Apponyi Sándor levelei kortárs tudósokhoz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. 4.

2025. május 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

Apponyi Sándor-emlékév. 3. rész

Apponyi Sándorban már jóval halála előtt tudatosodott az elképzelés, hogy az egy életen át, nagy anyagi áldozattal és szakértelemmel összegyűjtött könyvtára csak úgy maradhat együtt, ha védett közgyűjteménnyé válik. Ezért határozott úgy, hogy a mintegy tizenötezer darab könyvet és közel ezerdarabos metszetgyűjteményt, valamint az úgynevezett Rariora-gyűjteményt és a modern műveket tartalmazó kézikönyvtárát halála után a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának adományozza. 1924. szeptember 15-én írta alá az ajándékozási okiratot, s ezt a nemes gesztust Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatási miniszter javaslatára a nemzetgyűlés az 1925. évi I. törvénycikkben rögzítette és fejezte ki egyszersmind a nemzet háláját az adományozónak.
Az Apponyi-gyűjtemény közgyűjteménnyé válásának folyamatában a korszak két kiemelkedő kultúrpolitikusa játszott főszerepet: Hóman Bálint és gróf Klebelsberg Kuno.
Hóman Bálint (1885–1951), politikus, történész, egyetemi tanár, az adományozáskor (1923-tól 1932-ig) a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Gróf Apponyi Sándor Magyar Könyvtára címmel írta meg emlékező gondolatait 1926-ban az Apponyi-gyűjtemény létrehozójáról.

Hóman Bálint 1935 körül. A kép forrása: MNM Történeti Fényképtár

„Apponyi Sándor adományát a Nemzeti Múzeum ötnegyedszázados történetének egyik legkimagaslóbb mozzanatává avatja az adományozó egyénisége, a könyvtár értéke és nemzeti jelentősége s az időpont, melyben ez az adományozás történt. … Apponyi Sándor volt nálunk az első, aki a bibliophilia fogalmát és feladatát helyesen értelmezte s mint gyűjtő, bibliographus és maecenás a bibliophil hivatást legteljesebben betöltötte. Könyvtára az első és egyben legtökéletesebb magyar bibliophil gyűjtemény. …
A gyűjtés körének megválasztása a nemzeti tudomány szempontjából lehető legszerencsésebb volt, mert ez unikum jellegű könyvritkaságoknak, egy-kétlapos apró nyomtatványoknak és metszeteknek összegyűjtése a hazai könyvtárak és többi gyűjtőink erejét meghaladó feladat. Megoldására csak oly főúri gyűjtő vállalkozhatott, akinek életviszonyai megengedték Európa összes könyvesboltjának végigbuvárlását s akit anyagi korlátok nem akadályoztak szenvedélye kielégítésében. E szerencsés körülménynek és késő öregségéig megőrzött lelkesedésének, alapos tudásának és akaraterejének összetalálkozása tette lehetővé, hogy Apponyi Sándor a maga erejéből oldja meg nemzeti könyvtárunk egyik legfontosabb feladatát, a magyar nemzet mindenkori európai helyzetét illusztráló külföldi nyomtatványok összegyűjtését. A feladatot, amit az Országos Széchényi Könyvtár – anyagi eszközök és világotjáró szaktisztviselők hijján – soha megoldani nem tudott volna, Apponyi Sándor szinte a tökéletesség határáig elvégezte.”

Hóman Bálint: Gróf Apponyi Sándor Magyar Könyvtára. In: Gróf Apponyi Albert et al.: Gróf Apponyi Sándor emlékezete, Budapest, Magyar Bibliophil Társaság, 1926, 33–35. – Törzsgyűjtemény

A továbbiakban Hóman azt fejtegeti, milyen erős nemzet- és kultúramegtartó hatással is bír a közkinccsé lett Apponyi-gyűjtemény a Trianon utáni Magyarországon:

„Példaadását a nemzet jövőjére kiható nagy hazafias cselekedetté növeli az időpont, amelyben az adomány történt. A nagy összeomlás és a nyomában járó gazdasági válság nehéz napjaiban elcsüggedő magyar lélekbe új erőt vitt a tudat, hogy nagyjaink körében még él a Széchenyiek, Telekiek, Semsey Andorok és többi nagy maecenásaink áldozatkészsége és tiszta lelkesedése. A nyomasztó gondokkal küzdő s magukra hagyatva már-már hitüket vesztett tudósok munkakedvének új tápot adott az elhatározás, mellyel a magyar könyvgyűjtők tudós fejedelme páratlan gyűjteményét a magyar tudomány közkincsévé tette.”

Hóman Bálint: Gróf Apponyi Sándor Magyar Könyvtára. In: Gróf Apponyi Albert et al.: Gróf Apponyi Sándor emlékezete, Budapest, Magyar Bibliophil Társaság, 1926, 36. – Törzsgyűjtemény

Hóman Bálint szerint Apponyi Sándor nemzetnek adományozott Hungarica-gyűjteményének értéke kétévi nemzeti jövedelemmel ér föl, de valójában nem lehet pénzben kifejezni, hiszen ezeket a könyveket ma már lehetetlen lenne összegyűjteni. Nem véletlen, hogy a tudományos világ, a közvélemény és a magyar állam egyaránt a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölte a nemeslelkű elhatározást.

Gróf Klebelsberg Kuno vallás-és közoktatásügyi miniszter (1875–1932) 1920 körül. A kép Forrása: MNM Történeti Fényképtár

Gróf Klebelsberg Kuno vallás-és közoktatásügyi miniszter – a rendi országgyűléseknek a Nemzeti Múzeum alapításánál és későbbi adományozásainál követett gyakorlatát felelevenítve – törvényjavaslatot terjesztett a nemzetgyűlés elé, amely törvényerőre emelkedve, hivatva volt az egész nemzet hálájának kifejezésére.
Hóman emlékező írásában közli a nevezetes 1925. évi I. törvénycikk gróf Apponyi Sándor könyvtáráról teljes szövegét – Horthy Miklós és gróf Bethlen István kézjegyével ellátva – benne a legfontosabb passzussal:

„az adományozó halála után a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárában »Gróf Apponyi Sándor Magyar Könyvtára – Bibliotheca Hungarica Apponyiana« címen örök időkre minden más gyűjteménytől elkülönített külön gyűjteményként, értékéhez méltó keretben nyer elhelyezést oly módon, hogy elrendezésénél a tudomány szempontjai mellett az esztétikai szempont is érvényesüljön. A gyűjtemény anyagából semmi el nem idegeníthető.”

Hóman Bálint: Gróf Apponyi Sándor Magyar Könyvtára. In: Gróf Apponyi Albert et al.: Gróf Apponyi Sándor emlékezete, Budapest, Magyar Bibliophil Társaság, 1926, 39–40. – Törzsgyűjtemény

A törvény szövege után Hóman szó szerint közli Klebelsberg Kuno indoklását, amely történeti áttekintést ad a korábbi, magyarországi főúri adományozókról, s megállapítja:

„Apponyi adományozása a nagy Széchényiekhez méltó, a mai viszonyok közt többszörösen szükséges példaadásra buzdító hazafias és kulturális cselekedet, mely mindenképen méltó arra, hogy a XIX. század elején történt nagy adományokhoz hasonlóan, mindenek emlékezetére törvénybe iktattassék.”

Hóman Bálint: Gróf Apponyi Sándor Magyar Könyvtára. In: Gróf Apponyi Albert et al.: Gróf Apponyi Sándor emlékezete, Budapest, Magyar Bibliophil Társaság, 1926, 40–41. – Törzsgyűjtemény

Apponyi Sándornak az adományozással és a törvénybeiktatással kapcsolatos utolsó (köszönő)levelei Hóman Bálinthoz és Klebelsberg Kunóhoz szintén Kézirattárunkban maradtak fenn.
Apponyi 1924. január 30-i levelében Hóman Bálint és a Nemzeti Múzeum születésnapi üdvözletét köszöni meg január 19-i nyolcvanadik születésnapja alkalmából.

„Méltóságos Főigazgató Úr!

Nem mondhatom milyen örömmel vettem meleghangú kedves üdvözletét. Igazán jól esett, hogy a Nemzeti Múzeum amelyhez annyi drága emlék fűz, ez alkalommal megemlékezett rólam. Gyakran sajnálom hogy – pár évre legalább – nem kerestem alkalmazást a Muzeum kötelékében. Az öreg Pulszky Ferenc [1869–1894 között a MNM főigazgatója] mindig nagyon protegált, talán sikerülhetett volna a combinatio – mennyit tanulhattam volna – így egészen magamra voltam utalva, mindig kevés volt bennem az initiativa, az energia – az eredmény is elég szerény volt. Emlékszem jól, hogy Méltóságodat egyszer kétszer láttam az egyetemi könyvtárban. Talán fölösleges mondanom hogy boldog volnék ha addig míg van hozzá physikai erőm – kis könyvtáramat megmutathatnám – egyet mást talán megbeszélhetnénk ez alkalommal.
Midőn még arra kérném a Muzeum azon kevés tisztviselőinek akik még emlékeznek rám szíves üdvözletemet tolmácsolni, zárom e soraimat és kérem fogadja kiváló tiszteletem és ismételt hálám kifejezését.

Tisztelő híve
Apponyi Sándor”

Apponyi Sándor levele Hóman Bálinthoz, Lengyel, 1924. január 30. Jelzet: Fond XV. 204 – Kézirattár

Hóman Bálint elfogadta a meghívást, ez derül ki Apponyi 1924. február 13-i leveléből, amelyben már az érkezést pontosítja:

„Ha van ideje és nem esik az eső, talán szombaton jöhetne a 7óra 30-as vonattal, az állomáson várja a kocsi. A vasárnapi napot egészen itt tessen tölteni ez a Minimum, talán hétfő délelőtt is itt maradhatna. Minél tovább marad, annál jobb.”

Apponyi Sándor levele Hóman Bálinthoz Lengyel, 1924. február 13. Jelzet: Fond XV. 204 – Kézirattár

Apponyi harmadik, 1924. december 9-i Hómannak írott levele feltehetően fogalmazvány, a végén ez áll: papírkosárba! Apponyi Sándor szeptember 15-én írta alá az ajándékozási okiratot, amelyben Hungarica-gyűjteményét az Országos Széchényi Könyvtárnak ajándékozta. Alábbi levelében az erről szóló, gyönyörűen kiállított okiratot köszöni meg Hóman Bálintnak, a Nemzeti Múzeum főigazgatójának.

A Nemzeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár köszönőoklevele Apponyi Sándornak – Régi Nyomtatványok Tára

„Ez egyszer nem frázis ha azt mondom, hogy nem találok szavakat, hogy őszinte mély hálámat kellőleg kifejezhessem. … Őszintén sajnálom, hogy az urakkal személyesen nem érintkezhettem – a könyvek elhelyezéséről fogalmat sem alkothatok magamnak de hiába egészségem vagy inkább erőm és idegeim nem engedik a fővárosba való tartózkodást. Nagyon fogok örülni, ha Újév után – amikor legjobban convenial, ismét lerándulna hozzánk, mert bizony sok sok megbeszélni valónk lesz még az bizonyos. A „Hungarica” – (a könyvek) azok még legkevesebb gondot adnak, de a térképek – a metszetek, a segédkönyvek, a Rariora et Curiosa, a kéziratok, levelek sat. ezek alapos megbeszélést igényelnek.
Most itt van Dézsi Lajos tanár, szorgalmasan dolgozunk a kis könyvtárban, s rosszul látok már – az nagy baj!
Viszontlátás reményében szívből üdvözli tisztelő híve

Apponyi Sándor”

Apponyi Sándor levele Hóman Bálinthoz Lengyel, 1924. december 9. Jelzet: Fond XV. 204 – Kézirattár

A vendégkönyv bejegyzése szerint Hóman Bálint az 1925. február 21–24-i napokat töltötte az Apponyi kastélyban…. És két hónap múlva ő mondta a gyászbeszédet Apponyi Sándor ravatalánál Lengyelen 1925. április 20-án.

Hóman Bálint aláírása a lengyeli vendégkönyvben Jelzet: Fol. Hung. 2458 – Kézirattár

Végül közzétesszük Apponyi Sándor Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatási miniszterhez írott azon levelét, amelyben az adományozás 1925-ös törvénybeiktatásáért mond köszönetet. Klebelsberg a Törvénycikk szövegét, az 1925. április 7-i ünnepélyes kihirdetés előtt néhány hónappal megküldte Apponyinak, aki 1925. január 9-i levelében meghatottan mondott érte köszönetet. A levél azonban már rezignált hangvételű, valószínűleg Apponyi Sándor utolsó fennmaradt nyilvános megszólalása. Január közepén betegeskedni kezdett és április 18-án lengyeli kastélyában elhunyt.

„Kegyelmes Uram, Igen tisztelt barátom!

Ezer bocsánatot kérek, hogy már előbb nem köszöntem meg az engem annyira megtisztelő Törvénycikk szövegének szíves megküldését. Hidd el, kérlek, hogy nem frázis, ha ma – 81ik születésnapom előestéjén – azt mondom, hogy nem találok szavakat annyi jóindulatot és elnézést megköszönni. Rosszul látok, nehezen írok, gyönge vagyok sur toute la ligne (minden tekintetben), szóval nagyon megöregedtem. Most catalogusom kefelevonatát korrigálom, ez is nagyon fáraszt. Kissé korábban kellett volna kezdeni – de ez nem függött tőlem. Sajnálom, hogy könyveimet a Muzeumban már nem fogom látni.
Még egyszer köszönöm szíves közvetítésedet ebben az ügyben.
Ha tavaszi idő beálltával esetleg dolgod volna Pécsett, és nem restellnél egy-két napot Lengyelen tölteni, a könyveket, rézmetszeteket, régi térképeket se megnézni, míg együtt vannak – nagyon nagyon örülnék.
Fogadd kérlek nagyrabecsülésem őszinte nyilvánítását a mellyel vagyok tisztelő híved

Apponyi Sándor”

Apponyi Sándor levele Klebelsberg Kunóhoz. Lengyel, 1925. január 9. Jelzet: Levelestár – Kézirattár

A leveleket betűhíven közöltük.

Felhasznált irodalom:

W. Salgó Ágnes: Gróf Apponyi Sándor. In: Gyűjtők és gyűjtemények. A Nemzeti Könyvtár gyűjteményes kincsei és történetük, szerk.: Boka László és Ferenczyné Wendelin Lídia, Budapest, Kossuth Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár 2009, 117–131.
Magyarország és Európa az Apponyi-gyűjtemény tükrében. Emlékülés és kiállítás Apponyi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából, szerk.: W. Salgó Ágnes, Budapest, OSZK, 1995.
Apponyi Albert et al.: Gróf Apponyi Sándor emlékezete, Budapest, Magyar Bibliophil Társaság, 1926.
Töttős Gábor: Apponyi Sándor gróf: egy élet a nemzetért. In. Napút, 21. évf. 6. sz. (2019. július–augusztus), 88–97.

Deák Eszter
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető; 1. rész; 2. rész; 3. rész (1., 2., 3.)

komment

Apponyi Sándor levelei kortárs tudósokhoz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. 3.

2025. május 23. 06:00 - nemzetikonyvtar

Apponyi Sándor-emlékév. 3. rész

Apponyi Sándor 1890. február 4-i levelében a Thököly Imre-életrajz második részének megküldését köszöni meg Szilágyi Sándornak. (Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre 1657–1705. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1888–1889.)
Ebbe a kötetbe már több metszet és fénykép is bekerült illusztrációként az Apponyi-gyűjteményből, amit így nyugtáz a gyűjtemény tulajdonosa:

„Az arcképek reprodukciója fényesen sikerült. Nem hittem volna, hogy oly szépen veszik ki magukat.”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándorhoz, Lengyel, 1890. február 4. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

Thököly Imre személye kiemelten reprezentált az Apponyi-gyűjteményben, közel negyven, zömmel 17–18. századi Thököly Imrére vonatkozó nyomtatvánnyal. Nem véletlenül. A korabeli Nyugat-Európa különleges érdeklődést mutatott a magyarországi protestáns fejedelem iránt és ez a nyomtatványok (röplapok, könyvek, metszetek) nagy számán is jól látható.

„Abban a korban a kuruc fejedelem többé-kevésbé hiteles életrajzának számtalan nyomtatott változata forgott közkézen. Az egyoldalas, Thököly-portréval illusztrált röplapokból hatféle változat is megjelent 1683-ban, jelezve, hogy Thököly Imre komoly politikai tényező volt. Egyes változatokon bátorsága miatt Herkulesként, bölcsessége miatt Fabiusként és Nestorként mutatták be a fiatal vezért.”

