A Sámson és Delila Budapesten

2021. október 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

117 éve mutatták be Camille Saint-Saëns operáját a Magyar Királyi Operaházban

Talán kevéssé ismert, hogy az idén száz éve elhunyt Camille Saint-Saëns (1835‒1921) – akit itthon elsősorban Az állatok farsangja és a Danse macabre, esetleg a Liszt Ferenc emlékének ajánlott 3. („Orgona”) szimfónia szerzőjeként tartunk számon – több mint hatszáz művet komponált kivételesen hosszú, mintegy nyolcvan évet felölelő pályafutása során. A csodagyerekként indult muzsikus szinte minden műfajban kiemelkedőt alkotott a szólódaraboktól a szimfonikus és versenyműveken át az egyházi zenéig. Sőt, 1908-ban ő írta a mozi történetének első filmzenéjét a Guise herceg meggyilkolása című filmhez. Emellett kora egyik legnagyobb zongoraművészeként és Liszt szerint legjobb orgonistájaként több ezer hangversenyt adott, illetve vezényelt világszerte, egyebek között Budapesten és Pozsonyban. Megadatott neki a siker, a hivatalos és nemzetközi elismerés: hosszú ideig a legtöbbet játszott francia zeneszerző, a zenei élet megkerülhetetlen alakja, a francia kultúra utazó nagykövete volt. S jóllehet operaszerzőként nehezen érvényesült, tizenhárom operája közül egy, a Sámson és Delila az egyik legnépszerűbb francia operává vált és maradt máig. Saint-Saëns remekműve Magyarországon utoljára az 1970-es években volt rendszeresen műsoron, de századeleji bemutatóján hazánkban is szép sikert ért el, és nagy hatást tett az akkori muzsikusnemzedékre.

saint-saens_1883-ban_opti.jpgSaint-Saëns 1883-ban. Forrás: Jean Bonnerot, C. Saint-Saëns (1835–1921), Sa vie et son œuvre, Paris, Durand, 1922.

Az 1859 és 1876 között komponált „lírai dráma” útja azonban rögös volt a világsikerig. A párizsi Opéra igazgatói egymás után utasították el színrevitelét. Hosszas franciaországi mellőzöttségének oka volt a wagneri zenedrámával való vélt vagy valós rokonság, az erotikával kevert bibliai téma, az ismeretlen költő ‒ Ferdinand Lemaire ‒ által jegyzett librettó, valamint műfajának átmeneti jellege: a mű az 1850-es években divatos műfajnak számító oratóriumnak indult. Mint Fabien Guilloux kimutatta, a szövegkönyvhöz Voltaire Rameau számára írt, Samson (1736) című librettója szolgált alapul. A művel sokat foglalkozott a 18‒19. századi francia irodalomtörténet, mivel a cenzúra betiltotta, Rameau partitúrája pedig elveszett. Voltaire szövegkönyvének egy példánya a könyvtáralapító Széchényi Ferenc gróf könyvtárából került a nemzeti könyvtárba.

voltaire_samson_panorama_opti.jpg

Ferdinand Lemaire librettójának irodalmi előzménye: Voltaire Samson című, Jean-Philippe Rameau számára írt szövegkönyve a Théâtre complet de Mr de Voltaire sorozat egy Genfben, 1768-ban megjelent kötetében (Széchényi Ferenc gróf könyvtárából származó példány).  Törzsgyűjtemény

A választott irodalmi előzménnyel magyarázható, hogy Lemaire librettója eltávolodik a Bibliától, a dráma középpontjába Delila – egy Carmenhez hasonló femme fatale – csábítását és árulását helyezi. Az opera bemutatását az is késleltette, hogy Delila szerepe új, a korban szokatlan előadói követelményeket támasztott az énekesnővel szemben. Olyan, operában ritkán alkalmazott drámai mezzoszoprán vagy alt primadonnát igényelt, aki színészi játékával képes megmutatni a szenvedélyt.

szamosi_ka_4750_4_opti.jpg

Az első elismert magyar Delila: Szamosi Elza (18811924), aki 1904. november 3-án énekelte először a szerepet a budapesti Operaházban. Jelzet: KA 4750/4 Színháztörténeti Tár

Mindezen okokból már az opera megszületéség is hosszú út vezetett. Amikor a készülő mű részleteinek hűvös fogadtatása miatt a zeneszerző elkedvetlenedett, atyai barátja és mentora, Liszt Ferenc biztatta operájának befejezésére az 1870. évi Beethoven-centenárium alkalmával történt találkozásukkor. Saint-Saëns École buissonnière (1913) című könyvében is kiemelte, milyen fontos szerepet játszott Liszt a mű elkészültében és első előadásában, amelyre 1877. december 2-án a hercegi udvari színházban került sor.

„Mind e viszontagságok ellenére dolgoztam a Sámsonon, amelyről senki hallani sem akart. Bibliai szüzsé?!... Őrültnek kellett lenni ahhoz, hogy valaki hasonló kalandra vállalkozzon; előadattam szalonomban a második felvonást, amely teljes értetlenségre talált; és Liszt nélkül, aki bár egy hangot sem ismert belőle, elkötelezett a mű befejezésére, és elérte, hogy bemutassák Weimarban, a Sámson soha nem született volna meg.”

Camille Saint-Saëns: École buissonnière. Notes et souvenirs, Paris, Pierre Laffite, [1913], 28. A szerző fordítása

Miután az opera 1892-ben végre a párizsi Opérában is sikert aratott, további tizenkét év telt el budapesti bemutatójáig: ennek ideje nálunk a verista operák (Bajazzók, Parasztbecsület, A navarrai lány) csillagának leáldozásával, a Trisztán 1901-es átütő sikere után, a naturalizmus ellenhatásaként fellépő szecesszió korában jött el, ami a színpadi látvány művészi megújulását is magával hozta Kéméndy Jenő (1860–1925) munkásságának köszönhetően. Az 1904. október 22-i operaházi premieren a darab főszerepeit Diósyné Handel Berta (Delila), Georg Anthes (Sámson) és Beck Vilmos (főpap) énekelte, a szólót Schmidek Gizella táncolta. Radó Antal fordításában, Márkus Dezső vezényletével, Alszeghy Kálmán rendezésében, Kéméndy Jenő jelmezeivel és díszleteivel, Guerra Miklós koreográfiájával állították színpadra.

A telt házas premier egyértelmű siker volt a közönség körében, amelynek főként a második felvonás szerelmi kettőse, a kórus és a balett tetszett. A zenei szaklapok kritikusai csaknem egyöntetűen elismerték Saint-Saëns zenéjének értékeit: „kifinomult modernségét”, líraiságát, melódiáinak változatosságát, kórusait, mesteri hangszerelését. A Vasárnapi Ujság hasábjain Kereszty István (1860–1944) zeneszerző – könyvtárunk egykori bibliográfusa, a Zeneműtár egyik megszervezője – a franciák legnagyobb élő zenészének nevezte Saint-Saënst. Visszafogottabb volt Kern Aurél zeneszerző kritikája, aki kiválóan hangszerelő, de drámai érzékét tekintve Verdivel és Wagnerrel nem összemérhető tehetségnek tartotta Saint-Saënst. Azonban ő volt az, aki aláhúzta, mennyire téves a német stílus diadalát látni az operában, amely ízig-vérig francia, és a modern magyar zenei nyelv megteremtéséhez is tanulságul szolgálhat:

„Saint-Saënsra valamennyi francia kollégájánál jobban hatott a német zene, de ez a hatás teljesen felszívódott, átalakult, megnemzetiesedett benne.”

k.[ern] a.[urél], „Sámson és Delila”. In. Budapesti Hírlap, 24. évf., 1904. október 23., 16. – Törzsgyűjtemény

Amíg a kritikusok bírálták Lemaire (és implicite Radó) szövegkönyvét, Kéméndy Jenő bravúrjaként értékelték, s a siker egyik kulcsának tekintették az opera pompás szecessziós látványvilágát. A Pesti Napló kritikusa, Kálmán Imre szerint:

„A legmelegebb elismerés illeti Kéméndy Jenőt. Operaházunk e nagy stilérzékkel dolgozó művésze gyönyörű színeket produkált az este. […] Gyönyörűek a nők jelmezei […] Valóságos szenzációszámba megy, elsőrangú látványosság a templom összedőlésének vérfagyasztóan realisztikus ábrázolása.”

K.[álmán] I.[mre]: „A mai színházi est. Sámson és Delila”. In. Pesti Napló, 55. évf., 1904. október 23., 16. – Törzsgyűjtemény

A gyűjteményünkben fennmaradt jelmeztervek, díszletrajzok és szerepképek alapján megállapíthatjuk, hogy Kéméndy jelmezei és díszletei nemcsak látványosak, hanem átgondolt művészi koncepciót tükröznek, újszerűek az egzotikum ábrázolásában.

A darab sikeréből az előadók is kivették részüket, köztük az elismeréssel kiemelt kórus. A főszereplők közül a Sámsont magyarul éneklő Georg Anthes aratott osztatlan sikert, akit hangja mellett plasztikus játéka miatt is dicsért a kritika. A szintén jó színészi képességekkel rendelkező Diósyné hangja színben nem felelt meg teljesen a szerep követelményeinek. Az opera budapesti sikerét bizonyítja, hogy évtizedekig szinte folyamatosan repertoáron maradt: 1928-ig összesen 96 előadást ért meg.
Végezetül az érdeklődők figyelmébe ajánlom a témával kapcsolatos minikiállítást, melyet az OSZK Színháztörténeti és Zeneműtárának olvasótermében az év végéig lehet megtekinteni, valamint meghallgatásra javaslom a híres Bacchanale egy gyűjteményünkben is megtalálható archív felvételét.

C. Saint-Saëns: Samson et Dalila. Bacchanale. (Balettzene a III. felvonásból.) Előadja: Philadelphia Orchestra; Leopold Stokowski, vez. Philadephia, 1927.

Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A Könyvtári és Információs Világkongresszus előadásai. 3. rész

2021. október 21. 09:04 - nemzetikonyvtar

Beszámolók a Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetségének éves rendezvényéről

A Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (International Federation Of Library Associations – IFLA) szokásos éves rendezvényét, a Könyvtári és Információs Világkongresszust (World Library and Information Congress – WLIC) első ízben rendezték meg idény nyáron online formában, melyen részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban összefoglalókat közlünk a konferencián elhangzott előadásokról. Harmadikként az augusztus 19-én elhangzott szekciótémákból adunk ízelítőt.

A könyvtári gyűjtemény szerepe az identitásunk és kulturális örökségünk megőrzésében
szekcióülés
Dancs Szabolcs (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója

A közösség történeteit megőrző helytörténeti gyűjtemények identitásmegtartó hatását felismerve indította el az Internet Archive a lokális tartalmakra fókuszáló webarchiválási projektjét, amelyben helyi érdekeltségű internetportálok, blogok, közösségi oldalak stb. anyagait gyűjti össze könyvtárosok és egyéb kulturális örökségi szakemberek segítségével. A Community Webs-projekt 2017-ben indult az Institute of Museum and Library Services és az Internet Archive (IA) közös programjaként azzal a céllal, hogy segítséget nyújtson a közkönyvtáraknak a helyi közösségeik történeti értékű, webes forrásainak gyűjtéséhez. A projekt 2020-ban a The Andrew W. Mellon Foundation támogatásával újabb lendületet kapott, a korábbi 28 mellett további 100 észak-amerikai közkönyvtár bevonását célozva meg, 2021-ben pedig még tovább bővült immár az USA mellett Kanadából, illetve a világ más területeiről is várva pályázókat. (További információk pályázni szándékozóknak.) A 34 milliós szövegállomány egy részét az IA központi digitalizáló műhelyeiben, a továbbiakat a partnerintézményeknél digitalizálták, illetve felhasználói feltöltésekből származó (digitalizált és born digital) tartalmakról van szó.

community_webs_opti.jpgA Community Webs projekt logója

Együtt jobb: Megoldásjavaslatok az adatok felhasználásával, újrahasznosításával és megosztásával kapcsolatos kihívásokra
(Better together: Creating solutions to the challenges of data use, reuse, and sharing)
szekcióülés
Ilácsa Szabina (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója 

Az adatok megváltoztatják a világot, amiben élünk. A mindenütt jelen lévő adatok hatással vannak a használóinkra, az intézményeinkre, a közösségeink építésére és egyre inkább a könyvtárak szerepére is az állandó változásban lévő világban. Az adatok megértése és a velük való munka többé nem egy innovatív stratégia vagy választás, hanem elvárás.
A blokk négy előadást tartalmazott. Bár mindegyik egy sajátos nézőpontból ragadta meg a témát, közös elem bennük, hogy könyvtárosok és informatikusok összefogásáról szólnak. Együtt, egymás erősségeit kihasználva képesek vagyunk olyan eszközöket és modelleket építeni, amelyekkel leküzdhetők a könyvtári adatokkal való munka nehézségei.

Ezek is érdekelhetik

Könyváruházakban már találkozhattunk a jelenséggel, hogy az éppen aktuálisan nézett dokumentum oldalán a rendszer figyelmünkbe ajánl még dokumentumokat a saját és mások vásárlási előzményei alapján. Könyvtárak esetében azonban ez nem annyira gyakori. A szingapúri nemzeti könyvtár fejlesztése egy olyan gépi tanulásra épülő ajánló szolgáltatás, ami a kölcsönzési adatok alapján ad személyre szabott ajánlatokat a felhasználók számára. Az ajánlórendszerük két technológián alapul: a csoportos információszűrésen és a neurális hálón.

data_use_1_jav_opti.jpgA csoportos információszűrés hátránya

A csoportos információszűréssel a különböző használók kölcsönzési statisztikájából szűrik ki a jellemzően együtt előforduló tételeket. Míg a neurálisháló-technológia az előző módszer hátrányait küszöböli ki, azaz az algoritmus gyorsabban reagál a használói viselkedés változásaira. Tehát ha például a kölcsönzési profilunktól eltérő könyvet kölcsönzünk, akkor a hozzá hasonlók azonnal megjelennek a következő ajánlásunkban. Viszont ha nem kölcsönzünk semmi hasonlót utána, akkor ugyanilyen gyorsan „el is felejti” az algoritmus ezt az anomáliát, és nem kapunk tovább ajánlást hasonlókra.

Nagytakarítás az adataink között

A következő előadás egy, a University College London (UCL) és a British Library (BL) együttműködésében megvalósult projektet mutatott be. Az „Információ a különböző korokban” kurzus keretén belül a UCL hallgatói a BL szerzői jogi védelem alatt nem álló, azaz közkincsnek minősülő digitalizált könyvgyűjteményével dolgoztak. A feladatuk a gyűjtemény egy választott résztémakörében az adatok tisztítása, pontosítása és vizualizálása volt. Elsősorban az OpenRefine adatmanipuláció-szoftverrel kellett dolgozniuk.

data_use_2_jav_opti.jpgA kurzus hallgatóinak egyik vizualizációja

Mivel a feladat csoportos volt, a hallgatók nemcsak az adatmanipulációval kapcsolatos készségekben fejlődtek, de a projektmunkával együtt járó készségekben is. A megtisztított adatokat, illetve az azokból összeállított vizualizációkat a BL visszakapta, így a gyűjtemény is gazdagodott az együttműködés során.

A webarchívum mint big data

A webarchívum nemcsak a könyvtárak hagyományos megőrző funkciójának kiterjesztése a tünékeny, born-digital kulturális forrásokra, hanem ebből a feladatából következően könyvtári területen a big data egyik megtestesítője is. A big data fogalma Szűts Zoltán és Yoo Jinil cikke szerint:

„… olyan óriási mennyiségű, folyamatosan érkező, különböző formátumú adatot és az azokkal való munkát jelzi, amit jellemzően a különféle hálózatokon lévő gépek és az emberek közösen állítanak elő, és amelyeket a korábbi módszerekkel nem lehetett feldolgozni.”

Szűts Zoltán, Yoo Jinil Title: Big Data, az információs társadalom új paradigmája. In. Információs Társadalom online folyóirat

data_use_3_opti.jpgMiért nem használják többet a kutatók a webarchívumokat?

Az Archives Unleashed projekt a fenti problémákon próbál segíteni. Első körben olyan elemzőeszközöket fejlesztettek, amelyeket könnyű használni, illetve különböző segédanyagokat is közzétettek további segítségként. A tárgyi környezet megteremtését követően elkezdtek a közösségépítésre fókuszálni. Mivel ez egy interdiszciplináris terület, így különösen fontos, hogy legyenek olyan fórumok, amelyeken találkozhatnak és tapasztalatot szerezhetnek a különböző területeken dolgozó szakemberek.

Big data-projektek és az adatbiztonság

A könyvtári big data kiaknázásához több különböző hátterű ember együttműködésére lesz szükség. Ez a fajta együttműködés azonban a jelenlegi munkaszervezési és csoportok közötti együttműködési gyakorlatok mellett nem, vagy csak nehezen valósul meg.

data_use_4_opti.jpgA megbízhatóság 5 eleme keretrendszer

A big data-projektek nemcsak új lehetőségeket, de új kihívásokat is hoztak magukkal, főleg a személyes és a bizalmas adatok kezelése területén. Ha szeretnénk a projektjeink adatbiztonságát szavatolni, de nem tudjuk, hogy hogyan kezdjünk hozzá, akkor segíthet, ha a megbízhatóság 5 eleme keretrendszer segítségével gondoljuk végig a projektünket.

