175 éve született a nagy magyar botanikus, Borbás Vince

2019. július 29. 08:30 - nemzetikonyvtar

A 19. század legnagyobb magyar botanikusa, a magyar flóra- és növényföldrajzi kutatás korszerűsítője Ipolylitkén született, 1844. július 29-én.

„Kanitz tanár halálát olvasván, mélyen megdöbbentem. Noha Jurányi tanár úr 1872-ben engem már Kolozsvárra ajánlott, 1881 óta pedig a dolgot bold. Haynald többször szorgalmazta, mégis én a dolognak ily szomorú úton való megoldását épenséggel nem óhajtottam.

Szomorú, a dolog megtörtént jóindulatunk ellenére is. Én eltökéltem, hogy a megüresedett hely elnyeréseért lépést teszek. A Balatonmellék flórája tanulmányozása céljából Keszthelyre jöttem, itt a feleségem megbetegedett. Ha lehetséges, nemsokára haza megyek és lépést tenni óhajtok.

Engedje meg azonban nagyságod, hogy kérésemmel legelőször nagyságodhoz fordulni bátorkodom, és kérem, méltóztassék ügyemnek alkalom előjöttével kegyes pártolója lenni. 24 éve, hogy az állam szolgálatában vagyok, 16 éve Bpesten magántanár és irodalmilag annyi erőmegfeszítéssel, mint én, a botanika terén senki nem dolgozott, úgy hogy, ha későn is, jól esnék, hogy elértem, amiért annyi idő óta éjjel-nappali munkámmal törekedtem, de kivált azért törekedtem, hogy az eddig összegyűjtött roppant anyagot a reáliskola terhétől mentve, feldolgozhatnám. A haza növényzeti viszonyainak ismertetése nagyon kívánatos lenne, a magas ministerium s a kolozsvári egyetem talán lesz kegyes, hogy a befejezéshez nekem a módot meg fogja adni.”

Borbás Vince levele Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárhoz, Keszthely, 1896. július 16. – Kézirattár, Levelestár

Ezekkel a szavakkal fordult Apáthy István kolozsvári egyetemi tanárhoz Borbás Vince 1896. július 16-án, Keszthelyen kelt levelében. Hozzá és az egyetem vezetőségéhez jó pár levelet intézett még, míg végre 1902-ben valóban elnyerte a hőn áhított katedrát, vagyis a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen a növényrendszertan nyilvános rendes tanára lett, később pedig az egyetem növényrendszertani intézetének és botanikuskertjének igazgatója. Sajnos a biztos révet, a megérdemelt elismerést, s a kutatáshoz szükséges nyugalmat nem élvezhette sokáig, 1905. július 17-én, életének 61. évében váratlanul elhunyt.

Valóban, ahogy azt Borbás a fenti levelében is írja, A Balatonmellék flórája tanulmányozásának meg is lett az eredménye, A Balaton tavának és partmellékének növényföldrajza és edényes növényzete című munkája. Kidolgozta az Ősmátra-elméletet, a homokpuszták hegyről való füvesedésének elméletét (A magyar homokpuszták növényvilága, 1886).

Ahogy azt később a szintén nagynevű botanikus, a magyarság virágainak és gyümölcseinek legjobb ismerője is megerősítette:

„Ösmátra endemikus növényfajainak különállása azóta a magyar flóra alapvető feldolgozása folyamán még élesebbé vált és bebizonyult, hogy a legközelebbi rokonaiktól nagy távolságokkal elválasztott fajok kétségtelenül harmadkori maradványok, így a Seseli leucospermum (magyarföldi gurgolya), melynek testvérfajai (Seseli Degenii és mások) Bulgáriában, a Linum dolomiticum (dolomitlakó len), melynek közeli rokona (Linum elegáns) a Balkán-félsziget nyugati és déli részében él, továbbá a Ferula Sadleriana (pilisi husáng), mely e nemzetség keleti terjedésű Peucedanoidae szekció legnyugatabbra tolt faja s rokonai tőle nagy távolságban elszakítva, Déloroszországban és Szibériában élnek.”

Rapaics Raymund: Ősmátrától Tisiáig. Természettudományi Közlöny, 1926. (58. évf.) 838. füzet, 570. – Törzsgyűjtemény

Számos szaktanulmánya mellett értékes herbáriuma viszont csak hosszabb huzavona után került végre a budapesti egyetem növényrendszertani intézetébe, ahol a II. világháborúban nagyrészt megsemmisült.

Több fontos botanikai felfedezést tett – köztük volt a magyar tulipán vagy al-dunai tulipán (Tulipa hungarica) – de legnevezetesebb felfedezése kétségtelenül a pilisi len (Linum dolomitikum). Ennek a jégkorszak előtti bennszülött virágnak a neve könnyen félrevezethetné az olvasót, mert a világon egyedülálló lelőhelye a Budai-hegység, azon belül a Nagy-Szénás környéke, illetve a közelébe eső Borbás-gerinc!

„[Borbás Vince] A budamelléki sz.-iványi hegyekről bemutat egy Linum dolomiticum-ot, mely alacsony termetét, heverő cserjés szárát, meddő lombrózsáit tekintve, a L. flavum-tól eltérő, ellenben a görög L. elegans-tól inkább távol eső termőhelye, mint morfológiai bélyegei választják el (habitu humili, caudiculis pluribus frutescentibus rosulisque sterilibus a L. fiavo  diversum et L. eleganti affinius). Egyúttal megemlíti, hogy a herkulesfürdői L. flavum uninerve Roch, a L. campanulatum-mal egyezőbb, mint a L. flavum-mal, nagy virága meg sok cserjésedő száracskája nagyon kitünteti. A L. Tauricum-tól is ez különbözteti meg; ennek nincs cserjésedő heverő szára, de a levele hosszabb, hosszan és ékalakúan keskenyedik.”

Társulati ügyek. In. Természettudományi Közlöny, 1897. április, (29. évf.) 332. füzet, 208–209.  Törzsgyűjtemény

Ez a kis, jelentéktelennek tűnő sárga virág, a pilisi len, azóta is hazánk egyik legvédettebb növénye.

pilisi_len_a_tajban.JPG

Pilisi len a tájban. Fotó: Kis Domokos Dániel

„… a pilisvörösvári Egyeskő páratlan növényritkaságát a dolomitlakó lent (Linum dolomiticum BORB.) pedig GRÓF KARÁCSONYI-KEGLEVICH IMRE vette önként védelmébe.”

Gombocz Endre: Az első hatóságilag védett növény hazánkban [a magyar kikirics (Colchicum hungaricum JANKA)]. In. Természettudományi Közlöny, 1935. (67. évf.) 1023–1024. füzet, 108. – Törzsgyűjtemény

Részben az évforduló miatt is e sorok írója egy szép szombati napon, 2019. május 18-án kisfiával felkereste a tájegységet, fellelve végre a pilisi lent is. Mintha csak egy botanikai kirándulás elevenedett volna meg, több mint száz év után:

„Folyó évi, április hó 30.-án Dr. Degen Árpád úr vezetése alatt kirándultunk a különösen a Linum dolomiticum BORB.-ról nevezetes Kis- és Nagy-Szénás hegyek Pilisszentivánra néző lejtőire. Útirányunkat az ú. n. Egyeskő-nek vettük. Már messziről feltűntek a Genista pilosa L., Linum dolomiticum BORB., Helianthemum canum (L.) BAMG. és Coronilla vaginalis LAM. dúsan virágzó sárga szőnyegei.”

Zsák Zoltán: A Botrychium Lunaria (L.) Sw. pestvármegyei előfordulása. In. Magyar Botanikai Lapok, 1916. 1–5. sz. 82–85. – Törzsgyűjtemény

Deéteri Dr. Borbás Vince emlékét Budapesten emléktábla őrzi a Markó utcában. Budapesti lakása pedig a Dessewffy utca 3-ban volt. Egy időben, tisztelői jóvoltából Borbásia néven folyóirat is viselte a nevét.

Szakirodalom:

 

Kis Domokos Dániel

komment

Kárpáti Országos Elektromos Fővezeték

2019. július 25. 08:30 - nemzetikonyvtar

Talán kevésbé ismert tény, hogy a leendő béketárgyalásokra már az első világháború utolsó hónapjaiban elkezdték a felkészülést, ennek eredményeként hozták létre az úgynevezett Békeelőkészítő Irodát 1918 októberében, a neves földrajztudós, későbbi miniszterelnök, Teleki Pál (1879–1941) vezetésével.

Az itt összegyűlt szakemberek különböző (gazdasági, nemzetiségi) okokra hivatkozva érveltek az ország egységének megőrzése mellett. Ennek eredményeképp számos kartográfiai mű is készült, elég csak a jól ismert Teleki-féle ’vörös térképre’, az ezzel párhuzamosan többször kiadott, szintén a nemzetiségi eloszlást taglaló Kogutowicz Károly-féle térképekre gondolnunk, de az olvasó találkozhatott már a korabeli vasútvonalakat, gazdasági- és piacközpontokat bemutató munkákkal, vagy épp a számos statisztikai térkép némelyikével, amelyek a nyersanyagok, a termelés vagy épp a műveltség országos megoszlását ábrázolják. Volt azonban egy kevésbé ismert megközelítés is, amelyet inkább csak a vízügyi szakemberek tartanak számon, mégpedig a Kárpát-medence vízrajzi egységének és vízenergiájának kérdése. Az elcsatolni kívánt területek ugyanis nagyrészt hegyvidékek, ahol helyenként már vízerőművek is épültek, míg az árvízveszély főként a síkvidéket fenyegeti, ahová sok erőművet sem lehet telepíteni. Erről a témáról írt több helyen és készített térképeket a béketárgyalásokon is résztvevő Viczián Ede (1872–1931) mérnök.

egyseges_vizgazdalkodas.jpg

Viczián Ede: Egységes vízgazdálkodás és vízerőhálózat Magyarország integritásának fenntartásával, Budapest, Pallas Ny., 1919. Címlap – Törzsgyűjtemény

Ő állt elő egy grandiózus tervvel, amely szerint a Kárpát-medence különböző pontjain építendő vízerőművek összekapcsolásával nemcsak a főváros, de az egész ország energiaszükségletét lehetne fedezni. Mint 1918. decemberi tanulmányában írta:

„A fővezetékre kapcsolható 2.403.000 elm. lóerőn kívül az ország egyéb részein, főleg Erdélyben, még cca. 385.000 lóerő volna fejleszthető, leginkább a szász- és székely-lakta vidékeken.”

Viczián Ede: Egységes vízgazdálkodás és vízerőhálózat Magyarország integritásának fenntartásával, Budapest, Pallas Ny., 1919. 4. o. – Törzsgyűjtemény

1_kep_tm_5650_2_arch-1.jpg

A fővezeték vázlatos terve. Térképmelléklet. In. Magyarország vízierői a tározással gazdaságosan hasznosítható vízfolyásokon és a hajózhatóvá tehető folyók mentén, terv. Viczián Ede, Benedek József, Budapest, M. Földmívelésügyi Miniszterium Országos Vízépítési Igazgatósága, [1919]. – Térképtár

Viczián Ede elképzelése szerint a részletesen kidolgozott rendszerben:

„[az energiatermelő központokat] összekötő elektromos fővezeték hossza a jelzett vonalon 1300 km a körnek Barcs és Orsova közötti bezárásával pedig cca 1700 km volna. Ez lenne a kárpáti országos elektromos fővezeték, mely hatalma erejével a duna [sic!] medencze ásványi energiakészletét lényegesen tehermentesitené és annak rohamos elhasználását mérsékelné.”

