Október, mindszent hava végén, s november első napjaiban mindenszentek (november 1.) és halottak napja (november 2.) ünnepeihez kapcsolódva meglátogatjuk halottaink sírját a temetőben. Az őszi emlékezés, a sírokra tett koszorúk, virágok és a gyertyagyújtás szokása évszázadok messziségébe mutat. Az eredendően a katolikus hagyományban gyökerező ünnep ma közös kincse, emlékező ideje szinte mindenkinek.

A kora újkori történelem egyik nagy fordulópontja 1517. október 31-e, amikor a hagyomány szerint Luther Márton Ágoston-rendi szerzetes kiszögezte a wittenbergi vártemplom kapujára 95 tételét, a katolikus egyház megreformálását, a búcsúcédulák árusításának beszüntetését sürgetve. Az esemény a reformáció megindulásának szimbolikus kezdőpontja, ami hamarosan elvezetett a protestáns egyházak megszületéséhez: Európa belépett a felekezetképződés korába. Október 31-e fontos szerepet játszott a magyarországi protestáns közösségek kollektív emlékezetében is, amelyek számos erőfeszítést tettek a történelmi esemény méltó megünneplésére. Jelen írás az évfordulóhoz kapcsolódó 20. századi ünnepségsorozatot, az 1939–1950 között megtartott Országos Protestáns Napokat mutatja be.

Luther Márton az 1521-es wormsi birodalmi gyűlés előtt. Werner Antal [Anton von Werner] festménye. In: Vasárnapi Ujság, 30. évf. 45. sz. 1883. november 11., 725. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

1939 nyarán a közös protestáns értékek ápolására vállalkozó Országos Bethlen Szövetség vetette fel a nyilvánosság előtt a reformáció napjához kapcsolódó rendezvénysorozat ötletét. A szervezet ekkor már rendszeresen tartott emléküléseket a pesti Vigadóban október 31-én. Ezeket grandiózus, többnapos eseménykavalkáddá kívántak bővíteni, amelyre minél több vidéki protestáns polgárt is a fővárosba szerettek volna csábítani. A Pesti Hírlap augusztusban arról írt, hogy a tervek szerint az Országos Protestáns Napok (OPN) programja:

Szeptember elsején azonban a náci Németország hadserege megtámadta Lengyelországot. A második világháború kirobbanása általános közéleti elbizonytalanodással járt, ami a szervezőkre is hatott, ám végül úgy döntöttek, hogy az OPN-at szerényebb keretek között ugyan, de megtartják. Október 28-án a Deák téri templomban az evangélikus ifjúság gyűlésével kezdődtek az egyesületi gyűlések, amelyet számos szakmai program követett, mint például a cserkészőrsvezetők országos konferenciája, vagy a református háziipari értekezlet. A hivatalos megnyitót a pesti Vigadóban tartották, amelyet kötetlen ismerkedési vacsora követett. Másnap délelőtt az Iparcsarnokban rendeztek közös istentiszteletet református, evangélikus és unitárius közreműködéssel. A program csúcspontját október 31-én a Vigadóban tartott „reformációi főünnep” jelentette.
Mindemellett kiállításokat is szerveztek, amelyek néhány napos időkülönbséggel nyíltak meg, és az egymást követő ünnepélyes megnyitók segítettek felkelteni a közvélemény figyelmét. A sor október 21-én Horthy Miklós kormányzó részvételével a modern képzőművészeti kiállítással indult az Iparművészeti Társulat helyiségeiben, október 24-én tárta ki kapuit a Nemzeti Múzeumban a történeti tárlat, majd október 26-án az Iparművészeti Múzeumban a néprajzi, népművészeti bemutató.

Az Országos Protestáns Napok alkalmából kiadott bélyegek. In. Budapesti Közlöny, 73. évf., 207. sz., 1939. szeptember 13., 2. – Törzsgyűjtemény

A szervezők előzetesen úgy számoltak, hogy vidékről mintegy tizenöt–húszezer vendég várható, Budapestről és környékéről pedig további harmincezer látogatót reméltek. A megnyitóra a MÁV tizenöt különvonatot indított az egész országból, a résztvevőket cserkészek kalauzolták, a vidékieket tizenkilenc fővárosi iskolában szállásolták el. A jelentős érdeklődés mellett zajló eseményt a közvélemény egyöntetűen nagy sikerként értékelte. A kiállítások iránti érdeklődés például olyan jelentősnek bizonyult, hogy meg kellett hosszabbítani a nyitvatartást, így összesen mintegy húszezer látogatójuk volt. A Protestáns Szemle hasábjain Makkai László örömmel állapította meg, hogy az OPN bebizonyította: a magyar protestantizmus „minden ellenkező jósolgatások és melegen tartott káröröm ellenére” képes tömegeket megmozgatni, erőt és egységet mutatni. Makkai szerint a világpolitika szomorú eseményeinek fényében egyes politikai értékek, mint a szabadság, függetlenség, szabadelvűség, válságba kerültek, ezért most „sokan tekintenek a protestantizmus felé, mint e politikai elvek igazi, elévülhetetlen lényegének letéteményese felé”. Az összképet igen pozitívnak találta:

A szervezők a sikeren felbuzdulva elhatározták: előzetes elképzeléseikkel ellentétben nem ötévente, hanem évente fogják megtartani a rendezvényt. A következő esztendőkben a programot folyamatosan igyekeztek apróbb módosításokkal még érdekesebbé tenni. 1940-ben például újdonságot jelentett a rádióközvetítések beépítése az eseménysorozatba: a II. OPN Raffay Sándor evangélikus püspök rádiós igehirdetésével kezdődött, és a rádió számos további – elsősorban kulturális – programról adott élő közvetítést. A média tudatos használatára utal egy másik hagyomány meghonosítása is: az OPN főünnepségei után a templomok kapujától cserkészek futárláncai vitték el a megemlékezés koszorúit a protestáns kiválóságok budapesti szobraihoz. Ez az esemény rendszeresen felbukkant a sajtótudósításokban, sőt 1941-ben a filmhíradó is felvételeket készített a cserkészek akciójáról, számos jól fényképezhető emlékművet, például Kossuth, Tisza, Görgey, Arany szobrát felvillantva.
A kulturális események súlyát szintén folyamatosan növelték. 1940-től a Városi Színházban (a mai Erkel Színházban) évenként megszervezték az irodalmi és művészestet, amelynek fő vonzerejét népszerű előadóművészek, mint például Basildies Mária, Palló Imre, Szeleczky Zita, Uray Tivadar fellépése jelentette. Mindemellett a társadalmi egyesületek rendezvényei, gyűlései, konferenciái is egyre változatosabbakká váltak. 1941-ben a Bethlen Gábor Szövetség azt hangoztatta, hogy az OPN programján:

Ebben az esztendőben megrendezték a különböző értelmiségi szakmákhoz tartozók konferenciáit a protestáns lelkészek, közgazdászok, jogászok, orvosok, mérnökök, tanárok és újságírók számára. 1942-től kezdve a befolyásos Országos Református Lelkészegyesület és a Presbiteri Szövetség is a Protestáns Napok keretében tartotta évi gyűlését.
A szervezők arra is kísérletet tettek, hogy egyes, fontosnak ítélt ügyek középpontba állításával mozgósítsák a teljes protestáns közösséget. 1941-ben a magyar Szentírás kiadása került reflektorfénybe: a Biblia-ünnep elnevezésű eseményen Raffay Sándor hívta fel a figyelmet arra, hogy a Brit és Külföldi Bibliatársulat a háború miatt képtelen lesz a magyar piacot ellátni, ezért önálló magyar Bibliatársulat létrehozását sürgette. A javaslat nyomán a protestáns – elsősorban az evangélikus – egyházi sajtó élénk propagandába fogott, ami hozzájárult ahhoz, hogy a következő OPN keretében hivatalosan létrejöhetett a Magyar Bibliatársulat.

A reformáció emlékünnepe a pesti Vigadóban. In: Pesti Hírlap, 1939. november 3. 5. – Törzsgyűjtemény

1944 októberében, a nyilas hatalomátvétel után természetesen nem lehetett szó az OPN megrendezéséről. 1945 azonban meghozta az újrakezdést: a Bethlen Gábor Szövetség augusztus 16-án „a korszellemnek megfelelően” átalakult, új vezetőséget és elnököt választott, és döntött a Protestáns Napok megrendezéséről is. Elvárásaikat így jellemezték:

Így 1945. október 27. és november 1. között, szerény külsőségek mellett, de sok rendezvénnyel – például a protestáns jogászok, pedagógusok, orvosok, írók és művészek, lelkészek és presbiterek, nők, egyesületek és intézmények számára tartott konferenciával – került sor az OPN-ra.
Az eseménysorozat azonban a következő években nem tudta függetleníteni magát a politikai változásoktól, a kommunista térfoglalás következményei a protestáns egyházakban is éreztették hatásukat. Ennek ellenére a rendezvényt egészen 1950-ig évente megtartották. A program hagyományos elemei végig megmaradtak: 1950-ben egyebek mellett nagyszabású Bach-hangversenyt, protestáns lelkészi értekezletet, protestáns sajtóankétot tartottak, és az eseményre vidékről a fővárosba utazóknak járt a korábbiakban megszokott vasúti kedvezmény is. Az OPN azonban csak egyetlen mozzanata miatt váltott ki némi érdeklődést az ekkor már totális kommunista pártirányítás alatt álló sajtóból: a záróünnepélyen egyházi vezetők „békefelhívást” intéztek a világ keresztyénségéhez. Ennek szövege szerint:

Az Országos Protestáns Napok rendezvénysorozata tehát 1945 után megtartotta ugyan egyes hagyományait, de tartalmilag teljesen kiüresedett. A protestantizmus emléknapjának nyilvános, közéleti rendezvényekkel való megünneplése csak az 1989-es rendszerváltás után vált újra lehetővé.

Klestenitz Tibor (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

Források

• A magyar protestáns egyházak békefelhívása a világkeresztyénséghez. In: Szabad Nép, november 3., 2.
• Az Országos Bethlen Gábor Szövetség. In: Dunántúli Protestáns Lap, október 5., 207.
• Klestenitz Tibor: Az Országos Protestáns Napok, 1939–1950. In: Egyháztörténeti Szemle, 2020/4., 32–51.
• Makay Miklós: Az Országos Bethlen Gábor Szövetség folytatja munkáját. In: Élet és Jövő, szeptember 29., 4.
• Makkai László: Protestáns napok Budapesten. In: Protestáns Szemle, 1939/12., 554–557.
• Országos Protestáns Napok. In: Pesti Hírlap, augusztus 3., 15.
• Szász Lajos: Országos Református Nagygyűlések a Horthy-korszakban. In: Hagyomány, Identitás, Történelem 2018. Szerk. Kiss Réka – Lányi Gábor, Budapest, L'Harmattan, KRE, 2019, 375–390.

Végigharcolta a török kiűzésének évtizedeit; gyalogostisztből az ostromműveletek főfelügyelőjévé emelkedett; katonaként, hadmérnökként és térképészként szolgálta Magyarország felszabadulását az oszmán uralom alól. Eközben csillagászati, régészeti és néprajzi kutatásokat folytatott, felfedezte a székely rovásírás máig legfontosabb nyelvemlékét, és egy hatkötetes műben dolgozta fel a Duna-medence földrajzát, flóráját-faunáját és római hagyatékát.

Luigi Ferdinando Marsigli – Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

Gróf Luigi Ferdinando Marsigli gazdag nemesi család ötödik gyermekeként született 1658-ban, Bolognában. Ifjúkori tanulmányútjai után csatlakozik Velence isztambuli követségéhez. Ekkor írja első, később nyomtatásban megjelenő művét a Boszporuszról, Osservazioni, intorno a Bosforo Tracio címmel. Törökországból hazatérve Bécsbe utazik, ahol pártfogója, Buonvisi kardinális bemutatja Habsburg I. Lipót császárnak.

