„Egy makacs ember”. Első rész

2022. augusztus 15. 06:00 - nemzetikonyvtar

India függetlenségének 75. évfordulójára

Márai Sándor egyik írása címében „makacs embernek” nevezte Móhandász Karamcsand Gándhit, de emlegették prófétaként, szent emberként, vezérként, vagy Rabindranath Tagore (ejtsd Rabindranáth Thákur) megtisztelő elnevezésével, a Mahátmaként (Nagy Lélek). India függetlenségének kivívásában Gándhi elévülhetetlen érdemeket szerzett. Alakját a korabeli újságok híradásai és Gándhi magyar látogatóinak visszaemlékezései alapján idézzük meg.

Gándhi visszatérése Indiába

Baktay Ervin India szabadságot akar című művében mutatott rá arra a tényre, hogy maguk az angolok is hozzájárultak ahhoz, hogy az indiaiakban felébredjen országuk függetlenségének gondolata:

„a brit uralom legfőbb érdeme akaratlan, önkénytelen volt: India egységesítésével megteremtette az előfeltételeit egy odáig teljesen ismeretlen eszme, a nemzeti gondolat megszületéséhez.”

Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942], 129. Törzsgyűjtemény

baktay_india_szabadsagot_akar_cimlap_opti.jpgBaktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942]. Címlap – Törzsgyűjtemény

A nemzeti gondolat csírái Bengálban, konkrétan Kalkuttában (ma Kolkata) jelentek meg, nem véletlenül, hiszen itt volt a brit-indiai kormány fővárosa. Az indiai öntudatra ébredés vallási keretek között bontakozott ki, olyan, a hinduizmus modernizálását célul tűző szervezetek kialakulásával, mint pl. a Brahmó Szamádzs, az Árja Szamádzs, a Rámakrisna Misszió és olyan neves újító szellemű, reformeszméket valló személyiségek színrelépésével és vezetésével, mint Rámmóhan Ráj (Rammohan Roy), Dvárkánáth Thákur (Dwarkanath Tagore), Dájánanda Szaraszvatí (Dayananda Saraswati), vagy Vivékánanda szvámi (Swami Vivekananda). Ezek a mozgalmak, bár vallási alapon szerveződtek, hamarosan politikai színezetet kaptak, a kulturális ellenállás formáját öltötték a gyarmati uralommal szemben és elősegítették a hindu egység és összetartozás gondolatának kibontakozását. S ami még nagyon fontos volt, hogy pozícióikat a kommunikáció modern formáival erősítették, a nyomtatott szó erejével, nyomdák létrehozásával, újságok alapításával, hogy ezáltal megfelelő tájékoztatást nyújtsanak a politikai és közéleti eseményekről és formálják is a közvéleményt, ellensúlyozva az angol újságok hatását. A politikai érdeklődés India-szerte fokozódott, egyelőre főként a hindu értelmiség körében, akik területi alapon szerveződő ligákban tömörültek. Amikor a britek látták, hogy a hindu nacionalizmus egyre nagyobb teret ölt, a muszlim kisebbséget állították szembe a hindu többséggel, megpróbálták egymás ellen kijátszani őket.
Fontos lépés volt 1885-ben az indiai nacionalizmus politikai szervezetének, az Indiai Nemzeti Kongresszusnak a létrehozása a nemzeti ligák képviselőinek részvételével. Alapításában tevékeny részt vállalt Szuréndranáth Banerdzsi (Surendranath Banerjee), Dadabhai Naorodzsi (Dadabhai Naoroji). A Kongresszus hamarosan egyfajta nemzeti parlamentté fejlődött, bár jogai nem voltak a kormánnyal szemben. Azonban 1906-ban, Kalkuttában tartott gyűlésükön, már határozottan állást foglaltak India önkormányzatisága mellett. Ekkor fogalmazódtak meg a később nagy szerephez jutó elvek és jelszavak, mint a szvarádzs (önkormányzat), a szvadésí (önellátás, a hazai ipar), és az általános bojkott. A szvarádzs irányzat élén Bál Gangádhar Tilak (Bal Gangadhar Tilak), a radikális nacionalizmus képviselője állt. Két helyi, maráthi nyelvű újság szerkesztőjeként az újságírást használta a gyarmati uralom elleni fegyverként. Közvetlenül nem vett részt erőszakos támadásokban, de többször megvádoltak terrorista cselekedetekkel. A nemzeti mozgalom történetében fordulópontot jelentett Móhandász Karamcsand Gándhi hazatérése Dél-Afrikából 1915-ben, fellépésével az indiai nemzeti mozgalom új szakaszába lépett.
Az első világháborúban Gándhi felszólítására az indiaiak az angol kormányt támogatták, mert erkölcsi elvei szerint nem támadhatták hátba a másutt lefoglalt brit erőket. Az angolok pedig 1917-ben ünnepélyes kormányhatározattal tettek ígéretet a helyi önkormányzatok támogatására, amely előkészítette volna India felelős önkormányzatának bevezetését a birodalmon belül, azaz olyan domínium státuszt ígértek, amely Ausztráliával, Dél-Afrikával és Kanadával egyenlő rangra emelte volna Indiát is. A világháború befejezése után a britek azonban már jóval szerényebb engedményekkel akarták beváltani ígéretüket, amit természetesen a Nemzeti Kongresszus elutasított. Hogy a nemzeti ellenállást csírájában is elfojtsák, érvényben hagyták a kivételes háborús rendelkezéseket tartalmazó Rowlatt-féle törvényt, amellyel bárkit ok nélkül őrizetbe vehettek, letartóztathattak. Erre válaszként indította el Gándhi erőszaknélküli ellenállását, a polgári engedelmesség megtagadását, amelyet szatjágrahának, az igazsághoz való ragaszkodásnak nevezett. Ennek értelmében megtagadták a kormányzattal való együttműködést, az adók megfizetését, bojkottálták a brit árukat, a brit-indiai törvényszékeket, az állami iskolákat. Szabarmatiban pedig megalapította a Szatjágraha-Ásramnak nevezett telepét, az állami börtön közvetlen közelében, hiszen, ahogy megjegyezte:

„az erőszaknélküli ellenállás híveinek készen kell lenniük a bebörtönzésre, s ezért igen kényelmes dolog, ha a börtön kézügyben van.”

Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942], 147. – Törzsgyűjtemény

Gándhi politikájáról, mozgalmáról a magyar napilapok és folyóiratok bő terjedelemben számoltak be, gyakran állítva párhuzamba alakját és eszmerendszerét a Magyarországon is jól ismert Nobel-díjas költő, Rabindranath Tagore felfogásával, így a magyar olvasóközönség naprakészen követhette az indiai eseményeket. Részletesen tudósítottak az általa vezetett bojkottról, rokkájáról, szövőszékéről, sómenetéről, bebörtönzéseiről, a londoni kerekasztal-konferenciákról, valamint böjtjeiről és annak hatásosságáról.

gandhi_and_tagore_1920_opti.jpgGándhi és Tagore 1920-ban. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

1920-ban a Nemzeti Újság címlapján közölte a hírt, hogy forradalom készül Indiában (Jávor: Forradalmi mozgalom Indiában. Vérfürdő után megalázás. In: Nemzeti Újság, 1920. október 6., 1.). Egész Angliában megütközést keltett Gandhi felhívása, hogy az indiaiak mondjanak le minden brit címről és kitüntetésről, tagadják meg a katonai szolgálatot és utasítsák el az angolok által felkínált állásokat. Az angol sajtó szerint az írektől kaptak vérszemet az indusok:

„Gandhi programja a legvörösebb republikánus sinn-fein program. Azonban az egész nemzeti mozgalmat nem lenne nehéz katonasággal elnyomni, mint ahogy ez Írországban már gyakran megtörtént, ha a ravasz Gandhi nem eszelt volna ki egy olyan módszert, amelyet – ha keresztülvisz – semmiféle brit presszióval nem lehet megorvosolni. India ugyanis ki akarja mondani a bojkottot az idegen árukra! Ez most a legújabb réme az angoloknak. Megszűnik az indiai export és a tűrhetetlen drágaság Angliában kétszereződni fog.”

Jávor: Forradalmi mozgalom Indiában. Vérfürdő után megalázás. In: Nemzeti Újság, 1920. október 6., 1. – Törzsgyűjtemény

Egy évvel később Gándhi, a „prófétaként tisztelt vezér” a brit trónörökös indiai látogatásának bojkottjára is felszólította az indusokat. (Az indiai hazafiak az angol trónörökös ellen. In: Kis Újság, 1921. augusztus 7., 2.) A walesi herceg Bombay-ba (ma Mumbai) való megérkezésekor kitört zavargásoknak több halottja és sebesültje is volt.

„Bombayban nem láttak még akkora tömeget, amekkora összegyűlt, hogy meghallgassa Gandhi, Lajpatrai, Mohamed Ali és a többi népvezér beszédeit. Tüntetésül mindenki hazai szövetből készült sapkát, úgynevezett Gandhi-sapkát viselt.”

Indiában igen súlyos a helyzet. In: Az Est, 1921. november 4., 4. – Törzsgyűjtemény

1919-ben az a hír járta be a sajtót, hogy Tagore lemondott lovagi címéről, melyet nyílt levél formájában közölt India alkirályával. Lépését az 1919. április 13-i amritszári vagy Dzsallianvala Bágh-i mészárlással indokolta, tehát nem közvetlenül Gándhi felhívására tette. („Sir” Rabindranath Tagore lemond az angol nemességről. In: Világ, 1919. december 3., 5.). Bár Gándhi és Tagore politikai felfogása sok tekintetben eltért egymástól, amelyet több lap is elemzett, de határozottan jó viszonyt ápoltak egymással, kölcsönösen tisztelték egymást. A Világ egyik legkorábbi, 1921-ben megjelent írásában kifejtette, hogy mindketten meghatározó egyéniségei voltak Indiának, de másképp képzelték el jövőjét, más eszközökkel kívánták megvalósítani függetlenségét. A névtelenségbe burkolódzó cikkíró mély ellentétnek írta le a köztük lévő különbséget. Gándhi szervezőképességének, szuggesztív erejének tulajdonította az indiai nacionalista mozgalom kiterjedését, hatásának megsokszorozódását. A non-cooperation (együtt-nem-működés) jelszava éles ellentétben állt azzal a felfogással, amit Tagore képviselt, vagyis a nyugati és a keleti kultúrák egymásra hatásának és együttműködésének elképzelésével. A cikk szerint Tagore hatása már szinte nagyobb Európában, mint hazájában.

Egész különös az, hogy akkor, amikor Tagore az indiai kultúra nagy képviselője gyanánt, szinte példátlan diadalútban járta be Európát és Amerikát: hazaérkezve elszigetelt emberré lett, vagy egy reménytelen kisebbség vezérévé.”

Gandhi. In: Világ, 1921. december 7., 5. – Törzsgyűjtemény

Ez utóbbi megállapítás erős túlzásnak tekinthető, hiszen Tagore hatalmas tiszteletnek örvendett Indiában, és Gándhival való barátságának bizonyítéka, hogy a Mahátma (Nagy Lélek) nevet is ő adta neki.
Tagore és Gándhi világnézetének és gondolkodásának összehasonlításával Fülöp Miller Renée is foglalkozott a Jövő című lapban megjelent publicisztikájában: 

„Mialatt Tagore, aki megismerkedett a Nyugat nagy szellemi értékeivel, a Nyugat és Kelet kultúrája között a megértés hídját akarja verni, Gandhi a nyugati kultúra előtörésében az ősi indus kultúrának (amely a legszentebb emberi értékek őrzője) veszélyeztetését látja. Az angol elnyomás alól való indiai fölszabadulás szükségessége kérdésében azonban Gandhi és Tagore is egy véleményen voltak.”

Fülöp René: A gyarmatok ébredése. In: Jövő, 1921. december 30., 4–5. – Törzsgyűjtemény

mohandas_k_gandhi_1924_opti.jpg

Gándhi böjtje, 1924. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

A függetlenségért folytatott harc eszközeinek tekintetében nemcsak Gándhi és Tagore között volt különbség. 1924-ben Kepes Ferenc egy újabb politikai ellentétre világított rá a cikkében, amely Gándhi és Csittarandzsan Dász (Chittaranjan Das) doktor között feszült, mert míg az előbbi a fegyvertelen ellenállást, az utóbbi, Kepes Ferenc megfogalmazása szerint a nyílt terrort hirdette. Kepes kétségbe vonta Gándhi programjának megvalósíthatóságát is, mert szerinte a nemzeti és világszabadság eszménye erkölcsi elvekre alapozva bukásra van ítélve. (Kepes Ferenc: Gandhi és Dáz. In: Világ, 1924. június 28., 6.)
Ugyanezt a témát boncolgatta a Világ londoni tudósítója is, de már Dász halálát követően. (Anglia legnagyobb ellenfele, aki ötven éves koráig volt híres, gazdag ügyvéd: és azután apostol lett. In: Világ, 1925. június 25., 9.) A cikk Gándhi munkatársáról, Csittarandzsan Dászról szól, akit a kongresszus alvezérének neveznek a cikkben. Dász szintén Angliában végzett, akárcsak Gándhi és hosszú ideig praktizált ügyvédként, sokat foglalkozott az indiai nemzeti mozgalom vezérei ellen indított perekkel, majd egy idő után forma szerint is csatlakozott a mozgalomhoz. Sokáig kitartott Gándhi oldalán, börtönévei alatt ő vette át a nemzeti mozgalom vezetését és egyetértett az együtt-nem-működés elvével, de tovább ment, aktív eszközökkel kívánta helyreállítani India teljes önkormányzatát, de halála megakadályozta ebben.

baktay_india_szabadsagot_akar_gandhi_haza_opti.jpgGándhi háza a nemzeti mozgalom központjában, Szbarmatiban. In: Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942]. – Törzsgyűjtemény

Gándhit szelídebb módszerei ellenére is veszélyesebb ellenfélnek ítélte meg a brit kormányzat, mint az erőszak politikáját képviselőket, mert tudták róla, hogy mindenképpen keresztül akarja vinni India függetlenségének kivívását. Az Indián belüli vallási és társadalmi ellentéteket Gándhi időszakos böjtjeivel kívánta lecsillapítani. Módszereiről a magyar írók is véleményt nyilvánítottak a lapok hasábjain. Kosztolányi Dezső a Bácsmegyei Naplóban írta a következőket:

„Ez a huszonegy böjtnap nem arra szolgált, hogy Anglia azalatt visszaadja India függetlenségét. Arra sem, hogy az indiai tömegek újra ellenállásra kapjanak. Ma már más módon folyik a harc. Az indusok belátták sokévi tapasztalatuk nyomán, hogy a keleti szenvedés hite nem töri meg a nyugati hatalmakat. Ellenben a Gandhi erkölcsi, politikai nagysága így is óriási erőt jelent. Nem hiába állította róla Rabindranáth Tagore, hogy az ő lelke az emberiség egyik legtisztább kincse.
Az angol orvosok ellenben azt állítják, hogy a próféta föltétlenül lelki beteg. Aki ilyen áldozatot vesz magára, az őrült, magyarán kötni való bolond. Nem tudjuk, hogy igazuk van-e ezeknek a tudós orvosoknak. Azt azonban tudjuk, hogy az ő böjtje alatt az indusok, mohamedánok megértették egymást, és azt kívánjuk, vajha Európát is ilyen őrültek, ilyen kötni való bolondok vezetnék.
Csak egy ilyen politikust nekünk, aki egy célért huszonegy napig tud böjtölni! Nem vízen, csak savanyú káposztán. Feltét nélkül. Feltétlenül!” 

Kosztolányi Dezső: Tere-fere. Mahatma Gandhi böjtje. In: Bácsmegyei Napló, 1925. január 11., 15. – Törzsgyűjtemény

Márai Sándor is enyhe szkepticizmussal írt Gandhi böjtjeiről, szerinte ezeknek inkább egészségügyi, mintsem politikai okai voltak. Legutóbbi böjtölését az indiai gyarmati politika engedékenysége sem indokolta.

„Ha mégis koplal, azt meggyőződésből teszi: igaz, a gyanakvó európai olvasóban ez a távol-keleti heroizmus minden lelkes elismerés mellett kételyeket ébreszt. Mi megszoktuk itt, a durva és materialista Európában, hogy csak akkor koplalunk három hétig, ha már nagyon muszáj. […] Mi, durva, materialista európaiak beérjük tavasszal egyszerű keserűsóval, erkölcsi példázat és tartalom nélkül. Ezért néz le minket a spirituális Kelet.
Ami nekünk hashajtó, az nekik világnézet és erkölcsi célzat is. Óriási különbség.”

(m.s.): A mahatma kúrája. In: Ujság, 1933. május 30., 10. – Törzsgyűjtemény

Hat évvel később Gandhi világpolitikai erővé nőtt aktuális böjtje kapcsán ragadott tollat Márai. Mikor naponta milliók halnak éhen, miért pont az ő böjtjére szisszent fel a világ? Valószínűleg ebben is közrejátszott a sajtó, a nyilvánosság ereje, hiszen az újságolvasók szinte naponta kaptak híreket tetteiről, szinte személyes ismerősükké lett.

„De valamit mégis tud Gandhi, amit nem tud más. Gondoljuk el, milyen erővel, milyen hangsúllyal kell böjtölni ahhoz, hogy egy világbirodalom kormánya, minden esetben, engedjen egy úszónadrágos szent akaratának! Gondoljuk el, milyen erővel kell ülni fogatlanul, vigyorogva kopaszon és pápaszemesen, a gyékényen, hogy minden hadihajó és repülőgép megtorpanjon egy ember akarata előtt. Gandhi világhíre a kabaréban kezdte pályafutását, de könnyen lehet, hogy egészen máshol végzi. Ő az a groteszk és mégis nagyszerű példa, mely meggyőzi a világot arról, hogy az akarat feltétlen érv. Mi occidentális emberek tudunk vitatkozni, érvelni és harcolni. Gandhi tud hallgatni és győzni. Nem ártana annyi meddő napnyugati vita után, odakuporodni melléje a gyékényre, s megtanulni titkát. Mert nem elég dacosan, nem elég makacson hallgatni. Eredménnyel hallgatni. Ezt csak ő tudja, a fogatlan.”

Márai Sándor: Tegnap és ma. Egy makacs ember. In: Pesti Hírlap, 1939. március 8., 5. – Törzsgyűjtemény

1930-ban Gándhi sómenetével került a címlapokra, az angol sómonopóliumot akarta letörni azzal, hogy a tengerből párolt le sót követőivel. 1930. március 14-én indult el hetvenkilenc önkéntessel Ahmadábádból. Az Est első oldalán adta hírül:

Gandhi ma végrendelkezett és elindult. Egy angol ezred állt elébe a zarándokúton.

Az Est, 1930. március 15., 1. – Törzsgyűjtemény

Számított arra, hogy tettéért le fogják tartóztatni, ezért azt üzente híveinek, hogy ebben az esetben kövessék az Indiai Kongresszus utasításait.

A Magyarország szintén címoldalán írta a következőket:

India egyetlen óriási börtön! – mondja Gandhi. Megindult szabadságharcára a fanatikus vezér. Forgalmi rendőrség csinál egyelőre utat kísérőinek

Magyarország, 1930. március 13., 1. Törzsgyűjtemény

Az eseményeket a helyszínről kísérték figyelemmel az újságírók. Útközben is tudósítottak a menetről, a Daily Expressnek Gándhi egy bivalyistállóban mondta el programját. Reálisan elemezte a helyzetet, és úgy nyilatkozott, hogy a sómenettel még nem fogják elérni India függetlenségét, de úgy gondolta, hogy azzal olyan válságot fognak előidézni, amely elkerülhetetlenné teszi egy konferencia összehívását (Gandhi, a heroikus zarándok egy bivalyistállóban mondotta el programját. In. Pesti Napló, 1930. március 15., 15.).
Erre a hírre Karinthy Frigyes is tollat ragadott és a Pesti Napló hasábjain üzent Gándhinak, hangot adva kétségeinek, hogy a Mahátmá megtalálta volna az egyedül üdvözítő utat, amely szerinte már számtalanul bizonyult zsákutcának. Talán szívesen csatlakozott volna nyolcvanadikként a menethez, már csak a kerek szám kedvéért is, de mégsem tette.

„Mennék én, kedves Gandhi, ha mindabban amit tőled és rólad hallottam, volna egyetlen új vonás, amit az embermegváltó gondolat ki nem próbált még, – egyetlen új kísérlet, amely kecsegtet a reménnyel, hogy így talán sikerül, ami nem sikerült eddig: boldoggá és világossá tenni önmagunkban nemcsak az örömökre éhes állatot, de az igazságra és megismerésre szomjas embert is. […]
Nem megyek Indiába, Gandhi doktor, legfőképpen azért nem megyek, mert nem hagytad beoltatni a himlősöket, azzal a megokolással, hogy a himlőoltás természetellenes.
Mi a himlőt találjuk természetellenesnek, Gandhi doktor, – ezen nem segít semmi, csak a csoda, amit mindketten másképpen értelmezünk.
Nem megyek Indiába, mert úgy látom, mi még mindig jobban értünk téged, mint te bennünket.”

Karinthy Frigyes: Nem megyek el Indiába. Levél Mahatma Gandhihoz. In: Pesti Napló, 1930. március 15., 43. – Törzsgyűjtemény

A menet április 5-én érte el a tengerpartot Dandinál, ahol Gándhi megbeszélte híveivel, miként viselkedjenek a rendőrökkel akkor, ha kordont vonnának köréjük (Gandhi elérte a tengerpartot. In: Az Est, 1930. április 6., 3.).

gandhi_at_dandi_5_april_1930_opti.jpgA sómenet, 1930. április 5. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás) 

Márai Sándor két cikket is szentelt Gándhi sómenetének. Először az Újság hasábjain számolt be a menet megérkezéséről. Az akció közvetett célja India angol uralom alól való felszabadítása volt, s várható következménye Márai szerint:

„magyarra fordítva annyit jelent, hogy India nélkül Anglia megszűnt létezni, mint világbirodalom s egy nem nagyon jelentékeny piacától és éléstárától egyformán elvágott szigetállam formájában kénytelen tovább vegetálni a nap alatt.”

Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5. – Törzsgyűjtemény

Az esemény élénk sajtónyilvánosságot kapott, hiszen a modern tájékoztatás eszközeivel felszerelt újságírók, riporterek helyszíni tudósítást adtak a történésekről.

„…mozioperatőr és külföldi újságíró nélkül ma már a misztikus országban sem lehet történelmet csinálni, valószínűleg akad mikrofon is a közelben, mely továbbítja a tenger és a tömeg moraját s a világtörténelmi aktus jegyezgetés, rendetlenség, tülekedés, telefonálás, autótábor és rendőrök sorfala jegyében zajlik le majd.”

Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5. – Törzsgyűjtemény

Világpolitikai távlatokban Gándhi sólepárlása, tette nemcsak India sorsára lenne hatással, hanem az egész világ erőviszonyait, befolyási övezeteit is megváltoztatná, ahogyan Márai fogalmaz: „a sárga-vörös ázsiai és a fehér kapitalista európa-amerikai frontra.” Majd néhány mondatban felvázolta az angol gyarmatosítás sikerének titkát is, amiről szinte minden Indiában megforduló utazó csodálattal vegyes elismeréssel nyilatkozott, hogy miképpen lehetséges 240 millió indiait 70 ezer angol katonának sakkban tartani. Íme a titok:

„a 240 milliónak közel egyharmada, hetven millió lélek mohammedán [!], akik minden hindu mozgalommal szemben ellenségesen állanak, ötven millió a legalacsonyabb kasztbeli, a páriák, kik nem szívesen látnák egy olyan vallásos rezsim diadalát Indiában, amely visszataszítja őket állati kasztsorsukba, s végül a nagyszámú bennszülött arisztokrácia, az angolokkal kitűnő egyetértésben trafikáló maharadzsák és udvaraik, a magasabb kasztbeli vagyonosabb polgárság és a modern nevelésű értelmiség tiltakozással várják Gandhi zászlóbontását.”

Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5. – Törzsgyűjtemény

A só minősége persze nem volt megfelelő, de nem is ez volt a lényeg. (Drága és emberi élvezetre alkalmatlan a Gandhiék által termelt só. In: Reggeli Hírlap, 1930. április 8., 1–2.) Az viszont komolyan ártott a mozgalom hírnevének, hogy a szent sót egyesek hamisították.
Erről Márai Sándor a Prágai Magyar Hírlapban írt. A Gándhi által lepárolt sóhoz, mint az indiai szabadságharc becses ereklyéjéhez nemcsak a hívők, hanem mások, főként a sznobok is hozzá akartak jutni. A „szimbolikus fűszert” a szerencsések apró vászonzacskóban, mint egy szent ereklyét, hordták a nyakukban.

„Csak kicsit sok volt a só mindenfelé, Gandhi lepárolt egy pár kilót, önkéntesen is lepároltak egy pár kilót, – de a hétvégére kiderült, hogy szerte széles Indiában annyi Gandhi-márkájú só van forgalomban, amennyit a próféta esztendők alatt sem tudna lepárolni. Táviratok jelentik, hogy a sóval csaltak. Élelmes csirkefogók vásároltak mázsaszámra közönséges, angol birodalmi sót, apró zacskókba töltötték s ügynökeik elárasztották vele az országot. Az angol birodalmi só csak abban különbözik a próféta sójától, hogy nem szent.”

Márai Sándor: A só-csalók. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. április 16., 4. Törzsgyűjtemény

gandhi_et_mme_sarojini_na_du_opti.jpgA sómenet, 1930. március–április. Gándhi Szaródzsini Nájduval. A kép forrása: Mohandas K. Gandhi. In: Wikipédia (angol nyelvű kiadás)

Április 9-én már arról számolt be a Nemzeti Újság, hogy bekövetkezett, amiről Gándhi tartott, megkezdődtek a letartóztatások, először hívei körében (Gandhi híveinek vezetőit letartóztatták. In: Nemzeti Újság, 1930. április 9., 7.). De Gándhi ki akarta kényszeríteni a hatóságoktól, hogy őt is letartóztassák (Gandhi az állami sóraktár megtámadásával akarja kikényszeríteni letartóztatását. In: Pesti Hírlap, 1930. április 29., 4.), amelyre 1930. május 7-én került sor. (Gandhit letartóztatták, nyílt forradalom Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. május 7., 3.)

baktay_india_szabadsagot_akar_tuntetok_opti.jpgA gándhista tüntetők sebesültjeit elsősegélyben részesítik (1931). In: Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942]. – Törzsgyűjtemény

1930 decemberében pedig arról írtak a Brassói Lapokban, hogy Gándhi még a börtönben is dolgozott, miközben hívei Bombay-ban tüntettek azért, mert a londoni kerekasztal-konferencián India sorsáról, róluk döntöttek – de nélkülük. (Gandhi a börtönből is dolgozik. Ujabb uccai harcok Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. december 10., 4.). A második kerekasztal-konferenciára viszont már meghívták Gándhit is.

Felhasznált irodalom:

  • Anglia legnagyobb ellenfele, aki ötven éves koráig volt híres, gazdag ügyvéd: és azután apostol lett. In: Világ, 1925. június 25., 9.
  • Baktay Ervin: India szabadságot akar, Budapest, Írás, [1942].
  • Drága és emberi élvezetre alkalmatlan a Gandhiék által termelt só. In: Reggeli Hírlap, 1930. április 8., 1–2.
  • Forradalom Indiában. In: Előre, 1919. augusztus 6., 2.
  • Fülöp René: A gyarmatok ébredése. In: Jövő, 1921. december 30., 4–5.
  • In: Világ, 1921. december 7., 5.
  • Gandhi a börtönből is dolgozik. Ujabb uccai harcok Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. december 10., 4.
  • Gandhi, a heroikus zarándok egy bivalyistállóban mondotta el programját. In: Pesti Napló, 1930. március 15., 15.
  • Gandhi az állami sóraktár megtámadásával akarja kikényszeríteni letartóztatását. In: Pesti Hírlap, 1930. április 29., 4.
  • Gandhi éhségsztrájkja legyőzi a rajkoti maharadzsát. In: Új Magyarság, 1939. március 7., 9. 
  • Gandhi elérte a tengerpartot. In: Az Est, 1930. április 6., 3.
  • Gandhi híveinek vezetőit letartóztatták. In: Nemzeti Újság, 1930. április 9., 7.
  • Gandhi ma végrendelkezett és elindult. Egy angol ezred állt elébe a zarándokúton. In: Az Est,1930. március 15., 1.
  • Gandhit letartóztatták, nyílt forradalom Indiában. In: Brassói Lapok, 1930. május 7., 3.
  • India egyetlen óriási börtön! – mondja Gandhi. Megindult szabadságharcára a fanatikus vezér. Forgalmi rendőrség csinál egyelőre utat kísérőinek. In: Magyarország, 1930. március 13., 1.
  • Indiában igen súlyos a helyzet. In: Az Est, 1921. november 4., 4.
  • Az indiai hazafiak az angol trónörökös ellen. In: Kis Újság, 1921. augusztus 7., 2.
  • Jávor: Forradalmi mozgalom Indiában. Vérfürdő után megalázás. In: Nemzeti Újság, 1920. október 6., 1.
  • Karinthy Frigyes: Nem megyek el Indiába. Levél Mahatma Gandhihoz. In: Pesti Napló, 1930. március 15., 43.
  • Kepes Ferenc: Gandhi és Dáz. In: Világ, 1924. június 28., 6.
  • Kosztolányi Dezső: Tere-fere. Mahatma Gandhi böjtje. In: Bácsmegyei Napló, 1925. január 11., 15.
  • Márai Sándor: Napló és feljegyzés. In: Újság, 1930. április 6., 5.
  • Márai Sándor: A só-csalók. In: Prágai Magyar Hírlap, 1930. április 16., 4.
  • Márai Sándor: Tegnap és ma. Egy makacs ember. In. Pesti Hírlap, 1939. március 8., 5.
  • (m.s.): A mahatma kúrája. In: Ujság, 1933. május 30., 10.
  • „Sir” Rabindranath Tagore lemond az angol nemességről. In: Világ, 1919. december 3., 5.

Pap Ágnes (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Folytatjuk....

komment

„Ki annyit tud felmutatni a zeneirodalom, s nevelés terén, mint Thern, megérdemli: hogy nevét a közönség emlékébe vésse, mint egyik jeles honfiáét”

2022. augusztus 13. 06:00 - nemzetikonyvtar

205 éve született Thern Károly zeneszerző, karmester, tanár, zongoraművész

A maga korában igen népszerű és elismert zeneszerző, karmester és pedagógus 1817. augusztus 13-án született a Szepes vármegyében található Iglón. Nagyapja, aki „orgona- és zongora-csináló” volt, Salzburgból a protestánsüldözések elől menekülve telepedett le Magyarországon. Első zongoraleckéit a városi hivatalt betöltő édesapjától kapta, majd Gellen Ágostonnál, az iglói evangélikus karnagynál folytatta hangszeres és zeneelméleti tanulmányait. Sokat jelentettek számára ebben az időben a Fischer bárónál hetenként tartott zenei összejövetelek, ahol alkalma nyílt Haydn, Mozart és Beethoven kamaraműveit megismerni, mely alkalmakkor maga a báró játszotta az első hegedűt. Iskoláit Miskolcon folytatta, ahol az ott töltött két év alatt zeneegyletet alapított, majd az eperjesi főiskolán hallgatott bölcsészetet, mely időszak alatt szintén zeneegyletet alakított. Itt születtek első zeneművei is, melyek főként zenekarra írt indulók és tánczenék voltak.
Egy rövid ideig a balassagyarmati leánynevelő intézetben tanított, majd 1836-ban Pestre költözött, ahol teljes egészében a zene tanulmányozásának szentelte magát. Egy Budán élő rokonánál, Vásárhelyi Pálnál nyílt alkalma a kor irodalmi életének legjelesebb képviselőivel megismerkedni, így Vörösmarty Mihállyal, Bajza Józseffel, Garay Jánossal, Szontagh Gusztávval, Erdélyi Jánossal csaknem minden estét együtt töltött. Az egyik ilyen estén (1842. október 14-én) született meg az azóta híressé vált Fóti dal, melyről Bartalus István így ír:

„Vörösmarti t. i. az említett baráti körben »Fóti dalát«, mint legújabb költeményét felolvasván, Thern Károlyt annyira lelkesítette, hogy az oldalszobában álló zongora mellett azonnal zenét költött hozzá s a dalt a kis társaság még azon este nem kis lelkesedéssel újra meg újra elénekelte. Ezután november 9-én a nemzeti színház énekkara nyilvánosan előadta a nemzeti színházban Megyeri jutalomjátéka alkalmával a »Peleskei Nótáriusban«. Nem sokára egyiránt hangzott Magyarhon rónáin s Erdély bércei közt. Willmersnek, hangversenyi kőrútjában egyik lovagló paripája lett: a forradalom alatt indulóvá alakították; szóval, egyike lett legkedveltebb dalainknak.”

Bartalus István: Thern Károly. In: Az Ország Tükre, 1863. július 20. – Törzsgyűjtemény

Tóth Dénes A magyar népszínmű zenei kialakulása című munkájában külön fejezetet szentel Thern Károly korai, színpadra írt dalműveinek. Eszerint Thern nem kis szerepet játszott Egressy és Szerdahelyi mellett a népszínmű zenei kialakulásában. Legnépszerűbb műve az 1838. október 8-án bemutatott Peleskei Nótárius, melynek szövegét Gaal József írta Gvadányi József nyomán. A bemutatóról szóló rövid, Kiss Iván által jegyzett kritika a Honművész 1838. október 14-i számában jelent meg:

„Pesten oct. 8-án Bartháné assz[ony] jutalmul „Peleskei notarius” eredeti paródia (minek paródiája?) 3 szakaszban 4 finással (írta Gaal, muzsikáját szerzette Thern) először került színpadra. […] A nagyszámmal összesereglett és elégülést mutatott nézők mindkét szerzőt megtapsolták; de a nézők előtt csak maga Thern úr jelent meg, kinek hangszerzői talentuma, melytől idővel igen sok jót reménylünk, kedvezőleg mutatkozék. […] Egyébiránt daljai kevés eredetit mutatnak (mit fiatal szerzőknél többnyire tapasztalhatni); -- legjobb az utolsó felvonási nőkar, mellyel azonban többnyire kölcsönzött ideákból áll.”

Kiss Iván: Színészet. In: Honművész, 1838. október 14. – Törzsgyűjtemény

Az 1841/1842-es évadban a Nemzeti Színháznál Erkel Ferenc mellett másodkarmester lett, ebben az időszakban került színre Gizul című operája. Egy év múlva azonban Németországba utazott, hogy még több zenei ismeretet és tapasztalatokat szerezzen.

„1843-ban kötött házasságot unokahúgával, a »szellemdús« Fest Emíliával. Házasságukból két fiú született: Vilmos (1847-ben) és Lajos (1848-ban).
1853-ban nevezték ki a budapesti (Nemzeti) Zenede összhangzat-, művészi zongorajátszás tanárának, valamint ő volt a Zenede első zeneszerzéstanára. A Nemzeti Zenedénél betöltött hivatalát 1864-ig folytatta.
Az 1863-ban komponált Hegyalján című magyar ábrándja »Díjkoszorúzott pályamű« címet szerzett (Op. 27, Pest 1863, Rózsavölgyi), mely „még a szigorú kritikus, Mosonyi tetszését is elnyerte eredetiségével és kiegyensúlyozott, mégsem egyhangú kedélyvilágával, mértéktartó virtuozitásával.”

Eckhard Mária: Magyar fantázia, ábránd, rapszódia a XIX. század zongoramuzsikájában II.In: Magyar Zene, 1984. XXV. évf. 4. sz. 348. – Törzsgyűjtemény

10_kep_hegy_aljan_opti.jpgDíjkoszorúzott pályamű. Hegy-alján. Magyar ábránd. zongorára szerzé Thern Károly, Budapest, Rózsavölgyi és Társa, S. a. Jelzet: Z 64.155– Színháztörténeti és Zeneműtár

Igen nagy gondot fordított tehetséges fiai zenei nevelésére, így fontos volt számára, hogy külföldi mestereknél tanulhassanak, ezért 1864-ben elhagyta az országot, és fiaival Lipcsébe költözött, akik egy ideig Liszt Ferenc növendékei is voltak.

Mindemellett művészi körutakat is tett fiaival. Egy ilyen körút alkalmából Thern Párizst elhagyva Londonból nyílt levelet írt a Zenészeti Lapok szerkesztőjének, id. Ábrányi Kornélnak, mely a lap 1867. május 5-i számában teljes terjedelemben meg is jelent. Ebben beszámol többek között egy új Verdi-opera, a Don Carlos párizsi bemutatójáról, illetve megfogalmazza a fiaival tett körutazás egyik fontos célját:

„[…] Hazai dalainkat és zenénket részint önállólag, részint ábrándok alakjában két zongorára alkalmazva mutattam be a német és francia közönségnek s mindenütt elismerést, tetszést arattunk. Most itt vagyunk Londonban, hogy ugyan ezt tegyük az angol közönséggel szemközt. Ahol csak megfordultunk, nevezetesen: a dessaui nagy zeneünnepeken, a németországi művészek országos hangversenyeiben, Lipcsében, a weimari udvarnál, tovább; Wiesbaden, Mainz, Köln, Aachen, Brüsselben, a parisi termek és hangversenyekben, herceg Metternich, báró Erlanger, Rossini, Szarvady stb. salonjaiban, mindenütt a legnagyobb sikert arattak fiaim a magyar zenével. Az öreg maestro Rossini egy ízben így kiáltott fel: »Alig képzelné az ember lehetségesnek, hogy az az örökösen kardot forgató magyar nemzet oly szépen tudjon még énekelni is.«”

Külföldi levelezés. In: Zenészeti Lapok, 1867. május 5. – Törzsgyűjtemény

A levélben idézett francia folyóiratban megjelent recenzió szerint Thern Károly célkitűzése maradéktalanul megvalósult, hisz, mint a kritikus írja:

„… a parisi salonokban most nagy föltűnést okoznak a Thern-testvérek. A magyarok fővárosából jöttek s magukkal hozták nemzeti dalaikat. […] A nemzeti indulók fölzaklató hatalommal ragadnak magukkal s oly nagy, harcra buzdító varázshatalmuk van eme csodálatos hangoknak, hogy Vaillant marchalnak tanácsolták a Thern-testvérekkel való szövetséget háború esetében a poroszokkal. Liszt F[erenc] nemzeti zeneszerzeményeinek jelleme, szelleme és intentioja, egyszerre érthetővé válik kezeik alatt.”

Külföldi levelezés. In: Zenészeti Lapok, 1867. május 5. – Törzsgyűjtemény

A hangversenykörútról hazatérve ismét zongoraoktatással és zeneszerzéssel foglalkozott. 1868-tól 1873-ig a Pesti Zenekedvelők zenekarának karmestere volt. Ebben az időszakban született zenekari műveit is a Pesti Zenekedvelők Egylete mutatta be. A Concordia és Aurora dalegyleteket is több évig vezette, számukra több négyest dolgozott át énekszólamra.
Utolsó éveit Bécsben töltötte. 1886. április 13-án bekövetkezett halálának hírére a Fővárosi Lapok 1886. április 14-i száma részletes nekrológban emlékezett meg Thern Károly munkásságáról:

„Mikor még Budapesten tartózkodott, a magyar főváros zenei életének fejlődésére nem csekély befolyással volt. Számos dal és egyéb szerzemény tartá fenn nevét s a magyar zenének hivatott művelője volt. Úgy a népies, mint a magyar műdal terén több szerzeménye lett népszerűvé […] A nemzeti színház régibb bohózatai, többi közt a »Peleskei nótárius«-hoz ő írta a zenét […] Később az operaírás terén is megpróbálkozott és »Tihany ostroma« egy ideig műsoron maradt. Írt továbbá magyar koloratúr-dalokat Hollósy Kornélia és más primadonnák részére is […] A színháztól megválva a pesti zenede zongoratanára lett, számos jeles növendéket képezvén ki. Fiai, Lajos és Vilmos az összjáték el nem ért szabatossága által egész Európában ismertté tették nevét. Mint az akkor alakult zenekedvelők egyletének karmestere, számos érdekes zenemű előadásával szerzett érdemeket. Távoztával az egylet rohamosan kezdett hanyatlani. Fiaival tett körútjai alkalmával nem köthetvén le magát hosszabb időre, megvált a budapesti zenei intézetektől s a múlt évtizedben Bécsben telepedett le. De munkás szelleme nem hanyatlott s érdeklődését a hazai zenészeti mozgalmak iránt mind végig megőrizte, őszinte örömmel látva, hogy az egykor mesterségesen élesztett láng tartós tápot nyert. Temetése holnap lesz bécsi lakásáról.”

Hazai irodalom, művészet: Thern Károly. In: Fővárosi Lapok, 1886. április 14. – Törzsgyűjtemény

Hanvay Hajnalka (Színháztörténeti és Zeneműtár)

komment

A három Mohács. Harmadik rész

2022. augusztus 12. 06:00 - nemzetikonyvtar

A nagyharsányi ütközet – a második mohácsi csata

„Hősvértől pirosult gyásztér, sóhajtva köszöntlek,
Nemzeti nagylétünk nagy temetője, Mohács!”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

Napjainkban a mohácsi csata, a „mohácsi vész” képe összeforrt a középkori Magyar Királyság bukásával; Muhi és Trianon mellett, a nemzet legnagyobb tragédiáinak egyikeként, a régi dicsőség elmúlásának szinonimájává vált. A történettudomány is mérföldkőként, egy korszak végeként tekint 1526-ra. Mohács fogalommá, viszonyítási ponttá lett. Az 1526-os vereség mintájára „osztrák Mohácsnak” nevezett diakovári csatában egy jól felszerelt Habsburg-sereg semmisült meg. A visszafoglaló háborúk során pedig Nagyharsány mellett, a „második mohácsi csatában” az egyesült keresztény seregek fényes győzelmet arattak, mintegy lemosva a másfél évszázada esett szégyent.

„Él magyar, áll Buda még! a mult csak példa legyen most,
S égve honért bizton nézzen előre szemünk…”

Kisfaludy Károly: Mohács. Részlet – Magyar Elektronikus Könyvtár

1683-ban, Bécs sikertelen török ostromával az Oszmán Birodalom egy számára szinte végzetes kimenetelű háborút robbantott ki. A támadó sereg Bécs mellett, a kahlenbergi csatában súlyos vereséget szenvedett a III. (Sobieski) János lengyel–litván uralkodó vezette szövetséges (császári és lengyel) hadaktól.
1684-ben a császár, Lengyelország, Velence (majd a többi német fejedelemség és végül Oroszország) részvételével megalakult a Szent Liga, melynek tagjai vállalták, hogy a saját területeiken felveszik a harcot a törökökkel és nem kötnek különbékét, miközben a meghódított-visszahódított földeket megtarthatják. IV. Mehmed szultán így többfrontos háborúra kényszerült Magyarországon, a román fejedelemségekben, a Krímben és a Balkánon. A császári seregek Lotharingiai Károly herceg vezetésével még ebben az évben megostromolták Buda várát. Negyedév eredménytelen ostrom után a keresztény sereg visszavonult.

karoly2_opti.jpgV. Károly, a francia megszállás alatt álló Lotaringia címzetes hercegének mellképe. Rézmetszet és rézkarc. In: Christophoro Boethio: Ruhmbelorberter triumpleuchtender und glantzerhöheter Kriegshelm dero Röm. Kaiserl…, Nürnberg, Johann Christoff Lochners, 1687. App. H. 3290 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

1685-ben Érsekújvár Habsburg kézre került, majd a következő évben a császár újra ostrom alá vette Budát. A törökök hiába küldtek sereget a város felmentésére, az elsáncolt szövetségesek visszaverték támadásaikat. 1686. szeptember 2-án végül a keresztények visszafoglalták az ország egykori fővárosát, miközben a közelben táborozó nagyvezír tehetetlenül nézte végig a vilajetközpont elestét.
Ezután a törökök a Dráván túlra vonultak vissza. Lotharingiai Károly, a „csendes herceg” egymás után hódoltatta a demoralizált oszmán helyőrségeket. IV. Mehmed szultán békét ajánlott, de a császár az egész Hódoltság átadását követelte, így a háború tovább folytatódott.
Habsburg I. Lipót ezúttal Nándorfehérvár, az egykori fontos végvár visszafoglalását tűzte ki célul. Ezt a császári seregek két fővezére, Lotharingiai Károly és Lajos badeni őrgróf is ellenezte. Mindketten önálló parancsnoki hatáskört akartak, így végül az uralkodó Károly herceget 40 ezer fővel Eszék, Badeni Lajost pedig 20 ezer fővel Pétervárad ellen küldte. A „csendes herceg” sietve dél felé indult csapataival, hogy megelőzze az Eszék felé erősítést vivő nagyvezírt, de elkésett.
Menet közben csatlakozott hozzá a Tisza mentén vonuló, ellátási nehézségekkel küzdő Badeni Lajos is. A szövetségesek végül július 18-án tűntek elő a várost övező erdőkből.

lajos2_opti.jpgJohann Azelt: Lajos Vilmos badeni őrgróf derékképe. Rézmetszet és rézkarc. In: Christophoro Boethio: Ruhmbelorberter triumpleuchtender und glantzerhöheter Kriegshelm dero Röm. Kaiserl…, Nürnberg, Johann Christoff Lochners, 1687. App. H. 3290 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

Szulejmán nagyvezír Eszéknél 60 ezres sereggel és 60 ágyúval elsáncolva állta útját a keresztényeknek. A sáncrendszer mindkét szárnyával a Drávára támaszkodva, félkör alakban ölelte körül a várost, így azt csak szemből lehetett megtámadni. Károly nehéz helyzetbe került: az erdőből kiérve, a sáncokból és a várból leadott ágyútűz és a török lovasság megújuló támadásai közepette kellett csapatait rendezni és rohamra vezetni.

„A terület előrehaladtunkkal egyre csökkent, így az ellenség bal oldalán az ágyúk lőtávolságán belülre kerültünk, melyek szakadatlanul lőttek a bozótos erdő felé, s amint nagy erdei nyiladékhoz értünk, lovasszázadaik közül néhány, amelyek a síkságon, a táboruk előtt voltak, a mieinkre törtek.”

Részletek Lotharingiai Károly fővezér naplójából. In: Szita László [szerk.]: Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez, Pécs, Pécsi Szikra, 1987, 113. – Törzsgyűjtemény

Július 20-án megkezdődött a támadás a sáncok ellen. Az előrenyomuló keresztényeknek ugyan sikerült visszaszorítani a török lovasságot, de a várból és a sáncok mögül heves ágyútűz fogadta őket. A császáriak puskalövésnyire közelítették meg az oszmánok állásait. Szilahtár török krónikás szerint:

„A nagyvezír a vár fedezete alatt a tábor körül árkot húzott, az ellenség támadó pontjai ellen egymás után sáncokat vont, ágyúállásokat készített, sorba állította az […] ágyúkat és a gyalogos lövészeket a sáncokba helyezte. A kívánt helyre pedig lovassereget küldött. […] A hitetlenek elrendezték csapataikat, sorba álltak és megindultak az iszlám sereg ellen. Amikor a sáncokhoz ágyúlövésnyire érkeztek, valamennyi ágyúnak egy zsinórból tüzet adtak és nyomában a gyalogosok sok ezernyi golyója is szétszóródott. Egy pillanat alatt hatezernyi hitetlen találta meg a tűz poklát és kétezer ló elpusztult. Mivel a többi átkozott nem tudta, hova került, azonnal megfordult és egy erdőbe bújt.”

Szilahtár török krónikás leírása a Magyarországra küldött török felmentő sereg hadműveleteiről, a török uralom térvesztéséről. In: Sinkovics István [szerk.]: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790, Budapest, Tankönyvkiadó, 1968, 687. – Törzsgyűjtemény

Hat óra sikertelen küzdelem után a császáriak beszüntették a támadást és visszavonultak a Dunántúlra. A hadjáratban részt vevő itáliai hadvezér, térképész és természettudós, Luigi Ferdinando Marsigli szerint:

„A sáncrendszernek aztán az egész Oszmán Birodalomban zengték a dicséretét, mondván: megtalálták a módját, hogyan fékezzék meg a németek lendületét.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 189.

Károly Mohács felé hátrált seregével, mivel attól tartott, hogy Szulejmán nagyvezír esetleg elvágja az utánpótlásvonalát. Az oszmán sereg követte a császáriakat, majd Baranyavár mellett erődített táborba vonult.
Patthelyzet alakult ki. Mindkét vezér tanult az eszéki ütközetből: Károly nyílt csatában akarta legyőzni ellenfelét, aki inkább ismét védekezésre rendezkedett be, és kitért a nagyobb összecsapások elől. Idegőrlő várakozás kezdődött… A herceg végül felgyújtotta a mohácsi palánkvárat és Siklós irányába indult. Szulejmán nagyvezír ezt visszavonulásnak vélte és követte a császáriakat.

„A hatalmas oszmán hadsereg továbbra is minden lehetségest megtesz, hogy a harcot elkerülje, folyton elsáncolva magát. A vezér úgy döntött, hogy a [bajor] választófejedelemmel más tervet készítenek. A hadsereg azonban nem távolodhatott volna el innen anélkül, hogy Siklóst és Pécset ne hagyná az ellenség martalékául. Ezért haditanácsot tartottak, ahol úgy döntöttek, hogy a várakat felrobbantják.”

Részletek Lotharingiai Károly fővezér naplójából. In: Szita László [szerk.]: Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez, Pécs, Pécsi Szikra, 1987, 119. – Törzsgyűjtemény

miksa_emanuel2_opti.jpgII. Miksa Emánuel bajor választófejedelem mellképe. Rézmetszet és rézkarc. In: Christophoro Boethio: Ruhmbelorberter triumpleuchtender und glantzerhöheter Kriegshelm dero Röm. Kaiserl…, Nürnberg, Johann Christoff Lochners, 1687. App. H. 3290 – Régi Nyomtatványok Tára. A kép forrása: Régi Ritka tartalomszolgáltatás. Metszetgyűjtemény

A szövetségesek, nyomukban a törökökkel, augusztus 11-én Nagyharsányhoz érkeztek. Itt a nagyvezír a Harsányi-heggyel szemben tábort vert. Erre a keresztények hadrendbe álltak.

„A fent említett Szulejmán pasa ugyanis, mikor Dárda felé menet át akart kelni a Dráván, és annak partján, az eszéki mocsárnál felverte a […] tábort, az elő- és utóvédekkel egyesülve Nagyharsány felé nyomult előre seregével, ám miután észrevette a közeli erdőkben megbúvó császári seregeket, újabb sáncrendszer ásását rendelte el.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 189.

A harcra kész szövetségesek 50 ezres serege 60 ezer oszmán harcossal nézett farkasszemet. A császári hadvezetés végül úgy döntött, másnap, 12-én átvonulnak a Siklós és Nagyharsány közötti, nyílt csatára alkalmasabbnak talált mezőre, ahol a szorongatott Siklóst megvédhetik. Hajnalban a Károly herceg vezette jobb szárny elindult, eközben a balszárnyat alkotó bajor csapatok helyben maradtak, hogy fedezzék a császáriakat.

„[A csatatér] a mohácsi síkság elején található, a Harsányi hegy lábánál. A hely éppen ama régi, végzetes csata miatt emlékezetes, amely erről a síkságról kapta a nevét és amely csata Magyarország vesztét okozta és királyának életébe került.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 191.

Amikor a bajor sereg is elindult, a Karasica patak menti növényzet takarásában előrenyomuló törökök rájuk támadtak. A céljuk a bajorok bekerítése és a két keresztény sereg elszigetelése volt.

„A herceg őfelsége tehát különösebb nehézség nélkül kivezette az embereit a nagy síkságra és ott is hadrendben hagyta őket. A mi balszárnyunk ellenben az útjában álló bozót miatt nehezen menetelt. […] Ezalatt a fák és bozót alatt rejtőzködő janicsárok tüzelni kezdtek a mieinkre. Ahol pedig a síkon nem volt bozót, néhány lovascsapatot vontak össze. Ezek azután beláthatatlan okból rátámadtak a mieinkre és az oldalunkba akartak törni.”

Miksa Emánuel bajor választófejedelem hadinaplójából (1687). In: Szita László [szerk.]: Budától Belgrádig. Válogatott dokumentumrészletek az 1686–1688. évi törökellenes hadjáratok történetéhez, Pécs, Pécsi Szikra, 1987, 166. – Törzsgyűjtemény

A bajorok felvették a harcot. Károly herceg, miután elrendezte csapatait, három lovasezredet küldött a török támadás megállítására. Ők, Bádeni Lajos néhány egységével együtt elzárták a két keresztény sereg közötti rést és végül sikerült visszaszorítaniuk az oszmánokat, akik visszavonultak a sáncaik mögé.
A harc szünetében mindkét sereg rendezte sorait és felkészült az újabb támadásra. Károly herceg a szárnyakra erős lovasságot rendelt Savoyai Jenő herceg és Bussy-Rabutin gróf vezényletével, a centrumba pedig a gyalogságot állította, szemben a törökök elsáncolt táborával. Szulejmán pasa végül újabb rohamra küldte harcosait. Az oszmán tüzérség erős ágyútűzzel nyitotta meg a csata második felvonását. A folyóparti bozót fedezékében a lovasság és a janicsárok oldalba támadták a keresztények bal szárnyát, miközben egy másik csapat a nagyharsányi templom melletti jobbszárnyra zúdult, ami a szövetségesek málháját is őrizte. A Karasica mentén elkeseredett harc kezdődött. A törökök rohama végül kifulladt és a szövetségesek ellentámadásba mentek át.

„A törökök megkezdték a császáriak elleni rohamot, akik heves ágyú- és muskétatűzzel menekülésre kényszerítették a törököket. Menekülés közben lovasszázadok eredtek a nyomukba, […] majd a gyalogoszászlóaljakat küldték ellenük. A törökök fejvesztve menekültek az erdősség közepén található sáncrendszerbe. Az erdőben lévő üres tisztáson állították fel a fent említett sáncrendszerrel védett török tábort, egy másik, visszavonulást fedező sánccal, amely a nagyvezír […] sátrát védte.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 191.

nagyharsany_opti.jpgÜtközet az erdő szélén: a nagyharsányi csata ábrázolása Marsigli Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról című művében – Régi Nyomtatványok Tára

A keresztény lovasság megfutamította a szpáhikat, miközben a derékhadban a gyalogság is rohamra indult. Az ellentámadás során a szövetségesek lerohanták a török sáncokat. A gyalogság elfoglalta a tüzérség állásait, miközben a lovasság bekerítette a sáncok mögött kétségbeesetten védekező oszmán gyalogosokat.

„… Noha a török számtalan sokasággal és sok lövőszerszámokkal keményen oltalmazná a sáncot, s sokan a németek közül el is hullanak az ostromon, ugyancsak triumphála [győzedelmeskedék] rajtok, és sok ezereket levágván sáncában, a többielszaladának.”

Cserei Mihály: Erdélyi históriája [1661–1711], Budapest, Európa, 1983, 202. – Törzsgyűjtemény

Többeket a környező erdőkbe, vagy a Karasica mocsaraiba űztek, ahol – az 1526-os mohácsi csatához hasonlóan – sokan vesztették életüket. A Dráva felé menekülők gyakran egymást taposták agyon, többen kétségbeesésükben megpróbáltak átúszni a folyón.

„S mivel féltek az ellenség üldözésétől, mindenki azonnal át akart kelni a hídon. Egy nyíllövésnyi helyen a nép egymás hátára ment, úgyhogy a tolongástól kétezernyi ember a lábak alatt maradt, és elpusztult.”

Szilahtár török krónikás leírása a Magyarországra küldött török felmentő sereg hadműveleteiről, a török uralom térvesztéséről. In: Sinkovics István [szerk.]: Magyar történeti szöveggyűjtemény 1526–1790, Budapest Tankönyvkiadó, 1968, 688. – Törzsgyűjtemény

Végül a törökök rendezetlen tömegei alatt leszakadt a híd, tovább növelve az áldozatok számát.
A nagyvezír hatalmas vereséget szenvedett. A csatában és menekülés közben 8-10 ezer harcosa esett el. A tábor, a málhával, a kincstárral és a hadifelszereléssel a szövetségesek kezére került.

„Lipót császárnak a nagyharsányi hegy lábánál aratott fényes magyarországi győzelme után az ulemák és a kapikuluk, azaz a jogi és a katonai rend összefogott, megfojttatták a nagyvezírt és letették IV. Mehmed szultánt, helyére pedig fivérét, Szulejmánt ültették.”

Luigi Ferdinando Marsigli: Az Oszmán Birodalom katonai állapotáról, felemelkedéséről és hanyatlásáról, Budapest, Históriaantik Könyvesház, 2007, 27.

A Mohács közelében kivívott győzelem jelképes elégtétel volt az 1526-os katasztrófáért, Lajos király haláláért és a középkori Magyarország bukásáért. Még 12 évig dúltak a harcok, miközben XIV. Lajos francia király, tartva I. Lipót megerősödésétől, betört a Birodalomba, kétfrontos háborúra kényszerítve a császárt. A Habsburg uralkodó végül 1699-ben kötött békét a szultánnal. Magyarország (a Temesköz kivételével) és Erdély felszabadult az oszmán uralom alól.

„…A kereszténység dicsőségére megkötötték a békét a karlócai találkozón, hogy az oszmán hatalom megtanulja félni és tisztelni a keresztények erejét és hadseregét.”

Luigi Ferdinando Marsili (Marsigli): A Magyar Királyság történetének kivonata, Máriabesnyő–Gödöllő, Attraktor, 2009, 8. – Törzsgyűjtemény

Gyaraki Benjámin (Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály)

Felhasznált irodalom:

komment

Sokfajta igazsága volt Hajnóczy Péternek

2022. augusztus 10. 22:52 - nemzetikonyvtar

Nyolcvan esztendős lenne Hajnóczy Péter író

Fiatal koromban nagyon érdekelt az alkohol, nagyapám lerészegedései nagy hatással voltak rám. Azt éreztem, mintha olyankor még jobban szeretne Boldi papa, valahogy az alkohol hatása felerősíti az ember jellemét vagy megerősíti, de mindenképpen óriási hatást tesz rá.
Egyszer annyira berúgtam Szkárosi Endre cserépfalui házában, hogy elaludtam a széken vagy a lócán, már nem is emlékszem. Sokat beszélgettünk Endrével Hajnóczyról, a Péterek nemzedékének legkiválóbb írójáról, a nyelvzseni Esterházy, a szorgos író Nádas mellett a harmadik Hajnóczy Péter volt, az állandóan részeg irodalmi zseni.
Hajnóczy Péter ivott. Sokat. Azt mondják fél liter bor után állt csak szóba bárkivel, ha irodalomról volt szó.
Mindig terveztük Endrével, hogy Hajnóczyról fogunk majd előadásokat tartani, hogy minél több emberhez eljussanak azok a novellák, melyek a magyar kultúra legszebb szövegei. Endre sajnos idén tavasszal meghalt, így most már nem lesz semmi a közös kultúrmissziónkból.
Hajnóczy Péter szövegeihez fordulok, ha valamire igazán szükségem van, szorgosan vásárlom fel a köteteit antikváriumokból, és ajándékozni is Hajnóczyt szoktam azoknak, akiket szeretek.

manyoki_szkarosi_petri_hajnoczy_opti.jpgMányoki Endre, Szkárosi Endre, Petri György és Hajnóczy Péter a Mozgó Világ Aszú-díjának átadásán (1980). Fotó: Helle Mária

Kötél Emőkével, a kecskeméti Neumann János Egyetem Könyvtár és Információs Központ igazgatójával, az OSZK egykori munkatársával, irodalomtörténésszel beszélgettem arról, hogy vajon miért nem lett Hajnóczyból Esterházy?

Tóth Péter.: Mit iszol? Én egy fröccsöt kérek, Kompa zengőjéből.
Kötél Emőke: Hosszúlépés. Rozé.

T. P.: Hajnóczy 39 éves korában meghalt, lehet, hogy ezért nem lett híres? Mindössze annyi lenne a titok, hogy túl keveset írt, ennyi szöveg nem volt elég? Petőfi 26 évet élt, mégis megy a Talpra magyar, de a Macska című brutális Hajnóczy-novellát kevesen ismerik.
K. E.: Marhaság. Nem kell ahhoz sokat írni, hogy beszéljenek rólad, vagy tanítsanak. És hány tehetségtelen marha van, aki nem bírja leállítani magát. Hajnóczy egyszerűen kiesett, vagyis inkább be sem került a „listákba”, kánon(ok)ba, vagy nevezzük bárminek. Mészöly ködlovagnak nevezte, s szerintem ez a legtalálóbb kifejezés rá.

T. P.: Hajnóczy elég erős személyiség is volt, már maga a megjelenése is odavert. A szövegei együtt éltek a személyiségével és a halála után magukra maradtak?
K. E.: Nagyjából igen, de így azért nem igaz. Reményi József Tamás kezelte a hagyatékot nagyon sokáig, majd átadta a szegedi Hajnóczy Hagyatékgondozó Műhelynek. És persze szépen jöttek ki a róla szóló tanulmánykötetek, s maguk a szövegek is. Nem tűnt el, csak nem ismerték, nem tanították, egy szűkebb körben tartották számon, ott is csak inkább a nagyivó státuszát, az életművet nem annyira.

hajnoczy_a_halal_kilovagolt_perzsiabol_opti.jpgHajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából című művének kiadásai

T. P.: „Én ugyan egyetlen írót sem ismertem, de nem tartom valószínűnek, hogy részegen – remekműveket lehet írni.” Perzsia
K. E.: Hehe. Pont Endrével beszélgettünk erről pár pohárka mellett. Szerintem amúgy lehet. De kit érdekel, hogyan írta? Szülje meg a „remekművet” és kész. A többi nem tartozik ránk. Totál beszívva is lehetett ilyeneket írni. Ha a műben elhangzó mondatot viszont elemeznénk, akkor az sokkal messzebb vezetne az önreflexióban.

T. P.: A szépirodalom mellett a szociográfiái is nagyon jelentős igaz írások, lehet, hogy ezek miatt nem szerették, és nem tudott kedvelt író lenni? Lehet-e egy ilyen álnaiv kérdést feltenni, ismerve az akkori rendszert?

K. E.: Már akkor ezeket tartották elsődlegesen zseniálisnak. Persze, szociográfiák ritkábban lesznek bestsellerek, eladási példányszámot tekintve legalábbis, de nem véletlen, hogy a hagyatékgondozás során is ezek kerültek elsőként kritikai kiadásra. (Nagy Tamás: Egy arkangyal viszontagságai. Jog, irodalom, intertextualitás Hajnóczy Péter műveiben, Budapest, Gondolat, 2018.)

T. P.: Miért ment Hajnóczy a szociográfia felé, miért érdekelte őt a diliházak világa? Az elkülönítő a legpontosabb szociográfia, amit valaha olvastam.
K. E.: Megszállottan foglalkozott a diliházakkal, az elkülönített intézményekkel. Relatív, hogy ki a bolond, kit miért zártak be. Hajnóczy rengeteget írt az ilyen zárt intézményekben történő visszaélésekről, a lelki s fizikai abúzusokról, maga az ottlét folyamata is érdekelte. Nekem teljesen belefér a képbe, kafkai minden ilyen helyzet, főleg kintről nézve, s onnan belecsöppenve. Ahogy ugyanilyen Hajnóczy sok novellája is: amikor keresik a szereplők a saját igazukat, amikor a saját törvényeik, véleményük miatt szembe mennek bárkivel.

T. P.: Első kötete, az 1975-ös A fűtő fülszövegére írta.

„Körülbelül egyéves koromig lelencházban éltem, onnan vittek el nevelőszüleim, harmincéves voltam, amikor megismertem az anyámat. Esti tagozaton érettségiztem, voltam ládázó, kabinos, szentképügynök, modell, kazánfűtő, dolgoztam kőművesek mellett, voltam betűszedő inas, szénlehordó, dolgoztam dinamittal, nyersanyagkutatásnál stb.”

Hajnóczy Péter: A fűtő, Budapest, Szépirodalmi, 1975. – Törzsgyűjtemény

T. P.: Sajnáltatta magát ezzel a fülszöveggel? Haragudott a sorsára?
K. E.: Biztos benne van ez is. De azért tudjuk, hogy a Hajnóczy-mítoszt sokszor ő maga táplálta.

T. P.: Pedig megírta a Bajnokot, tudta, hogy a magyar irodalom bajnoka.
K. E.: Fröccs mellett lehetünk elfogultak. 

T. P.: Hogyan írt Hajnóczy? Átírta szövegeit? Csiszolgatta, tökéletesítette, átdolgozta?
K. E.: Rengetegszer. Össze- meg visszafirkált, az utána maradt dobozok tele voltak fecnikkel, átírt kéziratokkal, számtalan variációval, egybeszerkesztett, majd különvágott, többször felhasznált szövegtöredékekkel. Imádom. Ha a magyar irodalomban a fragmentumszerűségnek van iskolapéldája, az Hajnóczy.

T. P.: Azt írta, hogy az alkohol minden rosszat még rosszabbá tesz, nem ugyanez van a jóval is?
K. E.: Úgy érted minden jót jóvá tesz?… Hát, a fene tudja… Egy ideig-óráig biztos…

T. P.: Hajnóczy nevelőotthonokban nőtt fel, talán ezért is érdekelték a kiszolgáltatottság formái, nem tudta magából kiírni?
K. E.: Ezt nem tudom. Azért nem véletlenül érdekelte őt a zárt intézetek abuzív világa. Ugyanakkor nála minden egyes novellaszereplő kiszolgáltatott valaminek, amivel általában nem tud megküzdeni.

T. P.: Azt mondta egy interjújában, hogy minden író saját életét írja minden szövegében, ennyire csodálatos élete volt ezek szerint.
K. E.: Pföj. Ne menjünk bele, mert a fröccsök ellenére megint össze fogunk ugrani. Irodalmárként nem azt válaszolnám erre, mint cinikus beszélgetőpartnerként.


hajnoczy_muvek_opti.jpgHajnóczy Péter művei

T. P.: Miért foglalkozunk Hajnóczyval egyáltalán? Nem elég olvasni minden nap?
K. E.: Mert jó. És mert még mindig nincs a helyén a szélesebb közönség előtt. Engem kifejezetten dühítenek a szövegei, ezért elég sokszor olvasom őket. Ez a mazochizmus.

T. P.: Melyik a kedvenc novellád, és miért, de erre nem kell válaszolnod, mert kit érdekel Emőke kedvenc novellája?
K. E.: Nem is válaszolok. Nem is tudnék.

T. P.: Szkárosi Endre verset is írt Hajnóczyhoz. Ők ketten talán éppen isznak valahol a túlvilágon és jót nevetnek mindannyiunkon.

Hajnóczy felkel,

az ágya gyűrött,
pár suta lépés,
pár csepp alkohol,
az íróasztalon,
de írni tud,
sebek a polcán,
dülöngő holttest
az emlék képén,
vizionáló
barom a pusztán,
de sosem annyi,
amennyi szomjra kel,
a lélek útján
söre a porban,
betűi sorban
az erdőn vonulnak,
a vére mocska
ül a papírra,
reáliákba,
te pedig szánnád,
de nincs elég áldás,
mely száll így borban,
libasorban,
e régi (?) emlék
a régi honban

Szkárosi Endre: Hajnóczy felkel. In: Ambroozia. Irodalmi folyóirat évente hatszor, X. évf., 2020. 1. sz.

Tóth Péter (Főigazgatói Kabinet)

komment

Vitéz János és a Corvina könyvtár

2022. augusztus 09. 06:00 - nemzetikonyvtar

Vitéz János halálának 550. évfordulójára

Zrednai Vitéz János (Zredna, Kőrös megye, Horvátország, 1408 körül – Esztergom, 1472. augusztus 9.) bíboros, esztergomi érsek, Janus Pannonius költő nagybátyja és nevelője volt. Feltételezhetően itáliai és bécsi tanulmányok után tért vissza szülőföldjére, s Zágrábban kezdte meg egyházi szolgálatát. A tanulmányaiban kitűnt Vitéz János, akinek már édesapja is a Hunyadi család szolgálatában állt, 1433 körül került a királyi irodába, ahol előbb jegyzőként, majd Luxemburgi Zsigmond, Habsburg Albert és Ulászló király, valamint Hunyadi János erdélyi vajda és kormányzó titkáraként működött. 1445-ben lett váradi püspök, s ezután jelentékenyen közreműködött az ország irányításában. Hunyadi János megbízta fiai nevelésével, akikre apjuk halála után is gondot viselt, és fontos szerepet játszott Mátyás királlyá választásában, aki kancellárjává nevezte ki. Nagyváradi udvarában nevelkedett egy darabig unokaöccse, Janus Pannonius is. 1465-ben esztergomi érsek lett. Pályája végén, 1470 táján Mátyás csehországi politikája, a háború okozta súlyos hazai adóterhek miatt megromlott viszonya a királlyal, s élére állt az ellene szőtt összeesküvésnek. Emiatt Mátyás megvonta tőle bizalmát, az esztergomi érsekség irányítását másra bízta.
Vitéz János a tudomány s a művészet bőkezű pártfogójaként saját költségén, 1465-ben Pozsonyban hazai egyetemet alapított (Academia istropolitana), amelynek tanszékeire a külföldi főiskolák nevezetesebb tudósait nyerte meg. Esztergomban palotát építtetett, kép- és könyvtárt alapított. Mátyás király Corvina könyvtárára a magyarországi előzmények közül Vitéz János könyvtára volt a legjelentősebb szellemi hatással.

„[Vitéz János] Zsigmond kancelláriáján közvetlenül ismerhette meg az itáliai kancelláriai humanizmust, de nagy hatást gyakorolhattak rá az udvarban tartózkodó tudós itáliaiak is, mindenekelőtt a híres humanista, Pier Paolo Vergerio (ca. 1369–1444). Közeli ismerősei közé tartozott Aeneas Sylvius Piccolomini (1405–1464) is, aki ekkor III. Frigyes (1415–1493) bécsi udvarában működött. Vitéz a Hunyadi család híveként pompás karriert futott be, váradi püspök majd esztergomi érsek lett. Személye számos szempontból meghatározó, mintaadó volt a magyar kulturális elit számára. Híres könyvtára igazi humanista gyűjtemény volt, ő maga filológusi, textológusi humanista tevékenységét haláláig folytatta. A Corvina könyvtár közvetlen magyarországi előzménye Vitéz János könyvtára lehetett, példaértékét tekintve is, de fizikailag is, ugyanis a legfrissebb kutatások szerint a Corvina legkorábbi rétegét, központi magját a Vitéz könyvtárából, környezetéből származó kéziratok jelentették.”

Zsupán Edina: A könyvtár története. Részlet. In: Bibliotheca Corvina Virtualis honlap

victorinus_commentarium_in_ciceronis_librum_de_inventione_opti.jpgA Victorinus, későantik szerző Cicero egyik rétorikai művéhez írott kommentárját tartalmazó kódex eredetileg Vitéz János könyvtárába tartozott, a margón is az ő bejegyzései láthatók. A kódex később a Corvina könyvtárba került – Kézirattár, Cod. Lat. 370., f. 1r, részlet. A kép forrása: Bibliotheca Corvina Virtutalis honlap

„Alapvető különbség azonban Vitéz János és Hunyadi Mátyás könyvtára között, hogy jóllehet a királyi gyűjtemény is – Vitéz könyvtárához hasonlóan – humanista elveken alapult, összetételét, díszítettségét messzemenően meghatározta az uralkodói reprezentáció.”

Zsupán Edina: A könyvtár története. Részlet. In: Bibliotheca Corvina Virtualis honlap

Vitéz János művei és a róla szóló szakirodalom a Magyar Elektronikus Könyvtárban:


Még kapható kiadványunk:

Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása 2008. március 14. – 2008. június 15. A kiállítás kurátora és a katalógus szerkesztője: Földesi Ferenc, Budapest, OSZK, 2008.

komment

Beszámoló az MKE 53. vándorgyűlésén szerzett benyomásokról

2022. augusztus 08. 06:00 - nemzetikonyvtar

Az MKE 2022. évi vándorgyűlésének július 14–16. között a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusa adott otthont, illetve a szervezésben oroszlánrészt vállaltak a Takács Gyula Megyei Hatókörű Városi Könyvtár munkatársai is.

08_08_mke_53_vandorgyules_mate_konyvtar_opti.jpgA MATE kaposvári kampusz könyvtárának olvasóterme felülnézetben a galériáról

A programok az utóbbi intézmény főépületében indultak szerdán az intézmény 70 éves jubileumát ünneplő fotókiállítással, illetve könyvtárlátogatási lehetőséggel. A fotókiállításon képet kaphattunk az intézmény múltjáról, a különféle épületek történetéről ahol a könyvtár működött, a munkafolyamatok fejlődéséről, az 1981-es vándorgyűlés emlékeiből, s fényképes összeállítást készítettek az igazgatók szakmai pályájáról is. A könyvtárlátogatáson pedig a pincétől a padlásig megismerkedhettünk az épülettel, az intézmény szolgáltatásaival. Számomra különösen a kistelepüléseket kiszolgáló KSZR szolgáltatási rendszer szervezettsége volt feltűnő, melyről két nappal később az MKE Somogy Megyei szervezet szekcióülésén előadást is lehetett hallani.
A szervezők igen kellemes kulturális, szabadidős programokat biztosítottak a szakmai kínálat mellé.

08_08_mke_53_vandorgyules_kaposvar_foter_opti.jpgKaposvár főtere

A szokásos könyvtártúrák és városnézés mellett szerdán este egy újsághírből írt színdarabot követhettünk végig, mely különféle nézőpontokból s különféle műfaji stílusokban járta körül ugyanazt a témát a MATE belvárosi színháztermében. A szórakozás mellett szakmai szemmel is érdekes volt megfigyelni, hogy az egyszerűen dokumentált eseményt milyen sokféle módon lehet interpretálni, művészien megjeleníteni. Szembesülhettünk a művészetek, illetve a művészeti események dokumentálásának eredendően szubjektív voltával is.  Másnap este a Csiki Gergely színház adott otthont a Helyőrségi Zenekar koncertjének. A város ingyen belépőt biztosított a Virágfürdőbe (strand, uszoda és élményfürdő) a rendezvény idejére, mely a Dunántúl egyik legnagyobb létesítménye a maga nemében. A Deseda-tavon pedig lehetett hajózni, sárkányhajózni, illetve biciklitúrán is részt lehetett venni.

08_08_mke_53_vandorgyules_deseda_to_opti.jpgA Deseda-tó

Igen látványos volt a Lovasakadémián szervezett bemutató is egyrészt a díjugratás szépségeiről és kihívásairól, ló és lovasa felkészítésének módszereiről, másrészt a ló és az ember szimbiózisáról, ahogy hosszú évek munkájának eredményeként kialakul az összhang kettejük között.

08_08_mke_53_vandorgyules_lovasbemutato_opti.jpgA Pannon Lovasakadémia bemutatója

Nagyon szerencsés volt, hogy a MATE kampuszán minden esemény helyszín kényelmes távolsága esett egymástól. Külön érdekesség, hogy a kollégium recepciója a könyvtár előterében, annak bejárata mellett kapott helyet.
Az egyetemi sportcsarnok viharkár általi sérülése jól is jött a szervezőknek, mert így a Lovasakadémia területén egy félig nyitott területen lehetett hangulatos körülmények között megrendezni a nyitó plenáris ülést, illetve a baráti találkozót.
A KELLO számos friss kiadványt bocsátott a vándorgyűlés látogatóinak rendelkezésére a regisztrációs pult melletti asztalon, illetve később a kiállítási pultjukon. A kiállítók száma nem volt túl magas, de színes egyveleget alkottak. Jelen voltak rendszer és szolgáltatásfejlesztők (Qulto, Szikla), tartalom aggregátorok (Ebsco, Proquest) illetve a könyvtárak számára különféle szolgáltatásokat kínáló cégek is (SmartFreq, PreserveArt, Ceiba).
A szakmai programból hagyományosan a szekcióülések tarthattak számot figyelemre. A paletta igen széles volt számos párhuzamos programmal, így csak szubjektív válogatásra volt lehetőség a kínálatból. Sok szó esett a Citizen Science-ről, s annak alkalmazási módjairól a könyvtár és használói újfajta együttműködésének keretében. A mesterséges intelligencia kapcsán egyelőre egyszerűbb eszközök (pl. chatbotok használata) szerepeltek a napirenden, a későbbi években talán összetettebb alkalmazási területek is felbukkannak majd, bár most is szó esett recepciós robotokról.  Ezen túlmenően a természetes nyelvi feldolgozás eszközei segíthetnek az olvasótermi polcok rendezésében, de számítani lehet idővel itthon is teljesen automatizált robotraktárak megjelenésére.
Szó esett a hallgatók információkeresési szokásairól, hogy a legtöbben a Google-t használják az adatbázisaggregátor-felületek, illetve szakadatbázisok helyett. Valamint arról is, hogy milyen speciális területei vannak a digitális tartalomfejlesztésnek (e-könyvkészítő, webpublikátor) s milyen kompetencia elemeket lehet ezekhez kapcsolódva bevonni a könyvtárosok képzésébe.
A gyermekkönyvtári szekció délutáni ülésén a városi könyvtárban szó esett arról, hogyan lehet a gyermek és ifjúsági korú könyvtárhasználók küszöbfélelmét oldani. Több napon átnyúló hagyományosan érdekes színfoltjai a vándorgyűléseknek a Könyvtárostanárok Egyesülete (KTE) által szervezett iskolalátogatáson (idén a kaposvári Táncsics Gimnázium) illetve a szekcióülésen tárgyalt témakörök. Az iskolai könyvtáraknak pedagógiai innovációs funkciójuk, illetve a diákok információs igényeinek kiteljesítése kapcsán számos szövetségesük akadhatna a közkönyvtári (gyermek és felnőtt könyvtári) illetve a szakkönyvtári és tudományos könyvtári szférából is. Itt a különféle közös projektek kialakítására, pályázati lehetőségek hatékony kihasználására lehet fő hangsúlyt helyezni. A KDS projekt keretében az OSZK webarchiválással foglalkozó munkatársai elkészítettek a 9-10. osztályos korcsoport számára egy tananyagot az általuk használt digitális információk archiválásáról, a KTE talán tud segíteni abban, hogy megfelelő módszertani segítséggel ez el is juthasson oktatási intézményekbe a későbbiekben.
A vándorgyűlés talán legfőbb értéke a szakmai és szabadidős programok mellett a kötetlen társalgásban rejlik. Számos szakmai kérdésben tudunk ilyenkor egyeztetni egymással, felmerült például, hogy a Kecskeméti Neumann Egyetem új honlapot fejleszt s archiválni szeretnék a régit, abban kérnek segítséget, illetve többen kifejezték szándékukat a Könyvtári Intézet őszi webarchiválás tanfolyamán történő részvételre is. Meghívást kaptam Silvia Stasselová főigazgató asszonytól az idén november tizedikén a pozsonyi Egyetemi Könyvtárban megrendezésre kerülő CDA (hosszútávú digitális megőrzést érintő) konferencián való részvételre is. A járvány előtt rendszeresen részt vettem már előadóként OSZK-s kollégáimmal együtt ezen a rendezvényen, örülök, hogy ismét alkalom nyílhat rá.
A nem hivatalos programon túli érdekesség volt a KIT-klub ahol a rendezvény előtt a könyvtárakat érintő főbb kihívásokat vizsgáló felmérést mintegy ötvenen töltötték ki, informális társalgás keretében vitattuk meg néhányan az eredményeket, s további esetleges személyes illetve online konzultációk lehetőségeit.
A kirándulások közül én a siófokin vettem részt, amelynek keretében meglátogattuk az andocsi búcsújáróhelyet, a Zala községben lévő Zichy Mihály Emlékházat, Siófokon pedig megtekintettük a belvárost illetve ellátogattunk a városi könyvtárba, a Kálmán Imre Múzeumba, illetve a Makovecz Imre által tervezett evangélikus templomba is.

08_08_mke_53_vandorgyules_siofok_konyvtar_opti.jpg

Ötletes zöldfelület-kialakítás a siófoki városi könyvtárban

Összességében elmondható, hogy sikeres volt a rendezvény, igen jó egyensúlya alakult ki a szakmai, illetve szabadidős, kulturális kínálatnak, Kaposvár városa és az egyetem lelkes és hálás házigazdája volt az 53. MKE vándorgyűlésnek.

Németh Márton (Digitális Bölcsészeti Központ)

komment

„Csak élet várna: fényes ég, egy part, ahol örök sugár van...”

2022. augusztus 06. 06:00 - nemzetikonyvtar

55 éve hunyt el Áprily Lajos

József Attila-díjas költő, műfordító, az Erdélyi Helikon folyóirat körül kialakult irodalmi munkaközösség alapító tagja. Családi nevén Jékely János Lajos, Jékely Zoltán édesapja. Gyermekkori nyaralóhelyén, Parajdon talákozott először a transzszilvanista szimbolika egyik központi elemével, a hegyélménnyel, amely költészetében örök nyomot hagyott. Brassóban született 1887. november 14-én. Középiskoláit a székelyudvarhelyi gimnáziumban kezdte meg. Tizenkét évesen, 1899-ben családjával együtt Kolozsvárra költözött. A református kollégiumban tanult tovább, tanárai közt volt Kovács Dezső és Seprődi János is.

A kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet 1909-ben. Egy hónapot Párizsban töltött, majd onnan visszatérve Nagyenyeden helyezkedett el, mint tanár, előbb a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjében, 1910-től pedig a gimnáziumban. 1911-ben vette feleségül Schäfer Idát. Kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenhét évig tanított Enyeden. Ady költészetét, szembefordulva a századforduló hivatalos irodalmi kánonjával, igen nagyra értékelte, tanárként és költőként is kiállt mellette a nyilvánosság előtt.

08_06_aprily_lajos_55_kedves_jo_uram_hub1_opti.jpgÁprily Lajos levele Rozsnyai Kálmánhoz. „Ady Endre koszorúja.” Hódolás Ady Endre emléke előtt (Verskéziratok és levelek, kortársaktól és utódoktól.) – Kézirattár Fol. Hung. 1849. A kép forrása: Nyugat 100 tartalomszolgáltatás

Egyik versét 1905-ben névtelenül jelentette meg a kolozsvári Egyetemi Lapok, majd 1909-ben jelentkezett Jékely Lajos néven az Erdélyi Lapokban. Kovács Dezső megbírálta modernista hangvétele miatt, ezt követően évekig nem próbálkozott újra a publikálással. Talán ez is volt az oka, hogy pár évvel később publikációihoz egy másik nevet választott. Áprily Lajos néven először 1918 tavaszán Szentimrei Jenő közölte egy versét az Új Erdélyben, majd az Erdélyi SzemleNapkeletPásztortűz és a Zord Idő hasábjain jelentek meg írásai. Első költői sikerei után, 1923-ban Dijonba ment, ahol francia nyelv szakos tanári diplomát szerzett. 1924-ben Kuncz Aladár felkérésére együtt szerkesztették a kolozsvári Ellenzék irodalmi mellékletét. 1926-ban családjával együtt Kolozsvárra költözött, és a református kollégiumban magyar és német irodalmat tanított. Ugyanebben az évben részt vett az erdélyi magyar írók első marosvécsi találkozóján, és az itt összegyűlt írótársaság megbízásából az 1928-ban megindult Erdélyi Helikon című folyóirat szerkesztője lett. A következő három évben is jelen volt a marosvécsi találkozón. 1929-ben repatriálás címén Romániából Budapestre távozott. Ez a döntése mély megrendülést váltott ki tisztelői körében.
Budapesten tíz évig volt a Baár-Madas Leánynevelő Intézet igazgatója. Elvállalta a Protestáns Szemle szerkesztését. 1935 őszén féléves tanulmányútra távozott Észak- és Nyugat-Európába. 1941-ben a zsidótörvények ellen való tiltakozásként nyugdíjba vonult, és a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán telepedett le. Ettől kezdve minden évben Parajdon, egy erdei faházban töltötte a nyarait. Évekig csak műfordításokkal volt jelen az irodalmi sajtóban. Versekkel az ötvenes évek közepétől jelentkezett újra. 1967. augusztus 6-án, nyolcvanadik születésnapja előtt halt meg a hárshegyi szanatóriumban.

Elégikus lírai látásmód. Halál és élet dialektikája

Első verseskötete, a Falusi elégia 1921-ben jelent meg a kolozsvári Minerva kiadó gondozásában. Amint címe is jelzi, alaphangja elégikus, bús, rezignált. Képvilágát őszi tájak, háborús romok uralják. Ez a hangnem egész költészetét is áthatja. Bevezetésképpen a kötetnyitó Ajánlás című verset idézzük:

„Ne haragudj. A rét deres volt,
a havasok nagyon lilák
s az erdő óriás vörös folt,
ne haragudj: nem volt virág.

De puszta kézzel mégse jöttem:
hol a halál nagyon zenél,
sziromtalan csokrot kötöttem,
piros bogyó, piros levél.”

Áprily Lajos: Ajánlás. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia

Már itt, az első verseskötet kezdetén felbukkan a halál motívuma is. Ez a motívum legtöbbször egy sajátos dialektikán alapuló gondolatmenet része: a halál egy élet befejezése, ugyanakkor számos új élet kezdetét jelzi előre. Mint az Esti párbeszéd (1923) című kötet A hegyek című versében is:

„Te meg fogsz halni. Ők meg állni fognak
komor trachytba dermedett titoknak.

Ne higgy nekik. Csak játszanak tevéled,
csak hitegetnek némán, hogy nem élnek.

De én kilestem: csalfa óriások,
nappal halottak, éjszakára mások.

Olyankor bennük döngő ritmus éled,
olyankor súlyos titkokat cserélnek:

»Láttad? – vetettek.«

»Holnap újra vetnek.«

»Temetnek.«

»Vetnek.«

»És megint temetnek.«”

Áprily Lajos: A hegyek. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia

A hegyek „a végtelen őrei”, az éghez, vagyis a természetfölöttihez közel járó, magasan szárnyaló lélek jelképei ebben a költői képvilágban. Az élet és halál váltakozásának ez a logikája a Messiás szavaira is emlékeztet Szent János evangéliumából: „Bizony, bizony mondom néktek, ha a búzamag a földbe esvén, meg nem hal, csak maga marad: ha pedig meghal, sok gyümölcsöt hoz.” (Jn 12. v. 24–25.)

Kereszténység és transzszilvanizmus

A kereszténységhez és a transzszilvanizmushoz egyaránt tartozó hegymotívum a Tetőn című versben a háború borzalmain, a nagypolitika üzelmein túllépő megbékélés, a szívből jövő kiengesztelődés helye lesz.

„Ősz nem sodort még annyi árva lombot,
annyi riadt szót: »Minden összeomlott…«

Nappal kószáltam, éjjel nem pihentem,
vasárnap reggel a hegyekre mentem.

Ott lenn: sötét ködöt kavart a katlan.
Itt fenn: a vén hegy állott mozdulatlan.

Időkbe látó, meztelen tetőjén
tisztást vetett a bujdosó verőfény.

Ott lenn: zsibongott még a völgy a láztól.
Itt fenn: fehér sajttal kinált a pásztor.

És békességes szót ejtett a szája,
és békességgel várt az esztenája.

Távol, hol már a hó királya hódít,
az ég lengette örök lobogóit.”

Áprily Lajos: Tetőn. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia

Az első világháborút követő megrendülés, káoszélmény (Minden összeomlott...) nyugtalan, átok-sújtott emberré alázta a költőt. A lenti sötét katlanból szent időben (vasárnap reggel) a hegyekre ment, ahol a pásztor a Messiáshoz, a jó pásztorhoz hasonlóan békességes szóval, nyugodt lakással és tiszta eledellel várta őt. A hétköznapi politika forgatagából, manipulációi elől menekült a lírai én vasárnap reggel a hegy magasába, amelynek fehér, hósipkás csúcsán „az ég lengette örök lobogóit”. A formaművész, magasan képzett, kényes ízlésű Áprily szemszögéből nézve kétségkívül egy kissé elitista allegóriaként is hat ez a képsor: a reneszánsz eredetű emblémaköltészetben a napfénytől bearanyozott hegy a profán köznép soraiból kiemelkedő, magas műveltségű, tiszta szívű, jó erkölcsű férfi jelképe. (Sol montes illuminans – C. F. Menestrier S. J., Philosophia imaginum... Amstelodami et Gedani, Apud Janssonio-Waesbergios, 1695, 107. MIHI SUMMA PATENT) Az erdélyi népek közös sorsa, egymáshoz való kölcsönös kötődései oldják föl a mesterségesen keltett káosz zűrzavarát, tisztánlátást és nyugalmat, lelki egyensúlyt adva a költőnek.

08_06_aprily_lajos_55_3_opti.jpgÁprily Lajos: Vers vagy te is (Új versek és műfordítások, Kuncz Aladár tanulmányával) Kolozsvár, Erdélyi Szépmíves Céh, 1926. – Törzsgyűjtemény

Az elégia és szorongás mellett, amelynek sötét tónusait gyakran a precíz, játékos versforma enyhíti, világosítja, természetesen a fiatalos, életvidám érzések is jelen vannak Áprily költészetében. Mint például a Március című versben:

„A nap tüze, látod,
a fürge diákot
a hegyre kicsalta: a csúcsra kiállt.
Csengve, nevetve
kibuggyan a kedve
s egy ős evoét a fénybe kiált.

Régi, kiszáradt
tó vize árad,
néma kutakban a víz kibuzog.
Zeng a picinyke
szénfejü cinke
víg dithyrambusa: dactilusok.” 

Áprily Lajos: Március. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia

Szecessziós költői képsorok. Időskori költészete. Műfordításai

Költészetére végig jellemző, hogy kedvenc évszaka az ősz. Az ősz hangulatait, fényeit, árnyait, gazdag színvilágát szecessziós ecsettel rajzolja: őszi képsorai Alfons Mucha (1860–1939) festményeire emlékeztetnek. Költőként alkotott igazán nagyot: két egyfelvonásos színműve, az Idahegyi pásztorok (1931) és az Oedipus Korinthosban (az Ábel füstje című kötetből) inkább lírai, mint drámai alkotások. A jó műfordító minden tulajdonsága, műveltség, nyelvtudás és magas fokú formaművészet megvolt neki, hogy ezen a területen is nagyot alkosson. Neki köszönhetjük például Puskin Anyeginjének páratlan szépségű újabb fordítását, Ibsen Peer Gynt című drámája tolmácsolását, de fordított TurgenyevLermontov és Schiller műveiből is. Időskori költészetének fontos mozzanata volt Jelentés a völgyből (1965) című kötete, amelyben a halál motívuma a korábbinál hangsúlyosabbá, kézzelfoghatóbbá válik. Ám élete végéig jellemző volt rá az, hogy legyen bármily komor témájú verse, a letisztult, örökszép ritmus lüktetésében az élet és az alkotás öröme tör magának mindig újabb és újabb utat: a biztos part felé, ahol már nincs többé káosz, csak igaz reménység és beteljesedés. Mint például a Lemezen a hangom című, 1966 szeptemberében írt kis költeményben:

„Küldöm a hangomat, messzire, hozzátok,
akiket szeretek, rokonok, barátok.
[...]
Küldöm a hangommal szívem is hozzátok:
szívem dobogását benne hallgassátok.”

Áprily Lajos: Lemezen a hangom. Részlet. In: Áprily Lajos összes költeményei, Budapest, Osiris, 2006. – Digitális Irodalmi Akadémia 

Csobán Endre Attila (Régi Nyomtatványok Tára)

komment

Az archeobotanikus Füzes Miklós és Keszthely – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 25. rész

2022. augusztus 04. 06:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 84. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat nyolcvannegyedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Füzes (Frech) Miklóst és gyűjteményét mutatja be.

Füzes Miklós (1931–1997), eredeti nevén Frech Miklós íróként a Füzes vezetéknevet használta, ex librisei a Füzes (F.) Miklós névre szólnak. A szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán végzett biológia–kémia szakon. Több évig a kiskunmajsai gimnáziumban tanított, és helytörténeti kutatásokat is folytatott. 1959-től Keszthelyen élt, a Balatoni Múzeumban segédmuzeológus, osztályvezető, majd tudományos főmunkatárs lett, később a Helikon Kastélymúzeum osztályvezetőjeként tevékenykedett. Archeobotanikusként régészeti növénytannal, ősidőkből való növényleletekkel is foglalkozott. Számos szakfolyóiratban publikált (Archaeologiai Értesítő, Földrajzi Értesítő, Múzeumi módszertani útmutató füzetek, Agrártörténeti Szemle stb.), ismeretterjesztő írásai jelentek meg a hazai növénytermesztés kezdeteiről, a balatoni szőlőkultúra pannon gyökereiről, a régészeti növénytanról, a balatoni gőzhajózásról, például A régészeti-növénytan alapelemei és néhány módszertani kérdése (Sági Károllyal közösen, 1966), A balatoni gőzhajózás 125 éve (Sági Károllyal és Zákonyi Ferenccel, 1971) címekkel. A társszerzők közül Sági Károly régész a Balatoni Múzeum igazgatója volt, Zákonyi Ferenc pedig Siófok jegyzője, Balaton-kutató.

1_kep_fuzes_f_miklos_gr_andrusko_k_f_295_96x58_opti.jpgAndruskó Károly grafikája, Jelzet: Exl.F/295 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Füzes Miklós disszertációját a fenékpusztai leletekről 1977-ben védte meg a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen. A Helikon Kastélymúzeumban a park rekonstrukciójával kapcsolatos munkákat vezette. Tagja volt az MTA Őstörténeti Munkaközösségének, a Magyar Botanikai Társaságnak, a Zürichi Magyar Történeti Egyesület pedig dísztagjává választotta.
A keszthelyi Balatoni Múzeumban ismerkedett meg az ex libris műfajával, egyrészt az 1971-től kétévente itt rendezett Balatoni Kisgrafikai Biennálék, másrészt a múzeum ez irányú kollekciója révén.

2_kep_elso_balatoni_kisgraf_bienn_1971_ker_opti.jpgElső Balatoni Kisgrafikai Biennálé 1971., Balatoni Múzeum, Keszthely, szerk. Poór Ferenc, Veszprém, Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, 1971., katalógus. Címlap

A múzeum gyűjteményének jelentős részét teszik ki a Balatont és környékét, a tó élővilágát, az egykor és most itt élő lakosság életét, tevékenységét bemutató anyagok – köztük balatoni vonatkozású metszetek, sokszorosított grafikák.

fuzes-miklos-ex-libris.jpg

Andruskó Károly grafikája, Jelzet: Exl.F/298 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az 1970-es években Soó Rezső (1903–1980) botanikaprofesszor, egyetemi tanár, műgyűjtő ex libris kollekciója duplumanyagának (több mint 10 ezer példánynak) Keszthelyre kerülésével, illetve az 1971 és 1977 között a Balatoni Múzeumban megrendezett négy kisgrafikai biennáléra készült művekkel egy önálló, folyamatosan gyarapodó gyűjtemény jött létre, mely mára közel 22 ezer lapot tartalmaz.

4_kep_balatoni_kisgraf_bienn_1973_ker-k_opti.jpgMásodik Balatoni Kisgrafikai Biennálé 1973., Balatoni Múzeum, Keszthely, szerk. Poór Ferenc, Veszprém, Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság, 1973. Katalógus. Címlap

Jelentős volt Poór Ferenc (1931–2021) tanár, oktatásszervező ajándékozása, aki 14.500 darabos ex libris gyűjteményét, az ehhez tartozó szakirányú kiadványokat, könyveket 2015-ben a múzeumnak adományozta.
Füzes Miklós a múzeum munkatársaként a műfajjal megismerkedve számos ex librist készíttetett a zentai Andruskó Károllyal. A nevére szóló grafikák érdeklődési köréhez és a Balaton vidékéhez kapcsolódnak: Hévíz, Tapolca, tavon vitorlások, nádas, tavirózsa és – régészeti vonatkozásban – övcsat ábrájával.

5_kep_fuzes_f_miklos_gr_a_k_f_294_81x55_opti.jpgAndruskó Károly grafikája, Jelzet: Exl.F/294 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A művészetkedvelő Füzes Miklós 1990-ben a Kisgrafika hasábjain számolt be egy hévízi kiállításról, melyen P. Deli Elvira tusrajzai és tűzzománcai mellett Sólyom Sándor grafikus Erdély-sorozata, illetve számos ex librise szerepelt.

„A bemutatott ex librisek az intim műfaj jól sikerült darabjai: a lapok tulajdonosainak egy-egy jellemző vonását örökítik meg. Néha komolyak, emelkedettek vagy éppen filozófikusak. De van közöttük bőven pajkosan tréfás, vagy irónikus, vagy önirónikus, sőt finoman frivol hangvételű lap is. Bizony, sok kisgrafikája tart elénk vidám vagy fanyar görbetükröt! De vajon a lap tulajdonosa s a látogató okul-e belőlük?”

Dr. Füzes Miklós: A legújabb hévízi kiállításról, Kisgrafika, 1990/4. sz., 7. – Törzsgyűjtemény

6_kep-mayer_jozsef_gr_solyom_sandor_118x91_j_opti.jpgSólyom Sándor linómetszete. Forrás: „Minden halállal elvész valami, ami értékes és helyettesíthetetlen”. Dr. Mayer József emlékezete, szerk. dr. Mayer Ákos és Imolay dr. Lenkey István, Budapest–Mohács, 2015, 42.

Az archeobotanikus Füzes Miklós bemutatott ex librisei elénk is tükröt tartanak, okuljunk belőlük!

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész

komment

41 év az Országos Széchényi Könyvtár szolgálatában

2022. augusztus 03. 06:00 - nemzetikonyvtar

Életútinterjú Gazdag Tibornéval (Lizával)

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Bibliográfiai Szekciójának Kertész Gyula-emlékdíját kaptad meg az idén. Mivel foglalkozik a szekció? Te milyen szerepet töltöttél be a szekció munkájában?

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete keretében a hetvenes évek elején Csűry István, a Debreceni Egyetemi Könyvtár akkori igazgatója kezdeményezésére jött létre hasonló szakmai szerveződések mintájára, az évszázadokra visszanyúló hazai bibliográfusi előzményekre támaszkodva. a bibliográfusok szakmai tömörülése. Így alakult meg 1973. november 20-án az MKE Bibliográfiai Bizottsága, majd amikor 1990-ben az MKE szervezeti megújulásakor az addigi szakmai bizottságok szekciókká szerveződtek, a bizottság az MKE Bibliográfiai Szekciójaként működött tovább. Javaslataival igyekezett hozzájárulni az országos bibliográfiai rendszer kiteljesítéséhez, a retrospektív magyar nemzeti bibliográfiai munkálatok felgyorsításához. A bibliográfiai tevékenység megismertetése érdekében, a nagy elődök előtt tisztelegve, mindmáig emléküléseket szervez, melyek előadásai kötetekbe rendezve jelennek meg. Rendezvényein a szakmai-módszertani megújulás jegyében, meghívott előadói révén az érdeklődők betekintést kapnak a korszerű bibliográfiai feldolgozási módszerek és alkalmazások bevezetésébe, a megvalósított, jó gyakorlatokba.

1999-ben lettem az egyesület és a szekció tagja Nagy Anikó iránymutatását követve, aki akkor az MKE Bibliográfiai Szekció elnöki tisztét töltötte be (és akitől egyébként bővebb történeti áttekintést olvashatunk A Magyar Könyvtárosok Egyesületének története 1935–2009 című kötetben). Anikó volt, aki megkért a szekció gazdasági ügyeinek intézésére, amit 2004-2021 között láttam el. Érdekes módon ez a tevékenység is hasonló technikai változásokon esett át ottlétem alatt, mint amit az ISSN-központban (már jóval korábban) átéltünk munkatársaimmal: a papírhordozón vezetett nyilvántartásokat felváltották az elektronikus verziók. Itt a kettős könyvelést tartalmazó terjedelmes, narancssárga naplófőkönyvek kézírásos vezetése szűnt meg, és a készpénzforgalom időszaki pénztárjelentéseinek szintén narancssárga nyomtatványait tettük félre 2015-tel bezárólag, a házipénztárak egységesített elektronikus, Excel-alapú könyvelésének bevezetésével. Az új Hessyn számlázó programban szerencsére már nem kellett elmélyednem…

Be kell vallanom, hogy amikor nemzeti könyvtári munkaszobámban a szekrény alján őrizgettem a következő díjazott nevének bevésésére várakozó Kertész Gyula-emlékérmeket a szekció házipénztárának kazettája mellett, nem gondoltam, hogy az egyik végül hozzám kerül. Az emlékdíj alapítása (2005) óta olyan névsor állt össze a díjazottak nevéből, amit csak a legmélyebb tisztelettel olvashattam. Az alapító okirat szerint az érem célja: „Emléket állítani Kertész Gyulának és elismerni a helyismereti könyvtárosi és bibliográfusi tevékenység különböző területein elért elméleti és gyakorlati szakmai eredményeket, a kiemelkedő alkotásokat.” Ez én lennék? „Az emlékérmet évente felváltva a MKE Helyismereti Könyvtárosok Szervezete és a Bibliográfiai Szekció vezetősége ítéli oda.” A jelölésért köszönet a Bibliográfiai Szekció vezetőségének, Szőnyi Éva elnöknek. Ráadásul ezt a díjat kétszer is átvehetem: átadták az MKE Vándorgyűlés nyitó plenáris ülésén, és újra megünnepelhetjük a helyismereti könyvtárosok országos szakmai konferenciájának alkalmával is.

Mikor kezdtél az OSZK-ban dolgozni? Milyen munkakörben?

1981-ben léptem be az OSZK-ba, és kezdettől fogva az ISSN-központban dolgozhattam. Valójában a Külföldi Folyóiratok Központi Katalógusához kerestek munkatársat, de szervezetileg ide tartozott az ISSN-központ működtetése is Szilvássy Zoltánné, Judit vezetése alatt. A felvételem után az osztályon belül egy időre minden csoport munkájába be kellett kapcsolódnom, aztán Judit megkérdezte, hogy melyiket választanám: Kurrens Csoport, Retrospektív Csoport, ISSN? Az osztályon akkor – a teljes foglalkoztatottság célkitűzésének megfelelően – sok munkatárs dolgozott, mindenki egy-egy részfeladattal volt megbízva. Az ISSN nemzetközi hálózat adatnyilvántartó célkitűzéseihez való hozzájárulás megragadta a fantáziámat, így azt választottam, és egy kisebb létszámú, négyfős csoporthoz csatlakoztam. Kicsit bonyolította a helyzetet, hogy akkoriban meg kellett felelnünk a moszkvai regionális központ kívánalmainak is, de igyekeztünk a lehető legkevesebb dupla munkát végezni az időszaki kiadványok bibliográfiai és azonosító adatainak szerkesztése közben – hiszen valójában a nemzetközi ISSN Regisztert a Párizsban székelő nemzetközi központ állította elő, az idő tájt még mikrofilmlapon. Az általunk kitöltött adatlapokat akkor még Párizsban rögzítették, de rövidesen megkezdődött a hazai mágnesszalagok tesztelése és létrehozása is. Adatlapjaink az anyanyelvű rögzítő kezében kevesebb hibát eredményeztek, tisztult az ISSN-adatbázis magyar adattömbje.

Nyelvtudásod számos feladatot, lehetőséget is hozott számodra. Milyen feladatokhoz segítettek?

A kezdeteknél orosz szakos végzettségem hasznosnak bizonyult, de hamarosan egy intenzív nyelvtanfolyammal az angolban is sikerült tovább lépnem. Éppen időben ahhoz, hogy a moszkvai kapcsolat lazulása, majd felbomlása közben már figyelmem a párizsi ISSN Nemzetközi Központ fejlesztési feladataiban való részvételre irányulhasson. Személyi számítógépre telepíthető DOS-alapú adatbáziskezelő rendszert teszteltünk, hogy a feldolgozó saját kezébe vehesse az adatbevitelt. Ez volt az OSIRIS szoftver, aminek egy- és többfelhasználós változatát is véleményeztem. Ennek kapcsán kezdődött el részvételem a Magyar ISSN Nemzeti Központ képviseletében a nemzetközi szakmai rendezvényeken, először az ISSN nemzeti központok igazgatóinak évente megrendezett tanácskozásain, aztán az IFLA-konferenciákon, ISO-szabványtárgyalásokon. Az ISSN-hálózat mindig tevékenyen kiveszi részét a szakterületét érintő nemzetközi szabványdokumentumok kidolgozásában, legyen az éppen az ISSN-szabvány (ISO 3297), vagy a címrövidítési szabványdokumentum, legyen szó a rekordokban használt ország- és nyelvkódokról, vagy a bibliográfiai adatcsere formátumokról, amilyen a MARC és a UNIMARC, és ne feledkezzünk meg a bibliográfiai leírási szabványokról sem, melyek folyamatos megújulása megállíthatatlan. Számos lehetőségem adódott az elmúlt évtizedekben e területeken a továbbfejlesztés egy-egy szakaszába vagy részfeladatába bekapcsolódni nemzetközi szinten – az ISSN-szabvány haza honosításának sorsa pedig mindig a legközelebb állt hozzám.

Mi volt számodra a legemlékezetesebb és legjelentősebb szakmai találkozás?

Szilvássy Zoltánnét, Juditot már említettem, rengeteget tanultam tőle nem csak szakmailag – tanítómesteremnek és második anyámnak tekintettem. Ő indított el a nemzetközi szakmai vizeken is. Magával vitt 1990-ben Párizsba, és utódjaként mutatott be az ISSN-központok igazgatóinak tanácskozásán. Ezeket a gyakorlati összehangolódást is célzó tanácskozásokat évente más-más ország rendezte, és Magyarország kétszer is elnyerte a rendezés megtisztelő feladatát: első ízben Judit 1986-ban, másodszor 1997-ben jómagam vettem kézbe az úgynevezett „Directors’ Meeting” sorsát. Az ilyen események, az évente ismétlődő személyes találkozások (de akár az új ismeretségek is) nemcsak bőséges eszmecserét és együttműködést eredményeztek a résztvevők között, de szakmai barátságok is szövődtek. Sok kedves ismerősöm akad a szomszédos országokból vagy Európa más tájairól, nem is beszélve kitűnő (és kitartó, mert őt ismerem legrégebben) amerikai kolléganőmről, Regina Reynoldsról. Sose fogjuk elfeledni, amikor washingtoni otthonában szállásolt el, és én hálából beavattam a gulyáslevesfőzés rejtelmeibe, amihez a bőröndömben vittem néhány zöldséget – mert ott biztos nem lehet ilyet kapni...
Az évek során megismertem a nemzetközi hálózat igazgatóit Suzanne Santiagótól, Françoise Pellén át Gaëlle Béquet-ig – aki 2015-ben az OSZK-ban is látogatást tett, amikor az ISSN-hálózat alapításának 40. évfordulójára készülve felkereste Juditot Budapesten. Az apropót az adta, hogy Juditnak 1987-ben, az alapító igazgató, Mary Rosenbaum váratlan halálát követően, ideiglenesen át kellett vennie a hálózat irányítását Párizsban – az évfordulós ünnepségen való részvételt, az utazást azonban (korára való tekintettel) már nem tudta vállalni. Ami engem illet, hosszú évekig dolgoztam együtt a kölcsönös megbecsülés jegyében az ISSN Nemzetközi Központ Bibliográfiai Csoportjának vezetőjével (Alain Roucolle) például az ISSN-kézikönyv átszerkesztésén, vagy a számítógépes menedzsmentért felelős Slawek Rozenfelddel a már említett OSIRIS-szoftver fejlesztésén. A mai IT igazgató a 90-es évek elején került a párizsi központhoz: Pierre Godefroy több számítógépes rendszerváltást levezényelt már, ami a magyar központ számára eddig a Virtua katalogizáló kliens használatát mindig megfelelően frissített verzióban tette lehetővé, legújabban pedig az ISSN Plus online adatkezelő felületére váltottunk át. Pierre pedig rendre nagyra értékeli a magyar központ észrevételeit, gyakorlati meglátásait, bug-reportjait.

Mi változott az elmúlt negyven évben a munkafolyamatokban?

Több mint 40 év alatt a szervezeti keretek többször változtak a nemzeti könyvtáron belül, ezzel együtt működésünk helye is. Én kezdőként a Pollack Mihály téri épületbe jártam munkába, és akkor még a nemzeti központ tevékenysége a nemzetközi ISSN Regiszter magyarországi hatáskörbe tartozó adatainak előállítására és kezelésére szorítkozott. Az ISSN-számkiadást egy másik szervezeti egységben, az irodán végezte az időszaki kiadványok kötelespéldányait is közvetlenül szemrevételező könyvtáros. Ez a munkamegosztás nem változott az OSZK várba költözésével sem. Mivel a munkafolyamatok a feldolgozókat is érzékenyen érintették, akkoriban működött az érintettek bevonásával egy úgynevezett „ISSN–ISBN-team” (2002-től „Tipológiai Team” néven), amely rendszeresen összeült a dokumentumtipológiai döntéseket és az azonosítószámok használatát érintő problémák megvitatására. A könyvtári feldolgozáshoz való erősebb kapcsolódást segítette, hogy 1998-ban az addig önálló Magyar ISSN Nemzeti Központ magába olvaszthatta a számkérést és számkiadást kezelő Magyar ISSN Irodát, és munkánk a Periodikafeldolgozó Osztály keretében folyt tovább Nagy Anikó felügyelete alatt. Ezzel tovább erősödött a hazai és a nemzetközi bibliográfiai leírási trendek közötti párbeszéd is, gondolok itt például a KSZ/3 és az ISBD(CR) összevetésére.
Az ISSN–OSIRIS-adatbázis építését 2005-ben váltotta fel a Virtua katalogizáló kliens, melynek révén közvetlen, online hozzáféréssel szerkeszthettük tovább a magyar nemzeti adategyüttest. A floppy lemezek postázásával már korábban felhagytunk, most lezárult az e-mailben csatolt export-fájlok küldése is. A Virtua kliens használatba vétele nagy változást hozott számunkra, mert bővült a rögzíthető bibliográfiai adatelemek köre. Rekordjaink ettől kezdve teljesebb leírást tartalmaznak, így az információk a katalogizálók számára – akik az ISSN Portálon keresztül kapnak hozzáférést az adatbázishoz – jobban hasznosulhatnak.
2006 decemberétől egy újabb szervezeti változás folytán a munkafolyamatok teljes körének ellátására csupán ketten maradtunk, így a leírások szerkesztése mellett beletanultunk a már nagyrészt e-mailen folyó ügyfélforgalom (tájékoztatás, értesítés) kezelésébe is. Sőt, mivel a Magyar ISSN Nemzeti Központ a kötelespéldány osztály (Gyűjteményszervezési Főosztály, Kötelespéldány és Kiadványazonosító-kezelő Osztály) része lett, így a központ aktívan részt vesz az időszaki kiadványok felmerülő kötelespéldány-beszolgáltatási hiányainak reklamálásában is. Közben az ISSN használatának körét is bővítettük: először az alkalmazás körét kiterjesztettük a cserelapos folytatódó kiadványokra, majd később a kurrens megjelenésű közéleti lapok teljességét vontuk a számadás körébe, értem ez alatt a községi és kistérségi önkormányzati/közéleti lapokat, melyek eddig kimaradtak. Az elektronikus publikálás terjedése és tudományos jellegének fejlődése további feladatok elé állítja a feldolgozókat és az azonosítószám-rendszerek kezelőit is.

41 év OSZK-s szolgálat után vonulsz nyugdíjba. Mivel fogod tölteni az időd? Hobbi?

Nem aggódom az időtöltéseim miatt, azt hiszem kellőképpen felkészültem az életmódváltásra. Ebben nagy segítségemre van és lesz a Taoista Tai Chi™, aminek révén nem csak a fizikai egészségem megőrzéséről gondoskodhatok, hanem szellemi táplálékot, útmutatást is tud adni, és ugyancsak kitűnő barátokat ismertem meg ebben a társaságban az elmúlt évtized alatt. Az egyensúly, a belső harmónia kialakítása az útravalóm. Úgy gondolom, nyugdíjasként ez könnyebben megy majd.

Gazdag Tiborné (Kötelespéldány- és Kiadványazonosító-kezelő Osztály)
Kérdező: Sudár Annamária (Főigazgatói Kabinet)

komment

A WARCNET kutatási hálózat értekezlete Londonban

2022. augusztus 02. 06:00 - nemzetikonyvtar

Digitális Bölcsészeti Központ Webarchiválási csoport

A WARCNET kutatási projekt fő célja a webarchívumok kutatási célú felhasználásának segítése, segít a témával foglalkozó kutatók egymásra találásában, közös projektek tervezésében ideértve a webarchiválás nemzeti közgyűjteményi gyakorlatainak összehasonlító tanulmányozását is. A Dán Kutatási Tanács finanszírozásában valósul meg, gazdája az Aarhusi Egyetem professzora Niels Brügger. Közös platformra hoz számos európai nemzeti könyvtár webarchívumában dolgozó közgyűjteményi szakembert, egyetemi kutatókat, illetve informatikai fejlesztőket. A hálózat tagjai kölcsönösen segítik egymás munkáját, egymást jól kiegészítve bármiféle egyéni, illetve intézményi rivalizálási szándék nélkül. Vezető európai nemzeti könyvtárak (belga, holland, dán, francia, brit) szakembereivel, illetve különféle európai egyetemek kutatóival (London, Aarhus, Amszterdam, Párizs, Luxemburg, Groningen) közösen gondolkodva önálló publikáció keretében dolgozzuk fel a webarchívumok kutatási célú felhasználásának különféle vonatkozásait.

london-warcnet-1_opti.jpg

Az OSZK-fejlesztések bemutatása a A WARCNET kutatási hálózat munkaértekezletén

A rendezvényre a University of London patinás főépületében a Senate House-ban került sor. A projekt hat munkacsoportból tevődik össze. Ezek közül háromnak a munkájában tudok személyesen részt venni, az 1. munkacsoportban, mely a webarchívumok összehasonlító kutatását, visszakereshetőségét szolgálja, illetve az 5. munkacsoportban, mely a kutatók igényeinek megfelelő adatformátumok, adatsémák meghatározásával foglalkozik. A 6. munkacsoportban minden projekttag részt vesz, itt a fenntartható kutatások kereteinek meghatározásán dolgozunk új pályázati lehetőségek, projektek felkutatásával 2023 tavasza utánra, mikor ez a projekt kifut majd. Az értekezleten a fő hangsúly a különféle kutatási irányokat, projekteket, eredményeket összegző kötet fejezet struktúrájának egyeztetésén, a főbb témakörök bemutatásán volt. Két fejezet összeállításában veszek részt. Az egyikben Kalcsó Gyula kollégámmal együtt az orosz-ukrán háború kapcsán létrehozott gyűjtemények szövegkorpuszain folytatott szövegelemzési-adatvizualizációs kutatási tevékenységekről számolunk majd be, ennek alapjait rövid előadás keretében az értekezleten is ismertettem.

A másik téma a webarchiválás megjelenése különféle felsőoktatási képzési programok keretei között. Ennek kapcsán a hálózat tagjainak segítségével szeretném felmérni a meglévő jó gyakorlatokat, jövőbeni lehetőségeket.
Az értekezleten betekintést lehetett nyerni mélyebben, a személyes kommunikáció előnyeit kihasználva, az egyes országok (Dánia, Hollandia, Franciaország, Nagy-Britannia) webarchiválási munkafolyamataiba. Mélyebb ismereteket lehetett szerezni a webarchiválással kapcsolatos egyetemi oktatói, kutatói igényekről, s a súlyos kihívásokról ezek jogszerű kielégítése kapcsán (szerzői, jog, adatvédelem). Számos informatikai fejlesztési téma is napirendre került. Új, még fejlesztés alatt álló szoftvereket lehetett kipróbálni, konzultálni a fejlesztőkkel. Be lehetett mutatni számos itthoni eredményt (a SolrWayback keresőprogram új verzióját, mely nem jeleníti meg az Ukrajnával kapcsolatos gyűjteményekben archivált szerzői jogilag védett teljes szöveget a gyűjteményből, viszont visszakereshetővé teszi azt kutatási célú felhasználás céljából. Bemutattuk az Internet Archive által számunkra fejlesztett portált, melynek révén a .hu domainről archivált anyag 1995-től napjainkig teljes szövegű kereső segítségével érhető el ).
Az értekezletet követően látogatást tettem a British Library webarchívumában ahol beszélgetést folytattunk a gyűjtemény PR-felelősével, illetve a BL magyar gyűjteményének fő katalogizálójával, aki egyben a webarchívum klímaváltozás gyűjteményének gazdája is. Témaként a webarchiválást segítő tágabb közgyűjteményi, kutatói együttműködési hálózatok szervezése, működtetésük előnyei, a BL webarchiválási munkafolyamatok, stratégiai alapelvek áttekintése szerepelt.

marton-jason-2_opti.jpgJason Webberrel a British Library webarchívuma szakmai együttműködésért felelős munkatársával sok hasznos témát tekintettünk át.

Összegzésként megállapítható, hogy a WARCNET kutatási hálózat értekezletén rengeteg értékes tapasztalattal lehetett gazdagodni, egyrészt a webarchiválási szolgáltatások szervezése, másrészt a különféle lehetséges kutatási témák áttekintése révén. A fejlesztési ciklusok lezárulása után, a bemutatásra került nyílt forráskódú szoftverek is felhasználhatóvá válhatnak az itthoni gyakorlatban is. A projekt zárókonferenciájára idén októberben a dániai Aarhusban kerül majd sor, a tanulmánykötet szerkesztésének befejezési határideje jövő év tavasza. A jövő év nyaráig, rövid, 2-3 napos szakmai tanulmányút révén lehetőség nyílik majd felkeresni egy partner nemzeti könyvtárat is az ottani webarchiválási gyakorlat tanulmányozásának szempontjából.

Németh Márton (Digitális Bölcsészeti Központ)

komment
süti beállítások módosítása