Millenniumi emlékművek – Mária Terézia szobra Pozsonyban

2021. február 04. 07:55 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 41. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Sorozatunkat a millenniumi emlékek bemutatásával kezdtük, így kézenfekvő az a gondolat, hogy Kárpát-medencei körképünk egy olyan alkotás történetével érjen véget, amely keletkezésének körülményeit tekintve ebbe a kategóriába tartozik.
Az ország egészéhez hasonlóan Pozsony is lázasan készülődött a magyar államiság ezeréves fennállásának megünnepléséhez. Mivel is lehetett volna méltóbban megünnepelni ezt az eseményt, mint annak a történelmi ténynek a megörökítésével, hogy Pozsonyban, a török kori Magyarország fővárosában, 1563 és 1830 között tizenegy Habsburg uralkodót koronáztak magyar királlyá.

Pozsony látképe – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár Piarista képeslapgyűjteménye. Jelzet: P 54/9.

A város déli részén, a Duna-parton álló királydombot, ahol az uralkodó a koronázási ceremóniához tartozó aktusként az ország védelmét kifejező szimbolikus kardvágásokat megejthette, az 1870-es években lebontották. 1892-ben a város vezetése elhatározta, hogy az emlékművet az egykori koronázódomb helyén állíttatja fel.

„Már május 2-án Neiszidler Károly orsz. képviselő azt indítványozta a városi közgyűlésen, hogy június 8-án rendkívüli közgyűlést hívjanak egybe a koronázási emlék felállítása tárgyában. Ezen aztán Taller Pál helyettes polgármester megtette az emlékszobor felállítására vonatkozó indítványt, melyet monumentálisnak tervezett, s kimondták, hogy az emléknek a milléniumra el kell készülnie.”

Lázár Béla: Fadrusz János élete és művészete. Budapest, Athenaeum, [1923], 71. – Törzsgyűjtemény

A városi tanács azt szerette volna, hogy a monumentálisnak szánt emlékművet pozsonyi származású szobrász mintázza meg. A tanácstagok közül néhányan a Bécsben élő, de pozsonyi születésű szobrászt, Tilgner Viktort ajánlották, akitől korábban már a császár is rendelt műalkotást. Ugyanakkor alig egy éve Pozsonyban egy ifjú tehetséget ünnepeltek, aki egy számtalanszor megformázott témát új, egyedi látásmódban alkotott meg. Krisztust a kereszten ábrázoló műve Fadrusz Jánost országosan ismert szobrászművésszé avatta, ezzel akaratlanul is korábbi mesterének, Tilgnernek a riválisa lett. A városi tanács végül úgy döntött, hogy mindkét művészt felkéri egy-egy pályamű benyújtására. Tilgner a felkérésre sértetten mondott nemet, így Fadrusz számára megnyílt annak lehetősége, hogy egyedüli pályázóként bizonyítsa rátermettségét. A morva és német felmenőkkel rendelkező ifjú művész magyarságtudata bécsi tanulóévei alatt tovább erősödött, nemzeti elköteleződését alkotásaiban is kifejezésre akarta juttatni. Ezért a koronázóváros számára az emlékmű témájául a „Vitam et sanguinem pro rege nostro” jelmondatot választotta, ugyanis a pozsonyi rendi országgyűlés ezzel a felkiáltással fejezte ki, hogy az örökösödési háborúban „életét és vérét áldozva” kiáll Mária Terézia mellett.
Fadrusz az elkészült mintát 1893 júniusában mutatta be a pozsonyi városháza tanácstermében. A bemutatott terv egyöntetű sikert aratott és a városi tanács közgyűlésének határozata alapján Fadrusz megbízást kapott az emlékmű kivitelezésére. A szoboralakokat kétszeres életnagyságban carrarai márványból kellett kifaragni. A leleplezés ünnepét 1896 őszére tervezték.

A Mária Terézia szobor mintája. In. Magyar Szalon, 10. évf. 19. köt. (1893. ápr. – 1893. szept.), 848. – Törzsgyűjtemény

A szobrászművész egyik levelében megfogalmazta, hogy a bécsi Mária Terézia-szobor látványa is befolyásolta abban, hogy ezt a témát válassza.

„Arra törekedtem, hogy kerülve minden szokásos istennőket és görög géniuszokat, életre hozzak egy darab magyar történelmet úgy, ahogy volt és ahogy a világ ezt a korszakot ösmeri és nem úgy, amint a kedves szomszédjaink értelmezik. A bécsi Mária Terézia szobrot értem. Valahányszor láttam, fölforrt bennem a harag. Az ember alig találja rajta nyomát a magyarnak, holott az osztrák birodalom és az egész Mária Terézia korszak a magyarok páratlan lelkesedése és vitézsége nélkül egyszerűen nem is létezne. […] Egy történelmi hazugság az egész gránit és ércben, amely egy milliójukba került; drága hazugság de annál rútabb.”

Lázár Béla: Fadrusz János élete és művészete, Budapest, Athenaeum, [1923], 75–76. – Törzsgyűjtemény

Országos ismertsége segítette abban is, hogy Budán, a Várkert Bazárban megkaphassa azt a műtermet, amelyben előtte Strobl Alajos, majd Lotz Károly is dolgozott. Itt kezdte el kétszeres életnagyságban agyagba formázni a szobrokat.

„Fadrusz jelenleg a budai bazár-épületben dolgozik, ugyanabban a műteremben, mely évek előtt Strobl-é volt. Itt készül a Mária Terézia-szobor.
Mindjárt, amint belépünk, – meglepetés. Nem is egy Mária Teréziát látunk, hanem kettőt. Egy agyagból valót és egy élőt. Az előbbit lovon, az élőt pedig közelében, valami nagy ládafélén ülve, azon korabeli gyönyörű magyar rokokóöltözetben. Az utóbbi öltözetét udvarias mozdulatokkal igazítgatja a fiatal szobrász. Ejh, sohase fordítsák félre fejüket, szép hölgyeim (az urakat nem kell figyelmeztetni, – úgy se teszik), ez a ruhaigazitás merőben ártatlan, mi több: művészi dolog, – az illető hölgy: modell.”

A pozsonyi Mária Terézia-szobor. In. Kolozsvár, 8. évf., 167. sz. (1894. júl. 23.), 3. – Törzsgyűjtemény

Fadrusz az elkészült mintákkal Carrarába utazott, hogy a kifaragást személyesen felügyelje. A hazahozatalnál nem várt nehézségek adódtak, a rendkívül súlyos szoborrészek szállítására az olasz hadügyminisztériumtól speciális vasúti kocsikat kellett igényelni. Ez két hónapos csúszást eredményezett, ami miatt a leleplezési ünnepséget el kellett halasztani.

„Pozsonyból írják, hogy a Mária Terézia-szobrot a városi hatóságok által kijelölt téren, a hol egykor a koronázási domb állott, fölállították és átadták a szoborbizottságnak. A szobor leleplezési ünnepélye a király és a kormány jelenlétében csak a jövő tavasszal lesz, mert a téli idő beálltával az ünnepséget a szabadban megtartani nem lehet.”

A pozsonyi Mária Terézia-szobor. In. Fővárosi Lapok, 33. évf. 314. sz. (1896. nov. 14.), 5. – Törzsgyűjtemény

A koronázási emléktér Pozsonyban – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár Piarista képeslapgyűjteménye. Jelzet: P 54/163.

A leleplezés ünnepét 1897. május 16-án tartották tavaszi napsütés helyett zivataros esős időben. A bécsi udvar részéről magyar emlékmű még ilyen kitüntető figyelemben nem részesült. Ferenc József és az uralkodóház számos tagja személyes jelenlétével tisztelte meg a rendezvényt. De ott volt Bánffy Dezső miniszterelnök és több miniszter, valamint Szilágyi Dezső, a képviselőház elnöke is.

„A régi koronációk és diéták ragyogó ideje óta nem hullámzott Pozsony ódon falai közt ilyen fényes közönség, mint ma. Valósággal megelevenedett az az idő, mikor a pozsonyi Duna partján ifjú királyaink, kiknek fejét akkor érintette először szent István koronája, a világ négy tája felé villogtatták kardjukat.”

A pozsonyi ünnep. In. Budapesti Hírlap, 27. évf. 137. sz. (1897. máj. 17.). Címlap –Törzsgyűjtemény

A Budapesti Hírlap újságírója színes beszámolóban tudósított a királyi család tagjairól, még a gyermekeket sem felejtette ki.

„Ottó kir. herceg elhozta fiacskáját, Károly herceget is s a matróz-ruhába öltözött barna arcú, rendkívül eleven kis fiú nagyon megnyerte a közönség szimpátiáját; az éljenző közönségnek atyja helyett nagy grandezzával ő szalutált s mikor megérkezett a sátorba, teljes méltósággal adott pacsit a kir. herceg nagybácsiknak, a kik összecsókolták.”

A pozsonyi ünnep. In. Budapesti Hírlap, 27. évf. 137. sz. (1897. máj. 17.), 2. – Törzsgyűjtemény

A tízéves kisfiút 19 év múlva Budán magyar királlyá koronázták.
A király a vármegyék díszes bandériumainak felvonulásával érkezett a helyszínre. Amikor mindenki elfoglalta a helyét, megkezdődött a szabadtéri mise, amelyet Bende Imre nyitrai püspök celebrált. Ezt követően Pozsony város polgármestere, Dröxler Gusztáv engedélyt kért az uralkodótól a szobor leleplezésére. A király katonás rövidségű beszéde végén parancsot adott a leleplezésre. Az átázott, megdagadt kötelek azonban megmakacsolták magukat és a ponyva csak lassan, fokozatosan ereszkedett alá, tovább fokozva ezáltal az izgatott nézőközönség kíváncsiságát.

„A hatás óriási volt: viharos éljenzés zengett a téren. A szobor valóban fölségesen szép. A koronás királyi asszony igéző alakja, a két mellékalak (kivált a kuruc vitéz) külön is, együtt is egyaránt lebilincselte a nézők szemét […] A talapzaton nagy aranybetűk csillognak: Vitam et sangvinem.
A király, a ki egy darabig meglepetten nézte a szobrot, azonnal kifejezte elismerését Fadrusz Jánosnak, a művésznek, kit Dröxler polgármester bemutatott. Fadrusz maga is érdekes alak, díszmagyar öltönyében meglepően hasonlít a szobormű kurucához.”

A pozsonyi ünnep. In. Budapesti Hírlap, 27. évf. 137. sz. (1897. máj. 17.), 2. – Törzsgyűjtemény

A hasonlóság talán nem véletlen, Fadrusz ugyanis előszeretettel kölcsönözte arcmását alkotásaihoz. Így arcának vonásait fedezhetjük fel a kolozsvári Mátyás király emlékmű egyik mellékalakjában, de az Országos Széchényi Könyvtárnak otthont adó budavári palota krisztinavárosi szárnyának előcsarnokában található fiatalabbik atlaszéban is.

Az ünnepélyt este színházi díszelőadás zárta. A király az ünnep alkalmából kitüntetéseket adományozott. Fadrusz érdemei elismeréséül a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapta meg.
Minden kitüntetésnél beszédesebb azonban az a méltatás, amelyet a későbbi híres műkritikus, Lyka Károly írt az Új Idők hasábjain:

„Az első magyar szobor, a melyben van epikai erő és nagyság. Az első, a mely nem emlékeztet semmi más szoborra, sem újra, sem régire.
Hatalmas karok metszették ki fehér márványsziklából: a szikla ereje megmaradt benne. Egyszerű és póz nélkül való, a puszta jelenlétével hat, minden mesterkedés nélkül. A nyelv, a melyen hozzánk szól, a hatalom nyelve és a nyugalomé. Nem ábrázol: él, hatványozott nagyságban hatványozott életet.
Gyönyörűségünk telik abban, hogy lett nekünk ilyen szobrunk is. […]
Büszkék vagyunk erre a hirtelenül készen elénk álló emberre. Szeretjük érte igaz szeretettel, csak annyit adhatunk neki. A dicsőségről majd gondoskodnak a szobrai.”

L. K.: A pozsonyi Mária Terézia szobor. In. Új Idők, 3. évf. 21. sz. (1897. máj. 16.), 464. – Törzsgyűjtemény

Fadrusz János: Mária Terézia. In. Művészet, 2. évf. 6. sz. (1903), 388. – Törzsgyűjtemény

Lehullt tehát a lepel, az ünneplő közönség szétszéledt, végre nyugodtabb körülmények között mi is megtekinthetjük a magyar szobrászművészetnek ezt a páratlan remekét. Virtuális sétánk narrátora a Magyar Szalon újságírója, aki évekkel korábban elsőként írt színes beszámolót a szoborról a pályázatra benyújtott minta alapján.

„Egy magaslaton, hatalmas paripán ülve, szétnéz Mária Terézia. A magyarok már leverték az ellenséget és a királynő idejött, hogy megmentői ragaszkodását hálás szemmel nézze. A királyi asszony szépsége teljében és boldogan jelenik meg előttünk. Fején a korona, jobbjában a sceptrum és baljával lovának kantárszárát tartja. Ruhájának uszálya hosszan folyik le alá a paripáról.”

Mária Terézia szobra a pozsonyi koronázási dombon. In. Magyar Szalon, 10. évf. 19. köt. (1893. ápr. – 1893. szept.), 847. – Törzsgyűjtemény

Mária Terézia szobra Pozsonyban – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár képeslapgyűjteménye. Jelzet: P 1.515.

„A paripa mintázása igazán bravouros. Az udvari istálló egy pompás telivér spanyol ménjét kapta Fadrusz modell gyanánt. A nemes állat meghajlott széles nyakával, ékesen befont hosszú sörényével, bozontos farkával, hatalmas idomaival, melyek az életteljes mozdulat által minden oldalról előnyösen tűnnek föl: valóban méltó arra, hogy ily deli, hódító fejedelemasszonyt hordjon. A talaj, melyen a paripa az erős fékezés által megállapodni kénytelen: bozóttal benőtt. Itt-ott sánckosár, ágyú-kerék töredéke látható, annak jeléül, hogy a harc lezajlott és béke uralkodik.”

Mária Terézia szobra a pozsonyi koronázási dombon. In. Magyar Szalon, 10. évf. 19. köt. (1893. ápr. – 1893. szept.), 847. – Törzsgyűjtemény

Mária Terézia szobra Pozsonyban – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár Piarista képeslapgyűjteménye. Jelzet: P 54/177.

A lovas királyasszony baloldalán magyar főúr áll és az uralkodónőre tekintve a rónaság felé mutat, mintha mondaná: »Ez a te hű Magyarországod!« Ennek az alaknak a felfogása ép oly előkelő, mint történetileg jellemzetes. Fesztetich Tasziló egyik díszöltönyét használta mintául.”

Mária Terézia szobra a pozsonyi koronázási dombon. In. Magyar Szalon, 10. évf. 19. köt. (1893. ápr. – 1893. szept.), 847. – Törzsgyűjtemény

Mária Terézia szobra Pozsonyban – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár Piarista képeslapgyűjteménye (kinagyított részlet). Jelzet: P 54/179.

„Még szerencsésebb a másik oldalon álló alak. Ez elszánt tekintetű közvitézt ábrázol. Bal karján vértet tart, melyen Magyarország címere ékeskedik; jobbjával kivont kardját markolja s úgy néz körül »Van-e még ellenség, mely a királyasszonyt fenyegetné?« Igazi típusa a magyar katonának, kiben erő és bátorság egyesül s mozdulatában csupa egyszerűség, természetesség.”

Mária Terézia szobra a pozsonyi koronázási dombon. In. Magyar Szalon, 10. évf. 19. köt. (1893. ápr. – 1893. szept.), 847. – Törzsgyűjtemény

(Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a szobor földrajzi tájolása miatt a marcona tekintetű kuruc vitéz nyugati irányból kereste az ellenséget, amely lehet Poroszország, de lehet akár Bécs is.)

Mária Terézia szobra Pozsonyban – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár képeslapgyűjteménye. Kinagyított részlet. Jelzet: P 1.767.

A leleplezés ünnepéről már nemcsak a hazai, de a külföldi sajtó is beszámolt, mértékadó európai és tengeren túli lapok írtak a műről és a művészről. A szobor beilleszkedett a XIX. századi híres magyar alkotások sorába és az egyetemes kultúra részévé vált, felkerült arra a láthatatlan képzőművészeti idővonalra, amelynek az elejét Ferenczy István és Izsó Miklós művei fémjelezték.

A pozsonyi koronázási tér a szoborral – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár képeslapgyűjteménye. Jelzet: P 1.757.

Ami az első világháború után történt, arra nincs elfogadható magyarázat. A csehek bejövetele óta deszkapalánkkal körülvett szobornak 1921. október 26-án vontatókötelekkel, csákánnyal és kalapáccsal estek neki. Egyesek szerint dühüket IV. Károly második visszatérési kísérlete váltotta ki. A megrázó eseményre Jankovics Marcell országgyűlési képviselő, a két világháború között a felvidéki magyarok egyik vezéregyénisége így emlékezett vissza:

„Már előző este jókedvű csapat – csupa Morván túli egyének – dalszóval járta körül a deszkaköpenybe burkolt szobrot. Egypár magyarral néztük e daloló csoportot. Szeretem a dalszót, ha a dalt valami emberi vagy emberséges érzés váltotta ki. Ez rettenetesen baljóslatú dal volt. Egymásra néztünk, és azt éreztük, itt valami készül, valami, ami nem lehet szép vagy jó. Másnap, az őszi alkonyattal megjelentek a nemzeti önérzettől duzzadó – kicsodák. Nincs nevük. Šrobár kormánya küldte őket. […] A teherautóról hurok röppent a királynő, majd a magyar daliák nyakába. A teherautó motorja dolgozott, hullámos robajjal. A drótkötél elpattant. A második is elpattant. Azok, vagy ők, vagy hogy is hívjam e néhány buzgólkodót, nekiestek kalapácsokkal, vésőkkel. Vékonnyá verték a daliák csizmaszárát, a királynő paripáinak patáit, hogy végre ledőlhessenek. A földön azután lehetett a márványarcokat pofozni, rugdosni, torzzá kalapálni.”