A császári seregbe közkatonaként áll be, majd Győrbe küldik Enea Silvio Caprara tábornok seregéhez. Itt muskétássá képzik, majd rövid idő alatt őrmesteri rangig emelkedik. Rajzokat és erődítési terveket készít a győri várról. Hadmérnöki szolgálataiért kapitánnyá léptetik elő. Részt vesz a Rába-vidék erődítési munkáiban és feltérképezésében. A török–tatár sereg közeledtének hírére 1683 áprilisában kiküldik a Szigetköz felderítésére, ahol a tatárok bekerítik csapatát. Kísérőit szétszórják, vagy megölik, Marsigli két nyíltól megsebesülve fogságba esik.

Tatár lovasok átkelése a Rábán Marsigli Stato militare… című művének 1732-es olasz–francia kiadásában – Törzsgyűjtemény

A táborban végül Ahmed temesvári pasa veszi meg. A lábadozó Marsigli a hadjárat során a tiszti sátrakat takarítja és a kávézósátorban teljesít szolgálatot. Ezen tapasztalatait szabadulása után a Bevanda Asiatica című könyvében foglalja össze. A kávézóban megismerkedik két bosnyák kereskedővel, akik megveszik a pasától. Bécs sikertelen ostroma és a kahlenbergi vereség után a visszavonuló törökök a ló után kötve hurcolják magukkal a rabszolga Marsiglit, aki Budán és Eszéken keresztül Szarajevóba kerül, ahol végül az isztambuli útja során megismert Pietro Civrani velencei követ váltja ki. Felépülése után, 1684-ben ismét szolgálatra jelentkezik: hadmérnökként részt vesz Buda sikertelen ostromában. Következő évben Érsekújvár alatt harcol. Elvezetteti a várárok vizét és felépíttet egy magaslatot, ahonnan a támadók sikerrel lövik az erődöt. Az augusztus 19-ei rohamnál az első sorokban küzd, amikor egy kő csapódik az arcába és sebesülten a várárokba zuhan. A szövetségesek még aznap beveszik Érsekújvárt.
A következő évben a bécsi hadvezetés elérkezettnek látja az időt Buda visszafoglalására. Marsigli az ostrommunkák főfelügyelője lesz Lotharingiai Károly seregében. Három évvel korábban rabszolgaként vizet hordott a palotába, így ismeri a hely vízellátási nehézségeit, ezért az ostrom során javasolja, hogy vágják el Budát a víznyerőhelyeitől. Július 24-én, a Víziváros elleni fő roham során, amikor a gróf az ostromárkokat járja, ismét súlyosan megsérül: egy török kartácslövés összezúzza a jobb karját. A sebesült Marsiglinek halálhírét keltik a táborban, a pletykák még Bécsbe is eljutnak. Ennek ellenére két hét múlva ismét munkába áll Lotharingiai Károly vezérkarában.

A város elfoglalása után Marsigli katonáival átkutatja a várost, a nagymecsetet (a mai Mátyás-templomot) és a királyi palotát. Több száz kötetet gyűjt össze Mátyás egykori könyvtárából, emellett muszlim és zsidó iratokra is szert tesz. Marsigli megfigyeléseiből és térképeiből sokat megtudhatunk a korabeli Budáról: lerajzolja a várat, leírja a vilajetközpont épületeit és az ott élő embereket. Tőle tudjuk, hogy a török korban a városnak 23 mecsetje és 9 hévizes fürdője volt.
Buda eleste demoralizálta a törököket. Lotharingiai Károly a Dunántúl nagy részét elfoglalta. 1687-ben a nagyvezír rendezte sorait és ellentámadást indított, amit a szövetségesek Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” megállítottak. A győzelem hírét Marsigli vitte a pozsonyi országgyűlésre, ahol a rendek „hálából” lemondtak a szabad királyválasztás jogáról és törvénybe iktatták a Habsburg-ház örökletes uralmát. A következő évben Lipót XI. Ince pápához küldi követségbe, akitől pénzügyi támogatást szerez a Nándorfehérvár visszafoglalására indítandó hadjárathoz. Az egykori végvár megszerzése után Marsigli hátramarad kidolgozni az erősség védelmi terveit egy esetleges török ellentámadás elhárítására, eközben megrajzolja a Szerémség, a Morava és a Drina vidéke és az Észak-Balkán térképét. Vidin 1689-es elfoglalása után Károly herceg a Szerémségbe küldi felderíteni a grófot. Marsigli itt az ókori Sirmium (Szávaszentdemeter; Sremska Mitrovica) római maradványait vizsgálja. Fetislan (Kladovo) mellett megtalálja Traianus császár hídjának romjait. Az al-dunai Kazán-szorosban felfedezi a régóta elfeledett római utat és 6 római-kori erődöt. Az itt végzett kutatásai eredményét később Széchenyi István is felhasználja az Al-Duna hajózhatóvá tételéről szóló terveinél.
Károly herceg Thököly elleni hadjárata idején, 1690-ben, Gyergyószárhegy mellett Marsigli szert tesz egy rovásbotra. Lemásolja a szövegét és lejegyzi a rovásjelek hangértékét. A botot végül hazaküldi Bolognába. A szentek ünnepnapjait tartalmazó ún. bolognai rovásemlék, vagy rovásnaptár a ma ismert leghosszabb székely rovásírással készült nyelvemlék.

Lipót császár, tartva XIV. Lajos támadásától, angol közvetítéssel béketárgyalásokba kezd a kimerült törökökkel. Marsigli 1691-ben az angol küldöttség titkára lesz. Ebben az évben, a Duna-medencében végzett biológiai kutatásaiért és térképészeti tevékenységéért a londoni Royal Society tagjává választják. Konstantinápolyi missziója idején fejezi be Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról… című művét, melyet a császár (a háborús helyzetre való tekintettel) nem enged kiadni. A könyv végül 1732-ben, a szerző halála után jelenik meg.
1693-ban egy gyalogezred parancsnoka lesz. Az elismert hadmérnököt gyakran elhívják egységétől erődök, utak és hidak építését felügyelni. Ilyenkor a csapatok vezényletét beosztottja, Melchior Salzer von Rosenstein alezredes veszi át. Felső-Magyarországon állomásozva feltérképezi az északi bányavidéket. Később Bács megyében megállít egy török betörést. Itt (elsőként) tanulmányozza a Bácskát átszelő nagy sáncrendszert, amit Római Sáncnak nevez.
1695-ben levelezésbe kezd Giovanni Domenico Cassinivel, a bolognai egyetem tanárával és a nürnbergi Georg Christopher Einmarttal. A két csillagásztól szakmai tanácsot, műszereket és könyveket kér. Einmart a felszereléssel együtt elküldi hozzá tanítványát, Johann Christoph Müllert, aki az elkövetkezendő években Marsigli jobbkeze és legfontosabb munkatársa lesz. 1696-os csillagászati méréseik alapján újrarajzolják az eddig északkeleti irányban ábrázolt Dunát.

Marsigli és Müller Duna-térképe a Danubius Pannonico-Mysius I. kötetéből – Hungaricana közgyűjteményi portál

Ebben az évben konfliktusba keveredik Salzer alezredessel, akit letartóztat, majd elenged. Később Marsigli visszatartja a katonák zsoldját, mire Salzer sikkasztással vádolja a császárnál. A vád igaz, a gróf tényleg elvett az ezred pénzéből, hogy kutatásait finanszírozza. A hadvezetés ezért felfüggeszti, így 1697-ben egysége nélküle vesz részt a győztes zentai csatában. Az ezt követő béketárgyalások előtt a császár visszahelyezi tisztségébe a térképészeti ismeretei révén megkerülhetetlenné vált tisztet. Felfüggesztése alatt Müllerrel tovább folytatja a Duna-medence tanulmányozását. A térképek mellett megfigyeléseket készít a folyó élővilágáról, katalógust állít össze az itteni halakról és vadvirágokról. Tanulmányozza a dunai kérészt, a „dunavirágzást”. Hidrológiai, biológiai és kartográfiai feljegyzéseiből később egy, a Duna-medencét bemutató, nagyszabású mű készül, melynek megírását már 1690 körül elhatározta. 1703-ra elkészül a Duna magyarországi és szerbiai szakaszának atlasza is, amely később szintén a könyv része lesz.

A Duna forrásvidékének ábrája a Danubius Pannonico-Mysius VI. kötetéből – Törzsgyűjtemény

A felszabadító háborút az 1699-es karlócai béke zárta le, melyben – a Temesköz kivételével – a szultánnak fel kellett adnia magyarországi területeit. A pontos határok meghúzására a két szerződő fél határkijelölő bizottságot állított fel, melyet császári részről Marsigli vezetett.

Határváltozások a karlócai békében. A kép forrása: Wikipedia

A határvidék feltérképezése, a határkövek lerakása és a határmenti várak lerombolása egészen 1701-ig tartott. A tábornokká előléptetett Marsigli és titkára, Müller részletes térképeket készített a térségről. Ebben az időben jelenik meg a Dunáról szóló könyvének kivonata, a Danubialis operis prodromus és ekkor fejezi be Dissertatio de genere fungorum című tanulmányát a térség gombafajairól.

1701-ben II. (Habsburg) Károly halálával megüresedett a spanyol trón, melyet mind XIV. Lajos francia király, mind I. Lipót császár magának követelt. A spanyol örökösödési háború során Marsigli tábornok a Rajna menti Breisach várának helyettes parancsnoka lesz, amit az 1703-as francia ostrom során felettese, Giovanni d’Arco tábornok felad a franciáknak. Őt a hadvezetés halálra ítéli, Marsiglit pedig nyilvánosan lefokozzák és elbocsájtják a császári seregből.
Ezután élete hátralevő részét a tudománynak szenteli. Nyugati utazásai során további természettudományos kutatásokat végez, a Magyarországon készült jegyzeteiből pedig összeállítja fő művét, az Einmart rézmetszeteivel gazdagon illusztrált, hatkötetes Danubius Pannonico-Mysicust, ami végül 1726-ban jelenik meg nyomtatásban. Ebben széleskörű áttekintést ad a Duna-medence föld- és vízrajzáról, római-kori emlékeiről, ásványkincseiről, hal- és madárfajairól. Könyve a régió első és egyik legsokrétűbb leírása.

Magyarországi munkássága több tudományágra is kiterjedt: először vizsgált mikroszkóp alatt iszapot, feltérképezte a Duna forrásait, az Alföld humuszos és szikes részeit; római utakat és erődöket tárt fel, felfedezte Traianus császár Duna-hídját; leírta a török kori Buda fürdőit és dzsámijait, könyvek százait mentette ki a budai várból. Ahová ment, összegyűjtött, lerajzolt, feljegyzett mindent. Halála előtt néhány évvel gyűjteményét Bologna városának adta, amivel megvetette a Bolognai Tudományos Akadémia alapjait. Korának kiemelkedő polihisztora volt, aki utolsó gesztusával is hitet tett mottója mellett: „Nihil mihi! Magamnak semmit!”

