Bibliothecae Abba[tis] Zircensi. Hatodik rész

2023. július 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Balla Ignác: A Rothschildok

Júliusban egy olyan kötetet szeretnék bemutatni, amely a bolygónk egyik legnagyobb felosztatlan családi vagyonával bíró famíliájának történetébe enged bepillantást. Előrebocsájtom, hogy jelen írásban a téma semelyik 21. századi aspektusával nem foglalkozom, ahogyan a könyvben leírtak igazságtartamát sem kívánom firtatni. Mindössze egy, a Titanic elsüllyedésének évében megjelent olvasnivaló megismerésére buzdítanék vele.
A Rothschildok nevével valószínűleg azok is találkoztak már, akik járatlanok a tőzsde, a pénzügyi manipulációk és az államkölcsönök különös világában. De miért is számított olyan nagy jelentőségűnek a Rothschild család Európában? A kötet már a legelején, a bevezetőben megadja a választ:

„Már Heine is »Európa legnagyobb bankárainak« nevezte a Rothschildokat, akik immáron több mint száz esztendeje tartják kezükben az ó-világ pénzügyi életének jóformán összes szálait. És tényleg még ma sem közelíti meg Európa egyetlen pénzdinasztiája sem gazdagság dolgában a Rothschildokat. Az ő nevükben még ma is ott cseng a milliók és milliók hatalmának félelmetes ereje és az egykori frankfurti ghetto késő ivadékai még ma is a legnagyobb földi gazdagság fogalmát szimbolizálják a nagy vagyonoknak csodálattal adózó emberiség szemében. Legendás sikereik – hiszen az ő ösük bölcsőjében sem ringtak milliók – annál bámulatosabbak, mert alig száz esztendővel ezelőtt még a hatalmas pénzdinasztia megalapítója, az öreg Maier Amschel is Frankfurt városának zsidó-utcájában szegény kis ügynök módjára, legföljebb is csak álmodozhatott azokról a milliókról, amelyet majdan gyermekei fognak megszerezni. Ő még mint egyszeri kis ügynök kezdte pályafutását és fiai már mint multimilliomosok, unokái pedig mint milliárdosok emlékezhettek meg azokról a nagy pénzügyi harcokról, amelyeket megvívtak. Három emberöltő elég volt ahhoz, hogy a ghettobeli családból Európának új nagyhatalmassága, a legnagyobb pénznagyhatalmassága lehessen. És mert ezzé tudott lenni, ezért valóságos világesemény jelentősége van a Rothschild-ház megszületésének, amely fejlődésével, növekedésével, hatalmával és befolyásával Európa kialakulására és sorsára, sőt az egész politikai és társadalmi világra is kihatott. A jelentéktelen kezdetből alig néhány évtized alatt a legszédítőbb, azelőtt még csak sohasem is sejtett magaslatra emelkedett e pénznagyhatalom – a Rothschild-ház – uralma.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Fontos kérdés az is, hogy miként érték el pénzügyi sikereiket és váltak megkerülhetetlenné olykor egész országok finanszírozásában.

„A föld kerekségének jóformán minden művelt állama szerepel e históriában, hol kisebb, hol nagyobb tételekkel, hol fontosabb, hol meg kevésbé fontos adatokkal. Mert az elmúlt száz esztendőben melyik államnak nem volt szüksége nagyobb tőkére, állami célokra, azaz állami szükségletek fedezésére és melyik állam nem szorult ez ügyben a Rothschildokra? Ha nem is teljesen magára a Rothschild-vagyonra, hanem az ő közvetítésükre, az ő pénzügyi nagy, szinte abszolút hatalmukra.
Ezekkel az államkölcsönökkel érték el azt a szerepüket és jelentőségüket, amely olyan nagy pénzügyi hatalommá avatta őket.
[...]
»Ha már kölcsön – államkölcsön legyen!« – ez volt az ő elvük. Hogy pedig e kölcsönök révén, amelyekkel pénzt szereztek államoknak és fejedelmeknek, mennyit kerestek a Rothschildok, azt bajos volna pontosan megállapítani. De ők nem érték be csupán azokkal a – nem is jelentéktelen – percentekkel, amelyeket e kölcsönök megszerzése fejében juttattattak nekik uralkodók és kormányok. Ők még szaporították jövedelmeiket – és ezek voltak a jelentősebb jövedelmeik – azzal, hogy élénk tőzsdei spekulációkat folytattak azokkal az állampapirosokkal, amelyeket az ő révükön megszerzett kölcsönök alapján bocsájtottak ki. Így lett nagyhatalom a pénz hatalmánál fogva a Rothschild-ház, amelynek sorsát öt világvárosban az öreg Maier Amschel öt fia irányította.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Pénzintézetek, bankházak, uzsorások és spekulánsok már jóval a Rothschildok színre lépése előtt is léteztek. Miért éppen nekik sikerült az akkori emberek többsége számára felfoghatatlan vagyonra és befolyásra szert tenniük? Ennek a megválaszolásához több tényezőt is számításba kell vennünk, közülük az egyik legfontosabb – és időrendben mindenképpen az első – az ős, Maier Amschel története.

E nagyhatalmú pénz-dinasztia histórikusa – amikor a Rothschildok életének regényéhez az adatokat keresi, – hiába kutatna régi állami levéltárakban porral belepett, pókhálós pergamentek és molyette ősi írások között és a mindentudó heraldika is legföljebb ha száz esztendővel kalauzolná visszafelé a múltba. Mert a Rothschild-dinasztiának családfája bizony nem nyúlik vissza a középkorba, – legalább is nincsenek róla hitelesített okmányok – az ő őseik közül egyik sem viselt hősi hadjáratot, legföljebb csak a nemzetközi tőzsde porondján, – és egyetlen ősatyjukról sem jegyezte föl a krónika, hogy résztvett volna valamelyik keresztes hadjáratban, amely a szentföldet akarta visszahódítani a pogányságtól. A Rothschildok nevét nem találjuk följegyezve kacskaringós rajzú, miniummal kifestett iniciálés ősi krónikákban, aminőket írástudó kolostori barátok pingálgattak évszázadokkal ezelőtt és nemesi címerüket is hiába keresnők a régi lovagkor színpompás nemesi címerkönyveiben. Az ő ősi lovagi váruk nem néz alá, mint valami sólyomfészek, meredek sziklaszálról, sem a Rajna, sem a Duna vizébe, amelyek mentén őseik le-lecsaptak volna a békésen tova vonuló kereskedőkre, hogy kifosszák őket, amikor áruikkal megrakott szekereikkel a frankfurti, vagy a kölni országos vásárokra igyekeztek. A Rothschild-ház ősei, akikről már írott nyomok maradtak reánk, maguk is békés kereskedők voltak.

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Az ő felmenőiről mindössze annyit tudunk, hogy az apját Mózes Amschelnek hívták, elhalálozása évén (1754) kívül több adat nem áll rendelkezésre róla. Vezetéknevét semmilyen ismert forrásban nem jegyezték fel, fia feltehetőleg a házukon lógó vörös cégér – „zum rothen Schild” – után viselhette a Rothschild nevet. Maier Amschelnek már ismert a születési éve is (1743), ám gyermekkoráról keveset tudni. Apja nem akarta, hogy belőle is kereskedő legyen, azt szerette volna, ha írástudó rabbinus válik belőle, így került Fürth városába tíz évesen. Bár az iskolát nem fejezte be (vélhetőleg anyagi okok miatt), egy, a későbbiekre nézve roppant fontos tudományt itt ismert meg: a régészetet, azon belül is különösen érdekelték a régi pénzérmék. A későbbiekben ennek a szenvedélyének köszönhetően nem csupán jövedelmeket szerzett, de fontos összeköttetéseket is, és bizonyos értelemben a család szerencséje szintén erre vezethető vissza.

„Ez az éremismeret lett közvetítője annak a közelebbi érintkezésnek is, amely az érem- és régiségpénzgyűjtő hannaui őrgróf – IX. Vilmos, I. Vilmos néven későbbi választófejedelem – és a frankfurti zsidó-utca okos és nyílt fejű lakója között kifejlődött. És ez az ösmeretség, – amely később szoros üzleti összeköttetéssé fejlődött, – segítette a fáradhatatlan Maier Amschelt a teljes sikerhez: ahhoz, hogy a későbbi nagy Rothschild-vagyon alapját – jelentős formában és jelentős összegben – megvethesse.
Maier Amschel éremismeretének országszerte híre volt és erről tudomása lehetett Estroff bárónak is, aki bizalmi embere volt a hannaui őrgrófnak. Estroff bárónak már Hannoverben, ahol megösmerte Rothschild Maier Amischelt, feltűnt a kis zsidó emberke kiváló szaktudása, megbízhatósága és becsületessége és később éppen Estroff báró volt az, aki őt a dúsgazdag őrgróf, IX. Vilmos figyelmébe ajánlotta.
Az a körülmény, ahogyan Rothschild Maier Amschel először járulhatott az őrgróf elé és maga az első benyomás, amit a nagyhatalmú és még nagyobb vagyonú őrgrófban fölébresztett, már szinte előre jelezte, hogy ennek a frankfurti zsidónak kezd fölragyogni a szerencsecsillaga.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Estroff báró és IX. Vilmos egy alkalommal éppen sakkozott, amikor Maier Amschel látogatást tett az őrgrófnál, aki a játszmát már-már elveszettnek vélte, de az éles eszű Rothschild javasolt neki egy lépést, amivel három lépésben nyert is.

„A szerencsésen befejezett sakk-játszma után az őrgróf még a legkegyelmesebben elbeszélgetett a szürke kis zsidóval és amikor az távozott, mosolyogva mondta Estroff bárónak:
Tábornokom, ön igazán nem holmi tökfilkót ajánlott nekem!
Amire Estroff báró így felelt: És én remélem, hogy fenséged ennek a Rothschildnak egyéb jó tulajdonságaival is éppen úgy meg lesz elégedve.
Ha olyan becsületes is, mint amilyen okos, akkor remélem, hogy úgy lesz!”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Hogy a fenti német arisztokratáknak (és úgy általában a korabeli európai vezetőknek) mennyi erkölcsi jogalapjuk volt becsületességről beszélni, jól szemlélteti az alábbi szövegrész:

„...egész működése az őrgróf szolgálatában ezidőtájt még abban merült ki, hogy éremgyűjteményébe régi pénzeket szállított és apróbb szolgálatokat tett neki angol váltóknak Londonban való beváltása körül, amelyeket az őrgróf, éppen úgy, mint apja, katonai szállítmányokért kapott. És ez alapozta meg a Rothschildok későbbi nagy hatalmát.
Akkoriban ugyanis minden német fejedelemség urának – bármilyen kicsiny is volt országa és kevés volt az alattvalója – módjában volt törvényszerűleg akkora hadsereget toboroznia, aminőt csak akart. A hadsereg létszámának ez a korlátlan fölemeltethetése pedig a legönzőbb lélek-uzsorára vezetett. Már a Rothschild-család ősapjának születése előtt való évszázadban Károly hesseni őrgróf is – IX. Vilmos őse – elkezdte ezt az »emberhússal való uzsoráskodást« és ilyen módon sikerült is vagyonát, a csapatok fölszerelési költségeinek és a kikölcsönzés díjának révén, közel tizenkét millió tallérral gyarapítania, ami később még egyre növekedett, mert ezután sem vonult még vissza az ilyesfajta »humanisztikus« üzletektől.
Unokája, II. Frigyes őrgróf is, aki elődje volt IX. Vilmosnak, »bölcs« elődjének nyomdokain haladt és folytatta ezt a búsásan jövedelmező üzletet. Majd halála után IX. Vilmos, aki utána a trónon követte, sem vetette meg a pénzszerzésnek azt a módját, amit elődei is kultiváltak és már uralkodásának második esztendejében szerződést kötött Angliával tizenkétezer harcos szállítására nézve, amiért – a fölszerelési költségek nélkül – nyomban hatszázhetvenötezer korona-tallért kapott, amihez még hozzájárult dicső elődje által az észak-amerikai gyarmatok számára eladott alattvalókért kapott huszonkét millió tallér is, amit az ő kezeihez folyósítottak.
Ezek a horribilis összegek – és az, hogy az ifjú IX. Vilmos e kornak egyik leggazdagabb fejedelme volt – lettek közvetlen okai a Rothschild-család szerencséjének, vagyonban és hatalomban való növekedésének és annak, hogy az egész művelt világra kiható szerepük jutott a históriában, amelyben alig félszázad alatt ők lettek a – hatodik nagyhatalom. A legnagyobb és legfélelmetesebb erejű nagyhatalom.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Korának egyik leggazdagabb embereként IX. Vilmost gyakran keresték meg kiürült kincstárú fejedelmek ügynökei. Az őrgróf azonban nem szeretett ezekkel a küldöttekkel közvetlenül tárgyalni és volt egy irányelve, miszerint nála hatalmasabb uralkodónak (gyanítható okokból) nem kölcsönöz semekkora összeget sem. Mindkét tényező szerencsének bizonyult Maier Amschel szempontjából. Az őrgróf legtöbb ügynöke a rövid lejáratú hiteleket részesítette előnyben, bízván a sűrűbben várható megvesztegetésekben. Amikor egyszer Dánia szorult nagyobb összegű kölcsönre, Rothschildnak komoly szerepe volt abban, hogy egy nagyobb országnak folyósítsanak hosszabb lejáratú kölcsönt. Az első megállapodást több is követte és ezeknek az üzleteknek a jutalékai ütemesen gyarapították a frankfurti bankár egyre sokasodó családjának vagyonát. Az igazi áttörést azonban az 1806. esztendő hozta meg. A Poroszország ellen induló Napóleon seregeinek bevonulása miatt az őrgróf jobbnak látta távozni (a briteknek eladott katonái a franciák ellen harcoltak). Döntését nem sokkal később egy császári bulletin kiválóan igazolta:

