Zirc számára meghatározó tényező a ciszterci rend évszázados jelenléte. A gazdag történelmi és kulturális örökséggel rendelkező szerzetesközösségre nagy hatást gyakorolt a keresztény humanizmus szemlélete, a lélektani érzékenység, az egyén, a személyiség jelentőségének felismerése. „Isten megismeréséhez önmagad megismerése a lépcsőfok” – vallotta a rendalapító Szent Bernát. Ehhez a hagyományhoz kapcsolódva rendezte meg az MNMKK OSZK Zirci Ciszterci Műemlékkönyvtára és a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport 2024. szeptember 26‒27-én tudományos konferenciáját, amely a 19. és 20. században élt személyek élettörténetét és személyiségét vizsgálva mutatta be, hogy az egyéni jellemvonások milyen hatással lehettek a történelem alakulására.

Az egyéniség szerepe a történelemben című konferencia résztvevői a könyvtár dísztermében, fotó: Bárány Zsófia

A konferenciát házigazdaként Németh Gábor igazgató köszöntötte, majd Lewalt-Jezierski Zoltán, az MNMKK OSZK főigazgatói kabinetjének vezetője nyitotta meg a rendezvényt. A plenáris előadást az ELTE BTK nyugalmazott tanára, Fábri Anna tartotta, aki elsősorban a családi tradíciók jellemformáló erejét világította meg a Teleki grófok 18. és 19. századi történetén keresztül. A politikai és kulturális életben meghatározó szerepet játszó família megkülönböztetett figyelmet fordított az ifjabb generációk oktatására. Az előadás bemutatta, hogy a család tagjai hogyan viszonyultak a pedagógiai kérdésekhez, és megállapította, hogy e téren a leggondosabb Teleki a magyarországi ág megalapítója, III. László volt. Az előadás végül részletesen elemezte Teleki Józsefnek, a Magyar Tudományos Akadémia első elnökének életújtát, és bizonyította: a családi hagyomány fontos szerepet játszott abban, hogy az egyenlőségeszme és az arisztokráciaellenesség korában az aufklérista-konzervatív gróf kiemelkedő jelentőségű (bár napjainkban talán nem kellően méltányolt) életművet volt képes létrehozni.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Bárány Zsófia, az MNMKK OSZK Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársa Lonovics József csanádi püspök személyiségét vizsgálta, aki 1840–1841-ben diplomáciai tárgyalásokat folytatott Rómában XVI. Gergely pápával a vegyes házasságok intézményéről. Amellett érvelt, hogy az eleve egyenlőtlen felek közötti tárgyalássorozat sikerében komoly szerepet játszott a magyar püspök egyénisége, aki ‒ élve a pápától kapott felhatalmazással ‒ nyíltan feltárta a magyarországi problémákat. Az előadás a kiküldetésről fennmaradt napló, hivatalos és baráti levelezések, valamint egyéb, elsősorban fiatalkori dokumentumok alapján elemezte Lonovics személyiségét, bemutatva, hogy egy főpap is lehet dühös, elkeseredett, meghatódott vagy éppen humoros.
A szintén a sajtótörténeti kutatócsoportot képviselő Dede Franciska egy különleges 19. századi női személyiséget állított reflektorfénybe: Metternich-Sándor Paulina hercegné a nagyhatalmú Clemens von Metternich kancellár unokája és az extravangáns viselkedéséről ismert Sándor Móric gróf, az „ördöglovas” leánya volt. Miután férje (és nagybátya) nagykövet lett, majdnem egy évtizedig reprezentált III. Napóleon francia császár udvarában, később pedig Bécs társasági életének lett különleges alakja, aki számos művészi alkotást inspirált. Az előadás elsősorban személyes forrásokon keresztül világította meg a hercegné személyiségét, illetve a külvilág által róla alkotott ‒ sokszor szélsőségesen polarizált ‒ képeit.
A Veritas Intézet munkatársa, Schwarczwölder Ádám Széll Kálmán portréját rajzolta meg, akit a kortársak nagy többsége rendkívül hiú, viszont szilárd elvi meggyőződésű, konciliáns és kompromisszumkereső, a nyílt konfliktust lehetőleg kerülő, de a magasabb szempontokból soha nem engedő államférfinek ítélt. Az előadás szerint a politikust pontosan ezek a jellemvonásai tették alkalmassá a miniszterelnöki szerepre 1899 elején, amikor Ferenc Józsefnek lojális, de kompromisszumképes jelöltre volt szüksége. Lemondásának körülményei ‒ parlamenti obstrukció és exlex ‒ ugyan nagyon hasonlítottak elődje, a merev és alkudozásra képtelen Bánffy Dezső bukásához, ám az előadó meggyőzően érvelt amellett, hogy az egyes konkrét ügyek miatt kialakuló politikai válsághelyzetek feloldásához igenis más-más politikusi karakterek szükségesek.
Paál Vince, az NMHH Médiatudományi Intézetének munkatársa egy ma már kevésbé ismert, ugyanakkor a saját korában rendkívül befolyásos politikust mutatott be. A német származású evangélikus papfiú, Gratz Gusztáv a nemzetiségi lét, valamint a szerény anyagi körülmények dacára megtalálta a társadalmi felemelkedés útját, már egyetemistaként a Pester Lloyd parlamenti tudósítója lett. A szerény, de ambiciózus fiatal gyorsan közéleti pályára állt, 1906-tól (kisebb megszakításokkal) egészen 1944-ig országgyűlési képviselő volt. 1917-ben az Esterházy-kormányban pénzügyminiszterként, később Teleki Pál első kormányában külügyminiszterként szolgált. A klasszikus liberalizmus elveit vallotta. A létező viszonyok megreformálását sohasem forradalom útján, hanem szerves fejlődés révén képzelte el. Szilárd, de nem doktriner nézetek jellemezték, alapmeggyőződései feladása nélkül igyekezett alkalmazkodni a körülményekhez. Ugyanakkor az a képessége, hogy mások érvrendszerét is magáévá tudta tenni, alkalmassá tette a különböző vélemények közötti közvetítői szerepre.
Csibi Norbert, a Pécsi Tudományegyetem oktatója a pécsi püspöki, majd a kalocsai érseki tisztet betöltő Zichy Gyula gróf portréját rajzolta meg. A főpap emlékezete mára némileg már elhalványult, azonban kortársai nagyra tartották lelkipásztori attitűdje, a katolikus társadalmi megújulás érdekében végzett munkája miatt. Zichy sajnos nem hagyott hátra sem naplót, sem visszaemlékezést, hivatali iratait pedig nagyrészt irodaigazgatója, Mosonyi Dénes fogalmazta, így személyisége elsősorban szocializációs színtereinek feltárásával, valamint személyes levelezésén, részben beszédein keresztül, továbbá a sajtóban megjelent beszámolók, megemlékezések segítségével fejthető fel.

Az egyéniség szerepe a történelemben című konferenciakonferencia résztvevői a könyvtár dísztermében. Fotó: Bárány Zsófia

Turbucz Dávid, a HUN–REN BTK Történettudományi Intézet kutatója Horthy Miklós személyiségét elemezte, akinek történelmi megítélése igencsak ellentmondásosan alakult. A kormányzó döntéseire számos tényező volt hatással, az objektív körülmények mellett természetesen saját személyisége is. Egyedi államfői szerepfelfogását jelentős mértékben befolyásolta a személye körül a kezdetektől gondosan épített vezérkultusz, ami idővel komoly személyiségtorzulást okozott. Az előadás szerint Horthy – a komoly túlzásokban bővelkedő – kultusz hatása alá került, és 1944-re maga is elhitte, hogy egyedül ő képes a nemzet megmentésére.
Klestenitz Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az MNMKK OSZK Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport munkatársa Bangha Béla jezsuita szerzetes pályáját követte nyomon, aki az egyházi tömegsajtó megteremtőjeként, médiaszemélyiségként a Horthy-korszak befolyásos tényezője volt. Megítélése élesen megosztotta a kortársakat: hívei a „sajtóapostolt”, az „új Pázmány Pétert”; ellenfelei viszont a „sötétség lovagját” látták alakjában. Az előadás a kortárs visszaemlékezések, illetve Bangha saját szövegei segítségével idézte meg a szerzetes alakját, akit a nyilvánosság előtt feltétlen magabiztosság jellemzett ugyan, a kulisszák mögött azonban gyakran adott hangot különféle kételyeinek.
Bartha Ákos, a HUN–REN BTK Történettudományi Intézet munkatársa egy rendkívül ellentmondásos személyiséget, Rátz Kálmánt állította reflektorfénybe. 1914 és 1944 közti karrierje során volt orosz hadifogságban Kun Béla barakkparancsnoka, ellenforradalmár különítményesvezér, a Hadilevéltár tudományos munkatársa, russzista geopolitikai szakértő és publicista, illetve kormánypárti, majd nyilas, végül cionistákkal együttműködő „független szocialista” országgyűlési képviselő, végül pedig a svájci emigráció tagja. Az előadás azt vizsgálta, hogy összeférhetetlenség, politikai opportunizmus vagy a körülmények sajátos alakulása tette-e Rátz számára lehetővé ezt a nem mindennapi pályaívet.

