„Atyáinknak hőstetteit, divatát, miveit, enyészetnek örvénnyéből ki ragadtam…” 1. rész

2021. április 18. 18:00 - nemzetikonyvtar

175 éve hunyt el Jankovich Miklós, a gyűjtő

Jankovich Miklós könyvtárának rekonstrukciójáról szóló tanulmányában Berlász Jenő így ír a neves gyűjtőről:

„Vérbeli literary gentleman volt, könyv- és kéziratgyűjtő, bibliofil és bibliográfus, szépművészeti és iparművészeti gyűjtő, régész és történetkutató, irodalom- és tudományszervező, játékszíni mecénás és még sok egyéb.”

Berlász Jenő: Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményeinek kialakulása és sorsa. In. Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1970–1971, Budapest, 1973. 109–173. (In. Könyv- és könyvtártörténeti szöveggyűjtemény – Magyar Elektronikus Könyvtár)

Gyűjteménye képeket és faragványokat, ötvösműveket, hatalmas mennyiségű könyvet és levéltári dokumentumot foglalt magában. Ezt a felbecsülhetetlen értékű kollekciót ma már csaknem lehetetlen pontosan rekonstruálni, ám a rendelkezésre álló tárgyak alapján igen impozáns tablót kaphat róla az érdeklődő, ha belelapoz a Mikó Árpád által szerkesztett, a Jankovich-gyűjteményt bemutató gazdag kiállítási katalógusba.

1_kep_jank_opti.jpg

Pesky József: Jankovich Miklós portréja, 1823 – Magyar Nemzeti Múzeum

A jogász végzettségű, jegyzőként és királyi kamarai tisztviselőként is tevékenykedő Jankovich (aki nagyapjától és apjától is örökölt könyveket, országgyűlési iratokat és egy éremgyűjteményt) Cornides Dániel történész, könyvtáros hatására már fiatalon, az 1790-es évektől szenvedélyesen gyűjtötte a könyveket, okleveleket, érméket, történeti tárgyi emlékeket, régészeti leleteket és egyéb műalkotásokat. 1796-ban megszerezte például a korabeli bibliofilek által leginkább óhajtott zsákmányt, az első magyarországi nyomtatott könyvet, Andreas Hess Chronica Hungarorumát.
Nagyszerűen jövedelmező birtokai mellett aztán csakhamar megengedhette magának, hogy kizárólag a tudomány támogatásának és gyűjteménye gondozásának, bővítésének szentelje magát. Utóbbi tudományos igényű feldolgozására is komoly erőfeszítéseket tett, miközben más tudományterületeken is publikált. Nagyszabású bibliográfiai munkáján, az 1533 és 1830 között nyomtatott magyar nyelvű szellemi termékeket számba vevő Universalis Bibliotheca Hungaricán 40 éven át fáradhatatlanul dolgozott. A hat kéziratos kötetre terjedő mintegy 30.000 könyvészeti tételt regisztráló munka 1832-ben már kiadásra kész állapotban volt, de rajta kívül álló körülmények miatt nem jelent meg. Széles körű érdeklődésről tesz tanúbizonyságot, hogy ő számolt be például elsőként a benepusztai honfoglalás kori sírleletről, de szenvedélyesen kutatta a régi magyar nyelvemlékeket, írt numizmatikai cikkeket, sőt, valószínűleg Jankovich volt az első, aki a magyarországi unitarizmus problémáival tudományosan foglalkozni kezdett.
Ezen kívül 1817 után a Tudományos Gyűjtemény című folyóirat körül kialakult szellemi műhely egyik meghatározó tagja volt, közreműködött a Magyar Tudós Társaság és a Pesti Magyar Színház megalapításában, s támogatta a nyelvújító mozgalmat is. Szerteágazó érdeklődéséhez vallási türelem párosult, erről tanúskodik, hogy a katolikus Jankovich a Kálvin téri református gyülekezetnek két nagyszabású augsburgi ezüstművet (ma a kecskeméti Ráday Múzeum őrzi őket), a kecskeméti református iskolának Sylvester János Újszövetség-fordítását (az első Magyarországon nyomtatott magyar nyelvű könyvet), az Országos Evangélikus Levéltárnak pedig Luther Márton saját kezűleg írott végrendeletét adományozta.
A hamarosan bekövetkező gazdasági dekonjunktúra, valamint Miklós fiának adósságai következtében az idill azonban tönkrement: a gyűjtő a fizetésképtelenség szélére sodródott. Emiatt a rendkívül értékes, 1833-ig létrejött, úgynevezett első Jankovich-gyűjteményt, amely 63 ezer kötetnyi könyvet, 1400 kódexet, 4000 oklevelet, 12 ív országgyűlési iratanyagot, továbbá számos festményt, érmét, ékszert, ötvösremeket és régi fegyvert foglalt magában, pénzzé kellett tennie. Hosszas huzavona után 1836-ban József nádornak sikerült elfogadtatnia az országgyűléssel Jankovich kollekcióinak megvásárlását a Magyar Nemzeti Múzeum számára. A gyűjtő valódi áruk alatt vált meg kincseitől, hiszen ő maga is azt tartotta fő szempontjának, hogy az anyag méltó helyre kerüljön, s ne szóródjék szét.

2_kep_jank_opti.jpg

Petrus Ransanus (Pietro Ranzano): Epitome rerum Hungaricarum, 1489–1490 Nápoly – Kézirattár, Cod. Lat. 249, fol. 17r. A kódex a Bibliotheca Corvina Virtualis honlapunkon

Az adásvétel után Jankovich nem tudott belenyugodni abba, hogy könyvek és műtárgyak nélkül maradjon, így rögtön nekifogott egy újabb gyűjtemény összeállításának, amelynek során (mivel anyagi gondjai nem enyhültek a kényszerű eladás után) végül menthetetlenül csődbe jutott. Élete végét méltatlan körülmények között, vagyoni zárgondnokkal küzdve töltötte, 1845/46 fordulóján súlyos betegségbe esett, s néhány hónap múlva, április 18-án elhunyt. Második gyűjteményét halála után elárverezték, de ennek már csak töredéke jutott a Nemzeti Múzeumba. A család tulajdonában maradt műtárgyak közül viszont örökösei többet is a Nemzeti Múzeumnak adományoztak.

3_kep_jank_opti.jpg

Quintus Curtius Rufus: De gestis Alexandri Magni libri qui exstant III–X., 1467 (szöveg és illuminálás), 1485–1490 (kötés) Firenze (szöveg és illuminálás), Buda (kötés) – Kézirattár, Cod. Lat. 160, fol. 1r A kódex a Bibliotheca Corvina Virtualis honlapunkon

A könyvtár

A hatalmas bibliotéka eredetileg Bibliotheca Hungarica Universalisnak (azaz Általános Magyar Könyvtárnak) indult, de Jankovich gyűjtőtevékenysége már a századforduló előtt túllépte ennek a programnak határait. A gyűjtő nem tudott ellenállni a tágabb közép-európai művelődéstörténet írott emlékeinek, s a hazaiaknál művészibb kivitelű középkori kéziratoknak és újabb kori tipográfiai remekműveknek. Politikai-történeti érdeklődése pedig a germán és szláv történeti, könyvtörténeti emlékek felé terelte, gyűjtőtevékenységét ezért a hungarikumok mellett kiterjesztette a német és szláv kultúrterületek régi és ritka könyveire és kézirataira. Ugyancsak egyetemes gyűjtői célokról vallanak a gyűjtemény arab, perzsa, héber kéziratai is.
Jankovich könyveinek túlnyomó többsége az első gyűjteménnyel együtt érkezett be a Nemzeti Múzeum könyvtárába, hiszen a második gyűjtemény csak részben került magyar közgyűjteménybe. Összességében óriási számú közép- és újkori kézirat, magyar és nem magyar vonatkozású nyomtatott könyvről beszélünk – több dokumentum jutott ezzel a két vásárlással köztulajdonba, mint annak idején Széchényi Ferenc adományából.

4_kep_jank_opti.jpg

A Margit-legenda kötéstáblája, 1510, Margitsziget. Jankovich Miklós 1817 előtt műtárgycsere révén szerezte meg Viczay Mihálytól – Kézirattár, MNy 3 (A kódex adatlapja a Magyar nyelvemlékek honlapunkon)

Jankovich Miklós azonban sajnos nem tudta megvalósítani azt a szándékát, hogy tételesen, listával kísérve adja át az anyagot, ennek a következménye az, hogy bizonyos egységeket ma már egyáltalán nem tudunk az Országos Széchényi Könyvtár állományában azonosítani. Legjobban a kéziratok és az ősnyomtatványok agnoszkálhatók újra. Ezekből sokra rákerült Jankovich rombusz vagy ovális alakú gyűjteményi pecsétje, olykor pedig kézírásos bejegyzés emlékezik meg a szerzés módjáról.

5_kep_jank_opti.jpg

Jankovich Miklós rombusz alakú pecsétje

Ahol nem találunk ilyen pecsétet vagy a possessorra utaló kézírásos bejegyzést, ott sajnos csak az ebből a szempontból nem mindig teljes leltárkönyvekre vagy a szerencsés véletlenekre alapozhatunk, amelyek eligazítanak az egykori tulajdonlás kérdésében. Azért sem lehet a mai gyűjteményből egyértelműen rekonstruálni az egykori teljes Jankovich-kollekciót, mert (a többi híres gyűjtő köteteivel együtt) meglehetősen szabadon kezelték ezeket a 19. század folyamán. A feleslegesnek ítélt duplumokat ugyanis – Jankovichnak magának is voltak másodpéldányai, s azokat is eladta a Múzeumnak – elcserélték (esetleg eladták). Ily módon került Andreas Hess Chronica Hungaroruma (amelyet annak idején Jankovichtól Széchényi Ferenc sem tudott megszerezni) az Egyetemi Könyvtárba, miután a Múzeum egy épebb példányra tett szert. (A csere történetét l. egy korábbi blogbejegyzésünkben.)

6_kep_jank_opti.jpg

A Jordánszky-kódex töredéke (az ún. Jankovich-töredék), 1519. (Jankovich Miklós Nagyszombatból szerezte meg a Jordánszky-kódexről korábban levált két levélnyi töredéket) – Kézirattár, MNy 4 (A kódex adatlapja a Magyar nyelvemlékek honlapunkon)

Természetesen az azonosítható dokumentumok közt azért jócskán maradtak felbecsülhetetlen értékek. A kéziratok közül például elég Pietro Ransano A magyar történelem rövid foglalata című munkájának Mátyás király számára készült díszpéldányára vagy a budai királyi könyvtárból elszármazott Curtius Rufus-kódexre, de akár a nyelvemlékeknek minősülő Margit-legendára és a Jordánszky-kódex leveleire gondolnunk, és akkor még csak a töredékét említettük a gazdag anyagnak.

Holnap este folytatjuk...

(A blogbejegyzés címe részlet egy Jankovich Miklóst ábrázoló rézmetszet feliratából.)

Összeállította: Varga Bernadett (Régi Nyomtatványok Tára)

Felhasznált irodalom:

  • Berlász Jenő: Jankovich Miklós könyvtári gyűjteményeinek kialakulása és sorsa. In. Az Országos Széchényi Könyvtár évkönyve 1970–1971, Bp., 1973, 109–173.
  • Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei: Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában, 2002. november 28 – 2003. február 16., a kiállítást rendezte, szerk. Mikó Árpád et. al., Bp., MNG, 2002, 10–12, 215–216.
komment

„Na és kérem, miről beszéljek most?”

2021. április 18. 08:30 - nemzetikonyvtar

125 éve született Makláry Zoltán színművész

Makláry Zoltán, a Nemzeti Színház örökös tagja, Kossuth-díjas (1954), érdemes (1954) és kiváló művész (1955) 1896. április 16-án született Budapesten.

