Mikes hazatér. Gyűjtemény egy gyűjteményben

2020. július 31. 09:00 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program margójára – 9. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A kilencedik részben Dobó Kocsis Zoltán, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársának segítségével a nyugati magyar emigráció aprónyomtatványaiba tekinthetünk be.

A Plakát- és Kisnyomtatványtár állományának gyarapítása szinte elképzelhetetlen lenne ajándékok nélkül. Különösen igaz ez a határainkon túl élő magyarság életét reprezentáló dokumentumokra. A Mikes Kelemen Program már-már kötelespéldány-szolgáltatás szintjére emelte a diaszpóra tárgyi örökségének hazánkba juttatását. E program nélkül ezek a dokumentumok egyáltalán nem, vagy csak jóval kisebb arányban kerültek volna valaha is bármely magyarországi közgyűjteménybe, és ennélfogva elérhetőek sem lennének a kutatók és az érdeklődők számára. A Tárunkba beérkezett mintegy 2 500 db nyomtatvány jelenleg önálló, jól elkülönített helyet foglal el a hungaricadokumentumok között, ilyenformán képezve egységes gyűjteményt egy nagyobb gyűjteményben. Megtalálhatóak bennük szöveges és grafikai plakátok, kisnyomtatványok, aprónyomtatványok, képeslapok, albumok, fényképek stb. Jellemzően magyar nyelven íródtak, néha kétnyelvűek, és csak ritkábban idegen nyelvűek. Gyakori bennük a másolat, a házi sokszorosítás, és több alkalommal bukkanhatunk saját kézzel létrehozott és mappába rendezett gyűjtésre. Területileg Erdélyből, és túlnyomó többségükben az Amerikai Egyesült Államokból származnak. Jelentőségük több szempontból is felbecsülhetetlen. E dokumentumok zömmel olyan információkat tartalmaznak, melyek sehol másutt, semmilyen más forrásból nem lehetnének hozzáférhetők, publikusak. Betekintést nyerhetünk általuk a magyar diaszpóra életébe, mindennapjaiba, eseményeibe, rendezvényeibe és szervezeteibe, az egyén és a közösség szintjén. Tartalmilag voltaképpen megegyeznek mind a hungarica-, mind az országon belüli kis- és aprónyomtatványok tematikájával. Ám mindezek ellenére vagy mindezek mellett, mégis megemlíthetők bizonyos hangsúlyosabb példák: elsősorban a nagy magyar nemzeti évfordulók megünneplései, melyek mind az identitás, mind az összetartozás erősítésének és megélésének fontos alkalmai voltak. Legfőképpen március 15. és október 23. táján rendeznek mindenütt különféle műsorokkal egybekötött megemlékezéseket. Ez utóbbi dátum különösen az Egyesült Államokban jelentős, hiszen nyilvánvaló, hogy a ma ott élők többsége az 1956-os forradalom következtében került Amerikába. Az Egyesült Magyar Egyletek tagjai például 1984. március 18-án szabadságünnepélyt, október 9-én pedig 56-os emlékünnepélyt rendeztek Clevelandben a Szent Imre Egyházközségben.
A bálok és egyéb zenés-táncos összejövetelek meghívói szintén jellemző, nagy csoportot képviselnek. A társas kapcsolatok ápolása élmény is, szükséglet is egyszerre. A hagyományos Anna-bált, pl. Ohióban a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége szervezte meg 1981. július 18-án. A Tulipános Láda Chicago Magyar Kultúregyesülete 1971. február 13-án tartott magyar báljának negyvenöt védnöke és húsz szponzora volt. De gyakori a több oldalon felsorolt védnökök, szponzorok és első bálozók listája is.
Sok magyar képzőművész viszi ki kollekcióját külföldre. Vén Zoltán 1992-ben, Andruskó Károly 1997-ben, Petry Béla 1995-ben, Domján Evelyn 1999-ben állított ki New Jersey-ben.

1_abra.jpgVén Zoltán grafikusművész kiállítási szórólapja. American Hungarian Museum, Passaic, New Jersey, 1999. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Művészeink szintén kijárnak egy-egy előadóestre a magyar kolóniák meghívására. Simándy József és Zentai Anna 1985-ben, Bánffy György 1986-ban szerepelt New Brunswickben. De tartottak már erdélyi írók is találkozót a Clevelandi Könyvtár Carnegie West Fiókjának auditóriumában, többek között Sütő András és Kányádi Sándor részvételével. Ugyancsak Clevelandben lépett fel nagy sikerrel a Kolozsvári Református Kollégium Énekkara 1992. április 25-én.

2_abra.jpgA Kolozsvári Református Kollégium Énekkara jótékonysági clevelandi koncertjének szóróanyaga. 1992. április 25. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az emigráció életében fontos szerepet kap a hitélet. Jellemző, hogy a hívők felekezetek szerint tömörülnek nemcsak egyházakba, hanem egyesületekbe is. Az ezzel szorosan összefüggő cserkészet pótolhatatlan a hazafias nevelésben és az anyanyelvápolásban, egyben a fiatalok közösségi élményeinek is fontos színtere, így gyakran feltűnik különféle események kapcsán.
Sokféle szervezet és klub vonzza az idegenben élőket. Legtöbbjük egész évben változatos programokat szervez és biztosít tagjai részére.

E 2500 dokumentum csak kis szeletét jelenti Tárunk hungaricagyűjteményének, és még kisebb szeletét a valaha is létrehozott összes diaszpóradokumentumnak, mindazonáltal egészen különleges vetületben tükrözi a szétszóródott magyarság egymásba és az óhazába kapaszkodó sokszínű világát.
A történelmi szállóige szerint Ex Turcia non est redemptio, azaz Törökországból nincs megváltás. Mária Terézia e szavakkal tudatta Mikes Kelemennel, hogy soha nem térhet haza Magyarországra. Szelleme mégis hazatért, levelei a hazaszeretet messzire ható példái minden magyarnak. Nem véletlen, hogy a nyugati diaszpóra által hazaküldött adományok mind az ő nevét visszhangozzák a Program címében: Mikes Kelemen a 21. században ismét hazatért.

Dobó Kocsis Zoltán (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 10. rész; 11/1. rész

komment

Az 1848–49-es szabadságharc emlékművei – Marosvásárhely

2020. július 30. 09:00 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 20. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

A vízaknai vereség után öt napra a sebesült hadvezér újra hadrendbe állította megtépázott seregét, és „Ha a híd elvész, Erdély is elvész!” felkiáltással indította új csatába a császári csapatok ellen.  Budán, a Margit-híd közelében álló szobor ezt a pillanatot örökíti meg: Bem felkötött jobb karja helyett balját lendíti „Előre, magyar!.” A talapzaton kiemelve egyetlen szó hirdeti a hatalmas küzdelem árán kivívott győztes ütközet helyszínét: PISKI.

1_bem_arckepe.jpg

Josef Bem arcképe. In: Balás György: Bem József: 1794–1850, Budapest, Egyetemi Ny., 1927, 3. – Törzsgyűjtemény Magyar Elektronikus Könyvtár

Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,
A szabadság régi bajnoka!
Bosszuálló fénnyel jár előttünk
Osztrolenka véres csillaga.

Ott megy ő, az ősz vezér; szakálla
Mint egy fehér zászló lengedez;
A kivívott diadal utáni
Békességnek a jelképe ez.

Ott megy ő, a vén vezér, utána
A hazának ifjusága mi,
Igy kisérik a vén zivatart a
Tengerek szilaj hullámai.

Két nemzet van egyesűlve bennünk,
S mily két nemzet! a lengyel s magyar!
Van-e sors, amely hatalmasabb, mint
E két nemzet, ha egy célt akar?

Egy a célunk: a közös bilincset
Összetörni, melyet hordozánk,
S összetörjük, esküszünk piros mély
Sebeidre, megcsufolt hazánk!

Küldd elénk, te koronás haramja,
Légiónként bérszolgáidat,
Hogy számodra innen a pokolba
Holttestökbül építsünk hidat.

Mi ne győznénk? hisz Bem a vezérünk,
A szabadság régi bajnoka!
Bosszuálló fénnyel jár előttünk
Osztrolenka véres csillaga!

Petőfi Sándor: Az erdélyi hadsereg (Bánfihunyad, 1849. március 26–27.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nemcsak a lánglelkű költő lelkesedett így Bem apóért, hanem hadseregének többi katonája is, közülük is különösen a székelyek. Ezért is esett a választás a székelyek fővárosára 1867 után, amikor már lehetett azon gondolkodni, hogy hol állítsanak méltó emléket az erdélyi hadsereg lengyel altábornagyának.

2_marosvasarhely_p_42_0017.jpg

Marosvásárhely látképe. Piarista képeslapgyűjtemény – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: P 42/17

A megalakult szoborbizottság 1868. október 4-én felhívást intézett a haza polgáraihoz, egyesületekhez és pénzintézetekhez, kérve az anyagi hozzájárulásukat az emlékmű elkészítéséhez. Az ilyenkor szokásos eljárások megindításához szükséges összeg 1876-ra gyűlt össze. Ezt követően a Képzőművészeti Társulat segítségével pályázatot hirdettek. A bíráló bizottság – Keleti Gusztáv, Pulszky Ferenc, Székely Bertalan és Henszlmann Imre – Huszár Adolf pályaművét fogadta el és tartotta megvalósításra érdemesnek. A szoborbizottság 1878. szeptember 20-án szerződést kötött a szobrászművésszel. Az altábornagy megformázott alakját Bécsben öntötték bronzba, a talapzat ditrói gránitból készült. A szobor helyéül Marosvásárhely fő piacterét jelölték ki. A tér túlsó felén állt Bodor Péter híres zenélő kútja.

3_mvasarhely_szechenyi_ter_p_42_0027.jpg

Marosvásárhely, Széchenyi tér. Piarista képeslapgyűjtemény – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: P 42/27

A szobrászművész Bem altábornagyot fedetlen fővel ábrázolta, baljában legendás ostorát, jobb kezében elmaradhatatlan látcsövét tartotta. Bal lábát egy törött ágyúcsövön nyugtatva szemlélte az ütközetet.

4_bem_mvasarhely_m_878.jpg

Bem József szobra Marosvásárhelyen. Piarista képeslapgyűjtemény – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: P 42/23

A korabeli sajtó már a szobor leleplezését megelőző hetekben tudósított az előkészületekről. Felröppent az a hír is, hogy a rendezvény szervezésére alakult bizottság, Bécs nemtetszését kerülendő (mégiscsak egy rebellis tábornokról volt szó), csendes „háziünnepélyt” tartana. Nem meglepő hát, hogy az ellenzék „fenegyereke”, Bartha Miklós, frissen alapított kolozsvári lapjában, az Ellenzékben árgus szemekkel követte az ünnepi eseményeket és pellengérre állított minden kormánypárti megnyilvánulást.

5_bem_mvasarhely_p_42_0023.jpg

Bem József szobra Marosvásárhelyen. Piarista képeslapgyűjtemény – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: P 42/69

A szobor ünnepélyes átadására 1880. október 17-én került sor. Végül is a rendezvény, az ünnepi alkalom pompája és a meghívottak tekintetében is egyértelműen országos, sőt bizonyos tekintetben nemzetközi jelentőségű esemény lett.

„A Bem-szobor leleplezése e hó 17-én fényes ünnepélye lesz Maros-Vásárhelynek. Számos törvényhatóság és egyesület küld képviselőket. Az ünnepélyen még Amerikából is lesz egy vendég: Veneky Lajos volt honvéd főhadnagy, ki az Egyesült Államokban tüzérezredes, s a napokban érkezett haza látogatóba. A szobrot csak e napokban állították s a talapzaton ez a fölirat: »Bem József 1848–49-iki honvéd altábornagy«. Másik oldalán: »Emelte a nemzet.« Az ünnepély rendezésére kiküldött bizottság az utolsó napok alatt nagy buzgóságot fejtett ki. A lembergi egyetemi ifjuság e hó 14-én indult el s a lengyel ifjuság nevében ezüst koszorút hoz. Przmyślben találkoztak a krakkói egyetem küldöttségével és e hó 16-án délután érkeznek M-Vásárhelyre.”

Vasárnapi Újság, 27. évf. 42. sz., 1880. okt. 17., 697. – Elektronikus Periodika Archívum

A kolozsvári Ellenzék vitriolos hangnemben és természetesen meglehetősen egyoldalúan tudósított az eseményről.

„A kezdetektől rosszul rendezett ünnepély annyi vajúdás után két órakor megkezdődött. Borosnyai Pál beszédével, melyben Bemnek érdemeit alaposan dicsőítette és legemlékezetesebb volt benne, hogy Bem előbb Aleppóban meghalt, azután Csucsánál feltámadott. A lepel egy ütésre lehullott. A koszorúk száma melyet letettek, 48. M.-Vásárhelyé volt az első, Ugron Gábor ezen jelszóval tette le az ország függetlenségi párt koszorúját: a magyar függetlenség harcosának. Orbán Balázs pedig: a világ hősének, Erdély magyarsága megmentőjének. Szász Károly gyönyörű ódáját rendkívüli hatással szavalta.[…] Béldy Gergely városi és megyei főispán, ki más alkalommal ki szokta magát csípni, oly zsírfoltokkal ellepett díszmagyarban jelent meg, mintha mondani akarta volna: itt vagyok de lásd Bécs, csak így becsülöm meg őket.”

Ellenzék, 1. évf. 8. sz., 1880. okt. 19. – Törzsgyűjtemény

A szoborbizottság még az emlékmű leleplezésének évében újabb adománygyűjtésbe kezdett. Szerették volna támogatni Bem mostoha körülmények között élő nővéreit. E célból 1884-ben egy albumot is megjelentettek, amelyben részletesen leírták a szoborbizottság működését.

7_bem_album.jpg

Bem-album. Szerk. Kerekes Sámuel, Marosvásárhely, Ref. Koll. Ny., 1884. – Törzsgyűjtemény

Bem József altábornagy szobra 38 évig állt Marosvásárhely főterén. Időközben a város egy Kossuth- és egy Rákóczi-szoborral is gazdagodott. A román hatalomváltás után, de még jóval a trianoni döntés előtt, 1919. március 27-ről 28-ra virradóra elérkezett a székely főváros egyik legsötétebb éjszakája: ismeretlen tettesek mindhárom szobrot ledöntötték.
A helyi magyarság mentési kísérletei kudarcba fulladtak, a szobrokat majd tíz évre a városháza udvarára száműzték. A városi tanács 1928. október 19-i közgyűlésén a Bem-szobor ügye volt napirenden. Arról folyt a vita, hogy a képzőművészeti alkotás maradjon a városban, vagy adják át Lengyelországnak. Sebestyén Miklós egy utolsó kísérletet tett a szobor megmentésére. Felszólalásában felhívta arra is a figyelmet, hogy az emlékmű nem a város tulajdona, mert azt közadakozásból hozták létre, így a városi tanácsnak nincs joga dönteni a szobor sorsáról. Végül a megbékélés jegyében kérte, hogy a felállítandó Avram Jancu szobor mellett hadd kapjon helyet Huszár Adolf alkotása is. Az ellenfél tiszteletének szép példájaként hozta fel Szkarjatyin tábornok segesvári emlékművét.

„Segesvár mellett egy szép síkon egy szobor áll évtizedek óta, Skariatin orosz tábornok szobra azon a helyen, ahol a magyarok ellen vívott harcban hősi halált halt.
Évtizedek óta áll a szobor azon a helyen, a volt ellenség szobra, és soha senki sem talált a kegyeletnek eme művén semmi megütközni valót, nem még akkor sem, amikor az orosz nemzet újból ellenségünkké lett, nem még a háború alatt sem, akkor is magyar kegyelet őrizte e szobor épségét. Úgy áll az ottan ma is épen, sértetlenül.”

Sebestyén Miklós beszéde. In. Magyar Kisebbség, 7. évf. (1928) 21. sz., 779–783. – Törzsgyűjtemény

A közgyűlés december 14-i döntése nyomán a Bem-szobrot vonatra tették, de soha sem érkezett meg Lengyelországba.
Marosvásárhely visszacsatolása után, 1942 novemberében a Székely Szó három egymást követő számban is tudósított a Bem-szoborról. Az ügyet Bem József dédunokaöccse, Bem Kosban Vladimir gróf bolygatta fel, aki azért érkezett Marosvásárhelyre, hogy a szobor sorsa felől érdeklődjön. A város levéltárából előkerült egy iratcsomó, amelyből kiderült, hogy a Románia és Lengyelország között kialakuló kedvező diplomáciai kapcsolatok mentén Bukarestből sürgették a szobor átadását. A székely újság november 6-i híradását követően szemtanúk jelentkeztek, akik részt vettek a szállítás előkészületeiben.

„Többek között Fodor István postaellenőr elmondta, hogy már a szobor elszállítása előtt tisztában volt sokadmagával azzal, hogy Bem apó ércbe öntött alakja soha sem fog megérkezni Lengyelországba. A Bem-szobor ugyanis nem volt olyan állapotban, hogy valahol is fel lehetett volna állítani. Az eddigi értesülések úgy szóltak, hogy a Bem-szobrot teljesen sértetlen állapotban vitték el Marosvásárhelyről, ezzel szemben a szemtanuk állítják, hogy amikor barbár kezek ledöntötték Bem apó alakját, az eséstől megtört a szobor nyaka és teljesen benyomult a fej a két váll közé. Ennek következtében torz és visszariasztó látványt nyújtott a szobor és kijavítani sem lehetett volna, csak teljes újjáöntéssel. Ezt a halott, összetorzult szobrot csomagolták be a románok és szállították el. Nyilvánvaló volt, hogy egy percig sem gondoltak felállítására, hiszen az a szabadsághős megcsúfolása lett volna. […] Bukarestben bizonyosan beolvasztották az eltorzult emlékművet – és mint ahogy a vásárhelyi Kossuth-szoborból román diadalmi sasokat öntöttek – valószínűleg valamelyik román emlékmű anyagában tűnt el Bem apó híres szobra.”

Székely Szó, 2. évf. 251–252. sz. (1942. nov. 6–7.) – Törzsgyűjtemény

Bözödi György, a Székely Szó 1942. november 8-i számában „Az eltűnt marosvásárhelyi szobrok” címmel összegezte a városképet meghatározó magyar emlékművek kálváriáját, köztük a Bem-szoborét is.

„A románok a szobrot megrongált állapotban szállították el 1928-ban Marosvásárhelyről azzal az ürüggyel, hogy a varsói követséghez küldik. A bronz szobornak nyoma veszett, de talapzatának kövei, melyek az igen értékes ditroit nevű gránitkőből készültek, nagyrészben ma is megvannak a városmajor területén és méghozzá teljesen sértetlen állapotban.”

Bözödi György: Az eltűnt marosvásárhelyi szobrok. In. Székely Szó, 2. évf. 253. sz. (1942. nov. 8.) – Törzsgyűjtemény

8_marosvasarhely_szechenyi_ter_1940.jpg

A Széchenyi tér Marosvásárhelyen 1940-ben. Korabeli képeslap magángyűjteményből

A „kis magyar időben” a szobor helye üresen maradt, aztán lassan feledésbe merült, hogy az erdélyi városok közül Marosvásárhely büszkélkedhetett az egyik legszebb főtérrel, melynek hangulatát nem utolsósorban emlékművei határozták meg.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.; 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; ; 21. Segesvár 1.

komment

Balatoni tükörcserepek

2020. július 29. 09:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 28. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonnyolcadik részében E. Mester Magdolna, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa régi balatoni idegenforgalmi plakátokat mutat be.

A Balaton – mindenki Balatonja, a mi „magyar tengerünk”. Sokan sokféle módon közelítettek már hozzá, vizsgálták a tájegység művelődéstörténetét, infrastrukturális fejlődését, bor- és fürdőkultúráját, idegenforgalmi jelentőségét.
Az egyik legismertebb munka Eötvös Károly korabeli útikönyve, amelyet olvasva anekdotákkal fűszerezett időutazást tehetünk a XIX. századi Balaton körül.
A valódi utazáshoz persze közlekedési eszközök is kellenek, és a térség népszerűvé válásához hozzájárult a jobb megközelíthetőség is: az 1847-i indulást, majd a szabadságharc alatti kényszerű szünetet követően 1852-től újra rendszeres gőzhajójárat indult a Balatonon, 1861-ben pedig Buda és Nagykanizsa között megépült a déli vasútvonal.
Rendszeres hajójáratot hirdet Siófok-Füred-Almádi között az a századfordulón készült plakát, amelyet az 1889-ben alakult Balatontavi Gőzhajózási Részvénytársaság adott ki. A részletes kidolgozású, festményszerű plakát nyugodt, derűs képet sugároz: halakat formázó, indás, tavirózsás keretbe foglalja a felhők mögé bújt lenyugvó nap által megvilágított vizet. Az enyhén fodrozott víztükrön három vízi alkalmatosság is látszik: a bal szélen kis vitorlás, előtte két halász foglalatoskodik a hálójával, a kép középpontjából pedig maga a reklámozott gőzhajó siklik felénk. Felirata a magyar mellett franciául és angolul is hívogatja a potenciális utasokat. 

kepkonyvtar_77753_94441.jpg

K. J.: Balatontavi Gőzhajózási Rt, [1910]. Grafikai plakát – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.1914e/599 – Magyar Digitális Képkönyvtár

Egy emberöltővel később született, és merőben más az „akciós” vasúti utazást hirdető kereskedelmi plakát: Bortnyik Sándor és Berény Róbert 1931-ben készült munkája. A plakát magán viseli a korra jellemző újszerű tervezőgrafikai megoldások jegyeit: használja az absztrakt művészet lehetőségeit, látszólag egyszerű, jelzésértékű megoldásokkal, erős körvonalakkal dolgozik. A víz és az égbolt egybeolvadó szépségét a plakát sötétkékből világosba olvadó alapszíne reprezentálja. A távolból kis vitorláshajó csalogatja a nézőt, a sötétből fürdőtrikós férfi és nő sziluettje rajzolódik ki: „láblógázós”, romantikus Balaton-parti estet idézve. A legnagyobb hangsúlyt mégis maga a reklámozott árucikk kapja: a jegy és az aktuális kedvezmény. Az előtérben az egyes számnál jóval nagyobb méretű kettes a reklámpszichológia egyik alapvető eszközét alkalmazva hirdeti, hogy most a szokásosnál többet kapunk a pénzünkért. A reklám elsősorban a külföldi utazókat szólítja meg, a német címen kívül ezt a célt szolgálja az előtér diszkrét piros-fehér zöld színösszeállítása is. A célközönség mégsem kizárólagos: a plakát alcím és erőltetettség nélkül szól a belföldi utazókhoz is, hiszen magán a reklámozott jegyen jól olvasható a „Ketten egy jeggyel” felirat.

2792220.jpg

Berény [Róbert]–Bortnyik [Sándor]: 2 mit 1 karte, [1931]. Grafikai plakát – Plakát- és Kisnyomtatványtár  Jelzet: PKG.1931/135 – Törzsgyűjtemény

Voit Ervin (1882–1932) munkája a balatoni fürdőket reklámozó képeslap. Kiadója, az 1904-ben létrejött Balatoni Szövetség, amely alakulásakor céljául tűzte ki a balatoni fürdőélet fejlesztését, a fürdők közös érdekének megóvását és általában a Balaton-parti gyarapodás előmozdítását...
A grafika vonzó nyári foglalatosságként mutatja be a tó egyik jelképét, a vitorlázást. A kettesben hajózgatás lehetőséget ad a flörtre is – ezt sugallja a férfi élénk, figyelmes és a nő könnyed, elnyúló testtartása A víz itt kifejezetten zöld színűnek látszik, ahogy néha a valóságban is, de ez az ötlet lehetőséget ad a nemzeti színek érvényesülésére: piros a betűk mögötti háttér és a plakát kerete, sőt a hajó belső része és az emberek bőre is (!), fehérek a betűk, a középpontban elhelyezett hajó és vitorlája, a tajték a vízen, valamint a fiatal férfi és nő ruhája is. Ezt a háromszínűséget koronázza meg az égbolt és a távoli hegyek kékje-lilája.

b_736.jpg

Voit Ervin: Balatoni fürdőkben nyaraljunk, [1910]. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: B 736 – Hungaricana/Képcsarnok

A régi balatoni képeslapokat nézegetve a hagyományos vízparti és vitorlással tarkított ábrázolásoknál még érdekesebbek a szinte teljesen felöltözött „napfürdőzőket” és a vízben óvatoskodva beszélgető kalapos hölgyeket és csíkos trikós urakat bemutató fotók.

A korszakban elterjedt az a tévhit, hogy a tó vize gyógyító hatású. A balatoni fürdőhelyek kiadványai táblázatokkal és statisztikákkal támasztották alá ezt az elképzelést. A választható egészségkúrák (tejkúra, szőlőkúra, masszázskúra) mellé így a Balatonban való fürdést is melegen ajánlották. A korabeli felfogás szerint a napfény jótékony hatással van az anyagcserére és vérkeringésre, továbbá csökkenti a zsírok lerakódását.
A balatoni nyaralások természetesen nem merültek ki vízparti sétákban és fürdőzésekben. Szükség volt a kényelmi szempontokat szolgáló szolgáltatásokra, épületekre.
A fürdővendégek nehezményezték, hogy Balatonfüreden hiányoznak az olyan fedett közösségi terek, amelyek külföldön már minden nevesebb fürdőhelyen megtalálhatók, ahol a vendégek olvashatnak, zongorázhatnak, táncolhatnak.
1877 szeptemberében megkezdődött az építkezés, majd elkészült a Gyönyörde, amelynek neve – bár urak számára létesített pajzán szórakozóhelyet sugallna – valójában a Nagyvendéglőt összekötő kávécsarnokot jelenti. 1879-ben az egyemeletes gyógyterem is megépült, és ezzel valóban első osztályú gyógyhellyé változott Füred.

b_1_217.jpg

Balatonfüred Milleker Kávéház a gyönyördével, [1915]. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. jelzet: B 1.217 – Hungaricana/Képcsarnok

A könnyed, szórakoztató nyaralások krónikása a következő három képeslap. Az első, a lusta levélírók álma – a klasszikus Balatonon úszó vitorlás képe mellett – az aláhúzható mondatokat kínáló képeslap. „Elfoglalt emberek levelezőlapja” hirdeti a cím elnézően. Azok számára, akik bővebben szeretnék kifejteni, hogy mit takar a „lumpolok” vagy „üldöznek a férfiak” kifejezés, a képeslap hátoldalán hagyományos írófelület is rendelkezésre áll.

b_494.jpg

Elfoglalt ember levelezőlapja, [1940]. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: B 494 – Hungaricana/Képcsarnok

A Verne világát idéző „Keszthely 100 év múlva” című 1914-es kiadású képeslap különféle légi és vízi járművektől nyüzsgő víziói nem egészen így váltak valóra – pedig a közlés óta már 100-nál több év is eltelt. Nyilván a levelezőlap ötletessége sok vásárlót vonzott.

k_1_558.jpg

Keszthely 100 év múlva, 1914. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. jelzet: K 1.558 – Hungaricana/Képcsarnok

Akárcsak a – szintén humorral megkomponált – tele és üres pénztárcás, megkopasztott látogatót bemutató – ilyen volt – ilyen lett állapotot közvetítő – jelenet, amelyből kiderül, hogy bizony a balatoni nyaralás már akkoriban is költséges mulatság lehetett.

b_1550.jpg

Üdvözlet Keszthelyről, [1908]. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: K 1.550 – Hungaricana/Képcsarnok

A balatoni táj festői szépsége művészeket és civileket egyaránt megérintett. Nem véletlen, hogy számos festőt és tollforgatót ihletett meg egy-egy napszak vagy évszak a Balatonnál.
Érdekes, látványos vállalkozás a 2003-ban megjelent „Jer, nézd a Balatont” című összeállítás, amely a művészetek találkozási pontjaként egy-egy balatoni témájú verset és egy-egy hozzá illő festményt állít egymás mellé.
A Balaton legnagyobb festőjének Egry Józsefet, az egyetlen irányzathoz sem tartozó „nagy magányost” szokták nevezni. Képein a fény és a színek kapnak nagy szerepet.
Devecseri Gábort Balatoni hajnal című versében szintén a hajnali színek kavalkádja indította meg.

„Ezüstkék, feketerózsaszín.
Milyen színek!
Lassan zöldítő szélben lengenek
A levelek;
A víz gyűrűkben itt, selyemként
Amott – remeg,
Lassan, de megfigyelhetően
Kéket levet,
Fehéret ölt, tündérként bálba készül.
Milyen színek!...”

Devecseri Gábor: Balatoni hajnal. In. Jer, nézd a Balatont: a Balaton magyar költők verseiben és magyar festők képein, szerk.: Szigethy Ágnes, Budapest, Távok, 2003, 34. – Törzsgyűjtemény

Hasonló hangulatot idéz az alábbi „Balaton. Napkelte” című képeslap is:

b_609.jpg

A Balaton. Napkelte, 1913. képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: B 609 – Hungaricana/Képcsarnok

Végezetül érdemes felidéznünk Kossuth Lajos minden reklámnál erősebb, hívogatóbb, rajongó sorait:

„Szép ez a Balaton, szép mindenkoron: szép, midőn csendes s foltonkint szinét változtatgatja; szép midőn medre mélyéből a vihar közelgetését haragos zöld szint öltve jelenti; de legszebb, mulhatatlanul szép, midőn a kelő nap az első sugárt, vagy a teli hold a bájos fénycsomót göndör vizszinén végiglövelli. Ki a mindenható mosolyát egy földi képben látni sóvárog, ezt nézze meg.”

Kossuth Lajos: Caleidoscop. Balaton-Füred juliusban. In. Pesti Hírlap, 167. sz. 1842. aug. 7., 557. – Törzsgyűjtemény

E. Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

 

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 29. rész

komment

Talált „tárgy” – Weöres Sándor epigrammája (Egy színházi aprónyomtatvány és keletkezése)

2020. július 28. 09:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 27. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonhetedik részében Kis Domokos Dániel, a Színháztörténeti és Zeneműtár munkatársa Weöres Sándor egyik epigrammájának keletkezési hátterére világít rá.

Egy hagyaték előrendezése közben akadtunk arra a dokumentumra, mely felkeltette az érdeklődésünket, s melynek nyomán kezünkbe került egy érdekes aprónyomtatvány. Jórészt tehát, amit itt felvázolunk a kíváncsi színház- és operarajongó előtt, egy 1974-ből való ismertetőből idézzük, segítségül híva egy kortárs kritikát, hogy a végén teljes nyugalommal átadhassuk a szót a Költőnek.
Beaumarchais híres színdarabját, s főleg Rossini közismert operáját, A sevillai borbélyt nem kell különösebben bemutatni. A Pesti Műsor akkori számából idézzük föl röviden a mű tartalmát:

Almaviva gróf Rosinába, Bartolo orvos gyámleányába szerelmes. Szerenádot ad ablaka alatt, s Figaro tanácsára Lindoro álnáv alatt vallja meg szerelmét. A házból Rosina gyámja lép ki, aki maga pályázik gazdag gyámleánya kezére. Almaviva részeg tisztnek tettetve magát, beszállásolási jeggyel lép be Bartolo házába. Nagy bonyodalom támad. A botrányra odasiető őrség parancsnoka előtt azonban a gróf felfedi kilétét, mire azok nagy tisztelettel üdvözlik. Másodszor énekmesternek, Don Basilio tanítványának öltözve lép Bartolo házába. Váratlanul megérkezik Don Basilio is. Bartolo kidobja az álénekmestert. Most már maga siet jegyzőért, de mire visszatér, Almaviva és Rosina egybekeltek.

Pesti Műsor, 1974. 23. évf. 17. sz. ápr. 25–máj. 1., 44. – Törzsgyűjtemény

A Nemzeti Színházban, vagyis még a Pesti Magyar Színházban 1837. augusztus 29-én csendült föl először, utoljára pedig 1884. június 30-án ez az opera. Miért utoljára? – mert ezután különvált a drámai és operai társulat, a továbbiakban az operákat már az Ybl Miklós által tervezett, mindenki által jól ismert Operaházban játszották, de tudjuk, hajdanán Dérynének is parádés szerepe volt a darab hősnője, Rosina... Miért is olyan lényeges ez, túl a történeti érdekességen? Természetesen azért, mert épp az Állami Déryné Színház egyik operaismertető füzetét (aprónyomtatványát) tartjuk a kezünkben, hiszen ebben a színházban, 15 év után, 1974. április 27-én ismét műsorra tűzték a darabot, igaz, most már a Rossini-operát. Ezt is az akkori főrendező, Kertész László rendezte.
A színház mint Állami Faluszínház 1951-ben jött létre. 1955-ben vette föl Déryné nevét. 1978-ban az addigi szervezeti formában megszűnt, együttese beleolvadt az akkor kialakított Népszínházba.
Kertész László (Budapest, 1915. augusztus 27. – Budapest, 2004. július 19.) rendező, zeneigazgató. Jászai Mari-díjas, érdemes művész. A Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszakán végzett, majd a Színművészeti Főiskola rendező szakán képezte tovább magát. 1937-től 1944-ig a Budapesti Hangversenyzenekar, a Székesfővárosi Zenekar hegedűse, majd több más kulturális zenei beosztás után végül 1951-től 1956-ig az Állami Bábszínház, majd 1956-tól 1977-ig az Állami Déryné Színház rendezője. Később a társulaton belül megalapítja az operatagozatot. 1978-tól 1989-ig a Népszínház operatagozatának művészeti vezetője. 1987-től 1990-ig kialakítja a Diákopera vállalkozást. Felesége Ács Kató írónő volt.
Míg a Déryné Színház 15 évvel ezelőtti, 1959. április 4-én – lévén faluszínház – először Mezőszilason bemutatott prózai előadását, a Beaumarchais által írt vígjátékot Dobossy László és Weöres Sándor fordításában játszották nagy sikerrel (kísérőzenéjét Láng István komponálta), a mostani operaelőadáskor Harsányi Zsolt fordítását alkalmazta kamaraszínpadra Weöres Sándor.
Az akkori előadás helyett némileg kárpótolva magunkat, idézzük fel a jeles zenekritikus, Boros Attila néhány gondolatát az egyik legrangosabb zenei folyóirat, a Muzsika lapjairól:

„Csorbítatlan frisseségben kapjuk Rossini remekművét a Déryné Színház előadásában. Rácsodálkozunk a vígopera örökké ható fordulataira, a népszerű, nemes dallamokra, áriákra, együttesekre. Helyes volt Kertész László főrendező újabb darabválasztása, mert ismét remekművet ismerhet meg a Déryné Színház közönsége, vagyis gyakorlatilag az egész ország városainak, falvainak, településeinek lakossága.
A staggione-rendszer legjobb hagyományait követi ez az operaegyüttes. Munkájuk népművelési jelentősége, értéke nagyon nagy. Mint a Rádió Ki nyer ma? játékának egyik műsorvezetője, nemcsak vidéken, Budapesten is gyakran tapasztalnom kell a nagyközönség operaismeret terén megnyilvánuló tájékozatlanságát. Sokan – feltehetően ismerethiányból – lebecsülik az operát, pedig ez a műfaj épp a látvány, a színpad ősi erejénél fogva mindig nagyobb tömegeket vonzott, mint az »elvontabb« zenei műfajok. Az opera megkedveltetése, széles körben való propagálása feltétlenül kezdeményező hatással lehet a zeneművészettel való mélyebb kapcsolat kialakulására. Kertész László nem egy operaházi előadás leegyszerűsített, leszegényített »táj«-változatát rendezte meg, hanem a mű kamaraváltozatát teremtette meg. Az adott színpadi lehetőségekben és az adott együttesben gondolkodott. Kitűnőek, ötletesek a pantomimjelenetek a nyitány közben, vagy a viharzene alatt. Nem »szájbarágó« módon, hanem egyfajta naiv, színpadi játékossággal segítenek a történet megértéséhez.”

Boros Attila: Muzsika, 1974. július, 16. évf. 7. sz. 14–15. – Törzsgyűjtemény

A kettős szereposztásban felújított opera-előadás karmestere László Endre és Orosz István volt. A főbb szerepekben pedig: Gróf Almaviva Iván László, illetve Németh József; Bartolo, az orvos Nagy Miklós, illetve Magasházi István; Rosina, Bartolo gyámleánya Kálny Zsuzsa, illetve Perei Irén; Figaro, a borbély Bordás Dezső, illetve Nagy János; Basilio zenemester pedig Vajda Dezső. A díszlettervező Sostarics Zsuzsa, a táncvezető Barta Judit, a jelmeztervező pedig a Jászai-díjas Rimanóczy Yvonne.

bartolofoto.jpgRossini: A sevillai borbély.  Nagy Miklós mint Bartolo doktor. Állami Déryné Színház. Bemutató: 1974. április 27. Fénykép – Színháztörténeti és Zeneműtár

A rendező munkatársa Torday Ilona, s mint már mondtuk, az előadást Kertész László rendezte. S itt meg is állhatunk, tulajdonképp a végéhez is értünk a műsorfüzetnek, melyet nyilván szintén a rendező állított össze jó érzékkel, hiszen az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárába került hagyatékában leltünk rá az ismertető teljes dokumentumanyagára, a lefényképezett régi, 1884-es, képben is közölt nemzeti színházi színlapra, a közölt fényképekre, a méretek bejelölésével, s itt találtunk rá a hasonlóan a nyomdai előmunkálatokat magán viselő kis epigrammára is, melyet Weöres Sándor saját kezével, hogy jól látható legyen, vastag kék filctollal vetett papírra.

weoreskeziras.jpg

Weöres Sándor: Bartolo doktorhoz. Kézirat – Színháztörténeti és Zeneműtár

Gazda, látod a messzeségben
gyümölcsfád tetején a tolvajt?
Ez te vagy.

Weöres Sándor: Phaedrusi mese. In. Uő.: Egybegyűjtött írások, III. kötet, Budapest Magvető, 1986, 439. – Törzsgyűjtemény

weoresapro.jpg

Rossini: A sevillai borbély. Bemutató: 1974. április 27. A műsorfüzet vonatkozó oldala – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 28. rész; 29. rész

komment

Mit árul el Hubay Lahore-szvitjének zenekari partitúrája?

2020. július 27. 09:00 - nemzetikonyvtar

Mit árul el … ? Harmadik rész

Mit árul el…? alcímmel hétfőnként jelentkező új blogsorozatunkban munkatársaink arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy-egy dokumentum(részlet) mi mindent árulhat el magáról a dokumentumról, a készítőjéről, a korszakról. Ez alkalommal Illyés Boglárka, a Színháztörténeti és Zeneműtár munkatársa tesz fel kérdéseket Hubay Jenő hagyatékának egyik érdekes darabjáról.

Az Országos Széchényi Könyvtár Zeneműtárában több száz kotta található Hubay Jenő (1858‒1937) hegedűművész, zeneszerző hagyatékából, aki 1919 és 1934 között a Zeneakadémia főigazgatója volt. Ezek közül a Suite sur le Roi de Lahore de J. Massenet pour violon et orchestre autográf kézirata különleges darab: egy zenei kooperáció emlékét, Jules Massenet (1842‒1912) francia komponista és Hubay kézírását együtt őrzi.
De vajon mikor és hogyan ismerkedett meg Hubay Massenet-val és operájával? Mit árul el a dokumentum a mű keletkezéséről, illetve céljáról? És vajon elérte-e a célját, azaz előadták-e, kiadták-e a kompozíciót, és volt-e ennek hatása Hubay pályájának alakulására?

1_kep_1.jpg

HubayMassenet: Szvit Massenet Lahore királya című operája nyomán, a zenekari partitúra címlapja Zeneműtár

A két muzsikus életre szóló kapcsolatának kezdete Hubay korai párizsi éveire nyúlik vissza. Miután hazájában már nevet szerzett mint hegedűvirtuóz, és Carmen-fantáziájával (1876) zeneszerzőként is felhívta magára a figyelmet, 1878 májusában, a világkiállítás idején utazott első alkalommal Párizsba, Liszt Ferenc biztatására. A tehetséges és ambiciózus fiatal művész útját addig a nagy zeneszerző egyengette, akivel rendszeresen fellépett zeneakadémiai matinékon, házikoncerteken.

2_kep_4.jpg

Az ifjú Hubay Liszttel a Kreutzer-szonátát játssza. Hubay Cebrián Andor rajzának fotóreprodukciója Zeneműtár

A Liszttől kapott ajánlólevelek egyike Camille Saint-Saënsnak szólt, akinek hétfői zenés estjein Hubay a francia zenei élet több kiválóságát ismerte meg, köztük Gabriel Faurét. Később további hírességekkel ismerkedett meg Érard zongoragyárosnál ‒ akinél párizsi tartózkodása idején Liszt lakott ‒, a Munkácsy házaspár palotájában és más szalonokban (Charles Gounod, Ambroise Thomas, Léo Delibes stb.). Párizsban került kapcsolatba Henri Vieuxtemps belga hegedűvész-zeneszerzővel is, aki tanítványul és barátjává fogadta. Kapcsolatai révén elérte, hogy fellépő művészként hívják meg az előkelő párizsi szalonokba. Első koncertjét ‒ az időközben ugyancsak Párizsba érkezett Aggházy Károly zongoraművésszel ‒ 1879. január 22-én adta az Érard-teremben, ekkor még „Eugène Huber” néven. Muzsikustársával rendszeresen koncertezett a Pleyel-teremben is: kamarazenei hangversenyek sorát követően először 1880. április 13-án, a Colonne-zenekarral léptek fel egy jelentős zenekari koncerten, amelynek műsorán többek közt saját Carmen-fantáziája is szerepelt.
Jóllehet Hubay népszerűséget szerzett, még nem érte el célját, amiért muzsikustársaihoz hasonlóan Párizsba ment, és többször visszatért oda.

„A siker különleges gyökere Párizsban van. Az utolsó világkiállítás alkalmával egy utcát igen találóan a »Nemzetek utcájának« neveztek el. Ez elnevezésre a dicsőséges Párizs már régen rászolgált. Ebben az utcában a hírnévnek egy hajlékát bírni – nagy szerencse […].”

Liszt levele Zichy Gézához [1878 vége]. In: Zichy Géza: Emlékeim, II., Budapest, Franklin, 1913, 53. – Törzsgyűjtemény

A világhírnév felé vezető úton Massenet indította el, akivel a Lahore királya révén került közeli kapcsolatba 1880-ban. A francia zeneszerző számára ez az 1877. április 27-én bemutatott egzotikus nagyopera hozta meg az áttörést, s ekkor már külföldön is ismert, beérkezett mesternek számított. Massenet 1878 óta a párizsi Conservatoire zeneszerzéstanára, és az Académie des beaux-arts (Francia Szépművészeti Akadémia) tagja volt. Műve Budapesten is tetszést aratott a Nemzeti Színházban 1879. január 25-én tartott bemutatóján, és évekig repertoáron maradt.

3_kep_3.jpg

HubayMassenet: Szvit Massenet Lahore királya című operája nyomán, a zenekari partitúra utolsó kottás oldala Zeneműtár

Hubay visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy Párizsban, Vieuxtemps ajánlására látta a világkiállítás sikerdarabját, majd 1880 nyarán Munkácsyné colpachi kastélyában időzve, az asszony zongoráján talált rá a Le roi de Lahore kottájára. A zongorán lejátszott dallamok egy hegedűszvit (tulajdonképpen fantázia) megírására inspirálták, melynek kéziratát az ősszel Párizsban elvitte Massenet-hoz. Miután együtt eljátszották a darabot, a fellelkesült Massenet felajánlotta, hogy meghangszereli a kíséretet, és kieszközli a mű bemutatását Jules Pasdeloup-nál, a párizsi Cirque d’hiverben (Téli Cirkuszban) rendezett, többezres nézőközönséget vonzó Concerts populaires igazgatójánál. A Pasdeloup-zenekar „népszerű koncertjei”, amelyek minden korábbinál szélesebb körben ismertették a német szimfonikus repertoár mellett a kortárs francia zene újdonságait, ekkoriban valóságos intézménynek számítottak.
Mint az itt bemutatott dokumentum elárulja, Massenet nem csupán átírta nagyzenekarra a zongorakíséretet, hanem át is dolgozta némileg, javítgatta a darabot. A lila tintával írt zenekari szólamok az ő kézírását őrzik, a hegedűszólamot fekete tintával Hubay jegyezte be a kottába. Massenet bejegyzéseiből kiderül, hogy a munkát 1880. november 21-én, vasárnap kezdte el Párizsban (Passy-negyed), és a november 30., keddről december 1., szerdára virradó éjszaka fejezte be. Hubay szvitjét Massenet akkori kiadójánál, Georges Hartmann-nál mutatták be Pasdeloup karmesternek, aki az ifjú hegedűvirtuózt szerződtette az 1880. december 19-i nagy koncertre, majd annak fényes sikerét látva egy következőre. Massenet támogatása, illetve a Concerts populaires-en való fellépés az események láncolata folytán további ajánlatokat eredményezett Hubay számára, melyek közül a brüsszeli konzervatórium első hegedűtanári állását fogadta el, Vieuxtemps örökébe lépve. A két komponista együttes művét, amely ebben a változatban nem jelent meg nyomtatásban, Hubay 1924. március 4-én mutatta be a budapesti Zeneakadémián egy magyar‒francia est keretében.

4_kep_4.jpg

MassenetHubay: Két Massenet-dal. Alkony. Szerenád. Kottacímlap Zeneműtár

Miután a Lahore-szvit zenekari változatából nem készült hangfelvétel, ehelyett egy Massenet-dal Hubay által készített átiratát ‒ a Molière-költeményt megzenésítő Sérénade-ot (1880) ‒ ajánljuk meghallgatásra Szecsődi Ferenc és Kassai István előadásában.

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

 

A sorozat további részei: 1. rész; 2. rész

 

komment

Színes vinilvilág

2020. július 24. 09:00 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program margójára – 8. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a vinilhanglemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A nyolcadik részben Szegedi-Szabó Béla, a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály munkatársa a nyugati magyar emigrációból a Zeneműtár lemezgyűjteményébe érkezett vinillemez-ritkaságokat mutatja be.

Kiváló vinillemezekkel gyarapodott az OSZK Zeneműtárának gyűjteménye a Mikes Kelemen Programnak köszönhetően. Eddig 516 lemeznyi új gyarapodásról tudunk beszámolni, amelyekből korábban nem volt példányunk. A tengerentúlról és nyugat-európai országokból érkező analóg „adattárolók”, vagyis korongok a korabeli amerikai zenei élet minden műfaját lefedik az emigráció zenei életének és működésének sokszínűségét tükrözve – a szórakoztató zenén át egészen a jazz és klasszikus muzsikáig.  
A kiadványok között érdekességeket és ritkaságokat is találunk, például a HAZÁM Records kiadó lemezeit. A kiadó néhány kiadványa már eddig is megtalálható volt az állományunkban, amit most a program révén sikerült újabb tételekkel gyarapítani.
Teljesen ismeretlenek voltak számunkra a Csillag Records, Csárda Kiadó és a Kék Madár Records, ám most már ezek lemezei is szerepelnek katalógusunkban.
A Paprikás lemezek / Paprikás Kiadó 78-as fordulatszámú gramofonlemezei valódi ritkaságok, amelyek a gyűjtők számára is izgalmas anyagot jelentenek.
A dedikált lemezek különleges értéket képviselnek, kortörténeti dokumentumok. A Mikes-programmal hazaérkezett lemezek – a könyvekhez hasonlóan – bővelkednek személyes hangú dedikációkban, és arról tanúskodnak, hogy a magyar közösségek szívesen foglalkoztatták az emigrációban élő magyar művészeket, de az óhazából is meghívták az általuk kedvelt és tisztelt személyiségeket. Erre emlékeztetnek pl. Szeleczky Zita, Horváth Pista, Jancsó Adrienne saját kezűleg dedikált lemezei. Szeleczky Zita különösen szívesen dedikálta lemezeit, számos kiadvány érkezett be a kézjegyével.

2_12.jpg

Szeleczky Zita: Magyar Rozika Amerikában. Eredeti színházi felétel, ZL LP, 1970. Lemezborító

Az audiofilek körében nemrég újra divatba jöttek a vinillemezek, ezen belül is az USA-ban forgalomba hozott, kiváló minőségű korongok. Ezért fontos kiemelni olyan világhírű kiadókat, mint az RCA Victor, a Columbia Masterworks, a Decca – és még sorolhatnánk.
Mint tudjuk, a pezsgő magyarországi zenei élet számos képviselője – énekes, zeneszerző, karmester, zenész – emigrált az elmúlt században az Egyesült Államokba és más nyugati országokba, és ott valamennyien színes és gazdag művészi pályát futottak be. Amerikában jó néhány magyar származású karmester élte virágkorát. Hatalmas lemezgyárak stúdióiban dolgozott és készített felvételt többek között Reiner Frigyes, Széll György, Ormándy Jenő, Doráti Antal, Kertész István, Solti György. Bartók Kontrasztok című zeneművét is elsőként az amerikai Sony stúdiójában rögzítették: a szerző mellett olyan zenésztársak közreműködtek, mint Benny Goodman és Szigeti József. Megemlíteném a zongoraművész Sándor Györgyöt, aki úgyszintén az USA-ban élt, és nem utolsósorban Bartók műveinek hiteles, szakavatott tolmácsolójaként vált ismertté.A karmesterek közül a legizgalmasabb Reiner Frigyes személye, aki többek között Füst Milánnal ápolt jó barátságot, hiszen gyerekkoruk óta ismerték egymást. Füst Milán így emlékezik régi barátjára, akire mindig csodálattal tekintett:

„A mérce Reiner Frigyes volt … Zongora mellett ő vezetett be az akkordok világába, később a többszólamúság szövevényeibe. Tőle tanultam meg, hogy vannak hangversenyek is a világon … Ő arra tanított engem, hogy például a Carment kívülről kell megtanulnom ahhoz, hogy valami fogalmam legyen az operai zenéről.”

Füst Milán: Megemlékezésem Reiner Frigyesről. In. Uő: Emlékezések és tanulmányok, Budapest, Magvető, 1967, 715. – Törzsgyűjtemény

Megjegyzem, Füst Milán is kiváló érzékenységgel rendelkezett, ami a zenéről való elmélkedést illeti, hiszen ő írt elsőként Szigeti József hegedűművész világraszóló tehetségéről.

A karizmatikus Reiner Frigyes hatalmas karriert futott be, miután 1922-ben az USA-ba költözött. Méltán híres felvételei ennek a legfőbb bizonyítékai, amelyek azóta sem veszítettek semmit frissességükből. Lemezeit a magyar zenehallgatók köre is jól ismeri, hiszen az RCA Victornál megjelent Living Stereo címkével ellátott kultikus sorozat mai napig jelen van a nemzetközi piacon, ez jól példázza, hogy az a zenekari hangzásvilág és minőség, amit a budapesti születésű, jeles karmester neve fémjelez, cseppet sem veszített erejéből. A magyarországi hifisták nagy becsben tartják e Reiner-féle felvételeket, már csak az analóg hangzás lelket simogató varázsa miatt is.
A nyugati magyar emigráció berkeiből érkező hanglemezek méltó helyre kerültek megőrzésre, mostantól az OSZK lemezgyűjteményét gazdagítják.

Szegedi-Szabó Béla (Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály)

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 9. rész; 10. rész; 11/1. rész

komment

Az 1848–49-es szabadságharc emlékművei – Vízakna

2020. július 23. 09:00 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 19. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Négy nap dörgött az ágyu
Vízakna s Déva közt,
Ott minden talpalatnyi
Földet vér öntözött.

Petőfi Sándor: Négy nap dörgött az ágyu… (Debrecen, 1849. február 10–15.) – Magyar Elektronikus Könyvtár

1849. február 4-én Vízaknánál Bem József erdélyi serege súlyos vereséget szenvedett, maga a vezérőrnagy is megsebesült. A Piskiig tartó folyamatos visszavonulásban többször megütköztek a császári csapatokkal és a román felkelőkkel. A vízaknai csatatéren több mint 300 honvéd esett el, akiket a román felkelők, a végtisztesség megadása nélkül, öltözetüktől megfosztva egy elhagyatott mély tárnába, a Nagyaknába dobtak.

1_vizaknai_csata_p05_022.jpg

A vízaknai csata. Képeslap, Budapest, Divald Károly, 1896–1905. Piarista képeslapgyűjtemény – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: P5/22 – Magyar Digitális Képkönyvtár

Vízakna, ez a Nagyszebentől mindössze 18 km-re fekvő kis bányaváros a XIX. században fokozatosan a Monarchia egyik népszerű fürdőhelyévé alakult át. Ezen a területen már a rómaiak is sót bányásztak. A kitermelést időnként a betörő víz akadályozta meg. Később az így kialakult magas sókoncentrációt tartalmazó tavak köré, a pihenni és gyógyulni vágyók kényelmére fürdőházakat, panziókat és gyógyszállót építettek.

1880-ban a helyi plébános, Bakk Endre kezdeményezésére a temetetlen hősöknek méltó megemlékezést és síremléket terveztek. Február 4-én requiemet tartottak az elhunytak lelki üdvéért, majd szeptember 26-án a hamvak felett, a Nagyakna peremén felszentelték az elesett honvédek közös sírját. Október 3-án a parkosított és vasráccsal körülvett sírhelyen felavatták a honvédek kőből faragott síremlékét.

3_vizakna_honved_emlek_v_1212.jpg

Vizaknai honvédemlék. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár Jelzet: V 1.212

A honvédemlék pontos leírását és feliratát Bakk Endrének az emlékmű felavatásának alkalmából kiadott könyvében olvashatjuk:

Az emlék négy méter magas. (Felső része: 2 m és 9[0] cmeternyi szürke szépen kicsiszolt gránit kőből van. A talapzata 80 cmeternyi magasságra kemény másféle kőből. – Tetején pedig mintegy 30 centimeternyi magas feszület diszeleg.)
Az emlék első lapján következő felirat van aranyozott betükkel bevésve:

EMELTETETT
A HAZA ALKOTMÁNYA ÉS SZABADSÁGA
VÉDELMEZÉSÉBEN A VIZAKNAI CSATÁBAN
BEM JÓZSEF TÁBORÁBÓL
1849 FEBR. 4-KÉN ELVÉRZETT 349 HONVÉD
EMLÉKÉÜL
KIK KÖZÜL MINTEGY 300
A SZEMBEN LEVŐ SÓAKNA ÜREGÉBE
HÁNYATOTT BE


EMELTÉK
A HON EGYES HŰ FIAI ÉS LEÁNYAI
MDCCCLXXX

Az 1848-49-iki szabadságharc alatti események Vizaknán. Összeszerkesztette szentkatolnai Bakk Endre, Budapest, 1880. 231. – Törzsgyűjtemény

4_cimlap.jpg

Az 1848-49-iki szabadságharc alatti események Vizaknán című kötet címlapja – Törzsgyűjtemény

1890. július 3-án hatalmas felhőszakadás következtében az aknák beomlottak és a mélyből feltörő víz hat honvéd holttestét hozta a felszínre a fürdővendégek nem kis megrökönyödésére és ámulatára. A csodát az okozta, hogy a halottak testét a só teljes mértékben konzerválta. A hat honvédet megfelelő tiszteletadás mellett az emlékmű háta mögött temették el és az egyéves évfordulóra egy újabb felirat került az emlékoszlopra:

A
SZEMBEN LÉVŐ SIRBAN
NYUGOSZNAK 1890.
JUL. 3-IKI NAGY FELHŐ-
SZAKADÁSKOR A NAGY-AKNÁBA
BEÖMLÖTT VÍZ ÁLTAL
FELSZINRE HOZOTT
HAT HONVÉDNEK
41 ÉV ALATT
EL NEM SENYVEDT
TETEMEI.

Szentkatolnai Bakk Endre: A vizaknai aknasirból kiszállt honvédek. In: 1848–49. Történelmi Lapok, 1. évf. 7. sz. (1892. ápr. 15.), 66. – Törzsgyűjtemény

5_nagy_akna_es_a_honved_emlek_vu_1890.jpg

A Nagy-Akna és a Honvédemlék. In: Vasárnapi Újság, 37. évf. 33. sz. (1890. aug. 17.) 532. – Elektronikus Periodika Archívum

Az esetből újkeletű mondák születtek, kutatók orvostudományi és földrajzi értekezéseket írtak.  Rákosi Viktor tömör megfogalmazásában:

„Ágyudörgés közt szálltak alá, égdörgés közt kerültek újra vissza. Földi harc volt, mely őket a föld alá juttatta, égi harc volt, mely őket ismét a föld szinére hozta!”

Szentkatolnai Bakk Endre: A vizaknai aknasirból kiszállt honvédek. In: 1848–49. Történelmi Lapok, 1. évf. 7. sz. (1892. ápr. 15.) 66. – Törzsgyűjtemény

6_konig_henrik_honvedtetem_tort_lapok_1894.jpg

Dr. König Henrik professzor az egyik honvédtetemet boncolja. In: 1848–49. Történelmi Lapok, 3. évf. 3. sz. (1894. feb. 1.), 25. – Törzsgyűjtemény

Az emlékmű Trianon utáni sorsáról keveset tudunk. Ha Murádin Jenő elpusztult emlékművekről összeállított repertóriumát vesszük alapul, akkor a történetet egy mondattal lezárhatjuk. Az emlékművet a közhatalom-változás után lerombolták. (A megsebzett szobor. Elpusztult vagy megsérült erdélyi magyar emlékművek repertóriuma, Kolozsvár, Kriterion, 2008. 114. )
De ez változat kevéssé valószínű. Inkább elképzelhető, amit Polcz Alaine gyermekkoráról írt visszaemlékezésében olvashatunk. Az írónő az 1920-as években kisgyerekként és később is többször nyaralt Vízaknán a rokonoknál. Nem kutatott különösebben az események után, ezért a leírásai pontatlanok és a helyszínek is keverednek, a Nagyakna- (később Honvéd-) tavat például a Thököly-tóval cseréli fel, és itt írja le a vízből fölbukkanó honvéd tetemek esetét. Ezért nagyon valószínű, hogy az általa megnevezett Thököly-oszlop is valójában a honvéd emlékmű volt.

„A Thököly-tónak a partjára építettek egy emlékművet még az első világháború idején, az volt a Thököly-oszlop. Már nem nagyon tudtunk közel menni hozzá, mert a bányatavaknak a pereme is folyton omlott, folyton változott, és az emlékmű a víz szélére került, nem engedtek odáig. Aztán mikor utoljára voltam ott, néhány éve, addigra beomlott a tóba az emlékoszlop is.”

Polcz Alaine: Gyermekkorom, Budapest, Jelenkor, 2018. 174. – Törzsgyűjtemény

Nagy valószínűséggel ez egyszer nem a hatalomváltás, hanem a hanyagság és a természet ereje okozta az emlékmű pusztulását.
Vízaknán ma már csak két jel emlékeztet 1849 vérzivataros napjaira. A Petőfi-emléktábla annak a háznak a falán, ahol költő az ütközet előtti napokban megszállt, illetve egy kopjafa, amelyet a csatában elhunyt hősök emlékére állítottak 2010. március 15-én a református templom kertjében. 

7_petofi_emlektabla_vizaknan.jpg

Petőfi-emléktábla Vízaknán. A kép forrása: Csedö Attila blogja

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.; 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 20. Marosvásárhely

komment

Dreher – Magyar márkák. 9. rész

2020. július 22. 09:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 26. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonhatodik részében Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa híres magyar márkanevek történetéről szóló összeállításának kilencedik folytatását közöljük.

Stühmer, Caola, Orion, Corvin, Közért… Csupa olyan márka, divatosabb szóval brand, amelyről szinte mindenkinek beugrik egy termék, egy logó, egy szlogen. Az egykor ismert, sokszor ma is élő márkákat valaha rengeteg plakát hirdette. A cégeknek a kor legnevesebb alkotói dolgoztak. Magyar márkák – magyar plakátok címmel a Plakát- és Kisnyomtatványtár kiállítást tervezett, amely a koronavírus-járvány okozta kényszerű leállás miatt nem valósulhatott meg. Ezért május 20-tól – az OSZK márkanevet erősítve – szerdánként blogsorozatban mutatjuk be a népszerű magyarországi márkákat hirdető archív kincseinket!

A Dreher névről elsősorban a sör jut az eszünkbe, de régebben egyéb termékek is fűződtek a márkanévhez. 2019-ben volt 165 éves a Dreher, és ebből az alkalomból több kiadványt is megjelentettek. Ezúttal ezek közül az egyikből vett idézeteket olvashatják, kis kiegészítésekkel. Elsősorban nem a cég és a márkanév történetét mutatjuk be, hanem érdekességekre hívjuk fel az olvasó figyelmét a kiadvány segítségével.

1_10.jpg

165 év, 165 minisztori. Írta és szerkesztette: Sziklainé Lengyel Zsófia, Budapest, Dreher Sörgyárak Zrt., 2019. – Törzsgyűjtemény

A cég alapítója, Dreher Antal (1810–1863) Ausztriában, Münchenben, majd Angliában tanulta ki a mesterséget. A szigetországi mesterek féltett titkainak ellesésében – a legenda szerint – üreges sétapálcájába rejtett sörminták is segítették.

[Dréher Antal és barátja] „készítettek egy, a mintavételezéshez amúgy is használt szeleppel ellátott üreges botot, amibe napközben sörmintát vettek. … Esténként együtt elemezték ki a mintákat az akkoriban használatos műszerekkel, eszközökkel.”

165 év, 165 minisztori. Írta és szerkesztette: Sziklainé Lengyel Zsófia, Budapest, Dreher Sörgyárak Zrt., 2019. – Törzsgyűjtemény

2_pkg_en_13.jpg

Dréher Antal serfőzdéi R.T. Kőbányán. Dreher-féle Szent János sör. Jelzet: PKG.én/13. – Plakát- és Kisnyomtatványtár; Magyar Digitális Képkönyvtár

„Idősebb Dreher Antal a család Klein-Schwechatban működő gyárának átvétele után kísérletezte ki az alsó erjesztéssel készülő, bécsinek nevezett lagerbier-t. … A szakmabeliek elismerésük jeléül kezdték Sörkirályként emlegetni. … 1859-ben földbirtokot – és vele együtt pincét – vásárolt Kőbányán, hogy sörfőzdét építsen és helyi főzésű sörrel vegye be a magyar piacot.” [1862-ben megvásárolta a Kőbányai Serházat, és] „hűséges bécsi kollégáit bízta meg a kőbányai gyár vezetésével. Korai halála után a gyárat fia, ifjabb Antal, majd unokája, Jenő fejlesztették tovább.” Érdekesség, hogy „a Dreher serfőző egy 1873-as cikk szerint a legtöbb adót fizető cég volt az Osztrák-Magyar Monarchiában. Gyárai után az évi adója kétmillió forint felett volt.”

165 év, 165 minisztori. Írta és szerkesztette: Sziklainé Lengyel Zsófia, Budapest, Dreher Sörgyárak Zrt., 2019. – Törzsgyűjtemény

Az első világháború előtt már 800 munkást alkalmazott a gyár és termelése elérte az évi az évi 600.000 hektolitert. (Megjegyzés a szerkesztőtől: az elméleti kapacitás volt egymillió hektoliter, de ezt a háború miatt sosem érték el.)

3_pkg_en_14.jpg

Dréher Antal Serfőzdéi R.T. Kőbányán: Karnevál sör. Jelzet: PKG.én/14. – Plakát- és Kisnyomtatványtár; Magyar Digitális Képkönyvtár

„A Dreher sörgyár volt Magyarországon az első, amelynek terméke palackban került forgalomba 1870-től. … Először nem volt nagy sikere az újdonságnak, mert a vásárlók nem hitték el, hogy akár 8 napig is friss maradhat a zárt palackba zárt nedű. A kellemes tapasztalatok végül eloszlatták a kétségeket és a palackos termék pár év elteltével már nagy népszerűségnek örvendett”

165 év, 165 minisztori. Írta és szerkesztette: Sziklainé Lengyel Zsófia, Budapest, Dreher Sörgyárak Zrt., 2019. – Törzsgyűjtemény

A cég 1907-től Dreher Antal Serfőzdéi Rt. néven működött.

Az 1930-as évektől hódított Magyarországon a nagy tápértékű, alacsony alkoholtartalmú Nektár sör, amit egészen az 1960-as évekig gyártottak Kőbányán. Így ír a Nektár sör jótékony hatásairól egy korabeli szórólap:

„A legbővebb táplálkozás mellett is hiányt szenvedhetünk, ha ennivalónkból hiányoznak a vitaminok, melyek az életműködés irányítói! Szüksége van rá a szoptatós anyának, a sportoló fiatalnak, a testi és szellemi munkának, de az egészséges emberen kívül a lábadozó és beteg embernek is! Jó a vérszegénység, a hiányos tápláltság, a lázas állapotok, az ideges zavarok esetében. A bőrkiütések (Furunculus, Carbunculus) és a Skorbut legfőbb ellenszere. A NEKTÁR SÖR ÉLET ÉS ÉLTET!”

165 év, 165 minisztori. Írta és szerkesztette: Sziklainé Lengyel Zsófia, Budapest, Dreher Sörgyárak Zrt., 2019. – Törzsgyűjtemény

Az első világháborút követő erőteljes kereslet-visszaesés kivédésére három nagy sörfőző vállalat előbb az 1920-as években kartellbe tömörült, majd 1933-ban egyesült Dreher-Haggenmacher-Első Magyar Részvény Serfőzde Rt. (DHRS) néven.

„A gazdasági válság idején a … gyárak arra kényszerültek, hogy más termékekkel egészítsék ki kínálatukat. Így munkát adtak az embereknek és eladható termékekkel pótolták kieső bevételeiket. Gyártottak Kőbányán pamutot, tápszert, margarint, szódát, de még jeget is! …

165 év, 165 minisztori. Írta és szerkesztette: Sziklainé Lengyel Zsófia, Budapest, Dreher Sörgyárak Zrt., 2019. – Törzsgyűjtemény

A Dreher 1923-ban a német Maul céggel közösen hozott létre például csokoládégyárat.

„A tejcsokoládéhoz a tejet a sörtörköllyel táplált, helyben tartott tehenek adták. … Főként kakaót, ostyákat és desszertkülönlegességeket gyártottak, de csokoládéfigurák és később cukorkák, valamint kekszek és teasütemények is szélesítették a kínálatot.”  

165 év, 165 minisztori. Írta és szerkesztette: Sziklainé Lengyel Zsófia, Budapest, Dreher Sörgyárak Zrt., 2019. – Törzsgyűjtemény

A Dreher és Maul Kakaó és Csokoládégyárban készült először a csokis parány.

1949-ben – egy évvel az államosítás után – a DHRS gyárat további 3 kőbányai sörgyárral összevonva hozták létre a Kőbányai Sör- és Malátagyárat. A gyár adta akkor a hazai sörtermelés 87 százalékát, s az 1980-as évek elejéig meg is tartotta ezt a nagyságrendet. 1992-ben részvénytársasággá alakult, 1993-ban a világ harmadik legnagyobb sörgyártója, a dél-afrikai South African Breweries (SAB) többségi tulajdonába került, s az addig Kőbányai Sörgyár néven működő vállalat 1997-ben megvásárolta a „Dreher” nevet a családtól, azóta Dreher Sörgyárak Rt. néven működik. A sörgyár napjainkban is Kőbányán üzemel, ahol a helyreállított ipartörténeti értékű épületekben a legmodernebb technológiai eljárásokkal készülnek a különböző sörök.

„2019-ben a budapesti, X. kerületi Önkormányzat Kőbánya Díszpolgára posztumusz címet adományozott a Sörkirálynak és róla nevezte el a Jászberényi útnak a sörgyár mellett haladó szakaszát.”

165 év, 165 minisztori. Írta és szerkesztette: Sziklainé Lengyel Zsófia, Budapest, Dreher Sörgyárak Zrt., 2019. – Törzsgyűjtemény


„A Dreher Sörgyárak és a Dreher márka logójában is látható a piros körben fehér háromszög, amely a sörhöz szükséges három legfőbb alapanyagot szimbolizálja: a vizet, a malátát és a komlót. A serfőző mester az alapanyagok bűvös hármasából a legtökéletesebb sört főzi, a kör az ő szaktudását szimbolizálja, miközben utal a keverő mozdulatra, a forma révén pedig a tökéletességre.”

165 év, 165 minisztori. Írta és szerkesztette: Sziklainé Lengyel Zsófia, Budapest, Dreher Sörgyárak Zrt., 2019. – Törzsgyűjtemény

14_pkg_2005_299.jpg

Duplán nyerhet! Jelzet: PKG.2005/299 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kopcsay Ágnes (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész

A Magyar márkák című sorozatunk további részei: 1. rész: Stühmer; 2. rész: Közért; 3. rész: Orion; 4. rész: Corvin; 5. rész: Ibusz; 6. rész: Modiano; 7. rész: Tungsram; 8. rész: Törley

 

komment

Kazinczy Ferenc könyvtárából származó ősnyomtatvány-kolligátum

2020. július 21. 11:07 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 25. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonötödik részében Sánta Sára, a Régi Nyomtatványok Tárának munkatársa Kazinczy Ferenc széphalmi könyvtárának egyik féltve őrzött ősnyomtatvány-kolligátumát és annak a tulajdonosi bejegyzéseit ismerteti.

A Régi Nyomtatványok Tárában sokrétű munkánk (amelyről a Tetris Challenge keretében be is számoltunk tavaly) egyik legizgalmasabb része a gyűjteményünkben található nyomtatványok feldolgozása. A katalogizálás közben természetesen megvizsgáljuk a műben található bejegyzéseket is, amelyek közül a tulajdonbejegyzéseket fel is tüntetjük a katalógustételben. Ezeken kívül a régi könyvekben számos olyan bejegyzést találhatunk, amelyek művelődéstörténeti jelentőséggel bírnak, a katalógusba azonban terjedelmi korlátok miatt nem kerülhetnek be. Ilyen az a bejegyzés is, amelyet az Inc. 1163 jelzetű ősnyomtatvány-kolligátum katalógustételeinek kiegészítése és ellenőrzése közben találtam.

A kolligátumba négy ősnyomtatványt kötöttek:

  • Inc. 1163 (1): Johannes Versor, Commentum super Donatum minorem, Heidelberg: [Friedrich Misch], 1489.
  • Inc. 1163 (2): Alexander de Villa Dei, Doctrinale, Cum commentario (Glossa notabilis) Gerardi de Zutphania, Strassbourg: Martin Flach, [1488.]  
  • Inc. 1163 (3): Alexander de Villa Dei, Doctrinale, Cum commentario (Glossa notabilis) Gerardi de Zutphania, accedit commentum valde utile, Köln: [Heinrich Quentell], 1489.
  • Inc. 1163 (4): Pescennio Francesco Negro, Grammatica, Basel: Jacob Wolff von Pforzheim, [21. Mart.] 1500.

Az előzéklapon a következő kézírásos szöveget olvashatjuk:

Duo Incunabula
artis Typographicae.
unum de anno 1488. aliud
de anno 1489.

Incunabula dicuntur Deltophi-
lis libri ante annum 1500.
typis excusi, atque eorum
pretium idem est, quod Codi-
cum manu scriptorum.

Maradékaim tehát ezt tekintsék
kincs gyanánt.

K.F.

Igazi bibliofil bejegyzés, amely magyarul így hangzik: A nyomda-művészet két ősnyomtatványa, egyik az 1488. évből, a másik az 1489. évből. Majd ezt követően: Ősnyomtatványnak nevezik a könyvbarátok azokat a könyveket, melyeket 1500. előtt nyomtattak és melyeknek értéke megegyezik a kézzel írt kódexekével.

1-opt.jpg

Az Inc. 1163 jelzetű ősnyomtatvány-kolligátum előzéklapjának kézírásos bejegyzése

A Régi Nyomtatványok Tárában található kolligátum tehát egykor Kazinczy Ferenc hatalmas széphalmi könyvtárának részét képezte. A fent idézett bejegyzés tanúsága szerint a híres tulajdonos azt is fontosnak tartotta, hogy nevének feltüntetése mellett a kötetbe foglalt nyomtatványok eszmei értékét is regisztrálja. Kazinczy gyerekkorától kezdve gyűjtötte a könyveket, és – noha anyagi helyzete nem kedvezett bibliofil szenvedélyének – nemegyszer vagyonokat költött tartalmára nézve igen sokszínű gyűjteménye gyarapítására.
Érdekes, hogy az első mondat két ősnyomtatványt említ, holott a kolligátum négy részből áll, amelyek közül három (az 1., 2. és a 4.) címlapján megtalálhatjuk Kazinczy 1808-as possessor-bejegyzéseit. A bejegyzésnek többféle magyarázata lehet, azonban a legvalószínűbb a következő. Az ősnyomtatványok eredetileg külön-külön voltak Kazinczy könyvtárában, az első kettőt egybeköttette, majd ezek elé került az előzéklap a két ősnyomtatványra vonatkozó bejegyzéssel. Ezt követően – nem tudjuk, mikor – köthették melléjük a (3)-as és (4)-es kolligátumot. A kötet egyes kolligátumai egyébként ma is igen ritkák: jelenleg mindegyikből ez az egyetlen ismert példány Magyarországon.

2-opt.jpg

Az Inc. 1163 jelzetű ősnyomtatvány-kolligátum első kolligátuma címlapján olvasható tulajdonbejegyzések

Az első kolligátum címlapján − ahogy azt a katalógustételben is feltüntettem − négy tulajdonbejegyzést találunk, ezek közül számunkra most kettő érdekes:

Ex collectione Franc. Kazinczy,
ab a[nn]o 1808.

Alatta pedig, szintén kézírással:

Kazinczy Gáboré 1834

Az örökös anyagi problémákkal küzdő Kazinczy még életében arra kényszerült, hogy nagy gonddal gyűjtött könyvtárát eladja a Sárospataki Református Kollégiumnak 2000 forintért, egy hegyaljai szőlő áráért. Az első kolligátumunk címlapján található tulajdonbejegyzésből (Kazinczy Gáboré 1834) azonban azt láthatjuk, hogy a kötet még Kazinczy 1831-es halála után is a család tulajdonában volt. Különösen közel állhatott tehát a szívéhez, hiszen anyagi gondjai ellenére is megtartotta, noha – amint az általa írt megjegyzésben olvashatjuk – az ára megegyezik a kézzel írt kódexekével.
A Kazinczy-utódok valóban kincs gyanánt tekinthettek a kötetre. A címlapon Ernst Lajos műgyűjtő pecsétes ex librise is megtalálható, a családtól talán hozzá, majd 1939-ben pedig az ő gyűjteményéből került a Nemzeti Múzeum Széchényi Országos Könyvtárába ez a ritka ősnyomtatvány-kolligátum.

Sánta Sára (Régi Nyomtatványok Tára)

Irodalom:


A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész

komment

Mit árul el az a nyomdászjelvény, amely fa alatt álló férfialakot ábrázol?

2020. július 20. 09:00 - nemzetikonyvtar

Mit árul el… ? Második rész

Mit árul el…? alcímmel hétfőnként jelentkező új blogsorozatunkban munkatársaink arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy-egy dokumentum(részlet) mi mindent árulhat el magáról a dokumentumról, a készítőjéről, a korszakról. Ez alkalommal V. Ecsedy Judit, a Régi Nyomtatványok Tára Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoportjának nyugalmazott munkatársa tesz fel kérdéseket a gyűjtemény egyik nyomdászjelvényéről.

A nyomdászjelvényen taláros férfialakot látni fa alatt, az írásszalagon a „Non Solus” latin szavak olvashatók. Ha valakinek ismerős ez a jelvény, elárulhatjuk, hogy a híres hollandiai Elzevier nyomdász- és kiadócég emblémájáról van szó, csakhogy itt nem hollandiai nyomtatványon szerepel, hanem egy Kolozsvárott 1669-ben kiadott erdélyi törvénygyűjteményen.

mit_arul_el_ecsedy_judit_2_kep_002.jpg

A kolozsvári nyomdász által használt Elzevier-jelvény – az eredeti holland jelvény magyarországi másolata. Fotó: Karasz Lajos

Ez az erdélyi törvénygyűjtemény – amely egyébként latin címe ellenére (Compilatae constitutiones Regni Transylvaniae et partium Hungariae eidem annexarum) magyar nyelvű – az Országos Széchényi Könyvtár Régi Nyomtatványok Tárában az RMK I. 1085 jelzet alatt található.

mit_arul_el_ecsedy_judit_1_kep_003.jpg

Compilatae constitutiones Regni Transylvaniae, Kolozsvár, Veresegyházi Szentyel Mihály, 1669. Címlap. Fotó: Karasz Lajos – Törzsgyűjtemény

A nyomdászjelvény szilfát ábrázol, törzsére tekeredő szőlőindával, egyik oldalon taláros férfialak nyúl a szőlőtőke felé, a másik oldalon írásszalagban a „NON SOLUS” szavak olvashatók. A kép egyes elemeinek értelmezésére többféle lehetőség adódik. Az egyik megfejtés szerint az Elzevier név az Elmsvuur rongált alakja, amely az „elmus” (szilfa) és a „vuur” (tűz) szavakból tevődik össze, és így kerülne a nyomdászjelvénybe a szilfa. Másrészt a szilfa az a mindig megújuló fa, amely egy hajtásból is megered. A szőlőtő értelmezésére bibliai értelmezés kínálkozik, az Újtestamentumban olvassuk, hogy „Én vagyok az igazi szőlőtő” (Jn 15,1–2). Ugyanakkor a szőlő az eucharisztiára, az úrvacsorára is utal. A magányos alakra vonatkozik az írásszalag szövege, értelmezése az Újtestamentum Jn 16,32 helye lehet: „…nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.” Olyan magyarázatot, amely egyaránt magyarázná a szilfát és a fára tekeredő szőlőtőt és a magányos alakot, nem találunk. Tehát itt egy nagyon sokféleképpen értelmezhető, összetett jelvényről van szó, amely önmagában is szép, dekoratív, alkalmas akár egy egyszerű címlap díszítésére is.
Ezt a jelvényt a leideni és amszterdami Elzevier család tagjai egyaránt használták 1620 és 1712 között. Minthogy nagyon pontos másolata a kiváló váradi nyomdász, Szenci Kertész Ábrahám kiadványaiban fordul elő itthon legsűrűbben, felmerül annak a lehetősége, hogy esetleg a németalföldi Elzevier-officinák valamelyikében tanulta a nyomdászatot. Erre azonban semmi bizonyítékunk nincs, mint ahogy arra a gyakorlatra sincs, hogy valaki más országban, a saját műhelyében alkalmazza egy másik, jól ismert, működő officina emblémáját.
Amikor a kolozsvári nyomdász 1669-ben a szép, fólióalakú nyomtatvány nyomdai cifrákkal keretezett címlapjára tette, akkor ez az embléma már legalább 19 éve használatban volt Magyarországon. Utóélete még ennél is hosszabb, hiszen ezután még legalább nyolcvan évig előfordul Kolozsvárott, sőt még a nyomda 1805-ös leltárkönyvében is szerepelt (ekkor ez a dísz már legalább 155 éves volt). Ha meggondoljuk, hogy egy törékeny fadúcról van szó, amely egy körülbelül 4x3 cm-es fakocka, akkor joggal csodálkozunk. Ha sorra vesszük, hogy ez a fadúc hány helyen fordult meg életében, akkor az erdélyi könyvnyomtatás egy szeletét is áttekintettük, sőt, a 17. századi erdélyi történelmi eseményekből is ízelítőt kapunk.
A jelvény legelőször 1650-ben Váradon tűnt fel, és Szenci Kertész Ábrahám, a református egyház nyomdásza használta először, majd még tizenhárom alkalommal mindaddig, amíg Váradot a törökök el nem foglalták 1660 augusztusában. Ekkor a nyomdát és a félig kész váradi biblia példányait nagy váltságdíj ellenében kimenekítették a várból. A nyomdafelszerelés egy évre Kolozsvárra került, itt fejezte be Szenci Kertész a Biblia nyomtatását. Innen azonban továbbment Szebenbe, amelyet sarc ellenében a törökök megkíméltek. Haláláig, 1667-ig itt működtette tovább nyomdáját, a Non Solus jelvény az itteni nyomtatványokon is látható.
Szenci Kertész halála után Apafi fejedelem az egykori váradi nyomdát Kolozsvárra rendelte (ebből az időből származik az a nyomtatvány, amelyet bemutatunk, az erdélyi törvénygyűjtemény), és itt mint a református országos nyomda működött, a jelvény pedig továbbra is használatban volt. Tótfalusi Kis Miklós is szívesen felhasználta címlapjai díszítésére. A Várad–Szeben–Kolozsvár útvonalon tehát ez a fametszetes dísz végigkísérte az egykori váradi nyomdát.
Érdemes megjegyezni, hogy más hazai nyomdák is használták, igaz ritkábban, ennek a Non Solus emblémának a változatait, más metszésben. Így a sárospataki fejedelmi nyomda, a lőcsei Brewer-nyomda és Töltési István 18. századi komáromi nyomdája is, egyszer-egyszer. Közkedveltségére, a magyarországi használat okára még mindig keressük a magyarázatot…

V. Ecsedy Judit (Régi Nyomtatványok Tára Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoport)

A sorozat további részei: 1. rész; 3. rész

 

komment