Munkatársunk, Deák-Sárosi László A háromszólamú vers – Új magyar verstan (Budapest, Üveghegy Kiadó, 2023) című kötetének kísérőkiadványa, a hangzó Példatár hangfelvételei könyvtárunk támogatásával hangstúdiónkban, a versvideók pedig Interjútárunkban készültek. Az alábbiakban Deák-Sárosi László a hangzó Példatár elkészítésében előadóként részt vett Lázár Csaba színművésszel készített interjúját közöljük.
A kötet bemutatója 2023. május 18-án, csütörtökön 16:30 órai kezdettel volt könyvtárunk Ars Librorum terében.

Lázár Csaba színművész. Fotó: Deák-Sárosi László

Lázár Csaba Budapesten született 1970. május 26-án. Színészi tanulmányait a Théba Stúdióban kezdte Basilidesné Andor Edit tanítványaként 1986-ban. A Nemzeti Színiakadémiát 1995-ben végezte el Csernus Mariann, Ivánka Csaba és Szélyes Imre tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színház szerződtette le. 1997-től 2002-ig a Soproni Petőfi Színház tagja volt. 2002-től szabadúszó. Játszott többek között a Budaörsi Játékszínben, az IBS színpadán, a Gyulai Várszínházban, a Szigetvári- és Sümegi Nyári Játékokon. 2010-től a Száguldó Orfeum majd az Ivancsics Ilona és Színtársai társulat tagja. Dolgozott többek között Sík Ferenc, Agárdy Gábor, Kozák András, Iglódi István, Bodolay Géza, Mikó István és Szombathy Gyula rendezéseiben. 2004-től a Magyar Katolikus Rádió vezető bemondója és rádiórendezője. Számos hangjáték rendezője. Irodalmi estjeivel 2000 óta járja a magyarlakta területeket. Többek között Arany János, Ady Endre, Nagy László, Petőfi Sándor, Nagy Gáspár, Krúdy Gyula műveiből készített önálló esteket. Verslemezei jelentek meg Arany János balladáiból és Petőfi írásaiból. A Magyar Katolikus Rádióban 2004 óta készíti vers- és novellaműsorát Itt az írás, forgassátok! címmel. Több hangoskönyve jelent meg Jókai Mór és Petőfi Sándor műveiből. Versfelvételei hallhatók az Országos Széchenyi Könyvtár Balassi, Magyar nyelvemlékek és Jeles napok című tematikus tartalomszolgáltatásaiban is. Tevékenységét Magyar Ezüst Érdemkereszttel és Kazinczy-díjjal ismerték el.

Mit jelent Önnek előadóművészként a vers, miért ad elő közreműködőként vagy önálló esteken verseket?

Hogyan fogadta a felkérést, hogy recitáljon el verseket a Deák-Sárosi László által szerkesztett verstani hangzó Példatárban?

Lát-e valamilyen ellentmondást a dallamhangsúlyos nyomatékképzés és korábbi beszédtechnikai, versmegszólaltatási gyakorlata között, vagy ezeket könnyen össze tudta egyeztetni?

A recitálás is teljes mértékben követi az ereszkedő lejtést, csak a kemény, levegővisszatartás segítségével létrehozott dinamikus hangerőhangsúlyok egy részét a hajlékonyabb dallamhangsúly-nyomatékok helyettesítik. Ez kezdetben több gyakorlást és összpontosítást igényel az előadótól, de nem függeszti fel a magyar prozódiát. Ön szerint akadályozza-e a dallamhangsúly az egyéb művészi előadói eszközöket?

Ez a szabad, öntörvényű tagolás és hangsúlyozás elfogadottá, elterjedté vált az előadóművészetben az utóbbi másfél-két évszázadban, miközben a vers szövegéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a ritmus is, amit viszont maradéktalanul meg kell szólaltatni, akárcsak a hanghosszúságokat és hangmagasságokat a dalban vagy a hangszeres zeneműben. A recitálás nehézségei ellenére mégis sikerült Önnel rögzíteni négy, egyáltalán nem könnyű verset, köztük Berzsenyi Dániel A magyarokhoz és Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményét. Miben látja ennek az új módszernek a hasznát, alkalmazhatóságát? Kiknek ajánlja?

Milyen verses műsorban vagy önálló verses esten fog fellépni a közeljövőben?

Versvideó: Kölcsey Ferenc Himnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című verse Lázár Csaba előadásában.

Deák-Sárosi László interjúja Lázár Csaba színművésszel

A sorozat további részei: Első rész (Jónás Gabriella); Második rész (Havas Judit); Negyedik rész (Szemerédi Bernadett); Ötödik rész (Lázár Balázs); Hatodik rész (Simon Péter); Hetedik rész (Széplaky Géza); Nyolcadik rész (Dóczy Péter); Kilencedik rész (Jantyik Csaba); Tizedik rész (Dánielfy Gergely); Tizenegyedik rész

Az OSZK kilencedik podcastjében Németh Gáborral, a zirci Ciszterci Műemlékkönyvtár vezetőjével Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója beszélgetett a 12. század óta működő apátsági gyűjteményről. Solymosi Ákos segítette munkánkat.

A monostor könyv nélkül olyan, mint a város vagyon nélkül, a vár seregek nélkül, a konyha edények nélkül, az asztal étel nélkül, a kert fű nélkül, a mező virág nélkül és a fa levelek nélkül.

 Tartalom:

00:30 Lehet telephelynek nevezni egy műemlék könyvtárat?

01:00 Gábor útja: Veszprémből Szegeden át Zircig

02:15 Hatalmas szerzetesrend Burgundiából – a ciszterci rend története

03:50 Liturgikus könyvekkel kezdődött a gyűjtemény

05:59 A török pusztítás mértéke

07:12 Ősnyomtatvány- és antikvaegyszeregy

09:30 Tíz kódex Budapesten Zircről

11:27 Jó, hogy vége az ötvenes éveknek

13:40 Speciális teremkönyvtár és a barokk termek bemutatója – hallgatói verzió

16:04 Glóbuszok

21:18 Padányi Biró Márton könyvét nem lőtték át géppisztollyal

25:17 Egy sérült könyv, amit nem kell restaurálni

26:38 Nem érheti meglepetés Gábort a Ciszterci Műemlékkönyvtárban 

27:48 Borsa Gedeon könyvtára Zircen lesz megtekinthető

Linkek:
Zirc ⁠https://oszk.hu/ciszterci_muemlekkonyvtar⁠
Mezey László ⁠http://www.fragmenta.oszk.hu/Mezey/MTA_I_OK_30_1978_65-90.pdf⁠
Ősnyomtatvány ⁠https://hu.wikipedia.org/wiki/%C5%90snyomtatv%C3%A1ny⁠
Antikva ⁠https://epa.oszk.hu/00800/00892/00021/pdf/10.pdf⁠
Borsa Gedeon ⁠https://www.youtube.com/watch?v=2XJHM_e91nI ⁠
Borsa Gedeon ⁠http://real.mtak.hu/167561/1/13_Borsa_nekr_INT1.pdf⁠
Ellopott könyvek ⁠http://ki2.oszk.hu/3k/2013/08/a-zirci-muemlekkonyvtar-60-eve-az-orszagos-szechenyi-konyvtar-gondozasaban1-1953-2013/⁠
Padányi Bíró Márton ⁠https://sumegipalota.hu/ http://padanyi.uni-pannon.hu/padanyipuspok.php⁠⁠

Hallgassa, ahol tetszik:

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs⁠⁠
APPLE: ⁠⁠https://apple.co/3W0iS23⁠⁠
GOOGLE: ⁠⁠https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC⁠⁠
RADIOPUBLIC: ⁠⁠https://bit.ly/RPOSZK⁠⁠
CASTBOX: ⁠⁠https://castbox.fm/channel/id5114243⁠ ⁠
DEEZER: ⁠⁠https://www.deezer.com/us/show/6149605⁠⁠
TELEKOM: ⁠⁠https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar⁠⁠
RSS: ⁠⁠https://bit.ly/OSZKRSS⁠

Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész, rendező, író, érdemes és kiváló művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja Zalaegerszegen született (1919. április 7-én). Édesapja, Gábor Béla mozitulajdonos volt a városban, s amikor a család 1926-ban Székesfehérvárra költözött, ő továbbra is üzemeltette a zalaegerszegi mozit. (Gábor Béla 1948 körül az USA-ba emigrált.)
Gábor Miklós 1940-ban végezte el a Színiakadémiát és a Nemzeti Színház ösztöndíjasa lett, azonban a rá is vonatkozó numerus clausus miatt egy hónap után el kellett mennie a színháztól. 1941-ben gróf Károlyi István frissen alapított Madách Színháza szerződtette (amely a Madách téren állt). Mivel a színház első direktora, Földessy Géza egy évad után megbukott, Pünkösti Andor kritikus, író, rendező indította el baloldali kísérletező művészszínházát. Ennek a társulatnak lett tagja a fiatal Gábor Miklós – kollégái voltak például Greguss Zoltán, Mádi Szabó Gábor, Sennyei Vera, Szemere Vera, Várkonyi Zoltán. Föllépett velük a korszak sztárjai közül Sulyok Mária vagy Szeleczky Zita is. A vizualitásért elsősorban a nemzeti nagyszínházakból ismert Fülöp Zoltán, Jaschik Álmos, Márk Tivadar vagy Nagyajtay P. Teréz volt felelős. A magas színvonalú, irodalmi alapú műsorpolitikáért Pünkösti mellett Staud Géza dramaturg, a későbbi színháztudós felelt. A Madách Színház a német megszállásig, 1944. március 19-éig működhetett.

