Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százharmincnyolcadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Rampacher Pált és gyűjteményét mutatja be.

Rampacher Pál (1881–1972) a pozsonyi evangélikus líceumban tanult, majd jogot végzett. 1905-ben lépett állami szolgálatba, törvényszéki jegyzőként, budapesti központi királyi járásbíróként, majd 1923-tól több évtizeden át szabadalmi bíróként tevékenykedett. A sokoldalú műgyűjtő öntöttvas tárgyakkal, plakátokkal, aprógyűjtési tárgyakkal foglalkozott, régi könyveket, emellett érmeket és bélyegeket, ex libriseket is gyűjtött.

Rampacher Pál portréja. A kép forrása: Soós Ferenc: Magyar numizmatikusok panteonja, Budapest, Argumentum – Magyar Éremgyűjtők Egyesülete – Magyar Numizmatikai Társulat, 2010, 192. – Törzsgyűjtemény

A Magyar Bibliophil Társaság, 1904–1945 közt a Magyar Numizmatikai Társulat aktív tagja volt. Éremtani témában több adatközlése és szakcikke ismert, például Jacquin báró és Rákóczi fejedelem emlékérmeiről, Bethlen Gábor 1620. évi tallérjáról a Numizmatikai Közlönyben (1907) jelent meg írása. A különlenyomatként is kiadott, II. Rákóczi Ferenc emlékérmei című tanulmányát 1907. április 16-án olvasta fel a numizmatikai társulat ülésén. Ebben a néhány évig a fejedelmet szolgáló kiváló éremvésnök, Warou Dániel három érmét mutatja be, melyek kortörténeti szempontól is nagy jelentőségűek, hiszen a szabadságharc megkezdése, illetve a szécsényi és az ónodi országgyűlés emlékére készültek. Rampacher nagy tisztelettel adózik Rákóczi fejedelem művészetszeretetének, e konklúzióval zárva írását:

Rampacher gyűjtői hírnevét levélzáró- és alkalmibélyeg-gyűjteményével alapozta meg, mely a legnagyobbak közé tartozott a világon. A magyar filatélia lelkes propagálójaként az első világháború körüli időszakban ő lett a Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesülete (LEHE) titkára, a Philatelia című újság rendszeresen utalt ez irányú tevékenységére. Ő írta a beköszöntőt az alkalomból, hogy a LEHE az újságot hivatalos lapjának választotta (1918), cikke jelent meg A VIII. hadikölcsön propaganda bélyegei (1918) címmel. Libellus. Gyüjtők, muzeumok és könyvtárak levelesládája. Briefkasten für Sammler, Museen und Bibliotheken című kétnyelvű folyóiratot szerkesztett 1919–1920-ban. Ennek 1919. október 15-i, első számában a világháború utáni nehéz helyzetben a gyűjtés újraindítására sarkallta honfitársait, irányt adva és hangsúlyozva, hogy minden gyűjtési ágban segítséget kíván nyújtani.

Hisszük, Libellus, 1919. október 15., szerk. Rampacher Pál, Címlap – Törzsgyűjtemény

A szerkesztésen túl saját maga is írt a lapba, például 1920 májusában a magyar filatélia, a posta bélyegkiadási helyzetéről a Károlyi-rezsim és a tanácskormány idején Adalékok a magyar filatelia történetéhez címmel.
A magyar bélyeg 50. évfordulójának megünneplésére 1921. szeptember 22. és 27. között került sor. Az ehhez kapcsolódó kiállításon a Drechsler kávéház különtermében (Budapest, Andrássy út 25.) bélyeggrafikai különlegességeket mutatott be a gyűjteményéből. Az Operaházzal szembeni Drechsler-palota, mely Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei szerint épült 1883–1886 között, fontos műemlék, évtizedekig itt működött az Állami Balettintézet, a későbbi Magyar Táncművészeti Főiskola.

Budapest, Drechsler Éttermei. Képeslap, Jelzet: Klap.Bp.2.541 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Rampacher az ex librisek, kisgrafikák gyűjtését is részben egyesületi úton művelte. Tagja volt az 1909-ben megalakuló Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesületének, mely a művészeti élet, a műgyűjtés fellendítését tűzte ki célul, ennek grafikai szakosztálya töltötte be a 20. század elején a hazai ex libris egyesület funkcióját is. A céh az 1913-ban megrendezett nemzetközi ex libris kiállítással nagy lendületet adott a magyar ex libris ügyének, de 1923-ban megszűnt. Rampacher így a későbbiekben az 1932-ben létrejövő Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) alapító tagja lett, aktív gyűjtőként rendszeresen szerepelt a cserelistákon. A vidékiekkel is tartotta a kapcsolatot, kollekciójából rézkarc alkalmi grafikákkal vett részt a debreceni Ajtósi Dürer Céh kiállításán 1935 decemberében a Déri Múzeumban.
Rampacher Pál nevére szólóan Akantisz Viktor – aki író, bibliográfus, grafikus, festő, könyvrestaurátor és könyvkötő volt egy személyben – dekoratív szecessziós ex librist készített virágmintás drapéria előtt ülő, babérkoszorús nőalakkal, kapcsos könyvvel.

Akantisz Viktor grafikája, Jelzet: Exl.R/497 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Festői hatású Siegmund Walter Hampel osztrák művész alkotása.
Az alkalmi grafikák közül Bajor Ágost 1933-as rézkarca a humor eszközeivel jeleníti meg Rampacherék elköltözését Budapesten a Gyulai Pál utcából a Szentkirályi utcába.

Bajor Ágost rézkarca (1933), alkalmi grafika – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Rampacher az egyes gyűjtési területeket gyakran kombinálta, egyik típusú anyagát szívesen cserélte a másikért. Gyűjtési szokásaiba érdekes betekintést ad a Philatelia című folyóirat 1918. évi száma, amelyben régi illusztrált könyvekért (például Münchhausen-, Gulliver- és Ezeregyéjszaka-kiadások) cserébe posta- és alkalmi bélyegeket ajánlott. A MEGE Kisgrafika újság 1937. és 1939. évi cserejegyzékei szerint is alkalmi grafikát, levelezőlapot, kiállítási és alkalmi bélyeget kért, melyekért ex librist, levélbélyeget vagy más csereanyagot adott.
Több grafikai műfaj együttes megjelenésére példa Haranghy Jenő újévi lapja a ráragasztott „Seasons Greetings 1935” feliratú alkalmi bélyeggel. A mű szövege szerint „Rampacher Pál és felesége a jókivánatokat köszönik és viszonozzák!” A grafika érdekessége, hogy eredetileg házasságkötési köszönőlapnak készült, abból lett újévköszöntővé. 

Haranghy Jenő grafikája. A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum. Palásthy Lajos gyűjteménye

Az Országos Széchényi Könyvtár alkalmi grafikái között papírra ragasztva szerepel az alábbi – a humort sem nélkülöző – bélyeg formátumú újévi üdvözlőlap, Fery Antal alkotása. A hordozópapíron Rampacher saját kezű aláírása is olvasható, mely jelzi, hogy a lap szerepelt a gyűjteményében, az is előfordulhat, hogy ő rendelte a grafikustól.

Fery Antal alkotása, Prosit 1936, alkalmi grafika – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az 1944-es évet köszönti az alábbi bélyeggrafika Rampacher nevére, mely szintén Fery Antal alkotása.

Fery Antal alkotása, BUÉK 1944. A kép forrása: magángyűjtemény

A sokoldalú gyűjtő, Rampacher Pál kollekciójának darabjai zömmel közgyűjteményekbe kerültek, kisebb tárgyai (gyertyatartó, levélnehezék, tintatartó, mellszobor stb.) a Magyar Iparművészeti Múzeumba, emlékérmei Besztercebánya város múzeumába. A tengeri hajóposta-bélyegzések évtizedek óta a budapesti Bélyegmúzeum anyagát gazdagítják; ex libriseiből, alkalmi grafikáiból az előbb említetteket őrzi az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára.

