Pontosan 101 évvel ezelőtt kezdődött meg az a népszavazás Sopronban, amely eldöntötte, hogy a régió Magyarország része marad. Sopron ennek emlékére a Nemzetgyűléstől megkapta a civitas fidelissima, a leghűségesebb város címet, 2001-ben pedig a kormány december 14-ét a hűség napjává nyilvánította. Jelen írás azt vizsgálja meg, hogy a budapesti sajtó 1921. december 14-én hogyan tudósított a soproni eseményekről, milyen körülményeket tartott fontosnak kiemelni, és hogy a közvélemény milyen várakozásokkal tekintett a döntés elé.
A magyar kormány 1921-ben kötelezettségeinek eleget téve kiürítette a trianoni béke által Ausztriának ítélt nyugat-magyarországi területeket, azonban Prónay Pál szabadcsapatai feltartóztatták a régió átvételére induló osztrák erőket, sőt Lajtabánság néven önálló tartománnyá nyilvánították a térséget. A kialakult helyzetben a győztes nagyhatalmak hozzájárultak ahhoz, hogy az osztrák és a magyar kormány kétoldalú tárgyalásokon keressen megoldást a konfliktus rendezésére. A tárgyalások olasz közvetítés mellett 1921. október 11-én kezdődtek meg Velencében, és három nap alkudozás után sikerrel jártak: a velencei jegyzőkönyvekben Magyarország hivatalosan kötelezte magát, hogy a „Lajtabánság” területét megtisztítja a szabadcsapatoktól és átadja nyugati szomszédjának; Ausztria viszont beleegyezett abba, hogy Sopronban és a környező nyolc településen népszavazást tartsanak az állami hovatartozás kérdéséről.

A Borsszem Jankó karikatúrája az „osztrák boszorkány” és a magyar menyecske között választó Sopronról. In: Borsszem Jankó, 1921. december 18. 2. – Törzsgyűjtemény

A magyar sajtó december 14-én megjelent cikkeiből egyértelművé válik, hogy a népszavazás kapcsán az utolsó pillanatig komoly bizonytalanság uralkodott. A lapok egy csoportja osztrák értesülések alapján arról írt ugyanis, hogy a bécsi kormány kérésére a győztes antant-hatalmak nagyköveteinek párizsi konferenciája eldöntötte: az eseményt el kell halasztani december 18-ára és 20-ára. Az osztrák kormány ugyanis garanciákat kért a szavazás tisztaságának biztosítására, mivel állítása szerint addig a választói névjegyzékeknek alig egytizedét tudták csak átvizsgálni. A Magyarország című napilap a bécsi hírek miatt megkereste a magyar külügyminisztériumot. A hivatal meg nem nevezett munkatársa azt nyilatkozta, hogy eddig nem érkezett Párizsból hivatalos értesítés, ám az osztrák jelentések alapján valószínűnek tartható, hogy tényleg halasztás lesz. Ehhez azonban hozzátette:

A 8 Órai Újság publicistája nem rejtette véka alá felháborodását:

Más lapokból kiderül viszont, hogy az osztrák híradások a nagyköveti konferencia döntésének félreértelmezésén alapultak: ahogyan azt például a Népszava is megírta, a párizsi testület valójában csak felhatalmazást adott a Sopronban székelő antanttábornoki bizottságnak, hogy szükség esetén halassza el a szavazást, a tábornokok azonban nem éltek a lehetőséggel, és ragaszkodtak az eredeti forgatókönyvhöz. A Budapesti Hírlap szerint bebizonyosodott, hogy az osztrák részről célzatosan terjesztett hírek valótlanok,

Más szerkesztőségek semmit sem tudtak a halasztási tervekről, ehelyett hosszú riportokban számoltak be a nyugat-magyarországi helyzetről. A cikkek felvillantották az eseménynek a hétköznapi életre gyakorolt hatásait, illetve fényt vetettek a közhangulatra. A Magyarság újságírója például megörökítette a Budapestről Sopronba tartó vonatútját:

A zsurnaliszta arról is beszámolt, hogy Sopronban egy étterembe betérve barátaival néhány osztrák katonával találkoztak.

Az újságíró felkereste Thurner Mihály polgármestert, aki beavatta őt az információs hadviselés rejtelmeibe, például megmutatta neki a városban űzött osztrák propaganda termékeit. A polgármester elmondta:

Szavazatát leadó soproni polgár a Friss Újság címlaprajzán. In: Friss Újság, 1921. december 16. 1. – Törzsgyűjtemény

Az egyik legnépszerűbb fővárosi bulvárlap, Az Est tudósításában azokat az intézkedéseket ismertette, amelyeket a tábornoki bizottság hozott a szavazás biztonságos lebonyolítása érdekében. Így például a voksolás idejére betiltották a szeszkimérést, valamint előírták:

Az Est arról is megemlékezett, hogy a városban az osztrákok különféle rémhíreket terjesztenek, azzal próbálva megfélemlíteni a polgárokat, hogy bármi is lesz a voksolás végeredménye, az állig felfegyverzett Reichswehr mindenképpen be fog vonulni Sopronba. A cikk hangsúlyozta azonban, hogy a helyi közvéleményre nem hatnak a híresztelések, és a polgárság „a legteljesebb bizalommal és a legnagyobb lelkesedéssel néz a szavazás elé”. Ennek alátámasztására Thurner Mihály szavait idézte:

A Pesti Hírlap tudósítója december 13-án rögzített helyszíni benyomásai alapján szintén optimistán tekintett a jövőbe.

Az újságíró felfigyelt arra, hogy a népszavazás a világsajtó érdeklődését is felkeltette, és Sopronba számos külföldi újságíró érkezett, többek között a francia Havas hírügynökség, a madridi El Debate vagy a milánói Corrierre della Sera tudósítói. Ez pedig szerinte azt is jelezte, hogy Magyarország – szemben a dualista korszakkal – végre kilépett Bécs árnyékából:

A Pesti Napló Klebelsberg Kunó gróf belügyminiszterrel, a kerület nemzetgyűlési képviselőjével készített interjút, aki maga is azért érkezett a városba, hogy részt vegyen a szavazáson, erre azonban végül nem nyílt lehetősége, mivel a hivatalos adatok szerint nem volt állandó lakása Sopronban. Klebelsberg szavai szintén derűlátásról tanúskodtak:

Sopron a magyaroké. Az antant-bizottság a szavazás kihirdetésére indul. A Kis Újság címlaprajza, 1921. december 20. – Törzsgyűjtemény

Az események végül beigazolták az előzetes optimizmust, hiszen a népszavazáson a választásra jogosultak 65%-a a Magyarországhoz való tartozás mellett voksolt, 1922. január 1-jén pedig az antantcsapatok átadták Sopront és környékét a magyar hadsereg alakulatainak.

Klestenitz Tibor (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Források:

• Az osztrák kormány kijelenti, hogy nem ismeri el a szavazás eredményét. In: Pesti Napló, 1921. december 14. 4.
• Borsszem Jankó, 1921. december 18. 2. [Karikatúra, cím nélkül.]
• Elhalasztják a nyugat-magyarországi népszavazást. In: Magyarország, 1921. december 14. 1.
• Friss Újság, 1921. december 14. 1. [Címlaprajz, cím nélkül.] 
• Gagyi Jenő: Sopron a népszavazás előestéjén. In: Magyarság, 1921. december 14. 5.
• Mégis szerdán lesz Sopronban a népszavazás. In: Budapesti Hírlap, 1921. december 14. 4. 
• Nem halasztották el a soproni népszavazást. In: Népszava, 1921. december 14. 4.
• Ormos Mária: Civitas fidelissima. Népszavazás Sopronban 1921, Győr, Gordiusz, 1990. 
• Simon Vilmos: Sopron nagy napja. In: Pesti Hírlap, 1921. december 14. 4–5. 
• Sopron a magyaroké. Az antant-bizottság a szavazás kihirdetésére indul. In: Kis Újság, 1921. december 20. 1. 
• Sopron túlnyomó többsége Magyarországra fog szavazni.” Az Est kiküldött munkatársának jelentése Sopronból. In: Az Est, 1921. december 14. 1. 
• Vasárnapra halasztották a népszavazást. In: 8 Órai Újság, 1921. december 14. 1. 

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén, mely 2022. év végével befejeződött. A nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhattak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozták, s juttatták el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy gyűjteményeink is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számoltak be munkatársaink blogsorozatunkban. A tizenhatodik részben a Színháztörténeti és Zeneműtár munkatársa, Illyés Boglárka írását olvashatják a 2022 nyarán Londonból érkezett és zeneműtárunk állományába került értékes lemezgyűjteményről, amely a világhírű Léner-kvartett összegyűjtött, eredeti gramofonlemezeit tartalmazza.

A 41 Columbia-albumot, az érdekes kiegészítésekkel és duplumokkal együtt összesen mintegy 260 lemezt magában foglaló gyűjteményt a vonósnégyes brácsás tagjának unokaöccse, Bárdos Péter ajándékozta a magyar államnak azzal a szándékkal, hogy a vonósnégyes emlékeit Magyarországon, méltó helyen elhelyezve azok a jövőben is elérhetők legyenek az érdeklődők számára. A gyűjteményben található valamennyi Léner-lemez 1933 előtt készült.^*

A Léner-kvartett teljes Beethoven-vonósnégyes-sorozatának (1927) egyik albuma (Columbia L 1909-L 1914) ‒ Zeneműtár, HN 47.384‒HN 47.385

A munkatársaink által azóta szakszerűen feldolgozott, digitalizált és restaurált felvételek hallgatása segít megérteni, miként tudta az együttes a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tenni az eredetileg házi muzsikálásra szolgáló kamarazenei műfaj remekeit. A klasszikus formájában Joseph Haydn keze alatt kifejlődött vonósnégyes ‒ amely a 18. század közepétől a 20. század közepéig a legnagyobb megbecsülésnek örvendett ‒, a 19. század derekától került a főként muzsikus közönséget vonzó, nyilvános kamarakoncertek műsorára, azonban csak később, hazánkban 1910 körül vált a zenei tömegkultúra részévé. A Waldbauer‒Kerpely-vonósnégyes mellett ebben kiemelkedő szerepet játszott a Léner-kvartett úttörő, professzionális működése.

A Léner-vonósnégyes játék közben, az 1930-as évek elején. Fotó: Pécsi József ‒ Zeneműtár, Léner Jenő 1/2

A Léner-kvartett a két világháború között élte fénykorát. Vezetője és első hegedűse, a szegény szabadkai családból származó Léner Jenő (1894‒1948) nagyrészt autodidakta tehetség volt, rövid ideig tanult a Magyar Királyi Zeneakadémián. A budapesti intézményben szerezték diplomájukat hasonló korú társai: Smilovits József (II. hegedű), Roth Sándor (brácsa) és Hartmann Imre (gordonka). 1920-as bécsi koncertjükön figyelt fel játékukra Maurice Ravel, akinek meghívására a következő évben Párizsban koncerteztek. Ezzel elindult a kvartett kontinenseken átívelő, nemzetközi karrierje, a húszas‒harmincas évek sikersorozata. Gyakori londoni fellépéseik közül az 1925-ös negyedik különösen jelentős volt: a Wigmore Hallban rendezett hangverseny olyan tetszést aratott, hogy a kvartettek történetében elsőként koncertezhettek a hatalmas Royal Albert Hallban. Londonban számos hanglemezfelvételt is készítettek – 1926 februárjától már elektromos felvételi eljárással –, nem keveset a kitűnő akusztikájú Wigmore Hallban. 1927-ben, a Beethoven-centenárium évében a német zeneszerző összes vonósnégyesét lemezre vették a Columbia cég felkérésére. A rangos szakmai díjakkal elismert ciklus több százezer példányban kelt el. A szintén komplett Brahms-ciklus mellett Mozart, Haydn, az 1928-as centenárium alkalmából Schubert, Schumann, Drořák, a műfaj modern képviselői között Debussy és Ravel műveit is rögzítették.

A Joseph Haydn Op. 76. No. 3. C-dúr vonósnégyesének („Kaiserquartett”) Léner-felvételét tartalmazó Columbia-album kísérőfüzete ‒ Zeneműtár, HN 47.370/1‒4/mell.