Viczián Ede: Egységes vízgazdálkodás és vízerőhálózat Magyarország integritásának fenntartásával, Budapest, Pallas Ny., 1919. 5. o.  – Törzsgyűjtemény

Mindez természetesen csak elmélet volt, mely az akkori technikai feltételekkel és energiaszükséglettel számolt. A szerző több helyen röviden kitért arra is, hogy a Dél-Dunántúlon feltárt kőolaj- és földgáz mezők tartalékai végesek és gyorsan elfogyhatnak, szemben a megújuló energiaforrásokkal. Mint már említettük, akkor mindez inkább az ország integritását célozta, mintsem a környezetvédelmet, bár aktualitása máig megmaradt.

Figyelemre méltó, hogy egy évvel később, 1919 decemberében, fél évvel a békeszerződés aláírása előtt Viczián Ede már igen szkeptikus volt, nem bízott a tárgyalások kedvező kimenetelében, figyelme már a nagy folyamra irányult:

„Lényeges energiaforrásképpen a jövőben akkor csak a Duna jöhetne figyelembe, amelynek vizi erejét segítségül lehetne hívni a közlekedés, az ipar és a világítás céljaira. Azonban nem a főmeder, hanem a mellékágak jöhetnek e téren elsősorban tekintetbe, mert a főmedernek az árvíz-, jég- és hordaléklevezetés a hivatása és az, hogy a szabad hajózás érdekét szolgálja. A mellékágak jelenleg csak részben hajózhatók s mig szabályozásuk ezt a célt majd ki fogja elégíteni, vizi erejük mint kincset érő melléktermény szintén hasznosítható lesz.”

Viczián Ede: Vizi erőink kihasználhatása. In: Köztelek, 20. szám 29. évf. (1919. dec. 6.) 338. o. – Törzsgyűjtemény

Ezen a későbbi, 1920-ban kiadott térképen már a központokat összekötő vezeték is szerepel. A mű több nyelven is megjelent, Térképtárunkban francia és angol nyelvű variánsa is megtalálható.

2_kep_tm_5535-1.jpg

Magyarország vízierői a tározással gazdaságosan hasznosítható vízfolyásokon és a hajózhatóvá tehető folyók mentén a kárpáti országos hydroelektromos fővezetékkel, terv. Kandó Kálmán, Viczián Ede, Benedek József, Budapest, M. Földmívelésügyi Minisztérium Orsz. Vízépítési Igazgatósága, [1919]. – Térképtár

A cikk végén, mérnökemberhez illően Viczián részletesen kifejti az egyes ágak hasznosításának módját, és komoly állami beruházásokról, folyamatban lévő fejlesztésekről ír:

„A mosoni Dunaág kellő szabályozással 64 kilométer hosszban válnék hajózhatóvá s rajta 15.3 m. esés hasznosítható. Pozsonynál, Bajkánál, Mosonnál egy-egy hidroelektromos müvet épitve, a három telep turbináin együtt átlag 34,000 lóerő volna fejleszthető évi 198 millió kilovattóra-teljesitménnyel. […] A szentendrei Dunaág hasznos esése 2.5 m., turbináin átlag 5700 lóerővel évi 37.000,000 kilovattóra volna termelhető. […] A soroksári Dunaág hajózhatóvá tételéről a törvényhozás gondoskodott. A szabályozás végeztével itt 56 kilométer hajóutat adnak át a forgalomnak. A Dunaág mentén 4.5 m. esés hasznosítható.
Egyik hidroelektromos mü a Csepel-sziget felső csúcsánál, a másik az alsó csúcsánál fog megépülni. A két erőtelep turbináin együtt 6750 lóerő lesz fejleszthető évi 40 millió kilovattóra teljesitménnyel. A tervezést és az építést maga az állam végzi. A munka már folyamatban van és a felső erőtelep alapgödre kész.” Ez utóbbi erőmű a sziget két végén, akárcsak a többi tervezett erőmű, máig sem készült el, de mint láthatjuk, a technikai tudás, a vízienergia kihasználásának szándéka már száz évvel ezelőtt megvolt, a történelem azonban, mint oly sokszor, meghiúsította végrehajtását.

Viczián Ede: Vizi erőink kihasználhatása. In: Köztelek, 20. szám 29. évf. (1919. dec. 6.) 338. o. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Samu Botond

komment

Lépésváltás – átmenetben

2019. július 22. 17:00 - nemzetikonyvtar

„Az OSZK nem ki-, hanem beköltözni akar”

Interjút adott dr. Tüske László, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója

tl.jpg

Dr. Tüske László főigazgató

Az OSZK az elmúlt évben erősen túlfűtött és számos alkalommal nagy vihart kavaró hírekben szerepelt, melyek elsősorban az intézmény siralmas anyagi helyzetét, illetve a jelenlegi budavári épületből való kiköltözését tárgyalták. Mennyire közelítették meg ezek a híradások az igazságot? Hogyan áll most az OSZK?

T. L.: Megkülönböztetett figyelem kíséri az Országos Széchényi Könyvtár működését, s ez természetes is, hiszen azok közé a nagy nemzeti kulturális intézményeink közé tartozik, amelyek a magyarság emlékezetének letéteményesei. Azok a hírek, amelyek ezekkel az intézményekkel kapcsolatban nagyobb változásokról szólnak, szinte azonnal turbulenciát okoznak a közbeszédben. Az OSZK-val kapcsolatos hírek is megzavarják a könyvtári rendszer működését, ideges reakciókat váltanak ki a szakemberek között, tanácstalanságot akár a vezető szereplőkben is. Nyilvánvaló, hogy a zavar és a bizonytalanság mindaddig nem tűnik el, amíg nem rendeződnek a felszínre került kérdések… Ma – sok egyéb mellett – a könyvtár gazdasági helyzete és a székház sorsa aggasztja leginkább a közügyek iránt érdeklődőket.

oszk_homlokzat01_b.jpg

A nemzeti könyvtár a Budavári Palota F épületében

T. L.: Az Országos Széchényi Könyvtár évek, sőt, már évtizedek óta komoly költségvetési problémákkal küzd. A támogatás nagysága és összetétele sem megfelelő egy ekkora intézmény megbízható működtetéséhez. A költségvetés meghatározó részét a fenntartó biztosítja, a könyvtár saját bevételei azonban messze nem érik el a költségvetésben előre számított összeget, így az éves induláskor már csak növelni tudjuk a hiányokat. Másfelől a bérre és a dologi kiadásokra fordítható összegek az elmúlt húsz évben folyamatosan csökkentek, miközben az OSZK feladatai és fenntartási költségei jelentősen nőttek.

Több mint egy éve érvelünk, küzdünk a költségvetés konszolidációja érdekében. Persze a nemzeti könyvtár finanszírozásáról csakis úgy van értelme beszélni, ha ismerjük és átlátjuk azt a komplex feladattömeget, amelyet az intézménynek el kell látnia. Aki ide belép, az a magyar könyvtárszakma központjába lép be.

A nemzeti könyvtár gyűjti, feltárja, katalogizálja, kutatja, őrzi, digitalizálja és mind nagyobb részben hozzáférhetővé is teszi a teljes magyar írott kulturális örökséget. Nem a mai Magyarország, hanem aktív külkapcsolataink és együttműködéseink révén 15 millió magyar szellemi kincsét gyűjtjük össze, dolgozzuk fel és őrizzük. Ennek az – eddig 217 éven át végzett – munkának az eredménye az a csaknem 13 millió különböző típusú és érzékenységű dokumentum, amely gyűjteményeinkben megtalálható. Bárki, aki magyarokkal, magyar történelemmel, kultúrával, nyelvvel és művészetekkel akar foglalkozni bárhol a világon, előbb-utóbb az OSZK-ba jut.

raktar029.jpg

Raktári részlet

Az OSZK-t olvasóként látogatók sem tudják feltétlenül, hogy milyen sokrétegű a nemzeti könyvtárban végzett munka…

T. L.: Igen, csak néhány feladatunkat említve: fogadjuk a köteles példányokat, kiosztjuk az ISBN és ISSN számokat a kiadóknak, működtetjük az ország központi katalógusát, nemzetközi szabványokat honosítunk, elvégezzük a nemzetközi kölcsönzéseket, továbbképzést végzünk a szakmán belül, digitalizáljuk és elektronikusan szolgáltatjuk az állományt, restauráljuk, kötéssel látjuk el a sérült példányokat. Magyar művelődéstörténeti kutatásokkal, kiadványokkal és konferenciákkal támogatjuk a történelmi évfordulókról, jeles napokról, személyekről szóló kollektív megemlékezéseket. Részt veszünk a pedagógus-továbbképzésben, könyvtári múzeumpedagógiai programjaink gyakran telt házzal mennek.

T. L.: Jól képzett, elkötelezett és együttműködésre kész szakemberek látják el az izgalmasan sokrétű és komoly feladatokat. Könyvtáros-, művelődéstörténeti, informatikai ismereteiket folyamatosan gazdagítva pótolhatatlan szolgálatot nyújtanak kutatóknak, diákoknak, az egész társadalomnak.

Kiadónk évente harminc-negyven új kötettel jelentkezik a könyvpiacon, kiadványaink rendszeresen elismerést kapnak a szakmától, reprint sorozatainkban emblematikus műveket teszünk újra hozzáférhetővé.

T. L.: S hol tart a munkatársak megbecsülése? A közalkalmazotti bérek legalsó sávjában. Életpályamodell-terveink 2019 eleje óta a döntéshozók asztalán, a beígért rendezés elmaradt, vagy felemás módon valósult meg; az intézmény pedig sorra veszíti el számos kiváló munkatársát. A munkakörülmények, a bérek nem, csak az elkötelezettség tartja meg a kollégákat. Utánpótlásra gyakorlatilag nem számíthatunk, bár már ösztöndíjprogramot is indítottunk.

A gazdasági konszolidálás elkerülhetetlen, s ennek az üzemeltetési-fenntartási költségeken túl tartalmaznia kell egy érzékelhető mértékű béremelést is.

Milyen elvárások fogalmazódtak meg az intézménnyel szemben? Milyen feltételeknek kellene teljesülniük, hogy az OSZK kikerüljön a gödörből?

T. L.: Ma egy tradicionális kulturális intézménynek is szolgáltatásokban és fizetőképes közönségben kell gondolkodnia, nyitnia kell a fogyasztók, a felhasználók, a társadalom irányába. Minél nagyobb bevételt kell termelnie üzemeltetése vagy újabb és újabb projektjei számára, amelyek aztán újabb bevételt eredményeznek, és így – elméletben legalábbis – biztos gazdasági alapokon nyugvó feladatteljesítésre lehet számítani.

Ez a gondolkodás egyrészt érthető, másrészt viszont a fogyasztás természete szerint hosszú távú hasznosulást feltételező emlékezetintézmények vonatkozásában értelmezhetetlen. Kiemelt közfeladatot ellátó emlékezetszervezetek sohasem tudják teljes mértékben megtermelni a fenntartásukhoz szükséges kiadásaikat. Ez mindig mindenütt a nemzet feladata. Nézzünk körül bármelyik kontinensen! Ne csak Berlin, London, Párizs vagy Madrid intézményeit lássuk, hanem akár más kelet-európai, akár dél-amerikai példákat, ázsiaiakat is idézzünk föl! Számos példa van arra, hogy a különböző nemzetek mennyire fontosnak tartják a nemzeti könyvtárak szerepét, működését és annak ideáját is. És – igen –, hosszú távon is gondoskodnak róla.

