A magyar kultúra 19. századi polihisztora

2021. március 28. 09:30 - nemzetikonyvtar

170 évvel ezelőtt hunyt el Döbrentei Gábor

Döbrentei Gábor 1785. december 1-én született a Veszprém megyei Nagyszőlősön (Somlószőlős), és 1851. március 28-án halt meg Budán. Az evangélikus lelkészcsaládból származó Döbrentei tanulmányait a pápai református kollégiumban és a soproni evangélikus líceumban folytatta, majd a bécsi, a wittenbergi és a lipcsei egyetemre járt. A marosvásárhelyi kollégiumban jogot hallgatott (1817–1820), ügyvédi vizsgájának letétele után, 1820-ban Pesten telepedett le.

dobrentei_gabor_opti.jpg

Kovács Mihály: Döbrentei Gábor portréja. In. Száz rejtély a magyar irodalomból, szerk. Halmos Ferenc, Gesta, Budapest, 1996, 12. A kép forrása: Haza és haladás. A reformkortól a kiegyezésig (1790–1867), CD-ROM Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2000 (Encyclopaedia Humana Hungarica 7.) Magyar Elektronikus Könyvtár

Szoros kapcsolatban állt a korszak meghatározó alakjaival, így többek között Kazinczy Ferenccel, Berzsenyi Dániellel és Széchenyi Istvánnal. Az ő szerkesztésében jelent meg Berzsenyi Dániel műveinek első teljes kiadása 1842-ben.

„Az isteneknek egyik legnagyobb
Csudájok az, hogy szintugy lelkeink,
Mint arcainknak számtalan vonási
A milliók közt másokat ne leljék.
Miért utálnánk hát ezt és amazt,
Hogy teste-lelke hozzánk nem rokon?
Hiszen magától egyikünk se' van.
Nézd, a tövis szúr, és csip a csalán,
S a gyenge rózsa illatot lehel.”

Berzsenyi Dániel: Döbrentei Gáborhoz. Részlet. In. Berzsenyi Dániel művei, szerk. Orosz László, Budapest, Századvég, 1994. (Verstár) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Döbrentei alapító szerkesztője volt a Kolozsváron 1814 és 1818 között kiadott Erdélyi Muzéum című folyóiratnak. 1819-ben kidolgozta az Erdélyi Magyar Tudós Társaság tervezetét, 1833 és 1835 között szerkesztője volt A Magyar Tudós Társaság, a későbbi Magyar Tudományos Akadémia évkönyveinek.
Döbrentei részt vett a magyar nyelvújító mozgalomban. Foglalkozott nyelvemlékek gyűjtésével és kiadásával is. Nevéhez fűződik a Régi magyar nyelvemlékek című sorozat kiadása. Egy 1508-ban keletkezett, 262 levél terjedelmű, magyar nyelvű liturgikus kézirat, az ún. Döbrentei-kódex felfedezőjeként is számon tartjuk.

dobrentei_kodex_opti.jpg

Döbrentei-kódex, 1508. 230. p. Batthyaneum, Gyulafehérvár (Alba Iulia, Románia) Jelzet   R. III. 76. A kép forrása: Magyar Nyelvemlékek-honlap

Széles körű irodalmi munkásságot fejtett ki: költeményeket írt, és a magyar nyelvű színjátszás előmozdítása érdekében lefordította Molière és Shakespeare több darabját is.

„Olvasom a regulát, mint kell ezt írni s amazt is.
          Ah, hideg ez, fáraszt, száraz az elmerülés.
Olvasom a lánggal festett fő ömledezését:
          Oh, meleg ez, könnyel rakva van arculatom
Olvass, tudd meg mért kell? jó tudni, mit illik:
          Rántsd ki magad s utadon lelked emelve teremts.”

Döbrentei Gábor: Regula s természet. Részlet. In. Magyar költők, 18. század, szerk. Mezei Márta, Budapest, Szépirodalmi, 1983 (Magyar remekírók) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Döbrenteit tekinthetjük a magyar ifjúsági irodalom megteremtőjének A’ kis Gyula könyvével (Pest, 1829). Szintén ebben az évben jelent meg a gazdag képi anyaggal illusztrált Pali és Minka olvasni tanul című ábécés- és olvasókönyve. Ezen könyvei elismeréseként nevezték őt a „magyar Campé”-nak a német filantropista pedagógus, Joachim Heinrich Campe után.
Olvasókönyve, a Pali és Minka 189 oldalon 36 színes, az ábécé betűihez kapcsolódó illusztrációkat tartalmaz. A képeket, ahogy ő maga fogalmazott „a magyar gyermek világa köréből” választotta, és azokhoz kapcsolódó, eredeti történekkel kapcsolta össze. Döbrentei könyvének nyelvészeti érdekessége, hogy abban kísérletet tett a magyar ábécé betűinek a meghatározására, és azok ábécébeli sorrendjének a kialakítására.

Döbrentei Gábor 257 dokumentumból álló írói hagyatékát könyvtárunk Kézirattára őrzi.

Szabóné Kozma Katalin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

Egyetemes érvényű modern – új szellemű magyar

2021. március 25. 07:30 - nemzetikonyvtar

Száznegyven éve született Bartók Béla

A magyar zenetörténet klasszikusának helyét az egyetemes zenetörténet-írás mára a 20. század legnagyobb komponistái között jelölte ki. A múlt század első felének új zenéjét meghatározó Arnold Schoenberg és Igor Stravinsky mellett harmadikként Bartók Béla nevét emlegetik. Alkotóművészi tevékenységének hármassága (zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató) egyazon feladatvállalás gyökeréből táplálkozott: abból a törekvésből, hogy a nyugati műzene eszközeinek felhasználásával, nemzeti alapon, közvetlenül a parasztzenétől, a „hasonlíthatatlan szépségű és tökéletességű (…) földből kisarjadzott erőtől” ihletve teremtsen új szellemű, egyetemes érvényű modern művészetet.

bartok_1_opti.jpg

Bartók Béla 1926-ban. Fénykép – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: Bartók Béla 1/8

A népzenegyűjtés az előadóművészi és zeneszerző pálya indulásával közel egy időben (1905-1906 táján) került Bartók érdeklődésének középpontjába. Évenkénti gyűjtőútjai során bejárta a történelmi Magyarországot, s az itt élő különböző nemzetiségektől közel tízezer dallamot jegyzett le. Az I. világháború utáni geopolitikai helyzet miatt azonban a helyszíni gyűjtést nem tudta folytatni, így népzenekutatói tevékenységében a hangsúly az elemző-rendező munkára helyeződött: következtetéseit nagy tanulmányokban foglalta össze, s az általa összegyűjtött páratlan dallamkincset terjedelmes kötetekben rendszerezte.
Bartók első nagy, a magyar népzenére vonatkozó kutatásait összegző, tudománytörténeti jelentőségű munkájának kéziratát a nemzeti könyvtár Zeneműtára őrzi. A mintegy százoldalnyi szöveget, és 320 dallampéldát tartalmazó kézirategyüttest a Zongoraszonáta (1926) autográfjával egyetemben 1928 májusában ajándékozta a Zenei Osztálynak. A gyűjteményt vezető Isoz Kálmán – akinek egyik fő célkitűzése volt, hogy „hazai szerzőink eredeti, saját kezűleg írt műveinek minél tekintélyesebb sorozatát” a könyvtárban összegyűjtse – érthető örömmel fogadta a kéziratokat, s „jelentős nagy becsüket, különös tekintettel a szerző Magyar népdal című korszakalkotó munkájára” az intézmény igazgatósága felé több alkalommal is jelezte.

Bartók az 1920-as évtől kezdődően dolgozott ezen a kötetén, és habár úgy tervezte, hogy a rákövetkező év nyarának elején már nyomdába is adhatja, a kézirat lezárására csak 1921 októberében, éppen egy évszázada kerülhetett sor. A késlekedés miértjét felesége, Ziegler Márta így összegezte az év október 19-én kelt levelében:

„…[Kodály] Zoltán még rendbe akarta hozni a gyűjtésének egy részét, hogy Béla ezt is belevonhassa az összehasonlításba. Most szeptemberre lett kész Zoltán ezzel a rendezéssel, aztán B. még belerendezte a saját gyűjtésébe ezt úgy, hogy egy pár statisztikai adatot kellett még emiatt megváltoztatni a cikkében. De magán a művön nem dolgozott Zoltán, csak egy évek óta hátralékban lévő munkát végzett el (már amennyiben Zoltánnál ’elvégzésről’ egyáltalán szó lehet! Hisz neki mindig új skrupulusai támadnak, mindig újabb szempontok jutnak eszébe, s ezért húzódik mindig minden munkája annyira el.) No de végre nyomdában van a mű…”

Bartók Béláné Ziegler Márta levele özv. Bartók Bélánénak Pozsonyba, 1921. október 19. 416. számú levél. In. Bartók Béla családi levelei, szerk. ifj. Bartók Béla, Budapest, Zeneműkiadó, 1981, 325. – Törzsgyűjtemény

A Rózsavölgyi és Társa kiadó gondozásában megjelent Magyar népdal, Szabolcsi Bence véleménye szerint egyedülálló fontosságú dokumentum 1924-ben látott napvilágot. Egy példánya néhány év múltán ugyancsak a Zenei Gyűjteménybe került, s napjainkban a Magyar Elektronikus Könyvtárban digitális formában is hozzáférhető.
A zeneszerzői életművében a népzenei vonásokat magukban olvasztó, „egyetemes érvényű modern” művek mellett jelentős helyet foglalnak el a népdalfeldolgozások, amelyek – a bartóki alkotóműhely kutatóinak megállapítása szerint – kompozícióinak közel egyharmadát teszik ki. Ennek az alkotói találkozásnak az első, nagyközönségnek szánt, megnyilatkozása a Kodály Zoltánnal közösen összeállított Magyar népdalok énekhangra zongorakísérettel címmel 1906-ban megjelent füzet volt.