• 
• 
• 

1945 és 1954 között Gábor Miklós a Nemzeti Színház egyik vezető fiatal színészeként működött, majd 1975-ig ismét a Madách Színház tagja lett – ám ez már egy egészen más profillal, megváltozott közönségnek játszó intézmény volt. A Madách Színház előbb a mai Hevesi Sándor téri volt Magyar Színház épületében, majd 1961-től az Erzsébet körúti nagyszínházban működött. Alkotó együttese és a közönsége is az államosított „kis nemzeti színház” státuszából kitörve a színvonalas, irodalmi értékű polgári szórakoztatás és a klasszikusok esztétizáló (a „szocialista realizmus” ellensúlyaként megtartott, szépségközpontú, idealizáló) előadásmódja között keresett helyet magának. Gábor Miklós egyik legjelentősebb sikere is e korszakhoz fűződik, az 1962-es, Vámos László rendezte Hamlet címszerepében. A színész ez időben kezdett rendezni és naplójegyzeteinek első megjelenését (1963) követően szerepelemző köteteket és önéletrajzi korrajzokat írni.

• 
• 
• 
• 
• 

Az 1970-es évek közepére ő maga már nem érezte korszerűnek játékát és elégedetlen volt színházának ekkor még lassan, majd egyre határozottabban a szórakoztatás és a zenés színjátékok (musicalek) irányába térülő műsorpolitikájával, így a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött színész-rendezőnek.

• 
• 

1979-ben a Népszínház tagja lett, de 1983-ban a Zalaegerszegen újonnan megalapított városi színház, a Hevesi Sándor Színház nyitó előadásán Madách Tragédiájának Lucifereként is föllépett – az igazgató, Ruszt József rendezésében. 1984 és 1991 között a Nemzeti Színház tagja volt, majd pedig haláláig Szegeden a Ruszt által alapított Független Színpadon játszott és rendezett.

Szalma Tamás, Gábor Miklós és Fekete Gizi Az ember tragédiájában. Zalaegerszeg, Hevesi Sándor Színház, 1983. Rendezte Ruszt József. Ilovszky Béla felvétele

Akár Budapesten, akár vidéken játszott vagy lépett föl, az egész ország ismerte, tisztelte és szerette, hiszen számos film-, televíziós, rádiós és szinkronszerepben láthatta-hallhatta Gábor Miklóst a közönség. Elkötelezett volt a minőség, a professzionalizmus mellett, lett légyen szó a színházról, az irodalomról, a költészetről vagy a közélet kérdéseiről. Szerepeiben és saját személyiségével is az értékeket képviselte, nem engedett a könnyű sikernek, de a „művészkedők” homályos érthetetlenségét is kritizálta. Tragédiáktól komédiákig, versektől a zenés-táncos műfajokig számos országra szóló sikert aratott. Volt a Mágnás Miska címszereplője az 1948-as filmben, és ugyanekkor a Valahol Európában kamaszvezére, Hosszú. Jól emlékszünk rá mint Szabó István Apa (1966) című filmjének címszereplőjére, de a Shakespeare-hősök mellett megformált kesernyés vígjátéki figurákra is G. B. Shaw vagy Molnár Ferenc darabjaiban. Játszott klasszikusan a nagy klasszikusokban (a görögöktől Beaumarchais-n át Molière-ig, Schillerig és a nagy romantikusokig, És játszott „modernül” Higgins professzort a My Fair Ladyben, Schnitzlert és Gorkijt, Williams, O’Neill amerikai alakjait, volt Lukács György Eörsi István Az interjú című darabjában és a Nyolcadik esküdt a Tizenkét dühös emberben (Reginald Rose).

• 
• 

Hitelességre törekedett a színpadon és a filmvásznon, amint az életben is. Gábor Miklós rendkívül intelligens és intellektuális színész volt, művelt, több nyelvet bíró olvasott ember, sokat utazott, külföldi színész- és rendezőkollégáival is kapcsolatot tartott, de ösztönösen alakított egyszerű, kevéssé gondolatgazdag figurákat is (mint például Trigorin Csehov Sirályában vagy Plata-Ettingen herceg Molnár Ferenc Olympiájában). Rendezései is széles skálán mozogtak – Szophoklésztől Goethén és Füst Milánon keresztül Georges Feydeau Osztrigás Micijéig.
Családi életét szintén a színház határozta meg, mindhárom szerelme-felesége színésznő volt. Először Rákosi Mária, azután Ruttkai Éva, majd Vass Éva volt Gábor Miklós társa. Ruttkai Évával kötött házasságából született Julianna nevű lánya.
Gábor Miklós a családjával közölt végakarata szerint naplójegyzeteit, kéziratait 50 évre kívánta elzárni a kutatók és olvasók elől, mivel minden, 1947-től írt őszinte szavát bizalmasnak ítélte, nem kívánva a még élő szereplők lelkébe, az elhunytak emlékébe gázolni szubjektív reakcióival. Az általa (illetve utolsó kötete esetében Vass Éva segítségével) sajtó alá igazított följegyzésekben gyakran látunk-érzékelünk kihagyásokat épp ez okból. A teljes kéziratos hagyatékot Gábor Júlia két részletben (2018-ban, majd Vass Éva halálát követően 2019-ben) adta át az Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti gyűjteményének, azonban a kutatóknak, érdeklődőknek 2048-ig kell várni, hogy hozzáférhessenek Gábor Miklósnak az állományvédelmi föltételek biztosítása mellett őrzött írásaihoz.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Június 7. és 9. között szervezte meg éves ülését Budapesten a DARIAH (Digital Research Infrastructure for the Arts and Humanities – A művészetek és humán tudományok digitális kutatási infrastruktúrája) nemzetközi kutatói szervezet. A konferencia idei témája: Cultural Heritage Data as Humanities Research Data? (A kulturális örökség adatai mint bölcsészettudományi kutatási adatok?). A konferencián a Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály több munkatársa – Makkai T. Csilla, Kalcsó Gyula, Szűcs Kata Ágnes, Varga Emese – is részt vett.

Június 8.

A konferencia második napja egy rövid kávézással indult az ELTE BTK Gólyavár épületének fülledt emeletén. Ezt követte egy maratoni ülésszak: 9:00 és 11:00 óra között kilenc előadást hallgattunk meg, melyből hat a DARIAH által támogatott különböző munkacsoportok éves tevékenységének beszámolója volt, ezt követte a három DARIAH vezetőségi tag előadása.

DARIAH-munkacsoportok

A munkacsoportok alapvetően önszerveződők – ezek lehetnek nemzetközi csoportosulások is – és a DARIAH virtuális kompetenciaközpontjai által meghatározott területen dolgoznak. Minden munkacsoport a közösség számára nyújt valamiféle szolgáltatást (ez lehet tudományos, technikai, szerkesztői vagy szervezeti jellegű). A munkacsoportok hozzájárulnak a DARIAH infrastruktúrájának kiépítéséhez és bővítéséhez Európában.
A Theatralia munkacsoport célja a színházi szakemberek, művészek és kutatók igényeinek kielégítése, iránymutatást nyújtva a digitális alapú stratégiák kutatásban, színházi produkcióban vagy előadásban való felhasználásának legjobb módszereiről. Az elmúlt évben konferenciát, valamint workshopokat szerveztek. Konferenciájuk témája az előadóművészet digitális jelenléte volt, azaz, hogy hogyan lehet a Zoomot, valamint az e-spect@tor digital tool-t használni a színházi produkcióban. Több workshopot, előadást, szemináriumot szerveztek, a digitális megőrzés, metaadatolás, nyilvántartás-létrehozás és wikidata-használat témában Szlovéniában és Horvátországban.
A Bibliographical Data munkacsoport (BiblioData WG) célja, hogy elősegítse az együttműködést a bibliográfiai adatok életciklusában érintett valamennyi fél (különösen az adatelőállítók, az adatgazdák/kurátorok, a kutatók, bibliográfusok) között, ezzel hozzájárulva a bibliográfiai adatok nagyobb és változatosabb kutatási felhasználásához a humán tudományokban. Az általuk szervezett workshop tanulsága az volt, hogy szükséges a különböző területek együttműködése ahhoz, hogy létrejöjjön egy átjárható, szemantikus alapokon nyugvó tárgyszavazó eszköz(?); szükséges a nyílt hozzáférésű IT-eszközök beépítése, és az adattudomány eredményeinek beépítése a munkafolyamatba, valamint a jó gyakorlatok és munkafolyamatok közzététele.
A Research Data Management munkacsoport a DARIAH kutatási anyagok kezelésével foglalkozik, melynek célja a tudásanyagok, kutatási eredmények és tudományos források nyílt megosztása, és azok hosszú távú elérhetőségének, felhasználhatóságának biztosítása. A munkacsoport beszámolt a 2022 nyarán tartott „writing sprintről”, melynek keretén belül a szakértők összeállították a Research Data Management for Arts and Humanities: Integrating Voices of the Community című publikációt. A konferencia napján éppen publikálás előtt álló, nyílt hozzáférésű kiadvány célja, hogy gyakorlati útmutatót nyújtson mind a kutatók, mind az új kutatást támogató szakemberek (adatgazdászok, szakkönyvtárosok, Open Science-ért felelős tisztviselők stb.) számára esettanulmányok megosztása által az alábbi témakörökben: a kulturális örökség adataihoz való hozzáférés; az érzékeny adatokhoz való hozzáférés; innovatív adatkiadványok; a hosszú távú megőrzés; az adatok fogalmának tisztázása.
Az Open Educational Resources For The Digital Arts & Humanities csoport előadása a társadalmi igazságosság az információhoz való hozzáférés témáját mutatta be. A munkacsoport kutatómunkát, terepmunkát végzett hátrányos helyzetű régiókban, fejlődő országokban. 2022-ben ebben a témában felépítettek egy kurzust, kidolgozták a modulok tartalmi részét, amelynek fontos alapvetése a nyíltan közzétett, ingyenesen elérhető források és eszközök bemutatása.
Az UDigiSH Working Group egy olyan projektről számolt be, melynek középpontjában az Ibériai-félsziget mór emlékeinek feldolgozása áll. Az építészeti emlékeket sorra vevő séták egyébként Cordoba városának jellegzetes turisztikai programja, a világörökség részét képező történelmi belvárosba vezetnek. A projekt keretében virtuálisan is megörökítik ezeket az udvarokat és fizikális tereket. Nemcsak a vizuális megőrzés, hanem a tulajdonosoknak és a lakosoknak a történeteit, tudását és fényképeit is rögzítik ebben az applikációban, melyből adatbázis is készül majd. A félsziget déli részének spanyol és portugál városaiban egyaránt elindult ez a típusú közösségi múltfeldolgozás, amely a két ország egymáshoz való viszonyát is pozitív irányba változtatja.
A Community Engagement-munkacsoport célja, hogy a bölcsészettudományok kutatóival megismertesse a digitális eszközökben és módszerekben rejlő potenciált. Ennek elősegítése érdekében 2022-ben egy felmérést végeztek PhD-képzésben résztvevő hallgatók körében, melyben arra keresték a választ, hogy milyen eszközöket használnak a doktoranduszok a kutatómunka során, mennyire tartják szükségesnek új eszközök bevonását, mennyire tudnak tájékozódni a rendelkezésre álló szoftverekről, illetve milyen típusú eszközökre volna szükségük a kutatómunka támogatására. A tanulságok alapján digitális eszközöket és azok használati módjait népszerűsítő workshopot szerveztek.
Összefoglalva: egy óra alatt rengeteg információt hallhattunk a DARIAH-munkacsoportokban folyó kutatásokról és eredményekről. A csoportok nyíltak, várják a kutatók, szakmabeliek jelentkezését, szívesen fogadják az észrevételeket is.
Ezután következett a DARIAH Director’s session.