Irodalom:

• 1937. évi cserejegyzék. In: MEGE Kisgrafika, 1937/1. sz., 4.
• 1939. évi cserejegyzék. In: MEGE Kisgrafika, 1939/2. sz., 18
• Arady Kálmán, Dr.: Visszapillantás. In: MEGE Kisgrafika, 1943/1–2. sz., 2.
• Csere – Tausch. In: Philatelia, 1918. szeptember, 141.
• A magyarországi bélyeggyűjtés kezdetei – válogatás id. Gazda István gyűjteményéből. In: Bélyegmúzeum
• Nikodém Gabriella: A Levélbélyeggyűjtők Első Hazai Egyesületének története. In: Hírközlési Múzeumi Alapítvány Évkönyv 2006, Budapest, 2007, 195.
• Rampacher Pál. In: Heraldikai lexikon
• Reitter kávéház a Dreschler palotában Budapesten. In: Egykor és most portál, 2010. február 17.
• Soós Ferenc: Rampacher Pál. In. Uő.: Magyar numizmatikusok panteonja, Budapest, Argumentum – Magyar Éremgyűjtők Egyesülete – Magyar Numizmatikai Társulat, 2010, 192.
• A Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete tagjai (lezáratott 1912. december 1.). In: A Gyűjtő, szerk. Siklóssy László Dr., 1912, 450.
• Varga Bernadett: Akantisz Viktor (1864−1943). In: OSZK-blog, 2016. szeptember 22.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Rampacher Pál (1881–1972). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 151–152.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész; 127. rész; 128. rész; 129. rész; 130. rész; 131. rész; 132. rész; 133. rész; 134. rész; 135. rész; 136. rész; 137. rész

A Szentháromság titka a kereszténység legfőbb ismérve. Aki tagadja a Szentháromságot, az tagadja Jézus Krisztus valóságos istenségét, egyszersmind tagadja az ő megváltói, messiási művét, amely a keresztény doktrína legelső alappillére. A Szentháromság oszthatatlan egység és öröktől fogva a legteljesebb, tökéletes szeretetközösség a szentháromsági személyek között. Ezen isteni szeretet túláradásából származik a teremtés, az egész látható és láthatatlan teremtett világ, velünk, emberekkel együtt. Az isteni szeretet csodálatos, természetfölötti fényét, tündöklését, éltető melegét szemléli a mai napon az Egyház: papok és szerzetesek a világi hívekkel együtt ehhez a fölséges titokhoz közelítenek hódolattal, szent félelemmel, imádással, őszinte, buzgó szeretettel. Ezen ünnep nyomai a 10. századig nyúlnak vissza, de csak XXII. János pápa idejében, az 1334. évben lett az egész katolikus egyházban kötelező ünneppé, méghozzá a pünkösd utáni első vasárnapon.

Josef Axmann (1793–1873): Szentháromság. Kőnyomat – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A XVI. Benedek pápa által 2007-ben (a Summorum Pontificum kezdetű apostoli levélben) újra törvényesített régi, tridenti liturgiában Szentháromság vasárnapja után advent első vasárnapjáig, vagyis az összes pünkösd utáni vasárnapon a szentmise prefációja ugyanaz, mint Szentháromság vasárnapján. Így emlékezteti a régi miserend a katolikus hívőket a Szentháromság hittételének kiemelt fontosságára:

Angyali üdvözlet. Rézmetszet, 18. sz., Franciaország – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Szentháromság titkának említését természetesen az új, vatikáni liturgiában is lépten-nyomon megtaláljuk, hiszen a szentmise keresztvetéssel kezdődik, illetve számos liturgikus szöveg, könyörgés a Gloria Patri et Filio et Spiritui Sancto kezdetű doxológiával fejeződik be. A Bibliában a Szentháromság titka egy helyen van egészen kifejezetten említve, Szent János apostol első levelében: „Mert hárman vannak, a’ kik bizonyságot tésznek menyben: az Atya, az Ige, és a’ Szent-Lélek: és e’ három egy.” (Quoniam tres sunt, qui testimonium dant in caelo: Pater, Verbum et Spiritus Sanctus: et hi tres unum sunt. – 1 Joan. 5. v. 7.)
Szent Ágoston tanítása szerint a Szentháromság hitével kapcsolatos tévtanok, eretnek nézetek abból fakadnak, hogy egyes tanítók a természetfölötti, tisztán szellemi világot az anyagi, testi világ, csupán a képi ábrázolások felől szemlélik, illetve a mi halandó emberi létezésünk korlátozott, időbe zárt természete felől nézik (Augustinus: De Trinitate, Cap. I., 1.) Minthogy pontosan ugyanarról az alanyról nem lehet ellentmondás nélkül egyszerre állítani az egységet és a háromságot, az a kérdés, hogy az Istenben miről kell azt mondanunk, hogy egy, és miről azt, hogy három. A 4. lateráni zsinat tanítása szerint Istenben három a személy avagy magánakvaló (hypostasis), és egy a lényeg (essentia, substantia) avagy természet. Az isteni természet lényege szerint egyszerű. A szentháromsági személy fogalma nem egyezik meg pontosan a teremtett személy (emberi, angyali, egyéb természetfölötti személyek) fogalmával. A teremtett személy mindig egyedi, szinguláris létező, vagyis lényegét tekintve elkülönül minden más létezőtől. A szentháromsági személyek között pedig lényegi, szubsztanciális egység áll fenn (unitas essentiae vel substantiae – Augustinus: De Trinitate, Cap. II. 4.).

Talis erat. Szimbólum. Rézmetszet. In: Litkey Ferdinánd: Rhetor officiosus. Tyrnaviae, Typis Academicis, 1738, 1. – Törzsgyűjtemény

Fontos megjegyeznünk, hogy ezeket a distinkciókat a teológia és keresztény természetfilozófia segítségével meg tudjuk ugyan fogalmazni, de korlátozott emberi természetünknél fogva a maguk ténylegességében nem vagyunk képesek megérteni. A Szentháromság titka az elméleti közelítések ellenére örök titok marad, és titokként kell szemlélnünk. A Szentháromságon belül vannak eredések, más szóval származások. A katolikus dogmatika hittételbe foglalva tanítja, hogy a Fiú az Atyától származik születés útján (generatio), a Szent Lélek pedig az Atyától és a Fiútól származik lehelés útján (spiratio). Ezek az eredések, származások azonban nem jelentik azt, hogy az Atya a Fiúnál, illetve az Atya és a Fiú a Szent Léleknél tényleges ontológiai értelemben előbb való volna. Mindhárom szentháromsági személy öröktől fogva való.

A Szentháromság képi ábrázolásai

Első képünkön egy klasszikus Szentháromság-ábrázolás látható. Ezzel találkozunk napjainkban is a legtöbb helyen, például oltárok homlokzatán vagy az úgynevezett Szentháromság-oszlopokon, szoborcsoportokon. Az Atya szakállas, bölcs aggastyánként való ábrázolása Dániel próféta látomásából ered (Dan. 7. v. 9.). Ott a neve „régi idejű” (antiquus dierum, újabb fordítás szerint Ősöreg). Ő Aquinói Szent Tamás értelmezése szerint nem más, mint a mennyei Atya, akiben van az örökkévalóság. (Summa theologiae III. quaest. 59. art. 1., initio). Az Atya jobbján ül a Fiú, bal vállán a dicsőséges szent Keresztet hordozza, jobbjával áldást ad a Földre. Fölöttük középen galamb képében a Szent Lélek lebeg. Az ábrázolás Máté evangéliumából, Urunk megkeresztelkedésének történetéből való (Matth. 3. v. 16.). Az Atya jobbjával a Szent Lelket hívja. Bal kezében a kormánypálca mindenhatóságát és atyai gondviselését jelképezi. A sötét színű glóbusz, amely fölött a Szentháromság trónol, a bűnbe merült világ, amelybe a kereszt fénye, a kegyelem fénye hoz világosságot. (Én vagyok a világ világossága. Ego sum lux mundi – Joan. 8. v. 12.) .

Gottfried Bernhard Göz (1708–1774): Szűz Mária megkoronázása. Kőnyomat – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A második kép egy angyaliüdvözlet-ábrázolás, amelyen szintén mindhárom szentháromsági személy jelen van. A mennyei Atya küldi a Szűzanya méhébe a Szent Lelket, ahol a Lélek erejéből az örök Ige testté lesz. Gábriel angyal jobb kezével szintén a Szent Lelket hívja, ami arra utal, hogy a középkori és kora újkori keresztény teológia és természetfilozófia tanítása szerint az ember az örök isteni fényt, a Szent Lélek fényét nem képes közvetlenül befogadni, csak angyali közvetítéssel. (Robert Fludd: Philosophia Moysaica... Avthore, Rob[erti] Flvd, alias De Flvctibvs..., Govdae, Excudebat Petrus Rammazenius, Bibliopola, 1638. Proemivm, in medio. Athanasius Kircher: Ars Magna Lvcis et Vmbrae In decem Libros digesta... Romae, Sumptibus Hermanni Scheus, 1646, 924. Epichirema V. Deus fons lucis est, & Angelus primae lucis speculum; secundum speculum, homo.)
A harmadik képen a Nap látható a Szentháromság szimbólumaként. A kora újkori keresztény természetfilozófiából, például Robert Fludd könyveiből ismert ez a szimbolika. Fludd azt tanítja, hogy a régi bölcsek az Istenséget a Naphoz hasonlították, és a Nap lényegében (in Solis essentia) megkülönböztették magát a planétát, annak fényét vagy világosságát és éltető melegét. Magát a Napot az Atyaistennek, világosságát a Fiúnak, melegét a Szentléleknek feleltették meg, lévén, hogy a világosság közvetlenül a Napból mint égitestből ered, az éltető meleg jótékony hatása pedig az égitestből és annak világosságából egyaránt. (Robert Fludd: Utriusque Cosmi... Historia. Tom. I. De Macrocosmi Historia..., Oppenhemii, Typis Hieronymi Galleri, 1617, 19.: „Secundum Sidrac: sapientem tria percipiuntur in Solis essentia, videlicet ipse Sol, ejus lux seu claritas et calor vivificus...”) A fiát a Nap felé hívogató sasmadár a sikeres, jó erkölcsű szülő, aki gyermekét Isten szerint neveli és Istenhez vezeti. A kép alján a sötétbe bújó fiát hiába hívó sas a sikertelen, rossz példát mutató szülő.
Negyedik illusztrációnkon a Szűz Máriát megkoronázó Szentháromság látható. A Szűzanya térdel és imádkozik, ami arra utal, hogy istenanyaságát engedelmesség, alázat útján kapta a Teremtőtől. (Luc. 1. v. 38.) A koronát Szent Fia helyezi a fejére, amint a dicsőséges szentolvasóban is imádkozzuk: „Aki Téged, Szent Szűz, a mennyben megkoronázott.” Az Atya jobb kezével fogja, áldja a szent koronát, a Szent Lélek pedig kegyelmeit terjeszti ki rá, amint a Szeretlek, szép Szűz Mária kezdetű himnuszban is énekeljük: „Szeretlek, szép Szűz Mária, te Szent Lélek arája,/ Kinek fején a hét malaszt tündöklő koronája.”