„– Na és kérem, miről beszéljek most?
A kérdés nem is olyan egyszerű, amilyennek látszik, tudniillik Makláry Zoltán nem az az interjúalany, akivel aktualitásokról lehetne beszélgetni. Nem bizony.”

Én már húsz év óta nevetek az embereken. In. Mozi Újság, 1943/2. – Törzsgyűjtemény

Makláry Zoltán 48 éves pályafutása alatt meglepően ritkán nyilatkozott, nagyon kevés interjút adott. Ha adott, akkor sem árult el sokat önmagáról, tartózkodott, rejtőzködött, csak színészi munkáját osztotta meg a nyilvánossággal – a színpadról és a filmvászonról. Ehhez talán az is hozzájárult, hogy 18 évesen szippantotta be az első világháború. Négy év olasz hadifogság után tért haza, így Rákosi Szidi Színésziskolájának 1914-ben elkezdett kurzusát csak 1919-ben fejezte be.
Már nagyon fiatalon igen népszerű színész volt. A Rákosi-iskola a tehetségesnek tartott növendékeket 1918-ig Beöthy László színházaiban, a Magyar és a Király Színházban, 1918 után az Unió Színházüzemi és Színházépítő Részvénytársaság színházaiban igyekezett elhelyezni, pontosabban: Beöthy, illetve az Unió színházvezetői válogattak a növendékek közül. Makláry 1920-ban került a Magyar Színházba, első epizódszerepét Alexandre Bisson Névtelen asszony című színművében kapta 1920 júniusában. Ettől kezdve szinte minden előadásban részt vett, inast, postást, kocsist, tizedik nemesurat játszott. A szerep mindig csak pár pillanatot juttatott neki.
Színpadi jelenlétét egészen 1921-ig nem tartotta említésre méltónak a kritika, ez év májusában ellenben Lakatos László A zafírgyűrű című egyfelvonásosának Andrássy úti Színházbeli bemutatója kapcsán már megemlékezett róla a Színházi Élet recenzense, pontosan úgy, ahogyan az epizodistákat a bírálat végén megemlíteni szokás volt:

Székely Lajos, Makláry József [sic!], Saáry Rózsi kis szerepeikben tűnnek fel.”

Egy nő arcképe. Egy felvonásban és három szakaszban. In. Színházi Élet, 1921/22, 22. – Elektronikus Periodika Archívum

1921 nyarán Törzs Jenő – akkor a Magyar Színház sztárja – betársult a városligeti Colosseum nyári kabaréprodukciójába, és alkalmi társulatába beválogatta Makláry Zoltánt is. Makláry az első nyári fellépés után pályájának első másfél évtizedében – munkalehetőségként is – gyakran vállalt énekes-táncos szerepeket. 1922-ben a margitszigeti Sziget Színpad Ilyet még nem láttam! című nyári revüjében játszott, 1931–32-ben pedig rendszeresen fellépett a Teréz körúti Színpadon. A gazdasági világválság, a magánszínházak által végrehajtott gázsicsökkentés nemcsak a szerződés nélküli, de a szerződésben maradt színészek pénztárcáján is eret vágott.

maklary_szinhazi_elet_opti.jpg

Tűzkövet tessék! Szőnyi Lenke és Makláry Zoltán. Képes beszámoló a Terézkörúti Színpad szezonnyitó műsoráról. In. Színházi Élet, 1933/39, 26. – Elektronikus Periodika Archívum


Makláry az 1921–22-es az évadot még a Magyar Színházban töltötte, 1922-ben átszerződött Bárdos Artúrhoz a Renaissance Színházba. Bárdos nagy színészfelfedező és -nevelő volt, általában megtalálta a szerephez a színészt, színészeinek a szerepet. Maklárynak mégis egy évadot kellett várnia, amíg a Renaissance Színházban elérte őt a siker: Fernand Crommelynck A csodaszarvas című komédiájának egyik szerepében látva 1923 szeptemberében fogadta be a budapesti nagyszínházak közönsége. A kritika azonban már előbb, 1923 januárjában „színésszé avatta”. Az Írók Bemutató Színháza – a korszak alternatív, kísérletező színházi vállalkozásainak egyike – Szini Gyula Ikercsillag című színjátékát mutatta be.

Makláry Zoltán, a fiatal színészgárda kimagasló színésze, egyik legnagyobb alakítását produkálta Ming-Huang császár szerepében. Makláry olyan finom művészi eszközökkel oldotta meg ezt a csupa ideg, rejtett vonaglásokban lihegő szerepet, hogy ma már a legnagyobbak között említhetjük.”

Ikercsillag. In. Színházi Élet, 1923/3., 10–11. – Elektronikus Periodika Archívum

Az 1920-as évek elején – talán a „harisnyás szerepek” ellensúlyozásaként is – érdekelték az alternatív színházi feladatok. Nemcsak a Nyugat folyóirat támogatta Írók Bemutató Színházának produkciójában, hanem a Vaszary János szervezte Új Kultúra nevű formáció egyetlen előadásában is részt vett: Walter Hasenclever Emberek című expresszionista drámáját játszották.

emberek_opti.jpg

Az Emberek plakátját Baja Benedek tervezte – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, PKG.1923/55. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

A főleg epizód-, néha karakterfigurák, melyeket a Magyar Színházban és a Renaissance Színházban eljátszott, továbbá a kísérletező előadások a filmkészítők figyelmét is ráirányították. Kamera előtti első alakítása Jumurdzsák volt az Egri csillagok Fejős Pál rendezte filmfeldolgozásában, 1923-ban. (A film sajnos elveszett.) 1925-ben az Unió Rt. Makláryt tartotta érdemesnek a Rákosi-díjra. A színházi tröszt alapította díjat Rákosi Jenő ítélte oda az évad egyik, kiemelkedő teljesítményt nyújtó fiatal színészének.
A Renaissance Színház története és működése 1926-ban ért véget: Bárdos Artúr a Belvárosi Színház igazgatója lett, Makláry pedig a Vígszínházba szerződött.

maklary_somlay_opti.jpg

Somlay Artúr és Makláry Zoltán Fodor László A díszelőadás című színművében, Vígszínház, 1927 – Színháztörténeti és Zeneműtár, SZT 1420/1976

Pályája során még egyszer váltott társulatot. 1935-ben Németh Antal a Nemzeti Színház frissen kinevezett, energikus és bő állami költségvetésből gazdálkodó igazgatója felforgatta a nemzeti színházi status quo-t. A társulat jó néhány színészét nyugdíjazta vagy elbocsátotta, a budapesti magánszínházak legjobbjait – a Vígszínházból nyolc színészt: Titkos Ilonát, Rajnai Gábort, Makay Margitot, Somlay Artúrt, Tőkés Annát, Makláry Zoltánt, Jávor Pált, Kovács Károlyt – pedig áthívta a Nemzeti Színházba. A magánszínházi világ állandó, folyamatos mozgásban volt, a Víget mégis komoly érvágásként érte a hirtelen, 1935. júniusi akció. Makláry is átszerződött, 1935. november 18-án William Shakespeare Athéni Timonjának Flaviusaként debütált a nemzeti színpadon.
Molnár Gál Péter így írta körül annak a négy és fél évtizednek a szereptömegét, amelyet Makláry Zoltán eljátszott négy színházában és 165 filmjében.

„Inasokat, lakájokat, szolgákat, levélkihordókat, piros sapkás kézbesítőket, altiszteket, pedellusokat, jegyvizsgálókat, váltókezelőket játszott a második világháború előtt; talán nem viszi soha állomásfőnökségig szereposztó-szerencséje, vagy ha igen, csak mellékvonalon, félreeső, falusi állomásocskán.”

Molnár Gál Péter: Egy látomás – ajándék helyett. Makláry Zoltán születésnapjára. In. Népszabadság, 1976. ápr. 10. – Törzsgyűjtemény

Filmjeiben minden bizonnyal így volt, és talán még a Vígszínházban is. Színpadon azonban a Nemzeti Színház adta Makláry Zoltánnak Zubolyt a Szentivánéji álomban (1937, 1938, 1949, 1952), Tamási Áron Énekes madarának Bakk Lukácsát (1939), Gogol A revizorának Polgármesterét (1946), Bernard Shaw Pygmalionjának Doolittle-jét (1953), majd Csehov Ványa bácsijának (1952) és Németh László Az utazásának (1962) főszerepeit.
1968-ban nyugdíjazását kérte, visszavonult, nemcsak a színpadtól – úgy tartja fáma, kevés kapcsolatot ápolt a színházi és filmes világgal. 1978-ban szerepelt utoljára, Dömölky János rendező Amerikai cigaretta című filmjében.

„A színésznyelvet behízelgően beszélő Gobbi rávette, hogy egyetlen alkalommal kimozduljon remeteségéből. Egy részeges, vén utcaseprőt alakított a felvevőgép előtt Gobbi Hildával […] A Füvészkertnél, a külső Józsefvárosban, egy szutykos ivóban forgattak, A nagy, öreg színész valósággal beléolvadt a talponálló törzsközönségébe. Terepszínűen várakozott felvételére.” 

Egy látomás – ajándék helyett. Makláry Zoltán születésnapjára. In. Népszabadság, 1976. ápr. 10. – Törzsgyűjtemény

117-amerikai-cigaretta_opti.jpg

Makláry Zoltán és Gobbi Hilda, az öreg utcaseprők Gobbi Hilda albumának egyik lapján, 1978. Csurka István: Amerikai cigaretta. Budapest Filmstúdió, 1978, rendezte: Dömölky János – Színháztörténeti és Zeneműtár, SZT Album 117. A kép forrása: Gobbi Hilda-honlap

Rajnai Edit (Színháztörténeti és Zeneműtár)

Felhasznált irodalom:

komment

Nyaralásra fel! 1. rész

2021. április 15. 07:30 - nemzetikonyvtar

A magyar idegenforgalom plakátokon az 1880-as évektől az 1940-es évek közepéig

A plakátművészet kettősségét a megrendelői célszerűség és a művészi kifejezésmód adja. A képes plakát a kor lenyomata, művészi és társadalmi értelemben is. Az alkalmazott kifejezésmódban tetten érhetőek az éppen uralkodó stílusok, divatok. Igaz ez sorozatunk főszereplőire, az idegenforgalmi plakátokra is.
Az idegenforgalom tömegek különféle úti cél felé indított utazását jelenti, ahol a résztvevők csak átmenetileg tartózkodnak egy adott helyen, és ott fogyasztóként különböző szolgáltatásokat is igénybe vesznek. Bár a téma gazdasági, politikai, társadalmi és kulturális vetülete is figyelemre méltó, ám plakátokból válogató sorozatunk mégis leginkább arról kíván keresztmetszetet mutatni, hogy itthon a különböző korszakokban hogyan látták és láttatták Magyarország szépségeit, és hogyan próbálták konkrét célpontok felkeresésére rávenni a hazai és a külföldi utazóközönséget.

„Az ember nyugtalan teremtmény, s időnként racionálisan nem megmagyarázható indokok alapján mennie kell. Valahová. Ha jó neki, ahol van, azért. Ha nem, azért. Utaznia kell. Hisz ebben a menekülésben van az ő szabadsága.”