Toma Tasovac, a DARIAH EU igazgatótanácsának elnöke

Toma Tasovac, a DARIAH EU igazgatótanácsának elnöke a kutatói hálózatok valamint a tudományos eredmények közzétételének fontosságáról beszélt. Kiemelte, hogy a hagyományos értelemben vett tudományos eredmények – melyek szerint ma is alakulnak a tudománymetriai mutatók – nem integrálták kellőképpen az adatszerű tudományos eredményeket: kiinduló kérdése arra vonatkozott, hogy mi a helyzet az adatbázisokkal, szoftverekkel, digitális kiadásokkal, algoritmusokkal, protokollokkal és a kialakított jó munkafolyamatokkal, amelyek ugyanolyan mértékben hozzájárulnak a tudomány alakulásához? A tudomány értékelésében változásra van szükség, amely képes integrálni a termékorientált (monográfiák, folyóiratcikkek, kiadványok) szemléletmód helyett/mellett a folyamatorientált gondolkodásmódot.

Sally Chambers, a DARIAH EU igazgatótanácsának tagja

Sally Chambers, a DARIAH EU igazgatótanácsának tagja az Integrating Infrastuctures: DARIAH, SSHOC and beyond című előadásában bemutatta azokat a kutatói adatbázisokat és keresőfelületeket, amelyeket a DARIAH integrált. Többnyire a European Open Science Cloud (EOSC) és a Social Sciences & Humanities Open Cloud (SSHOC) kutatási adatbázisokról beszélt. Bemutatott néhány tematikus gyűjteményt, valamint meghívta a résztvevőket, hogy töltsék fel anyagaikat a felületre.

Agiatis Benardou, a DARIAH EU igazgatótanácsának tagja

Agiatis Benardou a DARIAH EU igazgatótanácsának tagja a DARIAH Regional Hubs munkáját mutatta be, valamint a különböző Hubok szervezeti működését.
Rövid kávészünet után a Navigating the Digital Landscape: Data Practices and Scholarly Communication címet viselő szekción vettünk részt, mivel leginkább ez kapcsolódott a Digitális Bölcsészeti Központ Digitális filológiai csoportjának munkájához.
Az első előadást a már korábban bemutatott Research Data Management munkacsoport vezetői, Tóth-Czifra Erzsébet és Marta Blaszczynska prezentálták Cultural Heritage Meets Arts and Humanities: Research Data – Voices from the Community címmel. Az előadás a humántudományokat is érintő Open Science paradigma kihívásairól szólt, melynek hangsúlyos vetülete, hogy a GLAM-szektor intézményei, valamint az egyetemek és más kutatást végző szervezetek eltérő jogi, finanszírozási, strukturális és szervezeti keretekbe ágyazódnak, így nem is tudnak egységesen megfelelni az Open Science paradigma elvárásainak. A munkacsoport publikációjában összegezte a problémákat és összegyűjtötte a jó gyakorlatokat – melynek címe a fentebb is olvasható Research Data Management for Arts and Humanities: Integrating Voices of the Community.
A második előadás az Archiving Reproductive Health (ARH) nevű, írországi projektről szólt. A projekt lebonyolítója a Digital Repository of Ireland [Ír Digitális Adattár]. Claire Lanigan bemutatta, hogy hogyan használható FAIR adatforrásként a humán tudományok kutatói számára egy ilyen adatbázis, miképpen hozhatnak létre a kutatók adatbázisokat vagy adateszközöket a segítségével, hogyan kereshetnek benne szabványosított szókészletekkel, és hogyan oszthatják meg a projekt eredményeit nyíltan licencelt kiadványok (openly licensed publications) formájában.
A harmadik előadó, Fellegi Zsófia, a DigiPhil infrastruktúráját mutatta be. Az architektúra olyan szolgáltatások és szoftverek összekapcsolásán alapul, mint a WikiData, a GitHub és a Zenodo.org, valamint a Wikibase és az Invenio RDM. A szövegek kódolása TEI xml-ben történik, melyből könnyen létrehozzák azokat a formátumokat, amelyekre a felsorolt szoftverek használatakor szükség van. A csapat tapasztalata szerint a TEI XML és a szemantikus web összekapcsolására tett korábbi kísérletek nem jártak sikerrel, és nem járultak hozzá a filológiai adatok tudományos szintű felhasználásához a létrehozás szűk keretein kívül. Az előadást követő kérdésekből kiderült, hogy a TEI-ben létrehozott dokumentumok tárgyszavazásának, adatgazdagításának automatizálása még várat magára, egyelőre a kutatók manuálisan töltik be a szükséges „linked open data” előállításához szükséges adatokat. Továbbá problematikus az igény, hogy az egyes projektekhez kapcsolódó lekérdezések egymástól elkülönítve működjenek, mivel erre a szintre még nem sikerült kifejleszteni a lekérdezési felületet.
A másik szekcióban (New ways of accessing Digital Humanities data for GLAM) négy előadás hangzott el.
Az Unlocking the Network of Digital Cultural Heritage című arról szólt, hogy a holland felsőoktatásban hogyan oktatják és hasznosítják a DARIAH keretében fejlesztett különböző eszközöket.
A Digital Humanities and Industry: identifying employment niches. A first overview on challenges and potential solutions című előadás a DH-s végzettség munkaerőpiaci helyzetéről, ill. egy azzal kapcsolatos felmérésről szólt.
A European Literary Bibliography (literarybibliography.eu) – a Prototype for a New Dimension of a Cultural Heritage Data Space című előadás egy bibliogárfia-adatbázis fejlesztéséről szólt.
A szekció utolsó előadása (Multisensory Representations and Immersive Experiences for Inclusive Cultural Heritage: The Case of MuseIT) egy olyan múzeumi kezdeményezést mutatott be, amely multiszenzoros technikákat alkalmazva a digitális örökség átláthatóságát és befogadhatóságát teszi lehetővé, egy virtuális valóság környezetben erős és nagy hatású ingereket és interaktivitást eredményezve a platform felhasználói számára.

Június 9.

A konferencia utolsó napján még egy szekcióra került sor (Fostering and improving DH data reusability). A négy előadás a kutatási adatok újrahasznosításáról, ill. együttműködési lehetőségekről szólt (pl. a DARIAH és az EUROPEANA közöttiről).
A záró plenáris ülés a DARIAH Data Spaces Dialogue: Imagining experimental data spaces for analysis of cultural heritage using digital methods címet kapta. Ennek során arról volt szó, hogy az európai nyílt tudományos felhő (EOSC) keretében a társadalomtudományok és bölcsészettudományok nyílt piactere már jelentős eredményeket ért el az eszközök, szolgáltatások, képzési anyagok, adatkészletek, publikációk és munkafolyamatok aggregálásában és kontextualizálásában a társadalomtudományi és bölcsészettudományi kutatóközösségek számára. A kulturális örökség ágazatában a kulturális örökség közös európai adatterének és a kulturális örökség közös felhőjének kialakítása a kulturális örökséggel kapcsolatos adatokhoz való hozzáférés és azok megosztása terén egyaránt hoz majd újításokat. A vitaindító panelben a kulturális örökség digitális módszerekkel történő elemzését szolgáló kísérleti adatterek elképzelésének gyakorlati kihívásait vizsgálták meg, az öt fő témára összpontosítva: adatok; felhasználók; technológia; interoperabilitás és a DARIAH szerepe. Ezt követően élénk vita alakult ki.
A konferenciát Sally Chambers zárta le összefoglalójával.