„A Hessen-kasseli uralkodóház hosszú évek óta eladogatta alattvalóit Angliának és fejedelme ily módon gyűjtötte össze hatalmas vagyonát. Ez a piszkos és fösvény uzsorás ezáltal megdöntötte saját házának uralmát. A mai nappal tehát végérvényesen megszűnt uralkodó lenni.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

IX. Vilmos vagyona tetemes részének kezelését a Rothschildokra bízta. Legnagyobb szerencséjére Maier Amschel harmadik fia, Náthán ekkor már Londonban élt, és apja még azelőtt átküldött neki hatszázezer font sterlinget (közel tizenöt millió koronát), mielőtt a franciák blokádja miatt megszűnt volna a kereskedés a szigetországgal.
Az őrgróf végül csak 1813-ban merészkedett vissza egykori lakhelyére, és a fenti pénzmentés ellenére is valószínűleg lemondott már vagyonáról, mert egykori bizalmasa egy évvel korábban elhunyt. Gyermekei azonban nemcsak hiánytalanul, de kamatokkal együtt visszaszolgáltatták. Hogy szívjóságból-e vagy számításból, azt mindenki ítélje meg maga, mindenesetre a meglepett fejedelem hálája jeléül gondoskodott arról, hogy az utódok gesztusáról a kontinens összes udvarában értesüljenek. A következő évtizedek azt bizonyítják, hogy az egyszeri szédületes haszon helyett szerzett renomé hosszú időre biztosította számukra a befektetői bizalmat.
Láthatjuk tehát, hogy egyetlen ember is összehozhat hatalmas vagyont szorgalommal, szerencsével, a kínálkozó lehetőségek felismerésével és megragadásával, továbbá a kor uralkodóházai olykor erősen megkérdőjelezhető erkölcsi normáinak kihasználásával. De miképpen lehet egy rendkívül befolyásos dinasztiát száz évekre megalapozni? Ehhez nem elegendő a szerencse és egy ős szorgalma.
Halálos ágyánál az öreg Maier Amschel elmondott egy régi perzsa tanmesét fiainak a köteg vesszőről, ami egyben sokkal erősebb, mint a veszők külön-külön. Apjuk tanácsát megfogadva a továbbiakban minden nagyobb üzletüknél közösen hoztak döntést, és ebben a földrajzi távolságok sem akadályozhatták őket:

„... ekkor már Londont és egész Angliát meghódította a harmadszülött Náthán, Párisból a legifjabb fivér, James, uralkodott Franciaország pénzügyein, a negyedik Rothschild-fiu Itáliának volt pénzfejedelme, a legidősebb fivér, Amzel Frankfurtból egész Németország financiális helyzetén uralkodott, a másodszülött Salamon pedig Bécsben rezidiált, mint a monarchia modern Krőzusa.”
[…]
A másik alapelv, amelyet a Rothschildok sohasem tévesztettek szem elől, az, hogy semmiféle üzletnél vagy vállalkozásnál nem törekedtek mértéktelen nyereség után és minden üzleti ténykedésükben betartottak bizonyos korlátokat és amennyire az emberi bölcsesség és előrelátás megengedi, igyekeztek függetlenné tenni magukat a véletlen játékaitól. Ebben a jelmondatban: Servare modum finemque tenere (mértéket tartani, a célt sohasem téveszteni szem elől) rejlik a Rothschild-ház erejének legnagyobb titka.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Legalább ilyen fontos volt számukra informátori hálózatuk és a legmagasabb körökbe vezető összeköttetéseik.

„A Rothschildok pedig mindig különösen nagy súlyt helyeztek arra, hogy információik a legjobb forrásból eredőek legyenek. És hogy ezt megszerezhessék, mindenképpen azon igyekeztek, hogy Európa valamennyi nagyobb uralkodójának udvarában elsőrendű összeköttetéseik legyenek. Itt pedig ismét kitűnően megnyilatkozik a Rothschildoknak föltétlenül biztos emberösmerete éppen úgy, mint... anyagi áldozatkészsége is az ilyen ügyekben. Ám ez nem is annyira egyéni érdemük vagy hibájuk, mint sokkal inkább csak alkalmazkodó képességük mellett szól: erre egyenest a viszonyok és a körülmények kényszerítették a Rothschildokat. Azok a hivatalos férfiak, akiket így szolgálatukba szerveztek, már jóval ő előttük is, fölöttébb örömest engedték magukat megvesztegetni és ezek a vesztegetések már vígan folytak azelőtt is, mielőtt a Rothschildok a maguk részéről megkezdették volna ennek a nagy jelentőségű, finom szálú, de mérhetetlenül erős hálónak szövését-fonását. A korban és az akkori erkölcsökben rejlett mindennek oka és magyarázata. Ha a Rothschildok nem fordulnak ezekhez az eszközökhöz, hát ez megtörtént volna az ő ellenfeleiknek részéről és ez – igazán nem jelentette volna még az erkölcsök javulását. Vesztegettek volna az ő ellenfeleik. Mint ahogy ez meg is történt. Az akkori erkölcsi fölfogás ugyanis éppenséggel nem volt valami nagyon tisztultnak mondható, ami kitűnik abból is, hogy például Gentz milyen megelégedettséggel és lelki nyugalommal jegyezte föl naplójában azokat az összegeket, amelyeket ilyen természetű politikai szolgálataiért kapott a Rothschildoktól, akik mindig nagyon jól tudták, hogy nekik a politikában, éppen úgy mint a pénzügyi világban, nem földöntúli lényekkel, emberfölötti emberekkel van dolguk, hanem földi halandókkal, akiknek bálványa: a pénz.
Nem volt olyan áldozat, amelytől a Rothschildok e téren visszariadtak volna. Mérhetetlen összegeket áldoztak e célra. De ezek az áldozatok mind dúsan meghozták kamataikat. A Rothschildoknak egészen az uralkodók legszűkebb környezetéig is megvoltak az ezirányú megbízható összeköttetéseik, ahonnan fontos értesüléseket nyerhettek. Államtitkárok, miniszterek, nagykövetek vetélkedtek egymással, hogy a fontosabb eseményekről a Rothschildok értesüljenek legelőször és így például az ezernyolcszázharmincadik esztendőben a párisi, júliusi forradalom kitörését egész Angliában Rothschild Náthán báró tudta meg legelőször és maga az angol kormány is csak őtőle értesült efelől.
Bécsben Gentz báró volt politikai informátora a Rothschild-háznak. Ő maga sohasem játszott a tőzsdén, de azért mégis sokat – nyert e tőzsdejátékokon. És vele együtt a Rothschild-ház is.
Rothschild Salamon báró, Gentz halála után, egy magánlevélben keservesen panaszkodott is a párisi James bárónak: »Ez az ember igazi barátunk volt. Ilyen barátot nem is szerzek egyhamar magamnak. Hatalmas summákba került ugyan nekem ez a barátság, kevesen hinnék el, hogy mekkora summákba, mert ő egyszerűen csak fölírta egy kis cédulára, hogy mennyit akar és rögtön meg is kapta a kért összeget, – de bármennyibe került is nekem, most, hogy már nem él, most látom csak, kit veszítettem benne és örömmel fizetnék néki háromszor is annyit, ha föl tudnám támasztani!«”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

A családi vagyon egyben tartására is volt egy hatékony, de ma már visszatetszést keltő módszerük. Felsorolni is hosszú volna, hogy hányszor házasodtak családon belül Maier Amschel ivadékai. Ugyanakkor a család számos tagjáról jegyezték fel, köztük magáról a vallásosnak, sőt hitbuzgónak tartott ősről is, hogy rengeteget jótékonykodtak.

(„Ezzel aztán el is érték azt, ami a kiváltságosak közül is csak keveseknek jut osztályrészül, hogy tudniillik a barátaik és tisztelőik egész seregével nem állott szemben az ellenségeik hadoszlopa. Teljes joggal lehet róluk azt mondani, hogy még magát az irigységet is lefegyverezték és a káromlók és rosszatakarók ajkát is el tudták némítani.”)

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

A kötet számtalan adomát és anekdotát tár elénk, amelyekben hol mulatságos, hol egészen fura helyzetek adódnak a szegények és a mérhetetlenül gazdagok találkozásaiból, ugyanakkor több történet arra is rávilágít, hogy a nagy vagyon ellenére, sőt olykor pont amiatt mennyire boldogtalanok is lehettek ezek az irigyelt bankárok.
De megtudhatjuk azt is, hogyan gyarapodott egyetlen nap alatt a waterloo-i csatát személyesen megnéző, majd mindenkinél hamarabb (igen kalandosan) Londonba érő Rothschild Náthán vagyona egymillió font sterlinggel, azaz huszonnégy millió koronával.
A sorsnak egészen furcsa fintora volt Napóleon felé, hogy bár Frankfurtban polgári egyenjogúságot ő adott az izraelitáknak, Maier Amschel és utódai mégis a vele szemben álló erők révén emelkedtek fel.

„Öt évszázadon át küzdöttek a frankfurti zsidók elnyomóik ellen, amíg végre ütött megváltásuk órája. Napoleon egyetlen tollvonással levette Izráel népének vállairól az elnyomatás jármának terheit és megnyitotta számukra a városok legragyogóbb főutcáit is.”)

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

És hogy ismételhető-e a Rothschildok sikere, vagy ők ismételhetik-e még korábbi sikereiket? Ezzel kapcsolatban idéznék még három elgondolkodtató szövegrészt, melyek között látszik némi ellentmondás, de ezek feloldását már az olvasóra bízom!

„A Rothschildok mai hatalma azonban, bár vagyonuk nagyobb, mint valaha, természetesen már távolról sem versenyezhet az öt testvér egykori hatalmával. De ennek okát nem a Rothschild-ivadékok egyéni képességeinek hanyatlásában kell keresni, hanem a viszonyok változásában. Legelső sorban is ma már az európai államok pénzügyi helyzete mérhetetlenül megjavult, a közel száz esztendő előtti financiális állapotokhoz hasonlítva és így ma már a kormányok nincsenek annyira ráutalva az ügyes közvetítőkre, akik államkölcsöneiket minduntalan elhelyeznék. De meg azután a Rothschildok egykori, szinte korlátlan erejének csökkenésében a részvénytársasági alapon létrejött nagy bankoknak is részük van, amelyek az új államkölcsönök kibocsájtásakor nem csupán egymással versenyeznek fölöttébb energikusan, hanem a Rothschild-házzal is. És ezek a nagy bankok fosztották meg tulajdonképpen a frankfurti zsidó-utca késő ivadékait attól az egyeduralomtól, amely a múlt század elején az államkölcsönök létrejöttét jóformán egyedül az ő kényük-kedvüktől tette függővé.
[…]
Egyetlen nagyhatalom van csak Európában és ez a Rothschild-ház. Csatlósai egész sereg más bankházakból kerülnek ki és katonái, apródjai, fegyvernökei a becsületes kereskedők, harci fegyverük pedig a spekuláció. A Rothschild-ház egy eredmény, egy konzekvencia, amelynek létre kellett jönnie és ha nem a Rothschildok lettek volna azok, hát mások lettek volna, de – okvetlenül megvolnának már. De ez sem véletlen konzekvencia, hanem szükségszerű fő-konzekvencia, amelynek a mai államrendszerből kellett létre jönnie, abból az államrendszerből, amely ezernyolcszáztizenhárom óta uralkodik Európán. És a Rothschildoknak szükségük volt az államokra, hogy Rothschildok lehessenek, mert az európai államoknak meg a Rothschildokra volt szükségük. Most azután, hogy már itt vannak, nekik nincs többé szükségük az államokra, de az államoknak, igenis, szükség van rájuk.
[…]
A Rothschildok vagyona ugyanis a tíz milliárdot is meghaladja már és ez az óriási vagyon szinte önmagától szaporodik, növekszik egyre. A Rothschildoknak már egyetlen új üzletet sem kell kötniök és vagyonuk mégis napról-napra még egyre nagyobb lesz, mert hiszen ez a tíz milliárd minden egyes napon csak egyszerű kamat formájában is, több mint egy millióval növekszik. Ha csak négyszázalékos kamatozást veszünk alapul – pedig a Rothschildok üzletei és vállalkozásai ennél jóval magasabb percentű jövedelmet hajtanak – a frankfurti öreg Maier Amschel ivadékainak vagyona évenként kerek négyszáz millió kamatjövedelmet jelent és így még három esztendőre sincs szükség, hogy a Rothschildok újabb és újabb egy milliárddal legyenek gazdagabbak.
A fantáziát is elfogja a szédülés, amikor ezeket az óriási pénztömegeket e szédületes tempóban látja növekedni. Hiszen ha folytatjuk e számvetéseket, az derül ki, hogy ilyesformán egyszer csak az egész földkerekség minden pénze a Rothschildok páncélszekrényeibe fog ömölni...”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Erdélyi András (Országos Széchényi Könyvtár Ciszterci Műemlékkönyvtár – Zirc)

A sorozat további részei: Első rész, Második rész, Harmadik rész, Negyedik rész, Ötödik rész, Hetedik rész, Nyolcadik rész

komment

Lázár Csaba: „Minden, a versekkel töltött idő szebbé teszi az életünket.”

2023. július 03. 06:00 - nemzetikonyvtar

Interjúk A háromszólamú vers hangzó Példatára kapcsán. Harmadik rész

Munkatársunk, Deák-Sárosi László A háromszólamú vers – Új magyar verstan (Budapest, Üveghegy Kiadó, 2023) című kötetének kísérőkiadványa, a hangzó Példatár hangfelvételei könyvtárunk támogatásával hangstúdiónkban, a versvideók pedig Interjútárunkban készültek. Az alábbiakban Deák-Sárosi László a hangzó Példatár elkészítésében előadóként részt vett Lázár Csaba színművésszel készített interjúját közöljük.
A kötet bemutatója 2023. május 18-án, csütörtökön 16:30 órai kezdettel volt könyvtárunk Ars Librorum terében.

Lázár Csaba színművész. Fotó: Deák-Sárosi László

Lázár Csaba Budapesten született 1970. május 26-án. Színészi tanulmányait a Théba Stúdióban kezdte Basilidesné Andor Edit tanítványaként 1986-ban. A Nemzeti Színiakadémiát 1995-ben végezte el Csernus Mariann, Ivánka Csaba és Szélyes Imre tanítványaként. Az Akadémia elvégzése után a Nemzeti Színház szerződtette le. 1997-től 2002-ig a Soproni Petőfi Színház tagja volt. 2002-től szabadúszó. Játszott többek között a Budaörsi Játékszínben, az IBS színpadán, a Gyulai Várszínházban, a Szigetvári- és Sümegi Nyári Játékokon. 2010-től a Száguldó Orfeum majd az Ivancsics Ilona és Színtársai társulat tagja. Dolgozott többek között Sík Ferenc, Agárdy Gábor, Kozák András, Iglódi István, Bodolay Géza, Mikó István és Szombathy Gyula rendezéseiben. 2004-től a Magyar Katolikus Rádió vezető bemondója és rádiórendezője. Számos hangjáték rendezője. Irodalmi estjeivel 2000 óta járja a magyarlakta területeket. Többek között Arany János, Ady Endre, Nagy László, Petőfi Sándor, Nagy Gáspár, Krúdy Gyula műveiből készített önálló esteket. Verslemezei jelentek meg Arany János balladáiból és Petőfi írásaiból. A Magyar Katolikus Rádióban 2004 óta készíti vers- és novellaműsorát Itt az írás, forgassátok! címmel. Több hangoskönyve jelent meg Jókai Mór és Petőfi Sándor műveiből. Versfelvételei hallhatók az Országos Széchenyi Könyvtár Balassi, Magyar nyelvemlékek és Jeles napok című tematikus tartalomszolgáltatásaiban is. Tevékenységét Magyar Ezüst Érdemkereszttel és Kazinczy-díjjal ismerték el.

Mit jelent Önnek előadóművészként a vers, miért ad elő közreműködőként vagy önálló esteken verseket?

A vers a legtömörebb és kifejezőbb formája az érzések és gondolatok megjelenítésének. Nagy Gáspár szavaival: „leggyöngébb énünk legtöbbet hordozó boltíve”.

Hogyan fogadta a felkérést, hogy recitáljon el verseket a Deák-Sárosi László által szerkesztett verstani hangzó Példatárban?

Nagy örömmel és várakozással. Minden érdekel, ami a versekkel kapcsolatos. Az újdonság pedig mindig inspirálja az embert, hogy újat tanuljon.

Lát-e valamilyen ellentmondást a dallamhangsúlyos nyomatékképzés és korábbi beszédtechnikai, versmegszólaltatási gyakorlata között, vagy ezeket könnyen össze tudta egyeztetni?

Számomra okozott nehézséget. Az ereszkedő hanglejtésből adódó erőteljes mondat- és szó eleji hangsúlyozás nem volt mindig összeegyeztethető a recitálással.

A recitálás is teljes mértékben követi az ereszkedő lejtést, csak a kemény, levegővisszatartás segítségével létrehozott dinamikus hangerőhangsúlyok egy részét a hajlékonyabb dallamhangsúly-nyomatékok helyettesítik. Ez kezdetben több gyakorlást és összpontosítást igényel az előadótól, de nem függeszti fel a magyar prozódiát. Ön szerint akadályozza-e a dallamhangsúly az egyéb művészi előadói eszközöket?

Inkább úgy fogalmaznám, hogy megnehezíti. A recitálás fegyelmezettsége nem engedi az előadó öntörvényű megoldásait. A szünetek, hangsúlyok egyéni alkalmazását jelentősen korlátozza.

Ez a szabad, öntörvényű tagolás és hangsúlyozás elfogadottá, elterjedté vált az előadóművészetben az utóbbi másfél-két évszázadban, miközben a vers szövegéhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a ritmus is, amit viszont maradéktalanul meg kell szólaltatni, akárcsak a hanghosszúságokat és hangmagasságokat a dalban vagy a hangszeres zeneműben. A recitálás nehézségei ellenére mégis sikerült Önnel rögzíteni négy, egyáltalán nem könnyű verset, köztük Berzsenyi Dániel A magyarokhoz és Kölcsey Ferenc Himnusz című költeményét. Miben látja ennek az új módszernek a hasznát, alkalmazhatóságát? Kiknek ajánlja?

A recitálás a vers zeneiségét, ritmusát, lüktetését tökéletesen visszaadja. A vers megközelítésének egy másik lehetőségét kínálja fel. Fontos, hogy a költő miért választ egy adott versformát a gondolatai kifejezésére. Ennek megértésében nagy segítség a recitálás. Kinek ajánlom? Minden versszeretőnek! Minden, a versekkel töltött idő szebbé teszi az életünket.

Milyen verses műsorban vagy önálló verses esten fog fellépni a közeljövőben?

Nagy Gáspár műveiből készült műsorommal a költő születésnapja alkalmából májusban Bérbaltaváron, a költő szülőhelyén lépek fel. Augusztus elején pedig az V. Kőfeszten találkozhatnak velem a Káli-medencében, ahol Petőfi írásaiból, verseiből válogatok.

Versvideó: Kölcsey Ferenc Himnus, a' Magyar nép zivataros századaiból című verse Lázár Csaba előadásában.

Deák-Sárosi László interjúja Lázár Csaba színművésszel

A sorozat további részei: Első rész (Jónás Gabriella); Második rész (Havas Judit); Negyedik rész (Szemerédi Bernadett); Ötödik rész (Lázár Balázs); Hatodik rész (Simon Péter); Hetedik rész (Széplaky Géza); Nyolcadik rész (Dóczy Péter); Kilencedik rész (Jantyik Csaba); Tizedik rész (Dánielfy Gergely); Tizenegyedik rész

komment

A zirci Ciszterci Műemlékkönyvtár – Németh Gábor, igazgató /// OSZK PODCAST S01E09

2023. július 02. 06:54 - nemzetikonyvtar

Az OSZK kilencedik podcastjében Németh Gáborral, a zirci Ciszterci Műemlékkönyvtár vezetőjével Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója beszélgetett a 12. század óta működő apátsági gyűjteményről. Solymosi Ákos segítette munkánkat.

A monostor könyv nélkül olyan, mint a város vagyon nélkül, a vár seregek nélkül, a konyha edények nélkül, az asztal étel nélkül, a kert fű nélkül, a mező virág nélkül és a fa levelek nélkül.

Tartalom:

00:30 Lehet telephelynek nevezni egy műemlék könyvtárat?

01:00 Gábor útja: Veszprémből Szegeden át Zircig

02:15 Hatalmas szerzetesrend Burgundiából – a ciszterci rend története

03:50 Liturgikus könyvekkel kezdődött a gyűjtemény

05:59 A török pusztítás mértéke

07:12 Ősnyomtatvány- és antikvaegyszeregy

09:30 Tíz kódex Budapesten Zircről

11:27 Jó, hogy vége az ötvenes éveknek

13:40 Speciális teremkönyvtár és a barokk termek bemutatója – hallgatói verzió

16:04 Glóbuszok

21:18 Padányi Biró Márton könyvét nem lőtték át géppisztollyal

25:17 Egy sérült könyv, amit nem kell restaurálni

26:38 Nem érheti meglepetés Gábort a Ciszterci Műemlékkönyvtárban

27:48 Borsa Gedeon könyvtára Zircen lesz megtekinthető

Linkek:
Zirc ⁠https://oszk.hu/ciszterci_muemlekkonyvtar⁠
Mezey László ⁠http://www.fragmenta.oszk.hu/Mezey/MTA_I_OK_30_1978_65-90.pdf⁠
Ősnyomtatvány ⁠https://hu.wikipedia.org/wiki/%C5%90snyomtatv%C3%A1ny⁠
Antikva ⁠https://epa.oszk.hu/00800/00892/00021/pdf/10.pdf⁠
Borsa Gedeon ⁠https://www.youtube.com/watch?v=2XJHM_e91nI ⁠
Borsa Gedeon ⁠http://real.mtak.hu/167561/1/13_Borsa_nekr_INT1.pdf⁠
Ellopott könyvek ⁠http://ki2.oszk.hu/3k/2013/08/a-zirci-muemlekkonyvtar-60-eve-az-orszagos-szechenyi-konyvtar-gondozasaban1-1953-2013/⁠
Padányi Bíró Márton ⁠https://sumegipalota.hu/ http://padanyi.uni-pannon.hu/padanyipuspok.php⁠⁠

Hallgassa, ahol tetszik:

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs⁠⁠
APPLE: ⁠⁠https://apple.co/3W0iS23⁠⁠
GOOGLE: ⁠⁠https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC⁠⁠
RADIOPUBLIC: ⁠⁠https://bit.ly/RPOSZK⁠⁠
CASTBOX: ⁠⁠https://castbox.fm/channel/id5114243⁠ ⁠
DEEZER: ⁠⁠https://www.deezer.com/us/show/6149605⁠⁠
TELEKOM: ⁠⁠https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar⁠⁠
RSS: ⁠⁠https://bit.ly/OSZKRSS⁠

komment

Címkék: németh gábor ősnyomtatvány borsa gedeon zirci apátság monostor antikva ciszterci műemlékkönyvtár zirc

25 éve, 1998. július 2-án hunyt el Gábor Miklós színművész, rendező, író

2023. július 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

Gábor Miklós Kossuth-díjas színművész, rendező, író, érdemes és kiváló művész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja Zalaegerszegen született (1919. április 7-én). Édesapja, Gábor Béla mozitulajdonos volt a városban, s amikor a család 1926-ban Székesfehérvárra költözött, ő továbbra is üzemeltette a zalaegerszegi mozit. (Gábor Béla 1948 körül az USA-ba emigrált.)
Gábor Miklós 1940-ban végezte el a Színiakadémiát és a Nemzeti Színház ösztöndíjasa lett, azonban a rá is vonatkozó numerus clausus miatt egy hónap után el kellett mennie a színháztól. 1941-ben gróf Károlyi István frissen alapított Madách Színháza szerződtette (amely a Madách téren állt). Mivel a színház első direktora, Földessy Géza egy évad után megbukott, Pünkösti Andor kritikus, író, rendező indította el baloldali kísérletező művészszínházát. Ennek a társulatnak lett tagja a fiatal Gábor Miklós – kollégái voltak például Greguss Zoltán, Mádi Szabó Gábor, Sennyei Vera, Szemere Vera, Várkonyi Zoltán. Föllépett velük a korszak sztárjai közül Sulyok Mária vagy Szeleczky Zita is. A vizualitásért elsősorban a nemzeti nagyszínházakból ismert Fülöp Zoltán, Jaschik Álmos, Márk Tivadar vagy Nagyajtay P. Teréz volt felelős. A magas színvonalú, irodalmi alapú műsorpolitikáért Pünkösti mellett Staud Géza dramaturg, a későbbi színháztudós felelt. A Madách Színház a német megszállásig, 1944. március 19-éig működhetett.

1945 és 1954 között Gábor Miklós a Nemzeti Színház egyik vezető fiatal színészeként működött, majd 1975-ig ismét a Madách Színház tagja lett – ám ez már egy egészen más profillal, megváltozott közönségnek játszó intézmény volt. A Madách Színház előbb a mai Hevesi Sándor téri volt Magyar Színház épületében, majd 1961-től az Erzsébet körúti nagyszínházban működött. Alkotó együttese és a közönsége is az államosított „kis nemzeti színház” státuszából kitörve a színvonalas, irodalmi értékű polgári szórakoztatás és a klasszikusok esztétizáló (a „szocialista realizmus” ellensúlyaként megtartott, szépségközpontú, idealizáló) előadásmódja között keresett helyet magának. Gábor Miklós egyik legjelentősebb sikere is e korszakhoz fűződik, az 1962-es, Vámos László rendezte Hamlet címszerepében. A színész ez időben kezdett rendezni és naplójegyzeteinek első megjelenését (1963) követően szerepelemző köteteket és önéletrajzi korrajzokat írni.

Az 1970-es évek közepére ő maga már nem érezte korszerűnek játékát és elégedetlen volt színházának ekkor még lassan, majd egyre határozottabban a szórakoztatás és a zenés színjátékok (musicalek) irányába térülő műsorpolitikájával, így a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött színész-rendezőnek.

1979-ben a Népszínház tagja lett, de 1983-ban a Zalaegerszegen újonnan megalapított városi színház, a Hevesi Sándor Színház nyitó előadásán Madách Tragédiájának Lucifereként is föllépett – az igazgató, Ruszt József rendezésében. 1984 és 1991 között a Nemzeti Színház tagja volt, majd pedig haláláig Szegeden a Ruszt által alapított Független Színpadon játszott és rendezett.

Szalma Tamás, Gábor Miklós és Fekete Gizi Az ember tragédiájában. Zalaegerszeg, Hevesi Sándor Színház, 1983. Rendezte Ruszt József. Ilovszky Béla felvétele

Akár Budapesten, akár vidéken játszott vagy lépett föl, az egész ország ismerte, tisztelte és szerette, hiszen számos film-, televíziós, rádiós és szinkronszerepben láthatta-hallhatta Gábor Miklóst a közönség. Elkötelezett volt a minőség, a professzionalizmus mellett, lett légyen szó a színházról, az irodalomról, a költészetről vagy a közélet kérdéseiről. Szerepeiben és saját személyiségével is az értékeket képviselte, nem engedett a könnyű sikernek, de a „művészkedők” homályos érthetetlenségét is kritizálta. Tragédiáktól komédiákig, versektől a zenés-táncos műfajokig számos országra szóló sikert aratott. Volt a Mágnás Miska címszereplője az 1948-as filmben, és ugyanekkor a Valahol Európában kamaszvezére, Hosszú. Jól emlékszünk rá mint Szabó István Apa (1966) című filmjének címszereplőjére, de a Shakespeare-hősök mellett megformált kesernyés vígjátéki figurákra is G. B. Shaw vagy Molnár Ferenc darabjaiban. Játszott klasszikusan a nagy klasszikusokban (a görögöktől Beaumarchais-n át Molière-ig, Schillerig és a nagy romantikusokig, És játszott „modernül” Higgins professzort a My Fair Ladyben, Schnitzlert és Gorkijt, Williams, O’Neill amerikai alakjait, volt Lukács György Eörsi István Az interjú című darabjában és a Nyolcadik esküdt a Tizenkét dühös emberben (Reginald Rose).

Hitelességre törekedett a színpadon és a filmvásznon, amint az életben is. Gábor Miklós rendkívül intelligens és intellektuális színész volt, művelt, több nyelvet bíró olvasott ember, sokat utazott, külföldi színész- és rendezőkollégáival is kapcsolatot tartott, de ösztönösen alakított egyszerű, kevéssé gondolatgazdag figurákat is (mint például Trigorin Csehov Sirályában vagy Plata-Ettingen herceg Molnár Ferenc Olympiájában). Rendezései is széles skálán mozogtak – Szophoklésztől Goethén és Füst Milánon keresztül Georges Feydeau Osztrigás Micijéig.
Családi életét szintén a színház határozta meg, mindhárom szerelme-felesége színésznő volt. Először Rákosi Mária, azután Ruttkai Éva, majd Vass Éva volt Gábor Miklós társa. Ruttkai Évával kötött házasságából született Julianna nevű lánya.
Gábor Miklós a családjával közölt végakarata szerint naplójegyzeteit, kéziratait 50 évre kívánta elzárni a kutatók és olvasók elől, mivel minden, 1947-től írt őszinte szavát bizalmasnak ítélte, nem kívánva a még élő szereplők lelkébe, az elhunytak emlékébe gázolni szubjektív reakcióival. Az általa (illetve utolsó kötete esetében Vass Éva segítségével) sajtó alá igazított följegyzésekben gyakran látunk-érzékelünk kihagyásokat épp ez okból. A teljes kéziratos hagyatékot Gábor Júlia két részletben (2018-ban, majd Vass Éva halálát követően 2019-ben) adta át az Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti gyűjteményének, azonban a kutatóknak, érdeklődőknek 2048-ig kell várni, hogy hozzáférhessenek Gábor Miklósnak az állományvédelmi föltételek biztosítása mellett őrzött írásaihoz.

Dr. Sirató Ildikó (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A kulturális örökség adatai mint bölcsészettudományi kutatási adatok? 2. rész

2023. június 30. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló a DARIAH éves konferenciájáról. Második és harmadik nap

Június 7. és 9. között szervezte meg éves ülését Budapesten a DARIAH (Digital Research Infrastructure for the Arts and Humanities – A művészetek és humán tudományok digitális kutatási infrastruktúrája) nemzetközi kutatói szervezet. A konferencia idei témája: Cultural Heritage Data as Humanities Research Data? (A kulturális örökség adatai mint bölcsészettudományi kutatási adatok?). A konferencián a Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály több munkatársa – Makkai T. Csilla, Kalcsó Gyula, Szűcs Kata Ágnes, Varga Emese – is részt vett.

Június 8.

A konferencia második napja egy rövid kávézással indult az ELTE BTK Gólyavár épületének fülledt emeletén. Ezt követte egy maratoni ülésszak: 9:00 és 11:00 óra között kilenc előadást hallgattunk meg, melyből hat a DARIAH által támogatott különböző munkacsoportok éves tevékenységének beszámolója volt, ezt követte a három DARIAH vezetőségi tag előadása.

DARIAH-munkacsoportok

A munkacsoportok alapvetően önszerveződők – ezek lehetnek nemzetközi csoportosulások is – és a DARIAH virtuális kompetenciaközpontjai által meghatározott területen dolgoznak. Minden munkacsoport a közösség számára nyújt valamiféle szolgáltatást (ez lehet tudományos, technikai, szerkesztői vagy szervezeti jellegű). A munkacsoportok hozzájárulnak a DARIAH infrastruktúrájának kiépítéséhez és bővítéséhez Európában.
A Theatralia munkacsoport célja a színházi szakemberek, művészek és kutatók igényeinek kielégítése, iránymutatást nyújtva a digitális alapú stratégiák kutatásban, színházi produkcióban vagy előadásban való felhasználásának legjobb módszereiről. Az elmúlt évben konferenciát, valamint workshopokat szerveztek. Konferenciájuk témája az előadóművészet digitális jelenléte volt, azaz, hogy hogyan lehet a Zoomot, valamint az e-spect@tor digital tool-t használni a színházi produkcióban. Több workshopot, előadást, szemináriumot szerveztek, a digitális megőrzés, metaadatolás, nyilvántartás-létrehozás és wikidata-használat témában Szlovéniában és Horvátországban.
A Bibliographical Data munkacsoport (BiblioData WG) célja, hogy elősegítse az együttműködést a bibliográfiai adatok életciklusában érintett valamennyi fél (különösen az adatelőállítók, az adatgazdák/kurátorok, a kutatók, bibliográfusok) között, ezzel hozzájárulva a bibliográfiai adatok nagyobb és változatosabb kutatási felhasználásához a humán tudományokban. Az általuk szervezett workshop tanulsága az volt, hogy szükséges a különböző területek együttműködése ahhoz, hogy létrejöjjön egy átjárható, szemantikus alapokon nyugvó tárgyszavazó eszköz(?); szükséges a nyílt hozzáférésű IT-eszközök beépítése, és az adattudomány eredményeinek beépítése a munkafolyamatba, valamint a jó gyakorlatok és munkafolyamatok közzététele.
A Research Data Management munkacsoport a DARIAH kutatási anyagok kezelésével foglalkozik, melynek célja a tudásanyagok, kutatási eredmények és tudományos források nyílt megosztása, és azok hosszú távú elérhetőségének, felhasználhatóságának biztosítása. A munkacsoport beszámolt a 2022 nyarán tartott „writing sprintről”, melynek keretén belül a szakértők összeállították a Research Data Management for Arts and Humanities: Integrating Voices of the Community című publikációt. A konferencia napján éppen publikálás előtt álló, nyílt hozzáférésű kiadvány célja, hogy gyakorlati útmutatót nyújtson mind a kutatók, mind az új kutatást támogató szakemberek (adatgazdászok, szakkönyvtárosok, Open Science-ért felelős tisztviselők stb.) számára esettanulmányok megosztása által az alábbi témakörökben: a kulturális örökség adataihoz való hozzáférés; az érzékeny adatokhoz való hozzáférés; innovatív adatkiadványok; a hosszú távú megőrzés; az adatok fogalmának tisztázása.
Az Open Educational Resources For The Digital Arts & Humanities csoport előadása a társadalmi igazságosság az információhoz való hozzáférés témáját mutatta be. A munkacsoport kutatómunkát, terepmunkát végzett hátrányos helyzetű régiókban, fejlődő országokban. 2022-ben ebben a témában felépítettek egy kurzust, kidolgozták a modulok tartalmi részét, amelynek fontos alapvetése a nyíltan közzétett, ingyenesen elérhető források és eszközök bemutatása.
Az UDigiSH Working Group egy olyan projektről számolt be, melynek középpontjában az Ibériai-félsziget mór emlékeinek feldolgozása áll. Az építészeti emlékeket sorra vevő séták egyébként Cordoba városának jellegzetes turisztikai programja, a világörökség részét képező történelmi belvárosba vezetnek. A projekt keretében virtuálisan is megörökítik ezeket az udvarokat és fizikális tereket. Nemcsak a vizuális megőrzés, hanem a tulajdonosoknak és a lakosoknak a történeteit, tudását és fényképeit is rögzítik ebben az applikációban, melyből adatbázis is készül majd. A félsziget déli részének spanyol és portugál városaiban egyaránt elindult ez a típusú közösségi múltfeldolgozás, amely a két ország egymáshoz való viszonyát is pozitív irányba változtatja.
A Community Engagement-munkacsoport célja, hogy a bölcsészettudományok kutatóival megismertesse a digitális eszközökben és módszerekben rejlő potenciált. Ennek elősegítése érdekében 2022-ben egy felmérést végeztek PhD-képzésben résztvevő hallgatók körében, melyben arra keresték a választ, hogy milyen eszközöket használnak a doktoranduszok a kutatómunka során, mennyire tartják szükségesnek új eszközök bevonását, mennyire tudnak tájékozódni a rendelkezésre álló szoftverekről, illetve milyen típusú eszközökre volna szükségük a kutatómunka támogatására. A tanulságok alapján digitális eszközöket és azok használati módjait népszerűsítő workshopot szerveztek.
Összefoglalva: egy óra alatt rengeteg információt hallhattunk a DARIAH-munkacsoportokban folyó kutatásokról és eredményekről. A csoportok nyíltak, várják a kutatók, szakmabeliek jelentkezését, szívesen fogadják az észrevételeket is.
Ezután következett a DARIAH Director’s session.

Toma Tasovac, a DARIAH EU igazgatótanácsának elnöke

Toma Tasovac, a DARIAH EU igazgatótanácsának elnöke a kutatói hálózatok valamint a tudományos eredmények közzétételének fontosságáról beszélt. Kiemelte, hogy a hagyományos értelemben vett tudományos eredmények – melyek szerint ma is alakulnak a tudománymetriai mutatók – nem integrálták kellőképpen az adatszerű tudományos eredményeket: kiinduló kérdése arra vonatkozott, hogy mi a helyzet az adatbázisokkal, szoftverekkel, digitális kiadásokkal, algoritmusokkal, protokollokkal és a kialakított jó munkafolyamatokkal, amelyek ugyanolyan mértékben hozzájárulnak a tudomány alakulásához? A tudomány értékelésében változásra van szükség, amely képes integrálni a termékorientált (monográfiák, folyóiratcikkek, kiadványok) szemléletmód helyett/mellett a folyamatorientált gondolkodásmódot.

Sally Chambers, a DARIAH EU igazgatótanácsának tagja

Sally Chambers, a DARIAH EU igazgatótanácsának tagja az Integrating Infrastuctures: DARIAH, SSHOC and beyond című előadásában bemutatta azokat a kutatói adatbázisokat és keresőfelületeket, amelyeket a DARIAH integrált. Többnyire a European Open Science Cloud (EOSC) és a Social Sciences & Humanities Open Cloud (SSHOC) kutatási adatbázisokról beszélt. Bemutatott néhány tematikus gyűjteményt, valamint meghívta a résztvevőket, hogy töltsék fel anyagaikat a felületre.

Agiatis Benardou, a DARIAH EU igazgatótanácsának tagja

Agiatis Benardou a DARIAH EU igazgatótanácsának tagja a DARIAH Regional Hubs munkáját mutatta be, valamint a különböző Hubok szervezeti működését.
Rövid kávészünet után a Navigating the Digital Landscape: Data Practices and Scholarly Communication címet viselő szekción vettünk részt, mivel leginkább ez kapcsolódott a Digitális Bölcsészeti Központ Digitális filológiai csoportjának munkájához.
Az első előadást a már korábban bemutatott Research Data Management munkacsoport vezetői, Tóth-Czifra Erzsébet és Marta Blaszczynska prezentálták Cultural Heritage Meets Arts and Humanities: Research Data – Voices from the Community címmel. Az előadás a humántudományokat is érintő Open Science paradigma kihívásairól szólt, melynek hangsúlyos vetülete, hogy a GLAM-szektor intézményei, valamint az egyetemek és más kutatást végző szervezetek eltérő jogi, finanszírozási, strukturális és szervezeti keretekbe ágyazódnak, így nem is tudnak egységesen megfelelni az Open Science paradigma elvárásainak. A munkacsoport publikációjában összegezte a problémákat és összegyűjtötte a jó gyakorlatokat – melynek címe a fentebb is olvasható Research Data Management for Arts and Humanities: Integrating Voices of the Community.
A második előadás az Archiving Reproductive Health (ARH) nevű, írországi projektről szólt. A projekt lebonyolítója a Digital Repository of Ireland [Ír Digitális Adattár]. Claire Lanigan bemutatta, hogy hogyan használható FAIR adatforrásként a humán tudományok kutatói számára egy ilyen adatbázis, miképpen hozhatnak létre a kutatók adatbázisokat vagy adateszközöket a segítségével, hogyan kereshetnek benne szabványosított szókészletekkel, és hogyan oszthatják meg a projekt eredményeit nyíltan licencelt kiadványok (openly licensed publications) formájában.
A harmadik előadó, Fellegi Zsófia, a DigiPhil infrastruktúráját mutatta be. Az architektúra olyan szolgáltatások és szoftverek összekapcsolásán alapul, mint a WikiData, a GitHub és a Zenodo.org, valamint a Wikibase és az Invenio RDM. A szövegek kódolása TEI xml-ben történik, melyből könnyen létrehozzák azokat a formátumokat, amelyekre a felsorolt szoftverek használatakor szükség van. A csapat tapasztalata szerint a TEI XML és a szemantikus web összekapcsolására tett korábbi kísérletek nem jártak sikerrel, és nem járultak hozzá a filológiai adatok tudományos szintű felhasználásához a létrehozás szűk keretein kívül. Az előadást követő kérdésekből kiderült, hogy a TEI-ben létrehozott dokumentumok tárgyszavazásának, adatgazdagításának automatizálása még várat magára, egyelőre a kutatók manuálisan töltik be a szükséges „linked open data” előállításához szükséges adatokat. Továbbá problematikus az igény, hogy az egyes projektekhez kapcsolódó lekérdezések egymástól elkülönítve működjenek, mivel erre a szintre még nem sikerült kifejleszteni a lekérdezési felületet.
A másik szekcióban (New ways of accessing Digital Humanities data for GLAM) négy előadás hangzott el.
Az Unlocking the Network of Digital Cultural Heritage című arról szólt, hogy a holland felsőoktatásban hogyan oktatják és hasznosítják a DARIAH keretében fejlesztett különböző eszközöket.
A Digital Humanities and Industry: identifying employment niches. A first overview on challenges and potential solutions című előadás a DH-s végzettség munkaerőpiaci helyzetéről, ill. egy azzal kapcsolatos felmérésről szólt.
A European Literary Bibliography (literarybibliography.eu) – a Prototype for a New Dimension of a Cultural Heritage Data Space című előadás egy bibliogárfia-adatbázis fejlesztéséről szólt.
A szekció utolsó előadása (Multisensory Representations and Immersive Experiences for Inclusive Cultural Heritage: The Case of MuseIT) egy olyan múzeumi kezdeményezést mutatott be, amely multiszenzoros technikákat alkalmazva a digitális örökség átláthatóságát és befogadhatóságát teszi lehetővé, egy virtuális valóság környezetben erős és nagy hatású ingereket és interaktivitást eredményezve a platform felhasználói számára.

Június 9.

A konferencia utolsó napján még egy szekcióra került sor (Fostering and improving DH data reusability). A négy előadás a kutatási adatok újrahasznosításáról, ill. együttműködési lehetőségekről szólt (pl. a DARIAH és az EUROPEANA közöttiről).
A záró plenáris ülés a DARIAH Data Spaces Dialogue: Imagining experimental data spaces for analysis of cultural heritage using digital methods címet kapta. Ennek során arról volt szó, hogy az európai nyílt tudományos felhő (EOSC) keretében a társadalomtudományok és bölcsészettudományok nyílt piactere már jelentős eredményeket ért el az eszközök, szolgáltatások, képzési anyagok, adatkészletek, publikációk és munkafolyamatok aggregálásában és kontextualizálásában a társadalomtudományi és bölcsészettudományi kutatóközösségek számára. A kulturális örökség ágazatában a kulturális örökség közös európai adatterének és a kulturális örökség közös felhőjének kialakítása a kulturális örökséggel kapcsolatos adatokhoz való hozzáférés és azok megosztása terén egyaránt hoz majd újításokat. A vitaindító panelben a kulturális örökség digitális módszerekkel történő elemzését szolgáló kísérleti adatterek elképzelésének gyakorlati kihívásait vizsgálták meg, az öt fő témára összpontosítva: adatok; felhasználók; technológia; interoperabilitás és a DARIAH szerepe. Ezt követően élénk vita alakult ki.
A konferenciát Sally Chambers zárta le összefoglalójával.

Hasznos linkek, tudásanyagok:

Makkai T. Csilla, Kalcsó Gyula, Szűcs Kata Ágnes, Varga Emese
(Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

komment

Címkék: konferenciabeszámoló varga emese kalcsó gyula szűcs kata ágnes makkai t. csilla digital research infrastructure for the arts and humanities digitális filológiai és webarchiválási osztály a kulturális örökség adatai mint bölcsészettudományi kutatási adatok? toma tasovac sally chambers european open science cloud social sciences & humanities open cloud agiatis benardou marta blaszczynska tóth-czifra erzsébet fellegi zsófia

A kulturális örökség adatai mint bölcsészettudományi kutatási adatok? 1. rész

2023. június 29. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló a DARIAH éves konferenciájáról. Első nap

Június 7. és 9. között szervezte meg éves ülését Budapesten a DARIAH (Digital Research Infrastructure for the Arts and Humanities – A művészetek és humán tudományok digitális kutatási infrastruktúrája) nemzetközi kutatói szervezet. A konferencia idei témája: Cultural Heritage Data as Humanities Research Data? (A kulturális örökség adatai mint bölcsészettudományi kutatási adatok?). A konferencián a Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály több munkatársa – Makkai T. Csilla, Mihály Eszter, Kalcsó Gyula, Szűcs Kata Ágnes, Varga Emese – is részt vett.

A DARIAH éves konferenciájának megnyitója 2023. június 7-én

Június 7.

A konferencia szerda reggel Thomas Padilla A Mutualistic View of AI in the Library or a Continuation of Craft [Az AI könyvtári szempontú mutualisztikus vizsgálata, avagy a kézművesség folytatása] című plenáris előadásával kezdődött. Az előadás a mesterséges intelligencia könyvtárakban betöltött egyéni, szervezeti és közösségi hatásaival foglalkozott.

Thomas Padilla plenáris előadása a DARIAH éves konferenciájának első napján, 2023. június 7-én

Az első nap délelőttjén két párhuzamos szekció zajlott. Az egyik a Luxemburgi Egyetem Kortárs és Digitális Történeti Központjának (C2DH) az erőfeszítéseiről szóló panel volt, amely arra kereste a választ, hogy az infrastrukturális kezdeményezései révén a digitális módszerek és eszközök hogyan adnak választ bizonyos sürgető kérdésekre. A panel a C2DH és a különböző projektek ötperces bemutatásával kezdődött, majd három tízperces előadás hangzott el arról, hogy hogyan lehet a gyakorlatban kezelni azokat a kihívásokat, amelyeket az adatvezérelt kutatásra, az adatkezelési tervekre és a kutatási adatok életciklusára való jelenlegi fókusz megkövetel. A másik szekcióban (Exploring Cultural Heritage in Research: Case Studies in Genealogy, Gaming, Language, and Historical Data) négy előadás hangzott el genelógiai, játékkutatási, történeti korpuszépítési és történelemtudományi adatkezelési témákban.
Az első előadásban (Digital Heritage Implementation and Diffusion in Commercial Digital Games) Gabriel Aroni, a Manchester Metropolitan Egyetem kutatója azt szemléltette, hogyan jelenítik meg egyes videójátékok a digitális örökség ikonikus helyszíneit, kitérve a kulturális örökségért felelős testületek és a fejlesztők együttműködésének fontosságára, a megfelelő reprezentáció kialakításában és a kölcsönös népszerűsítés érdekében.
A második esettanulmány (Cultural heritage data as sources for databases of historical language use of Hungarian) a Nyelvtudományi Kutatóközpont projektjét, az ó- és középmagyar kori szövegek, illetve középmagyar emlékirat- és drámakorpuszok feldolgozásának munkafolyamatát ismertette. A mindennapi nyelvhasználatot reprezentáló szövegeken normalizálást, morfológiai elemzést és annotálást végeztek.
Alina Volynskaya, a svájci EPFL intézet kutatója projektjében (The slaughterhouse of science: from scientific leftovers to cultural heritage to historical data) a tudományos munkák, kutatások során fennmaradt piszkozatok, kísérleti anyagok, jegyzőkönyvek, jegyzetek anyagainak feldolgozási elveit kutatta. Célja, hogy hangsúlyozza a tudástermelés melléktermékeinek értékességét, más kutatási anyagokkal való összekötését és reprezentációját.
A szekció utolsó előadásán (Bridging the gap between cultural heritage and research – a case study of the Chinese Genealogy Knowledge Service platform) a Sanghaji Könyvtár adatbázisa, a Chinese Genealogy Knowledge Service platform került bemutatásra. A 70 ezer entitást tartalmazó adatbázis nemcsak a családtörténetek elmeséléséhez járul hozzá, hanem a történelmi eseményekre is reflektál, így jelentős kutatástámogató szerepe van.

A délutáni két párhuzamos szekció közül az Imagining Data Spaces címűben négy előadás hangzott el. Mindegyik fókuszában a kutatási adatok kezelése, feldolgozása állt.
A francia Nemzeti Művészettörténeti Intézet (INHA) bemutatta az általuk 2006 óta fejlesztett a kutatási adatok kezelésére szolgáló AGORHA online rendszert. A Virtual Encyclopedia of Bulgarian Iconography (más néven BIDL, Bulgarian Iconographical Digital Library) digitális könyvtárat eredetileg azért hozták létre, hogy megteremtse az alapokat a potenciálisan korlátlan számú bolgár ikon és ikonográfiai tárgy nyilvántartásához, dokumentálásához és virtuális bemutatásához. A BIDL jelenlegi változata (Bolgár Ikonográfiai Digitális Könyvtár, 2022) 2022-ben készült el a CLaDA-BG, a bolgár nemzeti interdiszciplináris kutatási e-infrastruktúra a bolgár nyelv és kulturális örökség javára szolgáló erőforrások és technológiák infrastrukturális komponenseként. A magyar résztvevőket is felvonultató (SZTAKI) előadás a bolgár–magyar tudományos együttműködés során nagy felbontású gömbpanorámaképek elkészítéséről szólt.
A szintén nemzetközi együttműködésben megvalósuló Storytelling with Linked open Data projekt egy olyan kísérlet, amelyben a Linked open Data segítségével egyszerű vizualizációs eszközökkel mesélnek történeteket.
A szekció utolsó előadásában (From exiled cultural heritage to cultural resilience : bringing data home) arról volt szó, hogy miként lehet a gyarmatosítás történeti adatforrásait „hazavinni”, azaz a hagyományos és a digitális együtt tud-e működni az elveszett/elrejtett/elfeledett kulturális örökség rekonstruálásában.
A másik szekció (Data quality and data management for CH in the context of open science) ugyancsak a kutatási adatkezelésről szólt, viszont kifejezetten az open science és a kulturális örökség vonatkozásában. Az első előadás (A new metadata schema about “Architectural Heritage in the Built Environment”) az épített örökség metaadatolásának új módjáról szólt, amelynek az eredménye egy új, CIDOC-CRM-kompatibilis metaadatséma, amely az épített örökség és műemlékek CARARE 2.0 metaadatsémájának kiterjesztése.
A második előadás (How to Create Knowledge in Cultural Heritage Documentation: The Importance of High Quality Paradata and Metadata) a 3D digitalizálás során a kiváló minőségű paraadatok és metaadatok fontosságát mutatja be a nemrégiben közzétett „Study on quality in 3D digitalisation of tangible Cultural Heritage (CH): mapping parameters, formats, standards, benchmarks, methodologies, and guidelines – VIGIE 2020/654” (2022) című uniós tanulmány egyedülálló eredményeinek bemutatásával, amelyet az Európai Bizottság (EB) rendelt meg, hogy segítse a 3D digitalizálást Európa-szerte, és ezáltal támogassa a közös európai adattérről szóló ajánlás célkitűzéseit.
A szekció könyvtári szempontból legfontosabb előadása (Libraries as Data Infrastructures: Towards a CENL Dialogue Forum) a CENL kezdeményezését mutatta be, amely az európai nemzeti könyvtárak és kutatási infrastruktúrák közötti strukturális és stratégiai együttműködés elősegítése érdekében született meg. A CENL Dialogue Forum ideális lehetőséget biztosít a helyzet felmérésére, a konkrét kihívások és lehetőségek azonosítására és rangsorolására, valamint annak megértésére, hogy a (nemzeti) könyvtárak hogyan profitálhatnának a DARIAH-hoz és a CLARIN-hoz hasonló kutatási infrastruktúrákkal való strukturális együttműködésből és az azokban való aktív részvételből. A vita egyik kulcskérdése a FAIR (Findable, Accessible, Interoperable and Reusable) adatkészletek nemzetközi hozzáférhetősége és a megvalósítással kapcsolatos kihívások.
Az utolsó előadás (Rethinking access to aggregated cultural heritage data. User-centered restructuring at Deutsche Digitale Bibliothek) azzal foglalkozott, hogy a kulturális örökségi platformok adatai tudományos kutatásokban hogyan használhatók fel. Megvizsgálták, hogy a Deutsche Digitale Bibliothek és tágabb értelemben a CHP-k (Cultural Heritage Platform) hogyan válhatnak relevánsabb és fenntarthatóbb partnerekké a (digitális) bölcsészettudományok kutatói számára.
A délután folyamán sor került még egy, a DARIAH Hungary történetét bemutató panelre is. A poszterszekció rendkívül gazdag anyagot vonultatott fel. A több mint 70 poszter a digitális bölcsészet teljes vertikumát lefedte: a digitális szövegkiadások, adatvizualizációk, a különböző metaadatolási, szemantikus adatgazdagítási projekteken keresztül a szoftverfejlesztésig mindenféle bemutatók voltak szinte a világ minden tájáról. Az OSZK DBK-t két kollégánk, Mihály Eszter és Kalcsó Gyula is képviselte, a posztereik elérhetőek itt és itt.

Folytatjuk...

Makkai T. Csilla, Kalcsó Gyula, Szűcs Kata Ágnes, Varga Emese
(Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)

komment

Címkék: varga emese mihály eszter kalcsó gyula szűcs kata ágnes makkai t. csilla digital research infrastructure for the arts and humanities digitális filológiai és webarchiválási osztály thomas padilla gabriel aroni alina volynskaya

Könyv

2023. június 27. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Magyar Kultúra Magazin 2023. májusi számának bemutatója a nemzeti könyvtárban

Könyv 550. A Magyar Kultúra Magazin 2023. májusi számának bemutatója a nemzeti könyvtárban

A Magyar Kultúra Magazin – amelynek mottója Kortársak közelről – tematikus lapszámai 2021 júniusa óta jelennek meg havi rendszerességgel a Petőfi Kulturális Ügynökség gondozásában. Idén, a Petőfi 200 emlékév alkalmából minden számban érdekes melléklet is található, amely Petőfivel, illetve a reformkorral foglalkozik.
A magazin Könyv című számának nyilvános bemutatójára az Országos Széchényi Könyvtár VI. emeleti Alapítók terében került sor 2023. június 5-én. Nem véletlen az időpontválasztás. Éppen 550 évvel ezelőtt, ezen a napon, 1473. június 5-én fejezte be Hess András az első magyar nyomtatott könyv, a Budai krónika – Chronica Hungarorum – munkálatait.
Ebből az alkalomból jelentette meg az Országos Széchényi Könyvtár 550 példányban a mű csúcsminőségű fakszimile kiadását, kiegészítve az eredeti latin szöveget magyar, revidiált fordítással, valamint a mű történetéről szóló tanulmánnyal magyar és angol nyelven.

Rózsa Dávid, könyvtárunk főigazgatója köszöntő beszédében hangsúlyozta a mind kivitelét, mind tartalmát tekintve igényes kiadvány értékközvetítő szerepét. Röviden bemutatta a nemzeti könyvtár előtt álló feladatokat, illetve a már megvalósult programokat – többek között a Kölcsey-, Petőfi-, és Babits-hagyaték digitalizálását –, valamint kiemelte a digitális tartalomszolgáltatás jelentőségét. A digitalizált kéziratok elérhetők a Copia adatbázisban.
A könyv, illetve a könyvtárak jövőjével kapcsolatban Rózsa Dávid – hasonlóan, mint a magazinnak adott interjúban – így fogalmazta meg gondolatait:

„Hogy szükség lesz-e könyvtárra? Azt gondolom, igen. Ha nem tudunk elképzelni könyvtárakat nyomtatott könyv nélkül, akkor azt gondoljuk, hogy a könyvtár tulajdonképpen raktár. Annál azonban messze több. Akkor beszélhetünk könyvtárról, ha ott vannak könyvek – mindegy, hogy fizikai vagy digitális formában – vannak szakképzett szakemberek, vagyis könyvtárosok, és vannak olvasók is.”

Farkas Gábor Farkas, az OSZK művelődéstörténészének előadásából kiderült, hogy egy XV. századi könyvkiadónak hasonló gondjai voltak, mint manapság, mindenekelőtt a büdzsé. Hess Andrásnak 100 aranyforintból kellett a Budai krónikát előállítani. Ez az összeg akkoriban egy vízivárosi ház árának felelt meg. Akárcsak ma, a költségvetés felét a papír ára tette ki, 15 aranyforintba került a sajtóprés, 35 aranyforint maradt a többi költségre. Az elkészült könyv ára 1 aranyforint volt, ami akkoriban egy ökör árát tette ki. Arra is fény derült, milyen hatással volt Vitéz János Mátyás-ellenes összeesküvése az első magyar nyomtatott könyv terjedelmére. A Budai krónikáról további részletek olvashatók a Budai krónika honlapon.

Zsupán Edina kodikológus, az OSZK Corvina-program vezetője előadásának középpontjában Vitéz János állt. Hunyadi Mátyás nevelője – bíboros, esztergomi érsek, nagy műveltségű humanista tudós – kulturális koncepciójának az egyetemalapítás mellett része volt a könyvnyomtatás meghonosítása Magyarországon. Az Ő meghívására érkezett Budára 1471-ben – Andreas Hess – Hess András nyomdász.
Egyebek mellett az előadás a tudós főpap életéből is szolgált érdekes részletekkel. Tekintélyes, bár a királyi könyvtárhoz – Bibliotheca Corvina – nem fogható gyűjteményének darabjait telejegyzetelte, illetve belejavított kéziratos könyveibe. Vitéz János, aki Mátyás királyt megismertette az itáliai reneszánsz műveltséggel – annak ellenére, hogy háromszor elindult – sosem jutott el Itáliába.

Szabados Ágnes televíziós műsorvezető, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója és a Libertine Könyvesbolt tulajdonosa arról beszélt, mit jelent számára a könyv, illetve az olvasás népszerűsítése. Szerb Antalt idézte, aki szerint nem lehet rossz ember az, aki szereti a könyveket. A mondatot Szerb Antal A világirodalom története című munkájának előszavában írta le. A gondolat semmit nem veszített időszerűségéből az eltelt nyolcvan év alatt:

„... Mert a világnak égető szüksége van egy kis jóságra – és aki a könyveket szereti, rossz ember nem lehet.”

Szerb Antal: A világirodalom története, Budapest, Révai, 1941, XI. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Juhász Anna irodalmár, a Hadik Irodalmi Szalon, a Várkert Bazár irodalmi sorozatának, a Várkert Irodalomnak alapító-szerkesztője, a Petőfi Kulturális Ügynökség kiemelt programok igazgatója – bensőséges hangvételű előadásában könyvvel, irodalommal kapcsolatos megindító emlékeit osztotta meg a jelenlévőkkel. Majd beszélt az irodalom- és olvasás-népszerűsítő – Irodalmi Karaván – programról, amellyel a Kárpát-medencét járja irodalmi esteket, rendhagyó irodalomórákat tartva. Többek között elmondta, hogy Juhász Ferenc költő lányaként kivételezett helyzete volt a könyvekkel, illetve az irodalommal való találkozásban.
Juhász Anna beszédének legértékesebb, megszívelendő gondolata volt: „a tudás nem fölény”.

Nyáry Krisztián kommunikációs szakember, könyvkiadó, író, a Líra Könyv Zrt. kreatívigazgatója könyvvel kapcsolatos gondolatainak bevezetéseként elmondta, annak ellenére, hogy Várdai István kalocsai érsek 1463-ban megátkozta Gutenberg találmányát, a könyv népszerűsége töretlen. Időről időre felreppennek ugyan hírek, amelyek a Gutenberg Galaxis végét jövendölik, ettől azonban nem kell tartani. Aggasztóbb azonban, hogy Magyarországon – felmérések szerint – a felnőtt lakosság mintegy negyede funkcionális analfabéta, amely adat azonban nemzetközi viszonylatban nem kirívó.
Megemlítette az Amerikai Egyesült Államokban zajló könyvtári háborút, illetve a különböző irányultságú könyvellenes mozgalmakat, amelyek hazánkat is fenyegetik.
Kitért a könyvpiac jelenlegi helyzetére, amellyel összefüggésben kiemelte a hazai, jó állapotú könyvtári hálózat megőrzésének, illetve tovább erősítésének fontosságát.

Bonczidai Éva, a Magyar Kultúra magazin főszerkesztője személyes hangvételű előadásában gyermekkorába engedett bepillantást. Elmesélte első találkozását a könyvvel, amely életre szóló szerelemnek bizonyult. Továbbá beszélt arról, hogy az ember erős vágya, hátrahagyni valamit az utókor számára, különösen olyan esemény után, amilyen az 1831. évi kolera járvány volt, amelynek több mint negyedmillió áldozata volt Magyarországon. A pusztító járvány nagy megrázkódtatás volt a kor emberének, de kétségtelenül új lendületet adott az éppen megkezdődött társadalmi fejlődésnek, amit ma reformkornak nevezünk.
A Petőfi 200 emlékév lehetőséget nyújt arra is, hogy megvizsgáljuk a reformkori eszmék jelenvalóságát. Ezzel összefüggésben beszélt az időkapszulák jelentőségéről. Megemlítette az Amerikai Egyesült Államokban 1940-ben létrehozott Civilizáció kriptáját, amelyben többségében használati tárgyakat helyeztek el a tervezett 8113. évi kinyitásáig.
A főszerkesztőnő hangsúlyozta, hogy az embernek a kultúra által kell nyomot hagynia. Elmondta, hogy a magazin szerkesztésében létrehoznak egy könyvet: a Magyar Kultúra Magazin Petőfi-tricentenáriumi antológiáját és bezárják egy időkapszulába, amelyet száz év múlva, 2123-ban bonthat majd ki a Petőfi Irodalmi Múzeum akkori igazgatója. Az Ő feladata lesz, hogy megjelentesse a kötetet, amelyben Petőfi-versek, mai szövegek, képzőművészeti illusztrációk fogják reprezentálni félelmeinket, örömeinket és jövőbe vetett hitünket.

Heinczinger Mika, a Misztrál együttes tagja megzenésített versekkel színesítette a hangulatos rendezvényt.

Képek a Magyar Kultúra Magazin 2023. májusi számának könyvtárunkban rendezett bemutatójáról. Jobbra: Heinczinger Mika, a Misztrál együttes tagja megzenésített verseket adott elő

A Magyar Kultúra Magazin KÖNYV című számában egyebek mellett Vendégünk az OSZK összefoglaló címmel öt izgalmas írás, illetve beszélgetés található Rózsa Dávid főigazgatóval, Zsupán Edina, Farkas Gábor Farkas és Korondi Ágnes kutatókkal, valamint Horváth Diána restaurátorral.

Fitz József A könyv története című munkája 2. fejezetének ezt a címet adta: „A könyv történetének nincsen kezdete” – szívből reméljük, hogy vége sem lesz, amíg az emberi civilizáció létezik.

„A könyv fejlődése mindig tükre, naplója volt az emberiség fejlődésének; ami találmányt a korok felvetettek, ami természeti erőt az ember irányítani tanult, a könyv mindegyiket igyekezett a maga céljaira hasznosítani. Ki tudja milyen találmányokkal jön a jövő s milyen lesz a jövő könyve? Csak annyi bizonyos, hogy akkor is az ezerarcú élet, az emberiség haladásának tükre lesz.”

Fitz József: A könyv története. Kincsestár – A Magyar Szemle Társaság Kis Könyvtára, Budapest, Magyar Szemle Társaság, 1930, 79. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Szűcs Márta (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

komment

Egy francia kiadvány magyarországi CLB vízjele

2023. június 26. 06:00 - nemzetikonyvtar

Könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárának segédkönyvtárában számos értékes magyar és külföldi régi könyvekre vonatkozó kötet található. E kiadványok egyike a magyar származású André de Hevesy francia nyelvű La bibliothéque du roi Matthias Corvin című, 1923-ban Párizsban megjelent munkája, amely Hunyadi Mátyás király könyvtáráról szól. Különleges értéket tulajdonít a könyvnek, hogy saját kezű dedikációjában a szerző a munkáját gróf Apponyi Sándornak ajánlja a következő szavakkal:

„Apponyi Sándor grófnak, korunk legnagyobb magyar humanistájának tisztelője, a szerző.”

André de Hevesy: La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Impr. Macon, 1923. – Törzsgyűjtemény. Kihelyezett példány a Régi Nyomtatványok Tára segédkönyvtárában: Jelzet: S 5157

A szerző bejegyzése. Fotó: Tóth Zsuzsanna. In: André de Hevesy: La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Impr. Macon, 1923. Címlap – Törzsgyűjtemény. Kihelyezett példány a Régi Nyomtatványok Tára segédkönyvtárában: Jelzet: S 5157

A dedikációból kiderül, hogy Hevesy még Apponyi életében, vagyis 1925 előtt küldte el vagy adta át a kötetet a grófnak.
A belívek kétféle papírból készültek. Magát a szöveges részt vízjel nélküli papírra nyomtatták, viszont a fekete-fehér illusztrációkat tartalmazó, fehér, erősebb, kiváló minőségű vastagabb vágott szélű papírok jobb felső szélén többféle felirat-vízjel is olvasható. Az egyik vízjel utolsó t betűje hiányzik, de a J. PERRIGOT felirat így is azonosítható. A másik felirat-vízjel az ARCHES. Ebből már meg is tudjuk, hogy a francia Arches Papírgyár termékeiről van szó, amelynek irányítását 1895-ben vette át Albert Masure veje, Jules Perrigot. A Perrigot-Masure cég profiljába tartozott az itt tárgyalt kötetben megtalálható művészi könyvpapírok gyártása is.
Számunkra viszont jelenleg érdekesebb a kötetben található magyarországi vízjel. A kötésre ránézve egyértelmű, de az interneten fellelhető fotókból is hamar kiderül, hogy a könyvet nem az eredeti kötésében őrizzük a könyvtárban. A vízjel nélküli vastag, első elülső előzéklap után következő második elülső – lényegében szennyoldalnak használt – vékonyabb, strukturált átnézetű vágott géppapír bal felső részén egy emblémavízjel látható.

Az Első Magyar Cartonlemezgyár Rt. vízjele Fotó: Tóth Zsuzsanna. In: André de Hevesy: La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Impr. Macon, 1923. – Törzsgyűjtemény. Kihelyezett példány a Régi Nyomtatványok Tára segédkönyvtárában: Jelzet: S 5157

Ugyanez a vízjel a jobb alsó sarokban töredékesen is feltűnik. A jó átnézettel, de kissé elmosódott kontúrokkal rendelkező teljes vízjel befoglaló méretei: 70 x 70 mm. A talp nélküli nagybetűkből álló körirat szövege: MAGYAR GYÁRTMÁNY – BUDAFOK. Az embléma belsejében a művészien megjelenített CLB betűk olvashatók. Ebből könnyen meg is állapítható, hogy a papír az Első Magyar Cartonlemezgyár Rt. (CLB) terméke.
Ha utánajárunk a gyár és a vízjel történetének, közelebb kerülhetünk a könyv újrakötésének időpontjához is. A trianoni békeszerződés után a magyarországi papírgyárak a diósgyőri és a nagymarosi Danubius Papiroslemezgyár kivételével az országon kívülre kerültek. A papírszükséglet kielégítésre az 1920-as években négy papírgyár létesült, köztük az Első Magyar Cartonlemezgyár Részvénytáraság, amelyet 1923-ban alapítottak, és 1924-ben kezdte meg a termelést. Az első években a gyár még csak egyetlen Ward-Leonard rendszerű villamosmeghajtással működő kartongéppel rendelkezett, amely minimálisan 250 g/m² tömegű kartonok gyártására volt alkalmas. A vízjeles papírunk tömegében egyértelműen jóval ez alatt az érték alatt helyezkedik el, hozzávetőlegesen 160 vagy 180 g/m² tömegű nyomópapírról van szó, tehát ezen a gépen nem készülhetett. A gyár azonban 1927-ben Escher Wyss kombinált, azaz papír és karton gyártására egyaránt alkalmas gép beszerzése mellett döntött. Az új papírgép az 1928-as év utolsó napjaiban kezdte meg a termelést, és igen változatos papírok gyártását tette lehetővé, köztük levélpapírok, előzéklevelek különféle kartonok előállítását már 50 g/m² tömegtől. Ha ehhez az adathoz hozzávesszük, hogy az Első Magyar Cartonlemezgyár Rt. 1929-ben jegyeztette be védjegyként a papíron is látható emblémavízjelet, egyértelmű, hogy a kötetet már az akkor még a Nemzeti Múzeumban működő Országos Széchényi Könyvtárban kötötték át egy erősebb és tartósabb kötésbe 1929-ben vagy az azutáni években.

André de Hevesy: La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Impr. Macon, 1923. A könyv kötése. Fotó: Tóth Zsuzsanna. – Törzsgyűjtemény. Kihelyezett példány a Régi Nyomtatványok Tára segédkönyvtárában: Jelzet: S 5157

Végezetül azt is érdemes megjegyezni, hogy valószínűsíthetően a vízjel nélküli keményebb és vastagabb papírból készült első előzéklap is az Első Magyar Cartonlemezgyár Rt.-ben készült, vagyis a sérült vagy kevésbé ellenálló eredeti kötés lecseréléséhez hazai gyártású CLB papírokat használtak a kötészek.

Szebelédi Zsolt (Régi Nyomtatványok Tára)

Irodalom:

André de Hevesy: La bibliothèque du roi Matthias Corvin, Paris, Impr. Macon, 1923.
Annus Sándor: A magyarországi papíripar összefoglaló története 1530–2010, Budapest, Optima Téka, 2016, 95.
Mares Valéria–Karczag Gábor: A kartonlemezgyár története I. 1923–1948, Budapest, Papír és Nyomdaipari Műszaki Egyesület, 1988, 8–12.
Pelbárt Jenő: 7 évszázad vízjelei Magyarországon 1310–2010, Budapest, Magyar Papír- és Vízjeltörténeti Társaság, 2021, 384 Nr. 652.; 391 Nr.665.

komment

„Az alkotás, amelynek egyetlen értője maga a költő”

2023. június 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

110 éve született Weöres Sándor

Legtöbbünk már óvodában megismerkedett Weöres Sándorral, amikor a Bóbita vagy A galagonya sorait gajdolta önfeledten az udvaron. Már talán ekkor a gyereklélek is érezhette azt, amit Hamvas Béla fogalmazott meg egy kései kritikájában:

„meg kellett volna neki [Weöresnek] magyarázni, hogy amikor ilyet ír: »őszi éjjel izzik a galagonya« olyan nagyot írt, hogy a föld szíve beleremegett.”

Hamvas Béla: Meduza. In: Diárium, 1944. 2. sz., 22. – Törzsgyűjtemény

Mert bár Weörest az olvasásszociológia a gyermekversekkel azonosítja, a pályatársak és az irodalomkritika már nagyon hamar felismerte a költőben rejlő sokszínű és -arcú, érett géniuszt. De ez a géniusz, ami már a tizenöt éves csöngei fiúban is nemcsak ébredezett, hanem már erős hangon szólt (hisz ne feledjük, egyik legkorábbi kiadott versét, az Öregeket, Kodály Zoltán meg is zenésítette), kortalan, és épp ezért tud minden korosztályhoz egyaránt szólni – nem véletlenül találkozhatunk a szakirodalomban lépten-nyomon az „ősköltő” titulussal. Már gyermekkorban is megsejtheti az ember, hogy ezekben a „varázsversekben” rejlik valami játékon túli. Valami mélyebb és komolyabb, valami, ami a ritmuson és rímeken keresztül, de mégis azokon túlhaladva rezonál az emberrel. És ez az érzetkeltés bizonyosan nem véletlen, hanem nagyon is tudatos költői intenció (bár idáig talán nem jutnak már el fejben a palánták). Weöres ugyanis ezt a mély rezonálást kereste önmagában, a világban és verseiben is. Már 1939-ben, A vers születése című doktori disszertációjában említést tesz az őt mozgató művészi igényről:

„(...) a művész-tevékenységnek nincs általános érvényű határa, tehát szabad alkotás. Korlátai azonosak az emberi lehetőség korlátaival. […] Minden művészi remek a művészetre fogékony egyénben sajátos és rendkívüli rezonanciát fakaszt.”

Weöres Sándor: A vers születése, Pécs, Dunántúl Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939, 3. – Törzsgyűjtemény

Beláthatjuk, ez nemcsak játék, hanem igazi credo, amelyhez a költő élete végéig hű maradt: a szabad alkotás elhatározása, mely számos merész kísérletezéshez és formabontó megoldáshoz vezetett a költőnél. Mi itt elsősorban nem a Gyümölcskosár darabjairól akarunk szólni, nem is az ötvenes évek csendjében kevés művész-megnyugvást jelentő gyermekversköteteiről – Bóbita (1955), Tarka forgó (1958), Gyemekjátékok (1965), Zimzizim (1969), Ha a világ rigó lenne (1974). Azokról a versekről szándékozunk beszélni, melyeket Bori Imre képzelettréningnek, dallamtanulmánynak nevezett. A költő egész pályájára jellemző ez a verstípus, melynek többsége később gyermekverssé avanzsált, de amelyek alapvetően nem azok. Maga a költő nyilatkozik így egy interjúban:

„Azt hiszem csak látszat, hogy a versben gyermeki vagyok. Valójában a lélek ősrétegeivel igyekszem kapcsolatban állni, talán ez tetszhet annak, minthogy kezdeti. A primer gyakran gyermekinek látszik, holott nem az. Úgy gondolom, a verseim önmagukért beszélnek.”

Nádor Tamás beszélgetése Weöres Sándorral. In: Uő: Múzsák és mesterek. Párbeszéd művészekkel, Budapest, ILK, 1984. – Törzsgyűjtemény. A beszélgetést idézi: Weiner Sennyey Tibor: Weöres Sándor kozmikus költészete és titkos világai. Esszék, Szeged, Areión Kulturális Egyesület, 2022. 118. – Törzsgyűjtemény

Weöres Sándor és Hamvas Béla terrakotta karikatúrája 1945–46-ból. Antalffy Mária szobrászművész munkája. In: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 100. – Törzsgyűjtemény

Ebbe a típusba tartozik számos vers az Elysium (1946) című kötetből is. A kötet megjelenése előtti években lépett kapcsolatba a költő Hamvas Bélával: Hamvas a Medúzáról írt kritikájával kérte fel tanítványául Weörest, így kezdődött meg barátságuk, mely a levelezésük nagy részének elkallódása miatt a magyar irodalom egyik nagy enigmája. Annyi azonban kétségtelen, hogy Hamvas létszemlélete, filozófiája és esztétikai irányelvei nagy hatással voltak Weöresre, akit már a kezdetektől foglalkoztatott a keleti filozófia, a spiritualitás. Ez az életszemlélet leginkább az 1945-ben kiadott A teljesség felé című, Hamvasnak ajánlott meditatív munkájában érhető tetten, és majd az Elysiumban forr ki igazán.

Weöres Sándor A teljesség felé című műve ajánlásának tervezete. Kézirat

A kötet maga tehát két szempontból is érdekes számunkra: gondolatiság és verstechnikai szempontból. A gondolatiság elsősorban orpheuszi szent elragadtatás, Hamvas szavaival:

„Ez az az állapot, amikor a tárgyak világának valótlansága rejtélyes módon egyszerre elkezd lelepleződni, és a költő lassan elkezdi az igazi realitást látni és átélni tudni.”

Hamvas Béla: Meduza. In: Diárium, 1944. 2. sz., 22. – Törzsgyűjtemény

Másrészről valami olyan személyiségen túli és kozmikus, melyben a konkrétumok és jelzőfények megszűnnek és elhalványodnak. Csorba Győző idézi kritikájában Weöres egy levelét, amelyben a költő a következőket írja:

„A személyi líra versbe foglal gondolatokat és érzéseket. az exisztenciális lírában vers-gondolatok és versérzelmek vannak. A gondolatok elvesztik konkrétságukat, s egy kozmikus vagy szerafikus logika tartja össze őket: gravitáció, mint a naprendszereket. Az érzelmek többé nem vígak és szomorúak, hanem fény-árny-skálájuk van... Az individuális költőnél a vers a személyiségből fakad; az exisztenciális költőnél a vers a személyiség alatti alapból fakad, de a személyiségen át öltözik szavakba, a személyiség színezi; a motiválás a személyi élmények törmelékéből alakul s válik az abszolút világ szimbolikus kifejezőjévé.”

Csorba Győző: Weöres Sándor új könyvei. In: Sorsunk, 6. évf. 1. sz. 1946, 45–48. – Törzsgyűjtemény

Ligeti Erika szoborterve, az ötvenes évek elejéről, mely sajnos gipszformában maradt. In: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 155. – Törzsgyűjtemény

Verstechnikai szempontból vissza kell térjünk a már korábban tárgyalt szélsőséges kísérletezéshez, illetve a poesie pure-höz. A kötet számos versét olvasva első látásra visszahökkenhetünk: találunk itt olyan verseket, mint például a Táncdal és a Hangcsoportok, melyek teljességükben értelmetlen szavakból állnak. Az olvasó bizony vakarhatja a fejét, ha a mélyére akar ásni ezek jelentéstartalmának! De nem is biztos, hogy érdemes ilyesmire gondolni, hiszen ezek a versek tisztán zenei kísérletek, ritmusgyakorlatok, melyek élvezetéhez sokkal fontosabb a ritmus ringását elkapni, és mint a táncban, a lépések visszatérő rezzenéseit és játékát észrevenni. Így születik a jelentés látszólag értelmetlen halandzsa versekből.

„A költészet tartalmilag fogalmi, formailag auditív művészet. (Kuriózumképpen megemlíthetjük, hogy a versekben néha jelentéstelen hangcsoportok is kerülnek, hangutánzás vagy hangulatkeltés céljából, pl. Goethe »Zigeunerlied«-jében: »Willewau-wau-wau! Wille wo-wo-wo! Wito-hu!« Ilyenkor a vers átmenetileg nem »a fogalom művészete«, hanem teljesen auditív, mint a zene.)”

Weöres Sándor: A vers születése, Pécs, Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939, 6. – Törzsgyűjtemény

„Dehát hogy ír az ember értelmetlen verset? Milyen céllal, mit akar mondani?”, kérdezhetnénk. Akár azt is gondolhatnánk: „Ilyet én is tudok…” De hogy mennyi munka lehet egy ilyen vagy hasonló vers megírásában, nehéz felmérni. Szerencsénkre fennmaradt egy aforizma és a költő egy levele, amelyek bepillantást engednek Weöres műhelymunkájába. A sorsangyalok című vers születéséről és értelmezéséről van szó. Kardos László a kötetről írt kritikájában meséli el az aforizmát, mikor is Weöres Illyés Gyula, Kassák Lajos, Keresztury Dezső és Kardos társaságában olvasta fel költeményét, és értelmezte azt a baráti kör kérésére.

A költő útlevélfényképe 1947-ből. A kép forrása: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 133. – Törzsgyűjtemény

„Megkérdeztük Weörest, volna-e kedve, s tudna-e felvilágosító magyarázatokat fűzni furcsa verséhez. Készséggel vállalkozott. Sorról sorra szálazta alkotását s egy rutinos filológ nyugalmával és biztonságával, amellett valami elbájolóan oktató, szelíd derűvel tárta föl A sorsangyalok rejtelmeit. A szó szoros értelmében egyenként fejtette meg a sorokat. Elhülve hallgattuk. Állítom, hogy senki ott közülünk soha rá nem jött volna a versnek arra az értelmére, amelyet a költő imputált művének. A mutatvány lehangoló is volt, föl is izgatott. Weöres jóhiszeműségében egy pillanatig sem kételkedhettünk. Oly átjártan, oly végleges meggyőződöttséggel, olyan sugárzó hittel mutogatta a szavak titkait, hogy – a csalódáson túli valósággal megrendített. De el kellett gondolkodnom azon, nem jutott-e zsákutcába az a művészet, amely nemcsak tömegekhez, hanem íme kiválasztottakhoz se szól, költészet-e a szónak akár ősi, akár legmodernebb értelmében az az alkotás, amelynek egyetlenegy értője maga a költő.”

Kardos László: Weöres Sándor új versei. In: Magyarok, 2. évf., 12. sz., 1946. 7. 799. – Törzsgyűjtemény

Fülep Lajos olvasta ezt a kritikát, és levélben kérte a poeta angelicust, írja le neki is a bravúros elemzést, ha emlékszik. Weöres készséggel válaszolt, újfent strófáról strófára, sorról sorra elemezve A sorsangyalok látszólag áthatolhatatlannak tűnő szimbolizmusát válaszlevelében, amelyről Kenyeres Zoltán méltán állítja, hogy:

„… alighanem a magyar irodalom legkülönösebb és legérdekesebb költői önelemzése.”

Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor, Budapest, Kossuth, 2013, 102. – Törzsgyűjtemény

Basch Edit 1947-es festménye a költőről. In: Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 134. – Törzsgyűjtemény

„Megírom »A sorsangyalok« keletkezését; eléggé bonyolult história: Előzménye: szoktam néha úgy írni verset, hogy a vers keletkezésében való részvételemet minimálisra redukálom, s a vers létrejöttét úgyszólván a poézis hatalmaira bízom. Ez a következő metódussal szokott történni: Rögtönzök néhány sornyi értelmetlen szöveget (...) Mikor ez az értelmetlen szöveg elkészült: elkezdem a felsorakozott értelmetlen szavakat ízlelgetni, hogy melyiknek milyen fogalmak felelhetnek meg leginkább. Pl. »hobu«-nak megfelelhet: sötét, homályos, nyugodt, nyugodni, nyugvás, gúzs, szűk, fal, kuckó, odu, pince, barlang, guggolni, zsugorodni, száradni.”

