„Pompa és fény dolgában a legnagyszerűbb ünnepélyesség…”

2021. május 02. 18:00 - nemzetikonyvtar

Az Ezredéves Kiállítás megnyitása 1896. május 2-án

A 19. század végén a magyar közvélemény kiemelt figyelmet fordított a honfoglalás ezeréves évfordulójának méltó megünneplésére. Az országgyűlés 1892-ben hozott törvényt egy 1895-ben tartandó országos kiállításról, amelyet azonban végül – az előkészületek elhúzódása miatt – a következő évre halasztottak. A nagyszabású kiállítás, amelyet összesen mintegy ötmillió érdeklődő keresett fel, 1896. május 2. és november 3. között a budapesti Városligetben, 520 ezer négyzetméternyi területen volt látogatható, ahol 240 pavilonban mutatták be a Magyarországon készült ipari és művészeti tárgyakat, az ország múltját, jelenét és jövőjét.

az_ezredevi_kiallitas_corsojabol_opti.jpg

Az ezredévi kiállítás corsójából. In. Vasárnapi Újság, 43. évf. 42. sz., 1896. október 18., 1. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Az Ezredéves Kiállítás ünnepélyes megnyitása rendkívül látványos keretek között zajlott, hiszen az állami reprezentáció részeként erre az alkalomra Ferenc József császár és király kíséretében a teljes bécsi udvartartás a magyar fővárosba érkezett, olyan ünnepélyességet kölcsönözve az eseménynek, amire azelőtt utoljára 1867-ben, a koronázás alkalmával volt példa.
1896. május 2-án, szombaton reggel Budapest belvárosa egyetlen hatalmas színházteremmé változott. A királyi felvonulás útvonalát – amely a budai várpalotából a Lánchídon és az Andrássy úton át vezetett a Városligetbe – látványosan feldíszítették: ideiglenes póznák segítségével létrehozott huzalrendszerekre színes lampionok ezreit függesztették fel, a vár falait zöld levelekből készített óriási koszorúkkal fedték, a lakóházak ablakaiba pedig zászlókat, szőnyegeket helyeztek ki. A borús, hűvös idő dacára már a kora reggeli órákban megjelentek az első érdeklődők, számuk pedig hamarosan több százezerre duzzadt. A tehetősebbek a környező házak ablakaiban, kirakataiban béreltek helyet maguknak, sőt élelmes vállalkozók a járdákon targoncákat, kézikocsikat, lajtorjákat helyeztek ki, amelyeket alkalmi kilátótornyokként szintén bérbe lehetett venni. A szegény, de kalandvágyó kíváncsiak faágakon, lámpaoszlopokon igyekeztek megtalálni a legjobb kilátást nyújtó helyeket. A tömeg viselkedésére viszonylag kevés, ünneplő egyenruhát viselő és feltűnően udvarias rendőr felügyelt. Egy fiatal egyenruhás kedélyesen magyarázgatta a körülötte álló polgároknak:

„Tudják, kérem, ma nem rukkoltunk ki sokan, mert a mi királyunk nem szereti látni, hogy olyan nagyon őrzik.”

A kiállítás megnyitása. In. Budapesti Hírlap, 16. évf., 122. sz., 1896. május 3., 4. – Törzsgyűjtemény

A látványosság délelőtt vette kezdetét, amikor a társadalmi elit pazar díszruhát viselő tagjai fogataikban ülve megindultak a Városliget felé, a közönség pedig lelkesen találgatta, hogy vajon kik utaznak az elsuhanó járművekben. Ebben segítségükre lehetett, hogy az országgyűlési képviselők kocsisai vörös, a főrendeké zöld, a diplomatáké és az udvar tagjaié fehér karszalagot viseltek, a nagykövetek kocsijai elé pedig lovasrendőri felvezetés is járt. Néhány közismert és népszerű személyiség, például Munkácsy Mihály, lelkes éljenzést kapott, a politikusok feltűnése viszont – akár kormánypártiak, akár ellenzékiek voltak – általában nem hozta tűzbe a tömeget. 

„A legdúsabb fantázia nem képes a valóságnak megfelelően kiszínezni ezt a fölülmúlhatatlan, ünnepi látványosságot, ami rengeteg térségen 10 óra tájt, egész színpompáját a bámuló szemek előtt kibontotta. Csak az égen borongtak sötét, aggasztó fellegek; néha-néha pár csepp permetezni is kezdett. A sokaság nyugtalankodva tekintgetett az égre:
Csak az eső el ne rontja az ünnepséget! Csak még egy óráig kitartson!”

Ezredéves kiállítás. In. Fővárosi Lapok, 33. évf., 122. sz., 1896. május 3., 11. – Törzsgyűjtemény

10 óra körül megkezdődött az udvartartás felvonulása: a budai várpalotából 75 fogat indult el a Városligetbe. A várakozók különösen lelkesen üdvözölték az uralkodóház tagjai közül Józsefet, a „magyar főherceget”, valamint Stefániát, Rudolf „magyar királyfi” özvegyét, akit a fővárosi átlagpolgárok szintén a magukénak tekintettek. A királyi pár 10.15-kor hagyta el nyitott kocsiján a palotát: a 66 éves uralkodó piros színű huszártábornoki egyenruhát, felesége, Erzsébet királyné pedig, aki fia öngyilkossága óta kerülte a közszerepléseket, fekete ruhát viselt, arcát legyezőjével igyekezett védeni a hidegtől. Útjukon természetesen hatalmas üdvrivalgás kísérte őket.

„Legelöl egy fehér parókás futár lovagolt, utána nyomban a királyi pár fényes fogata következett, melyet remek négy arab telivér húzott, négy ritka szépségű hófehér ló.”

A kiállítás megnyitása. In. Pesti Hírlap, 18. évf., 122. (6420) sz., 1896. május 3., 3. – Törzsgyűjtemény

Noha az Andrássy út végén ekkor már hat sorban araszoltak a feltorlódott kocsik, a rendőrség a mellékutcák megnyitásával hatékonyan kezelte a forgalmi helyzetet. Az uralkodó a terveknek megfelelően, pontosan 11 órakor megérkezett a kiállítás területére, ahol az ünnepélyes megnyitó lebonyolítására egy külön díszsátrat állítottak fel, amelyet természetesen kizárólag magyar mesterek készítettek.

„Ez a gyönyörű építkezés valóban festői szép látványt nyújtott. A hatalmas sátor nyolc oszlopon nyugszik, egész hosszában piros nehéz bársonnyal van bevonva, a bársonyt arannyal hímzett, fehér brokát függönyök tartják, legfelül pedig Szt. István koronája emelkedik.”

A kiállítás megnyitása. In. Pesti Hírlap, 18. évf., 122. (6420) sz., 1896. május 3., 4. – Törzsgyűjtemény

kep1_opti.jpg

A kiállítás megnyitása. In. Vasárnapi Újság, 43. évf., 19. sz., 1896. május 10. Címlap – Elektronikus Periodika Archívum

A sátor körül már ott gyülekeztek színpompás díszegyenruháikban a meghívott előkelőségek: a főhercegek, az udvar méltóságai, a közös miniszterek, a magyar és az osztrák kormány, valamint a magyar parlament tagjai, a főpapok, a diplomaták, a tábornoki kar, a politikai hatóságok és a bírói kar küldöttei. A legnagyobb figyelmet természetesen a főrangú hölgyek elegánsabbnál elegánsabb ruhakölteményei élvezték, amelyek leírásának a napilapok hosszú bekezdéseket szenteltek. Komoly feltűnést keltettek továbbá az ázsiai hatalmak Budapesten csak ritkán megforduló diplomatái, elsősorban Heu-Tin-Tshung kínai nagykövet.

„A kínai követ volt az egyetlen, aki nem a sablonos diplomatauniformisban jelent meg. Őexcellenciája ugyanis szoknyában volt és copfot viselt, mely a hátán végigfolyva, a földet söpörte. […] Apatikusan nézett maga elé, nem sokat törődvén a vén Európa örömeivel, de ennek sem imponálhatott valami nagyon, mert mikor később a király a pavilonokat bejárta, kíséretéből a rendőrök minduntalan kihajszolták a kínait, nem akarván elhinni, hogy világos nappal ilyen habitusban is járhat nagy úr.”

A kiállítás megnyitása. In. Budapesti Hírlap, 16. évf., 122. sz., 1896. május 3., 4. – Törzsgyűjtemény

A hivatalos nyitóünnepség rövid időt vett igénybe. Először a kormány nevében Dániel Ernő kereskedelmi miniszter ünnepélyesen köszöntötte az uralkodót. A beszéd sajnos nem a terveknek megfelelően zajlott le, hiszen becsúszott egy kellemetlen malőr.

„A beszéd alatt, mikor hálát mondott a miniszter a királyi pár és az uralkodócsalád megjelenéséért, riadó éljenzés támadt. Ezt jeladásnak vették arra nézve, hogy megkonduljanak a kiállítási harangok, ami ismét előre meghatározott jel volt, hogy az énekkar is rázendítse az ünnepi himnuszt, s a gellérthegyi fellegvárat szintén értesítsék. Az ágyúk is megdördültek a hegyen, s erre a város harangjait is meghúzták. A miniszter tehát harangzúgás, ágyúdörgés és ének közt folytatta beszédét, aminek a király beszéde végén kellett volna bekövetkeznie.”

Az ezredévi kiállítás megnyitása. In. Vasárnapi Újság, 43. évf., 19. sz., 1896. május 10., 298. – Elektronikus Periodika Archívum

A nagy rutinnal rendelkező Ferenc Józsefet természetesen nem feszélyezte a baki, és a miniszteri felkérés elhangzása után ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást. A magyarság történelmi érdemeit és a kor eredményeit méltató beszédét a sajtó képviselőinek egybehangzó véleménye szerint érces, határozott hangon, kifogástalan magyar kiejtéssel mondta el.
Ezzel a formaságok be is fejeződtek. A királyné rögtön visszaindult a várba, az uralkodó azonban még maradt, és népes kíséretével együtt 11 óra 35 perckor elindult, hogy megtekintse a kiállítás néhány pavilonját. Ferenc József először az Iparcsarnokba tért be, ahol megszemlélte Löw Károly zsolnai posztógyáros és a Goldberger-cég termékeit. Betért Zwack Miksához is, aki megkínálta egy pohár likőrrel, ő azonban mosolyogva visszautasította, mondván, délelőtt soha nem iszik semmit. Következő állomása a borászati csarnok volt, ahol – miután időközben elmúlt dél – megkóstolta a tokajit, amit gróf Andrássy Sándorné kínált neki, és sajnálkozott azon, hogy a magyar bortermelőknek milyen komoly kihívásokkal kell szembenéznie a filoxéra pusztítása miatt. Ezután meglátogatta a horvát csarnokot, ahol a házigazdák természetesen horvát nyelvű beszéddel köszöntötték, amire németül válaszolt, és kifejezte örömét a fölött, hogy a két testvérország között megszilárdultak a kapcsolatok. Útja innen a történelmi csarnokhoz, a mai Vajdahunyad vára elődjéhez vezetett, ahol nagy érdeklődéssel hallgatta a tervező, Alpár Ignác magyarázatait az épületek történelmi motívumairól. A közönség azonban ekkor már egyre kevésé tartotta magát a szabályokhoz, és a kíváncsiskodók olyan közel nyomultak a vendégekhez, hogy a kíséret egy része elakadt a tömegben. A király meg is kérdezte a társaságában lévő Bánffy Dezső miniszterelnököt, hogy nem tudnának-e valahogyan rendet csinálni, de ekkor már nem lehetett útját állni az emberáradatnak. Ferenc József ezen a ponton ezért önállósította magát, és elszakadt az előre megállapított programtól. Bár a tervek szerint „cercle”-t kellett volna tartania az épületben, beszélgetve a jelenlevőkkel, ő inkább kiment a szabad levegőre, és először megtekintette József főherceg pavilonját, majd megnézte a Magyarország néprajzi értékeit bemutató kiállítási falut is, ami a sajtótudósítások alapján feltehetően nem szerepelt az eredeti programban.

„Friss, rusztikus levegő csapott végig a falu útjain és a sok díszes pavilon után szinte jólesett a különbözőnél különbözőbb falubeli egyszerű házak meszelt falának látása.”

A kiállítás megnyitása. In. Pesti Napló, 47. évf., 122. sz., 1896. május 3., 7. – Törzsgyűjtemény

fortepan_82839_opti.jpg

Millenniumi kiállítás: Néprajzi falu, rutén ház Bereg megyéből. 1896. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Klösz György fényképei. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.09.191 A kép forrása: Fortepan

Majd, a menetrendhez visszatérve, a főváros pavilonját tisztelte meg látogatásával, ahol jót nevetett azon, hogy Benczúr Gyula itt kiállított festményének, a Budavár visszavételének rövid idő alatt megduplázódott az értéke. Ezután megcsodálta a panorámát a Városligeti-tó partján, majd felkereste a közös hadsereg, illetve a magyar honvédség kiállítását, gondosan ügyelve arra, hogy – a dualista államrend kívánalmainak megfelelően – mindkét helyszínen pontosan ugyanannyi időt, 10-10 percet töltsön el. A körút ekkor véget ért, a király délután 13 óra 50 perckor szállt be kocsijába, és elhagyta a Városligetet.
Ferenc József összességében bizonyára elégedett volt a látottakkal, hiszen a sajtóközlemények egyhangú állítása szerint körútja során végig feltűnően érdeklődő és nyitott volt (szemben kíséretének számos tagjával, akik alaposan elfáradtak a látogatás során), és később is felkereste a kiállítást. De feltehetően az is jó érzésekkel töltötte el, hogy a magyar közvélemény kifejezetten kedvezően értékelte szereplését, a személye iránti rokonszenv pedig hozzájárulhatott a dualista rendszer iránti bizalom erősítéséhez is.

„A közönség nem győzött betelni a király üde, daliás alakjának nézésével és úton-útfélen hallatszott a közönség ajkáról: Jaj, be aranyos!”

A kiállítás megnyitása. In. Budapesti Hírlap, 16. évf., 122. sz., 1896. május 3., 6. – Törzsgyűjtemény

A Borsszem Jankó című szabadelvű élclap 1896. május 3-i száma tiszteletteljes karikatúrán örökítette meg a király látogatását.

kep2_opti.jpg

Borsszem Jankó, 18. évf., 1482. (18.) sz., 1896. május 3., 5. – Törzsgyűjtemény

Klestenitz Tibor (MTA–OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport,
19. századi Könyv- és Sajtótörténeti Műhely, Eötvös Loránd Kutatási Hálózat)

komment

„Ezen a napon kicsit újra gyermekké válunk...”