Jász Attila: Utas és holtidő avagy a menekülés szabadsága [Az út visszafelé]. Részlet. In. Kalligram, XIV. évf., 2005. szeptember–október

Az utazási szándék megvalósulásának egyik feltétele a rendelkezésre álló szabadidő. Ennek első lépcsőfoka volt, hogy az országban 1891 óta munkaszüneti nappá vált a vasárnap. Ekkoriban statisztikailag Magyarország célpontjai közül a legtöbb utazó Budapestet kereste fel, de leginkább csak ügyintézés miatt, illetve vásárok kapcsán érkeztek. Bársony Oszkár szakíró az 1885-ben rendezett Országos Általános Kiállítást tekinti a magyar idegenforgalom születésének. Ennek a rendezvénynek a hirdetésére készült el az első magyar grafikai plakát is, Benczúr Gyula munkája.

pkg_1914e_0026_opti.jpg

Benczúr Gyula: Országos Általános Kiállítás (1885). Grafikai plakát. Jelzet: PKG.1914e/26 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Tizenegy évvel később a millenniumi ünnepségek vonzottak ismét tömegeket Budapestre. Az elszállásolások, élelmezések megszervezéséről elsősorban az erre a célra létrehozott Millenniumi Utazási és Ellátási Vállalat gondoskodott.

pkg_1914e_0403_opti.jpg

Wernis: Millennium Utazási és Ellátási Vállalat (1896). Jelzet: PKG.1914e/403 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az idegenforgalom másik feltétele a közlekedés. A vasút fejlesztése Magyarországon a dualizmus idején vált hangsúlyosabbá.

pkg_1914e_0182_opti.jpg

Kovács K.: Különvonatok a Balatonra (1904). Jelzet: PKG.1914e/182 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Önmagában is élményt jelentett a hajóval való utazás. Az 1895-ben alakult Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság menetrend szerinti személyszállító hajójáratokat üzemeltetett a Dunán a Tiszán és a Száván.

pkg_1914e_0507_opti.jpg

Magyar Folyam- és Tengerhajózási Részvénytársaság (1898). Jelzet: PKG.1914e/507 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az első világháború előtt csak a jómódú polgárok számára volt elérhető a nyaralás, ami ekkoriban még főként a gyógyvizes fürdők és a hűvös időjárású hegyvidék felkeresését jelentette. Az 1891-ben önállósult Magyar Turista Egyesület, 1913-tól pedig Magyar Turista Szövetség néven működő szervezet célja az volt, hogy az utazóközönség minél inkább ismerje meg és fedezze fel Magyarországot, de a legkedveltebb úti cél a paletta színesítésének kísérlete ellenére továbbra is a Tátra maradt.

pkg_1914e_0598_opti.jpg

A Magas Tátra (1909). Jelzet: PKG.1914e/598 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Népszerűek voltak az infrastrukturálisan fejlett külföldi nyaralóhelyek is, ahol lehetőség volt a magaslati levegőn való rekreáció mellett például az akkoriban divatos különféle diétás és sportkúrákat is kipróbálni.

pkg_1914e_0041_opti.jpg

Bíró Mihály: Tobelbad (1912). Jelzet: PKG.1914e/41 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ekkoriban a tehetősebb polgárok számára képtelenségnek tűnt a városban tölteni a nyarat, a legforróbb nyári hetekben tömegesen kiköltöztek hát a természetbe. Kezdetben még nem a fürdés, sokkal inkább a jó levegő, a táj szépsége és a társasági élet miatt. Az első művészeti irányzat, amely jelentősen hatott a plakátművészetre, így az idegenforgalmi plakátokon is tetten érhető, az 1900-as évek elejét meghatározó szecesszió, amelynek jeles képviselői Faragó Géza és Bíró Mihály voltak. Ebben az időszakban még nem volt jellemző a szervezett idegenforgalmi kampány: a plakátok kiadói, közreadói leggyakrabban maguk a reklámozott üdülőhelyek tulajdonosai, illetve az utazási lehetőségeket hirdető járműtársaságok voltak.
1916-ban megalakult a Budapesti Idegenforgalmi Hivatal, de a világháborús évek, illetve az 1920-as trianoni békediktátum utáni kétharmados területvesztés gyökeresen megváltoztatták a magyarországi idegenforgalom helyzetét. Az üdüléseket hirdető korai plakátokon gyakran megjelenő jelentős turisztikai célpontok – a főváros és a Balaton kivételével – elvesztek. Többek között külföldre, a határokon túlra kerültek az adriai tengerpart, a Tátra hegység és a nagyvárosok (például Kolozsvár, Nagyvárad, Kassa, Pozsony), valamint a felvidéki és erdélyi fürdőhelyek és szanatóriumok is.
A korábbi kedvelt magyarországi nyaralóhelyeiket felkereső magyarok nagy része Trianon után ugyanoda, mégis már külföldre utazott, így az egyébként is külföldön nyaralók költekezésével összeadódva az országból kiáramló pénz nagy veszteséget jelentett.

pkg_1927_0194_opti.jpg

Hollós Endre: Stary Smokovec (1927). Jelzet: PKG.1927/194 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ennek felismerése a belföldi turizmus fejlesztése és a „Nyaraljunk itthon” kampány elindítása, valamint a külföldiek Magyarországra csábítása felé irányította a szakemberek figyelmét.
Az 1920-as évek közepétől a 40-es évekig tartó időszak plakátművészetében – bár megfigyelhető a szecesszió modernizált továbbélése, a neoklasszicizmus és a népművészet hatása (sőt, a különféle stílusok keveredése is) – a korszak művészi hatását leginkább a geometrikus tervezési módon alapuló konstruktivizmus és a Bauhaus (neves képviselői Berény Róbert, Bortnyik Sándor grafikusok), valamint az ezzel párhuzamosan hódító látványos art deco irányzatok adták (a plakátművészetben képviselője Bottlik József). Erre a korszakra tehető a klasszikus idegenforgalmi plakátok elterjedése. A téma legjelentősebb művészei ekkoriban Konecsni György és Molnár C. Pál voltak.
1928-ban megalakult az Országos Idegenforgalmi Tanács, és megkezdődött a tudatos turizmusfejlesztés. A hazai utazóközönséget levelezőlapokon, aprónyomtatványok és plakátok felületén, újságok hasábjain, a rádió és később a filmhíradók segítségével is igyekeztek megszólítani. A mozgósítást segítette a napi 8 órára csökkentett munkaidő, illetve a néhány napos nyári fizetett szabadság bevezetése is. A külföldieknek szánt, különféle világnyelveken kiadott „országimázs” plakátokon az egyes célpontok mellett megjelenik az utalás a magyar népi kultúrára, ami leggyakrabban az egyes vidékekre jellemző (autentikus vagy sok esetben stilizált magyaros) népviselet ábrázolásában érhető tetten.

pkg_1931_0128_opti.jpg

Mallász Gitta: Hongrie (1931). Jelzet: PKG.1931/128 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A magyar idegenforgalom fellendítéséhez egyrészt alternatívát kellett találni a régi célpontok pótlására, másrészt új úti célokat kellett kijelölni és ezek infrastruktúráját fejleszteni, illetve vonzó programok szervezésével csábítani az utazókat. A külföldre került nyaralóhelyek pótlására a Balaton tűnt kézenfekvő megoldásnak.

pkg_1931_0134_opti.jpg

Bánhidi Andor: Balaton Plattensee-Ungarn (1931). Jelzet: PKG.1931/134 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A hegyek elvesztését a Mátra és a Bükk felfedeztetésével próbálták orvosolni. Lillafüredet a fényűző Palota Szálló avatása után konkrétan a Magyar Tátra központjaként kezdték emlegetni.

Új célponttá vált az addig kevéssé látogatott Hortobágy, ahol 1927-re már – a kényes igényeknek is megfelelő – csárda várta a látogatókat.

pkg_1931_0112_opti.jpg

Fery Antal – Konecsni György: Hungary (1931). Jelzet: PKG.1931/112 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A fővárost gyógyfürdőinek fejlesztésével és a „Budapest fürdőváros” szlogennel és koncepcióval igyekeztek népszerűsíteni.

pkg_1931_0113_opti.jpg

Konecsni György: Budapest (1931). Jelzet: PKG.1931/113 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár 

A Budát és Pestet összekötő Duna, a Lánchíd, a Hősök tere, a Parlament épületének reklámja mellett fesztiválok, rendezvények nemzetközi találkozók szervezése tette még vonzóbbá a magyar fővárost.

pkg_1931_0131_opti.jpg

Molnár-C. Pál: Festival (1931). Jelzet: PKG.1931/131 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár 

Felismerve és segítve a szélesebb társadalmi rétegek utazási igényét, a különféle menetdíjkedvezmények a kevésbé tehetősek számára is lehetővé tették az utazást.

pkg_1932_0028_opti.jpg

Molnár-C. Pál: MÁV utazási kedvezmények (1932). Jelzet: PKG.1932/28 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Magyar Államvasutak „filléres gyors” akciót indított egy-egy rendezvény meglátogatására, a Budapesti Helyiérdekű Vasutak pedig 1926-ban „Nézze meg Budapest környékét” címmel kampányolt, amelynek részeként utazási tippeket tartalmazó füzetet adott ki, illetve jelentős kedvezményeket biztosított a Budapest környéki utazásokra.

pkg_1926_0361_opti.jpg

Basch Árpád: Nézze meg Budapest környékét (1926). Jelzet: PKG.1926/361 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az idegenforgalom helyzete a közéleti szereplőket is foglalkoztatta. A Nyugat folyóirat 1932 decemberében idegenforgalmi konferenciát rendezett. Móricz Zsigmond itt fogalmazta meg, hogy az utazás akkorra már „tömegjárvánnyá” vált. A konferencián problémaként vetették fel a Magyarországon meghonosodott rövid nyaralószezont, amely július végével már véget is ér. Ennek kompenzálására az utazási célpontok igyekeztek a különböző évszakokban náluk töltött idő változatos programlehetőségeit is megmutatni.

pkg_1939_0291_opti.jpg

D. Szabó István: Budapest télen (1939). Jelzet: PKG.1939/291 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A magyarországi idegenforgalom a két világháború közötti időszakban 1937-re ért a csúcsra: ebben az évben 220 ezer magyar utazott külföldre, 380 ezer külföldi érkezett Magyarországra és körülbelül egymillió magyar állampolgár kapcsolódott be a belföldi turizmusba.
A második világháború idején a bécsi döntések nyomán megjelentek a visszatért területek beutazására invitáló plakátok.

pkg_1939_0288_opti.jpg
Konecsni György: Jöjjetek a Felvidékre és a Kárpátokba! (1939). Jelzet: PKG.1939/288 Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

1942-től 1945-ig az idegenforgalmi plakátok sokszínűsége fokozatosan eltűnt, ebből az időszakból már csupán néhány gyógyfürdő reklámja maradt az utókorra.

E. Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Felhasznált irodalom:

komment

Brill Webinárium – Egy tudományos kiadó az online térben

2021. április 13. 07:30 - nemzetikonyvtar

Beszámoló Anja van Hoek 2021. március 31-i online előadásáról

Napjainkban az online jelenlét szinte teljesen elengedhetetlen minden vállalkozás számára, és erre a járványhelyzet különösen ráerősített. A leideni Brill Kiadó erre a virtuális képviseletre és az ehhez tartozó folyamatokra helyezte a hangsúlyt egyórás webináriumán, melynek során bemutatta a legfontosabb online termékeit. Az előadást a #HumanitiesMatter (a bölcsészettudományok számítanak) gondolat fémjelezte. Ezzel azt szándékozták kifejezni, hogy a természettudományok mellett a bölcsészettudományoknak is van létjogosultsága, és a Kiadó éppen ezeknek a humán tudományoknak a széles körét képviseli.

A Brill Kiadó bemutatása

A Bostonban, Paderbornban, Szingapúrban és Pekingben is megtalálható holland Brill Kiadó központi irodája Leidenben van. Ez a széles körű jelenlét remekül tükrözi a Kiadó nemzetközi fókuszát. Az általuk megjelentetett évi közel 1500 könyv és 330 folyóirat javarészt bölcsészet- és társadalomtudományi – művészettörténeti, vallási, történelmi, filozófiai – területekkel foglalkozik.

brill_opti.jpg

A Brill Kiadó rengeteg – elsősorban humán tudományokkal foglalkozó – kiadvánnyal képviselteti magát a nemzetközi piacon

A termékek rövid bemutatása 

A szélesebb kutatórétegnek szánt könyveken és folyóiratokon kívül nagy hangsúlyt kapnak a bibliográfiák, segédkönyvek, forráskiadások, szótárak és adatbázisok is. A Brill már nagyon régóta publikál az online térben. Ez nevezhető a fő profiljának, és folyamatosan azon dolgozik, hogy a megjelentetett anyagokat a leginkább felhasználóbarát módon tegye elérhetővé az előfizetőknek és az előfizetéssel nem rendelkező felhasználóknak.