Csobán Endre Attila
(Régi Nyomtatványok Tára)

A jubileumi, 50. Csevej vendége Zsupán Edina klasszika-filológus, az Országos Széchényi Könyvtár kutatója, a HUN-REN–OSZK Fragmenta et Codices Kutatócsoport vezetője, az MTA doktora.

De ez most nem a corvinákról szól.
 

Hanem a kutatói pálya kialakulásáról. Egy Zalából induló életútról, Csesztregről, az Eötvös József Collegiumról, latinról és ógörögről, régészetről és újgörögről, tanításról, Bizáncról, transzcendenciáról és arról, milyen ma elhivatott kutatóként élni egy zajos világban.

🎧 Solymosi Ákos hangmérnök
🎙️ Kérdez: Tóth Péter

Ez a jubileumi, 50. Csevej.

Tudományos munkatársunk, Vasné dr. Tóth Kornélia vetített képes előadásának második része, mely 2026. május 19-én hangzott el könyvtárunkban a Válogatás Fery Antal fametszeteiből (szerk. Bánki Veronika, Szerencs, 2023) című kötet bemutatóján.

A következőkben két személyt kiemelve először a Szíj Rezső (1915–2006), majd a Krier Rudolf (1910–2000) részére készített Fery Antal ex librisekből mutatok be néhányat – a nemzeti emlékezetben betöltött szerepük miatt.
Az ex libris kétarcú műfaj, a megrendelő és a grafikus közös elhatározásából születik, mindkettejük céljait tükrözi, a művész az alkotáson jellemzően valamilyen módon utal a gyűjtő személyiségére, foglalkozására, kedvteléseire is. Ezért fontos a grafikus mellett a készíttető elképzelése, szándéka a művel kapcsolatosan. Szíj Rezső református lelkész, nemzetgyűlési képviselő, író, könyvtáros, könyvkiadó 1968-tól az Országos Széchényi Könyvtár főkönyvtárosaként az aprónyomtatványokkal foglalkozva kötelezte el magát a könyvművészet és az ex libris irányába. Művészeti íróként sokat publikált, több monográfiát szerkesztett művészekről, emellett készíttetett is saját névre szóló könyvjegyeket.
Ex libris gyűjtői, szakírói munkássága egyik koronájaként 1996-ban Ex libriszek (!) és alkalmi grafikák című művében részletesen bemutatta a nevére alkotott kisgrafikákat. E kiadványban közölt visszaemlékezései fontos adalékokkal szolgálnak több könyvjegye vonatkozásában.
Fery Antal 1974-ben készítette első ex librisét Szíj Rezső számára, aki így vallott erről:

Fery Antal fametszete (1974). A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum, Palásthy Lajos gyűjteménye

A középkori kódexek világát idézi egy S iniciálés könyvjegy író nőalakkal. Szíj Rezső portréjával – „50 év a toll szolgálatában” felirattal – 1987-ben készült egy ex libris a gyűjtő gazdag szakírói munkásságára utalva.

Fery Antal fametszete (1987). A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum, Palásthy Lajos gyűjteménye

Szíj az általa rendelt ex librisek tematikájáról a következőket vallotta:

Az imént említett „Nagy magyarok emlékének” sorozatban – melynek darabjai részint fellelhetők könyvtárunk Plakát- és Kisnyomtatványtárának ex libris állományában is – a gyűjtő megemlékezett többek között a költő, hadvezér Zrínyi Miklósról (1620–1664), emellett Görgei Artúr (1818–1916) honvédtábornokról, hadügyminiszterről. Utóbbi lap készíttetését ezzel indokolta:

Fery Antal fametszete (1988). Jelzet: Exl.Sz/568 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A tudománypártoló, természetbúvár földbirtokosnak, Semsey Andornak (1833–1923) – mint írja – a következő okokból állíttatott emléket:

A nagybirtokos Semsey Andor nem tévesztendő össze Szíj Rezső kortársával, az ex libris gyűjtő jogász Semsey Andorral.
Mivel szellemiségük nagy hatást gyakorolt Szíj Rezsőre és írói munkásságára, a „Nagy magyarok emlékének” sorozatban Fery Antallal megörökíttette a népi írók, költők közül Németh László, Sinka István, Erdélyi József és Kovács Imre arcképét, valamint az elődjüknek tartott Szabó Dezső portréját.

Fery Antal fametszete (1989). Jelzet: Exl.Sz/571 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A Szíj nevére szóló grafikák közül többön nem szerepel ugyan a „Nagy magyarok emlékének” felirat, de ezek is a nagyjaink előtt tisztelgő, ún. hommage-lapok közé sorolhatók. Például a Balassi Bálintra és a Comeniusra emlékező lapokról így nyilatkozott Szíj Rezső:

A Balassi-lapon a költő portréja mögött, a háttérben valószínűsíthetően az esztergomi, a Comenius-lapon pedig a sárospataki vár tűnik fel. Ezúttal a Balassi emlékére készült ex librist mutatom be.

Fery Antal fametszete (1978). Jelzet: Exl.Sz/384 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

Batsányi János és Karinthy Frigyes költők arcképét is megörökíti egy-egy Fery Antal-grafika, szintén Szíj Rezső rendelésére.
A magyar uralkodók közül a lovagkirály Szent Lászlónak és I. Mátyásnak lovas ábrázolással állíttatott emléket Szíj Rezső.
A 19. századi magyar történeti szobrászat egyik legkiemelkedőbb képviselője, Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát Fery Antal többször is beemelte a Mátyás király (1458–1490) alakját felidéző grafikák kompozíciójába. Így készült például 1987-ben az „Ex libris dr. Szíj Rezső. Mathias rex 1440–1490, Kolozsvár” feliratú hommage-lap. A grafikus nevét a lap jobb alsó sarkában található „F A” szignó jelöli, mely alatt a 87-es szám az 1987-es készítési évre utal. Fontos megjegyezni, hogy Mátyás születési évét bizonyos források, Pietro Tomasi velencei követ és Aeneas Sylvius bíboros följegyzései, illetve az ő nyomdokaikon haladva Fraknói Vilmos 1890-ben kiadott Hunyadi Mátyás király 1440–1490 című műve 1440-re teszi, nem 1443-ra – Fery Antal grafikus őket követi a dátum megadásában.

Fery Antal fametszete (1987). Jelzet: Exl.Sz/573 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

Fadrusz a korabeli híradás szerint Budán, a Naphegyen lévő műtermében mintázta meg Mátyás szobrát, a főalakhoz a Mátyásról fellelhető arcképeket és szobrokat vette alapul, a ló ábrázolásához a mezőhegyesi állami ménestelepen folytatott tanulmányokat. Az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazott, bronzból készült szoborcsoport Mátyás király szülővárosának egyik szimbólumává vált, ma is meghatározó jelentőségű része Kolozsvár főterének. 1902. október 12-én avatták fel.

A kolozsvári Mátyás-szobor, Fadrusz János alkotása. Fotó: Vasné Tóth Kornélia, 2016.

A Fadrusz-féle szobor parafrázisa, Fery Antal fekete-fehér, 90x85 mm-es fametszete oldalnézetből, hűen követi ló és lovasa alakját, a király méltóságteljes tartását. A grafika kompozíciójába nem épült be a magas talapzat, melyen a szobor áll, valamint az uralkodójuk felé forduló vezérek szobrai. A könyvjegyen a műfaj eredeti, könyvtulajdonost jelölő funkciójára utalóan viszont nem maradhatott el a nyitott könyv ábrázolása, mely egyúttal a megrendelő, Szíj Rezső könyvekkel való szoros szakmai kapcsolatát is tükrözi. Az ex libris szövege – például az írásszalagon dr. Szíj Rezső neve – szervesen beépül a képi világ elemeibe, a grafikára jellemző a tömörség, a kompozíciós fegyelem.
Fery Antalnak nem ez az egyetlen Mátyás-ábrázolása, több portrét készített a magyar királyról, és Fadrusz bemutatott lovas szobra is visszatérő motívum kisgrafikai munkásságában. Utóbbi már 1940-ben előfordul Tompos Ernő építészmérnök egy köszönőlapján, illetve egy 1941-re szóló újévi lapon dr. Vitéz Nagy Iván nevére.

