Az első nő, akit országgyűlési képviselőnek választottak Magyarországon

2024. szeptember 18. 06:00 - nemzetikonyvtar

140 éve született Slachta Margit

Slachta Margit 1884. szeptember 18-án született Kassán. Tanítóként dolgozott Győrben és Budapesten, majd 1908-ban belépett a Farkas Edit alapította Szociális Missziótársulatba. A szerzeteskongregáció az Országos Katolikus Nővédő Egyesület működése nyomán alakult Prohászka Ottokár támogatásával. Beltagjai szerzetesi magánfogadalmat téve végeztek szociális tevékenységet, különös tekintettel a nők segítésére. Bár az alapító szándékától távol állt a szervezet és tagjai politikai témákban is megnyilvánultak, elsősorban a nők választójogáért szólaltak fel, előadásokat tartottak, lapot adtak ki Keresztény Nő (1918-tól Magyar Nő) címmel. A Missziótársulat politikai szerepvállalása az első világháború eseményeivel párhuzamosan, illetve az őszirózsás forradalom eseményeinek hatására egyre növekedett. Slachta Margit belépett a Keresztényszociális Néppártba, amelyből később kiválva alapította meg a Keresztény Női Tábort.
1924-ben így nyilatkozott a mozgalom céljairól: 

„A nőmozgalom alapgondolata annak biztosítása, hogy a nő elhelyezkedése úgy a családban, mint a gazdasági és államéletben megfelelő legyen, mert ha természetadta tehetségeinek kifejlesztésében megakadályozzuk, megrövidítjük, erejét kizsákmányoljuk, azt nem csak ő sínyli meg, hanem az egész társadalom. A nőmozgalom ezen célt részben érdekképviseleten alapuló szervezkedése, részben állampolgári jogok megszerzése és gyakorlása által akarja elérni.”

Schlachta [sic!] Margit a Keresztény Női Táborról. In: Magyarság, 5. évf. 223. sz. (1924. október 22.), 3. – Törzsgyűjtemény

A Károlyi-kormány 1918-ban, az elő néptörvényben megadta a nők számára is a választójogot, a törvény értelmében minden 24 éves, írni-olvasni tudó és legalább 6 éve magyar állampolgár nő is szavazhatott. Ennek a rendeletnek az értelmében, azonban soha nem tartottak választásokat. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején ugyan kihirdették az egyenlő és titkos választójogot, de a pártok működését betiltották és a Szociális Missziótársulat munkája is ellehetetlenült, a nővérek kénytelenek voltak mezőgazdasági munkát végezni. A Tanácsköztársaság bukása után 1920 januárjában írtak ki először nemzetgyűlési választásokat, ami kiemelt jelentőségű volt abból a szempontból, hogy ezen a választáson már a nők is szavazhattak. Slachta Margit maga is minél nagyobb részvételre buzdította nőtársait, majd a márciusra kiírt pótválasztásokon Budapest I. kerületében maga is elindult a Keresztény Nemzeti Egyesülés pártja színeiben, mivel a kerületben korábban megválasztott képviselőt, Haller Istvánt további két körzetben is megválasztották és ő ceglédi mandátuma mellett döntött.
Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárunk 1918–20-as kortörténeti különgyűjteményében több, a választáshoz kapcsolódó röplap is fellelhető, amelyek arról tanúskodnak, hogy sok férfi nem nézte jó szemmel Slachta Margit indulását.

Slachta Margitot végül 1920. március 25-én országgyűlési képviselőnek választották. A Nemzeti Ujság így számolt be a győzelemről:

„Ünneplés a pártkörben
Az első keresztény nőképviselőnek a megválasztása érthető örömet és érdeklődést keltett a Keresztény Nemzeti Egyesülés Párt körében is. Slachta Margit hívei tömegesen jöttek össze ma este üdvözölni az egynapos képviselőt, akit elsőnek Haller István miniszter üdvözölt. Európai jelentőségűnek minősítette azt a választást, amely a külföld elött is lemossa rólunk a reakció bélyegét. A keresztény kurzus, amely győzelmét nagyrészben köszönheti a keresztény nők szavazatainak és törhetetlen agilitásának, becsületbeli tartozást teljesített. A miniszter szerint nem kell félteni a kereszténységet azoktól a nőktől, akik a múltban jóformán egyedüli támaszai voltak minden keresztény »munkálkodó« akciónak. Bernárd Ágoston népjóléti miniszter több békét, szeretetet vár a parlamentben is, ha a keresztény nők képviselője ott megjelenik. Ezután Slachta Margit képviselő köszönte meg az ünnepeltetést és kérte azokat is, akik a pártban esetleg ellenszenvvel viseltettek eddig iránta, ismerjék meg az ő munkáját és programmját és bizonyára ki fognak vele békülni. Végül Székely János államtitkár a keresztényszocialista munkásság üdvözletét tolmácsolta a képviselőnek, akit az üdvözlések és virágok özöne vett körül.”

Slachta Margit győzelme. In: Nemzeti Ujság, 2. évf. 76. sz. (1920. március 28.), 5. – Törzsgyűjtemény

A képviselőnő munkája során keresztény feministaként azokat a témákat tartotta a legfontosabbnak, amelynek középpontjában a gyermekek, a család és a nő állt, folyamatosan reflektált saját korának társadalmi problémáira, mint a munkások körülményeinek javítása, a fizetések rendezése vagy éppen a lakhatási problémák. Többször felszólalt a parlamentben a cenzus nélküli egyenlő és titkos választójogot támogatva. Először 1920 áprilisában szólalt fel a nemzetgyűlésben. A 8 Órai Újság így tudósított róla:

„A női hang szokatlanul és furcsán hangzott a régi tradíciójú teremben, kiderült azonban, hogy Schlachta [sic!] bizonyos nehéz és kényes kérdésekről sokkal bátrabban és szabadabban mer beszélni, mint a férfiak.”

Az első női beszéd a Házban. In: 8 Órai Újság, 6. évf. 99. sz. (1920. április 24.), 2. – Törzsgyűjtemény

Slachta az 1922-es választásokon már nem indulhatott, Farkas Edittel való ellentéte miatt több társával együtt kivált a Szociális Misszótársulatból és megalapította a Szociális Testvérek Társaságát. A második világháború idején rendtársaival együtt embermentő tevékenységet folytatott, rendházaikban bújtatva rengeteg ember életét mentették meg.
A második világháborút követően Slachta Margit 1945-ben újra indult a választásokon, de mivel a Keresztény Női Tábor nem kapott működési engedélyt, ezért párton kívüli jelöltként került be a parlamentbe. Az 1947-es, ún. kékcédulás választásokon pártjával négy mandátumot szerzett, viszont a kommunisták térnyerése miatt ekkor már nem sok lehetősége maradt tényleges munkavégzésre, utolsó felszólalásában felemelte szavát az iskolák államosítása ellen. Elmondott beszéde miatt egy évre eltiltották a felszólalás lehetőségétől.
Mindszenty József 1948. decemberi letartóztatása után sejtette, hogy rá is hasonló sors vár, ezért 1949 júniusában elhagyta Magyarországot. Előbb Ausztriában, majd az Egyesült Államokban élt. Egy ideig még hitt abban, hogy visszatérhet Magyarországra, de végül eltávolodott a politikától, 1974-ben, 90 éves korában a Szociális Testvérek Társasága buffaló-i rendházában hunyt el.

Sulics Fruzsina (Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár)

komment

Nagy László Lázár grafikusművészre emlékeztünk Cegléden

2024. szeptember 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

2024. szeptember 10-én könyvtárunk tudományos munkatársa, Vasné dr. Tóth Kornélia mondott ünnepi beszédet a ceglédi Városháza udvarán található panteonban az 5 éve elhunyt Nagy László Lázár grafikusművészre emlékezve. Az elhangzott beszéd szövegét idézzük.

Kedves Megjelentek!

Szeretettel és tisztelettel köszöntök mindenkit ezen az ünnepi megemlékezésen. Nagy László Lázár (1935–2019), Cegléd nemzetközi hírű grafikusművésze 2019 januárjában hunyt el, nagy veszteség ez mindannyiunk számára. A művész idén lenne 89 éves. Születésnapján, szeptember 10-én rá emlékezünk, méltatva munkásságát a ceglédi Városháza udvarán annál az emléktáblánál, melyet 2019. május 8-án avattunk fel a tiszteletére. Akkor is, ma is meghatódva állok e nevezetes helyen, megköszönve Cegléd városának a felkérést, hogy én idézhetem fel a település e jeles díszpolgárának érdemeit.

1_kep-vasne_dr_toth_kornelia_unnepi_beszedet_mond_az_emlektablanal_opti.jpgVasné dr. Tóth Kornélia ünnepi beszédet mond az emléktáblánál

Az emlékezés által egy különleges utazást tehetünk, visszagondolva a művész életpályájára, velünk való kapcsolódási pontjaira, ahogy Juhász Gyula Emlék című versében megfogalmazta: „Egy arc fölbukkan néha a homályból, / Hová eldugta őt a feledés, / Egy régi társnak arca, aki bátor / Tekintetével a lelkedbe néz. // Elhunyt napok és elfakult vidékek / Feléd ragyognak ismét hirtelen, / Fölzendül elnémult szavak zenéje / És lelkeden, lehangolt hangszeren // Ábrándjaid eljátssza újra multad”.
Ez a múltba tekintés számomra is lelket próbáló és megtisztelő, örömet hozó egyszerre.
Nagy László Lázár sokoldalú művészként a grafika mellett a festészet, a szobrászat, az éremkészítés terén is kipróbálta magát, könyveket illusztrált, okleveleket, emléklapokat készített, karikatúrákat rajzolt, de a legkedvesebb számára a kisgrafika, ezen belül is az ex libris műfaja maradt, mely területen 1966-tól, több mint fél évszázadon át aktívan alkotott.

2_kep-op_217-onarckep_opti.jpgNagy László Lázár fametszetű önarcképe (1976). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 40. – Törzsgyűjtemény

Művészi tehetségéhez nagyfokú szervezőkészség és emberbaráti szeretet társult. Azok közé az emberek közé tartozott, akiket könnyű megszeretni, nemcsak optimista, a nehézségekben is kitartó természetük miatt, hanem azon értékek okán is, melyeket képviselnek és továbbadnak a környezetüknek, tanítványaiknak. Nem csoda, hogy ilyen ember lévén sokan tartoztak, tartoznak a tisztelői, emlékének ápolói közé.

 

3_kep-op_050_kbk_cegled_opti.jpgNagy László Lázár fametszete (1971). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 26. – Törzsgyűjtemény

Én a Kisgrafika Barátok Köre egy budapesti alkalmán találkoztam vele először, 80 éves korában még személyesen köszönthettem, és cikket írtam róla a Kisgrafika folyóirat hasábjain, 2018-ban pedig – vele együttműködve – könyvet állítottam össze kisgrafikai munkásságáról Nagy László Lázár kisgrafikai világa (2018) címmel, mely törzsrészében a művész több mint 700 kisgrafikájának (ex librisének és alkalmi grafikájának) a leírását tartalmazza, képekkel illusztráltan. Ennek kiadója munkahelyem, az Országos Széchényi Könyvtár volt, megjelenését pedig Cegléd Város Önkormányzata is támogatta. E kötetet a grafikus súlyos betegsége ellenére 2018. június 9-én együtt dedikáltuk az ünnepi könyvhéten Budapesten, a Vörösmarty téren, majd nagy örömmel rendeztük meg 2018. október 3-án a könyv bemutatóját az Országos Széchényi Könyvtárban, október 11-én pedig a Kossuth Művelődési Központ Ceglédi Galériájában. Nagy László Lázár nagyon hálás volt a kisgrafikai életművét, kiállításait átfogóan bemutató kötetért. Kettőnk közös munkája során én is sok értékkel gazdagodtam, mind művészeti, mind emberi szempontból. Művészi munkásságának alaposabb megismerését segítették a személyes beszélgetések, melyek által széles művelődéstörténeti körkép bontakozhatott ki előttem Nagy László Lázár szerteágazó alkotói tevékenysége és kapcsolati hálója tekintetében. Aprólékosan kidolgozott művei – gondolok itt a tenyérnyi felületen mesterien megalkotott kisgrafikákra is – minden korosztály számára megannyi érdekes vonatkozást, részletet tartalmaznak, a vizuális nevelés részét képezhetik az iskolai oktatásban is.
Alkotásain hangsúlyos szerepet kap ceglédisége, számos neves itteni épületet, emlékművet örökített meg, köztük a Magyarok Nagyasszonya-kápolnát, a Ceglédi Református Nagytemplomot.

4_kep-op_658_cegledi_ref_nagytemplom_opti.jpgA Ceglédi Református Nagytemplom, Nagy László Lázár rézkarca (2007). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 88. – Törzsgyűjtemény

Művelődéstörténeti szempontból kiemelkedőek a híres magyar embereket, irodalmi műveket, történelmi eseményeket, műemlékeket, a képzőművészeti és a zenei élet nagyjait megörökítő-hirdető alkotások. Sorozatai közül a Nobel-díjasokat bemutató grafikák nemzetközi szempontból is nagy érdeklődésre tarthatnak számot. Ezeken a díjat elnyert magyar hírességek – Szent-Györgyi Albert (1937), Hevesy György (1943), Gábor Dénes (1971), Kertész Imre (2002) – portréi szerepelnek, a munkásságukra utaló motívumokkal.

5_kep-op_628-keresi_ferenc_opti.jpgNagy László Lázár rézmetszetű és rézkarc grafikája (2004). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 84. – Törzsgyűjtemény

A grafikák részben megrendelésre, részben ajándék gyanánt készültek. A megrendelők közt a magyar ex libris élet, a Kisgrafika Barátok Köre számos oszlopos tagja szerepel, például Réthy István és Palásthy Lajos titkárok, emellett Reisinger Jenő, Semsey Andor, Illyés Sándor László, Gombos László, Katona Gábor, Kertész Dénes, Krajcsi Tiborné és Soós Imre. A Balaton mondavilágát, a tihanyi visszhang történetét idézi Gombos László egy ex librise, másik lapjain például Árpád vezér, illetve a pécsi Gázi Kászim pasa dzsámija jelenik meg.