Kerekasztal-beszélgetés Az egyéniség szerepe a történelemben című konferencián. Fotó: Bárány Zsófia

A konferencia előadói másnap kötetlen kerekasztal-beszélgetésen vettek részt, ahol reflektáltak a korábban elhangzott tudományos előadásokra, megvitatták a történeti életrajzírás kapcsán felmerülő kérdéseket, valamint megosztották egymással tapasztalataikat az elméleti megfontolásoktól és a forráskritikai problémáktól kezdve egészen a gyakorlati publikációs lehetőségek áttekintéséig.

Klestenitz Tibor (MNMKK OSZK
Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Keresztury Dezső születésének 120. évfordulója alkalmából A Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Országos Széchényi Könyvtár (MNMKK OSZK) és az Eötvös Collegium 2024. szeptember 5-én rendezte meg a Keresztury 120 konferenciát. Az alábbiakban a Keresztury Dezső, a poeta doctus az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában című előadásom részletét adom közre.

A Színháztörténeti Osztály és a Bibliográfiai Osztály Várba költözés előtti, Múzeum utcai helyiségeit jelző tábla. Eredetileg a Nemzeti Színház próbatáblája volt. Fotó: Kis Domokos Dániel – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Mivel Keresztury Dezső hosszabb ideig annak a gyűjteménynek volt a vezetője, mely az idén ünnepli létrejöttének 75. évfordulóját, így a Színháztörténeti Osztály első éveiről is röviden említést teszünk.

Keresztury Dezső hivatali szobájában, a ma is meglévő íróasztalnál és könyvespolcok előtt, mely garnitúrát stílusosan magától Hóman Bálinttól „örökölte”. Fotó: Katkó István fotóriporter. Jelzet: KA 8144 – Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

A Színháztörténeti Osztályt – hosszú előkészítés után – csak 1949-ben hozzák létre. Ez az államosítások, így a színházak államosítása miatt is aktuálissá vált, ekkor érkeztek be a színházaktól nagy mennyiségben az anyagok.
A Színháztörténeti Osztály vezetője viszont 1949-ben – később pedig 1952-ben – nem épp az akkori politikai elitből került ki.
A Színháztörténeti Osztály osztályvezetőjének 1949 júniusában Dénes Tibort, a már akkor ismert színháztörténészt, írót, irodalmárt nevezte ki az akkori főigazgató, Varjas Béla, aki 1949 és 1956 között volt az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója.
Az Osztály megszervezése után azonban hamarosan, kényszerűen távoznia kellett, mint utóbb kiderült, elvitték, azaz 1951 második felében koholt vádak alapján letartóztatták és börtönbüntetésre ítélték.

A Jászai Mari születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett kiállítás megnyitóján. Balról jobbra: Dubois Sarolta[?], Dénes Tibor, Gobbi Hilda és Varjas Béla, 1950. Jelzet: KB XII. 308 – Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Ezt követően mégis egy szintén konzervatív irodalmár lett a vezető, Keresztury Dezső, a poeta doctus, aki hosszú éveken át vezette, költöztette, fejlesztette és védte meg az Osztályt.
Egy komor kor, az 1950-es évek sajátosságai rányomták bélyegét ennek az osztálynak a működésére is, mégis, ahogy maga az Országos Széchényi Könyvtár, azilumot nyújtott több kiváló kutatónak, s minden nehézség ellenére a gyűjtemény gyorsan fejlődött, és nem egy ma is haszonnal forgatható alapmű is keletkezett. Korábban már Dénes Tibor kezdeményezésére, majd Keresztury közreműködésével több régi, idősebb színházi szakember bevonása is megvalósulhatott. Ezek egyike volt később, Hajdu Algernon László és Jónás Alfréd után a Nemzeti Színház két világháború közti kiváló igazgatójának, Németh Antalnak az alkalmazása.
A Színházi Osztályt először, 1949-ben a Sándor utcáról átkeresztelt Bródy Sándor utcában, a volt Törley palotában helyezték el, majd a Pollack Mihály téren álló Festetics palotában. 1952-ben pedig egy tágasabb helyre, a belvárosban lévő Sas utcába költözött, az 1-es számú bérház II. emeletére, vagyis az akkori nevén a Guszev utcába, melyet 1951-ben egy nem létező, 1849-ben a magyar szabadságharccal szimpatizáló szerencsétlen orosz tisztről, akit valójában Illés Béla talált ki – Guszev kapitányról – neveztek el. Ezt még egy emléktábla is megörökítette.

A Színháztörténeti Osztály a Guszev utcában. Jelzet: KB 1953/4806 – Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Később pedig a Színháztörténeti Osztály / Tár a Múzeum utca 3. számú házban működött. Innen költözött később a mai helyére, a Budavári Palotába.
Tehát 1952 januárjától Keresztury Dezső lett a Színháztörténeti Osztály vezetője. Az akkori állapotokat az Osztály szíve-lelke, egyik első munkatársa, később vezetője, Berczeliné Monori Erzsébet így foglalta össze:

Az ehhez fűzött lábjegyzet szerint:

Egy jóval korábbi összegzés szerint pedig:

Kereszturyra és munkatársaira hárult a Guszev utcába való átköltözés nehéz feladata is 1952 második felében.

A Színháztörténeti Osztály a Guszev utcában. 1953. Jelzet: KA 2021/27/1 – Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény

Majd 1954 januárjában egy feljegyzésben is összegezi az Osztály nehézségeit: helyhiány, raktározási és szerzeményezési nehézségek.

Majd ismét szóvá teszi a korábban már elutasított kérést, hogy:

Végül egy fontos, azóta is többször felmerülő kérdést vet föl Keresztury, vagyis a külső munkatársak bevonását:

A Keresztury részvételével készült nagyszabású rendezvények közül kimagaslik az Országos Széchényi Könyvtár fennállásának százötven éves jubileuma alkalmából megnyílt első általános jelentőségű és a maga nemében úttörő magyar könyv- és könyvtártörténeti kiállítás Mátyás király könyvtárától a 3000-ik népkönyvtárig címmel. Ezt követte a Jókai-kiállítás, az író halálának 50. évfordulója alkalmából, 1954-ben.
A Színháztörténeti Osztály 1955. június végén a Shakespeare Szentivánéji álom bemutatójának 360. évfordulója alkalmából is kamarakiállítást rendezett. Mivel Arany János legjobban dédelgetett fordítása volt ez, nem csoda, hogy az Arany-kutató Kereszturynak is kedves témája volt. Az egyik tárlóról készült fénykép is fennmaradt, hátoldalán Keresztury Dezső kézírásával.

• 
• 

Keresztury Dezső, sok más, irodalomszervezői, irodalomtörténeti és filológiai munkája mellett mint Madách darabjainak átdolgozója is jeleskedett. Nevéhez fűződik a Mózes, majd a Csák végnapjai átdolgozása, mai színpadra alkalmazása, s megszületett egy önálló drámája Zrínyiről, a költő és hadvezérről, ez volt a Nehéz méltóság…

Keresztury Dezső: Nehéz méltóság. Történelmi dráma. Ősbemutató: Gyulai Várszínház, 1976. július 2. – Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtár színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény.

Az általa átélt nehéz időkre emlékezve hangzik el a poeta doctus hálafohásza is:

Kis Domokos Dániel
(Színháztörténeti és Zeneműtár,
színháztörténeti gyűjtemény)

Szakirodalom:

• Pukánszkyné Kádár Jolán – Berczeliné Monori Erzsébet: Az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tára. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1965–1966, Budapest, OSZK, 1967, 214–246.
• Waldapfel Eszter: Az Országos Széchényi Könyvtár a felszabadulás óta. In: Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve, 1957. Budapest, OSZK, 1858, 7–75.
• Valaki tenyerén. Keresztury Dezső istenes versei, [vál. Monostory Klára]; [a ... rajzokat Szántó Erika kész.], [Budapest], Magyar Bibliofil Társaság, [1994].

Az Örmény Nemzeti Könyvtár olvasóterme

Második alkalommal rendezte meg az Örmény Nemzeti Könyvtár a Heritage Preservation for a Sustainable Future című konferenciát az önálló államiságuk elnyerésének 105. évfordulója alkalmából. A konferencia kitűzött célja volt, hogy rávilágítson a kulturális örökség megőrzésének kulcsfontosságú szerepére a fenntartható fejlődés előmozdításában és Örményország jövőjének gazdagításában.
A konferenciát október 3. és 5. között rendezték az Örmény Nemzeti Könyvtár lenyűgöző épületegyüttesében, Jerevánban. A különleges épületben – melynek eredeti magépületét az elismert építész, Alexander Tamanyan tervezte 1939-ben – a világ húsz országának és hatvannégy kulturális szervezetének mintegy száz szakembere vett részt az eseményen. A konferencia összesen tizenkét szekcióban adott lehetőséget az előadások megtartására a kulturális örökség megőrzése és népszerűsítése, a digitális tartalmak menedzsmentje, a dokumentumok restaurálása, az olvasás népszerűsítése és a bibliográfia hívószavaihoz igazítva a prezentációkat. A konferencia hivatalos nyelve az örmény mellett az orosz és az angol volt, így minden elhangzó előadás megértését szinkrontolmács biztosította ezeken a nyelveken.