Jankovics Marcell: Húsz esztendő Pozsonyban. Somorja, Méry Ratio, 2000. 87–88. – Törzsgyűjtemény

Mária Terézia szobrának elpusztítása. In. The Maria Theresa Monument at Pozsony the work of John Fadrusz. Demolished by the Czechs, October 26. 1921. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Alb.D 234.

„Csak a két dalia csizmacsonkja és valami a paripából meredt bele a szürke őszi égbe. A rendőrkordon is olyan rendületlenül nézte, akár mi a kordon mögül. Csak akkor mozdult meg egy-egy rendőr-sbirr, mikor valaki lehajolt, hogy egy-egy darab márványszilánkot ereklyének rejtsen zubbonyába. Vagy mikor valaki fölszisszent. Akinek nem tetszett e dicső térrendezés, még aznap mehetett Aranyosmarótra, a fogházba.”

Jankovics Marcell: Húsz esztendő Pozsonyban, Somorja, Méry Ratio, 2000, 88. – Törzsgyűjtemény

A monumentális márványszobor darabjait később értékesítették és a nagyobb egyben maradt részekből újabb alkotások születtek. Egy ismeretlen személy a szoborból több darabot is megszerzett és ezeket 1928-ban eljuttatta Budapestre. A Nemzeti Újság munkatársa közvetlenül a megérkezés után megszemlélhette a szobormaradványokat a Nemzeti Múzeum udvarán.

„… a cseh rombolók ugyancsak alapos munkát végeztek. Ahol a kalapács nem volt elég, ott a vésőt vették segítségül. Szent István koronájával a fején ott van a törmelékdarabok között a szobor feje. De micsoda állapotban! Az arcnak nincs egyetlen vonása sem, lapos síkokra faragta azt le valami barbár kéz. Mellette egy másik fej hever: ez a magyar főúré, amely a szobron rajongó lelkesedéssel tekintett fel a nagy királynő arcába. Ez a fej meglehetősen sértetlen, de azért rajta is szörnyű csonkítások vannak. Éppen így járt a kuruc vitéz dacos feje is, amelyet szintén sikerült többé-kevésbé ép állapotban megmenteni.”

Budapestre kerültek a pozsonyi Mária Terézia szobor maradványai. In. Nemzeti Újság, 10. évf., 103. sz. (1928. máj. 6.), 5. – Törzsgyűjtemény

A szobortorzókat a Nemzeti Múzeumban kiállították, illetve egy darabot ereklyeként, a Mária Terézia által alapított 32-es honvéd gyalogezred 1933-ban Budapesten felállított emlékművének talapzatán helyeztek el. A második világháború viharában több darab is eltűnt vagy megsemmisült.

A Mária Terézia emlékmű fej-torzói. Forrás: P. K.: Lehet még Pozsonynak Mária Terézia-szoborcsoportja? In. Pozsonyi Kifli, 2013. 01. 04.

Fadrusz János márványból faragott páratlan művészi alkotását 1921 októberében végérvényesen elpusztították. A szobor epigonjának újraállítását célzó jelenkori kezdeményezés és huzavona már egy külön történet, amely nem illeszkedik az emlékműveink sorsát bemutató sorozatunkba.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:

Millenniumi emlékművek: Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.; 31. Marosvásárhely 2.
Erzsébet királyné-szobrok: Kolozsvár 1.; 33. Kolozsvár 2.; 34. Arad; 35. Bártfafürdő; 36. Pöstyén
Rákóczi-emlékek: Zólyom; 38. Zombor; 39. rész: Tiszaújlak
A nemzeti áldozatkészség szobrai: Kolozsvár

komment

Bélley Pál – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 6. rész

2021. február 02. 07:55 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 45. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenötödik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Bélley Pált és gyűjteményét mutatja be.

A fiatalon elhunyt Bélley Pál (1925–1976) irodalomtörténész, nyelvész, bibliográfus, művelődéstörténész, újságíró több szálon kötődött az Országos Széchényi Könyvtárhoz. A budapesti egyetemen magyar irodalomtörténetet, esztétikát és filozófiát hallgatott, 1948-ban szerzett bölcsészdoktori oklevelet. Ugyanezen évtől a rádió külső munkatársa és az Országos Széchényi Könyvtár dolgozója, 1953-tól osztályvezetője lett. Az irodalomtörténet és a nyelvészet, a bibliográfia és a könyvtörténet, a bibliofília és a művelődéstörténet terén egyaránt értékes tevékenységet fejtett ki.

Meskó Anna és Póka György grafikája, Ex libris Bélley P[ál]. Forrás: Magángyűjtemény

Az 1970-es években, az OSZK-ból való távozása után rádió- és televízióműsorok (Magyarán szólva, Kíváncsiak klubja; Kukkantó) szerkesztése mellett a Magyar Hírlap kulturális rovatának helyettes vezetője lett. A lapban jelent meg 1974 júniusában Az ex libris történetéből. Különleges utazás időben és térben címmel interjúja, melyben egy neves ex libris gyűjtővel, Semsey Andor jogásszal folytatott beszélgetést az ex librisről és a gyűjtés mikéntjéről:

„Beszélgetőtársunk: dr. Semsey Andor – jogász. Az ön véleménye szerint mi az, ami egy tudós vagy egy tisztviselő, de bárki más érdeklődését e terület felé fordíthatja?

Három tényező: az esztétikai élmény igénye, a kiterjedt gyűjtéssel együtt járó emberi kapcsolatteremtés öröme és nem utolsósorban – a könyv szeretete.

[…] a könyv és a könyvjegy elvált egymástól. Az ex libris éppen olyan sajátszerű gyűjtési objektummá lett, mint mondjuk a bélyeg vagy a gyufacímke.

Sajnos igen. Úgy vélem azonban, hogy ismét egymásra kell találniuk. Az ünnepi könyvhét mindig jó alkalom az ex libris »funkcionális« megújulására is. […]

Van-e valami sajátos technikája az ex libris gyűjtésnek?

Én csak egy szabályt tudok a magam gyakorlatából: a mérsékletet. »Mindent« nem lehet összegyűjteni, mert elöntene az anyag. Ki kell alakítani tehát egy sajátos, egyénileg kedves területet és ezen a parcellán belül kell berendezkedni. Mint a bélyeggyűjtők, specializálódhatunk mi is egy-egy országra. Gyűjthetünk például cseh vagy lengyel lapokat. A földrajzi határokat időbeliekkel is kiegészíthetjük. A régi magyar ex libris összegyűjtése például tudományos szempontból is nagy értékű munka lenne, de magánember aligha birkózhat meg ezzel a feladattal. Sok örömöt kínál a különböző grafikai technikákra alapított gyűjtemények szervezése is.”

Bélley Pál: Az ex libris történetéből. Különleges utazás időben és térben. Hétfői Magyar Hírlap, 1974. június 3, 4. – Törzsgyűjtemény

Bélley Pál bibliofil tevékenysége, érdeklődése nem kis részben az ex librisnek szólt, melynek gyűjtését a nemzeti könyvtár a század első felében meglehetősen elhanyagolta, és e tevékenységét kizárólag a köteles példányon alapuló gyűjtésre korlátozta. Bélley a hatvanas években az Országos Széchényi Könyvtárban valóságos ex libris reneszánszot teremtett, 1961 és 1969 közt több mint tíz ex libris kiállítással, azok katalógusaival, melyek a nemzetközi cserére kerülve és egyéb módokon a külföld felé is népszerűsítették a műfajt. A tárlatok megszervezésében a Kisgrafika Barátok Köre, több esetben Galambos Ferenc jogtanácsos, bibliográfus volt a segítségére. Ez az időszak – utólag is mondhatjuk – a magyar ex libris élet történetének egy különleges fejezetét alkotja.
Galambos Ferenc összeírása szerint a kiállítások közül időrendben az első Bordás Ferenc ex libris és grafikai kiállítása volt 1961 szeptemberében.

Meghívó Bordás Ferenc ex libris és grafikai kiállítására (1961) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Varga Sándor Frigyes bibliográfus az OSZK Híradóban ennél korábbra, 1961. május 18-ra teszi az OSZK első ex libris kiállítását, melyben Bélley Pálnak szintén nagy szerepet tulajdonít:

„A Kisgrafikai Barátok Köre május 18-i kezdettel két hétig tartó exlibris-kiállitást rendezett könyvtárunkban. […] Megjegyezzük, hogy több mint negyedszázad előtt volt a megelőző exlibris kiállitás hazánkban. Könyvtárunkban pedig ez volt az első könyvjegy-kiállitás. […] A kulturális jelentőségü exlibris-kiállitás anyagát Réthy István, a KBK titkára válogatta össze; az elrendezés munkáját pedig Dr. Bélley Pál végezte. Finom izlésü munkájuk jelentősen hozzájárult a kiállitás sikeréhez.”

Dr. Varga Sándor Frigyes: Exlibris-kiállitás könyvtárunkban, OSZK Híradó, 1961/5. sz., 111. – Elektronikus Periodika Archívum

A Magyar írók, művészek és tudósok ex librisei (1964) című tárlat jelentőségét növeli, hogy ez volt az első magyar tematikus ex libris kiállítás. Az OSZK az akkor 5 éve megalakuló Kisgrafika Barátok Körével közösen fogott a szervezéshez. A katalógus Bélley Pál, Galambos Ferenc és Varga Sándor Frigyes szerkesztésében jelent meg. Ennek bevezetéséből idézek:

„A bemutató természetesen nem tart igényt a teljességre. A kiállitott lapok viszonylag kis számát az magyarázza, hogy iróink, müvészeink, tudósaink között aránylag kevés volt a vérbeli bibliofil könyvgyüjtő és kevés rendelkezett exlibrisszel. Számukra a könyv és a könyvtár elsősorban munkaeszköz volt. [….] Iróink, müvészeink és tudósaink exlibrisei azért is ritkák, mert nem kerültek csereforgalomba, hanem a könyvbe ragasztva az exlibris eredeti célját szolgálták.
Fel kell hivnunk a figyelmet arra, hogy a kiállitás, tematikus jellegénél fogva, nem a legszebb magyar lapokat mutatja be. A hangsuly most nem a grafikum minőségén, hanem az exlibris tulajdonoson van. Ezért adja a katalógus is a tulajdonosok betürendjében az exlibriseket.”

Magyar írók, művészek és tudósok ex librisei, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Kisgrafika Barátok Köre, 1964, 6. – Törzsgyűjtemény

Magyar írók, művészek és tudósok ex librisei, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Kisgrafika Barátok Köre, 1964. (A katalógus borítója és belső címlapja) – Törzsgyűjtemény

1965-ben három ex libris kiállítást is rendeztek az OSZK-ban: Ábrahám Rafael, illetve Fery Antal grafikáiból, majd ezt követte a Mai észt ex librisek című tárlat 1965 decemberében.
1966-ben a nemzeti könyvtár, a Malborki Vármúzeum és a Lengyel Kultúra Háza közreműködésével valósult meg a Mai lengyel ex libris című kiállítás. A helyszín ezúttal a Lengyel Kultúra Háza volt. A katalógust Bélley Pál, Galambos Ferenc és Andrzej Ryszkiewicz állította össze. Az OSZK szervezésében ugyancsak ez évben, 1966-ban Diskay Lenke ex libriseit mutatták be. A nemzetközileg is nagy hírnévre szert tett művésznő grafikái erősen kolorisztikus jellegükkel vonták magukra az érdeklődők figyelmét.

Diskay Lenke grafikája, Ex libris dr. Vertse Albert (1966), Jelzet: Diskay/66/v1 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1967 novemberében – a szovjethatalom fennállásának 50. évfordulója alkalmából – a szovjet–magyar kapcsolatok élénk voltát igazolta az Országos Széchényi Könyvtár által rendezett A szovjet ex libris 1917–1967 című kiállítás Sz. G. Ivenszkij (a Vologdai Képtár igazgatója) és Bélley Pál szervezésében. A tárlat anyagát, 250 ex librist Ivenszkij felajánlott a könyvtár gyűjteményébe.
1968-ban rendezték meg Makky György ex libriseinek kiállítását, melyet még ez évben a gyulai Meskó Anna és Póka György művészházaspár, majd 1969-ben Stettner Béla – több évtizeden át a KBK művészeti vezetője – könyvjegyeinek tárlata követett.
Bélley Pál ex librisszel kapcsolatos tevékenysége nem merült ki kiállítások rendezésében és katalógusainak megszerkesztésében. Cikkeiben is többször foglalkozott e kisgrafikai műfajjal, többek között az OSZK Híradóban, a Kisgrafika Értesítőben, a Magyar Hírlap hasábjain. A Kisgrafika Értesítőben megjelent, Schopenhauer ex libriséről szóló írása külföldön is nagy érdeklődést keltett.
Sokat tett az Országos Széchényi Könyvtár ex libris állományának gyarapodása, például dr. Arady Kálmán orvos, művészettörténész és dr. Nyireő István debreceni könyvtárigazgató régi (16–19. századi) magyar ex libriseket tartalmazó gyűjteményének a nemzeti könyvtárba kerülése érdekében.
Aki ennyire szerette az ex libriseket, az természetesen maga is gyűjtött és a saját nevére is készíttetett néhányat. Az OSZK gyűjteményében, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárban három ex libris található Bélley Pál nevére. Kettőt Diskay Lenke metszett 1963-ban és 1967-ben, galamb formájú edény ábrájával, illetve emberalakokkal. Utóbbi itt megtekinthető:

Diskay Lenke grafikája, Ex libris dr. Bélley Pál (1967), Jelzet: Diskay/77 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A zentai Andruskó Károly alkotásán galambdúc látható, körülötte könyvek.

Andruskó Károly grafikája, Ex libris dr. Bélley Pál, Jelzet: Exl.B/394 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kortársak és az utókor Bélley halála (1976) után, rá emlékezve több ex librist, in memoriam lapot készíttetett a tiszteletére. Ezek közül a legismertebb Stettner Béla alkotása, aki ilyetén módon is búcsúzott az ex libris és a KBK ügyéért rengeteget tevő barátjától. A képen a naphoz közel repülő Ikarosz szárnyas alakja látható. A felirat: „Búcsúzunk a KBK nagy barátjától és támogatójától – In memoriam Bélley Pál (1925–1976).” Jelen cikk is szolgáljon emlékállításul.

Stettner Béla grafikája, In memoriam Bélley Pál 1925–1976. Forrás: Kisgrafika, 1976/2–3. sz., 41. – Törzsgyűjtemény

Irodalom:

Bélley Pál: Schopenhauer ex librise, Kisgrafika Értesítő, 1966. december, 317–318.
Galambos Ferenc: Bélley Pál 1925–1976, Kisgrafika, 1976/2–3. sz., 39–42.
Galambos Ferenc: Lengyel-magyar képzőművészeti kapcsolatok, Kisgrafika Értesítő, 1967. május, 349.
Hidalmási Anna: Bélley Pál. In. Új magyar irodalmi lexikon I. (A–Gy), főszerk. Péter László, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2000, 197.
Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyvei
Somkuti Gabriella: Bélley Pál 1925–1976, Könyvtáros, 1976. június, 26. évf. 6. sz., 343.
Dr. Varga Sándor Frigyes: Exlibris-kiállitás könyvtárunkban, OSZK Híradó, 1961/5. sz., 111–112.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Híres gyűjtők könyvjegyei az Országos Széchényi Könyvtárban. Bélley Pál, Kisgrafika, 2015/4. sz., 11–13.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Bélley Pál (1925–1976). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 28–29.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész

komment

A nemzeti áldozatkészség szobrai – Kolozsvár

2021. január 28. 07:55 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében 40.

Az eddig bemutatott emlékművekhez képest a nemzeti áldozatkészség szobrait, keletkezésüket és betöltött szerepüket tekintve, teljesen eltérő céllal hozták létre. Közterekre állítva – az emlékjelekhez hasonlóan – elsődleges rendeltetésük a figyelem felkeltése volt, azonban nem a történelmi múltra, vagy a nagy elődökre emlékeztettek, hanem az emberek életét a jelenben meghatározó eseményre: a Nagy Háborúra.
Az alkotásokat életre hívó kezdeményezés 1915 tavaszán Bécsből indult és terjedt el, elsősorban a háborúban részt vevő országok németek lakta vidékein.
Gróf Theodor Hartig nyugalmazott korvettkapitánynak az ötletet egy korabeli szokás adta: vándor mesterlegények, ha egy városban megfordultak, a piactéren álló fatuskókba vasszöget vertek, ezzel egy apró emléket hagyva maguk után. A sok szög miatt egy idő után a fatönk már inkább vastuskónak nézett ki. 1915. március 6-án a Schwarzenbergplatzon felállítottak egy vitézt ábrázoló életnagyságú faszobrot, amelyet ünnepélyes keretek között felavattak. Ezt követően a város lakossága bizonyos összegért vásárolt szögeket kalapálhatott bele a szoborba. A szögek árából befolyt pénzt a hadiözvegyeknek, illetve hadiárváknak adták. Ez az akció a hátországokban kétségkívül propagandacélt szolgált, amely a „villámháború” illúziójának szertefoszlását követően az emberekben az összetartozás és közös felelősségvállalás érzését kívánta felkelteni.

„A bécsi kezdeményezés komoly sikert aratott. A »Wehrmann in Eisen«-be már az első napon 5000, az első héten pedig 11441 szöget vertek be, s a bécsi akciót azután valóságos szögelőjárvány követte. […] A következő mintegy másfél évben, ill. általában a háború végéig a Monarchiában és különösen Németországban rengeteg hasonló akcióra került sor.”

ifj. Bertényi Iván: Szögelőszobrok. Egy közép-európai első világháborús propaganda-jelenség. In. Propaganda – politika, hétköznapi és magas kultúra, művészet és média a Nagy Háborúban, Budapest, OSZK, 2016., 463. – Törzsgyűjtemény

A faszobor a belevert szögektől vált a nevét megszolgáló „Vasvitézzé” vagy „Vashonvéddé”.

A szobrok jelentős részben – bár többségüket művészek alkották – betöltött szerepük miatt sem voltak kiemelkedő képzőművészeti alkotások, fa alapanyaguk sem szolgálta az időtállóságot. A német területeken elsősorban páncélos vitézt mintáztak meg, hogy amikor majd belepik a szögek, a valóságban is „felvérteződjön”.
Magyarországon a felállított szobrok többsége természetesen magyar katonát ábrázolt, egy részük az aktuális helyzetnek megfelelően első világháborús honvéd volt. A bécsi szoboravatás után alig több mint öt hónapra, az országban harmadikként, Kolozsváron is leleplezték a nemzeti áldozatkészség szobrát.

Kolozsvár főtere – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Piarista képeslapgyűjtemény. Jelzet: 37/47.

A bécsi ceremónia híre már egy hónap múlva eljutott Erdély fővárosába.

„Lyka Döme, pázmándi földbirtokos, ez év áprilisában levelet írt dr. Haller Gusztáv kolozsvári polgármesternek, amelyben azt a szándékát fejezte ki, hogy szeretne saját költségén Kolozsvárt egy faszobrot felállítani. A szobor célja az lenne, hogy a beleverendő szegek megváltása címén befolyó összeg az elesett kolozsvári hősök hátramaradottjainak felsegélyezésére fordíttassék.
Dr. Haller polgármester örömmel fogadta a nagylelkű ajánlatot és a szobor elkészítésére kolozsvári Szeszák Ferencet, a Kolozsvárt élő országos hírű szobrász-művészt ajánlotta. A művész megegyezett Lyka Dömével és hozzá kezdett a szobor elkészítéséhez.”

Nóti Károly: A Kárpátok őre. In. A Kárpátok őre, Kolozsvár, Lyceum Ny., 1915., 19. – Törzsgyűjtemény

A szobor helyét a Deák Ferenc utca főtéri torkolatában, a városházával szemben lévő járdaszigeten jelölték ki. A békebeli Kolozsváron ezt a széles, fákkal szegélyezett utcát – a Főtér szerves folytatásaként – korzónak is használták.

Kolozsváron, a Deák Ferenc utca torkolata a szobor felállítása előtt [A kép bal oldalán látható ház erkélye fölötti emléktábla a mai napig hirdeti, hogy itt szállt meg Bem József, 1848. dec. 25-ik győzedelmes bevonulásakor.] – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Piarista képeslapgyűjtemény. Jelzet: 37/23.

A szobor ünnepélyes leleplezését a király 85-ik születésnapjára időzítették. Gyalui Farkas, a kolozsvári egyetemi könyvtár igazgató őre, a Budapesti Hírlap hűséges tudósítója ezt jelentette egy nappal az esemény előtt:

„A király holnapi születésnapját Kolozsvár városa jótékonycélú ünneppel kapcsolta össze. A Kárpátok őre elnevezéssel Szeszák Ferenc szobrászművész gyönyörű faszobrot alkotott, a mely egy a Kárpátokban őrködő népfölkelőt ábrázol. E szobrot díszes emelvényre állítva holnap leplezik le és a szegek beveréséért befolyó pénzt jótékonycélokra fordítják. A király megengedte, hogy a szoborba az első szöget az ő nevében verjék be s a szög beverésével a király Bethlen Ödön gróf kormánybiztost bízta meg. Egyúttal a honvédszobor fölállításával kapcsolatos jótékonysági akció javára magánpénztárából ezer koronát adományozott.”

[Gyalui Farkas]: A Kárpátok őre. In. Budapesti Hírlap, 35. évf. 229. sz. (1915. aug. 18.), 13. – Törzsgyűjtemény

A Kárpátok őre leleplezési ünnepe, Kolozsvár 1915. aug. 18. A kép forrása: Száz éve avatták Kolozsváron a Kárpátok őre alkotást. In. Polgár Portál, 2015. 08. 19.

Mint a korabeli tudósításokból is kiderült, a kolozsvári és a székesfehérvári áldozatkészség szobrának felállítását ugyanaz a személy szponzorálta. Csak találgatni lehet, hogy Lyka Döme fejérmegyei földbirtokos miért pont ebben a két városban támogatta ezt az akciót. Az egyik válasz erre Mátyás király személye lehet, akinek az egyik város a születési, míg a másik a temetkezési helye volt. A szobrokat néhány hét eltéréssel avatták fel.

„Lyka Döme úr azonban tovább ment egy jó lépéssel. Ő nem afféle bábot ajándékozott a két városnak, a milyen a bécsi, melynek arcát nem lehet látni a zárt sisakban, hanem segítségül hívta az igazi művészetet. Kolozsvárnak csináltatott egy szürkülő bajszú népfölkelőt, a Kárpátok őrét, Székesfehérvárnak pedig egy feketeseregbeli vitézt, Mátyás király arcvonásaival. […] A Kárpátok őrét Szeszák Ferenc kolozsvári művésszel készíttette. A művész a föladatot zseniálisan oldotta meg. Gyönyörű művet alkotott a cél tökéletes figyelembevételével. Jó magyar arcú öreg honvéd-népfölkelő szuronyos puskájára támaszkodva áll a sziklán […] A páncélt kalotaszegi motívumokkal ékesített földig érő magyar suba helyettesíti.”

Két szobor. In. Budapesti Hírlap, 35. évf. 230. (1915. aug. 19.), 14. – Törzsgyűjtemény

A Kárpátok őre – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár képeslapgyűjteménye. Jelzet: K 3.060.

Szeszák Ferenc komolyan vette feladatát és ugyanolyan művészi aprólékossággal dolgozott ezen a szobron is, mint időtállónak szánt művein. Számára fontos volt, hogy szülővárosának alkothatott, ahogy tette azt már korábban is Stróbl Alajos tanítványaként. Nem sokkal élte túl a Kárpátok őre pusztulását. 38 éves korában hunyt el, 1919. február 18-án.

Szeszák Ferenc műtermében, 1915-ben. In. A Kárpátok őre, Kolozsvár, Lyceum Ny., 1915. (2. kiadás) – Törzsgyűjtemény

A szoboravató ünnepségről ismételten Gyalui Farkas tudósítását olvashatjuk:

„A felség születése napja alkalmából délelőtt az összes felekezetek templomaiban ünnepi istentisztelet volt, a mely után az egyesületek, testületek a városháza elé vonultak, a hol egybegyült az itt állomásozó tisztikar is. […] Az ünnepet Bethlen Ödön gróf kormánybiztos nyitotta meg, mély hódolattal szólva a királyról, a kit a közönség ezrei megéljeneztek. Az ünnepi beszédet Márki Sándor dr. egyetemi tanár mondta s nagy lelkesedést keltett vele. Ezután Hirschler József dr. apátkanonok, Kenesey Béla református püspök, Ferenc József unitárius püspök, Daianu Illés gör, kat. esperes, Rosiescu gör. kel. esperes, Fábry luteránus lelkész és Eisler Mátyás dr. főrabbi hazafias beszédekkel megáldották a szobrot, a melyet Haller Gusztáv dr. polgármester a város nevében hatásos beszédben átvett. Az első szöget, a katona sipkarózsáját a király nevében Bethlen Ödön gróf verte be ezrek éljenzése mellett. Azután még sokan váltották meg a pikkelyt, úgy hogy mindjárt az első nap szép összeget juttatott jótékony célra.”

[Gyalui Farkas]: A Kárpátok őre leleplezéséről ezt jelentik Kolozsvárról. In. Budapesti Hírlap, 35. évf. 230. (1915. aug. 19.), 14. – Törzsgyűjtemény

A szobor leleplezésének emlékére megjelentettek egy kis kiadványt, amelyben közölték Márki Sándor egyetemi tanár ünnepi beszédét is. Talán a királyt éltető hangos vivátok elnyomták azt a székely tömörséggel megfogalmazott kérdést, melyet a történész professzor az „elszánt tekintetű” magyar baka szájába adott:

„Lehull a szobrot eltakaró vászon s előttünk áll a Kárpátok őre, amint fegyverére támaszkodva pihen kemény csaták után s nyugodtan, elszántan néz újabb küzdelmek elé. Mintha őrszemül maradt volna itt ama névtelen félistenek közül, a kiknek bevonulását hatvanhat évvel ezelőtt Bem apó a szemközt lévő ház erkélyéről nézte végig; de most attól kérdi, aki ellen akkor harcolt: »Kit győzzek le, énuram királyom?!«”

Nép és király. Márki Sándor ünnepi beszéde a király születésnapján. A „Kárpátok őre” szobrának leleplezésekor, 1915. aug. 18. In. A Kárpátok őre, Kolozsvár, Lyceum Ny., 1915., 7. – Törzsgyűjtemény

A Kárpátok őre több volt egyszerű szögelőszobornál. Részletgazdag művészi megformálása, ábrázolásmódja jóval túlmutatott efemer életűnek szánt társain. A városgazdák már a szobor felállításakor elhatározták, hogy küldetésének befejezése után a műalkotást múzeumba helyezik. A határőr katonát megjelenítő szobor nevével és teljes szimbólumrendszerével a Trianonban elveszített keleti országrészt képviselte, ezért pusztulása és jelenkori feltámadásai is sorsszerűen determináltak.
Voltak ugyanakkor Erdélyben ennél helyspecifikusabb szögelőszobrok is. Megjelenési formáját tekintve a Kárpátok őre ellentétének lehet mondani a néhány héttel korábban Nagyszebenben felállított Vashonvédet. A szebeni szászok a szobor jelképrendszerében kifejezték a német területekhez való kötődésüket. Az elnagyolt kidolgozású, leeresztett sisakrostélyú páncélos vitéz külsejével is igazolta, hogy a praktikum jegyében született. Nagyszeben városvezetése az áldozatvállalására három nyelven kiadott plakáttal hívta fel a figyelmet. A szobor képe alá írt propagandavers szövegét Hazafi-Veray János is megirigyelte volna.

A nagyszebeni Vashonvéd – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár plakátgyűjteménye. Jelzet: PKG 1915/VH/18.

Egy másik helyspecifikus áldozatkészség-szobrot Székelyudvarhelyen lepleztek le 1917. december 8-án. A Vasszékely több szempontból is eltért társaitól. Bár rendeltetése szerint ez is az áldozásvállalást ösztönző szögelőszobor volt, de ugyanakkor emléket állított a 82. székely gyalogezred hőseinek, akik a haza védelmében estek el az Ojtozi szorosban. Ezért is került fel a talapzatára az azóta már szállóigévé vált mondat: „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok.”

A Vasszékely Székelyudvarhelyen – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár képeslapgyűjteménye. Jelzet: Sz 1.461

Az Antant által kijelölt demarkációs vonalat átlépve, 1918. karácsony estéjén a román csapatok bevonultak Kolozsvárra. Az első emlékjel, amely ádáz dühüknek áldozatul esett, a Kárpátok őre volt. Pusztulásának körülményeiről eltérő visszaemlékezéseket találunk. Az egyik változat szerint, amelyet Wass Albert fogalmazott meg önéletrajzi írásában, a szobor teljes megsemmisülése már a románok bevonulásának estéjén bekövetkezett. Az író a szomorú esemény idején 10 éves volt.

„Kolozsvárt a Deák Ferenc utca 5. volt a mi házunk. […] A főtérre néző sarkon ott láttuk a Kárpátok őrének pompás szobrát, s a főtéren mindég történt valami: felvonulások nemzeti színű zászlók alatt, hangos beszédek a városháza erkélyéről, néha verekedés is, nem nagyon értettük, hogy mi miért történik, de az izgalom megragadott, bármi is történt. Aztán néhány nappal érkezésünk után Apám is megérkezett, de egyenesen a kórházba vitték. Megsebesült újra. Meglátogattuk. A kórház ijesztő hatással volt reám, erre emlékszem. Szerencsére pár nap múlva Apámat hazaengedték onnan. S néhány napra rá bevonultak a románok. Az ablakból figyeltük őket. […] Talán egy óra sem telt bele s néhány egyenruhás ember megjelent a szobornál, matattak rajta valamit, aztán félrehúzódtak. Valami nagyot dördült a szobornál, a falak is megremegtek, pár ablak nagy zajjal betört s mire a füst szétoszlott, a szobor darabokra törve hevert szerte az utcán s a díszesen faragott építmény romokban heverve füstölgött.”

Wass Albert: Voltam és más önéletrajzi írások, Pomáz, Kráter, 2006. – Törzsgyűjtemény

Olajos Domokos, a Keleti Újság szerkesztője pontosan megnevezte az elkövetőt, aki szerinte nem volt más, mint egy máramarosi születésű szálfatermetű diák, aki később a Nemzeti Parasztpárt színeiben a román parlament képviselője és Iuliu Maniu jobbkeze lett.

„Egy régi kép elevenedik meg előttem. Több mint tíz éves. A román csapatok bevonulása után egy tüntető diákcsapat vonult végig Kolozsvár Főterén. A Deák Ferenc ucca elején a »Kárpátok Őre« előtt a román himnuszt énekelték. A tüntető tömegből kivált egy magas, szőke diákvezér és kidöntötte a magyar szobrot. Ezt a szobrot a korán elhunyt és kolozsvári származású Szeszák Ferenc mintázta és egyik disze volt Kolozsvárnak. Azóta a »Kárpátok Őre« művészbecsű faszobor a Főtér sarkáról eltűnt. És ez a diákvezér Lazar Ilie volt.”

Olajos Domokos: Egy régi emlék. In. Keleti Újság, 13. évf. 170. sz. (1930. aug. 6.), 4. – Törzsgyűjtemény

A szobor eltüntetését követően a kolozsvári magyarok között az a szóbeszéd járta, hogy a műalkotás egészben vagy darabjaiban, de valahol még fellelhető. Gyalui Farkas, Szeszák Ferenc munkásságának egyik első méltatója is sürgette a szobor megmentését.

„Mondják, hogy megvan valahol most is a szobor. A művészet iránt való tartozó tisztesség és jóindulat azt kívánná, hogy az illetékes hatóságok indítsanak nyomozást, hogy hová tették vagy rejtették el ezt a művészi munkát. Aztán megtalálva azt, helyezzék el az Erdélyi Múzeum Egylet régiségtárába, hol ott van Gyarmathy Zsigáné márványszobra és Gyalui Farkasné síremlékének eredeti gipsz modellje.”

Gyalui Farkas: Szeszák Ferenc. In. Művészeti Szalon, 3. évf. 2. sz. (1928. febr.), 4. – Törzsgyűjtemény

A nyomozást, ha nem is azonnal, de 1940-ben, Kolozsvár visszatérése után lefolytatták, illetve felhívást intéztek a sajtón keresztül a lakossághoz, hogy jelentkezzen az, aki bármit tud a szoborról vagy darabjainak hollétéről. A műalkotás azonban sem egészben, sem darabokban nem került elő.
Érdekes módon a Nagyszebenbe bevonuló román csapatok a Vashonvédet nem bántották, pedig még élénken emlékezhettek Mackensen tábornok bukaresti látogatására. Így a szögelőszobor ma is megcsodálható a város Történelmi Múzeumában.
A Vasszékely a Kárpátok őrével azonos sorsra jutott, annyi különbséggel, hogy a Székelyudvarhely főterén álló szobrot a román katonák, mielőtt szétverték volna, meg is gyalázták: a honvéd vállára egy koporsót tettek. A város lakóinak napokig tűrniük kellett a látványt. A Vasszékely 2000-ben bronzba öntve támadt fel, eredeti helyén és rendeltetése szerint őrzi az első világháborús székely hősök emlékét.

A Vasszékely Székelyudvarhelyen 2013-ban. A szerző fotója

A Kárpátok őre ugyan más jelentéssel és más helyszíneken, de megtöbbszörözve éledt újra. A nemzeti összetartozás jegyében először 2002 novemberében Szilvásváradon, majd 2010-ben Budakalászon, 2013-ban Csíkcsomortánban és 2019-ben a Fejér megyei Csókakőn leplezték le a másolatait.

Horváth-Béres János alkotásának leleplezése Szilvásváradon, 2002. nov. 17. Dobai Miklós felvétele

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:

Millenniumi emlékművek: Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.; 31. Marosvásárhely 2.
Erzsébet királyné-szobrok: Kolozsvár 1.; 33. Kolozsvár 2.; 34. Arad; 35. Bártfafürdő; 36. Pöstyén
Rákóczi-emlékek: Zólyom; 38. Zombor; 39. Tiszaújlak

komment

Az újító portréfotós, Simonyi Antal (folytatás) – A fényképészet úttörői. 5. rész

2021. január 26. 07:55 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 44. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvennegyedik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Simonyi Antal munkásságának bemutatását folytatja.

A hatvanas évek elejétől a közéleti személyek egész sorának Simonyi által készített fényképei maradtak fenn és gazdagítják több közintézmény portrégyűjteményét. Főleg politikusok látogatták műtermét, de költők, tudósok és a művészvilág ismertebb alakjai is gyakran megfordultak nála. A politikusok közül a szélbalhoz tartozó országgyűlési képviselőkhöz baráti kapcsolat fűzte. De fontos kiemelni, hogy neki köszönhetjük Arany János remekbe szabott portréját, Madách szuggesztív erejű képmását, de kamerája elé állt Gozsdu Manó és Jókainé Laborfalvi Róza is, és még hosszan lehetne sorolni modelljeit, akiknek arcképeit az utókor számára megörökítette. Mindig pontos, mély emberismeretről tanúskodó portrékat készített alanyairól, ezek célja a dokumentálás és az arcvonások megörökítése volt. Alakjait egyszerű eszközökkel ábrázolta, mindig a legjellemzőbb vonásaikat kiragadva, mesterkéltség nélkül, egyszerű testtartásban. Környezetük többnyire sima háttér volt, de többször alkalmazott kárpitot vagy asztalkát rajta néhány szál virággal.

1860-ban díszesebb, új külsőt kapott Váci utcai műterme, azonban a sikeres és virágzó időszak csak négy évig tartott. 1864 januárjában a sötétkamrában egy kollódiummal telt üveg felrobbant és az egész emeleti rész a tűz martalékává lett. Szerencséjére képeinek negatívjai, a tűzvész napján készült pár darabot kivéve, nem pusztultak el. A földszinti helyiségeket egy hét után némileg rendbe hozatva meg tudta nyitni, azonban az épületet tűzveszélyesség miatt bezárásra ítélték. Simonyi kérvényezésére a Váci utcai helyiség 1867 végéig mint fiókintézet továbbra is működött, ahol a megrendeléseket fel tudta venni a kuncsaftoktól, de mint laboratórium már nem volt használatban.
Időközben a Váci utcai fiókintézet működtetésével párhuzamosan az Aldunasori (ma Belgrád rakpart) házában elkészült új, a kornak megfelelő, tökéletesen felszerelt műterme, amely egy nagy felvételi teremből és két teraszból állt, ahol egy időben több felvételt is tudott készíteni. A 19. században Simonyi élen járt abban is, hogy saját házában alakította ki fényírdáját és ezzel régi tervét valósította meg. Ugyan ez a műterem nem volt annyira központi helyen, mint a Váci utcai, de mégis változatlanul vonzotta a közönséget. Debrecenben, Farkas Ferenc házában nyitotta meg vidéki szalonját, amelyet asszisztense, Gondy Károly vezetett. Ezt a műtermet később, Simonyi bukása után Gondy Egey Istvánnal társulva vette át, és hírnevét megőrizve hosszú időn át fenntartotta.

Ismeretlen nő egész alakos portréja. Fénykép: Simonyi Antal. Debrecen, 1863 és 1870 között – Történeti Fénykép-és Videótár. Jelzet: FT 432.

A hatvanas évek közepén elérkezett pályája csúcspontjára, a fővárosi fényképészek között mindvégig rangos helyet foglalt el. Tartotta régi színvonalát, de újat hozni már nem tudott. 1866-ban kísérletet tett arra, hogy a ’61-es albumhoz hasonló képviselői albumot kiadjon, de sikertelenül. 1871-ben megnyitotta új szalonját a korabeli Sebestyén téren (ma a Ferenciek terén található Klotild paloták építése során megszűnt a 19–20. század fordulóján). A megnyitás előtt a kétemeletes épületre még egy emeletet építtetett Ybl Miklós terve szerint, és itt rendezte be immár harmadik és egyben utolsó pesti műtermét. A felső emeleten hat helyiség helyezkedett el: fogadóterem, felvételi terem, laboratórium, másolóhelyiség és egy, a nagyítási munkák elvégzésére szolgáló szoba, valamint az irodája. Ez a szalon kétségkívül a legjobban felszerelt, legkorszerűbb pesti műtermek közé tartozott. Ezt a magas színvonalú fényírdáját is több ismert ember látogatta meg, többek között készített itt vizitképeket színészekről is, melyeket ma a könyvtár Színháztörténeti tára őriz.

Simonyi ezekben az években érte el az utolsó sikereit. Az 1872-es kecskeméti iparmű tárlaton kiállított képeit aranyéremmel jutalmazták. Az 1870-es években közreműködött a fényképészek első egyesülését előkészítő munkában. Goszleth István és Kecskeméthy Mihály kezdeményezésére megalakult a Magyar Fényképészek Egyesülete, amelynek célja a fényképészet tökéletesítésének, haladásának előmozdítása és terjesztése volt, elnöki tisztjét Simonyi töltötte be. A Sebestyén téri műterem berendezése azonban nagy befektetés volt számára, anyagi helyzetét megrendítette. Aldunasori házára, amelyen már 4200 ft teher volt, 20 000 ft kölcsönt kellett felvennie, hogy az építkezést befejezze. A kölcsön visszafizetését már nem tudta teljesíteni, két év múlva, az 1873-as gazdasági válság csődbe juttatta. Műtermét nagy nehézségek árán bírta fenntartani 1880-ig, akkor árverésre került minden vagyona. Teljesen elszegényedve nevelt lányai segélyezésére szorult. Barátai támogatásával végül a Statisztikai Hivatalnál kapott állást, itt mint tisztviselő dolgozott 1892. január 3-án bekövetkezett haláláig. Simonyi a korai magyarországi fényképészgárda kiváló tagja volt, akinek munkáját első ízben kísérte nemzetközi elismerés és elsőként hagyott maradandó életművet az utókorra. Nevét ma is nemzeti életünk nagyjairól készített fényképek százai őrzik. Új utat nyitott a portréfényképezésben, művészetét joggal hasonlították nagy francia kortársához, Disdérihez.

Források:

Szakács Margit: Simonyi Antal a hazai fényképezés egyik úttörő egyénisége. In. Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira, szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975), 249–263.
Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840–1989, Budapest, Látóhatár, 2018.

Szemerédi Ágnes

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 2. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész

komment

Címkék: debrecen arany jános madách imre hésziodosz munkák és napok jókainé laborfalvi róza gozsdu manó prielle kornélia munkák és napok – és kincsek szemerédi ágnes a fényképészet úttörői simonyi antal andré disdéri gondy károly egey istván vizitkép goszleth istván kecskeméthy mihály magyar fényképészek egyesülete

Rákóczi-emlékek – Tiszaújlak

2021. január 22. 17:45 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 39. rész

A Rákóczi-szabadságharc első győztes ütközete 1703. július 14-én Bereg, Ugocsa és Szatmár vármegyék határában a tiszabecsi átkelőnél zajlott. A csata leírását első kézből, a Nagyságos Fejedelem vallomásaiban olvashatjuk:

„Július végén biztos tudomást szereztem, hogy Bereg és Ugocsa vármegyék nemessége a szatmári helyőrség száz német gyalogosával s a Montecuccoli ezred ugyanannyi lovasával állást foglalt Tiszabecse falunál. Parancsnokuk Csáky István gróf, a nevezett két megye főispánja. Szándékuk, hogy megakadályozzák a folyón átkelésemet. Csapatuk egy része a folyón innen, Beregszász városomban tanyázik.
Elhatároztam, hogy ezeket megtámadom. Titkon és nagy szorgalmatossággal masíroztunk a szomszédos hegyek, erdők rejtett útain. Ha ezt a csapatot szétzavarom, kezemre keríthetem a ladikokat, melyeken átjöttek... Kora reggel indultunk útnak s csak a következő éjszaka pihentünk néhány órát. Az eső szakadt.
Midőn a lovassággal Beregszász közelébe értem, megtudtam, hogy nem maradt ott több huszonöt német lovasnál és ugyanannyi magyar. A többiek a folyó túlpartján húzódtak meg, hogy engem figyeljenek, mert a hír ugyancsak túlozta seregem létszámát. Hogy el ne illanhassanak, elhatároztam, kézre kerítem a révet, melyet elsáncolva tizenöt német talpas őrzött.
Gyalogságomnak nem vehettem hasznát, mert a fáradságos úton elmaradt a céltól. De magyar lovasaim megvették a sáncot.
Eközben a németekből és magyarokból álló csapat arra tért, mit se sejtve a történtekről. Elrejtettem fegyvereseimet, hogy meglepjük őket. De észrevettek. Látták, meg nem futhatnak. Meghúzódtak a folyó egyik kanyarulatában, hol a túlpartról nemcsak a német gyalogság és lovasság, meg a megyebeliek tüze fedezte őket, de segítséget is kaptak. A folyótól védve, biztonságban lövöldöztek.
A magyar lovasok, kik mint említettem Zavadkánál csatlakoztak hozzám, sikerrel attakiroztak. De félve, hogy elvesztem legjobbjaikat, elhatároztam, hogy a támadást nem folytatom, hanem bevárom a gyalogságot. Aztán jó rendben, egyszerre csaptak rájuk és elsöpörték őket. Egy részük a Tiszába szorult, vízbe, sárba veszett; más futásban keresett menedéket és fogságba került, vagy elesett.
Jelentéktelen alkalom volt, de az első és magyar lovasságunk értékét itt még a németek is megcsodálták.”

A tiszabecsi csata leírása. In. II. Rákóczi Ferenc emlékezései és vallomásai. Ford. Geréb László, Budapest, Officina, 1942. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A tiszabecsi harc, 1703. VII. 14. Veszprémi Endre rézmetszete. Bp., Képcsarnok Váll., 1976. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Grafikai gyűjtemény. Jelzet: Metszet1976/383.

Az ütközet tehát a Tisza jobb partján, Tiszaújlak határában volt. A kurucok mindössze egy felderítő csapatot semmisítettek meg. A folyó bal partján maradt labanc sereg meg sem próbálta felvenni a harcot, mert egy csatából menekült hírvivő elhitette velük, hogy Rákóczi hatalmas, lengyel és svéd katonákkal megerősített haderővel Szatmár városa ellen vonul. A kuruc csapat néhány nap múlva minden ellenállás nélkül kelhetett át a Tiszán. A csata jelentősége nem a győzelem nagyságában rejlett, hanem abban, hogy a felkelőknek megnyílt az út az Alföld felé.
Az ütközet óta eltelt kétszáz év alatt ez a tiszaháti vidék is sok változáson ment át. Tiszaújlakot bekötötték az Alföld keleti peremét körbeölelő vasúti hálózatba, és Tiszabecs irányába, a folyó fölött immár közúti vashíd feszült.

„Néha bementünk Újlakra, a kis
mezővárosba. Ott már vonat is
volt, s állomás, aszfalt és üzletek.
Gyalog mentünk, vagy, hogyha szekeret
kaptunk, Bökénynek, a vashídon át.
Révészek és komp szelte a Tiszát;
a becsi part még Szatmár volt, s az, a
másik, az északi, már Ugocsa;”

Szabó Lőrinc: Tiszaújlak. (Tücsökzene. Rajzok egy élet tájairól: 1945–1957). In. Szabó Lőrinc összes versei Budapest, Szépirodalmi, 1988 – Magyar Elektronikus Könyvtár

A tiszaújlaki vashíd. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Képeslapgyűjtemény. Jelzet: T 2124.

1903 tavaszán a magyar parlamentben folyt az obstrukció a véderőfejlesztés ellen. Az újonclétszám felemelésének kérdése a májusi Szatmár vármegyei közgyűlésen is felfokozott hangulatot teremtett. Ebben a légkörben terjesztette elő Nagy Sándor tiszteleti főjegyző a tiszabecsi csata emlékét megörökítő javaslatát. A közgyűlés egyöntetű lelkesedéssel határozatot hozott arról, hogy ünnepi megemlékezés keretében, egy emlékoszlop felállításával jelöljék meg a csata helyszínét. Emlékbizottságot hoztak létre, amelyben kormánypárti és ellenzéki tagok is részt vettek, és elnökéül Nagy Sándort választották. A bizottság közadakozásból kívánta megvalósítani az emlékművet. Elsősorban Szatmár vármegye közönségét szándékoztak megszólítani, de a kezdeményezéshez csatlakozott Ugocsa és Szatmárnémeti szabad királyi város is. A bizottság nem látta esélyét annak, hogy az emlékoszlop az évfordulóra, azaz július 14-re elkészüljön, ezért inkább csatlakoztak az országos Rákóczi-ünnephez, amelynek központi rendezvénye a kassai Rákóczi ereklye-kiállítás volt. Ennek záróakkordjaként, szeptember 20-ra több városban is Rákóczi-ünnepségeket hirdettek.

A kassai Rákóczi ereklye-kiállítás plakátja – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Plakátgyűjtemény. Jelzet: PKG 1914e/64/. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

Az emlékmű avatásának időpontját tehát szeptember 20-ra tűzték ki, azonban a helyszín kiválasztása megosztotta az addig egységesen működő emlékbizottságot. Abban egyetértettek, hogy az emlékmű a Tisza bal partján álljon, azonban a helyszíni szemle során a bizottsági tagok többsége a tiszaújlaki hídról lekanyarodó országút elágazását tartotta a legmegfelelőbb pontnak. Indoklásuk szerint, itt érvényesül majd a legjobban az emlékmű látványa. Csakhogy a hídfő, beleértve a tiszabökényi elágazást is, már Ugocsa vármegyéhez tartozott. Ezt a függetlenségi párti tagok, élükön Luby Géza Szatmár megyei képviselővel, nem tudták elfogadni. Azt szerették volna, ha az emlékmű a szatmári oldalon, tehát még a megyéhez tartozó Tiszabecs község határában marad. Ebben a kérdésben nem sikerült megegyezésre jutni, sőt a nézeteltérés ádáz sajtóvitává fajult, amely végül kettéosztotta a bizottságot és a függetlenségi tagok „ellenemlékmű” állítását határozták el.

„Ma vettük a tiszabecsi községi gyűlésnek erélyes hangon írt nyilatkozatát, melyben tiltakozik az ellen, hogy Szatmármegye a tiszabecsi győzelem emlékoszlopát az ugocsamegyei Tiszaujlakon állíttatja fel. Kijelenti továbbá a községi gyűlés, hogy a tiszabecsi templom cintermében szintén állítanak emlékművet s azt szeptember 20-án leplezik le, amely alkalomra meghívják az országos függetlenségi pártot is. Végül tiltakoznak a tiszabecsiek az ellen a róluk terjesztett hír ellen, mintha ők a tiszaujlaki ünnepséget megzavarni szándékoznának.”

A tiszabecsiek s a Rákóczi-emlék. In. Magyarország, 10 évf. 206. sz. (1903. aug. 29.), 10. – Törzsgyűjtemény

Ugocsa vármegye lapja szeptember 6-án címlapon közölte a tiszaújlaki Rákóczi-ünnep teljes programját.

Ugocsa, 19. évf. 36. sz. (1903. szept. 6.). Címlap – Törzsgyűjtemény

Az emlékbizottság külön személyre szóló meghívót küldött Thaly Kálmánnak, a Rákóczi-kultusz fő mozgatórugójának, de ő egészségi állapotára hivatkozva lemondta a részvételt. Nagy valószínűséggel ebben az is közrejátszott, hogy szíve és elköteleződése szerint mindkét emlékmű avatásán ott szeretett volna lenni. Külön testületi meghívást küldtek Bereg vármegye törvényhatóságának is, ezáltal tisztelegve azelőtt a történelmi esemény előtt, hogy a vármegye három településének piacterén bontották ki először Rákóczi szabadságharcra hívó zászlaját.

„Szatmár és Ugocsa vármegyék, továbbá Szatmár sz. kir. város törvényhatóságai ez évi szeptember 20-ik napján a tiszabecsi harc mezején ünnepet szentelnek II. Rákóczi Ferenc szabadságharca emlékének s arra meghívták vármegyénk törvényhatóságát, Beregszász várost, Mező-Vári, Mező-Tarpa és Vásáros-Namény községeket és vármegyénk egész közönségét. Gyülekezés helyéül a tisza-ujlaki vasúti állomás szolgál, a honnan a közönség délelőtt ½9 órakor indul az ünnepély színhelyére.”

Értesítés a tiszabecsi Rákóczi-ünnepély tárgyában. In. Bereg, 30. évf. 36. sz. (1903. szept. 6.), 2. – Törzsgyűjtemény

Tiszaújlak. A képeslap bal alsó sarkában az egykori sóház épülete látható. Esze Tamás vezetésével itt robbant ki az a felkelés, amely a Rákóczi-szabadságharc kibontakozásához vezetett. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Képeslapgyűjtemény. Jelzet: T 2120.

A meghirdetett program szerint, szeptember 20-án reggel a tiszaújlaki vasútállomáson gyülekeztek mindkét emlékműavató rendezvény résztvevői.

„A leleplezés fényes ünnepség keretében folyt le. A szatmármegyei függetlenségi párt, mely annak idején ellenezte, hogy a tiszabecsi győzelem emlékoszlopát Tisza-Ujlakon, Ugocsamegyében állítsák föl, külön emléket állíttatott Tiszabecsen, melynek szintén ma volt az ünnepi leleplezése. A kettős ünnepre mintegy húszezer főnyi közönség gyűlt össze, de a rendezőség a nagy tömeget oly tapintatosan osztotta meg, hogy az ünneplők közt – bár tartani lehetett tüntetéstől – egyetlen szóváltás sem történt. Az ünneplők seregéből először azok indultak el a tiszaujlaki pályaudvarból, a kik Tiszabecsre mentek és csak ezeknek elvonultával indult meg a törvényhatóságok ünneplő menete a tiszaujlaki emlékhez.”

Tisza-Ujlak, szept. 20. In: Budapesti Hírlap, 23. évf. 259. sz. (1903. szept. 21.) 3. – Törzsgyűjtemény

A tiszaújlaki Rákóczi-emlék – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Piarista képeslapgyűjtemény. Jelzet: 66/179.

A menet a Tisza-hídon átvonulva érkezett meg a helyszínre.

„A szózat eléneklése után gróf Csáky László, Ugocsa vármegye főispánja megnyitotta az ünnepséget. Dr. Fechtel János szatmári tanár mondotta az ünnepi beszédet. A beszéd lelkes hatást keltett. Végeztével Illyés Bálint elszavalta Rákóczi visszatér című költeményét, Magos Gábor eljátszotta tárogatón Rákóczi kesergőjét s azután Nagy Sándor szatmármegyei tiszteleti főjegyző elmondotta az ünnepi beszédet, mely alatt lehullott az emléket takaró lepel. [...] Az emlékmű hat méter magas feltöltésen hét méternyire nyúlik az égnek. Szinyérváraljai trahit-turfkőből készült, rajta három fekete andezit táblával, tetején egy méter magas és két méter átmérőjű, bronzból öntött turul madár van. A szép emléket Kepes Sándor szinyérváraljai gyáros készítette.”

Rákóczi-ünnepek. In. Hazánk, 10. évf. 223. sz. (1903. szept. 22.), 5. – Törzsgyűjtemény

Az Ugocsa című lap közlése szerint az emlékmű tábláinak feliratai a következők voltak:

„Az első táblán:
Istenért, Hazáért, Szabadságért! II. Rákóczi Ferencz szabadságharczának kezdetén vivott 1703. julius 14-iki tiszabecsi győzelme 200 éves emlékezetére.
A második táblán:
Si Deus pro nobis, quis contra nos. [Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk.]
A harmadik táblán:
Emelte Szatmár- és Ugocsa vármegyék és Szatmár-Németi szabad királyi város hazafias közönsége, 1903. szeptember hó 20-án.”

A tisza-ujlaki Rákóczi-ünnep! In:. Ugocsa, 19. évf. 39. sz. (1903. szept. 27.), 2 – Törzsgyűjtemény

Tiszaújlak, Turul (Rákóczi) emlékmű – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Képeslapgyűjtemény. Jelzet: T 2116.

Üde színfoltja volt az ünnepi eseménynek az ország legismertebb fűzfapoétájának megjelenése. Az Ugocsa vármegyei újságban lelkesen köszöntötték Hazafy-Veray Jánost:

„Áldjon meg az Isten, jó hazafi, de rossz költő!”

Ugocsa, 19. évf. 39. sz. (1903. szept. 27.), 4. – Törzsgyűjtemény

A díszebédre a tiszaújlaki Korona szálló udvarán felállított sátorban került sor. Néhány héttel korábban – a tósztok sorrendjének tervezésénél – a még egységes emlékbizottság egyik függetlenségi párti tagja kérte, hogy a királyra ne ürítsenek poharat, tekintettel arra, hogy még érvényben van a Rákóczit elítélő 1715. évi 49. törvénycikk. Mivel a tiszaújlaki ünnepségen a függetlenségi párti képviselők már nem voltak jelen, ezért Szatmár vármegye főispánja, Hugonnay Béla az első pohárral zavartalanul éltethette a királyt. Ugyanitt este hangverseny, majd táncmulatság volt egészen hajnalig.
Tiszabecsen egy szerényebb emlékoszlopot állítottak a református templom kertjében. Egyetlen ékessége a Rákóczi arcmását mintázó bronz relief volt. A Függetlenségi Párt szatmári szervezete nagyon meg szerette volna mutatni, hogy ők állították az „igazi” emlékművet, ezért meghívta a párt összes prominens személyiségét, köztük Kossuth Ferencet is. Sajnos a pártvezér és számos társa nem tudott részt venni az eseményen, mert ezen a napon a Rákóczi-ünnepségek keretében zászlószentelő rendezvényt tartottak Sátoraljaújhelyen, illetve előző napon megkoszorúzták Rákóczi Ferenc emléktábláját borsi szülőházának falán. A tiszabecsi ünnepen jelen volt viszont Barabás Béla, a párt aradi szervezetének elnöke, aki beszédében felelevenítette konstantinápolyi zarándoklatát, ahol a Szent Benedek-templomban leróhatta kegyeletét Rákóczi és Zrínyi Ilona sírjánál. Az esti táncmulatságban sajnálatos eset történt. Egy lampion miatt hatalmas tűzvész keletkezett és az egész helyszín leégett. Emberéletben ugyan nem esett kár, de a vigalomnak idő előtt vége lett.
A két emlékmű 17 évig állhatott háborítatlanul alig több mint két kilométerre egymástól. Átvészelték az első világháború utáni zűrzavaros időket is, amikor ez a kis térség néhány havonta cserélt gazdát. 1920. június 4-e után különös helyzet állt elő a Tisza bal partjának ezen a szakaszán: a trianoni határvonal itt pontosan követte a megyehatárokat, ezért az ugocsai részen felállított emlékoszlop Csehszlovákiához került.
A Rákóczi első győztes csatáját jelölő turulmadaras emlékmű túlélte a cseh időket. Amikor a Felvidék határ menti magyarlakta sávja 1938-ban visszatért az anyaországhoz, az emlékjel még állt.

„A Rákóczi Szövetség […] mozgalmat indít Rákóczi Ferenc borsi szülőházának megszerzésére és nemzeti zarándokhellyé való kiépítésére, valamint a most visszacsatolt tiszaújlaki düledező Rákóczi-emlékoszlop renoválására.”

Akció indul Rákóczi szülőházának megszerzésére. In. Pesti Napló, 90. évf. 169. sz. (1939. júl. 27.), 13. – Törzsgyűjtemény

Majd jött a második világháború, és ennek lezárultával újra országhatár húzódott a két vármegye között, csak most már Tiszabeccsel átellenben a nagy szovjet birodalom kezdődött. A szovjetek hamarosan szemet vetettek az emlékmű turulmadár alatti részére, és a náluk megszokott módszert alkalmazták: a Rákóczi-emlékoszlopot szétbontották, majd – hogy még nyoma se maradjon – a mesterséges halmot is elgyalulták. Az emlékmű kőből készült elemeit kegyeletsértő módon, újra felhasználták, Tiszaújlak központjában szovjet hősi emlékművet emeltek belőle.

Szovjet hősi emlékmű Tiszaújlakon. A kép forrása: Wikipédia

Az emlékmű tetejét ékesítő turulmadár sorsa ismeretlen. Ugyan az ungvári vár udvarán évtizedek óta árválkodik egy turulmadár, kardot nem tart sem a csőrében, sem a karmai között, és nagyon valószínű, hogy a „Millennium” feliratú talapzat sem az övé. A kárpátaljai magyar köztudatban hosszú ideig az az elképzelés élt, hogy a munkácsi vár fokáról szállt ide, de aztán belátták, hogy méreteit tekintve annak a turulnak csak a kisfia lehetne, ezért hát arra gyanakodtak, hogy talán a tiszaújlaki Rákóczi-emlék sasmadara lehet, de ez az elképzelés sem bizonyítható.

Árva turul az ungvári vár udvarán. A kép forrása: Wikipédia

Még állt a nagy Szovjetunió, amikor a gorbacsovi peresztrojka és glasznoszty légkörében egy kárpátaljai falu tsz-elnöke vette a bátorságot és elindította a Rákóczi-emlék újraállításának ügyét.

„1987-ben hivatalos formában is felvetődött a helyreállítás terve, de konkrét lépésekre csak 1989 tavaszán kerülhetett sor. Ekkor a munkálatok anyagi költségeit a térség egyik legsikeresebb termelőszövetkezete, a Határőr Agrárcég Kolhoz vállalta magára. Az újjáépítés kezdeményezője Bíró Andor, az agrárcég elnöke volt, akiben, mint minden tiszaháti magyar emberben, már rég érlelődött az emlékmű rekonstrukciójának terve. […] Régi fotók és az emlékoszlopra még emlékezők segítségével elkészülhetett az emlékmű terve. 1989 tavaszán a Határőr Agrárcég hozzáláthatott a kivitelezéshez, minek eredményeképp 1989. július 16-án – a tiszai átkelés 286. évfordulójára – többezres tömeg részvételével újraavatták a tiszaújlaki Rákóczi-emlékművet, Keisz Gellért ötvös, és Lezu Vladimir építész alkotását.”

Csatáry György: Rákóczi-emlékek és -emlékhelyek Kárpátalján. Ungvár, KMKSZ, 2002. 66. – Törzsgyűjtemény

Az emlékmű minden elemét újra kellett alkotni, kezdve a mesterséges domb felépítésétől a kőelemek újrafaragásáig és a bronz turul kiöntéséig. Az újraállítás küzdelmeiről bővebben a Turul-emlékmű (Tiszaújlak) című Wikipédia-szócikkben olvashatunk.

Ünnepség a tiszaújlaki turulmadaras emlékműnél 1989. július 16-án. In. Móricz Kálmán: Kárpátalja sorsfordulói, Budapest, Hatodik Síp Alapítvány, 2001. 150. – Törzsgyűjtemény

A kárpátaljai magyarok az újraavatás eseményét úgy élték meg, mint néhány hónappal később a németek a berlini fal ledöntését, számukra ez az emlékhely a szabadság és megmaradás szimbólumává vált. 1989-et követően minden év júliusának második vasárnapján itt gyűltek össze megemlékezni Rákóczi első győztes csatájáról és arról, hogy szülőföldjükön végre szabadon élhetik meg nemzeti identitásukat. A közelmúlt szomorú eseményei rávilágítanak arra, hogy a korábban kivívott kisebbségi jogokat újra meg kell védeniük. A Tisza-parton álló emlékmű mementóként erősítse kárpátaljai nemzettársainkat ebben a küzdelemben.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:

Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.; 31. Marosvásárhely 2.
Erzsébet királyné-szobrok: 32. Kolozsvár 1.; 33. Kolozsvár 2.; 34. Arad; 35. Bártfafürdő; 36. Pöstyén
Rákóczi-emlékek: 37. Zólyom; 38. rész: Zombor

komment

Az újító portréfotós, Simonyi Antal – A fényképészet úttörői. 4. rész

2021. január 19. 07:55 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 43. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenharmadik részében Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői” című alsorozatában Simonyi Antal munkásságát mutatja be.

A 19. században leginkább a festők, gyógyszerészek, ötvösmesterek érdeklődtek a fényképészet iránt és tanulták ki ezen szakma és művészeti ág fortélyait. Marastoni Jakab és Mezey Lajos dagerrotípiák készítésében járt az élen, de egymás után nyitotta meg műtermét Borsos József, Simonyi Antal, Strelisky Lipót és Sándor, valamint Koller Károly is. Pesti üzleteik látogatottak voltak, kirakatkiállításaik során mindig bemutatták újdonságaikat, mint például a kosztümös színészfotókat és híres emberekről készült fényképeiket. 1860 körül alig találunk megszűnő műtermet, a fejlődés folyamatos egészen az évtized végéig. Legfeljebb felbomló és újjáalakuló társulások, családi örökségképpen gazdát cserélő üzletek tarkítják az összképet.

Ismeretlen nő egész alakos portréja. Fénykép: Simonyi Antal, 1856 és 1867 között – Történeti Fénykép- és Videótár. Jelzet: FT 434

Simonyi Antal festőművészből képezte át magát fényképésszé, a portréfényképezés úttörője volt. A fényképezéssel tudományos alapossággal foglalkozott, szakmai előadásokat is tartott, illetve technikai újítások bevezetésében is remekelt. Simonyi 1821. június 3-án Kecskeméten született. Iskoláit szülővárosában és a pesti Institutum Geometricumban végezte. 1841-ben a Bécsi Akadémia antik rajzosztályán folytatta tanulmányait. Az iskolai évek során alaposan elmélyedt a kiemelkedő idősebb mesterek munkáiban. Rajzaikról másolatokat készített, feltehetőleg ezek az alkotások hatással voltak Jókai későbbi művészeti tevékenységére is. Bécs után Velencében, Firenzében és Rómában tanult. Hároméves itáliai kalandjának végén Simonyi Genovában hajóra szállt és Franciaországba utazott. Párizsban arcképfestésből tartotta el magát, itt ismerkedett meg a fényképezés mesterségével.
Simonyi behatóan foglalkozott a szocializmus elméletével, tanulmányozta az erről szóló irodalmat, ilyen körökkel bizonyára már Párizsban is voltak szorosabb kapcsolatai. Nemcsak gazdag ismeretei, hanem széles körű műveltsége is alkalmassá tették arra, hogy a szűk körben terjedő mozgalomnak szellemi vezére legyen. A szabadságharcban való szerepe és a szocialista tanok terjesztése miatt 1851-ben letartóztatták, a pesti Újépületben raboskodott. Simonyi az önkényuralom egy egészen speciális arcképfajtájában, a börtönportréban alkotta a legmaradandóbb történeti és művészettörténeti értékű műveit. Megfestette egyik rabtársának, a Garibaldival az itáliai szabadságharcban harcoló, Dunyov Istvánnak az arcképét. A rabságból 1852-ben szabadult.
Csupán néhány föllelhető, fönnmaradt és azonosítható festményt hozhatunk kapcsolatba a nevével. Biztosra vehető, hogy külföldi tanulmányai, nyugat-európai vándorlásai során pénzkereseti forrásul is használta a portréfestést. Ezek az alkotások valószínűleg a megrendelőknél és azok leszármazottjainál maradhattak. Simonyi festői életműve, rajzolói és művészeti munkássága ezért, a Magyarországon kis számban regisztrálható műve miatt is nehezen kutatható és föltárható. 1855 márciusában szülővárosa, Kecskemét anyagi támogatásával tudott újra Párizsba utazni. Útjának célja ekkor már csak a fotográfia tanulmányozása és fejlesztése volt a külföldi szakirodalomra támaszkodva. Simonyi elsőként az 1855-ös Párizsi Világkiállításon bizonyította az új művészetben való jártasságát, alkotói képességeit, ugyanis pillanatfelvételi találmányával elsőrendű aranyérmet nyert. Ettől számíthatjuk szakfényképészi működését.
Gyakorlati munkásságának első szakaszában állandó figyelemmel kísérte a fényképészet fejlődését, ismerte az Európa-szerte folyó kísérletek eredményeit és ezekből igyekezett mind többet átvenni. Az elsők között honosította meg André Disdéri francia fotográfus által 1855-ben bevezetett és kedveltté vált kisméretű, ún. névjegy (visit) képeket. Ezek a vizitkártyák azáltal, hogy alacsony áron kerültek forgalomba, erősen megnövelték a fényképek népszerűségét. Simonyit különösen a „fényírászat” elméleti vonatkozásai és gyakorlati haszna, előre mozdítása érdekelte az ’50-es években. Az első műterme megnyitásáig párhuzamosan futott egymás mellett festői tevékenysége és a fényképészetben való elmélyedése. Fontos volt számára, hogy a legfontosabb gondolatait és gyakorlati következtetéseit, amelyeket a festészet, a gazdaság terén szerzett a Párizsi Világtárlaton, közzé tudja tenni. A 35 éves Simonyi úgy vált mesterséget, hogy eredendő vonzalmáról, a festészet műveléséről fokozatosan lemond, s ezzel párhuzamosan válik fotográfussá, elméleti kérdéseket boncolgató íróvá.
1856 tavaszán nyitotta meg első műtermét. Ebben is élen járt, mert a Váci utca 1. szám alatt megnyílt birodalma, Pest első e célra épített épülete volt, mivel általában a fényképészek magánházak vagy szállodák kibérelt szobáiban rendezték be munkaállomásaikat. Ez még szerény, kőalapokon nyugvó faépület volt a földszinten laboratóriummal, az emeleten felvételi teremmel, amelynek három oldalát mennyezetig érő üvegfal alkotta, ahol a kívánt megvilágítást függönyözéssel érte el. A mellette levő kisebb helyiségben a felvételhez szükséges előkészületeket végezték. Simonyi a munkához szükséges gépeit és vegyszereit Párizsból hozatta. 1859-ben előadást tartott az akadémián gyakorlati tevékenységeiről, mint például a laboratóriumi munka egyik fontos mozzanatáról, a képek kiáztatásáról, amely a tartósságnak egyik feltétele volt. Az akkori gyakorlat szerint ezt a több órás műveletet jórészt a fényképész maga végezte. Simonyi újításnak is beillő, csappal ellátott, víztartó edényrendszert tervezett, amely lényegét tekintve azonos a ma is használatos folyóvizes képmosással. Ezzel a megoldással ennek a mechanikus műveletnek az idejét rövidítette meg úgy, hogy a képek minősége sem romlott.
1861-ben fényképsorozatot készített a magyar országgyűlés tagjairól. A képekből készült ezüstveretes fedőlappal ellátott, díszes kivitelű albummal az alsó- és felsőház tagjai Deák Ferencet tisztelték meg. Az országgyűlés általi felkérésben, hogy ő készítse el a felvételeket, elsősorban műtermének jó híre, munkásságának elismerése játszott szerepet. Az albumhoz készített névjegyzék szerint 364 személyről készült fénykép. A mellképek nem egyhangúak, változatosak, a politikusok egyéniségét tükröző felvételek, melyek a szerző művészi hivatástudatáról tanúskodnak. Simonyi érdemének tartjuk azt is, hogy ezt az albumot még két példányban elkészítette, kissé egyszerűbb kivitelben.
Az album érdekessége, hogy Deák Ferenc 1842 óta nem hagyta magát fényképeztetni. A haza bölcse végül Rottenbiller Lipót akkori pesti polgármester kérésének engedve beleegyezett, hogy Simonyi 1861-ben portrét készítsen róla, és azokat kizárólag a pesti árvaház javára árusítsák. Eladásukból szeptember elejére már több mint ötezer, az év végére pedig hétezer forint folyt be a Josefinum és a leányárvaház javára. Az összeget gyarapította az is, hogy Velencében is több ezer példányban rendelték meg. E nemes célnak köszönhetően rendelkezünk a XIX. század e meghatározó politikusáról készült több hiteles portréval. Simonyi Antal első képeit követően Deák más fényképészekkel is levétette magát. 1865-ben Schrecker Ignác, 1866-ban Canzi és Heller, 1872-ben Ellinger Ede fényképezőgépe elé ült. 1869-re a leányárvaház, az Elisabethinum számára már tízezer forintot hozott a népszerű államférfi képmása.

Deák Ferenc arcképe – Kézirattár, Arckép 888

„(Deák Ferencz arcképe) a következő kiadásokban lesz kapható: 1) kőnyomatokban és pedig a) fejkép életnagyságban nagy regálpapiroson, ára 4 ft; b) térdkép szintén nagy regálpapiros, ára 3 ft; 2) fényképekben a kedvelt látogatójegy alakjában 1 ft-ért; 3) életnagyságú olajfestményben (külön megrendelésre)”

Vasárnapi Ujság, 1861. 8. évf. 33. szám, 394. – Elektronikus Periodika Archívum

Deák Ferenc jótékonysági célt szolgáló képmását a Hölgyfutár is hirdette:

„A műárusi kirakatok fődísze most Deák Ferencnek, általunk már többször említett arcképe, melyet az »á r v a-i n t é z e t« javára árulnak. Ez minden könyvkereskedésben kapható, még pedig többféle példányban. Kőnyomatú térdkép, (melyet Canzi rajzolt és Walzel nyomott kőre) 3 fton kapható; kőnyomaté, életnagyságban levő fejkép 4 fton; látogató jegy alakban fénykép 1 fton. – Megrendelésre olajfestmények is készíttetnek. Ezek mostanában a kép és könyvkereskedések legkelendőbb cikkei, melyek által sok szoba és terem érdekes diszt kap, s egyszersmind a szegény árvák sorsa is enyhül”

Hölgyfutár, 1861. 99. sz., 12. évf., 790. – Törzsgyűjtemény

Az albumok készítésének divatja hamar elérte a várost. A képek nézegetése a szórakozás és az ismeretterjesztés egyik formáját jelentette a társadalom polgári és felsőbb rétege számára. Simonyin kívül még Schrecker Ignác is megörökítette a korabeli elitet – az 1860-as években három albumot is kiadott a MTA tagjainak portréival, de készített hasonló kiadványt korának szépasszonyairól is.
Simonyi fényképészi tevékenysége mellett a ’60-as évektől kezdve intenzíven közreműködött szakmai társulatok munkájában és a képzőművészeti életben is. A Pesti Műegylet mozgatórugója volt, 1861-től a Magyar Képzőművészeti Társulat tagja, ahol többször tevékenykedett zsűrielnökként. Részt vett a Természettudományi Társulat munkájában, 1863-tól az igazgató választmány és több akcióbizottság tagja.

Források:

Tomsics Emőke: Fotográfiák a hon oltárán – Jótékonyság és fotográfia az 1860-as években. In. Fotóművészet, 2007/4. 120–131.
Gátiné Pásztor Mária: Arcképalbumok, városképek, „fényírdai” emlékek a Budapest gyűjteményben (Mozaikok a fővárosi fotográfia első 50 esztendejéből (1850–1900). In. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Tanulmányok. Új sorozat. 30. Különlenyomat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Évkönyvéből. XI. kötet. 1963.
Sümegi György: A képíró Simonyi Antal. In. A Herman Ottó Múzeum Évkönyvei A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989), 43–60.
Szakács Margit: Simonyi Antal a hazai fényképezés egyik úttörő egyénisége. Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira, szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975), 249–263.
Péntek Orsolya: A magyar fotó 1840–1989, Budapest, Látóhatár, 2018.

Szemerédi Ágnes

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 2. rész; 2. rész; 3. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész

komment

Rákóczi-emlékek – Zombor

2021. január 14. 08:55 - nemzetikonyvtar

Alcím: Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 38. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről. Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

A délvidéki város életét 1802-ben két fontos esemény befolyásolta jelentős mértékben: átadták a Dunát a Tiszával összekötő Ferenc-csatornát, amellyel ezen a szakaszon megkönnyítették a kereskedelmi célú vízi közlekedést, illetve Zombort jelölték ki az egyesített Bács-Bodrog megye székhelyének. A Duna menti település ezt követően erőteljes fejlődésnek indult.

Zombor látképe. Képeslap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 596.

A kereskedelem megélénkülése és a közigazgatás kibővítésével járó hivatalnokréteg megerősödése magával hozta a kulturális élet fellendülését is. A fejlődés a városkép alakításában is megmutatkozott: új épületek, parkok és terek születtek. A városgazdák nem titkolt vágya volt, hogy a terek felékesítésével a délvidéki városok közül Zombor büszkélkedjen majd a legtöbb köztéri szoborral. Közadakozásból az országban elsőként itt állítottak önálló emléket aradi vértanúnak. A város híres szülötte, Schweidel József tábornok szobrát 1905-ben leplezték le a vármegyeháza előtti téren. (L. a sorozat 13. részét.) Zombor polgársága ezzel is bizonyította, hogy a település városi jellegének kialakítása érdekében kész áldozatot hozni.

„Alig fél esztendeje országszerte ünnepeltük dicső emlékű nagyfejedelmünket, II. Rákóczi Ferencet abból az alkalomból, hogy porladó hamvait a magyarság örömujjongása közben végre haza hoznunk sikerült. A nemzet minden fia a nagy halott koporsója mellől felbuzduló hittel, hazafias reménységgel tekintett a jövőbe s megindult a mozgalom, hogy II. Rákóczi Ferenc emlékét szobrokban megörökítsék.”

II. Rákóczi Ferenc szobra Zomborban. In. Magyarország, 14. évf. 129. sz. (1907. máj. 31.), 5. – Törzsgyűjtemény

A délalföldi városok: Szeged, Nagykikinda és Zombor, egymással versengve fogtak bele a nagy feladatba. Az első két város ráadásul még azzal is büszkélkedhetett, hogy vasútállomásaikon néhány percre megállt a hamvakat szállító vonat. Zombor azonban most is első szeretett volna lenni.

Zombor madártávlatból. Képeslap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 577.

1906-ban megalakult a városban a Bács-Bodrog Megyei Irodalmi Társaság, amely december 16-án tartott első díszközgyűlését Rákóczi emlékének szentelte. Az itt fogant elhatározást gyorsan tett követte, egy rendkívüli közgyűlésen határozatba foglalva elfogadták az elnökük, Vértesi Károly indítványát, mely így szólt:

„A Schweidel emléktáblán kívül, a Schweidel-szobor városunkban az egyedüli történelmi emlék, melyet hazafias ünnepélyek alkalmával körülállunk, hogy ott hazaszeretetre buzdítsunk, a hazafias oltárról erőt merítsünk. A magyar hazafiságnak állítsunk még egy oltárt. Oltárból soha sincs sok. Emeljünk szobrot II. Rákóczi Ferenc, dicsően vezérlő és egy szívvel – egy lélekkel választott Fejedelemnek, aki hazánk szabadságáért és függetlenségéért fejedelmi vagyonát áldozta fel s meghalt számkivetésben, boldogtalanul […] Szeged és Nagykikinda megmozdult már, hogy tegyen, adjon, a millió hold földért néhány talpalatnyi tért. A példaadó jóban legyünk mi harmadik, esetleg elsők itt az alföldön, melyet szintén megdobogtattak a kuruc katonák lovainak patái. […] Indítványozom: Országos gyűjtéssel emeljen a Bács-Bodrog Megyei Irodalmi Társaság szobrot II. Rákóczi Ferencnek!”

Emléklapok II. Rákóczi Ferenc zombori szobrának leleplezésére. Szerk. Dömötör Győző, Zombor, Bittermann Ny., 1912. VI–VII. – Törzsgyűjtemény

1907. január 26-án már megalakult a szoborbizottság, melynek elnökéül természetesen Vértesi Károlyt választották. Az elnök első ténykedései közé tartozott, hogy megszerezte a Schweidel-szobor alapjában megmaradt 1322 koronát, és megkérte a belügyminisztérium engedélyét az országos gyűjtéshez. A pénz lassan gyűlt, 1910 őszén megközelítőleg 20 ezer korona állt rendelkezésre, ezért a bizottság úgy határozott, hogy lemond arról a tervéről, hogy Rákóczi emlékét lovasszoborban örökítse meg. (Csak így volt esély arra, hogy Szegedet megelőzzék.) Ugyanakkor az már biztosnak látszott, hogy az ország első egész alakos Rákóczi-szobra Zomborban fog állni. A bizottság pályázatot hirdetett, amelyre 12 művész küldte be ajánlatát. Ezek közül Jankovits Gyula pályatervét fogadták el. A szobrászművésszel már 1910 decemberében szerződést kötöttek, amelyben a mester vállalta, hogy 18 ezer koronáért elkészíti a műalkotást és a talapzatra tervezett három domborművet is.
A bizottságnak viszonylag hamar és egyetértésben sikerült kijelölni a szobor helyét. A Budapesti Hírlap 1909. október 12-i számában már ismertették is a helyszínt. A választás a régi városmag szélén elhelyezkedő Jókai térre esett.

A Jókai tér Zomborban. Képeslap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár Piarista. Jelzet: P 9/65.

„A zombori Rákóczi-szobor bíráló-bizottsága, Vértesi Károly elnöklésével megtekintette Jankovics(!) Gyula Zombor számára rendelt Rákóczi-szobrának mintáját. A bizottság egyhangú véleménnyel állapította meg, hogy az emlékmű sikerült alkotás, a mintát átvette s a bronzbaöntésre való engedelmet megadta. A szobrot Zombor főterén állítják fel a jövő év tavaszán, országos ünnepség keretében.”

Rákóczi-szobor Zomborban. In. Pécsi Közlöny, 18. évf. 186. sz. (1911. szept. 7.), 4. – Törzsgyűjtemény

Jankovits Gyula: II. Rákóczi Ferenc szobra. In. Emléklapok II. Rákóczi Ferenc zombori szobrának leleplezésére. Szerk. Dömötör Győző, Zombor, Bittermann Ny., 1912. 1 t. – Törzsgyűjtemény

1912. június 9-én, vasárnap nagyszabású ünnepség keretében leplezték le Zomborban II. Rákóczi Ferenc szobrát.

„Az ünnep fényét emelte bácskai bérmaútján levő dr. Csernoch János kalocsai érsek, aki előző napon Szabadkáról Zomborba jővén, teljes főpapi díszben nagy és fényes segédlettel tartotta vasárnap délelőtt 9 órakor az ünnepi nagymisét. […] – 10 órakor – impozáns gyönyörű, festői látványt nyújtó menetben vonult föl a közönség, illetve a vidéki küldöttségek és helybeli notabilitások serege a Jókai-térre, a szoborhoz. Az elhelyezkedés után a kaszinói dalárda Erkel Himnuszát énekelte, utána Vértesi Károly, a szoborbizottság elnöke tartotta megnyitó beszédét, majd pedig Márki Sándor történetíró és kolozsvári egyetemi tanár tartotta klasszikus szépségű Rákóczi-beszédét. Beszéde végén lehullott a szoborról a lepel és nyomban fölhangzott az iparos dalárda éneke. Ezután következett az ünnep legkiemelkedőbb programpontja, amelyért magáért érdemes volt az ünnepségen részt venni. Jászai Mari, a Nemzeti Színház nagynevű tragikája elszavalta Dömötör Pál nyugalmazott zombori járásbíró, országos nevű költőnek ez alkalomra írt, lelkekbe kapó ünnepi ódáját. […] Az óda után Huber »Szabadság-dal«-át énekelte az iparos dalárda. Ezután a szoborbizottság elnöke átadta a szobrot Hauke Imre polgármesternek, mire a szobornak a díszes koszorúk egész sorozatával való fölékesítése következett.”

A zombori Rákóczi-szobor leleplezése. In. Mohács és Vidéke, 31. évf. 25. sz. (1912. jún. 16.), 4. – Törzsgyűjtemény

II. Rákóczi Ferenc szobra Zomborban. In. Vasárnapi Újság, 59. évf. 25. sz. (1912. jún. 23.), 510. – Elektronikus Periodika Archívum

A szoboravatás külön kuriózuma volt, hogy az eseményt mozgóképen is megörökítette Bosnyák Ernő helyi nyomdász és amatőr filmes. A felvételt jelenleg a belgrádi Filmarchívumban őrzik. Filmtörténeti jelentőségét Kalapis Zoltán méltatta a Bácsország folyóirat hasábjain (Rákóczi-szobor a zombori Jókai-téren. In. Bácsország, 2003. 7–9. sz., 80–85.). Az ünnepi eseményt 250 terítékes díszebéd zárta a Vadászkürt szálloda éttermében. A meghívott vendégeknek nem kellett messzire gyalogolniuk, mert a szálló épülete szintén a Jókai téren állt. A dualizmus korának bevett szokása szerint az első pohárral itt is a királyt éltették és kicsit sem tartották bizarrnak, hogy alig egy órával előtte Márki Sándor professzor még a Habsburg elnyomásról szónokolt.

A Vadászkürt szálloda a Jókai téren. Képeslap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény. Jelzet: P 9/72.

Jankovits Gyula műalkotása Rákóczi Ferencet levett süveggel, fejedelmi pózban ábrázolta uralkodói jogarral a kezében. A szobor magassága 2,82, míg a talapzaté 3,6 méter volt. A művész a talapzatra helyezett domborművekre Rákóczi életéből vett jeleneteket mintázott. Az egyiken a kurucok hadát, a másikon az ónodi országgyűlést, míg a harmadikon Rákóczit Rodostóban jelenítette meg. A maradandó emléknek tervezett mű mindössze hét évig állhatott a Jókai téren. A szerb csapatok 1918 novemberében szállták meg Zombort. A trianoni döntést meg sem várva eltávolítottak minden magyar feliratot és emlékjelet, így a Schweidel-szoborral egy időben Jankovits Gyula alkotását, II. Rákóczi Ferenc szobrát is.

Rákóczi szobra a Jókai téren. Képeslap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 621.

A szobrok több mint tíz évig raktárban porosodtak, nem tudni, hogy milyen állapotban. Megmentésükre mutatkozott némi esély, bár a korabeli információk elég hiányosak. 1930-ban a Szombori Újságban (az újságnak egy száma sincs meg a magyar nemzeti könyvtárban!) két rövid közlemény jelent meg:

„Hősök emlékműve. A szombori tartalékos tisztek egyesületének kérelmére a képviselőtestület jogügyi bizottsága elhatározta, hogy II. Rákóczi Ferenc és Schweidel József ércszobrainak darabjait átengedi a kérvényező egyesületnek, amely a Szomborban nyugvó hősi halottak temetői emlékművét önteti meg azokból. [1930. nov. 22.] Városi közgyűlés. II. Rákóczi Ferenc és Schweidel József szobrait a hősi halottak részére emelendő emlékmű céljaira kiadja. [1930. dec. 6.]”

Az idézet (másodközlés) forrása: Schweidel József. 1849. október 6 – 1999. október 6. az aradi golgota 150. évfordulója. Összeáll. Cirkl Rudolf, Zombor, 1999, 20. – Törzsgyűjtemény

Ugyanakkor a Kis Újságban ezt olvashattuk:

„A szerbek által megszállt Zombor városa ajánlatot tett Bajának az ottani Rákóczi- és Schweidel-szobor megvásárlására. Az ügyet most tárgyalja Baja város kisgyűlése és egyhangúan a szobrok Bajára hozatala és megvásárlása mellett döntött.”

Bajára kerül a zombori Rákóczi- és Schweidel-szobor. In. Kis Ujság, 43. évf. 291. sz. (1930. dec. 23.), 8. – Törzsgyűjtemény

Ez alapján úgy tűnt, a szobrok sorsa jó irányt vett.

„A Zomborból menekült és Baján letelepedett magyarok már évek óta mozgalmat indítottak, hogy Rákóczi és Schweidel József 48-as tábornok zombori szobrait, amelyeket a Délvidék megszállása után az új hatóságok leemeltettek talapzataikról és elraktároztak, kikérjék a jugoszláv hatóságoktól és Baján állítsák föl a város főterén. Lörincz György dr., Zombor utolsó magyar polgármestere, aki most bajai ügyvéd, beadványt intézett a város törvényhatóságához, hogy tegye meg ebben az irányban a szükséges lépéseket. A közgyűlés felhatalmazására Vojnics, most már Borbiró Ferenc dr. polgármester megbízta Nikolics József dr. zombori ügyvédet, az ottani városi képviselőtestület tagját, hogy folytassa le a tárgyalásokat a szobrok kiadására. Az év elején Nikolics dr. a siker reményében terjesztette elő indítványát a zombori közgyűlés elé és abban a bajaiak kérésének teljesítését kérte. Már úgy látszott, hogy az indítványt megszavazzák, mikor fölállott a tartalékos tisztek egyesületének megbízottja és bejelentette, hogy egyesülete igényt tart a szobrok bronzanyagára, mert abból akarja elkészíttetni néhai Petár király emlékművét. Szavazásra került a sor és a bennszülött képviselőtestületi tagok a szerb anyanyelvűekkel együtt Nikolics dr. javaslata mellett foglaltak állást, de kisebbségben maradtak. A közgyűlés után Nikolics dr. tárgyalásba bocsátkozott a tartalékos tisztekkel és azt az ajánlatot tette nekik, hogy a szobrokat a bronzanyag árának készpénzben való kiegyenlítése ellenében szolgáltassák ki. Az egyesület az ajánlatot elfogadta, mire Baja város törvényhatósága megszavazta a megváltáshoz szükséges összeget. Közben Zomborban egy csoport kísérletet tett a szobrok megcsonkítására, szerencsére azonban nagyobb, helyrehozhatatlan kárt azokon nem okoztak. Belgrádból történt beavatkozásra most megtörtént az intézkedés a szobrok elszállítására. Baja városának közönsége kegyelettel várja a nemzeti függetlenség bronzba öntött hőseinek megérkezését.”

Rákóczi- és Schweidel-szobrok útja Zomborból Bajára. In. Budapesti Hírlap, 51. évf. 190. sz. (1931. aug. 23.), 16. – Törzsgyűjtemény

Baja főtere. [Ide tervezték felállítani a zombori szobrokat.] Képeslap – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény. Jelzet: P 8/10.

Valami okból kifolyólag a látszólag sínen lévő ügy mégis vakvágányra futott. A szobrok nem indultak el Bajára. Azonban néhány év múlva még élt a remény.

„Négy-öt évvel ezelőtt mozgalom indult meg Baján, […] amelynek az volt a célja, hogy Zomborból Magyarországra hozzák II. Rákóczi Ferenc és Schweidel József aradi vértanú szobrát. A két szobrot a megszállás után a szerbek eltávolították helyükről és most ott hevernek a szerb hadviseltek egyesületében. A mozgalom azonban abbamaradt és nem történt semmi éveken át. Most, hogy a kormányzó felhívása folytán a magyar társadalom szobrot készül emelni II. Rákóczi Ferencnek, a zombori két magyar szobor ügye ismét napirendre került. Bácsbodrog vármegye kisgyűlésén Medveczky Károly érdeklődött a két szobor iránt, Fraknóy Mihály árvaszéki elnök pedig felvetette azt a gondolatot, hogy vissza kellene szerezni a két szobrot a megszállott Zomborból. Ezt a két szobrot, hír szerint a zombori szerb hadviseltek egyesülete hajlandó is volna ugyanannyi mennyiségű bronzanyag ellenében visszaadni, miután ott a Nagy Fejedelem és Schweidel szobrából összeolvasztás útján a szerb hősi halottak szobrát akarják megcsinálni. Fraknóy indítványozta, hogy ebben az ügyben keressék meg a kormányt és diplomáciai úton tegyék meg a lépéseket a két zombori szobor visszaadása érdekében.”

A zombori Rákóczi és Schweidel szobrokat haza akarja hozatni Bács megye. In. Magyarország, 41. évf. 206. sz. (1934. szept. 13.), 6. – Törzsgyűjtemény

A fent idézett két újságcikk alapján olybá tűnik, hogy a Rákóczi- és a Schweidel-szobor az 1930-as évek közepén még megvolt, de az is elképzelhető, hogy csak a magyar felet hitegették a tárgyalásokon. Mai szemmel nem igazán érthető, hogy a látszólag egyszerűnek tűnő ügy miért jutott kétszer is holtpontra. Sajnos ez időtől a szobrok sorsa ismeretlen, nagy valószínűséggel a magyar szempontból értékes műalkotásokat bronzanyaguk miatt, újrahasznosítás céljából beolvasztották.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:

Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.; 31. Marosvásárhely 2.
Erzsébet királyné-szobrok: 32. Kolozsvár 1.; 33. Kolozsvár 2.; 34. Arad; 35. Bártfafürdő; 36. Pöstyén
Rákóczi-emlékek: 37. Zólyom

komment

Rákóczi-emlékek – Zólyom

2021. január 07. 07:55 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 37. rész

A Habsburg-abszolutizmus korában tilos volt II. Rákóczi Ferenc nevét említeni, vagy megemlékezni róla. A magyar országgyűlés 1715. évi 49. törvénycikkében hazaárulónak, a haza ellenségének nyilvánította Rákóczit és a vele együtt száműzetésben élő társait. A XVIII. század végén, II. József elnémetesítő politikájának nyomása alól szabadulva, a nemzeti öntudat egyik megnyilvánulásaként bontakozott ki a Nagyságos Fejedelem kultusza. A reformkorban még csak izzó parázs a forradalom napjaiban fellángolt, a márciusi ifjak Rákóczit tekintették példaképüknek.

Az ügy, melynek katonája voltál,
Nemsokára diadalmat ül,
De te nem lész itt a diadalnál,
Nem jöhetsz el a sír mélyibül.

Hamvaidnak elhozása végett
Elzarándokolnánk szívesen
De hol tettek le a földbe téged,
Hol sírod? nem tudja senki sem!

Petőfi Sándor: Rákóczi (részlet). In. Petőfi Sándor összes költeményei, Budapest, Szépirodalmi, 1974. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Már 1848-ban megfogalmazódott tehát az a vágy, hogy Rákóczi maradványait hazai földbe helyezzék örök nyugalomra. Az ábrándos lelkesültség megvalósítására azonban még hosszú évtizedeket kellett várni. Elsőként a szultáni szerájból hazatérő Corvina-kutatók (Ipolyi Arnold, Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre) hoztak hírt Rákóczi hamvairól 1862-ben. Majd Thaly Kálmán és társai lelkes kutatóútjai vezettek oda, hogy II. Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona, Thököly Imre, Rákóczi József, Bercsényi Miklós, Bercsényiné Csáky Krisztina, Eszterházy Antal és Sibrik Miklós földi maradványai hazatérhettek. 1906. október 23-án a magyar országgyűlés törölte az inkriminált törvénycikknek a bujdosókat megbélyegző részeit, és még ugyanaznap Isztambulban hajóra tették a hamvakat. Október 25-én a gőzös befutott Konstanca kikötőjébe, ahol a koporsókat és a sírköveket a MÁV által biztosított feldíszített különvonatra emelték át. A szerelvény október 27-én reggel 8 óra 20 perckor Orsovánál gördült magyar földre. A Duna-parti kisvárosban a magyar kormány tagjai, élükön Wekerle Sándor miniszterelnökkel ünnepélyes keretek között fogadták a hamvakat. A fellobogózott vonat másnap 8 óra 34 perckor érkezett a Keleti pályaudvarra. A koporsókat díszes hintókra rakták és a gyászmenet a Kerepesi (ez időtől Rákóczi) úton vonult a Szent István-bazilikába, illetve Thököly koporsójával külön a Deák téri evangélikus templomba, amely helyeken a hamvakat néhány órára felravatalozták, hogy a főváros polgárai is leróhassák kegyeletüket. A vonat este 8 órakor indult tovább Kassára, majd Thököly hamvaival Késmárkra. Zrínyi Ilona, Rákóczi és bujdosó társai földi maradványait október 29-én ünnepélyes keretek között helyezték örök nyugalomra a Szent Erzsébet-dómban. A hamvakat szállító vonat útját Orsovától Kassáig, állomástól állomásig megkülönböztetett figyelemmel kísérték a magyar vasutasok, mindenhol biztosítva a szerelvény szabad áthaladását.
Az országban ezt követően újabb emlékműállítási hullám sepert végig, és a Rákóczi-szabadságharc csatáit jelölő turulmadaras obeliszkek mellett több város kinyilvánította szándékát, hogy ércbe öntve örökíti meg a Nagyságos Fejedelem emlékét.

„Felső Magyarország hazafias megyéi már közel jövőben egymásután négy helyütt fogják megörökíteni a bujdosó fejedelem emlékét. Az első nagyszabású emlékműre, a fejedelem lovas-szobrára, már ősszel kihirdeti Kassa város közönsége a pályázatot; erre a szoborra – az Abaúj Torna vármegye által rendezett sorsjáték jövedelmét is beleértve – 300 ezer korona van együtt. A második lovas-szobrot szülőföldje, Zemplén vármegye közönsége állítja fel Sátoraljaújhelyen a leendő új vármegyeháza előtt; erre a szoborra a megyei közgyűlés tíz évi részletben nagyobb összeget szavazott meg. A harmadik álló életnagyságú Rákóczi szobrot Beregvármegye közönsége Beregszászban állítja fel, mely célra a megye területén mintegy harmincezer koronát gyűjtöttek össze. A negyedik álló szobrot Nógrád vármegye közönsége állítja fel az 1706. széchényi(!) országgyűlés emlékére Szécsény mezőváros főterén; erre mintegy tizenkilencezer korona van együtt, melyet a szécsényi takarékpénztár gyűjtött össze nagy lelkesedéssel. Itt említjük meg, hogy gyűjtés folyik még Érsekújvár városában és az Alföldön Kecskemét, Szeged és Zombor városokban is. Rákóczi emlékét eddig még csak egy mellszobor hirdeti Zólyomban.”

II. Rákóczi Ferenc szobrai a Felvidéken. In. Bereg, 34. évf. 33. sz. (1908. aug. 16.), 3. – Törzsgyűjtemény

Zólyom vára az előtte elhaladó gőzössel. Képeslap – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 503.

A sors különös fintora, hogy az elsőnek beharangozott négy egész alakos Rákóczi-szobrot egyik magyar városnak sem sikerült akkor felállítania. Beregszászban például 2019. december 17-én vált valóra a 126 éves álom, ekkor avatták fel ugyanis II. Rákóczi Ferenc lovasszobrát.
Hogy mely szobrok mikor valósultak meg, nyomon követhető, ha fellapozzuk Ilyés Gábornak a Rákóczi-emlékekről nemrég megjelent kiváló összeállítását. (Ilyés Gábor: „Hazánk szentje, szabadság vezére”. II. Rákóczi Ferenc és az általa vezetett szabadságharc emlékjelei Borsitól Rodostóig, Nyíregyháza, 2020.) Viszont ahogy a Bereg című hetilap fenti cikkéből is kiderült, Zólyom városa elsőként jeleskedett Rákóczi Ferenc emlékének megörökítésében. Ugyanakkor a szoborállítás érdeme nem a városé, hanem elsősorban a magyar mozdonyvezetőké volt.

„A Mozdonyvezetők Országos Szövetségének érdeme, hogy II. Rákóczi Ferencnek, a nemzet eszményi életű szabadsághősének, az első szobrot állították hazánkban.
Nem nagyméretű e szobor, hiszen a mozdonyvezetők a saját filléreikből gyűjtötték s a nemzet áldozatkészségét nem vették igénybe.”

Az első Rákóczi-szobor Zólyomban. In. Kecskeméti Nagy Képes Naptár, 18. évf. (1908), 251. – Törzsgyűjtemény

Zólyom városa a várral. Képeslap – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: Z 499.

A szoboravatás előtt öt nappal már kisebb ünnepség zajlott a műalkotásnak helyet adó Erzsébet parkban.

„Tegnap helyezték el a szobor talapzatába az okiratot, amely a szobor keletkezésének történetét, a jelenlegi pénznemek és a mozdonyvezetők legutóbbi lapjának egy példányát foglalja magába. Az okirat elhelyezésénél megjelent Zólyom város polgármestere és főjegyzője, Pethes(!) Tivadar, a mozdonyvezetők szövetségének elnöke és a zólyomi szoborbizottság összes tagja, valamint nagyszámú közönség.”

Rákóczi-szobor Zólyomban. In. Pesti Napló, 58. évf. 127. sz. (1907. máj. 29.), 10. – Törzsgyűjtemény

A fémtokban elhelyezett Mozdonyvezetők Lapja 3. évf. 6. számának címoldala – Törzsgyűjtemény

A fémtokban elhelyezett újság sajnos az utókor számára kevésbé érdekfeszítő híreket közölt a címoldalán. Viszont a pergamenre írt okirat teljes szövegét, amely a szobor keletkezéstörténetét taglalta, a következő lapszámból ismerhetjük meg. Ebből kiderül, hogy a Rákóczi hamvait szállító vonat mozdonyvezetőiben akkor fogalmazódott meg a vágy, hogy maradandó formában róják le kegyeletüket a Nagyságos Fejedelem emléke előtt, amikor az országon áthaladva látták azt a lelkesültséget, amellyel a tömegek a feldíszített szerelvényt fogadták.

„Mihajlovits Sándor a Szegedi-Rókusi fűtőház főnökétől és Schemmel György mozdonyvezetőtől ered az eszme, hogy a magyar mozdonyvezetők összessége szobrot állítson a dicső fejedelemnek, iránta érzett kegyelete jeléül.
Az országos szövetség elnöke Petheő Tivadar tudomást szerzett a dologról és tiszttársaival együtt szűkebb körben tárgyaltak az eszme kivihetőségéről. […]
További kérdést képezett, hogy hol állíttassék fel a szobor. A Zólyomi fűtőház érdemes főnöke Havas Dávid főmérnök hatásos beszédben győzte meg a választmányt arról, hogy a szobor legméltóbb helye Felső-Magyarország egy oly városa lenne, melyhez a nagy Fejedelem emlékét történelmi tradíciók fűzik s melyben egyúttal számos magyar mozdonyvezető állomásozzék. A választmány végül alapos megfontolás után Zólyom sz. kir. városban állapodott meg.”

Rákóczi Ferenc első szobra áll. In. Mozdonyvezetők Lapja, 3. évf. 7. sz. (1907. júl. 1.), 228. – Törzsgyűjtemény

A mozdonyvezetők szövetségének tagjaiból megalakult bizottság Mayer Ede akadémiai szobrászművészt kérte fel a műalkotás elkészítésére. A mester 1907. február 12-én bemutatott szobormintáját a Zala György és Telcs Ede részvételével megalakult zsűri kiválónak és kivitelezésre alkalmasnak ítélte.
Az ünnepélyes szoboravatásra 1907. június 2-án 12 órakor került sor az Erzsébet parkban.

Rákóczi Ferenc szobra Zólyomban. In. Új Idők, 13. évf. 24. sz. (1907. jún. 9.), 574. – Törzsgyűjtemény

Az eseményre a Mozdonyvezetők Országos Szövetségének mintegy ötszáz tagja már előző napon különvonaton érkezett meg. A vendégeket a fellobogózott pályaudvaron hatalmas tömeg fogadta élükön a város polgármesterével. Vasárnap délelőtt valamennyi templomban ünnepi istentisztelet volt, ezt követően a mozdonyvezetők szövetsége díszközgyűlést tartott a városháza nagytermében, ahol felolvasták annak az okmánynak a szövegét, amelyet a talapzatba helyeztek. A hazafias érzelmű mozdonyvezetőket Konkoly-Thege Miklós köszöntötte. Tizenegy órakor érkezett meg a képviselőház és a kormány küldöttségének vonata Budapestről. Az országgyűlés tagjait Rakovszky István, a Ház alelnöke vezette. A kereskedelemügyi minisztert, Kossuth Ferencet távollétében Szücs Andor miniszteri titkár képviselte. (Kossuth Ferenc néhány nappal korábban Rozsnyón vett részt apja szobrának a leleplezési ünnepén. L. e blogsorozat 25. részét.)

„Tizenkét órakor kezdődött meg a leleplező ünnepély. A díszsátorban a küldöttségek és a vendégek foglaltak helyet. A Zólyomi Műkedvelő Kör és az Unio-vasgyár dalárkörének Himnusza után Görgey László miskolci M.Á.V. üzletvezető mondott beszédet, miközben lehullott a lepel. A zólyomi állami polgári fiúiskola növendékeinek éneke után Petheő Tivadar szövetségi elnök átadta, Skrovina Mátyás polgármester pedig átvette a szobrot a város közönsége nevében megőrzés végett. Ezután a szobor megkoszorúzása következett.”

A zólyomi Rákóczi-szobor leleplezése. In. Pesti Napló, 58. évf. 132. sz. (1907. jún. 4.), 12. – Törzsgyűjtemény

Amikor a szoborról lehullt a lepel, az evangélikus templom tornyából megszólalt a tárogató.

A zólyomi Rákóczi-szobor. In. Vasárnapi Újság, 54. évf. 23. sz. (1907. jún. 9.), 466. – Elektronikus Periodioka Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum. Jelzet: DKA-071049

„Egy órakor a városi nagyszálló termében ötszáz terítékű díszebéd volt a vendégek tiszteletére. A harmadik fogás után Rakovszky István a királyra ürítette poharát. […] A társaság délután négy óráig lelkes hangulatban maradt együtt. Délután a társaság különvonaton Szilácsfürdőre ment ki, ahol társasvacsora, majd táncmulatság volt. A társaság reggel három órakor különvonaton visszaindult a fővárosba.”

A zólyomi Rákóczi-szobor. In. Magyarország, 14. évf. 132. sz. (1907. jún. 4.), 6. – Törzsgyűjtemény

Rákóczi Ferenc szobra. Képeslap – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény. Jelzet: P 90/207.

Ahogyan az impériumváltás időszakában történelmi és művészeti emlékeink Felvidék-szerte nem kerülhették el sorsukat, ez történt a zólyomi Rákóczi-szoborral is. A műalkotás alig több mint egy évtizedig állhatott az Erzsébet parkban. Eltávolításának (ledöntésének?) körülményeiről nincs pontos adat. Balassa Géza régész professzor visszaemlékezését halála után fia, Balassa Zoltán közölte A Hét című felvidéki lapban. Ennek alapján a helyéről eltávolított szobrot egy zólyomi gazda rejtette el a városháza egyik gazdasági épületében. Balassa Géza 1943-ban szerzett tudomást a szoborról, amikor azt a megbízást kapta, hogy múzeumot rendezzen be Zólyom városában. Ő még úgy tudta, hogy Mayer Ede műalkotása az elrejtést követően teljesen feledésbe merült, de egy 1935-ös újságcikkből kiderül, hogy a közvéleményt a két világháború között is foglalkoztatta a szobor ügye.

„A magyar mozdonyvezetők országos szövetségének az 1904. évi nagy sztrájk után első legfontosabb intézkedése az volt, hogy közadakozásból felállítják Rákóczi szobrát. Nagy tárgyalások után úgy döntöttek, hogy a szobrot Rákóczi szabadságharcainak főhadszínterén, a Felvidéken, még pedig a mozdonyvezetők akkori legnagyobb telepállomásán, Zólyom főterén állítják fel. […] Ott állt a szobor 1918-ig, a lealázás és összeomlás gyászos évéig. Ekkor a szobrot a zólyomi hazafias vasutasság leszedte és elhelyezte a zólyomi városháza pincéjében, ahol ma is megtalálható. Most, amikor csonka-hazánk Rákóczi halálának kétszázéves fordulója alkalmából fővárosunkban szobrot akar emelni nagy vezére emlékére, nem lenne-e szép cselekedet, ha ezt a pincében heverő műemléket diplomáciai úton áthozhatnók és itt újra felállittatnók? Ha a MÁV igazgatósága ennek a hazafias ügynek élére áll, Budapesten két Rákóczi-szobor fogja hirdetni a magyar szabadsághős verhetetlen nagyságát.”

Hozzuk el Rákóczi szobrát Zólyomból! In. Magyarság, 16. évf. 78. sz. (1935. ápr. 5.), 10. – Törzsgyűjtemény

Nos a kezdeményezésnek – nem tudni miért – nem lett foganatja, ezért bukkanhatott rá és vehette pártfogásába Balassa Géza a zólyomi városháza félreeső zugában elrejtett szobrot a második világháború vérzivataros esztendeiben. A háború után a professzor irányította a zólyomi vár rekonstrukcióját, ezért a szobrot egészen 1967-ig a vár kápolnájában rejtegette. Egy rövid füleki intermezzo után – talán a dubčeki enyhülés légkörében – eljött a megfelelő pillanat.

„… Balassa Gézának tudomására jutott, hogy Borsiban ünnepséget rendeznek és megfelelő szobrot keresnek. Ekkor felajánlotta a megőrzött alkotást. Átszállították és leleplezték. Immár másodszor. Az avatóünnepségen apám nem tudott részt venni, mert a meghívót késve kapta kézhez. Ezt nagyon sajnálta.
1969. május 30-án, szombaton a borsi kultúrházban szimpóziumot rendeztek, melynek keretében dr. Czine Mihály budapesti irodalomtörténész előadást tartott a fejedelem életéről és munkásságáról. Ezután kuruc estet tartottak, melynek főszereplői Béres Ferenc népdalénekes és Burka Sándor volt.
Mayer Ede szobrát másnap, délután 14 órakor leplezte le Tolvaj Bertalan, a Szlovák Szocialista Köztársaság Nemzetiségi Titkárságának vezetője. A koszorúzás alatt a kastély egyik ablakából tárogató szólt. […]
Mayer Ede alkotása méltó helyre került. Remélhetőleg már nem fogják indulatos kezek eltávolítani.”

Balassa Zoltán: Egy szobor utazásai. In. A Hét, 39. évf. 24. sz. (1994. jún. 10.), 15. – Törzsgyűjtemény

Mayer Ede műalkotása Borsiban, Rákóczi szülőháza előtt. A kép forrása: Ellopták II. Rákóczi Ferenc borsi mellszobrát. In. Múlt-kor történelmi magazin, 2013. márc. 1.

Másfajta indulat vezette azoknak az embereknek a kezét, akik 2013. február 28-ról március 1-jére virradóra léptek a tettek mezejére.

„Három férfi péntekre virradóra ellopta II. Rákóczi Ferenc bronz mellszobrát borsi szülőháza elől. Az 1907-ben készült műalkotás 180 kilogrammos, eszmei értéke felbecsülhetetlen. A tetteseket tegnap elfogta a rendőrség. […] Az egyik elkövető borsi garázsában megtalálták a szobrot is.”

Kocur László: Megtalálták a Rákóczi-szobrot. In. Magyar Hírlap, 46. évf. 52. sz. (2013. március 2.), 5. – Törzsgyűjtemény

Sajnos a rend őrei nem lehettek elég gyorsak, a színesfémtolvajok, a könnyebb értékesíthetőség reményében, a műalkotást négyfelé vágták. Az a szobor, amely átvészelt két háborút és az azt követő vészterhes időket, amelyet féltő kezek óvtak évtizedekig, most az emberi mohóság és primitívség áldozatául esett.
Az emlékművet természetesen helyreállították és ma is megcsodálható Rákóczi borsi szülőháza előtt, a „Magyar Betlehem”-ben.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:

Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.; 31. Marosvásárhely 2.
Erzsébet királyné-szobrok: 32. Kolozsvár 1.; 33. Kolozsvár 2.; 34. Arad; 35. Bártfafürdő; 36. Pöstyén
Rákóczi-emlékek: 38. Zombor

komment

Béli István – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 5. rész

2021. január 05. 07:55 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 42. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat negyvenkettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Béli Istvánt és gyűjteményét mutatja be.

A székesfehérvári születésű Béli Istvánt (1943–1994) művészetszeretete vezette el a kisgrafika műfajához. A vasesztergályos szakma kitanulása után letette a gépésztechnikusi vizsgát, majd Budafokon helyezkedett el, a Budafoki Élesztőgyár gépésztechnikusa lett. Bekapcsolódva az üzemi kulturális munkába, gyakran rendezett különféle programokat, előadásokat, kiállításokat. Itt ismerkedett meg és kötött barátságot Moskál Tibor (1930–2014) budafoki grafikusművésszel, aki szervezője és rendezője, sőt kiállító művésze volt az ottani tárlatoknak.
Moskál Tibor közvetítésével tagja lett a Kisgrafika Barátok Körének, ahol művészekre és cseretársakra talált. Ex libris gyűjteményét gyorsan gyarapította: sok művésszel került személyes kapcsolatba, kiterjedt levelezést folytatott magyar és külföldi gyűjtőkkel, számos saját lapot rendelt. A nevére készült grafikák Jeruzsálembe, sőt Grönlandra is eljutottak. Magyar cserepartnerei közül említhető több jogász: Illyés Sándor László, Katona Gábor, Semsey Andor, Réthy István, emellett Kertész Dénes állatorvos, Csányi István orvos, Poór Ferenc pedagógus, oktatásszervező és Arató Antal könyvtáros, könyvtárigazgató. A külföldiek közül ismeretségi körébe tartozott többek között Gianni Mantero, Charles Favet, Jorgen Vils Pedersen, Vagn Clemmensen, John Due Nielsen, Helmer Fogedgaard, Paul Pfister, Klaus Rödel, Lorenz May.
Kisgrafikai gyűjteményének pontos darabszáma nem ismeretes, de megközelítőleg 8–10 ezres nagyságrendű lehetett, melyet országonként, azon belül pedig a művészek neve szerinti rendben tárolt. Téma és alkotó tekintetében mindenféle grafikát gyűjtött, de főleg a hagyományos technikával (fa-, linómetszet és rézkarc) készült munkákat vette be gyűjteményébe.
A magyar művészektől 44 ex libris készült Béli István és családtagjai nevére, melyeknek több mint a fele Moskál Tibor grafikus nevéhez fűződik. Moskál az 1960-as évek második felétől szinte évente készített lapokat Béli Istvánéknak, leggyakrabban fametszet, rézkarc és aquatinta technikával. M. Kiss Pál művészettörténész így jellemezte Moskál művészetét:

„Moskál Tibor grafikáinak témaköre igen gazdag. A sokszor csak néhány centiméter nagyságú lapjain a városképek és a műemlék ábrázolások mellett a tájképek, a karakteres portrék, valamint a népművészeti motívumok és virág rajzai is lélekkel teli ábrázolások. Finoman elkülönülő körvonalat ad, de nem kevésbé érdekes a részletekben is. Egyetlen célja van: a megkapó jellemzés, hogy az élet megfigyeléseiből keletkezett víziót minél hívebben adja vissza.”

Gyucháné Veres Krisztina: Moskál Tibor színes rézkarc virágai. Forrás: Museum.hu. A magyar múzeumok honlapja. Időszaki kiállítás a békéscsabai Meseházban: 2005.03.21–2005.04.18.

Ez figyelhető meg a Béli István és családja nevére szóló Moskál-grafikákon is. A városábrázolások közül a szentendrei Bükkös-patak és a Török-ház szerepel egy-egy korai, 1967-es ex librisen. A későbbiekben Székesfehérvár múltja, történelme, nevezetes épületei fordulnak elő a leggyakrabban: a díszkút, az ottani templomok, Szent István kőszarkofágja, egyéb műemlékek, a székesfehérvári országgyűlésen kiadott Aranybulla (1222).

Moskál Tibor fametszete, Székesfehérvár (1973). Jelzet: Exl.B/831 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gorsium (a mai Tác) római kori romjait ókori agyaglámpás idézi.

Moskál Tibor fametszete, Gorsium (1977). Jelzet: Exl.B/392 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Pécsről Jakováli Hasszán dzsámija, Magyarország egyik legjobb állapotban fennmaradt török építészeti emléke került megörökítésre. Az egyéb motívumok közül faragott juhászkampó, görög vázakép, busómaszk, szőlő, akvárium, koronás címerpajzs szerepel. A „BUÉK PF 1981 Béli család” feliratú újévi lapon galamb és miskakancsó látható.

Moskál Tibor rézkarca, görög vázakép (1970), Forrás: Frederikshavn Kunstmuseum & Exlibrissamling (Dánia) ex libris gyűjteménye

Moskál után a legtöbb ex librist készítő Fery Antal és Perei Zoltán mellett Varga Nándor Lajos, Tempinszky István, Csimma Jenő, Nechánszky József grafikusok alkottak egy-két ex librist Béli István és családtagjai számára.

Perei Zoltán fametszete. Forrás: Kisgrafika különszám, 1997, 3. p. – Törzsgyűjtemény

Fery Antal szerencsi fametsző lapjain székesfehérvári vonatkozású műemlékek és szoborábrázolások jellemzők: Kálmáncsehi Domonkos szobra a Szent Anna-kápolnával, Szent István király lovas szobra a város címerével. Utóbbi látható az alábbi, 1976-ban készült fametszeten.

Fery Antal fametszete (1976), Jelzet: Exl.B/832 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Fery portrégrafikái közt Varkocs György székesfehérvári várkapitány, Wathay Ferenc végvári vitéz, énekszerző arcképe szerepel, de megelevenedik Arany János portréja is a nagyszalontai toronnyal.
Béli Istvánt művészetszeretete arra vezette, hogy maga is elsajátította a magas- és mélynyomás technológiáját, több saját kivitelezésű alkalmi lappal, ex librisszel bővítve cserelapjai számát.
A műpártoló halála évében, 1994-ben Moskál Tibor in memoriam grafikával búcsúzott budafoki barátjától, szimbolikusan ábrázolva azokat a motívumokat, amelyek utalnak Béli István életére: az esztergaszív, a tolómérő, egy székesfehérvári kis templom épülete és egy szál virág, amit Béli megpróbált linóleumba metszeni. Egy élet üzenete – egyetlen kisgrafikába sűrítve.

Irodalom:

Béli István levele Réthy Istvánhoz, a KBK titkárához, 1975. XI. 19., KBK Irattár
Fery Antal élete, munkássága, alkotásainak jegyzéke, szerk. Fery Veronika, Miskolc, Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2005, 61., 75–76., 87., 115.
Király Zoltán: Béli István (1943–1994), Kisgrafika,1997. különszám, 2–3.
Moskál Tibor grafikai alkotásjegyzéke, ex librisek és alkalmi grafikák, összeáll: Király Zoltán és Moskál Tibor, Budapest, 2009.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Béli István (1943–1994). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 27–28.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

komment

Karácsonyi olvasnivalók. 2. rész

2020. december 23. 10:00 - nemzetikonyvtar

A Magyar Elektronikus Könyvtár ajánlója

Karácsonyhoz közeledvén az ünnep és az időjárás is sokszor a négy fal közé szorítja az embereket. A rendkívüli járványhelyzet ezt még jobban megerősíti. A korlátozó intézkedések miatt az olvasók személyesen nem tudnak bejutni a könyvtárakba, de azért szolgáltatásaink nem szünetelnek. A világhálón keresztül még inkább igyekszünk kielégíteni az olvasó gyerekek és felnőttek igényeit. Ezért egy rövid összeállítást ajánlunk a Magyar Elektronikus Könyvtárból, ahonnan teljes könyveket tölthetnek le az érdeklődők különböző formátumokban. Ezeket nemcsak a számítógép képernyőjén, de akár egy tableten vagy okos telefonon is olvashatják kicsik és nagyok egyaránt, bár hosszabb elektronikus szövegek olvasására igazából az e-könyv olvasók a legalkalmasabbak. Az olvasnivalók mellett néhány hangoskönyvet is ajánlunk, amely bármely mobileszközbe betölthető és akár vezetés vagy séta közben is hallgatható. Folytatjuk ajánlónkat.

Nagyobbaknak ajánljuk

Jerome K. Jerome: Egy naplopó tűnődései, ford. Karinthy Frigyes, Karinthy Emma, Budapest, Világirodalom, 1920. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az angol író és publicista 1886-ban megjelent humoros írásai Karinthy Frigyes és nővére fordításában 1920-ban láttak napvilágot magyarul.

„A dolgozószobám ablaka Hyde-Parkra nyílik. Oktat, mulattat, ha így a tornyocskámból tekintek le. Hogy áramlik ide-oda, lábaim alatt az emberi élet! Ahogy a kert kapuit kinyitják, elsőnek az utca lánya kúszik be. Sajnálatraméltó munkáját befejezte. Didereg a zúzmarás reggelben; siet rövid pihenője felé. Szegény rabszolga!”

Jerome K. Jerome: Egy naplopó tűnődései, ford. Karinthy Frigyes, Karinthy Emma, Budapest, Világirodalom, 1920. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem. Képek a középiskolából, Budapest, Dick, [1916] – Magyar Elektronikus Könyvtár

A Tanár úr kérem Karinthy egyik legjelentősebb műve, korai írói korszakából származik. Részletekben készült karcolatfüzér, mint az Így írtok ti. Első megjelenése óta változatlan gyönyörűséget szerez felnőtt és fiatal új meg új nemzedékének. Ez a digitális változat az 1916-os kiadásból készült, az eredeti szöveggel, amelyet az I. világháború után politikai okokból módosítottak.

„Na, kezdje előlről, Bauer, maga szerencsétlen. Kérem, tanár úr, én készültem. Tudtam, de elfelejtettem. Ne feleseljen, Bauer, mert magának felelnie kell, mert maga Szerbiából négyesre áll és az intőkonferencia már össze is ült. Fogd be a szád, Bauer. Igenis, az intő-konferencia ott ül már Szerbia határán és tanácskoznak.”

Karinthy Frigyes: Reggel hétkor. In. Uő.: Tanár úr kérem. Képek a középiskolából, Budapest, Dick, [1916] – Magyar Elektronikus Könyvtár

Anthony Milestone [Mihályi Antal]: A szkarabeusz titka, Üllő, Regun-Press, [2009] – Magyar Elektronikus Könyvtár

A kalandregény kezdete az egyiptomi Ó-Birodalomba nyúlik vissza, majd Egyiptom történelmének néhány szakaszán keresztül (amelyek az egyiptológia alapján hiteles történelmi hátteret mutatnak be) a jelenkorban folytatódik. A történet meghallgatható hangoskönyvként is.

„Menuth nem tudta, mit tegyen. Ura kívánságának már nem tudott eleget tenni. Az ékszert odaadhatta volna a főpapok valamelyikének, de attól félt, hogy az jobb estben valamilyen szertartásnál fogja azt felhasználni, rosszabb esetben megtartja és besorolja azok közé kincsek közé, amelyeket a túlvilágra kíván magával vinni.”

Anthony Milestone [Mihályi Antal]: A szkarabeusz titka, Üllő, Regun-Press, [2009], 11. o. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Remete Farkas László Régi, szentestei vacsorák böjtös főétkei, süteményei című online szakácskönyvében a szentestei főfogások, sütemények és kiegészítő étkek „kerülnek terítékre. Ezek között is csak az „olyan böjtösök”, amelyeket az egyszerű köznép is könnyen elkészíthetett. Ezért, a bemutatott ételek – a bors kivételével – csak olyan fűszereket és egyéb alapanyagokat tartalmaznak, amelyek a Kárpát-medencében megtermelhettek, begyűjthettek.

Szegedi halászlé. Országalbum – Digitális Képarchívum. Jelzet: DKA-074691

Szász Imre kottagrafikus Karácsonyi énekek című online gyűjteményében népszerű karácsonyi énekeink szövegei és kottái is segítik a közös éneklést.

Betlehem, Betlehem. In. Szász Imre (szerk.): Karácsonyi énekek, MEK-kiadás, 1997. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Gárdonyi Géza életművének tetemes részét képezik gyermekirodalmi művei és ifjúsági írásai. Pályáját népiskolai tanítóként kezdte és csak néhány évvel később lett főfoglalkozású író és újságíró. Nagyapó tréfái című népszerű könyvében rövid, tanulságos történetek és játékok leírásait olvashatjuk.

Gárdonyi Géza: Nagyapó tréfái, Budapest, Singer és Wolfner, 1913. [Második kiadás] Címlap – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Nagyapó kedves játékra tanította meg a gyerekeket. Apró cédulákat vettek elő és ráírták a cédula egyik oldalára a gyerekek nevét, meg a háziállatok nevét. Minden nevet külön cédulára. Azután megfordították a cédulákat és összekeverték. Nagyapó maga elé tette a cédulákat...”

Gárdonyi Géza: Élet – írás. In. Uő.: Nagyapó tréfái, Budapest, Singer és Wolfner, 1913. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Regösök (Garabonc, Zala m., 1899). A kép forrása: Regölés-szócikk. In. Magyar néprajzi lexikon, főszerk.: Ortutay Gyula, Budapest, Akadémiai, 1977–1982. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Bálint Sándor néprajztudós Karácsony, húsvét, pünkösd című munkája „az egyházi év legnagyobb ünnepeihez, lényegében tehát a Jézus evangéliumi életétől ihletett ünneplő hagyománynak, családi devociónak és közösségi, társadalmi kultusznak, továbbá a mindennapi élet liturgikus eredetű (paraliturgikus) képzetkörének áttekintése.”

„Karácsony estétől újév napjáig három közönséges regös, egy bika és egy bikás szokott regölni. A közönséges, regösök láncos bottal járnak, s vele éneklés közben az ütemet erősen kiverik. A bika hosszúszőrű kifordított bundát ölt magára, a nyakán pedig hosszú láncot visel. Amint bealkonyodik, a házról házra való járást azonnal megkezdik. Mielőtt énekelni kezdenének, egyik regös az ablakon át mindig megkérdi: szabad-e regőnyi? Ha azt mondják: szabad!, éneküket kint az ajtó mögött mindnyájan elkezdik.

Bálint Sándor: Karácsony másnapja. In. Uő: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából, Budapest, [Szent István Társulat], 1989. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Magyar Elektronikus Könyvtár

Ajánlónk első része itt olvasható.

komment