Márai Sándor születésének százhuszonötödik, József Attila születésének százhuszadik évfordulója alkalmából kettejük Babits Mihályhoz írt leveleit ajánljuk olvasásra két részben. Az első részben Márai Sándor a Kézirattárunkban őrzött Babits-hagyatékban található nyolc leveléből egyet mutattunk be. A második részben József Attila Babits Mihályhoz írt hat leveléből a negyedik levelet és keletkezési körülményeit járjuk körül.

Babits Mihály Rippl-Rónai József gellérthegyi otthonában a róla készülő pasztellképpel (Budapest, 1923, szeptember). Fotó: Török Sophie; az eredeti, sérült üvegnegatívról készített digitális kép részlete – Kézirattár: Fond III/2332/55. A kép forrása: Nyugat 100 honlap; József Attila társaságban (fotórészlet, másolat) – Kézirattár: Arcképgyűjtemény 1242. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

József Attila negyedik levelét 1933. június 17-én küldte Babits Mihálynak, amelyben a Baumgarten Irodalmi Alapítvány támogatását kéri Babitstól, az egyik kurátortól. Az alapítvány 300 pengő támogatást ítélt meg József Attilának.

A levélben szereplő „Nem takart seb kell, hanem festett vérzés” idézet Babits Arany Jánoshoz című szonettjéből:

A gyermekség és árvaság motívumának különböző változatai körül József Attila vonatkozó versei és Babits versének a 3–5. sora („s mint gyermek, hogyha idegenbe szidják / édesapjához panaszkodni tér meg: úgy hozzád én”) között szerteágazó szövegközi kapcsolódások létesülnek. Az 1933 tavaszán írt Elégia 59-60. sorában – „Anyjához tér így az a gyermek, / kit idegenben löknek, vernek”:

Az 1935 augusztusában keletkezett Mint gyermek... című vers címében és felütésében olvashatjuk a hasonlatot:

Az 1937. január elején írt Thomas Mann üdvözlése című költeményében szintén a felütésben találkozhatunk a „mint gyermek” hasonlattal:

József Attila: Thomas Mann üdvözlése. Autográf verskézirat – Kézirattár: Analekta 11.365. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Babits Mihály Balázsolás című, 1937 végén írt versében az „okos felnőtt”-ben feltétlenül bízó gyermek képe is eszünkbe juthat:

A „Nagyon sajnálom, hogy Öntől, akit megbántottam, pénzt kell kérnem.” mondat a három évvel korábban, 1930 januárjában A Toll című folyóiratban közzétett Az Istenek halnak, az ember él című Babits-kötet heves kritikájára vonatkozik. A kritika hatása, Babits megbántódása József Attilát haláláig nyomasztotta. Több alkalommal is értelmezte a történteket, elsősorban saját indulatainak indítékait. Bizonyos szempontból a fentebb idézett versek is beleillenek ezirányú törekvéseibe. Az 1933. júniusban írt Magad emésztő… című verse is a tisztázás szándékával íródott:

József Attila a Nyugat Kiadóvállalatához és Babits Mihályhoz írt további hat, továbbá József Jolán Babits Mihályhoz írt levelének eredetije megtekinthető a Copia Digitalizált Kéziratok szolgáltatásunkban:

• József Attila a Nyugat Kiadóhivatalához, 1932. március 14. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1932. október 6. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1932. október 12. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1933. január 28. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1933. március 2. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Attila Babits Mihályhoz, 1935. augusztus 18. – Copia Digitalizált Kéziratok
• József Jolán Babits Mihályhoz, 1938. november 18. – Copia Digitalizált Kéziratok

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

Márai Sándor születésének százhuszonötödik, József Attila születésének százhuszadik évfordulója alkalmából kettejük Babits Mihályhoz írt leveleit ajánljuk olvasásra két részben. Márai Sándor nyolc levele, József Attila hét levele található meg a Kézirattárunkban őrzött Babits-hagyatékban. Az első részben Márai Sándor Babits Mihályhoz írt első levelét és keletkezési körülményeit mutatjuk be. A második részben József Attila Babits Mihályhoz írt hat leveléből a negyedik levelet és keletkezési körülményeit járjuk körül.

Tihanyi Lajos: Babits Mihály. In: Nyugat, 1918. 21–22. sz. – Elektronikus Periodika Archívum; Tihanyi Lajos: Márai Sándor portréja. Litográfia, 1924. A kép forrása: Wikipédia

Márai Sándor első levelét, egy képeslapot, 1921. július 20-án Heidelbergből küldte Babits Mihálynak:

Heidelberg látképe. In: György Aladár: A Föld és népei. Népszerű földrajzi és népismei kézikönyv. 4. kötet: Európa földrajzi és népismei leírása, Budapest, Franklin-Társulat, [1903], 181. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A Babits-levelezés idézett kritikai kiadása megadja a levélben szereplő Babits-idézet, a „drága heidelbergi dombok” forrását: Márai Sándor Babits Carmen Novum című, 1917-ben közölt verse egy részletét idézi, amely az 1920 karácsonya előtt megjelent a Nyugtalanság völgye című kötetben Egy filozófus halálára címmel szerepelt. Babits pacifista verse mottójában Emil Lask (1875–1915) neokantiánus filozófus, heidelbergi tanár emlékének ajánlja versét, aki a galíciai fronton esett el az I. világháború második évében:

A Babits-levelezés kritikai kiadásnak jegyzetapparátusa Márai levelének keletkezési körülményeit is megadja:

Márai Sándor Babits Mihályhoz írt további hét levelének eredetije megtekinthető a könyvtárunkban e céllal üzembe állított számítógépes terminálok képernyőjén a Copia Digitalizált Kéziratok szolgáltatásunkban:

Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1932. március 12.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1933. február 28.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1933. június 25.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1935. június 6.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1937. október 9.
Márai Sándor Babits Mihályhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1939. március 27.
Márai Sándor Babits Mihálynéhoz – Copia Digitalizált Kéziratok 1939. május 30.

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

A Central European Library and Information Science Review, CELISR (Közép-európai Könyvtár- és Információtudományi Szemle) az MNMKK Országos Széchényi Könyvtár és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár közös kiadású könyvtár- és információtudományi szakfolyóirata. A folyóirat magyar és angol nyelvű tanulmányokat is közöl, így lehetőséget biztosít a hazai eredmények és jó gyakorlatok nemzetközi láttatására, amellett hogy tájékoztatást nyújt a könyvtár- és információtudomány globális trendjeiről, valamint a szakmai érdeklődésre számot tartó belföldi és külhoni fejleményekről.

Az alábbiakban a második évfolyam első számában az MNMKK OSZK munkatársaitól megjelent tanulmányokból közlünk ajánló részleteket. Elsőként Szüts Etele, a Könyvtári Intézet igazgatója a kulturális örökség közös európai adatterének kiépítéséről, valamint Gondos Gábor, a Digitális Megőrzési Osztály munkatársa a könyvtárak ökológiai szerepvállalási lehetőségeiről szóló tanulmányából. Ezt követően idézünk Bebiák Magdolna, a Könyvtári Intézet, Kutatási és Elemző Osztály könyvtárstatisztikai referense, Dancs Szabolcs, a CELISR folyóirat főszerkesztője és Bubnó Katalin, a Könyvtári Intézet Könyvtártudományi Szakkönyvtárának osztályvezetője és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Bibliográfiai Szekciójának elnöke közösen jegyzett tanulmányából, mely összefoglalja az Európában elérhető integrált könyvtári rendszereket és könyvtári szolgáltatási platformokat, továbbá részleteket közlünk a Hasonmástól a fakszimiléig című, Schöck Gyula könyvészeti munkásságát bemutató kiállítás megnyitóján, a Gödöllői Királyi Kastély dísztermében 2025. március 1-jén elhangzott beszédekből – Rózsa Dávid főigazgató megnyitójából és Sarbak Gábor, a HUN-REN-OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője méltatásából. Összeállításunkat Bubnó Katalin Dr. Szőnyi Éva-nekrológjának részletével zárjuk. A teljes szövegek a folyóirat honlapján olvashatók.

CELISR. Central European Library and Information Science Review / Közép-Európai Könyvtár- és Információtudományi Szemle, 2. évf. 1. szám (2025). Borító

A Zágrábi Egyetem Bölcsészettudományi Kara Könyvtárának KOHA rendszerű katalógusa. Képernyőkép

A budapesti Cervantes Intézet könyvtárának katalógusa. Képernyőkép

Schöck Gyula Hasonmástól a fakszimiléig című, 2025. március 1-jén a Gödöllői Királyi Kastélyban megnyílt kiállításának részlete. Fotó: Tatár Attila. In: CELISR. Central European Library and Information Science Review / Közép-Európai Könyvtár- és Információtudományi Szemle, 2. évf. 1. szám (2025), 128.

Szőnyi Éva, az MKE Bibliográfiai Szekciójának elnöke 2013. szeptember 17-én az OSZK-ban

A szentendrei születésű és nemzetközileg elismert tenorénekes, Stéger Ferenc (1824–1911) születésének 200. évfordulójára Stéger Ferenc és az opera világa címmel 2024. december 2-án nemzetközi konferenciát rendeztek a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban. Az azonos című, 2024. október 25-én nyílt kiállítás 2025. március 9-ig volt látogatható ugyanott. A konferencián munkatársaink is előadtak. Mann Jolán tudományos munkatárs előadásában Stéger Ferenc, horvát nevén Franjo Stazić pályájának horvátországi kezdeteivel foglalkozott.