Franges Krisztina, az MNM KK OSZK előadója, a konferencia hivatalos plakátja előtt

Az Országos Széchényi Könyvtárat és az Örmény Nemzeti Könyvtárat hagyományosan erős kapcsolat jellemzi. Az OSZK 2015-ben az örmény szakemberek támogatásával rendezett kiállítást az örmény népet ért első világháború utáni tragikus események bemutatására. Ezt követően pedig kétoldalú együttműködési megállapodás született, melyben a két nemzeti könyvtár vállalta, hogy a digitalizáláshoz kapcsolódó szakértelmet megosztják, pályázati projektekben együttműködnek, kiadványokat cserélnek, és mindkét könyvtár kiemelt figyelmet fordít a releváns bibliográfiai adatbázisok közös karbantartására.
A jó kapcsolatokra való tekintettel nem meglepő, hogy az MNMKK OSZK részéről öt kolléga – név szerint Franges Krisztina, Kalcsó Gyula, Papp Viktor, Perger Péter és Rényi Mátyás – vett részt a konferencián előadóként, amivel az orosz delegáció után a második legnagyobb létszámmal volt jelen a konferencián.

Kalcsó Gyula, a Digitális Bölcsészeti Központ webarchiválási csoportjának vezetője a mesterséges intelligencia OSZK-beli hasznosításáról beszél

Az OSZK-s eladók közül elsőként Kalcsó Gyula előadását hallhatták a résztvevők, online formában a mesterséges intelligencia kihívásaival foglalkozó „Brave New World” című szekcióban. Kalcsó Gyula Integration of Artificial Intelligence into the Services of the National Széchényi Library című előadása nagy érdeklődés kíséretében mutatta be a konferencia résztvevőinek a nemzeti könyvtárnak a mesterséges intelligencia hasznosításban kialakult gyakorlatait és további hasznosítási lehetőségeit.

Rényi Mátyás Attila, a Digitális Megőrzési Osztály vezetője a Mikes Kelemen program által hazakerült dokumentumok digitalizálás útján történő hasznosulásáról beszél

Ezt követően a délutáni „digital content managemenet” szekcióban Rényi Mátyás Attila a digitalizálási kapacitás adta új lehetőségek kiaknázásaként és a nemzeti hagyatékmentés részeként bemutatta a Mikes Kelemen Program tízéves kulturális örökségmentő programját és a több tízezer, diaszpórából hazaadományozott dokumentum digitalizálás útján történő hasznosítását.

Franges Krisztina, az Állományvédelmi és Restauráló Osztály munkatársa a dobozkészítési technológiáról tart előadást

Franges Krisztina A The Role of Packaging Technology in Library Preservation. A Good Storage Practice in the National Library of Hungary című előadásában a csomagolástechnológia könyvtári állományvédelemben betöltött szerepéről beszélt. Az Országos Széchényi Könyvtár analóg dokumentumgyűjteményének rövid bemutatása után felhívta a figyelmet arra, hogy milyen különböző anyagú és eltérő raktározási igényű tárgyak tartoznak az intézmény állományába. Bemutatta, hogy az Állományvédelmi és Restauráló Osztályhoz tartozó csomagolástechnikai előkészítő és megvalósító állomásunkkal (a „dobozoló géppel”) milyen egyedi tárolókat tudunk készíteni a sajátos formai megjelenésű műtárgyainknak. Számos példával illusztrálta, hogy eddig miket terveztek és készítettek. Kifejtette, hogy a bemutatott lehetőséget miért tartják helyes megoldásnak mind műtárgyvédelmi, mind fenntarthatósági szempontból. Megvilágította, hogy az intézményben működő rendszerükkel szakszerű megoldást találhatnak a könyvtári állományvédelem egyik szegmensének korszerűsítésére.

Papp Viktor, a Történeti Fénykép- és Interjútár kutatója a történeti értékű fotók publikálásának és megőrzésének kihívásairól tart előadást

Papp Viktor előadásában, amely a Challenges of Online Publishing. Digital Preservation of Historical Photographs címet viselte, az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Interjútárának azon gyakorlatait mutatta be, amelyek a fényképek digitális, online tartalomszolgáltatásához kapcsolódnak. Az előadás kiemelte, hogy milyen jellegű fényképeket őriz a Történeti Fénykép- és Interjútár, majd egy konkrét fénykép bemutatásával felhívta a figyelmet arra az összetett munkafolyamatra, amely egy fénykép feldolgozása, digitalizálása, metaadatolása és online szolgáltatása mögött rejtőzik. A Fotótér nevű online tartalomszolgáltatási platform rövid bemutatását követően kiemelte, hogy milyen nagy jelentősége van az Összetett tartalmi kapcsolat nevű funkciónak a feldolgozás során, amely funkció a fényképalbumokban található fényképeket köti össze egymással a digitális térben egy tárgyszó segítségével. A prezentáció hangsúlyozta, hogy minden esetben a felhasználói elvárások mentén kell kialakítani a Fotótér szolgáltatási felületét, és hogy a fényképgyűjtemények sajátosságai miatt nemcsak a magyar, de a nemzetközi érdeklődők kívánalmainak is meg kell felelni a digitális tartalmak szolgáltatása során.

Perger Péter, a Régi Nyomtatványok Tárának csoportvezetője Misztótfalusi Kis Miklós örmény betűtípusairól és sorsukról tart előadást

Perger Péter The Armenian Types of Miklós M. Tótfalusi Kis című előadásában a neves betűmetsző és nyomdász 1685-ben Amszterdamban készített örmény betűtípusait és sorsukat mutatta be. Tótfalusi két szövegbetűt (bolorgir), két kurzívot (notrgir) és ezekhez kapcsolódó majuszkulákat metszett, amelyeket Amszterdamban Mattheosz Vanandeci és utódai használtak. A kutatás a korai örmény nyomdászat mind tartalmilag, mind tipográfiailag kiemelkedő időszakának tekinti e műhely működését, amelyben így – a magyar és örmény kultúra különleges találkozásaként – egy hazai mesternek is jelentős szerep jutott. A típusok a 18. század első felében Velencébe kerültek, ahol a San Lazzaro szigeten működő mechitarista kongregáció által kiadott kiadványokban tűnnek fel egészen a 19. század elejéig. Későbbi sorsuk azonban egyelőre homályba vész.
A konferencián elhangzott előadások és az azokat követő eszmecserék összességében rávilágítottak, hogy a digitális átalakulás, a nyílt adatbázisok, a mesterséges intelligencia, a virtuális valóság teremtette új környezetben a kulturális örökség megőrzése és hozzáférhetővé tétele kiemelt feladata jelenkorunk minden kulturális intézményének.

AZ MNM KK OSZK delegációja a konferencia záróvacsoráján az örmény nemzeti könyvtár főigazgató asszonyával. Balról: Papp Viktor, Franges Krisztina, Anna Chulyan, Rényi Mátyás Attila, Perger Péter

Franges Krisztina (Állományvédelmi és Restauráló Osztály)
Kalcsó Gyula (Digitális Filológiai és Webarchiválási Osztály)
Papp Viktor (Történeti Fénykép- és Interjútár)
Perger Péter (Régi Nyomtatványok Tára)
Rényi Mátyás Attila (Digitális Megőrzési Osztály)

Phenakistikop. In: Vasárnapi Ujság, 29. évf. 2. sz. (1882. január 8.), 23. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Karbán József: A trükkfilm őse. In: Magyar Film, 2. évf. 32. sz. (1940. augusztus 10.), 6. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Fehérlófia. Magyar népmese Arany László feldolgozása alapján, Jankovics Marcell rajzaival, [Budapest], General Press, [2003]. Címlap – Törzsgyűjtemény

Petőfi Sándor: János vitéz. Jankovics Marcell rajzfilmje. Magyar mesék sorozat. Borító, DVD, IPH Kft. é. n.

Nagy Béla (MNKK OSZK
Országos Idegennyelvű Könyvtár, Szolgáltatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

• Magyar Márton: Animáció a turizmusban. Elmélet és módszertan, [Budapest], [ELTE Eötvös Könyvkiadó – ELTE PPK], 2023, 22–42.
• Fülöp József – Kollarik Tamás (szerk.): Animációs körkép. A magyar animáció oktatási, intézményi, forgalmazási és pályázati lehetőségei, rövid történeti kitekintéssel, [Budapest], [MMA MMKI], 2016.
• Féjja Sándor: Walt Disney, [Budapest], [M. Filmtudományi Intézet és Filmarchívum], 1981.
• Peternák Miklós: Új képkorszak határán. A számítógépes grafika és animáció kezdetei Magyarországon, [Budapest], [Számalk], 1989.

