Béres Béla – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 8. rész

2021. április 06. 07:30 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 51. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat ötvenegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Béres Bélát és gyűjteményét mutatja be.

Béres Béla (1912–1997) tokaji esperes-plébános, borász, Tokaj város díszpolgára (1988).
1912-ben született Sátoraljaújhelyen, az ottani piarista gimnáziumban érettségizett. Szegeden végzett papi szemináriumban, itt szentelték pappá 1936-ban. Ezt követően Bodrogkeresztúron (1934), majd Tállyán (1936) lett káplán. 1937-től plébános volt Taktaharkányban, majd 1953-től az 1980-as évek elejéig, nyugdíjazásáig szolgált Tokajban. Sokat tett a tokaji római katolikus templom felújítása, gyarapodása érdekében.
Céljaként tűzte ki a kallódó egyházművészeti, liturgiai, használaton kívüli tárgyak megmentését, összegyűjtését. Több évtizeden át gyarapodó nagy barokk egyházművészeti gyűjteményt hozott létre, benne ikonokkal, iparművészeti jellegű liturgikus tárgyakkal, festményekkel, korpuszokkal, szobrokkal, régi könyvekkel. Gyűjteményét 1982-ben átadta a miskolci Herman Ottó Múzeum részére azzal a feltétellel, hogy az anyag a Tokaji Múzeumban marad. Itt a kollekcióból állandó kiállítást állítottak össze, a történeti gyűjtemény részeként. A látványos és nagyon értékes anyagot így mutatja be a Tokaji Múzeum kiállításvezetője:

„Változatos tárgyegyüttes reprezentálja az észak-magyarországi barokk egyházművészetet (festmények, korpuszgyűjtemény, iparművészeti anyag). A mintegy másfél száz darabot számláló értékes ikongyűjtemény és a hozzá kapcsolódó iparművészeti jellegű liturgikus tárgyegyüttesek pedig a hazai bizánci emlékanyagról adnak átfogó képet. A bemutatott gyűjtemény figyelemre méltó tárgyai között külön kiemelésre méltó néhány igen érzékenyen faragott barokk faszobor, nagy türelemmel készített apácamunka. Mindezeket gazdagítja az adományozott hatalmas könyvanyag néhány, a kiállításon látható reprezentatív darabja, így német ősnyomtatványok, a nagyszombati nyomda híres termékei, gyönyörű fametszetekkel ékesített orosz és ukrán liturgikus könyvek.”

Tokaji Múzeum, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2008 (Herman Ottó Múzeum kiállításvezetői, 19.), 5. – Törzsgyűjtemény

1_kep_-tokaji_muzeum_egyhazi_gyujtemeny_opti.jpg
A Tokaji Múzeum egyháztörténeti gyűjteménye. Fotó. A kép forrása: Utazzitthon.hu

Az egyházművészeti anyagról 1990-ben külön katalógus is készült, Bencsik János szerkesztésében. Ennek egy tétele a Szoptató Istenszülőt ábrázoló ikon, mely feltételezhetően a tokaji görög kolónia tagjaitól került a nyíregyházi egyházközséghez, onnan Béres Béla gyűjteményébe, majd a múzeumba. A katalógusban a következő adatokkal szerepel (a Galaktotrophusza jelentése ’tejjel tápláló, szoptató’).

„19. Istenszülő Galaktotrophusza. 17. sz. Görög, fa, tempera, átfestve. 45.5 x 36.”

Béres Béla gyűjteménye, katalógus, szerk.: Bencsik János, Miskolc, Zempléni Múzeumok Baráti Köre, 1990. Törzsgyűjtemény

2_kep_a_szoptato_ikon_opti.jpg
A Szoptató Istenszülőt ábrázoló ikon a Tokaji Múzeum gyűjteményében. In. Tokaji Múzeum, Miskolc, kiad. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2008 (Herman Ottó Múzeum kiállításvezetői, 19.), 4. – Törzsgyűjtemény

Az ikon leírásában ezt olvashatjuk:

„Az Istenszülő jobb kezével rámutat Jézusra, bal karját nem látjuk, csak hüvelykujja tűnik elő. Tekintete bánatosan a néző felé fordul, de gyengédsége sokkal inkább pszichikai eredetű, semmint a merev ábrázolástechnikának köszönhető. Az Istenszülő aranyszegélyű, cseresznyepiros maphoriont – köpenyt – visel, alatta ugyancsak aranyszegéllyel díszített a sötétkék ruha, melynek színével megegyezik a maphorion alól előtűnő bizáncias fátyol. […] Feje körül kettős vonalvezetésű dicsfény jelenik meg, mely egy ponton találkozik gyermekének görög-keresztes nimbuszával. A gyermek a hosszanti irányban aranysávval díszített hosszú ujjú alsóruha, a fehér khiton felett aranyszínű himationt, felső köpenyt visel, derekán piros az öv.”

Hársvölgyi Virág: A tokaji Béres Béla-gyűjtemény Galaktotrophousa ikonja és köre. In. A Herman Ottó Múzeum évkönyve XLVI., Miskolci Herman Ottó Múzeum, 2007, 419–420. – Törzsgyűjtemény

Béres Béla jó kapcsolatokat épített ki a Tokaji Művésztelep alkotóival, az egyházi mellett világi alkotásokat is gyűjtött. Ezek közé tartoznak részben az ex librisek, melyekből Béres nevére szólóan Andruskó Károly és Fery Antal grafikusok is készítettek lapokat. Fery Antal több fametszetű grafikája egyházi vonatkozású, kereszttel, kígyóval (1967-ből), illetve a Tokaji Madonna ikonábrázolásával (1977). Utóbbi Madonna-képet Béres Béla mellett Valentiny Géza (1927–2011) – pápai prelátus, egykori nyugat-németországi, ausztriai magyar főlelkész – nevére szóló ex librisen is megörökítette.

3_kep_-fery_antal_opti.jpg

Fery Antal fametszete. Jelzet: Exl.B/440 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Több könyvjegyen a tokaji hegyoldal látható templommal, házakkal, szőlőültetvényekkel.

4_kep-andrusko_karoly_opti.jpg

Andruskó Károly grafikája. Jelzet: Exl.B/437 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A tokaji történelmi borvidék a világ első zárt borvidéke. A térséget az UNESCO Világörökség Bizottsága mint kultúrtájat 2002-ben vette fel a világörökségi listára „Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj” néven. A borvidék jelképe és egyik központja Tokaj városa. A szőlőültetvények 70%-a hárslevelű, a többi pedig sárgamuskotály, furmint, zéta, kövérszőlő stb. A térségben az elmúlt századok során fokozatosan vonták művelés alá a hegyoldalakat és az alja, sík vidékeket is. Béres Béla az Aranyosi dűlőben lévő kis egyházi birtokon szőlészkedett és borászkodott. A térségben nagy hagyománnyal bíró szőlészeti-borászati életbe bekapcsolódva Béres pincéje is jól ismert lett borairól, 1957-es évjáratú aszúja 9 érmet nyert. Az aszú egyedülálló, csakis Tokaj-Hegyaljára jellemző, világhírű borfajta, illetve bortermelési technológia, melyet 2013-tól hungarikummá nyilvánítottak.

5_kep_beres_bela-borcimke_opti.jpg
Tokaji aszú. Borcímke Solti László pécsi szőlész-borász üzemmérnök gyűjteményéből

Sajátos hangulatot nyújt a borospincék világa. Igaza volt Mikszáthnak, amikor azt mondta: „A föld alatti világ arra való, hogy elfeledtesse a föld felettit.” A borvidék riolittufába vájt pincerendszerének jellegzetes sajátossága a pincék falát vastagon borító nemes pincepenész, mely a világon csak itt, és a rajnai borpincékben fordul elő. Ez a gomba a tokaji borok minőségének biztosításában fontos szerepet játszik, a tevékenysége révén alakul ki az aszúbor sajátos, friss kenyérre emlékeztető íze, illata, zamata, sötét aranysárga színe. A tokaji pincéket idézi Andruskó Károly alkotása.

6_kep_-andrusko_k_pince_opti.jpg
Andruskó Károly grafikája, Jelzet: Exl.B/439 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Béres által „lelkipásztori lírikának” nevezett, saját szerzésű Visszaemlékezések. Tokaj 1953–1983 című könyve 1989-ben jelent meg. Ebben is szerepel kedves idézete, mellyel az utókor számára is üzen: „Mindenki annyit ér, amennyit cselekszik!” Az 1988-ban Tokaj díszpolgárává választott Béres Béla életműve 2015-ben joggal került be a Tokaji Települési Értéktárba mint a város és hazánk meghatározó kulturális öröksége.

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész

 

komment

„Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”

2021. április 04. 18:00 - nemzetikonyvtar

25 éve hunyt el Perczel Zita

1_perczel_zita_opti.jpg

Perczel Zita. Fotó: Angelo. [Funk Pál] repr. Dobos I. Szolnok – Színháztörténeti és Zeneműtár. KC IX. 4.

Negyedszázada, 1996. április 4-ének reggelén hunyt el Perczel Zita színésznő. Sírja a Farkasréti temető művészparcellájában van. Az 1918. április 26-án született, külföldön szerencsét próbáló magyar díva sorsa részben Hajmássy Ilonához (Ilona Massey), a hollywoodi filmcsillaghoz hasonlítható.

2_opti.jpg

Hettyey Aranka mint Phylaminte és Perczel Zita mint Armande Molière Tudós nők című színdarabjában. Nemzeti Színház, 1934. december 14. Wellesz Fotószalon – Színháztörténeti és Zeneműtár. KB 5816/1

Perczel Zita még húszéves sem volt, s már sikeres színésznőnek mondhatta magát. Pályája a Nemzeti Színházban indult, ahova jórészt tanára, támogatója, felfedezője, Hettyey Aranka jóvoltából került. Ezt követően 1935–37-ig a Vígszínház tagja lett. Számos magyar filmben játszott, melyek közül leghíresebb a Gaál Béla rendezte Meseautó (1934) volt. Ebben Kovács Vera szerepében aratott sikert.

3_10.jpg

Perczel Zita lovon. 1936 körül. Fotó: Kraszna Andor – Színháztörténeti és Zeneműtár. 2157/1961.