6_kep-_op_133-gombos_laszlo_opti_1.jpgNagy László Lázár fametszete (1973). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 32. – Törzsgyűjtemény

A grafikus külföldi megbízói közt említhetjük a romániai (brassói) Emil I. Bologa, a svájci Carlo Chiesa, az osztrák Roland Roveda, a dán Klaus Rödel, Jørgen Vils Pedersen, az olasz Mario De Filippis, Francesco Carbonara, Gian Carlo Torre, a mexikói Emilio Carrasco Gutiérrez nevét. Mario De Filippis arezzói vendéglős gasztronómiai tárgyú ex librisén étkekkel terített asztal látható.
Nagy László Lázár kisgrafikáit az egyéni megrendeléseken túl részben magyar és külföldi kiállításokra, pályázatokra készítette. Kongresszusi lapjai többnyire az adott helyszínhez kapcsolódnak, például a Dániában, Frederikshavnban 2002-ben rendezett 29. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszusra szóló lap – Palásthy Lajos nevére – az ország korai történetére utalóan viking harcost ábrázol.

7_kep_-op_620-palasthy_lajos_opti.jpgNagy László Lázár fametszete (2002). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 83. – Törzsgyűjtemény

A nemzetközi pályázatok közül a Pinokkió-témájút Carlo Collodi művének, a Pinokkió kalandjainak könyvben való megjelenése centenáriumára írta ki a Carlo Collodi Alapítvány az olaszországi Pesciában. Ez alkalomra Nagy László Lázár több művet is készített 1982-ben, melyeken Pinokkió alakja különféle élethelyzetekben tűnik fel.
A nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű Don Quijote-sorozat darabjainak létrejötténél meghatározóak voltak a Cervantes születése 450. évfordulójára 1997–1998-ban rendezett kiállítások Spanyol-, Olasz- és Németországban. A Nagy László Lázár ez irányú munkásságáról kiadványt is szerkesztő Gian Carlo Torre olasz orvosprofesszor egyik fő gyűjtési területe a Don Quijote-lapok, ő is rendelt ilyen vonatkozású ex librist a művésztől, melyen a főhős kezében álarcot tart.

8_kep-op_584-gian_carlo_torre_opti.jpgNagy László Lázár rézkarca (1997). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 77. – Törzsgyűjtemény

Nagy László Lázár többször indult a Biblioteca Comunale di Bodio Lomnago pályázatain, 2008-ban kerékpár, 2009-ben Galileo Galilei, 2012-ben Mozi az álomgép témában. A 2008. évi pályázaton a kiírásnak megfelelően kerékpártörténetet ábrázoló könyvjeggyel vett részt, bemutatva a jármű történetét, kezdve Leonardo da Vinci 1491-es vázlatától napjaink konstrukciójáig. A Galileo Galilei itáliai fizikus, csillagász emlékére alkotott következő, montázsszerű ex libris 2009-ben abból az alkalomból készült, hogy Galilei 400 éve fedezte fel a teleszkópot, és 40 éve lépett először ember a Holdra.

9_kep-op_676_biblioteca_bodio_opti.jpgNagy László Lázár rézkarca (2009). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 90. – Törzsgyűjtemény

Mindezen grafikák is szemléltetik Nagy László Lázár széles körű tájékozottságát, érdeklődési köreit és ismertségét a hazai mellett nemzetközi szinten. Munkássága, alkotásai időtállóságát mutatja, hogy művei életében több mint 300 kiállításon szerepeltek Magyarországon és külföldön, és halála után is megtekinthetők különféle tárlatokon. Életműve napjainkban is fontos helyet foglal el a képzőművészeti életben, hagyatéka tovább él a személyes és kollektív emlékezetben, többirányú hatást gyakorolva a hazai, sőt a külföldi alkotókra, művészetpártolókra is. Emlékezetét többféle módon ápoljuk, ennek szép példája, hogy emléktáblájánál évente ünnepséget rendez Cegléd művészetkedvelő lakossága. Egy évvel Nagy László Lázár halála után barátja és tisztelője, dr. Juhász István – a grafikus műveit és ezzel párhuzamosan tanítványai, művész barátai, volt munkatársai alkotásait bemutató – nagy sikerű kettős kiállítást rendezett az emlékére, idén pedig sok látogatót vonzó előadással és a Kisgrafika folyóirat hasábjain részletes megemlékező cikkel tisztelgett az 5 éve elhunyt művész alkotói életútja előtt. A Nagy László Lázár hírnevét külföldön továbbvivő munkák közül az inPressioni olasz kisgrafikai folyóirat 2023. évi tavaszi számából saját írásomat emelném ki, mely ex libris irányú munkásságának külföldi, főként olasz vonatkozásaiba ad betekintést.
A Nagy László Lázár által készített grafikákat sok gyűjtő ismeri a világ minden tájáról, és számos közgyűjteményben is fellelhetők. A művészhez ezen alkotások, illetve a bennünk őrzött személyes történetek révén mindig visszatalálhatunk – az emlékezés sajátos szűrőjén keresztül.
Az emlékidézés fonalának végére érve Milan Kundera író szavaival zárom beszédemet, aki a következőképpen fogalmazta meg a múlttal való kapcsolattartás, az emlékek ápolásának fontosságát: „Hogy […] az én el ne csökevényesedjen, dússága megmaradjon, ápolgatni kell az emlékeket, mint a cserepes növényt, ehhez pedig elengedhetetlen a kapcsolattartás a múlt tanúival, vagyis a barátokkal. Ők a tükrünk, az emlékezetünk; nem várunk el tőlük mást, mint hogy néhanapján felfényezzék ezt a tükröt, és mi nézegethessük benne magunkat.” Ehhez is irányt mutat nekünk Nagy László Lázár, múltunk jeles tanúja, a példaértékű ember, barát és művész.

Köszönöm a figyelmet! 

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment

„Aztán elmentem a Filába sakkozni…”

2024. szeptember 16. 06:00 - nemzetikonyvtar

Sulica Szilárd, a sakkozó és levéltáros

Szeptemberben a világ sakkért rajongó fele Budapestre figyel, ugyanis szeptember 10. és 23. között hazánkban rendezik a 45. nyílt és a 30. női sakkolimpiát. A magyar főváros 1926-ban már vendégül látta a világ legjobb sakkozóit a második, még nem hivatalos sakkolimpián (melyet meg is nyert a magyar csapat), most pedig majd’ száz év elteltével a FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség) Budapestnek adta a rendezés jogát. A BOK csarnokban sorra kerülő vetélkedésen ott lesznek a világ legjobbjai, összesen 382 csapat mintegy 1600 versenyzője ül asztalhoz.

sulica_szilard_katonaportre_opti.jpgSulica Szilárd katonaportré. Sulica Szilárd hagyatéka. Fond 64 – Kézirattár

A sakkélet azonban nemcsak ma, de száz évvel ezelőtt is virágzott, tudósok és politikusok is gyakran sakkoztak. Az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi a múzeumi levéltár, a szegedi egyetemi könyvtár egykori vezetője, a kiváló magyar–román művelődéstörténész, Sulica Szilárd (1884–1948) hagyatékát, aki amellett, hogy a román–magyar kulturális kapcsolatokat vizsgálta, szenvedélyes sakkozó volt, és jó kapcsolatot ápolt korának több jeles sakkozójával.
A brassói születésű Sulica Szilárd az Eötvös Kollégiumban végzett 1906-ban, majd az Országos Széchényi Könyvtár gyakornok beosztású munkatársa lett és hosszabb-rövidebb megszakításokkal 1935-ig a Nemzeti Múzeum dolgozója maradt, ráadásul kétízben vezette a múzeumi levéltárat is (1919–1927, valamint 1931-1935 között). Ezt követően rövid ideig óraadó volt a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen, majd 1936-1940 között az egyetem könyvtárát vezette, mellette pedig 1938-tól a román nyelv és irodalom tanszéknek is ő lett a vezetője. 1940-ben az egyetemmel Kolozsvárra költözött, ahol továbbra is román nyelv és irodalom tárgykörben adott elő. A háború után visszatért Budapestre, de betegsége miatt tanítani már nem tudott. Végül 1948-ban hunyt el.
Tudományos munkássága mellett figyelmet fordított elméje pallérozására és a kikapcsolódásra is: a sakkozás mindkettőre szolgált, ahogy a Kézirattárban található naplóiban olvashatjuk. Öt évig vezetett naplót 1931 és 1936 között, melyekben a mindennapos problémák, tudományos konfliktusok mellett a sakkozásról is szót ejt olykor. Sokszor azért tér be a kávéházba, hogy fáradt idegeit megnyugtassa. 1935 áprilisában írja:

Este én megint sakkversenyre mentem, mert nagyon ideges voltam.” 

Sulica Szilárd naplója. In: Sulica Szilárd hagyatéka. Fond 64 – Kézirattár

Ugyanez év májusban hasonlóan fogalmazott:

Én meg ideges voltam, semmi kedvem a munkához nem volt. És ilyenkor nekem a legjobb levezető, ha elmegyek sakkozni.

Sulica Szilárd naplója. In: Sulica Szilárd hagyatéka. Fond 64 – Kézirattár

De nemcsak nézni szerette a játékot, hanem ő maga is művelte, és ahogy a naplói tanúsítják, gyakran győztesen állt fel az asztaltól:

Délután Beával mentünk sétálni a Vérmezőre és onnan én a kávéházba mentem sakkozni. Mind a 3 partit megnyertem.

Sulica Szilárd naplója. In: Sulica Szilárd hagyatéka. Fond 64 – Kézirattár

sulica_szilard_naploi_opti.jpgSulica Szilárd naplói. Sulica Szilárd hagyatéka. Fond 64 – Kézirattár

Sulica Szilárd az 1910-ben alapított Budai Sakkozó Társaság (BST) igazolt játékosa volt. A társaság székhelye a már megszűnt Philadelphia Kávéház volt, vagy ahogy a naplóban is olvashatjuk, a Fila. Számos válogatott játékos erősítette a BST-t, többek között az olimpiai bajnok Kóródy-Keresztély Imre, Székely Jenő vagy éppen a fővárosi csapatbajnokság megszervezője, Szávay Zoltán, de itt játszott az Országos Széchényi Könyvtár egykori igazgatója, Fitz József is.

Vasárnap … délután elmentem a sakkcsapatbajnokságra a magántisztviselők ellen. Játszanom is kellett. Sötét voltam, mégis már a 9-ik lépésnél fölényesen nyert állást hoztam ki, de egy rossz, elhibázott tervvel elrontottam és a végén, habár akkor is jobban állottam, feladtam remisre, mert az intéző így kívánta, miután 12 ½ -el 3 ½ ellen úgyis megnyertük a meccset. Ezért szégyellem magam: az egésznek az ideges állapotom az oka és a tréninghiány.

Sulica Szilárd naplója. In: Sulica Szilárd hagyatéka. Fond 64 – Kézirattár

Indult a BST-szervezte versenyeken is: az 1930. januári másodosztályú versenyen bejutott a döntőbe. Volt olyan is, hogy magasabban rangsorolt klubtársa ellen győzni tudott:

Este elmentem a Filába sakkversenyt nézni. Májerszkyval játszottam én is 3 partit: kettőt nyertem, egyet vesztettem, pedig Májerszky ezen a versenyen is második vagy harmadik lesz.

Sulica Szilárd naplója. In: Sulica Szilárd hagyatéka. Fond 64 – Kézirattár

Sulica Szilárd jó viszonyt ápolt a müncheni, nem hivatalos sakkolimpián bajnok Kóródy-Keresztély Imrével, amiről a hagyatékban fennmaradt levélváltás is tanúskodik. Figyelemmel követte a versenyeit is, erről naplójában is beszámolt:

„… elmentem utána a sakkversenyre. Itt nagy csalódás ért: Kóródy világos bábukkal vesztett Vajda ellen, ki sokkal gyengébb játékos, mint Kóródy. … Nagy meleg is van, így Kóródy nem hozza ki a reális formáját, amit végtelenül sajnálok.

Sulica Szilárd naplója. In: Sulica Szilárd hagyatéka. Fond 64 – Kézirattár

Szegedre költözésével kiszakadt a fővárosi sakkéletből, viszont Szegeden hamar új egyesületet talált magának: a Szegedi Sakk Kör (SzSK) igazolt játékosa lett, majd az 1940-es tisztújító közgyűlés társelnökké választotta, míg a Nobel-díjas Szentgyörgyi Albertet a klub tiszteletbeli elnökévé nevezték ki. Sulica Szilárdot pedig az a megtiszteltetés érte, hogy 1942-ben örökös tiszteletbeli taggá választotta a Szegedi Sakk Kör.
Sulica Szilárd folyamatosan művelte magát, sakk-könyveket szerzett be, sakkfolyóiratokat járatott (Strategia. Revista de sah; Revista Romana de sah) és nemzetközi versenyeken figyelte a legjobbakat, ahogy a mai sakkszeretők is megtehetik a sakkolimpián.

Janzsó Miklós (Kézirattár)

komment

„...magasztald Máriának szent nevét!”

2024. szeptember 12. 06:00 - nemzetikonyvtar

Szűz Mária szent nevének ünnepe

„Mária nevenapja (festum nominis Beatae Mariae Virginis) külön helyi ünnepként az újkorban bukkan föl, de csak Bécs fölmentése (1683. szept. 12.) után, Szent XI. Ince pápa intézkedésére válik egyetemessé az Egyházban. Mint ismeretes, a győzelmet hamarosan követte hazánk felszabadítása is, amelyet a barokk Regnum Marianum szintén Mária közbenjárásnak tulajdonított.
A kultuszt Közép-Európában főleg a passaui Mariahilf-kegykép tisztelete hatalmas erővel ihleti. Erre itt csak röviden, a legszükségesebb tudnivalókra emlékeztetve utalunk, bővebb tárgyalásra, kifejtésre a búcsújárásról tervezett munkánkban kerül sor. Tudjuk, hogy Bécs ostroma alatt Lipót és udvara Passauba menekült, és itt könyörgött a kapucinus Mariahilf-kolostor kegyképe előtt a szabadulásért. Amikor ez bekövetkezett, a kegykép a győzelem napjának is szakrális szimbólumává lett és villámgyorsan elterjedt. A XVIII. században hazánkba települő németek, de a magyar kamarai telepítések is szívesen választják az új templomok, kápolnák titulusául Mária nevét, és legtöbbször éppen a Mariahilf-kegykép másolatát, művészi átköltéseit helyezik oltárukra. A század pestisjárványai alatt is jelesnek, foganatosnak érzik a segítségét.”

