A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibiofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi-emlékév című sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

Apponyi Sándornét kortársai és tanárai is tehetséges festőként tartották számon, noha ő maga ritkán mutatta meg munkáit a nyilvánosságnak. Ahogy korábbi bejegyzésünkben felidéztük, műterme közvetlenül férje könyvtárszobája mellett helyezkedett el, így együtt és mégis külön tudták a saját munkájukat végezni.

Esterházy Alexandra: Apponyi Sándor könyvei között. Akvarell, 1905 körül – Régi Nyomtatványok Tára

Alex – ahogy önmagát nevezi emlékiratában – festészet iránti szenvedélyét feltehetően otthonról hozta, hiszen édesanyja is festett.

Euphenia Tegoborska: Fiatal lány portréja. Akvarell, 1850-es évek. A kép forrása: Pintér Aukciósház

Alexandra festői képzésében szerepet játszott Katona Nándor (1864–1932), aki a kor egyik elismert művésze volt. Katona pályája a legkiválóbb mesterek, Mednyánszky László, majd Székely Bertalan és Lotz Károly tanítványaként indult, később a párizsi Julien Akadémián, majd Hollandiában és Londonban tökéletesítette tudását. A grófnét főleg arc- és tájképfestészetre oktatta.

• 
• 
• 

1926-ban, az Apponyi Sándor Alapítvány létrehozása után Katona így nyilatkozott tanítványáról és annak férjéről:

Az említett festmény:

Esterházy Alexandra: Apponyi Sándor, olaj, é. n. – Régi Nyomtatványok Tára

Alexandra másik mestere az osztrák tájképfestő, Raoul Frank (1867–1939) volt, aki a kastély vendégkönyve szerint 1900 és 1914 között – 1907 és 1909 kivételével – évente megfordult Lengyelen.

Raoul Frank festménye a lengyeli vendégkönyvben, 1896. – Kézirattár, Fol. Hung. 2458

Frank Grazban, Berlinben és Londonban tanult festészetet, később főként Münchenben élt, ahol az akadémia professzora és az 1896-ban alapított Luitpold-csoport művészegyesület tagja lett. 1907-től 1910-ig a bécsi Burgtheater díszlettervezői osztályát vezette. Pályája elején a naturalizmus jellemezte munkáit, de később a szecesszió és az expresszionizmus is hatott rá. Tájképeit gyakran gazdagította építészeti elemekkel. Festői munkássága mellett belsőépítészként és építészként is dolgozott, de képeslapsorozatai révén vált népszerűvé.

Felső sor: Raoul Frank: St. Xaver bei Agram. Képeslap, 1906. A kép forrása: Alte Asichskarten; Sziklás tengerpart. Olaj, 1893. A kép forrása: Wettmann
Alsó sor: Este a kampeni dűnékben. Olaj, 1921. A kép forrása: Invaluable; A kikötőben. Olaj, é. n. A kép forrása: Galerie Umění

A grófné emlékiratai több helyen is utalnak Frankra:

• 
• 

Megjegyzendő, hogy a kortárs festők közül nem csupán Katona és Frank tették tiszteletüket rendszeresen az Apponyi-birtokon.

• 
• 

Ezek a bejegyzések jól dokumentálják az élénk kulturális életet, amely a kastélyban zajlott, s amelyet minden bizonnyal a grófnő festészet iránti elkötelezettsége és művészetpártoló szerepe alapozott meg. Hiába azonban ez a pezsgő művészi légkör, Alexandra számos festménye és rajza közül mára már sajnos csak nagyon kevés ismert.

A grófnő műveiről – témaválasztásukról, stílusukról, technikai színvonalukról – ma főként a korabeli kritikákból, valamint a kiállítási katalógusokból alkothatunk képet. E források alapján kirajzolódik egy töredékes, de igényes művészi pálya, amelyet időrendben idézünk fel.
A rendelkezésre álló források alapján gróf Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra először 1896. augusztus 21-én lépett a nyilvánosság elé alkotóként: a millenniumi kiállítás műkedvelők szekciójában szerepelt.

A cikkben említett spanyol Pradilla egy képe:

Francisco Pradilla y Ortiz: A folyóparton, olaj, 1918. A kép forrása: Wikimedia

Ugyanebben az évben jelent meg Wosinszky Mór Tolna vármegye történetét az őskortól a honfoglalásig összefoglaló monumentális munkája, amelynek előszavából megtudhatjuk, hogy:

Sajnos Alexandra nem szignálta az illusztrációkat, így csupán találgatni lehet, mely képek fűződnek a nevéhez.

A felső-nyéki „Várhegy” Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra monogramjával? In: Wosinsky Mór: Tolnavármegye története, LVIII. tábla – Törzsgyűjtemény

1906-ban a párizsi nemzetközi női munkakiállításon Apponyi Sándorné két közelebbről meg nem nevezett festménnyel szerepelt, ahol az első csoportban második díjat nyert. (Művészi Ipar, 1906, 5–6. sz., 109.)

1910-ben ismét az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításán vett részt az Őszi lombozat, valamint Tolna Baranya című képekkel. Ezeket ugyanebben az évben Párizsban, a Magyar Szépművészeti Társaság kiállításán is bemutatták.

1911-ben Alexandra aztán az olaj-technikához nyúlt: ezzel festette meg Láng Illésné Gerber Erzsébet portréját. A finom vonású asszonyt ábrázoló kép 1993-ban, a modell unokája, Láng Ferenc végakaratából került a magyar nemzeti könyvtárba.

Esterházy Alexandra: Láng Illésné Gerber Erzsébet. Olaj, 1911. – Régi Nyomtatványok Tára

1915-ben ismét ott találjuk Apponyinét az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által a Szépművészeti Múzeumban rendezett tavaszi tárlaton az Aratás után című pasztellképpel.

• 
• 

Ezt a művét a következő évben a Nemzeti Szalon Magyar Képzőművésznők Egyesületének 8. kiállításán is felfedezhetjük (a Piniák című paszetlljével együtt), ahol az Aratás utánt a Nemzet Háza háborús aukció keretében megvette a Szépművészeti Múzeum. A 150 koronáért leütött festményt sajnos ma már hiába keressük a múzeum gyűjteményében, szerepel ugyanis Az Országos Szépművészeti Múzeum háborús veszteségeinek jegyzékében, 3. o., 23. tétel).
1917-ben a Magyar Képzőművésznők Egyesületének következő kiállításán három újabb pasztellképpel vett részt, ezúttal jótékonysági céllal, az országos anya- és csecsemővédelem céljából megalakult Stefánia Szövetség támogatására:

Fenyőerdő
Dűlőút
Szérüskert augusztusban

A korabeli sajtó kiemelte, hogy ezek a művek Katona Nándor festészetének hangulatát idézték – mély líraiságukkal és természetközeli szemléletükkel.

A Magyar Képzőművésznők Egyesületének 9. kiállításáról készült katalógusból – Hungaricana

Ezzel a végére is értünk azoknak a képeknek, amelyeket cím szerint ismerünk, de nem értünk teljesen a végére Esterházy Alexandra képei felsorolásának. Ahogy fent már volt róla szó, a házaspár 1912-ben Izlandra utazott, a grófnő pedig az út emlékére vázlatokat és naplót is készített. Ezek az alkotások sajnos nem maradtak fenn. Ismert az is, hogy Alexander halála (1925) után, de még 1927 előtt odaajándékozott egy képet Dézsi Lajosnak, amiről a professzor így ír:

Alexandra több portrét is festett férjéről. Ezek közül az egyik alapján készítette el a Tolna megyei Megyeháza számára Apponyi Sándor hivatalos arcképét Miklósi Mutschenbacher Ödön, aki a munkája kapcsán személyesen is találkozott az idős grófnéval. Megható visszaemlékezéséből képet kapunk Alexandra személyiségéről, festészetének lényegéről:

Apponyi Sándorné az ecset mellett a tollat is könnyedén kezelte, erre következtethetünk legalábbis német nyelvű, kéziratban maradt memoárjából és két rövid útirajzából. Utóbbiak eredetileg magyarul íródtak, majd Paula Borghese hercegnő fordította őket olaszra. A Villa Maser és Sermoneta címet viselő szövegek a Corvina rivista di scienze, lettere ed arti della Società ungherese-italiana Mattia Corvino című folyóiratban jelentek meg 1922-ben és 1923-ban. A grófnő stílusáról és költői lelkületéről sokat elmond bejegyzésünk záró részlete:

Varga Bernadett
(Régi Nyomtatványok Tára)

A sorozat további részei: Bevezető, 1. rész, 2. rész, 3. rész (1., 2., 3.), 4. rész; 5. rész (1.)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat százhuszonhetedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Nagy Dezsőt és gyűjteményét mutatja be.     

Haranghy Jenő grafikája. Jelzet: Exl.N/53 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nagy Dezső (1911–1981) debreceni lelkész-könyvtáros, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának könyvtárosa, egyházművészeti és ex libris gyűjtő volt. Kiemelkedő szerepet töltött be a debreceni ex libris életben.

Selmeczi Skonda Károly grafikája (1936). Jelzet: Exl.N/59 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az egyetem elvégzése után kezdte gyűjteni a népművészeti tárgyakat, különböző vidékek faragott fejfáinak fényképeit, rajzait, régi pénzeket és könyveket, olajfestményeket, színes művészi levelezőlapokat és grafikákat, emellett képzőművészeti és néprajzi kiadványok is érdekelték. A magyar fejfák és díszítményeik (1974) címmel összefoglaló kötete jelent meg, melyhez a rajzokat is maga készítette.
Ex librisek és kisgrafikák gyűjtésébe a debreceni Lehotai Nyomdában dolgozó ismerőse hatására fogott, a nyomdában találkozott először debreceni grafikusok ex libriseivel, fametszeteivel és rajzaival 1934-ben. Ezenkívül megismerkedett a műkedvelő Réthy Istvánnal, aki megláttatta vele a szisztematikus kisgrafikagyűjtés szépségeit. Első ex librisét 1935 tavaszán maga rajzolta, nyomatokat is készített dúcokról, klisékről.
Saját nevére alkotott címeres ex librisének felirata hivatására utal: „»Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?« (Róm VIII. 31.) / Ex libris Desiderius Nagy, Verbi divini minister”, azaz Ex libris Nagy Dezső, az isteni ige szolgája.

Nagy Dezső grafikája. Jelzet: Exl.N/326 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Belépve a Debrecenben 1935-ben megalakuló Ajtósi Dürer Céhbe ex libriseket rendelt Menyhárt Józseftől, Mata Jánostól, Dobi Oláh Istvántól, Haranghy Jenőtől, Petry Bélától és más művészektől. Az alábbi grafika könyvet tépő macskákkal a debreceni Menyhárt József alkotása 1936-ból, aki első nemzetközi sikereit a fametszet műfajában aratta.

Menyhárt József fametszete (1936). Jelzet: Exl.N/61 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Petry Béla latin nyelvű ex librisén parasztember látható kaszával, búzaköteggel, imára kulcsolt kézzel, a szöveg pedig részben a Miatyánkból idéz: „Ex libris Desiderii Nagy. Panem Nostrum Supersubstantialem Da Nobis Hodie” [Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma].