Platformok működése, keresési funkciók stb.

A cég jelenleg azon dolgozik, hogy termékei közül azok, amelyek eddig külön platformon léteztek (brillonline.com), a továbbiakban a könyvek és folyóiratok mellett a brill.com-on legyenek elérhetők. A humán tudományok fontosságának jegyében folyóirataikat olyan adatbázisokba is beemelik, mint például a Scopus vagy a Web of Science, amelyek elsősorban természettudományos anyagok gyűjtőhelyei. Ezen felül, bár a tapasztalataik azt mutatják, hogy sok érdeklődő keres rögtön a főoldalon, jelenleg vitathatatlan, hogy a Google a legelterjedtebb kereső. Ezért minden tartalmuk a Google által is indexelt, azaz a keresett kulcsszóval kapcsolatban a Brillen közölt tartalom az első találatok között szerepel.

brill_search_opti.jpg

A Brill anyagai a Google rendszerén keresztül is gyorsan elérhetők

A vezető termékek áttekintése

Jacoby Online

A Jacoby név Felix Jacobyra és a Die Fragmente der Griechischen Historiker című munkájára (FGrHist, vagy FGrH) utal, amely olyan ókori görög történelmi szövegek gyűjteménye, amelyek elvesztek, és csak más forrásokban találhatók meg töredékes formában (idézetek, kivonatok és összefoglalók). Ezeknek a töredékeknek a nagy részét egy adott szerzőnek és/vagy műnek tulajdonítják a forrásszövegben, de némelyek névtelenek maradnak, és csak témájuk szerint kategorizálhatók. Következésképpen a Jacoby Online legtöbb bejegyzése egy szerzőre összpontosít, de egyes bejegyzések névtelen töredékeket tartalmaznak adott korszakokról vagy régiókról, vagy akár egyetlen töredékes szöveget egy papiruszból vagy kéziratból. A mű három kötetből áll, amelyek német nyelven jelentek meg 1923 és 1958 között. A Brill munkatársai jelenleg azon dolgoznak, hogy a Jacoby által tervezett, de be nem fejezett negyedik és ötödik kötetet kiadják és emellett mindezt angolul is publikálják Brill’s New Jacoby címen. A könyvekben kulcsszavak alapján kereshetünk, de az ókori szerzők nevük alapján és a Jacoby által hozzárendelt számok alapján is fellelhetők. Összetett keresés és különböző szűrők is rendelkezésre állnak, hogy a legrelevánsabb találatokkal segítsék a kutatókat.

jacoby_online_opti.jpg

A Jacoby Online bejegyzései ókori görög történelmi szövegekre fókuszálnak

Religion Past and Present Online & Religion in Geshichte und Gegenwart Online

A Religion Past and Present (RPP) (A vallás múltja és jelene) egy teológiai és vallási enciklopédia, a Geschichte und Gegenwart (RGG) negyedik kiadásának teljes, frissített angol nyelvű fordítása. A terület kutatásainak legújabb eredményeit, a vallással kapcsolatos témák széles körét öleli fel. Erre a forrásközleményre, amely most angol és német nyelven is elérhető, kutatók generációi hivatkoznak vallási, teológiai és a Bibliával kapcsolatos tanulmányaikban. A Religion Past and Present vitathatatlanul az alapvető szakirodalmak kis csoportjába tartozik. Közel 4000 szerző több mint 15 ezer bejegyzése olvasható benne. A 14 kötet pdf-formátumban található meg az oldalon, de online is kereshető kulcsszavak segítségével.

Brill Encyclopedia of Early Christianity Online

A kezdetektől az i. sz. 600-ig tartó periódust felölelő és tárgyaló mű, a Brill Korai Kereszténység Online enciklopédiája történelmi szempontból vizsgálja a korai kereszténységet és az ikonográfiai, a mártirológiai, az egyházi és a krisztológiai hagyományokat, valamint kultikus jelenségeket, például a szentek tiszteletét dolgozza fel. A tervek alapján a végleges mű 1300 tételt fog tartalmazni, ebből jelenleg 620 elérhető. A megszokottól eltérően először az online platformon publikálják ezeket, majd az összes tétel elkészültével a teljes mű hat kötetből álló sorozatban jelenik meg nyomtatásban. Kulcsszavak segítségével kereshető.

brill_encyclopedia_of_early_christianity_online_opti.jpg

A Brill Encyclopedia of Early Christianity Online történeti szempontból foglalkozik a korai kereszténységgel

Book History Online

A Book History Online (BHO) egy folyamatosan frissített nemzetközi bibliográfia, ami könyv- és könyvtártörténeti témákkal foglalkozik. Széles körű áttekintést nyújt az e témákkal foglalkozó tudományos publikációkról. Többek között a nyomtatott könyv történetével, művészetével, díszítésével, technikáival, gazdasági, társadalmi és kulturális környezetével, valamint előállításával, terjesztésével, megőrzésével és ismertetésével foglalkozó monográfiákról, cikkekről számol be. Ezen felül a BHO olyan témákat is érint, mint a papírgyártás, könyvkötés, könyvillusztráció, betűtípusok, betűkészlet, bibliofília, könyvgyűjtés és könyvtárak. OpenURL elven működik. Kereshető többek között cím, név, nyelv és kulcsszó alapján, a bejegyzések pedig téma, ország és korszak alapján rendezettek. Ehhez az adatbázishoz az OSZK hozzáférést biztosít a felhasználói számára.

book_history_online_opti.jpg

A Book History Online folyamatosan frissülő könyv- és könyvtártörténeti online bibliográfia

Arkyves – online művelődéstörténeti hivatkozási adatbázis

Az Arkyves egyszerre kép- és szövegadatbázis, valamint segédeszköz mindazoknak, akik képeket szeretnének tanulmányozni és ezekről publikációkat tennének közzé. Az iconclass-rendszer segítségével vizuális és írott tartalmak válnak elérhetővé. Ennek a rendszernek a használata lehetővé teszi egy adott témán belül különböző forrásokból származó képek és szövegek keresését és visszakeresését. Az Arkyves használatával jelenleg csaknem 900 000 képhez, szöveghez stb. férhetünk hozzá számos ország könyvtárai és múzeumai közreműködésével, például az amszterdami Rijksmuseum, a holland művészettörténeti intézet (RKD), a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek és a milánói, az utrechti és a glasgow-i egyetemi könyvtárak gyűjteményéből. Az Arkyves egyszerre kutatási eszköz művészettörténészek és könyvtörténészek számára, valamint a képek leírásának megkönnyítésére szolgáló eszköz. A modern webalkalmazásban kilenc különböző nyelven kereshetünk kulcsszavakra, a találatok megjelenése után pedig megtekinthetjük az adott képet a saját őrzőintézményének a weboldalán.

arkyves_opti.jpg

Az Arkyves oldalán közel 900 000 képhez és szöveghez férhetünk hozzá

 

Hutai Zsófia (Kutatásszervezési Osztály)

 

komment

Lipszky János, a térképész huszártiszt

2021. április 10. 09:00 - nemzetikonyvtar

245 éve született a felvilágosodás korának legnagyobb tudású magyar kartográfusa

Magyarország legkorábbi, megbízhatóan pontos térképe 1804 és 1808 között jelent meg Mappa Generalis Regni Hungariae (A Magyar Királyság általános térképe) címmel, Lipszky János neve alatt. Ez az első georeferálható Magyarországot ábrázoló térkép, azaz olyan térkép, melynek jelölt pontjai megfeleltethetők a műholdkép alapján készült térkép pontjainak.
A kilenc (mellékletekkel együtt tizenkét) szelvényből álló mű rendkívül részletes és pontos a korabeli térképekhez viszonyítva. Megjelenése előtt a Müller Ignác által 1769-ben befejezett térkép (Mappa Geographica novissima Regni Hungariae) volt használatban, amely igényes kivitelezése ellenére meglehetősen pontatlan volt, mivel nem csillagászati helymeghatározás alapján készült.
Bár az élet szinte minden területén egyre égetőbb szükség volt egy pontos országtértérképre, hosszú ideig csak vágyálom maradt.

1_lipszky_opti.jpg

Frigyesi Gábor: Lipszky János (1942, olaj, vászon) – Térképtári olvasóterem

A huszártisztként tevékenykedő Lipszky János, akinek erőfeszítései nyomán a hőn óhajtott térkép megvalósulhatott, a felvidéki Szedlicsnán (később Vágszállás) született 1766. április 10-én, cseh származású, evangélikus kisnemesi családban. Szülei neves felvidéki iskolákban taníttatták, először a losonci református iskolában, majd a trencséni piarista gimnáziumban, végül a pozsonyi evangélikus iskolában (a későbbi Líceumban). Lipszky már a trencséni tanulmányai alatt megismerkedhetett a térképek használatával, mivel a gyakorlati tárgyak a piarista oktatás részét képezték. A pozsonyi evangélikus iskolában kiegészítő tárgyként többek között gyakorlati mértant is oktattak, ennek keretében pedig földméréstani alapfogalmakat is.
Lipszky a pozsonyi iskolaigazgató javaslatára lépett katonai pályára, és bár felsőfokú tanulmányokat nem végzett, képességei és kiváló szervezőkészsége révén kivívta felettesei elismerését, akik foggal-körömmel ragaszkodtak a térképészi feladatokat is ellátó tisztjükhöz. Katonai pályája során öt huszárezredben szolgált és részt vett az ország első katonai, majd telekzeti felmérésének munkálataiban.
1795 körül, Pestre történő áthelyezését követően kezdett el mélyrehatóbban foglalkozni egy részletes országtérkép kiadásának gondolatával. A város szellemi légköre kétségtelenül serkentően hatott a fiatal huszártiszt terveire. Ezek megvalósítását saját tőkéből kezdte el, ez azonban kevésnek bizonyult a nagyívű vállalkozáshoz, ezért egykori feletteséhez, Festetics György grófhoz fordult.
Kettejüket nem csupán a felvilágosodás eszméi iránti lelkesedés fűzte össze, hanem a Graeven-huszárezredben eltöltött évek során szerzett bajtársi tapasztalatok is. Egy érintett visszaemlékezése szerint Lipszky János is csatlakozott Festetics György 1790-ben benyújtott folyamodványának aláíróihoz, melyben többek között a magyar vezényleti nyelv bevezetését kérték (az ügy végül haditörvényszéki vizsgálattal zárult).
Festetics György nem csupán anyagilag támogatta Lipszky vállalkozását, de térképtárát is rendelkezésére bocsátotta és beajánlotta sógorához, gróf Széchényi Ferenchez, így a tervbe vett országtérkép két jelentős főúri gyűjteményben őrzött térképeket felhasználásával készülhetett. Festetics György egyébként a Görög Demeter által kiadott Magyar Átlást is támogatta, melynek térképeit Görög Demeter készségesen átadta Lipszkynek tanulmányozásra.
A főúri támogatás nyomán a nádor is felkarolta a térkép készítésének folyamatát és Lipszky kérelmét a csillagászati mérések lebonyolítására vonatkozóan 1798-ban felterjesztette a Magyar Kancelláriához. A pénzügyi és intézményi támogatásról az uralkodói jóváhagyás nyomán a Helytartótanács intézkedett. Az intézkedésekről szóló jelentés kitér arra, hogy a Helytartótanács már 1794-ben „előterjesztette és óhajtotta, hogy végre-valahára a nemzet hasznára és becsületére a Magyar Királyság valóban földrajzi általános térképe a helyek csillagászatilag korábban meghatározott hosszúságának és szélességének és a sarkmagasság megismerésével készüljön el.”
A csillagászati helymeghatározást Bogdanich Imre Dániel, a budai királyi csillagvizsgáló csillagásza végezte az ország különböző településein (először Fiume, Károlyváros, Pétervárad, Zimony, Szeged, Déda, Szatmár, Máramarossziget, Tokaj, Kassa útvonalon).
Zach János Xavér (Franz Xaver von Zach) magyar származású német csillagász, aki Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendett tudós körökben, Schedius Lajos (Johann Ludwig Schedius) révén rendszeresen beszámolt az általa szerkesztett Allgemeine Geographischen Ephemeriden és a Monatliche Correspondenz című, Gothában megjelenő lapokban a térkép előmunkálatairól és a csillagászati mérések menetéről. Az utóbbi lap olvasóit Schedius, aki a pesti egyetem esztétika tanáraként tevékenykedett, arról is tudósította, hogy a mérésekhez gróf Széchényi Ferenc költségén szereztek be szeksztánst a pesti egyetem javára.
Az éjszakai megfigyelések során tüdőgyulladásban megbetegedett Bogdanich Imre 1802 januárjában elhunyt, még mielőtt számításait befejezhette volna, így ezeket végül Lipszky végezte el (amint erről a Schedius Lajos szerkesztésében Pesten megjelenő Zeitschrift von und für Ungern című folyóirat beszámolt).
Bár a katonai térképek a korban titkosnak minősültek, az Udvari Haditanács engedélyezte a károlyvárosi, varasdi, szlavóniai és bánáti katonai parancsnokságoknál őrzött térképek felhasználását az országtérkép szerkesztéséhez. Ez egyrészt az ügy közérdekűségének volt köszönhető, másrészt annak, hogy az engedélykérő a tisztikar tagjaként adott esetben könnyen felelősségre vonható lett volna.