2021. május 02. 09:00 - nemzetikonyvtar

Anyák napjára

Május első vasárnapja anyák napja Magyarországon, s elismert ünnep az egész világon, bár az egyes országokban eltérő időpontokban tartják. A Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárunkban őrzött néhány plakáttal köszöntjük az édesanyákat

1_pkg_1932_30_opti.jpg
Anyák napja. Grafikai plakát. Grafikus: Pályi Jenő (1900
1953). Jelzet: PKG.1932/30 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ezen a napon kicsit újra gyermekké válunk, s köszöntjük édesanyánkat, nagymamánkat, a dédmamát, illetve megemlékezünk róluk, ha már nem élnek. Megköszönjük, hogy életet adtak nekünk, s hogy életünk során segítettek, támogattak minket. Ezen a napon talán mindannyian kimutatjuk szeretetünket, hálánkat, megbecsülésünket – ami a hétköznapokban nem mindig sikerül. Elüzletiesedett, tárgyközpontú világunkban talán ez az egyetlen ünnep, amit nem sikerült teljesen kiüresíteni, amit senki nem utasít el, és amire senki nem mondhatja azt, hogy ez nem az ő ünnepe!

2_pkg_1941_200_opti.jpg

Gondoljunk Édesanyánkra. Anyák napja. Május 4. Grafikai plakát. Grafikus: Mellász Gitta (1907–1992), Dallos Hanna (1907–1945). Jelzet: PKG.1941/22 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az anyák napi plakátokon leginkább kisgyerekek vannak – fiatal anyukákkal. Pedig életünk nagyobb részében felnőtt emberként tiszteljük édesanyánkat, s szerencsések vagyunk, ha idős korunkig elkísérhetnek minket. A kisgyermek és fiatal anya típusú ábrázolások azonban azt is mutatják, hogy amíg élnek a szüleink, addig valahol legbelül mi is gyerekek maradunk. Mert a felnőtté válás folyamatában talán az a végső lépés, amikor elveszítjük szüleinket – amikor már anyák napján is csak emlékezhetünk.

15_pkg_1983_518_opti.jpg

Anyák napja. Grafikai plakát. Grafikus: Kádár Katalin. (1951-). Jelzet: PKG.1983/518 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Valentin-nap és a Halloween megünneplésére Magyarországon sokan csak legyintenek, mondván, ezek az amerikaiak ünnepei – és a kereskedőké. Nekünk semmi közünk hozzájuk. Sokan nem is tudják, hogy az anyák napja polgári hagyománya szintén Amerikából érkezett.

Az ünnep azért is honosodhatott meg Európában, mert összekapcsolódott a kereszténység Mária-kultuszával. A katolikus egyházban május Szűz Mária hónapja, a májusi vasárnapok pedig szintén Jézus anyjának ünnepei is voltak évszázadok óta. Május első vasárnapja például – a sevillai kapucinusok kezdeményezésére – Máriának, mint az eltévedt bárányok pártfogójának, a Jó Pásztor, azaz Jézus anyjának az ünnepe volt. VII. Pius pápa 1801-ben engedélyezte, de nem terjedt el világszerte, csak bizonyos helyeken ünnepelték, s a II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) liturgikus reformja törölte el. Magyarországon ehhez az ünnephez kapcsolták az anyák napját, ezért ünnepeljük ma is május első vasárnapján.

„Csillag-pályák asszonya, Mária,
Oltalmazd Máriát, édesanyámat,
Szememtől elszakadt útján
ne érje bánat.
Aki hallottad ezt a dalt,
egy szilánkját annak a dalnak,
melytől a világ szíve szakad meg:
aki hallottad ezt a dalt:
ocsudj lomha szörnyeidből.”

Weöres Sándor: Hetedik szimfónia – Mária mennybementele. Részlet. Kóda. In. Uő.: Tizenegy szimfónia, Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1973. – Törzsgyűjtemény

„Már a régi görögök is” – szoktuk mondani, és ezt elmondhatjuk az anyák napjával kapcsolatban is. Az ókori görögök Rheának, az istenek anyjának tartottak tavasszal ünnepségeket, és ezzel az anyákat, az anyaságot is ünnepelték.
Angliában, Írországban az anyák napját, nagyböjt negyedik vasárnapján tartják. Eredetileg a Mothering Sunday nevű vallási ünnepből alakult ki a 17. században. Ekkor ugyanis előírták, hogy a családjuktól távol dolgozó hívők, a lakóhelyük szerinti templomban vegyenek részt szentmisén. A gyakran tizenéves cselédeknek ez volt az évben a ritka alkalmak egyike, amikor szabadnapot kaptak, hazamehettek, hogy otthon együtt lehessenek az édesanyjukkal, a családjukkal. Ez az ünnep a családi összetartozás jelképévé vált.
Amerikában a függetlenségi háború idején egy Ann Reeves Jarvis nevű hölgy klubot alapított, ahol a helyi asszonyokat arra tanította, hogyan gondozzák a gyermekeiket, 1868-ban pedig megszervezte a „Mother’s Friendship Day”-t, ahol édesanyák gyűltek össze volt konföderációs és uniós csapatok katonáival, békítési céllal. Lánya, Anna Jarvis volt az, aki édesanyja emlékére, valamint az anyák gyermekeikért hozott önzetlen szeretetének elismerésére 1907-től az anyák napját állami és nemzetközi ünneppé próbálta nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki elhunyt édesanyja emlékére. Jelképnek a fehér szegfűt javasolta, mivel szerinte a fehér virág szimbolizálja az anyaság erényeit, valamint a fehér szín a tisztaságot és hitet is jelképezi, a virág illata a szeretetet, a formája a szépség lényegét fejezi ki. (A későbbiekben rózsaszín virággal tisztelegtek az élő, fehérrel pedig az elhunyt édesanyák előtt.) Hivatalossá akkor vált az ünnep, amikor Wilson amerikai elnök 1914. május 9-én minden év májusának második vasárnapját az anyák hivatalos ünnepévé nyilvánította Amerikában – minden édesanya tiszteletére.

3_pkg_1947_277_opti.jpg

Anyák napja május első vasárnapja. Grafikai plakát. Grafikus: Kiss Ernő (1898-?). Jelzet: PKG.1947/277 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az anyák napjában rejlő lehetőséget hamarosan felismerték a virágkereskedők, az üdvözlőlapgyártók, az ajándékkereskedők, akik rövidesen Európában is propagálni kezdték, így az hamarosan népszerűvé vált a kontinensen is. Az eredeti elképzeléshez képest – az élő és elhunyt anyák tisztelete – az ünnep eltolódott az ajándékozás irányába. Anna Jarvis, aki oly sokat küzdött az ünnepért, további élete során hevesen tiltakozott annak elüzletiesedése ellen.

10_pkg_1979_534_opti.jpg

Anyák napja 1979. Grafikai plakát. Jelzet: PKG.1979/534 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Magyarországra az anyák napja ötletét Petri Pálné, egy államtitkár felesége hozta Amerikából. Az első anyák napi ünnepséget 1925. március 8-án a MÁV gépgyár foglalkoztatójában munkásgyerekeknek tartották. A gondolatot a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vezetői karolták fel, és megtették az előkészületeket az anyák napja országos bevezetésére is. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az anyák napját Magyarországon. Ugyanakkor nagyon hamar családi ünneppé is vált. A velünk élő idős emberek beszélgetés közben arra emlékeznek, hogy otthon, családi körben köszöntötték fel az édesanyjukat, s nem az iskolában...

11_pkg_1979_535_opti.jpg

Anyák napja 1979. Grafikai plakát. Jelzet: PKG.1979/535 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az elmúlt évtizedekben szép szokássá váló óvodai és iskolai ünnepségek ugyanakkor számos anyák napi vers megszületését is segítették. Gazdag Erzsi, Donászy Magda, Nadányi Zoltán, Bartos Erika és mások verseit napjainkban is gyakran hallani óvodai, iskolai ünnepségeken, de Petőfi Füstbe ment terv vagy József Attila Mama című verse és számos más nagy költőnk egy-egy műve is gyakran szerepel a rendezvényeken.

„Édesanyám, egyetlen, drága,
te szűzesség kinyilt virága
önnön fájdalmad boldogsága.”

József Attila: [Töredékek], [1937]. Részlet. In. József Attila minden verse és versfordítása, Bratislava, Madách; Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1980. – Magyar Elektronikus Könyvtár

 Kopcsay Ágnes (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment

A Wesselényi-féle összeesküvés bukásának kulturális vonatkozásai

2021. május 01. 07:30 - nemzetikonyvtar

350 évvel ezelőtt, 1671. április 30-án végezték ki a Wesselényi-féle összeesküvés tagjai közül Zrínyi Pétert, Frangepán Ferencet és Nádasdy Ferencet

A Wesselényi Ferenc-féle főúri összeesküvés három vezetőjét, Zrínyi Péter horvát bánt és Frangepán Ferencet Bécsújhelyen, velük egyidőben Nádasdy Ferenc országbírót pedig Bécsben végezték ki.

zrinyi_nadasdy_frangepan_kivegzese_roplap_opti.jpg

Zrínyi Péter, Nádasdy Ferenc és Frangepán Ferenc portréja és kivégzésük ábrázolása egy korabeli röplapon (Antwerpen 1671 Gaspar Bouttats) – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka

A szervezkedés közvetlen kiváltó oka a 1663–64-es törökellenes háborút lezáró, a Habsburg és az Oszmán Birodalom között megkötött vasvári béke volt. A szentgotthárdi diadal után titokban aláírt, a magyar érdekekkel ellentétes szerződés indokolatlanul enyhe feltételeket támasztott a török féllel szemben, nekik kedvező kitételeket tartalmazott, kezükön hagyta korábbi hódításaikat. A császár engedékenységének hátterében a kereskedelmi érdekeken kívül az állt, hogy XIV. Lajos Franciaországának terjeszkedő, európai egyeduralomra törő tervei miatt a Habsburgok a 17. század második felében mind jelentősebb erőt kényszerültek összpontosítani nyugaton, a kétfrontos háború elkerülése érdekében pedig békés viszonyt kellett ápolniuk a Portával.
A török elleni háború folytatásában bízó magyar főurak azonban súlyosan csalódtak I. Lipót politikájában, és annak a lehetőségét kezdték el latolgatni, hogy miként tudnák a Habsburgok nélkül vagy akár Bécs ellenében felszabadítani Magyarországot. A mozgalom vezetőjévé a nagy tekintélyű, katonai és politikai sikereket is maga mögött tudó nádor, Wesselényi Ferenc vált.

wiedemann_elias_wesselenyi_ferenc_mellkepe_opti.jpg

Wesselényi Ferenc mellképe Elias Wiedemann: Clarissimorum Hungariae heroum icones címen emlegetett arcképgyűjteményéből (Bécs 1652). Widemann munkája megalkotásakor előképül használta Nádasdy Ferenc pottendorfi képtárának, a család mellett a kortárs politikusokat, nemeseket is bemutató festményeit is – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka digitális tartalomszolgáltatás

1666. április 5-én Stubnyán szövetséget kötött Zrínyi Péterrel, decemberben csatlakozott hozzájuk Nádasdy Ferenc. Zrínyi 1669-ben vonta be a szervezkedésbe sógorát, Frangepán Ferencet. Zrínyi Péter lánya, Ilona és I. Rákóczi Ferenc házasságával lényegében bekapcsolta a mozgalomba a hatalmas felső-magyarországi és erdélyi birtokokkal rendelkező főurat is, hamarosan pedig I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem is a szervezkedés részese lett, amely így összekapcsolta a három részre szakadt Magyarországot. A rendi mozgalom célja az ország helyzetének jobbítása, biztonságának megteremtése volt. Mindezt francia segítséggel és az oszmánokkal kötött különbékével tervezték megvalósítani. A Napkirálytól azonban jórészt csupán ígéreteket kaptak, XIV. Lajos a Habsburgokkal való békekötés után végképp elfordult az összeesküvőktől. Zrínyi kéziratos programiratában belső összefogást, az ehhez szükséges vallási toleranciát, a Magyar Királyság, Horvátország és Erdély szövetségét, a szomszédos országokkal való együttműködés tervét fogalmazta meg.
A szervezkedés kibontakozása ellenére Nádasdy továbbra is jó kapcsolatot ápolt a bécsi udvarral, 1667-ben királyi helytartónak nevezték ki, sőt elsőként a magyar főurak közül pottendorfi birtokán vendégül láthatta a császárt és családját.
Wesselényi 1667-ben bekövetkezett halála azonban megbomlasztotta a politikai mozgalmat, felszínre kerültek a tagok ellentétei. Az összeesküvést maga Széchy Mária, a nádor özvegye kezdte felgöngyölíteni, a terjedő hírek miatt kölcsönösen egymásra gyanakvó Zrínyi Péter és Nádasdy Ferenc pedig 1669 júniusában, a szervezkedés kitudódásakor, az uralkodó bocsánatának reményében mindent felfedtek Raimundo Montecuccoli, az Udvari Tanács elnöke és Johann Rottal gróf, a Titkos Tanács magyar referense előtt. Az uralkodó nagyon kegyesnek mutatkozott, és megbocsátott az ellene szervezkedő főuraknak, de ez után nagyon ügyelt arra, hogy a résztvevők minden lépéséről tudomása legyen. Így informátorai révén hamar hírt kapott arról, hogy 1670 elején Zrínyi – és biztatására Rákóczi – nyílt felkelést hirdettek. Míg a horvát területeken visszhangtalanul maradt a bán kiáltványa, Felső-Magyarországon a vármegyék és a várak magyar őrsége fegyvert fogott. Az uralkodó Lobkowitz herceg segítségével 1670. április 13-án Bécsbe csalta Zrínyit és Frangepánt. Az ekkor még vendégként kezelt Zrínyivel levelet íratott Rákóczinak, amelynek hatására hamarosan ő is beszüntette a fegyveres harcot. Nyomban ezután azonban őrizetbe vették a két horvátországi főurat, augusztusban pedig elfogták Nádasdyt is. I. Lipót kegyetlenül megtorolta a fő szervezők újabb hűtlenségét. A magyar jogrend kikerülésével felállított különbíróság 1671 áprilisában Johann Paul Hocher udvari kancellár elnökletével a három főurat fő- és jószágvesztésre ítélte. Lipót kegyessége annyiban nyilvánult meg, hogy elengedte a kézlevágás megszégyenítő végrehajtását, és saját költségén engesztelő miséket mondatott a jezsuitákkal a kivégzettekért. Hasonló sorsra jutott volna Rákóczi is, ha édesanyja, Báthory Zsófia a jezsuiták közbenjárásával, nagy váltságdíj árán nem menti meg életét.
A fő szervezők kivégzésével párhuzamosan a végsőkig való katonai ellenállást képviselő Bónis Ferenc protestáns köznemest is lefejezték Pozsonyban. Mindemellett tovább működtek a Johann Rottal által felállított lőcsei és pozsonyi bizottságok, melyek 1670–71 során összesen mintegy 300 nemest találtak bűnösnek a felkelésben való részvételben. Az ítélet minden esetben teljes birtokelkobzás volt, amellyel Lipót megrendítő csapást mért a magyarországi nemességre.
Az összeesküvés elbukásának politikai, történelmi következményei közismertek. A főurak halála után I. Lipót – a jogeljátszás elméletére hivatkozva – kísérletet tett az ország abszolutisztikus átszervezésére és a Habsburg-tartományok közé való beolvasztására. Megfosztotta Magyarországot a rendi kormányzattól, gubernátort nevezett ki irányítására, nekilátott a centralizáció és a rekatolizáció erőszakos megvalósításának. Ugyanakkor – bár meglehetősen alaposan feltárt – mégis kisebb hangsúlyt kap, hogy a három fő vezető halálával milyen kulturális veszteség érte a nemzetet.
Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc a magyar mellett a horvát történelem és művelődéstörténet jeles alakja. Zrínyi politikai elképzeléseihez tudatos kultúrpolitikai koncepciót társított, a horvát nyelvű kultúra és a horvát irodalmi nyelv megteremtését tekintette feladatának. Adrianszkoga Mora Syrena címmel lefordította és a horvát közönség elvárásaihoz igazította bátyja, Miklós Adriai tengernek Syrenaia című kötetét, megerősítette az eposz törökellenes hangvételét. Nagy szerepe volt a szigetvári Zrínyi Miklós kultuszának megteremtésében. Családja történetét, politikai küldetését feltáró genealógiai, történeti műveket jelentett meg. 1668-ban Amszterdamban A mai Illyria címmel térképet adatott ki Horvátországról. Kéziratban marad a mozgalom terveit megfogalmazó programirata és több irodalmi munkája. Az 1671-ben megindult birtokelkobzás során keletkezett vagyonleltárak szerint 200 könyve volt Ozalyon, ezen kívül fennmaradt egy lista 95 Csáktornyán őrzött kötetről. Sajnos, ma csak ez utóbbiak ismertek részletesen, eszerint retorikai, olasz irodalmi, történeti műveket forgatott, de olyan érdekességeket is őrzött, mint okkult enciklopédiák, egy divattörténeti album, városalbumok. Gazdátlanul maradt könyvtára nagyobb részét fosztogató katonák hordták szét, a többit a kamara foglalta le, ma csupán egyetlen, egykor tulajdonában lévő kötet azonosítható.
Sógora, Frangepán Ferenc irodalmi munkássága igazán a börtönben töltött időszak alatt bontakozott ki. Elkezdte horvát nyelvre fordítani Molière Georges Dandin című darabját, összeállította az Időt mulató kertecske (Gartlic za čas kratiti) című horvát nyelvű, az életvágyat és panasz hangjait megszólaltató versgyűjteményét, valamint ekkor született Az utolsó ítélet trombitája (Trumbita sudnjega dneva) című szatirikus munkája is. Mindezek azonban kéziratban maradtak.