Fery Antal fametszete (1940). A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum, Palásthy Lajos gyűjteménye

A reformkor két nagy alakja, Kossuth Lajos és Széchenyi István vitájában Szíj Rezső az utóbbinak adott igazat, mindezért a politikus, államférfi születése 200. évfordulójára, 1991-ben Széchenyire emlékező ex librist készíttetett Fery Antallal. A grafikus ez évben Krier Rudolf – a Kisgrafika Barátok Köre szegedi csoportjának titkára – nevére is metszett Széchenyi-emlékgrafikát, a Szegedi Pantheon-sorozat részeként, mely szintén nagy magyarjainknak állít emléket (e sorozat elindítója egyébként maga Krier Rudolf volt). Széchenyi 1833 szeptemberében Szegedig hajózott a Tiszán, ahol lelkes tömeg fogadta. A Tisza-szabályozás és a gőzhajózás terén végzett tevékenységéért elsőként nyerte el a „Szeged város díszpolgára” címet. Az ex librisen Széchenyi karakteres mellképe mellett szegedi városrészlet és a Tiszán haladó gőzhajó látható.

Fery Antal fametszete (1991). Jelzet: Exl.K/793 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

Fery Antal ezen grafikája inspirálta Remo Wolf (1912–2009) olasz grafikusművész alábbi, Széchenyit ábrázoló alkotását. A Fery-grafikát ugyanis Krier Rudolf – az államférfi munkásságát bemutató szöveggel – elküldte külföldi cserepartnerei, ismerősei számára. Az olasz művészt pedig annyira fellelkesítette Széchenyi sorsa és tevékenysége, hogy Krier megkérdezése nélkül, ajándékba készítette el ezt az hommage-lapként funkcionáló ex librist a szegedi gyűjtő nevére, Széchenyi iránti tisztelete jeléül. Jó példa ez arra, hogyan válhatnak az ex librisek a magyar kultúra követeivé.

Fery Antal fametszete (1991). Jelzet: Exl.K/811 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A Fery Antal-grafikák nemzeti emlékezetben betöltött helyét elemezve láthattuk, hogy az ex librisek mint vizuális dokumentumok interpretációja túllép a képzőművészet kifejezőeszközeinek vizsgálatán, elemzésük gazdag adalékokkal szolgál kulturális és tudományos életünk számos területéhez. A kisgrafikák művelődéstörténeti, művészettörténeti jelentősége, ezer arca megóvja ezt a műfajt – és a művek készítőit, megrendelőit – a feledéstől.

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az összeállítás első része itt olvasható.

Tudományos munkatársunk, Vasné dr. Tóth Kornélia vetített képes előadásának szövege, mely 2026. május 19-én hangzott el könyvtárunkban a Válogatás Fery Antal fametszeteiből (szerk. Bánki Veronika, Szerencs, 2023) című kötet bemutatóján.

Vasné dr. Tóth Kornélia előadást tart a könyvbemutatón. Fotó: Vas Barnabás

Szeretettel köszöntök mindenkit ezen a különleges alkalmon. Én egy kis betekintést szeretnék adni Fery Antal (1908–1994) szerencsi grafikusművész nemzeti könyvtárbeli ex libriseibe. Először is engedjék meg, hogy röviden bemutatkozzam. Vasné dr. Tóth Kornélia tudományos kutató, művelődéstörténész, exlibrisológus vagyok. 2008 óta a nemzeti könyvtárba kerülve lett fő feladatom a több tízezres ex libris anyag könyvtárosi feldolgozása, emellett tudományos kutatóként sokat publikálok, előadásokat tartok a témában. 2009-től veszek részt a Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület (rövidített nevén KBK) munkájában, 2011-től vezetőségi tagként. A szervezet keretein belül sok kisgrafikai vonatkozású eseményt, találkozót rendezünk. A körben kaptam életem első ex libriseit Pesti László kertésztől. Pesti jó ismeretségben állt a KBK vezérkarába tartozó szerencsi Fery Antallal, a szakmájával összefüggésben többek között számos ex herbario (azaz növénygyűjteményéből) feliratú ex librist készíttetett vele, és például a Szerencsi Vármúzeumot is megörökíttette egy 1979-es grafikán.

Fery Antal fametszete (1979). A kép forrása: 1. Magyar Virtuális Exlibrismúzeum, Palásthy Lajos gyűjteménye

Mivel ezek a sokszorosított lapok akár 50-100 példányban is készülhetnek, a kertész több magánszemély, emellett intézmények, köztük az Országos Széchényi Könyvtár részére is juttatott az általa rendelt kisgrafikákból. Jó példa ez az ex librisek, a kisgrafikai nyomatok terjedésének módjára, mely így tölti be kultúraközvetítő szerepét.
Az ex librisek (eredetileg könyvjegyek) a 19–20. század fordulójától részben felszabadulva a könyvhöz kötöttségtől, önálló gyűjtés tárgyává váltak. E kisgrafikák a kollektív nemzeti emlékezet, a nemzeti identitás fontos részét képezik, hiszen mind motívumvilágukban, mind abban a tekintetben, hogy mely személyek számára készülnek, és kik alkotják őket – nemcsak hazai, de nemzetközi szinten is nagy értéket képviselnek, a kulturális örökség hordozói. E műveket grafikai epigrammáknak is nevezik, mivel kis méretben, tömören fejezik ki a bennük rejlő üzeneteket. Erről tanúskodnak az enciklopédikus műveltségű Fery Antal – a következőkben bemutatandó – alkotásai is.
A művész már az 1930-as évek végétől készített ex libriseket, de e téren munkássága a 20. század második felében teljesedett ki. Magánszemélyek mellett számos intézménynek alkotott fametszetű ex librist, alkalmi grafikát. A híres magyar könyvtárak részére készült alkotásaiból mutat be válogatást egy album, melyben többek között megtalálható a Pannonhalmi Főapátsági Könyvtár, a Kalocsai Főszékesegyházi Könyvtár, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, emellett a Ráday Könyvtár és az ELTE Egyetemi Könyvtár ex librise. Ezeken épületábrázolás vagy a könyvtáralapító portréja szerepel.

Fery Antal fametszete (1986). Jelzet: Exl.E/234 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A múzeumok számára alkotott ex librisekre példák a szerencsi Rákóczi-várban működő Zempléni Múzeum részére metszett könyvjegyek. Ezek egyikén a múzeum épülete látható Bocskai István portréjával, a másikon a vár közelében álló, 13. századi református templom, egy továbbin a Szerencs környékén található monoki Kossuth Emlékmúzeum épülete szerepel a névadó államférfi mellképével.
Az Országos Széchényi Könyvtár még a Magyar Nemzeti Múzeumban működött, amikor az 1960-as években több kisgrafikai kiállítást rendeztek, köztük 1965-ben került sor Fery Antal tárlatára. Ehhez katalógust is kiadtak, ennek címoldala látható alább.

Fery Antal ex librisei és alkalmi grafikái, 1965. június. Jelzet: Kny.C 56.695 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hazánkban 1970-ben Budapesten zajlott a XIII. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszus, ennek keretében az OSZK gyűjteményéből Régi magyar ex librisek 1521–1900 címmel rendeztek kiállítást, amihez katalógus is készült. A kiadványhoz Fery Antal kisgrafikai mellékletet alkotott, mely a nemzeti könyvtárat alapító Széchényi Ferenc egyik címeres könyvjegyét ábrázolja, ezt Fery ellátta az 1970-es kongresszusra utaló felirattal.

Fery Antal fametszete (1970). A Régi magyar ex librisek 1521–1900 című katalógus melléklete –  Törzsgyűjtemény

A Magyar Nemzeti Múzeum kupolatermében nyíló tárlat régi magyar, főként heraldikus ex libriseket és super ex libriseket mutatott be, összesen 120 grafikát.
Fery a későbbiekben – a nemzeti könyvtár budai várba költözése alkalmából – a könyvtáralapító Széchényi Ferenc mellképét, mögötte az intézmény várbeli épületét örökítette meg egy alkalmi grafikán „A nemzeti könyvtár a Várban, 1985. április 4.” felirattal.