Kissé furcsa előzmények után, anyai óvásból, egy kapcsolatból megszabadulni, hogy egy másiké legyen, akitől hamarosan a halál választja el, szerelemből, kalandvágyból, ki tudja, ki érti más életét pontosan, de egy biztos, 1937 végén Párizsba indul. Végleg. Az indulás kissé bizonytalan okait, részleteit a könyv alakban csak halála után megjelent önéletrajzi visszaemlékezésében maga is megörökítette.
Húszéves, s már Párizsban van, azután világ körüli turnéra indul, Amerika, de csak Hollywood mellett, majd sok-sok viharos, küzdelmes év után ismét Párizs, a fény városa… Házasságok, anyai szerep, majd végül hazatérés, s itthoni, mind színpadi, mind filmes komolyabb sikerek…
Párizsi debütálásához fűződő reményeit jól összefoglalja a korabeli tudósítás, Guthy Böske (1901–1959) hitelesnek tűnő, eleven és kedves beszámolója, melynek címe is vallomás a művésznőtől: „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”. (Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 13–15.)

„»Budapest a battu Paris« – Budapest legyőzte Párizst, írja az egyik leghíresebb francia kritikus Perczel Zita premierje után. Perczel Zita párizsi primadonna lett.”

Guthy Böske: „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 14. – Törzsgyűjtemény

A Théâtre Saint-Georges színpadán aratta első, kirobbanó sikerét, a Barbara című, három felvonásos, Michel Duran által írt komédiában.
Az igazsághoz, s hogy azért kissé jobban képben legyünk, hozzátartozik a következő jellemzés, magától a színésznőtől:

„A környéken, amit Pigalle-nak is hívnak, sok színház van, mulatók, utcai árusok, kis kávéházak, utcanők. Színháznegyed, mulatónegyed és szerelempiac. […] A Théâtre Saint-Georges Színház a párizsi színházi világ szívében van. Egyike Párizs legrégebbi színházainak.
[…]
A legnagyobb meglepetésem a színház mérete volt. Az óriási pesti Nemzeti vagy Vígszínház után a Saint-Georges Színház szinte ijesztően kicsi volt. Mintha nem lett volna távolság a színpad és a nézőtér között. A színpadról az utolsó sort is lehetett látni, leghátul pedig olyan páholyok voltak, amelyek előtt aranyozott rács volt, aki a páholyban ült, nézhette az előadást, de őt nem látták.”

Perczel Zita: A meseautó magányos utasa. Szerk.: Bárdos Judit, Huzsvári Erzsébet, Budapest, Áron, 2000, 79, 82. – Törzsgyűjtemény

 Guthy Böske szavaival:

„És ezen a színpadon mert kiállni az a fiatal, magyar színésznő, aki tavaly ilyenkor még úgyszólván egy hangot sem tudott franciául. Szerepét, ha enyhe akszannal is, de franciául, sőt az itteniek szerint »delicieuse« kiejtéssel mondja. A lapok áradozva írnak nemcsak a szépségéről, de a színészi képességeiről is.
Megkérdeztem a szerzőt, Michel Duran-t, mi ennek a rendkívüli sikernek a titka? Duran, a volt színész, Párizs legtökéletesebb színházi és filmkritikusa (a párizsi Egyed Zoltán), azt mondja, hogy a jó kritika nem meglepetés számára. Ő az első próbán látta, hogyha a darab talán nem lesz jó, Perczel Zita biztosan beérkezik. De a darab is jó és remek a férfi főszereplő, Daniel Lecourtois, aki régi kabalája a szerzőnek, mert előző nagysikerű darabját is ő vitte sikerre.
[…]
A főpróbán, amikor először jelent meg a színpadon, lelkes, nagy taps fogadta. »Comme elle est belle«…»Comme elle est jeune!« – hallottam mindenfelől. Tetszett a játéka.
[…]
Van egy bűbájos jelenete, amikor, mint vamp, csókolni tanítja az esetlen, vidéki, jövendő férjét. Valóságos csókiskolát tart: bemutatja a szülői, baráti, flirt, film, szerelmi és búcsúcsókot. A publikum tombolva ünnepelte a jelenet után.”

Guthy Böske: „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 14. – Törzsgyűjtemény

 

„Perczel kábítóan elegáns. Képzelhetik: Germaine Lecomte tervezte a ruháit, a kalapját pedig Agnes.
Az öltözőben annyi volt a gratuláns és a virág, hogy bár egy kis szalont is kapott a helyiséghez, alig tudtam fél percre hozzáférni.
[…]
Az igazgató, Benoît-Léon Deutsch névjegyén az állt: »Boldog vagyok, hogy én mutathattam be Párizsnak«.”

Guthy Böske: „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 13. – Törzsgyűjtemény

 

A Paris-soir 1938. február 9-i számának színházi rovatában – Dernières nouvelles théâtrales – hosszú cikk jelent meg a „Barbara” bemutatójáról, a jónevű újságíró, romanista, irodalomtörténész, Pierre Audiat (1891–1861) tollából Au Théâtre Saint-Georges. „Barbara”. Comédie en trois actes de M. Michel Duran címmel. Benne az ismert grafikus, festő, illusztrátor, Jean-Dominique Van Caulaert (1897–1979) karikatúrája is szerepelt Perczel Zitáról.

10_perczel_zita_karikatura.jpg

Jean-Dominique Van Caulaert (1897–1979) francia festő, illusztrátor karikatúrája Perczel Zitáról a Paris Soir-ban. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 15. – Törzsgyűjtemény

Audiat pedig így zeng erről a „kvázi-istennőről”:

„Barbara szerepét Perczel Zita kisasszony, a budapesti vödett »világítja« meg, tegnap debütált Párizsban, holnap párizsiak kényeztetik. Csak a mitológia költői képei (Vénusz ragyogása, Auróra rózsái, Apolló aranya) tudják kifejezni azt a boldog ragyogást, amely e fiatal és gyönyörű művésznőből fakad.”

Pierre Audiat: Au Théâtre Saint-Georges. „Barbara”. Comédie en trois actes de M. Michel Duran. Ford.: A szerző. In. Paris-soir, 1938. február 9., 9.

11_20210330_165822.jpg

„Az öltözőben.” A Théâtre Saint-Georges-ban, a Barbara kirobbanó sikere után, a rajongóitól kapott virágokkal. Fotó: Manuel. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 14. – Törzsgyűjtemény

A Színházi Élet tudósítójának, Guthy Böskének a korábban már idézett interjúban Perczel Zita elmondta, hogy a bemutató sikere fölött érzett első örömében Hettyey Arankának táviratozott, hozzáfűzve: „ő csinált belőlem színésznőt, ő volt az, aki hitt bennem.”
Ez a mondat egybecseng a Nemzeti Színház ismert színésznője, a színiiskola tanára, Hettyey Aranka Perczel Zitának korábban mondott szavaival: „Neked két anyád volt, a saját anyád, és én… A színpadra én szültelek téged.”
Perczel Zita életútja akár egy, az általa játszottakhoz hasonló színdarabban is szerepelhetne, de a valóság sokszor izgalmasabb és tanulságosabb bármiféle kitalált történetnél. Kései, de még épp időben történő hazatérésével, aktív színésznői szereplésével a korai filmes szerepein túl is adott valamit még a kíváncsi magyar közönségnek. Megismerték és újra megszerették.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

„Tudom halálodat, őérte, énértem”

2021. április 04. 07:30 - nemzetikonyvtar

Húsvét 2021

2021 tavaszán már a második húsvétot éljük át úgy, hogy napjainkat a személyes találkozások korlátozása, talán a félelem, a szorongás vagy éppen a türelmetlenség, a fásultság jellemzi, sok családban pedig anyagi nehézségekkel küzdenek. Hívők és nem hívők egyek most abban, hogy az idei tavasz, az idei húsvét erőteljesen átélhetővé, személyessé teszi a megújulás vágyát, az újrakezdés reményét, sokakban a gyökeres átalakulás vágyát. Társadalmi méretekben várakozunk az „újjászületésre”. Várunk az „újranyitásra” – minden téren.
A több mint kétezer éves kereszténység mindezen őszinte várakozásoknál és vágyakozásoknál is többet mond Jézus feltámadásának ünnepén.

hu_b1_mny1_0062_pray_opti.jpg

Krisztus sírba tétele és feltámadása. Pray-kódex, f. XXVIIIr. – Kézirattár, MNy 1. A kép forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár

Húsvétvasárnap, a legnagyobb keresztény ünnep, az egyházi év csúcsa, Jézus Krisztus feltámadásának, az élet diadalának ünnepe. A legősibb keresztény ünnep. Középpontjában a feltámadt Krisztus áll, a Fiú, aki szeretetből beteljesítve az Atya akaratát, „a halálon úr lett” – ahogyan az egyik katolikus feltámadási ének is vallja.

[…]

Ki fekvék sirban,
Fel-kele vígan. 

Fel-kele fényünk,
Christus reményünk.

Nagy hatalmasság,
Kinn rémül vakság.

Jesus istápunk,
Szép fényes Napunk.

Jesusnak éllyünk,
Ugy már ne féllyünk. […]

CHristus Virágunk…] – húsvéti válaszos ének. Részlet. In. Katolikus egyházi énekek, sajtó alá rendezte Stoll Béla, Budapest, Argumentum, Akadémiai, 1992. (Régi magyar költők tára XVII. század) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A keresztények hitének a középpontjában a feltámadás mozzanata áll. Ez a mozzanat az öröm szava, húsvét drámájának betetőzése, s egyszersmind minden egyes vasárnap örömhíre is. „Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” – írja Szent Pál. (1 Kor 15,12–14).

nagyszombat_opti.jpg

Nagyszombati feltámadási körmenet Budapesten a Károly-kaszárnya előtt. Rajz: Jantyik Mátyás. In. Vasárnapi Ujság, 44. évf. 16. sz., 1897. április 18., 248. o. – Elektronikus Periodika Archívum

A keresztények számára Krisztus feltámadása történeti valóság. Nem a megújuló természet jelképe, s nem is a hétköznapi értelemben vett, vagy valamifajta társadalmi, történelmi újjászületés szimbolikus leírása, hanem konkrét tény. A keresztények számára a feltámadásba vetett hit így nem egyszerűen filozófiai vagy teológiai kérdés, hanem egzisztenciális, a hitükön alapuló személyes döntés kérdése.

[…]

Hol van most az asszony, kit ősszel temettek?
Csak Te tudod, aki vitted a keresztet
Vérben, veritékben Koponyák Helyére,
Mit kapott gyönyörű testéért cserébe,
S felzsendülő fűben, felzendülő szélben
Tudom halálodat, őérte, énértem,
Dárdának dúlását, tavasz gyors múlását,
Szép erős ifjúság hirtelen hullását:
Keresztre feszülni, borulni a rögre,
Aki elveszíti, az nyeri örökbe.

