Az idei Networkshop 2022 konferencia legfőbb erőssége, hogy végre újra személyes részvétellel rendezték meg, így a szakmai kapcsolatok igen fontos fóruma nyílt meg újra számunkra. Helyszínként a DE Informatikai Kara ismerős volt PhD-tanulmányaim kapcsán, egyben módot adott, hogy sok oktatónak, könyvtárosnak személyesen is meg tudjam köszönni a doktori tanulmányaim, illetve a fokozatszerzési eljárás alatt nyújtott segítségét. Az alábbiakban egy igen rövid, szubjektív összegzésre szorítkozom, de terveim között szerepel a későbbiekben egy bővebb összefoglaló készítése is a Könyvtári Figyelő részére.

Németh Márton könyvtáros. A kép forrása: Könyvtárvilág, V. évf., 5. szám, Mentor, (2017)

A konferencia külön erősségét jelentik a nulladik nap megrendezett tutoriálok. Az OSZK DBK által rendezett workshop számos, a digitális hosszú távú megőrzésben érintett szakembert hozott össze intézményünkből és az ELTE DigiPhil kutatócsoportjából is. Az interaktív órákon áttekintést kaptunk a hosszú távú digitális megőrzés alapját jelentő OAIS szabványról, illetve az e-mailek archiválásának módszertanáról és eszköztáráról. Mindeközben alkalmunk nyílt tapasztalatainkat is megosztani egymással, általában is röviden áttekintést nyerni nagyon sok, a hosszú távú digitális megőrzéshez kapcsolódó projektről, illetve munkafolyamatról.
A programról általánosságban el lehet mondani, hogy jóval zsúfoltabb volt, mint a személyes részvételen alapuló rendezvényeken 2015 és 2019 között. Az első napon a már szinte hagyománnyá vált közgyűjteményi szakmai fórum helyét is előadások töltötték ki. Az egyes szekciók programja rendkívül feszes volt, az előadásokhoz kötődő társalgásra csak igen mérsékelten volt lehetőség. Véleményem szerint az interaktivitás érdekében bizony némileg szűkíteni kellene a – más hasonló rendezvényekkel történő összevetésben is – gazdag programon.
A rendezvény szakmai értékét tekintve rendkívül magas színvonalú volt. Sokszor a bőség zavarával kellett küzdeni, szívesen lett volna egyszerre két-három helyen is az ember az egymással párhuzamosan futó közgyűjteményi, digitális bölcsészeti, illetve e-learning témájú előadásokon.
Idén különösen szembetűnő volt a digitális bölcsészethez kötődő témák térhódítása. Jó lehetőség volt megismerni konkrét kutatási eredményeket, projekteket, fejlesztési terveket. Nagyon jó volt tapasztalni, hogy a különféle digitális gyűjtemények tudományos hasznosítási lehetőségei egyre nagyobb lendületet kapnak.
A hosszú távú digitális megőrzés támogatása terén kulcsfontosságú az a háttérmunka, melyet a KI szabványosítással foglalkozó kollégái végeznek el, erről is nagyon jó összefoglalókat hallhattunk.

Az OSZK Webarchívuma. A kép forrása: Az OSZK Webarchívumának honlapja

A nagyközönség elé tudtuk tárni a webarchívum és a DBK együttműködésének első eredményeit a kárpátaljai projekt kapcsán. A webarchiválás kapcsán formálódó nemzetközi kapcsolatok áttekintését is sikeresnek értékelem, többen tettek fel kérdéseket az előadások után. Emellett belföldi együttműködéseinket is új irányba tudjuk majd bővíteni, segítve az SZTE Egyetemi Könyvtárának Karikó Katalin tudományos életpályájához kötődő, most formálódó gyűjteményének kialakítását, melyben egy speciális webes anyagokat megőrző és bemutató tematikus archívum is helyet kaphat majd. Ez az ötlet is a konferencián vetődött fel elsőként Kokas Károlytól.
A nem közvetlen saját tevékenységeinkhez kötődő előadások közül nagy érdeklődéssel követtem például az Open Access, Open Science témájú előadásokat, melyek egyszerre tárgyalták a különféle intézményi gyakorlatok fejlődését, illetve országos stratégiai szinten a pénzügyi erőforrások biztosításának kihívásait. Nagyon tetszett a Kecskeméti Városi Könyvtár mobilalkalmazás fejlesztésének bemutatója is. Nagy újdonságértékkel bírtak a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársainak előadásai, nagyon jó, hogy immáron ők is bekapcsolódtak a Networkshop szakmai fórumába.
Összességében el lehet mondani, hogy szakmailag sikeres rendezvényen vagyunk túl, az OSZK nemzeti könyvtárhoz méltó módon számos fontos szakmai területet érintő előadással képviseltette magát, s külön jó volt látni, hogy az illetékes osztályvezetők, főosztályvezetők is személyesen elérhetők voltak a rendezvényen. Esetleg az informatikai vonalat kellene talán aktívabban bekapcsolni még a későbbiekben.
Ezúton is szeretném megköszönni a részvétel lehetőségét. Beszédes volt, hogy a közgyűjteményi előadások szekcióinak elnevezése a közgyűjtemények digitális transzformációjára utalt. Ennek támogatásában számos, a további munkát inspiráló lehetőség rejlik intézményünk számára. 

Németh Márton (Webarchiválási Osztály)

Sorozatunk további részei: Második rész; Harmadik rész

Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész, könyvtárunk tudományos munkatársa az alábbi beszéddel nyitotta meg a IV. Hatvani Kisgrafikai Biennálét 2022. május 14-én a Hatvani Galériában. A kiállítás, melyre az egész országból érkeztek érdeklődők, június 11-éig tekinthető meg.

Tisztelt Közönség! Kedves Grafikabarátok!

Szeretettel köszöntök mindenkit a IV. Hatvani Kisgrafikai Biennálé (2022) alkalmából, melyet 2016-tól rendez meg kétévente a Hatvani Galéria. Köszönet a szervezőknek, akik az 1970-es évektől Keszthelyen, Tihanyban, majd Újpesten tartott, de megszűnő kisgrafikai biennálék újraindításával hagyományt teremtettek. A koronavírus-járvány miatt sajnálatos módon az előző, 2020-as tárlat eredményhirdetése és megnyitója online térben zajlott, annál nagyobb öröm, hogy most újra szemtől szemben találkozhatnak az alkotók a közönséggel, az első reakciók, vélemények közvetlenül hangozhatnak el. A több száz beérkezett alkotásból a zsűri – és persze a grafikusok – munkájának köszönhetően 97 alkotótól több mint 150 mű szerepel a kiállításon. A bírálóbizottság tagjai voltak: Tompa Z. Mihály galériavezető, újságíró, az esemény fő szervezője; dr. habil. Szepessy Béla grafikusművész, a Nyíregyházi Egyetem Vizuális Kultúra Intézetének igazgatója; Herczeg István grafikus- és festőművész; Bugyi István József grafikusművész, a rendezvény megálmodója és másik szervezője. Az ő értékelő tevékenységük nyomán állt össze ez a teljességében és részleteiben is impozáns, a mai kortárs kisgrafikáról több szempontból átfogó képet adó tárlat.
Mielőtt belekezdenék a részletes bemutatásba, emlékezzünk meg a 2021-ben elhunyt, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Gyulai Líviuszról – a kiállítás egy része tisztelgés az ő munkássága előtt. A Kossuth-díjas grafikusművész így nyilatkozott a művészet szerepéről: „Utazóféle vagyok. De sosem csak átutazó. Arra vágyom – s tudom, e kívánságom mind elérhetetlenebb –, hogy elidőzhessek egy-egy munkám világában, a képzelet számomra nagyon is valóságos színhelyén.” Engedjék meg, hogy e vezérgondolat jegyében most én is – kilépve a valóságos időből és térből – a jelen pályázat képei által egy képzeletbeli utazásra hívjam Önöket, hogy együtt élhessük át, amint a képzelet valósággá válik!
A tárlaton körbenézve örömmel szembesülhetünk azzal, hogy a kisgrafika műfaja milyen fontos szerepet tölt be a mai világunkban, amikor pedig a gigamánia, az óriásplakátok, a felhőkarcolók korát éljük. A pályázati kiírás szerint a grafikák mérete nem haladhatta meg 20×20 centimétert. Tenyérnyi csodákat láthatunk tehát a falakon, melyek koncentrált figyelmet, közelhajolást igényelnek. Nem felületes szemlélést, hanem apró részletekbe menő vizsgálódást a vonalak és színek kavalkádjában, a művek sűrű motivikus hálójában, vagy éppen a vonalak és formák távoli összekapcsolódásában. Irodalmi párhuzammal élve, ahogy az epigrammában a szövegbeli tömörség, a kisgrafikában a motivikus koncentráció a lényeg, ezért is tekinthető a kisgrafika a képzőművészet epigrammájának. Az alkotók nemegyszer sorozatokban gondolkodnak, ami tovább szélesíti a grafikák értelmezési tartományát és a művek kapcsolódási pontjait, koherenciáját. A technikában is sokféleség uralkodik, a kitett művek klasszikus sokszorosító grafikai eljárással készültek, található köztük linó- és fametszet, foltmaratás, borzolás, rézkarc, rézmetszet, hidegtű, szitanyomat, heliogravür, kollográfia és vegyes technika.
A nézőpontok, hangnemek, stílusok és technikák polifóniájába elmerülve engedjék meg, hogy kiemeljek néhány vezérmotívumot, műcímet és alkotást, és kérem, a név szerint nem említett grafikusok is érezzék megszólítva magukat!
A művek középpontjában az emberi és természeti viszonyok, korrelációk, történések állnak. A létezés ellentétes pólusai, a születés és az elmúlás, az élet és a halál princípiumai állnak egymással szemben, erre reflektál Lénárt Attila Élet-út, Elmúlás, Újjászületés, Frömmel Gyula Születés, Bugyi István József Öröklét, Miskolczi Orsolya Memento mori [emlékezz a halálra] című munkája.

Lénárt Attila: Újjászületés

A két pólus szembenállását, Extinct or existing [kihalt vagy élő] mutatja be Havasi Tamás ex librisén Havasi Panna Flóra, aki egy másik kisgrafikán – Dante műve nyomán – a túlvilág, a Pokol egy részletét is elénk tárja.
Az élet releváns részét képezik az emberi kapcsolatok. A mai digitális kultúrában – az utóbbi időszakban a pandémia miatt különösen – megnövekedett a távkapcsolatok szerepe, korunk tünete lett a közelségtől való félelem. A művészet erre reflektálva még hangsúlyosabban képviseli az én, a szubjektum összetartozás, együttlét iránti vágyát. Ezt szólaltatják meg a következő, már címükben is kifejező grafikák: Kapcsolatok I–II., Együttlét, Ketten 1., Összetartozás I–II., Összefonódva, Féltő szeretet, Érzelem, Belső utakon II., Üzenet – egy pillanatnyi gyöngédséggel, a művek alkotói közt Papp Nikolett, Bugyi István József, Drozsnyik István, Kántorné Bódi Ilona, Berencsik Boglárka, Budai Tibor, Dsupin Petra, Jámbor-Mihályi Mónika és Ráskai Szabolcs. A bonyolult Női lélek megrajzolására vállalkozott Jakobi Anna Mária.
Istenembere! – ki vagy te?, Istenembere! – hová mentél?– teszi fel a kérdést Madaras László két szuggesztív erejű grafikája. A Bibliában azok az emberek kapták ezt a megjelölést, akik Istennek valamely különös szolgálatára rendelt választottai voltak, elsőként Mózes próféta. A címbeli megszólítás rejtett összefüggésben felidézi Gábriel arkangyalt, hisz nevének jelentése Gábri-Él, azaz: „Isten embere”, „Isten ereje”. Ilyen értelmezésben a két műcím a reményt, a jó hírt hozó angyal hiányát fogalmazza meg, és – ugyancsak itt a tárlaton – egy Vén Zoltán-grafika (Gábriel őrangyal) választ is ad arra, hol találjuk: a megszokott attribútumai (hírnökbot, trombita, kereszt, jogar, glóbusz, liliom, olajág) helyett Gábriel arkangyal hadisisakban, szuronyos puskával, kézigránáttal, tőrrel és lábainál buldoggal őrködik egy kapunál. Már csak a hatalmas szárnyai utalnak angyal mivoltára, az istentelen világban deszakralizálódott.

