Teréz 1896. július elején. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015. – Törzsgyűjtemény
Lisieux-i Szent Teréz (1873–1897) mindössze 24 évet élt, mégis a katolikus egyház egyik legnagyobb szentjévé és tanítójává vált. Írásai, különösen az Egy lélek története olyan örökséggé váltak, amely pótolhatatlan kincs a vallásos irodalom számára. De vajon melyek azok a könyvek, amelyek őt formálták és segítették a szentté válás útján? Teréz maga is említi ezeket írásaiban, és arról is szól, mit jelentett számára az olvasás: a szentek élete, a liturgia szépsége vagy éppen a lelki írók gondolatai mind hozzájárultak ahhoz, hogy rátaláljon a saját „Kis Útjára”.
A 9 éves kora előtti időkről Teréz így nyilatkozik:
„Ha játszani nem is tudtam, olvasni nagyon szerettem, valóságos könyvmoly voltam; szerencsémre földi angyalok vezettek s olyan könyveket válogattak össze a számomra, amelyek szórakozásul is szolgáltak s a szívemet-lelkemet is táplálták. Mindig csak egy meghatározott időben olvashattam, s így nagy áldozatokra nyílt alkalmam, mert gyakran a leglebilincselőbb résznél kellett abbahagynom az olvasást … Ez az olvasás iránti vonzalom egészen Kármelbe-lépésemig tartott. Se szeri, se száma a könyveknek, melyek a kezemen átmentek, de a jó Isten soha meg nem engedte, hogy csak egyetlen olyant is olvassak, ami ártalmamra szolgálhatott volna.”
Lisieux-i Szent Teréz: „A” kézirat, 31v. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 111. – Törzsgyűjtemény
A nyolcéves Teréz, 1881. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015. – Törzsgyűjtemény
Biblia
A Szentírás a legfontosabb olvasmány volt a számára. Nem pusztán történetként olvasta, sokkal inkább személyes, neki szóló üzenetként.
„Itt szilárd és egészen tiszta táplálékra találok. De mindenekfelett az Evangélium mond nekem sokat elmélkedéseim alatt, benne mindent megtalálok, ami szegény kis lelkem számára szükséges. Mindig új világosságot, titokzatos és rejtett értelmet fedezek fel benne…”
Lisieux-i Szent Teréz: „A” kézirat, 83v. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 230. – Törzsgyűjtemény
Legtöbbször csak úgy emlékezetből, szabadon idéz belőle Önéletrajzában.
„[…] nem valami könnyen tanultam, de jó emlékezőtehetségem volt. A katekizmus és főleg a bibliai történetek voltak a kedvenceim, ezeket örömmel tanultam […]”
Lisieux-i Szent Teréz: „A” kézirat 13v. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 76. – Törzsgyűjtemény
Többször említi, hogy csak úgy találomra felütötte, hogy választ, útmutatást kapjon valamely kérdésére, problémájára. (Vö.: „A” kézirat 2r)
„Nem kell mást tennem, mint az Evangéliumba pillantanom, máris szívom magamba Jézus életének az illatát és tudom, hogy merre fussak …”
Lisieux-i Szent Teréz: „C” kézirat, 36v. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 333. – Törzsgyűjtemény
Kempis Tamás: Krisztus követése
Rengeteg idézet szerepel írásaiban Kempis Tamás: Krisztus követése című, klasszikusnak számító művéből, már gyermekkori visszaemlékezéseiben is emlegeti a könyvet, gyakran megindítja egy-egy gondolat, vezérfonalává válik korai, majd későbbi éveinek. Egészen 14 éves koráig a Szentíráson kívül más lelki könyvet nem is nagyon olvas, ennek azonban bármely részét fejből tudja idézni. Egy helyen ezt írja róla:
„Már régóta táplálkoztam Krisztus követésének a „tiszta lisztjével”, ez volt az egyetlen könyv, amely jót tett nekem, mert nem találtam még rá az Evangéliumban elrejtett kincsekre. Az én kedves Imitatiom csaknem mindegyik fejezetét könyv nélkül tudtam, ez a kis könyv mindig velem volt, nyáron a zsebemben, télen a muffomban hordtam, hagyományossá is vált már; Nagynénémnél sokat mulattak ezen és fel-felütve a könyvet, elmondatták velem azt a fejezetet, amelynél kinyílt.”