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete együttműködő partnereivel, az MNMKK Országos Széchényi Könyvtárral, az MNMKK OSZK Könyvtári Intézettel és a Központi Statisztikai Hivatal Könyvtárával 2024. október 24-én csütörtök délután 14.00 órától ünnepi megemlékezést tartott az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére, melynek keretében koszorúzással emlékeztünk Füzéki István kollégánk emléktáblájánál. Az egybegyűlteket Gerencsér Judit köszöntötte az MKE Elnöksége nevében. A megemlékezés folytatásaként kerül sor a 2024. évi Füzéki István Emlékérem ünnepélyes átadására.

A Füzéki István Emlékérem

Dr. Mader Béla, Füzéki István Emlékérem 2024-es díjazottja. Fotó: Ujhelyy Attila

A Füzéki István Emlékérem idei díjazottja dr. Mader Béla, akit az MKE Elnöksége méltatott. Az alábbiakban közöljük a laudációt:

 

Szabad György. A kép forrása: Az ELTE BTK honlapja

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszéke 2024. szeptember 19-én konferenciával emlékezett meg a 100 éve született tudósról, tanárról, politikusról, Szabad Györgyről. A tudományos tanácskozást Borhy László, az egyetem rektora nyitotta meg, valamint köszöntőt mondott Varga Zsuzsanna, a tanszék vezetője és Szabadné Suján Andrea. A plenáris előadást Dénes Iván Zoltán eszmetörténész (Academia Europaea-tag) tartotta az egykori tanár névválasztásáról, szerepvállalásáról és -felfogásáról.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szabad György a történész felelősségéről így vallott:

Mindeközben felhívta a következő generációk figyelmét arra, hogy ők is felelősségteljesen éljenek lehetőségeikkel:

Az ELTE történész diákkörének kirándulása Debrecenbe, 1974. Fotó: Szabadné Suján Andrea és Szabad Júlia tulajdona

A fiatal nemzedékek felkészítését kiemelt feladatnak tartó professzor tiszteletére rendezett tudományos tanácskozáson éppen ezért a Szabad-tanítványok ‒ úgymint Csorba László, Dobszay Tamás, Erdődy Gábor, Gergely András, Hermann Róbert, Pajkossy Gábor, Veliky János ‒ tanítványai tartottak előadást. Közreműködésükkel egyrészt Szabad György munkásságról, másrészt a szabadi életmű egy-egy részterületéhez (pl. gazdaságtörténet, alkotmánytörténet, politikatörténet) kapcsolódó tárgykörről hallhattak az érdeklődők.

• 
• 
• 
• 
• 

Melkovics Tamás (ELTE) Szabad György politikatörténeti „modelljét”, míg Velkey Ferenc (Debreceni Egyetem) a történészi biográfiát és az autobiográfiát vizsgálta az egykori egyetemi tanár munkásságában. Völgyesi Orsolya (HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont) Eötvös József működését mutatta be az utolsó rendi országgyűlési időszakában, Miru György (Debreceni Egyetem) pedig az 1848‒49. évi alkotmányosság értelmezésébe engedett bepillantást.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szilágyi Adrienn (HUN-REN BTK) a Károlyi család nagybirtokairól és birtokkormányzatairól, Manhercz Orsolya (ELTE) az uralkodó és a magyarországi politikai élet 1860–61. évi kapcsolatáról, míg Tóth-Barbalics Veronika (Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtár) ugyancsak 1861 vonatkozásában a felsőházról, a főrendekről, a feliratról tartott előadást. Farkas Katalin (ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) Kossuth Lajos és a honvédegyleti mozgalom összeköttetéseit, Solymosi József (Hadtörténelmi Levéltár) az emigráció katonai terveit ismertette.

Bárány Zsófia, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tudományos munkatársa (MNMKK OSZK) előadása a 100 éve született történész és egyetemi oktató Dr. Szabad György című konferencián. Fotó: Gyuris István Viktor

Bárány Zsófia, a Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport tudományos munkatársa (OSZK) előadásában Szabad György 2004. évi, Székely György tiszteletére készített, A reformert erősítő élmény című tanulmányára kívánt reflektálni, amelyben a professzor a Zemplén megyében a „kolerabiztosok” sorába választott, pályakezdő Kossuth Lajos működését vizsgálta. A „tanítvány tanítványának” előadásában, ha nem is a járvány során megéltekhez hasonló, de egy szintén nehéz körülmények között megtapasztalt, negatív politikusi élményről, illetve annak hatásairól számolt be egy jóval délebbi területet, az 1830-as évek Csanádi egyházmegyéjét illetőleg. A számos nehézséggel terhelt egyházmegyei viszonyok mellett ugyanis a közéleti és az egyházi szférából érkező támadásokkal is szembe találta magát az újonnan kinevezett püspök, politikus, későbbi diplomata, Lonovics József.

Bárány Zsófia (MNMKK OSZK
Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

A konferencia megnyitó- és köszöntőbeszédei, valamint a plenáris előadás itt olvashatók.

Szabad György örökségéről bővebben itt.

Felhasznált irodalom:

• Szabad György: A reformert erősítő élmény. In: Polgári átalakulás és nemzeti önrendelkezés: Válogatás Szabad György írásaiból. Vál. és az előszót írta Csorba László, Hermann Róbert. Szerk. Bárány Zsófia. Budapest, 2019. 94‒100.
• Szabad György: A történész felelősségéről. Tiszatáj, 28. évf. 6. sz. (1974), 3‒7.

A magyar fürdőkultúra napját minden év október második szombatján rendezik meg, hogy ráirányítsák a figyelmet a magyarországi fürdők történetére és egészségügyi szerepére. Magyarország híres termál- és gyógyvizeiről, amelyeket már az ókor óta használnak különböző kultúrák. A rómaiak és a törökök is hozzájárultak a magyar fürdőkultúra kialakításához, amely ma is fontos része az ország turizmusának és egészségmegőrző hagyományainak.

Törökfürdő a Rudasfürdőben. In: Gelléri Mór (szerk.): Budapest a kiállítás alatt. Fővárosi kalauz és tájékoztató ... az Országos kiállításról szóló függelékkel, Budapest, Dobrowsky – Franke, 1885. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A rendezvény célja, hogy népszerűsítse a fürdők által nyújtott egészségügyi szolgáltatásokat, a természetes gyógyvizek jótékony hatásait, valamint a relaxáció és a wellness fontosságát. Ilyenkor sok fürdő speciális programokkal, hosszabbított nyitvatartással és kedvezményekkel várja a vendégeket. Ezen kívül különféle rendezvények és előadások is zajlanak a fürdők kultúrtörténetéről. 

Uszodában. In: Borsszem Jankó, 26. évf. 1330. (28.) sz. (1893. július 9.), 6. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Az esemény segít abban is, hogy a fiatalabb generáció is megismerje a fürdők pihentető és gyógyító erejét, valamint támogatja a belföldi turizmus fellendítését. A termálfürdők különösen kedveltek, mivel természetes gyógyvizeikkel enyhítik az izom- és ízületi fájdalmakat, javítják a vérkeringést, és stresszoldó hatásuk is közismert.

Történelem

Feszti Árpád: Műtárlat. In: Borsszem Jankó, 29. évf. 1493. (29.) sz. (1896. július 19.), 10. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Közfürdőterem a Rudasfürdőben Budán. In: Vasárnapi Ujság, 2. évf. 11. sz. (1855. március 18.), 85. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A szabad uszodák, strandfürdők között átmenetet képeznek a fedett uszodák.

A városligeti új Széchenyi-fürdő. Balogh Rudolf fölvétele. A nagymedence a férfi-uszodában. In: Vasárnapi Ujság, 60. évf. 23. sz. (1913. június 8.), 448. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A mai magyar fürdőkultúra a római, török és balti fürdőhagyományokon kialakult modern európai fürdőzés. A római fürdőkultusz a fényűzés és nem az egészségvédelem és gyógyítás szolgálatában állt. Eredménye ezért edzettség és gyógyulás helyett elpuhulás lett. A török fürdőkultúrát vallási motiváltság jellemzi. A finnek gőzfürdője a szauna, mivel gyógyvizek hiányában ebbe az irányba tudtak fejlődni.
A modern európai fürdőkultúrát a céltudatosság illeti. A tisztálkodás és a gyógyhatás mellett a testi erőt fenntartó és a szellemi frissességet megújító általános regenerálódást veszik igénybe.
Kultúrtörténeti szempontból a hatástorlódás az, ami fürdőkultúránkat jellemzi, éppen úgy gyógyászati szempontból az összetett ingerhatásokra való törekvés a magyar fürdőkultúra legjellegzetesebb tulajdonsága.

Nagy Béla (MNKK OSZK
Országos Idegennyelvű Könyvtár, Szolgáltatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

• Benárd Miklós: Magyar fürdőkultúra, [Budapest], [Franklin Ny.], 1943.
• Benárd Miklós: Magyar fürdőkultúra a korszerű balneologia szempontjából, Budapest, [Franklin Ny.], 1943. 
• Fürdőkultúra, balneotechnika és urbanizáció. Konferencia, Budapest, 1975. szeptember 22–27., [rend. a] Magyar Hidrológiai Társaság, Budapest, MTESZ Házi Ny., [1975]. 
• Wellness az ókorban. Fürdőkultúra Aquincumban. Időszaki kiállítás az Aquincumi Múzeumban, 2015. 11. 16 – 2016. 11. 16., [rend. és ... írta Fényes Gabriella], Budapest, BTM, 2016. 
• Gelléri Mór (szerk.): Budapest a kiállítás alatt. Fővárosi kalauz és tájékoztató ... az Országos kiállításról szóló függelékkel, Budapest, Dobrowsky és Franke, 1885.