Hasznos linkek, tudásanyagok:

• A DARIAH (Digital Research Infrastructure for the Arts and Humanities – A művészetek és humán tudományok digitális kutatási infrastruktúrája) nemzetközi kutatói szervezet honlapja
• A COARA (Coalition for Advancing Research Assessment – Szövetkezés a kutatás értékelésének előmozdításáért)
• A SSHOC (Social Sciences & Humanities Open Cloud – Társadalomtudományok és bölcsészettudományok nyílt felhője)
• A EOSC (The European Open Science Cloud – Az Európai Nyílt Tudományos Felhő) honlapja
• Az Archiving Reproductive Health (Reproduktív egészség archiválása) tartalom a DRI (The Digital Repository of Ireland – Írország digitális tárháza) honlapja 
• A HASSET (Humanities and Social Science Electronic Thesaurus – Bölcsészet- és társadalomtudományi elektronikus tezaurusz) honlapja
• A tudományos adatok kezelésére és gondozására voantkozó FAIR-vezérelvek a GO FAIR kezdeményezés honlapján
• A CRediT (Contributor Roles Taxonomy – Közreműködői szerepek taxonómiája) honlapja
• A ROR (The Research Organization Registry – Kutatóműhelyek nyilvántartása) honlapja
• Az OSCER (The Open Science Commons Executives’ Roundtable – Az Open Science Commons vezetői kerekasztala) a CODATA (Committee on Data – a Nemzetközi Tudományos Tanács (ISC) Adatbizottsága) honlapján
• OSCAR platform in the EOSC Marketplace – A nyílt forráskódú OSCAR platform az EOSC (The European Open Science Cloud – Az Európai Nyílt Tudományos Felhő) piacterén
• FORRT’s Clusters – A FORRT (Framework for Open and Reproducible Research Training – A nyílt és reprodukálható kutatási képzést szolgáló keretrendszer) klaszterei
• A EOSC Future, az Európai Nyílt Tudományos Felhőt (EOSC) megvalósításán dolgozó EU-projekt honlapja
• Az OSSR (Open-source Scientific Software and Service Repository – Nyílt forráskódú tudományos szoftver- és szolgáltatástár) projekt az ESCAPE (European Science Cluster of Astronomy & Particle physics ESFRI research infrastructures – Európai Tudományos Csillagászati és Részecskefizikai Klaszter ESFRI kutatási infrastruktúrák) honlapján

Makkai T. Csilla, Kalcsó Gyula, Szűcs Kata Ágnes, Varga Emese
(Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

Június 7. és 9. között szervezte meg éves ülését Budapesten a DARIAH (Digital Research Infrastructure for the Arts and Humanities – A művészetek és humán tudományok digitális kutatási infrastruktúrája) nemzetközi kutatói szervezet. A konferencia idei témája: Cultural Heritage Data as Humanities Research Data? (A kulturális örökség adatai mint bölcsészettudományi kutatási adatok?). A konferencián a Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály több munkatársa – Makkai T. Csilla, Mihály Eszter, Kalcsó Gyula, Szűcs Kata Ágnes, Varga Emese – is részt vett.

A DARIAH éves konferenciájának megnyitója 2023. június 7-én

Június 7.

A konferencia szerda reggel Thomas Padilla A Mutualistic View of AI in the Library or a Continuation of Craft [Az AI könyvtári szempontú mutualisztikus vizsgálata, avagy a kézművesség folytatása] című plenáris előadásával kezdődött. Az előadás a mesterséges intelligencia könyvtárakban betöltött egyéni, szervezeti és közösségi hatásaival foglalkozott.

Thomas Padilla plenáris előadása a DARIAH éves konferenciájának első napján, 2023. június 7-én

Az első nap délelőttjén két párhuzamos szekció zajlott. Az egyik a Luxemburgi Egyetem Kortárs és Digitális Történeti Központjának (C2DH)  az erőfeszítéseiről szóló panel volt, amely arra kereste a választ, hogy az infrastrukturális kezdeményezései révén a digitális módszerek és eszközök hogyan adnak választ bizonyos sürgető kérdésekre. A panel a C2DH és a különböző projektek ötperces bemutatásával kezdődött, majd három tízperces előadás hangzott el arról, hogy hogyan lehet a gyakorlatban kezelni azokat a kihívásokat, amelyeket az adatvezérelt kutatásra, az adatkezelési tervekre és a kutatási adatok életciklusára való jelenlegi fókusz megkövetel. A másik szekcióban (Exploring Cultural Heritage in Research: Case Studies in Genealogy, Gaming, Language, and Historical Data) négy előadás hangzott el genelógiai, játékkutatási, történeti korpuszépítési és történelemtudományi adatkezelési témákban.
Az első előadásban (Digital Heritage Implementation and Diffusion in Commercial Digital Games) Gabriel Aroni, a Manchester Metropolitan Egyetem kutatója azt szemléltette, hogyan jelenítik meg egyes videójátékok a digitális örökség ikonikus helyszíneit, kitérve a kulturális örökségért felelős testületek és a fejlesztők együttműködésének fontosságára, a megfelelő reprezentáció kialakításában és a kölcsönös népszerűsítés érdekében.
A második esettanulmány (Cultural heritage data as sources for databases of historical language use of Hungarian) a Nyelvtudományi Kutatóközpont projektjét, az ó- és középmagyar kori szövegek, illetve középmagyar emlékirat- és drámakorpuszok feldolgozásának munkafolyamatát ismertette. A mindennapi nyelvhasználatot reprezentáló szövegeken normalizálást, morfológiai elemzést és annotálást végeztek.
Alina Volynskaya, a svájci EPFL intézet kutatója projektjében (The slaughterhouse of science: from scientific leftovers to cultural heritage to historical data) a tudományos munkák, kutatások során fennmaradt piszkozatok, kísérleti anyagok, jegyzőkönyvek, jegyzetek anyagainak feldolgozási elveit kutatta. Célja, hogy hangsúlyozza a tudástermelés melléktermékeinek értékességét, más kutatási anyagokkal való összekötését és reprezentációját.
A szekció utolsó előadásán (Bridging the gap between cultural heritage and research – a case study of the Chinese Genealogy Knowledge Service platform) a Sanghaji Könyvtár adatbázisa, a Chinese Genealogy Knowledge Service platform került bemutatásra. A 70 ezer entitást tartalmazó adatbázis nemcsak a családtörténetek elmeséléséhez járul hozzá, hanem a történelmi eseményekre is reflektál, így jelentős kutatástámogató szerepe van.

A délutáni két párhuzamos szekció közül az Imagining Data Spaces címűben négy előadás hangzott el. Mindegyik fókuszában a kutatási adatok kezelése, feldolgozása állt.
A francia Nemzeti Művészettörténeti Intézet (INHA) bemutatta az általuk 2006 óta fejlesztett a kutatási adatok kezelésére szolgáló AGORHA online rendszert. A Virtual Encyclopedia of Bulgarian Iconography (más néven BIDL, Bulgarian Iconographical Digital Library) digitális könyvtárat eredetileg azért hozták létre, hogy megteremtse az alapokat a potenciálisan korlátlan számú bolgár ikon és ikonográfiai tárgy nyilvántartásához, dokumentálásához és virtuális bemutatásához. A BIDL jelenlegi változata (Bolgár Ikonográfiai Digitális Könyvtár, 2022) 2022-ben készült el a CLaDA-BG, a bolgár nemzeti interdiszciplináris kutatási e-infrastruktúra a bolgár nyelv és kulturális örökség javára szolgáló erőforrások és technológiák infrastrukturális komponenseként. A magyar résztvevőket is felvonultató (SZTAKI) előadás a bolgár–magyar tudományos együttműködés során nagy felbontású gömbpanorámaképek elkészítéséről szólt.
A szintén nemzetközi együttműködésben megvalósuló Storytelling with Linked open Data projekt egy olyan kísérlet, amelyben a Linked open Data segítségével egyszerű vizualizációs eszközökkel mesélnek történeteket.
A szekció utolsó előadásában (From exiled cultural heritage to cultural resilience : bringing data home) arról volt szó, hogy miként lehet a gyarmatosítás történeti adatforrásait „hazavinni”, azaz a hagyományos és a digitális együtt tud-e működni az elveszett/elrejtett/elfeledett kulturális örökség rekonstruálásában.
A másik szekció (Data quality and data management for CH in the context of open science) ugyancsak a kutatási adatkezelésről szólt, viszont kifejezetten az open science és a kulturális örökség vonatkozásában. Az első előadás (A new metadata schema about “Architectural Heritage in the Built Environment”) az épített örökség metaadatolásának új módjáról szólt, amelynek az eredménye egy új, CIDOC-CRM-kompatibilis metaadatséma, amely az épített örökség és műemlékek CARARE 2.0 metaadatsémájának kiterjesztése.
A második előadás (How to Create Knowledge in Cultural Heritage Documentation: The Importance of High Quality Paradata and Metadata) a 3D digitalizálás során a kiváló minőségű paraadatok és metaadatok fontosságát mutatja be a nemrégiben közzétett „Study on quality in 3D digitalisation of tangible Cultural Heritage (CH): mapping parameters, formats, standards, benchmarks, methodologies, and guidelines – VIGIE 2020/654” (2022) című uniós tanulmány egyedülálló eredményeinek bemutatásával, amelyet az Európai Bizottság (EB) rendelt meg, hogy segítse a 3D digitalizálást Európa-szerte, és ezáltal támogassa a közös európai adattérről szóló ajánlás célkitűzéseit.
A szekció könyvtári szempontból legfontosabb előadása (Libraries as Data Infrastructures: Towards a CENL Dialogue Forum) a CENL kezdeményezését mutatta be, amely az európai nemzeti könyvtárak és kutatási infrastruktúrák közötti strukturális és stratégiai együttműködés elősegítése érdekében született meg. A CENL Dialogue Forum ideális lehetőséget biztosít a helyzet felmérésére, a konkrét kihívások és lehetőségek azonosítására és rangsorolására, valamint annak megértésére, hogy a (nemzeti) könyvtárak hogyan profitálhatnának a DARIAH-hoz és a CLARIN-hoz hasonló kutatási infrastruktúrákkal való strukturális együttműködésből és az azokban való aktív részvételből. A vita egyik kulcskérdése a FAIR (Findable, Accessible, Interoperable and Reusable) adatkészletek nemzetközi hozzáférhetősége és a megvalósítással kapcsolatos kihívások.
Az utolsó előadás (Rethinking access to aggregated cultural heritage data. User-centered restructuring at Deutsche Digitale Bibliothek) azzal foglalkozott, hogy a kulturális örökségi platformok adatai tudományos kutatásokban hogyan használhatók fel. Megvizsgálták, hogy a Deutsche Digitale Bibliothek és tágabb értelemben a CHP-k (Cultural Heritage Platform) hogyan válhatnak relevánsabb és fenntarthatóbb partnerekké a (digitális) bölcsészettudományok kutatói számára.
A délután folyamán sor került még egy, a DARIAH Hungary történetét bemutató panelre is. A poszterszekció rendkívül gazdag anyagot vonultatott fel. A több mint 70 poszter a digitális bölcsészet teljes vertikumát lefedte: a digitális szövegkiadások, adatvizualizációk, a különböző metaadatolási, szemantikus adatgazdagítási projekteken keresztül a szoftverfejlesztésig mindenféle bemutatók voltak szinte a világ minden tájáról. Az OSZK DBK-t két kollégánk, Mihály Eszter és Kalcsó Gyula is képviselte, a posztereik elérhetőek itt és itt.