Bálint Sándor: Szeptember 12. Részlet In: Uő: Ünnepi kalendárium 2. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (július 1. – november 30.), Budapest, Szent István Társulat, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár

passau_maria_opti.jpgPassau (Alsó-Bajorország). Josef Abent a segítő Szűz Mária-zarándoktemplom Mária-oltárán látható képe, 1612 (az idősebb Lucas Cranach után). A kép forrása: Wikipédia

„A jámbor kordivatból természetesen a törzsökös magyarság sem marad ki, és – nyilván főpásztori sugallatra is – újjáépült, vagy egészen új templomaink szép számmal helyezik magukat Mária nevének oltalmába. A kultusz azonban német, illetőleg németes jellegét máig megőrizte. A gyakorlat különben tükrözi a Tridentinum után bontakozó barokk jámborság dinasztikus vonásait: a Regnum Marianum hazai és a Mariahilf birodalmi képzetköre egymást mintegy kiegészíti.
Hercegfalva (újabban Mezőfalva) német eredetű faluban élt még századunk első évtizedeiben is egy pasztorációs célzatú szokás, amelyet valamelyik cisztercita plébános kezdeményezhetett.”

Bálint Sándor: Szeptember 12. Részlet In: Uő: Ünnepi kalendárium 2. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (július 1. – november 30.), Budapest, Szent István Társulat, 1977. – Magyar Elektronikus Könyvtár

segito_szuz_maria_templom_bodajk_opti.jpgA Segítő Szűz Mária-templom a Fejér megyei Bodajkon – Digitális Képarchívum

„Szent Hieronymus doktor azt mondja, hogy ez a név, Mária, a zsidóknál annyit tészen mint Illuminatrix, megvilágosító. És bizonyára méltán tulajdoníttatik ez a név a tisztaságos Szűznek, akinek méhében akart fogantatni az öröktől fogva lévő Nap és az igaz világosság, mely megvilágosít minden e világra jövő embert. Illuminatrix, Megvilágosító, tehát Mária; mert valamint Krisztus mint Luminare majus, nagyobbik világosító, különös móddal előttök vagyon az igazaknak, kik a nap által jelentetnek, úgy Mária mint Luminare minus, kisebbik világosító, előttök vagyon a bűnösöknek, kik az étszaka által értetnek, nékiek különösen világosságot nyervén, mert a kegyelemnek minden világossága és minden adomány, mely a világosságnak Atyjától száll alá, ő általa száll az Anyaszentegyházra. És valamint a theologusok szerént az alacsony sorsban lévő angyalok a feljebb lévő angyaltól világosíttatnak meg, és így következendőképpen az angyaloknak megvilágosíttatások a legfőbb Serafimtól vagyon, úgy az Anyaszentegyházra minden világosság a Szűz által terjed, mert Mária út, melyen a mennyei világosság a földre lejött. Út, mely által az isteni szeretetnek mélysége lángolván az híveknek szíveikben meggyújtatik, és az ő segétsége és esedezése által már ezzel, már amazzal közöltetik.
Mária a syrus nyelven annyit tészen, mint Domina, Úri asszony. – Valóban Mária minden teremtett állatnak asszonya, fejedelemnéje és királynéja, hatalom adatván nékie Fiától mind az égen, mind a földön. Valamint tehát Krisztus a mindeneket felhaladás által Úrnak neveztetik, úgy Mária legnagyobb méltósága által Asszonynak hivattatik.”

Kosztolány Sándor: Mária neve, 1800. In: Mária aranyház, [összeáll.]. Lukácsy Sándor, Pécs, Jelenkor, 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

bodajki_szuz_maria_opti.jpgA Boldogságos Szűz Mária képe Bodajkon, fehérvári megyében és püspökségben. In: Jordánszky Elek: Magyarországban, s az ahoz tartozó részekben levő boldogs. Szűz Mária kegyelemképeinek rövid leirása, Pest, Bucsánszky A., 1863, 174. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Oh áldott Szűz! Oh főpapi fejedelemnek Virágzó Vesszeje! Oh szentségesLajtorja, melyen nem az angyalok, hanem az Isten Fia szállott hozzánk! Oh mennyei Aquae ductus, áldomások csatornája és folyóvize! Oh bűnök lángjátul nem perzseltetett Rózsa! Oh Testamentom Szekrénye, melyben nem kő és vessző vagy manna, hanem mennyei tárház kincse vagyon! Te előtted földre borúlok, és nemcsak prédikállásimban felvállalt fáradságimat te kezed által Istenemnek nyújtom, hanem elsőben bűnös fejemnek, azután ennek a te országodnak te általad irgalmat kérek. Édes Asszonyunk, Monstra te esse Matrem, ismérjed meg, hogy Christus Anyja vagy, és a te Fiad nem alább böcsül téged, mint Salamon az anyját, kinek arra felelt: Pete Mater, neque enim fas est ut avertam facem tuam, hogy amit kér, megnyeri. Kérjed szent Fiadat, hogy a magyar nemzetben gerjessze fel az elaludt aítatosságot, gyomlálja ki az eretnekségeket, zabolázza a káromlókat, világosítsa a bűnbe merűlteket, és hozzon ki mindeneket a bűnök és tévelygések setétségéből, hogy mindnyájan egy szűvel-lélekkel, híven és igazán szolgáljunk Teremtőnknek. Ámen.

Pázmány utolsó imája, 1636. In: Lukácsy Sándor [összeáll.]: A megszentelt ország, Pécs, Jelenkor, 2000. – Magyar Elektronikus Könyvtár

szuz_maria_templom_alsoszeleste_opti.jpgAz alsószelestei Szűz Mária neve-templom – Digitális Képarchívum

„Ó Mária, drága név, téged óhajt tiszta szív, Mária!
Ha megzendül a fülemben, vidámság kél a szívemben, Mária!
A buzgó szív, mely hozzád hív
téged kíván dicsérni, szeretetben elégni, Mária!

Téged Isten megkedvelt, szűz anyának ő rendelt, Mária!
Téged illet dicséret minden angyal s szent felett, Mária!
Ó kegyes Szűz, mindent elűzz,
ami minket rútíthat, Istentől eltaszíthat, Mária!” 

Ó Mária, drága név. Katolikus népének. In: Éneklő Egyház. Római katolikus népénektár liturgikus énekekkel és imádságokkal, [szerk. a Népénektár-Bizottság], Szent István Társulat. Budapest, 1986, 355. – Törzsgyűjtemény. Liturgikus Népénektár. Gödöllői Premontrei Apátság, 2018.

szuz_maria_szentharomsag_szobor_nagykanizsa_opti.jpgInkey Boldizsár: Szűz Mária angyalok között. Részlet. Barokk stílusú Szentháromságszobor Nagykanizsán a Kossuth téren, 1758 körül. – Digitális Képarchívum

„A kertben áll.
Bús. Széteső.
Belepi burján,
mossa eső.

A szitáló
lassú cseppek
orrahegyéről
lecsepegnek. 

Az embereknek
Krisztust adott.
Az emberek közt
elhagyatott.”

Dsida Jenő: Mária szobra a kertben – Magyar Elektronikus Könyvtár

szuz_maria_szent_neve_diosgyor_opti.jpgA diósgyőri Szűz Mária neve-templom – Digitális Képarchívum

 

„Mondj szívem dalt, és magasztald Máriának szent nevét!
Őt dicsérjed és megüljed buzgalommal ünnepét!
Asszonyunk, Mária, Krisztusnak
szent Anyja, megváltottak oltalma!

Anyja lett ő Krisztusunknak, kiben éltünk újula,
véghetetlen jókat Isten nyújt nekünk őáltala.
Asszonyunk, Mária, Krisztusnak
szent Anyja, megváltottak oltalma!”

Mondj szívem dalt, és magasztald. Katolikus népének. In: Éneklő Egyház. Római katolikus népénektár liturgikus énekekkel és imádságokkal, [szerk. a Népénektár-Bizottság], Szent István Társulat. Budapest, 1986, 355. – Törzsgyűjtemény. Liturgikus Népénektár. Gödöllői Premontrei Apátság, 2018.

szuz_maria_szent_neve_biatorbagy_opti.jpgA biatorbágyi Szűz Mária neve-templom – Digitális Képarchívum

„Egednek kék legét ha színám
s emléked lelkesítne még,
keresztet kennék szemeimre,
s buzgón kiáltanám: „Elég!

Elég ti létlen boszorkányok!
vad semmi! vampir-elmerajz!
Lelkem tinektek zárva;
nálam a titkos kulcs; az égi pajzs.”

Mária, elefántcsontbástya,
szivet erősítő kehely,
Mária, győzhetetlen zászló,
mért hagytál, szent Szüz, engem el?” 

Babits Mihály: Vérivó leányok. Részlet. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

komment

Személyes források – megélt történelem

2024. szeptember 10. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület idei konferenciájáról

Aki részt vett a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület idei konferenciáján, megtapasztalhatta, hogy az 1989-ben alapított egyesület munkájára a mai napig jellemző a már akkor meghatározott interdiszciplinaritás. Az idén augusztus 22-e és 24-e között, Békéscsabán megrendezett szimpóziumon is különböző tudományágak művelői osztották meg egymással tapasztalataikat és eredményeiket. Az előadók között történészek, szociológusok, irodalom- és sajtótörténészek, néprajzosok, levéltárosok, könyvtárosok képviseltették magukat, és ugyanez igaz az egyes szekciókat vezető elnökökre és a tudományos tanácskozás hallgatóságára is. A konferencián idén is több doktori hallgató mutatkozhatott be, ez alkalommal nem külön doktori szekciókban, hanem a tematikus blokkok keretében.
A Hajnal István Kör éves konferenciája minden alkalommal egy központi téma köré szerveződik, a problematikák, felvetett kérdések, megközelítésmódok és szempontok azonban rendkívül sokszínűek. Ez évben a szimpózium előadásai a Személyes források – megélt történelem központi témát járták körül, és a várakozásnak megfelelően sokféle forrást dolgoztak fel: levelezéseket, naplókat, visszaemlékezéseket vagy az oral history keretébe tartozó (életút)interjúkat. Az egodokumentumok íróinak társadalmi helyzete, műveltsége, a források típusa, keletkezési helye és ideje rendkívül különböző volt.
Az előadók egyetemekről, kutatóintézetekből, levéltárakból, könyvtárakból vagy múzeumokból érkeztek, és éppúgy képviseltették magukat a fővárosi, mint a vidéki intézmények, sőt, több külföldi tudományos központ is.

09_10_hajnal_istvan_kor_konferenciabeszamolo_2.jpgA konferencia programfüzete és a 2022. évi szimpózium tanulmánykötete 

Érdemes néhány előadás főbb témáját is megemlíteni, természetesen a teljesség igénye nélkül. Mivel a nagyszámú jelentkező miatt a két plenáris előadást leszámítva több párhuzamos szekcióban zajlottak az előadások és viták, az érdeklődők a prezentációknak csak egy részét tudták meghallgatni. A Hajnal István Kör gyakorlatának megfelelően azonban várhatóan az itt elhangzott előadások írott változata is megjelenik majd egy tanulmánykötetben. A konferenciák anyagai két évvel később látnak napvilágot, így az idei tanácskozásra megjelent tanulmánykötet a 2022. évi, váci szimpózium előadásait adja közre Történelem és vizualitás címmel, Kunt Gergely és Tamás Ágnes gondos szerkesztésében. (A kötetben harminc tanulmány olvasható, köztük kettő a nemzeti könyvtár munkatársainak tollából. Papp Viktor Dzsentrik a műteremben. Családi portréfényképek a 19. századi Magyarországról címmel adta le előadásának írott változatát, Dede Franciska pedig Séták a nagyvilágban. Az Uj Idők illusztrált utazási sorozata című expozéját vetette papírra.)

09_10_hajnal_istvan_kor_konferenciabeszamolo_3.jpgA 2022. évi konferencia most megjelent tanulmánykötete

A békéscsabai konferencián a résztvevők hallhattak előadást például a 19. századi magyar és német levelezőkönyvekről, Erzsébet királyné udvartartásának levelezése alapján képet kaphattak tengeri utazásairól, de találhattak előadást Ady Endre női levelezőpartnereiről is. Volt expozé az 1960-as évekbeli fizetővendég-szolgálattal kapcsolatos panaszlevelekről, 20. század eleji visszaemlékezésekben kirajzolódó városképről, a Tanácsköztársaság idején vezetett naplókról, I. világháborús hadifogolytáborba látogató arisztokrata hölgyek írásairól, álomnaplókról és számos további forrásról és problematikáról.

09_10_hajnal_istvan_kor_konferenciabeszamolo_4.jpgAz előadás első diája

A nemzeti könyvtár munkatársa egy 19. század végi naplóval (naplókkal) foglalkozó előadással vett részt a tanácskozáson. A „… kedvenc sportom posztumusz dolgokat írni” Justh Zsigmond naplójegyzetei a levelei, a szépprózája és a publicisztikája tükrében című expozé elsősorban a nyilvánosság kérdését vizsgálta. A Párisi Naplóval (1888) és a Hazai Naplóval (1889) többen is foglalkoztak, elég a két szöveget először (1941) sajtó alá rendező, valamint jegyzetekkel és két bevezető esszével közreadó Halász Gáborra utalni, és az előadónak is jelent már meg hosszabb tanulmánya a témáról (a fiatalon elhunyt író életművével – hosszabb-rövidebb megszakításokkal – már két és fél évtizede foglalkozik).
Jelen előadása a két naplót elsősorban a nyilvánosság felől közelítve vizsgálta. Elsősorban azt tekintette át, hogy ki mindenki tudott a napló létezéséről már a keletkezése idején, kinek beszélt róla maga a szerző, kinek olvasott fel belőle részleteket és kinek küldte el egyes lapjait betekintésre, elolvasásra. A prezentáció kitért rá, hogy a jegyzeteket ismerő kortársak hogyan reagáltak a kezdeményezésre, valamint arra is, hogy Justh, aki ugyan úgy tervezte, hogy a jegyzetei a halála után jelennek majd meg, hogyan használta fel mégis már életében az élményeit, találkozásait, az egyes párbeszédeket megörökítő feljegyzéseit, illetve a naplókban rögzített különböző portrékat és lakásbemutatásokat.
Néhány kortárs napilapban szinte szó szerint megjelentetett néhány részletet Párisi Naplójából, hol csak monogrammal jelezve az adott személyeket, máskor azonban teljes névvel utalva a meglátogatott művészre. Máskor egyes eseményeket, mondatokat, szófordulatokat emelt át, egy-egy megörökített eseményt, hangulatot idézett fel és vett át novellájába (A két Ernesztina) vagy regényébe (A pénz legendája). Ismét máskor egyes személyek ismerhetők fel és azonosíthatók egyértelműen a naplóbejegyzések alapján posztumusz megjelent regényében, a Fuimusban. Az előadás végül kitért arra is, hogy a szerző olykor más hangnemben írt ugyanarról a személyről a későbbi kiadásra szánt naplóbejegyzésében, mint egy-egy akkoriban megjelentetett portréjában, tárcájában.
Az egyszerre általában három-négy előadást magukban foglaló szekciókat tartalmas viták, beszélgetések követték, amelyek nemegyszer a tanácskozások után is folytatódtak. A történészegyesület hagyományainak megfelelően minden évben más-más városban megrendezett konferenciát jövőre is megszervezik, az egodokumentumokról szóló előadások írott változata pedig az előző kötetekhez hasonlóan remélhetőleg két esztendő múlva megjelenik.

Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

komment

Ferenczy Endréné Wendelin Lídia (1933–2024)

2024. szeptember 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

Elhunyt Ferenczy Endréné Wendelin Lídia tanárnő – így adott hírt szeretett tanárunk, kollégánk, barátunk 2024. július 19-én bekövetkezett haláláról az ELTE Könyvtár- és Információtudományi Intézet honlapja, hisz a jelenlegi kollégák közül többeket tanított, mások együtt taníthattak vele és élvezhették kitüntető figyelmét, barátságát.
Még mindig felfoghatatlan mind az, hogy 91 évesen itt hagyta e földi világot, mind az, hogy már nem lehet felhívni, ha egy-egy régi adatnak, már-már elfelejtett emléknek szeretnénk utánanézni. Hiányoznak a derűs beszélgetések, az íróniát sem nélkülöző történetek, a mindig határozottan véleményt formáló, de a másik véleményére is nyitott érdeklődő telefonok. Talán legjobban az egyénisége, mert egyéniség volt a szó nemes értelmében. Tiszteletre méltó, egyenes, aki nagy-nagy szakmai és élettapasztalatát mindig kész volt megosztani. Ezt érezték és értékelték a hallgatók is, akiket 1990 és 2007 között tanított az ELTE-n.
Diákjai nagyon tisztelték és szerették. Erről tanúskodik a könyvtárosképzés 70. évfordulója alkalmából az ELTE BTK VKKV konferencia kerekasztal-beszélgetésének végén készített kép, ahol több régi diákja az ikonikus tanárokkal (Lídia mellett Szabó Sándorral) szeretett volna közös képet.

09_09_wendelin_julia_nekrolog_2.jpgFerenczy Endréné Wendelin Lídia több régi diákja és tanártársa, Szabó Sándor társaságban az egyetemi könyvtárosképzés 70. évfordulóját is ünneplő Valóságos könyvtár – könyvtári valóság (VKKV) 2019-es konferencia kerekasztal-beszélgetésének végén készített kép

Lídia ezer szállal kötődött az ELTE BTK akkor még Könyvtártudományi Tanszékéhez. Így vallott erről a Valóságos könyvtár – könyvtári valóság (VKKV) 2019-es jubileumi konferencia tanulmánykötetében megjelent Ballagott már sok vén diák című visszaemlékezésében:

Egy történeti visszapillantás keretében természetesen joggal felmerül a kérdés az emlékezőben is: mit jelentett életem alakulásában, tartalmában az a felidézett, néhány esztendő, amely a most 70 esztendős könyvtár szakhoz kötődik? Röviden összefoglalva: egész életpályámat meghatározta 40 éven keresztül az Országos Széchényi Könyvtárban (mint egyetlen munkahely a gyakornokságtól a gyűjteményszervezési igazgatói munkakörig) és utána 15 éven át a könyvtárügy, könyvtártan és informatikai menedzsment tanításának megalapozása, az utódok megismerése a napjainkban jubiláló könyvtárosképzésben.

Ferenczyné Wendelin, Lídia: Ballagott már sok vén diák (Egykori könyvtáros hallgatók visszaemlékezései a képzésről). In: Valóságos könyvtár – könyvtári valóság. Könyvtár- és információtudományi tanulmányok 2020. Szerk. Kiszl Péter, Boda Gáborné Köntös Nelli, Budapest, ELTE BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet, 2021, 123–125.

Hűséges volt, hűséges az alma materhez, hűséges a munkahelyéhez, az elvekhez, a családhoz.
Ferenczy Endréné Wendelin Lídia nemcsak a magyarországi könyvtárügy kiemelkedő műveltségű és hatású alakja volt, hanem egyben az ELTE könyvtárosképzésének meghatározó tanáregyénisége. A könyvtárosképzés szinte minden fokán oktatott. Hosszú időn keresztül a könyvtártan és könyvtörténet oktatója volt az OSZK KMK középfokú tanfolyamain. 1990-ben hívta őt meg Fülöp Géza az ELTE BTK Könyvtártudományi Tanszékére mellékfoglalkozású egyetemi adjunktusnak, ahol az 2001/2002-es tanév tavaszi félévéig tanította a Könyvtárügy, Könyvtártan, illetve Könyvtári és információs menedzsment tárgyakat, majd 2007 év végéig az ELTE Tanárképző Főiskolai Kar Könyvtár Tanszékén oktatta a hasonló elnevezésű tárgyakat. Órái érdekesek, sok-sok gyakorlati tapasztalaton nyugvó, rendszerbe foglalt előadások voltak. Szemléletet oktatott. Diákjai nagyon tisztelték és szerették. Elhunyta kapcsán többen is arról vallottak, hogy szinte mindent Ferenczy Endréné Wendelin Lídia óráinak köszönhetnek.
Oktatói munkásságához szorosan kapcsolódik tudományos tevékenysége, amelyből itt csak két művet emelnénk ki a Gyűjteményszervezés tankönyvét kétszer (1998, 2000) is ki kellett adnia az OSZK-nak, mert alapműként évtizedekig sok száz könyvtáros tanulta meg a legfontosabb ismereteket ebből a könyvből.  Talán még nagyobb hatásúak a Könyvtárosok kézikönyve számára írt fejezetei, melyek több generáció könyvtáros tudását alakítják és határozzák meg. Tudományos pályája hatalmas ívű, publikációi egész életét átívelik. Erről majd a tiszteletére megrendezésre kerülő konferencián és az azt követő tanulmányban számolunk be részletesen.
Ferenczy Endréné Wendelin Lídia élete során számos kitüntetésben részesült (Szabó Ervin-emlékérem, Széchényi Ferenc-emlékérem, A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje, Bibliothecaria Emerita). Az utolsó elismerést, melyről halála előtt még örömmel értesül, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetést már csak fia, Ferenczy György vehette át a nevében 2024. augusztus 16-án a Pesti Vigadóban.

Budapest, 2024. augusztus 29.

Barátné Hajdu Ágnes

Kapcsolódó tartalmak:

komment

Az én (b)irodalma – irodalomterápia a könyvtárban – Juhász István – CSEVEJ 28

2024. szeptember 08. 06:00 - nemzetikonyvtar

Irodalomterápia, könyvtárosság, még egy kis irodalomterápia. Juhász Istvánnal, az Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály olvasószolgálati könyvtárosával Madarász Tímea, a nemzeti könyvtár kommunikációs referense beszélgetett. Ha Istvánt keresik, másik épületben találják, hiszen helyileg az Országos Idegennyelvű Könyvtárban végzi munkáját, ahol még irodalomterápiás csoportüléseket is szokott tartani. 🙂

csevej_juhasz_pityu.png

 

Tartalom:
01:19 „Időközben rájöttem, hogy én ezt annyira nem szeretem”
03:23 Az olvasószolgálati könyvtáros kulisszatitkai
07:05 „Egyre jobban éreztem azt, hogy én segíteni szeretnék az embereknek”
08:58 Irodalomterápia vagy biblioterápia? Az itt a kérdés
12:48 Bartos Éva már az 1970-es évektől dolgozott ezzel a módszerrel
13:37 Hogyan történik a szövegválasztás?
16:20 Rényi Ádám még meg nem jelent műve az irodalomterápiás foglalkozáson
18:40 „Nem irodalomórán vagyunk, nem kell kielemezni a szerzői életművet”
24:05 Emlékezetes pillanatok a csoportfoglalkozásokról
27:12 Hány zenélő szökőkút is van a Margitszigeten?
30:44 Irodalomterápiás tervek az OIK-ban

Linkek:
Az olvasás hatása az egészségre: szemletanulmány (Juhász István a magyar nyelvű bibliográfiai gyűjtésben működött közre): https://ki.oszk.hu/sites/default/files/hirfajlok/olvasas_es_egeszseg_szemletanulmany.pdf
Juhász István az Országos Idegennyelvű Könyvtárban zajló biblioterápiás munkájáról az OIK blogján: https://blog.oik.oszk.hu/category/biblioterapia/
Juhász István adatlapja a Magyar Irodalomterápiás Társaság honlapján: https://www.irodalomterapia.hu/tagjaink/juhasz-istvan.php

komment

A Szegedi Pantheon-sorozatot elindító KBK-titkár, Krier Rudolf – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 51. rész

2024. szeptember 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 117. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat 117. részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Krier Rudolfot és gyűjteményét mutatja be.

Krier Rudolf (1910–2000) Szegeden született, itt járt piarista gimnáziumba, majd két évig Bécsben kereskedelmi ismereteket tanult. Hazatérve apja Klauzál téren levő szabóüzletében tevékenykedett, közben jogi tanulmányokat folytatott. A II. világháború, frontszolgálat, hadifogság után önállóan dolgozott, majd a szegedi Szűcsipari Szövetkezet jogásza lett 1976-os nyugdíjazásáig.
A Kisgrafika Barátok Köre szegedi csoportjának élén 1981-től az elnöki posztot betöltő Kopasz Márta mellett ő lett a titkár 1989-ig. Kopasz Márta vezette be a kisgrafika világába. Rendszeresen járt a kisgrafikakörbe, előadásokat tartott. A magyarok mellett külföldi ex libris gyűjtőkkel, grafikusokkal is tartotta a kapcsolatot, 1984-ben részt vett a weimari XX. Nemzetközi Ex libris Kongresszuson, 1992-ben Pozsonyban a Duna menti országok találkozóján.
Első lapját Bordás Ferenc készítette 1936-ban, még mint orvostanhallgató.

1_kep-krier_rudolf_gr_bordas_f_k_819_60x60_j_opti.jpgBordás Ferenc fametszete (1936). Jelzet: Exl.K/819 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ezen ex libris keletkezési körülményeire így emlékezik vissza Krier Rudolf:

„Amikor a kívánt téma iránt érdeklődött (t. i. Bordás Ferenc), ezt mondtam: az Élet Vándora! Ezzel azt akarom kifejezni, hogy mindnyájan vándorok vagyunk az életben, akik vagy tudatosan törekszünk egy cél felé, vagy csak sodródunk, de mindnyájan mozgásban vagyunk. Ezt a képet véste ki Bordás Feri és nyomtatta ki az Ablaka nyomda ezer példányban, még ma is van belőle. Azóta 59 év telt el, de most is jó és kifejező lapnak tartom.” 

Dr. Krier Rudolf: Habent fata sua non solum libelli, sed etiam exlibrisque (Nemcsak a könyveknek van történetük, de a könyvtulajdonjegyeknek is), Kisgrafika különszám, 1994, 16–17. – Törzsgyűjtemény

A szegedi gyűjtő az évtizedek folyamán nemzetközi kiterjedésű kollekcióra tett szert, nevére közel 60 ex libris készült, köztük Bagarus Zoltán, Bakacsi Lajos, Bordás Ferenc, Csiby Mihály, Fery Antal, Kopasz Márta, König Róbert, Imets László, Szilágyi Imre, Torró Vilmos, Tóth Péter, Nagy László Lázár, Ürmös Péter, Várkonyi Károly, Otakar Mařik-Fils, Oriol M. Diví, Remo Wolf és Imbi Ploompuu alkotásai.
E grafikák megemlékeznek történelmünk nagy alakjairól, például Gellért püspök, István király, Mátyás király és Széchenyi István személyéről. „A legnagyobb magyar” születésének 200. évfordulójára, 1991-ben készült ex librisen Széchenyi István mellképe mellett szegedi városrészlet és a Tiszán haladó gőzhajó látható. Széchenyi 1833 szeptemberében Szegedig hajózott a Tiszán, ahol lelkes tömeg fogadta. A Tisza-szabályozás és a gőzhajózás terén végzett tevékenységéért Szeged első díszpolgárává választották.

2_kep-krier_rudolf-gr_fery_a_k_793-_szechenyi_i_j_opti.jpgFery Antal fametszete (1991). Jelzet: Exl.K/793 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az olasz Remo Wolf grafikusművész Széchenyit ábrázoló alkotását az előbbi Fery Antal-grafika inspirálta, melyet Krier Rudolf – az államférfi munkásságát bemutató szöveggel – elküldött külföldi cserepartnerei, ismerősei számára.

3_kep-krier_rudolf_gr_remo_wolf_k_811_115x80_j2_opti.jpgRemo Wolf fametszete (1991). Jelzet: Exl.K/811 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Krier Rudolf indította el a Szeged város nagyjainak – köztük Móra Ferencnek, Sík Sándornak, Cserzy Mihálynak, Kerkai Jenőnek, Somogyi Károlynak, Szentgyörgyi Albertnek és Bálint Sándornak – emléket állító Szegedi Pantheon-sorozatot. A Szegeden élő író, újságíró, muzeológus Móra Ferenc (1879–1934) emlékére készített grafikán a portréja mellett a róla elnevezett szegedi múzeum épülete, régészeti és könyvírói tevékenységére utaló motívumok láthatók. Ezen – Krier Rudolf nevére szóló – ex libris alkotója Torró Vilmos.

4_kep-krier_rudolf-mora_f_gr_torro_v_k_929_j2_opti.jpgTorró Vilmos linómetszete (1988). Jelzet: Exl.K/929 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Szeged néprajzát kutató Bálint Sándort, „a legszögedibb szegedit” idézi Csiby Mihály linómetszete a portréjával és népviseletbe öltözött alakokkal.

5_kep-krier_rudolf_gr_csiby_mihaly_k_821_122x77_j_opti.jpgCsiby Mihály linómetszete (1984). Jelzet: Exl.K/821 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Krier Rudolf kedvelt lapjai közé tartozott a Tisza 1879. március 12-i, Szeged várost romba döntő árvizének századik évfordulójára Kopasz Márta által metszett grafika, emellett a Nemzetközi Vöröskeresztre és alapítójára, Henry Dunant-ra emlékező lap, Nagy László Lázár alkotása. Utóbbin Dunant portréja, csatajelenetek és a nemzetközi segélyszervezet jelképe, a vörös kereszt látható a „Per humanitatem ad pacem” [Emberiességgel a békéért] jelmondattal.