Kereszten, olajban, vérben a szent sereg:
Bűnhődik a földön, aki nagyon szeret.
Tavaszi szél fújja, hozza a szép hitet:
Szétomló testünket szebben megépíted.
Engem is merítsél, bár el is veszítsél,
A vérszagba, melyet hordoz ez a víg szél,
Virágzó sebedet ültesd el testemben,
S áldani foglak majd csúf, hörgő estemben.
Szomjazó, bomlasztó gyönyörűség, jövel!
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

Vas István: Húsvéti ének a testről. Részlet. In. Vas István összegyűjtött versei, Budapest, Holnap, 2000. – Digitális Irodalmi Akadémia

zaszloalj_opti.jpg

Húsvéti körmenet a tartalék zászlóaljnál, 1916 – Fényképtár, FVA 0027. A kép forrása: Fotótér

Az első világító „szó” a húsvéti éjféli mise után hangzik el: „Krisztus föltámadott” – mondja a fiatal Nyehljudov [szerk.: Tolsztoj Feltámadás című regényének főszereplője] szerelmének, Katjának. S a leány: „Valóban föltámadott”. Évszázados szavak a húsvéti gyertyák fényében, de milyen éretlenül hangzanak a fiú szájából! Hogy mennyire éretlenül, azt igazán akkor érezzük, amikor évek múltán a jelenet szóról szóra megismétlődik közöttük, de most már valóban hittel, egész életük, bukásuk és feltámadásuk valóságával.

Pilinszky János: Feltámadás. Részlet. In. Uő.: Publicisztikai írások, szerk.: Hafner Zoltán, Budapest, Osiris, 1999. – Digitális Irodalmi Akadémia

Ennek a személyes, hitbéli döntésnek a történeti kiindulópontja a Bibliában megörökített kortárs tapasztalat. A feltámadás híre az evangéliumokban az üres sírhoz és Jézus Krisztus többszöri megjelenéseihez kapcsolódik. Az üres sírról asszonyok hozzák a hírt. A keresztény teológusok szerint az, hogy a hiteles tanúként abban az időben nem elfogadott asszonyok szerepelnek a szövegben, épp a hitelességet bizonyítja: a hagyomány és az annak nyomán lejegyzett szöveg a tényeket akarta rögzíteni. Lukács evangélista arról is beszámol, hogy az apostolok nem hiszik el az asszonyok szavait, üres fecsegésnek tartják azt:

A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.

Lukács evangéliuma, 24,9–12. In. A katolikus Biblia. Fordította: Gál Ferenc, Budapest, Szent István Társulat –Magyar Elektronikus Könyvtár

Péter apostol elgondolkodik. János, a szeretett tanítvány a másik elbeszélés szerint bement és hitt: „Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. látta és hitt.” (Jn, 20,8) Tamás apostol saját, tapasztalati alapú meggyőződést akar: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem!” (Jn 20,25.)
Az üres sír, a holttest hiánya, az, hogy a feltámadott többeknek megjelent, minden bizonnyal felidézte a tanítványokban Jézus szavait és mindazt, amit vele együtt éltek át. Nagypéntek iszonyata és kiábrándulása, nagyszombat fájdalmas csendje után hatalmas energiákat szabadíthatott fel bennük mindannak kibomlása, megértése, amit Jézus korábban mondott. Elmélyült, kinyílt az értelme Lázár (Jn 11,1–54), Jairus lánya (Mk 5,21–43) vagy a naimi ifjú (Lk 7,11–17) történetének is, ahogyan Jézus kijelentése – „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” (Jn 2,19) – is új fényben tűnt fel.
Majd Jézus megjelent Péternek, az apostoloknak s másoknak is, akik nemcsak látták őt, hanem beszéltek és együtt is étkeztek vele.
Szent Pál apostol a föltámadás eseménye után kb. két évtizeddel így láttatja a feltámadás utáni heteket: „Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több, mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak” (1Kor 15,5–7)

rozsaszin_opti.jpg

Virágzó díszalmafa. Fotó: „gilmur” – Digitális Képarchívum. DKA-023040

A feltámadás utáni hetek elementáris erővel szervezték újjá a mesterük kivégzésétől megrendült tanítványokat. Az apostolok utóbb mind töretlenül vallották a feltámadás hitét, s vállalták hitük miatt a szenvedéseket s a halált is. Ragaszkodásuk személyes meggyőződésük erejét igazolja.

Minden kedves olvasónknak áldott, szép húsvétot kívánunk!

–s–

komment

Veress Ferenc, a színes fényképezés kolozsvári feltalálója (folytatás) – A fényképészet úttörői. 9. rész

2021. április 01. 07:30 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 50. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat ötvenedik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Veress Ferenc munkásságának bemutatását folytatja. Az előző rész itt olvasható.

Veress Ferenc 1862-ben Az Ország Tükre című budapesti képes közlöny hasábjain felhívást intézett az ország mintegy háromszáz hivatásos fényképészéhez:

„Fényképészeink nagy szolgálatot tehetnének honjuknak az által, ha a tudomány, művészet, ipar és kereskedés mezején kitűnt kisebb-nagyobb nevezetes egyéneket levéve s összegyűjtve Album-alakban beadnák a hazai múzeumoknak. Én e gondolatot évek óta forgatom elmémben, s létesítését az idén el is kezdettem. Szándékozom ugyanis a Királyhágón inneni vidékben született nevezetes egyéneket nemzetvallás, és nemkülönbség nélkül fényképezni, különösen szem előtt tartva azokat, kik szellemi s anyagi tehetségük- s áldozataiknál fogva a haza magasztos szeretetében kitűntek, foglalkozzanak bár az irodalom, művészet, gazdászat és ipái* mezején. A ki engem felkeres, képét örömmel veszem fel gyűjteményembe. Sokakat én kérettem hozzám. Vállalatom megindult. Minden arcképet rövid, de hiteles életrajz fog kísérni, mit a vállalat kiegészítéséért találtam célszerűnek, mert a képnek becsét kétség kívül emeli, kivált nem ismerők előtt, az, ha azonnal olvashatja, hogy minél fogva foglal helyet valaki e kis Pantheonban. De másfelől ha jövőben valakinek szüksége leend a jelenkorban élt hazafiak életleírását korábban kiadni, ezen gyűjteményben arcképét és élete eddig leélt részének főbb adatait együtt találhatja föl.” […] Másik nagy szolgálatot tehetné a hazai fényképészet a hazai történelemnek, úgy, ha minden olyan régiségeket, várakat, ó-kastélyokat, templom-romokat, barlangokat stb., a mik még fen vannak, de csak egy tized múlva is eltűnhetnek, fényképészetileg levenne és a jövő kornak hátrahagyná.”

Az Ország Tükre, 1862. május 15. – Törzsgyűjtemény

El is kezdi új műtermében a fotográfiák megőrzését Országos Museum néven. 1865-ben megválasztják az Erdélyi Múzeum Egyesület első fényképészének, melynek kezdeményezője és fő támogatója Veress mecénása, gróf Mikó Imre volt. 1866-ban fényképes díszalbumot állított össze az országgyűlés tagjairól. Ekkor indulnak komolyabb kísérletei a színes fotografálás terén. A ‘60-as évek elején egy román, magyar és szász tagokból álló bizottság életre hívását sürgette, hogy kulturális és történelmi szempontból fontos és lefényképezendő „honunk kiválóbb fiait és műemlékeit” kijelölje.
1867-ben alkalma a nyílt egy párizsi utazásra, és találkozott Niépce de Saint Victorral (1804–1870), a színes fotózás ismert szakértőjével. Kolozsvárra visszatérve, kísérleteinek java részét a különböző összetételű emulziós szerek megismerésének szentelte, de emellett több területen is kipróbálta magát. 1868-ban négyholdas birtokán nyolcszázféle almafajt ültetett, tehát kertészeti tevékenysége is kiemelkedő volt. A fényképész technikai fejlődését kamatoztatva 1869-ben jelentette meg Kolozsvár és környéke: fényképalbum Veress Ferenc műhelyéből című albumát. Ennek egy példányát elküldte Erzsébet királynénak, támogatásban bízva további terveihez, de ez sajnos meghiúsult. Ebben az összeállításban jelent meg a felelős magyar minisztériumról készült alkotása is. Ezt az albumot jelenleg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteménye őrzi.

 

1869-től új műfajban kísérletezik, fotókerámiákat készít saját házában felállított égetőkemence segítségével. Egyik kerámiáján szerepeltette az önarcképét is, amelyet ma a Magyar Nemzeti Múzeum Fényképtára őriz.

veress_ferenc_keramia_portre_nemzeti_muzeum_99_2.jpg

Veress Ferenc portré – MNM Történeti Fényképtár Gyűjtemény. Leltári szám: 99.2. A kép digitális forrása: A Magyar Nemzeti Múzeum Kincsei (online adatbázis)

Az Erdélyi Múzeum Egyesület megbízásából 1872-ben segédjével, Hajós Jánossal jelentősebb műemlékeinkről százötvenhat darab 25x30 cm-es felvételt készített. 1872-ben a Bécsi Világkiállításra is küldött az erdélyi fotóalbumból. 1878-ban a szegedi Országos Ipar Terménykiállításon fotókerámiával szerepelt, a következő évben pedig Székesfehérváron bronzérmet kapott ezen alkotásaiért.
Az 1880-as években Veress személyisége és munkássága a szakmai irigység kereszttüzébe került. 1881-ben a Kolozsvári Egyetem fényképészeti magántanárként előadásokat tartott a fényképezés technikatörténetéről, ám a tanév második félében az egyetem a kísérleti vegyszerek árát sem voltak hajlandó kifizetni, így lemondta az órák folytatását. 1882 januárjában harminchat előfizetővel megjelentette a Fényképészeti Lapok című folyóirat első számát, melynek hírrovata beszámolt minden fényképészeti újdonságról, laboratóriumi receptekről, a hazai fotós életről.

