Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat 114. részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Kovács Károlyt és gyűjteményét mutatja be.

Kovács Károly (1926–2003) martonvásári növénynemesítő elemi iskoláit szülőfalujában, Pókafán, a polgárit magánúton, Zalaegerszegen végezte, majd ugyanott és Szombathelyen gazdaképző iskolában tanult tovább. A gödöllői Agrártudományi Egyetem (ATE) mezőgazdasági mérnöki (1952), ezt követően növénynemesítési szakán szakmérnöki oklevelet szerzett (1960), majd doktorált. Doktori értekezésének témája Adatok a füvek virágzási ritmusához, különös tekintettel a mikroklimatológiai tényezőkre. A későbbiekben, 1969-ben a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot is megszerezte, Virágzásritmus-vizsgálatok, valamint azok jelentősége a fűnemesítésben és a vetőmagtermesztésben címmel írt kandidátusi értekezést. 1952 és 1953 között a Gelsei Állami Gazdaságban mint üzemegység-vezető agronómus tevékenykedett. 1954 és 1960 között az MTA martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézete tudományos segédmunkatársaként, 1960 és 1969 közt tudományos munkatársaként, majd 1986-ig tudományos főmunkatársaként dolgozott. 1959-ben vette feleségül Csupák Klárát, a Földművelésügyi Minisztérium Növényvédelmi Szolgálatának mezőgazdasági mérnökét.

Várkonyi Károly fametszete (1978). Jelzet: Exl.K/664 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Tudományos pályafutásának kezdetén rét- és legelőkutatással, fűnemesítéssel, virágzásbiológiai elemzésekkel foglalkozott, később érdeklődése a kukoricanemesítés felé fordult. Jelentős eredményeket ért el a korai érési idejű kukoricahibridek nemesítése, vetőmag-előállítási környezeti tényezőinek (például: műtrágya, tenyészterület) vizsgálata terén. Elemezte még a beltenyésztett törzsek életképességét befolyásoló genetikai körülményeket is. Negyvenkét év alatt összesen 39, államilag elismert szemes- és silókukorica-hibridet nemesített. Munkásságáért többször kitüntetésben részesült.
Hobbija lett a kisgrafikagyűjtés. 1976-ban lépett be a Kisgrafika Barátok Körébe. Több kisgrafikát készíttetett a nevére szólóan, ebből 18 ex libris, illetve alkalmi grafika a szerencsi Fery Antal grafikusművész alkotása.
Könyvjegyei részben a Kovács vezetéknévre utaló ábrájú, ún. beszélő ex librisek. Sterbenz Károly egy alkotásán üllőn kalapáló, Józsa Jánosén lovat patkoló kovács látható.

Józsa János fametszete (1977). Jelzet: Exl.K/669 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Józsa János alábbi grafikája szintén beszélő ex libris, kovácscégért ábrázol lófejjel.

Józsa János linómetszete (1977). Jelzet: Exl.K/670 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kovács Károly könyvjegyein – Fery Antal és Várkonyi Károly alkotásain – gyakran találkozunk a növénytermelésre és -nemesítésre vonatkozó ábrázolásokkal: ökrökkel szántó, kaszafenő, vetőmagot szóró gazdával, kukoricát beporzó nőalakokkal. A magvető alakját a jelen cikkben szereplő első ábra, Várkonyi Károly alkotása örökíti meg. E kép párhuzamba állítható Jean-François Millet francia és Vincent van Gogh holland festőművész e témájú – részben a bibliai példázatot evokáló – műveivel.

Jean-François Millet: Magvető, litográfia, 1851 (1879-es nyomat), Kröller-Müller Museum

Az alábbi Fery Antal-grafika kukoricamorzsoló férfival Kovács Károly a kukoricanemesítés terén folytatott tevékenységével hozható összefüggésbe. A növénynemesítés legrégibb módszerére, a szelekcióra a felirat is utal.

Fery Antal fametszete (1976). Jelzet: Exl.K/672 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kósa Bálint erdélyi grafikus portrés ex librisei Kitaibel Pál magyar és Carl von Linné svéd botanikus portréját ábrázolják.

Kósa Bálint fametszete (1979). A kép forrása: magángyűjtemény

Az ex librisek mellett Kovács Károly több karácsonyi-újévi lapot is készíttetett a saját, illetve a családja nevére szólóan. A szegedi Kopasz Márta újévi, ún. PF-lapja gazdagon termő gyümölcsfára kapaszkodó nőalak ábrájával a jövő évre remélt bőséget, jólétet fejezi ki.

Kopasz Márta linómetszete. Jelzet: Exl.K/1067 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Fery Antal újévi lapjai Jézus születését, a szent családot és a háromkirályok motívumát jelenítik meg. A keresztény hagyományban Gáspár, Menyhért és Boldizsár névvel illetett napkeleti bölcsek, kezükben ajándékokkal láthatók az alábbi Fery Antal-grafikán.

Fery Antal fametszete (1977). Alkalmi grafika – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Martonvásáron és Budapesten élő és tevékenykedő Kovács Károly a fővárosban hunyt el, a budapesti Szent Gellért-templom altemplomában nyugszik. Mezőgazdasági mérnöki, növénynemesítő tevékenységének ex librisei is méltó emléket állítanak.

Irodalom:

• Belépési nyilatkozat Kovács Károly nevére, KBK Irattár, 1976.
• Fery Antal élete, munkássága, alkotásainak jegyzéke, szerk. Fery Veronika, Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság, 2005.
• Kovács Károly, Névpont
• Kovács Károly, In: Zalai életrajzi kislexikon, szerkbiz. Fatér Bernadett et al., 3. jav. és bőv. kiad., Zalaegerszeg, Deák Ferenc Megyei Könyvtár, 2005, 166–167.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Kovács Károly (1926–2003). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 101–102.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész

2024. június 2–3-án Csongrádon rendezték meg a Kárpát-medencei könyvtárosok 17. találkozóját. A szakmai rendezvény elsősorban a határon túli magyar könyvtárosok konferenciája, a kapcsolatépítés jegyében azonban egyre népszerűbb a hazai szakemberek körében is.
A találkozó a hagyományoknak megfelelően kiállításmegnyitóval vette kezdetét, ahol az érdeklődők a „silent booknak”, magyarul képkönyvnek is nevezett rendhagyó könyvtípusnak köszönhetően egy sokrétű, szókincset, vizuális műveltséget fejlesztő, fantáziát megmozgató szavakat nélkülöző képi világot ismerhettek meg. A szöveg nélküli kötetek szigorúan csak képek segítségével mesélnek el történeteket. A kiállítást az egri Bródy Sándor Könyvtár munkatársai állították össze, akik foglalkozás keretén belül mutatták be az érdeklődőknek a képkönyvekhez kapcsolódó könyvtárosi szerepköröket.
Másnap, 2024. június 3-án dr. Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár nyugalmazott főigazgatója nyitotta meg a konferenciát, majd pedig Bedő Tamás, Csongrád város polgármestere és Tőzsér Istvánné, az Informatikai és Könyvtári Szövetség elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Az elmúlt évekhez hasonlóan a konferencia első felében neves előadók tartottak előadást. Nyáry Krisztián, az Így szerettek ők című könyv szerzője mesélt lebilincselően irodalmi nagyjainkról. Ezt követően dr. Baracsi Katalin internetjogász beszélt az egyre nagyobb számban előforduló internetes bűncselekményekről.
A konferencia második részében a hazai és a határon túli könyvtárosok jó gyakorlatokat, újdonságokat bemutató előadásai következtek: Liebhauser János, a szekszárdi Illyés Gyula Könyvtár igazgatója a zöldkönyvtári gyakorlatról beszélt, Csordás Katalin és Szlávnity Tünde a délvidéki Kishegyes és Bácsfeketehegy megújult könyvtárait mutatták be, Nagy Emese, a bácstopolyai Juhász Erzsébet Könyvtár könyvtárosa pedig az intézmény programjairól tartott beszámolót.

Hicsik Dóra Közös nyomaink című előadása a Kárpát-medencei Könyvtárosok 17. találkozóján

Ezután került sor Hicsik Dóra Közös nyomaink című előadására, amelyben a Kárpát-medencei Magyar Nemzeti Bibliográfiát, annak előzményeit, körvonalait, és a határon túli kollégákkal való együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjtőkörébe szervesen beletartozik az országhatárainkon kívüli magyar területek könyvtermése is, a mindenkori gyűjtést és számbavételt segíti elő a készülő bibliográfia, amely a határon túli partneri kapcsolataink mellett különféle könyvtári katalógusok, sajtófigyelők, internetes oldalak, könyvkiadók, nyomdák segítségével bővül. Kiemelten fontos számunkra a határon túli könyvtáros kollégák segítsége és figyelme, hiszen sok kis példányszámban megjelenő kiadvány, mely kereskedelmi forgalomba nem is kerül, csak partnereink segítségével tud eljutni a nemzeti könyvtárba.

A délutáni workshopon Hicsik Dóra Elbe Istvánnal együtt tájékoztatta az érdeklődőket az OSZK határon túli magyar kiadványainak beszerzési gyakorlatáról.

Hicsik Dóra (Gyűjteményszervezési Főosztály)

Kampányidőszakban a pártok aktivistái úton-útfélen kínálgatnak minket szórólapokkal; hirdetőoszlopokról, falakról köszönnek ránk az aktuális jelmondatok. Ám a plakátok fölé egy másikat, újabbat ragasztanak vagy letépik. A „fecnik” legtöbbször rövid úton a kukákban landolnak. A választók egy része őrizgeti még egy ideig a nyomtatványokat, aztán az újabb papírjövevények kiszorítják a régieket. Fennmaradhatnak persze gyűjtőknél is, akik viszont legtöbbször csak egy-egy szempont – például pártpreferencia, a dokumentumtípus vagy a lokálpatriotizmus – jegyében szelektálva döntenek a megőrzés mellett. Az idő múlásával azonban egyre nő az igény az egykori „értéktelen” utcadísz, a kezekbe adott üzenetek: a korábbi idők tanúinak megidézésére. Az egyén személyes érdeklődésén túlmutató szerepük is jelentős, hiszen a muzeológusok kiállítások kiegészítéseként alkalmazhatják ezeket a dokumentumokat, a kutatók új információkhoz juthatnak belőlük vagy adatpontosítást végeznek a segítségükkel, a kiadók, újságírók használhatják ezeket a különféle könyvek, sajtótermékek, televíziós műsorok színesítésére. Ezért nagy jelentőségűek azok a közgyűjtemények, amelyek a nyomtatványok méretének sokféleségéből és a nagy mennyiségből adódó tárolási, raktározási gondok ellenére is feladatuknak tekintik a plakátok, apró- és kisnyomtatványok megőrzését, és hozzáférhetővé teszik azokat a kutatók és a nagyközönség számára is. Az Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtára mintegy négymillió nem hagyományos típusú dokumentumot őriz, különféle elrendezés, tárolási és feldolgozási mód szerint. A kötelespéldányok mellett az ajándékozással beérkezett dokumentumok száma a legjelentősebb. A nyomtatványfélék elkülönítésén túl a könyvtáros elődök néhány tematikus különgyűjteményt is kialakítottak itt az évek során. Történelmi vonatkozásúak például az 1848–49-es szabadságharc, az I. világháború, az 1956-os forradalom nyomtatványait tartalmazó gyűjtemények. 1990-ben, a rendszerváltás utáni első választások kapcsán természetes igényként merült fel egy választási különgyűjtemény kialakítása. Így a jelen felől utólag terelődött a figyelem a korábbi választások dokumentumaira.