6_417_krier_rudolf_graf_nll_128x63_j3_opti.jpgNagy László Lázár fametszete (1983). Jelzet: Exl.K/1013 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Krier Rudolf egy ex librise a 100 éves automobilt (1886–1986) és kifejlesztőjét, Carl Benz német mérnököt, a modern gépkocsitechnika úttörőjét ünnepli. A grafikán szereplő évszám arra utal, hogy Benz 1886. július 3-án tette meg első nyilvános útját benzinmotoros gépkocsijával Mannheim város utcáin. A képet Várkonyi Károly készítette. 

7_kep-krier_rudolf-gr_varkonyi_k_k_969_j_opti.jpgVárkonyi Károly fametszete (1986). Jelzet: Exl.K/969 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A vallási tárgyú lapok közül a Barcelona melletti montserrati kolostor művésze, Oriol M. Diví grafikája a madaraknak prédikáló Assisi Szent Ferencet állítja elénk, a ferencesek „Pax et bonum” (Béke és jóság) jelmondatával.

8_kep-krier_rudolf_gr_divi_oriol_m_k_822_67x59_opti.jpgOriol M. Diví fametszete (1990). Jelzet: Exl.K/822 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az újévi, ún. PF-lapok egy része is hordozza a keresztény ikonográfia elemeit a Szentlelket jelképező galambbal, másutt az alfa és ómega görög betűkkel, illetve a Krisztus-monogrammal. Utóbbira példa a szegedi Bakacsi Lajos alkotása. Az alfa és az ómega, a kezdet és a vég szimbolizálja a teljességet, mely maga az Isten, aki öröktől fogva van és örökké él, ő az ősforrás és a végcél. A Krisztus-monogram Jézus Krisztus nevének görög kezdőbetűiből (khi, ró) áll, mely Krisztust és a keresztet is jelképezi.

9_kep-krier_rudolf-alfa-omega-gr_bakacsi_lajos_k_803_jav3_opti.jpgBakacsi Lajos linómetszete (1991). Jelzet: Exl.K/803 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Krier Rudolf több lapja hazai és külföldi találkozókhoz, ex libris kiállításokhoz, kongresszusokhoz kapcsolódik, például a Kisgrafika Barátok Köre 1988-as szegedi országos összejöveteléhez. A hollandiai Utrechtben rendezett XXI. Nemzetközi Ex libris Kongresszusra (1986) készült fametszeten, Várkonyi Károly alkotásán díszes ornamentikus keretben, gótikus ablakban hulló ex libriseket láthatunk.

10_kep-krier_rudolf_gr_varkonyi_karoly_k_817_109x77_j_opti.jpgVárkonyi Károly fametszete (1986). Jelzet: Exl.K/817 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Krier Rudolf gyűjteményéből az 1980–1990-es években többször ajándékozott ex libriseket, alkalmi grafikákat az Országos Széchényi Könyvtár számára. A 2000-ben elhalálozó jogász gyűjtő többezres grafikai hagyatékát, sok esetben a lapok dúcait és a gyűjtőélet szervezésével kapcsolatos dokumentumokat a szegedi Somogyi-könyvtár őrzi, a kisebb rész a család tulajdonában van.

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész

komment

„A város külső alakja is azt mutatja, hogy ez a török birodalom végvára, mint azt, hogy Magyarország egykori fővárosa.” Második rész

2024. szeptember 03. 06:00 - nemzetikonyvtar

A török Buda emléknapja

Az első részben Huszka Jenő Gül baba című daljátéka és az az alapján rendezett Gábor diák című film kapcsán megemlítettem, hogy a háremhez való viszony ábrázolása egyáltalán nem túlzó, akkor hadd tisztázzam, miben tér el szemet szúróan a valóságtól ez a romantikus történet. A legjobban az tűnik fel, hogy a mű eredeti címszereplője, Gül baba és a kegyetlen, vérszomjas, élvhajhászként ábrázolt Kadizáde Ali pasa élete és tevékenysége vagy fél évszázadnyi éltéréssel zajlott a valóságban. Gül Baba a valóságban egészen másféle karakter lehetett, mint aki a daljátékban szerepel. Annyit tudunk róla, hogy bektasi dervis költőként érkezett Budára, nevének magyar jelentése a „Rózsák Atyja”. Buda elfoglalását követően, 1541. szeptember 1-én halt meg, a dzsámivá átalakított Boldogasszony-templomban, az oszmán győzelmet megünneplő vallásos szertartás közben. Annak ellenére, hogy a ma is álló sírhelye muzulmán zarándokhellyé vált, nem úgy tűnik, hogy a keresztények, így a magyarok is nagyon szerették volna őt. A kortárs keresztény lelkület Gül Baba halálában kifejezetten az isteni büntetést látta. Nincs róla adat, hogy a keresztények olyan nagyon szerették és tisztelték volna, mint ahogy a daljáték/film ábrázolja. Fordított viszont a helyzet a daljátékban/filmben negatív karakterként feltüntetett Kadizáde Ali pasával (1602–1604; 1605–1609; 1614–1616), akiről Nagy László megemlíti, hogy gyakran levelezett magyar főurakkal, akikkel kifejezetten jó viszonyt ápolt. A „Kadi zade” név magyarul „Kádi fiát” jelent, több történésztől hallottam, hogy apjával részt vett a tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki béke okmányainak elkészítésében.

09_07_a_torok_buda_emleknapja_9_opti.jpgKadizáde Ali pasa portréja. Arcképmetszet. In: Hieronymus Oertel: Ortelius redivivus et continuatus, oder der Ungarischen Kriegs-Empörungen, Nürnberg durch Paul Fürsten, Zu Frankfurt am Mayn bey Daniel Fievet, 1665. 1. rész, 312. és 313. o. között – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Wikipédia

A muszlimok számára fontos hely volt a közös vallásgyakorlás színtere. Ezért törekedtek a vallásuknak megfelelő imahelyek kialakítására. Ezen imahelyeknek két fontos, vallásjogilag eltérő változata volt. A kisebb mecsetek a mindennapi vallásgyakorlás színterei voltak. A hét legfontosabb napján, pénteken az imákat csak a nagyobb dzsámikban végezhették el. Mecsetet bárhol ki lehetett alakítani az iszlám szokás szerint, ezeket sokszor olyan jelentéktelenre építették, hogy teljesen beleolvadtak a környező házak közé. A dzsámik nagyobbak és díszesebbek voltak, Budán erre a már meglévő keresztény templomokat használták fel. Így Buda megszállása után rögtön dzsámivá alakították a Szulejmán szultán dzsámijára átkeresztelt és átalakított Nagyboldogasszony-templomot (Mátyás-templom). De dzsámi lett a Szent György-templom és a Szent János-templom is és a várkápolna. A tizenötéves háborúban 1596-ban lezajlott mezőkeresztesi csata emlékére a Mária Magdolna-templomot Győzelem-dzsáminak nevezték el. És hogy „milyen szemmel” nézhette ezeket az átalakításokat – akár másfél évszázad elmúltával is – egy kortárs magyar (keresztény), azt Jókai a következőképpen tolmácsolja:

„Petneházynak nem volt tovább maradása Abdi basánál; nyugtalan, izgékony kedélye sietteté Ihánzáde felkeresésére, kinek a Szent György téren lévő templomban volt lakása; ez a szép, márványkővel kirakott templom egy része ugyanis török mecsetté volt átalakítva, másik része pedig elfalaztatván, fegyvertárnak használtatott; a sekrestyében volt az imám lakása.
Petneházy sokszor ment már e templom udvarán és hosszú folyosóin keresztül, de sohasem tetszett neki oly feltűnőnek, hogy a fülkékbe faragott mártíroknak le vannak verve a fejeik. A bolond török még az arkangyal lábai alatt heverő sárkánynak is letördelte a fejét, mintha az is valami szent állata volna a keresztényeknek.”

Jókai Mór: Az utolsó budai basa. In: A huszti beteglátogatók. Történelmi elbeszélések, Budapest, Móra, 1975. – Magyar Elektronikus Könyvtár

09_07_a_torok_buda_emleknapja_10_opti.jpgTojgun pasa dzsámija a mai Corvin tér környékén. A kép forrása: Buda a török korban. Animációs film. Hyperion Interaktív oktatásfejlesztő Kft. In: Youtube

A török megszállókat az építkezések során elsősorban a gyakorlatiasság szemlélete vezérelte. Érdekes példája ennek Ulama bég dzsámija, mely a pesti vár északi rondellájának belsejében lett kialakítva. Komolyabb imahely-építkezésekre a már említett kedvelt lakóövezetben, a mai Víziváros területén álló Alsóvárosban került sor. Tojgun pasa (1553–1556; 1558–1559) az 1550-es években épített egy pompás dzsámit, amely tulajdonképpen a Fő utcai kapucinus templomba beépítve ma is áll. Utódja Güledzse Rüsztem pasa (1599–1563) szintén építtetett dzsámit, azonban ez mára nyomtalanul eltűnt. Szokulu Musztafa pasa (1566–1578) dzsámija szintén eltűnt, de tabáni imahelye valószínűleg a későbbi Szent Katalin-templom főhajójába lett beépítve. A mai Király gyógyfürdő mellett állott Oszmán bég 16. század végén emeltetett dzsámija, mely túlélte a háborús idők viharait, és jóval a török uralom megszűnte után, a 18. század végén került elbontásra. Összességében elmondható, hogy a visszafoglalás előtt mintegy 15 dzsámival és egy tucatnyi minarettel rendelkezett Buda városa. Minaretekből Budán és Pesten ebből a korszakból nem maradt egy sem (a Fővárosi Állat- és Növénykert szecessziós elefántházának tornya a 19. században épült és nem igazi minaret) a mai Magyarország területén is mindössze öt áll napjainkban, Egerben (Eğri), Érden (Hamzabég), Esztergomban (Estergon), Pécsett (Pecsuj), és Szigetváron (Zigetvar). Pesten a mai Erzsébet híd hídfőjénél álló Belvárosi plébániatemplom szultáni dzsámiként funkcionált. A 16. században ezen dzsámi és Ulama bég dzsámija mellett további négy dzsámi épült a város különböző pontjain. 
Budán nemcsak a „hivatalos” vallási irányzat, a szunnita iszlám felekezet képviselői jelentek meg, hanem a misztikus irányvonalat követő dervisek is, főként a bektasi rendhez tartozók. De népszerűek voltak az uralkodó vallási irányzathoz közelebb álló halvetik is. Legjelentősebb képviselőjükről, a bektasi Gül Babáról, az „északi végek védőszentjéről” már volt szó, Türbéje (síremléke) a mai II. kerületben napjainkban is áll és látogatható. Derviskolostorok a birodalomban rendszerint a falakon kívül álltak, ehhez Budán is ragaszkodtak, ami persze a békeidőben is háborús viszonyok között nem igazán volt előnyös. Északon két derviskolostor is állt, Gül Baba és Mifáth Baba rendháza, egy állt a vár déli lábánál, Hindí Baba rendháza, Gürz Eliász baba rendháza a törökök által róla elnevezett Gellért-hegyen épült, míg a mai Déli pályaudvar helyén elterülő tó partján Hizir Baba alapított kolostort. Ezen kívül még három rendház állott a pesti oldalon, jóval a lakott területeken kívül.
A katonákon és a vallási vezetőkön kívül természetesen Budán szép számmal éltek polgárok is, akik számára a frank ízlés szerint épült város, azok keresztény szokás szerinti létesítményei nem feleltek volna meg. Ezért Budán ki kellett alakítani a birodalom más tájain is megszokott muszlim vallásnak megfelelő életformát biztosító kereteket. Kézművesek műhelyei és üzletei, muszlim iskolák, iszlám törvényeknek megfelelő szórakozóhelyek létesültek, és ezek tették a Budát Mátyás király székhelyéből egy jellegzetes keleties várossá.

09_07_a_torok_buda_emleknapja_11_opti.jpgAz Alsóváros partszakaszán komoly kereskedelmi kikötő is üzemelt, ahová özönlöttek a megrakott teherhajók Nándorfehérváron (Belgrádon) át közvetítve a Bagdadból, Jemenből, Tuniszból érkező árucikkeket. A kép forrása: Buda a török korban. Animációs film. Hyperion Interaktív oktatásfejlesztő Kft. In: Youtube