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

• Bevilaqua-Borsody Béla: Luigi Ferdinando Marsigli di Bologna gróf tábornok XVII. századvégi magyarországi csillagászati megfigyelése. In: Stella, 1929/2. sz., 56–76.
• Molnár Mónika: Olasz hadi írók és generálisok Bécs és Isztambul között. L. F. Marsigli és kortársai, Budapest, Reciti, 2016.
• Kisari Balla György: Marsigli tábornok térképei, Budapest, A szerző kiadása, 2005.
• Sándor Klára: A Marsigli-féle székely rovásnaptár és más 15. századi kalendáriumok. In: Békési Imre et al. [szerk.]: Régi és új peregrináció – Magyarok külföldön, külföldiek Magyarországon I., Budapest – Szeged, Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – Scriptum, 1993, 322–329.
• Veress Endre: A bolognai Marsigli-iratok magyar vonatkozásai, Budapest, Athenaeum, 1906.
• Vékony László: Egy olasz polihisztor a Kárpát-medencében – Marsigli élete, munkássága és iratai. In: Hungarológiai Közlemények, 1982/4. sz., 485–535.
• Zolnay László: Emlékezés Marsigli tábornokra (1658–1730). In: Budapest, 1977/9. sz., 38–41.
• Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik, 2007.
• Luigi Ferdinando Marsigli: Danubius Pannonico-Mysicus, Tomi I–VI. , Hága–Amszterdam, Gosse-Alberts-de Hondt; Uytwerf-Changuion, 1726.
• Luigi Ferdinando Marsigli: Danubius Pannonico-Mysicus, Tomus 1. A Duna magyarországi és szerbiai szakasza, Budapest, Vízügyi Múzeum, Levéltár és Könyvgyűjtemény, 2004.
• Luigi Ferdinando Marsigli: Ludovici Ferdinandi Marsilii dissertatio de generatione fungorum, Róma, Franciscus Gonzaga, 1714.

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A nyolcvankilencedik részben Szemerédi Ágnes „A fényképészet úttörői című alsorozatában Gévay Béla utazó fényképész munkásságát bemutatja be.

Gévay Béla fényképész 1841-ben született Pinkafőn, (ma Pinkafeld, Ausztria) Gévay Albert néven, Gévay Károly és Joanna gyermekeként. Testvére, Antal egy évvel korábban, 1840-ben született szintén Pinkafőn. Gévay korai tanuló éveiről nem sokat tudunk, húszas éveiben feltehetőleg már Bécsben, a szinte vele egyidős Angerer Victor (1839–1894) későbbi híres bécsi fényképésszel együtt sajátították el a fényképezés tudományát. Angerer Victor testvére, Karl – a bécsi Angerer és Göschl fotokemigrafiai műintézetet megalapítója – úttörő tevékenységet végzett a modern könyvillusztrációs reprodukció terén. Másik testvére, Ludwig megalapította az Angerer fényképészeti és műkiadó intézetet. Victor 1894-ben bekövetkezett haláláig társtulajdonosa volt Ludwig cégének. Az Angerer család tagjaitól is több fényképet őriz könyvtárunk Történeti Fénykép- és Videótára.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Gévay karrierjének elején először Pesky Edével (1835–1910) – Pesky József (1795–1862) festő fiával – az ifjú festővel és kőnyomda-tulajdonossal dolgozott együtt Pesten a Váci utca 14. szám (Váci utca és Régiposta utca sarka, a Szentkirályi-házban) alatti műteremben. A fényírdát Pesky Ede egyedül nyitotta meg 1861-ben. Ugyanebben az évben részt vett londoni világkiállításon is olajfestményével. Korábban ő is Bécsben működött együtt az Angerer testvérekkel.

• 
• 

A Pesky-műterem megnyitásáról az első hír 1861 áprilisában került be a sajtóba, a fényírdát kicsit később, végül 1861. augusztus 25-én nyitotta meg. A Hölgyfutár című lap a következő évben már reklámozta a műtermét.

Az említett műterem megnyitása után két évvel, 1863 novemberében, a Pesti Naplóban olvashattuk Gévay Béla hirdetését, amelyben reklámozza, hogy Pesky Ede Váci utca 14. szám alatti műtermét átvállalta, (feltehetőleg a tulajdonjogot) az új cég neve: Pesky és Gévay lett. Ezzel párhuzamosan Angerer segédje is volt Bécsben, sokat tanult kortársától egyben mesterétől. Pesky és Gévay műterme nagy népszerűségnek örvendett, hirdetésük szerint 48 óra alatt bármennyi képet olcsón el tudtak készíteni.

• 
• 
• 
• 

1863-ban több hirdetés is megjelent, melyben hirdették műtermüket, miszerint gyorsak és olcsóak, valamint borult és derült időben is tudtak képeket készíteni. Ez megerősíti a korábbi hirdetéseket, miszerint nagyméretű napfény (üveg) műteremmel rendelkeztek.

Kézirattárunk őriz két fényképet Gévay Bélától. Az egyik fénykép Károlyi István (1845–1907) politikust, országgyűlési képviselőt ábrázolja, melynek verzóján ez olvasható: „Emlékül Károlyi Pistától. Jean pinczér. Pest Mart. 21–22, 1864.”
A másik fényképen Tolnai Lajos (1837–1902) író, publicista szerepel, a kép hátulján felirat: „Egy szép költőnő nem kevésbé szép anyjának szeretettel és tisztelettel Pest 1865. Nov 4. Tolnai Lajos”
Mindkét kép hátulján található jelzés szerint a fotográfia Gévay Béla Váci utca 14. szám alatti műtermében készült, amely műterem előtte Pesky és Gévay műterme volt. Tehát ekkor már feltehetőleg Pesky Ede nélkül, egyedül működtette Gévay ezt a műtermet. Ezt megerősíti a verzón lévő felirat is, miszerint: előbb Pesky és Gévay műterme.
1865 májusában érkezett meg Bécsből Angerer Victor (1839–1894) és Pesky Ede helyett betársult Gévay Béla üzletébe. Felújított, megnagyobbított műtermüket a Váci utca 14. szám alatt 1865. május 20-án nyitották meg. Újsághirdetésünk szerint pedig meg is őrizték a kezdetektől a fényírdában azidáig készített eredeti képeket, melyekről bármikor tudtak másolatokat készíteni a vendégek részére.

Gévay Béla 1867 júniusában nyitotta meg első önálló műtermét a Dorottya utca sarkán álló Wurm-udvarban. A könyvtár őriz egy itt készült különleges verzót is, amelyeken szerepel a fényképészeti műterem stilizált rajza, sétáló emberekkel és a műterem címével együtt. A német és magyar nyelvű verzón arról tudósít, hogy császári és királyi kizáró(lagos) szabadalma van színes, azaz feltehetően színezett fényképekre. A nyitásáról szereplő hírben úgy szerepel a műterem, mint a térség legnagyobb, emeletes műterme, ezért alkalmas volt csoportok fényképezésére is. Előző műteremben, a Váci utcai Szentkirályi házban készített képeit is megőrizték az 1860-as nyitástól kezdve, így a régebben készült képekből is tudott másolatokat készíteni.

Magyarország és a Nagyvilág, 1867. november 23.; 3. évf., 47. sz. – Törzsgyűjtemény

A Dorottya utca akkoriban népszerű fényképészeti központként funkcionált, hiszen itt működtetett műtermet 1861-től a dagerrotípia készítésével elsők között foglalkozó Kawalky Lajos. Nem messze Gévaytól nyitotta meg műtermét Strelisky Lipót (1807–1905). Később az utcában lakott Hoffmann Viktor (1877–?) fényképész is, aki a Magyar Amatőr-Fényképezők Országos Szövetsége titkáraként és a Fény című folyóirat szerkesztőjeként vált a szakmai közélet meghatározó szereplőjévé 1911 és 1918 között.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Gévay Béla, valamint Zograf Ignác és Zinsler Henrik pesti fényképészek sorozatban és darabonként is megvásárolható, albumban gyűjthető vizitkártyaképeket is gyártottak. Gévay Béla több felvételen örökítette meg a Magyar Tudományos Akadémia székházának belső tereit, az ott elhelyezett Esterházy-képtárat, melyből 1871-ben megalakult az Országos Képtár, a mai Szépművészeti Múzeum elődje. Feltételezhetően jól értett a műtárgy fényképezéshez is. Nemcsak műtermi képeket készített, hanem ravatalképet is vállalt. A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának 1296/1953 fk leltári számú képén egy fiatal férfi látható oldalt fényképezve a ravatalon koporsóban. Az 1870-es években tréfás műtermi felvételeket életképeket, megjátszott jeleneteket és csoportképeket is készített műtermeiben.
1867-ben olvashatjuk az első jelentősebb hírt új találmányáról az átlátszó festésről, amelyet más néven niliniotypiotnak is neveztek. A találmány lényege, hogy a fényképek hátuljáról ismeretes anilin festékekkel átlátszóan festenek.

1872-ben, Simonyi Antallal együtt a kecskeméti kiállításon nyert aranyérmet, 1873-ban a bécsi kiállításon díjazták fényképeit és részt vett az 1876-os szegedi országos kiállításon is. 1873-ban megválasztották a fővárosi iparoskör alakuló közgyűlésén választmányi tagnak. Több városban is járt utazó vándor fotográfusként Felső-Magyarországon az 1870-es és az 1880-as években, rendszeresen hirdette magát a helyi lapokban. Az utazásai során érintett városokból sajnos a könyvtár gyűjteményében nem maradt fent kép.

Először Beregszászon majd Munkácson készített fényképeket, 1882 januárjában pedig rövid ideig Egerben időzött. 1884 januárjában az ungvári helyi lapban, az Ungban hirdette magát. A hirdetés szerint először egy próbaképet készített, és ha a fotóalany azzal meg volt elégedve, Gévay egy perc alatt el tudta készíteni az adott felvételt, a rövid exponálási időt különösen gyerekek fényképezésénél tartott hasznos módszernek. Újságokban talált hirdetések szerint Békésen is kétszer vállalt fotózást, első alkalommal rövid ideig, 1884 július végén, augusztus elején, valamint 1885 áprilisától néhány hétig Bauer Márton bádogos házában készített fotográfiákat
Az utazásokkal párhuzamosan, az 1880-as években feltehetőleg a Kerepesi út 30. szám alatt és az Erzsébet téren is volt műterme.

Gévay Béla: Csíkosruhás kalapos nő portréja – Magángyűjtemény

Az 1880-as években Makón majd, feltehetőleg 1884 és 1888 között Hódmezővásárhelyen két helyen is próbálkozott műteremmel. Feleségét Stuber Máriának hívták, házasságkötésük időpontja nem ismert, lánya Gévay Erzsébet 1888. szeptember 21-én Hódmezővásárhelyen született és Szegeden öthónapos korában hunyt el. 1886. május 29-én született fiúk, Károly. Hódmezővásárhelyi műtermét az akkor már Vásárhelyen letelepedett Plohn Illés (1833–1911) fényképész vette át 1888-ban, és saját házának udvarán rendezte be. Egy 1885-ös hír szerint Plohn Illés árleszállítást eszközölt, feltehetőleg Gévay Béla vásárhelyi megjelenése miatt.
Gévay Hódmezővásárhely után Szegeden nyitotta meg fényképészetét 1888. november 1-én a Horváth Mihály utca 7. szám alatt. Ez Szeged legrégibb fényképészműterme, ahol Gévay előtt 1862-ben Bietler Ferenc, 1881–1885 között Ravasz Imre aradi fényképész, majd 1886-tól 1888-ig Rechnitzer János működött. Rechnitzerről nagyon kevés adat van, de azt tudjuk, hogy szegedi tartózkodása előtt 1883-ban pancsovai (ma Szerbia) fényképészként a csángóföldre utazva csángókat örökített meg, valamint ugyanabban az évben az amszterdami kiállításon fényképeiért ezüstérmet kapott. 1876-ban a szegedi országos kiállításon vett részt, akkor még újvidéki fényképészként.

Gévay Béla: Fiatal fiú portréja – Magángyűjtemény

Gévay szegedi műtermét 1899 őszén helyezte át a Széchenyi tér 6. szám alá. (Balogh-ház, ma a Generali biztosító irodája működik az épületben) Ebben az időszakban készült képei verzóin is szerepelt grafika reklámcéllal az épületről, amelyben a műterme volt, csakúgy, mint a Wurm-udvarban készült képei esetében. A Móra Ferenc Múzeum digitális gyűjteményében található fényképek között Gévay Bélától tájképek, népi életképek, természeti felvételek találhatók, valamint jellemzőek a katonákról készített portréképek, illetve esküvői műtermi felvételek is. Az utóbbiakat Hódmezővásárhelyen készítette. Szegeden a piarista gimnázium részére készített csoportképeket is 1897–1898-ban. 
A Szeged és Vidéke folyóirat egy Szegeden történt különleges esetről számolt be, miszerint Heine Henrik fényképész felesége kibérelte szegedi műtermét 1904-ben, az asszonyt sikkasztás miatt 3 hónap fogházra ítélték.

Budapesten született lánya, Mária édesapja előtt öt évvel, 23 évesen, 1904. november 21-én hunyt el Szegeden. Gévay utolsó műterme 1907-től Szegeden, a Horváth Mihály utca 5. szám alatt volt. Két évvel később, 1909. július 24-én 69 éves korában mellhártyagyulladásban hunyt el.
Gyászhírét a Szegedi Napló Újdonságok rovata közölte:

Szegedi műtermét 1909 és 1910 között Gévay felesége Stuber Mária működtette. Özvegye 1910. április 24-én halt meg Szegeden, tüdőgyulladásban.

Szemerédi Ágnes (Főigazgatói Kabinet)

Felhasznált irodalom:

• Sürgöny, 1861. április 24.; 1. évf., 94. sz.
• Szegedi Napló, 1909. július 27.; 32. évf., 178. sz.
• Szeged és Vidéke, 1904. március 22., 3. évf., 118. sz.
• Bereg, 1879. október 14., 6. évf., 41. sz.
• Magyarország és a Nagyvilág, 1867. november 23.; 3. évf., 47. sz.
• Pesti Hírnök, 1865. május 9.; 6. évf., 106. sz.
• Hölgyfutár, 1862. augusztus 2., 13. évf., 92. sz.; október 3., 14. évf., 41. sz.
• Nefelejts, 1863. július 26., 5. évf., 17. sz.
• Békés, 1884. július 27. 3. évf., 30. sz.; 1885. április 26., 4. évfolyam, 17. sz.
• Pesti Napló, 1865. május 28., 16. évf. 4534. sz.; október 25., 18. évf., 5255. sz.; esti kiadás, 1876. augusztus 25., 27. évf., 203. sz.
• Ung, 1884. január 6., 22. évf., 1. sz.
• Eger, 1882. január 12., 21. évf., 2. sz.
• Knotik Márta: Fényírók és fényirdák Szegeden, 1859–1913, Szeged, Móra Ferenc Múzeum, 2009.
• Farkas Zsuzsa: Festő-fényképészek, 1840–1880, Kecskemét, 2005.
• FamilySearch
• Knotik Márta: A Csongrád megyei fényképészet a századfordulón (1897–1913). Első rész: Szeged. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve: Studia Historica 11. Szeged, 2008.
• Csengel-Plank Ibolya – Hidvégi Violetta: Reflexiók az építészet és a fotográfia XIX. századi kapcsolatáról Deischer József munkássága kapcsán. In: Hidvégi Violetta – Marótzy Katalin: Diescher József. Építészet és mesterség, Budapest, Budapest Főváros Levéltára, 2016.

A fényképészet úttörői című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész

2022. szeptember 15. és 17. között Szegeden rendezték meg a Történetek az irodalom médiatörténetéből. Mélyfúrások a magyar irodalmi sajtótörténetben: lapok, szerzők, szerkesztők; szövegek és olvasók című konferenciát, amelyen könyvtárunk tudományos kutatója, Dede Franciska Kiss József népszerű hetilapja, A Hét első huszonöt évének szépirodalmi szerzőiről tartott előadást.

Az előadás első diája

Statisztikai adatokon alapuló expozémban Kiss József népszerű hetilapja, A Hét első huszonöt évének szépíróit vizsgáltam, és különböző kérdések és szempontok felvetése mellett az elemzés problémáira és nehézségeire is kitértem. Röviden áttekintettem, hogy a lapban az olvasók hol találkozhattak szépirodalmi alkotásokkal, majd – részben korábbi kutatásaimra támaszkodva – az 1889 és 1914 közötti két és fél évtized szépirodalmi anyagát és szépíróit (a megjelent lírai és prózai alkotások arányát, a hazai és külföldi alkotókat, a legtöbbször közölt szerzőket, a női alkotók műveinek számát stb.) tekintettem át.
Az anyaggyűjtés elsődleges forrásait A Hét féléves tartalomjegyzékei jelentették, ezt egészítette ki a teljes huszonöt évfolyam tételes átlapozása és az adatok ellenőrzése, valamint a Galambos Ferenc 1954-es repertóriumával való esetenkénti összevetés. A statisztika összeállításakor számos kérdéssel és problémával szembesültem. A különböző hiányokat, kihagyásokat és a kisebb hibákat viszonylag könnyű volt pótolni (a tartalomjegyzék esetleges hiányosságait és tévesztéseit a tételes átnézéssel lehetett javítani). A műfaji besorolás következetlenségeire vonatkozóan azonban döntést kellett hozni, illetve megoldást kellett találni arra a kérdésre is, hogy időnként egy cím alatt több, önálló közlemény is szerepel. Az egyik legnagyobb kérdést a terjedelem érzékeltetése jelentette, hiszen cím alapján egy rövid vers éppúgy egy közleménynek számít, mint egy több mint harminc számon keresztül közölt regény. Ezért a megjelenéseknél (természetesen elsősorban a prózai művekre vonatkozóan) zárójelben a terjedelmet is megadtam. A szerzők tekintetében az álnévhasználat jelentett pluszfeladatot. Bár ez nagyrészt a belső munkatársak gyakorlata volt és elsősorban nem a szépirodalmi munkákra vonatkozott, nem egy szerző (főleg költő) élt az álnévhasználat gyakorlatával (ezeket az álneveket sok esetben sikerült feloldani, néhány esetben további kutatásokra van szükség). Az egyik legnehezebb kérdést azonban a külföldi irodalmak meghatározása jelentette: vajon a szerző születési helyét, állampolgárságát, írói nyelvét vagy nemzetiségét vegyem figyelembe a nemzeti irodalmak meghatározásánál? Bár a válasz a legtöbb esetben egyértelmű, néhány szerzőnél problematikus. Közülük az egyik legszemléletesebb példa Lafcadio Hearné, aki ír apától és görög anyától származott, Görögországban született, Dublinban nevelkedett, élt Amerikában, majd Japánba költözött, ott nősült meg, felvette a japán állampolgárságot és a Yakumo Koizumi nevet. (Végül A Hét francia irányultságára vonatkozó tanulmányomban alkalmazott megoldást használtam itt is. Lásd D. F., A Hét et la France. Influences et présences françaises dans les vingt premières années de la revue. In: Revue d’Études Françaises 23(2019), pp. 46‒61.) 

Az előadás egyik diája. Írók A Hét címlapján

Az így összeállított statisztikák alapján több szempontú következtetéseket vontam le a lírai és prózai szépirodalmi művek arányáról, ezek hazai és külföldi szerzők szerinti megoszlásáról, a külföldi irodalom és idegen szerzők nemzeti(ségi) megoszlásáról, valamint a női és férfi szerzők arányáról is. Röviden érintettem a címlapok kérdését (közlik-e szépírók arcképét) és kitértem két jelentős jubileumi számra is (az 1899-ben, A Hét tizedik évfordulóján, valamint az 1913-ban, a huszonötödik évfordulón megjelent ünnepi számra).

Az előadás egyik diája: A Hét jubileumi számai: 1899 és 1913

A statisztikai adatokkal alátámasztott előadás végén néhány konkrét példát említve kitértem az író- és költőnők jelenlétére, a fiatal írógárda számára biztosított megjelenési lehetőségre és a szerkesztő kapcsolati hálójára, valamint „kéziratszerző” gyakorlatára is. Bár Kiss József számos módszert alkalmazott, hogy évtizedeken át hétről hétre igényes tartalommal tölthesse meg a lapját, befejezésül egyetlen levélrészletet idéznék egy kissé talán rendhagyó eszköz, „trükk” bevetésének illusztrálására:

Az előadás írott változata várhatóan 2023-ban jelenik meg.

Dede Franciska (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

2022. augusztus 25–27. között rendezték meg a Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület konferenciáját. Az idén 36. alkalommal sorra kerülő tudományos fórumnak a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola adott otthont.

A konferencia helyszíne: a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola

A Történelem és vizualitás című konferencia 29 szekciót töltött meg számos izgalmas és értékes előadás felvonultatásával. A gazdag programban a történészek mellett a társtudományok kutatói is képviseltették magukat. Így különböző szempontok szerint vált vizsgálhatóvá az egyes történeti korszakok képigénye, akár e korszakok vizualitásának bemutatása vagy forráskincsként értékelése által. A plenáris ülés előadói dr. Tamás Ágnes, dr. Fisli Éva és dr. Gábor György voltak.
Az előadások témafelvetéseinek sokrétűsége rámutatott, hogy milyen hatása is van a képeknek a befogadóra, hogy ezzel egyes korokban hogyan éltek, vagy épp hogyan éltek vissza és tették a propaganda eszközévé.
A társadalomtörténet-kutatás legmodernebb eszközeként mutatkozott be a vizualizálás módszere, azaz különböző adatcsoportok térképre vagy diagrammra helyezve történő értékelése. Érdekes volt a közösségi és a személyes térre irányuló szempontok tárgyalása és a különböző társadalmi rétegek önreprezentációját vizsgáló kutatások bemutatása is.
A háromnapos rendezvényen munkatársaink – Andrási Erika, Dede Franciska, Papp Viktor, Sárközy Réka és Vesztróczy Zsolt – eredményeit is hallhatta a közönség. A konferencia tanulmánykötete várhatóan 2024-ben jelenik meg. Sorozatunkban ennek előzetesként ezeket az előadásokat ismertetjük röviden.
Az alábbiakban Sárközi Réka ismerteti Az 1956-os forradalom szimbolikája amatőr fényképeken címmel megtartott előadásának témáját.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Előadásomra a Képek olvasatai című szombat délelőtti szekcióban került sor. Témám az 1956-os forradalom vizuális emlékezete volt. A forradalom napjaiban készült amatőr felvételek áttekintésével arra kerestem választ, hogyan alakul egy forradalmi helyzetben a látványhoz kapcsolódó jelentésalkotás folyamata, miként válnak egyszerű utcaképek az 1956-os forradalom fontos reprezentációivá. Előadásomban kitértem a fotósok csoportjaira (amatőrök, MTI-tudósítók és külföldi fotóriporterek), a képek azonosítási problémáira, a hiányok reprezentációira, a forradalom utótörténetében elfoglalt szerepükre, és a hitelesség kérdéskörére. Előadásom hipotézise szerint az amatőr fényképek nem esetlegesen készültek, hanem a fényképezés a járókelő fotográfust egy jelentésalkotási folyamatban segítette, vizuális támpontokat nyújtva az őt körülvevő zűrzavarosan kavargó események értelmezésében. A felvételek elkészítése egyben szimbólumalkotási folyamat is volt, egyfajta „vizuális történelem” keletkezett. Azok a tematikus csoportok, amelyekbe a képeket ma rendezni lehet, elsősorban azok a pozitív töltetű szimbólumok, amelyek ma is érvényesek az 1956-os forradalom értelmezési keretében, mint az ikonoklazmus dokumentumai (a Sztálin-csizma és a levert önkényuralom egyéb jelképei), a megalkotott új szimbólumok (lyukas zászló és Kossuth-címer), továbbá a sajtószabadság, a szolidaritás, a gyász és a tisztaság képi reprezentációi.

Dr. Sárközy Réka (Történeti Fénykép- és Videótár)

Kollégáink 2022. szeptember 7–8-án az EODOPEN projekt 7. találkozóján vettek részt az észak-németországi Greifswaldban.

• 
• 
• 

Könyvtárunk munkacsoportvezetőként vett részt a Creative Europe által támogatott, 2019-ben indult EODOPEN projektben (eBooks-On-Demand-Network Opening Publications for European Netizens). A projekt 3 fő célja:

1. a „könyvtári raktárak mélyén rejtőző”, 20–21. században keletkezett irodalmi művek (beleértve az ún. szürke irodalmat) digitalizálása és elérhetővé tétele a széles értelemben vett európai közönség számára; továbbá – a hozzáférhetőség megteremtése révén – a 20–21. századi kulturális örökség iránti érdeklődés elősegítése, valamint a kultúraközi párbeszéd élénkebbé tétele a nemzeti, regionális és helyi közösségek szintjén;
2. annak az elősegítése, hogy a vakok és látássérültek könnyebben férjenek hozzá a 20–21. század irodalmi művekhez;
3. a könyvtári és más kulturálisörökség-védelmi intézményi munkatársak készségeinek fejlesztése a jogtisztázási kérdések adekvát kezelésében való hatékony együttműködés érdekében regionális, nemzeti és nemzetközi szinten.

Az EODOPEN projekt 7. találkozója. Greifswald, 2022. szeptember 7–8.

A rendezvénynek, amelyen 12 ország 18 intézményének összesen 48 képviselője vett részt, a greifswaldi egyetemi könyvtár adott otthont. A kétnapos tanácskozáson először a munkacsoportok (working group, WG) tájékoztatója hangzott el az elmúlt fél évben végzett munkájukról. Könyvtárunk részéről Dancs Szabolcs ismertette az általunk készített jogtisztázási dokumentációs eszköz technikai specifikációját.

Dancs Szabolcs előadása

A munkacsoportok beszámolója után az OSZK vezette WG6 többórás workshopja következett Radó Rita és Dancs Szabolcs vezetésével. A tanácskozás témái voltak a készülő jogkezelést támogató dokumentációs eszköz részletes ismertetése, a modulok funkcióinak tisztázása, működése, technikai paramétereik bemutatása és a specifikáció véglegesítéséhez szükséges kiegészítések.

A WG6 munkacsoportjának workshopja

Amint az a projektcélokból jól kitűnik, a munkacsoportok feladatai egymásra épülnek, az eredménytermékek létrehozásában – a saját dedikált feladatainkon felül – minden munkacsoport támogatja a többiek munkáját is, ezért a csoportok közötti kooperációnak különösen nagy jelentősége van. A munkacsoportok közös megbeszéléseire a délután folyamán került sor. Az OSZK vezette munkacsoport legszorosabban a WG5-tel működik együtt, a közös értekezletünkön szakmai (szerzői jogi, fejlesztési, a nemzeti gyakorlatokra vonatkozó) kérdéseken túl munkaszervezési kérdéseket is megvitattunk (pl. a nemzeti és nemzetközi tesztelési workshop szervezését).

Digitalizálási utómunkálatok – Greifswald, Egyetemi Könyvtár

A második napon egy gyors összegzést hallhattunk a munkacsoportok megtárgyalt eredményeiről, majd Jerker Rydén (Kungliga biblioteket, Svédország) szerzői jogi szakértő és Karol Kościński szerzői és médiajogász előadását hallgattuk meg, a már bevezetett DSM-irányelvekről, illetve a szabályozás kulturális örökségvédelmi intézményekre gyakorolt hatásáról. Jerker Rydén részletesen beszélt az engedélyezést és a jogtisztázást lehetővé tevő eszközökről, a kivételekről és korlátozásokról, illetve bemutatta a Svédországban nagy népszerűségnek örvendő kiterjesztett hatályú közös jogkezelés intézményét és előnyeit. Karol Kościński kendőzetlen nyíltsággal és vehemens átéléssel hangsúlyozta a financiális helyzet erős hatását a jogkezelési kérdések célszerű és hatékony megoldásainak útkeresésében nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt.
Ezután Konstantin Herrmann (Sächsische Landesbibliothek – Staats- und Universitätsbibliothek, Németország) előadása következett, egy német közgyűjteményeket összefogó, nemzeti szintű jogtisztázással kapcsolatos projektről. A drezdai SLUB munkatársa elmondta, hogy a mostani projekt célja a digitalizálási folyamatok támogatása és a (még) jogvédett dokumentumok elérhetővé tétele. A projekt jelenleg a tervezési szakaszban tart, az intézményi igények felmérésére és a meglévő hálózatok integrálására fókuszálnak. Szakértői megbeszéléseket tartanak az adatszolgáltatókkal és a felhasználókkal, a jogi szakemberekkel a dokumentumok közzétételének szabályozását illetően, illetve nagy hangsúlyt fektetnek a műszaki alkalmazások piacának elemzésére.

Konstantin Herrmann (Sächsische Landesbibliothek – Staats- und Universitätsbibliothek, Németország) előadása

A találkozó zárómegbeszélésén a résztvevők négy csoportban összegezték tapasztalataikat, illetve gyűjtötték össze javaslataikat a következő projekttalálkozóra, amely 2023 tavaszán lesz Olomouc városában.
A 7. EODOPEN meeting az OSZK számára nagyon gyümölcsöző és hasznos volt, és nagyban elősegíti az e hónapban esedékes következő eredménytermék időben és megfelelő színvonalon történő leadását.

Radó Rita (Kutatási és Különgyűjteményi Titkárság)

A projekttel kapcsolatos korábbi bejegyzéseink és híreink:

• A hozzáférés (elfojtott) forradalma és az EODOPEN projekt
• E-books on Demand – Network „EODOPEN” – kollégáink cikke a jogtisztázás támogatását szolgáló nemzetközi projektről
• Nemzetközi felmérés az e-könyv-használók olvasási tapasztalatairól
• EODOPEN 2021 konferencia
• EODOPEN – projekttalálkozó Lisszabonban

További írások az EODOPEN projektekről kollégáinktól: 

• Radó Rita–Dancs Szabolcs: Designing a Rights Clearance Documentation Tool (RCDT) in the framework of EODOPEN project. In: Knižnica, 21(1). 2021, 6–13.
• Radó Rita–Dancs Szabolcs: One rights clearance documentation tool to all. In: ITlib, 2021(3–4), 43–47.
• Dancs Szabolcs–Radó Rita: EODOPEN: nemzetközi projekt a jogtisztázás támogatására. In: Tudományos és Műszaki Tájékoztatás, 68(5). 2021, 295–303.

2022. október 6-án a Liszt Intézet – Helsinki Magyar Kulturális Központban a „Kulttuurihistoriaa pienoisgrafiikassa. Unkarin ja Suomen modernien exlibristen värikäs kuvasto” / „Kultúrtörténet a kisgrafikákon. A modern magyar és finn ex librisek sokszínű képi világa” című magyar–finn ex libris kiállításon elhangzott megnyitószöveg (magyar és finn nyelven).

A Helsinki Magyar Kulturális Központ épülete és Szabó Endre igazgató

Az Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek (2016) című modern, azaz 20–21. századi ex libriseket bemutató kötethez kapcsolódó kiállításra Magyarországon 2016-ban került sor könyvtárunkban. Az albumszerű kiadványban szereplő több mint 1000 ex librisből kb. 150 került bemutatásra a most itt, Helsinkiben is kiállított 22 tablón. Jelen tárlat kurátora a budapestihez hasonlóan a kötet szerzője, Vasné dr. Tóth Kornélia magyar művelődéstörténész, könyvtárunk tudományos munkatársa, aki több száz publikációt, köztük számos könyvet jelentetett meg az ex libris területén az utóbbi 13 évben, előadásokat tart, szerkeszti a magyar Kisgrafika folyóiratot és a témából doktorált. A Kisgrafika Barátok Köre elnökségi tagjaként számos magyarországi ex libris kiállítást szervezett, illetve nyitott meg. Bár e tárlat megnyitóján nem tudott jelen lenni, szeretetteljes üdvözlete kíséretében a következő összefoglalót küldte a kiállítás céljairól a finnországi közönségnek.

Vasné dr. Tóth Kornélia, a tárlat kurátora. A fotót készítette: Visky Ákos László

„Nagyon hálás vagyok a magyar ex libris anyag finnországi bemutatásáért, a magyar–finn kapcsolatok ilyetén ápolásáért. Röviden ismertetem a kiállítás anyagát, mely egyúttal az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára ex libris gyűjteményébe is betekintést nyújt. A tárlat gazdag kultúrtörténeti körképet ad a 20–21. századi kisgrafikákról, azok gyűjtőiről és készítőiről.

A Helsinki Magyar Kulturális Központ ex libris tárlata az U galériában

A tablókon a grafikák alatt jelölve van a készítő grafikusok neve, de a tablók nem az alkotók, hanem az ex librisek ikonográfiája szerinti tematikus rendszerben, 14 fő csoportra bontva mutatják be a könyvjegyeket – a kiállítás alapját jelentő képes album szerkezetét követve.

Az „Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek” (2016) című kötet a finn kiállításon

Külön tablók reprezentálják a magyar történelem és irodalom, a képzőművészeti és zenei élet nagyjait és főbb eseményeit.

Fotó a kiállított magyar történelmi tablókról

A történelmi tablók a honfoglalástól az első magyar királyokon, Szent Istvánon és Lászlón át napjainkig mutatnak be vonatkozó ex libriseket, köztük Mátyás királyt, a reformkor és az 1848–49-es szabadságharc emblematikus alakjait ábrázolókat, az I. és a II. világháború sorsfordító helyszíneit, az 1956-os eseményeket, az űrkutatást szemléltetőket. Sokak előtt nem ismert, hogy a neves magyar írók-költők, a magyar történelem jeles alakjai közül számosan rendelkeztek saját ex librisszel, például Babits Mihály, Radnóti Miklós, Juhász Ferenc és Faludy György költők; Károlyi Mihály miniszterelnök és Horthy Miklós kormányzó. Több magyar híresség számára az utókor által emléket állító ex libris, hommage lap készült, ezeken gyakori a portréjuk vagy valamely alkotásuk, tevékenységük felidézése.

Magyar irodalmi tabló a kiállításról

A kronologikusan felépített történelmi, irodalmi tablók mellett számos példa akad a topografikus, Magyarország világörökségi, történelmi-nemzeti emlékhelyeit bemutató ex librisekre, melyek közt például Budapest, az esztergomi Várhegy, a Mohácsi Nemzeti Emlékhely, a debreceni református nagytemplom, a Hortobágy szerepel.
Az ex librisek sokszínűségét reprezentálandó néprajzi, vallási vonatkozású könyvjegyek éppúgy láthatók, mint étkezéssel, növény- és állatvilággal kapcsolatos témák vagy könyvet, címert ábrázoló ex librisek. Megjelenítést nyer a tárgyi és szellemi néprajz képi és motívumvilága: fafaragások, hímzésminták, népies életképek. Nagy számarányt képviselnek a foglalkozásjelölő ex librisek, ezek közt különösen népszerű az orvos, jogász, kovács, bányász, nyomdász, könyvtáros, pedagógus szakmákra utalás, de találhatunk a különféle hobbikra utaló könyvjegyeket is, mint a bélyeggyűjtés, a numizmatika, az ex libris gyűjtés. A vallási-egyházi vonatkozású tablók bibliai motívumokat, illetve hagiográfiai (azaz a szentek életével kapcsolatos) vonatkozásokat dolgoznak fel.
Saját kedvenceim azok a lapok, melyek ismert költőink-íróink részére készültek, például Babits Mihály, a Nyugat első nemzedékének kiemelkedő költője nevére szólóan Kozma Lajos építész, iparművész; Radnóti Miklós számára r grafikusművész, fametsző, a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tagja alkotott ex librist.