A nemzeti könyvtár égisze alatt működő, az egyházi és világi ünnepeket, évfordulókat, emléknapokat, kiemelt magyar és nemzetközi napokat bemutató tartalomszolgáltatás informatikai és arculati szempontból is megújult. Az MNMKK OSZK 30. csevejében Sudár Annamáriát, a nemzeti könyvtár irodalmi szerkesztőjét és Mann Jolán irodalomtörténészt, a Főigazgatói Kabinet kulturális csoportjának tudományos munkatársát Ujhelyy Attila, a könyvtár kommunikációs munkatársa kérdezte az egyedi online tartalomszolgáltatás részleteiről.

Tartalom

00:57 Mitől különleges a szolgáltatás?
03:30 Hatalmas tudáshalmaz a kíváncsiaknak
07:25 Mint egy kalendárium!
10:36 Ki válogatja össze a tartalmat?
15:15 „A műveltség élmény, állandó élmény, mint a napsütés” (Márai)
17:15 Kapcsolódások
20:30 Meddig bővíthető a szolgáltatás?
23:00 Kiket tekintünk felhasználóknak?
24:10 Miért vannak a névnapok?
28:30 Kortárs ünnepek
31:30 Részt vevő kollégák

LINK:

JELES NAPOK

Az Újszövetség harmadik evangéliumának, valamint az Apostolok cselekedeteinek szerzőjére, Szent Lukácsra emlékezünk.
Az angyali üdvözlet az evangélisták közül csak Szent Lukács könyvében olvasható.

Angyali üdvözlet. Szent Lukács evangélista. A szerző által készített montázs – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Emlékszem serdülő koromból a tanév végi hittanórák egyik programjára, amikor levetítettek az eszét már a rohamosan közelgő vakáción jártató ifjúság számára, figyelmüket lekötendő, egy világrekorder filmet. A világrekorder teljesítmény pedig abból állt, hogy ez volt a legtöbb más nyelvre lefordított angol nyelven készült filmalkotás. Hogy melyik filmet vetítették? Senki ne gondoljon az akkor már „futószalagon készült” valamelyik Disney-feldolgozásra, a Csillagok háborúja egyik epizódjára, esetleg valamiféle Harry Potter-szerű filmipari termékre. Vagy még csak nem is a nagy természettudós, David Attenborough valamelyik természetfilmje előtt rontottuk a szemünket a ’80-as évek képcsöves tévéinek egyike előtt ülve. Az Illés prófétáról szóló blogbejegyzésemben megemlítettem, hogy a világ mindenkori bestsellerlistájának első helyén a Biblia áll. Így nem meglepő, hogy az említett világrekorder film témája is ebből az alapműből merített, hiszen az 1979-ben készült Jézus élete című filmről van szó. A film narrátora, a sokak által az egri várkapitánnyal, Dobó Istvánnal azonosított Sinkovits Imre utánozhatatlan orgánumú hangján többek között a következőkkel vezeti be a cselekményt:

Egy korábbi, Szent Máté apostolról és evangélistáról szóló blogbejegyzésemben említettem, hogy:

Szent Lukács a Bibliában szereplő négy evangélista egyike, evangéliuma az Újszövetség harmadik könyve. Kétrészes életművének második fele, a Jézus földi ténykedését követő ősegyház időszakát, azon belül is elsősorban Szent Pál apostol megtérését és hittérítő útjait feldolgozó Apostolok cselekedetei a „kedves tanítvány”, János evangéliuma után következik, az Újszövetség ötödik könyveként. Mint mind a négy evangélistának, neki is van jelképe, ahogy a már említett Szent Mátéról szóló blogbejegyzésemben is írtam:

A római katolikus egyház három egymást ciklikusan követő liturgikus, advent első vasárnapjával kezdődő évet különböztet meg, melyeket A, B és C betűvel jelöl. Az A-évben az első evangélista, Szent Máté könyvéből merítik az, ún. „évközi vasárnapok” felolvasott evangéliumát. A B-év évközi vasárnapi evangéliumi olvasmányát Szent Márk könyve adja, de mivel ez a többihez képest nagyon rövid terjedelmű, ezért a nyári időszakban – Mátétól, Márktól és Lukácstól, vagyis az ún. „szinoptikusoktól” eltérő – Szent János evangéliuma is „besegít”. A liturgia során a C-évben kerül elő Szent Lukács evangéliuma. A következő C-év idén, 2024 advent első vasárnapjával kezdődik.

Az olvasó Lukács evangélista. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás) 

Szent Lukácsról tudjuk, hogy a szíriai Antiokheia városában született, de az időpontról nincs fennmaradt forrás. Foglalkozására nézve orvos volt, legalábbis erről tájékoztat a Kolossébeliekhez írott levél, ahol Pál apostol a következőket írja:

Emellett tudomásunk van más foglalkozásáról is, legalábbis a hagyomány szerint. Festő is volt, Rómában a Santa Maria Maggiore-bazilikában, és Loretóban olyan Szűz Mária képet őriznek, amelyet Lukács ecsetjének tulajdonítanak. Ezért a középkorban a festők védőszentjének fogadták, és sok városban a rokon művészeti ágakkal ún. Lukács-céheket alkottak. De ez a hagyomány napjainkban is él, hiszen ezen a napon van A magyar festészet napja. Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában Lukács hazai kultuszáról a következőket írja:

„Lukács az orvosok és kórházak, fürdők jeles védőszentje. Hazánkban az ő nevét viseli a budai Lukács-fürdő és kórház, amelyet az irgalmasrend alapított”. A kép forrása: Wikipédia (magyar kiadás)

A festészet mellett Lukácsnak a retorika tudományában való jeleskedését is számon tartják, ezt két bibliai műve jól tükrözi. Evangéliuma kapcsán Herczeg Pál hittankönyve a következőket fogalmazta meg:

Továbbá – és ez számunkra különösen fontos – természetesen történetíró is volt. Szent Lukács – ahogy az idézetből is kiderült – Pál apostol révén kerül kapcsolatba a kereszténységgel. Eredetileg történeti művet szándékozott készíteni a világtörténelem „legnagyobb” eseményéről. Így került kapcsolatba a „véreskezű”, fanatikus keresztényüldöző, héber farizeus hittudós Saulból lett „13-ik apostollal”, Szent Pállal. Pál térítette meg őt, aki ezek után apostoli útjában nemcsak mint krónikás követte őt. Az Apostolok cselekedeteinek jó része is tulajdonképpen Pál missziós útjairól számol be. Pál halála után Lukács bejárta Itáliát, Galliát, Dalmáciát, Makedóniát. Egyes források szerint tanított Egyiptomban, Líbiában, Tébaiszban is. Hitéletét szigorú böjt és vezeklés jellemezte, végül a (Szent János kivételével) többi apostolhoz hasonlóan vértanúhalált halt az achájai Patrasban. De haláláról más hagyományok is szólnak. A Magyar katolikus lexikon szerint:

Lukács evangéliumának első oldala a Károli Gáspár fordította Vizsolyi Bibliában. – Digitális Könyvtár

Lukács evangéliuma

Ahogy említettem, Lukács szoros kapcsolatban állt Pál apostollal, azonban az evangéliumában nem sok szerepet játszott Pál hatása. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy az Apostolok cselekedeteinek eseményeivel ellentétben Pál nem volt szemtanúja Jézus életének, így arról legfeljebb csak közvetett információkkal szolgálhatott. Lukács egyértelműen felhasználta a két szemtanú evangélista, Máté és Márk szövegét. A másik két szinoptikustól, és a tőlük sok mindenben eltérő evangéliumot írt Jánostól abban is különbözik, hogy történeti keretbe foglalt írásának van egy címzettje, aki a Theofilus névre hallgat. Theofilus személyéről nincsenek adatok, lehetséges, hogy egy gazdag mecénása volt Lukácsnak, aki emellett esetleg még érdeklődött is a kibontakozó keresztény hit iránt. Lukács pallérozott irodalmi műveltsége egyértelműen a latin kultúrára épül, szemben a szintén „értelmiségiből” lett Máté apostollal, aki sokkal inkább a héber kulturális hagyományokból, elsősorban az Ószövetségből merít. Lukács pedig a latin-hellenista kultúra számára jobban érthető kifejezésekkel és gondolatokkal operál. Ebbe valószínűleg belejátszott, hogy ő, eltérően a többi bibliai szerzőtől, nem volt héber származású, és nyilván a számára megszokott világkép kifejezései kézenfekvők. „Pogány”, vagyis nem héber származása evangéliumának egyfajta sajátosságot is adott. Nála nagy hangsúly van az evangélium „univerzális” mivoltán, vagyis hogy Jézus nemcsak a zsidó nép, de az egész világ megváltója. A Jézus születését hírül adó angyal is arról beszél: „ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen” (Lk, 2:10) vagy a jeruzsálemi nagytemplomban lévő agg Simeon szavai szerint a kis Jézus „Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére” (Lk, 2:32) született. A tizenkét (héber) apostol mellett egy hetven tanítványból álló szélesebb kört is megemlít. A zsidó nép által megvetett samaritánusok is többször példaként jelennek meg művében, így csak az ő evangéliumában található meg az „Irgalmas samaritánus” (Lk, 10:25-37) története, melyben a zsiványok által kirabolt és megvert áldozatot két, „kegyes” és a vallás terén köztiszteletben álló zsidó ember elkerüli, de egy pogánynak tartott, megvetett nép tagja segít rajta. A képet csak tovább árnyalja, hogy zsidó vallási elit, az írástudók, a farizeusok, a szaddaceusok tagjai közül kerülnek ki Jézus ellenfelei. Ők azok, akik halálra adják, Poncius Pilátus római helytartó is az ő hamis vádjaik miatt ítéli kereszthalálra Jézust.
De Lukácsnál Jézus a vallási elitet sokszor sarkosan szembeállítja a zsidó nép „perifériár került rétegeivel is, például a római birodalommal paktáló adószedőkkel (lásd Máté vagy Zakaeus), vagy a parázna nőkkel (Mária Magdolna). Jézus nagy hangsúlyt fektet az elveszettek megmentésére. Ahogy egy korábbi, Szent Máté apostolról szóló blogbejegyzésemben írtam:

De csak Lukácsnál található meg a Dürer ceruzája és Rembrandt ecsetje által kedvelt „Tékozló fiú története” (Lk 15:11-32) is, melyet Franco Zeffirelli Názáreti Jézus című filmdrámájában Jézus a megvetett vámszedő, a fényűző életet élő „aranyifjú”, a későbbi Szent Máté apostol és evangélista házában mesél el megrendítő módon az ott összegyűlt „bűnös és parázna” hallgatóságnak.  

A Dürer és Rembrandt művei által is ábrázolt „Tékozló fiú” története csak Lukács evangéliumában szerepel. A kép forrása: Dürer és Rembrandt műveinek felhasználásával a szerző által készített montázs

Amíg Szent János evangéliuma egy, a többihez képest bővített befejezést tartalmaz a második csodálatos halfogás eseményének bemutatásával, addig Szent Lukács az evangéliumi események kezdetét tárgyalja jóval bővebben mint a többiek. Csak ez az evangélium kezdődik Keresztelő János születésének előzményeivel, amikor Zakariásnak megjelenik Gábor arkangyal, hírül adva, hogy idős és meddő felesége, Erzsébet gyermeket szül majd, akit Jánosnak fognak elnevezni. Mivel a bemutatott áldozat egy tulok volt, így vált ez az állat Lukács attribútumává. De az egy korábbi blogbejegyzésemben már bemutatott, az „Üdvözlégy Mária” katolikus imának alapjául szolgáló Angyali üdvözletről is csak Lukácsnál olvashatunk. Csak a harmadik fejezetnél lesz valóban „szinoptikus”, közös eseményeket tárgyaló Mátéval és Márkkal. Ettől kezdve lényegében, némineműleg eltérő módon ugyan, de azonos eseményeket és tanításokat tárgyal az A és B liturgikus év evangélistáival. Az evangéliumának végén találhatunk még egy, csak itt szereplő, a művészeti ábrázolásokban kedvelt eseményt (Lk, 24:13-33). Jézus feltámadása után a Jeruzsálemből az egynapi járóföldre fekvő Emmaus nevű faluba vezető úton találkozik két tanítványával, akik elképzelhető, hogy abba a „szélesebb körű”, bizonyos hetven tanítvány közé tartozhattak. A Jézus halálán búsuló tanítványok csak akkor ismerték fel a hozzájuk csatlakozó jövevényben Jézust, amikor otthonukban vacsorához ültették, „de ő eltünt előlük.”
Robert Zünd ismert festményén azt a jelenetet ábrázolta, amikor Jézus feltámadása után a Jeruzsálemből az egynapi járóföldre fekvő Emmaus nevű faluba vezető úton találkozott két tanítványával.

Robert Zünd: Az emmausi út. A kép forrása: Wikipedia (német nyelvű kiadás)

Lukács evangéliumának vége tulajdonképpen egy afféle „folytatás következik” típusú „nyitott” befejezés, ez nem véletlen, hiszen az Apostolok cselekedetei valóban folytatja a történet „fonalát”. A C-liturgikus év evangéliuma e szavakkal zárul:

Apostolok cselekedetei

Az Apostolok cselekedeteinek első oldala a Károli Gáspár fordította Vizsolyi Bibliában – Digitális Könyvtár

A Lukács evangéliumának folytatása nem maradt el, ahogy annak bevezetőjében is olvashatjuk:

A Magyar katolikus lexikonban a következőket olvashatjuk erről a műről:

Herczeg Pál Bibliaismereti hittankönyve ezt a történeti elbeszélő műfajban íródott művet szintén két nagyobb részre osztja, de a 12. fejezet végét határozza meg választóvonalként:

A Károli Biblia és Káldi György-féle Neovulgáta alapján készült revideált fordításának szerkezete is inkább ez utóbbi felosztást indokolja.
A történeti szál az evangélium tömör összefoglalásával veszi fel a fonalat, majd a Jeruzsálemben várakozó tanítványoknak egy fontos feladatot kell megoldaniuk. A Jézust eláruló Iskarióti Júdás helyett egy új tanítványt kell választaniuk, hiszen a tizenkettes szám betöltése – Izrael 12 törzse miatt – nagyon fontossá vált. Sorsvetéssel egy József és Mátyás nevű tanítvány közül Mátyást választják. Róluk sem korábban, sem később nem olvashatunk. Egyes teológiai vélemények szerint ez a választás nem is tekinthető igazából „isteni akaratnak”, hiszen a Júdás helyét betöltő apostol majd a 9. fejezetben megtérő Szent Pál lesz. Más – Mátyás apostoli mivoltát elvenni nem akaró – vélemények Pált nemes egyszerűséggel a 13. apostolnak tartják.
A második fejezet írja le az aratási háladó ünnepen, vagyis pünkösdkor létrejött csodát, a Jézus által megígért Szentlélek kiáradását a tanítványokra és a korábban Jézus megfeszítését helyeslő, de az események hatására odasereglett és Péter prédikációját – nyelvi nehézségeket áthidaló módon – értő nép mintegy háromezer megtérő tagjára. A nyelvi nehézség áthidalása talán afféle anti-Bábel történetként is felfogható. A keresztény felekezetek ezt az eseményt tekintik az egyházuk kezdetének.
A tizenkét apostol közül többen feltűnnek, leginkább Péter. Jánossal együtt ő kerül a Jézus-hitet betiltani akaró zsidó Nagytanács elé, több tortúrát is elszenvedve. Működésük egy jézusi gyógyító csodával kezdődik, mely során Péter meggyógyít egy bénát (ApCsel 3: 1-89.) Az őskeresztény egyház üldöztetése egyre nagyobb méreteket ölt, a 6-7. fejezetben megjelenik az első vértanú, a diakónussá választott István. Nem mellesleg róla nevezték el első megkoronázott királyunkat is. István brutális megkövezésén jelen volt egy írástudó farizeus is, akit Saulnak hívtak. Ez a Saul annyira gyűlölte a keresztényeket, hogy a zsidó Nagytanács jóváhagyásával még Damaszkuszba is képes volt elmenni megkeresni és letartóztatni ennek a „szektának” a híveit. A kilencedik fejezetben meséli el Lukács a Caravaggio és Murillo ecsetje által is oly érzékletesen ábrázolt eseményt, mikor a lovon ülő Sault földre döntve megjelent Jézus. Ezután következett be a szó szerinti értelemben vett „pálfordulás”, vagyis a megtérő Saulból Szent Pál apostol vált.