Lénerék sikerének művészi összetevői között az együttesről szóló kismonográfia szerzője, Molnár Antal az alapos képzéssel és rengeteg próbával elért technikai tökéletességet, valamint Léner „édes, boldogítóan rezdülő hegedűhangját” emeli ki, amely szerinte a nagy cigányprímások játékának alaptónusához állt közel. Minderről magunk is meggyőződhetünk (vagy véleményt alkothatunk) az újonnan digitalizált felvételekből kiválasztott két rövid részlet alapján.

Joseph Haydn: C-dúr vonósnégyes („Kaiserquartett”). Az Erdődy grófnak ajánlott op. 76-os sorozat 3. darabja (1797). Részlet a második, lassú tételből, amely a „Gott erhalte”-dallam variációira épül.

Joseph Haydn Erdődy-kvartettjeinek első, Artaria-kiadása – Zeneműtár, Mus. pr. 270

Claude Debussy: g-moll vonósnégyes, op. 10 (1893). II. tétel.

A francia zeneszerző egyetlen vonósnégyese, amelyet a művet bemutató Ysaÿe-kvartettnek ajánlott. Debussy 1910. december 5-i, budapesti szerzői estjén a Lénerékkel kapcsolatban álló Waldbauer‒Kerpely-vonósnégyes adta elő, a zeneszerző nagy megelégedésére. Debussy tanácsaiból így közvetve a Léner-kvartett is részesülhetett, amely 1928. március 15-én, Londonban játszotta lemezre a művet.

Claude Debussy Vonósnégyesének a Léner-kvartett-tel készült Columbia-felvétele 1928-ból. A II. tétel lemezoldala és ismertetője – Zeneműtár, HN 47.381/2

Bár az eltelt közel száz év alatt sokat változott a vonósnégyes-játék, a Léner-kvartett (nem véletlenül többször újra kiadott) archív felvételei ma is örömmel élvezhetők. És nem csak az előadóművészet-történet iránt érdeklődők számára.

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

^* Ezúton köszönöm Bárdos Péter szíves közléseit, adatait.

Felhasznált irodalom:

• Molnár Antal: A Léner-vonósnégyes, Budapest, Zeneműkiadó, 1968. (Nagy magyar előadóművészek, 6.)
• Retkes Attila: „Léner-vonósnégyes”. In: Nagy tanárok, híres tanítványok. 125 éves a Zeneakadémia, szerk. Gádor Ágnes és Szirányi Gábor, [közread. a] Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, [Budapest], Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, [2000].
• Robert Philip, rev. by Tully Potter, „Léner Quartet”, Grove Music Online (published online: 2001).
• Mesterházi Gábor: „Kvartett-história. Világhírű magyar vonósnégyesek tegnap és ma”. In: Gramofon, 2011/2012. tél, 6–10.
• Allan Evans: „When Debussy came to Budapest”, Arbiter (online: 2017).
• Peter Bloom: [előszó]. In: Claude Debussy: Quatuor, édition de Peter Bloom, Paris, Durand, 2015, XIII–XXVII. (Œuvres complètes de Claude Debussy, III, 1)

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11/1. rész; 11/2. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész

2022. szeptember 29–30-án Innsbruckban rendezték meg 2020 óta második alkalommal a Transkribus felhasználói konferenciát (Transkribus User Conference).
A Transkribus történelmi dokumentumok digitalizálására, a digitalizált kéziratok szövegének mesterséges intelligencián alapuló felismerésére, a szövegek manuális átírására, annotálására és keresésére alkalmas nyelvtől független platform.

A Transkribus User Conference megnyitója

Az eseményt a Transkribus-platform használói és fejlesztői számára szervezték és kettős céllal ültünk össze. Az első nap hangsúlyos részét képezte, hogy a platform szerkesztői és fejlesztői beszámoltak azokról az újdonságokról, amelyek eddig és a közeljövőben érintik majd a már megszokott Transkribusos környezetet. Másrészt pedig teret adott annak, hogy maguk a felhasználók, egyének, kutatócsoportok, ösztöndíjasok, és tagintézmények képviselői beszámoljanak arról, hogy hol tartanak a kutatási és egyéb Transkribust érintő projektjeikben. A két nap feszes programját az eddigieken túl poszterszekciók és workshopok is tarkították. A konferencia előadásai visszanézhetőek, mivel folyamatosan kerülnek feltöltésre a READ COOP SCE Youtube-csatornájára.
A Transkribust is működtető READ COOP nevű szervezet pályázati lehetőséget nyújt egyéni kutatók, tanítást vállaló intézmények, vagy kisebb csoportok számára. A sikeres pályázók projektenként változó mennyiségű ingyenes krediteket kapnak, melyet kéziratok felismertetésére tudnak fordítani. A szoftver többi funkciója pedig ingyenesen hozzáférhető bárki számára. Az idei TUC-konferencián külön szekciót biztosítottak az ösztöndíjasok számára, hogy beszámolhassanak eredményeikről, visszajelzést kapnak munkájukról, egyben lehetőséget a problémák megvitatására és a tapasztalatok megosztására. Sokan készültek teljes munkafolyamatot bemutató projektbeszámolóval, amelyekből megtudhattuk, hogy mások hogyan, és a szoftver mely funkcióit használják sikerrel.

Szűcs Kata az automatikus kézírás-felismertetés eredményeit ismerteti a poszterszekcióban

Az érdeklődők a poszterszekciók alatt specifikus problémákat boncolgató projektekkel ismerkedhettek meg, többek között azzal, hogy milyen tapasztalatokat szereztünk a magyar kézírás-felismerő modell építésével kapcsolatban.
A poszter digitális változata elérhető az alábbi oldalon is.

Szűcs Kata Ágnes és a kézírás-felismerő modellről szóló poszter

A Digitális Bölcsészeti Központban létrehoztuk az első publikus magyar kézírás-felismerő modellt. Projektünk alapjául Kiss József magyar költő és lapszerkesztő, a magyar irodalomtörténet méltatlanul elhanyagolt szereplőjének levelezése szolgált. A képzési adatok szakmai és személyes leveleit tartalmazzák, amelyeket folyamatosan közzéteszünk online. A poszter egy olyan esettanulmányt mutat be, amely a modellépítés Transkribus által kínált két alapvető stratégiáját vizsgálta és tesztelte: az első az alapmodell használata, a második pedig az anyag Ground Truthként való hozzáadása.
A poszter melletti kötetlenebb beszélgetések pozitív visszhangja és érdeklődő hangneme feltétlen megerősített minket abban, hogy ezek fontos és releváns kérdések, melyek eredményei a Transkribus-közösség érdeklődésére tartanak számot.
Az ilyen összejövetelek nagyban elősegítik a munkánkat. Egymástól és fejlesztőktől is tanulhatunk. A fejlesztők pedig első kézből értesülhetnek arról, mi az, ami nem vagy nehezen működik, mik a felhasználók elvárásai és tapasztalatai.

• 
• 

Nehéz leírni azt a barátságos hangulatot, amely a konferencián uralkodott. Ehhez bizonyára hozzájárult a szervezők és résztvevők szakmai lelkesedése, a megbízott cateringes cég profi és 100%-ban környezetbarát ebéd- és kávészünetei és az Inn folyó partján fekvő kisváros, Innsbruck lélegzetelállító szépsége is.

Günter Mühlberger beszél a Transkribus jövőjéről

A konferencia megnyitó beszédét az Innsbrucki Egyetem rektora után az egyébként germanista végzettségű Günter Mühlberger tartotta, akit közvetlen munkatársai csak a Transkribus Atyjaként emlegetnek, hiszen ő fogja össze a szervezetet.
Elmondta, hogy a jövőben a HTR technológia fejlesztése és újítása mellett a layout analysis kerül a középpontba. Segítségével megtanítható a számítógép arra, hogy felismerje a vízszintes és függőleges vonalakat és egyéb szerkezeti elemeket egy kéziraton vagy nyomtatott forráson.
Egy másik fontos és fejleszteni kívánt terület a keresés és a kereshetőség. Egyre több digitalizált kézirat van mindenhol, azonban ezek kereshetővé tétele nélkül nagyon nehéz sikeresen eligazodni a dokumentumok között. Ezt a problémát hivatott feloldani a read and search funkció, amely a jövőben a felhasználók által szabadon beállítható lesz. Mühlberger szerint a szimpla teljes szövegű keresés a 90-es évek nagy álma volt. A keresés kiszélesítésével, azaz a projektek közötti keresztszűrés megvalósításával azonban a Transkribus lehetne a kéziratos források google-je.
Harmadik célként a közösségépítést tűzték ki. Az egész kezdeményezésre jellemző az együttműködésen alapuló megközelítés, ezt szeretnék erősíteni a felhasználók körében és támogatni a különféle új funkciókkal. Emellett pedig a TUC-hoz hasonló programok szervezésével erősítenék a közösségi szálakat.
Prof. Dr. Patrick Glauner a deggendorfi Technológiai Intézet Mesterséges Intelligencia professzora, de akadémiai szerepével párhuzamosan egy AI-tanácsadó cég alapítója és vezérigazgatója is. Szakértőként több ország parlamentjének és politikusainak adott tanácsokat. (További információ a honlapján található róla.)
Előadásában – ahogy az Attention is all you need című tanulmányában is – hangsúlyozta a transzformátorok fontosságát a természetes nyelv feldolgozásban. A Transzformátor lényegében egy olyan neurális hálózati modell, amely egyszerre képes a rövid szövegközi összefüggések (például bekezdések vagy mondatok) és a nagyobb, általános összefüggések értelmezésére. A hasonló szavakat egy virtuális „dobozba” téve képes a dobozok tartalmát összehasonlítani egymással. Tehát például egy mondat esetében nem egyesével dolgozza fel a szavakat, hanem párhuzamosan, mellyel időt és energiát is spórol.
Ugyanakkor fontos tanulsága volt a beszédének, hogy az egyre divatosabbá és okosabbá váló mesterséges intelligencia nem jelent megoldást minden problémára. A folyamat eleje az emberi intelligenciával kezdődik és csak ezután lehet bevonni az MI-t. Ez nemcsak átláthatóvá teszi a folyamatot, hanem a költségeket is csökkenti és felgyorsítja a procedúrát. Egy alapos átgondolás után még az is kiderülhet, hogy az adott helyzetben nem a mesterséges intelligencia használata a legjobb megoldás.
Mindenki figyelmébe ajánlotta az MI használatának legfrissebb EU-s szabályozását, melynek megalkotásában szakértőként ő maga is részt vett.

A Transkribus felhasználói konferencia panelbeszélgetésének résztvevői: Dominique Deslandres, Patrick Glauner, Günter Mühlberger, Annemieke Romein

Ezzel összhangban a panelbeszélgetés fő kérdése az volt, hogy vajon a mesterséges intelligencia-e a kulcs a történelmünk feltárásához.

A résztvevők:
Patrick Glauner (Key-note előadó)
Annemieke Romein (Huygens Institute, Amsterdam)
Günter Mühlberger (READ COOP chair)
Dominique Deslandres (Université Montréal)

Különösen érdekes kérdés a mesterséges intelligencia használatának és hasznosságának megértése és értékelése olyan, kevésbé egzakt tudományterületen, mint a bölcsészet vagy épp a digitális bölcsészet. Abban azonban mindenki egyetértett, hogy a mesterséges intelligencia kulcsfontosságú lehet az exponenciálisan növekvő adatmennyiség kutatásában, segítségünkre lehet a részben sérült képek, szövegek helyreállításában. A sok jó tulajdonsága mellett azonban nem szabad elfelejteni, hogy ez nem egy tökéletes eszköz, nem varázspálca, amellyel megszűnnek a feladataink. Egyrészt az algoritmus is ugyanúgy hibázhat, akár az emberek.
Az MI képes magyarázatot adni arra, hogy miért jutott egy bizonyos következtetésre, még ha az hibás is, így az emberek tanulhatnak belőle.
Az egyik nagy vitát kiváltó kérdés az volt, hogy lehet-e a mesterséges intelligencia jobb történész, mint az ember? Günther Mühlberger frappáns válasza az volt, hogy a kereshetőség problémájára megoldást jelenthet a mesterséges intelligencia, de a probléma megértéshez az emberi tényező elengedhetetlen.
A beszélgetés tanulsága összességében az volt, hogy úgy kell tekinteni a mesterségesintelligenciára mint egy hasznos eszközre, amelynek ugyan vannak hibái és feltétlen meg kell tanulni jól használni, de ezek után óriási segítséget nyújthat a bölcsészettudományok művelői számára, legyen szó tanításról, kutatásról vagy épp szolgáltatásról. Ha tudunk tőle kérdezni, az MI adhat új ötleteket, de az emberi intelligenciára van bízva, hogy eldöntse, ezek valóban relevánsak-e.