2_mappa_opti.jpg
A Magyar Királyság általános térképének első szelvénye, 1804, rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 7.407

A hitelesség érdekében az elkészült térképvázlatokat a vármegyék mérnökei ellenőrizték és pontosították.
A művészi igénnyel kivitelezett térképet Prixner Gottfried (Johann Gottfried Prixner) és Karacs Ferenc metszette. Címfeliratát allegorikus jelenet díszíti, alsó középszelvényét pedig földmérést megjelenítő életképek. A rézmetszetű térképmű kilenc szelvényén a térkép, további három szelvényén pedig közigazgatási adatokat feltüntető táblázat látható.
A különböző helynévváltozatokat tartalmazó részletes névtárat Schedius Lajos állította össze vármegyei segítséggel és 1808-ban Repertorium locorum objectorumque (…) címmel adták ki.
Az áttekintőtérképnek szánt Tabula Generalis Regni Hungariae 1810-ben jelent meg Festetich Györgynek szóló ajánlással.

3_tabula_opti.jpg

A Magyar Királyság általános térképe, 1810, rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, TR 7.40

Lipszky Jánost érdemei elismeréseként I. Ferenc 1809-ben ezredesi rangra emelte. Pár év múlva, pályája csúcsán, meggyengült egészségére hivatkozva nyugállományba vonult, élete hátralevő részét birtokain töltötte.
1826-ban hunyt el, agglegényként. Szedlicsnai kertjében temették el, óhaja szerint „földön túli életében” is magányos kívánt maradni.

NyA (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment

„Szabad március 15-ét, 16-át, 17-ét… és így tovább, az öröknaptár utolsó napjáig.”

2021. április 08. 18:00 - nemzetikonyvtar

30 éve hunyt el Csengey Dénes

Csengey Dénes Szekszárdon született 1953. január 24-én és Budapesten hunyt el 1991. április 8-án, sorsszerűen, éppen a névnapján. A 38 éves korában váratlanul meghalt író, költő, politikus, a rendszerváltozás egyik emblematikus alakja volt.
1972-ben végezte el a budapesti hajózási szakközépiskolát. Már fiatal korában író szeretett volna lenni, de úgy vélte, ezt a mesterséget nem tanítják sehol, még egyetemen sem, majd az életben fogja megtanulni. Volt autószerelő, rakodó, biztosítási ügynök, segédmunkás, képesítés nélküli tanító, üzemi népművelő. Végül egy barátságon múlt egyetemi jelentkezése 1977-ben. 1983-ban végzett a Debreceni Egyetem magyar–történelem szakán. 1978-tól publikált, 1983-tól szabadfoglalkozású író. Az 1982-ben újjászervezett Fiatal Írók József Attila Körének elnökségi tagja, majd titkára lett. Tisztsége miatt számos konferencián, irodalompolitikai vitán vett részt, ahol megingathatatlan, határozott véleményével széles körben hamar ismertté vált.
1985-ben részt vett a Kádár-rendszer rendkívül vegyes összetételű politikai ellenzékének monori találkozóján, majd 1987 őszén a lakiteleki találkozó után a Magyar Demokrata Fórum alapítói között találjuk. 1988 és 1991 között a Hitel folyóirat szerkesztőségének munkatársa.
A nyolcvanas évek végén a brit Channel Four A másik Európa (The Other Europe) címmel hatrészes sorozatot készített a közép-kelet-európai országokról. Két éven keresztül, 1987 és 1988 között forgattak öt országban mintegy száz résztvevővel, beszélgettek a hatalom és az ellenzék képviselőivel, a kulturális élet jeles szereplőivel és hétköznapi emberekkel egyaránt. Egy nemzetközi projekt keretében a több mint harmincéves eredeti, vágatlan interjúk 2022-re elérhetővé válnak kutatók, érdeklődők számára. A Magyarországon készült mozgóképes anyagokat könyvtárunk dolgozza fel. E munka során bukkantunk rá egy Csengey Dénessel 1987. október 10-én készült rövid felvételre.

Interjú Csengey Dénessel 1987. október 10-én. A másik Európa (The Other Europe). A brit Channel Four hatrészes sorozata a közép-kelet-európai országokról. Részlet. – Történeti Fénykép- és Videótár

„K: Ennek az egésznek a témája tulajdonképpen a kiút volt ebből a válságból. Mi a te véleményed arról, hogy milyen kiút lehetséges ebből?
Csengey: Nem a lehetséges, a szükséges, a mindenáron szükséges kiutakról kell beszélnünk, és ez három dolog lehet. Egy gazdasági kibontakozási folyamat, amelyik lehetővé teszi azt, hogy még tíz év múlva is európai államnak, európai országnak tekintsük magunkat. A második egy olyan nemzeti-kulturális megújulási program, amelyik lehetővé teszi azt, hogy ebben az országban megint lehessen önbecsüléssel élni, megint lehessen emelt fővel élni és hogy, úgy lehessen itt élni, hogy mi azt tudjuk, hogy magyarok vagyunk és ez jó.
K: Mi a különbség az urbánusok és népiesek között, akikhez te magad is tartozol, abban, ahogy a kiutat látják?
Csengey: Nincs olyan nagy különbség, mint amit a kérdés körüli misztifikációk sejtetnek. Egyetértünk abban, hogy nemzeti demokráciát akarunk. Egyetértünk abban, hogy a határokon túl élő kisebbségek sorsa a mi felelősségünk és nem nézhetjük szó nélkül, hogy ők szinte végső életveszélyben élnek néhány szomszédos államban. Mindebben megegyezünk. A viták egyrészt taktikai viták, másrészt pedig a fontossági sorrend körül zajlanak. Mi az első lépés? Mi a második lépés? Mi a legégetőbb kérdés? Ezek körül a kérdések körül zajlanak csak viták, de ez a válság, amiben most élünk – az én meglátásom szerint – ezeket a vitákat is meg fogja szüntetni, mert lassan, maholnap nem lesz olyan ügyünk, ami ráér, ami tűr halasztást. Minden sürgős, minden első. Olyan megoldásra kell törekedni, amelyik, minden problémánkra egy generális megoldást tud adni, tehát a kibontakozási programoknak össze kell találkozniuk egy nemzeti reformmozgalomban. Ezt várom és remélem.
K: Budapesten, úgy tűnik, hogy van egy elég nagy tolerancia általában a másképp gondolkozók iránt. Hogy látod ezt a helyzetet vidéken?
Csengey: Igen.
K: Ott is hasonló-e a helyzet?
Csengey: Valóban, valóban van egy bizonyos tolerancia a személyes fellépések iránt. A csoportos fellépések iránt sokkal kisebb a tolerancia. És ha az intézményesség igényével lép fel egy független gondolat, az ez idáig elutasítással találkozott csak. Ezt csak arra mondom, hogy Budapesten sem parttalan a tolerancia. Vidéken sokkal kisebbek a próbatételek is. Az ország értelmiségének kilencven százaléka Budapesten él, a másként gondolkodóknak a kilencvenkilenc, majdnem száz százaléka Budapesten él. Vidéken ez vagy nehezebben vállalható, vagy nehezebben terem meg, ez a gondolat, vagy kisebb intenzitású. De én a magam részéről nem tapasztalatok, nem tapasztalok üldözést, nem tapasztalok zaklatásokat. Az kétségtelen, hogy az ország jó néhány megyéjében nemkívánatos személy vagyok, nem láthatnak vendégül, nem tarthatok előadást, nem szerepelhetek nyilvánosan.
K: Mennyire fontos számodra a romániai magyar kisebbségnek a kérdése?
Csengey: Egy nemzet önbecsüléséhez hozzátartozik az, hogy a nemzetéhez tartozó – bár a határokkal leválasztott – népcsoportok ügyét a szívén viselje, enélkül nincs nemzeti önbecsülés. Mi rossz helyzetben vagyunk, ők végveszélyben vannak, ezt a különbséget mindig kell látnunk, amikor gondolkozunk.
K: Voltál már Romániában? Volt már Erdélyben?
Csengey: Igen, voltam.
K: Mik voltak a benyomásaid, milyen helyzetben vannak az ottani magyarok és milyen kapcsolat van az erdélyi magyarok és a magyarországi magyarok között kulturálisan, gazdaságilag?
Csengey: Folyamatosan romló helyzetben vannak. Az iskolákat egymás után zárják be.” 

A brit Channel Four által készített interjú Csengey Dénessel 1987. október 10-én. A másik Európa (The Other Europe). Hatrészes sorozat a közép-kelet-európai országokról – Történeti Fénykép- és Videótár

1989-től haláláig az MDF elnökségének tagja volt, 1989-ben pártját képviselte az Ellenzéki Kerekasztal ülésein. 1990-ben az MDF országos listájáról került az Országgyűlésbe, ahol a kulturális bizottságban tevékenykedett. 1990 végén az átmenetileg országos mozgalommá vált, humanitárius és kulturális célokat kitűző Nemzeti Alapítvány kezdeményezője és szervezője volt.
1989. március 15-én részt vett a hatalommal szembeni százezres nagygyűlés szervezésében, és a Magyar Televízió székháza előtt nagy hatású szónoklatot tartott a szabad sajtó mellett.
Az Országos Széchényi Könyvtár őrzi a BBC magyar adásainak fennmaradt hanganyagait, melyek között megtaláltuk a rádió magyarországi tudósítójának, Whittall Klárának az 1989. március 15-diki ünnepi menetben készült rövid interjúját Csengey Dénessel.

Whittall Klára az 1989. március 15-diki ünnepi menetben készített rövid interjúja Csengey Dénessel. A BBC magyar adása. 1989. március 15. – Történeti Fénykép- és Videótár

Csengey Dénes a nyolcvanas években három könyvet publikált: Gyertyafénykeringő (elbeszéléskötet, majd hangjáték, 1987), A kétségbeesés méltósága (tanulmány, 1988), Találkozások az angyallal (regény, 1989). Legismertebb színpadi műve A cella, amit Jancsó Miklós és Hernádi Gyula segítségével sikerült bemutatni 1983-ban Kecskeméten. 1990-ben jelent meg az esszéket és beszédeket tartalmazó Mezítlábas szabadság című kötete.
Sokan Cseh Tamás szerzőtársaként ismerik, az 1988-ban kiadott Mélyrepülés című album szövegét Csengey Dénes írta.