Vén Zoltán: Gábriel őrangyal

A kiállítás képein feltűnő állatok – orrszarvú bogár, hal, polip, hangyász, madár, disznó, kutya, mitikus sárkány és főnix stb. – részben az emberrel való kapcsolódási pontjukban jelennek meg (erre példa Herczeg István Zsákmány című alkotása); részben önmagukban, megszokott életterükben és cselekedeteik közt; máskor szimbolikus értelmet nyerve. Pató Károly Háború című fametszetén az elsötétülő, romba dőlő város felett lépegető sertés a gonoszság megtestesítője, mely képnek napjainkban szomorú aktualitást ad a hatalmas rombolást okozó, sok áldozatot követelő orosz–ukrán háború.
Az ember- és az állatvilág kontaktusának egy teljesen más szemléletű, leheletfinom ábrázolása a portré előtt elreppenő madártoll, Hegedűs 2 László pihekönnyű, légies kompozíciója (Arc).
A vízi világhoz kapcsolódóan – szintén Hegedűs egyik, a kiállítási meghívón is szereplő grafikáján (Ábra) – a rákmotívum mögött feltűnő, navigációt segítő tengerészeti tájoló az utazás tematikáját evokálja, míg a rák a haladással ellentétes pólusként a lassúság, a mozdulatlanság és a hátrafele lépegetés szimbóluma. Hegedűs művének specifikuma a két képi elem, az élő és az élettelen, a biológiai és a mechanikai szerkezet aprólékosan kidolgozott formájában, szimmetriájában rejlik, ahogy az ábrán vizuális szimbiózisba kerülnek egymással. „Forma dat esse rei” [A forma adja a valóság lényegét] – vallja a művész.

Hegedűs 2 László: Ábra (a fődíjat elnyert alkotás)

Török Tamás Viharmadár-sorozatán nem a cím alapján várt vízimadarat, albatroszt látunk, hanem kezdetleges, fából és kötelekből épített, kerekeken guruló, kipányvázott, megtépázott madárszerű repülő szerkezetet, mely felidézi a zseniális itáliai polihisztor, Leonardo da Vinci kezdetleges repülőgépterveit.

Török Tamás: Viharmadár 2.

A szárazföldet sűrű növényhálók, indázó virágmotívumok (Burjánzás) és Héliosz fái 1–2. borítják be Nagy Bernadett és Ducsai Zoltán kompozícióin. Sinka Péter inspirációit a természeti formák mintázataiból meríti, erre példa organikus Kéreg-sorozata.
A dió ősi Krisztus-jelkép, az élet és a termékenység szimbóluma, ahogy a dió a héjában, a Megváltó anyja méhében, majd a sziklasírban rejtőzködött. Szent Ágostonnak tulajdonítják a következő hasonlatot: „A zöld burok keserűsége az Úr szenvedését fejezi ki. A fás dióhéj Krisztus keresztfája, és belül az édes mag, a dióbél maga Krisztus, az élet…”. A Dióhéj című Frimmel Gyula-grafikán a kettétört dió képe mellett feltűnő hajó ilyen kontextusban értelmezhető az egyház jelképeként, mely hasonló a tengeren hánykolódó hajóhoz, az előképe Noé bárkája.

Frimmel Gyula: Dióhéj

A képek ikonográfiáját tekintve az ember környezetébe tartozó tárgyak (fotel, pad, hordó, konyhai edény stb.) általában önmagukban szerepelnek, nem használat közben látjuk őket. Az üveggolyó szokatlan társításként orrszarvú bogárral és rongydarabbal kerül közös képre Frimmel Gyula alkotásán (Üveggolyó). Kőhegyi Gyula népies elnevezésű műve (Kolonc) gémeskút vízszintes vízkiemelő rúdjának végén levő ellensúlyt jelenít meg, amely esetünkben egy vödör és egy kerék. Jónás Péter Pad-idézetek I–III. címmel nem padra írt idézeteket mutat be, amire a sorozatcím alapján gondolnánk, itt az ebből fakadó hiány okoz feszültséget. A Kobaltkép csend szinesztéziás cím két érzékterületet, a látást és a hallást kapcsolja össze, a kékített konyhai csendélet alkotója Király György. Az Eltűnő határok kidőlő fakerítése a szabadság fogalmát is asszociálja Vitárius Nikoletta rézkarcán. Az emberi sors kiszolgáltatottságának jeleként az emberalakok tárgyiasulva mint marionettbábuk jelennek meg Kun Anasztázia grafikáin (Marionett I–III.).
Az irodalmi és képzőművészeti művekre való reflektálás kitágítja egy kép asszociációs körét. Jean-Antoine Watteau A bohóc (Gilles, 1719) című rokokó festményét értelmezi újra Kiss Botond András A nagy Gilles háza 1–3. című sorozata, mely a színész-, általánosabban a művészlétet jeleníti meg a maga abszurditásában. A házát kinövő Gilles nagyra növesztett alakja egyszerre tükröz iróniát, szomorúságot, szorongást és melankóliát.
Mihail Bulgakov A Mester és Margarita című polihisztorikus, szatirikus regényének misztikus, szürrealisztikus szimbolikája elevenedik meg Kertész Dániel grafikai sorozatán, melynek – a regényhez hasonlóan – többször ismétlődő eleme a hold motívuma, ami az enyhülést, a megváltás ígéretét hordozza. A holdra vetődik Berlioz lapszerkesztő tekintete a halála előtti pillanatban, mielőtt a villamos levágja a fejét (Kertész Dániel: A Mester és Margarita, 1.). A hold világítja meg Margarita ablakban álló meztelen alakját (2.), feltűnik a koporsó és a háromágú gyertyatartó mellett (3.), és a repülés állandó velejárója is. A kitörő vihar eszkatologikus jelentést hordoz, Woland és kíséretének távozása az Apokalipszis lovasait, a végítéletet parafrazálja (4.).

Kertész Dániel: A Mester és Margarita, 4.

József Attila egyik kései költeménye a Bukj föl az árból (1937) című, melyben a pokoljáró költő a mélységből kiált Istenhez. A poéta egyszerre ura és kiszolgáltatottja az egymással szembefeszülő erőknek, a vad tengernek, ahogy Szolláth Katalin a vers nyomán készült grafikája is igen érzékletesen kifejezi: „Vad, habzó nyálú tengerek / falatjaként forgok, ha fekszem, / s egyedül. Már mindent merek, / de nincs értelme semminek sem” (József Attila: Bukj föl az árból). Hajdú Lilla Réka Elmerül, Most magamba, Partért kiáltó című grafikai sorozatának képkockái szintén felfoghatók a József Attila-vers reflexióiként.
A kisgrafikák sokféleségét szemlélve utalok még a szobrokat (Toporci Madonna), az épületeket, köztük a zsámbéki premontrei kolostor templomát (Zsámbék), és építészeti figurális díszítményeket bemutató alkotásokra (Török–Magyar), a grafikusok közt Szepessy Béla, Palásti Erzsébet és Ürmös Péter. A szabadkai szecessziós Raichle-palota szív alakzatot formázó kovácsoltvas kapuja a tárgya Havasi Tamás egy felesége részére készített ex librisének (Raichle-kapu).

Havasi Tamás: Raichle-kapu. Ex libris Dudics Mónika

A humort és játékosságot ötvöző betűgrafika példája az „Ex libris Orr Iván” feliratú, ábrájában névre utaló, ún. beszélő ex libris. Az alkotó Szabó Henrietta.
A tárlaton szerepelnek hommage-grafikák – Petőfi Sándor, Bíró Lajos, Holló László portréival –, de maga a teljes kiállítás is tekinthető széles körű érintettsége, a grafikusok nagy részvételi aránya miatt a magyar kisgrafika műfaja előtti tiszteletadásnak. A képzelet és a valóság határán tett közös utazásunk végére érve a művek nyújtotta vizuális élmény, a felfedezett motivikus találkozások, a képek interpretációja lehetőséget ad az önmagunkkal és egymással való szembenézésre, viszonyaink, kapcsolódásaink újragondolására. Így alakíthatja, formálhatja gondolkodásunkat A hely szelleme (Kun Péter). Nem térhetünk haza üres kézzel, magunkkal viszünk egy-egy képi elemet, elejtett gondolatfoszlányt, emléknyomot, üzenetet, hiszen „ami az embert igazán megérinti, nem múlik el nyomtalanul” (Bodor Ádám).

Köszönöm a figyelmet!

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Olvasói elsősorban költőként tartják számon, de írói, műfordítói, szerkesztői tevékenysége is igen jelentős. Gyermekverseivel évtizedeken át jelentős szerepet játszott a legifjabb nemzedékek olvasóvá nevelésében is. Tordán született 1937. május 18-án, örmény-magyar köznemesi családban. A kolozsvári református kollégiumban érettségizett 1954-ben. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen magyar nyelv és irodalom szakon végzett 1959-ben, de csak a politikai-ideológiai nyitást követően, 1971-ben tehette le az államvizsgát. Az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó kolozsvári szerkesztőségében (1961), a Napsugár című gyermekirodalmi lapnál volt belső munkatárs 1962 és 1969 között, külső munkatársként tovább dolgozott a Napsugárnak még a kilencvenes években is. 1970-ben rövid ideig a kolozsvári Dacia Könyvkiadó főszerkesztője, majd az Előre című bukaresti napilap és a kolozsvári Utunk című irodalmi hetilap munkatársa volt. A rendszerváltás után az Utunk folytatásaként megjelenő kolozsvári Helikon szerkesztőségi tagjaként és a Korunk című kulturális folyóirat munkatársaként működött. A hatvanas évektől kezdődően foglalkoztatta őt a kultúrtörténet. 1994-től a kolozsvári egyetem filológiai karán meghívott előadóként kultúrtörténetet adott elő. Hosszas betegség után Budapesten halt meg 2009. április 20-án. Ebben az írásban csak költészetét próbáljuk meg röviden bemutatni.

Lászlóffy Aladár portréja. In. Széles Klára: Lelkünkre így ül ez a kor. Szubjektív nemzedéktörténet Lászlóffy Aladárral, 1956–2004, Kolozsvár, Polis, 2005. – Törzsgyűjtemény

Hangok a tereken (1962)

Első írását a Dolgozó Nő című női magazin gyermekmelléklete közölte 1946-ban, még a bolsevik hatalomátvétel, a népköztársaság kikiáltása előtt. Első verseskötete (Hangok a tereken) 1962-ben jelent meg az Irodalmi Könyvkiadónál, a Forrás sorozat második köteteként. Ugyanebben az évben jelentkezett ebben a sorozatban első kötetével Szilágyi Domokos is (Álom a repülőtéren). Ez a sorozat a benne debütáló fiatal íróknak, költőknek köszönhetően (első, második, harmadik Forrás-nemzedék) később a romániai magyar irodalom fontos tényezője lett. A könyvet idősebb költőtársa, a megbízható pártkatona, Majtényi Erik ajánló sorai vezetik be. Versei nagyrészt a közelmúltban bekövetkezett rendszerváltásról, a fasizmus vereségéről, a bolsevik rendszer győzelméről, a romok fölött kibontakozó országépítő munkáról szólnak:

Még a Legszebb szerelmivers című költemény is egyszerre szól lírai titkokról, törvényekről, társadalmi formákról, aranyról, pénzről, erőről és materialista érvekről (86. o.). Az ezt követő Rózsa-vers azonban már átvezet a költő későbbi, érettebb, politikai-ideológiai nyitást követő lírai jelentésvilágába:

Lászlóffy Aladár: A hetvenes évek, Bukarest, Kriterion, 1971. Címlap – Törzsgyűjtemény 

A hetvenes évek (1971)

Lászlóffy Aladár költői képvilágát sok esetben időfölöttiség jellemzi. A teremtett világot, a történelmet idő fölötti perspektívából szemléli. Verseinek jelentésuniverzuma nem annyira a jelentésmezők, mezőösszefüggések szemléltetésére gyakran használt rács- vagy hálómetaforával, hanem inkább a nagyobb nyitottságot sugalló térkép metaforájával jellemezhető. Ez nem köznapi értelemben vett földrajzi térképet jelent, hanem a történelemben létező számos idősíkot, idővonalat egyszerre megjelenítő időtérképet. Mint például a Vers egy szalvétára című, háromszög alakba tördelt kis költeményben:

Méltán állíthatjuk, hogy ez a rövid szabadvers keresztény természetfilozófiai keretbe épül bele. A kezdet (principium, Alpha) „fenn, valahol az egen túli égen” vagyis a természetfölötti világban van. A háromszög itt a Szentháromság jelképe, továbbá a teremtett világnak az arisztotelészi természetfilozófiából, a keresztény arisztotelizmusból is ismert hármas princípiumú felépítettségét szemlélteti (sal, sulphur, mercurius). Az „idegen”, vagyis a földi valóság fölé emelkedett költő onnan fentről megpillant egy tenyérnyi, zsebtükörnyi földi tájat. Ezt a kis részt a nagy egészre vonatkoztatja, és verssorokkal sétálva újra meg újra bejárja a hermeneutikai kört: a résztől többször is visszatér az egészhez, egyre rövidebb ösvényt tapos, egyre lennebb. Így érti meg egyre tökéletesebben a partikuláris valóságot, a hétköznapi, emberi világot. A különböző történelmi korokból származó emlékek felidézése legtöbbször nem pusztán pozitív ismeretanyagot tesz elérhetővé, hanem szemléletes hasonlatok, metaforák megalkotására is lehetőséget ad. „Elhagytál, miként Hannibált az ókor” (Öregedés); „Dante szemrehányón a szemedbe néz, hogy te se voltál éberebb, pedig egy ideig tőled remélték a szabadulást” (Krimi) „Ne legyek hálátlan, de kezd a világ/ kiteljesedni, s rátok a csodák se hatnak./ Itt volt Bach, meséli, hogy a múlt héten/ Witgenmayerék megint összezördültek a/ feleségével...” (Himnusz egyedül). (Az idézett versek mind A hetvenes évek című kötetből valók.)
Az ég partja című költemény elején a keresztény gondviselés doktrínáját szemlélteti, sűríti bele néhány rövid sorba:

A „mindent beborító és értő” a gondviselő Isten, közelebbről a Szent Lélek. „Mert az Úr Lelke bé-töltötte a föld kerekségét: és a ki mindeneket bé-foglal, annál vagyon a szó értelme” – Quoniam Spiritus Domini replevit orbem terrarum: et hoc, quod continet omnia, scientiam habet vocis (Sap. 1. v. 7.). „Az ő szeme a világosság”: mivel idő fölötti, időn kívüli, átlátja a történelem egészét, és öröktől fogva megvan a helyes válasza a teremtett világban, a téridőben, a történelemben minden cselekvésre, történésre, létezésre. Nincs teremtmények nélküli, „üres idő”, vagyis a teremtett világban minden cselekvés, történés, létezés közvetlenül az Isten teremtő akaratából származik. „Mert őbenne élünk, és mozgunk, és vagyunk” – In ipso enim vivimus, et movemur, et sumus (Actus 17. v. 28.). A világ nem egy lélek nélküli mechanizmus. Így „hát nem lehetetlen a boldog béke.”

Lászlóffy Aladár: Ledőlési határidő. Versek, Bukarest, Kriterion, 1985. Címlap  – Törzsgyűjtemény 

Ledőlési határidő (1985)

E kötetének címadó verse egy haldokló diktátor utolsó gondolatait, utolsó kívánságait foglalja magába. Ugyanakkor ez a kis költemény is tartalmaz egy különböző történelmi korok közt kapcsolatot teremtő motívumot. A pisai ferdetorony, amelynek minden emberi számítás szerint megvan már a ledőlési határideje, a középpontjától elfordult, hiteles erkölcsi alapjaitól megfosztott világ, közelebbről a bolsevik rendszer jelképe.

A kötet borítórajzával összevetve, amely egy török basaszerű óriást ábrázol, aki jobb kezében éppen egy letört templomtornyot nézeget, ez a vers a kötet megjelenésekor Romániában zajló, faluromboláshoz vezetett erőltetett urbanizációs programra, illetve az azt irányító Nicolae Ceauşescura utal. Amikor 1995 nyarán a Fiatal Írók Árkosi Találkozóján arról kérdeztem a költőt, hogy ez a kötet hogyan mehetett így át a cenzúrán, nevetve vállat vont: „Én nem tudom. A cenzort kellene megkérdezni.”

Szövegek szövetsége. Alázat és irónia

Emberi, költői attitűdjét két alapvonás jellemzi leginkább: alázat és irónia. Alázat az emberrel, költészettel, művészettel, filozófiával és etikával szemben. Irónia az emberrel, költészettel, művészettel, filozófiával és etikával szemben. Azon fontos összetevőkkel szemben, amelyekből embersége, lírai énje felépült. Kedves ember volt: a rendszerváltás után a Helikon szerkesztőségében mindig szívesen látta a fiatalokat, és adott teret a lapban a kibontakozó új tehetségeknek. Viszonylag korai halálát megérezte, néha jósolgatta is. Régi barátjáról, Kántor Lajosról mondta az alábbiakat, szintén a már említett árkosi írótalálkozón (emlékezetből idézem): „A koporsóm mellett ott áll majd legjobb öltönyében régi barátom, egyetemi padtársam, Kántor Lajos, irodalmunk főfő kanonizátora. És amikor a belső zsebéből előveszi nyolcoldalas búcsúbeszédét (mosolyogva), én a jobb kezemmel kinyúlok, és magam mellé berántom.”

Kántor Lajos portréja. Lászlóffy Aladár rajza 1957-ből. In. Kántor Lajos: Golyószórásban, repülőszőnyegen. Kettős portré(k) Lászlóffy Aladárral, Kolozsvár, Kriterion, 2012. – Törzsgyűjtemény

A fentebb röviden elemzett versekben már volt szó időbeli, térbeli, metafizikai távlatról, amely a valóság megértéséhez feltétlenül szükséges. Zárszóként hozzátehetjük: Lászlóffy Aladár esetében egy olyan életművel állunk szemben, amelynek jót tesz a távlat. Megfelelő időbeli, aránybeli, történeti, műveltségi szemszögből nézve ezekben a szövegekben minden a helyére kerül, és számunkra, olvasók számára is világossá válik, hogy „ez az a hely, ahol vagyok/ és minden igaz.” (Valódi téli táj)

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

Az OSZK munkatársai számos előadással, illetve tutoriállal is jelentkeztek az idei, április 20. és 22. között a Debreceni Egyetem Informatikai Karán megtartott rendezvényre.

Az alábbiakban folytatjuk az előadások absztraktjainak közzétételét, amelyek amolyan rövid híradások a nemzeti könyvtárban folyó munkáról. 

DIGITÁLIS BÖLCSÉSZET

Mihály Eszter:
Mi az a dHUpla? – A Digitális Bölcsészeti Platform bemutatása

A Digitális Bölcsészeti Központ egyik elsődleges feladata egy korszerű online platform fejlesztése a közgyűjteményekben őrzött szöveges források számára, amely egységes kutatói környezetet jelent az irodalomtudomány, a nyelvtudomány, és más humán tudományok számára. Lehetőséget teremt digitális szövegkorpuszok publikálására, a platformon elérhető tartalmakon nyelvtechnológiai elemzések elvégzésére, adatvizualizációk létrehozására, illetve ún. born digital (digitálisan született) szöveges tartalmak feldolgozására és közzétételére is.
A szolgáltatás biztosítja a más intézményekben fellelhető tudás széles körű újrahasznosítását is a platformmal kapcsolatban álló adatbázisok révén (névterek, bibliográfiai adatbázisok), illetve elősegíti a szakterület nemzetközi integrációját (Europeana).
A dHupla platform hozzáférhetővé teszi a magyar kulturális örökség eddig elérhetetlen rétegét a nemzeti adatvagyon digitalizálásával és gépi feldolgozásra alkalmassá tételével, továbbá a legkorszerűbb módon archiválja azt a hosszútávú megőrzés céljából. A digitális filológiai ajánlásokat is tartalmazó, tudományos projektek tartalmainak publikálására is lehetőséget nyújtó korszerű kutatói és felhasználói felület a közgyűjteményi funkciók átalakulásának 21. századi kihívásaira reagál.

Makkai Tamara Csilla – Varga Emese:
„Ki a fenének kell collstok?” A digitális szöveg rejtett mértékegységei

Hogyan lehet megmutatni egy digitális kiadás mögött álló filológiai kutatás eredményeit? Ezek olyan adatok, amelyek a levélszövegben, kritikai jegyzetekben, sokszor rejtve vannak jelen, csoportosítva és számszerűsítve viszont szignifikáns információval bírnak.
Előadásunkban a Móricz Zsigmond-levelezés digitális kritikai kiadása, illetve Móricz Zsigmond regényeinek elektronikus kiadása alapján gépi eszközökkel készült, további kutatásokra támaszkodó eredményeit prezentáljuk, felvázolva, hogy a gépi támogatással készült adatvizualizációk által milyen új összefüggések válnak láthatóvá a szövegkorpuszokban.
A Móricz kutatás során az író korai szakmai kapcsolatainak feltérképezése és a levelekben említett családtagok azonosítása mindennapi tevékenységünk részévé vált. Hogy ezeket a kapcsolatrendszereket átláthatóbbá tegyük, elkészítettük Móricz családfájának és szakmai kapcsolati hálójának gráf alapú vizualizációját.
Emellett Móricz Zsigmond regényein végeztünk stilometriai elemzést, amely során arra tettünk kísérletet, hogy Móricz Zsigmond regényeit statisztikai alapon elemezzük, és megnézzük azt, hogy felállítható-e egy hozzávetőleges időrend, láthatóvá válnak e eltérések az életműben, megcélozható-e valamiféle korszakolás?
A vizualizációk segítségével más perspektívából tudunk rátekinteni a korpuszunkra, innen továbblépve pedig az írói életműre.

Bobák Barbara – Kasza Péter:
Az MI lehetőségei a kora újkori filológiában: esettanulmány

2020 folyamán Kasza Péter és Petneházi Gábor megtalálták Gian Michele Bruto (latinosan Johannes Michael Brutus) Rerum Ungaricarum librijének húsz könyvből álló kéziratát a trentói Biblioteca Diocesana Vigilianumban. Brutust, a 16. század elismert történetíróját azzal a feladattal bízták meg, hogy folytatva Bonfini munkásságát, írja meg a magyarok történetét Mátyás király halálától (1490) a Szapolyai dinasztia uralmának végéig (1571). Bár a kortörténeti munka, a Rerum Ungaricarum libri elkészült, Báthory haláláig (1586) mégsem jelent meg. A király halála után Brutus Habsburg szolgálatba lépett, és ezt követően élete utolsó éveiben új munkaadói ízlése és kívánalmai szerint megkísérelte átdolgozni már megírt magyar történetét. A csak hiányos kéziratokból ismert, de még így is monumentális latin nyelvű szövegből, éppen a szöveg klasszikus kortörténeti része, az 1552 utáni húsz év története hiányzott. A trentói kézirat jelentősége pont abban áll, hogy a fellelhető kéziratok közül ez az, amelyik a Rerum Ungaricum libri legteljesebb, húsz könyvet felölelő szövegváltozatát tartalmazza. A teljes kézirat birtokában lehetőség nyílik a kritikai kiadás előkészítésére, azonban ez a folyamat rendkívül lassú, ennek egyik oka, hogy a kéziratok átírása időigényes, nagy szakértelmet kívánó folyamat. A mesterséges intelligencia fejlődésének köszönhetően azonban lehetőség nyílik kis mennyiségű tanítóanyag segítségével nagy mennyiségű kézirat automatikus felismertetésére és kereshetővé tételére, amely jelentősen felgyorsíthatja a folyamatot.  Előadásunkban bemutatjuk a digitalizálás folyamatát, illetve összehasonlítjuk a Transkribus szolgáltatás kézírás-felismerésének eredményeit a DigiPhil és a Digitális Kulturális Örökség Laboratórium együttműködésében fejlesztett kézírás-felismerő modell eredményeivel.

Dr. Szűcs Kata Ágnes:
Kéziratos források mediális transzformációinak lehetőségei a közgyűjteményekben 

A közgyűjteményekben fellelhető kéziratos források digitális szolgáltatása különböző szinteken lehetséges. De mit jelent valójában a kéziratok digitális feldolgozása? A könyvtári rendszer rekordmezőinek kitöltése, a szkennelt kép Transkribusba töltése, a digitális kiadás TEI XML fájljának elkészítése mind felsorakoztatható a feldolgozás koncepciója mögé. Előadásomban bővebben arról lesz szó, hogy milyen változásokon mehet keresztül egy kéziratos forrás, hány médium keretén belül válik értelmezhetővé és szolgáltathathatóvá. Gyakorlati szempontból mutatom be, hogy milyen átalakulást jelent a Transkribus használata egy közgyűjtemény számára. Továbbá ismertetem Digitális Bölcsészeti Központ régi és új projektjeit, azon belül is az automatikus kézírás felismertetés új eredményeit.