MI-t hoz a jövő? – A Transkribus új generációja

A mesterséges intelligenciával foglalkozó kísérletek már az 1950-es évek óta léteznek, de csak a 2010-es évek technológiai fejlődésének megugrása tette lehetővé azt, hogy alkalmazásuk megvalósulhasson, sőt mi több, széles körben elérhetővé válhasson.
A Transkribus ötlete 2016 óta létezik és végül az Európai Unió 2020-as Horizon programja által finanszírozott kutatási projektből nőtte ki magát. 2019. július 1-jétől Read COOP néven és vállalati alapokon folytatja megkezdett munkáját.
A Transkribus-szoftver számokban: 31 fős csapatban dolgoznak, több mint 125, szavazattal rendelkező egyén vagy intézmény tagja a kezdeményezésnek, 94.000 felhasználója van a szoftvernek, kb. 20 millió oldal és 40 millió kép került feldolgozásra a szoftver segítségével.
Az üzleti modellre való átállás nagyjából mostanra fejeződött be, és a csapat egy sor új elképzeléssel és tervvel állt elő a konferencia első felében.
A platform jelenleg két felületen működik: egy online (Transkribus Lite) és egy letölthető asztali alkalmazás (Transkribus Desktop) formájában. A szoftver viszonylag könnyen és intuitívan használható, azonban a visszajelzések és a felhasználói értékelések, illetve statisztikák alapján úgy tűnik, hogy egyre többen és egyre gyakrabban választják az online felületet a munkához vagy a tanításhoz, így a cég szépen lassan átáll majd a Lite használatára és kizárólagos fejlesztésére, hiszen a két felület párhuzamos fenntartása senkinek sem kifizetődő. A jó hír pedig, hogy az átállás lassan, és a két verzió legjobb tulajdonságait egybegyúrva, folyamatos fejlesztések mellett megy majd végbe.
További új szolgáltatásokkal is készülnek. A Transkribus on Premise olyan korlátozott hozzáférésű dokumentumok feldolgozására lesz alkalmas, amelyek nem hagyhatják el az adott intézmény területét. A metagrapho<API>: nagy mennyiségű kézirat feldolgozásához fejlesztett rendszer, pl. levéltárak számára. Segítségével könnyen kinyerhetővé válnak a szöveges és az elrendezéssel kapcsolatos információk, méghozzá úgy, hogy az API-n keresztül hozzáférést biztosít a saját HTR-modellhez a Transkribuson kívül.
A Key note előadásban is megfogalmazott új technológiát, a transzformátorokat beépítik a kézírás-felismerő algoritmusok motorházteteje alá, így tartva lépést az új informatikai fejlődéssel. A trHTR az év végén vagy jövő év elején kerülhet bevezetésre.
Összességében az látszik, hogy egy nagy robosztus program helyett rugalmas mikroszolgáltatások rendszerét kívánják kialakítani, amelyben minden felhasználó találhat számára érdekeset vagy hasznosat.

A Transkribus felhasználói konferencia résztvevői

Közösségi tudományos kutatás (Crowdsourcing, citizen science)

A konferencia fontos és hangsúlyos részét képviselték a Crowdsourcing-projektek, illetve az ezekkel foglalkozó intézmények munkájának bemutatása. Nem utolsó sorban az innsbrucki csapat két projektje is előkerült: KaTi és Franzi.
Az aranyos nevek mögött komoly közösségi tudományos projektek lapulnak.
A KaTi – Kataster Tirol digital a „Ferenc-kataszter” történelmi telekkönyvét, térképeit és kísérő dokumentumait dolgozza fel Tirol tartományára vonatkozóan. És ahogy a honlapon is írják, ez csak a kezdet. A Franzi egy olyan platform, ahol az összes résztvevő önkéntes hihetetlen erőfeszítése és elkötelezett munkája napvilágot lát. Ezen a platformon bárki könnyedén hozzáférhet és kereshet a Ferenci Kataszter adatai között.
De hallhattunk crowdsourcinggal foglalkozó előadásokat a Hanza-városok történelmi dokumentumainak feldolgozása kapcsán, illetve a Dán Nemzeti Levéltár képviselte azt az országos hálózatot, amely az egyes városi és megyei levéltárakat összefogva kezdett bele az ország történelmének feldolgozásába önkéntesek segítségével.
Ezzel párhuzamosan egy másik szekcióban az egyetemek kísérleteiről és tapasztalatairól hallhattunk a Transkribus használatát illetően. Sokan vonnak be hallgatókat a tanítókorpuszokhoz szükséges Ground Truth előállításába. Általános tapasztalat, hogy az átírások igazi kihívást jelentettek a fiatalabb nemzedék számára. Bár a történelem szakos egyetemistáknak könnyen megy a szoftverhasználat, nehézséget jelent akár egy 20. századi kézirat kisilabizálása is. Egy másik problémaként az idő rövidsége merült fel: bármennyire is felgyorsítja a folyamatot a kézírás-felismertetés, egy félév során csak nagyon kevés anyagot lehet feldolgozni, ezért sokkal jobb modellnek tűnik a kutatócsoportokban, nagyobb egyetemi projektekben való gondolkodás.
Sok előadó számolt be arról, hogy rendszeresen tart Transkribus-workshopot, ezáltal: ők is jobban átlátják a szoftver működését, válaszolnak az esetlegesen felmerülő kérdésekre, illetve át is adják tudásukat a fiatalabb nemzedéknek. Nehéz megjósolni mennyire marad közhasználatú eszköz a Transkribus a fiatalok körében, de aki komolyan gondolja a bölcsészettudományi pályafutását, annak lassan megkerülhetetlenné válik a digitális filológiai eszközök megismerése és használatuk elsajátítása. A READ COOP dialogizáló hozzáállása pedig mindenképpen megkönnyíti a közös munkát ezen a téren is.
A 2022-es TUC konferenciáról nem kizárólag impressziókkal, élményekkel tértünk haza, hanem a gyakorlatban hasznosítható tapasztalatokkal. Csak reménykedni tudunk abban, hogy a jövőben megvalósuló projektjeinkben jó társaink maradnak a kézírás-felismerő modellek, hiszen nemcsak inspirációt kaptunk ehhez a konferencián, hanem releváns tudást és kapcsolatokat is.

Csoportkép a konferencia résztvevőiről

 Szűcs Kata Ágnes, Makkai T. Csilla (Digitális Bölcsészeti Központ)

1904 novemberének végén a magyarországi napilapok színházi-zenei-művészeti rovatainak olvasói a következő döntésről értesültek:

A Tisza István belügyminiszter (és miniszterelnök) kinevezte új színigazgató alig harminckét éves volt. Öt évvel azelőtt, 1900 augusztusa és 1901 áprilisa között Bölöny József intendáns mellett, művészeti vezetőként egyszer már irányította a kolozsvári színházat.
Kolozsvár, a város színtársulata és a város színházépületei – a Farkas utcai Színház, a Hunyadi téri Színház és a Séta téri Színkör (1919 után Magyar Színház) – Janovics Jenő pályájának nemcsak fontos állomása, de életének meghatározó élménye, életpályája megrázó fordulatainak színhelye is lett. 1896-ban szerződött a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz, és életének hetvenhárom évéből negyvennyolcat, színházcsinálói pályájának harminckilenc évéből pedig harminchármat töltött Kolozsváron. Az 1930-as években írta meg könyveit Kolozsvár nemzeti színházairól, A Farkas utcai színházat és A Hunyadi téri színházat. A kötetek egyszerre memoárok és a kolozsvári színjátszás történetének esszészerű, mesteri (nem csak kolozsvári) színészportrékkel tűzdelt összefoglalásai. A könyvekben szerzőjük saját élettörténetét a színjátszáshoz, a magyarsághoz, Erdélyhez és Kolozsvárhoz való vonzódás és szoros kötődés jegyében formálta meg. 1896-os, első találkozását a Farkas utcai színházzal az 1930-as években így jelenítette meg:

A Farkas utcai színház. Ismeretlen fényképész felvétele, Kolozsvár, Schuster Emil, [ca 1910]. Jelzet: SZT KA 6.320/47 – Színháztörténeti és Zeneműtár 

Amikor 1896-ban Janovics megérkezett a Farkas utcába, néhány műegyetemi szemeszter (gépészmérnök lehetett volna), négy színiakadémiai és alig két, vidéki színtársulatoknál eltöltött év állt mögötte. Színiakadémiai oklevelével zsebében a tehetséges és rendkívül ambiciózus fiatalember 1894-ben került a vidéki színjátszás egyik, Csóka Sándor vezette, nagyobb társulatához Miskolcra, majd egy év múlva Makó Lajoshoz, Szegedre, és még ugyanabban az évben szerződött Krecsányi Ignáchoz, aki a buda–temesvár–pozsonyi színtársulatot vezette. Szerepköre szerint szerelmes és társalgási színész volt, a prózai műsor fiatal férfifiguráit játszotta, nem kevés sikerrel. A Borsod miskolci, bemutatkozó fellépéséről az alábbiakat írta:

Janovics Jenő 1896-ban. Jelzet: SZT KB 7.389/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Becsvágyát már akadémista korában sem csak a színészi érvényesülés kötötte le, erőteljesen érdeklődött a színház és a kultúra más területei iránt is: tárcái, véleménycikkei a Magyar Géniuszban jelentek meg. Már ezekben az években határozott véleménye volt a magyar és általában színjátszás feladatairól, szervezeti és művészeti kérdéseiről.

Kolozsvári színészként – megértve a századforduló játékstílusváltását, és finoman, de határozottan különbséget téve a tehetség, szakmai tudás és előadói modernizálódás, valamint folytonosan változó ízlés között – Nagy histriók címmel portrésorozatot írt közvetlen kollégáiról, illetve a magyar és az európai színház kiemelkedő egyéniségeiről.

Ecsedi Kovács Gyula mint Hamlet William Shakespeare tragédiájában. Bem.: Kolozsvári Nemzeti Színház, 1868. nov. 28. Veress Ferenc felvétele. Jelzet. SZT KB 5.058/12 – Színháztörténeti és Zeneműtár

• 
• 
• 

Elméleti érdeklődését kielégítendő, Janovics Jenő 1896 és 1900 között egyszerre volt Kolozsváron a Nemzeti Színház színésze és rövidesen rendezője és a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem magyar, illetve francia nyelv és irodalom, esztétika és filozófia szakos hallgatója. Csiky Gergely realizmusa című doktori értekezésében Csiky Gergely drámai életművét elemezte (Csiky Gergely élete és művei).
A rendezésről, a színház- és társulatvezetésről való gondolkodására Paulay Ede (1836–1894), aki 1878 és 1894 között – így Janovics színi akadémista évei alatt is – a budapesti Nemzeti Színház drámai, majd főigazgatója volt, hatott legerőteljesebben. Paulay jellemzésébe saját közművelődési, művészeti és színházvezetői programját öntötte bele:

Janovics ezek szerint a szempontok és elgondolások szerint irányította a kolozsvári társulatot 1905-től, igazgatóként. A 19. század első felére visszanyúló műsorpolitikai programot azonban – a Kolozsvári Nemzeti Színház a város egyetlen színháza lévén – meglehetősen tágan kellett értelmeznie: a magyar és külföldi klasszikusok és kortárs magyar drámák mellett az operát, operettet, kortárs külföldi irodalmat egyaránt szerepeltetnie kellett a műsoron. Mindezt 1900-ban művészeti vezetőként – Bölöny József (1850–1930) második intendánsi megbízatása alatt –, valamint 1902 és 1905 között a szegedi Városi Színház igazgatójaként tanulta meg.
Az 1906-ra megépült új színház Hunyadi téri, pompás épületében az „egy város – egy színház” működési modell sokrétű, elvárt műsorán túl Janovics a műsorpolitikai program sarkköveit az ifjúsági előadásokkal és a drámatörténeti ciklusokkal valósította meg. Ifjúsági előadásokat az Országos Középiskolai Tanáregyesület kolozsvári körével karöltve már 1900-ban rendezett, s ezeket a Hunyadi téren is folytatta. Az első világháborút megelőző években három, egy szempont köré fűzött előadássorozatot rendezett (a példakép ez esetben is elsősorban Paulay Ede): a magyar drámatörténeti sorozatot az 1911–12-es évadban (26 este), antik drámaciklust az 1912–13-as évadban (8 este), Shakespeare-ciklust az 1913–14-es évadban (13 este).