Csengey Dénes – Cseh Tamás: Anna. A szerzőpáros Mélyrepülés című előadásának egyik koncertfelvétele 1986-1987 körül.  Részlet. Előadó: Cseh Tamás. A Cseh Tamás Archívum engedélyével. – Történeti Fénykép- és Videótár

Csengey Dénes az orvosi jelentés szerint szívmegállásban hunyt el 1991. április 8-án Budapesten, 38 évesen. A minden előjel nélküli, korai és titokzatos halála hamar találgatások, összeesküvés-elméletek tárgya lett.
1998-tól évente adják át a Csengey Dénes szellemiségét és szociális érzékenységét őrző és megvalósító Kárpát-medencei alkotóknak a Csengey Dénes-díjat.

Szöveg: Major László; hang- és képanyagszerkesztés: Hanák Luca, Lukács Bea
(
Történeti Fénykép- és Videótár)

komment

Két térkép a Tisza szabályozásáról

2021. április 08. 07:30 - nemzetikonyvtar

Emlékezés Vásárhelyi Pálra

175 éve ezen a napon hunyt el Vásárhelyi Pál, a reformkor kiváló mérnöke, akinek neve összeforrt két legnagyobb folyamunkkal, a Duna térképezésével és a Tisza szabályozásával. Életével számos monográfia, tanulmány és cikk foglalkozik, teljes életművét nem célunk és szándékunk bemutatni, így csak egy rövid összefoglalót adunk tanulmányairól és tevékenységéről.

vasarhelyi_pal_opti.jpg

Vásárhelyi Pál arcképe. Arckép 861 – Kézirattár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

1795-ben született Szepesolasziban, elemi iskolába is ide járt, majd Miskolcon folytatta tanulmányait. Érdekesség, hogy az eperjesi líceum filozófia szakán döntötte el, hogy a mérnöki hivatást választja majd. Két éves Borsod vármegyei gyakorlat után így került ösztöndíjjal a pesti tudományegyetem Mérnöki Intézetébe, ahol 1816-ban végzett.
Élete során mindvégig vízépítő mérnökként dolgozott: 1819-től a Körösök felmérésén, Huszár Mátyás (1778–1843) mellett, majd 1826-tól az úgynevezett Duna-mappációt végző mérnökcsapat oszlopos tagjává vált. Idővel a felmérés egyik vezetője lett, 1831-ben a Tisza szegedi szakaszának rendezésével bízták meg, majd 1834-től energiáit ismét az Al-Duna (újra)térképezésére összpontosította.
Fontos megjegyeznünk, hogy természetesen nem egyedül végezte ezt a hatalmas munkát, de a köztudatban gyakorlatilag csak az ő neve maradt fenn. Mindez semmit sem von le mérnöki teljesítményéből, de kissé egyoldalú képet ad a folyószabályozásokban betöltött szerepéről. Ezt nehezményezték egy 1970-es tanulmányban is:

„Érthető tehát, hogy a kor legjelentősebb műszaki eredményeit, főleg a nemzetközi viszonylatban is páratlan méretű és színvonalú vízrajzi térképezési munkálatokat éppen az ő nevével hozták kapcsolatba, s »Vásárhelyi-féle térképekről«, »Vásárhelyi-féle magasságmérésekről« beszélnek, jóllehet ő csak egyik résztvevője, majd irányítója ezeknek a munkálatoknak. Arra persze már nehezebb, ha magyarázatot nem is, de mentséget találni, hogy ugyanakkor főművét, a Tisza-szabályozás részletes tervét, a viták és a féltékenység feledésbe merítették: a tervező és kivitelező mérnökkel szemben a térképész-hidrológust állították előtérbe, jóllehet Vásárhelyi – a gyakorlati szellemű kor leggyakorlatibb gazdaságpolitikusának munkatársa – tudományos munkáját is elsősorban a gyakorlati feladatok megoldási eszközének tekintette.”

Botár Imre – Károlyi Zsigmond (szerk.): Vásárhelyi Pál, a Tisza-szabályozás tervezője, Budapest, Vízügyi Dok. És Tájékozt. Irod., 1970, 11. –Törzsgyűjtemény

Az 1837-es és az 1838-as év hozta el számára a szakmai elismerést. Több éves várakozás után először hajózási mérnökké nevezték ki, majd a Magyar Tudományos Akadémia is rendes tagjai közé választotta. Pályája csúcsát 1841-ben érte el, amikor hajózási felügyelővé nevezték ki, és helyettes igazgatóként az ország területén folyó mindennemű vízi munka közvetlen felügyelője lett. Érdemes megemlíteni, hogy az 1840-es évek elején, részben Széchenyi István ráhatására teljesen megváltozott a folyószabályozások alapelve is: míg korábban a hajózás, a vízi kereskedelem elősegítése volt az elsődleges szempont, ezután a termőföldek lecsapolása, „elnyerése” a természettől lett a legfontosabb feladat.
1843-ban Vásárhelyi Pál a Duna és mellékfolyóinak tengerszint feletti meghatározását dolgozta ki az Adriai-tenger szintjét véve alapul, amivel évtizedekre meghatározta a szintezést. Utolsó hónapjairól és napjáról álljon itt egy – a korszellemnek megfelelően kicsit pátoszos – idézet Gonda Bélától (1851–1933):

„A Tiszavölgy érdekeltségét, bár nehezen, de végre sikerült a szabályozás és ármentesítés ügyének megnyerni s az 1846. január 20. és következő napjain tartott érdekeltségi nagygyűlés alkalmával gróf Károlyi György elnöklete alatt megalakult a Tisza-völgyi Társulat, mely Vásárhelyit választá meg igazgató mérnökévé, a ki nemcsak a szabályozó tervek megalkotója, de egyszersmind Széchenyi mellett valódi lelke volt az ügynek. Életének megdöbbentő tragédiája azonban, hogy a szervezés nagy munkája közben kidőlt a vezérlő sorból, s a gróf Károlyi-palotában, 1846. ápril 8-án tartott Tisza-völgyi értekezleten – Tiszaszabályozó tervének védelme közben – délelőtt 11 órakor hirtelen szívszélhűdés érte, s bár az akkor legkiválóbb orvosok siettek megmenteni drága életét, esti 11 órakor megszűnt dobogni a szív, mely nagyért és dicsőért lángolt, kilehelte nemes lelkét a férfiú, ki fényes tehetségével, sokoldalú nagy tudásával szinte megelőzte korát, s fáradhatatlan munkásságával, hazafias lelkesedésével rövid másfél évtized alatt egy hosszú életnek is díszére váló örök becsű műveket alkotott.”

Gonda Béla: Vásárhelyi Pál élete és művei, Budapest, Mérnök és Építész-Egylet, 1896, 43. – Törzsgyűjtemény

A Tisza-szabályozást ezután egy olasz mérnök, Pietro Paleocapa (1788–1869) vette át, aki több ponton módosította az eredeti terveket. Az érdemi munkát aztán megakasztották a történelmi események, így az 1848–1849-es szabadságharc, majd az azt követő Bach-korszak. A soron következő évtizedekben újraindult a szabályozás, de hol az időjárás, hol az össze nem hangolt munkálatok akadályozták a terv megvalósulását.
Az érdeklődők számára számos forrás áll rendelkezésre Vásárhelyi Pálról. Említést érdemel 1827-ből egy, a felméréseknél használt háromszögelésről szóló műve német és latin nyelven: Auflösung einiger wichtigen Aufgaben als Beitrag zum geometrischen Trianguliren; Introductio in praxim triangulationis.

Jelen bejegyzésben két, kevésbé ismert térképre szeretnénk felhívni a figyelmet.
Az első mű Karacs Ferenc 1813-ban megjelent Magyarország-térképének új kiadása, amelynél törölték az eredeti kiadáson lévő évszámot, de számmal jelölték azt a 101 kanyarulatot a Tiszán, amelyeket Vásárhelyi Pál átvágásra javasolt. A megjelenés éve bizonytalan, csak a tartalom alapján tudjuk behatárolni 1846–1847-re, a kiadó pedig feltehetően a Müller testvérek voltak. A mintegy 62x97,5 cm méretű térkép látszólag nagy, de a teljes történelmi Magyarországot ábrázolja, így a sok kis kanyart még kisebb számok jelzik, amit ráadásul utólag metszettek a lemezre, így elég nehezen olvashatóak.

01_karacs_opti.jpg

Magyar Országnak és a' hozzá kaptsoltatott… Részletek: A 6–12, 52–58, 88–89 és a 97–101 számú átvágás – Térképtár, TR 2.696

A kiváló rézmetsző, Karacs Ferenc életéről és munkásságáról szintén olvashatnak a nemzeti könyvtár blogján.
A másik térkép a már említett olasz mérnök, Pietro Paleocapa Vélemény a Tiszavölgy rendezésérül című művének mellékleteként jelent meg. (A mű német és olasz nyelven is megjelent.) A három, közel azonos méretű szelvényen – amint azt a mű címe is mutatja (A Tisza átnézeti térképe eredetétül a Dunáig) – a Tisza folyót követhetjük nyomon forrásától a torkolatáig. Itt is számokkal jelölték a Vásárhelyi Pál javasolta átvágásokat és ezek mellett bemutatták az új terveket is.

02_paleocapa_opti.jpgA Tisza átnézeti térképe eredetétül a Dunáig. részlet A Tisza forrásvidéke, a Vásárhelyi-féle 53-58. és 89. átvágás és a torkolatvidék képei. Jól látható a különbség Vásárhelyi és Paleocapa javaslatai között. – Térképtár, TR 8.393

Samu Botond Gergő (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment

Béres Béla – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 8. rész

2021. április 06. 07:30 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 51. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat ötvenegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Béres Bélát és gyűjteményét mutatja be.

Béres Béla (1912–1997) tokaji esperes-plébános, borász, Tokaj város díszpolgára (1988).
1912-ben született Sátoraljaújhelyen, az ottani piarista gimnáziumban érettségizett. Szegeden végzett papi szemináriumban, itt szentelték pappá 1936-ban. Ezt követően Bodrogkeresztúron (1934), majd Tállyán (1936) lett káplán. 1937-től plébános volt Taktaharkányban, majd 1953-től az 1980-as évek elejéig, nyugdíjazásáig szolgált Tokajban. Sokat tett a tokaji római katolikus templom felújítása, gyarapodása érdekében.
Céljaként tűzte ki a kallódó egyházművészeti, liturgiai, használaton kívüli tárgyak megmentését, összegyűjtését. Több évtizeden át gyarapodó nagy barokk egyházművészeti gyűjteményt hozott létre, benne ikonokkal, iparművészeti jellegű liturgikus tárgyakkal, festményekkel, korpuszokkal, szobrokkal, régi könyvekkel. Gyűjteményét 1982-ben átadta a miskolci Herman Ottó Múzeum részére azzal a feltétellel, hogy az anyag a Tokaji Múzeumban marad. Itt a kollekcióból állandó kiállítást állítottak össze, a történeti gyűjtemény részeként. A látványos és nagyon értékes anyagot így mutatja be a Tokaji Múzeum kiállításvezetője:

„Változatos tárgyegyüttes reprezentálja az észak-magyarországi barokk egyházművészetet (festmények, korpuszgyűjtemény, iparművészeti anyag). A mintegy másfél száz darabot számláló értékes ikongyűjtemény és a hozzá kapcsolódó iparművészeti jellegű liturgikus tárgyegyüttesek pedig a hazai bizánci emlékanyagról adnak átfogó képet. A bemutatott gyűjtemény figyelemre méltó tárgyai között külön kiemelésre méltó néhány igen érzékenyen faragott barokk faszobor, nagy türelemmel készített apácamunka. Mindezeket gazdagítja az adományozott hatalmas könyvanyag néhány, a kiállításon látható reprezentatív darabja, így német ősnyomtatványok, a nagyszombati nyomda híres termékei, gyönyörű fametszetekkel ékesített orosz és ukrán liturgikus könyvek.”

