Széplaky Géza: „Mindig is szerettem egy vers dallamiságára »ráülni«, ha annak helye volt.”

2023. július 17. 06:00 - nemzetikonyvtar

Interjúk A háromszólamú vers című könyv hangzó Példatára kapcsán. Hetedik rész

Munkatársunk, Deák-Sárosi László A háromszólamú vers – Új magyar verstan (Budapest, Üveghegy Kiadó, 2023) című kötetének kísérőkiadványa, a hangzó Példatár hangfelvételei könyvtárunk támogatásával hangstúdiónkban, a versvideók pedig Interjútárunkban készültek. Az alábbiakban Deák-Sárosi László – a hangzó Példatár elkészítésében előadóként részt vett – Széplaky Géza színművésszel készített interjúját közöljük.
A kötet bemutatója 2023. május 18-án, csütörtökön 16.30 órai kezdettel volt könyvtárunk Ars Librorum terében.

szeplaky_geza_2023_05_09_c_1_opti.jpgSzéplaky Géza színművész könyvtárunk hangstúdiójában. Fotó: Deák-Sárosi László

Széplaky Géza 1979-ben született Törökszentmiklóson. A Kecskeméti Katona József Színház deszkáin szerezte meg színészi oklevelét, s ennek a társulatnak 10 évig volt meghatározó tagja. 2011-től szabadúszó színészként többek között a szarvasi Cervinus Teátrum és az Udvari Kamaraszínház előadásaiban játszott – határon innen és túl. Az esztergomi Babits Mihály Színház alapító tagja. A színészet mellett egy szamuráj alapokon nyugvó harcművészet mestere is. 2018 óta a Szent György Lovagrend tagja, 2020 júniusától pedig a Déryné Társulatot erősíti.

Mit jelent Önnek előadóművészként a vers, miért ad elő közreműködőként vagy önálló esteken verseket?

Anyai nagymamámnál volt egy hatalmas könyvespolc telis-tele verseskötetekkel, így ha nem gyermeki kalandvágyamat éltem ki a környéken, akkor különböző költők segítségével próbáltam megtalálni a hangulatomhoz illő verseket. Színészként fontosnak tartom, hogy ezzel a sajnálatosan elvékonyodó réteget érdeklő témával foglalkozzam, rávilágítsak annak szépségeire, életben tartsam, élővé tegyem.

Hogyan érintette a felkérés, hogy recitáljon el verseket a Deák-Sárosi László által szerkesztett verstani hangzó Példatárban?

Örültem. Mindig is szerettem egy vers dallamiságára „ráülni”, ha annak helye volt. Izgatottan vártam e kihívást…

Lát-e valamilyen ellentmondást a dallamhangsúlyos nyomatékképzés és korábbi beszédtechnikai, versmegszólaltatási gyakorlata között, vagy ezeket könnyen össze tudta egyeztetni?

Vannak előadók, kik vagy az egyik, vagy a másik versmondási módra esküsznek.

Ön szerint akadályozza-e a dallamhangsúly az egyéb művészi előadói eszközöket?

Nem gondolom, hogy a dallamhangsúly gyengítené az értelmezést, az érthetőséget; sőt, ízesebbé, színesebbé teszi a szöveget, ha ezt a pluszt is használhatjuk a versmondások során.

Miben látja ennek az új módszernek a hasznát, alkalmazhatóságát? Kiknek ajánlja?

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a verseket, mert ezeket a csodákat más megközelítésből is élvezheti.

Milyen verses műsorban vagy önálló verses esten fog fellépni a közeljövőben?

A feleségemmel, Szemerédi Bernadett-tel évekkel ezelőtt készítettünk egy személyes bizonyságtételekből, versekből, dalokból álló összeállítást, az IstenSzeretőket, amelyet sokszor, sokfelé hívnak. Don Quijote-szindróma című monodrámám, amelyet Vörös István szerzett, Kaj Ádám állított színpadra, szintén megfordul majd az ország különböző pontjain. Emellett a Déryné Társulattal a nemzeti összetartozás napjára és a nándorfehérvári diadal emlékére is verses-zenés műsorral készülünk, utóbbiban Hunyadi János alakját elevenítem majd meg.

Versvideó: Vörösmarty Mihály Zalán futása Első énekének részlete Széplaky Géza színművész előadásában.

Deák-Sárosi László interjúja Széplaky Géza színművésszel

A sorozat további részei: Első rész (Jónás Gabriella); Második rész (Havas Judit); Harmadik rész (Lázár Csaba); Negyedik rész (Szemerédi Bernadett); Ötödik rész (Lázár Balázs); Hatodik rész (Simon Péter); Nyolcadik rész (Dóczy Péter); Kilencedik rész (Jantyik Csaba)Tizedik rész (Dánielfy Gergely); Tizenegyedik rész

komment

Simon Péter: „A versek megszólaltatása számomra önismeret. Ha másnak is örömet okoz, az megerősít.”

2023. július 14. 06:00 - nemzetikonyvtar

Interjúk A háromszólamú vers hangzó Példatára kapcsán. Hatodik rész

Munkatársunk, Deák-Sárosi László A háromszólamú vers – Új magyar verstan (Budapest, Üveghegy Kiadó, 2023) című kötetének kísérőkiadványa, a hangzó Példatár hangfelvételei könyvtárunk támogatásával hangstúdiónkban, a versvideók pedig Interjútárunkban készültek. Az alábbiakban Deák-Sárosi László – a hangzó Példatár elkészítésében előadóként részt vett – Simon Péter színművésszel, pszichodramatikus szakemberrel készített interjúját közöljük.
A kötet bemutatója 2023. május 18-án, csütörtökön 16:30 órai kezdettel volt könyvtárunk Ars Librorum terében.

simon_peter_2023_01_17_a_1_opti.jpgSimon Péter színművész könyvtárunk hangstúdiójában. Fotó: Deák-Sárosi László

Simon Péter 1949-ben született Budapesten, és 1972-ban végzett a Színművészeti Főiskola színész szakán. Évekig tagja volt a Szegedi Nemzeti Színháznak, a Szolnoki Szigligeti Színháznak, majd a budapesti Radnóti Színpadnak. 1986-ban megvált a színészettől, és előbb szociális munkásként, majd mentálhigiénés szakemberként tevékenykedett. Pszichodramatikus szakembernek tartja magát, jelenleg is pszichiátriai betegekkel dolgozik. Legfontosabb önálló versműsora a József Attila töredékeiből saját maga által összeállított versfolyam, amelyet évtizedeken keresztül számos alkalommal előadott. Több CD- és DVD-felvételen szólaltatott meg verseket, elősorban József Attila és Babits Mihály költeményeit.

Mit jelent Önnek előadóművészként a vers, miért ad elő közreműködőként vagy önálló esteken verseket?

A versek megszólaltatása számomra önismeret. Ha másnak is örömet okoz, az megerősít. Egy-egy verssel olykor évtizedeken át foglalkoztam, így megélhettem önmagam változását az időben.

Hogyan fogadta a felkérést, hogy recitáljon el verseket a Deák-Sárosi László által szerkesztett verstani hangzó Példatárban?

A versszövegek recitálása nem állt távol tőlem előzőleg sem, ha úgy éreztem, hogy a vers hangulatához, mögöttes tartalmának megjelenéséhez hozzá tartozik. Mikor elolvastam a László által küldött „kottázott” versszövegeket és a mellékelt elképzeléseket, ezt újszerű, érdekes kísérletnek tartottam.

Lát-e valamilyen ellentmondást a dallamhangsúlyos nyomatékképzés és korábbi beszédtechnikai, versmegszólaltatási gyakorlata között, vagy ezeket könnyen össze tudta egyeztetni?

A közös munka során a dallamhangsúly és a szöveg összeegyeztetése izgalmas és olykor kihívást jelentő volt. Egy talán nem olyan távoli hasonlattal a zene és szövegkönyv összesimítása lehet hasonló aprólékos, „kóstolgatós” munka a zenei előadók számára.

Ön szerint akadályozza-e a dallamhangsúly az egyéb művészi előadói eszközöket?

A versszövegekben benne lévő adottságok, így a dallamhangsúly is a maga zárt keretei között lehetőséget ad egy újfajta megközelítésre, amit később be lehet építeni az előadói eszköztárba. Minden „akadály” lehetőségeket ad új nézőpontok megjelenésére.

Miben látja ennek az új módszernek a hasznát, alkalmazhatóságát? Kiknek ajánlja?

Értő és felkészült közvetítéssel módot adhat nem csak a versszövegeknek, hanem magának a nyelv zeneiségének a felfedezésére is.

Milyen verses műsorban vagy önálló verses esten fog fellépni a közeljövőben?

Nyilvános fellépésre már nem készülök, kivéve, ha érkezik valami visszautasíthatatlan eseti felkérés. A versekkel változatlanul foglalkozom a magam örömére.

Versvideó: Babits Mihály Turáni induló című verse Simon Péter előadásában.

Deák-Sárosi László interjúja Simon Péter színművésszel

A sorozat további részei: Első rész (Jónás Gabriella); Második rész (Havas Judit); Harmadik rész (Lázár Csaba); Negyedik rész (Szemerédi Bernadett); Ötödik rész (Lázár Balázs)Hetedik rész (Széplaky Géza); Nyolcadik rész (Dóczy Péter); Kilencedik rész (Jantyik Csaba)Tizedik rész (Dánielfy Gergely); Tizenegyedik rész

komment

Disciplines of knowing in the early modern world (A tudás diszciplínái a kora újkorban)

2023. július 13. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámoló a SCIENTIAE nemzetközi kutatócsoport 2023. június 7–10-én prágai konferenciájáról

A nemzeti könyvtár munkatársai is előadást tartottak a reneszánsz/koramodern tanulmányok és a történelem/tudományfilozófia kapcsolatát vizsgáló nemzetközi kutatócsoport, a SCIENTIAE 2023. június 7. és 10. között Prágában, a Cseh Tudományos és Műszaki Társaságok Szövetsége épületében rendezett Disciplines of knowing in the early modern world (A tudás diszciplínái a kora újkorban) című konferenciáján, amelyre öt kontinensről érkeztek a tudománytörténet kutatói.

scientiae_2023_plakat_b_opti.jpg

A SCIENTIAE nemzetközi kutatócsoport Disciplines of knowing in the early modern world (A tudás diszciplínái a kora újkorban) címmel 2023. június 7–10-én Prágában megrendezett konferenciájának plakátja

A Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport tagjai – Petneházi Gábor, Nagy Gábor, Tomkó Zoltán és a kutatócsoport vezetője, Kasza Péter – június 8-án Central European histories: Concepts and approaches in Neo-Latin historiography of the 16th century (Közép-Európa történetei: módszerek és megközelítések a 16. századi latin nyelvű történetírásban) címmel szekcióülést tartott a konferencián.
Tóth Anna Judit, a Régi Nyomtatványok Tára kutatója Luigi Ferdinando Marsigli és Köleséri Sámuel 1699–1700-ből származó eddig ismeretlen levelezését vizsgálta június 10-én megtartott előadásában. A két nagy tudós Magyarország ásványtanának vizsgálatát választotta egyik kutatási céljául.
Az alábbiakban az elhangzott előadások absztraktjait közöljük.

A Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport Central European histories: Concepts and approaches in Neo-Latin historiography of the 16th century (Közép-Európa történetei: módszerek és megközelítések a 16. századi latin nyelvű történetírásban) című szekcióülése arra vállalkozott, hogy bemutassa a kor történetírásának sokszínűségét Wolfgang Lazius, Gian Michele Bruto, Istvánffy Miklós és Szamosközy István művein keresztül. Mind a négy történetíró kísérletet tett a 16. század legfontosabb közép-európai eseményeinek megörökítésére, azonban eltérő hátterük és céljaik merőben különböző koncepciók és narratívák létrehozásához vezettek.

 

How to write history of and for an Empire? Wolfgang Lazius and the “Rerum Austriacarum decades” (Hogyan írjunk történelmet egy birodalomnak? Wolfgang Lazius és a „Rerum Austriacarum decades”)

Visszatekintve úgy tűnhet, hogy a Habsburg Birodalom mindig is uralta Közép-Európát, de a 16. század első felében a leendő Donaumonarchie területi és politikai keretei még csak kialakulóban voltak. Az alapokat I. Ferdinánd (1526-1564) uralkodása alatt rakták le. Sógora, II. Lajos halála után az ifjú osztrák főherceg nagy energiákkal látott neki eredeti és örökölt birtokai egyesítésének, de uralkodása kezdetén az formáció, amelyet később Habsburg Monarchiának neveznek majd, még kifejezetten gyermekcipőben járt: nem voltak rögzített határai, nem volt egyértelmű hatalmi központja, és természetesen nem volt saját történelme. Ferdinánd, felismerve a történelem és a történetírás legitimáló szerepét, a sziléziai humanistát, Caspar Ursinus Veliust nevezte ki udvari történetírónak. Velius kezdte el megörökíteni Ferdinánd uralkodásának eseménydús krónikáját, majd korai halála után munkáját utóda, a híres bécsi humanista, Wolfgang Lazius folytatta. Az előadás megkísérli bemutatni, hogyan követte Lazius koncepciója Ferdinánd változó helyzetét, aki magyar és cseh királyból később német-római császár lett, és hogyan vált az eredetileg a magyarországi eseményeknek szentelt műből egy hatalmas, átfogó tabló, a Rerum Austriacarum decades című mű, amelyben Lazius megpróbálta megteremteni a születő birodalom múltját, és ezzel megalapozni a Habsburg-uralom legitimitását Közép-Európában.

Kasza Péter (Szeged – OSZK)

kasza_lazius_kezdolap_opti.jpgWolfgang Lazius: Rerum Austriacarum decades. A kézirat kezdőlapja – Bécs, Osztrák Nemzeti Könyvtár, Kézirattár (ÖNB, Handschriftenabteilung)

As seen from Hungary: Foreign histories and nations depicted in the “Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV” (Magyarországról nézve: Külföldi események és más népek ábrázolásai a Historiarum de rebus Ungaricis libri-ben)

Isthvánffi Miklós (1538–1615) a 16. századi, a közép-európai Habsburg Monarchia részévé váló Magyarország legjelentősebb történetírója. Mátyás és II. Ulászló udvari történetírója, Antonio Bonfini Rerum Ungaricarum decades-ének folytatásaként megörökítette Magyarország 1490–1607 közötti történetét (Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV). E műve először 1622-ben jelent meg, utoljára 1758-ban, Magyarországon soha, a forrásai döntően feltáratlanok.
Isthvánffi nemesi családba született, az édesapja állítólag 12 évet töltött Itáliában. Miklós a magyar mellett bizonyosan megtanult németül, olaszul, latinul, ógörögül, évekig élt Itáliában, ahol egyebek között Johannes Sambucus, két császár udvari orvosa és történetírója volt a praeceptora. Visszatérvén fél évszázadon át négy királyt (és így német-római császárt) szolgált, ennek több mint felében a királyság legrangosabb világi méltóságának bírói jogkörével rendelkezve. A tudása révén az arisztokráciába emelkedett, egész életében megmaradt katolikusnak a protestánssá vált Magyarországon. Történeti művét az országra páratlan pusztulást hozó, első tizenötéves háború idején írta, ezért is érthetően Magyarországról. Ám nem csupán magyarországi történeteket mesél, előadásomban így azzal foglalkozom, miként jelennek meg egy európai műveltségű főúr művében a Habsburg Monarchia, valamint a tágabb külvilág eseményei, tipizálható-e keresztények, muszlimok, németek, magyarok ábrázolása – vagy éppen cseheké, hiszen Prágában is többször megfordult.

Nagy Gábor (Miskolc – OSZK)

nagy_gabor_instvanffy_kezdooldal_opti.jpgIsthvánffi Miklós: Historiarum de rebus Ungaricis libri XXXIV. A kézirat kezdőoldala – Kézirattár

 

“Solely the truth but with dignity:” Gian Michele Bruto’s “Rerum Ungaricarum libri” („Csakis az igazságot, de méltósággal”: Gian Michele Bruto és a „Rerum Ungaricarum libri”)

Gian Michele Bruto (1517–1592) az 1570-es évek végétől egészen haláláig dolgozott monumentális magyar történetén. A Rerum Ungaricarum libri Magyarország hanyatlásának és a törökkel szembeni bukásának a történetét írta le egyetlen narratívában, az eredeti megbízó, Báthory István erdélyi fejedelem, majd lengyel király szándékai szerint azzal a céllal, hogy politikai ellensúlyt képezzen a bécsi udvarral szemben, az európai közvélemény felé pedig egy önálló, alkotmányos Magyarország kontinuus képét reprezentálja. Bár egy változat már 1584-ben bizonyosan elkészült, a mű Báthory életében mégsem jelent meg. Brutus 1587-ben előbb Habsburg szolgálatba állt, majd 1591 év végén Erdélybe utazott, hogy mégis ott adja ki művét, ám ebben a következő év tavaszán bekövetkezett halála megakadályozta. A művet az erdélyi udvar még ki szerette volna adni az 1590-es években – Szamosközy István ekkor írt hozzá folytatást, illetve a hozzá került kéziratokat kiadható állapotba hozta – de ez a kiadás sem valósult meg.
Az egészen 2020-ig csak töredékesen ismert, hányatott sorsú Rerum Ungaricarum libri kivételesen igényes és bonyolult latinsággal íródott: a szerző saját bevallása szerint igyekezett tiszteletben tartani mind a nemzeti oldal, mind a bécsi udvar méltóságát, anélkül, hogy valótlanságot közölne. Előadásomban azt mutatom be, milyen módszerrel és eszközökkel igyekezett ezt megvalósítani.

Petneházi Gábor (NKE)

petnehazi_brutus_kezdooldal_opti.jpgGian Michele Bruto: Rerum Ungaricarum libri. A kézirat kezdőoldala – Trento, Vigilianum

A long-forgotten historian: István Szamosközy and his Transylvanian histories (Egy elfeledett történetíró: Szamosközy István Erdély-történetei)

Szamosközy Istvánt (1565–1612) évszázadokon keresztül leginkább egy 1593-ban megjelent epigráfiai tanulmánya miatt emlegették. Bár négy erdélyi fejedelem (Báthory Zsigmond, Báthory András, Bocskai István és Rákóczy Zsigmond) udvari történetírója volt, csak a 19. században vált a szélesebb közönség számára is elérhetővé három másik műve és egy sor általa készített történelmi jegyzet. Ezek a korábban kiadatlan anyagok egy négykötetes magyar történet – amely a legújabb kutatások szerint Giovanni Michele Bruto (1517–1592) magyar történetének folytatásaként készült el – és két erdélyi történelemmel kapcsolatos mű, a Rerum Transsylvanarum Pentades és a Hebdomades jelentős méretű, több száz oldal terjedelmű töredékei. Előadásomban előbb azt a kérdést vetem fel, hogy valóban három önálló műről van-e szó, majd azt járom körül, hogy a magyar történetet író Szamosközy végül miért döntött úgy, hogy eredeti tervét feladva megírja az első erdélyi történetet. Ez az új történetírói hagyomány azért fontos, mert az egyik első lépése annak a szemléletváltásnak, amely az egykori Magyar Királyság keleti részein idővel bekövetkezett, és amely végül egy önálló erdélyi identitás kialakulásához vezetett.

Tomkó Zoltán (Szeged – OSZK)

tomko_szamoskozy_opti.jpgSzamosközy István: Rerum Ungaricarum. A kézirat kezdőoldala – ELTE Egyetemi Könyvtár, Kézirattár

The Correspondence of Luigi Ferdinando Marsigli and Sámuel Köleséri in 1699/1700 (Luigi Ferdinando Marsigli és Köleséri Sámuel levelezése 1699/1700-ban)

A 18. század első évtizedeiben két, a magyar ásványtan szempontjából jelentős mű látott napvilágot: Marsigli Danubius Pannonico-mysicusa (1726), amelyet a szerző a 17. század utolsó évtizedében írt meg és Köleséri Sámuel Auraria Romano-Dacicája (1717), amelyben az erdélyi aranybányászatot és annak történetét írta meg – e könyvnek köszönhetően lett Köleséri a Royal Society első magyar tagja.
A Danubius fordítása közben fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy e két férfi találkozott-e egymással. Marsiglinak egy Kölesérihez írott levele már ismert, de téves datálású volt, valójában nem 1725 körül, hanem 1699-ben vagy 1700-ban íródhatott. Sikerült megtalálnom Köleséri válaszlevelét a Bolognai Egyetem levéltárában. A levelezés idején Köleséri még nem a híres tudós, hanem szebeni orvos és az erdélyi bányák újonnan kinevezett felügyelője volt, akinek Marsigli mind tudományos, mind adminisztratív segítségére igényt tartott. Előadásomban ismertetem a filológiai munkát, amellyel sikerült megtalálni a levelet és azonosítani a szerzőjét. Elemzem a levelezés történeti és tudományos hátterét, illetve jelentőségét a két tudós életpályája szempontjából. Bár társadalmi hátterük egészen eltérő volt, osztoztak tudományos ambícióikban, és abban is, hogy céljaikat a korabeli tudományosság peremvidékéről kellett elérniük: Marsigli aktív katona volt, aki sosem kapott formális egyetemi képzést, Köleséri pedig Európa határvidékén élt.