A húsz népdalfeldolgozást tartalmazó kiadványról (az első tíz dal Bartók, a második tíz Kodály munkája) a korabeli recenzens így írt:

„...magyar népdalainknak olyan gyűjteménye, ahol a nyelv és a zene frazeológiája, ritmusa mindig fedi egymást, ahol a népdal, a falu, a puszták melódiái nem úgy kapnak városi köntöst (zongoraátiratot), hogy eredeti szépségük lekopik, harmatuk odavész, mint a vadon nőtt virágé, amit vasárnap reggel behúznak a vámon öreg nénik, s mi, snájdig ifiurak, hölgyekre való tekintettel, gomblyukba tűzünk, s aztán az aszfalton széttaposunk.”

(d –): Népdalok. In: Új Idők, XIII. év. 6. sz. (1907. február 3), 143. – Törzsgyűjtemény

E feldolgozások néhány újraírt formája Öt magyar népdal énekhangra és zongorára címmel 1928-ban ismét megjelent. Közülük kettő, a „Nem messze van ide kis Margita”, valamint a „Végigmentem a tárkányi utcán”, Medgyaszay Vilma előadásában a szerző zongorakíséretével hallgatható meg a Hangtárban.
A zeneszerző számtalan hasonló jellegű hangszeres és vokális alkotása közül leginkább talán pedagógiai műveinek népzenei ihletésű darabjai ismertek szélesebb körben. Közülük is egyik legnépszerűbb a kezdő zongorázók számára készült összeállítás, a Gyermekeknek sorozat, amely mind a mai napig fontos állomás a zenét tanulók számára. A sorozat első két füzetének kis darabjai magyar játékdalok és népdalok feldolgozásán alapulnak.

Ezek között sok olyan, a mai napig közszájon forgó dallam van, amely a fentebb bemutatott kötetünk, a „Magyar népdal” hangjegyes példatárában is helyet kapott. Ilyenek például a „Megöltek egy legényt”, az „Icike, picike”, a „Nagyváradi kikötőbe”, a „Házasodik a tücsök” és a „Csillagok, csillagok” szövegkezdetű melódiák.

bartok_blog_kep_4_3_opti.jpg

A „Csillagok csillagok…” kezdetű dallam szerzői lejegyzése „A magyar népdal” kottapéldái között

Utóbbi könnyen megjegyezhető dallama, esti hangulatot közvetítő, melankolikus mondanivalója különleges népszerűségre tett szert a tágabb közönség körében: Bartók kis darabja cimbalmon megszólaltatva az esti mesét rádión hallgató gyermekek generációját ringatta álomba, s e töretlen népszerűségről tanúskodik a dal számtalan, különféle stílusban született feldolgozása is.

Csillagok, csillagok…, cimbalomváltozat – Színháztörténeti és Zeneműtár. Jelzet: HKSt 12047_1a06

bartok_blog_kep_4_4_opti.jpg

A népdal eredeti, 1909-ben megjelent feldolgozása. (Gyermekeknek, II. füzet. XXXIII szám)

Az alábbi összeállításban Bartók Béla feldolgozása többféle előadásban is hallható: elsőként maga a szerző, majd felesége, Pásztory Ditta zongorajátékában, végül pedig Szigeti József hegedűátiratában, Bartók zongorakíséretével.

„Csillagok, csillagok… Bartók Béla (1945) – Színháztörténeti és Zeneműtár. Lemezgyűjtemény. Jelzet: HKCD 50.423

„Csillagok, csillagok… Pásztory Ditta (1960-as évek) – Színháztörténeti és Zeneműtár. Lemezgyűjtemény. Jelzet: HKCD 57.178

Csillagok, csillagok… Szigeti-Bartók (1930) – Színháztörténeti és Zeneműtár. Lemezgyűjtemény. Jelzet: HN 35.840

Kelemen Éva (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

„…nem a mi böjtünk, a mi passiónk áll a középpontban”

2021. március 23. 07:30 - nemzetikonyvtar

Nagyböjt idején

Tavasszal, a természet megújulásával, újjászületésével egyidőben napjainkban sokan tartanak tisztító-, méregtelenítő- és fogyókúrát, illetve elvégzik a tavaszi nagytakarítást a lakásban, a kertben és a ház körül is.

tulipan_opti.jpg

Tavaszra gondolva. Fotó: „Terézia” – Digitális Képarchívum

A katolikusok közül sokan – noha az egyház böjti fegyelme ezt a szigorúságot ma már nem is írja elő – nagyböjt heteiben végig böjtölnek, azaz a tápálék megszorítását a lelki, szellemi megújulással, Jézus szenvedéstörténetére való emlékezéssel és a feltámadás ünnepére, a legnagyobb keresztény ünnepre való személyes várakozással kapcsolják össze. (Napjainkban a katolikus egyház csak a nagyböjti péntekeken írja elő a hústilalmat 14 éves kortól, illetve hamvazószerdán és nagypénteken kell ún. szigorú böjtöt tartani, ami háromszori étkezést enged meg azzal a megkötéssel, hogy ebből csak az egyik lehet bőséges.)
A régi idők böjti fegyelme napjaink egyházi előírásaihoz képest drákói volt, különösen a paraszti társadalomban.

„A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket. Nálunk is akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejnéművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Kiszombor helyi hagyománya szerint a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.
Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett lacticinium, keleti, görögkatolikus szóhasználat szerint fehér eledel (tej, túró, vaj, sajt, tojás) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.”

Bálint Sándor: Nagyböjt. Részlet. In. Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából, Budapest, Szent István Társulat, 1989. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A protestáns felekezetekben elsősorban lelki böjtről beszélnek, amelynek nincsenek konkrét szabályai, s így személyes döntés, hogy a böjtöt a hívő hogyan éli meg. A személyes útnak egyfelől része lehet, ugyanúgy, mint a katolikusoknál, bizonyos táplálékok (hús, édesség, alkohol) megvonása is, de például a kevesebb internethasználat vagy kevesebb sorozatnézés is stb., másfelől pedig több imádság és több Istenre figyelő csendesség. Tőkés István református lelkész, egyházi író így fogalmazza meg a személyes böjt és Jézus böjtölésének kapcsolatát:

„Mindössze arra kell vigyázni, hogy nem a mi böjtünk, a mi passiónk áll a középpontban, hanem az Úré; nem az, amit mi tettünk vagy tehetünk érte, hanem amit ő már végképpen megcselekedett miérettünk. Ő az; aki valóban böjtölt és sokféleképpen szenvedett, hogy minket megszabadítson a kísértő Sátán tőrbecsalásától és a halál fullánkjától.”

Tőkés István: Az egyházi év és az ünnepek. Részlet. In. Hétköznapok – ünnepnapok avagy Az idő a keresztyén ember életében. Kolozsvár, Kusztos Kft., 1991. – Magyar Elektronikus Könyvtár

bojtmas_hava_opti.jpg

Böjtmás, azaz március havának oldala egy 1583-as kalendáriumban – Kalendarivm es ez ielen valo… Bécs, 1583. RMNy503 – Digitális Könyvtár

A különbség óriási tehát a különböző tisztítókúrák és a keresztény ember böjtje között. Utóbbi nem saját magára (szépségére, egészségére), hanem Istennel való kapcsolatára irányul.

Adj már csendességet, lelki békességet,
mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet,
       kit sok kín fúr!

Sok ideje immár, hogy lelkem szomjan vár
       mentségére,
Őrizd, ne hadd, ébreszd, haragod ne gerjeszd
       vesztségére!

Nem kicsiny munkával, fiad halálával
       váltottál meg,
Kinek érdeméért most is szükségemet
       teljesíts meg!

Balassi Bálint: Adj már csendességet. Részlet. In. Verstár CD-ROM, Budapest, Arcanum, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

 bunbanat_opti.jpg

Bűnbánat. Szobor a Kerepesi temetőben. Fotó: Varga József – Digitális Képarchívum

A nagyböjt – a hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő hathetes időszak – a húsvéti előkészület ideje az egyházi évben. Negyvennapos böjtnek is emlegetik, mivel a vasárnap, Jézus feltámadásának napja, ünnepnap lévén, a régebbi korokban sem számított soha böjtös napnak. (A protestáns felekezetek az első böjti vasárnappal kezdik a böjti időszakot, ami húsvétvasárnap ér véget.)

„Amikor elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalómé illatszereket vásároltak, s elmentek, hogy bebalzsamozzák. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: »Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?« De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült. Megrémültek. De az megszólította őket: »Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Nézzétek, itt a hely, ahová tették! De siessetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd látjátok, amint mondta nektek.« Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert félelem és szorongás vett rajtuk erőt. Félelmükben senkinek sem szóltak semmiről.”

Márk evangéliuma, 16,1–8. In. A katolikus Biblia. Fordította: Gál Ferenc, Budapest,  Szent István Társulat  – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az ókeresztény századokban kétnapos böjtöt tartottak húsvét előtt, ez bővült később egyhetesre, míg végül a XI. századtól vált általános előírássá a nyugati rítusú kereszténységben, hogy az ún. böjttiltó vasárnapokon kívül hamvazószerdától a feltámadásig hétköznap 40 napon át böjtöt tartottak. A negyvenes szám az ószövetségi könyvekben is sokszor előfordul: Mózes negyvennapos böjtje a törvény kihirdetése előtt, a választott nép negyven évig tartó pusztai vándorlása, Illés próféta negyvennapos útja a Hóreb hegyére és Jónás negyvennapos bűnbánati felhívása Ninive lakói számára. De a kereszténység számára a legfontosabb szentírási forrás Jézus negyvennapos böjtje.

jezus_kisertes_opti.jpg

Jézust megkísérti a sátán. Ary Scheffer festménye. In. Vasárnapi Ujság, 42. évf., 15. sz., 1895. április 14. – Digitális Képarchívum

„Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor így szólt hozzá a sátán: »Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!« De Jézus ezt felelte: »Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.« Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. »Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom – mondta –, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.« Jézus elutasította: »Írva van: Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!« Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: »Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak, és: Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad. « De Jézus ezt válaszolta: » Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!« Miután a sátán minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust.”