Lisieux-i Szent Teréz: „A” kézirat, 47r. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 145. – Törzsgyűjtemény
Ahhoz képest, hogy Kempis Tamás 1380?–1471 között élt, a könyv mai napig kedvelt és keresett irodalom a katolikus lelki könyvek területén. Legutóbb 2024-ben adták ki újra, de az utóbbi időben nagyjából 2-3 évente megjelenik egy-egy újabb kiadás, amely mutatja, hogy a mai napig kelendő. Könyvtárunk törzsgyűjteményében a legkorábbi kiadás egy 1864-es példány, Szeremlei Samu (1837–1924) latin eredetiből való átdolgozásában.
Kempis Tamás: Krisztus követése, Szeged, Bába Imre, 1864. – Törzsgyűjtemény
A szentek élete: nagy álmok egy kislány szívben
Teréz, 1887. A kép forrása: Sarutlan Kármelita Delegáció honlap
Önéletrajzában sokat emlegeti kedves, rajongva szeretett szentjeit (Szent Johanna, Assisi Szent Ferenc, Szent Klára, Szent Cecília, Szent Ágnes, Avilai Szent Teréz, Szent Pál, Keresztes Szent János stb.), római útja során sok templomot és ereklyét végig is látogat, amelyről részletesen beszámol. Gyakran elmélkedik életükről, útjukról, Istentől kapott kegyelmeikről. Valószínű, hogy sok korábbi szenthez hasonlóan éppen az ő életükről való elmélkedés ébreszti fel benne a vágyat: Ő maga is szent szeretne lenni. Legszebben talán egy hosszabb, összefoglaló részben szól a szentek hivatásairól, amikor azt fejtegeti, hogy önmagában melyeket találja meg: harcosi, papi, apostoli, egyházdoktori és mártír hivatást is érez, mindent és bármit meg akar tenni Jézusért nagy szeretetében. („B” kézirat, 2.levél, 2v-3r. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 252–253.) Végezetül így fogalmaz:
„Jézus, Jézus, ha le akarnám írni minden vágyamat, tőled kellene kölcsönvennem az élet könyvét, az számol be minden szentek cselekedeteiről és ezeket a cselekedeteket én mind valóra szeretném váltani érted …”
Lisieux-i Szent Teréz: „B” kézirat, 2. levél, 3r. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 253. – Törzsgyűjtemény
A „kis út” életszentség-béli módjára is a szentek életének viszonylatában talál rá, amelyről így nyilatkozik:
„Ön tudja, Anyám, mindig vágytam arra, hogy szent legyek, de jaj, mikor a szentekkel összehasonlítottam magam, mindig megállapítottam, hogy köztük és köztem ugyanaz a különbség, mint az égbevesző hegycsúcs és a hitvány homokszem között, amelyen a járókelők lába tapos; a helyett, hogy elcsüggedtem volna, ezt mondtam magamnak: a Jó Isten nem sugallhat megvalósíthatatlan vágyakat, törekedhetem hát életszentségre kicsinységem dacára is; nagyobbá tennem magam lehetetlenség, el kell viselnem magam olyannak, amilyen vagyok, minden tökéletlenségemmel együtt; de meg akarom keresni a módját, hogy az Égbe jussak, éspedig egy kicsi, nagyon egyenes, nagyon rövid, egy egészen új kis úton keresztül.”
Lisieux-i Szent Teréz: „C” kézirat, 2v. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 270. – Törzsgyűjtemény
Teréz különösen tisztelte és szerette Szent Johannát. Színdarabot is írt az orléans-i szűzről, melyet ő maga rendezett s melynek főszerepét játszotta a zárdai közönség előtt. Nővére, Céline több fényképen is megörökítette húgát szent Johanna jelmezében.
Keresztes Szent János művei
„Ó, mennyi világosságot merítettem Keresztes Szent János Atyánk műveiből! … 17 és 18 éves koromban csak ő volt a szellemi táplálékom”
„A” kézirat, 83r. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 229. – Törzsgyűjtemény
Számos idézetet hoz Önéletrajzában a neves lelki szerzőtől, aki nagy hatással volt rá. Sokszor támasztja alá érzéseit, benyomásait, elmélkedéseit egy-egy szakasszal. Keresztes Szent János egyik legjelesebb leírója a keresztény misztikának, művei közül A Kármel hegyére vezető út (A lélek sötét éjszakája) a Magyar Elektronikus Könyvtárban teljes terjedelmében elérhető. Emellett pedig számos könyve hozzáférhető nemzeti könyvtárunkban.