Fery Antal fametszete (1985, alkalmi grafika) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Könyvtárunk néhány évvel ezelőtt, 2023-ban indította útjára digitális ex libris tartalomszolgáltató oldalát, a Könyvjegytárat, melyben napjainkra több mint 10 ezer ex libris – és könyvtárosi leírásuk – szerepel. Ezekből 566 kisgrafika Fery Antal munkája, de ez a szám a feldolgozás előrehaladásával folyamatosan bővülni fog. A honlap adatbázisában nemcsak nevek, címek, évszámok, jelzetek, hanem tárgyszavak, illetve témacsoportok szerint is lehet keresni. Fery alkotásai szinte minden témában megtalálhatók, ez is jelzi a grafikus sokrétű műveltségét.
Fery Antal alapító tagként fontos szerepet töltött be az 1959-ben életre hívott Kisgrafika Barátok Körében, melynek 1978-tól haláláig, 1994-ig elnöke volt. Országos és nemzetközi ismertségét mutatja, hogy magyar és külföldi megrendelők részére egyaránt készített ex libriseket. Ezt tanúsítja a nemzeti könyvtár blogján 2020 ősze óta havonta jelentkező, 100 részesre tervezett Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatom is, melyben bemutatom az ismertebb – már elhunyt – magyar könyvjegygyűjtőket. A nevükre készített ex librisek közt nagy arányban találhatók Fery Antal metszetei. E megrendelők az ország minden részéből – például Budapestről, Szerencsről, Szegedről, Szentesről, Debrecenből, Sárospatakról, Pécsről, Egerből – származnak, és mindenféle foglalkozásúak. Köztük említhetők Arady Kálmán, Kelemen Béla, Petrikovits László, Virágh Zoltán orvosok és Kertész Dénes állatorvos, valamint Lippóczy Norbert, Palásthy Lajos mérnökök. Kiemelkedően sok a jogász, például Galambos Ferenc, Illyés Sándor László, Katona Gábor, Krier Rudolf, Lippóczy Miklós, Mayer József, Réthy István, Semsey Andor, Soós Imre és Vida Klára. A pedagógusokat Boros Edit, Giday Kálmán, Gulyás Mihály, Határ Ilona és Szászné Gasztonyi Mária, a könyvtárosokat Ebergényi Tibor, Lenkey István, Szigetiné Magyar Mária és Szíj Rezső képviselik. Az egyéb szakmákból Király Zoltán író, költő, műfordító, Kovács József könyvkötő, nyomdász, Pesti László kertész és Szigeti István éremexportőr nevét emelem ki. Ők mindannyian készíttettek ex librist Fery Antallal. Az ex libris gyűjtők közt olyan neves személyt is bemutatok a sorozatban, mint a világhírű Béres Ferenc énekművész, akiről kevesen tudják, hogy számos nevére szóló ex librist rendelt Fery Antaltól és más grafikusoktól, például zeneszerzőkre, a vizsolyi biblia kiadásának 400. évfordulójára emlékezve.

Fery Antal fametszete (1990). Jelzet: Exl.B/819 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Könyvjegytár

A felsorolt megrendelők közül többen fontos szerepet töltöttek be a Kisgrafika Barátok Köre budapesti, illetve vidéki csoportjainak életében, irányításában.

Folytatása következik!

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Május 21. Buda 1849-es visszafoglalásának emléknapja. A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a Görgei Artúr vezette honvédsereg háromhetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünneplik a magyar honvédelem napját.
Blogunkban kétszer kétrészes bejegyzéssel emlékezünk meg e jeles napról. Patonai Anikó Ágnes Buda ostroma Bulyovszkyné Szilágyi Lilla leveleiben témájú írásának folytatását közöljük.

August von Pettenkofen: Buda ostroma, 1849. Litográfia. A kép forrása: Wikimedia

Felhasznált irodalom: 

• Aggházy Kamil: Buda ostroma 1849. május 4-21. 1–2, szerk. és sajtó alá rend. Hermann Róbert, Budapest, BFL, 2001.
• Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban 1–2, 4. bőv. kiad., [Miskolc], Miskolci Egyetemi Kiadó, 2015.
• Bulyovszky Gyula és Bulyovszkyné Szilágyi Lilla levelezése, OSZK Kézirattár, Levelestár
• Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára 1–4., összeáll. jegyz. és bev. ell. V. Waldapfel Eszter, Budapest, Közokt. K., 1950–1965.

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

Május 21. Buda 1849-es visszafoglalásának emléknapja. A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a Görgei Artúr vezette honvédsereg háromhetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünneplik a magyar honvédelem napját.
Blogunkban kétszer kétrészes bejegyzéssel emlékezünk meg e jeles napról. A harmadik részben Patonai Anikó Ágnes Buda ostroma Bulyovszkyné Szilágyi Lilla leveleiben témájú írását közöljük.

Barabás Miklós: Bulyovszkyné Szilágyi Lilla, Pest, 1853 (Budapesti Viszhang). Jelzet: SZT KE 5.638 – Színháztörténeti és Zeneműtár, Színháztörténeti gyűjtemény

Ludwig von Welden, az Itálián kívüli császári seregek frissen kinevezett parancsnoka a magyar katonai sikerektől kétségbeesve 1849. április 20-án kiüríttette Pestet, az addigra jelentős mértékben megerősített budai vár védelmét pedig Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagyra bízta.
A magyar sereg első hírmondói a város mellett táborozó II. hadtestből április 24-én lovagoltak be Pestre, a lakosság nagy örömmel fogadta őket.

A Nemzeti Színházban aznap egy szavalatokból és dalokból álló egyveleget adtak, Szabad hangok címmel, majd az osztrák fennhatóság alatt betiltott két darabot: április 25-én a Csikóst, április 26-án a honvédek tiszteletére a Kunok című operát játszották, utóbbi alkalommal az előadáson a díszpáholyban Aulich Lajos tábornok is megjelent, akit a közönség éljenzéssel fogadott.

Aulich Lajos honvédtábornok. Készítette: Grimm Vince. A kép forrása: Wikimedia

Április 27–28-án a komáromi várban Görgei Artúr tábornok Klapka György tábornok, Damjanich János tábornok és Bayer József ezredes javaslatait meghallgatva, alapos mérlegelés után úgy döntött, hogy a magyar fősereg nem Pozsony felé, a visszavonuló osztrák haderő üldözésére, hanem Buda felmentésére indul. Görgei nyomtatott kiáltványban intézett lelkesítő szónoklatot az ostromra készülő sereghez, akkor még gyors győzelmet remélve.

Görgei Arthur: Bajtársaim! Alig egy hónapja, hogy a Tisza megett állottunk ... Jelzet: Komárom, Görgei Arthur, 1849. Kny 1848. 2°/552 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Nemzeti Színház már csak egy hétig működhetett: április 27-én az Egy nő, ki az ablakon kiugrik, 28-án a Don Pasquale, 29-én az Egy táblabíró a márciusi napokban, 30-án az Eszter és Dávid, május elsején a Nép és aristokrácia, 2-án a Nabukodonozor (Nabucco) és 3-án az Ernáni került színre.
Görgei május 3-án kiadott Intézkedésében minden eshetőséggel számolt: azzal is, hogy a várat az osztrákok harc nélkül feladják, és azzal is, hogy komoly ellenállást tanúsítanak, és Pestet is támadni fogják a várból, valamint azzal is, hogy a magyar sereg az ostrom után fosztogatni kezd a várban, aminek igyekezett is elejét venni – mint utóbb kiderült, kevés sikerrel.

Barabás Miklós: Görgei Artur honvédtábornok, 1849. Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnok. A kép forrása: Barabás Miklós Online Életmű-katalógus. Nemzeti Portrétár Alapítvány

Pest védelme érdekében Görgei megtiltotta, hogy a városból is támadják a budai várat.

Görgei utasításainak megfelelően május 4-én bezárult a budai oldalon az ostromgyűrű.

A tábornok annak rendje és módja szerint felszólította Hentzit a vár feladására. Mielőtt azonban a védők vezére megkapta volna a levelét, a vetágyúparancsnok „túlbuzgóságból megindította az általános lövetést”. Görgei ezt azonnal leállíttatta, Hentzinek mégis ez szolgált ürügyül Pest bombázására. 

Heinrich Hentzi von Arthurm, Készítette: Josef Kriehuber. Eigenes Foto einer Originallithographie aus eigenem Besitz, Sammlung Peter Geymayer. A kép forrása: Wikimedia

Hentzi valamennyi ígéretét betartotta.
Az ostrom miatt a pesti Nemzeti Színházat május 4-én bezárták és csak a vár bevétele után, május 23-án nyitott meg újra.
Bulyovszky Gyula az akkor Debrecenben tartózkodó kormánynak dolgozott fogalmazóként, felesége, Bulyovszkyné Szilágyi Lilla a Nemzeti Színház fiatal (ekkor még mindössze tizenöt éves) színésznője Pesten maradt. Levelezésükből kiderül, hogyan élték át a budai vár ostromát.

Bulyovszky Gyula. A kép forrása: Rippl-Rónai Múzeum, museum digital

Pest bombázása. Rohn Alajos színezett litográfiája. A kép forrása: Wikimedia

Felhasznált irodalom:

• Aggházy Kamil: Buda ostroma 1849. május 4-21., 1–2, szerk. és sajtó alá rend. Hermann Róbert, Budapest, BFL, 2001.
• Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban 1–2., 4. bőv. kiad., [Miskolc], Miskolci Egyetemi Kiadó, 2015.
• Budavár bevételének emlékezete, 1849, [vál., szerk., a bev. tanulmányt és a jegyzeteket írta Katona Tamás]; [sajtó alá rend. Hermann Róbert, Pelyach István, Tirts Tamás], Budapest, Európa, 1989.
• Bulyovszky Gyula és Bulyovszkyné Szilágyi Lilla levelezése, OSZK Kézirattár, Levelestár
• Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon az 1848. és 1849. években, 1-2. kötet, ford. németből id. Görgey István, Budapest, Franklin, 1911.
• Waldapfel Eszter: A forradalom és szabadságharc levelestára 1-4., összeáll. jegyz. és bev. ell. V. Waldapfel Eszter, Budapest, Közokt. K., 1950–1965.

Patonai Anikó Ágnes
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

A sorozat további részei: „Budát csupán gyalogsággal és taracktűzzel be lehet venni”. Első rész; Második rész

Május 21. Buda 1849-es visszafoglalásának emléknapja. A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a Görgei Artúr vezette honvédsereg háromhetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünneplik a magyar honvédelem napját.
Blogunkban az elkövetkező négy napban kétszer kétrészes bejegyzéssel emlékezünk meg e jeles napról. Hamvai-Kovács Gábor írásának folytatását közöljük.

Than Mór: A budai vár visszavétele (1849. május 21.). A kép forrása: Wikimedia

Büttner Emil tüzérhadnagy emlékei alapján úgy tűnik, az ostromlott vár és a körülötte fekvő város lakói az 1686-tól 1849-ig tartó békeidőben sem feltétlenül éltek békés viszonyban egymással. A rossznyelvek hatalmát bizony sok ember és közösség tapasztalhatta meg életében. A Bomba téren (mai Batthyány téren) található Erzsébet-rendi apácazárda lakói ezt saját bőrükön is érezhették. Engem személy szerint nagyon megdöbbent az a tény, hogy a magyar történelem nem kisebb alakja, mint Kossuth Lajos árulónak bélyegezte történelmünk egy másik, nem kisebb alakját, Görgei Artúrt. Ha ez a döbbenetes eset egy ilyen magas szinten megtörténhetett, akkor nincs mit csodálkozni azon, hogy a rendház lakóit „németérzelmű hazaárulóknak” bélyegezték Buda polgárai. Pedig Büttner emlékirataiból egyértelműen kiderül a valóság:

1849. május 21. Honvédek rohama a Nyugati-bástya ellen. In: Ezernyolczszáznegyvennyolcz: az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898. – Törzsgyűjtemény

De ne gondolja senki, hogy a szabadságharc során honvédeink viszonya a lakossághoz mindig olyan idilli volt, ahogyan azt Karsa Ferenc korábban idézett naplójában leírta. A katonák és civilek közötti békés-békétlen együttélés számtalan szak- és szépirodalmi, illetve filmművészeti alkotás kedvelt témája. Azt se gondolja senki, hogy a katonaság és a civilek közötti konfliktusok kizárólag abból fakadhatnak, hogy egy terület lakossága valamilyen okból kénytelen elszenvedni egy idegen hadsereg jelenlétét. Egy korábbi blogbejegyzésünkben olvashatták, hogy nemzetünk egyik kiemelkedő hőse, Mekcsey István egri várkapitány is egy civilekkel történt konfliktus során vesztette életét. Ilyesféle konfliktushelyzetekről tanúskodik Nagysándor József tábornok (későbbi aradi vértanú) egyik hadparancsa, melyben az ezzel szembeni komoly megelőző rendelkezések is olvashatók:

1849. május 21. Honvédek ostroma a Fehérvári-kapu ellen. In: Ezernyolczszáznegyvennyolcz: az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898. – Törzsgyűjtemény

A hadparancs sorait olvasva nem lehet nem észrevenni, hogy a magyar hadvezetés (nyilván a katonákkal együtt) még bizakodott abban, hogy ellenfelük egy – az egykor élt Abdurrahman pasához hasonló – gavallér, akinek nem lehet célja az értelmetlen pusztítás. Sajnos bizakodásukban csalatkozniuk kellett, hiszen történelemkönyveink lapjairól ismerjük, hogy Hentzi miért nem szolgált rá olyan síremlékre és az utókor tiszteletére, mint amit az utolsó budai basa megkapott. Pest értelmetlen pusztításáról a festőművész Barabás Miklós ekképp emlékezett meg:

Amiért – többek között – Hentzi soha nem válhatott olyan tiszteletreméltó ellenféllé, mint Abdurrahman pasa: értelmetlen pusztítás a pesti házakban. In: Ezernyolczszáznegyvennyolcz: az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898. – Törzsgyűjtemény

Vajda János honvédnek azonban nem csak a hírhedt osztrák várparancsnokkal gyűlt meg a baja. Ahogy írja naplójában, Hentzitől nem várt mást, mint afféle gazemberséget, hogy a hadászati értelemben teljesen kívülálló Pestet drasztikusan bombáztatja. De a derék magyar honvéd a nevezetes Pest városának polgáraitól teljesen másféle viselkedést várt el, mint amit átélt. Ahogy említettem, a katonák és a civilek közötti konfliktushelyzetek bizony az élet velejárói háborúban és békeidőben egyaránt. A civilek nem szeretik a katonákat, mert úgy érzik, azok sokszor hatalmaskodnak felettük, rabolnak-fosztogatnak, ott is, ahol nem kellene (vagyis saját hazájukban, saját nemzetük képviselőivel szemben), a katonák nem szeretik a civileket, mert úgy érzik, amíg ők vérüket áldozzák a közösségért, addig a védelmezett lakosság a legkisebb áldozatot sem hozza meg érettük. Vajda honvédnek azonban nem minden város polgáraival támadt problémája. Sőt, ahogy a sorait olvassuk, az ország több városának lakóit méltatja hősies magatartásuk miatt, azonban Pest polgáraiban nagyot csalódott. A lövetett városban való tartózkodásának eseményeire ekképp emlékszik vissza:

Than Mór: Buda várának felszabadítása után. A kép forrása: Wikipédia

De nem csak Pest polgárainak viselkedése keltett megdöbbenést katonáinkban. A már többször idézett Karsa Ferenc vélhetőleg szemtanúként élte meg Buda visszafoglalását. Ha – mint idáig többször – visszatekintünk az 1686-os ostromra, akkor eszünkbe juthat az a több szak-, és szépirodalmi műben szereplő, Buda e liberata! hagyományőr rendezvényeken többször eljátszott romantikus, de a valóságban is megtörtént jelenet, amikor a hetvenedik életévét töltő Abdurrahman pasa katonái élén, szablyával a kezében, a mai Hess András tér környékén, az ellenségei által is hősiesnek tartott módon esett el a csatában. De mi volt a helyzet 1849-ben, amikor a várat megszálló katonáknak Heinrich Hentzi osztrák császári tábornok parancsnokolt. Tudjuk, ő is meghalt az ostrom során. De hogyan történt mindez? Ha hinni lehet Karsa Ferencnek, akkor bizony Hentzi nemcsak Pest lövetésével váltott ki ellenszenvet, de halála nemhogy a magyar honvédek, de még saját katonái szemében sem váltotta ki azt a hősnek járó tiszteletet, amit Abdurrahman pasa kivívott magának.

Sterio Károly: Buda ostroma. A kép forrása: Wikipédia

Buda vára ezzel felszabadult és egészen a II. világháború végéig, Budapest 1944. december 25-től 1945. február 13-ig tartó kegyetlen ostromáig nem látott harcokat. Január 30. körül már csak a budai vár és térsége maradt az országot 1944 márciusától megszálló német és a velük szövetséges magyar katonák fennhatósága alatt. Az a tény, hogy a – szintén megszálló – szovjet és a velük szövetséges román csapatok a várat csak február 13-án – a várvédők kitörését, vagy egyes történészek véleménye szerint kitörési kísérletét követően – tudták elfoglalni, újból felvetik annak a hadászati paradoxonnak az átgondolását, miszerint a 16. század közepére már elavultnak titulált Buda vára többször is borította a papírformát.

Köszönjük Somogyi Győző festőművésznek a képei közlési engedélyét!

Felhasznált dokumentumok:

• Ezernyolczszáznegyvennyolcz: az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898.
• Görgey Artúr [et. al.]: A szabadságharc kilenc nagy csatája. Than Mór csataképei, Budapest, Magyar Helikon, 1978.
• Hamvai-Kovács Gábor: „Vitéz módra porkolábok Egörben / Dobó és Mecskei István az tisztben”. In: OSZK-blog, 2023. október 17.
• Jókai Mór: A kőszívű ember fiai, Budapest, Unikornis (Jókai Mór munkái: gyűjteményes díszkiadás, szerk. Lukácsy Sándor), 1996.
• Katona Tamás (vál. és szerk.): Budavár bevételének emlékezete, 1849, Budapest, Európa, 1989.
• Nóvé Béla (vál. és szerk.): Kortárs krónika Pákozdtól Aradig, 1848/1849, 2.bővített, javított kiadás, Budapest, Krónika Nova, 2000.

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

A sorozat további részei: „Budát csupán gyalogsággal és taracktűzzel be lehet venni”. Első rész

Május 21. Buda 1849-es visszafoglalásának emléknapja A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a Görgei Artúr vezette honvédsereg háromhetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992-től a kormány határozata alapján e napon ünneplik a magyar honvédelem napját.
Blogunkban kétszer kétrészes bejegyzéssel emlékezünk meg e jeles napról. Elsőként Hamvai-Kovács Gábor írását közöljük.

Jakobey Károly festménye Buda 1849-es ostromáról. A kép forrása: Wikipédia

Egy állam fennállásának és működésének alapvető feltétele, hogy meg tudja védeni állampolgárait. Ehhez szüksége van fegyveres szervekre. A fegyveres szervek működtetéséhez, pedig szükség van emberekre. Olyan emberekre, akik akár életük kockáztatásával, szükség esetén más életének kioltásával, vagy sajátjuk elvesztésével látják el feladatukat. Persze mai, sokszínű társadalmunkban akadnak olyanok, akik –mindenféle pacifista és általuk humánusnak vélt nézeteiktől vezérelve – ezt másként gondolják. De gondoljunk csak bele! Ha egy állam megszüntetné fegyveres rendvédelmi, és honvédelmi feladatokat ellátó testületeit, akkor olyanná válna, mint egy immunrendszerét elvesztett emberi szervezet. Ezért van szükség katonákra, rendőrökre és egyéb fegyveres erőkre.
Hazánkban komoly hagyománya van annak, hogy megemlékezünk nemzetünk szuverenitását védő és önvédelmi készségét kifejező fegyveres erőinkre. 1940-ben Horthy Miklós kormányzó rendelte el június 28-át honvéd nappá. A rendelet szerint ez a nap a fegyveres erők ünnepe, a katonai szellem és hadsereg belső erejének ünnepélyes megnyilatkozása a nemzet színe előtt. A második világháborút követően a kommunista államberendezkedés az 1848–49-es szabadságharc egy eseményét, az 1848-ban szeptember 29-én lezajlott pákozdi csata évfordulóját nyilvánította a fegyveres erők, illetve a magyar honvédség napjának. A rossznyelvek szerint ennek a napnak a kiválasztásába a Mihály nappal való egybeesés is belejátszott, hiszen (A Tanú című film Bástya elvtárs karakterének alapul szolgáló) Farkas Mihály töltötte be a hadügyminiszteri tisztséget. Ezt a pletykát csak erősíteni látszik az a tény, hogy rendszerváltás után a magyar honvédelem napjának megválasztásánál ugyanúgy az 1848–49-es szabadságharcot tekintették etalonnak, ugyanis a 82/1992. (V.14.) évi kormányrendelet május 21-ét nevezte meg, hiszen 1849-ben ezen a napon vette be a Görgei Artúr vezette magyar honvédség a Hentzi osztrák császári tábornok csapatai által megszállt Buda várát.

A Budai vár ostromának két parancsnoka: Görgei Artúr és Heinrich Hentzi

Korábbi két blogbejegyzésben már bemutattuk a pákozdi csata és Budavár visszafoglalásának eseményeit, történelmi összefüggéseit. Bemutattuk, hogyan látja az utókor ezen eseményeket, ezek idő- és térbeli összefüggéseit, előzményeit és következményeit. De vajon hogyan látták a kortársak mindezeket? Hogyan élték meg Buda várának ostromát az ostromlók, az ostromlottak, vagy az ott élő civil lakosság? Erről viszonylag könnyen képet alkothatunk, hiszen a szabadságharc eseményei – így Buda ostroma is – meglehetősen jól dokumentáltak, mivel hadparancsok, beszámolók, újságcikkek, kortárs visszaemlékezések egész regimentje áll rendelkezésünkre. De mielőtt ezekből szemelvényeznénk, néhány szót ejtenék fővárosunk egyik legfontosabb műemlékéről, a budai várról. Aggházy Kamil tömören és esszenciálisan így fogalmazta meg az erősség szabadságharc előtti történetét:

Buda a török végvárként töltötte be legfontosabb hadászati szerepét (Joris Hoefnagel: Buda és Pest, 1617). A kép forrása: Wikipédia

Buda várának kulturális fénykora egyértelműen Hunyadi Mátyás 15. századi uralkodásához köthető, míg hadászati szempontból a 16–17. században, a török uralom alatt töltötte be legjelentősebb feladatát. Bár ezen feladat sajnos az ellenség szempontjából volt fontos, hiszen Buda, vagy ahogy a törökök hívták, Kizil Elma (Aranyalma) az Oszmán Birodalom tizedik legfontosabb városa, az „Iszlám nyugati védőbástyája”, vagyis az egyik legjelentősebb végvára volt. A Buda történetének ezen része iránt érdeklődők szíves figyelemébe ajánljuk a Buda 1686-os visszafoglalásáról szóló, illetve a török kori Budát bemutató két-két részes cikksorozatainkat. Ezen írásokban szó volt arról, hogy Buda mai, illetve az 1849-es állapotoknak megfelelő falai, továbbá védművei a török uralom alatt, főként a tizenöt éves háború után épültek ki. Az sem volt lényegtelen, hogy a vár rondellákra (körbástyákra) épült védelmi rendszere már a 16. század közepén – a szögletes, ún. olaszbástyák megjelenésekor (amelyből a budai várban összesen egy, az ún. Erdélyi bástya állt) elavultnak számított. Még inkább elavulttá vált az 1848–49-es szabadságharc idejére. De ahogy 1686-ban, a mintegy két és fél hónapnyi, minden erejüket felemésztő, iszonyatosan kemény és véres harcok során, az ostrom keresztény katonái azt megtapasztalták, úgy az 1849 májusában oda sereglett magyar honvédek legendás parancsnokukkal, Görgei Artúrral együtt szintén rá kellett ébredjenek, hogy ennek a már a török korban is elavult erősségnek a bevétele bizony nem egy délutáni teazsúr intermezzójában lezajló tornagyakorlat lesz. Görgei Artúr a következőképpen emlékszik vissza ennek körülményeire:

Ismeretlen festő: Buda ostroma 1849-ben. A kép forrása: Wikipédia

Ha valaki napjainkban végigsétál a Buda várának nyugati szélén végigfutó Tóth Árpád sétányon, ha a Halászbástyáról letekint az alant elterülő pesti tájra, vagy ha egyszerűen csak beül a Széchényi-könyvtárba egy jó könyvet olvasni, akkor nagyon nehezen tudja elképzelni, hogy ezen a helyen valamikor a – nem éppen kék színű – Duna folyón, a környéken termesztett borokon és a kocsmákban csapra vert seritalon kívül más, például vér is folyhatott. Pedig folyt, nem is kevés. Buda várának falai kegyetlenül véres harcokat láttak fennállásuk során. Nemcsak a török kori ostromok, de az 1849-es májusi is kegyetlenül próbára tette az ostromló seregek harcedzett és sokat látott katonáit. De nem csak a harcokban kellett rátermettséget tanúsítani hős honvédeinknek. Buda ostromára való visszaemlékezéseiben Karsa Ferenc honvéd egy különleges harcról is említést tesz, ahol ugyan vér nem folyt, de az égi áldás annál inkább:

Ágyút irányzó tűzérek. A kép forrása: Barcy Zoltán – Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege. 1848/49 katonai szervezete, egyenruhája és fegyverzete, Budapest, Corvina, 1986, 144. – Törzsgyűjtemény

Persze Karsai Ferenc honvédnek és bajtársainak akadtak ennél kellemesebb emlékei is, amiről a napló szintén beszámol. Ahogy olvashatjuk, a szabadságharc eseményeinek a harcok során szerzett sérüléseken, vagy jobb esetben kitüntetéseken kívül egyéb tartós következményei is lehettek, sőt lettek is több honvéd számára, akár tiszt, akár egyszerű baka volt az illető. Hogy ez későbbi életükre miként hatott ki, hogy jót, vagy rosszat hozott nekik, azt nehéz megmondani. Leginkább az öreg gazda elkóborolt, majd másodmagával visszatért lovának tanmeséjét lehetne ezekhez az élethelyzetekhez viszonyítani.

Köszönjük Somogyi Győző festőművésznek a képei közlési engedélyét!

Felhasznált dokumentumok:

• Aggházy Kamil: Buda ostroma 1849. május 4–21, Budapest, BFL, 2001.
• Barcy Zoltán – Somogyi Győző: A szabadságharc hadserege. 1848/49 katonai szervezete, egyenruhája és fegyverzete, Budapest, Corvina, 1986.
• Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben, Budapest, Európa, 1988.
• Hamvai-Kovács Gábor: „Reggel hat óra volt. Budavár minden ormán trikolor lobogott.” A magyar honvédelem napja. OSZK-blog, 2024. május 21.
• Hamvai-Kovács Gábor: „Sok függött ettől a csatától. Nemcsak egy nép, hanem egy forradalom sorsa is.” A pákozdi csata emléknapja (1848). OSZK-blog, 2025. szeptember 29.
• Hamvai-Kovács Gábor: „A város külső alakja is azt mutatja, hogy ez a török birodalom végvára, mint azt, hogy Magyarország egykori fővárosa.” A török Buda emléknapja. OSZK-blog, 2024. szeptember. 2.
• Nóvé Béla (vál. és szerk.): Kortárs krónika Pákozdtól Aradig, 1848/1849. 2.bővített, javított kiadás, Budapest, Krónika Nova, 2000.

Hamvai-Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

A sorozat további részei: „Budát csupán gyalogsággal és taracktűzzel be lehet venni”. Második rész

Munkatársaink 2026. május 1. és 7. között a Magyar Papírmúzeum szervezésében egyhetes szakmai úton vettek részt Olaszországban, amelynek során három, történelmi papírmalmok és papírgyárak alapjaira épülő papírmúzeumot látogattak meg: a toscolano-madernói Museo della Cartát, a pesciai Museo della Carta di Pesciát, valamint a fabrianói Museo della Carta e della Filigranát. Könyvtárunk Állományvédelmi és Restauráló Osztályát Horváth Diána, Franges Krisztina, Tóth Zsuzsanna, Koppán Orsolya és Érdi Marianne képviselte, míg a Régi Nyomtatványok Tára részéről Szebelédi Zsolt csatlakozott a csoporthoz.