Választási különgyűjtemény a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárban

„Nincs új a nap alatt” – derül ki gyorsan, ha egybevetjük a korábbi és a közelmúlt időszakának választási anyagát, hiszen már az 1930-as évektől alkalmazták azokat a módszereket, amelyek „jótékonyan segítették” az eligazodást, kire is szavazzanak a tanácstalan választók az adott körzetben. Az ilyen „álszavazólapok” feltűnően kiemelték és – a biztonság kedvéért – a voksot jelentő ikszet is feltüntették a párt jelöltjének neve mellett.

3 színű a nemzeti lobogó... választási aprónyomtatvány, Kommunista Párt, [1947] – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A mai választási témájú matricák elődjei a viccesen csak „nyalókának” becézett enyvezett hátoldalú nyomtatványok (praktikusan) tetszőleges helyre ragaszthatók voltak, mintegy miniatűr grafikai vagy szöveges plakátként, egy-egy karikatúraszerű képpel vagy jelmondattal igyekeztek meggyőzni a választókat.

• 
• 

A képviselőjelöltek kampányidőszakban sok kis ötlettel, ajándékkal próbálnak szavazatokat nyerni: az egyszerű szórólapoknál nagyobb valószínűséggel tart meg a választópolgár egy-egy hasznos tárgyat: kártyanaptárt, noteszt, könyvjelzőt, hűtőmágnest, tollat, szatyrot. A gyűjtemény színesítése érdekében – és gondolva a későbbi kiállításokra – érdemes ezeket is megőrzi az utókornak. Ilyen praktikus nyomtatott ajándékra találunk példát már az 1945-ös választások idejéből is: borítója a Polgári Demokrata Párt színes grafikus reklámja, hátoldalán a választási aprónyomtatványok hagyományait követve egy oldalon át azt olvashatjuk, miért szavazzunk a pártra, ha pedig szétnyitjuk a dokumentumot, falinaptárt kapunk. Így, ha a korabeli választópolgár áttanulmányozta a kapott nyomtatványt, és végül a falra erősítette a naptárt, az aktuális névnapokon túl egy évig láthatta a címet is: „Az egyenes út: Polgári Demokrata Párt”

• 
• 
• 

A legjellegzetesebb választási nyomtatvány a párt teljes választási programja vagy annak rövid kivonata. Ezekből derülnek ki az általános célok, ígéretek. A kampányrendezvények meghívói tanúskodnak róla, melyik párt hol és hány esetben próbált nyilvános kapcsolatba kerülni a potenciális szavazókkal. Az egységes, jól kitalált arculat ugyanolyan fontossággal bír a politikai pártok sikerességében, mint egy kereskedelmi áru vagy szolgáltatás reklámkampányában. A hiteles, könnyen befogadható arculat növeli az ismertséget és népszerűséget, és egy idő után „önmagáért beszél”, védjegyként is szolgál. Éppen ezért a képviselőjelöltek ígéreteit manapság legtöbbször már egységes szín- és jelképrendszerrel, tipográfiai megoldásokkal látják el: nem ritkán a közös szövegrészek mellett található csak rövidebb-hosszabb egyéni bemutatkozás. A központi ellenőrzésű kampány kevesebb esélyt ad bakikra is.
Korai példát az egységesen megkomponált megjelenésre már az 1920-as években találunk: az Országos Kisgazda és Földmíves Párt választási plakátja a jelölt nevének behelyettesítésével hirdette az adott körzetben induló képviselőjelöltjeit.

• 
• 

Nagyon tanulságos a szelíden csak „vitá”-nak elnevezett választási nyomtatványfajta, amely egyszerre két vagy több pártot is érint: a vádló és a vádlott fél oldalát. Kialakulhatnak olyan oda-vissza üzengetések is, amelyek több szakaszban, folytatólagosan hivatkoznak a másik párt korábbi állításaira. Előfordult már, hogy a rendőrség becsületsértési per kapcsán kereste a választási gyűjteményben ezt a típusú dokumentumot. A műfajnak leginkább grafikus formában voltak előzményei. Az ellenfél jelképrendszerét felhasználva könnyen ellenkező előjelűvé lehet formálni az eredeti üzenetet: gondoljunk csak a szociáldemokrata „kalapácsos ember” figurájának átértelmezésére.

• 
• 

A vitákból és ígérgetésekből kimaradni vágyó, gyakorlatias megoldásokat kínáló, szakértő kormányzást hirdető választási program sem újkeletű: már az 1920-as 30-as évek választási plakátjain is találunk erre példákat.

• 
• 

Régóta tudjuk: „A szó elszáll, az írás megmarad”. A dokumentumok tanúskodnak egy-egy időszak eszméiről. Illyés Gyula szavaival:

Választani nem mindig egyszerű, de az utókornak már könnyebb dolga van: a későbbi események ismeretében vizsgálhatja meg a múltból fennmaradt ígéreteket hirdető dokumentumokat.

Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárunk örömmel fogadja be a gyűjtőkörébe tartozó nyomtatványokat, köztük a választásokkal kapcsolatos kiadványokat is!

Elbéné Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Debrecenben 1970-ben született költő, író, drámaíró, műfordító Térey Jánost élete 49. évében végzetes szívinfarktus érte.
Elhunytának ötödik évfordulóján, 2024. június 3-án avatták föl síremlékét a Farkasréti temetőben, melyet a család fölkérésére Gálhidy Péter készített.

Térey János: Boldogh-ház. Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai, Jelenkor, 2020. – Törzsgyűjtemény

Térey János 1995-ben Déry Tibor-, 2001-ben József Attila-, 2002-ben Füst Milán-díjat kapott. 2000-ben elnyerte a debreceni Alföld-díjat (melyet 2019-ben posztumusz is neki ítéltek), 2002-ben Szegeden a Tiszatáj-díjat, majd 2006-ban Marosvásárhelyen a Látó-díjat kapta meg és 2009-ben a Szépirodalmi Figyelő díját. 1996-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjas volt és elnyerte a Magyar Rádió Petőfi-díját. 2006-ban Stuttgartba nyert alkotói ösztöndíjat, 2010-ben Lettországban és Írországban dolgozhatott. Térey volt a 2004. és a 2008. évi Szép Ernő-jutalom díjazottja. Egyes művei megjelenése vagy bemutatása kapcsán is számos alkalommal részesült elismerésben – az évad legjobb magyar drámája (2003, 2008, 2009, 2011, posztumusz 2022), az Év Könyve (2005), a Színikritikusok díja (2005, 2006, 2011, posztumusz 2022), AEGON művészeti díj (2008). 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2010-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorújával tüntették ki. 2012-ben megkapta a Szabó Magda és Szobotka Tibor emlékére alapított díjat, 2018-ban Vámospércs díszpolgára lett. 2019-ben a Digitális Irodalmi Akadémia posztumusz tagjává választották, a Petőfi Irodalmi Múzeum Térey-ösztöndíjat alapított. Születésének 50. évfordulóján, 2020. szeptember 14-én debreceni szülőházán emléktáblát helyeztek el, és ugyanabban az évben Budapest Főváros Önkormányzata posztumusz díszpolgári címet adományozott Térey Jánosnak.
Ez az impozáns jegyzék Térey János elismeréseiről arra mutat, hogy művei – a 20 esztendős korától publikált versek (11 kötete), legfontosabb verses regényei, mint a Paulus, a Protokoll, regénye, a Káli holtak, drámái: A Nibelung-lakópark (tetralógia – melyből operalibrettó és filmforgatókönyv is készült), az Asztalizene, a Jeremiás, a posztumusz bemutatott Lót, illetve a Káli holtak alapján készült színjáték – kortárs irodalmunk kiemelkedő fontosságú alkotásai, a magyar posztmodern irodalomnak korunkra rezonáló szövegei. Térey átható és éles írói tekintete ráadásul a kor- és kultúrrajzon túl a várható és lehetséges jövőt is láttatni képes, alkotásai tehát ma is hihetetlenül élők, aktuálisak, vagyis maradandók.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Térey János pontosan fölmérte a helyzeteket, karaktereket és érzelmi viszonyaikat, melyeket különböző műfajokban egyenlő intenzitással tudott ábrázolni, egyszerre nyitott hétköznapi és filozofikus mélységű perspektívát epikus és drámai műveiben. A lírikus egzisztenciális pesszimizmusa epikájában és egyes drámáiban apokaliptikus disztópiává, kiábrándult és kiábrándító abszurddá tágult. Pontos fogalmazása, (hőseivel és kritikusaival egyaránt) megértő nagyvonalúsága megkönnyíti kortársi olvasóinak és a következő generációknak is Térey nézőpontjának be- és elfogadását.

Dr. Sirató Ildikó tudományos kutató (Digitalizáló Osztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat 113. részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Kovács Józsefet és gyűjteményét mutatja be.

Kovács József (1915–1996) könyvkötő, nyomdász, művezető Nagykanizsán született. A Taizs Nyomdában tanult könyvkötészetet, de a papír-írószer és nyomtatványkereskedői szakmát is elsajátította. Szentlőrincen papír- és könyvüzletet, emellett kölcsönkönyvtárat nyitott. 1950-től a pécsi Szikra Nyomdában dolgozott, 1978-as nyugdíjazásáig.
Tanulóévei alatt látott először a könyv belső táblájára ragasztott grafikai lapokat. Pécsett már a hivatalos megalakulás előtt kezdtek összejárni a kisgrafikagyűjtők, kezdetben csak néhányan: Hetey Ottó, Kopár Lajos, Szentesi Flórián, Varga Antal, Dravecz József és Kovács József. A tényleges alapítás 1962-re tehető, MÉV (Mecseki Ércbányászati Vállalat) Ságvári Endre Művelődési Ház Kisgrafika Barátok Klubja néven hoztak létre kört. Ekkor már 35-40 tag tartozott közéjük. Kovács József ez idő tájt kezdett bele az ex libris gyűjtésbe.