Folytatjuk...

Makkai T. Csilla, Kalcsó Gyula, Szűcs Kata Ágnes, Varga Emese
(Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

Könyv 550. A Magyar Kultúra Magazin 2023. májusi számának bemutatója a nemzeti könyvtárban 

A Magyar Kultúra Magazin – amelynek mottója Kortársak közelről – tematikus lapszámai 2021 júniusa óta jelennek meg havi rendszerességgel a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában. Idén, a Petőfi 200 emlékév alkalmából minden számban érdekes melléklet is található, amely Petőfivel, illetve a reformkorral foglalkozik.
A magazin Könyv című számának nyilvános bemutatójára az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti Alapítók terében került sor 2023. június 5-én. Nem véletlen az időpontválasztás. Éppen 550 évvel ezelőtt, ezen a napon, 1473. június 5-én fejezte be Hess András az első magyar nyomtatott könyv, a Budai krónika – Chronica Hungarorum – munkálatait.
Ebből az alkalomból jelentette meg az Országos Széchényi Könyvtár 550 példányban a mű csúcsminőségű fakszimile kiadását, kiegészítve az eredeti latin szöveget magyar, revidiált fordítással, valamint a mű történetéről szóló tanulmánnyal magyar és angol nyelven.

• 
• 

Rózsa Dávid, könyvtárunk főigazgatója köszöntő beszédében hangsúlyozta a mind kivitelét, mind tartalmát tekintve igényes kiadvány értékközvetítő szerepét. Röviden bemutatta a nemzeti könyvtár előtt álló feladatokat, illetve a már megvalósult programokat – többek között a Kölcsey-, Petőfi-, és Babits-hagyaték digitalizálását –, valamint kiemelte a digitális tartalomszolgáltatás jelentőségét. A digitalizált kéziratok elérhetők a Copia adatbázisban.
A könyv, illetve a könyvtárak jövőjével kapcsolatban Rózsa Dávid – hasonlóan, mint a magazinnak adott interjúban – így fogalmazta meg gondolatait:

Farkas Gábor Farkas, az OSZK művelődéstörténészének előadásából kiderült, hogy egy XV. századi könyvkiadónak hasonló gondjai voltak, mint manapság, mindenekelőtt a büdzsé. Hess Andrásnak 100 aranyforintból kellett a Budai krónikát előállítani. Ez az összeg akkoriban egy vízivárosi ház árának felelt meg. Akárcsak ma, a költségvetés felét a papír ára tette ki, 15 aranyforintba került a sajtóprés, 35 aranyforint maradt a többi költségre. Az elkészült könyv ára 1 aranyforint volt, ami akkoriban egy ökör árát tette ki. Arra is fény derült, milyen hatással volt Vitéz János Mátyás-ellenes összeesküvése az első magyar nyomtatott könyv terjedelmére. A Budai krónikáról további részletek olvashatók a Budai krónika honlapon.

Zsupán Edina kodikológus, az OSZK Corvina-program vezetője előadásának középpontjában Vitéz János állt. Hunyadi Mátyás nevelője – bíboros, esztergomi érsek, nagy műveltségű humanista tudós – kulturális koncepciójának az egyetemalapítás mellett része volt a könyvnyomtatás meghonosítása Magyarországon. Az Ő meghívására érkezett Budára 1471-ben – Andreas Hess – Hess András nyomdász.
Egyebek mellett az előadás a tudós főpap életéből is szolgált érdekes részletekkel. Tekintélyes, bár a királyi könyvtárhoz – Bibliotheca Corvina  – nem fogható gyűjteményének darabjait telejegyzetelte, illetve belejavított kéziratos könyveibe. Vitéz János, aki Mátyás királyt megismertette az itáliai reneszánsz műveltséggel – annak ellenére, hogy háromszor elindult – sosem jutott el Itáliába.

Szabados Ágnes televíziós műsorvezető, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója és a Libertine Könyvesbolt tulajdonosa arról beszélt, mit jelent számára a könyv, illetve az olvasás népszerűsítése. Szerb Antalt idézte, aki szerint nem lehet rossz ember az, aki szereti a könyveket. A mondatot Szerb Antal A világirodalom története című munkájának előszavában írta le. A gondolat semmit nem veszített időszerűségéből az eltelt nyolcvan év alatt:

Juhász Anna irodalmár, a Hadik Irodalmi Szalon, a Várkert Bazár irodalmi sorozatának, a Várkert Irodalomnak alapító-szerkesztője, a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programok igazgatója – bensőséges hangvételű előadásában könyvvel, irodalommal kapcsolatos megindító emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Majd beszélt az irodalom- és olvasás-népszerűsítő – Irodalmi Karaván – programról, amellyel a Kárpát-medencét járja irodalmi esteket, rendhagyó irodalomórákat tartva. Többek között elmondta, hogy Juhász Ferenc költő lányaként kivételezett helyzete volt a könyvekkel, illetve az irodalommal való találkozásban.
Juhász Anna beszédének legértékesebb, megszívelendő gondolata volt: „a tudás nem fölény”.

Nyáry Krisztián kommunikációs szakember, könyvkiadó, író, a Líra Könyv Zrt. kreatívigazgatója könyvvel kapcsolatos gondolatainak bevezetéseként elmondta, annak ellenére, hogy Várdai István kalocsai érsek 1463-ban megátkozta Gutenberg találmányát, a könyv népszerűsége töretlen. Időről időre felreppennek ugyan hírek, amelyek a Gutenberg Galaxis végét jövendölik, ettől azonban nem kell tartani. Aggasztóbb azonban, hogy Magyarországon – felmérések szerint – a felnőtt lakosság mintegy negyede funkcionális analfabéta, amely adat azonban nemzetközi viszonylatban nem kirívó.
Megemlítette az Amerikai Egyesült Államokban zajló könyvtári háborút, illetve a különböző irányultságú könyvellenes mozgalmakat, amelyek hazánkat is fenyegetik.
Kitért a könyvpiac jelenlegi helyzetére, amellyel összefüggésben kiemelte a hazai, jó állapotú könyvtári hálózat megőrzésének, illetve tovább erősítésének fontosságát.

• 
• 

Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője személyes hangvételű előadásában gyermekkorába engedett bepillantást. Elmesélte első találkozását a könyvvel, amely életre szóló szerelemnek bizonyult. Továbbá beszélt arról, hogy az ember erős vágya, hátrahagyni valamit az utókor számára, különösen olyan esemény után, amilyen az 1831. évi kolera járvány volt, amelynek több mint negyedmillió áldozata volt Magyarországon. A pusztító járvány nagy megrázkódtatás volt a kor emberének, de kétségtelenül új lendületet adott az éppen megkezdődött társadalmi fejlődésnek, amit ma reformkornak nevezünk.
A Petőfi 200 emlékév lehetőséget nyújt arra is, hogy megvizsgáljuk a reformkori eszmék jelenvalóságát. Ezzel összefüggésben beszélt az időkapszulák jelentőségéről. Megemlítette az Amerikai Egyesült Államokban 1940-ben létrehozott Civilizáció kriptáját, amelyben többségében használati tárgyakat helyeztek el a tervezett 8113. évi kinyitásáig.
A főszerkesztőnő hangsúlyozta, hogy az embernek a kultúra által kell nyomot hagynia. Elmondta, hogy a magazin szerkesztésében létrehoznak egy könyvet: a Magyar Kultúra Magazin Petőfi-tricentenáriumi antológiáját és bezárják egy időkapszulába, amelyet száz év múlva, 2123-ban bonthat majd ki a Petőfi Irodalmi Múzeum akkori igazgatója. Az Ő feladata lesz, hogy megjelentesse a kötetet, amelyben Petőfi-versek, mai szövegek, képzőművészeti illusztrációk fogják reprezentálni félelmeinket, örömeinket és jövőbe vetett hitünket.

Heinczinger Mika, a Misztrál együttes tagja megzenésített versekkel színesítette a hangulatos rendezvényt.

Képek a Magyar Kultúra Magazin 2023. májusi számának könyvtárunkban rendezett bemutatójáról. Jobbra: Heinczinger Mika, a Misztrál együttes tagja megzenésített verseket adott elő

A Magyar Kultúra Magazin KÖNYV című számában egyebek mellett Vendégünk az OSZK összefoglaló címmel öt izgalmas írás, illetve beszélgetés található Rózsa Dávid főigazgatóval, Zsupán Edina, Farkas Gábor Farkas és Korondi Ágnes kutatókkal, valamint Horváth Diána restaurátorral.

Fitz József A könyv története című munkája 2. fejezetének ezt a címet adta: „A könyv történetének nincsen kezdete” – szívből reméljük, hogy vége sem lesz, amíg az emberi civilizáció létezik.

Szűcs Márta (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárának segédkönyvtárában számos értékes magyar és külföldi régi könyvekre vonatkozó kötet található. E kiadványok egyike a magyar származású André de Hevesy francia nyelvű La bibliothéque du roi Matthias Corvin című, 1923-ban Párizsban megjelent munkája, amely Hunyadi Mátyás király könyvtáráról szól. Különleges értéket tulajdonít a könyvnek, hogy saját kezű dedikációjában a szerző a munkáját gróf Apponyi Sándornak ajánlja a következő szavakkal:

A szerző bejegyzése. Fotó: Tóth Zsuzsanna. In: André de Hevesy: La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Impr. Macon, 1923. Címlap – Törzsgyűjtemény. Kihelyezett példány a Régi Nyomtatványok Tára segédkönyvtárában: Jelzet: S 5157

A dedikációból kiderül, hogy Hevesy még Apponyi életében, vagyis 1925 előtt küldte el vagy adta át a kötetet a grófnak.
A belívek kétféle papírból készültek. Magát a szöveges részt vízjel nélküli papírra nyomtatták, viszont a fekete-fehér illusztrációkat tartalmazó, fehér, erősebb, kiváló minőségű vastagabb vágott szélű papírok jobb felső szélén többféle felirat-vízjel is olvasható. Az egyik vízjel utolsó t betűje hiányzik, de a J. PERRIGOT felirat így is azonosítható. A másik felirat-vízjel az ARCHES. Ebből már meg is tudjuk, hogy a francia Arches Papírgyár termékeiről van szó, amelynek irányítását 1895-ben vette át Albert Masure veje, Jules Perrigot. A Perrigot-Masure cég profiljába tartozott az itt tárgyalt kötetben megtalálható művészi könyvpapírok gyártása is.
Számunkra viszont jelenleg érdekesebb a kötetben található magyarországi vízjel. A kötésre ránézve egyértelmű, de az interneten fellelhető fotókból is hamar kiderül, hogy a könyvet nem az eredeti kötésében őrizzük a könyvtárban. A vízjel nélküli vastag, első elülső előzéklap után következő második elülső – lényegében szennyoldalnak használt – vékonyabb, strukturált átnézetű vágott géppapír bal felső részén egy emblémavízjel látható.

Az Első Magyar Cartonlemezgyár Rt. vízjele Fotó: Tóth Zsuzsanna. In: André de Hevesy: La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Impr. Macon, 1923. – Törzsgyűjtemény. Kihelyezett példány a Régi Nyomtatványok Tára segédkönyvtárában: Jelzet: S 5157

Ugyanez a vízjel a jobb alsó sarokban töredékesen is feltűnik. A jó átnézettel, de kissé elmosódott kontúrokkal rendelkező teljes vízjel befoglaló méretei: 70 x 70 mm. A talp nélküli nagybetűkből álló körirat szövege: MAGYAR GYÁRTMÁNY – BUDAFOK. Az embléma belsejében a művészien megjelenített CLB betűk olvashatók. Ebből könnyen meg is állapítható, hogy a papír az Első Magyar Cartonlemezgyár Rt. (CLB) terméke.
Ha utánajárunk a gyár és a vízjel történetének, közelebb kerülhetünk a könyv újrakötésének időpontjához is. A trianoni békeszerződés után a magyarországi papírgyárak a diósgyőri és a nagymarosi Danubius Papiroslemezgyár kivételével az országon kívülre kerültek. A papírszükséglet kielégítésre az 1920-as években négy papírgyár létesült, köztük az Első Magyar Cartonlemezgyár Részvénytáraság, amelyet 1923-ban alapítottak, és 1924-ben kezdte meg a termelést. Az első években a gyár még csak egyetlen Ward-Leonard rendszerű villamosmeghajtással működő kartongéppel rendelkezett, amely minimálisan 250 g/m² tömegű kartonok gyártására volt alkalmas. A vízjeles papírunk tömegében egyértelműen jóval ez alatt az érték alatt helyezkedik el, hozzávetőlegesen 160 vagy 180 g/m² tömegű nyomópapírról van szó, tehát ezen a gépen nem készülhetett. A gyár azonban 1927-ben Escher Wyss kombinált, azaz papír és karton gyártására egyaránt alkalmas gép beszerzése mellett döntött. Az új papírgép az 1928-as év utolsó napjaiban kezdte meg a termelést, és igen változatos papírok gyártását tette lehetővé, köztük levélpapírok, előzéklevelek különféle kartonok előállítását már 50 g/m² tömegtől. Ha ehhez az adathoz hozzávesszük, hogy az Első Magyar Cartonlemezgyár Rt. 1929-ben jegyeztette be védjegyként a papíron is látható emblémavízjelet, egyértelmű, hogy a kötetet már az akkor még a Nemzeti Múzeumban működő Országos Széchényi Könyvtárban kötötték át egy erősebb és tartósabb kötésbe 1929-ben vagy az azutáni években.

André de Hevesy: La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Impr. Macon, 1923. A könyv kötése. Fotó: Tóth Zsuzsanna. – Törzsgyűjtemény. Kihelyezett példány a Régi Nyomtatványok Tára segédkönyvtárában: Jelzet: S 5157

Végezetül azt is érdemes megjegyezni, hogy valószínűsíthetően a vízjel nélküli keményebb és vastagabb papírból készült első előzéklap is az Első Magyar Cartonlemezgyár Rt.-ben készült, vagyis a sérült vagy kevésbé ellenálló eredeti kötés lecseréléséhez hazai gyártású CLB papírokat használtak a kötészek.

Szebelédi Zsolt (Régi Nyomtatványok Tára)

Irodalom:

• André de Hevesy: La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Impr. Macon, 1923.
• Annus Sándor: A magyarországi papíripar összefoglaló története 1530–2010, Budapest, Optima Téka, 2016, 95.
• Mares Valéria–Karczag Gábor: A kartonlemezgyár története I. 1923–1948, Budapest, Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület, 1988, 8–12.
• Pelbárt Jenő: 7 évszázad vízjelei Magyarországon 1310–2010, Budapest, Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság, 2021, 384 Nr. 652.; 391 Nr.665.

Legtöbbünk már óvodában megismerkedett Weöres Sándorral, amikor a Bóbita vagy A galagonya sorait gajdolta önfeledten az udvaron. Már talán ekkor a gyereklélek is érezhette azt, amit Hamvas Béla fogalmazott meg egy kései kritikájában:

Mert bár Weörest az olvasásszociológia a gyermekversekkel azonosítja, a pályatársak és az irodalomkritika már nagyon hamar felismerte a költőben rejlő sokszínű és -arcú, érett géniuszt. De ez a géniusz, ami már a tizenöt éves csöngei fiúban is nemcsak ébredezett, hanem már erős hangon szólt (hisz ne feledjük, egyik legkorábbi kiadott versét, az Öregeket, Kodály Zoltán meg is zenésítette), kortalan, és épp ezért tud minden korosztályhoz egyaránt szólni – nem véletlenül találkozhatunk a szakirodalomban lépten-nyomon az „ősköltő” titulussal. Már gyermekkorban is megsejtheti az ember, hogy ezekben a „varázsversekben” rejlik valami játékon túli. Valami mélyebb és komolyabb, valami, ami a ritmuson és rímeken keresztül, de mégis azokon túlhaladva rezonál az emberrel. És ez az érzetkeltés bizonyosan nem véletlen, hanem nagyon is tudatos költői intenció (bár idáig talán nem jutnak már el fejben a palánták). Weöres ugyanis ezt a mély rezonálást kereste önmagában, a világban és verseiben is. Már 1939-ben, A vers születése című doktori disszertációjában említést tesz az őt mozgató művészi igényről:

Beláthatjuk, ez nemcsak játék, hanem igazi credo, amelyhez a költő élete végéig hű maradt: a szabad alkotás elhatározása, mely számos merész kísérletezéshez és formabontó megoldáshoz vezetett a költőnél. Mi itt elsősorban nem a Gyümölcskosár darabjairól akarunk szólni, nem is az ötvenes évek csendjében kevés művész-megnyugvást jelentő gyermekversköteteiről – Bóbita (1955), Tarka forgó (1958), Gyemekjátékok (1965), Zimzizim (1969), Ha a világ rigó lenne (1974). Azokról a versekről szándékozunk beszélni, melyeket Bori Imre képzelettréningnek, dallamtanulmánynak nevezett. A költő egész pályájára jellemző ez a verstípus, melynek többsége később gyermekverssé avanzsált, de amelyek alapvetően nem azok. Maga a költő nyilatkozik így egy interjúban:

Weöres Sándor és Hamvas Béla terrakotta karikatúrája 1945–46-ból. Antalffy Mária szobrászművész munkája. In: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 100. – Törzsgyűjtemény

Ebbe a típusba tartozik számos vers az Elysium (1946) című kötetből is. A kötet megjelenése előtti években lépett kapcsolatba a költő Hamvas Bélával: Hamvas a Medúzáról írt kritikájával kérte fel tanítványául Weörest, így kezdődött meg barátságuk, mely a levelezésük nagy részének elkallódása miatt a magyar irodalom egyik nagy enigmája. Annyi azonban kétségtelen, hogy Hamvas létszemlélete, filozófiája és esztétikai irányelvei nagy hatással voltak Weöresre, akit már a kezdetektől foglalkoztatott a keleti filozófia, a spiritualitás. Ez az életszemlélet leginkább az 1945-ben kiadott A teljesség felé című, Hamvasnak ajánlott meditatív munkájában érhető tetten, és majd az Elysiumban forr ki igazán.

