Pick és Herz szalámi – Magyar márkák. 11. rész

2020. október 28. 08:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 34. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat harmincnegyedik. részében Kopcsay Ágnes, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa híres magyar márkanevek történetéről szóló összeállításának tizenegyedik folytatását közöljük.

Stühmer, Caola, Orion, Corvin, Közért… Csupa olyan márka, divatosabb szóval brand, amelyről szinte mindenkinek beugrik egy termék, egy logó, egy szlogen. A téliszalámi ma már hétköznapi eledel, de régebben a legdrágább, legelitebb, ritkán fogyasztott csemegék közé tartozott, elvétve került csak a családok asztalára mindenki örömére. (E sorok írója egy vallomással tartozik: az eddig bemutatott, különböző élvezeti cikkeket, pezsgőt, csokoládét, sört, kakaót mind örömmel fogyasztja, de a téliszalámival kisgyermekkora óta nem tudott megbarátkozni.) Az egykor ismert, sokszor ma is élő márkákat valaha rengeteg plakát hirdette. A cégeknek a kor legnevesebb alkotói dolgoztak. Magyar márkák – magyar plakátok címmel a Plakát- és Kisnyomtatványtár kiállítást tervezett, amely a koronavírus-járvány okozta kényszerű leállás miatt nem valósulhatott meg. Ezért május 20-tól – az OSZK márkanevet erősítve blogsorozatban mutatjuk be a népszerű magyarországi márkákat hirdető archív kincseinket!
A szalámi olasz eredetű szó, tulajdonképpen füstöltkolbász-különlegességet jelent. Magyarországon először az olasz származású Meduna József (1821–1895) kezdett szalámit gyártani. Olasz recept szerint szamárhúsból készült az első szalámija, de ez nem nyerte el a vásárlók tetszését, ezért megváltoztatta a receptet, és disznóhúsból készítette a finomságot. 1850-ben alapította meg az Első Magyar Gőz Szalámi és Zsiradék-áruk Gyárát.
A két legismertebb, ma is létező magyar szalámimárka, amely egyaránt ismert és kedvelt: a Pick szalámi és a Herz szalámi. A márkák világhírűek, de ehhez képest nagyon kevés plakátot őriz a nemzeti könyvtár, mert a szalámigyárak nem használták ki annyira ezt a reklámfelületet, mint más termékek. Számolócédula sincsen sok, de azért a Herz szalámiról akad, a Pick szalámiról azonban mindössze egy. A bemutatott dokumentumok azt is bizonyítják, hogy a hazai piac mellett a külföldi piacok is nagyon fontosak voltak, hiszen több idegen nyelvű plakátot és számolócédulát is őrzünk.

1_pkg_1914e_0479.jpg

Herz és fia szalámi és zsiradékárugyár. Plakát, [ante 1914] – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.1914e/479 Magyar Digitális Képkönyvtár

Pick Márk (1843–1892) szegedi gabonakereskedő 1869-ben alapította cégét, melyben a szalámi készítése 1878-tól kezdődött. Olasz szalámimestereket hívott Szegedre, és 1885-től elindult a nagyüzemi gyártás. Az olasz szaktudás, a kiváló a magyar nyersanyag és fűszerezés egyedi ízhatást eredményezett, itthon és külföldön egyaránt gyorsan népszerű lett. A gyárat Pick Márk halála után özvegye irányította, 1906-tól pedig fia, Jenő is a vezetőség tagja lett. Az 1910-es években a termelés a kezdeti évi 60 tonnáról 300 tonnára emelkedett. A Pick-szalámit 1917-ben védjeggyel látták el, s a gyár az iparág vezető helyére került. 1934-től Pick Jenő már önállóan vezette a céget az 1948-as államosításig. Ő tette a szalámit a cég első számú termékévé, fellendítve az exportot is.

