A nemzeti ünnep alkalmából 2023. március 14-én Rózsa Dávid főigazgató Bibliothecaria Emerita kitüntető címeket adott át könyvtárunk Alapítók terében. A nemzeti könyvtárban életpályajelleggel végzett áldozatos munkája elismeréseként kitüntetést kapott dr. Wojtilla Gyuláné dr. Salgó Ágnes (méltatója Varga Bernadett) és dr. Bartos Éva (méltatója Hangodi Ágnes). A Bibliothecarius Emeritus, illetve a Bibliothecaria Emerita címeket az életpályajelleggel végzett könyvtári munka honorálására 2000 januárjában alapította meg a nemzeti könyvtár.

Az Országos Széchényi Könyvtár alapításától kezdve élenjár abban, hogy közvetítse a magyar kulturális örökség dokumentumait. Írásbeliségünk őrhelyeként, a magyar vonatkozású humántudományi kutatások kiindulópontjaként áll a nemzet szolgálatában immáron 220 éve Az intézményben történő kutatások, a szerfelett gazdag nemzeti kultúra írott anyagának aktualizálása, a magas szintű digitalizáló munka, valamint az online tér lakályossá tétele arról árulkodik, hogy a nemzeti bibliotéka képes maradandó teljesítményt nyújtani. A könyvtár mindennapjait a tudásalapú társadalom megteremtése és megtartása, a nyitottság, valamint a hitelességre való törekvés szövi át.
Nem csekély feladat ez akkor, amikor a hétköznapokat az alternatív tények érintése, a posztigazságok árnyéka és a dezinformáció ölelése fenyegeti. E körülmények között a könyvtárak szerepe különösen felértékelődik; szükség van szakképzett, tájékozott és elhivatott szakemberekre, olyan könyvtárosokra, akik egykor és jelenleg is az Országos Széchényi Könyvtárban dolgoznak.
A mai délelőttön olyan szakembereket köszöntünk, akik nyugdíjazásukat követően is hatással vannak a nemzeti könyvtár életére. Az intézmény iránti hűség, a magas szintű szakmai teljesítmény és az életpályajelleggel végzett könyvtári munka jellemzi őket.

A most átadandó címet 1999-es alapítása óta többen viselték, egyszerre mindig legfeljebb hárman. A kiemelkedő teljesítményt felmutató régi kollégákat az elismerés remélhetőleg továbbra is erős szálakkal fogja az intézményhez kapcsolni. Tapasztalataik, gyűjteményismeretük átadásával és személyes példamutatásukkal növelhetik utódaik tudását, erősíthetik a fiatalabb generációk szakmai-hivatásbeli elkötelezettségét. A díj odaítélése csupán szerény értelmezése a múltnak, és válasz arra a kérdésre, hogyan érdemes könyvtárosnak lenni ma és holnap, de rákérdezés arra is, hogy jól műveljük-e a szakmánkat. Zsinórmérték, amelyhez érdemes igazodunk. Megtiszteltetés olyan intézményt vezetni, amelyet olyan formátumú emberek munkája alakított, mint Berlász Jenő, Fazakas József, Berczeli A. Károlyné, Vekerdi József, Busa Margit, Somkuti Gabriella, Borsa Gedeon, Botka Ferencné Lakatos Éva, Dörnyei Sándor és Ferenczy Endréné Wendelin Lídia.
Ferenczy Lídia egyetemi tanulmányait 1956 júliusában az ELTE BTK könyvtár és kínai nyelv szakán végezte, majd az Országos Széchényi Könyvtár munkatársaként dolgozott negyven éven keresztül. Pályáját a Bibliográfiai Osztályon kezdte, majd az Olvasószolgálati és Tájékoztató Osztályon, illetve a Gyarapítási Osztályon folytatta. Munkája során irányította az olvasó- és tájékoztató szolgálatot, a különgyűjteményeket és a műemlékkönyvtárakat is. Gyűjteményfejlesztési igazgató volt, amikor elvállalta a főigazgatói tanácsadói pozíciót, majd irányította a Gyarapítási Osztály, a Katalogizáló Osztály és a Szakozó Osztály működését. Szakmai kérdésekben hozott döntései nyomot hagytak a nemzeti könyvtár magas színvonalú napi működésén. A kutatás és a tájékoztatás összefüggéseiben motivált kutatásaival és a könyvtárban eltöltött éveivel beírta magát könyvtáros generációk emlékezetébe. Március 6-án lépett 90. életévébe, ezért – telefonbeszélgetésünk után – ismét szeretném megragadni az alkalmat, hogy boldog születésnapot, jó egészséget és további sok, könyvtárat is érintő szép évet kívánjak neki.
A bejelentés, amely láthatóvá teszi a 2023-as év díjazottjait, nemcsak az elődök névsora előtt tiszteleg, hanem továbbírja az átnyújtandó cím történetét. Ethosz és történet találkozik a Bibliothecaria Emerita címben, amelyet hamarosan átadunk Wojtilla Gyuláné Salgó Ágnesnek és Bartos Évának. Az egész nemzeti könyvtár nevében köszönöm áldozatos munkájukat, és remélem, hogy még sok emlékezetes évet, értékes időt töltünk együtt.

Rózsa Dávid főigazgató

A fenti szavakkal idézi elénk az idén 200 éve született Petőfi Sándor (1823–1849) arcvonásait Gyulai Pál, a 19. század jelentős irodalmára.

Haranghy Jenő grafikája. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Petőfi már életében igyekezett táplálni a személye körül kialakult kultuszt, úgy is, mint költő, úgy is mint közéleti ember. Mindössze huszonhat évet élt, mégis több kép jelent meg róla a Pesti Divatlap hasábjain, illetve verseskötetét díszítve. A még életében készült idealizált ábrázolások közül Barabás Miklós kőnyomatai, Benczúr Gyula olajfestménye és Orlai Petrich Soma festményei sokak által ismertek. Kiemelt fontosságú az egyetlen, alakjáról fennmaradt, a valóságot leghűbben visszaadó dagerrotípia, amelyet feltehetően barátja, Egressy Gábor színész készített róla 1844–45 körül Egressy pesti lakásán a Marczibányi-házban. A dagerrotípiát ezüstréteggel bevont rézlemezre alkották. Az utókor Petőfi iránti lelkesedését mutatja, hogy a lemezt restaurálták, erről több reprodukció készült, melyek közül Klösz György (1879), Escher Károly (1955) fotográfus és Flesch Bálint fotóművész (1970-es évek) munkái emelkednek ki.
Petőfi kora és a későbbi századok jórészt az imént sorolt ábrázolásokon megörökített Petőfi-képet hagyományozták tovább, ezek alapján készült számos korabeli metszet és későbbi változat is. Az ismertebb grafikák, festmények, szobrok mellett a költő kisgrafikákon, ex libriseken, alkalmi grafikákon való megjelenítésének módozatai, formái kevéssé kerültek be a köztudatba. Az emlékezetformálás, a kultusz részeként következzen ezekből néhány példa a 20–21. századból.
Fery Antal világhírű szerencsi fametsző Petrikovits László (1901–1972) – nyíregyházi születésű, 1928-tól Szerencsen élő fogorvos, főorvos és műgyűjtő – részére készült bélyegszerű portré ex libris sorozatában neves költőink-íróink közül Balassi Bálint, Csokonai Vitéz Mihály, Gárdonyi Géza, Jókai Mór, József Attila, Karinthy Frigyes, Tóth Árpád, Arany János, Ady Endre és Petőfi Sándor arcképét is megörökítette. Portrégrafikái a magyar irodalom panteonját alkotják.

Fery Antal portrégrafikái (1939). Jelzet: Exl.P/259–262 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kisgrafika-kedvelők közül többeknek a Petőfi-ábrázolások gyűjtése volt az egyik fő érdeklődési területe. Köztük említhető az ajkai Kundermann Jenő (1937–2017) és Tóthpál István (1914–1989) budapesti művészetpártoló fegyver- és képgyűjtő. Találhatunk Petőfit idéző grafikákat például a neves szegedi ügyvéd, Lustig István (1903–1944) és az éremgyűjtő Szigeti István (1906–1981) nevére szólóan is.
A portré, a költő alakja mellett gyakran megjelenik az a történeti, tárgyi világ is, amelyben Petőfi élt és alkotott, máskor valamely költeményének motívumvilága nyer képi megjelenítést. Több ex libris Petőfi leghitelesebb mellképét, a dagerrotípiát idézi. Ez a költő alakjának tükörképét mutatja sötét ruházatban, magasan záródó zsinóros atillában és a nyaka köré tekert hosszú nyakkendőben, jobb karjával egy biedermeier székre támaszkodva – ahogyan a következő ábrasoron középen látható.