fenykepeszeti_lapok_1882_januar_cimlap_opti.jpg

Fényképészeti Lapok, 1882. január. Címlap – Törzsgyűjtemény

A folyóiratban kitartóan szorgalmazta egy fényképész szakiskola, képzés és múzeum indítását, ám ez is meghiúsult. 1882-ben jelent meg Fényképészeti álomképek című esszékötete, melyet Ónodi néven adott ki. 1883-ban részt vett az első kolozsvári kiállítás megszervezésében. Legnagyobb szakmai sikereit a színes fényképezés terén érte el. Két évtizedes munkával, miközben több mint ötszázféle emulziót próbált ki, 1884-ben másolókeretben elfogadható levonatokat készített színes diapozitívekről, ezeket „heliokrómiának” nevezte el. Ez a színes, direktpozitív képrögzítési eljárást jelentette, amely a legelső próbálkozások egyike volt egy fényképfelvétel és egyben egy színes kép előállítására. Az 1885-ben alakuló Budapesti Fényképész Ifjak Önképző és Segély Egylete tiszteletbeli tagjává választotta. 1888-ban jelent meg támogatók hiányában az utolsó lapszáma a Fényképészeti Lapoknak, ebben még beszámol a színes fényképezés terén végzett kutatásairól.fenykepeszeti_lapok_1888_december_opti.jpg

Fényképészeti Lapok, 1888. december. Címlap – Törzsgyűjtemény

Huszonhárom évig kísérletezgetett, mikor is 1889-ben először sikerült megfelelően fixálnia a heliokrómiát, és ezzel komoly szakmai elismertségre tett szert. Ekkor elérkezettnek látta az időt arra, hogy színes felvételeit elküldje a Párizsi Világkiállításra. Albert Londe, a kiállítás fényképészeti szakosztályának vezetője egy színvonalas, elemző bemutatón elismeréssel nyilatkozott Veress munkáiról. A felfedezése után több nemzetközi fényképészeti szakmában jártas professzor elismerte tevékenységét. Találmányát anyagi támogatás hiányában nem tudta szabadalmaztatni és sajnos továbbfejlesztenie sem sikerült, ennek ellenére haláláig kísérletezett a heliochrómiával. Utolsó próbálkozásként barátai és tisztelői megpróbáltak egy fotókémiai tanszéket létrehozni, de Veressnek nem volt megfelelő képzettsége, így az nem jöhetett létre. 1896-ban az Ellenzék január 9-i száma szerint „Veress Ferenc buzgalma és leleményessége révén a fényképezés hamarabb virágzott Kolozsváron, mint az ország bármelyik nagyobb városában“.
Még 1899. január 10-én részt vett a New York (mai Continental) szálló emeleti helyiségeiben megrendezett nagyszabású fotókiállítás létrehozásában, illetve halála előtt, 1900-ban a müncheni kiállításon színes képeivel vívta ki a zsűri elismerését. Felfedezéseinek és kísérletezéseinek titkai soha nem kerültek nyilvánosságra, írásos nyomuk sem maradt fenn. Mivel képeinek színeit nem tudta megfelelő módszerekkel rögzíteni, így azok erős fény hatására és az idő múlásával színüket vesztik. Élete végén is kitartóan kutatott a színes fényképezés terén, utolsó felvételei 1911-ből származnak. 1916. április 3-án hunyt el, távol a háborús világ zajától, mellőzve és elfeledve.

Szemerédi Ágnes (Kutatásszervezési Osztály)

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész

komment

Veress Ferenc, a színes fényképezés kolozsvári feltalálója – A fényképészet úttörői. 8. rész

2021. március 30. 07:30 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 49. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenkilencedik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Veress Ferenc munkásságát mutatja be.

Veress Ferenc 1832. szeptember 1-jén született Kolozsváron. Még gyermek volt, amikor édesapja elhunyt, így a család szűkös anyagi lehetőségeihez mérten csak az elemi iskolát tudta elvégezni. Már gyerekkorában nagy hatások érték a művészet terén, hiszen Veress együtt nőtt fel a fotográfiával. Hétéves volt, mikor a világ megismerhette Daguerre közkinccsé tett eljárását, és alig kilencéves, mikor a fényképezés első művelői hazánkban is megjelentek. Eredetileg aranyművességet tanult Budai Károly nagyenyedi műhelyében, ott ismerkedett meg Zeyk Miklóssal, aki az 1840-es évek elején Szathmáry Papp Károly és Skalnik Károly mellett elsőként tanulmányozta az akkori új találmányt, a dagerrotípiát. Skalnik nem sokkal később pedig már saját gyártmányú gépével elsőként végezte kísérleteit Aradon. Szathmáry Papp Károly 1843-ban már Borszék-fürdőn készítette első felvételeit. Veress Zeyk Miklós nagyenyedi fotókörében lesz a fényképészet igazi nagy rajongója, de a társaságba tartozott még Buda Elek, Apor Károly, Budai Károly és Kornis Zsigmond is. Közülük többen támogatták Veress kísérleteit és munkásságát, Kornis jelentős anyagi hozzájárulásával tudott külföldi társait megelőzve kísérletezni a száraz lemezek előállításán. Első fényképezőjét 1850-ben kapta ajándékba. Folyamatosan kémiai kísérleteket végzett, valamint próbálgatta magát a lencsék és a gépek területén. Mivel az 1860-as évekig nem volt magyar nyelvű szakirodalom a témában, így Veress több idegen nyelvet is tanult, francia szakirodalmat olvasott és kitűnő szorgalmával próbálgatta a fényképészeti eljárásokat. 1853-ban, alig húszévesen nyitotta meg Erdély első önálló fotóműtermét, amely pár év alatt a kolozsvári fotóélet központjává vált. Politikusok, művészek, tudósok és az arisztokrácia jeles képviselői is többször megfordultak nála, többek között Herman Ottó, Jókai Mór, Munkácsy Mihály, Brassai Sámuel és Debreczeni Márton is. Első saját albumát Erdély hírességeinek portréiból állította össze.

Tehetségére felfigyelt Mikó Imre is, az Erdélyi Múzeum megalapítója, aki Párizsból korszerű felszerelést hozott számára. Ezek segítségével készítette el a cabinet méretű, 12x16,5 cm-es képeiről jó minőségű nagyításait. Mikó több megrendelést szerzett Veressnek, ezzel anyagilag is fellendítette műtermét. Javaslatára Erdély összes arisztokratáját lefényképezte, és ezzel ezernégyszáz pengőforintot keresett. Az összeg felét az akkori Magyar Színháznak adományozta. Másik részét külföldi tanulmányútjára fordította – Münchenben és Párizsban tanulmányozhatta az ottani neves műtermeket, valamint részt vett az 1851-es párizsi kiállításon is. Az 1850-es évek második felében az akkoriban Kolozsvárra települt id. Vastagh György festőművésszel társult, műtermükben közösen készítettek színezett portrékat. A nemzeti könyvtár Fényképtárában 1852 és 1890 közé tehető portréfényképek maradtak fenn kolozsvári műterméből.

A portrékészítés mellett a tájkép- és városfotózásban is remekelt. Később a technika is tágabb lehetőséget biztosított ezen irányok művelésére, így a fényképészek a műtermek csendjéből kimerészkedtek a természetbe. Veress Kolozsvárról és Erdély nevezetes helyeiről készült felvételei történelmi jelentőségűek. Első negyvenöt képből álló, kétkötetes albumát 1859-ben készítette el az Erdélyi Múzeum számára Kolozsvár képekben címmel. Kolozsvári városképei és építészeti emlékekről készült felvételei olyan városképi együttesekről, épületekről tudósítottak, amelyek később nagymértékben megváltoztak vagy teljesen megsemmisültek. Veress Ferenc ekkor már országosan ismert volt és huszonhét évesen már négy-öt segéddel dolgozott együtt, a város jól kereső fényképészeként. Műtermét többen már messzi földről felkeresték, Barabás Miklós mindig meglátogatta, amikor Kolozsváron járt. Az 1860-as évek jelentik munkásságának legtermékenyebb időszakát. Ezekben az években bontakozik ki a haladó, szociális gondolkodású szellemisége, valamint a fényképezés távlati lehetőségeit pontosan felmérő szakíróvá is ekkor vált. Az 1860-as évektől rendszeresen dolgozott a Kolozsvári Nemzeti Színháznak is. Az 1880-as évekig több darab kapcsán maradtak fenn általa készített szerepképek a nemzeti könyvtár Színháztörténeti Tárában.

 

Folytatjuk…

Szemerédi Ágnes (Kutatásszervezési Osztály)

 A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 9. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 50. rész

komment

A magyar kultúra 19. századi polihisztora

2021. március 28. 09:30 - nemzetikonyvtar

170 évvel ezelőtt hunyt el Döbrentei Gábor

Döbrentei Gábor 1785. december 1-én született a Veszprém megyei Nagyszőlősön (Somlószőlős), és 1851. március 28-án halt meg Budán. Az evangélikus lelkészcsaládból származó Döbrentei tanulmányait a pápai református kollégiumban és a soproni evangélikus líceumban folytatta, majd a bécsi, a wittenbergi és a lipcsei egyetemre járt. A marosvásárhelyi kollégiumban jogot hallgatott (1817–1820), ügyvédi vizsgájának letétele után, 1820-ban Pesten telepedett le.

dobrentei_gabor_opti.jpg

Kovács Mihály: Döbrentei Gábor portréja. In. Száz rejtély a magyar irodalomból, szerk. Halmos Ferenc, Gesta, Budapest, 1996, 12. A kép forrása: Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), CD-ROM Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) Magyar Elektronikus Könyvtár

Szoros kapcsolatban állt a korszak meghatározó alakjaival, így többek között Kazinczy Ferenccel, Berzsenyi Dániellel és Széchenyi Istvánnal. Az ő szerkesztésében jelent meg Berzsenyi Dániel műveinek első teljes kiadása 1842-ben.

„Az isteneknek egyik legnagyobb
Csudájok az, hogy szintugy lelkeink,
Mint arcainknak számtalan vonási
A milliók közt másokat ne leljék.
Miért utálnánk hát ezt és amazt,
Hogy teste-lelke hozzánk nem rokon?
Hiszen magától egyikünk se' van.
Nézd, a tövis szúr, és csip a csalán,
S a gyenge rózsa illatot lehel.”

Berzsenyi Dániel: Döbrentei Gáborhoz. Részlet. In. Berzsenyi Dániel művei, szerk. Orosz László, Budapest, Századvég, 1994. (Verstár) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Döbrentei alapító szerkesztője volt a Kolozsváron 1814 és 1818 között kiadott Erdélyi Muzéum című folyóiratnak. 1819-ben kidolgozta az Erdélyi Magyar Tudós Társaság tervezetét, 1833 és 1835 között szerkesztője volt A Magyar Tudós Társaság, a későbbi Magyar Tudományos Akadémia évkönyveinek.
Döbrentei részt vett a magyar nyelvújító mozgalomban. Foglalkozott nyelvemlékek gyűjtésével és kiadásával is. Nevéhez fűződik a Régi magyar nyelvemlékek című sorozat kiadása. Egy 1508-ban keletkezett, 262 levél terjedelmű, magyar nyelvű liturgikus kézirat, az ún. Döbrentei-kódex felfedezőjeként is számon tartjuk.

dobrentei_kodex_opti.jpg

Döbrentei-kódex, 1508. 230. p. Batthyaneum, Gyulafehérvár (Alba Iulia, Románia) Jelzet   R. III. 76. A kép forrása: Magyar Nyelvemlékek-honlap

Széles körű irodalmi munkásságot fejtett ki: költeményeket írt, és a magyar nyelvű színjátszás előmozdítása érdekében lefordította Molière és Shakespeare több darabját is.

„Olvasom a regulát, mint kell ezt írni s amazt is.
          Ah, hideg ez, fáraszt, száraz az elmerülés.
Olvasom a lánggal festett fő ömledezését:
          Oh, meleg ez, könnyel rakva van arculatom
Olvass, tudd meg mért kell? jó tudni, mit illik:
          Rántsd ki magad s utadon lelked emelve teremts.”

Döbrentei Gábor: Regula s természet. Részlet. In. Magyar költők, 18. század, szerk. Mezei Márta, Budapest, Szépirodalmi, 1983 (Magyar remekírók) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Döbrenteit tekinthetjük a magyar ifjúsági irodalom megteremtőjének A’ kis Gyula könyvével (Pest, 1829). Szintén ebben az évben jelent meg a gazdag képi anyaggal illusztrált Pali és Minka olvasni tanul című ábécés- és olvasókönyve. Ezen könyvei elismeréseként nevezték őt a „magyar Campé”-nak a német filantropista pedagógus, Joachim Heinrich Campe után.
Olvasókönyve, a Pali és Minka 189 oldalon 36 színes, az ábécé betűihez kapcsolódó illusztrációkat tartalmaz. A képeket, ahogy ő maga fogalmazott „a magyar gyermek világa köréből” választotta, és azokhoz kapcsolódó, eredeti történekkel kapcsolta össze. Döbrentei könyvének nyelvészeti érdekessége, hogy abban kísérletet tett a magyar ábécé betűinek a meghatározására, és azok ábécébeli sorrendjének a kialakítására.

Döbrentei Gábor 257 dokumentumból álló írói hagyatékát könyvtárunk Kézirattára őrzi.

Szabóné Kozma Katalin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

Egyetemes érvényű modern – új szellemű magyar

2021. március 25. 07:30 - nemzetikonyvtar

Száznegyven éve született Bartók Béla

A magyar zenetörténet klasszikusának helyét az egyetemes zenetörténet-írás mára a 20. század legnagyobb komponistái között jelölte ki. A múlt század első felének új zenéjét meghatározó Arnold Schoenberg és Igor Stravinsky mellett harmadikként Bartók Béla nevét emlegetik. Alkotóművészi tevékenységének hármassága (zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató) egyazon feladatvállalás gyökeréből táplálkozott: abból a törekvésből, hogy a nyugati műzene eszközeinek felhasználásával, nemzeti alapon, közvetlenül a parasztzenétől, a „hasonlíthatatlan szépségű és tökéletességű (…) földből kisarjadzott erőtől” ihletve teremtsen új szellemű, egyetemes érvényű modern művészetet.

bartok_1_opti.jpg

Bartók Béla 1926-ban. Fénykép – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: Bartók Béla 1/8

A népzenegyűjtés az előadóművészi és zeneszerző pálya indulásával közel egy időben (1905-1906 táján) került Bartók érdeklődésének középpontjába. Évenkénti gyűjtőútjai során bejárta a történelmi Magyarországot, s az itt élő különböző nemzetiségektől közel tízezer dallamot jegyzett le. Az I. világháború utáni geopolitikai helyzet miatt azonban a helyszíni gyűjtést nem tudta folytatni, így népzenekutatói tevékenységében a hangsúly az elemző-rendező munkára helyeződött: következtetéseit nagy tanulmányokban foglalta össze, s az általa összegyűjtött páratlan dallamkincset terjedelmes kötetekben rendszerezte.
Bartók első nagy, a magyar népzenére vonatkozó kutatásait összegző, tudománytörténeti jelentőségű munkájának kéziratát a nemzeti könyvtár Zeneműtára őrzi. A mintegy százoldalnyi szöveget, és 320 dallampéldát tartalmazó kézirategyüttest a Zongoraszonáta (1926) autográfjával egyetemben 1928 májusában ajándékozta a Zenei Osztálynak. A gyűjteményt vezető Isoz Kálmán – akinek egyik fő célkitűzése volt, hogy „hazai szerzőink eredeti, saját kezűleg írt műveinek minél tekintélyesebb sorozatát” a könyvtárban összegyűjtse – érthető örömmel fogadta a kéziratokat, s „jelentős nagy becsüket, különös tekintettel a szerző Magyar népdal című korszakalkotó munkájára” az intézmény igazgatósága felé több alkalommal is jelezte.

Bartók az 1920-as évtől kezdődően dolgozott ezen a kötetén, és habár úgy tervezte, hogy a rákövetkező év nyarának elején már nyomdába is adhatja, a kézirat lezárására csak 1921 októberében, éppen egy évszázada kerülhetett sor. A késlekedés miértjét felesége, Ziegler Márta így összegezte az év október 19-én kelt levelében:

„…[Kodály] Zoltán még rendbe akarta hozni a gyűjtésének egy részét, hogy Béla ezt is belevonhassa az összehasonlításba. Most szeptemberre lett kész Zoltán ezzel a rendezéssel, aztán B. még belerendezte a saját gyűjtésébe ezt úgy, hogy egy pár statisztikai adatot kellett még emiatt megváltoztatni a cikkében. De magán a művön nem dolgozott Zoltán, csak egy évek óta hátralékban lévő munkát végzett el (már amennyiben Zoltánnál ’elvégzésről’ egyáltalán szó lehet! Hisz neki mindig új skrupulusai támadnak, mindig újabb szempontok jutnak eszébe, s ezért húzódik mindig minden munkája annyira el.) No de végre nyomdában van a mű…”

Bartók Béláné Ziegler Márta levele özv. Bartók Bélánénak Pozsonyba, 1921. október 19. 416. számú levél. In. Bartók Béla családi levelei, szerk. ifj. Bartók Béla, Budapest, Zeneműkiadó, 1981, 325. – Törzsgyűjtemény

A Rózsavölgyi és Társa kiadó gondozásában megjelent Magyar népdal, Szabolcsi Bence véleménye szerint egyedülálló fontosságú dokumentum 1924-ben látott napvilágot. Egy példánya néhány év múltán ugyancsak a Zenei Gyűjteménybe került, s napjainkban a Magyar Elektronikus Könyvtárban digitális formában is hozzáférhető.
A zeneszerzői életművében a népzenei vonásokat magukban olvasztó, „egyetemes érvényű modern” művek mellett jelentős helyet foglalnak el a népdalfeldolgozások, amelyek – a bartóki alkotóműhely kutatóinak megállapítása szerint – kompozícióinak közel egyharmadát teszik ki. Ennek az alkotói találkozásnak az első, nagyközönségnek szánt, megnyilatkozása a Kodály Zoltánnal közösen összeállított Magyar népdalok énekhangra zongorakísérettel címmel 1906-ban megjelent füzet volt.

A húsz népdalfeldolgozást tartalmazó kiadványról (az első tíz dal Bartók, a második tíz Kodály munkája) a korabeli recenzens így írt:

„...magyar népdalainknak olyan gyűjteménye, ahol a nyelv és a zene frazeológiája, ritmusa mindig fedi egymást, ahol a népdal, a falu, a puszták melódiái nem úgy kapnak városi köntöst (zongoraátiratot), hogy eredeti szépségük lekopik, harmatuk odavész, mint a vadon nőtt virágé, amit vasárnap reggel behúznak a vámon öreg nénik, s mi, snájdig ifiurak, hölgyekre való tekintettel, gomblyukba tűzünk, s aztán az aszfalton széttaposunk.”

(d –): Népdalok. In: Új Idők, XIII. év. 6. sz. (1907. február 3), 143. – Törzsgyűjtemény

E feldolgozások néhány újraírt formája Öt magyar népdal énekhangra és zongorára címmel 1928-ban ismét megjelent. Közülük kettő, a „Nem messze van ide kis Margita”, valamint a „Végigmentem a tárkányi utcán”, Medgyaszay Vilma előadásában a szerző zongorakíséretével hallgatható meg a Hangtárban.
A zeneszerző számtalan hasonló jellegű hangszeres és vokális alkotása közül leginkább talán pedagógiai műveinek népzenei ihletésű darabjai ismertek szélesebb körben. Közülük is egyik legnépszerűbb a kezdő zongorázók számára készült összeállítás, a Gyermekeknek sorozat, amely mind a mai napig fontos állomás a zenét tanulók számára. A sorozat első két füzetének kis darabjai magyar játékdalok és népdalok feldolgozásán alapulnak.

Ezek között sok olyan, a mai napig közszájon forgó dallam van, amely a fentebb bemutatott kötetünk, a „Magyar népdal” hangjegyes példatárában is helyet kapott. Ilyenek például a „Megöltek egy legényt”, az „Icike, picike”, a „Nagyváradi kikötőbe”, a „Házasodik a tücsök” és a „Csillagok, csillagok” szövegkezdetű melódiák.

bartok_blog_kep_4_3_opti.jpg

A „Csillagok csillagok…” kezdetű dallam szerzői lejegyzése „A magyar népdal” kottapéldái között

Utóbbi könnyen megjegyezhető dallama, esti hangulatot közvetítő, melankolikus mondanivalója különleges népszerűségre tett szert a tágabb közönség körében: Bartók kis darabja cimbalmon megszólaltatva az esti mesét rádión hallgató gyermekek generációját ringatta álomba, s e töretlen népszerűségről tanúskodik a dal számtalan, különféle stílusban született feldolgozása is.