2_pkg_en_0250-1.jpg

Pickfein. Szeged Ungarn; Erlas bei Wien. Plakát. Grafikus Vértes Marcell, [ante 1945] – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.én/250 – Magyar Digitális Képkönyvtár

A Herz márkanév Herz Ármin (1832–1916) hajózási vállalkozó nevéhez fűződik. Ő is olasz mesterektől leste el a szalámi gyártásának fortélyait. 1882-ban gyárat alapított, s rögtön bejegyeztette védjegyét, amely egy H betűvel kombinált horgony volt. 1888-ban Herz Ármin és fiai néven jegyeztették be a céget. A nemespenésszel borított Herz szalámi rövid idő alatt megszerezte az első hazai elismerést, majd 1900-ban, a Párizsi Világkiállításon a nemzetközi elismerést is, és ezzel megalapozta a Herz márkanév külföldi ismertségét, népszerűségét, amit az alábbi számolócédulák is bizonyítanak.

1931-ben kartellszerződést kötött a szegedi Pick Szalámigyár a budapesti Herz és a debreceni Vidoni szalámigyárral. A harmincas években meghódították a tengerentúli piacokat is, és világmárkává vált a Pick és a Herz szalámi egyaránt.

 A legismertebb és legkedveltebb termék a szalámik közül a téliszalámi. De miért is hívják így? Sokan azt gondolják, a kinézete miatt, hiszen felületén a nemespenész olyan, mint a hó. A valóság azonban az, hogy gyártási módja miatt kapta a nevét. Régebben a hűtést csak jéggel lehetett megoldani, nem volt még klímatechnika, ezért a szalámigyárakat mindig folyók mellé kellett telepíteni, hogy elegendő jég legyen a tároláshoz, és ez csak a víz mellé települt gyáraknál állt rendelkezésre, azaz csak télen voltak megfelelőek a feltételek az érleléshez, a gyártáshoz, ezért nevezték el téliszaláminak.
A PICK Téliszalámi az alapító Pick Márk által kitalált és azóta is titokban őrzött egyedi recept alapján készül. A titok elsősorban a fűszerezésben van, melynek a titkát ma is csak a szalámimester ismeri. Az előállításról érdekességeket a www.pick.hu oldalon olvashatnak.

A második világháború után, 1948-ban államosították a gyárakat. A Pick Szalámigyárat összevonták a Szegedi Vágóhíddal és a Szegedi Hűtőipari Vállalattal. Továbbra is vezető exportőr maradt a gyár, és komoly beruházásokat is végeztek az évtizedek során. A Herz gyár az államosítás után Budapesti Szalámigyár néven működött, majd 1964-ben a Budapesti Húsipari Vállalat egyik gyáregységévé vált, 1994-ben privatizálták. Szív formájú emblémáját és címkéjét – melyben visszaköszön a korábbi horgonyos védjegy – 1952 óta használják.

 A Pick-csoport ma Magyarország vezető húsipari vállalkozása, hozzá tartozik a budapesti Herz Szalámigyár Rt. és az ország számos más húsüzeme is. Egy felmérés szerint a magyar lakosság körében a Pick a legmegbecsültebb hazai márkanév.

 

Kopcsay Ágnes (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész

A Magyar márkák című sorozatunk további részei: 1. rész: Stühmer; 2. rész: Közért; 3. rész: Orion; 4. rész: Corvin; 5. rész: Ibusz; 6. rész: Modiano; 7. rész: Tungsram; 8. rész: Törley; 9. rész: Dreher; 10. rész: Állatkert

komment

A színésznő és a történelem: Fedák Sárira emlékezünk

2020. október 26. 08:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 33. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat harmincharmadik részében Szűcs Márta, az Olvasószolgálati és Tájékoztatási Osztály munkatársa Fedák Sári színésznőre emlékezik születésének 141. évfordulója alkalmából.

A színház a pillanat művészete, mégis vannak színművészek, akiknek alakításai, egyénisége feledhetetlen, nevük nem kopik ki az emlékezetből. Közéjük tartozik Fedák Sári is. Zsazsa, ahogy mindenki szólította, zemplénricsei Fedák Sarolta Klára Máriaként látta meg a napvilágot 1879. október 26-án, Beregszászon, ahol gyermekéveit töltötte. A trianoni békediktátum következtében szeretett városa a határon túlra került, ami élete végéig fájó seb volt számára.
Gyermekkorától kezdve közönségsikerre vágyott. Kislányként a városban fellépő vándorcirkusz bűvölte el, majd egy fővárosi utazás során a Népszínházban megtekintett operett-előadás hatására álmaiban a cirkuszi porondot a színpad váltotta fel. Mire felnőtt, tudta, hogy színésznő lesz. Orvos édesapja nem akarta elfogadni elhatározását, ugyanakkor férjhez adni sem szerette volna még tizenéves lányát.
Tizennyolc éves volt, amikor egy „garden partyn” megismerkedett egy, az édesapjánál is idősebb alezredessel, és fondorlatos tervet eszelt ki. Az idős gavallér közeledését örömmel fogadva megígértette vele, hogy négy hét múltán megkéri kezét az édesapjától, akit így választás elé állíthatott. Apjának döntenie kellett: szeretett leánya férjhez megy a köztiszteletben álló, de korosodó katonatiszthez, vagy Pestre utazik és felvételizik Rákosi Szidi színiiskolájába...
Két év múltával már így számolt be róla a Budapesti Hírlap 1899. október 11-i száma:

„Pozsonyból jelentik nekünk: Fedák Sári, a pozsonyi színház primadonnája, a jövő évtől a Magyar Színház tagja, a Bibliás asszonyban lépett föl először s egy csapásra meghódította a pozsonyi közönséget. A pozsonyi lapok ternónak* mondják a kisasszonyt s nagy elismeréssel írnak tehetségéről és tudásáról.” (*főnyeremény)

Budapesti Hírlap, 19. évf., 282. sz. (1899. október 11.), 8. – Törzsgyűjtemény

Ettől kezdve pályája töretlenül ívelt felfelé. Színpadi szerepei mellett az új műfajban, filmen is megmutathatta tehetségét. Szerepelt az első magyar filmben, az 1901-ben bemutatott A táncz című alkotásban, később több némafilm női főszerepét is eljátszotta.

fedak-sari-a-tanc-1901-kicsi.jpg

Képkocka A Táncz című filmből. In. Pekár Gyula: A táncz, [Budapest], [s.n.], 1902. Szövegkivágatok beragasztott képekkel – Színháztörténeti Tár, SSzT, 64

Fedák Sári színházi fellépéseivel maga is történelmet írt, legnagyobb sikereit nadrágos szerepeivel aratva. A Bob herceg címszerepe mellett, a Király Színházban 1904-ben bemutatott János vitéz című daljáték Kukorica Jancsijaként – óriási népszerűségre szert téve – közel hétszázszor lépett színpadra. Rajongói kifogták kocsijából a lovakat, hogy maguk húzzák azt, így kísérve hazáig imádott művésznőjüket. Ünnepelt sztár lett.

fedakjanos_vitez-dka.jpg

Fedák Sári Kacsóh Pongrác János vitéz című daljátékának címszerepében. Fényképész: Strelisky Lipót – Színháztörténeti Tár. Album 160. – Digitális Képarchívum. DKA-003001

Az első világháború elején a Pálffy (mai Bem téren) téren lakott, szemben a Radetzky laktanyával, amely 600 ágyas kórházként működött. Az elhanyagolt épületben azonban jóformán semmilyen egészségügyi felszerelés nem volt. Fedák Sári ismertségét és ismeretségét felhasználva saját költségén műtőt rendezett be, röntgen gépet vásárolt, bevezettette a villanyt és a gázt az épületbe, megcsináltatta a fürdőt, a laktanya udvarán fotelekkel, napernyőkkel pihenő helyet alakított ki a lábadozó katonák és a személyzet számára, mintegy 60 000 aranykoronát áldozva magánvagyonából. A kórház működtetése mellett, önkéntes ápolónőkét több mint 300 operációnál segédkezett, mialatt színházban továbbra is játszott. Áldozatos munkájáért kitüntették.