Az Alsóváros (Víziváros) partszakaszán komoly kereskedelmi kikötő is üzemelt, ahová özönlöttek a megrakott teherhajók Nándorfehérváron (Belgrádon) át közvetítve a Bagdadból, Jemenből, Tuniszból érkező árucikkeket, melyek a birodalom gazdagságát hirdették szerte a Hódoltságban. A Szulejmán szultán dzsámijává alakított Mátyás-templom előtt volt a nagy bazár, az egykori Szent György-templomot pedig árusbódék vették körül. Kézművesek telepedtek meg szerte a városban, például a Várhegyen volt az üstkészítők utcarésze. A keresztények számára feltűnők lehettek a jellegzetes oszmán rézművestermékek, a változatos cserépedények, illetve a bőrművesség. Ez utóbbi adta a nevét a Tabán városrésznek is, hiszen a bőrcserző műhelyek soha nem telepedhettek meg a falakon belül, a bőr kikészítésének munkafolyamatai által kibocsátott nem túl kellemes szag miatt.
A szép számú ifjúság miatt Budán a dzsámik és a mecsetek mellett természetesen működtek iskolák is. Ezek alapvető vallási ismereteket tanítottak nehezen elsajátítható arab imák és a Korán részleteinek bemagoltatásával.
A közösségi élet legfőbb színterei a közfürdők és a kávéházak voltak. A törökfürdő mára szakszóként is használatos a fürdőkultúrában, a gyógyfürdők egy fajtájaként ismert. A török fürdők eredetileg a római, illetve bizánci fürdők mintájára létesültek, bár a fürdők elrendezése sokat módosult az idők folyamán. A törökfürdőkben is hőfok szerint osztották fel a fürdőt, hasonlóan a római és bizánci fürdőkhöz. A klasszikus törökfürdő három részből áll: előcsarnokból vagy öltözőteremből (camekan), átmeneti vagy langyos helyiségből (soğukluk) és a forró fürdőteremből (harara, sıcaklık), ahol legtöbbször masszírozták is a fürdőzőket. Ezek valójában – a napjainkban divatos szaunákhoz, vagy gőzkabinokhoz hasonló – izzasztókamrák voltak medence nélkül, a kiizzasztott fürdőzők zuhanyszerű folyóvízben moshatták le magukat végül. A legfontosabb helyiség az előcsarnok volt, itt élhettek társadalmi életet a fürdőzők, sakkozva, kávézva, pipázgatva hatalmas traccspartik lehetőségét kihasználva, ha akarták. A termálforrásokban gazdag Magyarországon medencékkel ellátott termálfürdők is létesültek, melyek a hódoltság után is fennmaradtak, hiszen a keresztények is szívesen látogatták ezeket a fürdőhelyeket. Budán négy, ma is létező termálfürdő emlékeztet minket a török világra: a Rudas és a Veli bej fürdő ma is fogadja az ily módon kikapcsolódni vágyókat, A Király és a felújított Rác fürdő viszont jelenleg zárva tart. Ez utóbbi több mint egy évtizede áll üres kísértetházként a Várhegy és a Gellért-hegy közötti völgyben, tetőszerkezete dús vegetációval benőve.
Bort és más részegítő italt az iszlám törvényei szerint szigorúan tilos volt fogyasztani. Magyarországon viszont az állandó háborús viszonyok miatt a kutak vize fertőzötté vált, így azt nem lehetett meginni. Nagyobb hadi vállalkozások esetén az oszmán utász alakulatok sokszor ártézi kutakat ástak a nagyszámú seregnek. Viszont ez elég költséges és fárasztó tevékenységet jelentett. Takáts Sándortól és Gárdonyi Gézától tudjuk, hogy bizony az itt élő törökök megitták a bort, hacsak nem akartak szomjan halni. Ugyanis a magyar borfogyasztás prioritása – például a sörrel szemben – épp ebben ez időben alakult ki, hiszen a bort elkészítéséhez – a sörfőzéssel ellentétben – nem volt szükség vízre. Ezen borok alkoholtartalma azonban nem volt túl magas, tulajdonképpen egy mai fröccsnek vagy sörnek feleltek meg hozzávetőlegesen 5 %-os alkoholtartalommal. Az iszlám hívei sokszor vonultak tető, vagy sátor alá, „ahol Allah nem látta őket” és fogyasztottak ebből a nedűből. Viszont a kávé annál inkább fogyasztható volt az „igazhitűek” számára is, mely a 16. század elején indult hódító útjára a birodalom lakói között. Az új ital természetesen Budát is meghódította, az 1570-es években már kávéház is nyílt a mai Szentháromság tér környékén, Fethi Cselebi Műintézménye néven. A törökökhöz az utókor által szinte sztereotipikus módon kötött pipázás viszont majd csak az 1660-as években érkezett el a Hódoltság területére. Érdekes tényeket tár fel Nagy László A török világ végnapjai Magyarországon című művében Mohamed fiainak szórakozásáról. Egy spanyol lovag, Vilallón útleírása alapján meglehetősen unalmas képet alkot a törökök szabadidős tevékenységéről. Kocka- és egyéb szerencsejátékok tiltottak, bűnnek és istentelenségnek tartják azokat. A kártya nemhogy szerencsejátékként, de még társasjátékként sem ismert közöttük. Van azonban egy ma is ismert, népszerű játékuk, ez pedig a sakk. Sakkozni nagyon szeretnek, de a nyugaton ekkortájt divatos pénzben vagy egyéb tétben való játék ismeretlen számukra. Egyszerűen csak elmefejlesztő- és örömjátékként használják.

09_07_a_torok_buda_emleknapja_12_opti.jpgAz Arszlán pasa idején épült Király fürdő kupolás termálmedencetere szinte változatlanul tükrözi az 1560-as évekbeli állapotokat. A kép forrása: Wikipédia

Evlia Cselebi leírása Buda házairól és utcáiról meglehetősen rajongó hangnemet üt meg. Ő több mint 120 esztendei török uralom után is kifejezetten szépnek találja a „frank ízlés szerint épült” házakat, és teljesen elvarázsolja Buda nyüzsgő, keleti városokra emlékeztető jellege. Bocatius János, Kassa város főbírája Bocskai István követeként járt 1605-ben Budán. Visszaemlékezései alapján mintha nem is ugyanarról a városról írna, mint Cselebi:

„Bemegyek Budára. Mindenfelé belek, dögök, piszok, ganéj, mocsok.
– Üdvözlégy Buda! – mondtam. – Te, ki valamikor magyarok királyi városa voltál, most fájdalmuk és betegségük oka vagy, s már a bejáratodnál is látszik, hogy mocsokkal és sárral kell barátkoznod. …
Ballagok felfelé az úton a hegyre, felemelem a fejemet, megnézem a házakat: vagy csak szegényesen fedettek, vagy éppen fedél sincs rajtuk, az ablakok sárral betapasztva, téglával, szalmával berakva. Mintha Trója Pergamosát látnám magam előtt, úgy nézem a legkeserűbb érzéssel ezeket a formájukból kivetkőztetett, penésszel, füsttel, szennyel megbecstelenített épületeket.”

Barta János (ifj.): Budavár visszavétele, Budapest, Kossuth, 1985, 62–63. – Törzsgyűjtemény

Hogy miért láthatta ennyire különböző módon a várost a két szemtanú? Bizonyos, hogy a két gyökeresen eltérő kultúrában felnőtt ember ízlésvilága is nagyon különbözhetett. Hiszen a Cselebi által annyira dicsért utcai nyüzsgés, bódékkal és árusokkal telezsúfolt utcák és terek világa Bocatius számára kifejezetten visszataszítónak tetszik. Amit Cselebi élettel telinek talál, az Bocatius számára csak „boltokkal, lacikonyhákkal, kifőzésekkel, borbélyműhelyekkel telezsúfolt”, és ezáltal a teljesen tönkretett királyi székhely pompás épületekkel övezett utcáinak megbecstelenített romjait jelenti. A Cselebi számára káprázatosan gazdag piaci választékból Bocatius számára semmi olyasmi nincs, „amit az értelem, vagy a használat megkövetelne.” A Bocatius által leírt szemét és mocsok valóságalapja nem kétséges, különösen, ha elképzeljük a várost fénykorában, Hunyadi Mátyás idején. Nyilván azokhoz az állapotokhoz képest sok minden megváltozhatott a városképen, és nem feltétlenül egy „magyar, vagy keresztény szemnek tetsző módon”. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a törökök – bármennyire otthon érezték magukat Budán – mégiscsak hódítók voltak, akik számára ez a város nem jelentett többet egy „határmenti vidéki városnál”. Bár, mint Jókainál olvashattuk „azon dicsőségben részesült, hogy a török történetírók által az ozmán birodalom városai között rang szerint a tizediknek írassék”, ez mégsem jelent előnyt magyar szemmel. Hiszen gondoljuk csak el, hogy a virágzó középkori Magyar Királyság számára nem a tizedik, hanem az első hely illette meg. Magyarország számára Buda királyi székhely volt, az Oszmán Birodalomnak pedig „csak” egy határmenti – ráadásul állandó háborús övezetben lévő határ menti – végvárat jelentett. Bocatius a királyi székhely rangjában egykor sokkal szebb napokat megélt, pusztuló Budát látta, míg Cselebi „mindössze” a hatalmas birodalom egy határ menti városát, mely ebbéli minőségében nyilván elkápráztatta. Mielőtt a „kosz és a szemét” miatt pálcát törnénk, azért nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a törökök – a korabeli magyarokhoz hasonlóan, de a kortárs nyugatiaktól nagyon eltérő módon – nagy gondot fordítottak a tisztálkodásra. És nemcsak vallási okokból, ezt az általuk épített, napi szinten látogatott fürdők tucatjai is bizonyítják. Abban az időben és azt megelőzően, amikor a grandiózus Versailles-i kastélyban nem találunk fürdőt és illemhelyet. Nem is beszélve arról, hogy a fürdők közül több ma is áll és csodájára járhatnak a fővárosunkat látogató turisták, hiszen nemcsak funkcionálisan mesterművek, de gyönyörű műemlékeink közé is tartoznak. A két útleíró közötti szakadékszerű különbségnél azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Bocatius egy véres háború végén járt Budán, mely a közelmúltban három ostromot kellett kiálljon. Ilyen állapotok során nem csoda, ha romos épületeket láthatott, hiszen az 1686 után is teljesen szétlőtt romokban kellett teleljen az oda rendelt keresztény helyőrség. Cselebi viszont úgy is mondhatjuk, annak „török fénykorában”, vagyis az 1660-as években járt Budán, amikor már több mint fél évszázada nem volt hadi esemény a környéken, így az békében fejlődhetett.

09_07_a_torok_buda_emleknapja_13_opti.jpgÍgy ábrázolja Schedel Hartmann világkrónikájának nürnbergi 1493-iki kiadása Mátyás király egykori palotáját. In: Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar nemzet története, Budapest, Athenaeum, 1895–1898. Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Buda és Magyarország török megszállásával kapcsolatban többször találkoztam kétféle szélsőséges véleménnyel. Az egyik szerint – ezt képviselte Bocatius János is – Buda a török uralom alatt a pusztulás útjára lépett és 1541-től kezdőden egészen 1686-ig egy folyamatos romosodás zajlott ott. Ezen véleménynek ellent kell mondjak, hiszen az ezen cikkem által leírt mind katonai, mind polgári építkezések ezt bőven cáfolják. Ne feledjük, hogy még az 1849-ben is nehezen bevehető várfalak és védművek nagy része a török korban épült ki. Mátyás király palotáját pedig nem a törökök pusztításai miatt nem láthatjuk eredeti állapotában, hiszen az majd az 1686-os ostrom során robban fel. Nem is beszélve arról, hogy a megmaradt török kori épületek (Rudas, Király, Rác, Veli bej fürdők, Gül Baba türbéje; Gül Baba utca stb.) ma kedvelt turisztikai célpontok, melyek nemhogy rontanák, de még szépítik is a világ egyik legszebb fővárosának, Budapestnek a városképét.
A másik szélsőséges – finoman fogalmazva illúziókat kergető – vélemény szerint a török uralom csupa jót hozott Budának és Magyarországnak egyaránt. Ezen vélemény az említett építészeti emlékekre és a törökök által meghonosodott szokásokra (kertkultúra, kávézás, teázás, pipázás, sakkozás) hivatkoznak. Ezek a vélemények általában elsiklanak olyan tények felett, hogy a korszakban teljesen természetes jelenségnek számított egy kortárs keresztény (vagyis nem muszlim) számára, hogy arra ment haza, hogy otthonát feldúlták, családját elhurcolták rabszolgának, szeretett hitvesét pedig többé nem láthatta, mert szülőföldjétől messze egy kéjsóvár idegen háremének tagja lett. Vagy a saját vér szerinti gyermekét kellett odaadja, mert a szultán a Devshirme adóból töltötte fel elit alakulatának, a janicsárságnak a sorait. A nők (beleértve az iszlámhitű nők) – gyakorlatilag „kedvelt háziállatként” vagy vagyontárgyként kezelt – helyzetét már említettem, a keresztény világ számára elképesztő volt, hogy bárkit „csak úgy” meg lehetett fosztani hitvesétől, ha egy ranglétrán felette álló nagyúr „úgy kívánta”.  Az Oszmán Birodalom által – hatalmas embertömegek életét semmibe vevő és földi pokollá tevő – „intézményesített” életmóddal nagyon sokan szembesülhettek a másfél évszázados török uralom alatt élő magyarok közül. Akár hallomásból, vagy ami még rosszabb, személy szerint is érintettek voltak. Szóval egyáltalán nem volt „rózsás” az életük azoknak, akik „török iga alatt nyögtek”. Bár Nagy László szerint:

„A három kontinensre kiterjedő török birodalom élete kétségtelenül sok tekintetben különbözött akár a nyugat-európai, akár a közép-európai országokétól. Ez kimutatható a gazdasági, a társadalmi, a politikai, a vallási és a kulturális életben egyaránt. Gyökeresen eltérő világ volt ez, mégis a keresztény és mohamedán közösség nem egy területen találkozott és kölcsönösen hatott egymásra a háborúk és a kereskedelmi érintkezések során. Különösen Európa olyan területein, ahol a törökök hosszabb időn át más népekkel éltek együtt. A kölcsönhatás mértéke persze itt sem volt egyforma. Másként érvényesült például a töröknek teljes mértékben alávetett balkáni országokban, mint Havasalföldön vagy Moldvában, és megint másként a szultán birodalmának különleges státusú részét alkotó Erdélyben. De számottevően eltért a magyarországi török hódoltságnak az élete is a bulgáriai vagy szerbiai hódoltságiakétól.”

Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon. (Históriai mozaikok), Budapest, Zrínyi Katonai Kiadó, 1986, 17. – Törzsgyűjtemény

Az a tény, hogy magyarországi hódoltság területén élők „enyhébb” bánásmódban részesültek uraiktól, valószínűleg nem vigasztalta ezeket az embereket. A kor közvéleményét elég jól kifejezi Huszka Jenő daljátékának szövege: „Szegény magyar nép/ Téged vihar tép”. Ez a gondolatmenet valószínűleg áthatotta a kor magyar embereinek lelkét, erre számtalan történelmi forrás is utal.
Az 1686-os ostrom után viharos évtizedek következtek, a felszabadító háborúk újabb ellenségeskedést szültek a Habsburgokkal, melynek eredményeként kitört a Rákóczi-szabadságharc. Ennek végén – I. Lipót császár magyarellenes politikájával felhagyva – III. Károly és Mária Terézia igyekezett a magyaroknak több dologban „kedvében járni”. Ennek jegyében kezdték meg az 1686. július 22-én szó szerint levegőbe repült budai várpalota újjáépítését. Miután az akkori kor stílusa a barokk volt, úgy gondolták, hogy a bécsi Burg mintájára ezt is ennek az ízlésnek megfelelően építik újjá, amit a 19. században majd Ybl Miklós és Hauszmann Alajos tervei alapján tovább bővítettek. Így az erdélyi Vajdahunyad várához hasonló gótikus palota helyett egy monumentális, impozáns neobarokk épületegyüttes uralja napjainkban a Duna budai oldalát.

09_07_a_torok_buda_emleknapja_14_opti.jpgMátyás király egykori palotája helyett ma egy impozáns barokk épületegyüttes uralja a Duna partján álló Várhegyet. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Köszönjük Baltavári Tamás úrnak, a Buda a török korban című animációs filmből vett képek közlési engedélyét!

Felhasznált irodalom:


Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Az összeállítás első része itt olvasható.

komment

„A város külső alakja is azt mutatja, hogy ez a török birodalom végvára, mint azt, hogy Magyarország egykori fővárosa.” Első rész

2024. szeptember 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

A török Buda emléknapja

09_07_a_torok_buda_emleknapja_1_opti.jpgGeorg Hoefnagel: Buda és Pest (1617). Színezett rézmetszet. In: Braun, Georg: Civitates orbis terrarum, Coloniae Agrippinae [Köln], Bertramum Bochholtz, M.D.XCIX. [1599]. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Wikipédia

Jókai Mór Az utolsó budai basa című kisregényének bevezetőjében olvashatjuk:

„Ezerhatszáznyolcvanöt tavaszán éppen száznegyvennégy esztendeje annak, hogy Magyarhon fővárosát, Budát Szulejmán császár elfoglalta. Ezóta hat ostromot kiállt, nyolcvan ozmán helytartó nevével ismerkedett meg, s azon dicsőségben részesült, hogy a török történetírók által az ozmán birodalom városai között rang szerint a tizediknek írassék. (Három első volt a szultáni székhely, Sztambul, Drinápoly és Brusa, azután a három szent város, Mekka, Medina és Jeruzsálem, azután Kairó, a hasonlíthatatlan; majd Damaszkusz, a paradicsomként illatozó; Bagdad az üdv hazája; ezután következett Buda: az iszlám védbástyája Európában, az ozmán birodalom zárja és kulcsa).
A város külső alakja is azt mutatja, hogy ez a török birodalom végvára, mint azt, hogy Magyarország egykori fővárosa.”

Jókai Mór: Az utolsó budai basa. In: A huszti beteglátogatók. Történelmi elbeszélések, Budapest, Móra, 1975. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A magyar prózairodalom egyik legnagyobb alakja által papírra vetett történet egy végtelenül érdekes, izgalmas és lebilincselő történet keretein belül a „mesés Kelet” világát tárja fel olvasói számára úgy, hogy a történet szereplői nem hagyták el Buda területét. Jókai legtöbb regényéhez hasonlóan itt is igyekezet a történelmi tényekhez hűen ábrázolni egy izgalmas kalandot, ennek ellenére egy témát ismerő olvasó számára rögvest feltűnik, hogy a szereplők, események és a helyszínek nem egészen egyeznek a valósággal. Például nem világos, hogy a regény főszereplője, a valóságban is létezett Petneházy Dávid keresztneve miért Ferenc a történetben, aki – a győri hajdú esetét nem egészen valósághűen szimbolizálva – először tűzi ki a Szűz Máriás magyar zászlót a várfalra. Eltérés még a történelmi valóságtól, hogy a törökök által a valóságban kizárólag hadszertárként használt budai Várpalota egykori trónterme Ali Abdulrahman pasa délutáni pipázóhelye, illetve a csauszok őrhelye. A kisregényben a várpalota helyett július 22-én is egy rondellában elhelyezett épület robban fel mint lőporraktár. Ennek ellenére Jókai egyáltalán nem a valóságtól elrugaszkodott módon mutatja be a törökök által másfél évszázadig uralt egykori magyar királyi székhelyet és légkörét. „Hogy milyen lehetett az élet a törökök által uralt Budán? A mecsetek, dzsámik, rózsakertek és fürdők világában? Ez már egy újabb cikk témája.” – ezek a szavak a tavalyi évben megjelent, „Buda e liberata!” avagy „Kizil Elma” végnapjai című kétrészes blogbejegyzésemben olvashatók, amelyben a dicsőséges 1686-os, a Buda várát a több mint fél évszázados török uralom alól visszafoglaló ostrom menetét és annak körülményeit próbáltam bemutatni.
Jókai Mór idézett művében említette, hogy a törökök által uralt Buda vára történelme során „hat ostromot kiállt”. 1521-ben a Magyar Királyság Hunyadi János által hősiesen megvédelmezett kapuja, Nándorfehérvár (Belgrád) török kézre került. A Mohács mezején aratott elsöprő török győzelmet követően Szulejmán még ugyanabban az évben, 1526-ban bevette Budát, de ekkor még megszállásra nem került sor, a hódító szultán elvonult seregével. Ugyanígy nem lett tartós megszállás az 1529-es török bevétel után sem, hiszen a várat a tovább vonuló Szulejmán az általa Habsburg Ferdinánd ellenében támogatott Szapolyai Jánosnak adta. Roggendorf vezetésével ugyan 1530-ban megpróbálták visszafoglalni a Habsburg erők, de sikertelenül. Az ostrom tapasztalatai alapján, még Szapolyai életében került sor Buda komolyabb erődítésének megkezdésére, ekkor még a Habsburg ellenkirály és nem az Oszmán Birodalom csapatai ellen. Az 1530-as években készült el a vár déli arculatára oly jellemző Nagyrondella, északnyugaton a Földbástya, keleten pedig a Dunára néző Erdélyi bástya. A politika cselszövényes sodrásában a két ellenkirály végül 1538-ban titkos békét kötött, melyben megállapodtak, ha Szapolyai meghal, akkor Ferdinánd lesz az ország ura. Azonban Szapolyainak 1540-ben fia született, melyből újabb pártháború bontakozott ki. Az elvadult helyzetet kihasználva Szulejmán, aki János király haláláig magyar kézen hagyta Budát, 1541-ben, Szapolyai János halála után Izabella királyné kérésére Budára ment az ifjú királyt meglátogatni. A látogatás legfőbb eredménye, Buda csellel történt elfoglalása Gárdonyi Géza halhatatlan regényének az Egri csillagoknak az Oda Buda című második részéből jól ismert lehet sokak számára. Ezzel kezdetét vette a másfél évszázados török uralom Magyarországon.

09_07_a_torok_buda_emleknapja_2_opti.jpgA Szapolyai János építette Nagyrondella és a Buzogány torony a vár déli részén. A Ferdinánd-kapu csak később, a 18. században épült. – Digitális Képarchívum

A másfél évszázados hódoltsági korszakban voltak időszakok, amikor – Komárom mellett – a Dunakanyar egyéb fontosabb várai, mint Esztergom, Nógrád vagy Vác is keresztény kézre kerültek, tehát látható, hogy a határvidék nem volt messze. Ezért Budán és a hadászatilag szorosan hozzá tartozó Pesten a legnagyobb békeidőben is több ezer hadrakész katona állomásozott. Buda jelentőségét Szakály Ferenc nagyon jól összefoglalja egy Buda 1686-os ostromát feldolgozó tanulmányában:

„Száznegyvenöt esztendős és négynapos folyamatos megszállás után a Szent Szövetség (Sacra Liga) egyesített seregei 1686. szeptember 2-án délután vették vissza a töröktől – a kor felfogása szerint a kereszténység számára – a magyar királyok egykori székvárosát, a középkori Magyar Királyság gazdasági központját, Budavárt.
Bár az újabb török háború ekkor már három éve zajlott, s eltartott még további tizenhárom esztendeig – amelynek során a budainál véresebb összecsapásokra is sor került –, soha senki nem vitatta, hogy a török kiűzésével végződött háborúban Buda visszafoglalása hozta az áttörést. Jól megmutatkozott ez például abban, hogy Buda elestével tulajdonképpen az egész magyarországi megszállás rendszere összeomlott. A Duna jobb partján előrenyomuló keresztény seregek két hónap alatt megtisztították a törököktől a Duna és a Tisza mellékét, emitt a Dráváig, amott Szeged magasságáig. Ezzel egyszer s mindenkorra megfosztották a Portát attól a lehetőségtől, hogy a Dunát és a mellette futó ősi hadi utat felvonulásra és utánpótlás szállításra használhassa. A nevezett folyóktól hetven-száz kilométeres távolságra ugyan maradtak török helyőrségek – Székesfehérvár és Szigetvár 1689-ig, Nagykanizsa 1690-ig tartotta magát –, tevékenységüket azonban szoros blokád bénította. Végül örültek, ha önmagukat meg tudták védelmezni, nemhogy a Fenséges Padisah hatalmas birodalma legészakibb nyúlványának visszavételére gondoltak volna.
E meghökkentően gyors összeomlás arra vezethető vissza, hogy a török uralom időszakában végig inkább Buda védelmezte az előtte-mögötte fekvő erősségeket, semmint azok Budát. A török kormányzat ugyan gondosan kiépítette a Buda biztosítására szolgáló várhálózatot – amelynek északnyugaton Esztergom, nyugaton Székesfehérvár, keleten Hatvan és Szolnok voltak a legfőbb láncszemei –, ez azonban csak kisebb erők támadásakor tudta ellátni feladatát. A tizenöt éves háború során, Szolnokot leszámítva, a megnevezett erősségek egy időre mind keresztény kézre kerültek – Esztergom például tíz esztendőre –, ám Buda mindvégig megfelelt a vele szemben támasztott elvárásoknak.”

Szakály Ferenc: Budavár visszavétele a töröktől 1686-ban. In: Nagy képes millenniumi hadtörténet. 1000 év a hadak útján, Budapest, Debrecen, Rubicon, Aquilla, 2000, 199. – Törzsgyűjtemény

09_07_a_torok_buda_emleknapja_3_opti.jpgA Duna partján épült Buda az Oszmán Birodalom legfontosabb Nyugati végváraként funkcionált. A kép forrása: Buda a török korban. Animációs film. Hyperion Interaktív oktatásfejlesztő film. In: Youtube

Buda idézett, 1686-os, sikeres keresztény bevételét több sikertelen ostrom előzte meg, melyek kudarca után a megszálló török erők joggal feltételezték az 1686-os ostromról, hogy az is csak egy kudarcba fulladó kísérletté válik majd. Az elsőre egy évvel a törökök tartóssá váló megszállása után egy esztendővel, 1542-ben került sor. Az 1591-től (egyesek szerint 1593-tól) 1606-ig tartó 15 éves háború idején háromszor is ostrom alá került a török végvárként működő erősség, 1598-ban, 1602-ben és 1603-ban. Az 1686-os ostromot két évvel korábban, 1684-ben egy újabb sikertelen ostrom előzte meg. Ezen ostromok során természetesen nagyon sok katonai tapasztalat halmozódott fel, melyek a vár védműveinek kialakítására nagy hatást gyakoroltak.
A „megörökölt”, vagyis a már Szapolyai idejében épült bástyák közül valójában csak az Erdélyi bástya tekinthető valódi bástyának, mely egyébként akkor korszerű, szögletes olasz, ún. füles bástyának épült (ma csak egy töredéke látható, ugyanis a 19. században elbontották). Az Esztergomi bástya elődjeként épült Fölbástya és a 19. században szintén elbontott, de a II. világháború után visszaépített Nagyrondella nem tekinthető igazi bástyának, hanem – mint az utóbbi neve is utal rá – a falsarkokat erősítő és azok ágyútűz alatt tartását lehetővé tevő rondellának, melyek a 17. század végére már teljesen korszerűtlennek számítottak. Talán még Szapolyai ideje alatt épült a mai Halászbástya helyének egy részén a Híradó-bástya, mely egy Duna felé előreugró védmű szerepét töltötte be.
A II. világháborút követően Buda – a 19. század során sok helyütt drasztikusan átalakított – várfalainak helyreállításában elsősorban az 1686-os ostrom állapotainak megfelelő helyreállításra, vagy úgy is fogalmazhatnánk, visszaállításra törekedtek. Így tulajdonképpen egy, a mai várnegyedben tett sétánk során sok mindent könnyen elképzelhetünk a török kori állapotokról. Ehhez Jókai Mór említett kisregényén kívül Evlia Cselebi török világutazó útleírása is segítséget nyújthat nekünk. Ez utóbbi műből megtudhatjuk:

„A Duna nyugoti partján, magas halmon, sziklák fölött keletről nyugotra terülve fekszik a vár, melyet a német királyok egyike építtetett. Gül-baba hegyéről nézve mondulának látszik, de ha Gürsz-Eliász-baba hegyéről [Gellért-hegy] nézzük, úgy tűnik fel, mintha oszmán gályahajó volna. A Kizil hiszár [budai királyi palota] mintha a gályának magas hajófara volna. A vár közepén lévő csársi két oldalán a boltok olyanok, mint a gálya jobb- és baloldalán a karikák, a középen lévő nagy út a gálya fejénél lévő összekötő gerenda. Uláma pasa tornya az oromzat felé a gálya kormányíve gyanánt áll.”

Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai, 1660–1664. 2. kiadás, Budapest, Gondolat, 1985, 269. – Törzsgyűjtemény

09_07_a_torok_buda_emleknapja_4_opti.jpgA Budai pasák palotája a 17. századtól a későbbi Karmelita kolostor helyén állott. A kép forrása: Buda a török korban. Animációs film. Hyperion Interaktív oktatásfejlesztő film. In: Youtube

A törökök Budát (a hozzá tartozó Pestet nem számítva) öt részre osztották fel. Jókai kisregényének leírásával és a közhiedelemmel ellentétben a budai pasák székhelye nem a hajdani királyi palotában volt. A szultáni tulajdont képező királyi palota, vagy ahogy a törökök nevezték, Kizil Elma (arany alma, vagy piros alma) kizárólag katonai célokat szolgált, ott volt a fegyverarzenál kialakítva az épület 1686. július 22-én bekövetkezett vesztét okozó lőporral együtt. A budavári palotát egy széles árok választotta el a polgárvárostól, ahogy a törökök nevezték, a „középső vártól”. A keleti oldalon a várfalak és a Duna között feküdt az „Alsóváros”, más néven Nagy Külváros (a mai Víziváros területe). Gyakorlatilag ez töltötte be a külső vár szerepét. Északról és délről is egy-egy külvárosi rész terült el, az északi hévizek környékén a Lőpormalom negyede, délen a Tabánváros. Budát Pesttel egy állandó hajóhíd kötötte össze, megteremtve ezzel a két város közötti kapcsolatot. A Duna-jellegű folyók mentén a kor egyik legfontosabb hadászati és kereskedelmi közlekedési módja a hajózás volt. Igaz ez korszakunkban is, ahogy a Dezsényi-Hernádi szerzőpáros által írt A magyar hajózás története című műben is olvasható:

„Magyarországon a XVI. és XVII. század hajózástörténetét nem a békés hajóforgalom, hanem a dunai háborús események jellemezték. …
A Dunán folyó harcokkal egyidőben a két szemben álló fél között akár csak átmenetileg sem volt olyan kapcsolat, amely a kereskedelmi hajózás megindítását a legkisebb mértékben is lehetővé tette volna. A Duna mint fő közlekedési útvonal minden időben, különösen ebben a korszakban szinte vonzotta a hadműveleti eseményeket és éppen ezért, ebben a korszakban egyre jobban növekvő folyami harci tevékenység átmenetileg úgyszólván teljesen megszüntette a kereskedelmi hajózást, vagy legfeljebb katonai utánszállító szolgálat szűk keretei között tette lehetővé.”

Dezsényi Miklós – Hernády Ferenc: A magyar hajózás története, Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 1967, 26. – Törzsgyűjtemény

09_07_a_torok_buda_emleknapja_5_opti.jpgBudavára János király halálakor. Siebmacher Jánosnak a Meldeman-féle 1541-iki tárlati kép után készült rézkarc. In: Dézsi Lajos: Tinódi Sebestyén 1505?–1556, Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1912. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A Duna fontos utánpótlási útként szolgált a török Buda számára is. Ezért is volt iszonyatosan érzékeny veszteség a budai török helyőrség számára a tizenöt éves háború során, 1599-ben Pálffy Miklós hajdúinak és naszádosainak összehangolt Tolna környéki támadása, melynek során a török ellátmányt szállító, hadihajókkal jócskán megerősített, mintegy 60 szállítóhajóból és csaknem ugyanennyi dereglyéből álló konvojt sikerrel elfoglalták, majd megsemmisítették. Mindezt abban az időben, amikor a folyamatos hadi események során kiéhezett budai török helyőrség számára óriási volt a nélkülözés élelmiszerben (s ezért az égbe szöktek a piacon az árak) és a Dunán érkező utánpótlást nagyon várta a katonaság és a lakosság egyaránt. Nem véletlen, hogy Buda számára a Duna felőli védelem elsődleges fontossággal bírt. Ezt az itt állomásozó hajóflotta mellett a Duna és a várfalak közti terület megerősítésével is igyekeztek biztosítani. A vízi támadás veszélye – a Duna partján fekvő Komárom és egyéb hosszabb-rövidebb életű keresztény erősségek miatt – állandóan fenyegetett, így nem meglepő, hogy – az utolsó sikertelen, 1684-es keresztény ostrom után – 1685-ben is folytak a Duna és a várfalak közötti területen építési munkálatok. Az Egri csillagokból is jól ismert török parancsnok, Ali pasa lehetett, aki a Dunáig húzódó lépcsőfal déli végében egy nagy, kétszintes rondellát húzatott fel, melyből az esetleges Dunán érkező keresztény sajkás támadásokat lehetett elhárítani. Ennek párjaként az Alsóváros (mai Víziváros) falrendszerének északi részén állt a Kakas-kapu bástyája. Ezen megerősítésekre azért is szükség lehetett, mert az „Európa országútjának” is nevezett folyó felőli oldal, a mai Víziváros területe (Alsóváros) a törökök igen kedvelt lakónegyedéül szolgált. Sok polgárház épült ide, a 16. századi budai pasák palotája is itt állott, valahol a Duna partján. Feljegyzések vannak róla, hogy az alsóbb szintekről a vízbe lehetett ugrani és magas vízállás esetén a követek hajói sokszor a palota udvarán kötöttek ki. Ennek az idilli állapotnak azonban a már említett három ostromot és a tolnai csatát is magával hozó tizenöt éves háború vetett véget. Ettől kezdve a pasák felköltöztek a jól védhető erődített várnegyedbe. Az 1686-os ostrom térképei alapján a későbbi karmelita kolostor (ma a Miniszterelnökség épületének szerepét tölti be) helyén állt a budai pasák palotája. Cselebi a palotát és környékét a következőképpen írja le:

„A középső vár eme hét kapuján belül tekintélyes házak és paloták vannak és pedig 1060 számú, öt-hat emeletes, erős építkezésű kamelelon festésű, bámulatot keltő, frank ízlés szerint készült szép házak. Néhányszor az ostrom és nagy tűzvészek következtében megromlottak, de újra kijavíttattak. A pasa palotáját keramit fedi.
… E középső vár [a budai polgárváros] északi részén, a várfal fölött, a Duna folyóra, Pest síkjára és Kecskemét völgyére nézőleg, ablakos, erkélyes, szüköcske, kisebbszerű divánkháne van. Kétszáz szűk szobás, szűk udvarú, egy fürdőjű, kertnélküli palota ez. Kara Murad pasa e palotában nem fért el, azért kibővítette és kijavíttatta azt.
…Habár Murad pasa e palotát megépítette is, Budához képest mégis szűk e palota. Valamennyi szobája a vár fala fölé épült, nagyon szép és szellős. Átellenben van a pasa kethkudánjának palotája. A janicsár lakások is díszesek. A csársi és bazár mindkét oldalán sok régi ház van. Minden palota alatt pince van. Ostrom idején az ágyúk elől a föld alá menekülnek.”

Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai, 1660–1664. 2. kiad. Budapest, Gondolat, 1985, 273. – Törzsgyűjtemény

Cselebi leírásához és Jókai Mór említett kisregényéhez nagyszerű illusztrációként szolgálhat a Buda a török korban című animációs ismeretterjesztő kisfilm megtekintése, ahol bámulatba ejtő módon elevenedik meg a 17. századi Buda, melynek utcáit egyaránt róhatta keresztül-kasul Cselebi, vagy a Jókai által Ferencnek keresztelt Petneházy Dávid is.

09_07_a_torok_buda_emleknapja_6_opti.jpgKarakas pasa tornya a 2015. évi felújítás előtt. A kép forrása: Wikipédia

Buda katonai szerepét mutatják a török uralom alatti sorozatos hadászati jelentőségű építkezések. A 16. század második felében épült Veli bég bástyája, mely a Savanyúleves-bástya nevet viselte. A tizenöt éves háború ostromai újabb védelmi munkálatokra sarkalták a törököket. A 17. század közepén Karakas Mehmed építette azt a néhány éve megújított sokszögű tornyot, melyet Karakas pasa tornyának hívnak (jelenleg kávézóként üzemel), valamint valószínűleg ekkortájt emeltek a Földbástya magasságán is. A 17. század közepén épült ki a Cselebi által részletesen leírt, Fehérvári kaput védelmező grandiózus rondella (jelenleg építési munkálatok miatt leomlott és még nem visszaépített), melyet Cselebi ottjárta után Dzserráh Kászim pasa fejezett be 1668-ban. Az északi falszakasz alapos átépítésen ment keresztül, 1649-ben felépült Szijávus, 1650 és 1653 között Murad, majd 1668-ban Mahmud pasa tornya. Ezen bástyák építése következtében az északi fal síkja is előbbre került, így alakult ki a mai Hadtörténeti Múzeum épülete és a Bécsi kapu közt húzódó bástyasétány területe. Utoljára – ahogy már említettem – egy évvel a sikeres ostrom előtt, 1685-ben épült egy osztófal a Duna és a vár közé, melyet a már szintén emlegetett potenciális vízi támadás elleni védelem fontossága indokolt.
A vár védelmi értékével kapcsolatban egy korábbi blogbejegyzésemben Buda 1849-es visszafoglalása kapcsán megemlítettem, hogy Budát annyira korszerűtlen erősségnek találta a magyar honvéd tisztikar (köztük Görgey Artúr is), hogy először még ostromágyúkat sem vittek a vár bevételéhez. A budai vár védelmi képességének lefokozása korántsem csak az 1848–49-es szabadságharc katonáihoz köthető jelenség. Szakály Ferenc ekképp ír a 17. század végi hadtudomány és Buda ellentmondásos viszonyáról:

„…Buda semmilyen tekintetben nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyeket ez idő tájt már igen megszaporodott katonai szakkönyvek egy várral szemben támasztottak. Totyakos körbástyái egy már letűnt kor rekvizitumának tűntek. Sehol egy fülesbástya, amelynek kiszögellése mögül tűz alá lehetett volna venni a falakat támadókat, sehol egy vár élébe épített sarkantyú (ravelin), amely már eleve jócskán akadályozta a bástyákat összekötő falsíkok (curtina) megközelítését. Maguk a török módra – részben téglából, részben terméskőből – épített, többször toldott-foldott falak sem keltettek félelmetes benyomást. De csak azok számára nem, akiknek nem kellett a védők tüzében megmászniuk a hozzájuk vezető alattomos, esős időben síkossá vált emelkedőket. Az ostromlók tüzérei csalódottan kényszerültek megállapítani, hogy a sérülékenynek tűnő falsíkokat és körbástyákat belülről többméteres feltöltés támogatja, akik pedig feljutottak a tetejükre, azok további akadálysorokkal találták szembe magukat.
Buda várában általában 5000 katona állomásozott, a létszámot azonban komolyabb veszély esetére ennek kétszeresére töltötték fel, rendszeresen a birodalom elitcsapataiból. A vár alatt ma is megcsodálható hatalmas barlangrendszer a belövések ellen biztos menedéket kínált a lakosságnak, ugyanitt hatalmas élelmiszer és lőportartalékot lehetett felhalmozni. A legproblematikusabb a vár vízellátása volt: a Dunából vizet emelő szerkezetet külön védművel kellett biztosítani, amit némileg megkönnyített, hogy ezen a szakaszon – a mai Várbazár tájékán – felettébb nehezen lehet(ett) volna ostromállásokat kiépíteni. S végül: a várba zárkózott pasa bizton számíthatott arra, hogy – miként a keresztény oldalon korábban nemegyszer megtörtént – a központi hadvezetés nem hagyja sorsára, és a Kamaraerdő táján előbb-utóbb feltűnik a felmentő sereg közeledtét jelző porfelhő.”

 

Szakály Ferenc: Budavár visszavétele a töröktől 1686-ban. In: Nagy képes milenniumi hadtörténet. 1000 év a hadak útján, Budapest, Debrecen, Rubicon, Aquilla, 2000, 199–200. – Törzsgyűjtemény

09_07_a_torok_buda_emleknapja_7_opti.jpgBuda és Pest Zrínyi Miklós korában. In: Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós 1620–1664, Budapest, Magyar Történelmi Társulat, 1896–1902. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Az idézet hűen tükrözi, hogy az elmélet és a gyakorlat bizony a hadtechnikában sincs mindig összhangban egymással. Buda hiába volt a hadtudomány elmélete szerint már a 17. században is elavult, bevétele nemhogy 1686-ban, de még 1849-ben is nagyon komoly fegyverténynek számított. Ezt bizonyítja az is, hogy a magyar honvédelem napját május 21-én, a vár 1849-ik évi bevételére emlékezve ünnepeljük.
Bár Buda és a „hozzákötött” Pest elsősorban az Oszmán Birodalom nyugati végváraként funkcionált, azért – ahogy Cselebitől és Jókaitól is megtudjuk – polgári élet is zajlott a falai között. A lakosság zöme természetesen katona, a 20-22 ezer lélekszámú lakosság csaknem fele fegyveres férfi. A többiek kézművességből és kereskedelemből élnek. A nők és gyermekek együttes lélekszáma alacsonyabb a férfiakénál. Ha török építészeti emlékekről beszélünk, akkor a legtöbb ember lelki szemei előtt várfalak és bástyák helyett fürdők, valamint dzsámik és mecsetek jelennek meg. Ez rendjén is van így, hiszen hazánkban elsősorban ezek az egykor törökök által emelt épületek állnak ma is, hirdetve az egykori hatalmas Oszmán Birodalom kultúráját. Aztán, ha szépirodalmi, filmművészeti vagy zenei alkotások hatására esetleg beindul valaki fantáziája, akkor megjelenik a – portékáikat harsányan kínáló árusokkal és a világ minden tájáról érkezett áruval megrakott pultokkal telezsúfolt – nyüzsgő bazárok, a kávéházak és a színpompás rózsáktól illatozó kertek világa. Huszka Jenő Gül baba című daljátékának hatására ez utóbbi az urak fantáziáját különösen izgatni tudja, hiszen a rózsakertek mélye sokszor – magas falakkal elzárva – valamelyik török nagyúr „virágszálait”, a válogatott szépségű lányokból álló háremet rejtette magában. Huszka Jenő említett daljátéka és az ebből 1956-ban, Gábor diák címen készült mozifilm-adaptáció alapján úgy vélhetjük, azért a történet finoman fogalmazva kissé túlzó módon mutatja be azt, hogy a török nagyurak mennyire szigorúan ügyeltek a háremük sérthetetlenségére. Pedig számtalan eset bizonyítja, hogy Huszka Jenő valószínűleg egyáltalán nem túlzott ezen a téren. Nagy László A török világ végnapjai Magyarországon című művében megemlít egy neves historikus, Veress Endre által papírra vetett szomorú történet. Ebben – János Zsigmond erdélyi fejedelem követeként – Báthory István váradi főkapitány (később erdélyi fejedelem és lengyel király) Szulejmán szultán vendégszeretetét élvezhette. A szultán – miután Báthory jó hírt közölt vele – megígérte, hogy teljesíti annak egy kívánságát, bármi legyen is az. Báthory nagyon megörült ennek, de később nagyon megbánta kérését. Ugyanis a szultán legkedvesebb háremhölgyét, a görög Fatimét szerette volna látni, mely hölgy szépségének híre az ő „fülébe is eljutott”. A kívánság teljesült, de nem sokkal ezután Szulejmán lelőtte Fatimét, mert az oszmán törvények szerint a szultán kegyencének meg kellett halnia egy gyaur pillantása miatt. A történet ugyan mindössze egy szájhagyomány útján terjedt rémmese, de mégis hűen tükrözi a háremben élő nők végzetes kiszolgáltatottságát. Hiszen az Oszmán Birodalomban évszázados szigorú hagyományok rendelték alá a nőt ura és parancsolója minden akaratának. Ott túl a rácson a hárem legalább több tucatnyi „rózsája” csak egy férfi számára létezhetett nőként, és ha az például élemedett kora vagy másfajta érdeklődése miatt nem látogatta meg „virágoskertjét”, akkor bizony az ott tartott nők könnyen szerelmi és szexuális gyönyörök nélkül, szűzen élhették le életüket. Nagy László szerint ezért nem volt ritka jelenség, hogy – hacsak valamelyik apród vagy eunuch nem lett szerelmük tárgya – a háremhölgyek egymás közt a leszbikus szerelemnek is hódoltak. Ebből látszik, hogy a nők számára egyáltalán nem volt a vágyaik netovábbja a hárembe kerülni. A férfiaknak viszont ez több szempontból is tetszett. Ez nemcsak a szexuális életük minél változatosabbá tétele miatt volt így. A hárem nagysága ugyanis egyúttal kifejezője volt az illető gazdasági és társadalmi helyzetének.

09_07_a_torok_buda_emleknapja_8_opti.jpgGül Baba síremléke ma is áll. – Digitális Képarchívum

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Folytatjuk…

komment
süti beállítások módosítása