A szakmai út résztvevői

A látogatások során a résztvevők megismerkedtek az intézmények történeti gyűjteményeivel, és az ott dolgozó szakemberek segítségével átfogó képet kaptak a múzeumok szakmai, oktatási és közönségkapcsolati tevékenységéről is. A személyes találkozások egyúttal lehetőséget teremtettek későbbi szakmai együttműködések megalapozására, amelyek a vízjelkutatások előmozdítását is jelentősen segíthetik.
Az első helyszín a Toscolano-völgyben található Museo della Carta volt. A Toscolano-völgy papírmalmainak története közel hét évszázadra nyúlik vissza. Az első biztos adat 1381-ből származik, de a papírkészítés már évtizedekkel korábban megkezdődhetett a térségben. A 15. századra már több malom működött a folyó mentén. A Velencei Köztársaság idején (1426–1797) a környék papírgyártása mennyiségében és minőségében is kiemelkedővé vált, különösen a 16. században, amikor a nyomtatás elterjedése ugrásszerűen növelte a papír iránti keresletet. A helyi papírt a mediterrán kereskedelmi útvonalakon egészen Konstantinápolyig szállították. A fejlődést az 1630-as pestisjárvány törte meg: számos malom bezárt, de a termelés később fokozatosan újraindult. A Velencei Köztársaság bukása után új korszak kezdődött, amely végül a 19–20. század fordulójának iparosodásával zárult le. Magát a múzeumot a völgyben az utoljára, 1960-ban bezárt papírgyár területén alakították ki. A múzeum vezetése rendkívül szívélyesen fogadott bennünket, és tartalmas beszélgetést folytattunk a munkánkról, valamint egy esetleges későbbi együttműködés lehetőségeiről.
A múzeumban megtekintettük a kézi papírkészítés valamennyi fontos eszközét: a kalapácsos zúzóművet, a merítőkádakat, a merítőszitákat és a hollandi őrlőt is.

Papírmerítőkád Toscolano-Madernóban

Gyönyörű, művészi kivitelezésű vízjeleket láthattunk, jóllehet ezek egy része Fabrianóból származott. Hosszú időn keresztül Toscolanóban készítették a biztonsági vízjellel ellátott papírokat is. Különösen látványos volt a régi síkszitás papírgép, amelynek vízjelnyomó hengereit szintén megőrizték. A múzeumlátogatás után bejártuk a természeti adottságait tekintve is lenyűgöző völgyet, ahol számos egykori papírmalom mára romossá vált épületét is megtekinthettük. A múzeum munkatársai elmondták, hogy a látogatók számára bemutató jelleggel ma is készítenek kézi merítésű papírt.
Következő állomásunk a pesciai Museo della Carta di Pescia volt, ahol az intézmény igazgatója, Massimiliano Bini fogadott bennünket. A helyi papírmalom fénykora szorosan összefonódott a Magnani család nevével, amely a 18. század végére a toszkán papírkészítés meghatározó szereplőjévé vált. Giorgio és Domenico Magnani 1783-tól jelentős beruházásokkal építették fel vállalkozásukat: 1813-ra már hét malmot működtettek, több tucat családnak biztosítva megélhetést, és gyakorlatilag uralva a térség papíriparát. A 19. század közepére tizenkét papírmalmukkal Európa élvonalába kerültek, termékeik pedig Brazíliától Észak-Amerikáig világszerte keresettek voltak. Az igazgató elmondása szerint a múzeum gyűjteménye elsősorban a Magnani-korszakhoz kapcsolódik, így a fókusz a 18–20. század történetére irányul.
A malomban egészen 1992-ig folyt papírmerítés, és csak a bezárást követően alakították át múzeummá. Az igazgató vezetésével itt is megtekinthettük a hagyományos papírkészítés eszközeit: a kalapácsos zúzóművet, a merítőkádakat és a vízjeles merítőszitákat.

Zúzóművek a Pescia papírmúzeumban

Toscolano-Madernohoz hasonlóan itt is készül kézi merítésű papír, elsősorban bemutató céllal, de a látogatók helyben készült papírokat szuvenírként is vásárolhatnak. Különösen érdekesek voltak a merítősziták, köztük az árnyalatos vízjelek készítésére szolgáló változatok. A múzeumlátogatás után egy igazi gyöngyszemet is felfedeztünk: Sassoferrato városát.
Harmadik célpontunk az itáliai papírkészítés történelmi fellegvárának tekinthető Fabriano volt. A helyi papírkészítés nem csupán azért bír kiemelkedő jelentőséggel, mert itt már a 13. századtól működtek papírmalmok, hanem azért is, mert a helyi mesterek számos meghatározó technológiai újítást vezettek be. Ilyen volt például a papír állati enyvezése, amely megakadályozta, hogy a tinta szétfolyjon az írás során; a kalapácsos zúzómű alkalmazása, amely jelentősen javította a feldolgozás hatékonyságát és minőségét; valamint magának a vízjelhasználatnak az elterjedése is Fabrianóhoz köthető. Az itt készült papírok kiváló minőségükről váltak Európa-szerte híressé.
A papírkészítés a 17. századtól hanyatlásnak indult, ám a 18. század végén Pietro Miliani új lendületet adott a város papíriparának. 1782-ben egyesítette a helyi papírmanufaktúrák jelentős részét, létrehozva a Cartiere Pietro Miliani vállalatot. A 19. század során a cég jelentős ipari modernizáción ment keresztül, és 1851-ben a londoni világkiállításon aranyérmet nyert. A Miliani-üzemek különösen a biztonsági papírok és a művészpapírok gyártásában váltak világhírűvé. A 20. században a fabrianoi papírgyártás továbbra is meghatározó szerepet játszott Olaszországban: a vállalat állami ellenőrzés alá került, majd Cartiere Miliani Fabriano néven működött tovább. 2002-ben a céget a Fedrigoni csoport vásárolta meg, amely ma is kézzel készített művészpapírokat, akvarellpapírokat, rajzpapírokat állít elő, valamint gépi biztonsági és speciális papírok is gyárt.

Papírmerítő mester Fabrianoban

A Museo della Carta e della Filigranaban – a Papír- és Vízjelmúzeumban – különösen szívélyes fogadtatásban részesültünk. Rövid megbeszélésünket követően az igazgatónő, Francesca Manucci személyesen tartott számunkra tárlatvezetést. A hagyományos papírkészítés folyamatának bemutatása után utunk talán leglátványosabb részéhez érkeztünk: a múzeum páratlan vízjelgyűjteményéhez. Itt egyrészt kiállították a 13. század végéről fennmaradt legkorábbi vízjeleket, másrészt különösen impozáns volt az árnyalatos vízjeleket bemutató gyűjteményük. A vezetés után lehetőségünk nyílt betekinteni a helyi levéltár anyagába is, ahol az itáliai papírgyártás 13. századi kezdeteihez kapcsolódó dokumentumokat tekinthettünk meg. Ezt követően a Gianfranco Fedrigoni nevét viselő alapítvány, a Fondazione Fedrigoni Fabriano gyűjteményében is külön vezetést kaptunk. Először az üzleti levéltárban jártunk, ahol betekintést nyerhettünk az alapítvány által gondozott papírgyári dokumentáció gyűjteménybe, megtekintettük az árnyalatos vízjeleket bemutató kiállítást, illetve bemutatták számunkra a páratlan vízjelkatalógusukat is. Ezt követően látogatást tettünk az egykori Cartiere Miliani Fabriano gyár épületében. Itt lehetőségünk volt betekinteni a valaha ott dolgozó szakemberek, művészek világába, a hagyományos eszközök, gyűjtemények, kiállítás anyagok és videófelvételek segítségével. Végigjárhattuk a papírgépeken időnként ma is használt vízjeles hengerszita gyűjteményt, valamint megtudhattuk azt is, hogyan készülnek viaszba vésett művészi portrék felhasználásával, a galvanoplasztika eljárását is alkalmazva az árnyalatos vízjelek merítőszitái. Igazi különlegességük a 2295 darabos, kézi papírkészítéshez használt vízjeles merítőszita gyűjtemény.

Vízjelszita-gyűjtemény Fabriano

Ez a páratlan kollekció segít megérteni az európai papírkészítés történetét, és fejlődését, ezért a papírtörténet szempontjából kiemelkedően fontos ennek a technikai örökségnek a megőrzése.
Az egyhetes olaszországi szakmai út így nemcsak három különleges papírmúzeum megismerését jelentette. A látogatások során szerzett tapasztalatok és a helyi szakemberekkel folytatott eszmecserék új ismeretekkel gazdagították a résztvevőket, és felvetették a papír- és vízjelkutatás nemzetközi együttműködésének jelentőségét is. A személyes találkozások, a gyűjtemények közvetlen megismerése és a műhelyek működésének áttekintése mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a szakmai párbeszéd kézzelfogható alapokra helyeződjön.
Az út végére kirajzolódott, hogy a papír nem csupán hordozóanyag, hanem kulturális emlékezet, technológiai innováció és kézműves tudás lenyomata is egyben – amelynek megőrzése és kutatása közös európai felelősség.

Árnyalatos vízjel Fabriano

Franges Krisztina
(Állományvédelmi és Restauráló Osztály)
Szebelédi Zsolt
(Régi Nyomtatványok Tára)