A Hunyadi téri színház. Ismeretlen fényképész felvétele, képes levelezőlap, [s. l., s. n., 1906 és 1908 között] – Színháztörténeti és Zeneműtár

1908 és 1910 között Janovics újjáépíttette, kőszínházzá alakíttatta az 1870-es években épült Séta téri faszínkört – ez a téliesített színkör lett 1919 után a kolozsvári magyar színjátszás otthona.

A Séta téri színház a felújítás után. Ismeretlen fényképész felvétele, képes levelezőlap, Kolozsvár, Schuster Emil, [1910 körül]. Jelzet: SZT KA 6.320/39/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár 

Az Oskar Blumenthal és Gustav Kadelburg bohózatának előadásába épített izgalmas technikai lehetőséget Janovics minden tekintetben kamatoztatta. Egyrészt felfedezte az új eszköz színházművészeti lehetőségeit, 1913-ban vetítéssel oldotta meg Az ember tragédiája egyes helyszínének szcenírozását.

A Tragédia bemutatójának évében Janovics már szervezte a kolozsvári „filmipart”. Éles szeme meglátta a filmben saját művészeti-művelődési programja rendkívül hatékony kiterjesztésének lehetőségét, és észrevette a gyártásban, de különösen a forgalmazásban rejlő üzleti lehetőséget is. A moziban nem a közönséget a színjátszástól elterelő konkurenciát érzett, hanem minden tekintetben lehetőséget, így a Séta téri színkörbe befogadta a filmelőadásokat, vetítéseket. Janovics Jenő színigazgató, aki a kolozsvári színházakat állami szubvencióval ugyan, de mégiscsak saját kockázatára működtette, filmvállalkozó, producer (is) lett. 1913-ban Cepreghy Ferenc népszínművében a francia Pathé filmgyárat vonzó témát talált: a Sárga csikó európai sikerfilm lett. 1914-ben Janovics saját filmgyárat alapított. Irodalmi művekből (különösen színművekből) írta forgatókönyveit, filmgyáránál dolgozott rendezőként a fiatal Korda Sándor (Alexander Korda), Kertész Mihály (Michael Curtiz), színészként pedig Várkonyi Mihály (Victor Varconi).

 Várkonyi Mihály mint Ottó és Janovics Jenő mint Biberach a Katona József drámájából készült némafilmben. Kolozsvár, ProJa Filmgyár, 1914, rendezte: Kertész Mihály. Jelzet: SZT KA 7.594/3 – Színháztörténeti és Zeneműtár 

A film anyagilag sikeressé tette: történelmi Magyarország-szerte huszonhat mozija, Kolozsváron tizenegy háza volt, 1918-ban a huszonegyedik helyen állt Kolozsvár legnagyobb adót fizető polgárainak jegyzékében.
Ez a jelentős vagyon tette lehetővé, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia 1918-as összeomlása és a főhatalomváltás után a Romániához csatolt Erdélyben, Kolozsváron az első évtizedet túlélje a magyar színjátszás. 1919 őszén a nagyszebeni kormányzótanács közölte, hogy október 1-vel államosítják a Hunyadi téri színházépületet, a magyar társulatnak el kell azt hagynia. Janovicsnak felajánlották, maradhat művészeti igazgatóként, ha leteszi a román állam iránti hűségesküt, ő ezt a feltételt nem teljesítette. A magyar társulat a Séta téri színkörben játszott tovább, a Hunyadi téren használt felszereléseket, díszleteket, jelmezeket azonban nem vihették magukkal. Janovics magánvagyonából és filmjei bevételeiből biztosította a műszaki személyzettel együtt körülbelül 250 főnyi társulat fizetését, és éveken át szintén magánvagyonából pótolta a színház működéséhez hiányzó összegeket. 1920 szeptemberében megszervezte az Erdélyi és Bánáti Színészegyesület (az egyesület szakmai szervezetként a társulatok felügyeletét és mintegy kilencven személy nyugdíjának biztosítását vállalta), ez azonban 1923-ban össze kellett olvadjon a Romániai Színészek Szindikátusával.

Az ember tragédiája kétnyelvű színlapja – Színháztörténeti és Zeneműtár

Janovics az 1919 előtti évek műsorpolitikájából és a színház feladatairól vallott elképzeléseiből két vonást 1919 után is megőrzött: az egyik a rendszeres ifjúsági előadások, a másik az évfordulók, jeles napok megünneplése, akár magyar író-drámaíró valamely jubileuma vagy egy-egy színészi életpálya mérföldköve volt is az. Mindeközben megpróbálta támogatni, ösztönözni az erdélyi magyar színműirodalmat: a felvállalt premiereken kívül pályázatokat írt ki, megszervezte az Erdélyi Írók Olimpiászát is (1923–24-es évad). 1928-ban felkérték a nagyváradi, 1929-ben a temesvári színház vezetésére, elképesztően nagy feladatot vállalt, azért, hogy a víz felett tartsa a három társulatot. Az 1930–31-es évadtól – miközben művészeti igazgató maradt – átengedte a színházvezetést a kolozsvári Színpártoló Egyesületnek, melynek elnöke ekkor Bánffy Miklós gróf volt. Az egyesület tőkeerősebb, biztosabb gazdasági alapokon nyugvó színházat igyekezett szervezni. Janovics 1931 és 1933 között még egyszer visszatért a színház élére, majd 1933-ban végleg lemondott, átadta helyét az erdélyi Helikon szellemi irányítása alatt szervezett és működtetett Thália Rt. vezetésének.

A második bécsi döntés után zsidó származása miatt nem őt nevezték ki a Hunyadi térre visszaköltöző, nemzeti színházi státuszát újra birtokba vevő kolozsvári társulat élére. Janovics Jenő keresztény feleségével, Poór Lilivel 1944-ben kénytelen volt elhagyni Kolozsvárt, a háború utolsó hónapjait Budapesten élte túl. A Hunyadi téri színház már 1944 novemberében megnyílt. Janovics 1945 elején újra átvehette az igazgatást, októberben azonban a magyar társulatnak vissza kellett költöznie a Séta téri épületbe. Igazgatójuk a Bánk bán bemutatója előtt, az évadnyitás napján hunyt el.

Felhasznált irodalom:

• Janovics Jenő, 1872–1945. Szerk. Zakariás Erzsébet. Kolozsvár, Kolozsvári Operabarátok Köre, 2015.
• Jordáky Lajos: Janovics Jenő és Poór Lili: két színész arcképe, Bukarest, Kriterion, 1971. 
• Kántor Lajos–Kötő József: Magyar színház Erdélyben, 1919–1992, Bucureşti, Ed. Integral, 1998.
• A kolozsvári filmgyártás képes története 1913-tól 1920-ig. Szerk. Balogh Gyöngyi, Zágoni Bálint. Kolozsvár–Budapest, Filmtett Egyesület–MNFA, 2009.
• A kolozsvári Nemzeti Színház 1851–1943: adattár, 4. Összeáll. Vitéz Welsel Tibor. Budapest, 1960, gépirat, OSZK Színháztörténeti és Zeneműtár, SZT MS 13/4
• Sándor János: A szegedi színjátszás krónikája: a kőszínház és társulatainak története, 1883–1944, Szeged, Bába, 2003.
• Színháztörténet nagyítóval: források a magyar színjátszás történetének tanulmányozásához 1920–1949. Összeáll. és jegyz. Csiszár Mirella, Gajdó Tamás. Budapest, PIM–OSZMI, 2018. 
• Visky András: Janovics Jenő avagy az értékőrzés erkölcse. In: Erdélyi csillagok: újabb arcok Erdély szellemi múltjából. Szerk. Kántor Lajos. [Budapest], Héttorony, 1990, 10–26. 
• [Zakariás Erzsébet] Salat-Zakariás Erzsébet: A fiatal Janovics és a Mozgó fényképek. In: Korunk, 2011/12, 80–87.
• Zakariás Erzsébet: Janovics: creatorul Hollywood-ului transilvan: az erdélyi Hollywood megteremtője: the creator of the Transylvanian Hollywood, Bucureşti, Tracus Arte, 2014. 

Rajnai Edit (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A 2022. november 25-én megnyílt Esszencia című első állandó kiállításunk megnyitóján többek között jelen voltak dr. Hoppál Péter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkára, Vincze Máté közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár (KIM), Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, valamint Poprády Géza és Tüske László, könyvtárunk korábbi főigazgatói, továbbá a könyvtár partnerszerevezeteinek képviselői és munkatársai és a Haydneum művészei.

Rózsa Dávid, könyvtárunk főigazgatója és Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára

Rózsa Dávid főigazgató beszéde:

Tisztelt Államtitkár Úr, Főtanácsadó Asszony!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!

Életemben nem láttam még ilyen ragyogónak egyetlen borongós november végi napot sem. Őszintén bevallom, büszkén, megilletődve és egyben meghatva állok Önök előtt. Az elmúlt negyedszázadban számtalanszor, nagyon különböző időszakokban fordultam meg az Országos Széchényi Könyvtárban, míg aztán elért az a megtiszteltetés, hogy magam is részt vehetek az intézmény életének alakításában. Arról az intézményről beszélek, amelytől személyesen is nagyon sokat kaptam, és amely nemzedékek sokasága számára jelentett-jelent kiindulást és ösztönzést, tanuló- és kutatóbázist, munkahelyet, feltöltődést és kikapcsolódást.

A nemzet könyvtára 220 éves. 1802. november végén Széchényi Ferenc gróf eltökéltsége révén szentesítette I. Ferenc uralkodó a nemzeti gyűjtemény alapításának okiratát. Ahogy Csokonai írta ugyanekkor: „Széchényi tsendes virtusa bétöré / az ólom éjnek százszeres ajtajit, / és nemzetünk kertébe rakta / a siket Élizium babérit”. A nagylelkű mecénás magántulajdonú hungarikagyűjteményét adta a nemzetnek, lefektetve ezzel a magyar nemzeti könyvtár alapjait, és meghatározva annak fő gyűjtőkörét. Már ekkor olyan mennyiségű anyag gyűlt össze, hogy az mai léptékkel is elismerésre méltó: majd tizenkétezer nyomtatványt, 1150 kéziratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, bő kétezernyi nemesi címert tartalmazott. Ezt egészítette ki két és félezer érem és számos régiség, képmás.

A gróf kiváló politikus is volt, hiszen bő félév alatt minden engedélyt, így a királyi aláírást is megkapta elképzelése, és első helyszínül Pest szívében a pálosok egykori kolostorát jelölték ki az intézmény számára. A Széchényi Országos Magyar Könyvtár létrejöttéről a korabeli sajtó is hosszan cikkezett, és kötelespéldány-jogosultsága már ekkortól élt. Kalandos volt mind a gyűjtemény, mind az őket kísérő könyvtári őrök és épületek sorsa. Költözések; háborús, világháborús veszélyek, árvíz előli menekítések; sorolhatnánk a megpróbáltatásokat. 1807-ben a Nemzeti Múzeum alapjai is megszületnek a könyvtári gyűjtemény által, és évtizedekre összefonódik a két intézmény sorsa. A hosszú XIX. század, aztán a XX. század folyamán számtalan felajánlás és megvásárolt hagyaték növelte a könyvtár állományát (elégedjünk meg e helyt Jankovich Miklós, Apponyi Sándor, Todoreszku Gyula nevének megemlítésével), s olyan nagyságok kéziratai, könyvtára találhatók meg nálunk többek között, mint Kossuth Lajos, Jókai Mór, Petőfi Sándor, Kölcsey Ferenc, Erkel Ferenc, a Babits házaspár, Vas István vagy Keresztury Dezső. Nemzeti Himnuszunk, Nemzeti dalunk és Szózatunk március 14. óta látható könyvtárunk Vershaza-terében.

Rózsa Dávid, könyvtárunk főigazgatója

A körülöttünk látható kiállítás messze több, mint az elmúlt 220 év emlékezete: hirdetjük, hogy könyves nemzet a magyar, s művelődéstörténetünk évszázadait beszéljük el újszerűen, korszerű eszközökkel, az aktuális tudományos eredmények alapján. Célunk az volt, hogy a két szinten, magyar és angol nyelven is olvasható bemutató egyszerre legyen hagyománytisztelő és modern, és látható legyen benne mindaz az érték, esszencia, amely meghatározza az OSZK, s ami ennél is sokkal fontosabb: nemzetünk identitását.