Radnóti Miklós ex librise, grafikus: Buday György, Jelzet: Exl.R/48 – OSZK, Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Rákóczi-szabadságharcot idézően nevemre készült például Kőhegyi Gyula alkotása II. Rákóczi Ferenc alakjával, de több más kortárs grafikustól (Ürmös Péter, Imets László stb.) is rendeltem a témában ex librist. Impozáns Perei Zoltán fametszetsorozata a 13 aradi vértanúról, mely Galambos Ferenc jogtanácsos-bibliográfus, jeles ex libris gyűjtő nevére szóló ex libriseken szerepel, ezekből is láthatunk példát a tárlaton, a kötet pedig a teljes sorozatot bemutatja.
Végezetül egy kis összegzés, miért fontos és miben újszerű ez a kiállítás (és az alapját jelentő Ex libris és képkultúra című könyv):

- a vizualitás eszközeivel minden korosztály, és bármilyen foglalkozású, érdeklődési körű ember számára színes betekintést ad a magyar kultúrtörténetbe;
- kevésbé ismert képi ábrázolásokon mutatja be az érdeklődők számára a magyar kultúrtörténetet, nem a megszokott képeken, iskolai tankönyvekből ismert ábrákon, grafikákon-festményeken keresztül;
- tematikailag nézve a képanyag a magyar nemzeti emlékezet része és eszköze;
- a 20–21. századi grafika jeles magyar alkotóinak (köztük Fery Antal, Diskay Lenke, Drahos István, Haranghy Jenő, Kékesi László, König Róbert, Menyhárt József, Nagy László Lázár, Sassy Attila, Stettner Béla, Várkonyi Károly, Zádor István stb.) ábrázolásvilágába, alkotói stílusába nyerhetünk betekintést; a szereplő grafikusok közt többen ma is alkotó, kortárs művészek (Havasi Tamás, Kőhegyi Gyula, Ürmös Péter, Vén Zoltán);  
- a bemutatott képanyag az ex libris készíttetők, a műgyűjtők oldaláról nézve is fontos forrás, gondoljunk csak például a kisgrafikakör egykori titkára, Réthy István, vagy a Galambos Ferenc, Semsey Andor, Soó Rezső, Lippóczy Norbert, Szíj Rezső nevére szóló ex librisekre! 

A tárlat anyagán keresztül jó elmélyedést, örömteli felfedezőutat kívánok a magyar ex librisek és a magyar kultúrtörténet világában!

Vasné dr. Tóth Kornélia művelődéstörténész Budapestről, a tárlat kurátora”

Sanna Tiirikainen, a Helsinki Magyar Kulturális Központ munkatársa, a kurátori szöveg felolvasója finn nyelven

Exlibris ja kuvakulttuuri. Moderneja unkarilaisia exlibriksiä

(a megnyitószöveg finn nyelven)

Unkarin kulttuurikeskuksessa nähtävän näyttelyn unkarilainen osa perustuu vuonna 2016 Unkarissa ilmestyneeseen teokseen Exlibris ja kuvakulttuuri. Moderneja unkarilaisia exlibriksiä (Ex libris és képkultúra. Modern magyar ex librisek), joka esittelee moderneja eli 1900-2000-lukujen exlibriksiä. Kirjan ilmestymisen jälkeen Unkarin kansalliskirjastossa järjestettiin aineistosta näyttely.
Teoksen yli 1000 exlibriksestä on tässä näyttelyssä esillä noin 150 pienoisgrafiikkaa, ja näyttelyn unkarilaisen osan kuraattorina on toiminut kirjan tekijä, kulttuurihistoriantutkija tohtori Kornélia Vasné Tóth. Kornélia Tóth työskentelee Unkarin kansalliskirjatossa tutkijana tutkimusalanaan exlibris, joka oli myös hänen väitöskirjansa aihe. Kuluneen 13 vuoden aikana häneltä on ilmestynyt satoja tieteellisiä artikkeleita ja useita kirjoja, minkä lisäksi hän pitää luentoja ja toimittaa alan erikoislehteä Kisgrafika. Kornélia Tóth on Unkarin exlibrisyhdistyksen johtokunnan jäsen ja on järjestänyt ja avannut lukuisia exlibris-näyttelyitä.
Vaikka hän ei voi olla läsnä tämän näyttelyn avajaisissa henkilökohtaisesti, hän on lähettänyt seuraavat terveiset Helsingissä avautuvan näyttelyn vieraille:

„Olen hyvin kiitollinen siitä, että unkarilaisia exlibriksiä voidaan esitellä nyt myös Suomessa ja myös siitä, että suomalais-unkarilaisia kulttuurisuhteita vaalitaan myös tällä alalla. Haluaisin esitellä lyhyesti näyttelyn unkarilaisen osuuden ja sen kautta esitellä myös Unkarin kansalliskirjaston karttojen, julisteiden ja pienten painotuotteiden kokoelmaa.
Näyttely luo monipuolisen kulttuurihistoriallisen katsauksen 1900- ja 2000-luvun pienoisgrafiikkaan sekä sen keräilijöihin ja tekijöihin. Tauluissa piirrosten alla näkyvät tekijöiden nimet, mutta taulut on ryhmitelty exlibristen ikonografian mukaan 14 pääaihepiiriin noudattaen perustana olleen kirjan rakennetta. Kuvissa esitellään Unkarin historian, kirjallisuuden, kuvataiteen ja musiikin merkkihahmoja ja keskeisiä tapahtumia.
Historia-aiheiset exlibrikset kuvaavat Unkarin historiaa unkarilaisten maahantulosta ja ensimmäisistä kuninkaista, Pyhästä Tapanista ja Pyhästä Ladislauksesta lähtien aina nykypäiviin asti. Mukana on esimerkiksi suuria kuninkaita, kuten Matias Corvinus, kansallisen heräämisen aikakauden ja vuosien 1848–49 kansannousun ja vapaussodan johtohahmoja, ensimmäisen ja toisen maailmansodan kohtalokkaita taistelupaikkoja, vuoden 1956 kansannousun tapahtumia ja jopa avaruustutkimusta. Monet eivät tiedä Unkarissakaan, että lukuisilla unkarilaisilla kirjailijoilla ja runoilijoilla sekä monilla historian merkkihenkilöillä  oli oma exlibriksensä (esimerkkeinä runoilijat Mihály Babits, Miklós Radnóti, Ferenc Juhász, György Faludy, pääministeri Mihály Károlyi ja kuvernööri Miklós Horthy). Usealle tunnetulle unkarilaiselle ovat jälkipolvet omistaneet myös kunnianosoituksena oman nimikkoexlibriksen, jossa on joko kyseisen henkilön muotokuva tai jokin hänen teoksiinsa tai saavutuksiinsa liittyvä elementti.
Kronologista järjestystä noudattavien historia- ja kirjallisuusaiheisten taulujen lisäksi on nähtävissä myös topografisia, eli Unkarin maailmanperintökohteita ja historiallisia paikkoja kuvaavia exlibriksiä, esimerkkeinä Budapest, Esztergomin Linnavuori, Mohácsin taistelun muistopaikka, Debrecenin kalvinistinen suurkirkko tai Hortobágyin tasankoalue.

A kiállítás közönsége

Näyttelyyn on valikoitu myös kansatieteeseen, uskontoon, ruokakulttuuriin sekä kasvi- ja eläinkuntaan liittyviä exlibriksiä, niin kuin myös kirjoja ja vaakunoita esittäviä exlibriksiä, mikä havainnollistaa näiden kirjanomistajamerkkien monipuolisuutta. Nähtävissä on mm. aineelliseen ja henkiseen kulttuuriperintöön liittyvää kuvastoa, kuten puuveistoksia, kirjontamalleja ja kansanomaista elämää esitteleviä laatukuvia. Runsaasti on myös ammatteihin liittyviä exlibriksiä, joista suosituimipia ovat olleet lääkärin, lakimiehen, sepän, kaivosmiehen, kirjanpainajan, kirjastonhoitajan ja opettajan ammattiin viittaavat teokset, mutta joukosta löytyy myös viittauksia harrastuksiin, kuten postimerkkeilyyn tai kolikoiden ja exlibristen keräilyyn. Uskontoon ja kirkkoon liittyvissä tauluissa esiintyy raamatullisia tai pyhimysten elämään liittyviä aiheita.
Omiin suosikkeihini kuuluvat ne pienoisgrafiikat, jotka on tehty tunnetuille unkarilaisille runoilijoille ja kirjailijoille, kuten jo mainitulle 1900-luvun alun kirjallisuuselämän keskeiselle hahmolle, Mihály Babitsille luotu exlibris, jonka taiteilija oli arkkitehti-muotoilija Lajos Kozma; tai runoilija Miklós Radnótin exlibris, jonka puolestaan teki graafikko, puunkaivertaja György Buday. Itsekin olen tilannut nimelleni omia exlibriksiä useammalta nykygraafikolta: Rákóczin vapaussotaan liittyviä merkkejä olen tilannut mm. Gyula Kőhegyiltä sekä Péter Ürmösiltä ja László Imetsiltä. Näyttelyssä on nähtävissä myös merkittävälle exlibriskeräilijälle Ferenc Galambosille omistettuja ekslibrisiä, joissa esiintyy osia Zoltán Perein vaikuttavasta Aradin 13 marttyyristä kertovasta puukaiverrussarjasta.
Lopuksi lyhyt yhteenveto, miksi näyttely on tärkeä ja mikä on sen uutuusarvo. Näyttely luo katsauksen Unkarin kulttuurihistoriaan nimenomaan kuvien kautta, joten se sopii kenelle tahansa iästä, ammatista tai kiinnostuksen kohteesta riippumatta. Aihepiiriltään kyseessä oleva kuvamateriaali on osa kansallista muistia, mutta se avaa unkarilaista kulttuurihistoriaa totutusta poikkeavalla tavalla. Aineisto johdattaa 1900-2000-lukujen merkittävien graafikkojen (mm. Antal Fery, Lenke Diskay, István Drahos, Jenő Haranghy, László Kékesi, Róbert König, József Menyhárt, László Lázár Nagy, Attila Sassy, Béla Stettner, Károly Várkonyi, István Zádor jne.) kuvamaailmaan ja tyyliin. Esillä olevista taiteilijoista useat ovat aktiivisia vielä tänäkin päivänä (Tamás Havasi, Gyula Kőhegyi, Péter Ürmös, Zoltán Vén). Näyttelyn materiaali on tärkeä lähde myös exlibristen tilaajien ja keräilijöiden  näkökulmasta, joiden nimet ovat myös läsnä näissä kuvissa.
Toivotan mielenkiintoisia hetkiä ja iloisia löytöretkiä unkarilaisten exlibristen ja Unkarin kulttuurihistorian maailmassa.”

Terveisin Budapestista näyttelyn kuraattori, kulttuurihistoriantutkija tohtori Kornélia Vasné Tóth

• 
• 
• 
• 

A fotókat a Liszt Intézet – Helsinki Magyar Kulturális Központ munkatársai és Olli Ylönen készítették. A kiállításmegnyitó részletesebb programjáról honlapunkon olvashatnak.

A kiállítás plakátja (balról Kovács-Sárközi Helga a kiállításra tervezett ex librisével)

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Kossuth Lajos életének majdnem felét hazájától távol, emigrációban töltötte, ennek ellenére – látszólag paradox módon – kultusza itthon nemhogy fakult volna, hanem intenzív módon erősödött. Személyét még életében a szentek imádatával rokonítható kultikus áhítat övezte. Ennek az áhítatnak tükrözői könyvtárának azon kötetei is, amelyeket a száműzetés évei alatt ajándékba kapott. Különösen igaz ez a Magyarországról küldött, vagy egy személyes látogatás keretében átadott magyar, illetve magyar vonatkozású kiadványokra. A kiegyezés légköre sokakban felszabadította azt a gátat, amely addig megakadályozta őket abban, hogy Kossuthtal felvegyék a kapcsolatot. Az agg kormányzó könyvtára élete utolsó két évtizedében jelentős mértékben gyarapodott olyan kötetekkel, amelyeket szerzőik a nagy államférfi iránt érzett tiszteletük jeléül ismeretlenül is megküldtek neki. A köteteket lapozgatva az a benyomásunk támad, hogy a Ferenc József-i birodalomban, ha valaki valamit alkotott, azt „hódoló tisztelettel” igyekezett megküldeni Magyarország volt kormányzójának.
Kossuth halála után torinói könyvtára – végakaratának megfelelően – egyben őrzött gyűjteményként az Országos Széchényi Könyvtárba került. Születésének 220-ik évfordulója kapcsán, az előző hetekben könyvtárának olyan darabjait mutattuk be, amelyek apró alkotóelemei ennek a gigantikus kultusznak.