Weöres Sándor A teljesség felé című műve ajánlásának tervezete. Kézirat

A kötet maga tehát két szempontból is érdekes számunkra: gondolatiság és verstechnikai szempontból. A gondolatiság elsősorban orpheuszi szent elragadtatás, Hamvas szavaival:

Másrészről valami olyan személyiségen túli és kozmikus, melyben a konkrétumok és jelzőfények megszűnnek és elhalványodnak. Csorba Győző idézi kritikájában Weöres egy levelét, amelyben a költő a következőket írja:

Ligeti Erika szoborterve, az ötvenes évek elejéről, mely sajnos gipszformában maradt. In: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 155. – Törzsgyűjtemény

Verstechnikai szempontból vissza kell térjünk a már korábban tárgyalt szélsőséges kísérletezéshez, illetve a poesie pure-höz. A kötet számos versét olvasva első látásra visszahökkenhetünk: találunk itt olyan verseket, mint például a Táncdal és a Hangcsoportok, melyek teljességükben értelmetlen szavakból állnak. Az olvasó bizony vakarhatja a fejét, ha a mélyére akar ásni ezek jelentéstartalmának! De nem is biztos, hogy érdemes ilyesmire gondolni, hiszen ezek a versek tisztán zenei kísérletek, ritmusgyakorlatok, melyek élvezetéhez sokkal fontosabb a ritmus ringását elkapni, és mint a táncban, a lépések visszatérő rezzenéseit és játékát észrevenni. Így születik a jelentés látszólag értelmetlen halandzsa versekből.

„Dehát hogy ír az ember értelmetlen verset? Milyen céllal, mit akar mondani?”, kérdezhetnénk. Akár azt is gondolhatnánk: „Ilyet én is tudok…” De hogy mennyi munka lehet egy ilyen vagy hasonló vers megírásában, nehéz felmérni. Szerencsénkre fennmaradt egy aforizma és a költő egy levele, amelyek bepillantást engednek Weöres műhelymunkájába. A sorsangyalok című vers születéséről és értelmezéséről van szó. Kardos László a kötetről írt kritikájában meséli el az aforizmát, mikor is Weöres Illyés Gyula, Kassák Lajos, Keresztury Dezső és Kardos társaságában olvasta fel költeményét, és értelmezte azt a baráti kör kérésére.

A költő útlevélfényképe 1947-ből. A kép forrása: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 133. – Törzsgyűjtemény

Fülep Lajos olvasta ezt a kritikát, és levélben kérte a poeta angelicust, írja le neki is a bravúros elemzést, ha emlékszik. Weöres készséggel válaszolt, újfent strófáról strófára, sorról sorra elemezve A sorsangyalok látszólag áthatolhatatlannak tűnő szimbolizmusát válaszlevelében, amelyről Kenyeres Zoltán méltán állítja, hogy:

Basch Edit 1947-es festménye a költőről. In: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 134. – Törzsgyűjtemény

Láthatjuk, hogy Weöres az úgynevezett „automatikus írás” gyakorlatával él, mely kedvelt munkafolyamata volt az avantgarde-nak. Két alfajtája van: objektív, amikor a művész kiiktatja az alkotói tudatot, és így spontán művet hoz létre; a szubjektív pedig a szabad asszociáció mentén működik. Láthatjuk, hogy A sorsangyalok a kettő keveréke. Weöres tehát először „kikapcsolta” nyelvi regisztereit, majd hangulati asszociáció révén „lefordította” a hangsort.

Ezután kezdte el a költő kötött formába dolgozni a verset, dallamos ritmust választani, folytonosan váltakozó rímképlettel:

Érthetjük, nem érthetjük a verset magát: kétségtelen, hogy a költő zsenije páratlant alkotott, és kitágította a versalkotás, versértelmezés határait. Talán Weöres összegzi legjobban levelének végén:

Bibliográfia:

• Bata Imre: Weöres Sándor közelében, Budapest, Magvető, 1979.
• Bartal Mária: Orfikus Impulzusok Weöres Sándor költészetében. In: Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2009, 388–397.
• Bori Imre: Eszmék és látomások, Újvidék, Forum, 1965.
• Csorba Győző: Weöres Sándor új könyvei. In: Sorsunk, 6. évf. 1. sz. 1946, 45–48.
• F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001.
• Hamvas Béla: In: Diárium, 1944. 2. sz. 21–23.
• Kardos László: Weöres Sándor új versei. In: Magyarok, 2. évf., 12. sz., 1946. 799–800.
• Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 133.
• Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor, Budapest, Kossuth, 2013.
• Zimáné Lengyel Vera (összeáll.): Weöres Sándor, Budapest, FSZEK, 1979.
• Schein Gábor: Weöres Sándor. Élet-kép sorozat, Budapest, Elektra Kiadóház, 2001.
• Tóth Judit: Hamvas Béla és Weöres Sándor – Mester és tanítvány? In: Szepo. com
• Vajda Endre: Weöres Sándor új könyvei. In: Válasz, 6. évf. 1946, 278–279.
• Várkonyi Nándor: Weöres Sándor pécsi évei. In: Magyar Műhely, 2. évf., 7–8. sz., 1964. március, 1–24.
• Weiner Sennyey Tibor: Weöres Sándor kozmikus költészete és titkos világai. Esszék, Szeged, Areión Kulturális Egyesület, 2022.
• Weöres Sándor: A vers születése, Pécs, Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939.

Derhán Kamilla (Kézirattár)

Pragmatica Sanctio. Ezt a latin kifejezést szokták „gyakorlati rendelkezés”-nek, „gyakorlati rendezés”-nek vagy akár „országos állami ügyeket intéző rendelkezés”-nek is fordítani. A rendkívül fontos államügyekről döntő uralkodói rendeleteket nevezték így egykor, bár a magyar történelemben ennek a kifejezésnek van egy másik jelentése is. Ezzel a névvel illették azt az 1723-as törvényt is, mely elfogadta a Habsburgok nőági örökösödését. Bár Mária Terézia 1740-ben valóban ennek köszönhetően lehetett királynő, de a Pragmatica Sanctio ennél mégis jóval többet jelentett. A nőági örökösödésről szóló döntés ugyanis csak egy része volt annak a törvénycsomagnak, mely a rákövetkező csaknem két évszázadban meghatározta Magyarország helyét és jogállását a Habsburg Birodalmon belül. Az említett jogszabályok 300 éve, 1723. június 19-én léptek életbe.

Az 1722/23-ik évi törvények első és utolsó lapja. Az országos levéltár eredeti példányáról. In: Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Magyarország története I. Lipót és I. József korában (1657–1711). Első könyv III. Károly király uralkodása 1711–1740. IX. fejezet. A pragmatica sanctio. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Pragmatica sanctio előzményei egy 1703-as családi szerződésig nyúlnak vissza, amikor I. Lipót magyar király két fia megegyezett egymással a családon belüli öröklés rendjéről. Ennek értelmében József főhercegé lett a császári és a magyar királyi trón, míg a testvére, Károly a spanyol koronát kapta. Mivel egyiküknek sem volt fia, így minden lehetséges esetre kiterjedően szabályozták a trónutódlás feltételeit. Eszerint, ha bármelyikük törvényes fiúutód nélkül hunyna el, akkor a testvére örököli annak birtokait. Ha pedig a férfiág végleg kihalna, akkor az uralkodót annak törvényes leánya követi a trónon. Ez a kitétel azonban nem vonatkozott a német-római császári címre, így azt később nem Mária Terézia, hanem a férje, majd annak halála után a fia viselte.
Mivel két fiatal, egészséges emberről volt szó, a szerződés a kezdetekben egy látszólag szükségtelen biztosítéknak tűnt, ám pár év elteltével ez hirtelen rendkívüli jelentőségre tett szert. 1711 áprilisában József, német-római császár és magyar király 33 évesen himlőben elhunyt, utána pedig csak két lány maradt, míg az utódjának, Károly főhercegnek egyáltalán nem voltak gyermekei.
A helyzet kritikus volt. A Habsburg-ház kihalását a birodalom felbomlása és a szomszédos hatalmak támadása, továbbá az éppen függetlenné váló Magyarország ismét török uralom alá kerülése követte volna.
Károly elsőként a birodalom legfelső vezetésével ismertette a testvérével kötött családi szerződést, melyet több helyen is módosított. Az 1713 áprilisában rendezett tanácskozáson jóváhagyták a nőági örökösödés elvét, de ez a kitétel már csak Károly utódaira vonatkozott. Abba is belegyeztek, hogy a birodalom csak egy kézben, megosztás nélkül legyen örökölhető, az Osztrák–Magyar Monarchia címerében szereplő jelmondat, az „indivisibiliter ac inseparabiliter” (magyarul: „Feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul”) is az ekkor elfogadott egyezményből származik.