Szatyor Győző grafikája (1976). Jelzet: Exl.K/1074 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Idővel beválasztották a pécsi KBK vezetőségi tagjai közé, számos előadást tartott. 1976-ban a pécsiek szervezték a III. Országos Kisgrafikai Találkozót, a rendezésben fontos szerepet játszott Kovács József. 1979-től ő lett a titkár, ebbeli minőségében Szentesi Flóriánt váltotta, aki ekkortól tiszteletbeli elnökké lépett elő.
A pécsi kör Kalligráfia címmel 1988-ban saját lapot indított, melynek szerkesztését Vargha Dezső vállalta, a kiadásért Kovács József titkár felelt. A folyóirat neve 1991 áprilisától Ex libris Kaligráfiára (sic!) változott, az 1995/3. számtól ismét Kalligráfia lett. Az újságot 1991. októbertől a pécsi KBK már mint egyesület adta ki, a kisgrafikai élet aktuális pécsi eseményeit, jelesebb alkotóit, a kör tagjait mutatta be hazai és külföldi kitekintéssel. A lap Kovács József halálával (1996) megszűnt.
A kör számos kiállítást szervezett a Művelődési Házban és a POTE* Galériában, például bemutatta bélyegtervezők ex libriseit, a környezetvédelemhez kapcsolódó kisgrafikákat. Kovács József gyűjteménye külön tárlatokon is szerepelt, 1977-ben a pécsi Nagy Lajos Gimnázium KISZ-klubjában lengyel kisgrafikái voltak láthatók. Gyűjteménye gyarapítása szempontjából kiemelkedő fontosságú volt az 1970-es Budapesten rendezett XIII. Nemzetközi Ex libris Kongresszuson való részvétele, ezzel megnyílt a cserekapcsolat a nyugati országok felé is.

Andruskó Károly linómetszete. Jelzet: Exl.K/955 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az 1970-es évektől rendszeresen részt vett a kétévente rendezett nemzetközi kongresszusokon, kezdve az 1972-es helsingøri és az 1974-es bledi ex libris találkozókkal, a továbbiakban csak az 1982-es angliai, az 1990-es mönchengladbachi és az 1992-es japán FISAE-kongresszuson nem volt jelen. Ezen események alkalmából a helyszínt adó városokat felidéző könyvjegyeket redelt. Például Kertes-Kollmann Jenő az 1972-es dániai kongresszusra készített grafikáján Hamlet alakját idéző férfi látható koponyával, FISAE-zászlóval, a háttérben helsingøri épületekkel.

Kertes-Kollmann Jenő grafikája (1972). Jelzet: Exl.K/979 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A nemzetköziek mellett az egyik legnagyobb élményt számára a Pécsett 1976-ban megrendezett III. Országos Kisgrafikai Találkozó jelentette. Ez alkalomból a Dr. Doktor Sándor Művelődési Központban szerveztek országos kiállítást. A pályázat témája Baranya megye és Pécs város jellegével, történelmével, műemlékeivel, idegenforgalmával összefüggő grafika készítése volt. Egy alkotó több művel is nevezhetett. Végül harmincnyolc művész 133 alkotását fogadták el, ezek szerepeltek a tárlaton. Katalógust is kiadtak, utóbbi műszaki szerkesztését Kovács József végezte.

Az 1976. július 17-18-án Pécsett rendezett III. Országos Kisgrafikai Találkozó alkalmával ... megrendezett kiállítás, [Pécs], Szentesi Flórián, 1976. Jelzet: Kny.C 55.897 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ő vetette fel a regionális, a Duna Menti Országok Nemzetközi Ex libris Találkozójának gondolatát, mely 1991-ben valósult meg. Pécs és Mohács városok vállalták az első találkozó rendezését; Pécsett a házigazda az Ifjúsági Ház, Mohácson a Bartók Béla Művelődési Központ volt. A későbbi években Pozsony és Linz adott helyszínt az eseménynek. Petry Béla alábbi grafikája is a Duna menti találkozó nemzetköziségét hangsúlyozza.

Petry Béla grafikája (1991). A kép forrása: magángyűjtemény

Kovács József gyűjtőként is aktív volt. Húszezres kisgrafikai anyagát, melynek jórészét a 20. század második fele hazai alkotásai teszik ki, nemzetenként dobozokba, iratgyűjtőkbe helyezve tárolta, a művészek nevének ábécérendjében. A saját nevére szólóan kb. száz ex librist, illetve alkalmi grafikát készíttetett. Ezek alkotói közt csak néhány a külföldi grafikus, például Peteris Upitis, Maria Elisa Leboroni, Remo Wolf és Bernhard Kuhlmann; a többi magyar. Az első nevére szóló ex librist az 1960-as évek elején készítette a bonyhádi Kertes-Kollmann Jenő, majd többek között Andruskó Károly, Karancsi Sándor, Hoós Elvira, Stettner Béla, Fery Antal, Korda Béla, Ürmös Péter, Takács Dezső, Bálint Ferenc, Szatyor Győző és Dániel Viktor alkottak a nevére lapokat.

Dániel Viktor grafikája (1987). A kép forrása: Palásthy Lajos ex libris gyűjteménye

Kedvelt művészei voltak még Kékesi László, László Anna és Nagy László Lázár – az ő grafikáikat a teljesség igényével gyűjtötte. Kollekciójában nagy számban szerepeltek Tempinszky István, Vertel József, Sterbenz Károly, Drahos István, Diskay Lenke és Bordás Ferenc grafikái is.
Nem törekedett tematikus rendszerezésre, de bizonyos témák, mint foglalkozásához kötődően a nyomdászat, a könyv, az irodalom, az íróportrék, emellett Pécs és Baranya története, építészete (a pécsi székesegyház, a Gázi Kászim pasa dzsámija, Hunyadi János lovas szobra stb.) közel álltak a szívéhez, sőt a környék bányavidéke is bemutatásra kerül ex librisein. Készíttetett könyvjegyet Angster József (1834–1918) pécsi orgonakészítő mester és Klimó György (1710–1777) pécsi püspök portréjával. Az „Ex libris Kovács József. Janus Pannonius episcopus Quinqueecclesiensis 1434, 1472” feliratú könyvjegy Janus Pannonius költőt, pécsi püspököt ábrázolja, háttérben a székesegyház tornyaival.

Kékesi László linómetszete (1992). Jelzet: Exl.K/1041 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kovács József foglalkozásához köthető az IBA Nemzetközi Könyvművészeti Kiállításra készült könyvjegy és a Gutenberg portréját nyomdagéppel ábrázoló grafika.

Fery Antal fametszete (1977). A kép forrása: magángyűjtemény

Egy ex librise feliratában is buzdít a kisgrafikai lapok gyűjtésére: „Gyűjtse a művészi ex librist!” Vonatkozó szakirodalmat, mappákat, katalógusokat is beszerzett, de a teljesség igénye nélkül.
A Kalligráfia folyóirat több száma is írt Kovács József érdemeiről, 80. születésnapjához közeledve Lenkey István készített vele részletes életinterjút. A kerek évfordulón, 1995. február 27-én a kisgrafikakör tagjai a Royal kávéházban köszöntötték fel titkárukat. Erre az alkalomra több ünnepi grafika is készült, többek között Takács Dezső alábbi, a gyűjtőtevékenységet középpontba állító metszete.

Takács Dezső linómetszete. A kép forrása: magángyűjtemény

1996-ban bekövetkezett halálakor, tiszteletadásul az akkoriban a pécsi KBK-hoz csatlakozó Ürmös Péter grafikusművész a következő in memoriam grafikát alkotta Kovács József portréjával és nyomdai dolgozókkal.

Ürmös Péter linómetszete (1996). A kép forrása: Vasné dr. Tóth Kornélia: Ürmös Péter kisgrafikai világa, Budapest, KBK Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2016, 46. – Törzsgyűjtemény

Kovács József fontos művelődéstörténeti forrásanyagot képező gyűjteménye sorsáról annyit tudunk, hogy az örökösöktől Lenkey István gyűjtőhöz került. Másrészt ex librisei egy része fellelhető a mintegy 3000 darabos könyvtára köteteiben.

Irodalom:

• KBK pécsi csoportja, Jubileumi ex libris és grafikai bemutató katalógusa, Pécs, 1968. december, 9.
• Kiállítási vezető az Imolay dr. Lenkey István gyűjteményéből rendezett Litvániától Hispániáig – ex librisek és alkalmi grafikák Európából – című kiállításhoz, összeáll. Imolay Lenkey István, Putnok, Holló László Galéria, 2010. október 15. – november 30., 14.
• Kovács József, In: Pécs lexikon, A–M, I. kötet, szerk. Romváry Ferenc, Pécs, Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., 2010, 423.
• Kovács József: Hogyan lettem kisgrafika és exlibris gyűjtő, Kisgrafika, 1977/3. sz., 26.
• Lenkey István: Kovács József, a gyűjtő, Kisgrafika, 2001/1. sz., 4–5.
• Lenkey István, Imolay: Kovács József „Aki ex librist gyűjt, az csak jó ember lehet”, A Pécsi Kisgrafika Barátok Egyesületének titkárával, Kovács Józseffel beszélget Imolay Lenkey István, Kisgrafika különszám, 1994, 14–15.
• Soltra Elemér: „…A tenyérnyi csodának jövője…”, Kisgrafika, 2001/1. sz., 3–4.
• Soós Imre: Könyvespolc: In memoriam Kovács József, Mohács, 2002, szerk. Imolay dr. Lenkey István–Soltra Elemér, Kisgrafika, 2002/3. sz., 15.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Kovács József (1915–1996), In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 99–101.
• Vasné Tóth Kornélia: Híres gyűjtők könyvjegyei az Országos Széchényi Könyvtárban. Kovács József, Kisgrafika, 2015/1. sz., 9.

* A POTE jelentése: Pécsi Orvostudományi Egyetem.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész

Ifjabb Johann Strauss (Bécs, 1825. október 25. – Bécs, 1899. június 3.) élete nem annyira gazdag eseményekben, mint a kortárs nagy zeneszerzők legtöbbjének, gondoljunk csak Wagner, gyakran sikertelen, mozgalmas korai éveire vagy Liszt csaknem állandó utazásaira, bolyongó, élményekben s gyakori érzelmi felindulásokban telő érdekes életére, vagy a nehéz körülmények közt tengődő ifjúra, akit valójában Reményi Ede fedezett fel, Johannes Brahmsra.