F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001, 182. – Törzsgyűjtemény

Láthatjuk, hogy Weöres az úgynevezett „automatikus írás” gyakorlatával él, mely kedvelt munkafolyamata volt az avantgarde-nak. Két alfajtája van: objektív, amikor a művész kiiktatja az alkotói tudatot, és így spontán művet hoz létre; a szubjektív pedig a szabad asszociáció mentén működik. Láthatjuk, hogy A sorsangyalok a kettő keveréke. Weöres tehát először „kikapcsolta” nyelvi regisztereit, majd hangulati asszociáció révén „lefordította” a hangsort.

„Persze nemcsak egyféle »megfejtése« van az ilyen szövegnek, hanem legalább százféle, és mind más-más. [...] Így csinálhatnék további »fordításokat« is, egyre lazábban alkalmazkodva a megadott értelmezési lehetőséghez. […]

Ezekután rátérhetek »A sorsangyalok« keletkezésére. így szóltam magamhoz: »Sok-mindent kaptál már sorsod angyalaitól: köszönd meg nekik egy himnusszal. S hogy e himnuszban mi legyen, azt bízd őrájuk.«

Elindulásul leírtam négy értelmetlen sort:

naur glainre iki
vobe gollu vá
tian plitei keumu tié
hom vonnom mí

Mindegyik szónak 10-20-féle értelmet adtam, aztán »lefordítottam« egymásután tizenkétszer; de a sorokat közben cserélgettem, hogy a szerkezet változatosabb legyen; s olykor csak 3 sort vettem, olykor pedig egy sort kétszer is. Ha az egyik strófában 1-2-3-4 volt a sorok sorrendje, a következőben mondjuk 2-4-1-3, vagy 1-2-1-4-3, vagy 1-3-2, stb.”

F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001, 185, 186. – Törzsgyűjtemény

Ezután kezdte el a költő kötött formába dolgozni a verset, dallamos ritmust választani, folytonosan váltakozó rímképlettel:

„… hogy a vers hangulata ide-oda forogjon, mint egy lebegő kristály.”

F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001, 185, 188. – Törzsgyűjtemény

Érthetjük, nem érthetjük a verset magát: kétségtelen, hogy a költő zsenije páratlant alkotott, és kitágította a versalkotás, versértelmezés határait. Talán Weöres összegzi legjobban levelének végén:

„Hogy a vers tartalma, a sors-hatalmakról való tanítás hogyan bujt bele az értelmetlen sorokba, s hogyan vált az egész vers gerincévé: ezt nem tudom. Ez a művészet csodája, hogy az ember sokkal nagyobbat szarik, mint amekkora a seggén kifér. A művészet nyilván nem e világból való; az elemzés csak addig a kapuig tudja nyomon elkísérni, ahol az ismeretlen kezdődik.”

F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001, 185, 188. – Törzsgyűjtemény

Bibliográfia:

Bata Imre: Weöres Sándor közelében, Budapest, Magvető, 1979.
Bartal Mária: Orfikus Impulzusok Weöres Sándor költészetében. In: Nyugat népe. Tanulmányok a Nyugatról és koráról, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2009, 388–397.
Bori Imre: Eszmék és látomások, Újvidék, Forum, 1965.
Csorba Győző: Weöres Sándor új könyvei. In: Sorsunk, 6. évf. 1. sz. 1946, 45–48.
F. Csanak Dóra (szerk.): Fülep Lajos levelezése V. 1945–1950, Budapest, 2001.
Hamvas Béla: In: Diárium, 1944. 2. sz. 21–23.
Kardos László: Weöres Sándor új versei. In: Magyarok, 2. évf., 12. sz., 1946. 799–800.
Károlyi Amy: Weöres Sándor és Károlyi Amy élete képekben, Budapest, Magvető, 1984, 133.
Kenyeres Zoltán: Weöres Sándor, Budapest, Kossuth, 2013.
Zimáné Lengyel Vera (összeáll.): Weöres Sándor, Budapest, FSZEK, 1979.
Schein Gábor: Weöres Sándor. Élet-kép sorozat, Budapest, Elektra Kiadóház, 2001.
Tóth Judit: Hamvas Béla és Weöres Sándor – Mester és tanítvány? In: Szepo. com
Vajda Endre: Weöres Sándor új könyvei. In: Válasz, 6. évf. 1946, 278–279.
Várkonyi Nándor: Weöres Sándor pécsi évei. In: Magyar Műhely, 2. évf., 7–8. sz., 1964. március, 1–24.
Weiner Sennyey Tibor: Weöres Sándor kozmikus költészete és titkos világai. Esszék, Szeged, Areión Kulturális Egyesület, 2022.
Weöres Sándor: A vers születése, Pécs, Dunántúli Pécsi Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda, 1939.

Derhán Kamilla (Kézirattár)

komment

Címkék: keresztury dezső weöres sándor illyés gyula hamvas béla csorba győző kodály zoltán kassák lajos károlyi amy kenyeres zoltán fülep lajos kardos lászló kézirattár derhán kamilla basch edit ligeti erika nádor tamás antalffy mária

„Életünket és vérünket”

2023. június 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

A Pragmatica Sanctio és utóélete

Pragmatica Sanctio. Ezt a latin kifejezést szokták „gyakorlati rendelkezés”-nek, „gyakorlati rendezés”-nek vagy akár „országos állami ügyeket intéző rendelkezés”-nek is fordítani. A rendkívül fontos államügyekről döntő uralkodói rendeleteket nevezték így egykor, bár a magyar történelemben ennek a kifejezésnek van egy másik jelentése is. Ezzel a névvel illették azt az 1723-as törvényt is, mely elfogadta a Habsburgok nőági örökösödését. Bár Mária Terézia 1740-ben valóban ennek köszönhetően lehetett királynő, de a Pragmatica Sanctio ennél mégis jóval többet jelentett. A nőági örökösödésről szóló döntés ugyanis csak egy része volt annak a törvénycsomagnak, mely a rákövetkező csaknem két évszázadban meghatározta Magyarország helyét és jogállását a Habsburg Birodalmon belül. Az említett jogszabályok 300 éve, 1723. június 19-én léptek életbe.

Az 1722/23-ik évi törvények első és utolsó lapja. Az országos levéltár eredeti példányáról. In: Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Magyarország története I. Lipót és I. József korában (1657–1711). Első könyv III. Károly király uralkodása 1711–1740. IX. fejezet. A pragmatica sanctio. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Pragmatica sanctio előzményei egy 1703-as családi szerződésig nyúlnak vissza, amikor I. Lipót magyar király két fia megegyezett egymással a családon belüli öröklés rendjéről. Ennek értelmében József főhercegé lett a császári és a magyar királyi trón, míg a testvére, Károly a spanyol koronát kapta. Mivel egyiküknek sem volt fia, így minden lehetséges esetre kiterjedően szabályozták a trónutódlás feltételeit. Eszerint, ha bármelyikük törvényes fiúutód nélkül hunyna el, akkor a testvére örököli annak birtokait. Ha pedig a férfiág végleg kihalna, akkor az uralkodót annak törvényes leánya követi a trónon. Ez a kitétel azonban nem vonatkozott a német-római császári címre, így azt később nem Mária Terézia, hanem a férje, majd annak halála után a fia viselte.
Mivel két fiatal, egészséges emberről volt szó, a szerződés a kezdetekben egy látszólag szükségtelen biztosítéknak tűnt, ám pár év elteltével ez hirtelen rendkívüli jelentőségre tett szert. 1711 áprilisában József, német-római császár és magyar király 33 évesen himlőben elhunyt, utána pedig csak két lány maradt, míg az utódjának, Károly főhercegnek egyáltalán nem voltak gyermekei.
A helyzet kritikus volt. A Habsburg-ház kihalását a birodalom felbomlása és a szomszédos hatalmak támadása, továbbá az éppen függetlenné váló Magyarország ismét török uralom alá kerülése követte volna.
Károly elsőként a birodalom legfelső vezetésével ismertette a testvérével kötött családi szerződést, melyet több helyen is módosított. Az 1713 áprilisában rendezett tanácskozáson jóváhagyták a nőági örökösödés elvét, de ez a kitétel már csak Károly utódaira vonatkozott. Abba is belegyeztek, hogy a birodalom csak egy kézben, megosztás nélkül legyen örökölhető, az Osztrák–Magyar Monarchia címerében szereplő jelmondat, az „indivisibiliter ac inseparabiliter” (magyarul: „Feloszthatatlanul és elválaszthatatlanul”) is az ekkor elfogadott egyezményből származik.

Az Osztrák–Magyar Monarchia középcímere az „indivisibiliter ac inseparabiliter” felirattal. A kép forrása: Wikipédia

Bár az 1710-es évek második felében Károlynak három gyermeke is született, egyetlen fia, Lipót János pár hónapos korában elhunyt, a negyedik pedig szintén lány lett. A szorongatott helyzetben lévő uralkodó így 1720–1722 során egymás után fogadtatta el az 1713-as határozatokat a birodalom különböző tartományaival. Ez különösebb konfliktus nélkül mindenhol meg is történt, az egyetlen kivételt Magyarország jelentette.
III. Károly először 1712 júliusában ült le a magyar főurakkal a szerződésről tárgyalni. Ők viszont az elfogadásért cserébe olyan feltételeket akartak szabni, ami több területen is megkötötte volna a leendő királynő kezét. Így például szigorítani akarták a nőági trónöröklés vagy a házasságkötés feltételeit, emellett pedig Magyarország különállásának elismerését és saját törvényei szerinti kormányzását is kérték. Mindez elfogadhatatlan volt az uralkodó számára, így a tárgyalások megszakadtak, a nőági örökösödés ügye pedig egy évtizedre lekerült a napirendről.
Az 1713-ban elfogadott anyag végül 1722 júniusában került a magyar országgyűlés plénuma elé. A követek azonban határozottan tiltakoztak a birodalom más részeivel való túlságosan szoros kapcsolat ellen, mert féltették az ország függetlenségét. A mérleg másik serpenyőjében viszont változatlanul ott volt a török veszély, amire a később elfogadott törvény szövegében többször is hivatkoztak, így végül megint kompromisszum született. Június 30-án az alsótábla elfogadta azt a három törvényjavaslatot, melyek később Pragmatica Sanctio néven váltak ismertté a magyar történelemben. A törvénycsomagban akceptálták a Habsburgok nőági örökösödését, a birodalom egy kézben való öröklését, időlegesen pedig lemondtak a királyválasztási joguk gyakorlásáról, amiért cserébe az uralkodó elfogadta Magyarország birodalmon belüli különállását és saját törvényei szerinti igazgatását. Az elfogadott jogszabályok az országgyűlés feloszlatása napján, 1723. június 19-én léptek hatályba 1723. évi I–III. törvénycikk néven. Az uralkodó ezt követően pedig diplomáciával, engedményekkel vagy egyszerűen csak pénzzel, de az egyes európai hatalmakkal is elismertette a szerződést.

A kinyomatott 1723. évi törvények elő- és hátlapja. A kép forrása: Wikipédia

III. Károly 1740-ben bekövetkezett halála után Franciaország, Bajorország és Poroszország az érvényes egyezményt felrúgva támadást indított. A magyar nemesség azonban az 1741-es pozsonyi országgyűlésen „Életünket és vérünket” felkiáltással királynője mellé állt, és a nyolc évig tartó osztrák örökösödési háborúban sikerült is a Habsburg Birodalmat megvédeniük a feldarabolástól.

1741. Pozsony. „Életünket és vérünket”. Ismeretlen festő. A kép forrása: Wikipédia

Az 1748-as aacheni békében végül a kontinens államai is elismerték Mária Terézia trónigényét, bár a birodalom legfejlettebb tartománya, Szilézia porosz kézre került.
A Pragmatica Sanctio ezután sem veszített a jelentőségéből, mert magyar részről egy állandó hivatkozási alap maradt a későbbi közjogi küzdelmekben. Az 1918-ig terjedő időszakban ugyanis nem egy kísérlet volt az ország különállásának felszámolására és alkotmányának eltörlésére, de az uralkodó és magyar alattvalói közötti konfliktusok végül mindig megegyezéssel végződtek. A megoldást pedig az ilyen esetekben a sokat hivatkozott Pragmatica Sanctiohoz való visszatérés, vagyis az ország különállásának újbóli elismerése jelentette, ahogy ez például 1791-ben vagy 1867-ben történt.

Vesztróczy Zsolt (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

Irodalomjegyzék:

Barta János ifj.: A tizennyolcadik század története, [Budapest], Pannonica, 2000.
Horváth János: Az 1722/23. 1-3. t. c. által elfogadott Pragmatica Sanctio lényege és annak helyzete a magyar közjogban, Budapest, Magyar Jogászegylet, 1898. (Magyar jogászegyleti értekezések 146.)
Salamon Ferenc: A magyar királyi szék betöltése és a Pragmatica Sanctio története. 2. kiad., Budapest, Ráth Mór, 1881.
Vigyázó Ferenc: A Pragmatica Sanctio. Közjogi értekezés, Budapest. Europa Nyomda, 1894.
Magyar Törvénytár 1000–1895. 1657–1740. évi törvényczikkek – Corpus Juris Hungarici. Millenniumi emlékkiadás 6. köt. Szerk.: Márkus Dezső, Budapest, Franklin Társulat, 1900.

komment

Címkék: mária terézia pragmatica sanctio iii. károly 1723 i. lipót vesztróczy zsolt retrospektív könyvfeldolgozó osztály