Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, a Jókai 200 kutatócsoport és a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája 2025. február 17–19. között rendezte meg a Jókai 200 bicentenáriumi konferenciát, melyen munkatársaink is előadtak.
Patonai Anikó Ágnes, a Színháztörténeti és Zeneműtár munkatársa előadását Jókai Mór Fekete vér című drámájáról két részben közöljük.

Jókai Mór Krecsányi Ignácnak dedikált képe, Jókai Mór díszmagyarban, mellén a Szent István-rend 1876-ban neki adományozott kiskeresztje és a Szent Száva-rend 1894-ben adományozott nagykeresztje és csillaga. Fotó: Strelisky, Budapest, 1897. Jelzet: SZT NSZ KB J 32 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény

• 
• 

Nagy Bella első fellépése a Fekete vér bemutatója utáni napon, november 26-án volt a Kisfaludy Színházban, Hermann Sudermann Otthon című darabjában, amelyet Jókai nem tudott megnézni, mert előző este a Fekete vér premierjén megfázott. Aznap Jászai Marinak írt válaszában igyekszik a maga részéről is tisztázni a félreértést:

A Fekete vérről szóló kritikákban többnyire csak megemlítették Boér Hermint mint az egyik mellékszerep alakítóját. A Budapesti Naplóban Ábrányi Emil dicsérte:

Sebestyén Károly is pozitívan nyilatkozott róla a Magyarországban, bár utóbbi az ügy hátterének ismeretében inkább ironikusan hangzik:

Az epizódszerepnek járó hallgatással vagy rövid említéssel szemben a Pesti Naplóban Ambrus Zoltán Manga szerepét kiemelten fontosnak tartotta:

Ambrus Zoltán író. Jelzet: SZT KA 3.566/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény

Bródy Sándor Ambrus véleményét osztja a Nemzeti Színházat igen hevesen bíráló soraiban:

Bródy Sándor író. Jelzet: SZT KB 24.005 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény

Akik szerint Manga csak egy epizódszerep, vagy kifejezetten jónak, de legalábbis megfelelőnek tartották Boér Hermin alakítását, vagy nem tulajdonítottak jelentőséget annak, hogy a színésznő hogyan jeleníti meg a cigányasszonyt a színpadon. Azok viszont, akik szerint Manga kiemelten fontos része a darabnak, a megformálására egyedül Jászai Marit tartották alkalmasnak.
Utóbbiak Jókai saját értelmezése felől közelítették meg a drámát, amely szerint Manga tragikus hősnő, aki tragikus vétséget követett el azzal, hogy a saját gyermekét elcserélte, mert azt hitte, így jobb életet biztosít neki. A színpadon látható cselekmény ennek a következménye. A végkifejlet is tragikus, hiszen Simon az anyja vétke miatt bűnhődik, amit Mangának ennek tudatában végig kell néznie. Simon is tragikus alak, a negatív főhős (az eredeti cím: Cigánynő fia szintén erre utal) aki rossz természetét annak köszönheti, hogy nem az övéi között nőtt fel, bukása így helyreállítja a világrendet, ugyanakkor a szánalmat is kiváltja. Manga szerepértelmezésének tétje tehát az, hogy belelátható-e Jókai darabjába a hübrisz, felemelve ezzel a darabot a tragédiák szintjére, vagy pedig a gyerekcserét egy korabeli divatos, fantasztikus elemnek tartva a dráma csak egy ötvenesévekbeli társadalmi tablóként értelmezhető. Utóbbira maga Jókai adja meg a lehetőséget, amikor még a bemutató előtt megjelent rövid cikkben arról ír, hogy mivel a Fekete vér a szabadságharc utáni rendkívüli idők rendkívüli eseményeiről és embereiről szól, nem tartják majd hitelesnek a nézők. 

A Fekete vért a színlapok tanúsága szerint a november 25-i premier után még 26-án, 27-én, december 2-án, 7-én, és 17-én játszották Manga szerepében Boér Herminnel.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

A színház szereposztó könyvében december 20-án írták a szerep cseréjét: Jászai Mari átvette Mangát, ugyanekkor Citerát is Paulayné Adorján Berta.

Paulay Edéné Adorján Berta színésznő, fotó: Goszleth István. Jelzet: SZT KB 3.524/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény

Erről Jászai Mari még aznap értesítette Jókait:

Jászai Mari elszántságának köszönhetően a december 26-i előadáson már ő alakította Mangát.

December 27-én a Magyar Hírlap hasábjain Bródy Sándor számonkéri a Jókaival szemben méltatlannak tartott eljárást a szerep kiosztásával kapcsolatban, Festetics Andort, a Nemzeti Színház igazgatóját rossz vidéki színésznek és magát királynak képzelő szegény betegnek titulálva. Jászai Mari alakítása szerinte színháztörténeti jelentőségű, mert nem csak a drámáról bizonyítja be, hogy jelentős mű, hanem játékával elérte, hogy a többiek, különösen a Corinnát alakító Márkus Emília is sokkal elmélyültebb, hitelesebb alakítást nyújtson.

P. Márkus Emília mint Corinna Jókai Mór Fekete vér című drámájában. Jelmeztervező: Kéméndy Jenő. Fotó: Strelisky. Jelzet: KB 4076/33 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény

• 
• 

A Manga szerepe körüli viszontagságokból látható, hogy Jókai Nagy Bellában is egy olyan művésznőt látott, aki képes arra, hogy Jókai bizonyos alakjait a szerző elképzelései szerint alakítsa a színpadon. Jókai ugyanúgy részt akart venni a darabja színpadra állításában, mint korábban Az arany ember esetében (erről lásd: Szalisznyó Lilla: Textológiai és filológiai megfontolások Jókai Mór regényadaptációinak (újra)értelmezése kapcsán – Az arany ember példája. In: ItK, 125. évf. 6. sz. (2021.), 742–773.) – a szereposztással azonban nem volt elégedett és amikor a vezetőség nem reagált pozitívan a közvetlen kéréseire, megpróbált másokon keresztül hatni rájuk.
Jászai Mari Manga-alakítása valóban színháztörténeti jelentőségű lehetett. Két alkotóművész különleges kapcsolatát mutatta meg, hiszen Jókai elképzeléseit egyedül Jászai Mari volt képes megjeleníteni a színpadon, ami leginkább talán a cigányos kiejtés alkalmazásából nyilvánvaló. Boér Hermin akcentusa Jókai szerint tönkretette Manga valódi karakterét, Jászai Marié viszont az egyik mellékszereplőből a dráma kulcsfigurájává tette Mangát. Ugyanazzal az eszközzel élt, mégis tragikus hősnővé tett egy olyan karaktert, amellyel addig a közönség egészen más kontextusban, a népszínművek alakjaként találkozott. Jászai ezzel a darabot a népdráma értelmezési kereteibe emelte, a szerző szándékainak megfelelően. Jókai utolsó, saját maga által színpadra alkalmazott művével akarhatta visszahozni a népszínművet a Népszínházból a Nemzeti Színházba, mégpedig annak „nemesebb” válfaját, a népdrámát, amely a társadalmi mondanivalót is szem előtt tartja. Ezt azonban csak rövid időre sikerült elérnie. A karácsonyi előadáson kívül már csak egyszer, január hatodikán lépett fel Jászai Mari Mangaként, ez délutáni előadás volt, leszállított helyárakkal.

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Az első rész itt olvasható.

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, a Jókai 200 kutatócsoport és a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája 2025. február 17–19. között rendezte meg a Jókai 200 bicentenáriumi konferenciát, melyen munkatársaink is előadtak.
Patonai Anikó Ágnes, a Színháztörténeti és Zeneműtár munkatársa előadását Jókai Mór Fekete vér című drámájáról két részben közöljük.

Jókai Mór a Fekete vér bemutatója alkalmából Festetics Andornak dedikált fényképe, 1898. november 25. Fotó: Ellinger Ede. Jelzet: SZT NSZ KB J 29 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény

Jókai Mór 1891-ben írta meg a Fekete vér című regényét, amit később színpadra alkalmazott. 1898. június 16-án levélben számol be Nagy Bellának arról, hogy éppen egy darabját tisztázza, mert el akarja küldeni a nemzeti színház igazgatóságának – ez minden bizonnyal a Fekete vér lehetett. Nagy Bella két nappal később tette le színivizsgáját Rákosi Szidi intézetében Elektrát alakítva. (Jókai Mór és Nagy Bella levelezését Fülöp Dorottya közölte. In: Irodalomismeret, 2024/4.)

