Egy rendkívüli asszony a 17. századból: Széchy Mária (2. rész)

2019. július 18. 16:50 - nemzetikonyvtar

340 évvel ezelőtt hunyt el Széchy Mária

Máig élő hírnevét leginkább a Gyöngyösi István (1629–1704) Márssal társolkodó Murányi Vénus című művének, és a történet későbbi feldolgozásainak köszönheti.

A történelmi alakot nem könnyű elválasztani az irodalmi művekben létrehozott alaktól, hiszen a történelmi szakirodalomban gyakran hivatkoznak a Széchy Mária alakját így vagy úgy szerepeltető szépirodalmi művekre, az irodalmi feldolgozások pedig a valaha élt történelmi személyiséget (is) igyekeztek megjeleníteni. Blogbejegyzésünk második részében a Széchy Mária alakja köré fölépített irodalmi konstrukciót mutatjuk be.

szechy_maria.jpg

Széchy Mária arcképe. Egykorú festmény az Eszterházy hercegek fraknói várkastélyában – Digitális Képarchívum. A kép forrása: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Széchy Mária alakját a Mársal Társolkodó Muranyi Venus. Avagy annak emlekezete. Miképpen az Méltoságos Groff Hadádi Wesseleni Ferencz, Mágyar Ország Palatinussa akkor Füleki fö Kapitány, az Tékéntetes, és Nagyságos Groff Rima-Szécsi, Szecsi Maria Aszszonyal, jövendőbeli házasságokrul való titkos vegezése által csudálatos képen meg-vette az hires Murany varat. Iratot ugyán az ő N[agys]ágok Komornikja Gyöngössi István által című mű vezette be az irodalmi köztudatba. Népszerűségét nemcsak számos további kiadása, hanem a művet felhasználó, vagy a történetet alapul vevő egyéb irodalmi és történeti szövegek nagy száma is mutatja. Az 1664-es első változatot a későbbi kiadók-nyomdászok nem ismerték: a 18. és a 19. század Murányi Vénus-kiadásai mind az 1702-es változat alapján készültek el. Ez a szövegváltozat szolgált a kanonizáció alapjául egészen a 20. század elejéig.

marsal_tarsolkodo_muranyi_venus.jpg

Gyöngyösi István: Mársal társolkodó Muranyi Venus, avagy annak emlekezete, miképpen az Méltóságos Grof Hadádi Wesseleni Ferenc, Magyar Ország Palatinussa akkor füleki főkapitány, az Tekéntetes és Nagyságos Grof Rima-Szécsi Szécsi Mária Aszszonnyal, jövendőbeli házasságokrúl való titkos végezése által csudálatos képen megvette az híres Murany várát, Kassa, 1664. Az első kiadás címlapja. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Széchy Mária és Wesselényi Ferenc murányi kalandjáról létezett még egy kortárs leírás Jean Le Laboureur 1647-ben megjelent kötetében, ez azonban kevésbé volt ismert Magyarországon.

Gyöngyösi még nem a várparancsnok szerepében lépteti fel Széchy Máriát, hiszen nem is volt az, hanem egy olyan nőt látunk, aki számára és a másik fél, Wesselényi számára is előnyt kovácsol hátrányos helyzetéből, és akinek ebbéli döntését észérvek is alátámasztják. A szöveg igazi hőse ugyanakkor a hódító Wesselényi Ferenc. Török Zsuzsa megállapítása szerint „A várparancsnoki szerepben tetszelgő Széchy Mária alakja utólagos konstrukció a magyar irodalomtörténeti hagyományban, és eredete a romantika korszakára tehető.”

R. Várkonyi Ágnes A rejtőzködő Vénus című könyvében azt feltételezi, hogy Gyöngyösi művének létezhet(ett) egy olyan politikai olvasata, mi szerint a szöveg istennője nem is Széchy Mária, hanem Wesselényi Ferenc, Mars pedig nem a vőlegény, hanem Zrínyi Miklós, akivel a költeményben nyilvánvalóan pontatlanul megadott időpontban kezdtek közeledni az álláspontjaik.

Gyöngyösi elbeszélő költeményében „a társolkodó szó nem a szerelem istennője, Vénusz, és a hadakozás istene, Mars beszélgetésére utal, hanem arra, hogy a két antik isten összeesküdött arra, hogy a mű főszereplői, a katona Wesselényi Ferenc és az ideiglenes várúrnő, Széchy Mária, a szerelem révén házassági, s annak égisze alatt hadi szövetséget kössön” – írja Jankovics József.

Az 1790-es években Verseghy Ferenc, az 1800-as évek elején Vitkovics Mihály is írt a murányi ostrom történetéből drámát, ám egyik szöveg sem maradt fenn.

A 19. század elején elkészül Kisfaludy Károly drámája (1820) és báró Mednyánszky Alajos történeti novellája (1829: német; 1832: magyar nyelvű) – tulajdonképpen ez az utóbbi szöveg határozta meg a 19. századi feldolgozások irányát, a cselekmény és Széchy Mária alakja egyértelműen ez alapján öröklődik tovább.” – állapítja meg Pálfy Eszter.

1846-ban jelenik meg Vahot Imre Magyarföld és népei című folyóiratában a Murány váráról szóló lapszámban Széchy Mária és Wesselényi házasságának története. A kiadvány célja, hogy az olvasót megismertesse a honi látnivalókkal, a történelemmel és ezáltal honszeretetre buzdítsa.

„Czélja e vállalatnak: a Magyar birodalom (ide értvén Erdélyt s a hozzá kapcsolt részeket is) nevezetesebb helységeit, várait, érdekesebb épületeit, fürdőit, szebb‚ regényesebb tájait, s egyszersmind különféle népfajait, sajátosabb népviseleteit, természet után dolgozott eredeti képekben, nagy gyüjteménybe öszpontositva, megismertetni, különösen olly szöveg (textus) kiséretében, melly a képek hű leirását, a rájok vonatkozó statistikai, történeti adatokat, hagyományokat, regéket, mondákat, népszokásokat foglalandja magában; hogy igy а hölgyeknek is gyönyörködtető olvasmányúl szolgáljon, s a tanulóifjuság is mulatva okuljon belőle.”

Fényes Elek, Előszó. In. Magyarföld és népei, eredeti képekben: Föld- és népismei, statistikai és történeti folyóirat, szerk. Vahot Imre, 1. évf. 1. sz. 1846. 1. – Törzsgyűjtemény

Vahot történetében egyértelműen felismerhető Gyöngyösié mellett Mednyánszky szövege is.

A téma igazán ismert feldolgozásai a Kisfaludy Társaság Széchy Máriáról szóló „költői beszély” megírására kiírt pályázatára születnek. Arany János, Tompa Mihály és Petőfi Sándor is megírja a maga Széchy Mária-történetét, de az eredeti tervekkel ellentétben végül egyikük sem nyújtja be a pályázatra. Hármójuk levelezésének tanúsága szerint a murányi eseményekről készült költői műveknek köszönhető Petőfi és Tompa korábban is ingatag barátságának teljes megromlása, amelyet Arany hiába próbál megakadályozni. Tompa és Petőfi ugyanis kölcsönösen negatív bírálattal szólnak egymás alkotásairól („középszerűnk” titulálják a másikét), Petőfi meggyőződése az, hogy Tompa igyekszik őt (sikertelenül) legyőzni az irodalom terén. Petőfi a versengés feltételezett szándéka, Tompa pedig a lesújtó bírálat miatt haragszik meg, és nem is békülnek ki többé. Petőfi és Arany viszonyáról is sokat elárulnak az egymás műveiről írt sorok.

„Immáron pedig a mi Rumány ostromát illeti, arra való nézvest czethalszájamnak kéne lenni, hogy méltóképen megdicsérjem, azért bele sem kezdek, csak annyit mondok, hogy mind a hárman (t.i én, Petőfiné és Jókay) elragadódtunk általa. (...) Nevetséges és kisszerű minden irodalmi versenyzés. Én soha sem mondtam, hogy ez meg ez eddig fut, tehát én egy mérfölddel még tovább nyargalok; hanem föltettem, hogy eddig s eddig megyek, ha mehetek, a többivel aztán nem gondolok, nem nézek sem jobbra, sem balra. Vége van annak, kit csak a versenyzési vágy kerget, s nem lelke viharja ragadja!”

Petőfi Sándor Arany Jánosnak, Pest, 1848. jan. 2. In. Arany János Összes Művei, 15. kötet. Levelezés 1828–1851, sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi, közrem.: Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 162–163. – Törzsgyűjtemény

Arany Petőfinek írt  válaszában a következőket olvashatjuk:

„a mi a te Máriádat illeti: nem hogy engem az versenyre szurkált volna, sőt, megvallom, eltávoztad után az okozta leginkább csüggedésemet hogy hátha versenyezni akarni láttatom olly művel melly mögött hátra kell maradnom. De végre erőt vettem magamon, s felgondolván, hogy én elébb terveztem Murányt, mint veled valamelly viszonyban lettem, következéskép szándékodat tudhattam volna, – hogy, bár nem tudom micsoda véletlennél fogva mindketten ugyanazon alapeszmét vettük fel, de nálam a kifejtés mégis különböző; hogy végre nálam az irmodor sem az, mint nálad, az enyém inkább a népies felé hajolván s elbeszélő folyamú lévén, mig a tied balladai gyorsasággal nyargal a cselekvényeken: neki dültem s bevégeztem. Azért, édes pajtás, azt ne gondold valahogy’ mintha verseny nélkül »Murány (nem Murányvár; ne szaporítsuk benne a macskariasztó r betűt) ostroma« meg nem született volna.”

Arany János Petőfi Sándornak, Szalonta, 1848. jan. 8. In. Arany János Összes Művei, 15. kötet. Levelezés 1828–1851, sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi, közrem.: Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 116., 167–168. Törzsgyűjtemény

Arany nem sokkal később Szilágyi Istvánnak is írt a „versengés” történetéről:

„»Murány ostromát« én is írtam, az igaz, de pályamű nem lehetett 1-mo: mert csak decz. 11-én, anni currentis lettem kész vele, holott a beküldési határidő nov. 20. Ha ez nem elég ok 2-do: mert belészeretvén a tárgyba, ötszáz s egy néhány négy soros strophában absolváltam azt; tehát nem volt kedvem 12 aranyért bizonytalanra odavetni, annál kevésbbé, mert, ha valami ármánytól, például universalis nyerőtárstól nem volt is okom tartani 3-io: a mű nem az ugy nevezhető hoch-magyar nyelven van írva, hanem ollyanon, melly a mivelt irói s erőteljes népi nyelv közt középuton jár, tehát, mint népiest, könnyen odább lökhették volna. Hogy Petőfi, Tompa is írtak, azt én csak később tudtam meg, valamint azt is hogy az én alapeszmém: isten a némbert szerelemre teremté Petőfi praeripiálta, melly eszmét ugyan nem hiszem hogy kegyednek már nálam létekor ne említettem legyen, tehát tanum lehet, ha plagium per keletkeznék. Egyéb iránt nálam a kivitel annyira különböző, miszerint nemhiszem hogy valaki az eredetiséget tőlem elvítassa. De Petőfi sem fogja azt tenni mert midőn nálam létekor, oktober végén, én az ő Szécsi Máriáját kéziratban olvastam, ő is olvasta az én Murányomnak már készen volt felét, miből az alap-eszme már nagyon tisztán kitünvén, bámulva tekintettünk egymásra s Petőfi lélekrokonságot vélt fölfedezni ebben is, mint ujabb bizonyságát máskori mondásának: „te, ebadta, te sokszor ollyat gondolsz és mondasz, hogy nekem ugy tetszik, mintha én mondtam, vagy gondoltam volna;” én pedig azt válaszoltam: mindketten megleltük az egyetlen archimedesi pontot, mellyből Szécsi Máriát művészileg felfogni lehet és kell; (ha az ember ugy nem akar vele járni mint Tompa Miska).”

Arany János Szilágyi Istvánnak, Szalonta, 1848. jan. 27., In. Arany János Összes Művei, 15. kötet. Levelezés 1828–1851, sajtó alá rend.: Sáfrán Györgyi, közrem.: Bisztray Gyula, Sándor István, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1975, 120., 172. – Törzsgyűjtemény

A murányi vár átjátszásának történetében a 19. században Mária alakjára tevődik át a hangsúly. Ez azzal is együtt jár, hogy Széchy Mária alakja a férfiasan viselkedő, majd a szerelem hatására saját neméhez megtérő asszony szerepét veszi fel.

Ez még Jókai Mór 1860-as vígjátékában (A murányi hölgy) is így van, annak ellenére, hogy Jókai sokkal inkább a Gyöngyösi-féle irodalmi hagyományhoz tér vissza, mint kortársai. „Jókainál tehát nemcsak kisebb Gyöngyösi-allúziókat találhatunk, hanem alapjaiban épít a Murányi Vénus hagyományára, s sajátságosan értelmezi újra azt.” – állapítja meg Pálfy Eszter. Jókainál nem fontos a történelmi közeg, a darab központi témája egyedül a két szerelmes egymásra találása, hiszen a vígjáték műfaja nem is teszi az előbbit szükségessé.

Széchy Mária alakja az említett szerzőkön kívül számos író fantáziáját ihlette alkotásra különböző műfajokban, a regénytől a drámán keresztül a rádiójátékig – többek között Jósika Miklóst, Kemény Zsigmondot (A két boldog, Özvegy és leánya), Berzsenyi Dánielt, Kisfaludy Károlyt (Szécsi Mária, vagy Murányvár ostromlása), Mikszáth Kálmánt (A Kürthyné uborkái), Móricz Zsigmondot és a közelmúlt irodalmában Hegedüs Gézát.

Források és felhasznált irodalom:

A blogbejegyzés első része.

Patonai Anikó Ágnes

komment

Egy rendkívüli asszony a 17. századból (1. rész)

2019. július 18. 10:30 - nemzetikonyvtar

340 évvel ezelőtt hunyt el Széchy Mária

Máig élő hírnevét leginkább a Gyöngyösi István Márssal társolkodó Murányi Vénus című művének, és a történet későbbi feldolgozásainak köszönheti.

A történelmi alakot nem könnyű elválasztani az irodalmi művekben létrehozott alaktól, hiszen a történelmi szakirodalomban gyakran hivatkoznak a Széchy Mária alakját így vagy úgy szerepeltető szépirodalmi művekre, az irodalmi feldolgozások pedig a valaha élt történelmi személyiséget (is) igyekeztek megjeleníteni. Blogbejegyzésünk első részében mégis kísérletet teszünk a történelmi személy, az „igazi” Széchy Mária bemutatására.

szechy_maria.jpg

Széchy Mária arcképe. Egykorú festmény az Eszterházy hercegek fraknói várkastélyában – Digitális Képarchívum. A kép forrása: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Homonnay Mária és Széchy György legidősebb leányaként valószínűleg 1610-ben született, nyolc testvére közül még két húga érte meg a felnőttkort. Anyjától szigorú protestáns, magyar nevelést kapott. Életét éppúgy végigkísérte a jólét, a pompa és a folytonos anyagi gondok egyvelege, mint a politikai konspirációk.

Apja Bethlen Gábor erdélyi fejedelem udvarában keresett neki férjet, tárgyalásokat is folytatott ez ügyben, de Széchy György 1625 augusztusában orgyilkosság áldozata lett. Feleségének nagy nehézséget okoz a több részre szakadt ország különböző pontjain elszórt családi birtokok megtartása, de végül sikerrel jár, a király segítségével. Széchy György halála után Homonnay Drugeth Mária 1626 májusában hűséget fogad II. Ferdinándnak, amelyben arról nyilatkozik, hogy Murány várát még holta után sem engedi át az erdélyi fejedelemséghez tartozó embernek. Mária lányát azonban ettől még (a korábbi terveknek megfelelően) férjhez adja gróf iktári Bethlen Istvánhoz, aki Várad várának főkapitánya, az akkori viszonyok között Erdély egyik főtisztviselője volt. Mária tehát jelentős társadalmi-politikai rangot szerzett a házassággal. Két kisgyermekük született, Krisztina lányuk 1631-ben halt meg, még hároméves sem volt, a második gyermek feltehetőleg fiú volt, ő még ennyit sem ért meg. 1632-ben a férj, Bethlen István is távozik az élők sorából – Széchy Mária húszas évei elején megözvegyül. Néhai férje családja igyekszik kiforgatni minden vagyonából, 1633 márciusában kénytelen megegyezni velük.

 

deva.jpg

A dévai várkapu. Déva vára. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Maradék javainak megtartása érdekében próbál új házasságra lépni, ám az ecsedi egyezmény szerint újabb házassága esetére csak Déva maradt volna meg neki, amelyet nem örökíthetett volna. Mivel I. Rákóczi György fejedelem meg akarta akadályozni, hogy a Bethlenek kezébe túl nagy birtokok kerüljenek, Mária személyes tiltakozása célt ér. Birtokai megtartása mellett 1634. november havában Széchy Mária már rozsályi Kun Istvánné volt, esküvőjük költségét ő maga fedezte. A házasság nem volt túl sikeres, a köznapi, korlátozott anyagi és szellemi javakkal rendelkező férj nem volt megfelelő partner a főrangú életmódhoz és társasághoz szokott Széchy Máriának, és a Bethlenekkel folytatott pereskedésben, birtokvitában sem volt segítségére. Rákóczi fejedelem és felesége, Lórántffy Zsuzsanna próbál közbenjárni a házasság megmentése érdekében, sikertelenül. Mária 1636 végén elhagyta férjét és Dévára költözött a rozsályi birtokról. Kun István fegyveres kísérettel próbálja meg visszavinni, de kudarcot vall. Megindul a válóper.

Hogy Mária alakját később férfiasnak tartották, arra nem csak Mária határozott fellépése, saját ügyeiben való eljárása, de Gyöngyösi műve és a kortársak egyéb írásai is alapot szolgáltattak:

„Az elmúlt héten Kun Istvánné Vinczre ment volt lóháton, két pisztolya feltekerve, szablya a nyeregfőben, béllelt süveg a fejében, abban medáj, előtte két vezeték ló, azon is pisztolyok; egyetlenegy asszonyember vagy leány nem volt vele, csak mind férfiak. Többet is írhatnék felőle, de máskorra hagyom.”

Rákóczi György 1637. december 1-én Segesvárról kelt levele Lorántffy Zsuzsannának. Idézi: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Acsády Ignác így folytatja Széchy Mária jellemrajzát:

„Fölébredt benne a tettvágy, az erély, a bátorság. Katonás asszony lett, a ki nem ijedt meg többé saját árnyékától. Háborgó lelke örökös foglalkozást, szórakozást keresett.

Mint egykor atyja, úgy ő sem tűrte a tétlenséget. (...) Ez időben kezdődött pénzzavara, mely végig kisérte egész életén. Noha anyja, a takarékos főuri nő e mintaképének iskolájából kerűlt ki, fényűzési hajlamait jövedelmével sohasem tudta összhangba hozni.

Nemcsak toilettjére, ékszerre, gyöngyre költött sokat; kedvelte a drága szőnyegeket, bútort, de főleg a köves, aranyos, ezüstös lószerszámot, értékes bársony, aranyvirággal hímezett nyergeket s más efféle fényűzési czikket, melyből mindig nagy készlettel rendelkezett.

E mellett nemes szívü, jótékony asszony volt, ki eszményi czélokra is készségesen áldozott. Már ez időben segélyezett szegény tanulókat s nagyobb adományokat tett kórházakra. Jó szíve és pompakedvelő hajlamai egyaránt kimerítették pénztárat. Szükségleteit különböző pénzműveletekkel kellett fedeznie. Hol ékszereit tette zálogba, hol áruba bocsátott birtokaiból egyetmást. Végre 1640. nov. 8-án eladta kalandjai színhelyét, Dévát s Tasnádra költözött át.”

Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

murany.jpg

Murány vára a 18. században. Herczeg Koburg Fülöp ő fensége Szent-Antali kastélyában levő régi festmény után metszette Pollák. Fametszet. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Mária Murányból hozott magával személyzetet, és gyakran hazalátogatott. Murány vára 1617-ben került a család birtokába, amelyet Széchy György átalakíttatott, hogy a főúri család igényeinek megfelelő legyen. Anyja szigorúsága és Mária költekező életmódja miatt sok volt a konfliktus és a veszekedés. A viszály a végrendelkezést is érintette, az anya a másik két nővér javára korlátozni akarta Mária örökségét – amely talán összefüggésben állhatott a Habsburg uralkodónak tett hűségesküvel –, és meg akarta akadályozni, hogy Mária később megtámadhassa a végrendeletet. Ennek érdekében Homonnay Mária még attól sem riadt vissza, hogy fogságba vesse a saját lányát. Mária természetesen szabadulása után azonnal érvénytelennek nyilvánította a nyilatkozatot. Végül kibékülnek anyjával, a végrendelet értelmében Muránynak a három lány lett a tulajdonosa.

Mária sógora, Széchy Éva férje, Illésházy Gábor 1643 decemberében Murányba indul, és ezzel kezdetét veszi az az eseménysor, amely végül a híres-hírhedt „ostromhoz” vezet.

Illésházy szerette volna másként felosztani a családi birtokokat és megegyezni Máriával, de az időközben kitörő háború átírta a viszonyokat. Széchy Mária sógora ugyanis I. Rákóczi Györgyhöz csatlakozott, aki lefoglalta a királypártiak földjeit, III. Ferdinánd viszont az erdélyi fejedelem támogatóit igyekezett megfosztani birtokaiktól. Illésházy saját magyar és német zsoldosait hozta a várba, Máriát pedig kihagyták abból a megegyezésből, amelyet a két másik lány és a két sógor kötött Murányról. Mivel az udvar nem tett különbséget a családtagok között, Mária hiába várt segítséget a királytól. A várat és a birtokokat viszont mások is igyekeztek megszerezni maguknak, az egyikük éppen Wesselényi Ferenc, füleki várkapitány volt, aki úgy gondolta, ha megszerzi a várat, helyben lévőként nagyobb eséllyel kapja meg a királytól, mint bármelyik távoli pályázó.

Mária tehát kilátástalannak tűnő helyzetben találta fel magát és oldotta meg a maga számára a legkedvezőbb módon a problémát azzal, hogy 1644. augusztus 5-én a gyakorlatilag bevehetetlen várat csellel átjátszotta Wesselényinek, majd néhány napon belül, augusztus 7-én hozzá is ment feleségül.

wesselenyi_ferenc.jpg

Wesselényi Ferenc portréja. Wiedemann Com. Gloriæ I. gyűjteményéből. Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

1645-től a Szécsi Anna Mária nevet használta. Áttért férje katolikus hitére, amivel azonnal alkalmat ad a házasság érvényességének megtámadására, hiszen előző férje, Kun István még élt, a katolikus egyház pedig nem ismeri el a válást. A Wesselényiék kezdeményezésére indult vizsgálat után az esztergomi érsek nyilvánította érvényesnek a házasságot, birtokaik megtartásáért azonban tovább folyt a harc. Végül 1650-ben adott ki a király új adománylevelet, hosszas egyezkedések után ekkor került Murány végleg a tulajdonukba.

Murány ezután fontos szerepet töltött be nemcsak a házaspár, hanem az ország életében is. Wesselényi ugyanis előbb gróf, azután felsőmagyarországi főkapitány, majd 1655. március 15-től Magyarország nádorispánja, Széchy Mária pedig ezzel nádorné, az ország első asszonya lett, és bár Wesselényi sokat utazott, 1655-től külön szabályzattal Murányt tette meg hivatalos központjává.

Széchy Mária határozottan alakította saját sorsát, önállóan járt el saját ügyeiben, szerette a pompát és a fényűzést, de ugyanakkor mecénásként is működött, többek között Pázmány Péter imádságoskönyvét is megjelentette, de verseket is írt.

pazmany_imadsagoskonyve.jpg

Pázmány Péter: Kempis Tamasnak Christvs követeserül négy könyuei, Bécs, [Rikhesz Sussanna], [1665 k.] Címlap a Széchy család címerével – Régi Nyomtatványok Tára.  A kép forrása: Hungaricana. Közgyűjteményi portál

„Még a múlt században megvolt Balassa Bálint költeményeinek egy kézirati példánya s benne három ének, melyet Széchy Mária szerzett Murányban, hol Balassa költészete nagy kedveltségnek örvendett. Wesselényi különösen szerette a régi Magyarország e legnagyobb lirikusát, ismerte dalait s leveleiben sűrűn szokta idézni.”

Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Wesselényi-féle összeesküvés („a Wesselényi-per – vagy ahogyan a kortársak a nádor halála után hívták: conjuratio, illetve rebellioni Nadasdiano–Zrínyianae” írja Jankovics József Széchy Mária tanúvallomásait idéző tanulmányában) közvetlen előzménye az volt, hogy 1664-ben az udvar a török elleni átfogó támadás indítása helyett megkötötte a „szégyenteljes” vasvári békét.

Ezt követően a törökök portyázásai korábban nem érintett területekre is jellemzőek lettek, Széchy Mária éppen Murány környékén tapasztalta ezt meg. Az összeesküvéshez való csatlakozásra tehát közvetlenül is okot adhatott a cél, hogy Murány lehetőleg sértetlenül Széchy Mária és Wesselényi Ferenc kezén maradjon. Ráadásul Wesselényi azt tapasztalja, hogy az udvarban már nem hallgatnak rá.

szechy_maria_hitlevele.jpg

Széchy Mária hitlevele 1666-ból. A bécsi és kir. titkos állami levéltárban levő eredeti után. A kép forrása: Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nincs többé olyan összeesküvés hazánk történetében, mint az, mely a vasvári béke után létesűlt s 1670-ben a nemzet és királya közt a csaknem félszázados fegyveres küzdelmet megnyitotta. Nemcsak azért, mert a nádor, a primás, az országbiró, a horvát bán, Erdély választott – nem tényleg uralkodó – fejedelme – mindnyájan katholikusok – álltak a főleg protestans tömegeknél népszerű mozgalom élén. Azzal is emlékezetes az, hogy a magyar nők soha oly tevékeny szerepet nem játszottak politikai mozgalomban, mint akkor. Úgy szólván egy asszony kezdeményezte; egy másik asszony volt éltető eleme, némileg középpontja sokáig. Az első lépést Zrínyi Péterné – Frangepán Kata – tette, midőn férje tudta nélkül a francia diplomáciával érintkezni kezdett s így a mozgalom addigi helyi jellegét nemzeti-, sőt nemzetközivé változtatta át. Csakhamar Széchy Mária lépett előtérbe a nagy drámában, melybe Kemény Jánosné, az özvegy fejedelemasszony szintén belejátszott, míg az ellentáborban Báthory Zsófia férfias elszántsággal lobogtatta a royalismus zászlóját.

Magyarország nádorában a mozgalom tekintélyes vezetőjét, nejében pedig munkás tagot nyert, kinek különösen az jutott feladatul, hogy az ország távoli vidékein szétszórt összeesküvők érintkezését, irásbeli összeköttetéseit közvetítse.”

Acsády Ignác: Széchy Mária 1610–1679, Budapest, Magyar Tört. Társ., 1885. (Magyar történeti életrajzok 3.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Jankovics József szerint Széchy Máriát a kortársak aztán egyszerre tartották a legfőbb lázadónak és a legfőbb árulónak is. Az összeesküvés felfedését maga Wesselényi kezdi el, a nádor 1667-ben bekövetkező halála után Széchy Mária bocsátja az udvar rendelkezésére az iratokat. A mozgalomban betöltött szerepéről valamelyest árnyaltabb képet kaphatunk vallomásaiból, bár nyilvánvaló, hogy azokban igyekszik saját szerepét kisebbíteni.

1670-ben a király német helyőrséget vezényel Murányba és megtiltja Máriának az összeesküvőkkel való kapcsolattartást, egyúttal utasítja az oda menekülő tagok kiadására, illetve megkezdi a vagyona lefoglalását. Mária megpróbálja megvédeni a javait, de nem jár sikerrel. Bécsbe kell mennie, nem is térhet vissza többé Murányba. Életjáradékot utalnak neki, és csak 1676-ban kap engedélyt rá, hogy Bécsből Kőszegre költözzön.

„Tágabb családja, a Széchyek lakóhelyén telepedett le, ma is áll egykori lakóháza, a belvároson kissé túl, de a templomhoz közel. Örök vállalkozói kedvét visszanyerve ismét emberek közé vágyott, az ő javukra próbált munkálkodni, ha nem is olyan fontos pozícióban, mint országirányítói szerepben, és életét gyógyszerek készítésének, az orvoslásnak szánta, s patikaműhelyt nyitott. Még segédet is szerzett munkája megkönnyítéséhez, a jelentkező ifjú azonban hamarosan búcsút mondott a főnökének, azt felpanaszolva, hogy nem használja a modern gyógyszereket, hanem csak az általa ismert hagyományos orvosságokkal, bizonyára gyógyfüvekkel és egyéb, esetleg obskurus anyagokkal kísérletezett.”

Jankovics József: A történelemalakító nő. Széchy Mária szerepe a Wesselényi-„összeesküvés” felemelkedésében és bukásában. In. Műhely, 42. évf. 1. sz. (2019.), 63.

A kortársak úgy tudták, hogy 1679. július 18-án halt meg, de csak szeptember 20-án temették el, egyszerű szertartással a jezsuita templomba.

Nagy László – és az ő kötete alapján Jankovics József is – hivatkozik egy 1685-ben kelt, nyomtatásban 1872-ben megjelent levélre, amelyet „Tekintetes nagyságos Széchi Mária asszonynak, néhai tekintetes Wesselényi Ferencz uram meghagyatott özvegyének” címeztek, Munkács várába küldte egy bizonyos Károlyi Gáspár. A történész szerint kizárt, hogy a címzés vagy akár a dátum tévedés, elírás volna. Helyette azt feltételezi, hogy Széchy Mária saját halálát megrendezve, kihasználva a Kőszegen dühöngő pestisjárványt, megszökött, és visszavonultan, rejtőzködve élt valahol a Dunántúlon, majd 1683 nyarán kerülhetett kuruc fogságba, és rabként jutott a Zrínyi Ilonával kötött házassága révén már Thököly uralma alá tartozó Munkács várába. A levél tanúsága szerint fogolycserével próbált kiszabadulni, de elutasították.

„További sorsáról most már tényleg nincs hírünk, lehet, hogy még megérte 1688 januárját, amikor Zrínyi Ilona feladta Munkácsot a várat ostromló császári csapatoknak, Thököly Imre fejedelmi jelvényeit pedig átadták Lipót császárnak. Széchy Mária viszont, hetvenéves körüli kora ellenére, lehet, hogy ezen ínséges időkben új kalandokra indult.”

Jankovics József: A történelemalakító nő. Széchy Mária szerepe a Wesselényi-„összeesküvés” felemelkedésében és bukásában. In. Műhely, 42. évf. 1. sz. (2019.), 63.

Források és felhasznált irodalom:

A blogbejegyzés második része.

Patonai Anikó Ágnes

komment

Boldog Hroznata

2019. július 14. 09:00 - nemzetikonyvtar

Július 14-én egy kevéssé ismert cseh szentet ünnepel a katolikus egyház, Boldog Hroznata premontrei szerzetest. Bár elsősorban Csehországban terjedt el, kultusza Magyarországon is felfedezhető, és nemcsak a premontreiek közt. Ábrázolása szerepel a 18. század folyamán Nagyszombatban többször kiadott szentképsorozat képei közt

12_bl_hroznata-_oszk_324_915.jpg12. Bl. Hroznata. In. Patroni menstrui per decursum integri anni a sodalibus Marianis colendi Tyrnaviae a patribus S. J. assignati: I. Aprilis-XXX. Junii [1757–1766], Tyrnaviae: Typis. Academ. S. J., 1757–1766. – Törzsgyűjtemény

A metszeten papi ruhában ábrázolják, felette „Mária” monogrammal, amely odaadó Mária-tiszteletére utal. A kísérő fohász is Szűz Máriához szól. Legendája szerint Hroznata gyermekként meglátogatta Krakkóban élő nővérét. Ottani tartózkodása alatt úszni akart a Visztulában, de az ár elragadta. Órákon át keresték, és már majdnem feladták, mikor az egyik őt kereső halász észrevette, és a partra vontatta, mivel már halottnak hitte, a hajánál fogva. A nagyszombati szentkép kísérőképen ez a jelenet látható. Hroznata később úgy emlékezett, hogy egy ragyogóan szép asszony (Szűz Mária) folyamatosan felette tartotta a kezét.

Hroznata később megnősült, és egy fia is született, de hamar elvesztette feleségét és gyermekét is. Ezután elhatározta, hogy egész vagyonát és saját életét is Istennek szenteli. Birtokaira telepítette a premontrei rendet, Teplában férfi, Chotěšovban női kolostort alapított. Később ő maga is csatlakozott a rendhez, a teplai kolostorban élt, és ő felügyelte a kolostor javait. 1217-ben rablólovagok fogságába esett, és mivel nem engedte, hogy kifizessék érte a váltságdíjat, fogva tartói hagyták éhen halni. 1217. július 14-én halt meg.

boldog_hroznata.png

Boldog Hroznata, Cseh Királyi Herczeg, a teplai és chotessovi zárdák alapitójának élete: Krónika a XIII. századból 1248–1259., Kalocsa: Malatin Antal könyvnyomtató intézetéből, 1883. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A cseh premontreiek folyamatosan ápolták kultuszát, a teplai kolostorban sírja ismert zarándokhely volt. Életét a cseh barokk legnagyobb történetírója, a jezsuita Bohuslav Balbín dolgozta fel a teplai kolostorban őrzött 13. századi kéziratos életrajza alapján (Syntagma historicum, quo stirpis comitum de Guttenstein origines et memoriae continentur una cum Vita B. Hroznatae. Pragae 1665.). Ez azonban a 19. századig még csak helyi jellegű kultuszt jelentett. Bár halála után azonnal szentként kezdték tisztelni, a hivatalos boldoggá avatási eljárást rendtársai először csak 1638-ban kezdeményezték. Hroznata hivatalos boldoggá avatására 1897. szeptember 16-án került sor, és a kanonizációs eljárás alatt Csehországban is egyre szélesebb körben terjedt el kultusza. Magyarországra is cseh közvetítéssel kerülhetett.

Kovács Eszter

komment

„Észak Kőrösi Csomája”

2019. július 11. 09:00 - nemzetikonyvtar

200 éve született Reguly Antal nyelvész, néprajzkutató

Az európai utazók közül elsőként járta be a Volga menti és az Urálon túli finnugor népek lakóhelyeit és az Ural északi vidékének első térképét is ő készítette el. Nyelvi és tárgyi gyűjtésével megalapozója lett a hazai finnugor nyelvtudománynak, néprajznak és embertannak. Elsőként készített művészi magyar fordításokat az ősi finn dalokból és a Kalevalából is.

ny133kd81187a.jpg

Barabás Miklós: Reguly Antal, litográfia, 1850. In. Haza és haladás: A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867) CD-ROM Budapest: Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 Encyclopaedia Humana Hungarica; 7. (A kép eredeti megjelenési helye: In. Keresztury Dezső: A magyar irodalom képeskönyve, Budapest, Magyar Helikon/Móra Ferenc Könyvkiadó 1981, 187.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Zirc szülötte. Apja jogász, a ciszterci rend jogtanácsosa volt, aki fiát is jogásznak szánta. A történelem iránt érdeklődő Regulyra Kőrösi Csoma Sándor vállalkozása nagy hatást tett. Azonban jogi tanulmányai befejeztével még csak a világlátás szándékával indult észak-európai útra. Németországon kívül vonzotta Skandinávia világa, így Stockholmba utazott, ahol 1839-ben találkozott Adolf Ivar Arwidssonnal, a száműzetésben élő finn tudóssal, a királyi könyvtár könyvtárosával. A svéd nyelven kívül Arwidsson ösztönzésére kezdett finnül, majd egyéb finnugor nyelveken tanulni. 1843 és 1846 között orosz támogatással, valamint a Magyar Tudományos Akadémia – mely 1843-ban levelező tagjai sorába választotta – és itthoni támogatói anyagi segítségével az Ural és a Volga vidékén többek között a vogulok, az osztjákok, a cseremiszek, a mordvinok és a csuvasok körében folytatta tovább kutató-gyűjtő munkáját, ahonnan csak 1847-ben érkezett haza.

„De hogy tervemet végre tartózkodás nélkül közöljem, amivel tartozom is: áprilisban – ha t. i. eszközeim lesznek – Sz.-Péter-Várába mennék, mely várost a keleti finnekhez teendő út mellőzhetlen kiinduló pontjának tekintek. Ott egy ideig múlatnom kellene, hogy az orosz tudósokkal megismerkedvén, tőlök s az ott található eszközökből a további vállalatra szükséges utasításokat vegyem. Jó lenne, ha Moszkva vidékén is időzhetnék, a szükséges orosz stúdiumok tekintetéből; innen a nyáron Nisne-Novgorodot kellene meglátogatnom, melynek vásáraira Oroszország minden részeiből, belső Ázsiából is, özönlik a sokféle nép: ott talán néhány hónapi úttal-felérő tapasztalást tehetnék, s déli-orosz utamat az ottani értesülések határoznák meg. A jövő évi telet aztán Törökországban török stúdiumok foglalnák el – ismét, ha a költség megengedné – s az egész utat a moldvai csángók s az erdélyi székelyek meglátogatása fejezné be. A hasonlító nyelvvizsgálat természetesen annál gyümölcsözőbb, minél több nyelvre terjeszkedhetik ki. Valamint finn tudományom a lapp tanulmányokat segíti, úgy e kettő fogja segíteni török tanulmányimat, mert a török és finn nyelvek rokonságáról mai nap senki sem kételkedik többé.”

Reguly Antal levele édesapjához, 1840. szept. 30. Idézi Toldy Ferenc. In. Toldy Ferenc összegyűjtött munkái. Második kötet. Pest, Ráth Mór, 1868. 292–293. – Törzsgyűjtemény

Barátja, Toldy Ferenc 1845-ben létrehozta a Reguly-társaságot és annak kiadásában megjelentette a Reguly-albumot, melynek bevételét Reguly kutatásainak támogatására fordította. Szentpétervárott az északi Ural-vidék térképét is kidolgozta és megjelentette. Ezt követően több évi utazás után tért haza gazdag tudományos anyaggal. Tárgyi gyűjtését kiállította az akadémián, ahol az elkövetkező években megromlott egészsége ellenére több előadást is tartott. Tárgyi gyűjtése a Néprajzi Múzeum állományának alapját képezi, kéziratait pedig az akadémia könyvtára őrzi.

„Az academia érdemlett részvéttel fogadta 1847-ki egyik novemberi népes gyűlésében a titoknok áttekintő értesítését Reguly öszves útjairól s ezek általános eredményeiről, melly alkalommal a Reguly által sok gonddal és költséggel összeszerzett ethnogtraphiai gyűjtemény is fel vala a gyűlési teremben állítva. Ennek alkotó részei: 1. Különféle ruházatok; különösen lapp, szamojéd, vogul, osztyák és mordvin, férfi és női, szőrme (pelz), vászon, gyapjú és csalánvászonból készült felső és alsó öltönyök; fejkendők, kötények, cipők, különféle ékszerek. E darabok, kivált a nőingek, részint igen cifrák, nagy gonddal és ügyességgel kivarrottak, némellyeknél a színek összeállítása s a rajz (dessein) csinos ízlést tanusító. A lapp s némelly vogul szőrmés ruhát ezek közől maga utazónk viselt. 2. Bábok, nevezetesen szamopjéd és cseremisz, férfi és nőalakok. 3. Minták, u. m. vogul, cseremisz, osztyák és orosz lakok, szánok, korcsolyák, ívek, hállóké. 4. Fegyverek: sokféle nyilak s ide tartozó eszközök. 5. Egy valódi vogul lant (sangur), s egy valódi osztyák bálvány. 6. Régiségek; cserepek, vogul érckép, pénz; csúd sírokból került darabok. 7. Különféle csont-, állat- és ásványi tárgyak, úgy kövűletek is, részint igen nagy becsűek. Reguly e küldeményt azon ohajtás nyilatkoztatása mellett ajánlotta az academiának, hogy ha ez fel nem kívánná állítani, az a nemzeti museumban tétetnék le, mi csakugyan így is történt. Nem szükség említenem, hogy e gyűjtemény, bár nem tetemes, mégis a maga nemében egyetlen a mívelt Europában; s méltónak tartom, hogy annak tárgyai kivétel nélkül mind lerajzolva, részint színes nyomatban közzé tétessenek, akár Reguly útleírásaiban, akár az academia Évkönyveiben. Mennyivel biztosabb közlemények volnának ezek azon másolatoknál, mellyeket némelly nagy nevű utazók munkáikba részint ó futólagos látás, részint csak elbeszélés után készített a rajzoló.”

Jászai [et al.]: Reguly-album. Történeti és szépirodalmi tartalommal, Pest, Emich Ny., 1850. CXXII–CXXIII. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1848 nyarán Eötvös József miniszter a pesti egyetemi könyvtár első őréül nevezte ki, de hivatalát csak a rákövetkező év őszén foglalhatta el s látta el haláláig. Tízévi súlyos betegség után 1858. augusztus 23-án hunyt el. 1863-ban Eötvös József báró tartott felette az akadémián emlékbeszédet.

reguly_antal_gyaszjelentese.jpg

Reguly Antal gyászjelentése – Pannon Digitális Egyesített Archívum

Anyaggyűjtésének feldolgozását korai halála után jórészt az utána következő tudós nemzedékek végezték el. Vogul tanulmányai rendezésében Hunfalvy Pál volt a segítségére, aki hatalmas hagyatékának egyik sajtó alá rendezője lett (A’ vogul föld és nép. Reguly Antal hagyományaiból kidolgozta Hunfalvy Pál, 1864; Az éjszaki osztják nyelv, 1875). Rajta kívül Munkácsi Bernát (Vogul népköltési gyűjtemény 1., 2., 3., 4. Saját gyűjtése és Reguly Antal hagyatéka alapján közzétette Munkácsi Bernát, 1892–1921) és Kálmán Béla (Manysi népköltészeti gyűjtemény 3 köt., Medveénekek. 2. rész: Az obi-ugor medvetisztelet; 4. köt., 2. rész. Fejezetek az obi-ugor népköltészetből), továbbá Budenz József (Erdei- és hegyi-cseremisz szótár. Főleg Reguly cseremisz szógyűjteményéből és az Újtestamentum cseremisz fordításából szerk. Budenz József, 1866). Pápay József (Osztják népköltési gyűjtemény, Reguly Antal hagyatéka és a saját gyűjtése alapján közzéteszi Pápay József, 1905.; Reguly Antal emlékezete. Nyelvészeti hagyatékának földolgozása alkalmából, 1905.; Reguly Antal urali térképe, 1906.; Északi-osztják medveénekek. Adalékok az obi-ugor népek medvekultuszához, saját gyűjt. és Reguly Antal hagyományai alapján feld. Pápay József; sajtó alá rend. Fazekas Jenő, 1934.; Osztják hősénekek, Reguly Antal, Pápay József és Zsirai Miklós hagyatéka, sajtó alá rendezte: Zsirai Miklós, Fokos-Fuchs Dávid, 1944–1965.)

Szakirodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban

Ajánlott szakirodalom Törzsgyűjteményünkből:

Mann Jolán (szerk.)

komment

Husz János emléknapja

2019. július 06. 09:00 - nemzetikonyvtar

Csehországban július 6-án ünneplik Husz János cseh pap, egyetemi tanár, előreformátor emléknapját.

husz_janos.jpg

Husz János mártírságáról szóló disputa – Régi Nyomtatványok Tára. RMK III 4382 (10)

Husz János 1402-től volt Prágában a Betlehem kápolna papja. Erős ellenszenvet váltottak ki belőle a gyakran tapasztalt szociális igazságtalanságok, és az Egyházban is jelentkező visszaélések, amit prédikációiban gyakran hangoztatott. Nagy hatással volt rá az angol reformátor, John Wyclif tanítása, de nem mindenben követte. 1409-ben a pápa eretneknek nyilvánította Wyclifet, és elrendelte könyvei elégetését, 1410-ben a prágai érsek ki is hirdette a pápai bullát, Husz azonban nem engedelmeskedett, sőt írásaiban és prédikációiban kiállt Wyclif mellett, bár hangsúlyozta, hogy csak azokat a tanait fogadja el, amiket a Szentírásból vagy a természetes ész fényénél bizonyítani lehet. Mivel többszöri felszólításra sem volt hajlandó Rómába utazni, hogy ott válaszoljon az ellene felhozott vádakra, 1411-ben Odo Colonna bíboros kiközösítette.

husz_janos_piccolomini.jpg

Husz János, fametszet. In. Lovagkirályok: Az Anjou- és Zsigmond-kor Magyarországon (1301–1437), Budapest: Enciklopédia Humana Egyesület, 1997. (Encyclopaedia Humana Hungarica 3.). – Magyar Elektronikus Könyvtár A kép korábbi forrása: Aeneas Silvius Piccolomini: Pápa vagy zsinat? Magyar Helikon, Budapest, 1980, 150.

Wyclif dogmatikai tételeit Husz valóban nem vette át. Eucharisztiatanában elutasította Wyclif álláspontját, miszerint a kenyér és a bor csak jel, de nem lényegül át valóban Jézus testévé és vérévé. A két szín alatti áldozás kérdésében nem foglalt egyértelműen állást. Nem utasította el a halottakért mondott miséket, és hitt a tisztítótűz létezésében. Műveiből kiolvasható egyfajta predestinációs elmélet, de csak az üdvösségre rendeltekről beszél, tagadja, hogy Isten bárkit is a kárhozatra szánt volna. Husz erősen bírálta korának papságát, de nem vonta kétségbe a papság intézményének létjogosultságát. Legtöbb indulatot kiváltó tanítása szerint a halálos bűn által a pap vagy uralkodó elveszti hivatalát, a bűnös törvényhozó által hozott törvényeknek nincs kötelező erejük, sőt a halálos bűnben élő keresztény is megszűnik keresztény lenni.

1414-ben Konstanzban összeült az egyetemes zsinat, melynek legfontosabb célja a nyugati egyházszakadás megszüntetése, és egy olyan pápa megválasztása volt, akit az egész nyugati keresztény világ elfogad. A zsinaton Husz ügye is napirendre került, ezért őt magát is Konstanzba idézték, hogy válaszoljon az ellene felhozott vádakra. Zsigmond menlevelével személyesen gondoskodott arról, hogy megjelenhessen a zsinat előtt. Husz a zsinaton visszautasította az ellene felhozott vádakat, tagadta, hogy Wyclif eretneknek ítélt tanait valaha is vallotta volna, de megtagadta Wyclif egyértelmű elítélését is, ezért a zsinat megfosztotta papi hivatalától. IV. Vencel, aki korábban támogatta, máglyahalálra ítélte, amelyet 1415. július 6-án Konstanzban végre is hajtottak.

„HUSZ. Tisztelendő atyák! A hír és a betű sok mindent eltorzít, de most nem a köd-Husz János áll itt közöttetek, akit hallomás, rossz hír, rágalom szőtt össze számotokra, hanem a valóságos, akinek kedvesebb volt a híre s az Egyház java, mint biztonsága! Tisztelendő atyák! Becsüljük meg ezt a percet, én kész vagyok mindazt, ami elmémben téves, mint egy szennyes inget, elhajítani, de ti is vessétek le az elfogultságot, hogy az igazságot vizsgálhassátok s ne tulajdon szenvedélyeteket.

D’AILLY. Rosszul fogod föl, Husz, a vádlott helyzetét. Az anyaszentegyház méltósága azt kívánja, hogy mi kérdezzünk, s te illendően felelj.

CAUSIS MIHÁLY a szomszédjához. Azt hiszi, Prágában van, a Betlem kápolnában.

EGY HANG. Bennünket nem fogsz megrészegíteni! Ellenséges zúgás.

HUSZ emeltebb hangon. Én nem akarok senkit megrészegíteni, hacsak a Szentlélek részegségével nem, mely nélkül az apostolok egyháza sosem fog föltámadni. Tisztelendő atyák, ha már arra méltattatok, hogy ennyi bölcs ember rám vesztegesse az idejét, vizsgáljátok meg igazán és segítsetek nekem, amint én is segítek, hogy igazolhassam magam. Nem lesz tanulság nélkül ez – hisz nem egy ember az, akinek a szavát a torkomban hordom, az együgyűek, hitükben megbántottak, a szegények beszélnek általam.

ZARABELLA. A zsinat segíteni akar neked, hogy hibáidat megérthesd. De ahhoz tisztelettel kell meghallgatnod, amit eléd adunk. Negyvenhat tételt írtak össze.

HUSZ. Hamisul! Zúgás. Bocsánatot kérek a szóért. Láttam azokat a tételeket, aki azokat kiszedte, nem a könyv igaz értelmét nézte, hanem a maga lázképét rólam; s ahhoz szedegette össze a mondatokat. Egyiknek a végét, a másiknak az elejét.

ZARABELLA. Azonkívül tanúságok is vannak a kezünkben, melyeket a csehországi káptalanok pecsétjükkel hitelesítettek, s ezek szerint te évek óta azon voltál, hogy erőszakosságaiddal s tévelygéseiddel abban az országban az egyház rendjét felforgassad.

HUSZ. Énnekem pedig Isten a pecsétem, hogy életem egész célja az igazi egyház feltámasztása volt. Zúgás.

ZARABELLA. Mi Istent nem hallgathatjuk ki, János mester.

HUSZ. De Isten kihallgat benneteket, s megkérdi, hogy vádoltatok, és hogy ítéltetek. Óriási felháborodás, kiáltások.

HUSZ megrendülten áll, s akkor is néma marad, amikor a többiek elhallgatnak.

D’AILLY. Mért állsz ott olyan megrendülten?

HUSZ. Több méltóságot vártam ettől a gyülekezettől.”

Németh László: Husz János. Történeti dráma (1948) In. Uő: Történeti drámák, Budapest: Szépirodalmi Könyvkiadó, 1963. – Magyar Elektronikus Könyvtár

 

 Kovács Eszter

komment

Szent Cirill és Szent Metód

2019. július 05. 09:00 - nemzetikonyvtar

Csehországban és Szlovákiában július 5-én ünneplik Szent Cirillt és Szent Metódot, a szlávok apostolait, akiket  II. János Pál pápa Egregiae virtutis kezdetű apostoli levelében 1980-ban Európa társvédőszentjeivé nyilvánított – noha ünnepük a római egyházban február 14-én van.

Szent Cirillnek és Szent Metódnak, a szlávok apostolainak ünnepét 1880-ban vették föl a római katolikus naptárba, július 5-re, Szent Péter és Szent Pál oktávájába. 1897-ben, amikor e napon Szent Zaccharia M. Antalt kezdték ünnepelni, először július 7-re, majd 1969-ben február 14-re, Cirill halála napjára helyezték át.

Az ortodox egyházak Oroszországban, Ukrajnában, Szerbiában, Montenegróban, Észak-Macedóniában és Bulgáriában a Gergely-naptár szerint május 11-én, a Julián-naptár szerint május 24-én tartják ünnepüket arra a napra emlékezve, amikor 863-ban a hagyomány szerint a testvérpár a moráviai szlávok megtérítésére indult. Ezekben az országokban ez a nap nemcsak egyházi, hanem állami ünnep is, a szláv írásbeliség és kultúra napja, akárcsak Csehországban és Szlovákiában, ahol viszont megmaradt a korábbi július 5-i dátum.

matejko_cirill_es_metod.jpg

Jan Matejko: Szent Cirill és Szent Metód, 1885. Forrás: Wikipédia

Szent Metód, eredeti nevén Mihály 810/815 körül született Thesszalonikiben, testvére, Konstantin, aki később a Cirill szerzetesi nevet vette fel, ugyanebben a városban látta meg a napvilágot 826/7 táján. Igen előkelő családból származtak, édesapjuk, Leó a császári udvar tisztviselője volt. Mihály jogi tanulmányokat folytatott, majd Macedóniát kormányozta. A provincia lakossága szláv nyelvet beszélt, és a testvérpár valószínűleg már a családi környezetből is ismerte ezt a nyelvet. Konstantin együtt nevelkedett III. Mihály császárral Konstantinápolyban, ahol a „filozófus” megtisztelő néven ismerték. Tanulmányai befejeztével egyházi pályára lépett, diakónussá szentelték és a pátriárkai könyvtárban dolgozott, majd később az akkori pátriárka, Ignác (847–858; 867–877) titkára lett. 855-ben a számukra kedvezőtlen politikai fordulat miatt a testvérek visszavonultak a közélettől az Olümposz hegyi kolostorba. Ekkor vette fel Mihály a Metód szerzetesi nevet.

860-ban azonban a császár parancsának engedelmeskedve missziós útra indultak a Fekete-tenger partján élő zsidó vallású kazárok közé. A fejedelem környezetében is prédikáltak, sokan megtértek, és a testvérek népszerűségüket kihasználva elérték, hogy a kazár fejedelem szabadon bocsátotta a bizánci foglyokat. Szent Cirill ószláv nyelvű, úgynevezett pannóniai legendája szerint itt találkoztak az akkoriban a Kazár Birodalomban élő magyarokkal, akik megtámadták őket, de mikor meghallották imájukat, sértetlenül útjára engedték. Hazai történetírásunk ennek kapcsán vizsgálta, hogy kapcsolatba kerülhetett-e Szent Cirill a magyarokkal, és lehetséges-e, hogy közöttük is térített. A hagyomány szerint Konstantin a kazár misszió idején találta meg a mai Krím-félszigeten található Herszónban Szent Kelemen pápa ereklyéit. Mára már valószínűsíthető, hogy nem Szent Kelemennek, hanem egy másik vértanúnak az ereklyéire bukkantak.

863 körül Rasztiszláv morva fejedelem Bizáncból kért hittérítőket. Moráviában korábban a hittérítés latin nyelven folyt a nyugati hagyományoknak megfelelően. A két testvér azonban a prédikációikban és a liturgiában is a szlávok nyelvét használta. Konstantin szláv nyelvre fordította a Bibliát és több más liturgikus könyvet, emellett a görög ábécé alapján megalkotta a hagyományos szláv írásmódot, a glagolita írást, melynek segítségével a szláv nyelvterületeken egészen a 12. századig jegyezték le a liturgikus szövegeket. A glagolita írás elnevezése horvát területről származik a 16. századból. Itt alakult ki akkorra a glagolita írás úgynevezett szögletes vagy horvát fajtája is. A glagolita írás ugyan a horvát területeken maradt fenn a legtovább – használatára még a 19. századból is találunk példát –, azonban már a 16. század elejétől ott is fokozatosan kiszorította a latin betűs írásmód.

bascanska_ploca.jpg

Az egyik legrégebbi horvát nyelvemlék, a Baskai kőtábla (horvátul Bašćanska ploča), 1100 körül. Glagolita írással lejegyzett óegyházi szláv elemekkel kevert horvát nyelvű birtokadományozási szöveg. Lelőhely: a Krk szigetén található Baška település Szent Lúcia-templomának közelében (Jurandvor). A táblát 1851-ben találták meg. Forrás: Wikipédia

Sem Cirill, sem Metód nem volt felszentelt pap, ezért és a szláv istentiszteleti nyelv miatt a német hittérítők eretnekséggel vádolták őket, amiért I. Miklós pápa Rómába rendelte őket. A Rómába érkező testvérek ünnepélyesen fogadásában szerepe lehetett annak, hogy Szent Kelemen ereklyéit magukkal vitték. II. Hadrián pápa, miután meggyőződött róla, hogy a testvérek tanításában nincs semmi vitatható, 868-ban, Gloria in excelsis Deo kezdetű bullájában jóváhagyta és megáldotta a szláv missziót. Konstantin Rómában kolostorba vonult, felvette a Cirill szerzetesi nevet, majd rövidesen, 869. február 14-én, negyvennégy éves korában meghalt. Testét a Szent Kelemen-bazilikában helyezték el, és rögtön szentként kezdték tisztelni.

1280px-san_clemente_fresco.jpg

Szent Cirill és Metód bevonulása Rómába. A római Szent Kelemen-bazilika freskórészlete. Forrás: Wikipédia

Metód pápai jóváhagyással visszatért Moráviába, később pedig Kocel fejedelem hívására a Balaton környékére. A bajorok elfogták, elhurcolták és bebörtönözték. Két évet töltött fogságban, fedetlen cellában, és csak VIII. János pápa (872–882) határozott fellépésére szabadult ki. Szabadulása után Metód visszatért Moráviába. A hagyomány szerint ekkor (874 körül) keresztelte meg Bořivojt, a csehek fejedelmét és annak családját: feleségét, Szent Ludmillát és gyermekeiket. Szent Metód pannóniai legendája beszámol arról, hogy ekkortájt találkozott Metód a „magyar királlyal”. Nem tudjuk biztosan, kit nevezett a legenda szerzője magyar királynak, egy magyar előkelőt, esetleg magát a fejedelmet, vagy egy másik népet azonosított tévesen a magyarokkal.

Közben Moráviában a szláv liturgiát támogató Rasztiszláv fejedelem trónját unokaöccse, Szvatopluk szerezte meg, akinek politikájában erősebb német befolyás érvényesült. Metód rendszeresen összetűzésbe került a Szvatopluk által támogatott német papokkal, ami miatt újra arra kényszerült, hogy Rómába utazzon, és a pápa előtt tisztázza magát az őt ért vádak alól. Végül a pápa 880-ban, Industriae tuae kezdetű levelében, melyet Szvatoplukhoz címzett, megerősítette Metódot minden tisztségében.

szvatopluk_allo.jpg

Szvatopluk fejedelem képe Juraj Papának. In. Georgius Fándly: Compendiata historia gentis Slavae, Tyrnaviae, 1793. – Törzsgyűjtemény

Metód 885-ben halt meg, halála után tanítványait elűzték Moráviából. Régészeti kutatások Zalaváron (Mosaburg) 2008-ban egy olyan 9. századi kerámiatöredéket tártak fel, melyen két glagolita írásjel fedezhető fel.

glagolita_lelet.jpg

A zalavári glagolita kerámialelet. Forrás: Zala megyei hírportál

Szent Cirill és Szent Metód liturgikus tisztelete haláluk után szinte rögtön megjelent, és a mai napig megvan a keleti és a nyugati egyházban is. Magyarországon a 17. század közepétől kezdett elterjedni, elsősorban cseh hatásra. Mária Terézia 1777-ben arra kérte VI. Piusz pápát, hogy jelöljön ki egy napot Szent Cirill és Szent Metód hivatalos ünnepének. A pápa 1777. július 21-én jelölte ki ezt a napot, március 14-ét. A hivatalos esztergomi breviáriumba és kalendáriumba 1822-ben iktatta be ünnepüket Rudnay Sándor esztergomi érsek. Ezzel tiszteletük egész Magyarországon hivatalossá vált.

1980. december 31-én II. János Pál pápa Egregiae virtutis kezdetű apostoli levelében Szent Cirillt és Szent Metódot Európa társvédőszentjeivé nyilvánította.

Kovács Eszter, Mann Jolán

komment

Kuncz Aladár-kötettel folytatódott az együttműködés az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Művészeti Akadémia között

2019. július 03. 17:00 - nemzetikonyvtar

„A mai nap nemcsak egy könyvbemutató, hanem egy együttműködés nyilvános bejelentése is a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) között” – jelentette ki Borbély László író, az MMA titkárságának munkatársa „A nekifeszült mentő-akarat”. Kuncz Aladár-emlékkonferencia című kötet bemutatóján június 25-én az intézmény irodaházában.

2_9.jpg

A nekifeszült mentő-akarat”. Kuncz Aladár-emlékkonferencia című kötet bemutatója 2019. június 25-én a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) irodaházában.

Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára hangsúlyozta, a két intézmény közti megállapodás azért jelentős, mert ahogy a nemzet egységes, úgy a nemzeti kulturális intézményeknek is egy irányban haladva kell dolgozniuk, tehát közösen kell sokat tenniük, ami azonban nem zárja ki az önálló munka lehetőségét. Példaként elhangzott, hogy az OSZK és az MMA is tervezi jövőre a trianoni békediktátumról való megemlékezést. „Ez külön-külön is megy nekünk, de úgy jó, ha együtt cselekszünk. Megkezdünk egy olyan munkát, amely a jövő évben akár a trianoni tematika köré épülve is folyhat” – fogalmazott a főtitkár. Hozzátette, amikor együttműködésről beszélnek, akkor a nemzeti könyvtárral mint kutatóintézettel, kutatóhellyel dolgoznak együtt. A kötetről szólva megjegyezte, hogy Kuncz életművét kettősség jellemzi, egyrészt az 1914 előtti, másrészt az 1919 utáni időszak. Az író szellemi értelemben tartozott a nyugatos körhöz és a Huszadik Század szellemi köréhez is, de a frankofón hatás is nagyon erős a szellemi töltekezése során. Mindezek mellett az erdélyi magyar irodalom felvirágoztatása a két világháború között nagymértékben az ő munkájához köthető.

kuncz-emlekkonferencia-borito.jpg

„A nekifeszült mentő-akarat”. Kuncz Aladár-emlékkonferencia. Szerkesztette: Boka László – Brok Bernadett. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – MMA Kiadó, 2019

Boka László irodalomtörténész, az OSZK tudományos igazgatója, kiadóvezetője úgy fogalmazott, hogy a most bemutatott Kuncz Aladár-kötetet, illetve az azt megelőző őszi konferenciát is határkőnek tekinthetjük, hiszen az 1918-as és az 1919-es centenáriumi évforduló nagyon fontos Kuncz Aladár életében. Megjegyezte, a kutatóintézet – amely a nemzeti könyvtárban 60-65 főt számlál – jelenti a páratlan állomány mellett azt a szürkeállományt, amely fémjelzi a nemzeti könyvtárat. Felidézte, hogy a kutatóintézet mellett, mögött a kutatási eredmények bemutatására hozták létre a kiadót, amely az utóbbi tizenöt esztendőben tizenöt díjat kapott, és bízik benne, hogy a most bemutatott közös kötet akár a jövő évi Szép Magyar Könyv versenyen is indulhat.

kuncz_boka.jpg

Boka László köszöntője a 2018. október 4-én megrendezett Kuncz Aladár-emlékkonferencián az Országos Széchényi Könyvtár Dísztermében az OSZK és az MMA együttműködésének első nagyobb volumenű közös rendezésű eseményén.

Az együttműködésről szólva kiemelte, hogy emellett szeretnének évente legalább egy közös konferenciát szervezni, illetve kiadói együttműködéssel megjelentetni évente egy tanulmánykötetet vagy akár díszalbumot. „Ez a hármas pillér bővülhet egy-egy évfordulóhoz kapcsolódó közös esemény szervezésével, ilyen lenne jövőre a trianoni emlékév. A nemzeti könyvtár egy komoly emlékkiállítással készül, és bízunk benne, hogy ezt is a művészeti akadémia támogatásával tudjuk megvalósítani” – emelte ki. Hozzátette, a könyvtár egy ’89-es kiállítást is tervez, illetve Ady Endre halálának centenáriuma alkalmából januárig egy olyan kötetet is szeretnének megjelentetni, amelyben az akadémia is érdekelt lehet. Mint mondta, az OSZK Kiadó évente 25–40 könyvet ad ki, amelynek körülbelül a fele kiadói együttműködés révén jelenik meg hazai és Kárpát-medencei kiadókkal közösen. A Kuncz Aladár-életműsorozat, amelyet Filep Tamás Gusztávval együtt szerkesztenek, a kolozsvári Kriterionnal közösen jelenik meg.

Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezető igazgatója arról szólt, hogy kiadójuk második alkalommal állított önálló pavilont az Ünnepi Könyvhéten, ahol egyik sikerkönyvük Cs. Szabó László képzőművészeti tanulmánykötete volt. „Dilemmás volt számunkra, hogy Cs. Szabót mennyire ismerik, de a sorozatot folytatni fogjuk, hiszen az MMA Cs. Szabó László-díjat is alapított az esszéíróknak, amelyet negyedik éve adunk át, hozzájárulva az író életművének rekanonizációjához” – szögezte le. Ahogy fogalmazott, a Kuncz Aladár-könyv a tizenhetedik a tanulmánykötetek sorában, s örömteli, hogy az OSZK Kiadóval közösen adhatták ki. Megjegyezte, a rendezvényeken nagy számban jelennek meg a határon túli szerzőkről tartott konferenciák anyagai – az MMA természetes gondolkodásának része az az egyetemes szemlélet, hogy nem tesz különbséget határon innen és túl. Hozzátette, ennek az az oka, hogy így tudnak leginkább hozzájárulni a két háború közti meghatározó szerzők rekanonizációjához.

Szilágyi Magdolna

A szakmai együttműködés híre intézményi honlapunkon

komment

„Hogy megteremtsük a méltó, maradandó formát” 2. rész

2019. június 26. 18:00 - nemzetikonyvtar

Az OSZK Kiadó díjai, elismerései kapcsán dr. Boka László irodalomtörténésszel, az OSZK tudományos igazgatójával, kiadóvezetőjével beszélgettünk. A beszélgetés első része itt olvasható. 

2016_varadinum1.jpg

Boka László irodalomtörténész, az OSZK tudományos igazgatója, kiadóvezetője

Boka László: 2014-ben, az első világégés centenáriumán számos szép kötet jelent meg Magyarországon. A legszebbnek mégis az OSZK és az Osiris Kiadó összefogásával napvilágot látó bilingvis, magyar és angol nyelvű Képpé formált háború – Picture the great war című album bizonyult, amely kategóriájában 2015-ben elismerő oklevelet, ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnök különdíját is elnyerte.

A következő év termését szemlézve a Szép Magyar Könyv 2016 versenyen az ismeretterjesztő kiadványok kategóriában oklevelet nyert, egyúttal megkapta az év Antall József emlékdíját a Propaganda az I. világháborúban című bilingvis kötetünk, amely az OSZK nagysikerű 2015-ös kiállításának katalógusa is volt egyben. A katalógus önmagában is három nagy tanulmányt tartalmazott magyar és angol nyelven, de szorosan kapcsolódott hozzá egy remek konferenciakötet is a meghirdetett hármas történészi, irodalom- és sajtótörténeti, illetve művészettörténészi megközelítés szerint.

Fakszimile, reprint és adaptált kiadványok kategóriájában a 2017. év kiadványai közt Áder János köztársasági elnöki különdíjában részesült Dohnányi Ernő: Változatok egy gyermekdalra című kötetünk, amely értékes fakszimile forráskiadás, remek, kétnyelvű kísérőtanulmánnyal.

S így jutunk el tulajdonképpen máig, hiszen a most zárult 90. Ünnepi Könyvhéten, amikor a 2018. év terméséből válogatott a zsűri, egy jubileumi tanulmánykötetünk kapott ismét elismerést: a „Volt a hazának egy-két énekem” – ARANY 200 című konferenciakötet. A könyv, amely a tavalyihoz hasonlóan ismét Áder János köztársasági elnök különdíjában részesült, a Bibliotheca Scientiae et Artis sorozat 10. tagja, amely sorozatot az OSZK és a Gondolat Kiadó immáron 2010 óta közösen jegyez.

Ez valóban igen impozáns lista, ha jól számolom, tizenöt esztendő alatt legalább ennyi díj…

Boka László: Igen. Talán ezért is szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy ez a díjeső az intézmény kutatóinak, vagyis a felbecsülhetetlen értékű gyűjteményeinket ápoló kiváló szakembereknek és a kiadó munkatársainak közös, együttes érdeme, amelynek hátterében viszont komoly erőfeszítések zajlanak részünkről a pénzalapok megteremtésére. Az eredményhez igazi csapatmunka kell. A gyűjtemények és a megfelelő szaktudás (ahogyan korábban is megfogalmaztam: a könyvállomány és a szürkeállomány) mindig is megvolt, adott volt, de a könyvszakmai stáb kiépítése és a mellé rendelt szükséges pénzösszegek, források biztosítása már sokkal nehezebb, embert próbáló feladat. Előbbihez évek kellettek, de mára van egy remek stáb, utóbbi viszont mindmáig nagy kihívás, amint a külső pályázati források is el-elapadnak s egyre szerényebb összeget tudnak felkínálni. Egy kiadóvezető persze ne panaszkodjon, hiszen a munkatársak és a díjak is a kiadó politikáját dicsérik, s ez mindenkinek erőt kell adjon a továbbiakhoz is. Talán látható e felsorolásból is, hogy a tanulmánykötetektől és a díszalbumoktól kezdve a forrásközlésnek számító kiadásokig vagy az értékes hasonmás kiadványokig több kategóriában megkérdőjelezhetetlen sikereket tudhatunk magunk mögött.

Az említett Bibliotheca Scientiae et Artis sorozatból az utoljára megjelent, Arany Jánoshoz kapcsolódó kötet az első, amelyet díjaznak. A tanulmányok szerzői a nemzeti könyvtár kutatói, mellettük viszont neves vendégelőadók összegezik kutatási eredményeiket egy-egy témakörben. Mit gondol, miért pont ez a kötet kaphatta az idén az elismerést?

Boka László: A díjak a tartalmat és a kivitelezést egyszerre jutalmazzák, a könyvek egységét, szellemiségét és tipográfiáját tehát együttesen értékelik. Az államfő ugyanakkor bizonyára figyelhetett arra is, hogy az Arany János bicentenáriumi évre megjelent könyvtermésből válogasson, hiszen annak ő maga volt a védnöke, s talán többen is emlékeznek rá, az OSZK impozáns Arany János-emlékkiállítását is ő nyitotta meg.

A könyvverseny az Ünnepi Könyvhét egyik rangos eseményének, nyitányának számít. Az OSZK Könyvkiadó irodalom- és sajtótörténeti időutazással készült az eseményre. Hány új kötet jelent meg a könyvhétre?

Boka László: Öt kiadvánnyal készültünk, de minthogy az idén nagyon szűk volt a két nagy könyves rendezvény – a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és az Ünnepi Könyvhét – közti idő, néhány hét mindösszesen, az akkorra időzített köteteinket (évkönyveket és egyéni szerzők tanulmányköteteit) is nyugodtan idesorolhatnám. Kiemelten a könyvhétre időzítettük a Budapesti Újságírók Egyesületének 1908-as kötetét, de eleve többségbe kerültek az idén a hasonmás kiadások. Folytattuk ugyanis a Balassi és az Argumentum kiadókkal közös fakszimilesorozatainkat. 2019-ben indult útjára egy új, hézagpótló vállalkozásunk is: a Kossuth Kiadóval a 20. századi magyar klasszikus szépírók egy-egy ma már ritkaságszámba menő kötetét adjuk ki újra igényes kísérő tanulmánnyal. Adyval kezdtünk, értelemszerűen, hiszen halálának évfordulója van, egészen pontosan a Szeretném, ha szeretnének kötetével, s most folytattuk Radnóti Lábadozó szél című kötetével. Ezeket az idén egy József Attila- és egy Babits-versgyűjtemény követi majd.

Fontos még a Kuncz Aladár-emlékkonferencia kötete is. A konferenciát tavaly szerveztük a nemzeti könyvtárban, ahol jómagam is egyik vezetője vagyok annak a kutatócsoportnak, amely a mindmáig feltáratlan életművet kritikai igénnyel adja közre. A munkálatok bő öt éve tartanak, így szükséges is volt, hogy az eddigi eredményekről a tágabb közönség előtt is számot adjunk. Így szerveződött meg a konferencia, amelynek szerkesztett anyagát az MMA Kiadóval közösen az Ünnepi Könyvhétre időzítve jelentettük meg.

kuncz-emlekkonferencia-borito.jpg

„A nekifeszült mentő-akarat”. Kuncz Aladár-emlékkonferencia. Szerkesztette: Boka László – Brok Bernadett. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – MMA Kiadó, 2019

Zárásképp mi mást is kérdezhetnék: milyen idei könyveket terveznek kiadni még, amelyekkel jövőre is eséllyel indul a kiadó?

Boka László: Eddig is 12–13 kiadványunk jelent meg, s még ennél is többet tervezünk az év hátralévő részében megjelentetni. Könyvsorozataink, periodikáink, évkönyveink mellett az idén is lesz több értékes tanulmánykötetünk, lesznek reprint kiadások, illetve várható még díszalbum, kritikai forrásközlés és egy remek kiállítási katalógus is. A lényeg – egyfajta jelmondatként is – az, hogy a kifogástalan tudományos tartalomhoz – amelyre az intézmény alapítójának neve is kötelez minket – megteremtsük a méltó, maradandó formát.

Korábbi vonatkozó blogbejegyzéseink:

Felívelő pályán – Interjú Boka Lászlóval, az OSZK tudományos igazgatójával, az OSZK Kiadó vezetőjével, 2018. június 4. 

„Unikális állományunk tudományos igényű feltárása” – interjú Boka Lászlóval irodalom- és kultúrtörténeti könyvsorozatunk 11. kötete megjelenése alkalmából, 2019. február 14.

 

komment

„Hogy megteremtsük a méltó, maradandó formát” 1. rész

2019. június 25. 15:28 - nemzetikonyvtar

Az OSZK Kiadó díjai, elismerései kapcsán dr. Boka László irodalomtörténésszel, az OSZK tudományos igazgatójával, kiadóvezetőjével beszélgettünk.

Az OSZK Kiadó kiadványai hosszú ideje töretlen sikernek örvendenek a Szép Magyar Könyv évente megrendezett versenyein. Ugyanakkor talán még mindig vannak olyanok, akik előtt kevéssé ismeretes, hogy az Országos Széchényi Könyvtár könyvkiadóként is komoly és elismert szakmai munkát végez, s évente 25–40 kiadványt jelentet meg. E könyvtermés – ha csak az utóbbi 15 esztendőt nézzük – színvonalát tekintve is kiemelkedő. Mesélne nekünk, kérem, a kezdetekről? Mi volt az első érdemi díj, amelyet az OSZK magáénak tudhatott?

Boka László: A könyvtár alapításának 200. évfordulójára, tehát 2002-re készült egy három nyelven is kiadott értékes díszalbum: a Kincsek a nemzet könyvtárából. A kiadvány 2003-ban, a X. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon a látogatók szavazata alapján az év közönségdíjas kötete lett. Ez volt talán az első komoly könyvkiadói elismerés, amelyet aztán több siker követett. Ha így visszatekintek, ez a díj valahol lendületet is adott, hiszen ezt követően munkatársaink odaadó munkájával egyéb versenyeken is indultunk. A Szép Magyar Könyv az idén immár 90 éves történetébe például végképp beírtuk a nevünket, az utóbbi másfél évtizedben ugyanis több míves kötetünkkel is pályáztunk. Amint a kiadó fokozatosan épült, gazdagodott, mondhatni: professzionalizálódott, úgy a szakmabeli visszajelzésekből is fokozatosan éreztük, láttuk, tudtuk: lassan nagykorúvá érett.

kincsek_a_nemzet_konyvtarabol.jpg

Kincsek a nemzet könyvtárából. Szöveg: Monok István; fotók: Hapák József. Budapest, Magyar Könyvklub, 2002. Borító – Törzsgyűjtemény

2005 és 2008 közt jómagam még Monok Istvánnal vállvetve dolgoztam, azt követően irányításommal igyekezett az OSZK Kiadó piciny létszámú, de annál lelkesebb stábja már nemcsak társkiadásban, hanem önállóan megjelentetett kötetekkel is elindulni egy-egy megméretésen, rangos versenyen, a díjak pedig, úgy gondolom, önmagukért beszélnek. Az utóbbi pár esztendőben például konszekutív nyertünk az oklevéltől a különdíjakig, vagyis mindez egy hosszú, nehéz, de szép fejlődési ívet mutat, amire büszkék lehetünk. Tavaly az OSZK VII. emeleti kiállítóterében egy komolyabb kamaratárlatot is előkészítettek munkatársaim, amelyen a kiadó könyvsorozataitól kezdve a díszalbumokig sok minden terítékre került, láttatva azt a gazdagságot, amelyet az OSZK könyvkiadóként képvisel.

Ha csak az elismerésekre fókuszálunk, s sorra vesszük az esztendőket, mindjárt az említett közönségdíjat követően egész sikerszériáról beszélhetünk. A 2003-as „termés” közül a Tíz Bambusz Csarnoka című kiállítási katalógus nyert oklevelet a művészeti könyvek és albumok kategóriában a Szép Magyar Könyv 2004-es versenyén. Ugyanitt szintén oklevéllel jutalmazták az Osiris Kiadóval közösen megjelentetett, A régi Magyarország képeslapokon című könyvünket, a közönségdíjat pedig a Helikon Kiadóval közös Európa térképei 1520–2001 című díszalbumunk kapta.

Az említett könyvmustrán – vagyis mindig az előző év kereskedelmi forgalomba kerülő könyveit az Ünnepi Könyvhét alkalmából szemléző, visszatekintő versenyen – a következő, 2004-es esztendő is bőven hozott sikereket. A művészeti könyvek és albumok kategóriában az OSZK-nak a Corvina Kiadóval közös, A holló jegyében – fejezetek a corvinák történetéből című kötete kapta a fődíjat és Mádl Ferenc köztársasági elnök különdíját. Szintén ekkor lett Antall József-emlékdíjas az Élet a régi Magyarországon című albumunk is, amely az Osiris Kiadóval való együttműködésünk eredményeképp jelent meg.

A 2005-ös versenyen díjazták a bibliofil és speciális kiadványok kategóriában a Kossuth Kiadóval közösen megjelentetett Protocolle… kötetünket, vagyis a Benyovszky Móric madagaszkári jegyzőkönyve 1772–1776 című, rendhagyó és hézagpótló kötetet, amely rögtön a fődíjat kapta. Az értékes mű intézményközi összefogással látott napvilágot remek szakmai stábbal, s angolul és franciául is megjelent.

A 2006. év díjazottjai közt szerepelt A magyar bibliofília képeskönyve című kötetünk, amelyet a Korona Kiadóval közösen jegyeztünk, s amely a bibliofil és speciális kiadványok kategóriában kapott oklevelet.

 Valóban látható, hogy sikerszéria indult, de az is, hogy az évek során több kiadói együttműködésük is volt.

Boka László: Igen, kezdetben főként a Corvina és a Kossuth Kiadóval közösen, de hasonlóan sikeresek voltak az Osirisszal közösen vállalt munkáink is. 2008. után igyekeztünk már önállóan is megmutatni, mire vagyunk képesek, s mintegy fele-fele arányban jelentetni meg önállóan és társkiadásban köteteket. A sikerre persze nincs recept – minden egyes kötetnél óvatosan kell mérlegelni a szakmai, az eladási és a terjesztési szempontok szerint is. Utóbbival sokáig komoly gondja volt az OSZK-nak, ezért is kapcsoltunk be rangos kiadói együttműködéseket egész Kárpát-medence-szerte. Hogy tovább folytassam a sort: 2009-ben a Magyarország legszebb térképei 1528–1895 című albumunk nyert oklevelet az ismeretterjesztő kategóriában, Bajnai Gordon miniszterelnöki különdíját is elhódítva. A kötet, amely 200 térképet és térképrészletet közölt, CD-melléklettel jelent meg. Tudományos művek, szakkönyvek kategóriában szintén oklevelet kapott ekkor a Gyűjtők és gyűjtemények című színes albumunk, amely a nemzeti könyvtár legbecsesebb gyűjteményeinek és adományozóinak szentelt egy-egy szakszerű, gazdagon illusztrált tanulmányt. Mindkét kötetet a Kossuth Kiadóval közösen adtuk közre, s a nagy sikerre tekintettel pár év múltán megjelentettük az angol verzióját is (Collectors and collections) – saját erőből.

magyarorszag_legszebb_terkepei_1528_1895.jpg

Plihál Katalin: Magyarország legszebb térképei 1528–1895. Budapest, Kossuth–OSZK, 2009. Borító – Törzsgyűjtemény

2009 más szempontból is jelentőségteljes volt. Ekkor szerveztük azt a nagyszabású, mindmáig emlékezetes kiállítást, amelyet a latin betűs magyar nyelvemlékeknek szenteltünk, a meghirdetett Magyar Nyelv Éve kapcsán. Sokan emlékezhetnek rá, hogy akkor maga az intézmény (a tárlat és az annak apropóján restaurált, végre megmentett székelyföldi Apor-kódex miatt) külön kitüntetést kapott, akárcsak a kurátora, dr. Madas Edit, aki Akadémiai Díjban részesült. Mindez azonban nem független a kiállítás gyönyörűséges katalógusától sem – „Látjátok feleim”. Magyar nyelvemlékek a kezdetektől a 16. század elejéig –, amelyet szintén ekkor díjaztak.

2012-ben Fitz József-díjjal jutalmazták a könyvtárunk alapításának 210. évfordulójára kiadott „Levélben értesítsen engem!”– Kortársak Széchényi Ferenc könyvtáralapításáról című albumunkat, amelyet újfent a Kossuth Kiadóval közösen jegyeztünk. A kötet méltó emléket állít Széchényi Ferencnek a neki szóló korabeli levelek páratlan válogatásával.

Folytatjuk.

komment

Előadásokkal és kerekasztal-beszélgetéssel emlékeztek Lipták Dorottyára

2019. június 19. 17:00 - nemzetikonyvtar

Lipták Dorottya történészre, sajtótörténészre, a nemzeti könyvtár 2018-ban elhunyt munkatársára, kutatócsoport-vezetőjére emlékezve rendezett tudományos konferenciát június 12-én a Magyar Tudományos Akadémia Sajtótörténeti Munkabizottsága, az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban tartott rendezvény megnyitóján Monok István főigazgató kiemelte, hogy könyvtárosként (is) mennyire egyetértett a tudományos kutató Lipták Dorottyával egy majdan megírandó magyar sajtótörténeti kézikönyv megalapozásának szükségességében.

liptak_d_jav.jpg

Lipták Dorottya, a kötet szerkesztője, Révész Emese Kép sajtó, történelem (Res Libraria sorozat IV. kötet) című könyvének bemutatóján 2016. április 6-án az Országos Széchényi Könyvtárban (fotó: Karasz Lajos)

Gyáni Gábor, az MTA Történettudományi Intézetének kutatóprofesszora nyitóelőadásában az elit- és a tömegkultúra társadalomra gyakorolt hatásairól beszélt. Külön kitért a különböző társadalmi rétegek kultúrafogyasztási szokásaira, kiemelve a színházak és a kalendáriumok szerepét. Megjegyezte, hogy a tömeg- és az elitkultúra között megvan az átjárás lehetősége, de a fogalmak mind a mai napig nincsenek egyértelműen (és egymáshoz képest is) meghatározva.

Buzinkay Géza, az Eszterházy Károly Egyetem Bölcsészettudományi és Művészeti Karának professor emeritusa a karikatúráról mint a magyar politikai propaganda megszületéséről tartott vetített előadást. Hangsúlyozta, hogy a karikatúra propagandisztikus használata már a reformáció korában kialakult, de Magyarországon a CharivariDongó volt az első olyan lap, amely 1848-ban különböző társadalmi osztályok szembenállásáról készült karikatúrát jelentetett meg.

Somorjai Szabolcs és Bárány Zsófia, az MTA‒-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport munkatársainak előadásai kapcsolódtak egymáshoz. Míg Somorjai Szabolcs az 1830-as évek országgyűlési sajtójának kérdéseiről, a nyomtatott tudósításokról és az országgyűlési naplókönyvekről beszélt, addig Bárány Zsófia A tömegtájékoztatás kezdetei a katolikus egyházban címmel tartott előadást.

Ecsedy Judit, az OSZK tudományos tanácsadója egy neves kiadó- és nyomdászcsalád munkásságát elevenítette fel előadásában. Mint kiemelte, a Trattner család egyik tagja udvari nyomdász lett, s Pesten is alapított műhelyt. A család pesti nyomdáját produktivitásban és az alkalmazottak számát tekintve csak a budai Királyi Magyar Egyetemi Nyomda előzte meg.

Balogh János Mátyás, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának főlevéltárosa a dualizmus kori budapesti napilapok hirdetéseiről beszélt. Hangsúlyozta, hogy a hirdetések (s velük együtt egy új piaci kereslet és bevételi forrás) megjelenése kulcsmozzanat volt a sajtó történetében. Az első hirdetésekre még bizonytalanul tekintettek, csak a századfordulóra változott meg a hozzáállás.

Révész Emese, a Magyar Képzőművészeti Egyetem docense gróf Széchenyi István populáris ábrázolásairól tartott – különböző művészi alkotások egymásra hatását is bemutató, számos művészettörténeti utalással gazdagított – vetített előadást, külön kiemelve „a legnagyobb magyar” halála után róla vagy hozzá kapcsolódóan megjelent ábrázolásokat.

liptak_konf_1_vagott.jpg

A Magyar Tudományos Akadémia Sajtótörténeti Munkabizottsága, az Országos Széchényi Könyvtár és az MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport által rendezett Lipták-konferencia 2019. június 12-én.

A konferenciát kerekasztal-beszélgetés zárta a populáris/tömegkultúra 19. századi történetének kutatásáról. A beszélgetésen – melyet Dede Franciska, az OSZK tudományos titkára, maga is 19. századi kutató vezetett – többek között a sajtó- és médiatörténetben folyamatosan visszatérő, megítélésbeli paradigmaváltás szükségességéről is szó esett. A beszélgetést Császtvay Tünde, az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa indította, aki a paradigmaváltásról szólva a tömegkultúra tudományban elfoglalt helyének, megítélésének változását hangsúlyozta. Szajbély Mihály, a Szegedi Tudományegyetem oktatója hozzáfűzte, hogy a sajtót korábban a magaskultúra terepének tekintették, és ez a megítélés csak a 19. század derekán kezdett változni. Boka László, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója azt emelte ki, hogy bár a 20. század elejére a magaskultúra vált követendő példává, a valóságban napi gyakorlat nem ezt mutatta, átfedések jelentek meg a magas- és a tömegkultúra között, s ezek kutatása igen fontos lehet, több tudományterület szempontjából is. Ő maga mindig is komparatív szemlélettel közelít ezekhez, s ma, amikor a kultúratudományos megközelítés olya fontossá vált, ez elengedhetetlen szempont. Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy míg a kiegyezés koráig viszonylag teljes sajtóbibliográfiával rendelkezünk, azt ezt követő évtizedek – a sokszor joggal említett „aranykor” – sajtójáról, egészen a „hosszú” 19. század végéig, tehát az első világégés végéig, nem. Így egy kritikai kiadás ugyanabba a problémába ütközik, mint egy monográfia; nem tudja megmondani egyelőre, hogy pl. Bácskában a 19. század legvégén milyen lapok léteztek. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői reményüket fejezték ki, hogy a digitalizálás előbb-utóbb erre is megoldást jelenthet.

Sipos Balázs, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának docense végül arról beszélt, hogy a paradigmaváltás számtalan módon elképzelhető, és előfordulnak olyan hivatások és életpályák, amelyek a magaskultúra világából vezetnek a populáris kultúra irányába. Ezek kutatása pedig az általa vezetett MTA Sajtótörténeti Bizottságának éppolyan fontos, mint a kerekasztal-beszélgetésben részt vevők által képviselt intézmények számára.

komment