001hub1_quart_hung_2832_p01.jpgA Himnusz kéziratának első oldala a Kézirattár gyűjteményéből

T. L.: Mindenki tudhatja, hogy a mi esetünkben az alapvető működési infrastruktúra veszélyesen elhasználódott, a tőlünk elvárt bevételképző minőségi szolgáltatásokra nem jut pénz, illetve a modern kreatív terek kialakítása is egyre sürgetőbb feladat. S mégis, évente több, sokszor nagy sikerű kiállítást rendezünk. A legutóbbit, a 2019 februárjában bezárt Corvina-kiállítást az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg, és három hónapos nyitvatartása alatt közel 23 000 látogató kereste fel, köztük a köztársasági elnök, az Országgyűlés elnöke, továbbá több ízben a vatikáni nagykövet is!

T. L.: A hazai gyűjtemények kincsein kívül külföldi gyűjteményekből is kölcsönző kiállításra egyszeri külön támogatást kaptunk, de a műszakilag elavult környezetben nem tudjuk rendszeresen hozni a hasonló sikereket. Saját erőből – hiába is kérték oly sokan! – nem tudjuk vándorkiállítássá fejleszteni Corvina-könyvtárunk bemutatását. Ezért is tartom fontosnak azt is, hogy a kiállítás megnyitásának idejére megújulhatott Corvina-honlapunk is, mely azóta is gyarapszik, változik. Azt viszont a Corvina-kiállítás sikere mellett sem hallgathatom el, hogy rendezvénytermeink elavultak, s csak a kollégák megfeszített előkészítő munkájának köszönhető, hogy kiállításokat szervezünk, mint ahogy az is, hogy a 2018-as Múzeumok éjszakáján rekordlátogatottságot tudtunk elérni.

T. L.: Nehéz megközelíteni az OSZK-t. Bár reprezentatív helyen vagyunk – és ezt éppúgy szeretik a látogatóink, olvasóink és dolgozóink, mint külföldi partnereink –, de itt építkezések folynak, s ezért most még nehezebb hozzánk bejutni, s bizony az intézmény elavult – szó szerint Kádár-kori – építészeti környezetben található. Ahol a most már havi rendszerességgel elromló liftekre is általános felújítás vár. Ebben az épületben nagyon nehéz közönségbarát szolgáltatásokkal megújítani az érdeklődést.

Sokat hallhatott, olvashatott az érdeklődő közönség az OSZK-ban folyó informatikai megújulásról. Milyen eredményei vannak az eddigi munkának?

T. L.: A 2014–15-ben elindított „kettős költözés” programunk az informatikai alapok megújítását és az új elhelyezés megoldását tűzte ki célul. A 21. században minden magát komolyan vevő emlékezetintézmény az online térben erősíti szolgáltatásait és ismertségét, ezért – kormányhatározat alapján – egy nagy volumenű informatikai megújulásba fogtunk partnerségben a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökséggel (KIFÜ), hogy létrehozzuk az OSZK digitális könyvtári platformját és szolgáltatásait.

Az Országos Könyvtári Kuratórium támogatásával és a KIFÜ végrehajtásában megvalósuló informatikai fejlesztés eredményei részben már jól láthatók. Ilyen például a munkaállomások modernizálása, az informatikai eszközök és berendezések cseréje, a digitalizáló központ eszközállományának és a nagy kapacitású tárolóeszközöknek a beszerzése, a Magyar Nemzeti Névtér elindítása, a Corvina-honlap (Bibliotheca Corvina Virtualis) megújítása. Másfelől megkezdődött az új raktárbázis kialakításának tervezése. Mindezeken túl az elmúlt öt évben legalább három székházelhelyezési elképzelést fogalmaztunk meg. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a digitális térbe költözést és az új helyszínen létrehozandó székház megtervezését megfogalmazó program lendületet adott a könyvtárnak, megmozgatta a szakemberek képzeletét, „menet közben” újabb és újabb fontos szakkérdések megoldására került és kerül sor.

003_philostratus_lapozo.jpg

A Philostratus-corvina (Cod. Lat. 417) oldalai a Corvina-honlap (Bibliotheca Corvina Virtualis) adatbázisában

T. L.: A webarchiválás, a nemzeti névtér kiterjesztett konzorciuma, az emlékezetpolitikában hasznosuló tartalomszolgáltatások stb. mutatják az innovatív erő működését, a tágabb környezettel való együttműködés lehetőségeit. Mára megteremtődtek az állomány digitális térbe emelésének tárgyi feltételei – a digitalizáló és tárolóeszközök rendelkezésre állnak, a digitalizáló központ beüzemelését az év végére tervezzük. Mind világosabban látszik, hogy a könyvtár új központi épületének milyen elvárásoknak kell majd megfelelnie.

A „kettős költözés” programja tehát működik és folytatódik: az informatikai eszközök megérkeztek, finomhangolásuk tervszerűen zajlik, s most a székházzal kapcsolatos kérdéseket kell sorra venni. A program a körülmények változása kapcsán az átmenet előkészítésére vált.

Ha jól értettem, az OSZK számára valóban reális verzió a költözés? Sokan a megjelent hírek alapján a nemzeti könyvtárat áldozatnak állítják be.

T. L.: Igen, mindannyiunknak be kell látnia, hogy ilyen formában és ebben az épületben a működésünk nem tartható fenn sem gazdaságosan, sem sikeresen. A Budavári Palota F épületét az 1960-as,70-es és 80-as években alakították ki az OSZK számára, a nyilvánosság számára 1985-ben nyitották meg, de már akkor is tudott dolog volt, hogy az állomány és a feladatok bővülése mellett csak pár évtizedre lesz elegendő a Budavári Palota F épületében kialakított székház és raktári rész. A határt 2019 első fél évében elértük. Raktáraink teljesen beteltek, az épület erősen leromlott, rezsije túl nagy a költségvetésünkhöz képest. Ugyanakkor pedig határozott lendületet kaptak a Budavári Palota rekonstrukcióját célzó beruházások (Hauszmann-program). Mindez azt jelenti, hogy a könyvtár kapcsán is itt a radikális változtatás ideje!

Sajnálom, mert én is és az OSZK-t látogató kutatók és diákok túlnyomó része is szereti a budavári elhelyezkedést – a korábban elmondott minden nehézség ellenére. A külföldi partnerek mondhatni „el vannak ájulva” – még ilyen, többféle történelmi kor lenyomatát egyszerre őrző, „fércelt” állapotában is – a nemzeti könyvtártól, de talán nem kellene bóknak vennünk azt, hogy egy nálunk forgatott hollywoodi produkció „moszkvaibb” helyszínnek találta az épületünket a mai Moszkvánál.

Költözni muszáj, csak az a kérdés, hogy hova, mennyiből és milyen körülmények között. Olyan épületbe, amely építészetileg elavult, vagy távol esik a fő közlekedési útvonalak metszéspontjától, nem tudunk menni. Ezzel a magyar nyelv és történelem legnagyobb és világhírű gyűjteményének hasznosulását veszélyeztetnénk. A gyűjtemény feldarabolását és széthordását vizionáló javaslatok az egymást támogató állományrészek szinergiáit hagyják figyelmen kívül, s legfeljebb csak újabb zavarkeltésre alkalmas tényezőnek tekinthetők. S ne feledjük, hogy a gyűjtemény csaknem 220 esztendő építkező munkája nyomán alakult ilyen összetetté!

T. L.: A könyvtárhasználók, a könyvtárszakma képviselői és a könyvtár dolgozói is mind egyértelműbben fogalmazzák meg, hogy az ötleteléseket abba kell hagyni, hogy zöldmezős beruházásként és hazai vagy az új hétéves európai költségvetés forrásaira támaszkodva kell megépíteni a magyar nemzeti könyvtárat. Könyvtárszakmai, tervezői, kivitelezői kapacitásunk van.

Most átmeneti időszak következik a könyvtár életében, futó projektünket lezárjuk, s elkészül az új országos nyilvántartó rendszerünk. Az egy éve várt, elkerülhetetlen konszolidáció után – mert más megoldás egyszerűen nincs – fölkészülhetünk a várható költözésre: leltározunk, digitalizálunk, munkatársaink egy része rendezi, hozzáférhetővé teszi az analóg és a digitális állományt, miközben mások a megújított hagyományos szolgáltatásokat biztosítják, a harmadik nagy csoport pedig részt vesz majd a tervezésben, az új nemzeti könyvtár kialakításának előkészítésében.

A beszerzett és alkalmazásba fogott új informatikai infrastruktúra, az új irodai berendezések és a folyamatosan kialakuló új könyvtár-technológia lépésváltást hoz a könyvtár életében. Rövid távon megváltozik a szervezeti struktúra, átalakulnak a szolgáltatások, és a könyvtárhasználók változó igényeihez igazodik a nyitvatartási rend is. A középtávú átmenet kidolgozott, könnyen áttekinthető ütemezése pedig várhatóan megnyugtatja majd a könyvtár sorsáért aggódó szakmai és tágabb közvéleményt.

A nemzeti könyvtár mindenhol a nemzeti emlékezet hiteles helye, ezért lenne fontos tudnunk, hogy kap-e a könyvtár a nemzettől végre egy olyan épületet, amelyet kifejezetten könyvtárnak terveztek és építettek, és amely a jövő magyarjai számára identitásuk büszke emlékezetpalotája lesz majd.

Ez lenne talán a legfontosabb gondolat, amelyet ki kell mondanunk. Igen, a könyvtárosok nem kiköltözni akarnak a Budavári Palotából, hanem beköltözni a jövő magyar nemzeti könyvtárába!

komment

Minőségi és mennyiségi módszerek alkalmazása a könyvtárakban

2019. július 22. 09:00 - nemzetikonyvtar

Konferenciabeszámoló

qqml_2019_02.jpg

QQML 2019 Fiesole – A konferencia plakátja

Idén tavasszal egy Firenze melletti csodálatos kisvárosban, az ízig-vérig mediterrán Fiesolében immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a QQML 2019 a Qualitative and Quantitative Methods in Libraries International Conference (Minőségi és mennyiségi módszerek alkalmazása a könyvtárakban) című nemzetközi konferenciát. A konferenciát évek óta az ISAST (International Society for the Advancement of Science and Technology) támogatja.

A minőségi és mennyiségi mérési módszerek (QQM) egyre népszerűbb eszközöknek bizonyulnak a könyvtárosok számára, mivel igen hasznosak a mindennapi szakmai életben. A QQM célja a szolgáltatások értékelése és javítása, a funkcionális hatékonyság és eredményesség mérése. A könyvtárak minőségmenedzsmentjének szisztematikus fejlesztése részletesen kidolgozott keretet igényel, beleértve a minőségirányítási szabványokat, a mérési mutatókat, az önértékelési ütemtervet és a működési szabályzatokat is. A QQM eredményei a pénzügyi alternatívákra vonatkozó döntések meghozatalának is alapjai lehetnek.

A konferencián 62 ország képviselte magát a különböző könyvtártípusok teljes lefedettségével. Az elhangzott közel 170 előadás a fent említett megközelítések szemszögéből vizsgálta a könyvtári kutatásokat, különböző felméréseket és könyvtári munkafolyamatokat.