BIBLIOGRÁFIA, KATALOGIZÁLÁS, STATISZTIKA

Dancs Szabolcs:
Könyvtárak átalakuló szerepkörben – a bibliográfiai számbavételről szóló 2021-es firenzei konferencia üzenete(i)

A 2021 februárjában Firenzében megrendezett Bibliographic Control in the Digital Ecosystem című nemzetközi konferencia kiemelkedő jelentősége abban mutatkozik meg, hogy a bibliográfiai tevékenység nemzetközi trendjeiről, tendenciáiról azok a szakemberek adtak számot, akik maguk is kezdeményezői, alakítói ezen irányoknak, irányzatoknak. A Könyv, Könyvtár, Könyvtáros egy egész tematikus számot szentelt annak, hogy összefoglalja a konferencia előadásainak főbb mondandóit. A folyóiratszám összeállításakor többek között abból indultunk ki, hogy a rendezvényen elhangzottak komoly jelentőséggel bírhatnak a könyvtárak feladatainak újragondolása szempontjából, valamint útmutatóként is szolgálhatnak a nemzeti  könyvtárügy céljainak, missziójának megfogalmazásakor.
Az elmúlt évtizedek történései, technikai előrehaladása a könyvtárakat többféle szemszögből, így például információfeldolgozói és -szolgáltatói szerepkörükben is megújulásra készteti. Az információforrások feldolgozásában élen járó könyvtárak hamar felismerték az adatcsere és adat-újrahasznosítás fontosságát, amely a publikációk képtelen arányú megszaporodásával tovább növekedett. A „bibliográfiai ügynökségek” (bibliographic agency) számára a szerepváltozás együtt jár az együttműködésre való nyitottsággal, hiszen képtelenek egyedül megbirkózni a nemzeti kiadványtermés feldolgozásával, főleg, ha azt a kor szellemének megfelelő technológiák és felhasználói elvárások mentén kívánják megvalósítani. Az együttműködés haszna lehet számukra a kiadványtermésre való nagyobb rálátás, míg az együttműködő szervezetek profitálhatnak a metaadatok – könyvtári szaktudás által szavatolt – minőségéből és hitelességéből. A bibliográfiai ügynökségek gondozhatják majd többek között azokat a kontrollált (tulajdon- és köz)névállományokat (nemzeti entitásfájlokat, authority állományokat), amelyek felhasználási lehetőségei messze az intézményi falakon túl mutatnak, és valameddig a mesterséges intelligencia világáig terjednek…

Bódog András:
A nyílt archívumi információs rendszer (OAIS) szabvány honosítása 

A tartalom- és kulturális ipar egyik legfontosabb kortárs kihívása a hosszú távú megőrzés. Az elmúlt években gyakorlatilag nem igazán beszélhetünk e szférában olyan szakmai konferenciáról, ahol ez a téma nem került volna szóba valamilyen formában. Ezen előadások gyakori visszatérő eleme az OAIS-szabványra való hivatkozás. Előadásomban e szabványt kívánom röviden bemutatni, kitérve honosításának folyamatára és jelentőségére.
A nyílt archívumi információs rendszer, vagyis angol betűszava alapján OAIS, referenciamodellje eredetileg űrkutatási célokat szolgált az ezredforduló tájékán egy NASA vezette nemzetközi szakmai együttműködésben (CCSDS), ám éveken belül alkalmazni kezdték a kultúrkincsek hosszú távú megőrzésével foglalkozó intézmények, így a levéltárak és könyvtárak is. Ezen elterjedtség okán a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (ISO) változtatás nélkül átvette a CCSDS 650.0-M-2 standardot, amely innentől megfelel az ISO 14721:2012 nemzetközi szabványnak, és amelynek magyar változata (az Országos Széchényi Könyvtár támogatásával) idén tavasszal jelenik meg MSZ ISO 14721:2022 Űradat- és információközvetítő rendszerek. Nyílt archívumi információs rendszer (OAIS). Referenciamodell címen.
Az OAIS referenciamodellként a hosszú távú megőrzés elméleti kérdéseivel foglalkozik. Ugyan nem fektet le konkrét implementálási iránymutatásokat, ám a modellre épül a legtöbb hosszú távú megőrzésben alkalmazott szoftver és intézményi gyakorlat, beleértve a Magyar Nemzeti Levéltárét és az Országos Széchényi Könyvtár digitalizáló központjáét és webarchívumáét. A nemzetközi szabvány honosításával reményeink szerint egyrészt megtesszük az első lépést a szakterület hazai terminológiájának egységesítése felé, másrészt lehetőséget kínálunk az OAIS-t még nem alkalmazó intézményeknek a referenciamodell megismerésére és jövőbeni implementációjára.

Ilácsa Szabina:
Az RDA-HU munkacsoport munkájának átalakítása 3R projekt tükrében

Nem sokkal azután, hogy az OSZK nyilvánosságra hozta, hogy be kívánja vezetni a Resource Description and Access, azaz Forrásleírás és -hozzáférés (RDA) katalogizálási szabványt, az RDA fejlesztéséért felelős bizottság (RSC) bejelentette, hogy az RDA-t átdolgozzák az újonnan megjelent IFLA Könyvtári referenciamodellnek (IFLA LRM) megfelelően. Ez a projekt az RDA Restructure and Redesign (3R) nevet viselte. A 3R során az addigi katalogizálási szabványt nem csupán az IFLA-LRM-hez igazította az addigi katalogizálási szabványt, hanem műfajilag is átalakította egy adatszótárszerű bibliográfiai keretrendszerré.
Ez a műfaji változás nagyban megváltoztatta azt is, ahogyan az RDA implementálásán dolgozni érdemes. Előadásomban ismertetem azokat a kísérleteket, amiket az új RDA-n végeztem annak érdekében, hogy megállapítsam, hogy az RDA átalakítása miképpen befolyásolja az OSZK vezetésével 2017-ben felállt, intézményközi RDA-HU munkacsoport munkáját. Az előadás a kísérleteken felül tartalmazza még a munkacsoport átdolgozott munkatervét is.

Békésiné Bognár Noémi Erika – Nagy Andor:
Megújuló könyvtári statisztika: az egységes adatstruktúra és a korszerű megjelenítés kialakításának útján

Az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program keretében az ország területén működő könyvtárak és könyvtári szolgáltató helyek évről évre értékes adatokkal járulnak hozzá az országos könyvtári statisztikai adatbázishoz. A „Jelentés a könyvtárak tevékenységéről” című OSAP 1442 adatlap változásainak, valamint az adatrögzítésre szolgáló informatikai rendszer fejlesztéseinek következtében az összeállított adattáblák összehasonlíthatósága sokáig rendkívül korlátozott volt, és azok elemzése, értelmezése nehézségbe ütközhetett. Ennek okán a Könyvtári Intézet Kutatási és Elemző Osztály kollégái a 2021-es évben 2015-ig visszamenőlegesen átfogó adattisztítást végeztek, és kialakítottak egy olyan egységes adatstruktúrát, amelynek révén a 2015 és 2020 közötti évek adatai elemi szinten is könnyen összehasonlíthatóvá váltak. A munka eredményeképp, a részletes szakmai, tudományos elemzésekhez elérhetővé váltak Excelben és SPSS-ben is jól kezelhető adatállományok.
Az adatok könnyű és gyors áttekinthetősége érdekében korszerű, adatvizualizációs eszközök segítségével, webes felületen válik megtekinthetővé a Magyarországon működő könyvtári szolgáltatási pontok számának, működésének, szolgáltatásainak és használatának alakulása. Ezenfelül, a Kutatási és Elemző Osztály munkatársai egy új elektronikus kiadványsorozatot indítottak, a Könyvtári trendjelentéseket, amely jelenleg tizenkét tematikus riportból áll, bemutatva az elmúlt években, a hazai könyvtári rendszerben bekövetkezett főbb változásokat.

További részek: 1. rész

Az OSZK munkatársai számos előadással, illetve tutoriállal is jelentkeztek az idei, április 20. és 22. között a Debreceni Egyetem Informatikai Karán megtartott rendezvényre.

Az alábbiakban közöljük az előadások absztraktjait, amelyek amolyan rövid híradások a nemzeti könyvtárban folyó munkáról. 

OKR ÉS OKP

Mészáros Tamás:
Az Országos Széchényi Könyvtár digitalizálási stratégiája

Az OKR projekt keretében megvalósult Digitalizáló Központ elkészült. A 2022. évi tervek már a tömeges, üzemszerű digitalizálás megvalósítását célozzák meg. Ennek érdekében összehangolt tervezés zajlott az elmúlt években, melynek célja, hogy a digitalizálás terén, mind minőségi, mind mennyiségi értelemben ugrásszerű előrelépés történjen. A tervezés eredményeként elkészült az Országos Széchényi Könyvtár új digitalizálási stratégiája, amelynek fontos eleme, hogy a Közgyűjteményi Digitalizálási Stratégiának megfelelve felhasználó központú, szolgáltatásorientált szemlélet is megjelenjen az OSZK digitalizálása kapcsán, a feladat ne kizárólag az analóg dokumentumok digitalizálására korlátozódjon. Az elmúlt években sikeresen végrehajtott informatikai fejlesztésekre is építve sor került a középtávon elérhető szélesebb spektrumú digitalizálási célok rögzítésére, illetve az ezek eléréséhez szükséges akciók megfogalmazására.

Csirmazné Rezi Éva, a Kötelespéldány- és Kiadványazonosító-kezelő osztály vezetője, Rózsa Dávid főigazgató és Matolay Katalin, a gyűjteményszervezési főosztályvezető a Networkshopon 

Csirmazné Rezi Éva:
Nemzetközi kiadványazonosítók és kötelespéldányok kezelése az OSZK OKP (Országos Könyvtári Platform) rendszerében 

Régi vágya az Országos Széchényi Könyvtárnak, hogy a nemzeti könyvtári feladatok ellátására fejlesztetett különböző adatbázisok és nyilvántartások egy rendszerben legyenek kezelve. Különös tekintettel arra a törekvésre, hogy a már egyszer valahol rögzített kiadványadat vagy kiadói információ ne vesszen el, hanem kísérje végig a kiadványt a feldolgozási munkafolyamaton.
A platform egyik moduljának, az úgynevezett KAPU modul azon részeinek bemutatására vállalkozom, amelyek az OSZK Kötelespéldány és Kiadványazonosító-kezelő Osztály munkafolyamatait érintik. Az OKP KAPU moduljának – többek között – feladata a nemzetközi kiadványazonosítók (ISBN, ISMN, ISSN) kiutalása és a kapcsolódó kiadói adatok biztonságos kezelése, a kiadványazonosítók felhasználásának ellenőrzése, továbbá a kötelespéldányok érkeztetési és szétosztási adatainak nyilvántartása. Ezeknek a feladatoknak az OKP-ben történő megvalósulását szeretném bemutatni.
Az előadásban szó lesz arról, hogy milyen célokat tűztünk ki a modul tervezése során, hányféle rendszert kellett egy közös nyilvántartásba terelni, milyen speciális könyvtári feladatokat kellett leképezni a modulban, mennyi nehézséggel kellett megküzdeni a könyvtáros és fejlesztő kollégáknak a rendszer kialakítása, a felületek megtervezése és a tesztelések folyamán. Hogyan hatottak a változások az osztály munkafolyamataira, illetve hogy milyen többletinformációkat fogunk tudni kinyerni az új rendszerből. Legvégül szeretném bemutatni a modul aktuális állapotát, részeit, a lefedett feladatokat és a további terveket.

DIGITÁLIS MEGŐRZÉS

Németh Márton:
Az OSZK Webarchívum nemzetközi kapcsolatai 

Az előadás négy különféle témakör érintett:

• Elsőként az OSZK részvételét a webarchiválásért felelős nemzetközi konzorcium (IIPC) szakmai tevékenységeiben, különös tekintettel az oktatási munkacsoportra.
• A második téma a közép-európai webarchívum együttműködési kezdeményezés (CEWA) melyet a 2021-ben megrendezett „404 Not Found” online workshop első napjának délutánján tartott kerekasztal-beszélgetésén alapoztak meg. Az előadás felvázolta az együttműködés tervezett területeit s a várható eredményeket.
• A webarchívumok kutatási célú felhasználásának kérdéseire fókuszál a 2023 nyaráig tartó WARCNET projekt, mely a dániai Aarhusi Egyetem koordinálásában valósul meg. Az előadás röviden összefoglalta a projekt főbb területeit, eddigi eredményeit s a jelenleg is zajló tevékenységekről is áttekintést adott.
• Negyedik témaként pedig az amerikai Internet Archive magyar állományára alapozódó teljesszövegű kereső és portál fejlesztéséről kapott áttekintést a hallgatóság.
  