G. Etényi Nóra: Thököly Imre nemzetközi híre. In: Credo, 11. évf. 3–4 szám (2005), 211. – Elektronikus Periodika Archívum

„Warhaffte Eygendliche Abbildung und Conterfey Des Fürtrefflich-Tapfferen Ungarischen Helden Teckeli” [A kiváló és bátor magyar hős, Thököly igaz valóságos bemutatása és arcképe]. Jelzet: App. M. 455 – Régi Nyomtatványok Tára

A következő Apponyi-metszet (App. M. 85) a Thököly-életrajz 72–73. lapján található és az 1683-as magyarországi hadszíntér térképét ábrázolja Thököly Imre arcképével és allegorikus utalással a török vereségére.

„A felső-magyarországi főrebellis Thököly Imre hiteles arcképe 28 éves korában. 1683.” Ismeretlen német mester rézmetszete és -karca. Jelzet: App. M. 85 – Régi Nyomtatványok Tára

A sas kardja alatt látható német felirat: „Thököly, neved nagy lehet, Én, sas, átdöföm szívedet.”
A nagy szultánt jelképező kutya szájából jövő német felirat: „Thököly bármily nagy a szád, A nagy szultán ugat terád.”
A kutya nyakörvére csatolt német felirat: „Szultán, ugass ide-oda, Mi Bécsnél elveszett, Nem kapod vissza soha.” (Hajnal Gábor fordítása)
A Thököly-monográfia címképeiként szereplő Thököly Imre (1657–1705) és Zrínyi Ilona (1649–1703) arcképeit ábrázoló reprodukciók szintén Apponyi Sándor jóvoltából kerültek a kötetbe.

„A címképeket: Thököly Imre és Zrínyi Ilona arcképeit gróf Apponyi Sándor szívességéből közöljük. Az eredeti olajfestmények Angliában magántulajdonban őriztetnek Bath márki kastélyának (Longleat Wiltshire) képtárában. Gróf Apponyi Sándor mindkét képet lefényképeztette saját gyűjteménye számára, s ezekről készült a reprodukció. Mind Thökölynek, mind Zrínyi Ilonának legjobb képei ezek, az eredeti olajfestményeket az angol tulajdonos őse Hágában vette 1692-ben.”

Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre 1657–1705. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1888–1889, 289. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Ismeretlen mester XVII. század vége: Thököly Imre és Zrínyi Ilona. Az eredeti olajfestmények Angliában magántulajdonban találhatók. In: Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre 1657–1705. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1888–1889, 289. – Magyar Elektronikus Könyvtár

„A két festményt Apponyi Sándor fedezte fel a délnyugat-angliai Longleat House kastélyában, feltehetően még 1865 körül, amikor a fiatal műgyűjtő londoni nagykövetként szolgáló apja mellett követségi attasé volt. Apponyi fényképeket készíttetett a két longleati festményről, amelyeken a Count Teckley, illetve C. Teckley’s Lady feliratok azonosítják az ábrázoltakat. A portrék reprodukcióit Angyal Dávid 1888-ban megjelent Thököly-életrajza közölte elsőként. … A Longleat House 1700 körüli birtokosa, Thomas Thynne (1640–1714), Weymouth vikomtja figyelmét is minden bizonnyal a korabeli angol sajtó keltette fel a „kuruc király” iránt, amely 1690–1694 között rendszeresen beszámolt az Al-Duna vidékén, az Oszmán Birodalom területén tartózkodó Thököly katonai akcióiról. Ezzel egy időben, az 1690-es években több Thököly-portrét is árvereztek Londonban, ám mindig pandanja nélkül. Thynne jelentős könyv- és festménygyűjteményt hozott létre a kastélyban, ahol híres kortársai, így Richelieu kardinális vagy XI. Ince pápa arcképeit is elhelyezte. Ezek sorában kapott helyet Zrínyi Ilona és Thököly portréja. … A longleati Thököly-képhez hasonlóan párdarabja, Zrínyi Ilona törökös viseletű képmása is minden bizonnyal „képzeleti arckép”, hiszen aligha készült a fejedelemasszonyról ad vivum portré, miután 1692 tavaszán az Oszmán Birodalom területére menekült, ahonnan már sohasem tért vissza. A képmást sokkal inkább az Oszmán Birodalom előkelő asszonyai (hatun), illetve a „kedvenc” szultáni feleségek, az ún. haszeki szultánák egzotikus viseleteit ábrázoló metszetek inspirálhatták.”

Serfőző Szabolcs: Egy képmás metamorfózisa. Zrínyi Ilona arcképének eredete és recepciótörténete. In: Folia Archaeologica, 36. évf. 2021. 143–146.

Braunecker Stina (Ernestina): Zrínyi Ilona gyászruhás képmása. Az eredeti longleati olajkép másolata, 1906. A kép forrása: MNM online katalógus

Apponyi észrevesz valamit a képen, amire egyelőre nem tud magyarázatot, de felveti Szilágyinak:

„Nem tűnt fel Kegyednek Zrínyi Ilona bekötött keze? Egy metszetet is tudok – de melyik könyvben van arra már nem bírok emlékezni – ahol „femme hongroise” (magyar asszony) elnevezés alatt igazi nagyságban egy az én photographiámhoz igen hasonló női alak van ábrázolva egész ugyanazon hajdísszel és bekötött kézzel, talán még is vonatkozásba lehetne hozni valami előttem legalább ismeretlen eseménnyel?”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándorhoz, Lengyel, 1890. február 4. Jelzet: Fond IX.43 – Kézirattár

A longleathi Zrínyi Ilona portrén, amely bizonyosan fiktív, a kezet takaró kendő szimbolikus jelentéssel bírhat vagy a keleties viselet része lehet, de sem a korabeli, sem a mai szakirodalom nem tér ki ennek magyarázatára.
További illusztrációk a kötetből, amelyek Apponyi metszetei alapján készültek a monográfia 146. és 271. lapján találhatók:

Thököly Imre arcképe, [Amsterdam], F. de Wit, [cca. 1680]. Jelzet: App. M. 89 – Régi Nyomtatványok Tára
Gróf Koháry István (1649–1731) országbíró, hadvezér, politikus, költő egészalakos képmása, Aug. Vind. [Augsburg], p(er) Ioh. Andr. Pfeffel, [post 1742]. Jelzet: App. M. 78 – Régi Nyomtatványok Tára

Apponyi 1890. április 15-i levelében köszöni meg Szilágyinak Bethlen Gábor-életrajzának díszpéldányát, amelynek címképe, Bethlen Gábor arcképe az Apponyi Sándor birtokában lévő 1620-ból való rézmetszetről készült. (App. M. 49; App. M. 51)
Ebben a levélben Bethlen Gábor arcképeivel kapcsolatos észrevételeit osztja meg Apponyi Szilágyi Sándorral:

„Én Bethlen legjobb és leghitelesebb képének azt tartom, amely Nyáry Krisztina élete 33. lapján közöltetett és melynek nemcsak díszítménye teljesen azonos a Bethlen életrajzában közölt képével, de a kép maga teljesen ugyanaz csakhogy a művész később a kalpagot, kezet és buzogányt hozzáadta. Hogy ki volt e szép metszet szerzője biztosan én sem mondhatom, de meg vagyok győződve, hogy más metszet után nem készült. Én a fedetlen fejű Bethlent még a 60-as esztendőkben Párizsban vettem, mint Hondiust. A kalpagos Bethlent pedig Isselburg művének tartotta Wawra. (Peter Isselburg 1580–1630, német festő) Nézetem szerint Aegidius Sadelertől van mind a kettő, ez magától értetik.” [Aegidius Sadeler 1570–1629, II. Rudolf prágai udvarában működő németalföldi festő, rézmetsző]

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándorhoz, Lengyel, 1890. április 15. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

A balra forduló Bethlen-arckép, amelyet Apponyi Párizsban vásárolt, [S. l.], [s. n.], [post 1613]. Jelzet: App. M. 491 – Régi Nyomtatványok Tára

Az Apponyi-gyűjtemény leírásában nem szerepel a kép metszőjének neve, így Apponyi kijelentése alapján legalább is feltételezhetjük, hogy Hendrik Hondius (1573–1650) németalföldi kiadóról és rézmetszőről lehet szó.

A jobbra forduló, szinte megegyező Bethlen-portrék. Apponyi szerint mindkettő Sadeler munkája.
A „fedetlen fejű”. In: Ipolyi Arnold: Bedegi Nyáry Krisztina 1604–1641. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1887. 33. – Magyar Elektronikus Könyvtár
A „kalpagos”. (App. M. 49; App. M. 51). A kép forrása: Régi Ritka

Apponyi Sándor immár többszöri unszolására Szilágyi Sándor a vendégkönyv tanúsága szerint 1891. június 16–19-én látogatott el a lengyeli kastélyba.

Szilágyi Sándor aláírása a lengyeli vendégkönyvben. Jelzet: Fol. Hung. 2458 – Kézirattár

Apponyi Sándor rendkívüli szerénysége igazi tudósi alázattal párosult, valójában abból fakadt. Ennek számos megnyilatkozását láttuk leveleiben, álljon itt még egy példa erre. A már említett Millenniumi kiállítás előtt Szilágyival egyeztetett a gyűjteményéből kiállítandó könyvekről és tárgyakról:

„De hát ki határozza azután, hogy mit küldjek a kiállításra? Erről okvetlenül beszélnünk kell. Legyen szíves pár sorral értesíteni, vajjon jövő hét elején még a fővárosban találom-e vagy szőlejében? Oda is elmegyek úgy sem ismerem még.”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándorhoz, Lengyel, 1895. június 19. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

A Szilágyi Sándor utolsó életéveiben ritkuló levelek egyik utolsó darabja az 1896. június 14-i levél. E szerint Szilágyi szerette volna megíratni Apponyival a könyvgyűjtő dédapa, Apponyi Antal György (†1817) életrajzát a Magyar Történeti Életrajzok sorozat számára. Apponyi kitért a feladat elvállalása elől, azzal, hogy bár nagyon művelt, könyvgyűjtő ember volt rokona, de országos érdemei nem voltak, ezért szerinte a Történeti Életrajzokba nem illik a portréja. Azonban, ha a katalógusokkal elkészült, szeretné megírni az életét, ami kultúrtörténeti szempontból érdekes, bár történeti szempontból kevésbé, és ez családi könyv lenne elsősorban, nem a nagyközönségnek való. Végül sajnos – ahogy már említettük – Apponyinak ez a tervezett munkája nem készült el.

Felhasznált irodalom

Angyal Dávid: Késmárki Thököly Imre 1657–1705. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1888–1889.
Gindely Antal, Acsády Ignác: Bethlen Gábor és udvara 1580–1629. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Magyar Történeti Társulat, 1890.
Magyarország és Európa az Apponyi-gyűjtemény tükrében. Emlékülés és kiállítás Apponyi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából, szerk.: W. Salgó Ágnes, Budapest, OSZK, 1995.
Köpeczi Béla: „Magyarország a kereszténység ellensége” A Thököly-felkelés az európai közvéleményben, Budapest, Akadémiai, 1976. Függelék: Cennerné Wilhelmb Gizella: Thököly Imre és szabadságharca az egykorú grafikában, 360.
Cennerné Wilhelmb Gizella: A Zrínyi család ikonográfiája, Budapest, Balassi, 1997.
Etényi Nóra: Thököly Imre nemzetközi híre. In: Credo, 11. évf. 3–4 sz. (2005), 211–227.
Serfőző Szabolcs: Egy képmás metamorfózisa. Zrínyi Ilona arcképének eredete és recepciótörténete. In: Folia Archaeologica, 36. évf. 2021.

Deák Eszter
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető; 1. rész; 2. rész; 3. rész (1., 2.)

komment

Címkék: rézkarc thököly imre bethlen gábor kézirattár régi nyomtatványok tára apponyi sándor deák eszter zrínyi ilona szilágyi sándor apponyi-gyűjtemény apponyi antal györgy apponyi sándor-emlékév braunecker ernestina gróf koháry istván hendrik hondius

Apponyi Sándor levelei kortárs tudósokhoz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. 2.

2025. május 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

Apponyi Sándor-emlékév. 3. rész

Szilágyi Sándor (1827–1899) történész, az MTA rendes tagja, a Magyar Történelmi Társulat titkára, a Századok című történelmi folyóirat szerkesztője és az Egyetemi Könyvtár igazgatója volt 1878-tól haláláig. A Magyar Történelmi Társulat gondozásában megjelenő Magyar Történeti Életrajzok sorozat, valamint A magyar nemzet története című tízkötetes munka, közismert nevén a Millenniumi történet szerkesztője 1894 és 1898 között. Többezres nagyságrendű levelezése Fejérpataky László főigazgató (1916–1923) közvetítésével, majd Hóman Bálint főigazgatósága idején (1923–1932) került a Magyar Történelmi Társulattól a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának kézirattárába 1924-ben.

Szilágyi Sándor egész alakos portréja 1890 és 1895 között – Kézirattár

Az Országos Széchényi Könyvtár kézirattára az 1886 és 1896 közötti időszakból Apponyi Sándor huszonegy Szilágyi Sándorhoz írott levelét őrzi. Szilágyi Sándor válaszleveleinek meg- és hollétéről nincs tudomásunk.
Az 1886. október 20-i levelében Apponyi egy érdekes albumra hívja fel Szilágyi figyelmét, amelyet Bécsben látott a kiváló műgyűjtő gróf Zichy Edmundnál (1811–1894), és amely a maga nemében páratlan, minthogy az 1640 és 1670 közötti korszakból a híres püspökök, tábornokok és államférfiak képe szinte mind benne foglaltatik. A tulajdonos nevére sajnos nem emlékszik Apponyi. A Történeti Életrajzokra nézve ez felbecsülhetetlen kincs volna, ezért megkérdezte a grófot, említést tehet-e erről az albumról Szilágyinak. A beleegyező német nyelvű levelében, amelyet Apponyi csatol saját leveléhez, Zichy gróf kijelenti, a Magyar Történeti Életrajzokhoz mindent Szilágyi rendelkezésére bocsát, ami csak a birtokában van. S Apponyi még hozzáteszi, „talán nekem is lesz egy pár ritkább arcképem (metszetem), amelyeket a most következő kötetekben felhasználhat.” Egyben meghívja lengyeli kastélyába, hogy ott helyben maga válogassa ki ezeket gyűjteményéből.
Ezt követően Szilágyi Sándor a Magyar Történeti Életrajzok 1891 és 1898 között megjelent összes kötetének díszpéldányát megküldi Apponyi Sándornak, akiben a legszakavatottabb olvasóra talál, s aki leveleiben rendszeresen megosztja Szilágyival történeti és irodalomtörténeti megjegyzéseit és az illusztrációkra (metszetekre) vonatkozó észrevételeit.
Apponyi Sándor 1887. február 7-i levelében köszöni meg Szilágyi Sándornak a II. Rákóczy György 1621–1660 című életrajzot.
E levél esetében kronológiai rejtéllyel állunk szemben. A levél dátuma ugyanis: Pozsony, Edl u. 9. ’87. II. 7., a szóban forgó II. Rákóczi György-életrajz megjelenési éve pedig 1891.

„Igen tisztelt Úr,

Ne vegye kérem hálátlanságnak ha oly sokáig nem köszöntem meg Rákóczi György életrajzának szíves megküldését. A könyvet két három héttel ezelőtt Lengyelen találtam és, mondhatom hogy élvezettel, el is olvastam – de azóta nagyon el voltam foglalva és igaz hálámnak nem adhattam kifejezést. Szerénytelenség volna részemről a munka meritumáról (érdeméről) beszélni – hogy rendkívül sok új – előttem is – ismeretlen adatot találtam benne. Nem szükséges mondanom, különösen a pataki iskolára vonatkozó részletek érdekeltek. Comenius munkáját Prágában láttuk Fraknói kanonokkal (Fraknói Vilmos történész), a könyvárus 150 forintra tartotta és rendkívül ritkának mondta az amsterdami kiadást. Fraknói nem akarta elhinni, de később meggyőződött, hogy igaza van a kupecznak.”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Pozsony, 1887. február 7. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

Johannes Amos Comenius arcképe, G. Glouver angol festő és metsző munkája. In: Szilágyi Sándor: II. Rákóczy György 1621–1660, Budapest, Magyar Történelmi Társulat, Történeti Életrajzok, 1891, 113. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Johannes Amos Comenius (1592–1670) cseh pedagógus, a Cseh Testvér egyház (Jednota bratrská) utolsó püspöke 1650-ben Lorántffy Zsuzsánna hívására érkezett Magyarországra, s tanított 1654-ig a sárospataki iskolában. Ekkor írta még Magyarországon a Gentis felicitast Habsburg-ellenes politikai röpiratot, s távozása előtt II. Rákóczi György fejedelem kezébe juttatta a neki címzett művet, amelyben igyekezett rávenni a fejedelmet az osztrák ház elleni támadó fellépésre. A mű nyomtatásban csak öt évvel később, 1659-ben jelent meg, ritkának számít.