A QQML sokrétű és hatékony használatát igazolja az előadások sokszínűsége is. Hallottunk előadást a szerbiai virtuális könyvtár által nyújtott szolgáltatások fejlődéséről és annak hatásáról a könyvtári statisztikai adatok gyűjtésére, továbbá az értékelési kultúra előmozdításáról a kaliforniai UCLA könyvtárszervezetében, melynek kollégái személyes tapasztalataikat osztották meg az alkalmazott módszerekről.

Öröm volt hallani, hogy a spanyol zenei gyűjtemény kulturális örökségvédelmi online projektje mennyire népszerű a felhasználók körében, ami többek között annak köszönhető, hogy az igényfelmérés eredményeit hatékonyan tudták beépíteni a megvalósításba. Előremutató szemléletről tett tanúbizonyságot a jordániai nemzeti könyvtár, amely reálisan szembe néztek a digitalizálási projektjeik kihívásaival. Komoly szakmai párbeszéd alakult ki a cseh nemzeti könyvtár hosszútávú megőrzéssel foglalkozó új projektjéről csakúgy, mint a Berkeley-ben található Kaliforniai Egyetemen végzett, plagizálással kapcsolatos kutatásról.

A konferencia folyamán öt workshop közül választhattunk, melyek a könyvtári szolgáltatások, metodológia, olvasásterápia, kiterjesztett virtuális valóság és a stratégiák témaköreit ölelték fel. Az előzetes jelentkezéskor ez utóbbit jelöltem meg, ahol két olasz és két dán nemzeti- és egyetemi könyvtárvezető tartott rövid általános ismertetőt a stratégiák fontosságáról, kialakításuk módszereiről, de ennél is jóval érdekesebbnek találtam, ahogy rávilágítottak a szabványok fontosságára a könyvtári stratégiák megalkotásakor.

Jó volt hallani azokról a szabványokról, melyeket kutatásom során használtam és a Digitális dokumentum- és -gyűjtemény-elemzés kvalitatív és kvantitatív módszerekkel a FADGI útmutatásai és könyvtári szabványok alapján (Digital document and collection analysis using qualitative and quantitative methods based on FADGI- and library standards guidelines) című előadásomban magam is megemlítettem.

Előadásomban a digitális dokumentumok és a digitális gyűjtemények elemzésekor a FADGI (Federal Agencies Digital Guidelines Initiative) kulturális örökség kategóriájába tartozó objektumok digitalizálására vonatkozó irányelveit vettem alapul, illetve az ISO 11620:2014 Könyvtári teljesítménymutatók és az ISO 16439:2014 Módszerek és eljárások a könyvtárak hatásának felmérésére könyvtári szabványokat. A módszer gyakorlati alkalmazását az Országos Széchényi Könyvtár E-könyvtári Szolgáltatások Osztálya által szerkesztett, fejlesztett és működtetett Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis (EPA) eredményein keresztül mutattam be.

Összegezve elmondható, hogy a konferencián részt vevő kutatók, műszaki fejlesztők, könyvtári vezetők és szakemberek a – rendezvény célkitűzéseinek megfelelően – sikeresen tekintették át elért eredményeiket és osztották meg egymással kreatív kihívásaikat és lehetőségeiket.

Radó Rita

komment

Petrarca halálának 645. évfordulójára

2019. július 19. 06:30 - nemzetikonyvtar

1374. július 18-a éjjelén vagy 19-én hajnalban érte utol a halál Francesco Petrarcát.

petrarca_sirja.jpg

Petrarca sírja. Forrás: Vasárnapi Ujság, 1904. augusztus 14. – Digitális Képarchívum

„A világirodalom egyik legjelentősebb, korszakalkotó egyénisége volt, akinek művészi és emberi nagyságához nem férhet kétség. Írásai az olvasóközönség felejthetetlen élményéül kínálkoznak, szépségük, örökérvényű mondanivalójuk mit sem vesztett elevenségéből a keletkezésük óta eltelt hosszú idő alatt. A filológus számára pedig valóságos kincsesbánya, izgalmas kutatási terep ez a roppant szöveganyag.”

Lengyel Réka: Előszó a magyar kiadáshoz. In: Petrarca – Kalauz az életműhöz, Budapest, Kortárs, 2018, 7. – Törzsgyűjtemény

Minden bizonnyal Petrarca nagyságának csodálója volt az az asztronómiai érdeklődésű 15–16. századi olvasó is, aki Alphonsus X. rex Castellae (X. Alfonz kasztíliai király) Tabulae Astronomicae művének azt a példányát tanulmányozta, melyet most a Széchényi Könyvtárban a Régi Nyomtatványok Tára őriz. A könyvet 1492. október 31-én „opera et arte mirifica”, azaz csodálatos hozzáértéssel és munkával nyomtatta Johann Hamann Velencében.

A számos bejegyzést vizsgálva a könyv címlapján találkozunk először régi olvasójával, aki számára olyan fontos volt Petrarca sírverse, hogy azt a cím alá lejegyezte.

p1090477.JPG

Alphonsus X. rex Castellae: Tabulae astronomicae. Ed. Johannes Lucilius Santritter. Venezia: Johann Hamann, pridie Kal. Nov. [31. Oct.] 1492. Fol. [A1] recto. Raktári jelzet: Inc. 716 – Régi Nyomtatványok Tára

A könnyebb olvasás kedvéért a sírvers átirata: 

Frigida francisci lapis hic tegit ossa petrarcae
Suscipe virgo parens animam sate virgine parce
Fessaque iam terris caeli requiescat in arce

McccLxxiiij Julij · 1374 Die in Julij in arqua

(Petrarca Ferencz kihűlt csontjait fedi e kő. / Fogadd, Szűz-anya, lelkét, s te Szűztől született, / engedd, hogy elfáradva a földön, megnyugodjék az égnek várában. [Ford.: a fenti 1904-es újságcikkből])

A bejegyzés mellett a margón egy kalkuláció áll: 1509-1374=135. Ez a bejegyzés valamelyest halványabb a többinél, de valószínűleg ugyanattól a kéztől származik. A bejegyzés leírásakor az olvasó még gyorsan ki is számolta, mennyi idő telt el Petrarca halála óta: összesen 135 év.

A régi könyvek lapjain számos ilyen „mennyi idő telt el” kalkulációt lehet találni, néhol filozofikus tartalmú gondolatokkal bővítve az idő múlásáról.

 

pet.jpg

Alphonsus X. rex Castellae: Tabulae astronomicae. Ed. Johannes Lucilius Santritter. Venezia: Johann Hamann, pridie Kal. Nov. [31. Oct.] 1492. Fol. [A1] recto. Raktári jelzet: Inc. 716 – Régi Nyomtatványok Tára

A körülbelül hat emberöltőnyi idő, a 135 év nagy idő. Megírva saját kalkulációnkat: 2019-1374=645, még nagyobb távlatok nyílnak meg előttünk. Míg az első bejegyzés a könyvnyomtatás hajnalán keletkezett, mostani bejegyzésünk már a digitális kultúra hajnalán készült.

Petrarca koszorúja pedig azóta is töretlenül zöldell.

Túri Klaudia

komment

Egy rendkívüli asszony a 17. századból: Széchy Mária (2. rész)

2019. július 18. 16:50 - nemzetikonyvtar

340 évvel ezelőtt hunyt el Széchy Mária

Máig élő hírnevét leginkább a Gyöngyösi István (1629–1704) Márssal társolkodó Murányi Vénus című művének, és a történet későbbi feldolgozásainak köszönheti.

A történelmi alakot nem könnyű elválasztani az irodalmi művekben létrehozott alaktól, hiszen a történelmi szakirodalomban gyakran hivatkoznak a Széchy Mária alakját így vagy úgy szerepeltető szépirodalmi művekre, az irodalmi feldolgozások pedig a valaha élt történelmi személyiséget (is) igyekeztek megjeleníteni. Blogbejegyzésünk második részében a Széchy Mária alakja köré fölépített irodalmi konstrukciót mutatjuk be.

szechy_maria.jpg

Széchy Mária arcképe. Egykorú festmény az Eszterházy hercegek fraknói várkastélyában – Digitális Képarchívum. A kép forrása: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Széchy Mária alakját a Mársal Társolkodó Muranyi Venus. Avagy annak emlekezete. Miképpen az Méltoságos Groff Hadádi Wesseleni Ferencz, Mágyar Ország Palatinussa akkor Füleki fö Kapitány, az Tékéntetes, és Nagyságos Groff Rima-Szécsi, Szecsi Maria Aszszonyal, jövendőbeli házasságokrul való titkos vegezése által csudálatos képen meg-vette az hires Murany varat. Iratot ugyán az ő N[agys]ágok Komornikja Gyöngössi István által című mű vezette be az irodalmi köztudatba. Népszerűségét nemcsak számos további kiadása, hanem a művet felhasználó, vagy a történetet alapul vevő egyéb irodalmi és történeti szövegek nagy száma is mutatja. Az 1664-es első változatot a későbbi kiadók-nyomdászok nem ismerték: a 18. és a 19. század Murányi Vénus-kiadásai mind az 1702-es változat alapján készültek el. Ez a szövegváltozat szolgált a kanonizáció alapjául egészen a 20. század elejéig.

marsal_tarsolkodo_muranyi_venus.jpg

Gyöngyösi István: Mársal társolkodó Muranyi Venus, avagy annak emlekezete, miképpen az Méltóságos Grof Hadádi Wesseleni Ferenc, Magyar Ország Palatinussa akkor füleki főkapitány, az Tekéntetes és Nagyságos Grof Rima-Szécsi Szécsi Mária Aszszonnyal, jövendőbeli házasságokrúl való titkos végezése által csudálatos képen megvette az híres Murany várát, Kassa, 1664. Az első kiadás címlapja. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Széchy Mária és Wesselényi Ferenc murányi kalandjáról létezett még egy kortárs leírás Jean Le Laboureur 1647-ben megjelent kötetében, ez azonban kevésbé volt ismert Magyarországon.

Gyöngyösi még nem a várparancsnok szerepében lépteti fel Széchy Máriát, hiszen nem is volt az, hanem egy olyan nőt látunk, aki számára és a másik fél, Wesselényi számára is előnyt kovácsol hátrányos helyzetéből, és akinek ebbéli döntését észérvek is alátámasztják. A szöveg igazi hőse ugyanakkor a hódító Wesselényi Ferenc. Török Zsuzsa megállapítása szerint „A várparancsnoki szerepben tetszelgő Széchy Mária alakja utólagos konstrukció a magyar irodalomtörténeti hagyományban, és eredete a romantika korszakára tehető.”

R. Várkonyi Ágnes A rejtőzködő Vénus című könyvében azt feltételezi, hogy Gyöngyösi művének létezhet(ett) egy olyan politikai olvasata, mi szerint a szöveg istennője nem is Széchy Mária, hanem Wesselényi Ferenc, Mars pedig nem a vőlegény, hanem Zrínyi Miklós, akivel a költeményben nyilvánvalóan pontatlanul megadott időpontban kezdtek közeledni az álláspontjaik.

Gyöngyösi elbeszélő költeményében „a társolkodó szó nem a szerelem istennője, Vénusz, és a hadakozás istene, Mars beszélgetésére utal, hanem arra, hogy a két antik isten összeesküdött arra, hogy a mű főszereplői, a katona Wesselényi Ferenc és az ideiglenes várúrnő, Széchy Mária, a szerelem révén házassági, s annak égisze alatt hadi szövetséget kössön” – írja Jankovics József.

Az 1790-es években Verseghy Ferenc, az 1800-as évek elején Vitkovics Mihály is írt a murányi ostrom történetéből drámát, ám egyik szöveg sem maradt fenn.