Ifjabb Johann Strauss. Vizitkártya – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény, Johann Strauss, ifj. fénykép 1/1

A zenei pályájáért titokban rajongó ifjabb Johann Strauss – aki kezdetben az atyai óhaj szerint a Politechnikum kereskedelmi tanfolyamát látogatta – először mint zeneszerző és karmester 1844-ben lépett színre, miután idősebb Johann Strauss elhagyta a családot. Két évre rá, 1846 júniusában, atyja nyomdokán haladva, ő is Magyarországon vendégszerepel először zenekarával: A 2. sz. bécsi polgárezred karmestereként a Nemzeti Színházban, majd a Beleznay-kertben s a Horváth-kertben lépett föl, s ekkor született a Pesti Csárdás (Pesther Csárdás, op. 23) című darabja. Erre az időre nyúlik vissza Liszttel való ismeretsége is.

Johann Strauss: Abschieds-Rufe. Walzer für das Pianoforte, componiert Herrn Doctor Franz Liszt hochachtungsvoll gewidmet, Wien, Carl Haslinger qm. Tobias, Leipzig – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény, Mus. pr. 12. 529

Ezt aztán az európai körutak sora követte, jóval később pedig Amerikába is meghívták.
1848-ban, a bécsi forradalom alatt a császárhű, pozícióját féltő, s talán a mindennemű nagyobb változástól is tartó emberrel, apjával szemben az ifjú a forradalom oldalára állt, több lelkesítő indulót és más, olykor szatirikus darabot komponált, mint a Diákindulót (Studenten-Marsch, op. 56), vagy a Ligouriánus-sóhajok – Tréfa polkát (Ligourianer-Seufzer, Scherz-Polka, op. 57), amelyek ugyan megjelentek, de a rendőrség hamar lecsapott rájuk, s jószerével alig maradt fenn ezeknek a kottáknak itt-ott egy-egy példánya.
Ilyen ismert műve még a „Rokonhangok polka. Zongorára szerzé és a Bécsben tanuló magyar ifjúságnak mély tisztelettel ajánlja Strauss János.”

Rokonhangok polka. Zongorára szerzé és a Bécsben tanuló magyar ifjúságnak mély tisztelettel ajánlja Strauss János zenekarmester. Sympathienklänge. Polka für Pianoforte componirt und der in Wien studierenden ungarischen Jugend achtungsvoll gewidmet von Johann Strauss. Wien, Carl Haslinger qm. Tobias – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjteménye, ZT Mus. Pr. 3511

A másik, még ennél is ismertebb műve pedig az „Eljen a magyar!” című gyorspolka.

Der ungarischen Nation Eljen a magyar! Schnell-Polka für das Pianoforte componirt Johann Strauss k. k. Hof-Ball-Musikdirector. Op. 332. Wien, C. A. Spina – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjteménye, Mus. pr. 4363

Habár az idősebb Straussnak (1804–1849) is kerek évfordulóit ünnepeljük, hiszen 220 éve született és 175 éve, 1849-ben halt meg, most a két „keringőkirály ” közül mégis a másodikról emlékezem meg. Meg kell azonban jegyeznem, hogy ebben nemcsak a 48-as szereplése okán iránta érzett nagyobb szimpátia vezérelt, hanem az a tény is, hogy életműve, színpadi művei által, a képi megjelenítéshez nagyobb lehetőségeket nyújt. Ugyanakkor a közkedvelt térzenét és a bálokon felcsendülő zenét, természetesen nem előzmények nélkül, forradalmasító idősebb Strauss zenéje nélkül nincs ifjabb Johann Strauss sem.
A korábban említett három zeneszerzővel való párhuzam természetesen nem volt véletlen, hiszen mindhárom jó ismerőse, sőt barátja volt, s ami még lényegesebb, zenéjének igazi csodálója. Wagner egyenesen a zene géniuszának, a század legmuzikálisabb szellemének nevezte, újabb kottáinak beszerzésére pedig a magyar Richter Jánost, a későbbi Bayreuthi Ünnepi Játékok egyik első karmesterét kérte meg, aki ezen óhajának eleget téve, a zeneköltő 1863-as magyarországi tartózkodásakor eleget is tett, s amikor kinyílt az ajtó, Wagner a Kék Duna vokális keringőt énekelve sietett elé, átvenni kezéből a frissen beszerzett kottákat. Érdekes, hogy ezt a művet, melyet pedig eleinte meglehetős fanyalgással fogadott a közönség s a kritika, nem sokkal később már mindenki magáénak érezte. Ahogyan nekünk magyaroknak is, nemcsak a hazánkon keresztül hömpölygő nagy folyó miatt, az utolsó boldog békeidőnek tekinthető, kiegyezés utáni korszakot juttatja eszünkbe.

Johann Strauss: An der schönen blauen Donau. Walzer, Wien, Friedrich Schreiber, C. A. Spina, Pressburg Filiale  – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény Z 70.435

Háromnegyedes lüktetése miatt természetesen túlzott kilengéseket, óriási indulatokat nem támaszthat ez a zene, a keringő. Csodálkozásunkat s elismerésünket fejezhetjük ki, hogy többnyire szörnyen gyenge librettókra is képes volt sikeres operetteket komponálni, nem egyszer a cselekménytől teljesen függetlenül. S habár az Indigó, vagy a negyven rabló, a Karnevál Rómában vagy az Egy éj Velencében és a Cagliostro Bécsben s még néhány hasonló darab nem bizonyult örökkévaló műalkotásnak, mégis ezek néhány keringőbetétje túlélte magát a darabot.

• 
• 
• 

De ezek mellett két olyan művel ajándékozta meg a zeneszerető világot, amely ma is igazán kedvelt, s valóban méltó helyet foglal el a világ operaházainak repertoárján. Ki ne ismerné, legalábbis részleteiben, A denevért, vagy A cigánybárót?

• 
• 

A denevért magyarul már 1882-ben is láthatták a pesti operett-, illetve Strauss-rajongók, hiszen 1882. augusztus 25-én a pesti Népszínház is bemutatta.

Johann Strauss: A denevér. Népszínház, 1882. augusztus 25. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár színházi gyűjtemény, színlapgyűjtemény

A Bécsben elkényeztetett komponista számára a legnehezebb feladatot az új környezetben, javarészt Magyarországon játszódó Cigánybáró jelentette.

Johann Strauss: Schatz-Walzer nach Motiven aus der Operetten „Der Zigeunerbaron”, Hamburg, Verlag August Cranz – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény Z 67.556

Itt sokban kötötte az eredeti alaptörténet, s a viszonylag jó librettó. A Jókai Mór Szaffi című elbeszélése után a Bécsben élő magyar újságíró, Schnitzer Ignác által német versbe szedett történet megzenésítése eleinte nehézségeket okozott a zenei világában némiképp beszűkült keringő- és polkaszerzőnek. A művének ilyetén feldolgozásában nagy lehetőséget látó Jókai Schnitzeren keresztül, majd végül közvetlenül a mesterhez írt levelében bíztatta, ötleteket adva a munkához, sőt a bemutatandó darab számára eredeti, korhű, XVIII. századi ruhákról készített másolatokat, jelmezterveket küldött Bécsbe. De még a komponálásban is segített!
Még 1883. december 30-án, az alaptörténet végső megalkotásának hevében írja Schnitzenek:

Ez a szövegrész nyilvánvaló utalás az Arany János A nagyidai cigányok című hőskölteménye negyedik énekének betéteként szereplő „keserves nótá”-ra:

Jókai így folytatja levelét Schnitzenek:

S valóban, Homonnay gróf toborzódalaként a Jókai által neki elénekelt egyik dalt dolgozta föl. Ami pedig a nógatást illeti, Jókai 1884. június végén már igen aggodalmaskodott, hogy bár a librettó már kész, kár lenne ezzel a Budapesten beköszöntő világkiállítás időszakát elszalasztani:

Végre július 1-jén már magához a zeneszerzőhöz fordult:

A cigánybáró ősbemutatójára végül 1885. október 24-én került sor, Strauss 60. születésnapjának előestéjén, a Theater an der Wienben, a szerző vezényletében, Zsupán szerepében a híres bécsi színésszel, Alexander Girardival, aki talán sokak számára az általa viselt lapos tetejű szalmakalapról ismeretes. S természetesen maga Jókai is ott ült az egyik páholyban feleségével, s ott volt társaságukban Dóczy Lajos is, aki később – Jókaihoz hasonlóan – a Pázmán lovag szövegét adja.

Ifjabb Johann Strauss és felesége Adéle Strauss idealizált ábrázolása egy korabeli kotta címlapján. Johann Strauss: Bitte schön! Polka française nach Motiven Cagliostro in Wien für Pianoforte. Op. 372. Wien, C. A. Spina, Hamburg, Aug. Cranz. Részlet. – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény Z 67.556

„Verehrter Meister Jokai!” Adéle Strauβ Jókai Mórhoz, Bécs, 1886. február 19. Részlet. – Kézirattár, Fond V/536 (Jókai hagyaték)

A cigánybárót, illetve a Zigeunerbaront ezt követően hamarosan Budapesten a Deutsches Theater a Wollgasséban – a mai Báthory utcában – már 1885. november 27-én bemutatta.

Johann Strauss: Dre Zigeunerbaron. Deutsches Theater. 1885. november 27. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény

A cigánybárót pedig néhány évvel később, 1888. február 4-én a Népszínházban „A magyar iskola-egyesület javára, bérleten kívüli felemelt helyárakkal” játszották „Strauss János személyes vezénylete mellett”.

• 
• 

Korábban több, Bécsben már nagy sikerrel bemutatott operettet is láthatott itt a közönség, A denevér (Die Fledermaus), Methusalem herceg (Prinz Methusalem) vagy épp A furcsa háború (Die lustige Krige) című darabokat.
Strauss 1883. november 29-én személyesen vezényelte az Egy éj Velencében vagyis az Eine Nacht in Venedig című háromfelvonásos operettjét.

Johann Strauss: Eine Nacht in Venedig. Deutsches Theater, 1883. november 29. „Unter persönlicher Leitung des Componisten Herrn Johann Strauss”. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény

S még ugyanebben a színházi évadban, azaz 1883. december 1-jén A királyné csipkekendője, Das Spitzentuch der Königin című háromfelvonásos operettet maga Strauss vezényelte a Wollgassében.

Johann Strauss: Das Spitzentuch der Königin. Deutsches Theater, 1883. december 1. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény

1888. február 3-án a Népszínházban A cigánybáró mellett ennek a darabnak a magyar nyelvű előadását, A királyné csipkekendője című operettet játszották „Strauss János tiszteletére”.

