Mi lenne, ha a kedvenc mobileszközödön használt kedvenc keresőmotorod egy kattintással elrepítene a kedvenc könyvtárad kölcsönzőpultjához?
„Egyenes röpte a könyvtárba”. Grafika: Tóth Szilvia Rebeka
Vagy legalább – néhány jól kiválasztott keresőkérdés begépelését/bediktálását követően – a találati oldal egyből felkínálná a lehetőséget, hogy ellenőrizd, adott könyv elérhető-e éppen a hozzád legközelebb lévő könyvtárban?
: Internetes keresőbe integrált könyvtári szolgáltatás – egy lehetséges jövőkép. Grafika: Szerző
Vagy, amennyiben elektronikus műről van szó, az olvasói azonosítód használatával rögtön letölthetnéd az adott művet a készülékedre?
Szinte észre se vennéd, hogy könyvtárban jártál… Nekünk, a könyvtárnak biztosan hiányoznál, neked viszont a vágyott mű (műélvezet? tudás?) már nem hiányozna…
De álmodjunk egy még nagyobbat! Mi lenne, ha magad se tudnád, hogy mit keresel, sőt nem is keresnél semmit, valahogy mégis ráakadnál valamire, ami újszerű és érdekes, amit – ezek szerint talán – (a tudatod mélyén?) mégiscsak kerestél?
A szerendipitás, avagy a „véletlenszerű felfedezés” mindenekelőtt kreativitást igényel, egyben feltételezi azoknak a kapcsolati hálóknak a meglétét, amelyek mentén haladva rácsodálkozhatunk az adatok, tényezők korábban fel nem ismert összefüggéseire. A kapcsolatok ezen szemantikus hálóját születésünktől kezdve szőjük: erre húzzuk fel fogalmainkat, fektetjük le gondolkodásunk alapjait. Mindeközben a jól strukturált adatok létrehozásával és publikálásával foglalkozó könyvtárosok nagyban járulnak hozzá az emberi tudás gépi reprezentációjához, egy olyan hálót szövögetve, amelynek alkalmazási területei egész a mesterséges intelligencia kutatásáig nyúlnak. E háló szövedékén barangolva már nemcsak egyszerűen keresünk vagy böngészünk, ahogy régebben tettük a könyvtárak elektronikus katalógusaiban, hanem felfedezünk: új, nem várt ismeretekre bukkanunk. A könyvtári rendszerek újabb katalógusfelületeit már így is hívják: discovery.
Szerendipitás. Grafika: Szerző
Amikor „update-oljuk” a könyvtárakról való tudásunkat, újjáalakuló, jól felszerelt könyvtári tereket, fényes folyósokat, a hagyományos szolgáltatások helyett újabbakat s még újabbakat kiagyaló, kontyukat vesztett lelkes könyvtároskollégákat látunk kulturálisan vonzó, szociálisan érzékeny elemekkel teletűzdelt, ergonomikus, barátságos könyvtári miliőben. A könyvtári világ azonban kívül s belül változik.
Miközben gazdagodik látható környezetünk, közösségi funkcióink új tereket, olvasóink új idősávokat kapnak, munkatársaink az eldugott irodák mélyén azon ügyködnek, hogy a kultúra- és információfogyasztás alternatív csatornáit választók számára is a technikai lehetőségeket meglovagoló, versenyképes szolgáltatásokat tudjanak nyújtani. Erre készteti őket többek között a használói szokások radikális megváltozása és a feldolgozhatatlan méretű digitális információdömping. A könyvtári fejlesztések ma a nyílt adatok mindent átszövő, globális adathálójának létrehozására irányulnak, és ehhez a könyvtárakban és partnerintézményeikben kiépülő információfeldolgozási infrastruktúrára építenek.
Az internet hálójába ragadt könyvtáros. Grafika: Szerző
Az „adatrögzítő” könyvtáros nem dokumentumokat ír le, hanem a való világ entitásokként felfogott objektumainak és ezen objektumok kapcsolatainak és tulajdonságainak számítógépes reprezentációit teremti meg. Egyszóval – virtuális világot – teremt.
Régi funkcióit meghaladva a modern feldolgozó könyvtáros nem csupán azon szorgoskodik, hogy a könyvtári dokumentumot a katalógusadatok alapján gyorsan és kényelmesen megtaláljuk, hanem metadaatközlések halmazaival tömi tele a Nagy és Egyetemes Gépi Hálózat fejét. De mielőtt így cselekedne, minden objektumot rendesen felcímkéz! Azaz mindennek ad egy azonosító számot!
