Az első magyar nyomtatott könyv – a Budai Krónika újradigitalizálása

2022. október 15. 18:00 - nemzetikonyvtar

1473. június 5-én, pünkösd előestéjén fejezte be Andreas Hess Budán az első Magyarországon készült könyv, a Chronica Hungarorum nyomtatását. A félezer + félszázadik évfordulón, 2023. május 27-én mutatjuk be a könyv facsimile kiadását latin és magyar nyelvű kísérőkötetével, amelyhez hangoskönyv és bor is járul.

A bemutatóig tartó időszakban heti rendszerességű sorozatot indítottunk az első magyar nyomtatott könyvről. Elsőként a Budai Krónika digitalizálását mutatja be Pohánka Xénia, a Digitalizáló Osztály munkatársa és Farkas Gábor Farkas könyvtörténész.

A sorozatban az első magyar nyomtatott könyv kultúrtörténeti hátteréről tudhatnak meg információkat az érdeklődők. Részletesen elemezzük a Budai Krónika sokáig ismeretlen 18. századi kéziratát és bemutatjuk a külföldön őrzött példányokat. A magyar nyelvű kísérőkötet ismertetése mellett neves szakemberek fognak beszélni a műről, és az újranyomtatás folyamatát is részletesen bemutatjuk jövő tavaszig.

Az annak idején elkészült, feltételezhetően kétszáz-kétszázötven Chronica Hungarorumból mindössze tíz maradt fenn a világon, ezekből kettőt őriznek Magyarországon, az Országos Széchényi Könyvtárban és az ELTE Egyetemi Könyvtárban.

A most készülő különleges kiadvány nemcsak a magyarok krónikája hasonmását, hanem annak latin szövegét, javított magyar fordítását, valamint egy, erre az alkalomra palackozott tokaji aszút, illetve a krónika szövegéből készült hangoskönyvet tartalmaz majd. Így kapcsolódik össze a bor- és a könyvkultúra: az íz, az illat és a hang, a szellemi és a lelki táplálék egy különleges reprezentatív ajándék formájában.

komment

A tökéletesség útja, mely egy belső várkastélyhoz vezet

2022. október 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

Avilai (Nagy) Szent Teréz, a keresztény misztikus-szemlélődő ima elhivatott mestere

Avilai Szent Terézt nemcsak misztikusként, hanem kolostoralapítóként és reformerként tartják számon a katolikus egyházban – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Szentképgyűjtemény

Ha katolikus vagy egyéb felekezetű keresztény/tyén körökben, vagy csak egyszerűen érdeklődő és a témát ismerő laikusok között a keresztény misztikus-szemlélődő ima világáról beszélünk, akkor általában az első név, amely a legtöbb embernek „bevillan”, a Jézus Társasága rend alapítójának, Loyolai Szent Ignácnak a neve. Ez nem véletlen, hiszen – mint egy korábbi blogbejegyzésben írtam – az ellenreformáció idején nem kis szerepet játszó, rendjét katonás fegyelemmel vezető Inigo teremtette meg azt a misztikus-szemlélődő jellegű „jezsuita lelkiséget”, melynek hatása a mai napig érezhető – nemcsak – a katolikus egyházban. A szent Ignácról való „első” gondolat ezért jogos is valamiképpen. Azonban, ha tényszerűségre és történelmi hitelességre törekszünk, akkor valójában egy másik névnek is feltétlenül be kell „ugrania” a fejünkben a keresztény misztika kapcsán. E név birtokosa Szent Ignác női kortársa volt. Schütz Antal így kezdi és fejezi be róla szóló – tekintélyes terjedelmű – életrajzát:

„Spanyolország Szent Jakab apostol mellett védőszentjét tiszteli benne. Oltárain úgy ábrázolja, mint az egyházdoktorokat szokás: doktorkalapban és köpenyben, könyvel és tollal a kezében; jobbján lebeg a Szentlélek galamb képében. Úgy is emlegetik ott, mint a misztikai élet mesterét: doctora mistica. Az egyház pedig szeráfi szűznek ünnepli: virgo seraphica. Az egyháztörténet dicsőíti mint az egyházi életnek és nevezetesen a sarutlan kármelitáknak nagy reformálóját, mint az Európában történeti szerephez jutott nők egyik legnagyobbját. Az irodalomtörténet megállapítja róla, hogy a spanyol irodalom virágkorának megindítója, aki klasszikus spanyol prózát írt már akkor, mikor Lope di Vega még kis gyermek volt, és a híres Cervantes, a Don Quijote írója pedig még a salamancai iskolát rótta.
S akit ennyi nagyság és dicsőség övez, egyszerű tanulatlan nő volt, sok és súlyos betegségek sújtotta, igénytelen karmelita apáca…
Halálának napja 1582. okt. 4. csütörtök, épp az a nap, melyben életbe lépett XV. Gergely pápa új naptár-reformja; ennek következtében a következő nap, péntek okt. 15-e lett. Ezért van ünnepe okt. 15-én. … Boldoggá avatása már 1614-ben megtörtént. Szentté XV Gergely avatta 1622-ben Loyolai Szent Ignáccal, Xavéri Szent Ferenccel és Néri Szent Fülöppel együtt. Azóta Spanyolország védőszentje, Kármel anyja, írásaival pedig az imádkozók nagymestere.”

Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára. Második kiadás, Budapest, Pantheon, 1995. 679–683. – Törzsgyűjtemény

1515. március 28-án született Avilában, Alonso Sanchez de Cepeda lovag és Beatriz de Ahumada hatodik gyermekeként Avilai vagy Nagy Szent Teréz, cikkünk főhőse. (A „nagy” jelzőt azért kapta, hogy megkülönböztessék a 19–20. században élt Lisieux-i Szent Teréztől, aki a „Kis szent Teréz” nevet is viseli.) Testvérei számáról megoszlanak a források, van ahol 9, máshol 11 gyerek számát említik a családban. A Szent Ignácra is jellemző, lángoló lelkű, dús fantáziával megáldott kalandvágy Terézből sem hiányzott. Első „akciója” az volt, mikor 7 évesen Rodrigo bátyjával nekiindultak a világnak, hogy a mórok földjére eljussanak. Tették ezt azért, mert korukra jellemző „tájékozott és tényszerű” irományokból úgy olvasták, hogy a mórok lefejezik a keresztényeket, és úgy gondolták, micsoda erény lenne ez számukra. Ezen útjuk csak a város széléig vezetett, ahol nagybátyjuk meglátta, majd hazavitte őket. A gyermek Teréz, miután vértanúvá válása kudarcot vallott, azt gondolta, hogy remetévé lesz. Azonban ezt a tervét sem sikerült megvalósítania, mert a gyermekeszével legszükségesebbnek tartott remetekelléket, a remetekunyhót sehogy sem tudta megépíteni. Így kénytelen volt gyermekkorában azzal beérni, hogy pajtásaival „apácásdit” játszott. Bakfiskorában előtte is új színekben, káprázatos ígéretekkel jelent meg a világ. Ezt a helyzetet édesanyja halála csak mélyítette. Az ifjú Inigóhoz hasonlóan ő is rákapott a divatos lovagregények olvasására, sőt Rodrigo bátyjával maga is írt effélét. Emellett virágzó korának megfelelően rájött, hogy szép és okos ifjú hölgy vált belőle, így viselkedése is „elvilágiasodott”. Ennek 16 éves korában az vetett véget, hogy édesapja beadta nevelésre az ágostonos apácákhoz. Az itt eltöltött idő mély hatással volt későbbi hitéletére, viszont egy súlyos betegség miatt hazakerült. Egy szentéletű nagybátyja hatására határozta el, hogy belép a karmelitákhoz, a Megtestesülés-kolostorba. Ezt édesapja nem nézte jó szemmel, ami komoly dilemmát váltott ki Terézből. Végül Szent Jeromos leveleit olvasva érlelődött meg benne végleg az elhatározás: 1533-ban megszökött otthonról és belépett az avilai Megtestesülés-kolostorba. Újoncéve után súlyosan megbetegedett, 4 napig tartó kómája miatt már temetni akarták. Ebből a betegségből ugyan felépült, de élete végéig beteges maradt. Betegsége alatt Teréz olyan lelki átalakuláson ment keresztül, amely kísértetiesen emlékeztet a Szent Ignáccal történtekre. (Szent Ignác lelki átalakulásáról egy korábbi blogbejegyzésben olvashatnak.) Erről Schütz Antal a következőképpen számol be:

„Ekkor kezdtek el jelentkezni rendkívüli imádságos kegyelmei: a szóbeli és elmélkedő imádság helyett a szemlélődő imádság, melyben a lélek minden szó, gondolatfűzés, észerőltetés nélkül szent nyugvásban, vagy egyenest elragadtatásban közvetlenül Istennel, az Úr Krisztussal vagy a szentjeivel van: szinte megérzi és megtapintja jelenlétüket, sokszor látja Jézus alakját, hallja szavát, viszont a környező világról és önmagáról teljesen elfelejtkezik, sőt még testi élete is nagyrészt fel van függesztve. Teréziának ezek a kegyelmek, melyeket nem hajszolt, sőt nem is keresett, sok vigasztalást hoztak, de mondhatatlan szenvedést is. Eleinte megszenvedte, hogy még nem szakított gyökeresen a világias szórakozásaival és a földi dolgokhoz való ragaszkodásával. Érezte, hogy nincs rendjén még mindig kicsinyes, hívságos emberi dolgokkal kacérkodni, ha az ember oly bizalmas barátságban van Istennel. De nem tudta magát rászánni a szabadító vagy-vagyra. Végül 1555 tájban ennek a kínzó kétlakiságnak véget vetett Szent Ágoston (aug 28.) Vallomásainak olvasása, és a megostorozott Jézus egy képének elmélkedő szemlélete.”

Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára. Második kiadás, Budapest, Pantheon, 1995, 680–681. – Törzsgyűjtemény

A katolikus szentekre jellemző stigmák Krisztus sebeire utalnak – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Szentképgyűjtemény

Szavak mellőzésével végzett szemlélődés. Szentkép nézése által végzett meditatív elmélkedés. Ezek az imamódszerek ismerősek lehetnek sokak számára napjainkban is. Hiszen, ha valaki meg akarja ismerni a Teréz által is megélt szemlélődő lelkiséget, akkor erre napjainkban is komoly lehetőségek kínálkoznak. A sarutlan karmelita nővérek mellett a jezsuiták is rendszeresen szerveznek lelkigyakorlatokat, lelki napokat vagy előadásokat, ahol bevezetik az érdeklődőt a lelki élet ezen szeletébe. A későbbi XVI. Benedek pápaként ismerté vált Joseph Ratzinger bíboros, az általa szerkesztett A katolikus egyház katekizmusa a szemlélődő ima mint létező és a hívek számára hasznos imamód bemutatásánál Szent Terézt vette példának. Szent Teréz szemlélődő lelkivilágát nagyon jól érzékelteti A belső várkastély előszavában megfogalmazott gondolatmenet:

„Teréz istenélményét ez a két tétel fejezi ki: minden Isten hatalmában van (mindenható); és Isten jóindulattal van irántunk (atya). Egész lelkiéletet egybefoglaló rendszere a belső imára épül föl: „A belső ima – nézetem szerint – nem egyéb, mint benső barátság Istennel, amennyiben gyakran maradunk vele négyszemközt, tudván azt, hogy szeret bennünket.” […]
A legtöbb ember infantilizált Isten-képet hordoz magában. Azt a gyermekkorából őrzött, fenn a mennyekben élő és uralkodó Istent, aki valahonnét kívülről és távolról nézi és szemléli életünket. Teréz – a kopernikuszi fordulat századában – valami hasonló nagy fölfedezést és fordulatot sürget benső világunkban.”

Dr. Belon Gellért: Előszó. In: Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, Budapest, Szent István Társulat 1979. (elektronikus kiadás: 7. o.) – Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Hogy megértsük Szent Teréz egyházszervező munkájának jelentőségét, ismernünk kell rendjének rövid történetét. A Kármelhegyi Boldogságos Szűz Mária Rendje (röviden karmeliták) nevét a Palesztinában található Kármel-hegyről kapta. Az eredetileg a keleti ortodox egyház spirituális jegyeit viselő rend Szent Teréz idejében már a nyugati egyház arculatát viselte. Regulájuk Szent Alberttől származik és IV. Ince pápa erősítette meg 1247-ben. A keresztes háborúk végeztével, 1291-ben a szaracénok elűzték a karmelitákat a Szentföldről, így Európában folytatták működésüket. A testvérek élete ettől kezdve a szemlélődő-elmélkedő „irányvonaltól” egyre inkább az „apostolkodás”, például lelkipásztorkodás és tanítás felé mozdult el. A rend női ágának keletkezése V. Miklós pápához köthető, aki 1542-ben felhatalmazást adott erre a Rendhez kapcsolódó világi hívek közösségének (harmadrend) működésével együtt. Ebben az időben – a 13. századi viszonyokhoz képest – erősen meglazult a karmelitákra jellemző aszkétikus fegyelem. Szent Teréz saját kolostorát is inkább egy „zsibongó vendégházhoz” hasonlítja, ahol a – sokszor előkelő családból származó – nővérek szabadon fogadhatnak látogatókat, mintsem egy elmélkedésre és szemlélődésre alkalmas helyhez. Ilyen helyzetben történik, hogy Teréz 1562-ben elöljáróitól felhatalmazást kap egy új kolostor alapítására. Később több kolostor alapítására is felhatalmazták, mellyel egy olyan lavina indult meg, mely a mai napig kihatással van rendje és a katolikus egyház és hívei életére nézve. Teréz kapcsolatba került kora több neves hittudósával is, például Keresztes Szent Jánossal, akivel való találkozása után született meg benne a férfi rend reformjának elhatározása is. Halálakor tizenhat karmelita kolostort és háromszáz sarutlan karmelitát hagy maga mögött. Néhány a jelentősebb alapításai közül: Medina del Campo (1567), Malagon és Valladolid (1568), Toledo és Pastrana (1569), Salamanca (1570), Alba de Tormes (1571), Segovia (1574), Beas de Segura és Sevilla (1575), Villanueva de Jara és Valencia (1580), Soria (1581) és Burgos (1582) kolostora. Teréz az alapításokkal visszatért a Rend eredeti, 13. századi regulájában megfogalmazott eszményéhez, melyet saját, misztikus kegyelmeinek gyümölcseivel gazdagított. A rendházak a külső világtól elzárt résznek (klauzúra) újbóli felállításával a szerzetesek számára visszaállította a csendes elvonulás, elmélkedés és szemlélődés lehetőségét. A szegénység megélésére nagy hangsúlyt fektetett. Innen eredt rendje megreformált ágának neve: „sarutlan karmeliták”. Két jelentős újítást is hozott: bevezette a napi két közösségi együttlétet (rekreáció), és a napi kétszer egyórás belső imát (szemlélődés).

