2022. szeptember 21–23-án a marosvásárhelyi Teleki Téka a gyűjtemény 220 éves évfordulója alkalmából Teleki Sámuel Emlékkonferenciát rendezett, melyen könyvtárunk több egykori és jelenlegi munkatársa is előadott. A konferencián elhangzott előadásokból készült tanulmányok 2023-ban a Teleki Téka kiadásában kötetben is meg fognak jelenni. 

Teleki Mihály gyermekeinek „fája”. In: AZ ISTENNEK kertében fel-nött szép élö-fa..., Kolozsvár 1676. A kiadvány hasonmását közölte: Radvánszky Béla (Turul 1889, 168).

V. Ecsedy Judit tudományos kutató, az MTA doktora – akinek több évtizedes munkáját 2016-ban Széchényi-emlékéremmel tüntette ki Dr. Tüske László főigazgató – Nyomtatott levelek fekete szegéllyel (A Teleki család legkorábbi gyászjelentései) címmel tartott előadást a konferencián:

V. Ecsedy Judit Nyomtatott levelek fekete szegéllyel (A Teleki család legkorábbi gyászjelentései) címmel tart előadást a konferencián

Dr. Bánfi Szilvia tudományos kutató előadásának címe: Raphael Hoffhalter és az unitáriusok. A nyomdászat 455 évvel ezelőtt vette kezdetét Gyulafehérvárott volt.

Bánfi Szilvia Raphael Hoffhalter és az unitáriusok. A nyomdászat 455 évvel ezelőtt vette kezdetét Gyulafehérvárott címmel tart előadást a konferencián

Perger Péter, a Régi Nyomtatványok Tára Könyv- és Művelődéstörténeti Kutatócsoportjának munkatársa A Teleki családhoz köthető kiadványok a XVII. század második felében készült hazai nyomtatványok között címmel tartotta meg előadását:

Perger Péter A Teleki családhoz köthető kiadványok a XVII. század második felében készült hazai nyomtatványok között címmel tart előadást a konferencián

Főigazgatói Kabinet

 

 

 

 

135 évvel ezelőtt született Áprily Lajos (családi nevén Jékely; † Budapest, 1967. augusztus 6.) költő, műfordító, szerkesztő, Jékely Zoltán költő (1913–1982) édesapja.
A Jékely család Erdélyből származott, maga Áprily Brassóban született.
Bár korosztálya szerint a Nyugat első nemzedékéhez tartoznék, kései jelentkezése és költészete impresszionista–parnasszista kiérleltsége miatt, Reményik Sándor és Tompa László mellett a Monarchia összeomlása után induló erdélyi költőtriász tagja. Hagyományőrző szemlélete modern érzékenységgel ötvöződik. Témája sokszor a föloldhatatlan magány, a kegyetlen világtól való iszony, a riadt befelé fordulás, az elmúlás közelsége, de sorait rendre átszövi a természet szépsége és a kultúra megtartó erejébe vetett hit. Tudatosan megkomponált, ciklusokba rendezett életművet alkotott. Rendkívüli önfegyelemmel csak tökéletesre csiszolt változatot közölt. Míves, borongós soraival a divatokhoz nem igazodó, XX. századi humanizmus képviselője.

Október végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontjának Politika- és Államelméleti Kutatóintézete A város megjelenítésének mediális változatai. Humántudományok, építészet, kommnikációelmélet címmel kétnapos konferenciát rendezett. A tanácskozáson a legkülönfélébb szakterületről érkezett előadók vettek részt, akik többek között irodalomtörténeti, történeti, filozófiai, antropológiai, építészeti és művészettörténeti nézőpont szempontból közelítették meg ezt a kérdést. E sorok írója szintén részt vett ezen a konferencián A sokarcú város. Pozsony képe Jókai Mór munkáiban című referátumával.

Pozsony, a maga változatos múltjával nemcsak Magyarország történetében játszott fontos szerepet, hanem számos írót és költőt is megihletett, mint például Jókai Mórt. Az író a várost nemcsak olvasmányaiból ismerte, hanem gyermekkorában szerzett személyes élményeiből is. 1835-ben cseregyerekként került „német szóra” Pozsonyba, az ott töltött két év pedig életre szóló hatást gyakorolt rá. A legfőbb élményforrást, ahogy azt az Egy magyar nábob című regényében megírta, az 1832–1836-os reformországgyűlés jelentette a számára, amikor „a pozsonyi diétát s a honatyák nemzeti pompáját mint pozsonyi diák szemeivel” látta, de részt vett Kossuth lapja, az „Országgyűlési Tudósítások” másolásában is. Akkori élményeit a Mire megvénülünk című regényben is megírta, ahol a gyermek Áronffy Dezső alakját tulajdonképpen önmagáról mintázta. Hőse szintén cseregyerekként kerül Pozsonyba, a líceumban tanul, lelkesedik a reformeszmékért, közben pedig Kossuth lapját másolja.
Pozsony városa, akárcsak Komárom gyakran szerepel az író műveiben, bár ez néha csak egy-egy említést vagy rövid történetet jelent, amire A magyar nemzet története regényes rajzokban című munkájában számos példa van. Máskor viszont a város konkrét regények vagy életrajzi jellegű írások helyszínéül szolgál, melyen belül természetesen a reformkor időszaka dominál.
Jókai számára Pozsony csak a kerettörténet egyik fontos helyszíne. Hősei vendégek itt, akik diákként vagy jurátusként tanulni jöttek ide vagy pedig az országgyűlésre érkeztek valamilyen minőségben. Írásaiban természetesen a helyi polgárok is megjelennek, de ők legtöbbször csak mellékszereplők.

1. Porta Hungarica

Jókai munkái alapján a város történetét több történeti korszakra osztottam, melyek közül az első a Porta Hungarica („magyar kapu”) elnevezést kapta. A középkorban így nevezték ugyanis az ország nyugati részén található megerősített határvédelmi rendszert, melynek a vár és a város is része volt. Ez akkoriban rendkívül fontos feladatokat látott el, hiszen a keleti frank, majd német területek felől több támadás is érte Magyarországot a X–XII. században. Jókai ezeket a legtöbbször csak tényszerűen említi, bár az 1052. évi Pozsony elleni támadásra és a Zotmund nevű búvár hőstettére részletesebben is kitér.

Búvár Kund hőstette Pozsonynál a Képes Krónikában. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)

A Csehország felől fenyegető huszita támadást is lényegében csak említi, mindössze Hunyadi Mátyás ellenük folytatott harcaival foglalkozik részletesebben.

Pozsony városa és a vára az 1420-as években. A kép forrása: Wikipédia (szlovák kiadás)

Jókai nem feledkezik meg az 1467-ben megnyílt pozsonyi egyetemről, az Academia Istropolitanáról sem. Ezt a reneszánsz uralkodó kultúra- és tudományteremtő tevékenységének részeként említi, az intézmény jelentőségénél fogva pedig Pozsony városát a térség regionális központjával, Budával állítja párhuzamba.

Karol Frech: Az Academia Istropolitana épülete. A kép forrása: Web umenia (Szlovákia online közgyűjteményi képzőművészeti katalógusa és aatbázisa)

2. Az ország fővárosa (1536–?)

Az 1526-os kettős királyválasztással az ország gyakorlatilag három részre szakadt, a trónharcok és a török betörések állandósultak. A folyamatos bizonytalanság miatt végül megszületett az 1536. évi XLIX. törvénycikk, mely az ország fővárosává ideiglenesen Pozsonyt tette, de az igazi cezúrát Buda eleste jelentette.

Pozsony a XVI. század második felében. A kép forrása: Indafotó (OSZK) 

1541 után itt talált új otthonra az országgyűlés, több egyházi főméltóság, ide került a Szent Korona, ez lett a koronázóváros, de itt működtek a legfontosabb kormányszervek és hivatalok is. Az új főváros jelentőségét az író is többször kihangsúlyozza, hősei nem egyszer ide jönnek városuk vagy családjuk komolyabb ügyeit intézni.