Adattá vélni: utópia vagy disztópia? Grafika: Szerző
A 9630704110 azonosítójú objektumról (és a hozzá kapcsolódó egyéb entitásokról) azután olyan állításokat tesz, mint hogy „9630704110 egy könyv”; „9630704110 egy művet tartalmaz”; „a mű eredeti nyelve német”; „a mű címe Der Zauberberg”; „A művet kiadták könyvként”; „9630704110-t 1974-ben adták ki”; „„9630704110-t Budapesten adták ki”, „A mű szerzője Thomas Mann” stb. A közléshalmazok azután az azonosítókon keresztül egymásba kulcsolódnak, és újabb s újabb állításokkal gazdagodnak, míg egy arra optimalizált „kósza” keresőalgoritmus olyan állításokra nem készteti ezt a globális adatbázist, amelyek a hálózatos „gépagy” mélyén megfogalmazódó új összefüggésekre világítanak rá…
A könyvtárak tehát az elmúlt évtizedekben az új, közösségi szerepvállaláson túl információfeldolgozói és -szolgáltatói szerepkörükben is megújultak, habár e változások főként azokat az intézményeket érintik, amelyek korábban is jelentős mértékben vették ki részüket a könyvtári metaadatgyártásból, más szóval a bibliográfiai számbavételből. Ezek a szervezetek, bibliográfiai ügynökségek (bibliographic agency) hamar felismerték az adatcsere és adat-újrahasznosítás fontosságát, amely a publikációk – technológiai fejlődés nyújtotta – képtelen arányú megszaporodásával csak tovább növekedett. Szerepváltozásuk együtt járt a kiadókkal, könyvterjesztőkkel, a forgalomban lévő könyveket számon tartó úgynevezett books-in-print szervezetekkel való együttműködésre való nyitottsággal. Az együttműködés különös haszna lehet számukra a kiadványtermésre való nagyobb rálátás, míg az együttműködő szervezetek profitálhatnak a metaadatok – könyvtári szaktudás által szavatolt – minőségéből és hitelességéből. A szerepkörükben megújuló bibliográfiai ügynökségek gondozhatják majd többek között azokat a kontrollált névállományokat (nemzeti entitásfájlokat, authority állományokat), amelyek felhasználási lehetőségei messze túlmutatnak az intézményi falakon, és, ahogy arra fentebb már utaltunk, egészen a mesterséges intelligencia világáig terjednek.
Bibliográfiai ügynökségek Európában
A 2021-es nagyszabású Bibliographic Control konferencia áttörőnek nevezhető a könyvtárak feladatainak újragondolása szempontjából. Az elhangzott előadások útmutatóként szolgálhatnak a nemzeti könyvtárügy céljainak, missziójának megfogalmazásakor, nem utolsósorban pedig fontos áttekintést adnak a nemzetközi könyvtárügy jelen tendenciáiról. Talán nem túlzás, ha máris úgy utalunk a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros folyóirat tematikus számban megjelent előadás-ismertetésekre, mint a szakmai utánpótlás számára fontos kötelező olvasmányra.
A korszerű információfeldolgozás elméletének kiagyalói, egyben az elméletet a gyakorlatba átültető szabványok kidolgozói „gyűltek” tehát össze 2021. február 8–12. között Firenzében, hogy – a helyzethez illő módon: online – megosszák velünk a bibliográfiai számbavétel jövőjéről alkotott elképzeléseiket.
A nemzetközi implementálásra szánt új bibliográfiai keretrendszer (Resource Description and Access, RDA) fejlesztésében oroszlánrészt vállaló Gordon Dunsire az emberiség történetében öt információs kort határozott meg, amelyek határát egy-egy új találmány jelöli (az írás, a nyomtatás, a telekommunikáció és az internet). Dunsire ebből a – történeti – aspektusból vizsgálja a bibliográfiai számbavétel nemzetközi alakulását. Előadását Ilácsa Szabina kolleginánk ismerteti.
Renate Behrens a Német Nemzeti Könyvtárban irányítja a szabványosítás területét. Mi másról is szólna az előadása, mint a szabványok hasznáról? Idézet az – ugyancsak Szabina által – jegyzett ismertetésből:
„Ha nagyon szigorúan vesszük, akkor szabványok nélkül nincsen könyvtár, sőt civilizáció sem. Az írásjelek „szabványosítása” nélkül nem alakulhatott volna ki az írásos kommunikáció. Az írás által lehetőség nyílt arra, hogy tőlünk térben és időben távol lévő dolgokról információt szerezzünk. Az írás a kommunikációt, a szabványosítás megjelenése pedig a munkamegosztás területét forradalmasította. A szabványok segítségével tőlünk térben és esetleg időben távol lévő emberekkel tudunk együtt dolgozni egy nagy, összetett feladat részfeladatain úgy, hogy munkánk a végén hézagmentesen illeszkedni fog egymáshoz.”