Komenský, Jan Amos: Gentis felicitas speculo exhibita iis, qui num felices sint, et quomodo fieri possint, cognoscere velint. Ad serenissimum Transylvaniae Principem, Georgium Racoci, [Sine loco], [sine typographo], [1659]. Címlap. Jelzet: App. H. 852 – Régi Nyomtatványok Tára

Végül e műnek az egyik amszterdami példánya később mégis Apponyi Sándor tulajdonába került (App. H. 852), s erről a kiadásról a következőt írja katalógusának annotációjában: „nem Nagyváradon nyomtatták, mint azt Szabó Károly feltételezte (RMK II.2051), hanem Amszterdamban nyomtatta Peter van den Berge” állítja a betűtípus és a lapdíszítés összehasonlítása alapján Comeniusnak több, itt nyomtatott művével. Apponyi megállapítása helytállónak bizonyult, a későbbi könyvtörténeti kutatások megerősítették az amszterdami nyomtatás hitelességét. (RMK III.6383)
A levél folytatásából – amelyben egy érdekes felfedezéséről számol be Szilágyi Sándornak – bepillantást nyerhetünk abba, milyen filológiai mélységekbe hatolt le Apponyi Sándor katalógusa tételeinek leírása során.

„Még egy tárgyról legyen szabad igénytelen nézeteimet elmondani. Márki Sándor (1853–1925 történész, egyetemi tanár) régi magyar utazókról minap tartott felolvasásában igen természetesen Erdélyi Miksáról is emlékezett, ha nem is mint utazóról de mint egy híres jelentés szerzőjéről. Erdélyi Miksának állandó helye van a magyarországi irodalom történetében annélkül hogy eredetéről és hazájához való viszonyáról a legkevesebb adatot ismernénk. Talán ideje volna e kérdést is tisztába hozni. Én részemről azt gyanítom, hogy Ötödik Károly titkára a németalföldi Zevenbergen szülötte és hogy a Transylvanus név egyszerűen arra vezethető vissza. A suppositio igen merész és idáig teljesen légből kapott. De a legerősebb czáfolatokat is szívesen veszem ha ez alkalommal Maximilianus Transylvanus erdélyi connexióiról authenticus informatiot kapunk. Ön legjobban tudja, hogy nem szoktam a „Századok” hasábjait túlságos mértékben igénybe venni. De azért nagyon örülnék, ha Maximilianusra vonatkozó soraim velejét a „Századok”-ban közzétenné.”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Pozsony, 1887. február 7. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

A vitaindító Transylvanus származásáról valóban 1887-ben jelent meg a Századokban (Kropf Lajos: Maximilianus Transylvanus életéhez, 1887, 546–548.), Apponyi Sándor fejtegetése pedig a Magyar Könyvszemle 1894. évfolyamában (Apponyi Sándor: Maximilianus Transylvanus származása, 1894, 244–250.) Ez a szöveg csaknem megegyezik az Apponyi-katalógusban az App. H. 132 tétel ötoldalas annotációjával.
Maximilianus Transylvanus (1485–1538?) diplomata, humanista, V. Károly német-római császár (1500–1558) titkára, Magellán 1519–1522. évi Föld körüli útjának első krónikása volt, műve, a Relatio de Moluccis Insulis [Jelentés a Molukki (Fűszer) szigetekről] Kölnben jelent meg 1523-ban. Magyarul olvasható Dr. Salánki József fordításában: Az Újvilág hajósai – Kolumbus Vespucci Magellán.

Maximilianus Transylvanus: Relatio de Moluccis Insulis, Köln, 1523. Címlap. A kép forrása: Wikipedia

Transylvanusról korabeli életrajz nem maradt fenn, csak a 19. században kezdték kutatni életét. Származására nincs egyértelmű forrás, de Apponyi korának magyar irodalomtörténetében elfogadott tény volt erdélyi származása. Apponyi a következőket írja a Magyar Könyvszemlében megjelent értekezésében:

„Könyvjegyzékemből mutatványul közlök e helyütt egy részt, melyben egy irodalomtörténeti érdekkel bíró munka könyvészeti leírása kapcsán Maximilianus Transylvanus származásának sokszor vitatott kérdését remélem végkép eldönthetni.”

Apponyi Sándor: Maximilianus Transylvanus származása. In: Magyar Könyvszemle, Új folyam, 2. kötet. 3. füzet, 1894. 244. – Elektronikus Periodika Archívum

Az említett munka Complurium eruditorum uatum carmina… [Számos művelt ember dicsérete] (1518), (App. H. 132) tudós költők dicsőítő költeményeit tartalmazza a tiroli születésű Blasius Hölzlhez (1471–1526), aki I. Miksa császár nagy műveltségű tanácsosa és kiváló mecénás volt.

„Hogy e kis munkát fölemlítem, arra okot Maximilianus Transylvanusnak egy kötetben található költeménye adott, melynek e fölirata van: M. Transilvani Brvxelensis ad puellas Constantienses in imperiali conventu ne amore principum capiantur Elégia Blasio H. dicata.” [A brüsszeli Maximilianus Transylvanus Blasius Hölzlnek ajánlott elégiája a konstanzi leányokhoz a birodalmi gyűlésen, arról, hogy ne ragadja őket el a fejedelmek iránti szerelem].

Apponyi Sándor: Maximilianus Transylvanus származása. In: Magyar Könyvszemle, Új folyam, 2. kötet. 3. füzet, 1894. 245. – Elektronikus Periodika Archívum

A Complurium eruditorum címlapja és Apponyi Sándor leírása a katalógusban: „A czímlapon gyönyörű fametszetű keret lombozatos díszítéssel, alakokkal és D. H. kezdőbetűkkel, melyek Hopfer Dániel hírneves augsburgi művészre utalnak.”

„Ezen Maximilianussal, a híres «Relatio de Moluccis insulis» (1523) szerzőjével, igen különösen áll a dolog. Nevénél fogva, már Czvittinger óta, mint erdélyi tudós szerepel. … Én azonban már régóta kételkedtem erdélyi származásán, sőt egy pillanatra arra gondoltam, hogy Maximilianus Transylvanus és Maximilian von Zevenbergen egy és ugyanazon személy.”

Apponyi Sándor: Maximilianus Transylvanus származása. In: Magyar Könyvszemle, Új folyam, 2. kötet. 3. füzet, 1894, 245–246. – Elektronikus Periodika Archívum

Apponyi nyomozása során Dr Fétishez, a brüsszeli királyi könyvtár igazgatójához fordult ebben az ügyben, aki először kiderítette, hogy Maximilian von Zevenbergennek semmi köze Maximilianus Transylvanushoz, a Relatio szerzőjéhez és Zevenberghen sohasem latinosította nevét. Továbbá megerősítette Apponyit abban, hogy a De Moluccis insulis szerzője egy epigrammájával szerepel a Delitiae poetarum belgicorum [Belga költők gyönyörűsége] (Francofurti, 1614) című kötetben, tehát valószínűsíthető belga származású.
„Azt hiszem, hogy a Maximilianusra vonatkozó további kutatásokat bátran átengedhetjük a belga tudósoknak” – fejezi be írását Apponyi Sándor, s némi öniróniával teszi hozzá: „A jó Maximilianus gondolhatja magában: Sat mecum lusistis; ludite nunc aliis!” [Velem eleget játszottatok, játsszatok most másokkal!] (Magyar Könyvszemle, 1894. 247.)
És hogyan vélekedik ma a tudomány Maximilianus Transylvanus származásáról?

„Egy humanista »szülőföldje«
Az első egy teljesen felesleges vita, amelynek új köreit nem azzal gondolnám megelőzni, hogy más verzióját, új cáfolatát, friss argumentumát adom annak, vajon Maximilianus Transylvanus honnan is származott. Inkább azt hangsúlyozom: tökéletesen másodlagos, hogy hol született, mivel a kozmopolita értelmiségiek sorába tartozik, az univerzális világbirodalom – a monarchia universalis – szupranacionális elitjéhez, amelynek az adminisztrációjában bizalmi – például titkári, tanácsosi, küldötti stb. – feladatokat töltött be, s játszott kiemelkedő szerepet. Kiválasztásában saját nációja és szülőföldje bizony egyáltalán nem számított, mindössze humanista és egy belső értékazonosság elvét tükröző „játék” volt köreikben „latinosítani” – es ezzel egyedivé, továbbá azonos kereszt- vagy családnevek esetében egyértelművé is tenni – személyüket a felvett nevük segítségével.”

Rákóczi István: Maximilianus Transylvanus: a színe és a visszája. In: Világtörténet, 43. évf. 2. sz. (2021), 242. – Elektronikus Periodika Archívum

Mindennek igazsága azonban egyáltalán nem kisebbíti Apponyi Sándor filológiai érdemeit Transylvanus származásának kiderítésével kapcsolatban.
1887. november 18-i levelében Apponyi a Magyar Történeti Életrajzok következő kötetét, Ipolyi Arnold Bedegi Nyáry Krisztina 1604–1641 című életrajzának díszpéldányát köszöni meg Szilágyi Sándornak.

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

„Igen tisztelt Uram.

Szivemből köszönöm hogy megemlékezett rólam és Nyáry Krisztina Életrajzának egy díszpéldányával megszerencséltetett. A kiállítás gyönyörű, maga a könyv pedig a lehető legérdekesebb olvasmányt nyújtja és az Életrajzok egyik legbecsesebb darabja. Feleségem (Esterházy Alexandra) is nagy örömmel olvasta közös ősanyánk viselt dolgait.”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

Nyáry Krisztina, Apponyi Sándor feleségének, Esterházy Alexandrának ősanyja, eredeti olajfestmény a fraknói várban. In: Ipolyi Arnold: Bedegi Nyáry Krisztina 1604–1641. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1887. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nyáry Krisztina első férje, Thurzó Imre halála után Esterházy Miklós nádor felesége lett, s kilencedik gyermekük, Ferenc, – az Esterházy család fraknói grófi ágának megalapítója – születésekor gyermekágyban hunyt el. Katolikus ájtatossági művek kiadásának támogatója volt.

„Sajnálom hogy nem tudtam hogy Nyáry Krisztinára kerül a sor, másképp rendelkezésére bocsátottam volna egy érdekes metszetet, amely Prágában a cseh királyfi keresztelésének alkalmával adott lakomát ábrázolja, s Thurzó Imre kalpaggal a fején a királyné mellett ülvén látható rajta. Talán könyvből van véve, de nem tudom, melyikből – csak ezen egy példányt ismerem. [Ez a metszet ma nem található meg az Apponyi-gyűjteményben.] Másik megjegyzésem a 20. lapon előadott ifju Apponyi János történetére vonatkozik.”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

Ahogyan Nyáry Krisztina esetében is a protestáns hit csak „színmutatás” volt, de szívében igazi pápista maradt, úgy említi meg ennek kapcsán a monográfia szerzője, Ipolyi Arnold Apponyi Sándor egyik felmenőjének, a zsoltárfordító Apponyi Balázs fiának, az ifjú Apponyi Jánosnak hasonló esetét, abból az időből, amikor az Apponyiak még protestánsok voltak.

„Épen Nyáry Krisztina lakodalmával egykorúlag történt, s egymás mellett beszélik is a kor történetírói ifjú Apponyi János hasonló történetét. Apponyi János régi főúri és buzgó protestáns családnak volt ivadéka, fia a szintén protestáns Apponyi Balázsnak, ki vallása ügyét kiadott művével, a Zsoltárok paraphrasisával igyekezett szolgálni. János váratlanul a szülői házból elmeneküle, szent ferenczi rendi szerzetes lett, s a Fehérhegységben, a nahácsi erdő mélyén, barlangba rejtőzve, imádság közt önmegtagadással folytatta napjait a magányban. Midőn szülei nyomára jutottak, haza vivék, másnap elhúnyt. Életszentségén fölbuzdulva családja és rokonai is áttértek s a helyen, hol ajtatoskodott, keletkezett a nahácsi magányban a maig fönnálló szent Katalin egyháza és kolostora. Így ápolhatta titkon szivében Nyáry Krisztina is családja, szülei és férje ellenére a katolikus vallást.”

Ipolyi Arnold: Bedegi Nyáry Krisztina 1604-1641. Magyar Történeti Életrajzok, Budapest, Méhner, 1887, 20. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Apponyi János alig ismert történetéhez Apponyi ezt a megjegyzést fűzi:

„Ismerek egy képet a pozsonyi ferencrendiek templomában, mely Szent Katalint ábrázolja a mint megjelenik Apponyi Jánosnak… A kép a nahácsi zárdából került a pozsonyi Ferenczrendiekhez.”

Apponyi Sándor Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

„A pozsonyi ferences templom Alexandriai Szent Katalin képét a jozefinizmus viszontagságai között mentették ide az 1786-ban föloszlatott Szent Katalin kolostorból, amely Nahács falu közelében, erdő sűrűjében állott. 1618-ban Erdődy Kristóf alapította, kegyura is az Erdődy család. A hajdani templom főoltára mögött barlang volt, benne remetéskedett a hagyomány szerint Apponyi János. Itt jelent meg neki Szent Katalin. Sok beteg talált a barlangban, ill. templomban gyógyulásra.”

Alexandriai Szent Katalin. In: Magyar katolikus lexikon, [főszerk. Diós István] ; [szerk. Viczián János], 2. kiadás, Budapest, Szent István Társulat, [2004]. – Törzsgyűjtemény. Online kiadás

Apponyi Sándor még a következő észrevételt teszi 17. századi ősei kapcsán.

„Már hogy az Apponyiak az időtájt protestánsok voltak, az ellen semmi kifogásom, de hogy Balázs éppen a Zsoltárok paraphrazisával akarta volna a protestáns ügyet szolgálni – azt már bajos elképzelni. Művét ugyanis 1624-ben Ferdinánd császárnak ajánlotta”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43– Kézirattár

Idézve a mű teljes latin ajánlását a császárhoz ezt állapítja meg:

„Balázs ezek szerint nemcsak, hogy protestáns nem volt, hanem a Reactionak meglehetős fanatikus híve lehetett.”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43– Kézirattár

Apponyi Balázs (?–†1637) Bars vármegye főispánja, katolikus versszerző In Divini et Regii David triadem (Bécs, 1624) című zsoltárgyűjteményét, vagyis a Zsoltárok Könyve időmértékes, latin parafrázisát II. Ferdinánd császár számára állította össze.
Apponyi levelét így fejezi be:

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

„Valóban nem szép hogy meg nem látogat de úgy látszik hasztalan minden „pressio.” Azért mégis tárt karokkal fogad mindenkor őszinte tisztelője és barátja

Apponyi Sándor

A Maximilianus Transylvanus féle „Schwindel”nek mégis véget vetek valahogy csak kis türelmet kérek még.”

Apponyi Sándor levele Szilágyi Sándornak, Lengyel 1887. november 18. Jelzet: Fond IX. 43 – Kézirattár

Folytatjuk... (1. rész)

Felhasznált irodalom:

Deák Eszter
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető; 1. rész; 2. rész; 3. rész (1., 3.)

komment

Apponyi Sándor levelei kortárs tudósokhoz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárában. 1.

2025. május 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

Apponyi Sándor-emlékév. 3. rész

„Catalogusom ez ősszel fog sajtó alá kerülni, privát mulatságnak elég érdekes volt, de nagyon félek attól, hogy nem is fog egyébnek tekintetni.”

Apponyi Sándor levele Schönherr Gyulához, 1893. szeptember 4. Részlet. Jelzet: Levelestár – Kézirattár

Apponyi Sándor fennmaradt levelei Kézirattárunkban, elsősorban a Schönherr Gyulához szóló három levél, a Szilágyi Sándorhoz szóló 21 levél, továbbá a Hóman Bálinthoz írott három, valamint Klebelsberg Kunóhoz írott egy levele érdekes tudománytörténeti adalékokkal szolgálnak általában és az Apponyi-gyűjtemény vonatkozásában is, egyszersmind hiteles közelképet adnak Apponyi Sándorról az emberről és a tudósról.

Gróf Apponyi Sándor a lengyeli kastély könyvtárában, gróf Esterházy Alexandra akvarellje – Régi Nyomtatványok Tára

A tragikusan fiatalon elhunyt, nagybányai születésű Schönherr Gyula (1864–1908) történész, 1894-től a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárnoka, majd múzeumi őre, neve szélesebb körben alig ismert, pedig kora kiváló szakembere volt. Fő kutatási területe a 14-15. századi politikatörténet, s egyik szerzője A magyar nemzet története, közismert nevén a Milleniumi magyar történet tízkötetes kiadványsorozatának, amely Szilágyi Sándor szerkesztésében 1894 és 1898 között jelent meg. Mindemellett kiváló corvina-kutató is volt. 1899-ben Firenzében kísérletet tett egy lappangó corvina, a Calderinus-kódex megszerzésére, ami sajnos nem járt sikerrel. Corvinát megszerezni ugyan nem tudott a nemzeti könyvtár számára, de 1903-ban ő fedezte fel a római Casanate-könyvtár Corvin-kódexét, amely Mátyás király könyvtárába tartozott, s amelynek tételeihez késő középkori használója beírta a magyar növényneveket, s ezért magyar nyelvemlék is egyben.

Schönherr Gyula portréja. In: Schönherr Gyula emlékezete, kiad. özv. Schönherr Antalné, Budapest, Franklin, 1910. – Törzsgyűjtemény

Apponyi Sándor írja 1893. szeptember 4-i Schönherr Gyulának, hogy érdeklődve olvassa tudományos cikkeit és nagyon várja készülő Corvin János-életrajzát.
Ebben a levélben Schönherr kérésére a Janus Pannonius-kódexről ad felvilágosítást, melynek kapcsán először is tisztázni kívánja az ajándékozó személyét:

„Ami Janus Pannonius Codexét illeti, első megjegyzésem az hogy azt nem én ajándékoztam a Muzeumnak, hanem unokaöcsém Gróf Apponyi Lajos (Nagy-Appony) tudtommal 4 darabot ajánlott a Muzeumnak ugy mint:

1./ Istvánffy történetének eredeti kéziratát
2./ Bethlen Farkas történetének keresdi kiadását egykorú jegyzetekkel
3./ Janus Pannonius codexét
4./ egy incunabulumot, amelyet Budavár visszavételének alkalmával megtaláltak.”

Apponyi Sándor levele Schönherr Gyulához, Lengyel, 1893. szeptember 4. Jelzet: Levelestár – Kézirattár

Úgy látta, a Nemzeti Múzeum vezetősége nem volt pontosan tisztában az adományozó személyével és attól tartott, hogy „nehogy valami confuzió befészkelje magát közém és a nemes adományozó közé.” A kódex eredetéről, pedig a következőt írja:

„A kódex a nagy-apponyi könyvtárból való, az öreg Apponyi Antal (vagyis Apponyi Antal György 1751–1817) gyűjtötte, s mint a könyvtár legbecsesebb kódexei, ez is a nürnbergi Ebner-féle gyűjteményből való, melynek catalogusában megtaláltam a Codex végén található két levelet, mely Janus életrajzában igen becses adatul szolgál. Már a 70-es években lemásoltattam a Múzeum számára, maga a Codex azonban csak a Könyvkiállítás (vagyis az 1882-ben az Országos Iparművészeti Múzeum által rendezett könyvkiállítás) alkalmával küldetett fel Budapestre. Hogy boldogult Ábel Jenő (1858–1889, klasszika-filológus, egyetemi tanár) barátom átvizsgálta-e, nem tudom, de úgy rémlik, mintha a Kéziratban csak az említett két levélnek tulajdonított valami különös becset. Kiadatlan költemény nincs benne, arra emlékszem, variansokról biztosat nem mondhatok.”

Apponyi Sándor levele Schönherr Gyulához, Lengyel, 1893. szeptember 4. Jelzet: Levelestár – Kézirattár

A levélben arról a 15. századi észak-itáliai Janus-kódexről van szó, amely a Cod. Lat. 357. jelzeten található az Országos Széchényi Könyvtárban, s amely az egyik legfontosabb kódexnek számít a Janus-szöveghagyomány tekintetében.

„A humanista kurzív könyvírással másolt kézirat válogatást kínál Janus Pannonius költeményeiből. Első helyen Janus egyik legnépszerűbb műve, ferrarai mesteréhez, Guarino Veroneséhez írott panegyricusa áll, ezt 14 elégia követi az ismert 35-ből. Ennek a kódexnek az elégiái csaknem teljesen megegyeznek a Bécsben őrzött, mindmáig legteljesebb Janus-kézirat (ÖNB, Cod. 3274) elégia-összeállításával. Ez utóbbi kódexet Peter Lambeck, császári könyvtáros 1666-ban mentette ki a budai palotában heverő könyvek közül, s vitte magával Bécsbe.”

Zsupán Edina: 41. Janus Pannonius költeményei. Battista Guarino levelei. In: Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon. Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása, 2008. március 14 – június 15., Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2008, 208. – Törzsgyűjtemény

Az könyvtárunkban őrzött Janus-kódexről tudott volt, hogy gróf Apponyi Lajos ajándékaként került a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárába 1892-ben, azonban az előtörténete, amit Apponyi Sándor a levelében említ, eddig nem volt ismeretes.

A Janus-kódex díszes címlapja: korabeli észak-itáliai, feltehetően ferrarai munka. Jelzet: Cod. Lat. 357. – Kézirattár

„Catalogusom úgy hiszem az ősszel fog sajtó alá kerülni, privát mulatságnak elég érdekes volt, de nagyon félek attól, hogy nem is fog egyébnek tekintetni. Csak kevés példányból fog állni a kiadás, nem szükséges mondanom, hogy egyet örömmel bocsátok rendelkezésére. – Bár megvolna már! De most következik a legfárasztóbb – igazán lélekölő munka – és amennyiben itt nem ihletről hanem megbízhatóságról, pontosságról van szó – nem lehet ezt kikerülni. … Ha catalogusomat átnézi, bizonnyal azt fogja mondani, hogy a bibliographia terén némi jártasságot tanúsítottam, s ebben igaza lesz. Kéziratok dolgában azonban semmi competentiám nincs. Ha catalogusomon túlestem, szeretnék az öreg Apponyi Antalról, mint tudós gyűjtőről rövid értekezést írni.”

Apponyi Sándor levele Schönherr Gyulához, Lengyel, 1893. szeptember 4. Jelzet: Levelestár – Kézirattár

Ez a téma Szilágyi Sándorral folytatott levelezésében is felmerül: Szilágyi Sándor mint a Magyar Történeti Életrajzok szerkesztője szerette volna felkérni Apponyi Sándort, hogy Apponyi Antal (Apponyi Antal György 1751–1817) életrajzát írja meg a sorozat számára, de ez sajnos csak terv maradt, hiszen katalógusán haláláig dolgozott, s erre már nem maradt ideje az idős Apponyi Sándornak.

Apponyi Sándor dédapja, Apponyi Antal György, a családi könyvtár megalapítója. Mertz János portréja, 1780. Szekszárd, Wosinsky Mór Megyei Múzeum

Apponyi alapos történeti és filológiai munkamódszerére a katalógus összeállításakor álljon itt egy részlet Schönherr Gyulához írott 1893. november 3-i leveléből, amelyből azt is megtudhatjuk, milyen közvetlen udvariassággal fordult a tudós gróf a Nemzeti Múzeum akkori segédőréhez egy információkérés kapcsán:

Apponyi Sándor levele Schönherr Gyulához, Lengyel, 1893. november 3. Jelzet: Levelestár – Kézirattár

„Igen tisztelt uram!

A napokban egy régi Capistrano-biographia birtokába jutottam melyre nézve bátor vagyok szíves felvilágosítást kérni: a „Hunyadyak kora” czimü munkában találtam ugyan hivatkozást a Nicolaus de Fara féle életrajzra de nem külön kiadásra, hanem Wading Annales minorum nagy gyűjteményére.… Lenne kegyes utána nézni, vajjon a Nicolaus de Fara mellett van-e ott Hieronymus de Utino és Christophorus de Varisio életrajza is? … Fel lett-e használva a temérdek magyar személy és helynév mely a szent halála után történt csodák alkalmával az első és harmadik reláczioban előfordul? … Ha a fővárosban volnék magam járnék utána és nem terhelném e kéréssel. Így kénytelen vagyok szívességhez fordulni és kérni, hogy kérdéseimre rövid feleletet legyen szíves adni – olyant mely drága idejét csak pár percre veszi igénybe. De ha indiscretionak nem veszi kérésemet – örülnék, ha minél előbb kaphatnék felvilágosítást”

Apponyi Sándor levele Schönherr Gyulához, Lengyel, 1893. november 3. Jelzet: Levelestár – Kézirattár

Kapisztrán Szent János (1386–1456) itáliai ferences szerzetes, teológus, 1456-ban a magyar keresztény seregek toborzója a nándorfehérvári csatában, akiről több korabeli életrajz maradt fenn, amelyeket Apponyi a levelében megemlít.

Címlapmetszet Kapisztrán egészalakos képével kezében a keresztes zászlóval és különböző jelenetekkel a szent életéből, a háttérben Belgrád (Nándorfehérvár) ostroma. Memoranda Periphrasis das ist: denckwürdige Beschreibung von dem Leben und Wunderwercken des Heiligen Vatters Joannis Capistrani…, Grác, 1691. Jelzet: App. H. 1427 – Régi Nyomtatványok Tára

Varisius életrajzát feltehetően sikerült megkapnia Schönherr Gyula segítségével a Múzeumból, s ennek alapján azonosítani tudta a birtokába került Kapisztrán-életrajzot, Theophilo Vita del beato Giovanni da Capistrano (Como, 1479) című művét (App. H. 1541). A tétel annotációjában Apponyi ezt írja:

„Theophilo az állítólagos szerző nevét nem találtam sehol … ugyanis e mű nem más, mint Christophorus de Varisius Kapisztrán-életrajzának fordítása, amelyet az első kötetben a 179. tételben [Vita et Gesta b. Joannis Capistrano. 1523 című művéről van szó (App. H. 179)] részletesen leírtam.”

Apponyi Sándor: Hungarica. Magyar vonatkozású külföldi nyomtatványok. 1. kötet, Budapest, Franklin Ny., 1900. – Törzsgyűjtemény

Varisius olasz ferences szerzetes, Kapisztrán társa és kísérője volt, Közép-Európában és Csehországban is tevékenykedett, s valóban olykor a Theophilus álnevet használta.

Az Apponyi által azonosított Kapisztrán-életrajz címlapmetszete. Vita et Gesta beati Joannis Capistrano, [Wien], [Johann Singriener], 1523. Jelzet: App. H. 179 – Régi Nyomtatványok Tára

Apponyi Sándor közel ezerdarabos történelmi metszetgyűjteménye kísérője és kiegészítője a Hungarica-könyvgyűjteménynek, a lapok sok esetben ugyanazon mesterek kezétől származnak, mint a könyvek illusztrációi. E kollekció legértékesebb része a 16. század első felétől a 18. század elejéig tartó időszak magyar vonatkozású városképei, térképei és arcképei, amelyek között sok unikum akad. Apponyi metszetgyűjteménye 1882-ben az Országos Iparművészeti Múzeum által rendezett könyvkiállításon került először bemutatásra a nagyközönség előtt 51 darabbal. Az 1896-os Millenniumi Országos Kiállításon, a történelmi főcsoport épületeiben, a Román- és a Renaissance-épületben Apponyinak számos metszetét, térképét, könyvét, emléktárgyát, valamint olajképeit is kiállították a lengyeli kastély gyűjteményéből.
Többek között Zrínyi Miklós arcképét 1566-ból (App. M. 26) és egy 1519-ből való Kapisztrán életrajzot (App. H. 138), amelynek címlapján érdekes fametszet látható Kapisztrán egyik prédikációját megjelenítve: az előtérben férfiak és nők kösöntyűiket, társasjátékaikat és kártyáikat a tűzre vetik.

Zrínyi Miklós, a szigetvári hős portréja. Jelzet: App. M. 26 – Régi Nyomtatványok Tára
Vita Iohannis Capistrani. Sermones, Augustae Vindelicorum [Augsburg], Ioannis Miller, 1519. Jelzet: App. H. 138 – Régi Nyomtatványok Tára

Apponyi és Schönherr 1896. november első napjaiban találkoztak személyesen a városligeti Ezredéves Országos Kiállítás helyszínén, Schovanecz János Hungária Kávéházában, amelyet az Ezredéves kiállításra építettek fel. Nyilván szó volt köztük arról, hogy Apponyi rendelkezésre bocsájtja metszeteit illusztrációként az ekkor készülő A magyar nemzet története vagyis a Millenniumi magyar történet számára, amelynek Schönherr Gyula is egyik szerzője volt. Közben azonban hazautazott a fővárosból és levelét már Lengyelről írja Schönherrnek.

„Igen tisztelt Uram,

Minap a Hungariában azon óhajt tetszett kifejezni, hogy kiállított rézmetszeteim közül, azokat melyeket a Magyar Nemzet történetében felhasználhatónak vél, még a kiállítási csarnokban vehesse át – és én megígértem hogy kapuzárás előtt még okvetlenül felrándulok egyszer hogy a dolgot szépen megbeszéljük.
Fájdalom nem jöhettem. Ez az első. Másodszor ugy hiszem sokkal célszerűbb hogyha a kiállított tárgyak minden levonás nélkül szállítatnak vissza. Végre meg kell jegyeznem, hogy a kiállított metszetek gyűjteményemnek csak egy részét képezik úgy hogy Lengyelen esetleg több van amit használhat, mint volt a kiállításon. Arra kérném tehát méltóztassék egész gyűjteményemet Lengyelen megnézni. … Részemről nagyon örülnék, ha egyet mást megmutathatnék. … Szíves látogatására bizton számítván maradok őszinte tisztelője

Apponyi Sándor”

Apponyi Sándor levele Schönherr Gyulához, 1896. november 4. Jelzet: Levelestár – Kézirattár

Nincs adatunk arról, hogy Schönherr Gyula ellátogatott-e a lengyeli Apponyi-kastélyba – kézjegye nem található meg a vendégkönyvben –, azonban Apponyi Sándor Szilágyi Sándorral folytatott levelezése kellőképpen dokumentálja, hogy mind a Magyar Történeti Életrajzok, mind a tízkötetes Millenniumi magyar történet köteteibe Apponyi metszetei közül számos darab bekerült reprodukcióként. Erről blogbejegyzésünk második és harmadik részében írunk részletesen.

Folytatjuk...

Felhasznált irodalom:

Magyarország történeti emlékei az 1896. évi ezredéves országos kiállításon, szerk.: Czobor Béla, Szalay Imre, Budapest, Bécs, Gerlach, 1902–1903.
Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon. Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása, 2008. március 14 – június 15., Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2008. Kat. 41 (208–209.)
Magyarország és Európa az Apponyi-gyűjtemény tükrében. Emlékülés és kiállítás Apponyi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából, szerk.: W. Salgó Ágnes, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1995.
Mikó Árpád: Schönherr Gyula és a firenzei Calderinus-kódex. In: „Mestereknek gyengyének”. Ünnepi kötet Madas Edit hetvenedik születésnapjára, szerk.: Hende Fanni, Kisdi Klára, Korondi Ágnes, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Szent István Társulat, 2020, 183–193.

Deák Eszter
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető; 1. rész; 2. rész; 3. rész (2., 3.)

komment

Címkék: zrínyi miklós janus pannonius klebelsberg kuno kézirattár régi nyomtatványok tára zsupán edina apponyi sándor apponyi gyűjtemény deák eszter szilágyi sándor hóman bálint schönherr gyula kapisztrán szent jános apponyi antal györgy apponyi sándor-emlékév gróf esterházy alexandra gróf apponyi Lajos mertz jános schovanecz jános

Theuerdank lovag kalandjai, avagy az első „médiacsászár” önreprezentációja. 3.

2025. május 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

Új régi könyveink. Első rész

Most induló sorozatunkkal azt a hagyományt kívánjuk feleleveníteni, amelynek keretében a Régi Nyomtatványok Tárában dolgozó elődeink rendszeresen beszámoltak egy-egy kiemelkedően értékes és érdekes új szerzeményről. Az Új régi könyveink tehát az elmúlt pár év régikönyves gyarapodásának javát mutatja be, bepillantást engedve tárunk munkájába, az évszázados könyvritkaságok színes és izgalmas világába.
Sorozatunk első részének befejezése következik.

Lapozzunk bele!

Ahhoz, hogy igazán megérezzük a mű hangulatát, nézzünk meg egy metszetet és egy-egy szövegrészletet részletesebben.

Hans Schäufelein Theuerdank ágyúlövés közben című fametszete

Hans Schäufelein fametszete Theuerdank ötvenedik kalandját meséli el. Ez a fejezet versben írja le, hogy Unfalo meghívja Theuerdankot a fegyvertárába, hogy a lovag kipróbálhassa az ágyúit, amelyeket Unfalo előzőleg túlterhelt, hogy tüzeléskor darabokra robbanjanak. Theuerdankkal végül csodálatos módon nem történik semmi végzetes, és amikor megkérdezi Unfalót, hogy miért tette ezt, az meggyőzi a lovagot ártatlanságáról.

Theuerdank lovag 50. kalandjának illusztrációja. In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

A táj a kép felső felét foglalja el, a fő cselekmény a fametszet alsó felében játszódik. Theuerdank lovagi páncélban látható, és épp az ágyút készül elsütni. A lékből láng csap ki, figyelmeztetve a nézőt a lovagot fenyegető veszélyre. A fametszet jobb szélén álló Unfalo köpenyt visel, fején sapka fölött cilinder van, a vele szemben álló Ehrenhold pedig úgy áll a meghibásodott ágyú előtt, mintha küldetése részeként megpróbálná megakadályozni, hogy Unfalo kárt tegyen Theuerdankban. Unfalo és Ehrenhold kompozíciós párhuzamba állítása hangsúlyozza az utóbbi szerepét, mint a gonosz ellenpontját. A kerék kompozíciós ismétlődése (Ehrenhold ruháján a szerencsekerék és az ágyúkerekek) egy további értelmezési megközelítést is kínál: a hős újra és újra veszélynek van kitéve, mintha egy kerék fogságában lenne.
Theuerdank ötvenedik kalandjának mintájául egy igaz történet szolgálhatott I. Miksa életéből, ugyanis a császárnak gyermekkorában volt egy játékágyúja, amelyet titokban szerzett puskaporral töltött meg és el is sütött. Szerencséjének köszönhetően nem lett baja, de emlékezetes leckét kapott elővigyázatosságból. Mint a középkor és a kora újkor határán álló uralkodó, Miksa császár egyébként később egyszerre vett részt lovagi tornákon és képviselte a lovagi eszményeket, ugyanakkor a haditechnika terén is naprakész volt – innen ered, hogy az utolsó lovag mellett az első tüzérként is gyakran hivatkoznak rá.

A szerelem ábrázolása az eposzban

A Theuerdank nem csupán lovagi kalandok és tornák krónikája, hanem a hős szerelmi történetét is elbeszéli. Az érzelmek kibontakozásának első állomása, hogy a hőst örömmel fogadják a királynő udvarában:

Ich hab von der Künigin wegen
Vil herter Sachen gepflegen
Und groß Geferlicheit bestanden,
Auch als lang gwest in den Landen,
Und die hochgeboren Künigin
Nie gesehen. Das betrûbt mein Sinn!
Ich bin je gewest ein schlechter schlechter: einfältiger. Mann,
Daß ich mich hab auf halten lan
Die drei mit irem List so lang.
Die Künigin zů sehen ist mir bang;
Darumb will ich mich nichts irren lassen,
Sonder machen auf die Straßen,
Zůnechst an iren Hof reiten,
Dann ich kann lenger nit beiten.
Ich hab vil ir zulieb geduldt,
Villeicht gibt si mir darumb ir Huld.
Wer mich daran weiter hindern wollt,
Dem es sein Leben gelten sollt.

[…]

Als si nun bed kamen dahin,
Und ir die Künigin wurd gewar,
Von Herzen ward si erfreut gar,
Schicket von Stund an ire Ret
Zů dem Helden: Der Künigin Bett Bett: Bitte.
Wer, daß er zů ir kommen sollt,
Dann si in geren sehen wollt.
Die Ret kamen zum Held gangen,
Sprachen: »Herr, es hat Verlangen
Unser Künigin, Euch zů sehen.
Darumb hat si zů uns jehen,
Ir sollt mit uns kommen zů ir.”

Részlet a Theuerdank 1517-es kiadásának 99. fejezetéből, In: Projekt Gutenberg-DE

A királynő kedvéért
sok kemény próbát kiálltam,
nagy veszélyt viseltem el,
és sokáig időztem e földeken,
de a nemes születésű királynőt
még soha nem láttam. Ez szomorít!
Mindig is egy egyszerű férfi voltam,
aki hagyta magát feltartóztatni
e három álnok ember által ilyen sokáig.
Félek a királynővel való találkozástól;
mégsem hagyom, hogy bármi is elbizonytalanítson,
hanem elindulok az úton,
egyenesen az udvarához lovagolok,
mert már nem bírok tovább várni.
Oly sokat tűrtem érte,
talán épp ezért megjutalmaz kegyével.
Ha valaki most még akadályozni próbálna,
annak az életével kellene fizetnie.

[…]
Amikor megérkeztek,
és a királynő meglátta őket,
szíve mélyéből megörült,
és azonnal szolgákat küldött
a hős elé e kéréssel:
A királynő üzeni,
hogy jöjjön el hozzá,
mert nagyon szeretné látni őt.

A követek a hőshöz mentek,
és így szóltak: „Uram,
a mi királynőnk nagyon vágyik rá,
hogy Önt láthassa.
Ezért küldött bennünket,
hogy hívjuk meg Önt hozzá.”

Nyersfordítás

Mielőtt azonban Theuredank elnyerhetné Ernreich királynő kezét, több lovaggal is meg kell küzdenie, ahogy az illem kívánja. Ezeket a viadalokat a hölgy is megtekinti, s – ahogy az alábbi részből kiderül – kezd aggódni hősünkért, azaz érzelmileg kötődni kezd Teuerdankhoz.

„Als entpfangen ward das Nachtmal,
Gieng Teurdank in der Künigin Sal.
Die Künigin in freundlich empfieng,
Sprach:

»Warlich, gelaubet, es gieng
Mir an heut ein Stich an mein Herz
Am Rennen; dann warlich kein Scherz
Bedunkt mich das Ritterspil sein.
Herr Teurdank, glaubt den Worten mein:
Wert Ir mir ein klein baß verwandt,
Ir müeßte mir jetz an mein Hand
Geloben, daß Ir das Ritterspil
Hinfür nit wollt mer treiben vil.«

Teurdank, der hochgeboren Held,
Sprach:

»Frau Künigin, was Euch gefellt,
Dasselb soll ich billich lassen;
Aber mit welicher Maßen
Der Ritter ist auf mich geritten,
Also hab ich nach Spils Sitten
Im wider begegen müessen
Und helfen seinen Stolz büeßen.«”

Részlet a Theuerdank 1517-es kiadásának 102. fejezetéből. In: Projekt Gutenberg-DE

Miután az esti lakomát elfogyasztották,
Teuerdank a királynő termébe ment.
A királynő barátsággal fogadta,
és így szólt hozzá:

„Valóban, hidd el,
ma egy döfés ért a szívemen,
amikor a lovagi viadal zajlott;
mert bizony, ez nekem
egyáltalán nem volt tréfa vagy játék.
Úgy éreztem, a tornajáték
igazán komoly veszélyt jelent.
Uram, Teuerdank, higgy nekem:
ha egy kicsit is közelebb állnál hozzám,
meg kellene esküdnöd most itt, kezemre,
hogy ezentúl nem veszel részt több ilyen viadalban.”

Teuerdank, a nemes származású hős, így válaszolt:

„Királynőm, amit Ön kíván,
azt illő, hogy megfontoljam.
De ahogyan az a lovag
ellenem indult ma,
úgy kellett nekem is,
a játék szabályai szerint,
szembeszállnom vele,
és segítenem megtörni
az ő kevélységét.”

Nyersfordítás

Megfigyelhető, hogy a hölgy szinte féltékeny és aggódó kedvesként kéri, hogy a hős lovag hagyja abba az életveszélyes tornákat. A férfi válasza tiszteletteljes, de kitart a lovagi becsület mellett. A jelenet az udvarlás, a szerelem és a hősiesség finom egyensúlyát ragadja meg.

„Die Künigin begund zů lachen;
Der Held nam si bei irer Hand,
Die Trumetter bliesen allsambt,
Tanzten mit einander ein Reien;
Groß Freud was under den zweien.
Derselb Tanz weret eben lang,
Teurdank darunder hoflich sprang,
Als auch die anderen teten,
Die ir Bůlen am Tanz hetten.
Da nun die Zeit zů schlafen kam,
Teurdank von der Künigin Laub Laub: Urlaub, Abschied. nam
Und füegt sich wider in sein Gemach,
Damit er an dem andern Tag
Mocht im welschen Gestech bestan,
Dann er hett einen starken Mann,
Der wider in dann stechen sollt,
Darumb er ein wenig ruen wollt.”

Részlet a Theuerdank 1517-es kiadásának 103. fejezetéből. In: Projekt Gutenberg-DE

A királynő nevetni kezdett;
a hős megfogta a kezét,
a trombitások egyszerre fújtak,
és együtt táncoltak egy körtáncot.
Nagy öröm uralkodott a kettő között.
A tánc tartott egy ideig,
Teuerdank udvariasan és könnyeden mozgott,
ahogyan a többi udvarló is,
ki a párjával táncolt.
Amikor eljött az éjszaka ideje,
Teuerdank búcsút vett a királynőtől,
és visszatért a szobájába,
hogy másnapra kipihenje magát.
Ugyanis a következő napon
olasz lovagi kopjatörésen kellett részt vennie,
ahol erős ellenfél várt rá.
Ezért szüksége volt egy kis pihenésre.

Nyersfordítás

Ez a jelenet nemcsak romantikus fordulatot hoz a történetben, hanem a királynő és Teuerdank kapcsolatának kiteljesedését is előrevetíti — a tánc itt a közeledés, a királyi kegy és az érzelmek szimbolikus megnyilvánulása.

Ernreich úrnő megkoszorúzza a lovagi torna győztesét, Theuerdankot. In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

„Als nun der Tanz was angefangen,
Kam die Künigin Ernreich gangen
Und trůg in ir schneweißen Hand
Einen Kranz, von dem Kraut, genannt
Laurus, setzt im den auf sein Haubt,
Sprach zum Held:

»Damit seid begabt,
Dann dasselb Kraut die Tugend hat,
Daß es keim wol auf dem Haubt stat,
Er hab dann mit Ritters Eren
Sein Leben vilfeltig tun mern
Und an im aller Tugend Schein,
Darumb wird es genannt Laurein.

Unser Vorfarn haben die Kron
Gar vil für kostlicher gehon gehon: gehalten.
Dann Silber oder das Gold rot.
Wer ein erlich Sach getan hot
Und hie auf der Erden sein Zeit
Verschliessen mit Krieg und in Streit,
Erlich aus ritterlichem Můt
Vor allen Schanden hat behůt,
Den haben si begabt damit,
Mit Eren nach der Romer Sitt.

Nun bin ich warlichen bericht
Vom Ernhold, daß Ir habt gericht
Eur Leben nach allen Eren
Und bisher nie tun begeren,
Das Euch nit wol wer gestanden an;
Darzů manichen kecken Mann
Mit Euer Mannheit ganz verjagt,
Vil geferlicher Sach gewagt,
Mein Land und Leut beschützet wol.
Darumb ich billich Euch geben soll
Disen Kranz zů eim rechten Lan,
Dieweil Ir vor andern die Kron
Ritterlicher Zucht tragen seit.«

Neidelhart was von Herzen leid,
Auch Unfallo und Fürwittig.
Alle drei waren si traurig,
Dachten: Nun ist unser Gwalt aus!
In dem die Trumetter mit Saus
Bliesen all in ir Trumetten.
Teurdank der tet herumb treten
Mit der Küngin, bis der Tanz sich endt.

Die sechs, mit den er hett gerennt
Und ander Ritterspil triben,
Die waren daheim beliben
Und nit her zů dem Tanz kommen,
Dann si all ganz kleinen Frommen
Hetten erlanget an dem Held.
Ein jeder sich fast traurig stellt
Und schembten sich der Sachen hart,
Daß si sich durch den Neidelhart
Hetten in das obgemelt Spil
Bereden lassen zů dem Zil.

Indem hett das Tanzen ein End;
Der Held nam die Künigin bei der Hend,
Fûrt si wider in ir Zimmer,
Sprach:

»Edle Frau Künigin, nimmer
Mag ich Euch der Ern vergessen,
So Ir mir heut habt zůgemessen.
Gott soll Euer Beloner sein.«

Damit nam er von der Künigein
Ein gůte Nacht und ging darvon.
Die Künigin die danket im schon
Mit süeßen Worten ganz freundlich.
Darnach legt der Held schlafen sich
In seim Zimmer nider ins Bett,
Bis auf den Morgen die Sonn tet
Wider über das Erdrich gan,
Allererst stund auf der teur Man.”

Részlet a Theuerdank 1517-es kiadásának 108. fejezetéből. In: Projekt Gutenberg-DE

„Amint megkezdődött a tánc,
a királynő odalépett Teuerdankhoz
és hófehér kezében
egy koszorút vitt — babérból fonták azt,
s a hős fejére tette,
majd így szólt hozzá:

„Ezzel ajándékozlak meg,
mert e növénynek az a sajátossága,
hogy csak annak a fején áll jól,
aki lovagi becsülettel
sokféleképp nemes tettekkel élte életét,
és akiben minden erény ragyog.
Ezért nevezik babérkoszorúnak.

Őseink ezt a koronát
értékesebbnek tartották
még az aranynál vagy az ezüstnél is.
Aki nemes dolgot vitt véghez,
ki életét háborúban és küzdelemben
lovagi bátorsággal töltötte,
s minden gyalázattól távol maradt,
azt e koszorúval tüntették ki
a rómaiak ősi szokása szerint.

Ernhold igaz hírt hozott nékem rólad:
hogy egész életed a becsület szolgálatában állt,
sosem kívántál olyasmit,
ami ne lett volna méltó hozzád.
Sok vakmerő vitézt legyőztél,
nagy veszélyeket vállaltál,
országomat és népemet védelmezted.
Ezért méltán illeti meg fejeden
ez a koszorú, e lovagi jel,
mert te hordozod leghívebben
a lovagi erény koronáját.”

Neidelhart szívét fájdalom szorította,
akárcsak Unfallóét és Fürwittigét.
Mindhárman bánatosak lettek,
és így gondolták: „Most véget ért hatalmunk.”

Közben harsogni kezdtek a trombiták,
a hős Teuerdank körbetáncolt
a királynővel, míg a tánc véget ért.

Az a hat lovag, kikkel küzdött
és más lovagi próbákban versenyzett,
távol maradt a tánctól,
mivel kevés dicsőséget
aratott közülük bárki is a hőssel szemben.
Mind szomorúnak mutatkozott,
és szégyellték is magukat,
hogy Neidelhart tanácsára
belefogtak e próbába,
amely végül őket alázta meg.

Végül a táncnak vége lett,
a hős a királynő kezét fogva
visszakísérte őt szobájába,
és így szólt:

„Nemes úrnőm, soha
nem feledem e megtisztelést,
melyet ma tőled kaptam.
Adja Isten, hogy Ő
legyen érte a jutalmad!”

E szavakkal búcsút vett tőle,
a királynő kedves, meleg szavakkal
köszönte meg neki mindezt.
Azután a hős nyugovóra tért,
ágyába feküdt szobájában,
míg másnap reggel újra
föl nem kelt a nap az égre —
s csak akkor kelt fel a nemes férfi.”

Nyersfordítás

Ezzel a koszorúzással a Theuerdank-eposz szinte a csúcspontra ér: a királynő nemcsak nyíltan elismeri a hős erényeit, hanem egy antik, szimbolikus gesztussal — a babérkoszorúval — meg is koronázza őt, ami a legmagasabb elismerést fejezi ki a lovagi kultúrában. A rivális lovagok csöndes visszavonulása kontrasztot képez Teuerdank dicsőségével, és megerősíti a hős méltóságát és kiválóságát. Az igazi csúcspont, az egyik legjelentősebb és legemelkedettebb jelenet azonban még csak most következik: a hős Theurdank és a királynő végre megtartják a kézfogót, de csak egy újabb nagy vállalás feltételével.

A kézfogó. In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

„Teurdank hin zů der Künigin gieng,
Gar freundlichen si in empfieng,
Füert in in ir kostlich Gemach,
Darin si stetz zů wonen pflag;
[…]

Teurdank der sprach:

[…].

Bitt darauf Eur jungfreulich Zucht,
Zů der ich hab all mein Zůflucht,
Ir wellt solche Sach bedenken
Und mich darumb an alles Wenken
Vor andern erweln für Eurn Mann.
Mocht ich aber solchs an Euch nicht han,
Sonder hett ein bessern Willen
Zů eim andern, sagt mirs in stillen,
Daß ich umbsonst nit Hoffnung hab.
Doch trau ich, Ir werds nit schlagen ab,
Dann Euch, der allerschönsten Maid,
Bin ich zů dienen allzeit breit.
Wann ich darauf hab Eurn Verstand Verstand:

Die Künigin antwort mit Zichten:

»Hochgeborner Fûrst, Herr Teurdank,
Warlichen, es ist nit gar lang,
Daß vil großer Künig und Herren,
Kinder von nahend und ferren,
Haben umb mich werben lassen,
Doch hab ichs mit gůten Maßen
Allzeit in Rů und Anstand gestellt,
Dann ich weiß, daß Ir, edler Held,
Seid vor andern weis und klůg
Und habt bisher mit Eurm Unfůg Unfůg: hier positiv, etwa: Treiben.
Beschirmet wol mein Land und Leut.
Darumb wer es mir ein Schand heut,
Wo ich Euch des nit genießen ließ.
Mein Vater mich auch dasselb hieß,
Daß ich keinen nem zů eim Mann
Dann Euch, edler Held wolgetan.
Darzů hab ich Euch auserwelt,
Als Eur Wesen mir wolgefellt,
Will Euch drauf nemen zů der Ee,

Doch daß Ir mich einer Bett ee
Gweren wollt, die ich will sagen.
Ganz vor kurz verschinen Tagen
Haben die Feind aus Übermůet
Vergossen vil christenlich Blůt
Und mir verhert mein Leut und Land
Mit Hinfüeren, Raub, Mord und Brand;
Dann mein Erbland an einem Ort
Grenz mit den Ungelaubigen dort.
Solch Not und Widerwertigkeit
Ist ein Abbruch der Christenheit.
Das alls leit mir jetz heftig an.
Wo Ir Euch dann wollt understan,
Zů vertilgen derselben Gwalt,
So will ich Euch on Ufenthalt
Die Ee geloben an Eur Hand,
Darzů geben reich Leut und Land,
Doch also und mit dermaßen,
Daß Ir den Beischlaf wöllt lassen
Ansteen, bis Euch der ewig Gott
Wider heim hilft aus diser Not.
Dise Reis laßt Euch nit sein schwer,
Dann Ir dardurch erlangt vil Eer.
Gelaubt, wo ich ein andern mocht
Finden, der zů solcher Reis docht,
Ich wollt Euch nit lassen von mir.«

Der Held merkt der Künigin Begir,
Daß si die Sachen meinte gůt.
Indem kam im auch in sein Můt,
Was im vor der englische Geist
Hett gestern darin underweist,
Gewann darin einen Můt fest,
Gedacht: Es mag mir sein das best,
Daß ich mich der Sach underfach.
Kert sich gen der Künigin und sprach:

»Eur Lieb hat mich so fast umbgebn,
Daß ich Euch in meinem Leben
Billichen nichts versagen soll,
Dann ich bin aller Freuden voll,
Daß ich Euch allein tu gefallen
Vor den andern Fürsten allen,
So umb Euch auch geworben han.
Die Reis will ich gern nemen an,
Gott well mir darzů Glück geben
Und mir darin fristen mein Leben,
Daß ich dieselb müg mit Eren
Vollbringen und mein Lob meren
Und Euch wider finden gesund.«

Die Küngin kußt in an den Mund,
Mit Freuden si den Held umbfieng.
Damit ein Priester herzů gieng,
Gab si bede elich zůsammen.
Darnach die andern Ret kamen,
Wunschten inen Gelückes vil.

[…]
Die göttlich Ee was zů der Zeit
Beschlossen und der eerlich Streit.
Darin welle behüeten Gott
Si bedesambt vor aller Not.”

Részlet a Theuerdank 1517-es kiadásának 117. fejezetéből. In: Projekt Gutenberg-DE

„Teuerdank a királynőhöz ment,
Ki őt örömmel fogadta bent,
Bevezette díszes szobájába.
[…]

Teuerdank szólt:

[…]

Most kérlek, tiszta női szemérem,
Kinek kegyében én menedékem leltem,
Fontold meg szavaimat és szándékom,
S ha úgy ítéled, méltón vagyok rá,
Válassz engem férjedül.
Ám ha mást szeretsz, szólj nyíltan,
Hogy ne ringassak hiú reményeket.
De bízom: nem taszítasz el,
Mert kész vagyok szolgálni téged
Egész szívemmel és minden időben.
Add hát tudtul akaratodat,
És akkor teljes feleletem adom meg.”

A királynő válaszolt halk szavakkal:

»Nem oly régen még sok nagy úr
És herceg jött közelről s távolról,
Kezemet kérték szép szavakkal,
De én mindet udvariasan elhárítottam.
Tudtam ugyanis, hogy te, nemes hős,
Kiemelkedsz bölcsességben s vitézségben,
És mindeddig népemet s földem
Védelmezted hősiesen, híven.
Szégyen volna részemről most,
Ha ezt meg nem jutalmaznám.
Atyám is megparancsolta hajdan,
Hogy mást férjemül ne válasszak,
Csak téged, nemes szívű Teuerdank.
Ezért választottalak ki én is,
Mert jellemed kedvemre való,
És így férjül elfogadlak.

Ám egy feltételem lenne még —
És ebben kérlek, hallgass meg:
Rövid napja múlt csak, hogy
Ellenségeink gőgösen
Sok keresztényt lemészároltak,
Raboltak, gyújtottak, pusztítottak.
Országom határán állanak,
A hitetlenek, s ez nagy csapás
A keresztény világ számára.
Ezért kérlek: vállald magadra,
Hogy e veszélyes hadat megfékezed.
Ha ezt vállalod hősi erőddel,
Megesküszöm neked e helyben,
Hogy kezemet s országomat adom,
De csak úgy, ha egyet megfogadsz:
Nem hálsz velem addig ágyban,
Míg Isten meg nem segít téged
S haza nem térsz győztesen.
Ez az út ne tűnjék nehéznek,
Hisz nagy dicsőséget nyersz általa.
Ha más is akadna e célra méltó,
Talán téged el kellene bocsátanom.«

A hős látta a királynő szándékát,
Hogy az komoly, igaz és tiszta.
Eszébe jutott, mit az égi szó
Súgott neki az előző napon,
S erőt vett rajta új elhatározás:

»Szerelmed úgy körülfont már,
Hogy semmit meg nem tagadhatok,
És örömmel szolgállak,
Mert örömet találok benned
Több úrnőnél s fejedelemnél.
Szívesen vállalom az utat,
Bízom Isten áldásában,
Hogy életben maradok és
Tetteimmel dicsőséget aratok
És visszatérek hozzád egészségben.«

A királynő megcsókolta őt,
Örömmel ölelte át a hőst.
Egy pap is jött ez időben,
S összeadta őket szent hitben.
Majd tanácsosaik mind megjelentek,
S sok boldogságot kívántak nekik.

[…]
Így jött létre ez isteni frigy,
És elnyerték egymást, s a békét is.
Isten őrizze meg őket együtt,
Minden bajtól és minden gonosztól!”

Irodalom:

Gäbisch, Daniela: Theuerdank beim Zünden einer Kanone. (Praxisbezogene Studienprojekte. Wilde Männer und Weibermacht. Der Herrscher). In: Friedrich-Alexander-Universität Philosophische Fakultät und Fachbereich Theologie Department Medienwissenschaften und Kunstgeschichte
Bürger, Otto: Beiträge zur Kenntnis des Theuerdank, Straßburg (Quellen und Forschung zur Sprach- und Culturgeschichte der Germanischen Völker 92), 1902.
Hollegger, Manfred: Maximilian I. (1459–1519): Herrscher und Mensch einer Zeitwende, Stuttgart, 2005.
Krieg, Heinz: Kaiser Maximilian I. und das Rittertum. In: Oliver Auge, Ralf-Gunnar Werflich und Gabriel Zeilinger (Hrsgg.): Fürsten an der Zeitwende zwischen Gruppenbild und Individualität. Formen fürstlicher Selbstdarstellung und ihre Rezeption (1450–1550). Wissenschaftliche Tagung. Landeskulturzentrum Schloss Salzau. 27.–29. März 2008, Jan Thorbecke Verlag, 2009, 221–238.
Schmale, Wolfgang: Geschichte der Männlichkeit in Europa. 1450–2000, Wien, Böhlau Verlag, 2003.
Unger, Helga (Hrsg.): Maximilian I. Theuerdank. Die Geferlicheiten und eins Teils der Geschichten des loblichen streitbaren und hochberümbten Helds und Ritters Teuerdanks, München, Winkler-Verlag, 1968.
Füssel, Stephan: Kaiser Maximilian und die Medien seiner Zeit. Der Theuerdank von 1517. Eine kulturhistorische Einführung, Köln, Taschen, 2003.
Strohschneider, Peter: Ritterromantische Versepik im ausgehenden Mittelalter: Studien zu einer funktionsgeschichtlichen Textinterpretation der „Mörin” Hermanns von Sachsenheim sowie zu Ulrich Fuetrers „Persibein” und Maximilians I. „Teuerdank”, Frankfurt am Main, Lang, 1986.
Ziegeler, Joachim: Der betrachtende Leser. Zum Verhältnis von Text und Illustration in Kaiser Maximilians I. „Theuerdank”. In: Literatur und bildende Kunst im Tiroler Mittelalter v. Egon Kühebacher, Innsbruck (Innsbrucker Beiträge zur Kulturwissenschaft. Germanistische Reihe. Bd. 15), 1982, 67–121.
Farkas Gábor Farkas: A Keszthelyi és a Festetics-kódex 1947-es megvásárlásának története. In: Forráskiadás, forráskutatás, tudománytörténet III., szerk. Haader Lea et al., Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság – ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, 2019, 135−151.
Verzeichnis der im deutschen Sprachbereich erschienenen Drucke des 16. Jahrhunderts (VD16). In: Bayerische Staatsbibliothek

Varga Bernadett
(Régi Nyomtatványok Tára)

Új régi könyveink sorozatunk további részei: Első rész. (1., 2.), , Második rész

komment

Címkék: varga bernadett régi nyomtatványok tára új régi könyveink i. miksa császár hans schäufelein burgundiai mária

Theuerdank lovag kalandjai, avagy az első „médiacsászár” önreprezentációja. 2.

2025. május 14. 06:00 - nemzetikonyvtar

Új régi könyveink. Első rész

Hogy a szereplők azonosítását ne bízzák a véletlenre, a könyv minden példányához mellékeltek egy függeléket, amely megmutatta, hogy kik a regény szereplőinek valós megfelelői. A Theuerdank név után a K.M.E.Z.O.V.B. (Kaiser Maximilian Erzherzog zu Österreich und Burgund), Ernreich után pedig a H.M.V.B. (Herzogin Maria von Burgund) rövidítés szerepel.

Lovagi torna. In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

I. Miksa császár tehát ezzel az utolsó nagy középkori hőseposszal saját, történelmileg is hiteles utazását örökítette meg, amelyet 1477-ben tett meg Mária hercegnőhöz, aki apja, Merész Károly halála után örökölte Burgundia hercegségét. A házasságot még Károly életében elhatározták, az esküvőre egy nappal Miksa Gentbe való megérkezése után került sor. Bár a frigy politikai megfontolásokból született, szerelemi házasságnak is tartották. (Tragikus módon Mária, a szépségéről híres hercegnő, már 1482-ben meghalt, miután leesett a lováról.)

A szerelmesek találkozása. In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

Ahogy az eddigiekből is látszik, akkoriban az igazság fogalma más volt, mint ma. Az emberek életük egyes eseményeit természetfeletti erőkkel magyarázták, az életrajzokat pedig általában utólag írták, így idealizált és erényes módon ábrázolták magukat, jelen esetben tökéletesen megfelelve 16. századi férfiasság ideáljának.

Theuerdank lovag elbúcsúzik atyjától. In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

Eszerint a férfi becsülete a legfontosabb, hiszen a társas kapcsolatok többnyire férfiak között alakultak ki, mivel a nők mozgástere korlátozott volt. A veszélyhelyzeteket a férfinak kellett saját erejéből leküzdenie, miközben mindig bátornak, megfontoltnak, elszántnak és erényesnek kellett mutatkoznia. Mindehhez társult a hit Istenben, valamint a szerencsébe (Fortuna) vetett bizalom. Ezek a vonások a bátor lovagot is jellemzik kalandjai során.

Utóélet

A ma már alig ismert Theuerdank könyvművészeti egységműként (Gesamtkunstwerk) vonult be a német művelődéstörténetbe, egyben fontos forrás a késő középkor lovagi szokásainak és illemszabályainak, valamint a tornáknak és ünnepségeknek az ismeretéhez. Bár Theuerdank kalandjai mesterkéltnek, a szereplők durván vázlatosnak, a leírások nehézkesnek, sőt, a rímes versekbe szorított nyelvezet gyakran ügyetlennek tűnik, a 16–17. században több kiadásban és feldolgozásban is megjelent. Később Goethe Götz von Berlichingen című művében is megemlítik, de a 18. század további részében csökkent az érdeklődés iránta. A romantika korában fedezték fel újra, 1832-ben színpadi változat készült belőle, szövegét többször kiadták, 1897-ben Ludwig Thuille operává dolgozta át.

Theuerdank lovag puskával lő. In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

Az 1517-es első kiadásról ma elmondható, hogy a gyűjtők által rendkívül keresett, ha nagy ritkán felbukkan a piacon egy pergamenre nyomott, színezett példánya, minimum hat számjegyű dollárösszegről beszélhetünk, ami az árát illeti. Az Országos Széchényi Könyvtárnak valamikor két példány is a birtokában volt az első kiadásból, mégpedig Jankovich Miklós és Széchényi Ferenc gyűjteményéből. Az előbbit List és Francke lipcsei antikváriusok kapták meg a Nagy István-féle kéziratgyűjtemény közelebbről nem ismert darabjaiért 1875-ben, a másodikat pedig 1947-ben adta el a könyvtár Svájcban egy értékes hattagú ősnyomtatvány-kolligátummal együtt, hogy megvásárolhassa a Festetics-kódexet.

Theuerdank lovag elbánik két oroszlánnal, 1517. A kép forrása: Bayerische Staatsbibliothek. Die Bildähnlichkeitssuche

Példányunk ugyan egy kevésbé ritka kiadásból származik, de ez is a kiemelkedő könyvkincsek közé tartozik. Magyarországon csupán egy közgyűjteményi példányáról tudunk ezen kívül. A példány értékét növeli továbbá a kolligátum második darabja (VD16 T 2391), amely magyar vonatkozással is bír. A Thournier Kampff unnd Ritterspiel című műben (Frankfurt am Main, 1550, Egenolff) bemutatott lovagi torna szervezője Habsburg Mária, II. Lajos magyar király özvegye. A spanyol trónörökös tiszteletére 1549-ben, Binche városában rendezett eseményen egy, az Arthur-mondakör alapján kitalált történetet is előadtak a résztvevők. Az illusztrációk nagy részét a kolligátum első darabját képező Theuerdankból (VD16 M 1653) vették át.

Folytatjuk...

Varga Bernadett
(Régi Nyomtatványok Tára)

Új régi könyveink sorozatunk további részei: Első rész (1., 3.), Második rész

komment

Címkék: nagy istván varga bernadett johann wolfgang von goethe széchényi ferenc régi nyomtatványok tára jankovich miklós festetics-kódex kolligátum ii. lajos király habsburg mária christian egenolff új régi könyveink i. miksa császár burgundiai mária merész károly herceg ludwig thuille

Theuerdank lovag kalandjai, avagy az első „médiacsászár” önreprezentációja. 1.

2025. május 13. 06:00 - nemzetikonyvtar

Új régi könyveink. Első rész

Nemrégiben vásároltuk meg azt a kolligátumot, amelynek az első tagja a Theuerdank lovag hősi kalandjai, azaz egy gazdagon illusztrált, fiktív utazást elbeszélő allegorikus verses lovagregény. A hősköltemény, amely a német reneszánsz irodalom egyik legfontosabb alkotása, 1553-ban került ki Christian Egenolff nyomdájából Frankfurt am Mainban. Jól mutatja a mű korabeli sikerét, hogy ez már a negyedik kiadása, először ugyanis 1517-ben jelent meg Nürnbergben I. Miksa császár (1459–1519) megrendelésére.

Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

I. Miksa, az egyik legnépszerűbb Habsburg császár, aki rendkívül becsvágyó uralkodó volt – Luther Mártonhoz hasonlóan – tudatosan használta az új médiumokat, például a könyvnyomtatást, hogy jelen legyen a köztudatban. „Aki életében nem gondoskodik emlékezetéről, annak halála után sem lesz emlékezete, és az ilyen embert a harangszóval együtt elfelejtik – ezért a pénz, amit emlékezetemre költök, nem vész kárba.” – áll a Weisskunig (weiser König – Bölcs király) című írásában. Ez a kijelentés programértékű: a példamutató életvitel és a hőstettek önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy valaki az utókor emlékezetében a kívánt módon maradjon fenn. A humanista gondolkodásban népszerű antik memoria eszméje nyomán a császár tehát maga próbálta irányítani, miként emlékezzenek rá. Ennek érdekében nemcsak festményeken, érméken és síremlékeken örökíttette meg magát, hanem irodalmi emlékműveket is készíttetett. Az általa megrendelt röplapokon például Hercules Germanicusként ábrázoltatta magát, illetve számos olyan művészi értékű kiadvány létrehozására adott megbízást, amely saját személyét és politikáját magasztalta. Mint a művészetet igazán értő uralkodó a korabeli jelentékeny német művészek egész sorát foglalkoztatta, így könyvillusztrátorokat és betűtervezőket (köztük Albrecht Dürert is), s legnagyobb nyomdai vállalkozásait a kor kiemelkedő német nyomdászára, idősebb Johann Schönspergerre (kb. 1455–1521) bízta.