Andruskó Károly fametszete. Jelzet: P/252 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár / Petőfi Sándor alakjáról fennmaradt dagerrotípia (restaurálta Escher Károly fotográfus) / Csutak Levente linómetszete (1985). Jelzet: Exl.T/306 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A vajdasági Andruskó Károly fametszete (balról) átveszi a költő dagerrotípián látható ábrázolását, testtartását, hajviseletét, de a tükörképet megfordítja, és a fény-árnyék hatásokra épít – a fametszés adta lehetőségeket kihasználva. Csutak Levente romániai magyar grafikus portrés és részben illusztratív jellegű grafikája Tóthpál István nevére (jobbról) még több ponton követi a dagerrotípia ábrázolását, de a kellékek közt nem szerepelteti a széket, és új elemekkel egészíti ki a képet; a lúdtoll a költészet szimbóluma, a Dalaim (1846) című, ars poetica jellegű verséből vett idézet és a villám motívuma Petőfi forradalmi költészetére utal.

A grafika egyúttal annak is emléket állít, hogy Kiskőrösön 1984. XII. 31-én megalakult a Petőfi Sándor Társaság.
A Jászberényi Városi Könyvtár ex librisei közül az egyik lap ugyancsak a dagerrotípia nyomán született. Egy másik, a könyvtár részére 1973-ban készült grafikát pedig Orlai Petrich Soma 1848-ban keletkezett, élethű olajfestménye nyomán metszette Fery Antal. A festményről – melynek több változata ismert – a következőket tudjuk meg Keserü Katalin művészettörténésztől:

Fery Antal 1973-ban készült fametszetű ex librisén a fejtartást tekintve az Orlai-féle portré tükörképét láthatjuk, új elemként babérággal – a költői dicsőség szimbólumával – és csillaggal.

Orlai Petrich Soma olajfestménye (1848) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár arcképgyűjteménye / Fery Antal fametszete (1973). Jelzet: Exl.J/158 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Barabás Miklós tusrajza kiemelkedő jelentőségű a Petőfi-portrék sorában. Barabás 1846 nyarán Petőfi Összes költeményei első kiadásához rajzolta le a költőt, a kötet a rajz nyomán készített acélmetszettel a címlapon és díszes vörös szaténkötésben jelent meg 1847. március 15-én. Alább a sok kiadást megért könyv 2. kiadásának címlapja látható.  

Petőfi Sándor összes költeményei 1842–1846., 2. kiadás, Pest, Emich, 1848. – Törzsgyűjtemény

A köteten is szereplő rajzot vette alapul a 20. században Dániel Viktor félig portrés, félig illusztratív jellegű grafikája.

Dániel Viktor grafikája. A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

A kétosztatú kép Petőfi portréja mellett a költő életében fontos szerepet betöltő, a szabadság – és a haza – jelképévé lett alföldi tájat is bemutatja. Nála a sokak által dicsőített vadregényes, zordon hegyvidékkel ellentétben egy új tájeszmény fogalmazódik meg. A napjainkra a világörökségi besorolást elnyert Hortobágyi Nemzeti Park tájegység – a pusztához kapcsolódó rideg állattartás tárgyi emlékei közül – a kilenclyukú híddal, gémeskúttal és csárdaépülettel kerül bemutatásra a Dániel-grafikán, idézve a Falu végén kurta kocsma… (1847) című Petőfi-verset.

A Petőfi Sándort és szerelmét, Szendrey Júliát megjelenítő páros portrét ábrázoló alábbi rézkarc László Anna alkotása. A 2019-ben elhunyt szegedi művésznő számos illusztratív grafikát készített magyar költők verseihez, ennél a művénél Barabás Miklós – a költőről és szerelméről – készített rajzait vette alapul a megjelenítéshez.

László Anna rézkarca (1985). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Júlia 1846. szeptember 8-án találkozott először az akkor már ismert és elismert alkotónak számító Petőfivel Nagykárolyban. Egy évvel megismerkedésük után összeházasodtak Erdődön. Az ex librisen szereplő Szeretlek, kedvesem sor kapcsolatot teremt az azonos című verssel, melyben Petőfi így vallott a Júlia iránt táplált érzelmeiről:

Petőfit 1848 márciusában nemzetőr századossá választották Pesten. A nemzetőri szolgálatot minden 20 és 50 év közötti életkorú, városokban vagy rendezett tanácsú községekben 200 forint értékű házzal vagy földdel, egyéb községekben ½ jobbágytelekkel vagy azzal megegyező nagyságú földdel, illetve évi 100 pengő tiszta jövedelemmel rendelkező férfira kiterjesztették. Lovas vagy gyalogos szolgálat közül lehetett választani. Petőfit fekete atillában, karddal és nemzetőrszalaggal ábrázolja Barabás Miklós egész alakos litográfiája 1848-ból. A művész – aki szinte minden kiemelkedő kortársát megörökítette – e képről külön említést tesz a naplójában.

E Petőfi-ábrázoláson a katonai kellékek és az öltözet, az öntudatos póz a forradalom egyik vezéralakjává vált költő szellemi és lelki nagyságát hirdeti. E kép nyomán készült Pencso Kulekov bolgár festő- és grafikusművész ex librise Kundermann Jenő részére, mely dombos tájba, sírkeresztek elé helyezi a nemzetőr költő alakját.

Barabás Miklós litográfiája (1848) és Pencso Kulekov linómetszete. Utóbbi forrása: Pencso Kulekov: Ex libriseim. In: Kisgrafika, 2005/1. sz., 4. – Törzsgyűjtemény

Ugyancsak egész alakos ábrázolást, Horvay János (1873–1944) szobrász a Szegedi Pantheon részét képező Petőfi-szobrát – árnyképszerűen, oldalnézetből – jeleníti meg a szegedi Bakacsi Lajos ex librise Vasné dr. Tóth Kornélia nevére. Petőfi egyik kezében kard, a másikban összegyűrt papír. Az alkotás háttere a panteon klinkertégláit is felidézi. A szobor a szegedi 1848-as megemlékezések kultikus helyszínévé lett.

Bakacsi Lajos linómetszete (2017). Jelzet: Exl.V/462 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az összeállítás második része itt olvasható.

Többek között a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság rendes tagja, Petőfi Sándor és Madách Imre kortársa. A magyar irodalomtörténet Pákh Albertet mint humoristát, újságírót, szerkesztőt tartja számon, aki kora legnagyobb íróival és költőivel dolgozott együtt. 1845 júliusában, amikor Csengery Antal átvette a Pesti Hírlap szerkesztését, maga mellé vette Pákh Albertet tárcaírónak, aki így szatirikus és humoros gondolatait osztotta meg a kiadvány hasábjain, névtelenül vagy Kaján Ábel álnéven.

Pákh Albert portréja. In: Vasárnapi Ujság, 1867. 7. sz., 73. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Pákh Albert 1823. március 11-én született Rozsnyón, az akkori Gömör és Kishont vármegyében, Pákh Mihály evangélikus lelkész és Reményik Mária fiaként. Tanulmányait szülőhelyén, valamint Miskolcon, Iglón és Lőcsén folytatta, később pedig bölcseletet és teológiát hallgatott Sopronban. Petőfi Sándorral köttetett életre szóló barátsága is Sopronban kezdődött, és élete végéig töretlenül fennállt 1839-től 1842-ig. 1842–1843-ban Debrecenben végezte jogi pályáját. Ezt követően 1844-ben Pestre költözött és a Karlowsky ügyvédi irodában dolgozott 1846. február közepéig. Szintén 1846-ban tevékenyen részt vett Petőfi körének, a Tizek Társaságának munkájában. Petőfi Sándoron és Pákh Alberten kívül a társaság soraiba tartozott Jókai Mór, Tompa Mihály és Kerényi Frigyes is.