A Krisztus testét szimbolizáló eucharisztia – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Szentképgyűjtemény

Írásaiban Teréz feltárta az Istennel való egyesülés folyamatát; a belső (szemlélődő) ima útját. Ellentétben más keresztény misztikusokkal, elengedhetetlenül fontosnak tartotta a ragaszkodást Jézus emberségéhez is. Legjelentősebb négy könyve közül az első az 1562-ben először megfogalmazott Önéletrajz, melyben, mint írja, az őt elárasztó misztikus kegyelemnek és Jézus lelkében való jelenlétének élményét fogalmazta meg. A Sarutlan Karmelita Nővérek honlapján a következőket olvashatjuk ennek a munkájának keletkezési körülményeiről:

„1554. Teréz majd negyvenéves. Buzgó, sőt példás apáca lett belőle. Mégis elégedetlen. Szeretne mindenben Ura kedvében járni, nehogy valaha is szándékosan megtagadjon tőle valamit. Szeretne új Mária Magdolna lenni. Ezt a kegyelmet egy Ecce Homo kép előtt kapja meg, ami heves könnyekre fakasztja. Azzal a bizonyossággal kel fel imájából, hogy Isten meghallgatta kérését. Ettől kezdve valóban az Úr veszi kezébe az életét. Elhalmozza a belső ima kegyelmeivel, s Teréz úgy érzi, megfogta, megragadta őt Isten. Ezeket a kegyelmeket azonban külső megnyilvánulások, elragadtatások kísérik, amelyek bárhol előfordulhatnak és végtelenül megalázzák. Az emberek pletykálnak, állást foglalnak. Feltámad az Inkvizíció réme, s ha nem is máglyával, de legalábbis börtön és jókora bírság lehetőségével fenyegeti a megvilágosodott apácát. Maga Teréz biztos az egyházhoz való hűségében, így alig fél, de tanácstalan marad. Lelkivezetői vagy nem tudnak mit kezdeni vele vagy gyávaságból keményen irányítják. Nyolc év telik el így, a buzgalom és a lelki éjszakák évei. Ennek során, mivel arra kötelezik, hogy gyóntatóinak számoljon be mindarról, ami történik vele, elkészíti első legjelentősebb könyvét, az Önéletrajzot.”

Avilai Szent Teréz. Karmelita szentek. In: Sarutlan Kármelita Nővérek Mindenszentekről nevezett kolostorának honlapja

Szintén 1562-ben készül el A tökéletesség útja címmel írt könyv, melyben a kolostori rendszabályok mellett már komolyan foglalkozik a belső imával, annak megéléséhez ad gyakorlati tanácsokat. Bár meg kell jegyeznem, ezek a tanácsok közel sem olyan kiforrottak, gyakorlatiak, mindennapi élethez idomultak, mint például a 20–21. századi szemlélődés nagymesterének, a jezsuita Jálics Ferenc atyának a tanácsai, melyet a „szemlélődő lelkigyakorlatos” módszeréhez ad, többek között erről szóló könyvében. Talán Teréz idejében még ezen imamód, és egyéb meditatív jellegű gyakorlatok sokkal jobban hozzátartoztak a hitélethez és sok, Jálics Ferenc által is leírt gyakorlati módszer evidens lehetett az imádkozóknak, amiket ezért felesleges volt elmagyarázni. Olyan dolgok, amiket az észt, a rációt talán túlságosan is előtérbe toló felvilágosodásnak nevezett szellemi folyamat és az egykori Római Birodalom fénykorát idéző klasszicizmus teljesen „kiradírozott” a nyugati kultúrkör embereinek fejéből és lelkéből. Ezért a 20. században ezeket újra meg kellett tanítani. Emellett Teréz hivatkozik például Szent Ignácra is mint az imametodikákat részletesen bemutató személyre. A belső várkastélyhoz hasonlóan ebben a könyvben is egyfajta patetikus túláradással veti papírra gondolatait, sokszor ismételve a korábban leírtakat. Egy-egy új fejezet kezdeténél több helyütt olvasunk effélét:

„Sok idő múlt el azóta, amióta megírtam az eddigieket s nem volt alkalmam folytatni. Nem is tudom, hogy mint mondtam: újra el kellene olvasnom. Hogy pedig erre ne vesztegessem az időt, úgy írom tovább, minden rendszer nélkül, amint éppen eszembe jut.

Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja. A belső várkastély, Budapest, Szent István Társulat, 1979, 122. – Törzsgyűjtemény

Amor meus crucifixus est [Az én szeretetem megfeszíttetett] – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Szentképgyűjtemény

Miután megalapítja a kis avilai Szent József-kolostort, ahol az eredeti Kármel reguláját vezeti be, „élete legnyugalmasabb öt évét tölti itt”. Kolostoralapítása oly sikeres, hogy generálisa újabbak alapításával bízza meg. 1567-ben készül el négy fő műve közül a harmadik, Az alapítások könyve. Ebben a könyvben feltárja azt az utat, melyet „Isten kóborló asszonyaként” tesz meg. Alapításainak se szeri, se száma, több ezer kilométert „kóborol” Kasztíliától Andalúziáig.
Legfőbb és legtöbbet emlegetett könyvét azonban ezután, 1577-ben írja meg A belső várkastély címmel. Ezt akár még „szórakoztató irodalomként”, afféle sajátságos kalandregényként is kézbe vehetnénk, bár ahhoz kissé nehezen emészthető a mondanivalója. „Képzeljük a dolgot úgy, mintha a mi lelkünk egy gyönyörű szép várkastély volna, egy darab gyémántból, vagy ragyogó kristályból faragva, benne pedig sok lakás, mint ahogy az égben is sok van.” A keresztény/tyén körökben sokat vitatott stresszkezelő és elmefejlesztő módszer, a Silva-féle Agykontroll egyik oktatója, Justin Belitz ferences rendi szerzetes a következőket írja erről a „belső várkastélyáról”:

„Avilai Szent Teréz leírja, hogy elképzelt egy kastélyt és annak különböző szobáiba ment be, hogy meditációi során különböző feladatokat végezzen el. Ha például türelmessé akart válni valakivel szemben, akkor elképzelte, hogy türelmesebb akart lenni. S ezen a lelki képen keresztül képessé vált arra, hogy valóban elérje ezt a célt. Ez az aktív meditáció. Azért aktív, mert ő irányította a gondolatmenetet, a folyamatot, s ilyen módon teljesítette mindazt, amiről tudta, hogy Isten akarata. Ugyanezt tesszük a Silva-féle agykontrollban, csak nem egy kastély szobáiban képzeljük el magunkat, hanem például egy tükörben.”

Justin Belitz: Vallás és agykontroll? Justin Belitz ferences rendi szerzetes előadása, Budapest, Agykontroll, 1992, 42. – Törzsgyűjtemény

Azonban Justin atya írásához hozzá kell fűzni, hogy magában a műben nem esik szó arról, hogy Teréz valamiféle meditatív gyakorlatokat is végzett volna, és hogy bárkivel szemben is elképzel ott egy megvalósítandó viselkedésmodellt. Bár az igaz, hogy az általa leírt lelki élmények feltételezik, hogy ő azokat valamiféle – mai szóhasználattal élve – meditatív vagy kontemplatív állapotban (modern megfogalmazásban: alfa tudatállapotban) élte át. Tulajdonképpen ebben a könyvben a lelki fejlődés stációit mutatja be, s a várkastély csak „illusztrációként” szolgál ennek érzékeltetésére. Ez a csodálatos várkastély, ami nem más, mint a lelkünk világa, egy ezernyi kalandot magában rejtő épület, ahol az oda bemerészkedő különleges izgalmakban részesül. Márpedig egy Istent kereső karmelita szerzetes miért ne merészkedne be? Ráadásul lokálisan roppant egyszerűen megközelíthető, az oda vágyónak csak egy nyugodt helyre, például a szerzetesi cellájába kell bemennie. Bár a térbeli akadályok gyakorlatilag nem léteznek, mégsem olyan könnyű megjárni ezt a különleges épületet. Ha térben nem is, de sokszor jelentkeznek egyéb komoly akadályok azok számára, akik ennek a mesebeli királylányok hajlékával vetekedő várkastélynak minden zegét-zugát szeretnék bejárni. Mintha egy konzoljáték vagy szerepjáték cselekményeinek helyszínén járnánk, itt is vannak teljesítendő próbák, sőt legyőzendő szörnyek is. Ennek a kalandos várkastélynak hét „lakása” (értsd: szintje) van, melyek a lelki fejlődés különböző stációit foglalják magukban.

„Amint említettem, ebben a várkastélyban nagyon sok lakás van, fölül, alul, oldalt és középen, a legközepén azonban van egy, amely fontosabb valamennyinél, mert benne folynak a legbizalmasabb beszélgetések Isten és a lélek között. Tartsátok jól fejetekben ezt a hasonlatot; ennek segélyével talán majd sikerül megértetnem veletek, hogy milyenek azok a kegyelmek, amelyeket Isten a léleknek ad, s hogy milyen fokozati különbség van az egyes kegyelmek között.”

Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja. A belső várkastély, Budapest, Szent István Társulat, 1979, 263. – Törzsgyűjtemény

A belső várkastély szám szerint olyan hét lakást foglal magában, melyekből a hat külső burokszerűen öleli körül a lélek belsejét, ahol Isten lakása van. Az első lakás, az önismeret lakása, melyet az ördög gazdagon „felékesít”, még a világias gondolkodás, a hiúság csábításaival és millió szobájában „légiószám tartja ördögeit, s a gyanútlan lelkeknek ezerféle tőrt vet”. A második lakásban lévők olyanok, akik gyakorolják ugyan az imádságot, de nem kerülik a „bűnre vezető alkalmakat”. „Bizonyos tekintetben ugyan nehezebb a sorsuk, mint az előbbi osztályba tartozó lelkeké, azonban már nem forognak oly nagy veszedelemben, mint azok.” Ők már keresik az Isten társaságát, de a világias dolgok még a világ ügyei, gyönyörei és csábításai között még el-elbuknak. A harmadik lakásban a komoly próba a lelki szárazság, melyben kitartónak kell lennie az istenkeresőnek. A negyedik lelki lakásba „nem férkőznek be azok a mérges fenevadak”, melyeket az első háromban ismertetett, s ha mégis megtennék, nem veszedelmesek már a lélekre nézve, sőt inkább hasznára vannak kísértéseikkel, hiszen abból biztosan győztesen kerül ki a megkísértett. Hiszen itt már egyesült a lélek Istennel és a kísértés csak közelebb viszi őt „Szent Felségéhez”. Az ötödik lakás az „Egyesülés imája”, melyet a bábból kikelő hernyóból vált lepkéhez hasonlít. A lélek is így alakult át szép „pillangóvá”. A hatodik lakásról ír leghosszabban, ez tulajdonképpen a hetedik lakás „előszobája”. Ebben a lakásban, mivel az „Úr nagyobb kegyelmeket ad”, sokat is kell szenvedni a léleknek, hiszen „bűneik itt nagyon erősen fájnak”. Itt „elragadtatik a lélek”, „értelmi és képzeleti” látomásai vannak. Isten oly hő vágyat kelt a lélekben a másvilág után, hogy az testi életét veszélyezteti; beszél arról, hogy mily nagy haszna van az Úr e kegyelmének. Itt – Pál apostol módjára – a lélek szinte kívánja a földi halált, hogy megszabaduljon azoktól a „béklyóktól és nyomorúságoktól”, amik itt megkötözik őt. A hetedik lakást a „lelki házasság” stációjának is nevezi. A lélek itt is jobbnak tartja a „túlvilági létet” és kíván „elköltözni” oda, de az Isten szolgálata miatt szívesen „marad”.

„A mi jó Istenünk azt akarja, hogy leessék a hályog az illető lélek szeméről és valami rendkívüli módon lásson és értsen valamit abból a kegyelemből, amelyben részesül. Midőn már bent van a hetedik lelki lakásban, a Szentháromság három Személye nyilatkoztatja magát ki előtte és pedig értelmi látomásban és valami sajátságos módon lép vele érintkezésbe. Mint valami lángtenger, mint valami ragyogó fényességű köd, úgy jelenik meg szelleme előtt külön-külön a három isteni Személy.
[…]
Itt tehát a három isteni személy érintkezik a lélekkel és beszél vele. Ekkor érti csak meg a lélek igazában, amit az Úr mond az evangéliumban, hogy ha valaki szereti Őt és megtartja parancsolatait, akkor az Atyával és a Szentlélekkel együtt eljön hozzá és nála fog lakni.”

Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja. A belső várkastély, Budapest, Szent István Társulat, 1979. – Törzsgyűjtemény

Mit is hagyott örökségül a katolikus egyház eme lánglelkű és nagy formátumú leánya? A hitélet megreformálásához, a misztikus kereszténység alapjainak újbóli lefektetéséhez kétségtelenül legalább annyira hozzájárult, mint „Jézus katonája”, Loyolai Szent Ignác. És ha azt gondolnánk, művei csak félhomályban úszó, ódon hangulatú könyvtárak poros polcaira való afféle hangulatelemek, akkor csalatkoznunk kell ebbéli hitünkben. Ha összegezni kellene Avilai Szent Teréz irodalmi munkásságát és annak hatását, akkor ezt nagyon jól érzékeltetik Dr. Belon Gellért sorai:

„KELL-E A MODERN VILÁGNAK? – Bár a számok a szellemi dolgokban általában nem sokat jelentenek, bizonyos vonatkozásokban mégis jellemzőek lehetnek. 1967-ből származó összegezés szerint Nagy Szent Teréz művei négyszáz év alatt 1212 kiadást értek meg. Éspedig: halálának csonka századában tizennyolc év alatt 17, a következőben 243, a fölvilágosodás korában 125, a XIX. században 269, a jelen, ismét csonka században 529 kiadást, ez utóbbiból az első ötven évben 345, 1950–67-ig 184 kiadás jelent meg. Föltűnik az adatokból a fölgyorsuló tendencia, ami nyilván a Szent Teréz iránti erősödő érdeklődést mutatja.”

Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, Budapest, Szent István Társulat 1979. (elektronikus kiadás: 5. o.) – Pázmány Péter Elektronikus Könyvtár

Avilai (Nagy) Szent Teréz – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Szentképgyűjtemény

Irodalom:

Avilai Szent Teréz: A belső várkastély, Budapest, Szent István Társulat 1979. (elektronikus kiadás)
Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja, Budapest, Szent István Társulat 1979. (elektronikus kiadás)
Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja. A belső várkastély, Budapest, Szent István Társulat, 1979.
A katolikus egyház katekizmusa. A latin mintakiadás fordítása, Budapest, Szent István Társulat, 2002.
Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Július elsejétől november harmincadikáig. A Mária-ünnepek és jelesebb napok a hazai és közép-európai hagyományvilágból, Budapest, Szent István Társulat, 1977.
Justin Belitz: Vallás és agykontroll? Justin Belitz ferences rendi szerzetes előadása, Budapest, Agykontroll, 1992.
Diós István (főszerk.): Magyar katolikus lexikon, Budapest, Szent István Társulat, 1993–2014.
Hollbach, P. H.: Szentek képtára, avagy Vizsgálata a kereszténység által tisztelt és példaképül állított személyek szellemének, magatartásának, elveinek és érdemeinek, Budapest, Kossuth, 1966.
Puskely Mária: Akik hittek a szeretetben, Budapest, Szent István Társulat, 1979.
A Sarutlan Kármelita Nővérek Mindenszentekről nevezett kolostorának honlapja
Schütz Antal (szerk.): Szentek élete. Az év minden napjára. Második kiadás, Budapest, Pantheon, 1995.

Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

komment

Címkék: xvi. benedek pápa loyolai szent ignác szentkép joseph ratzinger szent jeromos térkép- plakát- és kisnyomtatványtár olvasószolgálati és tájékoztatási osztály schütz antal hamvai-kovács gábor jálics ferenc v. miklós pápa avilai nagy szent teréz lisieux-i szent teréz szent albert iv. ince pápa justin belitz belon gellért

A Text Encoding Initiative 2022-es konferenciája

2022. október 14. 06:00 - nemzetikonyvtar

A nagy múltra visszatekintő és a tudományos digitális szövegkódolás standardjainak kidolgozásában nemzetközi szinten vezető szerepű közösség, a Text Encoding Initiative konzorcium idén a nagy-britanniai Newcastle-ben, a patinás Newcastle-i Egyetemen 2022. szeptember 12–16. között rendezte meg éves konferenciáját, amelyen könyvtárunk képviseletében a Digitális Bölcsészeti Központ két munkatársa, Varga Emese és Kalcsó Gyula vett részt. A nemzeti könyvtár, valamint központunk fontos szerepet tölt be a hazai tudományos digitális szövegkiadások területén, többek között a dhupla.hu platformon publikált kiadásainkkal, amelyek TEI-kódolásúak, ezért a konferencián való részvételünk stratégiai jelentőségű volt.

A Newcastle University főbejárata

A konferencia első két napján a résztvevők workshopokon bővíthették tudásukat, amelyeken változatos témákban nyílt lehetőség a közös munkára. A hétfői egész napos worskhop egy olyan munkafolyamatba vezette be az érdeklődőket, amely a szövegekről készült digitális képek kezelésétől (pl. az optikai karakterfelismertetéstől) egészen a magas szintű, filológiailag szakszerű digitális kiadásig ívelt. A második napon rendezett három workshopból kettőn vettünk részt, az egyik a TEI-kiadások webes megjelenítésével, a másik pedig egy fejlett, böngészőből használható eszközzel foglalkozott, amely nem csupán digitális kiadások szerkesztésére, hanem azok szemantikus webes annotációjára is lehetőséget ad.

A konferencia üdvözli a részvevőket a King’s Hallban

A konferencia fontos részét képezték a kedd délután megtartott ún. Special Interest Group (SIG) ülések. Ezek a speciális munkacsoportok a TEI különböző fejlesztési lehetőségeivel foglalkoznak. Munkatársaink a Correspondence (levelezés), valamint Computer-Mediated Communication (számítógépes kommunikáció) munkacsoportok tagjaival folytattak megbeszéléseket az e-mailek digitális filológiai szempontból szakszerű feldolgozásával, kiadásával kapcsolatban.

A konferencia résztvevői a King’s Hallban

Kedd kora este került sor a konferencia ünnepélyes megnyitójára, amelynek keretében egy meghívott előadó, Constance Crompton mondta el nyitóelőadását. Az Ottawai Egyetem oktatója több érdekes historiográfiai projektet is ismertetett, és amellett érvelt, hogy maga a TEI-annotáció is fontos adathalmaz, amelyet a közösségnek érdemes lenne kihasználnia. Az egész konferencia tematikája (Text as Data) e kérdéskörre épült: hogyan szolgáltat az annotált szöveg kutatási adatokat a különböző tudományágak számára.
A szerdai napon két szekcióban szerepeltek az előadók rövidebb-hosszabb előadásokkal, valamint sor került a poszterbemutatókra is. Az előadások egyik fókusza az automatikus adatkinyerés volt, amelyhez egyre szélesebb körben a mesterséges intelligenciát veszik igénybe. A másik fókusz a TEI újabb igényeknek megfelelő kiszélesítése, bővítése volt. Többek között szó volt a spanyol anyanyelvűek TEI-használatáról vagy az annotáció alkalmassá tételéről a gender studies igényeinek megfelelően. Több szerdai előadás fontos témája volt a szemantikus webes TEI-felhasználás is (amely a workshopokon is fontos szerepet kapott).

Előadás az analóg kiadások szerepéről a digitális világban

A poszterszekció nagyon színes tematikát vonultatott fel. A 16 posztert az előadók egy-egy percben ismertették, majd a kiállítófalnál lehetett nekik kérdéseket feltenni a témájukkal kapcsolatban. A poszterek egy része a TEI hagyományos funkciójával, az elsősorban kéziratos források feldolgozásával volt kapcsolatos. Ezek között voltak történeti levelek, kódexek, valamint egyéb források is. Különösen érdekes volt a japán történeti kéziratos forrásokról szóló téma. A poszterek egy másik csoportja a TEI-vel kapcsolatos technikai fejlesztésekről szólt, pl. két olyan, a TEI-XML-annotációhoz használt Oxygen szoftverhez kapcsolódó, a szerkesztést megkönnyítő ún. framework fejlesztéséről, amelyhez hasonlót az OSZK Digitális Bölcsészeti Központja is fejleszt. Üde színfoltja volt a szekciónak a TEI alkalmassá tétele a Braille-írásos források annotálására. Ugyancsak megjelent a poszterek között a mesterséges intelligencia felhasználásának témája is. Szeptember 22-én, a konferencia után sor került még egy ún. virtuális poszterszekcióra is, amelynek keretében a résztvevők egy online felületen mutatták be előadásaikat.

Munkatársunk a poszterek előtt

Csütörtök délelőtt folytatódtak az előadások, továbbra is két szekcióban. Az egyikben elsősorban a born digital források TEI-feldolgozásáról volt szó. Az egész konferenciát áthatotta az a törekvés, hogy a TEI minél inkább koncentráljon a jelenkor kihívásaira, és egyre szélesebb körben legyen használatos a hagyományos források, szövegek mellett a digitális korra jellemző szövegtípusok annotálására is. Ilyen volt pl. az egyszerre több formátumban (pl. hangoskönyvként is) megjelenő szövegkiadás TEI-kódolásának a kérdéséről szóló, valamint az online fórumok kiadásával foglalkozó előadás is. A szekciók másik fő témája a HTR (Handwritten Text Recognition, azaz kézírás-felismertetés) volt, amely a konferencia egészén is nagy hangsúlyt kapott (a workshopokon, ill. a más témájú előadásokban is sokszor előkerült). A TEI szempontjából fontos téma, a nagy méretű szövegkorpuszok automatikus zónázása (a szöveg elkülönítése a képtől, a bekezdések, sorok megjelölése stb.) több előadásban is szerepelt. Tovább folytatódott az automatikus adatbányászat, valamint a szemantikus webes integráció tematikája is.

Előadás a kézírás-felismertetésről

Csütörtök délután két fontos esemény is zajlott. Elsőként a TEI-konferenciák történetében először külön szekcióként nyilvános interjú készült Lou Burnarddal, az Oxfordi Egyetem nyugalmazott professzorával, aki a TEI egyik alapítója, és a kezdetektől folyamatosan aktív tagja, az ajánlások kialakításában és fejlesztésében kulcsszerepet játszó alakja. Az interjú fontos kérdésekre terjedt ki, pl. szó volt arról, hogy Burnard hogyan képzeli el a TEI jövőjét, és milyen fejlesztési irányokat tart kívánatosnak. Erre a kérdésre azt a választ adta, hogy a TEI-nek a hagyományos filológiában (pl. kéziratos vagy régikönyves források feldolgozásában, kiadásában) betöltött vezető szerepe mellett koncentrálnia kell a modern kihívásokra is, és egyre inkább nyitnia szükséges a born digital (digitálisan született) források (pl. digitális kéziratok, internetes források, e-mailek stb.) annotálása, kiadása irányába.

Lou Burnard, a TEI egyik alapítója kérdésekre válaszol

Ezután került sor a TEI konzorcium éves találkozójára, amelynek keretében beszámoltak a Special Interest Groupok az éves munkájukról, ismertették a tisztségviselő-választások eredményeit, az új tisztségviselőket, bemutatták a konzorcium anyagi helyzetét, valamint bejelentették, hogy a jövő évi konferencia helyszíne Paderborn (Németország), és a rendezvény egyben a Music Encoding Initiative konferenciája is lesz.

A Text Encoding Initiative konzorcium éves találkozója

A péntek délelőtti szekciók újabb izgalmas témákat kínáltak a résztvevőknek, valamint sor került egy szoftverbemutatóra is. A hagyományosabb témák mellett szó volt a TEI nyelvészeti célú felhasználásáról, born digital források kódolásáról, a TEI-fájlok adatbányászatáról, továbbá elméleti kérdésekről is. Ezen a napon is több előadásban előkerült a mesterséges intelligencia (pl. a témamodellezés) és a szemantikus web kérdésköre.

Előadás a témamodellezésről, a mesterséges intelligencia egyik felhasználási lehetőségéről

A négy szoftverbemutató a TEI-vel kapcsolatos fontos munkafolyamatokhoz, feladatokhoz kapcsolódott. Az első forráskiadáshoz használatos segédeszközt mutatott be, amely a konferencia ugyancsak állandó témájának számító ún. IIIF-feldolgozott képeket tud kezelni. A második a TEI-kiadások webes megjelenítéséhez használható szoftveregyüttest demonstrált. A harmadik a konzorcium egy fontos közös projektjének, az új fordítófelületnek a bemutatása volt, amelynek segítségével újabb nyelvekre fordítható a TEI Guidelines. Az utolsó bemutató workshop keretében is megismert online szerkesztőfelületet (LEAF-Writer) ismertette, amelynek segítségével entitáskezelés és szemantikus webes összekapcsolás is lehetséges.

Bemutató egy TEI-kiadás szemantikus annotációját is lehetővé tevő szerkesztőfelületről

Péntek délután a konferencia záróakkordjaként sor került egy érdekes problémafelvető előadásra, amely az ún. tonális nyelvek hangtani jellegzetességeinek a lehetséges TEI-kódolásáról szólt.
A Digitális Bölcsészeti Központ munkatársai sokat profitáltak a konferencia-részvételből, az új ismereteken és jártasságokon túl fontos szakmai kapcsolatokat építettek, együttműködési lehetőségeket egyeztettek, mindez pedig hozzájárul a központban folyó mindennapi digitális filológiai munka naprakészen szakszerű folytatásához.

A konferencia teljes programja.
Az előadások egy részének az anyaga.

Varga Emese – Kalcsó Gyula (Digitális Bölcsészeti Központ)

komment

Címkék: newcastle paderborn varga emese digitális bölcsészeti központ kalcsó gyula text encoding initiative digitális szövegkódolás lou burnard

Mozaikcsempék a magyar fürdőélet hőskorából

2022. október 12. 10:30 - nemzetikonyvtar

A Magyar Fürdőszövetség 2010 októberében rendezte meg először a magyar fürdőkultúra napját, azóta minden év októberének második szombatján ünnepeljük. A hagyományteremtő kezdeményezés célja a magyar fürdők népszerűsítése, illetve az egyetemes és a magyar fürdőtörténet megismertetése volt. Méltán emlékezünk meg fürdőinkről, hiszen Magyarország területe geotermikus adottságai alapján a világon egyedülálló minőségű és mennyiségű termálvízkészlettel rendelkezik.
A Kárpát-medence gazdag ásvány- és termálvízkészletét már az ókori Pannóniában is sokoldalúan használták, majd a fürdőkultúra hagyományai a középkorban és a későbbi korokban is fennmaradtak, de a társadalmi és politikai folyamatok hatására változáson mentek keresztül. A kiépített infrastruktúrájú fedett vagy szabadtéri fürdők napjainkban komoly turisztikai értéket képviselnek: a gyógyturizmus és wellnessturizmus közkedvelt célpontjai.

Könyvtárunk Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtára gyűjteményében számos olyan nyomtatvány található, amelyek segítségével bepillanthatunk a fürdők világába. A magyar fürdőkultúra napja alkalmából a téma kapcsán a tár kevésbé ismert nyomtatványai közül szemezgetünk…

A 18. század végén még leginkább a gyógyulást remélők keresték fel a fürdőket, mivel az orvosok nagyon gyakran folyamodtak ahhoz, hogy a beteget a legkülönfélébb nyavalyákkal irányítsák a gyógyvizes fürdőkbe. Eleinte a csodatevő fürdőhelyekről szóltak a történeti leírások, majd egyre precízebb tudományos munkák, könyvek, folyóiratok foglalkoztak a savanyú, vasas, savóforrás, ércesvíz, és más fürdők jótékony hatásaival.

Később a fürdőhelyeket már nem kizárólag egészségügyi szempontok miatt keresték fel.
A fürdőhely a társadalmi érintkezés intézménye is volt. A gyógyturizmus, a víz és a fürdés jótékony és pihentető hatásai mellett a kulturális kínálat, a közösségi programok is vonzották a vendégeket. A XIX. század végére kialakult a fürdőszezonok szórakoztató rendezvénysorozata. Jellemzően még a kisebb fürdőhelyeken is zenekar játszott az ivókutaknál, a hétvégékre táncestélyt rendeztek. Egyes fürdők a helyi „vigalmi bizottsággal” is egyeztették programjukat. Mások igényes prospektusban mutatták be erősségeiket, amelybe a „szórakozás” kiemelten is beletartozott.

1863-ban felmérések alapján minősítették az ország területén található fürdőket és 30 első osztályú fürdőt találtak a még több másodosztályú mellett. Ez a környező országok viszonylatában nagyon kedvező eredménynek számított.

Az előkelő fürdőhelyek a vízzel kapcsolatos szolgáltatások mellett az épület egészére: a belső terekre és a fürdőt körülvevő zöld terület, park rendezettségére is nagy hangsúlyt fektettek.

Az 1907-ben alakult Országos Népfürdő Egyesület, amelynek vezetősége látva, hogy számos fürdő működik ugyan az országban, de ezekhez csak a tehetősebb társadalmi rétegek férhetnek hozzá, célul tűzte ki a fürdési lehetőség kiterjesztését és a tisztálkodás fontosságának, betegségmegelőző szerepének hangsúlyozását, tagtoborzással, összefogással minél több népfürdő létrehozását. Néhány évvel később, a Tanácsköztársaság propagandagépezete, az alkoholizmus elleni és munkavédelmi felvilágosító népnevelő munkán túl a tisztaság, a fürdés mellett is kampányolt, kiemelve, hogy „A tisztaság fegyver a járványok ellen” […] „Tiétek a fürdő, fürödjetek!”