Csillagok, csillagok…, cimbalomváltozat – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: HKSt 12047_1a06

bartok_blog_kep_4_4_opti.jpg

A népdal eredeti, 1909-ben megjelent feldolgozása. (Gyermekeknek, II. füzet. XXXIII szám)

Az alábbi összeállításban Bartók Béla feldolgozása többféle előadásban is hallható: elsőként maga a szerző, majd felesége, Pásztory Ditta zongorajátékában, végül pedig Szigeti József hegedűátiratában, Bartók zongorakíséretével.

„Csillagok, csillagok… Bartók Béla (1945) – Színháztörténeti és Zeneműtár. Lemezgyűjtemény. Jelzet: HKCD 50.423

„Csillagok, csillagok… Pásztory Ditta (1960-as évek) – Színháztörténeti és Zeneműtár. Lemezgyűjtemény. Jelzet: HKCD 57.178

Csillagok, csillagok… Szigeti-Bartók (1930) – Színháztörténeti és Zeneműtár. Lemezgyűjtemény. Jelzet: HN 35.840

Kelemen Éva (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

„…nem a mi böjtünk, a mi passiónk áll a középpontban”

2021. március 23. 07:30 - nemzetikonyvtar

Nagyböjt idején

Tavasszal, a természet megújulásával, újjászületésével egyidőben napjainkban sokan tartanak tisztító-, méregtelenítő- és fogyókúrát, illetve elvégzik a tavaszi nagytakarítást a lakásban, a kertben és a ház körül is.

tulipan_opti.jpg

Tavaszra gondolva. Fotó: „Terézia” – Digitális Képarchívum

A katolikusok közül sokan – noha az egyház böjti fegyelme ezt a szigorúságot ma már nem is írja elő – nagyböjt heteiben végig böjtölnek, azaz a tápálék megszorítását a lelki, szellemi megújulással, Jézus szenvedéstörténetére való emlékezéssel és a feltámadás ünnepére, a legnagyobb keresztény ünnepre való személyes várakozással kapcsolják össze. (Napjainkban a katolikus egyház csak a nagyböjti péntekeken írja elő a hústilalmat 14 éves kortól, illetve hamvazószerdán és nagypénteken kell ún. szigorú böjtöt tartani, ami háromszori étkezést enged meg azzal a megkötéssel, hogy ebből csak az egyik lehet bőséges.)
A régi idők böjti fegyelme napjaink egyházi előírásaihoz képest drákói volt, különösen a paraszti társadalomban.

„A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket. Nálunk is akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejnéművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Kiszombor helyi hagyománya szerint a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.
Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett lacticinium, keleti, görögkatolikus szóhasználat szerint fehér eledel (tej, túró, vaj, sajt, tojás) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.”

Bálint Sándor: Nagyböjt. Részlet. In. Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából, Budapest, Szent István Társulat, 1989. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A protestáns felekezetekben elsősorban lelki böjtről beszélnek, amelynek nincsenek konkrét szabályai, s így személyes döntés, hogy a böjtöt a hívő hogyan éli meg. A személyes útnak egyfelől része lehet, ugyanúgy, mint a katolikusoknál, bizonyos táplálékok (hús, édesség, alkohol) megvonása is, de például a kevesebb internethasználat vagy kevesebb sorozatnézés is stb., másfelől pedig több imádság és több Istenre figyelő csendesség. Tőkés István református lelkész, egyházi író így fogalmazza meg a személyes böjt és Jézus böjtölésének kapcsolatát:

„Mindössze arra kell vigyázni, hogy nem a mi böjtünk, a mi passiónk áll a középpontban, hanem az Úré; nem az, amit mi tettünk vagy tehetünk érte, hanem amit ő már végképpen megcselekedett miérettünk. Ő az; aki valóban böjtölt és sokféleképpen szenvedett, hogy minket megszabadítson a kísértő Sátán tőrbecsalásától és a halál fullánkjától.”

Tőkés István: Az egyházi év és az ünnepek. Részlet. In. Hétköznapok – ünnepnapok avagy Az idő a keresztyén ember életében. Kolozsvár, Kusztos Kft., 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár

bojtmas_hava_opti.jpg

Böjtmás, azaz március havának oldala egy 1583-as kalendáriumban – Kalendarivm es ez ielen valo… Bécs, 1583. RMNy503 – Digitális Könyvtár

A különbség óriási tehát a különböző tisztítókúrák és a keresztény ember böjtje között. Utóbbi nem saját magára (szépségére, egészségére), hanem Istennel való kapcsolatára irányul.

Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
       kit sok kín fúr!

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
       mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
       vesztségére!

Nem kicsiny munkával, fiad halálával
       váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
       teljesíts meg!

Balassi Bálint: Adj már csendességet. Részlet. In. Verstár CD-ROM, Budapest, Arcanum, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

 bunbanat_opti.jpg

Bűnbánat. Szobor a Kerepesi temetőben. Fotó: Varga József – Digitális Képarchívum

A nagyböjt – a hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő hathetes időszak – a húsvéti előkészület ideje az egyházi évben. Negyvennapos böjtnek is emlegetik, mivel a vasárnap, Jézus feltámadásának napja, ünnepnap lévén, a régebbi korokban sem számított soha böjtös napnak. (A protestáns felekezetek az első böjti vasárnappal kezdik a böjti időszakot, ami húsvétvasárnap ér véget.)

„Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalómé illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: »Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?« De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: »Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely, ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.« Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről.”

Márk evangéliuma, 16,1–8. In. A katolikus Biblia. Fordította: Gál Ferenc, Budapest,  Szent István Társulat  – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ókeresztény századokban kétnapos böjtöt tartottak húsvét előtt, ez bővült később egyhetesre, míg végül a XI. századtól vált általános előírássá a nyugati rítusú kereszténységben, hogy az ún. böjttiltó vasárnapokon kívül hamvazószerdától a feltámadásig hétköznap 40 napon át böjtöt tartottak. A negyvenes szám az ószövetségi könyvekben is sokszor előfordul: Mózes negyvennapos böjtje a törvény kihirdetése előtt, a választott nép negyven évig tartó pusztai vándorlása, Illés próféta negyvennapos útja a Hóreb hegyére és Jónás negyvennapos bűnbánati felhívása Ninive lakói számára. De a kereszténység számára a legfontosabb szentírási forrás Jézus negyvennapos böjtje.

jezus_kisertes_opti.jpg

Jézust megkísérti a sátán. Ary Scheffer festménye. In. Vasárnapi Ujság, 42. évf., 15. sz., 1895. április 14. – Digitális Képarchívum

„Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor így szólt hozzá a sátán: »Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!« De Jézus ezt felelte: »Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.« Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. »Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom – mondta –, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.« Jézus elutasította: »Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!« Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: »Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak, és: Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad. « De Jézus ezt válaszolta: » Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!« Miután a sátán minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust.”

Lukács evangéliuma 4, 1–13. In. A katolikus Biblia. Fordította: Gál Ferenc, Budapest, Szent István Társulat – Magyar Elektronikus Könyvtár

A megkísértés története reális valóságként tűnik fel. A kísértő meghasonlásra akarja csábítani Jézust a kérdéseivel: Ha Isten Fia vagy… – mondja többször. De Jézus, noha utóbb ezreket táplál a csodás kenyérszaporítás története szerint, önmagáért nem tesz csodát, hiszen küldetése nem öncélú. Jézus ellentmond a világi hatalom kísértésének és a világi dicsőségnek is. Ha látványosan (ahogy a kortársak várták a Messiás érkezését) jelenne meg a társadalomban, akkor elkerülhetné a vesződést az írástudókkal és a tanítványokkal, és elkerülhetné a szenvedést is, s nem Isten akaratát, sokkal inkább az emberek vágyait teljesítené be.
Jézus megkísértésnek története a keresztény emberek számára példa volt évszázadokon át, és sokak számára napjainkban is az. Nemcsak a húsvét előtti böjt kapcsán, hanem az élet, a hivatás és a hétköznapok küzdelmei kapcsán is, mert kifejezi, hogy az ember élete is fölötte áll a gazdasági, fizikai létezésnek. A történet zárlata, mely szerint a sátán egy időre elhagyta Jézust, egyszersmind azt is jelzi, hogy, ahogyan az ő életébe visszatért a kísértő (a kísértés), úgy az minden ember életében is újra és újra megjelenik.

A mennyedbe vivő
létrát
naponta használt
szerszámokból ácsolják

Rába György: Rovás. In. Uő: Rovások, Budapest, Magvető, 1980. – Digitális Irodalmi Akadémia

tavaszi_falu_opti.jpg

Tavaszi falukép. Fotó: „HuntHerr” – Digitális Képarchívum

A böjt valójában annak eszköze, hogy az ember ne csak a világ színes és hangos hívásaiban éljen, hanem – korlátozva érzékeit – befelé figyeljen, elcsendesedjék, s ebben a csendben meghallja a saját lelkében elnyomott hangokat. A keresztény ember számára a böjt mindezek mellett segítség, hogy a talán elkényelmesedett, netán vasárnapi/kulturális keresztény vagy éppen sérült, elsatnyult istenkapcsolatát is megújítsa. Ebben az értelemben kapcsolódik a böjthöz a bűnbánat fogalma is, amelynek célja túlmutat az erkölcsi vétségek tudatosításán és megvallásán, lényegi, egzisztenciális célja Isten és az ember harmonikus viszonyának helyreállítása.
„A modern világ többek közt két rendkívül fontos dolog jelentését mosta el bennünk. Az egyik a bűné, a másik a vezeklésé.” – írja Pilinszky János A nagyböjt című esszéjében.  

–s–

komment

Frontszínház születik. 2. rész

2021. március 18. 07:30 - nemzetikonyvtar

Volhínia, 1917

„A hazát páratlan hősiességgel védő derék katonáimnak óhajtok ezzel alkalmat nyújtani ahhoz, hogy a hadviselés fáradalmai közepette egy kis szórakozást találjanak.”

Múlt heti blogbejegyzésünk folytatásában elérkeztünk a történet negyedik főszereplőének, Egyed Zoltán hadnagynak, az újonnan alakuló frontszínházi társulat művészi vezetőjének bemutatásához. Egyed Zoltán (1894–1947) újságíró, színikritikus többek között Karády Katalin felfedezője volt.