A három részre szakadt ország térképe. In. Szalay József: A magyar nemzet története; a millenium alkalmából átd. és újból sajtó alá rend. Baróti Lajos, Budapest, Lampel, [1895–1898] – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A másfél évszázados török uralom alatt Pozsony, kedvező fekvésének köszönhetően csak az 1683-as Bécs elleni hadjárat során került veszélybe. De a várost ekkor Thököly Imre foglalta el, így az megmenekült a pusztulástól. Bár Buda 1686-ban ismét magyar kézre került, de a legfontosabb hivatalok még egy évszázadon át Pozsonyban maradtak, és csak II. József költöztette vissza ezeket az egykori magyar fővárosba. Az országgyűlés azonban a helyszűke miatt visszatért Pozsonyba és 1848 áprilisáig ott is működött.

Az író munkái alapján három dolgot emelek ki a továbbiakban – a koronázásokat, a függetlenségi harcok városra gyakorolt hatását és az országgyűléseket.

2.1 A koronázóváros

1543-ban az addigi koronázóváros, Székesfehérvár szintén török kézre került, így 1563-tól 1830-ig a koronázások Pozsonyban zajlottak, három soproni és egy budai szertartást leszámítva. Az első ilyen eseményre 1563-ban került sor, amikor Miksa főherceget emelték magyar királlyá. Az író ezekről a legtöbbször tényszerűen számol be, és csak bizonyos uralkodóknak, mint például Mária Teréziának szentel több figyelmet.

• 
• 

2.2 Rendi-függetlenségi küzdelmek és a „labanc” város

A XVII. század folyamán Pozsony Bécs elővédjeként fogta fel a kelet felől érkező támadásokat, melyeket hol a felkelt rendek, hol az erdélyi fejedelmek intéztek ellene. Ezek során a város a mindenkori magyar uralkodó mellé állva keményen és eredményesen védekezett. De a Pozsonyt ért támadások csak az uralkodó ellen indított hadműveletek egy-egy epizódját jelentették, így az író ennek megfelelően számol be ezekről az eseményekről A magyar nemzet története regényes rajzokban című művében.
A Rákóczi-szabadságharc idején Pozsony és környéke végig császári kézben volt, amit a kurucok érdemben nem tudtak veszélyeztetni. Az egyetlen kivételt Ocskay László jelentette, aki Morvaországba és Ausztriába vezetett portyái során többször is megfordult itt, ahogy az író azt a Szeretve mind a vérpadig című regényében bemutatta. A város akkori katonai és politikai jelentőségét többek között az mutatja, hogy ez volt a kurucok elleni harc műveleti központja, és a fogságba esett Ocskay felesége is ide jön a császári haderő parancsnokához segítséget kérni.

2.3 A diéták városa

1526-tól, néhány alkalmat leszámítva, itt zajlottak az országgyűlések is. Ez nemcsak egy törvényhozó testület volt, hanem egy olyan politikai fórum is, ahol az uralkodó és a rendek közötti konfliktusokat elsimították. Ez különösen a pozsonyi időszakban bírt nagy jelentőséggel, hiszen e jó három évszázad alatt a Habsburg-házi királyainknak több kísérlete is volt a rendiség visszaszorítására, melyek kivétel nélkül az országgyűlés összehívásával és kompromisszummal végződtek. Jókai nem egy ilyen esetről beszámol (I. Rudolf, I. Lipót, III. Károly, II. Lipót, I. Ferenc), de nemcsak az említés szintjén, hanem viszonylag részletesen foglalkozik a diétákon folytatott tárgyalások menetével és tartalmával. A legnagyobb figyelmet az 1741-es országgyűlésnek szenteli, ahol a magyar nemesség Mária Terézia mellé állva megtette a maga híres „Életünket és vérünket” felajánlását, tisztázva az ehhez toldott gúnyos, „de zabot nem” kitételt is.

„Életünket és vérünket”. In: Glatz Ferenc (szerk.): A magyarok krónikája, Budapest, Officina Nova, 1995, 311. – Magyar Elektronikus Könyvtár

3. A reformországgyűlések

Jókai számos regénye játszódik a reformkori Pozsonyban, legtöbbje éppen az országgyűlések idején (pl.: Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, Szomorú napok, A kiskirályok, Mire megvénülünk stb.), akárcsak A magyar nemzet története regényes rajzokban című művének aktuális részei. A diéta városra gyakorolt hatását az író a Kárpáthy Zoltán című regényében úgy mutatta be, hogy ilyenkor „nagy elevenség jellemzé a Pozsony fővárosi életet. Országgyűlés volt, mely ezt a tisztes hajdankori fővárosát Magyarországnak rövid időre galvanizálni szokta. Országgyűlésen kívül bizony igen csendes külseje a derék városnak”. Pozsony ilyenkor megtelt emberekkel, az ide érkező követek, jurátusok, főrendek, hölgyvendégek és az őket kísérő szolgák létszáma akár 6-7000 fő is lehetett. Élénk társadalmi élet folyt, a kávéházak és a szalonok telve voltak. De ezzel párhuzamosan komoly politikai disputák folytak az országházon belül és kívül egyaránt, a reformeszmék pedig egyre terjedtek. Ezekre azonban nem is a pozsonyi városi polgárság, hanem az itt tanuló diákság és a jurátusok voltak a leginkább fogékonyak, akik az ülésterem karzatán, az utcákon és a törzshelyüknek számító Hollinger kávéház egyaránt hangot adtak véleményüknek. A diéta végeztével város kiürült, és ahogy az Az egy magyar nábobban szerepel „Pozsony ismét visszavette szokott csendes, békességes alakját”.

• 
• 

1848–49

A pozsonyi országgyűlésen történtek nagyon komoly hatással voltak a császárvárosra 1848 tavaszán. Bécs számára Kossuth március 3-án elmondott felirati javaslata jelentette azt a szellemi robbanóanyagot, amit Pesten a Nemzeti dal vagy a 12 pont. A felkelt császárvárosba érkező magyar országgyűlési küldöttséget és az őket kísérő jurátusokat így a bécsiek szövetségesként üdvözölték, ahogy arról az író több munkájában, mint például A kőszívű ember fiai című regényében is beszámolt.
Októberben a császárvárosban újabb forradalom tört ki, amit alig egy hónap alatt levertek. Ezzel szemben Pozsony továbbra is a forradalom előretolt bástyája maradt, egyfajta menedék a Bécsből menekülők számára, legyen szó Bem Józsefről, az ottani Akadémia Légióról vagy a regényhős Baradlaynéról. De katonai bázist is jelentett a császárváros ellen induló magyar csapatoknak. Decemberben viszont fordult a kocka, Windischgrätz csapatai szállták meg a várost, ami a szabadságharc végéig császári kézben is maradt, akárcsak a Rákóczi-szabadságharc idején. A megszállás alá került várost Jókai rendkívül találóan úgy jellemezte Akik kétszer halnak meg című regényében, hogy „ez abban az időben a császári csapatok pivotja volt, és egyúttal központja a magyarországi dolgokkal elégedetlen mágnásoknak”.
Az a pozsonyi világ, melyet Jókai felvázolt, 1848 tavaszáig létezett, leszámítva a legutoljára említett rövid intermezzót. Április 11-én az uralkodó, V. Ferdinánd feloszlatta az utolsó rendi országgyűlést, majd az utolsó fontos intézmény is a fővárosba költözött, „s midőn a pozsonyi országgyűlés kapuja bezáródott, az egész óvilág záródott be mögötte”, Pest-Buda pedig ezzel három évszázad után teljesen visszanyerte egykor elvesztett elsőségét.  