A fürdők közötti konkurenciaverseny fontos része volt a hírverés, a reklám változatos formáinak kihasználása.
Ügyes reklámfogással a Pöstyénfürdőn működő Palace Hotel és Irma-fürdő a korabeli doktorok jóindulatát szerette volna elnyerni annak a tiszteletjegy-meghívónak a kiküldésével, amely számos kedvezményt biztosított a szolgáltatások kipróbálására buzdítva. Tapasztalva a felsorolt impozáns körülményeket, az orvosok minden bizonnyal szívesen ajánlották az intézményt betegeiknek.

A Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár a ponyvagyűjteményében (a ponyvanyomtatványok ponyván vagy ponyvasátor alatt árusított korabeli népszerű kiadványok) több olyan darab is található, amelynek a végére a nyomtatvány tartalmához semmilyen módon nem kapcsolódva különféle fürdők reklámszövegét, reklámversét vagy akár énekelhető kupléját nyomtatták. A csalogató szövegekben visszatérő elem a külföldi fürdők áraihoz képest a magyar fürdők kedvező árának és közelségének a hangsúlyozása. (A bárándi juhászok szomorú-víg története vagy elvitte az ördög/ Fürdő-kuplék; Csokonai Vitéz Mihály hirneves poétának csalhatatlan jövendölései a magyar nép számára 1821-től 1910-ig/A tenkei fürdő)

A fürdőéletben erőteljes változást hozott, hogy az 1920-as években népszerűvé vált és elterjedt a strand intézménye. A fürdéssel egybekötött pihenés, szórakozás szélesebb rétegek számára vált elérhetővé.

Lenge öltözetű fürdőruhás hölgyek jelentek meg a strandokat hirdető reklámanyagokon és a filmvásznon is.

A 19. század végétől a 20. század közepéig tartó időszakának magyarországi fürdőéletéről bővebben olvashatnak korábbi – gazdag képanyaggal illusztrált – blogbejegyzésünkben.

Felhasznált irodalom: 

Jusztin Márta: „Utazgassunk hazánk földjén!” A belföldi turizmus problémái a két világháború között. In: Korall, 26. évf. (2006. nov.) 185–208.
Lövei-Kalmár Katalin: A fürdőélet átalakulása Magyarországon a 20. században a társadalmi, politikai változások tükrében.  In: Berecz Anita; Gál Máté; Péterffy Gergely (szerk.): Vörös és fehér. Társadalmi-politikai átmenetek Északkelet-Magyarországon a 19-20. század fordulójától, Eger, Eszterházy Károly Egyetem Líceum Kiadó, 2020, 177–192. 
Magyar fürdőalmanach, szerk.: Kiss Veronika, Nagy Zoltán, Budapest, Magyar Fürdőszövetség 2003.

Elbéné Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

komment

Címkék: mester magdolna térkép- plakát- és kisnyomtatványtár termálvízkincs a magyar fürdőkultúra napja

„Nem ég Erdélybe úgy a földgáz, / Amint én bennem ég a hév”

2022. október 11. 15:47 - nemzetikonyvtar

Emlékezés az 50 évvel ezelőtt elhunyt Gózon Gyulára

Gózon Gyula (1885–1972) színész, operettbonviván, énekes és füttyművész, kabarészínész, színházszervező, zsánerszínész, filmszínész és a valósággá váló színpadi szerelem egyik szimbóluma 50 évvel ezelőtt, 1972. október 8-án hunyt el.

Leginkább talán az úgynevezett „régi magyar filmekből” emlékezünk rá, természetesen az 1930-as évekből, s később egész 1964-ig bezárólag, mert hisz a korai némafilmekben is szerepelt 1914-ben és 1916-ban. De talán sokunknak még személyes élménye is van a Nemzeti Színházból, ahol sok-sok éven át játszott, 1935-től élete végéig.

Most színpadi pályájának a kevésbé ismert, korai időszakát villantjuk föl, jórészt a Színháztörténeti és Zeneműtár gazdag anyagának segítségével.

Gózon Gyula mint füttyművész?

Valóban, Gózon nagyszerűen fütyült, egész kis futamokat „játszott”, méghozzá a színpadon, az előadás részeként, kimondottan neki írt szerepekben. „Jaj, Gózon?! – gyönyörűen fütyült” – mondta egyszer nagyanyám, ki 1902-ben született, s hallotta még eredetiben a rászabott szerepben is… Pedig, ha meggondoljuk, az utcán vagy a társaságban való fütyülés nem volt annyira „szalonképes”. „Mit fütyülsz, mint egy suszterinas?!” – mondták kissé rosszallóan még néha nekem is az öregek, s az iskolában egyenesen tilos volt fütyülni.
De Gózon ebbéli tudományáról egy korabeli anekdota is fennmaradt, még 1914-ből:
Kálmán Imre Kis királyban című operettjében mint címszereplő, művészi fütyülésével is megörvendeztette a közönséget és művésztársait is. Bár az egyik irigy, a darabban épp nem játszó pályatárs rossz tréfával próbálkozva előtte citromot kezdett szopogatni s Gózonnak összefutott a nyál a szájában. A fütty hirtelen abbamaradt, de az éles szemű Mérei Adolf rendező észrevette, s eltávolította a csínytevőt, így sikerrel fejeződött be az amúgy nagyon népszerű szám. (Zozó, a táncosnő Berky Lili volt.)

Nagyvárad után, a Népopera mellett először Nagy Endre kabaréjában kezdte pályafutását, ilyen jellegű szerepeit, majd többek közt az Apolló Kabaréban is játszott. Az 1912-ben felépített Apolló Mozi később mozi-varieté lett, majd 1915-ben alakult át kabarévá.

S most képzeljük szemünk elé a keskeny, gömbölyű fénykör közepére, amint a reflektor rávilágít megnyerő alakjára, rokonszenves arcára. Az Apolló Kabaré új műsorában a Dal a fecskéről szóló számot énekelte, melynek dallamát Emőd Tamás szövegére Marthon Géza szerezte.

„Az utolsó refrént Gózon fütyülte. És ha Gózon fütyül – a közönség tapsol.”

Új műsor az Apollo Kabaréban. [Az 1916. október 1-jén először játszott műsorban.] In: Színházi Élet, 1916. október 1-től 8-ig. 34. sz., 19. – Törzsgyűjtemény

S ugyanitt, a Paradicsommadár címet viselő kis operettben, vagy inkább zenés bohózatban, melynek zeneszerzője Buday Dénes, szövegírója pedig Kőváry Gyula volt, kiemelkedő szerephez jutott Gózon különleges tehetsége:

„Gózon egy csinos, de szegény fiú, akinek vagyona egyetlen madárkalitka, amelyet most eladásra hoz. A kalitkát megveszi a madárkereskedő, és ott tartja Gózont is, mondván, olyan kevés a madár, és mert Gózon olyan szépen fütyül, itt tartjuk, hogy fütyüljön a madarak helyett.”

Kővári az Apollóban. In: Színházi Élet, 1918. január 6-tól 13-ig. 2. sz. 17. – Törzsgyűjtemény

Az egyik darabban pedig, szintén az Apollóban, A futóbetyárban – Kún László zenéjével és Emőd Tamás szövegével – Csehó Pista beszédes néven szerepelt.
A többi sikeres operettszerep mellett a talán a legnevezetesebb operett, a Böském főszereplője, „Muskát György” / „Gyuszi” már nemcsak mint szerelmes partnerével, hanem immár élete társával, Berky Lilivel, akit végül 1917-ben vett feleségül, 1919. január 31-én megnyitja a Muskátli Kabarét, a megbukott Modern Kabaré helyiségében, a Csengery utcában. Művészeti vezetője az író, Lengyel István lett, szcenikai vezetője pedig Gonda István. Az irodalmi kabaré vállalkozása sajnos kérészéletűnek bizonyult. Már 1920 elején bezárt. Pedig az akkori tudósítás szerint kiállta a tűzpróbát, az első előadásokat nagy sikerrel, telt házzal játszották.

„Gózonéknál jól lehet mulatni. A Terézváros finom és arisztokratikus kabaréja olyan pompás és jókedvű műsorral jött ki, hogy a közönség elejétől a végéig kacagja a műsort, csak ott, ahol a könnyű játék komolyba csap át, ott váltja fel a kacagást a könny. A műsor számai nagy igyekezettel, a közönség alapos ismeretével vannak összeválogatva, az izmos magyar fiatal irodalom legnevesebbjeinek munkájából, hiszen a műsoron Lovászy Károly, Emőd Tamás, Somlyó Zoltán, Losonczy Dezső, Békeffy László, Nádor Mihály, Buday Dénes adnak találkozót egymásnak, a színészek pedig mind-mind kedves kötelességüknek tartják, hogy amit az írók és muzsikusok elkészítettek, azt ízléses formában tálalják fel a közönségnek. A közönség hálás ezért az igyekezetért, és a Muskátli-Kabaré nézőterén minden esete dörgő taps reszketteti meg a falakat.”

Muskátli-Kabaré. In: Színház és Divat, 1919. 4. évf. 42. sz. (november 30.), 23. – Törzsgyűjtemény

Ma már nehéz lenne rekonstruálni a kezdeti sikert, az előadások hangulatát, színvonalát, még ha elolvassuk a színházi lapok, főként a Színház és Divat lelkes és részletes beszámolóit is.
Fénykép se nagyon maradt fönn az előadásokról, egy valami viszont igen, mondhatjuk, írásban és képben, mely mára már igazi különlegesség és remekmű is egyúttal:

„Egész Pest tele van ragasztva a Muskátli-Kabaré plakátjával. Itt is, ott is, mindenütt elénkbukkan egy-egy Muskátli-plakát, és ahányszor csak elékbukkan, újra és újra végigbámuljuk Major Henriknek ezt a kis remekét. Egy darab Párist adott a népszerű Sim is ebben a csodás plakátjában. A kis csámpássarkú masamódlány a hatalmas kalapdobozzal, amely tele van a Muskátli-Kabaré műsorát bámuló apró uraságokkal és hölgyecskékkel, a lehelletszerű finomsága, a flottsága, a könnyedsége nem is olyan, mint egy plakáté, hanem mint egy Biedermeyer-fametszeté. És a legkedvesebb az egészben az – tessék megfigyelni jól –, hogy a kalapdobozos kis masamód nem más, mint a Muskátli-Kabaré egyik aranyos tagja, Deák Flóri.”

Színház és Divat, 1919. 4. évf. 7. sz. (február 16.), 49-40. – Törzsgyűjtemény

Major Henrik: Megnyílt a Muskátli Kabaré. 1919. Plakát. PKG. 1919/63. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gózon több más, talán még ma is ismert operettben fellépett, mint például a Katonadolog című háromfelvonásos operettben, melynek zenéjét Zerkovitz Béla komponálta, szövegét pedig Béldi Izor írta. Bemutatója szintén a Népoperában volt, 1913. október 25-én.

A jellegzetes, egyedülálló magyar operett kapcsán pedig – a Lehár nyomdokain elinduló Kálmán Imrét kiemelve – megjegyzendő:

„Nem sokkal a világháború kitörése előtt kezdte meg operettszerzői működését Zerkovitz Béla, aki a magyar főváros úgynevezett „slágereinek” a hangját vitte bele az operettmuzsikába, míg Gajáry István első operettjeiben (Kis katonák, Böském, Vörös ördögök, Katica) a pestiességet még magyar motívumokkal igyekezett gazdagítani.”

Gajáry István: A magyar operett. In. A magyar muzsika könyve, szerk.: Molnár Antal, Budapest, 1936, 81. – Törzsgyűjtemény

S mint mondottuk, Gózon Gyula egyik legnevezetesebb szerepe Gajáry István modern magyar operettjében volt, mint Muskát György, a festő. Partnere pedig nem más, mint a címszereplő, Böske, azaz Rázsó Domokos örmény tejnagykereskedő szépséges leánykája – Berky Lili.

A Böském című háromfelvonásos operettet (írta: Szomory Emil. Zenéjét Mérei Adolf verseire Gajáry István szerezte, és maga a dalszövegíró Mérei Adolf rendezte.) 1914. március 14-én mutatták be a Népoperában. Az eredeti, kéziratban fennmaradt és a rendező bejegyzéseit viselő szövegkönyv, és a fennmaradt korabeli hangfelvétel segítségével felidézhetjük Gózon Gyula jellegzetes orgánumát, énekes előadásmódját az operettnek, s mondhatjuk, ennek a korszaknak egyik legismertebb dalával. Közben képzeljük magunk elé az 1910-es évek, a versszövegben említett jellegzetességeit, az el-elvétve felbukkanó autómobilok közt a két ló vontatta fém, kicsit rombuszalakú szeméttároló kocsit, és a még viszonylag újnak számító találmányt, egy gramofont, mely éppen lejátssza nekünk a régi, különleges anyagból készült sellak lemezen lévő dalt.
E blogbejegyzés címében szereplő versidézet egy korabeli természeti–technikai–energiatörténeti érdekesség, jelenség, szenzáció lenyomata, vagyis az 1911-es nevezetes, Dél-Erdélyben bekövetkezett kissármási gázkitörés, melyről a korabeli pesti napilapok is részletesen beszámoltak. Ezekkel a szavakkal vezette fel későbbi szakvéleményét a legnagyobb magyar geológus, Lóczy Lajos.

„[1911] október hónap 29-én vasárnap virradóra, éjfél utáni két óra tájt Kissármáson megnyílt a föld és több nyílásból erupciós erővel több ezer köbméter mennyiségű száraz, rögös agyagmárga és szétzúzott törmelék repült a levegőbe. Az explozió színhelye kicsiny vulkáni parazita-kráterekhez hasonlít. Metángáz röpítette ki az altalajból a nagy földtömeget és a gáz meggyulladva hatalmas lánggal égett három napig. A jelenség széles környezetben érthető ijedelmet okozott és gyorsan szétterjedő híre országos érdeklődést keltett. A hírlapok hűségesen beszámoltak a katasztrofális explózióról; a szakférfiak is azon melegében nyilatkoztak róla; az elmélkedő fantáziának is alkalma volt a nyilvános megkeresés kényszere alatt az erupcióról és okairól nyilatkozni. Nevezetesen Cholnoky Jenő és Papp Károly a Budapesti Hírlap hasábjain közzétett cikkeikben a gázkitörést egyenesen a gázkút elzárásának tulajdonítják.”

Lóczy Lajos: A kissármási gázkitörés. In: Lóczy Lajos, a földtan és a földrajz tudósa, összeállító Nemerkényi Antal, Budapest, Neumann Kht., 2004. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A nevezetes dalszöveg rövid prózai bevezetés után így hangzik:
Gyuszi, Muskát György festő – Gózon Gyula:
Akinek az Isten hivatalt ad, annak észt is ad hozzá. Akinek az Isten egy Böskét ad, az nem megy a szomszédba egy kis huncutságért.

Gajáry István: Böském. Operett. Bemutató: Népopera, 1914. március 14. Gózon Gyula mint Muskát György festő énekli „A Marcsa, Julcsa, Klári” kezdetű, vagyis a „Böském, én kis üdvöském” dalt – Színháztörténeti és Zeneműtár, HUB1 HN 43.811a. In: YouTube

További felvétel, melyben a dal második része hiányzik, de Berky Lili szövege szerepel, Nádor Jenő énekével hallgatható meg a Kiss Gábor Zoltán Gyűjtemény oldalán.