Caravaggio: Szent Pál megtérése. A kép forrása: Wikipedia (angol nyelvű kiadás)

Mintegy betoldásként István megkövezése és Saul pálfordulása között olvashatunk Fülöp apostol (vagy esetleg az Istvánnal megválasztott diakónus) egy fontos, Samáriában lezajlott „kalandjáról”, mely id. Markó Károly ecsetjét is megihlette. Tulajdonképpen az afrikai misszió vette itt kezdetét, hiszen Fülöp az úton találkozott Kandakéval, Etiópia kincstartójával, aki – a kor szokása szerint – hangosan olvasta Izaiás (Ézsaiás) prófétát. A hozzá csatlakozó Fülöp az út végén megkeresztelte az etióp főembert. De fontos „betéttörténet” Kornéliusz, a római százados Péter általi megkeresztelkedése is, melyben Lukács ismét hangsúlyozza, hogy Jézus Krisztus megváltása nemcsak a zsidókra, hanem „minden népre” kiterjed, mondván:

A Jeruzsálemben zajló történeti szakaszt három jelentős esemény zárja: Heródes király kivégezteti Jakab apostolt, Pétert bebörtönzik, de a szigorú őrizet alól egy angyal kiszabadítja, illetve a gyűlölt Heródes Agrippa egy istenkáromlás miatt meghal. A fejezet végén feltűnik a második evangélista, Márk neve is, akiről kiderül, hogy Pál és Barnabás munkatársa:

Ők hárman indulnak el arra a misszióra, amelyet a kereszténység európai területen történő hittérítésének kezdeteként tart számon az egyháztörténet.
Szent Pálnak összesen négy hittérítő útjáról számol be Lukács, ebből csak az elsőben voltak útitársai Barnabás és Márk. Azt történt ugyanis, hogy:

Később Lisztrában Pálékhoz csatlakozik Timóteus is.
Pál és társai első három útjukat gyakorlatilag a hellenisztikus világban és Kis-Ázsiában (a mai Törökország területén) tették meg, ahol Lukács korábban említett „pogány”, vagyis nem zsidó mivoltából származó szemléletmódja jól tetten érhető. Leírása szerint ugyanis a helyi zsidóság ellenállása után általában végül mindig sikerrel hirdették az igét a „pogányoknak”. Pál első útja után került sor a heves véleménykülönbségek szülte csatározásoktól nem mentes Apostoli zsinatra, ahol Pál és – a Kornéliusz házanépét már megtérítő – Péter is kiállt amellett, hogy a pogányok számára nem előfeltétel, hogy „körülmetélkedjenek”, vagyis felvegyék a zsidó vallást és megtartsák annak szokásait, ha meg akarnak keresztelkedni.
Útjai során Pál eljutott több görög nagyvárosba: Antiochiába, Lisztrába, Theszalonikába, Athénbe; Korintusba, Efézusba. A Korintusban, Galátiában, Efézusban, Filippiben, Kolosszében, Tesszalonikában alapított gyülekezeteknek írott levelei a Biblia szerves részét képezik. Ezen levelekben Pál a címzett gyülekezeteket tanítja hitélet, a vallás gyakorlati megélése, az embertársakhoz való viszony terén. Legtöbbet emlegetett része ezen leveleknek a korintusi gyülekezet számára írott első levélben olvasható 13 fejezet, mely a Szeretet himnusza címen is ismeretes:

Szent Pál negyedik útja, mai szóhasználattal élve, nem volt „retúr” utazás. Ráadásul ezt az utat fogolyként tette meg Rómába, ahol hajótörésben és egyéb kalandokban volt része. A hagyomány szerint a Néró-féle keresztényüldözés vértanújává vált, ahogy Szent Péter is. Erről azonban Lukács az Apostolok cselekedeteiben már nem számol be. De talán kárpótolhat ezért a hiányért az egyik legszebb szépirodalmi – nem mellesleg Nobel-díjas – alkotás Henryk Sienkiewicz Quo vadis? című műve, amely ennek a vészterhes korszaknak a keresztényüldözéseiről szól, és a regényben Pál és Péter is szereplőként jelenik meg. Rómában Pál fogolyként írta meg több, már említett levelét (Efézus; Kolossé; Filippi; Filemonnak), azonban a Rómaiakhoz írott levelét nem ekkor, hanem korábban írta, mikor még nem került kapcsolatba ezzel a gyülekezettel. Nem mellesleg a 4-5. században élt Hippói püspök, Szent Ágoston ennek, a római gyülekezethez írt levélnek a hatására tért meg „aranyifjú” életéből.
Lukács szintén ott volt Rómában, amikor Péter és Pál vértanúhalált szenvedtek, de ezt túlélte, majd később – a legelfogadottabb hagyomány szerint – nyolcvannégy éves(?) korában követte őket ő is „ezen az úton”, vagyis halt meg ő is Krisztus vértanújaként Patrasban.

Szent Lukács miniatúra, VIII. sz. In: Sain Márton: Nincs királyi út! Matematikatörténet, Budapest, Gondolat, 1986. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Felhasznált irodalom

• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Július elsejétől november harmincadikáig. A Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból, Budapest, Szent István Társulat, 1977.
• Bartha Tibor (szerk.): Keresztyén Biblia lexikon. K–Zs, Budapest, Kálvin Kiadó, 1995.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. I. kötet. A–Bor, Budapest, Szent István Társulat, 1993.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. VIII. kötet. Lone–Meszl, Budapest, Szent István Társulat, 2003.
• Diós István (szerk.): A szentek élete, Budapest, Szent István Társulat, 1984.
• Haag, Herbert (szerk.): Bibliai lexikon, Budapest, Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989.
• Hamvai-Kovács Gábor: „…láta egy embert ülni a vámszedő helyen a kinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem!”. In: OSZK-blog, 2023.09.20.
• Herczeg Pál: „Érted is amit olvasol?”. Bibliaismereti hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak. Második  kiadás, Budapest, Kálvin, 2000.
• Jézus élete. Filmdráma. John Krish, Peter Sykes, 1979, Warner Bros.
• Lukács evangélista. Wikipédia-szócikk (magyar kiadás)
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2012.
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára, Budapest, Pantheon, 1995.
• Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás. Budapest, Arcanum, 1995.
• Újszövetségi Szentírás. Második kiadás, Budapest, Szent István Társulat, 1985.

1922. október 15-én a Vígszínházban volt Anton Pavlovics Csehov Három nővér című színművének magyarországi ősbemutatója.

Varsányi Irén mint Olga, Gombaszögi Frida mint Mása és Makay Margit mint Irina Anton Pavlovics Csehov Három nővér című darabjában. Bemutató: Budapest, Vígszínház, 1922. október 15. Jelzet: SZT KB VII.136. – Színháztörténeti és Zeneműtár

1822 szeptemberében Rakovszky Iván, az akkori belügyminiszter a rendkívüli szegénység és munkanélküliség kezelésére Horthy István nevében, rendeletben indította el az Országos Ínségenyhítő Mozgalom megszervezését (az ilyen jellegű mozgalmak történetében nem ez volt az első és nem is az utolsó). Rakovszky felszólította a törvényhatóságokat mint a társadalmat képviselő intézményeket és azok tisztviselőit, hogy tegyenek eleget „emberbaráti és hazafias kötelességüknek” és támogassák a mozgalmat adományokkal.

Rakovszky Iván levele a Vígszínház igazgatóságához, Budapest, 1922. szeptember 5. – Színháztörténeti és Zeneműtár SZT Vígszínház irattára 374/21.

A Vígszínház igazgatósága szeptember 18-án írt levelet az ügyben a Székesfővárosi Tanácshoz, amelyben engedélyt kérnek arra, hogy Rakovszky felhívására egy matiné keretében, október 8-án Anton Pavlovics Csehov Három nővér című drámáját rendkívüli előadásként bemutathassák, úgy, hogy mellette a szokásos délutáni előadást is megtarthassák. Mivel a Tűzoltóság ehhez nem járult hozzá (nem tudták volna a megfelelő létszámot biztosítani), a színház módosította a kérvényt. Az előadás időpontja október 15-e lett, a bemutató mellé pedig a délutáni helyett egy (a Vígszínház korábbi újításaként bevezetett) éjjeli előadást terveztek aznapra. A Székesfővárosi Tanács elé némi személyes közbenjárás hatására ez az új kérvény került, a főváros így már megadta az engedélyt.
Ezek után még további adminisztrációs, illetve gazdasági nehézségeket kellett leküzdeni: a Vígszínház kérvényezte a Fővárosi Tanácstól, hogy a nemes célra való tekintettel a Három nővér esetében a bemutatók után fizetendő magasabb vigalmi adó csak a rendes előadások után kivetett 10% legyen, valamint azt is, hogy október 14-én a Három nővér nyilvános sajtófőpróbája mellett a délutáni és esti előadásokat is megtarthassák.

A Vígszínház színlapja 1922. október 14–23. – Színháztörténeti és Zeneműtár Színlapgyűjtemény

A belügyminiszter rendelete szerint az előadásból befolyó összeget a központi magyar királyi állampénztárba kérték utalni, a cél megjelölésével. A teljes (bruttó) bevételt, 325 ezer 300 koronát, amelyet a „rendkívüli irodalmi és művészi siker” hozott, a Vígszínház be is fizette, ezt Rakovszky levélben köszönte meg. Később arról tájékoztatták a Vígszínházat, hogy Horthy Miklós, aki jelen volt az előadáson, a magánpénztárából háromezer koronát fizetett a páholyjegyért.

• 
• 

A tervezett bemutatóról már szeptemberben elkezdtek cikkezni a lapok. Anton Pavlovics Csehov nem volt teljesen ismeretlen a Vígszínház közönsége számára, hiszen Jób Dániel rendezésében 1920. május 8-án bemutatták a Ványa bácsit, és a nézők a sajtóból azt is tudhatták, hogy A három nővért éppen nagy sikerrel játssza Berlinben Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij társulata. Bár a híradások megemlítették, hogy az előadás bevételét az Országos Ínségenyhítő Mozgalom javára fogják felajánlani, a színház vezetősége a közönséget a jótékonyság helyett inkább a magas művészi élmény lehetőségével igyekezett megnyerni, amelyhez minden feltételt biztosítottak. A magyar szöveg Kosztolányi Dezső munkája volt, aki Vladimir Czumikov 1902-ben megjelent német fordítását használta, a színvonalas előadásra pedig Jób Dániel mint rendező, Málnai Béla mint díszlettervező és a Vígszínház kiváló színészei voltak a garancia..