Tokaji Múzeum, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2008 (Herman Ottó Múzeum kiállításvezetői, 19.), 5. – Törzsgyűjtemény

1_kep_-tokaji_muzeum_egyhazi_gyujtemeny_opti.jpg
A Tokaji Múzeum egyháztörténeti gyűjteménye. Fotó. A kép forrása: Utazzitthon.hu

Az egyházművészeti anyagról 1990-ben külön katalógus is készült, Bencsik János szerkesztésében. Ennek egy tétele a Szoptató Istenszülőt ábrázoló ikon, mely feltételezhetően a tokaji görög kolónia tagjaitól került a nyíregyházi egyházközséghez, onnan Béres Béla gyűjteményébe, majd a múzeumba. A katalógusban a következő adatokkal szerepel (a Galaktotrophusza jelentése ’tejjel tápláló, szoptató’).

„19. Istenszülő Galaktotrophusza. 17. sz. Görög, fa, tempera, átfestve. 45.5 x 36.”

Béres Béla gyűjteménye, katalógus, szerk.: Bencsik János, Miskolc, Zempléni Múzeumok Baráti Köre, 1990. Törzsgyűjtemény

2_kep_a_szoptato_ikon_opti.jpg
A Szoptató Istenszülőt ábrázoló ikon a Tokaji Múzeum gyűjteményében. In. Tokaji Múzeum, Miskolc, kiad. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2008 (Herman Ottó Múzeum kiállításvezetői, 19.), 4. – Törzsgyűjtemény

Az ikon leírásában ezt olvashatjuk:

„Az Istenszülő jobb kezével rámutat Jézusra, bal karját nem látjuk, csak hüvelykujja tűnik elő. Tekintete bánatosan a néző felé fordul, de gyengédsége sokkal inkább pszichikai eredetű, semmint a merev ábrázolástechnikának köszönhető. Az Istenszülő aranyszegélyű, cseresznyepiros maphoriont – köpenyt – visel, alatta ugyancsak aranyszegéllyel díszített a sötétkék ruha, melynek színével megegyezik a maphorion alól előtűnő bizáncias fátyol. […] Feje körül kettős vonalvezetésű dicsfény jelenik meg, mely egy ponton találkozik gyermekének görög-keresztes nimbuszával. A gyermek a hosszanti irányban aranysávval díszített hosszú ujjú alsóruha, a fehér khiton felett aranyszínű himationt, felső köpenyt visel, derekán piros az öv.”

Hársvölgyi Virág: A tokaji Béres Béla-gyűjtemény Galaktotrophousa ikonja és köre. In. A Herman Ottó Múzeum évkönyve XLVI., Miskolci Herman Ottó Múzeum, 2007, 419–420. – Törzsgyűjtemény

Béres Béla jó kapcsolatokat épített ki a Tokaji Művésztelep alkotóival, az egyházi mellett világi alkotásokat is gyűjtött. Ezek közé tartoznak részben az ex librisek, melyekből Béres nevére szólóan Andruskó Károly és Fery Antal grafikusok is készítettek lapokat. Fery Antal több fametszetű grafikája egyházi vonatkozású, kereszttel, kígyóval (1967-ből), illetve a Tokaji Madonna ikonábrázolásával (1977). Utóbbi Madonna-képet Béres Béla mellett Valentiny Géza (1927–2011) – pápai prelátus, egykori nyugat-németországi, ausztriai magyar főlelkész – nevére szóló ex librisen is megörökítette.

3_kep_-fery_antal_opti.jpg

Fery Antal fametszete. Jelzet: Exl.B/440 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Több könyvjegyen a tokaji hegyoldal látható templommal, házakkal, szőlőültetvényekkel.

4_kep-andrusko_karoly_opti.jpg

Andruskó Károly grafikája. Jelzet: Exl.B/437 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A tokaji történelmi borvidék a világ első zárt borvidéke. A térséget az UNESCO Világörökség Bizottsága mint kultúrtájat 2002-ben vette fel a világörökségi listára „Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék kultúrtáj” néven. A borvidék jelképe és egyik központja Tokaj városa. A szőlőültetvények 70%-a hárslevelű, a többi pedig sárgamuskotály, furmint, zéta, kövérszőlő stb. A térségben az elmúlt századok során fokozatosan vonták művelés alá a hegyoldalakat és az alja, sík vidékeket is. Béres Béla az Aranyosi dűlőben lévő kis egyházi birtokon szőlészkedett és borászkodott. A térségben nagy hagyománnyal bíró szőlészeti-borászati életbe bekapcsolódva Béres pincéje is jól ismert lett borairól, 1957-es évjáratú aszúja 9 érmet nyert. Az aszú egyedülálló, csakis Tokaj-Hegyaljára jellemző, világhírű borfajta, illetve bortermelési technológia, melyet 2013-tól hungarikummá nyilvánítottak.

5_kep_beres_bela-borcimke_opti.jpg
Tokaji aszú. Borcímke Solti László pécsi szőlész-borász üzemmérnök gyűjteményéből

Sajátos hangulatot nyújt a borospincék világa. Igaza volt Mikszáthnak, amikor azt mondta: „A föld alatti világ arra való, hogy elfeledtesse a föld felettit.” A borvidék riolittufába vájt pincerendszerének jellegzetes sajátossága a pincék falát vastagon borító nemes pincepenész, mely a világon csak itt, és a rajnai borpincékben fordul elő. Ez a gomba a tokaji borok minőségének biztosításában fontos szerepet játszik, a tevékenysége révén alakul ki az aszúbor sajátos, friss kenyérre emlékeztető íze, illata, zamata, sötét aranysárga színe. A tokaji pincéket idézi Andruskó Károly alkotása.

6_kep_-andrusko_k_pince_opti.jpg
Andruskó Károly grafikája, Jelzet: Exl.B/439 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Béres által „lelkipásztori lírikának” nevezett, saját szerzésű Visszaemlékezések. Tokaj 1953–1983 című könyve 1989-ben jelent meg. Ebben is szerepel kedves idézete, mellyel az utókor számára is üzen: „Mindenki annyit ér, amennyit cselekszik!” Az 1988-ban Tokaj díszpolgárává választott Béres Béla életműve 2015-ben joggal került be a Tokaji Települési Értéktárba mint a város és hazánk meghatározó kulturális öröksége.

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész

 

komment

„Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”

2021. április 04. 18:00 - nemzetikonyvtar

25 éve hunyt el Perczel Zita

1_perczel_zita_opti.jpg

Perczel Zita. Fotó: Angelo. [Funk Pál] repr. Dobos I. Szolnok – Színháztörténeti és Zeneműtár. KC IX. 4.

Negyedszázada, 1996. április 4-ének reggelén hunyt el Perczel Zita színésznő. Sírja a Farkasréti temető művészparcellájában van. Az 1918. április 26-án született, külföldön szerencsét próbáló magyar díva sorsa részben Hajmássy Ilonához (Ilona Massey), a hollywoodi filmcsillaghoz hasonlítható.

2_opti.jpg

Hettyey Aranka mint Phylaminte és Perczel Zita mint Armande Molière Tudós nők című színdarabjában. Nemzeti Színház, 1934. december 14. Wellesz Fotószalon – Színháztörténeti és Zeneműtár. KB 5816/1

Perczel Zita még húszéves sem volt, s már sikeres színésznőnek mondhatta magát. Pályája a Nemzeti Színházban indult, ahova jórészt tanára, támogatója, felfedezője, Hettyey Aranka jóvoltából került. Ezt követően 1935–37-ig a Vígszínház tagja lett. Számos magyar filmben játszott, melyek közül leghíresebb a Gaál Béla rendezte Meseautó (1934) volt. Ebben Kovács Vera szerepében aratott sikert.

3_10.jpg

Perczel Zita lovon. 1936 körül. Fotó: Kraszna Andor – Színháztörténeti és Zeneműtár. 2157/1961.

Kissé furcsa előzmények után, anyai óvásból, egy kapcsolatból megszabadulni, hogy egy másiké legyen, akitől hamarosan a halál választja el, szerelemből, kalandvágyból, ki tudja, ki érti más életét pontosan, de egy biztos, 1937 végén Párizsba indul. Végleg. Az indulás kissé bizonytalan okait, részleteit a könyv alakban csak halála után megjelent önéletrajzi visszaemlékezésében maga is megörökítette.
Húszéves, s már Párizsban van, azután világ körüli turnéra indul, Amerika, de csak Hollywood mellett, majd sok-sok viharos, küzdelmes év után ismét Párizs, a fény városa… Házasságok, anyai szerep, majd végül hazatérés, s itthoni, mind színpadi, mind filmes komolyabb sikerek…
Párizsi debütálásához fűződő reményeit jól összefoglalja a korabeli tudósítás, Guthy Böske (1901–1959) hitelesnek tűnő, eleven és kedves beszámolója, melynek címe is vallomás a művésznőtől: „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”. (Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 13–15.)

„»Budapest a battu Paris« – Budapest legyőzte Párizst, írja az egyik leghíresebb francia kritikus Perczel Zita premierje után. Perczel Zita párizsi primadonna lett.”

Guthy Böske: „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 14. – Törzsgyűjtemény

A Théâtre Saint-Georges színpadán aratta első, kirobbanó sikerét, a Barbara című, három felvonásos, Michel Duran által írt komédiában.
Az igazsághoz, s hogy azért kissé jobban képben legyünk, hozzátartozik a következő jellemzés, magától a színésznőtől:

„A környéken, amit Pigalle-nak is hívnak, sok színház van, mulatók, utcai árusok, kis kávéházak, utcanők. Színháznegyed, mulatónegyed és szerelempiac. […] A Théâtre Saint-Georges Színház a párizsi színházi világ szívében van. Egyike Párizs legrégebbi színházainak.
[…]
A legnagyobb meglepetésem a színház mérete volt. Az óriási pesti Nemzeti vagy Vígszínház után a Saint-Georges Színház szinte ijesztően kicsi volt. Mintha nem lett volna távolság a színpad és a nézőtér között. A színpadról az utolsó sort is lehetett látni, leghátul pedig olyan páholyok voltak, amelyek előtt aranyozott rács volt, aki a páholyban ült, nézhette az előadást, de őt nem látták.”

Perczel Zita: A meseautó magányos utasa. Szerk.: Bárdos Judit, Huzsvári Erzsébet, Budapest, Áron, 2000, 79, 82. – Törzsgyűjtemény

 Guthy Böske szavaival:

„És ezen a színpadon mert kiállni az a fiatal, magyar színésznő, aki tavaly ilyenkor még úgyszólván egy hangot sem tudott franciául. Szerepét, ha enyhe akszannal is, de franciául, sőt az itteniek szerint »delicieuse« kiejtéssel mondja. A lapok áradozva írnak nemcsak a szépségéről, de a színészi képességeiről is.
Megkérdeztem a szerzőt, Michel Duran-t, mi ennek a rendkívüli sikernek a titka? Duran, a volt színész, Párizs legtökéletesebb színházi és filmkritikusa (a párizsi Egyed Zoltán), azt mondja, hogy a jó kritika nem meglepetés számára. Ő az első próbán látta, hogyha a darab talán nem lesz jó, Perczel Zita biztosan beérkezik. De a darab is jó és remek a férfi főszereplő, Daniel Lecourtois, aki régi kabalája a szerzőnek, mert előző nagysikerű darabját is ő vitte sikerre.
[…]
A főpróbán, amikor először jelent meg a színpadon, lelkes, nagy taps fogadta. »Comme elle est belle«…»Comme elle est jeune!« – hallottam mindenfelől. Tetszett a játéka.
[…]
Van egy bűbájos jelenete, amikor, mint vamp, csókolni tanítja az esetlen, vidéki, jövendő férjét. Valóságos csókiskolát tart: bemutatja a szülői, baráti, flirt, film, szerelmi és búcsúcsókot. A publikum tombolva ünnepelte a jelenet után.”