13_egyed_zoltan_szinhazi_elet_1918_45_szam_cimlap_opti.jpg

Egyed Zoltán 1918-ban. In. Színházi Élet, 7. évf., 1918. 45. sz. Címlap – Törzsgyűjtemény

Ez a színház már nem az olasz fronton, hanem Kelet-Galíciában alakult meg, Wolhinában – Volhínia, Volinyi terület, Wołyń, Wołyńa, a mai Ukrajna északnyugati részén – mivel ide rendelték ideiglenesen a győztes 20. honvéd gyalogos hadosztályt. A színház megalakulásáról a Színházi Élet is beszámol. A tudósítást teljes terjedelmében közöljük:

A híres húszas honvédhadosztálynak, amelyhez a pesti, székesfehérvári és debreceni honvédek tartoznak, s amely másfél évig védte legendás vitézséggel »Európa poklát« – a Monte San Michelét és a Doberdót – állandó frontszínháza van. A hadosztály most a csöndesebb wolhyn vidéken piheni ki az olasz harctér borzalmas, de dicsőséges emlékű fáradalmait, s így gondoskodhatik arról is, hogy a hadviselés fáradalmaiban kimerült katonák egy kis szellemi táplálékban is részesüljenek; az ötlet a hadosztály vitéz parancsnokáé, somorjai Lukachich Géza vezérőrnagyé, aki minden egyes katonáját úgy szereti, mintha édes gyermeke volna, s akit katonái iránt érzett szeretete vezetett arra a gondolatra, hogy a jelenleg csendesebb viszonyok között harcoló hadosztály pihenő katonáinak állandó szórakozást nyújtson egy frontszínház felállításával.
A társulat művészi vezetője Egyed Zoltán hadnagy, akinek »Szerződés« című egyfelvonásában Medgyaszay Vilma kápráztatta el a Modern Színpad tavalyi műsorán a pesti közönséget, – a társulat tagjai pedig a hadosztály csapataival szolgáló színészek, artisták és egyéb művészek – mindnyájan katonák – akik azonban a színpadon ismét átvedlenek az uniformisból – álomkorbeli emberekké: civilekké, színészekké… A társulatnak két »női« tagja is van. Fityfirity Tusi kisasszony a magyar chansonette, aki civilben fodrász, de akinek igen szép szoprán hangja van, és Brünhilda kisasszony, aki német operaénekesnő, civilben nőimitátor, jelenlegi beosztása előtt tiszti szakács volt.
A társulat már meg is tartotta az első előadásokat az ezredek katonaotthonaiban, mindenütt a legfényesebb erkölcsi és anyagi sikerrel. Minden tiszta jövedelem a hadiözvegyek és árvák alapját növeli.

A huszadik honvéd hadosztály állandó frontszínháza. In. Színházi Élet, 6. évf., 1917. 35. szám, augusztus 26-szeptember 2-ig, 38. Törzsgyűjtemény

Az említett darabról egy évvel korábban így szól a rövid tudósítás a Színházi Élet című lapban, melynek címlapján az írásunkban is szereplő Beöthy László látható, aki éppen ekkor nyitotta meg a Népoperát.

„Egyed Zoltán a Szerződés című kis darabjában Medgyaszay Vilma a Modern Színpad kiváló, nagy művésznője nyújt briliáns alakítást. Partnere Varsa Gyula rutinos játékával kelt feltűnést a ripacsszínész szerepében.”

Színházi Élet, 5. évf., 1916. 35. szám, október 8–október 15., 15. o.Törzsgyűjtemény

16_egyed_zoltan_szerzodes_cimu_darabja_opti.jpg

A Szerződés eredeti szereposztása. Bemutatója: Modern Színpad Kabaré, 1916. aug. 19. Újságkivágat. In. Színházi Élet, 5. évf., 1916. 27. szám, augusztus 13–augusztus 20., 29.Törzsgyűjtemény

A 20. hadosztály alakuló színtársulatának tagjait, melynek színészei is a hadosztály ezredeiből kerültek ki, nem ismerjük, de az általuk bemutatott darabról némi fogalmat nyerhetünk a budapesti ősbemutatóról szóló híradásból, melyben a szerzőt is bemutatják:

„A kabaré, híven a maga színvonalas programjához, azzal kezdte az új szezont, hogy felfedezett egy pompásnak ígérkező írói talentumot. A fiatal írót Egyed Zoltánnak hívják. Ez az új név egy csapással kitűnő név lett, s hogy számos olvasónkat előre megkíméljük az érdeklődő levelek fáradságától, eleve már itt elsoroljuk róla, amit tudunk: Egyed Zoltán kolozsvári hírlapíró, abból a gárdából, amely már sok kitűnőséget adott a főváros irodalmi életének. Most a fronton harcol és indulása előtt kevéssel vette feleségül Albert Erzsit, a Kolozsvári Nemzeti Színház tagját. Ez az első darabja. Beküldte a kabarénak, az igazgatóság nyomban elfogadta, s az új író avatásával kezdte meg a szezont.
A szerződés – ez a darab címe –arról szól, hogy a nagy művésznő lakására beállít egy igénytelen fiatalember. Látszik rajta, hogy halálosan szerelmes. Őszinte vallomása, közvetlen, forró naivsága úgy meghatják a tapasztalt és már nem is fiatal dívát, hogy az ifjú karjaiba borul. A forró csók után a naiv fiú hirtelen kiegyenesedik, az egész alakja és modora megváltozik. És kiderül, hogy színész. Csak játszotta ezt a szerelmi komédiát, hogy megmutassa, milyen tehetséges alakító, mert a művésznő protekcióját szeretné igénybe venni. A művésznőt szíven találja a fordulat. Már beleringatta magát az önzetlen, szép szerelem gyönyörébe. Erőt vesz magán, gúnyt erőltet a beszédére, és megvetően veti oda az ifjúnak: »Azt hitted, hogy hiszem? Nem igaz, beleláttam a játékba, mert rosszul játszottál, mert ripacs vagy!« És kidobta. De mikor egyedül marad, megsiratja egy kicsit azt a pár percnyi illúziót, és telefonoz a színigazgatónak, hogy azt a fiatalembert szerződtetni kell, mert – nagyon jó színész… Ezt a két szerepet Medgyaszay Vilma és Varsa Gyula játsszák.”

Színházi Élet, 5. évf., 1916. 29. szám, augusztus 27–szeptember 3., 8–9.Törzsgyűjtemény

21_1_medgyaszay_vilma_1908_opti.jpg

Szirmai Albert szerzeményei. 1. sz. Altató dal. Szövegét írta: Gábor Andor. Énekli: Medgyaszay Vilma. A Modern Színház műsorából. Alberti és Társa, Eberle Józs. és Társa zeneműnyomdája. Bp. É. n. Kotta. A címlap részlete. Jelzet: Z 69.835/b. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Bárdos Artúr által vezetett Modern Színpad Kabaré aznapi estéjén mutatták be Gyóni Géza – valódi nevén Áchim Géza – evangélikus teológiahallgató verseiből készült összeállítást is:

„Impozáns erővel hatott az a zenés vers-ciklus, amelyet Szibériában címmel Gyóni Géza híres verseiből állították össze, s amelyhez Szendrei Aladár, az eddigi külföldön élt magyar komponista írta a zenét. A művészi és eredeti díszlet egy szibériai képet tár elénk. Foglyul esett magyarok gondolnak haza forró és fájdalmas vágyódással. Egyik társukat, aki rokkant, hazaviszik. A többiek áldása és vágyódása kíséri szabadulása útján a rokkant magyar hőst. Gyóni szélesen hangzó, himnuszos erejű versei és férfias erejű muzsikával tökéletesen hatottak.” 

Színházi Élet, 5. évf., 1916, 29. szám, augusztus 27–szeptember 3., 9.Törzsgyűjtemény

A frontszínház egész pontosan Branyban, illetve a Boryskowicze környéki táborban született. Branyban volt a hadosztály parancsnoksága 1917. február 18-tól szeptember 1-ig. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében fellelhető fényképek közül néhány ráillik a színjátszóhelyre is.

A színház további sorsáról nincs hír, s a hadosztályt hamarosan visszavezényelték az olasz frontra, egyenesen a „Monte San Gabriele poklába”.
A harcok egyik aktív résztvevője, Szent Kereszthegyi Kratochvil Károly ezredparancsnok erre így emlékezett vissza:

„1917 augusztus végén, a 11. Isonzo-csata alatt a Wolhynia-ból ideirányított 20. honvéd hadosztály parancsot kapott, hogy a Monte San Gabriele-n váltsa fel az 57. gyaloghadosztályt. A harcok ezért a hegyért azért voltak olyan súlyosak, mert ez a hegy volt a Görztől keletre nyíló Wippach-völgy északi kapupillére, miként azelőtt a déli kapupillér a szintén a 20. hadosztály által védelmezett Monte San Michele volt. Naponta átlag egy zászlóaljnyi csapat őrlődött fel az itteni harcokban.”

Szent Kereszthegyi Kratochvil Károly: A Monte San Gabriele védelme, a 11. Isonzo csata. In. A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története. Szerk.: vitéz Doromby József, Reé László, Budapest, Reé László Könyvkiadó és Terjesztő Vállalat, [1939], 370. – Törzsgyűjtemény

20_vasarnapi_ujsag_65_evf_15_sz_1918_aprilis_14_vu_epa00030_1918_15_opti.jpg

Báró Lukachich Géza altábornagy. In. Vasárnapi Ujság, 65 évf., 1918. 15. sz., április 14., 234. – Elektronikus Periodika Archívum

Maga Lukachich a következőképp, kellő tömörséggel örökítette meg az eseményeket, az olasz és az orosz hadszíntéren töltött időszakot:

„Midőn a viszonyok úgy alakultak, hogy Olaszország hadüzenetétől kellett tartanunk, 1915. évi május 15-én dandárommal a Doberdó fennsíkra helyeztek át. Ott más csapatokkal és tüzérséggel megerősített dandárommal az első Isonzócsatát küzdöttem végig 1915. június 23-tól július 5-ig.
Ebben a csatában az ellenség fölött elért győzelem jutalmául július 22-én kineveztettem a Monté San Mihélén küzdő m. kir. 20. honvéd hadosztály parancsnokává, Nagy Pál tábornok helyébe. Közel három évig vezettem ezt a vitéz, elsőrendű parancsnokok alatt álló kitűnő csapatokból összetett hadosztályt. Öt Isonzócsatában védte hadosztályom egész Isonzófrontunknak az olaszok által leghevesebben támadott pontját: a Monte San Mihélét. Visszaverte az olaszoknak mindig túlerővel végbe­vitt támadásait és állta a sokszoros túlerejű olasz tüzérség pokoli tüzét. A 6. Isonzócsatában parancsra engedte át a hadosztály az oly sok magyar vérrel áztatott hegyet az olaszoknak, mert Görz eleste folytán a Monte San Mihéle a teljes körülzárás veszedelmének volt kitéve. A comeni fennsíkon a 7. és 8. Isonzócsatát is végigküzdve, annyi veszteséget szenvedtek csapataim, hogy azokat hosszabb időre a nagyobb harcokból ki kellett vonni, 1916. november havában áthelyezték a hadosztályomat Wolhyniába, a viszonylagosan csendes orosz arcvonalra.
1917. augusztus végén betörtek az olaszok a Bainsizza fennsíkra, minek folytán egész Isonzófrontunk helyzete igen válságosra fordult. A Monte San Gabriele, az arcvonal kulcspontja, az olaszok kezébe került. Sürgős segítségre volt szükség. Táviratilag lehívták a 20. honvéd hadosztályt az orosz frontról. Vissza kellett foglalnia a Monte San Gabrielét. Feladatának meg is felelt. Ezután a 12. Isonzócsata megindulásáig, 1917. október 26-ig, védte ezt a hegyet. A Monte San Gabriele megtartása az összes felettes parancsnokságok által elösmerten és kimondottan feltétele volt annak, hogy a 12. Isonzócsata előkészületeit megtehessük és a csata megindítható legyen. A hadosztály a csatát követő fényes offenzívánkon részt vett és 1918. február hó elején a Piave folyó felső szakaszában, a Monte Tomba lábánál, Segusino, Quero és Alano vonalában állott.”