Az Osztrák–Magyar Monarchia középcímere az „indivisibiliter ac inseparabiliter” felirattal. A kép forrása: Wikipédia

Bár az 1710-es évek második felében Károlynak három gyermeke is született, egyetlen fia, Lipót János pár hónapos korában elhunyt, a negyedik pedig szintén lány lett. A szorongatott helyzetben lévő uralkodó így 1720–1722 során egymás után fogadtatta el az 1713-as határozatokat a birodalom különböző tartományaival. Ez különösebb konfliktus nélkül mindenhol meg is történt, az egyetlen kivételt Magyarország jelentette.
III. Károly először 1712 júliusában ült le a magyar főurakkal a szerződésről tárgyalni. Ők viszont az elfogadásért cserébe olyan feltételeket akartak szabni, ami több területen is megkötötte volna a leendő királynő kezét. Így például szigorítani akarták a nőági trónöröklés vagy a házasságkötés feltételeit, emellett pedig Magyarország különállásának elismerését és saját törvényei szerinti kormányzását is kérték. Mindez elfogadhatatlan volt az uralkodó számára, így a tárgyalások megszakadtak, a nőági örökösödés ügye pedig egy évtizedre lekerült a napirendről.
Az 1713-ban elfogadott anyag végül 1722 júniusában került a magyar országgyűlés plénuma elé. A követek azonban határozottan tiltakoztak a birodalom más részeivel való túlságosan szoros kapcsolat ellen, mert féltették az ország függetlenségét. A mérleg másik serpenyőjében viszont változatlanul ott volt a török veszély, amire a később elfogadott törvény szövegében többször is hivatkoztak, így végül megint kompromisszum született. Június 30-án az alsótábla elfogadta azt a három törvényjavaslatot, melyek később Pragmatica Sanctio néven váltak ismertté a magyar történelemben. A törvénycsomagban akceptálták a Habsburgok nőági örökösödését, a birodalom egy kézben való öröklését, időlegesen pedig lemondtak a királyválasztási joguk gyakorlásáról, amiért cserébe az uralkodó elfogadta Magyarország birodalmon belüli különállását és saját törvényei szerinti igazgatását. Az elfogadott jogszabályok az országgyűlés feloszlatása napján, 1723. június 19-én léptek hatályba 1723. évi I–III. törvénycikk néven. Az uralkodó ezt követően pedig diplomáciával, engedményekkel vagy egyszerűen csak pénzzel, de az egyes európai hatalmakkal is elismertette a szerződést.

A kinyomatott 1723. évi törvények elő- és hátlapja. A kép forrása: Wikipédia

III. Károly 1740-ben bekövetkezett halála után Franciaország, Bajorország és Poroszország az érvényes egyezményt felrúgva támadást indított. A magyar nemesség azonban az 1741-es pozsonyi országgyűlésen „Életünket és vérünket” felkiáltással királynője mellé állt, és a nyolc évig tartó osztrák örökösödési háborúban sikerült is a Habsburg Birodalmat megvédeniük a feldarabolástól.

1741. Pozsony. „Életünket és vérünket”. Ismeretlen festő. A kép forrása: Wikipédia

Az 1748-as aacheni békében végül a kontinens államai is elismerték Mária Terézia trónigényét, bár a birodalom legfejlettebb tartománya, Szilézia porosz kézre került.
A Pragmatica Sanctio ezután sem veszített a jelentőségéből, mert magyar részről egy állandó hivatkozási alap maradt a későbbi közjogi küzdelmekben. Az 1918-ig terjedő időszakban ugyanis nem egy kísérlet volt az ország különállásának felszámolására és alkotmányának eltörlésére, de az uralkodó és magyar alattvalói közötti konfliktusok végül mindig megegyezéssel végződtek. A megoldást pedig az ilyen esetekben a sokat hivatkozott Pragmatica Sanctiohoz való visszatérés, vagyis az ország különállásának újbóli elismerése jelentette, ahogy ez például 1791-ben vagy 1867-ben történt.

Vesztróczy Zsolt (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

Irodalomjegyzék:

• Barta János ifj.: A tizennyolcadik század története, [Budapest], Pannonica, 2000.
• Horváth János: Az 1722/23. 1-3. t. c. által elfogadott Pragmatica Sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban, Budapest, Magyar Jogászegylet, 1898. (Magyar jogászegyleti értekezések 146.) 
• Salamon Ferenc: A magyar királyi szék betöltése és a Pragmatica Sanctio története. 2. kiad., Budapest, Ráth Mór, 1881.
• Vigyázó Ferenc: A Pragmatica Sanctio. Közjogi értekezés, Budapest. Europa Nyomda, 1894.
• Magyar Törvénytár 1000–1895. 1657–1740. évi törvényczikkek – Corpus Juris Hungarici. Millenniumi emlékkiadás 6. köt. Szerk.: Márkus Dezső, Budapest, Franklin Társulat, 1900.

A 19. század utolsó évtizedeinek és a 20. század első felének egyik közkedvelt, „trendi” reklámfelülete a számolócédula volt. A nagykereskedők és gyárosok nemcsak saját üzleteikben népszerűsítették rajta portékáikat, hanem sokszor kisebb divatüzletekben, kávéházakban, fűszer-csemege üzletekben vagy éppen szatócsboltokban is terjesztették.

Válogatás a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár számolócédula-gyűjteményéből 

A számolócéduláknak eredendően két típusát különböztethetjük meg. Az egyik fajta parányi plakáthoz hasonlítható, amelyen a cég a kereskedelmi céllal készített grafikai plakátját reprodukálja. A számolócédulák másik, kevésbé látványos típusa céges levélpapírra emlékeztet. Ezek a nyomtatványok többféle szerepet is betöltöttek a korszak kereskedelmi életének hétköznapjaiban. A cédulák a reklámon kívül pénzügyi bizonylatul is szolgáltak. Erre utal a „számolócédula” elnevezés is, hiszen a kereskedő vagy a pincér elsősorban nyugtaként, számlaként használta azt, hátoldalára írva a kiszámolt összeget A módos családok háztartási alkalmazottja pedig a számolócédula hátoldalára írt jegyzet segítségével számolt el a vásárlásnál elköltött pénzzel.

Számolócédulák egész oldalas és az oldal kis részét betöltő grafikával és a számolásra, listaírásra használt számolócédulák hátoldalai – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Bér Dezső (1975–1924) Vilmos császár buffet-restaurant… Jelzet: PKG.1914/VH/23 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

E dokumentumok tágabb értelemben a magyar gazdaságtörténet és életmódtörténet ismeretét gazdagítják, szűkebb értelemben pedig a reklám történetének izgalmas színfoltjait jelentik, bepillantást engedve a korabeli reklámkultúra, reklámszövegek, reklámversek világába.

• 
• 

A grafikai elemeket tartalmazó számolócédulákra jellemző a sokféleség: a művészi kivitelezés gyakran igen különböző színvonalát a megrendelők igényessége, illetve anyagi lehetőségei határozták meg. Az alkotók között a kor olyan neves festői, grafikusai is szerepelnek, mint Berény Róbert, Bíró Mihály, Bortnyik Sándor, Faragó Géza, Földes Imre, Macskássy Gyula, Pólya Tibor vagy Várady Lajos, kivitelezésük pedig nem egy esetben nyomdatechnikai remekmű. A számolócédulák esetenként a grafikai plakátok kistestvéreként, változatlan vagy minimális változtatással megjelenő kicsinyített másaként kerültek forgalomba.

• 
• 

A számolócédulák grafikája nemritkán „biankó” szerepet töltött be: az ország különböző részein ugyanaz a kép hirdette az egymástól teljesen függetlenül működő – de azonos funkciójú – üzletek, mesterek termékeit vagy szolgáltatásait. 

Férfi ruházattal kapcsolatos számolócédula kitöltetlen és különböző városokban működő szabó, vegytisztító és ruházati üzlet által használt változatai – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A számolócédulák az 1950-es évekig voltak használatban. Helyüket átvették a pénztárgépek, amelyek egyszerűen csak blokkot „termeltek”. Az utóbbi években – elsősorban az igényes vendéglátóhelyeken – ismét találkozhatunk az egykori számolócédulákra emlékeztető reklámszámlákkal. Az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára megközelítőleg 6000 darab számolócédulát őriz.
A kedves, mutatós – gyakran sorozatba rendezhető – számolócédulák már használatuk idején is felkeltették a gyűjtők, de elsősorban a gyermekek érdeklődését.
A korabeli sajtó így ír a számolócédula kisinas szerepének és népszerűségének, trendiségének ambivalenciájáról:

Gyűjtőszenvedélyéről Ottlik Géza így vall Buda című regényében:

A Franck Henrik és Fiai Rt. pótkávégyár által közreadott számolócédulák sorozataiból két tematikus csoport néhány darabja – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Múzeumok Éjszakáján többek között eredeti számolócédulákkal is várjuk a látogatókat az Ők is Trendben voltak című kiállításon!
„Divatos” válogatásunk számolócédulái már-már elfeledett vagy ritkábban ma is élő cégek, termékek, szolgáltatások emlékét őrzik, és egyúttal tükrözik a korabeli ruházat „útját”, hiszen az áruházak, szaküzletek mellett szűcsmester, szabóműhely és vegytisztító reklámjával is találkozhatunk.

Válogatás a Múzeumok Éjszakája Ők is Trendben voltak című kiállítása eredetiben is megtekinthető számolócéduláiból – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Elbéné Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)