„A Marcsa, Julcsa, Klári, Panni
Másoknak szép lánynév [a kéziratban nőnév] lehet,
De nékem csúnya, csúf mindannyi,
És egy se izgat engemet.
Mert nékem csak a Böske név kell.
Hogy miért? világos mint a nap,
Merthát e névre keresztelte
Az én szerelmesem a pap.
Böském,
Én kis üdvöském!
Böském!
Oh légy az én babám.
Böském
Én kis üdvöském
Böském
Csókkal borulj reám!
Az ég fölöttünk hupikék
Úgy élünk, mint a gerlicék.
Én édes-kedves gödrösállú szöszkém
Szöszkém
Én kis üdvöském
Böském
Oh légy hát az én babám!

[Böske, Rázsó Domokos örmény tejnagykereskedő leánya – Berky Lili:

A levegő, amerre járok,
A Böske névvel van teli,
Az autótülkök mind ezt búgják!
A fecske ezt csiripeli,
A gramofonok ezt rotyogják,
És elhallgattam reggel én,
Hogy a szemetesek csöngője
Ezt csöngi Bözsi, Bözsikém.
Böském stb.]

[Ez a rész nem hangzik el az eredeti hangfelvételen. Egy másik, korabeli felvételen viszont ezt a részt énekli Nádor Jenő, viszont az utána levő rész lemaradt.]

Nem ég Erdélybe úgy a földgáz,
Amint én bennem ég a hév,
Mert szívembe van tetoválva
Tüzes betűkkel ez a név.
Böském, én édes kis galambom,
Képeddel alszom, ébredek,
Hogy leslek én, mint szombat [kéziratban péntek] este
A csillagokat a héberek.
Böském stb.”

Böském. Operett 3 felvonásban. Írta: Szomory Emil. Zenéjét Mérei Adolf verseire Gajáry István szerzette. Rendezőpéldány. Rendezte Mérei Adolf. Bemutató: Népopera, 1914. március 14. Kézirat. – Színháztörténeti és Zeneműtár, szövegkönyvtár MM 5278 – Dalbetét: I. felvonás, 14. kép.]

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

Érdekességek Kossuth könyvtárából. Negyedik rész

2022. október 10. 06:00 - nemzetikonyvtar

Kossuth és Erdély ügye 1.

Kossuth Lajos életének majdnem felét hazájától távol, emigrációban töltötte, ennek ellenére – látszólag paradox módon – kultusza itthon nemhogy fakult volna, hanem intenzív módon erősödött. Személyét még életében a szentek imádatával rokonítható kultikus áhítat övezte. Ennek az áhítatnak tükrözői könyvtárának azon kötetei is, amelyeket a száműzetés évei alatt ajándékba kapott. Különösen igaz ez a Magyarországról küldött, vagy egy személyes látogatás keretében átadott magyar, illetve magyar vonatkozású kiadványokra. A kiegyezés légköre sokakban felszabadította azt a gátat, amely addig megakadályozta őket abban, hogy Kossuthtal felvegyék a kapcsolatot. Az agg kormányzó könyvtára élete utolsó két évtizedében jelentős mértékben gyarapodott olyan kötetekkel, amelyeket szerzőik a nagy államférfi iránt érzett tiszteletük jeléül ismeretlenül is megküldtek neki. A köteteket lapozgatva az a benyomásunk támad, hogy a Ferenc József-i birodalomban, ha valaki valamit alkotott, azt „hódoló tisztelettel” igyekezett megküldeni Magyarország volt kormányzójának.
Kossuth halála után torinói könyvtára – végakaratának megfelelően – egyben őrzött gyűjteményként az Országos Széchényi Könyvtárba került. Születésének 220-ik évfordulója kapcsán, az elkövetkező hetekben könyvtárának olyan darabjait mutatjuk majd be, amelyek apró alkotóelemei ennek a gigantikus kultusznak.

„Erdély jobb keze hazánknak. Minden talpalatnyi térrel, mit ott a magyar elveszít, hazánk ezer éves magyar állami jellegének biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bujtogatást, feltartani a magyarságot, visszaszerezni az elvesztett tért, fejleszteni a magyar közművelődést, – oly önvédelem, melyet minden magyarnak támogatni kellene. Levélben intézkedem, hogy alapító tagsági díjul 100 frt a közművelődési egyletnek befizettessék. Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit...”

E.M.K.E. Szervezkedő közgyűlés. Aug. XXXI. Kolozsvárt, 1885. 10–11. – Törzsgyűjtemény

Így hangzott Kossuth távirata, amelyet az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület 1885. április 12-én, a kolozsvári Redutban tartott alakuló közgyűlésére küldött. Ebből a rövid szövegből is kitűnik, hogy az „Appenineken bolygó vén kárpáti sas” – miként Sándor József nevezte – élénk érdeklődéssel és aggodalommal figyelte a Magyarországon zajló politikai eseményeket, a magyarság és a nemzetiségek helyzetének alakulását a Kárpát-medencében. Idejekorán felismerte, hogy a krími háborúk nyomán, az Osztrák–Magyar Monarchia bábáskodása mellett létrejövő új nemzetállam, Románia azonnal aspirálni fog Erdélyre. Az újonnan alakult kis ország lényegében bel- és külpolitikája tekintetében is nagyon ügyesen ki tudta használni, és a maga hasznára fordítani az orosz és osztrák–magyar nagyhatalmi érdekek egymásnak feszülését.

A Redute épülete Kolozsváron, ahol 1885. április 12-én az alakuló ülését tartotta az EMKE. A kép forrása: Digitális Képarchívum

A magyar politikai elit jóformán csak 1916. augusztus 27-ének éjjelén ocsúdott fel, hogy nemzetiségi politikája és nemzetstratégiája tekintetében téves úton haladt. Kossuth e tárgyban Herman Ottóval két levelet váltott. (l. Kossuth L. – Herman O.-hoz Erdély elrománosodásról 1877. márc. 22. és 1877. máj. 30. OSZK Kézirattár) Habár Kossuth okfejtésének voltak politikailag téves következtetései, azonban Erdély elvesztésének reális veszélyét már 1877 kora tavaszán, az orosz-török háború előestéjén felismerte. A levélváltás közvetlen előidézője, a Szathmáry György által egy évvel korábban elindított Hunyadi-mozgalom volt, amely helyi szinten – Hunyad megyében – próbálta a közművelődés eszközével megállítani az elrománosodás folyamatát. Kossuth Szathmáryék törekvésével elviekben egyetértett, de a gyakorlati kivitelezését gyengének és szervezetlennek találta. Mindenképpen egy átfogó – egész országrészre kiterjedő – jól megszervezett mozgalmat képzelt el. Ezért fogadta örömmel, és sietett üdvözölni az EMKE megalakulását. Ruttkayné Kossuth Lujza erre így emlékezett vissza Kossuth halála után egy évvel:

„Turini komoly magányunkban ritkán jutott el kedves elhunyt bátyámhoz és hozzám egy oly fényes sugár a hazából, mely lelkünk borújába derűt öntött volna. Egy ilyen ritka örömsugár volt az EMKE megalakulásának híre.”

Emléklap az EMKÉ-nek Székelyföld anyavárosában Székely-Udvarhelyt 1895. június hó 4-én tartott jubiláris díszközgyűlése alkalmából. Szerk. Vajda Emil, Székely-Udvarhely, 1895. 12. – Törzsgyűjtemény

Az öröm kölcsönös volt, és az EMKE alapítói részéről is kifejezésre jutott. Sándor József, az egyesület alapító-titkára, az EMKE első rendes közgyűléséről írt jelentésében ezt így fogalmazta meg:

„Szabadjon közben elmondani, hogy Kossuth Lajos, ki – mint tudomásunk van róla – erdélyi látogatóitól csak egyesületünkről akar hallani, 10 évvel előbb 2 levelet intézett Herman Ottóhoz, a magyar társadalom cultur törekvései, s Erdély sorsa felől. E leveleket Herman Ottó Kossuth fölhatalmazása alapján egyesületünknek ajándékozá. Mi mint elolvastuk, meglepetve s kimondhatatlan öröm közt vettük észre, hogy egy csodálatos összetalálkozás áll előttünk. Egyesületünk ugyanis ösztönszerűleg anélkül, hogy csak sejtelemmel is bírt volna Kossuth e levelei felöl, pontról-pontra azokat a kikötéseket, elveket, elrendezéseket tette tervévé s valósítja meg, melyeket ő, a legintuitívebb lángelme kijelentett. Ki az Erdélyben soha nem járt, ősz próféta leveleit olvassa, egyesületünk crédoját, munkatervét, évi jelentését olvassa el.”

E.M.K.E. Első rendes közgyűlés. Aug. XXIX. Kolozsvárt, 1886., 30. – Törzsgyűjtemény

Az EMKE titkára, az alapítás pillanatától kezdve igyekezett Kossuthot az egyesületet érintő ügyekről tájékoztatni. Az 1885. augusztus 31-én tartott szerveződő közgyűlést követően a volt kormányzónak, mint az egyesület hazájától távol élő alapító tagjának hivatalos tájékoztatót küldött:

Az EMKE levele Kossuth Lajoshoz, Kolozsvár 1885. november 19. – MNL OL R 90. 6584.

Sándor József a levél bal felső sarkába, az egyesület bélyegzője alá, egy nemzetiszínű szalagcsokorba kötött virágot tűzött, és a nyomaték kedvéjért odaíratta: „Erdélyi gyopár (Az egyesület jelvénye).” (A levél nem Sándor József kézírása, valószínű, hogy a hivatalos forma betartása és az olvashatóság miatt azt az egyesületi írnokkal íratta.) Az egyesület titkárának precizitására vallott a csatolt mellékletekhez küldött kísérőjegyzék is, amelyben röviden, pontokba szedve vázolta az EMKE addig elért eredményeit, felsorolva a már megalakult és az alakulóban lévő fiókszervezeteket.

„Mély hódolatunk mellett idecsatolt nyomtatványaink a következők:

I. Alapszabályaink, megerősítve 885 május 21-én.
II. Tájékoztató, az egyesület kezdete és czélja felöl; leírása a 885 ápril 12-én Kolozsvárt tartott alakuló nagygyűlésnek; beszédek, üdvözletek.
III. Leírása az augusztus 30-án tartott közgyűlési előértekezletnek; az első alapítók névsora.
IV. Leírása az augusztus 31-én tartott közgyűlésnek.
V. A közgyűlésen felolvasott története az egyesület megalakulásának
VI. Ügyrend.
VII. Pénztárkezelési szabályzat.
VIII. Munkaprogramjavaslat, mely a jövő rendes havi gyűlésben deczember 12-én tárgyaltatik az igazgatóválasztmány által.
Az ez iratokban foglalt adatokon kívül bátorkodunk tiszteletteljesen néhány újabb vonást fölemlíteni:
Az egyesület készpénz-alapja e pillanatig 80.000 frt.
Az aláírt összeg, mely hat év alatt esedékes körülbelöl 300.000 frt.
Legnagyobb áldozatkészséget eddig a hivatalnoki osztály mutatott.
Az erdélyi részekben rendkívüli lelkesedés mutatkozik az áldozaton kívül a szervezkedésben is. Naponta alakulnak fiókjaink és választmányaink. Megyék szerint alakultak már:
1. Alsó-Fehérmegyében választmány, mely 11 kört alakitand a vidékek szerint; 3-at már szervezett u. m. a nagy-enyedit, balászfalvit és igenit. E megye területén városi választmány van 3. u. m. Nagy-Enyed, Gyula-Fehérvár és Felvincz városi.
2. Beszterce-Naszód megyékben körünk nincs; támaszpontunk az ó-radnai bányahivatal hazafias tisztikara.
3. Brassó megyében Brassó központtal van választmányunk.
4. Csík megyében megyei választmányt most szervez egy hazafias rom. kath. esperesünk. Fiókunk már van Gyergyóvidéken; kilátásban van Gyergyó-Ditróban s talán Csík-Szeredában is.
5. Fogarasmegyében Fogarast van egy kicsinyke plejádunk.
6. Háromszékmegyében a lelkes főispán Potsa József néhány nap múlva választmányt alakit; Kézdi-Vásárhelyt már rég van.
7. Hunyadmegyében Gr. Kuun Kocsárd ritka tevékenységet fejt ki: 7 kört alakit.
8. Kis-Küküllőmegyében Dicső-Szent-Márton központtal van választmányunk. E megye törvényhatósága szándékozik f. hó 26-án 10.000 frtot szavazni meg.
9. Kolozsmegye területén 4 alakulás történt már u. m. Kolozson, Gyaluban, Tekevidéken és Türe-Kapusvidéken. Egeresvidékén rövid idő múlva fiók lesz. Kolozsmegye és Kolozsvár városa még külön területi választmányokat is szervezend.
10. Maros-Tordamegyei választmány központja Maros-Vásárhely.
11. Nagy-Küküllőmegyében, melynek főispánja elnökünk, Gr. Bethlen Gábor, van 5 választmányunk: a megyei (központ Segesvár) az Erzsébet városi, Kőhalom vidéki, Medgyes városi és bürkösi.
12. Szebenmegyében Szeben derék magyarsága közelebbről alakult meg.
13. Szilágymegye »Wesselényi egylet«-e mint választmány szándékszik csatlakozni.
14. Szolnok-Doboka alakított megyei választmányt, azon kívül Deés városit és Szamosújvár városit.
15. Torda-Aranyosmegyében éppen e pillanatban kérnek instrukciót a megalakulásra. Fiók van Ludason.
16. Udvarhelymegyében Székely-Udvarhelyen városi választmányunk és erdővidéki fiókunk van s lesz egy sóvidéki is.

A magas rom. kath. klérus eddig mintha várakozó állást foglalt volna el munkaprogramunkra, azonban hisszük, hogy bizalmára egészen méltóvá leszünk előtte.
Izraelita polgártársaink kezdetben tartózkodók voltak.

Kolozsvár 1885. november hó 19-én

Sándor József
titkár”

Itt érdemes említést tenni arról, hogy a Kossuth-hagyaték 1894-ben több részben került a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtárába. A levelek és a nyomtatványok szakszerű elkülönítése nem történt meg. Jelenleg a levelek jelentős része a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában (MNL OL), míg a nyomtatványok (könyvek, hírlapok, kisnyomtatványok) az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) találhatók. Kossuth könyvhagyatékában jelentős számban találhatók levelek, és a levéltári Kossuth-fondban is szép számmal fedezhetők fel nyomtatványok. Az itt felsorolt 8 db kisnyomtatvány I-gyel jelölt darabja, az EMKE első alapszabálya, a levelek mellett maradt a Kossuth-fondban. A III-IV. tételszám alatt felsorolt nyomtatványok sem az MNL OL-ban sem az OSZK-ban nem lelhetők fel. A II. jelölésű tétel az OSZK-ban a Kossuth 1240, míg az V-VIII. szám alatt felsoroltak a Kossuth 1242. szám alatt találhatók. A nemzeti könyvtár tehát nem rendelkezik az I-es, a III-as és a IV-es tételszámú nyomtatványokkal, a VI-VIII. tételszámokból pedig csak Sándor József jóvoltából a Kossuth-könyvtárban található egy-egy példány.

Tájékoztató az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesületről – Törzsgyűjtemény (A II. tételszámú küldemény. Sándor József jelölése a jobb felső sarokban.)

Visszatérve a Kossuthnak küldött levél tartalmára. A hivatalos felsorolást érdekfeszítő olvasmánnyá alakítja az egyesületi titkár lendületes stílusa. Kiérződik a tenni vágyás és ügybuzgalom, amely Sándor József munkásságát az EMKÉ-nél betöltött tisztségei során mindig is jellemezte. Ugyanezzel a lendülettel fogalmazta meg néhány hónappal később az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület felhívását A nemzethez. Ez a kiáltvány a kész programot és a cselekvési tervet is tartalmazta. A nyolc oldalas felhívásban, a levélben felsorolt tizenhat pontot már jelentősen kibővítve találjuk. Az első oldalon Kép az erőről és a feladatokról címmel olvashatjuk a titkári jelentést, amely az egyesület 1886. augusztus 29-én tartott első rendes közgyűlésén hangzott el. Itt Sándor József Kossuthra hivatkozva üzent a kétkedőknek és türelmetlenkedőknek:

„És éppen ez szolgáltat igazságot nekünk, mélyen tisztelt közgyűlés, hogy [egy] évvel előbb épp e teremben kimondók, miképp a mai napig csak gyűjteni fogunk, csak a haditerv részeit szerkesztjük egybe, csak organismusokat teremtünk, miként Kossuth Lajosnak általunk kiadott s [egy] évvel előbb részünkről nem ismert leveleiben is az ily [meg]előző munka a lehető siker egyetlen föltételének állíttatik.”

Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület a nemzethez, Kolozsvár, Stein J., 1886., 8., 45 cm – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár

Sándor József, az EMKE titkára. Az EMKE tisztségviselőinek arcképcsarnoka. In: Emléklap az EMKE 1888. augusztus hó 19-20-án Brassóban tartott közgyűlésére. Előzéklap – Törzsgyűjtemény

Folytatjuk…

Elbe István (Gyarapítási és Állománynyilvántartó Osztály)

Kossuth-sorozatunk további részei: Első rész, Második rész, Harmadik rész; Ötödik rész

komment

Címkék: kossuth lajos elbe istván kossuth kultusz érdekességek kossuth könyvtárából gyarapítási és állománynyilvántartó osztály

„Szemedből egy sugár ha fájdalminkra száll...”

2022. október 08. 10:17 - nemzetikonyvtar

Szűz Mária, Magyarország Nagyasszonya

Magyarország és a magyar nemzet saját Mária-ünnepe. Szent István, Magyarország első királya és apostola 1038. augusztus 15-én Szűz Máriának tett országfelajánlásán alapszik. A szeplőtlen Szűzanya Magyarország patrónájaként való tisztelete a középkortól a 19. századig a felajánlás napjához, Nagyboldogasszony ünnepéhez (augusztus 15.) kötődött. XIII. Leó pápa (1878–1903) Vaszary Kolos hercegprímás kérésére a magyar millennium évében, 1896-ban október második vasárnapjára engedélyezte az ünnepet. 1914-ben került át október 8-ra. Hogy ünneplése már Szent István király felajánlása után hagyománnyá vált, arról az elpusztult, lebontott esztergomi Szent Adalbert-székesegyház nyugati díszkapuja, a Porta Speciosa homlokzati freskója tanúskodik, amelyről Klimó György esztergomi kanonok (1741–1751), később pécsi püspök készíttetett egy festményt dokumentálási célból. Ez a kép jelenleg az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban látható. Az ábrázolás a Hartvik-legenda rövid megemlékezésén alapszik:

„Ezeket mondván, kezeit és szemét az égre emelvén, így kiáltott föl: Mennyországnak Királynéja, világ dicsőséges megújítója, a te imádságaidba ajánlom az Anyaszentegyházat a püspökökkel és a papsággal egyetemben, az országot elöljáróival és népével, akiknek végső búcsút mondván, a te kezedbe ajánlom lelkemet.”

Vita S. Stephani Regis Auctore Carthuito aut Carthuitio episcopo, Cap. V., initio. In. Pinius, Joannes et al. (red.): Acta Sanctorum Septembris, Tom. I., Antverpiae, Apud Bernardum Albertum vander Plassche, 1746, 572. (Saját fordítás, Cs. E. A.)

Antonio Bonfini így idézi fel ezt a mozzanatot, szintén csak néhány szóban:

„Végezetül bőséges könnyhullatással kezét az égre emelvén, a székesegyházakat a teljes papi közösséggel együtt, ugyanígy országát és saját lelkét a szentséges és mindenkor szűz Istenszülő, a magyarok egyetlen Nagyasszonya és Úrnője pártfogásába ajánlotta, nagy buzgósággal.”

Antonio Bonfini: Rerum Hungaricarum decades quinque, Budae, Typis Leopoldi Francisci Landerer, [1770], 144. Decadis II. Liber I. (Saját fordítás, Cs. E. A.) – Törzsgyűjtemény

Szent István fölajánlja koronáját és országát Szűz Máriának. Kromolitográfia, 20. sz. eleje – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Harsányi Lajos így rajzolta meg ezt a történelmi pillanatot Szent Istvánról szóló regényében:

„A király csakugyan nagyon beteg volt. A bazilikába nem tudott átmenni az ünnepi misére. De a palota kápolnájába átvezettette magát. Királyi díszbe öltözött és fejére tette a szent koronát. Az egész misét végig térdelte. A királyi udvar minden pillanatban attól félt, hogy összeesik és ott hal meg a kápolnában. A király azonban keményen tartotta magát. A mise felajánlásakor minden segítség nélkül fölkelt helyéről és az oltár elé ment. Az oltár fölött Szűz Mária görög képe csillogott vertezüst keretben.
Ijedten nézte mindenki, mit akar a király az oltár előtt. Ő pedig levette fejéről a szent koronát és térdenállva magasra emelte.
– Boldogasszony Mária! – imádkozta hangosan. – Tekints le e szent koronára! Tekints le virágos kertedre, szép Magyarországra! Tekints le halódó, öreg szolgádra, aki rettegve néz a jövőbe elhomályosuló szemével! Népéért retteg, melyet szent fiad aklába terelt. Ragadozó farkasoktól félti, azért hozzád esedezik. Vigyázz rá, Nagyboldogasszony! Légy te a királya! Fogadd el szent koronáját! Tedd a fejedre! Ott lesz biztos helyen! Mint egykor Jehova a választott népet, válassz te is minket és köss szövetséget velünk! Legyen tied ez a szép ország, Mária országa! Testamentumban hagyom neked. Akárki éljen földjén, szaracén vagy zsidó, mind a te országodban lakik és a te szemed őrködik fölötte! Legyen a te hűbéred az ország! Üdvözlégy, Nagyboldogasszony, Magyarország királya!
A király a szent koronát az oltárra tette.”

Harsányi Lajos: A nem porladó kezű király. Szent István életregénye, Budapest, Szent István-Társulat, 1933, 224–225. – Törzsgyűjtemény

Gottfried Bernhard Göz (1708–1774): Szűz Mária megkoronázása. Rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Szinte biztos, hogy nem egészen így történt a dolog, vagyis a szent király nem váratlanul lépett oda az oltárhoz, hanem előre megbeszélte ezt a szentmise celebránsaival. Így, ha nem is minden jelenlévő, de a zászlósurak és a király bizalmasai minden bizonnyal tudták már előre, hogy mi fog történni ezen a szentmisén. Ám egy regényben szükség van némi feszültségre, kell, hogy legyenek a cselekményben tenzív és detenzív szakaszok. Ez indokolta, hogy a regényíró így alakította a történetet, amit nem róhatunk fel neki hibaként.

Szent István országfelajánlásának lehetséges érvei, szempontjai

Werbőczy István Szent Korona-tanához is minden bizonnyal a Szent István-i országfelajánlás hagyománya adott leginkább történeti alapot, hiszen ebben jelenik meg először az a gondolat, hogy a magyar szent korona egy közjogi fogalom, magát az országot jelképezi. (Tripartitum Pars I. Titulus 3. §. 6.) Szent István, halála közeledtét érezvén, aggódott újonnan alapított országa jövőjéért, hiszen fia, a trónörökös Szent Imre herceg is elhalt fiatalon, 1031. szeptember 2-án. Minden oka megvolt az aggodalomra, amint azt a néhány évvel később, 1045–46-ban lezajlott Vata-féle pogánylázadás igazolta. Ezért keresett az elárvuló ország számára hathatós pártfogót. Ki lehetett volna pedig hatalmasabb pártfogó, mint Szűz Mária, a mennyország és az angyalok királynéja? Aquinói Szent Tamás azt tanítja, hogy a fölséges Isten mindennél teremthetett volna többet, nagyobbat, szebbet, mint amit alkotott. Több planétát, több és szebb csillagot, több és hatalmasabb angyalt, a földet is alkothatta volna sokkal nagyobbra és ékesebbre. Három dolog van azonban, amelyeknél nagyobbat nem alkothatott az igaz Isten: első a Krisztus embersége, hiszen az ember Krisztus dicsőséges föltámadása és mennybemenetele után mindörökre része lett a Szentháromságnak. Második a mennyei boldogság, amely az üdvözültek számára készíttetett, hiszen ez az Isten színe látását, az Isten javaiban való közvetlen részesedést jelenti. A harmadik Szűz Mária, aki Isten Anyjául volt kiválasztva öröktől fogva, és aki dicsőséges mennybevétele után szent Fia által megkoronáztatott és az angyali karok fölé helyeztetett. (Summa Theologiae pars I. quaestio 25. articulus 6.) Hatalma nem olyan jellegű, mint a földi uralkodóké, akik a hatalmat tulajdonképpen az alájuk rendelt seregeknek, karhatalmi erőknek köszönhetik, hanem belső, inherens jellegű, vagyis ő egymaga erősebb, hatalmasabb, mint az ég összes angyala együttvéve.

Franz Leopold Schnittner (1703–1761): Regina Patrona Ungariae. Nagyszombat, 1750 k. –Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Ebből a gondolatból következik a második szempont, amelynek figyelembevételével Szent István Szűz Máriát választotta Magyarország pártfogójául. A szeplőtlen Szűzanya került arra a helyre a mennyben, amely a teremtés kezdetén a legfényesebb angyalnak, Lucifernek volt kijelölve. Lucifer a bukott angyalokkal, az ördögökkel együtt ezért gyűlöli őt és iszonyodik tőle. A Szűzanyának nagyon hathatós taumaturgikus (gonoszűző, ördögűző) ereje van. Az ördögűzések során a pap által mondott szertartásszövegek (conjuratiók) a Szentháromság, a Boldogságos Szűz Mária és a szentek invokációjával kezdődnek. Szűz Mária szent nevét az ördögök nem merik és nem is képesek kiejteni. (Fr. Zacharias: Complementum artis exorcisticae, Mediolani, Apud Ioannem Baptistam Bidellium, 1618, 42. Doctrina octava. De Qualitatibus Exorcistae, et de necessarijs in Coniuratione. Gabriele Amorth: Egy ördögűző tapasztalata, Budapesz, Ecclesia, 1994, 112.) A harmadik szempont pedig, a középkori nemesi-rendi közgondolkodás szerint az volt, hogy az ország pártfogója minél előkelőbb származású legyen. Mária ennek a szempontnak is tökéletesen megfelel, hiszen a szenthagyomány szerint az ő szülei, Szent Anna és Szent Joakim egyaránt Júda törzséből, Dávid házából származnak. Így tehát a Szűzanya egy ősi, szent királyi család sarja. (Pseudo-Matthaei Evangelium, Caput I. In. Tischendorf, Constantinus de (red.): Evangelia apocrypha, Lipsiae, Hermann Mendelssohn, 1876, 54–55.)

Patrona Hungariae-ábrázolások a régi magyar pénzeken

Közkeletű formája volt a Szűzanya tiszteletének Magyarország védőasszonyaként a régi Magyarországon, hogy a királyok gyakran verették a Boldogasszony képét a pénzérmék egyik oldalára. Már az Árpád-korban is létezett ez a gyakorlat: a Patrona Hungariae képe ott látható például I. és II. Béla aranypénzein. Mátyás királytól kezdve pedig egészen 1849-ig a pénzeken a Magyarok Nagyasszonya, Mennyek királynéja ábrázolás igen gyakori. Mátyás király dukátjának egyik oldalán a koronás Szűzanya képe látható, karján a glóriás kisdeddel, a körfelirat hozzá: Patrona Regni Hungariae. II. Ulászló aranypénzén trónon ül, I. Ferdinánd és III. Károly pénzén pedig az ország pajzsán ül a Szűzanya. Báthory István és II. Rákóczi György ezüstpénzén a félholdat, a változékonyság szimbólumát tapossa, II. Mátyás, I. Lipót és II. Rákóczi Ferenc, valamint Mária Terézia pénzein a napba öltözött asszony képében jelenik meg Magyarország pátrónája. A körfelirat ehhez az ábrázoláshoz általában szintén Patrona Regni Hungariae. Olyannyira mélyen gyökerező volt ez a hagyomány, hogy még a protestáns erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor is máriás pénzérméket veretett. Pázmány Péter is azt írja a „Bóldog Aszszony méltóságárúl és tiszta fogantatásárúl” szóló prédikációjában, hogy:

„a’ mái napig kőltő pénzünkön a’ Bóldog Aszszony képe körűl ama szokott bötűkkel, Patrona Hungariae, Magyar-ország Aszszonyának vallyuk a’ Szent Szűzet”.

Pázmány Péter: A’ Romai Anya-szent-egy-ház szokásából minden vasárnapokra ... Predikátziók, Nagy-Szombatban, a’ Jesus Társasága Academiai Collegiumának Bötűivel, 1768, 1254. – Törzsgyűjtemény

Johann Nepomuk Schauff (1757–1827): Patrona Regni Hungariae. Rézmetszet, Pozsony, 18. sz. vége – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, Szentképgyűjtemény

Hazafias énekköltészet a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére

A katolikus énekköltészetnek ez az ága a ránk maradt szövegekből kiindulva nem túl régi keletű. A legkorábbi ilyen hazafias Mária-ének a Boldogasszony Anyánk kezdetű, amelynek első szövegváltozata Szoszna Demeter György kéziratos énekeskönyvében maradt ránk, ez a kézirat pedig 1714–15-ben keletkezett. Az ének ma is ismert, csak refrénjében különböző szövegváltozata pedig a Pannonhalmi Könyvtárban őrzött, valószínűleg Sopronban, 1750–1780 között nyomtatott 8 lapból álló énekfüzetben található meg legkorábban, a 3. lapon. Ebből idézzük az első öt versszakot:

„Bóldog Aszszony Anyánk, régi nagy Pátronánk,
Nagy inségben lévén, így szóllít meg Hazánk:
Magyar Országról, Pannoniáról
ne felejtkezzél-el szegény Magyarokról.