Pákh Albert fiatalkori arcképe Pákh Albert fiatalkori arcképe. In: Vasárnapi Ujság, 1904. 10. sz., 152. – Elektronikus Periodika Archívum

1845 júliusában, amikor Csengery Antal átvette a Pesti Hírlap szerkesztését, maga mellé vette Pákh Albertet tárcaírónak, aki így szatirikus és humoros gondolatait osztotta meg a kiadvány hasábjain, névtelenül vagy Kaján Ábel álnéven. Ezen az álnéven publikálta első humoros képét is Egy estve a debreceni színházban címmel 1844-ben, az Életképek című lapban (Kötetben: Pákh Albert humoros életképei, Pest, Kisfaludy-Társaság, 1870, 1–12.)
Sajnos hiába kezdődött szépen írói és közéleti pályája, 1847-től kezdve egy nem megfelelően kezelt betegség sújtotta, amellyel 20 éven át, egészen haláláig küzdött. A Laab-féle vízgyógyintézetbe ment Bécs mellé, ahol az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején is tartózkodott. A szabadságharcban apja, Pákh Mihály szónokként vett rész, míg bátyja fegyverrel hadakozott. 1850-ben visszatért Pestre, de sajnos egészségi állapota nem javult, ami kihatott az írói pályájára is. Igyekezett továbbra is helyt állni a magyar irodalom jeles alakjai között, de már nem tartotta magát írónak, így elsősorban szerkesztőként dolgozott, hogy továbbra is szolgálja nemzetét. 1850-től egészen 1855-ig Újabb kori ismeretek tára című hatkötetes munka szerkesztésével foglalatoskodott, amely a tudományos és társas élet enciklopédiájaként hivatott a magyar nemzetet segíteni. Mindeközben a Pesti Casino könyvtárnokaként dolgozott, valamint 1852-ben megjelentette a Kalauz a Nemzeti Casino könyvtárához című katalógusát.
1853 januárjától júniusáig a Szépirodalmi Lapok szerkesztésével töltötte idejét, Gyulai Pállal közreműködve. A hetente kétszer megjelenő irodalmi lap sajnos csak fél évig jelenhetett meg. Elhatározása szerint olyan időszaki kiadványt szeretett volna létrehozni, amely elősegíti egy erős magyar művelt olvasóközönség kialakulását. Ennek nyomán alapította meg 1854-ben a Vasárnapi Ujságot, amelyet 12 évig szerkesztett, illetve ennek a Politikai Ujdonságok című melléklapját. Utóbbinál a hírlap olvasói körében a politikai ismeretek átadását tűzte ki céljául.
1863-ban, amikor a Vasárnapi Ujság 10 éves jubileumát ünnepelték, Tompa Mihály verssel tisztelgett Pákh Albert munkássága előtt.
Tompa Mihály Újévi Üdvözlet című versét idézve:

Szintén 1863-tól a Magyar Sajtó című folyóirat és a A magyar ember könyvtára című sorozat szerkesztésével foglalkozott.
Munkáját számos elismeréssel jutalmazták, például a Nagykállói Casino arany tollat adományozott Pákh Albertnek, 1864-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta. Egy évvel később a Kisfaludy Társaság tagjainak sorába emelték.

Pákh Albert fényképe. In: Vasárnapi Ujság, 1904. 10. sz., 149. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Gyulai Pál emlékbeszédében így írta le Pákh Albert rendületlenül viselt, hosszan tartó betegségét:

Pákh Albertet hosszú évek óta húzódó betegsége végül 1867. február 10-én ragadta el a földi életből. Kortársai szeretettel és megbecsüléssel adóztak emlékének. A Magyar Tudományos Akadémián Gyulai Pál tartott róla emlékbeszédet, Greguss Ágost gyászbeszédet mondott Pákh sírjánál, 1870-ben pedig síremléket állítottak neki a Vasárnapi Ujság olvasói.
Gyulai Pál emlékbeszédében így jellemezte Pákh Albertet:

• Kocsy Anikó: Herr von Kaján – Kaján Ábel (Pákh Albert [1823–1867]). In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2003. 8. sz., 38–43.
• Szigethy Lajos: Luther lelke. II. kötet, Budapest, Evangélikus Tanáregyesület, 1927.
• Gyulai Pál: Emlékbeszédek. I. kötet, Budapest, Franklin Társulat, 1914.
• Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 10. kötet, Budapest, Hornyánszky, 1905.
• Szabó Mózes: Pákh Albert pályája, Kolozsvár, Gombos Nyomda, 1903.
• Schöpflin Aladár: Pákh Albert. In: Vasárnapi Ujság, 1904. 10. sz., 149–152. 

Opálka Tamara (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

A székely szabadság napján a székelyek eredetéről és katonai szerepéről közlünk összeállítást. Székely lófő a 17. századból. In: B. Szabó János – Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege, Budapest, Zrínyi, 1996. – Törzsgyűjtemény

Varga Ágnes munkatársunk írásában a március 10-i évforduló megemlékezésének témája kapcsán olvashatjuk az alábbiakat:

A blogbejegyzésben elénk tárul az 1848-49-es szabadságharc utóéletében megjelenő mártír hősök, Bágyi Török János, Martonosi Gálfi Mihály, Nagyváradi Horváth Károly és társaik elleni, az Alexander Bach katonai jellegű rémuralmának, a köznyelvben csak „kötélkorszaknak” nevezett időszakban történt – a Habsburg-rémuralomra jellemző – kegyetlen megtorlása. Az említett hősök célja volt az 1848-as Mit kíván a magyar nemzet című híressé vált röpirat 12. pontjának, az Erdély Magyarországgal való uniójának a megvalósítása. A székelység szabadságharca és a magyar nemzethez való tartozásának küzdelme, úgy látszik, nemcsak napjaink sajátossága, hanem már a korábbi évszázadok jellemzője is volt. De kik is azok a – mindenféle történelmi korszaktól és politikai berendezkedéstől függetlenül – magyarságukhoz való tartozásukat tűzzel-vassal, foggal-körömmel védő székelyek? Arany János Toldi estéje című elbeszélő költeményében egy dalnok énekébe ágyazva olvashatunk Szent László király végső csodatettéről, ahol megjelennek a székelyek is ekképpen:

A 16. században megjelenő „hagymafejes” buzogányt leszámítva így nézhettek ki az Arany János versében harcoló székelyek. A kép forrása: Hidán Csaba: Hunyadi János, a törökverő. Történelmi oktatófilm. In: A Magyarságkutató Intézet honlapja

A versidézetből az derül ki, hogy a székelyek meghatározó módon katonáskodással foglalkozó társadalmi szerepet töltöttek be történelmünk során. A „három részre szakadt Magyarország” korának legnépszerűbb hadtörténésze, Nagy László Székelyek a hadak útján című művében három csoportra osztja középkori és kora újkori társadalmukat, úgymint: előkelők (primores); lófők (primipili) és közszabadok (pedites pixidarii – vagyis „gyalogos puskások”). Emellett a történész említést tesz jobbágysorban élő székelyekről is, akiknek „a török- és Habsburg-ellenes küzdelmekben való részvétele számos ellentmondást tartalmazó, vitatott területe korunk történetírásának és hadtörténetírásának is”. A székelyek eredetéről a régész és laikus körökben is fogalommá vált László Gyula neves régész-grafikusművész a következőképpen vélekedik:

16–17. századi székely katonák. In: B. Szabó János – Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege, Budapest, Zrínyi, 1996. – Törzsgyűjtemény

A hunoktól való eredet egyébként a történelem során meghatározó a székelyek köztudatában és a magyar történetírásban egyaránt. Verancsics Antal esztergomi érsektől Szádeczky Kardoss Lajos jeles Erdély-kutatóig gyakorlatilag ezt senki nem vonta kétségbe. Ady Endre Csaba új népe című versében is megjelenik a hun–székely–magyar szimbiózis tudata. A trianoni békediktátum után a Csanádi György és Mihalik Kálmán által írt Székely himnusz sorai közt is ott szerepel a székely népet „csillagösvényen” győzelemre vezető Csaba, hun királyfi. Wass Albert szavaival Attila legkisebb fiának, Csabának a székelység – és az oly gazdag magyar mondavilág – a következőket tulajdonítja:

A kora újkorban a lófők megmaradtak a lovas-íjász harcmodornál. A kép forrása: Hidán Csaba: A nagyságos fejedelem és a segesvári százok. Történelmi oktatófilm. In: A Magyarságkutató Intézet honlapja

A középkorban a székelység, a László Gyula által is említett két csoportba tartozhatott: a keleti és a nyugati székelységbe. A középkori Magyar Királyság területén élő székelyek a nyugati országrész határvármegyéinek ispánságai – kezdetben határispánságok – alá tartoztak, a nagyobb tömbben élő keleti székelység felett pedig a 13. század elejétől az ún. székelyispán állt. Ők a székelyek katonai parancsnokai és legfőbb bírói és a középkori székely közigazgatás vezetői voltak is voltak egyúttal. Az idézett, 14. században játszódó Arany János által megverselt Szent László-legenda idején már a kisebb létszámú nyugati székelység teljesen beleolvadhatott a magyarságba. A keleti székelység az áttelepítései során, hasonlóan más nemzetiségekhez, mint a besenyők, szászok, kunok – az ország más közrendű népeitől eltérő – kiváltságos jogot kapott vagy, ahogy mai divatos szóhasználattal mondanánk, saját önkormányzatban éltek. A székelyek kezdetben valószínűleg vérségi kötelékeken alapuló nemzetségi szervezetben éltek. Még a 16. században is kimutatható az archaikus gyökerű nemzetségeik és azon belüli ágak tovább élése. Közösségeiket az oklevelekben „Székely universitas”-nak nevezik. Szokásjoguk alapja a személyes szabadság és a közös tulajdon volt, földjeiket is közösen birtokolták. A XVI. században hét székely önkormányzati egység, ún. „Szék” létezett: Udvarhely-, Maros-, Aranyos-, Csík-, Sepsi-, Kézdi-, Orbaiszék. Az utóbbi három kisebb szék egyesüléséből lett a XVII. század elején Háromszék. Erdély 1590 körül keletkezett címerében a Nap és a Hold a székelyeket, mint (a turulmadárral jelölt magyarok és a hét bástyával ábrázolt szászok melletti) rendi nemzetet jelképezi. Erdélyi László A székelyek eredete című művében a mai történelemtudomány kritériumainak is megfelelő forrásokra hivatkozva sorol fel évszámokat, melyek a székelység történelmének kapcsán előbukkantak az idők végtelen tengerének tajtékzó hullámai közül:

A kora újkor hajnalán az előkelő főemberek sisakot és páncélt is viseltek. A kép forrása: Hidán Csaba: A bajvívásról. A magyar szablya győzelme az egyenes kard felett. Történelmi oktatófilm. In: A Magyarságkutató Intézet honlapja

A székelyek archaikus-ősi eredetéhez való ragaszkodást a magyar mondavilág és a széppróza alkotásai is megörökítették. Wass Albert gyűjtésében olvashatunk Az utolsó táltos történetéről, aki a Badacsony járhatatlan sziklavadonjában húzta meg magát, ahol az idegenből jött papok és a német lovagok nem találtak rá. Egy ragyogó téli reggel azonban felkerekedett „Isten kardjával”, hogy keletre menvén elbujdosson örökre az idegenek által megszállt nyugati gyepűről. Kalandoktól hemzsegő útja elején a nép által „Rianásnak” nevezett, a Balatont egész hosszában kettészelő jégrepedés mentette meg a vérdíjra éhes tihanyi zsoldosoktól, majd balatoni halászok, később alföldi pásztorok bújtatták őt és egy látó-asszony is gondjaiba vette. A Maros-mentén haladt még keletebbre, végül „a székely hegyek szívében az öreg táltos egyszerre megérezte, hogy útjának végére ért, hazaérkezett”. A székely havasban eltöltött utolsó évei során rá kellett ébredjen, hogy a „székelyek olyan ügyesen beillesztették a maguk ősi hitét az új világba, hogy az öreg táltos észre sem vette, hogy keresztények között él”. Végül élete végén rábízta egy bölcs és bátor erdőlakóra a nála lévő „Isten kardját”. Azóta is generációról generációra őrzi valaki eme értékes ereklyét. Az archaikus „pogány” hitvilág és a kereszténység harcát dolgozza fel Jókai Mór is a 13. században játszódó Bálványosvár című kisregényében. A Jókai Mór műveiből nem hiányzó, fantáziadús képi világot elénk táró műben a székelyek tanácsáról, a „Körültáj” című fejezetben olvashatunk.

Pedites pixidarii – vagyis „gyalogos puskások”. In: B. Szabó János – Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege, Budapest, Zrínyi, 1996. – Törzsgyűjtemény

Ha már történelmünkbe mint katonáskodó nép kerültek be a székelyek, néhány szót arról, hogy is nézhettek ők ki, ebbéli tisztségükben. A székelyek hagyományukhoz való ragaszkodása köztudott. Ez megjelent hadviselési formájukban is. A XIV. századig megtartották honfoglaló őseink könnyűlovas-íjász hadszervezetét. A puskapor megjelenésével és az ezernyi hadügyi reformot jelentő kora újkor hajnalán az előkelő főemberek (primores) jó lovon, páncélban, sisakban, karddal (szablyával), dárdával, pajzzsal vonultak hadba. A lófők megmaradtak a lovasíjász harcmodornál (primipili), továbbra sem viseltek páncélt, de két lóval mentek hadba és az íj mellett pajzzsal, sisakban, dárdával, közelharci fegyverként csákánnyal vagy buzogánnyal voltak felfegyverkezve. A gyalogosok felszereltsége vagyoni helyzetüktől függött, voltak köztük páncélos-sisakos, íjjal, lándzsával és tőrrel felszereltek, de voltak, akik baltát, dárdát és pajzsot viseltek. A kortársak leírása alapján 40–50 ezres hadinépet alkottak, B. Szabó János szerint 20–30 ezer lehetett a XVI. század első felében hadra fogható székelyek száma. A század közepétől külön szolgálatot jelentett a fejedelmi székváros, Gyulafehérvár őrzése. A székelyeknek száz lovast kellett adniuk a fejedelmi őrségbe. A XVII. század közepén elszegényedett katonaköteles székelység már nem tudta „régi formáját” hozni, hadi felszerelésük elmaradt a kor követelményeitől. A fejedelemség 1687-től történt Habsburg megszállásával lezárult a török függőség és a régi hadszervezetet is feloszlatták. Azonban a székelyek az erdélyi határon őrködő katonák maradtak a Habsburg Birodalomban is. 1762-től 2 gyalog- és 1 huszárezredet szerveztek a székely toborzásból. Ezen „hadreform” elleni tiltakozás megtorlásához kapcsolódik egyébként a gyászos emlékű vérengzés, a „Mádéfalvi veszedelem” is. Mivel később a huszárezred kis része két „oláh” gyalogezred területéről került ki, törölték az addigi hivatalos elnevezésből a „székely” megjelölést, de a köznyelvben ez továbbra is megmaradt. Az 1848–49-es szabadságharc idején a két, vagyis a 14. és 15. gyalog ezred katonái 11 zászlóaljat (egy zászlóalj: kb. 1500 fő) állítottak hadba. Emellett a harcokból a 11. huszárezredben és nemzetőrként is kivették a részüket. A székely harci szellem megmutatkozott az 1918. december 1-i román betörés után létrehozott Székely Hadosztály létrehozásával is, amely sajnos a Tanácsköztársaság kikiáltása után letette a fegyvert a megszálló románok előtt.

Székely hadnagy a 16. századból. In: B. Szabó János – Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege, Budapest, Zrínyi, 1996. – Törzsgyűjtemény

Egy harcoló katonai alakulatnak a „szakmai hozzáértését” az ún. harcértéke határozza meg. Vagyis az, hogy esetleges harci feladatok végrehajtásakor mekkora kárt tudnak okozni az ellenfélnek, amellett hogy ők a lehető legkisebb veszteségeket szenvedjék el. Ahogy a cikkből is kiderülhetett a székelység történelmünk nagy részében társadalmi szerepként vállalta fel a katonáskodást. A „székely” szó a magyar hadtörténelemben sokszor egyfajta katonai alakulat megnevezésének a szinonimája volt. És hogy mekkora lehetett egy székely sereg harcértéke? Erre Makkai Sándor IV. Béla királyunkról szóló és az országot pusztító tatárjárás idejét feldolgozó Táltoskirály című regényében a következőket olvashatjuk:

A 11. (székely) huszárezred katonája. In: Barczy Zoltán – Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege, Budapest, Corvina, 1986. – Törzsgyűjtemény

Köszönet Dr. Hidán Csaba Lászlónak és Somogyi Győzőnek, amiért engedélyezték képeik közzétételét.

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom:

• Arany János összes költeményei, Budapest, Arcanum, 1998. Az Arany János összes költeményei (sajtó alá rendezte: Keresztury Mária és Keresztury Dezső, Budapest, Szépirodalmi, 1962.) című kötet alapján.
• Szabó János – Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege, Budapest, Zrínyi, 1996.
• Barczy Zoltán – Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege, Budapest, Corvina, 1986. 
• Erdélyi László, Dr.: A székelyek eredete, Kolozsvár, Szent Bonaventura, 1918.
• Jókai Mór: Bálványosvár, Budapest, Arcanum, 2001.
• Jókai Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban, Budapest, Arcanum, 2001.
• László Gyula: 50 rajz a honfoglalókról, Budapest, Kairosz, 2019
• Makkai Sándor: Táltoskirály, Budapest, Szépirodalmi, 1980.
• Nagy László: Székelyek a hadak útján. 1541–1711, Budapest, HM Zrínyi, 2001.
• Székelyek. Wikipedia-szócikk (magyar kiadás)
• Varga Ágnes: A székely szabadság napja. In: Az Országos Széchényi Könyvtár blogja, 2022. 03. 10.
• Wass Albert: Válogatott magyar mondák és népmesék, Pomáz, Kráter, 2002.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat kilencvennyolcadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Harsányi Kálmánt és gyűjteményét mutatja be.

Harsányi Kálmán (1876–1929) költő, író, színikritikus Budapesten élt. Kezdetben pénzügyi tanácsosként dolgozott. Később az Új Idők, a Budapesti Hírlap, majd a Magyarság munkatársa, a Petőfi Társaság tagja volt. Verseket, drámákat (Ellák, Páter Benedek), regényt is írt. 1914-ben jelent meg A kristálynézők című regénye, melyben a gyökereit megtagadó hazai kultúra bírálata, egyúttal az újjászülető magyarság utópiája szólal meg, a gödöllői művésztelep tagjainak (köztük Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Lechner Ödön) szerepeltetésével, az ő társadalomfilozófiájuk bemutatásával. A Nemzeti Színház 1923-ban sikerrel mutatta be Ellák című tragédiáját. Műfordításai is jelentősek.
Harsányi sokoldalú műveltségét, az irodalmi mellett képzőművészeti érdeklődését mutatja, hogy a századelő gyűjtőegyesületének, az 1909-ben megalakuló Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületének ex libris gyűjtői között is számon tartották. Ezt a céh folyóirata, A Gyűjtő 1912. évi számában közölt lista tanúsítja. A céh ex libris irányú törekvéseiről ezeket olvashatjuk A Gyűjtő 1913. évi különszámában:

A Gyűjtő, Le Collectionneur. Ex-libris különszám. Címlap. Szerk. Siklóssy László, Budapest, Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete, 1913. –  Törzsgyűjtemény

Harsányi Kálmán saját névre szóló ex librisek készíttetésével vett részt a cserében, így járult hozzá újabb könyvjegyek megszületéséhez. Kiterjedt képzőművészeti kapcsolatait mutatja, hogy ex librist rendelt többek között Aggházyné Balló Mariska, Nagy Sándor, Sassy Attila, Bottlik Tibor és Rozsnyay Kálmán művészektől.
Aggházyné Balló Mariska (1885–1956) festőművész, rajztanár alkotásán nőalak látható népviseletben, kezében könyvvel.

Aggházyné Balló Mariska grafikája, Jelzet: Exl.H/117 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A külföldön élő, majd Nagybányán, Miskolcon és Budapesten alkotó Sassy Attila (1880–1967) festőművész, grafikus szoros kapcsolatban állt a századelő irodalmi életének szereplőivel, sok képet készített irodalmi művekhez. Első sikereit 1906-ban Kaffka Margit könyvének illusztrációival aratta, majd 1909-ben jelent meg önálló grafikai albuma, az Ópium-álmok. Harsányi számára rajzolt könyvjegye 1910-ből aprólékosan kidolgozott részleteivel vonzza magára a nézők figyelmét: egzotikus épületeket, architekturális elemeket bemutató fekete tónusú háttérből fehéren tűnik elő négy női aktfigura, a négy művészeti ág, az irodalom, a tánc, a képzőművészet és a zene allegóriái. Lábaiknál különféle csigavonalakból, geometrikus elemekből álló kompozíciók láthatók.

Sassy Attila grafikája (1910). Jelzet: Exl.H/120/v1 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az íróval való együttműködését mutatja az is, hogy Sassy 1911-ben könyvborítótervet készített Harsányi Kálmán Napi témák, örök problémák című könyvéhez. Harsányi felesége részére szintén alkotott szecessziós ex librist.
A Harsányi számára könyvjegyet készítők közt a gödöllői művésztelep egyik alapítóját, Nagy Sándort (1868/9*–1950) is ott találjuk. Az élet minden megnyilvánulását művészi tartalommal összekapcsoló alkotó ex librisén réten fekvő nőalak látható.

Nagy Sándor grafikája. Jelzet: Exl.H/118 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Harsányi maga is készített ex librist, erre példa a Hendel Ödön – Babits Mihály újpesti történelem–földrajz szakos tanártársa – nevére alkotott grafika 1909-ből.

Harsányi Kálmán grafikája (1909). Jelzet: Exl.H/174 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Schöpflin Aladár műkritikus, irodalomtörténész búcsúszavai 1929-ből Harsányi Kálmán nagy műveltségét és egyéniségét hangsúlyozzák:

A nevére és általa készített ex librisek is sajátos mondanivalót, Harsányi ideáljainak egyfajta képi megfogalmazását nyújtják.

Irodalom:

• A Szent-György-Czéh mint ex-libris egyesület. In: A Gyűjtő, Le Collectionneur. Ex-libris különszám. szerk. Siklóssy László, Budapest, Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete, 1913., 142–143.
• Ex libris – Harsányi Kálmán. Iparművészeti Múzeum Gyűjteményi Adatbázis
• Gellér Katalin: Sassy Attila – Ópium-álmok, Budapest, Kieselbach Galéria, 2014.
• Harsányi Kálmán. In: Magyar életrajzi lexikon 1000–1990., I–IV., főszerk. Kenyeres Ágnes, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1967–1994.
• Nagy Imre: Harsányi Kálmán. In: Új magyar irodalmi lexikon, H–Ö, főszerk. Péter László, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2000 (második kiadás), 834–835.
• Néhány szó az ex libris gyűjtőkhöz. In: A Gyűjtő, szerk. Siklóssy László Dr., 1912. I. évf., 44.
• Magyar írók, művészek és tudósok ex librisei. Kiállítás az Országos Széchényi Könyvtárban 1964. szeptember (kiállítási katalógus), Budapest, Országos Széchényi Könyvtár – Kisgrafika Barátok Köre, 1964., 15.
• Rolla Margit: A fiatal Kaffka Margit, Budapest, A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, 1980, 159. (A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Közleményei, 10.)
• Schöpflin Aladár: Harsányi Kálmán, Irodalmi figyelő, In: Nyugat, 1929/12. sz.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Harsányi Kálmán (1876–1929). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 72–73. 

*A szakirodalmakban Nagy Sándor születési éveként 1868 és 1869 váltakozva szerepel.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész

Kétszáz évvel ezelőtt, 1823. március 3-án született Andrássy Gyula gróf, a dualizmus korának első miniszterelnöke. A székely eredetű arisztokrata család sarja 1847-ben Zemplén vármegye országgyűlési követeként kezdte közéleti pályáját, Kossuth Lajos politikáját támogatta, a szabadságharc idején részt vett a pákozdi és a schwechati ütközetben. A bukás után csatlakozott az emigrációhoz, Párizsban telepedett le, míg a császári hadbíróság távollétében halálra ítélte és a büntetést jelképesen végre is hajtották. 1858-ban amnesztiát kapott és hazatért Magyarországra, majd Deák Ferenc híveként nagy szerepet játszott a kiegyezés előkészítésében. Ferenc József 1867 februárjában Magyarország miniszterelnökévé nevezte ki, majd 1871-ben a Monarchia közös külügyminiszterévé, a birodalom második emberévé tette, amely tisztséget egészen 1879-ig töltötte be. Jelen írás azt mutatja be, hogy a kortárs magyar sajtónyilvánosság hogyan emlékezett Andrássyra 1890. február 18-án bekövetkezett halála után.

Andrássy Gyula gróf budapesti lovasszobra a leleplezés után. Zala György alkotása. In: Vasárnapi Ujság, 53. évf. 49. sz. (1906. december 9.). Címlap – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A fővárosi sajtó vezető napilapja, a liberális Pesti Hírlap a kor egyik legjelentősebb közéleti és tudományos tekintélyét, a Kossuth-emigráció egykori tagját, Pulszky Ferencet nyerte meg a nekrológ megírására. Pulszky a grófot fiatal korában ismerte meg, akit igazi őstehetségnek tartott, és az 1840-es éveben az Augsburger Allgemeine Zeitungban már nagy jövőt jósolt neki. Pályájának alakulásában döntőnek ítélte a párizsi éveket, hiszen szerinte ekkor ismerte fel, hogy a magyarság hiába várná felszabadítását az idegen nagyhatalmaktól, mert ezt csak a maga józan politikája által vívhatja ki, ezért vált hazatérése után a Habsburgokkal való megegyezés szószólójával. Kiemelte, hogy Andrássy 1867-ben magának tartotta fenn kormányában a honvédelmi tárcát, majd gyorsan és hatékonyan megszervezte a közös hadseregtől független, önálló magyar honvédséget. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a közös külügyminiszterként elért sikerei egyáltalán nem voltak magától értetődőek. Andrássyt barátja, Eötvös József báró kifejezetten óvta a poszt elfogadásától, mondván: a gróf Budapesten tölgyfa, amely a haza talajában mély gyökeret vert, Bécsben viszont soha nem lehet egyéb „díszes karácsonyfánál”. Pulszky az elhunyt gyengeségeit sem hallgatta el. Megjegyezte például, hogy:

Amikor például a magyar közvélemény elégedetlenkedett az orosz cárral és a német császárral kötött megegyezés, a „három császár szövetsége” miatt – hiszen az oroszok a forradalom leverésének emléke és a hazai szláv nemzetiségek függetlenségi vágyainak bátorítása miatt rendkívül népszerűtlennek számítottak –, Andrássy azzal a hasonlattal magyarázta meg a lépést, hogy:

Andrássy Gyula gróf fényképe A Hét címlapján, 1890. február 23. – Törzsgyűjtemény

A Hét című irodalmi hetilap elsősorban az elhunyt egyéniségének hatását elemezte. A nekrológ szerint a gróf:

Az Ország-Világ című, Benedek Elek főszerkesztő vezetésével megjelenő képes irodalmi hetilap szintén hangsúlyozta az egyéni karakter jelentőségét, utalva arra, hogy Andrássy gyűlölte a pedantériát és a bürokratizmust, a lényeglátás képességének hála pedig valódi államférfivá válhatott. A szerző ugyanakkor arra is rávilágít, hogy 1867-ben Andrássynak alkotmányos miniszterelnökként mennyire kényes szerepe volt, hiszen Ferenc József és a magyarság kapcsolatait beárnyékolta a forradalom leverése és az önkényuralom emléke.