Tóth Anna Judit (Régi Nyomtatványok Tára)

danubius_pannonico_mysicus_opti.jpgLuigi Ferdinando Marsigli: Danubius Pannonico-mysicus (1726). Címlap – TörzsgyűjteményA kép forrása: Europeana

Kasza Péter, Nagy Gábor, Petneházi Gábor, Tomkó Zoltán (Kulcsár Péter Historiográfiai Kutatócsoport ) 
Tóth Anna Judit (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

A Londonba kitelepülő Hillinger Oszkár bankigazgató – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 36. rész

2023. július 11. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 102. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százkettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Hillinger Oszkárt és gyűjteményét mutatja be.

Hillinger Oszkár (1887–1962?) Egerben született, Hillinger Dezső és Burger Mária gyermekeként. Felesége Kármán Lucia, Kármán Aladár műépítész, a zsidó gazdasági és szellemi elit egyik sokat foglalkoztatott építészének a lánya volt. Budapesten, a Hold utca 15. szám alatt laktak.
Hillinger karrierje csúcsán bankigazgató volt, a Magyar–Olasz Bank élén állt. Magas beosztása elegendő ürügy volt arra, hogy 1951-ben nejével együtt több évre kitelepítsék Jászkisérre. Ekkor műértékei közül több bútort, szobrot, néhány kerámiát és textilt az Iparművészeti Múzeumban helyeztek letétbe, Hillinger kisgrafikai gyűjteményével együtt. Műtárgyai érdekes, válogatott darabok voltak, melyeket részint külföldön vásárolt.

1_kep-hillinger_oszkar_graf_bottka_miklos_c3_75x80_h_227_-j_opti.jpgBottka Miklós rézkarca. Jelzet: Exl.H/227 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ötezer művet tartalmazó ex libris gyűjteménye faragott, itáliai reneszánsz ládájából került elő. Grafikái ábécérendben, országok szerint dossziékba voltak rendezve. Gyűjtött szakkönyveket és ex librisszel kapcsolatos folyóiratokat is. A nevére szólóan több rézkarc grafikai lap ismert.
A magyar művészek közül készített számára ex librist Gara Arnold, Markó Lajos, Prihoda István és Bottka Miklós. Utóbbi festő- és grafikusművész – a Képzőművészeti Főiskola ábrázológeometria-tanára – számos könyvjegyet alkotott Hillinger nevére, nemegyszer közvetett vagy direkt erotikus utalásokkal.

2_kep-_hillinger_o_graf_bottka_m_c3_106x157-h_224_-k_opti.jpgBottka Miklós rézkarca. Jelzet: Exl.H/224 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gara Arnold (1882–1929) is érzékiséget árasztó lapot készített Hillinger rendelésére, férfiszoborra támaszkodó női akttal.
A gyűjtő könyvjegyein többször előfordul a mitológiából vett motívumként a nőket kergető, zaklató kecskeszarvú patás faunok (szatüroszok) ábrázolása. Ezek a lapok a humort sem nélkülözik, példa erre a német Georg Oskar Erler (1871–1950) festő, grafikus több alkotása.

3_kep-hillinger_o_georg-erler_-jim_opti.jpgGeorg Oskar Erler rézkarca. A kép forrása: Az Iparművészeti Múzeum gyűjteménye 

Hillinger széles körű nemzetközi kapcsolatait mutatja, hogy több külföldi művésztől rendelt a nevére szóló ex librist, Erler mellett említjük Hanns Bastanier, Adolf Kunst és Martin Erich Philipp német grafikusokat. Hanns Bastanier (1885–1966) lapjai festői szépségűek csakúgy, mint Adolf Kunst (1882–1937) művei, utóbbiak közt az alábbi látkép Oscar Hillinger számára készült.

4_kep-kunst_a_d_graf_hillinger_oscar_130x67_j2_opti.jpgAdolf Kunst rézkarca, külföldi ex libris gyűjtemény – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Martin E. Philipp (1887–1978) alkotásán ovális keretbe foglaltan rokokó jellegű, idilli életkép, szerelmi jelenet látható.

5_kep-hillinger_o_graf_philipp_martin_e_c3_1923_150_98_exl_h_232_k_opti.jpgMartin E. Philipp rézkarca. Jelzet: Exl.H/229 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hillinger Oszkár és neje 1954-től Dunaharasztiban élt, majd 1956 nyarán Londonba települt át. Hillinger letéti műtárgyaira vonatkozóan ajándékozási okiratot készíttetett, mely szerint műtárgyait húga, dr. nagykállói Kállay Zoltánné, született Hillinger Erzsébet kaphassa meg. Az Iparművészeti Múzeumban letétbe helyezett műtárgyak visszaszolgáltatása évekig tartott. Hillinger Erzsébet 1962-ben több műtárggyal együtt vette át az ex libris kollekciót, melynek további sorsa nem ismert. Ekkortájt Hillinger Oszkár már nem élt, testvére a hagyatékáról tett említést. A több helyen, többek között az Országos Széchényi Könyvtár állományában is felbukkanó, Hillinger Oszkár nevére szóló ex librisek tovább őrzik a gyűjtő emlékét.

Irodalom:


Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész

komment

Lázár Balázs: „…azt hiszem, hogy a versmondás valóban önálló előadóművészeti ággá fejlődött a színművészeten belül”

2023. július 10. 06:00 - nemzetikonyvtar

Interjúk A háromszólamú vers hangzó Példatára kapcsán. Ötödik rész

Munkatársunk, Deák-Sárosi László A háromszólamú vers – Új magyar verstan (Budapest, Üveghegy Kiadó, 2023) című kötetének kísérőkiadványa, a hangzó Példatár hangfelvételei könyvtárunk támogatásával hangstúdiónkban, a versvideók pedig Interjútárunkban készültek. Az alábbiakban Deák-Sárosi László – a hangzó Példatár elkészítésében előadóként részt vett – Lázár Balázs színművésszel, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanárával készített interjúját közöljük.
A kötet bemutatója 2023. május 18-án, csütörtökön 16:30 órai kezdettel volt könyvtárunk Ars Librorum terében.

lazar_balazs_2023_02_03_e_1_opti.jpgLázár Balázs színművész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanára könyvtárunk hangstúdiójában. Fotó: Deák-Sárosi László

Lázár Balázs, DLA, színművész, előadóművész, költő, 1975-ben született Szolnokon. 1997 júniusában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen színész szakon, s mintegy érdekes szimbólumaként kettős művészi pályájának, e hónaptól jelentek és jelennek meg versei is irodalmi lapokban, folyóiratokban. 1997 és 2000 között a Pécsi Nemzeti Színház tagja volt, ahol színészi munkája elismeréseképpen Közönségdíjat kapott 1999-ben. Pécsi éveinek költői kiteljesedésében is nagy szerepe volt, eddig hat verseskötete jelent meg. 2000 és 2001 között elvégezte a Dell Arte International School of Physical Theatre egyéves, fizikai színházi képzését. 2001-től ismét rendszeresen játszik a Vígszínházban, de színészként dolgozott a Karinthy és Thália színházban, valamint alternatív színházi produkciókban is. 2012-ben mutatták be Pantalone házassága című, kortárs commedia dell’ arte darabját a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. 2013 és 2015 között maszkos, fizikai színházi kurzusokat vezetett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2015-ben Örkény István drámaírói ösztöndíjat nyert. 2015 szeptembere és 2022 januárja között a Ferencvárosi Pinceszínház irodalmi referense és színésze, valamint a Ferencvárosi Ádámok és Évák elnevezésű iskolaszínházi program szakmai vezetője volt. 2016-ban DLA-fokozatot szerzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Színházi és filmes munkái mellett a Magyar Írószövetség irodalmi programjainak rendszeres fellépője és a Versek szódával című rendhagyó irodalmi sorozat moderátora. Tallián Mariann színművész-íróval 2005 óta hoznak létre közös versszínházi, prózaszínházi előadásokat is. (facebook/kettenaversben) Jelenleg több színházban is játszik, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem elsős dramaturg osztályának vezetője. A Magyar Írószövetség választmányának tagja és a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság előadóművészeti alelnöke. Tagja a Magyar Pen Clubnak, a Szépírók Társaságának, a Maszk Országos Színészegyesületnek, a MISZJE-nek, az Artisjusnak, valamint a Színházi Dolgozók Szakszervezetének. Nős, két fiú édesapja.

Mit jelent Önnek előadóművészként a vers, miért ad elő közreműködőként vagy önálló esteken verseket?

„Vers az, amit mondani kell!” – idézhetném itt rögtön Kányádi Sándort, s azt hiszem, hogy a versmondás valóban önálló előadóművészeti ággá fejlődött a színművészeten belül, bár elsősorban ez inkább a magyar nyelvterületre jellemző, talán mert vérzivataros történelmünk miatta a költők, a nyelv, a vers szerepe nálunk mindig is hangsúlyosabb volt, mint más, talán szerencsésebb nemzeteknél. Mivel én költő is vagyok, számomra a versmondás nemcsak egy különleges művészi önkifejezési eszköz, de e két művészeti ág egymást erősítő, termékeny szimbiózisa is.

Hogyan fogadta a felkérést, hogy recitáljon el verseket a Deák-Sárosi László által szerkesztett verstani hangzó Példatárban?

Lacit régről ismerem, és mindig egyéni gondolatjárása volt, ez is egy izgalmas, különleges vállalkozás, úgyhogy örömmel tettem eleget felkérésének, s így hosszú évek után újra személyesen is találkozhattunk.

Lát-e valamilyen ellentmondást a dallamhangsúlyos nyomatékképzés és korábbi beszédtechnikai, versmegszólaltatási gyakorlata között, vagy ezeket könnyen össze tudta egyeztetni?

Ellentmondást nem látok, inkább elmélyíti, cizellálja az eddigi tudást, tapasztalatokat, mindenesetre kétségtelen, hogy újra kellett értelmezni néhány dolgot magamban a dallamhangsúlyos nyomatékképzés versmegszólaltatási gyakorlatában.

Ön szerint akadályozza-e a dallamhangsúly az egyéb művészi előadói eszközöket?

Akadályozni semmi esetre sem, inkább többrétegűvé teszi a művészi előadást, és ráirányítja a figyelmet, hogy sokszor mondjuk egy finom hangszínváltás is elég a hangsúlyhoz, a plasztikusabb kifejezéshez.

Miben látja ennek az új módszernek a hasznát, alkalmazhatóságát? Kiknek ajánlja?

Minden gyakorló színésznek, színinövendéknek érdemes lenne megismerni ezt a módszert, mert mint mondtam, bővíti az előadóművészeti artikulációs bázist és mivel kiváló verstani gyakorlat, a verstani ismereteket is.

Milyen verses műsorban vagy önálló verses esten fog fellépni a közeljövőben?

Tallián Mariann színművésszel 17 éve hozunk létre versszínházi esteket a Ketten a versben művészeti formáció keretében. Előadásainkhoz az utóbbi néhány évben zenész barátaink is csatlakoztak. Jelenleg a Petőfi-emlékév kapcsán kisebb erdélyi turnéra indulunk a „Feleségek felesége” című, Szendrey Júlia-estünkkel, melyet remélhetőleg sok helyen játszhatunk még idén a Kárpát-medencében. Műsoron van még a „Mi dolgunk a világon?” című Vörösmarty-, az „Egyenes labirintus” című Pilinszky- és az „Istengyermekség” című Jókai Anna-emlékestünk is.