Johann Strauss: A királyné csipkekendője. „Staruss János tiszteletére.” Népszínház, 1888. február 3. Színlap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjtemény, színlapgyűjtemény

Láthatjuk, hogy Strauss életének és műveinek számos magyar vonatkozása van. Jókait először 1883-ban kereste föl, méghozzá harmadik felesége, egy magyar származású hölgy, a megözvegyült Deutsch Adél (1856–1930; Anton Strauss özvegye) tanácsára, amikor, többek közt, A furcsa háború budapesti előadásának Népszínházbeli vezénylése miatt Pesten tartózkodott. A Népszínház 1882. január 31-én mutatta be először ezt a darabját, parádés szereposztásban, a főbb szerepeket Hegyi Aranka, Komáromi Mariska, Csatai Zsófi, Kápolnai János, Kassai Vidor és Solymossy Elek játszotta. A bécsi bemutatón Alexander Girardi híres szerepe Marchese Filippi Sebastiani, Artemisia hercegnő unokaöccse volt, melyet ezúttal Kassai Vidor alakított.

• 
• 

A Johann Strauss tiszteletére rendezett másnapi, február 4-i estélyen Strauss mellett Liszt szórakoztatta a közönséget: négykezest játszott a házigazda, Tarnóczy Gusztáv feleségével. A denevér 1874. április 5-i bécsi bemutatóján (szintén a Theater an der Wienben) a főszerepet Szika János alakította. Később szintén több darabjában fontos szerepeket, sőt főszerepeket is kapott nem egy magyar színésznő:
A Carltheaterben 1877. január 3-án bemutatott Methusalem herceg címszereplője Link Antónia volt; a Theater an der Wienben 1881. november 25-én A furcsa háborúban, Violetta szerepében a bájos Finály Karolina lépett föl; az 1893. január 10-én bemutatott Ninetta hercegnő főszerepét pedig Pálmay Ilka alakította nagy sikerrel.

• 
• 

1897. március 13-án, az ugyanott bemutatott operettben, Az ész istennőjében a gyönyörű hangú Kopácsy Juliska remekelt. Ez volt Strauss utolsó, még életében bemutatott színpadi műve.
Kinskyné Pálmay Ilka Emlékirataiból azt is tudjuk, hogy a Ninettát Strauss egyenesen neki komponálta. S amikor a művésznő néhány részlet megváltoztatására kérte, Strauss ezt mondta:

A darabot Ferenc József is megnézte. Pálmay a második felvonásban dió nagyságú gyémánttal díszített brosst viselt, melyet Kinskytől kapott. A Girardival előadott duett közben a melltű leesett. A duett után kitapsolták őket, de amikor kijött, ahelyett, hogy meghajolt volna, hátat fordított ő felsége páholyának, s az értékes ékszert keresve, utána hajolva, mondhatni, a fenekét mutatta. A színfalak mögött döbbenten fogadták, milyen illetlenül köszönte meg a tapsot a császárnak. Mire megmagyarázta, hogy merő félreértésből, a bross miatt, s nem felségsértési szándékból történt a dolog. Ferenc József állítólag nem vette rossz néven ezt az akaratlan tiszteletlenséget, s elismerőleg nyilatkozott játékáról – olvashatjuk szintén Pálmay Ilka emlékirataiban. Straussnak pedig, az előadás után páholyába szólítva, ezeket mondta:

A kritika, némi joggal, erősen bírálta a zenét, hiszen annak tényleg nem sok köze volt a szöveghez, ez azonban nemcsak Strauss operettjeire volt jellemző. A közönségnek azonban tetszett a mű, hetvenötször adták egymásután, Strauss pedig még sokáig emlegette, hogy a császár „operá”-nak nevezte.
Strauss 50 éves alkotói jubileumának budapesti megünneplésén, 1894. december 2-án délután a fővárosi Zeneművész Kör a Vigadóban díszhangversenyt rendezett a tiszteletére, a műsort nagyrészt szerzeményeiből állt. A közreműködők közül az egyik legnagyobb sikert Hubay Jenő aratta, aki Komáromy Mariskával magyar dalokat adott elő. Ezt követően az este kilenckor sorra kerülő banketten az akkori magyar zeneélet s közélet több jeles alakja vett részt. Mint a Zeneművész Kör elnöke, Mihalovich Ödön szép beszédben köszöntötte az idős zeneszerzőt, majd őt gróf Apponyi Albert követte. Másnap, december 3-án a Népszínházban A cigánybárót adták, melyet maga a szerző vezényelt. Szaffit Hegyi Aranka játszotta.

• 
• 
• 

Később Szoyer Ilonkát is láthatták a nézők A cigánybáró Szaffi szerepében.

Szoyer Ilonka mint Szaffi A cigánybáróban. Városligeti Nyári Színkör, 1905. május 16. Fotó: Kossak József. Színezett képeslap – Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjteménye, KA 3729/61

A siker teljes volt, olyannyira, hogy hamarosan a Magyar Királyi Operaház falai közé is beköltözött A cigánybáró, 1905. május 27-én, „a Jókai szoboralap javára”. A jelmezeket Kéméndy Jenő tervezte.

• 
• 
• 
• 

Barinkay Gábor, az elzüllött nemes szerepében Arányi Dezső lépett föl.

Arányi Dezső mint Barinkay Gábor, elzüllött nemes. Johann Strauss: A cigánybáró. Magyar Királyi Operaház, 1905. május 27. Dedikált képeslap –Színháztörténeti és Zeneműtár, színháztörténeti gyűjteménye, egészalakos KA 3560/3, részlet KA 3560/2

Az előadás külön érdekessége még, ahogy az a bemutató színlapjáról megtudható: „A III. felvonásban betétül alkalmazott ballet zenéje Strauss János Pázmán lovag című dalművéből való.”

Ritter Pásmán. Komische Oper in 3 Akten. Ludwig Dóczi. Musik von Johann Strauss. Rózsavölgyi és Társa – Színháztörténeti és Zeneműtár, zenei gyűjtemény, Z 67.386 koll. 11.

Strauss a bécsi ünneplés után, hosszabb betegeskedésből felépülve fogadta el a pestiek invitálását, majd, mint a Zeneirodalmi Szemle írja:

„Hochverehrter Meister und Freund!” Ifjabb Johann Strauss „J” monogramos levélpapírja. Ifjabb Johann Strauss Jókai Mórhoz. 1885. március 11. Strauss a levél vivőjét, feltehetőleg Steinbach Antalt, „Jókai honfitársát” ajánlja az író figyelmébe – Kézirattár, Fond V/537 (Jókai hagyaték)

Később már nem jött Magyarországra, csak a magyar színházak, hangverseny- és báltermek közvetítették szellemét a zene szárnyain, mígnem, igaz csak évekkel később, 1899. június elején a következő hír ütötte szíven a zeneszerető közönséget:

A keringőkirály emlékét Budapesten egy színháztörténeti vonatkozású érdekes emléktábla őrzi, Zámbó Kornél festőművész alkotása, az V. kerületben lévő Báthory utca 24. számú ház falán, a hajdani Wollgasse, azaz Gyapjú utcai Deutsches Theater helyén:

Ifjabb Johann Strauss emléktáblája Budapesten. A mozaik Zámbó Kornél festőművész alkotása. V. kerület, Báthory utca 24. Fotó: Kis Domokos Dániel, 2024

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont 2024. május 16–17-én Liszt és kortársai 21. századi szemmel címmel kétnapos nemzetközi konferenciát rendezett. (A konferencia programja.) Az a megtiszteltetés ért, hogy kilenc ország neves szakemberei mellett magam is előadást tarthattam a jeles eseményen.

A Liszt-kutatás legfrissebb eredményeinek bemutatására szolgáló, a nagyközönség előtt is nyitott találkozót, amely a különböző törekvések összehangolására és kötetlen eszmecserére, kapcsolatépítésre is lehetőséget adott, Domokos Zsuzsanna, a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont igazgatója szervezte munkatársai közreműködésével. Az ünnepélyes, zenés megnyitón a Liszt-múzeum vezetője mellett Fekete Gyula, a Zeneakadémia nemzetközi és tudományos rektorhelyettese és Alan Walker, a kanadai McMaster University nyugalmazott professzora, Liszt világhírű biográfusa mondott köszöntőt, az első konferencianap végén pedig Kenneth Hamilton professzor új CD-jének bemutatójára került sor a neves zongoraművész közreműködésével. A konferencia második napjának programja Eckhardt Mária, a múzeum alapító igazgatója köszöntő előadásával kezdődött, és a Constantin zu Hohenlohe-Schillingsfürst herceg és Hans Emmert által tartott könybemutatóval zárult. Az esemény május 18-án Marouan Benabdallah matinékoncertjével fejeződött be.

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont által rendezett nemzetközi Liszt-konferencia előadói (Régi Zeneakadémia, 2024. május 17.)

A nemzetközi Liszt-kutatás olyan kiválóságai vettek részt előadással a konferencián, mint például Rainer Kleinertz, a Saarland Egyetem zenetudományi tanszékének vezetője két munkatársával, Dolores Pesce, a St. Louis-i Washington Egyetem Avis Blewett zenei professor emeritája, David Trippett, a Cambridge-i Egyetem és a Christ College tanára, Monika Hennemann, a Cardiff Egyetem nemzetközi dékánja, Cécile Reynaud, a párizsi École Pratique des Hautes Études egyetem kutatási rektorhelyettese, Mariateresa Storino, a pesarói G. Rossini Konzervatórium zenetörténet tanára, Jonathan Kregor, a Cincinatti Egyetem megbízott dékánja vagy Nicolas Dufetel, a párizsi Zenetudományi Intézet (IreMus) tudományos munkatársa és az Angers-i Katolikus Egyetem tanára. A konferencia hat magyar előadójának többsége a Liszt Kutatóközpont munkatársa volt. A huszonhárom angol vagy német nyelvű előadás témái között voltak Liszt muzsikus kortársaihoz (Berlioz, Mendelssohn, Mahler, Reményi Ede, Delibes, női zeneszerzők) fűződő kapcsolatainak új megközelítései, műveinek jobb megértését segítő zenei elemzések, eddig ismeretlen életrajzi forrásai (például Liszt háztartáskönyve, emlékkönyve, korai életrajzának saját javításaival ellátott példánya, levelek) vizsgálatából levont következtetések, emellett szerepelt a programban Liszt zongoraműveinek könnyített kiadásait elemző, illetve a komponista művészete által ihletett, 21. századi regényt bemutató előadás.

Illyés Boglárka, a Színháztörténeti és Zeneműtár tudományos kutatója és zenei gyűjteményének vezetője a Liszt és kortársai 21. századi szemmel című konferencián (Régi Zeneakadémia, 2024. május 16.)

