Alkotás és művészettudomány

2024. május 23. 06:00 - nemzetikonyvtar

75 évvel ezelőtt hunyt el a(z újra-)fölfedezésre váró Balázs Béla

Balázs Béla (1884. augusztus 4. – 1949. május 17.) Kossuth-díjas író, költő, drámaíró, filmesztéta, kritikus, forgatókönyvíró, filmrendező, tanár, a 20. század első felének egyik legsokoldalúbb, legjelentősebb magyar (időnként szecessziós, esetenként avantgárd vagy éppen szürrealista/misztikus) alkotója és elméletírója.

balazs_bela_hub1_ka_6844_1_fiatal_opti.jpgBalázs Béla. Levelezőlap. Jelzet: KA 6844/1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

Művei és gondolatai nagy hatással voltak munkatársaira és tanítványaira – azokban az időszakokban, amikor lehettek, máskor azonban feledésre volt ítélve. Az, hogy az elmúlt néhány évtizedben mégis és újra ismertté váltak írásai, azt is jelzi, hogy mennyire fontos úttörője volt a modern magyar (és európai) művészet(ek)nek. Ma ismét, és egyre szélesebb körben hozzáférhetők művészi és tudományos művei, így azok olvastán halála után háromnegyed évszázaddal is megismerhetjük a szerzőt.
Balázs Béla (Bauer Herbert Béla néven) Szegeden született, 1949. május 17-én pedig Budapesten halt meg, de élete során a Szeged–Budapest távolságnál sokszorosan tágabb teret járt be mind fizikai, mind szellemi értelemben. Földi, halandó élete 65 esztendeje több stiláris és szellemtörténeti korszakon ível át.
Két „katalógussal” lehet körbe írni Balázs Béla munkásságát: az egyik a különböző művészeti ágakban létrehozott alkotásainak és művészettudományos munkáinak sora, a másik pedig azoknak a kultúrafordító embereknek a listája, akikkel együtt dolgozott, alkotott itthon és külföldön. Mindkét sor nagyon impozáns és sokatmondó.
Balázs Béla legismertebb, legnagyobb hatású művei közt mindenképpen említést érdemel például az 1908-ban (először) kiadott Halálesztétika, drámaművei között az első, a Doktor Szélpál Margit (1909) volt az első magyar színmű, melynek címszereplője egy értelmiségi nő.

Számos egyfelvonásosa és bábjátéka újra-fölfedezésre vár, de a legtöbbször színre került szövege minden bizonnyal A kékszakállú herceg vára (1918). Bartók számára A fából faragott királyfi (1917) című táncjáték librettóját is ő írta.

A kékszakállú herceg vára szecessziós ballada a férfilélek titokzatos és sebezhető mélységeiről, a jelentősége a Bartók-zene nélkül is meghatározó irodalmunkban.
Színpadra szánt szövegei, versei és novellái, műfordításai (később regényei, meséi) mellett első alkotói korszakában (1919-ig) főképp a dráma és a színház elméletével foglalkozott (Dramaturgia. Előadások a szellemtudományok köréből, 1918). Tagja volt az első magyar művész-színházat létrehozó, nagyon fiatalokból (17-21 éves művészekből) összeállt csoportnak, a Thália Társaságnak (1904–1908).

A „nagy háborúban” szerzett tapasztalatairól naplófeljegyzéseit is megjelentette (Lélek a háborúban. Napló, 1916).

diveky_balazs_bela_opti.jpgDivéky József (1887–1951): Illusztráció Balázs Béla A másik tábor című novellájához (1917). Rosner Károly: Divéky József. In: Magyar Grafika, 11. évf. 5–6. sz. (1930. május–június), 168. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Miután 1919 végén (politikai) emigrációba kényszerült, előbb Bécsben, majd Berlinben a színház után a film művészi lehetőségeinek szentelte figyelmét (A színjáték elmélete, Wien, 1922; Der sichtbare Mensch, oder Die Kultur des Films, Wien–Leipzig, 1924). A Bauhaus körében, majd később Moszkvában is nemcsak kritikusként és szellemtudósként, de filmkészítőként is bekapcsolódott a modernista (art deco, egzisztencialista) áramlatokba. A második háború után hazatérve dolgozott Radványi Géza Valahol Európában című emlékezetes filmjének forgatókönyvén is.

valahol_europaban_opti.jpgRadványi Géza: Valahol Európában. Jelenetfotó a filmből. In: A Dunánál. Magyarok a 20. században (1918–2000), Budapest, Enciklopédia Humana Egyesület, 2001 (Encyclopaedia Humana Hungarica 9.) – Magyar Elektronikus Könyvtár.  A kép eredeti megjelenési helye: Nemeskürty István – Szántó Tibor: A magyar filmművészet képeskönyve, Budapest, Helikon, 1985, 99.

Legfontosabb összefoglaló filmesztétikai műve 1930-ban jelent meg első ízben (Der Geist des Films, Halle), amit azután számos nyelvre fordítottak, s maga Balázs is többször átdolgozta-bővítette, míg azután 1947-ben magyarul is megjelent: Filmkultúra. A film művészetfilozófiája címmel. Az első (1925) Látható embertől a Film szellemén át a teljes mélységben kidolgozott filmesztétikáig-filmelméletig ívelő gondolatai máig alapműnek számítanak a kilencedik művészet teóriai szakirodalmában.
A Balázs Béla barátait, alkotótársait fölsorakoztató (nyilvánvalóan nem teljes) névsor puszta olvasása során is belekerülünk a 20. század teljes kultúrhistóriájának sodrába. Lássuk csak: Bartók Béla, Kodály Zoltán, Lukács György, Fülep Lajos, Hauser Arnold, Mannheim Károly, Babits Mihály, Kaffka Margit, Schilling Oszkár, Lesznai Anna, Ady Endre, Kosztolányi Dezső, Hevesi Sándor, Gyömrői Edit, Bánffy Miklós, Berény Róbert, Kozma Lajos, Erwin Piscator, Georg Wilhelm Pabst, Korda Sándor, Leni Riefenstahl, Radványi Géza, Gábor Andor… Ha térképre rajzoljuk Balázs Béla életútját, szegedi kezdőponttal indulhatunk előbb Lőcsére, majd vissza Szegedre. Utána Budapest következik. Innen egy népdalgyűjtő út kanyarog (1905), azután Berlinbe vitte ösztöndíja, 1907-ben Párizsba utazott, majd visszatért tanárként Budapestre. 1911–12-ben Olaszországban, ismét Párizsban és Berlinben töltött hosszabb időt. 1914-ben önkéntesként került a frontra, ahol meg is sebesült. A Tanácsköztársaság négy hónapnyi ideje alatt végzett tevékenysége miatt (mert tagja volt a Forradalmi Írók Direktóriumának és vezetője a Közoktatásügyi Népbiztosság Irodalmi és Művészeti Ügyosztályának, s egyúttal a budapesti Nemzeti Színház és Operaház kormánybiztosa) emigrációba indult Bécsbe, második feleségével Reichenauban telepedett le. 1926 és 1930 között élt Berlinben. 1930-ban algériai utazáson vett részt (és filmezett), majd Moszkvába ment. A második háború éveiben ott élt feleségével, majd 1941-ben Alma-Atába evakuálták őket. 1945 után tért haza Budapestre, vendégoktatóként működött Prágában és Rómában is. Szellemi útját az Eötvös Collegium, a Holnap antológia, a Nyugat, a Vasárnapi Kör szegélyezte, 1919 vége után külföldön folytatta újságírói pályáját (pl. a Bécsi Magyar Újság, majd a Der Tag szerkesztőségében).

Emlékezetét az 1958-ban alapított és 1960-ban először átadott Balázs Béla-díj és a Balázs Béla Stúdió (1959) őrzi. Az utóbbi évtizedekben megszaporodtak műveinek kiadásai és a róla szóló művek, elemzések, adattárak. Így egyre pontosabb képet tudunk kialakítani munkásságának jelentőségéről.
Balázs Béla művei, mind a szerzői, mind a tudományos alkotásai máig (és holnapig) tartó hatással vannak a magyar és az európai irodalomra, színházra, filmre és filmtudományra. Újraolvasása nagy élményt jelent a 21. századi közönségnek is, legsikeresebb színpadi és filmművei (A fából faragott királyfi, A kékszakállú herceg vára, a Valahol Európában) posztmodern korunk kulturális háló(zat/j)ának meghatározó szemei. Emlékezzünk Balázs Bélára és forgassuk írásait!

Dr. Sirató Ildikó irodalom- és színháztörténész, tudományos kutató (Digitalizáló Osztály)

komment

„A teljes történeti objektivitás most is csak ideál, mely csupán nagy tanulmány és elvonás árán közelíthető meg”

2024. május 22. 06:00 - nemzetikonyvtar

Emléktábla-avatás és tudományos konferencia Marczali Henrik történész tiszteletére

Marczali (Morgenstern) Henrik (1856–1940) történész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja 1870-ben kezdte meg tanulmányait a Pesti Tudományegyetemen, illetve azokat külföldön (Berlin, Párizs, Oxford) is folytatta. 1878-tól az egyetem gyakorló gimnáziumának (ma ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium) tanára, majd 1895-től az egyetem kinevezett rendes tanára lett. Magyarországon ő volt az első professzionális történetíró és a forráskritikát az oktatásban meghonosító egyetemi tanár.

05_22_marczali_henrik_konferencia_marczali_henrik_opti.jpg Marczali Henrik portréja. In: Vasárnapi Ujság, 42. évf. 36. sz. (1895. szeptember 8.), 585. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

Marczali Henrik életéről és munkásságáról az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem Marczali Henrik Kutatócsoportjának szervezésében kétnapos (2024. április 17–18.) konferencián emlékeztek meg, amelynek nyitónapján emléktáblát avattak Marczali egykori lakhelyén, a József körút 59–61. szám alatt. Ezt követően a résztvevők Tóth Krisztina, az ELTE Történeti Intézetének oktatója és az Egyetemi Könyvtár és Levéltár munkatársa vezetésével megtekintették a tudós egykori munkahelyeit, köztük az Egyetemi Könyvtárat, ahol 1875 és 1881 között a gyakorló gimnázium, majd 1886 és 1890 között a Történelmi Szeminárium működött.
A megemlékezést szorgalmazó történész, eszmetörténész, a Debreceni Egyetem emeritált egyetemi tanára, Dénes Iván Zoltán Marczali Henrik-monográfiájában a következőképpen idézi a történetíró tárgyilagosságra vonatkozó törekvését:

„Minden korban hajlandók voltak a történetírók az elmult eseményeket, a régi intézményeket saját koruk, saját felfogásuk szemüvegén át nézni és a teljes történeti objektivitás most is csak ideál, mely csupán nagy tanulmány és elvonás [t.i. a történetíró saját korától elvonatkoztatás, és ennek érdekében nagy önfegyelem gyakorlása] árán közelíthető meg.”

Marczali Henrik: A vezérek kora és a királyság megalapítása. Negyedik könyv. A fejedelemség átalakulása. III. fejezet. István mint fejedelem In: Frőhlich Róbert – Kuzsinszky Bálint – Nagy Géza – Marczali Henrik: A magyar nemzet története 1. Magyarország a királyság megalapításáig, Budapest, 1895, 243. – Magyar Elektronikus Könyvtár

A HUN-REN BTK Történettudományi Intézetében megrendezett konferencián négy szekcióban hallhattak az érdeklődők a történész életművéről. A szocializáció kapcsán Huszár Mihály (Marcali Múzeum) Marczali szülőhelyéről és rokonságáról, Hudi József (Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára) a Pápai Református Kollégiumban eltöltött évekről, valamint Tóth Krisztina (ELTE) az átalakuló budapesti bölcsészkari időszakról tartott előadást. A történeti elbeszélés témakörében Lévai Csaba (Debreceni Egyetem) a tudós világtörténelem-értelmezésébe, míg Miru György (Debreceni Egyetem) a Széchenyi- és Kossuth-képébe engedett bepillantást. Tarafás Imre (ELTE) előadásában a Habsburg Birodalomról, Sipos Gábor (Babeş–Bolyai Tudományegyetem) pedig az Erdélyről alkotott Marczali-képet vizsgálta.

„És midőn a biráló búvárkodás lerontja a képzelet légvárait és az irányzatos okoskodás ferdítéseit, a romok közül ki kell keresnie a gondolkodásnak és érzésnek benne rejlő kincseit. Mert azok a korszakok, a melyek e hagyományokat megteremtették, saját állapotuknak, helyzetöknek, világnézetöknek hagyták reánk ily módon idealisált rajzát. Az egyes vonás gyakran téves, sőt koholt; de azért az egész hű képe lehet az egész korszak vágyainak és reményeinek.”

Marczali Henrik: Előszó a világtörténethez. In: Nagy Képes Világtörténet. Szerk. Marczali Henrik, Budapest, Franklin-Társulat – Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., 1899–1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Turbucz Péter (MNL B-A-Z Vármegyei Levéltára) az egykori egyetemi tanár nagy háborúról vallott, 1922 utáni vélekedését, illetve Dénes Iván Zoltán (Debreceni Egyetem) az értelmiségi szerepfelfogását járta körbe. Az összehasonlítás és kontextus vonatkozásában László Andor (ELTE) Bocskai István erdélyi fejedelem és Erdély kapcsán hasonlította össze Szekfű Gyula és Marczali munkásságát. Törő László Dávid (Debreceni Egyetem) a történész 1912-es alkotmánytörténeti vitája és az „Eckhart-vita” párhuzamai, valamint különbségeiről tartott előadást, míg Gyáni Gábor (HUN-REN BTK) a rendiség értelmét és jelentőségét tekintette át Marczali, illetve Hajnal István gondolkodásában.

05_22_marczali_henrik_konferencia_level_opti.jpgMarczali Henrik levele Fraknói Vilmosnak. Berlin, 1877. február 26. – Kézirattár

Bárány Zsófia (OSZK) előadásában arra vállalkozott, hogy Marczali katolikus kapcsolataiba engedjen betekintést, elsősorban a történész visszaemlékezései, de még inkább az arra reflektáló levéltári források (levelek, ajánlások, rövid üzenetek) alapján. Így nem csupán az eddig ismert vagy kevésbé ismert szakmai együttműködések, illetve közelebbi (pl. baráti) kapcsolatok színesedtek tovább, de új elemekkel is bővültek a Pázmány Péter által alapított katolikus egyetem első ki nem tért zsidó történésze és a katolikus klérus viszonyát illetően.

„Kalocsán már előkészítik azon archivalis irományokat, melyeket tanulmányozása tárgyává akar tenni. Április elsejétől fogva rendelkezésére állandanak Kalocsán; hová ha lejön, szíves előleges jelzés után szálljon rezidentiámba, hová ezennel meghivom, s hol azután kénye kedve szerint búvárkodhatik a kiadandó okmányokban.”

Haynald Lajos levele Marczali Henriknek. Kalocsa, 1883. október 3. MTA KIK Kézirattár Ms 5041/22.

05_22_marczali_henrik_konferencia_sir_reszlet_opti.jpgMarczali Henrik sírja (részlet) a Kozma utcai izraelita temetőben. Fotó: Dénes Iván Zoltán

Bárány Zsófia (Lipták Dorottya Sajtótörténeti Kutatócsoport)

    Felhasznált irodalom:

    A táblaavatási ünnepségről bővebben:

    komment

    „Reggel hat óra volt. Budavár minden ormán a trikolór lobogott.”

    2024. május 21. 06:00 - nemzetikonyvtar

    A magyar honvédelem napja

    A magyar honvédelem napján ünnepeljük, hogy 175 éve a magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a Görgey Artúr vezette honvédsereg háromhetes ostrom után visszafoglalta Buda várát.


    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_1_opti.jpgThan Mór: A budai vár visszavétele (1849. május 21.) – Digitális Képarchívum

    A Katolikus Tábori Püspökség honlapján olvasható ünnepleírás szerint:

    „A világ szinte minden országa megemlékezik a nemzet szuverenitását, önvédelmi készségét kifejező fegyveres erőiről. Az elmúlt évtizedekben, hazánkban többféle módon is sor került a fegyveres erők tagjai ünneplésére.
    1940-ben kormányzói rendelet június 28-át jelölte ki Honvéd Nappá. A rendelet szerint a Honvéd Nap a »fegyveres erők ünnepe« a katonai szellem és hadsereg belső erejének ünnepélyes megnyilatkozása a nemzet színe előtt.
    Az ötvenes évektől 1991-ig szeptember 29. volt a Fegyveres Erők, illetve a Magyar Honvédség Napja.
    A 82/1992. (V. 14.) kormányrendelet értelmében 1992-től a Magyar Honvédelem Napja május 21.
    Ez a nap Budavár 1849. évi megvívásának napja, ezen a napon foglalta vissza az ország fővárosát a Görgey Artúr (1818–1916) tábornok által vezetett honvédsereg Hentzi osztrák császári tábornok csapatából.”

    A magyar honvédelem napja. In: Katolikus Tábori Püspökség – Katonai Ordinariátus honlapja.

    A magyar honvédelem napja egy 175 évvel ezelőtti eseményhez, Európa egyik legszebb fővárosa büszkeségének, Buda várának a Habsburg erőktől való visszafoglalásához köthető. Jókai Mór Szerencsétlen szélkakas című novellájában olvashatunk egy bizonyos szegkovácsról, aki az 1848. esztendő végét és 1849-et gyakorlatilag a budai vár tömlöcében tölti, mert éppen a regnáló rendszer ellenségeiért kiáltott ’Vivát!’-ot. Persze tette ezt azért, mert ezt a tanácsot kapta egy bizonyos János nevű porkolábtól, a várbörtön leválthatatlan őrétől, aki furcsa mód az igencsak váltakozó és ellentétes politikai helyzettől függetlenül töltötte be töretlenül tisztségét. Amikor szegkovácsunkat „gyanús mivolta” miatt „bevarrták”, akkor János porkoláb meghagyta neki, hogy a „revolúciót” kell éljeneznie.  Mikor kiszabadult, pontosan ezt tette. Igen ám, de a „szélkakas” jellemű porkoláb új urai, a császári megbízottak ezt nem vették jó néven, így újabb három hónap bekvartélyozás várt rá a budai várbörtönben. A porkoláb bezárásának kezdetén elhangzott intésére kiszabadultakor a császárt és a királyt éltette, amiért is jött az újabb büntetés az akkori uraktól, a forradalmi megbízottaktól. És így ment ez november harmadikáig, amikor is „az apróbb politikai vétségekért elítéltek szabadon bocsáttattak, köztük a szegkovács is.Ehhez a szatirikusnak szánt történethez azonban nagyon komoly történelmi események szolgáltattak alapot. Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc alatt ugyanis a Budai vár fokán gyakran cserélődtek az oda kitűzött lobogók. Az egyik ilyen lobogócserére 1849 május 21-én került sor. Erről a már említett Jókai Mór a következőképpen emlékezik meg:

    „Három óra!
    Kezdődik a nappal…
    A tüzérek óráikkal kezükben állnak az ágyúk mellett. Mély, álom ülte csend van. A Svábhegy ligeteiből aláhangzik a fülemüle éjjeli csattogása.
    Mikor aztán az óramutató a perchez ér, egy pillanatban megdördül ötvenkilenc ágyú, s a dörgést folytatja egy óriási kiáltás körös-körül: „Éljen a haza!”
    S azzal minden ponton kezdődik az ostrom.
    A nap még nem világít; de világít a szörnyű reggelre ébresztett várvédők irtó tüzelése.
    A svábhegyi fő haditanyáról látni, mint hömpölyög hangyabolyként a 34-ik honvédzászlóalj önkéntes csapatja fel a rés omladékain; a várfokról kartácszápor fogadja őket; vissza-, majd megint előrehömpölyögnek, felhatolnak a sáncra, szurony szurony ellen küzd már; az ellenfél visszaveri őket, s leszorítja a résről. Hanem a várvédők tisztjei halva maradtak ott.
    A másik két zászlóalj, a 19-ik és 47-ik a lábtókon halad előre. Közéjük osztva az önkéntesek. A körönd ágyúiból, a tornyacsok ablakréseiből lövik őket. Hasztalan: a lábtók oda vannak már támasztva a falnak, s a megindult hadoszlop ellenállhatlanul tolja fel magát a hágcsó fokain; az itt közeledőket nem lehet visszaűzni, ezeket csak meg lehet ölni.
    … Reggel hat óra volt. Budavár minden ormán a trikolór lobogott. Pest minden utcáján az őrjöngő öröm diadalordítása kiáltott az égbe!…” 

    Jókai Mór: A kőszívű ember fiai, Budapest, Unikornis, 1996. – Magyar Elektronikus Könyvtár

    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_2_opti.jpg1849. május 21. Honvédek támadása a pesti oldal felől. In: Ezernyolczszáznegyvennyolcz: az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898. – Törzsgyűjtemény

    Buda várának ostroma. Ez a három szó a hadtörténészek vagy a történelmet szerető laikusok számára általában két történelmi eseménnyel hozható leginkább kapcsolatba. Az egyikről, és egyben a többet emlegetett eseményről Buda e liberata! avagy Kizil Elma végnapjai címmel korábban egy kétrészes blogbejegyzést írtam. Buda várának „fő” ostroma ugyanis a történelem iránt rajongók legtöbbje számára az 1686 nyarán lezajlott eseményeket jelenti. Ekkor történt, hogy az egyesült keresztény seregek visszafoglalták a Szulejmán szultán által 1541-ben csellel, „egyetlen puskalövés nélkül” elfoglalt várat, melyet korábban hatszor védtek meg sikeresen az oszmán erők a másfél évszázadnyi megszállás alatt. Végül 1686-ban a Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel vezette keresztény seregek hősies és kegyetlen, két és fél hónapig tartó ostrom során visszafoglalták az Ali Abdurrahman parancsnoklása alatt álló megszálló török erőktől. Némi eltéréssel, de ezen ostrom emlékét őrzi a II. világháborút követően helyreállított, jelenleg is meglévő várfalak elhelyezkedése is. Ezek a várfalak már az 1686-os ostrom során sem számítottak korszerűnek, az ostromhoz érkező kortársak nagyon meg is ütköztek rajta, hogy a késő középkort idéző vár falait védő ágyúállások elhelyezésére, a köríves rondellákon kívül még mindössze egyetlen szögletes olaszbástya szolgált. Az is a Duna felől, a keleti oldalon. Ennek ellenére a 90-100 ezer főre becsült keresztény seregnek így is megközelítőleg két és fél hónapjába telt azt elfoglalni a mintegy tízezer fős védőseregtől. Bár hozzá kell tenni, a várvédőket egy erős szultáni felmentősereg is megtámogatta ugyan, de a török hadvezetés hibája miatt ez az akció kudarcot vallott.
    Úgy látszik igaz a mondás, miszerint a történelem ismétli magát, hiszen érdekes egybecsengés, de 1849-ben, a Heinrich Hentzi tábornok parancsnokolta Budát az ostromló magyar seregek ugyanúgy egy könnyen bevehető, elavult erősségnek találták. Ahogy Görgey Artúr visszaemlékezik, az általános közvélekedés szerint úgy vélték, hogy ostromágyúk nélkül „Budát csupán gyalogsággal és taracktűzzel be lehet venni”.

    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_3_opti.jpgGörgey Artúr tábornok. In: Vasárnapi Ujság, 45. évf. 5. sz. (1898. január 30.) – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

    A már 1686-ban elavultnak számító várfalak mellett gyenge pontja volt Budának még, hogy gyakorlatilag a környező magaslatokról (Gellért-hegy; Nap-hegy; Kis Sváb-hegy) a kortárs tűzfegyverek már képesek voltak komoly károkat okozva belőni a várba. De mindemellett ott volt még afféle Achilles-sarokként, hogy a Budai vár nem rendelkezett önálló vízellátással. Ezt a leggyengébb pontot nagyon jól látta Hentzi is, aki műszakilag magasan képzett tisztje volt a cs. kir. hadseregnek. A gyenge pont ellensúlyozására a vízmű védelmére egy cölöpvédművet építtetett, amelyet összekötött a Lánchíd budai hídfőjével. Emellett (Windisch-Grätz megbízására) kijavíttatta a falakat és bástyákat is. Ennek tükrében nagyon meglepő „Pest lerombolójának” az ostromhoz való viszonyulása. Görgey szerint a vár bevételéhez nagymértékben hozzájárult Hentzi érthetetlen és az akkori közvélemény számára -jogosan – aljasnak tartott cselekedete. A gyűlölt császári tiszt azzal, hogy - a Komáromból érkező nehéz faltörő ágyúk számára, az „orra előtt” készülő sáncok lövetése helyett – a gyönyörűen felépült Pest katonai jelentőséggel nem bíró épületeit bombázta, olyasmit követett el, amit egy közismert francia közmondás így fogalmaz meg: „C’est plus qu’un crime; c’est une faute!” (Ez több mint bűn, ez hiba!). Hogy miért volt ez így? Erről Görgey Artúr naplójában a következőképpen vélekedik:

    „Május 4-én délben zártuk körül Budát, és csak május 21-én reggel került birtokunkba a vár, vagyis csaknem tizenhét napot fordítottunk a meghódítására.
    Az ellenséges várőrség állhatatosságán kívül a váratlanul szükségessé vált rendszeres ostrommunkálatok előkészületeinek hiánya, a munkálatok végrehajtása során elkövetett hibáink, ostromtüzérségünk kis száma és mindezek tetejébe a komáromi várparancsnoknak, Guyon grófnak, hogy a legenyhébb kifejezéssel éljek, idétlen akadékoskodása ennek a ránk nézve igen jelentékeny időveszteségnek fő okai.
    Aligha lehet tagadni, hogy a budai várnak a Hentzi vezérőrnagy követte védelmi módszert figyelembe véve legfeljebb nyolc nap alatt hatalmunkban kellett volna lennie, ha én nem hiszek abban az előítéletben, hogy Budát csupán gyalogsággal és taracktűzzel be lehet venni, és az ostromtüzérséget Komáromból mindjárt magammal hozom, ha az ütegek építéséhez szükséges anyag beszerzéséről előre gondoskodom, és ha az ütegek építéséhez ugyanannyi eréllyel, de alaposabb szakismerettel fogok hozzá. Mert az a módszer, amellyel Hentzi vezérőrnagy Buda védelmét intézte, sajátságos képzelődésen alapult – mintha bizony egy körülzárt erőd hosszasan tartható volta nem az ostrommunkálatok szakadatlan akadályozásától, hanem a védő által a támadás körzetén kívül eső ponton véghezvitt pusztítástól függne.
    Ahelyett, hogy ütegépítésünket mindenáron akadályozta volna – és e nélkül mi csakis a falaknak létrákkal való megmászására lettünk volna kárhoztatva, ami az őrség vitézségét tekintve bizonytalan vállalkozás lett volna –, Hentzi vezérőrnagy azokat a hatalmas eszközöket, amelyekkel a várat fölkérő levelemre adott válaszában teljes joggal dicsekedett, egyes-egyedül Pest ismételt bombázására fordította.
    Míg mi az ő szeme láttára feltűnő gyakorlatlansággal sáncoltunk a Naphegyen, és az ő Pest városát lövöldöző lövegeinek fele is elegendő lett volna rá, hogy réstörő ütegünk elkészülését megakadályozza, Hentzi vezérőrnagy mindenekelőtt az üres képviselőház lerombolását viselte szívén, és mellesleg néhány tucat magánházat tett hamuvá és rommá, véletlenül csupa fekete-sárga érzelmű pesti polgárét; de a végén az időközben elkészült réstörő ütegünk ágyúinak torkából felé dörgő „memento mori” – elrontotta ezt a kannibáli magánmulatságot.
    Csak most, amikor már sebes volt a lába, vette észre Hentzi vezérőrnagy, hogy tulajdonképpen hol szorít a cipő.
    Most aztán persze mindent elkövetett, hogy a mellvédeinket, amelyeknek építését semmibe sem vette, utólag elsöpörje, ágyúinkat, melyeknek elhelyezését meg sem kísérelte meggátolni, utólag elnémítsa. Mindazokhoz a védelmi építkezésekhez, amelyeket az ostrom legelső napján el kellett volna kezdenie, most utólag meglepő eréllyel fogott hozzá, és dolgozott rajtuk ernyedetlenül.
    De az óriási erőfeszítéseknek csak az volt az eredményük, mint minden utólagos munkának. Elkéstek. Azokat a napokat, amikor meg kellett volna tenni mindezt, Hentzi vezérőrnagy, mint láttuk, egyes-egyedül Pest bombázásának kívánta szentelni.
    És mikor ezek a napok elmúltak, és a mi huszonnégy fontosaink munkához láttak, akkor már a réstörést nem akadályozhatta meg, és az őrség legvitézebb ellenállásával sem tudta meggátolni a vár elestét – méghozzá a mi fogyatékos eszközeinket és az ostrommunkálatokban való gyakorlatlanságukat is figyelembe véve időnap előtt.
    Buda vázlatosan leírt védelme minden vitézsége ellenére csak úgy bűzlött a pusztán politikai fanatizmussal magyarázható, egyébként dőre és utálatra méltó rombolási dühtől.” 

    Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben, [Görgey István fordítását átd., a bevezetőt és a jegyzeteket írta Katona Tamás], Budapest, Európa, 1988. Magyar Elektronikus Könyvtár

    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_4_opti.jpgBuda ostroma 1849-ben. Ismeretlen művész olajfestménye – A kép forrása: Wikipédia

    De nézzük, mi is vezetett Buda háromhetes ostromához. Az 1848 decemberében indult téli hadjárat során a Windisch-Grätz vezette császári csapatok összehangolt támadást intéztek a magyar szabadságharc seregei ellen. Ez egy több hadszíntéren indított offenzíva volt, melynek célja az 1848. március 15-ei forradalom után a magyar államnak adott részleges önállóság teljes felszámolása volt. A császári csapatok sorra nyerték az ütközeteket és elfoglalták Eszéket és Lipótvárat. Ennek tetejébe 1848. december 30-án, Mórnál Jelačić serege katasztrofális vereséget mért Perczel Mór hadtestére. A magyar seregek az ország nagy részéből kiszorultak, azonban a császári hadművelet mégsem érte el célját, hiszen a Debrecenbe költözött magyar kormány működőképes maradt. Viszont a Mórnál történt vereség után a Duna felső szakaszának védelmét és a fővárost a magyar hadvezetés tarthatatlannak ítélte. Bár – Vetter Antal és Klapka György javaslata ellenében – Perczel javasolta a budai vár megtartását, mondván az erősség télen bevehetetlen. Azonban a „móri csatavesztő” renoméját is elvesztve nem igen talált meghallgatásra. Így Buda várát és Pestet a magyar hadsereg kiürítette és Windisch-Grätz Buda várparancsnokságával, a korábbi péterváradi kapitányt, az oda bevonuló cs. kir. csapatoknál szolgálattételre jelentkező, később Pest szétlövetésével hírhedté vált Heinrich Hentzi von Arthurm vezérőrnagyot bízta meg. Mint szó esett róla Hentzi műszakilag magasan képzett tiszt volt, így rögtön „szemet szúrt” neki a várvédőket kiszolgáltatottá tevő duna-parti vízmű, melynek védelmére egy, a Lánchíd budai hídfőéig húzódó cölöpvédművet emeltetett. A falakat és a bástyákat (rondellákat) megerősítette és előbb 85, majd 92 löveget helyezett el azoknál. Ezen professzionális szintű előkészületek egyáltalán nem dilettáns katonára utalnak, ezért is érthetetlen – a Görgey által is írt – „hibaszámba menő bűne” Pest bombáztatásával és az ostromállások készületének „békén hagyásával”. A várőrség egyébként főként osztrák és kisszámú, besorozott olasz katonákból állt.

    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_5_opti.jpgHentzi értelmetlen pusztítása a pesti házakban. In: Ezernyolczszáznegyvennyolcz: az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898. – Törzsgyűjtemény

    A dicsőséges tavaszi hadjárat második szakaszában a császári seregek által ostromlott Komárom felmentése után felmerült a magyar hadvezetésben a „hogyan tovább?” kérdése. Buda várának visszafoglalása mellett politikai és katonai érvek egyaránt felmerültek. 1849. április 14-én a magyar nemzetgyűlés detronizálta a Habsburg-házat, s kimondta Magyarország függetlenségét. Az immár függetlenné vált országnak szüksége volt arra, hogy diplomáciailag elismertesse magát. Ehhez szükség volt egy szabad fővárosra. Bár Kossuth a szabadságharc bukása után azt hangoztatta, hogy az egész ostrom csak időpocsékolás volt. A katonai érvek közül a legfontosabb az volt, hogy ugyan a Tavaszi hadjárat során az ország nagy részéből kiűzték a császári erőket és az egymástól függetlenül operáló magyar seregtesteknek sikerült egyesülniük, de még így is több mint kétszeres császári haderővel számolhatott a honvédségünk. Komárom alatt mintegy 27 ezer fő állomásozott 107 löveggel. Buda ostromzárát már csak azért sem lehetett feloldani, mert a Délvidékre menekült Jelačić-hadtestről a vezérkarnak nem voltak pontos információi, és egy esetleges Bécs elleni támadás során felmerülhetett, hogy a visszaforduló horvát bán Buda felmenésére indul.
    Hermann Róbert hadtörténész így magyarázza, hogy miért is „vették félvállról” az ostromlók a helyzetet és miért nem vittek magukkal ostromágyúkat a művelethez.

    „Az ostrom elhatározásakor a magyar haditanács a beérkező hírek alapján azzal a lehetőséggel számolt, hogy a demoralizált várőrség – a magyar hadsereg óriási túlerejét meglátván – esetleg harc nélkül feladja a várat. Buda ugyanis egyáltalán nem volt komoly erődítménynek mondható. A környező magaslatokról be lehetett lőni a várba, a vár előtt nem voltak előművek, amelyek a várfalak megközelítését és megrohanását megnehezítenék. A várban nem volt kút, s a várőrség vízellátását egy, a Vízivárosban lévő szivattyútelep biztosította. Csak ezzel magyarázható, hogy a fővezér nem hozott ostromágyúkat a vár alá.”

    Hermann Róbert (szerk.): 1848–1849. A szabadságharc hadtörténete, Budapest, Korona, 2001. 296. – Törzsgyűjtemény

    A vár ostromához felsorakozott magyar seregek a következőképpen helyezkedtek el: a Kmety-hadosztály állt a Vízivárosban, ehhez csatlakozott a Kálvária-hegy és a Kis-Sváb-hegy közötti szakaszon Knezich Károly III. hadteste, a Kis-Sváb-hegy és a Kis-Gellért-hegy között Nagysándor József I. hadteste foglalt állást, a Kis-Gellért-hegy és a Duna közötti szakaszt Aulich Lajos tartotta megszállva a II. hadtesttel. Görgey Artúr az ostrom kezdete előtt, május 4-én egy hadifogoly tisztet küldött be a várba, hogy tolmácsolja üzenetét Hentzinek és katonáinak. Felszólította őket a vár megadására és becsületes hadifogságot ígért érte. Valamint hozzáfűzte üzenetéhez, hogy Pestet megkímélendő nem fog abból az irányból támadni, de ha Hentzi mégis lövetné Pestet, úgy ne számítson kegyelemre. Hentzi válaszában megüzente, hogyha a magyar csapatok nem hagynak fel a falak lövetésével, úgy Pestet hatalmas ágyútűzzel árasztja el. Hogy a magyarok közt gyűlölt lett a neve, ez utóbbi cselekedetének köszönhető.

    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_6_opti.jpg1849. május 21. Honvédek rohama a Nyugati-bástya ellen. In: Ezernyolczszáznegyvennyolcz: az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898. – Törzsgyűjtemény 

    Görgey számára nem maradt más lehetőség, elkezdte az ostrom hadműveleteinek koordinálását. Az első támadási pont az „Achilles-sarok” volt. Május 5-én Kmethy György honvédtábornok és katonái megrohanták a vízvédművet, melyet fel akartak gyújtani. A 10. és a 33. zászlóalj azonban nem tudta végrehajtani a feladatot, parancsnokuk is megsebesült. A támadás kudarca nyilvánvalóvá tette, hogy a vár gyors bevétele hiú ábránd csupán. Úgy tűnt, hogy a támadó magyar sereg alábecsülte a védők erejét. Később, május 11-én a várvédők sikeres kitörést hajtottak végre a Vízivárosban lévő osztrák sebesült katonák kimentésére.
    Szabályos ostromra kellett felkészülni. Görgey kénytelen volt a komáromi vár parancsnokának Guyon Richárdnak megüzenni, hogy küldjön ostromágyúkat Budára. Hogy ez mennyire nem volt zökkenőmentes, azt már a tábornok korábban idézet emlékeiből is olvashattuk. Végül négy huszonnégy és egy tizennyolc fontos ostromágyú érkezett megfelelő lőszerellátmánnyal. A kizárólag Pestet lövető Hentzi által „figyelemre sem méltatott” Nap-hegyen épülő sáncok május 14-ére lettek készen, 15-éről 16-ára virradó éjjel helyezték el azokban a lövegeket. Május 16-án az ostromlövegek megkezdték munkájukat, másnapra tekintélyes rést vertek a Fehérvári-rondellától délre lévő falszakaszon. A lövetés során a várpalota tetőszerkezete is meggyulladt. Ezért Hentzi bosszúból újból Pestet lövette. Ez Görgeyt annyira felháborította, hogy parancsot adott egy május 17-éről 18-ára virradó éjszakai felderítésre, amely siker esetén akár rohammá is alakulhat. A támadási tervből azonban sajnos nem lett komoly eredmény. A várőrség számolva efféle rohammal, a várfalak előtt különféle terepakadályokat helyezett el az ostromlók rohamának fékezésére, másrészt a fal egyáltalán nem volt megmászható állapotban, és a honvédek ostromlétrái túl rövidek voltak.
    Hentzi ekkor kezdett ráébredni, hogy itt „nem babara megy a játék”. Május 18-án megkísérelte eltorlaszolni a rést a várfalon, de ez egy felhőszakadás miatt meghiúsult. A nemcsak vérlázító, de értelmetlen pesti bombázások itt bosszulták meg magukat. Ugyan hamarjában a Fehérvári-rondellán ütegeket állított fel és május 19-én két ostromágyút egy darabig sikeresen el is hallgattatott, de a falon lévő rés tágulását már nem tudta feltartóztatni. Ezen az éjjelen ismét kísérletet tett a rés eltorlaszolására, de a várbeli utászok az erős puska- és ágyútűzben nem tudtak komoly eredményeket produkálni. A magyar tüzérek folytatták a falak ostromát. A sikertelen roham után, Görgey parancsára minden éjjel hadtestenként négy-négy század nyugtalanította a védőket 2 óráig.
    Május 20-án a főparancsnok úgy látta, megérett a helyzet az általános rohamra. Másnap, május 21-én hajnali három órakor minden löveg össztüzet adott le a várra. Ez volt a jel a roham megkezdéséhez. Az ostromló seregek parancsnokai közt négy későbbi aradi vértanút is találunk. Az ágyúkkal ütött rés ellen Nagysándor József I. hadteste indult rohamra. Aulich Lajos hadteste a déli irányból támadott, míg az északi várfalat, a Bécsi kapu és az Esztergomi rondella körzetét a III. hadtest ostromolta. Mivel a hadtestparancsnok, Knezich Károly testvére, János a várat védő egyik határőrzászlóaljban szolgált, ezért a hadtest parancsnokságát az ostrom idejére (humánus okokból) Leiningen-Westenburg Károly, „a szőke óriás” vette át.

    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_7_opti.jpgBudavár ostromának főbb szereplői. In: Vasárnapi Ujság, 40. évf. 21. sz. (1893. május 21.), 353. – Elektronikus Periodika Archívum. A kép forrása: Digitális Képarchívum

    A roham a résnél nehezen nyert teret, mert a védők nemcsak szemből, de oldalról is lőtték a várba benyomulni igyekvő katonákat. Azonban az I. hadtest egyik hadosztálya parancsnokának, Máriássy János ezredesnek sikerült két szászlóaljjal a várkert felől oldalába kerülni a védőknek. Reggel öt órakor már kilenc helyre kitűzték a magyar zászlót. A II. hadtestnek is sikerült behatolni a nyugati nagy falközben lévő várkertnél. Létrák híján itt egymás hátán másztak be az ostrom hősei. A Ferdinánd-kapunál már voltak ostromlétrák, a Duna felől pedig a megrongált faltörmelék szolgált segítségül a behatoláshoz. Az itt bekerített cs. és kir. csapatok rövid harc után letették a fegyvert. A III. hadtest katonái a Bécsi kaput és a mellette húzódó falszakaszt mászták meg létrákon. Harminc katona hősi halála árán sikerült feljutni a kapura és bejutni a várba. A rohamozók az Úri és az Országház utca felől a Szent György tér felé nyomultak előre, két tűz közé fogva a védőket.
    Úgy látszik, a történelem ismétli magát. Így volt ez Buda várának ostrománál is. 1686. szeptember 2-án Ali Abdurrahman csapati élén a Szent György tér környékén esett el. Így történt Hentzivel is, aki a Szent György téren csapatai élére állva próbálta menteni, ami menthető, de halálos lövést kapva elesett az ütközetben. Azonban mégis van egy komoly különbség kettőjük esete között. Illetve a hasonló módon elesett két várparancsnok emlékének utóélete között. Az „utolsó budai basa” a magyarok részéről megkapta a hősnek járó tiszteletet, hiszen ma is ott található a budai várban a síremléke az északi oldalon. Hentzi a császári kormányzattól kapott ugyan egy emlékművet, de ezt 1899-ben áthelyezték a budai hadapródiskola udvarára, majd 1918-ban szétszedték. Az „utolsó budai pasa” nem hajtott végre olyan alávaló tettet, mint hogy egy polgárok – ráadásul saját török polgárai – által lakott várost tönkre lövessen. Így véleményem szerint teljesen jogos, hogy a Habsburg várparancsnokot a magyar néplélek – Abdi basával ellentétben – nem tekinti hősnek. Hentzinek volt még egy utolsó, hadászati szempontból teljesen értelmetlen és elvetemült terve. Torzult elméje szülte elképzelését azonban úgy tűnik az „égiek” megakadályozták. Végső elkeseredésében ugyanis fel akarta robbantani a Lánchíd budai pillérét. Azonban az „égi behívóparancs” keresztülhúzta tervét. Ekkor helyettese, Alois von Alnoch ezredes próbálkozott az ördögi terv végrehajtásával, de végül az aknákban előkészített robbanóanyag őt tépte darabokra. Ennek köszönhetően áll a mai napig hazánk és fővárosunk büszkesége, Williem Tierny Clark és Adam Clark „gyermeke”, a Széchenyi lánchíd.

    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_8_opti.jpg1849, május 21. Honvédek ostroma a Fehérvári kapu ellen. In: Ezernyolczszáznegyvennyolcz: az 1848/49-iki magyar szabadságharcz története képekben. Egykoru képek, okiratok, eredeti kézirások, ereklyék, nevezetes nyomtatványok, kiáltványok, művészi emlékek, Budapest, Franklin, 1898. – Törzsgyűjtemény

    A május 4. és 21. között zajlott ostrom alatt az osztrák hadsereg négy elsőrendű hadosztályát veszítette el. 710 katona esett el, 4200 fő, köztük 113 tiszt pedig hadifogságba került. A budavári diadal 370 magyar honvéd életét követelte, és 670-en sebesültek meg. A budai vár bevétele megkoronázta a dicsőséges tavaszi hadjáratot. Azonban a mintegy harmadfél hétig tartó ostrom napjait sokan elvesztegetett időnek tartják, mondván, emiatt a magyar hadsereg nem tudta nyomás alatt tartani meggyengült és visszavonuló császári csapatokat. Azonban a tények szerint a valóban meggyengült morállal rendelkező császári haderő egyszer sem hagyta el rendezetlenül – tehát teljesen megtörten – a csatateret. Állománya 1849. május 1-én – Jelačić Buda környékén maradt hadtestét nem, de a szabadságoltakat és a sebesülteket beleszámítva – 75.633 fő és 237 löveg. Ezzel szemben az 1849. április 25-i hadrend adatai szerint Görgey 27.826 fős állománynak parancsnokolt, mely 107 löveggel rendelkezett. Ráadásul a magyar honvédsereg a tavaszi hadjárat végére felélte lőszer- és egyéb hadtáptartalékait és az utánpótlás meglehetősen körülményesen és lassan érkezett. Görgey és tábornokai – különösen Klapka György – úgy gondolták, hogy Buda visszavételével megnyithatják a Dunát, mint stratégiai jelentőségű vízi útvonalat, így biztosíthatják az utánpótlás megfelelően gyors szállítását egy támadó hadművelethez.
    Tehát Buda elfoglalását semmi esetre sem tekinthetjük az 1848–1849-es szabadságharc hadászati balfogásának. Emellett ott volt még egy tényező, amely gyakorlatilag irrelevánssá tett volna a szabadságharc további menetét tekintve még egy esetleges balfogást is. A vár bevételének napján, május 21-én Varsóban I. Ferenc József osztrák császár végleg elérte, hogy I. Miklós orosz cár egy 200 ezer fős hadsereget küldjön a magyar szabadságharc leverésére. Augusztus 13-án a magyar sereg a túlerővel szemben Világosnál kapitulált. A budai ostrom tisztjei közül négyet, Aulich Lajost, Knezich Károlyt, Nagysándor Józsefet és Leinigen-Westenburg Károlyt Aradon, október 6-án kivégezték. Klapka György azért nem került az aradi 13 közé, mert a szégyenteljes kivégzések alatt – a „Fel-fel vitézek a csatára” című hazafias katonadalban szereplő – Komáromot védte, melyet csak szeptember 27-én adott fel, a várat védők teljes amnesztiájának feltételével. Ezt meg is kapták, ezután a legendás hírű tábornok emigrált, de az 1867-es kiegyezés után hazajött, később politikai szerepet is vállalt, majd, 1892-ben halt meg Budapesten. A Magyar Honvédség főparancsnoka, Görgey Artúr szintén elkerülte a bitót, amiben valószínűleg szívesen részeltette volna a Habsburg-udvar, hiszen őt is civilnek tekintették. A „hivatalos verzió” szerint azért nem ítélték sem halálra, sem börtönbüntetésre, hanem „csak” ausztriai száműzetésre, mert feltétel nélkül letette Világosnál a fegyvert. Azonban olyasmit is „csicseregtek a madarak”, hogy az egykori vegyészből lett hadvezér zsenialitását csodáló I. Miklós cár finoman fogalmazva ellenállhatatlanul erős nyomást gyakorolt személyes ügyében. Kossuth Lajos 1849. szeptember 11-én írta meg híres/hírhedt vidini levelét, amelyben – alaptalanul – árulónak nevezte Görgeyt. Ez volt többek között az alapja annak a gyalázatnak, hogy a magyar hadtörténelem – egyes vélemények szerint – Hunyadi János utáni második legnagyobb hadvezérét a közgondolkodás nagyon sokáig árulónak tekintette. Egyébként Kossuth ezzel az élete végéig megtartott véleményével később az egész megmaradt 48–49-es katonai tisztikart magára haragította. Görgey 1916-ban halt meg, akkor a jócskán aggastyán korú tábornok az I. világháború volt katonai tanácsadójaként is szerepet vállalt.

    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_9_opti.jpgGörgey Artúr lovasszobra a budai várban (jelenleg nem látható) – A kép forrása: Digitális Képarchívum

    Amit az 1686-os ostromot feldolgozó blogbejegyzésem hőseiről írtam, az ezen írás főszereplői esetében is mottó lehet: Tisztelet a vár alatt harcoló hősöknek!

    05_21_a_magyar_honvedelem_napja_175_10_opti.jpgSterio Károly: Buda ostroma – A kép forrása: Wikipédia

    Hamvai-Kovács Gábor (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Főosztály)

    Felhasznált irodalom és dokumentumok:

    komment

    „Ki gondolt volna színészetre?” Második rész

    2024. május 14. 06:00 - nemzetikonyvtar

    210 éve, 1814. május 13-án született Rónay János Jácint, Benedek-rendi pap, pedagógus, természettudós, író, a darwinizmus első magyarországi képviselője

    magyarorszagesanagyvilag_1866_2_pages149-150_arckep_opti.jpgRónay Jácint arcképe a Magyarország és a Nagyvilág című lap 1866. szeptember 9. számának címlapján – Törzsgyűjtemény

    Rónay Jácint életét sajátságos módon kísérte végig a dráma és a színház; onnantól, hogy a bencés gimnáziumban a képzés részeként iskoladrámákat írt és szerepelt bennük, egészen addig, hogy a magyar színészek életrajzának megírását is tervezgette. Munkái egy része elveszett, vagy el sem készült, az ilyen jellegű írásait megjelentető lapok (Magyar Színházi Lap, Reform) megszűnése, illetve egyéb elfoglaltságai miatt.

    „Ötven éve már, hogy a legrégibb magyar zárdában mint növendék pap, színmű-írással tettem kísérletet az irodalmi pályán. (…) Évek gördülének le zajtalanul, igénytelenül; a haza szabadulási harczra vezette fiait: felléptem az élet színpadján, megbuktam, szomoru számkivetésbe jutottam, s túl a tengeren kenyér-gondok űztek.  …Ki gondolt volna színészetre? én nem! (…)
    1866-ban megtörtént, mit nem mertem remélni: a magyar nemzet élén saját fiai álltak, s tizenhét évi számkivetés után, szabadon visszatértem a szabad hazába… Ki gondolt volna színészetre, pedig az alkotmányos színpadon szerepeltünk mind, mind! (…)
    Engem az udvarhoz szólítának, hol fejedelmi növendékek tanítása várt reám. Csomagba fűztem irataimat, ki gondolt volna a magas körben s a tengernyi teendő mellett, – színészetre?”

    Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 7. kötet, [Pozsony], [A szerző], [1887], VII–VIII. – Törzsgyűjtemény

    Személyes kapcsolatok is kötötték a színházi világhoz: Tóth József színésszel 1846 óta ismerték egymást még Győrből, nem csak jó barátok, hanem komák voltak: Rónay volt Tóth József fiának, Imrének a keresztapja. Tóth és felesége meg is látogatták Londonban 1857 nyarán, az azelőtti évben pedig Feleki Miklós és Lendvay-Latkóczyné Hivatal Anikó keresték fel, amikor Londonban jártak.
    A Jellemrajzok az angol színvilágból című, a pesti színház nyugdíjintézete javára felajánlott kötet megjelentetése teljes támogatást kapott: a Nemzeti Színház elfogadta a kéziratot, Emich Gusztáv ingyen nyomtatta, a hermaneczi papírgyár ingyen adta hozzá a papírt.

    A Shakespeare-emlékév kapcsán nemcsak Shakespeare életrajzának megírásába fogott bele, hanem közvetített a magyarországiak és az angliai Shakespeare-bizottság között, egyfajta inverz kultúrmissziót teljesítve.

    „Aprilis 27-kén Tóth József a m[agyar] n[emzeti] színháztól, három magyar lapot küldött: az „Ország Tükre” azon számát, mely Shakespeare arczképét, szülőházát és egyéb emlékek rajzát közlé; s a „Fővárosi Lapok” két számát, melyek a „Költők költőjéről”, műveiről, s a Shakespeare ünnepélyről szólnak. – E lapokat, tartalmuk rövid megismertetésével, elküldém a „Shakespeare-Committee” titoknokának Granville-Granville stratfordi Vicariusnak. Kísérő levelemben tudattam azon körülményt is, hogy a „Kisfaludy társaság” Shakespeare új és teljes kiadásával foglalkozik magyar nyelven, s hogy az első kötet, koszorús költőink: Arany János és Szász Károly fordítása után, a nap emlékeül Április 23-kán nyújtatott át a közönségnek.”

    Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 3. kötet, [Pozsony], [A szerző], [1885], 321. – Törzsgyűjtemény

    Rónay azt kérte a Kisfaludy Társaságtól, hogy a magyar nyelvű Shakespeare-összkiadás egyes darabjait is küldjék majd el a stratfordi Shakespeare-múzeumnak.
    Tóth József egy levelében a hazai Shakespeare-megemlékezésekkel kapcsolatban azt írta:

    „Valóban a Shakespeare-ünnepélyt a mi kis metropolisunk fényesebben ülte meg, mint sok német nagy város, még sincs oly nagy híre, mert ügyetlenek vagyunk. A mi hír van is, neked köszönhetjük, édes komám; hogy az Isten adjon neked ezernyi erőt, mint a mennyi fáradalmat értünk áldozál.”

    Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 3. kötet, [Pozsony], [A szerző], [1885], 331–332. – Törzsgyűjtemény

    A Jellemrajzok… három részletes életrajzot tartalmaz: Kean Edmund (Edmund Kean, 1787. nov. 4. – 1833. máj. 15.), Macready Vilmos (William Charles Macready, 1793. márc. 3 – 1873. ápr. 27.) és Kean Károly (Charles John Kean, 1811. jan. 18. – 1868. jan. 22.) színészekét.

    A kötet hiánypótló munka volt: a korábban a Magyar Színházi Lapnak küldött cikkeket tartalmazza, de nemcsak a Shakespeare-darabokban sikert arató színészek pályaképe található meg benne, hanem más színészekről és a londoni színházi élet érdekes tereiről, eseményeiről szóló rövid ismertetők mellett olyan, játéktechnikára vonatkozó megjegyzések, összehasonlítások is, amelyek a korabeli színészi eszköztárról és annak megfelelőnek tartott használatáról adnak képet.
    A Budapesti Szemle kritikusa ugyan ez utóbbi témát kevesli; vázlatosnak, hiányosnak és töredékesnek tartja a művet, és legnagyobb hibájául azt rója fel, hogy nem teszi lehetővé a szakma képviselői, színészek, dramaturgok, irodalmárok számára Shakespeare alaposabb tanulmányozását.

    „Mily érdekes lett volna, ha az általános jellemzés mellett némi eleven és részletes rajzát veszszük annak, hogy e kitűnő színészek minő felfogással adták a Shakespeare drámák legkitűnőbb szerepeit. Mennyire gazdagította volna ez dramaturgiai irodalmunkat, segítette volna elő Shakespeare drámai megértését, melyek magyar fordításban is már közkezen forognak, mily tanulságos lett volna színészeinkre nézve is, kiket szépirodalmi lapjaink nem igen bírálnak s még kevésbbé tájékoznak a Shakespeare szerepekben. De különben is az írók, művészek életrajza művészetek rajza nélkül csak krónika, melyből hiányzik az éltető szellem. Szerző czimjében jellemrajzokat igért az angol színvilágból s inkább csak életrajzi töredékeket nyújt. Megakad ugyan néha egyegy megjegyzés arra nézve is, hogy Kean vagy Macready hogyan fogta fel ez vagy amaz szerepet, de a legnagyobb részt csak általánosság” 

    Jellemrajzok az angol színvilágból. Kean Edmund, Macready Vilmos, Kean Károly. Irta Rónay Jáczint. Pest, 1865. Kiadja a pesti nemzeti színházi nyugdíjintézet. In: Budapesti Szemle, VI. kötet 20. sz. (1866), 365–368, 365. – Törzsgyűjtemény

    A kritikus azonban megfeledkezett arról, hogy a kiadvány elsősorban a laikus nagyközönségnek szólt, hiszen a cél a minél nagyobb bevétel elérése volt. Azt azonban elismeri, hogy:

    E könyv egyébiránt nagy hiányai mellett is érdemes munka, érdekes részletek vannak benne s általában hézagot tölt be irodalmunkban.”

    Jellemrajzok az angol színvilágból. Kean Edmund, Macready Vilmos, Kean Károly. Irta Rónay Jáczint. Pest, 1865. Kiadja a pesti nemzeti színházi nyugdíjintézet. In: Budapesti Szemle, VI. kötet 20. sz. (1866), 365–368, 368. – Törzsgyűjtemény

    Rónay másik, színházzal kapcsolatos komolyabb munkája a Shakespeare-életrajz, amelyet a Napló-töredék… nyolcadik kötetében, annak függelékeként publikált, Shakspeare. Hontalanságom egyik kedves, kedves emléke címen.

    nyolcadikkotetcimlap_opti.jpgRónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai nyomatott kéziratul tíz példányban. 8. kötet [Pozsony], [A szerző], [1888]. Címlap – Törzsgyűjtemény

    A prológusból kiderül, hogy Rónay 1860-ban kezdte el a témához az anyaggyűjtést, Egressy Gábor buzdítására. Az írást azonban különböző okok miatt sokáig nem tudta folytatni. Végül már csak az 1880-as években, naplója rendezése után, a régi jegyzetei felhasználásával írta meg az életrajzot. Shakespeare nevét következetesen Shakspeare-nek írja:

    „… mert így olvasom a végrendelet harmadik aláírását; mert így írta Ben Johnson, a költő barátja; s mert így vésetett a költő neve a stratfordi síremlékre.”

    Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 8. kötet, [Pozsony], [A szerző], [1888], XL. – Törzsgyűjtemény

    A szövegben Rónay feltünteti, hogy kinek mely munkájára, vagy milyen elsődleges forrásra támaszkodik, egy-egy vitás kérdésben többek álláspontját is ismerteti, majd közli a saját véleményét. Shakespeare őseinek bemutatásától kezdve a szövegkiadások felsorolásán, az angol színház- és drámatörténeten és a világirodalmi recepción keresztül egészen a Shakespeare életének állomásain tett látogatásaiig mindenről ír, amit a témához hozzá tud kapcsolni. Saját fordításában közli Shakespeare végrendeletét, és természetesen a magyar Shakespeare-fordításokról is megemlékezik, amelyek sorát a híres jubileumi összkiadás zárja, amelyet Tomori Anasztáz felajánlásából valósított meg a Kisfaludy Társaság.

    „[A sorozat munkálatai] során kristályosodnak ki a modern magyar fordításbírálat általános konvenciói, elvei és kritikai normái, különösen a vers- és drámafordítás azóta is sokat vitatott, olykor hevesen támadott, de alapjában máig érvényben maradó követelményrendszere.”

    Dávidházi Péter: „Isten másodszülöttje”. A magyar Shakespeare-kultusz természetrajza, Budapest, Gondolat, 1989, 179. – Törzsgyűjtemény

    Ez pedig igazolja Rónay azon megállapítását, mely szerint:

    „Shakspeare meghonosítása hazánkban, nagy nyereség, s kétségtelenül jótékony hatást fog egykoron gyakorolni drámai irodalmunkra”

    Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 8. kötet, [Pozsony], [A szerző], [1888], CXLIX. – Törzsgyűjtemény

    Rónay Jácint a magyar kultúra szerves és elidegeníthetetlen részeként gondolt a színházra, amelynek fejlődéséhez az általa közelről megfigyelhető angol színjátszás ismertetése is hozzájárulhat. Ezért volt számára nagyon fontos, hogy ezzel a területtel is foglalkozzon:

    „Míg a három orom alatt és a négy folyam partjain magyarul szólnak és magyarul éreznek, addig élni fog a magyar nemzet. E néhány szóval elmondám a magyar színészet jelentőségét és czélját. (…) Még csak ennyit, a haladó míveltségtől nem maradhatunk el, a jót és szépet kell utánoznunk, meghonosítanunk; de ne feledjük, hogy a magyar színészet más pályán nyomul előre, ne feledjük, hogy a magyar színészet nemzeti intézet, nem azért, mivel a nemzet pénzén, hanem mivel a nemzetélet érdekén alapszik.”

    [Rónay Jácint] Levelezés, London. In: Magyar Színházi Lap, 1860. jan. 1., 11. – Törzsgyűjtemény

    Felhasznált irodalom:

    Patonai Anikó Ágnes (Színháztörténeti és Zeneműtár)

    komment

    „Ki gondolt volna színészetre?” Első rész

    2024. május 13. 06:06 - nemzetikonyvtar

    210 éve, 1814. május 13-án született Rónay János Jácint, Benedek-rendi pap, pedagógus, természettudós, író, a darwinizmus első magyarországi képviselője

    ronay_jacint_1865_1_opti.jpgRónay Jácint arcképe. In: Hazánk s a Külföld. Szépirodalmi, ismeretterjesztő és társaséleti képes heti közlöny, 1. évf. 2. sz. (1865. január 8.). Címlap – Törzsgyűjtemény

    Rónay Jácint, aki leginkább az evolúciós elméletek hazai elterjesztőjeként, illetve Rudolf trónörökös és Mária Valéria főhercegnő nevelőjeként ismert, 1814. május 13-án Leitzinger János néven született Székesfehérvárott. Öten (más források szerint heten) voltak testvérek. Négyéves korától nagyapja nevelte a felsővárosban, első iskoláit is itt végezte. A családja elvesztette vagyonát, a nagyszülők meghaltak, a tízéves fiú pedig a ciszterciek gimnáziumába került. Ettől kezdve rengeteg regényt olvasott, a kalandos történetek egész életében vigaszt nyújtottak neki.

    „Szép szó, de azért János, őszbe borult fővel is, híve maradt gyermekkori hagyományainak, s az élet minden változatai közt, meg-megszakítva gondjait, komoly foglalkozásait, regényeiben keresett szórakozást, feledést! – Végre is tűrhetőbb önmagát ámítani, mint mások által ámíttatni. Ki mindig szigorú, az nem bölcs; ki mindig komoly, az nem boldog!”

    Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 1. kötet [Pozsony], [A szerző], [1885], 16. – Törzsgyűjtemény

    1825-ben és 1826-ban az iskolai szünidőben két-két hónapot katonai iskolában töltött, hogy jobban megtanulja a szépírást és a német nyelvet. A család bizonytalan anyagi helyzetére tekintettel a szülei a papi pályát javasolták neki. Bár nem érzett hívást, a szülei iránti szeretetből mégis vállalta, hogy a bencések gimnáziumában folytassa tanulmányait Esztergomban. 1831-ben a kolerajárvány miatt csak a bizonyítványok alapján vették fel a diákokat, így Jánost is a pannonhalmi rendházba. Elutazásakor édesanyja biztosította róla, hogy ha mégsem boldogulna a rendben, akkor bármikor visszatérhet a családhoz. János azonban megtalálta a helyét a bencés közösségben, ahol 1831. október 31-én, belépésekor kapta a Jácint nevet. 1839. július 20-án szentelték pappá Győrben. 1840-ben meghalt az édesanyja, a következő évben pedig az édesapja is. A családot anyagi csődbe juttató pert 1844-ben elvesztették, testvéreinek el kellett költözniük a házból, nővérei innentől kezdve varrásból tartották fenn magukat. Jácint 1840-től Győrött szolgált, az ottani líceumban magyarul tanított történelmet. 1846-ban jelent meg Mutatvány a tapasztalati lélektan köréből című munkája.
    Diákjait magyarul vizsgáztatta, amiért 1847-ben megrótták, de jelentősebb büntetést már nem kapott érte. Ebben az évben jelent meg Jellemisme, vagy Az angol, franczia, magyar, német, olasz, orosz, spanyol nemzet, nő, férfiu és életkorok jellemzése lélektani szempontból című munkája, és az akadémia levelező tagjává választották. 1848-ban megírta akadémiai székfoglalóját az emberi agy működéséről, és a győri nemzetőrök majd a győri honvédsereg tábori papja lett, ebben a minőségében vett részt a schwechati csatában.
    Budavár ostrománál tapasztaltak alapján állapította meg, hogy:

    „politikában a boszú esztelenség; háborúban lealázó vadság!”

    Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 1. kötet [Pozsony], [A szerző], [1885], 108. – Törzsgyűjtemény

    A szabadságharc idején különböző ügyekben eljárva sokat utazott és menekülnie is kellett. Mivel a katolikus papság sem állt egyöntetűen a szabadságharc ügye mellett, Rónayt Pannonhalmán saját rendje vetette fogságba, majd visszakerült Győrbe, de Buda ostroma idején újra Pestre hívták. 1849. május legvégén Lukács Sándor hadfelszerelési kormánybiztos Rónayt „népszónok” címen Győr megyei papi biztossá nevezte ki és visszaküldte Győrbe.
    Az orosz betörés híre Rónayt mélyen lesújtotta.

    „Éltem forduló szakához juték, hitem, bizalmam megrendült; de feladni ügyünket e válságos pillanatban, gyávaság lett volna; (…) Tán a haza még sem pusztuland el, ha mi áldozatul esnénk is; (…) Hányszor állt már a magyar sírja szélén, s mindig volt elég ereje, kiküzdeni magának az életet!”

    Rónay Jácint János: Napló-töredék. Hetven év reményei és csalódásai. Nyomatott kéziratul tíz példányban. 1. kötet [Pozsony], [A szerző], [1885], 116. – Törzsgyűjtemény

    Július 18-án a császári sereg elfoglalta Győrt.

    ronay_plakat_1848_b_1_opti.jpgRónay Jácint felhívása. Magyarok! Mit más nemzetek, legjobbaik vérén váltottak meg: a szabadságot; azt nekünk magyaroknak is meg kell érdemlenünk, Győr, 1849. jún. 22. – Térkép-, Plakát és Kisnyomtatványtár

    Rónay először Pestre, onnan Kecskemétre, Szegedre, végül Aradra menekült. A világosi fegyverletétel után Hegyi Rudolf álnéven Lukács Sándor unokatestvérénél lakott, ott fejezte be A lélektan természettani rendszere című dolgozatát 1850 március elején, amelyet szállásadója eljuttatott Pannonhalmára, ahonnan be is nyújtották az Akadémiának, de közben visszavonták a pályázatot, így a munka kéziratban maradt. Mikor híre jött, hogy az egykori honvédek üldözésére alapított rendőrség a tanyavilágban kutat, Rónay Jácint Nádudvarra költözött és Valkó János gyógyszerész segéde lett, de tudta, hogy nem maradhat sokáig. Május 22-én figyelmeztették, hogy el akarják fogni, így még akkor éjjel elmenekült. Egy korábban kapott tanácsot követve útlevelet szerzett és 1850. május 26-án elhagyta Magyarországot, további segítséggel pedig a birodalom határán is túljutott, az akkor Poroszországhoz tartozó Boroszlóba (ma Wrocław, Lengyelország), innen Hamburgba, majd Brüsszelbe utazott, ahol éppen ott volt Jósika Miklós, Eötvös József és Trefort Ágoston is, de (érvényes útlevél híján) innen is távoznia kellett. 1850. július 10-én érkezett meg Londonba, ahol meglepetésére olyan bizalommal fogadták, hogy saját bevallása alapján állították ki új iratait. Angolul egy vak orvos, John Bird segítségével tanult meg. A biztos nyelvtudás megszerzésétől kezdve tanításból tartotta fenn magát. Időnként magyarországi lapoknak is küldött cikkeket – a hazai viszonyok ismeretében általában a garantált honorárium reménye nélkül. Az emigrációban írta A tűzimádó bölcs az ős-világok emlékeiről című munkáját, ami egy geológiai tanmese, műformáját Rónay leginkább a saját szórakoztatására alakította ki.
    Kiterjedt ismeretségi körrel rendelkezett és eleinte aktív tagja volt a magyar emigránsok csoportjának. Később fokozatosan kivonta magát a közvetlen politikai csatározásokból, de tartotta a kapcsolatot a magyarokkal és továbbra is részt vett az angliai közéletben. Különböző tudományos társaságok összejöveteleire járt, többek között Vámbéry Ármin előadásán is részt vett és olyan hírességekkel is személyesen találkozott, mint például Victor Hugo és Giuseppe Garibaldi. A maga visszafogott stílusában a magyar emigránsok feszültségekkel, ellentmondásos viszonyokkal terhelt életét és ezzel kapcsolatos értékítéleteit, egyes személyekről kialakult véleményét is megírta naplójában, és fontosabb tevékenységeiről is beszámol, például arról, hogy az ő segítségével nyomtatták ki Széchenyi István Ein Blick… című művét Londonban (III. 34–39, 63–72).

    einblick_1_opti.jpgSzéchenyi Ein Blick című munkájának címlapja. In: A magyar irodalomtörténet képekben, összeáll. és magyarázó szöveggel ell. Vende Ernő, Budapest, Athenaeum, 1905. – Magyar Elektronikus Könyvtár. A kép forrása: Digitális Képarchívum

    Kossuth Lajos fiait is tanította. Bár a magyarországi hírlapok megkereséseit fenntartásokkal fogadta, Egressy Gábor azonnal megnyerte magának. Azt kérte tőle, hogy az akkor (1860-ban) induló Magyar Színházi Lap számára írjon a londoni színházi életről – így kerültek Rónay Jácint írásai az első magyar színházi szaklap „Levelezés” rovatába.
    1864-ben adták ki a Fajkeletkezés: az embernek helye a természetben és régisége című munkáját, amely a darwinizmus első magyarországi megjelenése volt.
    1865-ben megjelent a korábbi jegyzeteiből, cikkeiből készült Jellemrajzok az angol színvilágból című kötet, amelyet Rónay a pesti Nemzeti Színház Nyugdíjintézetének javára ajánlott fel.

    1866-ban Rónay végre hazatérhetett. Egy ideig a Nemzeti Színház drámabíráló bizottságának munkájában is részt vett. 1867-ben az Akadémia rendes taggá választotta, 1868-ban megjelent Az ősemberek haladása című kötete. 1871-től Rudolf trónörökös, később Mária Valéria főhercegnő tanítója lett, 1883-ban vonult vissza. 1885 és 1888 között jelentette meg Napló-töredék: hetven év reményei és csalódásai: nyomatott kéziratul tíz példányban című munkáját, amely naplóinak gondosan válogatott részleteit tartalmazza – az eredeti, valószínűleg jóval nagyobb mennyiségű kéziratot feltehetően elégette. 1889. április 17-én halt meg.

    Felhasznált irodalom:

    Patonai Anikó Ágnes (Színháztörténeti és Zeneműtár)

    komment

    „Artes propter se, non lucelli causa amare”

    2024. május 10. 16:21 - nemzetikonyvtar

    375 éve született Pápai Páriz Ferenc orvos, tanár, író, költő

    Pápai Páriz Ferenc 1649. május 10-én született Désen, Pápai Páriz Imre református lelkész és Kávási Krisztina fiaként. Nagyapja, Páriz Ferenc pápai polgár, tehetős kereskedő volt. Az ő emlékezetére vette föl az édesapa a Pápai Páriz nevet. A kis Ferenc talentuma igen korán kezdett megmutatkozni, ezért az akkori szokásjogtól eltérően már ötévesen megkezdte tanulmányait a dési református iskolában. A szülőföldjén igen népszerű fiatal pap kiemelkedő képességeire II. Rákóczi György fejedelem is felfigyelt, és 1655-ben meghívta őt udvari papjának. A Páriz család ennek következtében elhagyta a nyugalmas dési parókiát és Gyulafehérvárra költözött. Ez a döntés sajnos számos negatív következménnyel járt. A fejedelmi titulushoz mindenáron ragaszkodó és még a lengyel királyság délibábját is kergető Rákóczi 1660-ban fejedelmi méltóságát és életét is elvesztette a fenesi csatában, de már korábban is a felingerelt török-tatár hadak pusztítását zúdította Erdélyre. 1658. szeptember 5-én tatár csapatok rohamozták meg a hathatós erődítéssel nem rendelkező Gyulafehérvárt. A várost felgyújtották, a lakosokat felkoncolták vagy rabságba hurcolták. Kirabolták a templomot, az iskolát, a sírboltokat is kifosztották. Pápai Páriz családjával együtt Kolozsvárra menekült. Itt hamarosan megkapta a dési polgárok üzenetét, akik nem felejtették el kedves lelkészüket, hogy foglalja el a dési parókiát újra. Páriz örömmel engedett a szíves meghívásnak, de a négy év előtt elhagyott nyugalmát itt sem találta meg újra. Az új fejedelem, Kemény János is hamar elvesztette a török porta bizalmát. Az országon ismét tatár csapatok vonultak keresztül, és tűzzel-vassal pusztították Szatmár, Belső-Szolnok és Doboka vármegyéket. Dést is fölégették, így Páriz Imre 1661-ben innen is kénytelen volt menekülni. Besztercén húzták meg magukat. Ide Páriz Marosvásárhelyről egy tanítót hozatott, aki legalább fölelevenítette a kis Ferencben és az ott élő többi gyerekben a korábban elsajátított ismereteket. Ferenc édesanyja 1663-ban megbetegedett és elhunyt. Az édesapa ekkor Marosvásárhelyre küldte a fiút Fogarasi Mátyás keze alá, aki Désen volt iskolamester, mikor a fiúcska tanulni kezdett a dési iskolában.

    papai_pariz_01_opti.jpgPápai Páriz Ferenc ötvenkét éves korában. Rézmetszet. In: Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum... Cibinii, Sumtibus Samuelis Sárdi et Martini Hochmeister, 1782. – Törzsgyűjtemény

    Nagyenyedi diákévei

    1664-ben Alvinczi István jómódú nemesember azt az ajánlatot tette rokonának, Páriz Imrének, hogy küldje fiát Nagyenyedre tanulni, a Gyulafehérvárról odatelepített fejedelmi kollégiumba, és ha ott felügyel az ő fia tanulására, e szolgálatért átvállalja a fiú teljes ellátásának költségeit. Az apa örömmel fogadta az ajánlatot, és Ferenc fia Alvinczi Andrással együtt valóban útra kelt Nagyenyed felé. Ettől kezdve megszűnt a Ferenc feje fölött folyton lebegő bizonytalanság. A nagyenyedi kollégiumban, már csak azért is, mivel református pap fia volt, hamarosan alumniában (ösztöndíjban) részesült. Előbb a Bethlen Jánosné Fekete Klára által fizetett helyet, majd a következő évben a legjobbat, a fejedelem alumniáját nyerte el, vagyis az ottani szóhasználat szerint principista lett. Az alumniával járó ellátás az érvényben lévő szokásjog szerint nem volt teljesen ingyenes: az alumnusnak a tanulás mellett tanítania is kellett, praeceptorságot kellett vállalnia. A praeceptori évek kitöltése után a tanulóifjúság főtisztviselőnek, contrascribának választotta meg. 

    Nyugat-európai tanulmányai és doktorrá avatása

    Nyolc év után elbúcsúzott az enyedi kollégiumtól, és 1672-ben, pénzgyűjtő körút (mendicatio) után külföldre indult, hogy tanulmányait folytassa. Lipcsében kezdett orvosi tanulmányokat folytatni, majd Odera-Frankfurtban és Marburgban tanult tovább. A Heidelbergi Akadémián a filozófia doktorává avatták és tanári állást ajánlottak föl neki, de nem fogadta el. Bázelben folytatta tovább orvosi tanulmányait még két évig. Tanára volt többek között Johann Heinrich Glaser (1629–1675), a kiváló anatómus, és Johann Caspar Bauhin (1606–1685) európai hírű botanikus, ezekben az években az orvosi kar dékánja. Itt avatták orvosdoktorrá 1674. október 20-án. Egész későbbi pályafutása során használta orvosdoktori címét. Nem véletlenül tartotta ezt a legfontosabbnak valamennyi végzettsége közül. Először is komoly hivatástudata az orvosi pálya felé irányította őt leginkább. Továbbá a bázeli egyetemen a doktoravatás ebben az időben igen jelentőségteljes beavatási rítus volt. Az ünnepélyes eskütétel mellett számos mély értelmű szimbolikával rendelkező mozzanatból állt ez a szertartásrend, hasonlított a papszenteléshez. Az avatást a dékán nyitotta meg. A jelölteket díszruhába öltöztették, keresztkérdéseket intéztek hozzájuk, majd hosszabb időn keresztül a földre borultak. Ez az alázat, a feltétlen odaadás jele volt. A jegyző föleskette a jelölteket, azután rövid beszéd kíséretében licenciátusi fokozatba léptette őket elő, egyszersmind felkérte a dékánt a jelöltek doktorrá avatására. A dékán emelvénye előtt még további jelképes szertartáselemek következtek: a dékán bíborkalapot tett az avatandók fejére, aranygyűrűt húzott az ujjukra, majd egy könyvet nyitott ki és csukott be előttük, emlékeztetve őket a kötelező orvosi titoktartásra. A titoktartás ebben az időben az orvosok számára többet jelentett, mint a betegek diagnózisának és kórtörténetének eltitkolása az idegen személyek elől. Korabeli orvosi könyvekben, például Oswald Croll (1563–1609) német orvos élete utolsó évében megjelent nagy összefoglaló művében olvashatunk arról, hogy ebben az időben az európai orvostudomány szerves, elengedhetetlen részét képezte az alkímia is:

    „sine siquidem Philosophia Chymica omnis Medicina mortua est. Absq[ue] Alchymiae cognitione neque Theorica neq[ue] Practica Medicina esse potest.”

    Osualdi Crollii Veterani Hassi Basilica Chymica... Francofurti, Apud Claudium Marnium et heredes Joannis Aubrii, 1609. Praefatio Admonitoria, 49.

    Azaz: „mert e kémiai bölcselet nélkül az egész orvostudomány halott: sem elméleti, sem gyakorlati orvostudomány nem létezhet az alkímia ismerete nélkül.” (Saját fordítás, Cs. E. A.)

    papai_pariz_02_opti.jpgPápai Páriz Ferenc: Pax Aulae... Kolosváratt, M. Tótfalusi K. Miklós által, 1696. (RMK I. 1488.) – Régi Nyomtatványok Tára

    Visszatérése hazájába. Mély vallásossága

    A következő évben, 1675 áprilisában indult vissza Magyarországra. Jó híre messze megelőzte őt. Debrecenben és Kolozsvárott is szívesen marasztották volna orvosként, majd Nagyenyeden is. Végül Bihar vármegye tisztiorvosa lett. 1677. március 13-án Teleki Mihály kinevezte Bornemisza Anna fejedelemasszony udvari orvosának. 1678. szeptember 20-án felajánlották neki a nagyenyedi kollégiumban a görög nyelv, a filozófia és a természettan tanszéket. Ezt készséggel elfogadta, és itt működött haláláig, 1716-ig. Nem csupán a fejedelemasszony udvari orvosa volt: orvosi hivatását mindvégig gyakorolta, és arra is felhatalmazást kapott, hogy a kollégium épületében gyógyszertárat, „patikaszerszámos bóltot” nyisson. A fejedelemasszony halálát 1681-ben elégikus latin költeményben siratta meg.
    Pápai Páriz Ferenc lelkületét igazán mély, bensőséges vallásosság jellemezte. Minden jelentősebb munkája elkezdése előtt imafüzért mondott és isteni dicséreteket énekelt. Imádkozott mindig útra indulása előtt és megérkezésekor, és miként a nagy zsoltárfordító, Szenci Molnár Albert, úgy ő is naplójában Újév napján mindig hálaadásról emlékezik meg. Hálát adott már a kényszerű bujdosás éveiben is az isteni oltalomért, a családi hajlékért és a tudományokban való gyarapodásért. 1675 elején, hazatérésének reményében így fohászkodott:

    „Úr Isten! minden híveknek igaz elégsége, aki ez világ szerint fenn forgó háborúk között való bujdosásomban ilyen kegyelmesen gondomat viseléd, és sok bajos munkáimnak első örömét engedéd érnem ez elmúlt esztendőben, tartsd meg ebbeli jódat ez esztendőben is és egész életemben. Vígy haza békével édes hazámba, hogy kezem s elmém munkája által neved dicsértessék, sok nyomorultak erőt vegyenek, és az én édes atyámfiaival együtt a szentek gyülekezetében neked, kit egyedül illet a tisztesség, mondhassak új éneket. Amen.”

    Pápai Páriz Ferenc: Életem folyása. Részlet. In: Uő: Békességet magamnak, másoknak. Bev. és jegyz. Nagy Géza, Bukarest, Kriterion, 1977, 162. – Törzsgyűjtemény

    Pax Corporis. Pax Aulae

    Pax Corporis című könyve (Kolozsvár, 1690, második kiadás 1695) az első magyar nyelven írt, önálló orvostudományi mű. Teleki Mihály kancellárhoz és feleségéhez intézett ajánlólevelében a gyakorlati orvoslás, az orvosi praxis szükségességét hangsúlyozza, elsősorban bibliai példák alapján. A betegséget nem szabad vakmerően elhanyagolni, hiszen ördög tanácsa az: ha Istennek Fia vagy, ereszkedjél le a templomról, megőriznek az angyalok. Természet szerint is volt gyógyerő abban a fában, amelyet Isten Mózesnek mutatott a Mara vizeinek megorvoslására. A pusztában az Isten érckígyót emeltetett fel egy fára a kígyómarás ellen. Ez csodás gyógyítás volt, de tudjuk, hogy az ércben természetes erő is van a mérges harapások, marások ellen. Krisztus a nyálával készített sárral gyógyította meg a vak ember szemét. Ez is csodás gyógyítás volt, ugyanakkor mind az emberi nyál, mind egyes agyagfajták valóban használnak a beteg, gyulladt szemnek. A rablók által félholtra vert ember sebeinek kitisztítása, borral és olívaolajjal (faolajjal) való fertőtlenítése az irgalmas szamaritánus által pedig természetes orvoslás volt. A gondolatmenetet a korabeli orvostudomány keresztény elméleti alapjaival és saját vallásos meggyőződésével összhangban így folytatja:

    „Hanem az ilyen példák csak arra tanítanak, hogy szélesebben kiterjedett az ember nyavalyássága, mint az orvosok tudománya, és hogy az orvosok az ő munkájokban nem csalhatatlanok, hanem minden ő fáradozásoknak hathatóssága Istentől bíratik, hogy az ő munkájoknak gyümölcsét magoknak ne tulajdonítsák ama bolond Menekratésszel, ne is ítéljenek magok felől egyebet, hanem hogy ők az ő munkájokban az Istennek és a természetnek szófogadó szolgái. Mennykő üté agyon magát Aesculapiust régen, hogy az ő szerencsés orvoslásiért isteni tisztelettel engedte magát illetni.”

    Pápai Páriz Ferenc: Pax Corporis. Részlet. In: Uő: Békességet magamnak, másoknak. Bev. és jegyz. Nagy Géza, Bukarest, Kriterion, 1977, 197. – Törzsgyűjtemény

    Pax Aulae című műve (Kolozsvár, 1696) egy francia államtudományi munka magyar átdolgozása. Ám a mű felépítéséből kiindulva megállapíthatjuk, hogy legalább annyira vallási, egyházi mű is, az úgynevezett „lelki olvasmány” (lectio spiritualis) műfajához sorolható. A könyv az Ószövetségben található, úgynevezett bölcsességi könyvekből (Példabeszédek, Prédikátor könyve, Sirák fia könyve, Bölcsesség könyve) vett idézetekből, „régulákból” és ezek magyarázatából áll. Terjedelmes Elöljáró beszédében Salamon király a keresztény fejedelmek példaképeként, az istenfélő, bölcs uralkodó ideáltípusaként jelenik meg, aki alattvalóit nem durva erőszakkal kényszeríti parancsainak megtartására, hanem maiestate tantum, csak fölséges jellemével, megnyerő személyiségével, bölcs tanácsaival igazgatja alattvalóit és terjeszti ki birodalmát nagyobb és nagyobb területekre.

    papai_pariz_03_opti.jpgPápai Páriz Ferenc Dictionariumának emblematikus díszcímlapja. Rézmetszet. In: Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum... Cibinii, Sumtibus Samuelis Sárdi et Martini Hochmeister, 1782. – Törzsgyűjtemény

    Latin–magyar és magyar–latin szótára

    Dictionarium Latino-Hungaricum és Dictionarium Hungarico-Latinum (első kiadás: Lőcse, 1708) című latin–magyar és magyar–latin szótára a magyar szakemberek számára az újkori latin szövegek értelmezéséhez mindmáig nélkülözhetetlen kézikönyv. Elsősorban diákszótárnak, iskolai szótárnak készült. A szócikkek szerkezete könnyen áttekinthető, a latin–magyar szótárban a magyar értelmezések sokszor élőnyelvi stílusban fogalmazott, szabad fordítások, inkább csak a latin eredeti értelmét adják vissza, nem egyszer humorosak is. Töretlen népszerűségét alighanem ennek is köszönheti. Hogy csak egyetlen szócikket említsünk:

    „Celebro, are: Gyakorlom, Ditsérem, Hírdetem. Coetus hominum celebrare: Embereket öszve-gyűjteni. Domum alicujus celebrare: Valaki házát gyakorlani. Silvas celebrare: Az erdőben lakni. Diem celebrare mero: Egész napon innya. Ludos celebrare: Játékokat tartani. Vocibus celebrare: Szóval ditsérni. Senectutem celebrare: A’ vénséget meg-ditsérni. Celebrata latinis litteris: Deák irással ki-hírdettetett. Celebrata res omnium sermone: Mindenektől ditsértetett dolog. Celebrare viam: Sokszor járni azon úton.”

    Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum... Cibinii, Sumtibus Samuelis Sárdi et Martini Hochmeister, 1782, 94. – Törzsgyűjtemény

    A latin–magyar szótár végén terjedelmes függelék is található, amelyben a magyarországi latinság jellegzetes szavait tartalmazó szójegyzék (glossariolum), latin és magyar személynevek megfeleltetését tartalmazó jegyzék, régi magyar pénzérmék átváltási táblázata, zsidó, görög és római pénzérmék magyar pénzre való átváltási táblázata, a gyakoribb ókori latin rövidítések feloldásának jegyzéke, végül pedig a szerző orvosi végzettségével összhangban az alkímiai szimbólumok jegyzéke (Signaturae Philosophorum) is föllelhető.
    Élete végéhez közeledve azt kellett megállapítania, hogy szorgalmas, fáradhatatlan munkájából a mindennapi megélhetést leszámítva, semmi nyeresége nem származott. Ezen nem búslakodott, hanem latin–magyar szótára előszavának végén megállapította, hogy a sok fáradság és gyötrődés mellett bőséges vigasz volt neki mindenkor az, hogy a köz javára, felebarátainak épülésére tevékenykedett, és abban reménykedhetett, hogy hivatásához méltó művet alkotott.

    „sub vexillo Palladis, satis lucrosum, et Artes propter se, non lucelli causa amare et colere ab initio volupe fuit.”

    Pápai Páriz Ferenc: Dictionarium Latino-Hungaricum... Cibinii, Sumtibus Samuelis Sárdi et Martini Hochmeister, 1782. Praefatio ad lectorem, in fine – Törzsgyűjtemény

    Azaz: „Kezdettől fogva elegendő nyereség volt és örvendetes volt Pallas zászlója alatt lennem, és a mesterségeket saját magukért, nem nyereség okán szeretnem és becsülnöm.” (Saját fordítás, Cs. E. A.)

    Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

    komment

    17. századi szlovák erkölcsi tanítás Zsuzsanna példáján

    2024. május 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

    Előadás az Erkölcs, etika és morál a magyar régiségben című konferencián

    2024. április 12–13-án a HUN-REN-PPPKE Barokk Irodalom és Lelkiség Kutatócsoport 17. alkalommal rendezte meg éves lelkiségtörténeti konferenciáját, amelynek címe idén Erkölcs, etika és morál a magyar régiségben volt. A konferencián A tisztességes és boldog élet titka. A Cithara Sanctorum életvezetési témájú verseinek változásai a 17-18. század folyamán címmel munkatársunk, Kovács Eszter tartott előadást.

    A Cithara Sanctorum több mint háromszáz éven át a szlovák evangélikusok legnépszerűbb énekeskönyve volt. A 20. század végéig az énekeskönyvnek több mint kétszáz kiadása ismeretes. Ezekre egyaránt jellemző a hagyományokhoz való hűség és az állandó megújulás. Az eredeti (Lőcse, 1636) kiadás énekeinek száma a 18. század végére több mint a duplájára emelkedett. Ez köszönhető a korszak jelentős szlovák költőinek, fordítóinak (Jeremiáš Lednický, Juraj Zábojník, Ján Glosius, Samuel Hruškovic stb.), a befogadó közösség egyre mélyebb szellemi igényeinek, és új német és lengyel énekeskönyvek megjelenésének, amelyek legszebbnek tartott darabjai biblikus cseh fordításban bekerültek a gyűjteménybe. Az előadásban az 1795-ös pozsonyi kiadásnak a keresztény emberhez illő életről elmélkedő énekeit mutattam be, és arra kerestem a választ, hogyan változott ez a témakör az évek során?

    1674_opti.jpgJiřík Třanovský: Cithara sanctorum. Pijsnĕ duchownij staré y nowé, Wytisstene w Lewočy, [Samuel Brewer], L. P. 1674. Jelzet: RMK II. 1339b – Régi Nyomtatványok Tára

    A vizsgált énekek közül kiemelkedik szépségével a Píseň krásná o Zuzanně (Szép ének Zsuzsannáról, Dán. 13.) című, amely a bibliai Zsuzsanna történetét meséli el, és azon elmélkedik. Először az 1674-es lőcsei kiadásban szerepelt, a versszakok kezdősorai a „Zuzanna Tranoscius” nevet adják ki. Megoszlanak a vélemények arról, hogy ez a szerző neve, vagy a verset ajánlották neki. A vers utolsó sorai rendkívül mély személyes lelki élményt közvetítenek, itt a szerző saját magáról nőnemű alakban beszél, és sejtetni engedi, hogy az ő neve is Zsuzsanna. Ugyancsak szokatlan módon használja a „vőlegény-menyasszony” képet. A cseh és a szlovák nyelvben a lélek szó nőnemű. Így gyakran előkerül a lélek, mint mátkája után vágyakozó leány, vagy menyasszony képe. Itt azonban nem a lélek vágyakozik vőlegénye után, hanem ő maga, teljes személyével: „Édes Jézusom, kedves vőlegényem”. Ilyen mértékű azonosulás a menyasszonyképpel szintén női szerzőre utal. Minden bizonnyal Jiřík Třanovský (1630-ban született) Zuzana nevű leánya lehetett a szerző, aki szerényen csak a kezdősorokba lopta be a nevét.
    Íme a teljes vers, szöveghű magyar fordítással:

    1.      Slyš ó věrná duše
    kterak Danyel píše
    o ctnej Zuzanně,
    jenž byla v mladosti,
    cvičena s pilnosti
    v Zakoně Paně.
    Ref. Krasu, mudrost, čistotu,
    k tomu bazeň Boží měla,
    v ctnostech prokvítala.

    2.      Uzřevše jí starcy,
    dva nepraví sudcy,
    v nichž studu není,
    hned její žadosti,
    z velikou bolesti,
    jsouce ranění.
    Ref. Dném nocy pečovali
    by aspoň její milosti
    nasyceni byli.

    3.      Soud, pravdu nechali,
    když jí uhlídali,
    v jíť do zahrady,
    v nějž skryvše tajně,
    ctnostlivej Zuzanně,
    činí uklady.
    Ref. Lstivěji jy žalovali,
    k vyplnění svej žadosti,
    sylíc z ukrotnosti.

    4.      Ach, ouvech zvolala,
    nyní mi nastala,
    uzkost ze všech stran!
    Co jestli učiním,
    život svůj poškvrním,
    zatratí mne Pan.
    Ref. Pakli vaši zlou žadosť,
    vedle přikázaní zruším,
    smrť okusyť musym.

    5.      Nic meněj v čistotě,
    radněj umru v světě,
    bych v Neby žila.
    Mamli žit v poškvrně,
    bych muky pekelné
    umruc trpěla.
    Ref. Jistě tej jsem naděje,
    že kdo v Boha sylně duffa,
    byť umřel živ byť ma.

    6.      Nic na to nedbali,
    tí staří šybali,
    skřičeli, řkouce:
    Našli smé Zuzannu,
    v zahradě zavřenu,
    hřích pachajíce.
    Ref. Tak lstivě žalovali,
    odsudili s zuřivosti,
    na smrť bez lítosti.

    7.      Ach, ach skřikla předce,
    Ó spytatel srdce
    Bůh všemohaucy,
    Ty znaš, že proti mně
    svědčí títo sylně
    falešné věcy.
    Ref. Ach pohleď, pohleď nyní
    jak ja truchla v nevinnosti
    umíram z bolesti.

    8.      Tak slitoval se Bůh,
    ay hnedky Svatý Duch
    v ctném Danyeli
    horlivě splapolal,
    čisty sem, zavolal,
    od její krví.
    Ref. Protož zpět se obraťte,
    a falešně odsuzenu,
    netraťte Zuzannu.

    9.      Radostně se vratili,
    soud mu poroučili,
    on se spýtoval:
    Pod jakýmby stromem,
    v skutku jí bezbožnem
    stařec uhlídal.
    Ref. První dí, pod lentiškém,
    druhý pravý, že pod slivou,
    obadva lžívě jdou.

    10. Ay řekl jím Daniel,
    teď vás čeka Anjel
    s přeostrym mečem,
    proč ste odsoudili,
    dušy stratiť chtěli
    nevinnou v níčem.
    Ref. Tak jich na smrť oddali,
    krev čistou Zuzanny,
    jsou vysvobodili.

    11. Nu hle pravě soudíš,
    jenž na Nebi bydlíš,
    Soudce nejvyžší:
    Zastavaš své věrné,
    těšíš zarmucené,
    Otče nejmilší (!).
    Ref. Tím pak kteří nevinným,
    lstivě rozstírají sydla,
    zavazuješ křídla.

    12. O vyučuj y mne,
    bazni svej upřimne,
    Jezu vzyvam tě,
    ať já bez poškvrny,
    přikladem Zuzanny,
    chodím v čistotě.
    Ref. Všecky lstive uklady,
    dej mi stale přemahati,
    v životě y v smrti.

    13. Sladky můj Ježíšy,
    ženichu nejmilší (!),
    slávy koruna
    rač přijat mou dušy,
    jak na tebe sluší,
    do svého Lůna.
    Ref. Ach pospěš mily Páně,
    a připodobní se k srne,
    ať v smrti nezhyne.

    14. Chraň mne můj nejmilšy(!)
    radostný Ježíšy
    kvytni v srdcy mém,
    ať tvůj liby kvítek,
    přinaší užitek
    spasytedlny v ném.
    Ref. Kdy ho smrť ostra podtne,
    vždy na věky kvytnuť bude,
    nikdy neuvadne.

    15. Yak jméno Susanna,
    ružíčku znamena,
    přilíš spanilu:
    Tak mi dej prokvítať,
    k životu vydavať
    vůní přemilu.
    Ref. Bych pak nikdy nezvadla,
    Jezu, lilium radostné,
    prokvytej vždy ve mně.

    16. Ukry mne pod stínem,
    ať věčně nezhínem,
    ó stražce lidsky,
    syť mne slovem svym,
    buď mi sám stolem ctnym,
    pokrm anjelský.
    Ref. V toběť nadějí skladam,
    jedinka radosť mej dušy,
    nejsladší Ježíšy.

    17. Slyš můj hlas truchlivy,
    Jezu dobrotivy,
    potěš mé srdce,
    a když k branam smrti
    bude se blížiti,
    duše má prudce.
    refr. Amen, srdečně žadam,
    přijmiž jí do svého stánku,
    Amen, můj Beránku, Amen.

    1.      Halld, ó igaz lélek,
    mit ír Dániel
    az erényes Zsuzsannáról,
    aki ifjú volt,
    szorgalommal buzgólkodott
    az Úr törvényében.
    Ref. Szépség, bölcsesség, tisztaság,
    hozzá istenfélelem
    erényekben tündökölt.

    2.      Meglátták őt a vének,
    két hamis bíró,
    nincs bennük szégyenérzet,
    rögtön a vágyaiktól,
    nagy fájdalommal
    megsebeztettek.
    Ref. Éjjel nappal azon igyekeztek,
    hogy a kegyeiből valamennyire

    részesedhessenek.

    3.      Az ítéletet, igazságot elhagyták,
    amikor őt követték,
    a kertbe menvén,
    ahol elrejtőzve titkon
    az erényes Zsuzsanna ellen
    cselt szőttek.
    Ref. Hazug módon megzsarolták,
    hogy beteljesítse vágyukat,
    kegyetlenül kényszerítették.

    4.      Óh, jajj, kiáltott,
    most körülvesz
    a szorongattatás minden oldalról!
    Ha ezt megcselekszem,
    életem beszennyezem,
    az Úr kárhozattal sújt.
    Ref. De ha a ti gonosz vágyatokat
    a parancsai alapján elutasítom,
    meg kell ízlelnem a halált.

    5.      Legalább tisztaságban,
    szívesebben meghalok e világban,
    hogy az égben élhessek.
    Ha beszennyezve kellene élnem,
    meghalván, a pokolnak
    kínjaitól kellene szenvednem.
    Ref. Biztosan remélem,
    hogy aki az Istenben bízik,
    ha meghal is, élnie kell.

    6.      Rá de hederítettek erre
    azok a vén gazemberek,
    kiáltoztak mondván:
    Rajta kaptuk Zsuzsannát
    a zárt kertben,
    amikor bűnt követett el.
    Ref. Így vádolták hazug módon,
    őrjöngve halálra ítélték
    irgalom nélkül.

    7.      Ó, ó kiáltotta egyre,
    ó szívek vizsgálója,
    mindenható Isten,
    te tudod, hogy engem
    súlyos, hazug
    vádakkal illetnek.
    Ref. Ó tekints le, tekints le most,
    hogy én nyomorult ártatlanul
    kínhalált halok.

    8.      Így megsajnálta az Isten,
    és rögtön a Szentlélek
    az erényes Dánielben
    forró lángot gyújtott:
    Tiszta vagyok, kiáltotta,
    az ő vérétől.
    Ref. Ezért forduljatok vissza,
    és a hamisan vádolt
    Zsuzannát ne veszejtsétek el.

    9.      Örömmel visszatértek,
    megparancsolták, hogy hozzon ítéletet,
    ő megkérdezte:
    Milyen fa alatt
    kaptad rajta, öreg,
    amaz istentelen tetten?
    Ref. Az első azt mondja, pisztácia,
    másik állítja, szilvafa alatt,
    mindketten hazudnak.

    10. Erre mondja nekik Dániel,
    most az angyal vár titeket
    éles karddal,
    miért ítéltetek úgy,
    hogy elveszejtsétek a lelket,
    amely nem bűnös semmiben.
    Ref. Így halálra adták őket,
    és Zsuzsanna tiszta vérét
    megszabadították.

    11. Ime hát igazságosan ítélsz,
    aki a Mennyekben lakozol,
    legfőbb bíró:
    megóvod híveidet,
    megvigasztalod a szomorkodókat,
    legkedvesebb Atya.
    Ref. Majd azoknak, akik az ártatlant,
    hazug módon kelepcébe csalják,
    letöröd a szárnyait.

    12. Ó taníts meg engem is,
    kedves félelmedre,
    Jézusom hiszek benned,
    [Add, hogy] én szeplő nélkül,
    Zsuzsanna példáján
    tisztaságban járhassak.
    Ref. Minden hazug cselszövéssel,
    add, hogy meg tudjak birkózni,
    folyamatosan életemben és halálomban.

    13. Édes Jézusom,
    legkedvesebb mátkám,
    dicsőség koronája
    fogadd be kegyesen lelkemet,
    ahogy illik hozzád,

    a te kebeledbe.
    Ref. Ó siess, kedves Uram,
    úgy, mint az őz,
    hogy ne pusztuljon el a halálban.

    14. Védj meg engem, én legkedvesebb,
    örömteli Jézusom,
    virágozz a szívemben,
    kedves virágod
    hozzon üdvözítő
    gyümölcsöt bennem.
    Ref.  Mikor a halál levágja,
    örökké fog virágozni,
    soha nem hervad el.

    15. Ahogy a Zsuzsanna név
    azt jelenti,
    csodaszép rózsa, [valójában liliomot jelent szerk.]
    add nekem, hogy virágozzam,
    életem során kellemes
    illatot árasszak.
    Ref. Bár soha ne hervadnék el,
    Jézus, örömteli liliom,
    virágozz mindig bennem.

    16. Rejts el árnyékod alá,
    hogy ne haljak meg örökre,
    ó emberek védelmezője,
    táplálj igéddel,
    légy te magad tisztes asztal,
    angyali eledel.
    Ref. Beléd helyezem reményem,
    lelkem egyetlen öröme,
    legédesebb Jézus.

    17. Halld meg gyászos hangom,
    jóságos Jézus,
    örvendeztesd meg szívem
    akkor is, amikor a halál kapujához
    fog közeledni
    a lelkem sietve.
    Ref. Ámen, szívből kívánom,
    fogadj be hajlékodba,
    Ámen, Bárányom, Ámen.

     

    A vers – más biblikus cseh nyelvű magyarországi énekekkel és fordításukkal együtt – megtalálható lesz az OSZK és a Szent Adalbert Kelet- és Közép-Európa Kutatásokért Alapítvány közös kiadásában várhatóan idén megjelenő antológiában.

    Kovács Eszter (Régi Nyomtatványok Tára)

    komment

    Komáromi Imre, a ceglédi kisgrafikakör aktív tagja – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 46. rész

    2024. május 08. 06:00 - nemzetikonyvtar

    Munkák és napok – és kincsek. 112. rész

    Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat száztizenkettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Komáromi Imrét és gyűjteményét mutatja be.

    1_kep-nagy_laszlo_lazar_159_7160_j2_opti.jpgNagy László Lázár linómetszete (1973). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 34. – Törzsgyűjtemény

    Idén 35 éve hunyt el Komáromi Imre (1938–1989) ceglédi címfestő. Sok éven át a Pest Megyei Vendéglátóipari Vállalat dekoratőr műhelyében dolgozott, itt ismerkedett meg Nagy László Lázár ceglédi grafikusművésszel, aki egy időben a főnöke, és a budapesti székhelyű Kisgrafika Barátok Köre 1971-ben megalakuló ceglédi csoportjának titkára volt. Hatására került közel a kisgrafika világához, 1971-ben ő is csatlakozott a körhöz.

    2_kep-050_kbk_cegled-alakulo_ules_1971_graf_nagy_ll_x2_65x95_j2_opti.jpgNagy László Lázár fametszete (1971). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 26. – Törzsgyűjtemény

    Aktívan részt vett a kiállításokon, programokon. 1972-ben addig összegyűjtött újévi alkalmi grafikáit bemutatta egy ceglédi klubesten. Kiterjedt kapcsolatokat épített ki bel- és külföldön egyaránt, a duplum példányokat is beleértve nyolc-tízezres kollekciót hozott létre az évek során. Kezdetben mindent beszerzett, később tematikailag szűkítette a gyűjtési kört, főleg a virág-, hajó- és aktábrázolások érdekelték. Ikebana-kompozíciót jelenít meg szegfűkkel az alábbi Nagy László Lázár-grafika. Az ikebana a hagyományos japán virágrendezés művészete.

    3_kep-213_a-komaromi_imre-gra_nll_111x74j2_opti.jpgNagy László Lázár grafikája, hidegtű (1975). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 40. – Törzsgyűjtemény

    Gyűjteményében nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségűek Nagy László Lázár Don Quijote-sorozatának darabjai, melyeket Komáromi és más megrendelők részére készített. A ceglédi grafikus Cervantes regényének főhősét számos jelenetben megformálta, nem a megszokott módokon, bár mégis ragaszkodva az eredeti műhöz. Don Quijote alakja statikusan kevés grafikán szerepel, inkább, ahogy a könyvben él. A következő, Komáromi nevére szóló ex librisen – mely a sorozatban a „Kezdet” címet kapta – a lovag nagyra növesztett portréja látható.

    4_kep-176-komaromi_imre_gr_nagy_l_l_121x55j_opti.jpgNagy László Lázár fametszete (1974). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 36. – Törzsgyűjtemény

    A sorozat többedik darabja „A repülő lovag”, mely 1976-ban készült. A képen a címszereplő mellett fontos szerepet kap a szélmalom motívuma, az alsó térben pedig megjelenik a lovag hű kísérője, Sancho Panza alakja. E Don Quijote-lapok számos kiállításon szerepeltek hazánkon túl külföldön is.

    5_kep-nagy_laszlo_lazar_227_45638_ffj2_opti.jpgNagy László Lázár fametszete (1976). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 36. – Törzsgyűjtemény

    Komáromi Imre gyűjteményét grafikusok, illetve tematika szerint rendezte. Élénk cserekapcsolatban állt a ceglédiek mellett budapesti gyűjtőkkel is, külföldről szintén kapott küldeményeket. Év végén szétküldött karácsonyi, újévi lapjai rendre viszonzást nyertek, így gyarapodhatott a kollekciója. A ceglédi események krónikásaként összeszedte a fontosabb ceglédi találkozókra készült alkalmi grafikákat, külön albumba rendezve ezeket. Bélyegeket is gyűjtött és cserélt.
    Nagy László Lázártól 15 körüli saját névre szóló ex librist, illetve alkalmi grafikát rendelt, melyek ábráján a már említett Don Quijote mellett a sümegi várkapu, a Balaton legendájának megjelenítése éppúgy előfordul, mint a sci-fi téma, illetve nőábrázolás.
    Az Utolsó óriás című balatoni legenda szereplőit, Halápot (az utolsó óriás, Balaton lányát) és a vele barátkozó kis emberlányt, Csillát láthatjuk egy 1973-ban készült fametszeten. A tragikusan végződő történet végkifejlete szerint a víz alatt fekszik az utolsó óriás, róla nevezték el Balatonnak a keletkezett tavat. Haláp emlékét pedig egy lapos, koporsó alakú hegy őrzi a Balaton partjától kissé távolabb.

    6_kep-komaromi_imre_gr_nagy_laszlo_l_74x96_j2_opti.jpgNagy László Lázár fametszete (1973). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 32. –– Törzsgyűjtemény

    Komáromi Imre készíttetett ex librist Kékesi Lászlóval, Dániel Viktorral, Prohászka Antallal, Király Lászlóval, a holland Cornelis Labotscal, az észt Johannes Juhansoóval is. Különösen szép Dániel Viktor alkotása a Ceglédi Református Nagytemplommal, a Kunsági borvidékre utalóan boroshordóval és szőlőágon szőlőfürttel.

    7_kep-komaromi_imre_graf_daniel_viktor_jav4_opti.jpgDániel Viktor rézkarca. A kép forrása: magángyűjtemény

    A családban a feleség, Komárominé Baby (leánykori néven Szűcs Rozália, becenevén Baby) részére is készült ex libris, Nagy László Lázár metszett a számára dekoratív ábrájú könyvjegyet rózsaszállal, könyvekkel. Ez többféle színváltozatban is fellelhető.

    8_kep-55-komaromine-_gr_nll-84x48_j2_opti.jpgNagy László Lázár fametszete (1971). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018, 26. – Törzsgyűjtemény

    Külföldi vonatkozásra izgalmas példa a Komáromi Imre nevére szóló, a svájci Luganóban rendezett XVII. Nemzetközi Ex libris Kongresszus (1978) alkalmából készült grafika. A Swissminiatur egy 1959-ben megnyitott szabadtéri makettpark Ticino kanton Melide városában, mely svájci tájak és épületek kicsinyített mását mutatja be, ezek közül a berni óratorony utánzata látható az alábbi kongresszusi lapon.

    9_kep-298_komaromi_imre_graf_nagy_ll_x2_1978_125x80_j2_opti.jpgNagy László Lázár fametszete (1978). In: Vasné dr. Tóth Kornélia: Nagy László Lázár kisgrafikai világa, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2018., 47. – Törzsgyűjtemény

    Komáromi Imre gyűjteményét többször bemutatta Cegléden, például 1972-ben a Kossuth Művelődési Központban rendezett Ex libris és kisgrafika kiállításon. Több önálló tárlat is volt az anyagából, 1973 novemberében a ceglédi Április 4. Közgazdasági Szakközépiskolában, 1975 áprilisában az országos KBK-találkozó alkalmából állították ki gazdag hazai és külföldi gyűjteményét, melyet a „Ceglédi Ősz” keretében egy őszi tárlat követett Grafikai epigrammák címmel a Kossuth Múzeumban. Utóbbin mintegy 600 ex librise volt látható, átfogó képet adva a gyűjteményéről, melyben a kor szinte minden jelesebb magyar alkotója szerepelt, köztük Andruskó Károly, Bordás Ferenc, Dániel Viktor, Deák Ferenc, Diskay Lenke, Drahos István, Fery Antal, Gácsi Mihály, Gulicska Lőrinc, Józsa János, Kékesi László, M. Kiss József, Kopasz Márta, Menyhárt József, Meskó Anna, Póka György, Moskál Tibor, Nagy Árpád Dániel, Nagy László Lázár, Sólyom Sándor, Stettner Béla, Sterbenz Károly, Tavaszy Noémi, Tempinszky István, Varga Nándor Lajos, Várkonyi Károly és Vecserka Zsolt. A külföldi művészek közül A. Gelabert, J. Goljakovszkij, W. Jakubowski, K. Kozlovszkij, F. Kühn, R. Kaljo, S. Kulhanek, G. Gaugaen, Oriol M. Diví műveit állították ki. A tárlatot Nagy László Lázár rendezte.
    Komáromi Imre gyűjteményének sorsa sajnálatos módon a szétszóródás lett, élete vége felé maga kezdte el kollekciója felszámolását, mely részben budapesti gyűjtők kezébe került.

    Irodalom:

    Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

    Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész

    A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész; 108. rész; 109. rész; 110. rész; 111. rész

    komment

    Régi és új kincsek a 100 éves Zeneműtárból. Második rész

    2024. május 03. 17:02 - nemzetikonyvtar

    Kiállítás a Zeneműtár felállításának centenáriumán

    Száz évvel ezelőtt, május 1-jén alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának Zenei Osztálya, a későbbi Zeneműtár. A centenáriumot köszöntő alkalmi kiállítás, melyet az AIBM Magyar Nemzeti Csoport és az OSZK április 17-én tartott szakmai napja keretében mutatott be e sorok írója, az 1802-es könyvtáralapításig visszanyúló gyökerű, folyamatosan gyarapodó zenei gyűjtemény gazdagsága előtt tisztelgett, amely mindenkori munkatársainak, vezetőinek is köszönhetően mára kb. 18.000 kottakéziratot, 170.000 nyomtatott kottát, igen jelentős színházzenei, hagyatéki és hangzó gyűjteményt, megannyi zeneelméleti, szöveges kéziratot és zenei vonatkozású fényképet foglal magában: összesen mintegy 900.000 dokumentumot a 16. és a 21. század közötti időszakból. A tárlat nyolc tematikus egységben igyekezett bemutatni a gyűjtemény történeti rétegzettségét, tudatos gyarapítását, ezek legfőbb irányait. A kétrészes írásban a kiállítás felépítését követve idézzük fel a Zeneműtár történetének meghatározó epizódjait, fontosabb gyűjteményrészeinek alakulását.

    Régizenei gyűjteményünk ‒ amelynek gazdagságát és fejlődését az 5. tárló volt hivatott felvillantani ‒ az ún. fordulat éve után jelentősen gyarapodott a főúri és szerzetesi gyűjtemények, antikváriumok köztulajdonba vétele következtében. Az elsőként átvett, legnagyobb értékű dokumentumegyüttes az Esterházy hercegek kottatára ‒ illetve az Esterházy-udvar zenei és színházi életét dokumentáló értékes iratanyag ‒ volt, pontosabban az egykori archívumnak az első világháború után, a család döntése alapján Budára került része, amely 1949-ben, Vécsey Jenő zenetörténész tárvezetése (1945–1966) idején került a könyvtárba. E kottatár döntő részben a 18. század második felében és a 19. század elején alakult ki, amikor a család tagjainak bőkezű művészetpártoló tevékenysége európai rangú zenei központtá tette kismartoni és eszterházai udvarukat. A gyűjteményben megtalálhatók Joseph Haydn (1732–1809) és számos kiemelkedő muzsikus kortárs, köztük Michael Haydn (1737–1806) Johann Georg Albrechtsberger (1736–1809), Karl Ditters von Dittersdorf (1739–1799), Johann Nepomuk Hummel (1778–1837) és Franz Xaver Süssmayr (1766–1803) kompozíciói, az eszterházai operaházban Haydn által vezényelt operák kéziratos forrásai. Figyelemre méltó azonban a korábbi korszak termése is, amelynek értékeit főként az utóbbi időben kezdik felfedezni.

    5_tarlo_werner_der_gute_hirt_opti.jpgGregor Joseph Werner Der gute Hirt című oratóriumának kéziratos partitúrája (1739). Jelzet: Ms. mus. III. 1 – Színháztörténeti és Zeneműtár

    Közel 350 mű kéziratát őrizzük Gregor Joseph Werner (1693–1766) jelentős későbarokk zeneszerzőtől, aki 38 éven át Esterházy Pál Antal udvari karmestere, ezen a poszton Joseph Haydn elődje és néhány évig felettese volt. (Erre a dokumentumegyüttesre fókuszált elsőként a Haydneum Magyar Régizenei Központ tevékenysége és az OSZK-val közös digitalizálási-állományvédelmi projektje is.) De már a hercegi ág megalapítója, Esterházy Pál (1635–1713) nádor is nagy gondot fordított udvara zenei életének fejlesztésére: az általa összeállított Harmonia caelestis című, Bécsben 1711-ben kiadott vallásos gyűjtemény 1703-as metszőpéldánya is szerepelt a kiállításon.
    Természetesen a Vécsey és zenetudós munkatársai (Falvy Zoltán, Kecskeméti István, Somfai László, Bartha Dénes) által elsőként feldolgozott, a hazai és nemzetközi kutatás által máig legjobban feltárt, becses forráscsoportot a Joseph Haydn életművéhez kapcsolódó dokumentumok alkotják. Ismert, hogy a „szimfónia és a vonósnégyes atyja” az Esterházy hercegek szolgálatában írta művei zömét, s alkotó periódusának meghatározó, 1761‒1790 közötti szakaszát töltötte magyar földön Esterházy Pál Antal, majd 28 évig „Fényes” Miklós kismartoni és eszterházai birtokain. Halála után hagyatéka az Esterházy Archívumba került. Ennélfogva ma az OSZK őrzi a Joseph Haydn-autográfok világszerte leggazdagabb gyűjteményét – közel száz darabot –, emellett a mester számos művének korabeli kéziratos másolatát, első kiadását és tárgyi emlékeket. Ebből az anyagból volt látható a fiatal Haydn másodkarmesteri kinevezésének évéből (1761) származó egyik „napszak” szimfónia, a Le midi (a Dél) autográf partitúrája, valamint a szenvedélyes barytonjátékos „Fényes” Miklós számára komponált Baryton-triók, egykorú bőrkötésben.

    5_tarlo_haydn_barytontriok_opti.jpgJoseph Haydn barytonra, brácsára és csellóra írt trióinak szólamkötetei egykorú, díszes bőrkötésben. Jelzet: Ms. mus. I. 110 – Színháztörténeti és Zeneműtár

    A későbbiekben a tatai Esterházy-gyűjtemény és a vegyes eredetű rezidenciális kéziratok tovább gazdagították a Zeneműtár régizenei gyűjteményét.
    Az évtizedek során számos modern kiadás, hangfelvétel készült ebből a számos kiadatlan, felfedezésre érdemes művet magában foglaló anyagból. Legújabban, idén februárban Georg Druschetzky egyik, a kiállításon szereplő timpaniversenye látott napvilágot az Erdődy Kamarazenekar Alapítvány és az OSZK közös kiadásában.
    A kiállított újabb kincsek egyike az ún. Haydn-Verzeichnis volt, Joseph Haydn műveinek az idős zeneszerző által 1805-ben összeállított, segédje, Johann Elssler (1769–1843) kézírásával fennmaradt katalógusa. A második világháború idején még az Esterházyak gyűjteményében található műjegyzéknek 1945-ben nyoma veszett. Ezt a Haydn-életmű-kutatás számára fontos forrást 2008-ban, egy berlini árverésen sikerült megvásárolnia a könyvtárnak az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint magánszemélyek támogatásával.

    A másik Mozart Varázsfuvola című operájának egy 1796-ban készült, egykorú partitúramásolata, amely a mű nyitányát és első felvonását tartalmazza. Világviszonylatban ez az egyetlen olyan korabeli másolat, amely az ősbemutató színházához, a Theater auf der Wiedenhez köthető. Ezáltal a forrás értékes információkkal szolgál a Varázsfuvola korai előadási gyakorlatáról, illetve a Mozart által a bemutató után eszközölt változtatásokkal kapcsolatban. Az igen rossz állapotú kéziratot a Corvina Alapítvány támogatásával, 1996-ban vásárolta meg a könyvtár. A dokumentum még restaurálása előtt nagy nemzetközi figyelmet kapott, jelenleg pedig egy, a mű ősváltozatát rekonstruálni igyekvő CD-felvétel elkészítését segítheti.

    5_tarlo_varazsfuvola_opti.jpgMozart Varázsfuvola című műve nyitányának és első felvonásának egykorú kéziratos partitúramásolata (1796). Jelzet: Ms. mus. 10.868 – Színháztörténeti és Zeneműtár

    Gazdag 19. századi forrásanyagunkból – az Erkel-anyag mellett – kiemelkedik, nemzetközi jelentőségű a főként vásárlások útján kialakult Liszt Ferenc-gyűjtemény, valamint a csereakció keretében 1978-ban bekerült Goldmark Károly-hagyaték. Ezek különleges darabjaiból kínált válogatást a 6. tárló.
    A Liszt-ereklyék gyűjtése különösen a zeneszerző születésének centenáriumán kapott lendületet. Antikváriusoktól és magánszemélyektől vásárolt a könyvtár autográf kéziratokat és a mester keze nyomát magán viselő korrektúrapéldányokat. Ez alapozta meg az OSZK világhírű, közel félszáz szerzői kéziratot tartalmazó Liszt-gyűjteményét. Emellett számos, Liszt saját kezű bejegyzését magán viselő nyomdai tisztázatot, nyomtatványt, első kiadást foglal magában.  Liszt-kézirataink könyvtári-tudományos feltárásában, máig alapvető katalógusának elkészítésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Eckhardt Mária zenetörténész, a Liszt-életmű nemzetközi hírű kutatója, aki 1966 és 1973 között a Zeneműtár munkatársa volt.

    6_tarlo_liszt_via_crucis_opti.jpgLiszt Ferenc Via crucis című oratóriumának a szerző által készített ének–zongora (vagy orgonakíséretes) változata. Autográf partitúra (1878). Jelzet: Ms. mus. 14 – Színháztörténeti és Zeneműtár

    Kiállítottuk a Via crucis oratórium értékes autográf kéziratát. Megtekinthető volt becses ereklyénk, az Operaház megnyitójára szánt, a Magyar Király-dal alapmotívumát tartalmazó emléklap a zeneszerző magyar nyelvű aláírásával: „Mint Magyar hazámnak hű fia – Liszt Ferenc”. A lap közepén látható szakadást lövedék okozta: 1956 őszén, a Rádió ostromakor sérült meg az akkor még a Pollack Mihály téri Esterházy-palotában elhelyezett Zeneműtár raktárában.
    Új szerzeményként látható volt az a Louis Held által készített időskori Liszt-fotó, amely a művészt Arma Senkrah amerikai hegedűművésznővel ábrázolja. A Soirées de Vienne 1839-ben Hamburgban, August Cranznál megjelent díszkiadása a nemrég megvásárolt Várhelyi-hagyaték részeként érkezett be.
    Goldmark Károly autográf kéziratokban gazdag, többek között leveleket és tárgyi dokumentumokat is tartalmazó hagyatékából, amelyet Kecskeméti István osztályvezető személyesen rendezett, az Erinnerungen aus meinem Leben (Emlékek életemből) c. visszaemlékezés eredeti kézirata és egyik portréképe volt látható a kiállításban.
    A Friedrich Rückert versét megzenésítő Irrlichter az egyik olyan Goldmark-dokumentum, amelyet 2012-ben, az Értékmentő Pulszky Program támogatásával sikerült megvásárolni. Páratlan Goldmark-gyűjteményünket azóta ez az 1860 körül komponált, korábban ismeretlen dal szerzői kézirata is gazdagítja.

    6_tarlo_liszt_goldmark_foto_opti.jpgLouis Held Liszt Ferencről és Arma Senkrah amerikai hegedűművészről (1885), valamint Josef Löwy Karl Goldmarkról készült fényképe (1888) a kiállításon

    A 7. tárló anyaga 20. századi zeneszerzőkhöz kapcsolódó, önálló kiállításra is érdemes hagyatékaink közül illusztrált néhányat.
    Megtekinthető volt Zágon Géza Vilmos (1889‒1918) Pierrot lunaire című dalciklusának az első világháborúban fiatalon elhunyt tehetséges muzsikus hagyatékából származó szerzői kézirata. Zágon ‒ Schönberg híres melodrámájához hasonlóan ‒ Albert Giraud belga költő ötven „bergamói rondóból” álló versciklusának (1884) darabjait zenésítette meg, ám kompozíciója a kiválasztott hat költeményt eredeti nyelven használta fel, más műfajú és annál jóval korábbi: komponálását a zeneszerző 1909-ben fejezte be. A háború előtt Budapesten és Párizsban is szép sikerrel bemutatott művet maga Debussy javítgatta prozódiailag, akihez tanítványi-baráti viszony fűzte a korabeli párizsi zenei élet más nagyjaival, Bartókkal és Kodállyal is levelező művészt.

    Az 1945 után Ausztriában, majd az Egyesült Államokban élő Dohnányi Ernő (1877–1960) hagyatékának Magyarországon maradt részét özvegye és húga az 1960-as évek elején ajándékozta az OSZK Zeneműtárának. A hagyaték egyedülálló mennyiségben őriz zeneműkéziratokat, eredeti leveleket, fényképeket, korabeli műsorlapokat és kritikákat. A kiadatlan, nemrégiben újrafelfedezett kompozíciók közé tartozik a millenniumi királydíj-pályázaton első díjat nyert, ifjúkori Zrínyi-nyitány autográf kézirata. A művet 1897. június 3-án mutatta be a Filharmóniai Társaság a szintén királydíjas, kéziratban nálunk őrzött F-dúr szimfóniával együtt. E művekből 2011-ben a Kovács László vezette Miskolci Szimfonikus Zenekar készítette a világelső felvételt a Hungarotonnál, jelenleg pedig külföldi zenekar készül repertoárjára tűzni a darabokat. A Hitvallás című, Trianonra reflektáló Dohnányi-mű (1920) egy átiratának szólamanyaga a New York-i Queens College ajándékaként érkezett be 1994 körül.

    7_tarlo_dohnanyi_zrinyi-nyitany_opti.jpgDohnányi Ernő Zrínyi-nyitány című művének autográf partitúrája (1896). Jelzet: Ms. mus. 3.270 – Színháztörténeti és Zeneműtár

    Hasonló összetettségű és jelentőségű Farkas Ferenc (1905–2000), a szinte minden műfajban alkotó, termékeny zeneszerző, nagyhatású zenepedagógus és karmester hagyatéka, amely 2015-ben, a zeneszerző fia, Farkas András ajándékaként került a könyvtárba. Az életút egészét reprezentáló, gazdag irathagyaték és hangfelvételek mellett a zeneszerző mintegy ezer kompozícióját tartalmazza. Ezek között megtalálhatók ismert műve, a Régi magyar táncok a 17. századból számtalan variációban megfogalmazott darabjai, amelyből az egyik verzió eredeti kéziratát és nyomtatott kiadását állítottuk ki.
    Árveréseken megszerzett két érdekes dokumentumegyüttes egy-egy darabja is helyet kapott a tárlóban. 2016-ban, Mikusi Balázs tárvezetése (2009–2020) idején sikerült megvásárolni azt a 4 db albumot, amely az 1949-ben külföldre emigrált, ezért egykori zeneszerzői tekintélye ellenére itthon szinte elfeledett Veress Sándor (1907–1992) kevéssé ismert korai pályafutásának dokumentumait tartalmazza teljességre törően: hazai és külföldi koncertek műsorlapjait, plakátjait, az eseményekkel kapcsolatos hangversenykritikákat, olykor fotót is. Nemrégiben pedig a tártörténeti szempontból is érdekes Kereszty István-hagyatékot sikerült kiegészíteni Kereszty mintegy 30 levelével, melyeket ifj. Veress Endréhez, Veress Sándor operaénekes testvéréhez írt 1936 és 1943 között.

    8_tarlo_volly-henger_opti.jpgVolly István (1907–1992) zeneszerző, népdalgyűjtő egyik népzenei fonográfhengere a kiállításon

    A kiállítás utolsó tárlójában hangzó gyűjteményünkből válogatott tárgyak kaptak helyet. Ez az állományrész viszonylag fiatal, ám az utóbbi évtizedek dinamikus gyarapodása folytán mára számbelileg is jelentős: összesen mintegy 100.000 dokumentumot foglal magában a fonográfhengerektől kezdve a sellaklemezeken, LP-ken és magnókazettákon át a legújabb CD-kig, sőt egészen a pendrive-ig és a QR-kódig. A kereskedelmi forgalomba került hanghordozók mellett egyedi felvételek is találhatók köztük, mint például Szőke Péter magnetofonfelvételeken rögzített madárhanggyűjteménye vagy Volly István (1907–1992) népzenei fonográfhengerei. Ereklyeként őrizzük azt a két viaszhengert, melyekre Kossuth Lajos egy ünnepi beszédét rögzítették 1890-ben Torinóban.
    Az 1990-es évektől több jelentős magyar vonatkozású magángyűjtemény került be adományok és vásárlások útján: többek között Kovács József lemezgyűjteménye, majd a 2010-es években a folyamatos feldolgozás és digitalizálás alatt álló, hatalmas Marton-Bajnai Gyűjtemény 45.000 lemeze, Kiss Gábor Zoltán gyűjteménye, Simon Géza Gábor dzsesszarchívuma, Sebestyén János és Fábián Imre hagyatéka.
    Érdekes hangzó anyagok érkeztek haza a diaszpórából 2014 és 2022 között és kerültek be gyűjteményünkbe a nagyszabású Mikes Kelemen Program keretében is. A kiállított karácsonyi albumot, amelynek felvételein egy clevelandi ferences szerzetes orgonál és énekel magyarul, az 1956 előtti magyar emigráció számára adta ki egy ismeretlen amerikai kiadó.
    2022 nyarán ugyancsak a Mikes-programban, Londonból érkezett ajándékképpen az az értékes lemezgyűjtemény, amely a világhírű Léner-kvartett összegyűjtött, eredeti gramofonlemezeit tartalmazza. Beethoven teljes vonósnégyes-sorozatának a kiállításon látható albuma 1927-ben, a Beethoven-centenárium évében készült Londonban, a Columbia cég felkérésére. A rangos szakmai díjakkal elismert ciklus több százezer példányban kelt el.
    Az utóbbi két-három évben kerültek a Zeneműtárba a Madách Színház archív kísérőzene-gyűjteményének magnószalagokra rögzített hanganyagai, valamint a kapcsolódó kották, tovább gazdagítva 550 polcfolyómétert kitevő színházzenei gyűjteményünket.
    A Zeneműtár anyagából készült világpremier CD-felvételek közül öt került a tárlóba, köztük Druschetzky szóló üstdobokra és zenekarra írt versenyműveinek az Erdődy Kamarazenekar által készített lemezfelvétele és a Der Gute Hirt című Werner-oratóriumot Vashegyi György együtteseinek előadásában közreadó CD-kiadvány.
    Az intézményi státuszában 2020-ban bekövetkezett változás nyomán jelenleg a Színháztörténeti és Zeneműtár nevű szervezeti egység keretében működő Zeneműtár gyűjteménye nemcsak folyamatosan gyarapodik, hanem a könyvtári és tudományos feltáró munka során is újabb és újabb kincsei kerülnek napvilágra. 

    Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

    Hivatkozott irodalom és források:

    komment

    Régi és új kincsek a 100 éves Zeneműtárból. Első rész

    2024. május 01. 06:00 - nemzetikonyvtar

    Kiállítás a Zeneműtár felállításának centenáriumán

    Száz évvel ezelőtt, május 1-jén alakult meg a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának Zenei Osztálya, a későbbi Zeneműtár. A centenáriumot köszöntő alkalmi kiállítás, melyet az AIBM Magyar Nemzeti Csoport és az OSZK április 17-én tartott szakmai napja keretében mutatott be e sorok írója, az 1802-es könyvtáralapításig visszanyúló gyökerű, folyamatosan gyarapodó zenei gyűjtemény gazdagsága előtt tisztelgett, amely mindenkori munkatársainak, vezetőinek is köszönhetően mára kb. 18.000 kottakéziratot, 170.000 nyomtatott kottát, igen jelentős színházzenei, hagyatéki és hangzó gyűjteményt, megannyi zeneelméleti, szöveges kéziratot és zenei vonatkozású fényképet foglal magában: összesen mintegy 900.000 dokumentumot a 16. és a 21. század közötti időszakból. A tárlat nyolc tematikus egységben igyekezett bemutatni a gyűjtemény történeti rétegzettségét, tudatos gyarapítását, ezek legfőbb irányait. A kétrészes írásban a kiállítás felépítését követve idézzük fel a Zeneműtár történetének meghatározó epizódjait, fontosabb gyűjteményrészeinek alakulását.

    A zenei gyűjtemény 19. századi eredetű rétegét reprezentáló 1. tárlóban főként a Széchényi család tagjaihoz és az OSZK egykori igazgatójához, Mátray Gábor (1797–1975) zeneszerző-zenetörténészhez köthető relikviák kaptak helyet.
    Széchényi Kálmán 2018-ban megjelent zenei családtörténetéből tudjuk, hogy a könyvtáralapító Széchényi Ferenctől ered a család legtöbb tehetséges muzsikust, zeneszerzőt és művészetpártolót adó ága. Széchényi Ferenc gróf maga is foglalkozott zeneszerzéssel, zenekarokat tartott fenn, például Kiscenken Franz Anton Hoffmeister (1754–1812), a későbbi zeneműkiadó volt az együttes karmestere. A könyvtár gyűjteményét – utódaihoz hasonlóan – zeneművekkel is gazdagította. Egykori gazdag kottatárából származik Benedetto Marcello (1686–1739) híres Estro poetico-armonico című, nyolckötetes művének gyűjteményünkben Mus. pr. 1 jelzet alatt katalogizált első kiadása. Az ötven olasz nyelvű zsoltárparafrázis megzenésítését tartalmazó reprezentatív kiadvány kötetei 1724 és 1726 között jelentek meg Velencében, Dávid életének jeleneteit ábrázoló metszetekkel. A gyűjtemény egyik érdekessége, hogy 11 héber imadallam is megtalálható benne.
    Széchényi Ferenc legidősebb leánya, Széchényi Franciska grófnő kitűnő zongorista és az egyik első női zeneszerző volt. Művei közül az Emlény (La pensée) című énekduett Mátray Gábor fordításában és átiratában volt látható a kiállításban.

    1_tarlo_kt_arckep_758_matray_gabor_opti.jpgBorsos József és Doctor Albert fényképe Mátray Gáborról. Jelzet: Arckép 758 Kézirattár

    A fiatal korában Széchényi Lajos gróf családjánál nevelősködő Mátray (eredeti nevén Rothkrepf) Gábor 1846-tól mintegy három évtizeden keresztül töltötte be a könyvtárőri posztot. Kereszty Istvánnak egy 1902-ben, a Magyar Könyvszemlében megjelent cikke szerint, amely először adott számot az OSZK zenei gyűjteményéről, Mátraynak komoly szerepe volt abban, hogy az 1848. évi XVIII. tc. a megjelent zeneművek beküldését is kötelezővé tette. Neki köszönhető az is, hogy a Nyomtatványi Osztályon a zenei könyveket és a kottakiadványokat az ún. Musica theoretica et practica szakba sorolták az általa bevezetett müncheni szakrendszerben. Ez a szak a századforduló környékén mintegy 2000 tételt számlált, viszonylag gazdag zenei gyűjteménynek számított. Megvolt és ma is megvan benne Mátray nagy vállalkozásának, a Magyar népdalok egyetemes gyűjteményének 1852 és 1858 között megjelent három kötete, a rossz állapotú kolligátum helyett azonban Várhelyi Márton (1947–2018) zenei antikvárius nemrég megvásárolt, válogatott hagyatékából állítottuk ki az egyik kötet egy szépen restaurált példányát.
    Kereszty említett cikke szerint minden műfajú 19. századi, illetve kortárs zene képviseltette magát a gyűjteményben. Nem hiányzott belőle a korabeli könnyűzene sem. A kiállításon szereplő, 1898-as kiadású Ujvári Károly-kupléhoz hasonló orfeumi slágerekből például egy egész sorozat található gyűjteményünkben. Kereszty a Kézirattár jelentős zenei gyűjteményéről is hírt adott, ebben kb. 250 levélről.

    2_tarlo_bank_ban_opti.jpgA Bánk bán szerzői partitúrája. No. 8. Aria („Hazám, hazám…”), 2. kötet, fol. 8 verso. Jelzet: Ms. mus. 5/2 ‒ Színháztörténeti és Zeneműtár

    A 2. tárló a Zeneműtár Erkel Ferenc vonatkozású dokumentumaiból adott ízelítőt, melyek jelentős része a 20. század elején, az Erkel-hagyatékkal került be a könyvtár Kézirattárába. Erkel-anyagunk jó példa az említett időbeli rétegzettségre.
    Erkelnek nem sok műve jelent meg életében nyomtatásban, de a Hunyadi László kiállított zongoraátirata, a Bánk bán és a Sarolta zongorakivonatával együtt még a 19. század folyamán bekerült a könyvtárba.
    Az 1904-ben megvásárolt és a következő évek során beérkezett Erkel-hagyaték többek között a zeneszerző nyolc operájának eredeti kéziratos partitúráját, vázlatanyagát és több kisebb művének autográf vagy másolt kéziratos forrását tartalmazza. A hagyatékkal érkezett a könyvtárba a Himnusz később Ms. mus. 1/a jelzet alatt katalogizált, becses pályázati példánya. Szintén a hagyatékból került be Hector Berlioz Rákóczi-induló-feldolgozásának autográf partitúrája, amelyből a francia zeneszerző 1846. február 15-én és 20-án vezényelte a művet a pesti Nemzeti Színházban. A nagy sikerre tekintettel adhatta a kéziratot Erkel Ferencnek, a színház első karmesterének.
    A kiállításon látható volt az 1861. március 9-én bemutatott Bánk bán több kéz által írt szerzői partitúrája, Egressy Béni eredeti szövegével. Miután az operát néhány éven belül maga a zeneszerző revideálta, majd az 1930-as években mind szövegét, mind zenéjét tekintve jelentős átdolgozáson esett át, a Bánk bán eredeti formája csaknem feledésbe merült. Az ősváltozat rekonstruálását, 2008-as debreceni, 2010-es miskolci és budapesti előadását az autográf partitúra tette lehetővé, amely a mű keletkezéséről, s az Erkel-fiúk közreműködéséről is árulkodik. Az Erkel-hagyaték operaanyaga a 20. század végén kiegészült a többek között Erkel Ferenc által vezényelt, saját operái nemzeti színházi másolatait is tartalmazó ún. Operabánya-anyaggal. Így állt össze Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész osztályvezetősége idején (1994–2008) az Erkel-operák tudományos összkiadásának beindításához szükséges, alapvető forrásanyag, amelyet az MTA Zenetudományi Intézete munkatársainak bevonásával sikerült rendezni és digitalizálni.
    További kiegészítést jelentett 2011-ben Erkel Gyula hagyatékának megvásárlása, amely Erkel Ferenc-vázlatoldalakat is tartalmaz. Ebből az anyagból származik például Erkel Ferenc Buzgó kebellel című férfikari művének autográf vázlata, amely tisztázta a kompozíció addig kérdéses szerzőségét.

    3_tarlo_mihalovich_tolltarto_opti.jpgMihalovich Ödön tolltartója. Jelzet: Zenei analecta 1 Színháztörténeti és Zeneműtár

    A Zeneműtár mint önálló különgyűjtemény létrejötte nagy mértékben összefügg az Erkel Ferenc-hagyaték bekerülésével. Egyrészt a hatalmas levél- és kottahagyaték rendkívüli mértékben megnövelte a Kézirattár zenei anyagát, emiatt 1905-ben ott is felállítottak egy külön Musica szakot. Másrészt világossá vált, hogy az anyag feldolgozásához és gondozásához komoly zenei képzettséggel rendelkező szakemberekre és speciális tárolási módra van szükség.
    A 20. század elején aktuális kérdéssé vált egy önálló zenetörténeti gyűjtemény felállításának terve. A Múzeumon belül két zenei szakember, Kereszty István (1860–1944), a Hírlaptár vezetője és Isoz (D’Isoz) Kálmán (1878–1956) múzeumi főtitkár nézetei ütköztek. Isoz csakis a nemzeti könyvtár keretein belüli, hungarika jellegű gyűjteményt tudott elképzelni, azonban egy teljesen önálló, nem kizárólag hungarika jellegű, országos zenei könyvtár és gyűjtemény megalapításának terve is felmerült. Végül Isoz Kálmán kapott megbízást az önálló zenei osztály megszervezésére. Vezetésével 1924. május 1-jén jött létre hivatalosan a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtárának Zenei Osztálya, amely 1934 óta viseli a Zeneműtár nevet. A zenei anyag leválogatásában Kereszty és Lavotta Rezső későbbi osztályvezető is részt vett.
    A kezdet nehézkes volt. 1926 és 1929 között Isoz gyakorlatilag egy személyben volt vezető és munkatárs, s csak 1930-ban lett két munkatársa Lajtha László és Bartha Dénes személyében, amikor néhány évig Zenetörténeti Osztály néven, az Országos Magyar Gyűjteményegyetem kebelébe tartozó Múzeum szervezeti keretében működött a zenei gyűjtemény. Az 1924 utáni első években még rendszeres gyarapítási kerettel sem rendelkezett az osztály, igaz, Isoz szaktekintélye és leleménye folytán számos élő zeneszerző ajándékozott a gyűjteménynek autográf kéziratos kottát, saját kezű aláírással ellátott fényképet.
    Az első tári növedéknapló tanúsága szerint a legelső, állományba vett dokumentumok között volt Mihalovich Ödön aláírt portréképe. Mellé került a tárlóban az az 1990-es években bekerült, ékkövekkel kirakott ezüst és arany tolltartó, amelyet a Zeneakadémia tanári testülete ajándékozott Mihalovichnak 1901-ben, húsz éves igazgatói működése alkalmából.
    Szintén a tár fennállásának első éveiben (1928-ban) került be a gyűjteménybe Bartók Béla két jelentős műve, a szerző ajándékaként: a Zongoraszonáta 1926. december 3-i rádiós ősbemutatójának autográfja, valamint A magyar népdal című tanulmányának eredeti kézirata.

    3_tarlo_bartok_sonata_opti.jpgBartók Béla: Sonata (1926). Autográf. A mű 1926. december 3-i rádiós ősbemutatójának eredeti kézirata. Jelzet: Ms. mus. 998 Színháztörténeti és Zeneműtár

    A Bártfai Gyűjtemény – a jeles reformátor, Leonard Stöckel (1510–1560) tevékenységének köszönhetően virágzó kultúrájú, felvidéki Bártfa város Szent Egyed-templomának egykori kottatára – még 1915-ben, vásárlás útján került be a Nemzeti Múzeumba és annak könyvtárába (egyéb megvásárolt műtárgyakkal, könyvekkel), majd a zenei anyag az 1920-as évek közepén átkerült az akkor megalakult Zenei Osztályra. Gombosi Ottó rendezte és értékelte az idők során megcsonkult gyűjtemény anyagát, amely 20 nyomtatott és 33 kéziratos egységet, összesen több mint 70 kéziratos és nyomtatott szólamkönyvet, ill. tabulatúrát tartalmaz az 1540-es évek és az 1660-as évek közötti időszakból. Igen rossz állapotban került be, a zenei anyag restaurálását az 1950-es évek utolsó éveiben kezdték el, majd 1970-ben folytatták. Később Murányi Róbert készítette el a gyűjteményben fennmaradt mintegy 2600 mű tematikus katalógusát. Főként itáliai, német, kisebb részben németalföldi zeneszerzők művei találhatók meg az anyagban, másolatban, de vannak csak ebben a gyűjteményben fellehető kompozíciók is.

    A kiállított Bártfa Ms. mus. 23, az 1551-ből származó egyik legrégebbi kéziratos kötet többek között Josquin des Prez, Heinrich Isaac, Heinrich Finck, Ludwig Senfl műveit tartalmazza. Emellett szerepelnek benne helyi és magyar vonatkozású művek is, például Zacharias Zarewutius (1605–1667), a templom neves orgonistájának lejegyzésében saját és mások művei. A legkorábbi kiadványok, olykor korabeli kéziratos kiegészítéssel, Wittenbergből, az 1540-es évekből származnak. Alig néhány évvel későbbiek a kiállításban szereplő nyomtatványok, melyek eredeti bőrkötését sikerült megmenteni és restaurálni.

    Illyés Boglárka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

    Hivatkozott irodalom és források:

     

    komment
    süti beállítások módosítása