Vesztróczy Zsolt (Retrospektív Feldolgozó Osztály)

Ez év júniusában nyílt és október végén zárt a Magyar márkák – magyar plakátok című tárlat. Mint a kiállítás kurátora, a plakátokat, egyéb tárgyakat, dokumentumokat én válogattam. Ez a válogatás, a kiállítás koncepciójának, tartalmának kialakítása sok-sok döntést követelt, nem beszélve arról, hogy a tervezés közben a helyszín is megváltozott. Mely márkákat mutassuk be? Sok márkát és mindhez egy-egy plakátot, vagy kevesebb márkát, de több plakátot állítsunk ki? Hogyan válasszuk ki az 50–100 plakátból azt a 9 darabot, ami elfér a rendelkezésünkre álló helyen? Természetesen az is követelmény volt, hogy sokféle alkotótól, sokféle korból, sok különböző stílust mutassanak be a kiállított plakátok. És még számtalan fontos és kevésbé jelentős feltétel határozta meg azt, hogy végül mit láthattak az érdeklődők a kiállításon. Az alábbiakban néhány olyan plakátot szeretnék bemutatni, amit ilyen-olyan ok miatt nem állítottunk ki.
A Stühmer-plakátok esetében kb. 50 dokumentumból válogathattunk. A Zizi cukorkát hirdető plakátból kettőt is találtunk, amely Lonkay Antal alkotása, és így természetesen nagyon hasonló stílusú. Mindkettőn gyerekek szerepelnek, az egyiken egy kislány írja fel a táblára a Zizi előnyeit, a másikon három gyerek fut egy kutyus után, aki valószínűleg szintén Zizi-rajongó, és elcsórta a cukroszacskót a gyerekek elől. Sok töprengés után az alábbi plakát maradt ki a kiállításból.

Zizi. Grafikus: Lonkay Antal (1904–?). Jelzet: PKG.1947/279. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Drehernél szintén kb. 50 plakátból kellett választani. Sokáig versenyben volt, de végül kimaradt az alábbi romantikus, tavaszi környezetben megjelenő, kevésbé ismert reklámplakát.

Dreher Bak sör. Grafikus: Feiks Jenő (1878–1939). Jelzet: PKG.1929/113. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az Orion esetében annak ellenére, hogy több mint 70 plakát állt a rendelkezésemre, könnyebb volt a választás. Az 1945 előtti plakátok nagy része nagyon jó plakát, de a háború utáni szocialista plakátok többsége nem képvisel jelentős művészi értéket, mai szemmel inkább érdekesek, a korra jellemzőek. Például az alábbi plakátról is hiányzik a jó plakát legtöbb ismérve. Sem az ötletesség, a tömörítés, a jelképekben való grafikai megfogalmazás, az egyszerűsítés, a figyelemfelkeltő színek, formák, sem a magyar plakátra oly jellemző humor nem fedezhető fel rajta. Mindössze a rövid szöveg elvárásának felel meg.

Jó rádió: öröm a háznál. Jelzet. PKG.1951/342. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az IBUSZ esetében volt egyrészt a legkönnyebb dolgom, hiszen 200 plakátból válogathattam, de egyben ez volt a legnehezebb is, hiszen 200 plakátból kellett kiválasztani mindössze 9 darabot. Toncz Tibor készített az ’50-es évek elején egy sorozatot, amelyben az IBUSZ különböző szolgáltatásait hirdette, kedves, ötletes, tarka, vonzó grafikai ábrázolással. Ezekből valóban nehéz volt a választás, úgyhogy örülök neki, hogy most a kiállításon látható mellett egy újabbat is bemutathatok.

Vasút-, hajó-, repülő-, autóbusz-, hálókocsijegy pályudvari áron, elővételben: IBUSZ. Grafikus: Toncz Tibor (1905-1979). Jelzet: PKG.1951/A/88. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nem szerepelt a kiállításon a Modiano márka, és a nagyon híres Modiano plakátok, melyek magas művészi értéket képviselnek, de mivel alapvetőleg nem magyar márkáról szólt a kiállítás, kimaradtak, itt viszont be tudok mutatni egyet a sok közül. A cég szokatlan megoldást választott a cigarettapapírt reklámozó plakátokkal kapcsolatban. Sem egyfajta cégarculatot nem fogalmaztak meg, sem egy művészhez nem ragaszkodtak. Az alkotók szabad kezet kaptak, aminek az eredményeképpen sok alkotó, sokféle stílust képviselő, merész, modern plakátjai hirdették a cigarettapapírt. A bemutatott darab a két világháború közti korszakra jellemző ábrázolás, hiszen szinte minden árucikk reklámozásánál előfordulnak ebben az időben magyaros motívumok.

Modiano. Grafikus: Pekáry István (1905–1981). Jelzet: PKG.1934/163. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kiállítás egyik nagy vesztese, amiért kurátorként legjobban fájt a szívem, a Tungsram volt. Tungsram plakátunk több mint 100 van, és rengeteg ötlettel rajzolták meg a grafikusok a villanykörtéket és a Tungsram egyéb termékeit. Az ember nem is gondolná, hogy egy ilyen viszonylag egyszerű tárgyat mennyire érdekesen lehet megjeleníteni. Egyrészt a villanykörte sajátos alakját, másrészt a fény „ábrázolását” felhasználva is különböző ötletes módokon oldották meg ezt. Az alábbi plakáton a háromféle villanykörte három testőrként jelenik meg a plakáton.

Tungsram Krypton. Jelzet: PKG.1952/472. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Érdekes, hogy bár a Pick szalámi világszerte az egyik legismertebb hungaricum, de grafikai plakát viszonylag kevés van gyűjteményünkben, ezért nem is került be ez a márka a kiállításba. A ’80-as, ’90-es években viszont szinte minden esztendőben adtak ki plakátnaptárt, mely a Szegedi Szalámigyárat és termékeit hirdette. Ezek többsége már nem grafikai plakát, hanem fotóplakát, mint az alábbi 1989-es naptár is, amelyen egy fiatal nő kínálja tálcán a gyár termékeit.

Jó étvágyat! 1989. Pick. Jelzet: PKG.1989/45. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nem szerepelt a Caola sem a kiállításon, de a kedves történet miatt ebből az összeállításból nem maradhat ki. Baeder Hermann 1918-ban alapította a Baeder Illatszer Rt-t. Nem sokkal később született meg a még ma is jól csengő új márkanév, a Caola. Hogy honnan ered? A gyártulajdonos kislányát Karolának hívták, de nem tudta helyesen kiejteni a saját nevét, így egyre csak azt hajtogatta: „kaola, kaola”. A büszke apa pedig erről nevezte el egyik termékcsaládját.

Caola púderkrém a modern nő kozmetikája: Grafikus: Lengyel Sándor. Jelzet: PKG.1960/534. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Egyik munkatársam javasolta, hogy a márkák között szerepeljen a Csepel is, elsősorban mint motorkerékpárgyár. A gyárról azonban nem találtunk plakátot, viszont van néhány a Pannónia motorkerékpárról. Ebből a típusból 1954 és 1975 között 12 félét fejlesztettek, elődje a Csepel 250 típusú motorkerékpár volt. A gyűjtők körében minden Pannónia motorkerékpár becses darab.

Pannonia de Luxe 250. Jelzet: PKG.1959/394. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Vannak olyan márkák, amelyekről meglepően sok plakát készült, és ma már nem is értjük, miért volt ez akkora jelentőségű, hogy ilyen nagy reklámot igényelt. Ilyen például a gumi cipősarok. Manapság már egyre kevesebb cipész dolgozik, az elhasználódott cipőket többnyire nem javíttatjuk, hanem kidobjuk. Régen sokkal gyakoribb volt a cipők sarkalása, talpalása. Több cipősarokmárka is ismert volt, de a legismertebb talán a Pálma cipősarok, amiről több plakátunk is van. Ez is kimaradt a kiállításból, hiszen ma már nem hirdetnek ilyesmit, de itt örömmel mutatok a számtalan plakátból egyet, mely ötletességével, modern ábrázolásával lepi meg mai nézőjét.

