Akinek már valaha szüksége volt egy XIX. századi vagy a XX. század első felében élt híres személy képmására, és kérésével az Országos Széchényi Könyvtárhoz fordult, az a könyvtár Arcképgyűjteményéből kapta meg a portrét – már, ha létezik ilyen a keresett emberről. Nincs ugyanis garancia arra, hogy mindenkiről készült felvétel, akinek ma szeretnénk ismerni az arcvonásait. Ugye milyen kár, hogy nem voltak előrelátóbbak a kortársak? Vagy mégis azok voltak? Ebből a bejegyzésből kiderül.

Az Arcképgyűjteménynek a Kézirattár a gazdája; irodalmi, színművészeti, zenei, jogi, politikai, illetve természettudományos téren jelentős emberek arcképeit őrzi. Az „Arcképgyűjtemény” nem egy utólagosan adott elnevezés a Kézirattár vegyes – eredeti és reprodukciós fényképekből, metszetekből, rajzokból álló – portréinak állományára, hanem egy konkrét alkalomhoz kapcsolódó, egyértelmű célkitűzéssel életre hívott „projekt” volt, éppen száz évvel ezelőtt. Fő szervezője a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának akkori igazgatója, Lukinich Imre volt, de nem egymaga valósította meg az akciót. Miként a Magyar Bibliofil Szemlében megjelent rövid közleményében fogalmazott: a Magyar Tudományos Akadémia megalapításának centenáriuma alkalmából:

• 
• 
• 

A fényképportrékból álló „galéria” mellett további két gyűjteményegységet terveztek:

Végül ezek mellé járult volna egy „phonogramm-gyűjtemény” is:

Nincs ilyen elkülönített egység a Zeneműtárban: tulajdonképpen maga a teljes Zeneműtár mint különgyűjteményi osztály az, amely a centenáriumi szervezkedésnek köszönheti létrejöttét.
Lukinich Imre tehát, mint a könyvtár igazgatója, a szükséges tekintélyt kölcsönözte a nagyszabású tervnek az intézmény részéről, de a kezdeményezés nem tőle, legalábbis nem egyedül tőle származott. Hogyan és mi okból született az ötlet, és milyen módon zajlott a lebonyolítás? Alább olvashatjuk Lukinich levelét, amelyben Dr. Gajzágó László miniszteri tanácsost kérte fel a sorozatban történő részvételre. Ebben a fotózkodásra is utal:

Gajzágó László portréja egyébként nem szerepel az Arcképgyűjteményben: vagy nem ment el a műterembe, vagy elkészült portréja nem jutott el a könyvtárba. Sem Lukinich portréját nem találhatjuk meg az általa kiválogatott személyek sorában, sem Hóman Bálint múzeumigazgatóét. Lukinich Imre ismert, a Nemzeti Könyvtár weboldalain több helyütt is közölt portréja azonban lehet, hogy mégis ekkor készült, csak nem sorolták be az Arcképgyűjteménybe.

A Horovitz-Halmi család három generációja. In: Halmi Sr., Robert: American Dreamer. My Story of Survival, Adventure, and Success, Lyons Press, 2015.

A nagyratörő portrésorozat szakmai-üzleti indítványozója az említett „Strelisky fényképész”, a Strelisky-fiók vezetője volt. Lényeges különbség, hogy nem a Dorottya utcai régi Strelisky-műteremről, hanem a Strelisky Sándor által még 1909-ben nyitott, ekkorra azonban már önállósult Kecskeméti utca 19. alatti fiókról van szó, amelynek eleinte asszisztense, majd 1918-tól társtulajdonosa, végül 1920-tól önálló tulajdonosa Horovitz – később Halmi – Béla (1892–1962) volt. L. Baji Etelka alapos Strelisky-monográfiájának utolsó fejezeteiben a fiókműtermekről, köztük Halmi szerepléséről, közösen elkezdett, vitába torkolló munkákról is van szó. Ezek az adatok indítottak el az Arcképgyűjtemény és Halmi további működésének kutatása felé. Halmi Béla 1926 őszén még Horovitz I. Bélaként szerepelt a hivatalos iratokban és a későbbiekben idézett, 1927-es levelet is Horovitzként írta alá. Névváltoztatását 1928 őszén jegyezték be, az 1920-as évek végétől azonban Halmi Béla néven, illetve Halmi Fotóként működtette műtermét. Fia, Róbert révén a leszármazottak is a Halmi vezetéknevet viselik. Kérdés, hogy pontosan hogyan történt ez az ügylet: ő kereste-e meg az ötletével Lukinich Imrét, avagy Lukinich már eleve fontolgathatott valamilyen tervet, amelynek kikristályosításában és megvalósításában volt szerepe a jó szimatú fényképésznek. Amennyiben az első változatról volt szó, Horovitz-Halmi meggyőző szavai termékeny talajra találtak, elég az eredményt megnézni.
Sajnálatos körülmény, hogy magukon a portrékon, valamint a hozzájuk kapcsolódó, megőrzött önéletrajzokon kívül kevés írott forrás áll rendelkezésre. Sajnos a Kézirattárban őrzött portrék mintegy feléhez nem maradt fenn, vagy talán el sem készült az életrajz, pedig ezek sok esetben fontos adatokat tartalmaznak a megörökített személyekre nézve. Szerencsére az életrajzok mellett van néhány olyan dokumentum, amely utal a fényképezkedésre is. Ilyen Koiss Géza rövid levele, amelyet a kitöltendő nyomtatványon felül küldött az arcképe mellé, Hóman Bálint múzeumigazgatónak címezve:

• 
• 

Érdekes még az idős Alpár Ignác levele is, amely a Kézirattár Lukinich-fondjában maradt fenn és részletesebb, mint a portréjához csatolt önéletrajz:

Horovitz-Halmi Béla egy 1926. június 17-re datált, Lukinich Imre igazgatónak írt levelében felidézi az ötlet születésének indítékát, majd egy kis logikai ugrást követően részletesen ismerteti a kiválasztás szempontjait, és nem mellesleg párhuzamokat, hasonló indíttatású és azonos elvek szerint elkészített sorozatokat is említ:

Az 1926-os dátum bizonyára elírás, minthogy 1925 júniusát említi, mint az ötletszikra kipattanásának idejét, és a szövegben később is utal arra, hogy a megbízatás „közel két éves”. Emellett más dokumentumokból is tudjuk, hogy az az „áskálódás”, amelyre az udvarias elköszönésben utal, 1927 nyarán történt.
A különféle portréakciók felsorolásának olvastán rögtön eszünkbe juthat a legkorábbi magyarországi testületi album, az Akadémiai album, és a többi ezt követő, hasonló fényképalbum szintúgy. („Az emberi arcz megörökítése” – a 19. századi magyar portréfényképészet különlegességei; Fotótér: Történeti fényképalbumok; Fotótér: Arcképgyűjtemény;  Fotótér: Lukinich). Az Akadémiai album Schrecker Ignác fotográfus hazafias és nem csekély részt üzleti kezdeményezésére jött létre 1865-ben, a Magyar Tudományos Akadémia székházának megnyitására időzítve, kétszázötven arcképpel. És kevéssel később hasonlóan született meg a már nagyobb számú, háromszázhatvan portrét tartalmazó Országgyűlési album is, amelyből a Borsos József által készített kiadvány maradt fenn, de rajta kívül Szentkuty István, Schrecker Ignác és Mayer György is dolgozott hasonlón.
A gyakorlati lépésekre visszatérve: a portrék elkészítése és begyűjtése már valóban zajlott 1925-ben, de – a Kézirattár vonatkozó Növedéknaplójának a képek beérkezését rögzítő dátumai alapján – állományba vételük csak 1926-ban kezdődött meg és 1928-ban ért véget. Ezekről a folyamatban levő munkálatokról tanúskodik Lukinich beszámolójának egy bekezdése az 1926-os év fontos fejleményeiről az 1927-i első Magyar Könyvszemlében:

A kétezres portrészámnál is bővebbre álmodott sorozatnak a jelek szerint mintegy a harmada készült el, legalábbis a Kézirattár Arcképgyűjteményének első 732 tétele tartozik a Strelisky-fiókja névvel jelzett, egyen-kartonra kasírozott képmások körébe. A 732-es számot viselő Strelisky-fiókbeli fényképet követően a többi, más forrásokból, pl. hagyatékokból származó képmás, amelyekkel szintén az Arcképgyűjteményt gyarapították, természetesen ugyancsak szerepel az említett növedéknaplóban, de esetenként korábbi évszámmal – a hagyaték vagy gyűjtemény bekerülési éve szerint. Úgy tűnik ebből, hogy ezt a naplót utólag, a gyűjteményrész rendezése során kezdték írni, és az Arcképgyűjtemény törzsanyagának áttekinthető módon való nyilvántartása volt a cél.
A Strelisky-fiókban készült portrékról az első, felületes végigtekintés is már érvényes benyomásokat ad. Az arcképek túlnyomó része a műtermi portréfényképészet mintegy 70 éves hagyományát folytatja, jól ismert beállításokat alkalmazva. A leggyakoribbak: ülőportré karosszékben, félig oldalról (általában balról); félalakos portré; asztalra (esetleg azon egy könyvre) támaszkodó fél- vagy háromnegyed-alakos állóportré. Hivatalos képmásokról lévén szó, ez nem is kifogásolható. Tudható, hogy minden alanyról két-három felvétel készült, és ezekből választhatták ki, hogy melyiket küldik be a könyvtárnak. Erről tanúskodik Zavaros Aladár székesfehérvári polgármester levele is, amelyet a Strelisky-fióknak címzett, és a portré mellékleteként őrződött meg:

• 
• 

És ehhez hasonló tartalmú Szegő Pálnak, a kőbányai Fővárosi Sörfőző Rt. vezérigazgatójának szikár, az árak felől érdeklődő levele is:

Egyes felvételek a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában (pl. Keresztes-Fischer Ferenc, Györki Imre, Kövesligeti/Kövesligethy Radó), illetve más közgyűjteményekben is megtalálhatók. (Pl. Pauler Ákos filozófus portréja a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében, azonosító: 041171). A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában található, felsorolt portrék leltári számai: Keresztes-Fischer Ferenc: 62.1896; Kövesligethy Radó: 692/1960 fk / 2291/1951 fk; Györki Imre: 62.6255.) A láthatóan ugyanezen megbízatás során készült felvételek közül több is hiányzik a könyvtár Arcképgyűjteményéből; de mint egységes elgondolás alapján készült sorozat a neki szánt helyén, a Nemzeti Könyvtárban található.
A projekt indítékából és a bevont személyek köréből magától értetődő, de mégis érdemes egy megjegyzésre, hogy kizárólag férfiak szerepelnek benne. A XX. század első negyedében „egyházi, politikai, katonai, kulturális, gazdasági életében szereppel bíró egyén”-ek mind férfiak voltak, legalábbis a hivatalos indíttatású és felhasználási célú szemlélet szerint. Figyelemre méltó a fényképek viszonylag nagy formátuma is: noha méretében a Promenade egyik típusához illetve a Boudoir-hoz áll közel, mások az arányaik. (Vizitkártya- és más kartonfotóméretek) A versók nyomtatott feliratán az 1917-és (néhány példányon az 1916-os) évszám szerepel, tehát ezekhez az 1920-as évek második felében készült portrékhoz korábbi kartonokat használt fel a Strelisky-fiók. Nem külön ehhez a megrendeléshez döntöttek e méret mellett, hanem már egy évtizeddel korábban is készítettek ilyen nagyításokat.
Elgondolkodtató, hogy mi okból maradhatott csonka a sorozat. Konkrét adat egyelőre nem került elő, de legalább két, sőt, inkább három olyan körülményről lehet tudni, amelyek ezt okozhatták. Ezek egyike az általános pénzügyi-gazdasági válság, amely a közélet minden szereplőjét sújtotta, és talán nem maradt forrás, sem figyelem egy ilyen gigantikus vállalkozás végigvitelére. Emellett Lukinich Imre kinevezése a Pázmány Péter Tudományegyetem nyilvános rendes tanárává, azaz a könyvtár éléről történő távozása is komoly oknak tekinthető. Végül: nem lehet elsiklani a megbízatás körül kelt kisebb botrány(ok)tól, amelyeknek néhány levélben, illetve áttételesen a sajtóban is megtaláljuk a nyomát. Feltehetően ezek is megtették a hatásukat, még ha nem is azonnal. Ehhez azért hozzátartozik, hogy valószínűleg nem voltak teljesen alaptalanok az „áskálódásnak” titulált panasztételek, ismerve az 1920-as évek szorongató gazdasági viszonyait és az ebben a helyzetben egyre erősödő üzleti versenyt, amelyet a résztvevők igyekeztek szakmai köntösbe bújtatni, de igazából a mindennapi megélhetésükről volt szó. Ilyen állapotok között egy-egy rangos állami megrendelés nyilvánvalóan sokak irigykedését feléleszthette.

Sebő Judit (Történeti Fénykép- és Interjútár)

Felhasznált források:

• Baji Etelka: Strelisky. Egy fényképészdinasztia száz éve, [Kecskemét], Magyar Fotográfiai Múzeum, 2001. 
• Farkas Zsuzsa: „Az 1865–1867. évi országgyűlési képviselők arcképeinek albuma. In: Veszprémi Nóra – Szücs György (szerk.): Borsos József festő és fotográfus (1821–1883). Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 2009. június 19 – október 25., Budapest, MNG, 2009, 191–198. 
• Halmi Sr., Robert: American Dreamer. My Story of Survival, Adventure, and Success, Lyons Press, 2015.
• Magyar Fotografia. A Budapesti Fényképészek Ipartestületének és a Magyar Fényképészek Országos Szervezetének hivatalos közlönye, IV–VII. évf. (1924–1927).
• Budapest Főváros Levéltára: HU BFL – VII. 171-1925-983; HU BFL – VII. 2 e 26995 (1926); HU BFL VII 2 e 25559 (1925)
• OSZK Kézirattár, Lukinich-fond (Fond 116)
• OSZK Kézirattár, Hóman-fond (Fond 15)
• Az Arcképgyűjteményhez mellékelt (ön)életrajzok

Bakacsi Lajos linómetszete (2024) grafikája. Jelzet: Exl.V/488 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Idén 200 éve született Jókai Mór (1825–1904), száznál több regény írója, politikus, festő, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának tagja. Nemes Nagy Ágnes költő, esszéíró egy 1979-ben megjelent írásában – Jókai sokoldalú műveltségét elismerve – irodalmi-történelmi múzeumnak, kincshalomnak nevezte a 19. századi magyar irodalom jeles alakját.

 

Haranghy Jenő grafikája. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Jókai alakját a kortársak és – a Jókai-kultusz, a nemzeti emlékezet részeként – az utókor is számos módon megörökítette, országszerte festmények, grafikák, szobrok, emléktáblák jelzik azokat a helyeket, ahol megfordult. Az őt ábrázoló grafikák egy kevéssé ismert típusát képviselik a kisgrafikák, az ex librisek, melyek hommage-lapokként ápolják a nagy író emlékezetét, és a jelen bemutatás fő tárgyát képezik.
Jókai maga is vonzódott az irodalom mellett a képzőművészethez: rajzolni, festeni 1837–1840 között a révkomáromi Királyi Rajz Oskolában tanult Orbán Gábor tanítványaként. Kecskeméti jurátus korában már ő tanította diáktársainak a rajzolást, festést. A családtagokon kívül a város jeles személyeiről is készített portrékat. Utazásain emlékeztető rajzokat alkotott, amelyeket azután írás közben is felhasznált. Bár megszerezte az ügyvédi oklevelet, Pestre költözve életét a művészetnek, főként az irodalomnak szentelte, több mint 100 regénye is ezt tanúsítja. Képzőművészeti tevékenységének termései (festményei, rajzai) jórészt sajnos elvesztek, néhányat őriz közülük a Petőfi Irodalmi Múzeum.
A kortársaktól származó, Jókait megjelenítő képzőművészeti alkotások közt az író portréja, illetve egész alakos ábrázolása is fellelhető. A reformkor neves magyar grafikusa, a nemzeti festészet kibontakozásának első számú képviselője volt Barabás Miklós (1810–1898), aki portréművészként változatos technikákkal örökítette meg a közélet legfontosabb szereplőit, irodalmárokat, művészeket, színészeket, politikusokat, köztük Petőfi Sándort és Jókai Mórt. Litográfiáit leggyakrabban Walzel Ágost Frigyes sokszorosította, aki éppen a jeles művésszel való együttműködésének köszönhetően az 1840–50-es években a korabeli Magyarország egyik legsikeresebb litográfiai műhelyét üzemeltette Pesten. Barabás alábbi kőnyomata 1854-ből a fiatal, 29 éves Jókait ábrázolja, a képen alul az íróé mellett a grafikus aláírása és a Walzel-nyomda neve is olvasható.

 

Barabás Miklós litográfiája (1854). A kép forrása: Wikipédia

Adolf Dauthage (1825–1883) osztrák litográfus portrékat készített a politikai és egyházi élet, illetve a művészvilág tagjairól. Jókait – ahogyan az ábra német nyelvű felirata („Reichstag-Abgeordneter”) is utal rá – mint országgyűlési képviselőt jelenítette meg. A kép az 1870-es években készült, az Osztrák–Magyar Monarchia politikai személyiségeit bemutató parlamenti portrésorozat részét képezi (Das Parlament. Die politischen Persönlichkeiten Oesterreich-Ungarns in Wort und Bild, Wien, 1879).

Jókai Mór. Adolf Dauthage alkotása (1870-es évek). A kép forrása: Wikipédia

Az író emlékezetének ápolásában fontos szerepet töltenek be azok a települések, ahol megfordult, illetve hosszabb időn át tartózkodott. Ezek közül Komárom, Pápa és Balatonfüred lelhető fel leggyakrabban az emlékét őrző, következőkben bemutatandó 20–21. századi kisgrafikákon, ex libriseken.
A Jókai életére nagy befolyással bíró városok közül kiemelkedik szülőhelye, Komárom, ahol két év megszakítással élt 16 éves koráig, és ahova a későbbiekben is többször ellátogatott. A város fejlődését nagymértékben meghatározta, hogy fontos kereskedelmi központ és kikötő volt, kb. 18 ezer lakosával a reformkorban az ország egyik legpolgárosultabb, leggazdagabb településének számított. Komárom légköre nagy hatással volt Jókai habitusára, művészetére. Sajnálatos módon az írónak napjainkra sem a szülőháza nem maradt fenn, sem az a ház nem áll már, ahová másfél éves korában költöztek. Jókai emlékét őrzi viszont a róla elnevezett utca, emellett emléktábla és több szobor, 1881-ben a város díszpolgárává is avatták. Révkomáromi ülő szobrát, a Berecz Gyula szobrászművész tervei szerint készült bronzalkotást Prágában öntötték 1937-ben. A kőalapokon álló sematikus fotelban, ülő helyzetben ábrázolt, időskorú Jókai kezeit térdein nyugtatja, mintha most is mesét mondana. Ezt a szobrot – Komárom 19. századi látképével és Az arany ember című regény motívumaival – örökíti meg Ürmös Péter grafikusművész következő, Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából készített ex librise Vasné dr. Tóth Kornélia nevére.

Ürmös Péter linómetszete (2024). Jelzet: Exl.V/500 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Jókai emlékét Komárom intézményei közül több iskola és a helyi könyvtár elnevezésében is őrzi. Utóbbi 1954. május 5-én – a nagy író halálának 50. évfordulóján – vette fel Jókai Mór nevét. Az intézmény számára több ex libris, kisgrafika készült, a könyvtár fennállásának 25. évfordulójára a kiváló szerencsi fametsző, Fery Antal alkotott emléklapot „25 éves a komáromi Jókai Mór Városi-Járási Könyvtár 1952–1977” felirattal, a névadó portréjával.

Fery Antal fametszete (1977). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye 

Jókai Mór csak egyetlen tanévet töltött Pápán, az 1841–1842-est, az itteni református kollégiumban tette le az érettségit. E helynek óriási szerepe volt írói fejlődésében, itt döntötte el végképp, hogy író lesz. Ehhez az ösztönzést az önképzőkörben elnyert pályadíj adta, amelyet a Tűz és víz című novellájáért kapott. Pápa nem csupán iskolaváros, de élénk polgárváros is volt Jókai idejében a maga 12 ezer lakosával, kaszinójával, vásári nyüzsgésével. Jókai itt ismerte meg Petőfi Sándort, szoros baráti kötelék alakult ki kettejük között, a két évvel idősebb Petőfi öccseként támogatta Jókait. 1846-ban majdan együtt hívták életre a Tízek Társaságát, amelynek tagjai később az 1848-as márciusi ifjakként váltak ismertté. A nagy barátságnak az vetett véget, hogy Jókai – Petőfi tiltakozása ellenére – feleségül vette a nála 8 évvel idősebb színésznőt, Laborfalvi Rózát.
Jókaira Pápán nagy hatással volt az első természettudományi tankönyv szerzője, Tarczy Lajos professzor, aki az önképzőkört is vezette, valamint a kitűnő szabadelvű történész, Bocsor István professzor. Az ő tanításuk a Jókai-művekben is tetten érhető, előbbié például A jövő század regényében, utóbbié a Mégis mozog a föld című alkotásban.
Pápa városa mindig is büszke volt Jókaira. 1880-ban itt avatták az első emléktáblát az országban, 1893-ban megalakult a Jókai Kör, és díszpolgárrá választották az írót, 1894-ben róla nevezték el a korábbi Hosszú utcát. A helyi Ismeretterjesztő Egylet, a könyvárusok könyvkölcsönzői, a Jókai Kör, a Népkönyvtár, a Városi Nyilvános Könyvtár tevékenysége egyaránt előzményei voltak a városi könyvtárnak, amely 1958-ban vette fel Jókai Mór nevét. A portrégrafikáival kiemelkedőt alkotó Fery Antal a könyvtár részére 1975-ben készített fametszetű ex librisén Jókai arcképe látható könyvvel, babérággal.

Fery Antal fametszete (1975). Jelzet: Exl.J/146 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A pápai Jókai Mór Városi Könyvtár egy ideig a pápai Esterházy-kastélyban működött, ennek állít emléket Meskó Anna és Póka György gyulai művészházaspár az épületet bemutató alkotása, mely a könyvtár részére készült.

Meskó Anna – Póka György linómetszete. Jelzet: Exl.J/147 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A pápai könyvtár akkori épülete előtt állították fel 1978-ban a Jókai-emlékkövet, Szervátiusz Jenő és fia, Szervátiusz Tibor alkotását. A fehér kőből készült emlékmű négy oldalán Jókai Mór életéből és regényeiből ábrázolt jelenetek elevenednek meg.
A pápai művelődési élet egyik fontos alakjaként, több mint húsz éven át a könyvtár élén állva Jelencsik Sándor (1926–1999) központi szerepet töltött be az intézmény szellemi arculatának kialakításában. Szoros kapcsolatot épített ki a Tudományos Ismeretterjesztő Társulattal és a Jókai Körrel, utóbbi jelentős irodalmi-művészeti tevékenységet fejtett ki. Jelencsik hivatalosan 1972-ben csatlakozott a Kisgrafika Barátok Köréhez. Kezdeményezésére számos író-olvasó találkozó mellett kiállításokat is rendeztek a könyvtárban, így népszerűsítve többek között az ex libris és a bélyeg műfaját. Az ex libris készíttetésben maga is példát mutatott, Andruskó Károly és Nagy László Lázár grafikusoktól nevére szóló könyvjegyeket rendelt. Nagy László Lázár alkotásán Jókai, a termékeny alkotó, az írófejedelem jelenik meg.

Nagy László Lázár fametszete (1976). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye és Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 41. – Törzsgyűjtemény

Szoboszlai Mata János fametszete szövegében („Jókai 100 könyve”) is hangsúlyozza Jókai gazdag írói világát – a grafika ábráján a Pegazuson ülő, csillagok közé röptető író szimbolikus alakja látható, aki maga is csillagot tart a feje fölött, alatta sárkány által bekerített város. A mesebeli elemek Jókai határtalan képzelőerejére utalnak.

Szoboszlai Mata János fametszete (1936). Jelzet: Exl.J/1 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Jókai először 32 éves korában jutott el a Balatonhoz. Lenyűgözte a tó és környékének varázsa, így írt róla:

A Jókai-család 1867-ben telket vásárolt Balatonfüred központjában, ezen villát építtettek, melyet 1870-ben vettek birtokba. A teraszról gyönyörű kilátás nyílt a Balatonra és Tihanyra. Jókai húsz éven át töltötte itt a nyarakat, ezen a helyen írta többek között Az arany ember és a Fekete gyémántok című regényeit, emellett a fővárosi lapok részére számos elbeszélést, regét és fürdőtémájú cikket küldött. A felújított villa ma Jókai-emlékházként működik. Az alábbi képen, a Keszthelyen, majd Veszprémben élő Poór Ferenc nevére szóló ex librisen – a Balaton kutatása, népszerűsítése kapcsán jelentőset alkotó Lóczy Lajos geológus és Eötvös Károly író, publicista, ügyvéd portréja mellett – a helyhez való kötődése miatt szerepel Jókai arcképe, nyitott könyvben a Balaton rajzával és lúdtollal. A színes grafika Kertes-Kollmann Jenő alkotása.

Kertes-Kollmann Jenő grafikája, Exl.P/443 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A bicentenárium, a Jókai-kultusz részeként – mint exlibrisológus – jelen cikk szerzője is több ex librist készíttetett az író emlékére. A kisgrafikák világában tett emlékutazás zárásaként ezek közül következzen Jókai A kőszívű ember fiai című regényére utaló, az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot idéző illusztratív könyvjegy csatatéren párbajjelenettel, melynek alkotója Kapolcsi Kovács Csaba.

Kapolcsi Kovács Csaba rézkarca (2024). Jelzet: Exl.V/499 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A bemutatott kisgrafikák révén nyomon követhettük, hogy az ex librisek, hommage-lapok milyen fontos szerepet töltenek be a Jókai-jelenség, az általa termelt kincshalom megőrzésében, népszerűsítésében, újabb irányokból teljesítve ki az író szellemi arcképét.

Irodalom:

• Adolf Dauthage. In: Wikipedia (német nyelvű kiadás)
• Das Parlament. Die politischen Persönlichkeiten Oesterreich-Ungarns in Wort und Bild, Wien, Verlag von Adolf Eckstein, 1879.
• Egymaga egy külön, önálló irodalom volt – Jókai Mórról. In: Litera, 2020. április 21.
• Gaál Tamás: Egy barátság margójára. In: Cultura magazin, 2014. november 14. 
• Jókai Mór. In: Kieselbach Galéria és Aukciósház
• Jókai Mór Emlékház. In: Füredkult portál
• Jókai Mór szobra. In: Köztérkép
• Juhász Rita: Az első „celeb” a füredi sétányon – 116 éve halt meg Jókai Mór. In: Kultúra online portál, 2020. május 10.
• Lithographs by Adolf Dauthage. In: Wikimedia
• Nagy Miskó Ildikó: Szabadtéri kiállítás: Jókai Mór 140 évvel ezelőtt lett Komárom díszpolgára. In:Ma.sk hírportál, 2021. május 1.
• Szíj Rezső: Mata János 1907–1944, Budapest, Szenci Molnár Társaság, 1995. 27.
• Szinak Evelin: Törzsolvasóit köszöntötte a komáromi Jókai Mór Könyvtár. In: Kisalföld. Győr-Moson-Sopron vármegyei hírportál, 2023. 03. 20.
• Tölgyesi József: A pápai Jókai könyvtár története (1952–2002). In: Iskolakönyvtáros, 7. évf. 1–2. sz. (2003), 40.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 41.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

35. csevejünkben Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel, É. Szabó Mártával, a legendás Cimbora műsor alapítójával, Érdi-Harmos Réka fotográfussal, Sághi Ilona kulturális menedzserrel beszélgetett Tóth Péter, a nemzeti könyvtár tartalompakolója az 1100 éve Európában, 20 éve az unióban kulturális programsorozatról. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a felvétel elkészítését.

Az MNMKK OSZK 19 vármegyében összesen 20 interaktív irodalmi programmal járult hozzá a féléves országos rendezvénysorozat sikeréhez, amely a kultúrstratégiai intézmények közreműködésével, Magyarország 2024. évi európai uniós elnöksége időszakában valósult meg. A nemzeti könyvtár programjain mintegy 1900 fő vett részt. A kétféle előadás és a legkisebbeknek szóló foglalkozás tematikája a magyar kulturális örökség középpontba helyezésével, az európai kulturális kapcsolatok bemutatásával szólított meg széles közönséget. A programokat az MNMKK OSZK munkatársai a Cimbora Alapítvány szakmai partnerségével dolgozták ki, amelynek értékrendje és célkitűzései egybecsengenek a nemzeti könyvtár szándékaival.

Tartalom:

É. Szabó Márta és Sághi Ilona

01:23 A Cimborán keresztül újraálmodtunk valamit
05:10 Művészek mint a könyvtár kulturális nagykövetei
08:20 Cseh Tamás cimboránk lenne 2025-ben?
11:25 A könyvtárosok mégsem csak olvasgatnak, kopott kardigánban
14:15 Játék a könyvtárban, a Cimbora is a könyvtárban született
17:07 É. Szabó Márta: a fiam egy hibás inkubátor miatt elvesztette a látását
19:50 Benedek Elek útján: a gyerekek a legfontosabbak
22:24 A digitális kütyük az új televízió: mindent kapcsolj ki, kivéve a Cimborát!
27.16 Muszáj a gyerekekre figyelni, mert ha nem értéket kapnak, akkor baj lesz
29:40 A programsorozat tapasztalatai
34:54 A Cimbora hogyan mutatná be a rendezvénysorozatot?
38:47 Részlet az Allegro Barbaróból (Érdi Tamás, Zenekadémia, 2017)

Érdi Tamás és Érdi-Harmos Réka

40:50 Mikor lett a zene Érdi Tamásé?
42:24 Nem tudtak elvonszolni a zongorától
45:30 Ha kitűnik a zenében, akkor ez a gyerek nem fogja érezni, hogy neki mi hiányzik
49:30 Az Érdi-féle interaktív koncertek
52:07 Kotta nélkül hogyan lehet zenét tanulni?
55:40 Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni
1:00:30 Versenyzongorától az életvitelig
1:04:30 Megpróbáljuk az érzékenységet leírni
1:07:00 Nincs időm zeneszerzésre
1:10:41 Ki a főnök a négykezes darabban?

Érdi Tamás honlapja: https://www.erditamas.hu/hu/
Facebook-oldala:https://www.facebook.com/erditamaszongoramuvesz
Cimbora Alapítvány: https://www.cimbora.eu/
Klassz a parton fesztivál: https://www.klasszaparton.hu/hu/

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE: https://apple.co/3W0iS23
PODCAST.HU: https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605
PODCHASER: https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST
RSS: https://bit.ly/OSZKRSS

 

Jókai Mór kéziratos hagyatéknak része hatvan olyan vers is, amelyeket Jókai életének utolsó öt évében írt feleségének. Az író kéziratos hagyatékának digitalizált feldolgozását ezekkel a versekkel kezdjük meg a Copián, könyvtárunk digitális tartalomszolgáltatási felületén: a teljes anyagot a február 17-én kezdődő, háromnapos Jókai bicentenáriumi konferencián mutatjuk be.

Jókai Mór (1825–1904) neve hallatán sokan rögtön a 19. századi regények világára gondolunk: nem véletlenül nevezték Jókait írófejedelemnek, szerepe vitathatatlan a magyar prózanyelv kialakulásában és formálásában. Írásaiban a szerelmet – a romantika korstílusának megfelelően – gyakorta túláradó módon ábrázolja, rendszeresen válik prózája fontos elemévé. Viszont nem csupán regényeiben voltak fontosak a szerelmi szálak: életében is volt két igen meghatározó házassága, melyek mindkét esetben nagy szenzációvá váltak.
Első feleségével, a színésznőként dolgozó Laborfalvi Rózával (1817–1886) a híressé vált romantikus anekdota szerint 1848. március 15-én találkoztak először Katona József Bánk bánjának előadásán. A Jókainál nyolc évvel idősebb Laborfalvi a darab egyik főszerepét, Gertrudist játszotta: az előadás után Jókai felment a színpadra beszédet tartani, ahol állítólag Róza saját kokárdáját tűzte Jókai szíve fölé. Csakhogy Mikszáth Kálmán nagyban árnyalja és kiegészíti ezt a képet a Jókai Mór élete és kora című kötetében azzal, hogy sokkal valószerűbbnek látja első találkozásaikat Szigligeti Ede rendezőnél, drámaírónál:

Jókai Mór és Laborfalvi Róza. A kép forrása: Jókai-napok, különszám. In: Balatonfüredi Napló, 21. évf. 2. sz. (2021.), 10. – Elektronikus Periodika Archívum

Kettejük kapcsolata megosztónak bizonyult Jókai családi és baráti körében, amely nem volt véletlen: Róza nem csupán majd’ egy évtizeddel volt nála idősebb, hanem színésznői mivolta is rányomta bélyegét a megítélésére. Mikszáth írja:

Az pedig már végképp botrányosnak számított, hogy Rózának volt egy házasságon kívül született, akkor 12 éves lánya, Benke Róza Anna: a Benke nevet édesanyja eredeti családneveként kapta, apja a kor szintén ismert színésze, Lendvay Márton volt. Róza már kiskamasz volt, mikor édesanyja házasságot kötött Jókaival, ő pedig intézetbe került. Benke Róza Anna később korán elhunyt: nem sokkal saját, szintén házasságon kívüli kislánya – Róza – születése után, akit viszont nagyanyja és Jókai sajátjukként neveltek fel. Laborfalvi unokáját az író később nevére is vette, így a továbbiakban Jókai Róza néven említem. Jókai családja és barátai nehezen fogadták el a házasságot: nem sokon múlt, hogy az író és közeli barátja, Petőfi Sándor között nem szakadt meg végleg a kapcsolat. Jókai és Laborfalvi végül egészen a nő 1886-ban bekövetkezett haláláig éltek együtt.
Jókai ennél talán kevésbé ismert, ám a korban annál nagyobb szenzációnak számító házasságát 1899. szeptember 16-án kötötte meg a nála nem kevesebb, mint 54 évvel fiatalabb, akkor 20 éves Grósz (Nagy) Bellával – aki akkoriban a pályafutását megkezdő színésznő volt. Első találkozásukról több változat is ismert: annyi bizonyos, hogy a fiatal lány verset szavalt Jókainak, aki felfigyelt tehetségére, így szívesen támogatta és egyengette színésznői karrierjét ajánlásokkal, javaslatokkal. Találkozásuk után két évvel kelt szárnyra először a tervezett esküvő híre: erről az időszakról több visszaemlékezés is született, amelyek között vannak ugyan eltérések, de biztos, hogy az író családja foggal-körömmel, minden szóba jöhető lehetőséget megragadva igyekezett megakadályozni a házasságot – leginkább Feszty Árpádék és Hegedűs Sándorék. Feszty Árpád felesége ekkor már az előbbiekben említett Jókai Róza, az író nevelt lánya volt; Hegedűs Sándor, az akkori kereskedelemügyi miniszter pedig Jókai unokahúgát, Jókai Jolánt vette feleségül. Jókai nem egyszerűen országos – sőt nemzetközi – hírű író volt, hanem a közéletben is fontos szerepet töltött be, családjában is több fontos közéleti személyiség akadt: sokat jelentettek döntései mindenki számára.
A család álláspontját több tényező is befolyásolta. Ebben szerepe volt Bella zsidó származásának, – eredeti családnevét is ezért használta magyarra fordítva színházi körökben: Nagy Bellaként lépett fel. Nem elhanyagolható a korkülönbség és az eltérő társadalmi státusz sem – bár itt fontos megjegyezni, hogy ugyanezek a tényezők, ugyan kisebb súllyal, de ott voltak Jókai és Laborfalvi házasságában is –, illetve ezzel a Jókai-örökség várható helyzete is megingott. Hegedűsék Dárday Sándor – számszéki elnök és Jókai közeli barátja – közreműködésével még a házasság előtti napon is igyekeztek ezt megakadályozni: levelet írattak Jókaival, melyben lemondja a házasságot, illetve csatolt hozzá egy 10.000 forintról szóló csekket is – ezt Dárday vitte Bellához. A házasság történetének ezen pontjáról is több változat ismert, de tudjuk, hogy Bella Jókaiért küldetett, hogy személyesen közölje a házasságtól való visszalépés szándékát: Jókai a kérésnek megfelelően meg is jelent, de a család reményei ellenére mégsem állt el a házasságtól, így az esküvőt másnap megtartották.

Jókai Mór és Nagy Bella.  A kép forrása: Jókai Mór és Laborfalvi Róza. Jókai-napok, különszám. In: Balatonfüredi Napló, 21. évf. 2. sz. (2021.), 11. – Elektronikus Periodika Archívum

Az esemény hatalmas port kavart a közvélemény soraiban is, gyakorlatilag szenzációnak számított, de ettől függetlenül az intrikák és viszontagságok sora viszont nem ért véget: Bella személyét a nyilvánosság felé gyakorlatilag rosszakaróinak pletykái tartották a köztudatban. Jókai családtagjainak részéről jóformán kizárólagosan rágalmak maradtak fent személyével kapcsolatban, ami talán nem is annyira meglepő az előzményeket is figyelembe véve. Ezt a szándékot egyértelműen mutatja – a teljesség igénye nélkül – az incidens, melynek során Róza, Jókai Mór nevelt lánya darabokra tépte azon a koszorún lévő szalagot, melyet nevelőapja és annak második felesége együtt helyeztek halottak napján Laborfalvi Róza sírjára.
Szintén erre az időszakra esik Bella néhány napos pozsonyi útja: a pozsonyi színház hívta vendégszerepelni három napra, csakhogy ez nem valósulhatott meg a tervek szerint, ugyanis már az első este a rendbontók egy csoportja igyekezett kifütyülni a fiatal színésznőt az előadás felétől. Ekkor az előadást némi rendőri beavatkozással ugyan, de megtartották, csakhogy a második napra olyan hírek érkeztek különböző tüntetésekről, amelyek miatt Jókai lemondta felesége további szerepléseit. Ezután hamar kiderült, hogy – a zsidó származású – Bella második fellépésére harminc antiszemita fiatal is érkezett Budapestről, előre bérelt páholyokba. Évekkel később az író, politikus, ügyvéd Jankovics Marcell (1847–1949) két levelében is említi az esetet: ezekben a levelekben bevallotta a szervezést, azt viszont tagadta, hogy antiszemita indíttatás lett volna a háttérben – Bella tehetségtelenségével indokolta az incidenst.
A fentiek csupán néhány példaként szolgáltak arra, hogy az idős író és a fiatal színésznő házasságát mennyire nehezítette környezetük egy része – Jókai végül Bellát jelölte ki egyedüli örökösévé. Jókai halálával viszont Jókai Róza pert indított a végrendelet érvénytelenné nyilvánítása érdekében, bízva abban, hogy ezzel őt illeti meg a vagyon és a jogdíjak. Lugosi András tanulmánya szerint Jókai Róza nevelőapja halála után nem sokkal megkapta a svábhegyi telekért járó összeget, majd 1907-ben visszavonta a pert, melyben a végrendelet semmisségét kívánta kimondatni: békés úton egyeztek meg. Bella évente elszámolt a jogokból érkező bevételekből, ennek 10 %-a illette Rózát: ez viszont nem volt hiánytalan az évek során, ezért Róza újabb pert indított a húszas években. A per lezárásaként Bella 150 millió koronával fizette ki Jókai Mór fogadott lányát, ezzel kapta meg véglegesen Jókai Mór örökségét: ennek része az előadás fő tárgyát képező korpusz is, melyet a Magyar Állam vásárolt meg Nagy Bellától 1911-ben a Nemzeti Múzeum részére.

• 
• 

A Jókai Mór kéziratos hagyatékát képező, az író életének utolsó öt évében feleségéhez írt hatvan versből álló szövegkorpusz megléte eddig is ismert volt, viszont sokáig nem állt a Jókai-kutatások központjában. Ezek a versek többnyire kiadatlanok voltak: Jókai életében a hatvanból csupán kilenc vers került a különböző folyóiratok hasábjaira, és halála után is leginkább csak egyes versek bizonyos részleteit publikálták. A versek közös jellemzője, hogy a szerző kifejezetten eszményíti feleségét, ezzel egy idealizált alakot teremtve, amely viszont szöges ellentétben áll azzal a Bella-képpel, amelyet Jókai halála után a hagyatéki perek kapcsán a családja láttatott róla. Ennek eredményeként a versek mintegy védőbeszédként hatnak, amelyek vitaalapként szolgáltak Bella személye, illetve az író és második felesége kapcsolatának megítélésekor az utókor számára.

Felhasznált irodalom:

• Láng József: Jókainé Nagy Bella emlékirata. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 79. évf. 3. sz. (1975), 355–377.
• Lugosi András: A szerelem bolondja? In: Budapesti Negyed, 15. évf. 4. sz. (2007), 360–410.
• Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora, [Budapest], Kossuth Kiadó, 2011, 135–136. 

Baranyai Laura
(Kézirattár)

Gerő Gyula portréfotója. In Memoriam Dr. Gerő Gyula. In: Könyvtárvilág, 10. évf. 5. sz. (2022). – A Magyar Könyvtárosok Egyesületének honlapja

1925. február 13-án, 100 éve született dr. Gerő Gyula könyvtáros, könyvtárigazgató, szerkesztő, könyvtártörténész, a könyvtári kronológia elismert szaktekintélye, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete oszlopos tagja. Életműve elválaszthatatlan a magyar könyvtárügy fejlődésétől, számos könyvtár neki köszönheti létét és nagy ívű fejlődését. Életének 98. évében, 2022 tavaszán hunyt el, búcsúztatására május 24-én került sor a Farkasréti temetőben.

Dr. Gerő Gyula gyászjelentése – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Középiskolai tanulmányait Veszprémben, a piaristáknál kezdte, majd a kaposvári állami gimnáziumban érettségizett 1943-ban. Végzettsége szerint jogász, 1948-ban állam- és jogtudományi diplomát szerzett Pécsett az Erzsébet Tudományegyetemen. Emellett a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem történelem–művészettörténet szakán is folytatott tanulmányokat. 1949 őszétől Kaposváron volt könyvtáros, majd 1950-ben a Bajai Városi Könyvtár vezetője lett. Az 1950-es évek elején könyvtárosi végzettséget szerzett. 1952-től a Népkönyvtári Központnak, 1952 és 1954 között az Országos Széchényi Könyvtár Módszertani Osztályának munkatársaként dolgozott. Számos módszertani kiadvány elkészítésében szerzőként, társszerzőként működött közre. 1954-től a Könyvtáros folyóirat olvasószerkesztőjeként, majd 1976 és 1985 között főszerkesztőjeként tevékenykedett.

A Könyvtáros folyóirat címlapja, 28. évf. 12. szám (1978) – Elektronikus Periodika Archívum

A lap munkatársai a későbbiekben is nagyra értékelően nyilatkoztak róla, a pontosság tisztelete miatt őt tartják az egyik legnagyobb magyar könyvtári szerkesztőnek. 1986 áprilisától, már nyugdíjasként ismét a Könyvtártudományi és Módszertani Központ munkatársa lett, 1989-től 1996-ig megbízatást kapott a Könyvtári Levelező/lap szerkesztésére. Mindkét folyóiratnál érvényesítette szerkesztői szemléletét: a cikkeket meggyőző gondolatmenet jellemezze, a szerzők tartalmilag és nyelvileg is pontosan fogalmazzanak.
A múlt feltárása alapfeltételének a tárgyak, dokumentumok megőrzését, a segédanyagok, könyvtártörténetek, kronológiák, névtárak, életrajzi adattárak, bibliográfiák készítését tekintette – ebben maga is példát mutatott. A szerkesztői munka mellett kezdte el – kiterjedt levelezéssel, sok kutatással – a Ki kicsoda a hazai könyvtárosságban és az eredetileg három kötetből álló, majd ötkötetesre bővített Magyar könyvtártörténeti kronológia összeállítását. Ennek elkészítését azzal is indokolta, hogy a múlt, ezen belül a könyvtáros szakma, a könyvtári értékek hiteles ismeretét elengedhetetlenül fontosnak tartotta. Így vallott erről:

Nívós könyvtárosi munkásságáért több kitüntetésben, elismerésben részesült, köztük 1980-ban Szabó Ervin-emlékéremmel, 2005-ben Széchényi Ferenc-díjjal, 1989-ben MKE-emlékéremmel tüntették ki. 2020-ban, könyvtárosi munkásságának 70. évfordulóján elnyerte a Füzéki István-emlékérmet is.
Halála után, 2022 végén a Budapest II. kerületi, Szerb Antal utcai lakásában őrzött művészeti, kisgrafikai hagyatékából utódai megajándékozták az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárát. Az összesített adatok alapján 1.000 feletti képi dokumentum került a könyvtár tulajdonába, zömében ex librisek és alkalmi grafikák, továbbá kisebb számban szabad grafikák, rajzok, vázlatok, illusztrációk és művészeti katalógusok, albumok. Az ajándékozás a könyvjegyeket tekintve több mint 70 – többségében magyar és néhány külföldi – grafikus mintegy 720 művével gyarapította a könyvtár ex libris állományát. Az alkotók közt a kisgrafika műfajának kiemelkedő 20–21. századi művelői szerepelnek, például Fery Antal, Stettner Béla, Gonda Zoltán, Kopasz Márta, Medgyesy Miklós, Menyhárt József, Józsa János, Nagy László Lázár, Sterbenz Károly, Várkonyi Károly és Szilágyi Imre. Gerő a kapott grafikákból többet szerepeltetett szerkesztőként a Könyvtáros folyóiratban, és ezen túl is ajándékoztak számára lapokat. Ezt a hagyatékban fellelhető, postai úton érkezett küldemények is tanúsítják.
Gerő Gyula családi szálon is kötődött a képzőművészethez. Egyik fivére, Gerő Kázmér festőművész volt; egyik lánya, a nagyon fiatalon, 2008-ban elhunyt Gerő Éva pedig grafikusként dolgozott, több könyvtári folyóirat (a Könyvtári Figyelő és a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros) címlapját, külső megjelenését is ő tervezte.
A könyvtáros Gerő Gyula számára kiváltképp eredeti szerepe, könyvhöz való kötődése miatt volt fontos az ex libris műfaja, mely funkciója szerint kezdetben a könyvbe ragasztva jelölte annak tulajdonosát. Kevéssé ismert, hogy Gerő – a műfajt ápolandó – több grafikussal készíttetett a saját nevére szólóan is könyvjegyet.
Bor István Iván autodidakta grafikus, festő népies madármotívumot, pávát ábrázoló ex librist alkotott Gerő számára 1974-ben.

Bor István grafikája (1974). Jelzet: Gerő/G/7 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az ismertebb grafikusok közt említhető a zentai Andruskó Károly nyomdász, akivel Gerő sokat levelezett, és akihez több szálon is kapcsolódott. Andruskó számos fametszetet küldött Gerőnek, melyekből ő szerkesztőként többet elhelyezett a Könyvtáros folyóiratban. A metszetek sokféle méretűek lehetnek, a tenyérnyi kisgrafikák mellett a minilibrisek nevüknek megfelelően nagyon kicsi – általában néhány centiméteres – méretben készülnek. (Az OSZK legkisebb könyve egy 1974-ből származó, a mininél is kisebb, 5x5 mm-es mikrokönyv, amely A kapa címet viseli, és Andruskó Károly linómetszeteit tartalmazza egy közönséges kapáról.) Könyv szerepel lúdtollal Andruskó Károly következő, Gerő Gyula nevére szóló minilibrisén, melynek elnevezése is a méretére utal, és arra a funkciójára, hogy minikönyvbe helyezhették. Gerő minikönyvgyűjtő is volt, de ez irányú gyűjteményét élete utolsó éveiben eladta.

Andruskó Károly grafikája. Jelzet: Exl.G/291– Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Urbán László szintén kis méretű könyvjegyet, betűgrafikát készített Gerő Gyula nevének kezdőbetűiből, a G. Gy. monogram egy sajátos variációjával.

Urbán László grafikája. Jelzet: Gerő/G/29 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Gyulán élő Meskó Anna és Póka György grafikus házaspár „Ex libris Gerő Gyula” feliratú, tiszta vonalvezetésű, dekoratív ex librisén a könyvjegyeiken gyakran előforduló könyvmotívum szerepel virággal.

Meskó Anna és Póka György linómetszete. Jelzet: Gerő/G/33 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gerő Gyula ex libris gyűjteményében a nevére szóló grafikák mellett kultúr- és művészettörténeti szempontból sok más figyelemre méltó lapra, érdekességre is lelhetünk. A magánmegrendelők közt a kor jeles gyűjtői, főként a jogi, orvosi, könyvtárosi, pedagógusi, mérnöki szakma képviselői szerepelnek, például Arató Antal, Jelencsik Sándor és Ebergényi Tibor könyvtárigazgatók; Kelemen Béla orvos; Lenkey István és Szíj Rezső könyvtárosok; Gombos László, Illyés Sándor László, Semsey Andor és Réthy István jogászok; Lippóczy Norbert agrármérnök. A híres költők-írók részére készült könyvjegyek közül például a Jékely Zoltán nevére szóló említhető, melynek alkotója M. Makkai Piroska. Jékely több éven át az OSZK könyvtárosaként dolgozott, ex librisének központi motívuma – A fekete vitorlás vagyis Ördögh Artúr csodálatos regénye című 1957-ben megjelent művére utalóan – a fekete vitorlás.

M. Makkai Piroska fametszete. Jelzet: Gerő/J/10 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gerő mintegy négy évtizedes folyóiratszerkesztői pályafutása során, aktívan szolgálva a hazai könyvtárügyet, gazdag kapcsolati hálót épített ki. A szakmai kommunikáció organizátoraként ismeretségeket kötött a könyvtáros hivatás képviselőivel országos szinten, emellett más – köztük grafikai – folyóiratok szerkesztőivel is. Erre hozok példákat a következőkben, a Gerő-hagyatékban szereplő további vonatkozó grafikák bemutatásával.
Gerő jó kapcsolatban állt a Kisgrafika Barátok Köre (KBK) újságját, a Kisgrafika Értesítőt (később Kisgrafikát) 1962–1974-ig szerkesztő Galambos Ferenc jogtanácsossal, bibliográfussal, aki a KBK egyik alapító tagja, jeles ex libris gyűjtő volt. Gyakran bejárt az Országos Széchényi Könyvtárba, és többször juttatott grafikákat a Könyvtáros folyóirat részére. Emellett, bibliográfiai-művészettörténeti szakíróként a Könyvtáros két állandó rovatának – „Könyvtárosok és bibliográfusok”, „A Könyvtáros galériája” – egyik leggyakoribb munkatársa volt. Nagy Árpád Dániel „Ex-libris Galambos Ferenc, KBK, Kisgrafika Értesítő, Évkönyv” feliratú grafikája galambokkal a gyűjtő nevére utaló, ún. beszélő ex libris 1970-ből.

Nagy Árpád Dániel fametszete (1970). Jelzet: Gerő/G/19 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Gerő-hagyatékban 1977-ből fennmaradt Jelencsik Sándor – 1962-től 1986-ig a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár igazgatója – levele Gerőhöz, utóbbi akkor már a Könyvtáros folyóirat főszerkesztője volt. E levél utal arra, hogy Gerő a Könyvtárosba szánt grafikák csoportja mellett saját gyűjteménnyel is rendelkezett – Jelencsik bármelyik állományrészbe, szabad felhasználásra ajánlja a küldött alkotásokat.

Jelencsik Sándor levele Gerő Gyulához, Gerő-hagyaték – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az alábbi, a pápai Jókai Mór Városi Könyvtár nevére szóló, Fery Antal által 1975-ben alkotott (1103-as opusszámú) több színnyomatú könyvjegy – melyen a könyvtárnak egykor helyet adó Esterházy-kastély épülete is fellelhető – a Jelencsik által postázott lapok közt szerepelt.

Fery Antal fametszete (1975). Jelzet: Gerő/J/5 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gerő jó viszonyt ápolt dr. Arató Antal könyvtárossal, aki 1970-től egy évtizeden át a Jászberényi Városi Könyvtár igazgatója, majd az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtártudományi és Módszertani Központjának osztályvezetője volt, módszertani és grafikai vonatkozású írásai jelentek meg a Könyvtáros és a Kisgrafika folyóiratban (utóbbinak 1985-től 1994-ig egyedüli, majd 2017-ig társszerkesztője volt). Arató 1973-ban lépett be a Kisgrafika Barátok Körébe, kisgrafikagyűjtővé dr. Gombos László jogász révén vált, ő ismertette meg alaposabban az akkori jászberényi könyvtárigazgatót az ex libris műfajával és a KBK-val mint szervezettel. Ekkor nőtt meg Arató érdeklődése a közgyűjtemények kisgrafikai gyűjteményei irányában, foglalkozott ezek feldolgozásával, bemutatásával kiállítások szervezése, kiadványok szerkesztése révén. Számos tárlatról írt beszámolót, pályaképet rajzolt neves ex libris gyűjtőkről a Kisgrafika mellett a Könyvtáros folyóirat galériájában is. A Jászberényi Városi-Járási Könyvtár részére jó néhány ex libris készült, ezekből Gerő több grafikát megkapott Arató Antal igazgatótól. 1977-ben kis mappát is megjelentettek 10 ex librisszel a könyvtár nevére szóló kisgrafikákból. Arató számos könyvjegyet készíttetett Perei Zoltán fametszővel, akivel baráti kapcsolatot ápolt, műveit több tárlaton bemutatta. Perei alábbi, a jászberényi könyvtár részére alkotott ex librise múzsát ábrázol, líra hangszerrel a kezében.

Perei Zoltán fametszete. Jelzet: Gerő/J/18 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gerő gyűjteményében összességében is figyelemre méltó az intézmények (főként könyvtárak) részére készült ex librisek nagy számaránya. Az eddig említetteken kívül többek között a tapolcai, kapuvári, nyíregyházi, szarvasi, szolnoki, jászárokszállási, hajdúszoboszlói, hajdúnánási városi könyvtár, a kápolnai községi könyvtár, az egri megyei és a Pest megyei könyvtár ex librise is fellelhető a hagyatékban. A tapolcai városi könyvtár alábbi, 1975-ben készült ex librise – Fery Antal alkotása – a település szülöttének, Batsányi Jánosnak (1763–1845) állít emléket a költő portréjával, halála 130. évfordulóján.

Fery Antal fametszete (1975). Jelzet: Gerő/V/7 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A gyermekkönyvtárak közül a füzesabonyi, hatvani, keszthelyi, hajdúnánási, hajdúszoboszlói gyermekkönyvtárak, valamint a hatvani iskolai könyvtár ex librisei szerepelnek a gyűjteményben.
Végezetül kiemelném Medgyesy Miklós könyvjegyét dr. Tóth Éva nevére, mely Petőfi Sándor Az apostol című elbeszélő költeményéből vett idézettel az egyes ember küldetéstudatát, a társadalomban való tevékeny szerepét fogalmazza meg: „Érzem, hogy én is egy sugár vagyok, / Amely segíti a földet megérni.” Ez a mások érdekeit folyamatosan figyelembe vevő hivatástudat, társadalmi-kulturális elkötelezettség – társulva a művészetek iránti fogékonysággal – jellemezte Gerő Gyula könyvtárosi munkásságát, erről tesz tanúbizonyságot sokrétű ex libris hagyatéka is.

Medgyesy Miklós linómetszete. Jelzet: Gerő/T/10 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Irodalom:

• 100 éve született Páldy Róbert. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 31. évf. 2. sz. (2023), 50–52. 
• Ásványi Ilona: 5 éves a Gerő Éva Alap. In: EKE Hírlevél, 18. évf. 1. sz. (2021), 4. 
• Elhunyt dr. Gerő Gyula. In: Librarius, 2022. május 11.
• Gerő Gyula: Évfordulók ürügyén a hétköznapi könyvtártörténet-írásról. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 14. évf. 12. sz. (2005), 17–28. 
• [Győri Erzsébet, Sz. Nagy Lajos, Vajda Kornél:] A szerkesztő. A 75 éves Gerő Gyula köszöntése. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 9. évf. 4. sz. (2000), 42–44.
• In Memoriam Dr. Gerő Gyula. In: Könyvtárvilág, 10. évf. 5. sz. (2022) 
• „... a működés az több mint a lét” – elhunyt Gerő Gyula kollégánk. In: OSZK-honlap, 2022. április 13.
• Pogány György: A szerkesztő halálára. Gerő Gyula 1925–2022. In: Könyvtári Figyelő, 32. (68.) évf. 2. sz. (2022), 257–263.
• Rácz Ágnes: A könyvtártörténeti kronológia készítésének műhelytitkai. Emlékezés Gerő Gyulára. In: OSZK-blog, 2022. május 12.
• RIP Dr. Gerő Gyula. In: Egyházi Könyvtárak Egyesülése honlapja
• [Vajda Kornél:] Gerő Gyula nyolcvan éves. In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 14. évf. 3. sz. (2005), 52–53. 
• Vasné dr. Tóth Kornélia: A 80 éves dr. Arató Antal köszöntése. In: Kisgrafika, 64. évf. 2. sz. (2022), 6–7.

Vasné dr. Tóth Kornélia 
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Médiatudományi Intézete Médiatörténeti mozaikok 2024 címmel 2024. december 10-én megrendezte szokásos éves konferenciáját, amelyen munkatársaink is előadtak. Klestenitz Tibor, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport vezetője ismerteti előadását.

Az Egyházi Közlöny neve valószínűleg még a katolikus egyháztörténet kutatói számára sem mond túl sokat: legfeljebb onnan lehet ismerős, hogy itt jelent meg 1910 karácsonyán Prohászka Ottokár Több békességet című cikke, amelyet a Szentszék kisvártatva indexre tett. Pedig az Egyházi Közlöny izgalmas időszakban, 1888 és 1919 között állt fenn, fordulatokat sem nélkülöző története pedig számos tanulságot tartogat a katolicizmus és a nyilvánosság kapcsolatairól.

Prohászka Ottokár 1905-ben. In: Móricz Pál: Ottokár püspök szivárványhídján. Vass József nagyprépost-miniszter élete munkája, Budapest, Szerző, 1929. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Az 1880-as években a magyar klérus fő fórumát a Religio jelentette, amely ekkor már nagy hagyományokkal rendelkezett, és a kor fogalmai szerint előkelő orgánum, a főpapság nem hivatalos szócsöve volt. Ezért is számíthatott meglepőnek az új papi szaklap indulása 1888 végén, aminek a szokatlanságát két további tényező is aláhúzta: az első, hogy az Egyházi Közlöny tulajdonosa egy gazdasági vállalkozás, a Szent István Műintézet volt, amely egy bécsi cég, a Sankt Norbertus Buch- und Kunstdruckerei budapesti fiókjaként működött. A cég főleg kegytárgyak kereskedelmével foglalkozott, de saját nyomdája is volt.
A klerikusi közegben az is újdonságot jelentett, hogy a szaklap munkatársai kizárólag a fiatal nemzedékből kerültek ki: a később történelmi szakmunkák írójaként szép karriert befutó főszerkesztő, Dedek Crescens Lajos például az induláskor 26 éves volt, és óbudai káplánként szolgált. A lap Tudomány, Irodalom és Művészet című rovatát vezető, később laicizáló és irodalomtörténészi pályára lépő Kaposi József 25 éves budapesti hitoktató volt. A Tanügyi Szemlét irányító Gyürky Ödön, a neveléstudomány doktora, aki ekkor már megszakította teológiai tanulmányait, szintén 25 éves volt. A szerkesztőség legidősebb tagja a Lelkipásztor rovatot vezető, később esztergomi kanokokságig jutó Klinda Teofil, ekkor élete 31. esztendejében járt.
A munkatársak fő céljukként a katolikus papság szellemi és anyagi érdekeinek képviseletét tűzték ki, és megígértek, hogy mindenről írni fognak, ami a klérust érdekli. A lap hangvétele kifejezetten konzervatív volt, például határozottan bírálták a papság körében jelentkező elvilágiasodási folyamatokat, és a kánonjogi szabályok következetes megtartását, az egyháziasság szempontjainak érvényesítését sürgették. A társadalmi változásokhoz való alkalmazkodás érdekében felkarolták a katolikus társadalomszervezési, egyesületalakítási törekvéseket, például a szószólói voltak a világi értelmiség összefogására törekvő budapesti Katolikus Kör megalakításának. Másrészt viszont a szerkesztőség újfajta, a korszellemhez igazodó, az egyházi közegben szokatlannak számító, demokratikusabb szervezeti kultúrát igyekezett meghonosítani, és számos alkalommal hangsúlyozta, hogy élni kíván a mindenkit megillető állampolgári jogokkal, elsősorban a szólásszabadsággal.
A katolikus nyilvánosság fenntartásoktól fogadta az Egyházi Közlöny színre lépését, amit jól jelez a Magyar Sion című lapban egy bizonyos Dr. Pető, azaz Prohászka Ottokár cikke. Ez az Egyházi Közlönyt határozott fejlődésként értékelte, mint amely „az elkopott, elcsépelt időszaki egyházirodalmi irányzat helyébe új, életrevaló” stílust hoz. Ugyanakkor Prohászka arra is utalt, hogy sok véleményformáló idegenkedett a laptól pusztán azért, mert fiatalemberek készítették, ezért arra figyelmeztetett, hogy meg kell próbálni összeegyeztetni egymással az idősebb generációk óvatosságát és a fiatalok tettrekészségét. (Dr. Pető [Prohászka Ottokár]: Új katholikus folyóirataink. In: Új Magyar Sion, 1889, 151–152.)
Hasonló felfogás olvasható ki a Religioból is, amely elvi szinten üdvözölte és helyesnek tartotta az Egyházi Közlöny programját, azonban óvott attól, hogy az új lap konkurenciaharcot kezdjen az egyházi sajtó piacán, hiszen így a katolikus lapok számának növekedése végső soron csak befolyásuk és hatásuk csökkenéséhez vezetne.
Ahogyan Dedek Crescens későbbi visszaemlékezéséből kiderül, a fiatal lapkészítők öntudatos hozzáállása, független véleményformálása komoly ellenszenvet keltett az idősebb papi nemzedék néhány befolyásos tagjában. Szerinte a kulisszák mögött elsősorban Steiner Fülöp, a későbbi székesfehérvári püspök lépett fel a szerkesztőség ellen. Az Egyházi Közlöny ellenlábasainak kitartó ellenszenve megrémítette a Szent István Műintézet bécsi tulajdonosait, akik 1890 elején lapjuk megszüntetése mellett döntöttek. Dedek Crescens és társai ekkor a saját kezükbe vették a kiadást, vállalva az ezzel járó anyagi kockázatot. Ez a közjáték még jobban megerősítette a lapkészítők önérzetét: 1890 áprilisában például a következő szerkesztői üzenetet tették közzé:

1893-ban új tulajdonos, Cenner Lajos budapesti segédlelkész vette át a lapot, amelynek irányvonala azonban nem sokat módosult. 1894-ben például az Egyházi Közlöny – a konzervatív egyháziak megrökönyödésére – csatlakozott azokhoz a liberális véleményformálókhoz, akik bírálták a katolikus egyházat, mert az evangélikus felekezetű Kossuth Lajos temetése alkalmából nem tűzték ki a gyászlobogót a templomokra. Néhány évvel később Cenner összeütközésbe került a törvénnyel: 1899-ben az ügyészség négy, politikai tartalmú cikk miatt fogta perbe, amelyek a kormány egyházpolitikáját kifogásolták. Az eljárás hivatalos indoka természetesen nem a cikkek tartalma volt, hanem az, hogy a lap nem rendelkezett a politikai témák tárgyalásához szükséges kaucióval. Cennert el is marasztalták, még ha másodfokon kifejezetten enyhe retorziót alkalmaztak is vele szemben, hiszen mindössze 50 forint fő- és 10 forint mellékbüntetésre ítélték. Talán ez az eset is hozzájárult az újabb tulajdonosváltáshoz, hiszen 1900 augusztusában Schmiedt Ferenc erzsébetvárosi káplán vette át a vállalkozást. Működését nem koronázta sok siker, ezért 1904-ben újabb váltás következett: 1902-ben Gerely József lett a tulajdonos-főszerkesztő.
Ez a váltás hozta meg az aranykort a hetilap történetében. Gerely József 1871-ben született Budapesten, eredeti családneve Geiduschek volt. Teológiai tanulmányait Esztergomban folytatta, ahol Prohászka Ottokár tanítványa volt, de Bécsben, a Pázmáneumban is tanult. 1891-ben szentelték pappá, és budapesti hitoktatóként kezdte pályáját, majd Esterházy Pál gróf magántanítója lett. Gerely tankönyvek szerzőjeként, illetve a katolikus hitoktatók mozgalmának szervezőjeként gyorsan közismertté vált. 1902-ben ugyanakkor szerkesztői tapasztalatok nélkül vette át a lapot, azonban hamarosan beleérzett e munka lényegébe. Ezt az is jelzi, hogy – ugyan csak rövid időre, 1905 és 1906 között – ő szerkesztette a Babits Mihályt és Kosztolányi Dezsőt is a szerzői között tudó Magyar Szemlét, 1908-tól pedig a néptömegek megszólítására törekvő katolikus bulvárlapot, az Új Lapot is irányította.

Morelli Gusztáv: Jézus a vízen jár. Illusztráció (metszet). In: Gerely József: Kis Képes Bibila az elemi iskolák III–VI. osztálya részére, 22. kiadás [Budapest, Szent-István-társulat, 1919. – Törzsgyűjtemény

Gerely szerkesztőként azt vallotta, hogy az Egyházi Közlöny „tiszta, magasan szárnyaló” koncepcióját a gyakorlatban a „pedáns zord realizmus” eszközeivel kell megvalósítani. A kor egyházi publicistái gyakran hibáztatták a katolikus olvasóközönség körében élő „szalmaláng lelkesedést”, a felekezeti orgánumok rendszeres támogatásának hiányát. Gerely ezért szerkesztőként a konzervatív tervezést, a szigorú gazdálkodás elveit követte:

Arra törekedett, hogy minőségi terméket előállítva szolgálja ki potenciális olvasótáborának igényeit. Szakmai hitvallása szerint:

Az aktualitásra kiemelt hangsúlyt helyezett, és általában – a nagy üzletlapok gyakorlatához hasonlóan – közvetlenül a nyomdába küldés előtt tartotta a lapzártát, amely „persze éjjeli munkával, nyakra-főre” történt. A siker további feltételének látta az állandó színvonal fenntartását, ezért – a katolikus sajtó gyakorlatával szemben, amely természetesnek vélte az elhivatottságból végzett ingyenmunkát – honorálta is szerzőit.
A lap legfőbb erősségének a nemzetközi hírek rovata számított. A szerkesztőség rendszeresen kapott adatokat a munkatársak külföldön élő barátaitól, a hírek többsége viszont a nagy nemzetközi lapokból származott. A fontosabb nyugati nyelvekből, sőt akár skandináv lapokból is fordítottak cikkeket, így eltekinthettek a Magyarországon:

Gerely azzal is igyekezett erősíteni az Egyházi Közlöny tekintélyét, hogy befolyásos egyházi publicistákat hívott meg vendégszerzőknek, például Prohászka Ottokárt. Emellett a püspöki kar támogatását is igyekezett demonstrálni: rögtön 1902 nyarán például azzal a bevezetéssel közölte egy egyházi értekezlet előadásait, hogy erre személyesen Mailáth Gusztáv Károly erdélyi püspök kérte meg. Egy másik alkalommal arról adtak hírt, hogy Csáky Károly váci püspök minden esperesi kerület számára megrendelete a hetilapot, és előírta, hogy a kerületi gyűléseken olvassák fel és vitassák meg a legfontosabb cikkeket. Azt is felhasználták hírverés céljaira, hogy Samassa József bíboros, egri érsek rendszeresen vendégül látta Gerelyt a többi papi szaklap szerkesztőivel, és megosztotta velük az orgánumokkal kapcsolatos nézeteit.
Az Egyházi Közlöny a gondos szerkesztői munkának köszönhetően idővel tekintélyes és nyereséges vállalkozássá vált. Ezt bizonyítja többek között, hogy 1909-től, kifejezetten a püspökök, kanokok és a többi igényes olvasó számára bevezették a lap luxuskiadású változatát, amelyet finomabb, vastagabb papírra nyomtattak, természetesen emelt előfizetési díjak ellenében. Szintén 1909-ből származik az az adat, amely szerint a hetilap éves tiszta jövedelme tízezer korona volt, minimális eladási értékét pedig negyvenezer koronára becsülték. Gerely ennek ellenére soha nem volt elégedett az eredményekkel, és a rá jellemző csípős modorban arról panaszkodott, hogy a magyar papságnak legalább a fele még arra az újságra sem fizetne elő, amelyet maga Szent Pál szerkesztene.
A szerkesztő 1915 őszén idegösszeroppanást szenvedett el, és mindössze 44 éves korában meghalt. Az Egyházi Közlönyt ezután előbb egy világi újságíró, Gerely egykori jobbkeze, Hivatal József irányította. Később, 1917 elején a politikai katolicizmus egyik vezetője, Zichy János gróf kezdeményezésére alakult kiadótársaság vette át a lapot, amelynek élére nem kisebb személyiség, mint Giesswein Sándor győri kanonok, a hazai keresztényszocializmus vezéregyénisége került felelős szerkesztőként. Az Egyházi Közlöny a világháborús összeomlás és a belpolitikai felfordulás dacára egészen 1919 márciusáig megjelent, a Tanácsköztársaság azonban végleg véget vetett a szerkesztőség munkájának.

Giesswein Sándor arcképe. In: A Szövetkezett Balpárt arcképcsarnoka, Budapest, Révai – Salamon Ny., 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Klestenitz Tibor kutatócsoport-vezető
(Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Felhasznált irodalom:

• Dedek Crescens Lajos: Üdvöt testvéreinknek az Úrban! In: Egyházi Közlöny, 1913. január 3., 1–2.
• Pető [Prohászka Ottokár]: Új katholikus folyóirataink. In: Új Magyar Sion, 1889, 151–152.
• Géresi Vendel: Az „egyetemes egyház” rovatáról. In: Egyházi Közlöny, 1913. január 3., 8.
• Klestenitz Tibor: A katolikus sajtómozgalom Magyarországon 1896–1932, Budapest, Complex, 2013.
• Klestenitz Tibor: Gerely József karrierje – falak és választóvonalak a katolikus nagygyűlések „szürke eminenciásának” életében. In: Egyháztörténeti Szemle, 2013/3., 67–82.
• Szerkesztői üzenetek. In: Katholikus Egyházi Közlöny, 1890. április 4., 161.

Munkatársaink előadásai a Médiatörténeti mozaikok 2024 című konferencián: 

• Vesztróczy Zsolt: Egy szlovák élclap a dualizmus korában. A Černokňažník (1876–1910) 

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonkettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Lippóczy Norbertet és gyűjteményét mutatja be.

Lippóczy Norbert portréja, David Bekker rézkarca (1987). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

„Neked két hazát adott a végzeted” – ez a szöveg szerepel Lippóczy Norbert (Tállya, 1902 – Tarnów, 1996) tarnówi kopjafáján magyar és lengyel nyelven, Tompa Mihály A gólyához című verse nyomán. Milyen életút áll e felirat mögött?
A magyar származású tarnówi agrármérnök – Lippóczy Miklós bátyja – a Debreceni Mezőgazdasági Akadémián végzett 1925-ben.

Várkonyi Károly fametszete (1983). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Az 1920-as évek végén újjászervezte a Lippóczy család dél-lengyelországi borpiacát. 1929-től Lengyelországban telepedett le, Tarnówban nyitott a tokaji borokat forgalmazó kereskedést, ott alapított családot. 1933-ban feleségül vette a Felső-Sziléziából származó cieszyni Wojnar Kornélia asszonyt, aki a Jagelló Egyetemen végzett polonisztikát. Nejét sokan férjezett nevén, Lippóczy Kornélia néven ismerik, számos ex librisen is így szerepel. Egyetlen fiuk született, Piotr.

Andrzej Buchaniec linómetszete (1987). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Lippóczy Norbert neves műgyűjtővé vált, aki az ex librisek mellett számolócédulákat, bélyegeket, szőlészeti-borászati témájú könyveket, borosüveg-címkéket is gyűjtött. E szenvedélye kialakulására így emlékezik vissza:

Lippóczy első futó találkozása az ex librisszel 1920 őszén volt Debrecenben, amikor kezébe került Siklóssy László Aprógyűjtés (1918) című könyve. Az 1920-as években európai tanulmányutat tett. A II. világháború törést jelentett az életében, a szovjet hatóságok kényszermunkára ítélték, lágerbe hurcolták. Csak 1953-ban térhetett vissza Lengyelországba, ahol egy üzemben dolgozott, 1968-as nyugdíjazásáig. 1956 decemberében megalapította a Tarnówi Bem József Magyarbarát Társaságot, amely az elkövetkező évtizedekben a magyar–lengyel történelmi és kulturális kapcsolatok több ezer tárgyi emlékét, dokumentumát vásárolta meg, gyűjtötte össze, köztük Bem- és Petőfi-relikviákat.
Lippóczy Norbert 1957-től kezdett ex libris gyűjtésbe. Így vall erről:

Andruskó Károly grafikája. Jelzet: Exl.L/198 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Első ex librisét Józef Szuszkiewicz lengyel grafikus- és festőművésztől kapta, aki számos könyvjegyet készített a számára, köztük a következő, szőlős-boros és vallási tematikát ötvöző grafikát.

Józef Szuszkiewicz grafikája. Jelzet: Exl.L/222 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Belépett a Kisgrafika Barátok Körébe. A családi tradíció által predesztinálva a szőlős-boros téma lett az alapvető gyűjtési területe a szőlőfürt, a boroshordó és a borospohár, a szőlőművelés, a szüretelés és a szőlőfeldolgozás folyamatainak bemutatásával, a szőlő- és borkultúra sokféle jellemző motívumával. Nagy Arisztid alábbi fametszetén borozgató pár szerepel.

Nagy Arisztid fametszete. Jelzet: Exl.L/220 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

E témában alkotott számára ex librist az eddig említett grafikusok mellett Fery Antal, Kertes-Kollmann Jenő, Kopasz Márta, Menyhárt József, Stettner Béla, a spanyol Oriol M. Diví, a cseh Otakar Mařik-Fils, a lengyel Zbigniew Dolatowski és Małgorzata Korolko.
Számos gyűjtővel levelezett a világ minden tájáról, fokozatosan bevezetve a szőlős-boros ex librisek „divatját”. 1958-tól 1963-ig 195 ilyen témájú lapot gyűjtött össze. Fery Antal ex librise feliratában is utal Lippóczy magyar hazájára, a Tokaj-Hegyalja vidékére: „Ex libris tokajensibus Norberti Lippóczy”.

Fery Antal fametszete (1963). Jelzet: N38/80 – Rudomino Összorosz Állami Idegennyelvű Könyvtár, Ritka Könyvek Osztálya

Bizonyítékául Lippóczy élénk külföldi cserekapcsolatainak, ez a szőlőprést ábrázoló kisgrafika megtalálható többek között Jevgenyij Nyikolajevics Minajev (1899–1980) művészettörténész, műgyűjtő, szakíró a moszkvai Rudomino-könyvtárban őrzött ex libris gyűjteményében, ahol emellett Nagy Arisztid, Wiesław Röhrenschef és Józef Szuszkiewicz alkotásai is szerepelnek a Lippóczy nevére szóló grafikák között.*
Különleges Hoós Elvira ex librise, mely az angliai 300 éves szőlőfának állít emléket. A Hampton Court egy angol királyi palota Londonban, VIII. Henrik kedvenc lakhelye volt. Parkjának egyik nevezetessége a nagy szőlőtőke, melyet 1768-ban Capability Brown, neves angol tájépítész ültetett.

Hoós Elvira grafikája. Jelzet: Exl.L/219 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Lippóczy Norbert ex libriseinek első kiállítására 1963-ban került sor Tarnówban. Gyűjteménye számára az igazi reneszánszot az 1964. évi krakkói X. Nemzetközi Ex libris Kongresszus jelentette, sok gyűjtővel, grafikussal ekkor találkozott először személyesen; a magyarok Tarnówba is ellátogattak hozzá. A kétévente rendezett malborki nemzetközi ex libris biennálék további lehetőségeket nyújtottak a találkozásra, gyűjteménye gyarapítására. Készíttetett ex librist a szekszárdi szüreti napokra (1969) és a budapesti XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszusra (1970) is.

Andruskó Károly linómetszete (1970). Jelzet: Exl.L/422 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1969-ben megalapozta a Magyar Mezőgazdasági Múzeum ex libris gyűjteményét azzal, hogy szőlős-boros témájú ex libriseit, kb. 800 könyvjegyet – több magyarországi (szegedi, debreceni) kiállítás után – a múzeumnak ajándékozta; a borászattal kapcsolatos könyvjegyek további részét a Zielona Górai Bormúzeum és a varsói Fukier Múzeum kapta meg. Az ex libris anyagból 1970 novemberében – a XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszus egyéb budapesti eseményeivel párhuzamosan – a Magyar Mezőgazdasági Múzeum szőlős-boros témájú kiállítást rendezett, ezen Lippóczy 781 lapját mutatták be. A rendezvényre a gyűjtő személyesen is ellátogatott. Az 1972-es második kiállításon már 1505 lap szerepelt. Mindkét alkalommal katalógus is készült. Azóta a múzeum gyűjteménye újabb darabokkal bővült, Lippóczy és mások adományaiból napjainkra több mint 6000 ex librist, kisgrafikát őriz. A gyűjtést az alkalmi grafikákra is kiterjesztették.
Az 1970-es kiállítás katalógusából méltán idézhetjük Lippóczy Norbert az ex librisek jelentőségéről szóló gondolatait:

A későbbiekben Lippóczy Norbert lakóhelyének, Tarnów város Területi Múzeumának is nagy mennyiségű ex librist ajándékozott, 30 000 darabos gyűjteményének nagy részét.
Halála évében, 1996-ban Lenkey István és Semseyné Valkó Ilona búcsúztatta a lelkes gyűjtőt és mecénást a Kisgrafika folyóirat hasábjain. Magyarországon a Becsületrend tisztikeresztjét és a Pro Cultura Hungarica kitüntetést nyerte el. 2012. június 2-án a Tarnówi Bem József Magyarbarát Társaság küldöttsége, valamint a Tarnówi Kerületi Múzeum delegációja kétnyelvű emléktáblával jelölte meg tállyai szülőházát.

Irodalom:

• Berényi Zsuzsanna Ágnes: Lengyel–Magyar Baráti Társaság Tarnówban. In: Honismeret, 2016. december, 51–52.
• Kovács István: Lippóczy Norbert szülőházánál. In: Új Ember, 2012. 06. 21.
• Lenkey István: In memoriam Lippóczy Norbert. In: Kisgrafika, 1996/3. sz., 2–3.
• Lippóczy Norbert: Visszapillantás a múltba. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 24–27.
• Matits Ferenc: Lippóczy Norbert – két ország mecénása. In: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 2018–2019, szerk. Szirácsik Éva, Budapest, Magyar Mezőgazdasági Múzeum, 2019, 219–241.
• Nagy Árpád: Tarnów, a reneszánsz gyöngyszeme. In: Utazom.com – Utazási Iroda
• Semsey Andor, Dr.: Szőlő és bor a kisgrafikákon. In: Kisgrafika, 1972/3. sz., 12–13.
• Semseyné Valkó Ilona: Elment egy barátunk. In: Kisgrafika, 1996/3. sz., 3–4.
• Szpunar, Andrej: Lippóczy Norbert, Tarnow város díszpolgára. In: Gömörország, 2008/2. sz., 90–91.
• Tóth Hajnalka: Lippóczy Norbert ex libris gyűjteménye. In: Hermann Ottó Múzeum évkönyve, Miskolc, 44. évf., 2005., 681–684 
• Váry O. Péter: Tarnów még vár. In: Háromszék független napilap, 2019. augusztus 28.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Lippóczy Norbert (1902–1996). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019., 111–112.
• Villám Judit: Külhonból jelentjük. A Társadalomtudományi szekció szakmai kirándulása, látogatás Tarnóban. In: Könyvtári Levelező/lap, 2009. július, 24–25.

*Jelen blog szerzőjének 2010-ben a moszkvai Rudomino Összorosz Állami Idegen Nyelvű Könyvtárban Klebelsberg Kuno-ösztöndíjjal folytatott kutatásai alapján.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész

A kezdetek

Mióta léteznek vajon rejtvények? Nem tudhatjuk, de feltételezzük, hogy az első gondolkodó emberrel jelent meg a kíváncsiság és a játékos szellemi kihívások keresése. Innen pedig már csak egy lépésnyire vannak az első rejtvényműfajok: a találós kérdés és a rejtvényes versike.
A következő összeállításban igyekszünk bemutatni néhány érdekességet a magyar rejtvénytörténelemből. Mi is talányt fejtünk, ámulunk az emberi leleményességen, legendás rejtvényszerkesztőket ismerünk meg, miközben mindvégig próbálunk kapaszkodni a dokumentálható tényekbe.
Magyarországon a 18. században induló időszaki kiadványok már közöltek egyes rejtvénytípusokat. Az 1780-ban induló pozsonyi Magyar Hírmondó című hírlapban már találkozunk „találós mesékkel” és szórejtvényekkel. Kultsár István 1817-ben Hasznos Mulatságok címmel induló újságjának pedig már külön „rejtvényrovata” volt verses feladványokkal.
Ékes magyarsággal fogalmazták meg egy nyolcoldalas füzetke rendeltetését a 18-19. század fordulójáról:

A 19. század 30-as és 40-es éveitől kezdve az irodalmi divatlapokban bukkantak fel sorra a rímes találós kérdések és a nyelvi talányok, a 19. század második felétől pedig a szatirikus élclapok népszerűsítették a betűrejtvényeket és rébuszokat.
S a 20. század elején, Amerikában egy New York-i lap szórakoztató rovatában megjelent a modern kor legkedveltebb rejtvénytípusa: a keresztrejtvény. 1913. december 21-én ugyanis a magyar származású sajtómágnás, Joseph Pulitzer által felvirágoztatott New York World című lap munkatársa, Alfred Wynne egy szerény, gyémánt alakú négyzetrácsos feladványt jelentetett meg. Ennek nyomán kitört az „amerikai rejtvényláz”, amely hamarosan Európát sem kímélte.
Hazánkban Kristóf Károly közölte az első keresztrejtvényt a Ma Este című kulturális hetilapban 1925. január 22-én. Az átütő siker nálunk sem maradt el, az itthoni lapok sorra nyitották meg keresztrejtvény-rovatukat.
Nem csoda tehát, hogy már 1925. május 25-én megjelent az új rejtvénytípus első lapja, a Rejtvény Újság Schmidek Oszkár szerkesztésében, júniusban pedig az első női rejtvénylapszerkesztő, Kende Hilda újsága, a Keresztrejtvény Könyvtár.

• 
• 

S hogy mit lehetett nyerni a korabeli rejtvénypályázatokon? Ennek csak a szerkesztők fantáziája (és anyagi lehetősége) szabott határt. A világirodalom klasszikusai, ezüst dohányzószelence, pénznyeremények… S a műfaj népszerűségével arányosan lettek a nyeremények is egyre merészebbek.

Talányos történet: a rejtvényfejtő bére – egy körúti bérház tulajdonjoga?

A Pesti Napló keresztrejtvény-pályázatának fődíja például egy körúti bérház volt – tartja a széles körben elterjedt fáma. De vajon van alapja a szenzációs nyereménynek vagy egy közönséges hírlapi-internetes „kacsával” van dolgunk? Hogyan érhette meg egy napilapnak ekkora értékű rejtvénypályázatot hirdetni? S ha a hír igaz, vajon Fortuna kegyei kinek juttatták a többemeletes bérpalotát?
Nos, a kutatók szerencséje mindenesetre elvezet az első nyomhoz. Igaz, a Pesti Napló 1932. január elsejei számának címlapján nem szerepel keresztrejtvény-pályázat, bérház ingyen nyerhető tulajdonjoga annál inkább. S 1932 karácsonyán pedig már ki is bújik a szög a zsákból – a részleteket inkább első kézből közöljük.

Megtörtént a döntés. Hogyan kaphatja meg a Pesti Napló palotáját. In: Pesti Napló, 83. évf. 290. sz. (1932. december 25.), 3. – Törzsgyűjtemény

Sajnos itt sincs még nyoma bármilyen rejtvénynek, de az már kiderül, hogy a szerencsés nyertesnek a Pesti Napló előfizetőjének kell lennie és előfizetési hátraléka még véletlenül sem lehet.
Ilyen mesés nyeremény mellett ugyan ki fizetne elő más újságra?
Azonban, ha tovább bogozzuk a történet fonalát, Fortuna helyett egy másik hatalmasságra találunk, amely bizony a lapszerkesztőknek adott fel komoly feladványt.
A bürokráciára útvesztőiről beszélünk.
A nyertes kiválasztásának módja ugyanis sorsolásnak minősült, amelyet az 1926. IV. tc. tiltott.
Így hát a napilap szerkesztői emberfeletti erőfeszítéssel és agyafúrt leleményességgel más módszert kerestek – ennek izgalmas részletei a képgalériában olvashatók. Summa sumarum: a keresztrejtvény-pályázattal csak a bérház értékének egy százalékát lehetett megnyerni.

• 
• 
• 
• 
• 

A borús évtized sajnos minden ötletes erőfeszítés ellenére sem hozott tartós felemelkedést a Pesti Naplónak, amelyet 1939-ben megszüntettek.
A rejtvényfejtés hobbija viszont élt és virult – s mivel híres íróink eredtek utána a jelenség miértjének, hagyjuk inkább őket beszélni.
Heltai Jenő inkább az eszképizmust látja benne:

Karinthy Frigyes, aki maga is szenvedélyes rejtvényfejtő volt, inkább a játékos ember diadalát zengi:

Az 1930-as és 1940-es rejtvényújságok és fejtörőket tartalmazó kiadványok szerkesztői között találjuk többek között Bokor Lajost, Földváry Imrét, Gál Györgyöt, Gereben Pált, Giczy Józsefet, Grätzer Józsefet, Györgyfi Györgyöt, Harangi Lászlót, Kerek Györgyöt, Kovács Mátyást és Valló Emilt. Az elmaradhatatlan humoros illusztrációk készítői közül számos elismert művész neve bukkan fel, például Szakmáry Lászlóé, Pólya Tiboré, Szűr-Szabó Józsefé, Kálmán Viktoré (utóbbi szignója: Vasi).
A rejtvény- és élclapok alapításában és szerkesztésében a legfáradhatatlanabb talán Gál György volt. Nevéhez fűződik az Izé (1933–1946, folytatása Pesti Izé címmel, 1946–1948), a Fűrész (1948–1949) és Füles Bagoly (1949–1950) című lapok alapítása, illetve szerkesztése. (Ezeken kívül a Ludas Matyi egyik elindítója is ő volt!)

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Holló, róka, bagoly? Csacsi!

 A kiépülő kommunista diktatúrában, az 1950-es évek közepéig nem volt helye a könnyed fejtörőknek. Hat-hét év szünet után születik meg a máig is élő legenda: a Füles.
1956 decemberében járunk, a romos fővárosban, mesterségesen lecsillapított indulatok és dermedtségbe visszahullott kedélyek között. A papírkiutalás esélye minimális, s egy csapat lelkes rejtvénykészítő, Gál György elnökletével egy új rejtvényújság megindításáról álmodozik. Nem megfelelő az időzítés? Ők maguk is bizonytalanok.
Ezért próbaképpen megjelentetnek egy egyszeri kiadványt – a Füles szórakoztató naptárt.

Füles. Szórakoztató naptár, fel. szerk. Gál György, Budapest, Magyar Ifjúsági Lapkiadó, 1957. – Törzsgyűjtemény

A címadás nem véletlenül utal vissza a korábbi Füles Bagoly rejtvényújságra. A hasonlóságot a korabeli olvasók is észrevették, és egy hét alatt mind a 200.000 példány gazdára talált.
A Füles rejtvényújság így elindulhatott, s ráadásul még egy nagy előnye is volt a bölcsesség madara által fémjelzett elődjével szemben: ezt már politikamentesre tervezték.
A Zuboly-fejű csacsi így másodjára 1957. február 3-án került az újságstandokra, játszi könnyedséggel suhanva a négyzetrácsos korcsolyapályát ábrázoló borítón. A kissé szokatlan megjelenésű szamarat hamar felváltotta a számunkra is jól ismert, „pisze orrú” változat.

• 
• 
• 

A lap felelős szerkesztője Gál György lett, szerkesztője Országh György. Számos tapasztalt, az előző egy-két évtizedben befutott rejtvénykészítőt és illusztrátort találunk a lap munkatársi gárdájában. Csak néhány ismertebb nevet ragadunk ki az első szám impresszumából: Bokor Lajos, Hidvéghy Ferenc, Korcsmáros Pál, Kristóf Károly, Kun Erzsébet, Pánczél Lajos, Rodolfó (Gács Rezső), Romhányi József, Sebők Imre, Veres Pál és Zórád Ernő.
Bármennyire is merészek és optimisták voltak a lap alapítói, azt azért nem sejthették, hogy évtizedekig fennálló sajtótermékbe fektetik munkájukat, amely bőven túllépi még félévszázados fennállását is.
Február 3-a a magyar rejtvényfejtés napjává a lapalapítás ötvenedik évfordulóján, vagyis 2007-ben avanzsált, a Füles óriási sikerére és a minőségi tartalmára való tekintettel.
A lap fénykorában, az 1980-as években még a 400 000-es éves példányszámot is elérte. A mai lappiacon is előkelő helyen van: a MATESZ 2023. évi adatai alapján a rejtvénymagazinból csaknem 100 000 példányt nyomtatnak évente.
Még az elektronikus okoseszközök korában is sokan félreteszik mobiltelefonjukat és tabletüket, előveszik a papírt, ceruzát, rejtvényújságot, hogy minőségi szórakozásban és tartalmas kikapcsolódásban legyen részük. Mert a játékos ember diadalmas! 

Felhasznált irodalom

• Rejtvényregény. A Füles 50 éve, Budapest, Sanoma Budapest, 2006.
• Buzinkay Géza: A magyar sajtó és újságírás története a kezdetektől a rendszerváltásig, Budapest, Wolters Kluwer, 2016.
• Kun Erzsébet: A rejtvény, Budapest, Gondolat, 1966.

Szádeczky-Kardoss Zsófia
(Állománygyarapítási és -nyilvántartási Osztály)

Vonatkozó tartalom: 100 éve jelent meg az első magyar „keresztszórejtvény” 

A Tisza torkolata. In: György Aladár: A Föld és népei. Népszerű földrajzi és népismei kézikönyv, Budapest, Méhner, [1894]–1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A szegedi tiszai rakpart. In: Gonda Béla: A magyar hajózás, Budapest, Műszaki Ny., 1899. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Nagy Béla
(Országos Idegennyelvű Könyvtár,
Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom:

• Tóth I. János: A tiszai ciánszennyezés. Rendszerszemléletű elemzés, [Szeged], [CSEMETE Alapítvány], 2002.
• Tóth I. János: A nagybányai ciánszennyezés lokális és globális vonatkozásai, [Pécs], [B&D Stúdió], 2005, 172–184.
• Ahogy mi láttuk a Tiszát a ciánszennyezés kapcsán... Riportok a Tiszán és a Szamoson végigvonult cianid-szennyezés hatásairól, [Debrecen], [Piremon], 2000.
• Közép-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség Szolnok: Memento Tisza folyó 2000 február. In: Szolnok Panel, 8. évf. 1 sz. (2005. január), 5. 
• Kővári Anna: A Tisza Élővilágának Emléknapja – Február 1. In: Szolnok Panel, 8. évf. 1 sz. (2005. január), 1.
• Kővári Anna: A Tisza Élővilágának Emléknapja. In: Szolnok Panel, 16. évf. 2 sz. (2013. február), 1.

Idén ünnepeljük a magyar vásári bábjátszás kiemelkedő alakjának, ifj. Kemény Henrik születésének 100. évfordulóját. Ifjú Kemény Henrik 1925. január 29-én született Budapesten Kongut-Kemény Henrik és Kriflik Mária elsőszülött fiaként. és 2011. november 30-án hunyt el Debrecenben. 

A család

A Kongut-Kemény dinasztia egyike a legjelentősebb magyar vásári bábjátékos dinasztiáknak. A népi és művészi bábjátszás mellett az egyik legnépszerűbb megjelenési forma Európában a vásári bábjáték. Hazánkban a 18. században jelennek meg először vándor bábjátékosok, a 19. századból pedig már elsősorban német nyelvű színlapok is megtalálhatóak. Jellegzetes hősük Paprika Jancsi, Vitéz László. Két kiemelkedő játékosdinasztia található Magyarországon, a Kongut-Kemény, illetve a Hincz család. A nagyapa, Kongut Salamon Galíciából érkezett Magyarországra, vásárokat járva először cirkuszi mutatványokat szervezett, később a társulat kiszámíthatatlansága és anyagi okok miatt áttért a vásári bábjátékra. Két fia, Henrik és Dezső és egy leánygyermeke, Katalin született. A családi hagyomány folytatódott, Henrik, aki Amerikában próbált szerencsét, hazatérte után nevét Keményre magyarosította.

Kongut-Kemény Henrik bábja 1910-es évek, báb szerepkép. Jelzet: KT 3471 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kísérletezett, Columbiai Mechanikai Színházat alapított, amely nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Megnősült, házasságából három gyermek született, Katalin (Pipike), Henrik és Mátyás. A két fiú folytatta a családi hagyományt. Az első világháború csődbe vitte a családot, mindent újra kellett kezdeniük. 1926-ban új bábosbódét emeltek a hűvösvölgyi Nagyréten. 1931-ben megnyílt a Kemény Bábszínház, amely Bódé néven vált ismertté a Népliget 29. szám alatt.

Ifj. Kemény Henrik és a Kemény Bábszínház

Ifj. Kemény Henrik már hatesztendős korában fellépett a bábszínházban testvérével, édesapjától kapott Miki egér figurával. A család kijelölte útját. Az első Vitéz László bábfiguráját mindössze kilencévesen faragta. Fiútestvérével, Mátyással rendszeres szereplői voltak a Bódénak. Erre az időszakra ekképpen emlékezik vissza Kemény Henrik:

A második világháború az egész család életét tönkretette. Az apa, id. Kemény Henrik munkaszolgálatosként meghalt. Mátyásnak szerencséje volt, visszatért a frontról. A család életének nehézségei itt nem értek véget. 

Az 1940-es és az 1950-es évek – államosítás

1946-ban a testvérek, Henrik és Mátyás immár a Papa nélkül belefogtak a romos Bódé felújításába. Nagyon nehéz évek sora következett, az előadásokat politikai okokból betiltották. Egyre nehezebben kaptak műkődési engedélyt. A Magyar Bábjátékos Egyesület 1948-ban hozott rendelete értelmében csak szövetségi tagok játszhattak bevétellel, de ebbe a körbe a vásári bábjátékosok nem tartoztak. Vitéz László figurája bizonytalan időre száműzetésbe vonult, de a bábfigura megálmodója nem adta fel álmait.
Ugyanebben az esztendőben Kemény Henrik saját tervei alapján elkészíti Bambit, a közönségcsalogató egész alakos bábfigurát. A báb teljes magassága elérte a 300 centimétert, a fej kasírozott, kézzel festett volt. Vurstlizenére menetelt az előadások előtt, őt követte a két néger cintányéros figurája Kemény Henrik kezén. A figura hatalmas sikert aratott.
A politikai helyzet sokat változott, egyre nehezebb lett a megélhetés. 1950-ben az Állami Magyar Bábszínháznak tagja lett ifj. Kemény Henrik.
Az ötvenes években a korábbi Népligetet felszámolták, mindent államosítottak. 1953. augusztus 21-én éjszaka, az államosítás napján Kemény Henrik megmentette, kimenekítette ritka kincseit, a bábokat. Kemény Mátyás és Jakovics József segítségével a Rottenbiller utca egyik lakásába kerültek a Kemény-féle bábok.

A bábok megmenekültek, de a bábszínház hosszú időre álomba szenderült.
Kemény Henrik kapcsolata az Állami Bábszínházzal nem volt felhőtlen. Többedmagával megalapította az első vidéki Állami Bábszínházat. Győrben, a Kisfaludy Színház igazgatása alatt működő színház repertoárjában elsősorban klasszikus és magyar népmesék szerepeltek. Az 1956-os forradalom után a társulat visszatért Budapestre és csatlakozott az Állami Bábszínházhoz. Kemény Henrik nyugdíjazásáig, 1975-ig itt dolgozott ott.

Mindenki Heni bácsija

Mindenki Heni bácsija bábjaival. Fotó: Lukácsházi Győző. A kép forrása: Wikipédia

 Az 1980-as években a Magyar Televízió is nagyban hozzájárult, hogy Kemény Henrik az egész ország Heni bácsija lett. A legnagyobb szerepei között szerepelt a mindenki által jól ismert Süsü, a Sárkány, Hakapeszi, Gesztenye Guszti, Sakk Matyi, hogy csak a leghíresebb szerepeket említsük, mindet Ő készítette és mozgatta a játékban. A vásári bábjáték magyar képviselőjét világszerte elismerték. Hazájában is elismeréssel adóztak művészetének, 1983-ban védetté nyilvánították a Kemény-bábszínházat, hat esztendővel később Kemény Henrik átépítési tervei alapján elkezdődött a felújítás is. 1989. augusztus 20-án ünnepélyes keretek között felavatták a Kemény Bábszínházat, ez alkalommal először és utoljára lépett fel Vitéz László a színpadon. Testvére halála után teljesül egyedül játszott, barna utazó bőröndje mindig útra készen állt, álma pedig az volt, hogy addig tudjon játszani, amíg a kezét fel tudja emelni és a közönség szereti. 2006. január 29-én megalapította a Kongut-Kemény Alapítványt, melynek feladata a Kemény család bábos örökségének megőrzése és egy bábmúzeum létrehozása. Tervei és álmai mind a bábszínházról szólnak, ezért is érintette mélyen, amikor 2011. október 2-án éjjel valószínűleg gyújtogatás következtében leégett a népligeti Bódé. A halál 2011. november 30-án álmában érte. Emlékét az utókor tisztelettel megőrzi.

Emléktábla a Kolibri Színház falán. Fotó: Fekist. A kép forrása: Wikimedia

Felhasznált irodalom:

• A Kemény bábszínház képeskönyve: Kongut Kemény Henrik színházteremtése, Láposi Terka, Debrecen, Kongut-Kemény Alapítvány, 2005.
• A Kemény Bábszínház bábfigurája kiállításon: báb szerepkép, [S.l.], [ca 2005]. 
• Kemény Henrik: Életem a bábjáték bölcsőtől a síríg”. Egy vásári bábjátékos, komédiás önarcképe, Debrecen, Korngut-Kemény Alapítvány, 2012.
• Mészáros Emőke: Kemény Henrik bábszínháza a népligeti Mutatványos téren, [Budapest], MSZI, [1989]. 

Szánthó-Rojas Mónika Daniella
(Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)