Az IFLA szabványok szerepe a változó információs társadalomban
szekcióülés
Gombos Zsuzsanna (Humántudományi Bibliográfiai Koordinációs Iroda) beszámolója

Az IFLA Szabványügyi Bizottságának jóvoltából öt rövid előadást tekinthettünk meg. Az IFLA Szabványügyi Tanácsadó Bizottság főbb funkcióit Renate Behrens mutatta be röviden felvezetésként. Hangsúlyozta, hogy hálózati munkának tekinti a tevékenységüket, ami javarészt abból áll, hogy a szabványosítás különböző megközelítései között közvetítenek.

iflastandards_gombos_ifla_konferencia_2021_08_19_opti.jpg

Az IFLA Szabványügyi Tanácsadó Bizottság tevékenységei

Vincent Boulet, a Katalogizáló Szekció elnöke és a Francia Nemzeti Könyvtár munkatársa az első előadásban a szabványok szerepéről beszélt az IFLA nemzetköziségéből fakadó fontosságát hangsúlyozva. Ennek köszönhetően van lehetőségük a könyvtárosoknak a világ minden tájáról ezen a fórumon jelezniük az igényeiket. További előnye az IFLA-nak, hogy szabad elérésű szabványokat kínál, amik persze nem hibátlanok, de jelentőségüket nem szabad eltagadni, valamint az IFLA szabvánnyal kapcsolatos csoportjai, bizottságai folyamatosan dolgoznak ezeknek a hibáknak a kiküszöbölésén. Erre példaként a metaadatszabványokat hozta, hiszen egy globális, átfogó és ingyenes metaadat-szabványcsomaggal rendelkezik az IFLA. Ebben ugyanúgy megtalálható az olyan koncepcionális modell, mint az LRM (Library Reference Model), vagy akár az LRM-en alapuló konkrét implementációs szabályok. Ezeket tervezik megtartani az új metaadat-ökoszisztémában is, azonban az IFLA szabványok alapvető célját szeretnék átgondolni. Így az LRM középpontjában elsősorban az adatok, és a felhasználók szempontjából fontos funkcionalitások állnak, nagy hangsúlyt helyezve a források hozzáférhetőségére, azonosítására és visszakereshetőségére. Ez a cél meg is határozza az új irányt, amelynek fókusza a kiadványokról a források azonosításához szükséges információkra irányul. Ezért az IFLA-szabványoknak meg kell oldaniuk az átmenetet egy olyan világból, ahol a szabványok a bibliográfiai rekordok egységességét biztosítják a nemzetközi cseréhez, egy olyan világ irányába, ahol a szabványok modellezik az információt és kezelik a források granularitását és elérhetővé tételét, különös tekintettel a digitális forrásokra. Fontos azonban különbséget tennünk az információtartalom és adathordozó között, amivel az új ISBD is foglalkozik. Mivel világunkban a források igen könnyen és gyorsan mozognak az adathordozók között, a leírásukkor fontos pontosítani, hogy melyik konkrét információforrásról van szó. Ebben nagy szerepe van az IFLA névtereknek. A másik fontos eleme a rendszernek, hogy az entitásokról stabil, következetes és megosztott azonosítókon keresztül legyenek az információk megosztva.
Gordana Mazić, a Permanens UniMARC Bizottság elnöke az LRM és a UniMARC harmonizációjáról számolt be. A bizottság tagjai között a MARC-formátum szakértőit találhatjuk meg, akik 2012 óta dolgoznak azon, hogy az LRM, RDA és az új ISBD mentén átgondolják és naprakésszé tegyék a UNIMARC bibliográfiai és authority formátumait. Ennek következtében formátumelemeket adtak hozzá és vizsgáltak felül a UniMARC-on belül, melyek segítségével lehetőség nyílik az ISBD-re és RDA-ra jellemző értékkészletek és azonosítók rögzítésére. Kijelentésre került, hogy az LRM modell teljesen megvalósítható a UniMARC-on belül. A 2012 óta tartó projekt keretében elkészült két online kiadvány is, a UniMARC bibliográfiai és authority formátumok kézikönyvei, melyek már csak az IFLA jóváhagyására várnak.
Mathilde Koskas előadásában a digitális kor nemzeti bibliográfiáiról beszélt. A közös gyakorlat kialakítása az IFLA Bibliográfiai Szekció Állandó Bizottságának egyik fontos feladatát jelenti. Ennek a munkának az alapjául egy 2014-es, online elérhető leírás szolgál, amit szintén ez a bizottság dolgozott ki. Ennek célja olyan nemzetközi szabványok, formátumok kidolgozása, amelyek a nemzeti bibliográfiai ügynökségek munkáját segítik. 2017 óta dolgoztak az új verzión, melynek az IFLA által még nem hivatalosan publikált vázlata itt található pdf-formátumban. Tervezik a szöveg gyakori revízióját és különböző nyelvekre fordítását is. A dokumentum a nemzeti bibliográfiai szolgáltatások szervezésével, céljaival, a leírási szabványok meghatározásával és kiválasztásával, valamint a szolgáltatásnyújtásnak lényeges szempontjaival foglalkozik. Az új verzió egyik célja az volt, hogy minél több ország példáját sorakoztassa fel. Ebben nagy segítségükre voltak a különböző országból származó szekciótagok, valamint a Nemzeti Könyvtárak Nyilvántartása is, ami a szekció egy másik fontos projektje. Ez a megfogalmazott közös gyakorlat ugyan nem szabvány, de nagy segítségére lehet a nemzeti könyvtáraknak, hogy eligazodjanak a vonatkozó szabványok világában.
Anaïs Basse, a Francia Nemzeti Könyvtár munkatársa a digitális egységesítési projektre vonatkozó iránymutatásokról beszélt előadásában, amely szabvány erőre is emelkedett. Ez nagy szerepet játszik a digitális örökségvédelemben, határokon és kultúrákon átívelve képes összekötni a tárgyakat, dokumentumokat, valamint nagyban segíti az ezekkel kapcsolatos információk elérhetőségét a köz számára. Számos nemzetközi és nemzeti projekt előzte meg a szabvány létrejöttét (pl. Europeana). A digitális egységesítési munkacsoport − mely számos IFLA-szekció, bizottság és az UNESCO támogatásával jött létre – egyik fő célja az volt, hogy nemzetközi ajánlásokat hozzon létre több esettanulmány segítségével. Az iránymutatás a munkát három fázisra osztja. Az első lépés a célok, keretek, partnerek, források és a rendelkezésre álló idő meghatározása. A következő szakaszban a megőrzési, katalogizálási, digitalizálási, feljavítási és terjesztési munkálatok irányítása áll. Majd lezárásként a véglegesítési munkálatokat kell elvégezni, amikor is rögzítjük a tapasztalatainkat és felmérjük, hogy miként tehetjük fenntarthatóvá a végeredményt. A dokumentum rengeteg olyan kérdést tartalmaz, amelyet hasonló projektek alkalmával érdemes mérlegelni, valamint a jogi aspektusokra is kitér. A szabvány angol nyelven pdf-formátumban tölthető le.
Az IFLA-szabványok névterét Joseph Hafner mutatta be röviden. A névtér 2020 júliusától érhető el, melyet a Linked Data Albizottság több éves munkája előzött meg. A névtér mindenki számára szabadon hozzáférhető és a következő szabványokat, ajánlásokat tartalmazza: FRBR, ISBD, MulDiCat, UniMARC, LRM. Az RDA Toolkit is a névtér LRM vonatkozó tételeire mutat. A munkát azonban egyáltalán nem tekintik még lezártnak, várják a további szabványokkal kapcsolatos megkereséseket és javítási javaslatokat, valamint ezen az oldalon szeretnék a névtérben szereplő szabványokat naprakészen tartani.

Zöld könyvtárak és fenntartható gyakorlatok a hosszú távú jövőért
szekcióülés
Drucker György (Projektiroda) beszámolója

A blokkot Harri Sahavirta főkönyvtáros (Helsinki Városi Könyvtár) moderálta, a bevezetőt Petra Hauke (Humboldt-Universität, Berlin, Könyvtár- és információtudományi Intézet), az IFLA idén állandó bizottsági szintre emelt Környezet, fenntarthatóság és a könyvtárak szekciójának (Environment, Sustainability and Libraries – ENSULIB) ügyvivője tartotta.
Harri Sahavirta elöljáróban ismertette, hogy az IFLA Zöld Könyvtár díjait a környezetbarát épület, a környezetileg fenntartható könyvtári szolgáltatások és a környezeti nevelés kategóriákban ítéli oda a bizottság.

green_opti.jpgAz IFLA Zöld Könyvtár-díjai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Először a tavalyi díjazottak kerültek sorra, miután a tavalyi járványhelyzetben elmaradt kongresszus után csak most nyílt lehetőség nyilvános bemutatásukra.
Elsőként a Rangsit Egyetem könyvtárát mutatta be Malivan Pradittera. A thaiföldi Pathum Thani tartományban levő magánegyetem könyvtára azzal érdemelte ki a díjat, hogy gyakorlatilag maradéktalanul alkalmazta az IFLA, a thaiföldi Zöld Tanács, valamint az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok (SDG) dokumentumaiban foglalt ajánlásokat, irányelveket és szabványokat. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a könyvtárban a felelősségteljes fogyasztás szempontjaira, főleg a villamosenergia és víz, továbbá a papír felhasználására.

green-rangsit_opti.jpgA Rangsit Egyetemi Könyvtár. A kép forrása: Az előadó prezentációja 

A következő tavalyi díjazott a kínai 杭州公共图书馆 – Hangzhou Gongdong Tushuguan, a Hangzhoui Közkönyvtár volt, amelynek díjnyertes fiókkönyvtárát Xiaoxi He prezentálta.

green-hangzhou_opti.jpgA Hangzhoui Könyvtár enteriőrje. A kép forrása: Az előadó prezentációja 

A helyi környezetvédelmi csoporttal szoros együttműködésben megvalósított új épület projekt érdekessége, hogy a városi hulladéklerakó helyén létesült. A könyvtár sikeres működése és közösségi akciói nyomán az elmúlt évek alatt gyakorlatilag teljesen feledésbe merült a telephely eredete.

green-hangzhou2_opti.jpgA kommunális lerakó helyén megvalósított könyvtárlétesítés mozzanatai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A horvátországi Šibenik Juraj Šižgorić Könyvtára főleg környezeti témájú ismeretterjesztő előadásai, kiadványai nyomán érdemelt díjat, mondta el Melinda Grubišić Reiter. A megújuló energiaféleségek, biodiverzitás és egészséges életmód témákban tartott előadások, workshopok mellett széleskörű könyvkiadási tevékenység jellemzi a Krka Nemzeti Park közelében levő könyvtárat. E mellett művészeti foglalkozások, versenyek is színesítik a palettát.

green-sibenik_opti.jpgA Juraj Šižgorić Könyvtár zöld kapcsolódásai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A szenegáli Lambaye község Könyvtár és Oktatási Központ intézményét Assane Fall menedzser ismertette. A Központ kiemelten fontosnak tartja a közösség számára környezetbarát témákban tartott felvilágosító és ismeretterjesztő tevékenységet, és a jó gyakorlatokat maga a létesítmény megvalósult eredményei szemléltetik.

green-lambaye_opti.jpgA Lambaye Könyvtár és Oktatási Központ. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A közel 400 négyzetméter alapterületű Központban zöld terek, és módszertani minta minikert találhatóak.

green-lambaye4_opti.jpgZöld terek és minikert a Központban. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A korábbi műanyag bútorok helyett újrahasznosított anyagból készült berendezési tárgyakat találunk, és a festékek, színezőanyagok is biotermékek.

green-lambaye3_opti.jpg

Újrahasznosított műanyag bútorok a Központban. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Végül figyelemre méltó további terv a kis hulladékégetőmű, amely a hulladékkezelés megoldása mellett az energiaellátáshoz is hozzájárul majd.

green-lambaye5_opti.jpgA Központ tervezett hulladékégető műve. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Ezt követően kihirdetésre kerültek a 2021-es díjazott intézmények, amelyek képviselői röviden exponálták a pályázó könyvtár, illetve projekt fejlesztését. 

green-2021winners_opti.jpgAz IFLA 2021-es Zöld Könyvtár díjazottjai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Az idei Zöld Könyvtár pályázat győztese a Stanley A. Milner Közkönyvtár (Edmonton) lett. Roman Szcepanik prezentálta a nyertes könyvtárat.

green-edmonton_opti.jpgAz edmontoni közkönyvtár pazar terei. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A könyvtár irigylésre méltóan vonzó tereket – ideértve játszóteret is – varázsolt az intézmény tavaly év végére öt év után több mint 80 millió USD értékben teljesen megújult épületébe. A díjat döntően annak a nagyszabású energiahatékonyság-növelési beruházásnak köszönhetően nyerte el, amelynek révén az energiatermelő berendezések korszerűsítésével a felhasznált hő és villamosenergia számottevő csökkenését sikerült elérni az épületben. A szigetelési megoldásnak is tulajdoníthatóan az épület várható energiaintenzitása 120 kilowattóra négyzetméterenként éves szinten. (Felfoghatjuk úgy is, hogy az edmontoni könyvtár ezzel tisztelgett az idén tavasszal elhunyt jeles névadó előtt, aki az Alberta Energy Company elnöke volt korábban.)

green-edmonton2_opti.jpgAz épület energiaellátása. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A 2021 Zöld Könyvtári Projektje díj nyertese a finnországi Oulu Városi Könyvtár. Minna Männikkö vázolta a nagyszabású tudatosságnövelő projektet, amelyet a könyvtár tervezett és valósított meg az elmúlt években a felelősségteljes könyvtár felfogásának jegyében. A környezeti tudatosság rendszeres fejlesztésére került sor a könyvtári munkatársak között, amelyet azután a könyvtárhasználók számára is közvetíteni tudtak. Természetesen a környezeti tudatosság szempontjait képzés segítségével a könyvtári folyamatokra is alkalmazták az energiafelhasználástól a logisztikán át a hulladékkezelésig. Módszertani oktatási anyagok is készültek a társkönyvtárak jó gyakorlatának fejlesztésére. Végeredményben a tudatosság növelésének arányában csökkent a könyvtár ökológiai lábnyoma.

green-finn_opti.jpgAz Oulu Városi Könyvtár projektje. A kép forrása: Az előadó prezentációja

2021-ben különdíjat kapott a havannai BiblioVerde, amelynek tevékenységéről Ramon A. Manso adott számot. A BiblioVerde nemcsak konferenciákat, szemináriumokat szervez a látogatóknak, hanem ismeretterjesztő kurzusokat is a fiatal publikum részére.

green-cuba2_opti.jpgA BiblioVerde tevékenységei. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Kiállításokat és vásárokat szerveznek, ezen túlmenően számos gyakorlati tanácsadási lehetőséget is kínálnak, többek között növénytermesztési területen.

green-cuba4_opti.jpgKaktusztermesztés és -szaporítás. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Az összeállítás 1. és 2. része itt olvasható.

komment

A Könyvtári és Információs Világkongresszus előadásai. 2. rész

2021. október 20. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámolók a Könyvtári Egyesületek Nemzetközi Szövetségének éves rendezvényéről

A Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (International Federation Of Library Associations – IFLA) szokásos éves rendezvényét, a Könyvtári és Információs Világkongresszust (World Library and Information Congress – WLIC) első ízben rendezték meg idény nyáron online formában, melyen részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban összefoglalókat közlünk a konferencián elhangzott előadásokról. Másodikként az augusztus 18-án elhangzott szekciótémákból adunk ízelítőt.

Tárgyi feltárás egy változó világban
szekcióülés
Dancs Szabolcs beszámolója

 A mai tudásszervező rendszerek az antik ismeretelméletben és az újkori enciklopédista törekvésekben gyökereznek. Az egységesítést központba állító nyugati megközelítés hátránya, hogy minden fogalmat egy helyen, a fastruktúra egy bizonyos pontján helyez el, és ezzel a világ olyan leképezését teremti meg, amely egyszerre irrealisztikus, illetve, ami a visszakeresést illeti, a speciális tudással rendelkező szakember érdekeit szolgálja. Mindezen túl nem veszi figyelembe a változó szociokulturális környezetet. A pluralisztikus megközelítés az előzővel szemben a fogalmakat eltérő neveken és pozíciókban helyezi el a rendszerben dinamikus, hálózatos keretet szolgáltatva. A tudásszervezés egyre inkább a kritikus látásmód támogatására törekszik, illetve arra, hogy lerombolja az előítéletesség fogalmi struktúráit. Nem szabad felednünk, hogy a katalógus a könyvtárat reprezentálja, így a tárgyszórendszerünkön keresztül a minket jellemző, általunk vállalt látásmódot közvetítjük. Ugyanakkor például a – gyarmatosítók nézőpontja helyett egyre inkább a bennszülöttekére fókuszáló – „dekolonizáció” kérdése felveti a történeti aspektus rögzítésének a szükségességét is, amelyhez elengedhetetlen a fogalmak újradefiniálására és -pozícionálására vonatkozó időpontok rögzítése, illetve – általánosságban – időfaktor illesztése az egyes tárgyszavakhoz. Mindamellett – a semlegesség jegyében – törekedni kell a kitüntetett fogalmak (preferred terms) használatának a mellőzésére. A Renate Behrens által vezetett, imént ismertetett szekcióülés előadói Hollie White, Violet Fox és F. Tim Knight voltak. Az ülést beszélgetés követte.

kos_opti.jpgA tudásszervezési rendszerek fejlődése

Nemzeti könyvtárak
szekcióülés
Gombos Zsuzsanna (Humántudományi Bibliográfiai Koordinációs Iroda) beszámolója

A Nemzeti könyvtárak szekciójában összesen hat ország nemzeti könyvtárát ismerhettünk meg. Az előadók többek között bemutatták, miként küzdöttek meg a járványhelyzetből fakadó kihívásokkal.

eszt_nemzeti_konyvtar_opti.jpgAz Észt Nemzeti Könyvtár épülete. Fotó: Mikel Santamaria, CC BY-SA 2.0. A kép forrása: Wikimedia

Kristel Veimann (Észt Nemzeti Könyvtár) előadásában rámutatott, hogy Észtország, bár méretét és lakosságát tekintve igen kicsi, a világon a legfejlettebb digitális társadalmak egyike. Mindenki rendelkezik elektronikus azonosítóval, Európán belül pedig a harmadik az egy főre eső startupok számát tekintve. A könyvtári szolgáltatások is egyre inkább tolódnak el a digitális világ felé, aminek következményeként csökkent a könyvtári dolgozók létszáma. A pandémia első hulláma alatt az Észt Nemzeti Könyvtár képes volt egy nap alatt átállni a hibrid üzemmódra, miközben megoldották az összes szigorú előírást betartását is. Ehhez szükségük volt új, innovatív megoldásokra. Így létrehoztak egy érintésmentes könyvfelvevőpontot, valamint az online térbe terelték az oktatási programjaikat. Könyvtárlátogató-központúságukat bizonyítja az is, hogy eltörölték a késedelmi díjakat, hogy az olvasóknak ne kelljen aggódniuk a határidők miatt. A szolgáltatások mellett Kristel Veimann kitért a könyvtárosok otthon végzett munkájára is, ami nagymértékben megnövelte a digitalizált anyagok mennyiségét és minőségét. Ennek a sikernek köszönhetően a távmunka és a rugalmas munkaidő meghonosodott a szervezeti kultúrájukban.

katari_nemzeti_konyvtar_opti.jpgA Katari Nemzeti Könyvtár épülete. Fotó: Jeremy Wood, CC BY-SA 2.0. A kép forrása: Wikimedia

Hind Al Khulaifi (Katari Nemzeti Könyvtár) előadásában számba vette, mi mindenre kellett a katari könyvtárosoknak megoldást találniuk a járványhelyzet idején, milyen problémákkal, aggodalmakkal szembesültek. Ilyen volt például a csekély számú arab digitális tartalom, a nem elegendő eszköz és szaktudás az új digitális tartalmak előállításához. Gyorsan bebizonyosodott, hogy aggodalmaik alaptalanok voltak, IT-szakembereik könnyedén megoldották, hogy a fizikai jelenlétet igénylő szolgáltatások átköltözzenek az online világba. Számos újítást vezettek be ők is, többek között lehetővé tették az online beiratkozást. A kiállításaik online felületre költöztek, így jóval nagyobb nyilvánosságot kaptak. Munkaszervezés szempontjából is új megközelítést alkalmaztak, a Microsoft Teamsen belül a futó projektjeik alapján hozták létre a Teams-csoportokat, ahol a kollégák kommunikálhatnak egymással, de a projekt dokumentumait is egy helyen tudják tartani. A könyvtár munkatársainak visszajelzései a távmunkával kapcsolatban nagyon pozitívak voltak.
Maud Henry (Belga Királyi Könyvtár) előadása már a címével – A Covid mint katalizátor – is kiemelte a szekcióban résztvevők előadásainak fő fókuszát. A többi országhoz hasonlóan Belgiumban is a távmunkák kaptak ebben az időszakban hangsúlyt. Az otthonról végezhető munkák közé tartozott a bibliográfiai és authority-rekordok javítása, gazdagítása, valamint az e-könyvek katalogizálása. Mindemellett azonban a nyomtatott köteles és vásárolt anyagok katalogizálásával elmaradtak, ami maga után vonta, hogy a nemzeti bibliográfia havi számai sem jelentek. Ezért feltették maguknak a kérdést, hogy miként lehetne megoldani különösebb logisztikai bonyodalom nélkül e könyvek otthonról történő katalogizálását. Ehhez a flamand könyves szakma adatbázisához és a köteles rendszerhez fordultak, melyek segítségével a könyvek alapinformációiból rekordvázakat készítettek. Ezekre támaszkodva szerették volna megoldani a katalogizálást, azonban megállapították, hogy az így készült rekordok minősége nagyon különböző volt, illetve a feldolgozás ilyen módon roppant időigényessé vált. Ezért egy másik eszközzel próbálkoztak, ami a nyomtatott források legszükségesebb részeinek, a főbb adatokat tartalmazó oldalaknak a szkennelését jelentette, amelyek számát négy oldalban maximalizálták. A Bibliográfiai Információs Ügynökség feladatává vált ezeknek a batcheknek az előkészítése, a digitalizálással kapcsolatos teendők, valamint a bibliográfiai adatok rögzítése is. Ehhez további digitalizáló eszközök, valamint az otthoni munkához laptopok beszerzése is szükségessé vált. Az ügynökség munkatársait nagymértékben segítették a katalogizáló kollégák, akik betanították őket és segédanyagokat készítettek a munkához. Ez az új eljárás meggyorsította és átláthatóbbá tette a munkafolyamatokat. Természetesen voltak hátulütők is: sokszor elkerülhetetlen volt, hogy az adatok pontos rögzítéséhez, a tartalmi feltáráshoz kézbe vegyék a könyvet; a szkennelési munkafolyamat monoton, így kiégéshez vezethet; azt figyelték meg, hogy a hosszútávú otthon végzett munka során a kollégák veszítettek motiváltságukból. A katalogizálás jövőjét a hibrid módszerben látják, aminek alapfeltétele a jó minőségű, megbízható és egységes adat, ennek köszönhetően a szkennelésre is kevésbé lenne szükség ahhoz, hogy a katalogizálás a könyvek nélkül is megoldható legyen otthonról. Ennek érdekében authority-adatbázisokat hoznának létre, valamint tervezik a nemzeti ISNI ügynökség felállítását is.

chilei_nemzeti_konyvtar_opti.jpgA Chilei Nemzeti Könyvtár épülete Fotó: Pollolavin CC BY-SA 3.0 A kép forrása: Wikimedia

Pablo Mora (Chilei Nemzeti Könyvtár) előadásában rámutatott, hogy könyvtára, Chile egyik legelső kulturális intézménye egész Latin-Amerika legrégebbi könyvtára, mindemellett a digitális szolgáltatások zászlóvivője is. 2003-ban indította első digitális szolgáltatását Chilei emlékezet címmel, melyet a Chile gyerekeknek és a Digitális nemzeti könyvtár követtek. A 2019-ben kezdődő járványt megelőzően a könyvtár a Chilében eluralkodó társadalmi „forrongásokkal” küzdött. A tüntetések miatt, gyakran fel kellett függesztenie a szolgáltatásait. A pandémiás időszakban azonban minden megváltozott: szolgáltatásaik, kiállításaik átköltöztek az online térbe, hetente mindössze csak két napot voltak nyitva. A visszahozott könyvek számára könyvkarantént vezettek be, illetve megnövelték digitalizálási kapacitásaikat, így összesen 75 ezer könyvet, fotót, térképet, leveleket és kottát digitalizáltak be és tettek elérhetővé olvasóik számára. Ez természetesen nagy online forgalmat generált, összesen 2.6 millió felhasználó látogatott el 2020-ban a könyvtár honlapjára, ami négyszeres növekedést jelentett az előző évhez képest.
A Perui Nemzeti Könyvtár munkatársai is annak a megoldásán munkálkodtak, hogy miként juttassák el a könyvtárat az otthonragadt olvasóikhoz. Akcióik között naponta megjelenő videókat találunk, amikben könyveket olvasnak fel, de bővítették a digitális formában elérhető e-könyvek és hangoskönyvek listáját is. A Google Művészet és kultúra platformján – Latin-Amerikában elsőként – kiállításokat rendeztek. Szintén a járványidőszakban újult meg a könyvtár honlapja, amelyen keresztül elérhető az összes szolgáltatás, többek között lehetőség van chat formájában kérdésekkel fordulni a könyvtárosokhoz. 2020 decemberétől megoldották a kölcsönzött könyvek házhoz szállítását is, könyvautójuk segítségével pedig az elszigetelt, távoli kisvárosokba is eljuttatták a könyveket.
Az 1833-ban alapított Mexikói Nemzeti Könyvtár 1914-től a Mexikói Autonóm Nemzeti Egyetem részeként gondozza a mexikói kulturális örökséget és vesz részt az akadémiai életben. A járványhelyzethez itt is a többi könyvtárhoz hasonlóan próbáltak alkalmazkodni. A nemzetközi egészségügyi előírásokat betartva igyekeztek megakadályozni a fertőzések terjedését, valamint szolgáltatásaikat távolról is elérhetővé tették.


Az ISBD felülvizsgálata (ISBD in Transition)
szekcióülés
Ilácsa Szabina (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója

A szabványfejlesztés egy dinamikus folyamat, mivel a szabványoknak mindig az aktuális környezethez képest kell a lehető legjobb vagy legköltséghatékonyabb stb. megoldást tartalmaznia. Legutóbbi, konszolidált kiadása után (melynek magyar nyelvű változata sajnos nem létezik) 10 évvel az ISBD (International Standard Bibliographic Description = Nemzetközi Szabványos Bibliográfiai Leírási Szabályzat) ismét válaszút előtt áll. Felülvizsgálatát és módosítását több faktor is indokolja:

  1. Az 2011-es kiadásnak sem sikerült teljes mértékben lefednie a könyvtári környezetben releváns információforrások körét;
  2. Technológiai környezet is változott 2011 óta; erre válaszul már megindult a könyvtári feldolgozást szabályzó dokumentumok megújítása.

A 2016-os Nyilatkozat a nemzetközi katalogizálási alapelvekről és a 2017-es IFLA könyvtári referenciamodell (LRM) megújítása/újrakiadása után tehát most az ISBD-n a sor.
Az ISBD Felülvizsgálati Bizottság két munkacsoportra bontva végzi az ISBD megújítását. A Tartalomfrissítési Munkacsoport feladata, hogy az ISBD-ben eddig le nem fedett források körére is kiterjessze a szabályozást, míg a Megjelenési Forma Munkacsoport az ISBD LRM-hez igazítását végzi. A párhuzamos munkavégzés nem okozott fennakadást, mivel az LRM-hez igazítás hosszas előkészítőmunkálatokat igényel, ami alatt a Tartalomfrissítési Munkacsoport végzett a saját feladatával, így a tényleges munka már a frissített változattal kezdődhet meg.

Az ISBD frissítése

Elsőként Elena Escolano – a Tartalomfrissítési Munkacsoport elnöke – ismertette, hogy milyen az ISBD-ben eddig nem kellő mélységben vagy egyáltalán nem lefedett forrástípusokkal egészítették ki az ISBD szövegét. Emellett felhívta a figyelmet az ISDB példatár frissítésére is.

ilacsa_tablazat_1_b_opti.jpg 
ISBD és LRM

Másodikként Mikael Wetterstorm – a Megjelenési Forma Munkacsoport tagja – beszélt az általuk elvégzett munkáról. Ahogy azt a munkacsoport neve is jelzi, az ISBD IFLA LRM szerinti átdolgozásakor, az első szakaszban csak a megjelenésiforma-entitással foglalkoznak. Az LRM többi entitása majd egy következő szakasz tárgya lesz.
A munka még az előkészítő szakaszban jár, ahol a meglévő elemkészletet és szabályokat elemzik különböző szempontok szerint feltárva, hogy milyen elemeket kell szétbontani vagy létrehozni.
Jelenleg már eljutottak odáig, hogy megfogalmazzanak bizonyos irányelveket a munkához. Ezek a következők:

  • az ISBD-nek előírónak kell maradnia;
  • az ISDB-nek igazodnia kell az új technológiai környezethez.

A technológiai környezet visszahat az adatrögzítés célszerű módjaira is. A cédulakatalógusokban törekedni kellett arra, hogy a leírás ráférjen egy szabványos cédulára, így gyakoriak voltak a rövidítések. Az ISBD megjelenítés sajátosságai miatt pedig egyes esetekben szükség volt az adatot értelmező betoldásra is. Mivel a MARC-ot kezdetben csak a cédulasokszorosítás, illetve -szétosztás megkönnyítésére használták, a MARC-ra való átálláskor megmaradtak az előző technológiai állapot rögzítési sajátosságai.
Ha a jelenlegi technológiai környezet adta előnyöket szeretnénk maximálisan kihasználni, akkor meg kell változtatnunk az adatrögzítésről való gondolkodásunkat. Az átálláshoz szükséges megvizsgálunk, hogy melyik rögzítési mód milyen célt szolgál, és hogy létezik-e jelenleg jobb megoldás az adott cél elérése.

isbd_opti.jpgAz adatrögzítés célszerű módjainak változása

A tükrözött adatoknak az a szerepe, hogy láttassa, hogy hogyan mutatja be a forrás saját magát. Ez a forrás beazonosíthatósága miatt fontos. Jelen technológiai környezet megengedi, hogy az eddigieknél is kevesebb transzformációt alkalmazzunk az adatokon, ami egyrészt azt eredményezi, hogy a tükrözött adat hűbb képet ad arról, ahogy a forrás saját magát bemutatja. Másrészt azzal az előnnyel jár, hogy elektronikus források esetében automatizálható ezeknek az adatoknak a rögzítése.
Az egységesített adatok célja, a kereshetőség megkönnyítése. Segítségükkel egy helyre voltak gyűjthetők az összetartozó tételek. Ez a rendszer egy kiemelt karakterlánc használatán alapult, a különböző változatokhoz pedig utalót rögzítettek. Ha azonban számítógépes környezetben gondolkodunk az adatrögzítésről, akkor célszerű ilyen esetben kettébontani az azonosító funkciót és az emberi olvasásra szánt karakterláncot. Ahogyan az ábrán látható, ha a karakterláncot nem használjuk azonosítási célokra, az azt jelenti, hogy kevésbé kell alakítanunk rajta. Ha a helyette azonosításra használt azonosító teljesen független a forráson szereplő karakterlánctól (a legjobb, ha az azonosító nem rendelkezik semmilyen értelemmel), megszabadulhatunk egy karakterlánc kiemelt kezelésének kényszerétől, ami így elősegíti a nemzetközi újrafelhasználást. Az azonosítóhoz kapcsolt, teljesen egyenértékű karakterláncok közül az adott alkalmazás választhatja ki a felhasználók számára megjelenített alakot.

És ami az ISBD-n túl van …

Utolsóként, Gordon Dunsire tágabb kontextusba helyezte az eddig elhangzottakat és arról beszélt, hogy hogyan kapcsolódik az ISBD a bibliográfiai univerzum többi eleméhez. Az ISBD valójában két dolgot jelent: egyrészt a szemantikai jelentést hordozó elemek összességét, amilyen például a főcím, terjedelem stb. (a táblázatban a hordozó oszlop), illetve az ezekkel az elemekkel együtt használt adatértékek megformálásának szabályait, pl. a főcímet betűhíven tükrözzük a forrásról stb. (a táblázatban a tartalom oszlop).

ilacsa_tablazat_2_opti.jpg
Ezek tehát a bibliográfiai univerzum nagyobb szereplői. De hogyan kapcsolódik ez a szemantikus webhez? 
A szemantikus web alapja az RDF-triplet, amellyel három tagból álló állításokat tehetünk bármiről, bármilyen témában, beleértve természetesen a könyvtári szempontból releváns állításokat is. A triplet három tagját szokás alanynak, állítmánynak és tárgynak hívni. De a szemantikus web kontextusában az alany/állítmány/tárgy nem azonos a nyelvtani értelemben vett alany/állítmány/tárgy hármassal! Bár a kiindulópont valóban a természetes nyelv nyelvtana volt – az angolé –, de a nyelvek különböző belső logikája miatt a magyar mondatok nyelvtani értelemben vett alanyai és tárgyai sok esetben nem esnek egybe a szemantikus web szerinti felosztással, és van, hogy még az állítmány sem.

ilacsa_tablazat_3_opti.jpg
Ezért egyértelműbb talán, ha inkább az elemkészlet fogalmai szerint gondolunk rájuk. Ha úgy gondolunk a tripletre, mint egy állításra, akkor az alany és a tárgy az, amit az elemtulajdonság alapján általánosítani tudunk. A fenti példák általánosítva úgy néznek ki, hogy: [személy] írta [mű] és ennek inverze [mű] írója [személy]. Mivel magyarul nem a mondatbeli pozíció a döntő abban, hogy milyen mondatrészt tölt be az adott szó, illetve a szavak jellemzően ragozott formában kerülnek mondatba, elég nehéz jól, egyben értelmesen is hangzó formulát találni ezeknek az állításoknak a leképezésére. A fenti példát jelenleg a következő módon tudjuk ragozásmentesen átalakítani úgy, hogy értelmes legyen a kifejezés iránya:

[Gárdonyi Géza] az írója a következőnek: [Egri csillagok]
[Egri csillagok] írója a következő: [Gárdonyi Géza]

A magyar közönség is találkozni fog ezekkel a formulákkal, mivel a jelenleg fordított RDA-t ennek a logikának megfelelően alakították át.
 

Könyvtárosok globális pártfogása a nyilvános jogi információt illetően a digitális korszakban
szekcióülés
Drucker György (Projektiroda) beszámolója

Leslie Street (Wolf Law Library, Williamsburg), a szekció moderátora és előadója elöljáróban röviden ismertette az IFLA vonatkozó állásfoglalását. Előadásában vázolta az online jogi információszolgáltatás helyzetét az Egyesült Államokban. A szövetségi kormányzat alapvetően gondoskodik az angolszász jogrendszer egyik összetevője, a törvények és más jogszabályok (statute law) online elérhetőségéről szövetségi szinten.

law-us_opti.jpgAz USA kormányzati információs oldala. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Fontos mérföldkő volt az Egységes elektronikus joganyagról szóló törvény (Uniform Electronic Legal Material Act – UELMA) elfogadása, amely technológiasemleges megközelítésben rögzíti az állami online jogi dokumentumok tartós és hiteles elérhetővé tételét a nyilvánosság részére. Az UELMA, amelynek előkészítésében a jogi szakkönyvtárak munkatársai is részt vettek, alapvetően megfelel az IFLA vonatkozó irányelvében foglaltaknak, azzal az eltéréssel, hogy nem tartalmazza a térítésmentes hozzáférés követelményét.
Az egyes tagállamok közül egyelőre hatan tettek eleget az UELMA előírásainak. Az USA tagállami szintű helyzetének átfogó vizsgálata azt mutatja, hogy a legnagyobb kihívás az autenticitás biztosítása. A joganyag hitelessége kulcskérdés a tájékoztatásban, ám a primer jogforrások tekintetében még egyetlen tagállam sem tudta ezt megoldani, jóllehet egyre több helyütt már megszüntették a közzététel nyomtatott formáját.

law-us2_opti.jpg

A jogforrások hitelességének átfogó vizsgálata. A kép forrása: Az előadó prezentációja

A következő előadásban Raj Kumar (Delhi Egyetem könyvtárosa) prezentálta az indiai helyzetképet. Az angolszász jogrendszer talaján álló Indiában nagyon fontosak ezen a területen az e-Gazette (elektronikus közlöny) és e-Law (elektronikus jog) projektek. A 2000-es évek közepén indult meg a számítástechnikai eszközökkel támogatott igazságszolgáltatás programja.

law-india_opti.jpgIgazságszolgáltatási ICT Indiában. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Az Open Access keretében elérhető jogszabályok szolgáltatása számos nehézségbe ütközik még a vonatkozó felmérések tanúsága szerint. Fő problémák a kevéssé felhasználóbarát jelleg, strukturálatlan site-ok, illetve joganyag, továbbá a töredékes vagy nem rendszeresen frissített közzététel. A felhasználók gyakran panaszkodnak az online help lehetőség korlátozottságára, a többszöri login kényszerre, a keresési lehetőségek szegényes voltára és a jogforrások leírásának hiányára.

law-india3_opti.jpgAz online hozzáférés fő gondjai A kép forrása: Az előadó prezentációja

Ígéretes vállalkozásnak tűnik az OLIS (Online Legal Information System) rendszer megvalósítása, amely a fenti tapasztalatok tükrében kíván majd professzionális támogatással rendezett, használható online szolgáltatást nyújtani az indiai jogi környezetben.

law-india5_opti.jpgAz OLIS modellje. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Végezetül a záró előadást Marie Sophie Dibounje Madiba (OHADA-főkönyvtáros) tartotta a kameruni helyzetről, pontosabban az OHADA (Organisation pour l’Harmonisation en Afrique du Droit des Affaires) jogegységesítésről, tizenhét frankofón afrikai állam törekvéséről az üzleti jog (társasági és gazdasági jog) egységesítésére. Az OHADA szerteágazó tevékenységének legfőbb eredménye az adott jogterület egységes jogszabályaik megalkotása az érintett Nyugat- és Közép-afrikai országok közel 250 milliós piacán. Az OHADA honlapján (ohada.org) példásan elérhetőek a hatályos egységes jogszabályok szövege mellett az esetjogi döntések, továbbá a jogharmonizációs munka során keletkezett jogi szakirodalom is.

law-cameroon_opti.jpgAz OHADA ismertetés előadója A kép forrása: Az előadó prezentációja

Az előadásokat követő eszmecsere során a legélénkebb diskurzus a közlönyök helyben nyújtott szolgáltatása, valamint a jogszabályok különböző kiadásaihoz való hozzáférés szerzői jogi korlátairól esett.

Forrásmegosztás pandémia idején (Resource Sharing for a Post-Pandemic World)
szekcióülés
Ilácsa Szabina (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója

Az őrzött dokumentumok hozzáférhetővé tétele a könyvtár legelemibb feladata. Ez a feladat sokat változott a történelem folyamán, kezdve a csak helyben használattól a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzésig. A pandémia új kihívások elé állította a könyvtárakat ennek az egyik legelemibb feladatuknak az ellátásában, hiszen a fizikai példányok kölcsönzése nem volt tanácsos.
A következőkben az IFLA Dokumentumellátás és Forrásmegosztás Szekciójának a projektjét követhetjük nyomon, amellyel a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés elektronikus formáját szerették volna erősíteni olyan módom, hogy az a Covid után is fenntartható maradjon.

A kezdetek

Nem sokkal azután, hogy világossá vált a Covid világjárvány jellege, a szekcióban elkezdtek gondolkodni azon, hogy hogyan lehetne a nemzetközi könyvtárközi kölcsönzést életben tartani fizikai példányok küldése nélkül. Bár eddig is létezett elektronikus könyvtárközi kölcsönzés, de ez csak egy opció volt, nem pedig az egyedüli lehetőség.
Úgy döntöttek, hogy a gyors reagálás ebben a helyzetben fontosabb, mint a kidolgozottság, ezért két részre bontották a projektet: a gyorsan felálló kezdeti szolgáltatásra és a fenntarthatóságot célzó lassabb projektszakaszra. A projekt neve RSCVD lett, ami eredetileg a Resource Sharing in the time of COVID-ot (= Forrásmegosztás Covid idején) jelentette, de mivel a betűszó a véletlennek köszönhetően „recieved”-nek (adott kontextusban a fordítása „teljesítve”) is olvasható, leginkább így ejtve használják.
2021. április 21-én kapták az első kérést a RSCVD oldalon keresztül. Mivel ez egy nemzetközi könyvtárközi kölcsönzést segítő szolgáltatás, csak könyvtáraktól fogadnak kéréseket, magánszemélyektől nem. A rendszert önkéntesek működtetik és a szolgáltatás térítésmentes. A felület a kérőlapon felül még egy keresőt is tartalmaz, így először magunk ellenőrizhetjük, hogy elérhető-e a keresett dokumentum nyílt hozzáféréssel, és csak akkor adjunk le kérést, ha nem találtunk ilyen lehetőséget.

resource_sharing_1_opti.jpgA kéréseket egy egyszerű Google-táblázatban gyűjtik. Zölddel jelölik a teljesített kéréseket.

Bő 1 évvel az indulás után kicsit több mint 16000 kérés érkezett be hozzájuk, melyek közül 9062-t tudtak teljesíteni. A kérések több mint 50%-át egy héten belül teljesítették. A kéréseket nem e-mail csatolmányként teljesítik, hanem olyan biztonságos megoldásokat használnak, mint pl. az OCLC Article Exchange. A kérések legnagyobbrészt az Egyesült Királyságból érkeztek (44,6%), de Magyarországról is érkezett kérés (0,7%), a teljesítések zöme pedig két országhoz, Törökországhoz (34,1%) és az USA-hoz (29,5%) köthető.

A fenntarthatóvá tétel

Mivel jelenleg nincs olyan a RSCVD-hez hasonló szolgáltatás, ami megkönnyíti az elektronikus nemzetközi könyvtárközi kölcsönzést, ezért célszerű a RSCVD-et továbbfejleszteni, hogy a pandémia után is használható legyen. Ezt a továbbfejlesztést célozza meg a HERMES-projekt. A projektre mindegy 193 000 eurós támogatást is nyertek az EU-tól az Erasmus Plus program keretében. A tervezett hossz: 18 hónap (2021. május 1 – 2022. október 31.).
A projekt keretében a következőket fogják elkészíteni:

  • Publikációk a forrásmegosztás jelenlegi kérdéseiről. Mivel jelenleg nincs egy közös nemzetközi konszenzus arról a kérdésről, hogy mit is értünk forrásmegosztáson, a publikációikkal egyfajta párbeszédet szeretnének elindítani a kérdésben. A publikációk között lesznek jógyakorlatok, illetve egy keretrendszer-tervezet arról, hogy mi a forrásmegosztás mint könyvtári alaptevékenység.
  • Egy új nyílt forrású szoftver fejlesztése, ami az RSCVD új platformja lenne. Ez nem leváltaná, hanem csak kiegészítené a jelenleg használt szoftvereket és főképp a nehezen megoldható kérések tekintetében lenne nagyobb szerepe. Egyfajta áthidaló megoldás a rendszerek között.

resource_sharing_2_opti.jpgAz RSCVD hidat szeretne képezni a jelenleg elszigetelt rendszerek között

Oktatás mind a könyvtárosok, mind a könyvtárhasználók részére. A könyvtárosoknak egyrészt a RSCVD projekt egyéb eredményeit és a szoftver kezelését tanítják, de szóba kerülnek a szerzői jogok is. A használók információkereső készségeit fejlesztették a leginkább, de ezzel együtt természetesen a nemzetközi könyvtárközi kérések menetével is megismertették őket.

A helikopterkutatáson túl: Könyvtár és információtudományi oktatási, kutatási módszerek kifejtése (Beyond Helicopter Research: Unpacking International Studies on LIS Education and Research Methods)
szekcióülés
Németh Márton (Webarchiválási Osztály) beszámolója

A szekció a könyvtár- és információtudományt, illetve annak oktatási területét érintő nemzetközi összehasonlító kutatásokkal foglalkozott. A szekció címében a helikopter egy olyan kutatási módszerre utal, mely csak felületesen, nagy vonalakban vizsgál egy adott témakört, amin részletesebb kutatások révén kívánatos túllépni. Az előadók megállapították, hogy a földrajzi, nyelvi, kulturális, illetve intézményi sajátosságok miatt igen sok kihívással szembesül, aki ilyen, több kontinenst átfogó kutatási programot kíván megvalósítani. A szekcióülés keretei között két olyan nemzetközi felmérésről esett szó, ahol igyekeztek az imént említett kihívások által állított korlátokat áthidalni.
Az első felmérés az IFLA Building LIS Education, a könyvtárosképzés fejlesztéséért felelős munkacsoportja által készített nemzetközi kérdőív, s az abban foglaltak alapján elkészült adattár és térkép, mely a 2018-ban az IFLA által közzétett erős könyvtárosképzéshez szükséges feltételeket összegző ún. white paperben foglaltak megvalósulásáról kíván képet adni. Egyszerre kívánja tehát egymás mellé helyezni és bemutatni a könyvtárosképzés nemzeti összefüggésrendszereit és utat mutatni az egysége szempontú fejlesztési munkára az adott helyi keretek között.

visao_bslise_opti.jpgA Könyvtári felsőoktatás globális sajátosságait ábrázoló BSLISE-térképalkalmazás áttekintő nézete

A második felmérést az IFLA könyvtári kutatásokkal és módszertannal foglalkozó szekciója készítette, s kifejezetten a kutatásmódszertani ismeretek megjelenési formáira fókuszált a könyvtárosképzés keretei között. A kérdőíves kutatásban 31 országból 331 válasz érkezett, ezt egészítette ki az angol francia és spanyol nyelven, az online térben Zoom-platformon keresztül folytatott 29 személyes interjú, 40–60 percben különféle oktatási modellek bemutatásának céljából. A kérdőív széles merítést biztosított, könnyű volt kitölteni, a helyi kontextusok különbözősége azonban rányomta a bélyegét az eredményességre (számos országban nem folyik külön kutatásmódszertani oktatási tevékenység a könyvtárosképzés keretei között). A válaszokban sokszor az egyes kurzusok módszertani sajátosságainak ismertetése helyett tágabb stratégiai nézőpontok kerültek elő. Az interjúk feldolgozása nagyon időigényes. Az oktatás, kutatás hátterében nem állnak egységes nemzetközi etikai irányelvek, ez is problémát jelent összehasonlító kutatások lebonyolítása közben. A tervek szerint a felmérés eredményét könyv formájában publikálják majd.
Az előadásokat követő fórumbeszélgetésen elhangzott, hogy nehéz támogatót, szponzort szerezni nemzetközi összehasonlító könyvtár- és információtudományi kutatásokhoz. Mindemellett fontos lenne tisztázni nemzetközi összefüggésben, hogy a könyvtárosként munkába álló frissen végzett hallgatók milyen szakmai és kutatásmódszertani kompetenciákkal vannak felvértezve, van-e olyan közös alap kompetenciahalmaz, amely meg tudja alapozni a nemzetközi együttműködésen alapuló projektek tervezését. Szóba került még, hogy Latin-Amerikában komoly problémaként merült fel a nyelvi és kulturális izoláció, a kutatási témák és a publikációs fórumok beszűkültsége.

Folytatjuk…

Az összeállítás 1. része itt olvasható.

komment

A Könyvtári és Információs Világkongresszus előadásai. 1. rész

2021. október 19. 06:00 - nemzetikonyvtar

Beszámolók a Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetségének éves rendezvényéről

A Könyvtáros Egyesületek Nemzetközi Szövetsége (International Federation Of Library Associations – IFLA) szokásos éves rendezvényét, a Könyvtári és Információs Világkongresszust (World Library and Information Congress – WLIC)  első ízben rendezték meg idény nyáron online formában, melyen részt vettek kollégáink is. Háromrészes írásunkban összefoglalókat közlünk a konferencián elhangzott előadásokról. Elsőként az augusztus 17-én elhangzott szekciótémákból adunk ízelítőt.

Mi az értéke a kulturális örökségnek és a különgyűjteményeknek?
szekcióülés
Drucker György (Projektiroda) beszámolója

Az előadók Maria Castello moderálásával tízperces, tömör, gondolatébresztő prezentáció keretében közelítették meg különböző nézőpontokból a témakört. Az első előadó, Frédéric Blin (a Bibliotheque national de France – BnF munkatársa) arra helyezte a hangsúlyt, hogy tudományos mértéket kell alkalmazni a ránk hagyományozott és továbbadandó kulturális örökség tekintetében, hiszen kereskedelmi forgalom alól kivont javakról van szó. Nem kizárt természetesen a pénzügyi érték megléte, például a légifotók esetében, alapvetően mégis különbséget kell tenni a dokumentumállomány, például a BnF 1,2 milliós archívumának számviteli értéke és a gyűjtemény gazdasági értéke között.
Az előadásokat követő eszmecsere során, kérdésre válaszolva Brin megerősítette, hogy álláspontja szerint el kell szakadni a pénzügyi értékeléstől, miként például Bhutan a bruttó hazai össztermék (GDP) számítása helyett az össznépi boldogság mérőszámát favorizálná. Kollégája, Bruno Sagna (BnF nemzetközi igazgató) arra a szempontra is felhívta a figyelmet, hogy a gyűjtemények értéke jóval több, mint az állományi tételek egyedi értékeinek aritmetikai összege.

A következő előadásban Roslyn Russel tanácsadó (Canberra), vendégprofesszor (Royal Melbourne Institute of Technology) a különgyűjtemények jelentőségének értékelése felől közelített a problémához. A jelentőség lehet például történelmi, művészi/esztétikai, kutatási vagy társadalmi/szellemi természetű, míg fokozatait a proveniencia, ritkaság, állapot/teljesség, interpretációs képesség dimenzióiban értékelhetjük komparatívan. Ezek komplex vizsgálata után lehet jelentőségi nyilatkozatot kiállítani, amelyet sokoldalúan hasznosíthatunk különböző döntéshozatali folyamatokban, kezdve a szerzeményezéstől az állományvédelmi intézkedéseken és a kiállításon történő bemutatáson át a digitalizálás priorálásáig. Az előadó közreműködésével az ausztrál kormányzat számára készített útmutató itt érhető el.

speccoll-signif2-kepernyokep_opti.jpg

Roslyn Russel tanácsadó (Canberra), vendégprofesszor (Royal Melbourne Institute of Technology): Az értékelés összehasonlító kritériumai. A kép forrása: Az előadó prezentációja

Teljesen más nézőpontot hozott be Razia Salek archívumvezető (Nelson Mandela Foundation, Johannesburg,), aki a különgyűjteményi értékeket az emberi jogok, az igazság és a jóvátétel tükrében vizsgálta. Dél-Afrikában az apartheid rendszer felszámolása után, Mandela elnök idején a dokumentációs archívumok, könyvtárak és számos különgyűjtemény fontos szerepet játszottak a korábbi jogsértések áldozatainak rehabilitálásában.
Végül Thomas Stacher, a darmstadti egyetemi és tartományi könyvtár igazgatója (Technische Universität, Darmstadt) a digitális másolat vagy digitális eredeti dilemmáját boncolva közelített ahhoz a kérdéshez, hogyan változtatja meg a digitális szempont érvényesítése a különgyűjteményekre vonatkozó felfogásunkat.
Kiindulópontja, hogy a digitális kópia csak ezüst, míg az eredeti az arany, hiszen a digitális másolat nem helyettesíti az eredetit, csak visszautal rá, nincsen ónértéke, és – Walter Benjaminnal szólva – nélkülözi az eredetit körülvevő aurát. Ebben a felfogásban a könyvtár a múltnak a ritka könyvekben és különgyűjteményekben megtestesülő emlékezete, és a digitális konverzió révén elősegíti a múlt emlékezetének rekonstrukcióját. A digitális kulturális javaknak a nyilvánossághoz történő közvetítésével a közönség a múlthoz kapcsolódhat, a gyűjteményeknek pedig éppen ez adja meg az értékét.

speccoll-digi2-kepernyokep_opti.jpg

Thomas Stacher, a darmstadti egyetemi és tartományi könyvtár igazgatója (Technische Universität, Darmstadt): A könyvtárak feladata. A kép forrása: Az előadó prezentációja)

 

Szabályozott digitális kölcsönzés
szekcióülés
Dancs Szabolcs (Könyvtári Szabványosítási Iroda) beszámolója

Kyle K. Courtney előadásában arról beszélt, hogyan terjeszthető ki a digitális tartalmak hozzáférése a szabályozott digitális kölcsönzési CDL-rendszer (controlled digital lending) alkalmazásával. A könyvtárak kettős szerepet látnak el a kreatív ágazat szerzői jog által érintett területén. Egyfelől kiemelkedő a gazdasági szerepük: világszerte mintegy 720 milliárd dollárt költenek jogvédett tartalmakra; másfelől a szerzői jogi oltalom alatt lévő művek fontos felhasználói: csak az Egyesült Államokban évi 2 millióra rúg a könyvtárak által kölcsönzött jogvédett dokumentumok száma. Az USA jogi rendszere, közelebbről a Fair Use (méltányos felhasználás, illetve Kanadában: Fair Dealing) és a jogkimerülés (First Sale Doctrine) szabályozása ágyaznak meg a szabályozott digitális kölcsönzési (CDL) szolgáltatásnak, amelynek lényege, hogy a művek legálisan beszerzett elektronikus példányainak mindegyike egyidejűleg egy felhasználó számára kölcsönözhető (limitált időre, ahogy a hagyományos kölcsönzési rezsim engedi). Ugyanez igaz a digitalizált tartalmakra is, amelyek esetében az e-kölcsönzés idejére fel kell függeszteni az eredeti (nyomtatott) példány(ok)hoz való hozzáférést. További feltétel, hogy a hozzáférést úgy kell lehetővé tenni, hogy a felhasználó ne készíthessen másolatot az adott műről, semmiképp ne tölthesse le azt. A DRM-technológiát (digitális jogkezelés) bár alapjáratban „nem szeretjük”, itt kénytelenek vagyunk alkalmazni. A CDL-rendszert több mint 100 észak-amerikai könyvtár implementálta eddig. Courtney szerint egy piackímélő eljárásról van szó, amelynek jogi keretei (Észak-Amerikában legalábbis) adottak.

cdl_model_opti.jpg

 

A CDL-modell röviden

Az IFLA a CDL-lel kapcsolatban kiadott egy álláspontot, amelyet Christina de Castell ismertetett. A dokumentum elmagyarázza a CDL-nek mint a licencelés alternatívájának szükségességét és alapelveit. A szerzők úgy érvelnek, hogy a kor (és a felhasználók) igényeinek megfelelő hozzáférés nyújtásának alapfeltétele, hogy a könyvtárak a hagyományos dokumentumok kölcsönzésének elvén kölcsönözhessék ki a művek elektronikus példányait, és ennek lehetősége már azokban az európai országokban is adott, ahol az Európai Unió Bírósága C-174/15 ítéletére alapozva ezt engedélyezik. Az uniós országokban a lokális helyzetre kell alkalmazni az ítélet nyújtotta új lehetőséget, a többi országban pedig meg kell teremteni a jogi alapokat, ha azok még nincsenek meg.

Az entitásmenedzsment felé: új szerepek és új szolgáltatási modellek a könyvtárakban
szekcióülés
Gombos Zsuzsanna (Humántudományi Bibliográfiai Koordinációs Iroda) beszámolója

Az IFLA Katalogizáló és Bibliográfiai Szekcióinak szervezésében három előadót hallgathattunk meg. Az első előadásban arról a nemzetközileg is megfigyelhető törekvésről volt szó, hogy miként próbál elmozdulni a könyvtárszakma a bibliográfiai és authority rekordokon alapuló katalógusok irányából a strukturált adatokon alapuló, valamint a megosztott és nyílt azonosítókat használó entitáskezelés felé.
A British Libraryből Andrew MacEwan és a Bibliothèque nationale de France munkatársa, Iris Berbain a két könyvtár, a 2012 óta létező ISNI-vel (nemzetközi szabványos névazonosító) kapcsolatos tapasztalatairól számolt be, arról hogy hogyan vonták be sikerrel a kiadói világot az ezzel kapcsolatos közös munkába. Ennek alapvető célja, hogy minél jobb minőségű, megbízható és egyértelműsített adatok kerüljenek az adatbázisba, mely többek között alkalmas lesz a szerzői jogi kérdések tisztázására is. Az adatbázis deklarált célja, hogy (ne csak) a könyves szakma különböző szereplői között biztosítsa az adatok cseréjét, és mindenkit érdekeltté tegyen az adatok minőségének javításában.

isni_system_opti.jpgAz ISNI-rendszer

A British Library ezért, annak érdekében, hogy az ISNI egy elterjedt, globális azonosítóvá válhasson, a könyvtári világ ellátóláncának több szereplőjével – a könyv- és zeneiparral, kutatókkal − igyekszik együttműködni. Az Egyesült Királyságban ezt a törekvést több kiadással kapcsolatos szabványügyi testület is támogatja, ennek köszönhetően kialakult egy rendszeresen ülésező közös munkacsoport is. Így a kiadók adatbázisaiban és a brit nemzeti bibliográfiában található bibliográfiai adatokat az ISBN azonosító segítségével egybevetették és összekapcsolták a VIAF-ban és ISNI-ben található megfelelő név-authoritykkel, mely tevékenységnek volt egy olyan nem várt eredménye is, hogy a kiadók adatbázisaiban található duplumokat is sikerült kiszűrni. A BnF a kiadókkal való együttműködést a kötelespéldány-rendszeren belül is alkalmazza, illetve 2017 óta ISNI-azonosító kiutaló szolgáltatást tart fenn. (Az ISNI-ről bővebben Dancs Szabolcs írt cikket 2017-ben.)
A szekció második előadásában a szentpétervári Orosz Nemzeti Könyvtár képviseletében Karina Esman számolt be a dokumentumritkaságokat nyilvántartásba vevő, immár harmadik éve futó, Könyvjelzők (Книжные памятники) nevű projektjükről. A projekt célja, hogy számbavegyék az orosz kultúra különösen nagy értékkel bíró könyves örökségét, ezeket digitalizálják, tudományos alaposságú leírást készítsenek róluk, és a nyilvánosság számára szabadon elérhetővé, kereshetővé tegyék. A tervek szerint az ötéves munka során 40.000 darab, 1830 előtti könyvet, kéziratot, térképet, metszetet, kottát és posztert digitalizálnak. A munka dandárján az Orosz Állami és az Orosz Nemzeti Könyvtár osztozik, de részt vesz a feladatvégzésben az Orosz Tudományos Akadémia Könyvtára és jónéhány regionális könyvtár is.
Esman előadásában kitért néhány katalogizálási különlegességre, amelyeket a RUSMARC-ban készült rekordokon keresztül mutatott be, azonban az első előadásban megismert nyílt azonosítókon alapuló entitáskezelésről, vagy az orosz könyvtárszakma ezekhez való viszonyulásáról keveset tudhattunk meg, azon kívül, hogy az Orosz Nemzeti Könyvtár tagja a VIAF közösségnek, tehát az orosz nemzeti névtér adatai megtalálhatók a Nemzetközi Virtuális Katalógustárban (VIAF) is.

Folytatjuk…

komment

Háry János színpadra lép

2021. október 16. 08:00 - nemzetikonyvtar

95 évvel ezelőtt mutatták be Kodály Zoltán Háry János című daljátékát

1926. október 16-án mutatták be a Magyar Királyi Operaházban Kodály Zoltán Háry János című daljátékát. A szövegkönyv szerzői Paulini Béla és Harsányi Zsolt voltak. A rendező Márkus László volt, vezényelt Rékai Nándor. A címszerepet Palló Imre, Örzse szerepét pedig Nagy Izabella, a Nemzeti Színház művésze alakította. Vendégszerepelt továbbá az előadásban Körmendy János, a Magyar Színház tagja is.

A bemutató szereposztásának áttekintését a színlap mellett megkönnyíti egy korabeli képösszeállítás is.

A Háry János daljáték eredetileg a Nemzeti Színház számára készült. 1926-os ősbemutatója előtt a rendező, Márkus László (1881–1948) – aki egyúttal író, kritikus, díszlet- és jelmeztervező is volt – így nyilatkozott:

„A Kodály ősi szépségű magyar muzsikája mellett Paulini Béla és Harsányi Zsolt színdarabja is idevaló az Operaházba.”

Márkus László: „Háry János”. M. Kir. Operaház. Szerkeszti: Radnai Miklós és Márkus László. 1926. október, Budapest, Színházi Album-Kiadóvállalat, 1926. 13. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Márkus László korábban több budapesti színháznál is tevékenykedett. 1908-tól a Magyar Színház főrendezője és díszlettervezője, 1922–26-ig a Renaissance Színház díszlet- és jelmeztervezője volt. Időközben, már 1923-tól az Operaház főrendezője, 1935-től 1944-ig igazgatója volt. Az 1932–33-as évadban pedig már a Nemzeti Színház igazgatói feladatát is ellátta. Így még jobban megértjük a következő vallomását:

„Nekem, aki rendezője lettem az előadásnak, különös gyönyörűség megint egyszer a színészek beszédjében keresnem kifejező eszközeimet és boldog vagyok, hogy egyszer megint körülöttem van a drámai színpad, ahol fiatal voltam, és ahol oly fájdalmasan hiába kerestem azt a muzsikát, amit a dráma lényeges belső erőjének éreztem mindig. Az én drámai ideálomhoz most jutottam közel, itt az Operaházban és álmélkodva hallgatom az énekesek szép tiszta magyar prózáját és minden próbán egész sajátos személyi értékek revelációját élvezem.”

Márkus László: „Háry János”. In. M. Kir. Operaház. Szerkeszti: Radnai Miklós és Márkus László. 1926. október, Budapest, Színházi Album-Kiadóvállalat, 1926. 14. – Színháztörténeti és Zeneműtár

07_opti_1.jpg
Márkus László (1881–1948) rendező, díszlet- és jelmeztervező munka közben. Fénykép. Jelzet: 1954/3198 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Nemzeti Színház számára készült, de az Operaházban bemutatott Háry János egy rövid időre mégis eredetileg tervezett bemutatója helyére került, hisz 1929. december 13-án, 14-én és 15-én a Nemzeti Színház Kamaraszínházában adták elő a daljátékot. Az előadásra a csákvári Magyar Földmíves Játékszín vendégjátékaként került sor, saját jelmezekkel és díszletekkel. A játékszín vezetője Paulini Béla, a szövegkönyv egyik szerzője, az előadás rendezője Bozory Endre, a csákvári Bozory vendéglő tulajdonosának tehetséges fia, a földmíves zenekar prímása pedig Dávid János volt.

Az előadás bemutatója 1929. április 16-én volt Csákváron. A város szülötte, Paulini Béla kezdeményezésére indult el és az ő vezetésével folytatódott a magyarországi falvak hagyományőrző népi együtteseit tömörítő Gyöngyösbokréta-mozgalom, melynek nyitányát éppen a Háry János a rádió által is közvetített csákvári bemutatója jelentette.

10_opti_4.jpg

Paulini Béla, Harsányi Zsolt: Háry János kalandozásai Nagyabonytul a Burg váráig. Kodály Zoltán kottáival és eredeti nép dalokkal, Budapest, Szerzők kiadása. Marton Sándor, 1926, 97. – Törzsgyűjtemény

Garay János (1812–1853) költő, színdarabíró, műfordító elbeszélő költeményben örökítette meg Háry János alakját. Paulini Béla és Harsányi Zsolt szövegkönyve az ő Az obsitos című műve nyomán keletkezett. 

11_opti_4.jpgBarabás Miklós: Garay János. Kőnyomat, Bécs, Johann Höfelich, 1844. Jelzet: KE 3350 – Színháztörténeti és Zeneműtár

A Háry János alakját korábban feldolgozó legismertebb alkotásból idézünk, amely nagy- és dédszüleink idején még az iskolai kánon részeként elmaradhatatlanul szerepelt a régi magyar olvasókönyvek újabb és újabb kiadásaiban:

„Most is kezébe kapván az öblös meszelyest,
Kalandos életéből regét regére kezd;
Hol s merre járt, mit látott, mit tett ő s társai,
S hallgatva függtek rajta mindnyájok ajkai. 

Ő, ki ármádiákat vert széjjel egy magán,
Túl jára hadnagyával az Operenczián,
Ki franczia fejekkel sátrát körül raká,
És a világ végénél lábát lelógatá.”

Garay János: Az obsitos. I. Az obsitos és Napoleon. In. Garay János összes költeményeMagyar Elektronikus Könyvtár

Ma ugyan már csak kevesen ismerik Garay a maga korában és később is népszerű művét, de a mese tovább él… Háryt ma is mindenki jól ismeri.
Az obsitos alakjának kiteljesedése, vagyis Háry színpadra kerülése két tehetséges írónak köszönhető, a főképp humoros, részben gyerekeknek szóló írásairól ismert, a nép lelkületét jól ismerő Paulini Béla (1881–1945) és a református írók, köztük a gályarab prédikátor Harsányi Móricz István leszármazottja, az író, műfordító, színházi ember Harsányi Zsolt (1887–1943) közös alkotása.

Az itt bemutatott képes összeállítás alapján némi fogalmunk lehet, hogyan is nézhetett ki az ősbemutató színpadképe, s milyenek voltak a szereplők.

14_opti_2.jpgMuszka silbak. Paulini Béla rajza. A „Háry János” I. kalandjához. In. Paulini Béla, Harsányi Zsolt: Háry János kalandozásai Nagyabonytul a Burg váráig. Kodály Zoltán kottáival és eredeti nép dalokkal, Budapest, Szerzők kiadása. Marton Sándor, 1926, 19. Törzsgyűjtemény

A Paulini Béla által az 1926-os kiadás számára készült rajzait párhuzamba állítottuk az elkészült díszlettervekkel, illetve egy esetben a színpadképpel. A hasonlóság a rajzok és a tervek között szembetűnő.
De mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Valószínűbb, hogy a már kész tervek alapján készültek – újra – a jó rajzoló, saját könyveit is, mint például az 1925-ben megjelent Dugasz Matyi birodalmát, maga illusztráló tehetséges művész szellemes rajzai, de a közös munka, véleményünk szerint szinte biztosra vehető, ami a népi meseszerűséget, egyszerű, naiv jelleget illeti.

15_opti_1.jpgPaulini Béla. Jelzet: 223/1990 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Paulini – ahogyan azt a korabeli tudósításból is megtudhatjuk – a próbákon is állandóan jelen volt. A daljátékról adott nyilatkozatát idézzük:

„Az a fontos, hogy megszületett a modern magyar daljáték. A modern magyar zene – vagy elfelejtett ősi muzsika?
A semmiképpen sem realista szöveg, sok groteszk, nem látott fantasztikum s az újszerű díszlet nem expresszionizmus, de nem is kékmadár-másolat: magyar levegőt lehel. S mégis – modern. (A szövegnek, zenének, díszletnek egységesen a filozófiája is magyar, s a szöveg dehogyis amolyan »librettó«, táncos társa a muzsikának.)
Bizony a naturalistákat sohasem tiszteltem. A naturalista írók ugyanis – véleményem szerint, aminek állíthatják az ellenkezőjét is – nem is művészek, hiszen csak másolják az életet. És ami még rosszabb – különösen a színpadon – a naturalizmust úgysem lehet száz százalékig megcsinálni, és amit naturalizmusnak neveznek, végeredményben úgyis csak – álnaturalizmus. Tehát éppen semmi. (Véleményem! Lehet vitatkozni, bár a vitatkozásra nem felelek.) Az az előadás, amit a Háry János hoz, végre egységes megtagadása a naturalista színpadnak, ami a magyar színpadot – némi kísérletezésektől eltekintve – vagy száz esztendeje foglalja le.
S ezzel egyúttal eljutottunk oda, hogy [amit] most Márkus László áldott rendezői keze, szeme, szíve egységesen színpadra állított, az egyúttal bemutatója a magyar színjáték második etapjának. (Nagy mondás? Nem baj az kérem, úgyis »ismert szerénységemmel« veregetik folyvást a vállamat. Holott félreismert gőgről is lehet szó.) Márkus László! Színpadra állítani a modern és mégis minden ízében magyar daljátékot, nem is sikerülhetett volna másnak, mint neki; valahol hiba támadt volna, és akkor összeomlik a kényes tündérvár, s a számtalan színű, kristályüveg-tündérvárból csak cserép marad. Márkus László tudhatta csak ezt, aki író, muzsikus és festő volt egy személyben, aki érzi nemcsak a muzsika meg a szó ritmusát, hanem képben is lát mindent, és pillanatig sem tépelődik.
A darabban kétségtelenül megnyilvánul némi fantázia (magyar, magyar!) és derű... Márkus László dehogy is csinál viccet a dologból, áhítattal szalutáltatja a csontvázakat is Johannesünk előtt. Igen, e teljes hozzáértés, rajongás nélkül suta dolog kerekedhetett volna a Háry Jánosból is, félszeg-ostobaság a nagyvonalú elgondolásból.
Egyszóval a szerző akképp fejezi be a »darabról« szóló nyilatkozatot, hogy megállapítja: a magyar színművészet már indulhat is fáklyával Márkus László elé, hiszen akadt egy rendező, aki Pesten is legyőzte a hétfejű sárkányt: a naturalista színpadot… Az Operaház »énekesei« pedig elkövették azt a kedves csodát, hogy Háryért remekül beszélnek is, s egy kiváló drámai színész operaénekessé lett érte: köszönjük, köszönjük, igen szépen.
Hogy aztán majd a közönség mindjárt teljes lelkesedéssel ismeri-e föl tündérvárunkat, azt persze kiszámítani nem lehet. De biztos, hogy akik – kissé dekadens korunkban – fokozottabb mértékben vágyakoznak a szent tűz után, azok kitárják karjaikat.”

Háry János. A három szerző és a rendező az Operaház újdonságáról. I. Paulini Béla [nyilatkozata]. [A II. Harsányi Zsolt. III. Kodály Zoltán.]. In. Magyar Színpad, 19. évf., 1926. október, 15–16. – Törzsgyűjtemény

A Garay-féle változathoz képest is a Világvége és a Hétfejű sárkány jelenete a Paulini Béla és a szerzőtársak által 1926-ban kiadott könyvből hiányzik. Az operaházi bemutatókor s még egy darabig szerepeltek, majd később elhagyták ezeket, miközben az egész darab és a zene is az idők során több átalakításon ment keresztül. 1927-ben világsikert arató hattételes zenekari szvit is született belőle. – A világvége jelenetnek és a sárkánynak a rajzát tehát hiába keressük Paulinitől, viszont Oláh Gusztáv mindkettőt megrajzolta.
Oláh Gusztáv (1901–1956) korának egyik legkiemelkedőbb díszlettervezője, Kéméndy Jenő tanítványa, szcenikai asszisztense lett az Operaházban, ahol azután harmincöt évet töltött. Közben Hevesi Sándor hívására dolgozott a Nemzeti Színháznak is. 1926. október 30-án Az ember tragédiája új bemutatójához az új díszleteket, „misztériumkeretet” Tolnay Pállal együtt ő valósította meg.

16_opti.jpgOláh Gusztáv, 1926 körül. Fotó: Vajda M. Pál. Jelzet: KA 7848/25 – Színháztörténeti és Zeneműtár

„Körülbelül 75 évvel ezelőtt temették el Tolnában azt a magyar Münchhausent, akit most három eredeti tehetség új és ragyogóbb életre keltett az Operaházban. Ők is »hárman valának együtt«, mint Garay »Obsitos«-ának szereplői: – Kodály, Harsányi és Paulini –, de negyediknek hozzájuk szegődött ifjú Oláh Gusztáv, a mesemondók mágusa, akinek fantáziája »korszerű környezetet” varázsolt az Operaház színpadára.
Kettős nehézséggel állott szemben a díszlettervező, amikor Háry János viselt dolgait kellett megfelelő keretbe állítania. A valóságot – a XIX. század eleji reális életet – úgy kellett összhangba hoznia, sőt egybeolvasztania a mese akciójában – tehát a hazugság levegőjében – törpékké torzított legendás alakokkal, hogy az összbenyomás ne legyen bántó, és minden túlzást megbocsássunk a fantáziának azért, hogy egy derűs álomvilág illúziójába ringatott.
Ezt a nem könnyű és nem mindennapi föladatot sok invencióval és ötletes eredetiséggel oldotta meg ifjú Oláh Gusztáv. Szigorúan ragaszkodott a daljáték stílusához s annak szellemében varrt cifra sújtást a mese tarka ruhájára. Céljának és a sikernek érdekében fölhasznált minden eszközt, mely a színi hatás fokozására kínálkozott. Ami szép, megkapó és színes vonás akad az etnográfiában, azt mind összeszedte és művészi ösztönnel szűrte le belőlük a mese típusait, melyeket aztán pazar pompával öltöztetett föl.
Így lett a »rongyos obsitos« viselt dolgaiból káprázatos revü, amelynek egyes jelenetei oly nagyszerű erővel vetik elénk a XIX. századbeli magyar élet egy-egy jellegzetes képét, hogy aki látja, egy pillanatig se tartja mesének vagy álomnak – például: a majlandi táborozást stb. –, hanem annyira megérzi a kor történelmi levegőjét, hogy valósággal vele és benne él.

Ahogy elénk állítja Milano városát 32 tornyával, már az első tekintetre látjuk, hogy ez a stilizált mese-illusztráció nem lehet valóság. És ebbe a naiv elgondoláséi keretbe mégis pompásan beleillik a Háry János hetyke huszársága, a kocsis Körmendy zamatos magyarsága, sőt még a kétfejű csirkét reggeliző osztrák császár is – ami pedig mind »eredeti valóság«, és nem kell hozzá semmiféle illúzió, hogy el is higgyük.
Ezt a hitet pedig az a »korszerű környezet« adja a nézőnek, melyet ifjú Oláh Gusztáv fantáziája varázsolt a színpadra. Mert abból a perspektívából mutatja a császárvárost, a zenélő toronyórát, Napóleont, Mária Lujzát, az ábécét éneklő császári gyermekeket, a magyar huszár gyöngyéletét, meg az abonyi csapszéket – szóval az egész »inzurgens világot« –, ahogy azt, Háry János füllentései nyomán, a XIX. század eleji naiv parasztok látták.
Enélkül groteszk, nevetséges, sőt bántó paródia lenne az egész daljáték, a néző elvesztené minden illúzióját – körülbelül úgy, mint ahogy a frakkos Hamlet is szánalomra méltó, silány figurává degenerálódik a modern keretben föltálalt legendás akcióban.
A díszlet-festőnek ezt a nagy művészi értékét illett és kellett kiemelni éppen most, amikor egyes színház-direktorok a színpad »leegyszerűsítése« címén – mivelhogy a papír-masé olcsóbb, mint a vászon – ki akarják vetkőztetni korszerűségéből a történeti akciókat, mit se törődve kapzsiságukban azzal, hogy ez a »leegyszerűsítés« egyenesen megöli az illúziót: tehát a színpadi hatás az igazi és teljes siker rovására megy.”

Az Obsitos. In. Képes Krónika, 8. évf. 44. sz., 1926. október 31., 4–5. – Törzsgyűjtemény

A nagyabonyi kocsmában a valóságban garnizonjából ki sem mozduló obsitos baka rákezd mesés huszárkalandjaira.

Háry a muszka–osztrák határon kimenti a bajba jutott császárnét.

A bécsi Burg udvarán. Háryt felveszik a testőrségbe.

A Napóleont elhagyó, s most már a hős Háryba szerelmes ifjú császárné és Ferenc császár…

A féltékeny és cselszövő Ebelasztin távolította el Háryt az udvartól.

Majland harminckét tornya alatt táborozik Háry mint óbester.

Háry legyőzi a franciákat és rabul ejti Napóleont.

Ebelasztin a Hétfejű sárkánnyal elraboltatja az ifjú császárnét, Mária Lujzát, hogy ne lehessen Háryé. Háry elmegy a világ végére, hogy megmentse Mária Lujzát. A Hétfejű sárkánynak már hat fejét levágta, mire az, az életéért rimánkodva, sértetlenül kiadja neki Mária Lujzát.

A szerelmes Mária Lujza bátor megmentőjének, Hárynak hálából pompás lakosztályt nyitott a bécsi Burgban és már az esküvőjükre készülődnek. 

Végül mégis sikerül Hárynak elhárítania ezt a kényszerű házasságot. Mindent ügyesen elrendez, s még Ferenc császárt is kioktatja, ezentúl szeresse jobban a magyarokat. Végül igaz szerelmével, Örzsével boldogan megy haza a falujába.

45_opti.jpg
Kodály Zoltán. 1928. Fotó: Vajda M. Pál. Jelzet: Kodály 101/3 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kodály Háry Jánosa bemutatójának évfordulóján a modern magyar daljáték megszületését is ünnepeljük. Ekkor csendültek fel először az Operaház színpadán a magyar nép dalai.

Irodalomjegyzék:

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Egy aranylakodalom emléke. Második rész

2021. október 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

Klasszikusok klasszicista kiadásban: Anakreóni dalok

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötödésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

1_hercegi_par_opti.jpgHabsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

A hercegi pár által adományozott könyvek közül az első, melyet az 1929. évi könyvtárigazgatói jelentés említ, az Anakreóni dalok 1781-ben megjelent díszkiadása, mely amellett, hogy a klasszicista könyvművészet egyik remeke, tudománytörténeti jelentőséggel is bír. A könyvet Giuseppe Spalletti, a Vatikáni Apostoli Könyvtár tudós könyvtárosa adta ki, saját költségén. A költemények ógörög szövege és ezek latin fordítása mellett a kötet a versek forrásául szolgáló és akkoriban még nehezen hozzáférhető, bizánci kódexrészlet rézbe metszett másolatát is tartalmazza.
A mű keletkezésének körülményei szorosan összefüggenek a 18. század utolsó negyedében Európa-szerte uralkodóvá váló stílusirányzat, a klasszicizmus kibontakozásával, mely az ókori művészet emlékeit eszményítette, és ezeket tekintette a kor alkotói által követendő példának. Egyik legjelentősebb központja éppen az ókori emlékek sokaságát őrző Róma volt, ahol VI. Piusz pápa uralkodása alatt az emlékek feltárása újabb lendülettel folytatódott. Ezzel egy időben az ógörög és római irodalom iránti érdeklődés is felélénkült. A mű kiadóját, Giuseppe Spallettit azonban nem csupán ez ösztönözte az Anakreóni dalok megjelentetésére, hanem az az észrevétel, hogy a versek korábbi kiadásai számos pontatlanságot tartalmaztak. Ezt a felismerést az a körülmény tette lehetővé, hogy a költeményeket az utókorra áthagyományozó bizánci kódexet akkoriban a Vatikáni Apostoli Könyvtárban őrizték.

2_cimoldal_opti.jpg

Az Anakreóni dalok címoldala. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia, Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

Spalletti a könyvet Gábriel infánsnak ajánlotta, aki korábban Sallustius római történetíró műveinek 1772-ben megjelent fordításával vívta ki a korabeli, művelt olvasóközönség elismerését.
Az infáns ókor iránti érdeklődése nem meglepő annak fényében, hogy annak a szászországi Mária Amália hercegnőnek volt a fia, aki már lánykorában rajongott az ókori szobrokért, később pedig ő vette rá férjét, VII. Károly nápolyi királyt Pompeji feltárásának elrendelésére. Bourbon Gábriel Antal szerteágazó rokoni kapcsolatainak magyar vonatkozása is ismert: egyik nővére, Mária Lujza József nádor édesanyja volt, a későbbiekben német-római császárnéként, majd magyar királynéként vált ismertté.

3_ajanlas_1_opti.jpg

Giuseppe Spalletti Gábriel infánsnak szóló ajánlásának kezdete. In. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia. Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

A Catilina összeesküvéséről és Jugurtha háborújáról szóló művek fordítását tartalmazó, díszesen kivitelezett könyvet az infáns ajándékképpen Európa főúri udvaraiba küldte szét.
A madridi királyi nyomdász, Joaquín Ibarra által kiadott, remekbe szabott könyvet Giuseppe Spalletti is ismerte és minden bizonnyal követendő példának tekintette. Az általa megjelentetett kötet is tartalmazza az eredeti szöveget, annak fordítását és metszetekkel díszített. Ez utóbbiak a pápai udvarral kapcsolatban álló művészek alkotásai. A legdíszesebb példányokban a nyomatok felülfestettek. A hercegi pár által adományozott kötet is ezek közé tartozik.

4_serlegrol_opti.jpg

 A serlegről szóló költeményt megjelenítő oldal. In. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia. Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

Spalletti a versek szövegének átiratához mellékelte a Cambridge-i Egyetem görögtanárának, Joshua Barnesnak 1705-ben kiadott könyvében (ANACREON TEIUS, Poéta Lyricus Summâ Cura et Diligentia, ad fidem etiam Vet. MS. Vatican. Emendatus [...] Operâ & studio JOSUAE BARNES […] Cantabrigiae […] MDCCV) szereplő, közismertebb versátiratokat is, valamint a költemények szövegének latin prózai fordítását.
A kötet előszavában röviden kitér arra, hogy az ógörög költemények gyűjteményét Konstantinos Kephalas (aki a tizedik század elején a konstantinápolyi császári palota papságának tagja volt) három ókori, illetve korabizánci antológiából merítve állította össze. Ez a versgyűjtemény a későbbiekben Anthologia Palatina néven vált ismertté és a tizedik század végén készült másolatban maradt fenn a Codex Palatinus lapjain.

5_anakreon_opti.jpg

Anakreón medalionba foglalt arcképe szatírok, nimfa és Hümén között. In. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia. Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

A kódexnek igen kalandos sorsa volt. Vélhetően valamikor Konstantinápoly eleste után került Európa latin műveltségű részébe, végül pedig Heidelbergbe, a Német-Római Birodalom egyik legjelentősebb kéziratgyűjteményét őrző Választófejedelmi Könyvtárba (Bibliotheca Palatina).
A harmincéves háború egyik döntő ütközetében, a fehérhegyi csatában a Rajnai Palotagrófság választófejedelme a protestáns rendek szövetségének vezéreként vereséget szenvedett és ez a könyvtár sorsát is megpecsételte. V. Frigyes elvesztette választófejedelmi címét I. Miksa bajor herceg javára, aki katolikus lévén, a könyvtár állományának javát támogatójának, XV. Gergely pápának küldte el trófeaként. A kéziratokat és könyveket még Münchenben egy erre utaló adományozói könyvjeggyel (Cod. Pal. graec. 23 Anthologia Palatina – Universitätsbibliothek Heidelberg) látták el, majd a görög származású Leo Allatius pápai megbízott felügyelete alatt szállították tovább Rómába az Alpokon át. Allatius, bár tisztában volt a kéziratok értékével, úgy rendelkezett, hogy a könnyebb szállíthatóság érdekében a kódexeket védő faborítókat fejtsék le. Vélhetően ekkor vált ketté az ógörög költemények szövegét tartalmazó kódex; az anakreóni dalok szövegét a kisebbik kódextöredék tartalmazta.
Azok a könyvek, melyek 1623-ban nem kerültek Rómába, az 1693-as örökösödési háborúban, melynek során a francia csapatok feldúlták Heidelberget, elégtek.
A kéziratokat a 18. század végéig őrizték a Vatikáni Apostoli Könyvtárban, ahol új pergamenkötésbe foglalták és katalogizálták őket. Giuseppe Spaletti érdeme, hogy az anakreóni dalok szövegének pontosságra törekvő közzétételével a kor tudósai és az ógörög költészet iránt érdeklődők számára azt elérhetővé tette. A későbbiek során is, hosszú ideig ez volt az egyetlen hiteles, közrebocsátott forrása az ógörög költemények szövegének, mivel az 1797-es tolentinói szerződés értelmében a háborúból vesztesként kikerülő pápai államnak hadisarcként mintegy félezer kéziratot kellett átadnia a francia államnak, ezek között a Codex palatinus graecus 23 jelzetűt is, amely a Francia Nemzeti Könyvtárba került. Új őrzési helyén a kutatók számára továbbra is nehezen hozzáférhető maradt, több okból kifolyólag.
Napóleon bukását követően, az 1815. évi párizsi szerződés az elhurcolt műkincsek visszaszolgáltatására kötelezte Franciaországot, a Heidelbergi Egyetemi Könyvtár elöljárója pedig visszaigényelte az egykori Választófejedelmi Könyvtárból származó kéziratokat. A Codex palatinus graecus 23 jelzetű kódex is átadásra került, pontosabban csak az első, terjedelmesebb része (Cod. Pal. graec. 23 Anthologia Palatina – Universitätsbibliothek Heidelberg), az anakreóni dalokat tartalmazó második része (Codicis Anthologiæ Palatini pars altera – BNF Gallica) a Francia Nemzeti Könyvtárban maradt, mivel csak Heidelbergben vették észre, hogy a kódex tartalma részleges, a francia fél pedig nem fedte fel, hogy a második rész is Párizsba került.
Az anakreóni dalok, annak nyomán, hogy 1554-es első kiadásuk nagy visszhangot keltett az ókori költészet iránt rajongók sorában és valóságos költői divatot indított el, a 18. században is közkedveltek és népszerűek voltak. Ez a költői divat a magyar tollforgatók körében is hódított, amint azt Csokonai Vitéz Mihály anakreóni dalai is tanúsítják.
Az editio princeps közreadója, Henri Éstienne a verseket Teószban született Anakreón költeményeinek vélte, lassanként azonban az ógörög költészettel foglalkozó tudósok körében egyre inkább elterjedt az a nézet, hogy nem a Kr. e. 6. században született Anakreón, hanem évszázadokkal később az ő modorában verselő, hellenisztikus kori verselők alkotásairól van szó. Ezek a költők Anakreón verseinek életörömre hangolt könnyedségét csodálták leginkább és költeményeik is ezt az életérzést tükrözik.
A mű címe (ANAKPEONTOC THIOY CѴMΠOCIAKA HMIAMBIA, Ponori Thewrewk Emil fordításában – Anakreon görögül és magyarul – „A teosi Anakreon féljambusos bordalai”) nem sejteti, de az Anakreón alakját megidéző első költemény már jelzi, hogy Anakreón nem a versek alkotója, hanem a csodált és körülrajongott költőelőd.
Az anakreóni dalok egyik legjobb magyar fordítója Bedőházi János volt, akinek neve Bolyai János életrajzírójaként vált ismertté. Fordításában  a vers kezdő sorai:

„Láttam Anakreont, a boldog
Vidám teiószi dalnokot;
Álmodtam róla, rám mosolygott,
Arczán a jó kedv ragyogott.”

Anakreoni dalok, ford. Bedőházi János, Marosvásárhely, Csiki biz., 1886, 80. – Magyar Elektronikus Könyvtár

6_illusztracio_opti.jpg

Az Anakreónról szóló költemény illusztrációja. Stefano Piale alkotása. In. Anacpeontoc Thioy Cymпociaka Hmiambia. Anacreontis Teii Convivialia semiiambia. Roma, 1781. Jelzet: Dm 1.491 – Törzsgyűjtemény

A metszetek zömét Michelangelo Ricciolini (1718–1780) rajzolta és Camillo Tinti (1738–1796), valamit Pietro Leone Bombelli (1737–1809) metszette. Ricciolini római festődinasztia leszármazottja volt, és akárcsak Bombelli, meg Tinti, ő is a skót származású Gavin Hamilton által foglalkoztatott római művészek köréhez tartozott. Hamilton, bár alkotóként nem volt kiemelkedő, jelentős szerepet játszott az egyre élénkebben kibontakozó klasszicizmus elterjedésében.
Mivel Ricciolini a könyv megjelenését megelőző évben elhunyt, a költeményeket kísérő képek sorát nem fejezhette be. A kötet kiadója, Giuseppe Spalletti egy fiatal, a pápai udvarnak is dolgozó miniatúrafestőt kért fel a hiányzó illusztrációk elkészítésére Stefano Piale (1753–1835) személyében. A metszetek felülfestését szintén ő végezte.
A könyv végén szereplő görög kézirat szövegét Filippo Piale metszette. A költemények átírt szövege nyomtatásban jelent meg. A kötet előszavában Spalletti megemlíti, hogy a nyomdabetűket VI. Piusz pápa engedélyével az ókori romok feltárása során előkerülő ólomtöredékekből öntötték.
A könyvritkaság magyar könyvgyűjteményben is felbukkant, bár nem sokáig maradt gróf Reviczky Károly tulajdonában, mivel könyvtárát életjáradék fejében eladta Lord Spencernek.
A hercegi pár adományának köszönhetően azonban az Anakreóni dalok díszkiadása magyar könyvtárban is megtalálható, a mű általuk ajándékozott egyedi példánya ma a nemzet könyvtárát gazdagítja.

NyA

A sorozat első része itt olvasható.

komment

„Ön nem tudja, ki Schickedanz!”

2021. október 14. 06:00 - nemzetikonyvtar

175 évvel ezelőtt született Schickedanz Albert

Idén a városligeti Műcsarnok megnyitásának 125. évfordulója mellett tervezőjére, Schickedanz Albertre is emlékezünk, aki 175 éve született. Sokoldalú munkássága több művészeti ágat érintett (építészet, festészet, iparművészet), vázlatos ismertetésünk a művész legkiemelkedőbb alkotásaira, főként az 1896-os millenniumi kiállításhoz kapcsolódó műveire fókuszál.

„– Vajjon ki tervezte ezt a pompás ornamentumot? kérdém egy mór ízlésű villára mutatva.
– Schickedanz ! – mondá fiatal barátom és tovább csevegett.
Nekem egy gót ízlésű palota ragadta meg figyelmemet.
– Hát e palota díszítése kitől ered?
– Schickedanztól! – volt ismét a válasz.
– Hát azt a tornyos kis nyári lakot?
– Schickedanz!
– Schickedanz, Schiehedanz és örökké csak Schickedanz. Hát annyira keresett ember ez a Schickedanz? kérdém csodálkozva.
– Lássa uram, mennyire nem tudjuk mi méltányolni a mi jeleseinket. Ön nem tudja, ki Schickedanz!”

H: Egy nevezetes magyar építész. (Schickedanz Albert.) In. Kecskeméti Lapok, 16. évf., 35. sz., 1883. augusztus 26., 2. Törzsgyűjtemény

A címadó mondat akár napjainkban is elhangozhatna, hiszen Schickedanz Albert ismertsége elmarad a korabeli fővárost vele együtt megformáló építész kortársaitól. A neve nem került be a köztudatba, s általában kimarad a meghatározó korabeli magyar építőművészek számbavételekor, Ybl, Steindl, Schulek, Hauszmann, Pecz társaságából. Felmerülhet a kérdés, a világörökséghez tartozó Hősök terét meglátogatók közül mennyien tudják, hogy a Műcsarnok, a Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi emlékmű is az ő tervei alapján épült fel.
A művész szakmai sokszínűségéről a Vasárnapi Ujság egyik 1888-as számában ez olvasható:

„A pantheonok nagyszabású méreteitől egész a pókhálószerü hímzésmintákig mindent felölel tevékenysége s a mi a képzőművészetnek e tágas birodalmába esik, mindenütt alkotott valami figyelemreméltót, sőt jelentékenyet.”

Schickedanz Albert. In. Vasárnapi Ujság, 35. évf., 22. sz., 1888. május 27., 365. – Elektronikus Periodika Archívum

1_kep_onarckep_1896_opti.jpg

Schickedanz Albert: Saját arcképe, 1896. In. Ezredéves országos kiállítás 1896. A képzőművészeti csoport képes tárgymutatója, Budapest, Orsz. M. Képzőművészeti Társ., 1896. t. XI. – Törzsgyűjtemény

Schickedanz Albert 1846. október 14-én született, a mai Lengyelország területén fekvő Bialán (ma: Bielsko Biała). Gyermekéveit és fiatalkorát Késmárkon és Karlsruhéban töltötte. 1865-től itt kémiai tanulmányokat folytatott, majd átjelentkezett építészet szakra. 1867-ben a család Tokajra költözött, Schickedanz pedig Bécsben Karl Tietz építész műtermében helyezkedett el. Hazatérve Szkalnitzky Antalnál, majd 1868-tól 10 évig – kisebb megszakításokkal – Ybl Miklós irodájában dolgozott építészeti-, és ornamentikarajzolóként. Az 1870-es években Ybl mellett részt vett az Operaház tervezésében is. Schickedanz Albertet elsősorban a festészet vonzotta, már 1869-ben ösztöndíjjal szeretett volna kijutni a müncheni akadémiára, de kérelmét elutasították. Ybl irodájában viszont kamatoztatni tudta rajztehetségét is, hiszen épülettervei nem egyszerű rajzok voltak, hanem színes távlati képek, emberekkel, növényekkel kiegészített akvarellek, melyekben sikeresen ötvözte az építészethez és a festészethez szükséges elemeket. Később Lotz Károly, Székely Bertalan és Benczúr Gyula voltak a mesterei, műtermét pedig az Epreskertben állította fel.
Más területeken is volt alkalma bemutatni rajztudását: 1879-ben Ferenc József és Erzsébet ezüstlakodalma majd, 1890-ben Mária Valéria főhercegnő és Ferenc Szalvátor főherceg esküvője alkalmából kiadott üdvözlő feliratok elkészítésére kapott megbízást. Az 1879-1881 között, Prém József szerkesztésében megjelenő Képző Művészeti Szemle című lap fejlécét is ő tervezte.

2_kep_kepzo_muveszeti_szemle_1880_opti.jpg
A Képző Művészeti Szemle címlapja, 1880. In. Képző Művészeti Szemle, 1880. Címoldal. – Törzsgyűjtemény

1879-ben szerepelt először festményével az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat kiállításán, majd 1883-tól az 1890-es évek elejéig, utána pedig 1907-től rendszeresen részt vett az OMKT kiállításain.

„Schickedanz Albert e sokoldalú művész, ki ma építési tervvel nyer pályadíjat, holnap finom aquarellt állít ki, ezúttal egy csinos női arcképpel kelt figyelmet […]”

Prém József: Az őszi műkiállítás. (A „Pesti Hírlap” tárcája). In. Pesti Hírlap, 5. évf., 279. (1719.) sz., 1883. október 10., 2. Törzsgyűjtemény

1884-ben a Budapest Főváros Tanácsa által hirdetett építészeti látkép-városkép pályázatára több, Klösz György-fotó alapján készült képpel jelentkezett, s nem eredménytelenül, hiszen munkáival második helyezést ért el, s további megbízásokat is kapott. Beck Ö. Fülöp, szobrász, egykori tanítványa így emlékezett vissza festészetére:

„Engem nem lepett meg ez a festőtevékenység, hiszen lakása tele volt képeivel, melyek már kiállításokon is szerepeltek, de többnyire régi budapesti házakat vagy tájakat ábrázoltak. Egyetlen figurális képre tudok csak visszaemlékezni, egy ülő női félaktra, melyet még mint Lotz tanítványa festett. Azonkívül egy önarcképre.”

Rippl-Rónai József emlékezései. Beck Ö. Fülöp emlékezései, Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1957, 192. – Törzsgyűjtemény

1886 és 1888 között a Magyar Tudományos Akadémia dísztermének Lotz Károly által festett mennyezetfreskóját egészítette ki ornamentális díszítőfestéssel. A Vasárnapi Ujság hírlapírója ennek ürügyén méltatta Schickedanz tehetségét:

„Az akadémia nagy termének építészeti ornamentikája rávezeti figyelmünket arra a nem mindennapi tehetségű férfiúra, a ki sokoldalú tevékenysége mellett kiváló gonddal és előszeretettel műveli az építészetnek e finom, gyöngéd műágát is, mely mintegy átmenetül szolgál az ipar és művészet, az építés és szobrászat, valamint a festészet között.”

Schickedanz Albert. In. Vasárnapi Ujság, 35. évf., 22. sz., 1888. május 27., 365. – Elektronikus Periodika Archívum

3_kep_mta_mennyezet_1888_opti.jpg

Az Akadémia dísztermének mennyezete. Lotz Károly festményeivel és Schickedanz Albert építészeti díszítéseivel. In. Vasárnapi Ujság, 35. évf., 22. sz., 1888. május 27., 365. – Elektronikus Periodika Archívum

Schickedanz Albert az 1870-es évektől fordult az iparművészet felé. Az 1873-as bécsi világkiállítás iparművészeti anyagának megvásárlása után, annak rendszerezésében segédkezett Pulszky Károlynak, az Iparművészeti Múzeum őrének. 1878-tól az Iparmúzeum titkára, 1880 és 1901 között az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola tanára volt. Beck Ö. Fülöp, mint jó tanárra, jó emberre emlékezett vissza rá memoárjában, kiemelve munka iránti alázatát és szerénységét is:

„Legjobban szerettem az építészeti rajzolás tanárát, Schickedanz Albert műépítészt, közvetlen, fontoskodás nélkül való modoráért. […] Művészember volt, fesztelen, érdekes, mulatságos előadó. Jó tanárnak ma, visszafelé tekintve, nem tarthatom, de mégis tőle tanultam legtöbbet. […] A két dunahíd-pályázat felvázolásánál nemegyszer odahívott maga mellé, és magyarázgatta a problémát. Valószínűleg így próbálta önmagát független szemléletűvé felfrissíteni, mialatt előttem a feladat mibenlétét fejtegette. […] Jelenlétem nem zavarta, csekély szakismeretem sem. Ha szerényen megszólaltam, hozzászólásomat komolyan, fontoskodás nélkül mérlegelte. Csak a mű tökéletesítése lebegett előtte, minden melléktekintetet félrevetett, abszolút művész volt, kicsinyességek, hiúságok nélkül való. Megtörtént egyszer, hogy észrevételemet a hídpillér építészeti megoldásánál figyelembe vette és aszerint változtatott tervén. Fesztelen, derűs, sőt, jókedvű közlékenysége sohasem hagyta el. Minden helyzetben tréfálkozásra is hajlandó volt.”

Rippl-Rónai József emlékezései. Beck Ö. Fülöp emlékezései, Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1957, 187., 194–195. – Törzsgyűjtemény

Schickedanz Albert kiállítóként részt vett az 1885-ös városligeti Országos Általános Kiállításon. A kiállítási érmek mellé adott díszoklevél megrajzolása mellett például megtervezte a Közalapítványi uradalmak pavilonját, melyet azután lebontottak, és a János-hegyen vendéglőként építettek fel újra. A kiállítás képzőművészeti tárlatán korábbi pályázatait és megvalósult építészeti terveit, bútoripari részlegében pedig gróf Zichy Jenőnek tervezett szoba berendezését állította ki, amelyet kiállítási nagy éremmel jutalmaztak.

4_kep_epitesi_ipar_1885_opti.jpg

Az Országos Kiállítás épületei I. Közalapítványi uradalmak pavilonja. In: Az Építési Ipar, 9. évf., 18. (435.) sz., 1885. május 3., 7. Rajzmelléklet. – Törzsgyűjtemény

Schickedanz Albert munkássága mindenekelőtt építőművészként maradandó. 1870-ben érte el első szakmai sikerét, a Batthyány-mauzóleum tervezésére kiírt pályázat elnyerésével. Ezek után számos építészeti pályázaton indult, több-kevesebb, inkább eszmei, mintsem gyakorlati sikerrel. 1883-ban az állandó Országház tervét Freund Vilmossal készítették el. Az épületet az Operaház és a későbbi Szépművészeti Múzeum stílusjegyeivel a mai helyére tervezték. Annak ellenére, hogy az építés jogát végül Steindl Imre kapta meg, Schickedanz is profitált a pályázattal, mivel neve ismét előtérbe került az építész szakmában. 1891-ben szintén Freunddal pályázott a leendő Iparművészeti Múzeum építésére, de ahogy Gábor Eszter könyvében olvasható:

„Siker volt ugyan, de a kiviteli megbízás ismét elmaradt.”

Schickedanz Albert (1846–1915). Ezredévi emlékművek múltnak és jövőnek. Szerk.: Gábor Eszter, Verő Mária, Budapest, [Szépműv. Múz.], 1996, 31. – Törzsgyűjtemény

Ők harmadik díjat nyertek, míg az első díjat és a kivitelezés jogát Lechner Ödön és Pártos Gyula kapták meg.

5_kep_vajdahunyad_vara_opti.jpg

A millenniumi kiállítás Történelmi Főcsoportjának épülete, a mai Vajdahunyad vára, 2021. Fotó: A szerző

Schickedanz Albert magánéleti tragédiáját – első felesége és három gyermeke halálát – követően az 1893-as év meghozta szakmai életében az új lehetőségeket: az országban elkezdődtek a millenniumi előkészületek. Számos városrendezési, építészeti pályázatot írtak ki, melyből a legtöbbre Schickedanz is jelentkezett. Elsőként a Városligetben felépítendő millenniumi kiállítás történelmi főcsoport épületének megtervezésére. A mai Vajdahunyad várának építésére 11 pályázat érkezett be, melyből négy kapott díjat, köztük Schickedanz Alberté és Alpár Ignácé is. A pályázat második fordulójának három tervéből végül Alpár Ignácét választották ki megvalósítandónak, Schickedanz pedig a belsőépítészeti munkák elvégzését kapta feladatul, amelyből végül csak a gótikus és a reneszánsz csoport termeinek kiképzése maradt meg neki. Kárpótlásul-e vagy sem, de ezek után Ő kapta meg az új Műcsarnok tervezését immár társával, Herzog Fülöp Ferenc bécsi építésszel, akivel 1893-ban 5 évre (majd később újabb 5 évre) társult. A ma is álló Műcsarnok épülete 1896. május 4-én nyílt meg a millenniumi kiállítás ünnepségsorozatának keretében, s annak képzőművészeti részlegének központi épületeként.

6_kep_mucsarnok_1896_opti.jpg

 A képzőművészeti palota. Az Új Műcsarnok, 1896. In: Építő Ipar, 20. évf., 19. (1009.) sz., 1896. május 6., 15. rajzmelléklet. – Törzsgyűjtemény

A millenniumi kiállítás képzőművészeti csoportjának katalógusa szerint Schickedanz összesen 28 munkáját mutatta be az általa tervezett Műcsarnok első tárlatán.  Ezek megoszlása: 18 akvarell, 2 olajfestmény, 3 fénykép, valamint alaprajzok és tervrajzok. Témáját tekintve a kiállított darabok mintegy fele a Történelmi Főcsoport épületével volt kapcsolatos, továbbá a Műcsarnokot és más, korábbi alkotását ábrázoló akvarellek, vázlatok is bemutatásra kerültek.
1894-ben a Schickedanz-Herzog-cég elkezdte az 1896-ban átadott földalatti vasút Gizella (ma: Vörösmarty) téri és oktogoni lejárati csarnokának megépítését. Ezt a munkát a kiállításon két vízfestmény képviselte. A lejárók körüli szakmai vélemény megoszlott, annak kivitelezése és méretei miatt, végül a környék területrendezési munkálatai következtében 1911-ben, illetve 1912-ben lebontották azokat.  Az építész 1894-ben Cathry Szaléz Ferenc svájci mérnökkel (az 1874-ben átadott svábhegyi fogaskerekű vasút építőjével) sikertelenül pályázott az Eskü téri (ma: Erzsébet) híd megépítésére, a tervekről két fényképet állított ki. Schickedanz Albert számára a mérnöki tervezéssel közös munkára nem ez volt az első alkalom, mivel korábban, 1878-ban Feketeházy Jánossal indult a szegedi közúti Tisza-híd pályázatán, ahol első díjat nyertek el. Ennek ellenére a híd csak később épült fel, de ebben Schickedanz már nem vett részt, tervező munkássága feledésbe merült.

7_kep_mucsarnok_2021_opti.jpg

A Műcsarnok épülete, 2021. Fotó: A szerző

A Műcsarnok kiállítására Schickedanz Albert régebbi munkái közül az 1879-es, Kálvin téri kút tervét is elhozta, mely a várható többletköltségek miatt nem valósult meg, ahogy az 1882-ben, a Rózsadombra tervezett, „Nemzeti nagyjaink” jeligére beküldött, (ám dicséretben részesült) Pantheon-terve sem, ezt 2 akvarell képviselte. Az 1893-ban felavatott Magyar Nemzeti Múzeum kertjében álló Arany János-szobrot Stróbl Alajos, míg talapzatát Schickedanz tervezte, melyről egy fényképet ide is elhozott. Az Andrássy-emlékmű pályázatán Zala György szobrásszal indult. A nyertes terv alapján készült el az Országház mellett álló lovasszobor, ám Schickedanz kolonnád-tervét az Andrássy-szoborral kapcsolatban visszautasították, mivel a kompozíciót a tervezőpáros a mai Hősök tere lezárásaként képzelte el. Ez az oszlopsor végül 1905-ben, a Millenniumi emlékmű elkészültével megvalósulhatott. Megemlítendő, hogy Schickedanzot pedagógiai és műépítészeti érdemeinek elismeréseként érmekkel jutalmazták a millenniumi kiállításon.

8_kep_millenniumi_emlekmu_opti.jpg

Millenniumi emlékmű, 2021. Fotó: A szerző

Fő munkái közé tartozik még – amellyel a Hősök tere rendezése teljessé vált – a Szépművészeti Múzeum megtervezése, mellyel a pályáztatás után a második helyezést elért Schickedanz-Herzog társulást bízták meg. 1906-ra készült el az épület, de fogadtatása nem volt kedvező, a közízlés ekkorra megváltozott, sok kritika érte, anakronizmussal jelölte meg a szakmailag megosztott vélemény.

9_kep_szepmuveszeti_muzeum_opti.jpg

Szépművészeti Múzeum, 2021. Fotó: A szerző

1898-tól haláláig Schickedanz még jónéhány pályázaton indult, ám ezek többsége csak terv maradt, mint például a lipótvárosi zsinagóga, a Szent György térre tervezett Erzsébet királyné-emlékmű, a Kossuth-mauzóleum terve Beck Ö. Fülöppel. Fontosabbak a megvalósultak, például a szekszárdi Wosinszky Mór Múzeum épülete, síremlékek, szobortalapzatok, lakóépületek vagy saját, Nyúl utcai műterem-villája. Életének utolsó pár évében visszatért kedvelt tevékenységéhez, a festészethez, rendszeresen részt vett a Műcsarnok kiállításain. Utolsó, 1913/14-es szereplése Érdekes olvasmány című képével, elhozta számára az elismerést, melyről Elek Artúr tudósított Az Ujság című lap 1913-as évfolyamában.

10_kep_muveszet_1914_opti.jpgSchickedanz Albert: Érdekes olvasmány, 1913/1914. In. Művészet, 13. évf., 1–2. sz., 1914. február, 25. – Törzsgyűjtemény

Schickedanz Albert neve 1915. július 11-én bekövetkezett halála után sokáig feledésbe merült. Özvegye 1921-ben rendezett festményeiből és akvarelljeiből egy kis kiállítást műteremvillájában, de ezután személyét a szakirodalomban is csak érintőlegesen említették. 1996-ban a Szépművészeti Múzeum Schickedanz Albert (1846–1915). Ezredévi emlékművek múltnak és jövőnek címmel hiánypótló kiállítást rendezett a művész hagyatékából. A kiállítás nyomán egy nagyszabású katalóguskötet is készült, a Schickedanz-anyag feldolgozását elvégző Gábor Eszter szerkesztésében. Az 1996. év többszörös évfordulói után (Schickedanz Albert születésének 150., a Szépművészeti Múzeum létrehozását kimondó törvény 100., és felépülésének 90. évfordulója) 2015-ben, a művész halálának 100. évfordulója ismét kiállítást és kötetet eredményezett, ezúttal a Műcsarnokban …és formát ölt a gondolat… Schickedanz Albert, a Műcsarnok építője címmel.

11_kep_onarckep_1915_opti.jpg

Schickedanz Albert önarcképe, 1915. In: Építő Ipar – Építő Művészet, 39. évf., 29. (2010.) sz., 1915. július 18., 171. – Törzsgyűjtemény

Schickedanz Albert munkásságát, stílusának megítélését saját korában is kettősség övezte: tehetséges volt, sok pályázaton indult, de sokáig mégsem tudott kellőképpen érvényesülni a szakmájában. Szorgalma, és alkotóvágya ellenére korszerűtlen munkamódszere nehezítette pályáját: Herzoggal való társulásáig egyedül, saját iroda nélkül dolgozott. Historizáló stílusának fogadtatása sem aratott osztatlan sikert. Gábor Eszter írja:

„[…] saját nyelve már túlhaladott volt, az új, amelyhez talán affinitása lett volna, még nem alakult ki.”

Gábor Eszter: Schickedanz Albert építőmester. In. Schickedanz Albert (1846–1915). Ezredévi emlékművek múltnak és jövőnek. Szerk.: Gábor Eszter, Verő Mária, Budapest, [Szépműv. Múz.], 1996, 14. Törzsgyűjtemény

A Schickedanz Alberttel kapcsolatos ismeretlen-ismertség ambivalenciája ma is érvényes, így bár a lenti mondatok 1883-ban, jóval fő alkotásainak elkészülése előtt íródtak, úgy gondolom, hogy még ma is aktuálisak és segítenek annak megválaszolásában, hogy ki volt Schickedanz.

„Íme egy nagy magyar művész, kinek neve el van ugyan terjedve mindazon körökben, hol a művészetért rajongani tudnak, de mégsem népszerű annyira, mint azt annyi nagy alkotás után méltán megérdemelné. Azonban eléggé hangosan hirdetik az ő nevét mindazon maradandó becsű müvek, melyeket alkotott.”

H: Egy nevezetes magyar építész. (Schickedanz Albert.) In. Kecskeméti Lapok, 16. évf., 35. sz., 1883. augusztus 26., 3. Törzsgyűjtemény

Válogatott és felhasznált irodalom: 

Simon Bernadett (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

A Kossuth-díjas soproni helytörténész, muzeológus Csatkai Endre – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 14. rész

2021. október 12. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 65. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat hatvanötödik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Csatkai Endrét és gyűjteményét mutatja be.

1_kep_csatkai_endre_portreja_opti.jpg

Csatkai Endre portréja. A kép forrása: Széchenyi István Városi Könyvtár, Sopron

Csatkai Endre (1896–1970) Kossuth-díjas művészettörténész, zenetörténész, múzeumigazgató, helytörténeti szakíró 1896. augusztus 13-án született Darufalván, egy Sopron vármegyei horvát faluban. Elemi iskoláit és az első gimnáziumot itt végezte, ezután került a Soproni Evangélikus Líceumba. Kedvenc időtöltése a színházlátogatás és a zenélés volt. Tagja lett a líceum egykori diákjai által még 1790-ben alapított Magyar Társaságnak, mely a későbbiekben is önképzőkörként működött, és célja a magyar nyelv és magyar irodalom művelése volt. Az iskolai Ének- és Zenekörbe is belépett, cimbalmon játszott. Miután Sopronban leérettségizett, a bécsi és budapesti egyetemen hallgatott művészettörténeti előadásokat, emellett német–magyar szakon diplomázott. 1925-ben Kazinczy és a képzőművészetek című dolgozatával doktori címet szerzett.
Tanulmányai befejeztével tanításból, újságírásból élt, és dolgozott a kismartoni Wolf Múzeumnak. Utóbbi helyen a gyűjtemény tárgyai mellett a könyvtárat is rendezte, műemléki topográfiát készített, kiállításokat rendezett. Megírta a Soproni Zeneegyesület, a Képzőművészeti Kör és a Városszépítő Egyesület történetét, valamint foglalkozott az irodalom nagyjaival is. Száz adat a soproni irodalmi élet múltjából címmel jelent meg írása a Soproni Helikonban (1927). 1929-ben adták ki A Soproni Zeneegyesület száz éves történetének vázlata című művét, 1932-ben jelent meg a Sopron környékének műemlékei / Kunsttopographie der Umgebung von Sopron című kötet, 1936-ban a Régi soproni házak, régi soproni családok, 1938-ban az Idegenek a régi Sopronról című munkája. Az utóbbi két kötet címlapja és a róluk szóló rövid összefoglaló megtekinthető a sopronanno honlapján (Régi soproni házak, régi soproni családokIdegenek a régi Sopronról).
Széchenyi-műemlékek Nagycenken (1939) című tanulmánya a Soproni Szemlében jelent meg. E munkája az idén 230 éve született Széchenyi István gróf, politikus, császári és királyi kamarás, író, miniszter, „a legnagyobb magyar” emlékezete miatt is fontos. Széchenyi gyermekkorát részben Nagycenken töltötte, majd külföldről hazatérve az 1920 körüli időtől itt gazdálkodott. Az 1930-as években az ő irányítása alatt nyerte el a kastély ma is látható külső arculatát. A nagycenki Széchenyi-kastély hivatalosan 2016-ban vált nemzeti emlékhellyé, a Széchényi család mauzóleuma a nagycenki temetőben pedig a magyarság egyik zarándokhelye lett.

„[…] gróf Széchenyi Ferenc, a cenki palotát tudományos kincsekkel töltötte meg. Vályi András lexikonja 1796-ban négy dologra hívja fel különösképpen a figyelmet: könyvek és kéziratok; hatezer térkép; magyar és erdélyi pénzek; ásványtár. A munka leírja a park ékességeit is; csavargós folyású patak folyt rajt keresztül, a kastély előtt mesterséges domb, belsejében üreg lappangott, felette pedig idegen országból származó facsemeték díszlettek.
Széchenyi Ferenc alatt a kastély nemcsak a nemzetség központja lett, hanem idedobbant a magyar kulturális élet szíve is. Megfordult ott Barcsay Ábrahám, a testőr-költő, tán Révai Miklós is; Kazinczy Ferenc novellát, Csokonai Vitéz Mihály verset írt nagycenki háttérrel, jóllehet egyikük sem járt ott. A bécsiek kedvelt írónője, Pichlerné Greiner Karolin 1814-ben több napot töltött Széchenyinél s emlékezéseiben melegen ír a kellemes falusi tartózkodásról.”

Csatkai Endre: Széchenyi-műemlékek Nagycenken, Soproni Szemle, 3. évf., 1939/5–6. sz., 316–327. [39–55.] – Elektronikus Periodika Archívum

2_kep-nagycenk_szechenyi_i_emlekmuzeum_k2_opti.jpg

Nagycenk. Képeslapgyűjtemény 1945 után – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Csatkai életében fontos szerepet betöltő soproni vonatkozásokra visszatérve a város képzőművészeti életének irányító szerve az 1897-ben megalakult Soproni Képzőművészeti Kör volt. Ennek a két világháború közti időszakban, 1939-ben külön ex libris gyűjtő csoportja alakult. Az élén Csuppay Lajos állt, de a tényleges irányítást dr. Csatkai Endre vállalta magára. Csatkai régi képző- és iparművészeti alkotásokat, ex libriseket egyaránt gyűjtött. Összeállította a régi magyar és magyarországi vonatkozású szentképek korpuszát. A soproni képzőművészethez, műgyűjtéshez kapcsolódóan megjelent szakirányú műveiből néhány példa az 1930-as évekből: A 40 éves Soproni Képzőművészeti Kör története (Sopron, 1937), Könyvgyűjtők, régiséggyűjtők a régi Sopronban (Sopron, 1938).
A második világháború idején a nácizmus előretörése miatt elvesztette állását, visszaköltözött Sopronba. 1944-ben munkaszolgálatra hívták be, több tábort is megjárva, sok viszontagság után végül hazatért. 1945-ben megbízták az akkor még romos Soproni Múzeum újjászervezésével, ő lett az igazgatója. Az érmek iránti érdeklődéstől vezetve 1946-ban belépett a Magyar Numizmatikai Társulatba, melynek haláláig tagja maradt.
1951-től a Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Főbizottságának tagja lett, ugyanebben az évben muzeológusi és művészettörténeti tevékenységéért elnyerte „az ország első muzeológusa” címet. 1953-ban – szerzőtársaival együtt – elkészítette a Sopron és környéke műemlékei című kötetet, amelyért Kossuth-díjjal tüntették ki.

3_kep-sopron_es_kornyeke_1953_j_opti.jpgSopron és környéke műemlékei, írták: Csatkai Endre, Dercsényi Dezső et al., Budapest, Akadémiai Kiadó, 1953. Címlap – Törzsgyűjtemény

1955-től haláláig a Soproni Szemle szerkesztője volt. Az 1950-es években jelent meg A soproni műgyűjtés története (Budapest, 1958), majd az 1960-as években a Pozsonyi képzőművészek és iparművészek 1750 és 1850 között (Budapest, 1963) című munkája.
Magyarul és németül publikált cikkeinek száma 1000 felett van, ezek többsége művészettörténeti, helytörténeti tárgyú írás, tanulmány, főleg Sopron és környéke, valamint Kismarton műemlékeivel, zenei és kulturális életével foglalkozik.
Ex libris irányú szakirodalmi írásai közül nagy értéket képvisel A soproni exlibris története (Sopron, 1938) című, amelyet Missuray-Krúg Lajossal és Thier Lászlóval közösen jegyzett.

4_kep_a_soproni_exl_tort_1938_cimlap_j_opti.jpg
Csatkai Endre – Missuray-Krúg Lajos – Thier László: A soproni exlibris története, Sopron, 1938. Címlap – Törzsgyűjtemény

Ebben bemutatja a soproni ex libris gyűjtőket. A képzőművészeti körön belül alakult ex libris gyűjtő csoport vezetője, Csuppay Lajos, a királyi állami polgári leányiskola igazgatója, vármegyei népművelési titkárként is dolgozott Sopronban. Holl Jenő, a legnagyobb (többezres) soproni ex libris gyűjtemény birtokosa, magyar királyi kormányfőtanácsos, vasúti igazgató, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. üzletigazgatója volt. Corá János ügyvéd – a második legnagyobb ex libris kollekció tulajdonosa Sopronban – többszázas grafikai anyaggal rendelkezett. Jelentős gyűjteménye volt még Horváth Gyula középiskolai tanulónak. A vasútnál dolgozó Szabados József cserkésztémájú, Thier László lapszerkesztő, helytörténész, zenész a régi főpapi könyvjegyekre specializálódott. A gyűjtők közt találkozhatunk Missuray-Krúg Lajos író-költővel is. A kötet kiemeli Röttig Odo osztrák származású, Sopronban élő újságszerkesztő-kiadó, könyvnyomdatulajdonos, a Kultura (1911–13) című irodalmi, művészeti, kritikai folyóirat szerkesztője nevét, aki sokat tett az ex libris műfaj népszerűsítése terén, és saját maga is készített kisgrafikát. A soproni ex libris tervező grafikusok közt Csatkai többek között bemutatja Ákos Ernő, Csipkés Kálmán, Horváth József, Kasichnitz József, Kónya Lajos, Mende Gusztáv, és a kisgrafika e műfajában különösen sokat alkotó Sterbenz Károly munkásságát.

5_kep_sterbenz_karoly_fametszete_opti.jpgSterbenz Károly fametszete (1941), Jelzet: Exl.Cs/41 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Csatkai maga is jelentős ex libris gyűjteményt hozott létre, ebben felesége, Szattinger Erzsébet (1895–1982) is támogatta, a művészet szeretete összekötötte őket. A Csatkai nevére szóló ex librisek többségükben Sopronhoz kötődnek, az előbb bemutatott ex librisen a Pihenőkereszttel, a következőn kápolnával, barokk szobrokkal:

6_kep_sterbenz_k_rezkarca_opti.jpgSterbenz Károly rézkarca, Jelzet: Exl.Cs/43 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A gyakori vallásos vonatkozás mellett megörökítést nyer a város jelképének tekintett Tűztorony is egy grafikán. A feleség nevére szólóan Ákos Ernő és Mende Gusztávné ex librisei maradtak fenn soproni városrészlettel, illetve könyvekkel.
Csatkai Endre 1970. március 2-án hunyt el. Személyében egy hivatását a városa szolgálatába állító embert tisztelhettünk. Hagyatékának nagy része, könyvtára és a magyar műgyűjtés történetével kapcsolatos cédulaanyaga a soproni Liszt Ferenc Múzeumba került. Sopronban utcát neveztek el róla, egykori lakóházán emléktábla őrzi emlékét. Életmű-bibliográfiáját halála után Környei Attila történész, muzeológus állította össze. Özvegye a nevével fémjelzett, ún. Csatkai-díjat alapított a Sopron város történetének feldolgozásában jelentőset alkotó fiatal kutatók jutalmazására; ezt évente egy alkalommal ítélik oda. Így az utódok által is tovább él Csatkai Endre szellemi öröksége.

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész

komment

Meg kell próbálni a „feleslegest”

2021. október 09. 08:00 - nemzetikonyvtar

Száz éve született Vajay Szabolcs, történész, diplomata, író

Saját magát némi szomorúsággal utolsó reneszánsz embernek nevezte, mások polihisztorként, a magyar Umberto Ecoként, világraszóló magyarként, míg az ötvenes években bátor analfabétaként jellemezték. A magyar medievisztika megkerülhetetlen tudósára, a dél-amerikai magyar közösség fáradhatatlan szervezőjére, a rendszerváltás utáni tudományszervezőre és nemzetközi kultúrdiplomatára emlékezünk.

vajay100_1_opti.jpg
Vajay Szabolcs portréja (2002). A kép forrása: Wikipédia

A nemesi származású, szilágysági vajai Vajay család tagja 1921. október 9-én született Budapesten. Édesapja, vajai dr. Vajay Károly (1892–1980) Szabolcs-Ung és Bihar vármegye főispánja, a máltai lovagrend lovagja volt, aki Magyarországra telepedése után belügyminisztériumi tanácsos és országgyűlési képviselő lett. Vajay Szabolcs szülei nagy hangsúlyt fektettek egyetlen gyermekük oktatására. Elemi iskolai tanulmányait magánúton folytatta, majd a ciszterci rend Szent Imre Gimnáziumába íratták. Családi szellemi útravalójáról és arról, hogyan hatott gondolkodásmódjára a iskola, így vallott:

„Az atyai hagyomány nálam intellektuális miliő: református papok, tanárok, bírák, közigazgatási tisztviselők népesítik a családfát. Az úgynevezett földbirtokosságba csak a XIX. században jutott ez a korábban városi honorácior nemzetség, amely exisztenciálisan (sic!) inkább a nyugati polgárság életformájának magyar vetületét élte meg. Az anyai ősök földhöz kötődöttebbek: kisbirtokos hajdúk, Bocskai-féle telepítés. Ama darab föld, amelyet 1948-ig hagyományhűen műveltek, 1639 óta volt a család kezén, a szoboszlai határban. A közélettől távol, birtokosai legfeljebb ha a hagyományos hajdú tisztségeket viselték: városi hadnagy, lovas hajdúk kapitánya... Egyrészt tehát utóbb földhöz jutott honoráciorok, másrészt a tevékeny kisbirtokosság. Ez az a társadalmi közeg, amelynek hagyománytudata szüleimtől nyert örökségem. Mindketten reformátusok voltak, s engem mégis a cisztercita atyák budapesti Szent Imre gimnáziumába írattak be. Részükről talán egyfajta elitformáló nyitás, amely azonban döntő alapjává vált ökuménikus életfelfogásomnak. Szellemét már az iskolapadban magamba szíván, szerves részévé vált identitásomnak.”

Koszta László: „Patagóniában is magyar maradtam...” Beszélgetés Vajay Szabolccsal. In. Aetas, 5. évf., 1990. 3. sz., 130. 130–143. – SZTE Egyetemi Kiadványok Repozitóriuma

Miután kitüntetéses jogi doktorátust szerzett, egyéves ösztöndíjjal Svájcba ment, de a hazai politikai fordulatok miatt nem egy évet töltött Lausanne-ban, hanem huszonnyolc évig maradt távol. Tanulmányait Genfben folytatta, majd Barcza György svájci nagykövet mellett magántitkárként dolgozott és a kiugrási kísérletet előkészítő-, és a második világháborút lezáró tárgyalásokon is részt vett. 1948-ban vándorolt ki Argentínába.

„1944-ben »vártam«... egészen 1948-ig. A helyzet messze nem úgy alakult, ahogyan a hiú reménység elképzeltette. Ebből lett azután a közel három évtizedes távolmaradás. (…) Volt idő életemben, amikor hónapokig nem válthattam magyar szót; nem volt kivel. Ilyenkor éjjelente fel-alá jártam szobámban és fennhangon magyar verseket szavaltam. »Hogy halljam«... Szerencsére a cisztercita atyák alaposan belémsulykolták a memoritereket: Sigmond Lóránt, Suhajda Róbert, Pallos Bernardin... Ez mentette meg nyelvkincsemet Patagóniában, ahol akkor éltem. Beléfáradva a magányos szavalásba, kinéztem az ott sokkalta csillagosabb égre. Dél Keresztjét láttam, nem a Gönczöl-szekeret (sic!). De, tudtam, hogy van Gönczöl-szekér (sic!)... – A zivataros történelmi időkben is így van valahogy: tudjuk, hogy van demokrácia.”

Koszta László: „Patagóniában is magyar maradtam...” Beszélgetés Vajay Szabolccsal. In. Aetas, 5. évf., 1990. 3. sz., 133. – SZTE Egyetemi Kiadványok Repozitóriuma

vajay100_2_opti.jpg
Buenos Aires látképe az 1940-es években. A kép forrása: Wikipédia

Három évvel később állampolgárságot is kapott, és 1952-ben megalapította a Pázmány Péter Szabadegyetemet, amelynek elnöke lett. A Délamerikai Magyarság című hetilapban a kulturális rovat főszerkesztőként tevékenykedett, és a Szabad Magyarság című lapnál is dolgozott. A szabadegyetem kiadványait a rendszerváltásig „zárolt” anyagként tárolták a hazai könyvtárak. 1955-től a Szabad Európa Rádió kulturális munkatársa lett. Az újrakezdés kezdetei egy idegen országban anyagilag, emberileg egyaránt nehezek voltak, de Vajay Szabolcs pár éven belül az emigrációban élő magyarság kulturális életének egyik kulcsfontosságú szereplője lett. Így találkozott Faludy Györggyel is, akinek többedmagával kísérője volt egy dél-amerikai körúton, ahol az 56-os forradalomról beszéltek. Faludy Vajay alakját és az ekkor együtt eltöltött időt Pokolbeli víg napjaim után című művében megörökítette.
1958-ban tért vissza Európába, Párizsba, ahol a Sorbonne-on tanult, és az UNESCO társadalomtudományi osztályának latin-amerikai részlegét vezette. 1983-ban innen ment nyugdíjba. Erről az időszakról így beszélt:  

„Argentina jelölt Párizsba, semmi különbséget sem téve született állampolgárai és a csak 1951-ben befogadott gringo között, pusztán az általuk feltételezett megfelelés mérlegelése alapján. Jó két tucatnyi – megannyi nemzetiségű – jelölt közül Párizsban engem választottak. Sors bona, nihil aliud... így indult 24 esztendei pályafutásom az UNESCO-nál. Párizsban, mondom, holott az év nagyobbik részében úton voltam. Többnyire ott, ahol éppen szakadt a part: Mexikóban vagy Bolíviában, Chilében vagy a Karib-szigeteken. Ahol szüksége adódott. A missziós rendet némi cinizmussal úgy magyaráztam érdeklődő barátaimnak, hogy amikor díszoklevelet kellett átvenni, akkor a főnököm utazott, amikor meg városszerte gépfegyvereztek, de meg kellett menteni a könyvtárat, vagy az egyetemet, akkor engem küldtek.”

Koszta László: „Patagóniában is magyar maradtam...” Beszélgetés Vajay Szabolccsal. In. Aetas, 5. évf., 1990. 3. sz., 133. – SZTE Egyetemi Kiadványok Repozitóriuma

1971-ben látogatott először haza Magyarországra, és az említettekhez hasonló kulturális mentőakciókba kezdett. Történeti érdeklődése a jogi karon, Eckhart Ferencnek köszönhetően mélyült el. Különösen a társadalomtudományi összefüggések érdekelték, és a heraldikára és a genealógiára is így tekintett. Miután a hazai családtörténeti kutatás 1951-ben hivatalosan megszűnt, minthogy a Magyar Genealógiai és Heraldikai Társaságot feloszlatták, csak 1983-ban születhetett meg a Magyar Történelmi Társulat Archeográfiai, Genealógiai és Heraldikai Szekciója, majd pedig az 1883-ban alapított, szintén 1951-ben beszüntetett Turult, a Magyar Heraldikai és Geneológiai Társaság közlönyét is újjászervezték, 1992-ben. Ez nem kis mértékben Vajay Szabolcsnak volt köszönhető, aki 1964 és 1976 között a Nemzetközi Heraldikai Akadémia alelnöke, 1982–1986-ig a Genealógiai és Heraldikai Társaságok Nemzetközi Szövetségének elnöke, majd haláláig díszelnöke volt. Több ezer darab kötetet számláló genealógiai és heraldikai témájú, kutatható magánkönyvtára a fehérvárcsurgói Károlyi Kastélyban van.
1978-ban, amikor az USA visszaadta Magyarországnak a Szent Koronát és a koronázási ékszereket, Vajay Szabolcs a magyar kormány által felkért koronavizsgáló bizottság első számú szakértője volt.

 

vajay100_3_1_opti.jpg

Cyrus Vance amerikai külügyminiszter ünnepélyesen átadja a magyar koronát Apró Antalnak, az Országgyűlés elnökének, 1978. A kép forrása: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000) CD-ROM, Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép eredeti megjelenési helye: Huszár István – Bassa Endre – Fábri Magda: 30 év krónikája 1956–1986, Budapest, Kossuth, 1986, 54.

Rendkívül széles körű érdeklődési köréből a címertan és a családtörténet mellett és a kalandozások korának történetét kell kiemelni. 1968-ban német nyelven Der Eintritt des ungarischen Stämmebundes in die europäische Geschichte (862–933) címmel megjelent munkája a mai napig megkerülhetetlen, még akkor is, ha a Karoling–magyar szövetség létét megcáfolták a legutóbbi kutatások. Tudományos munkái mellett szépirodalmi műveket is írt, amelyek közül talán az Én, Anonymus. Önéletrajz című regénye a legismertebb. Számos tanácskozáson részt vett a rendszerváltás után is a magyar jövőről, a jövő Magyarországáról gondolkozva.
Hazánk messzire szakadt nagy tudósára egy 1950-ben megjelent írásából származó részlet emlékeztessen végül, amelyet annak apropóján írt, hogy a Louvre főlépcsőjének tetején álló, az időszámításunk előtti második század elején készült szamothrakéi Niké szobor kézfeje előkerült.

vajay100_4_opti.jpg

Szamothrakéi Niké, Louvre, Párizs. A kép forrása: Wikipédia

„Az isteni márványkéz fellelése nagyon megörvendeztetett. Van valami hatalmasan emberi, valami csodásán biztató minden ilyen hír mélyén. Az atombomba korában, a koreai háború napjaiban egy tudós elutazik Franciaországból az Égei-tenger szigeteire, hogy hazahozzon egy kétezer esztendeje faragott márványkezet. Vagy egy másik tudós felfedez egy újabb rovátkát a varasbéka petesejtjén. Egy harmadik pedig megfejti egy rég kihalt elamita törzs írásjegyeit, minek következtében megtudjuk a kurdisztáni sziklafeliratból, hogy Bagratuni örmény király arra járt hadaival a tavaszi napfordulókor. Az igazán fölöslegesben mindég van valami tökéletesen emberi. (…) Az élet mindennapi szükségletein túl valami eszmét szolgálnak: a Bölcset, a Szépet, az Igazságot. Es mindig akadt, aki a szép játékot valamiképp tragikussá tette: civakodón megtekerte a bronzvésőt tartó kezet, letörte a samothrakei Niké ujjait, ledobatta magára az atombombát. (…) Meg kell próbálni a »feleslegest«. Egy valcert fütyörészni néha borotválkozás közben, vagy a Mona Lisára gondolni, míg villamosra várunk. Csak egyetlen röpke percre. Azután újra eszünkbe juthat az árfolyam, a lyukas cipő, az aggódva várt levél. Vagy a koreai háború. Nincs időnk olvasni, nincs pénzünk alkotni; de szabad világban szabad a gondolat. Ne fecséreljük valamennyit a »szükségesre«. Hozzuk haza mi is minden áldott robotos napon samothrakei Nikénk elveszett karját, ujjait. S talán akkor egykoron fejét is megtaláljuk.”

Vajay Szabolcs: A szamothrakei Niké karja. In. A Dunánál, 2. évf., 2003. április 4. sz., 5. (utánközlés) – Törzsgyűjtemény. Eredeti megjelenés: Szabad Magyarság. Buenos Aires, 1. évf., 1950. 4. sz., augusztus (oldalszám nélkül) Törzsgyűjtemény

Felhasznált irodalom:

 Orsós Julianna (MTA-OSZK Res Libraria Hungariae Kutatócsoport)

komment

A lepantói csata 450. évfordulójára

2021. október 07. 06:00 - nemzetikonyvtar

1571. október 7-én a Lepantói-öbölben a Szent Liga hajóhada győzelmet aratott az Oszmán Birodalom flottája felett. A történelmi fordulópontra, amely a török Földközi-tengeren való előrenyomulását megállító tengeri ütközetet jelenti, a Régi Nyomtatványok Tárának gyűjteményében őrzött korabeli kiadványokkal emlékezünk.
A Ciprus elleni 1570–71-es háború is világossá tette V. Pius pápa számára, hogy a védelem megszervezésére egy „szent liga” megalapítása lehet a megoldás. A pápa kezdeményezéséhez számos itáliai állam és lovagrend mellett II. Fülöp Spanyolországa is csatlakozott. 1571. május 25-én szövetségre lépő Liga közvetlen célja Famagusta és Ciprus felszabadítása volt, közben a hajdani keresztes háborúk ideája is felmerült és ígéretet tettek arra, hogy idővel Észak-Afrikát és a Szentföldet is visszafoglalják. A keresztény államok pár hónapon belül addig soha nem látott hajóhadat vonultattak fel. A 202 gálya több mint felét a velenceiek adták. A 80 hadihajóval felálló spanyolok az ütközet vezetését Don Juan de Austriára, a spanyol II. Fülöp féltestvérére bízták. A roppant armada augusztus 25-én, Messina városa mellett gyűlt össze, majd elindult Ciprus felszabadítására. Azonban október 7-én, a Lepantói-öbölben váratlanul feltűnt a Müezzinzade Ali pasa vezette oszmán flotta. Don Juan kivételes stratégának bizonyult, neki köszönhetően a keresztény erők megsemmisítő győzelmet arattak az oszmánok felett.
Zsámboki János (1531–1584) filológus, történetíró, irodalmár a lepantói csatát dicsőítő Arcus aliquot triumphal… című latin nyelvű könyvét 1572-ben adták ki Antwerpenben. A metszetekkel illusztrált, prózai és verses elemeket vegyesen tartalmazó munkát Zsámboki Don Juan de Austriának ajánlotta.

AZ IGEN FÉNYESSÉGES HERCEGNEK,
DON JUAN DE AUSTRIÁNAK,
V. KÁROLY FIÁNAK,

az ő legkegyelmesebb urának,
Zsámboki János

Olyan nagy mindeneknek öröme, valamennyien tapsolnak, mit tegyek hát én mint magánember – szomorkodjam? Irigyeljem a hallatlan győzedelmet? Hallgassak? Ez távol, messze távol álljon tőlem, hiszen minden vágyam, imám, könyörgésem a kereszténység diadala és a szörnyű barbárság veresége körül forog. Amit tehát mások beszédek tömegével nyilvánítottak ki, s annyi ív és építmény tömkelege és nagyszerűsége szintúgy lépten-nyomon tanúsít – erre az útra kívánok lépni magam is szívvel és akarattal, s először saját falaimon belül jelenítem meg az összes diadalt, amiként bizonyos barátok által rábeszéltettem, hogy mások is láthassák és olvashassák e gondolatokat s bennük a közös hasznot és az én igyekezetemet. Ezen csekély munkácskával – remélem – nem sértek meg senkit sem, és hiszem, hogy Fényességednek nagyon kicsiny és ismeretlen, de nem hálátlan szolgája leszek, ha ezt az eseményt

a mi elbeszélésünk révén is az utódok vala-
mikor majd tiszteletben tartják, ha majd
a keresztény névre tátongó örvényt
és annak veszedelmét teljesen
megsemmisítitek. Úgy le-
gyen.
Akinek kegyelmébe ajánlom
magamat.
Vienna, 1571. szeptember elején

 

Zsámboky János: Arcus aliquot triumphal et monimenta victor..., Antverpiae, apud Philippum Gallaeum, 1572. Jelzet: RMK III. 615/1. Ajánlás – Régi Nyomtatványok Tára

A kitűnő irányítás mellett jelentős szerepe volt Doria ragyogó megoldásának is, a gályák magas oromzatának lebontásával ugyanis sokkal kedvezőbb szögből tudták lőni az ellenséges hajókat, amelyeket így sorban derékban találtak el. A csata kimenetelére jelentősen hatottak még a velencei galeasszák, azaz úszóerődök, amelyek az összes többi egységnél nagyobb tűzerővel rendelkeztek. A Szent Liga diadala után az Oszmán Birodalom ugyan egy éven belül újjáépítette flottáját, de tapasztalt tengerészeinek elvesztését nem tudta kiheverni. A lepantói vereség következtében a törökök földközi-tengeri hegemóniája hamarosan véget ért.
A pápa érdeme azonban túlmutat a földi haderők mozgósításánál, hiszen a rózsafüzér imádkozásával az égi seregeket is megszólította a keresztény Európa védelmére. V. Piusz domonkos szerzetesből lett Péter utódja, így jól ismerte a rózsafüzér hathatós segítségének erejét. A diadalt az egész keresztény világ a rózsafüzér imádkozásának és a Szűzanya segítségének tulajdonította. Maga a pápa is a rózsafüzért imádkozta az ütközet ideje alatt, s közben látomást kapott a győzelemről. Hálából elrendelte a Győzelmes Miasszonyunk ünnepét és a loretói litániába bevezette a „keresztények segítsége” megszólítást. Így október 7. Rózsafüzér Királynője, az „Olvasós Boldogasszony” emléknapja, az egész hónap pedig a Szentolvasó hónapja, hálaként Szűz Mária közbenjárásáért és Isten segítségéért. A Szentként tisztelt V. Piusz volt, aki kezdeményezte és 1571-ben meg is erősítette Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának dogmaként való elfogadását.

4_opti_2.jpg

Martino Rota: A Szent Liga megalapítása, 1571–73, Hamburger Kunsthalle, Inv. Nr. 1045. A kép forrása: Hamburger Kunsthalle

A dalmát származású bécsi udvari művész, Martino Rota kezétől származik az a rézkarc is, amelyet Apponyi Sándor gróf gyűjteményében találunk. A forgandó Szerencse című példány, amely a lepantói csata győzelmére készült metszetsorozat egyik darabja. A kor kiváló metszője főleg az általa is festett portrékat véste lemezre, ahol a legapróbb részletekig ügyelt a karakter pontos megfogalmazására. Művészetében egyszerre jelentkezik a düreri naturalizmus és a velencei érzékiség. A korszak sok nyomdászához hasonlóan ő is kombinálta a maratást és a gravírozást ugyanazon a lemezen, de szokatlanul érzékeny módon, kihasználva a két technika közötti különbségeket.

5_opti_3.jpgMartino Rota: A forgandó Szerencse. [Velence]. 1572. Rézkarc. Jelzet: App. M. 427 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka. Digitális tartalomszolgáltatás

Martino Rota kompozíciójának középpontjában egy hatalmas kerék látható, a Szerencse kereke. Lent Kronosz, az Idő (jobb kezében homokóra) hajtja miközben fent a vitorlás Fortuna irányítja. A mitológiai alakok mellett megjelennek az évszázadok küzdelmeiben elesett királyok, – köztük az első keresztény uralkodó, Nagy Konstantin csontváza egy nyitott szarkofágban pihen – és hősök, valamint a jelen küzdőfelei. Egy török utolsó leheletéig próbál Fortunába kapaszkodni, miközben a halál szimbolikus alakjai igyekeznek magukhoz ragadni. Jobbról a keresztények Victoria alakjával kerekednek fölénybe, a Szerencse ezúttal nekik kedvez. Jelvényeikről felismerhető a tengeri ütközetben jeleskedő két szövetséges vitéz képviselője, akik a felettük trónoló Szentháromság oltalmát élvezik. A Háromszemélyű Egyisten fölötti feliraton a 144. zsoltár idézete (15–16) „Oculi omnium in te sperant et tu das escam illorum in tempore oportuno Aperis manum tuam, et imples omne animal benedictione.” – „Minden szem terád vár, te adsz nekik ételt a kellő időben; megnyitod a kezed, és minden élőt betöltesz javaiddal.” A szentírási idézetek mellett antik filozófusok szállóigéi egészítik ki a metszet tartalmi mondanivalóját. Tételmondatként értékelhetjük a bal alsó sarokban jegyzett sort: „Memoria justi cum laudibus : et nomen impiorum putrescet”. Salamon bölcs mondását így fordíthatjuk: „Az igazak emlékét áldva emlegetik, a gonoszok neve feledésbe merül.” (Péld. 10. 7) A metszőre vonatkozó jelzet jobbra lent olvasható: Mrtinus Rota sibinicensis inve.
A tanulóéveit Velencében töltő Rota egész sorozatot készített a lepantói győzelemről. A bécsi Albertina grafikai gyűjteménye számos metszetet tudhat magáénak a dalmát származású mestertől. Mitologikus és bibliai témájú metszetképek között találkozhatunk Michelangelo és Tiziano remekeiről készített másolatokkal, valamint a főúri portrék között magyar nemesek képmásaival is. Itt őrzik továbbá a lepantói csatáról készült metszetsorozat többi változatát. Az ötféle közelítésmódban alkotó művész tehetségét jól mutatja az a gazdag kompozíciós kincsestár, mellyel a különböző néprétegek képi igényét kiszolgálja és egyben felemeli. A történeti hitelességgel készült ábrázolástól, a szállóige képpé formálásán keresztül a tudós szimbólumrendszerekig hatol az öt kép elrendezésével. A sorozat része a fentebb már közölt pápaábrázolás, ahol a középkori Köpenyes Madonna gesztusában a pápa palástjával magához vonja a Szent Liga képviselőit. A két populárisabb lapon állatszimbólumokkal jeleníti meg a csatát. A galamb (pápa), oroszlán (Velence), sas (Habsburgok) szövetsége legyőzi a török sárkányt mindenki számára érthető képi nyelvnek számított. A nemzeti könyvtárban található allegorikus metszetkép az értelmiségnek szánt antik idézetekkel kísért változat.

A lepantói csata a művészet számos művészeti ágat megihletett: zeneművek, festmények és dicsőítő himnuszok sokasága éljenezte a győzelmet. A széles körben terjesztett sajtótermékek is bőven nyilatkoztak a részletekről. A hadihajókat és támogatóikat is név szerint felsorakoztató röplapok jelentek meg, gyakran illusztrált címlappal vagy térképes melléklettel. Igyekeztek minél érzékletesebben felmutatni az eseményeket az érdeklődő olvasók számára.
Régi Nyomtatványok tengere várja a Kronosz hajtotta Szerencse kerekének érdeklődő kutatóit.

Felhasznált irodalom:

Andrási Erika (Régi Nyomtatványok Tára)

komment
süti beállítások módosítása