Teréz, a novícia, 1889 január. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015. – Törzsgyűjtemény
Jézusról nevezett Ágnes anya (Marie-Pauline Martin): Két hónap és kilenc napi előkészület Első Áldozásomra
„Emlékszik-e, drága Anyám, arra az elragadó kis könyvre, melyet három hónappal első Áldozásom előtt állított össze a számomra? Ez volt a segítségemre abban, hogy átgondoltan és gyorsan készítsem elő a szívemet, mert ha régóta készítettem is, most új lendületet kellett kapnia, friss virágokkal betelnie, hogy Jézus örömmel tudjon benne megpihenni … Minden nap nagyszámú erénygyakorlatot végeztem, melyekből mind virág lett s még nagyobb számban voltak jó feltételeim, melyeket Ön minden napra beleírt a kis könyvembe s a szeretetnek ezek a cselekedetei voltak a virágbimbók …”
Lisieux-i Szent Teréz: „A” kézirat, 33r. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 114. – Törzsgyűjtemény
Az Önéletrajz lábjegyzete szerint a könyvecskét illusztrálva kiadták később a fenti címen (Boumard Fils, 1909. I. kiadás: Deux et neuf jours de préparation à ma première Communion). Ezt az első kiadást 2017. január 20-án digitalizálták, melynek eredeti forrása a Lyoni Közkönyvtár és a Google Books oldalon elérhető. 2015-ben újra kiadta a C.R.C. Kiadó Soeur Agnès de Jésus: Préparation à la première communion de sainte Thérèse de l'Enfant Jésus címen.
Jean-Joseph Surin: A lelki élet alapjai
A fiatal Terézre nagy hatást tesz Jean-Joseph Surin atya könyve is, amely A lelki élet alapjai címet viseli. A jezsuita szerző 1600-ban született Bordeux-ban, és misztikus, prédikátor, vallásos író és ördögűző is volt egyben. A loudon-i ördögűzési eset után nagyon súlyos következményekkel élte az életét, ennek ellenére tovább alkotott egészen 1665-ben bekövetkezett haláláig.
„Az évem végén Anyánk azt mondta, hogy ne is álmodjam fogadalomtételről, az elöljáró Atya úgyis vissza fogja utasítani a kérésemet; még 8 hónapot kellett várnom … Az első pillanatban igen nehezemre esett a magamévá tennem ezt a nagy áldozatot, de hamarosan kigyúlt a fény a lelkemben; akkor éppen Surin Atya könyvét, „A lelki élet alapjai”-it olvastam elmélkedve; egyszer, ima alatt, megértettem, hogy az én fogadalomtétel utáni vágyamba nagy önszeretet vegyül”
Lisieux-i Szent Teréz: „A” kézirat, 73v. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 208. – Törzsgyűjtemény
Az említett könyv 1732-ben jelent meg Párizsban, eredetileg P. Surin, SJ: Les Fondements de la Vie Spirituelle, tirés du livre de l’Imitation de Jesus-Christ címen. A Google Books weboldalon egy 1843-as kiadás digitalizált változata teljes terjedelmében elérhető. Utoljára 2021-ben adták ki újra egy független kiadótól, ugyancsak francia nyelven, 255 oldal terjedelemben. Magyar nyelven sajnos nem található meg.
Jean Joseph Surin: Les fondements de la Vie Spirituelle tirés du livre de l'Imitation de Jésus-Christ [A lelki élet alapjai], Brignon, 1843. A kép forrása: Google Books
Utolsó évek
Lisieux-i Szent Teréz 1895-ben, utolsó éveiben már arról panaszkodik, hogy egy ideje nem tud lelki könyveket olvasni. Ekképpen ír:
„…később azonban már minden könyv hidegen hagyott s még mindig ebben az állapotban vagyok. Ha felütöm egy spirituális szerző könyvét (legyen az akármilyen szép, mélyenszántó), rögtön érzem, hogy összeszorul a szívem, s úgy olvasom, hogy jóformán meg sem értem, vagy, ha megértem, a lelkem megtorpan anélkül, hogy elmélkedni tudnék … […] Megértem és tapasztalásból tudom, hogy »Isten országa bennünk van«. Jézusnak nincs szüksége sem könyvre, sem doktorokra, ahhoz, hogy a lelkeket tanítsa; Ő, a doktorok Doktora, lármás szavak nélkül tanít… Soha nem hallottam Őt beszélni, de érzem, hogy bennem van minden pillanatomban, vezet és sugallja, amit mondanom vagy tennem kell. Pontosan abban a percben villannak fel olyan megismerések, amilyenek soha nem voltak világosak előttem, mikor szükségem van rájuk s a leggyakrabban nem is elmélkedéseim alatt jönnek gazdagon, hanem napi elfoglaltságaim közepette …”
Lisieux-i Szent Teréz: „A” kézirat, 83r-83v. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 229–230. – Törzsgyűjtemény
A Szent Szívről Nevezett Mária Nővérnek (legidősebb testvére, Marie) írt levél – „B” kézirat-ban egy évvel később már így fogalmaz:
„Anélkül, hogy megmutatná magát, anélkül, hogy a hangját hallatná, Jézus a rejtekben tanít engem; nem könyvekből, mert meg sem értem, amit olvasok, de néha egy-egy mondás, mint az is, amelyet az ima végéből merítettem, (miután lelki magányban és szárazságban maradtam) megvigasztal engem: „Íme, itt a mester, akit neked adok, majd ő megtanít mindenre, amit tenned kell. Azt akarom, hogy olvass az élet könyvéből, amelyben a SZERETET tudománya foglaltatik.”