Petry Béla grafikája (1936). Jelzet: Exl.N/62 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Nagy Dezső a grafikagyűjtést a 2. világháború okozta törés után is folytatta. Csatlakozott az 1959-ben létrejövő országos hatókörű szervezethez, a Kisgrafika Barátok Köréhez. Az 1973-ban megalakuló helyi debreceni Ajtósi Dürer Exlibris-gyűjtő Körnek titkára, 1974-től örökös tiszteletbeli elnöke lett. Az ex libris és kisgrafika témájában szakirányú cikkei is megjelentek, például Utazás az ex libris körül címmel a Hajdú-bihari Naplóban 1973-ban. Számos kiállítás szervezése és bemutatása fűződik a nevéhez. 1974-ben a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában rendezett tárlaton 35 művésztől több száz alkotást mutatott be saját gyűjteményéből.

Oláh István grafikája (1936). Jelzet: Exl.N/54 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Mindenféle kisgrafikát gyűjtött. Külön dobozokban tárolta a magyar és a külföldi művészek grafikáit. A mappákon, albumokon, könyveken kívül kollekciója kb. 12 000 ex librisből és kisgrafikából állt, ennek több mint fele magyar grafikustól származott. Az illusztrációk és könyvben megjelent fametszetek is érdekelték. Cserelapokkal rendelkezett többek között Andruskó Károly, Drahos István, Haranghy Jenő, Kertes-Kollmann Jenő, Menyhárt József, Németh Nándor, Petry Béla, Selmeczi Skonda Károly, Sterbenz Károly, Szabó László, Szoboszlai Mata János, Vágó János és Várkonyi Károly művészektől. Egyes grafikusok munkáinak minél teljesebb beszerzésére törekedett, például Menyhárt József és Várkonyi Károly esetén.
A Nagy Dezső nevére szóló ex libriseken gyakori a debreceni irodalmi vonatkozás, példa erre Csokonai Vitéz Mihály, Fazekas Mihály, Tóth Árpád és Oláh Gábor költők portréja. Tóth Árpád (1886–1928) halálának 50. évfordulója alkalmából, 1978-ban készült az alábbi Fery Antal-grafika a költő arcképével.

Fery Antal fametszete (1978). A kép forrása: magángyűjtemény

Németh Nándor lapja a debreceni református nagytemplomot ábrázolja, az előtérben magyaros díszítésű szőttes, kulacs, serleg, faragott pásztorbot és kopjafa látható.

Németh Nándor grafikája (1967). Jelzet: Exl.N/58 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A nemzetközi ex libris életbe való bekapcsolódását mutatja, hogy Nagy Dezső készíttetett ex librist a luganói XVII. FISAE Nemzetközi Ex libris Kongresszusra (1978) is a svájci Lugano látképével, a Luganói-tóval, a háttérben hegyekkel.

Andruskó Károly fametszete (1978). Jelzet: Exl.N/313 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Sokat tett Debrecen és az egész magyarság kisgrafikai életének fellendítése érdekében. Gyűjtői tevékenysége, levelezése az utókor számára is nagy kincset jelent, például az ő jegyzeteinek és gyűjteményének a felhasználásával állította össze dr. Lenkey István a debreceni Menyhárt József kisgrafikai alkotásjegyzékét 1986-ban.
Nagy Dezső beteljesítette sokak számára példaértékű jelszavát: „Dum spiro, colligo” [Amíg élek, gyűjtök]. Halála után, rá emlékezve Józsa János és Várkonyi Károly debreceni grafikusok készítettek in memoriam lapokat, utóbbi alkotásán kidőlt kopjafa látható.

Irodalom:

• 1961. évi cserejegyzék, Kisgrafika Barátok Köre, Budapest, 1961. (különlenyomat), 4.
• Lenkey István: Nagy Dezső 1911–1981. In: Kisgrafika, 1981/2–3. sz., 41. (nekrológ)
• Lenkey István: Találkozásaim az ex librissel [sic!]. Hogyan lettem gyűjtő? In: Kisgrafika, 2008/1. sz., 6–8.
• Lenkey István, Imolay: Debrecen. In: Kisgrafika, 1984/1–2. sz., 37–38.
• Meghívó a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára éremművészeti és ex libris kiállítására, 1974. augusztus 29., KBK Irattár
• Menyhárt József 1901–1976 ex librisei és alkalmi grafikái, összeáll.: dr. Lenkey István, Hajdúhadház, Hajduhadházi „Földi János” Nagyközségi Könyvtár Kisgrafikai füzetei 4., 1986.
• Nagy Dezső: Nagy Dezső (1911–1981). Amíg élek, gyűjtök. In: Kisgrafika különszám, 1994., 18–19. 
• Nagy Dezső: Utazás az ex libris körül. In: Hajdú-bihari Napló, 1973. november 27., 5. 
• Takács Béla: Érem- és ex libris kiállítás Debrecenben. In: Reformátusok Lapja, 1974. november 10., 3. 
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy Dezső (1911–1981). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 125–126. 

Vasné dr. Tóth Kornélia
(Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

 

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész; 112. rész; 113. rész; 114. rész; 115. rész; 116. rész; 117. rész; 118. rész; 119. rész; 120. rész; 121. rész; 122. rész; 123. rész; 124. rész; 125. rész; 126. rész

El Greco: Szent Péter és Szent Pál. A kép forrása: Wikipédia

A Péter és Pál nevű családtagokkal (vagy barátokkal, feltétlenül felköszöntendő ismerősökkel) nem rendelkezők számára is kiderülhet, ha Arany János idézett versét olvassák, hogy az őskeresztény egyház két meghatározó alakjának egy napot, a június 29-ét jelölték ki a kalendárium lapjain. Miután az egyház számára két „fundamentális” szentről van szó, ezért nem meglepő, hogy ez a nap ünnepként szerepel a római katolikus liturgiában. De nemcsak a két apostol miatt vált ünneppé Péter és Pál napja. Ahogy Bálint Sándor soraiban olvashatjuk:

Plohn József: Aratás. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Aratás. Kevés esemény volt az archaikus kor embere számára ennyire fontos, hiszen szó szerinti értelemben véve ez határozta meg, kerül-e és mennyi, illetve milyen minőségű kenyér az asztalra. De az aratás nemcsak emiatt játszott fontos szerepet eleink (sőt nyugodtan mondhatjuk. leszármazottjaik) életében. Móricz Zsigmond kétszer is megfilmesített Pillangó című halhatatlan kisregényének mi más lehetne a témája, mint az emberi élet egyik legelementárisabb része, egy sokak sorsát végzetszerűen meghatározó érzelem, a szerelem. Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy a múlt század húszas éveiben játszódó történet két főszereplője, Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika összeismerkedésének körülményei tipikusnak tekinthető korukban. Hiszen – ahogy ma tudományosan mondanánk – a gazdaság egyik legfontosabb ágazatának nélkülözhetetlen tevékenységéhez köthető, vagyis az aratáshoz, mivel a cséplőbanda tagjaként éri őket „Ámor nyila”. Hogy az archaikus kor embere életének szerves részét képező aratás – ahogy korunkban mondanák – jó ismerkedési közeget teremtett, azt bizonyíthatja Fekete István szintén kétszer megfilmesített műve, a Tüskevár is, melyben Tutajos barátja, Bütyök szintén a cséplőgép mellett ismeri meg szerelmét, Katicát. De ha bibliai időkre tekintünk, akkor is találkozhatunk ezzel a jelenséggel, hiszen Ruth könyvében a címszereplő asszonyt későbbi férje, a gazdag Moáb ugyancsak az aratás során ismerte meg, amikor a nincstelenné vált Ruth – a napi betevőre valót gyűjtve – annak földjéről szedte össze az ottmaradt kalászt. Ezt alapul véve tulajdonképpen nyugodtan megállapíthatjuk, nyáridőben az aratás a közösségi élet fontos színtere is lehetett, ahol többek között életre szóló barátságok, szerelmek születtek, vagy éppen ellenkező esetben tartós harag és gyűlölködés kapott lángra két vagy több, egymással hajba kapott ember között.

A római Szent Péter-bazilika teraszán a tizenkét apostol – így Péter és Pál – szobra sorakozik fel a hívek üdvözlésére. In: Vasárnapi Újság, 55. évf. 1. sz. (1908. január 5.), 15. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Június 29., Péter és Pál napja fontos dátum volt eleink számára is. A gyakorlati életben betöltött szerepe mellett szakrális jelentősége sem elhanyagolható. Hiszen az első római püspökhöz, vagyis az első pápához, Szent Péter apostolhoz köthető. Igaz, ugyan, hogy a „pogányok apostolaként” ismert Szent Pál is „összefér” vele a naptárban. Az Újszövetségben Szent Péter neve százötvenhat alkalommal, Szent Pálé pedig százhatvanszor tűnik fel. Ezzel Jézus után (aki több mint hétszázszor szerepel) az Újszövetség, sőt a Biblia legtöbbet megnevezett szereplői. Bár Pál minimális „hosszkülönbséggel” vezet naptári „társbérlőjével” szemben, ez a nap, mégis inkább a Jézus által „Kősziklának” nevezett tanítvány napja. Bálint Sándornál erről így olvashatunk:

Az idézett sorokat alapul véve, ebben a blogbejegyzésben csak Szent Péter apostolról lesz szó. A „véreskezű” keresztényüldözőből a „pogányok apostolává” vált Szent Pál apostol életét és tevékenységét korábban már bemutattam.
Szent Péter kultusza – mint első egyházfőé – a római katolikus egyházra jellemző, a görögkeleti, vagy más néven ortodox egyházban inkább Szent János apostol élvez reflektorfényt, míg a protestánsok számára Pál apostol tanításai jelentik a legfőbb igazodási pontot. Szent Pétert a római katolikus hagyományban betöltött első pápa tisztsége mellett a keleti keresztények Antiochia első pátriárkájaként tartják számon, viszont az első pápaságáról, így az egyházban betöltött elsőbbségéről való tan a többi keresztény/keresztyén felekezetben nem igazán talált táptalajra. Ezt protestáns körökben folytatott hitviták során is tapasztaltam. A katolikus tanok szerint a Szent Péterhez köthető „prioritás” alapja Máté és János evangéliumában is megtalálható (Máté 16:18; János 21:15-17).