Léo Delibes, Liszt and the Budapest Social Life (Léo Delibes, Liszt és a budapesti társasélet) című, angol nyelvű előadásom ‒ amely az első konferencianap egyik délelőtti szekciójában kapott helyet – a Coppélia szerzőjének budapesti látogatásai kapcsán az 1870-es és 1880-as évekbeli Budapest – és ezen belül az idős Liszt itteni – társasági életét, s ennek a magyar–francia szellemi és kulturális közeledésben játszott szerepét vizsgálta. Az alábbiakban előadásom tartalmának és főbb megállapításainak rövid összefoglalója olvasható:

Léo Delibes (1836–1891) a városegyesítést követő években egyre nagyobb számban Budapestre látogató, világhírű külföldi muzsikusok sorában, az akkori fiatal francia zeneszerző-nemzedék kiválóságai közül elsőként érkezett hazánkba 1878 elején, hogy maga dirigálja a Nemzeti Színházban Coppélia című balettjét. A zenei élet francia kapcsolatainak megélénkülése szempontjából nagy jelentőségű ez a látogatás, mivel harminckét év után állt újra francia zeneszerző a Nemzeti Színház zenekarának élén. Az Írók és Művészek Társasága, a színház operaigazgatósága, valamint Liszt Ferenc által a komponista tiszteletére rendezett társasági események alapozták meg a magyar és francia művészkörök között a következő évtizedben kibontakozó, kölcsönösen gyümölcsöző „művészi szövetséget”, amely Delibes 1881. márciusi, Jean de Nivelle című operája első külföldi bemutatója alkalmából tett látogatásakor csak tovább erősödött. A művészegyesület mellett ekkor már az 1880-ban megalakult, Lisztet is tagjai között tudó Budapesti Francia Kör is részt vett a komponista ünnepélyes fogadtatásában. A francia muzsikus tiszteletére többek között Liszt Ferenc, a Wohl nővérek, Pázmándy Dénes és Wahrmann Mór adtak fogadásokat. Mindkét alkalommal Pázmándy Dénes függetlenségi párti képviselő, a frankofil társaság elnöke szolgált közvetítőként a zeneszerző és a színház operarészlegének vezetősége között. Léo Delibes kitüntető budapesti fogadtatása tehát arról győzhet meg, hogy a magyar főváros zenei világvárossá válásának egyik fontos tényezője volt társasági életének 1870-es, ’80-as évekbeli fejlődése. Ebben nem elhanyagolható szerepet játszottak a társasegyletek, különösen az Írók és Művészek Társasága, amelynek utolsó nagy megmozdulása az 1885-ös országos kiállításra meghívott, Delibes-et is soraiban tudó francia delegáció tiszteletére rendezett ünnepségsorozat volt. Emellett több olyan szalon ajtaja is megnyílt Delibes előtt – mindenekelőtt Liszt és a társaságához tartozó személyek otthona –, amelyek szintén találkozóhelyei voltak a különböző társadalmi állású művészeknek, a szellemi elitnek. 

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A REFORC (Reformation Research Consortium; Reformációkutató konzorcium) célja a kora újkori kereszténységre vonatkozó kutatások elősegítése, többek között éves konferenciák rendezésével, amelyek módot nyújtanak az időszakkal foglalkozó kutatók számára az eszmecserére. Az idei, immáron tizenharmadik konferencia helyszíne Palermo volt. Az Afrika és Európa határán fekvő sziget viharos története során sokszor szolgált a különböző vallások, kultúrák érintkező pontjaként: Az arabok a Bizánci Birodalomról szakították le Szicíliát egy arab emirátust hozva létre, néhány évszázaddal később az északról érkező normannok alapították meg saját királyságukat, s II. Frigyes idején nemcsak a szigetet, hanem az egész Német-római Birodalmat Palermóból kormányozták.

• 
• 
• 

Szicília történeti adottságaihoz illeszkedett a REFORC idei konferenciájának témaválasztása is, amely a vallások, társadalmak és kultúrák közötti találkozások kérdését állította a középpontba.
A rendezvénynek a La Pira könyvtár adott otthont, amely a Fscire (Fondazione per le scienze religiose Giovanni XXIII – XXIII. János Vallástudományi Alapítvány) fiókintézménye. A könyvtár 2018 végén jött létre, elsődleges profilja az iszlám kutatása.

A La Pira könyvtár Palermóban. A REFORC (Reformation Research Consortium) Early Modern Encounters. Religions, Cultures and Societies (Kora modern kori találkozások. Vallások, kultúrák és társadalmak) címmel megrendezett 13. konferenciájának helyszíne

Az ezen a konferencián megszokott módon minden nap több, egész órás konferenciaelőadás is elhangzott, amelyek a legkülönfélébb témakörök kapcsán vizsgálták a kultúrák közötti interakciókat, körbejárva a korabeli Európa valamennyi peremterületét. Fabrizio D’ Avenia, (Palermói Egyetem) Sicilia Sacra című előadásában a szicíliai misszionáriusok szerepét vizsgálta a görög szigetvilág, elsősorban a Kyklasok katolikusainak lelkigondozásában. Aleksandra Lipińska (Kölni Egyetem) a koraújkori Lemberg felekezeteinek térhasználatát elemezte. Jan Loop (Koppenhágai Egyetem) Theodor Bibliander 1543-as latin nyelvű Korán kiadásának hatástörténetét mutatta be, amely bár egy középkori fordítást adott közre, hosszú ideig megkerülhetetlen volt az iszlám megismerésében. Laura Beck Varela (Universidad Autónoma de Madrid) előadásának tárgya a spanyol-amerikai országok katolikus alkotmányai voltak. Daniel Lindmark (Umeå Egyetem) a svéd lutheránus egyház és a számik kapcsolatát mutatta be – a kérdésnek számos könyvtörténeti vonatkozása is volt, mivel a svéd államegyház a XVII. sz. eleje óta adott ki ábécéskönyveket, katekizmusokat, Bibliákat több számi dialektusban is. Újlaki-Nagy Réka (HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont) előadásában a legszélsőségesebb szentháromság-tagadás, az ún. nonadorantizmus kérdését vizsgálta erdélyi protestáns gondolkodók példáján, és hogy mennyiben szükségszerű vagy sem ebből a krisztológiai pozícióból a judaizálás felé való továbblépés.
A plenáris előadásokat öt párhuzamos szekcióban tartott előadások követték. A szekciók témái is széles spektrumon mozogtak, különös tekintettel a többfelekezetű vagy -vallású közösségek együttélésére.

• 
• 
• 

Előadásom címe és témája a következő volt: The Pammakaristos Church, Constantinople, 1455–1588: A Case Study on Interreligious Contacts (A Pammakarisztosz-templom, Konstantinápoly, 1455–1588: Esettanulmány a vallásközi kapcsolatokról). Konstantinápoly török bevétele után a Theotokosz Pammakarisztosz-templom szolgált a pátriárka székhelyéül mintegy másfél évszázadon át. A korszakból meglepően sok részletes beszámoló maradt fenn a templomról és az ott őrzött kegytárgyakról többnyire nyugati utazók tollából (Hans Dernschwamm, Hans Jacob Breuning, Salomon Schweiger, Stephan Gerlach, Joannes Malaxos, Martin Gruneweg, Reinhold Lubenau). Az utazók többnyire diplomácia missziók részeseként vagy zarándokként érkeztek, és többek is azzal a határozott céllal, hogy elősegítsék a protestáns egyházak és a görög ortodoxia közötti közeledést a katolicizmussal szemben. Többen beszámoltak közülük arról, hogy a templomban őrizték ekkor Szent Paraszkévának, a Balkán kiemelkedő jelentőségű szentjének ereklyéit, amelyet Belgrád török elfoglalása után szállítottak ide. Bár az utazók nem ismerték fel ennek teljes jelentőségét, mégis megőrizték annak emlékét, hogy az ereklyék körül sajátos, a felekezeti és a vallási határokat túllépő kultusz alakult ki Konstantinápolyban.

Tóth Anna Judit (Régi Nyomtatványok Tára)

Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész, könyvtárunk tudományos munkatársa nagyszámú közönség előtt az alábbi beszéddel nyitotta meg az V. Hatvani Kisgrafikai Biennálét 2024. május 11-én a Hatvani Galériában.

Kedves Grafikabarátok!

Szeretettel és örömmel köszöntök mindenkit az V. Hatvani Kisgrafikai Biennálé alkalmából! Nagy örömömre szolgál, hogy a két évvel ezelőtti rendezvényünk után újra találkozhatunk, sok az ismerős arc, emellett új résztvevőket és érdeklődőket is tisztelhetünk a körünkben. A kisgrafika műfaját reprezentálva fontos kultúrmissziót tölt be ez a biennálé, melynek megrendezéséért kifejezem köszönetemet a Hatvani Galériának, a szervezőknek és a szakmai zsűrinek: Tompa Z. Mihály galériavezetőnek, dr. habil. Szepessy Béla, Herczeg István és Bugyi István József grafikusművészeknek a töretlen tenni akarásért. Elismerés illeti a pályázó grafikusokat, akik idén is az ország minden részéből érkeztek, néhányan külföldről is megtiszteltek minket a munkáikkal. Több száz beküldött műből 106 alkotó több mint másfél száz grafikája tekinthető meg a kiállításon, emellett kamaratárlatként a 2012-ben elhunyt Antoon Vermeylen flamand grafikusművész, üvegfestő, a Flamand Királyi Akadémia professzora alkotásaiból kapunk ízelítőt – a feleség, Horváth Hermina jóvoltából.

Vasné dr. Tóth Kornélia 2024. május 11-én a Hatvani Galériában megnyitja az V. Hatvani Kisgrafikai Biennálét

A sokszorosított grafika napjainkban a képzőművészet elismert műfaja, de ez nem mindig volt így, a grafikát egykor a képzőművészet mostohagyermekének tartották a festészettel szemben. Művészi rangra emeléséhez, azaz a művészi grafika megteremtéséhez hosszú út vezetett hazánkban. A 19–20. század fordulóján a szecesszió irányzata az összművészeti törekvések jegyében magával hozta a művészetek demokratizálásának igényét. Ezen irányvonal egyik meghatározó alakja volt a nemzetközi hírű Olgyai Viktor (1870–1929), akit összetett művészi, szervezői, tanári tevékenysége tett a művészi grafika meghonosításának egyik kulcsfigurájává. Olgyai a 20. század elején sokszorosító grafikát oktatott a Mintarajziskolában, és az 1908-ban megalakuló Magyar Grafikusok Egyesületének titkára lett.

