Nándorfehérvár ostroma. A kép forrása: Baltavári Tamás (rendező) Nándorfehérvár 1456. Animációs film, Történelmi Animációs Egyesület, 2014. – YouTube

Az amerikai hadtörténész, Geoffry Regan idézett sorai jól érzékeltetik azt a helyzetet, amivel a középkor egy erős keresztény államának, a Magyar Királyságnak szembe kellett néznie a 15. század derekán. 1453. május 29-én megszűnt létezni a monda szerint a Romulus és Remus által – Kr. e 753-ban – alapított örök város, vagyis Róma nevét viselő roppant birodalom – mai szóhasználattal élve – jogutód állama. A 3. század végétől – már a kettéosztott birodalom keleti részeként – gyakorlatilag önálló államként létező Bizánci Birodalom fővárosa, Konstantinápoly a megállíthatatlanul terjeszkedő Oszmán Birodalom fővárosává vált, miután a feltörekvő hadvezér, II. Mehmed szultán vezette török seregek elfoglalták azt. Az odavezető út már jó néhány évszázada kanyargott az idők végtelen tengerében. A Nagy Constantinus császár nevét viselő város (végleges) eleste már csak egy epizódja a világtörténelem egyik leghatalmasabb birodalma hódításainak.

Nándorfehérvár ostroma. A kép forrása: Baltavári Tamás (rendező) Nándorfehérvár 1456. Animációs film, Történelmi Animációs Egyesület, 2014. – YouTube

Az oszmán törökök első betörését az 1320-as években jegyezték fel, a század közepére pedig már stabil hazát teremtettek maguknak a Balkánon (is). A lovagi harcmodorral szöges ellentétben álló portyázásaikkal már I. Anjou (Nagy) Lajos királyunknak (1342–1382) is szembe kellett néznie. Később több komolyabb csatát viseltek Magyarország és a keresztény európai államok a Félhold Birodalmával szemben. Az 1389-ik évi I. rigómezei (koszovói) csata, az 1396-ik évi nikápolyi csata, az 1418-tól megszaporodott Magyarország területére vezetett portyázások vészjósló jelei már előre vetítették, hogy itt nem a jobb megélhetés reményében az akkor még keresztény kultúrájú Európába kívánkozó, békés muszlim bevándorlókkal kell szembenéznie a középkori Magyar Királyságnak. Luxemburgi Zsigmond királyunk (1387–1437) uralkodásának idején szinte a teljes ismeretlenség homályából került elő egy olyan lovag, kinek nevét később igen sokszor emlegették Mohamed igaz hívei (is). Róla, vagyis a korabeli Európa legnagyobb hadvezéréről, Hunyadi Jánosról Julier Ferenc ekképp emlékezik:

Hunyadi János. In: Johannes Thuróczy: Chronica Hungarorum. 1488. Inc. 1143. – Bibliotheca Corvina Digitalis

Hunyadi már fiatalkorában találkozott a török, a huszita és a nyugati zsoldos hadviseléssel. Az 1440-es években vívott nagy sikerű török elleni csatározásai (1442 Erdély; 1443 hosszú hadjárat) már egész Európa figyelmét felkeltették és személyében látták a fenyegető oszmán félhold terjeszkedése elleni szérumot. Töretlen nimbuszán az olyan vesztett csaták, mint az 1444-es várnai, vagy az 1448-as II. rigómezei sem igazán ejtettek csorbát. Azonban Hunyadi János neve leginkább – az 1427-ben magyar végvárrá vált Nándorfehérvár – 1456-ik évi bravúros védelmével és az ehhez köthető déli harangszóval kapcsolódott össze. Ezt a várat – a török által meghódoltatott Szerb Királysághoz tartozó Belgrádot – Zsigmond király a szerb despotával való megegyezés értelmében szerezte meg. Az erősség később igen zavaró „szálkává” vált a hódító Félhold Birodalmának testében. Ahogy Szeád-Eddin török krónikás írja:

Nándorfehérvár. In: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme, Budapest, Grill, 1928–1942. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képkönyvtár

Pedig ez az 5-6000 „hitetlen” egy olyan államnak okozott „kárt és bajt”, mely már Mehmed szultán uralkodásának első éveiben Európa egyik legfélelmetesebb „hadigépezetévé” nőtte ki magát. A hadtörténészek becslése szerint is legalább 150 ezer főnyi sereg felsorakozott a lobogó félholdas boncsok alatt. Ráadásul a sokszor önfejű és szertelen lovagokból álló legtöbb európai hadsereggel szemben itt nagyon szigorú fegyelem uralkodott. A magyar huszárokhoz hasonló szpáhik, a „Bektas kertjének virágai” jelzővel illetett gyalogos lövészek, a janicsárok, az irreguláris „hitharcosok” a gázik mellett a tüzérség nagyarányú fejlődése is jellemző része ennek a hadigépezetnek. Renegát idegen, itáliai, spanyol, portugál, sőt magyar(!) tüzéreket fogadott zsoldjába, akik félelmetes módon felfejlesztették tüzérségét. Példának okáért Hunyadiék nem valószínű, hogy túl büszkék lehettek honfitársukra, az erdélyi szász Orbán mesterre, aki Bizánc ostromához készített egy méretes ágyúszörnyeteget, mely végül vele együtt repült a levegőbe.

Hunyadi János szobra Tóth Istvántól. Sármay József amateur fényképe után. In: Vasárnapi Ujság, 47. évf. 38. sz., 1900. szeptember 23. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Ez a „bizonytalan pont” már 1456 elején egyre fenyegetőbb híreket kapott a szultán hadi készülődéséről. Ezért megkezdte a felkészülést, hiszen ilyen rangos vendéget „illőn kell” fogadni. Geoffry Regan szerint Nándorfehérvár falaihoz Hunyadi János 10 000 – mai szóhasználattal élve – professzionális, banderiális katonát vitt, melyet már a vár kapitánya, Szilágyi Mihály 5 000 védővel tartott. Emellett a felmentő sereg kiegészült egy lelkes olasz ferences szerzetes, a magyar történelemkönyvek lapjain Kapisztrán Jánosként ismertté vált Giovanni di Capistrano által verbuvált kb. 18 000 fős irreguláris keresztes sereggel.

Mátyás király krónikása, Thuróczy János jól érzékelteti azt a pokoli helyzetet, melybe Szilágyi Mihály várkapitány várvédői kerültek az ostrom július 4-i kezdete után, Hunyadiék érkeztéig.

Hunyadi serege kegyetlen hajóharc árán tudott bejutni a várba. A kép forrása: Baltavári Tamás (rendező) Nándorfehérvár 1456. Animációs film, Történelmi Animációs Egyesület, 2014. – YouTube

A Duna és Száva összefolyásnál álló várba a felmentő seregnek nem volt könnyű bejutni. A Dunán az utat a szultán körülbelül 200 egységből, köztük 64 nagy, tengeri hadihajóból álló flottával zárta el. Hogy fokozza a védelem erejét, ezeket még egymáshoz is láncoltatta. Hunyadi János ekkor olyan lépésre határozta el magát, melyet sokáig emlegettek a török hajóhad tengerészei. A környéken fellelhető összes csónakot, sajkát, naszádot, dereglyét hadihajóvá alakíttatott át, orrukat és oldalukat védőpalánkkal látták el, majd ágyúk, puskák, tüzes nyilak, kőhajítók kerültek fedélzeteikre. Az így összeverbuvált vízi haderő július 14-én indult neki Szalánkeméntől és kb. ötórás kegyetlen küzdelem során a – közben az ostromlott várból is kihajózó tapasztalt szerb naszádosok által is hátba támadott – török flottát gyakorlatilag tönkre verték. Három nagy tengeri gályát is elsüllyesztettek, négyet elfoglaltak legénységével és felszerelésével együtt, a megmaradtak elmenekültek. Azonban a felmentő sereg számára a várba vezető szabaddá vált út sem könnyítette meg sokban a védelem dolgát. A folyamatos ágyúzás megtette hatását, ahogy Thuróczy írja:

Hunyadi és Kapisztrán a várkapitány Szilágyi Mihály társaságában. A kép forrása: Baltavári Tamás (rendező) Nándorfehérvár 1456. Animációs film, Történelmi Animációs Egyesület, 2014. – YouTube

A július 21-én megindult általános roham harmadik hulláma során került sor a 19. századi romantikus festőművész – mondhatni ismeretlenség homályából „berobbant” – Wágner Sándor egyetlen híres képének cselekményére: a lófarkas boncsokot a fellegvár fokára kitűzni akaró török katona tervének meghiúsítására Dugovics Titusz önfeláldozása árán. Dugovics Titusz származásáról megoszlik a történészek véleménye. Van, aki Vas megyei származású várnai veteránnak, van, aki szerbnek, van, aki horvátnak tartja őt. A legtöbben pedig úgy gondolják, hogy Antonio Bonfini anekdotája nyomán elterjedt legendás alakról van szó. Illés György róla szóló életrajzi kisregénye ugyan nem tekinthető hiteles történelmi forrásnak, de mindenkinek csak ajánlani tudom.

Wagner Sándor: Dugovics Titusz önfeláldozása, 1853. A kép forrása: Wikipedia

A nagy éjszakai harc teljesen kimerítette mindkét fél katonáit. Egyikük sem akart újabb csatába kezdeni a rákövetkező napon. A másnapi döntő csatára is egy véletlen esemény kerített alkalmat. Ha beszélhetünk egyáltalán véletlenről. A Tábor-szigeten állomásozó Kapisztrán keresztes tábora szintén ki akarta venni a részét a csatából, ezért Hunyadi szigorú parancsa ellenére átkeltek a folyón és megtámadták a visszavonuló török sereget. A megtámadott törökök segítségére maga a szultán sietett hadával, elzárva őket a visszavonulás lehetőségétől. Hunyadi ekkor a kényszerhelyzet szülte alkalmat zseniálisan meglátva meglepetésszerűen kitört seregével és elfoglalta a törökök ágyúállásait, majd a szultáni erőket saját ágyúival lövette. A szultán serege két tűz – a korábban bekerített keresztesek és a saját ágyúinak tüze – közé került. A saját sáncaikkal megerősített ágyúikat kegyetlen és véres küzdelem árán és csak Hunyadiék által megrongálva tudták visszaszerezni.
A győzelem teljes volt, azonban a keresztény sereg nagy örömébe igen nagy üröm is vegyült. A nagy nyereségért nagyon magas árat fizettek a vár védői.

Hunyadi János halála. Lotz Károly falfestménye a Budapest-Ferencvárosi templomban. Háry Gyula tollrajzáról. In: Szilágyi Sándor (szerk.): A magyar nemzet története, Budapest, Athenaeum, 1895–1898. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Julier Ferenc kitörő lelkesedéssel a következőket fogalmazta meg a nándorfehérvári diadalról és annak – fogalmazzunk úgy – főszereplőjéről, Hunyadi Jánosról és az ő hadvezéri tehetségéről:

Még mielőtt a török sereg elérte volna Nándorfehérvárt III. Kallixtusz pápa bullájában rendelte el a déli harangozást, hogy a hívők imádkozzanak a keresztények győzelméért. Azonban a bulla kihirdetése és a győzelem híre együtt jutott el sok helyre, ezért hagyományosan a déli harangszóval a nándorfehérvári diadalra és Hunyadi János katonáinak hősiességére emlékezünk.

Magyar millennium (I.) – Blokkpár. In: Hevesi Erzsébet és Vermes Anna bélyeggyűjteménye, [Budapest],[Szerk.], [2012] – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Felhasznált források:

• Baltavári Tamás (rendező): Nándorfehérvár 1456. Animációs film, Történelmi Animációs Egyesület, 2014.
• Bánhegyi Ferenc: A Hunyadiak dicsősége, Celldömölk, Apáczai, 2008.
• Barta Gábor: Nándorfehérvár, 1456, Budapest, Móra, 1985.
• Benedek Elek: Nagy magyarok élete. Hunyadi János – Hunyadi Mátyás, Kisújszállás, Pannon Literatúra, 2002.
• Cseh Valentin: A nándorfehérvári csata, 1456, Budapest, Zrínyi, 2016.
• Földi Pál: Hunyadi János, a hadvezér, Budapest, anno, 2004.
• Földi Pál: Hunyadi János a kereszténység pajzsa, Kistarcsa, Csengőkert, 2015. 2008.
• Julier Ferenc: Magyar hadvezérek, Budapest, Stádium, 1930.
• Nagy Gábor (összeáll.): Magyar középkor. 997–1526. (Forrásgyűjtemény), Debrecen, Tóth Könyvkereskedés és Kiadó, 2000.
• Rázsó Gyula: A lovagkor csatái, Budapest, Tankönyvkiadó, 1987.
• Regan, Geoffry: Döntő csaták. Ötvenhárom csata, amely Szalamisztól az Öbölháborúig megváltoztatta a világot, Budapest, Panem, Grafo, 1993.
• Johannes Thuróczy: Chronica Hungarorum. 1488. Inc. 1143.
• Thuróczy János: Magyar krónika, Geréb László, Budapest, Magyar Helikon, 1957.

A 2022. évi IFTR (International Federation for Theatre Research) kongresszus (az egyévi halasztás után tavaly, tisztán online, Galway-ból [Írország] szervezett után) végre személyes megjelenéssel zajlott június 20–24-én Reykjavíkban, az Izlandi Egyetemen (Háskóli Íslands) – közel 700 résztvevővel (az absztraktkötet 615 oldalas). A konferencia programja itt olvasható.

Shifting Centres. In the Middle of Nowhere. ITFR World Congress, Reykjavík, 2022. június 20–24.

Már 2022. június 19-én voltak a kongresszus résztvevői számára szervezett kulturális programok (pl. egy mozgáskorlátozottakból álló társulat tánc- (test-) színházi előadása [Every Body Electric], valamint egy kortárs kamarazenei koncert [Enigma. Anna Þorvaldsdóttir, Sigurđur Guđjónsson and the Spektral Quartet], melyeken magam is rész vettem).
2022. június 20-án reggel megkezdődött a tudományos munka. A Performance and Disability Working Group, melynek munkájában a 2018-as belgrádi kongresszus óta veszek részt, a hét folyamán 6 alkalommal ülésezett, s ezek során 18 prezentáció hangzott el, valamint további megbeszélések, téma- és programegyeztetések, viták zajlottak mind tudományos, mind szervezeti kérdésekről. Az előadásomra 2022. június 24-én került sor An Innovative Dramaturgy on the Periphery of Theatrical Life. A Demonstration of Performance of Integrated Troupe of (Mentally) Disabled and Non-Disabled Artists from Shakespeare’s Romeo and Juliet címmel. A Working Group tervezi a prezentációk megjelentetését (föltehetőleg elektronikus kiadvány formájában). A társasági programok közé a Working Group egy közös ebédet, majd egy szűkebb körű vacsorát is beiktatott.

Shifting Centres. In the Middle of Nowhere. ITFR World Congress, Reykjavík, 2022. június 20–24. A világ nagy szakkönyvkiadóinak pultjai az egyetemi boltban. Forrás: Twitter

A hét során meghallgattam a plenáris előadásokon kívül 4 panel (GP) előadásait és részt vettem az Q&A-k vitáiban, továbbá követtem a szakkönyvkiadók bemutatkozását és egy nagyszabású vitaülést / fórumot az akadémiai szabadság globális állásáról. A kongresszus programjában szerepeltek a New Scholar Forum prezentációi, könyvbemutatók, dráma-felolvasó rendezvények is.
A kongresszuson a három plenáris előadás, a Szövetség közgyűlése, valamint a nyitó és a záró tanácskozás vonzotta egy térbe a legtöbb résztvevőt, akik a világszervezet szinte valamennyi országából érkeztek. Az izlandi szervezők a reykjavíki Egyetem épületeiben rendezték meg a tanácskozást, de a hét folyamán ellátogathattunk egy alternatív színház előadására is (THEM, Spindrift Theatre), a búcsúest pedig a Reykjavíki Városi Színházban volt. A kongresszus zárása után, 2022. június 25-én, szombaton még volt egy egész napos kirándulás a résztvevők számára, melyen megtekinthettük a sziget néhány történeti és természeti érdekességét (Borgarfjörður Valley & Settlement Center).

 A kongresszus, melynek tematikus címe (Shifting Centres. In the Middle of Nowhere) sok területen inspirálta a színháztudósokat számos összefüggés, nem ritkán provokatív gondolatmenet megosztására, sikerrel zárult. A színháztudomány legjelentősebb világszervezetének tudományos tanácskozásai a legfontosabb szakmai fórumok közé tartoznak, a részvétel az egyik legszínvonalasabb tudományos „fürdő” a diszciplína művelői számára. A jelen kongresszus is hozott új ismeretségeket, a régebbi (különböző területeken kialakult) kapcsolatok, barátságok erősödését, s természetesen inspiráló gondolatokat a további kutatásokra vonatkozóan.

A következő évi világkongresszusra 2023 júliusában Accrában (Ghána) kerül majd sor. Forrás: Twitter

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Illés próféta. In: Képes Biblia. Szemelvényes szentírási szövegek fiataloknak, Szeged, Agapé, 2012, 274–275. – Törzsgyűjtemény

Amikor a világ legnépszerűbbnek tartott könyvéről beszélünk, akkor senki ne gondoljon, valamiféle kurrens bestsellerre, amolyan Harry Potter-féle sorozatra. Bár sokan tudják, de sokan nem, hogy a világon minden idők legnépszerűbb és legnagyobb példányszámban megjelent és eladott könyve a keresztények/keresztyének alapművének számító – a zsidó vallás Tóráját is tartalmazó – Biblia. Maga a cím valójában nem túl beszédes, hiszen ógörög nyelven azt jelenti: „Könyvek”. Másfelől mégis beszédes, hogy egy gyűjteményes munkáról van szó, hiszen a római katolikusok számára 73, a protestánsok számára 66 önálló könyvből áll össze. Végső formáját az 4. század végén, az ún. kanonizációval, a 382-ben tartott római és a 397-ben tartott III. karthágói zsinaton nyerte el. A benne található művek igen változatosak, vannak köztük történeti művek, zsoltárok, próféciák, tanítások. Az erre szakosodott bölcs emberek óva intenek attól, hogy valaki „csak úgy”, mintha egy regényt olvasna, nekikezdjen.
Bár léteznek, elsősorban az ifjúság számára készült(?), kivonatolt változatai is, mint például a ’70-es, ’80-as, ’90-es évek nagy „sztárja”, a 2000-es évekig Magyarországon hivatalosan meg sem jelent „piros”, vagy más színárnyalatban „narancssárga” változat, amely a Képes Biblia. Szemelvényes szentírási szövegek fiataloknak címet viseli. Ez a Magyarországra eredetileg a Vajdaságból érkezett képes Biblia, nemcsak hogy minden plébánia, de katolikus „mivolta” ellenére még a legtöbb protestáns parókia hittantermének könyvespolcain is ott virított. Egy várható fizikafeleltetés alternatívájaként a rendszerváltás körüli idők másik nagy sztárjának „alkatrészeit” magam is láthattam a békéscsabai Kner Nyomdában, egy fakultatív iskolai látogatás keretein belül. Ugyanis akkortájt jelent meg a kifejezetten protestáns változat első magyar nyelvű kiadása, a 365 történet a Bibliából gyerekeknek. Őszintén szólva a mai napig sem tudom, ez a két kiadvány miért gyerekeknek készült változat. A jeleneteket ábrázoló képek sokszor művészi értékűek, a háborús történetekre jellemző, „vértől csöpögő” cselekmények pedig ugyanúgy megtalálhatók bennük mindenféle köntörfalazás nélkül. Az viszont igaz, hogy az ilyen formátumú változatok alkalmasak arra, hogy valaki „csak úgy”, valamiféle izgalmakkal teli kalandregény alternatívájaként fogjon bele a „Könyvek Könyve” olvasásába/megismerésébe, hiszen „csak amolyan” szórakoztató könyvnek ezek is oly terjedelmesek, hogy egy gyorsan olvasó (felnőtt) ember is eltölthet vele egy-két délutánt a kényelmes fotelben.
Egy izgalmas kalandregényeknek azonban mindig van/nak főszereplője/főszereplői is. Nem lehet ez másként ebben a 73/66 könyvből összeállított gyűjteményes munkában sem. Persze több könyv több történetet jelent és több történet több főszereplőt. A „Könyvek könyve” is bővelkedik főszereplőkben, ilyen személy például Noé, Ábrahám, Jákob, Mózes, Dávid, Eszter, Judit, Jób, Mária, Péter, Pál és János apostolok. De minden főszereplő közül nyugodtan mondhatjuk, hogy kiemelkedik a második rész, az Újszövetség központi alakja, Jézus Krisztus. Ha már kiemelkedik, akkor természetes, hogy odafigyelünk rá. Odafigyelünk mondandójára és cselekedeteire. Emellett a környezetére és az őt körülvevő emberekre. Kikkel, hol, mikor és mit csinált? A Jézus életét leíró evangéliumok egyik legmisztikusabb jelenete a „hegyen” zajlott le, ahol a Biblia első részének, az Ószövetségnek két másik, jóval korábban élt főhősével találkozott:

Carl Bloch: Jézus színeváltozása [Mózes és Illés társaságában], 1872. A kép forrása: Wikimedia

Jézus mellett az Újszövetség más fontos személyével kapcsolatban is felmerül az Ószövetségben „aktív” Illés próféta neve. Keresztelő Szent János tevékenysége egy új korszak kezdetét jelezte az akkori időkben. Nem csoda hát, hogy felfigyelt rá a kortárs vallási elit Izraelben. A neki szegezett kérdésben is fel lehet figyelni egy fontos részletre:

Még egy újszövetségi idézetként hadd álljon itt Jézus kereszthalálának utolsó epizódja:

Keresztelő Szent János és Jézus Krisztus mellett több apostol is említést tesz az akkor már több mint nyolc évszázada élt és tevékenykedett Illés prófétáról. Sőt, úgy tűnik, mintha személye afféle prioritást is élvezne a többi ószövetségi prófétával szemben. Hiszen Jézus „színeváltozásakor” nem az Illés lelkének kétszeresét kérő Elizeus; a Messiás eljövetelét megjövendölő Izajás (protestáns fordításban Ézsaiás); a Rembrandt híres festményén szereplő Jeremiás; vagy a Babits Mihály művéből is jól ismert „cetgyomorlakó” Jónás társaságában látható a hegyen és nem őket hívja kereszthalála idején. Keresztelő Szent Jánost sem velük akarják azonosítani, hanem Illéssel. Ki ez a próféta és mitől ennyire fontos a személye még nyolc és fél évszázad múlva is? Egy biztos. Nagyon népszerű emberről lehet szó, hiszen még Rózsa Sándor is csak róla akarja hallgatni a megjavítását célzó bibliai felolvasást. Legalábbis Krúdy Gyula elbeszélése szerint.

Illésnek, – több más prófétával ellentétben – a Bibliában nincs önálló könyve, a Királyok I. könyvének 17–21. részében és a Királyok II. könyvének 2. részében olvashatunk „kalandjairól”. Személye elég rejtélyes, szinte semmit nem tudunk családi eredetéről.

Szent Biblia az az Istennec O es Wy Testamentumanac prophétác és apostoloc által meg iratott szent könyvei. Magyar nyelwre fordittatott... [Károli Gáspár és mások által], [Vizsoly], Mantskovit Bálint, 1590, 322–323. RMK I. 236/4. péld. – Régi Nyomtatványok Tára. Online változat: OSZK Digitális Könyvtár

Illés próféta az ókori Izrael Királyságának két részre – Judeára és Izraelre – való szakadása idején élt. Komoly konfliktusba keveredett az izraeli Aháb királlyal (Kr. e. 875-854), aki a szidoni király lányát, Jezébelt vette feleségül. Az új ara a fővárosban, Szamáriában oltárt épített az ószövetségi zsidó nép istene, Jahve számára utálatos Baál istenségnek. Ekkor lép színre Illés és az Úr szavának közvetítőjeként közli Ahábbal, hogy évekig nem lesz eső az országban, amiért a nép és vezetőik letértek az egy igaz isten, Jahve tiszteletének útjáról. Hogy szolgájának ne legyen rossz, az Úr a Kerit patakhoz küldi Illést, ahol megparancsolja a hollóknak, hogy táplálják őt. Amikor a patak kiszáradt, Illés az Úr szavára Careftába ment, ahol egy özvegyasszony osztotta meg vele – éhhalál előtti – utolsó lepényét. Ezért a tettéért jutalomból – amíg újra eső nem fakadt – többé nem fogyott ki a liszt az özvegy szakajtójából és az olaj a korsójából. Sőt Illés még a halálos beteg fiát is meggyógyítja Isten erejével. Három esztendő szárazság után Illés felkeresi a bálványimádó Ahábot és a Kármel hegyén egy érdekes meccsre hívja ki a Baál papokat, szám szerint négyszázötvenet. Mindkét fél, mármint a Baál papok és – az egyszemélyes szabadcsapatként részt vevő – Illés oltárt építenek, amazok Baálnak, Illés Jahvének. A feladat egy-egy bikát égő tűzben feláldozni isteneiknek, de úgy hogy a tüzet az áldozati ajándék „címzettjének” kell meggyújtani. A Baál papok kezdik, de miután – Illés buzdítása és önmaguk vagdosása ellenére – estig sem történik semmi, abbahagyják a „műsort”. Ekkor Illés következik, aki helyreállítva az Úr oltárát ráhelyezteti a bika feldarabolt tetemét. Ezután, hogy fokozza a hangulatot még jól meg is locsoltatja az oltárt vízzel, úgy hogy a köré ásott árok is megteljék. Majd egy rövid imát követően rettenetes tűz támadt az oltáron elégetve Illés áldozatát és kiszárítva még a vizet is az azt övező árokból. Teljes győzelem. A Baál papok mondhatnánk jobban kikaptak, mint az angol futballválogatott annak idején Puskás Öcsi, vagy napjainkban Marco Rossi csapatától. Ha a próféta itt „leállt” volna, akkor valószínű megszűnik a Baál-kultusz Izraelben. De úgy látszik kibújt belőle a – későbbi korok lélekbúvár tudósai által – perfekcionizmusnak nevezett lelkület és ezért neki valahogy túl kellett teljesíteni a normát:

Illés és a Baál papok. In: Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. V. kötet. Homo-J., Budapest, Szent István Társulat, 1993–2014, 227. – Törzsgyűjtemény

Ezután az incidens után hiába nyílnak meg az ég csatornái a kiszáradt föld öntözésére Illés közvetítése nyomán, a próféta az életét mentve menekülni kényszerül. Ugyanis a Baál papok legyilkolása miatt bosszúszomjassá vált Jezébel királynő megígéri neki, hogy papjai sorsára juttatja őt is. Menekülés közben történik a Bernardino Luini festményén is megörökített jelenet, mikor is egy rekettyebokor aljában, a kimerültségtől elgyötörten fekszik és egy angyal látogatja meg, vizet és ételt hozva neki. A magyar pasztoralpszichológia úttörője, Gyökössy Endre ezzel kapcsolatban a következőket fűzi hozzá a történtekhez:

Bernardino Luini: Illés és az angyal, 1521. A kép forrása: A Biblia a magyar képzőművészetben. In: Biblia.hu

Azt hiszem nyugodtan állíthatjuk, hogy Gyökössy „Bandi bácsi” kritikája nagyot „csattan”. Nem kevesebbet állít, minthogy bizony az Ószövetség egyik legnagyobb alakja is követhet el súlyos hibát, sőt jelen esetben bűnt. Ráadásul még az egoizmus, mint csöppet sem vonzó emberi tulajdonság is ott ólálkodik körülötte.
Ezután a nem túl szépen végződött kaland után még két esetben olvashatunk Illés „aktív” cselekedeteiről. Az egyik történetben az ingadozó Aháb ismét csúnya dologra vetemedett. Királyi kertjét bővítendő szemet vetett szomszédja, Nábot szemet gyönyörködtető szőlőjére, amit csak Jezébel közbenjárására tud megszerezni, az eredeti tulajdonos hamis perbefogása és kivégzése árán. Erre az akkor már Jahvéval „személyesen találkozó” és későbbi utódját, Elizeust tanítványává fogadó Illés az Úr haragját közölve megjelenik Ahábnak.

Aháb ezekre a szavakra zsákruhát öltve böjtbe kezdet. Őszinte bűnbánata miatt ő volt az egyetlen, akin Isten nem hajtotta végre ezt a szörnyű próféciáját. Legalább is nem olyan brutális módon, mint először tervezte. Évekkel később egy csatában egy eltévedt nyílvessző végez az álruhában harcoló királlyal és „mikor mosták az ő szekerét a Samaria mellett lévő tóban: az ebek nyalták az ő vérét, és paráznák fürödtek ott, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott volt.”
Illés életében utoljára akkor tűnik fel, amikor az őt elhagyni sehogy sem akaró Elizeussal „végső” útjára indul. A Jordán partjára érve a következő történik vele:

Illés a tüzes szekéren. In: Képes Biblia. Szemelvényes szentírási szövegek fiataloknak, Szeged, Agapé, 2012, 285. – Törzsgyűjtemény