Óh Atya Istennek kedves szép leánya
Kristusnak szent Annya, Szent Lélek Mátkája,
Magyar Országról, s’ a’ t.

Nyisd-meg az egeket sok kiáltásinkra
Anyai palástod forditsd óltalmunkra:
Magyar Országról, s’ a’ t.

Kegyes szemeiddel tekéntsd meg népedet
Segéld-meg áldásra Magyar nemzetedet
Magyar Országról, s’ a’ t.

Sírnak és zokognak árváknak szívei
Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei,
Magyar Országról, s’ a’ t.”

Gacs B. Emilián: Szoszna Demeter György kéziratos énekeskönyve (1714–15.), Pannonhalma, 1938, 55, 61. – Törzsgyűjtemény

Szűz Mária, Magyarország királynéja, könyörögj érettünk! Kromolitográfia. In. Jósvay Gábor (szerk.): Lelki gyöngyök. Ima- és énekeskönyv, Budapest, Szent István-Társulat, 1913–. – Törzsgyűjtemény

A 19. században ennek az énekköltészeti iránynak talán legjellegzetesebb képviselője Kapossy György volt (1836–1912). Kinek első szent királyunk felajánlott minket kezdetű éneke valóságos planctus (siralomének), amelyből négy szakaszt idézünk:

„Körülvette országunkat a nyomor és ínség,
Bánatunkat újra kezdjük, noha vége nincs még;
Pusztulunk s ha nem segítesz, mi semmivé leszünk.
Magyarország Nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk!

A te kerted ez az ország, mely betegen hervad,
Boldogsága virágait fonnyasztja minden nap;
Kopár földje csak úgy ázik, ha mi könnyet ejtünk.
Magyarország Nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk!

Mily boldog volt ez az ország, míg tenéked szolgált,
Míg szerelmed ékesíté, mint virág az oltárt.
Most pusztulunk, fogyunk, veszünk, mert téged feledtünk.
Magyarország Nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk!

Őseink jó erkölcsei veszendőbe vannak,
Szelet vetünk és kezeink zivatart aratnak;
Lábunk alatt fekete sír, mennydörgés felettünk:
Magyarország Nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk!”

Kapossy György: Kinek első szent királyunk felajánlott minket. Részlet. In. Jósvay Gábor (szerk.): Lelki gyöngyök. Ima- és énekeskönyv, Budapest, Szent István-Társulat, 1913–, 281. – Törzsgyűjtemény

Végezetül pedig Simon Jukundián (1813–1894) erdélyi ferences szerzetes Hozzád fohászkodunk, áldott Védasszonyunk kezdetű éneke első két szakaszát idézzük fel, amely a katolikus és ortodox Mária-tisztelet alapeszméjét állítja elénk: Per Mariam ad Jesum (Máriával Jézushoz).

„Hozzád fohászkodunk, áldott Védasszonyunk,
Boldogságos Szent Szűz, kegyes Anyánk!
Enyhítni gyermekid fájó keserveit,
Üdvöd honából, ó, tekints le ránk!
Szemedből egy sugár ha fájdalminkra száll,
Megszűnnek dúlt keblünk gyötrelmei:
Anyánk, siess értünk könyörgeni!

Ó, Anyánk, Tégedet, ki értünk szenvedett,
Megváltónk, Szent Fiad, adott nekünk.
Hogy éltünk útjain ha ránk rohan a kín,
Öledben a vésztől mentek legyünk.
S nekünk így, akikért keresztfán onta vért,
Üdvöt teremjenek gyötrelmei:
Anyánk, siess értünk könyörgeni!”

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Egy aranylakodalom emléke. Negyedik rész

2022. október 07. 06:00 - nemzetikonyvtar

A John Baskerville által Cambridge-ben kiadott Szentírás

Habsburg–Tescheni Frigyes királyi herceg és neje, Izabella 1928 októberében ünnepelték aranylakodalmukat. Ennek alkalmából több, igen értékes könyvet ajándékoztak a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának. Tették mindezt annak ellenére, hogy már csak egykor mesés vagyonuk töredékének voltak birtokában.
A Habsburg–Lotharingiai-ház tagjaiként az első világháborút követően javaik nagy részét elvesztették, többek között a bécsi Albertina palotában levő műgyűjteményüket is, melyet az osztrák államtól hiába igényeltek vissza. Egyetlen ország hagyta háborítatlanul birtokaikat: a Magyar Királyság. Életük hátralevő részét itt élték le, köztiszteletnek és népszerűségnek örvendve.
A nagyvonalú adomány nem csupán a köz iránti áldozatkészségükről tanúskodott, hanem egyben magyar kötődésük egyik megnyilvánulása is volt, melynek nyomán nemzeti könyvtárunk rendkívül értékes kiadványokkal gazdagodott. Sorozatunkban a hercegi pár által adományozott műveket mutatjuk be.

Habsburg–Tescheni Frigyes főherceg és felesége, Izabella főhercegasszony – Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár

A negyedik mű, melyet az 1929. évi könyvtárigazgatói jelentés a hercegi pár által adományozott művek sorában említ, a kézisajtó korának egyik remeke: az 1763-ban, John Baskerville által kiadott Szentírás (a könyv jelzetének azonosításában nyújtott segítségért köszönet illeti Elbe Istvánt és Hum Balázst).
A Cambridge-ben megjelent könyv, mely az angol nyelvű Biblia Jakab királyféle változatát adja közre, hűen tükrözi Baskerville azon kiadói elvét, hogy egy kiadvány ne a díszítmények és képek révén legyen kiemelkedő, hanem a nyomdászati jellemzők minősége által. Ennek érdekében saját tervezésű betűtípust használt és saját készítésű nyomdafestéket. Kiadóként nem az anyagi haszon ösztökélte, hanem a tökéletességre való törekvés. A lehető legjobbat célzó, újító szellemének köszönhetően az angol könyvkiadás egyik megújítójává vált.

A Baskerville-biblia ószövetségi címoldala – DM 1133

A Birminghamben tevékeny Baskerville fiatalkorában kalligráfiával és sírkőfeliratok vésésével foglalkozott, majd japán lakkmunka-utánzatok készítésére tért át. Ez utóbbiból származó jövedelmének köszönhetően válthatott élete delelőjén túl a nyomdászat és a könyvkiadás irányába. E váltásban minden bizonnyal közrejátszott az a tény, hogy korábban szépírással kereste kenyerét. Ez az általa tervezett betűképeken is észrevehető: a keskeny és vaskosabb betűszárak közötti ellentétet szemmel láthatóan a kalligrafikus vonalvezetés ihlette. A legtöbb betűtervezőtől eltérően nem a betűk arányain változtatott, hanem elsősorban a vonalak metszésén.
A betűtípust, mely napjainkig a nevét viseli, a korabeli nyomdászok sokat bírálták, ám lassanként mégis közkedveltté vált, elsősorban azért, mert a betűk könnyen olvashatók voltak.
A saját tervezésű betűképeket első alkalommal 1757-ben, a Vergilius műveit tartalmazó kötet kiadásakor alkalmazta. Ugyanezzel a betűtípussal nyomtatta következő évben John Milton Elveszett paradicsom című költeményét. Ez utóbbi előszavában említette azon szándékát, hogy a Szentírást ívrét (folio) nagyságban jelenteti meg.
Angliában a Szentírás legelterjedtebb változata az úgynevezett Jakab királyféle változat volt, melynek közreadására csak a királyi nyomdásznak, valamint a Cambridge-i és az Oxfordi Egyetem kiadójának volt joga.
E kiváltság megszerzése érdekében Baskerville megpályázta a cambridge-i egyetemi nyomda működtetésének jogát, melyet egy évtizedre el is nyert. 1759-ben felállította nyomdáját Cambridge-ben és nekifogott a Jakab királyféle változat kiadásának. Ez nem egy új bibliafordítás volt, hanem egy szövegváltozat, melyet az anglikán egyház puritán és hagyományőrző irányzatai között egyensúlyozva szerkesztettek angol teológusok és hitszónokok. Az előbbit az I. Erzsébet uralkodása alatt kiadott fordítás (melyet később a „püspökök bibliájaként” emlegettek), az utóbbit pedig az angol puritánok által Genfben megjelentetett biblia képviselte.
Angliában viszonylag korán, már 1535-ben megjelent egy teljes egészében angol nyelvű biblia, ez azonban nem vált széles körben elfogadottá, bár használatát királyi rendelet írta elő.
VI. Jakab (Anglia királyaként I. Jakab) röviddel azt követően, hogy 1603-ban Anglia trónjára lépett, a puritánok, az anglikánok és a katolikusok közötti ellentétek enyhítése érdekében a Szentírás egy újabb kiadását rendelte el.
Szövegének szerkesztésén közel félszáz egyházfi dolgozott Westminsterben, Oxfordban és Cambridge-ben ülésező vitacsoportokban. Az új változat a köztes utat képviselte az anglikán egyház puritán szemléletű szárnya és az egyházi hagyományokhoz ragaszkodók álláspontja között és a legelfogadottabbnak számított a különböző szövegvariánsok sorában. Idővel a legelterjedtebb Szentírás-változattá vált, meghatározó szerepe volt az angol nyelv fejlődése szempontjából és az angol próza egyik remekének tekintett.

Mózes első könyvének kezdete a Baskerville-biblia ószövetségi részében – DM 1133

E szövegváltozat másfél századdal későbbi, cambridge-i kiadása, tekintélyes méretű, súlyos kötet, lévén hogy elsődlegesen templomi felolvasásokra szánt Szentírás. A kéthasábos szövegtükörnek és a nagyobb sortávolságnak köszönhetően tartalma könnyebben olvasható, mint más korabeli kiadványok esetében. A szöveg értelmezését lábjegyzetek segítették.
Az újszövetségi részt külön címoldal jelzi.
Az istentagadó nézeteit nyíltan vállaló Baskerville a lehető legjobbat tűzte ki célul és egyetlen munkafolyamatot sem bízott alvállalkozókra. A könyvben elvétve előforduló sajtóhibák kiadói érdemeit nem csökkentik, mivel a kötet értékét a nyomdászati kivitelezés színvonala nyújtja.
A nyomtatás során több technikai újítást is bevezetett, így például a frissen nyomtatott íveket felforrósított fémhengerek között sajtolta, annak érdekében, hogy a tinta jobban beivódjon a papír felületébe és a finom metszésű betűszárakban is jól látható legyen.
Kiadványainak nemcsak a betűkészlete és a nyomtatáshoz használt tinta volt különleges minőségű, hanem az általa használt papír is. Baskerville volt az első könyvkiadó, aki a nyugati világban velinpapírt használt (Vergilius műveinek kiadásához 1757-ben).
E különleges papírfajta felülete a pergamenhez hasonlóan sima, mivel nem szokványos merítőszitával készült. Ez egy, a Távol-Keleten elterjedt papírkészítési technikának volt köszönhető, mely egyenletesen felhős átnézetű, bordázatnyomok nélküli papírt eredményezett. Valószínűleg a japán lakkmunkákkal való foglalkozás kelthette fel érdeklődését a különböző keleti kézműves technikák iránt és így értesülhetett e különleges papírkészítési eljárásról.
A hercegi pár által ajándékozott kötet esetében csak az előzéklapok készültek velinpapírból.

A Baskerville-biblia előfizetői névsorának részlete – DM 1133

A különleges minőség magas előállítási költségeket eredményezett, ezért Baskerville megpróbált előfizetőket toborozni, felemás sikerrel. Előfizetői sorában az angol főrendűek és egyházi elöljárók mellett, könyvkereskedők és polgárok is akadtak szép szép számmal.
A gyarapodó előfizetői névsor alapján Philip Gaskell a kiadványnak három változatát különböztette meg. A hercegi pár áldozatkészsége nyomán a nemzeti könyvtár tulajdonába került kötet a harmadik változathoz tartozik, melynek előfizetői névsorában az utolsó név Charles York ügyvédé.
A példányok egy részét Baskerville maga köttette be, egy másik részét pedig ívekben forgalmazta. Ezek esetében a tulajdonos gondoskodott az ívek bekötéséről. Valószínűleg ez utóbbiak sorába tartozott a fentebb említett példány is.
Az aranyozott díszítésű, vörös bőr kötés, a selyem előzék, az aranyozott lapélek igényes és tehetős megrendelőre vallanak, akinek kilétét egyelőre homály fedi.
A gerinc díszítményei között AB monogram jelenik meg, mely minden bizonnyal a könyv egykori tulajdonosára és a kötés megrendelőjére utal.
Az előfizetők névsorában két olyan név is szerepel, mely A és B betűvel kezdődik: Anna Barnard, illetve Anthony Bacon kereskedő. Ez utóbbi messzire nyúló kapcsolatrendszerrel rendelkezett, a kötet megjelenésekor jövedelmének egy része rabszolgakereskedelemből (Summary of Individual | Legacies of British Slavery) származott.

A Baskerville-biblia gerincének részlete – DM 1133

A költséges kiadványból 1.250 példányt nyomtattak, ezeknek majdnem fele raktáron maradt és végül egy londoni könyvkereskedő vásárolta meg, aki később ívenként árulta.
Baskerville nagyívű vállalkozása ráfizetéses volt, ezért megpróbálta eladni a teljes nyomdafelszerelést, sikertelenül. 1775-ben bekövetkezett halála után özvegye a nyomdát a teljes betűkészlettel együtt Beaumarchaisnak adta el, aki Voltaire műveinek kiadása céljából vásárolta meg (a francia cenzúra elkerülése érdekében a németországi Kehlben állított fel nyomdát). A múlt század derekán a Cambridge-i Egyetemnek sikerült megszereznie a betűkészletet és azóta is az egyetem múzeumában őrzik.
Baskerville saját alkotású betűképe ma is használatban van. Kiadóként és kiadványtervezőként legfőbb érdeme, hogy a célszerűség előtérbe helyezésével új utakat nyitott egy olyan szépségeszmény irányába, amely megelőzte korát és amelyet csak később, a 20. század hajnalán kezdtek el igazán értékelni.
A Cambridge-ben megjelent Szentírás ritkaságnak számító példányai – The Holy Bible, Cambridge, John Baskerville, 1763. – napjainkban jelentős összegért kerülnek leütésre.
John Baskerville remekműve, amely Henry Cotton bibliatörténész szerint szépsége révén szinte minden olyan köz- és magánkönyvtárba utat talált, amelyben a szép és ritka kiadványokat becsben tartják, a hercegi pár áldozatkészsége nyomán ma a magyar nemzeti könyvtár gyűjteményeinek fényét emeli.