Lisieux-i Szent Teréz: „B” kézirat, 1r. In: Uő: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015, 246. – Törzsgyűjtemény
Az említett ima egy korabeli könyvből való, amely a lisieux-i Kármel tulajdona: Jézus Szent Szívének kis breviáriuma (Nancy, Notre-Dame könyvkereskedés,1882). Az idézet pedig Jézus szavai, amelyeket Alacoque Szent Mária Margithoz intézett. Ezt a könyvecskét már megtaláljuk magyar fordításban is, több kiadásban. Az Országos Széchényi Könyvtárban egy 1936-os példány található.
Nyilvánvalóan a lista hiányos, hiszen csak a szerző által említett műveknek tudtam utánajárni. De talán így van ez mindannyiunkkal: csak azokat a könyveket emlegetjük, amelyek valóban nagy hatást tettek ránk, a többi csöndben a részünkké válik valami módon, épít vagy rombol, alakít, formál. A vallásos misztikus irodalom, a lelki könyvek tárháza szerencsére igen gazdag, mindig rábukkanhatunk valamire, ami tovább tud lendíteni minket elakadásainkban. Meggyőződésem, hogy olvasmányélményeink valóban közelebb vihetnek a transzcendenshez, de mégis levonhatjuk a következtetést, hogy az Isten-élmény valami jóval több ennél és legtöbbször nem rajtunk múlik.
Teréz a ravatalon,1897. In: Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015. – Törzsgyűjtemény
Fehér-Deák Marianna
(Színháztörténeti és Zeneműtár)
Felhasznált irodalom:
- Lisieux-i Szent Teréz: Önéletrajz, Magyarszék, Sarutlan Kármelita Nővérek, 2015.
- Kempis Tamás: Krisztus követése, Szeged, Bába Imre, 1864.
- Keresztes Szent János: A Kármel hegyére vezető út (A lélek sötét éjszakája)
- Keresztes Szent János: A lélek sötét éjszakája: magyarázatok A Kármel hegyére vezető út című vershez, ford. és az utószót írta Takács Zsuzsa, Budapest, Európa, 1999.
- Keresztes Szent János művei, ford. Sz.Teréziáról nevezett P. Ernő, 1-2 kötet, Budapest, Stephaneum Ny., 1926
- Keresztes Szent János összes versei és válogatott prózája, vál., ford., és az utószót írta Takács Zsuzsa, Budapest, Európa, 1992.
- Keresztes Szent János: Útmutató a tökéletes lelki életre; ford. Endrődy László, Budapest, Korda, 1940.
- Lobogó istenszeretet: Keresztes Szent János kisebb művei, ford. Ernő, Keszthely, Karmelita Rendház, 1944.
- Jézusról nevezett Ágnes anya: Két hónap és kilenc napi előkészület Első Áldozásomra, Boumard Fils, 1909. I. kiadás: Deux et neuf jours de préparation à ma première Communion
- Soeur Agnès de Jésus: Préparation à la première communion de sainte Thérèse de l'Enfant Jésus, C:R:C, 2015.
- Surin, SJ: Les Fondements de la Vie Spirituelle, tirés du livre de l’Imitation de Jesus-Christ, Lyon, Paris, 1843.
- Jézus szentséges szívének kis breviáriuma. Kis zsolozsmák a hétnek minden napjára, a szentmise imáival, franciából ford. Reiner Irma. 6. kiadás, Budapest, Szent István Társulat, 1936.