Ilácsa Szabina: Mik a szabványok és mire jók? In: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 30(10). 2021. 8.
A szabványok mellett, illetve azokkal szoros összefüggésben számos előadás szólt az együttműködés fontosságáról, mind a rendszerek, mind az érdekelt szervezetek (kiadók, könyvterjesztők, könyvtárak, azaz bibliográfiai ügynökségek) vonatkozásában. (Ezeket főként e blogbejegyzés írója ismerteti a folyóiratszámban). Mauro Guerrini, a Firenzei Egyetem professzora, a nemzetközi könyvtárügy egyik „apostola” az adatok újrahasznosulását és összekapcsolását központba állító digitális világban definiálja újra a könyvtárak szerepét, előadásában Hans-Georg Gadamert idézve: „[a] kultúra az emberiség egyetlen olyan vagyona, amely, ha megosztjuk egymás közt, inkább nagyobb lesz, mint kisebb.
Tiziana Possemato, a Firenzei Egyetem munkatársa a változás fő sodrási irányát kijelölő szemantikus webről fogalmazott meg értékes, olykor filozófiai mélységű gondolatokat. Possemato szerint az Egyetemes Bibliográfiai Számbavétel és a szemantikus web modelljeinek közös célkitűzése, hogy a tudáshoz való hozzáférést az entitások és kapcsolataik köré szervezett dokumentumuniverzum megragadásán keresztül tegyék minél szélesebbé. A szemantikus web paradigmája túlmutat a relatíve homogén katalogizáló rendszerek közötti rekordcserén, és az egyes szereplők és rendszerek közti – nyelvi, földrajzi és tematikai korlátokon átívelő – nyílt eszmecsere színtereként szolgálhat. A könyvtári falakon túlmutató összefogásban megvalósuló metaadat-menedzsment kérdését járta körül Michele Casalini, aki a rendszerek közötti együttműködést azonosítja a jelenkori könyvtári világot jellemző egyik legfontosabb tendenciaként, valamint felhívja a figyelmet, hogy a közgyűjtemények az adatok létrehozásában és gazdagításában is át kell lépjék korábbi korlátaikat.
Az entitásalapú szemlélet eluralkodásáról több előadás is szólt, Françoise Leresche-ét ugyancsak Ilácsa Szabina foglalta össze, míg kiváló cikkében („Entitásalapú szemlélet és új hordozóformátum a katalogizálásban” címmel) Hubay Miklós összegezte a témáról elhangzott legfontosabb gondolatokat. Ugyanő másik cikkét („Tudásgráfok és többnyelvű visszakereső felületek”) elsősorban a Wikidata szolgáltatásnak szentelte. Ahogy itt fogalmaz:
„A BIBFRAME mellett a kapcsoltadat-univerzum másik kiemelkedő, lassan megkerülhetetlenné váló pontja a Wikidata adatbázis, amely egyre inkább helyet kér és kap a bibliográfiai számbavétel és az authority kontroll területén.”
Miklós a következő előadók munkája alapján állította össze – egy kicsivel több mint – ismertetőit: Abigail Sparling, Ian Bigelow, Carlo Bianchini, Lucia Sardo, John Chapman, Pat Riva.
A korszerű feldolgozási elvek megvalósításának kulcselemei az azonosítók. A modern könyvtári környezetben alkalmazott azonosítókról Bódog András állított össze alapos, a lényeget megragadó tanulmányt olyan rendkívüli szakemberek előadásai alapján, mint Vincent Boulet, Nathan B. Putnam, Andrew MacEwan. András további írásai két olyan alapvető kérdést járnak körül, mint a webes láthatóság és a schema.org (Richard Wallis alapján), illetve az osztályozás és a tárgyszavazás szerepe a korszerű könyvtárban (Anna Lucarelli, Elisabeth Mödden, Osma Suominen alapján).
Reméljük, hogy a felsorolt témák és az említett nemzetközi szaktekintélyek nevei elég meggyőzőek, hogy elhiggyük, a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros folyóirat „Bibliográfiai számbavétel és digitális ökoszisztéma” címet viselő tematikus száma (hivatkozás az online változatra hamarosan!) a korszerű könyvtári szemlélettel és újszerű megközelítésekkel ismerkedni vágyók egyik alapolvasmánya lehet majd a jövőben.
Dancs Szabolcs (Könyvtári Szabványosítási Iroda)