A szentendrei Ferenczy Múzeumi Központban 2024. december 2-án Stéger Ferenc és az opera világa címmel megrendezett nemzetközi konferencia meghívója. A kép forrása: Ferenczy Múzeumi Centrum 

Stéger Ferenc nagy ívű énekesi pályájának kezdetei Horvátországhoz köthetők. Kivételes hangi adottságaira Bjelovarban figyeltek fel először a horvát nemzeti ébredés, a horvát nemzeti megújhodás, azaz a többé-kevésbé a magyar reformkorral párhuzamosan zajló illírizmus irodalmi, kulturális és politikai mozgalmának derekán, a 19. század negyvenes éveinek közepén. A bjelovari gyógyszerésztanonc a horvát fővárosban, Zágrábban debütált énekesként. A tény, hogy az első horvát és a harmadik szláv opera, Vatroslav Lisinski (1819–1854) Szerelem és gyűlölet (Ljubav i zloba) című zeneművének zágrábi ősbemutatóján, 1846. március 28-én ő énekelte a tenor szerepét, beírta a nevét a horvát zenetörténetbe is.
A korszak magyar és horvát kulturális és politikai mozgalmait szükséges ismerni, hogy megértsük, honnan indult és milyen szellemi közegbe érkezett Stéger Ferenc 1843 decemberében. Amíg a magyar reformkor 1825-től 1848-ig tartott, az 1825–1827-es reformországgyűléssel kezdődött és az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kitörésével ért véget, a horvát nemzeti megújhodás korszaka 1835-től 1848-ig tartott. Bevezető szakasza a magyar nyelv horvátországi hivatalossá tétele elleni, az 1790–91-es országgyűlésen artikulálódó horvát küzdelemmel kezdődött és az 1835-ös évhez köthető több fontos horvát kulturális eseménnyel vette ténylegesen kezdetét. Ezek közül az események közül a legfontosabbak pl. a Novine horvatske újság és a Danica ilirska című irodalmi hetilap megjelenése. Ez utóbbiban jelent meg még ebben az évben a horvát nyelv sztenderdizációjának útján fontos lépést jelentő megújult írásmóddal és helyesírással Antun Mihanović Horvát haza (Horvatska domovina) című költeménye, amely később a horvát nemzeti himnusz lett. Összehasonlításképpen, Kölcsey Ferenc Himnusza 1829-ben jelent meg először nyomtatásban az Aurora című almanachban, összegyűjtött verseinek kötetében pedig 1832-ben.

• 
• 
• 

Az illírmozgalom, az illírizmus 1835-től 1843-ig, az illír elnevezés betiltásáig tartott, de a töretlen horvát nemzeti megújhodás törekvéseiben egészen 1848-ig folytatódott, ezért itt az egyszerűség kedvéért és a horvát szakirodalom egy részében is elfogadott módon a horvát nemzeti megújhodást és az illírmozgalmat szinonimaként használom. Az eddig elmondottakból is kitűnik, hogy a korszak a horvátság politikai, szellemi, nyelvi és kulturális fejlődésében fordulópontot jelentett. Az újabb horvát irodalom kialakulásának kezdetét is ettől a korszaktól keltezi a horvát irodalomtörténet-írás.
A magyar nemzeti ébredés és a horvát nemzeti megújhodás nagyon sok szempontból azonos jellegű szellemi mozgalmak voltak. Végső soron a Habsburg Birodalom belső politikai és kulturális viszonyainak átrendezése iránti törekvéseik tekintetében is, bár ennek erőviszonyait a két fél különbözőképpen képzelte el. Értelemszerűen mindkettő a saját nemzeti közösségének a javát helyezte előtérbe.
Vlaho Bukovac, az egyik legjelentősebb horvát festő A horvát irodalom és művészet reneszánsza, röviden Horvát reneszánsz néven ismertté vált allegorikus képének másolata Illír megújhodás címmel a Zágrábi Horvát Nemzeti Színház épületének 1895-es megnyitójára készült díszfüggönyén is megjelent. A képen egy stilizált ókori templom előcsarnoka látható, ahol Ivan Gundulić dubrovniki barokk költő ül tündérekkel és további tizenkilenc, a nemzeti megújhodás, illetve az illír mozgalom jeles képviselőit ábrázoló alakkal körülvéve. A mozgalom vezére, Ljudevit Gaj a barokk költőóriással szemben, félprofilban látható, mellette Antun Mihanović költő, a horvát himnusz szerzője áll.

Vlaho Bukovac A horvát irodalom és művészet reneszánsza című alkotása, amely alapján a zágrábi Horvát Nemzeti Színház Illír megújhodás című második legrégebbi díszfüggönye készült, 1895. A kép forrása: Hrvatsko narodno kazalište u Zagrebu (Zágrábi Horvát Nemzeti Színház)

Vlaho Bukovac képén Stéger Ferenc vonatkozásában két személyt emelek ki, Vatroslav Lisinski zeneszerzőt és Dimitrija Demeter költőt. Stéger Ferenc a horvát fővárosban, Zágrábban debütált énekesként. Vatroslav Lisinski Szerelem és gyűlölet (Ljubav i zloba) című zeneművének zágrábi ősbemutatóján, 1846. március 28-án ő énekelte a tenor szerepét.
Vatroslav Lisinski szlovén apától és horvát anyától született Zágrábban 1819-ben és ugyanott hunyt el 1854-ben. Német nevét – eredetileg Ignatius Fuchsnak hívták – az illír mozgalom hatására horvátosította. A magyar nemzeti ébredés és a horvát nemzeti megújhodás hasonló jellegzetességeinek egyike volt szellemi vonzó-, sőt asszimiláló erejük. Mindkét mozgalomban kulcsszerepet játszottak a többszörös identitású alkotók. A horvát romantika egyik legnagyobb költője, Stanko Vraz eredetileg szlovén származású volt, aki a szlovén nemzeti megújhodás irányválasztásával egyet nem értve illírista barátai hívására kultúrát és nyelvet váltott. Nem ilyen mérvű, hiszen magyar nyelvi közegben nevelkedett születésétől fogva, de hasonlóképpen elhatározás jellegű volt Petőfi Sándor névváltoztatása 1842-ben, vagy az a természetes döntése, hogy „tót” származása ellenére a selmeci líceumban az egymással olykor nemzetiségi feszültségben működő diákönképzőkörök közül a Magyar Társaság, és ne a Szlovák Irodalmi Kör tagja legyen.

• 
• 

Lisinski 1841-ben kezdett zenét szerezni, bár eredetileg filozófiai és jogi tanulmányokat folytatott. 1847 és 1850 között Prágában tanult zenét, de kései továbbtanulása olyan adminisztratív akadályt jelentett, ami miatt nem szerezhetett végbizonyítványt, s így hazájába visszatérve nem tudott a zenei pályán érvényesülni. Zenei állást nem kapott, korai halála előtt jogi végzettségéből élt ideiglenes törvényszéki számvevőként.
Lisinskit a modern horvát opera, a szólóéneklés, a kórus- és zenekari zene megalapítójának tartják. Az első két horvát és Mihail Ivanovics Glinka után a harmadik szláv opera szerzője is ő volt. Glinka első operája az 1836-ban komponált Életünket a cárért (Ivan Szuszanyin), a második pedig az 1842-ben bemutatott Ruszlán és Ludmilla volt. Lisinski a Szerelem és gyűlölet című első operáját 1843 és 1845 között komponálta. Ennek 1846. március 28-i bemutatóján énekelte a tenor szerepét Stéger Ferenc. A Porin című második, jórészt Prágában komponált és 1851-ben elkészült operáját Ivan Zajc jóvoltából csak 1897-ben mutatták be először. 
Az első nemzeti témájú opera szerzője azonban nem Lisinski volt, hanem Ivan Zajc (1832–1914) zeneszerző, akinek Subics-Zrinyi Miklós (Nikola Šubić Zrinjski) című, Szigetvár 1556-os oszmán ostromáról és Szigetvári Zrínyi Miklós hősiességéről szóló háromfelvonásos operáját néhány évtizeddel később, 1876. november 4-én mutatták be Zágrábban a szerző vezényletével. A librettót Theodor Körner Zriny című 1812-es drámája alapján Hugo Badalić írta. Ez az opera a horvát Bánk bán, máig az egyik legnépszerűbb és legtöbbször előadott horvát színpadi zenés mű.

Ivan Zajc: Nikola Šubić Zrinjski (Subics-Zrinyi Miklós) című háromfelvonásos operája ősbemutatójának színlapja. 1876. november 4. A kép forrása: DiZbi.HAZU (A Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia Digitális Gyűjteménye)

Az első horvát opera bemutatójára hosszú előkészületek után került sor, Lisinski 1843-ban kezdett el dolgozni rajta, hozzávetőlegesen akkor, amikor Vjekoslav Fleischer (1802–1873) bjelovári orgonista, zenetanár megismertette az akkor mindössze tizenkilenc éves szép hangú gyógyszerészsegéddel, akinek Lisinski a zenei képzésére is vállalkozott. A bemutató eredeti dátumát továbbá módosítani kellett az 1845. július 29-én kitört, tizenhárom halálos áldozatot követelő ún. júliusi zavargások miatt, amelynek során a Zágráb felsővárosában található Szent Márk téren maga Stéger Ferenc is megsebesült. Az egymás után öt előadást megélt bemutatót másfél év múlva még két előadás követte.
A Danica ilirska (Illír Hajnalcsillag) című újság utódja, a Danica horvatska, slavonska i dalmatinska (Horvát, Szlavón és Dalmát Hajnalcsillag) irodalmi lapban folytatásokban jelent meg az opera ősbemutatójának első kritikája, amelynek a szerzője valószínűleg a korábbiakban már említett Stanko Vraz költő volt.

• 
• 
• 

Stanko Vraz kritikája beszámol a bemutató és a további előadások nagy sikeréről, arról, hogy az első felvonás parasztkórusát meg kellett ismételni a bemutatón. A kritikus kiemelte az opera szláv jellegét, a címben pedig az illír megnevezés a horvát szinonimájaként szerepel, ami tágabb értelemben, tulajdonképpen délszlávot jelentett. Hasonlóképpen a baritont éneklő Alberto Štriga alkatának „jugoszláv jegyeit” is hangsúlyozta a lelkes kritikus.

A harmadik előadás végén Lisinskinek babérkoszorút nyújtott át az opera szoprán szerepét éneklő Sidonija Rubido, született Erdődy grófnő (1819–1884).

Sidonija Erdődy Rubido grófnő a zágrábi Horvát Nemzeti Színház Vlaho Bukovac műve alapján készült Illír megújhodás című második legrégebbi díszfüggönyén, 1895. A kép forrása: Hrvatsko narodno kazalište u Zagrebu (Zágrábi Horvát Nemzeti Színház)

Stanko Vraz a következőt jegyzi meg Stéger Ferenc előadásáról:

Vatroslav Lisinski hagyatékának fennmaradását Franjo Ksaver Kuhač eszéki zenepedagógus, népdalgyűjtő és zenetörténész gyűjteményének köszönhetjük. Az ő átiratában maradt fenn a legtöbb Lisinski-zenedarab.
Franjo Ksaver Kuhač (1834–1911) Pesten érettségizett, zenei ismereteit Lipcsében, Weimarban és Bécsben bővítette. A folklorisztika területén legjelentősebb műve az 1600 dalt és zongorakíséretet tartalmazó délszláv népdalgyűjteménye. Továbbá a horvát zenei terminológia megalkotása és fejlesztése is neki köszönhető. Felhívta a figyelmet a Haydn és Beethoven műveiben jelentkező horvát dallamokra. Illír zeneköltők (Ilirski glazbenici) című műve értékes dokumentum a nemzeti megújulás zenei életéről és az illírizmus mozgalmához köthető zeneszerzőkről.