Lukachich Géza, báró somorjai. In. Magyarország megcsonkításának okai, Budapest, NYUKOSZ, [1932], 38–39. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Hosszú képzeletbeli utat tettünk meg a Magyar Színháztól a „csöndesebb wolhyn vidéken”, „a viszonylagosan csendes orosz arcvonal” mögött születő „huszadik honvéd hadosztály állandó frontszínházáig”, de ez is szép példája, hogy háborúban sem hallgatnak a múzsák, főképp nem a véres harcokban elcsigázott katonáknak szellemi felüdülést nyújtó virágzó hölgy, a színház múzsája, Thália.

Ezúton is köszönetet mondunk a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak a képek közléséért, a Fotóarchívum gyűjteményvezetőjének, Nagy-Lukács Fanni muzeológusnak.

Az összeállítás első része itt olvasható.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Könyvtárak az online térben

2021. március 17. 07:30 - nemzetikonyvtar

Beszámoló egy online szakmai eszmecseréről

A Tech Tools for Engagement című nemzetközi rendezvényre február 25-én került sor. Az eseményen neves kulturális intézmények képviselői osztották meg tapasztalataikat az online programok szervezésével, technikai kivitelezésével kapcsolatban. A beszélgetés részleteiről Hutai Zsófiát, a Kutatásszervezési Osztály munkatársát kérdeztük, aki az Országos Széchényi Könyvtár képviseletében vett részt a fórumon.

Milyen keretek között valósult meg a beszélgetés, kik voltak a szervezők és a résztvevők?

A Tech Tools for Engagement (Technológiai eszközök online események kivitelezéséhez) egy beszélgetéssorozat (RBSCG in Conversation) utolsó része volt, melyet a brit CILIP (Chartered Institute of Library and Information Professionals – Könyvtár- és Információtudományi Egyesület) Régi Könyvek és Különgyűjtemények Csoportja (Rare Books and Special Collections Group) rendezett. Az Zoom platformon lebonyolított online beszélgetésre meghívást kaptak a CERL (Consortium of European Research Libraries – Európai Kutatókönyvtárak Konzorciuma) tagjai – így könyvtárunk is. A beszélgetéssorozaton számos ország könyvtárai, egyetemei, különgyűjteményei képviseltették magukat, és minden alkalommal arról osztották meg tapasztalataikat, hogy miként lehet a különgyűjtemények anyagát az online térben bemutatni.

Ki moderálta a beszélgetést?

A beszélgetést Tabitha Tuckett vezette, a University College London könyvtárosa, aki főként régi könyvek és különgyűjtemények kutatásával foglalkozik. Emellett koordinálja az oktatási, kutatási és szélesebb közönségnek szánt online programok, előadások megszervezését és kivitelezését. Az eseményen így számos hasznos tapasztalatot hallhattunk arról, hogy a UCL különgyűjteménye és régi könyvek gyűjteménye hogyan helyeződött át az online térbe.

kep_3_opti.jpg

Világszerte online elérést biztosítanak a könyvtárak a járvány idején

Milyen témaköröket érintettek a beszélgetés során?

A beszélgetés elsősorban a technikai eszközök használatról szólt. A résztvevők négy fő témával foglalkoztak részletesen: a különböző platformok alkalmazásával élő közvetítésekhez (szoftver); a szükséges technikai felszerelésekkel (hardver); a tartalom mellett az adott tárgy (régi könyv, kézirat, régi nyomtatvány) anyagiságának (formátum, kötés, papír minősége stb.) közvetítésével a képernyőn keresztül; valamint a közönség bevonásának kihívásaival.

kep_1_opti.jpg

Az Országos Széchényi Könyvtár digitális fényképezőgépe. Fotó: Habram Éva

Milyen szoftverekről esett szó? A tapasztalatok alapján melyik platform, milyen tevékenységhez bizonyult alkalmasabbnak?

Az élő közvetítéshez használt platformok közül a Zoomról és a Teams-ről volt szó. Az általános vélemény szerint a Zoom inkább nagyobb közönség bevonására alkalmas, míg a Teams szűkkörű megbeszélésekhez ideális. Például szakemberek, kutatók számára tartott előadásra, konzultációra, amikor a kutató által kért anyagot mutatják be részletesen. Oktatásra, hagyományos egyetemi órák tartására az online térben a Zoom bizonyult jobbnak, mivel a prezentációk és más oktatási anyagok megosztása itt egyszerűbb. A Zoomnak nagy előnye, hogy második kamerát is hozzá lehet csatolni, ami azt jelenti, hogy a laptop kameráján kívül (amelyen az előadót látjuk), egy másik eszköz kameraképét is meg tudjuk osztani, amellyel muzeális dokumentumokat, tárgyakat közelről is be lehet mutatni. A Zoommal kapcsolatban még az is elhangzott, hogy már sokkal biztonságosabb a rendszer, mint kezdetben. A csapat rengeteget dolgozott a felhasználók adatainak védelmén, ezért azok az intézmények (például a UCL) is visszatértek a használatához, amelyek egy időben áttértek a Teams-re.

A múzeumok és könyvtárak szempontjából milyen technikai eszközök használata lehet a legelőnyösebb?

E téma kapcsán elsősorban arról esett szó, hogy milyen eszközökkel lehet a legjobban kihasználni a Zoom második kamera opcióját. A legkézenfekvőbbnek a webkamera és a mobiltelefon bizonyult, mivel könnyen használhatók, és éles képet készítenek. Létezik azonban ezeken kívül rengeteg speciális, úgynevezett visualizer eszköz, amely kimondottan muzeális tárgyak bemutatására szolgál. Ezek beszerzése nagyobb kiadással járhat, amit a kulturális intézmények sok esetben nem engedhetnek meg maguknak, így – az elmondások szerint – ezeket leggyakrabban kisebb webkamerák és okostelefonok helyettesítik.

A könyvek, kéziratok, nyomtatványok bemutatásához miért lehetnek előnyösek az említett eszközök?

Az előzőekhez kapcsolódva hangzott el, hogy mennyire fontos a tárgyak háromdimenziós bemutatása, különösen akkor, amikor az intézmények személyesen nem látogathatók. Erre még akkor is szükség van, ha az adott anyag teljesen digitalizált és elérhető, mivel az elektronikus formátum a legtöbb esetben csak egysíkú képet ad az adott tárgyról (például könyv esetében a lapokról egy fénykép készül felülnézetből és a lényeg csak a tartalom, az olvasható írás közvetítése). Ilyen esetben az adott tárgy bemutatása kamerán keresztül sokkal átfogóbb képet nyújt. Láthatóvá válnak a papír, a kötés tulajdonságai is.

kep_2_opti.jpg

A híres Philostratos-corvina kutatói kezekben

A közönség bevonásának lehetőségeivel kapcsolatban milyen megfigyelések, problémák és ezekhez kapcsolódó ötletek hangzottak el?

E témakörben azt a tapasztalatot osztották meg, hogy nagyon nehéz visszajelzésre ösztönözni a résztvevőket (például a tanórákra vonatkozóan nehéz feedbacket gyűjteni a diákoktól az adott platformon, és ezért egy következő alkalmazást is be kell vonni, ahol a résztvevők elmondhatják a véleményüket). Szó esett a Zoom chat funkciójáról, amelyen keresztül kérdéseket tehetünk fel, vagy aktívan részt lehet venni az órán, előadáson úgy, hogy a résztvevők azon keresztül fejtik ki a meglátásaikat, ám ezt az előadónak nehéz moderálnia. Például olyan előadásoknál, amelyek szélesebb közönséghez szólnak, a legtöbb esetben kénytelenek bevonni egy moderátort is (ez a szóban forgó előadáson is így történt), mert egyszerre érkeznek a kérdések. Ezeket valakinek szűrnie kell, a hasonló kérdéseket összevonni, hogy ezzel segítse az előadó munkáját, és ne maradjanak megválaszolatlan kérdések. Azt is megállapították, hogy korosztálytól függően eltérő, ki mennyire szeret megnyilvánulni az online térben. Van, akinek kényelmetlenséget okoz, hogy bekapcsolja a kameráját, más kevésbé hajlandó hozzászólni a beszélgetéshez, ezért érdemes előre tisztázni az eseménnyel kapcsolatban, hogy beszélgetés lesz-e, vagy csak írásban érkezhetnek kérdések, előadás közben vagy esetleg előtte.

Nyílt arra lehetőség, hogy a résztvevők a saját tapasztalataikat is megoszthassák egymással?

A beszélgetés zárása után választható foglalkozás is volt, ahol a résztvevők kisebb csoportokat alkottak. Itt az általuk használt technikai eszközöket mutatták be, praktikus tanácsokat, trükköket, tapasztalatokat osztottak meg egymással. Így a résztvevőknek lehetőségük volt olyan eszközökkel megismerkedni, amelyeket eddig még nem használtak.

Az interjút készítették: Csondor Soma és Rétfalvi Petra Zsófia
(Kutatási és Különgyűjteményi Főosztály, Kutatásszervezési Osztály)

 

komment
süti beállítások módosítása