Albrecht Dürer portréja I. Miksáról. A kép forrása: Wikipedia

Az első és a negyedik kiadás

Az uralkodó emlékét megörökítő művek (Gebetbuch [Imádságoskönyv], Weisskunig [Bölcs király], és a Pforte der Ehren [Dicsőség kapuja]) közé sorolhatjuk a Theuerdankot is, amelyhez – ahogy kéziratos forrásokból tudjuk – részben maga I. Miksa szolgáltatta a saját életében megesett kalandokat és a fametszetek ötleteit. A szövegeket a császár kamarása, Siegmund von Dietrichstein; titkára, Marx Treitzsaurwein és udvari történetírója, Johann Stabius alkották meg, a szerkesztést pedig Melchior Pfinzing kanonok, a nürnbergi Szent Sebald-templom prépostja végezte.

Hans Schwartz metszete Melchior Pfinzigről. A kép forrása: Wikidata

A mű illusztrálásának és nyomtatásának megszervezésére Konrad Peutinger augsburgi humanista tudós kapott megbízást, a fametszetek technikai megvalósításért pedig az akkoriban Augsburgban dolgozó antwerpeni metsző, Jost de Negker volt felelős. Utóbbi a kor legnevesebb művészei: Leonhard Beck, Hans Burgkmair, Erhard Schön, Wolf Traut és Hans Schäufelein rajzai alapján dolgozott. A 118 fametszettel díszített könyvet végül 1517-ben, két évvel Miksa halála előtt nyomtatták ki. Ekkor mindössze 40, később gazdagon színezett pergamen- és 300 papírpéldány készült (az előbbieket fejedelmeknek és királyoknak szánták ajándékként, utóbbiakat is elsősorban magasabb méltóságoknak), de a mű rövid időn belül tágabb kereskedelmi forgalomba szánva is megjelent 1519-ben és 1537-ben.

Theuerdank lovag vadászat közben majdnem beleesik a kardjába. Színezett fametszet, 1517. A kép forrása: Bayerische Staatsbibliothek. Die Bildähnlichkeitssuche

Schönsperger kiadványai nemcsak könyvdíszeik és illusztrációik révén váltak művészi alkotásokká, a nyomdász tevékenysége fordulópontot jelent a német betűtörténetben is. Munkatársa, Vinzenz Rockner tervezte a betűtípust, amely Miksa kancelláriájában használt kézírásra emlékeztetett, ezt hívták később Theuerdank-írásnak, amely a fraktúr betűtípus előfutára lett. A német nyelvterületen később általánosan elterjedt fraktúr betűt a gót betű alapján hozták létre úgy, hogy a szögletes, kissé merevnek ható gót betűt cirádássá, díszesebbé tették, ugyanakkor S-alakban hajlított, kacskaringós díszítő elemekkel ellátva mozgalmasabbá és könnyedebbé is.

A Theuerdank-típus. A kép forrása: Wikimedia Commons

E korai szakasz után a még mindig igen jó minőségű fadúcok Frankfurt am Mainba kerültek, a kiváló humanista, Christian Egenolff (1502–1555) nyomdászhoz, aki a város első könyvkiadója is volt. A sokoldalú és rendkívül aktív mesterrel kezdődött meg Frankfurtban a folyamatos könyvnyomtatás, mindenekelőtt népszerű orvosi, természettudományi és teológiai könyvek kiadásával, de ő nyomtatta a később híressé vált frankfurti törvénygyűjteményeket, sőt a zeneművek nyomtatásban is hírnevet szerzett. Egenolff javasolta a népszerű hősköltemény szövegének nyelvi modernizálását. Erre a feladatra Burkard Waldist tudta megnyerni, aki elvégezte a szöveg nyelvi korszerűsítését, így az negyedszer, 1553-ban új formában, a korábbi kiadásokhoz képest több versszakban került az érdeklődő közönség elé.

Christian Egenolff. A kép forrása: Wikipedia

A történet

A rímes párversekben, középkori Artúr-regényként, egyben Miksa allegorikus önéletrajzaként elmesélt Theuerdank a lovagvilágba vezeti be az olvasókat. A császárt Theuerdank (Fontos Dolgokra Gondoló) lovagként ábrázolja, akinek 80 különböző próbát kell kiállnia, hogy feleségül vehesse Európa egyik legbefolyásosabb hercegnőjét, a gyönyörű és gazdag Ernreich úrnőt, azaz Burgundiai Máriát, aki megtestesíti az „emberi és isteni becsületet” is. A verses eposz 118 fejezetben írja le azokat a kalandokat, veszélyeket és megpróbáltatásokat, amelyeket a lovagnak és hűséges társának, Ehrenholdnak – aki egyben az emlékezést és az igazság feltárását is megszemélyesíti – kell leküzdenie. Ehrenhold címerként egy szerencsekereket visel a mellkasán, ami feltehetően arra a műben elhangzó atyai intelemre utal, hogy a hős mindig tartsa szem előtt Istent, mert akkor a szerencse mellé áll.

Theuerdank lovag és Ehrenhold. In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

Útközben három gonosztevő, Fürwittig (Elbizakodott), Unfalo (Balsors) és Neidelhart (Irigy) akadályozzák a kívánt házasságot. Fürwittig a fiatalságot és az ezzel a korral járó kíváncsiságot és meggondolatlanságot testesíti meg. Unfalo az érett férfit, annak túlzott buzgalmát és észszerűtlen gondolkodását képviseli. Neidelhart pedig az idősebb kort szimbolizálja, amelyet az irigység és a gyűlölet hajt. Mindhárman politikai ellenfeleket is megszemélyesítenek. Ékes nevük pedig már sejteti, hogy milyen veszélybe akarják sodorni Theuerdankot. Fürwittig megpróbálja rábeszélni a lovagot a nagyzoló kalandokra, Unfalo szándékosan ártani akar neki, Neidelhart pedig irigységből és haragból harcol Theuerdank ellen.

Theuerdank lovag a viharos szélben hánykolódó hajóban. In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

Az összesen 80 próbát kiálló hős azonban minden veszélyt leküzdve, csodával határos módon mindig győzedelmeskedik, eléri menyasszonyát és eljegyzi őt, ellenségei pedig megsemmisülnek. Mielőtt azonban megszólalnának a nászharangok, főszereplőnknek a Szentföldre kell utaznia, hogy újabb kalandokba keveredjen, így a történet kimenetele nyitva marad. Ezzel a mű a lovagiasság legdicsőbb formájára, a militia Christire (Krisztus fegyveres erejére) utal, vagyis arra, hogy Theuerdankot Isten kezdettől fogva a királynő hitetlen ellenségei elleni fellépésre, a kereszténység védelmére hívta el.

Theuerdank lovag elindul a Szentföldre In: Theuredank lovag hősi kalandjai, Frankfurt am Main, Egenolff, 1553. Jelzet: Ant. 9376 (1) – Régi Nyomtatványok Tára

Varga Bernadett
(Régi Nyomtatványok Tára)

A Régi új könyveink sorozat további részei: Első rész (2., 3.), Második rész

komment

Közkinccsé vált Arcképek a zenevilágból

2025. május 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

71 éve hunyt el Papp Viktor zenekritikus, zenetörténész, zenei író

2025. január 1-jén azoknak a kultúra és a tudomány terén tevékenykedő szerzőknek a műveivel gyarapodott a Magyar Elektronikus Könyvtár állománya, akik 1954-ben hunytak el, így életművük immár szellemi közkincs. Közülük különösen unikálisnak számít az a válogatás, amely a zenekritikus és zenei író, Papp Viktor (Szilágysomlyó, 1881. április 13. – Budapest, 1954. május 10.) publikációiból tesz hozzáférhetővé egy válogatást. A 20. század első felének egyik legmeghatározóbb kritikusaként Papp Viktor számos napilapban referált a mindennapi zenei eseményekről – egy 1937-ben, a Budapesti Hírlapban megjelent cikk szerint akkorra már nem kevesebb, mint ötezer kritikát közölt. Amellett, hogy rendszeresen írt zenekritikákat, Papp önálló kiadványokat és ismeretterjesztő monográfiákat is megjelentetett – a Magyar Elektronikus Könyvtárban ezekből a köteteiből olvashatunk.

Papp Viktor, a szilágysomlyói iskolatárs, Ady hűséges muzsikusa. A kép forrása: Vig Emese: „Mert innen hoztam, amit hoztam” – Ady Endre Zilahon. In: Maszol.ro portál, 2019. június 15. Korábban megjelent: Színházi Élet, 7. évf., 52. sz. (1918. december 29.), 12. – Törzsgyűjtemény

A zenekritikus első kötete Arcképek a zenevilágból címmel jelent meg 1918-ban. Mint a tartalomjegyzékből kitűnik, a kötet két részre osztható: első felében a nemzetközi – például Erich Korngold (1897–1957), Claude Debussy (1862–1918), Richard Strauss (1864–1949) –, míg a másodikban a magyar zeneélet művészeinek – Telmányi Emil (1892–1988), Kerner István (1867–1929) és Kodály Zoltán (1882–1967) – arcképeit festi le. Ahogy a kötet bevezetőjéből kiderül, a könyv fejezeteit Papp már korábban más fórumon is publikálta:

„Ezeket a dolgozatokat az 1917/18-as zenei szezonban aktuálitásuk sorrendjében írtam és csaknem mind a Virradat-ban jelent meg. Ugyanebben a sorrendben következnek itt is. Nagy szeretettel írtam valamennyit és felbuzdulva azon a nem remélt érdeklődésen, mellyel a zenét szeretők és azzal foglalkozók szerény írásaimat fogadták, s mert azok olyan adatokat is tartalmaznak, melyeknek néha-néha utána böngészhet valaki és végül, mert régi tapasztalat, hogy újságban megjelent, munkámnál sokkal fontosabb és súlyosabb írások is elfelejtődnek vagy elkallódnak, – meg szeretném azokat hasonló sorstól menteni. Ezekért adom dolgozataimat könyvben az olvasónak, kérve, ne bánjék velük olyan túl szigorúan, mint én egyik-másik portrém model[l]jével.”

Papp Viktor: Arcképek a zenevilágból, Budapest, Franklin, 1918, 5. [Bevezetés] – Magyar Elektronikus Könyvtár

Papp Viktor: Arcképek a zenevilágból, Budapest, Franklin, 1918. A kötet belső címlapja a szerző herceg Esterházy Pálnak szóló dedikációjával – Magyar Elektronikus Könyvtár

Papp Viktor később további három arcképsorozatot felvonultató kötetet közölt: egyet az Operaház, egyet a külföldi, egyet pedig a magyar zenevilág művészeinek szentelt.
A kortárs művészek és zeneszerzők népszerűsítésén túl ugyanakkor Papp a korábbi zenetörténeti korszakok zeneszerzőinek életművét is fontosnak tartotta a közönség elé tárni. Ilyen például az a három kötet az 1920-as években napvilágot látott „élete és művei” sorozatból, amely Johann Sebastian Bach (1685–1750) – Bach János Sebestyén élete és művei –, Joseph Haydn (1732–1809) – Haydn József élete és művei – és Ludwig van Beethoven (1770–1827) – Beethoven élete és művei – munkásságáról értekezik.
Ez utóbbi zeneszerzőről ráadásul egy további kötetet is közölt Beethoven és a magyarok címmel a zeneszerző halálának centenáriumán, 1927-ben. A szerző a kötet bevezetőjében a következőképpen összegezte kiadványa célját:

„Könyvem megírásában három szempont vezetett. Az első, hogy ne nagyon száraz tudományt adjak; a második, hogy a Beethoven irodalom magyar vonatkozásait kritikai mérlegeléssel foglaljam össze s harmadszor, hogy új kutatásaimat, mely a Beethoven-literatúra hatalmas folyamába bizonyára bele fog ömleni — napvilágra hozzam. Kutatásaim közben olyan magyar Beethoven-anyag került a kezembe, melyet kötelességem ismertetni. Könyvemnek ez az alapja s talán nincs is több érdeme. Munkámat nem a zenetörténész hajszálnyi pontosságával írtam, de nem minden gondosság nélkül.”

Papp Viktor: Beethoven és a magyarok, [Budapest], Szerző kiadása, 1927, 1. [Bevezetés] – Magyar Elektronikus Könyvtár

Magyar vonatkozásokat boncol Papp Liszt Ferenc élő magyar tanítványai című, 1938-ban megjelent könyve is. A kötet összeállítását – ahogy a bevezetőben rámutatott – a szerző azért is tartotta fontosnak, mert Liszt:

„tanítványaival[,] s a mester pedagógiai munkásságával aránylag keveset és elég felületesen foglalkozott a hatalmas arányú Liszt-irodalom. A szegényes magyar zenei irodalom pedig csaknem semmit.”

Papp Viktor: Liszt Ferenc élő magyar tanítványai, Budapest, Dante, [1938]. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A kortárs magyar zeneszerzők közül Papp talán a nemzetközi hírű zeneszerző, zongoraművész és karmester, Dohnányi Ernő (1877–1960) munkásságával foglalkozott a legtöbbet és vált életművének legelhivatottabb propagátorává. Ezt nem csupán a számos Dohnányi-hangverseny után született kritika, de a zenei író két kiadványa is dokumentálja. Az egyik kötet Dohnányi születésének 50. és művészeti pályafutásának 30. évfordulóján jelent meg 1927-ben. A korábban már használt „arckép” kifejezés e köteten is szerepel, ezúttal azonban csak jelzésértékűen, alcímként, ráadásul zárójelben. A szerző mintha ezzel azt jelezné, hogy nem csupán egy életrajzi összefoglalót rejt kiadványa, hanem azon is túlmutat, hiszen a kötetben Dohnányi műveinek jegyzéke és műismertetések is olvashatóak. Papp Dohnányi iránti rajongását a kötet bevezetőjének költői szófordulatai is jól sejtetik:

„Fáradhatatlan szelleme mindenütt ott van, ahol a zene, a zengő levegő szépségei enyhítik a görnyedő, roskadozó ember fájdalmait. Ha zongorájának grandiózus skáláján szétárasztotta lelke melegét, tollat vesz elő s keze nyomán elévülhetetlenül szép magyar kóták százezrei szaporodnak. Sokszor fürdeti lelkét a leg nemesebb kamarazene illatában[,] s ha az ujjai elfáradtak, vezénylőpálcáját veszi elő és zenekara élén áldoz a zeneművészetnek.”

Papp Viktor: Dohányi Ernő, Budapest, Stádium, 1927. [Bevezetés] – Magyar Elektronikus Könyvtár

Papp Viktor: Dohányi Ernő, Budapest, Stádium, 1927. A kötet borítója – Magyar Elektronikus Könyvtár

A másik kötet egy nagyszabású alkalmi kompozíció, a szegedi Fogadalmi templom – a dóm – felszentelésére komponált Dohnányi-mű, a Szegedi mise (Missa in dedicatione Ecclesiae), op. 35 ismertetésére vállalkozik. A kiadvány aktualitása, hogy az életrajzi bevezetőn túl a szerző a mű első elemzésére is vállalkozik, mégpedig abban az évben, amikor a mű bemutatásra került, 1930-ban. A kötet különlegessége továbbá, hogy Papp Viktor az ismertetőben az eredeti Dohnányi-autográfból közöl példákat.

Papp Viktor: Dohnányi Ernő és Szegedi miséje. Missa in dedicatione ecclesiae, Debrecen – Budapest, Csáthy, 1930, 22. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az arcképeken kívül általános zenetörténeti témákról is publikált. Ilyen a Bevezető a zeneművészetbe című kiadványa, amelyet 1927-ben Berlinben jelentetett meg. A kiadvány a zenetörténeti korszakok áttekintése után zenei műfajokat, majd két hangszert mutat be. Hasonlóan ismeretterjesztő szándékkal jelentek meg a zenekritikus azon kötetei is, amelyekben rádiós felolvasásainak szövegét jelentette meg az 1930-as és az 1940-es években. Papp munkássága ugyanis a Magyar Rádióval is összefonódott, hiszen 1928-tól a Rádió Zenei Tanácsának tagja volt. Rádióelőadásainak szövegét egyrészt a Muzsika című kiadványban – amely nem egyezik meg az azonos címmel 1929 és 1930 között megjelent és egyébként Papp Viktor által szerkesztett zenei folyóirattal –, majd Zenekönyv-sorozatában publikálta. E négyrészes sorozatból csupán két kötet címében szerepel utalás a rádióelőadásokra: a Zenekönyv rádióhallgatók számára. Operaismertetések és a Zenekönyv rádióhallgatók számára. Zenekari esték I–II. esetében. A Zenekönyv-sorozat utolsó két kötete – a Tanulmányok, kamarazene és A nóta – már sem címében, sem előszavában nem utal rádióelőadásokra, ami arra enged következtetni, hogy ismertetéseit a szerző már nem csupán egy behatárolt közönség számára írta, de valamennyi zenei iránt érdeklődőnek.

Papp Viktor: Zenekönyv rádióhallgatók számára. Zenekari esték I–II., [Budapest], Stádium, [1942]. A kötet belső címoldala – Magyar Elektronikus Könyvtár

Irodalom (Papp Viktor művei):

Laskai Anna
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Címkék: magyar elektronikus könyvtár kodály zoltán richard strauss ludwig van beethoven liszt ferenc johann sebastian bach claude debussy joseph haydn dohnányi ernő kerner istván színháztörténeti és zeneműtár papp viktor laskai anna erich korngold telmányi emil herceg esterházy pál

Veit Marchthaler történeti munkája Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemről

2025. május 08. 06:00 - nemzetikonyvtar

Apponyi Sándor-emlékév. 2. rész

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibiofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi Sándor-emlékév című, kéthetente jelentkező sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

Veit Marchthaler művének címe Rerum a Sigismundo illustrissimo et fortissimo Transylvaniae principe contra Turcas gestarum brevis enarratio, authore Vito Marchtalero, vagyis Zsigmond, Erdély neves és bátor fejedelme török ellen viselt dolgainak rövid elbeszélése.

Veit Marchthaler: Rerum a Sigismundo illustrissimo et fortissimo Transylvaniae principe contra Turcas gestarum brevis enarratio, authore Vito Marchtalero, [s.l.], [s.n.], 1595. Címlap. Jelzet: Röpl. 360; App. H. 562. – Régi Nyomtatványok Tára

Az 1595-ben megjelent nyomtatványt a 16. századi német nyelvterületen napvilágot látott kiadványok bibliográfiája (VD16) is számontartja (M 942). Lévén a mű magyar vonatkozású, a kiadványt történetesen Apponyi Sándor Hungarica-gyűjteménye is ismeri (App. H. 562).
A mű szerzője, az ulmi származású Veit Marchthaler 1564 és 1641 között élt, és futotta be nem mindennapi pályáját. Mielőtt 1600-ban végleg Ulmban telepedett le, átmenetileg udvari szolgálatban állt Prágában, Frankfurtban és Stájerországban. Még korábban, 1580 és 1600 között, vagyis amikor a Zsigmond tetteiről szóló műve is megjelent, felső-magyarországi és erdélyi utazásokon vett részt. 1580-tól Lazarus Henckel, a tekintélyes ulmi Schermar kereskedőház képviselőjének szolgálatában állt.
Ismereteink szerint az egyetlen, nyomtatásban megjelent munkája az itt bemutatásra kerülő Brevis enarratio. Bár e rövid elbeszélést belső címek nem tagolják, részekre különítik a benne szereplő nyomtatott széljegyzetek.
A bevezetésben szó esik a szerencse forgandóságáról, a peripatetikusok, valamint a csillagászok vélekedéseiről, Dániel évhetedjeiről, továbbá az Istenhez szóló könyörgés erejéről. Ezt követi Erdély dicsérete, majd az Erdélyhez köthető hadvezérek felsorakoztatása. Sorukat Báthory Zsigmond zárja, akinek havasalföldi hadjárata és gyurgyevói győzelme a mű megírásának tulajdonképpeni témája.
Marchthaler művének bevezető gondolatai megtalálhatók és szöveg szerint is azonosíthatók a Chronicon Carionis című világtörténet Kaspar Peucer által 1572. szeptember 14-én kelt ajánlólevelében.
A mű szemlélete szerint főhőse, Báthory Zsigmond mindig Isten pártfogoltjaként cselekszik, míg ellensége, a török, és belső ellenzéke, a törökpárt az ördög befolyásolása alatt áll. Zsigmond hadi dicsősége túlszárnyalja Kyrosét és Alexandrosét is, hiszen ők pusztán az egész földkerekség feletti uralom megszerzése érdekében küzdöttek, míg Zsigmond a kereszténység védelme, a keresztény vallás és hit terjesztése érdekében harcolt és aratott fényes diadalt a törökön. Zsigmond bölcsessége, bátorsága, diadala nemcsak a határos népek körében, hanem egész Európában, sőt, világszerte ismertté vált.

Báthory Zsigmond lovasportréja, 1595. Rézmetszet. Gatti, Alitenio (kiadó, metsző). Jelzet: App. M. 439 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka digitális tartalomszolgáltatás

Zárásul kéri a szerző Istent, hogy Zsigmondot, a földkerekség legvágyottabb fejedelmét, a törökök villámát, őrizze meg az arany középúton, hogy kevély se legyen a szerencsés dolgok közepett, és a szerencsétlen dolgok se nyomasszák, élete legyen hosszú, és minden Krisztus dicsőségéért fáradhatatlanul és buzgón harcoló hősies bajnokkal együtt vezesse el az örök élet koronájáig.
Áttekintve a mű tartalmát láthatjuk, hogy Zsigmond mint ideális fejedelem áll előttünk, aki nem a szerencse alárendeltje, hanem az Isten kegyeltje. Az evangélikus vallású szerző, Marchthaler az események császárhű és németbarát, idealisztikus bemutatását tárja művében az olvasó elé, egy katolikus erdélyi fejedelem, Báthory Zsigmond érdemeit méltatva.

Régi Nyomtatványok Tára

A sorozat további részei: Bevezető; 1. rész; 3. rész (1., 2., 3.)

komment

Címkék: báthory zsigmond régi nyomtatványok tára apponyi sándor veit marchthaler alitenio gatti kaspar peucer apponyi sándor-emlékév lazarus henckel

A kiállításszervező szegedi könyvtáros, Magyar Mária – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 59. rész

2025. május 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 125. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonötödik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Magyar Máriát és gyűjteményét mutatja be.

A szegedi születésű Magyar Mária (1933–1998) könyvtáros, a Pedagógiai Főiskolán végzett népművelő–könyvtár szakon. 1955. július 1. és 1977. január 15. között a szegedi Somogyi-könyvtár munkatársaként dolgozott, házasodása után Fodor Lászlóné néven. Szőke Mihály könyvtáros mellett ismerkedett meg az intézmény gyakorlati munkájával. Az olvasószolgálat munkatársaként ajánló bibliográfiát készített Váci Mihályról (1966), a propagandamunkáról jelent meg írása a Somogyi-könyvtári Híradóban. Később főkönyvtáros lett.
A jeles éremexportőr, kisgrafikagyűjtő Szigeti Istvánnal való házasságkötésekor költözött fel Szegedről Budapestre. 1977-től a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárhoz került mint főkönyvtáros. Itt dolgozott 1981-es nyugdíjba vonulásáig. Tagja volt a Budapesti Műgyűjtők és Műbarátok Körének, majd az ennek jogutódjaként működő Művészetbarátok Egyesületének. Szigeti István révén belépett a Magyar Numizmatikai Társulatba és a Kisgrafika Barátok Körébe.

Petry Béla grafikája. Jelzet: Exl.Sz/368 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kakuszi Jánosné szegedi könyvtárostól sokat hallott az ex librisekről. Első nagy találkozása a műfajjal egy keszthelyi kiránduláshoz fűződött, ott látta kiállítva Lippóczy Norbert szőlős-boros ex libriseit, mely maradandó élményt jelentett a számára. Kakuszi Jánosnétól annak halála után, 1972-ben vette át a kisgrafika-gyűjtemény kezelését a Somogyi-könyvtárban, és több éven át, 1977-ig foglalkozott az anyaggal. Ekkoriban kerültek a kezébe Pinterits Tibor és Lustig István gyűjtők a könyvtár részére ajándékozott ex librisei, melyek nagy impulzust jelentettek abbeli elhatározásában, hogy tovább gyűjtse a Somogyi-könyvtár számára a könyvjegyeket. Emellett ez irányú magángyűjteményt is létrehozott.

Szekeres Ferenc grafikája. Jelzet: Exl.F/197 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az indulásnál fő segítői Kopasz Márta szegedi grafikusművész és Galambos Ferenc gyűjtő voltak. Céljává vált az ex libris szélesebb körű népszerűsítése a könyvtárban és azon túl is. A Somogyi-könyvtár ex libris anyagáról és ottani gyűjtőtevékenységéről több cikke is megjelent a Somogyi-könyvtári Híradóban és a Kisgrafika folyóiratban. Írásaiban propagálta a kisgrafikagyűjtést a könyvtárak számára, és népszerűsítésükre, katalogizálásukra is javaslatokat tett.

„… hogy csereanyag hiányában is gyarapíthattam könyvtári gyűjteményünket, azoknak a nagy gyűjtőknek köszönhettem, akik önzetlenül küldtek ex libriseket, megértve, hogy könyvtárunk nem tudja viszonozni csereanyaggal. Esetenként azonban szárnyukat bontogató fiatal szegedi grafikusok munkáiból – akikből a Bartók Béla Művelődési Központban helyi K.B.K. csoport alakult – viszonozhattam a küldeményeket.
Köszönet hát dr. Csányi Istvánnak, mindannyiunk kedves Pista bácsijának, dr. Gombos Lászlónak, Réthy Istvánnak, különösen a legtöbbet adományozó Kopasz Mártának és Galambos Ferencnek, akik az ex libris művészettel kapcsolatos ismereteiket is igyekeztek átadni nekem. Megtanítottak esztétikailag értékelni. Galambos Ferencnek az ex libris művészetről írott cikkei a szegedi lapokban igen sokat segítették e művészeti ág népszerűsítését városunkban. Rövidesen Csongrád megye más városaiból is jelentkeztek könyvtárosok, hogy szeretnének könyvtárukban ex libris kiállításokat rendezni. Igy Csongrád, Makó, Szentes, Hódmezővásárhely könyvtárlátogatói is megismerkedhettek neves magyar és külföldi grafikusművészek alkotásaival.”

Magyar Mária, Sz.: Kisgrafika gyűjtés a közművelődés szolgálatában. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 55. – Törzsgyűjtemény

1972 végétől néhány évig – Réthy István országos titkár kérésére – Magyar Mária látta el a szegedi kisgrafikakör titkári teendőit. A kiállításokhoz anyagokat kapott többek között Semsey Andor és Réthy István budapesti gyűjtőktől. Több ex libris, kisgrafikai tárlat szervezése fűződik a nevéhez: Szegeden a zeneiskolában, a Bartók Béla Művelődési Központban, a Somogyi-könyvtárban, a Szentesi Hetek alkalmából 1974-ben a szentesi József Attila Könyvtárban mutatott be ex libris anyagot. 1976-ban a mezőgazdasági könyvhónap keretében a Magyar Mezőgazdasági Múzeum anyagából Szőlő és bor a kisgrafikában címmel zajlott kiállítás a művelődési központ és a Somogyi-könyvtár szervezésében. E tárlatok hatására Csongrád, Makó, Hódmezővásárhely könyvtárai is csatlakoztak az ex librist kiállítók sorába.
Magyar Mária Budapestre kerülve is folytatta kiállításszervező tevékenységét, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban Anatolij Kalasnyikov és German Ratner ex libriseiből rendezett tárlatot. Széles körű kiállításrendezői munkája során szerzett tapasztalatait megosztva a következő javaslatokat tette a könyvtárak számára:

„Nagyobb könyvtárak az előcsarnokukban, vagy folyosóikon elhelyezett üvegezett tárolókban vagy paravánokon, nagyobb szabású ünnepélyesebb kiállítást is rendezhetnek.
Az eseménynaptár alapján számtalan tematikus lehetőség kínálkozik. Csupán néhány ötlet: januárban bemutathatjuk a grafikákon érkezett karácsonyi és újévi üdvüzleteket. Februárban a mezőgazdasági könyvhónap alkalmából hálás téma a »Szőlő és bor a kisgrafikákon« c. kiállítást. [sic!] Ilyen témakörben Lippóczy Norbert csodálatosan szép anyagot ajándékozott a Mezőgazdasági Múzeumnak. Én tőlük kölcsön kaptam ezt az anyagot és a Semsey Andor segítségével rendezett kiállítást Szegeden még ma is emlegetik. Márciusban nőnap, női grafikusművészek alkotásaiból válogathatunk. Költészet napján írók, költők portréit ábrázoló kisgrafikákat állíthatunk ki. Májusban anyák napja, gyermeknap. Szép téma az anyaság ábrázolása ex libriseken. Ünnepi Könyvhét, zenei világnap, Múzeumi hónap … megannyi alkalom. S mennyi neves művészünk van, akiknek alkotásait gyűjteményes kiállítás keretében érdemes lenne megismertetni a könyvtárlátogatókkal.
Alkalmasak a könyvtárak ex libris gyűjtő klubok alakítására is. A közös érdeklődés, a művészet szeretete, lakóhelyünk határain túl is barátokat szerez számunkra. A kiállítások rendezése mellett törekedni kell a könyvtáraknak saját gyűjtemény kialakítására is, hogy bármikor tanulmányozhassák a látogatók egy-egy művész alkotómunkásságát és ne csak kiállítások alkalmával.”

Magyar Mária, Sz.: Kisgrafika gyűjtés a közművelődés szolgálatában. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 55–56. – Törzsgyűjtemény

Magyar Mária részt vett több országos kisgrafikai találkozón, köztük 1973-ban Cegléden, majd 1977-ben Szegeden. A Kisgrafika Barátok Köre folyóiratában, a Kisgrafikában cikket jelentetett meg férjéről, Szigeti Istvánról mint gyűjtőről, emellett a grafikusok közül bemutatta Perei Zoltánt. Utóbbi Magyar Mária nevére is alkotott grafikát, például 1982-re újévi, ún. PF-lapot vándorzenész ábrájával.

Perei Zoltán fametszete (1981). Forrás: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Évtizedek alatt több tízezres saját ex libris gyűjteményt hozott létre. A cseréknél sokat jelentettek a gyűjtők által neki ajándékozott duplumpéldányok, e téren az eddig említetteken túl Csányi István, Gombos László segítettek sokat. A gyűjtést Szigeti István 1981-ben bekövetkezett halála után sem hagyta abba. A későbbiekben Szenes Imre újságíróhoz ment feleségül, aki szintén támogatta ez irányú tevékenységét. Az 1990-es években is aktív cseretevékenységet folytatott a Kisgrafika Barátok Köre tagjaival.
Nevére készített ex librist többek között Andruskó Károly, König Róbert, Petry Béla, Perei Zoltán, Stettner Béla, Szekeres Ferenc, Tóth Rózsa, Kékesi László, Fery Antal, Deák Ferenc és Vén Zoltán. Az alkotásokon a nőalak és a könyv visszatérő motívum.

Tóth Rózsa linómetszete. Jelzet: Exl.F/198 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kopasz Márta PF-lapjai az 1970-es évekből, Magyar Mária szegedi tartózkodása idejéből valók. Az 1975-ös évre szóló újévi grafikán női fej, madár és a szegedi dóm körvonalai rajzolódnak ki.

Kopasz Márta linómetszete. Jelzet: Exl.F/198 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az első szegedi könyvtárosnő, Fischof Ágota (1895–1976) emlékére rendelt portrégrafika, Fery Antal 1980-ban metszett alkotása a könyvtárosi foglalkozást emeli piedesztálra.

Fery Antal fametszete (1980). Jelzet: Exl.Sz/592 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Magyar Mária zeneszeretetét mutatja a Kodály Zoltán születése centenáriuma alkalmából 1982-ben készült ex libris a neves zeneszerző, zenetudós és népzenekutató portréjával, a grafikus Kékesi László.

Kékesi László linómetszete (1982). Jelzet: Exl.Sz/388 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az ex libris műfajt évtizedeken át lelkesen propagáló Magyar Mária 1986-ban gyűjteményéből jelentős mennyiséget, száz körüli ex librist ajándékozott az Országos Széchényi Könyvtárnak. A különleges grafikákat tartalmazó, gazdag kollekció további darabjainak sorsáról annyit tudunk, hogy Magyar Mária halála (1998) után lánya Budapesten a Központi Antikváriumban értékesítette.

Irodalom:

Fodorné Magyar Mária: Ex libriseinkről dióhéjban. In: Somogyi-könyvtári Híradó, 1972/4. sz., 245–246.
Hírek. In: Kisgrafika, 1977/1. sz., 32.
A könyvtár szervezeti és személyzeti ügyei. In: A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Évkönyve 1977–1978, Budapest, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, 1981.
Magyar Mária, F.: Tények és remények. Ex libris gyűjtés a szegedi Somogyi-könyvtárban. In: Kisgrafika, 1974/3. sz., 23–27.
Magyar Mária, Sz.: Kisgrafika gyűjtés a közművelődés szolgálatában. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 53–56.
Magyar Mária, Sz.: Szigeti István (1906–1981). In: Kisgrafika különszám, 1994, 33.
Plakát- és aprónyomtatványok naplója, 1975. X.–1986. VI., OSZK (1986. április 22-i és június 24-i bejegyzés)
Rácz Mária: Visszatekintés. In: A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportjának jubileumi évkönyve 1961–2011, Szeged, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportja, 2011, 12.
Szigetiné Magyar Mária. In: Szíj Rezső: A budapesti Művészetbarátok Egyesületének adattára 1973–1982 (lexikon), Budapest, Szenci Molnár Társaság, 2004, 52.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Magyar Mária (1933–1998). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 118–119.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész

komment