• 
• 

A Zágrábi Nemzeti és Egyetemi Könyvtár Zeneműtárában Kuhač Lisinski-gyűjteményében fennmaradt egy Lisinski-átirat, amely valószínűleg Stéger Ferenc/Franjo Stazić-autográf. Lisinski nagy számú, a szóló- és kórusműveket megszólaltató koncerteken gyakran hallható rövidebb zeneművei közül Petar Preradović, a horvát romantikus líra legjelentősebb képviselője Bánat (Tuga) című versének megzenésítéséről van szó. Mivel e zenemű baritonszólóra íródott, azt feltételezhetjük, hogy Stéger nem saját célra, hanem Lisinski munkáját segítve írhatta le a dal kottáját.
Petar Preradović (1818–1872) pályája német versekkel indult. Többek között Nikolaus Lenau és Johann Gottfried Herder hatottak rá. Ivan Kukuljević Sakcinski (1816–1889) történész, író, politikus, az illír mozgalom lelkes híve és Vuk Stefanović Karadžić, a szerb irodalmi nyelv megalkotója hatására kezdett anyanyelvén írni, majd csatlakozott az illír mozgalomhoz.

• 
• 

Az operalibrettó végleges változatának szerzője, Dimitrija Demeter (1811–1872), az illírizmus mozgalmának egyik meghatározó szereplője volt, aki görög-cincár ősök első generációs horvát leszármazottjaként névadója is lett a Franjo Stazić-tyá átkeresztelt Stéger Ferencnek.
Dimitrija Demeter író, kritikus, műfordító volt 1840-től a horvát hivatásos színház megszervezője. Első műveit még újgörög nyelven írta. 1838-ban lépett be a horvát irodalmi életbe. Színházi vonatkozású elméleti írásaiban egyszerre van jelen a dráma és a színház esztétikai megközelítése és a nemzeti megújhodás programja. A népi epikában ismert tízes sorok és a drámában s történeti tematika alkalmazása mellett érvelt. Teuta című ötfelvonásos tragédiája (1844, bemutató: 1864). a Kr. e. a 3. sz.-ban Rómával háborúzó Teuta illír királynőről szól. Vatroslav Lisinski két operájának írta szövegkönyvét: a Szerelem és gyűlöleten kívül az 1850–51-ben komponált Porinét is.

• 
• 

Végezetül néhány példát említek a horvát sajtóban Stéger Ferencről megjelent tudósításokról. Hiszen a horvát sajtó nemcsak a Szerelem és gyűlölet ősbemutatójáról számolt be lelkesen, hanem Stéger Ferenc más alakításairól, de bécsi fellépéseiről is, köztük egy szláv dalestről, amelyen az énekes illír dalokat adott elő. A Szerelem és gyűlölet bemutatója előtt, már 1845-ben így írt róla a Danica:

Bécsi fellépéséről szól a következő tudósítás is:

1847-ben így a Danica tudósítója emlékeztet rá, hogy Stéger Ferenc énekesi tehetségére Horvátországban figyeltek fel, onnan indult el előadóművészi pályája. Ugyanakkor nehezményezi nevének németesítését, nem tudva, hogy éppen ennek éppen fordítottja történt a negyvenes évek horvát nemzeti ébredésének légkörében:

A horvát nyelvű szövegek saját fordításaim.

Stéger Ferenc kéziratos naplója megtekinthető Copia szolgáltatásunkban.

Irodalom:

• Lukács István: Előszó. In: Uő (szerk.): Az illír mozgalom. A horvát nemzeti megújhodás kordokumentumai, Budapest, ELTE Eötvös J. Collegium, 2013, 9.
• Csanda Sándor Petőfi és a szlovákok. In: Irodalomtörténeti Közlemények, 69. évf. 1. füzet, 1965, 15.
• Lisinski, Vatroslav: Tuga. spjevao Petar Preradović; uglasbio za sitni bariton uz glasovir Vatr. Lisinski. Prijepis vjerojatno Franjo Stazić. Iz ostavštine Franje Kuhača. NSKMZ Lisinski 45. In: Prilozi o Vatroslavu Lisinskome (1819. –1854.). U povodu 200. obljetnice rođenja, ed: Tatjana Mihalić – Irena Galić Bešker, Zagreb, Nacionalna i sveučilišna knjižnica u Zagrebu, 2019, 42.

Mann Jolán
(Főigazgatói Kabinet)

Kapcsolódó blogbejegyzésünk.

Andersen születésnapján, a meseírás napján és a gyermekkönyvek nemzetközi napján Tittel Kinga Mesélő Budapest című sorozatát mutatjuk be.

Tittel Kinga, Fitz József könyvdíjas Mesélő Budapest című műve nyolc magyar nyelvű és három angol nyelvű kiadást ért meg. A kép forrása: Válogatás Tittel Kinga műveiből

Emlékszem, általános iskolás koromban – szüleim nagy bánatára – nagyon nem szerettem olvasni. Legfeljebb képregényeket. Azokat is csak azért, mert nem volt akkor még videónk, amely által az akkoriban divatos – a vasfüggöny résein át beszivárgó, egy hang által szinkronizált és erősen kásás képminőségű – aktuális nyugati filmek nézésével ronthattam volna a szemem. Azonban valamikor ’89 késő tavaszán – nyárra és a vakáció közeledtére hangolt lélekkel – az utcán sétálva megakadt a szemem egy könyvárus bódé kirakatában két egymás mellé helyezett könyv borítóján. Mindkettőn egy-egy meseszerű festmény (akkor még a fantasy műfajról nem hallottam) díszelgett (az egyiken egy hosszúszakállú varázslóféle egy kristálygömbből gomolygó füst közepette egy sárkányt varázsolt elő, a másikon egy sötét barlangban, iszappal és csontokkal telt kőmedencében egy zöld sárkányszerű lény dagonyázott). A két könyv az Ian Livingstone és Steve Jackson angol szerzőpáros által írt A Tűzhegy varázslója és a csak Livingstone szerzőségéhez köthető Halállabirintus volt. Akkor még nem tudtam, hogy ezek a könyvek az úgynevezett lapozgatós Kaland-játék könyvek, mellyel a két szerző egy új műfajt teremtett meg 1979-ben, amikor az előbbi megjelent Nagy Britanniában. Ezt követően az ilyen típusú könyvek sorozatban jelentek meg hazánkban (más szerzők által is) és nagy népszerűségre tettek szert. Minden olvasó élvezte, hogy a (fantasy, vagy sci-fi világban kalandozó) főhős bőrébe bújhat, és a könyv történetének menete is aszerint alakul, hogy az olvasó melyik más-más szálon futó fejezetpontra lapoz. Teljesen újszerűen ezek a könyvek végződhettek a karakter bukásával, sőt halálával is. Mármint, ha nem a megfelelő fejezetpontokon keresztül haladtunk benne. A fantáziadús sokszínűség jellemzi ezeket a könyveket mind a téma, mind a szerkezeti felépítés szempontjából. Azonban a legnagyobb érdemük, véleményem szerint, mégsem ez, hanem, hogy sokakat – így engem is – nemhogy rászoktattak a rendszeres könyvolvasásra, de egy életre meg is szeretették velem az emberiség e hatalmas ajándékát.
Talán joggal teheti fel a kérdést a kedves Olvasó, hogy miért kezdtem ezt a blogbejegyzést a lapozgatós kaland-játék könyvek megemlítésével. A válaszom elég egyszerű. Azért, mert úgy gondolom, talán ezen könyvek stílusteremtő újszerűségéhez tudnám hasonlítani azt a művet, vagy fogalmazzunk úgy, műsorozatot, melyről cikkem szól. Egy sokszínű mesélőtehetséggel megáldott, de emellett hatalmas lexikális tudással rendelkező idegenvezető, Tittel Kinga fantáziadús munkájának köszönhetően 2016-ban megjelent a – 2017-ben Fitz József Könyvdíjat kapott – Mesélő Budapest című könyv, melynek hét további (ebből három bővített, átdolgozott) magyar nyelvű és három angol nyelvű kiadása, valamint három folytatása (A várnegyed titka; A Duna kincsei; Kilátók és miniszobrok) látott napvilágot napjainkig.

„Mesekönyvként indult, de fokozatosan útikönyvvé, várostörténeti olvasókönyvvé alakult”. A kép forrása: Válogatás Tittel Kinga műveiből

Ezen mű (műsorozat) megszületésének, majd kibontakozásának körülményeiről annak szerzője a következőképpen emlékezik vissza:

A kedves Olvasóban persze joggal merülhet fel a kérdés: na jó, de mitől olyan különleges ez a könyvsorozat? Hiszen Budapestet bemutató ismeretterjesztő könyvek, fotóalbumok, útleírások, turistáknak készült kalauzok olyan kavalkádjával lehet találkozni a könyvpiacon, hogy azokkal a Mesélő zsebkönyvek második részében bemutatott, kincsekkel telt Dunát is el lehetne rekeszteni. Ezen művek közül sok nagyon magasra tette a lécet, például egyik személyes kedvencem, a Lettner Krisztina mesterfotóit bemutató, Száraz György által írt kísérőszöveggel ellátott Budapest című fotóalbum. De mesekönyvek is bőven születtek Budapestről, például hadd említsem gyermekkorom nagy kedvencét, a Mosonyi Alíz által írt, nemrég harmadik kiadásban is megjelent, Mesék Budapestről című könyvet, melynek Háy Ágnes által készített rajzai tökéletesen közvetítették és érthetővé tették számomra – a vidéki gyerek számára is – Budapest elkophatatlan varázsát.