• 
• 

Június 24-én gróf Festetics Andor, a Nemzeti Színház igazgatója értesíti Jókait, hogy az ekkor még a Cigánynő fia címet viselő darabot előadásra elfogadta (Festetics Andor Jókai Mórhoz, Gödöllő, 1898. június 24. Kézirattár, Fond V/163/3.) Jókai ezt a hírt is megosztotta Nagy Bellával, majd szeptember 23-án a következőket írta neki:

• 
• 
• 

Nagy Bella válaszában nincs szó a szerep felolvasásáról, de ígéretet kapott egy meghallgatásra. Október 8-án a Fekete vér próbái is megkezdődtek a Nemzeti Színházban. Jókai reklamált a szereposztás miatt, kifogásaira Festetics ezt válaszolta:

Festetics a levélhez mellékelte a súgópéldányt, azzal a megjegyzéssel, hogy számít rá, hogy Jókai maga fogja a darabot felolvasni az olvasópróbán, ami így is történt október 14-én. Erről a sajtó is beszámolt.

Gyenes László színész Festetics Andornak dedikált fényképe, 1900. május 3., Festetics-album. Jelzet: SZT Album 152. – Színháztörténeti és Zeneműtár, fotógyűjtemény

Nagy Bellát október 19-én a Nemzeti Színház színpadán hallgatták meg (Bródy Sándor szavaival élve) egy „kisebb színházi vérbíróság jelenlétében”, a próbán „civil” hallgatóságként csak Jókai Mór és Bródy Sándor vett részt. Utóbbi a Magyar Hírlapban lelkendezve számolt be a fellépésről, szerinte Nagy Bella „kiváló, sőt szenzációs egyéniség, egy tüneményes, drámai talentum”. (b. s. [Bródy Sándor]. In: Magyar Hirlap, 8. évf. 290. sz. (1898. október 20.), 9.)
November 11-én Gyenes László komoly megbetegedése miatt Császár Imre vette át Lenke Simon szerepét.
A Fekete vér főpróbája 1898. november 24-én volt, majdnem teltház előtt. A főpróba után Jókai levelet írt a következő szöveggel:

A levélről korábban úgy gondolták, hogy azt Jókai Blaha Lujzának írta, ez azonban tévedés. A levél 1939-ben került Kézirattárunkba, Ernst Lajos gyűjteményéből a Blaháné című cikkel lehetett együtt, ezért gondolhatták annak idején, hogy a címzettje Blaha Lujza volt.
A Színháztörténeti Tár gyűjteményében fennmaradt szereposztó könyv szerint Manga szerepét 1898. október 8-án osztották ki Boér Herminnek – a levél tehát neki szólt.
A Fekete vér az 1898. november 25-i bemutatóján a következő szereposztásban került színpadra:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Boér Hermin eredeti neve Gläzer volt, Keszthelyen született 1860-ban, 1877-től 1883-ig a kolozsvári színház, 1885-től 1910-ig a Nemzeti Színház tagja volt. Megbízhatónak és sokoldalúnak tartották. Amikor 1883. május 19-én a kolozsvári nyári színházban Victor Hugo Borgia Lukreciájának címszerepét alakította, a következőt írta róla az Ellenzék című lap:

Boér Hermin színésznő. Fotó: Goszleth István. Jelzet: SZT KB 10.848/4 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény, fotógyűjtemény

Jókai mégsem nyugodott bele, hogy Boér Hermin legyen Manga. Közvetlenül a főpróba után megbízta Tábori Róbertet, a Pesti Napló munkatársát, hogy keresse fel Jászai Marit és kérje meg, hogy vegye át a szerepet – mindez abból a levélből tudható, amelyet Jászai Mari 1898. november 25-én írt Jókainak.

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Folytatjuk…

A női zeneszerzők és előadóművészek munkásságának feltárása manapság nemzetközi vonatkozásban is népszerű és kutatott témának számít, így a tárgyban olyan alkotók neve juthat eszünkbe, mint a szentté avatott középkori szerzetesnő, Hildegard von Bingen (1098–1179), Robert Schumann felesége, Clara Schumann (1819–1896), Mendelssohn nővére Fanny (1805–1847), Lili (1893–1918) és Nadia Boulanger (1887–1979) vagy a francia hatok egyetlen női zeneszerzője, Germaine Tailleferre (1892–1983). Magyar viszonylatban is számos olyan kiemelkedő egyéniség képviselte e vonalat a 19. századtól egészen napjainkig, mint például a zenetörténész-zeneszerző Selden-Goth Gizella (1884–1975), Kodály Zoltán felesége, Sándor Emma (1863–1958) vagy Szőnyi Erzsébet (1924–2019). Mostani áttekintésünkben a nemzeti könyvtár zenei gyűjteményében található zeneszerzői és előadóművészi hagyatékok dokumentumaiból, valamint a tár bámulatosan sokszínű nyomtatott és kéziratos állományából válogattunk a teljesség igénye nélkül.

A Zeneműtár talán legértékesebb dokumentumai közé tartozik az az adománylevél, amely korának egyik kiemelkedő zeneszerzőjétől és zongoraművésznőjétől – a fővárosban is nagysikerű hangversenyeket adó –, Clara Schumanntól származik.

Clara Schumann portréja – Színháztörténeti és Zeneműtár, Schumann, Clara 1/1

Az 1856. február 26-i keltezésű irat is pesti tartózkodásának egyik különleges dokumentuma, amely szerint a művésznő nagyvonalú gesztussal, száz forintnyi adománnyal támogatta a Nemzeti Zenede felállítását. (A német nyelvű kézírásos alapítólevél magyar fordítását Mikusi Balázs e témában készült blogbejegyzésében olvashatjuk: „Száz forint Clara Schumanntól most – többet nyom a latban, mint kétezer Liszttől” - OSZK).   

Clara Schumann saját kezű aláírásával ellátott adománylevél a pesti Nemzeti Zenede javára – Színháztörténeti és Zeneműtár, Ms. mus. th. 234

A neves német komponista feleségének munkásságán kívül kevesebbet tudunk a 19. században Magyarországon komponálással foglalatoskodó női zeneszerzőkről. A főként nemesi származású alkotók közül Batthyány Miklósné Széchényi Franciskát (1783–1861) tartják az első magyar női zeneszerzőnek. Széchényi István unokaöccse, Széchényi Kálmán kutatásai – és 2018-ban megjelent könyvének – révén ma már jóval többet tudunk a család huszonnyolc tagjának zenei kapcsolatairól, így arról is, hogy Széchényi Franciskán kívül Széchényi Marietta (1886–1976) és Széchényi Félicie (1838–1920) is foglalkozott zeneszerzéssel.

 Batthyány Miklósné Széchényi Franciska: Az emlény. Jelzet: Ms. mus. 1352 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Az arisztokrácia köréből rajtuk kívül még akadnak olyan női zeneszerzők, akiknek alkalmi kompozícióját megőrizte a nemzeti könyvtár gyűjteménye. Ilyen a komponistaként számon tartott Zichy-Stubenberg Anna grófné (1821–1912) Dragoner Marsch című zongorára írt rövid alkotása is.
A Zeneműtár nyomtatott kottáinak egy részét magába foglaló ún. Musica practica gyűjteményében is több női szerző művével találkozhatunk. Jóllehet az alkotók neve ma már teljesen feledésbe merült, e dokumentumok több aspektusból is érdekes adalékokat rejtenek. A 19. század második és a 20. század első felében megjelent kották sajátosan díszített címlappal és általában egy prominens személyeknek szóló ajánlással rendelkeznek. Szabady Kata II. Magyar rhapsodia című zongoraművét gróf Tisza Istvánnénak (1855– 1925) ajánlotta. Jellegzetes példája a gyűjteménynek a későbbi színésznő, Sugár Sári (1919–1993) Budavári emlék címmel ellátott zongorára írt magyar ábrándja, amelyet 1905. április 21-én Habsburg–Lotaringiai Mária Valéria (1868–1924) főhercegnő születésnapjára komponált. A címlap érdekessége, hogy azon a fiatal alkotó képmása is megjelenik.

Sugár Sárika: Budavári emlék. Magyar ábránd – Színháztörténeti és Zeneműtár, Mus. pr. 3520  

Hasonlóan dekoratív címlappal rendelkezik Pozorszky Valéria zongorára írt Tulipános indulója, amit a nagysikerű primadonnának, Fedák Sárinak (1879–1955) ajánlott. A szecesszió formavilágát tükrözik Imrik Kornélia Emlékeim felett gondolatok ábrándja, valamint „Álom”-keringő című zongorakompozícióinak címoldalai – ez utóbbit ifj. gróf Zichy Ödönné Bethlen Gabriellának (1888– 1965) ajánlotta.

Imrik Cornélia: Emlékeim felett gondolatok. Ábránd – Színháztörténeti és Zeneműtár, Mus. pr. 1890

Magyarország egyik legrégebb óta működő zenei kiadója, a Rózsavölgyi és Társa jelentette meg Cserey Gyuláné zongorára írt Nász-keringőjét, amelyet gróf Zichy Rafaelnek (1877–1944) és Pallavicini Edinának (1877–1964) ajánlott házasságkötésük alkalmából. A címlapon a fiatal pár közös portréja látható szív alakú keretben, virágokkal díszítve.