Lukács evangéliuma 4, 1–13. In. A katolikus Biblia. Fordította: Gál Ferenc, Budapest, Szent István Társulat – Magyar Elektronikus Könyvtár

A megkísértés története reális valóságként tűnik fel. A kísértő meghasonlásra akarja csábítani Jézust a kérdéseivel: Ha Isten Fia vagy… – mondja többször. De Jézus, noha utóbb ezreket táplál a csodás kenyérszaporítás története szerint, önmagáért nem tesz csodát, hiszen küldetése nem öncélú. Jézus ellentmond a világi hatalom kísértésének és a világi dicsőségnek is. Ha látványosan (ahogy a kortársak várták a Messiás érkezését) jelenne meg a társadalomban, akkor elkerülhetné a vesződést az írástudókkal és a tanítványokkal, és elkerülhetné a szenvedést is, s nem Isten akaratát, sokkal inkább az emberek vágyait teljesítené be.
Jézus megkísértésnek története a keresztény emberek számára példa volt évszázadokon át, és sokak számára napjainkban is az. Nemcsak a húsvét előtti böjt kapcsán, hanem az élet, a hivatás és a hétköznapok küzdelmei kapcsán is, mert kifejezi, hogy az ember élete is fölötte áll a gazdasági, fizikai létezésnek. A történet zárlata, mely szerint a sátán egy időre elhagyta Jézust, egyszersmind azt is jelzi, hogy, ahogyan az ő életébe visszatért a kísértő (a kísértés), úgy az minden ember életében is újra és újra megjelenik.

A mennyedbe vivő
létrát
naponta használt
szerszámokból ácsolják

Rába György: Rovás. In. Uő: Rovások, Budapest, Magvető, 1980. – Digitális Irodalmi Akadémia

tavaszi_falu_opti.jpg

Tavaszi falukép. Fotó: „HuntHerr” – Digitális Képarchívum

A böjt valójában annak eszköze, hogy az ember ne csak a világ színes és hangos hívásaiban éljen, hanem – korlátozva érzékeit – befelé figyeljen, elcsendesedjék, s ebben a csendben meghallja a saját lelkében elnyomott hangokat. A keresztény ember számára a böjt mindezek mellett segítség, hogy a talán elkényelmesedett, netán vasárnapi/kulturális keresztény vagy éppen sérült, elsatnyult istenkapcsolatát is megújítsa. Ebben az értelemben kapcsolódik a böjthöz a bűnbánat fogalma is, amelynek célja túlmutat az erkölcsi vétségek tudatosításán és megvallásán, lényegi, egzisztenciális célja Isten és az ember harmonikus viszonyának helyreállítása.
„A modern világ többek közt két rendkívül fontos dolog jelentését mosta el bennünk. Az egyik a bűné, a másik a vezeklésé.” – írja Pilinszky János A nagyböjt című esszéjében.  

–s–

komment

Frontszínház születik. 2. rész

2021. március 18. 07:30 - nemzetikonyvtar

Volhínia, 1917

„A hazát páratlan hősiességgel védő derék katonáimnak óhajtok ezzel alkalmat nyújtani ahhoz, hogy a hadviselés fáradalmai közepette egy kis szórakozást találjanak.”

Múlt heti blogbejegyzésünk folytatásában elérkeztünk a történet negyedik főszereplőének, Egyed Zoltán hadnagynak, az újonnan alakuló frontszínházi társulat művészi vezetőjének bemutatásához. Egyed Zoltán (1894–1947) újságíró, színikritikus többek között Karády Katalin felfedezője volt.

13_egyed_zoltan_szinhazi_elet_1918_45_szam_cimlap_opti.jpg

Egyed Zoltán 1918-ban. In. Színházi Élet, 7. évf., 1918. 45. sz. Címlap – Törzsgyűjtemény

Ez a színház már nem az olasz fronton, hanem Kelet-Galíciában alakult meg, Wolhinában – Volhínia, Volinyi terület, Wołyń, Wołyńa, a mai Ukrajna északnyugati részén – mivel ide rendelték ideiglenesen a győztes 20. honvéd gyalogos hadosztályt. A színház megalakulásáról a Színházi Élet is beszámol. A tudósítást teljes terjedelmében közöljük:

A híres húszas honvédhadosztálynak, amelyhez a pesti, székesfehérvári és debreceni honvédek tartoznak, s amely másfél évig védte legendás vitézséggel »Európa poklát« – a Monte San Michelét és a Doberdót – állandó frontszínháza van. A hadosztály most a csöndesebb wolhyn vidéken piheni ki az olasz harctér borzalmas, de dicsőséges emlékű fáradalmait, s így gondoskodhatik arról is, hogy a hadviselés fáradalmaiban kimerült katonák egy kis szellemi táplálékban is részesüljenek; az ötlet a hadosztály vitéz parancsnokáé, somorjai Lukachich Géza vezérőrnagyé, aki minden egyes katonáját úgy szereti, mintha édes gyermeke volna, s akit katonái iránt érzett szeretete vezetett arra a gondolatra, hogy a jelenleg csendesebb viszonyok között harcoló hadosztály pihenő katonáinak állandó szórakozást nyújtson egy frontszínház felállításával.
A társulat művészi vezetője Egyed Zoltán hadnagy, akinek »Szerződés« című egyfelvonásában Medgyaszay Vilma kápráztatta el a Modern Színpad tavalyi műsorán a pesti közönséget, – a társulat tagjai pedig a hadosztály csapataival szolgáló színészek, artisták és egyéb művészek – mindnyájan katonák – akik azonban a színpadon ismét átvedlenek az uniformisból – álomkorbeli emberekké: civilekké, színészekké… A társulatnak két »női« tagja is van. Fityfirity Tusi kisasszony a magyar chansonette, aki civilben fodrász, de akinek igen szép szoprán hangja van, és Brünhilda kisasszony, aki német operaénekesnő, civilben nőimitátor, jelenlegi beosztása előtt tiszti szakács volt.
A társulat már meg is tartotta az első előadásokat az ezredek katonaotthonaiban, mindenütt a legfényesebb erkölcsi és anyagi sikerrel. Minden tiszta jövedelem a hadiözvegyek és árvák alapját növeli.

A huszadik honvéd hadosztály állandó frontszínháza. In. Színházi Élet, 6. évf., 1917. 35. szám, augusztus 26-szeptember 2-ig, 38. Törzsgyűjtemény

Az említett darabról egy évvel korábban így szól a rövid tudósítás a Színházi Élet című lapban, melynek címlapján az írásunkban is szereplő Beöthy László látható, aki éppen ekkor nyitotta meg a Népoperát.

„Egyed Zoltán a Szerződés című kis darabjában Medgyaszay Vilma a Modern Színpad kiváló, nagy művésznője nyújt briliáns alakítást. Partnere Varsa Gyula rutinos játékával kelt feltűnést a ripacsszínész szerepében.”

Színházi Élet, 5. évf., 1916. 35. szám, október 8–október 15., 15. o.Törzsgyűjtemény

16_egyed_zoltan_szerzodes_cimu_darabja_opti.jpg

A Szerződés eredeti szereposztása. Bemutatója: Modern Színpad Kabaré, 1916. aug. 19. Újságkivágat. In. Színházi Élet, 5. évf., 1916. 27. szám, augusztus 13–augusztus 20., 29.Törzsgyűjtemény

A 20. hadosztály alakuló színtársulatának tagjait, melynek színészei is a hadosztály ezredeiből kerültek ki, nem ismerjük, de az általuk bemutatott darabról némi fogalmat nyerhetünk a budapesti ősbemutatóról szóló híradásból, melyben a szerzőt is bemutatják:

„A kabaré, híven a maga színvonalas programjához, azzal kezdte az új szezont, hogy felfedezett egy pompásnak ígérkező írói talentumot. A fiatal írót Egyed Zoltánnak hívják. Ez az új név egy csapással kitűnő név lett, s hogy számos olvasónkat előre megkíméljük az érdeklődő levelek fáradságától, eleve már itt elsoroljuk róla, amit tudunk: Egyed Zoltán kolozsvári hírlapíró, abból a gárdából, amely már sok kitűnőséget adott a főváros irodalmi életének. Most a fronton harcol és indulása előtt kevéssel vette feleségül Albert Erzsit, a Kolozsvári Nemzeti Színház tagját. Ez az első darabja. Beküldte a kabarénak, az igazgatóság nyomban elfogadta, s az új író avatásával kezdte meg a szezont.
A szerződés – ez a darab címe –arról szól, hogy a nagy művésznő lakására beállít egy igénytelen fiatalember. Látszik rajta, hogy halálosan szerelmes. Őszinte vallomása, közvetlen, forró naivsága úgy meghatják a tapasztalt és már nem is fiatal dívát, hogy az ifjú karjaiba borul. A forró csók után a naiv fiú hirtelen kiegyenesedik, az egész alakja és modora megváltozik. És kiderül, hogy színész. Csak játszotta ezt a szerelmi komédiát, hogy megmutassa, milyen tehetséges alakító, mert a művésznő protekcióját szeretné igénybe venni. A művésznőt szíven találja a fordulat. Már beleringatta magát az önzetlen, szép szerelem gyönyörébe. Erőt vesz magán, gúnyt erőltet a beszédére, és megvetően veti oda az ifjúnak: »Azt hitted, hogy hiszem? Nem igaz, beleláttam a játékba, mert rosszul játszottál, mert ripacs vagy!« És kidobta. De mikor egyedül marad, megsiratja egy kicsit azt a pár percnyi illúziót, és telefonoz a színigazgatónak, hogy azt a fiatalembert szerződtetni kell, mert – nagyon jó színész… Ezt a két szerepet Medgyaszay Vilma és Varsa Gyula játsszák.”

Színházi Élet, 5. évf., 1916. 29. szám, augusztus 27–szeptember 3., 8–9.Törzsgyűjtemény

21_1_medgyaszay_vilma_1908_opti.jpg

Szirmai Albert szerzeményei. 1. sz. Altató dal. Szövegét írta: Gábor Andor. Énekli: Medgyaszay Vilma. A Modern Színház műsorából. Alberti és Társa, Eberle Józs. és Társa zeneműnyomdája. Bp. É. n. Kotta. A címlap részlete. Jelzet: Z 69.835/b. – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Bárdos Artúr által vezetett Modern Színpad Kabaré aznapi estéjén mutatták be Gyóni Géza – valódi nevén Áchim Géza – evangélikus teológiahallgató verseiből készült összeállítást is:

„Impozáns erővel hatott az a zenés vers-ciklus, amelyet Szibériában címmel Gyóni Géza híres verseiből állították össze, s amelyhez Szendrei Aladár, az eddigi külföldön élt magyar komponista írta a zenét. A művészi és eredeti díszlet egy szibériai képet tár elénk. Foglyul esett magyarok gondolnak haza forró és fájdalmas vágyódással. Egyik társukat, aki rokkant, hazaviszik. A többiek áldása és vágyódása kíséri szabadulása útján a rokkant magyar hőst. Gyóni szélesen hangzó, himnuszos erejű versei és férfias erejű muzsikával tökéletesen hatottak.” 

Színházi Élet, 5. évf., 1916, 29. szám, augusztus 27–szeptember 3., 9.Törzsgyűjtemény

A frontszínház egész pontosan Branyban, illetve a Boryskowicze környéki táborban született. Branyban volt a hadosztály parancsnoksága 1917. február 18-tól szeptember 1-ig. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum gyűjteményében fellelhető fényképek közül néhány ráillik a színjátszóhelyre is.

A színház további sorsáról nincs hír, s a hadosztályt hamarosan visszavezényelték az olasz frontra, egyenesen a „Monte San Gabriele poklába”.
A harcok egyik aktív résztvevője, Szent Kereszthegyi Kratochvil Károly ezredparancsnok erre így emlékezett vissza:

„1917 augusztus végén, a 11. Isonzo-csata alatt a Wolhynia-ból ideirányított 20. honvéd hadosztály parancsot kapott, hogy a Monte San Gabriele-n váltsa fel az 57. gyaloghadosztályt. A harcok ezért a hegyért azért voltak olyan súlyosak, mert ez a hegy volt a Görztől keletre nyíló Wippach-völgy északi kapupillére, miként azelőtt a déli kapupillér a szintén a 20. hadosztály által védelmezett Monte San Michele volt. Naponta átlag egy zászlóaljnyi csapat őrlődött fel az itteni harcokban.”

Szent Kereszthegyi Kratochvil Károly: A Monte San Gabriele védelme, a 11. Isonzo csata. In. A magyar gyalogság. A magyar gyalogos katona története. Szerk.: vitéz Doromby József, Reé László, Budapest, Reé László Könyvkiadó és Terjesztő Vállalat, [1939], 370. – Törzsgyűjtemény

20_vasarnapi_ujsag_65_evf_15_sz_1918_aprilis_14_vu_epa00030_1918_15_opti.jpg

Báró Lukachich Géza altábornagy. In. Vasárnapi Ujság, 65 évf., 1918. 15. sz., április 14., 234. – Elektronikus Periodika Archívum

Maga Lukachich a következőképp, kellő tömörséggel örökítette meg az eseményeket, az olasz és az orosz hadszíntéren töltött időszakot:

„Midőn a viszonyok úgy alakultak, hogy Olaszország hadüzenetétől kellett tartanunk, 1915. évi május 15-én dandárommal a Doberdó fennsíkra helyeztek át. Ott más csapatokkal és tüzérséggel megerősített dandárommal az első Isonzócsatát küzdöttem végig 1915. június 23-tól július 5-ig.
Ebben a csatában az ellenség fölött elért győzelem jutalmául július 22-én kineveztettem a Monté San Mihélén küzdő m. kir. 20. honvéd hadosztály parancsnokává, Nagy Pál tábornok helyébe. Közel három évig vezettem ezt a vitéz, elsőrendű parancsnokok alatt álló kitűnő csapatokból összetett hadosztályt. Öt Isonzócsatában védte hadosztályom egész Isonzófrontunknak az olaszok által leghevesebben támadott pontját: a Monte San Mihélét. Visszaverte az olaszoknak mindig túlerővel végbe­vitt támadásait és állta a sokszoros túlerejű olasz tüzérség pokoli tüzét. A 6. Isonzócsatában parancsra engedte át a hadosztály az oly sok magyar vérrel áztatott hegyet az olaszoknak, mert Görz eleste folytán a Monte San Mihéle a teljes körülzárás veszedelmének volt kitéve. A comeni fennsíkon a 7. és 8. Isonzócsatát is végigküzdve, annyi veszteséget szenvedtek csapataim, hogy azokat hosszabb időre a nagyobb harcokból ki kellett vonni, 1916. november havában áthelyezték a hadosztályomat Wolhyniába, a viszonylagosan csendes orosz arcvonalra.
1917. augusztus végén betörtek az olaszok a Bainsizza fennsíkra, minek folytán egész Isonzófrontunk helyzete igen válságosra fordult. A Monte San Gabriele, az arcvonal kulcspontja, az olaszok kezébe került. Sürgős segítségre volt szükség. Táviratilag lehívták a 20. honvéd hadosztályt az orosz frontról. Vissza kellett foglalnia a Monte San Gabrielét. Feladatának meg is felelt. Ezután a 12. Isonzócsata megindulásáig, 1917. október 26-ig, védte ezt a hegyet. A Monte San Gabriele megtartása az összes felettes parancsnokságok által elösmerten és kimondottan feltétele volt annak, hogy a 12. Isonzócsata előkészületeit megtehessük és a csata megindítható legyen. A hadosztály a csatát követő fényes offenzívánkon részt vett és 1918. február hó elején a Piave folyó felső szakaszában, a Monte Tomba lábánál, Segusino, Quero és Alano vonalában állott.”

Lukachich Géza, báró somorjai. In. Magyarország megcsonkításának okai, Budapest, NYUKOSZ, [1932], 38–39. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Hosszú képzeletbeli utat tettünk meg a Magyar Színháztól a „csöndesebb wolhyn vidéken”, „a viszonylagosan csendes orosz arcvonal” mögött születő „huszadik honvéd hadosztály állandó frontszínházáig”, de ez is szép példája, hogy háborúban sem hallgatnak a múzsák, főképp nem a véres harcokban elcsigázott katonáknak szellemi felüdülést nyújtó virágzó hölgy, a színház múzsája, Thália.

Ezúton is köszönetet mondunk a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak a képek közléséért, a Fotóarchívum gyűjteményvezetőjének, Nagy-Lukács Fanni muzeológusnak.

Az összeállítás első része itt olvasható.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Könyvtárak az online térben

2021. március 17. 07:30 - nemzetikonyvtar

Beszámoló egy online szakmai eszmecseréről

A Tech Tools for Engagement című nemzetközi rendezvényre február 25-én került sor. Az eseményen neves kulturális intézmények képviselői osztották meg tapasztalataikat az online programok szervezésével, technikai kivitelezésével kapcsolatban. A beszélgetés részleteiről Hutai Zsófiát, a Kutatásszervezési Osztály munkatársát kérdeztük, aki az Országos Széchényi Könyvtár képviseletében vett részt a fórumon.

Milyen keretek között valósult meg a beszélgetés, kik voltak a szervezők és a résztvevők?

A Tech Tools for Engagement (Technológiai eszközök online események kivitelezéséhez) egy beszélgetéssorozat (RBSCG in Conversation) utolsó része volt, melyet a brit CILIP (Chartered Institute of Library and Information Professionals – Könyvtár- és Információtudományi Egyesület) Régi Könyvek és Különgyűjtemények Csoportja (Rare Books and Special Collections Group) rendezett. Az Zoom platformon lebonyolított online beszélgetésre meghívást kaptak a CERL (Consortium of European Research Libraries – Európai Kutatókönyvtárak Konzorciuma) tagjai – így könyvtárunk is. A beszélgetéssorozaton számos ország könyvtárai, egyetemei, különgyűjteményei képviseltették magukat, és minden alkalommal arról osztották meg tapasztalataikat, hogy miként lehet a különgyűjtemények anyagát az online térben bemutatni.

Ki moderálta a beszélgetést?

A beszélgetést Tabitha Tuckett vezette, a University College London könyvtárosa, aki főként régi könyvek és különgyűjtemények kutatásával foglalkozik. Emellett koordinálja az oktatási, kutatási és szélesebb közönségnek szánt online programok, előadások megszervezését és kivitelezését. Az eseményen így számos hasznos tapasztalatot hallhattunk arról, hogy a UCL különgyűjteménye és régi könyvek gyűjteménye hogyan helyeződött át az online térbe.

kep_3_opti.jpg

Világszerte online elérést biztosítanak a könyvtárak a járvány idején

Milyen témaköröket érintettek a beszélgetés során?

A beszélgetés elsősorban a technikai eszközök használatról szólt. A résztvevők négy fő témával foglalkoztak részletesen: a különböző platformok alkalmazásával élő közvetítésekhez (szoftver); a szükséges technikai felszerelésekkel (hardver); a tartalom mellett az adott tárgy (régi könyv, kézirat, régi nyomtatvány) anyagiságának (formátum, kötés, papír minősége stb.) közvetítésével a képernyőn keresztül; valamint a közönség bevonásának kihívásaival.

kep_1_opti.jpg

Az Országos Széchényi Könyvtár digitális fényképezőgépe. Fotó: Habram Éva

Milyen szoftverekről esett szó? A tapasztalatok alapján melyik platform, milyen tevékenységhez bizonyult alkalmasabbnak?

Az élő közvetítéshez használt platformok közül a Zoomról és a Teams-ről volt szó. Az általános vélemény szerint a Zoom inkább nagyobb közönség bevonására alkalmas, míg a Teams szűkkörű megbeszélésekhez ideális. Például szakemberek, kutatók számára tartott előadásra, konzultációra, amikor a kutató által kért anyagot mutatják be részletesen. Oktatásra, hagyományos egyetemi órák tartására az online térben a Zoom bizonyult jobbnak, mivel a prezentációk és más oktatási anyagok megosztása itt egyszerűbb. A Zoomnak nagy előnye, hogy második kamerát is hozzá lehet csatolni, ami azt jelenti, hogy a laptop kameráján kívül (amelyen az előadót látjuk), egy másik eszköz kameraképét is meg tudjuk osztani, amellyel muzeális dokumentumokat, tárgyakat közelről is be lehet mutatni. A Zoommal kapcsolatban még az is elhangzott, hogy már sokkal biztonságosabb a rendszer, mint kezdetben. A csapat rengeteget dolgozott a felhasználók adatainak védelmén, ezért azok az intézmények (például a UCL) is visszatértek a használatához, amelyek egy időben áttértek a Teams-re.

A múzeumok és könyvtárak szempontjából milyen technikai eszközök használata lehet a legelőnyösebb?

E téma kapcsán elsősorban arról esett szó, hogy milyen eszközökkel lehet a legjobban kihasználni a Zoom második kamera opcióját. A legkézenfekvőbbnek a webkamera és a mobiltelefon bizonyult, mivel könnyen használhatók, és éles képet készítenek. Létezik azonban ezeken kívül rengeteg speciális, úgynevezett visualizer eszköz, amely kimondottan muzeális tárgyak bemutatására szolgál. Ezek beszerzése nagyobb kiadással járhat, amit a kulturális intézmények sok esetben nem engedhetnek meg maguknak, így – az elmondások szerint – ezeket leggyakrabban kisebb webkamerák és okostelefonok helyettesítik.

A könyvek, kéziratok, nyomtatványok bemutatásához miért lehetnek előnyösek az említett eszközök?

Az előzőekhez kapcsolódva hangzott el, hogy mennyire fontos a tárgyak háromdimenziós bemutatása, különösen akkor, amikor az intézmények személyesen nem látogathatók. Erre még akkor is szükség van, ha az adott anyag teljesen digitalizált és elérhető, mivel az elektronikus formátum a legtöbb esetben csak egysíkú képet ad az adott tárgyról (például könyv esetében a lapokról egy fénykép készül felülnézetből és a lényeg csak a tartalom, az olvasható írás közvetítése). Ilyen esetben az adott tárgy bemutatása kamerán keresztül sokkal átfogóbb képet nyújt. Láthatóvá válnak a papír, a kötés tulajdonságai is.

kep_2_opti.jpg

A híres Philostratos-corvina kutatói kezekben

A közönség bevonásának lehetőségeivel kapcsolatban milyen megfigyelések, problémák és ezekhez kapcsolódó ötletek hangzottak el?

E témakörben azt a tapasztalatot osztották meg, hogy nagyon nehéz visszajelzésre ösztönözni a résztvevőket (például a tanórákra vonatkozóan nehéz feedbacket gyűjteni a diákoktól az adott platformon, és ezért egy következő alkalmazást is be kell vonni, ahol a résztvevők elmondhatják a véleményüket). Szó esett a Zoom chat funkciójáról, amelyen keresztül kérdéseket tehetünk fel, vagy aktívan részt lehet venni az órán, előadáson úgy, hogy a résztvevők azon keresztül fejtik ki a meglátásaikat, ám ezt az előadónak nehéz moderálnia. Például olyan előadásoknál, amelyek szélesebb közönséghez szólnak, a legtöbb esetben kénytelenek bevonni egy moderátort is (ez a szóban forgó előadáson is így történt), mert egyszerre érkeznek a kérdések. Ezeket valakinek szűrnie kell, a hasonló kérdéseket összevonni, hogy ezzel segítse az előadó munkáját, és ne maradjanak megválaszolatlan kérdések. Azt is megállapították, hogy korosztálytól függően eltérő, ki mennyire szeret megnyilvánulni az online térben. Van, akinek kényelmetlenséget okoz, hogy bekapcsolja a kameráját, más kevésbé hajlandó hozzászólni a beszélgetéshez, ezért érdemes előre tisztázni az eseménnyel kapcsolatban, hogy beszélgetés lesz-e, vagy csak írásban érkezhetnek kérdések, előadás közben vagy esetleg előtte.

Nyílt arra lehetőség, hogy a résztvevők a saját tapasztalataikat is megoszthassák egymással?

A beszélgetés zárása után választható foglalkozás is volt, ahol a résztvevők kisebb csoportokat alkottak. Itt az általuk használt technikai eszközöket mutatták be, praktikus tanácsokat, trükköket, tapasztalatokat osztottak meg egymással. Így a résztvevőknek lehetőségük volt olyan eszközökkel megismerkedni, amelyeket eddig még nem használtak.

Az interjút készítették: Csondor Soma és Rétfalvi Petra Zsófia
(Kutatási és Különgyűjteményi Főosztály, Kutatásszervezési Osztály)

 

komment

Könyvtárak és olvasók: összetartozunk

2021. március 16. 12:30 - nemzetikonyvtar

Az Országos Széchényi Könyvtár nemzeti könyvtárként, egyben kultúrstratégiai intézményként képviseli a szakmát, annak teljes intézményhálózatát és partnerszervezeteivel együtt olyan fontos társadalmi kérdésekben vállal kezdeményező szerepet, mint az oltásnépszerűsítő kampány. 

oszk_opti.jpgOrszágos Széchényi Könyvtár. Főbejárat 

A könyvtárak és közösségeik a koronavírus-járvány kitörésével a virtuális térbe költöztek: számos helyszínen online tartják meg a könyvtári rendezvényeket, az olvasást népszerűsítő klubfoglalkozásokat, közösségépítő alkalmakat és játékokat. A művészetet és kultúrát kedvelők videós könyvismertetéseket nézhetnek, mesefelolvasásokat követhetnek, zenei programokon, író-olvasó találkozókon, ismeretterjesztő előadásokon vehetnek részt, podcast felvételeket hallgathatnak. A bibliotékák programjairól az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézetének gondozásában indult konyvtarak.hu oldalon tájékozódhat. 
Az egyik leghagyományosabb és legkedveltebb könyvtári szolgáltatás, a könyvkölcsönzés sem szünetel: számos könyvtár alakított ki külső könyvátvételi pontot, illetve házhoz szállítási szolgáltatást. A megyei hatókörű városi könyvtárak, a fővárosi könyvtár, valamint a városi könyvtárak megközelítőleg 80%-a működtet a járványhelyzetben könyvátvételi pontot, és nagyjából 50%-uk vállalja a segítségre szorulók számára a könyvek házhoz szállítását. A kisebb települések könyvtárainak nagyjából kétharmadában van lehetőség külső átvételi ponton hozzájutni a könyvekhez, és egyharmadában lehet házhoz szállítást kérni. 

Csaknem egy évvel a veszélyhelyzet első kihirdetése után a koronavírus-járvány elleni védekezés döntő szakaszához érkeztünk, és a tömeges oltások megindulásával minden lehetőségünk megvan arra, hogy mihamarabb újraindítsuk megszokott szolgáltatásainkat, a könyvtárak személyesen is fogadhassák látogatóikat 
A könyvtárak, mint hiteles információkat közvetítő intézmények jelentős szerepet töltenek be azzal, hogy felhívják a figyelmet a koronavírus-járvány elleni küzdelemre és az oltás fontosságára. Olvasóink és munkatársaink egészségének megőrzése mindannyiunk számára elsődleges. Intézményeink és közösségi tereink biztonságosságának alapvető feltétele, hogy az országos átoltottság aránya elérje a szükséges mértéket. Ezért kérjük, hogy tájékozódjanak az oltásról a Vakcinainfó weboldalon, és jelentkezzenek oltásra. 

Főigazgatói Kabinet

 

 

komment

Frontszínház születik. 1. rész

2021. március 11. 07:30 - nemzetikonyvtar

Volhínia, 1917

„A hazát páratlan hősiességgel védő derék katonáimnak óhajtok ezzel alkalmat nyújtani ahhoz, hogy a hadviselés fáradalmai közepette egy kis szórakozást találjanak.”

E történet négy főszereplője közül először hárommal találkozhatunk egyetlen levélpapíron. Ez az érdekes levél mindeddig lappangott egy félig már elfeledett hagyaték most előkerülő igen vegyes tartalmú és értékű anyagában. A hagyaték egy poros, piszkos dossziéjából mégis igazi kincsek kerültek elő. Ennek a felfedezésnek ezúttal egyetlen darabját járjuk körül.
A Leszkay-hagyaték, mely nevét a hagyatkozó ifjabb Leszkay Andrásról (1907–1988) nyerte, évtizedekkel ezelőtt került a Könyvtárba. Csak az előrendezése is éveket, ha nem évtizedeket vett igénybe, s a Könyvtár csaknem mindegyik Tárának jutott a bőséges anyagból. A két Leszkay közül az ifjabbat talán még valamivel többen ismerik, leginkább a Moha bácsi, a törpe című rádiójáték szerzőjeként, amely Kömíves Sándor 1967-es előadásában vált felejthetetlenné. A jórészt a Leszkay-hagyatékban lévő eredeti kéziratok alapján azóta több kiadást is megért Moha bácsi meséi tanulságos, kedves, gyerekeknek szóló mesegyűjtemény.
Ifjabb Leszkay András édesapja, id. Leszkay András (1863–1928) korának ismert színházi embere, színigazgató, később gazdasági vezető volt, több máig számontartott színész és színésznő felfedezője, pártfogója. Vagyonának java részét a színházra költötte, saját, önös érdekét tekintve nem túl nagy ügyességgel, de hatalmas ráfizetéssel. Mondhatnánk, a korra amúgy jellemzően, igazi művelt nemesi származású értelmiségi volt, abszolút humánus, valódi romantikus lélek.
Ennek a kiváló magyarnak, akire ma is büszke lehet a színházi világ, most felfedezett „levelesládájából” került elő az itt vizsgált dokumentum is, mely egy születőfélben levő, belülről, a hadsereg kebelében szerveződő frontszínház keletkezését meséli el.

A Magyar Színház akkori igazgatójának, a Leszkay Andráshoz származás és lelkület tekintetében sokban hasonlító Beöthy Lászlónak (1873–1931), ennek a kedves „örökifjú”-nak – a neves irodalomtudós Beöthy Zsolt és a kor híres színésznője, a színészképzés egyik legnagyobb alakja, Rákosi Szidi fiának – íródott egyik levélről van szó. A tehetséges Beöthy mindössze 27 évesen lesz a Nemzeti Színház vezetője, amelynek két évig tartó igazgatása után 1903-ban megalapította a Király Színházat. 1904-ben itt mutatták be Kacsóh Pongrác János vitézét. A Rákosi Szidi által 1897-ben alapított Magyar Színházat pedig 1907-ben átvette, helyesebben mondva visszavette Leszkaytól.

A Beöthy levelesládájából előkerült levél írója nem más, mint a híres tábornok, az olasz front hősiesen helytálló 20-as honvéd gyalogezred parancsnoka, Lukachich Géza (1865–1943) vezérőrnagy.

De vajon miért keres fel levelével egy tábornok a frontról, az I. világháború kellős közepén egy színigazgatót, s aztán ez a levél hogyan jut el Leszkay Andráshoz? Mert nem másról, mint egy önszerveződő frontszínház létrehozásáról van szó, akinek pedig ebben segédkeznie kell, az Leszkay András, a Magyar Színház akkori gazdasági vezetője

9_leszkay_andras_schopflin_3_kotet_112_oldal_utani_kepmelleklet_2_oldal_opti.jpg

Id. Leszkay András. In. Magyar színművészeti lexikon. A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája. 3. kötet, szerk.: Schöpfin Aladár, Budapest, Színészegyesület, 1931., 112. oldal utáni képmelléklet, 2. oldal – Magyar Elektronikus Könyvtár

S ekkor lép a színre a harmadik főszereplő, a színész, színházszervező Iványi Dezső (1876–1932), a Magyar Színház korábbi tagja. A pályáját is e színházban kezdte, 1897-től 1907-ig volt tagja a társulatnak. Ezért is fogadhatták bizalommal, mikor a már a levelekben megbeszéltek alapján felkereste Leszkayt. Az általunk vizsgált időszakban Iványi a Sziklai Kornél vezette Kis Színháznál és a Népszínháznál volt szerződésben, 1919-ben pedig az Andrássy út és a Csengeri utca sarkán a Gózon Gyula igazgatása alatt megnyíló Muskátli-kabaré tagja volt. Hosszabb ideig a Royal Orfeum főrendezőjeként dolgozott. 1918 nyarán pedig az ő vezetésével a Magyar Frontszínház nevű társulat járt az olasz fronton is. A Komjáthy János majd Pázmán Ferenc vezette hivatalos és hivatásos frontszínház, az Első Magyar Tábori Színház 1917 áprilisában alakult meg.

10_ivanyi_dezso_schopflin_2_kotet_368_oldal_utani_kepmelleklet_1_oldal_opti.jpg

Iványi Dezső. In. Magyar színművészeti lexikon. A magyar színjátszás és drámairodalom enciklopédiája. 2. kötet, szerk.: Schöpfin Aladár, Budapest, Színészegyesület, 1930., a 368. oldal után következő képmelléklet, 2. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az itt közölt forrásdokumentumon, egyetlen levélpapíron e három személy – Lukachich Géza, Beöthy László és Iványi Dezső – mindegyikének olvasható a kézjegye. A dokumentum segítségével kibontakozik egy színháztörténeti szempontból is érdekes történet. Lukachich Géza 1917. július 3-án kelt Beöthy Lászlónak címzett gépiratos levelében egy katonái közreműködésével létesítendő állandó és jótékony céllal működő tervezett frontszínházhoz kér színházi kellékeket:

Nagyságos Uram!

A budapesti, székesfehérvári, debreceni és nagyváradi honvéd ezredekből álló húszas honvéd hadosztályom katonái számára, akik másfél évig védték a doberdói fennsíkot és a Monte San Michelét, – egy állandó frontszínházat szándékozom felállítani, amelynek színészei is hadosztályom ezredeiből kerülnének ki. A hazát páratlan hősiességgel védő derék katonáimnak óhajtok ezzel alkalmat nyújtani ahhoz, hogy a hadviselés fáradalmai közepette egy kis szórakozást találjanak.
A húszas honvéd hadosztály létesítendő frontszínháza számára kérem Nagyságod szíves támogatását: kegyeskedjék színházainak kiselejtezett díszleteiből és egyéb technikai felszereléseiből néhány rekvizitumot rendelkezésemre bocsájtani, esetleg barátságosan megállapítandó pénzösszegért. Megjegyzem, hogy a létesítendő frontszínház bevételei az özvegyek és árvák alapjait fogják növelni, tehát az akció a legnemzetibb célt szolgálja.

Vagyok Nagyságodnak hálás köszönettel
kész híve 

Lukachich Géza
a m. kir. 20. honv. gyal. ho. parancsnoka
Táboriposta 417., 1917. VII. 3.
Nagyságos Beöthy László úrnak,
a Király és Magyar színházak igazgatója
Budapest.

Lukachich Géza levelén olvasható Iványi Dezső ceruzával írt átvételi elismervénye, 1917. július 7-i keltezéssel.

1 drb kabát

1 női kalap

1 „ nadrág

1 fekete selyem nadrág

1 „ deréköv

1 „ bársony színes flitter dísszel női sanzonett ruha.

1 „ kalap

 

 

átvettem

1917. VII. 7
Iványi Dezső

11_lukachich_geza_beothy_laszlonak_es_ivanyi_dezso_atveteli_elismervenye_opti.jpg

Lukachich Géza, a magyar királyi 20. honvéd gyalogos hadosztály parancsnoka Beöthy Lászlónak, a Király és Magyar színházak igazgatójának írt levele. Táboriposta 417., 1917. június 3. Gépirat, autográf aláírás; Iványi Dezső átvételi elismervénye. 1917. július 7. Kézirat, autográf aláírás

Beöthy László az 1917. július 3-i levél hátoldalára – július 3. és július 7-e között – írt utasítása Leszkay Andrásnak szól.

Leszkay úr! 

Iványi úrnak a mellékelt levélre egy sanzonettruhát és egy cowboy-ruhát (használtat és viseltet) tessék átadni elismervény ellenében.

Beö [Beöthy László]

12_beothy_laszlo_leszkay_andrasnak_a_lukachich_geza_altal_irt_level_hatlapjan_opti.jpg

Beöthy László Leszkay Andrásnak, a Lukachich Géza által írt levél hátlapján. Budapest, 1917. július 3. július 7-e között. Kézirat, autográf

„[Lukachich Gézát] 1915. július 22-ikén mint a 20-as honvédhadosztály parancsnokát a Monté San Michele és San Martino-szakasz védelmével bízták meg. A 2, 3, 4, 5 és 6-ik Isonzo-csatában az olaszok minden támadását visszaverte és hadosztályával a 6 ik Isonzo-csatában csak akkor hagyta el a San Michelét, amikor erre felsőbb helyről parancsot kapott.”

A 20-as honvéd hadosztály vezére. [Lukachich Géza]. In. Magyar hősök: 1914–1916, szerk.: Tábori Kornél, Budapest, Pesti Napló, [1916], 107. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Folytatjuk...

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Irodalomjegyzék:

komment

A Bánk bán ősbemutatójának dokumentumai

2021. március 09. 07:30 - nemzetikonyvtar

160 éve mutatták be Erkel Ferenc operáját

1861. március 9-én mutatták be Erkel Ferenc Bánk bán című operáját a Nemzeti Színházban, a zeneszerző vezényletével. Erkel tizenhét év után jelentkezett önálló, új operával, amelynek szövegét Katona József a szabadságharc bukása után betiltott nemzeti drámája alapján Egressy Béni, a komponista jól bevált librettistája írta. Az önkényuralommal szembeni ellenállást magyar‒idegen konfliktusként ábrázoló mű befejezése és bemutatása az abszolutizmus enyhülése nyomán valósulhatott meg. E reményteli, hazafias légkörben érthető, hogy a közönség felfokozott érdeklődéssel várta a nemzeti operát, amelyet Szigligeti Ede rendezésében, Carlo Brioschi bécsi díszletfestő látványos díszleteivel, elsőrangú szereposztásban állítottak színpadra. Bánk bánt a kor ünnepelt tenorja, Ellinger József, Melindát Hollósy Kornélia, a pályafutása csúcsán lévő világhírű szoprán alakította. A további főbb szerepekben Füredi Mihály (Petur bán), Hofbauer Zsófia (Gertrúd) és Bignio Lajos (II. Endre) működött közre.

bank_ban_osbemutato_szinlap_szt_opti.jpg

A bemutató előadás színlapja Színháztörténeti és Zeneműtár

Igazolva a várakozásokat, a Bánk bán átütő sikert aratott a telt házas premieren. Erkel Ferenc mellett a publikum Hollósy Kornéliát ünnepelte, akinek Melinda-alakítását a kortársak egyöntetűen felülmúlhatatlannak tartották. Erkel neki írta Bánk bán ártatlan feleségének szerepét, amelyet további huszonhat előadáson énekelt 1862-es visszavonulásáig, emellett az operát koncerteken is népszerűsítette.

A premiert követően megjelent műbírálatok ugyancsak lelkesen méltatták az előadást, valamint a mű jelentőségét a sajátosan magyar műzenei nyelv megteremtése szempontjából. Különösen dicsérték annak második felvonását és Tisza-parti jelenetét, melyekben dominál a verbunkos, illetve népies műdal alapú magyar zene. Id. Ábrányi Kornél és Mosonyi Mihály a Zenészeti Lapokban megjelent kritikái a nemzeti kultúra örökbecsű értékeként könyvelték el a művet.

„[…] a haza nem csalatkozott reményében s Erkel legújabb, régen várt dalművével fényesen bebizonyítá, hogy volt oka hallgatni, oly művel akarván meglepni s gazdagítani nemzetét, mely elévülhetetlen kincse fog maradni.”

Á. K.: „Nemzeti Színház. Bánk bán”, Zenészeti Lapok, 1861. március 13., 191. – Törzsgyűjtemény

Ezen dalmű színre kerülése által új diadalt aratott nemzeti zenénk s a nemesebb művészeti ízlés.”

Mosonyi Mihály: „Bánk bán”, Zenészeti Lapok, 1861. március 21., 193. – Törzsgyűjtemény

A kritikusok elismeréssel említették, milyen nagyszerű hatást kelt a hazai operaszerzők által addig nem alkalmazott cimbalom, a viola d’amore és az angolkürt, külön kiemelve a jellegzetes magyar hangszert megszólaltató Erkel Sándor, a zeneszerző ekkor tizenöt éves fia játékát. Kevésbé tetszett a két balettbetét, különösen az első felvonás pas de deux-vel induló ún. „sál”-tánca, amelyet hosszúnak, s csaknem feleslegesnek találtak. A magyar balett számára amúgy sem volt kedvező ez az időszak. A műfajt egyre kevésbé tekintették művészetnek, a Campilli Frigyes vezette balettkar pedig teljesen elnőiesedett.

bank_ban_autograf_partitura_zt_opti.jpg

A Bánk bán szerzői partitúrája. No. 8. Aria („Hazám, hazám…”), 2. kötet, fol. 8 verso Színháztörténeti és Zeneműtár

Miután az operát néhány éven belül maga a zeneszerző revideálta, majd az 1930-as években a mű szövegét Nádasdy Kálmán, zenéjét Rékai Nándor radikálisan ‒ és máig ható módon ‒ átdolgozta, a Bánk bán 160 évvel ezelőtt oly nagy sikert aratott, eredeti formája csaknem feledésbe merült. Az ősváltozat rekonstruálását, 2008-as debreceni, 2010-es miskolci és budapesti előadását az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában őrzött autográf partitúra tette lehetővé. A több kéz által írt szerzői kézirat érdekes információkkal szolgál a mű keletkezéséről. Így például a kutatás feltárta, hogy az Erkel-fiúk, Gyula és Sándor közreműködhettek a mű hangszerelésében. Az opera tudományos közreadója, Dolinszky Miklós szerint a Bánk bán komponálása valószínűleg 1850 körül kezdődött, hangszerelése pedig ‒ a zeneszerző bejegyzése szerint ‒ 1860. október 30-án fejeződött be. A Czillei és a Hunyadiak című Vörösmarty-dráma betétversét megzenésítő Keserű bordal legkorábbi, szintén a Zeneműtárban őrzött autográf kézirata arra utal, hogy az opera egyik legnépszerűbb száma eredetileg nem a Bánk bánhoz készült: Petur neve ebben még nem szerepel. Az 1844‒1845 körül komponált bordalt Erkel a Bánk bán munkálatai idején illesztette be. A librettónak a Színháztörténeti Tár gyűjteményében található forrásai közül kiemelhető a kéziratos cenzori példány, amelyből kiderül, hogy a problematikus királynégyilkosságot a kulisszák mögött kellett végrehajtani.

Emellett a Bánk bán számos, különböző korszakokban készült hangfelvétele is megtalálható a Zeneműtár gyűjteményében. E hangdokumentumok az ősbemutató óta folytonos, időről-időre változó előadói gyakorlatról tanúskodnak. Az opera két legnépszerűbb részletének archív felvétele online is meghallgató Hangtár nevű új adatbázisunkban. Bánk bán „Hazám, hazám…” kezdetű nagyáriájának az 1940-es évek elején Rösler Endrével készült, és 1950-ben újra kiadott felvétele azért is érdekes, mert némileg eltér az Operaházban 1940 óta, ekkoriban játszott változattól. Bár alapvetően Nádasdy Kálmán szövegével szólal meg, egy sor erejéig az eredeti Egressy Béni-librettót idézi, utolsó három verssora („Erőm, hitem…”) pedig új átköltés. Figyelemre méltó, hogy a felvételen a tenor verzió hallható, miközben a budapesti operában ebben az időben még a baritonra transzponált változatot énekelte dr. Palló Imre, akinek előadásában Petur bordalának egy 1929-es felvételét szintén meghallgathatjuk tartalomszolgáltatásunkban.

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Benkő Ferenc – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 7. rész

2021. március 02. 07:55 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 48. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvennyolcadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Benkő Ferencet és gyűjteményét mutatja be.

Benkő Ferenc (1911–2001) szakgyógyszerész, gyógyszerésztörténész, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum Baráti Körének egyik alapítója, a Nemzetközi Gyógyszerésztörténeti Társaság tagja volt.
Alapiskolai tanulmányait a szülőhelyén, Derecskén, a középiskolát pedig a Sárospataki Református Gimnáziumban végezte. Jól beszélt németül. A családi gyógyszertárban gyakornokoskodott, majd az ún. tirocinális (gyakornoki) vizsga letétele után továbbtanult a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1933-ban kapta meg a gyógyszerészi oklevelét.
Apja révén örökölte a derecskei Remény gyógyszertárat, melynek vezetőjeként tevékenykedett az 1950-ben bekövetkező államosításig. Ezt követően néhány évre Debrecenbe helyezték át, majd 1957-től újra Derecskén volt gyógyszertárvezető. Gyógyszerész munkája mellett levéltári kutatásokat is végzett, Debrecen gyógyszertárainak 18. századi történetét és híres gyógyszerészek életútját kutatta elsősorban. E témákban előadásokat tartott és cikkei jelentek meg szaklapokban, például a Gyógyszerészetben, az Orvosi Hetilapban, az Orvostörténeti Közleményekben. Foglalkozott Derecske múltjával is, e vonatkozásban többek között a Hajdú-Bihari Napló, a Magyar Nemzet hasábjain publikált.
Hobbija volt a képzőművészet, felkereste Európa nevezetes képtárait, többször járt Olaszországban, így Firenzében és Rómában is. Alaposan ismerte a régi századok festészetét, de a kortárs művészek között szintén jól eligazodott. A derecskei járási kultúrház művészeti tanácsadójaként maga is részt vett kiállítások szervezésében. Saját művészeti gyűjteményében festmények, grafikák, kisplasztikák, plakettek, kerámiák, üvegek egyaránt szerepeltek. Lakásának falain Derkovits Gyula, Félegyházi László, Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Szőnyi István képei, Borsos Miklós rajzai voltak láthatók, de Medgyessy-szobrocskák és értékes érmek is ékesítették a gyűjteményét.
Ex libris-gyűjtéssel már huszonéves korától foglalkozott. A debreceni Ajtósi Dürer Céh tagjaként kisgrafikáival 1935 decemberében részt vett a céh kiállításán a Déri Múzeumban.

„Az Ajtósi Dürer Céh a MEGE […] és a szegedi Grafikabarátok Köre után a harmadik egyesület. A csoport már induláskor olyan erős volt, hogy bátran vállalhatta a nemzetközi grafikai- és exlibris-kiállítás megrendezését a Déri Múzeumban, 1935 karácsonyán. Berki Irma, Félegyházi László, Gáborjáni, Vadász, Menyhárt, Petry Béla grafikái mellett régi és modern könyvjegyeket mutattak be, a magyarok közül Buday György, Conrad Gyula, Gara Arnold, Kmetty János műveit, a magyar műgyűjtők közül Déry Ernőné, Benkő Ferenc, Soó Rezső, a külföldi gyűjtők közül Marco Birnholz, Vogel kollekcióit.”

Sz. Kürti Katalin: Emlékezés az Ajtósi Dürer Céhre (1935–1944), Kisgrafika, 1988/2. sz., 24–25. – Törzsgyűjtemény

Az 1930-as években jó kapcsolatot ápolt a budapesti székhelyű Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületével (MEGE). Neve olvasható a MEGE 1937-es cserelistáján, melyen duplum példányokat ajánlott fel többek között Bajor Ágost, Vadász Endre, Gáborjáni Szabó Kálmán, Petry Béla lapjaiból.
Nevére szóló ex librisein részint hivatására utalóan Aszklépiosz, a gyógyítás istene látható attribútumával, a kígyóval (grafikus: Petry Béla).