Versvideó. Márai Sándor Mennyből az angyal című verse Lázár Balázs előadásában.

Deák-Sárosi László interjúja Lázár Balázs színművésszel,
a Színház- és Filmművészeti Egyetem osztályvezető tanárával

A sorozat további részei: Első rész (Jónás Gabriella); Második rész (Havas Judit); Harmadik rész (Lázár Csaba); Negyedik rész (Szemerédi Bernadett)Hatodik rész (Simon Péter)

komment

Petőfi Sándor, a vándorszínészből lett precíz zseni – Lipthay Endre /// OSZK PODCAST S01E10

2023. július 09. 04:29 - nemzetikonyvtar

Az OSZK nyár előtti utolsó podcastjében Lipthay Endre történésszel, a Petőfi-hagyaték referensével Petőfi Sándor zseniális életművének fontosabb mozzanatairól beszélgetett Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója. Solymosi Ákos segítette munkánkat.

oszkpodcast_10.jpg

 

Tartalom:
01:10 Petőfi Sándor hagyatékának bekerülése a nemzeti könyvtárba
06:02 A Petőfi-hagyatékot magában foglaló fond jelentése
08:30 Március 15-i legendák
09:40 Kevésbé ismert különleges dokumentumok: Petőfi rajzai és műfordításai
11:04 26 év alatt 800 vers
13:40 Petőfi, a Shakespeare-fordító
14:20 A legendás Arany-levelezés kezdetei
16:48 Hogyan vált a vándorszínészből országos hírű költő?
20:04 A veretes versek mellett bejött az olvasóknak a tájlíra
22:40 Versfüzetek
25:40 A rossznak ítélt költemények sorsa
28:06 Debrecen is megkapta a magáét Petőfitől
31:20 Nemzeti dal egyszeregy

Hallgassa, ahol tetszik:

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs⁠⁠
APPLE: ⁠⁠https://apple.co/3W0iS23⁠⁠
GOOGLE: ⁠⁠https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC⁠⁠
RADIOPUBLIC: ⁠⁠https://bit.ly/RPOSZK⁠⁠
CASTBOX: ⁠⁠https://castbox.fm/channel/id5114243⁠ ⁠
DEEZER: ⁠⁠https://www.deezer.com/us/show/6149605⁠⁠
TELEKOM: ⁠⁠https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar⁠⁠
RSS: ⁠⁠https://bit.ly/OSZKRSS⁠

komment

Szemerédi Bernadett: „Minden vers egy mikrokozmosz, amely felfedezésre, megfejtésre vár, magunkba zárható vagy világgá kürtölhető.”

2023. július 07. 06:00 - nemzetikonyvtar

Interjúk A háromszólamú vers hangzó Példatára kapcsán. Negyedik rész

Munkatársunk, Deák-Sárosi László A háromszólamú vers – Új magyar verstan (Budapest, Üveghegy Kiadó, 2023) című kötetének kísérőkiadványa, a hangzó Példatár hangfelvételei könyvtárunk támogatásával hangstúdiónkban, a versvideók pedig Interjútárunkban készültek. Az alábbiakban Deák-Sárosi László a hangzó Példatár elkészítésében előadóként részt vett Szemerédi Bernadett színművésszel, előadóművésszel készített interjúját közöljük.
A kötet bemutatója 2023. május 18-án, csütörtökön 16:30 órai kezdettel volt könyvtárunk Ars Librorum terében.

szemeredi_bernadett_2023_01_23_e_1_opti.jpgSzemerédi Bernadett színművész, előadóművész könyvtárunk hangstúdiójában. Fotó: Deák-Sárosi László

Szemerédi Bernadett egy kis vajdasági faluban, Hódegyházán született 1988-ban. Gyermekkora óta hegedül és énekel. 2012-ben végzett a Pesti Magyar Színiakadémián, majd szabadúszóként évekig mind az anyaországban, mind a határon túli magyarlakta területeken játszott. Meghatározóak számára a Miklós Tibor zenés műhelyében, az újra alakuló Rockszínháznál eltöltött évek. Dolgozott a szarvasi Cervinus Teátrum, a Madách Színház, az Udvari Kamaraszínház, a GlobArt, valamint az Itt és Most Társulat előadásaiban. Férjével, Széplaky Gézával közös verses-zenés összeállításaikkal és improvizációs gyermekfoglalkozásaikkal járják a Kárpát-medencét. 2017-ben Szarvason a VI. Teátrumi Nyári Fesztiválon, 2019-ben Vácott, a Kaleidoszkóp Versfesztiválon is kiérdemelte a Legjobb színésznői alakítás különdíját. 2020-ban a IX. Teátrumi Nyári Fesztivál mezőnyének Legjobb női főszereplője, a Nemzeti Színházban megrendezett hivatásos előadó- és színművészek Versünnep Fesztiváljának fődíjasa. 2021-ben Kaposváron, a Kaleidoszkóp Versfesztiválon Psyché és Nárcisz című monodrámáját a szakmai zsűri a Legjobb versszínházi előadás különdíjával jutalmazta. 2020 júniusa óta a Déryné Társulat tagja.

Mit jelent Önnek előadóművészként a vers, miért ad elő közreműködőként vagy önálló esteken verseket?

Nagynéném pedagógus, alig néhány esztendős voltam, amikor Weöres Sándor gyermekverseiből készült az egyik főiskolai vizsgájára. Tulajdonképpen Bóbitával és Haragosival kezdődött minden. Emlékszem, ahogyan Nenának és Anyukámnak tollba mondtam aprócska rigmusaimat, később az iskolai szünetekben a lépcsőn ülve „gyarapítottam” verses füzetem titkait. Habzsoltam édes, ékes anyanyelvünk rímes csemegéit, s ez felnőttkoromra sem változott. Talán annyiban mégis, hogy csendes vagy inkább bölcsebb „gyűjtögetéssé” szelídült. Minden vers egy mikrokozmosz, amely felfedezésre, megfejtésre vár, magunkba zárható vagy világgá kürtölhető. Kosztolányi azt írja: „A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. […] Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír. […] Az ősi közlőforma azonban a szó volt. Ezt ösztönösen érezzük, valahányszor verset szavalnak. Ünnepi borzongás fut át rajtunk, hogy a szóval, mely a könyvben térbeli életet élt, az időben is találkozunk. Ezáltal válik a költészet igazán időbeli művészetté. Halljuk, amint a hangok elmúlnak egymás után, mint az élet. Másrészt tudjuk, hogy a vers nem múlik el. E kudarc és diadal együtt jelképezi a költőnek a végtelennel való küzdelmét, ki emberi nyelven nyújtja az istenit: a mulandóság formájában az örökkévalót.”

 Hogyan érintette a felkérés, hogy recitáljon el verseket a Deák-Sárosi László által szerkesztett verstani hangzó Példatárban?

Először örömmel és izgalommal fogadtam a megtisztelő felkérést, ám ahogyan nekiveselkedtem a felkészülésnek, az érzéseim közé hamarosan kétség, aggodalom és bizonytalanság is vegyült: képes leszek-e felülírni eddigi, jól beváltnak hitt versmondói gyakorlatomat? Elég színes-e (vagy inkább szélsőséges-e?) az eszköztáram egy ilyen típusú feladathoz? Tudok-e úgy recitálni, hogy közben a vers üzenete, gondolatfolyama is átütő maradjon? Meg tudok-e felelni Deák-Sárosi László elképzeléseinek, a magam elvárásainak, méltóképpen tisztelegve az általam megszólaltatandó magyar klasszikusok halhatatlansága előtt?

Lát-e valamilyen ellentmondást a dallamhangsúlyos nyomatékképzés és korábbi beszédtechnikai, versmegszólaltatási gyakorlata között, vagy ezeket könnyen össze tudta egyeztetni?

Az a tapasztalatom, napjaink versmondói „attitűdje” a tartalmat, a vers gondolatiságát a versforma kritériumai elé helyezi. Régi nagy színészek felvételeit hallgatva döbbentem rá, mennyivel merészebben, milyen szuggesztíven és játszi könnyedséggel alkalmazták a dallamiság és a metrum kínálta lehetőségeket, s mindez nemhogy csorbította, inkább erősítette a szöveg mondanivalóját. A mai kor emberének talán mindez kissé idegenül hathat, mégis azt gondolom, kellő érzékkel, nyitottsággal, a „módszer” behatóbb tanulmányozásával és ismeretével egy vers megszólaltatási alternatíváinak széles tárháza nyílhat meg.

Ön szerint akadályozza-e a dallamhangsúly az egyéb művészi előadói eszközöket?

Azt hiszem, meg kell találni a kényes és törékeny egyensúlyt a vers mondanivalójának közvetítése és a versformába kódolt dallamiság megszólaltatása között. A rám testált versek „háromszólamúságában” barangolva ráeszméltem, mennyivel esszenciálisabb előadói lélekjelenlétet és gazdagabb eszköztárat kíván ez a metódus, és inkább színesíti, árnyalja, mintsem akadályozza a művészi megformálást.

Miben látja ennek az új módszernek a hasznát, alkalmazhatóságát? Kiknek ajánlja?

Úgy vélem, ez a módszer lehetőséget ad arra, hogy visszatérjünk versmondói/előadói hagyományaink gyökereihez, ahhoz a régmúlthoz, amikor vers és zene elválaszthatatlanul forrtak egybe – a szöveg születésétől a közönség előtti művészi kitárulkozásig. Ajánlom mindazoknak, akik szívesen olvasnak, tanulnak, szólaltatnak meg verseket. Kalandvágyó amatőr versmondóknak, határaikat feszegető hivatásosoknak. Mindazoknak, akik hajlandóak újraértelmezni a versekről alkotott korábbi nézeteiket. Akik hisznek a versek időtlenségében, értékállóságában, a forma és a tartalom, a gondolat, a dallam és a metrum pikáns egyenrangúságában.

Milyen verses műsorban vagy önálló verses esten fog fellépni a közeljövőben?

Az utolsó hangfelvételekkel egy időben zajlottak a Szólongatás névre keresztelt monodrámám előkészületei. Izgatottan várom, az általam írt és színpadra álmodott, versrészletekkel és –megzenésítésekkel „fűszerezett” textus miként találkozik és lép kölcsönhatásba a közönséggel. Az M5 Vers Mindenkinek Petőfi 200 különkiadásában 4 kivételes, kevésbé közismert költeményt szólaltathatok meg. Mindezek mellett a Weöres Sándor Psyché-jéből készült monodrámám, a Psyché és Nárcisz is fel-felbukkan az ország különböző pontjain, ahogyan a férjemmel, Széplaky Gézával közös verses-zenés estünk, az IstenSzeretők is.

A Kosztolányi-idézet forrása: Kosztolányi Dezső: Ábécé. A hangról és szavalásról. In: Új Idők, 34. évf., 9. sz. (1928. febr. 26.), 250.

Versvideó. Áprily Lajos Ének a Küküllőhöz című verse Szemerédi Bernadett előadásában.

Deák-Sárosi László interjúja Szemerédi Bernadett színművésszel, előadóművésszel

A sorozat további részei: Első rész (Jónás Gabriella); Második rész (Havas Judit); Harmadik rész (Lázár Csaba); Ötödik rész (Lázár Balázs); Hatodik rész (Simon Péter)Hetedik rész (Széplaky Géza); Nyolcadik rész (Dóczy Péter); Kilencedik rész (Jantyik Csaba)Tizedik rész (Dánielfy Gergely); Tizenegyedik rész

komment

„A hirtelen feltűnt s ép oly hirtelen letűnt üstökös csillagnak leáldozta utáni szereplése ez.”

2023. július 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

A 200 éve született Petőfi Sándor művei a zene tükrében. VI., befejező rész

A sorozatot lezáró írás a Petőfi „szellemének” szentelt zeneművek áttekintését tűzte ki céljául, ezúttal is – a művek számára való tekintettel – a teljesség igénye nélkül.

A zeneszerzőket nem csupán Petőfi költészete ihlette meg, hanem a költő személye is. A kiadványok között találunk nem egy olyan dalgyűjteményt, melyet – habár nem a költőről szól – a szerző vagy a szerkesztő Petőfi személyét megidéző címmel látott el. Ilyen a Balázs Árpád szerkesztésében megjelent Petőfi csillaga járt felettünk című daloskönyv, illetve Nyizsnyay Gusztáv 11 népdalt tartalmazó, Dalvirágok, Petőfi Sándor ismeretlen sírjáról című kiadványa, melynek 1859-es megjelenéséről mind a Hölgyfutár, mind pedig a Vasárnapi Ujság hírt adott.

01_kep_opti_2.jpgDalvirágok Petőfi Sándor ismeretlen sírjáról. Eredeti népdalok ének s zongorára Nyizsnyay Gusztávtól. Nyizsnyay Gusztáv összes zeneműveinek I. füzete, Pest, Emich Gusztáv Könyvnyomdája, 1859. – Színháztörténeti és Zeneműtár, ZR 920

Szerdahelyi János Petőfi című háromfelvonásos daljátéka, melynek szövegét Cserháti Lajos írta, 1944-ben jelent meg. Két zeneszerzőt is megihletett Váradi Antal Petőfi a Hortobágyon című költeménye, mely a Legendák könyve című kötetben jelent meg 1895-ben. Ennek nyomán írt Hetényi Albert és Kun László is egy-egy melodrámát. Mindkét művet a Rózsavölgyi Kiadó az ún. „Rózsavölgyi Melodrámák” sorozat részeként tette közzé.

Nem csupán vokális művek születtek a költő emlékezete nyomán, hanem a szólóhangszerre írt szerzemények között is találunk Petőfi nevét viselő zeneművet, mint például a Kolozsváron megjelent Kovács Sándor Petőfi-emlékcsárdás című, zongorára írt művét vagy Tóth Zoltán Petőfi-indulóját, melynek címoldalán Dohnányi Ernőnek szóló dedikáció található.

Hubay Jenő életművében fontos szerepet töltött be Petőfi személye. A nagyszámú megzenésített Petőfi-versen kívül, az 1923-ban megrendezett Petőfi-centenárium alkalmából komponálta a Petőfi életét végigkísérő szimfóniáját. Papp Viktor a Napkelet Arcképek a zene világából című sorozatában megjelent Hubayval foglalkozó írásában ezzel kapcsolatban így ír:

„A Dante-ünnepségek után következett a magyarok nagy ünnepe: Petőfi születésének száz éves fordulója. A Petőfi-dalok lelkes költőjét megihlette a legnagyobb magyar lírikus fenséges szelleme. A Dante-szimfónia után egy évre megírta a Petőfi-szimfóniát. 1923. február 26-án országos ünnep keretében mutatták be a Városi Színházban. […] A Petőfi-szimfónia talán inkább kantátának, mint szimfóniának nevezhető. Tulajdonképen színpad nélküli drámai zene, mely magában foglalja Petőfi életének legfőbb, legkimagaslóbb mozzanatait.”

Papp Viktor: Hubay Jenő. Arcképek a zene világából. In: Napkelet, III. évf. 4. sz., 1925. április 1. – Törzsgyűjtemény

A Petőfit megidéző zeneművek közül talán mégis Liszt Ferenc Magyar történelmi arcképek című sorozata a legismertebb, mely a 19. század nagy magyarjainak kívánt mintegy panteont állítani, akikhez személyes kapcsolat is fűzte, köztük politikusoknak, költőknek és zenésznek. A ciklus hatodik darabját szentelte Petőfi személyének. A mű keletkezéstörténetéről Kroó György így ír:

„A Petőfi történetét ismerjük. Még 1874-ben bemutatták Pesten a Hungária nagytermében Liszt akkori legújabb művét, a Jókai Mór: A holt költő szerelme c. balladájához írott kísérőzenét. A melodráma egyes dalaiból három évvel később újabb kompozíciót állított össze a zeneszerző. Ennek a címe lett: Petőfi szellemének. Ugyanez a darab később, valószínűleg 1884-86 között, néhány ütemnyi balkéz-szóló előjátékkal s új kibővített zárórésszel gazdagodva, mint Petőfi arcképe bekerült a Magyar Arcképek közé.”

Kroó György: Liszt Ferenc: Magyar arcképek. In: Új Zenei Szemle, VII. évf. 1. sz., 1956. január – Törzsgyűjtemény

A melodráma létrejöttének történetét Ábrányi Kornél elbeszéléséből ismerhetjük meg, melyet a Fővárosi Lapok 1893. június 1-jei számában megjelent Jókai és Liszt Ferenc című írásában olvashatjuk:

„Jókai ismervén Liszt rajongását Petőfi költészete iránt: választása Petőfire magára esett s így született meg Jókai egyik örökszép költeménye: A holt költő szerelme címmel. […] Liszt […] a ballada megzenésítésénél az egész művön keresztül vonuló főmotívumul ugyanazt a dallam-frázist használta fel, mely Petőfi szelleméhez címen kiadott szerzeményének alapgondolatát képezi.”

Id. Ábrányi Kornél: Jókai és Liszt Ferenc. In: Fővárosi Lapok, XXX. évf. 149. sz. 1893. június 1. – Törzsgyűjtemény

A bemutatóra az Írók és Művészek Társaságának estélyén, a Hungária dísztermében került sor, 1874. március 16-án. Az eseményről A Hon című lap ismeretlen szerző tollából közölt lelkesült hangvételű beszámolót:

„Utána Jókainé asszony lépett az emelvényre, Liszt Ferenc karján. Már előre tapsvihar üdvözölte. Jókai költeményét »A holt költő szerelmét« volt elszavalandó, melyhez Liszt Ferenc írt zenekíséretet s a zongora király maga játszott. Sajátságos borongó költemény ez, egy költőről szól, kinek nevét ismeri kastély és kunyhó széles ez országban, és szerte a világban mindenütt, ahol mívelt ember lakik. A hirtelen feltűnt s ép oly hirtelen letűnt üstökös csillagnak leáldozta utáni szereplése ez. Egy szomorú, megindító tragédia, mely a halál után játszik. […] A költemény előadása alatt megállt a hallgatóság lélegzete, az az ötszáz ember elfogult kebellel hallgatott, s csak midőn vége lett, mintegy lidércnyomástól szabadulva, riadt fel a taps, hosszan, szűnni nem akarva. Elismerő hódolat volt ez az élvezetért, melyet fokozni három különnemű kiváló szellem egyesült: a költő, az előadó művésznő és a zeneköltő.”

s. n.: Az írók és művészek estélyén. In: A Hon, 1874. március 17. – Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

Hanvay Hajnalka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: Első részMásodik rész, Harmadik részNegyedik részÖtödik rész.

komment

A „világ legnagyobb napút festője”

2023. július 05. 06:00 - nemzetikonyvtar

170 évvel ezelőtt született Csontváry Kosztka Tivadar

Csontváry Kosztka Tivadar (1853–1919) festőművész, a modern magyar festészet egyik legérdekesebb és egyben legrejtélyesebb alakja. Látomásszerű festészetét expresszionista hév, ragyogó kolorit és szimbólumteremtő erő jellemzi. Paul Gauguinhez hasonlóan meglett emberként, közel 42 évesen, kenyérkereső gyógyszerészi foglalkozását hátra hagyva, autodidaktaként kezdett rendszeresen festeni. 1894-ben Hollósy Simon növendékeként fél évig Münchenben, majd Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát. Az 1890-es évek végén Európa egzotikus vidékein – Dalmáciában, Olaszországban, Jajcében és a Hortobágyon –, majd 1904-től Egyiptomban, Palesztinában és Athénban alkotott. Ezekben az években születtek meg legfontosabb képei.
1905-ben, 1908-ban és 1910-ben voltak kiállításai, ám ezek visszhangtalanok maradtak, kortársai nem értették meg művészetét. A meg nem értés, a magány megbontotta lelki egyensúlyát, alkotóereje mindinkább felbomlott. Lappangó skizofréniája egyre jobban elhatalmasodott rajta. Több mint tíz évvel a halála után, csak az 1930-as gyűjteményes kiállításán fedezték fel jelentőségét. Műveit Gerlóczy Gedeon (1895–1975) fiatal építész mentette meg a pusztulástól: 1919-ben fuvarosok elől vásárolva meg a piaci takaróponyvának szánt nagyméretű vásznakat. A hagyaték többi darabját pedig örökségét pénzzé téve megvette és egyben tartotta.

Önarckép (1900 körül). Magyar Nemzeti Galéria. In: Száz Szép Kép, szerkesztő: Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár

„Ő: a bábeli magasba emelt fej, gigászi
vörös szemgolyó a kételyek fölött,

világnagy vásznon ecset- és üstökös-egység,
ágyúzzák lentről a köznapi méretek,

kicsi királyok, erőtlenek és nevetségesek,
mert ISTEN SZÖRNYETEGE, emberkék végzete ő,

temérdek sugár-erő, transzformált őrület,
kapcsolják rá uraim a várost: a lámpa mind kigyúl,

egyszeri csoda, a Nap fia ő, aki agyára
fölveszi koronának a lángoló Kárpátokat!”

Nagy László: Csontváry (részlet). In: Uő: Seb a cédruson. Összegyűjtött versek, Budapest, Magvető, 1995, 375–376. – Törzsgyűjtemény

A tízes évek elején Csontváry önéletrajzi variációin dolgozott és vitázó röpiratokat írt (Energia és művészet, 1912; A lángész, 1913). Önéletrajzában írta meg elhivatottsága történetét.

„Hajnalban nap-nap után a lángoló Kárpátokat figyelem s egy délután csendesen bubiskoló tinós szekeren megakadt a szemem. Egy kifejezhetetlen mozdulat kezembe adja a rajzónt s egy vénypapírra kezdem rajzolni a motívumot.
A principálisom nesztel enül hátul sompolyog, a rajz elkészültével a vállamra ütött. »Mit csinál: hisz maga festőnek született.« Meglepődve álltunk, egymásra néztünk s csak ekkor tudtam és eszméltem, amikor magam is az eredményt láttam, hogy valami különös eset történt, amely kifejezhetetlen boldog érzésben nyilvánult meg. A rajzot oldalzsebbe tettem s e perctől fogva a világ legboldogabb embere lettem. Principálisom távoztával kiléptem az utcára, a rajzot elővettem tanulmányozásra: s ahogy a rajzban gyönyörködöm, egy háromszögletű kis fekete magot pillantok meg balkezemben, mely figyelmemet lekötötte. E lekötöttségben fejem fölött hátulról hallom: Te leszel a világ legnagyobb napút festője, nagyobb Raffaelnél.
A legnagyobb szó után a következő szót nem értettem meg, kértem az ismétlését, de ez nem ismétlődött meg.
A kinyilatkoztatás az egy szón kívül értelmes magyar nyelven szólott; rendkívül komoly hangsúlyozással, mely arról győzött meg, hogy bizonyos magasabb hatalommal, avagy akaraterővel állok összeköttetésben, talán a világteremtő hatalommal, azzal a pozitívummal, amit mi sorsnak, láthatatlan mesternek, talán Istennek nevezünk, avagy a természet erejének véljük, ami egyremegy, mert tisztában voltam azzal, hogy elképzelhetetlen és kifejezhetetlen felelősség hárul reám, amikor egy olyan helyre jelölt ki a sors, amelyre én magamat késznek, gyakorlottnak nem találtam.”

Csontváry Kosztka Tivadar: Önéletrajzaz előszót és a jegyzeteket írta Szigethy Gábor,
Budapest, Magvető, 1982. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Önarcképekként is felfogható két nagy műve, a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban (1907) a modern ember valós és vágyott identitásaként is értelmezhető.

Csontváry Kosztka Tivadar: Magányos cédrus (1907). Janus Pannonius Múzeum, Pécs. In. Száz Szép Kép. szerkesztő: Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár

„There’s a tree of many one, mondja Wordsworth: fa áll itt, a sok közül egy. Olyan, mint a többi, de megismételhetetlenül és individualitásának dicsőségében egyetlen. Ami a régieknek a legfontosabb volt, az abszolút szellem, amely mindig és mindenütt volt és lesz és azonos, ami ma a legfontosabb, a személyiség, aki soha nem volt, és nem is lesz több, csak ez az egyetlen van, csak most itt, sehol másutt és ebben a pillanatban és mindentől különbözik. Csontváry meg akarta festeni ezt a meg nem ismételhető és minden mástól különböző individualitást teljes dicsőségében, és nem önarcképet festett, hanem magányos cédrust a Libanon csúcsán. Mint ahogy Van Gogh sem önarcképet festett, hanem szalmaszéket. Az arckép csak konfesszió lett volna, csak regény. Ez itt vízió. Látomás, amely a személyiség egyetlenségének apoteózisa az emberfölöttiben.”

Hamvas Béla: Csontváry nagy cédrusa (részlet) In: Uő: Patmosz. Esszék. I., Szombathely, Életünk, 1992, 65. – Törzsgyűjtemény

csontvary_zarandoklas_a_cedrushoz_opti.jpgCsontváry Kosztka Tivadar: Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban (1907), Magyar Nemzeti Galéria  – Képzőművészet Magyarországon

1904-ben készültek nagy méretű, több négyzetméteres tájképei a Nagy-Tarpatak a Tátrában és a Görög színház Taorminában. Szintén 1904-ben született a Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben című sokalakos, expresszionista kompozíciója. Fő művének érzett legnagyobb méretű vásznát, a Baalbeket 1906-ban festette meg.

Csontváry Kosztka Tivadar: Baalbek. (1906) Janus Pannonius Múzeum, Pécs. In. Száz Szép Kép. szerkesztő: Laskay Gabriella – Magyar Elektronikus Könyvtár 

„Szívembe képet nem teszek, mert eltörik, mert eltörik,
nem értem a törvényeket, aligha számolok ötig.

Hiába nyúlok kéz után, hogy fogni kell, hogy fogni kell,
nem találkozhatom sehol se senkivel, se senkivel,

nem száll a szél, nem gyors az út, a fű se zöld, a fű se zöld,
menekülök én szüntelen a belülrő1 való elől:

sehogy se szabadulhatok: köröskörül, köröskörül
a sok sugár, élő szalag kék múmiává tömörül.

Vele fekszem az éjbe le, vele kelek, vele kelek
és hallgató arcával is feleselek, feleselek,

vele közös a börtönöm. Kiáltani, kiáltani
kell, de körülkerítenek a fények szörnyű rácsai!”


Gyurkovics Tibor: Csontváry. I. Ihlet (részlet). In: Uő: Grafit, Budapest, Magvető, 1961. – Törzsgyűjtemény

1908-ban a Mária kútja Názáretben című kompozícióját és a Marokkói tanítófestette. Valószínűleg 1910-ben Nápolyban készült utolsó műve, a Sétalovaglás a tengerparton.

komment

Bibliothecae Abba[tis] Zircensi. Hatodik rész

2023. július 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Balla Ignác: A Rothschildok

Júliusban egy olyan kötetet szeretnék bemutatni, amely a bolygónk egyik legnagyobb felosztatlan családi vagyonával bíró famíliájának történetébe enged bepillantást. Előrebocsájtom, hogy jelen írásban a téma semelyik 21. századi aspektusával nem foglalkozom, ahogyan a könyvben leírtak igazságtartamát sem kívánom firtatni. Mindössze egy, a Titanic elsüllyedésének évében megjelent olvasnivaló megismerésére buzdítanék vele.
A Rothschildok nevével valószínűleg azok is találkoztak már, akik járatlanok a tőzsde, a pénzügyi manipulációk és az államkölcsönök különös világában. De miért is számított olyan nagy jelentőségűnek a Rothschild család Európában? A kötet már a legelején, a bevezetőben megadja a választ:

„Már Heine is »Európa legnagyobb bankárainak« nevezte a Rothschildokat, akik immáron több mint száz esztendeje tartják kezükben az ó-világ pénzügyi életének jóformán összes szálait. És tényleg még ma sem közelíti meg Európa egyetlen pénzdinasztiája sem gazdagság dolgában a Rothschildokat. Az ő nevükben még ma is ott cseng a milliók és milliók hatalmának félelmetes ereje és az egykori frankfurti ghetto késő ivadékai még ma is a legnagyobb földi gazdagság fogalmát szimbolizálják a nagy vagyonoknak csodálattal adózó emberiség szemében. Legendás sikereik – hiszen az ő ösük bölcsőjében sem ringtak milliók – annál bámulatosabbak, mert alig száz esztendővel ezelőtt még a hatalmas pénzdinasztia megalapítója, az öreg Maier Amschel is Frankfurt városának zsidó-utcájában szegény kis ügynök módjára, legföljebb is csak álmodozhatott azokról a milliókról, amelyet majdan gyermekei fognak megszerezni. Ő még mint egyszeri kis ügynök kezdte pályafutását és fiai már mint multimilliomosok, unokái pedig mint milliárdosok emlékezhettek meg azokról a nagy pénzügyi harcokról, amelyeket megvívtak. Három emberöltő elég volt ahhoz, hogy a ghettobeli családból Európának új nagyhatalmassága, a legnagyobb pénznagyhatalmassága lehessen. És mert ezzé tudott lenni, ezért valóságos világesemény jelentősége van a Rothschild-ház megszületésének, amely fejlődésével, növekedésével, hatalmával és befolyásával Európa kialakulására és sorsára, sőt az egész politikai és társadalmi világra is kihatott. A jelentéktelen kezdetből alig néhány évtized alatt a legszédítőbb, azelőtt még csak sohasem is sejtett magaslatra emelkedett e pénznagyhatalom – a Rothschild-ház – uralma.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

003_opti.jpgBalla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Fontos kérdés az is, hogy miként érték el pénzügyi sikereiket és váltak megkerülhetetlenné olykor egész országok finanszírozásában.

„A föld kerekségének jóformán minden művelt állama szerepel e históriában, hol kisebb, hol nagyobb tételekkel, hol fontosabb, hol meg kevésbé fontos adatokkal. Mert az elmúlt száz esztendőben melyik államnak nem volt szüksége nagyobb tőkére, állami célokra, azaz állami szükségletek fedezésére és melyik állam nem szorult ez ügyben a Rothschildokra? Ha nem is teljesen magára a Rothschild-vagyonra, hanem az ő közvetítésükre, az ő pénzügyi nagy, szinte abszolút hatalmukra.
Ezekkel az államkölcsönökkel érték el azt a szerepüket és jelentőségüket, amely olyan nagy pénzügyi hatalommá avatta őket.
[...]
»Ha már kölcsön – államkölcsön legyen!« – ez volt az ő elvük. Hogy pedig e kölcsönök révén, amelyekkel pénzt szereztek államoknak és fejedelmeknek, mennyit kerestek a Rothschildok, azt bajos volna pontosan megállapítani. De ők nem érték be csupán azokkal a – nem is jelentéktelen – percentekkel, amelyeket e kölcsönök megszerzése fejében juttattattak nekik uralkodók és kormányok. Ők még szaporították jövedelmeiket – és ezek voltak a jelentősebb jövedelmeik – azzal, hogy élénk tőzsdei spekulációkat folytattak azokkal az állampapirosokkal, amelyeket az ő révükön megszerzett kölcsönök alapján bocsájtottak ki. Így lett nagyhatalom a pénz hatalmánál fogva a Rothschild-ház, amelynek sorsát öt világvárosban az öreg Maier Amschel öt fia irányította.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Pénzintézetek, bankházak, uzsorások és spekulánsok már jóval a Rothschildok színre lépése előtt is léteztek. Miért éppen nekik sikerült az akkori emberek többsége számára felfoghatatlan vagyonra és befolyásra szert tenniük? Ennek a megválaszolásához több tényezőt is számításba kell vennünk, közülük az egyik legfontosabb – és időrendben mindenképpen az első – az ős, Maier Amschel története.