  

Dr. Kalcsó Gyula – Dr. Szűcs Kata Ágnes:
Born digital I. – Digitális megőrzés OAIS-alapokon – tutorial

A born digital objektumok közgyűjteményi kezelése eltér a korábban megszokott digitális megőrzési feladatoktól: a bevett gyakorlat általában az egyes fájlok kezelése, a használatban lévő integrált közgyűjteményi rendszerek is jobbára erre vannak felkészítve. Az összetettebb born digital objektumok azonban más megközelítést igényelnek. Világszerte kialakulóban van egy, az Open Archival Information System (OAIS) referenciamodellre épülő gyakorlat, amely a digitálisan született tartalmakat csomagként kezeli, együtt tartva az azonos intellektuális entitásnak számító fájlhalmazokat, valamint a hozzájuk tartozó metaadatokat (beleértve a strukturális, technikai, adminisztratív és leíró metaadatokat is).

A tutorial bemutatja ennek a megközelítésnek a legfontosabb gyakorlati vonatkozásait:

• Hogyan lehet nagy mennyiségben, automatizáltan előállítani a szükséges metaadatok egy jó részét?
• Hogyan lehet az OAIS-modellnek megfelelő ún. SIP-csomagot készíteni a létrejövő archiválandó tartalomból?
• Milyen eszközök állnak rendelkezésre a csomagok kezelésére?
• A különböző típusú born digital objektumok esetében (archivált webes tartalom, e-mail, fotó stb.) milyen speciális feladatok adódnak?
• Hogyan lehet a különböző digitálisan született tartalmak hosszú távú szolgáltathatóságát biztosítani?
• Hogyan lehet az OAIS-modellnek megfelelően csomagolt born digital tartalmat szolgáltatni?

A tutorial nyílt forráskódú szoftverek (BitCurator, RODA-In, RODA) használatára épül.

Born digital II. – E-mailek hosszú távú megőrzése – tutorial

Az e-mailek hosszú távú megőrzésére kialakult gyakorlatok (bitszintű megőrzés, migrálás, emulálás) közül a tutorialban az első kettő speciális kombinációját, az ún. csomagolásos eljárást mutatjuk be. Ennek lényege, hogy az archiválandó tartalomból az OAIS-referenciamodellnek megfelelő ún. befogadási (SIP), valamint archiválási (AIP) csomagokat hoz létre a megőrzésre kiválasztott digitális objektumokból. Ezek a csomagok tartalmazzák az eredeti formátumot annak metaadataival, valamint a hosszú távú megőrzésre kiválasztott formátumokat ugyancsak minden strukturális, technikai, adminisztratív és leíró metaadataikkal együtt. A csomagok tartalmára nézve jó megoldás az ún. Mailbag ajánlás (a Library of Congress-féle BagIt e-mailekre adaptált változatának) követése.

A tutorial az e-mailek archiválásának fenti módjával kapcsolatos gyakorlatokat mutat be:

• Formátumok kezelése az e-mailek archiválásában. Exportálás, konverzió.
• Csomagképzés: gyűjteményezési feladatok.
• Az e-mailek automatizált metaadatolása.
• Mailbag-csomagok létrehozása (SIP).
• SIP-csomagok befogadása OAIS-kompatibilis repozitóriumban, AIP-csomagok létrehozása.

Dr. Kalcsó Gyula:
Ne csak útra csomagoljunk! Miért fontos a csomagolás a digitális megőrzésben?

A közelmúltban megjelent az Open Archival Information System (OAIS) referenciamodell magyar szabványváltozata (MSZ 14721). Az utóbbi időben hazánkban is egyre többet hallani a referenciamodell által a hosszú távú digitális megőrzésben ajánlott csomagolási eljárásról, az előadás ennek a lényegét és hasznát kívánja megvilágítani. Kitér arra, hogy az OAIS, ill. az annak nyomán elkészült csomagolási ajánlások (pl. a Library of Congress által ajánlott BagIt vagy az E-Ark projekt által ajánlott csomagok) pontosan milyen tartalmat írnak elő, valamint hogy ezek a tartalmi elemek miért lényegesek a hosszú távú digitális megőrzésben. Megvizsgálja, hogy a kialakult gyakorlatok mely egyéb szabványok és ajánlások használatán alapulnak (METS, PREMIS stb.). Áttekintést ad a rendelkezésre álló kereskedelmi és ingyenes, nyílt forráskódú, csomagkezelésre is alkalmas szoftverekről, amelyek megfelelnek az OAIS által felállított követelményeknek (RODA, Archivematica, Preservica, DSpace, Rosetta, EssArch stb.). Bemutatja, hogy a csomagok hogyan hasznosíthatók a különböző közgyűjteményi (a digitalizált és a born digital megőrzéssel egyaránt kapcsolatos) folyamatokban: milyen szerepet játszanak a gyűjteményezésben, archiválásban, feldolgozásban, szolgáltatásban.

További részek: 2. rész

Nehéz elfogadnom a megváltozhatatlan tényt: Gerő Gyula, akinek több mint 30 éven át munkatársa lehettem, örökre itt hagyott bennünket 2022. április 13-án. Még csak egy hónap múlt el azóta, mégis egy örökkévalóságnak tűnik, és nincs nap, amikor ne ütköznék valami olyasmibe, amit jó lenne tőle megkérdeznem…
Mert a magyar könyvtárügy utolsó hetven évének tevékeny résztvevőjeként, szemtanújaként sok olyan adatot ismert és a száraz tények hátterét is tudta, amelyek a nemzeti könyvtár történeti adatmorzsáinak összesöprése közben szembejönnek.

Gerő Gyula (1925–2022) a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2006. évi helyismereti konferenciájának záróeseményén.

Pályakezdő könyvtárosként, az egyetemi könyvtárszakot éppen befejezve, 1977-ben kerültem a Könyvtártudományi Szakkönyvtárba, ahol először találkoztam vele, ahová a Könyvtáros főszerkesztőjeként gyakran betért. Mivel fő információforrásai közé tartoztak a könyvtári szaklapok és híradók, amelyek kezelése az első munkaköröm része volt, hamar kapcsolatba kerültünk. Meglepett, de nagyon jól is esett, amikor 1978–79 táján megkérdezte, nem lenne-e kedvem a Könyvtáros szerkesztőségében dolgozni. Nemet mondtam, mert gyakorló könyvtáros akartam lenni. Aztán később, az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején, amikor már nyugdíjasként tevékenységének középpontjába két munka került, a Könyvtári Levelező/lap szerkesztése és a magyar könyvtári élet eseményeinek kronológiai tömörségű rögzítése, az a kivételes szerencse ért, hogy mégis a közvetlen munkatársa lettem. A lap mellékkeresetet jelentett azáltal, hogy a kéziratok számítógépes rögzítését végeztem a tördeléshez.
A kronológia pedig… Beitta magát az életembe, mert beleszerettem én is, így soha nem éreztem tehernek a vele való foglalatoskodást. Ebben persze óriási szerepe volt Gerő Gyulának, akitől nagyon sokat tanultam: mindenekelőtt az adatok pontosságának, hitelességének a fontosságát, a források feldolgozásának technikáját, a sokszor ellentmondásos adatok szembesítésével a tények lehetőség szerinti felderítését. Hogy a pontosság az adatfeldolgozó könyvtáros egyik legfontosabb erénye, azt már katalogizálóként-bibliográfusként is tudtam-sejtettem, de a kronológiakészítés segédmunkásaként végleg tudatosodott bennem.
Gerő Gyula az adatgyűjtést sok forrás alapján végezte: folyamatosan követte a könyvtári szaksajtót, a Könyvtártudományi Szakkönyvtár által akkortájt még előfizetett sajtófigyelő-szolgáltatás keretében érkezett lapkivágatokat, a könyvtárba járó napilapokat. Elolvasott minden, nyomtatásban megjelent könyvtári beszámolót, könyvtártörténeti-helytörténeti publikációt, végigböngészve a hivatkozásaikat is. Fontos nyersanyag volt a számára a könyvtári eseményekre invitáló meghívók tömege. És persze a könyvtárosoktól kért-kapott ezernyi információ, amelyek személyes találkozások alkalmával, telefonon vagy levélben jutottak el hozzá. 1996 végéig a Könyvtári Levelező/lap szerkesztése során szerzett információkból azonnal kronológiai tételek is születtek.
Többen láttuk el őt a Katalisten, később más internetes forrásokban megjelent hírekkel. Ő maga ugyanis nem használt számítógépet. Rendelkezett e-mail-címmel, de szeretett Éva lányának halála után elektronikus postafiókját a Könyvtári Figyelő szerkesztője, Kovács Katalin, később pedig én kezeltem. (Az utolsó, egy elkészült munkájáról tájékoztató és a további sorsáról érdeklődő elektronikus levelét 2022. márc. 14-én délután küldtük el Szekszárdra. Aznap este került először kórházba…)

Ahogy a Magyar könyvtártörténeti kronológia első kötetének előszavában írta, a gyűjtőmunkát a lapszerkesztés mellett csak „alapjáraton” folytatta, majd intenzívebb gyűjtésbe kezdett 1997–1998-tól.
Az adatokat nemcsak a közelmúltban lezajlott vagy az éppen folyó eseményekről gyűjtötte. Csak a kronológia záródátumát rögzítette, 2010-ben megjelölve az utolsó évet. Először végigböngészte a Könyvtárost és elődlapjait,  majd a többi élő és megszűnt szaklapot indulásuktól, összeszedve belőlük a feljegyzésre szükségesnek és érdemesnek tartott eseményeket az 1950-es évektől kezdve. Ezt követően, 2001-től a kutatást kiterjesztette az 1950 előtti időkre is – egészen a magyar könyvtárak régmúltjáig, a mindenkori országhatárokat figyelembe véve: minden szaklapot átnézett, minden könyvtártörténeti összefoglalást, adattárat (beleértve a Magyar Minerva hat kötetét is) kicédulázott, hosszú heteket töltött a Magyar Országos Levéltárban és az OSZK Kézirattárában, százszámra küldte adatkérő és -tisztázó leveleit a könyvtárakba. Az adatpontosításhoz munkaeszköze sokszor a telefon volt. Mindennapos vendég lett az OSZK olvasótermében is, a kérőcédulák özönével árasztva el az ügyeletes könyvtárosokat.
A csípőműtéte után már ritkábban tudott az OSZK-ba bejárni, de mint kiemelt olvasót, az Olvasó- és Tájékoztató Szolgálat megkülönböztetett figyelemmel szolgálta ki: több polcfolyóméternyi hírlapanyagot házhoz szállítottak a számára.
Az adatgyűjtés az utolsó években fokozatosan át- és kiterjedt a digitalizált forrásokra is, elsősorban a hírlapok esetében. Ezeket főként úgy érte el, hogy a teljes szövegű archívumokban és adatbázisokban az általam végzett, témák szerinti előválogatás során megtalált közleményeket kinyomtatva juttattam el hozzá, a megfogalmazott tételeket pedig sokszor telefonon diktálta le. A legutolsó két évben, a COVID-járvány miatti házhoz kötöttségben ez a munkamódszer annyiban változott, hogy az unokájának nyomtatót ajándékozott, így a megkapott digitalizált anyagot otthon nyomtatták ki.
Az adatgyűjtés tematikája is az 1990-es évek végén teljesedett ki, annak érdekében, ahogy ő maga megfogalmazta: a kronológia „szeretne »egymondatos« naplója, diáriuma lenni több mint ezer év magyar könyvtártörténetének”. Ennek elérésére több mint húszezer eseményt rögzített adattárában a következő témákban:

• A könyvtárügy jogi szabályozása
• A könyvtárakat irányító főhatóságok, szervezetek működése
• Könyvtárak alapítása
• Újonnan épített könyvtárak felavatása vagy működésük megkezdése
• A könyvtárak összességét, rendszerét, hálózatait vagy egy-egy könyvtárt érintő szervezeti változások
• Könyvtárak névfelvétele
• Könyvtárak megszűnésének, megszüntetésének esetei
• Könyvtári havaria-esetek (elemi károk, könyvtárakban elkövetett bűncselekmények, könyvtárosokat ért balesetek)
• Könyvtárépítészeti események
• Személyi változások a könyvtárvezetők körében
• Neves könyvtárosok halála
• Kitüntetések
• Könyvtárosok által szerzett tudományos fokozatok
• A felsőfokú könyvtárosképzés főbb eseményei
• Országos vagy több megyére kiterjedő tanácskozások, továbbképzések, tanfolyamok
• Rádió- és televízióadások könyvtárakról, könyvtárakból
• Országos jelentőségű vagy értékes helyi vonatkozású könyvtári kiadványok megjelenése
• A könyvtári szaksajtó főbb eseményei (lapok megjelenése, megszűnése)
• Könyvtári mozgalmak, akciók, kampányok

Hihetetlen munkabírása fantasztikus memóriával párosult: minden felbukkanó új adatról „fejből” tudta, hogy szerepel-e már az adatgyűjteményben. Többször került sor a már meglévő adatok módosítására, javítására, kiegészítésére, időnként törlésére is az újonnan átnézett források alapján.
Az eseményleírások tömör, pontos megfogalmazásában mindig arra törekedett, hogy egyértelműen derüljön ki: az esemény – lehetőleg napra pontosan – mikor, hol történt, ki a szereplője, az érintett intézmény hol található és mi a neve. Mindezt a magyar nyelv tökéletes birtoklásával tudta mondatokba önteni. 
A munka során nemegyszer bosszankodott azon, hogy a könyvtárak mennyire nem törődnek saját múltjuk felderítésével-feldolgozásával, mennyire rendezetlenek és hiányosak a könyvtári irattárak. (Ennek többször hangot is adott előadásaiban, publikációban.)
Sokszor „füstölgött” azon, hogy a kollégák némelyike mennyire pontatlanul, hiányosan, hanyagul fogalmazza meg a mondanivalóját. A „Szerkesztő” Gerő Gyula a kronológiai eseményleírásokban is uralkodott.