zrinyi_es_frangepan_bucsuja_a_becsujhelyi_bortonben_opti.jpg

Zrínyi és Frangepán búcsúja a bécsújhelyi börtönben, a bécsi udvar által 1671-ben kiadott, az ítélet jogosságát bizonygató, Vera et deducta descriptio című kiadványból. Az eseményt majd’ két évszázaddal később Madarász Viktor is feldolgozta ismert festményén – Régi Nyomtatványok Tára

A nagy műveltségű, kiváló ízlésű és igen tehetős Nádasdy Ferenc Zrínyihez hasonlóan világosan látta, hogy Magyarország helyzetét javítani kívánó politikai terveinek megvalósítása, az ehhez szükséges nemzetközi kapcsolatok kiépítése megfelelő kulturális háttér nélkül kudarcra van ítélve. Rendkívül szerteágazó érdeklődése, különféle gyűjteményeinek, udvari zenekarának jelentősége, képzőművészeti és építészeti alkotásokat teremtő mecénási működése e keretek között nem is vehető számba, de még „könyves” tevékenysége is csupán címszavakban említhető. Támogatásával működött csepregi birtokán 1625 és 1643 között, egészen katolizálásáig a dunántúli evangélikusok szolgálatában álló nyomda. Németalföldről vásárolt felszereléssel saját műhelyet működtettet bécsi házában, emellett alsó-ausztriai birtokán Pottendorfban szintén alapított egy tipográfiát, majd a Lajta magyar oldalán lévő Lorettomban is, amely halála következtében szűnt meg. A neki címzett ajánlások szerint jelentős számú kegyes, irodalmi és történeti munka megjelenését támogatta, de ő maga is kezdeményezett és finanszírozott olyan kiadványokat, amelyek a Magyar Királyság jelentős múltját, politikai örökségét, megőrzendő államiságát reprezentálták. Így többek között Révay Péter koronaőr magyar koronát bemutató művének újabb kiadását (De sacrae coronae Regni Hungariae, Bécs 1652), vagy kéziratos államelméleti munkája kinyomtatását (De monarchia Frankfurt am Main 1659). Az 1663-ban kialakult katonai helyzetet bemutató Magyarország-térképet készíttetett Amszterdamban a neves kartográfusnál, Johann Blaeunál. Talán legszebb és legnagyobb hatású kiadványa az 59 hun és magyar vezér, illetve király méltatását és rézmetszetes képét tartalmazó Mausoleum (Nürnberg 1664), amely évszázadokig meghatározta uralkodóink ikonográfiáját.
Pottendorfi könyvtára itthon kora egyik legnagyobb világi magángyűjteményének számított. Kivégzése után a több mint ezer kötet szétszóródott, a teológiai művek az általa alapított lorettomi szervita rendházba kerültek, de jellemző, hogy az értékes albumokat a bécsi császári könyvtáros válogatta ki, a jogi, politikai, történeti művek pedig az udvari főkancellárnak – az ő és társai ellen folytatott per fő mozgatójának – vagyonát gyarapították. A páratlan értékű, maga idejében roppant korszerű, soknyelvű anyagból ma csupán kevesebb, mint 100 kötet azonosítható.
A jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel és ismertséggel bíró főurak kivégzése nagy felzúdulást keltett nemcsak itthon, hanem szerte Európában, a pápai udvarban, a Német-római Birodalom közvéleménye előtt is. Annak ellenére, hogy a kivégzések – szokatlan módon – nagyon korlátozott nyilvánosság előtt zajlottak, számos nyomtatott hetilap adott hírt az eseményekről, arcképükkel és a kivégzés ábrázolásával illusztrált röplapok, tudósítások jelentek meg. Ezekre válaszul 1671 júniusában az udvari kancelláriától két fontos nyomdaközpont egy-egy legjelentősebb nyomdászműhelye, a bécsi Matthäus Cosmerovius, illetve a nürnbergi Michael és Johann Friedrich Endter kapott megbízást és privilégiumot, hogy „hivatalos tájékoztatásként” a kivégzés történetét, a vizsgálat és a per néhány fontosabb dokumentumát Habsburg-szempontok szerint bemutatva közzé tegye. A bőségesen illusztrált, reprezentatív munka a német (Aussführliche und warhafftige Beschreibung címen több kiadásban is) és a latin (Vera et deducta descriptio) mellett olaszangol, flamand, francia, és spanyol nyelven is megjelent. Hosszabb összefoglalása látott napvilágot Drezdában, és ennek egy kiadásváltozata Milánóban. Mint látható, több egyéb, a Wesselényi-összeesküvéssel kapcsolatos munka mellett e mű számos kiadását is megszerezte Apponyi Sándor a külföldön megjelent magyar vonatkozású irodalmat összegyűjtő könyvtára számára, amely ma az Országos Széchényi Könyvtárat gazdagítja.

Perger Péter (Régi Nyomtatványok Tára, Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoport )

Felhasznált irodalom:

komment

Poeta doctus a Színháztörténeti Tárban. 2. rész

2021. április 30. 18:00 - nemzetikonyvtar

Emlékezés a 25 éve elhunyt Keresztury Dezsőre

„Az Országos Széchényi Könyvtár nekem igen nehéz időkben kedves munkahelyet, baráti légkört és megbecsülést biztosított.”

Keresztury Dezső levele az OSZK főigazgatójának, 1976. november 11-én kelt adományozó levelében

Blogbejegyzésünk első része itt olvasható.

Keresztury kapcsán egy másik híres „kollégát” is ki kell emelni, méghozzá a Nemzeti Színház hajdani, korszakalkotó igazgatóját. De hogyan is került Németh Antal a Színháztörténeti Tárba?
Németh Antalt már 1945-ben félreállítják. Átmeneti időszakok, olykor megalázó helyzetek, kaposvári, kecskeméti és pécsi rendezői munka után a Nemzeti Blaha Lujza téri épületének már ismert bontási tervekor gondol a színház értékeinek megmentésére. Így került Németh Antal Keresztury hívására a Könyvtárba, a Színháztörténeti Tárba, tulajdonképpen saját színházdirektori múltja dokumentumainak megőrzésére, feldolgozására. Innen is megy nyugdíjba 1966 nyarán.
Kereszturyval már 1930-ban is ismerték egymást, együtt álmodták meg a Haláltánc-játékot a Szegedi Városi Színházban, melynek szcenáriumát és koreográfiáját készítette és rendezte Németh Antal. Szövegét középkori nyelvemlékekből összeállította Dr. Keresztury Dezső. Zenéjét Bartók Béla és Kodály Zoltán dalaiból összeállította: Beck Miklós. Szegedi Városi Színház, Bemutató, 1930. október 31.

Majd műfordításai – Goethe Egmont, Ortner Szent Borbála csodája – mellett Madách színműveinek átdolgozása, s végül egy önálló alkotás, Zrínyiről, a költő és hadvezérről, ez volt a Nehéz méltóság.

 A Mózes, Csák végnapjai – tehát e két Madách színmű átdolgozása is Keresztury munkája. Színházi, mondhatni dramaturgiai tevékenységéről, Madách Mózeséről ekképp vallott:

„Az élményt nem viszi el a szél. Számomra pedig hozott ez a munka egy nagy eredményt, azt, hogy meg tudtam csinálni a Magyar Irodalom Képeskönyvét. Énnekem ez egyik legkedvesebb könyvem. Nahát ehhez csatlakozik voltaképpen a magyar drámák körül való… hogy is mondjam csak – ügyeskedésem, vagy ügybuzgalmam. Mert a magyar drámairodalom klasszikus repertoárja igen szegény klasszikus értékekben: jóformán marad a Csongor és Tünde, a Bánk bán és Az ember tragédiája. Evvel nem lehet egy nemzeti repertoárt fölépíteni. Ezért próbáltam meg, – akit különben is nagyon, különösképpen kedvelek – Madáchot ébreszteni, Madáchcsal egy kicsit jobban foglalkozni. Megvallom őszintén, barátaim löktek bele a színházi vállalkozásba, és csak azután kíséreltem meg komolyan; és én voltam legjobban meglepve, mikor a Mózesnek ilyen félelmetes sikere lett."

Beszélgetés Keresztury Dezsővel. Németh G. Béla televízió-interjúja. Televízió-interjú, portréfilm. In. Jelenkor, 18. évf., 1975. január, 1. sz., 16. – Törzsgyűjtemény

A sikerben igen nagy része van persze a színház embereinek, ebben az esetben főleg Sinkovits Imrének, aki színészi pályájának az ormára is lépett ezzel az alakításával.
Keresztury pályájának ezt követő eseményei mind valamiképp a hiányzó nemzeti dráma megteremtésének szolgálatában álltak.

 

Ezért nemcsak egy ember érdekel engem – én nagyon szeretem Arany Jánost, az életem olyan része, mint a mindennapjaim, de nemcsak őt szeretem – és ezért tudtam újraéleszteni Madáchot, mert a magyar reformkornak jóformán minden rezdületét ismerem. Élmény; „véremmé tanultam”, ahogy Arany mondta.”

Beszélgetés Keresztury Dezsővel. Németh G. Béla televízió-interjúja. Televízió-interjú, portréfilm. In. Jelenkor, 18. évf., 1975. január, 1. sz., 16–17. – Törzsgyűjtemény

1953 júliusában a következő nagy feladat következett: a Rákóczi-emlékkiállítás 1703–1953:

„A másik nagy dolog pedig az volt, hogy azért én mégse hagytam magamat félre tolni, mert érzésem szerint igen fontos nemzetnevelő munkát végeztem – ezt idézőjelbe teszem –, mert csináltam legalább 10–12 olyan nagy országos kiállítást, amilyet azelőtt nem csináltak. Egyet külön kiemelek, amit Esze Tamással csináltunk együtt: a nagy Rákóczi kiállítást. Meggyőződésem, hogy a Horthy-korszakban, vagy akármilyen más korszakban ezt a kiállítást nem lehetett volna megcsinálni a Nemzeti Múzeumban; mert abban bent voltak a Rákóczi-kincsek is, de bent volt a Rákóczi imádságos könyve is. A teljes élet és mű, tiszta egységében.”

Beszélgetés Keresztury Dezsővel. Németh G. Béla televízió-interjúja. Televízió-interjú, portréfilm. In. Jelenkor, 18. évf., 1975. január, 1. sz., 16. – Törzsgyűjtemény

Ebben a kiállításban részt vett az OSZK tudományos főmunkatársa, az irodalomtörténész, bibliográfus, a Kézirattár későbbi vezetője, Vörös Károlyné Windisch Éva (1924–1993) is.
Az író, irodalmár, színházi szakember, volt kultuszminiszter Keresztury Dezsőnek és a korszakalkotó színigazgató Németh Antalnak egyaránt menedékül, igazi azilumként szolgált a Széchényi Könyvtár. S még hány ilyen volt Keresztury kollégái közt, ha csak a politikai okok miatt félreállított gazdaságtörténész Berlász Jenőre (1911–2005), a Széchényi Könyvtár korai időszakának történetét megíró tudósra gondolunk… S ne feledkezzünk meg a költőtárs tanítványról, Eötvös-kollégistáról, a Könyvtárhoz mindvégig hűséges Fodor Andrásról (1929–1997) se.
A kiváló irodalomtörténésszel, szintén egykori „széchényis” kollégájával, Tarnai Andorral (1925–1994) adja ki Batsányi János összes műveit. S még sok-sok Arany-kiadás fűződik nevéhez.
Végezetül szóljon maga a költő is. Az isteni gondviselésben hívő ember bölcsességével és megnyugvásával foglalta össze életének, hivatásának lényegét az alábbi sorokban:

„De engem nem prófétának jelölt ki
az Úr, s az angyal, aki rám vigyáz
nem rettenetes: átok, jajgatás
helyett dolgom csöndben tevékenykedni;

mint egy özönvizet túlélt Nóé,
az elsüllyedt világ tenyészetét
szeretném menteni: ez az egész;
szívem esendőn is a Legfőbb Jóé.”