A 19. század elején elkészül Kisfaludy Károly drámája (1820) és báró Mednyánszky Alajos történeti novellája (1829: német; 1832: magyar nyelvű) – tulajdonképpen ez az utóbbi szöveg határozta meg a 19. századi feldolgozások irányát, a cselekmény és Széchy Mária alakja egyértelműen ez alapján öröklődik tovább.” – állapítja meg Pálfy Eszter.

1846-ban jelenik meg Vahot Imre Magyarföld és népei című folyóiratában a Murány váráról szóló lapszámban Széchy Mária és Wesselényi házasságának története. A kiadvány célja, hogy az olvasót megismertesse a honi látnivalókkal, a történelemmel és ezáltal honszeretetre buzdítsa.

„Czélja e vállalatnak: a Magyar birodalom (ide értvén Erdélyt s a hozzá kapcsolt részeket is) nevezetesebb helységeit, várait, érdekesebb épületeit, fürdőit, szebb‚ regényesebb tájait, s egyszersmind különféle népfajait, sajátosabb népviseleteit, természet után dolgozott eredeti képekben, nagy gyüjteménybe öszpontositva, megismertetni, különösen olly szöveg (textus) kiséretében, melly a képek hű leirását, a rájok vonatkozó statistikai, történeti adatokat, hagyományokat, regéket, mondákat, népszokásokat foglalandja magában; hogy igy а hölgyeknek is gyönyörködtető olvasmányúl szolgáljon, s a tanulóifjuság is mulatva okuljon belőle.”

Fényes Elek, Előszó. In. Magyarföld és népei, eredeti képekben: Föld- és népismei, statistikai és történeti folyóirat, szerk. Vahot Imre, 1. évf. 1. sz. 1846. 1. – Törzsgyűjtemény

Vahot történetében egyértelműen felismerhető Gyöngyösié mellett Mednyánszky szövege is.

A téma igazán ismert feldolgozásai a Kisfaludy Társaság Széchy Máriáról szóló „költői beszély” megírására kiírt pályázatára születnek. Arany János, Tompa Mihály és Petőfi Sándor is megírja a maga Széchy Mária-történetét, de az eredeti tervekkel ellentétben végül egyikük sem nyújtja be a pályázatra. Hármójuk levelezésének tanúsága szerint a murányi eseményekről készült költői műveknek köszönhető Petőfi és Tompa korábban is ingatag barátságának teljes megromlása, amelyet Arany hiába próbál megakadályozni. Tompa és Petőfi ugyanis kölcsönösen negatív bírálattal szólnak egymás alkotásairól („középszerűnk” titulálják a másikét), Petőfi meggyőződése az, hogy Tompa igyekszik őt (sikertelenül) legyőzni az irodalom terén. Petőfi a versengés feltételezett szándéka, Tompa pedig a lesújtó bírálat miatt haragszik meg, és nem is békülnek ki többé. Petőfi és Arany viszonyáról is sokat elárulnak az egymás műveiről írt sorok.

„Immáron pedig a mi Rumány ostromát illeti, arra való nézvest czethalszájamnak kéne lenni, hogy méltóképen megdicsérjem, azért bele sem kezdek, csak annyit mondok, hogy mind a hárman (t.i én, Petőfiné és Jókay) elragadódtunk általa. (...) Nevetséges és kisszerű minden irodalmi versenyzés. Én soha sem mondtam, hogy ez meg ez eddig fut, tehát én egy mérfölddel még tovább nyargalok; hanem föltettem, hogy eddig s eddig megyek, ha mehetek, a többivel aztán nem gondolok, nem nézek sem jobbra, sem balra. Vége van annak, kit csak a versenyzési vágy kerget, s nem lelke viharja ragadja!”

Petőfi Sándor Arany Jánosnak, Pest, 1848. jan. 2. In. Arany János Összes Művei, 15. kötet. Levelezés 1828–1851, sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi, közrem.: Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 162–163. – Törzsgyűjtemény

Arany Petőfinek írt  válaszában a következőket olvashatjuk:

„a mi a te Máriádat illeti: nem hogy engem az versenyre szurkált volna, sőt, megvallom, eltávoztad után az okozta leginkább csüggedésemet hogy hátha versenyezni akarni láttatom olly művel melly mögött hátra kell maradnom. De végre erőt vettem magamon, s felgondolván, hogy én elébb terveztem Murányt, mint veled valamelly viszonyban lettem, következéskép szándékodat tudhattam volna, – hogy, bár nem tudom micsoda véletlennél fogva mindketten ugyanazon alapeszmét vettük fel, de nálam a kifejtés mégis különböző; hogy végre nálam az irmodor sem az, mint nálad, az enyém inkább a népies felé hajolván s elbeszélő folyamú lévén, mig a tied balladai gyorsasággal nyargal a cselekvényeken: neki dültem s bevégeztem. Azért, édes pajtás, azt ne gondold valahogy’ mintha verseny nélkül »Murány (nem Murányvár; ne szaporítsuk benne a macskariasztó r betűt) ostroma« meg nem született volna.”

Arany János Petőfi Sándornak, Szalonta, 1848. jan. 8. In. Arany János Összes Művei, 15. kötet. Levelezés 1828–1851, sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi, közrem.: Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 116., 167–168. Törzsgyűjtemény

Arany nem sokkal később Szilágyi Istvánnak is írt a „versengés” történetéről:

„»Murány ostromát« én is írtam, az igaz, de pályamű nem lehetett 1-mo: mert csak decz. 11-én, anni currentis lettem kész vele, holott a beküldési határidő nov. 20. Ha ez nem elég ok 2-do: mert belészeretvén a tárgyba, ötszáz s egy néhány négy soros strophában absolváltam azt; tehát nem volt kedvem 12 aranyért bizonytalanra odavetni, annál kevésbbé, mert, ha valami ármánytól, például universalis nyerőtárstól nem volt is okom tartani 3-io: a mű nem az ugy nevezhető hoch-magyar nyelven van írva, hanem ollyanon, melly a mivelt irói s erőteljes népi nyelv közt középuton jár, tehát, mint népiest, könnyen odább lökhették volna. Hogy Petőfi, Tompa is írtak, azt én csak később tudtam meg, valamint azt is hogy az én alapeszmém: isten a némbert szerelemre teremté Petőfi praeripiálta, melly eszmét ugyan nem hiszem hogy kegyednek már nálam létekor ne említettem legyen, tehát tanum lehet, ha plagium per keletkeznék. Egyéb iránt nálam a kivitel annyira különböző, miszerint nemhiszem hogy valaki az eredetiséget tőlem elvítassa. De Petőfi sem fogja azt tenni mert midőn nálam létekor, oktober végén, én az ő Szécsi Máriáját kéziratban olvastam, ő is olvasta az én Murányomnak már készen volt felét, miből az alap-eszme már nagyon tisztán kitünvén, bámulva tekintettünk egymásra s Petőfi lélekrokonságot vélt fölfedezni ebben is, mint ujabb bizonyságát máskori mondásának: „te, ebadta, te sokszor ollyat gondolsz és mondasz, hogy nekem ugy tetszik, mintha én mondtam, vagy gondoltam volna;” én pedig azt válaszoltam: mindketten megleltük az egyetlen archimedesi pontot, mellyből Szécsi Máriát művészileg felfogni lehet és kell; (ha az ember ugy nem akar vele járni mint Tompa Miska).”

Arany János Szilágyi Istvánnak, Szalonta, 1848. jan. 27., In. Arany János Összes Művei, 15. kötet. Levelezés 1828–1851, sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi, közrem.: Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 120., 172. – Törzsgyűjtemény

A murányi vár átjátszásának történetében a 19. században Mária alakjára tevődik át a hangsúly. Ez azzal is együtt jár, hogy Széchy Mária alakja a férfiasan viselkedő, majd a szerelem hatására saját neméhez megtérő asszony szerepét veszi fel.

Ez még Jókai Mór 1860-as vígjátékában (A murányi hölgy) is így van, annak ellenére, hogy Jókai sokkal inkább a Gyöngyösi-féle irodalmi hagyományhoz tér vissza, mint kortársai. „Jókainál tehát nemcsak kisebb Gyöngyösi-allúziókat találhatunk, hanem alapjaiban épít a Murányi Vénus hagyományára, s sajátságosan értelmezi újra azt.” – állapítja meg Pálfy Eszter. Jókainál nem fontos a történelmi közeg, a darab központi témája egyedül a két szerelmes egymásra találása, hiszen a vígjáték műfaja nem is teszi az előbbit szükségessé.

Széchy Mária alakja az említett szerzőkön kívül számos író fantáziáját ihlette alkotásra különböző műfajokban, a regénytől a drámán keresztül a rádiójátékig – többek között Jósika Miklóst, Kemény Zsigmondot (A két boldog, Özvegy és leánya), Berzsenyi Dánielt, Kisfaludy Károlyt (Szécsi Mária, vagy Murányvár ostromlása), Mikszáth Kálmánt (A Kürthyné uborkái), Móricz Zsigmondot és a közelmúlt irodalmában Hegedüs Gézát.

Források és felhasznált irodalom:

A blogbejegyzés első része.

Patonai Anikó Ágnes

komment

Egy rendkívüli asszony a 17. századból (1. rész)

2019. július 18. 10:30 - nemzetikonyvtar

340 évvel ezelőtt hunyt el Széchy Mária

Máig élő hírnevét leginkább a Gyöngyösi István Márssal társolkodó Murányi Vénus című művének, és a történet későbbi feldolgozásainak köszönheti.

A történelmi alakot nem könnyű elválasztani az irodalmi művekben létrehozott alaktól, hiszen a történelmi szakirodalomban gyakran hivatkoznak a Széchy Mária alakját így vagy úgy szerepeltető szépirodalmi művekre, az irodalmi feldolgozások pedig a valaha élt történelmi személyiséget (is) igyekeztek megjeleníteni. Blogbejegyzésünk első részében mégis kísérletet teszünk a történelmi személy, az „igazi” Széchy Mária bemutatására.

szechy_maria.jpg

Széchy Mária arcképe. Egykorú festmény az Eszterházy hercegek fraknói várkastélyában – Digitális Képarchívum. A kép forrása: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Homonnay Mária és Széchy György legidősebb leányaként valószínűleg 1610-ben született, nyolc testvére közül még két húga érte meg a felnőttkort. Anyjától szigorú protestáns, magyar nevelést kapott. Életét éppúgy végigkísérte a jólét, a pompa és a folytonos anyagi gondok egyvelege, mint a politikai konspirációk.

Apja Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvarában keresett neki férjet, tárgyalásokat is folytatott ez ügyben, de Széchy György 1625 augusztusában orgyilkosság áldozata lett. Feleségének nagy nehézséget okoz a több részre szakadt ország különböző pontjain elszórt családi birtokok megtartása, de végül sikerrel jár, a király segítségével. Széchy György halála után Homonnay Drugeth Mária 1626 májusában hűséget fogad II. Ferdinándnak, amelyben arról nyilatkozik, hogy Murány várát még holta után sem engedi át az erdélyi fejedelemséghez tartozó embernek. Mária lányát azonban ettől még (a korábbi terveknek megfelelően) férjhez adja gróf iktári Bethlen Istvánhoz, aki Várad várának főkapitánya, az akkori viszonyok között Erdély egyik főtisztviselője volt. Mária tehát jelentős társadalmi-politikai rangot szerzett a házassággal. Két kisgyermekük született, Krisztina lányuk 1631-ben halt meg, még hároméves sem volt, a második gyermek feltehetőleg fiú volt, ő még ennyit sem ért meg. 1632-ben a férj, Bethlen István is távozik az élők sorából – Széchy Mária húszas évei elején megözvegyül. Néhai férje családja igyekszik kiforgatni minden vagyonából, 1633 márciusában kénytelen megegyezni velük.