E nagyhatalmú pénz-dinasztia histórikusa – amikor a Rothschildok életének regényéhez az adatokat keresi, – hiába kutatna régi állami levéltárakban porral belepett, pókhálós pergamentek és molyette ősi írások között és a mindentudó heraldika is legföljebb ha száz esztendővel kalauzolná visszafelé a múltba. Mert a Rothschild-dinasztiának családfája bizony nem nyúlik vissza a középkorba, – legalább is nincsenek róla hitelesített okmányok – az ő őseik közül egyik sem viselt hősi hadjáratot, legföljebb csak a nemzetközi tőzsde porondján, – és egyetlen ősatyjukról sem jegyezte föl a krónika, hogy résztvett volna valamelyik keresztes hadjáratban, amely a szentföldet akarta visszahódítani a pogányságtól. A Rothschildok nevét nem találjuk följegyezve kacskaringós rajzú, miniummal kifestett iniciálés ősi krónikákban, aminőket írástudó kolostori barátok pingálgattak évszázadokkal ezelőtt és nemesi címerüket is hiába keresnők a régi lovagkor színpompás nemesi címerkönyveiben. Az ő ősi lovagi váruk nem néz alá, mint valami sólyomfészek, meredek sziklaszálról, sem a Rajna, sem a Duna vizébe, amelyek mentén őseik le-lecsaptak volna a békésen tova vonuló kereskedőkre, hogy kifosszák őket, amikor áruikkal megrakott szekereikkel a frankfurti, vagy a kölni országos vásárokra igyekeztek. A Rothschild-ház ősei, akikről már írott nyomok maradtak reánk, maguk is békés kereskedők voltak.

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár 

Az ő felmenőiről mindössze annyit tudunk, hogy az apját Mózes Amschelnek hívták, elhalálozása évén (1754) kívül több adat nem áll rendelkezésre róla. Vezetéknevét semmilyen ismert forrásban nem jegyezték fel, fia feltehetőleg a házukon lógó vörös cégér – „zum rothen Schild” – után viselhette a Rothschild nevet. Maier Amschelnek már ismert a születési éve is (1743), ám gyermekkoráról keveset tudni. Apja nem akarta, hogy belőle is kereskedő legyen, azt szerette volna, ha írástudó rabbinus válik belőle, így került Fürth városába tíz évesen. Bár az iskolát nem fejezte be (vélhetőleg anyagi okok miatt), egy, a későbbiekre nézve roppant fontos tudományt itt ismert meg: a régészetet, azon belül is különösen érdekelték a régi pénzérmék. A későbbiekben ennek a szenvedélyének köszönhetően nem csupán jövedelmeket szerzett, de fontos összeköttetéseket is, és bizonyos értelemben a család szerencséje szintén erre vezethető vissza.

„Ez az éremismeret lett közvetítője annak a közelebbi érintkezésnek is, amely az érem- és régiségpénzgyűjtő hannaui őrgróf – IX. Vilmos, I. Vilmos néven későbbi választófejedelem – és a frankfurti zsidó-utca okos és nyílt fejű lakója között kifejlődött. És ez az ösmeretség, – amely később szoros üzleti összeköttetéssé fejlődött, – segítette a fáradhatatlan Maier Amschelt a teljes sikerhez: ahhoz, hogy a későbbi nagy Rothschild-vagyon alapját – jelentős formában és jelentős összegben – megvethesse.
Maier Amschel éremismeretének országszerte híre volt és erről tudomása lehetett Estroff bárónak is, aki bizalmi embere volt a hannaui őrgrófnak. Estroff bárónak már Hannoverben, ahol megösmerte Rothschild Maier Amischelt, feltűnt a kis zsidó emberke kiváló szaktudása, megbízhatósága és becsületessége és később éppen Estroff báró volt az, aki őt a dúsgazdag őrgróf, IX. Vilmos figyelmébe ajánlotta.
Az a körülmény, ahogyan Rothschild Maier Amschel először járulhatott az őrgróf elé és maga az első benyomás, amit a nagyhatalmú és még nagyobb vagyonú őrgrófban fölébresztett, már szinte előre jelezte, hogy ennek a frankfurti zsidónak kezd fölragyogni a szerencsecsillaga.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Estroff báró és IX. Vilmos egy alkalommal éppen sakkozott, amikor Maier Amschel látogatást tett az őrgrófnál, aki a játszmát már-már elveszettnek vélte, de az éles eszű Rothschild javasolt neki egy lépést, amivel három lépésben nyert is.

„A szerencsésen befejezett sakk-játszma után az őrgróf még a legkegyelmesebben elbeszélgetett a szürke kis zsidóval és amikor az távozott, mosolyogva mondta Estroff bárónak:
Tábornokom, ön igazán nem holmi tökfilkót ajánlott nekem!
Amire Estroff báró így felelt: És én remélem, hogy fenséged ennek a Rothschildnak egyéb jó tulajdonságaival is éppen úgy meg lesz elégedve.
Ha olyan becsületes is, mint amilyen okos, akkor remélem, hogy úgy lesz!”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

002_opti.jpgBalla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Hogy a fenti német arisztokratáknak (és úgy általában a korabeli európai vezetőknek) mennyi erkölcsi jogalapjuk volt becsületességről beszélni, jól szemlélteti az alábbi szövegrész:

„...egész működése az őrgróf szolgálatában ezidőtájt még abban merült ki, hogy éremgyűjteményébe régi pénzeket szállított és apróbb szolgálatokat tett neki angol váltóknak Londonban való beváltása körül, amelyeket az őrgróf, éppen úgy, mint apja, katonai szállítmányokért kapott. És ez alapozta meg a Rothschildok későbbi nagy hatalmát.
Akkoriban ugyanis minden német fejedelemség urának – bármilyen kicsiny is volt országa és kevés volt az alattvalója – módjában volt törvényszerűleg akkora hadsereget toboroznia, aminőt csak akart. A hadsereg létszámának ez a korlátlan fölemeltethetése pedig a legönzőbb lélek-uzsorára vezetett. Már a Rothschild-család ősapjának születése előtt való évszázadban Károly hesseni őrgróf is – IX. Vilmos őse – elkezdte ezt az »emberhússal való uzsoráskodást« és ilyen módon sikerült is vagyonát, a csapatok fölszerelési költségeinek és a kikölcsönzés díjának révén, közel tizenkét millió tallérral gyarapítania, ami később még egyre növekedett, mert ezután sem vonult még vissza az ilyesfajta »humanisztikus« üzletektől.
Unokája, II. Frigyes őrgróf is, aki elődje volt IX. Vilmosnak, »bölcs« elődjének nyomdokain haladt és folytatta ezt a búsásan jövedelmező üzletet. Majd halála után IX. Vilmos, aki utána a trónon követte, sem vetette meg a pénzszerzésnek azt a módját, amit elődei is kultiváltak és már uralkodásának második esztendejében szerződést kötött Angliával tizenkétezer harcos szállítására nézve, amiért – a fölszerelési költségek nélkül – nyomban hatszázhetvenötezer korona-tallért kapott, amihez még hozzájárult dicső elődje által az észak-amerikai gyarmatok számára eladott alattvalókért kapott huszonkét millió tallér is, amit az ő kezeihez folyósítottak.
Ezek a horribilis összegek – és az, hogy az ifjú IX. Vilmos e kornak egyik leggazdagabb fejedelme volt – lettek közvetlen okai a Rothschild-család szerencséjének, vagyonban és hatalomban való növekedésének és annak, hogy az egész művelt világra kiható szerepük jutott a históriában, amelyben alig félszázad alatt ők lettek a – hatodik nagyhatalom. A legnagyobb és legfélelmetesebb erejű nagyhatalom.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Korának egyik leggazdagabb embereként IX. Vilmost gyakran keresték meg kiürült kincstárú fejedelmek ügynökei. Az őrgróf azonban nem szeretett ezekkel a küldöttekkel közvetlenül tárgyalni és volt egy irányelve, miszerint nála hatalmasabb uralkodónak (gyanítható okokból) nem kölcsönöz semekkora összeget sem. Mindkét tényező szerencsének bizonyult Maier Amschel szempontjából. Az őrgróf legtöbb ügynöke a rövid lejáratú hiteleket részesítette előnyben, bízván a sűrűbben várható megvesztegetésekben. Amikor egyszer Dánia szorult nagyobb összegű kölcsönre, Rothschildnak komoly szerepe volt abban, hogy egy nagyobb országnak folyósítsanak hosszabb lejáratú kölcsönt. Az első megállapodást több is követte és ezeknek az üzleteknek a jutalékai ütemesen gyarapították a frankfurti bankár egyre sokasodó családjának vagyonát. Az igazi áttörést azonban az 1806. esztendő hozta meg. A Poroszország ellen induló Napóleon seregeinek bevonulása miatt az őrgróf jobbnak látta távozni (a briteknek eladott katonái a franciák ellen harcoltak). Döntését nem sokkal később egy császári bulletin kiválóan igazolta:

„A Hessen-kasseli uralkodóház hosszú évek óta eladogatta alattvalóit Angliának és fejedelme ily módon gyűjtötte össze hatalmas vagyonát. Ez a piszkos és fösvény uzsorás ezáltal megdöntötte saját házának uralmát. A mai nappal tehát végérvényesen megszűnt uralkodó lenni.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

IX. Vilmos vagyona tetemes részének kezelését a Rothschildokra bízta. Legnagyobb szerencséjére Maier Amschel harmadik fia, Náthán ekkor már Londonban élt, és apja még azelőtt átküldött neki hatszázezer font sterlinget (közel tizenöt millió koronát), mielőtt a franciák blokádja miatt megszűnt volna a kereskedés a szigetországgal.
Az őrgróf végül csak 1813-ban merészkedett vissza egykori lakhelyére, és a fenti pénzmentés ellenére is valószínűleg lemondott már vagyonáról, mert egykori bizalmasa egy évvel korábban elhunyt. Gyermekei azonban nemcsak hiánytalanul, de kamatokkal együtt visszaszolgáltatták. Hogy szívjóságból-e vagy számításból, azt mindenki ítélje meg maga, mindenesetre a meglepett fejedelem hálája jeléül gondoskodott arról, hogy az utódok gesztusáról a kontinens összes udvarában értesüljenek. A következő évtizedek azt bizonyítják, hogy az egyszeri szédületes haszon helyett szerzett renomé hosszú időre biztosította számukra a befektetői bizalmat.
Láthatjuk tehát, hogy egyetlen ember is összehozhat hatalmas vagyont szorgalommal, szerencsével, a kínálkozó lehetőségek felismerésével és megragadásával, továbbá a kor uralkodóházai olykor erősen megkérdőjelezhető erkölcsi normáinak kihasználásával. De miképpen lehet egy rendkívül befolyásos dinasztiát száz évekre megalapozni? Ehhez nem elegendő a szerencse és egy ős szorgalma.
Halálos ágyánál az öreg Maier Amschel elmondott egy régi perzsa tanmesét fiainak a köteg vesszőről, ami egyben sokkal erősebb, mint a veszők külön-külön. Apjuk tanácsát megfogadva a továbbiakban minden nagyobb üzletüknél közösen hoztak döntést, és ebben a földrajzi távolságok sem akadályozhatták őket:

„... ekkor már Londont és egész Angliát meghódította a harmadszülött Náthán, Párisból a legifjabb fivér, James, uralkodott Franciaország pénzügyein, a negyedik Rothschild-fiu Itáliának volt pénzfejedelme, a legidősebb fivér, Amzel Frankfurtból egész Németország financiális helyzetén uralkodott, a másodszülött Salamon pedig Bécsben rezidiált, mint a monarchia modern Krőzusa.”
[…]
A másik alapelv, amelyet a Rothschildok sohasem tévesztettek szem elől, az, hogy semmiféle üzletnél vagy vállalkozásnál nem törekedtek mértéktelen nyereség után és minden üzleti ténykedésükben betartottak bizonyos korlátokat és amennyire az emberi bölcsesség és előrelátás megengedi, igyekeztek függetlenné tenni magukat a véletlen játékaitól. Ebben a jelmondatban: Servare modum finemque tenere (mértéket tartani, a célt sohasem téveszteni szem elől) rejlik a Rothschild-ház erejének legnagyobb titka.”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Legalább ilyen fontos volt számukra informátori hálózatuk és a legmagasabb körökbe vezető összeköttetéseik.