Guthy Böske: „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 14. – Törzsgyűjtemény

 

„Perczel kábítóan elegáns. Képzelhetik: Germaine Lecomte tervezte a ruháit, a kalapját pedig Agnes.
Az öltözőben annyi volt a gratuláns és a virág, hogy bár egy kis szalont is kapott a helyiséghez, alig tudtam fél percre hozzáférni.
[…]
Az igazgató, Benoît-Léon Deutsch névjegyén az állt: »Boldog vagyok, hogy én mutathattam be Párizsnak«.”

Guthy Böske: „Párizson keresztül akarok nagy magyar színésznő lenni”. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 13. – Törzsgyűjtemény

 

A Paris-soir 1938. február 9-i számának színházi rovatában – Dernières nouvelles théâtrales – hosszú cikk jelent meg a „Barbara” bemutatójáról, a jónevű újságíró, romanista, irodalomtörténész, Pierre Audiat (1891–1861) tollából Au Théâtre Saint-Georges. „Barbara”. Comédie en trois actes de M. Michel Duran címmel. Benne az ismert grafikus, festő, illusztrátor, Jean-Dominique Van Caulaert (1897–1979) karikatúrája is szerepelt Perczel Zitáról.

10_perczel_zita_karikatura.jpg

Jean-Dominique Van Caulaert (1897–1979) francia festő, illusztrátor karikatúrája Perczel Zitáról a Paris Soir-ban. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 15. – Törzsgyűjtemény

Audiat pedig így zeng erről a „kvázi-istennőről”:

„Barbara szerepét Perczel Zita kisasszony, a budapesti vödett »világítja« meg, tegnap debütált Párizsban, holnap párizsiak kényeztetik. Csak a mitológia költői képei (Vénusz ragyogása, Auróra rózsái, Apolló aranya) tudják kifejezni azt a boldog ragyogást, amely e fiatal és gyönyörű művésznőből fakad.”

Pierre Audiat: Au Théâtre Saint-Georges. „Barbara”. Comédie en trois actes de M. Michel Duran. Ford.: A szerző. In. Paris-soir, 1938. február 9., 9.

11_20210330_165822.jpg

„Az öltözőben.” A Théâtre Saint-Georges-ban, a Barbara kirobbanó sikere után, a rajongóitól kapott virágokkal. Fotó: Manuel. In. Színházi Élet, 28. évf., 1938. február 20–26, 9. sz., 14. – Törzsgyűjtemény

A Színházi Élet tudósítójának, Guthy Böskének a korábban már idézett interjúban Perczel Zita elmondta, hogy a bemutató sikere fölött érzett első örömében Hettyey Arankának táviratozott, hozzáfűzve: „ő csinált belőlem színésznőt, ő volt az, aki hitt bennem.”
Ez a mondat egybecseng a Nemzeti Színház ismert színésznője, a színiiskola tanára, Hettyey Aranka Perczel Zitának korábban mondott szavaival: „Neked két anyád volt, a saját anyád, és én… A színpadra én szültelek téged.”
Perczel Zita életútja akár egy, az általa játszottakhoz hasonló színdarabban is szerepelhetne, de a valóság sokszor izgalmasabb és tanulságosabb bármiféle kitalált történetnél. Kései, de még épp időben történő hazatérésével, aktív színésznői szereplésével a korai filmes szerepein túl is adott valamit még a kíváncsi magyar közönségnek. Megismerték és újra megszerették.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

„Tudom halálodat, őérte, énértem”

2021. április 04. 07:30 - nemzetikonyvtar

Húsvét 2021

2021 tavaszán már a második húsvétot éljük át úgy, hogy napjainkat a személyes találkozások korlátozása, talán a félelem, a szorongás vagy éppen a türelmetlenség, a fásultság jellemzi, sok családban pedig anyagi nehézségekkel küzdenek. Hívők és nem hívők egyek most abban, hogy az idei tavasz, az idei húsvét erőteljesen átélhetővé, személyessé teszi a megújulás vágyát, az újrakezdés reményét, sokakban a gyökeres átalakulás vágyát. Társadalmi méretekben várakozunk az „újjászületésre”. Várunk az „újranyitásra” – minden téren.
A több mint kétezer éves kereszténység mindezen őszinte várakozásoknál és vágyakozásoknál is többet mond Jézus feltámadásának ünnepén.

hu_b1_mny1_0062_pray_opti.jpg

Krisztus sírba tétele és feltámadása. Pray-kódex, f. XXVIIIr. – Kézirattár, MNy 1. A kép forrása: Magyar Elektronikus Könyvtár

Húsvétvasárnap, a legnagyobb keresztény ünnep, az egyházi év csúcsa, Jézus Krisztus feltámadásának, az élet diadalának ünnepe. A legősibb keresztény ünnep. Középpontjában a feltámadt Krisztus áll, a Fiú, aki szeretetből beteljesítve az Atya akaratát, „a halálon úr lett” – ahogyan az egyik katolikus feltámadási ének is vallja.

[…]

Ki fekvék sirban,
Fel-kele vígan. 

Fel-kele fényünk,
Christus reményünk.

Nagy hatalmasság,
Kinn rémül vakság.

Jesus istápunk,
Szép fényes Napunk.

Jesusnak éllyünk,
Ugy már ne féllyünk. […]

CHristus Virágunk…] – húsvéti válaszos ének. Részlet. In. Katolikus egyházi énekek, sajtó alá rendezte Stoll Béla, Budapest, Argumentum, Akadémiai, 1992. (Régi magyar költők tára XVII. század) – Magyar Elektronikus Könyvtár

A keresztények hitének a középpontjában a feltámadás mozzanata áll. Ez a mozzanat az öröm szava, húsvét drámájának betetőzése, s egyszersmind minden egyes vasárnap örömhíre is. „Ha tehát hirdetjük, hogy Krisztus feltámadt a halálból, hogyan állíthatják némelyek közületek, hogy nincs feltámadás? Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” – írja Szent Pál. (1 Kor 15,12–14).

nagyszombat_opti.jpg

Nagyszombati feltámadási körmenet Budapesten a Károly-kaszárnya előtt. Rajz: Jantyik Mátyás. In. Vasárnapi Ujság, 44. évf. 16. sz., 1897. április 18., 248. o. – Elektronikus Periodika Archívum

A keresztények számára Krisztus feltámadása történeti valóság. Nem a megújuló természet jelképe, s nem is a hétköznapi értelemben vett, vagy valamifajta társadalmi, történelmi újjászületés szimbolikus leírása, hanem konkrét tény. A keresztények számára a feltámadásba vetett hit így nem egyszerűen filozófiai vagy teológiai kérdés, hanem egzisztenciális, a hitükön alapuló személyes döntés kérdése.

[…]

Hol van most az asszony, kit ősszel temettek?
Csak Te tudod, aki vitted a keresztet
Vérben, veritékben Koponyák Helyére,
Mit kapott gyönyörű testéért cserébe,
S felzsendülő fűben, felzendülő szélben
Tudom halálodat, őérte, énértem,
Dárdának dúlását, tavasz gyors múlását,
Szép erős ifjúság hirtelen hullását:
Keresztre feszülni, borulni a rögre,
Aki elveszíti, az nyeri örökbe.

Kereszten, olajban, vérben a szent sereg:
Bűnhődik a földön, aki nagyon szeret.
Tavaszi szél fújja, hozza a szép hitet:
Szétomló testünket szebben megépíted.
Engem is merítsél, bár el is veszítsél,
A vérszagba, melyet hordoz ez a víg szél,
Virágzó sebedet ültesd el testemben,
S áldani foglak majd csúf, hörgő estemben.
Szomjazó, bomlasztó gyönyörűség, jövel!
Az tudja, mi a test, aki árnyat ölel.

Vas István: Húsvéti ének a testről. Részlet. In. Vas István összegyűjtött versei, Budapest, Holnap, 2000. – Digitális Irodalmi Akadémia

zaszloalj_opti.jpg

Húsvéti körmenet a tartalék zászlóaljnál, 1916 – Fényképtár, FVA 0027. A kép forrása: Fotótér

Az első világító „szó” a húsvéti éjféli mise után hangzik el: „Krisztus föltámadott” – mondja a fiatal Nyehljudov [szerk.: Tolsztoj Feltámadás című regényének főszereplője] szerelmének, Katjának. S a leány: „Valóban föltámadott”. Évszázados szavak a húsvéti gyertyák fényében, de milyen éretlenül hangzanak a fiú szájából! Hogy mennyire éretlenül, azt igazán akkor érezzük, amikor évek múltán a jelenet szóról szóra megismétlődik közöttük, de most már valóban hittel, egész életük, bukásuk és feltámadásuk valóságával.

Pilinszky János: Feltámadás. Részlet. In. Uő.: Publicisztikai írások, szerk.: Hafner Zoltán, Budapest, Osiris, 1999. – Digitális Irodalmi Akadémia

Ennek a személyes, hitbéli döntésnek a történeti kiindulópontja a Bibliában megörökített kortárs tapasztalat. A feltámadás híre az evangéliumokban az üres sírhoz és Jézus Krisztus többszöri megjelenéseihez kapcsolódik. Az üres sírról asszonyok hozzák a hírt. A keresztény teológusok szerint az, hogy a hiteles tanúként abban az időben nem elfogadott asszonyok szerepelnek a szövegben, épp a hitelességet bizonyítja: a hagyomány és az annak nyomán lejegyzett szöveg a tényeket akarta rögzíteni. Lukács evangélista arról is beszámol, hogy az apostolok nem hiszik el az asszonyok szavait, üres fecsegésnek tartják azt:

A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.

Lukács evangéliuma, 24,9–12. In. A katolikus Biblia. Fordította: Gál Ferenc, Budapest, Szent István Társulat –Magyar Elektronikus Könyvtár

Péter apostol elgondolkodik. János, a szeretett tanítvány a másik elbeszélés szerint bement és hitt: „Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. látta és hitt.” (Jn, 20,8) Tamás apostol saját, tapasztalati alapú meggyőződést akar: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem!” (Jn 20,25.)
Az üres sír, a holttest hiánya, az, hogy a feltámadott többeknek megjelent, minden bizonnyal felidézte a tanítványokban Jézus szavait és mindazt, amit vele együtt éltek át. Nagypéntek iszonyata és kiábrándulása, nagyszombat fájdalmas csendje után hatalmas energiákat szabadíthatott fel bennük mindannak kibomlása, megértése, amit Jézus korábban mondott. Elmélyült, kinyílt az értelme Lázár (Jn 11,1–54), Jairus lánya (Mk 5,21–43) vagy a naimi ifjú (Lk 7,11–17) történetének is, ahogyan Jézus kijelentése – „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.” (Jn 2,19) – is új fényben tűnt fel.
Majd Jézus megjelent Péternek, az apostoloknak s másoknak is, akik nemcsak látták őt, hanem beszéltek és együtt is étkeztek vele.
Szent Pál apostol a föltámadás eseménye után kb. két évtizeddel így láttatja a feltámadás utáni heteket: „Megjelent Péternek, majd a tizenkettőnek. Később egyszerre több, mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek, néhányan azonban már meghaltak. Azután Jakabnak jelent meg, majd az összes apostolnak” (1Kor 15,5–7)

rozsaszin_opti.jpg

Virágzó díszalmafa. Fotó: „gilmur” – Digitális Képarchívum. DKA-023040

A feltámadás utáni hetek elementáris erővel szervezték újjá a mesterük kivégzésétől megrendült tanítványokat. Az apostolok utóbb mind töretlenül vallották a feltámadás hitét, s vállalták hitük miatt a szenvedéseket s a halált is. Ragaszkodásuk személyes meggyőződésük erejét igazolja.

Minden kedves olvasónknak áldott, szép húsvétot kívánunk!

–s–

komment
süti beállítások módosítása