NyA

A sorozat további részei: Első rész, Második rész, Harmadik rész

komment

Címkék: szentírás cambridge egy aranylakodalom emléke habsburg–tescheni frigyes főherceg john baskerville philip gaskell

Családi fényképalbumok és arisztokrata portrék a Szlovák Nemzeti Könyvtár irodalmi gyűjteményében

2022. október 05. 09:17 - nemzetikonyvtar

Úti beszámoló

Az Országos Széchényi Könyvtár Történeti Fénykép- és Videótárának gyűjteményében kitüntetett helyet foglal el báró Révay Ferenc (1835–1914) hagyatéka. A báró utazásairól, illetve az utazásai során vásárolt fényképekről, a fényképekből készült bőrkötéses albumokról Sebő Judit kollégánk háromrészes (1., 2., 3.) blogsorozatot írt a közelmúltban. Papp Viktor, a Történeti Fénykép- és Videótár munkatársa ezúttal a családi fényképalbumokat vizsgálta meg közelebbről a Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Archívumában, Turócszentmártonban.

A Révay Ferenc (1835–1914) hagyatékát képező fényképalbumok egy sor érdekességet tartogatnak az utókor számára. Ezek az érdekességek egyaránt származhatnak a különféle utazások extrém körülményeiből, vagy éppen a fényképészet technikájának 1860-as évekbeli állapotából. A báró Mediteráneumban és a Közel-Keleten tett utazásai – a vásárolt és bekötött fényképeknek köszönhetően – nagyon jól dokumentáltak. Egy kérdés azonban sokáig megválaszolatlanul maradt, tudniillik az, hogy hogyan is nézett ki a fiatal Révay Ferenc, maradt-e fenn róla portrékép, esetleg bármilyen más fotográfia.
Ebben a kérdésben az egyetlen, a Történeti Fénykép- és Videótár gyűjteményét gazdagító családi fényképalbum sem segített, mely a Révay és a hozzá szorosan kötődő családok (Berchtold, Török, Zichy, Festetics, Forgách) portréit tartalmazza. Ez az album ugyan több mint 120 felvételt foglal magába, képfeliratok és egyéb megjegyzések hiányában azonban a portrékon szereplők személyazonossága sokáig ismeretlen volt előttünk. A köztudatban élő, digitálisan hozzáférhető Révay-portré pedig egy jóval későbbi felvétel, mint a családi fényképalbum.

Révay Ferenc időskori portréja. Szlovák Nemzeti Könyvtár, Irodalmi Archívum, Turócszentmárton

Az albumban felbukkanó néhány személyről természetesen másutt is maradt fenn fényképfelvétel, de a személyek beazonosítása lényegében a nemzetközi kutatói közösség működésbe lépésével indulhatott meg. Így jutott tudomásunkra, hogy a Szlovák Nemzeti Könyvtár Irodalmi Archívumában számos további fényképalbum lelhető fel a Révay famíliától.

A Szlovák Nemzeti Könyvtár épülete Turócszentmártonban

A 2022. szeptember közepén megvalósított kutatóút szükségszerűen így Turócszentmártonba (ma Martin) vezetett. A város, mely a Turóci-medencében, a Kis-Fátra-hegység tövében helyezkedik el, a dualizmus idején, a 19. század második felétől kezdve meghatározó szerepet játszott a szlovák nemzeti ébredés kialakulásában. Itt működött többek között a Matica slovenská nevű tudományos és kulturális egyesület, és ugyancsak itt mondta ki 1918. október 30-án a szlovák nemzeti tanács a Csehszlovákiához való csatlakozást. A történeti gyökerek miatt így talán már érthető, hogy miért Turócszentmártonban, s nem a fővárosban található a szlovák nemzeti könyvtár intézménye.

A felhőkbe burkolódzó Kis-Fátra-hegység Turócszentmárton felől nézve

A Révay család után fennmaradt albumokat a könyvtár Irodalmi Archívuma őrzi. Mint arról az archívum vezetője, Karin Šišmišová beszámolt, nem véletlenül került hozzájuk ez a fényképalbum-sorozat, hiszen a Révay családi birtokok és kúriák (Blatnica, Mosóc, Szklabinya) a közelben feküdtek. Az albumok változatos formákat öltenek, az 1860-as, 1870-es évekből származók még rézcsatosak, bőrkötésűek, a századforduló után készült képeket tartalmazó albumok azonban már csak vászonborítást kaptak. De a bennük fellelhető fényképek is egy széles spektrumot ölelnek fel. A korábbi keletkezésűek ugyanis szinte kizárólag hivatásos fényképészek által, műteremben készített portréfelvételeket tartalmaznak, nem csak a Révay családról, de lényegében az egész, zömében felvidéki származású, arisztokrata és értelmiségi grémiumról. Az egyik albumban például Deák Ferenc, Madách Imre és Kandó Kálmán ülőportréja szerepel egymás mellett.

Az 1860-as, 1870-es években készült portréfényképeket tartalmazó albumok egyike

E portréfényképeket elnézve szembetűnő, hogy egyesek milyen szokatlan pozitúrákat vettek fel a fényképész lencséje előtt. Gróf Hunyady Kálmánné Buol-Schauenstein Alexandra nem csak azzal kelthetett feltűnést, hogy – meglehetősen kényelmetlen módon – egy díszkorlátra ült fel féloldalasan a kép készítésének erejéig, hanem azzal is, hogy mindezt egy cigarettával a szájában tette meg. A korai családi albumokban szereplő személyek szinte kivétel nélkül beazonosítottak és ismertek, köszönhetően a jól láthatóan egy kézírástól származó képfeliratoknak. Így már nem érheti meglepetésként a kutatót, ha egy korai fényképalbumból maga Révay Ferenc tekint vissza ránk.

A fiatalkori Révay Ferenc ülőportréja. Szlovák Nemzeti Könyvtár, Irodalmi Archívum, Turócszentmárton

A képfeliratok azonban nem minden esetben maguktól értetődőek. Abban az albumban, melyben a fiatal Révay Ferenc és nővérei portréi is láthatók, sok helyütt feleségek nevei szerepelnek képfeliratként, a fényképekről azonban nem ők, hanem férfiak tekintenek vissza ránk. Így könnyen elképzelhető, hogy ez az ominózus album például egy utólag összeállított fényképválogatás eredménye, a fényképeket idővel kicserélték vagy áthelyezték, a fényképfeliratok azonban az eredeti állapotról tanúskodnak.

Letakart fényképfeliratok az egyik korai családi albumban. Szlovák Nemzeti Könyvtár, Irodalmi Archívum, Turócszentmárton

A századelőn, de még inkább az 1910-es, 1920-as években készült családi fényképek természetesen már egy másik korszakról tanúskodnak. A családnevek még ugyanazok, a fényképészet társadalmi gyakorlata azonban már jelentősen átalakult, hiszen itt nem műtermi, hanem amatőr fényképekről van szó. Így kerülhetett megörökítésre az arisztokrata famíliák mindennapi élete, a vadászatok és a túrázás, a társasági élet.
Az összesen 24 albumba rendezett családi fényképek feldolgozása azonban még nem megoldott. Bár az albumok jelentős részéhez elkészült az a jegyzék, mely feltünteti a képeken szereplők nevét vagy a kép készültének helyszínét, digitalizálás hiányában ezek az albumok jelenleg csak személyesen kutathatók Turócszentmártonban. A közös, határokon átívelő kutatás szakmailag mindenképp indokolt lenne, lévén a családi hagyaték együvé tartozása megkérdőjelezhetetlen.

Papp Viktor (Történeti Fénykép- és Videótár)

komment

Címkék: fényképalbum martin arisztokrácia turócszentmárton történeti fénykép- és videótár révay ferenc papp viktor szlovák nemzeti könyvtár

A MEGE egyik alapítója, Gáspár Andor pécsi fogász – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 27. rész

2022. október 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 88. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat nyolcvannyolcadik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Gáspár Andort és gyűjteményét mutatja be.

Gáspár Andor (1886–1955) – eredeti nevén Gries Andor – fontos szerepet töltött be a két világháború közti ex libris életben, a hazánkban 1932-ben megalakuló Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete (MEGE) alapító tagja volt. Aktív gyűjtőtevékenységére utal, hogy neve az egyesület újságja, a MEGE Kisgrafika 1937-es cserelistáján is fellelhető.

Menyhárt József fametszete (1939). Jelzet: Exl.G/218 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az országos szervezet mellett Pécsett 1938. május 3-án alakult meg egy helyi gyűjtőszervezet Ex libris Gyűjtők és Grafikabarátok néven, mely egy év múlva beolvadt a Pécsi Képzőművészek és Műbarátok Társaságába. A térség ismertebb művészei Havas László, Patay Mihály, Martyn Ferenc, Nikelszky Géza, Gebauer Ernő és Kertes-Kollmann Jenő voltak. A kiállításokkal, havi összejövetelekkel virágzó ex libris életet teremtettek. A MEGE és a pécsi kör is a második világháború idején, 1944-ben szűnt meg.
A pécsi szervezet tagjaként Gáspár Andor az 1930–40-es években többezres grafikai, főleg ex libris gyűjteményt hozott létre. Kollekcióját 1945-ben egy nagyobb kiállításon mutatta be a Baranya Megyei Múzeumban, melyről az Új Dunántúl című napilap részletesen beszámolt. A tárlaton a nagy gyűjteményből közel 600 alkotás volt kiállítva, magyar és külföldi művészek egyaránt, köztük Vadász Endre, Martinszky Jánosné, Nikelszky Géza, Nagy Sándor és Rainer Márton munkái. Az esemény jó alkalmat jelentett a grafikakedvelők, kisgrafikagyűjtők számára a találkozáshoz, szerveződéshez. Martyn Ferenc így harangozta be a kiállítást a nyitás előtti napon az Új Dunántúl szombati számában:

„A grafika a rajzolás, a »fehér fekete« művészetét jelenti. A kézzel készített rajzfajtákon túl, a grafika nemes műfaja a sokszorosításra szánt rézkarc, a fa- és linoleum-metszet. A jó mű mindenkor betartja a rajzolás technikai feltételeit, de a ducokról, nyomtatás útján létrejött grafikának még határozottabbak a feltételei, éppen a nyomtató gép szabja meg szellemének, stílusának fő jellemvonásait.
A Képzőművészek Szabad Szervezetének sikerült kiállítás céljaira megszerezni a legszebb pécsi gyűjtemények egyikét, dr. Gáspár Andorét. Először fordul elő, hogy a pécsiek közel 600 grafikai lapot egyszerre, önálló kiállítás formájában láthatják. Ez a szám igen nagy – magyar s külföldi művészek alkotásainak hosszú sora – noha a gyűjtemény maga sokkal több, pár ezer lapból áll. A válogatásnál oda gondoltunk, hogy a műfaj és technika tiszta példái kerüljenek a látogató elé, de ügyeltünk arra is, hogy a stílus erős rácsozata, állványozása között átlássék a művész egyénisége, hangulata, teremtő kedve. Ebben a vonatkozásban Európa nagy részére kiterjedő, évek hosszú során át gyűjtött és válogatott ex-libris felvonulás valóban ritka művészeti élmény: több nemzet fiainak nemes tornája.
Kár volna neveket említeni, egyiknek följegyzése követelné a másikat, hiszen a lapok alkotói kivétel nélkül mesterei eszközeiknek. Mégis, a magyarok közt, meg kell állni Vadász Endrénél, kinek gyengéd, érzékeny rézkarcai előtt alkotójuk tragikus végére kell gondolnunk. Aztán másfelől szívesen látjuk Martinszky Jánosné, Nikelszky Géza, Nagy Sándor, s Rainer Márton műveit, hiszen itt, közöttünk dolgoznak.
Ez a kiállítás a kis grafika, az ex-libris gyűjtők csoportjának megszervezésére ad alkalmat.
A kiállítást vasárnap délelőtt 11 órakor Nikelszky Géza nyitja meg.”

Martyn Ferenc: Dr. Gáspár Andor grafikai gyűjteménye a Baranyamegyei Muzeumban, Új Dunántúl, 262. szám, 1945. november 24., 2. – Hungaricana Közgyűjteményi Portál

A grafikák közt számos Gáspár Andor nevére szóló szerepelt, köztük Menyhárt József debreceni grafikus több könyvjegye, melyek a dentológiára utalnak, és gyakran a humort, vagy éppen az erőszakot sem nélkülözik. Egy többosztatú grafikán középen egymás fogát húzó fogorvosok láthatók. „L’esprit de notre époque” [Korunk szellemisége] – olvasható a felirat az áldozatát marcangoló állat felett a képen jobbra.

Menyhárt József fametszete (1939). Jelzet: Exl.G/217 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Vadász Endre aprólékosan kidolgozott, vidám hangulatú rézkarc könyvjegye 1941-ből szintén Gáspár foglalkozására utal nyitott ablakú házban éppen munkáját végző, angyalszárnyú fogorvossal, és az épület körül gondtalanul játszadozó gyerekekkel.

3_kep_vadasz_endre_gaspar_a_szinezett_rezkarc_c3_1941_80x120_mm_opti.jpg Vadász Endre színezett rézkarca (1941). A kép forrása: Műtárgy.com

A pécsi fogász felesége, Schlesak Auguszta részére Nikelszky Géza iparművész, festő – aki 1899-től több mint fél évszázadon át, 1951-ig a pécsi Zsolnay Porcelángyár tervezője volt – alkotott zenei témájú ex librist 1937-ben. Auguszta, a Pécsi Városi Zeneiskola (később Zenekonzervatórium) tanára egyházzenei hangversenyeken is énekelt, a könyvjegy ábrája erre utal.

4_kep_-nikelszky_g_dr_gasparne_schles_auguszta_1937_98_67_g_222_v1_opti.jpg Nikelszky Géza grafikája (1937). Jelzet: Exl.G/222/v1 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Gáspár Andor további sorsáról annyit tudunk, hogy a holokauszt idején, 1944-ben deportálták, valószínűleg a mauthauseni koncentrációs táborba vitték, de onnan visszatért. Pécsett temették el 1955-ben.

Irodalom:

1939. évi cserejegyzék, MEGE Kisgrafika, 1939/2. sz., 16.
Kürti Katalin, Sz.: Vadász Endre (1901–1944) kisgrafikái. A Debreceni Déri Múzeum évkönyve 1978, Debrecen, 1979., 350.
Martyn Ferenc: Dr. Gáspár Andor grafikai gyűjteménye a Baranyamegyei Muzeumban, Új Dunántúl, 1945. november 24., 2.
Pótlás a cserejegyzékhez. Új tagok, MEGE Kisgrafika, 1937/4. sz., 23.
Romváry Ferenc: Az ex libris története Pécsett, Pécs, 1966. (Különlenyomat a Janus Pannonius Múzeum 1965. évi évkönyvéből), 309.
Szállási Árpád: Magyar orvosi ex librisek, Orvosi Hetilap, 1991/10. sz., 544–545.
Vasné dr. Tóth Kornélia: Gáspár Andor (1886–1955). In. Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 64–65.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A blogbejegyzésben idézett szövegek korabeli helyesírással szerepelnek.

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész

komment