Az V. Hatvani Kisgrafikai Biennálé nagyszámú közönsége 2024. május 11-én a Hatvani Galériában

„A grafika nemcsak önmagáért való művelése szempontjából hasznos és üdvös, hanem mint a formaérzéknek s főleg a finom, korrekt rajznak hathatós fejlesztésére szolgáló egyik legalkalmasabb segítő eszköz is egyúttal óvórendszabály az egyoldalú […] csak színhatásra való törekvés ellen” – indokolta a grafika oktatásának szükségességét Várdai Szilárd, a Mintarajziskola igazgató-tanára a századelőn. A grafikai szaktanfolyamon az első évben (1906) az oktatás tárgyát a rézkarc, aqua- és mezzotinta, algráfia, kőrajz, kromolitográfia stb. sokszorosító eljárások képezték, tehát a mély- és síknyomás változatai. A körülmények javulása tette lehetővé, hogy a második, 1907–1908-as tanévtől kezdve az oktatást a magasnyomás bizonyos válfajaival bővítették, a tanév anyagába felvették a linóleummetszést és a cinkográfiát.
Lyka Károly művészettörténész, festő 1929-ben, Olgyai halálakor a következőképpen méltatta a mestert: „Ő volt a motor, amely lendületes erőre serkentette grafikánkat. S egyben ő volt ennek a művészetnek kitűnő tanára, egész grafikusnemzedék nevelője. […] Hogy ma grafikánk európai értékű s az egész világon becsült, azt ennek a kettős munkálkodásának köszönjük.” Olgyai 1920-as évekbeli tanítványai, a magyar művészi grafikának ez az első, úttörő szakasza nélkülözhetetlen a következő generációk – így napjaink művészete – szempontjából is. Ennek bizonyítéka a jelen tárlat, mely releváns betekintést ad a kortárs grafika, kisgrafika magas színvonalába, sokszínűségébe. Az alkotók egy része ráadásul tagja a néhány éve alapított Képgrafikusok Olgyai Viktor Egyesületének, így ők ezáltal is kifejezik kapcsolódásukat az idén 95 éve elhunyt művész-tanárhoz.
A műveken körültekintve a változatos színhatások mellett a vonalak, foltok, képpontok kavalkádja, sokszor formabontó kuszasága vagy éppen tisztasága, harmóniája fogja meg a képzeletünket. A falakon függő grafikák is bizonyítékul szolgálnak arra, hogy a kortárs grafika művelőire – az elődökhöz méltóan – az alapos rajztudás és a nagyfokú technikai képzettség, szakértelem jellemző. Az alkotók kiaknázzák az egyes technikák nyújtotta finom lehetőségeket is. Bugyi István Új-lenyomatok sorozatának címét továbbgondolva ezeket a kisgrafikákat nemcsak új lenyomatokként, vagyis az utóbbi évek alkotásaiként, hanem „ujjlenyomatokként”, a grafikusok ujjgyakorlataiként is szemlélhetjük, hangsúlyozva a grafikák készítése közben az eszközhasználat, a kéz, az ujjak fontosságát.

Bugyi István József: Új-lenyomatok 6., linómetszet, 160×145 mm, 2023

Nicolas Poussin (1594–1665) francia festő nyomán valljuk, hogy a művészet célja a gyönyörködtetés („la fin de l’art est la délectation”), azaz a műalkotásnak mindig van esztétikai jelentése, akár párosul gyakorlati céllal, akár nem, és mindig megköveteli, hogy esztétikailag fogják fel. Mindezért a jelen kiállításon szereplő grafikák recepciójához is segítségül hívom a művészetszemiotika és az esztétikai szemiotika eszköztárát. A nézésnek két fajtája van: a puszta „nézés”, a jelenségek egyszerű, passzív befogadása, és a „látás”, amely az értelemmel is összefügg. Ezzel a látással kell szemlélnünk a képzőművészeti alkotásokat, ha közelebb akarunk jutni a képek üzenetéhez, jelentéstartalmához. A vizuális alkotások mindig fontos helyet foglaltak el az emberi kultúrában, nemegyszer más kifejezési eszközökkel, a beszéddel és az írással is rivalizálva. Komoly viták folynak a szó vagy a kép elsőségéről, és voltak idők, amikor az emberek féltek a képek hatalmától. Régente a kép, a vizuális szimbólum kevésbé volt mindennapi kifejezési forma, ezért elmélyültebb koncentrációra tarthatott igényt. Mára azonban az „iconic turn” (a képi fordulat) korában mindennapossá vált, és felmerül a kérdés, vajon marad-e elég idő és szellemi nyitottság a képek kapcsán valóságos élmény átélésére? A puszta nézésen túl képesek vagyunk-e látni? Roland Barthes (1915–1980) francia kritikust idézve: „Az úgynevezett fejlett társadalmakat az jellemzi, hogy ma képeket és nem hitet fogyasztanak, mint régen...”. Ám van egy határ, ami felett hiába éri az embert vizuális inger, nem tudja felfogni őket. Vizuálisan túltelített világunkban mindez a kiállítási szcéna átrendeződése mellett sajnálatos módon vizuális inflációhoz, a képek elértéktelenedéséhez vezethet. Ez ellen azonban mi is tehetünk, mi, akik itt vagyunk, látjuk a képeket és gyönyörködünk… Minket nem riaszt el a képsűrűség, mely egy kiállítás természetes velejárója, valóságos élményeket élhetünk át – hála a bemutatott alkotók sokrétű önkifejezési mechanizmusának és a kurátorok, a zsűri kanonizáló, rendszerező, sajátos narratívát létrehozó tevékenységének.
A kiállítótér bizonyos szempontból szakrális, kanonikus helynek számít, ahol kulturális beidegződéseink szerint a „szent” és „érinthetetlen” műalkotásokat illő módon csodálhatjuk. Az egyes alkotások egymás mellé, illetve közös térbe való helyezése további konnotatív jelentésekkel gazdagítja az adott művek interpretációját. Hogy milyen asszociációkat hív elő egy-egy mű kiállítótérbeli reprezentációja, azt mi, nézők is formálhatjuk, „életre keltve” a tárlatot. Bárki, aki műalkotással találkozik, akár esztétikailag újraalkotja, akár racionálisan elemzi, a mű három alkotóelemének a hatása alá kerül; ezek az anyagivá vált forma, az eszme (vagy téma) és a tartalom. Valójában e három tényező vesz részt annak az élménynek a létrehozásában, amelyet a mű esztétikai élvezetének nevezünk.
A jelen kiállításon szereplő művek témája és stílusa változatos. A tárlat szemantikailag gazdag struktúráját tanulmányozva az alkotások mint kulturális szimbólumok, jelek értelmezhetők. A szimbólumok saját kultúránk és tágabban értelmezve az emberi civilizáció megismeréséhez is elvezetnek, hiszen gondolkodásmódunk alapvető sajátossága a (jel)képek és analógiák használata. A képek olvasata, a vizuális literáció, a műalkotás újraalkotó felfogása nemcsak a néző természetes érzékenységétől és vizuális képzettségétől függ, hanem a kultúrában való általános jártasságától is, történelmi-vallási-mitológiai-irodalmi-művészeti ismereteinek interdiszciplináris módon való alkalmazásától. Így alakíthatja ki mindenki a saját narratíváját, amelyre néhány példát hozok a következőkben.
Kik vagyunk, milyen személyiség rejtőzik az álarc mögött – ilyen (és hasonló), létünk alapjait feszegető egzisztenciális kérdéseket vethetünk fel Börcsök Attila képe nyomán (Ki vagyok?).
A létezés abszurditását hívja elő Török Tamás Metamorfózis című grafikája az idén 100 éve elhunyt Franz Kafka Az átváltozás című novelláját parafrazeálva, melyben a főszereplő féreggé válása az ember elidegenedettségére, kiszolgáltatottságára nyújt groteszk példát. A szürreálissá váló valóságot 2018-ban a pozsonyi Goethe Intézetben egy térinstalláció segítségével ki is próbálhatták a Kafka-rajongók, azaz, hogy milyen egy bogár testében ébredni és nehézkesen mozogni a híres novellában leírt szoba valósághű másolatában. Bizarr és egyúttal tanulságos élmény lehetett…

Török Tamás: Metamorfózis, rézkarc, 198×148 mm, 2024

A létezésre megnyugtatóbb, de szintén nem hétköznapi választ ad Molnár Iscsu István Családfája, mely kapcsán ne hagyományos ágrajzra gondoljunk, az ábrázoláson a nála gyakran felbukkanó biológiai formák, a mikro- és makrokozmoszt idéző metaforikus képek, szimbólumok jelennek meg hálózatosan összekapcsolódva, az Iscsura jellemző jelalkotó szándék jegyében.

Molnár Iscsu István: Családfa, rézkarc, 200×150 mm, 2024

A kiállított grafikákon az emberi alakok mellett az őket körülvevő világ természeti jelenségei, élőlényei és maguk az ember teremtette tárgyak is a képalkotás részét képezik. A népi folklórra, a mesék világára utal Szepessy Béla Kaptárbontás és Hazug Pista című grafikája, utóbbi a nagy mesemondó, eredeti nevén Köllő István szakállas portréját idézi. Az előadóművész Berecz András szavaival a mese – mint a művészet gyermeke – „mindig életre biztat”. A képek rengetegében feltűnik még Az elárvult fotel, a növényvilágot idézően a Korallfa, a Platán portrék, a Levendula, a Levéllenyomat, az állatvilágból a tyúk (Háztáji kapirgálós I.), a Kivi madár, A béka, A holló és a róka stb.
Állandóan változik a nézőpont, lehet tájékozódni kameralencsén keresztül, látcsővel – mindegyik perspektíva kör alakú grafikát eredményez. Somorjai Kiss Tibor Hídon-sorozatának több darabja az elmosódott kontúrokkal, a felvillanó fényekkel mintha impresszionista festményt idézne. Csomós Zoltán Talált tájak (I–III.) sorozatának helyszíne a grafikus egyéb alkotásain is többször feltűnő utcakép, a járművek (ezúttal autó) ablakain, felületein tükröződő épületek, egyéb alakzatok ábrázolása. A linómetszés fekete-fehér színvilágában a sajátos optikai megoldások a szürrealitás felé mozdítják el a képi világot.

Csomós Zoltán: Talált tájak III., linómetszet, 200×200 mm, 2024

A grafikákon példákat láthatunk arra, hogy a technikai tudás hogyan teremt lehetőséget a tudatos képkonstruálás mellett a metaforikus képalkotásra, a képzelet szabad kibontakoztatására: Toró József Dráma című szitanyomatán a belső feszültség szinte kézzel fogható. Siklódy Ferenc Angyalok ébredése című linómetszet-sorozata esetén a sűrű sraffozás, a metszés vonalát, formáját közvetlenül érvényesítő nyomás alkalmat ad a kép üzenetének metafizikai régióba emelésére. Az angyalarcok sűrű vonalháló – mint félig lehúzott roló – mögül tűnnek elő.  
Az ábrák szerkesztésénél gyakran érvényesül a horror vacui elve: a művész minden felületet kitölt rajzaival, jó példák erre Siklódy előbb említett sorozatának képei és Havasi Tamás Galileo Chini című, az olasz szecesszió híres alakjának portréját és díszítőművészetét számos részlettel felidéző alkotása.

Havasi Tamás: Galileo Chini világa, linómetszet, 178×148 mm, 2023

A képek értelmezésénél még egy fontos aspektusra térek ki: napjainkban különösen fontos szemponttá vált az eredetiség kérdése. A mesterséges képalkotó programok betetőzik ezt a problémakört, ugyanis esetükben már nem mindig beszélhetünk önálló művészeti értékről. A kizárólag mesterséges intelligenciát felhasználó alkotók kreativitása csupán annyiban teljesedik ki, hogy elképzelnek egy alkotást, és azt szövegalapú instrukciókká formálják. Ahhoz, hogy valakire valódi művészként tekintsünk, ez közel sem elég, ugyanis ez a módszer nem igényli a művészeti eljárások ismeretét, amely elengedhetetlen az önálló alkotáshoz.
A jelen kiállítás is igazolja – mely hagyományos technikákkal, magas-, mély- és síknyomással készített grafikákat vonultat fel –, hogy a digitális eszközökkel készült műalkotások nem vehetik át a kézműves technikákkal létrejövő művek szerepét. Sőt, a hagyományos eljárások (fa- és linómetszés, kollográfia, mezzotinta, rézkarc, aquatinta, hidegtű, szitanyomat, litográfia stb.) éppen az új vizuális és technológiai kontextus hatására kezdenek megújulni, a kortárs grafika – a saját eszköztárán belül – válaszol az új képiség kihívásaira. Ennek bizonysága ez a tárlat, melynek nagyszámú közönsége is mutatja, hogy a grafika igényli és kineveli a maga érdeklődői bázisát, megteremtve a kontaktust mű, művész és befogadó között. Ahhoz pedig, hogy mi, nézők értő közönséggé válhassunk, Werner Hofmann (1928–2013) osztrák művészettörténészt idézve: „Ne azt várjuk, hogy a művészet váljon a mi számunkra hozzáférhetővé, hanem mi nyíljunk meg a művészet számára.” Remélem, e folyamathoz én is hozzájárulhattam szavaimmal! Megköszönve a grafikusok áldozatos munkáját és a hallgatóság figyelmét, a kiállítást megnyitom!

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Balázs Béla (1884. augusztus 4. – 1949. május 17.) Kossuth-díjas író, költő, drámaíró, filmesztéta, kritikus, forgatókönyvíró, filmrendező, tanár, a 20. század első felének egyik legsokoldalúbb, legjelentősebb magyar (időnként szecessziós, esetenként avantgárd vagy éppen szürrealista/misztikus) alkotója és elméletírója.

Balázs Béla. Levelezőlap. Jelzet: KA 6844/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Művei és gondolatai nagy hatással voltak munkatársaira és tanítványaira – azokban az időszakokban, amikor lehettek, máskor azonban feledésre volt ítélve. Az, hogy az elmúlt néhány évtizedben mégis és újra ismertté váltak írásai, azt is jelzi, hogy mennyire fontos úttörője volt a modern magyar (és európai) művészet(ek)nek. Ma ismét, és egyre szélesebb körben hozzáférhetők művészi és tudományos művei, így azok olvastán halála után háromnegyed évszázaddal is megismerhetjük a szerzőt.
Balázs Béla (Bauer Herbert Béla néven) Szegeden született, 1949. május 17-én pedig Budapesten halt meg, de élete során a Szeged–Budapest távolságnál sokszorosan tágabb teret járt be mind fizikai, mind szellemi értelemben. Földi, halandó élete 65 esztendeje több stiláris és szellemtörténeti korszakon ível át.
Két „katalógussal” lehet körbe írni Balázs Béla munkásságát: az egyik a különböző művészeti ágakban létrehozott alkotásainak és művészettudományos munkáinak sora, a másik pedig azoknak a kultúrafordító embereknek a listája, akikkel együtt dolgozott, alkotott itthon és külföldön. Mindkét sor nagyon impozáns és sokatmondó.
Balázs Béla legismertebb, legnagyobb hatású művei közt mindenképpen említést érdemel például az 1908-ban (először) kiadott Halálesztétika, drámaművei között az első, a Doktor Szélpál Margit (1909) volt az első magyar színmű, melynek címszereplője egy értelmiségi nő.

• 
• 
• 
• 
• 

Számos egyfelvonásosa és bábjátéka újra-fölfedezésre vár, de a legtöbbször színre került szövege minden bizonnyal A kékszakállú herceg vára (1918). Bartók számára A fából faragott királyfi (1917) című táncjáték librettóját is ő írta.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A kékszakállú herceg vára szecessziós ballada a férfilélek titokzatos és sebezhető mélységeiről, a jelentősége a Bartók-zene nélkül is meghatározó irodalmunkban.
Színpadra szánt szövegei, versei és novellái, műfordításai (később regényei, meséi) mellett első alkotói korszakában (1919-ig) főképp a dráma és a színház elméletével foglalkozott (Dramaturgia. Előadások a szellemtudományok köréből, 1918). Tagja volt az első magyar művész-színházat létrehozó, nagyon fiatalokból (17-21 éves művészekből) összeállt csoportnak, a Thália Társaságnak (1904–1908).

• 
• 
• 
• 

A „nagy háborúban” szerzett tapasztalatairól naplófeljegyzéseit is megjelentette (Lélek a háborúban. Napló, 1916).

Divéky József (1887–1951): Illusztráció Balázs Béla A másik tábor című novellájához (1917). Rosner Károly: Divéky József. In: Magyar Grafika, 11. évf. 5–6. sz. (1930. május–június), 168. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Miután 1919 végén (politikai) emigrációba kényszerült, előbb Bécsben, majd Berlinben a színház után a film művészi lehetőségeinek szentelte figyelmét (A színjáték elmélete, Wien, 1922; Der sichtbare Mensch, oder Die Kultur des Films, Wien–Leipzig, 1924). A Bauhaus körében, majd később Moszkvában is nemcsak kritikusként és szellemtudósként, de filmkészítőként is bekapcsolódott a modernista (art deco, egzisztencialista) áramlatokba. A második háború után hazatérve dolgozott Radványi Géza Valahol Európában című emlékezetes filmjének forgatókönyvén is.

Radványi Géza: Valahol Európában. Jelenetfotó a filmből. In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár.  A kép eredeti megjelenési helye: Nemeskürty István – Szántó Tibor: A magyar filmművészet képeskönyve, Budapest, Helikon, 1985, 99.

Legfontosabb összefoglaló filmesztétikai műve 1930-ban jelent meg első ízben (Der Geist des Films, Halle), amit azután számos nyelvre fordítottak, s maga Balázs is többször átdolgozta-bővítette, míg azután 1947-ben magyarul is megjelent: Filmkultúra. A film művészetfilozófiája címmel. Az első (1925) Látható embertől a Film szellemén át a teljes mélységben kidolgozott filmesztétikáig-filmelméletig ívelő gondolatai máig alapműnek számítanak a kilencedik művészet teóriai szakirodalmában.
A Balázs Béla barátait, alkotótársait fölsorakoztató (nyilvánvalóan nem teljes) névsor puszta olvasása során is belekerülünk a 20. század teljes kultúrhistóriájának sodrába. Lássuk csak: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lukács György, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Babits Mihály, Kaffka Margit, Schilling Oszkár, Lesznai Anna, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Hevesi Sándor, Gyömrői Edit, Bánffy Miklós, Berény Róbert, Kozma Lajos, Erwin Piscator, Georg Wilhelm Pabst, Korda Sándor, Leni Riefenstahl, Radványi Géza, Gábor Andor… Ha térképre rajzoljuk Balázs Béla életútját, szegedi kezdőponttal indulhatunk előbb Lőcsére, majd vissza Szegedre. Utána Budapest következik. Innen egy népdalgyűjtő út kanyarog (1905), azután Berlinbe vitte ösztöndíja, 1907-ben Párizsba utazott, majd visszatért tanárként Budapestre. 1911–12-ben Olaszországban, ismét Párizsban és Berlinben töltött hosszabb időt. 1914-ben önkéntesként került a frontra, ahol meg is sebesült. A Tanácsköztársaság négy hónapnyi ideje alatt végzett tevékenysége miatt (mert tagja volt a Forradalmi Írók Direktóriumának és vezetője a Közoktatásügyi Népbiztosság Irodalmi és Művészeti Ügyosztályának, s egyúttal a budapesti Nemzeti Színház és Operaház kormánybiztosa) emigrációba indult Bécsbe, második feleségével Reichenauban telepedett le. 1926 és 1930 között élt Berlinben. 1930-ban algériai utazáson vett részt (és filmezett), majd Moszkvába ment. A második háború éveiben ott élt feleségével, majd 1941-ben Alma-Atába evakuálták őket. 1945 után tért haza Budapestre, vendégoktatóként működött Prágában és Rómában is. Szellemi útját az Eötvös Collegium, a Holnap antológia, a Nyugat, a Vasárnapi Kör szegélyezte, 1919 vége után külföldön folytatta újságírói pályáját (pl. a Bécsi Magyar Újság, majd a Der Tag szerkesztőségében).

• 
• 

Emlékezetét az 1958-ban alapított és 1960-ban először átadott Balázs Béla-díj és a Balázs Béla Stúdió (1959) őrzi. Az utóbbi évtizedekben megszaporodtak műveinek kiadásai és a róla szóló művek, elemzések, adattárak. Így egyre pontosabb képet tudunk kialakítani munkásságának jelentőségéről.
Balázs Béla művei, mind a szerzői, mind a tudományos alkotásai máig (és holnapig) tartó hatással vannak a magyar és az európai irodalomra, színházra, filmre és filmtudományra. Újraolvasása nagy élményt jelent a 21. századi közönségnek is, legsikeresebb színpadi és filmművei (A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára, a Valahol Európában) posztmodern korunk kulturális háló(zat/j)ának meghatározó szemei. Emlékezzünk Balázs Bélára és forgassuk írásait!

Dr. Sirató Ildikó irodalom- és színháztörténész, tudományos kutató (Digitalizáló Osztály)