Hogy lettem a fent már jelzett segédmunkás, „kisinas”?

A „segédmunka” az 1990-es évek első felében Gyulának azzal a kérésével indult, hogy jó lenne adatbázisba szervezni az általa a Könyvtáros című lap 1978/6. számában közzétett 1977. évi könyvtári kronológiával indult és évente egyszer az előző év könyvtári eseményeiről összeállított adathalmazt.

Könyvtáros, 28. évf. 1978. 6. sz. Címlap – Elektronikus Periodika Archívum

A Könyvtártudományi Szakkönyvtárnak már abban a „hőskorban” volt személyi számítógépe, dBASE szoftverrel adatbázist hoztunk létre a kiadványcsere-partnereink címjegyzékéből (ennek alapján készítettem később a hazai könyvtárak első számítógépes nyilvántartó adatbázisát a Könyvtártudományi és Módszertani Központban), majd megtanultuk az akkor széleskörűen alkalmazott MikroISIS adatbázis-kezelő rendszer használatát is, és megindítottuk a cikkek számítógépes feldolgozását a MANCI (Magyar és Nemzetközi Cikkek) nevű adatbázisban.
A MikroISIS-t kezdetben csak lekérdezésre használtam, de a kronológia annyira megragadta a fantáziámat, hogy mélyebben beleástam magam, és belevágtam az adatbázis-tervezésbe. Ha értek is hozzá, biztos sokkal „profibb” adatbázist tudtam volna készíteni, de a KRONOL névre keresztelt adattár a maga egyszerűségében is alkalmas volt az időpontok, események és források rögzítésére, kiegészítve név-, földrajzi és tárgyszóindextételek visszakeresési lehetőségével. (A szerkezeten később sem sokat változtattam, csak a DOS-os környezetből tettem át a Windows alatt működő WinISIS kezelő-rendszerbe.) A kronológiai munkálatok munkaidőn kívül, otthon folytak: az adatbázist az első XT gépemen alakítottam ki, a munkahelyi gépen a biztonsági másolatot tároltam, és lekérdezésre, illetve nyomtatásra használtuk.
A Könyvtárosban megjelent eseménytárak gépre vitele után a Gerő Gyula által frissen gyűjtött, kézzel, katalóguscédulákra írt tételek rögzítésével folytatódott a munka. Gyulának kivételesen szép, olvasható, apró betűs írása volt. Takarékossági okokból az Új Könyvek fölös nyomtatott katalóguscéduláinak üres oldalát használta, ha egy tétel nem fért ide, akkor körbeírta a cédula másik oldalán lévő katalógustételt is. Csak ritkán kellett – olvashatatlanság miatt – visszakérdeznem.
Egy-egy alkalommal 50–100 tételt adott rögzítésre, ezeket az adatbázisból kinyomtatva kapta vissza korrektúra céljából, ami alapján javítottam a rekordokat. Ez a fajta munka folyamatosan zajlott.
A kronológia publikálása 1978-ban a Könyvtárosban kezdődött, és ott folytatódott egészen a lap megszűnéséig, 1992-ig. Utódlapja, a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros (a „3K”) már nem tudta vállalni az adattár közreadását. Helyette a Könyvtári Figyelő különszámaiként jelent meg néhány év anyaga 2003-ban és 2006-ban. A gyűjtött anyag azonban, amelynek nagy része publikálatlan volt, megérdemelte, hogy önálló kötetben megjelenjék. A 996–2007-es évkör kronológiáját tartalmazó háromkötetes adattár, címoldalán a 2009-es megjelenési évvel, 2010 elején látott napvilágot.

Könyvtári Figyelő, ú. f. 13(49), 2003. Különszám. Címlap – Elektronikus Periodika Archívum

A szerkesztésének is megvannak a maga titkai: a WinISIS adatbázisból időrendben „kihozott” tételeket először szövegszerkesztőben öntöttem formába, elkészítettem a mutatókat, és az egészet kinyomtattam korrektúra céljából.
Ezután ért a meglepetés: Gyula ragaszkodott hozzá, hogy a kéthasábos kiadvány tördelési munkáit is én végezzem. Voltak emlékei a számítógépes tördelés „gyötrelmeit” illetően a lapszerkesztés idejéből, és mivel különös gondja volt a kiadványok külső megjelenésére is, nem bízott olyan külső munkatársban, akinek nem tudja közvetlenül a „kezét fogni”. Sajnos, Éva lánya, aki grafikus volt (ő tervezte a kötet borítóját) és számítógépes tördelést is végzett, nem sokkal korábban elhunyt.
Ezzel a kéréssel nekem „fel volt adva a lecke”: tanuljam meg a kiadványtördelést. Nem volt éppen ellenemre, de nagyon féltem is attól, hogy egy ilyen nagy munkával dobnak be a mélyvízbe. Szerencsére kiváló segítőm akadt a Könyvtári Figyelő műszaki szerkesztője, Nagy László személyében, aki kialakította a szedéstükröt és betöltötte a nyersanyagot is. Nekem „csak” az volt a dolgom, hogy oldalról-oldalra végezzem el a tördelés aprómunkáit: ügyeljek rá, hogy ne legyenek fattyúsorok, hogy a hasábok alul „elvágólag” végződjenek, ráadásul párban a szemközti oldallal, hogy ne legyenek „ablakok” az egyes tételekben, hogy a program által végzett elválasztás hibáit kijavítsam. A tördelőprogram akkori verziója még nem volt olyan okos, mint a mostani, ezért nem volt olyan oldal, ahol ne kellett volna az alsó margó miatt a tételek közötti távolságon igazítani.
De a mű végül elkészült, és Gyula elégedett volt. Ennél nagyobb dicséret nem kellett nekem.

Az anyaggyűjtés a háromkötetes első rész után is folytatódott, sőt: akkor tolódott ki az időhatár 2010-ig. Közben szaporodtak a 996–2007-es évkör pótlásai, javításai. Az anyagot két csoportba rendeztük a Magyar könyvtártörténeti kronológia negyedik kötetében: az első a 2008–2010-es évkör kronológiáját adja, a másik pedig az előző kötetek kiegészítéseit és javításait.
Gerő Gyula azt is kitalálta, hogy használhatóbb lesz az adattár, ha kigyűjtjük és megjelenési évenkénti rendben közöljük a kronológiában említett kiadványokat is. Ez egy olyan könyvtártudományi-könyvtárügyi bibliográfia lesz, amely megvilágítja egyrészt a könyvtárak publikációs-kiadói tevékenységét, másrészt megmutatja azt a szakirodalmi környezetet, amely a könyvtárosokat körbevette munkájuk során. Így került egy több mint 2500 tételes bibliográfia a kronológia negyedik kötetébe, azt követően, hogy az eseményleírásokban körülírt tételeket kikerestem a könyvtári katalógusokból, majd rövidített és az ISBD megjelenítő formátumától némileg eltérő formában rendeztem bibliográfiába. A „szabványos” megjelenítéstől való eltérést részint terjedelmi okokból kellett megtenni, de azért is, mert Gyula nem szerette az új bibliográfiai leírás némelyik szabályát: leginkább azt, hogy kisbetűvel kell írni az alcímeket, illetve, hogy a katalogizálók a folyóiratok címében nem követik a magyar helyesírás szabályait a nagybetűs írásmódot illetően. És mivel ezekkel az előírásokkal a lelkem mélyén magam sem tudtam soha megbarátkozni, könnyen belementem a kísérletbe.
A negyedik kötetet Gerő Gyula már a munka „lezárásának, befejezésének” szánta, azonban olyan új adatokra bukkant, főként a XIX. századra és a XX. század első felére vonatkozóan, hogy folytatta az adatgyűjtést. A nyomdában lévő ötödik kötetbe 1500 új kronológiai tétel került, amelyek 62%-a a második világháború előtti évekre-évszázadokra vonatkozik.
Olyan adattárak is helyet kaptak az ötödik kötetben, amelyek nem részei a kronológiai adatbázisnak. Az egyik a Kitüntetett könyvtárosok névtára az 1954–2012-es évkörből, egy nagyon érdekes tanulmánnyal a könyvtárosok munkájának elismeréséről, vagy ahogy a szerzője fogalmazta: „állami-társadalmi megbecsülésének – meg nem becsülésének” történetéről Kis magyar könyvtári kitüntetéstörténet címmel, Gerő Gyula tollából. A másik pedig az én összeállításom az 1945 előtt nyomtatott formában megjelent könyvtári katalógusokról. (Ennek a bibliográfiának az összeállítása nem sikerülhetett volna 2018–2019-ben Hegedüs Krisztina, Matolay Katalin, valamint a Raktári Osztály és a Retrospektív Feldolgozó Osztály munkatársainak segítsége nélkül, akiknek ezúton is köszönetet mondok.)
A Magyar könyvtártörténeti kronológia ötödik kötete teszi fel a koronát Gerő Gyula életművére. Nagyon fájt neki, hogy a 2021 nyarán nyomdakész formában elkészült munka eddig nem jelenhetett meg, de nagyon örült, amikor hírt kapott róla, hogy a kötet a közelmúltban a nyomdába került. Végtelenül sajnálom, hogy a megjelenését már nem érhette meg.

Rácz Ágnes

Gerő Gyula által szerkesztett, kiadványtárunkban kapható kötetek:

• Magyar könyvtártörténeti kronológia 996–2007. 1–3. kötet
• Magyar könyvtártörténeti kronológia 4. 2008–2010, Pótlások és javítások 996–2007.

Megemlékezés Gerő Gyula munkatársunkról intézményünk honlapján:

 „... a működés az több mint a lét”– elhunyt Gerő Gyula kollégánk. In: OSZK-honlap, 2022. április 13.

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. 170–171. – Törzsállomány

De más módon is „le lehet rántani a leplet” egy madárról, mint ahogyan azt az összeállításunk első részében bemutatott példán keresztül láthattuk. Azzal ellentétben most egy közvélekedésben negatív megítélésű madár rehabilitálásáról van szó. A családi kötelék, a fiókák odaadó nevelése sok madárfajra jellemző. Ha nem is oly módon, mint ahogy az emberi képzelet szülte viselkedésmód, a mellét feltépő és fiókáit saját vérével tápláló pelikán esetében. Az előbb bemutatott gólya és a varjúfélék családi élete példaértékű a madártársadalomban. Az előbbi két madárfajt nem fenyegeti az a veszély, amely sok kisebb termetű énekesmadarat. Mármint, hogy a kakukk (Cuculus canorus) gondoskodása utódairól annyiban kimerül, hogy belerakja tojását a fészkébe, ahonnan majd a gyorsabban kikelő és nagyobbra növekvő kakukkfióka szépen kipenderíti az otthont adó madárfészek többi fiókáját. „Felháborító!” „Ezeket a madarakat agyon kellene ütni!” – jöhetnek az efféle indulatos gondolatok, a valóban furcsa utódnevelést választó madárfajról. Azonban bármily furcsa, Herman Ottó könyve a kakukkot a „hasznos” madarak táborába sorolja. Hogy miért, az alábbi idézetből kiderül.