Kossuthnak az Erdély elrománosodása tárgyában írt – az előző részben már említett – két levelét Herman Ottó az EMKE megalakulását követően szerkesztett változatban megjelentette. A természettudós még 1877-es levélváltásuk során (második levelében) kérte Kossuth engedélyét, hogy az ügy fontosságára való tekintettel, leveleiből legalább néhány részletet hadd tehessen közzé. Kossuth akkor ehhez hozzájárult és feltételezhető, hogy számított is sorainak megjelentetésére, mert Herman Ottó hozzá írt második levelének a végére feljegyezte, hogy természettudományi nézetkülönbségük miatt Herman mégsem jelentette meg a leveleit. (l. Herman O. – Kossuth L.-hoz, Bp. 1877. ápr. 10., MNL OL R 90. 5709.) Eltelt több mint nyolc év, és Herman, a korábbi hozzájárulás birtokában, az egyesület ügyének fontosságára tekintettel nyilvánosságra hozta Kossuth e tárgyban írt nézeteit. A Kossuth és Erdély ügye cím alatt megjelenő kis könyvhöz előszót írt, és a teljes bevételt az EMKE javára ajánlotta fel. Későbbi levélváltásukból következtethető, hogy Kossuth Helfy Ignác útján értesült a kiadásról és levélben nehezményezte, hogy Herman a megjelentetésről nem szólt, sőt példányt sem küldött neki. A természettudós 1886. március 30-án kelt válaszában védekezésképpen Kossuth korábbi hozzájáruló mondatait idézte. (l. Herman O. – Kossuth L.-hoz Bp., 1886. márc. 30., MNL OL, R 90, 6607.) A levélhez mellékelte a megjelent könyvet, melynek késedelmes postára adását a díszkötés elkészítésének elhúzódásával indokolta.

• 
• 

Herman Ottónak a következő, április 14-én kelt leveléből kiderült, hogy Kossuth nem haragudott meg rá. (l. Herman O. – Kossuth L.-hoz, Bp., 1886. ápr. 14., MNL OL, R 90., 6610.) A könyvek nagyon gyorsan elfogyhattak, mert még ugyanabban az évben, változatlan formában újra kiadták azokat.

• 
• 

Szintén Sándor Józseftől tudjuk, hogy:

Kossuth örökös tagságát a 1700-88. III. 15. iktatószámú hivatalos levélben is megerősítették, mellékelve az 500 forint bevételezéséről szóló elismervényt.

Az EMKE fáradhatatlan titkára a hivatalos mellett saját kezű hódolatteljes levelet is írt Kossuthhoz.

Sárdi István festőművész rajza. Sándor József ezt a képet csatolta a Kossuthnak küldött levele mellé. (MNL OL R 90., 6748/b.)

A levél nyomán egy kis betekintést nyerhetünk Sándor József „birodalmába”, az EMKE székház irodájába. Az egyesület hivatalos helyiségét a levélben említett képen kívül Kossuth, Sikó Ferenc által olajba festett portréja díszítette, azonban a kifüggesztett Kossuth-kéziratról nincs biztos adat. Mivel az EMKE irattár jelenleg Kolozsváron – hivatalos álláspont szerint – rendezés alatt áll, és nem kutatható, ezért nem tudható, hogy Kossuth eleget tett-e az egyesületi titkár kérésének. Feltételezhető viszont, hogy az EMKE irodájának falára kikerülhetett egy saját kezűleg írt Kossuth-idézet, melyet ugyanaz év június 10-én az egyesület üdvözlésére küldött a turini remete:

Kossuth kézjegye (Az eredeti kézirat kőnyomatos másolatát közölték az Emléklap az EMKE 1888. augusztus hó 19-20-án Brassóban tartott közgyűlésére című kiadvány 3-ik oldalán – Törzsgyűjtemény

A levelek mellett Sándor József az EMKE második rendes közgyűléséről készült jelentést is elküldte. Ez a kiadvány is, a többi Sándor-küldeményhez hasonlóan, az OSZK-ban csak a Kossuth-könyvtárban található meg (l. OSZK Törzsgyűjtemény, Kossuth 1337).

Emléklap az EMKE 1888. augusztus hó 19–20-án Brassóban tartott közgyűlésére – Törzsgyűjtemény

Kossuth valószínűleg alaposan áttanulmányozta a beszámoló pénzügyi részét: erre utal az is, hogy az egyesület együttes összvagyonának számadatát aláhúzta, és ezzel függhet össze a küldemények borítékjára írt sommás megjegyzése is: „A szebeni takarékpénztár (1888-ban) 16274 forintot tudott szász kulturális és közgazdászati czélokra fordítani – egy maga többet mint az EMKE magyar czélokra.”
Az EMKE fennállásának 10-ik évében Székelyudvarhelyen tartott díszközgyűlés alkalmából kiadott emléklapban, a szerkesztő, Vajda Emil elevenítette fel találkozását Kossuthtal. Vajdát földije, Orbán Balázs ajánlotta be az agg kormányzóhoz. Rövid beszélgetésük során Kossuth kifejezte aggodalmát a székelyek, főként Romániába történő, egyre erősödő kivándorlásáról. A találkozó végén a következő szavakkal búcsúzott:

Emléklap az EMKÉ-nek Székelyföld anyavárosában Székely-Udvarhelyt 1895. június hó 4-én tartott jubiláris díszközgyűlése alkalmából – Törzsgyűjtemény

Az EMKE már 1885-ös munkaprogramjába felvette a székely kivándorlás ügyét, megváltoztatni kívánva annak irányát. A magyarság erősítését látták ugyanis abban, ha a székelyek az Alföldre vándorolnak, vagy legalábbis Szolnok-Doboka, Szilágy és Kolozs megye szórvány magyarságát gyarapítják. Azt vallották:

Az EMKE székelyudvarhelyi első jubileumi ünnepségét Kossuth már nem érhette meg. Az egyesület – miként az 1893/94. évi X. jelentéséből kitűnik – Kossuth haláláról is méltóképpen emlékezett meg. Az igazgató választmány 1894. április 12-én határozatot hozott, hogy az 500 forintos örökös tagsági alaphoz az egyesület pénzéből 4500 forintot hozzácsatolva egy Kossuth-alapítványt létesítenek, melynek kamatait később egy Kossuth-népiskola javára fogják fordítani.

Az EMKE kolozsvári székháza. Képeslap –Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár Piarista gyűjteményéből: Jelzet: P 37/113.

Ahol az egyesület neve Kossuthtal kapcsolódott, ott majd minden esetben pákéi Sándor József nevével is találkozhattunk, hiszen a fáradhatatlan ügyvivő hat évtizeden át szimbiózisban élt az EMKÉ-vel. Az alapító-szervező titkár, később főtitkár, tiszteletbeli alelnök, majd elnök:

Sándor József számára pedig a szellemi vezető megtestesítője maga Kossuth volt. A nagy államférfi alkotása és személye iránti elkötelezettsége megmutatkozott egy előadásában is, amelyet 1892. augusztus 12-én, a kormányzó névnapján rendezett ünnepségen, Kossuth Lajos történelmi küldetése címmel olvasott fel a kolozsvári Iparosegylet főtéri helyiségében. Felolvasásában megvédte Kossuth 48-as művét az aktuális politikai támadásoktól, tanúnak idézve Széchenyit, Deákot és az 1861-es országgyűlés Ferenc Józsefnek küldött válaszfeliratát. Ha tényként kezeljük, hogy Sándor József volt az egyesület lelke és mozgatórugója, akkor azt is kijelenthetjük, hogy Kossuth volt az ügy lelki patrónusa, az EMKE védelmező szellemi atyja.

Elbe István (Gyarapítási és Állománynyilvántartó Osztály)

Kossuth-sorozatunk további részei: Első rész, Második rész, Harmadik rész, Negyedik rész

Ostromjelenet az Egri csillagok című filmből (Várkonyi Zoltán, 1968.) A kép forrása: Egri csillagok: fényképalbum. Fotós: Inkey Tibor – Fénykép- és Fotóművészeti Tár

470 éve, 1552. október 17-én a többszörös túlerőben lévő török sereg feladta az egri vár ostromát, és elvonult Eger alól. A győzelem emlékére 2002 óta ezen a napon minden évben Az Egri Vár Napját ünnepeljük.
Az évfordulóhoz kapcsolódóan az egri várban hagyományőrző bemutatókkal, történelmi játszóházzal és tárlatvezetésekkel tisztelegnek az egykori védők és kapitányuk, Dobó István emléke előtt.
Az ostrom históriáját mindannyian jól ismerjük az Egri csillagokból, mely minden idők egyik legnépszerűbb magyar regénye, és sokunk számára felejthetetlen olvasmányélmény.
Ez a jeles nap idén összekapcsolódik Gárdonyi Géza, az Egri csillagok írója halálának 100. évfordulójával, melynek tiszteletére Gárdonyi 100 emlékévet rendeznek.
Az egri vár Magyarország egyik legismertebb történelmi emlékhelye, s maga is kultuszteremtő. Ahogy Petercsák Tivadar néprajzkutató, a Dobó István Vármúzeum egykori igazgatója fogalmaz:

Az alábbiakban az egri vár kultuszának kialakulását kísérjük végig a könyvtárunk gyűjteményeiben őrzött dokumentumokon keresztül.
Az 1552-es győzelem a magyar történelem kiemelkedő eseménye volt, hiszen a keresztény világ sorozatos kudarcai után a 16. században első ízben sikerült az óriási túlerőben lévő török főerők ellen megvédeni egy magyar várat. A török háborúk során először bizonyosodott be, hogy Szulejmán hadai sem legyőzhetetlenek.
A siker egyik forrása a védők egysége és a győzelembe vetett feltétlen hite volt. Az egri vitézek helytállását a keresztény hit is erősítette. Ez az összetartás ölt testet Dobó István és a várvédők esküjében.

Az egri diadal híre hamar bejárta Európát. A kor kiváló énekmondója, Tinódi Lantos Sebestyén már néhány héttel az ostrom után személyesen látogatott el Egerbe, hogy minél részletesebben megismerhesse a helyszínt és az eseményeket. Verses krónikájában, az 1553-ban megjelent Eger vár viadaljáról való énekében, illetve ennek tömörebb változatában, az Egri históriának summájában történelmi hitelességgel számolt be az ostrom részleteiről. Ferdinánd király ezt a művet fordíttatta le latinra Zsámboky Jánossal (Johannes Sambucus), a Bécsben élő humanistával, hogy első kézből ismerhesse meg az egri eseményeket.
A 16. század magyar történetírói, Istvánffy Miklós és Forgách Ferenc műve alapvetően Tinódi históriás énekeiből táplálkozott. Ettől az időtől számíthatjuk az egri vár kultuszának kialakulását, amelyhez hozzájárultak a következő évszázadok történetíróinak, költőinek, íróinak, festőinek, szobrászainak, zeneszerzőinek alkotásai.
Már Tinódi is említette a „vitéz asszonyokat”, de Ortelius, a korabeli német krónikaíró volt az, aki az 1396 és 1607 közötti magyar–török háborúkról szóló művében a hős egri asszonyok szerepét emeli ki a várvédelemben, mitikus alakot formálva belőlük.

Ostromjelenet az Egri csillagok című filmből (Várkonyi Zoltán, 1968). Egri csillagok: fényképalbum. Fotós: Inkey Tibor – Fénykép-és Fotóművészeti Tár

A török kiűzését követően az egri események hosszú időre feledésbe merültek. A dicsőséges 1552-es ostromot a reformkor nemzedéke fedezte fel újra. A nemzeti romantika időszakában, 1827-28-ban Vörösmarty Mihály Eger címmel írt eposzt a várvédőkről és a várkapitány hősiességéről.
Az egri vár kultuszának igazi megteremtője Gárdonyi Géza volt. Regénye, az Egri csillagok nyomán minden évben ezrek látogatnak el a várba, hogy felfedezzék az 1552-es diadal helyszíneit. Gárdonyi azonban nemcsak kultuszteremtő volt, hanem személye köré is kultusz teremtődött. Az egri vár délkeleti bástyáján lévő sírja zarándokhellyé vált. Halála évfordulóján minden évben október 30-án, megemlékezéseket tartanak itt.

Gárdonyi Géza sírja az egri várban. A kép forrása: Digitális Képkönyvtár, Jelzet: Klap. P32/118. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Király Júlia irodalomtörténész főmuzeológus, Gárdonyi szakavatott kutatója így ír erről:

Gárdonyi 1897-ben költözött Egerbe, s a vár rögtön felkeltette érdeklődését. Regénye megjelenését azonban hosszú kutatómunka előzte meg. A korabeli források közül Tinódi Lantos Sebestyén és Istvánffy Miklós műveit használta fel, járt a bécsi levéltárban, 1899-ben pedig elutazott Konstantinápolyba, hogy lássa a Héttornyot, Bornemissza Gergely börtönét.
Az Egri csillagokat 1899. december 24-én kezdte közölni a Pesti Hírlap hasábjain, ugyanez a változat jelent meg a laptulajdonos Légrády testvérek 1901-es első kiadásában. 1913-ig négy kiadást élt meg a regény, ezek szövegét Gárdonyi folyamatosan javította.

Az Egri csillagok 1901-es első kiadásának címlapja – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az Egri csillagok a valóságos 1552. évi egri ostrom eseményeinek és előzményeinek történetét dolgozza fel érdekfeszítő formában. Nem véletlen, hogy a 2005-ben megrendezett „A Nagy Könyv” – olvasásnépszerűsítő verseny – egyértelmű győztese is ez a regény lett.
Gárdonyi regényéből három színpadi feldolgozás is készült a második világháború után. Szinetár György háromfelvonásos történelmi drámáját a várvédelem 400. évfordulóján, 1952. február 23-án mutatták be az Ifjúsági Színházban (mai Thália Színház), Vámos László rendezésében.

Az Egri csillagok színházi adaptációja az Ifjúsági Színházban (1952). A képen: Szemere Vera, Kamarás Gyula, Gonda György és Kemény László – Színháztörténeti és Zeneműtár, Raktári jelzet: SZT KA 11.844

A színdarab kísérőzenéjét Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző írta, akinek hagyatékát könyvtárunkban őrizzük. A darab sikerét mutatja, hogy 185 alkalommal került a közönség elé.

Farkas Ferenc: Részlet az Egri csillagok színházi kísérőzene kéziratából – Színháztörténeti és Zeneműtár, Farkas Ferenc hagyatéka. Raktári jelzet: FF-comp. XI/22/a

A szereplőgárdából Tímár József Dobó alakítása és Mádi Szabó Gábor Bornemissza Gergelye emelkedik ki, Cecey Évát a filmrendező Várkonyi Zoltán felesége, Szemere Vera alakította.
Gergő és Vicuska életútja a filmrendezőket is megihlette. 1968-ban Várkonyi Zoltán rendezésében, Szász Endre díszleteivel és Farkas Ferenc zenéjével kétrészes játékfilm készült belőle, mely minden idők legnézettebb magyar filmje lett.

Farkas Ferenc: Részlet az Egri csillagok filmzenéjének kéziratából – Színháztörténeti és Zeneműtár, Farkas Ferenc hagyatéka, Raktári jelzet: FF-comp. XII/44/a

A filmben a korszak legnépszerűbb magyar színészei alakították a hősöket. Már az is regénybe illő történet, ahogy a két főszereplőt kiválasztották. A rendező Várkonyi Zoltán az Ifjúsági Magazinban kérte meg az olvasókat, hogy szavazzák meg a szerintük ideális szereposztást. A közvélemény-kutatást fölényesen nyerte meg Kovács István és Venczel Vera. Az ostromló török sereget a Magyar Honvédségtől kivezényelt ötezer sorkatona alakította.

A rendező Várkonyi Zoltán a színészek körében az Egri csillagok forgatásán. (Venczel Vera, Kovács István, Benkő Péter és Bitskey Tibor). Egri csillagok: fényképalbum. Fotós: Inkey Tibor – Fénykép-és Fotóművészeti Tár

1974-ben képregényformában is közölték az Egri csillagokat a Heves Megyei Népújságban, Zórád Ernő grafikusművész és Márkusz László egri újságíró közös munkája nyomán.
Az egri vár történetéhez fűződő események a festőket és szobrászművészeket is alkotásra ösztönözték. Kiemelt témájuk volt a kiváló várkapitány, Dobó István alakja, valamint a történetíróknál már említett egri nők hősiessége.
Dobó Istvánról Kovács Mihály festőművész készített 1854-ben litográfiát, mely az egri várban található Hősök termében elhelyezett Dobó-síremlék alapján készült.
Az egri nők hősiességét megörökítő legismertebb történelmi festmény Székely Bertalan Egri nők című alkotása, amely 1867-ben készült el. A következő évben az Eger és Vidéke Olvasó és Nőegylet jótékony adakozást szervezett, hogy megvásárolja a képet, majd a Nemzeti Múzeumnak adományozta. Jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria kiállításán látható.
Heves megye millenniumi képének témáját is az egri vár ostroma adta, a pályázaton Körösfői-Kriesch Aladár nyerte el a megvalósítást. Festménye a Dobó István az egri nők segítségével megvédi Eger várát címet kapta és az egri megyeháza termét díszíti.
Az egri hősöknek emléket állító első köztéri szobrot a mai Dobó téren helyezték el 1907-ben. A Dobó-szobornak nevezett alkotás Stróbl Alajos műve, Dobó István mellett Mekcsey István várnagy, valamint Dobó másik oldalán harcoló, követ dobó nőt ábrázol. A szobor összenőtt a hátterében lévő egri várral, s a város szimbólumává vált.
A Dobó tér nyugati végében, a városháza előtt 1967-ben állították fel Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotását, a Végvári vitézek szoborcsoportját. 2015-ben a szobrot áthelyezték a Dobó tér szomszédságában lévő, az egykori Szúnyog közben kialakított Végvári vitézek terére.
Az egri vár hagyományainak feltárásával, megőrzésével és bemutatásával a múzeum foglalkozik, mely 1957-ben költözhetett az egri várba, 1958-ban vette fel a Dobó István Vármúzeum nevet és napjainkban is sokat tesz a kultusz ápolásáért és ébrentartásáért.
Tudományos intézményként kutatja az egri vár múltját, az ide kötődő személyiségek, mint Gárdonyi Géza munkásságát. 1982-től a Dobó István Vármúzeum lett a rendezője a végvári konferenciának, mely minden évben a 16-17. századi végvárrendszer és hadtörténelem egy izgalmas témáját vizsgálja.
1996-tól rendezi meg a múzeum minden év július végén, 2012-től pedig augusztus közepén a Végvári Vigasságok nevű történelmi fesztivált, ahol a hagyományőrző csapatok elevenítik fel a dicsőséges 1552-es ostrom krónikáját.

Ostromjáték a Végvári vigasságokon, hagyományőrző csapatok részvételével. A kép forrása: Bornemisza János Hagyományőrség Egyesület közösségi oldala

A Vármúzeum vállalta magára az évfordulós megemlékezések megszervezését is. A várvédelem 450. évfordulóján, 2002-ben koordinálta az egész éves eseménysorozatot, melyek között az egri vár kultuszát bemutató kiállítás, tudományos konferencia, a diákok számára pedig vetélkedő is szerepelt. Szintén abban az évben Eger város képviselő-testülete október 17-ét az Egri Vár Napjává nyilvánította. Ezen a napon múzeumi foglalkozások, tárlatvezetések, kézműves bemutatók várják a látogatókat, és még a restaurátor műhelybe is betekinthetnek.

A címben szereplő idézet Kossuth Lajostól származik és a hagyományok szerint 1849. március 31-én hangzott el az egri érseki palota udvarán, válaszul az ünneplő tömeg szónoklataira. (Idézi: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejétől, sajtó alá rend. Bessenyei Ferenc, Budapest,  Athenaeum, 1894, 453.)

Berecz Barbara (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

• B. Papp Györgyi (szerk.): Az egri vár kultusza (Eger, 2002. szeptember 11 – 2003. március 16.) kiállításvezető, Heves Megyei Múzeumi Szervezet, Dobó István Vármúzeum, 2002.
• Berecz Mátyás: Az egri vár történeti kutatása. In: Agria, Az Egri Múzeum Évkönyve (Annales Musei Agriensis) 38., 2002, 275–281.
• Gárdonyi Géza: Egri csillagok: Bornemissza Gergely élete, regény, Budapest, Légrády, 1901.
• Forgách Ferenc: Ghymesi Forgách Ferencz Magyar historiája 1540–1572. Forgách Simon és Istvánfi Miklós jegyzéseikkel együtt, közli Majer Fidél; bévezette Toldy Ferencz, Pest, Akadémia, 1866.
• H. Szilasi Ágota: Az egri vár és hősei a képzőművészetben. In: Agria. Az Egri Múzeum Évkönyve (Annales Musei Agriensis) 38., 2002, 285–303.
• Istvánffy Miklós: Historiae de rebus Ungaricis. A magyarok történetéből, Budapest, Magyar Helikon, 1962.
• Király Júlia: A kultuszteremtő Gárdonyi In: Agria, Az Egri Múzeum Évkönyve (Annales Musei Agriensis) 38., 2002. 203–212.
• Ortelius, Hieronymus: Der Ungarischen Kriegs-Empörungen historische Beschreibung, Frankfurt am Main, 1665.
• Petercsák Tivadar: Az egri vár kultusza, In: Honismeret, 30. évf. 5. sz., 2002. 7–14.
• Petercsák Tivadar – H. Szilasi Ágota (szerk.): Az egri vár és kincsei, Eger, Dobó István Vármúzeum, 2002.
• Petercsák, Tivadar: Az egri vár: valóságos és eszmei érték. In: A hon ismerete: Tanulmánykötet a 70 éves Misóczki Lajos tiszteletére. Az Eszterházy Károly Főiskola tudományos közleményei (Új sorozat 33. köt.). Tanulmányok a történelemtudomány köréből (Acta Academiae Paedagogicae Agriensis. Sectio Historiae), Eger, EKF Líceum K., 2006, 259–268.
• R. Várkonyi Ágnes: Az egri győzelem és Európa, In: Agria. Az Egri Múzeum Évkönyve (Annales Musei Agriensis) 38., 2002, 167–180.
• Sambucus Johannes: Rerum ad Agriam an. 1552. Anno Gestarum Narratio Ioannis Sambuci, Wienna, 1558, 797–839.
• Sugár István: Az egri vár és viadala, Budapest, Zrínyi Kiadó, 1971.
• Sugár István (szerk.): Tinódi egri históriás énekei, Eger, Gárdonyi Géza Társaság, 1974.
• Sugár István: Dobó István síremléke, Eger, Dobó István Vármúzeum, 1994.
• Sugár István: Az egri vár históriája, 3. bőv., átd. kiad, Budapest, Zrínyi, 2002.
• Szinetár György: Egri csillagok: történelmi dráma, Bratislava, DILIZA, 1967.
• Vörösmarty Mihály: Eger, Budapest, Franklin, 1895.
• Zórád Ernő: Egri csillagok: Gárdonyi Géza művének képregény-változata, feld. Márkusz László, Budapest, FourColour Hung. Kft., 2013.