 

deva.jpg

A dévai várkapu. Déva vára. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Maradék javainak megtartása érdekében próbál új házasságra lépni, ám az ecsedi egyezmény szerint újabb házassága esetére csak Déva maradt volna meg neki, amelyet nem örökíthetett volna. Mivel I. Rákóczi György fejedelem meg akarta akadályozni, hogy a Bethlenek kezébe túl nagy birtokok kerüljenek, Mária személyes tiltakozása célt ér. Birtokai megtartása mellett 1634. november havában Széchy Mária már rozsályi Kun Istvánné volt, esküvőjük költségét ő maga fedezte. A házasság nem volt túl sikeres, a köznapi, korlátozott anyagi és szellemi javakkal rendelkező férj nem volt megfelelő partner a főrangú életmódhoz és társasághoz szokott Széchy Máriának, és a Bethlenekkel folytatott pereskedésben, birtokvitában sem volt segítségére. Rákóczi fejedelem és felesége, Lórántffy Zsuzsanna próbál közbenjárni a házasság megmentése érdekében, sikertelenül. Mária 1636 végén elhagyta férjét és Dévára költözött a rozsályi birtokról. Kun István fegyveres kísérettel próbálja meg visszavinni, de kudarcot vall. Megindul a válóper.

Hogy Mária alakját később férfiasnak tartották, arra nem csak Mária határozott fellépése, saját ügyeiben való eljárása, de Gyöngyösi műve és a kortársak egyéb írásai is alapot szolgáltattak:

„Az elmúlt héten Kun Istvánné Vinczre ment volt lóháton, két pisztolya feltekerve, szablya a nyeregfőben, béllelt süveg a fejében, abban medáj, előtte két vezeték ló, azon is pisztolyok; egyetlenegy asszonyember vagy leány nem volt vele, csak mind férfiak. Többet is írhatnék felőle, de máskorra hagyom.”

Rákóczi György 1637. december 1-én Segesvárról kelt levele Lorántffy Zsuzsannának. Idézi: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Acsády Ignác így folytatja Széchy Mária jellemrajzát:

„Fölébredt benne a tettvágy, az erély, a bátorság. Katonás asszony lett, a ki nem ijedt meg többé saját árnyékától. Háborgó lelke örökös foglalkozást, szórakozást keresett.

Mint egykor atyja, úgy ő sem tűrte a tétlenséget. (...) Ez időben kezdődött pénzzavara, mely végig kisérte egész életén. Noha anyja, a takarékos főuri nő e mintaképének iskolájából kerűlt ki, fényűzési hajlamait jövedelmével sohasem tudta összhangba hozni.

Nemcsak toilettjére, ékszerre, gyöngyre költött sokat; kedvelte a drága szőnyegeket, bútort, de főleg a köves, aranyos, ezüstös lószerszámot, értékes bársony, aranyvirággal hímezett nyergeket s más efféle fényűzési czikket, melyből mindig nagy készlettel rendelkezett.

E mellett nemes szívü, jótékony asszony volt, ki eszményi czélokra is készségesen áldozott. Már ez időben segélyezett szegény tanulókat s nagyobb adományokat tett kórházakra. Jó szíve és pompakedvelő hajlamai egyaránt kimerítették pénztárat. Szükségleteit különböző pénzműveletekkel kellett fedeznie. Hol ékszereit tette zálogba, hol áruba bocsátott birtokaiból egyetmást. Végre 1640. nov. 8-án eladta kalandjai színhelyét, Dévát s Tasnádra költözött át.”

Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

murany.jpg

Murány vára a 18. században. Herczeg Koburg Fülöp ő fensége Szent-Antali kastélyában levő régi festmény után metszette Pollák. Fametszet. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mária Murányból hozott magával személyzetet, és gyakran hazalátogatott. Murány vára 1617-ben került a család birtokába, amelyet Széchy György átalakíttatott, hogy a főúri család igényeinek megfelelő legyen. Anyja szigorúsága és Mária költekező életmódja miatt sok volt a konfliktus és a veszekedés. A viszály a végrendelkezést is érintette, az anya a másik két nővér javára korlátozni akarta Mária örökségét – amely talán összefüggésben állhatott a Habsburg uralkodónak tett hűségesküvel –, és meg akarta akadályozni, hogy Mária később megtámadhassa a végrendeletet. Ennek érdekében Homonnay Mária még attól sem riadt vissza, hogy fogságba vesse a saját lányát. Mária természetesen szabadulása után azonnal érvénytelennek nyilvánította a nyilatkozatot. Végül kibékülnek anyjával, a végrendelet értelmében Muránynak a három lány lett a tulajdonosa.

Mária sógora, Széchy Éva férje, Illésházy Gábor 1643 decemberében Murányba indul, és ezzel kezdetét veszi az az eseménysor, amely végül a híres-hírhedt „ostromhoz” vezet.

Illésházy szerette volna másként felosztani a családi birtokokat és megegyezni Máriával, de az időközben kitörő háború átírta a viszonyokat. Széchy Mária sógora ugyanis I. Rákóczi Györgyhöz csatlakozott, aki lefoglalta a királypártiak földjeit, III. Ferdinánd viszont az erdélyi fejedelem támogatóit igyekezett megfosztani birtokaiktól. Illésházy saját magyar és német zsoldosait hozta a várba, Máriát pedig kihagyták abból a megegyezésből, amelyet a két másik lány és a két sógor kötött Murányról. Mivel az udvar nem tett különbséget a családtagok között, Mária hiába várt segítséget a királytól. A várat és a birtokokat viszont mások is igyekeztek megszerezni maguknak, az egyikük éppen Wesselényi Ferenc, füleki várkapitány volt, aki úgy gondolta, ha megszerzi a várat, helyben lévőként nagyobb eséllyel kapja meg a királytól, mint bármelyik távoli pályázó.

Mária tehát kilátástalannak tűnő helyzetben találta fel magát és oldotta meg a maga számára a legkedvezőbb módon a problémát azzal, hogy 1644. augusztus 5-én a gyakorlatilag bevehetetlen várat csellel átjátszotta Wesselényinek, majd néhány napon belül, augusztus 7-én hozzá is ment feleségül.

wesselenyi_ferenc.jpg

Wesselényi Ferenc portréja. Wiedemann Com. Gloriæ I. gyűjteményéből. Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

1645-től a Szécsi Anna Mária nevet használta. Áttért férje katolikus hitére, amivel azonnal alkalmat ad a házasság érvényességének megtámadására, hiszen előző férje, Kun István még élt, a katolikus egyház pedig nem ismeri el a válást. A Wesselényiék kezdeményezésére indult vizsgálat után az esztergomi érsek nyilvánította érvényesnek a házasságot, birtokaik megtartásáért azonban tovább folyt a harc. Végül 1650-ben adott ki a király új adománylevelet, hosszas egyezkedések után ekkor került Murány végleg a tulajdonukba.

Murány ezután fontos szerepet töltött be nemcsak a házaspár, hanem az ország életében is. Wesselényi ugyanis előbb gróf, azután felsőmagyarországi főkapitány, majd 1655. március 15-től Magyarország nádorispánja, Széchy Mária pedig ezzel nádorné, az ország első asszonya lett, és bár Wesselényi sokat utazott, 1655-től külön szabályzattal Murányt tette meg hivatalos központjává.

Széchy Mária határozottan alakította saját sorsát, önállóan járt el saját ügyeiben, szerette a pompát és a fényűzést, de ugyanakkor mecénásként is működött, többek között Pázmány Péter imádságoskönyvét is megjelentette, de verseket is írt.

pazmany_imadsagoskonyve.jpg

Pázmány Péter: Kempis Tamasnak Christvs követeserül négy könyuei, Bécs, [Rikhesz Sussanna], [1665 k.] Címlap a Széchy család címerével – Régi Nyomtatványok Tára.  A kép forrása: Hungaricana. Közgyűjteményi portál

„Még a múlt században megvolt Balassa Bálint költeményeinek egy kézirati példánya s benne három ének, melyet Széchy Mária szerzett Murányban, hol Balassa költészete nagy kedveltségnek örvendett. Wesselényi különösen szerette a régi Magyarország e legnagyobb lirikusát, ismerte dalait s leveleiben sűrűn szokta idézni.”

Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Wesselényi-féle összeesküvés („a Wesselényi-per – vagy ahogyan a kortársak a nádor halála után hívták: conjuratio, illetve rebellioni Nadasdiano–Zrínyianae” írja Jankovics József Széchy Mária tanúvallomásait idéző tanulmányában) közvetlen előzménye az volt, hogy 1664-ben az udvar a török elleni átfogó támadás indítása helyett megkötötte a „szégyenteljes” vasvári békét.

Ezt követően a törökök portyázásai korábban nem érintett területekre is jellemzőek lettek, Széchy Mária éppen Murány környékén tapasztalta ezt meg. Az összeesküvéshez való csatlakozásra tehát közvetlenül is okot adhatott a cél, hogy Murány lehetőleg sértetlenül Széchy Mária és Wesselényi Ferenc kezén maradjon. Ráadásul Wesselényi azt tapasztalja, hogy az udvarban már nem hallgatnak rá.

szechy_maria_hitlevele.jpg

Széchy Mária hitlevele 1666-ból. A bécsi és kir. titkos állami levéltárban levő eredeti után. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nincs többé olyan összeesküvés hazánk történetében, mint az, mely a vasvári béke után létesűlt s 1670-ben a nemzet és királya közt a csaknem félszázados fegyveres küzdelmet megnyitotta. Nemcsak azért, mert a nádor, a primás, az országbiró, a horvát bán, Erdély választott – nem tényleg uralkodó – fejedelme – mindnyájan katholikusok – álltak a főleg protestans tömegeknél népszerű mozgalom élén. Azzal is emlékezetes az, hogy a magyar nők soha oly tevékeny szerepet nem játszottak politikai mozgalomban, mint akkor. Úgy szólván egy asszony kezdeményezte; egy másik asszony volt éltető eleme, némileg középpontja sokáig. Az első lépést Zrínyi Péterné – Frangepán Kata – tette, midőn férje tudta nélkül a francia diplomáciával érintkezni kezdett s így a mozgalom addigi helyi jellegét nemzeti-, sőt nemzetközivé változtatta át. Csakhamar Széchy Mária lépett előtérbe a nagy drámában, melybe Kemény Jánosné, az özvegy fejedelemasszony szintén belejátszott, míg az ellentáborban Báthory Zsófia férfias elszántsággal lobogtatta a royalismus zászlóját.

Magyarország nádorában a mozgalom tekintélyes vezetőjét, nejében pedig munkás tagot nyert, kinek különösen az jutott feladatul, hogy az ország távoli vidékein szétszórt összeesküvők érintkezését, irásbeli összeköttetéseit közvetítse.”

Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Jankovics József szerint Széchy Máriát a kortársak aztán egyszerre tartották a legfőbb lázadónak és a legfőbb árulónak is. Az összeesküvés felfedését maga Wesselényi kezdi el, a nádor 1667-ben bekövetkező halála után Széchy Mária bocsátja az udvar rendelkezésére az iratokat. A mozgalomban betöltött szerepéről valamelyest árnyaltabb képet kaphatunk vallomásaiból, bár nyilvánvaló, hogy azokban igyekszik saját szerepét kisebbíteni.

1670-ben a király német helyőrséget vezényel Murányba és megtiltja Máriának az összeesküvőkkel való kapcsolattartást, egyúttal utasítja az oda menekülő tagok kiadására, illetve megkezdi a vagyona lefoglalását. Mária megpróbálja megvédeni a javait, de nem jár sikerrel. Bécsbe kell mennie, nem is térhet vissza többé Murányba. Életjáradékot utalnak neki, és csak 1676-ban kap engedélyt rá, hogy Bécsből Kőszegre költözzön.

„Tágabb családja, a Széchyek lakóhelyén telepedett le, ma is áll egykori lakóháza, a belvároson kissé túl, de a templomhoz közel. Örök vállalkozói kedvét visszanyerve ismét emberek közé vágyott, az ő javukra próbált munkálkodni, ha nem is olyan fontos pozícióban, mint országirányítói szerepben, és életét gyógyszerek készítésének, az orvoslásnak szánta, s patikaműhelyt nyitott. Még segédet is szerzett munkája megkönnyítéséhez, a jelentkező ifjú azonban hamarosan búcsút mondott a főnökének, azt felpanaszolva, hogy nem használja a modern gyógyszereket, hanem csak az általa ismert hagyományos orvosságokkal, bizonyára gyógyfüvekkel és egyéb, esetleg obskurus anyagokkal kísérletezett.”

Jankovics József: A történelemalakító nő. Széchy Mária szerepe a Wesselényi-„összeesküvés” felemelkedésében és bukásában. In. Műhely, 42. évf. 1. sz. (2019.), 63.

A kortársak úgy tudták, hogy 1679. július 18-án halt meg, de csak szeptember 20-án temették el, egyszerű szertartással a jezsuita templomba.

Nagy László – és az ő kötete alapján Jankovics József is – hivatkozik egy 1685-ben kelt, nyomtatásban 1872-ben megjelent levélre, amelyet „Tekintetes nagyságos Széchi Mária asszonynak, néhai tekintetes Wesselényi Ferencz uram meghagyatott özvegyének” címeztek, Munkács várába küldte egy bizonyos Károlyi Gáspár. A történész szerint kizárt, hogy a címzés vagy akár a dátum tévedés, elírás volna. Helyette azt feltételezi, hogy Széchy Mária saját halálát megrendezve, kihasználva a Kőszegen dühöngő pestisjárványt, megszökött, és visszavonultan, rejtőzködve élt valahol a Dunántúlon, majd 1683 nyarán kerülhetett kuruc fogságba, és rabként jutott a Zrínyi Ilonával kötött házassága révén már Thököly uralma alá tartozó Munkács várába. A levél tanúsága szerint fogolycserével próbált kiszabadulni, de elutasították.

„További sorsáról most már tényleg nincs hírünk, lehet, hogy még megérte 1688 januárját, amikor Zrínyi Ilona feladta Munkácsot a várat ostromló császári csapatoknak, Thököly Imre fejedelmi jelvényeit pedig átadták Lipót császárnak. Széchy Mária viszont, hetvenéves körüli kora ellenére, lehet, hogy ezen ínséges időkben új kalandokra indult.”

Jankovics József: A történelemalakító nő. Széchy Mária szerepe a Wesselényi-„összeesküvés” felemelkedésében és bukásában. In. Műhely, 42. évf. 1. sz. (2019.), 63.

Források és felhasznált irodalom:

A blogbejegyzés második része.

Patonai Anikó Ágnes

komment

Boldog Hroznata

2019. július 14. 09:00 - nemzetikonyvtar

Július 14-én egy kevéssé ismert cseh szentet ünnepel a katolikus egyház, Boldog Hroznata premontrei szerzetest. Bár elsősorban Csehországban terjedt el, kultusza Magyarországon is felfedezhető, és nemcsak a premontreiek közt. Ábrázolása szerepel a 18. század folyamán Nagyszombatban többször kiadott szentképsorozat képei közt

12_bl_hroznata-_oszk_324_915.jpg12. Bl. Hroznata. In. Patroni menstrui per decursum integri anni a sodalibus Marianis colendi Tyrnaviae a patribus S. J. assignati: I. Aprilis-XXX. Junii [1757–1766], Tyrnaviae: Typis. Academ. S. J., 1757–1766. – Törzsgyűjtemény

A metszeten papi ruhában ábrázolják, felette „Mária” monogrammal, amely odaadó Mária-tiszteletére utal. A kísérő fohász is Szűz Máriához szól. Legendája szerint Hroznata gyermekként meglátogatta Krakkóban élő nővérét. Ottani tartózkodása alatt úszni akart a Visztulában, de az ár elragadta. Órákon át keresték, és már majdnem feladták, mikor az egyik őt kereső halász észrevette, és a partra vontatta, mivel már halottnak hitte, a hajánál fogva. A nagyszombati szentkép kísérőképen ez a jelenet látható. Hroznata később úgy emlékezett, hogy egy ragyogóan szép asszony (Szűz Mária) folyamatosan felette tartotta a kezét.

Hroznata később megnősült, és egy fia is született, de hamar elvesztette feleségét és gyermekét is. Ezután elhatározta, hogy egész vagyonát és saját életét is Istennek szenteli. Birtokaira telepítette a premontrei rendet, Teplában férfi, Chotěšovban női kolostort alapított. Később ő maga is csatlakozott a rendhez, a teplai kolostorban élt, és ő felügyelte a kolostor javait. 1217-ben rablólovagok fogságába esett, és mivel nem engedte, hogy kifizessék érte a váltságdíjat, fogva tartói hagyták éhen halni. 1217. július 14-én halt meg.

boldog_hroznata.png

Boldog Hroznata, Cseh Királyi Herczeg, a teplai és chotessovi zárdák alapitójának élete: Krónika a XIII. századból 1248–1259., Kalocsa: Malatin Antal könyvnyomtató intézetéből, 1883. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A cseh premontreiek folyamatosan ápolták kultuszát, a teplai kolostorban sírja ismert zarándokhely volt. Életét a cseh barokk legnagyobb történetírója, a jezsuita Bohuslav Balbín dolgozta fel a teplai kolostorban őrzött 13. századi kéziratos életrajza alapján (Syntagma historicum, quo stirpis comitum de Guttenstein origines et memoriae continentur una cum Vita B. Hroznatae. Pragae 1665.). Ez azonban a 19. századig még csak helyi jellegű kultuszt jelentett. Bár halála után azonnal szentként kezdték tisztelni, a hivatalos boldoggá avatási eljárást rendtársai először csak 1638-ban kezdeményezték. Hroznata hivatalos boldoggá avatására 1897. szeptember 16-án került sor, és a kanonizációs eljárás alatt Csehországban is egyre szélesebb körben terjedt el kultusza. Magyarországra is cseh közvetítéssel kerülhetett.

Kovács Eszter

komment

„Észak Kőrösi Csomája”

2019. július 11. 09:00 - nemzetikonyvtar

200 éve született Reguly Antal nyelvész, néprajzkutató

Az európai utazók közül elsőként járta be a Volga menti és az Urálon túli finnugor népek lakóhelyeit és az Ural északi vidékének első térképét is ő készítette el. Nyelvi és tárgyi gyűjtésével megalapozója lett a hazai finnugor nyelvtudománynak, néprajznak és embertannak. Elsőként készített művészi magyar fordításokat az ősi finn dalokból és a Kalevalából is.

ny133kd81187a.jpg

Barabás Miklós: Reguly Antal, litográfia, 1850. In. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) CD-ROM Budapest: Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 Encyclopaedia Humana Hungarica; 7. (A kép eredeti megjelenési helye: In. Keresztury Dezső: A magyar irodalom képeskönyve, Budapest, Magyar Helikon/Móra Ferenc Könyvkiadó 1981, 187.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Zirc szülötte. Apja jogász, a ciszterci rend jogtanácsosa volt, aki fiát is jogásznak szánta. A történelem iránt érdeklődő Regulyra Kőrösi Csoma Sándor vállalkozása nagy hatást tett. Azonban jogi tanulmányai befejeztével még csak a világlátás szándékával indult észak-európai útra. Németországon kívül vonzotta Skandinávia világa, így Stockholmba utazott, ahol 1839-ben találkozott Adolf Ivar Arwidssonnal, a száműzetésben élő finn tudóssal, a királyi könyvtár könyvtárosával. A svéd nyelven kívül Arwidsson ösztönzésére kezdett finnül, majd egyéb finnugor nyelveken tanulni. 1843 és 1846 között orosz támogatással, valamint a Magyar Tudományos Akadémia – mely 1843-ban levelező tagjai sorába választotta – és itthoni támogatói anyagi segítségével az Ural és a Volga vidékén többek között a vogulok, az osztjákok, a cseremiszek, a mordvinok és a csuvasok körében folytatta tovább kutató-gyűjtő munkáját, ahonnan csak 1847-ben érkezett haza.

„De hogy tervemet végre tartózkodás nélkül közöljem, amivel tartozom is: áprilisban – ha t. i. eszközeim lesznek – Sz.-Péter-Várába mennék, mely várost a keleti finnekhez teendő út mellőzhetlen kiinduló pontjának tekintek. Ott egy ideig múlatnom kellene, hogy az orosz tudósokkal megismerkedvén, tőlök s az ott található eszközökből a további vállalatra szükséges utasításokat vegyem. Jó lenne, ha Moszkva vidékén is időzhetnék, a szükséges orosz stúdiumok tekintetéből; innen a nyáron Nisne-Novgorodot kellene meglátogatnom, melynek vásáraira Oroszország minden részeiből, belső Ázsiából is, özönlik a sokféle nép: ott talán néhány hónapi úttal-felérő tapasztalást tehetnék, s déli-orosz utamat az ottani értesülések határoznák meg. A jövő évi telet aztán Törökországban török stúdiumok foglalnák el – ismét, ha a költség megengedné – s az egész utat a moldvai csángók s az erdélyi székelyek meglátogatása fejezné be. A hasonlító nyelvvizsgálat természetesen annál gyümölcsözőbb, minél több nyelvre terjeszkedhetik ki. Valamint finn tudományom a lapp tanulmányokat segíti, úgy e kettő fogja segíteni török tanulmányimat, mert a török és finn nyelvek rokonságáról mai nap senki sem kételkedik többé.”

Reguly Antal levele édesapjához, 1840. szept. 30. Idézi Toldy Ferenc. In. Toldy Ferenc összegyűjtött munkái. Második kötet. Pest, Ráth Mór, 1868. 292–293. – Törzsgyűjtemény

Barátja, Toldy Ferenc 1845-ben létrehozta a Reguly-társaságot és annak kiadásában megjelentette a Reguly-albumot, melynek bevételét Reguly kutatásainak támogatására fordította. Szentpétervárott az északi Ural-vidék térképét is kidolgozta és megjelentette. Ezt követően több évi utazás után tért haza gazdag tudományos anyaggal. Tárgyi gyűjtését kiállította az akadémián, ahol az elkövetkező években megromlott egészsége ellenére több előadást is tartott. Tárgyi gyűjtése a Néprajzi Múzeum állományának alapját képezi, kéziratait pedig az akadémia könyvtára őrzi.