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad. Budapest, Pallas Ny., 1914. 320–321. – Törzsállomány

Az ember ezek után azt gondolná, hogy Herman Ottó számára minden madár hasznos. „Persze, mert egy ilyen lelkes természetbúvár nem képes arra, hogy bármit is károsnak találjon, ami a természet lágy ölének szüleménye” –vághatja rá rögtön a szkeptikus olvasó. Pedig bármennyire elragadnak a téves előítéletek valakit, ha elolvassa A madarak hasznáról és káráról című munkát, be kell látnia, hogy ebben a könyvben igenis akadnak, méghozzá szép számban akadnak károsnak titulált madarak. Ezek között ráadásul olyan fajok is szerepelnek, melyek ma szigorú védelem alatt állnak. A napjaink egy népszerű könnyűzenei együttesének is nevet adó kormorán (Phalacrocorax carbo) vagy népies nevén kárókatona nevének hallatán a legtöbb embernek egy egzotikus jellegű, védelemre szoruló vízi madár jut eszébe. Annak ellenére, hogy napjainkban tényleg védett faj, a halgazdaságok rettegett ellenségéről van szó, mely iszonyatos pusztítást tud végezni a halállományban. Szinte nincs ökológus, aki hasznosnak tartaná ennek a fajnak a jelenlegi túlburjánzását. Herman Ottó sem kímélte ezt a zsákmányát Cousteau kapitány búvárjait megszégyenítő módon megszerző állatot. A fajra vonatkozó leírás utolsó mondata kegyetlenül hangzik, szinte egy halálos ítéletnek is megfelel. Ezt az ítéletet nehezen tompítja még az az érdekes leírás is, hogyan használta fel élelmes módon a halászat ezt az állatot a maga hasznára. Ezt a furcsa halászati módszert Homoki-Nagy István filmszalagra is rögzítette, a Cimborák – Nádi szélben című alkotásában.

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. – Törzsállomány

„Hasznos vagy káros? Miért csak ezen szempontok alapján lehet bemutatni a madarakat?” – gondolhatja rezignáltan az olvasó. „Nem lehetne, csak úgy, gyönyörködi bennük? Rájuk csodálkozni naivan, mint a természet szépségeire? Hogy vannak? Nézni, ahogy szökdécselnek, hallgatni, ahogy csicseregnek?” Véleményem szerint jogos a felvetés. Úgy tűnik, Herman Ottó is így vélekedett. Talán ezért, vagy mert egyszerűen kimaradt a tördelésből, de imitt-amott felfedezhetünk olyan fajokat is, melyeknél sem a „hasznos”, sem a „káros”, sőt még a néhol előforduló „közömbös” címke sem szerepel. Ilyenkor az ember „csak úgy”, a maga szórakozására olvashatja kedvére az ott leírtakat a bemutatott tollas állatkákról. Példának okáért álljon itt a leánykamadár (Motacilla boarula, Penn.) leírása, melynek olvasásakor nem is kell természetbúvárnak lennie az embernek, hogy élvezni tudja. Továbbá ez az idézet jó példa az állatvilág és az ember hosszú-hosszú együttélésére, hiszen ennek a jószágnak a viselkedését és életmódját az emberi életből vett és sokak számára kedves mintával magyarázzák.

Kedves Olvasó! Remélem, ezzel a röpke szemlézéssel sikerült felkeltenem az érdeklődését „utolsó magyar polihisztorunk” több mint száz esztendeje született legismertebb műve iránt. Ha kezébe veszi, forgatja, élvezettel olvasgatja A madarak hasznáról és káráról címet viselő könyvet, hogy még többet megtudhasson a természetet színessé tevő madarak világáról, már elértem célomat ezzel az írásommal. De ne feledje, e könyv elkészültének komoly célja is volt! Ha ezentúl egy-egy dióhéjat csipegető varjú előtt megállva élvezettel figyeli, ahogy az szökdécselve körülnéz, gondosan ügyelve arra, hogy el ne árulja, felfigyelt Önre, vagy vidéki kertes házas övezetben lesi a villanyoszlopok fölé helyezett fészekmagasító állványon kelepelő gólyaszülőket, emellett nem veti meg a tojását más fészkébe rakó kakukk ugyan erőszakos, de később rendkívül nagy kártevő-pusztító fiókáját, és korunk divatos „álzöld” hóbortjai erőszakos nyomásának ellenállva egy szakember szavai alapján belátja, hogy ökológialiag egyáltalán nem indokolt az élővizekben elburjánzott kárókatona védelme, akkor az a bizonyos hosszú, őszszakállú – nemcsak megjelenésben – tudós ember, Herman Ottó nem hiába fáradozott könyve megírásán.

A madarak hasznáról és káráról az idők folyamán a legtöbb kiadásban és formátumban napvilágot látott Herman Ottó-könyv. A szerző felvétele

Könyvtárunk állományában A madarak hasznáról és káráról című Herman Ottó-könyv alábbi kiadásai érhetők el:

• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Franklin Ny., 1901. 
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Magyar Ornithológia Központ, 1901.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Természettudományi Társulat, 1901.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: Nutzen und Schaden der Vögel, Köhler, Gera-Untermhaus, 1903.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, bőv. kiad., Budapest, Franklin, 1904.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, bőv. kiad., Budapest, Pallas, 1908.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: Birds useful and birds harmful, Manchester, Sherratt & Hughes, 1909.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, bőv és jav. kiad., Budapest, Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium, 1911.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Pallas, 1914.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, kiad., Budapest, Gondolat, 1960.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, ÁKV, 1985.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról. Hasonmás kiad., Budapest, Magyar Környezeti Nevelési Egyesület, 1998.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2012.
• Herman Ottó – Csörgey Titusz: A madarak hasznáról és káráról, Pusztazámor, DNM, 2020.

A Magyar Elektronikus Könyvtáron keresztül az első, tartalmában rövidebb kiadás érhető el.

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Az összeállítás első része itt olvasható.

Herman Ottó A madarak hasznáról és káráról című könyve többszöri, átdolgozott kiadások után 1914-ben nyerte el végleges formáját.

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. – Törzsállomány

Ennek a rendeletnek a hatására született A Föld napjának testvérünnepe, a május 10-én ma is ünnepelt A madarak és fák napja. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején egy országos közgyűjteményben dolgoztam, felkértek rá, hogy „laikusként” mutassam be egy általános iskola madárbarát szakkörének a múzeum kiállítótermeiben található madárpreparátumait. Nem mellesleg volt mit bemutatni, hiszen országos viszonylatban az egyik leggazdagabb ilyen jellegű gyűjteményről volt szó. De hogy „a helyzet fokozódjon”, közölték, a szakkör nebulóinak kísérői között ott szerepel majd a Magyar Madártani Egyesület egyik munkatársa is. Bár volt időm felkészülni, mégsem minden megszeppenés nélkül vártam a nagy alkalmat. A tárlatvezetés végül jól sikerült, a túzokemblémával ellátott zöld mellényben résztvevő MME munkatársa is meg volt elégedve. Később, amikor a múzeum A madarak és fák napjára rendezett programjait május 10-én megtartotta a tanulni vágyó ifjúságnak, jelen volt az említett egyesület elnöke is. Kedélyes beszélgetés során elmeséltem neki a tárlatvezetésemet, és hogy milyen sokat segített nekem két bizonyos könyv a felkészülésben. Mikor a két könyv címét meg is említettem neki, megjegyezte: „Ha ezekből a könyvekből készültél fel, akkor szinte mindent tudsz a madarakról.”
Kedves Olvasó! Kíváncsi arra, hogy melyik két könyvről van szó? Az egyiket még általános iskolás koromban ismertem meg. Ez Schmidt Egon: Ezer ágán ezer fészek című, először 1981-ben megjelent műve. Egy természettudományos munkánál nagyon fontos, hogy kurrens legyen, hiszen évek alatt el tud avulni a benne feltárt ismeret. Éppen ezért, ha egy 1981-ben megjelent munkát még a 2010-es években is nyugodt szívvel lehet ajánlani ismeretterjesztés céljából, akkor annak szerzője nagyon tud valamit. Ha pedig azt mondanám, hogy a másik könyv első kiadása 1901-ben jelent meg és a benne feltárt ornitológiai ismeretek nyugodtan tekinthetők kurrensnek, akkor lehet, hogy egy laikus úgy gondolná, hogy megpróbálom őt lóvá tenni. Pedig a másik könyv, melyet felhasználtam, nem más volt, mint az „utolsó magyar polihisztor” Herman Ottó először 1901-ben megjelent, legismertebb műve: A madarak hasznáról és káráról. Egy korábbi cikkemben írtam:

Személy szerint azt gondolom, egy ilyen vita teljesen felesleges, hiszen mindkét könyv, mármint A magyar halászat könyve és A madarak hasznáról és káráról is nagyon fontos információforrás. Igaz ez a tény még napjainkban is. Hát még keletkezési korukban, amikor nem állt rendelkezésre az a seregnyi természetfilm, melyeket ma már az interneten keresztül is bármikor elérhet a tudásra szomjazó. Tudásra szomjazó emberek a 19-20. század fordulóján is akadtak bőven. Bár számukra még nem álltak rendelkezésre az internet kínálta multimédiás lehetőségek. De szolgálatukra állt egy olyan ember, akihez foghatót ritkán lát a tudomány. A „tudós” szó hallatán sokak afféle utópisztikus sci-fi történetekben szereplő rideg, érzelmektől mentes, hidegfejű, emberi kapcsolatokra nem sokat adó, ismeretlen anyagoktól foltos ruhájával lombikok, vagy poros könyvek közé bújt emberre asszociálnak. Hogy egy tudósnak önmagával számot vető lelkiismerete lehet és úgy érezze, hogy tartozik még „szeretett magyar gazda Népének”? Az előbbi sztereotípiába egy ilyen érzelmi töltet ritkán tartozik bele. Pedig az említett „tudós sztereotípiát” mondhatnánk porba zúzzák Herman Ottó alábbi, lelket gyönyörködtető szavai, melyekkel könyvének megírását okolta meg:

A könyv címébe azonban nagyon könnyen bele lehet kötni. Érezte ezt Herman Ottó is, ezért az elég gyakorlatiasra sikerült könyvcímet így magyarázza:

Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. 152–153. – Törzsállomány

Ha szemelvényezünk a könyvben, akkor észre vehetjük, hogy Herman Ottó a madarak világát nem olyannak ábrázolja, mint J. R. R. Tolkien közismert művében, A Gyűrűk Ura trilógiában megjelenő Középföldét, ahol az abszolút jó és az abszolút gonosz hadakozik egymással. Hiszen a bemutatottak között akadnak olyan madarak, amelyekről nehéz eldönteni, melyik oldalt képviselik a „hasznos és káros” serpenyővel ellátott mérlegen. A könyv első kiadásban még nem szereplő, de már a javított, bővített kiadásban bemutatott dolmányos és vetési varjak (Corvus cornix; Corvus frugilegus) ezt a csapatot bővítik. Ha megkérdeznénk tíz laikust, hogy melyik madarat párosítaná a bölcsességgel és az intelligenciával, akkor tízből kilenc szinte biztos, hogy a bagolyfélék családjának valamely tagját adná meg válaszul. Ezt a berögzült sztereotípiát az ókori görög Pallas Athéné és a belőle kialakult római Minerva kultuszának köszönhetjük. Hiszen a bölcsesség istennőjének attribútuma egy bagoly volt. Magyarországon a bagolyfélék számára az „okos madár” kitűntető jelzőhöz nem kis mértékben hozzájárult még a Nepp József – Romhányi József szerzőpáros által írt és Ternovszky Béla által megfilmesített „Kérem a következőt!” című animációs filmsorozat, melynek körzeti/háziorvosi hivatást betöltő főszereplője egy fülesbagoly, Dr. Bubó volt. Így vált a bagoly a legokosabb madárrá, legalábbis az emberek képzeletében. Vajon, ha a megmaradt válaszadókból szintén összehoznánk tízet, ők mely madárfajra voksolnának? Vajon hány nevezné meg a varjúfélék valamelyikét? Jó kérdés? Pedig az igazság az, hogy intelligencia tekintetében ez az énekesmadárféle messze az élen jár nemcsak a madártársadalomban, de az egész állatvilágban is. Szinte élvezet olvasni azokat a rajongó hangvételű sorokat, melyekkel Herman Ottó illeti őket. A városi lakosság körében is jól ismert dolmányos varjú hasznát a következőképpen írja le:

Forrás: Herman Ottó: A madarak hasznáról és káráról. 4. jav. kiad., Budapest, Pallas Ny., 1914. 292–293. – Törzsállomány

Vannak madárfajok, melyeket szinte mindenki szeret és általános vélemény róluk, hogy hasznosak. Aztán vannak olyan madarak is, melyek oly népszerűek, hogy nélkülük elképzelhetetlen lenne az élet. A czakóra, vagy más néven eszterágra nemcsak az igaz, hogy általános közvélekedés szerint nagyon hasznos madár. Emellett szinte nincs olyan falusi házról, vagy tanyáról készült romantikus kép, vagy gyermekrajz ahol a kéményen ne látnánk ott fészkelni ezt a hosszú lábú, fekete szegéllyel díszített, fehér tollú, hosszú piros csőrű madarat melynek kelepelését mindannyian jól ismerjük. Gondolom, nem nehéz kitalálni, hogy a fehér gólyáról (Ciconia ciconia) van szó. Szóval a gólya hasznosságához nem férhet kétség. Ez a madár szinte szakrális tiszteletet élvez és a közvélekedésben könnyen elvetemült gazemberré válhat, aki kezet emel erre a „szent” madárra. Pedig Herman Ottó idejében volt, hogy vadásztak rá. Hogy miért? A nagy madárbarát bizonyos szempontból „lerántja a leplet” a gólyáról, hiszen mint írja: „minden szentnek maga felé hajlik a keze”.

