsított türelmetlensége miatt.

• 
• 

A lapban bizonyos nemzetiségeket megszemélyesítő típusfigurák is szerepeltek, bár ezek alapvetően magyarok vagy az őket támogató zsidók voltak. Az előbbieket megjelenítő alak volt a bor mellett búslakodó Kuťaláncos Pista, kinek a ruházata és a külseje is tipikusan magyar (pl.: pörgekalap, sastoll, mente, fokos, pödört bajusz, stb.).

Kuťaláncos Pista. In: Černokňažnik, 1. évf. 8. sz. (1876), 70. – Törzsgyűjtemény

A zsidók esetében pedig a nevét Piócaffy-ra magyarosító Solojmo Blugettest lehetne említeni, akit a magyar nemzetállami célokkal való azonosulása miatt támadtak, akárcsak a többi izraelitát.
A Černokňažnik szlovák nézőpontból reflektált a dualista korszak eseményeire az 1870-es évek közepétől az első világháborúig tartó időszakban.  Bár ezek a reflexiók gyakran túlzóak, sőt nem egyszer meglehetősen sértőek is, mégis hűen tükrözik a dualista rendszerről és a korabeli magyar politikai elitről alkotott akkori szlovák álláspontot.

Vesztróczy Zsolt (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

Az első hazai keresztrejtvény a Ma Este című hetilapban jelent meg száz évvel ezelőtt. Szerzője az 1904-ben Löbl Sámuel néven született Kristóf Károly (megh. 1994) volt. Löbl újságíróként tevékenykedett, a Ma Este hetilap munkatársa volt, de írt a Színházi Élet, a Világ, a Kis Újság és az Esti Hírlap című lapokba is. Zenés művek írásával szintén foglalkozott – daljátékok, bohózatok, sláger- és nótaszövegek szerzőjeként is számon tartjuk. Zeneművészeti témájú könyve a Beszélgetések Bartók Bélával. Kétrészes dokumentumjátékot állított össze Bartókiána címmel, melyet Kazimir Károly rendezésében a Thália Színház mutatott be 1971-ben.

A világon az első keresztrejtvényt az amerikai Arthur Wynne készítette.

Falusy Zsigmond: Keresztül-kasul. In: Népszabadság, (59. évf., 59. sz.), 2001. március 10., 23. – Törzsgyűjtemény

„Keresztrejtvény” jelmez fekete és fehér selyemből, fekete tüll boleróval. In: Párisi Divat, 22. évf. 10. sz. (1927. február 15.), 10. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum 

Nagy Béla (MNMKK OSZK
Országos Idegennyelvű Könyvtár, Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom:

• Simon József: Gondolkodó. Játékos, [Öttevény], 2021.
• Gratzer József: Keresztrejtvény csemege, [Budapest], [Kováts Béla], 1940.
• Garami László: Rejtvényfejtők nagy lexikon, [Dabas], [Dabasi Ny.], 1993.
• Kováts Andor: Rejtvényfejtők kézikönyve, [Budapest], [Zrínyi], 1987.
• Nagy László: Kisokos: rejtvényfejtők kézikönyve, [Eger], [Berva Rejtvény-Klub], 1976.
• Baricz Lajos: Légy vidám! 60 vers, 60 keresztrejtvény, [Gyergyószentmiklós], [F&F International], 2018. 
• Boruzs János, Jacsmenik Erika: Rejtvényfejtők és -készítők lexikona, [Budapest], [Esély Könyvklub Kft.], 1997. 
• Takács Erika: Angol keresztrejtvény. Kezdő- és gyakorló, [Budapest], [Könyvmíves Könyvkiadó], 2010. 
• Kaposy Miklós: Humorlexikon, [Budapest], [Tarsoly], 2001, 172. 
• Falusy Zsigmond: Keresztül-kasul. In: Népszabadság, 59. évf. 59. sz. (2001. március 10.), 23.

 

Vonatkozó tartalom: Kis magyar rejtvénytörténelem a kezdetektől a Fülesig – Tények, talányok, lelemények és legendák. A magyar rejtvényfejtők napja

Családja, gyermekévei

Mécs László (családi nevén Martoncsik József) a Kassa mellett lévő Hernádszentistvánon született 1895. január 17-én, ötgyermekes családban, negyedikként. Apja Martoncsik Endre katolikus kántortanító volt, akinek egyik őse a családi hagyomány szerint a 18. század elején mint vándorló mesterlegény az Alföldről került a Felvidékre, ahol a falubeliek, mivel magyar nevét nem tudták kiejteni, Novaknak, újoncnak, új embernek hívták, míg aztán benősült az ottani Martoncsik családba. A költő fiú édesapjának szép emléket emelt Szülőföldünk című versciklusát megnyitó Egyszerű krónikácska egy nagyon jó emberről című költeményében:

Mécs László arcképe. In: Farkas Gyula: Mécs László, Budapest, Studium, é. n. [1929] – Törzsgyűjtemény

„Tanitását elvégezve, nem dőlt selymes pihenőre”, hanem fogta botját, és mint a mesebeli szegény ember, két tehénkéjével kiment szántogatni a mezőre, miközben két fia az üszőket meg a libákat legeltette. Méhest is épített a partos domboldali földjén, oda bújt el sokszor nap mint nap, pipázgatott, álmodozott; mint a szerelmes, nézte népét, a szorgos méheket, akik mézet hoztak. Ez a méhes, illetve a szülőfalu a dombtetőn álló templommal, a templom mögött levő temetőkerttel, a festői hegyekkel, erdőkkel, folyóvizekkel bővelkedő táj nagy szerepet játszik Mécs László költészetében, hiszen lelkialkatát tekintve saját bevallása szerint is apja fia volt. Ezt írta egyik levelében:

Édesanyja, a nagysárosi vízimolnár leánya, Dobránszky Anna volt a folyton álmodozó, lírai kedélyű apjával szemben a megtestesült akaraterő. Ugyanebben a levelében írta róla:

A két különböző jellem nagyszerűen kiegészítette egymást, és egy páratlanul harmonikus családi életet teremtettek, amelyet szinte soha nem zavart meg egy haragos szó vagy duzzogó tekintet. Ez az erős, megbízható családi háttér egész életútján elkísérte a költőt. Itt – természetesen ebben a korban nem valami nagyon ritka mozzanatként, hanem a korabeli magyar társadalomra is jellemző példaként – a vérségi kötelék egészen bensőséges lelki kötődés is volt. A testvérek egyúttal igen jó barátok is voltak, és ez a szeretet és összetartás világháborún, koncepciós peren, börtönéveken át is győzedelmeskedett minden földi bajon.
Mécs László lelkének transzcendens érzékenységét egyszerre köszönhette a szüleitől, testvéreitől örökölt keresztény katolikus hitnek és a falusiak lelkivilágában ekkor még eleven, tudatformáló erőként ható népi hiedelemvilágnak. Így írt erről felnőtt korában:

Gyermeki hit, népi hiedelmek és keresztény jelképvilág

Ezekből a gyermekkori félelmekből, gyermeki hitvilágból is eredő sötét tónus, szigorú, prófétai hangnem felnőtt kori lírájában gyakran megfigyelhető. Rabszolgák énekelnek című kötetében például a Gyerekkor című ciklus verseiben nem egyszer feltűnnek ezek az élmények. Az alább idézett szövegben megfigyelhetjük azt is, hogy a súlyos tartalmat játékos, könnyed ritmus ellenpontozza:

Tichy Kálmán (1888–1968): Ex libris Mécs László. Kőnyomat – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A démoni, kísértetes, borzasztó éjszakának százezer kakas, színes kakasraj kukorékolása vet véget a költemény végén. Ám szinte ugyanezeket a képeket, motívumokat megtaláljuk már az első verseskötet, a Hajnali harangszó (1923) kötetnyitó, címadó költeményében is. A vers kezdő képei akár Mécs László legkedveltebb klasszikus költője, Vörösmarty Előszó című költeményére is utalhatnak, a záró képek pedig Babits Mihály Húsvét előtt című poémáját idézik fel bennünk:

Az éjszakák című vers képsora a költő saját életére, személyes üdvtörténetére vonatkozik, a Hajnali harangszó képei és gondolatvilága össztársadalmi érdekűek. Az éjszaka itt a háború, illetve az azt előidéző politikai ármánykodások szimbóluma. A népi hiedelemvilág képei helyett itt keresztény jelképvilágot, keresztény fogalmakat találunk. A szűzi hold a keresztény, egyházi szimbolikában a Szűzanya jelképe, itt pedig az ördög, a Sátán jelképe lesz, aki feltűnik a háború egén a megőrült, vért röhögő csillagokkal, a bukott angyalokkal együtt. A szivárványhíd mint a béke szimbóluma szintén bibliai, az özönvíz történetéből. Ugyanígy az élet fáján gubbasztó Sátán, az őskígyó a Teremtés könyvének elejéről. Az égig érő jóság tornya az ördögi eredetű gőgből emelt, nyelvzavart, káoszt okozó bábeli torony ellentéte. A kakas kukorékolása pedig, ugyanúgy, mint az Evangéliumban, a Jézus iránti hűtlenségre figyelmeztető lelkiismeret szavát jelenti, lévén, hogy az ember megfeledkezett róla, hogy ő Isten képmása, és a Teremtő szándéka szerint az ő arca eredetileg Krisztus arca volt (Matth. 26. v. 34; Joan. 18 v. 27.).