Keresztury Dezső: Egy perlekedőnek. In. Kortárs, 28. évf., 1984. 11. szám, november, 1687. – Törzsgyűjtemény

07_ka_8144_1_katko_istvan_fotoriporter_opti.jpg

Keresztury Dezső – Hivatali szobájában, a ma is meglévő íróasztalnál és könyvespolcok előtt, mely garnitúrát stílusosan magától Hóman Bálinttól „örökölte”. Fotó: Katkó István fotóriporter – Színháztörténeti és Zeneműtár, KA 8144/1

Irodalomjegyzék:

  • Beszélgetés Keresztury Dezsővel. Németh G. Béla televízió-interjúja. Televízió-interjú, portréfilm. In. Jelenkor, 18. évf., 1975. január, 1. szám. 3–19. oldal.
  • A Rákóczi-szabadságharc. Szerkesztette R. Várkonyi Ágnes – Kis Domokos Dániel. Nemzet és emlékezet, Osiris, 2004. 709.
  • Rákóczi emlékkiállítás 1703–1953 vezetője. Írták: V. dr. Waldapfel Eszter, Keresztury Dezső, Esze Tamás, Windisch Éva, Budapest, Házi sokszorosítás, 1953.
  • Batsányi János Összes művei, I–III, kiad. Keresztury Dezső, Tarnai Andor, Budapest, Akadémiai, 1953–1961; IV. Szerk. Keresztury Dezső, Tarnai Andor, Budapest, Akadémiai, 1967.
  • Batsányi János, Versek, kiad. Keresztury Dezső, Tarnai Andor, Budapest, Akadémiai, 1953 (Batsányi János Összes Művei, 1)
  • Batsányi János, Prózai művek, I–II, kiad. Keresztury Dezső, Tarnai Andor, Budapest, Akadémiai, 1960–1961 (Batsányi János Összes Művei, 2–3)

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

 

komment

Poeta doctus a Színháztörténeti Tárban. 1. rész

2021. április 30. 07:30 - nemzetikonyvtar

Emlékezés a 25 éve elhunyt Keresztury Dezsőre

„Az Országos Széchényi Könyvtár nekem igen nehéz időkben kedves munkahelyet, baráti légkört és megbecsülést biztosított.” 

Keresztury Dezső levele az OSZK főigazgatójának, 1976. november 11-én kelt adományozó levelében

01_ka_8144_2_katko_istvan_fotoriporter_opti.jpg

Keresztury Dezső – Hivatali szobájában, a ma is meglévő íróasztalnál és könyvespolcok előtt, mely garnitúrát stílusosan magától Hóman Bálinttól „örökölte” – Színháztörténeti és Zeneműtár. Fotó: Katkó István fotóriporter. KA 8144

Dr. Keresztury Dezső költő, író, irodalomtörténész, akadémikus, 1945 és 1947 között a Nemzeti Parasztpárt tagjaként vallás- és közoktatásügyi miniszter, majd az Eötvös Collegium igazgatója. A politikai fordulat következtében 1948-tól a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárnoka, 1950-től az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárának tudományos munkatársa, 1952-től a Színháztörténeti Osztály vezetője, 1968-tól pedig 1975-ös nyugdíjba vonulásáig a Különgyűjtemények főosztályvezetője. Keresztury osztályvezetőségekor a Színháztörténeti Osztály/Tár szíve-lelke – már a gyűjtemény 1949-ben történő megalakulása óta – Berczeli Károlyné Monori Erzsébet, azaz a ma is sokunk által ismert, szeretett kolléganő, Lolly néni volt.
Keresztury – felesége Seiber Mária orgona- és zongoraművésznő halálát és saját nyugdíjba vonulását követően – 20 958 db-ból álló hagyatékát átadta a Széchényi Könyvtárnak, amely ma a Kézirattárában Fond 177/Kézirattár jelzet alatt található.
Mint a Báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszterről elnevezett Collegium korábbi igazgatója Eötvös egyik híres nyilatkozatával hozza magát párhuzamba 1974-ben Németh G. Béla irodalomtörténésszel, egykori tanítványával folytatott televíziós beszélgetésében.

„[…] konkréten is feladták nekem az élet-halál alternatívát. Menjek el az országból, katedra vár x, y államban. Itthon esetleg a börtön, vagy még súlyosabb dolgok. És akkor én minden habozás nélkül ezt mondtam: Itthon maradok, engem az isten, ahogy Eötvöst forradalmi embernek nem, engem az isten nem teremtett emigránsnak. És azt, hogy a népem szolgálatában, úgy ahogy ezt már jeleztem, hol és milyen körülmények között halok meg, ezt a szabadságot adja meg nekem az isten, s ezt a választást fönntartom magamnak. Tehát, hogy egész nyersen fogalmazzak; jogom van ahhoz, hogy a hazámban akasszanak föl.
Ezért volt nekem nagy mentség és menekülés az, hogy visszatérhettem a magam tudományos munkájához, ahol azokkal a kérdésekkel foglalkozhattam, amelyekkel különben nem tudtam volna.”

Beszélgetés Keresztury Dezsővel. Németh G. Béla televízió-interjúja. Televízió-interjú, portréfilm. In. Jelenkor, 18. évf. 1975. január, 1. sz., 15. – Törzsgyűjtemény

1952 januárjától a Színháztörténeti Tár vezetője lett. Az akkori állapotokat Berczeliné Monostori Erzsébet így foglalta össze:

„A Guszev utcai [A belvárosi Sas utcát egy évvel korábban 1951-ben nevezték át Guszev utcára. A szerk.] tágasabb helyen történt elrendeződés után következő feladat az osztály gyűjtőkörének, munkájának, feladatainak, a nemzeti könyvtár egészébe való szerves beilleszkedésének pontos megfogalmazása volt. Ekkor tisztázódott a könyvtár többi osztályaihoz való viszonya is.”

Pukánszkyné Kádár Jolán – Berczeliné Monostori Erzsébet: Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1965–1966, Budapest, 1967, 236.

V. Waldapfel Eszter a Tárnak a színházi munkához nyújtott rendszeres segítségét emeli ki a nemzeti könyvtár háború után eltelt tíz éves történetét ismertető tanulmányában:

„A Színháztörténeti osztály, mely évekig tartó előkészületek után csak 1949-ben jött létre, ma már gazdag anyagával és dolgozóinak jó szakmai felkészültségével komoly segítséget jelent a színház-, film- és tánctörténeti kutatóknak; de nem kevésbé jelentős az a segítség sem, melyet a ma gyakorlati színházi embereinek: dramaturgoknak, rendezőknek nyújt; nem egy színházi rendezés és nem egy forgatókönyv születésénél ott bábáskodtak, a tár gazdag anyagával segítséget adva, munkatársaink (Fáklyaláng, Erkel film stb.).”

V. Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1957. Budapest, 1958, 37.

Keresztury Dezső így vall a színházról és a színjátszás kellékeiről:

„A színház: látvány. Kevés helyén a világnak oly igaz, mint a színpadon, hogy ruhája teszi az embert. Mióta színjátszás van tehát, elsőrangú tartozéka a jelmez. Ez emeli ki a mutatvány szereplőit a hétköznapokból, ez hangsúlyozza – vagy hordozza – azt a mondanivalót, amit a játék nemcsak a füllel, hanem a szemmel is közöl. Hatalmas népközösségek szokásainak, százados hagyományok szellemének őrzője, vagy alkotó egyéniségek kedvének szülötte, a ragyogó pompa, vagy fénylő igazság köntöse, szorgos munka, ünneplő öröm, uralmát gyakorló erő szülötte s kifejezője-e – részletkérdés. A jelmez a színház életének és történetének döntő jelentőségű része.
Színjátszásunk történetében mégsincs igazi hagyománya. Kimagasló magyarországi mestert vagy hagyományos formát ennek a szakmának régmúltjában nem ismerünk. Egykori társulataink, színházaink ruhatárai nagyon szegényesek voltak s inkább csak a férfiszíneket látták el jelmezzel. A nők maguk gondoskodtak öltönyeikről, ízlésük, műveltségük és a saját szerzeményükkel megpótolt jelmezpénz segítségével. Minden valamire való régi színésznőnek – köztük főként Jászai Mari – véget nem érő küzdelmet folytatott ezért az igazgatókkal, mesteremberekkel. A szegényes rendetlenségből Operaházunk tette meg az első kivezető lépéseket. A Nemzeti Színházban is körülbelül 30 éve, 1928-ban került csak Nagyajtay Teréz személyében önálló s kellőképpen felkészült tervező művész a jelmezműhely és tár élére. […]
Ha a színház valóban meg akar felelni hívatásának, hogy tükröt tartson a kor elé, szükséges, hogy tükre világos s a belőle visszaverődő kép illúzió-voltában is hiteles legyen. A drámai mondanivaló megfelelő kerete a stílusban vele egybevágó, őt erősítő látvány. A jelmez – ha jó – a színpadi jellem hitelességének egyik legfőbb erősítője. Az egyes alakoknak személyi plasztikát kölcsönöz, az együttesnek a kor, a játék, a közös cselekedetek jellegzetes, egységes színezetét adja meg. Egyszer egy riporter jelmeztervező helyett jellemtervezőként mutatta be Nagyajtay Terézt. Soha szerencsésebb nyelvbotlást! […]
Amit a jelmeztervező papírra vet, alig több vázlatnál. színek, formák, mozdulatok jelzése. A megálmodott köntös a mutatványban, a színész testén, a színpad terében, díszletei, fényei s árnyai közt, a játék együttesében válik valósággá. A jelmez akkor él, ha viselik.”

Keresztury Dezső megnyitó beszéde. Részlet. In. Nagyajtay Teréz Kossuth-díjas jelmeztervező kiállítása. Szinyei-Terem – Könyv-Klub – Budapest, Liszt Ferenc tér 1. 1959. Felelős kiadó: Palásti Józsefné, Budapest, Pátria nyomda, [1959.]

01_2_20210329_210719_opti.jpg

„Dr. Németh Antalnak a régi barátsággal szeretettel Nagyajtay Terka.” – Nagyajtay Teréz kiállítása, 1959. kísérőfüzet címlapja – Színháztörténeti és Zeneműtár, Analekta, 350

Ehhez a korai „leltárhoz”, véleményhez szorosan kapcsolódnak az az önálló magyar opera és balett-szcenika kialakulásáról írt nagyívű tanulmányában elmondottak:

„A színpad- és jelmeztervezés művészete Magyarországon sokáig mostohagyermek volt még a látványosságra oly nagyon sokat adó opera és balett-színpadokon is. Hosszú időn át alig tűnik fel a színlapokon a látványt formáló művészek neve. Még a múlt század második felében is legfeljebb olyankor, amikor egy-egy ünnepi díszelőadás fényét valamilyen előkelő idegen vendég nevével is fényesíteni lehetett. Jellemző, hogy a Magyar Királyi Operaház fennállásának huszonötödik évfordulójára összeállított Emlékkönyvből – amelyben egyébként még a »felemelt helyáru« előadásokat is számon tartották – a szcenikusokról említés sem történt. Még az 50-ik évfordulót ünneplő Emlékkönyv is legfeljebb neveket közöl csak. E művészet emlékeit is csupán ismertetéseket illusztráló metszetek, korai fényképek s – ahol, mint az Operaházban is, alakult valamilyen emléktár – hozzáférhetetlen, esetlegesen összeverődött gyűjtemények őrizték meg. A képzőművészeti múzeumok nem tartották őket a maguk gyűjtőkörébe tartozóknak, de az Iparművészeti Múzeum sem. Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Osztályának nem egy harcot kellett megvívnia annak érdekében, hogy a fellelhető anyagot legalább részben begyűjthesse. Holott a magyar színháztörténet és képzőművészet igen értékes emlékeiről, alkotásainak felkutatásáról, megmentéséről s feltárásáról kellett gondoskodni. Ez a művészeti ág persze jóformán szemünk láttára, századunk folyamán önállósult igazán s lett európai értékű jelenséggé.”

Keresztury Dezső: A önálló magyar opera és balett-szcenika kialakulása. Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972, Budapest, OSZK, 1975, 343. – Elektronikus Periodika Archívum

Idézett írásában Keresztury így nyilatkozik Oláh Gusztávról, kinek teljes szcenikai hagyatéka is a Színháztörténeti Tárban található:

„Oláh a nagy összegezők közé tartozik. Ezért tudta – oly korszakban, amely nem nagyon tűrte a merész kísérletezést – a magyar színpadi képzőművészetet állandó egyenletességű európai színvonalra emelni. Ezzel kötelező mércét is állított utódai elé. Nem alapított iskolát, de páratlanul erős hatása alól a területnek jóformán egyetlen munkása sem tudta magát kivonni – s ezt nem is érezte szükségesnek. Hogy példája mily termékenyítő, szelleme mily felszabadító s nem erőszaktevő volt, jól bizonyíthatja egyik legbensőbb munkatársának, Fülöp Zoltánnak színpadtervezői életműve.”

Keresztury Dezső: A önálló magyar opera és balett-szcenika kialakulása. Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972, Budapest, OSZK, 1975, 360–361. – Elektronikus Periodika Archívum

A „jellemtervezőről”, Nagyajtay Terézről pedig így ír:

„Nagyajtay Teréz az Operaházban Oláh Gusztáv mellett kezdte jelmeztervezői munkásságát: eszményeit, sokoldalúságát, kiművelt stílusérzékét, segítő alkalmazkodóképességét ez a kezdet határozta meg döntően. Kiváló rajztudásának, érzékeny színkultúrájának alapjait már előbb, a párizsi és a berlini Operaházakban, s még előbb a budapesti Iparművészeti Főiskolán vetette meg. Munkásságának főszínhelye a budapesti Nemzeti Színház lett, de mindvégig tervezett kosztümöket operákhoz, balettekhez is. Főereje a bensőséges színharmóniákkal, szép vonalhatásokkal gazdag, finom stilizáltsággal egységbe hangolt, s a hiteles valóság illúzióját keltő költőiség. Mindig a produkció egységét kívánta szolgálni, s ezért általában csak olyan feladatokat vállalt el, amelyeknek megoldásában nem kellett kilépnie a harmonikus összhatást létrehozó együttes kereteiből. A maga tartózkodó eszközeivel mindig ízlésesen szép látványt kívánt felidézni; soha nem volt kihívó, egyénieskedő; kerülte, mert nem szerette az ún. sokkhatásokat. A hagyomány azonban, amelynek őrizője, elevenen tartója lett, igen nemes hagyomány volt, s főként a színházi, drámai, operai művészet klasszikus alkotásainak szolgálatában remekelt. Nagyajtay Teréz mestere volt az egyéniségek jellemzésének; jelmezei viselőjük egyéniségét kívánták kifejezésre juttatni; jelmezterveinek nagy részén kiváló érzékkel egyénített arcokat is láthatunk. Közönsége s munkatársai megkülönböztetett tisztelettel fordultak feléje; az Iparművészeti Főiskola tanáraként a kosztümtervezők igen jól képzett nemzedékét nevelte fel; a hivatalos elismerés az ő esetében sem maradt el: Kossuth-díjas és érdemes művész lett.”

Keresztury Dezső: A önálló magyar opera és balett-szcenika kialakulása. Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972, Budapest, OSZK, 1975, 364–365. – Elektronikus Periodika Archívum

Keresztury nagy tanulmányának szinte utolsó mondata pedig idén külön is fontos lehet:

„A maga nemében igen eredeti törekvésű a nagy sikerekre visszatekinthető »Pécsi balett« megteremtője, Eck Imre nemcsak koreográfusként, hanem díszlet- és jelmeztervezőként is kiválót alkotott. A budapesti Állami Bábszínház művészgárdája – s vele Bródy Vera – kilépett a műfaj megszokott kereteiből s a legkomolyabb modern nagybalettek színre vitelével is eredményesen próbálkozott meg. Bartók két művét: A fából faragott királyfit, meg A csodálatos mandarint, Stravinszki Petruskájával – de Kodály Háry Jánosával is – együtt olyan találékony, brilliáns előadásban alkalmazták a bábszínjátszás lehetőségeihez, hogy világraszóló sikert arattak.”

Keresztury Dezső: A önálló magyar opera és balett-szcenika kialakulása. Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972, Budapest, OSZK, 1975, 364–368.  – Elektronikus Periodika Archívum

Ezzel az említéssel, a legavatottabb tudós színházi szakember, Keresztury Dezső méltatásával az idén, 2021. január 5-én, 96 évesen Párizsban elhunyt – 1968 óta Franciaországban élő – színházi díszlettervezőre, bábművészre, báb- és díszlettervezőre, Bródy Verára (1924–2021) is emlékezünk.

Irodalomjegyzék:

  • Monostory Klára: Amiről a kéziratok beszélnek. Keresztury Dezső fondja az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. In. Irodalomtörténet, 25/75. évf., 1994. 3. szám. 395–411.
  • Monostory Klára: Keresztury Dezső fondja az Országos Széchényi Könyvtárban. In. Magyar Könyvszemle, 109. évf., 1993. 1. sz., 73–87.
  • Beszélgetés Keresztury Dezsővel. Németh G. Béla televízió-interjúja. Televízió-interjú, portréfilm. In. Jelenkor, 18. évf. 1975. január, 1. sz., 3–19.
  • Pukánszkyné Kádár Jolán – Berczeliné Monostori Erzsébet: Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1965–1966, Budapest, 1967. 214–246.
  • Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta. Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1957, Budapest, OSZK, 1958. 7–75.
  • Keresztury Dezső: A önálló magyar opera és balett-szcenika kialakulása. In. Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972, Budapest, OSZK, 1975, 343–369.
  • A bábtervező mesél. Írta: Bródy Vera. Szerkesztette: Somorjai Olga, Budapest, OSZK–Móra Kiadó, 2016.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A blogbejegyzés második része itt olvasható.

komment

Az első magyar film, „A tánc” képes dokumentumai

2021. április 29. 18:00 - nemzetikonyvtar

Egy 120 évvel ezelőtti vetítés az Uránia Magyar Tudományos Színházban

A tánc világnapja és A magyar film napja alkalmából

120 évvel ezelőtt, 1901. április 30-án Pekár Gyula ezekkel a szavakkal kezdte a táncról szóló előadását az Uránia Magyar Tudományos Színházban:

„Szokatlan vendég kopogtat ma este e színház ajtaján, mely a kilenc görög múzsa legtudósabbikának, Urániának a hajléka. A komoly Uránia csodálkozva néz a jövevényre: nem földi lakó az, egy lenge géniusz, ki antik öltönyének redői közt lantot tart s lejtve libben eléje. Imígyen szól, szinte szomorúan:
– Ösmersz-e még engem? Múzsa vagyok én is, egy a kilenc közül, a legjátszibb: a Tánc, s jövök a legkomolyabbhoz. Terpsichore jön látogatóba hozzád, Uránia!”

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

1_1_opti.jpg

Pekár Gyula: A tánc. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, Uránia kötetes színlapok

E szellemes korabeli bevezetés után most mégis egy gyakori tévhitet kell eloszlatni: megnyitásakor az Uránia mai fogalmaink szerint nem volt önálló mozi, és nem volt színház. A film és a színjátszás az előadások alátámasztását, illusztrálását szolgálta.

2_1_opti.jpg

Uránia. Az Uránia Magyar Tudományos Színház Közlönye, 1899. november – december, 1. szám. Címlap – Törzsállomány

Az 1899-ben berlini és bécsi mintára a tudomány népszerűsítésére létrejövő színház, már vetített képekkel, később a mozgókép segítségével mutatott be előadásokat a kor kiváló tudósai és szakemberei közreműködésével. Az első előadást 1899. november 9-én a földrajztudós Cholnoky Jenő tartotta Küzdelem az éjszaki pólusért címmel. Az akkor elismert fizikus, Klupathy Jenő vagy a híres csillagász, Kövesligethy Radó is tartott előadást.

3_opti.jpg

Cholnoky Jenő: Küzdelem az Éjszaki pólusért. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár

Már korábban, 1897-ben, az Operában is volt egy kísérleti előadás: Kirándulás a Holdra. Később, több más mellett talán A tánc volt az egyik legkedveltebb, ezt tekintik az első magyar filmnek is.
A létrejövő tudományos színház mellett az anyagi és egyéb feltételeket az „Uránia Magyar Tudományos Színház-Egylet R.-T.” biztosította, létesítéséhez részvényeket jegyeztettek. A társaságot – melynek 100.000 korona részvénytőkéje volt – Molnár Viktor vallás- és közoktatásügyi miniszteri tanácsos, Várady Gábor országgyűlési képviselő, Kövesligethy Radó egyetemi tanár és Somogyi Nándor művészeti és irodalmi vállalkozó alapította. A tudományos és művészvilág és a magyar közélet színe-java mellett gyárosok, bankárok, vállalkozók is megtalálhatók a pártoló, illetve az igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok között. Színvonalas folyóirata is volt, az Uránia, amely az Uránia Magyar Tudományos Egyesület Közlönyeként fontos közművelődési szerepet töltött be, írásaival jól kiegészítette a patinás, 1869 óta töretlenül létező Természettudományi Közlönyt.

4_molnar_viktor_ka_4389_1_erdelyi_foto_1910_opti.jpg

Molnár Viktor. Erdélyi fotó. 1910. KA 4389/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Bár az Uránia a tudományos ismeretterjesztés nagy vállalkozása volt, emellett azért kisebb színi előadásokat is tartottak néha, s Beöthy Lászlónak, a kiváló színházi embernek, színigazgatónak és a vele is kapcsolatban álló Leszkay Andrásnak köszönhetően két ma is ismert híresség egyik első európai fellépése e szép moreszk palota falai között történt. Az egyik híresség a japán társulatával fellépő Szadajakko (Sada Yacco), a másik pedig, akinek, bátran mondhatjuk, itt indult el a világkarrierje, az amerikai Isadora Duncan.
Itt vetítették le az első, némileg megkomponált, híres színészek közreműködésével készült rövidke, kis, különálló jelenetekből álló filmet, A táncot 1901. április 30-án, melynek szövegét Pekár Gyula írta, a 24 mozgófényképet Zitovszky Béla, az Uránia fényképésze vette föl az épület tetején.

4_1_181_284_pix_page_46_kep_0002_nagykep_opti.jpg

Pekár Gyula A táncz. „Szatírikus csárdás. Táncolják: Niké Lina, Vendreyvel, Berzétey Ilona Hegedűssel, Bosnyákné Szerémivel.” In. Vasárnapi Ujság, 1901. 48. évfolyam, 17. szám, április 28., 281. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A magyar tájakról készült, még megkomponálatlan felvételek azonban megelőzték ezt, mégis A tánctól számítják a magyar némafilm kezdetét, s ekkortól magyar forgatócsoportok gyakrabban készítettek filmeket az Uránia egyes tájakat, népeket bemutató előadásaihoz.
Pekár Gyula még jó pár előadással színesítette a tudományos népszerűsítő előadásokat, többek közt ő búcsúztatta az elmúlt száz évet A XIX. század címmel.

4_2_img_8430_opti.jpg

Pekár Gyula: A XIX. század. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár

Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára – újabban Színháztörténeti és Zeneműtára – őriz egy kis nyomtatott szövegéből és fényképekből összeállított bársonykötésű, selyemmel borított, külsőre igen díszes, csatos albumot. Az album Pekár Gyula A táncz című előadásából az Uránia vezetőjének, Molnár Viktornak készült.

 A továbbiakban részleteket közlünk az albumból, melyek alapján némiképp elkezelhetjük, milyenek is lehetettek az eredeti filmrészletek.

„Salome még csak nem is bűnös, – hisz nem tudja, mit tesz… Csak szerelmes mosollyal bámul a Keresztelő levágott fejére. – Vajon milyen lehetett a tánca? Pozitív adat híján itt csak a költői képzelem segíthet rajtunk: egyik legnagyobb és legszebb művésznőnk alakító képzelme, kinél senki jobban vissza nem tudta adni a Salome veszedelmes, öntudatlan báját. Kérjük meg őt, táncolja el nekünk Heródiás lányának a táncát.
(A Salome táncának mozgófényképei.)”

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

„A leghíresebb Pavane-dallam volt a XVI. században a „Belle, qui tiens ma vie”… kezdetű; lássuk erre a régi dalra a pávatáncot a maga igaz valóságában.
(A „pávatánc” mozgófényképei.)”

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

11_opti.jpg
Pávatánc – Színháztörténeti és Zeneműtár

„De a spanyolok mellett nem szabad megfeledkeznünk az akkori egyik legdivatosabb táncról, az ősrégi allemande-ról, melyet még renaissance landsknecht-jeitől tanultak a franciák. Németesen nehézkes, de bravúrral és jókedvvel teli, s érdekesen rí ki ebből a szertartásos világból.
(Az „allemende” mozgófényképei.)” 

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

 

„E képen előttünk nyilván olasz zsoldosok dőzsölnek s a korcsmáros-leány tartantellára áll fel. A legenda azt mondja, hogy a dél-olaszok annak a csúnya póknak a marásától akarnak e tánc eszeveszett hevében gyógyulni. Nem tudjuk, de amilyen szerelmes mámor a tarantella, azt hisszük, hogy ha meg is gyógyultak a pók marásától, csak annál betegebbek lettek egy másik méregtől: az édes nápolyi szerelemtől. Lássuk hát ezt a szilaj tarantellát…
(A „tarantella” mozgófényképei.)”

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

 

„Maga XIV. Lajos a polgárság köreibe száműzi a régi pávatáncot s helyébe a courante-ot, a menuet anyját teszi meg első udvari táncnak: a napkirály a legjobb courante-táncos, senki se tudta úgy kifejezni ennek a spanyolos udvariasságát, az epedő bájt, örömteli szenvedélyességet, mint ő. Lássuk…
(A „courante” mozgófényképei.)”

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

 

„A menuet a legszebb tánc, – a francia géniusz örökké üde, örökké illatos rokokó virága…
(A menuet mozgófényképei.)”

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

21_menuet_opti.jpg

Menuet – Színháztörténeti és Zeneműtár

„…elbájolják Európát a messze kelet franciáinak, a japáni nőknek a tánca. Idegen nekünk a tokiói Terpsichore, de sok édes és gyermeteg báj van e pici bábú leányokban. Láttukra a párizsi nők elösmerték, hogy a japáni muszmék még náluk is különbek…
(A „japáni-tánc” mozgófényképei.)”

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

 

„És mindezek után végül a magyar ifjúsághoz szólanánk, melynek jó része, fájdalom, már csak a falat támasztja, a mamák haragos tekintete alatt. Urak! – egy kis több tánckedvet és mindenekfelett több magyarságot a bálban! Az a vad „káposztataposás” és üvöltő ugrándozás, ami ma csárdás név alatt járja, se nem magyar, se nem tánc. És nem a nők a hibásak, – ők mindig úgy fognak táncolni, – már legalább a bálban! – ahogy a férfi akarja… Jusson eszükbe urak, amit Csokonai mond, hogy az igazi nemes magyar tánc a lassú, nem pedig a szapora friss, mely nyilván tót eredetű és mindenben ellenkezik a magyar ember „ázsiai gravitásával és méltóságával”… No urak, ha nem hiszik, lássák, hogy mi lett ebből az ázsiai gravitásból, micsoda ázsiai vadság a mai csárdás. Lássuk, hogy hogy nem kell csárdást táncolni…
(A „modern csárdás” mozgófényképei.)”

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

 

„De ha már ezt láttuk, most már azt is nézzük meg, hogy mi az igazi magyar tánc. Nem báli parketten s nem urak járják ezt, hanem a magyar anyaföldön azok, akikben még hamisítatlan a fajunk: a nép. Mint mindenben, úgy a táncban is a néphez térjünk vissza, ha magyarok akarunk maradni, a néphez, mely jó és rossz időben örök hű bástyája vala nemzetünknek, s melynek kebelében a szabadság géniuszával védettem élnek még együtt a múzsák, s köztük a lengelábú, lejtő Terpsichore is.
(Az „igazi csárdás” mozgófényképei.)”

Pekár Gyula: A táncz. Történeti tanulmány három szakaszban. Először adatott az „Uránia” magyar tudom. színházban 1901.ik évi április hó 30.án, Budapest, Az Uránia Magyar Tudom. Színház R.-T. kiadása, 1901. – Színháztörténeti és Zeneműtár

 

 

Irodalom:

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A tánc világnapja – 2021

2021. április 29. 07:30 - nemzetikonyvtar

1982 óta április 29-én ünnepeljük a táncot szerte a világon. A francia táncos és koreográfus Jean-Georges Noverre (1727–1810) születésnapjára helyezett világnapot az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének (ITI) Táncbizottsága kezdeményezte, hogy nagyobb figyelmet kapjon a tánc mint művészet, mint társas tevékenység és mint az egyéni jóléthez is hozzájáruló kikapcsolódás.

bajorgizi_opti.jpg

Bajor Gizi mint Pierrette 1927-ben egy ritkán látható műtermi felvételen. A Pierrette fátyola c. előadás bemutatója 1927. április 8-án volt az Operaházban. Az előadás rendezője Márkus László, a koreográfus Guerra Miklós volt – Színháztörténeti és Zeneműtár

A tánc az emberi test ritmikus kifejező mozgása, a nonverbális kommunikáció ősi eredetű formája. Minden ismert kultúrában szerepet kapott rituális, spirituális tevékenységként, később mint önálló művészeti ág és társas szórakozás. A táncnak számtalan irányzata és stílusa alakult ki, a „szent” táncoktól a részben funkcionális mozdulatokat tartalmazó, népszokásokhoz kötődő néptáncoktól a színpadon előadott, vagy a társas együttlétekhez kapcsolódó mozdulatrendszerekig. Egyes ágai a harcművészetekkel és a sporttal is határosak (pl. a capoeira vagy a versenytánc, a ritmikus gimnasztika, a jégtánc stb.).
A test kifejező mozgásának nagy szerepe van az egyén testtudatának, kommunikációjának, empátiájának és érzelemkifejezésének fejlesztésében. A szórakozást jelentő egyéni vagy társas tánc évszázadok óta a társadalmi csoportok közti kapcsolatokkal is összefügg. Így lettek néptáncformák stilizálásából a felsőbb osztályok báli táncai s kerültek azután ezek zenés színpadi művek elemeiként újabb közönség elé (pl. a walzer, a palotás, a tangó stb.). A fiatalok saját táncirányzatai generációs divatot teremtettek a 20. században és napjainkban is a swingtől a rock and rollon át a hip-hopig és tovább.

A leginkább formalizált színpadi táncnyelv a balett, melynek kezdetei XIV. Lajos versailles-i udvari előadásaiig nyúlnak vissza, s a 19. század elejétől alakultak ki ma is ismert keretei és szabályai. A jelenleg Európában látható színpadi mozgásformák lényegében ehhez, a fehér vagy orosz baletthez fűződő viszonyukkal határozzák meg magukat a mozdulatművészeti iskolák 20. század eleji újító mozgalmaitól a modern balett, majd a modern/kortárs tánc irányzataiig.
2021-ben a világjárvány miatt ismét elszigetelve, virtuális felületeken ünnepeljük a táncot.
Hazánkban a Nemzeti Táncszínház, a Magyar Táncművészek Szövetsége, számos balett- és táncegyüttes, illetve a nemzetközi hírű és több szakirányban magas színvonalú képzést nyújtó Magyar Táncművészeti Egyetem is kezdeményezett programokat, hogy az eredeti célkitűzésnek megfelelően fölhívja a figyelmet a tánc társas és művészi formáinak értékeire, lélekgyógyító erejére.

jean-georges_noverre_opti.jpg

Jean-Georges Noverre (1727–1810) táncos, koreográfus és szakíró. Jean-Baptiste Perronneau pasztellképe (Musée du Louvre, Paris) – A kép forrása: Larousse.fr

Noverre párizsi tanulmányait követően német színházakban, majd Lyonban és Párizsban az Opéra Comique-ban működött. Itt került színre Kínai ünnepek című koreográfiája, ami a korban szokásos zenés mű volt, dramatikus cselekmény nélkül, melyben a táncosok nem karakterekként, hanem vizuális elemként, látványosságképp szerepeltek. Noverre 1756-ban Londonba szerződött, ahol David Garrickkel, a kor legjelentősebb színészével is megismerkedett. Színházi élményeinek hatására jelentette meg Levelek a táncról és a balettekről című művét. Cselekményes balettkísérleteit Párizsba visszatérve sikertelenül próbálta meghonosítani, így Stuttgartban, a württenbergi herceg támogatásával mutatta be 1863-ban Jászón és Médea című balettjét. Ehhez az előadáshoz készült első ízben a cselekményt ismertető „műsorfüzet”, hogy a közönség jobban tudja követni a táncban megjelenő történetet. Noverre 1767-ben Bécsbe költözött és Mária Terézia udvari táncmestere lett, valamint a Kärtnetor Theater balettmestere. A császárvárosban került kapcsolatba Christoph Willibald Gluckkal, aki az opera dramatikus megújításán dolgozott. Ezek után Milánóban dolgozott, majd hazatért Párizsba, ahol (egykori tanítványa, Mária Terézia lánya, Marie Antoinette immár királynéként protezsálta) a Grand Opérában bemutatták Kis semmiségek című darabját, melynek zenéjét Noverre fölkérésére Mozart szerezte. Ám sem a közönség, sem táncosai nem álltak mellé a tánc szokatlan, dramatikus, cselekményes, szinte színészi karaktereket mozgató változata láttán. A cselekményes balettekkel a következő években ismét Angliában kísérletezett, majd 1793-ban vidékre visszavonulva megjelentette korábbi könyvének bővített kiadását, s haláláig részese volt a felvilágosodás gondolkodói közt zajló élénk levelezésnek.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

 

 

komment

Egy aranylakodalom emléke. Első rész

2021. április 28. 07:30 - nemzetikonyvtar

Petrus Apianus: Astronomicum Caesareum

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól  hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötödésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

mnmmuseum1408585_opti.jpg

Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

Az igen jelentős könyvadományt, melyről az 1929. évi igazgatói jelentés is megemlékezett, április 28-án jegyezték be a könyvtár növedéki naplójába.
Frigyes herceg a Habsburg-család tescheni, ún. hadvezéri ágának leszármazottja volt apai ágon, édesanyja révén pedig József nádor unokája. A magyarok iránti rokonszenv a családi hagyomány részét képezte. Teschen hercegeit a kor sikeres hadvezérei között tartották számon, Frigyest is katonai pályára szánták és ebben a szellemben nevelték. Anyanyelve mellett magyar, cseh, lengyel és francia nyelven is beszélt. Apja korai halála után testvéreivel együtt nagybátyja örökbe fogadta. Ennek nyomán, elsőszülöttként ő lett a bécsi Albertina palota és nagybátyja világhírű műgyűjteményének tulajdonosa. A mintaszerűen szervezett és korszerűen felszerelt uradalmak felett rendelkező főherceg a birodalom egyik leggazdagabb földbirtokosának számított. Katonai pályája meredeken ívelt fölfele és az első világháború alatt teljesedett ki, amikor 1914 és 1917 között az Osztrák–Magyar Monarchia haderejének főparancsnoka volt.

b1_fvb2379_opti.jpg

Frigyes főherceg a lányával – Történeti Fénykép- és Videótár

Felesége, Izabella a Croy-ház dülmeni ágából származott, amely az Árpád-házból eredeztette magát, nevezetesen IV. István egyik fiától.
A főhercegasszony igen tevékeny szerepet vállalt férje mellett és ő is töretlen népszerűségnek örvendett, főként jótékonykodása és a felvidéki háziipart támogató szerepe révén. A társasági élet egyik állandó szereplője volt és szívesen vett részt jótékonysági rendezvényeken. Védnökséget vállalt a pozsonyi háziipari egylet felett és hímzőkörök szervezésével próbált javítani a környéken élő nők életkörülményein, kiegészítőjövedelem-lehetőségét biztosítva számukra. Személyes kapcsolatai révén igyekezett a hímzőkörök munkáit népszerűsíteni, ennek érdekében alkalmanként népi hímzésekkel díszített ruhában jelent meg és lányait is erre ösztönözte. (Ezirányú tevékenységéről l. bővebben.)

b1_fva0386_opti.jpg

Izabella főhercegasszony megtekinti az Iparművészeti Múzeumban a fővárosi leányiskolák Vöröskereszt bizottságainak munkáit – Történeti Fénykép- és Videótár

A hercegi pár a pozsonyi Grassalkovich palotában alakította ki udvartartását. Házasságukból kilenc gyermek született, a várva várt fiú a kilencedikként érkezett.
Az első világháború után elvesztették az Osztrák–Magyar Monarchiában levő ingatlanaikat és birtokaikat, a magyar területeken fekvők kivételével. A család a magyaróvári uradalmi tiszti lakba vonult vissza (az óvári uradalom Mária Terézia lányának, Mária Krisztina főhercegnőnek hozományaként lett a főhercegi örökség része). A Magyar Királyság volt az egyetlen állam, mely tulajdonaikat háborítatlanul hagyta. Frigyes a bécsi Albertinában őrzött műgyűjteményét is hasztalan próbálta visszaigényelni az osztrák államtól, csak az általa vásárolt műtárgyakat és a palota berendezési tárgyait vihette magával.
A hercegi párt Magyarországhoz már korábban is szoros szálak fűzték, kötödésük egyik megnyilvánulásaként egyetlen fiúkat, a tescheni hercegi cím várományosát, magyar iskolában neveltették.
A házassági évforduló alkalmával ajándékozott művek közül az egyik legértékesebb az 1540-ben Ingolstadtban megjelent Astronomicum Caesareum, amely a 16. századi könyvművészet egyik remeke.

astron_cimoldal_opti.jpg

Az Astronomicum Caeasareum címoldala – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

A fényűzően kivitelezett, színezett fametszetekkel díszített és papírműszereket magába foglaló könyv a német-római birodalom urának, V. Károlynak és testvérének, Ferdinándnak ajánlott. (Ferdinánd abban az időszakban magyar és cseh királyként uralkodott, később pedig testvére utódaként).
A könyv Magyarország legkorábbi térképét kiadó Petrus Apianus főműve, egyben saját tulajdonú nyomdájának utolsó kiadványa.
Apianus Peter Bennewitzként született a szászországi Leisnigban, nevét a kor humanistáinak példáját követve kezdte el latinosított alakban viselni. Bécsi tanulmányai idején már korán kapcsolatba került I. Ferdinánd orvosával, Georg Tannstetterrel, aki a bécsi egyetemen tanított és későbbi pályafutására is nagy hatást gyakorolt.
Egy rövid regensburgi és landshuti kitérő után az ingolstadti egyetem oktatója lett és nyomdát nyitott. Igen sokoldalú személyiség volt, számtantudósként, csillagászként és csillagászati műszerkészítőként egyaránt számontartott. Ein newe und wolgegründete underweisung aller Kauffmanns Rechnung in dreyen Büchern című számtankönyve (Ingolstadt, 1527) igazi sikerkönyvnek számított. A sikerhez jelentősen hozzájárult az a tény, hogy a benne közölt ismeretek a hétköznapi gyakorlatban is hasznosíthatók voltak. A könyv V. Károly figyelmét is felkeltette.
1532-ben több mű kiadására nyert előjogot a császártól, ezek között említett „Librum Azophi, Astrologi vetustissimi”, azaz Abd al-Rahman al-Szúfi könyve (melyet azonban a későbbiekben mégsem sikerült kiadnia, de említése arra vall, hogy ismerte a perzsa csillagász művét). Az előjog szövege arról tanúskodik, hogy az Astronomicum megjelentetését Apianus már korábban tervbe vette.

astron_elojog_opti.jpg

Petrus Apianus által 1532-ben elnyert előjog – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

A ptolemaioszi (tehát földközpontú) világképet tükröző mű a korban nagy népszerűségnek örvendett tudós körökben (Kopernikusz a könyv megjelenése után három évvel adta ki a napközpontú világképre vonatkozó nézeteit közlő művét.)
A két jeles csillagász nem csupán az égitestek mozgásáról vallott eltérő nézeteket, hanem a csillagászati művek olvasói táboráról is. Míg Kopernikusz úgy vélte, hogy „a csillagászatot a csillagászok számára írják”, Apianus úgy gondolta, hogy éppen ellenkezőleg, ennek eredményeit a csillagászat iránt érdeklődők számára is hozzáférhetővé kell tenni. Erre vonatkozó gondolatait a könyv előszavában is kifejti. A mű közrebocsátásával lehetőséget szeretett volna nyújtani arra, hogy nemcsak a szakavatottak, de a kevésbé képzett olvasók is végezhessenek a bolygók helyzetének meghatározását célzó, egyszerűbb csillagászati számításokat a könyvbe illesztett papírműszerek segítségével.

holdfazis_2.jpg

Papírműszer (volvelle) a holdfázisok kiszámítására – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

A több tengelyű, egymásra helyezett korongokból álló műszerek az analóg számítógép korai példáinak is tekinthetők, segítségükkel kiszámítható a különböző égitestek helyzete adott időpontban, a holdfázisok, valamint a napfogyatkozások időpontja. Szerkezetük annyira összetett, hogy a mű egészéről hű másolatot még soha nem sikerült készíteni.
A könyv első részében, többek között, a ptolemaioszi korban ismert 48 csillagképet is ismerteti. (Erről bővebben l. korábbi blogbejegyzésünket.)
Ezt követően részletes magyarázatok következnek a Szaturnusz, Jupiter, Mars, Vénusz és Merkúr, valamint a Hold és a Nap helyzetének kiszámításáról adott időpontban (a számításokat a császár születésnapjával példázta).

holdhelyzet_1_opti.jpg

Papírműszer (volvelle) a Hold helyzetének kiszámítására adott időpontban – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

Az első rész végén a szerző asztrológiával és orvoslással kapcsolatos kérdéseket is tárgyal.
A könyv második részében az üstökösökre vonatkozó megfigyeléseit ismerteti és öt üstökös pályáját írja le (ezek között a Halley-üstökösét is, melyet 1531-ben nyílt alkalma szemrevételezni).
Végül a csillagászati koordináta-rendszerekben való mérésre használt műszer, a torkvétum felépítését és használatát részletezi.
A mű tudománytörténeti jelentősége abban rejlik, hogy első közlése annak a megfigyelésnek, hogy az üstökösök csóvája a Nappal ellentétes irányba mutat.

holdhelyzet_2_opti.jpg

Papírműszer (volvelle) a Hold helyzetének kiszámítására adott időpontban – Régi Nyomtatványok Tára, Ant. 216

Mivel kis példányszámban adták ki, a könyv ritkaságnak számít (népszerűsége folytán sokan szerettek volna szert tenni egy-egy példányára, ám ez csak a tehetősebbek sikerült; a fokozódó igény nyomán kéziratos másolatai is készültek).
Közel másfél száz példány maradt fenn belőle, ezek színezése eltérő, vélhetően azért, mert a megrendelők igényeihez igazodott.
Budapesten a könyvnek két példánya is megtalálható, az egyik az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában, a másik az Eötvös Loránd Tudományegyetem központi könyvtárának gyűjteményében.
Az előbbi a díszesebb kivitelű példányok közé tartozik (ezek csillagtérképe kék színnel alapozott és aranyozott pontokkal jelölt).
A könyv már a korban is egy kifejezetten drága kiadványnak számított, (nyomtatása a belefoglalt papírműszerek miatt igen költséges volt). A magántulajdonban levő példányok ára csillagászati, árveréstől függően százmillió forint körül mozog.
A mű, melyet egykoron Habsburg-uralkodóknak ajánlottak és mely Habsburg főrangú pár adományaként vált közgyűjtemény részévé, ma a nemzet könyvtárának féltett kincse.

NyA

komment

Révay Ferenc és az utazásairól tanúskodó fényképalbumok. 1. rész

2021. április 27. 07:30 - nemzetikonyvtar

Ki volt Révay Ferenc?

Könyvtárunk Történeti Fénykép- és Videótára fotótörténeti anyagrészének – azaz az 1945 előtt készült fényképeknek – digitalizálása során került sor nemrégiben azokra a fényképalbumokra is, amelyekről a gyűjteményi bélyegző tanúsítja, hogy egykor a sokat utazó, művelt és műgyűjtő báró Révay Ferenc (1835–1914) könyvtárához tartoztak. Sorozatunkban ezekről az albumokról, valamint eredeti tulajdonosukról lesz szó.

20210422_151940_opti.jpg

A Révay Ferenc könyvtárából bekerült példányok bélyegzője az OSZK-ban – Történeti Fénykép- és Videótár

A feldolgozott albumok közül három – Mekka és Medina, Algéria, valamint Kairó – már szerepelt a könyvtár közös katalógusában is, ám képek nélkül, csak rövid, adatokra szorítkozó tételekként. A fennmaradó két albumnak – Palesztina és Róma – viszont nem volt nyoma itt, noha régebbi, DM-kezdetű leltári számot mindkettő viselt. Nem csupán ez a néhány tárgy várakozott eddig kissé félreállítva: a báró hajdani gazdag kollekciójának többi darabját, sőt, egészét is elkerülte eddig a rendszerező kutatás.
Az 1914-ben elhunyt Révay Ferenc hagyatékának könyvgyűjteményként értelmezhető része 1916-ban került be a Nemzeti Múzeum könyvtárába, köztük a fényképalbumok, és egy személyesebb, részben családi vonatkozású fotókat tartalmazó mappa.

albumok_opti.jpg

Révay Ferenc két bőrkötéses fényképalbuma és a személyes fényképek mappája – Történeti Fénykép- és Videótár

A többi darab, mint pl. XVIII. századi szlovák nyelvű kalendáriumok, vagy politikatörténeti munkák, más gyűjteményi egységekben található, így kitartó keresgéléssel és némi szerencsével lassanként összeállhat a nemzeti könyvtárba jutott hagyaték.
A műkincsekkel részben más a helyzet: ezekből maga a báró ajándékozott több adagban (1876; 1879, 1880, 1881 és további évek) és nagy számban egyiptomi, bronzkori és kora újkori tárgyakat a Nemzeti Múzeumnak, illetve halála után, hagyatékként is kerültek be további darabok, köztük újfent ókori egyiptomi tárgyak is. Eredetük, valamint későbbi, intézményeken belüli útjuk még részben felderítetlen. Az egyiptomi tárgyak mindenesetre a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe kerültek át 1934-ben.

amenhotepskarab_3_opti.jpg

III. Amenhotep nagy emlékskarabeusza – Budapest, Szépművészeti Múzeum, Egyiptomi Gyűjtemény. Fotó: Szépművészeti Múzeum

Magára a kiinduló gyűjteményre, a beszerzések helyszíneire és mikéntjére, azaz a gyűjtő személyére korábban nemigen fordított külön figyelmet senki, noha több kutatónak is a látóterébe került egyéb nyomozásai során. Jelenleg a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Osztályának munkatársai, Gaboda Péter és Liptay Éva foglalkoznak provenienciakutatásaik keretében Révayval és gyűjtéseivel; egy másik irányból pedig, mint Szklabinya várának egykori urával a szlovák Miroslav Eliáš, illetve az egyiptológus Jozef Hudec is folytat kutatásokat Révay életével és műgyűjteményével kapcsolatban.

Az ősi nemes Révay családnak ez az 1835-ben született sarja nem tartozik a legismertebb főurak közé. Pesten látta meg a napvilágot, és a Ferenc Xavér János Nepomuk Móric nevet kapta a keresztségben, de közeli ismerősei csak Ferinek hívták: legalábbis Zichy József így emlegeti őt 1875-ös kairói útinaplójában. Ő volt a legfiatalabb Báró Révay György és Gróf Keglevich Róza összesen nyolc gyermeke közül, de a felnőttkort rajta kívül csak nővérei: Teréz, Róza és Gizella érték meg.

4_kep_opti.jpg

Családi fénykép a fiatal Révay Ferencről szüleivel és egyik nővérével, 1855-59 körül – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet: FTB 0554

Maga a család a XVI. század óta a felvidéki Turóc vármegyében rendelkezett kiterjedt birtokokkal Mosócon és környékén, és a gyerekek is itt nevelkedtek. Ferenc házitanítója 1843 és 1845 között a fiatal Jonatán Dobroslav Čipka lelkész és költő volt, aki a formálódó szlovák irodalmi és szellemi élet egyik meghatározó alakjává vált a következő évtizedekben. Noha Ferenc a származása révén automatikusan a főrendiház tagja lett – neve 1861-től szerepel az országgyűlési almanachban – és valamilyen módon a kulturális életben is részt vett, úgy tűnik, egy bizonyos időponttól kezdve nem kívánt aktívan közreműködni sem a politikai, sem a könnyed társasági tevékenységekben. Jobban kedvelte a turóci erdőkben folytatott vadászatokat, esetenként kirándulásokat, a lovaglást; valamint az utazást távoli tájakra. Visszavonulásának, befelé fordulásának oka, ha egyáltalán megtudható, egyelőre nem ismert.

Szívesen foglalkozott számos tudományterülettel, érdeklődött a szlovák régiségek, valamint távoli kultúrák és nyelvek, elsősorban az ókori Egyiptom iránt. Ehhez a család mosóci kastélyában elhelyezett gazdag könyvtár, amely az egyik legkomolyabb magánkönyvtárnak számított már az 1820-as években, megfelelő alapot adott, de ő ezt további több ezer kötettel gyarapította. Ha igaz, már édesanyja családjában is őriztek ókori egyiptomi tárgyakat: amennyiben ez így volt, és ő gyermekként vagy fiatalemberként láthatta is ezeket, bizonyára fellelkesítették őt. Az uradalomhoz tartozó várak, Szklabinya és Blatnica, már önmagában a létükkel is kedveztek a múlt iránti érdeklődésének, de Szklabinya esetében bizonyított az is, hogy értékes régiségek lelőhelye volt.

Ismeretes, hogy őskori gyűjteményének darabjaival 1876-ban szerepelt a Rómer Flóris által Budapestre szervezett Ősrégészeti és Embertani Kongresszus alkalmával rendezett kiállításon.
Birtokai bevételeiből kényelmesen megélt, anyagi gondjai sohasem voltak, így szabadon élhetett kedvteléseinek, és nem foglalkozott sem az őt kissé különcnek tartókkal, sem rokonságával – nővéreivel és azok gyermekeivel –, akiktől mindig is kifejezetten távol tartotta magát. Kortársai furcsállották és megjegyezték, hogy az egyszerű emberekkel és szolgálóival nagyon közeli, bizalmas kapcsolatban volt. A komornyikból útitárssá és baráttá is vált Ján Reichl (1866–1944) iránti kedvezés nem csupán életében adott okot rosszallásra, hanem a báró halála után érvénybe lépett – korábban négyszer is módosított – végrendelet miatt pereskedésbe is torkollt.

10_kep_opti.jpg

Révay idős korában – Szlovák Nemzeti Könyvtár

Unokahúgai és unokaöccse ekkor szembesültek ugyanis azzal, hogy sem a mosóci birtokot, sem az árvai és sztropkói uradalmat, sem pedig a budapesti Andrássy úton 1885-ben épült villát nem ők örökölték. A fő kedvezményezett Reichl ekkor már mintegy húsz éve nem állt Révay szolgálatában, de a korábbi urától ajándékba kapott zaturcsányi birtokon családjával élő és gazdálkodó férfit a báró időről időre meghívta budapesti palotájába egy vacsorára és beszélgetésre – így írt legalábbis róluk Az Est 1915-ben, a végrendelet és az a körüli botrányok nyilvánosságra kerülése után. A további örökösök mind Révay korábbi, illetve halála idején is nála szolgáló alkalmazottak voltak. Közülük Stritz Éliás komornyiknak és feleségének – aki a báró elhunytával egyedül maradt a villában, férje éppen a fronton lévén – nemcsak egyszeri tízezer korona készpénzt, hanem egy ötezer koronás évjáradékot is szándékozott hagyni a főúr. A család azonban, Hubay Jenőné Cebrián Róza (Róza nevű nővérének leánya) vezetésével, nem hagyta annyiban a dolgot, és végül – legalábbis részint – sikerrel jártak, de a per részletei még feltáratlanok.
Feltehetően a hazai kulturális, szellemi életben elismert szerepe és Egyiptom iránti érdeklődése révén juthatott diplomáciai megbízatáshoz a kairói osztrák-magyar konzulátuson talán 1869-1870 körül.

Az 1870-es években huzamosabban is ott tartózkodott, ezt Goldziher Ignác, a világhírű magyar orientalista is tanúsítja, aki 1873–74-es első keleti tanulmányútjára visszaemlékezve említi Révay Ferencet a naplójában. Kairó környéki kirándulásainak megszervezésében segítette, és el is kísérte őt a báró, hazautazása előtt pedig búcsúvacsorát rendezett tiszteletére. Az első egyiptomi tárgy-adományozás dátumát, 1876-ot figyelembe véve ekkoriban térhetett vissza Európába.
Ha Révay albumainak helyszíneit – Palesztina, Mekka és Medina, Kairó és környéke, Róma – a térképre helyezzük, feltételezhetjük, hogy bejárta a Földközi-tenger mellékének és a közel-keleti térségnek a legjelentősebb helyszíneit. Azonban éppen ez az, ahol egyelőre egy nagy hiánnyal szembesülünk: az általa valóban meglátogatott városokban és tájakon látottakról-tapasztaltakról egyelőre nem ismerünk sem személyes beszámolót, sem ilyen jellegű fényképet. Az albumokba ragasztott képek ugyanis nem saját felvételek, hanem helyben működő, de nemzetközileg is ismert fotográfus vállalkozók által jegyzett, kereskedőktől beszerzett példányok. Érdekes, hogy míg könyvei és a kortársak említései alapján úgy látszik, erősen érdekelték az idegen népek szokásai, nyelvük és kultúrájuk, addig a Fényképtárban feldolgozott albumai túlnyomórészt inkább csak az építészet és a történelmi helyszínek iránti érdeklődésről tanúskodnak, amennyiben a „helyi típusokat” ábrázoló, az 1870–80-as években már elég nagy számban kapható fényképek szinte teljesen hiányoznak közülük.
A vegyes, családi jellegű mappa képei között azonban találni három-négy olyan darabot, amelyek egyiptomi embereket örökítenek meg, talán kairói ismerőseit, barátait, szolgáit. Ezek egyikén – egy félbevágott fényképen – két sötét bőrű, keleti viseletű, turbános férfi látható, s aki el van távolítva mellőlük – csak a lába, könyöke, és kezében tartott kalapja karimájának részlete látszik – sejthetően éppen Révay Ferenc.

14_kep_opti.jpg
Hiányos csoportkép Révay Ferenc vegyes tartalmú családi fényképalbumából – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet: FTA 1911

Ez egybevág azzal az anekdotával, amelyet egy kortársa, a bányaorvos és amatőr régiségbúvár Gustáv Kazimír Zechenter-Laskomerský jegyzett fel: mosóci kastélyában egy fekete bőrű (egyiptomi vagy núbiai) fiatal szolga élt, nem szolgai státuszban, hanem inkább a báróval egyenrangú barátként.
Jóllehet konkrét egyiptomi és közel-keleti útjaival, tevékenységeivel egyelőre nem lehet összekapcsolni a fényképalbumok tartalmát, a régiséggyűjtő és utazó Révay portréját mindenképpen gazdagítja és árnyalja a gondosan beköttetett, címmel, dátummal és címeres monogrammal ellátott három album, valamint a Mekkát és Medinát bemutató értékes fotósorozat. Nem utolsó sorban pedig figyelemreméltó, hogy a három évszám – 1869, 1870 és 1871 – keleti utazásainak valószínűleg legkorábbi éveit jelölik. A folytatásokban magukat az albumokat vesszük majd közelebbről szemügyre.

Felhasznált irodalom:

Köszönöm a következő személyeknek, hogy kutatásaik eredményeit, a rendelkezésükre álló adatokat és ismereteket nagylelkűen megosztották velem, és így hozzájárultak egy nagyon izgalmas, feltárásra váró életút és gyűjtemény rövid bemutatásához: Yudith Caplan, Csillag Katalin, RNDr. Miroslav Eliáš, Gaboda Péter József, Horváth Zoltán, Jozef Hudec, Micah Messenheimer, Dr. Nissan N. Perez, Dr. Szántó Iván. 

Sebő Judit (Történeti Fénykép- és Videótár)

komment

Pénz, kamat, fenntarthatóság. Első rész

2021. április 22. 07:30 - nemzetikonyvtar

A Föld napja 2021

A Föld napjáról többnyire a kirándulás, a természetvédelmi problémák vagy épp a klímaváltozás jut először eszünkbe. Most egy elvontabb, de fontos kérdéskörről: a közgazdaságtannak és a pénzrendszernek a fenntarthatóságban betöltött szerepéről gyűjtöttünk idézeteket a témát vizsgáló szerzők műveiből.

Manapság azért indokolt környezetvédelem helyett inkább már fenntarthatóságról beszélni, mert a fenntarthatóság egy rendszerben vizsgálja a természeti, társadalmi és gazdasági kérdéseket. A téma kutatóinak gyakori tapasztalata, hogy környezetvédelmi és szociális problémák összefüggenek, hatnak egymásra, vagy épp azok oka közös. Ezért is van helye A Föld napján például természetvédelmi kérdések mellett szegénységről vagy éppen bankválságokról is beszélni.
A közgazdaságtan – mint a többi tudomány is – folyamatosan fejlődik. Különféle ágait (pl. ökológiai közgazdaságtan) képviselő szakemberek, illetve egyéb kutatók is kritikával élnek a főáramú közgazdaságtannal kapcsolatban, ami mégiscsak a leghangsúlyosabban szervezi a világ gazdaságát. Az ökológiai válságot sok oldalról lehet vizsgálni, mi most a közgazdaságtan szerepét láttatjuk az ezt vizsgáló kritikusainak szemüvegén keresztül.

penz-es-fenntarthatosag.jpg

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015. Címlap – Törzsgyűjtemény

„A paradigmák megkerülhetetlenek. Tehát egy közgazdász sem tud másból kiindulni, mint valamilyen paradigmából. Megváltoztatni megváltoztathatja azokat, de paradigma nélkül sosem tudna előbbre jutni, hiszen ez azt jelentené, hogy nincsen semmilyen rendszerező elméleti koncepciója, nincs formális eszköztára, és nincsenek gyakorlati tapasztalaton alapuló módszerei.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 29. – Törzsgyűjtemény

Értékrend 

Lányi András író, filozófus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának Településtudományi és Humánökológia Szakirányának alapítója és korábbi vezetője egy megdöbbentő ellentmondást fogalmaz meg:

„Senki sem vonja kétségbe, hogy a nyerészkedési vágy, a gyilkos versengés, a munkás kizsákmányolása, a vásárló megtévesztése, az ifjúság megrontása, lénytársaink kínzása, az élővilág elpusztítása rettenetesen rossz dolgok, és hogy aki így cselekszik, az bűnt követ el. Mint ahogy abban is egyetért a vélekedők többsége, hogy ezek azok a tulajdonságok, amelyek a piaci versenygazdaság számára lehetővé teszik a korlátlan növekedés fenntartását; s hogy ez a növekedés az általános jólét, a társadalmi béke és a szabadság egyedüli lehetséges forrása. Tehát a jó cél érdekében, ahogyan azt Keynes professzor, a jóléti közgazdaságtan apostola vallotta, »még egy ideig« rosszat kell cselekednünk. Az ökológiai katasztrófa ennek a veszedelmes nézetnek a következménye. Mert ilyen feneketlen kárt – az emberiségnek, az élővilágnak – ilyen hosszú ideig és ilyen tömeges méretekben csak tiszta lelkiismeretű emberek tudnak okozni, abban a hiszemben, hogy »végső soron« jót tesznek, amikor ártanak.”

Lányi András: Ha tudják, miért nem teszik? In. Az ember fáj a földnek, Budapest, L'Harmattan 2010, 191. – Törzsgyűjtemény

faj-a-foldnek.jpg

Lányi András: Ha tudják, miért nem teszik? In. Az ember fáj a földnek, Budapest, L'Harmattan 2010. Címlap – Törzsgyűjtemény

Ez a gondolatsor önmagában összefoglalja a zöldek által a gazdasággal kapcsolatban megfogalmazott aggályokat és plasztikusan mutatja, hogy itt egy (tökéletlen) gondolkodási keretről van szó.
A Végh–Szám–Hetesi szerzőtrió egy kultúrtörténeti megközelítést vázol fel:

„Korábban Isten ellen való vétek és szégyen volt a szegényt és a védtelent megrövidíteni, kizsákmányolni, a keresztény erkölcs szerinti kötelességünk a gyengébbekre és lemaradottakra figyelni, őket szeretni és megsegíteni. De a piacgazdaság elvi alapja Adam Smith munkájára épül, miszerint a piac úgymond láthatatlan keze az emberi gyarlóságot, mint az irigység, kapzsiság a közjó javára szervezi. Ezek után a vallásos és erkölcsi szempontok jelentéktelenekké váltak és a közgondolkodás a társadalmat a gazdagok nagy-nagy megelégedésére a piac láthatatlan kezére bízta.” 

Végh László, Szám Dorottya, Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet: Híradás a Föld állapotáról [Budapest], Kairosz, 2008, 82. – Törzsgyűjtemény

utolso-kiserlet.jpg

Végh László, Szám Dorottya, Hetesi Zsolt: Utolsó kísérlet. Híradás a Föld állapotáról [Budapest], Kairosz, 2008. Címlap. – Törzsgyűjtemény

A zöld körökben klasszikussá vált A kicsi szépben Ernst F. Schumacher a (társadalmi) döntések összetettsége felől közelíti meg a közgazdaságtant:

„Egy társadalom, illetve csoport dönthet úgy, hogy nem gazdasági – azaz társadalmi, esztétikai, erkölcsi vagy politikai – okokból ragaszkodik valamilyen tevékenységhez vagy értékhez, de ez semmi módon nem változtat a dolog gazdaságtalan jellegén. Más szóval, a közgazdaságtan ítélete rendkívül töredékes ítélet. Az összes szempont közül, amelyet a való életben tekintetbe kell venni és össze kell vetni, mielőtt még döntést hozhatnánk egy kérdésben, a közgazdaságtan egyetlenegyet ragad ki – vajon egy vállalkozás hoz-e pénzbeli hasznot azoknak, akik belefognak, vagy sem?
Figyeljünk fel e szavakra: »azoknak, akik belefognak«. Nagy tévedés például azt feltételezni, hogy a közgazdaságtan módszerét rendesen annak meghatározására használnák, vajon a társadalom egy csoportjának tevékenysége hoz-e hasznot a társadalom egésze számára.”

Ernst F. Schumacher: A kicsi szép. Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról, [ford. Perczel István], Budapest, Közgazd. és Jogi Kvk., 1991, 42. – Törzsgyűjtemény

kicsi-szep.jpg

Ernst F. Schumacher: A kicsi szép. Tanulmányok egy emberközpontú közgazdaságtanról, [ford. Perczel István], Budapest, Közgazd. és Jogi Kvk., 1991. Címlap – Törzsgyűjtemény

„»Mindig megrekednek ott, hogy a nyomor tüneteit – például az éhínséget és a betegséget – kezelik élelmiszerprogramokkal, illetve kórházakkal, de egyszer sem teszik fel a kézenfekvő kérdést: miért él egy kevés ember bőségben erőfeszítés nélkül, amíg más milliárdok, akik keményen dolgoznak, szélsőséges nélkülözésben szenvednek?« Végül a következő egyszerű mondattal összegezte véleményét: »Ha úgy javítasz meg egy hibát, hogy közben nincs semmi elképzelésed az okáról, elkerülhetetlenül csak a tüneteket kezeled.« […] Egy rossz elmélet hamis megoldásokhoz vezethet, amelyek felnagyítják a problémát. A helytelen elmélet arra vezethet teljes társadalmakat, hogy akár a végsőkig ragaszkodjanak az önpusztító viselkedéshez.”

David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság, Budapest, Kairosz, 2009, 27–28. – Törzsgyűjtemény

gyilkos-vagy-humanus.jpg

David C. Korten: Gyilkos vagy humánus gazdaság, Budapest, Kairosz, 2009. Címlap – Törzsgyűjtemény

 

Gazdaság

A Bernard Lietaer szerkesztésében megjelent tanulmány többek között a világgazdasági válságokat elemzi és ezeket egy téves elgondolások alapján felállított rendszerből fakadó szükségszerűségekként mutatja be:

„»Tudtukon kívül és a legjobb szándék mellett a késői tizenkilencedik századi közgazdászok egy sor olyan gondolatot vettek kölcsön a fizikából, amelyek a gazdaságot – alapvetően helytelenül – zárt egyensúlyi rendszernek minősítették. Megközelítésük meghatározta napjaink hagyományos közgazdaságtanának kereteit. Sajnos e félreminősítés kényszerzubbonyként működött, ami a közgazdászokat rendkívül irreális feltevések megalkotására kényszerítette és a terület empirikus sikereit is korlátozta. […] Egy zárt rendszenek nincsenek be- és kimenetei a külvilágból, illetve a külvilág felé: minden energia a rendszeren belül keletkezik, és a rendszeren belül is marad. Egy nyitott rendszer be- és kimenetekkel működik. A 19. századi tudósok a legtöbb rendszert zártnak vélték.
Ma már tudjuk, hogy a gazdaságok nyitott rendszerekként működnek, óriási mennyiségű energiát nyelve el a külvilágtól (pl. napenergia, ásványi anyag, emberi és állati inputok). Emellett jelentős mennyiségű nem kívánatos mellékterméket is produkálnak (pl. gázok, hulladék, szennyezés). […]
Míg zárt rendszerek esetében igaz, hogy kiszámítható végállapottal rendelkeznek, addig nyílt rendszereknél ez nem feltétlenül van így. Bár egy darabig képesek viszonylag stabil és egyensúlyi állapotban maradni, az exponenciális növekedés, a radikális összeomlás, illetve a ciklikus ingadozások mintáit is mutatják. Ezek a minták mind fellelhetők a jelenlegi gazdaságokban, de mint ’anomáliákat’, a hagyományos gazdaságtan paradigmája elutasítja őket.
A hagyományos gazdaságtan paradigma második alapvető hibája a termodinamikával kapcsolatos ismereteknek a 19. század végéig jellemző szintjéhez kapcsolódik. […] A termodinamika második törvénye kimondja, hogy az entrópia, egy rendszer rendellenességének és véletlenszerűségének mértéke, mindig növekszik. Idővel minden rend, struktúra és minta a világegyetemben összeomlik, hanyatlásnak indul és szertefoszlik. Az autók rozsdásodnak, az épületek elporladnak, a hegyek errodálódnak, az almák megrohadnak.«
E két alapvető hiba a hagyományos gazdaságtan területén – a gazdaság zárt rendszernek való tekintése nyitott helyett, valamint a termodinamika második törvényének figyelmen kívül hagyása – az egyenletek működéséhez szükséges irreális feltételezések hosszú sorát hozta létre. E szükséges feltételek közé tartozik az az elképzelés, mely szerint az emberek pusztán önérdek és tökéletes racionalitás által vezérelve cselekednek, valamint, hogy minden gazdasági szereplőnek hozzáférése van az összes lényeges, jelenre és jövőre vonatkozó információhoz, amelyet ráadásul azonnal tökéletesen fel is dolgoznak. A valóságban gyakran hiányos és félreérthető információk alapján, korlátozott számolási és kognitív képességek mentén kell döntéseket hoznunk. Ezenkívül a világ, amelyben ezek a szuperemberek működnek, a feltételezések szerint rendkívül egyszerű: a vásárlásnak és eladásnak semmilyen akadálya nincs; nem létezik tranzakciós költség; az összes termelő mindig tökéletesen hatékony; a tökéletes piacokon tevékenykedő résztvevők csak az árakon keresztül lépnek kölcsönhatásba egymással; mindenki számára rendelkezésre áll minden releváns információ, az erőforrások pedig vagy korlátlanok, vagy oly bőségesen állnak rendelkezésre, hogy drasztikus hiányuk még csak a láthatáron sem lesz soha.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 68–70. – Törzsgyűjtemény

Lietaerék szerint problematikus, ha a különféle, rendszeres, nagy kiterjedésű pénzügyi válságokat rendellenességnek, s nem a rendszer törvényszerű részének tekintjük:

„IMF-adatok szerint, 145 bankválság, 208 monetáris összeomlás és 72 szuverén adósságválság volt 1970 és 2010 között. Ez összesen 425 rendszerszintű válságot jelent. […] E válságok a 180 IMF-tagország több mint háromnegyedét sújtották, sokat közülük több alkalommal. A krízisek számában tapasztalható csökkenés […] csekély vigasz. A kevesebb országra vonatkozó válság tényét ugyanis ellensúlyozza, hogy nagyobb méretű gazdaságokról van szó. A 2007–2008-as bankválságban érintett 23 ország – beleértve az Amerikai Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot és Németországot – a világ keresletének és kibocsájtásának megközelítőleg felét képviseli.
Ha egy autó, repülő, vagy szervezet rendelkezne ehhez hasonló teljesítménnyel, vajon nem volna általános felháborodás, hogy a tervezőket visszaküldjék a tervezőasztalhoz? […] Mindezek ellenére a monetárisrendszer esetében a felelős szervezeteknek (mint például bankoknak, központi bankoknak, illetve az IMF-nek) nemcsak, hogy nem sikerült előre látniuk vagy hatékonyan kezelniük a bajokat, de a rendszer status quojának semmiféle alternatívájára sem gondoltak soha. A megoldásuk változatlanul az, hogy amilyen hamar csak lehet, térjünk vissza a »normál« kerékvágásba – anélkül, hogy a rendszer struktúrájában bármilyen lényegi változtatásra sort kerítenénk.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 51. – Törzsgyűjtemény

Nem elhanyagolható kérdés e markáns válságok utólagos költsége sem. A Pénz és fenntarthatóság szerzői azt is problémásnak tartják, hogy ezeket a kiadásokat a közvélemény nehezen ismerheti meg:

„Az Egyesült Államokban sikeres jogi manőverek és perek következtében a Federal Reserve (Szövetségi Tartalékrendszer – a szerk.) és a különböző kormányzati szervek kénytelenek voltak olyan adatokat is kiadni, amelyek máskülönben rejtve maradtak volna. E példátlan mértékű »kényszer transzparenciának« köszönhetően közelebbről is megvizsgálhatjuk a 2007–2008-as mentőakciókat. […]
A legátfogóbb becslést Nomi Prins, egy ex-Wall Street-i bennfentes készítette. […] Becslése az Amerikai Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma és a Federal Reserve által nyújtott támogatások és garanciák minden típusát tartalmazza. Összesen ötven programot talált, amelyek közül több addig titokban maradt és amelyek értéke együtt elérte a 14,4 billió dollárt – az Egyesült Államok 2008-as teljes GDP-jét meghaladó összeget. […]
Ezek a jelenségek nemcsak tökéletlen monetáris politikáknak, a hanyag hatóságok vagy az egészségtelen banki gyakorlatoknak, hanem sokkal inkább magának a monetáris és a bankrendszeren belüli strukturális bizonytalanságnak a következményei.”

Bernard Lietaer [et al.]: Pénz és fenntarthatóság: a hiányzó láncszem: Római Klub európai szervezetének jelentése a Finance Watch és a World Business Academy részére, [Budapest], Image Kft., 2015, 55–65. – Törzsgyűjtemény

A bejegyzés második részében, amely 2021. május 15-én, a Nemzetközi klímaváltozási akciónapon jelenik meg, a pénzrendszerrel és a kamattal kapcsolatos észrevételeket olvashatnak.
A harmadik rész, melyet 2021. június 5-én, a Környezetvédelmi világnapon teszünk közzé, néhány megoldásjavaslatot ismertetünk vázlatosan.

Gondos Gábor (Digitálistartalom-fejlesztési és -szolgáltatási Osztály)

 

komment
süti beállítások módosítása