Palma. Grafikus: Penta. Jelzet: PKG.1927/130. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Szintén kiment már a divatból az ún. svájcisapka. Az ilyen jellegű sapkát csak hazánkban nevezik így, mivel eredetileg a baszkok viseltek ilyet, és onnan terjedt el, így másutt baszk sapkaként emlegetik. Már a 15. századtól kezdve viseltek hasonló fejfedőt, majd a 20. század ’30-as éveiben újra divattá vált, és még ma is hordják, bár népszerűsége csökkent, kétségtelenül nem ez a legújabb divat. Sok országban egyébként fegyveres testületek egyenruhájának a része. Magyarországon a gyártását Hódmezővásárhelyen kezdte meg a Kokron József és Fiai Kötszövöttárugyár. A Nor-Coc márkanéven futó terméknek nagy sikere volt, több nyugat-európai országba is exportálták. A gyártás az 1960-as évekig folytatódott, a HÓDIKÖT néven ismert Hódmezővásárhelyi Divat Kötöttárugyárban.

Fiuknak-lányoknak játékhoz és iskolába: Nor-coc svájci sapka. Grafikus: Vágó Rezső. Jelzet: PKG.1932/23. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

S végül a szerencsejátékok közül a Lottó. Bevallom, a kiállítás előkészítése során fel sem merült bennem, különben sem klasszikus magyar márka, hiszen nemzetközi az elnevezése, a világon mindenütt játszanak hasonló szerencsejátékokat. Szembesültem vele azonban, hogy sok és jobbnál-jobb plakátunk van ebben a témában. Ezért a lottó számsorsjáték indulásakor megjelent plakáttal fejezem be a „kiállításból kimaradt” grafikai plakátok bemutatását. A szerencsejáték első sorsolása 1957. március 7-én volt, ennek idén volt 65 éve. Ez alkalomból tavasszal kiállítást rendeztek a Városházán, melyet Orosz István grafikusművész nyitott meg. Az ő szavaiból idézek:

Indul a Lottó számsorsjáték. Grafikus: Macskássy Gyula (1912–1971). Jelzet: PKG.1957/102. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kopcsay Ágnes (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat kilencvenedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Gergely Ödönt és gyűjteményét mutatja be.

Gergely Ödön (1897–1970) mérnök zsidó polgári családból származott. Az I. világháborúban szibériai hadifogságba került. 1925-ben a Műegyetemen végzett mérnökként az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Részvénytársaság (EIVRT) mechanikai osztályán helyezkedett el, majd az ebből kivált Standard Villamossági Rt. alkalmazásába került. A cég balkáni és török piacokért felelős mérnöküzletkötőjeként részt vett a Balkán telefonhálózatának kiépítésében.
Ex libris gyűjteménye kialakítását már a két világháború közt elkezdte, kapcsolatban állt a Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületével, mely az 1920-as évek elején még fennállt. Később tagja lett az 1932-ben megalakuló Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének (MEGE) is. A kor jeles gyűjtőivel cserélt grafikákat, a saját nevére szólóan is készíttetett ex libriseket. Gyűjteményében többségében voltak a szecessziós stílusú lapok.
Neves grafikusok alkottak a számára könyvjegyeket. Baráti kapcsolatot ápolt Divéky József grafikussal, aki sokáig Svájcban élt, de mivel meghívták tanárnak az Iparművészeti Főiskolára, visszajött Magyarországra. A kinevezésből nem lett semmi, Divéky így több évig Gergely Ödönnél húzta meg magát, együtt jártak a MEGE-be, ahol a grafikus illusztrációs megbízatásai mellett ex libris megrendeléseket kapott. Divéky több ex librist és egyéb grafikát is készített Gergely számára. Ezek közül kiemelkedik az a lap, melyen a megrendelő foglalkozására, a hírközlésre utalóan Mercurius (Hermész), az istenek követe látható, amint pergamentekerccsel a kezében szalad az égen.

Divéky József fametszete. Jelzet: Exl.G/273 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Cserére is jórészt Divéky-fametszeteket ajánlott fel. 1943-ban Gergely Ödön bízta meg Divékyt egy nagyobb grafika elkészítésével Ady Endre Intés az őrzőkhöz című verséhez, vészkiáltásul a fasizmus fenyegetésével szemben. Egyes vélemények szerint emiatt került Divéky fél évre börtönbe 1943-ban.

Gergely Ödön a II. világháború idején Raoul Wallenberggel együttműködve mentette az üldözött zsidóságot. A Rákosi-korszakban lefolytatott Standard-perben – mint az Elektroimpex Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgató-helyettesét – őt is letartóztatták.

1949-ben bebörtönözték, vagyonát – köztük szép festménygyűjteményét – elkobozták. Életfogytiglani büntetéséből 1956-ban szabadult. Ekkoriban így emlékezett az ÁVH kihallgatási módszereire:

Kiszabadulása után mérnöki munkakörben helyezkedett el, felesége halála után újra megnősült, de életét tönkretették a fogságban töltött évek.
A kisgrafikák, ex librisek gyűjtését 1956 után újrakezdte.

Háy Károly László fametszete. A kép forrása: Frederikshavn Kunstmuseum

Felvette a kapcsolatot a II. világháború után 1959-ben megalakuló országos szervezettel, a Kisgrafika Barátok Körével, a tagoknak 1962 májusában előadást tartott Divéky József fametsző művészetéről.

Divéky József fametszete. Jelzet: Exl.D/145 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Könyvjegyeinek nagyszabású kiállítására 20 évvel halála után került sor 1990 decemberében a Chagall Galériában. A képtár 1990-ben alakult zsidó képzőművészeti alkotások prezentálására. Gergely Ödön ex libris tárlatát Siklósi Teréz tanárnő és Hernádi Miklós író nyitotta meg. Utóbbi a következő szavakkal mutatta be – az utókor számára is érzékletesen – Gergely Ödön kollekciójának értékét és jelentőségét.

Irodalom:

• Előadásaink, KBK Értesítő, 1962. december, 20.
• Forgács András: A Standard gyár és mérnöke, 1. rész, Újpesti Helytörténeti Értesítő, 2015. december, XXII. évfolyam 4. szám, 18–19.
• Forgács András: A Standard gyár és mérnöke, 3. rész, Újpesti Helytörténeti Értesítő, 2016. június, XXIII. évfolyam, 2. szám, 20–23.
• Hernádi Miklós: Préselt virágok, Chagall galéria, Gergely Ödön ex libris-gyűjteménye, Szombat (zsidó politikai és kulturális folyóirat), III. évf., 1. sz. 1991. január, 34–35. és a Szombat folyóirat egyéb online elérhetősége.
• Hivatalos rész, Pótlás a cserejegyzékhez, MEGE Kisgrafika, 1943/4. sz., 32.
• Kollár Ernő: Standard gyár története, Virtuális Rádiómúzeum
• Soós Imre, Dr.: Gergely Ödön gyűjteményének kiállítása, Kisgrafika, 1991/1. sz., 4.
• Szörényi Attila: A Standard-per előzményei és előkészítése, 1948–1950, doktori (PhD) értekezés, Piliscsaba, 2012, 138.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Gergely Ödön (1897–1970). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 65–66.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész

A Magyarságkutató Intézet 2022. október 10–11-én tudományos konferenciát rendezett Szent László király és öröksége címmel. A konferencia előadásai tematikailag a Szent Lászlóra vonatkozó hagyományra fókuszáltak, több előadás foglalkozott a Szent László legendát ábrázoló falképciklusokkal, Szent László szerepével a Zsigmond alatti uralkodói reprezentációban, csakúgy mint a Szent László zarándokút gyakorlati kérdéseivel.
Előadásom címe Szent László lánya, Piroska volt. Piroska, akit az ortodox világ Szent Eiréné néven ismer, Komnénosz János bizánci császár felesége volt.