A pápa áldást oszt a még be nem fejezett Szent Péter-templom loggiájáról. In: Marczali Henrik, szerk.: Nagy képes világtörténet, Budapest, Franklin – Révai, 1899–1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Péter születésének idejéről nincsenek pontos adatok, de nagyjából Jézussal lehetett egyidős, vagy nála valamivel idősebb. János evangéliuma szerint Betszaidából származott és Keresztelő Szent János tanítványa volt Jézus elhívása előtt. Azonban Péter otthonával kapcsolatban a köztudatban sokkal ismertebb a szinoptikus evangéliumokban gyökerező elképzelés, miszerint a Genezáreti-tó partján található Kafaranaumból (Kapernaum) jött. Itt élt és dolgozott halászként testvérével Andrással, valamint Lukácsnál arról olvashatunk (Lk 4:38-4), hogy Jézus meggyógyította itt élő anyósát. Ez utóbbi alapján arra következtethetünk, hogy nős és családos ember volt. Máté (Mt 4:18) és Márk evangéliuma (Mk 1:16-18)  szerint Jézus a vízparton hálójukat tisztító Simont (vagyis Pétert) és Andrást közvetlenül a munkájuk mellől hívja el, hogy legyenek tanítványai. A Biblia több más történetéhez hasonlóan ez a momentum is sokakból – laikusokból és hívőkből egyaránt – megdöbbenést és értetlenséget vált ki még napjainkban is. Hiszen akárhogy nézzük is, úgy tűnik, mintha itt két – mai szóhasználattal élve – családfenntartó ember hagyná ott, szerszámaikat gondatlanul ledobva a maguk és a családjuk megélhetését jelentő, kenyérkereső munkájukat. Azt gondolhatnánk, hogy az ilyen típusú jelenetek inkább illenének az 1979-ben készült Hair és a hozzá hasonló, a korszak hippi mozgalmait feldolgozó filmek kockáira, mint a római katolikus egyház „fejeként” tisztelt szent életéhez. Azonban mielőtt pálcát törnénk, mondván, hogy micsoda felelőtlen emberekből álltak Jézus követői, azt hozzá kell tenni, hogy akkoriban egy ilyen családi vállalkozás-jellegű gazdaság nem „omlott össze”, ha két ember otthagyta a munkát. És hogy a saját megélhetésük mennyire nem került veszélybe, azt – sok más jézusi csodatétel mellett – Péter legismertebb, Lukács által megírt elhívástörténete is tükrözi, mely az (első) csodálatos halfogáshoz kapcsolódik:

Franco Zeffirelli Názereti Jézus (1977) című filmjében Péter a gyűlölt ellenségével, Mátéval együtt vált Jézus tanítványává. A kép forrása: Magyar Filmadatbázis

Ezt az elhívástörténetet filmesítette meg Franco Zeffirelli a legismertebb evangéliumi történeteket feldolgozó művében, az 1977-ben készült Názáreti Jézus című filmsorozatban, ahol Péter ősi ellenségével, az őt állandóan sanyargató, aranyifjú életű Lévivel (a későbbi Szent Máté apostollal és evangélistával) megbékélve, együtt vált Jézus tanítványává. Bár Péter elhívásáról különbözőképen írnak az evangéliumok, de azt mindegyikből megtudhatjuk, hogy Jézus kereszthaláláig szerves életközösségben élt mesterével és a többi tanítvánnyal. A Szent Márk evangélistáról szóló blogbejegyzésben szó volt róla, nem zárható ki, hogy köze lehetett a „legrövidebb” evangélium keletkezéséhez:

Péter nemcsak a tizenkét tanítvány egyike volt, de – Jánossal és Jakabbal – egyike volt annak a három főből álló belső tanítványi körnek is, akiket Jézus magával vitt a Sínai-hegyre (Lk: 9:28-36), ahol színeváltozása bekövetkezett, valamint Mózessel és Illéssel találkoztak, illetve ők hárman aludtak el őrködés közben Jézus mellett a Gecsemáné kertben (Mk: 14:33-42). Vagyis tény, hogy Péter nagyon közel állhatott Jézushoz. Több bibliai jelenet arról árulkodik, hogy a klasszikus antik lélektan szerint szangvinikus temperamentumú lehetett. Lelkesedésében a Sínai-hegyen sátrat akart építeni Jézusnak, Mózesnek és Illésnek; ő sétált ki a hajóból a vízen járó Jézushoz (Mt: 14: 24-33); ő vallotta meg Jézus krisztusi voltát először; ő vágta le indulatból a Jézust elfogó katonák egyikének a fülét (Jn: 18:10); ő szabadkozott, hogy Jézust biztosan nem hagyja el (Mk 14:29), majd háromszor megtagadta (Jn: 18), majd keserves sírásra fakadt. A Jézus kereszthalála és feltámadása utáni események kapcsán János evangéliumának 21. fejezetében olvasható egy olyan esemény, melyet lényegét tekintve nemcsak az idézett (Lukács által leírt) csodálatos halfogás megismétlésének lehet tekinteni, de a Máté evangéliumában megfogalmazott (Mt 16:18) „erre a kősziklára építem egyházamat” kijelentésre hivatkozó péteri „prioritásnak” szintén alapját képezi. A történetben úgy tűnik, Jézus mennybemenetele után a tengő-lengő Péter Jánossal és néhány tanítvánnyal halászni indul, de nem fognak semmit. A parton azonban Jézus várja őket, aki – ugyanúgy mint korábban – kiveteti velük hálójukat, amely, amikor kihúzzák, szinte szétszakad a bő fogástól. Jézust először nem ismerték meg, csak ezen esemény után, s ekkor a lobbanékony természetű Péter kiugorva a hajóból partra úszott az ott álló mestere felé. Ekkor került sor arra az egyházi körökben sokat idézet jelenetre, mely Péter végleges elhívását jelentette, melynek során mestere megemlítette Péter majdani vértanúsorsát is:

Carl Bloch: Jézus színeváltozása. A kép forrása: Wikipedia 

Péter apostol az evangéliumok történeti cselekményeit kronologikusan követő Apostolok cselekedetei első részének egyik központi szereplője (a Szent Lukács által írott könyv második része kizárólag Pál apostol missziós útjaival foglalkozik). Átéli a többiekkel a pünkösdi csodát (Apcsel. 2), meggyógyítja a templom előtt kolduló béna lábát (Apcsel 3), megkereszteli a pogány Kornélius századost és háza népét (Apcsel: 10).  Herodes Agrippa király keresztényüldözése során – Jakab kivégzése után – Pétert börtönbe vetik, ahonnét Lukács szerint egy angyal szabadítja meg a szigorú őrizet alól (Apcsel 12). Kiszabadulása után elhagyja Palesztinát és Cezareába ment. Részt vett a Kr. u. 49-ben, Jeruzsálemben összehívott Apostoli zsinaton, ahol Pál apostollal lelkesen kiálltak azon tan mellett, hogy azoknak a „pogányoknak” (vagyis nem zsidóknak), akik meg akarnak keresztelkedni, nem kell ezt megelőzően körülmetélkedniük, vagyis felvenni a zsidó vallást. Álláspontjukat a zsinat végül elfogadta, ami meghatározó szerepet játszott abban, hogy a kereszténység – ahelyett, hogy mindössze egy zsidóságon belüli szektává vált volna – rohamosan terjeszkedni kezdett a „pogány” világban is. A zsinat után Péter Antiochiába utazott. Az Újszövetségben található két apostoli leveléből az elsőt itt írhatta meg.

Giovanni Lanfranco: Az angyal kivezeti Szent Pétert a börtönből. A kép forrása: Wikipédia

Szent Péter tevékenységének utolsó szakasza egybe esik a Római Birodalom egyik legszégyenteljesebb időszakával, a Néró császárhoz köthető véres keresztényüldözésekkel. A Kr. u. 54-től 68-ig uralkodó, elborult elméjű Néró császár vezette világbirodalom megérezte, hogy ez az új vallás alapjaiban lehet veszélyes létére, hiszen a keresztények nem ismerték el sem a császárt, sem az antik panteont valódi isteneknek. Henryk Sienkiewicz Nobel-díjas regénye, a Quo vadis szinte kézzel fogható közelségbe hozza azt a korszakot, amikor a római katakombákban éjszakánként pislákoló gyertyafénynél titokban összegyűlt – később oroszlánok prédájául vetett, szurokkal leöntött és élve elégetett, vagy egyéb módon vértanúvá vált – keresztények előtt a korábban Jézust háromszor megtagadó Péter lelkesen adta tovább a krisztusi tanokat. Végül 67-ben maga is vértanúhalált halt az örök városban, valószínűleg Pállal együtt végezték ki. A hagyomány szerint „Urbi et Orbi” áldásban részesítette Rómát, mielőtt keresztre feszítették. Ez utóbbi esemény kapcsán megemlítendő, hogy saját kérésére fejjel lefelé hajtották végre rajta ezt a szadista kivégzési módot, ugyanis nem tartotta méltónak magát úgy meghalni, mint mestere, Jézus.

Caravaggio: Szent Péter keresztre feszítése. A kép forrása: Wikipedia 

Szent Péternek a katolikus egyházban betöltött szerepét már említettem, oltalmazója az egyháznak, a szentatyáknak és minden papnak. A vallásos képzőművészetben mint apostolfejedelmet ábrázolják Krisztus mellett, akárcsak Szent Pált. Attribútuma a kulcs (Jézus neki adta a Menyország kulcsait); a pásztorbot („Legeltesd az én juhaimat!”), a hal (egykori halász mesterségére és az emberhalászatra utalva) és a kakas (Jézus megtagadásának gyarlósága). Természetesen a klérus tagjain kívül további pártfogoltjai is vannak, ahogy a Magyar katolikus lexikonban olvashatjuk:

Alakja számtalan irodalmi és filmművészeti alkotásban is fellelhető. A magyar irodalomban a legismertebb címszerepe a – Theodore Roosevelt amerikai elnök kedvenc regényeként számontartott – Mikszáth Kálmán által írt mű, a Szent Péter esernyője. De számtalan magyar és külhoni irodalmi műben, filmben, mesében és tréfában szerepel, ősz öreg hosszú szakállú bölcsként ábrázolva, aki a mennyország rácsos kapui előtt strázsál és szigorúan megvizsgálja az oda bemenni készülő lelkeket. Néphagyományainkban is előkerül, mint aki Jézussal a földön, a nép között vándorol. Sokszor nemtetszését fejezi ki mesterének, annak cselekedetei miatt, de végül mégis belátja, hogy Jézusnak igaza van.
Érdekesség, hogy a barokk művészet egyik ikonikus képviselője, a szent és bibliai jeleneteket ábrázoló képeiről is ismert festő, Peter Paul Rubens mindkét apostolfejedelem nevét egyaránt viseli.

Peter Paul Rubens: Szent Péter. A kép forrása: Wikipedia 

Felhasznált irodalom

• Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium 1. Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból. December 1 – június 30., Budapest, Szent István Társulat, 1977.
• Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon. X. kötet. Oltal-Pneu, Budapest, Szent István Társulat, 2005.
• Diós István (szerk.): A szentek élete, Budapest, Szent István Társulat, 1984.
• Gecse Gusztáv (szerk.): Vallástörténeti kislexikon, Budapest, Kossuth, 5. bőv. átdolg. kiad. 1983.
• Haag, Herbert (szerk.): Bibliai lexikon, Budapest, Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1989.
• Hamvai-Kovács Gábor: „De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszalada tőlük.” In: OSZK-blog, 2025. április 25.
• Hamvai-Kovács Gábor: „Sorjában megírom neked derék Theofilus a kétségtelen valóságot…”. In: OSZK-blog, 2024. október 18.
• Herczeg Pál: „Érted is amit olvasol?”. Bibliaismereti hittankönyv a konfirmáció utáni korosztálynak, Budapest, Kálvin, kiad. 2000.
• Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Budapest, Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2012.
• Péter apostol. Wikipédia-szócikk
• Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára, Budapest, Pantheon, 1995.
• Szent Biblia azaz Istennek Ó és Új Testamentomában foglaltatott egész Szent Írás, Budapest, Arcanum, 1995.
• Szent Péter és Szent Pál apostolok. In: Magyar Kurír, 2024. június 29.
• Újszövetségi Szentírás, Budapest, Szent István Társulat, kiad. 1985.

Hamvai Kovács Gábor
(Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

Az égbolt és a csillagok kémlelése az emberiséggel egyidős, Farkas Bertalan, Kapu Tibor és társaik generációk sokaságának álmát váltják valóra, amikor a végtelen űr felé indulnak. Az eget kémlelő papok és tudósok már a civilizáció kezdetétől felismerték az égbolt állandó vagy rendszeresen visszatérő elemeit (csillagképek, bolygók stb.), amelyek alapján térben és időben is tudtak tájékozódni. A váratlan, szokatlan égi – sokszor nem is csillagászati, csupán légköroptikai – jelenségek azonban meglepetésszerűen tűntek elő és riadalmat, fejtörést okoztak a szemtanúknak. Az ő beszámolóikat sokan igyekeztek összefüggésbe hozni egykorú eseményekkel, azokat előjelként, figyelmeztetésként értelmezni. Ezek a magyarázatok a 16. század elejétől nyomtatásban is napvilágot láttak és enyhítették a korszak közvéleményének szomját a hírekre.

A reneszánsz polihisztor, Konrad Lykosthenes (1518–1561) ilyen égi jelenségekből és más ritkaságszámba menő eseményekből – torzszülöttek, furcsa állatok – állított össze gazdag válogatást, amelynek német nyelvű kiadásával a Régi Nyomtatványok Tára is rendelkezik.

A képen alul az 1488-as, az Arab-félszigeten megfigyelt, kaszát formázó égi tünemény látható, az ezzel összefüggő események közt Lykosthenes megemlítette Hunyadi Mátyás és – az ekkor még csak cseh király – Ulászló békeszerződését is.

Égi jelenségek és magyarázatuk, Konrad Lykosthenes: Wunderwerck, Basel, Heinrich Petri, 1557. MNMKK OSZK RNYT Ant. 311 – Régi Nyomtatványok Tára

Kik állnak a sikeres űrhajósok háta mögött? Piromániások és tüzérek generációi, akik a puskapor Európába érkezése óta tökéletesítik a robbanás, égés hajtóerejének polgári és katonai célú kihasználását. Bornemissza Gergely tüzes kereke után nem sokkal, 1596-ban látott napvilágot az hadtudományt összegző mű, amelyben a XVI. században összegyűlt tüzérségi tapasztalatot is összefoglalták: az ágyúk irányzását, a röppályák kiszámítását, a golyók méretezését stb. Többek közt ezek az ismeretek gyarapodtak és alakultak napjainkra a(z űr)rakéták mozgásának, hajtásának megtervezéséhez szükséges tudássá.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Leonhard Fronsperger: Kriegsbuch, Frankfurt am Main, Sigmund Feyerabends Erben, 1596. MNMKK OSZK RNYT Ant. 1036 – Régi Nyomtatványok Tára

Szovák Márton, Régi Nyomtatványok Tára

Kéméndy Jenő portréja. Uher Ödön felvétele, ante 1900. Jelzet: SZT Album 152/11/2. – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kéméndy Jenő festőművész, díszlet- és jelmeztervező, a 20. századi színpadtechnika magyarországi megújítója, az Operaház örökös tagja, első szcenikai főfelügyelője.
1860. április 8-án, Szászvárosban született. Gépészmérnöknek készült, gyerekkorától kezdve rajzolt, festett. A budapesti Mintarajziskola után Münchenbe került, ahol Benczúr Gyulánál és Rudolf Seitznál tanulta a festészetet. Korai képei kis méretű rokokó életképek, humoros zsánerképek, történelmi környezetbe helyezett jelenetek voltak. A kor divatos témái voltak ezek, amelyekből Kéméndy több mint százat készített, majd el is adott, így jelentős vagyonra tett szert. A Magyar Szalon 1892-ben közölte fiatalkori önéletrajzát, melyben őszintén vall festői sikereiről:

1895-ben báró Nopcsa Elek – kormánybiztos, majd az állami színházak intendánsa – hívására hazatért és az Operaházba került szcenikai felügyelőnek, Spannraft Ágoston mellé. Munkássága itt teljesedett ki: a díszlet- és jelmeztervezés mellett librettót is írt, rendezett, számos színpadtechnikai újítást vezetett be. A 19. század végére elavult kulisszaszínpad megváltoztatására törekedett, a hagyományos díszletszínpad helyére szabadon alakítható teret képzelt el. A huszadik század színpadja című művében (1907) részletesen bemutatta saját megoldását. A festői és valószerű díszletezés érdekében megnövelte a színpadot: két oldat körszelvény alakjában, a hátsó falat pedig ívesen képzelte el. Magasságát megemelte, így tágítva ki a horizontot. A korszak újításának számító forgószínpaddal szemben tolószínpadot képzelt el: a két oldalról betolható díszletelemek a gyors jelenetváltásra is megoldást jelentettek. Tervei megvalósulását az akkor napirenden lévő új Nemzeti Színház felépítésében látta. Végül a világháború kitörése miatt a színházépítés elmaradt és így Kéméndy tervei is meghiúsultak.

A tolószínpad terve. In: Kéméndy Jenő: A huszadik század színpadja, Budapest, Hornyánszky, 1907. – Törzsgyűjtemény

Technikai újításokat vezetett be az Operaház színpadán: megújította a világítást, a díszletet diorámaszerűen építette fel: a körhorizontra festett háttér előtt plasztikusan megformált és berendezett játékteret valósított meg. 1916-tól látványelemként filmvetítést is alkalmazott. Izgalmas színpadi gépezeteket szerkesztett: legendásak a Wagner-operákban alkalmazott megoldásai: a Lohengrin hattyúja, a Siegfried 12 méteres, tűzokádó sárkánya. A Rajna kincse sellőinek problematikája állandóan foglalkoztatta, és különböző megoldásokkal kísérletezett: az 1907-es előadásban az úszás illúzióját keltő automata babákat szerepeltetett sellőként, az énekesek pedig a díszlet mögött énekelték a szerepet. Később, az 1920-as bemutatóhoz olyan szerkezetet alkotott, amely a levegőben lógva rögzítette az énekesnőket úgy, hogy azért aránylag kényelmes helyzetben tudjanak énekelni. Ezt a megoldását azután átvették és alkalmazták más európai operaházak is.

A sellők mozgatásának technikája Richard Wagner A Rajna kincse című operájában. Operaház, 1920. Vasadi Ottó felvétele. Jelzet: SZT KB 23.897 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Munkássága a jelmeztervezés területén is új korszakot nyitott. Véget vetett annak a világszerte gyakorolt szokásnak, hogy a színészek saját tervezésű kosztümökben lépjenek színpadra. A meinigenizmus hatása alatt eleinte aprólékosan kidolgozott, szigorúan a korhűségre törekvő pompás ruhakölteményeket tervezett, amelyeket hosszas előtanulmányok után készített el. Miután megtapasztalta, hogy a közelről részletgazdag megoldások nem érvényesülnek a színpadon, a századforduló után stilizáltabb terveket kezdett készíteni.

• 
• 
• 

Kéméndy életművéből a jelmeztervek maradtak fenn nagyobb számban: az Országos Széchényi Könyvtár színháztörténeti gyűjteménye több mint 1800 jelmeztervet, vázlatot őriz, azonban színpadterveiről csupán néhány vázlata alapján alkothatunk képet.

• 
• 

Kéméndy Jenő az Operaház és a Nemzeti Színház műhelyében eltöltött harmincéves pályafutás után, 1925. június 25-én hunyt el. Sokoldalú színpadművészeti tevékenységét kiváló tanítványa, Oláh Gusztáv folytatta, aki a következő évtizedekben mestere szellemi öröksége méltó utódjának bizonyult.

Díszletépítés az Operaház színpadán. Középen Kéméndy Jenő és Oláh Gusztáv. 1924. Ismeretlen fényképész felvétele. Jelzet: SZT KB 4168/2 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Felhasznált irodalom:

• Kéméndy Jenő: A huszadik század színpadja, Budapest, Hornyánszky, 1907.
• Bartha Andrea: Színpadi látvány a századelőn. Kéméndy Jenő munkássága, Budapest, Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, 1990.
• Keresztury Dezső: Az önálló magyar opera- és balettszcenika kialakulása. In: Országos Széchényi Könyvtár évkönyve, 1972, Budapest, OSZK, 1975, 343–368.
• Berczeliné Monori Erzsébet: A Színháztörténeti Tár díszlet- és jelmezterveiről. In: Országos Széchényi Könyvtár évkönyve, 1973, Budapest, OSZK, 1976, 161–180. 

Kovács-Burda Zita
(Színháztörténeti és Zeneműtár)

A könyv- és történelemszeretők itthon és a világon egyaránt ismerik Apponyi Sándor, a tudós bibiofil, a nagylelkű mecénás, a múzeumalapító nevét, aki a nemzeti könyvtárra hagyta mintegy 15.000 dokumentumot tartalmazó teljes bibliotékáját. De a nagyközönség vajon tudja-e, mi mindent köszönhetünk ennek a jelentéktelennek tűnő, kedves öregúrnak? A gróf halálának 100. évfordulója alkalmából elindított Apponyi Sándor-emlékév című sorozatunk az ő munkásságának bemutatása révén a bibliofília és a régi könyvek különleges világába enged bepillantást.

Minden sikeres férfi mögött áll egy nő, tartja a mondás, és nincs ez másként Apponyi Sándor gróf esetében sem. Következő bejegyzéseinkben Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra arcképét igyekszünk megfesteni. A témát ugyan többször érintette már a szakirodalom, de mivel soha nem az ő személye állt fókuszban, a portré mindig töredékes maradt. Most egy helyen követhetjük végig a grófnő újságcikkekből, személyes dokumentumokból és képekből kibontakozó életpályát, és láthatjuk azt a környezetet, amelyben könyvtárunk mecénásai mindennapjaikat töltötték. Az első részben Esterházy Alexandra életének fontosabb eseményeit, a másodikban festői és írói tevékenységét, a harmadikban a társasági életben való szereplését és otthonuk berendezését, a negyedikben pedig az általa végzett sokféle jótékonysági munkát mutatjuk be.

Gróf Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra. In: Szalon Ujság, 10. évf. 10. sz. (1905), 3. – Törzsgyűjtemény 

A „két szép csillag” – ahogy egy újságcikkben nevezték a párt – 47 évig élt harmonikus házasságban, egymást támogatva és kiegészítve egészen Apponyi Sándor 1925-ben bekövetkezett haláláig. Mi volt vajon a titkuk? A hasonló természet és érdeklődés mellett szerepet játszhatott ebben az is, hogy mindketten részben orosz felmenőkkel rendelkeztek. Apponyi Sándor édesanyját, a balti-orosz származású Benkendorf Annát (édesapja, Benkendorf Sándor birodalmi gróf, tábornok, a rendőrség főparancsnoka) maga I. Miklós cár kísérte oltárhoz (díszmagyarban!); a Pozsony megyei cseklészi ágból való Esterházy Ernő gróf pedig Ludwig Tegoborsky lengyel-orosz származású diplomata, közgazdász, író lányát, Euphemiát vette nőül. 

Tegoborska Euphemia, Alexandra édesanyja. A kép forrása: Wikimedia

Ez utóbbi frigyből született 1856. január 18-án Alexandra, aki 22 éves korában ment hozzá az akkor 34 éves Apponyihoz. Dézsi Lajos, aki jó kapcsolatot ápolt Apponyiékkal, visszaemlékezésében megjegyzi, hogy Sándor gróf minden tekintetben hozzá illő házastársat talált, aki

A fiatal Esterházy Alexandra. A kép forrása: Wosinszky Mór Múzeum, Szekszárd, lelt. szám: 1980.1.31 

A fényes esküvőt 1878. április 27-én tartották a pozsonyi dómban, ahol nagy nézőközönség figyelte az ifjú párt és az őket a családok kívánságára magyarul összeadó Heiller Károly kanonok beszédét. Két udvarhű, de magyar érzelmű család egyesüléséről lévén szó, nem véletlen, hogy a korabeli lapok fontosnak tartották kiemelni a magyar nyelvű szertartást, és azt, hogy a férfiak legtöbbje díszmagyarban jelent meg az eseményen. (Sándor ifjúkori nevelője Elefánty Ferenc egykori ’48-as honvéd, míg Alexandra nagyapja, Esterházy Károly gróf 1848-ban a horvátok ellen mozgósított nemzetőr seregek parancsnoka volt) A résztvevők közül:

Apponyi Sándor ekkor már visszavonult a diplomáciai és politikai karrierjétől és özvegy édesanyjával élt a lengyeli birtokukon. Ide hozta haza szép fiatal feleségét, ahol közvetlen alkalmazottai bensőséges fogadást szerveztek nekik. Az alábbi kis történet jól mutatja a miliőt, amibe érkeztek: 

A lengyeli kastély 1896 körül. Fotó: Klösz György – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár 1336/1963 fk

A fiatalasszonyt új otthona is várta. Apponyi Rudolf, majd később özvegye és fia is igyekeztek a család külföldi diplomáciai kiküldetése alatt összegyűjtött, majd hazaszállíttatott bútoraival otthonossá tenni a kastélyt. Az esküvő után ezt a tervszerűen bővített berendezést egészítette ki Alexandra hozománya, és mindaz, amit Sándor árveréseken vásárolt. Hogy a lengyeli lakhely igazán megfeleljen igényeiknek, még 1878-ban sor került a kastély és a park átalakításra, bővítésére is. 

A lengyeli kastélypark részlete – Kézirattár, Analekta 213, 2 

Minderről a grófnő német nyelvű emlékiratából (Lengyel von Alex, Marietta Hoyos dicitiert 1925.) értesülünk, ahogy arról is, hogy anyósa a hideg hónapokban (többnyire novembertől tavaszig) lányánál, Ilonánál, Paolo Borghese herceg nejénél tartózkodott Rómában. 

Apponyi Sándor gróf és felesége, valamint feltehetően özv. Apponyi Rudolfné, Pécs, 1880 körül. Fotó: Zelesny Károly – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár 1887/1956 fk 

Elmondható-e, hogy az Apponyi-házaspár a korabeli arisztokrácia szokásos életét élte? Bizonyos szempontból igen, hiszen rangjukhoz illően részt vettek a Monarchia jelentős eseményein (Ferenc József koronázási évfordulóján, udvari bálokon, IV. Károly koronázásán stb.), rendszeresen Semmeringen és Karlsbadban kúrálták magukat a legrangosabb udvari méltóságokkal együtt, koncertekre és kiállításokra jártak Bécsben és Budapesten egyaránt, valamint sokat jótékonykodtak. Az azonban, hogy az 1880-as évektől kezdve elsősorban a könyvgyűjtés, a birtokon meginduló régészeti kutatás támogatása és a lengyeli uradalom irányítása határozta meg az életüket, kétségkívül különlegességnek számított. Alexandra mindemellett műkedvelő festőként és íróként is tevékenykedett.

Fennmaradt vendégkönyvükből, leveleikből, Alexandra memoárjából és a látogatóik beszámolóiból tudjuk, hogy Apponyiék kastélyát tudósok, festők, írók és rokonok kisebb hada látogatta rendszeresen, így egyfajta kulturális központ jött létre Lengyelen. Az idillre viszont hamarosan árnyékot vetett két haláleset. 1895 májusában néhány napi súlyos betegség után apósa pisai kastélyában meghalt Alexandra öccse, a mindössze 36 éves Esterházy Miklós Ernő, aki három évvel azelőtt vette feleségül Apponyi Ilona lányát, Borghese Kamilla Mária hercegnőt. 

Esterházy Miklós Ernő gróf egy lovastiszti tanfolyamon 1887-ben. Képkivágat. Fotó: Klösz György – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár 4054/1958 fk

Alexandra így ír a testvéréről:

1898 januárjában aztán a grófnő 72 éves édesanyja hunyt el, amiről többek közt Gróf Apponyi Sándorné gyásza címmel lehetett olvasni: 

Nem sokkal később jóval örömtelibb eseménynek voltak tanúi a lengyeli kastély falai: itt tartották ugyanis Borghese Paula hercegnő és gróf Hoyos Fülöp esküvőjét: 

A könyvtár 1934 előtt – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár 550/1950 fk

Mindeközben gróf Apponyi Rudolfné komolyan betegeskedni kezdett. Apponyi Sándor 1900. november 5-én báró Szalay Imréhez írt levelében még mentegetőzik, hogy nem tudott elmenni egy tudományos ülésre, mert:

Két hét múlva a házaspár már a 82 éves özvegy grófné, csillagkeresztes palotahölgy halálhírét kénytelen megosztani a nyilvánossággal.

Kápolna a lengyeli kastélyban – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár 549/1950 fk

Néhány év múlva pedig gróf Esterházy Ernő Pozsony megyei nagybirtokos elhalálozásáról számoltak be a magyar és osztrák lapok.

Alexandra édesapját (ahogy testvérét és édesanyját is) Felsőszeliben, a családi sírboltban temették el 1905. január 3-án. Apponyiék emiatt nem tartózkodtak Lengyelen, amikor a kastély tetőszerkezete szinte teljesen leégett. Apponyi Sándorné így emlékezett meg a tragikus eseményről:

A tűzesetről szóló hírek közé később egészen érdekes értesülések is bekerültek:

Az átalakított tetőszerkezetű kastély – Kézirattár, Analekta 213, 1

Az mindenesetre biztos, hogy a kastély még abban az évben nagyszabású átalakításon esett át Fellner Sándor tervei alapján.

A nagyszalon az Apponyi-kastélyban – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár, 555/1950 fk

Apponyiék viszont ekkoriban már nem csak itt rendelkeztek ingatlannal. A pezsgő társasági és kulturális élet iránti vágy, valamint a híres könyvtárat alkotó tartalmi hungarikumok tudományos feldolgozásának igénye (azaz a könyvtárak és a tudós pályatársak közelsége) egyaránt indokolta, hogy Budapesten is fenntartsanak egy lakást. Az Andrássy út 106. szám alatt található épületre esett a választásuk, amit 1905-ben vásároltak meg és 1909-ben újítottak fel.

Az Andrássy úti lakás (éppúgy, mint a lengyeli kastély) rövidesen egyik központja lett a kilencszázas évek tudományos és művészvilágának. Nem tudjuk pontosan, Apponyiék meddig birtokolták ezt az ingatlant, de az biztos, hogy 1925 előtt adhatták el, mert Alexandra emlékiratában megemlíti, hogy a pesti lakás bútorai a lengyeli kastélyban vannak.

Apponyi Sándorné a századforduló körül. In: Magyar Könyvszemle, 37. évf. 1–2. sz. (1930). – Elektronikus Periodika Archívum

A Tanácsköztársaság alatt a házaspár végig Lengyelen tartózkodott. Alexandra részletesen elmeséli a kommün alatt őket ért megpróbáltatásokat, és bár nagyon visszafogottan értékeli saját helyzetüket, a beszámoló hossza alapján arra lehet következtetni, hogy igencsak megviselték az események.

Azért maradhattak a kastélyban, mert a kommün kikiáltásakor Alexandra már csecsemőotthont működtetett, ami megvédte őket a kitelepítéstől. Az első napokban egy olyan komisszár tűnt fel a birtokon, akiről később kiderült, hogy nincs semmilyen felhatalmazása. Amikor fény derült a hazugságra, a csaló sántasága ellenére is nagyon gyorsan elmenekült a faluból.

Zaklatták azonban őket másféle módokon. Apponyi „elvtárs” könyvtárát például zárolták, és a grófot csak sokkal később nevezték ki saját bibliotékája kurátorává – addig nem mehetett szeretett könyvei közelébe. A grófnét pedig komikus módon felkérték, hogy segítsen felbecsülni a kastély berendezési tárgyainak értékét, mert az, akit erre a célra küldtek, alkalmatlan volt a feladatra. Később az ezüstnemű felbecsülése és összeírása esetében is szükség volt erre az „önzetlenségre”. Alexandra mindenesetre úgy vélekedett, hogy

Kun Béla bukása után nem sokáig tartott a családi nyugalom. Az idős, már beteges Apponyi Sándor saját gyermek híján örökbe fogadta ugyan unokatestvére fiát, Apponyi Antalt, de mivel ő nem bizonyult méltónak az örökségre, különösen arra nem, hogy a könyvtárat is megkapja, azt 1924-ben Apponyi Sándor a nemzetre hagyta.

Apponyi Sándorné és férje az 1920-as évek elején – Kézirattár, Arcképgyűjtemény 1082

Nem sokkal az után, hogy törvénybe iktatták a nemes lelkű adományt, a legnagyobb magyar bibliofil 1925. április 18-án elhunyt. Alexandra magára maradt gyászával és az uradalom gondjaival.

De nem csak a jótékonykodásnak élt az özvegy, hiszen férje tudományos munkáját is folytatta. A Hungarica-könyvtár katalógusát Dézsi Lajos egyetemi tanárral befejeztette és kiadta. Ennek megjelenését hosszas levelezés előzte meg.

A Hungarica-katalógus III. és IV. kötete

Szintén kiadta az Apponyi-Oklevéltár második kötetének első részét. A birtokkal azonban nem boldogult ilyen könnyen. Amikor Apponyi Antal 1924-ben családjával együtt elhagyta Lengyelt, az uradalmat már 80.000 pengő (=1 milliárd korona) kölcsönnel terhelte. Apponyi Sándor halála után egyetlen rokon sem tudta vagy akarta vállalni a birtok irányítását, így nem sokkal később a grófnő úgy határozott, hogy az egészet teljes felszerelésével, a kastéllyal és a parkkal együtt alapítvány formájában a Nemzeti Múzeumnak adományozza. Az alapító okiratot 1926. aug. 29-én írták alá Hóman Bálint és Lerch István plébános jelenlétében, amit Klebelsberg Kuno október 19-én 2210/1926 III. b szám alatt hagyott jóvá. Mivel Apponyi Sándor a végrendeletében örökbefogadott fiának csak a köteles részt adta (vagyis a birtok felét), ennek ellenértékeként az 1 milliárd korona adósságot átvállalta a Nemzeti Múzeum. A Gróf Apponyi Sándor Alapítvány 3323 katasztrális holdon gazdálkodott, a grófnő ebből mindössze szerény életjáradékot kötött ki magának. A szenzációs hírt A Nemzeti Múzeum Nagybirtokos lett; A dúsgazdag Nemzeti Múzeum; Özvegy gróf Apponyi Sándorné férjétől örökölt egész vagyonát a Nemzeti Múzeumnak adományozta; A lengyeli nagyasszony; Séta a Nemzeti Múzeum nagybirtokán; Miért titkolja özv. Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra grófnő, hogy vagyonát a Nemzeti Múzeumnak adományozta? – ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentették meg.

Az egyik cím sejteni engedi, Alexandra nem kereste, és nem is fogadta el a nagy mecénásoknak járó kitüntetéseket és méltatásokat. Ahogy a festészetét is megtartotta magának (annak ellenére, hogy tanárai nagyobb karrierre tartották méltónak), elhárította a nyilvános ünneplést, sőt menekült ez elől.

Az idős Apponyi Sándorné. A kép forrása: Apponyi Sándor Mezőgazdasági Szakiskola, Lengyel

Életének utolsó néhány évét a jótékonyság töltötte ki. Halála előtt nem sokkal szerény háztartását akarta még szűkebbre szabni, mégpedig azért, hogy járadékának egynegyedéről a Nemzeti Múzeum javára lemondhasson, emellett pedig lelkes figyelemmel kísérte az Apponyi-könyvtár felállítását a Nemzeti Múzeumban. Ezt azonban már nem érte meg, ugyanis 1930. október 15-én:

A halál okaként szívelégtelenséget állapítottak meg. Gyors és irgalmas halála volt tehát, jóllehet utolsó éveiben attól félt, hogy édesanyjához hasonlóan hosszú szenvedésben lesz része.
Hóman Bálint így nyilatkozott a gyászhírről:

Apponyi Sándorné Esterházy Alexandra gyászjelentése – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Apponyi Sándorné temetése utolsó kívánságának megfelelően egyszerű külsőségek között történt Lengyelen 1930. október 17-én. A környék lakói közül több ezren járultak a ravatalhoz, amelyen a grófné saját rendelkezése szerint fehér fátyollal a fején feküdt, ezzel jelezve, hogy már nem gyászolja tovább elhunyt férjét. Gróf Apponyi Sándorné végrendeletében vagyonának általános örökösévé a Magyar Nemzeti Múzeumot tette. Kincseket érő családi ékszereit szintén a Múzeumnak hagyományozta, míg a családi képeket és magánlakása berendezési tárgyait Hoyos Marietta grófnő örökölte.

Apponyi Sándorné, Ligeti Miklós mellszobra. In: Szalon Ujság, 13. évf. 22. sz. (1908), 9. – Törzsgyűjtemény

Köszönöm Wojtilláné Salgó Ágnes segítségét ennek a bejegyzésnek a létrehozásában.

Varga Bernadett
(Régi Nyomtatványok Tára) 

Irodalom:

• Debreceni Kornélia: Apponyi Sándor és felesége, Esterházy Alexandra élete és munkássága a korabeli sajtóban (Bibliográfia). In: Magyarország és Európa az Apponyi-gyűjtemény tükrében: Emlékülés és kiállítás Apponyi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából, szerk. W. Salgó Ágnes, Budapest, OSZK, 1995, 165–169.
• Samay László: Apponyi Sándor társadalmi és gazdasági tevékenysége Lengyelen, Lengyel, Samay L., 2006.
• Samay László: Lengyel község képes krónikája, Lengyel, Samay L., 2007.

A sorozat további részei: Bevezető, 1. rész, 2. rész, 3. rész (1., 2., 3.), 4. rész

Az UNICEF 2017-ben kiadott egy felmérést, miszerint Magyarországon minden harmadik gyereket ért már zaklatás az interneten. Nem tudom, hogy a felmérésben mi számít már, vagy még zaklatásnak, de a számok azt mutatják, valós veszéllyel kell megbirkóznia a közösségeknek. Az online zaklatás hihetetlen mértékben és gyorsasággal szedi az áldozatait. Viharos gyorsasággal terjed mind az online, mind az offline térben a csúfolódás és a zaklatás. Nemrég mutatták be a Netflixen a szintén a témával foglalkozó Kamaszok című minisorozatot, amely felkavaró társadalmi képet mutat a fiatalok életéről. A film alátámasztja, hogy ez nemcsak magyar probléma.
És itt állunk szülőként, sokkolva, félve, reménykedve, hogy velünk ez nem történik meg (sem áldozati, sem elkövetői oldalról). Hiszen a filmben bemutatott család is általános értelemben véve „normális” volt. Mit tehetünk, hogy ez ne történjen meg? Az Al korában egyre jobban érezzük, aki eddig nem turbózta fel tudását a digitális tudás és kultúra terén, az nagy lemaradásba kerülhet az élet számos területén, így a gyereknevelésben is.

Jantek Gyöngyvér: Pisztrángok, szevasztok! Történetek az offline és online biztonságért, ill.: Orosz Judit, Budapest, Wonderland, 2025. Borító – Törzsgyűjtemény

Természetesen szülőként törekedni kell, hogy ezt a hátrányt csökkentsük, és a technikai kütyük használatában a szükséges óvintézkedéseket megtegyük (erre az internetről is beszerezhető kellő és jó információ). Hiszem és remélem, hogy az eddig jól működő nevelési fogások, mint a meseolvasás, beszélgetés, közös vacsora még továbbra is versenyképesek. Legfőképpen az esti olvasás erejében bízok, ezért keresgélni kezdtem az interneten ilyen témával foglalkozó gyerekeknek szóló mesét, regényt stb. Az „irodalomterápiát” a megfelelő könyv kiválasztásával kezdtem.
Így találkoztam Jantek Gyöngyvér: Pisztrángok, szevasztok című könyvével. Először a tetszetős külalak miatt kívánkozott kézbe a könyv, melybe belelapozva a szép illusztráció, a kép és a szöveg megfelelő aránya, a betűfokozat és betűtípus is vonzotta a figyelmemet. A lapok vastagsága is alkalmasak arra, hogy a könyvet többször újra olvassuk. Félek, szükséges is többször elolvasnunk.
A következő, ami megragadott, az volt, hogy minden egyes történet után vannak „feldolgozós” feladatok, valamint – számomra a legnagyobb segítség – beszélgetést indító kérdések.

Első olvasásra nem teljesen fedi le az alcímben is található „Egy könyv, ami segít biztonságban tudni a gyerekeket offline és online” felhívást, hiszen csak érintőlegesen mutatja be a zaklatás dinamikáját, a zaklatás formáit és szereplőit, de megerősítést ad, hogy a zaklatás ellenszere nem lehet más, mint a közösen eltöltött minőségi idő, az énképünk egészséges kialakítása.
Mivel a könyv 9–12 éves gyerekeknek szól – s így remélhetőleg mindenkihez időben jut el, mielőtt a csemete a zaklatással találkozna –, éppen annyit mutat be, amennyi a figyelem felhívásához, illetve egy beszélgetés elmélyüléséhez szükséges. Az esti közös olvasás és mesélés remek alkalom a közös beszélgetésekhez, még akkor is, ha ez elhúzódhat és másnap iskola van. Ilyenkor van lehetőség megbeszélni a nap eseményeit, és ezek a rövid történetek segíthetnek kideríteni, mitől félnek a gyerekeink, mit gondolnak magukról, társaikról.

A fent említett Kamaszok című film egyik tanulsága, hogy mi szülők sokszor észre sem vesszük – mert nem mondja el az emberpalánta –, milyen problémákkal kell szembenézniük, melyeket kell megoldaniuk a gyerekeinknek. A kisiskolásoknak ezek a rövid történetek segíthetnek, hogy megnyíljanak, meg tudják fogalmazni a félelmeiket, sérelmeiket, illetve bátorságot meríthetnek ahhoz, hogy segítséget merjenek kérni. Sajnos nagyon belénk verték, hogy árulkodni csúnya dolog, de a gyerekeknek nehéz megkülönböztetni, mi a segítségkérés és mi az árulkodás.
A problémák annál nagyobb eséllyel oldódnak meg mindenki által elfogadhatóan, ha minél korábban tudunk róluk, ha a konfliktusokat idejében tudjuk orvosolni. Az online zaklatásnál az idő nagyon fontos szempont. A könyv legnagyobb erénye, hogy egy gyakorló pszichológus segít olyan kérdések feltevésében, amire a válaszokból megtudhatjuk mi történt valójában az iskolában.
A könyvet a 12 éves lányommal kezdtük el olvasni. Még a hatását nem látom, hiszen a jó dolgok nem egyből derülnek ki. Az biztos, hogy eddig is fontos dolgokat tudtunk meg, például, hogy mi a különbség a stíriai metélt és a stria, illetve a filter és flitter között, és persze a végén megtudjuk azt is, miért szerepelnek a könyv címében a pisztrángok.
A viccet félretéve, sok mindenről esik szó a könyvben, többek között az énképről, a csúfolásról, a mobilfüggőségről, motiváltságról, és arról, hogy apró lépésekben hogyan érhetjük el a céljainkat.
Az irodalomterápia egyre fontosabb szerepet kap a pszichológiai gyakorlatban, ezért ez a könyv egyaránt alkalmas a puszta időtöltésre szánt meseolvasásra, de ennél többet is tehet, segíthet a csemetéinknek hőssé válni, hogy ne ijedjenek meg a digitális világban lévő szörnyetegektől, vagy, ha mégis belefutnak a bántalmazásba, tudják, kihez fordulhatnak. Mi, szülők ott leszünk, és bármilyen nagy és félelmetes, akárhány fejű is legyen az a szörny, együtt legyőzhetjük.
A lépcső első foka, hogy a könyv olvasásával jeleztem a lányomnak, én ott leszek, ott vagyok, ha kell. Bár a félelem, hogy áldozattá válhat, velem marad, de azt is tudom, hogy azok a gyerekek védettebbek, akiknek minden este mesét olvasnak!

Csiszár Andrea
(Főigazgatói Kabinet)

Felhasznált irodalom:

• UNICEF Magyarország: Kevés gyerek fordul felnőtthöz, ha a neten zaklatják, 2020.

A Szlovák Nemzeti Könyvtár A könyvpiac történetéből az üzleti és személyes kapcsolatok kontextusában (Z dejín knižného trhu v kontexte obchodných i osobných vzťahov) címmel 2025. április 28–29-én Turócszentmártonban rendezte meg éves nemzetközi könyvtörténeti konferenciáját.
A konferencián könyvtárunk Régi Nyomtatványok Tárának két munkatársa, Kovács Eszter és Túri Klaudia is előadott. Elsőként Kovács Eszter Vzpomínka na Gézu Petrik u příležitosti 100. výročí jeho úmrtí (Megemlékezés a 100 éve elhunyt Petrik Gézáról) című előadásának magyar nyelvű ismertetőjét adjuk közre.

Nagy Anikó, szerk.: Petrik-emlékkötet, Budapest, OSZK, 1996. (Az Országos Széchényi Könyvtár füzetei 8.), 7. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az idén lesz száz éve, hogy elhunyt Petrik Géza (1845–1925) könyvkereskedő, antikvárius és bibliográfus, aki először gyűjtötte össze szisztematikusan a 18–19. század magyarországi nyomtatott könyvek jegyzékét. Kutatási eredményei, gyűjtése a kiindulópontja a jelenkori retrospektív bibliográfiai kutatásoknak.
Petrik Géza 1845 október 3-án született Alsószeliben. 1861-ben gimnáziumi tanulmányait megszakítva könyvkereskedő tanulónak állt a Seyring és Hennicke kereskedésbe. 1864-ben Pestre költözött, és Lauffer Vilmos könyvkereskedésében vállalt munkát. Itt kezdett ismerkedni a bibliográfia tudományával, mivel itt állították össze évről évre a Magyarországon megjelenő könyvek bibliográfiáját a bécsi könyvkereskedői szaklap, az Oesterreichische Buchhändler-Correspondenz számára. 1687-ben a saját nevén önálló könyvkereskedést és kiadót nyitott. 1872-ben üzleti partnereinek csődje miatt az ő vállalkozása is válságba került, ekkor üzletét antikváriummá alakította át. A Magyar Könyvkereskedők Egyletének támogatásával lehetősége nyílt arra, hogy 1880-tól, kereskedését felszámolva kizárólag a bibliográfiai kutatásnak szentelhesse magát. Petrik Géza 1884-ben visszatért az üzleti életbe is, és 1909-ig bibliográfusi munkája mellett különféle antikváriumok és könyvkereskedések vezetője volt. Könyvjegyzékein, bibliográfiáin 1925. augusztus 27-én bekövetkezett haláláig folyamatosan dolgozott.
Legismertebb munkája a Magyarország bibliographiája 1712–1860. I–IV (Petrik Géza. Magyarország bibliographiája 1712–1860 I–IV., Budapest, Dobrowsky, 1888–1892.  Reprint: Budapest, OSZK, 1968) azóta is a 18. századra vonatkozó bibliográfiai kutatások kiindulópontja. Ebben igyekezett a teljesség igényével összegyűjteni a korszakban Magyarországon vagy külföldön magyar nyelven megjelent, illetve idegen nyelvű külföldi, de magyar témájú nyomtatványok legfontosabb adatait, vagyis a szerzőt, a címet, az impresszumot, a terjedelmet, a formátumot és a lelőhelyet. A négy kötete összesen közel 50.000 nyomtatvány leírását tartalmazza.

Petrik Géza: Magyarország bibliographiája 1712–1860, I–IV, Budapest, Dobrowsky, 1888–1892. – Törzsgyűjtemény

A Régi Magyarországi Nyomtatványok szerkesztőségében folyamatos az adatgyűjtés, amely kiegészíti az általa összeállított alapbibliográfiákat. A 18. századi retrospektív bibliográfia, azaz Petrik: Magyarország bibliographiája 1712–1860. I–IV azóta hat pótkötettel egészült ki. Ezek folytatólagos kötetszámozással készülnek, erősen támaszkodnak Petrik gyűjtésére, és a kiegészítések mellett helyesbítéseket is közzétesznek. Mindegyikhez tartozik nyomdamutató és a legfrissebb nyomdászati szakirodalom összefoglalója is.
Az első pótkötet (Komjáthy Miklósné et coll., eds. Magyarország bibliographiája 1712–1860. 5. Pótlások Petrik Géza Magyarország bibliographiája 1712–1860 című művének 1–4. kötetéhez. Az 1712–1800 között megjelent magyarországi (és külföldi magyar nyelvű) nyomtatványok, Budapest, Akadémiai, 1971.), vagy ahogy szakmai körökben emlegetik, a „Petrik V” az Országos Széchényi Könyvtár szervezetén belül működő Könyvelosztóban készült, ahová az államosított egyházi és magánkönyvtárak anyaga került, hogy onnan továbbutalják különféle könyvtáraknak. 1971-ben jelent meg, és 7660 tételt tartalmaz. (Az első négy kötetben 11630 tétel található.) Többségük autopszia alapján készült, ahol erre nem volt lehetőség, ott a korábbi bibliográfiákat tüntették fel forrásként. Az időkört leszűkítették, az 1712 és 1800 közötti időszakra, és ekkor fektették le azokat az elveket, amelyek mentén a további pótkötetek elkészültek. Pl. az 1750 utáni impresszum nélküli hivatalos dokumentumok „levéltári jellegűnek” minősülnek, így a gyűjtésből kimaradnak.
A 6. kötet, a „Petrik VI” (Markos Béla et coll. eds. Magyarország bibliographiája 1712–1860. VI. Nyomda- és kiadástörténeti mutató az 1–5. kötetben közreadott magyarországi (és külföldi magyar nyelvű) 1712–1800 között megjelent nyomtatványokhoz = Index typographicus librorum annis 1712–1800 in Hungaria (alibique lingua Hungarica) editorum ad tomos 1–5. századi anyagához készített mutató, amely nyomdahelyek alapján rendszerezi az anyagot, és ki is egészíti az időszaki sajtótermékek adataival.
1974-ben folytatódott az újonnan felfedezett 18. századi magyarországi és magyar nyelvű nyomtatványok rendszerezése, és a következő pótkötetek összeállítása az OSZK-ban időközben megalakult Régi Magyarországi Nyomtatványok szerkesztőségében folyt. Innentől kezdve tervszerű kutatómunkával tárták fel a 18. századi könyvanyagot. Kérdőíveket küldtek az ország minden állami, egyházi, tudományos és közművelődési, múzeumi és iskolai könyvtárába, és az előzetes felmérések után minden gyűjteményben megindult a leíró munka, és az adatok bejelentése. A jelentéseket az RMNy szerkesztőség tagjai feldolgozták, az újdonságokat kigyűjtötték, de a már ismert nyomtatványok esetében is rögzítették a lelőhelyet. Így jött létre cédulakatalógus formájában a mai napig bővülő 18. századi példánynyilvántartás, amely a jelenleg ismert összes 18. századi nyomtatvány minden közgyűjteményben őrzött, kutatható példányát rögzíti.

A „Petrik VII.” pótkötet 1989-ben jelent meg Pavercsik Ilona szerkesztésében (Pavercsik Ilona et coll. eds. Magyarország bibliographiája 1712–1860. VII. Pótlások Petrik Géza Magyarország bibliographiája 1712–1860 c. művéhez: 1701–1800 között megjelent magyarországi (és külföldi magyar nyelvű) nyomtatványok, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1989). 5364 új tételt tartalmaz. A különleges leírást követelő nyomtatványok, vagyis a színlapok (1006 tétel), a szentképek (5 sorozat az év minden napjára), és a gyászjelentések (314 tétel) ebből a kötetből kimaradtak, és a 8. kötet (V. Ecsedy Judit et coll. eds. Magyarország bibliographiája 1712–1860. VIII. Függelék: hazai, 18. századi színlapok, gyászjelentések és szentképek bibliográfiája. Nyomda- és kiadástörténeti mutató az 1701–1800 között megjelent magyarországi (és külföldi magyar nyelvű) nyomtatványokhoz: a VI. kötet kiegészítése. = Appendix: bibliographia tabellarum spectaculorum, litterarum obituariarum et iconum sanctorum, in saeculo 18. in Hungaria (alibique lingua Hungarica) impressarum. Index typographicus librorum annis 1701–1800 in Hungaria (alibique lingua Hungarica) editorum: additamenta ad tomum 6., Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1991) elején kerültek publikálásra. A „Petrik VIII” kötetben található továbbá a hetedik kötethez készült nyomdamutató, amely kiegészül az 1700 és 1711 közötti időszak nyomtatványaival elsősorban Szabó Károly és Sztripszky Hiador bibliográfiái alapján. Így a vizsgálódási kör kiterjedt a teljes 18. századra.

V. Ecsedy Judit a Kovács Eszter. Magyarország bibliographiája 1712–1860. IX. Pótlások Petrik Géza Magyarország bibliographiája 1712–1860 c. művéhez: 1701–1800 között megjelent magyarországi (és külföldi magyar nyelvű) nyomtatványok, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2017. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A legutóbbi bibliográfiai pótkötet, a „Petrik IX” 2017-ben jelent meg V. Ecsedy Judit és Kovács Eszter szerkesztésében (V. Ecsedy Judit a Kovács Eszter. Magyarország bibliographiája 1712–1860. IX. Pótlások Petrik Géza Magyarország bibliographiája 1712–1860 c. művéhez: 1701–1800 között megjelent magyarországi (és külföldi magyar nyelvű) nyomtatványok, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2017). Az 1701 és 1800 között megjelent magyarországi és magyar nyelvű kiadványok bibliográfiai leírását tartalmazza, beleértve a korábban külön gyűjtött gyászjelentéseket, színlapokat, szentképeket és a sajtótermékeket is. Összesen 3782 tételleírást tartalmaz. Az újdonságok mellett szerepelnek korábban hibásan megjelent tételek helyesbítve. Egy évvel később jelent meg a hozzá tartozó nyomdamutató, és a nyomdászati és könyvtörténeti szakirodalom összefoglalója (V. Ecsedy Judit a Kovács Eszter. Magyarország bibliographiája 1712–1860. X. Nyomda- és kiadástörténeti mutató: a IX. kötetben közreadott magyarországi (és külföldi magyar nyelvű) 1701–1800 között megjelent nyomtatványokhoz, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018).
A modern kor igényeire válaszolva a jövő nagy kutatási feladata lesz Petrik Géza gyűjtésének és a pótkötetek adatainak adatbázisba rendezése. A 18. századi retrospektív bibliográfia kötetei (Petrik I–X.) elérhetők az RMNy-műhely honlapon.

Petrik Géza válogatott művei:

• A „Néptanítók Lapja” 1868–1892. évi folyamainak repertóriuma, Budapest, Dobrowsky, 1893.
• Magyar Könyvészet 1860–1875. Jegyzéke az 1860–1875. években megjelent magyar könyvek- és folyóiratoknak, Budapest, Athenaeum, 1885.
• Magyar könyvészet 1901–1910. Az 1901–1910. években megjelent magyar könyvek, folyóiratok, atlaszok és térképek összeállítása a tudományos folyóiratok repertóriumával. 1. köt., A–K, Budapest, Magyar Könyvkereskedők Egyesülete, 1915. Reprint: Budapest ,Magyar Könyvkereskedők Egyesülete, Kisipari Szervező Iroda, 1969. (Magyarországi könyvészet Hasonmás kiadások sorozata)
• Magyarország bibliographiája 1712–1860 I–IV, Budapest, Dobrowsky, 1888–1892. Reprint: Budapest, OSZK, 1968. (= Petrik I–IV.)
• Repertorium a Századok 1867–1890. folyamaihoz, Budapest, Dobrowsky, 1890.
• Barcza Imrével: Magyar könyvészet 1901–1910. Az 1901–1910. években megjelent magyar könyvek, folyóiratok, atlaszok és térképek összeállítása tudományos folyóiratok repertóriumával. 2. [köt.], Lakatos–Zugliget, Budapest, Magyar Könyvkereskedők Egyesülete, Kisipari Szervező Iroda, 1969.
• Kertbeny Károllyal: Magyarországi német könyvészet 1801–1860: a Magyarországban s hazánkra vonatkozólag külföldön megjelent német nyomtatványok jegyzéke (Ungarns deutsche Bibliographic), Budapest, Egyetemi Nyomda, 1886.

Irodalom:

• Kégli Ferenc: Petrik Géza élete és munkássága. In: Nagy Anikó, szerk.: Petrik-emlékkötet, Budapest, OSZK, 1996. (Az Országos Széchényi Könyvtár füzetei 8.), 13–32.
• Pavercsik Ilona. A Petrik-bibliográfia kiegészítései. In: Nagy Anikó, szerk.:Petrik–emlékkötet. Budapest: Országos Széchényi Könyvtár, 1996, (Az Országos Széchényi Könyvtár füzetei 8.), 45–52.
• Varga Sándor: A könyvkereskedelem a nemzeti bibliográfiáért. In: Nagy Anikó, szerk.: Petrik-emlékkötet, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 1996. (Az Országos Széchényi Könyvtár füzetei 8.), 33–44. 

 

Kovács Eszter
(Régi Nyomtatványok Tára)

Sorozatunkkal azt a hagyományt kívánjuk feleleveníteni, amelynek keretében a Régi Nyomtatványok Tárában dolgozó elődeink rendszeresen beszámoltak egy-egy kiemelkedően értékes és érdekes új szerzeményről. Az Új régi könyveink tehát az elmúlt pár év régikönyves gyarapodásának javát mutatja be, bepillantást engedve tárunk munkájába, az évszázados könyvritkaságok színes és izgalmas világába.

Joannes Christophorus Fuchs: Paraphrasis In omnes Psalmos Davidis, vario Carminum genere expressa (Smalchaldiae, 1574, Michael Schmuck) című művének első kötéstáblája Thurzó György monogramjával és hátsó kötéstáblája. Jelzet: Ant. 13.653 – Régi Nyomtatványok Tára

Hans Christophorus Fuchs 16. századi német író és költő Dávid király zsoltárainak parafrázisát tartalmazó művének e példánya igazi művelődéstörténeti szenzáció, mivel az Országos Széchényi Könyvtár által megvásárolt példány első kötéstábláján látható monogram (C G T R H P Comes Georgius Thurzó Regni Hungariae Palatinus) tanúsága szerint a kötet Bethlenfalvi Thurzó György nádor híres nagybiccsei könyvtárát gazdagította.
A Thurzó család páratlan karriert futott be a magyar történelemben. Városi polgári családból emelkedtek fel Mátyás király (1458–1490) uralkodása alatt, felmenőjük, Thurzó János bányamérnök velencei útja során tanulta meg, hogy hogyan lehet kinyerni az ércből a rezet, és a bányákat elárasztó víz kiemelését is megoldotta, találmányaira több vállalatot alapított. Fia, Thurzó György kamaragróf a rézbányászatban monopóliumot szerzett augsburgi Fugger családból házasodott, megpecsételve a két család gazdasági és társadalmi egységét. A 16–17. században a Thurzók Közép-Európára kiterjedő kapcsolatrendszert építettek ki, a család a Magyar Királyság mellett egy ideig a közép-európai Habsburg Monarchia nemzetek feletti arisztokráciájának is meghatározó tagja volt. A Thurzó família tagjait a kora újkorban a Magyar Királyság vezető pozícióiban találjuk, kétszer töltöttek be nádori, egyszer királyi helytartói tisztséget és több jelentős egyházi méltóságot, a művelődés szervezésében kimagasló szerepet vállaltak.

Thurzó György címere. In: A Magyar Nemzeti Levéltár címereslevelei adatbázis
Thurzó György mellképe, [post 1607]. Rézmetszet. Jelzet: App. M. 541. – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka adatbázis

Az első nádor, Thurzó György (1567–1616) Árva vármegye örökös főispánjaként, 1599-ben a Thurzó családból elsőként szerzett valódi magyar bárói címet. A Habsburg-uralkodók feltétlen híveként a Bocskai-felkelés béketárgyalója volt, majd Bethlen Gábornak az ellene felkelt és legyőzött katolikusok ellen hozott erőszakos rendszabályainak végrehajtását akadályozta meg. 1610-ben az evangélikus egyház szervezése érdekében Zsolnán zsinatot tartott. Számos diákot támogatott tanulmányaiban a Wittenbergi Egyetemen, valamint több templom alapítása köthető a nevéhez. A magyar irodalom mecénásaként gazdag, Európa-szerte híres könyvtárat gyűjtött össze a nyitrai birtokán fekvő nagybiccsei várban. A könyvtárrendezésre nagy gondot fordított, kassai titkárát, Samuel Hamelt kérte fel a feladatra. A Thurzó család biccsei udvara a 17. század elején a magyarországi késő humanizmus jelentős központjává vált.
A könyvtárról fennmaradt könyvjegyzék tanúsága szerint a jogi és történeti munkák mellett legnagyobb számban teológiai művek képviseltették magukat, kiemelkedő a 16–17. század fordulójának németországi evangélikus teológia irodalmának jelenléte, ezek a művek elsősorban egyházszervezési oldalról érdekelhették a főurat, aki valóban mindent meg is tett egyházáért. Emellett a gyógyászat, a fizika, a filozófia, az etika, a logika, a retorika és a grammatika tárgykörébe tartozó könyvek is fellelhetőek voltak a gazdagon festett könyvtár falai között. Az asztrológiával foglalkozó kötetek a nádor érdeklődésének megfelelően kerülhettek a polcokra. Thurzó György fia, Imre, korai halála miatt, örökös nélkül halt meg, és miután felesége, Czobor Erzsébet is meghalt, a könyvtár szétszóródott. A gyűjteményt annak ellenére sem tudták egyben tartani, hogy Pázmány Péter szerette volna megszerezni azt a jezsuita egyetem számára. Az egykor hatszáz kötetre tehető könyvtárnak mára körülbelül az egynegyede maradt fenn, ebből az egyik a most megvásárolt mű.
Az újonnan megszerzett művelődéstörténeti ritkaság fehér német reneszánsz vaknyomásos egészbőr kötésben érkezett a nemzeti könyvtárba, a kötéstáblán középen Fortuna istennő látható kezében kerékkel, a kép alatt Publilius Syrus római író szentenciája olvasható: Fortuna vitrea est, tum cum splendet frangitur. (A szerencse üvegből van, mikor legszebben ragyog, akkor törik el.) A jelmondat a dicsősége és hatalma teljében hirtelen kihaló Thurzó család történetének szimbóluma is lehetne. 

Irodalom:

• Ludányi Mária: Könyvtárrendezés Thurzó György nádor udvarában 1611-ben. In: Collectanea Tiburtiana. Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére, szerk. Galavics Géza, Herner János, Keserű Bálint, Szeged, JATE, 1990 (Adattár XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez, 10), 271–277.
• Madas Edit – Monok István: A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1730-ig, Budapest, Balassi, 1998, 100.
• Pálffy Géza: A Thurzó család a Magyar Királyság arisztokráciájában. Egy különleges arisztokrata família Magyarországon. In: Történelmi Szemle, 2011/1. 63–84.
• Saktorová, Helena: Thurzó György nádor és az Illésházyak családi könyvtára. In: Kék vér, fekete tinta: arisztokrata könyvgyűjtemények 1500–1700, szerk. Monok István, Budapest, OSZK, 2005, 141–147.
• Saktorová, Helena: Turzovské knižnice: osobné knižné zbierky a knihy dedikované členom rodu Turzovcov, Martin, Slovenská národná knižnica, 2009.
  
  

Bakonyi Zsuzsanna
(Régi Nyomtatványok Tára)

A Régi új könyveink sorozat további részei: Első rész (1., 2., 3.)

Darvas Iván (1925. június 14. – 2007. június 3.) a 20. századi magyar színművészet karizmatikus alakja volt.  Darvas Iván: Lábjegyzetek, Budapest, Európa, 2001, 11. Borító – Törzsgyűjtemény

Életpályája

A Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának tagja, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a szlovákiai Bején született Darvas Szilárd néven. Gyermekkorát Prágában töltötte, német nyelvű iskolába járt, így már elég korán több nyelven beszélt. Tekintve, hogy édesanyja orosz származású volt, anyanyelvi szinten beszélte az orosz nyelvet is.

Nehéz volt az elválás Prágától.

1939-ben a család Budapestre költözött. Itt érettségizett 1943-ban. Orosz nyelvtudásának a későbbiekben is sokszor hasznát vette mint tolmács.

Visszaemlékezésében vegyes érzelmekről beszélt, az ösztönösséget, spontaneitást hiányolta, a várva várt boldogság elmaradt, gyermekkora óta színésznek készült, de nem így, ilyen formában.

A színiakadémisták ugyanakkor ingyen beléphettek a fővárosi színházak előadásaira és a délelőtti főpróbákra.

Huszonegy évesen a csodált Várkonyi Zoltántól szerepet kapott a Művész Színházban. A kiváló rendező instrukciója így szólt:

Darvas Iván megfogadta a tanácsot.

1949-ben a magyar színházakat államosították. A Művész Színházat az államhatalom nyugati ízlésű polgári csökevénynek minősítette és egy tollvonással megszüntette. A társulatot pedig szétszórta:

Darvas Iván ezek után a Madách Színházhoz szerződött.

Az 1956-os forradalom

Az 1956-os forradalom idején forradalmi bizottságot szervezett, kiszabadította a börtönből testvérét, Attilát. November 4-e hajnalán ágyúszóra ébredt a főváros, aki tehette, menekült, Darvas Iván nem követte testvérét, maradt, aminek meglettek a következményei.

Harminckét hónapra ítélték és a színpadi szerepléstől eltiltották. A börtönből szabadulva a VII. kerületi fröccsöntő üzemben dolgozott. Színpadi visszatérésére a fővárostól távol, a Miskolci Nemzeti Színházban került sor az 1963–1964-es évadban. A következő évadban visszatérhetett a fővárosba. A József Attila Színházban játszotta többek között Szomory Dezső II. József című színművének főszerepét, illetve William Somerset Maugham Imádok férjhez menni című vígjátékában Fred Lowndest. A Nádas Gábor zenéjével és Szenes Iván dalszövegeivel, Benedek Árpád rendezésében bemutatott darabban hangzott fel előadásában a Kicsit szomorkás a hangulatom máma című betétdal, amely slágerré vált az előadásában.
Színházi pályafutásának jelentős állomása a Vígszínház, amelyhez 1965-től 1989-ig szerződött. 1990-től szabadfoglalkozású színész volt.

Ikonikus szerepei a teljesség igénye nélkül

Raszkolnyikov szerepe. (Dosztojevszkij – Auckland: Bűn és bűnhődés)
Asztrov szerepe. (Csehov: Ványa bácsi)

Visszaemlékezésében áldott pillanatként említette a Ványa bácsi előadást és az azt megelőző próbákat.

Popriscsin szerepe (Gogol–Lunean–Coggio–Czimer József: Egy őrült naplója)

Az Egy őrült naplója Gogol 1835-ös Arabeszkek című kötetében jelent meg. Főhősei egyszerű kisemberek, csinovnyikok, akiket társadalmi helyzetük bezár, nincs lehetőségük mobilitásra, örökké sárba tiportak maradtak, ahonnan egyenes út vezet a tébolyhoz.
A novellából készült monodráma magyarországi bemutatójára 1967. szeptember 30-án került sor a Pesti Színházban, s ezzel kezdetét vette egy páratlan sikersorozat. Emblematikus előadásként tartották számon, melynek ereje abban rejlett, hogy Darvas Iván eggyé vált hősével, önmagát adta estéről estére. A kitörés lehetősége nélküli, magába záródó, a reménytelenség érzésével küzdő ember végső önkifejezési kényszere ez a napló. Klinikai pontossággal tárta fel Darvas Iván a lélek legmélyebb bugyrait, amelyen átsejlett valami végtelenül emberi és esendő.

Egy őrült naplója: Alkotók az előadásról, [Nyikolaj Gogol novelláját színpadra alkalmazta Sylvie Luneau és Roger Coggió]; [ford. és magyar színpadra alkalmazta Czimer József]; [a rendezői példányt készítette Horvai István]; [megjegyzésekkel kieg. és ill. Darvas Iván], 2. kiad. [Budapest], NPI, [1980]. Borító – Törzsgyűjtemény

Darvas Iván sokat foglalkoztatott színész volt színházban, filmvásznon és szinkronszínészként egyaránt. Zárszóként álljanak itt színházról alkotott gondolatai:

Felhasznált irodalom:

• Darvas Iván: Lábjegyzetek, Budapest, Európa, 2001.
• Egy őrült naplója: Alkotók az előadásról, [Nyikolaj Vasziljevics Gogol novelláját színpadra alkalmazta Sylvie Luneau és Roger Coggió]; [ford. és magyar színpadra alkalmazta Czimer József]; [a rendezői példányt készítette Horvai István]; [megjegyzésekkel kieg. és ill. Darvas Iván], kiad. [Budapest], NPI, [1980].
• Darvas Iván 100. születésnapja. In: A Vígszínház honlapja

 

Szánthó-Rojas Mónika Daniella
(Retrospektív Könyvfeldolgozó Osztály)