Cserey Gyuláné: Nász-keringő – Színháztörténeti és Zeneműtár, Mus. pr. 1090

Talán nem meglepő, hogy a Zeneműtár önálló fényképgyűjteménye is számos unikális és a témába vágó felvételt tartalmaz. Ezek közül egyedülálló az a felvétel, amelyen Dohnányi Ernő (1877–1960) az első Magyar Női Vonósnégyes tagjaival szerepel első opuszának, a c-moll zongoraötös 1938-as előadása után.

Dohnányi Ernő és az első Magyar Női Vonósnégyes tagjai (Balról jobbra: Kálmán Mária, Ulbrich Hermin, Dohnányi Ernő, Szerémy Magda, Nagy Ilonka) – Színháztörténeti és Zeneműtár, Első Magyar Női Vonósnégyes 1/1

A nemzeti könyvtár zenei gyűjteményében elhelyezett hagyatékok között is találhatóak kifejezetten női zeneszerzőkhöz és előadóművészek életművéhez kapcsolódó dokumentumok. A zongoraművész, pedagógus és zeneszerző, Ticharich Zdenka (1900–1979) hagyatéka 1991-ben vételi úton került a Zeneműtár gyűjteményébe. Zdenka, a Nemzeti Zenedében eltöltött évei után Bécsben Emil Sauernél (1862–1942) és Ferruccio Busoninál (1866–1924) tanult zongorázni, majd zeneszerzési stúdiumokat végzett a berlini Zeneművészeti Főiskolán Franz Schrekernél (1878–1934). A művésznő sokoldalú személyisége hátrahagyott gyűjteményében is megmutatkozik: Zdenka pályafutásának dokumentációján kívül kivételesen gazdag és fényképészeti szempontból is felbecsülhetetlen anyagrész maradt fenn.

Ticharich Zdenka portréja. Angelo Fotos. Ticharich Zdenka hagyatéka – Színháztörténeti és Zeneműtár

Ticharich Zdenka szépsége nem csupán hagyatékának fotóanyagában mutatkozik meg, de alakja több képzőművészt – többek között Rippl-Rónai Józsefet, Pátzay Pált, Reményi Józsefet és Márffy Ödönt – is megihletett. A svájci származású francia zeneszerző, Arthur Honegger (1892–1955) állítólag a következőképpen vélekedett a művésznőről:

Ticharich Zdenka. Angelo Fotos – Színháztörténeti és Zeneműtár, Ticharich Zdenka hagyatéka

A Bartókkal azonos évben született zongoraművész és pedagógus, Braun Paula (1881–1962) hagyatéka is a Zeneműtár gyűjteményét gazdagítja. Braun Paula a Zeneakadémián Szendy Árpádnál (1863–1922), majd a nála öt évvel fiatalabb, nemzetközi hírű Edwin Fischernél (1886–1960) folytatott tanulmányokat. Később maga is kiemelkedő zongoratanár volt, amelyet több, nyomtatásban megjelent pedagógiai munka – például A kéztartás és billentés módszere – is tanúsít. Ráadásul neve a feltalálók körét is gazdagítja: ujjtorna készülékét 1918-ban Berlinben, billentyűs hangszerekhez készített kisegítő billentyűzetét pedig 1934-ben szabadalmaztatta Budapesten.

• 
• 

A hagyaték része Braun Paula Ritmus módszertan a magyar népzene alapvető dallamfordulatai nyomán című munkájának kézirata is, amelyet a karvezető, zenepedagógus, Szőnyi Erzsébet, Viski János (1906–1961) zeneszerzés-növendéke lektorált. A nemzeti könyvtár zenei gyűjteménye a hat éve elhunyt Szőnyi Erzsébet gazdag életművéből összesen 73 zenemű kéziratát őrzi, köztük A makrancos királylány című gyermekoperáét is.

Szőnyi Erzsébet: A makrancos királylány. Gyermekopera két felvonásban. Jelzet: Ms. mus. 7514 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Laskai Anna (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

• Sadie, Julie Anne – Rhian Samuel: The Norton/Grove Dictionary of Women Composers, New York: W. W. Norton & Co., 1995.
• Király László: „Nők és zeneszerzés. In: Pannon Tükör, évf. 1. sz. (2017. január–február), 110–117.
• Széchényi Kálmán: In eine bessre Welt entrückt: die Grafen Széchényi von Sárvár-Felsővidék und die holde Kunst: 250 Jahre Musikgeschichte, Marktoberdorf, Seubert, 2018.
• Braun Paula: A kéztartás és billentés módszere, Budapest, Rozsnyai, [1908].
• Braun Paula: Die ersten 18 Klavierlektionen, worin Paula Braun veranschaulicht, wie man die Schwierigkeiten des Anfangs beseitigt, Bruxelles, Schott, 1932.
• Pintér Csilla Mária: Szőnyi Erzsébet. Magyar zeneszerzők 24., Budapest, BMC, 2014.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonharmadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Lustig Istvánt és gyűjteményét mutatja be.

Petry Béla grafikája. Jelzet: Exl.L/283 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Lustig István (1903–1944) szegedi ügyvéd a szegedi Ferenc József Tudományegyetem jogi karán végzett. Kapcsolatba került a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumával, és bekapcsolódott a Debrecenben működő Ajtósi Dürer Céh munkájába. Ezek mellett tagja volt a budapesti Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének (MEGE). Zsidó származású lévén, a második világháború idején többször behívták munkaszolgálatra, így halt meg 1944-ben.
Soó Rezső és Arady Kálmán mellett a korszak legnagyobb ex libris gyűjtőjeként tartják számon. Már az 1930-as években komoly kollekciója volt, a gyűjtéshez jó anyagi háttérrel rendelkezett, ezt bizonyítja, hogy a MEGE 1936-os cserejegyzékében 156, 1937-ben pedig mintegy 194 lapot kínált.

Révész Kornél rézkarca (alkalmi grafika) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1936-ban adományával – Pinterits Tibor mellett – ő alapozta meg a szegedi Somogyi-könyvtár ex libris gyűjteményét. Ez a saját lapjain kívül tartalmazta szegedi és Szegedről indult grafikusok, köztük Buday György, Bordás Ferenc, Vadász Endre és Tápai Lajos alkotásait, illetve szegedi városképeket és Szeged neves egyéniségei (Tonelli Sándor, Jáki Gyula, Ablaka György) számára készült ex libriseket. Tonelli Sándor közgazdasági és szociális író 1913–1941 között a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamara titkára, majd főtitkára volt.

Tonelli Sándor ex librise (grafikus: S. K.). Jelzet: Exl.T/162 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Lustig István gyűjteménye gyorsan gyarapodott. 1939-ben már 320 saját lappal rendelkezett. Baráti viszony fűzte Vadász Endre grafikushoz. Vadász első kisgrafikai alkotásjegyzékét Soó Rezső közölte 1935-ben a Magyar Exlibris első számában, a másodikat Lustig István adta ki német nyelven 1936-ban, majd 1939-ben jelent meg Lustig újabb német nyelvű katalógusa. Vadász kisgrafikái közt természetszerűleg sokat (több mint negyvenet) találunk Lustig István nevére – ez Vadász ex libris munkásságának közel húsz százalékát teszi ki! Köztük az 1939-ben készített 260-as opusszámú lap szövegében („20 000 ex libris. Dr. Lustig István”) is tükrözi, hogy Lustignak ekkor már több tízezres gyűjteménye volt. A grafikán férfi látható májusfán, a 20 000 ex librisre utaló táblával.

Vadász Endre rézkarca (1939). Jelzet: Exl.L/349 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Fokozatosan egyre bővült a Lustig által foglalkoztatott művészek köre. A magyarok közül Vadász Endre mellett Buday György készített számára a legtöbb ex librist, rajtuk kívül Bajor Ágost, Drahos István, Révész Kornél, Bordás Ferenc, Haranghy Jenő, Zádor István, Pohárnok Zoltán, Radványi-Román Károly és Sterbenz Károly neve említhető. A Schorr Tibor- és Dinnyés Ferenc-lapok is mutatják, hogy mennyire pártfogolta a szegedi grafikusokat.

Dinnyés Ferenc grafikája. Jelzet: Exl.L/298 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A külföldiek közül az olasz Enrico Vannuccini, Olmendo Mezzoli, Arnaldo Badodi, a német Adolf Kunst, Ottohans Beier, az osztrák Toni Hofer, Rose Reinhold, Hubert Woyty-Wimmer, a cseh Antonín Doležal és a lengyel Wojciech Jakubowski emelhetők ki mint általa leginkább kedvelt grafikusok. Az olasz Italo Zettitől Lustignak volt a legtöbb ex librise hazánkban, köztük egy nevére szóló grafikán Olaszország térképe látható híres városok ikonikus épületeivel.