Alapítói csarnokunkban nemcsak arisztokrata alapítóink, hanem a XV. századi Európa csodája, a Corvina-könyvtár mint uralkodói előzmény előtt is tisztelgünk. Hiszen már a XIX. századi kortársak számára is tökéletesen világos volt – s ennek ad hangot bejáratunknál a Berzsenyi Dánieltől és Kresznerics Ferenctől származó egy-egy szövegrészlet is –, hogy a nagyrészt megsemmisült, maradványaiban szétszóratott Corvina és a frissen a nemzetnek ajándékozott Széchényi-téka egy szellemi egységet alkot. Ennek jegyében dolgozunk május óta virtuális Corvina-újraegyesítési projektünkön, amelynek keretében a világ 44 őrzőhelyéről sorra érkeznek a csodálatos kódexek digitális verziói, s a megmaradt kódexek immár több mint felének bírjuk közlési engedélyét.

A nemzeti könyvtár Esszencia című állandó kiállítása megnyitójának közönsége

Hölgyeim és Uraim!

A mögöttünk lévő bő két évszázad már eldöntötte, hogy a nemzeti könyvtár, amíg világ a világ – élni, gyarapodni és szolgáltatni fog. Folyamatos megújulásra törekszünk, mindazonáltal a gyökereinket sem felejtjük és nagyon köszönjük az olvasók és a támogatók munkánkhoz nyújtott segítségét.

220 évesek vagyunk, de a jövőt építjük minden tevékenységünkkel. Köszönöm azt a kitartó és áldozatos munkát, amelyet a könyvtár munkatársai a kiállítás előkészítése során véghez vittek: terveztek, írtak, fordítottak, gyűjtöttek, kisfilmet készítettek. Hatalmas összmunka eredménye, amit Önök most látnak. Kurátoraink: Sudár Annamária, Zsupán Edina, Elbe István, Földesi Ferenc és Szovák Márton; építészünk: Gazdag Mária; grafikusunk: Takács Tamás. A múzeuminformatikai eszközöket a 2KAL Informatikai és Szolgáltató Kft.-nek, a kiállítás kivitelezését és az alapítói csarnok világításának korszerűsítését a Formalabor Tervező és Szolgáltató Kft.-nek köszönhetjük.

Bár hosszú hónapok teltek el az ötlet megszületése és e megnyitó között, most mégis olyan, mintha varázsütésre változott volna meg minden. Őszintén remélem, hogy vendégeink is egy különleges világban érzik magukat, ahová jó lesz újra meg újra betérni.

Megköszönve, hogy meghívásunkat elfogadták, nagyon örülök, hogy mindezt Önökkel együtt ünnepelhetjük. Kívánok minél több meghitt percet a kiállítás megtekintése során!

Rózsa Dávid

Sudár Annamária kurátor tárlatvezetése a megnyitó díszvendégeinek

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat kilencvenegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Giday Kálmánt és gyűjteményét mutatja be.

Giday Kálmán (1919–1989) Fényeslitkén született. A középiskolát a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában, az egyetemet történelem–földrajz szakosként szintén Debrecenben végezte. 1942-ben kapott diplomát. A II. világháború idején behívták katonának. 1944-ben átmenetileg Debrecenben, majd 1945 és 1948 között a makói Csanád Vezér Gimnáziumban tanított. Megszervezője és első igazgatója volt a József Attila Népi Kollégiumnak (1946–1948). 1948-ban a szegedi Dugonics András Állami Gimnáziumba helyezték egy évre, majd a helyi Állami Ipari Gimnáziumban tanított mint történelem–földrajz szakos tanár, emellett a tanári és ifjúsági könyvtár őre is volt. 1953–1955-ig az intézmény vezetője lett. Igazgatósága alatt vette fel az iskola Szeged nagy műveltségű, széles látókörű mérnökének, Vedres Istvánnak a nevét: 1. Sz. Vedres István Építőipari Technikum. 1956 végétől nyugdíjba vonulásáig, 1980-ig Budapesten dolgozott: a budai Arany János Gimnáziumban tanított, majd egy diákotthon igazgatóhelyettese lett. Ezután Szegedre visszaköltözve helytörténeti kutatásokat végzett.

Giday Kálmán portréfotója. Forrás: Giday Kálmán búcsúztatása. In. Tóth Ferenc: Makó igézetében, Makó, 2014. – „Örökség – Kultúra”. Oktatási Elektronikus Könyvtár

Sokat publikált. Szakíróként értekezett Debrecen földrajzáról, Makó társadalmáról és történelméről; Szeged vonatkozásában a Magyar Gyermektanulmányi Társaság szegedi fiókköréről, a Dugonics Társaságról, a piarista gimnáziumról. Kutatta Szeged sajtó-, színház- és mozitörténetét, dohány- és paprikatermelését, értékes forrásfeltárást végzett a szegedi szecessziós építészetről. Írt a budai Arany János Intézet történetéről is. Cikkei a Századokban, az Élet és Irodalomban, a Somogyi-könyvtári Műhelyben, A Móra Ferenc Múzeum Évkönyvében, a Csongrád Megyei Honismereti Híradóban, a Debreceni Szemlében, illetve két helyi lapban: a Délmagyarországban és a Csongrád Megyei Hírlapban jelentek meg. Rendszeresen részt vett néprajzi és helytörténeti pályázatokon.

Emellett foglalkozott a szegedi ex libris történetével is. A szegedi kisgrafikakör (KBK) aktív tagja lett, e tekintetben széles körű szervezőtevékenységet fejtett ki, az évek során jelentős kisgrafikai gyűjteményre tett szert. Saját névre szóló könyvjegyeket is készíttetett, főleg történelmi vonatkozásokkal. Oláh István grafikusművész alkotásán például Julianus és Gerhardus barát szobra (Antal Károly alkotása, 1937) jelenítődik meg, mely napjainkban a Budavári Hilton Szálló Dominikánus udvarában látható.

Oláh István fametszete. Jelzet: Exl.G/301 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Giday kedvelte a portrékat bemutató ex libriseket. Helyi vonatkozású grafikák készíttetésével csatlakozott a Szeged hírességeinek emléket állító Szegedi Pantheon-sorozathoz, melyet Krier Rudolf, a KBK helyi titkára indított el. Ennek részeként a szegedi Bakacsi Lajossal – a kisgrafikakör tagjával, a Vedres István Építőipari Szakközépiskola tanárával, festő- és grafikusművésszel – több ex librist is készíttetett az 1980-as években a saját nevére szólóan. Ezek egyike Vedres Istvánt (1765–1830), Szeged város főmérnökét ábrázolja. Giday 1981-ben Vedres István életrajzát is megírta.

Bakacsi Lajos linómetszete (1984). Jelzet: Exl.G/300 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Reizner Jánost (1847–1904), a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum első igazgatóját, a szegedi helytörténeti kutatás jeles képviselőjét és Domokos László (1882–1973) szegedi születésű költőt, újságírót is idézi egy-egy ex libris a sorozatban, az alkotó ugyancsak Bakacsi Lajos. Domokos maga is gyűjtött és rendelt ex libriseket.

Bakacsi Lajos linómetszete (1987). Jelzet: Szilágyi exl/15 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A szegedi egyetemre járó József Attila (1905–1937) költő portréját ábrázoló ex libris is illeszkedik a művek közé.

Bakacsi Lajos linómetszete (1986). Jelzet: Szilágyi exl/16 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A szegedi szecessziós stílusú építészet kiemelkedő képviselője, Magyar Ede (1877–1912) és Tömörkény István (1866–1917) író – a Szegedi Híradó és a Szegedi Napló, emellett a Somogyi-könyvtár és Városi Múzeum munkatársa, majd igazgatója – is szerepel Giday ex librisein. Utóbbi alkotáson, Fery Antal fametsző munkáján a portré mellett a szegedi dóm épülete látható.

Fery Antal fametszete (1986) – Magángyűjtemény

Joachim Ferenc festőművésznek Szekerke Lajos szegedi jogász részére szóló ex librise – gondolkodó nővel – az egyik legkorábbi szegedi ex libris, mely már 1907-ben publikálásra került Az Idő című folyóiratban. Ez adta az alapját Bakacsi egy sorozaton kívüli ex librisének, szintén Giday Kálmán rendelésére, a szegedi grafika 80. évét (1908–1988) ünnepelve.
Dr. Giday Kálmánt Makón helyezték örök nyugalomra. Hagyatéka – dr. Apró Ferenc ügyvéd, helytörténész szorgalmazására – a szegedi Móra Ferenc Múzeumba került.

Irodalom:

• Apró Ferenc: Giday Kálmán halálára, Délmagyarország, 1989. január 19, 5.
• Belépési nyilatkozat Dr. Giday Kálmán nevére, 1984, KBK Irattár
• Giday Kálmán, Dr.: Adatok a szegedi ex libris történetéhez, Kisgrafika, 1988/1. sz., 27–28.
• Giday Kálmán búcsúztatása, Csongrád Megyei Hírlap, 1989. január 19. In. Tóth Ferenc: Makó igézetében. Cikkek, tanulmányok, Makó, szerzői kiadás, 2014.
• Rácz Mária: Visszatekintés. In. A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportjának jubileumi évkönyve 1961–2011, Szeged, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportja, 2011., 20–21.
• Szegedi KBK tagok 1961–2010 között. In. A Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportjának jubileumi évkönyve 1961–2011, Szeged, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület szegedi csoportja, 2011., 40.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Giday Kálmán (1919–1989). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 66–67.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Híres gyűjtők könyvjegyei az OSZK-ban. Giday Kálmán (1919–1989), Kisgrafika, 2019/4. sz., 11–12.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész

A „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogram célja, hogy elősegítse a Kárpát-medencei fiatal magyar könyvtárosok tapasztalatcseréjét, szakmai együttműködését, kapcsolatépítését. Az Országgyűlési Könyvtárban eltöltött egy hónap alatt a résztvevőknek lehetőségük van a közös munkavégzésére, a magyarországi könyvtári rendszer megismerésére, egy teljes körű szakmai továbbképzésre, valamint a saját könyvtárosi tevékenységük bemutatására. A programra idén 2022. szeptember 24. és október 23. között került sor, melyen  hat ösztöndíjas és hat budapesti könyvtár által delegált vett részt.

A „Könyvtár, ami összeköt” 2022 ösztöndíjprogram résztvevői

Az első hét középpontjában az Országgyűlési Könyvtár, az Országgyűlési Múzeum és az Országgyűlési Hivatal egyes szervezeti egységeinek megismerése állt. Találkoztunk a könyvtár Gyűjteményszervezési, Szakreferensi, Olvasószolgálati és Tartalomszolgáltató Osztályának munkájával, részletes tárlatvezetés keretében megnéztük az Országgyűlési Múzeum történelmi kiállítását, emellett megismertük az Országház Könyvkiadó kiadványait és a Hungaricana közgyűjteményi portált is.

Az Országgyűlési Könyvtár olvasóterme 

Az első hét meghatározó élménye volt az Országház épületének megismerése. Kivételes lehetőségnek számít, hogy a program keretében láthattuk az épület impozáns tereit, nem beszélve azokról a közgyűjteményi kincsekről, muzeális dokumentumokról, melyeket az Országgyűlési Könyvtár őriz. Ezek közül jelentős Ghyczy Ignácz országgyűlési képviselő hagyatéka, mely a könyvtárnak ajándékozott első könyvgyűjteményt képezi. A muzeális könyvekben és periodikumokban is gazdag hagyaték főként német, francia, magyar és latin nyelven kiadott politikai, jogi, államtudományi, történeti, földrajzi, gazdasági, teológiai, hadtudományi, irodalomtudományi és szépirodalmi műveket tartalmaz. A hagyaték jelenleg a Ghyczy Ignácz kiállítótérben tekinthető meg.

Kiállítás Ghyczy Ignácz országgyűlési képviselő könyvtári hagyatékáról

Az első hét a bemutatkozásról, ismerkedésről is szólt. Mindenki bemutathatta saját intézményét és az ott végzett munkáját. Egymás feladatkörének megismerése hasznos kiindulópontot jelentett a szakmai párbeszéd kialakítására, ami az együtt töltött négy hét alatt tovább folytatódott, nemcsak egymás között, hanem a fogadó intézmények dolgozóival is. Az ösztöndíjasok az utolsó héten arra is lehetőséget kaptak, hogy visszamenjenek valamelyik intézménybe, ahol jobban elmélyülhetnek egy-egy szakterület vagy jó módszer elsajátításában. A programban való részvétel számomra azért is hasznos volt, mert olyan szervezeti egységeket ismertem meg, amelyek működésére eddig nem láthattam rá. Ilyen volt például az intézmények gyűjteményszervezési elveinek és a könyvtári katalógusok kialakítása mögötti munkafolyamatoknak a megismerése.

Bemutatkozáskor én is beszámoltam az OSZK Digitális Bölcsészeti Központjában végzett munkánkról, a kéziratos források digitális kiadásának, illetve az adatvizualizációk készítésének folyamatairól, ami azért is volt előremutató, mert több résztvevő jelezte, hogy használná az anyagainkat könyvtári foglalkozásokhoz, vagy saját kutatásaihoz szeretné elsajátítani a módszereinket.

Bemutatkozó előadások az Országgyűlési Könyvtárban

A program lehetővé teszi, hogy fontos intézmények működését megismerjük Budapesten és vidéken egyaránt. Ezáltal nem mindennapi helyekre nyerhetünk bepillantást.

A második héttől több budapesti intézménybe is eljártunk. Ellátogattunk az MTA Könyvtár és Információs Központba, ahol Gaálné Kalydy Dóra általános főigazgató-helyettes ismertette a könyvtárral kapcsolatos főbb tudnivalókat, az intézmény gyűjtőkörét és feladatait, majd Haffner Rita, a Tájékoztatási és Olvasószolgálati Osztály vezetője tartott előadást a könyvtár történetéről. A kézirattárban Babus Antal főosztályvezető mutatott be számos felbecsülhetetlen értékű kötetet, többek között egy corvinát, Madách Imre Az ember tragédiája című művének kéziratát, Arany János híres Kapcsos könyvét és a Rohonci-kódexet. A Keleti Gyűjtemény kincseibe is betekintést nyertünk: buddhista, arab és török kötetek és dokumentumok eredetét, történetét ismertették a kutatók.

Keleti Gyűjtemény, MTA Könyvtár és Információs Központ

A Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Könyvtárában az intézmény vezetője, Baranyai Péter fogadott és mutatott be muzeális könyveket a gyűjteményből. Majd a piarista könyvtárral szorosan együttműködő Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtárában Török Beáta vezetett végig.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtárának olvasóterme

Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeumban sokszínű könyvtári gyűjteménnyel találkoztunk. Az intézmény a magyar oktatással, és neveléstörténettel foglalkozó szakirodalmat, valamint a hazai gyermek- és ifjúsági irodalmat gyűjti. A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárában a program delegáltja, Hajdu Attila vezetett végig, majd Derda Dávid kézirattárostól megtudtuk, milyen levéltári dokumentumok kapcsolódnak a könyvtár gyűjtőköréhez.

A Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárának olvasóterme

Tartalmas programmal várt az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár is. Megismerkedtünk a könyvtár több száz évre visszanyúló múltjával, bejártuk az épület ikonikus tereit: az olvasótermet, az irodákat, a raktárat, a restaurátorműhelyt, valamint több száz éves kódexeket, könyveket és térképeket tekinthettünk meg.

Sutóczky Kinga könyvtáros vezetése az ELTE Egyetemi Könyvtárban

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Központi Könyvtárban és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban tett látogatások betekintést adtak a több tagkönyvtárral rendelkező intézmények működésébe is.

A programnak könyvtárunk is helyet adott. Az épület tereit, az olvasótermeket, raktárakat, irodákat bejárva a kollégák ismertették az intézmény történetét és a különböző szervezeti egységek működését. Kifejezetten hasznos volt olyan módszertani gyakorlatokról is hallani, melyek esetenként más intézményekbe is adaptálhatók. Ilyen volt például a Digitálistartalom-fejlesztési és -szolgáltatási Osztály munkafolyamatainak ismertetése. Az OSZK arra is figyelt, hogy interaktívvá tegye a tartalmas programsorozatot, így a Kutatási és Különgyűjteményi Osztály egy kvízzel készült nekünk és kipróbálhattuk a Széchényi-kód játékot is.

Csirmazné Rezi Éva előadása az Országos Széchényi Könyvtárban

Kivételes lehetőség, hogy a program résztvevőiként láthattunk történelmi, szellemi és kulturális örökség részét képező kincseket. Számomra ezek kiemelkedő élmények voltak. Nem mindennapi lehetőség ilyen helyekre eljutni, nem beszélve azokról az elhivatott szakemberekről, akikkel találkoztunk.

A programot a vidéki intézmények látogatása még színesebbé teszi, így széles körű szakmai merítést biztosít a résztvevők számára. Az első hétvégén a csapat a zirci Ciszterci Műemlékkönyvtárba, majd a tatabányai József Attila Megyei és Városi Könyvtárba látogatott el. A második hétvégén a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtárat és a győri Kisfaludy Károly Könyvtárat ismerhettük meg.

A Pannonhalmi Főapátság Könyvtára

A harmadik héten a székesfehérvári Vörösmarty Mihály Könyvtár két központi épületét, valamint a Fejér Megyei Levéltárat látogattuk meg, majd az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár következett. Az utolsó héten pedig Szentendrén tettünk látogatást, ahol megnéztük a Szerb Egyházművészeti Gyűjtemény állandó és időleges kiállítását is.

A Fejér Megyei Levéltár raktárában

Sokféle könyvtárból, sokféle munkakörből és tapasztalattal érkeztünk a programra, így az is változó volt, hogy ki miből tud meríteni a saját munkájához kapcsolódóan. Egyes kisebb, vidéki könyvtáraknál az olvasók elérése, vagy alapvetően a könyvtárhasználati kultúra kialakítása is feladatot jelent. Mások, akik nagyobb könyvtárakból érkeztek, inkább egyes szakterületek módszertanáról tudtak új ismereteket elsajátítani. A széles körű programsorozat lehetővé tette, hogy mindenki elsajátíthasson a saját munkájához köthető új ismereteket, nézőpontokat.

A könyvtárak látogatásainál a digitalizálási tevékenységekről is kaptunk beszámolókat. Az intézmények többségében törekednek az egyes gyűjtemények online elérhetővé tételére. Sok helyen a digitalizálási folyamatok még kezdetleges szakaszban vannak, viszont több jó példát láthattunk saját online adatbázisok létrehozására is. Az intézmények törekednek a katalógusok távoli elérésének kialakítására, valamint az online elérhető, teljes szövegű tematikus gyűjtemények és adatbázisok online katalógusokkal való összekapcsolására.

A könyvtáros programmal párhuzamosan zajlott a muzeológusoknak szervezett „Múzeum határok nélkül” rendezvénysorozat is. Több programon velük együtt vettünk részt, ami azt is jelentette, hogy nemcsak könyvtárakba, hanem múzeumokba is ellátogattunk. Közösen néztük meg a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárát és vettünk részt a múzeumkerti sétában, valamint a Néprajzi Múzeum időszaki kiállítását is láthattuk. A közös programok lehetőséget adtak a szakmai kapcsolatok további bővítésére, valamint egyes szakmai kérdések több szempontú megközelítésére.

A „Könyvtár, ami összeköt” 2022 ösztöndíjprogram résztvevői a Parlamentben

Összességében a programban való részvétel nemcsak sok értékes élményt és új ismeretet adott, hanem megismerhettem a magyarországi könyvtári rendszer és az egyes könyvtári egységek működését is. Ezzel egy időben az OSZK működésére és intézményközi szerepére is nagyobb kontextusban láthattam rá. Bízom benne, hogy a „Könyvtár, ami összeköt” ösztöndíjprogram még sokáig folytatódni fog és mások is megtapasztalhatják ezt az élményt, valamint tovább erősödhet az a széles kapcsolati hálózat, amely a tíz év alatt a résztvevők között kiépült.

Fotók: Szabó-Turákné Póka Ágnes, Galla-Csiki Éva, Nagyné Sári Aliz Imola, Villám Judit, Varga Emese.

Varga Emese (Digitális Bölcsészeti Központ)

220 évvel ezelőtt, 1802. november 25-én kelt adománylevelével gróf Széchényi Ferenc a nemzetnek ajándékozta könyvekből, kéziratokból, metszetekből, térképekből és érmekből álló hungarikumgyűjteményét, ezzel megalapítója lett a nemzeti könyvtárnak. Ennek emlékére rendezzük meg minden év november 25-én alapítási ünnepségünket, amelyen köszöntjük az évi törzsgárda-tagjainkat és átadjuk a Széchényi Ferenc-emlékérmet, amelyet évente egy-egy, aktív szolgálatban álló dolgozó kap a könyvtárban életpályajelleggel eltöltött hosszabb szolgálati idő, kimagasló munkateljesítmény vagy jelentős tudományos tevékenység alapján. Az idei díjazott Fehér Miklós, a Könyvtári Intézet leköszönő vezetője volt. A hagyomány szerint az ünnepségen előző évi díjazott, tart rövid előadást. Az alábbiakban Farkas Gábor Farkas, a Széchényi Ferenc-emlékérem tavalyi díjazottjának előadását olvashatják.

Alig pár évtizede ismert tény, hogy Forró György jezsuita szerzetes, Pázmány Péter tanácsadója és a nagyszombati egyetem rektora, valamint Háportoni Forró Pál történetíró, humanista műveltségű erdélyi nemes: testvérek. A két Forrót alig egy év választotta el egymástól, feltehetően Pál volt az öregebb és 1570-ben született. Volt azonban egy fiatalabb Forró is, aki 1572 novemberében látta meg a napvilágot. Pontosabban fogalmazva, november 25-én, éppen 450 éve, a Cassiopeia csillagképben feltűnt szupernóva fényénél, mivelhogy éjjel egyet ütött az enyedi kollégiumtól keletre, alig másfél magyar mérföldre fekvő kis református templom harangja, amikor felsírt István, a család legifjabb sarja. Mind a három Forró fiú jó nevelést kapott, és Báthory András bíboros, a később szerencsétlen sorsú erdélyi fejedelem költségén a warmiai püspökség legkeletibb sarkában, a braunsbergi jezsuita kollégiumban tölthettek el rövidebb-hosszabb időt.

A braunsbergi jezsuita kollégium egykori épülete, ma Braniewo, középiskola

Ennek a legfiatalabb Forrónak került elő nemrégen a naplója, vagyis inkább annak töredéke: amit a háború és az emberi gondatlanság meghagyott az évszázadok során. A megpörkölődött, szétszakadozott, penészfoltokkal tarkított, kötésétől régen megfosztott papírsaláta nem érdekelt senkit sem a felföldi kastély, Stobhall komor, mindazonáltal csinosan összerakott könyvtárában. Legrégibb kincsei Sir James Hamiltontól származtak. A Gusztáv Adolf svéd király pénzéből felfogadott skót zsoldosvezér tartós kölcsönzésbe vette a braunsbergi jezsuita kollégium könyvtárának ékes darabjait 1626-ban és köztük volt ez a napi feljegyzéseket tartalmazó kötet is. A zsákmányból párat eladott, nagyobb része pedig Uppsalába került, ám néhány vacak csecsebecsét azért megtartott magának, már csak a régi idők szép és véres emlékére is. Az anyai ágon a Drummond-klánhoz tartozó férfi a harmincéves háború végére valamivel nyugodtabb életre vágyott, így visszatért szülőföldjére.

• 
• 

Aztán a 19. század végéig senki nem törődött egy fejét vesztett trónjelölt (Cromwell ugyanis 1649-ben lenyakaztatta) szedett-vedett hagyatékával, míg William Fraser történész meg nem írta a klán első tudományos alapokon nyugvó históriáját 1880-ban. Itt már komoly szerepet kapott egy rejtélyes magyar herceg, akiről izgalmas adatokat lelt a skót bibliotékában.
Az elbeszélés főbb vonalai ismertek a történelmet kedvelők előtt: I. András királyunk elsőszülött fia titkos szerelem gyümölcse volt, aki – a középkori krónikakompozícióink szerint – villa Marót, vagyis Marót faluban látta meg a napvilágot. András, mint minden koronás elődje-utódja, szeretett vadászni őzre és szarvasra a Gerecsében, és az egyik ilyen alkalommal csábította el a gyönyörű fiatal lányt, miközben megpihent a Bajóti-patak völgyében. Mások azt beszélték, hogy a szövegekben szereplő villa Marót itt csak a származását jelölné a fattyú édesanyjának, és a Jaroszláv nagyfejedelemhez menekült András első – törvénytelen – gyermeke már a kényszerű emigrációban születhetett volna meg. Ennek nemcsak a forráshiány, hanem a józan ész is ellentmond, hiszen a temperamentumos Anasztázia, a későbbi magyar királyné, nem tűrte volna el a Dnyeper-parti udvarban, hogy csak úgy kerülgesse a szépen cseperedő kakukkfiókát édesanyjával együtt.