1_kep_petry_bela_1933.jpgPetry Béla grafikája (1933). Jelzet: Exl.B/419 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A szegedi származású, egy ideig Debrecenben élő Vadász Endre festő- és grafikusművész több rézkarc ex librist is készített a számára 1935-ben. Az egyik kis hegyi falut ábrázol.

2_kep_vadasz_endre-1935.jpgVadász Endre grafikája (1935). Jelzet: Exl.B/420 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Jellemzőbb az a grafika, mely Benkő foglalkozására utalóan gyógyszertárbelsőt jelenít meg, várakozó betegekkel.

3_kep_vada_sz_endre_1935.jpgVadász Endre grafikája (1935). Forrás: Vadász Endre: Tiz rézkarc ex libris (1935)

Az esztergomi származású Bajor Ágost egy lapja „Ex libris eroticis Benkő Ferenc” felirattal erotikus jelenetet mutat be.
Benkő gyűjtőszenvedélyét felesége, Benkő Ferencné Nagy Irén (1921–1992) pedagógus is támogatta, akivel 1942-ben kötötték össze az életüket.
Benkő Ferenc műkincseiből 1971-ben a debreceni Déri Múzeumban volt megtekinthető kiállítás, Sz. Kürti Katalin rendezésében. A Déri Múzeum Baráti Köre e rendezvénnyel kezdte meg a magángyűjtemények feltárására tervezett sorozatát. A tárlaton külön vonulat képviselte az alföldi, debreceni festőket és a kisplasztikát, az érmeket.

„Benkő kollekciója ekkorra már négy évtizede gyarapodott; leggazdagabb része a főként kerámiákra koncentráló népművészeti, illetve az elsősorban üvegtárgyakra fókuszáló iparművészeti anyag. A kiállítás a harmadik csoportból, a képzőművészeti alkotásokból válogatott, Rippl-Rónai Józseftől az akkor kortárs Bartha Lászlóig.”

Ébli Gábor: Benkő Ferenc: Kerámia, üveg, festmény és plakett. In. Magyar műgyűjtemények 1945–2005, Budapest, Enciklopédia, 2006., 50.  – Törzsgyűjtemény. Közvetlen forrás: Artportál.hu

A gyógyszerész, szakíró és műgyűjtő Benkő Ferenc munkásságáért számos kitüntetésben részesült, Derecske városától 1996-ban méltán nyerte el a díszpolgári címet.

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész

komment

Klösz György, a 19–20. század utazó fotósa – A fényképészet úttörői. 7. rész

2021. február 23. 07:55 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 47. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenhetedik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Klösz György munkásságát mutatja be.

Klösz György 1880-ban megjelent Próba-nyomatok című illusztrált prospektusában tárgyak, rajzok fényképészeti úton való megörökítését és nyomtatott sokszorosítását ajánlgatja; munkája a mai használatos kliséeljárás első kordokumentuma.

 1884-től egy új műfajban is meg tudta magát mutatni, több alkotóval együtt részt vett grafikusként a Borsszem Jankó újság illusztrációs anyagának kivitelezésében is

borsszem_cimlap.jpg

Borsszem Jankó, 1895. május 12. Címlap – A kép forrása: Elektronikus Periodika Archívum

1884-ben kellett áthelyeznie műtermét a Hatvani utca 18. számú házba a Budapesti Egyetem Orvoskari Intézetének kiépítése miatt. Itt lehetősége nyílt újabb jelentős műszaki és nyomdászati feladatai teljesítésére, új technológiák bevezetésére. 1885-ben az Országos Általános Kiállításon bemutatta az egész Andrássy utat 1:100 léptékben leképező panorámasorozatát. Eközben sorra kapta a megbízásokat a fővárostól is: sok-sok épület, tér, utca képe az ő munkájának köszönhetően őrződött meg az utókor számára. 1892-ben Ferenc József koronázásának 25 éves jubileumi ünnepségeiről tudósított. II. Vilmos császár budapesti látogatása alkalmával is fényképezett, de dokumentálta a későbbi építkezéseket, ünnepségeket, szoboravatásokat, valamint a Vaskapu szabályozási munkálatait. 1894-ben segédeivel dokumentálta Kossuth Lajos temetését. A gyászmenet során négy helyszínen állították fel gépeiket, s a ravatalnál utólag is készített képet. 24 felvételből álló riportsorozatát albumban adta közre, de a Vasárnapi Újságban is megjelentek képei.

Bemutatta a templomok, paloták, kávéházak, szállodák, iskolák, fürdők, áruházak belső tereit, lakóházak belső udvarát is lakóikkal. Képeit hétköznapi közemberek, kereskedők, vásározók, boltosok, cselédlányok népesítik be. Bár budapesti városképei a legismertebbek, kamerájával bejárta az országot, legalább húsz különböző helyszínen fényképezett: Keszthelyen, Gödöllőn, Zsámbékon, de külön sorozatot készített a Dunakanyarban Visegrád és környéke címmel, majd Hévízre, Sümegre, Salgótarjánba, sőt, Zólyomra, Selmecbányára is elutazott. Ezen kívül több száz fotóból álló sorozatot készített Magyarország vidéki kastélyairól is. Az épületetek fényképezésénél a rájuk legjellemzőbb részt és nézőpontot igyekezett kiválasztani, hol elölről a homlokzatot fotózta, máskor oldalról vagy a kert felől, olykor távolabbról, környezetével együtt mutatta a kastélyt. Lenyűgöző alkotásai maradtak fenn a belső enteriőrökről is, arisztokrata családok szalonjairól, ebédlőiről, könyvtárairól is, képei a nagy ablakokon beáramló fények miatt lettek különlegesek.

A megbízatások mellett többször járta a várost kamerájával, panorámaképek készítésében is örömét lelte. Egyik ismert ilyen alkotása az 1896-ban megjelent Környékkép-album.

Az évtized végén döntő fordulatot vett fényképkiadói tevékenysége, érdeklődése a sokszorosítóipar és a litográfia felé fordult, a piaci igényekhez alkalmazkodva cége egyre inkább nyomdaipari üzemmé alakult. Addig képeit kartonra kasírozva egyenként, darabáruként, vagy beszámozott, koncepció alapján kialakított sorozatokba rendezve, avagy albumokba kötve forgalmazta. Klösz kőnyomdája a nyolcvanas évek közepétől egyre több fővárosi megrendelést nyert el, a fakszimiléktől a modern kataszteri térképekig mindent készített.
A Szabadság és az Erzsébet híd megépítése hatalmas változást eredményezett a XIX. század végi budapesti városképben, hiszen a pesti oldalon a Belváros, míg a budai oldalon a Tabán jelentős részét le kellett bontani. Klösz több társával együtt kapott megbízást, hogy utoljára megörökíthesse a lebontásra ítélt tereket, utcákat, épületeket. A bontásoknak többek között Klösz régi műterme is áldozatul esett, így újból költözésre kényszerült. Az új műhely és a hozzátartozó – mintegy nyolcszáz négyzetméteres – nyomda 1894–95-ben épült meg a Városliget fasor 49. szám alatt. Itt működött az első budapesti lift is.
Klösz egyik legnagyobb sikere az Ezredévi kiállítás dokumentálása volt, közel hétszáz képet készített az 1896-os millenniumi ünnepségekről a kizárólagos jogú Fényképészeti Szövetkezés égisze alatt. Önállóan is kiállított, fotóit számos pavilon szerepeltette anyagában. Felvételei sorra jelentek meg a kor sajtójában, munkáját számos kitüntetéssel jutalmazták.

Fia időközben Bécsben elvégezte a grafikai főiskolát és betársult apja nyomdaipari cégébe és 1903-tól Klösz György és Fia Udvari Fényképészeti, Térképészeti és Kőnyomdai, Grafikai Műintézet néven fut tovább a közös családi vállalkozás.
Mivel a fényképezés akkoriban jól jövedelmező foglalkozás volt, Klösz anyagiakban is megmutatkozó, sikeres karriert futott be. 23 évesen kezdte pályáját Pesten, és 51 éves korára negyven embert foglalkoztató, fényképeket és térképeket előállító vállalat, háromemeletes bérház, három villa tulajdonosa volt. Az idős, tekintélyes mestert az 1906-ban megalakult Magyar Fényképészek Országos Szövetsége egyik alelnökévé választotta.
1906-ban visszavonulásakor fia, Pál vette át végérvényesen az ismert cég vezetését, s fejlesztette tovább évtizedeken át sikeresen a nyomdaipari vállalatot. Színes nyomatú számolócédulák, térképek, illusztrációk, naptárak, leporellók gyártásával foglalkoztak. Utolsó híresebb munkái közé tartozott az épülő távíróhálózat elkészültének megörökítése 1908-ban, de szinte haláláig, 1913 júliusáig dolgozott. A fejlődés még sokáig töretlen volt, 1921-ben már ofszet gépet használtak, 1933-ban pedig Magyarországon elsőként színesofszet-eljárást. A később már részvénytársaságként futó cég, 1939-re 180 dolgozót foglalkoztatott. A Klösz-műintézet 1948-ig, az államosításig működött, belőle lett az Offset Nyomda.

Klösz pályája során számos kitüntetést kapott többek között Bécsben, Párizsban és Triesztben is. A millenniumi kiállításon császári és királyi udvar fényképésznek választották. Mester- és üzletemberként kiválóan alkalmazta a korabeli fotótechnikai eljárásokat. Korántsem autonóm művészeti alkotásokként, hanem idegenforgalmi segédeszközként és dokumentációs lehetőségként tekintett az elkészült képekre. Fennmaradt munkássága nyomán ismerhetjük meg a 19–20. századi Budapest és Magyarország ma már nem látható vagy átalakított építészeti és természeti emlékeit.

Szemerédi Ágnes


A Klösz Györgyről szóló összeállítás első része itt olvasható.

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész

 

komment
süti beállítások módosítása