Válogatás Tittel Kinga műveiből. A szerző sajátságos egyvelegét teremtette meg az ismeretterjesztés, az érdekes útleírás, az interaktív játékkönyv stílusirányzatoknak

Ebben a sokszínűségben nem könnyű valami újat, valami mást létrehozni. Azonban meg kell állapítanom, Tittel Kingának ez mégiscsak sikerült. Ő ugyanis az ismeretterjesztés, az érdekes útleírás, az interaktív játékkönyv sajátságos egyvelegét teremtette meg, amire korábbi példa nem közismert. Hogy miért tartom ezt lényegesnek? Általában, ha egy útikönyvet a kezembe veszek, az sokszor úgy néz ki, hogy a benne bemutatott látványosság, például természeti csodák, épületek, kulturális programok, meg egyebek mindegyikéről apróbetűs, Móricz Zsigmond-novellának megfelelő terjedelmű leírás ölel körül egy, jobb esetben több apró képet, melyek nagyítóval nézve sem igazán mutatják be azt, amiről az útikönyv tájékoztatni kívánná az olvasót. Az apróbetűs leírások pedig olyanok, mintha a szerző egy doktori disszertáció kételkedő elbírálóit akarná elkápráztatni. Az információk tengere olyan tudományosan összeszedett és szerteágazó, lényegre egyáltalán nem törekvő, hogy bizony előfordul, hogy már azelőtt leteszem a könyvet, hogy egy sornyit olvastam volna belőle. Ezek után nem csodálom, ha sok szülő és tanár úgy gondolja, nem lehet gyerek kezébe adni egy ismeretterjesztő útikönyvet, mert még ő sem tud vele mit kezdeni sokszor. Ezzel szemben a Mesélő Budapest és a Mesélő zsebkönyvek által bemutatott, fővárosunkhoz köthető történelmi, művészettörténeti, egyháztörténeti, természettudományos ismeretek nemcsak, hogy gyermekek számára érthető és fogyasztható módon kerülnek terítékre, de egy tudásszomjas felnőtt is biztos talál benne általa nem ismert információkat. Budapest utcáit, tereit, parkjait járva pedig külön örömöt okozhat gyereknek, felnőttnek egyaránt, ha magukhoz véve valamelyik könyvet, felfedezhetik a világ egyik legszebb városát. Ez egyébként a gyakorlatban nem is jelent akkora gondot, hiszen a gerincméret a Mesélő Budapestnél mindössze 21 cm, a Zsebkönyveknek pedig még kabátzsebben sem okoz különösebb gondot a szállításuk, hiszen a maguk 17 cm alatti gerincméretével inkább mellényzseb, mint zsebkönyv kategóriába sorolhatók.

Mesélő Budapest

Faboulos Budapest címen jelent meg a könyv angol nyelvű kiadása. Válogatás Tittel Kinga műveiből

Ahogy a következő műnél említem majd, nem ez volt az első Mesélő könyvem. Amikor A Várnegyed titkai  hátsó borítójáról tájékozódtam róla, hogy létezik egy Nagy könyv is a sorozatból, rögvest megpróbáltam beszerezni. Azonban a régi tördelésű ötödik és a már átdolgozott, bővített hatodik kiadás közötti intermezzo idején történt mindez, így épp nem lehetett kapni egy darabot sem sehol. Nyilván nem véletlenül. Végül magától a szerzőtől kaptam egy példányt az eredeti első kiadásból. Ennek azért is örülök, mert később átlapozva az új formátumú kiadást is, észrevettem, hogy gyakorlatilag mintha majdnem két külön műről lenne szó. Nemcsak a tördelés változott meg jelentősen, de egy bővebb és kurrensebb ismeretanyagot lelhet fel benne a lelkes Budapest-rajongó. Hiszen az eltelt hat év több változást is hozott több városrész – például a középkori királyaink székhelyét jelentő budai vár – küllemében is. Az interaktív jelleg is kidolgozottabb lett, hiszen ahogy olvashatjuk a borítón: „a várost gyerekekkel járók kedvéért a könyvben hat könnyen (közel másfél óra alatt) bejárható »kincskereső« séta is szerepel”. Persze ezeknek a gyerekeknek a korosztálya nincs meghatározva. Így egy játékos kedvű felnőtt is kiélheti ilyen jellegű igényeit. Az eredeti formátumhoz képest új fejezetek is bekerültek, például szó esik a Mesélő könyvek harmadik részében bemutatott miniszobrokról is, mint a Széll Kálmán téri (korábban Moszkva tér) egykor nagyüzemben működő napszámos munkavállalók emberpiacának mestereire utaló Mekk Elek ezermester mesefigurája is. De, aki az eredeti formátumú kiadások valamelyikét olvassa, ugyanúgy kifogyhatatlan élmények tárát tartja kezében, a lebilincselő, könnyed stílusban megírt, de komoly ismeretanyagot reprezentáló mesekönyvnek indult útikönyvben. Hiszen a gyakorlatias módon megszerkesztett, egy-egy alapos városnéző túra célpontjának, vagy fogalmazhatjuk úgy is, útvonalának tematikája alapján felosztott fejezetek árulkodnak arról, hogy a kiváló mesélőkészséggel megáldott, emellett az élet szabta körülményeket maximálisan figyelembe vevő szerző érdekes és egyben praktikus művéről van szó. A Mesélő zsebkönyvekben bemutatott városrészek (Budai Várnegyed, Duna-part, kilátóhelyek) alapvetően itt is bemutatásra kerülnek, bár közel nem oly részletgazdagsággal, mint azokban.

A művészettörténeti ismeretek mellett a hétköznapi élet gyakorlati ismereteit is számba veszi a könyv. Válogatás Tittel Kinga műveiből

A Várnegyed titkai

A Mesélő zsebkönyvek első kötete egy budai várnegyedbeli kalandra hívja ifjú és örökifjú olvasóit. Válogatás Tittel Kinga műveiből

Számomra talán ez a legkedvesebb kötet több szempontból is. Először is, mert ez volt az első darabom a sorozatból, melyet egy ültő helyemben (illetve elalvás előtt fekvő helyemben) elolvastam, szó szerint nem tudva letenni a könyvet. Másrészt, mert a bemutatott Budai vár(negyed) számomra nemcsak életre szóló szerelem, de gyakorlatilag munkahelyi környezet is. Ezért, gondoltam, kabátzsebbe téve nekiindulok és kipróbálom, milyen élmény rendeltetésszerűen használni a könyvet. Vagyis a várfalakon belüli utcákat, tereket keresztül-kasul róva, az ismertetett épületek, kapuk, falszakaszok, bástyák előtt meg-meg állva gondosan szívtam magamba a tenyérnyi méretű zsebkönyvbe írt tudományt és a könyv végén lévő Keresd meg! rejtvényeket igyekeztem megoldani, vagyis a feltűntetett szobrok, domborművek, freskók és egyéb építészeti elemek pontos helyét megtalálni. Az így nyújtott interaktív élmény, bevallom, emlékeztetett a cikk elején említett kaland-játék könyvek hangulatára. Ekkor ébredtem rá, hogy ez a könyv olyan interaktív és egyúttal élő játékélményt nyújthat, minden gyermek, ifjú és természetesen örök ifjú számára, amely felér a misztikus ködbe burkolódzó lovagvárban, vagy sötét tekervényes labirintusban játszódó fantasy kaland-játék könyv nyújtotta kalandokkal. Ráadásul itt a főhős, vagyis az olvasó a könyv használatával a maga alakította kalandban még elbukni sem tud. A kaland helyszíne pedig kiemelkedően izgalmas, hiszen a magyar művészettörténet büszkeségéről van szó, ahol megelevenedik a gazdag múltú történelmünk. Megelevenedik, ha kézbe véve ezt a remek kis kötetet, járjuk a középkori Buda utcáit, tereit, gyönyörködünk a Savanyúleves tornya vagy a Halászbástya nyújtotta panorámában, zsírégető kaptatással másszuk meg a Vízhordó lépcsőt, kávézunk a török kor hangulatát idéző Karakas pasa tornyában, vagy csak egyszerűen ücsörgünk a Mátyás-kút medencéjének káváján.

A Duna kincsei és a Kilátók és miniszobrok borítója. Válogatás Tittel Kinga műveiből

A Duna kincsei

Ezt a zsebkönyvet a szerző maga is valamilyen szinten kakukktojásnak definiálta, hiszen itt nem egy városrészt mutat be. A 30 kilométernyi folyamszakaszt turistaként, mindkét partján bejárni nyilvánvalóan jóval több időt és energiát venne igénybe, mint egy budai várnegyedbeli séta, még ha ez utóbbi alapos módon, a zsebkönyv rendeltetésszerű használata mellett történne is. A könyv témájának apropója, hogy megjelenésének ideje egybe esik az első Dunai gőzhajónk, a Pest-Buda közötti átkelőforgalmat bonyolító Carolina 1820-ban történt üzembehelyezésének kétszázadik évfordulójával. Annak ellenére, hogy ennél a könyvnél el kell felejtenünk a „zsebre tesszük és hajrá, bejárjuk egy szuszra a könyvben bemutatott objektumokat” hozzáállást, mégsem veszett el a többi könyvnél megszokott gyakorlati használhatóság. Emellett ami nekem – mint történelem szakos bölcsésznek – először feltűnt, hogy ennél a műnél nemcsak térben, de időben is sokkal többet kell utaznunk. Vagyis a Strauss óta kék folyamhoz köthető történeti összefoglalókból jóval többet találunk, melyek ismeretanyaga is részletesebb. Persze, ezek az összefoglalók következetesen érdekes témákról szólnak, mint a pusztító árvizek; kikötők és raktárépületek; az ott közlekedő hajótípusok (a termesgőzösöktől és kofajáratoktól kezdve a Budapestet tengeri kikötővé minősítő Duna-tengerjáró hajókon át a vízfelszínen sikló szárnyashajókig) és egyéb közlekedési eszközök (például a Ferenc József híd lábától induló hidroplánok); a pezsgő élettel telt Dunai fürdők; a kék folyamhoz köthető, mára elfelejtett szakmák (mint a jegesek és vízhordók; a vízimolnárok, a tutajosok, a halászok vagy az aranyászok) története. De természetesen nemcsak időbeli, hanem térbeli utazásra is hív minket A Duna kincsei, hiszen a Budapest közigazgatási határain belül lévő hidak és szigetek bemutatása sem marad el. Vélhetőleg a szerző szándéka szerint ezek – a lelkes olvasók által való – bejárása sem. Ehhez pedig az ennek a könyvnek a végén is megtalálható Keresd meg! játék igyekszik kedvet csinálni.