A „Villa Morouth” a Budai krónika egyik oldalán. Inc. 326. – Régi Nyomtatványok Tára. Digitális Könyvtár

A história szerint az ifjú András, apja, Vazul megvakítását megelőzően, még 1031 előtt cserkészte volna be ezt a bájos, ám pogány vadat. Ott volt tehát a fiatal pár, az egyik már nem gyermek és erősen gömbölyödött, a másik éppen a férfikor felé tartva menekülésre kényszerült, így nem valószínű, hogy András magával cipelte volna a terhes maróti fruskát árkon-bokron (vagyis a cseheken és a lengyeleken) át a ruszokhoz. Így bizony a fattyúnak még Magyarországon kellett megszületnie, s a bencések őrizték a titkot meg a kisfiút: Györgyöt szelíd gondossággal. Miután András visszatért a száműzetésből és elfoglalta a trónt 1046-ban, újra felvette a kapcsolatot (bár ezt Anasztázia igen rosszallotta) balkézről származó gyermekével, akit ezek a 15. század végén lejegyzett, ma már megsemmisült középkori források Nimród fiaként emlegettek. Talán nem véletlenül.
Ugyanis Háportoni Forró István naplótöredékében egy egészen különös történetet olvashatunk nemcsak egy bizonyos Yourick hercegről, hanem fiáról, a hős Móricról is, aki bizony a mi András királyunk unokája lehetett.
A bencéseknek köszönhetően, távol a királyi udvartól és az intrikáktól a Balaton északi partján nőtt fel György, akit rontott szláv formában Joriknak becézett a ruszoktól visszatért apja. Teltek az évek és egy szüreti mulatságon a fiatal legény is elkövette azt az édes bűnt, amit korabeli pajtásai. Ennek következményeként negyven hétre egy üvöltő kosarat helyezett egy ismeretlen fehérszemély az épülő apátság bejáratának legalsó lépcsőfokára. A kosárra Yourick keszkenőjét kötötte valaki és a párhetes baba a Mauritius, vagyis a Móric nevet kapta a keresztségben. A Mecsekben megbújó Rékaváron felnőve Móric örömmel játszott a nála pár évvel idősebb Margittal, Krisztinával, a vele egykorú Edgárddal, a dán inváziótól elmenekült angol herceg, Száműzött Eduárd Pannóniában született gyermekeivel.

• 
• 

Amikor Hitvalló Eduárd angol király, nem lévén gyermeke, visszahívta őket a magyarországi britek földjéről a ködös Albionba, akkor elérkezett az idő, hogy Yourick fiának sorsát is elrendezzék végre. Így Eduárd magával vitte két lányával és fiával – hálája jeléül – Móricot is 1057-ben. Aztán 1066-ban feltűnt az égen a Halley-üstökös és a hastingsi csatában Harold, az új angol király nyílvesszőt kapott a szemébe, így a száműzöttek: Edgárd, Margit és Krisztina menekülni kényszerültek megint, ezúttal Hódító Vilmos elől. A három fiatal brit megpróbált visszatérni szülőföldjére, Magyarországra. Segítségükre sietett Móric, ám szörnyű, sosem látott viharba került hajójuk és valami csoda folytán Skócia partjainál kötöttek ki. III. Malcolm skót király védelmébe vette őket és a későbbi Skóciai Szent Margit (a mi Szent Istvánunk unokahúga) lett a felesége.

• 
• 

Móricot kitüntették, komoly birtokadományt kapott és apja meglátogathatta a klánalapító fiát. György és Móric már nem tértek vissza többet Magyarországra, hanem ott, Skóciában élték le életüket és szenderültek jobb létre, emléküket mindössze egy szerény sírhely, valamint pár megfakult oklevél őrizte egészen a 17. század közepéig, amikor Cromwell katonái feldúlták a kastélyt és elpusztították az épületet régi temetőjével együtt.
Háportoni Forró István szellemes okfejtéssel gazdagította megégett naplójában az Árpád-házi Yourick és Móric legendáját. A braunsbergi kollégium könyvtárában olvashatta ezt az előbbi történetet, utalt is az ott őrzött Budai krónikára, amelynek végére terjedelmes latin nyelvű kéziratot csatolt valaki a 15. század végén. Forró leírása szerint ebben a példányban a kérdéses helyen nem villa Marót, hanem villa Nemrót szerepelt. Ahogyan ő fogalmazott 1626-ban:

Így mindössze egy helyen, a jezsuita atyákhoz került kötetben maradt meg a helyes forma: villa Nemrót, a többi kötetben Hess András kicserélte Marót alakra. Sajnos ez a példány eltűnt a II. világháború poklában. Végezetül a legifjabb Forró megjegyezte, hogy az 1500-as években több skót klán is felfedezni vélte magában a magyar gyökereket, példaként említette a Leslie-családot, mivel ősapjuk egy Bertalan de Lesyn névre hallgató magyar nemesember lehetett. Állítólag Móricot kísérte Angliába 1057-ben, s hősies tette miatt – Margitot, a skót királynét kimentette egy megáradt patakból – várkapitánynak nevezték ki és beházasodhatott a királyi családba.
Más értelmezhető szöveg nem olvasható ki – sajnos – Háportoni Forró István szakadozott naplójából, neki is váratlanul nyoma veszett a harmincéves háború forgatagában, nem maradt utána semmi. Mindenki elfelejtette. 

Farkas Gábor Farkas (Muzeális Könyvtári Dokumentumokat Nyilvántartó Iroda)

Világelső

Mielőtt rátérnénk a magyar rádiózás történetére, meg kell emlékeznünk Puskás Tivadarról, illetve a telefonhírmondóról. Jóllehet Puskás találmánya technikailag nem rádió, de az egy központból történő műsorközvetítés a világon elsőként Magyarországon valósult meg.
A telefonhírmondó csaknem 130 évvel ezelőtt, 1893. február 15-én a következő köszöntéssel kezdte meg működését:

A hazai rádiózás megszületésével a telefonhírmondó nem szűnt meg. A rádióval párhuzamosan működött, műsora szinte teljes egészében megegyezett a rádióéval. A telefonhírmondónak 1943-ig voltak magán előfizetői, azután már csak közületi előfizetőknek, illetve kórházaknak tartottak fenn vonalat, de az óraüzem – az 1911-ben indult pontos időt jelző szolgáltatás – továbbra is megmaradt.

Különböző hullámok találkozása. In: Magyar Rádió Ujság, 2. évf. 3. sz. (1925. február 2.) – Törzsgyűjtemény

Szól a rádió

A mai napig nincs pontos megegyezés arról, hogy tulajdonképpen kinek köszönhetjük a rádió feltalálását. Nikola Tesla, Guglielmo Marconi, illetve Alekszandr Popov egymástól függetlenül találták fel a szikratávírót. A távírójelek rádióhullámokkal történő továbbítása, vagyis a rádióhullámok vezeték nélküli sugárzásának felfedezése tette lehetővé a rádiós műsorszórást.
Az 1903-ban, Berlinben megtartott rádiótelegráf-konferencián Magyarország is részt vett, és az ott vásárolt rádiótávíró-adó és -vevő segítségével hazánkban is megkezdődtek a kísérletek. A bekövetkezett Nagy Háború az egész világon felgyorsította a fiatal tudományágak, a híradástechnika és a távközlés fejlődését. A Postakísérleti Állomás 1923-ban vásárolt két darab 250 wattos német távíró-telefonadót, majd az állomás két fiatal mérnöke, Magyari Endre és Tomcsányi István megtervezte és elkészítette azt az 1 kW-os távíró és távbeszélő adót, amely a Magyar Távirati Iroda (MTI) híreit sugározta. A csepeli kísérleti állomás első, műsorszórásra szánt 2 kW-os adója 1925 májusában kezdte meg próbaadásait.

A 2 kW-os csepeli adó. In: A tízéves Magyar Rádió, 1925–1935, szerk.: K. Halász Gyula, ill. Toncz Tibor, Budapest, M. Kir. Posta, M. Telefon Hírmondó és Rádió Rt., 1936. – Törzsgyűjtemény

Fülünkbe csenghet az LGT együttes slágere:

A valóságban azonban a kísérleti adásokat nagyobb távolságban is fogták. Magyari Endre visszaemlékezése szerint Győrből kapták azt a visszajelzést, amely arról számolt be, hogy Mancikának – azaz Taubler Margitnak, aki az Állomás gépírókisasszonya volt –, az első női hang tulajdonosának a magyar éterben, még a szívdobogása is hallatszott az adás során. Műsoron Molnár Ferenc A férj bevásárol című vidám jelenete volt. Mancika partnere – szintén a kísérleti Állomás tisztviselője – Molnár János volt.
Az első állandó stúdió Budapest VII. kerületében, a Rákóczi út 22. szám alatt 1925. szeptember végére készült el. 

Rádiókoncesszió

A rádiókoncessziót, az egész országra kiterjedő sugárzási lehetőséget pályázat útján a Telefonhírmondó Részvénytársaság nyerte el. 1925. november elején aláírták a rádióhírszórás engedélyezésének okiratát, amely pontosan szabályozta a rádióhírszórásra vonatkozóan a regálé és a magántársaság jogi helyzetét.
A műsorszórás állami monopóliumát gyakorló Magyar Királyi Posta feladata volt az erősítők, a stúdiók és az adóállomások műszaki berendezéseinek beszerzése és üzemeltetése, a műsorszolgáltatás pedig a Részvénytársaságé, amely jócskán rendelkezett tapasztalattal a műsorgyártás terén, hiszen 1893 óta szolgált előfizetőinek híradásokkal, színházi és zenei közvetítésekkel, az akkoriban forradalminak számító sávos műsorszerkezetben.
Az átszervezett Telefonhírmondó Részvénytársaság új nevet vett fel. A létrejött Magyar Telefon Hírmondó és Rádió Részvénytársaság az MTI érdekeltségi körébe tartozott. A Részvénytársaság része volt a rádió hivatalos hetilapja, a Rádióélet is. November 30-án nagy érdeklődés mellett került sor a sajtóbemutatóra, amelynek keretében Kolossváry Endre helyettes államtitkár beszédében a drótnélküli műsoradás kulturális jelentőségét a könyvnyomtatás feltalálásához hasonlította.

Megnyitó

1925. december 1-én délután 5 órakor ünnepélyes keretek között nyitották meg a magyar rádiót. A Rákóczi úti stúdióban megtartott ünnepségen nyitó beszédét vitéz leveldi Kozma Miklós, alelnök-igazgató ezekkel a szavakkal kezdte:

Demény Károly államtitkár, a Magyar Királyi Posta vezérigazgatója magyar, francia és angol nyelven jelentette be:

A kormányt dr. Vass József, a miniszterelnök helyettese, kalocsai nagyprépost, Magyarország népjóléti és munkaügyi minisztere képviselte, aki többek közt ezt mondta:

A megnyitóünnepség díszvendégei. In: Magyar Rádió Újság, 2. évf., 47. sz. (1925. december 5.) – Törzsgyűjtemény

1925. december 1-én, keddi napon, este 8 órakor hangverseny közvetítéssel indult meg a rendszeres rádiós műsorsugárzás, illetve kezdte meg működését Magyarország első hivatalos rádió állomása. Az adóállomás Budapest néven jelentkezett. Kezdetben a délutáni, illetve esti órákban szolgáltatott műsort, heti 50 órában. 1925. december végére a rádiónak 17 072 előfizetője volt. Bár a budapesti és Pest környéki előfizetők száma egy év elteltével megháromszorozódott, a rádiózás országos elterjedéséig azonban jó néhány évnek kellett eltelni.

Az elsők

Igazgató – Szőts Ernő
Zenei és művészeti tanácsadó – Kern Aurél
Rendező – Gyarmathy Sándor
Bemondó – Scherz Ede és Radó Árpád
Zongorakísérő – Polgár Tibor
Műszaki személyzet – Tomcsányi István posta-főmérnök, Magyari Endre posta-mérnök, Bedi István, Burján Mihály, Lehota Ferenc és Schőner Károly posta-műszerészek, és nem utolsó sorban a prózai műsorok első szerkesztője vitéz Somogyváry Gyula, a Virágzik a mandula című regény írója.