Andrássy Gyula gróf fényképe az Ország-Világ címoldalán, 1890. február 22. – Törzsgyűjtemény

A Budapesti Hírlap című konzervatív-liberális napilap nekrológjában szintén jól érzékelhetőek a kiegyezés megítéléséhez kapcsolódó érzelmi traumák, hiszen a lap szinte apokaliptikus képet festett arról a történelmi helyzetről, amelyben a gróf miniszterelnöki megbízást kapott.

A Budapesti Hírlap értelmezése szerint Andrássy magyar kormányfőként, majd közös külügyminiszterként lényegében egyedül fordította meg a történelmi folyamatokat, és helyezte új alapokra nemcsak saját hazája, hanem Ausztria fejlődését is.

A pályafutás nemzetközi jelentőségéről szinte minden megemlékezés szót ejtett. A Szegedi Napló című napilap szerint például abban, hogy 1867 után az európai nyilvánosságban gyorsan elterjedt az Ausztria–Magyarország elnevezés, nagy szerepe volt annak, hogy a gróf személyében olyan magyar hazafi lett a külügyminiszter, aki személyes tulajdonságainak hála rokonszenvet tudott kelteni nemzete iránt a diplomáciai élet irányítóinak körében. A Vasárnapi Ujság című képes családi lap szerzője ehhez hasonlóan abban vélte megtalálni Andrássy hagyatékának legfontosabb elemét, hogy:

Az általános elismerés és részvét hangjaiba ugyanakkor időnként kritikus megjegyzések is vegyültek. Ez elsősorban természetesen a kiegyezéssel szemben kritikus függetlenségi sajtóra volt jellemző. A Kolozsváron megjelenő Ellenzék című napilap szerzője például úgy találta, hogy Andrássy lángész volt, azonban leszögezte:

Az újságíró egy sajátos elméletét is megosztotta az olvasóközönséggel: szerinte ugyanis Magyarország 1867 utáni alkotmányos fejlődését alapvetően befolyásolta, hogy Andrássy emigrációs éveit Párizsban töltötte, és bejáratos lett III. Napóleon császár udvarába.

Klestenitz Tibor (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Források:

• Andrássy Gyula gróf. In: Budapesti Hírlap, 1890. február 19. 1.
• Andrássy Gyula gróf. In: Szegedi Napló, 1890. február 19. 1.
• Andrássy Gyula gróf. In: Ország-Világ, 1890. február 22. 113.
• P.: Andrássy Gyula gróf. In: A Hét, 1890. február 23. 117–118.
• Gróf Andrássy Gyula 1823–1890. In: Vasárnapi Ujság, 1890. február 23. 118.
• Kozári Monika: Andrássy Gyula, Budapest, Gondolat, 2018.
• Pulszky Ferenc: Gróf Andrássy Gyula. In: Pesti Hírlap, 1890. február 19. 17–18.
• Zongor: Gr. Andrássy Gyula. In: Ellenzék, 1890. február 18. 1.

A cím a zirci apátsági könyvtár ex librisére utal, amit 1795-ben alkottak meg. A gyűjtemény 70 éve, 1953 óta működik az Országos Széchényi Könyvtár kezelésében. Az évforduló tiszteletére indítottuk azt a sorozatot, amelyben minden hónapban bemutatunk egy-egy értékes dokumentumot az intézmény állományából. De nemcsak bemutatjuk, hanem ki is állítjuk ezeket Zircen. Így, ha a bejegyzés alapján kedvet kapnak rá, eredetiben is megtekinthetik e dokumentumokat.

Idén márciusban az 1848-as események 175. évfordulójára egy olyan, különösen gazdagon illusztrált albummal (1000 képpel, közel 500 oldalon) kívánunk emlékezni – a szokásos terjedelemnél kicsit hosszabban –, amelyet a forradalom félszázados jubileumára készítettek el.

Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki szabadságharcz története képekben: egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1898. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc

De mióta nemzeti ünnep március 15? A tárgyalt kötet kiadásának évében, azaz 1898-ban tették ünneppé – de nem március 15-ét, hanem az áprilisi törvények szentesítésének emléknapját, április 11-ét. Március 15-e nemzeti ünneppé nyilvánításáról 1927-ben hoztak törvényt, egy évvel azután, hogy a Batthyány-örökmécses leleplezésén (1926. október 6.) még megjelent Lebó István, az utolsó élő 1848-as honvéd.
A kötetet a Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság adta ki és a Franklin-Társulat nyomtatta Budapesten. A könyv vászonkötésű, fekvő tájolású, mérete 36x27cm. Szerkesztői Jókai Mór, Bródy Sándor és Rákosi Viktor.
Az album rendkívül gazdag képanyagot tár elénk történelmi személyek portréiból, kézírásaikból, leveleikből, használati tárgyaikból – Széchenyi és Bem kardjától egészen Kossuth sírjáig. De láthatunk képeket olykor cellájukról vagy kivégzésük, netán lámpavasra húzásuk helyszínéről is. Bőségesen találunk gúnyrajzokat, karikatúrákat, továbbá képeket korabeli pénzekről, viseletekről, épületekről. Az illusztrációk többnyire kőnyomatok és fametszetek, illetve daggerotípiák utáni rajzok.
Terjedelmi okokból a kötetben tárgyalt valamennyi témakört sajnos nem tudjuk érinteni, de annyit előre bocsátunk, hogy ebben a könyvben a politikai korrektség leghalványabb jele sem látszik még. A kiadvány részrehajlásait felfoghatjuk egy kordokumentum sajátjaiként.
A kötet néhány Kossuthról, Széchenyiről, Petőfiről és pár egyéb fontos szereplőről szóló oldala után az 1848 februárjában Párizsban történt eseményeket eleveníti fel. Ezeket az eseményeket tekintsük most egy biliárdgolyónak, amely sebesen gurul egy tucatnyi másik, látszólag katonásan rendezett golyó felé: a napóleoni háborúk izgalmai után 1815 szeptemberében létrejött Szent Szövetségnek köszönhetően az abszolutista monarchiák békében, nyugalomban élnek... Hogy azt az egy golyót mi, miért és hogyan lökte meg, önmagában is rendkívül érdekes téma, de amilyen hatást kiváltott, az talán még inkább.
Az európai diplomáciát évtizedeken át uraló és a külpolitikai szálakat kezében tartó Metternich távozása után nem véletlenül lehetett olyan érzése a forradalmi ifjaknak és a szélesebb néptömegeknek, hogy jó eséllyel szállhatnak szembe, vagy legalább alkudozhatnak a Habsburg dinasztiával. Metternich távozásával kapcsolatban ezt olvashatjuk:

Március 14-én a pozsonyi országgyűlési ifjúság is bevonult Bécsbe, köztük Kossuth és Batthyány. Két nappal később hajón megérkezett az országgyűlés küldöttsége is, „Bécs örömmámorban úszott, s rajongó lelkesedéssel fogadta”. Kossuthék népszerűségét részben az adta, hogy március 3-i alsóházi beszédében az osztrák örökös tartományok számára alkotmányt kért.

Két oldallal később ezt olvashatjuk:

Kossuth beszél a néphez Bécsben. [Bécsben készült rajz után]. In: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki szabadságharcz története képekben: egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1898, 29. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc

Ugyanennek az oldalnak az első két sora:

A magyarok még egy ok miatt várhatták kívánságaik teljesítését:

Hogy a történelemnek ez az új fejezete miként alakult, ma már tudjuk. Az események alakulása azonban sokszor nehezebben jósolható, mint a biliárdgolyók mozgása. És bár a történelem nem szereti a ’mi lett volna, ha...’ felvetéseket, Kossuth később maga is írt ennek a napnak egy másik lehetséges kimeneteléről:

Adódik a kérdés, hogy a biztató kezdet után bő másfél év alatt hogyan jutottunk el Világosig, majd a végén Aradig? A biliárdgolyókon és a pillangóeffektuson túl számításba kell vennünk egy jelentős aszimmetriát a néptömegek és a rajtuk uralkodók között. Előbbiek rendkívül heves megmozdulásokban vehetnek részt, de általában csak rövid ideig. Utóbbiak pedig már akkor is tudták, hogy lehet tüntetni, előbb-utóbb hazamennek majd. A kamarilla emberei március 13-án minden bizonnyal valóban reszkettek, de a hatalmat eszük ágában sem volt kiadni a kezeik közül – Metternichet elengedték, majd megkezdődött egy időhúzás, hogy a feléjük robogó vonatot – megállítani nem tudván – kisiklassák. Az áprilisi törvények elfogadásával egyrészt időt nyertek, másrészt sikerült sokak gyanakvását és kételyeit eloszlatni. Az alábbi idézetet követő képek azonban remekül mutatják, hogy a színfalak mögött mennyire nem élvezték a kényszerű előadást.

A Szentesített törvények átadása [egykorú fametszet után], illetve Gúnykép a törvények átadásáról [egykorú kőnyomat után]. In: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki szabadságharcz története képekben: egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1898, 57. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc

Akárhogyan alakultak is a dolgok, 1848 júliusára nyilvánvalóvá vált, hogy szükség lesz egy állandó és szervezett magyar seregre. Akadt azonban egy komoly gond:

Ilyen körülmények között tett Kossuth indítványt a haza védelmére július 11-én:

»Megadjuk!«. In: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki szabadságharcz története képekben: egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1898, 87. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc 

Ezen a ponton még sokaknak nem volt nyilvánvaló, hogy a fegyveres összetűzés hamarosan elkerülhetetlen lesz. Arról, hogy a kötet szerkesztői miként ítélték meg Kossuth elképzeléseit, az alábbi szakasz ír:

És, hogy a kamarilla embereinek mennyire más járt a fejében, arról pár sorral lentebb ezt olvashatjuk:

Félszázadnyi távolságból viszont nem csupán Kossuthék németséggel kapcsolatos nézeteit volt érdemes más megvilágításban is megvizsgálni a szerkesztőknek, hanem maguknak az osztrákoknak a szlávságra vonatkozó elképzeléseit is. Ezzel kapcsolatban hadd idézzünk itt egy hosszabb és az albumban látszólag jelentéktelen, ám a későbbi események megértése szempontjából fontos szövegrészt:

A kamarilla számítása bevált: ahogy a magyarok függetlenedni próbáltak Bécstől, ugyanilyen törekvéseket lehetett elindítani a horvátok, szerbek, tótok és oláhok között – a magyarokkal szemben. A történelemkönyvek szeptember 11-ét jegyezték fel, mint a napot, amikor Jellachich csapataival átlépte a Drávát, ezt követően különösebb ellenállás nélkül egészen Székesfehérvárig nyomult. A magyar sereg első komolyabb csatáját szeptember 29-én Pákozdnál vállalja, ahol megfutamítja Jellachichot. Az elszabadult hajóágyúként működő horvát bán okozta zavaros jogi helyzetet jól mutatja a tisztek egy részének zavarodottsága, hogy kinek az oldalán is harcoljanak: „például a császári 5-ik tüzérezred egyik fele magyar, a másik pedig horvát részen harczolt a velenczei tó mellett”.

A Pákozd-Sukoró-Velenczei csata. [A bécsi cs. és kir. Hadügyi Levéltárból]. In: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki szabadságharcz története képekben: egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1898, 112. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc

A pákozdi csatát követő hadmozdulatokkal már nem kívánunk részletesen foglalkozni, az album mindenesetre rengeteg ütközetet és ostromot ábrázoló képet tartalmaz, gyakran roppant érdekes szöveges kiegészítéssel az egyes személyeket és eseményeket illetően.
Arról azonban még érdemes pár mondatban szólnunk, hogy miért maradt mégis annyi keserűség 1849 után, mikor a Burg cselszövésekben, diplomáciában és hatalomgyakorlásban sokkal járatosabb emberei március idusán valóban komoly gondban voltak...
Naivak lettek volna a tömegek és velük együtt a vezetőik? A nemzetiségek kijátszása volt a fő gond? Netán V. Ferdinánd megpuccsolása?
Volt még egy komoly tényező, ez pedig a következő képen a bunkón olvasható szó: „Logica”.

Az alamizsna: In: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki szabadságharcz története képekben: egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1898, 346. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc

A magyarok ügyével rokonszenvező olaszok egy másik allegorikus képén a despotizmus szikláján hajótörést szenvedett európai demokrácia hajójának roncsai mellett már csak a hazánkat jelképező nőalak próbál a felszínen maradni.

„A viharos tengerből csak a zsarnokság puszta, hideg sziklája áll ki...” In: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki szabadságharcz története képekben: egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1898, 347. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc

Vitathatatlan, hogy legkésőbb a magyar szabadságharc bukott el, de a tények attól még tények maradnak: Világosnál letettük a fegyvert és megtörténtek az aradi kivégzések. Mit köszönhetünk mégis a 175 éve fegyvert ragadó honvédeinknek?
Egyrészt a későbbi kiegyezés lehetőségét, amiben elévülhetetlen érdemi voltak annak a Deák Ferencnek, aki már az első magyar minisztériumnak is tagja volt.

Deák Ferenc. In: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki szabadságharcz története képekben: egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1898, 12. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc

Az utolsó mondat kiválóan igazolja, hogy az utókor miért a haza bölcseként szokta említeni Deákot.
Ahogyan a legnagyobb címletű papírpénzünkön sem véletlenül az ő képét láthatjuk.
Másfelől azt, hogy ezt a honlapot ma, mint a szabad sajtó termékét, cenzúrázatlanul és magyarul olvashatjuk – Magyarországon.
Végezetül, de a legkevésbé sem utolsó sorban emlékezzünk meg az október hatodikán kivégzett vértanúkról is.
Batthyány Lajos megölése jogi szempontból is érthetetlen volt, de az utókor méltó végső nyughellyel ellensúlyozta gyilkosai becstelenségét. Az ő haláláról többek között ezt olvashatjuk:

Batthyány Lajos mauzóleuma. In: Ezernyolcszáznegyvennyolcz. Az 1848/49-iki szabadságharcz története képekben: egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, szerk.: Jókai Mór, Bródy Sándor, Rákosi Viktor, Budapest, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Részvénytársaság, 1898. – Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc

Az aradi kivégzések pedig arra is rávilágítanak, hogy a magyarságunk nem csupán származás, jogállás vagy a beszélt nyelv kérdése. Zárásként ezért hadd álljon itt Damjanich János utolsó imája:

Erdélyi András (OSZK Ciszterci Műemlékkönyvtár, Zirc)

A sorozat további részei: Első rész, Harmadik rész, Negyedik rész, Ötödik rész, Hatodik rész, Hetedik rész, Nyolcadik rész

1947. február 25-én a szovjet hatóságok letartóztatták Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát, majd a Szovjetunióba hurcolták, ahol a Gulágon tartották fogva. Hat év múlva térhetett vissza Magyarországra. 2000-ben a magyar országgyűlés ezt a napot a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította.
A második világháborút követően a kommunista párt (MKP) óriási erőkkel dolgozott a hatalom teljes megragadásán, ellenfelei, „ellenségei” eltávolításán, amelyben a megszálló szovjet apparátus komoly segítségére volt. A kommunista párt mindeközben hivatalos kommunikációjában az ország újjáépítésének élharcosaként, a hagyományos értékek őrzőjeként tüntette fel magát.

A kommunizmus áldozatai azok a megszálló szovjet hadsereg által kényszermunkára hurcolt civilek („málenkij robot”), akiknek egy részét a Szovjetunió állambiztonsági bizottságának határozata alapján hurcolták el, amelynek értelmében a Románia, Magyarország, Jugoszlávia és Csehszlovákia német nemzetiségi lakosait gyűjtötték össze. Csak Budapest és környékéről körülbelül 100 000 civilt hurcoltak el a hadifogságba esett katonák mellett, hadifogolyként, mivel Malinovszkij marsall Budapest ostromának elhúzódását a magyar és német csapatok nagy számával indokolta, a valóságban azonban körülbelül csak 35-40 ezer magyar és német katona esett hadifogságba és a hiányzó foglyokat így kívánta pótolni. (2012-ben november 25-ét a magyar országgyűlés a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította.)
A kommunizmus áldozatai a koncepciós perekben elítéltek is. Ezen pereknek a hátteréül szolgált az 1946. évi VII. törvénycikk a demokratikus államrend és a köztársaság védelméről, az ún. „hóhértörvény”. A törvény szolgált alapjául például a Magyar Közösség elleni, hét perből álló persorozatnak is, mely egy „köztársaságellenes összeesküvést” „leplezett le” és amelynek kapcsán sor került Kovács Béla elhurcolására is. Koncepciós eljárásokat alkalmaztak számos külföldi tulajdonú Magyarországon működő vállalat államosításához is, pl. Maort-per, Standard-per.

Újra lesújtottunk az imperialisták ügynökeire. Éves Aprónyomtatványok 701. doboz, 1951. Agitáció – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A koncepciós perek között hatalmas számban találhatunk egyházi személyekkel kapcsolatos vagy hitüket megvalló emberekkel szembeni pereket. A „klerikális reakció” elleni harc a kommunista diktatúra egyik fő szólama volt, de az egyházi személyeket már 1945 után folyamatosan érték atrocitások, támadások, az egyház üldözése már ebben az időszakban elkezdődött. 1948 decemberében letartóztatták Mindszenty József esztergomi érseket a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával, majd 1951-ben Grősz József kalocsai érseket is. A cél az 1956-os forradalomig az egyházak teljes kikapcsolása volt, mivel túl nagy társadalmi bázissal rendelkeztek, amelyet a kommunista rendszer veszélyesnek érzett magával szemben.

Az Úr szolgái – a nép ellenségei (színes karikatúragyűjtemény). Éves Aprónyomtatványok 731. doboz, 1952 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kommunista párt vélt vagy valós ellenfeleivel szemben alkalmazták 1945 után az internálás, vagyis a „rendőrhatósági felügyelet alá helyezés” intézményét, amelynek során minden előzetes vizsgálat nélkül az erre kijelölt karhatalmi szerv fogva tartotta azokat, akiket az érvényben lévő törvények alapján nem tudtak bíróság előtt elítélni. 1945 és 1949 között több mint 60 000 személyt internáltak.
A társadalom megfélemlítésének egyik eszköze volt a kitelepítés. A kommunista rendszer által nemkívánatosnak nyilvánított személyeket lakóhelyük elhagyására kényszerítették. Teljes családokat költöztettek például hortobágyi zárt táborokba, vagy jelöltek ki számukra új, kényszerlakhelyeket a lakásínségre hivatkozva.

Harc népünk ellenségei, az imperialista ügynökségek, a Titó-banda, a Vatikán és a jobboldali szociáldemokraták ellen (előadásvázlat). Éves Aprónyomtatványok 731. doboz, 1952 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kommunista rendszer ellenségképe folyamatosan változott 1945 és 1989 között kül- és belpolitikai tényezők hatására, például a kényszerkollektivizálás idején a „kulákság” ellen folytattak intenzív kampányt. A hagyományos paraszti értékek és a falusi kapcsolatok széttörése fontos eleme volt a téeszekbe kényszerítés, a paraszti társadalom felszámolása több hullámban megvalósuló folyamatának. A kuláknak minősített lakosságot szabotőrként állították be, akik nem teljesítik a beszolgáltatási kötelezettségüket, gátolják embertársaik boldogulását, az „ellenség” kezére játszanak (pl.: sokszor ábrázolták őket jugoszláv kémként).

A kommunizmus áldozatai mindazok, akiket a kommunista rendszer működésének vagy kiépülésének időszakban testileg vagy lelkileg megnyomorított, a kivégzettek, a bebörtönzöttek, akiket tetteikért vagy politikai nézeteiért, vallási meggyőződése miatt meghurcoltak, vagy akiket egyszerűen csak elhallgattattak.

Sulics Fruzsina (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A karneváli forgatag, „farsang farka” után húshagyókeddel véget ért a bőség időszaka, s hamvazószerdával kezdetét veszi a húsvéti előkészület ideje. A hamvazószerdától húsvét vasárnapig tartó időszak böjti napjainak száma éppen negyvenet tesz ki, mivel a vasárnapokat a katolikus egyház nem tekinti böjti napnak. A VII. század óta szerdai nappal kezdődik a nagyböjt.

Pálos misszálé, 1514 – Régi Nyomtatványok Tára

Hamvazószerdán és a rákövetkező vasárnapon a katolikus hívek homlokát az előző év virágvasárnapján megszentelt barka hamujával jelöli meg a pap, miközben ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy por vagy és porrá leszel!”

A korai keresztény századokban a hamuval való megszórás csak a nyilvános bűnbánók szertartása volt. 1091-ben rendelte el II. Orbán pápa, majd a XII. században az egyházi szertartás része lett.

A Magyarok Nagyasszonya (pálos) Sziklatemplom, Jézus Szíve oltára az alsó-templomban, 1939. A kép forrása: Fortepan / Máté Zsuzsanna

Bűnbánat, síremlék a Kerepesi temetőben,  fotó: Varga József – Digitális Képarchívum

Sudár Annamária, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

1985. február 21-én alakult meg az Idegenvezetők Világszövetsége, ehhez köthető a jelen ünnep is, melynek célja a figyelemfelkeltés. Az ünnep alkalmából szervezett városvezetések és programok hozzájárulnak ahhoz, hogy a társadalom szélesebb rétege megismerje régiója, városa kulturális örökségét, valamint betekintést nyerjen az idegenvezetői szakma rejtelmeibe.

Idegenvezető munkában. A kép forrása: Wikimedia 

Történelmi háttér

A szakma elnevezése a francia eredetű guide szóból ered, amely magyarul ’kalauzt’ jelent.
Nem is gondolnánk, hogy az idegenvezetés évezredek óta létezik, egyidős a turizmussal. Az első ismert turisták feltételezhetően a föníciaiak lehetnek, akik a Földközi-tengeren hajózva sokfelé eljutnak.
Az utazás az ókori Római Birodalomban igen fejlett; a forgalom fellendülése mellett szükségessé válik az elszállásolás, ellátás intézménye. Az alapvető szükségletek kielégítése mellett figyelmet fordítanak arra is, hogy a városokat meglátogató idegenek szakszerű vezetésben részesüljenek. A látnivalók, nevezetességek bemutatására exegétákat (magyarázókat), periegétákat (előadókat) alkalmaztak, akik hivatásszerűen foglalkoznak a látogatókkal, írásbeli és szóbeli tájékoztatást nyújtva. (Kubesch 2010: 11–12). A középkorban elsősorban céhlegények és diákok utaztak. A gazdasági változások szélesebb körben megnyitották az utazás lehetőségét. Angliában I. Erzsébet királynő ötlete nyomán a társadalom tehetősebb rétege Grand Tours-ra, a kontinens felfedezésére indult. Egy-egy út évekig is eltartathatott. A szervezett turizmus a 19. század közepére tehető. Az angliai Thomas Cook 1841-ben utazást szervezett Leicester és Loughborough között. Az utazás sikerén felbuzdulva 1845-ben saját utazási irodát alapított. Sikerének titka a pontos szervezésben és az idegenvezetőkben rejlett. Az utazási irodák és társaságok felismerték az idegenvezetők jelentőségét. Jelen korszakunkban, a XXI. században a turizmus a világgazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata. Az idegenvezető – az adott ország kulturális misszionáriusa – a kulcsa a minőségi országimázsnak.

Idegenvezető-képzés

Ahhoz, hogy valaki hivatásos idegenvezetővé váljon, legalább egy nyelvet magas szinten kell beszélnie. A szakmai képzések többnyire tanfolyam vagy szakirányú továbbképzés formájában történnek. Számtalan továbbképző intézet nyújt a tanulni vágyóknak lehetőséget. Az idők folyamán a jogi háttér és az idegenvezetőkkel szemben állított követelmények is megváltoztak. Munkájukban alapelvárás az utazások élményszerű lebonyolítása.
Számtalan könyv és szakirodalom áll rendelkezésre az idegenvezetés technikai alapjainak elsajátításához.

A Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai és tudományos folyóirata a Turizmus Bulletin, ez a szakma központi hírforrása; ebben olvashatók a legfrissebb szakmai kutatások, trendek.

Turizmus Bulletin. A Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai és tudományos folyóirata. XXII. évfolyam 1. szám (2022) – Törzsgyűjtemény

A jelen ünnep kiváló lehetőséget teremt Magyarország kulturális örökségének megismerésére. 2023. február 21-én a szakma képviselői számos városnéző programmal várják az érdeklődőket országszerte.

Felhasznált irodalom:

• Kubesch Mária: Az idegenvezetés gyakorlata, Budapest, Heller Farkas Gazdasági Főiskola, KIT, 2010.
• [Vargáné] Gál Gyöngyi: Az idegenvezetés elmélete és gyakorlata, Budapest, KIT, 1993 [!1995].
• Medriczky Andor (szerk.): Magyarországi idegenvezető, Budapest, Hornyánszky Ny., 1934.
• Turizmus Bulletin. A Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai és tudományos folyóirata. Negyedévenként 1997. február– Online elérés: Corvinus Journals
• Turisztikai Értesítő. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal hivatalos értesítője. Havonként 1995–2008.

Szánthó-Rojas Mónika Daniella (Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)