Ezt a tüzes szekéren való utat Elizeus természetesen látta, így beteljesülhetett kérése. Illésről ezután még sok helyütt olvashatunk, ugyanis bőven utalnak rá mind az Ó-, mind az Újszövetségben. Jézus hozzá fűződő viszonyáról már szó esett. Illés személye a zsidó- és a keresztény/keresztyén vallások kultúrájában a mai napig jelen van. A Diós István szerkesztette Magyar katolikus lexikon szerint Illés próféta a magyar néphagyományban is tovább élt az idők folyamán. Bár kultusza főként a Balkánon virágzott, Árpád-kori szakrális népéletünknek még bizánci rétegeiben gyökerezett. Először a 11. századi eredetű, Zágrábban őrzött Hahóti kódexben olvashatunk róla. Azonban Illés próféta személye több misenaptárunkból hiányzik, ebből arra következtethetünk, hogy kultusza – annak ellenére, hogy a parasztság körében gyakori kereszt- és családi névként megjelent – hazánkban nem volt egyöntetű. Személye kapcsán egészen elvadult – a Bibliához egyáltalán nem, vagy csak részben köthető – történetek is keringtek. A szegedi néphagyomány szerint ő hajigálta le a kevély angyalokat az égből. Mennyköveivel azóta is célozgatja őket. Sokszor azonban másokat is eltalál, mert a gonosz angyalok a jó emberek mellé húzódnak. Algyő öregei pedig egyenesen azt állítják hogy a világ teremtése után az Úr meg a Sátán együtt gyönyörködött a teremtett világ szépségében. Azonban az ember láttán a Sátánt irigység fogta el és Urának megcsúfolására maga is Ádámhoz hasonló emberalakot rajzolt a porba. Illésnek nevezgette és költögetni próbálta: Illés, kelj föl! A porember azonban meg se mozdult. Az Úr erre megszólalt: „Illés, kelj föl, hajigáld mög azt, aki tégöd alkotott!” Illés nyomban fölkelt és villámokkal dobálta meg a Sátánt. Ettől kezdve van villámlás és mennydörgés. Ezért mondogatják égiháború idején: „Illés csatáz a Sátánnal.” A szegediek úgy gondolták, a legnagyobb szárazságnak is véget kell vessen Illés napja. Ha még mennydörög is ezen a napon, akkor hemperegni kell a földön, hogy a hátunk ne fájjon. A dohánytermesztésből élő Csanádapáca lakossága az időjárás patrónusaként tisztelte, hiszen Jakab apostol írta róla:

Egyébként a csanádapácaiak szerint onnét tudható, hogy elérkezett az Apokaliptikus világvége ideje, hogy Illés földre száll, méghozzá Jónás próféta társaságában. Illés napja számukra a falu fogadalmi ünnepe is egyben. A Muravidéken úgy tartják Illés nevenapján nem szabad keresztet vetni. Ugyanis miután Isten megengedte neki, hogy az ördögöt szabadon üldözze, Illés egy sztahanovista munkást megszégyenítő módon oly buzgalommal teszi ezt, hogy az Úrnak kell fékeznie őt, különben vége lenne a világnak. Viszont az ördög annyira fél tőle, hogy a keresztvető embert használja „élő pajzsként” hogy mögé bújjék. Ezért kell vigyázni, mert ha keresztet vet valamely ember, még őt találják el Illés villámai.
Amint olvasható, a jámbor hívó néplélek számára – amellett, hogy elég sok fantazmagóriát is költött alakjához – Illés fontos szerepet töltött be. Hiszen a hétköznapi életük olyan nélkülözhetetlen dolgaival is összekapcsolták, mint például a termést meghatározó időjárás. Személye még több évezred távlatából is nemcsak a zsidók, de a keresztények/keresztyének, sőt az iszlám hívei számára is meghatározó prófétaként létezik a köztudatban.

Szent Biblia az az Istennec O es Wy Testamentumanac prophétác és apostoloc által meg iratott szent könyvei. Magyar nyelwre fordittatott... [Károli Gáspár és mások által], [Vizsoly], Mantskovit Bálint, 1590, 331–332. RMK I. 236/4. péld. – Régi Nyomtatványok Tára. Online változat: OSZK Digitális Könyvtár

Köszönjük az Agapé Kiadónak és a Szent István Társulatnak a képek közlési engedélyét.

Hamvai Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

• 365 történet a Biliából gyermekeknek, Budapest, Láng, 1989.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. V. kötet. Homo-J., Budapest, Szent István Társulat, 1993–2014.
• Gyökössy Endre: Orvosság a fáradságra. Jav. kiad., Budapest, Szent Gellért Kiadó, 2013.
• Haag, Herbert: Bibliai lexikon, Budapest, Szent István Társ., 1989.
• Hollbach, P.H.: Szentek képtára, avagy Vizsgálata a kereszténység által tisztelt és példaképül állított személyek szellemének, magatartásának, elveinek és érdemeinek, Budapest, Kossuth, 1966.
• Károli Gáspár (ford.): Szent Biblia az az Istennec O es Wy Testamentumanac prophétác es apostoloc által meg iratott szent könyuei. Magyar nyelwre fordittatott egészlen és wijonnan, az Istennec Magyar országban való Anya szent Egyházánac epülésére…, Vizsoly, Mantskovit Bálint, 1590.
• Károli Gáspár (ford.): Szent Biblia. Azaz Istennek Ó- és Újtestamentomában foglaltatott egész Szentírás, [Budapest], Arcanum, [1996].
• Képes Biblia. Szemelvényes szentírási szövegek fiataloknak, Szeged, Agapé, 2012.
• Kosidowski, Zenon: Bibliai történetek, Budapest, Táncsics Könyvkiadó, 1968.
• Krúdy Gyula: Rózsa Sándor. A betyárok csillaga Magyarország történetében, Kisújszállás, Szalay Kvk. és Kereskedőház, 1998.
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgata alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus bibliatársulat, 1997.
• Rad, Gerhard von: Az Ószövetség teológiája. II. kötet. Izrael prófétai hagyományainak teológiája, Budapest, Osiris Kiadó, 2001.
• A Szentírás magyarázata. I. kötet. Általános tájékoztató a Szentírásról, az Ószövetség könyveinek magyarázata. Átd.kiad., Budapest, Kálvin, 1995.

A restaurált częstochowai pálos kódexet ünnepélyes keretek között adták át július 12-én, ahol az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Pálos Rend közötti együttműködési megállapodást is megújították a felek. A rendezvényen Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter méltatta a nemzeti könyvtárat, kiemelte azt a magas színvonalú szakmai munkát, amely a 16. századi kódex restaurálását jellemezte.

Rózsa Dávid főigazgató beszéde:

Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Tartományfőnök Atya!

Hölgyeim és Uraim!

Nagyszerű pillanatok okán és nagy örömmel köszöntöm Önöket az Országos Széchényi Könyvtárban! Külön köszönöm Miniszter úrnak, hogy az első intézmények között látogatja meg a magyar nemzeti könyvtárt; rendkívüli elismerés ez munkatársaink és a teljes magyar könyvtáros-társadalom számára.

Látszólag igen különböző világok találkoznak ebben a teremben, úgy gondolom azonban, hogy fontos kapocs lehet közöttünk a szolgálat; a társadalmi közösség megteremtésének, a szellemi és lelki épülés elősegítésének, az égi-földi kötelékek megerősítésének szándéka. Nyolc éve már, hogy a nemzet első könyvtára, valamint az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend közötti összefogás egy pécsi kiállítással elindult. Itt már látható volt az a kódex, amelyet a rendi generális székhelyén, a lengyelországi Jasna Góra kolostorában őriztek, és amelyben Domokos Pál Péter fedezett fel egy magyar nyelvű imát 1965-ben. A magyar művelődéstörténet és rendtörténet számára egyaránt kiemelkedően fontos kódex nagyon rossz állapotban volt. A rend tavaly kérte fel a nemzeti bibliotékát, hogy a magyar nyelvemléket is tartalmazó liturgikus dokumentumot restaurálja. Ez a munka a magyar–lengyel közös kulturális kincs megmentésén túl a két nemzet barátságát, kulturális kapcsolatait is megerősíti.

Az Országos Széchényi Könyvtár kultúrstratégiai intézményként számos olyan feladatot ellát, amelyet valóban csak az ország első számú könyvtára tud elvégezni. Felel a legkülönbözőbb formában közzétett magyar kulturális örökség gyűjtéséért, megőrzéséért, feldolgozásáért, népszerűsítéséért. A magyar nemzet egészéhez szól, és igyekszik minél szélesebb körben eljutni mindenkihez. A hagyományos könyvtári feladatokon túl digitális szolgáltatásokkal, nyílt napokkal, kiállításokkal, kiadványokkal, Magyar Örökség díjjal kitüntetett restaurátor-műhelyéből kikerült díszművekkel, nemesmásolatokkal törekszik bemutatni páratlan örökségét, miközben olyan innovációkkal jelentkezik, mint a múlt héten bemutatott magyar nyelvű számítógépes kézírás-felismerő modell.

E sokrétű tevékenységhez és a fáradhatatlan jelenléthez a könyvtár kiemelt segítséget kapott és kap a magyar kormánytól; ezt a támogatást és figyelmet ezúton is köszönöm. Így valósult meg a 2021 végén lezárult Országos Könyvtári Rendszer projekt is, amellyel az intézmény történetének legnagyobb informatikai és infrastrukturális beruházása jött létre. Közép-Európa legnagyobb digitalizáló központjában olyan eszközparkkal és szaktudással rendelkezünk, amely alkalmas a legkülönbözőbb típusú, anyagú és korú dokumentumok digitalizálására, így a most restaurált kódex átörökítése is megtörtént, és online felületünkön hamarosan mindenki számára hozzáférhetővé válik. És hogy a nyomtatásban megjelenő tartalmakat is megfelelően őrizhessük, 2023 elejére elkészül hatalmas piliscsabai archivális raktárunk. Mindezeknél kézelfoghatóbb, azonnal látható eredményei is vannak a nemzeti könyvtárnak: székhelyünkön új kutatóterem létesült, Vershaza című kiállításunkból 220. alapítási évfordulónkra kibomlik történetünk első állandó kiállítása, és folyamatosan korszerűsítjük budapesti és zirci szolgáltatásainkat, olvasói tereinket.

Végezetül szeretném megköszönni jelen lévő restaurátor és digitalizáló kollégáimnak, hogy hivatásukat rendkívüli hozzáértéssel, odaadással és alázattal művelik. A helyreállított kódexet immáron átadjuk a Magyar Pálos Rendnek, egyben megújítva a 2014-ben megkötött együttműködésünket is.

Köszönöm jelenlétüket és megtisztelő figyelmüket!

További képek a rendezvényről.