A Mesélő zsebkönyvek hátsó borítója. Válogatás Tittel Kinga műveiből

Kilátók és miniszobrok

Ahogy A Duna kincsei, úgy ez a könyv sem egy szuszra bejárható objektumokat vesz számba. Sőt, az itt bemutatott látványosságok sora még inkább partikuláris jellegű, hiszen az előző könyvben szereplő, egymástól jókora távolságban elhelyezkedő kincseket legalább a Duna összekötötte. Ezzel szemben az itt bemutatott, Budapest határain belül a szélrózsa minden irányában elhelyezkedő turistacélpontok, nélkülöznek bármiféle közös elemet. Emellett mibenlétüket tekintve ezek is – mintegy neobarokk jelleget öltve – két, egymással ellentétes pólus köré rendeződnek. Ezt a rendezőelvet, úgy is mondhatnánk, a madártávlat és a békaperspektíva elvét követik. A teljesség kedvéért azonban hozzá kell tennünk, hogy a mű annak idején a Covid-járvány árnyékában, a sokunk számára emlékezetes karanténvilágban született, amikor nem igazán volt lehetőség komolyabb túrákat tenni. A könyv lapjain tizenhárom Budán és nyolc Pesten lévő kilátópontot találhatunk meg, bár ez utóbbiak közül, a Margitszigeti víztorony tulajdonképpen egyik oldalon sem, az Apostolok tornya és a Kínzótorony pedig egy helyen, a városligeti Vajdahunyadvárban található. Persze, ez utóbbi helyzet kifejezetten kedvező a könyv alapján túrázóknak, még ha nem is teszi lehetővé a mindent egy szuszra bejárást. Szintén enyhít a szétszórtságon, hogy az eddig ismert első magyar (a 15. században élt) bibliafordítónak, Bátori Lászlónak otthont adó budai Hárshegyen két bemutatott kilátó, a Kaán Károlyról és a Makovetz Imréről elnevezett építmény is egyszerre bejárható. De ugyanígy a várban lévő Magdolna-torony és a Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) sincs messze egymástól, sőt, ha ezeket megnéztük – ugyan némi zsírégető kaptatás után – gyalog átsétálhatunk a Gellért-hegyi citadellára is. A könyv másik témája önmaga adja az interaktivitást, hiszen a város különböző pontjain szétszórtan fellelhető miniszobrok közül nem egy mellett észrevétlenül elmentem rendszeresen. Szóval nagyon fel kell kötnie a nadrágját annak, aki ezek felkutatására vállalkozik, de az eredmény megéri a fáradságot, hiszen a könyv segítségével – a már említett Mekk Mesteren kívül – felkutathatjuk például egy sokak által kedvelt nedű névadóját, Dreher Antalt és söröskocsit húzó lovait, a fülbemászó rapszódiáival világot hódító Liszt Ferencet; a nagy szabadulóművészt, Henri Houdinit; Rejtő Jenő tizennégy karátos autóját, Noé bárkáját; vagy egy kevésbé vidám történelmi eseményre, a szovjet megszállásra emlékeztető tankot. Szóval a rajongók polcáról ez a kötet sem hiányozhat!

Összegzésként annyit, hogy egy budapesti családi vakáció, vagy osztálykirándulás nélkülözhetetlen kelléke ez a könyvsorozat és nem csak fővárosiaknak ajánlott! A szerzőtől tudom, hogy készül egy újabb rész is. Feltételezem, nem én vagyok az egyetlen, aki kíváncsian várja ennek megjelenését. 

A Mesélő Budapest eredeti és a bővített, átdolgozott kiadásának hátlapja. Válogatás Tittel Kinga műveiből

Köszönjük Tittel Kingának a képek közlési engedélyét!

Felhasznált irodalom:

• Tittel Kinga. In: Wikipédia
• Tittel Kinga: A Duna kincsei. 2. kiadás, Budapest, Kolibri, 2022.
• Tittel, Kinga: Fabulous Budapest. 3. kiadás, Budapest, Kolibri, 2023.
• Tittel Kinga: Kilátók és miniszobrok. 2. kiadás, Budapest, Kolibri, 2023.
• Tittel Kinga: Mesélő Budapest. Budapest, Kolibri, 2016.
• Tittel Kinga: Mesélő Budapest. 2. kiadás, Budapest, Kolibri, 2017.
• Tittel Kinga: Mesélő Budapest. 3. kiadás, Budapest, Kolibri, 2017. 
• Tittel Kinga: Mesélő Budapest. 4. kiadás, Budapest, Kolibri, 2017.
• Tittel Kinga: Mesélő Budapest. 5. kiadás, Budapest, Kolibri, 2018.
• Tittel Kinga: Mesélő Budapest. 6.felújított, bővített kiadás, Budapest, Kolibri, 2019. 
• Tittel Kinga: Mesélő Budapest. 7. felújított, bővített kiadás, Budapest, Kolibri, 2020.
• Tittel Kinga: Mesélő Budapest. 8. felújított, bővített kiadás, Budapest, Lampion, 2023.
• Tittel Kinga: A Várnegyed titkai. 3. kiadás, Budapest, Kolibri, 2023.

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonnegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Maczelka Tibort és gyűjteményét mutatja be.

A kereskedő végzettségű Maczelka Tibor (1925–1978) bolti ellenőrként dolgozott, majd a ceglédi Kiskereskedelmi Vállalat könyvtárosa lett. Mint lokálpatrióta, tevékeny közéleti ember sokat tett Cegléd történelmi hagyományainak ápolásáért. Lelkes irodalombarátként, a Kárpáti Aurél Irodalmi Asztaltársaság révén ismerkedett meg Berda József (1902–1966) költővel, aki rendszeresen járt Ceglédre, Maczelka 1955-től többször vendégül látta. A Berda halála után, 1969-ben alapított és róla elnevezett ceglédi Berda kocsma számos költőnek adott fellépési lehetőséget, amelyek szervezésében Maczelka is részt vett. A kocsmában a költő kedvenc ételeit tálalták fel, az étlap mellé Berda Józsefet ábrázoló portrékat, Fery Antal, illetve Czóbel Béla alkotásait ajándékozták. Fery Antal szerencsi grafikus a portrékészítés mestere volt, ahogyan ezt Berda alábbi fametszetű arcképe is mutatja.

Fery Antal fametszete (1977). In: 20 arckép. Fába metszette Fery Antal, Kisgrafika Barátok Köre, 1988, 4. (album)

Maczelka 1971-ben csatlakozott a Kisgrafika Barátok Köréhez, a ceglédi kisgrafikakör egyik alapító tagja lett. Aktív kulturális tevékenységet fejtett ki, többek között a kisgrafikai kiállítások, KBK-találkozók szervezése terén. Emellett rendszeresen írt a ceglédi kisgrafikabarátok tevékenységéről, több kiállítást, eseményt ismertetett a helyi és az országos sajtóban. Ezek közül egy példa az 1973-ban Cegléden megrendezett Michel Fingesten-kiállítás, melyről a Pest Megyei Hírlap ez évi júliusi számában írt. Felsorolja a több országban élt, végül Berlinben letelepedett művész életének néhány állomását, és kiemeli kisgrafikai tevékenységét, amelyen erős nyomot hagyott a művész szatirikus egyénisége, alkotásain emellett érezhető a szürrealizmus hatása.

Maczelka Tibor: Egy kiállításról. In: Pest Megyei Hírlap, 1973. július 5, 7. – Törzsgyűjtemény

Fingesten az olasz Gianni Mantero nevére szóló, 1938-as évet köszöntő újévi lapja – abszurd módon harangokban emberi testrészekkel – a művész alkotásainak egy jellemző darabja.

Michel Fingesten grafikája (1937), külföldi ex libris gyűjtemény – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A tulajdonosra vonatkozást kifejező Fingesten-könyvjegyek szép példája a Giovanni Botta nevére szóló, az építészetet piedesztálra állító grafika, melynek olasz nyelvű felirata: „L’architettura é la madre delle arti”*, azaz az építészet a művészetek (szülő)anyja. Ez arra utal, hogy az építészet meghatározó szerepet gyakorol a hozzá kapcsolódó művészeti ágakra, egy épület jellege irányt mutat a benne alkalmazott díszítőművészeti elemek, képzőművészeti alkotások számára. 

Michel Fingesten grafikája (1938), külföldi ex libris gyűjtemény – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Fingesten-kiállítás utáni évben, 1974. februárban több alkalommal budapesti vendégek látogattak a ceglédi kisgrafikakör tagjaihoz az ex libris gyűjtés népszerűsítése céljából. Az eseményekről Maczelka Tibor Kisgrafikabarátok Cegléden címmel írt a Pest Megyei Hírlap hasábjain, méltatva a ceglédieknél előadást tartó Szíj Rezsőt és Réthy Istvánt. E cikkből idézek:

Maczelka nagyra tartotta az ex libris kulturális szerepét, szerinte a tulajdonos egyéniségéhez a különben holt tárgyat, a könyvet a művészi könyvjegy kötheti. Épp azért élénkebb kapcsolatot szorgalmazott a könyvterjesztő vállalatok és a grafikusok között, ugyanígy a könyvtárak dolgozóit is arra sarkallta, ösztönözzék az olvasókat ex libris készíttetésre és gyűjtésre. A könyvjegy a grafikus és a megrendelő igényét egyaránt kell ötvözze, akkor teljesíti művészeti és kultúrtörténeti hivatását, ha a tulajdonos mellett vall a korról és az alkotó egyéniségéről is.
Saját ex libris gyűjteményt is létrehozott, mellyel már 1972-ben részt vett a ceglédi Kossuth Művelődési Központ ex libris és kisgrafikai kiállításán. Különösen kedvelte a történelmi, irodalmi vonatkozású, illetve különböző nevezetes alkalmakat felidéző ex libriseket, alkalmi grafikákat. Számára Fery Antal 1970-ben alkotott történelmi tárgyú, Dózsa György ceglédi beszédére utaló lapot Dózsa alakjával és az 1514-es felkelőkkel.

Fery Antal fametszete (1970). Jelzet: Exl.M/534 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ugyanebben az évben Nagy László Lázár ceglédi grafikus, az itteni kisgrafikakör titkára Juhász Ferenc Anyám (1969) című verseskönyvéhez, lírai eposzához kapcsolódóan készített könyvjegyet Maczelka nevére szólóan.

Nagy László Lázár grafikája, alugráfia (1970). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 25. – Törzsgyűjtemény

1973-ban, Van Gogh festőművész születésének 120. évfordulóján a Budapestről érkező dr. Soós Imre tartott előadást a holland művészről a ceglédi körben. A Maczelka nevére szóló Van Gogh-portrés ex libris – Kiskun Judit alkotása – ez alkalomból készült. Maczelka 1973 novemberében maga is előadott Ex libris és népművelés címmel a ceglédi kör klubestjén. Más vidéki csoportokkal is kapcsolatot ápolt, 1976-ban anyagot adott be a Népek hazája, nagyvilág című egri kisgrafikai kiállításhoz.
A kisgrafikakör részéről Nagy László Lázár írt nekrológot a halálára, hangsúlyozva, hogy Maczelka Tibor személyében egy művészetpártoló, a kisgrafika műfaját különösen értő, szerető, nagyszerű embert veszítettünk el.

Irodalom:

• 20 arckép. Fába metszette Fery Antal, Kisgrafika Barátok Köre, 1988. (album)
• Belépési nyilatkozat Maczelka Tibor nevére, 1971, KBK Irattár
• Előadás „Van Gogh művészete” címmel. In: A ceglédi KBK emlékkönyve, 1973. március 21. (Előadó: Dr. Soós Imre)
• Gyászjelentés Maczelka Tibor nevére (Cegléd, 1978. 10. 23.), OSZK, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár
• Hírek. In: Kisgrafika, 1973/3. sz., 28.
• Maczelka [Tibor]: Portré ajándékba. In: Magyar Ifjúság, 17. évf. 45. sz. (1973. november 9.), 38. 
• Maczelka Tibor: Kisgrafika a gyűjtő szemszögéből… In: Kisgrafika, 1973/2. sz., 20–21.
• Maczelka Tibor: Kisgrafikabarátok Cegléden. In: Pest Megyei Hírlap, 1974. február 14., 7.
• Maczelka Tibor: Konok kovácsok közt. In: Pest Megyei Könyvtáros, 1971/3. sz., 13–15.
• Meghívó ex libris és kisgrafika kiállításra, 1972. augusztus 26. – szeptember 3., Kossuth Művelődési Ház (Cegléd)
• Nagy László Lázár: Maczelka Tibor halálára. In: A ceglédi KBK emlékkönyve, 1978. október
• Népek hazája, nagyvilág. Ex libris kiállítás Megyei Könyvtár, Eger, 1976. (katalógus)
• Sipos Lajos: „…társadalmon kívüli lény vagyok…”. Egy fejezet Berda József pályarajzából. In: Nyugat Plusz, 2015. tél, 12–21.
• Új tagok. In: Kisgrafika Értesítő, 1971. április, 800.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Maczelka Tibor (1925–1978). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 117–118.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 25.
• Volt egyszer egy Berda kocsma. In: Berda József Kör bejegyzése a Facebook közösségi portálon

*A felirat helyesen è-vel írandó: „L’architettura è la madre delle arti.”*

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész 

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozat kitüntetésben részesült dr. Vizkelety Andrásné Ecsedy Judit bibliográfus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a nemzeti könyvtár nyugalmazott tudományos kutatója. V. Ecsedy Judit a magyar nyomdászat- és könyvtörténet kiemelkedő kutatója, aki több évtizedes munkássága során számos jelentős eredményt ért el, ezekről és még sok minden másról beszélgetett a nyomdászat történészével Tóth Péter, a nemzeti könyvtár tartalompakolója. A csevej felvételét Solymosi Ákos hangmérnök segítette.

 

Tartalom:

01:48 Az elismerésnek mindenki örül
02:38 Szilsárkány az olvasmányos kezdet
04:21 Középiskola a hatvanas években, ahol nem kellett oroszt tanulni
09:30 „A Széchényi-könyvtár mellett döntöttem”
12:50 A zárolt kiadványok gyarapítása a hetvenes években
14:20 Gida bácsi betűtípus-kutató csoportja
17:30 Egyedi nyomdák, egyedi technológiák
20:30 Az első magyarországi nyomda
25:40 Betűk, sajtók, festék, kötés és illusztráció
28:50 Nyomdászok, azaz nyomdatulajdonosok
31:07 A puhuló ólombetűk rejtélye
39:40 Koholt és hamis nyomdászatok
40:46 A nyomdászattörténet honlapja: Typhographia.oszk.hu
43:27 Hol vannak a fiatal kutatók?
45:11 A rossz festék is átverheti a mesterséges intelligenciát
47:10 A bécsi magyar nyomdászfiúk

Kosztolányi Dezső. Jelzet: Arckép 998 – Kézirattár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

Essen szó pár mondatban Kosztolányi családjáról, rokoni kapcsolatairól, illetve írói munkásságáról:

Else Jerusalem: A szent Skarabäus, ford. Kunfi Zsigmond; [a verseket ford. Kosztolányi Dezső], Budapest, Népszava, 1911. – Törzsgyűjtemény

Kosztolányi Dezső: A szegény kisgyermek panaszai, részlet – És látom őt, a kisdedet… Autográf verskézirat – Kézirattár: Quart. Hung. 2173. A kép forrása: Nyugat 100 honlap 

Az Érdekes Újság dekameronja. Száz magyar író száz legjobb novellája, szerk. Kabos Ede, Budapest, Légrády, [1913–1916] – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Kosztolányi Dezső kapcsolatba lépett az eszperantó nyelvvel. Tudott beszélni ezen a mesterséges nyelven és ilyen könyvei is voltak a könyvtárában. Olykor-olykor a budapesti eszperantó egyesületben is megfordult. Egy rádióbeszélgetésben az eszperantó nyelvet is megemlítette a magyar nyelv mellett, amit egy Csehszlovákiában élő rádióhallgató Kiss Kálmán félreérthetett és levelet küldött Kosztolányinak. Az erre a levélre íródott válaszlevél, amit Kosztolányi Dezső írt Kiss Kálmánnak, könyvtárunk birtokában van.
Az Esszencia kiállításunkon elérhető egy ezzel a levéllel kapcsolatos videóbeszélgetés.

• 
• 
• 
• 

Kosztolányi Dezsőről halála után több kollégája is megemlékezett. Ezek közül ezúttal egy levelet és egy nekrológot emelek ki. A levelet Thomas Mann címezte Kosztolányi Dezsőnének. Tartalma a következő:

Kosztolányi Dezső: Édes Anna, Genius kiadás [1926]. Borító – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Márai Sándor pedig így írt Kosztolányi Dezsőről nekrológjában:

Nagy Béla
(MNMKK OSZK
Országos Idegennyelvű Könyvtár, Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Kosztolányi Dezső további levelei olvashatók Copia című szolgáltatásában.

Felhasznált irodalom:

• Szegzárdy-Csengery József: Kosztolányi Dezső, [Szeged], [Magyar Irodalomtörténeti Intézet], 1938, 11–18. 
• Kosztolányi Dezső, az élő költő. Szemelvények műveiből, életrajza, méltatása, [Budapest], [Révai], 1936, 5–8., 35., 40–41.
• Bíró-Balogh Tamás: Mint aki a sínek közé esett. Kosztolányi Dezső életrajzához, [Budapes], [Equinter], 2014. 39–55.
• Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső, [Pozsony], [Kalligram], 2010.
• Szilágyi Zsófia: Az éretlen Kosztolányi, [Budapest], [Kalligram], 2017.
• Arany Zsuzsanna: Kosztolányi Dezső élete, [Budapest], [Osiris], 2017.
• Ignotus Pál: Kosztolányi Dezső, [Budapest], [Cserépfalvi], 1936.
• Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső, [Budapest], [Révai], 1938.
• Rónay László: Kosztolányi Dezső, [Budapest], [Gondolat], 1977. 
• Bori Imre: Kosztolányi Dezső, [Újvidék], [Forum], 1986.

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából az Országos Széchényi Könyvtár, a HUN-REN BTK Irodalomtudományi Intézet, a Jókai 200 kutatócsoport és a Szegedi Tudományegyetem Irodalom- és Kultúratudományi Doktori Iskolája 2025. február 17–19. között rendezte meg a Jókai 200 bicentenáriumi konferenciát, melyen munkatársaink is előadtak.
Vesztróczy Zsolt, a Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály munkatársa előadását közöljük a szlovákkérdés megjelenéséről Jókai Mór szabadságharc alatti publicisztikájában.

„Ja hovorím szlovenszki, ale ja szom uherszki”, azaz „szlovákul beszélek, de magyar vagyok”. Ez a mondat állítólag Tiszolc egyik szlovák polgárától származik, aki részt vett a Hurban vezette Szlovák Légió elleni harcokban 1849 februárjában, amikor a hurbanistáknak is nevezett legionáriusokat a honvédek, a nemzetőrök és a környező szlovák települések lakói együttes erővel űzték el. Bár maga az összecsapás katonailag nem bírt különösebb jelentőséggel, ám politikailag annál inkább, hiszen egy nemzetiség döntően a magyar szabadságharc mellé állt császári oldalon harcoló honfitársai ellenében. Ezt a látszólag paradox helyzetet szeretném most bemutatni az újságíró Jókai Mórnak az 1848–49-ben írt cikkein keresztül.

Jókai Mór önarcképe 1849-ből. Fametszet. A kép forrása: Wikipédia

A nemzetiségi kérdés 1848 tavaszán

1848 tavaszán a magyar politikai elit stratégiai célja, más európai országokhoz hasonlóan, az egynyelvű nemzetállam megteremtése volt, akárcsak Franciaországban. Elképzelésüket azonban nem adminisztratív korlátozásokkal, hanem jogkiterjesztéssel próbálták megvalósítani. 1848 tavaszán ugyanis magyar részről általános volt az az ábránd, hogy a társadalmi átalakulás és a „közszabadság” vívmányai meghozzák majd a nem magyar népek önkéntes és automatikus asszimilációját. Nem véletlenül írta Kossuth az országgyűlésről küldött legutolsó követjelentésében az alábbiakat:

Bár ezt az elképzelést sokan osztották a reformkori Pest-Buda gyors magyarosodását látva, de a vidéki lakosság mozdulatlansága, majd a szaporodó nemzetiségi mozgalmak hamar szertefoszlatták ezt az illúziót. Májusra a nem magyar népek már konkrét programot fogalmaztak meg, melyek messze túlléptek az anyanyelvhasználat jogán, végső céljuk pedig egy autonóm szerb, román vagy szlovák tartomány elérése volt. Magyar részről azonban kategorikusan elutasították az ország területi megosztását, az ellentét pedig hamarosan fegyveres konfliktushoz vezetett. Nyáron a délvidéki szerbek lázadtak fel, majd ősszel, immár az ellenforradalom oldalán, az erdélyi románok és szászok, valamint részben a szlovákok is bekapcsolódtak a magyar kormányzat megdöntését célzó fegyveres akcióba.
A szabadságharc alatt egyik-másik nemzetiséggel valóban súlyos harcok folytak, de igazán komoly összecsapásokra csak ott került sor, ahol a polgári átalakulás következtében feudális eredetű, kiváltságos kerületek szűntek meg, mint például a román és a szerb határőrvidékek vagy az erdélyi szászok esetében. Ahol ez nem volt meg, mint például a szlovákok esetében, ott a jobbágyfelszabadítás társadalmi emelkedést hozott, így ők később nagy számban álltak be a honvédseregbe. Ez az ő esetükben 20-30000 főt jelentett, és a magyarok után ők adták a legtöbb katonát a szabadságharc számára. A honvédseregnek számos olyan kiválóan teljesítő egysége volt, melynek létszámát nagyrészt vagy döntően ez a nemzetiség alkotta (pl. a 4., 15., 16., 17., 20., 40., 46., 51., 64., 100. és 124. honvédzászlóalj, a 2., 34., 60., 33. volt császári gyalogezred több egysége, a Weissl-gránátosok vagy a 3., 8. és 10. huszárezred). A branyiszkói áttörést is két, tisztán szlovák alakulat, a Zólyom megyei 1. és 2. zászlóalj hajtotta végre 1849 februárjában, Komárom várában pedig szintén jelentős létszámban szolgáltak Klapka parancsnoksága alatt. De ugyancsak ez a nemzetiség alkotta legnagyobbrészt a Galíciából hazaszökő 8. Coburg- és a Bukovinából hazatérő 10. Vilmos-huszárezred állományát. 1849 augusztusában pedig Selmecbánya környékén gerillamozgalom kezdődött, melynek szlovák résztvevői Világosról tudomást se véve szeptember végéig folytatták a harcot, de Nógrádban szintén hasonló volt a helyzet.

• 
• 
• 
• 

De a szabadságharc szlovák hősei közül többek nevét is megőrizte az utókor. Például Janik Jánosét, aki nemzetisége és a császári hadseregben szerzett tiszti rendfokozata ellenére is a magyar ügy mellé állt, majd ezredesi rangban a körülzárt Komárom védelmének egyik irányítója volt 1849-ben. Vagy Kmety György tábornokét, a csornai győzőét, aki Iszmail pasa néven a krími háborúban is kitüntette magát. Vagy Guyon Richard hadtestének tábori papjáét, Erdősi Imréét, aki a branyiszkói áttörés során újkori Kapisztránként egy szál kereszttel vezette rohamra a szlovák honvédeket a gyilkos golyózáporban, eredetileg pedig Imrich Polesnýnak hívták. Vagy Horárik Jánosét, aki a radikális Egyenlőségi Társulat tagjaként Petőfi Vasvári és Táncsics közeli harcostársa volt, majd Jelačić támadása idején a Zrínyi-szabadcsapatban Perczel Mór szárnysegédjeként szolgált, később pedig újságíróként, illetve népszónokként a magyar ügy lelkes támogatójaként tevékenykedett.

• 
• 

A szabadságharccal csak egy kis létszámú, evangélikus értelmiségiekből álló csoport fordult szembe Ľudevít Štúr és Jozef Miloslav Hurban vezetésével, akik császári oldalon keresték a boldogulásukat. 1848 szeptemberében egy önkéntesekből álló önálló katonai egységet is alakítottak, a Hurban vezette alakulat pedig részt vett az ellenforradalom mindhárom támadásban. Ennek létszáma 500 és 2000 fő között mozgott, melyhez a hadjáratok folyamán további 2-4000 önkéntes csatlakozott. Az egység kis létszáma és gyenge harcértéke miatt katonai szempontból sokkal kisebb gondot okozott a magyar kormánynak, mint a felkelt szerbek vagy a románok, a császári hadvezetés is főként kisegítő, vagyis megszálló, rendfenntartó- és őrző feladatokat bízott rájuk.  

Jókai, az újságíró

Jókai 1848 márciusában a Frankenburg Adolf-féle irodalmi hetilap, az Életképek szerkesztője volt, ami a Landerer és Heckenast nyomdában készült. Ezt a tevékenységet az író először egyedül, majd áprilistól nyár végéig Petőfivel együtt végezte, de a közös munka csak a nyár végéig tartott. Időközben ugyanis több olyan konfliktus támadt kettejük között (pl. Jókai viszonya, majd házasságkötése Laborfalvy Rózával, Petőfi segítségkérése az író mamájától, majd a Vörösmartyhoz című verse), ami végül a barátságuk megszakadásához és a költő távozásához vezetett. Jókai ősztől egyedül vitte tovább a lapot, ami az akkori helyzetnek köszönhetően politikai irányba tolódott el. Az Életképek az év végéig működött, amikor előfizetők hiányában megszűnt. Jókai 1849 januárjától elvileg a Pesti Hírlapnál folytatta volna a szerkesztői munkát, de a hadi helyzet alakulása ezt megakadályozta.

Az Országos Honvédelmi Bizottmány 1848 végén döntött a főváros kiürítéséről és a kormányzat Debrecenbe költözéséről, ahova a Jókai házaspár is követte őket. A munka nélkül maradt férfit a kezdetben Róza asszony tartotta el, majd Nyáry Pál segítségével a kormány hivatalos lapjánál, a Közlönynél lett az egyik szerkesztő február elején. Itt azonban az általa vezetett rovat mérsékelt hangneme miatt szembekerült Kossuthtal, így hó végén távozni kényszerült. Február 22-én egy új napilapot indított Esti Lapok néven, ami a radikálisok sajtóorgánumának, a Marczius Tizenötödikének lett a fő ellenfele. Nyár elején a szerkesztőség is visszaköltözött a fővárosba, de lapja már csak egy hónapig létezett, annak utolsó száma július 7-én jelent meg. A hadihelyzet romlása miatt rövidesen újra költöznie kellett, ezúttal Szegedre, majd Aradra. A szabadságharc vége is itt érte, a tanácstalan Jókai pedig komoly veszélyben volt, hiszen írásaiban többször is felségsértő kijelentéseket tett, Zsófia főhercegnőt, Ferenc József anyját pedig a horvát bán, Josip Jelačić szeretőjeként emlegette. Innen Kossuth titkára, Rákóczy János mentette ki, aki Gyulára vitte a feleségéhez, attól kezdve pedig Laborfalvy Róza gondoskodott róla.
Mindkét lapnak, tehát az Életképeknek és az Esti Lapoknak is volt egy humoros melléklete, a Charivari, ami az ott megjelenő írásokat tekintve lényegében egy politikai élclap volt. 1848–49 folyamán Jókai számos írását közölte ezekben a rovatokban, melyek a műfajukat tekintve egyaránt lehettek szépirodalmi munkák, publicisztikák vagy humoros írások, bár az utóbbi kettő között néha eléggé elmosódott a határ.

• 
• 
• 
• 

Jókai a szlovákkérdésről

A márciusi napokban, a közhangulatnak megfelelően még Jókai is a nem magyar népekkel való összefogást hirdette, jelszava az volt, hogy „igyekezzünk honunk idegenajku fiatalságát magunkhoz testvéri kapcsokkal csatolni … s fogjunk kezet mindenkivel, kinek jelszava a szabadság”. Később is megmaradt ezen az állásponton, sőt a márciusi vívmányok mellett azt is kihangsúlyozta, hogy „nyelvét, nemzetiségét senkinek erőszakkal meg nem támadjuk”, de a nemzetiségi tartományok felállítását kategorikusan elutasította.
Ez az euforikus hangnem azonban hamarosan elmúlt, és attól kezdve Jókai többször is fellépett a szlovák követelések ellen. Március 28-án, Liptószentmiklóson Ľudovít Klein, hibbei jegyző vezetésével egy csoport betört a megyegyűlésre, majd a testületet egy olyan határozat meghozatalára kényszerítette, mely szerint a továbbiakban Liptó helyi és országos szinten a szlovák nyelvet fogja használni. Jókai ezt gyilkos szatírában ítélte el, miszerint Klein:

Az esemény egyébként mély nyomot hagyhatott benne, mert a nyár folyamán három olyan írása is megjelent, ahol a szlovákok nyelvhasználatával élcelődött.
A májusban megfogalmazott területi igényekre is hasonlóan gunyoros hangnemben reagált, így a vegyesen lakott települések esetében például azt javasolta, hogy azok egyik fele Tótországhoz tartozzék”, de ennek kapcsán említeni lehetne Hol leszünk két év múlva című írását is.
Ősztől egyfajta váltás figyelhető meg, írásainak hangnem egyre gunyorosabb, sőt nem egyszer szarkasztikus lesz, ami nem véletlen. A szlovák légió szeptemberben a horvátokkal összhangban támadást indított a törvényes magyar kormányzat ellen, de az akciójuk teljes kudarcba fulladt. A Morvaország felől betörő, jórészt csehekből álló 500 önkénteshez alig kétezer, rosszul felfegyverzett, szegényparaszt csatlakozott, míg a megye szlovák lakossága és nemzetőrsége ellenük fordult. Az alakulat rövid idő alatt szétzüllött és visszavonult, ráadásul az akció során több atrocitás is történt, mint például Ótura feldúlása. Ezt a bécsi udvar sem tűrte, így a Morvaországba visszavonuló egység ellen a császári katonaság is fellépett.
Jókai ezt a valahol paródiának is beillő hadműveletet a súlyának megfelelően kezelte, és nem valamiféle lángoló filippikával, hanem humorral reagált rá.
Az író első komoly célpontja a májusban elfogadott szlovák nemzeti program, a liptószentmiklósi petíció volt, melyben egy külön tartományt és saját tartománygyűlést követeltek. Jókai erre gyilkos szatírával reagál, miszerint a tót országgyűlés házszabályai a következők lesznek:

• 
• 

Jókai szerint diplomáciai képviseletüket a külföldre vándorló drótos tótok látják majd el. Ez az asszociáció természetesen nem volt véletlen, hiszen ez egy tradicionális szlovák mesterségnek számított, a drótostót alakja pedig közismert volt a magyar vidékeken is. Másrészt az általuk használt „drótozni-fótozni” szólás ugyancsak egy jól használható szófordulat volt egy élclap számára.
A szlovák nemzetiségi mozgalmat három evangélikus lelkész, Hurban, Štúr, Hodža vezette, akiket Jókai egy mitológiából vett hasonlattal csak Cerberusnak vagyis „Háromfejü pokolbeli kutyának” nevezett, de emellett külön jelzőkkel is megtisztelte őket. Így például Stúrt, a pozsonyi líceum egykori oktatóját hol pánszláv tanárnak, hol drótosnak, míg Hurbant, a Szlovák Légió katonai parancsnokát óbesterpapnak nevezte.

Jókai a szeptemberi harcokra több ízben is reagált, de az ellenünk támadó különféle nemzetiségeket egy kalap alá véve nemes egyszerűséggel csak „rabló csordá”-nak titulálta, és a közös nevezőt a felettük aratott győzelem jelentette.
A decemberben induló téli hadjáratban már 3000 fővel vett részt a szlovák légió, és egészen Sáros megyéig jutott. Az osztrák felügyelet alatt tevékenykedő egység a hadműveletek során, alacsony létszáma és gyenge harcértéke miatt, legfőképpen kisegítő, vagyis megszálló, rendfenntartó és őrző feladatokat látott el, ráadásul a fegyelmezetlen önkéntesekre rengeteg volt a panasz a lakosság részéről. Február végén kerül sor az említett murányi csatára, ahol az író szerint „Tiszolc környékén maga a szláv köznép verte meg Hurbánt”, akiket „felsővidéki szláv rokonaink”-nak nevezett, hiszen „mindnyájan szóval és tettel a mienknek vallják magukat”. Ezek után nem véletlen, hogy a Ritkaságok gyűjteménye című írásában megemlítette azt „a furkósbotot, amellyel „Hurbán uramat Tiszolcon hátba hajították”.
Velük szemben a légiót egy gyáva, szedett-vedett társaságnak írta le, mely csak a lakosságot sanyargatja, miközben a vezér, Hurban lóhátról prédikál az ott élőknek „a szent bibliából vett holmi agyonverésekről és város felgyújtásról s egyéb keresztényi cselekedetekről.” A Kassát megszálló Štúr pedig „drótozván a környék serpenyöit s el is lopván, a mihez könnyen hozd lehet férni”, míg a lakosság „Fazikat drótozni!” kiáltással fogadta az oda bevonuló légionáriusokat.
Június vége felé hasonló hangnemben írt az alakuló újabb szlovák szervezkedésről. Egyrészt „Stúr, Hurban, és Bloudek itt fetrengett csordái”-ról beszélt, másrészt arról, hogy „Hurban a felső vidéki szlávok közt lázitó proclamatiókat osztat ki koborló drótos tótok által. A népség azonban mindenütt elöljáróihoz viszi e hazug, csábitó iratokat és nem hisz nekik.”
A szlovák légió részt vett az 1849-es nyári hadjáratban is. De a kétezer felkelőt ekkor már nem a magyarok, hanem a Selmecbánya környékén harcoló szlovák gerillák ellen vetették be, akik a világosi fegyverletétel ellenére szeptember végéig folytatták a küzdelmüket. Jókai lapja ekkorra már megszűnt, így csak találgatni lehet, hogy vajon mit írt volna erről vagy a szintén akkor zajló nógrádi harcokról, bár a korábbi írásait tekintve ez az értékítélet nem lehet kétséges.
A szabadságharc majd az önkényuralom alatti együttműködés a kiegyezést követően gyengülni kezdett, majd a magyar nemzetiségi politikának köszönhetően a hetvenes évek végére lényegében megszűnt. Az egykori közös erőfeszítésről ma már nem esik szó, szlovák kollektív emlékezetben pedig csak a Szlovák Légió emléke maradt meg. Magyar oldalon ugyan jobb a helyzet, bár ez ma a legtöbbször csak az említés szintjén működik, noha sokkal több figyelmet érdemelne, hiszen egy ilyen léptékű együttműködésre szlovák–magyar viszonylatban azóta se volt példa, és belátható időn belül sajnos nem is nagyon lesz.

Vesztróczy Zsolt
(Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)

A Jókai 200 bicentenáriumi konferencián munkatársaink által elhangzott további előadások összefoglalói:

• Szentkereszti Máté: Betekintés Jókai Gazda Kertjébe. A Digitális Bölcsészeti Központ virtuális kertrekonstrukciója
• Baranyai Laura: A Bella-versek. Adalékok Jókai Mór utolsó alkotói korszakához
• Patonai Anikó Ágnes: Nagy Bella, Boér Hermin, Blaha Lujza, Jászai Mari és Manga szerepe Jókai Mór Fekete vér című darabjában. Első rész
• Patonai Anikó Ágnes: Nagy Bella, Boér Hermin, Blaha Lujza, Jászai Mari és Manga szerepe Jókai Mór Fekete vér című darabjában. Második rész

Az 1993 óta évente megrendezett BOBCATSSS konferenciának idén Isztambul adott otthont. A nemzetközi könyvtáros konferenciára január végén került sor, fő témája pedig a Mesterséges Intelligencia volt („Artificial Intelligence in Library and Information Science: Exploring the Intersection”).
A BOBCATSSS a könyvtárosok és információs szakemberek évente megtartott szimpóziuma, amely a könyvtár- és információtudomány területén felmerülő témákkal foglalkozik, és az EUCLID (European Association for Library and Information Education and Research = A Könyvtár- és Információtudományi Oktatás és Kutatás Európai Szövetsége) égisze alatt kerül megrendezésre. A konferencia egyik különlegessége, hogy megvalósítása több társszervező egyetem közös munkája, továbbá hogy a szervezésben, a lebonyolításban és az előadások megtartásában is kiemelkedő szerepe van a hallgatóknak.
A rendezvény címét a konferenciasorozatot 1993-ban kezdeményező egyetemi városok (angol nyelvű) kezdőbetűi adják: Budapest, Oslo, Barcelona, Copenhagen, Amszterdam, Tampere, Stuttgart, Szombathely, Sheffield.
A konferencia célja, hogy elősegítse az európai együttműködéseket a könyvtár- és információtudományi (LIS) oktatásban és kutatásban, és lehetőséget teremtsen a LIS oktatással kapcsolatos európai érdekek képviseletére.
Az idei szervezők az Isztambuli Egyetem (Istanbul University, Faculty of Letters Department of Information and Records Management), az Ankarai Egyetem (Ankara University, Faculty of Language, History and Geography Department of Information and Records Management) és a Gustave Eiffel Egyetem (Gustave Eiffel University, Department of Library and Information Science) voltak.
A háromnapos konferencián több magyar egyetem oktatói és hallgatói is részt vettek, összesen 27 regisztrált magyar résztvevővel. A nemzeti könyvtár munkatársa, Dr. Radó Rita mentor tanárként vett részt a hallgatók felkészítésében, valamint a helyszínen támogatta előadást tartó hallgatóit.

• 
• 

A könyvtári és információs területen tanulók és oktatók konferenciáján négy párhuzamos szekcióban közel 100 előadás hangzott el, több workshop került megrendezésre és mintegy 20 posztert mutattak be angol nyelven.
A számtalan érdekes és tartalmas előadás közül Plamen Miltenoff Ph.D., a Minnesotai Egyetem (University of Minnesota) oktatójának prezentációját emelném ki. Az előadó kutatási témája a mesterséges intelligencia és a digitális írástudás kapcsolata, illetve a mesterséges intelligencia szerepe a tanításban és tanulásban. Plenáris előadásában a mesterségesintelligencia-műveltség helyzetéről beszélt, különös tekintettel a könyvtárosok MI-hez való hozzáállására. Előadásában kifejtette, hogy a mesterséges intelligenciával kapcsolatos igazi válság nem az MI „képességeiben” vagy akár az elfogadásában és alkalmazásában rejlik, hanem abban, hogy sem azt nem ismerjük fel, hogy az MI már most milyen alapvetően megváltoztatta a környezetünket, a tevékenységeinket akár az oktatásban, akár a könyvtári munkában, sem pedig azt, hogy ez a változás milyen mértéket fog ölteni a továbbiakban. 2025 nem a fokozatos változások egy újabb éve, hanem egy kritikus fordulópont, ahol a képességek, a hasznosítás és a felfogás közötti szakadékok határozzák meg az intézményi relevanciát. Többre van szükségünk, mint frissített irányelvekre.
Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra is, hogy abba kell hagynunk a képzeletbeli fenyegetésekkel való foglalkozást, és el kell kezdenünk arra a nagyon is valós feladatra összpontosítani, hogy a tanárokat és a diákokat olyan kritikus gondolkodási készségekkel ismertessük meg, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy eligazodjanak ebben a mesterséges intelligenciával átszőtt világban.
Előadásának második részében az MI elfogadásának generációs különbségeiről beszélt, részletesen kitérve az MI használatára, és az iránta tanúsított attitűdökre.

A béta-generáció az A, Z, X generációhoz képest és a millenniumi generáció. A kép forrása: Maarten Leyts: Generation Beta (Gen Beta): Understanding Beta, Millennials, Gen Zers, and Boomers. In: Generation ZALPHA, November 2, 2024.

Rávilágított arra a ma már nem halogatható folyamatra, miszerint a generatív MI társadalomba való integrálása szükségessé teszi az oktatási tantervek és oktatási módszertanok újraértékelését. Az oktatási intézményeknek – saját érdekükben is – feladata kidolgozni átfogó stratégiákat a generatív MI tanulási környezetbe való integrálására. Ebben a folyamatban a politikai döntéshozóknak, az oktatóknak és a további érdekelt feleknek együtt kell működniük az irányok és keretrendszerek kidolgozásában.
Gyakorlati tanácsokat is nyújtott az MI oktatásba való bevezetésének módszertanához, melynek lényege, hogy a jó pedagógus nem küzd az új technológiai eszközök ellen, hanem megtanítja diákjainak azok megfelelő, etikus használatát.

• 
• 

Az ott tartózkodás közel egyhetes ideje alatt lehetőség nyílt a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Isztambul meglátogatására, ahol Sipos Áron igazgató úr kedves fogadtatásában volt részünk, aki rövid ismertetést tarott az intézet tevékenységeiről és küldetéséről.
A programon való részvételt az ELTE BTK Hallgatói Önkormányzata, valamint a Magyar Információtudományi Alapítvány Támogatta.

Ráczné Radó Rita
(Kutatásszervezési Osztály)