A holocaust nemzetközi emléknapja. 2. rész

2020. január 28. 16:40 - nemzetikonyvtar

Ligeti Ernő, Kemény Simon, Pap Károly, Gelléri Andor Endre, Rejtő Jenő, Bálint György, Elek Artúr, Kner Imre, Karácsony Benő, Radnóti Miklós, Szomory Dezső művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

2014 óta az 1943-ban, 2015 óta az 1944-ben, 2016 óta pedig az 1945-ben elhunyt írók művei szabadon elérhetőek az interneten. A jelenlegi szabályozás szerint az alkotó halálát követő évtől számított 70 évig műveinek megjelentetése engedélyköteles, ez után azonban a szerzői jogvédelem hatálya alól felszabadult művek szellemi közkinccsé válnak.

1945-ben a balfi munkatábor foglyaként Szerb Antal (szül.: Budapest, 1901. május 1.) január 27-én, Sárközi György (szül.: Budapest, 1899. január 22.) március 8-án halt meg, Halász Gábor (szül.: Budapest, 1901. július 4.)  pedig ugyanabban a hónapban, de az ő halálának pontos napját máig sem ismerjük.

Rajtuk kívül még számos magyar író vált a holocaust áldozatává. A holocaust nemzetközi emléknapja alkalmából készített blogbejegyzésünk második részében azoknak a magyar íróknak a ma már online is elérhető műveit vesszük sorra, akik 1943-tól 1945-ig váltak a holocaust áldozataivá.

1945-ben Ligeti Ernő (szül. Kolozsvár, 1891. március 19.) erdélyi újságírót, az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó egyik megalapítóját, majd a Magyar Nemzet főmunkatársát Budapesten feleségével és kisfiával együtt a nyilasok lőtték le január 10-én. Művei a MEK-ben:

ligeti_erno.png

Ligeti Ernő: A néger hősszerelmes, Budapest: Pantheon, [1933]. Címlap – Törzsgyűjtemény

Kemény Simon (szül.: Tass 1882. augusztus 19.) költőt, újságírót, kritikust, lapszerkesztőt január 27-én nyilasok lőtték agyon budapesti háza kertjében. Kemény Simon Ördögök, tündérek (Budapest: Athenaeum, [1936]) című kötete a MEK-ben.

Pap Károly (szül.: Sopron, 1897. IX. 24.) író január 31. után halt meg Buchenwaldban. Azarel (Budapest, Nyugat, [1937?]) című regénye a MEK-ben.

Gelléri Andor Endre (szül.: Budapest, 1906. március 30.) író 1945-ben a mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborba került. A tábor fölszabadulását megérte, de flekktífuszban Hörschingenben május 10 és 20. között meghalt. Művei a MEK-ben:

083gelleri_andor_endre_szomjas_inasok_hub1_260768.jpg

Gelléri Andor Endre: Szomjas inasok. Elbeszélések, Budapest: Nyugat, 1933. Címlap – Törzsgyűjtemény

Két évvel korábban, 1943 január 1-én munkaszolgálatosként halt meg az ukrajnai Jevdokovóban Rejtő Jenő (szül.: Budapest, 1905. március. 29). Művei a MEK-ben:

rejto_belyeg.jpg

Rejtő Jenő. Bélyeg. Magyar Posta, 2005.

Bálint György (szül.: Budapest, 1906. július 1.) három héttel Rejtő Jenő halála után, január 21-én, szintén  munkaszolgálatosként halt meg az ukrajnai Sztarij-Nyikolszkojében. Művei és fordításai a MEK-ben:

1944-ben Elek Artúr (szül. Budapest, 1876. február 8.) a német csapatok bevonulása után, április 25-én Budapesten öngyilkos lett. Művei és fordításai, szerkesztői munkái a MEK-ben:

069elek_artur_alarcosmenet_ahub1_84472.jpg

Elek Artúr: Álarcosmenet, [Budapest]: Nyugat, 1913. Címlap

Kner Imre (szül.: Gyoma, 1890. február 3.) neves gyomai nyomdász, tipográfus, könyvtervező, az új magyar könyvművészet megteremtője a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg május 12-én. Művei a MEK-ben:

kner06_1.png

Kner Imre portréja és Major Henrik karikatúrája.
In. Grafikai Szemle, 19. évf., 1909. májusi szám. 8. előzéklap. – Törzsgyűjtemény  

Karácsony Benő (szül. Gyulafehérvár, 1888. szeptember 7.) erdélyi írót 1944 nyarán ölték meg Auschwitzban. Karácsony Benő művei a MEK-ben:

Radnóti Miklós (szül. Budapest, 1909. május. 5.) költőt a Győr melletti Abda község határában 21 társával együtt november 9-én végeztek ki. Művei, fordításai és szerkesztői munkái a MEK-ben:

173radnoti_jarkalj_borito_quart_hung4344_t2b_t1a.jpg

Radnóti Miklós: Járkálj csak, halálraitélt! Versek, Budapest: Nyugat, 1936. Boritó

Szomory Dezső (szül.: Pest 1869. június 2) író, drámaíró, újságíró november 30-án éhen halt Budapesten. Művei a MEK-ben:

Blogbejegyzésünk első része itt olvasható.

 

komment

A holocaust nemzetközi emléknapja. 1. rész

2020. január 27. 20:49 - nemzetikonyvtar

Szerb Antal és Sárközi György művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban

75 évvel ezelőtt ezen a napon szabadult fel az auschwitz-birkenaui náci haláltábor, és ugyanezen a napon halt meg a balfi munkatáborban Szerb Antal (szül.: Budapest, 1901. május 1.) író, irodalomtörténész, az 1920-as és 1930-as évek fordulóján jelentkező ún. esszéíró nemzedék (Németh László és Halász Gábor mellett), a Nyugat folyóirat ún. „második nemzedékének” legjelentékenyebb alakja.

szer_antal.jpg

Szerb Antal. In. A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001. (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár 

A balfi munkatábor foglya volt Halász Gábor (szül.: Budapest, 1901. július 4.) író, esszéíró, kritikus, irodalomtörténész, Kézirattárunk vezetője és Sárközi György (szül.: Budapest, 1899. január 22.) író, költő, a népi írók mozgalmának jeles alakja, a falukutató szociográfia elindítója, akik Szerb Antal halála után néhány héttel szintén a holocaust áldozataivá váltak – Sárközi György március 8-án halt meg, Halász Gábor pedig ugyanabban a hónapban, de az ő halálának pontos napját máig sem ismerjük.

„Kedves Sándor, most az egyszer nem irodalmi kérdésben fordulok hozzád, hanem nagyon súlyos egyéni kéréssel. Sáncmunkára vagyok beosztva Balfon (Sopron mellett), otthontól és minden utánpótlástól elzárva. Velem volt Szerb Tóni is, de sajnos csak volt; tegnapelőtt temettük el. Itt van Sárközi Gyuri is, aki majd csatlakozik kérésemhez: küldj valami pénzösszeget kölcsönképpen, amit alkalomadtán majd visszafizetünk. A legjobb lenne persze a természetbeni segítség, élelmiszer, csak félek, hogy a csomag elvész, pénzt állítólag inkább közvetítenek. Ne haragudj, hogy ilyen kéréssel zaklatlak, de igazán a legvégsőkről van szó. Előre is hálás köszönettel ölel Halász Gábor. Sanyikám, de profundis … Segíts rajtunk, ha lehet és ha tudsz. Ölel Sárközi Gyurka.”

 

Halász Gábor és Sárközi György levele Weöres Sándorhoz, (Balf, 1945. január 31.)

Rajtuk kívül számos magyar író vált a holocaust áldozatává 1945-ben és az azt megelőző években.

1945-ben Ligeti Ernő (szül. Kolozsvár, 1891. március 19.) erdélyi újságírót, az Erdélyi Szépmíves Céh könyvkiadó egyik megalapítóját, majd a Magyar Nemzet főmunkatársát Budapesten feleségével és kisfiával együtt a nyilasok lőtték le január 10-én.
Kemény Simon (szül.: Tass 1882. augusztus 19.) költőt, újságírót, kritikust, lapszerkesztőt január 27-én nyilasok lőtték agyon budapesti háza kertjében.
Pap Károly (szül.: Sopron, 1897. IX. 24.) író január 31. után halt meg Buchenwaldban.
Éri-Halász Imre (Nyíregyháza 1900. május 19.) író, újságírót, sikeres kabarészerzőt és vígjátékírót, az Egy csók és más semmi (1933) című zenés komédia szerzőjét, akinek írói hagyatékát Kéziratárunk őrzi, január végén Zalaszentgróton ölték meg.
Gelléri Andor Endre (szül.: Budapest, 1906. március 30.) író 1945-ben a mauthauseni, majd a gunskircheni koncentrációs táborba került. A tábor fölszabadulását megérte, de flekktífuszban Hörschingenben május 10 és 20. között meghalt.
Mihály István (szül.: Budapest 1892. június 29.) filmdramaturg, filmrendező, forgatókönyvíró, újságíró az ausztriai Bruck an der Leithánál kényszermunkavégzés során halt meg február 23-án.

1943 januárjában munkaszolgálatosként halt meg Ukrajnában Rejtő Jenő (szül.: Budapest, 1905. március. 29) író és Bálint György (szül.: Budapest, 1906. július 1.) író, újságíró, kritikus. Rejtő Jenő a hónap első napján Jevdokovóban, Bálint György pedig 21-én Sztarij-Nyikolszkojében.

1944-ben a magyar írók közül a holocaust áldozataként halt meg Elek Artúr (szül. Budapest, 1876. február 8.) író, kritikus, művészettörténész, újságíró, tanár, lapszerkesztő, aki a német csapatok bevonulása után április 25-én Budapesten öngyilkos lett.
Kner Imre (szül.: Gyoma, 1890. február 3.) neves gyomai nyomdász, tipográfus, könyvtervező, az új magyar könyvművészet megteremtője a mauthauseni koncentrációs táborban halt meg május 12-én.
Karácsony Benő (szül. Gyulafehérvár, 1888. szeptember 7.) erdélyi írót és Révész Béla (szül.: Esztergom, 1876. február 17.) írót, újságírót, lapszerkesztőt 1944 nyarán ölték meg Auschwitzban.
Tolnai Simon (szül.: Nagyvárad 1867. március 28.) lap- és könyvkiadó, bűvész, a népszerű Tolnai Világlapja, a Tolnai Világtörténelme és a Tolnai Világlexikonja kiadója hetvenhat évesen Mauthausenben halt meg október 2-án.
Komor András (szül.: Budapest, 1898. április 26.) író, költő, kritikus, akinek kéziratos hagyatékát Kézirattárunk őrzi, az ötödik munkaszolgálatos behívó kézhez vétele után, október 26-án lett öngyilkos.
Mónus Illés (szül.: Balta, Oroszország, 1888. március 12.) újságíró, szociáldemokrata. A nyilasok végezték ki november 2-án Budapesten.
Radnóti Miklós (szül. Budapest, 1909. május. 5.) költő, akit a Győr melletti Abda község határában 21 társával együtt november 9-én végeztek ki.
Szomory Dezső (szül.: Pest 1869. június 2) író, drámaíró, újságíró november 30-án éhen halt Budapesten.

2014 óta az 1943-ban, 2015 óta az 1944-ben, 2016 óta pedig az 1945-ben elhunyt írók művei szabadon elérhetőek az interneten. A jelenlegi szabályozás szerint az alkotó halálát követő évtől számított 70 évig műveinek megjelentetése engedélyköteles, ez után azonban a szerzői jogvédelem hatálya alól felszabadult művek szellemi közkinccsé válnak.

Szerb Antal művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Szerb Antal fordításai, átdolgozásai a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Sárközi György művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Sárközi György fordításai, átdolgozásai a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

  • Hoffmann, Ernst Theodor Amadeus: Brambilla hercegnő; Diótörő és egérkirály, ford. Sárközy György, Budapest: Franklin, [1930]; Diótörő, [Sárközi György és Juhász Andor fordítását gondozta Tarbay Ede], Budapest: Móra, 1979.
  • Francesco Petrarca daloskönyve, Budapest: Franklin, [1943].
  • Mann, Thomas: Válogatott elbeszélések [Trisztán; Tonio Kröger; Halál Velencében; Úr és kutya idill; Mario és a varázsló: Tragikus útiélmény; Az elcserélt fejek: Indus legenda], fordító Kosztolányi Dezső, Lányi Viktor, Sárközi György, Horváth Henrik, Budapest: Európa, 1974.
  • Mann, Thomas: József és testvérei, fordító Sárközi György, Káldor György, Budapest: Park, 1993. [E kiadás szöveghiányainak pótlásával a Gabó Kft. 2005-ös kiadása alapján.]

Blogbejegyzésünk második része itt olvasható.

Korábbi blogbejegyzéseink:

komment

Haydnról az Egyesült Államokban

2020. január 16. 18:34 - nemzetikonyvtar

Mikusi Balázs, az OSZK Zeneműtára vezetőjének előadás-sorozata az Egyesült Államokban

A washingtoni National Museum of American History épületében 2020. január 5. és 12. között került sor a Smithsonian 2020 Haydn Quartet Academy című rendezvénysorozatra. A „kvartett-akadémia” mindenekelőtt egy workshopot foglalt magába, amelynek keretében tizenkét fiatal vonósjátékos mélyedhetett el Haydn op. 9, 17 és 20-as számú vonósnégyes-sorozatainak előadásában. A különleges koncepció értelmében három-három növendékhez egy-egy tapasztaltabb „coach” csatlakozott, akik ily módon nem külső hallgatóként, hanem a szó szoros értelmében „belülről” próbálták beavatni a résztvevőket a kvartettjáték rejtelmeibe (inside coaching). Ráadásul a négy kvartett összeállítása a hét során többször átalakult, lehetővé téve, hogy a workshop résztvevői a különböző partnerekkel való együttjátékból is okulhassanak.

library_of_congress.jpg

Pillanatkép a workshopról: Mikusi Balázs (OSZK Zeneműtár), Susan H. Vita (a Library of Congress zenei részlegének vezetője) és Kenneth Slowik (a Smithsonian Chamber Music Society művészeti vezetője, a Haydn Quartet Academy főszervezője)

A workshop gerincét jelentő kamarazenélés mellett azonban a résztvevők előadásokat is hallhattak Haydn stílusáról, a régi hangszerek sajtosságairól, vagy éppen a korabeli kottaírás értelmezéséről. Az OSZK Zeneműtárának vezetőjét, Mikusi Balázst mint Haydn magyarországi működésének szakértőjét hívták meg három előadás megtartására. Közülük a kifejezetten szakembereknek szánt elsőre január 9-én került sor „Haydn at Eszterháza” címmel, hogy a résztvevők képet kaphassanak a zeneszerző környezetéről 1770 táján, amikor a workshop keretében megszólaltatott vonósnégyesek keletkeztek. Másnap már nagyobbrészt laikus közönség előtt, a washingtoni magyar nagykövetségen rendezett kamaraest keretében hangzott el a „Haydn and Hungary” című előadás, amely az Esterházy hercegekhez fűződő kapcsolatán túllépve is tárgyalta Haydn magyar vonatkozásait. Végül 11-én a Washingtontól egyórányi autóútra (immár Virginia államban) fekvő Wolf Instrument Workshopban került sor a (némileg informálisabb) harmadik előadásra, az ugyancsak a program részét képező osztrák borkóstolóhoz illeszkedő „Haydn and Austria” témával.

embassy_haydn_and_hungary.jpg

Mikusi Balázs előadása a washingtoni magyar nagykövetség dísztermében (2020. január 10.)

A Smithsonian 2020 Haydn Quartet Academy záróeseménye egy valódi Haydn Marathon volt, amelynek keretében a fiatal muzsikusok végre teljes egészében eljátszhatták a workshop keretében betanult valamennyi kvartettet a National Museum of American History látogatói előtt. A koncert bevezetéseképpen a résztvevők rövid kerekasztal-beszélgetésben próbálták összegezni a hét legfőbb tanulságait, alapvető élményükként fogalmazva meg, hogy a Haydn ritkán hallott (korai) vonósnégyeseivel való intenzív foglalkozás mennyire új megvilágításba helyezi a jóval ismertebb (kései) kvartetteket is mind az előadó muzsikus, mind a történész számára.

A magyar nagykövetségen elhangzott előadást itt lehet megnézni (kb. 5:50-től).

 

komment

Ignotus, Berde Mária és Balázs Béla műveivel, valamint trianoni témájú könyvekkel bővül a Magyar Elektronikus Könyvtár

2020. január 09. 10:02 - nemzetikonyvtar

A Magyar Elektronikus Könyvtár újdonságai közt minden év elején külön figyelmet kapnak a január 1-től a jogvédelem hatálya alól felszabadult szerzők művei. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis az alkotó halálát követő évtől számított 70 évig engedélyköteles az adott szerző minden műve megjelentetése. Így 2020-tól az 1949-ben elhunyt írók könyvei már szabadon terjeszthetőek az interneten.

Közkinccsé válnak tehát és az év folyamán megjelennek a MEK-ben olyan szerzők könyvei, mint

  • Aczél Pál (író, filmrendező),
  • Ágner Lajos (irodalomtörténész, orientalista, pedagógus),
  • Balázs Béla (író, filmrendező, kritikus),
  • Berde Mária (erdélyi író, költő és műfordító),
  • Berkes Imre (író, újságíró),
  • Fazekas Imre (író, újságíró),
  • Garai Ferenc (író, újságíró),
  • Hoffmann Mária (műfordító, író és irodalomtörténész),
  • Ignotus, vagyis Veigelsberg Hugó (költő, író és újságíró),
  • Mael Ferenc (erdélyi születésű költő, író),
  • Podmaniczky Pál (evangélikus lelkész, egyetemi tanár),
  • Vándor Kálmán (író, újságíró),
  • Zsigmond Ferenc (irodalomtörténész),
  • Zsolt Béla (író, újságíró és politikus),
  • valamint Drasche-Lázár Alfréd (író és politikus, a trianoni békeszerződés egyik aláírója).

A trianoni békediktátum 100. évfordulójához kapcsolódva, annak korabeli fogadtatásáról, elemzéséről szóló hazai és külföldi művekkel is bővülni fog az idén az elektronikus könyvtár. A szerződés és az azt becikkelyező törvény szövege és magyarázata már elérhető a MEK-ben. A digitalizált régi könyvek mellett a szintén az E-könyvtári Szolgáltatások Osztályán működő webarchívumban egy különgyűjteményt is létrehoznak a centenárium alkalmából az interneten megjelenő hírekből, interjúkból, cikkekből, blogokból, honlapokból és egyéb webes tartalmakból.

A képre, vagy ide kattintva máris letölthető egy újonnan felkerült szabadon terjeszthető közkincs!

debreceni_kollegium_cimlap.png

Kövesd a Magyar Elektronikus Könyvtár gyarapodását RSS-ben, a Twitteren, az érdekesebb újdonságokról szóló híreket pedig a Facebookon.

Köszönjük az egész éves lelkes figyelmet, a felajánlott köteteket, az anyagi támogatást, a digitalizálási javaslatokat, a jobbító szándékú hozzászólásokat, s kívánunk nagyon boldog, sikeres és olvasmányokban gazdag új évet minden kedves olvasónknak, felhasználónknak és családjuknak! Idén is sok újdonsággal várjuk minden régi és új olvasónkat!

Tudtad, hogy Te is támogathatod a MEK-et?

komment

A Szent Korona-kutatás számára is újdonságot jelentő nyomtatvány került gyűjteményünkbe

2020. január 07. 17:42 - nemzetikonyvtar

Az 1681. december 9-e után, valószínűleg Bécsben kiadott nyomtatvány a Szent Korona negyedik soproni tartózkodásáról és a Pfalz-Neuburgi Eleonóra Magdolna Terézia királyné-koronázásáról tudósít.

 

A rendekkel való újabb kiegyezés szimbolikus lezárásaként I. Lipót király harmadik feleségét 1681. december 9-én koronázták magyar királynévá, amely az akkor már közel fél éve tartó országgyűlés méltó lezárása volt. A témával két írás foglalkozott, amelyeknek a Habsburg-udvar titkára, Johannes Probst a szerzője, s mindegyik 1682-ben, Bécsben íródott.
Ezekből – a korábban Pálffy Géza által ismertetett nyomtatványokból – kiderül, hogy a koronázás megszervezése komoly nézeteltérést okozott a magyar főpapok között, akik nem tudtak megegyezni az egyházi ceremónia lebonyolításával kapcsolatban. Egy nemrég felfedezett levél tanúsága szerint ezen vita elsimítására küldték az udvari titkárt. Probst tudósításából világossá válik, hogy a vita legfőbb oka a már idős esztergomi érsek, Szelepcsényi György mozgásképtelensége volt, emiatt a szertartás menetén változtatni kellett.
A Központi Antikvárium árverésén vásárolt nyomtatvány 13 pontba szedve ismerteti a Szent Korona bevonulásának menetét, majd 26-ban a királyné megkoronázásának ceremóniáját. A tartalmi hungarikum mind a magyar koronázás- és parlamentarizmuskutatás, mind a hazai historiográfia és könyvtörténet szempontjából kiemelkedő fontossággal bír, jelentőségét ráadásul tovább növeli, hogy a 16–17. századi magyar koronázásokról viszonylag kevés egykorú, vagy közel egykorú önálló kiadvány jelent meg.

 

komment

A kis Jézus tunikája

2019. december 20. 09:00 - nemzetikonyvtar

Egy nagyon kedves szokás, hogy advent idején a gyerekek ünnepi ingecskét kapnak, amin gyűjthetik a jócselekedeteiket. Ez egy papírból kivágott pendely, amely háromszegletű bevágásait kell felhajtani, ha a kisgyermeknek sikerült valami jó tettet véghezvinnie. Mire eljön a szenteste, addigra úgy illik, hogy ez az ingecske teljesen kicsipkézve várja az angyalt a feldíszített fa alatt.

jezuska_papirpendelye_blog.jpg

Papírpendely a gyerekek jócselekedeteinek gyűjtésére

Most az ádventi időszakban ennek a szokásnak a kapcsán egy másik ingecskét szeretnénk bemutatni. Ugyanígy a kisded várásához, annak színről színre látáshoz kapcsolódik.

Van egy nagyon szép történet, amelyet ma már kevesen ismernek. A történet szerint IV. Béla királyunk feleségének, Laszkarisz Máriának volt egy udvari káplánja, aki harminchárom éven át böjtölt azért, hogy egyszer megláthassa Krisztust emberi alakjában. Egyszer egy álombeli látomásában megkérdezte tőle Jézus, hogy melyik formájában szeretné őt látni, kisdedként vagy a kereszten szenvedőként. Mire a pap azt válaszolta, hogy a gyermek Jézussal szeretne találkozni. Másnap a káplán kék selyemből egy kis ingecskét, tunikát varratott, és misézéskor az oltárra tette. Amikor a misén ahhoz a részhez ért, amikor Jézus Krisztus megszentelt testét és vérét emelik a magasba, megjelent neki Jézus kisgyermekként, és a világoskék tunika volt rajta. Ettől a naptól kezdve a miséken, amelyeken a királyné is jelen volt, az Úrfelmutatásnál a káplán három órát is elidőzött, és csak azután folytatta a szertartást. Egy nap jóindulatúan és tapintatosan megkérdezte a királyné, hogy vajon miért tartja az atya a megszokottnál sokkal hosszabban a miséket. Erre a káplán mesélt a látomásáról. A királynőt megérintette a történet. Elkérte a paptól a tunikát, és eltette.

Néhány év elteltével a Jeruzsálemi Német Lovagrend egyik lovagja segítette a királyt a tatárok elleni harcban, aki szolgálataiért cserébe a tunikát kérte. Úgy gondolta, nagy örömet fog szerezni vele testvérének, aki a kölni Boldog Mária Magdolna kolostorában szerzetesnővérként élt. A királyné, mielőtt odaadta volna az ingecskét, azt kérte, hogy hadd vágja le annak bal ujját, hogy azt megtarthassa emlékbe. A tunika bal ujja a királyné lányának, Boldog Margitnak a kolostorába került, és azt ott nagy áhítattal tisztelték. A tunika – a bal ujj nélkül – pedig elkerült Kölnbe. A lovag aranyozott dobozkába csomagolva és lepecsételve adta át nővérének, és a lelkére kötötte, hogy csak akkor nyithatja ki, amikor visszatér hozzá. Időközben meghalt a lovag, nem sokkal később a nővére is. Magukkal vitték a sírba a ládika titkát.

cod_lat_319_blog.jpg

Testimonium Thomae Fremperger de tunica Christi, an 1474. (Thomas Fremperger bizonyságtétele Krisztus tunikájáról, az 1474-ik esztendőben) – Kézirattár, Cod. Lat. 319 (fol. [4]r)

Közben eltelt másfél száz év.

1412-ben magyar zarándokok érkeztek Kölnbe, és eljutottak Boldog Mária Magdolna kolostorába is. Kérték a szerzetesnővéreket, hogy mutassák meg nekik a csodálatos tunikát, de azok semmit sem tudtak róla. Ekkor a zarándokok elmesélték a tunika történetét, és hogy náluk, Magyarországon milyen nagy tisztelet övezi annak bal ujját. A szerzetesnővérek keresgélni kezdtek a kolostor ereklyéi között, és megtalálták az aranyos ládikót benne a világoskék ingecskével, amelynek hiányzott a bal ujja.

A történetnek hamar híre ment. Innentől kezdve a tunikát a magyarokon kívül minden más nemzet is tisztelettel imádta, sokan zarándokoltak el a kolostorba, hogy láthassák.

A csodás esetet németül és latinul egyaránt lejegyezték, és nyomtatásban is kiadták.

Nemzeti könyvtárunk őriz egy kicsiny, négy levélből álló papírkódexet (Cod. Lat. 319), amely Thomas Fremperger munkájának kézirata: Testimonium Thomae Fremperger de tunica Christi, an 1474. (Thomas Fremperger bizonyságtétele Krisztus tunikájáról, az 1474-ik esztendőben).

Frempergerről annyit tudunk, hogy a művészetek és az orvostudomány bakkalaureusa volt és a majdani I. Miksa császárnak a káplánjaként tevékenykedett.

Fremperger története körülbelül huszonöt évvel a kézirat keletkezése után nyomtatott formában is megjelent Kölnben. A négyleveles könyvecske címe: Historia translationis tunicae Jesu Christi de Hungaria ad inclitam civitatem Coloniensem ad monasterium Albarum dominarum, ubi tam ab incolis quam extraneis incredibili honore veneratur (Jézus Krisztus tunikája átvitelének története Magyarországról a nemes Köln városába, a Fehér úrasszonyok kolostorába, ahol mind a lakosok, mind az idegenek hihetetlen tisztelettel imádják). Ebből az ősnyomtatványból is őrzünk egy példányt, jelzete Inc. 864.

inc_864_blog.jpg

Translatio tunicae (A tunika átvitele) Inc. 864 (fol. [1]r) – Régi Nyomtatványok Tára

Azoknak, akik részletesebben szeretnék megismerni a tunika történetét, szeretettel ajánljuk a Régi Nyomtatványok Tára nyugalmazott osztályvezetőjének W. Salgó Ágnesnek a tanulmányát, amely a nyomtatvány és kézirat facsimile kiadásához íródott. A hasonmás kiadás a Margaritae Bibliothecae Nationalis Hungariae sorozatban jelent meg 2007-ben.

kis_jezus_a_tunikaban_blog.jpg

 Kis Jézus a tunikában. Inc. 864 (fol. [1 ]r) – Régi Nyomtatványok Tára

 

Túri Klaudia (Régi Nyomtatványok Tára)

 

 

komment

„Az esmeretes napkeleti útazó, erdélyi hazánkfija…” 2. rész

2019. december 18. 18:40 - nemzetikonyvtar

150 éve halt meg Honigberger Márton János

Második keleti útjára 1836-ban indult el és 1839 tavaszán érkezett meg Láhórba. Konstantinápolyban, ahol két évig, 1836-tól 1838-ig időzött, az ausztriai pápai követtől, Paron Sturmertől hallotta, hogy a követ találkozott Ventura generálissal, akit a láhóri mahárádzsa azzal bízott meg, hogy érdeklődjön Honigberger után és beszélje rá, hogy térjen vissza hozzá. Honigberger engedett a kérésnek, és Ventura társaságában Alexandriából Bombay-be utazott. Bombayból Láhórba tartó útja során ő is megfertőződött a bubópestissel, amit azonban homeopátiás gyógyszereivel sikerült teljesen kikezelnie. Dr. Keir angol orvos kérésére feljegyezte a betegséggel kapcsolatos észrevételeit is, amellyel az egész orvostudományt szolgálta, mert eredményeit Keir közöltetni kívánta. Amikor megérkezett Láhórba, korábbi patrónusát, Randzsít Szinghet igen rossz állapotban találta.

maharadzsak_blog.jpg

Maharadzsák

A nagybeteg uralkodó csak gesztusokkal és jelekkel volt képes megértetni magát a környezetével, mert beszédszervei megbénultak és nem tanult meg írni. Honigberger elmesélte az udvarban, hogyan gyógyította meg magát a kolerától Bécsben, és a bubópestistől Hindusztánban, és bár nem kételkedtek szavaiban, de a mahárádzsa kezelését nem akarták rábízni. A helyi orvosok a kedvező évszak, a tavasz közeledtével új gyógymódokat próbáltak ki a betegen. Hiába ért el közben Honigberger jelentős sikereket más pácienseivel, csak nyáron hívták újból az uralkodóhoz, aki akkor volt hajlandó bevenni a gyógyszereket, ha Honigberger a jelenlétében készíti el azokat. A mahárádzsa három nap múlva javulni kezdett, amit aranykarpereccel hálált meg az orvosnak. Azonban az orvosi tanács nem hagyhatta. hogy egy európai mentse meg az uralkodót, ezért újból ők vették át a kezelést, de Randzsít Szingh két hét múlva meghalt.

hakim_blog_1.jpg

Hakim

Az uralkodó haláláról Honigberger a Jelenkorban számolt be.

„Eleinte szerencsés valék a’ beteg szultán elibe bocsáttatni, ’s néhány napig szabad volt őt gyógyítanom; de utóbb bekövetkeztek a’ szokott ármányok; a’ benszülött orvosok és kuruzslók (Quacksalber) gyémántból készítettek gyógyszereket, és maga a szultán is orvosi rendelményeket iratott egy sanskrit nyelven írt mesés munkából betegségekrül ’s azok gyógyításáról. A’ halál véget vetett ez ármányoknak és jun. 28ikán eltemeték a’ nagy uralkodót. A’ temetési kíséret reggeli 7 órakor indult meg a’ nagy téren fölállított díszes máglyához, hol 4 özvegyével ’s 7 rabhölgyével vala megégetendő az elhunyt fejedelem. A’ hölgyek önként elhagyták a’ háremet; ’s míg máskor nem mutatják arczaikat férfinak, most fátyol nélkül, mezítláb, de egyébiránt igen csinosan öltözve követék a’ holttestet. Utközben minden díszszereiket elajándékozák. A’ legelőbbkelő elibe gyakran tükröt tartottak, hogy láthassa: nem változik e arczszíne, ’s nem mutat é tekintete félelmet. E’ tükröt egyik haláltársnője vivé gyűrűjében hüvelykúján. Mind a’ négyen megható hangon szólottak a’ néphez és semmi rettegést nem mutattak; a’ történeti évkönyvek leghíresb hősei sem mutathattak nagyobb elszántságot. Leírhatatlan lelkesüléssel fekütt a’ négy hölgy a’ szultán mellé a máglyán, ’s arczkifejezésük félelem helyett legédesb lelki nyugalmat és örömet tanusíta. Mindent csupán ünnepi szertartásnak hívék; de midőn szőnyegekkel letakarák a’ holtat ’s élőket, és a’ szőnyegekre szagos fát raktak, alól pedig vörösen kezdének fölfelé kígyózni a’ lángok, akkor jéghideg borzalom futá végig tagjaimat. A’ nép csöndesen nézé a’ lángok emelkedésit, ’s egyetlen sóhaj sem volt hallható, mert a’ szerencsétlen áldozatokat hihetőleg azonnal megfojtá a’ föltolongó sűrű füst. Az első minister is meg akará magát égettetni, ’s csak nehezen tudá őt e’ szándékról lebeszélni az uj fejedelem. Az elégettek csontjait és hamvait csinos palankinokban a’ szent folyamba vivék.”

Jelenkor, 1839, 8. évf., 96. sz., 384. – Törzsgyűjtemény

Könyvében az uralkodó halála utáni intrikákról is részletesen beszámolt Honigberger, akinek a tiszte, mint udvari orvos ezt követően is megmaradt, megbecsüléséről a magyar lapok is beszámoltak. A Jelenkorban ezt olvashatták a lap előfizetői:

„Honigberger erdélyi hazánkfia a’ lahorei király házi orvosa, szintén köztiszteletben tartatik ’s tudományos ügyessége tetemesen gyümölcsözik. Mi csak örvendhetünk, hogy azon néhányan is, kik közülünk a’ világ messze országaira vetődnek, csak fényt és dicsőséget derítenek a’ még annyira isméretlen hazánkra.”

Jelenkor, 1842, 11. évf., 45. sz., 208. – Törzsgyűjtemény

Az új uralkodó ekkor Sér Szingh mahárádzsa volt, akinek Honigberger később honfitársát, Schoefft Ágoston festőművészt is bemutatta, aki képein megörökítette a láhóri udvart. Egyik festményén Honigbergert is láthatjuk.

the_court_of_lahore.jpg

Schoefft Ágoston:  A lahori udvar. Forrás: Wikimédia

Még Rándzsít Szingh idejében történt, hogy egy fakírról azt állították, képes előidézni a tetszhalott állapotot. Élve eltemettette magát egy időre, de később, amikor exhumálják, még képes volt visszaállítani élő állapotát. Az uralkodó azt kívánta, hogy előtte is bizonyítsa be, nem pusztán csalás, amit róla állítanak. Honigberger maga is tanúja volt a kísérletnek, és a Haridas nevű fakír, akinek a képét a könyvében is közölte, megismételte a „mutatványt”. 14 napig volt eltemetve, és amikor kihantolták, ugyanabban az állapotban találták, mint amikor a sírba tették. Honigberger, miután saját szemével látta, hogyan nyeri vissza eszméletét, azt írta, hogy a leghalványabb kétség sem fér hozzá, hogy Haridas valóban képes tetszhalott állapotot felvenni és abból visszatérni. 1885-ben a Vasárnapi Ujság is Hongibergerre hivatkozott „Mesterséges tetszhalál” című cikkében, mint olyan tanura, aki saját szemével is meggyőződött a kísérlet valódiságáról. (1885/35. 566-567.)

haridas_blog.jpg

A Haridas nevű fakír

Az Erdélyi Híradó egy elborzasztó történetet osztott meg olvasóival, amelyről Honigberger tájékoztatta a lapot.

„Lahore, jul. 11. Erdélyi brassai fi Honigberger Márton, az idvezült király Rundsit Singh udvari orvosa közli: A’ volt királyné Bibi Cendkour – (Karsing [Kharak Szingh, Randzsít Szingh legidősebb fia] nője, Hounval Sing [Nau Nihál Szingh] anyja) megöletett. A’ szerencsétlen régóta kemény fogság és őrizet alatt tartatott, de párthívei őtet ismét a’ trónra emelni törekedvén a’ Pesaurba [Pésávar (Peshawar)] gyűjtött 50,000 főből álló sereg egy részét föllázasztották; ’s a’ király megindult a’ lázadást lecsendesíteni. De a’ király távollétében a’ királynét szolgálatára rendelt rabnői téglákkal agyon verték. Visszatérvén a’ király, a’ nép zugni kezdett – mert a’ nagy jutalom ’s szabadság ígéretével elcsábított, de várakozásukban megcsalatott esztelen rabnők kivallották, hogy a’ gyilkosságot a’ király és várnagy parancsára mívelték – ’s kevésbe mult, hogy a’ király komolyan nem lakolt. Hanem ő keleti bölcsességgel a’ bűnt a’ szegény rabnőkre kenvén, megfogatta, ’s keményen megfeddette. Azaz: a’ négy közül a’ legbűnösebb rabnőnek, a tánczosnőnek (bayadere) nyolcz szolgálatra termett hóhérok (bengi) segedelmével előbb két kezét, aztán orrát ’s füleit levágatta; két más rabnőnek kegyelmesen csak egyik kezét, de mind kettőnek füleit és orrát; a’ negyediknek pedig csak – éljen az igazság – füleit és orrát vágatta le. Meghordozták, vagy hurczolták ezután a’ bünösöket Lahore utczáin, kiáltozva szüntelen: éljen az igazságszerető Sir-Singh király. – Nyolcz napok mulva egy ünnepély alkalmával, tömérdek kincs: aranyos, ezüstös palankin, arany ezüst edények, sálok, legyezők, drágakövek valának a’ nyilvános szemlélésre kirakva. Ki számára mind ez? Felelet: a’ nagylelkü király a’ kegyes braminokat ajándékozta meg vele. Vagy tán arany lakat a’ csácsogni szokott ajkakra. – Éljen Sir-Singh!”

„Pendsáb”. In. Erdélyi Híradó, 1842. nov. 18. 555. – Törzsgyűjtemény

Ugyanezt a történetet, talán kissé kevésbé „színesen”, a Jelenkor is közölte. (Jelenkor, 1842/92. 624.) A szörnyű büntetési móddal kapcsolatban Honigberger a könyvében feljegyezte, hogy egyszer alkalma volt találkozni olyan bűnössel, szerinte egy akasztófáravalóval, aki hasonló büntetésben részesült, de az orrát az ősidők óta alkalmazott hindu módszer szerint szinte tökéletesen helyreállították. Ezt Honigberger azzal magyarázta, hogy az orrot a homlok felhámjából formálták ki, ami jóval tökéletesebbnek bizonyult, mint az európai orvosok által alkalmazott módszer, akik a kar felhámját használták hasonló, helyreállító plasztikai eljárásoknál. Igaz, hogy keleten a turbán elfedte az érintett részt, így a hiányosság nem volt visszataszító.

Honigberger az új uralkodót, Sér Szinghet egyébként nagyon udvariasnak és kedvesnek írta le a könyvében, olyan királynak, aki érdeklődött a tudományok iránt és nagy figyelmet szentelt az európai tudománynak, iparnak és szakértelemnek. Gyakran megesett, hogy az etika szabályait is mellőzve élénk eszmecserébe bocsátkozott az európaiakkal. Amikor egyszer afelől érdeklődött Honigbergertől, hogy vannak-e rokonai Európában, megtudta tőle, hogy van egy öccse, aki korábban katonatiszt volt, de most órásmesterséggel keresi a kenyerét. Az uralkodó kérdésére, hogy képes-e megjavítani az elromlott szerkezeteket, Honigberger igennel válaszolt, mire Sér Szingh arra kérte, hogy beszélje rá a testvérét, jöjjön el Láhórba, és javítsa meg angol zenedobozát, és rossz óráit. Öccse el is indult Indiába, s bár útközben arról értesült, hogy a mahárádzsát és vezírét meggyilkolták, és az összes európai – Honigbergert kivéve – otthagyta hivatalát és távozott, mégis folytatta utazását. Pandzsáb határánál azonban feltartóztatták, de mivel Honigberger ekkor éppen nagyon beteg volt, ezért megengedték neki, hogy átlépje a határt és meglátogassa őt. Azonban Honigberger testvérét a megváltozott politikai helyzetben nem tudták alkalmazni, ezért hamarosan visszatért Európába. Hazaérkezéséről a Jelenkorban olvashattak az érdeklődők:

„Honigberger József múlt hó 22kén érkezett vissza 15 hónapi távollét után családja körébe Brassóba; ő testvére azon Honigbergernek, ki Lahoreban, főleg az utóbbi politikai zavarok közt olly jelentékes szerepet játszék. Keletindiából Egyptuson ’s Görögországon át 5 hónap alatt ért haza Erdélybe, ’s a’ Siebenbürger Wochenblattnak ígéretet tőn, miszerint mindazt, mit e’ látogatási utazás alatt közérdekűt látott ’s tapasztalt, az említett lapban közlendi.”

Jelenkor, 1844, 13. évf., 98. sz., 587. – Törzsgyűjtemény

1845-ben Láhórban kitört a kolerajárvány, amely lehetőséget adott Honigbergernek, hogy kísérleteket folytasson a betegség kezelésére vonatkozóan. Megelőző gyógymódját kissé későn, a járvány utolsó három hetében volt alkalma kipróbálni betegein, ezért nem tudta egyértelműen igazolni módszere csalhatatlanságát. Pácienseinek ingyen osztott szét kétfajta gyűrűt. Az egyik gyűrű cinkből és rézből, míg a másik cinkből és ezüstből készült. Akik az előbbi összetételű gyűrűt hordták, elkapták a betegséget, míg azok, akik az utóbbit viselték, ha meg is betegedtek, de meggyógyultak, és betegségük enyhe lefolyású volt. Később 1850-ben Bécsben is sikerült kipróbálnia a módszerét, ami ott is eredményesnek bizonyult, noha több orvos kétségbe vonta és nevetségesnek találta azt. Gyűrűi nem talizmánok vagy amulettek voltak, gyógyító hatásuk elektro-mágneses elven alapult. Második indiai tartózkodásának utolsó évében, 1849-ben figyelt fel az angol orvosi folyóiratokban azokra a galvano-elektronikus készülékekről szóló hírekre, amelyek cinkből és ezüstből valamint ezüst huzalból álltak, s amelyekkel a fekélyeket lehetett eredményesen kezelni. Második útja során alkalma volt ellátogatni Kásmírba, és Másszúriba is, ahol a lányait taníttatta egy francia iskolában. Innen Kalkuttába ment, ahonnan hajóval utazott vissza Európába, s ezt követően írta meg a könyvét.

Harmadik útjára 1853-ban indult el, ekkor Kásmírban Guláb Szingh mahárádzsa alkalmazta udvari orvosaként, aki már korábban, 1849-ben is ezzel a tisztséggel kívánta megbízni őt, de akkor Honigberger mindenképpen vissza akart térni Európába. Erre az időszakra esik unokaöccsének, Honigberger Vilmosnak (1837–1865) az útja is, aki nagybátyja segítségével jutott ki Indiába. Eleinte képesítés nélküli orvosként tevékenykedett, majd nyomdát alapított Kalkuttában. 1855-ben nagybátyja is éppen ott tartózkodott, amikor a Budapesti Hírlap tájékoztatta olvasóit arról, hogy a bizonytalan politikai helyzet ellenére az orvos még életben van.

„Brassóból f. hó 19ről ezen érdekes sorokat közli az ottani lap. A híres utazó dr. Honigberger minden barátait tudósítjuk, hogy a doktor úr még életben van és jelenleg Calcuttában tartózkodik, honnan levelet is írt, mely nov. 9-én kelt. Mindazon iszonyú jelenetek, melyekről a lapok írta, igazolva vannak e levélben. Az európaiak még benn Calcuttában is nagy veszélyben forogtak, de ez miután Angliából Keletindiába nagy csapatok jöttek, megszűnt. A leveleket Európából Bombayon keresztül Calcuttába, Mussurin és Lahorén át kell küldeni s 4-6 hét beletellik, míg rendeltetésük helyére érnek. Dr. Honigberger a gyógyászatban nevezetes felfödözést tett, t.i. a cholerát beoltás által gyógyítani. Ez arcanumot az angol kormánynak 100.000 rupiáért akarja eladni, és e miatt alkudozásban van vele. Közel 600 cholerabeteget gyógyított már ki e szerrel, s Calcuttában csak a choleradoktornak nevezik.”

Budapesti Hírlap, 1855. 3. évf., dec. 24. 3. – Törzsgyűjtemény

Erről az útjáról is szerencsésen hazatért, de mint 1870-ben, a halálakor írt nekrológjából kiderült, újabb utazásra készült.

„(Brassóban) m. hó 20-án temettek el egy 75 éves öreg urat: Honigberger Mártont, ki Indiában a lahorei király nyugalmazott orvosa volt. – Vén kora daczára a jövő tavasszal ismét egy utat akart tenni Kelet-Indiába, de a sors nem engedé. Különben óhajtása volt mindig, hogy hazai földben pihenjen.”

Vasárnapi Ujság, 1870, 17. évf., 2. sz., 22. – Törzsgyűjtemény

Pap Ágnes – Tájékoztató Osztály

A blogbejegyzés első része itt olvasható.

komment

„Az esmeretes napkeleti útazó, erdélyi hazánkfija…” 1. rész

2019. december 18. 08:30 - nemzetikonyvtar

150 éve halt meg Honigberger Márton János

Az erdélyi szász Johann Martin Honigberger, avagy Honigberger János Márton (1795. március 10. – 1869. december 18.) Brassóban látta meg a napvilágot. Gyógyszerésznek tanult szülővárosában és Besztercén, de nem akarta patikáriusként leélni az életét, korán magával ragadta az utazás szenvedélye. Kelet iránti vonzódását titkos belső hangnak, impulzusoknak tulajdonította, a Kelet mint a kultúra, a művészetek, a tudomány szülőhazája mindig csodálattal töltötte el. 1815-ben hagyta el Brassót, majd Bukovinán, Moldávián keresztül 1816 őszén érkezett Várnába, ahonnan behajózott Konstantinápoly felé. A hajóút mély nyomot hagyott benne, a szörnyű viharra 35 év után is úgy emlékezett, mintha tegnap történt volna. Levantén, Egyiptomon, Arábián és Perzsián keresztül érte el Indiát, ahová még kétszer tért vissza. Több évig élt Láhórban, ahol a mahárádzsák udvari orvosa volt. Útja során nem gyógyszerészként, hanem orvosként kereste a kenyerét, az út folytatásához szükséges pénzt és olyan sikeresen gyógyított, hogy jelentős vagyonra tett szert. Vagyonából először Anatóliában kezdett régiségeket, görög pénzeket, faragott köveket vásárolni, gyűjteni, amelyekhez nagyon olcsón jutott hozzá. Később Alexandriába is azért utazott, hogy e szenvedélyének hódoljon, majd Szíriában sikerült szert tennie újabb tekintélyes számú régiségre, amelyeket Európába visszatérve részben értékesített, részben az archaeológusok figyelmébe ajánlott. Láhórból első alkalommal Afganisztánon, Bokharán és Oroszországon keresztül tért haza. Az ő korában ezek az országok kevéssé voltak ismertek az európaiak körében, ezért elhatározta, hogy emlékeit, benyomásait hazaérkezése után mindenképpen megírja. Végül erre csak később, harmadik utazása előtt kerített sort. Könyve, melyben megörökítette Keleten töltött, rendkívül érdekes, kalandokkal teli harmincöt évét, 1851-ben németül, majd egy évvel később, 1852-ben angolul is (Thirty Five Years int the East. London, 1852.; John Martin Honigberger: Thirty five years in the East. Adventures, discoveries, experiments, and historical sketches relating to the Punjab and Kashmir in connection with medicine, botany, pharmacy etc. New Delhi, Madras, Asian Educational Services, 1995. Reprint) napvilágot látott.

fruechte_aus_dem_morgenlande_blog.jpg

Johann Martin Honigberger: Früchte aus dem Morgenlande, Wien, Druck Gerold, 1851, 1853. – Törzsgyűjtemény

Művét emlékezetből vetette papírra, mert utazása során, amikor éppen volt ideje írni, elsősorban a gyógyításra és a gyógyszerekre vonatkozó dolgokat jegyezte fel. Ezért, ahogy maga is utalt rá, előfordulhatott, hogy kisebb részleteket olykor nem pontosan idézett fel, és az is, hogy sok fontos dolog, amit érdemes lett volna feljegyeznie, kiesett az emlékezetéből. Művének első kötetében úti kalandjairól, Pandzsáb történetéről, a keleti karakterekről, szokásokról, az udvari intrikákról, érdekes orvosi esetekről írt rendkívül élvezetes stílusban, míg a második kötetben elsősorban a gyógyszerekről és a gyógynövényekről ejtett szót, de ezeket sem kizárólag orvosoknak szánta, hanem minden érdeklődőnek.

Első, Indiáig tartó hosszú utazása során nemcsak másokat gyógyított sikeresen, hanem saját magát is. 1822-ben, amikor Szíriában járt, a himlő ellen kezdte oltani pácienseit. Ő maga még szülőhazájában 1800-ban megkapta a himlő elleni oltást, amelynek hatása az akkori vélemények szerint húsz évig tartott, de Honigberger sem Szíriában, sem 1848-49-ben, amikor ugyancsak himlővel kezelt betegeket, nem betegedett meg. Amikor viszont Karacsiból egy tevekaravánnal utazott, útközben megkóstolt egy tamarinduszt, amelytől borzalmasan rosszul lett, a növény úgy hatott rá, mintha mérgezést kapott volna, és májgyulladása lett. Miután nem tudott piócát szerezni, sebészkésével saját magán kényszerült eret vágni, de még ezután is hosszú ideig tartott a felépülése, bár a karavánhoz – útitársai legnagyobb elképedésére, akik azt hitték, hogy belehal a betegségébe –, már öt nap múlva csatlakozhatott.

A Keleten töltött hosszú idő alatt minden alkalmat megragadott arra, hogy tanulmányozza a különböző betegségeket, járványokat, pl. a kolerát és a bubópestist, amelyeket ő maga is elkapott, de sikeresen felgyógyult belőlük, és kíváncsi volt a helyben alkalmazott gyógyítási módszerekre is. Európában ekkoriban kétféle gyógyító rendszert használtak, az allopátiát (a tüneti kezelést alkalmazó gyógymódot) és a homeopátiát (hasonszenvi gyógymódot), s bár Honigberger a homeopátia elkötelezett híve volt, mégis a középutat tartotta célravezetőnek, mert hosszú évek tapasztalata, a saját magán és másokon kikísérletezett, kipróbált kezelései alapján ez bizonyult számára a leghatékonyabbnak és a legjobbnak. Ezenfelül az általa kifejlesztett új eljárás kevésbé volt veszélyes, amellett, hogy jóval olcsóbb, és kellemesebb is volt. Az allopátiát azért nem tartotta teljesen célravezetőnek, mert az szerinte nagyon erőszakosan próbálta a betegséget orvosolni, ha a gyógyszerek dózisát például egy kicsit is pontatlanul adagolták a betegnek, az vagy nem használt, vagy olyan mellékhatásokat eredményezett, melyek akár végzetessé is válhattak. A homeopátia elvét, a „similia similibus curantur”-t Honigberger hosszasan méltatja könyve bevezetőjében és később is, amikor első útjáról Európába visszatért, mindig élt az alkalommal, hogy e gyógyítórendszer jeles képviselőit, Dr. Samuel Hahnemannt, a homeopátia atyját, és Dr. Gottfried Lehmant, felkeresse. Az utóbbitól jelentős mennyiségű gyógyszert is vásárolt, mielőtt újból visszatért volna Keletre.

A muszlim és a hindu orvosokról nagy elismeréssel szólt, bár megjegyezte, hogy ők még mindig az ősi kézirataikban leírtak alapján gyógyították pácienseiket, és tudományuk azóta szinte semmit nem fejlődött. Kezeléseikben a babona mellett az asztrológiát is figyelembe vették. Ennek ellenére nem javasolta a kéziratokban foglaltak teljes mellőzését, mert szerinte akadtak bennük hasznos, megfontolandó tanácsok. Ahogy írta, ő maga is kipróbált egyszerűbb gyógymódokat az ősi könyvek javaslata alapján, és néhány esetben nagyon hatékonynak találta azokat. Nagyra értékelte például a Himalája különböző terményeit, azonban megjegyezte, hogy tárolásuk és előkészítésük jelentősen befolyásolta hatásukat. Amikor másodszor ment Láhórba, megint kinevezték udvari orvossá, és egyúttal a lőpormalom és a fegyvergyár főfelügyelőjévé is.

Amikor az angolok átvették az irányítást a Pandzsáb felett, a fegyvergyárat és a lőpormalmot bezárták, és utasították az udvart, hogy a városon kívül nyisson új nyilvános kórházat. Ennek vezetésével Honigbergert bízták meg, aki itt ellenőrzés nélkül folytathatta kísérleteit. Később még a börtönkórház is az ő irányítása alá került. Váróterme mindig tele volt betegekkel, akik el voltak kápráztatva a gyógyszeres dobozaitól, meg édes ízű gyógyszereitől, amelyek olyanok voltak, mint a bonbonok, és ráadásul még hatékonynak is bizonyultak. Rendelője inkább hasonlított egy édességboltra, mint gyógyszertárra, és a gyógyszereket mindig úgy adta ki a pácienseinek, hogy a dobozokon megtalálható volt a betegség leírása, a tünetek, amelyekre használták, a gyógyszerek pontos alkalmazása, és a dátum is, amikor kiadta azokat. A helyi gyógyszerésszel, az attárral kapcsolatban megjegyezte, hogy annak orvosságos üvegein, edényein semmilyen felirat nem látható, mert a helyi orvosok, a fakír és a hakim, ezek tartalmát titokban akarták tartani az emberek előtt.

ahtar_blog.jpg

Indiai gyógyszerész: Attár

Honigberger, ahogy könyvében írta, távgyógyítással is foglalkozott, gyakran kellett úgy kezelnie a betegeit, hogy azok meg sem jelentek a rendelésén. Tüneteiket mások mondták el helyettük, majd az orvos ennek alapján készítette el a gyógyszert számukra. Egyszer például vakságra küldött orvosságot egy páciensének, amitől az visszanyerte a látását, de Honigberger soha nem tudta meg, hogy valójában mi volt a baja a beteg szemének.

Öt év Láhórban töltött szolgálat után leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy viszontlássa szülőföldjét, amelyet már évek óta nem látott. Az volt a terve, hogy Bokharából Oroszországot érintve tér haza. Közben megtudta, hogy miután elhagyta Láhórt, a mahárádzsa, Randzsít Szingh gyengélkedni kezdett, és küldöncöket menesztett utána, hogy rábírják, menjen velük vissza, de nem érték őt utol. Útközben elfogyott az oltóanyaga, amit különösen sajnált, mert Kabulban tombolt a himlőjárvány. A naváb, akinek a házában lakott, elküldte embereit, hogy szerezzenek teheneket, amelyek hordozzák a vírust, de üres kézzel tértek vissza. Ebből is látszik, hogy Honigbergernek az orvosi hivatása, a gyógyítás volt a legfontosabb szenvedélye, ezt mindennél fontosabbnak tartotta. Később Indiában csak „koleradoktorként” tisztelték, mert sikerrel gyógyította a betegséget. A régiségek iránti érdeklődése Kabulban is megmutatkozott, a naváb segítségével számos sírt nyittatott ki.

Honigberger napkeleti útjáról és hazatéréséről részletesen beszámoltak a magyar folyóiratok. 1834-ben a Jelenkor – német lapok tudósításai alapján – kétszer is hírt adott róla. Az első beszámolóban indiai tartózkodását nem említették, de a másodikban megírták, hogy orvosi munkájával ott szerzett vagyont és élményeiről könyvet fog írni, igaz indulását, amit „bujdosásnak” állítottak be, tíz évvel későbbre tették:

„Pétervárról következőt olvasunk a’ Hamb. Correspondentben: Honigberger úr, erdélyi születésű (Brassóból) ki 1825-ben mint gyógyszerész bujdosott ki külföldre, ’s Aegyptust, Syriát, Törökországot és Indiát bejárta, ’s többek közt Lahoreban Radsche Rundschik Singnél mint házi orvos több évet tölte, nagy vagyonával, mellyet Indiában gyűjte, Moszkován keresztül ide (Pétervárba) érkezett. Utazási munkáját ki szándékozik adni.”

Oroszország. In. Jelenkor, 1834. 3. évf., 92. sz., 736. – Törzsgyűjtemény

Brassai Sámuelnek (W.) a Nemzeti Társalkodóban megjelent cikkéből az olvasók arról értesültek, hogy Honigberger napkeleti utazásának egyik oka gyenge egészségi állapota lehetett.

„Egy ellenállhatatlan vágyodás, a’ külföld’ ’s különösen a’ csuda teljes napkelet látásának vágyja, azon édes reményel párosulva, hogy egéssége a’ déli éghajlat alatt megerössödik, arra bírták őtet, hogy hazánkat elhagyván Konstanczinápolyon és Syrián keresztül Egyiptomba ment, és itt Kahiro várossában Mehemed Ali basa patikájában szolgálatba lépett.”

W. [Brassai Sámuel]: Honigberger utazása napkeleten. In. Nemzeti Társalkodó, 1834, 3. évf., 25. sz., 396. – Törzsgyűjtemény

Brassai nagy figyelmet szentelt a Honigberger által gyűjtött régiségeknek, különösen a kusán pénzeknek, amelyek feliratával és a rajtuk lévő ábrázolásokkal behatóan foglalkozott cikkében.

A Rajzolatok című folyóirat, a bécsi Theaterzeitung tudósítását osztotta meg olvasóival 1835 májusában, az éppen Bécsben tartózkodó Honigbergerről. A cikket író Metzger K. J. kissé keserűen jegyezte meg, hogy Honigberger érdemeit „mi tán – mint magyarok – méltóbban elmondhatnánk?” Bécsben Honigberger az Afganisztánban általa gyűjtött növényeket átadta dr. Jacquin bárónak, az egyetem botanika professzorának, onnan pedig Olaszországon át Franciaországba és Angliába ment. Cikke elején Metzger – valószínűleg Honigberger öltözékére utalva – találóan „keleti európai vagy európai keleti-fi” jelzővel illette őt, aki még a magyar nyelvet sem felejtette el:

„Ezen honfink szép, egészséges testalkatú; és keleti öltözetét csak akkor teszi le, midőn zarándokságának rokoni körében egészen véget vetett.” […] A’ magyar nyelven kívül, mellyben még most is teljes ügyességgel fejezi ki magát, ezen keleti európa-fi beszél még oláhul, moldávul, törökül, ujgörögül, arabul, persaul, syriusul, indusul, tatárul, azonfelül francziául, olaszul, angolul és németül nagy könnyedséggel.”

Metzger K. J.: Tudósítás. In. Rajzolatok, 1835, 1. évf., 37. sz., 226. – Törzsgyűjtemény

Metzger is tudott a készülő úti élményeket tartalmazó munkáról, „melly, az ország- és népösmertetésre nézve valóban érdekes nyereség leend.” Honigberger tehát művével az utazási irodalmat kívánta gyarapítani, igaz, nem magyar nyelven, és sajnos régiséggyűjteményeivel sem a magyar közgyűjteményeket tette gazdagabbá. Európában keleti öltözékével nagy sikert aratott, és valójában 14 nyelven beszélt folyékonyan. 1836-ban az Erdélyi Híradó (márc. 1. 137.) adta hírül, hogy Párizsban az ottani ázsiai társaság tagjai sorába választotta az orvost, amelyhez a cs. kir. Felsége is megadta hozzájárulását.

A Figyelmező cikke (1837. febr 14. 48–50.) fontos, új adatokkal egészítette ki az addigi híreket Honigbergerről. A folyóirat szerint Honigberger nem India angol uralom alatt álló keleti részébe kívánt eljutni, hanem kifejezetten az akkor még független Nyugat-Indiát választotta úti céljául.

„Ekkor feltett czéljának határa India volt, nem az, melly európai uralkodás alatt, élénk kíváncsiságának nem ígért megfelelő tárgyat, ’s hol nevezetes fölfedezésekhez reménysége nem lehetett, hanem a független Nyugotindia, mellynek vizsgálatához szintannyi buzgóság mint bátorság kelle; a’ Perzsia ’s ezen India közt fekvő majdnem ismeretlen vidékek, fedvék nevezetes omladékokkal, ’s most már csak néhány nem bátorságos kereskedőutak által keresztülvágvák.”

Magyar dolgok külföldi munkákban. In. Figyelmező, 1837. 1. évf., febr. 14. 49. – Törzsgyűjtemény

Honigberger becsvágya a szöveg alapján nemcsak arra terjedt ki, hogy az angol orvosokat felülmúlja, hanem arra is, hogy új ismeretekkel gazdagítsa az egyetemes orvostudományt, ahogyan ezt a veszettség elleni gyógymód publikálásával meg is valósította. Új területek, az európai utazók által kevésbé látogatott helyek felfedezése, sőt egyfajta „feltérképezése” szintén az egyetemes tudomány eredményeihez való hozzájárulásának igényét mutatta. Három évvel később a Tudománytárban (1840/IV. 299.) is az ázsiai földtanra vonatkozó eredmények közlését várták tőle. Az ismeretlen vidékek „feltérképezését” Honigberger ugyanakkor a régiséggyűjtés iránti szenvedélyével is összekapcsolta. Az általa talált kincsek, „mellyektől Afghanistant kifosztotta”, a régészek számára jelenthettek újdonságot, habár nem valószínű, hogy e tevékenysége szakszerű feltáró munkával párosult volna.

„Továbbá a’ cabuli vidéknek, a’ dselalabadi síknak ’s több egyéb tájaknak olly pontos helyterveiket készíté, millyeket, ahhoz való eszközök nélkül csak lehet; végre nevezetes kiásásokat eszközlött, mellyeknek olly emlékek fölfedezését köszönjük, mik szintolly jelesek, újságuk –, mint azon történeti kérdéseknél fogva, mellyek létezésükkel összefüggnek.” Kiadandó munkájától tehát azt várták, hogy „sok hibás nézeteket és adatokat fog megigazítani vagy czáfolni, miket olly európai utazók terjesztettek azon tájakról, kik inkább elfogúlva az út’ veszélyeitől, mint eltelve az e’ puszta országokat népesítő historiai emlékezetektől, azokon ugy szólván csak átrepültek; midőn ellenben a’ mi jeles honfi társunk tovább mulatott, név szerint Afghanistanban, mint bármellyike a’ legújabb utazóknak.”

Magyar dolgok külföldi munkákban. In. Figyelmező, 1837. 1. évf., febr. 14. 49. – Törzsgyűjtemény

A láhóri udvartól való elbocsátásával kapcsolatban pedig a lap azt írta – talán a kalkuttai ázsiai társaság folyóiratában közölt naplórészlet alapján –, hogy Honigberger, távozása előtt egy muszlim fiatalembert avatott be az európai orvostudomány alapelveibe, aki az udvarnál, mint a mahárádzsa udvari orvosa, a helyébe tudott lépni.

Folytatjuk…

Pap Ágnes – Tájékoztató Osztály

komment

A hónap műtárgya: A nemzeti könyvtár gramofonlemez-gyűjteménye

2019. december 16. 13:55 - nemzetikonyvtar

Közel 80 éves gramofonlemezen csendülnek fel a legszebb karácsonyi énekek az Országos Széchényi Könyvtárban

Az Országos Széchényi Könyvtár a legnagyobb magyar közgyűjteményként ritkán megtekinthető és sokszor első látásra meglepő kincsek egész sorát őrzi. Ezekből válogatva mutatunk be minden hónapban egy-egy olyan ereklyét, kuriózumot, amelyeket eddig alkalmakként, vagy egyáltalán nem láthatott a magyar közönség.

gramofon_az_oszk-ban_2.JPG

Gramofonlejátszó az OSZK-ban. (Fotó: Szemerédi Ágnes)

A nemzeti könyvtár gramofonlemez-gyűjteményének egyik különleges darabjával készülődünk az ünnepi időszakra. A Magyar karácsony címet viselő lemez 1940 körül Kelen Péter Pál kiadásában jelent meg, aki az államosítás előtti magyar hanglemezipar egyik meghatározó személyisége volt. A nevének kezdőbetűit is tartalmazó Patria Ultravox K.P.P. label az 1932 végén, Budapesten alapított Durium Hanglemezkereskedelmi Kft. egyik, elsősorban a nemzeti repertoár számára fenntartott márkaneve.

A lemezt a korban a megszokottól eltérő, újszerű lemezcímkével látták el; hangminősége kiváló, ami annak köszönhető, hogy a gramofonlemez előállítása a legfinomabb tengerentúli sellak (természetes gyanta), valamint hazai adalékanyagok felhasználásával történt. A felvételen gyermekkar előadásában, zenekari kísérettel, Várhelyi Antal (1907–1987) orgonaművész, karnagy összeállításában hallhatók az ismert karácsonyi énekek. A lemezen olyan dalok csendülnek fel, mint az Ó, gyönyörű szép titokzatos éj vagy a Mennyből az angyal.

mennybol_az_angyal_b.jpg

Mennyből az angyal. Magyar karácsony, Patria Ultravox K.P.P., 1940 körül.
Karnagy: Várhelyi Antal (1907–1987). Gyermekkar, zenekari kísérettel (Fotó: Szemerédi Ágnes)

oh_gyonyoru_szep_b.jpg

Ó, gyönyörű szép titokzatos éj. Magyar karácsony, Patria Ultravox K.P.P., 1940 körül.)
Karnagy: Várhelyi Antal (1907–1987). Gyermekkar, zenekari kísérettel (Fotó: Szemerédi Ágnes)

Az ezredfordulón még alig voltak lemezek az Országos Széchényi Könyvtárban. A nemzeti bibliotéka két évtizedes munkájának köszönhetően először sikerült megvenni az ország harmadik legnagyobb magángyűjteményét, később pedig az intézmény ajándékba kapta Magyarország legnagyobb kollekcióját. Végül a könyvtár NKA-támogatásból megvette az országban fellelhető második legnagyobb gyűjteményt is. Ezzel szűk két évtized leforgása alatt szinte a semmiből létrejött hazánk legnagyobb gramofonlemez-összeállítása, immár közgyűjteményben.

komment

Gábor Miklós kéziratos naplóinak újabb kötetei a Színháztörténeti Tárban

2019. december 09. 15:19 - nemzetikonyvtar

A jeles és népszerű színművész-rendező, Gábor Miklós (1919–1998) kéziratos naplói rendelkezésének megfelelően ugyan csak a halálát követő 50 év elteltével lesznek kutathatók, de a család, leánya, Gábor Julianna a tavalyi esztendőben úgy döntött, a hagyaték e része a legmegfelelőbb őrzőhelyre a legnagyobb hazai színháztörténeti dokumentumgyűjteményben talál. 2018 tavaszán be is érkezett gyűjteményünkbe három lezárt dobozban a naplófüzetek 1944–45-ben kezdett sorozatának első része. A naplók első részének beérkezéséről szóló korábbi blogbejegyzésünk itt olvasható.

Gábor Miklós idén májusban elhunyt felesége, Vass Éva (1933–2019) színművész tulajdonából Gábor Julianna jóvoltából 2019. november 21-én újabb hét dobozban beérkeztek a naplók további kötetei is.

A nemzeti könyvtár Színháztörténeti Tárában most megkezdődnek a hagyatéki anyag biztonságos megőrzésének – a Restauráló és Kötészeti Osztály munkatársaival együttműködésben a naplók állományvédelmének és savmentes tárolódobozokban való elhelyezésének – előkészületei, s ezt követően a kéz- és gépiratos naplók egységes hagyatéki fondként történő állományba vétele. A dokumentumokat az örökhagyó kívánságának megfelelően csak 2048 nyarát követően lehet kutatni az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárának Irat- és Kéziratgyűjteményében.

Sirató Ildikó (Színháztörténeti Tár)

komment