Piroska / Eiréné ábrázolása a Hagia Sophiában. Fotó: a szerző felvétele

Az előadás a császárné személyével és az életére vonatkozó hagyománnyal kapcsolatos néhány máig tisztázatlan kérdésekre fókuszált. Ezek közül az első a királylány magyar neve. Krónikáink Pyrisc néven említik, ezt a névalakot a kutatásban több formában próbálták kiolvasni. Ez lehet Prisca, ebben az esetben a római mártírról kapta a nevét. A másik lehetőség Piroska, akkor egy magyar névről van szó. Emellett nem zárhatjuk ki, hogy a név Paraszkéva volt, rövidebb formájában Paraszka, ebben az esetben az ortodox  világban népszerű szentek valamelyike után kapta a nevét. A Piroska névváltozat, illetve a császárné személyének hazai megismertetésében fontos szerepet játszott Dugonics András, aki népszerű  című drámájában egy levél révén szerepeltette Szent László leányát is.
Az előadás másik kérdése egy olyan legendával foglalkozott, amely bár történetileg bizonyosan nem hiteles, de Piroska emlékének a fennmaradására utalhat. Konstantinápoly bukása után egészen a XVI. század végéig a pátriárkák székhelye a Theotokosz Pammakarisztosz-templom volt. Belgrád eleste után ide hozták a XI. században élt Szent Paraszkéva ereklyéit is.

• 
• 

A templomról és a benne található sírokról több nyugati utazó is beszámol a XVI. század második feléből. Ezek közül különösen jelentős egy közép-görög nyelvű irat, amely részletesen ír Paraszkéva odakerülésének körülményeiről, ill. témánk szempontjából a legfontosabb Hans Dernschwam Tagebuch einer Reise nach Konstantinopel und Kleinasien (1553/55) című beszámolója (magyarul: Erdély, Besztercebánya, törökországi útinapló). Dernschwam a Verancsics Antal vezette követség tagjaként érkezett Konstantinápolyba, és egyedüliként számol be arról, hogy az ereklyéket nagy tisztelettel övezik a helyi rácok és a magyarok is, akik „Szent Péntek asszonynak” nevezik, magyarra fordítva a nevet, s úgy tarják, hogy Szent Imre herceg felesége volt. Ezek a konstantinápolyi magyarok a törökök által fogolyként elhurcolt magyarok voltak, akik közül sokakkal beszélt Dernschwam, és sokuk történetét meg is örökítette. Valószínűsíthető, hogy körükben alakult ki a legenda, amely a görög Paraszkéva alakját más Árpád-házi hercegnők, így esetlegesen Piroska alakjával mosta össze.

• 
• 
• 

Tóth Anna Judit (Régi Nyomtatványok Tára)

Illyés Gyula. A Nyugat-barátok Köre fotósorozata 1931. Fotó: Rónai Dénes – Kézirattár. Fond III/2133. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

Illyés pályájának elején meghatározó volt az avantgárddal való találkozása – irodalmi kapcsolatai az 1920-as évek elején a bécsi magyar emigrációval kezdődtek, s később Párizsban megismerkedett a francia avantgárd jelentős alkotóival is, sokakkal életre szóló barátságot kötött. Első cikkei, fordításai is avantgárd folyóiratokban – a bécsi Ék és a Ma – jelentek meg, majd 1926-as hazatérését követően is kezdetben Kassák Lajos Dokumentum és a Munka című lapjaiban publikált.
1923-tól jelentkezett rendszeresen írásaival, és néhány év alatt nemzedékének egyik legelismertebb alkotójává vált. 
A Nyugatban első írása 1927 novemberében jelent meg Georges Duhamel francia író Moszkvai utazás című útirajzáról. 1934-ben maga is megjelentetett egy útirajzot az első szovjet írókongresszus vendégeként átélt tapasztalatairól. 
A Nyugatban megjelent első írása után tíz évvel Babits Mihály mellett a folyóirat társszerkesztője, annak megszűnte után pedig a Nyugat örökébe lépő Magyar Csillag szerkesztője (1941–1944) lett. Első két verseskötetét – Nehéz föld (1928); Sarjúrendek (1931) – is a Nyugat adta ki.

• 
• 
• 

Illyés az avantgárd vonzásában induló – főleg expresszionista és szürrealista – lírájának kifejezésmódja gyakran ötvöződik tárgyias elemekkel is. A 30-as évek elejétől költészetének legerőteljesebb vonulata sajátos lírai realizmusa, az avantgárdtól elforduló tárgyias életközeliség.

• 
• 
• 
• 

1933-tól a népi írók mozgalmának egyik vezető személyisége lett. 1934-től folyóiratuk, a Válasz munkatársa, 1946 és 1949 között szerkesztője volt. 1937-ben a Márciusi Front egyik alapítója.
A Puszták népe (1936) című irodalmi szociográfiáját önéletrajzi és szépirodalmi elemek egyaránt jellemzik.

Illyés Gyula: Puszták népe, [Budapest], Nyugat Kiadó és Irodalmi R. T. kiadása [1936]. Címlap. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

A Petőfi (1936) című könyve nemcsak a zseniális költőelőd lebilincselő pályaképe, hanem a magyarság bemutatása is a külföldi, elsődlegesen francia közönségnek.

• 
• 

Kézirattárunkban őrizzük a József Attilával való utolsó, kórházi találkozását megörökítő Könnyező című verskéziratát.

• 
• 

Kézirattárunkban található a Babits Mihály műtétére visszaemlékező Ha mindent elvesztünk… című versének autográfja:

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A Nyugat egyik utolsó számában jelent meg a Neved egyszerre… című verse, amelynek autográfját szintén Kézirattáruk őrzi.

Illyés Gyula: Neved egyszerre. Autográf verskézirat. Megjelent a Nyugat 1941. 6. számában. – Kézirattár. Analekta 11.955. A kép forrása: Nyugat 100 honlap

A második világháború után a fordulat évéig közszereplést vállat: rövid ideig a Nemzeti Parasztpárt országgyűlési képviselője volt, majd a Magyar Népi Művelődési Intézetet vezette. 1948-tól lemondott az MNMI vezetéséről, a Rákosi-korszakban visszavonultan élt.
1956. október 31-én beválasztották a Petőfi Párt Irányító Testületébe. Születésnapján, az Irodalmi Újság november 2-i számában jelent meg az Egy mondat a zsarnokságról című korszakos jelentőségű verse.
A Kádár-korszakban csak 1961-től jelentek meg rendszeresen alkotásai. 1969-ben megindult életműsorozatának 1986-ig huszonkét, válogatott naplójegyzeteinek 1986 óta kilenc kötete jelent meg.

Mann Jolán, szerk. (Főigazgatói Kabinet)

Október, mindszent hava végén, s november első napjaiban mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) ünnepeihez kapcsolódva meglátogatjuk halottaink sírját a temetőben. Az őszi emlékezés, a sírokra tett koszorúk, virágok és a gyertyagyújtás szokása évszázadok messziségébe mutat. Az eredendően a katolikus hagyományban gyökerező ünnep ma közös kincse, emlékező ideje szinte mindenkinek.

A kora újkori történelem egyik nagy fordulópontja 1517. október 31-e, amikor a hagyomány szerint Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, a katolikus egyház megreformálását, a búcsúcédulák árusításának beszüntetését sürgetve. Az esemény a reformáció megindulásának szimbolikus kezdőpontja, ami hamarosan elvezetett a protestáns egyházak megszületéséhez: Európa belépett a felekezetképződés korába. Október 31-e fontos szerepet játszott a magyarországi protestáns közösségek kollektív emlékezetében is, amelyek számos erőfeszítést tettek a történelmi esemény méltó megünneplésére. Jelen írás az évfordulóhoz kapcsolódó 20. századi ünnepségsorozatot, az 1939–1950 között megtartott Országos Protestáns Napokat mutatja be.