Kassai tanulmányi évei

Ötödikes elemista korától a kassai premontrei gimnáziumba íratták be a fiút az összes gyereküket taníttató szülők. Itt magántanítványokat is vállalt, így a koszt és lakás költségeit is elő tudta teremteni. Mindig jó tanuló volt, tanárai hamar megkedvelték a szőke, nagy kék szemű fiút, akinek érintetlen, gyermeki lelkületén a nagyváros sem tudott foltot ejteni. Kassa egy kicsit mindig idegen maradt számára, és még 1912-ben diáktársaival és tanáraival tett római zarándokútja során sem érintette meg annyira az itáliai környezet, mint a szülőfalu, Hernádszentistván világa. Ez az otthoni miliő maradt verseinek fő ihletője mindvégig. Vörösmarty után Arany János volt klasszikus költői példaképe, végül pedig első versközlései Sík Sándorhoz vezették el, aki a kortárs költők közül legnagyobb hatással volt rá. Az előbb említett római úton ismerkedett meg Radványi Kálmánnal, a Zászlónk című katolikus ifjúsági lap szerkesztőjével, aki szintén költő volt, maga is örökifjú gyermek, az ifjúságnak tiszta lelkű, nemes, odaadó barátja. Rómából való visszaérkezése után számos verset küldött be neki a szerkesztőségbe, és Radványi egyszerre ötöt is leközölt belőlük. Ez volt első jelentős irodalmi sikere. A Zászlónk Budapesten jelent meg sokezer példányban, és az egész országban olvasták. Mindeközben a magyar irodalom forradalmi szelek közt, forró lázban vajúdott. Új nevek, új irányok, szekértáborok jelentek meg, és folyt a harc, kíméletlenül. Az új, nyugatos irány zászlajára Ady neve volt írva, a kassai gimnáziumban tiltott név. De minél inkább tiltották, annál lelkesebben olvasták sorait a kassai gimnazisták még órákon is, a pad alatt is. Mécs László, a hetedikes gimnazista, az önképzőkör alelnöke, majd kicsivel később a Mária-kongregáció prefektusa, ez a csontig-vérig katolikus, szelíd természetű, „jó fiú” hűséges barátjával, Semetkay Józseffel titkos egyesületet alapított. Az ő lakásán gyűltek össze rendszeresen, tagdíjat szedtek, és az így befolyt pénzből megrendelték a Nyugatot, megvették Ady, Babits, Móricz, Kosztolányi újabbnál újabb műveit. Új világ nyílt meg előttük: bele is feledkeztek, ízlelgették az új alkotásokat. Teljesen azonban nem azonosultak velük. Mécs László Adyhoz egyszerre vonzódott és félt is tőle. Bibliás, prófétai hangjában, szimbolizmusában kétségtelenül észrevehető egy kis Ady-hatás is.
1913-ban jelesen érettségizett. Tanárai, különösen osztályfőnöke, Stuhlmann Patrik büszkén tekintettek rá, szép jövőt jósoltak neki.

Andruskó Károly (1915–2008): Ex libris Mécs László. Fametszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár 

Budapesti tanulmányai. Pappá szentelése és szerzetesi fogadalma

Az érettségi után rövid időre hazatért, mert pénzt kellett keresnie pesti egyetemi tanulmányaihoz. Nevelői állást vállalt egy földbirtokos családnál, ahol gazdag könyvtár várt rá. Itt ismerkedett meg Vajda János költészetével. Újabb verseit beküldte az Élet szerkesztőjének, Andor Józsefnek. Andor nem közölte ekkor még a verseit, de egy szerkesztői üzenetben szeretettel biztatta az ifjú poétát.
Még ebben az évben, 1913-ban beiratkozott a budapesti egyetemre, magyar-latin szakra. Idegen volt számára a főváros nyüzsgése. Nemigen járt sehova az órákon kívül. Riedl Frigyes kurzusait nagyon szerette, aki ebben az évben az újabb magyar irodalomról adott elő, Vajda Jánosról, Reviczky Gyuláról, Komjáthy Jenőről. Alig fejezte be az első évet, 1914-ben jelentkezett Jászóváron a premontrei rendbe, ahol örömmel fogadták. Novíciusi évei alatt tovább írta verseit. Közben kitört a világháború. Az ősz című, tizenkét versből álló ciklusával újra próbálkozott Andor Józsefnél, aki ezúttal szép elismerő hangú levélben válaszolt, és az első verset leközölte az Életben, 1915-ben. Ettől kezdve gyakran jelentek meg versei az Életben, és felvette a Mécs László nevet. Andor nagy szeretettel, tapintattal vezette a kibontakozó költőt. A beküldött verseket őszintén bírálta, szigorú szemmel válogatott közöttük.
Egyetemi szakdolgozatát Riedl Frigyeshez írta, Vörösmarty költészetéből. Sikeres magyar–latin szakos tanári vizsga után 1918-ban Jászón pappá szentelték. Ugyanebben az évben, szeptember 29-én tette le az örök fogadalmat. Újmiséjét a hernádszentistváni templomban tartotta. 1919-ben tanár lett Kassán, majd alkönyvtáros Jászóvárott. 1920-tól plébános volt Nagykaposon. Ezt a kinevezést először száműzetésnek érezte, de később ráébredt, hogy ezekben a vészterhes időkben, a nehezen magára eszmélő, szétesett ország katasztrófájának évei alatt ez a kis falu igazi menedékhely volt számára. Első verseskötete megjelenésétől kezdve (Hajnali harangszó, 1923) szavalókörutakon járta be a magyar nyelvterületet. A közönség hamar megszerette a fehér reverendás, szőke, szuggesztív tekintetű, szimpatikus fiatalembert. Ám a legfontosabb szempont, amelynek okán szívükbe fogadták őt az emberek, természetesen egyszerű, gyermeki tisztaságú hite volt. Tagjává fogadta a Petőfi Társaság, Kisfaludy Társaság, Janus Pannonius Társaság. Sorra jelentek meg verseskötetei, az egész magyar nyelvterületen ünnepelt költő lett.

Mécs László: Magyarok misekönyve, Washington D. C., Agape, 1972 k. – Törzsgyűjtemény

Háború utáni viszontagságai. Idős kori munkássága

A bolsevik hatalomátvétel után, 1953. augusztus 22-én az ÁVH letartóztatta. Pert indítottak ellene barátai közt kéziratban terjedő, antidemokratikusnak és szovjetellenesnek minősített versei miatt, illetve hungarista, nyilas tevékenység gyanúja miatt. 1953-tól 1956 szeptemberéig börtönben ült, elzártságában is igazi pap és apostol, rabtársainak vigasztalója. Új verseit ekkor „fejben írta”, cellatársai megtanulták őket, később le is jegyezték, így ezek a költemények napjainkig számos szövegváltozatban ismeretesek. Szabadulása után, az ötvenhatos forradalom után sem rehabilitálták, sőt, nem sokkal később szeretett unokaöccsét, Imrét, halálra ítélték. 1957 januárjától kisegítő lelkészként, káplánként tevékenykedett, majd három évig prédikálhatott az óbudai plébániatemplomban a déli szentmiséken. Ezeken a szertartásokon mindig nagyszámú hívősereg gyűlt össze. Érezhette újra a felé áradó szeretetet, megbecsülést, és minden bizonnyal ez is segítette őt abban, hogy feldolgozza az elmúlt esztendők embertelenségeit. A börtönőr című versében (első nyomtatott megjelenése: Új Ember, 1991. VI. 16.) így írt a szovjet mintára kikiáltott népköztársaság, az új rezsim visszásságairól:

1961-ben beköltözött a pannonhalmi, öreg szerzeteseket ellátó papi otthonba, ahol gyakran látogatták hívei, tisztelői. Bár aligha érezte magát itt egyedül, hiszen nagy szeretettel vették körül gondozói és a bencés testvérek. Büszke volt természetismeretére, gombaszakértői tudására. Szívesen sétálgatott a környéken, néha kisegítő pasztorációs tevékenységet is vállalt. Ezekben az években két kisebb és egy nagyobb angol verseskötete is megjelent. Washingtonban megjelent, Magyarok misekönyve című, előbb kéziratban terjedő kötete 1972-re datálható. Ugyanebben az időszakban, Rónay György bevezető tanulmányával, Rónay György és Brudi Zsuzsa szerkesztésében az Ecclesia Aranygyapjú címmel kiadta egy versválogatását, a bolsevik rendszer alatt korlátozott magyarországi katolikus könyvkiadás talán legnagyobb sikerét.
1978. október 8-án ünnepelte pappá szentelésének 60. évfordulóját. Ugyanebben az évben hunyt el, november 9-én, a pannonhalmi kolostorban. Temetési szertartását Szennay András bencés főapát végezte.
Lírája a régebbi és újabb kritika szerint is egyértelműen korszerű líra. Papnak, szerzetesnek, átlagon felüli idealizmust felmutató, békésen álmodozó poétának született, és a történelmi kornak köszönhetően viharmadár, kemény, bibliás hangú próféta is lett belőle. Nem kerülhette el a nagy magyar költők; Petőfi, Vörösmarty, Arany, Vajda János, Ady, Babits sorsát. Közösségi költő lett belőle. E nemzeti, társadalmi, közösségi húrokat pengető regiszter mellett költészetének kétségtelenül örök értéke tiszta és mindvégig töretlen keresztény hite, vallásossága. 

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)