• 
• 

A szereposztás az előzőleg tervezetthez képest változott. Jób Dániel szerette volna Anfisza szerepére Rákosi Szidit felkérni, de a Nemzeti Színház nem járult ehhez hozzá, a következő választás Kész Rózsi volt, végül Kende Paula kapta meg a szerepet. Ezen kívül még Andrejt játszotta Dózsa István helyett Lukács Pál és Tuzenbachot Lukács Pál helyett Kertész Dezső.

A Három nővér a Vígszínház próbakönyvében. Jelzet: SZT Vígszínház irattára 374, Kötetes/105/4, Próbakönyvek 1922 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A végső szereposztás így a következő lett:

A bemutató egyben az irodalmi matinék bevezetésének kísérlete is volt.

A nyilvános sajtófőpróbát 1922. október 14-én tartották, amely nem sok jót jósolt a darabnak. Az inkább könnyed, szórakoztató előadásokhoz szokott közönség ugyanis nem volt felkészülve az irodalmilag jelentős, nehezen érthetőnek és értelmezhetőnek kikiáltott, a feltételezések szerint szomorúságot és mély filozófiát közvetítő darabra, illetve az ezt hangsúlyozó rendezői koncepcióra.

A tudósítások szerint a bemutatóra néhány óra alatt elkeltek a jegyek, és a főpróba utáni várakozásokkal ellentétben a bemutató közönsége sikerre vitte a darabot, ekkor azonban még főleg az arisztokrácia képviseltette magát.

 Mivel a bemutató közönségének összetétele merőben eltért a szokásostól, a Vígszínház törzsközönségét – és az azt (is) kiszolgálni vágyó repertoárt ismerő kritikusok nem vártak sokat a későbbiekre nézve.

Makay Margit mint Irina, Gombaszögi Frida mint Masa és Varsányi Irén mint Olga, Csehov: Három nővér című darabjában. In: Színházi Élet, 11. évf., 43. sz. (1922. október 22.), 13. – Elektronikus Periodika Archívum

A darab azonban műsoron maradt, összesen hatvanötször játszották, eleinte többször is teltházzal. Vagyis az egyébként könnyed szórakozást igénylő közönséget mégis sikerült megnyerni. Ebben egyrészt a bemutató arisztokrata közönségének reklámértéke játszhatott komoly szerepet, másrészt pedig a sajtó: a Jób Dániel művészi törekvéseit és az azt megvalósító színészek munkáját értő és értékelő kritikusok egyöntetű dicsérete.

A Három nővérnek az az interpretációja, amelyet a vígszínházbeli előadás alapján alakítottak ki, meghatározta a későbbi magyarországi színpadi feldolgozások értelmezési kereteit, ezekhez képest kellett a későbbi előadásoknak megfogalmazniuk saját koncepcióikat. Innentől öröklődött az a megközelítés, amely a Három nővér cselekményében elsősorban a specifikusan orosz érzékenységet bemutató, az elmúlásra és az elvágyódásra reflektáló lelki történéseket látott. A korabeli kritikák szerint ezt az egyedi, és ezért nehezen átadható világlátást sikerült a Vígszínház művészeinek megjeleníteniük a színpadon. Az elismerő kritikák így egyszerre szóltak a szerzőnek, a darabnak, a színészeknek, a fordítónak és a rendezőnek, de még a díszlettervezőnek is.

Kosztolányi Dezső. In: Az Érdekes Ujság dekameronja. Száz magyar író száz legjobb novellája, szerk. Kabos Ede, Budapest, Légrády, [1913–1916]. – Törzsgyűjtemény. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Jób Dániel, a Vígszínház művészeti igazgatója, a Három nővér rendezője. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA IX. 372. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Gömöri Imre: Málnai Béla, a Vígszínház ezermestere. In: Borsszem Jankó 59. évf. 3029. (15.) sz. (1926. május 16.), 11. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Varsányi Irén. Jelzet: Fotógyűjtemény, nsz: 1950/1713 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Gombaszögi Frida. Fotó: Angelo. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA XIV.41– Színháztörténeti és Zeneműtár

Makay Margit. Fotó: Áldor. Jelzet: Fotógyűjtemény, nsz: 1053/42/1992 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Lukács Pál. Fotó: Angelo. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA VII.234 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Lázár Mária. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT 4224/23 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Tanay Frigyes mint Kuligin Anton Pavlovics Csehov Három nővér című darabjában. Bemutató: Budapest, Vígszínház, 1922. október 15. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA 4.847/18 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Hegedűs Gyula. Fotó: Gárdonyi Testvérek 1914. Jelzet: Fotógyűjtemény SZT KA VII.69 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kertész Dezső. Fotó: Angelo. Jelzet: Fotógyűjtemény SZT KA 4171/12 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Fenyvesi Emil mint Csebutikin Anton Pavlovics Csehov Három nővér című darabjában. Bemutató: Budapest, Vígszínház, 1922. október 15. In: Színházi Élet, 11. évf. 43. sz. (1922. október 22–28.), 11. – Elektronikus Periodika Archívum

Dénes György. In: Fotógyűjtemény, KB XII.261 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Szerémy Zoltán. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KB IX.11– Színháztörténeti és Zeneműtár

Kende Paula. Képeslap 1905. Jelzet: Fotógyűjtemény, SZT KA 4170/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Három nővér sikere nem kizárólag a jótékonysági célnak volt köszönhető, hanem annak, hogy Jób Dániel az Ínségenyhítő Mozgalom politikai kezdeményezésében jó érzékkel látta meg a lehetőséget arra, hogy megmutassa, a Vígszínház a könnyed (egyesek szerint akár alantas) szórakoztatásnál jóval többre is képes. A nézőket nem csak a jótékonykodás, a hazafias cselekedet szándéka vitte be az előadásra, hanem a művészi élmény igénye is. Utóbbi a továbbiakban is megmaradt.

 Ez volt az a bemutató, amellyel Jób Dániel a maga huszonötéves igazgatói pályafutásáról beszélve igazi sikernek értékelt, amely visszaigazolta művészi törekvéseit.

A Három nővér magyarországi bemutatója több szempontból is fontos és érdekes. Egy olyan gazdasági-politikai döntéstől kapta a lehetőséget, amely nem közvetlenül kapcsolódik a kultúrához. A rendezői koncepció, amelyet a kritikusok és a nézők egyaránt elismeréssel fogadtak, megalapozta a dráma magyarországi értelmezési kereteit. Megmutatja azt a fajta lavírozást, amelyre a korszakot megelőzően és utána is több színház rákényszerült azért, hogy a magasabb kultúra közvetítésének feladatát is ellássa, ugyanakkor biztos bevételhez is jusson (amiből finanszírozni tudja az előbbit). Láthatóvá tette a közönség irányíthatóságát, fogékonyságát, a kritika erejét, és nem utolsó sorban a Vígszínház művészeinek és alkotóinak sokrétű tehetségét.

Patonai Anikó Ágnes (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

• Csehov Antal: Három nővér, fordította: Kosztolányi Dezső. In: Színházi Élet, 18. évf. 35. sz. (1928. augusztus 26 – szeptember 1.), 137–164.
• Berczeli A. Károlyné: A Vígszínház műsora: 1896–1949. Adattár, Budapest, Színháztudományi Intézet – Országos Színháztörténeti Múzeum, 1960, 479.
• Bognár László: A Három nővér játszmája. Kísérlet a Csehov-dráma cselekményének föltárására, Budapest, Lestár, 2005.
• Cs. Jónás Erzsébet – Székely Gábor: Hogyan fordította Kosztolányi Dezső a Három nővér-t? In: Filológiai Tanulmányok A. P. Csehov drámai műveiből II., Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza, 1987, 131–138.
• Hegedüs Gyula: Emlékezések a Vígszínház első huszonöt évére, [ill. Balázsffy Rezső], Budapest, Légrády, 1921.
• Hunyady Sándor: A Vígszínház negyven éve 1896–1936, [Budapest], [Athenaeum Ny.], [1936]. 
• Minden eltörölve? Csehov Három nővére magyar színpadon [... szerk. Sándor L. István], Budapest, Ellenfényért Bt., 2013.
• Nagy Balázs Vince: Veszprém város ínségakciói az 1930-as években. In: Veszprémi Szemle, 22. évf. 3. sz. (2020. szeptember), 9–26.
• Turbucz Dávid: A Horthy-kultusz 1919–1944, Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet, 2015. 
• Umbrai Laura: A budapesti közkonyhák története az 1920-as években, avagy hogyan lesz fogékonysága „az államnak bizonyos szociális közszükségletek ellátására”. In: Múltunk. Politikatörténeti folyóirat, 65. évf. 1. sz. (2020), 115–144.