A december 2-i, első teljes adásnap műsora:
15 óra – felolvasás
17 óra – délutáni zene
19 óra – Sába királynője, közvetítés az Operaházból.

Lakihegy

1927-ben megkezdődött az akkor Európa legmodernebb adójának számító lakihegyi állomás építése. 1928 áprilisában üzembe helyezték az új, 20 kW-os Telefunken gyártmányú adót, amely a korabeli híradások szerint Csonka-Magyarország területének 80%-án kristálydetektoros készülékkel is kifogástalanul fogható volt.

Lakihegy, 1928. A 20 kW-os adó. In: 70 éves a Magyar Rádió, 1925–1995, [szerk. Furkó Zoltán], Budapest, MR, 1996. Rádióprint – Törzsgyűjtemény

Szűcs Márta (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója alkalmából a kecskeméti Neumann János Egyetemen rendezett előadássorozat keretében, 2022. november 16-án, a könyvtárunkban őrzött Petőfi-hagyaték legfőbb jellegzetességeit mutattam be a hallgatóságnak Sokszínű Petőfi címmel.
A kerek évfordulón aktuálissá válik az emblematikussá váló költő irodalmi hagyatékának számba vétele. Az Országos Széchényi Könyvtárban Petőfi Ereklyetárként számontartott kéziratos dokumentumok együttesébe való betekintéskor gazdag életút tárul szemünk elé. A hajdan, még diákkorunkban belénk vésődött „szabadságharc költője” fogalomnál jóval szerteágazóbb Petőfi-képnek lehetünk tanúi.
A nemzeti könyvtárunk történetének első századában megfigyelhető fejlődés egyik eredménye a nagy irodalmi és történeti hagyatékok befogadása és feldolgozása. Így érkezett be Petőfi Sándor kéziratainak jelentős része is a nemzeti könyvtárba még a 19. század második felében.
Kezdetben a legmeghatározóbb dokumentumegyüttes a költő öccsén, Petőfi Istvánon keresztül jutott jelenlegi őrzési helyére. Petőfi István (1825–1880) századosi rangban harcolta végig a szabadságharcot, kényszermunkára ítélték, majd ezt követően eredményes gazdatisztként folytatta pályafutását. Tanult, olvasott és általános műveltséggel rendelkező emberként az irodalmi élet nagyjaival is kapcsolatban állt, így Gyulai Pállal, Arany Jánossal és Jókai Mórral. Ő maga is írt verseket és gondosan őrizte bátyja hagyatékát, emellett pedig Petőfi Sándor fiára, Petőfi Zoltánra is igyekezett gondot viselni. 1880-ban bekövetkezett halála előtt a nála lévő dokumentumokat a nemzeti könyvtárra hagyta. Ez a 79 tételből álló hagyatékrész alapozta meg a Petőfi Ereklyetár, azaz a Fond VII. jelzetű gyűjteményt, amely később, az idők során több részletben tovább gyarapodott.

Petőfi István (1825–1880), a költő öccse – Kézirattár

A Petőfi István által átadott hagyatékrészben olyan jelentős kéziratok szerepeltek többek közt, mint a testvérének, Sándornak 1847-ben és 1848-ban keletkezett verseit tartalmazó kéziratos füzete, Shakespeare-fordításai, az Úti levelek, továbbá Arany Jánosnak, Egressy Gábornak, Kemény Zsigmondnak és Szemere Pálnak a költőhöz írt levelei. Emellett itt találhatók Petőfi Sándornak Bem tábornok által aláírt őrnagyi kinevezése és az Emich Gusztávval 1847-ben kötött kiadói szerződés, a költő aláírásával és az 1848. március 15-én kinyomtatott Nemzeti dal első példánya a költő kézjegyével.
Jelentős dokumentumok érkeztek Bajza József özvegyétől, melyek között Petőfinek Bajza Józsefhez írt, s egy-egy kéziratos versmellékletet tartalmazó levelei találhatók. Gyulai Pál és utódai révén szintén több jelentős kézirattal gyarapodott a gyűjtemény, többek között Petőfi 1845-ből és 1846-ból származó költeményeivel. 1934-ben került be a Szendrey Júlia iratait és naplóit tartalmazó hagyatékrész, amely szintén a Petőfi Ereklyetárban kapott helyet. A költő hajdani könyvei közül 30 kötetet őrzünk, melyből 15 mű Petőfi Zoltán barátja, a fiatalon elhunyt költő és folklorista, Török Károly (1843–1875) hagyatékából került elő 1875-ben.

Petőfi Zoltán (1848–1870), a költő fia – Kézirattár

Szendrey Júlia (1828–1868) második házasságának idejéből is származtak kéziratok. A Horváth Árpád (1820–1894) irodalomtörténésszel kötött házasságból négy gyermek született: Attila, Árpád, Viola és Ilona. A velük kapcsolatos levelezés, a gyermekek rajzai, írásainak egy része 1910-ben ifj. Horváth Árpád orvos özvegy feleségének, Greguss Gizellának jóvoltából került a nemzeti könyvtárba.
Az írásos dokumentumokat kiegészítette még egy-egy tárgyi emlék is, mint az a bőrrel bevont, csattal ellátott fekete irattartó doboz, amely a Petőfi Istvántól származó hagyatékot tartalmazta, s melynek bronz plakettjén ez áll: Petőfi Sándor költeményeinek kéziratai. Itt található Szendrey Júlia írómappája is, továbbá Petőfi Zoltán családi emlékként 170 év óta megőrződött hajtincse négyéves korából. Két tárgyi emlék, egy családi aranygyűrű és egy, az MTA által a költőnek adományozott bronzérme átkerült a Nemzeti Múzeumba, ugyanakkor gyűjtőköri szempontot követve az Országos Levéltár is átadott Könyvtárunknak egy levelet, melyet Petőfi Sándor írt Kossuth Lajosnak (Debrecen, 1849. január 13.).
A hagyatékban található közel háromszáz vers kézirata nagy részben évkör szerinti versfüzetekben található, részben egyedülálló dokumentumként, olykor levélhez mellékelve.

• 
• 

Petőfi Sándor munkásságának sokrétűségét bizonyítja, hogy ismert versei mellett a hagyatékban található színházi előadással kapcsolatos színikritika, Shakespeare magyarra fordított drámáinak kéziratai és rajzainak egy-egy fennmaradt darabja.
A szülők nagy gondot fordítottak gyermekeik, Sándor és István taníttatására, minek következtében a Petrovics fiúk sok iskolában megfordultak, s ez képzettségükön, nyelvtudásukon és olvasottságukon felnőttkorukban is meglátszott. Petőfi Sándor a latin és német nyelv mellett megtanult franciául és angolul is olvasott. Jártas volt a külföldi irodalomban, Alexandre Dumas és Charles Dickens voltak kedvenc írói. Ahogy Úti leveleiben fogalmaz:

Petőfi Dumas egy-egy novellája (pl. Álarcosbál) mellett német nyelvből lefordította George James Robin Hood című regényét. A novellák a Pesti Divatlapban, a regények a Kisfaludy Társaság Külföldi Regényírók sorozatában jenetek meg.
Költőtársaival, Vörösmarty Mihállyal és Arany Jánossal együtt határozták el, hogy lefordítják Shakespeare műveit, melyek közül Petőfi a Coriolanus és a Rómeó és Júlia című drámákon kezdett dolgozni. A Coriolanus magyar fordításának teljes kézirata a hagyatékban található, emellett még a Rómeó és Júlia I felvonás 1. jelenetének elkészült oldalai is.

Shakespeare Rómeó és Júlia című drámája fordításának kéziratos címlapja – Kézirattár

A nyilvánosság előtt kevésbé ismertek a Petőfi Sándor által készített rajzok. Az egyik első, egyben roppant érdekes rajza 1837-ben készült, s a siketnéma ABC kézzel formázott betűjeleit ábrázolja. Ezt még Aszódon másolta ki az akkori Fillértár című képes újságból.

A siketnéma ABC betűinek kézjeles rajza (Aszód, 1837) – Kézirattár

Mint ismeretes, Petőfinek Arany Jánossal való ismeretsége a Toldi megjelenése kapcsán, 1847-ben kezdődött, s aztán mély barátsággá alakult, amit kettejük nagyszámú levelezése is bizonyít.

Petőfi Sándor Arany Jánosról készült rajza (Szalonta, 1847. június) – Kézirattár

1847 júniusának első hetében Petőfi meglátogatta Arany Jánost és családját Szalontán, s ekkor készítette Arany Jánosról rajzát, majd a történelmi nevezetességű szalontai Csonkatornyot is lerajzolta.

A nagyszalontai Csonkatorony. Petőfi Sándor rajza (Szalonta, 1847. június) – Kézirattár

1848. december 15-én született Petőfi Sándor és Szendrey Júlia gyermeke, Petőfi Zoltán, akit édesapja másnap, azaz egynapos korában lerajzolt. Petőfi Arany Jánost és feleségét kérte fel, hogy legyenek gyermeke keresztszülei. A Zoltánról készült rajzhoz egy másik érdekes, talán kevésbé ismert dokumentum is kapcsolódik, mégpedig Petőfi Sándornak 1849 júliusában készült pár oldalas élvezetes írása, a Zoltán fiam életrajza hat hónapos korában, ami hű tükre a költő humorral fűszerezett stílusának és egyben a szüleire, azaz Zoltán nagyszüleire való megható emlékezés példája is.

Petőfi Zoltán egynapos korában. Petőfi Sándor rajza – Kézirattár

Egy másik neves rajz Bem József tábornokhoz kapcsolódik. Petőfinek, aki önkéntesként jelentkezett a magyar honvédségbe, a szabadságharc alatt több nézeteltérése támadt a hadsereg egyes vezetőivel (Mészáros Lázárral, Klapka Györggyel). Bem tábornokban viszont igazi atyai jóbarátra lelt, aki fiaként szerette a költőt. Maga mellé vette az erdélyi hadseregbe, kitüntette a csatákban tanúsított bátorságáért és kinevezte őrnaggyá. A kortárs visszaemlékezések szerint a népszerű „Bem apót” katonái szerették volna lefesteni, de ő ezt elhárította, így aztán Petőfi titokban készítette el rajzát a tábornokról. Bem kalapos mellképe, amelyen kitüntetése is látható, 1849. április 4-e után készülhetett, miután megkapta őket a Debrecenben székelő kormányzattól. Bem második arcképe érdekes módon Petőfinek Szemere Bertalan miniszterelnökhöz írt levélfogalmazványa hátoldalán maradt fenn. Magát a fogalmazványt – tartalmi jellemzők alapján – 1849 májusában, ill. júniusában vethette papírra a költő.

Petőfi Sándor rajza Bem József tábornokról (1849. április) – Kézirattár

A hagyaték levelezésének egy része a Petőfi Sándorhoz írott levelekből áll, s értelemszerűen az általa másokhoz írt levelek kevesebb számban lelhetők fel a hagyatékban. Az MTA Kézirattárában elhelyezett Arany János-hagyaték azonban több Arany Jánoshoz írt Petőfi-levelet foglal magában. A könyvtárunkban lévő hagyaték nagy értéke, hogy nemcsak a költő, hanem feleségének, rokonainak és egy-egy ismerősnek egymáshoz írott levelét tartalmazzák, így Petőfi István és felesége, Arany János, Jókai Mór, Egressy Gábor, Szendrey Ignác írásai is fellehetők benne. Emellett a Horváth család levelezését és több iratanyagát is fellapozhatjuk, melyek fontos kiegészítései a költő életútjának.
Mindezek alapján elmondható, hogy a hagyatékban fellelhető változatos alkotások sora, a fordítások, prózai művek, rajzok és levelezés szerves kiegészítői a költő munkásságának, hiszen a versekkel együtt ezek is hozzájárulnak a 19. századi magyar kultúra, irodalom- és társadalomtörténet feltérképezéséhez. Gazdag forrásértéke, ahogy eddig, úgy remélhetőleg a jövőben is hozzájárul nemcsak Petőfi Sándor költészetének, hanem nemzetünk kultúrájának és irodalmának jobb megismeréséhez és megértéséhez.

Lipthay Endre (Kézirattár)