Luther Márton az 1521-es wormsi birodalmi gyűlés előtt. Werner Antal [Anton von Werner] festménye. In: Vasárnapi Ujság, 30. évf. 45. sz. 1883. november 11., 725. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

1939 nyarán a közös protestáns értékek ápolására vállalkozó Országos Bethlen Szövetség vetette fel a nyilvánosság előtt a reformáció napjához kapcsolódó rendezvénysorozat ötletét. A szervezet ekkor már rendszeresen tartott emléküléseket a pesti Vigadóban október 31-én. Ezeket grandiózus, többnapos eseménykavalkáddá kívántak bővíteni, amelyre minél több vidéki protestáns polgárt is a fővárosba szerettek volna csábítani. A Pesti Hírlap augusztusban arról írt, hogy a tervek szerint az Országos Protestáns Napok (OPN) programja:

Szeptember elsején azonban a náci Németország hadserege megtámadta Lengyelországot. A második világháború kirobbanása általános közéleti elbizonytalanodással járt, ami a szervezőkre is hatott, ám végül úgy döntöttek, hogy az OPN-at szerényebb keretek között ugyan, de megtartják. Október 28-án a Deák téri templomban az evangélikus ifjúság gyűlésével kezdődtek az egyesületi gyűlések, amelyet számos szakmai program követett, mint például a cserkészőrsvezetők országos konferenciája, vagy a református háziipari értekezlet. A hivatalos megnyitót a pesti Vigadóban tartották, amelyet kötetlen ismerkedési vacsora követett. Másnap délelőtt az Iparcsarnokban rendeztek közös istentiszteletet református, evangélikus és unitárius közreműködéssel. A program csúcspontját október 31-én a Vigadóban tartott „reformációi főünnep” jelentette.
Mindemellett kiállításokat is szerveztek, amelyek néhány napos időkülönbséggel nyíltak meg, és az egymást követő ünnepélyes megnyitók segítettek felkelteni a közvélemény figyelmét. A sor október 21-én Horthy Miklós kormányzó részvételével a modern képzőművészeti kiállítással indult az Iparművészeti Társulat helyiségeiben, október 24-én tárta ki kapuit a Nemzeti Múzeumban a történeti tárlat, majd október 26-án az Iparművészeti Múzeumban a néprajzi, népművészeti bemutató.

Az Országos Protestáns Napok alkalmából kiadott bélyegek. In. Budapesti Közlöny, 73. évf., 207. sz., 1939. szeptember 13., 2. – Törzsgyűjtemény

A szervezők előzetesen úgy számoltak, hogy vidékről mintegy tizenöt–húszezer vendég várható, Budapestről és környékéről pedig további harmincezer látogatót reméltek. A megnyitóra a MÁV tizenöt különvonatot indított az egész országból, a résztvevőket cserkészek kalauzolták, a vidékieket tizenkilenc fővárosi iskolában szállásolták el. A jelentős érdeklődés mellett zajló eseményt a közvélemény egyöntetűen nagy sikerként értékelte. A kiállítások iránti érdeklődés például olyan jelentősnek bizonyult, hogy meg kellett hosszabbítani a nyitvatartást, így összesen mintegy húszezer látogatójuk volt. A Protestáns Szemle hasábjain Makkai László örömmel állapította meg, hogy az OPN bebizonyította: a magyar protestantizmus „minden ellenkező jósolgatások és melegen tartott káröröm ellenére” képes tömegeket megmozgatni, erőt és egységet mutatni. Makkai szerint a világpolitika szomorú eseményeinek fényében egyes politikai értékek, mint a szabadság, függetlenség, szabadelvűség, válságba kerültek, ezért most „sokan tekintenek a protestantizmus felé, mint e politikai elvek igazi, elévülhetetlen lényegének letéteményese felé”. Az összképet igen pozitívnak találta:

A szervezők a sikeren felbuzdulva elhatározták: előzetes elképzeléseikkel ellentétben nem ötévente, hanem évente fogják megtartani a rendezvényt. A következő esztendőkben a programot folyamatosan igyekeztek apróbb módosításokkal még érdekesebbé tenni. 1940-ben például újdonságot jelentett a rádióközvetítések beépítése az eseménysorozatba: a II. OPN Raffay Sándor evangélikus püspök rádiós igehirdetésével kezdődött, és a rádió számos további – elsősorban kulturális – programról adott élő közvetítést. A média tudatos használatára utal egy másik hagyomány meghonosítása is: az OPN főünnepségei után a templomok kapujától cserkészek futárláncai vitték el a megemlékezés koszorúit a protestáns kiválóságok budapesti szobraihoz. Ez az esemény rendszeresen felbukkant a sajtótudósításokban, sőt 1941-ben a filmhíradó is felvételeket készített a cserkészek akciójáról, számos jól fényképezhető emlékművet, például Kossuth, Tisza, Görgey, Arany szobrát felvillantva.
A kulturális események súlyát szintén folyamatosan növelték. 1940-től a Városi Színházban (a mai Erkel Színházban) évenként megszervezték az irodalmi és művészestet, amelynek fő vonzerejét népszerű előadóművészek, mint például Basildies Mária, Palló Imre, Szeleczky Zita, Uray Tivadar fellépése jelentette. Mindemellett a társadalmi egyesületek rendezvényei, gyűlései, konferenciái is egyre változatosabbakká váltak. 1941-ben a Bethlen Gábor Szövetség azt hangoztatta, hogy az OPN programján:

Ebben az esztendőben megrendezték a különböző értelmiségi szakmákhoz tartozók konferenciáit a protestáns lelkészek, közgazdászok, jogászok, orvosok, mérnökök, tanárok és újságírók számára. 1942-től kezdve a befolyásos Országos Református Lelkészegyesület és a Presbiteri Szövetség is a Protestáns Napok keretében tartotta évi gyűlését.
A szervezők arra is kísérletet tettek, hogy egyes, fontosnak ítélt ügyek középpontba állításával mozgósítsák a teljes protestáns közösséget. 1941-ben a magyar Szentírás kiadása került reflektorfénybe: a Biblia-ünnep elnevezésű eseményen Raffay Sándor hívta fel a figyelmet arra, hogy a Brit és Külföldi Bibliatársulat a háború miatt képtelen lesz a magyar piacot ellátni, ezért önálló magyar Bibliatársulat létrehozását sürgette. A javaslat nyomán a protestáns – elsősorban az evangélikus – egyházi sajtó élénk propagandába fogott, ami hozzájárult ahhoz, hogy a következő OPN keretében hivatalosan létrejöhetett a Magyar Bibliatársulat.

A reformáció emlékünnepe a pesti Vigadóban. In: Pesti Hírlap, 1939. november 3. 5. – Törzsgyűjtemény

1944 októberében, a nyilas hatalomátvétel után természetesen nem lehetett szó az OPN megrendezéséről. 1945 azonban meghozta az újrakezdést: a Bethlen Gábor Szövetség augusztus 16-án „a korszellemnek megfelelően” átalakult, új vezetőséget és elnököt választott, és döntött a Protestáns Napok megrendezéséről is. Elvárásaikat így jellemezték:

Így 1945. október 27. és november 1. között, szerény külsőségek mellett, de sok rendezvénnyel – például a protestáns jogászok, pedagógusok, orvosok, írók és művészek, lelkészek és presbiterek, nők, egyesületek és intézmények számára tartott konferenciával – került sor az OPN-ra.
Az eseménysorozat azonban a következő években nem tudta függetleníteni magát a politikai változásoktól, a kommunista térfoglalás következményei a protestáns egyházakban is éreztették hatásukat. Ennek ellenére a rendezvényt egészen 1950-ig évente megtartották. A program hagyományos elemei végig megmaradtak: 1950-ben egyebek mellett nagyszabású Bach-hangversenyt, protestáns lelkészi értekezletet, protestáns sajtóankétot tartottak, és az eseményre vidékről a fővárosba utazóknak járt a korábbiakban megszokott vasúti kedvezmény is. Az OPN azonban csak egyetlen mozzanata miatt váltott ki némi érdeklődést az ekkor már totális kommunista pártirányítás alatt álló sajtóból: a záróünnepélyen egyházi vezetők „békefelhívást” intéztek a világ keresztyénségéhez. Ennek szövege szerint:

Az Országos Protestáns Napok rendezvénysorozata tehát 1945 után megtartotta ugyan egyes hagyományait, de tartalmilag teljesen kiüresedett. A protestantizmus emléknapjának nyilvános, közéleti rendezvényekkel való megünneplése csak az 1989-es rendszerváltás után vált újra lehetővé.