110 éve, 1912. május 9-én született Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas író, az Iskola a határon című regény alkotója. A XX. századi magyar intellektuális próza egyik legjelentősebb darabja első megjelenése óta jó egynéhány kiadást ért meg.

Ottlik Géza: Iskola a határon, Budapest, Magvető, 1959. Borító. – Törzsgyűjtemény

A regényt számos nyelvre lefordították, amelyek közül angol, német, francia, horvát, szlovén, szlovák, cseh, lengyel, észt, orosz, román, holland, svéd, spanyol és olasz nyelvű kiadás is megtalálható könyvtárunk törzsgyűjteményében.
Ottlik elismert volt műfordítóként is. Az ő fordításában mutatta be 1937-ben a Nemzeti Színház Eugene O’Neill Amerikai Elektra című drámáját. Szintén az ő munkája alapján került magyar színpadra John Osborne Dühöngő ifjúság című műve, de neki köszönhetjük – a teljesség igénye nélkül – több Charles Dickens-mű mellett Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger című regényének fordítását is.
Az Iskola a határon című műve alapjául is szolgáló, gyermek- és ifjúkorát meghatározó katonai iskolai évek után tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, amelynek 1935-ig matematika–fizika szakos hallgatója volt. Első írásai a Napkelet című folyóiratban jelentek meg.
Ifjúságának másik meghatározó élménye, amely egész életén át elkísérte: a játék szenvedélye; a játék iránti elköteleződés. Johan Huizinga Homo ludens című műve bevezetőjében írja a következőket:

Hasonlóan vélekedik – először a Nyugat folyóirat oldalain 1939-ben megjelent, majd – a Minden megvan című novelláskötetben szereplő A Drugeth-legenda című Ottlik-írás hőse:

Ottlik Géza: Minden megvan, Budapest, Magvető, 1969. – Törzsgyűjtemény

Ottlikot bridzskörökben világszerte kiváló bridzsjátékosként, illetve tekintélyes szakíróként tartják számon. „Hazájában szépíróként is ismert.” – írta róla egy külföldi szaklap irodalomban kevéssé jártas munkatársa. A bridzsező Ottlik Gézát itthon azonban a játék művelőin kívül kevesen ismerik.
Fiatalon ismerkedett meg az éppen divatba jövő kártyajátékkal. A Budapesti Hírlap munkatársaként 1933 őszétől bridzsrovata indult a hírlap Vasárnapi Ujság című mellékletében.1934-ben tudósított a bécsi Európa-bajnokságról. Az 1937-ben, Budapesten megrendezett világbajnokságról cikket írt az egyik legolvasottabb brit napilap, a The Times számára. Ettől az évtől kezdve lett igazolt bridzsversenyző.
Bridzspartnerei baráti társaságából kerültek ki, többek közt Örley István író, Tormay Cécile Éva Zsuzsanna nevű unokahúga és Ottlik állandó párja, Koromzay Dénes, az 1935-ben alakult, és rövidesen világhírűvé vált Magyar Vonósnégyes mélyhegedűse, akihez életre szóló barátság fűzte.
A II. világháború idején elnéptelenedtek a bridzsasztalok Magyarországon. A kommunista rendszerben „polgári” mivolta miatt tiltott – majd tűrt – játék az ’50-es évek közepétől lassanként újraéledt. Ettől az időszaktól kezdve a versenyeken Ottlik Géza Kovács László párjaként indult.
Ottlik nemzetközi hírnevét a The Bridge Worldben 1967-ben megjelent The Quest című cikkével alapozta meg, amelyért a következő évben a Nemzetközi Bridzsakadémia neki ítélte Az év legjobb bridzsírása díjat.
Ottlik Gézának sikerült egy, a maga nemében páratlan bravúrt végrehajtani, ötvözni a szakírást a szépirodalommal. 1973-tól, a The Bridge Worldben megjelenő cikksorozatát olvasva a skót szakíró Hugh Kelsey kereste meg levelével. Tőle származott az ötlet, hogy az írásokat könyv formában jelentessék meg. Végül Kelsey társszerzőként jegyzi a művet, de, hogy az angol megjelenésen kívül mekkora része volt a mű megszületésében, nem tudjuk pontosan. A könyvet 1979-ben, Londonban adták ki először Adventures in card play címmel.
Ottlik Géza óhaja szerint a mű csak halála után jelenhetett meg magyarul. Az 1997-es magyar kiadás címe Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein.

Ottlik Géza – Hugh Kelsey: Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein, Budapest, Európa, 1997. – Törzsgyűjtemény

A Balatonon játszódó történet szereplői, három jóbarát a vitorlázáshoz – Ottlik másik szenvedélye – kedvező szelet várva bridzspartikról – felvételekről, ahogy bridzsnyelven mondják – beszélget, elmélkedik. A műben szereplő kombinációk, taktikák és stratégiák miatt a mai napig a világ egyik legjobb bridzskönyveként tartják számon Ottlik Géza írását.

A margitszigeti nemzetközi bridzsverseny résztvevője, 1979. január. A kép forrása: Digitális Irodalmi Akadémia

A Iskola a határon című regény folytatásának tekinthető posztumusz megjelent Buda című könyvében írja:

Szűcs Márta (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat hetvenkilencedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Elekes Vencelt és gyűjteményét mutatja be.

Elekes Vencel (1917–1981) Erdélyben, Gyergyóújfaluban született. Az elemi iskola után, amelyet szülőfalujában végzett, a székelyudvarhelyi főgimnáziumba iratkozott be. Az utolsó két gimnáziumi évet Csíkszeredán végezte, itt is érettségizett. Már ekkoriban versei jelentek meg. 1940 őszén a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem magyar–olasz szakos hallgatója lett, később kétéves jegyzői tanfolyamot végzett, dolgozott segédjegyzőként, jegyzőként, majd Gyergyószentmiklós polgármester-helyetteseként. A későbbiekben szakított a politikával.
Rajztanára, Spanyár Pál indította el a műgyűjtés útján 1934-ben, egy pasztellképet ajándékozva neki; aztán Karácsony János gyergyószentmiklósi festőművész táplálta tovább gyűjtőszenvedélyét. Grafikák mellett festményeket, érmeket, szobrokat is gyűjtött. Ötvenöt éves korában, a KBK egy 1972. évi, Fészek Klubban tartott összejövetelén, dr. Soós Imre révén került közel az ex librishez, és az ezt gyűjtőkhöz. 1972-ben a budapesti Bárczy Zoltán több mint 1500 ex librist ajándékozott a számára. Elekes Vencel az évek folyamán egyre növekvő gyűjteményében 1976-ban a világ minden tájáról 672 alkotótól 3473 kisgrafika, ex libris szerepelt. Ez a későbbiekben tovább növekedett, 800 alkotótól kb. 5000 lapra.
Sokat levelezett, otthonában számos művész megfordult. Mindenféle témájú lapot gyűjtött. Többek között Fery Antal, Nechánszky József, Moskál Tibor, Kamper Lajos, Karancsi Sándor, Kovács Géza, Paulovics László, Makkai Piroska, Csiby Mihály, Andruskó Károly, Vecserka Zsolt, Farkas József és Róth István készített a nevére ex libriseket. Nagy László Lázár alkotása magát a műgyűjtőt mutatja be, amint nagyítóval egy képet vizsgál.

Nagy László Lázár fametszete (1978). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018., 47. – Törzsgyűjtemény

Grafikáin gyakori az erdélyi és a népi motívumok, ábrázolások szerepeltetése, köztük székely kapu, (fa)templom, kopjafa, erdélyi táj. A gyergyószentmiklósi örmény katolikus templom rajzolódik ki Csiby Mihály alábbi alkotásán 1979-ből.

Csiby Mihály linómetszete (1979). Jelzet: Exl.E/91 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Józsa János lapja történelmi vonatkozású, az 1514-es parasztháború székely vezetőjének, Dózsa Györgynek állít emléket a portréjával.

Józsa János linómetszete (1979). In: Vitéz Ferenc: Az érzéki vonal. Józsa János képzőművész grafikai munkássága, Debrecen, Néző Pont, 2008., 107. – Törzsgyűjtemény

Elekes a grafikák mellett szakirányú cikkeket, katalógusokat, könyveket is gyűjtött. Mindent rendszerezett, kategorizált, részletes nyilvántartást vezetett. Lakását „a művészetek kelet-európai központjának” nevezték, a falakon képekkel, faragásokkal, bokályokkal és más használati tárgyakkal találkozhatott a belépő.
Gyűjteményével többször szerepelt kiállításokon, például Gyergyóújfaluban és Gyergyószentmiklóson. Csíkszeredán 1973 májusában a helyi múzeum termeiben megrendezett első ex libris kiállításon 120 alkotással, 1975-ben Gyergyóújfaluban a művelődési házban 225 ex librisszel és 124 egyéb képpel (köztük Nagy István, Karácsony János festményeivel) vett részt.

M. Kiss József grafikája. Jelzet: Exl.E/92 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1979-ben 170 festményt és 500 ex librist ajándékozott szülővárosának, Gyergyószentmiklósnak, képtár létesítése szándékával. A gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum szépművészeti részlegében a gyűjtő halála után, 1982. május 23-án nyílt meg az Elekes Vencel-gyűjtemény állandó kiállítása, melyben olajfestmények, akvarellek, grafikák, metszetek, szobrok és ex librisek egyaránt szerepelnek. Ezzel megvalósult a gyűjtő egész élete folyamán dédelgetett álma.
Elekes Vencelt Gyergyószentmiklóson temették el. A gyergyóújfalui általános iskola 1990-ben vette fel a néhai műgyűjtő nevét, erről tanúskodik Torró Vilmos alábbi ex librise, melyen Elekes kalapos portréja látható, a felirat: „Ex libris Elekes Vencel Általános Iskola, Gyergyóújfalu”.

Torró Vilmos grafikája. Jelzet: Exl.E/232 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Elekes sokirányú gyűjtőtevékenységével Erdély határain túl is ismertté tette a nevét. Az emlékére Andruskó Károly és Moskál Tibor készített in memoriam lapot.

Irodalom:

• Elekes Vencel: Hogyan lettem kisgrafika-gyűjtő?, Kisgrafika, 1976/2–3. sz., 44–47.
• Kertész László: 25 éve viseli Elekes Vencel nevét a tanintézmény, Hargita Népe, 2015. december 21.
• Névadóinkról. In: Az Elekes Vencel Általános Iskola honlapja
• Sólyom Sándor: Útunk a fenyvesek földjén. Szabálytalan útibeszámoló, grafikákkal, Kisgrafika, 1978/2–3. sz., 43–51.
• Soós Imre, Dr.: Elekes Vencel (1917–1981), Kisgrafika, 1982/1. sz., 27–28.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Elekes Vencel (1917–1981). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 52–53.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész