„Az irodalmi fikció hatékonyan ösztönzi a megismerést, alakítja az emlékezést”

2019. október 18. 09:03 - nemzetikonyvtar

Interjú Tüskés Gáborral, az MTA Irodalomtudományi Intézet XVIII. századi Osztályának vezetőjével, a Magyarország képe az európai fikciós irodalomban című kamarakiállításunk kurátorával

A Magyarország képe az európai fikciós irodalomban című tárlat segítségével időrendi sorrendben követhetjük nyomon a mitikus magyar őstörténet, a középkor, a török háborúk és a Habsburg-ellenes felkelések történéseit, alakjainak ábrázolását a 18. század végi és 19. századi történelem eseményeinek irodalmi feldolgozásain át a 20. századi Magyarország megjelenítéséig.

tuskes_gabor_1.jpgTüskés Gábor

A fikciós irodalomnak milyen lehetősége van a közvélemény formálására?

T. G.: A fikciós irodalom – kevésbé pontos, tágabb értelmű kifejezéssel: a szépirodalom – az, amit a nagyközönség műveltség iránt fogékony rétegei elsősorban szórakozásként olvasnak, amin elgondolkodnak, s ami alakítja felfogásukat önmagukról, embertársaikról és a világról. Ez a formáló hatás a művek mellett többféle csatornán keresztül érvényesül: az irodalomoktatástól kezdve a kritikán át a kiállításokig és a más műfajokban készített feldolgozásokig. A fikció és a tényszerű viszonya a művekben rendkívül változatos, az irodalmi fikcionalitásnak számos megjelenési formája és fokozata ismert, emellett létezik nem-irodalmi fikció és nem fikciós irodalom is. Az irodalmi fikció hatékonyan ösztönzi a megismerést, alakítja az emlékezést, és elősegíti a más országokról, népekről születő elképzelések formálódását.

A magyar történelem eseményei milyen formában váltak önálló regénytémává az európai irodalomban?

T. G.: A mitikus magyar őstörténeti és a magyar történelmi események, szereplők közül önálló regényekben dolgozták fel például Attila, II. Béla, Mátyás király, II. Lajos, Báthory István, Zrínyi Ilona, Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc alakját, a nyugat- és dél-európai „kalandozások”-at, a tatárok betörését, a Hunyadiak történetét és Buda 1686-os visszafoglalását. Külön csoportot alkotnak az erdélyi szászok múltjának regényes feldolgozásai. A történelmi regény mellett olyan műfajokban is megjelenik a magyar történelem, mint – többek között – a regényes életrajz, az önéletrajzi regény, az eposz és az elbeszélés. A feldolgozás módja rendkívül változatos, és rendszerint az adott kor felfogásához igazodik. Gyakori a szerelmi szál, a különféle kalandok, intrikák és költött alakok szerepeltetése. A külföldi szerzők szemléletmódja kisebb-nagyobb mértékben különbözik attól, ahogyan a magyar írók, történészek ábrázolják a történelmi eseményeket, személyeket. Megváltoztatják a történelmi légkört, egyéni nézőpontból, eltérő ideológiai színezettel láttatják a folyamatokat, s a saját közönségük feltételezett elvárásaihoz igazítják a jellemzést és a cselekmény menetét.

fikcios-kiall.jpg

A Magyarország képe az európai fikciós irodalomban kamarakiállítás plakátja

Az ország- és nemzetképeket erősen befolyásolják a több évszázadon át hagyományozott mítoszok, toposzok és jelképek. Az irodalom hogyan játszik szerepet ezek kialakulásában?

T. G.: Az irodalom az egyik legerősebb mítosz-, toposz- és jelképteremtő, közvetítő tényező. Az újabb eszmetörténeti kutatások a nemzeti identitások keletkezését és formálódását egy sajátos mitizációs folyamatként írják le, s az irodalom szerepe a nemzeti azonosságok és legitimációs igények alakításában megkérdőjelezhetetlen. A kora újkori európai irodalom számtalanszor ismételt, jellegzetes Magyarország-toposzai közé tartozik például a „Magyarország a keresztény Európa védőbástyája”, a „Magyarország panasza” és a „magyar föld termékenysége”. A 19–20. század tipikus Magyarország- és magyar nemzetkarakterológiai toposzai például a puszta, a betyár, a csikós, a huszár, a cigány, az életművész, a kalandor, továbbá a fényűző, önérzetes és büszke magyar úr alakja. Elvétve megjelennek az irodalomban a toposzok cáfolatai is: Friedrich Hebbel például a magyarokról írt epigrammájában úgy vélekedett, hogy a török támadások idején nem Európát védtük, hanem önmagunkat. Az irodalom ilyen típusú mítosz-, toposz- és jelképteremtő, közvetítő és cáfoló szerepe szoros kapcsolatban áll a képzőművészet és a zene hasonló funkciójával.

A kiállítás a 16–20. századi angol, francia, német, olasz és latin nyelvű irodalom Magyarország-portréiból mutat be válogatást az Országos Széchényi Könyvtár nyomtatványaiból. Miért pont ezt a korszakot jelenítik meg?

T. G.: Szórványos középkori előzmények után a török háborúk révén Magyarország a 16. századtól kezdve van jelen folyamatosan az európai irodalmi köztudatban. A 18–19. század fordulóján újabb lökést adott az érdeklődésnek a történelmi regény különféle típusainak megjelenése, funkcióinak differenciálódása és az exotizmus divatja. Erőteljesen befolyásolták az érdeklődést a 19. és a 20. század azon nemzetközi eseményei, melyekben Magyarország is szerepet játszott. Ebben az időszakban különösen jól tanulmányozható az irodalom, a nemzeti eszme és a politika viszonyrendszerének változása, az irodalmi minták „nemzetiesítése”, historizálása, a másság, az „idegen tér” irodalmi ábrázolása. A hosszabb időszakot átfogó, öt különböző nyelvű irodalom magyar vonatkozású műveit bemutató tárlat választ keres olyan kérdésekre is: Hogyan, milyen irodalmi és más paradigmák szerint, milyen célokkal hozták létre a külföldi írók a „tipikusan magyar”, a „magyar nemzet” és a „Magyarország” konstrukciókat? Milyen szerepet töltenek be e konstrukciók a különböző időszakok alkotásaiban? Milyen másodlagos narratívák fedezhetők fel a Magyarország-képek hátterében? Milyen elmozdulások figyelhetők meg a Magyarország-toposzok, klisék és sztereotípiák rendszerében?

Hogyan változott Magyarország képe az európai fikciós irodalomban az évszázadok alatt?

T. G.: Nagyon leegyszerűsítve, a középkor folyamán a magyarok mint „a hunok és a szkíták barbár örökösei”-felfogás, a török háborúk idején a keresztény Európa védőbástyája-kép volt uralkodó, amit a 18. század második felétől kezdett felváltani az önálló szellemi élet hordozójaként felismert Magyarország képe. Ezek szinte észrevétlenül csúsztak át egymásba, késleltették az új képek kialakulását, s időről időre ismét felbukkannak. A felvilágosodás idején kialakult és eléggé elterjedt egy negatív kép is a lusta, önző, adót nem fizető és a népet elnyomó magyar nemes alakjáról. A sematikus, gyakran politikailag vagy más ideológiák által motivált magyarságképek alakulástörténete mellett megfigyelhetjük azt is, mely szerzőknek, hogyan, milyen eszközökkel sikerül túllépni ezeken a tipizáló ábrázolásokon, vannak-e saját tapasztalaton alapuló meglátásaik, s eljutnak-e Magyarország, a „magyarok” valóságközeli jellemzéséhez.

A kiállítás 2019. október 18. és 25. között látogatható, a könyvtár nyitvatartási idejében. 
Helyszín: Országos Széchényi Könyvtár, Budavári Palota, ’F’ épület, Ars Librorum (VI. emelet) kiállítótér.

A kiállítás a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központ és az Országos Széchényi Könyvtár együttműködésével valósul meg.

Az interjút készítette: Szilágyi Magdolna (Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztálya)

komment

A „gőzpók”

2019. október 09. 09:02 - nemzetikonyvtar

Justh Zsigmond (1863–1894) halálának százhuszonötödik évfordulója

1894. október 9-én a dél-franciaországi Cannes-ban meghalt egy alig 31 éves magyar fiatalember. Gyógyíthatatlan tüdőbaja miatt akkor már hosszú évek óta töltötte enyhe éghajlatú tájakon az őszi és téli hónapokat, a nyarakat pedig egyre inkább szeretett parasztgazdái és parasztszínészei között, szenttornyai birtokán. A felvidéki necpáli Justhokkal és női ágon a Marczibányi családdal is rokonságban álló Justh Zsigmond íróként és a társasági élet meghatározó alakjaként vált ismertté korában. Egyetlen, felnőttkort megért testvérétől, a politikus Justh Gyulától tizenhárom év korkülönbség választotta el.

De ki is volt Justh Zsigmond és milyennek látták őt a kortársai?

justh_berlini_kepe.jpg

Justh Zsigmond berlini fényképe – Kézirattár

„Szőke Krisztus-fej, szomorúan, de határozottan ránk tekintő kék szemek. Párizsi gavallér s cigány mellett búsuló vidéki magyar, szkeptikus és pozitivista, aki a nazarénus vallásért lelkesedik, előkelő régi nemes család ivadéka, aki nem lesz se főispán, se versenyistálló-tulajdonos, hanem író, a külföldi és magyar arisztokrata körök szívesen látott vendége s parasztjainak barátja, de a szó igazi értelmében; műveltsége európai, szíve fanatikusan magyar, élete felét külföldön tölti, de minden gondolata, törekvése, becsvágya haza vonja. Íme a korán elköltözött lelkes, tehetséges Justh Zsigmond arcképe.”

Szinnyei Ferenc, Justh Zsigmond, Budapesti Szemle, 1918, 173. kötet, 495. sz., 372. – Törzsgyűjtemény

Justh Zsigmond rövid élete során számtalanszor járt és tért vissza a francia fővárosba, amelyről 1888. január 6-i naplóbejegyzésében azt írta, hogy „az egyetlen modern város a többi nagy falvak között”. A csak 1941-ben megjelenő Párisi naplóban egymást érik a francia főváros társasági életét bemutató bejegyzések: helyszínek, szereplők, személyes élmények, találkozások leírásai. Justh éppúgy bejáratos volt a legzártabb párizsi arisztokrata szalonokba, mint a filozófus, kritikus, író Hippolyte Taine vagy a színésznő Sarah Bernhardt otthonába, ellátogatott párizsi írók lakásába és a francia fővárosban alkotó nemzetközi művésztársaság műtermeibe (az orosz szobrász Antokolszkijtól kezdve az ausztrál származású festő Ruppert Bunny-ig). Naplója mellett számos tárcájában, karcolatában, elbeszélésében is megörökítette kedves városát.

„Valódi seigneur volt; nemes ember, a szó szoros értelmében: szívben, lélekben, elmében egyaránt, nemcsak születésére nézve. […] Ez az ifjú ember, kinek oly átható, tiszta szemei valának, maga volt annak a szép magyar földnek a lelke […] igazán általános és kozmopolita műveltsége dacára mindvégig magyar volt, az akart lenni testestől-lelkestől.”

François Coppée, Egy párisi magyarról, Pesti Napló, 1894. november 18., 319. sz., 1. – Törzsgyűjtemény

 

justh_antokolszkij_szobraval.jpgAntokolszkij Mephistopheles-szobrával – Kézirattár

Párizs (és Dél-Franciaország üdülőhelyei) mellett járt Dél-Európában, Észak-Afrikában és Indiában is, ahonnét számos tárcát, útirajzot, novellát és elbeszélést küldött haza különböző napi- és hetilapokba, folyóiratokba. Útleírásai színesek élvezetesek, szemléltetők, érződik rajtuk a megélt élmény varázsa. Néhány kevésbé lendületes részlet mellett (amelyben általában tudományos igényű olvasmányait igyekszik visszaadni) akkor válnak leírásai igazán lebilincselőkké, amikor saját benyomásait veti papírra. Tobzódik a színek, illatok, hangok és hangulatok érzékeltetésében, pillanatok megragadásában és visszaadásában. Bár kényszerűségből utazott, leírásain érezhető, hogy sokszor élvezte az ismeretlen világok felfedezését, és magával ragadó módon adta át a távoli tájakon látottakat és az átélt élményeit. Nagyszerű (és tudatos) megfigyelő. Leírásaiban megelevenednek az észak-afrikai és indiai tájak, az ott élő emberek mindennapjai, szokásai, de olvashat az érdeklődő közönség az utazók társasági életéről és főbb jellemvonásairól is.

justh_indiaban.jpg

Justh Indiában – Kézirattár

„Csupa érzékenység, olyan, mint egy gyógyszerész-mérleg: megérez egy hajszálnyi súlyt és számot tud róla adni. Ez a rendkívüli tulajdonság jellemzi mint írót, jellemzi mint embert…”

Bródy Sándor, Justh Zsigmond, A Hét, 1892. augusztus 7., 32. sz., 509. – Törzsgyűjtemény

Kötetben is megjelent regényei (Müvész szerelem – 1888; A pénz legendája – 1893; Gányó Julcsa – 1894, Fuimus – 1895 és a csak 1941-ben megjelent Ádám) és elbeszélései, novellái, karcolatai (Káprázatok – 1887; Paris elemei – 1889; A puszta könyve – 1892; Delelő – 1895) mellett érdemes megemlíteni kötetbe nem gyűjtött tárcáit, portréit, publicisztikáit is. Írásait különböző politikai és irodalmi, társasági és családi napi- és hetilapoknak, folyóiratoknak küldte. Éppúgy olvashatták munkáit A Hét, mint a Magyar Salon, a Fővárosi Lapok és melléklete, a kéthetente megjelenő Salon és Sport, a Magyar Bazár, az Ország-Világ vagy akár a Vasárnapi Újság olvasói, de megtalálhatták a nevét az Egyetértés, a Magyar Hírlap, a Nemzet és a Pesti Napló, valamint a Szemle és az Arad és Vidéke oldalain is.

„Törékeny, bágyadt, hirtelenszőke ifjú, kinek ábrándos szemeiben mély tűz ég. […] A fiatal Justhban törhetetlen akarat lakott s olyan apparátussal, annyi szorgalommal készült szakmájára, melynek művelői vadon nőnek otthon, mint ahogy az orvosi vagy mérnöki pályára szokás. […] Úgy kell őt venni, mint egy Párizsból elindult utast, aki hazafelé tart. Még rajta van kocsija kerekén a párizsi sár, lován (pegazusán) a párizsi por, de a gondolata már az alföldi szélmalmokon és kútgémeken jár. […] Azt lehetne hinni, hogy a nyugati kultúráért rajongott. Dehogy. A magyar parasztért rajongott.”

Mikszáth Kálmán, Justh Zsigmond. In. Justh Zsigmond, A pénz legendája. Gányó Julcsa. (A kiválás genezise I.), Bp., Franklin, 1905, VVIII. – Magyar Elektronikus Könyvtár

justh_parasztszineszeivel_szenttornyan.jpg

Parasztszínészeivel a szenttornyai parkban –  Kézirattár

Az enyhébb idő beköszöntével a kényszerűségből lett világutazó hazatért. A Békés megyei földesúr az évek során egyre jobban szeretett parasztjai felé fordult. Nemcsak közülük választott útitársat magának hosszú utazásaira (amikor inasa utazás közben Palermóban meghalt, a faluja Szentiványi Istvánt „ajándékozta” neki kísérőül – ahogy A falu ajándoka című elbeszélésében is megörökítette –, akit csak néha váltott fel e feladatában a népköltő parasztszínész, Kulcsár István), hanem sokuknak násznagya, komája volt, figyelemmel kísérte sorsukat, segítette őket. Olvasókört szervezett, felolvasásokat tartott, ének- és táncversenyeket rendezett és számos novellában, elbeszélésben és egy regényben is megörökítette alakjukat. A méltán híressé vált parasztszínház létrehozása is az ő nevéhez fűződik. Először egyik üvegházát alakította színházzá, majd 1894 nyarán megépült a „görög színház”, ahol alkalmanként több darabból is játszottak jeleneteket, a szünetben pedig nótákat énekeltek a színészek, akik szinte mindannyian a birtokán dolgozó parasztok közül verbuválódtak. Előadás után hajnalig tartó tánc, mulatság kezdődött. Plautus, Shakespeare, Molière, Beaumarchais darabjai mellett Justh néhány színpadi jelentét is játszották.

justh_tornac_emlekekkel.jpg

A szenttornyai a tornác Justh Zsigmond egyiptomi és indiai emlékeivel – Kézirattár

„Mint társadalmi egyéniség, páratlanul állt. Szerette az embereket, és azok viszontszerették. A világot szépnek látta, és így szépnek és jónak tapasztalta is. Csodálatos delejjel volt felruházva, amely mindenütt, ahol megjelent, külföldön éppúgy, mint idehaza, rögtön körébe vonzott mindent, ami szép és nemes útjába tévedt. Lovagias, előkelő és egyszerű természete, kimeríthetetlen szívjósága mindenütt barátokat szerzett neki, és társadalmi, valamint művészi összeköttetéseinek hálózata csaknem az egész művelt világra kiterjed."

Wohl Janka, Justh Zsigmond, Magyar Bazár, 1894. október 16., 20. sz., 153. – Törzsgyűjtemény

Justh éppúgy itthon volt Magyarországon, mint ahogy otthon érezte magát a nagyvilágban. Arisztokrata és polgári szalonok, vidéki kastélyok és kúriák vendége, (fővárosi) irodalmi és művészeti, művelődési kezdeményezések elindítója és mozgatója volt. Az Országos Gyermekvédő Liga későbbi megalapítójával, gróf Edelsheim-Gyulai Lipóttal 1883-ban angol mintára vitakört alapított, amely harmincnál több (arisztokrata) fiatalembert egyesített, hogy rendszeres találkozóikon tudományos, szépirodalmi és művészeti előadásokkal, felolvasásokkal, komoly napi kérdések, problémák megvitatásával készüljenek fel közéleti szereplésükre. Az 1886-ig működő Debating Society-t 1890-ben újabb kezdeményezés, a Műbarátok Köre műpártoló egyesület követte. A tagok előadásokat, kiállításokat, hangversenyeket rendeztek, támogatták irodalmi és zeneművek kiadását, pályázatokat írtak ki és részt vettek országos ünnepségek rendezésében. Céljuk a társadalmi körök és az írói és művészi világ közeledésének előmozdítása volt. Ezt az eszmét más módon is támogatta Justh: arisztokrata irodalmi szalont álmodott meg, s ehhez végül gróf Csáky Albinnét, a kultuszminiszter feleségét nyerte meg. Ő maga fáradhatatlanul járta a különböző szalonokat és vett részt a társasági élet különböző eseményein. Párisi naplója mellett 1889-ben néhány hónapig magyarországi társasági élményeit is megörökítette (amelyek Hazai napló címen párizsi bejegyzéseivel egy kötetben jelentek meg).

justh_oroshazi_kep.jpg

Justh Zsigmond orosházi fényképe – Kézirattár

„Egyenes támlájú karosszékben, bizánci merevséggel ül a századvég legmozgékonyabb szelleme – kit Mednyánszky László »gőzpóknak« nevezett el – a társaság lelki motora, a korán elhunyt fiatal író. […] Az ő szuggesztív ereje vonzott és vitt magával, azt a meleg barátsághullámot is ő árasztotta közénk, mely minden történetesen egymás mellé került szomszéd körül a gondolatok és rokonszenv láncát fűzte. Ő így vélte a kultúrát általában, s a magyar kultúrát különösen – legjobban szolgálni. Bizton el is találta a legjobb módszert, csak egyet felejtett el: összetartó konstruktív erejét valamely utódjára hagyományozni. […] De most köztünk volt. Szerettük egymást, mert Justh Zsigmond így akarta. Szellemesek voltunk, mert Justh Zsigmond így kívánta.”

Czóbel Minka, Bajza utca 21. , Koszorú, 1938‒39, 149.

Ismeretségi köre hatalmas volt. Éppúgy otthonosan mozgott a Batthyány, Andrássy, Széchenyi, Teleki, Károlyi, Csáky családok otthonában, mint Feszty Árpád vagy Stróbl Alajos műtermében, különböző vidéki kúriákban vagy kávéházi asztaloknál, cigányzenét hallgatva. Ő maga is meghívta barátait fővárosi, Esterházy utcai lakásába és szenttornyai vidéki otthonába is. Francia, angol és magyar vendégek töltöttek nála hosszabb-rövidebb időt. Jártak nála a társasági és a diplomáciai élet ismert alakjai, valamint írók, festők, szobrászok, zeneszerzők. Barátait – elsősorban művészbarátait – szeretett parasztjaival is megismertette, s a közös felolvasásokat, színházi előadásokat, vacsorákat olykor levélváltások is követték. A Nyírség költője, Czóbel Minka (akit Justh a festő Mednyánszky Lászlóval együtt fedezett fel és vezetett be a magyar irodalmi életbe) is meglátogatta őt Szenttornyán. Justh haláláról levélben számolt be neki az író inasa, Szentiványi István.

„Arról is tudósítom a nagyságát, hogy mielőtt meghalt, öt éjszaka félrebeszélt és Milánóban könyörögtem neki, hogy gyerünk Fiuméba […] már ott is rosszul volt, és mikor Pallanzából elmentünk, akkor már az ölemben vittem ki a hajóból, és amikor Cannes-ba érkeztünk, ott még kikívánkozott a városba, és kihúztam a városba, de az se volt jó neki és utolsó nap kérdeztem a nagyságos úrtól, hogy nem hiányzik [valami], de azt mondta, hogy semmi se, minden kész van […]”

Szentiványi István levele Czóbel Minkának – Kézirattár

Az író holttestét bátyja hozta haza. Tölgyfakoporsóba helyezett ólomkoporsóban érkezett október 17-én Pestre, majd két nappal később Szenttornyára. Október 21-én temették el szeretett színházában, páholya helyére (születésének századik évfordulóján az író és családtagjai koporsója a gádorosi temetőbe került). Kulcsár Pál parasztszínész, költő Czóbel Minkának küldött levelében fél évvel később verssel búcsúzott Justh Zsigmondtól.

justh_kulcsar_pal.jpg

Kulcsár Pál parasztszínész – Kézirattár

"Szomorúfűz árnyékába' sírhalom
Azt kívánom, legyen neki nyugalom
Halld meg madár fent az ágon
Tetőled is azt kívánom,
Te se szállj a sírhalomra könny nélkül.

Szomorúan nézek ki a pusztára
Hogy miért van sírhalom a színházba'
Még a csillag is halványabb
Az erdő se oly vígan zúg
Fülemüle is búsan szól az ágon […]”

Kulcsár Pál levele Czóbel Minkának, 1894 [1895!] ápr. 14. – Kézirattár

Dede Franciska

A szövegben előforduló idézeteket a mai akadémiai helyesírás szabályai szerinti átírásban közlöm. (A szerző megj.)

Felhasznált (válogatott) irodalom:

Just Zsigmond művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

komment

Az aradi vértanúk emléknapja – nemzeti gyásznap

2019. október 06. 09:02 - nemzetikonyvtar

170 évvel ezelőtt végezték ki az első felelős magyar kormány miniszterelnökét, gróf Batthyány Lajost

1849. október 6-án az orosz segítséggel levert szabadságharcot követő császári megtorlás során Pesten kivégezték gróf Batthyány Lajost (szül. 1807), az első magyar miniszterelnököt. Ugyanezen a napon a szabadságharc tizenkét tábornoka és egy főtisztje szenvedett vértanúhalált Aradon. Dessewffy Arisztid tábornokot (szül. 1802), Kiss Ernő (szül. 1799) altábornagyot, Schweidel József tábornokot (szül. 1796) és Lázár Vilmos ezredest (szül. 1815) golyó általi halálra ítélték, Aulich Lajos (szül. 1793), Damjanich János (szül. 1804), Knezić Károly (szül. 1808), Láhner György (szül. 1795), Leiningen-Westerburg Károly (szül. 1819), Nagysándor József (szül. 1804), Poeltenberg Ernő (szül. 1808?), Török Ignác (szül. 1795) és Vécsey Károly (szül. 1807) tábornokokat pedig felakasztották.
Az aradi vértanúk sorában megemlékezünk a tizennegyedikként emlegetett és a börtönben megtébolyodott, majd elmebetegként meghalt Lenkey János tábornokról (1807–1850), valamint az 1849. augusztus 22-én felakasztott Ormai Norbert (szül. 1813) és az 1849. október 25-én agyonlőtt Kazinczy Lajos (szül. 1820) ezredesekről is.

thorma_janos_aradi_vertanuk.jpg

Thorma János Aradi vértanúk. Október hatodika című festménye a Magyar Elektronikus Könyvtár Száz szép kép című összeállításában

Az 1849–1850-ben lefolyt véres megtorlásnak legalább 128 hazafi esett áldozatul – köztük Csány László, a Szemere-kormány közlekedési minisztere (szül. 1787) és Jeszenák János báró kormánybiztos (szül. 1800), akiket október 10-én, valamint a Függetlenségi Nyilatkozat aláírói – Perényi Zsigmond báró, a felsőház elnöke (szül. 1783) és Szacsvay Imre (szül. 1818), a képviselőház jegyzője, akiket pedig október 24-én Pesten végeztek ki. Több százan kerültek börtönbe, több ezren álltak hosszabb-rövidebb ideig vizsgálat alatt, több tízezer volt honvédet soroztak be büntetésként a császári-királyi hadseregbe. Gyakorlatilag nem volt olyan magyar család, amelynek valamelyik tagját ne érintette volna a megtorlás. Számosan kényszerültek hosszú évekre belső vagy külső emigrációba. A külföldre menekültek közül többeket szintén halálra ítélték, az ítéleteket szimbolikusan végre is hajtották – az elítéltek távollétében neveiket szegezték az akasztófára.

„A nemzet azonban nem maradt hűtlen emlékezetükhöz. Az elnyomás éveiben titkon siratta, 1867 óta nyíltan és méltó kegyelettel az ország minden részében megüli a gyászos nap évfordulóját, 1874-ben szerény, majd 1881-ben méltóbb kőemlékkel jelölték meg az akasztás helyét, 1890 október 6-ikán Aradon a Szabadság terén a nemzet közadakozásából fölállították Zala György ihletett művét, a Vértanúk szobrát, a következő évben pedig Aradon külön múzeumban kezdték összegyűjteni a vértanúkra s a szabadságharcra vonatkozó ereklyéket. Kossuth 1883. március 15-ikén Aradot a magyar Golgothának nevezte el; s ez a történeti emlék adta meg Arad jellegét, melyhez többé sohasem lehet hűtelen.”

A magyar nemzet története. Szerkesztő: Szilágyi Sándor, 1898 és 1908, Budapest, Athenaeum, 1895. Részlet

kepkonyvtar_61116_66860.jpg

A 13 vértanú szobra Aradon. 1896–1905. Állították közadakozásából. Alkotó: Zala György. Képeslap. Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

Az Aradi vértanúk albumát Arad város közönsége és az Aradi Kölcsey-Egyesület megbízásából a Franklin Nyomda (később a Lampel R. – Wodianer F. és Fiai) jelentette meg 1890-ben.
A reprezentatív album Arad kultuszáról tanúskodik: a kor jelentős szerzőinek (Palágyi Lajos, Marczali Henrik, Irányi Dániel) szövegeit neves képzőművészek (Magyar-Mannheimer Gusztáv, Benczúr Gyula, Jendrássik Jenő, Baranszky Emil László) több mint száz kisebb képe és rajza illusztrálja.

aradi_vertanuk_albuma_nemzetikonyvtar.jpg

Aradi vértanúk albuma. Szerk. Varga Ottó, Budapest, Arad sz. kir. város, 1890. Címlap. – Törzsgyűjtemény. Kossuth Lajos könyvtára. Jelzet: 2642

A tizenhárom aradi vértanú arcképes leírása mellett a vonatkozó esemény egyéb szereplőit, valamint a szóban forgó helyeket, a szabadságharc hadi felszerelését, a vértanúk különböző múzeumokban tárolt ereklyéit, és az aradi vértanúk emlékszobrát bemutató album maga is irodalmi emlék.

Az emlékalbum facsmileként közli a felkért híres kortársak leveleit, többek között Klapka György válaszlevelét és Kossuth Lajos üdvözletét, amely sok ponton megegyezik az aradi vértanúk emlékműve felavatására szánt ünnepi beszédével, amelyet 1890. október 20-án Turinban rögzítettek fonográfhengerekre.

Az aradi vértanúk emlékszobrának avatási ünnepségén az agg és emigrációban élő Kossuth nem vehetett részt, de hagyatékában fönnmaradt az a pálmalevél, melyet Arad polgármestere, Salatz Gyula küldött neki a koszorúk egyikéről.

kossut_arad_palmalevel_nemzetikonyvtar.jpg

Pálmalevél az aradi vértanúk emlékszobra avatási ünnepségének (1890. okt. 6.) egyik koszorújáról, melyet Arad polgármestere, Salatz Gyula küldött az emigrációban élő Kossuth Lajosnak. Kossuth-gyűjtemény

Az emlékalbum Kossuth könyvtárában fennmaradt példányának 65. oldalán Kossuth kézírásos széljegyzete olvasható, melyben a könyv egyik állítását cáfolja egy Damjanich János tábornok által levezényelt hadmozdulattal kapcsolatban. A könyv állítása szerint Damjanich „Bem helyzetéről értesülve, – mert Erdély visszafoglalásának nagy fontosságát belátta, – határozott utasítása és saját érdeke ellenére, Bemnek jelentékeny segélyosztagot küldött és saját hadtestét gyöngítette, egyedül a maga felelősségére.” Kossuth széljegyzete szerint „ez tévedés, én rendeltem. Damjanich teljes készséggel engedelmeskedett rendeletemnek.”

kossuth_marginalia_aradi_vertanuk_albuma_65_nemzetikonyvtar.jpg

Kossuth széljegyzete a Damjanich Jánosról szóló megemlékezésben. In. Aradi vértanúk albuma. Szerk. Varga Ottó, Budapest, Arad sz. kir. város, 1890. 65. o. – Törzsgyűjtemény. Kossuth Lajos könyvtára. Jelzet: 2642

A hat kiadást megért album Zichy Mihály, Munkácsy Mihály, Benczúr Gyula képeit is közli, melyek közül a vitathatatlanul legszebb kompozíciók Zichy Mihály művei, a Múlt és a Jelen címet viselő képek.

Az aradi vértanúkkal kapcsolatos ajánlott olvasmányok a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Szerk.: Mann Jolán

 

 

 

komment

„Ez a férfi kötelességtudat és jámborság tekintetében mindig példaként élt a Jézus Társaságban.” (Rumer Gergely elogiuma)

2019. szeptember 29. 09:05 - nemzetikonyvtar

392 évvel ezelőtt, 1627. szeptember 29-én Brünnben hunyt el az önálló cseh jezsuita provincia „hungarus” származású első tartományfőnöke

rmk_iii_7528.JPG

Rumer Gergely Mária főhercegnő temetésén mondott beszédének nyomtatott változata – Régi Nyomtatványok Tára

Gyászmiséjén Franz von Dietrichstein püspök, és az éppen Brünnben tartózkodó II. Ferdinánd császár is megrendülten búcsúztatta. Rumer Gergely ma már kevéssé ismert, pedig korának kiemelkedő egyházi személyisége volt. A Nagyszombat melletti Báhony (Báhoň) faluban született, jómódú parasztcsalád gyermekeként. A brünni noviciátus anyakönyvei szerint magyar és szlovák nyelven egyaránt kitűnően beszélt. 1592-ben lépett a Jézus Társaságba, és 1609-ben szentelték pappá. Ezt követően a gráci egyetemen tanított szentírástant. Kiváló héber nyelvismerete lehetővé tette, hogy részt vegyen bibliafordításokban. Martino Del Rio spanyol jezsuita részére elkészítette az Énekek Éneke újabb latin fordítását héber eredetiről, és Káldi György magyar bibliafordításának is egyik lektora volt. Grácban kötött szoros barátságot az akkori stájer főherceggel, a későbbi II. Ferdinánd császárral, és édesanyjával, Mária főhercegnővel, akinek temetésén Wilhelm Lamormaini és Pedro Ximenez jezsuitákkal együtt ő is gyászbeszédet mondott. 1613-ban Grácból Olmützbe ment, ahol 1618-ig az egyetem rektora volt.

 

olmutz_barokk_foter.jpg

Olmütz, barokk főtér. Fotó: A szerző

Az ő rektorsága alatt zajlott az egyetem történetének egyik legnagyobb diáklázadása, amely egy kisebb konfliktusból alakult ki a helyi földművesekkel, akik megelégelték, hogy a labdázó diákok játék közben rendszeresen kárt tesznek a termésben, és egy alkalommal rájuk támadtak. A diákok fegyverrel akartak visszavágni, és Rumer támogatását várták, amit ő egyértelműen megtagadott. Ennek ellenére nem tudta megakadályozni a rendszeres összecsapásokat a diákok és a parasztok között, ráadásul a kialakult helyzetért mindkét fél őt okolta. Rumer nem akarta elfogadni a bűnbak szerepét, és szerette volna megakadályozni, hogy hasonló eset a jövőben előforduljon, ezért kapcsolatait kihasználva II. Mátyáshoz fordult, aki újabb privilégiumokat adott az egyetemnek, a lázadásban résztvevő diákoknak pedig kegyelmet.

olmutz_jezsutia_kollegium.jpg

A jezsuita kollégium épülete Olmützben. Fotó: A szerző

Miután Muzio Vitelleschi jezsuita rendfőnök megbízta az osztrák jezsuita provincia vezetésével, Rumer 1618 áprilisában elhagyta Olmützöt. Azonban nem sokáig élvezhette új hivatalát. Tartományfőnökként első útja Prágába vezetett, ahová éppen május 23-án délután érkezett meg, nem tudva, hogy aznap délelőtt kitört a felkelés, amely a harmincéves háború kezdetét jelentette. Egy protestáns nemesekből álló bizottság a cseh nép és a protestánsok szabadságjogainak megsértése miatt elítélte és kidobta a prágai vár ablakából Vilém Slavata és Jaroslav Martinic császári helytartókat és írnokukat. Rumer Gergely, miután értesült az eseményekről, nyolc órára tárgyalásra hívta a cseh rendek képviselőit, ők azonban elzárkóztak ettől. Látva, hogy a megegyezésre kevés az esély, tizenkét társát világi ruhában elküldte a kollégiumból, hogy hírt vigyenek a többi kollégiumba a prágai eseményekről. Két nap múlva ő maga is álruhában hagyta el a várost, ám ezt követően még néhány sikertelen kísérletet tett a felkelőkkel való megegyezésre, és a jezsuita rend Csehországból való kitiltásának megakadályozására. 1618. június 19-én levelet írt Wilhelm Lamormaininak, a gráci egyetem rektorának, melyben a rendházba menekült cseh jezsuitákkal kapcsolatban adott néhány utasítást. A levél elején röviden beszámolt a csehországi helyzetről is, majd néhány mondatban leírta a saját véleményét a felkelésről. Mivel nem látott esélyt a békés megegyezésre, erélyes fellépést sürgetett. Levele a felkelőkhöz került, és olaj volt a tűzre, mindenütt központi szerepet kapott a jezsuita rend ellen írott protestáns vádiratokban.

feherhegyi_csata.jpg

Pieters Snogers: A fehérhegyi csata (München, Pinakothek) In. Az emberiség krónikája, Budapest, Officina Nova, 1990, 471. A kép forrása: Kereszt és félhold: A török kor Magyarországon (1526–1699), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 1999 (Encyclopaedia Humana Hungarica 5.). – Magyar Elektronikus Könyvtár

A fehérhegyi csata után a jezsuiták visszatérhettek Csehországba, és megkezdődött az újjáépítés. A generális 1622. december 10-én engedélyt adott arra, hogy Csehország, Morvaország és Szilézia területén önálló jezsuita rendtartomány jöjjön létre. Ugyanezen a napon Rumer Gergelynek is levelet írt, amelyben tudatta vele, hogy tekintettel korábbi érdemeire, és a cseh provincia létrehozásában betöltött kezdeményező szerepére, szeretné kinevezni a rendtartomány élére. Ez július 15-én hivatalosan is megtörtént. Rumer igen nehéz időszakban kapta ezt a feladatot. Az ő gondja lett a rend újraszervezése, a felkelés alatt lerombolt rendházak felépítése, missziók, valamint újabb rendházak, iskolák alapítása. 1627-ben bekövetkezett haláláig rövid tartományfőnöksége alatt két kollégiumot alapított Csehországban (Jičín, Prága-Malá Strana), kettőt Morvaországban (Znojmo, Jihlava), továbbá számos rezidenciát és missziósállomást hozott létre, és az ő nevéhez fűződik a jezsuita rend letelepedése is Sziléziában. Nagy terve volt egy egységes szabályzat létrehozása a cseh provincia számára, így minden kollégium és rendház belső rendje azonos lett volna. Ezek az életvitelre, a ruházatra, a művelődésre és a lelki életre vonatkoztak. A szabályzat elkészült, és Rumer kérte jóváhagyását a generálistól, de a válasz nem érkezett meg életében, ezért azt csak utóda Christophorus Grensing vezette be.

Kovács Eszter

komment

„…ritka alapos tudományos képzettségénél talán csak szeretetreméltósága nagyobb.”

2019. szeptember 19. 09:00 - nemzetikonyvtar

135 éve született dr. Maucha Rezső

A címben idézett mondat, amely a Halászat című folyóirat 1941. augusztus 15-ei számában megjelent méltatásban szerepel, csak egy a számos hasonló közül, amelyeket a Kossuth-díjas kémikus, hidrobiológus, limnológus és a Magyar Tudományos Akadémia tagjának emberi és szakmai érdemeit együttesen méltató írásokban olvashatunk. De ki is volt Ő?

maucha-kep_10.jpg

Dr. Maucha Rezső hetven éves, 1954. (Fotó: Magyar Fotó – Langer Klári)

Dr. Maucha Rezső 1884. szeptember 19-én született Budapesten, a Vízivárosban. Édesapja, Maucha József, Ausztriából áttelepült erdész-vadászmester végzettségű ember volt, aki szabadidejében szívesen foglalkozott növény- és rovargyűjtemények készítésével. Fia örökölte a természettudományok iránti érdeklődését, s ez hamar egyértelművé tette, hogy az 1903-ban, a budai Királyi Katolikus Egyetemi Főgimnáziumban letett érettségi vizsga után, egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudomány Egyetem természetrajz-kémia szakán folytatja. Tanárai a századelő hazai tudományos életének fontos személyiségei voltak: báró Eötvös Loránd, Than Károly, Schafarzik Ferenc, Winkler Lajos. 1909-ben szerezte meg egyetemi doktorátusát „Tanulmány az oldáshőről” címmel megírt disszertációjával. A dolgozat a szerves és szervetlen vegyületek oldáshőjéhez szolgált új információkkal.

maucha-kep_12.jpg

Dr. Maucha Rezső kísérletezés közben. In. Karszt és Barlang, 1984. (1. sz.) p. 55. – Törzsgyűjtemény

„Az 1922-ik esztendő fordulópontot jelent a hidrobiológia történetében. Ebben az esztendőben folyt le ugyanis Kielben az első nemzetközi limnológiai kongresszus, amely a hidrobiológia munkaterületét lényegesen kibővítette, midőn a természettudományok különböző ágaiban használatos módszereket és a velük elért eredményeket a hidrobiológiai kutatás szolgálatába állította. Az ekként kialakult új szintetikus tudomány, az édesvizek tudománya vagy limnológia.”

Dr. Maucha Rezső: A vizek életegyensúlyának törvényszerűségeiről. In. Állattani Közlemények, 1943. (3–4. füzet.) p. [121]. – Törzsgyűjtemény

Dr. Maucha Rezső tudományos munkássága igen szerteágazó és sokrétű, azonban munkájának elméleti és gyakorlati része teljes mértékben kiegészítette egymást. Kezdetben kémikusként dolgozott, számos kémiai vízelemzési eredményt tett közzé az Adriai-tenger, egyes folyók és tavak (természetes tavak és halastavak), az Aggteleki barlang vizei és az ipari szennyezettségű vizek összetételéről. 1914-ben a „Najade” tengerkutató hajó vegyészeként részt vett a II. Magyar Adriai Expedícióban. 1922-ben az édesvíz-kutatás céljára Kielben létrehozott Nemzetközi Limnológiai Társaság (Societas Internationalis Limnologiae = SIL) egyik megalapítója volt a német A. Thienemann, a svéd E. Naumann, az osztrák F. Ruttner, a svájci L. Minder, a finn H. Järnefelt mellett. A szervezet konferenciáin 1924 és 1956 között előadóként vagy szervezőként rendszeresen részt vett. Emellett, az évtizedek során számos más, nemzetközi szakmai konferencia is az előadója között tudhatta.

maucha-kep_03.jpg

Előadás Prágában, a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézetben (1954. szeptember) (Magántulajdon)

„Valamennyi anyag között éppen a víz az, amely kémiai összetétele szempontjából különleges helyzetet foglal el.”

Dr. Maucha Rezső: A helyszíni vízvizsgáló módszerek alapelvei. In. MTA Műszaki Tudományok Osztályának Közleményei, 1953. (3–4. sz.) p. [489]. – Törzsgyűjtemény

Dr. Maucha Rezső továbbfejlesztve Winkler Lajos kutatásait, kidolgozta a helyszínen, azonnal alkalmazható félmikró-módszerű vízvizsgálatot. A vizek kémiai összetevőinek megállapítására alkalmas, és ezáltal a különböző víztípusok tipizálásakor és összehasonlításakor is felhasználható módszer során kapott eredményeket azután grafikus módon is ábrázolta. Ezek az ábrák az ún. Maucha-féle csillagdiagramok, melyek jól használhatók a víz abszolút sótartalmának és termelőképességének kimutatására is. Módszerét a mai napig alkalmazzák.

csillagdiagram.jpg

A Balaton kémiai összetevőinek, Maucha-féle csillagdiagramként való ábrázolása. (Részlet az OSZK 2014-ben, Vizek, fények, csillagok című kiállításából, 2014.)

„… a természetes vizekben élő szervezetek összessége, az ú. n. hydrobios…”

Dr. Maucha Rezső: A fényintenzitás és hőmérséklet befolyása a phytoplankton fotoszintétikus folyamatának reakciósebességére. In. Magyar Chemiai Folyóirat, 1923. április – december, (4–12. füzet) p. 36. – Törzsgyűjtemény

További sikereket ért el hidrobiológiai jellegű kutatásaival is. A kémiai elemzések során kapott eredményeket később egyre inkább a vízi élettér, életközösség, a vizek termelési viszonyainak vizsgálatakor hasznosította. A vizeket holocönoidoknak, tehát nagy biológiai egységnek, szervezettségnek tekintette, és ehhez mérten vizsgálta a vizekben lezajló jelenségeket és az ott élő élőlényeket. A vízben lévő oxigén és a vízbe behatoló fény szerepét is tanulmányozta, vizsgálta a fotoszintézis vízi törvényszerűségeit. Így jutott el a produkció-biológia, vagyis a vízi élettér anyag- és energiaforgalma önálló alapokon nyugvó elméletének továbbfejlesztéséhez.

„Minden egyes tónak, folyónak, sőt folyószakasznak meg van a maga sajátos halászati jellege, ami a benne élő és belőle kifogott halak minőségi és mennyiségi viszonyaiban jut kifejezésre. [] Ma már tudjuk, hogy minden egyes természeti vagy mesterséges úton létrejött vízfelhalmozódás, tehát patak, folyó, tó, vagy időszakos jellegű felszíni víz, magasabb rendű biológiai rendszer, melyben térben és időben lejátszódó fizikai, kémiai és élettani folyamatok mennek végbe. Ezt biológiai történésnek nevezik.

Dr. Maucha Rezső: A vizek halgazdasági hasznosításának elméleti alapjai. In. Hidrológiai Közlöny, 1952. (11–12. sz.) p. 442. – Törzsgyűjtemény

Emellett foglalkozott a mesterséges tavakba történő haltenyésztés kérdéseinek tanulmányozásával, és a halhústermelés tudományos alapjaival is, amely a gyakorlati halgazdálkodást segítette. Dr. Maucha Rezsőnek nagy szerepe volt a vizek ökológiai szemléletének meghonosításában is, amely mára a vízi környezetvédelem alapvető feltétele.

maucha-kep_02.jpg

Dr. Maucha Rezső munka közben a HAKI dolgozószobájában. (Magántulajdon)

„Életműve szorosan összefüggött a budapesti Haltenyésztési Kutató Intézet sokszor változó nevű jogelődjével, ahol egész életén át szinte egy és ugyanazon munkaasztal mellett dolgozott, alkotott.

Dr. Woynárovich Elek: Maucha Rezsőre emlékezünk. In. Halászat, 1982. (4. sz.) p. 111. – Törzsgyűjtemény

Az 1906-ban megalakult Földművelésügyi Minisztérium Magyar Királyi Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomása (1952-től 1957-ig Haltenyésztési Kutató Intézet = HAKI) nagy szerepet játszott dr. Maucha Rezső tudományos életében. A vízkémiai, hidrobiológiai és halászatbiológiai feladatokat ellátó intézetnek 1907-től csaknem ötven évig volt a munkatársa, 1933-tól 1952-ig igazgatója, majd 1958-ig – mikor az intézet átszervezés miatt, jelenlegi telephelyére, Szarvasra költözött – tudományos tanácsadóként látta el feladatait.

1932-ben kinevezték a Pázmány Péter Tudományegyetem magántanárának, 1943-ban egyetemi, címzetes, nyilvános, rendkívüli tanár lett. 1949-ben megalapította a Magyar Hidrológiai Társaság Limnológiai Szakosztályát, amelynek 1958-ig volt a vezetője. 1957-től, a szakosztály által évente megrendezett tihanyi Hidrobiológus Napok szervezésében is rendszeresen részt vett.

1943-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1955-ben pedig rendes tagja lett. 1953-tól a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi és Biológiai Osztályának elnökévé választották. 1954 márciusában hidrobiológiai munkásságáért és a helyszíni, kémiai, félmikró vízvizsgáló-módszer kidolgozásáért a Kossuth-díj ezüst fokozatával tüntették ki.

maucha_r_50.jpg

Dr. Maucha Rezső munka közben. (Magántulajdon)

Dr. Maucha Rezső jelentős szerepet töltött be a hazai és nemzetközi tudományos életben. Az évtizedek folyamán több tudományos társaság és egyesület tagja is volt: Magyarhoni Földtani Társulat, Országos Halászati Egyesület, Magyar Természettudományi Társulat, Magyar Adria-Egyesület, Magyar Hidrológiai Társaság, Magyar Biológiai Társaság, Kis Akadémia Tudós Társaság, bécsi Hydrobiologische Donaustation.
Három könyve és közel száz tanulmánya jelent meg magyar, német, angol és cseh nyelven a legfontosabb hazai és külföldi szaklapokban (például: Halászat, Hidrológiai Közlöny, Kísérletügyi Közlemények, Magyar Kémiai Folyóirat, Magyar Kémikusok Lapja, A Tenger, Természettudományi Közlöny, Vízügyi Közlemények, Archiv für Hydrobiologie, Acta Biologica, Verhandlungen der Internationalen Vereinigung für theoretische und angewandte Limnologie).
1962. január 19-én hunyt el Budapesten. A Farkasréti Temetőben a Magyar Tudományos Akadémia díszsírhelyén temették el.

mr_sirja_50.jpg

Dr. Maucha Rezső sírja a Farkasréti temetőben, az MTA díszsírhelyén, 2018. (Fotó: Simon Bernadett)

„A mi szeretett Rudi Bácsink emlékét úgy őrizhetjük meg a legmaradandóbban, ha elméleti tanítását a gyakorlatba átültetjük, munkáit alaposan tanulmányozzuk és az általa lerakott alapokon tovább építjük azt a tudományágat, melyet egész élete munkásságával, szerénységgel és kitartással olyan híven szolgált.”

Dr. Woynárovich Elek: Dr. Maucha Rezső, akadémikus. In. Halászat, 1962. (1. sz.) p. 7. – Törzsgyűjtemény

1984. október 16-án, születésének 100. évfordulója alkalmából pályatársai megkoszorúzták sírját, valamint életművéről a Magyar Tudományos Akadémia felolvasó termében emlékülést tartottak. Ezen közreműködtek egykori tanítványai, munkatársai: dr. Berczik Árpád, dr. Tigyi József, dr. Woynárovich Elek, dr. T. Dvihally Zsuzsa és dr. Vágás István.
2014-ben az Országos Széchényi Könyvtár Vizek, fények, csillagok című kamaratárlattal emlékezett meg a 130 éve született dr. Maucha Rezső tudományos életművéről a fennmaradt személyes tárgyakon, írásos dokumentumokon és fényképeken keresztül.

Az 1984-ben rendezett emlékkonferencián hangzott el tanítványának, később munkatársának dr. Woynárovich Elek előadásában az alábbi mondat, mely szintén egyszerre hangsúlyozza dr. Maucha Rezső emberi és tudósi jó tulajdonságait: „De Ő már csak olyan volt egész életében: szerény, szívósan dolgozó, életét tudományának szentelő, igazi mintakép-tudós, akiből mindig szelídség, meleg emberség, szeretet sugárzott.

Dr. Maucha Rezső megjelent könyvei:

Két példa a közelmúltban megjelent, a munkásságára hivatkozó munkák közül:

Simon Bernadett

 

 

komment

Pongrácz János – Farkas Ferenc – Karacs Ferenc: A Székesfehérvári Püspökség térképe, 1819

2019. szeptember 10. 10:24 - nemzetikonyvtar

Kétszáz évvel ezelőtt, 1819-ben jelent meg a Székesfehérvári Püspökség első, időben legkorábbi térképe, melyet a magyar kartográfia kevéssé ismert, székesfehérvári születésű személyisége, Pongrácz János (1760–1820) szerkesztett és az 1795-től Pesten élő Karacs Ferenc (1770–1838) metszett.

01_kep_a_terkep.jpg

A Székesfehérvári Püspökség térképe, 1819. – Térképtár

Pongrácz sikeres katonai pályát futott be. Az 1790-es évektől az 1810-es évekig a császári hadsereg különböző tüzérezredeiben tisztként teljesített szolgálatot. A korabeli katonai Schematismusok évkönyvei szerint Pongrácz rangfokozatai a következők voltak: Unterleutnant (1797–1805), Oberleutnant (1806–1810), Captain-Leutnant (1811–1812), Hauptmann (1813–1816). 1810-ig Bécsben szolgált a 2. sz. tüzérezrednél, az 1811–1812 időszakban a csehországi Budweisban (Česke Budĕjovice), 1813 és 1816 között pedig a morvaországi Olmütz (Olomouc) volt a szolgálati helye. A századfordulón, mint a 2. tüzérezred alhadnagya Bécsben élt és szolgálati teendői mellett a birodalmi főváros két vezető térképkiadójának, Tranquillo Mollonak (1767–1837) és az 1765-ben alapított Artaria kiadónak két nagy sikerű, számos kiadást megért, többlapos térképet szerkesztett. A Mollo kiadóvállalat első önálló kartográfia alkotása, a Pongrácz által készített négylapos Európa postatérkép, 1798 nyarán jelent meg először és lett a kiadó egyik legsikeresebb térképkiadványa, amelyet módosított címmel, javított tartalommal és egyre nagyobb méretben a kiadó az 1810-es évek végéig forgalmazott.

02_kep_europa-terkep.jpg

Pongrácz János: Európa postatérképe. Bécs, T. Mollo, 1805. évi kiad., részlet – Térképtár

Az Artaria kiadó számára Pongrácz 1800-ban készített egy hatlapos Németország-térképet, amely szintén számos kiadást ért meg. (Karte von Deutschland in VI Blatt… 1800. in: J. Dörflinger: Die österreichische Kartographie im 18. und zu Beginn des 19. Jahrhunderts. 1984, 304.)

Bizonyára térképszerkesztői tapasztalatai és sikerei okán kérték fel a már nyugdíjba vonult, Székesfehérváron élő tüzérőrnagyot, hogy készítse el a Mária Terézia (1717–1780) által 1777-ben alapított püspökség topográfiai-közigazgatási térképét. (Pongrácz János őrnagyi rangját a katonai Schematismusok évkönyvei nem említik, de Szinnyei József életrajzi művében olvasható erre vonatkozó utalás.) Hivatalosan Pongráczot az egyházmegye akkori püspöke, Vurum József (1763–1838) bízhatta meg, aki 1816. június 2-tól 1821. december 21-ig viselte a püspökség legmagasabb kormányzói tisztét. Gyanítható azonban, hogy Pongrácz közvetlen megbízója a térkép alsó sávját elfoglaló panorámakép rajzolója, Farkas Ferenc (1786–1864) lehetett. Farkas ugyanis, aki maga is fehérvári születésű volt, egyházi pályafutása korai időszakában több püspök, így Vurum József mellett is titkári, adminisztratív feladatokat látott el. Így joggal feltételezhető, hogy ő volt az, aki a térkép szerkesztésére Pongráczot felkérte. Farkas igencsak szívén viselhette a térkép készítésének ügyét, hiszen nem csupán megbízóként, de miként a városlátkép is mutatja, alkotóként is részt vett a mű elkészítésében.

03_kep_reszlet_varoslatkep.jpg

A Székesfehérvári Püspökség térképe, 1819, részlet – Térképtár

Karacs Ferenc életéről mindmáig Teréz lánya visszaemlékezéseiből tudunk a legtöbbet. Teréz az 1819-as év történéseiről írva említést tesz arról, hogy apjával ez évben Veszprém megyébe utaztak, hogy felkeressék Mária nővérét, s hogy apja – Teréz emlékezete szerint – a Veszprémi Püspökség térképe készítésének dolgában is eljárjon. Útjuk során egy napot Székesfehérváron töltöttek. A Veszprémi Püspökségről azonban nem ismert e korból sem Karacs által metszett, sem más által készített térkép, így nem kizárt, hogy Karacs Terézt emlékei ezúttal megcsalták, és valójában éppen ennek a Pongrácz-térképnek a dolgában, a készítés részleteinek megbeszélésére töltöttek egy egész napot Fejérváron.

Apám 1819-ben meglátogatá nénémet, Máriát, ki már ekkor nehány hó óta seregélyesi lelkészné volt, engemet is magával vitt, innen Veszprémbe menendő, hol találkozója volt a veszprémi püspöki megye (Diocesis) térképének kimetszése ügyében; Fehérváron egy napot töltöttünk, s este a színházban voltunk.”

Teleki Blanka és köre: Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára. [vál., sajtó alá rend., bev. és jegyz. ell. Sáfrán Györgyi], Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963, 229–230. – Törzsgyűjtemény

A püspökség a tizenkét római katolikus egyházmegye egyike, amelyet a Habsburg-kormányzat Mária Terézia (1717–1780) egyházigazgatási reformjának részeként alapított. Területe elsősorban Fejér vármegye egyházközségeire terjedt ki, de a Veszprémi Püspökség és az Esztergomi Érsekség egyes részterületeit is, azok jövedelmével együtt, megkapta. A püspökség székhelye természetesen a Szent István óta koronázóváros szerepet is betöltő Székesfehérvár lett. A térkép alkotói, annak tartalmi gazdagságát és szépségét növelve, a város székesegyházának képét is bemutatják. Az 1758 és 1768 közötti években Martin Grabner tervei alapján, a linzi származású Paul Hatzinger irányítása alatt újjáépített templom képét a szerzők a Vurum püspöknek tett ajánlási felirathoz tartozó díszes, oklevelet formázó lapra helyezték.

04_kep_reszlet_ajanlas_es_templom.jpg

A Székesfehérvári Püspökség térképe, részlet; 1819. – Térképtár

A térkép egyszerre topográfiai és közigazgatási tartalmú, megértését részletes jelmagyarázat segíti. A szerkesztés forrásairól a térkép feliratai nem adnak tájékoztást, de az összehasonlító vizsgálatok az mutatják, hogy Pongrácz a mű szerkesztésekor legalább két műre bizonyosan támaszkodott. Topográfiai forrásként mindenekelőtt a Lipszky János (1766–1826) által a századfordulón szerkesztett, majd 1804 és 1808 között szelvényeként megjelent, tizenkét lapos Magyarország-térképet használta, amely a korszak legjelentősebb, európai szintű kartográfiai alkotása. De forrásai lehettek a századforduló másik jelentős kartográfiai művének, Görög Demeter (1760–1833) megyeatlaszának vármegyetérképei is. A vármegyetérképek méretaránya olyan tartalmi elemek – úthálózat, tavak, csatornák, egyes települések, stb. – ábrázolását is lehetővé tette, amelyeket a kisebb léptékű Lipszky-térkép nem tartalmazott. A térkép formai megoldásait bizonyosan Karacs Ferencnek köszönhetjük. Mind az alakos, mind a jelkulcsi elemek, de a topográfiai részletek grafikai megoldásai is több, Karacs által metszett egyházmegyei térképről visszaköszönnek.

Ez a szép, képi és allegorikus elemekkel felékesített, kétszáz évvel ezelőtt készült térkép önmagában is figyelmet érdemel, de egyúttal a 19. század első évtizedeiben kibontakozó, döntően Karacs Ferenc térképmetszői tevékenységéhez köthető új műfajnak – az egyházi közigazgatási térképek műfajának – egyik szép példája is. Karacs Teréz emlékirataiból tudjuk, hogy a katolikus főurak, felismerve Karacs kimagasló metszői-művészi képességét, már pályája kezdetén pártfogásukba vették:

„…1793-ban már Dugonics kedvenc tanítványa volt Pesten. Itt művészetet pártoló főurak, különösen főpapok, a haza művelődésén munkáló írók és irodalombarátok által ösztönözve, bátorítva, elhagyta a mérnöki pályát, s egyedül kedvenc művészetének: a metszésnek élt.”

Teleki Blanka és köre: Karacs Teréz, Teleki Blanka, Lővei Klára. [vál., sajtó alá rend., bev. és jegyz. ell. Sáfrán Györgyi], Budapest, Szépirodalmi Kiadó, 1963, 137. – Törzsgyűjtemény

Karacs az 1801 és 1825 közötti években különböző szerzőknek nem kevesebb, mint hét egyházi közigazgatási térképét, illetve a térképek réznyomólemezeit készítette el. 1801-ben a Kalocsai Érsekség, 1807-ben a Szombathelyi Püspökség, 1812-ben a Váci Püspökség, 1819-ben a Székesfehérvári Püspökség, 1822-ben az Esztergomi Érsekség, 1825-ben a Zágrábi Püspökség, 1826-ban pedig a Bosznia-Diakóvári püspökség térképeinek nyomólemezeit. De részt vett a Győri Püspökség közigazgatási atlaszának metszésében is. A hétlapos atlasz térképeinek többségét Lehnhardt Sámuel (1790–1840 u.) metszette. Ezek a különleges térképek, ez az új térképműfaj, nem csupán a magyar kartográfia újjászületését és a kor embereinek a térképek iránti, az 1790-as évektől egyre fokozódó érdeklődést tanúsítják, de egyúttal a korabeli hazai kartográfia emelkedő színvonalának is szép monumentumai.

Danku György (Térképtár)

komment

80 éve hunyt el Hevesi Sándor

2019. szeptember 08. 09:00 - nemzetikonyvtar

Az író, műfordító, színházi szakíró, dramaturg, színháztörténész, rendező, színházigazgató (szül.: Nagykanizsa, 1873. máj. 3.) a 20. század első évtizedei magyar színházi életének meghatározó alakja volt.

Hevesi Sándor. Fotó: Az Est – Színháztörténeti Tár: NSZ KB II 80

Bölcsészeti és jogi tanulmányai elvégzése után a fővárosi lapokba és folyóiratokba írt színikritikáival és színházelméleti cikkeivel tűnt fel. 1892 és 1906 között a Magyar Szemle belső munkatársa volt. 1901-ben Beöthy László rendezőnek szerződtette a Nemzeti Színházhoz, ahol 1903-ban rendezett először.
1904 és 1908 között a Thália Társaság művészeti vezetője és rendezője volt. 1907-től 1908-ig főrendező a Népszínház-Vígoperában, majd visszatért a Nemzeti Színházhoz. 1912-től az Operaház főrendezője, majd 1914-ben visszaszerződött a Nemzeti Színházba, amelynek 1922-től főrendezője, 1923 és 1932 között igazgatója volt.

Ezt követően a Magyar Színház főrendezője lett. 1927 és 1932 között a Színművészeti Akadémián a színpadi rendezés tanára, 1929–30-ban külön rendezői tanfolyamot vezetett. 1923-tól a Nemzeti Színház örökös tagja.
Híresek voltak a Shakespeare- és Molière-drámákat színre vivő rendezői ciklusai.

Hevesi Sándor: Az igazi Shakespeare és egyéb kérdések, Budapest, Táltos, 1919. [1920]. Címlap – Színháztörténeti Tár

Lefordította Andersen meséit, Beaumarchais (A sevillai borbély), továbbá Charles Dickens (Copperfield Dávid, A Pickwick Klub), Alexandre Dumas (A fekete tulipán) Anatole France (Komédiás-történet), Gerhart Hauptmann (Bernd Róza), Conrad Ferdinand Meyer (Egy fiú szenvedése) műveit. Ő fordította és vezette be a magyar színpadra Oscar Wilde és G. B. Shaw műveit. Több drámát írt és fordított, továbbá dramatizálta számos magyar klasszikus alkotást (pl. Jókai több regényét).

Tanulmányai és könyvei a színésznevelés, a dramaturgia, a dráma- és színháztörténet, a színházelmélet, a színház gazdasági és szervezeti kérdéseit tárgyalják. A Nemzeti Színház igazgatói székében valódi reformot hajt végre a műsor, a társulat, a színjáték összes alkotóelemének gyökeres megváltoztatásával. Rendezéseit gondos tanulmányok előzték meg. A lélektani realizmusra törekedett, és színpadi elgondolásainak középpontjában mindig az író és a színész állt.

„Színdarabjaiban gazdag dramaturgiai és színpadi ismeretét igyekszik érvényesíteni, de a drámaelmélet, a dramaturgiai szerkesztés tudósa sokszor megnehezítette az író munkáját. A dramaturg mérlegelő módszere szimplifikálta a vonalvezetést, s Hevesi különben sem rendelkezett igazi írói tehetséggel. A művelt, jótollú, tudós színházi szakember közepes színműveket írt. Első drámái: Az apja fia, A szent szűz rózsája, A hadifogoly (Nemzeti Színház, 1914) a hatásos színpadi jeleneteknek s némi szentimentalizmusának köszönhetik sikerüket. Legismertebb színműve a Császár és komédiás (Nemzeti Színház, 1919) különös pályát futott be. Néhány héttel a proletárdiktatúra győzelme előtt mutatták be, a Tanácsköztársaság ideje alatt levették a műsorról, mert a kereszténység, a vallásos fanatizmus dicsőítését látták benne. A forradalom után többször felújították, évekig játszották, s a Hevesit ért jobboldali támadások idején került le a műsorról. Genesius, a mártír színész alakja, aki Krisztust gyalázó darabot írt Diocletianus császár parancsára, de megtér kereszténynek s a vértanúk boldogságával vállalja a kínpadot, Ribadeneira legendájától, Rotrou véres-borzalmas rémdrámájától Lope de Vegáig bejárja az európai irodalmat. Hevesit két okból is izgatta a téma. A megtérés csodájának drámája és a színészlélek problémája – ez a Császár és komédiás drámai problémája. »Az én darabomban a világ ura és a színész állanak egymással szemben« – írja Hevesi, de a darabnak nem Diocletianus császár és Genesius a két főalakja. Osvát Ernő szerint az a dráma fő hibája, hogy az író nem szándékozott konfliktust vinni a színpadra. A dráma lényege a második felvonásban, a keresztény rabszolgává lett antiochiai helytartó, Crispus és Genesius nagy dialógusában van elrejtve; a dráma legérdekesebb részei azok, ahol Hevesi a színészi játék és a színészi lélek dilemmáit ábrázolja.”

Osváth Béla: Hevesi Sándor. In. A magyar irodalom története V. kötet (1905-től 1919-ig), Budapest, Akadémiai Kiadó, szerk.: Szabolcsi Miklós, 1965, 472–473. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nevét Budapest VII. kerületében tér, Egerben utca, Nagykanizsán utca és általános iskola, Zalaegerszegen színház őrzi.

kerepesi_hevesi_s.jpg

Hevesi Sándor sírja a Kerepesi temetőben. Fotó: Varga József – Digitális Képarchívum, DKA-019823

Források:

  • Hevesi Sándor-szócikk. In. Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk.: Székely György, Budapest, Akadémiai, 1994.
  • Osváth Béla: Hevesi Sándor. In. A magyar irodalom története. V. kötet (1905-től 1919-ig). Szerk.: Szabolcsi Miklós, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1965, 472–473.
  • Czenner Mihály: Hevesi Sándor. In. Új Magyar Irodalmi Lexikon. II. kötet. Főszerk.: Péter László, Budapest, Akadémiai. 1994.

Művei a Magyar Elektronikus Könyvtárban:

Hevesi Sándor alkotói oldala a nemzeti könyvtár Nyugat 100 című tartalomszolgáltatásában

M. J. (szerk.)

 

komment

325 éve született Brentán Károly jezsuita misszionárius

2019. augusztus 23. 08:30 - nemzetikonyvtar

Mindig örömteli olyan könyvről adni hírt, amely egy kis szakterület még kisebb részletét tárja az olvasó elé. Ekképp örömteli esemény, hogy bemutathatom Korányi G. Tamás: Térkép és kereszt című munkáját, amely az elmúlt hónapban került a könyvesboltok polcaira, s a térképtörténet területének egy kicsiny szegletét mutatja be nekünk, jelesen Brentán Károly jezsuita szerzetes életét és munkásságát, kiemelve annak egyetlen, igen kevéssé közismert térképét.

brentan_karoly_cimlap_kicsi.jpg

Korányi G. Tamás: Térkép és kereszt: Brentán Károllyal Komáromtól Amazóniáig, Budapest, Clipperton, 2019. Címlap – Törzsgyűjtemény

A szerző, bár történelem és filozófia szakot végzett az ELTE Bölcsészkarán, korábbi munkái inkább a tőzsde területén való jártasságáról tanúskodnak, ám e munkája is igen közel áll személyiségéhez. Korányi G. Tamás térképgyűjtő, Magyarország egyik, ha nem a legnagyobb magán-térképgyűjteményét gyarapítja, gondozza. E könyvének megszületését is egy, a gyűjteményébe került térkép indította el.

Brentán Károly 325 évvel ezelőtt, 1694. augusztus 23-án született. A komáromi születésű jezsuita sorsának rövid, lényegre törő kivonatát a könyv így foglalja össze:

A Rákóczi-szabadságharc alatt Nagyszombat jezsuita kollégiumától a quitói tartományfőnökségig, majd a rend római központjáig ívelt kalandos életútja. Brentán atya másfél évtizedet töltött jórészt egyedül a mai Ecuador és Peru indián törzsei között, majd Rómába indulva négyezer kilométert tett meg indián kenuval az Amazonason. Kémgyanúba keveredett, megszökött egy brazíliai portugál erődből, és végül eljutott Rómába, a rend központjába. Itt megalkotta a korszak egyik legkiválóbb Amazónia-térképét.

Korányi G. Tamás: Térkép és kereszt: Brentán Károllyal Komáromtól Amazóniáig, Budapest, Clipperton, 2019. Címlap – Törzsgyűjtemény

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Brentán atya életéről és munkásságáról igen csekély számú írásos adat maradt fent, ezért is jelentős ez a munka, amellyel az író összegyűjtötte és rendszerezte az elérhető kordokumentumokat, és megpróbálta párhuzamos életutak, hasonló sorsok alapján rekonstruálni Brentán életét. Fejezeteken keresztül képet kaphatunk Brentán gyermekkorának történelmi hátteréről, a jezsuita rend szokásairól és szertartásairól éppúgy, mint a missziós küldetés nehézségeiről. Számos, Brentánnal kortárs szerző és tudós ember tevékenységének bemutatásával kiteljesedhet a korszak tudományos életéről alkotott képünk, így megismerhetjük Éder Ferenc Xavér, Charles Marie de La Condamine, vagy akár Samuel Fritz nevével és munkáival is.

brentan_2000_kicsi.jpg

Brentán Károly Amazonas-térképe (Korányi G. Tamás gyűjteményéből)

A könyv születésének kiváltó okáról, Brentán Károly Amazonas-térképéről igen részletes, több szempontból is kimerítő bemutatásra vállalkozott Korányi G. Tamás. Mind a lehetséges forrásmunkák, mind a térképen szereplő nevek jelentése tekintetében kimerítő leírást találunk a könyvben, s ezt megkoronázandó lajstromba szedte a jelenleg ismert, köz- és magángyűjteményben őrzött példányokat is. E lista összeállítása közben felmerült ellentmondások feloldásának köszönhetően gazdagodhat a hazai térképtörténet azzal az információval, hogy ennek az egyébként is kis, mindösszesen 18 példányszámban fennmaradt térképnek négy, egymástól jól elkülöníthető állapota létezik.

Bár Korányi G. Tamás műve – saját bevallása szerint – nem tudományos munka, a közel 250 lábjegyzet, és a fő tartalmat kiegészítő függelékek sora nem ezt az érzetünket erősíti. Nyelvezete, témavezetésének könnyedsége felbátorít, hogy mindenkinek ajánljam.

Oláh Krisztina

komment

Katonanap: 1914. augusztus 18.

2019. augusztus 18. 09:00 - nemzetikonyvtar

Az első világháború kitörésekor igen nagy létszámú embert mozgósítottak, amely szám aztán évről-évre nőtt, de már az első hónapokban érezhető volt a kenyérkeresők hiánya, a felnőtt férfiak kivonása a munkából. 1914 augusztusában még a villámháború sikerében, a gyors és pozitív végeredményben bíztak, de már ekkor szükségessé vált az itthon maradt családtagok anyagi támogatása. Egymást érték a különböző jótékonysági rendezvények, gyűjtések országszerte, mint például az úgynevezett katonanap, amely nevével ellentétben nem a katonákról, hanem azok hozzátartozóinak segélyezéséről szólt. Mindezt az uralkodó, Ferenc József 84. születésnapjára, augusztus 18-ra időzítették. A megmozdulás fővédnöke fővédnöke – amint erről a Budapesti Hírlap másnap beszámolt – a szociálisan érzékeny és a háború folyamán mindvégig igen aktív Auguszta főhercegnő (1875–1964) volt, aki maga épp gyerekeinél Kistapolcsányban tartózkodott, de a nemes célra ezer koronát adományozott.

Külön tanulmányt érdemelne, miként változott a császár és király megítélése trónra lépésétől (1848. december 2.), a forradalom leverésétől a passzív ellenállás idején, majd a kiegyezésen át a háború kitöréséig. Az uralkodó képe ez alatt a 66 év alatt ifjú agresszorból egy személyes tragédiák által meggyötört, ősz uralkodóvá változott, aki jogos háborút folytat Szerbia és az Orosz Birodalom ellen. Mindez olyan, utólag már abszurdnak tűnő képzettársításokhoz vezetett, mint például a háborús propaganda által kitermelt „Ferenc József azt izente…” című színházi előadás.

Az Országos Széchényi Könyvtár gazdag gyűjteményében számos forrást találhatunk a korabeli folyóiratoktól a szöveges plakátokig, melyek érdekes és értékes forrásai a korabeli eseményeknek. Ezekből a hirdetményekből szeretnénk bemutatni néhányat, az ország különböző pontjairól.

1_kep_beszterce_1914_08_18.JPG

Háromnyelvű (magyar, német, román) hirdetmény Besztercéről, mely az egész vármegye lakosságát adakozásra szólítja fel. –  Plakát- és Kisnyomtatványtár, I. világháborús gyűjtemény

A katonanap, a korabeli újságcikkek alapján úgy tűnik, országszerte nagy figyelmet kapott és igen pozitív eredménnyel zárult. Ne feledjük, ez még a háború elején történt, amikor az emberek anyagi helyzete össze sem volt hasonlítható a későbbi évekkel. Következzen néhány hír Budapestről és a nagyobb vidéki városokból. A Budapesti Hírlap szerint:

„A király születése napján tartott katonanap gyűjtésének eredménye mind Budapesten, mind az országban meglepően nagy. A fővárosban körülbelül kilencvenezer korona gyűlt össze.”

Budapesti Hírlap, 34. évf., 1914. augusztus 20. 200. sz. 9. – Törzsgyűjtemény

Ugyanitt azt is olvashatjuk, hogy Kassán 5200 koronával, Fiumében pedig 2630 koronával zárták a katonanapot. Egy ipolysági szlovák nyelvű hirdetmény szövege adakozásra szólítja fel a lakosságot: „A király születésnapja (augusztus 18.) legyen katonanap öreg, szeretett jó királyunk születésnapján, hűségünk bizonyítékául hozzunk áldozatot, adakozzunk…”

2_kep_ipolysag_1914_08_18.JPG

Szlovák nyelvű hirdetmény Ipolyságról. – Plakát- és Kisnyomtatványtár, I. világháborús gyűjtemény

A Pécsi Napló újságírója a sikeres helyi gyűjtés kapcsán megnézte, milyen végösszeggel zárult a gyűjtés más településeken:

„Az eredmény mindenütt különböző és nincs összefüggésben a város lakosainak számával. Eszéken például, ahol nagy sora akad a 10 és 20 ezer koronás adakozóknak, a katonanap csak 1350 koronát jövedelmezett. Pozsonyban a jövedelem meghaladta a 8000, Kolozsvárott a 14379 koronát; Győrött 2187 koronát hozott ezen nap, pedig Győr tán első helyen áll a vidéki városok között áldozatkészség dolgában. Debrecenben 4357, Kaposvárott 2389, Siklóson 653, Szekszárdon 2679 korona volt a katonanap jövedelme.”

Pécsi Napló, 23. évf. 1914. augusztus 25. 3. – Törzsgyűjtemény

Ezt az első, minden szempontból eredményes katonanapot a világháború során még számos másik követte, de az idős uralkodó halála miatt (1916. november 21.) 1917-től már településenként más-más időpontban, helyenként más elnevezéssel (pl. honvédnap) folytatták a megkezdett hagyományt.

3_kep_kormend_1914_08_18.JPG

Katonanap Körmenden – Plakát- és Kisnyomtatványtár, I. világháborús gyűjtemény

Samu Botond (Térképtár)

komment

A V4+ országok könyvtárosainak és információs szakembereinek találkozója Pozsonyban

2019. augusztus 06. 09:00 - nemzetikonyvtar

2019. június 17. és 19. között Szlovákia fővárosában rendezték meg a 8th Colloquium of Library and Information Expert of the V4+ Countries elnevezésű nemzetközi konferenciát. Ahogy azt elnevezése is mutatja, immár nyolcadik alkalommal meg rendezték meg ezt a konferenciát, amelynek minden évben más és más V4-es ország ad otthont. Így tette ezt korábban az Országos Széchényi Könyvtár is.

Az előadói kör is elsősorban a V4-es országok könyvtárosai és információs szakemberei közül került ki, de az utóbbi években jelentősen bővült a magukat képviseltető országok száma. Idén fő szervezőként az alapítása 100. évfordulóját ünneplő Pozsonyi Egyetemi Könyvtár jeleskedett a Szlovák Kulturális Minisztériummal együttműködve. A szervezőbizottság megtisztelő felkérésének eleget téve a magyar nemzeti könyvtárat öt munkatárs képviselte: Ilácsa Szabina, Radó Rita, Dancs Szabolcs, Németh Márton és Maczelka Árpád. v4_konf-plakat.jpg

 A 8th Colloquium of Library and Information Expert of the V4+ Countries nemzetközi konferencia plakátja. Forrás: A konferencia honlapja

Tovább
komment