Klestenitz Tibor (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Források

• A magyar protestáns egyházak békefelhívása a világkeresztyénséghez. In: Szabad Nép, november 3., 2.
• Az Országos Bethlen Gábor Szövetség. In: Dunántúli Protestáns Lap, október 5., 207.
• Klestenitz Tibor: Az Országos Protestáns Napok, 1939–1950. In: Egyháztörténeti Szemle, 2020/4., 32–51.
• Makay Miklós: Az Országos Bethlen Gábor Szövetség folytatja munkáját. In: Élet és Jövő, szeptember 29., 4.
• Makkai László: Protestáns napok Budapesten. In: Protestáns Szemle, 1939/12., 554–557.
• Országos Protestáns Napok. In: Pesti Hírlap, augusztus 3., 15.
• Szász Lajos: Országos Református Nagygyűlések a Horthy-korszakban. In: Hagyomány, Identitás, Történelem 2018. Szerk. Kiss Réka – Lányi Gábor, Budapest, L'Harmattan, KRE, 2019, 375–390.

Végigharcolta a török kiűzésének évtizedeit; gyalogostisztből az ostromműveletek főfelügyelőjévé emelkedett; katonaként, hadmérnökként és térképészként szolgálta Magyarország felszabadulását az oszmán uralom alól. Eközben csillagászati, régészeti és néprajzi kutatásokat folytatott, felfedezte a székely rovásírás máig legfontosabb nyelvemlékét, és egy hatkötetes műben dolgozta fel a Duna-medence földrajzát, flóráját-faunáját és római hagyatékát.

Luigi Ferdinando Marsigli – Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

Gróf Luigi Ferdinando Marsigli gazdag nemesi család ötödik gyermekeként született 1658-ban, Bolognában. Ifjúkori tanulmányútjai után csatlakozik Velence isztambuli követségéhez. Ekkor írja első, később nyomtatásban megjelenő művét a Boszporuszról, Osservazioni, intorno a Bosforo Tracio címmel. Törökországból hazatérve Bécsbe utazik, ahol pártfogója, Buonvisi kardinális bemutatja Habsburg I. Lipót császárnak.

A császári seregbe közkatonaként áll be, majd Győrbe küldik Enea Silvio Caprara tábornok seregéhez. Itt muskétássá képzik, majd rövid idő alatt őrmesteri rangig emelkedik. Rajzokat és erődítési terveket készít a győri várról. Hadmérnöki szolgálataiért kapitánnyá léptetik elő. Részt vesz a Rába-vidék erődítési munkáiban és feltérképezésében. A török–tatár sereg közeledtének hírére 1683 áprilisában kiküldik a Szigetköz felderítésére, ahol a tatárok bekerítik csapatát. Kísérőit szétszórják, vagy megölik, Marsigli két nyíltól megsebesülve fogságba esik.

Tatár lovasok átkelése a Rábán Marsigli Stato militare… című művének 1732-es olasz–francia kiadásában – Törzsgyűjtemény

A táborban végül Ahmed temesvári pasa veszi meg. A lábadozó Marsigli a hadjárat során a tiszti sátrakat takarítja és a kávézósátorban teljesít szolgálatot. Ezen tapasztalatait szabadulása után a Bevanda Asiatica című könyvében foglalja össze. A kávézóban megismerkedik két bosnyák kereskedővel, akik megveszik a pasától. Bécs sikertelen ostroma és a kahlenbergi vereség után a visszavonuló törökök a ló után kötve hurcolják magukkal a rabszolga Marsiglit, aki Budán és Eszéken keresztül Szarajevóba kerül, ahol végül az isztambuli útja során megismert Pietro Civrani velencei követ váltja ki. Felépülése után, 1684-ben ismét szolgálatra jelentkezik: hadmérnökként részt vesz Buda sikertelen ostromában. Következő évben Érsekújvár alatt harcol. Elvezetteti a várárok vizét és felépíttet egy magaslatot, ahonnan a támadók sikerrel lövik az erődöt. Az augusztus 19-ei rohamnál az első sorokban küzd, amikor egy kő csapódik az arcába és sebesülten a várárokba zuhan. A szövetségesek még aznap beveszik Érsekújvárt.
A következő évben a bécsi hadvezetés elérkezettnek látja az időt Buda visszafoglalására. Marsigli az ostrommunkák főfelügyelője lesz Lotharingiai Károly seregében. Három évvel korábban rabszolgaként vizet hordott a palotába, így ismeri a hely vízellátási nehézségeit, ezért az ostrom során javasolja, hogy vágják el Budát a víznyerőhelyeitől. Július 24-én, a Víziváros elleni fő roham során, amikor a gróf az ostromárkokat járja, ismét súlyosan megsérül: egy török kartácslövés összezúzza a jobb karját. A sebesült Marsiglinek halálhírét keltik a táborban, a pletykák még Bécsbe is eljutnak. Ennek ellenére két hét múlva ismét munkába áll Lotharingiai Károly vezérkarában.

A város elfoglalása után Marsigli katonáival átkutatja a várost, a nagymecsetet (a mai Mátyás-templomot) és a királyi palotát. Több száz kötetet gyűjt össze Mátyás egykori könyvtárából, emellett muszlim és zsidó iratokra is szert tesz. Marsigli megfigyeléseiből és térképeiből sokat megtudhatunk a korabeli Budáról: lerajzolja a várat, leírja a vilajetközpont épületeit és az ott élő embereket. Tőle tudjuk, hogy a török korban a városnak 23 mecsetje és 9 hévizes fürdője volt.
Buda eleste demoralizálta a törököket. Lotharingiai Károly a Dunántúl nagy részét elfoglalta. 1687-ben a nagyvezír rendezte sorait és ellentámadást indított, amit a szövetségesek Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” megállítottak. A győzelem hírét Marsigli vitte a pozsonyi országgyűlésre, ahol a rendek „hálából” lemondtak a szabad királyválasztás jogáról és törvénybe iktatták a Habsburg-ház örökletes uralmát. A következő évben Lipót XI. Ince pápához küldi követségbe, akitől pénzügyi támogatást szerez a Nándorfehérvár visszafoglalására indítandó hadjárathoz. Az egykori végvár megszerzése után Marsigli hátramarad kidolgozni az erősség védelmi terveit egy esetleges török ellentámadás elhárítására, eközben megrajzolja a Szerémség, a Morava és a Drina vidéke és az Észak-Balkán térképét. Vidin 1689-es elfoglalása után Károly herceg a Szerémségbe küldi felderíteni a grófot. Marsigli itt az ókori Sirmium (Szávaszentdemeter; Sremska Mitrovica) római maradványait vizsgálja. Fetislan (Kladovo) mellett megtalálja Traianus császár hídjának romjait. Az al-dunai Kazán-szorosban felfedezi a régóta elfeledett római utat és 6 római-kori erődöt. Az itt végzett kutatásai eredményét később Széchenyi István is felhasználja az Al-Duna hajózhatóvá tételéről szóló terveinél.
Károly herceg Thököly elleni hadjárata idején, 1690-ben, Gyergyószárhegy mellett Marsigli szert tesz egy rovásbotra. Lemásolja a szövegét és lejegyzi a rovásjelek hangértékét. A botot végül hazaküldi Bolognába. A szentek ünnepnapjait tartalmazó ún. bolognai rovásemlék, vagy rovásnaptár a ma ismert leghosszabb székely rovásírással készült nyelvemlék.