Italo Zetti grafikája. Jelzet: Galambos/329 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A művészek széles körével való ismeretsége tette lehetővé, hogy Lustig nemzetközi viszonylatban is jelentős gyűjteményt hozzon létre; emellett a kor híres gyűjtőivel szintén rendszeres kapcsolatban állt. Kollekciójával 1934-től gyakran részt vett kiállításokon, komoly szerepet vállalt például a Szegeden 1934 októberében nyíló nemzetközi ex libris és alkalmi grafikai tárlaton. Jelentős nemzetközi anyaggal jelent meg a debreceni Ajtósi Dürer Céh által 1935 decemberében a Déri Múzeumban rendezett kiállításon is. Az 1940-es évekre már mintegy 350 saját névre szóló lapja, és összesen kb. 30 000 példányszámú gyűjteménye volt, benne sok minőségi – köztük kiemelten rézmetszetű és rézkarc – grafikával. A saját nevére szóló ex librisek mellett más lapokkal is cserélt, melyek dúcait, lemezeit tulajdonosuktól megvásárolta. Ex librisein gyakori motívumok a könyv, a könyvet őrző kutya, emellett a jogászi hivatás szimbólumai, attribútumai (paragrafus, Iustitia mérleggel, bíró talárban, megbilincselt rab) és a zsidó identitás jelképeként a Dávid-csillag. Egyik ex librise Radványi-Román Károlytól a zsidó íróktól származó könyveibe készült („Dr. Lustig István ügyvéd zsidó írók könyvtárából”) ötágú gyertyatartóval, könyvekkel.

Radványi-Román Károly fametszete (1935). Jelzet: Exl.L/417 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Mátyás király mint a jogállamiság megtestesítője jelenik meg jogarral, országalmával, hollós címerrel Drahos István alkotásán, a felirat: „Justitia est regnorum fundamentum” [Az igazságosság az országok talpköve].

Drahos István fametszete (1940). Jelzet: Exl.L/322 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Különleges ex libris típusok Lustig nevére az „ex libris etnographicis”, „ex theatraliis”, „ex occultis”, „dunántúli könyveiből”, „háborús könyveiből”, „olasz művészeti könyveiből”, „zenei könyveiből”, „gyermekkori könyveiből” feliratú művek. Ezek közé tartozik Havas László montázsszerű, aprólékosan kidolgozott grafikája a Dunántúlra utaló ember- és épületábrázolásokkal, jelképekkel.

Havas László grafikája. Jelzet: Galambos exl/236 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Lustig István és családtagjai nevére szóló alkalmi grafikákon a család a központi téma, de feltűnnek a második világháború okozta borzalmak megjelenítései is, kiemelten a halál motívuma. Háborús hadszíntéren könyvbe bújt csontváz, a Kaszás harcol a katonák ellen Parobek Alajos rézkarcán.

Parobek Alajos rézkarca (1938). Jelzet: Exl.L/327 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Lustig István gyűjteményének sorsa halála után szerencsésen alakult: Soó Rezső professzor Lustig özvegyétől egy tételben felvásárolta az akkorra megközelítőleg 40 000 lapból álló kollekciót, melyhez nagy tömegű csereanyag társult. Soó professzor ebből kb. 8000 lapot mint hiányzókat saját gyűjteményébe osztott be, a többit cserére használta fel. A későbbiekben Soó Rezső ex libris kollekciójának az Iparművészeti Múzeum részére történt átadása után – a jórészt a Lustig-gyűjteményből származó duplumokból – a keszthelyi Balatoni Múzeum kisgrafikai anyagába is került kb. 18 000 darab. Lustig lapjaiból így két rangos közgyűjtemény is részesült. Lustig István azon gyűjtők közé tartozott, akik nemzetközi kiterjedésű ex libris anyagukkal a külföld felé is képviselték hazánkat, s tették mindezt a 20. század első felének változó viszonyai között. Munkálkodásuknak nemegyszer, sajnálatos módon – ahogy Lustig sorsa is mutatja – a II. világháború tragikus eseményei vetettek véget.

Irodalom:

• 1937. évi cserejegyzék. In: MEGE Kisgrafika, 1937/1. sz., 4. 
• 1939. évi cserejegyzék. In: MEGE Kisgrafika, 1939/1. sz., 17.
• Galambos Ferenc: Lustig István (1903–1944). In: Kisgrafika, különszám, 1997, 9–11.
• Kürti Katalin, Sz.: Vadász Endre szegedi kapcsolatai. In: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1984/85–1., Szeged, 1986., 343–345. 
• Kürti Katalin, Sz.: Vadász Endre (1901–1944) kisgrafikái. In: A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1978, Debrecen, 1979, 319–352.
• Magyar Mária, F.: Tények és remények. Ex libris gyűjtés a szegedi Somogyi-könyvtárban. In: Kisgrafika, 1974/3. sz., 23–27.
• Magyar Mária, Fodorné: Ex libriseinkről dióhéjban. In: Somogyi-könyvtári Híradó, 1972/4. sz., 245.
• Oeuvre-Katalogen ungarischer Exlibris-künstler I., Vadász Endre. Redigiert Lustig István, Szeged, Verein Ungarischer Exlibris-sammler und Graphikfreunde, 1936.
• Soó Rezső, Berei: Az Ajtósi Dürer Céh grafikai kiállításai. In: Magyar Exlibris, 1936/1. sz., 1–7. (Hozzáfűzve a kiállítási katalógus is, 1–8.)
• Soó Rezső: Debrecen exlibris-művészei I., Vadász Endre exlibrisei 1935 márciusáig. In: Magyar Exlibris, 1936/1. sz., 10.
• Soó Rezső: Debrecen exlibris-művészei II., Vadász Endre. In: Magyar Exlibris, 1936/4. sz., 56–66. 
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Lustig István (1903–1944). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 113–115. 

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész

A szentendrei születésű és nemzetközileg elismert tenorénekes, Stéger Ferenc (1824–1911) születésének 200. évfordulójára Stéger Ferenc és az opera világa címmel 2024. december 2-án nemzetközi konferenciát rendeztek a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban. Az azonos című, 2024. október 25-én nyílt kiállítás 2025. március 9-ig látogatható ugyanott.
Stéger Ferenc a pesti Nemzeti Színház egyik vezető tenoristájaként évtizedekig énekelt főszerepeket, többek között Erkel operáiban. Pályája Zágrábban indult, de Pest után Európa számos színpadát bejárta, éveket töltött Bécsben, Prágában, Barcelonában, de sokszor megfordult például Amszterdamban, Milánóban, Torinóban és Bukarestben is.
A konferencián munkatáraink is előadtak. Az alábbiakban Patonai Anikó Ágnes ismerteti előadását.

A szentendrei Ferenczy Múzeumi Központban 2024. december 2-án Stéger Ferenc és az opera világa címmel megrendezett nemzetközi konferencia meghívója. A kép forrása: Ferenczy Múzeumi Centrum

Stéger Ferenc 1852. április elsejével elszerződött a Nemzeti Színháztól, először Prágába, majd Bécsbe. Festetics Leó 1852. május 20-án lett a színház intendánsa és ezt a pozíciót két és fél évig töltötte be, ezt az időszakot folyamatos csatározások jellemezték. A Stéger Ferenc születésének 200. évfordulóján megrendezett konferencián elhangzott előadás arról szólt, hogy ezekben a vitában hogyan, milyen összefüggésekben használták fel Stéger nevét – ezeket a megnyilvánulásokat kiemelve ugyanis a Nemzeti Színház korabeli viszonyainak egy érdekes részletére láthatunk rá.

Festetics Leó. In: Rédey Tivadar: A Nemzeti Színház története 1. Az első félszázad, Budapest, Magyar Könyvbarátok, 1937. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Festetics nyilvánosságnak szánt közleményeit a Jókai Mór szerkesztésében megjelenő Délibáb című, főleg szépirodalmat tartalmazó „hivatalos színházi lapban” közölte, amely 1853. január 2-val indult és az 1854. február 19-én szűnt meg. A lap megszüntetését maga Jókai kérte.

Délibáb: Nemzeti Színházi Lap, fel. szerk. Festetits Leó; szerk. Jókai Mór, 1. évf. 1.sz. (1853), Pest, Festetits Leó, 1853–1854. – Törzsgyűjtemény

A Délibáb cikkeire adott reakciók közül mennyiségük és rendszerességük miatt is kiemelkednek Császár Ferenc Divatcsarnokban 1853 júliusától és Fáncsy Lajos Cserháti álnéven a Pesti Naplóban 1854 júliusától publikált nyílt levelei.

• 
• 

Az újságírók Festetics intézkedéseit nyilvánosan bírálták, illetve a közvélemény és a nézők nevében is a legkülönfélébb elvárásokat támasztották vele szemben: kikből álljon a társulat, milyen legyen a műsor és így tovább. Festetics viszont mindezt alaptalan vádaskodásnak, személyes támadásnak, illetve a munkájába való illetlen beleszólásnak tartotta. A célja az volt, hogy minden körülmények között, változatos repertoárral zavartalanul biztosíthassa a színvonalas előadásokat, társulatban és bizonyos posztokban gondolkodott, a közönség és a sajtó viszont kedvenc énekeseit akarta, emellett megújított repertoárt kértek számon, mindezt lehetőleg annak elkerülésével, hogy az operaénekesek túlságosan nagy gázsit kapjanak. A problémák alapvető forrása tehát a pénzhiány, a Nemzeti Színház állandó anyagi gondjai voltak, és persze az opera és a prózai előadások egy fedél alá kényszerülése. Festetics hivatalba lépéséről a következőt írja a Délibábban:

Canzi Ágoston: Doppler Ferenc, Pest, 1853. Jelzet: KF 440 – Színháztörténeti és Zeneműtár grafikai gyűjtemény

1852. május végén, amikor Festetics hivatalba lépett, a közönség Stéger mellett már többeket nélkülözött az operatársulatból.
A Pesti Napló hasábjain közölt Cserháti levelekben 1854 júliusában ezt az időszakot így jellemzi a szerző (Fáncsy Lajos):

Festetics első intézkedéseinek egyikeként megpróbálta szerződtetni Hollósy Kornéliát és Stéger Ferencet, ám előbbi épp akkor ment férjhez, utóbbi pedig a színház kereteit meghaladó bért kért – ennek hiányában pedig nem akart többé Pesten fellépni.

A Budapesti Hírlap szerint viszont „túlbuzgó takarékosság”, hogy nem akarták Stégert jobban megfizetni. (1853. jún. 17., 743.)
És bár Stéger még Festetics hivatalba lépése előtt távozott, ennek felemlegetését az intendáns egyértelműen magára vette:

• 
• 

Festetics Leó és a sajtó egyre elmérgesedő viszonyában Stéger távozása sarkalatos ponttá vált, Stéger hiánya, jelen nem léte nem egyszerűen a színházról szóló közbeszéd része volt, hanem a közönség és a kritikusok az intendáns működésével szembeni ellenérzések egyik kifejezőeszköze, és viszont. Császár 1853. július 1-re dátumozott nyílt levelében írja:

Festetics válasza:

Válaszul Császár Ferenc éppen a sajtó hatástalanságát panaszolja az általa szerkesztett Divatcsarnokban:

Ebben a helyzetben nem maradt más lehetőség, mint a vendégszereplések, azok között pedig megpróbálni Stégert pótolni. Ami a vendégszerepléseket illeti, Festetics intendatúrája alatt erre kétszer került sor. Először már 1852 júniusában, amely a frissen kinevezett gróf sikereként jelent meg a sajtóban.

• 
• 
• 
• 

A vendégszereplés fénypontja természetesen a június 7-én, a személyesen megjelenő Ferenc József tiszteletére rendezett díszelőadás volt, amelyen az Ilka és a huszártoborzót játszották. Ez az este kiugróan magas bevételt hozott a színháznak, azonban ez leginkább a császár személyének volt köszönhető. Két évvel később a Cserháti levelekben az első vendégjáték-sorozat már egy lesz Festetics elhibázott intézkedései közül: e szerint a gróf:

A második vendégszereplés 1854 áprilisában volt, amely ezúttal is összefüggött a császárral: Ferenc József április 24-én kötött házasságot, az ez alkalomból tartott díszelőadáson A kunokat vitték színre. Festetics jegyzőkönyve szerint ennek a vendégszereplésnek az ötlete Stégertől származott: Franz Holding bécsi ügynökön keresztül ajánlkozott, konkrét fizetési igénnyel (250 ft-ot kért hat vagy hét előadásra), és amikor az intendáns a színház választmányi ülésén felolvasta az erről szóló levelet, azt tapssal fogadták a résztvevők. (Lásd Gróf Festetics Leo intendánsi jegyzőkönyve 1853 aprilis 1ső-től 1854 aprilis 1ső napjáig. Nemzeti Színház kötetes iratok 687. – Színháztörténeti és Zeneműtár)

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A kritikusok véleménye már nem volt egyöntetűen pozitív, ami a Festeticshez való viszony szempontjából is érdekes: a Pesti Napló szerint Stéger nem énekelt szépen, hangjának csak ereje van, de kelleme nincs, de ennél is nagyobb felháborodást okozott, hogy a Lammermoori Lucia előadásában Lesniewska Lujza olaszul énekelt, így a kettőse a magyarul éneklő Stégerrel kifejezetten botrányos volt, mindez pedig az igazgató, vagyis Festetics hibája. Ugyanez a Pesti Napló három nappal később már nosztalgikusan emlékezik meg arról, amikor Stéger és Hollósy Kornélia is a színház szerződött tagja volt:

A Budapesti Hírlap írja az Ernaniról:

A látszólag ártatlan megjegyzés a rekedtséget okozó légszeszre a színházi vezetőségnek tett odaszúrásként is olvasható.
Ami a pótlásra való törekvést illeti, eleinte Rémy Lajos volt, aki ezt a feladatot kapta, de Festetics 1852 júniusában nem szerződött vele újra.
A tárgyalt két és fél év során legtöbbször a következő énekesek léptek fel a korábban Stéger által alakított szerepekben: Reszler István, Mazzi József, Young Frigyes, Jekelfalussy Albert.
Az 1852 áprilisában a színházhoz szerződött Reszlerrel nem voltak maradéktalanul elégedettek.
Mazzit a Pesti Napló és a Budapesti Visszhang is „valódi nyereségnek” tartja, pozitív megítéléséhez az is hozzájárult, hogy már 1852. augusztus végén magyarul énekelt.
Young a Pesti Napló szerint:

Jekelfalussyt a Divatcsarnok hasábjain inkább szorgalmasnak, mint tehetségesnek tartják, de a Budapesti Hírlap pozitívan nyilatkozott róla, mint aki méltatlanul alulértékelt, és akit csak akkor fog megbecsülni a közönség, ha már külföldre szerződött. A Délibáb kritikusa Stéger méltó utódjának tartja, hiszen még a Stéger által generált túlzó elvárásoknak is megfelelt:

• 
• 
• 

Amikor a Pesti Napló szerzőit a bécsi Allgemeine Theaterzeitungban egy magyarországi levelező azzal vádolta meg, hogy a nem magyar nevű művészeket nem méltatják eléggé, mentségül, kissé zavaros érveléssel többek között Stéger német nevűségét hozzák fel példaként:

Barabás Miklós: Schodelné Klein Rozália Erkel Ferenc Bátori Mária című operájának címszerepében, Pest, 1843. Jelzet: KE 3.185 – Színháztörténeti és Zeneműtár grafikai gyűjtemény

A Stéger utáni sóhajtozás a Cserháti levelekben a Festetics intézkedései által fenntartott káros gyakorlatként szerepel: 

A Cserháti levelek korábbi közlésében továbbá az szerepel, hogy maga Stéger is „sóvárgó”, mégpedig „a külföld babérai és pénzére”. Ld. Cserháti levelek nemzeti színházunk ügyében III. In: Pesti Napló, 5. évf. 1302. sz (1854. július 14.)
Vagyis maga Stéger és az a hatás, amelyet a közönségre gyakorol, a Cserháti levelekben egyfajta szimbóluma annak az anyagi, erkölcsi és művészeti hanyatlásnak, amely a Festetics-korszakot jellemzi.
Festetics Leó 1854 novemberében végül lemondott, Stéger Ferenc pedig csak 1873-ban szerződött vissza a Nemzeti Színházhoz.

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Stéger Ferenc kéziratos naplója megtekinthető Copia szolgáltatásunkban.

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, a Jókai 200 kutatócsoport és a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája 2025. február 17–19. között rendezte meg a Jókai 200 bicentenáriumi konferenciát, melyen munkatársaink is előadtak. Jókai a Copia adatbázisunkban elérhetővé vált kései szerelmes verseit Baranyai Laura, a Kézirattár munkatársa mutatta be.

A bicentenárium alkalmából Jókainak a Kézirattárban található autográf versei váltak most elérhetővé Kézirattárunk Copia felületén szabadon letölthető digitális felvételekkel és a hozzájuk csatolt metaadatokkal. A konferencián a felület mellett az ide felkerült művek egy különösen unikális részét igyekeztem minél átfogóbban bemutatni, ugyanis Jókai Mór életművének két kevésbé ismert szegmense a szerző költészete, valamint életének utolsó öt éve: a Grósz Bellával töltött házasságának időszaka.
A Copia az OSZK kéziratainak digitális tartalomszolgáltatása, ahol kultúrtörténeti jelentőségű, illetve a tudományos kutatást segítő dokumentumok válnak mindenki által elérhetővé. A felület megtervezésének célja az volt, hogy lehetőleg a Kézirattár összes dokumentumtípusának feldolgozására alkalmas adatbázis jöjjön létre, a különböző dokumentumcsoportokat egymástól elkülönítve, lehetőséget adva az összetett keresési műveletek elvégzésére is. Az ide felkerülő kéziratok több szempontból is kiemelkedő fontossággal bírnak: a felület egyrészt állományvédelmi szempontból jelentős, hiszen a felkerült képanyag jól használható, a felvételek nagyíthatók, sok esetben így már nem lesz szüksége a kutatóknak az eredeti autográfok kézbevételére. Másrészt ezek a dokumentumok remekül hasznosíthatók lehetnek az oktatásban is például kutatómunkák, nagyobb projektek során.

Jókai A Konyha című versének kézirata a Copia adatbázis oldalán

A bevezetésben is említett, Jókai életművét tekintve két halmaz metszéspontján áll egy 60 verset magába foglaló, többségében kiadatlan verseket tartalmazó és alig kutatott szövegkorpusz: Jókai Mór Bellához, vagy róla írott versei, melyek Kézirattárunkban találhatók meg egy kötetbe fűzve, Quart. Hung. 2029. jelzet alatt. Az író és a fiatal színésznő 1899. szeptember 16-án kötöttek házasságot és éltek együtt rövid öt évig, Jókai haláláig. Erről az időszakról több visszaemlékezés is született, amelyek között vannak ugyan eltérések, de az bizonyos, hogy az író családja és szűkebb rokonsága – leginkább Fesztyék és az unokahúg, Jókai Jolán férjével, Hegedűs Sándorral – igyekezett megakadályozni a házasságot. Az esküvő az olvasók és a széles közvélemény soraiban skandalumnak és szenzációnak számított, hiszen a nemzet egyik, ha nem a legolvasottabb írója egy nála 54 évvel fiatalabb, zsidó származású, kezdő színésznőt vett feleségül – hogy a botránkozó megszólalások tónusát idézzük. Csakhogy a viszontagságok sora nem ért véget a házassággal: Bella személyét a nyilvánosság felé gyakorlatilag rosszakaróinak pletykái tartották a köztudatban. Jókai családtagjainak részéről jóformán kizárólagosan rágalmak maradtak fent vele kapcsolatban. Jókai a véget nem érő intrikák miatt szakított családjával és Bellát jelölte ki egyedüli örökösének: döntése miatt viszont Jókai Róza pert indított a végrendelet érvénytelenné nyilvánítása érdekében, bízva abban, hogy ezzel ő válik a vagyon és jogdíjak örökösévé. A húszas években a pereskedések lezárásaként Bella 150 millió koronával fizette ki az író fogadott lányát, s ezzel véglegesen kiváltotta a pereskedő családtól a Jókai-örökséget. A hagyaték része volt az előadás fő tárgyát képező korpusz is, melyet a Magyar Állam vásárolt meg Nagy Bellától 1911-ben a Nemzeti Múzeum részére.

Jókai Mór és Nagy Bella. A kép forrása: Bárdos József: Késő romantika. In: Irodalmi Jelen, 2022. június. 23.

A Belláról szóló, nagyrészt kiadatlan Jókai-írások mutatnak ugyan változatosságot a fókuszpontokat illetően, de közös jellemzőjük, hogy a szerző kifejezetten eszményíti feleségét, abszolút ideálalakot teremtve. Ez viszont szöges ellentétben áll azzal a Bella-képpel, amelyet az író halála után a hagyatéki perek kapcsán az író családja láttatott róla, így tehát a versek – utólagos olvasatban – mintegy védőbeszédként hatnak. A versek kis hányada már Jókai életében is ismert volt, halála után pedig vitaalapként szolgáltak Bella személye, illetve kapcsolatuk megítélésekor: Jókai halála után a Fényes László – akit az első magyar oknyomozó újságíróként emlegetnek – és Vészi József – író, országgyűlési képviselő és a család barátja – több esetben is érvelésük bázisául használták fel ezeket a kettejük között kialakult konfliktusban. Fényes László Jókaiék egykori cselédeinek, közvetlen környezetének, illetve ismerőseiknek Bella-ellenes „tanúvallomásait” – amelyek hitelessége nehezen bizonyítható minden kétséget kizáróan – összegyűjtve kiadta pamfletjét, melyre Vészi József már ennek megjelenése előtt reagált. Ez volt a Hiénák Jókai sírján. Válasz egy pamfletre című röpirat, melyben több verset is értelmez a hagyatékból – ezeket igyekezett a Bella és Jókai közti harmonikus kapcsolat bizonyítékául bemutatni, míg Fényes szerint a verseket Bella erőszakkal íratta férjével.

Fényes László: Jókai Mór utolsó évei körül. Válasz Vészi Józsefnek, Budapest, Lipinszky Ny., 1904. – Törzsgyűjtemény (Kézirattári jelzet: Fol. Hung. 1393)

Fényes állításával szemben érdemes bevonni a kontextus megítélésébe azt, hogy a kötetben szereplő 60 vers közül Jókai csupán 9 írását adatta ki még életében – márpedig, ha Jókai akár önszántából, akár külső nyomás hatására saját boldogtalanságát elfedni szándékozott, miért nem adta ki több versét? A Bellával kötött házassága után valóban visszaesett ugyan a Jókai-művek iránti kereslet, de továbbra is olyan pozícióban maradt, melyben megtehette volna, hogy, ha nem is az összes, de mindenképpen több versét küldi nyomdába. A kilenc vers csaknem mindegyikére jellemző, hogy valamilyen eseményhez, alkalomhoz rendelhetők: évfordulók, születésnapok, haláleset kapcsán születtek. Ezzel szemben az „otthon maradt” művek esetén már leginkább bensőséges, személyes hangulatban magasztalja ifjú feleségét, illetve több esetben is bevonja a szövegekbe a külvilág őket érintő támadásait.
Meglátásom szerint Fényes László és Jókaiék számos ellenlábasával, az általuk terjesztett ítélettel szemben Jókai és Bella kapcsolatának, illetve Bella személyének megítélésekor mindenképpen célszerű figyelembe venni a korpusz bizonyos jellegzetességeit: a nagy arányban kiadatlanul maradt verseket, a kiadott és kiadatlan művek közti különbségeket, illetve a többszöri reflektálást a család és közvélemény megítélésére Bella képének tudatos magasztalása mellett. Úgy gondolom, ezek sokkal inkább egy harmonikus kapcsolatra utalnak, semmint „erőszak és terrorizmus útján íratott” szövegekre. Ezek az írások egyrészt Jókai irodalmi hagyatékának unikális részét képezik, másrészt fontos adalékkal szolgálnak a szerző utolsó alkotói korszakához – a Copián való szabad hozzáférhetőség pedig lehetőséget biztosít, hogy bárki közelebbről is megismerje az életmű ezen fejezetét is.

Baranyai Laura (Kézirattár)

Felhasznált irodalom:

• Fényes László: Jókai Mór utolsó évei. Tanu-vallomások, Budapest, Lipinszky Nyomda, 1904. 
• Fényes László: Jókai Mór utolsó évei körül. Válasz Vészi Józsefnek, Budapest, Lipinszky Nyomda, 1904. 
• Vészi József: Hiénák Jókai sirján. Válasz egy pamfletre, Budapest, Révai-Salamon Nyomda, 1904. 

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, a Jókai 200 kutatócsoport és a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája 2025. február 17–19. között rendezte meg a Jókai 200 bicentenáriumi konferenciát, melyen munkatársaink is előadtak. A Jókai Gazda Kertje projekt koncepcióját Szentkereszti Máté, a Digitális Bölcsészeti Központ Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztályának (botanika)történész és digitális filológus munkatársa mutatta be.

• 
• 

Jókai Mór a nagy történelmi regények mestereként él a köztudatban. Ezekben is, ahogy gigászi életművének megannyi más alkotásában rendre megjelenik a részletes tájleírás s érzelmes viszonya a természettel. A konferencia előadói – akik közül sokan évek, évtizedek óta kutatják a Jókai Mór néven ismert roppant izgalmas elme világát – és az irodalommal foglalkozó szakmai közösség számára is alapvető tény, hogy az ünnepelt szenvedélyes kertész volt. A nagyközönség előtt azonban kevésbé ismert Jókai Gazda. Márpedig Jókai Mór megértésében, mai napig releváns szépirodalmi és tudományos gondolatainak átadásában kertészgazda énjének feltérképezése elkerülhetetlen. Ehhez a már egyébként évek óta zajló diskurzushoz kíván projektünk is hozzátenni a maga eszközeivel.
A kert egy az emberi kéz által formált természetes élettér: növények és állatok lakhelye. Számtalan fogalom, eszme és érzet társul hozzá. Ezen társítások, gondolatok csokra rendre változik, miközben változatlanul egy olyan ember alakította természetes metafizikai és fizikai térhez tartozik, ahol a tudomány, a művészet és a mindennapok világa találkozik egymással. Éppen ezért a svábhegyi kert történeti rekonstruálása a virtuális térben képekkel, tárgyakkal, írott szövegekkel s hanganyagokkal alkalmas Jókai botanofil, természettudományokban jártas természetbarát karakterének bemutatására, továbbá a tudomány és a művészet szoros összhangjára felhívni a figyelmet. Célunk tehát egy tudományos, filológiai és forráskritikai kutatómunkára épülő ismeretterjesztő, oktató multimédiás tér kialakítása, amely egyaránt nyitott kutatók, laikusok, idősek és fiatalok, természetbarátok és irodalomfogyasztók számára. Sőt azt reméljük, hogy Jókai és a kortársak növényekkel való kapcsolatának párhuzamos bemutatásával egyfelől érthetővé és szerethetővé válnak a polihisztor írófejedelem természetleírásai, másfelől el- vagy visszavezethetik a látogatókat a természet és a szépirodalom világába.
A projekt kezdeti fázisában tart, így a konferencián az alapkoncepciót és az irányelveket ismertettük. A kertfeltárás forrásai az OSZK és az MTA Kézirattárában található növénylisták, amelyekből a fajnevek és a növények kertben való hozzávetőleges elhelyezkedése is kiolvasható. Mindezt kiegészítve a Kertészgazdászati jegyzetekkel (1896) és Jókai kertészeti tárgyú írásaival, továbbá egyéb visszaemlékezésekből származó információkkal, történetileg hiteles rekonstrukció válik elérhetővé.
Maga a vizualizáció három szerkezeti egységből áll: a Kertből, a Lakóházból és a Présházból. Ennek kétdimenziós alapját a Pest-Buda 1867 és 1873 között készült kataszteri térképe nyomán László Zoltán grafikus kollégánk által rajzolt térkép jelenti.
A Kertben Jókai növényeit minden egyes évszakban az ő illusztrációi keltik életre egységes, 19. századot idéző, de a fiataloknak a képregényekből és videojátékokból ismert stílusjegyekkel kialakított környezetben. Minden évszakban más-más jellegű információcsoport kapcsolódik az egyes növényfajokhoz. Tavasszal Flóra, a tavasz és a virágok istennője, az adott faj alapvető növénytani ismertetőjegyeit és Jókai könyvtárában lévő botanikai munkákban rejlő ismereteket osztja meg. Nyáron Pomona, a gyümölcsös ligetek istennője a termésekről, gyümölcsökről nem csupán általános jellemzőket közöl, hanem az egyetemes kultúrtörténetben a növényhez és terméséhez kapcsolódó szimbólumokat, jelentéstársításokat, a magyar művelődéstörténetben felbukkanó motívumokat, történeteket, hiedelmeket, szokásokat mutat be. Ősszel Jókai Gazda egyfelől kertészeti tudásába enged bepillantást, s idézi kertészeti írásait a fajokhoz kapcsolódóan, másfelől szépirodalmi műveinek vonatkozó részeit is feltárja. A tél pedig egyfajta tudástárként működve tágabb kitekintést nyújt, és a másik három évszaknál elhangzottakat magyarázza, részletezi.
A Lakóház szobáiban egyfelől Jókai Gazda kertészkedéshez, mezőgazdálkodáshoz és étkezéshez kapcsolódó személyes, valamint korának tárgyai kerülnek bemutatásra, másfelől egyéb a kertészkedéshez, termésfeldolgozáshoz, gasztronómiához kapcsolódó érdekességek jelennek meg, mint például korabeli receptek. A Présházban a tervek szerint a kertrekonstrukció háromdimenziós (360°-os), vagy kiterjesztett valóság (AR) alapú verziója lesz elérhető. Emellett a Mesterséges Intelligencia által készített képek és a hozzájuk felhasznált grafikák, fotográfiák kerülnek kiállításra.
A szöveges információkat, idézeteket ábrák, képzőművészeti alkotások és botanikai illusztrációk színesítik a teljes vizualizációban. Az idézet szövegrészek összekapcsolódnak az OSZK rendelkezésre álló adatbázisaival, mint például a MEK-kel, a Hangtárral vagy a DKA-val. A DBK platformján, a dHUplán pedig annotált digitális szövegkiadást készítünk a Kertészgazdászati jegyzetekből és a fő forrásként kezelt, már említett növénylistákról. Ezek szintúgy összeköttetésben állnak majd a vizualizációval, mint az adatbázisok. Terveink szerint az MNMKK tagintézményekkel is együtt tudunk működni, és az ő szolgáltatásaikra, feldolgozásaikra is hivatkozunk, ahogyan a nemrég publikussá vált Jókai 200 szabadon műtárgyaira is. Az előadásra kapott pozitív és konstruktív visszajelzések alapján megindulhat a párbeszéd, amely kölcsönösen tudja a kereszthivatkozásokkal népszerűsíteni az egyes tagintézmények projektjeit, szolgáltatásait.
Rózsafalvi Zsuzsanna szekcióelnökkel, Jókai tudományos munkásságának, köztük kertészeti működésének szakértőjével egyetértve valóban hosszú út áll még előttünk, a feladat nagy. Bízunk benne, hogy az elkészült Kert olyan tudományos igényességgel és módszerességgel alkotott érdekfeszítő és élményközpontú produktum lesz, amely Jókai Gazdának méltó módon állít emléket, s a széles közönség is örömét leli benne.

Szentkereszti Máté
(Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

Bodrogi Gyula és a híres egyfejű, Süsü

Csukás István: Összegyűjtött versek, Szeged, Könyvmolyképző K., 2015. Borító – Törzsgyűjtemény

Képkocka a Süsü, a sárkány című televíziós bábfilmsorozatból. A kép forrása Horváth Bálint: Alig győzött új mesehősöket kitalálni – Csukás István gyerekfilmjei  In: Filmhu, a magyar film központi oldala, 2020. 03. 22.

Csukás István: Oriza-Triznyák. Mirr-Murr kalandjaiból, [Foky Ottó bábfotóival], Budapest, Móra, 1977. Borító – Törzsgyűjtemény

Csukás István: Szegény Gombóc Artúr Pom-Pom meséi, Sajdik Ferenc illusztrációival, Budapest, Móra, 1979. Borító – Törzsgyűjtemény

Nagy Béla (MNMKK OSZK Országos Idegennyelvű Könyvtár
Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom:

• Tóthné Szűcs Éva: Csukás István meséinek éltető humora, [Győr], [Palatia], 1999, 55–60.
• Ducza Lajos: Örökké él, amit láttam. Visszaemlékezések Csukás Istvánról, [Kisújszállás], [Önkormányzat], 2022.
• Marton Mária: Az öröm ujjhegyén Csukás Istvánnal, [Szeged], [Könyvmolyképző], 2009.
• MW: Generációk nőttek fel meséin: Az ország jobbik fele ismerte és szerette – elhunyt Csukás István meseíró. In: Kelet Magyarország, [Nyíregyháza], 77. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 12.
• Lackfi János: Friss életmű, friss gyász: Nekrológ Csukás István halálára. In: 168 Óra, 32. évf. 9. sz. (2020. február 27.), 64.
• Juhász Kristóf: Bölcs, derűs mesemondónk: Elhunyt Csukás István Kossuth-díjas költő, író, a Nemzet Művésze. In: Magyar Nemzet, 83. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 18.
• Varga Bence: Elhunyt Csukás István. In: Magyar Hírlap, [Budapest], 53. évf., 47. sz. (2020. február 25.), 13.
• Sárdi Krisztina: Égi mese. In: Magyar Hírlap, [Budapest], 53. évf. 47. sz. (2020. február 25.), 13.

 

Metál a könyvtár? Kelemen Péterrel, a nemzeti könyvtár nemrégen jubilált „raktárőrével” beszélgetetett Tóth Péter, a könyvtár tartalompakolója, Solymosi Ákos segítette munkánkat. 

 

Hangos raktárséta a Budai Várból.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Médiatudományi Intézete Médiatörténeti mozaikok 2024 címmel 2024. december 10-én megrendezte szokásos éves konferenciáját, amelyen munkatársaink is előadtak. Bárány Zsófia, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tagja ismerteti előadását.

Franz Eybl: Eötvös József báró arcképe. 1842 Litográfia. In: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

1848 tavaszáról közismertek az antiszemita zavargások, atrocitások: volt, ahol a zsidók nem léphettek be a nemzetőrségbe, vagy épp kiűzték őket a városból, esetleg kifosztották a zsinagógákat vagy magánházakat támadtak meg, valamint halálos áldozatokkal járó összetűzések is zajlottak az országban. Mindezekről a korabeli sajtóban – pl. Budapesti Hiradó, Nemzeti Ujság, Életképek, Pesther Zeitung, Pesti Hirlap – is lehetett olvasni, miközben Batthyány Lajos kormánya rendeletekkel igyekezett elejét venni az erőszaknak.  Jóllehet felerősödött a gazdasági, politikai tényezőkre visszavezethető ellenszenv, félelem az izraelita vallásúak irányába, ami megakasztotta a jogegyenlősítés kísérletét, a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, Eötvös Józsefhez érkeztek levelek a zsidóságot illetően. Noha rendkívül kisszámú irományról van szó, mégis körvonalazható általuk, hogy a tavaszi-nyári minisztériumi kapcsolattartásban az állam és egyház témakör kapcsán az izraeliták esetében fontos szerep jutott a nyilvánosság kérdésének. Ez olyan témakörök mentén jelentkezett, mint a nyilvános oktatói működés kérdése vagy épp az egyeztető fórumok igénye.

Bachmann-Hohmann: Zsidóbántalmazás és -üldözés Pozsonyban 1848. április 24-én, 1848. Litográfia. Jelzet: 87487, CC0 – Bécs Városi Múzeum

A zsidóságról szóló minisztériumi levélváltások javarészt az oktatással ‒ az engedély nélküli zugiskolák, a talmudikus fejtegetés módszere stb. ‒ voltak kapcsolatosak, de érkezett a vallás reformálásáról szóló értekezés is. Több ízben megfigyelhető bennük a magyar nyelvre, az államra mint viszonyítási pontra történő hivatkozás. Neumann Salamon óbudai tanító például a következőképpen érvelt iskolája megnyitása mellett:

Neumann egyébként már 1844-ben egy Pesten felállítandó, tisztán magyar tannyelvű zsidó magániskola alapítását kérelmezte.
Ám az óbudai tanító elképzelésével szöges ellentétben álló véleményről is tájékozódhatott Eötvös. A kassai tankerület főigazgatója, Richter Alajos jászóvári prépost például a zsidó vallás politikai veszélyeivel kapcsolatban azt a bibliai ígéretre (1Móz. 25,23) visszanyúló vádat fejtegette, miszerint a választott nép vagy a nemzetek felett uralkodik vagy kiírtja azokat, így tehát a zsidó vallás nem összeegyeztethető az állam céljaival.
A prépost véleménye azért volt fontos, mert a zsidó iskolák felügyeleti szerveként a katolikus tanulmányi főigazgatók tárgyaltak a zsidó oktatókkal, rabbikkal, valamint tolmácsolták álláspontjukat a miniszter felé. A nagyváradi tankerületi főigazgató Fábry Ignác, későbbi kassai püspök például a következőképpen tudósított az egyeztetésekről:

A temesvári izraelita templom. In: Vasárnapi Ujság, 11. évf. 8. sz. 1864, 77. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Oppenheim Hirsch Dávid valóban éles logikájú, gyakorlott tollú tudós, ortodox rabbi volt, aki nem ellenezte a mérsékelt haladást. Az 1848. évi tavaszi vívmányok hírére a többi felekezetek egyházfőivel együtt hálaadó istentiszteletet tartott. Működése kiterjedt az irodalmi térre is, valamint fennmaradt több teológiai munkája.

• 
• 

A levelekben azonban más módon is megjelenik az állami felügyelet, azon keresztül pedig a nyilvánosság kérdése. Fogarasy Mihály nagyváradi kanonok, tankerületi felügyelő egyik levele szerint például maga kérte a megbeszélésre hívott pesti főrabbit, a pesti zsidó hitközség elöljáróit, valamint pesti és budai zsidó oktatókat, hogy gondolkodjanak saját tankönyv kiállításán, valamint egy rabbiképző intézet felállításán:

Utóbbi mellett pedig éppen a nyilvánosság fontosságával érvelt a katolikus közművelődés ügyét szolgáló egyházi egyesület és könyvkiadó vállalat, a Szent István Társulat alapítója:

Klösz György: Az izraelita rabbi-seminarium épülete Budapesten. Fénykép. In: Vasárnapi Ujság, 24. évf. 40. sz. (1877. október 7.), 628. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A nyilvános oktatási működésre utaló érvelést a katolicizmus oldalról is érdemes közelebbről szemügyre venni. A bécsi udvarban az 1840-es évek elején ugyanis tárgyalások folytak a Habsburg Monarchia és a pápaság közötti kapcsolat rendezéséről, amely kapcsán a pápai udvar sérelmezhette – egyebek mellett – a vallásoktatás helyzetét. Ezt bizonyítja a központi kormányszervek iratai között fennmaradt, feltehetőleg 1842. évi tanulmány, amely a szemináriumokat, a gimnáziumokat, a líceumokat, valamint a teológiai fakultások esetében az egyetemeket és akadémiákat vizsgálta.  Az iskolák kapcsán megállapította például a kormányzati utasítások szerinti működést, megemlítette az állami felügyeletet és irányítást, továbbá hogy szabályozva van a tanári állomány kiválasztása és jóváhagyása, az iskolai vizsgák, a tanítási rend, valamint a módszer, az ismeretelmélet és az illetékes könyvek is. Mindezeken túl az ide tartozó intézményeknek kimutatást kell készíteniük a kormányzat számára a diákok tanulmányi előmeneteléről. Az ismeretlen szerző ellenezte a kormányzat ilyen mértékű közvetett és közvetlen befolyását, valamint szükségtelennek vélte az effajta ellenőrzést, már csak azért is, mivel az egyházi intézetek nem titkos társaságok, tevékenységük nyilvános.

Szeremley Miklós: A cultus minister, s a helvét, s ágostai vallást követők conferentiája. Karikatúra. In: Charivari, 23. sz. (1848. szeptember 16.), 91. – Elektronikus Periodika Archívum

Ám nem csupán az oktatásügy kapcsán jelentkezett a nyilvánosság igénye 1848-ban. Eötvös a vallásügyi törvényjavaslatok kidolgozásához ugyanis tanácskozásra hívta a magyar püspöki kart június 1-jére. Ugyancsak az 1848: 20. tc. értelmében augusztus 1-jére a protestáns képviselők részére hívott össze tanácskozást, amelyet azonban Erdély uniója miatt szeptember 1-re napolt el. Az ortodoxia részére pedig az egyházi és iskolai ügyek megvitatására, május 27-re kongresszust tűzött ki. Nem meglepő, hogy a zsidóság részéről is felmerült egy egyeztető értekezlet igénye. A kultuszminiszter által összehívott, s támogatott zsidó synodus megtartását hiányolták a reformált nagyváradi izraelita egyház elöljárói, valamint orvos – így Grósz Frigyes és fia, Albert szemészek –, illetve kereskedő, ügyvéd tagjai:

Grósz Frigyes (1798–1858) orvos, író. In: Vasárnapi Ujság, 4. évf. 18. sz. (1857. május 3.), 145. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Nem ők voltak azonban az egyetlenek. Az Apostagon lévő főrabbi is egy értekezlet összehívását javasolta a különböző – haladó, konzervatív, valamint köztes – irányzatok összebékítése érdekében. Sőt, Schönfeld Efraim egy állandó tanács felállítását is előirányozta volna:

Ismeretes, hogy 1848-ban az együttműködésre, a megegyezésekre törekvő, fiatal miniszter lelkiismeretes munkája ellenére a vállalt feladathoz nagyon kevés volt a kapott néhány hónap. Az 1848-as események során pedig a zsidóság különösen nehéz körülmények közé került, ami kifejezetten kedvezőtlenül hatott az őket érintő reformok ügyére. Noha később, a szegedi nemzetgyűlés 1849. július 28-i ülésén megszavazta a zsidóemancipációs törvényt, az a szabadságharc leverése miatt nem lett élő jogszabály. Eötvös 1867-ben folytatta a megkezdett munkát: számos, 1848-ban felmerült kérdés részleges megoldása ugyanis második miniszterségére maradt. Így például az izraeliták egyenlőségét a politikai és polgári jogok tekintetében végül az 1867: 17. tc. mondta ki, a vallási egyenjogúsítás azonban a századfordulóra maradt.

Lajta Béla: Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc zsidó hősi halottainak a Lehet utcai temetőből a Kozma utcai izr. temetőbe áthelyezett maradványainak közös sírja (4-2-1), 1912. Fotó: Sir Morosus. A kép forrása: Wikimedia

Felhasznált irodalom:

• Bányai Viktória: Zsidó oktatásügy Magyarországon, 1780–1850, Budapest, Gondolat, 2005. (Doktori mestermunkák)
• Bárány Zsófia: „Lelke mélyén szabad röptű szellem”. Lonovics József, egy magyar főpap a reformok világában, Budapest, HUN-REN BTK TTI–OSZK, 2024.
• Hermann Róbert: Antiszemita atrocitások az 1848-1849-as forradalom és szabadságharc időszakában. In: Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont honlapja
• Konrád Miklós: Egyenjogúsítás feltételekkel. A feltételes zsidóemancipáció eszméjének diadala és bukása. In: Múlt és Jövő, (2017) 3. sz. 28‒35.
• Magyar zsidó lexikon. Szerk. Ujvári Péter, Budapest, Pallas Ny., 1929. 
• A források az NKFIH 131564 Eötvös József levelezésének kiadása 2. c. projekt (HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet) keretében feltárt dokumentumokból származnak. A levelek közlésének várható időpontja: 2025.

Bárány Zsófia (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport