Megkésett, szubjektív könyvismertetés 1. rész

2019. december 05. 15:46 - nemzetikonyvtar

A 2018-ban Széchényi Ferenc-emlékplakettel kitüntetett Heltai János az Országos Széchényi Könyvtár belső ünnepén 2019. november 25-én elhangzott előadásának első része

Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek.
(Efezusbelieknek írt levél 6/1)

 

Úgy gondolom, hogy akik hosszabb-rövidebb időt töltöttünk az Országos Széchényi Könyvtár szolgálatában, valamennyire mindnyájan a könyvtár gyermekei vagyunk. Méltó és igazságos, hogy engedelmes gyermekek legyünk. Berlász Jenő bácsi az volt. Nagyon megszívlelendő, amit könyvének mottójaként a címlap előtti előzéklapra írt:

„Ajánlom e könyvet az Alapító és mindazok emlékének, akik Nemzeti Könyvtárunk kincseit gyűjtötték, gyarapították, megőrizték és használhatóvá tették.”

Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár története, Budapest: OSZK, 1981. – Magyar Elektronikus Könyvtár

1972 óta dolgozom különböző jogi formákban a könyvtárban. Nem tudom, hogy engedelmes gyermek voltam-e ez alatt a majdnem ötven év alatt. Az, hogy a múlt évben rám esett a Széchényi Ferenc-emlékérmet odaítélők választása, mindenesetre nyújt némi reményt számomra, hogy talán mégsem voltam egészen engedetlen, ahogyan ezt magamról gondolnám. Nagyon meghatódtam ezen a kitüntetésen, amit se meg nem szolgáltam, se meghálálni nem tudok.

Sokat gondolkodtam azon, hogyan köszönjem meg ezen az ünnepi alkalmon a kitüntetést. Tudományos előadást, ha nem is nagyon sokat, de tartottam már jó néhányat itt, a könyvtárban. De önmagában kit érdekelne most a magyarországi hitviták története vagy a heidelbergi peregrináció művelődési hatása csak azért, mert ezekkel a témákkal foglalkoztam legtöbbet hivatali munkám leágazásaként. Ezért úgy gondoltam, hagyom most a tudományt, inkább röviden felidézem elődeimet, egyrészt azokat, akik befogadtak a könyvtár közösségébe mint frissen végzett diplomást, másrészt az alapító ősöket. Az elődök e két csoportja között összekötő kapocs Berlász Jenő bácsi könyve.

berlasz_jeno_portre_800x539.jpg

Berlász Jenő

Berlász Jenő bácsi – emlékezetem szerint – mindig ott ült fehér köpenyben a Múzeum körúti tájékoztató szolgálat szobájában elhelyezett íróasztalánál, és dolgozott. Személyes kapcsolatom alig-alig volt vele, de érződött az őt körülvevő légkörben, hogy mindenki tiszteli és nagyra becsüli. Egyike volt az úgynevezett elefánttemető lakóinak.

Egyidőben a könyvtárt nevezték elefánttemetőnek, ugyanis sok nagyra hivatott tudósunkat helyezte el itt a diktatúra azzal a gondolattal, hogy itt nem árthatnak sokat a népi demokráciának. Amikor 1975-ben végleg idekerültem, ez a világ már elmúlt, de néhányan dolgoztak még itt ilyen nagy formátumú emberek a Berlász Jenőnél kicsit fiatalabb generációból. Nem emlékezhetek meg most mindenkiről, de három mesteremről, aki a könyves szakmába bevezetett, feltétlenül szólnom kell egy-egy mondattal.

hervay_ferenc_levente.jpg

Hervay Ferenc Levente ciszterci szerzetes 2011. augusztus 19-én a Széchényi Ferenc-díj átvételén

Három évig ültem Hervay Ferenc lábainál, és adogattam a kezébe a segédkönyveket. Éppen a Régi Magyarországi Nyomtatványok II. kötetének szerkesztési, ellenőrzési munkálatait végezte. Ő volt a ciszterci rend utolsó provinciálisa 1949-ben, s 1989-ben, az újjáalakuláskor az első. Azt is tudtam róla, hogy az ötvenes években hosszú ideig ült börtönben „tiltott hitoktatás miatt”. Hogy ez pontosan mit jelentett, sohasem jártam utána. Az együtt töltött években megfeszítetten dolgozott. Éjszaka a ciszterci rend történeti topográfiáján, nappal az RMNy-en. Megtanultam tőle, hogy mi tekinthető adatnak, mit jelent az adatkritika és a teljesen egyértelmű tudományos fogalmazás. Ha valamilyen munkát, amit rám bízott, nem végeztem el, szigorú fegyelmi büntetés következett: zokszó és szemrehányó tekintet nélkül megcsinálta helyettem. Hálával emlékszem rá ma is.

borsa_gedeon_1.jpg

Borsa Gedeon

Az RMNy-csoportban folyó munkálatokat – akkor így hívtak bennünket – Borsa Gedeon vezette. Ő normális körülmények között valószínűleg egy nagykereskedelmi vállalatot irányított volna. De „nem megfelelő származása” és a pesti piarista gimnáziumban kapott neveltetéséhez való szigorú ragaszkodása miatt el volt zárva előle a csúcsvezetői pálya. Olyan keretet adott munkánknak, amelyben minden kutatási irány és minden adat egyértelműen, pontosan és visszakereshetően elhelyezhető, amely egységes rendszerként működik, egy jól körülírt cél felé halad, s amelyet a mai napig nehézség nélkül használunk. A legmélyebb benyomást azzal tette rám, hogy állandóan figyelte a régi könyves szakma hazai és nemzetközi szakirodalmát, az új szempontokat és módszereket azonnal ismertette és megbeszélte munkatársaival, és azonnal beépítette a napi munkába. Belém vésődött az a mondása, hogy „csak minőségi munkát érdemes végezni”.

holl_bela_borito.jpg

Repertorium hymnologicum medii aevi Hungariae. Initia hymnorum, officiorum rhythmicoru, sequetiarum, troporum, versuum alleljuiaticorum cantionumque
Írta: Holl Béla, sajtó alá rendezte: Körmendy Kinga

OSZK, Budapest, 2012..

Holl Béla létszám fölötti piarista szerzetesként élt hosszú évtizedekig, 1989 után ő is visszatért a rendbe. Derűs kedélyű ember volt, sokat biztatott, amikor meg voltam ijedve a filológiai munka nehézségeitől. „Ne félj, János – mondta –, olyan ez, mint a fűrészelés: előbb-utóbb belejön az ember.” Béla számos, irodalomtörténeti szempontból maradandó művet alkotott. Az ő példája is bátorított abban, hogy az állandóan végzendő, elsősorban aprólékos filológiai pontosságot igénylő hivatali munka mellett merjek saját érdeklődésemhez közelebb álló feladatokkal is foglalkozni.

Még valakit meg kell említenem az akkori csoportból, Vásárhelyi Juditot, aki most vezeti az osztályt. Két évvel korábban került az RMNy-csoportba, mint én. Ő mutatta meg nekem, melyik segédkönyvet hol találom, s az egyes problémák megoldásához melyikben kereshetek fogódzókat. Az ő segítsége nélkül sokkal nehezebbek lettek volna a pályakezdés évei.

Nincs most idő sorra venni mindenkit, aki segített, eligazított. De nagy szeretettel egyengette utamat Pajkossy György főosztályvezető, Fallenbüchel Zoltán, Ambrus Zoltán kiváló írónk unokája és Fried István, később a szegedi egyetem világirodalom tanszékének a vezetője. Ő biztatott és támogatott abban, hogy tudományos továbbképzési ösztöndíjra jelentkezzem. Tudományos vezetőm Tarnai Andor lett. Tarnai pályáját az OSZK Kézirattárának munkatársaként kezdte, akkoriban az ELTE Régi Magyar Irodalom Tanszékét irányította. Ajánlólevelem ahhoz, hogy vállalja kandidátusi disszertációm elkészítésének vezetését, nem saját egyéni teljesítményem, hanem főként az volt, hogy az OSZK-ban dolgozom.

Kimondhatatlanul szerencsés voltam, hogy könyvtári munkámat azonnal az RMNy-csoportban kezdhettem. S itt térnék vissza Berlász Jenő bácsi könyvéhez. Idézem néhány sorát:

„[Széchényi Ferenc] meg lehetett győződve arról, hogy vállalkozásával [t. i. a könyvtár megalapításával] küldetést teljesít: egyrészt megmenti és a következő nemzedékre is áthagyományozza a haza szellemi örökségét, másrészt ország világ előtt igazolja – amit a művelt Nyugat állandóan kétségbe vont –, hogy ti. Magyarország kilenc évszázad óta állandó szerves része az európai szellemi közösségnek. Ez a nemzeti önigazolás a XVIII. század folyamán tudvalevőleg állandó gondot jelentett litterátoraink számára, de idáig (Czwittingertől Horányiig) csak bibliográfiákkal folyt a bizonyítás. Széchényi most magukkal a könyvekkel, egész könyvmúzeummal bizonyított.”

Berlász Jenő: Az Országos Széchényi Könyvtár története, Budapest: OSZK, 1981, 39 – Magyar Elektronikus Könyvtár

Méghozzá egy olyan könyvmúzeummal bizonyított Széchényi, amely nem a tudományok általános fejlődésének szolgálatában állt, mint az Egyetemi Könyvtár és később az Akadémiai Könyvtár, hanem kifejezetten Magyarország múltjának, kultúrájának dokumentálását tartotta fő céljának, a benne élő teljes lakosságra nézve, nyelvi, felekezeti, etnikai különbségekre való tekintet nélkül, amely szilárd alapja lehet mindennemű hungarológiai kutatásnak, erősítője a nemzeti identitásnak, s ezáltal erős támasza a szuverenitásnak. A Régi Magyarországi Nyomtatványok című bibliográfia pedig töretlenül ezeknek a céloknak a szolgálatában állt és áll. Rész az egészben. Ezért gondoltam arra, hogy a mai alkalommal személyes emlékeim és Berlász Jenő monográfiája alapján illendő lesz néhány töredékes gondolattal összekötni a múltat a jelennel. Természetesen nem gondolhatok egy ilyen hatalmas monográfia alapos tartalmi ismertetésére, inkább csak arra, hogy kiragadva egy-egy részletét próbáljak némi fényt vetni a könyvtár múltbeli életére.

Heltai János

A beszéd második része itt olvasható

 

 

 

komment

A Perczel-glóbusz egyik pontos mása

2019. november 28. 13:13 - nemzetikonyvtar

A híres földgömb ezentúl mindenki számára látható a nemzeti könyvtárban

Az Országos Széchényi Könyvtárban mostantól megtekinthető annak a 127,5 cm átmérőjű és 1:10 000 000 méretarányú földgömbnek a másolata, amely 1881-ben, a velencei Nemzetközi Földrajzi Kongresszus térképkiállításán a Magyar Nemzeti Múzeum által kiállított történeti-földrajzi anyag részeként első díjat kapott. Az úgynevezett Perczel-glóbuszból három másolat készült. Egy az Országos Széchényi Könyvtárba, egy az Eötvös Loránd Tudományegyetemre, egy pedig a miniszterelnöki irodába, a Karmelita kolostorba került.

Perczel László kartográfus az 1850-es években kezdett hozzá az eredeti, fából készült földgömbhöz, melynek bordázatát 8 cm vastag papírmasé-gömbhéj borítja. A földgömb térképészeti ábráit Perczel László rajzolta, az asztalosmunkát Mihályi Józsa, a rézöntést pedig Stark József tatai mesteremberek végezték. Az eredeti, 1862-ben elkészült földgömböt a nemzeti könyvtár Térképtárában őrizzük

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Térképtudományi és Geoinformatikai Tanszéke 2008 májusában közel 900 darab nagy felbontású fényképfelvételt készített az eredeti Perczel-földgömbről. Ezek feldolgozásával készült el a mai állapotot bemutató 3D-s modell, azaz létrejött a Perczel-glóbusz állapotrögzítő digitális hasonmása, amelynek egy kisebb felbontású változata került be a Virtuális Glóbuszok Múzeumába, hogy az interneten is széleskörűen hozzáférhetővé váljon.

Továbblépésre 2018-ban nyílt lehetőség, amikor befejeződött a digitális restaurálás és rekonstrukció. Ennek során az eddig meglévő digitális anyagot át kellett szerkeszteni, kiszűrni az esetleges hibákat és rekonstruálni a hiányzó tartalmakat. Ez különösen a lakkréteg által olvashatatlanná vált névanyag esetében okozott komoly nehézségeket, mert Perczel nem teljesen következetesen, de a kor szellemének megfelelően törekedett a magyaros írásmódra, így a glóbuszon a név eltérhet a feltételezett forrástérkép írásmódjától, illetve a mai magyaros írásmódtól is. Egyúttal az eredetinek közel megfelelő betűkészlettel kellett újraírni a földrajzi helyneveket. A pótlás során összesen 2872 rajzi és 3252 névrajzi kiegészítést tettek a szakemberek.

A munkához hozzátartozott a Perczel által használt forrásmunkák feltárása is, utolsó fázisa pedig a földgömb fizikai újraalkotása volt, melynek során megtörtént a digitális anyag kinyomtatása, majd gömbre kasírozása. Eközben elkészült a míves faállvány és a réz meridiánkör, melyek összeállítása után Perczel László földgömbje újra a régi fényében tündökölhet.

 

komment

Babits utolsó külföldi útja – a San Remo-díj

2019. november 26. 15:17 - nemzetikonyvtar

136 évvel ezelőtt született Babits Mihály

Babits Mihály 1940. március 30-án vette át a bergamói hercegtől az 1937–38–39. évi San Remo-díjakat, a „Premi di San Remó”-t, melyet ez alkalommal összesen 33 díjazott kapott. A Babitsot laudáló köszöntésekben a lírikus és epikus életműről szóló értékelés, az európai irodalom történetét megíró esszéistának szóló tisztelet és a Divina Commedia-fordítás méltatása egyaránt szerepelt – az utóbbi kapcsán hangsúlyozva: Babits munkája igazi kapocs az olasz és magyar kultúra között.
A díjkiosztó ünnepséget és Babits megérkezését, felolvasását több fénykép is a megörökítette.

 Babits májusban az Esti Magyarországnak nyilatkozza olaszországi útjáról:

„Én az olasz kultúra külföldi terjesztéséért, a magyar Dante-fordításért kaptam a díjat. Ugyanekkor díjat kaptak olasz költők, festők, szobrászok és zenészek is. A díjkiosztás alkalmával leplezték le az egyik kitüntetett szobrász legújabb alkotását, és bemutatták a díjnyertes zeneműveket […]. Felejthetetlen az a fogadtatás, amiben az olaszok részesítettek. Feleségemmel és kislányommal tettem meg az utat, és négy hétig voltam Olaszországban. Rajongó szeretettel vettek minket körül, a magyarság képviselőit szerették, ünnepelték bennünk. Nagyon szép időnk is volt. […] Nagy út volt. Sokszor az volt az érzésem, hogy röviddel nagy betegségem után erőmön felüli feladatra vállalkoztam ezzel az úttal. De megérte.”

Babits nyilatkozata az olaszországi útról. Esti Magyarország, 1940. május – Törzsgyűjtemény

Babitsék a San Remo-díj átvételét követően néhány napot Bordigherában töltenek. E kirándulásról Török Sophie több felvételt is készített.

 

Hazatérve Brissagóban meglátogatják még Babits barátját, Szilasi Vilmos filozófust és családját, ahol Babits súlyosbodó betegségének tünetei újra jelentkeztek.

Április közepén térnek haza Budapestre, Attila utcai lakásukba. Ez volt Babits Mihály utolsó útja külföldön.

Rózsafalvi Zsuzsanna

komment

55 éve adták át az új Erzsébet hidat – Diafilmen a híd épülésének emlékezetes pillanatai

2019. november 21. 09:49 - nemzetikonyvtar

Az Erzsébet hidat 1903-ban adták át a forgalomnak, a külföldi szakértők a világ „legmonumentálisabb és legszebb lánchídjának” tartották. Néhány évtizeddel később a németek 1945. január 18-án a reggeli órákban felrobbantották. A második világháború során szinte teljesen megsemmisült  hidat – a régi pillérek felhasználásával – a Sávoly Pál vezette munkaközösség tervei alapján kezdték újjáépíteni 1961-ben.

Az Országos Széchényi Könyvtár Diafilm- és Fotótára nem csupán az eredeti hídról őriz diafilmfelvételeket, hanem az új építéséről is. A történelmi pillanatokat megörökítő dokumentumokon nyomon követhető a felújítás folyamata: egészen a felrobbantott acélroncs Dunából való kiemelésétől a ma is használatban lévő szerkezet terhelési próbájáig.

Az újjáépülő Erzsébet hídhoz kevesebb, mint feleannyi – 6500 tonna – acélanyagot használtak fel, mint elődjéhez, teherbírása mégis nagyobb. A terhelési próbán 115, részben megrakott jármű, mintegy 2000 tonna súllyal nehezedett a hídra. A hidat hat héttel a kitűzött határidő előtt, 1964. november 21-én adták át a forgalomnak, Budapest egyesítésének évfordulóját követően néhány nappal. A megnyitóra több tízezres tömeg gyűlt össze, majd vette birtokba gyalogosan a hidat, az eseményt a televízió egyenes adásban közvetítette. 

 

 

 

komment

„Kezét csókolja, Ignotus” 2. rész

2019. november 17. 18:07 - nemzetikonyvtar

A százötven éve született Veigelsberg/Ignotus Hugóról (1869*‒1949)

Folytatjuk blogbejegyzésünket, melynek 1. része itt olvasható.

Emmának szinte mindenről van véleménye, amit meg is oszt az olvasókkal. Cseveg a mindennapi (háziasszonyi) élet kisebb-nagyobb nehézségeiről, kényelmetlenségeiről és problémáiról, külföldi utazásáról, nyaralásról és ruhákról. A családi és magánéleti kérdések mellett foglalkozik kulturális, irodalmi és művészeti eseményekkel, színházi előadásokkal, és érint komoly közéleti, szociális és társadalmi témákat is. Visszatérően ír a szerelem, az öregedés, a háztartás (beleértve a cselédkérdést), a nevelés és oktatás, a szegénység és jótékonyság kérdéséről, és rendszeresen tárgyalja a nők helyzetéhez, a nők férfiakhoz való viszonyához, a feminizmushoz és az emancipációs törekvésekhez köthető kérdéseket. A levelekben tematizált nőkérdés lényege a tanuláshoz és önálló keresethez, azaz a független, másra nem szoruló életmódhoz való jog. Emellett azonban többször ír a családi életről mint legteljesebb női hivatásról. Felveti a női munkavállalás nehézségeit és buktatóit. Végső következtetése szerint nincs nőkérdés, csak szociális kérdés van, és a nők helyzetének változása elkerülhetetlen.

„Ignotusnak, az én állandó ellenfelemnek is osztom, kiváltképpen, azt az egy kicsit talmudi okoskodású tételét, hogy a nők előtt azért kell megnyitni a társadalmi és politikai befolyás zsilipjeit, mert ma is van ilyen befolyásuk, csakhogy titkos, szabályozatlan, felelőtlen, ellenőrizhetetlen, kimíveletlen, tehát ártalmas.”

Emma, Levél a holnap asszonyairól, A Hét, 1906. január 6., 6. In Ignotus, Emma asszony levelei (Egy nőimitátor a nőemancipációért), kiad., bev., vál. Kardos Péter, Bp., Magvető Kiadó, 1985 (Magyar Hírmondó), 267‒268.)

Miközben az Emma alakjába bújt Ignotus számos komoly kérdésről nyilvánít(hat)ott véleményt, az álnévhasználat számtalan játéklehetőséget is rejtett magában, amellyel az író élt is, amikor önmagával polemizált vagy a lap munkatársaival csipkelődött és kokettált.

Tovább
komment

„Kezét csókolja, Ignotus” 1. rész

2019. november 17. 08:08 - nemzetikonyvtar

A százötven éve született Veigelsberg/Ignotus Hugóról (1869*‒1949)

Veigelsberg Hugó költő, író, újságíró, szerkesztő az irodalomban a később polgári nevévé is váló, ’ismeretlen’ jelentésű Ignotus néven vált ismertté. Noha munkásságát leginkább az 1908-ban indult Nyugat folyóirathoz kapcsolják, amelynek több mint húsz évig volt főszerkesztője, irodalmi és szerkesztői működése már korábban, a XX. század emblematikus folyóirata előzményének is tartott, Kiss József költő által szerkesztett A Hét hasábjain kezdődött.

ignotus.jpg

Ignotus (A Hét, 1894. december 2., címlap) – Törzsgyűjtemény

„Már tíz évvel elébb bevilágította gyermekkoromat, hogy mikor egy esztendei vidéki gimnazistáskodás után Budapestre tértem, ott az azalatt múlt 1881-i télen két új név tűnt volt fel az irodalomban: a Mikszáth Kálmáné s a Kiss Józsefé, s mindkettő már barátja volt apámnak [Veigelsberg Leó], ki, mint a Pester Lloyd egyik főembere s német nyelven maga is művészi s a határokon túl is ismert író, magyar társai előtt nagy tiszteletben állott. Áldott esztendő volt hát ez az 1881., az Arany után jött vers és próza két csúcsának megjelentetője – s a kis legénynek dobogott a szíve, mikor könyveik urambátyámi ajánlásokkal kerültek karácsonyfája alá. Emiatt, hogy az ismerős név a szerkesztő ítéletét meg ne vesztegesse, küldtem aztán első versemet a senkire rá nem valló »Ignotus« aláírással A Héthez – de Kiss József a verset azon nyomban kiadta, íróját kerestette, meg is találta, s így ragadt rajtam az Ignotus név s így ragadtam én ott A Hétnél […]”

Ignotus, Kiss József és kerekasztala. In Kiss József és kerek asztala, Kiss József prózai munkáinak kiadóvállalata, Bp., 1934, 125126. – Törzsgyűjtemény

Tovább
komment

Rejtőzködő tartalmak kerülnek elő a Digitalizáló Központ új eszközével

2019. november 15. 14:00 - nemzetikonyvtar

Színlátása meghaladja az emberi szem képességeit, rendkívül nagy dinamikájú szenzora egyszerre „látja” a nagyon fényes (például aranyozott), illetve a sötétebb tónusú (tintával írott) részleteket is. Segítségével olyan tartalmakat tehetünk láthatóvá és kutathatóvá, amelyek eddig, akár az őrzők elől is rejtve voltak. Az Országos Széchényi Könyvtár épülő Digitalizáló Központjának egyik új eszköze egy olyan különleges fényképezőgép, amely már az úgynevezett középformátumú kategóriába tartozik, nagy felbontású érzékelője 100 megapixeles.

Munkában a nemzeti könyvtár új digitális fényképezőgépe (A fotókat Habram Éva készítette.)

Tovább
komment

Örökség lett a Svájcból ajándékba kapott Arany János-levél

2019. november 04. 13:14 - nemzetikonyvtar

A közelmúltban Arany János sógorának leszármazottjától, a Svájcban élő Fráter Györgytől egy rendkívül becses adomány, egy Arany János-levél érkezett a nemzeti könyvtárba. A levél a restaurálást követően bekerült a Kézirattár gyűjteményébe. Ebből az alkalomból kérdezzük a tár munkatársát, Rózsafalvi Zsuzsannát.

arany_level.jpg

A Svájcból hazatért Arany János-levél. Fotó: Karasz Lajos – Kézirattár

Arany János családja több közgyűjteménynek adományozott kéziratokat, de a legismertebbeket, például a Toldi-trilógiát és a Buda halála autográfjait a nemzeti könyvtárnak adta át. Milyen jellegű és hozzávetőleg mennyi, Aranytól származó egyéb kézirat, kötet található az Országos Széchényi Könyvtárban?

A legfontosabb kézirataink a már említettek, de őrizzük a költő számos más művének, levelének és hivatali munkához kötődő dokumentumainak egy-egy példányát. Közel húsz költemény található gyűjteményünkben, közöttük olyan fontosak, mint a Családi kör, a Hídavatás, a Vörös Rébék vagy A dalnok búja. Valamennyi mű gyűjteménybe kerülésének nagyon izgalmas története van. Többnyire a költő kortársainak gyűjteményével vásároltuk őket, de akadt olyan is, amely egy folyóirat lapjai között lappangott, és így akadtunk rá. A másik érdekes kéziratcsoport a hivatali iratoké. Arany a hatvanas évektől a Kisfaludy Társaság, majd a Magyar Tudományos Akadémia titoknoka, titkára volt, s hivatali idejében mindkét társulat ügyeit intézte. Így maradt fenn számos általa ellenjegyzett számla, könyvrendelés, a tagokkal való kapcsolattartás dokumentumai. Kézirattárunk valamivel több, mint 100 Arany által írt levelet őriz – köztük több Petőfi Sándorhoz címzettet is –, és a hozzá írott válaszokból is több tucat található gyűjteményünkben. Ezek zöme szórványként érkezett be hozzánk: vagy darabonként vásároltuk vagy hagyatékokkal érkeztek és dedikált köteteink is vannak.

Tovább
komment

„… hű krónikása lesz az ezredéves országos kiállításnak, lelkiismeretes följegyzője minden eseményének…”

2019. november 03. 08:03 - nemzetikonyvtar

123 éve jelent meg a millenniumi Kiállítási Ujság utolsó száma

A lap a honfoglalás 1000. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek legkiemelkedőbb eseményének, az 1896-os Millenniumi Ezredéves Országos Kiállításnak egyik sajtóorgánuma volt. Az Országos Széchényi Könyvtár által is őrzött újság a kiállítás megnyitása után egy hónappal, június 1-jétől a kiállítás bezárásáig, november 3-ig, 151 számban tájékoztatta olvasóit a városligeti kiállítás területén zajló programokról. A blogbejegyzésünk címéül választott idézet a Kiállítási Ujság célját fogalmazta meg az 1896. júniusi 1-én megjelent első számban. De mik voltak a kiállítási újságok?

A millenniumi kiállítás a hazai sajtóéletben nagy áttörést hozott, hiszen csak az esemény alkalmából 14 külön újság jelent meg. A kiállítások jó fejlődési lehetőséget jelentettek a sajtó számára, hiszen ezek alkalmából lapot/lapokat adtak ki, amelyek információkat közöltek mind a közreműködők, mind pedig a látogatóközönség számára. Az alkalmi lapok e csoportjának létrejötte nem jelentett újdonságot, hiszen már az első, 1851-es londoni világkiállítás, Magyarországon pedig az 1879-es székesfehérvári mezőgazdasági, és ipari kiállítás alkalmából is jelent már meg külön kiállítási lap. Az 1896-os kiállítás esetében a hangsúly a millenniumi kiadványok számán van, hiszen az 1885-ös országos kiállítás három újságja után hatalmas ugrást jelentett ez a 14 lap, mind műfajilag, mind pedig a kiállítás jelentőségét tekintve.

Mert mi is volt a feladata egy kiállítási újságnak? Az, hogy a minél szélesebb körű olvasótábort tájékoztassa az adott kiállítás előzményeiről, az eseményekről, programokról, valamint népszerűsítse a rendezvényt, hirdesse annak újszerűségét és erősítse az emberekben a nemzeti érzületet.

 

Tovább
komment

#tetrischallenge @Régi Nyomtatványok Tára

2019. október 31. 11:13 - nemzetikonyvtar

Miután rengeteg szakma kulisszatitkaiba bepillantást nyerhettünk a Tetrisz kihívásnak köszönhetően, Magyarország nemzeti könyvtárának, az Országos Széchényi Könyvtárnak régi és ritka könyvekkel foglalkozó részlegénél, a Régi Nyomtatványok Tárában úgy gondoltuk, hogy mi is fellibbentjük a leplet a könyvtárosok közel sem szürke hétköznapjairól. Sajnos a kihívásra berendezett terület - és szerencsére állományunk - mérete nem engedi, hogy minden kincsünket megmutassuk, mégis néhány érdekességet bemutatunk a gyűjteményünkből, feladatainkból.

0006_k.jpg

Varga Bernadett (irodalomtörténész), Sánta Sára (klasszika-filológus), Túri Klaudia (klasszika-filológus), Szebelédi Zsolt (klasszika-filológus), Bakonyi Zsuzsanna (történész), Szovák Márton (italianista), Tóvizi Ágnes (művészettörténész), Farkas Gábor Farkas (művelődéstörténész)

Tovább
komment