Lipót császár, tartva XIV. Lajos támadásától, angol közvetítéssel béketárgyalásokba kezd a kimerült törökökkel. Marsigli 1691-ben az angol küldöttség titkára lesz. Ebben az évben, a Duna-medencében végzett biológiai kutatásaiért és térképészeti tevékenységéért a londoni Royal Society tagjává választják. Konstantinápolyi missziója idején fejezi be Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról… című művét, melyet a császár (a háborús helyzetre való tekintettel) nem enged kiadni. A könyv végül 1732-ben, a szerző halála után jelenik meg.
1693-ban egy gyalogezred parancsnoka lesz. Az elismert hadmérnököt gyakran elhívják egységétől erődök, utak és hidak építését felügyelni. Ilyenkor a csapatok vezényletét beosztottja, Melchior Salzer von Rosenstein alezredes veszi át. Felső-Magyarországon állomásozva feltérképezi az északi bányavidéket. Később Bács megyében megállít egy török betörést. Itt (elsőként) tanulmányozza a Bácskát átszelő nagy sáncrendszert, amit Római Sáncnak nevez.
1695-ben levelezésbe kezd Giovanni Domenico Cassinivel, a bolognai egyetem tanárával és a nürnbergi Georg Christopher Einmarttal. A két csillagásztól szakmai tanácsot, műszereket és könyveket kér. Einmart a felszereléssel együtt elküldi hozzá tanítványát, Johann Christoph Müllert, aki az elkövetkezendő években Marsigli jobbkeze és legfontosabb munkatársa lesz. 1696-os csillagászati méréseik alapján újrarajzolják az eddig északkeleti irányban ábrázolt Dunát.

Marsigli és Müller Duna-térképe a Danubius Pannonico-Mysius I. kötetéből – Hungaricana közgyűjteményi portál

Ebben az évben konfliktusba keveredik Salzer alezredessel, akit letartóztat, majd elenged. Később Marsigli visszatartja a katonák zsoldját, mire Salzer sikkasztással vádolja a császárnál. A vád igaz, a gróf tényleg elvett az ezred pénzéből, hogy kutatásait finanszírozza. A hadvezetés ezért felfüggeszti, így 1697-ben egysége nélküle vesz részt a győztes zentai csatában. Az ezt követő béketárgyalások előtt a császár visszahelyezi tisztségébe a térképészeti ismeretei révén megkerülhetetlenné vált tisztet. Felfüggesztése alatt Müllerrel tovább folytatja a Duna-medence tanulmányozását. A térképek mellett megfigyeléseket készít a folyó élővilágáról, katalógust állít össze az itteni halakról és vadvirágokról. Tanulmányozza a dunai kérészt, a „dunavirágzást”. Hidrológiai, biológiai és kartográfiai feljegyzéseiből később egy, a Duna-medencét bemutató, nagyszabású mű készül, melynek megírását már 1690 körül elhatározta. 1703-ra elkészül a Duna magyarországi és szerbiai szakaszának atlasza is, amely később szintén a könyv része lesz.

A Duna forrásvidékének ábrája a Danubius Pannonico-Mysius VI. kötetéből – Törzsgyűjtemény

A felszabadító háborút az 1699-es karlócai béke zárta le, melyben – a Temesköz kivételével – a szultánnak fel kellett adnia magyarországi területeit. A pontos határok meghúzására a két szerződő fél határkijelölő bizottságot állított fel, melyet császári részről Marsigli vezetett.

Határváltozások a karlócai békében. A kép forrása: Wikipedia

A határvidék feltérképezése, a határkövek lerakása és a határmenti várak lerombolása egészen 1701-ig tartott. A tábornokká előléptetett Marsigli és titkára, Müller részletes térképeket készített a térségről. Ebben az időben jelenik meg a Dunáról szóló könyvének kivonata, a Danubialis operis prodromus és ekkor fejezi be Dissertatio de genere fungorum című tanulmányát a térség gombafajairól.

1701-ben II. (Habsburg) Károly halálával megüresedett a spanyol trón, melyet mind XIV. Lajos francia király, mind I. Lipót császár magának követelt. A spanyol örökösödési háború során Marsigli tábornok a Rajna menti Breisach várának helyettes parancsnoka lesz, amit az 1703-as francia ostrom során felettese, Giovanni d’Arco tábornok felad a franciáknak. Őt a hadvezetés halálra ítéli, Marsiglit pedig nyilvánosan lefokozzák és elbocsájtják a császári seregből.
Ezután élete hátralevő részét a tudománynak szenteli. Nyugati utazásai során további természettudományos kutatásokat végez, a Magyarországon készült jegyzeteiből pedig összeállítja fő művét, az Einmart rézmetszeteivel gazdagon illusztrált, hatkötetes Danubius Pannonico-Mysicust, ami végül 1726-ban jelenik meg nyomtatásban. Ebben széleskörű áttekintést ad a Duna-medence föld- és vízrajzáról, római-kori emlékeiről, ásványkincseiről, hal- és madárfajairól. Könyve a régió első és egyik legsokrétűbb leírása.

Magyarországi munkássága több tudományágra is kiterjedt: először vizsgált mikroszkóp alatt iszapot, feltérképezte a Duna forrásait, az Alföld humuszos és szikes részeit; római utakat és erődöket tárt fel, felfedezte Traianus császár Duna-hídját; leírta a török kori Buda fürdőit és dzsámijait, könyvek százait mentette ki a budai várból. Ahová ment, összegyűjtött, lerajzolt, feljegyzett mindent. Halála előtt néhány évvel gyűjteményét Bologna városának adta, amivel megvetette a Bolognai Tudományos Akadémia alapjait. Korának kiemelkedő polihisztora volt, aki utolsó gesztusával is hitet tett mottója mellett: „Nihil mihi! Magamnak semmit!”

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

• Bevilaqua-Borsody Béla: Luigi Ferdinando Marsigli di Bologna gróf tábornok XVII. századvégi magyarországi csillagászati megfigyelése. In: Stella, 1929/2. sz., 56–76.
• Molnár Mónika: Olasz hadi írók és generálisok Bécs és Isztambul között. L. F. Marsigli és kortársai, Budapest, Reciti, 2016.
• Kisari Balla György: Marsigli tábornok térképei, Budapest, A szerző kiadása, 2005.
• Sándor Klára: A Marsigli-féle székely rovásnaptár és más 15. századi kalendáriumok. In: Békési Imre et al. [szerk.]: Régi és új peregrináció – Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon I., Budapest – Szeged, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum, 1993, 322–329.
• Veress Endre: A bolognai Marsigli-iratok magyar vonatkozásai, Budapest, Athenaeum, 1906.
• Vékony László: Egy olasz polihisztor a Kárpát-medencében – Marsigli élete, munkássága és iratai. In: Hungarológiai Közlemények, 1982/4. sz., 485–535.
• Zolnay László: Emlékezés Marsigli tábornokra (1658–1730). In: Budapest, 1977/9. sz., 38–41.
• Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik, 2007.
• Luigi Ferdinando Marsigli: Danubius Pannonico-Mysicus, Tomi I–VI. , Hága–Amszterdam, Gosse-Alberts-de Hondt; Uytwerf-Changuion, 1726.
• Luigi Ferdinando Marsigli: Danubius Pannonico-Mysicus, Tomus 1. A Duna magyarországi és szerbiai szakasza, Budapest, Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, 2004.
• Luigi Ferdinando Marsigli: Ludovici Ferdinandi Marsilii dissertatio de generatione fungorum, Róma, Franciscus Gonzaga, 1714.

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)