„Az academia érdemlett részvéttel fogadta 1847-ki egyik novemberi népes gyűlésében a titoknok áttekintő értesítését Reguly öszves útjairól s ezek általános eredményeiről, melly alkalommal a Reguly által sok gonddal és költséggel összeszerzett ethnogtraphiai gyűjtemény is fel vala a gyűlési teremben állítva. Ennek alkotó részei: 1. Különféle ruházatok; különösen lapp, szamojéd, vogul, osztyák és mordvin, férfi és női, szőrme (pelz), vászon, gyapjú és csalánvászonból készült felső és alsó öltönyök; fejkendők, kötények, cipők, különféle ékszerek. E darabok, kivált a nőingek, részint igen cifrák, nagy gonddal és ügyességgel kivarrottak, némellyeknél a színek összeállítása s a rajz (dessein) csinos ízlést tanusító. A lapp s némelly vogul szőrmés ruhát ezek közől maga utazónk viselt. 2. Bábok, nevezetesen szamopjéd és cseremisz, férfi és nőalakok. 3. Minták, u. m. vogul, cseremisz, osztyák és orosz lakok, szánok, korcsolyák, ívek, hállóké. 4. Fegyverek: sokféle nyilak s ide tartozó eszközök. 5. Egy valódi vogul lant (sangur), s egy valódi osztyák bálvány. 6. Régiségek; cserepek, vogul érckép, pénz; csúd sírokból került darabok. 7. Különféle csont-, állat- és ásványi tárgyak, úgy kövűletek is, részint igen nagy becsűek. Reguly e küldeményt azon ohajtás nyilatkoztatása mellett ajánlotta az academiának, hogy ha ez fel nem kívánná állítani, az a nemzeti museumban tétetnék le, mi csakugyan így is történt. Nem szükség említenem, hogy e gyűjtemény, bár nem tetemes, mégis a maga nemében egyetlen a mívelt Europában; s méltónak tartom, hogy annak tárgyai kivétel nélkül mind lerajzolva, részint színes nyomatban közzé tétessenek, akár Reguly útleírásaiban, akár az academia Évkönyveiben. Mennyivel biztosabb közlemények volnának ezek azon másolatoknál, mellyeket némelly nagy nevű utazók munkáikba részint ó futólagos látás, részint csak elbeszélés után készített a rajzoló.”

Jászai [et al.]: Reguly-album. Történeti és szépirodalmi tartalommal, Pest, Emich Ny., 1850. CXXII–CXXIII. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1848 nyarán Eötvös József miniszter a pesti egyetemi könyvtár első őréül nevezte ki, de hivatalát csak a rákövetkező év őszén foglalhatta el s látta el haláláig. Tízévi súlyos betegség után 1858. augusztus 23-án hunyt el. 1863-ban Eötvös József báró tartott felette az akadémián emlékbeszédet.

reguly_antal_gyaszjelentese.jpg

Reguly Antal gyászjelentése – Pannon Digitális Egyesített Archívum

Anyaggyűjtésének feldolgozását korai halála után jórészt az utána következő tudós nemzedékek végezték el. Vogul tanulmányai rendezésében Hunfalvy Pál volt a segítségére, aki hatalmas hagyatékának egyik sajtó alá rendezője lett (A’ vogul föld és nép. Reguly Antal hagyományaiból kidolgozta Hunfalvy Pál, 1864; Az éjszaki osztják nyelv, 1875). Rajta kívül Munkácsi Bernát (Vogul népköltési gyűjtemény 1., 2., 3., 4. Saját gyűjtése és Reguly Antal hagyatéka alapján közzétette Munkácsi Bernát, 1892–1921) és Kálmán Béla (Manysi népköltészeti gyűjtemény 3 köt., Medveénekek. 2. rész: Az obi-ugor medvetisztelet; 4. köt., 2. rész. Fejezetek az obi-ugor népköltészetből), továbbá Budenz József (Erdei- és hegyi-cseremisz szótár. Főleg Reguly cseremisz szógyűjteményéből és az Újtestamentum cseremisz fordításából szerk. Budenz József, 1866). Pápay József (Osztják népköltési gyűjtemény, Reguly Antal hagyatéka és a saját gyűjtése alapján közzéteszi Pápay József, 1905.; Reguly Antal emlékezete. Nyelvészeti hagyatékának földolgozása alkalmából, 1905.; Reguly Antal urali térképe, 1906.; Északi-osztják medveénekek. Adalékok az obi-ugor népek medvekultuszához, saját gyűjt. és Reguly Antal hagyományai alapján feld. Pápay József; sajtó alá rend. Fazekas Jenő, 1934.; Osztják hősénekek, Reguly Antal, Pápay József és Zsirai Miklós hagyatéka, sajtó alá rendezte: Zsirai Miklós, Fokos-Fuchs Dávid, 1944–1965.)

Szakirodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Ajánlott szakirodalom Törzsgyűjteményünkből:

Mann Jolán (szerk.)

komment

Husz János emléknapja

2019. július 06. 09:00 - nemzetikonyvtar

Csehországban július 6-án ünneplik Husz János cseh pap, egyetemi tanár, előreformátor emléknapját.

husz_janos.jpg

Husz János mártírságáról szóló disputa – Régi Nyomtatványok Tára. RMK III 4382 (10)

Husz János 1402-től volt Prágában a Betlehem kápolna papja. Erős ellenszenvet váltottak ki belőle a gyakran tapasztalt szociális igazságtalanságok, és az Egyházban is jelentkező visszaélések, amit prédikációiban gyakran hangoztatott. Nagy hatással volt rá az angol reformátor, John Wyclif tanítása, de nem mindenben követte. 1409-ben a pápa eretneknek nyilvánította Wyclifet, és elrendelte könyvei elégetését, 1410-ben a prágai érsek ki is hirdette a pápai bullát, Husz azonban nem engedelmeskedett, sőt írásaiban és prédikációiban kiállt Wyclif mellett, bár hangsúlyozta, hogy csak azokat a tanait fogadja el, amiket a Szentírásból vagy a természetes ész fényénél bizonyítani lehet. Mivel többszöri felszólításra sem volt hajlandó Rómába utazni, hogy ott válaszoljon az ellene felhozott vádakra, 1411-ben Odo Colonna bíboros kiközösítette.

husz_janos_piccolomini.jpg

Husz János, fametszet. In. Lovagkirályok: Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301–1437), Budapest: Enciklopédia Humana Egyesület, 1997. (Encyclopaedia Humana Hungarica 3.). – Magyar Elektronikus Könyvtár A kép korábbi forrása: Aeneas Silvius Piccolomini: Pápa vagy zsinat? Magyar Helikon, Budapest, 1980, 150.

Wyclif dogmatikai tételeit Husz valóban nem vette át. Eucharisztiatanában elutasította Wyclif álláspontját, miszerint a kenyér és a bor csak jel, de nem lényegül át valóban Jézus testévé és vérévé. A két szín alatti áldozás kérdésében nem foglalt egyértelműen állást. Nem utasította el a halottakért mondott miséket, és hitt a tisztítótűz létezésében. Műveiből kiolvasható egyfajta predestinációs elmélet, de csak az üdvösségre rendeltekről beszél, tagadja, hogy Isten bárkit is a kárhozatra szánt volna. Husz erősen bírálta korának papságát, de nem vonta kétségbe a papság intézményének létjogosultságát. Legtöbb indulatot kiváltó tanítása szerint a halálos bűn által a pap vagy uralkodó elveszti hivatalát, a bűnös törvényhozó által hozott törvényeknek nincs kötelező erejük, sőt a halálos bűnben élő keresztény is megszűnik keresztény lenni.

1414-ben Konstanzban összeült az egyetemes zsinat, melynek legfontosabb célja a nyugati egyházszakadás megszüntetése, és egy olyan pápa megválasztása volt, akit az egész nyugati keresztény világ elfogad. A zsinaton Husz ügye is napirendre került, ezért őt magát is Konstanzba idézték, hogy válaszoljon az ellene felhozott vádakra. Zsigmond menlevelével személyesen gondoskodott arról, hogy megjelenhessen a zsinat előtt. Husz a zsinaton visszautasította az ellene felhozott vádakat, tagadta, hogy Wyclif eretneknek ítélt tanait valaha is vallotta volna, de megtagadta Wyclif egyértelmű elítélését is, ezért a zsinat megfosztotta papi hivatalától. IV. Vencel, aki korábban támogatta, máglyahalálra ítélte, amelyet 1415. július 6-án Konstanzban végre is hajtottak.

„HUSZ. Tisztelendő atyák! A hír és a betű sok mindent eltorzít, de most nem a köd-Husz János áll itt közöttetek, akit hallomás, rossz hír, rágalom szőtt össze számotokra, hanem a valóságos, akinek kedvesebb volt a híre s az Egyház java, mint biztonsága! Tisztelendő atyák! Becsüljük meg ezt a percet, én kész vagyok mindazt, ami elmémben téves, mint egy szennyes inget, elhajítani, de ti is vessétek le az elfogultságot, hogy az igazságot vizsgálhassátok s ne tulajdon szenvedélyeteket.

D’AILLY. Rosszul fogod föl, Husz, a vádlott helyzetét. Az anyaszentegyház méltósága azt kívánja, hogy mi kérdezzünk, s te illendően felelj.

CAUSIS MIHÁLY a szomszédjához. Azt hiszi, Prágában van, a Betlem kápolnában.

EGY HANG. Bennünket nem fogsz megrészegíteni! Ellenséges zúgás.

HUSZ emeltebb hangon. Én nem akarok senkit megrészegíteni, hacsak a Szentlélek részegségével nem, mely nélkül az apostolok egyháza sosem fog föltámadni. Tisztelendő atyák, ha már arra méltattatok, hogy ennyi bölcs ember rám vesztegesse az idejét, vizsgáljátok meg igazán és segítsetek nekem, amint én is segítek, hogy igazolhassam magam. Nem lesz tanulság nélkül ez – hisz nem egy ember az, akinek a szavát a torkomban hordom, az együgyűek, hitükben megbántottak, a szegények beszélnek általam.

ZARABELLA. A zsinat segíteni akar neked, hogy hibáidat megérthesd. De ahhoz tisztelettel kell meghallgatnod, amit eléd adunk. Negyvenhat tételt írtak össze.

HUSZ. Hamisul! Zúgás. Bocsánatot kérek a szóért. Láttam azokat a tételeket, aki azokat kiszedte, nem a könyv igaz értelmét nézte, hanem a maga lázképét rólam; s ahhoz szedegette össze a mondatokat. Egyiknek a végét, a másiknak az elejét.

ZARABELLA. Azonkívül tanúságok is vannak a kezünkben, melyeket a csehországi káptalanok pecsétjükkel hitelesítettek, s ezek szerint te évek óta azon voltál, hogy erőszakosságaiddal s tévelygéseiddel abban az országban az egyház rendjét felforgassad.

HUSZ. Énnekem pedig Isten a pecsétem, hogy életem egész célja az igazi egyház feltámasztása volt. Zúgás.

ZARABELLA. Mi Istent nem hallgathatjuk ki, János mester.

HUSZ. De Isten kihallgat benneteket, s megkérdi, hogy vádoltatok, és hogy ítéltetek. Óriási felháborodás, kiáltások.

HUSZ megrendülten áll, s akkor is néma marad, amikor a többiek elhallgatnak.

D’AILLY. Mért állsz ott olyan megrendülten?

HUSZ. Több méltóságot vártam ettől a gyülekezettől.”

Németh László: Husz János. Történeti dráma (1948) In. Uő: Történeti drámák, Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1963. – Magyar Elektronikus Könyvtár

 

 Kovács Eszter

komment