A Rothschildok pedig mindig különösen nagy súlyt helyeztek arra, hogy információik a legjobb forrásból eredőek legyenek. És hogy ezt megszerezhessék, mindenképpen azon igyekeztek, hogy Európa valamennyi nagyobb uralkodójának udvarában elsőrendű összeköttetéseik legyenek. Itt pedig ismét kitűnően megnyilatkozik a Rothschildoknak föltétlenül biztos emberösmerete éppen úgy, mint... anyagi áldozatkészsége is az ilyen ügyekben. Ám ez nem is annyira egyéni érdemük vagy hibájuk, mint sokkal inkább csak alkalmazkodó képességük mellett szól: erre egyenest a viszonyok és a körülmények kényszerítették a Rothschildokat. Azok a hivatalos férfiak, akiket így szolgálatukba szerveztek, már jóval ő előttük is, fölöttébb örömest engedték magukat megvesztegetni és ezek a vesztegetések már vígan folytak azelőtt is, mielőtt a Rothschildok a maguk részéről megkezdették volna ennek a nagy jelentőségű, finom szálú, de mérhetetlenül erős hálónak szövését-fonását. A korban és az akkori erkölcsökben rejlett mindennek oka és magyarázata. Ha a Rothschildok nem fordulnak ezekhez az eszközökhöz, hát ez megtörtént volna az ő ellenfeleiknek részéről és ez – igazán nem jelentette volna még az erkölcsök javulását. Vesztegettek volna az ő ellenfeleik. Mint ahogy ez meg is történt. Az akkori erkölcsi fölfogás ugyanis éppenséggel nem volt valami nagyon tisztultnak mondható, ami kitűnik abból is, hogy például Gentz milyen megelégedettséggel és lelki nyugalommal jegyezte föl naplójában azokat az összegeket, amelyeket ilyen természetű politikai szolgálataiért kapott a Rothschildoktól, akik mindig nagyon jól tudták, hogy nekik a politikában, éppen úgy mint a pénzügyi világban, nem földöntúli lényekkel, emberfölötti emberekkel van dolguk, hanem földi halandókkal, akiknek bálványa: a pénz.
Nem volt olyan áldozat, amelytől a Rothschildok e téren visszariadtak volna. Mérhetetlen összegeket áldoztak e célra. De ezek az áldozatok mind dúsan meghozták kamataikat. A Rothschildoknak egészen az uralkodók legszűkebb környezetéig is megvoltak az ezirányú megbízható összeköttetéseik, ahonnan fontos értesüléseket nyerhettek. Államtitkárok, miniszterek, nagykövetek vetélkedtek egymással, hogy a fontosabb eseményekről a Rothschildok értesüljenek legelőször és így például az ezernyolcszázharmincadik esztendőben a párisi, júliusi forradalom kitörését egész Angliában Rothschild Náthán báró tudta meg legelőször és maga az angol kormány is csak őtőle értesült efelől.
Bécsben Gentz báró volt politikai informátora a Rothschild-háznak. Ő maga sohasem játszott a tőzsdén, de azért mégis sokat – nyert e tőzsdejátékokon. És vele együtt a Rothschild-ház is.
Rothschild Salamon báró, Gentz halála után, egy magánlevélben keservesen panaszkodott is a párisi James bárónak: »Ez az ember igazi barátunk volt. Ilyen barátot nem is szerzek egyhamar magamnak. Hatalmas summákba került ugyan nekem ez a barátság, kevesen hinnék el, hogy mekkora summákba, mert ő egyszerűen csak fölírta egy kis cédulára, hogy mennyit akar és rögtön meg is kapta a kért összeget, – de bármennyibe került is nekem, most, hogy már nem él, most látom csak, kit veszítettem benne és örömmel fizetnék néki háromszor is annyit, ha föl tudnám támasztani!«”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

A családi vagyon egyben tartására is volt egy hatékony, de ma már visszatetszést keltő módszerük. Felsorolni is hosszú volna, hogy hányszor házasodtak családon belül Maier Amschel ivadékai. Ugyanakkor a család számos tagjáról jegyezték fel, köztük magáról a vallásosnak, sőt hitbuzgónak tartott ősről is, hogy rengeteget jótékonykodtak.

(„Ezzel aztán el is érték azt, ami a kiváltságosak közül is csak keveseknek jut osztályrészül, hogy tudniillik a barátaik és tisztelőik egész seregével nem állott szemben az ellenségeik hadoszlopa. Teljes joggal lehet róluk azt mondani, hogy még magát az irigységet is lefegyverezték és a káromlók és rosszatakarók ajkát is el tudták némítani.”)

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

001_opti.jpgBalla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

A kötet számtalan adomát és anekdotát tár elénk, amelyekben hol mulatságos, hol egészen fura helyzetek adódnak a szegények és a mérhetetlenül gazdagok találkozásaiból, ugyanakkor több történet arra is rávilágít, hogy a nagy vagyon ellenére, sőt olykor pont amiatt mennyire boldogtalanok is lehettek ezek az irigyelt bankárok.
De megtudhatjuk azt is, hogyan gyarapodott egyetlen nap alatt a waterloo-i csatát személyesen megnéző, majd mindenkinél hamarabb (igen kalandosan) Londonba érő Rothschild Náthán vagyona egymillió font sterlinggel, azaz huszonnégy millió koronával.
A sorsnak egészen furcsa fintora volt Napóleon felé, hogy bár Frankfurtban polgári egyenjogúságot ő adott az izraelitáknak, Maier Amschel és utódai mégis a vele szemben álló erők révén emelkedtek fel.

„Öt évszázadon át küzdöttek a frankfurti zsidók elnyomóik ellen, amíg végre ütött megváltásuk órája. Napoleon egyetlen tollvonással levette Izráel népének vállairól az elnyomatás jármának terheit és megnyitotta számukra a városok legragyogóbb főutcáit is.”)

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

És hogy ismételhető-e a Rothschildok sikere, vagy ők ismételhetik-e még korábbi sikereiket? Ezzel kapcsolatban idéznék még három elgondolkodtató szövegrészt, melyek között látszik némi ellentmondás, de ezek feloldását már az olvasóra bízom!

A Rothschildok mai hatalma azonban, bár vagyonuk nagyobb, mint valaha, természetesen már távolról sem versenyezhet az öt testvér egykori hatalmával. De ennek okát nem a Rothschild-ivadékok egyéni képességeinek hanyatlásában kell keresni, hanem a viszonyok változásában. Legelső sorban is ma már az európai államok pénzügyi helyzete mérhetetlenül megjavult, a közel száz esztendő előtti financiális állapotokhoz hasonlítva és így ma már a kormányok nincsenek annyira ráutalva az ügyes közvetítőkre, akik államkölcsöneiket minduntalan elhelyeznék. De meg azután a Rothschildok egykori, szinte korlátlan erejének csökkenésében a részvénytársasági alapon létrejött nagy bankoknak is részük van, amelyek az új államkölcsönök kibocsájtásakor nem csupán egymással versenyeznek fölöttébb energikusan, hanem a Rothschild-házzal is. És ezek a nagy bankok fosztották meg tulajdonképpen a frankfurti zsidó-utca késő ivadékait attól az egyeduralomtól, amely a múlt század elején az államkölcsönök létrejöttét jóformán egyedül az ő kényük-kedvüktől tette függővé.
[…]
Egyetlen nagyhatalom van csak Európában és ez a Rothschild-ház. Csatlósai egész sereg más bankházakból kerülnek ki és katonái, apródjai, fegyvernökei a becsületes kereskedők, harci fegyverük pedig a spekuláció. A Rothschild-ház egy eredmény, egy konzekvencia, amelynek létre kellett jönnie és ha nem a Rothschildok lettek volna azok, hát mások lettek volna, de – okvetlenül megvolnának már. De ez sem véletlen konzekvencia, hanem szükségszerű fő-konzekvencia, amelynek a mai államrendszerből kellett létre jönnie, abból az államrendszerből, amely ezernyolcszáztizenhárom óta uralkodik Európán. És a Rothschildoknak szükségük volt az államokra, hogy Rothschildok lehessenek, mert az európai államoknak meg a Rothschildokra volt szükségük. Most azután, hogy már itt vannak, nekik nincs többé szükségük az államokra, de az államoknak, igenis, szükség van rájuk.
[…]
A Rothschildok vagyona ugyanis a tíz milliárdot is meghaladja már és ez az óriási vagyon szinte önmagától szaporodik, növekszik egyre. A Rothschildoknak már egyetlen új üzletet sem kell kötniök és vagyonuk mégis napról-napra még egyre nagyobb lesz, mert hiszen ez a tíz milliárd minden egyes napon csak egyszerű kamat formájában is, több mint egy millióval növekszik. Ha csak négyszázalékos kamatozást veszünk alapul – pedig a Rothschildok üzletei és vállalkozásai ennél jóval magasabb percentű jövedelmet hajtanak – a frankfurti öreg Maier Amschel ivadékainak vagyona évenként kerek négyszáz millió kamatjövedelmet jelent és így még három esztendőre sincs szükség, hogy a Rothschildok újabb és újabb egy milliárddal legyenek gazdagabbak.
A fantáziát is elfogja a szédülés, amikor ezeket az óriási pénztömegeket e szédületes tempóban látja növekedni. Hiszen ha folytatjuk e számvetéseket, az derül ki, hogy ilyesformán egyszer csak az egész földkerekség minden pénze a Rothschildok páncélszekrényeibe fog ömölni...”

Balla Ignác: A Rothschildok, Budapesti Hírlap nyomdája, 1912. – Zirci Apátság Műemlékkönyvtár

Erdélyi András (Országos Széchényi Könyvtár Ciszterci Műemlékkönyvtár – Zirc)

A sorozat további részei: Első részMásodik részHarmadik rész, Negyedik rész, Ötödik részHetedik részNyolcadik rész

komment
süti beállítások módosítása