1683 nyarán az Oszmán Birodalom ambiciózus vállalkozásba kezd: Kara Musztafa nagyvezír tatár lovassággal felduzzasztott óriási seregével elindul, hogy leszakítsa az „arany almát”, bevegye Bécs városát és végleg eldöntse az évszázados Habsburg–Oszmán vetélkedést. A török krónikás, Mehmet Rasid így ír az előkészületekről:

A törökök és krími tatár vazallusaik közeledtére a dunántúli magyar várak meghódolnak. A császári sereg fővezére, Lotharingiai Károly, a „csendes herceg”, I. Lipót császár sógora feladja Magyarországot és Bécs felé vonja vissza csapatait, hogy még az ostromlók előtt a városba érjen.

Tárih-i Rásid. In: Mehmed Rásid: Tárih-i Rásid efendi, Istanbul, Ibrahim Müteferrika, 1741. Jelzet: H. 3107 – Régi Nyomtatványok Tára

A kortárs térképész, természettudós és hadvezér, Luigi Ferdinando Marsigli így ír a hadjáratról:

Bécsben kitört a pánik, a császár elmenekült. Lotharingiai Károly csapataival a török fősereg előtt érkezett meg, eközben a korábbi Habsburg–lengyel szövetség értelmében III. (Sobieski) János lengyel–litván uralkodó a császárváros felmentésére indult. A János király vezette egyesült lengyel–német seregek szeptember 12-én, a Bécs melletti Kahlenbergnél szétverték és megfutamították Kara Musztafa erőit. A front megfordult, a menekülő törököket a szövetségesek Magyarországon is üldözték. Október elején a párkányi hajóhídért vívott csatában a keresztények súlyos vereséget mértek a védőkre, a visszavonulók alatt szétlőtték a hidat, a Párkányban rekedt harcosokat pedig levágták. A bécsi és párkányi vereség demoralizálta a törököket: Esztergom rövid ostrom után kapitulált, a hadjáratból hazainduló lengyelek pedig gyors egymásutánban foglalták el Felső-Magyarország oszmán helyőrségeit (pl. Szécsényt, Hollókőt, Bujákot).
A sorozatos győzelmek után a császár, tartva XIV. Lajos francia király támadásától, békét ajánl a Portának, ezt viszont a nagyvezír elutasítja. A francia támadás be is következik: a Habsburgok megerősödésétől tartó Napkirály offenzívát indít Luxemburg ellen. Lipót így kénytelen megosztani erőit.
1684-ben, XI. Ince pápa közbenjárásának köszönhetően létrejön a Szent Liga, egy nemzetközi szövetség, melynek feladata a török terjeszkedés megállítása és az Oszmán Birodalom kiszorítása Európából. A szerződő felek vállalják, hogy saját területeiken felveszik a harcot a törökökkel és nem kötnek különbékét. A Liga alapja a korábbi lengyel–Habsburg védelmi szerződés, melyhez ezúttal Velence is csatlakozott. Ez később a német fejedelemségek, végül Oroszország belépésével bővült. IV. Mehmed szultán így többfontos háborúra és erői megosztására kényszerült Magyarországon, a Balkánon, Moldvában, Havasalföldön és a Krímben.
Még ebben az évben a császár új hadjáratot indít, melynek fő célja Buda visszafoglalása. A Luxemburg elleni francia támadás miatt ugyan a csapatok egy részét a Birodalomba kellett vezényelni, de a megmaradt 35 ezer német és 8 ezer magyar katona magabiztosan menetel a Duna mentén, Lotharingiai Károly vezetésével. Nyáron Visegrád kapitulál, de közben Buda erősítést kap és egy másik oszmán sereg Károly megállítására indul. A csendes herceg Vácnál legyőzi őket és július közepén kezdetét veszi Buda ostroma.

Azelt, Johann: V. Károly, Lotaringia hercege. Rézmetszet és rézkarc. In: Boethius, Christoph: Ruhmbelorberter triumpleuchtender und glantzerhöheter Kriegshelm dero Röm. Kaiserl. ... Bundsverwandten wider den ... türckischen Tulband…, Nürnberg, Johann Christoff Lochners, 1687. App. H. 3091 és App. H. 3290. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka. Digitális tartalomszolgáltatás

A negyedévnyi ostrom során a császáriak nehézségek és hibák egész sorával kénytelenek szembenézni. Eközben a törökök elkeseredetten védekeznek, kitöréseikkel folyamatosan zaklatják a támadókat. Végül november elején az ostromlók elvonulnak Buda falai alól.

A császári hadvezetés rájött, hogy Buda megszerzéséhez előbb Érsekújvárt (az utolsóként megszervezett magyarországi vilajet központját) kell elfoglalni. Ezt már az 1684-es budai ostrom során is javasolta Károly herceg helyettese, a korábban Bécset védő Ernst Rüdiger von Starhemberg, de a főparancsnok figyelmen kívül hagyta alárendeltje felvetését. 1685 nyarán a császáriak ostrom alá veszik Érsekújvárt. A törökök, hogy elvonják a támadók figyelmét, Esztergom ellen vonulnak. Károly megosztja seregét: ő maga a szorongatott vár megsegítésére indul, miközben Enea Silvio Caprara tábornagyot hátrahagyja az ostrom folytatására. A lotaringiai herceg Tát mellett, a dunai mocsárban legyőzi a támadó törököket. Néhány nappal később a császáriak rohammal beveszik Érsekújvárt. A Buda felé vezető út nyitva áll…

Török katona Marsigli Az Oszmán Birodalom… című művének kétnyelvű (olasz–francia) kiadásából. Marsigli, Luigi Ferdinando: Stato militare dell'Impe`rio Ottomanno, incremento e decremento del medesimo, del signore conte di Marsigli..., Haga–Amsterdam, Pietro Gosse, e Giovan Neaulme, Pietro de Hondt, Adriano Moetjens–Herm. Uytwerf, Franc. Changuion, [1732] App. H. 2436 – Régi Nyomtatványok Tára

1686-ban a császári hadak újra az egykori főváros ellen indulnak. Sikerült kieszközölni Franciaország semlegességét és a német fejedelemségek katonai támogatását, így Lipót minden erejével Magyarországra koncentrálhatott. A lovasság június 18-án elvágja a várost a külvilágtól. Két nap múlva a sereg körülzárja Budát. Elkeseredett harc kezdődik. A törökök megpróbálják felmenteni a várost, de az elsáncolt császári csapatok visszaverik őket.

A vár őrsége is időről időre kitör, de eredménytelenül. A Budával szemben állomásozó nagyvezír megpróbál erősítést bejuttatni a városba, de őket a császáriak megsemmisítik.
Az ostromban részt vevő Henrik szász herceg, a brandenburgi lovasság parancsnoka írja:

Az ostromlók a felmentősereg jelentette fenyegetés és a kitörések ellenére folyamatosan lövetik a várat. A gyalogság újra és újra rohamra indul a falak ellen, de hiába, a törökök elkeseredetten védekeznek.

A törökök helyzete kétségbeejtő. Az ostromlók sáncaikból védekeznek a külső és belső támadásokkal szemben, miközben folyamatos tűz alatt tartják Budát. A hadjáratban részt vevő Marsigli szerint:

Roham rohamot követett, míg végül, szeptember 2-án a keresztény seregek megtörték a védőket. Az ostrom idején a városban rekedt Schulhof rabbi így emlékszik vissza az eseményekre:

Henrik herceg szerint:

Eközben a Buda mellett táborozó törökök tehetetlenül nézik végig a vilajetközpont elestét.

A szövetségesek fényes győzelme megrendítette a magyarországi oszmán helyőrségeket. Károly herceg gyors egymásutánban foglalt el több várat, majd Szeged mellett legyőzte a török–tatár hadakat.

Arnoldo Van Westrhout: Buda 1686-os ostroma, [S. l.], Arnoldo Van Westerhout, [1686]. Rézmetszet és rézkarc. App. M. 599 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka. Digitális tartalomszolgáltatás

Ugyan 1686-ban még nem dőlt el a háború, de Buda visszafoglalása mégis szimbolikus jelentőséggel bírt. Revans a régen esett szégyenért – akárcsak a következő évben vívott „második mohácsi csata”. Az ország egykori fővárosa végre felszabadult az oszmán iga alól.

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

• Hermann Róbert [főszerk.]: Magyarország hadtörténete II., Budapest, Zrínyi, 2020.
• Nagy László: A török világ végnapjai Magyarországon, Zrínyi, Budapest, 1986.
• Várkonyi Ágnes: Magyarország visszafoglalása 1683–1699, Budapest, Tankönyvkiadó,, 1987.
• Sugár István: Lehanyatlik a török félhold, Budapest, Zrínyi,1983.
• Zachar József: Magyarország felszabadítása és Európa, 1683–1718. Egy pogány? Két pogány? Három pogány! In: Zachar József: Válogatott hadtörténeti írások (XVII-XVIII. század), Budapest–Eger, EKF Líceum Kiadó, 2008.
• Cserei Mihály: Erdély históriája [1661–1711], Budapest, Európa Könyvkiadó,, 1983.
• Henrik szász herceg naplója Buda visszafoglalásáról. In: Sinkovics István [szerk.]: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790. II., Budapest, Tankönyvkiadó, 1968.
• Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház,  2007.
• Luigi Ferdinando Marsili (Marsigli): A Magyar Királyság történetének kivonata, Máriabesnyő-Gödöllő, Attraktor,  2009.
• Mehmed Rasid: Tárih-i Rásid efendi, Istanbul, Ibrahim Müteferrika, 1741.
• Schulhof Izsák: Budai krónika, Budapest, Magyar Helikon, 1981.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A nyolcvanharmadik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Ellinger Eduard (Ede) fényképészeti munkásságának bemutatását folytatja.

Ellinger Ede 1886. február 1-én helyezte át műtermét saját lakásába, a Régi posta utca (korábban Korona utca) 11. szám alá.

Erdélyi Mór (1866–1934) neves fényképész családja az 1880-as években elszegényedett, így a fiatal Erdélyi beállt fényképésztanoncnak Ellinger Ede neves budapesti fotográfushoz, majd 1891-ben megnyitotta önálló műtermét az Erzsébet téren.
Ede Pesten kívül még Siófokon is működtetett műtermet 1899–1910 között. Megörökítette a Fürdőtelepet, villát bérelt és mellette műtermet épített, működtetett tavasztól kora őszig. Ellinger Ede, a neves fővárosi, Régi posta utcai fényképész a siófoki fürdőtelep fejlődését látva tette át nyaranta műtermét a tó mellé. A Batthyány utcában található egykori Ellinger-villában működő műtermében fényképeket készített a korszak hírességeiről, és a mai napig is nagyon sok siófoki família őriz a császári és királyi udvari fotográfustól családi felvételeket.
1883-ban a sajtó ismertette Ellinger Illés képsokszorosítási újítását is:

Arany Jánoson kívül Munkácsy Mihály és felesége is vendége volt Ellinger Ede műtermének 1884-ben. Munkácsyról készült képét Sárkány műkereskedésének kirakatában tekinthette meg a közönség.

A nemzeti könyvtár Kézirattára őriz két, az 1880-as években készült fényképet a III. kerületi Kis korona utcai műtermükben készültek közül. A képeken csak az Ellinger név szerepel, így nem derül ki, hogy ebben a műteremben a két testvér együtt dolgozott-e vagy csak egyikőjük üzemeltette a műtermet.

Ellinger Ede tagja volt egy korabeli bizottságnak is, amely az írói és művészi tulajdonjogokkal foglalkozott.

Illés nevéhez kötődik még egy korcsolyázókat megörökítő album is, amelyben pedig a pillanatfelvétel módszerével kísérletezett. Sajnos az albumról nem található több információ.

Az 1885-ös országos kiállításon Ellinger Ede és testvére, Illés mellett kiállított Koller Károly és Kozmata Ferenc udvari fényképész; továbbá Goszleth István, Strelisky Lipót, Mai Manó, Klösz György.
Ellinger Illést 1886-ban fényképészeti üveglemez és gelatine előállítási üzlet tulajdonosként tartották számon Budapesten. Olcsóságuk és jó negatív képük tette keresetté az Ellinger-lapokat, amelyeket Illés bromezüst-gelatine száraz lemezgyára Budapesten az Erzsébet tér 7. szám alatt hozott forgalomba 1885 közepén.
1888 januárjában még Harisch-bazárban hirdette műtermét, de sajnos utána művészi pályáját betegsége szakította félbe. Elmebetegsége miatt Eibenschütz Sándor gondnoksága alá helyezték 1888. februárban és 1888. augusztus 14-én a Lipótmezei Magyar Királyi Országos Tébolydában halt meg. A pesti izraelita temetőben temették el.

Ellinger Illés német nyelvű gyászjelentése – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár

Hollenzer László (1870–1935) műemléki és művészeti fotográfus, a Magyar Fényképészek Országos Szövetségének elnöke 1887-ben, a székesfehérvári Iparostanonc Iskola legjobban rajzoló növendékeként került a fővárosba. A rajztanárnak készülő 17 éves Hollenzer magánúton végezte el a rajztanárképzőt a fővárosban, mivel iskolai végzettsége nem volt elegendő a felvételre. További szülői és grófi támogatás híján, megélhetését és tanulmányait házitanítóskodásból fedezte, miközben gr. Károlyi Gábor ajánlására a főváros egyik legjobb fényképész műtermében is dolgozott. Ellinger Ede cs. kir. udvari fényképész mellett tanulta ki a szakmát, amely technikai érdeklődést, esztétikai és művészi képességeket kívánt. A fényképészinas 2 év elteltével annyira megkedvelte a fotográfiát, hogy Ellinger műtermében maradt, sőt 1892-ben már mint a cég levelezője és üzletkötője működött, majd 1897-ben a hivatásos fényképészek érdekvédelmi fórumához, a Fényképészek Köréhez csatlakozott.

1910-ben Ellinger Ede, fényképészeti üveglemez és gelatine készítő üzlettulajdonosként hirdette magát a Régi posta utcai műtermében. Öt évvel később, 1915. május 30-án, 70 éves korában hunyt el Siófokon, a fürdőtelepen. Özvegy felesége, Kurzweil Júlia újra férjhez ment, Radimeczky Jánoshoz és 78 évesen, 1928-ban hunyt el. Ellinger Ede halála után a Szerzői Jogi Szakértő Bizottságba tanítványát Hollenczer Lászlót választották meg tagnak.

Források:

• Budapesti Hírlap, 3. évf. 212. sz., 1883. augusztus 3.; 8. évf. 228. sz., 1888. augusztus 17.; 26. évf., 8. sz., 1906. január 8.
• Pesti Napló, 46. évf., 285. sz., 1895. október 17.
• Nemzet, 5. évf., 1265. sz., 1886. március 9.; 14. évf., 4726. sz., 1895. október 19. 
• Vasárnapi Ujság, 31. évf., 27. sz., 1884. július 6.; 31. évf., 41. sz., 1884. október 12.
• Budapesti Közlöny, 22. évf., 67. szám, 1888. március 20.; 49. évf., 203. sz., 1915. szeptember 2.
• Magyar Nemzet, 53. évf. 157. sz., 1990. július 6.
• Ország-Világ, 5. évf., 36. sz., 1884. szeptember 6.
• Fővárosi Lapok, 20. évf., 179. sz., 1883. augusztus 2.
• Vende Ernő (szerk.): A magyar irodalomtörténet képekben, Budapest Athenaeum, 1905.
• FamilySearch.org

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A nyolcvankettedik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Ellinger Eduard (Ede) fényképészeti munkásságát mutatja be.

Ellinger Eduard (Ede) a források szerint Pohrlitzban, 1845-ben született. 1868. június 21-én kötött házasságot Kurzweil Júliával, Kurzweil Frigyes (1861–1924) fényképész testvérével. Öt gyermekük született. Közülük feltehetően csak ketten érték meg a 35 évnél magasabb életkort. (Ellinger Béla 40 évesen, Ellinger Zsigmond 42 évesen hunyt el.) Az újságok tudósításai szerint ugyanis Hugó tizenhárom évesen 1892. augusztus 26-án tüdőbetegségben, lányuk, Elis tizennyolc évesen 1906. május 27-én Siófokon, Emil harmincöt évesen 1907 januárjában hunyt el. 
Ellinger Ede első műtermét 1870 környékén nyithatta meg az Uri utca (Koronaherceg, majd Petőfi utca) és a Korona utca (később Régi posta utca) sarkán.

A 19. században elsőként alakult szervezetként a fényképészeket a Magyar fényképészek Egylete fogta össze. Az 1871-ben alakult társulás alapító tagja volt Ellinger Ede, Kozmata Ferenc, Erdélyi Mór, Klösz György. A Fényképészeti Lapok volt az egylet hivatalos közlönye, megjelent minden hónapban, de csak a tagok számára adták ki. Később a Fényképész Ifjak Önképző és Segélyező Egyesülete, az 1895-ben alakult a Fényképészek Köre, majd 1906-tól a Magyar Fényképészek Országos Szövetsége fogta össze a művészeket Uher Ödön, Klösz György és Erdélyi Mór vezetésével. Ez utóbbi 1944-ig működött.

Ellinger Ede az udvari fényképészi címét 1872. májusban kapta meg.

A Bécsi világkiállítás kapcsán 1873-ban koronás arany érdemkereszttel tüntették ki több művésszel együtt Ellinger Edét is.

Ellinger Ede testvérével, a szintén fényképészként tevékenykedő Ellinger Illéssel (Pohrlitz, 1851–Budapest, 1888) 1878–1880 decemberétől működött együtt a már meglévő, a Koronaherceg (előbb Uri utca, ma Petőfi Sándor utca) utca és a Korona utca (később Régi posta utca) sarkán levő műtermében. A korábban Doctor Albert és Varságh János által működtetett Erzsébet-téri műtermet 1878. decemberében vásárolták meg, feltehetőleg 1887-ig fogadták a látogatókat közösen.  

A nemzeti könyvtár Kézirattára és Történeti Fénykép-és Videótára őriz fényképeket mindkét időszakból.

A budapesti neves fényképészek közül többen részt vettek a székesfehérvári országos kiállításon, úgy, mint Ellinger Ede és társa, Koller Károly tanár, Kozmata Ferenc, Kalmár Péter, Mai és Forché. Ellinger ezüstéremben részesült műszaki tervek, minták, rajzok, fényképek, olaj nyomatú képek, másoló minták kategóriában.

Ellinger Ede: Arany János, 1880. In: Vende Ernő (szerk.): A magyar irodalomtörténet képekben, Budapest Athenaeum, 1905. 2. kötet, 34. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Források:

• Ellenőr, 4. évf. 37. sz., 1872. február 15.
• Budapesti Közlöny, 6. évf. 115. sz., 1872. május 22.
• Nefelejts, 15. évf. 51. sz., 1873. december 21.
• A Hon, 16. évf., 307. sz., 1878. december 18.; 17. évf. 87. sz.,1879. április 10.
• Pesti Hírlap, 2. évf. 107. sz., 1880. április 18.; 28. évf. 147. sz., 1906. május 29.; 29. évf. 24. sz., 1907. január 27.
• Székesfehérvár és Vidéke, 8. évf. 31. sz., 1880. április 17.
• FamilySearch.org
• Fotó Piac, 3. évf. 6. sz., 2000. június 1.

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 25. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 83. rész

Június első péntekjén tudományos konferenciának adott otthont a nemzeti könyvtár. A tanácskozásról kétrészes blogbejegyzésben számolunk be. Az I. rész itt olvasható.

Délután további két-két párhuzamos szekcióban folytatódott a munka. A díszteremben a Centrum és periféria szekció Szénási Zoltán, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa elnökletével, Fabó Edit előadásával kezdett. A Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa Mátyás dicsősége a főváros fénye. A királyi életmű a Vasárnapi Ujság hasábjain címmel emlékezettörténeti témával gazdagította a konferenciát, hiszen egy 1885-ös, Mátyás királyhoz kötődő évforduló (Bécs 1485. évi elfoglalásának 400. évfordulója) sajtómegjelenítését vizsgálta a Vasárnapi Ujságban. A rövid szekció másik előadását Fleisz János, a Sapientia Varadiensis Alapítvány habilitált egyetemi magántanára tartotta Az erdélyi, partiumi és bánsági magyar sajtó helyzete a 19. század utolsó évtizedében (1890–1900) címmel. A mai szélesebb értelemben vett Erdély területén kialakult és folyamatosan változó sajtót tekintette át a 19. század utolsó évtizedére vonatkozóan, több szempontból vizsgálva a korabeli erdélyi, partiumi és bánsági magyar lapkiadást. A tanácsteremben eközben Balázs Eszter, a Kodolányi János Egyetem docense vezetésével a Közösségek és közönségek című szekció kezdte meg a tanácskozást. Klestenitz Tibor, a nemzeti könyvtár és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság megalakulása és a vallásos népsajtó kérdése című előadásában többek között arra a kérdésre kereste a választ, hogy az 1888-ban létrejött társaság megalapítása körüli vitákban milyen összefüggésekben jelent meg a vallásos népirodalom és népsajtó kérdése. A szekció második előadását Dede Franciska tudományos munkatárs (OSZK) tartotta Közönség-kapcsolatok. A Hét és az Uj Idők „interaktív” kezdeményezései (1890–1914) címmel. Az előadás a két irodalmi folyóirat századfordulós évtizedeit tekintette át a közönséghez fűződő kapcsolatukat és a kapcsolatépítés különböző lehetőségeit (pályázatok, körkérdések, szerkesztői üzenetek) középpontba állítva.

A nap végén került sor a doktori hallgatók bemutatkozására. A fiatal kutatók szintén két párhuzamos szekció keretében adtak számot kutatási eredményeikről. A díszteremben a sajtó és háború összefüggéseit vizsgáló szekció ülésezett az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, Vörös Boldizsár elnökletével. Itt az első előadás Krizsán Bálint szegedi doktori hallgatóé volt, aki A Figyelmező és a magyar konzervatívok viszonya a szabadságharc leverése után című expozéjában az 1848 júliusában meginduló és kisebb-nagyobb megszakításokkal 1850 januárjáig megjelenő lap egyes lapszámain, valamint a konzervatívok álláspontjain keresztül mutatta be, hogy milyen hasonlóságok, illetve különbségek figyelhetők meg a lap és az egyes konzervatív állásfoglalások között. Bordás Bertalan pécsi doktorandusz „Humanitárius szédelgés” és „turkophil tüntetések”. A brit és a magyar sajtó és közvélemény párhuzamai az 1875–1878-as nagy keleti válság idején című előadásában a brit politikai sajtó narratívájának magyar politikai életre gyakorolt hatását elemezte az 1870-es évek második felében. Őt követte Molnár Dávid, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem doktoranduszának előadása Egyházellenesség egy katolikus fellegvárban: az Egri Munkás antiklerikális cikkei (1910–1911) címmel, amely az Egerben az első világháború kitörése előtti években a helyi szocialisták és a klérus között kialakult éles ellentétről és a helyi szociáldemokrata munkásmozgalomnak az 1910-ben indult Egri Munkás című lapban tükröződő egyházellenes kritikájáról szólt. A szekció utolsó előadásaként Bóka Melinda, az ELTE doktori hallgatója (Ön)mozgósítás az első világháborús Borsszem Jankóban megjelenő Kotányi-paprika hirdetésekben címmel beszélt az élclap reklámjaiban tükröződő propagandáról.

A tanácsteremben párhuzamosan zajló előadásokat a Sajtó a századfordulón című szekció foglalta magában, , Sipos Balázs, az ELTE habilitált egyetemi docense vezetésével. Elsőként az ELTE doktori hallgatója, Matolcsi Réka tartott előadást A Független Magyarország sajtóperei a századfordulón címmel, amelyben egy ellenzéki lap példáján keresztül azt vizsgálta, hogy milyen cikkek, milyen tényezők vezet(het)tek a büntetőjogi eljárás megindításához. Rudisch Ferencnek, a Debreceni Egyetem doktori hallgatójának Újságírók az újságíróképzésről a 19–20. század fordulóján című előadása az újságírás professzionalizációs folyamatát, az újságírásról (mint hivatásról) való gondolkodás századfordulós mintázatait elemezte. A szekció utolsó előadásaként Kalocsai-K. Linda A női testkultúra-változás és a modern orvosi szemlélet kontextusa a Tolnai Világlapjában című expozéja hangzott el. A hallgatóság nemcsak azt tudhatta meg, hogy a lapban milyen betegségekre vonatkozó kérdésekkel fordultak a rovatvezető orvoshoz, hanem azt is, milyen egyéb, az egészséghez kapcsolódó témákról értesülhetett a hasábokon a korabeli olvasóközönség.

Zárszó: Sipos Balázs, az MTA Sajtótörténeti Munkabizottsága elnöke és Klestenitz Tibor, MTA–OSZK-kutatócsoport ELKH (balra). Fotó: Visky Ákos László (OSZK)

Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Június első péntekjén tudományos konferenciának adott otthont a nemzeti könyvtár. A tanácskozásról kétrészes blogbejegyzésben számolunk be.

Sajtó és nyilvánosság Magyarországon a hosszú 19. században címmel rendezett konferenciát 2022. június 3-án a nemzeti könyvtárban az MTA–OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport ELKH 19. századi Könyv- és Sajtótörténeti Műhelye és a Magyar Tudományos Akadémia Sajtótörténeti Munkabizottsága. A tudományos tanácskozást második alkalommal rendezték meg Lipták Dorottya emlékére (a 2019-es első konferenciát a koronavírus-járvány miatt csak idén követhette a második).
Rózsa Dávid főigazgató köszöntő beszédében méltatta a 2018-ban elhunyt Lipták Dorottya munkásságát, majd bejelentette, hogy a 2007-ben létrejött és általa vezetett kutatóműhely 2022. július 1-jétől Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport néven folytatja a munkát az Országos Széchényi Könyvtárban. (A 19. századi műhely eddig a Fragmenta Codicum műhellyel együtt alkotta az MTA–OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoportot, ez utóbbi ELKH–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport néven működik tovább.)

Rózsa Dávid, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója. Fotó: Visky Ákos László (OSZK)

Ezután a Magyar Tudományos Akadémia Sajtótörténeti Munkabizottsága részéről Császtvay Tünde társelnök köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy az előadások nemcsak széles tematikát ölelnek fel a nyilvánosság témaköréhez kapcsolódva, hanem a nagyszámú előadó számos társintézményt és felsőoktatási intézményt is képvisel a tanácskozáson.

Császtvay Tünde, az MTA Sajtótörténeti Munkabizottságának társelnöke. Fotó: Visky Ákos László (OSZK)

A rendezvényen két helyszínen nyolc szekcióban folyt a tudományos munka. Lipták Dorottya szakmai és tudományos hitvallásához híven a szervezők nemcsak a már régebb óta működő kutatókat, hanem a tudományos életbe frissen bekapcsolódó doktoranduszokat is megszólították a felhívásban, akik két szekció keretében mutathatták be kutatásaikat és eddigi eredményeiket.
A szervezők formabontó kezdeményezésként a délelőtti négy szekció munkája után és a délutáni négy tanácskozás előtt kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött könyvbemutatóra invitálták a közönséget. A Deák Ágnes és Tamás Ágnes nevével jegyzett és Cieger András közreműködésével összeállított, igényes kivitelű és rendkívül gazdag forrásanyagot feldolgozó kiadvány a kiegyezés idejének sajtópolitikájával foglalkozik. A Sziszifuszok küzdelme. Kormányzat és sajtópolitika Magyarországon 1860–1875 címmel a Kronosz Kiadó gondozásában megjelent impozáns (több mint hatszáz oldalas) kötetet a szerzők mellett Buzinkay Géza professor emeritus mutatta be, a beszélgetést Császtvay Tünde vezette.

A bemutatott kötet tökéletesen illeszkedett a konferencia tematikájához, amely számos tudományterülethez kapcsolódva és rendkívül sokféle szempontot érvényesítve közelített a nyilvánosság kérdésköréhez. A díszterem első két szekciója a sajtó és a politika, illetve a sajtó és a háború tematikáját járta körbe. Az Erdődy Gábor professor emeritus elnökölte szekciót Bárány Zsófia, az OSZK és az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos munkatársának előadása nyitotta, aki „Ezért könyvtárba mentem” – Könyv és könyvtáros a politika és a diplomácia területein a reformkorban címmel a korszak magyar politikai életével kapcsolatos könyv-, illetve könyvtárhasználatról, a könyv diplomáciában betöltött szerepéről beszélt, de szó esett a gyűjteményi dolgozók alkalmanként megfigyelhető közéleti szerepvállalásáról is. A következő előadást Bécsi sajtópolitika az 1848-as forradalmak után címmel Manhercz Orsolya, az ELTE adjunktusa tartotta, aki a forradalmak utáni birodalom és Ferenc József helyzetének stalibizálásáról, a nagynémet egység mint külpolitikai cél megvalósításáról, valamint a mindehhez a sajtóban rejlő lehetőségek kihasználásáról, s egyszersmind a sajtó – lehetőség szerinti – szabályozása, ellenőrzése és irányítása kérdéseiről beszélt. Az első szekció záróelőadását Czinege Szilvia, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos munkatársa tartotta Apponyi György lapalapító tevékenységéről. Kitért az 1864-ben Bécsben megindított Die Debatte című napilapra, amelyben az egykori kancellár is publikált írói álnéven, valamint a Pozsonyban megjelent Der Katholik, később Das Recht címmel megjelenő lapra, továbbá arra is, hogy Apponyi hogyan jelenítette meg programját a hasábokon, milyen volt fellépésének a fogadtatása és mennyire volt sikeres ezen a fórumon.

A délelőtt második dísztermi szekciója a sajtó és a háború témakörét vizsgálta Hermann Róbert egyetemi tanár vezetésével. Itt az első előadás Nagy-L. Istváné, a Magyarságkutató Intézet tudományos főmunkatársáé volt, aki A magyar nemesi mozgalom hírlapja a 18. század utolsó évtizedében című expozéjában a Hadi és más nevezetes történetek, később Magyar Hírmondó címen megjelent hírlappal foglalkozott, bemutatva az értelmiségi szerkesztők mögött álló magyar nemesi reformer csoport szerepét is. Döbör András főiskolai docens Az 1830–1831-es lengyel nemzeti felkelés és a lengyel nemzeti identitás tematizálása a reformkori hírlapok híranyagában címmel a „Novemberi felkelés” reformkori megjelenítéséről beszélt az 1830-as évek első felében kiadott magyar hírlapokban (a Jelenkor és melléklapja, a Társalkodó, illetve az Erdélyi Híradó és melléklapja, a Nemzeti Társalkodó lapjain), kitérve arra is, hogy bár statisztikailag a külpolitikai hírekben a legkisebb figyelmet Lengyelország kapta, a tartalomvizsgálat kimutatja, hogy a nemzetközi, elsősorban nyugat-európai és bécsi lapokból vett hírek között nemegyszer található a lengyelek helyzetére, a lengyel emigrációra vonatkozó híradás. A szekció utolsó előadásaként Turbucz Péter, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltára főlevéltárosa a múlt századforduló neves történészének az első világháború idején írt fontosabb tanulmányait és hírlapi publicisztikáit mutatta be Marczali Henrik világháborús írásai címmel.

A délelőtt másik két szekciója a nemzeti könyvtár tanácstermében kapott helyet. A közönség először a Gyáni Gábor kutató professor emeritus vezette Vállalkozók és sajtómunkások című szekció előadásait hallhatta, amelyet Mátay Mónika, az ELTE habilitált egyetemi adjunktusának ismertetése nyitott Egy elfelejtett író-celeb: Nagy Ignác címmel. Az expozéban „az első modern újságíró” személyéről és munkáiról esett szó. A következő előadó, Pető Bálint főiskolai docens egy kalandos életutat mutatott be: Cherrier János nyomdász és lapkiadó élettörténetét és munkásságát, aki a Temesvárhoz közeli Nagyősz településen született, majd bécsi tanulóévei után előbb Nyitrán, azután Léván, Gyöngyösön, Szentesen, rövid ideig a fővárosban és végül Kunszentmiklóson élt és tevékenykedett. A szekció zárásaként A Vasárnapi Ujság és a tudományos ismeretterjesztés című előadásában Rózsafalvi Zsuzsanna, a Petőfi Irodalmi Múzeum főosztályvezetője azt mutatta be, hogy a népszerű családi (enciklopédikus) lap több rovatában is magas színvonalú tudomány-népszerűsítésre és ismeretterjesztésre vállalkozott, amit a különféle tudományterületek neves szakértőinek cikkeivel ért el.

A délelőtt következő, Szívós Erika habilitált egyetemi docens vezette, Múzsák címet viselő szekciója a sajtó és művészetek kapcsolódási pontjai mentén szerveződött. Az előadások sorát Mészáros Zsolt, a Petőfi Irodalmi Múzeum muzeológusának előadása nyitotta A reformkori divatlapok metszeteinek francia forrásai címmel. A hallgatóság képet kapott a korszak magyar nyelvű divatlapjai szerkesztőinek változatos „képszerző” metódusairól, arról, hogy mi módon szerezték be (és meg) a lapjukban megjelentetett divatképeket. A második előadást a Pannon Egyetem docense, Tóth Benedek tartotta A populáris nyilvánosság egy sajátos diskurzusa, a tárca (feuilleton) a 19. század második felének magyar nyelvű sajtójában címmel, bemutatva a tárca műfaji sajátosságait. Tamás Ágnes, a Szegedi Tudományegyetem habilitált egyetemi adjunktusa az élclapok világába vezette be a közönséget a Magyar művészek alkotásai élclapok karikatúráin (1890–1910) című expozéjában. A 19–20. század fordulójának népszerű műfajában a magaskultúra részeként számontartott festmények is megjelentek néhány karikaturista – általában aktuális politikai eseményekhez kapcsolódó – átalakításában. A szekció utolsó előadásában Ujvári Hedvig, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense A Gustav Mahler és Magyarország. Gustav Mahler budapesti működésének recepciója a korabeli magyarországi sajtóban, különös tekintettel a Pester Lloydra című előadásában kitért a budapesti és bécsi színházi és zenei életről tájékoztató beszámolókra, és részletesen bemutatta a német nyelvű napilap által közvetített Mahler-képet.

Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

A fürdőruha történetében az igazi áttörés Jacques Heim (1899–1967) francia divattervező, filmes, színházi jelmeztervező és kereskedő nevéhez fűződik. Üzletházát 1930-tól 1967-ig vezette, az áruház 1969-ben zárt be. 1946-ban indított sportruházati boltjában árulta az „Atom” nevű kétrészes fürdőruháját, melyet mérete miatt nevezett el Atomnak. Röviddel utána Louis Réard (1894–1984) francia autómérnök és ruházati tervező fejlesztette tovább Heim ötletét és mutatta be 1946. július 5-én Párizsban kétrészes fürdőruháját, a bikinit, melyet egy nem éppen derűt keltő korallzátonyról neveztek el. Ugyanis a világ első atomfegyver-vizsgálatát négy nappal korábban, 1946. július 1-jén, Bikini szigeténél végezték, 20 kilotonnás atombombával, mintegy 80 elavult, második világháborús hadihajó, köztük csatahajók és repülőgép-hordozók felett.
Az akkor botrányt kavart bikinit egy amerikai újságíró olyan textíliának nevezte, amely „viselőjéről mindent elárul – kivéve anyjának lánykori nevét”. A feltaláló Louis Réard szerint egy fürdőruhát csak akkor nevezhetnek bikininek, ha keresztül lehet húzni egy jegygyűrűn. Reard, a bikini bemutatásához csak nehezen talált modellt. Végül Micheline Bernardini (1927–) a Casino de Paris (sztriptíz)táncosnője mondott igent. A bemutató nagy sikert aratott.

Az európai strandok, sőt a fürdőzés úgy általában a háború miatt ezidáig szóba sem jött, de 1946-ban az embereknek elege volt a bezártságból, a folytonos készenlétből, az állandó vészhelyzetből és végre ki akartak szabadulni, azaz élni akartak. Valószínűleg erre a korszellemre érzett rá két feltaláló is: Jacques Heim és Louis Réard. A legendásan „anyagtakarékos” ruhadarab a következő években számos botrányt okozott szerte a világban, ám idővel mégis visszafordíthatatlan hatást gyakorolt a stranddivatra.
Pár év után már a bikini elfogadásáról cikkeztek:

A bikini teljes elfogadásban olyan ikonikus filmek is segítettek, mint Roger Vadim 1956-os És Isten megteremté a nőt című alkotása, melyben Brigitte Bardot először mutatkozik bikiniben a filmvásznon.

Bridget Bardot az És Isten megteremté a nőt című filmben. A kép forrása: L.E.: És Isten megteremtette a nőt! – Brigitte Bardot ma 80 éves. In: Nyugat.hu. Szombathelyi hírportál, 2014. szeptember 28.

1950-ben még gyártottak kartonból, pamutból, vászonból, gyapjúból is fürdőruhát, de már ismert volt a lastexből készült is. Ebben az évben 80.000 fürdőruhát hoztak forgalomba. Az 1950–1960-as években közzétették a napilapokban a fürdőruhák típusát, szabásmintáját, hogy hol lehet fürdőruhát vásárolni, melyik típusú fürdőruhából mennyi fogyott és mikor várható utángyártás. Sokszor illusztrálták képekkel is, hogy melyik típusú fürdőruhát hol lehet beszerezni. Rendszeresen tartottak divatbemutatókat, kiállításokat is, ahol meg is lehetett vásárolni a fürdőruhákat.

Az 1964-es fürdőruhadivat. In: Csili, 8. évf. 6. sz., 1964. június 1. – Törzsgyűjtemény

Az 1960-as évek végén, az 1970-es években a Divat Fehérneműszövetkezet jelentős, 300 ezres fürdőruhaexportot termelt külföldre, főleg a Szovjetunióba. A Star nevű vállalat ekkor kezdte el a Triumph márkát gyártani, 1971. október 1-től 1972. március 31-ig 120 ezer férfifürdőnadrágot készítettek az akkor NSZK-beli világcégnek, a TRIUMPH-nak. Az 1970-es évek közepén az Április 4. Ipari Szövetkezet szaténból, kartonból, pikéből és emellett, szintetikus anyagból is készített évente 120 ezer darab fürdőruhát. A szövetkezet újítása az volt, hogy a fürdőruhák hátába gumírozott részt varrtak, s ezzel elérték, hogy az anyag tökéletesen simult a testre.
A 1980-as években is több újságban cikkeztek az aktuális divatról, fürdőruhatípusokról, illetve a különböző áruházak kínálatáról is. 1982-től a Váci Kötöttárugyár megvásárolta a Felina cég engedélyét, így a fürdőruhákból évente 150 ezret állítottak elő, illetve 75 ezret exportáltak. A gyár 2000-ben szűnt meg.

Fürdőruhaválaszték az 1980-as évek elején. In: Népszabadság, 40. évf. 148. sz., 1982. június 26. – Törzsgyűjtemény

Ma már gyorsan száradó, könnyű anyagokból készítik a fürdőruhákat. A változatos mintájú, formájú és árú fürdőruhák közül bármelyik korosztály megtalálhatja a számára megfelelő ruhadarabokat. Az említett márkák, mint a Triumph vagy a Felina ma is megtalálhatók a boltok kínálatában. A korábban divatos egyrészes fürdőruhákat pedig inkább az idősebb korosztály használja, vagy sportoláshoz, úszáshoz keresik a vásárlók a sportboltokban.

Források:

• Népszabadság, 40. évf. 148. sz., 1982. június 26.
• Ország-Világ, 14. évf. 29. sz., 1970. július 22.
• Dolgozók Világlapja, 5. évf. 26. sz., 1949. június 25.
• Tükör, 5. évf., 19. sz., 1968. május 7.
• Képes Újság, 8. évf. 21. sz., 1967. május 27.
• Képes Magyarország, 3. évf. 4. sz., 1962. április 1.
• Észak Magyarország, 1967. június 23. évf. 134. sz., 7.
• Csili, 8. évf. 6. sz., 1964. június 1.

Összeállításunk első része itt olvasható.

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)