„Mint a hivatalos lap közli, a háborúban a hadi egészségügy körül szerzett, különös érdemeiért, Fedák Sárit a hadiékitményes Vöröskereszt díszjelvény II. osztályával tüntették ki. Külön is becsessé teszi e kitüntetést, hogy Ferenc Salvator főherceg meleghangú levélben mondott köszönetet Fedák Sárinak azért az önzetlen buzgó munkálkodásáért, amit a kórházban a háború kitörése óta végez.”

Fedák Sári kitüntetése. In. Pesti Hírlap, 1915. november 7. XXXVII. évfolyam, 310. (12882. szám – Törzsgyűjtemény

A Tanácsköztársaság idején, 1919. április 6-án neves résztvevők közreműködésével katonákat toboroztak a Vörös Hadsereg soraiba. A toborzó felvonuláson Fedák Sári is részt vett, vörös kendőt lengetve fehér kabátkájában és zöld szoknyában. Autójáról, amelyet valósággal megrohamoztak rajongói, autogramot osztogatott. A nyár folyamán néhány ismerősével Bécsbe akart távozni, de az osztrák határt átlépve letartóztatták mint kommunistát. A Tanácsköztársaság bukását követően visszatért Budapestre, ezután azonban gyakran rótták fel neki „kommunista múltját”.

„Katonazene, a Vörös Hadsereg egy százada, a színészek autója, majd virágos, szalagos lányok raja következett. A szinészautóban Fedák Sári, Hettyey Aranka, Váradi Aranka. G. Kertész Ella, Bajor Gizi, Beregi Oszkár, Góth Sándor, Körmendi Árpád és Fehér Arthur ültek. Fedák autójában Papp János és Zerkovitz Béla. Útközben a színészek szavalnak és a vers minden sora után dörgő éljenzés riad fel. A menet, mint egy óriási kígyó vonul, közbe kibukkannak a táblák ezzel a felírással: „A Vörös Katona minden burzsoá réme! Éljen a proletárdiktatúra! Éljen a harmadik internacionálé!”

Pesti Napló, 1919. április 7., 70. évfolyam 83. szám – Törzsgyűjtemény

Az elkövetkezendő években sikert, sikerre halmozott. Tizenöt év után újra eljátszotta Kukorica Jancsit a Király Színházban; fellépett a Fővárosi Operettszínházban, a Magyar Színházban, a Vígszínházban, az Új Magyar Színházban, valamint Európa és Amerika számos színpadán. 1943-ban részt vett a Tábori Színház frontelőadásain, a fellépők hivatalos megnevezése honvéd vigalmi munkás volt.
1944 októberében Sopronba utazott vendégszereplésre. A december 6-i, Sopron elleni súlyos bombatámadást követően a bécsi magyar követséghez fordult. A Collegium Hungaricum épületében biztosítottak számára szobát, és ellátták élelmiszerjeggyel. Hamarosan a Donausender keretében működő Magyarország rádiónál ajánlottak számára állást. Félórás műsoraiban a magyar történelem egy-egy epizódját vagy saját emlékeit idézte fel. Egy alkalommal egyebek mellett a „Boldogasszony anyánk, régi nagy Patrónánk…” kezdetű katolikus egyházi népéneket adta elő.
1945. április elején az oroszok elől menekülő nyilasokkal ő is felszállt egy Passau felé tartó uszályra. Bajorországban egy magyar társulathoz csatlakozva amerikai katonák előtt angol nyelven játszott. 1945 decemberében Salzburgban az amerikai titkosrendőrség a C. I. C. (Country Intelligence Corps) a magyar kormány hivatalos kiadatási kérelmére hivatkozva letartóztatta, majd december 18-án repülőgéppel Budapestre szállították. Először az Andrássy út 60. pincéjébe, majd a Markó utcai Gyüjtőfogházba került.
1946. április 3-án tárgyalta a Népbíróság Fedák Sári „háborús és népellenes bűnös” perét, amelyben a vádirat szerint a Donausender rádió magyar nyelvű adásaiban „propagandát fejtett ki a fasizmus mellett”. További vádpontként németbarát kijelentéseit jelölték meg, barátnője, Kürthy Sári és annak leánya, Békeffy Lászlóné tanúvallomása alapján. A tárgyaláson kiderült, hogy Kürthy Sári jelentette fel, aki tartózkodási helyét is meg tudta jelölni – mivel Fedák Sári a Vöröskereszt útján Bajorországból lapot küldött neki – „megkönnyítve” így a hatóságok dolgát. Az idő tájt valóságos hajtóvadászat folyt a Horthy-korszak legnépszerűbb színművészei, többek között Páger Antal, Muráti Lili és a Vaszary nővérek ellen.
Az ítélet két év börtönbüntetés és teljes vagyonelkobzás volt. Másodfokon nyolc hónapra mérsékelték, amelybe beszámították az addig fogva töltött időt, így Fedák Sári hamarosan szabadulhatott. Az ítéletet súlyosbította, hogy három évre eltiltották foglalkozása gyakorlásától, azonban soha többé nem lépett már színpadra. A Világ című napilap 1946. április 7-i száma adta hírül az alábbiakat:

„A mai nap folyamán Kürthi Sári, a Vígszínház volt művésznője, akit huszonhétévi barátság fűzött Fedák Sárihoz, bejelentette Péter Gábor vezérőrnagynál, hogy hova rejtette Fedák Sári az értékeit.
Kürthi Sári elmondja, hogy amikor Fedák politizálni kezdett és olyan húrokat kezdett pengetni, hogy Hitler
az én Führerem és Európa atyja, akkor elhidegült tőle […] Péter Gábor vezérőrnagynál bejelentette, hogy Fedáknak a Galya-tetőn értékes telkei vannak és húsz, nagy értékekkel megrakott ládáját Sopronban kinél rejtette el. Azoknak a címét is megadta, akiknél Fedák vidéken értékes perzsaszőnyegeit elrejtette és a fényűzően berendezett villa bútorzatáról is értékes felvilágosításokat adott.”

Világ, 2. évfolyam, 1946. április 7. – Törzsgyűjtemény

Kiszabadulását követően Nyáregyházára, a rokonai birtokán fekvő uradalmi ház kertészlakába költözött, amelyet később a helyi termelőszövetkezet kisajátított, majd a falu egyik államosított házában utaltak ki számára egy szobát. Ott vetette papírra visszaemlékezéseit. Barátai, ismerősei, színésztársai segítették ugyan, de így is igen szerény körülmények között élt.
1954-ben visszatérésre készült legnagyobb szerelméhez, a színpadhoz. Csíky Gergely Nagymama című vígjátékának főszerepére hívták a Déryné Színházba. Honthy Hanna állítólagos „közbenjárására” azonban a szerepet visszamondták.
1955. május 5-én magányosan, de nem elfeledve hunyt el. Gyászszertartását hűséges Iluskája, Medgyaszai Vilma, valamint Oláh Gusztáv, Mészáros Ági és Latabár Kálmán rendezték, amelyre a színésztársak adakozásából közel 15 000 forint gyűlt össze. Latabár Kálmán saját autóján ment vidékre Kiss Ferencért, aki akkortájt segédmunkásként dolgozott, hogy ő is részt vehessen a temetésen. Rajtuk kívül jelen volt többek között Turay Ida, Dajka Margit, Ajtay Andor, Rózsahegyi Kálmán, valamint számtalan kolléga és tisztelő. A színésznők közül sokan fekete fátyollal, az urak pedig frakkot öltve hangsúlyozták a primadonna iránti szeretetüket. Fedák Sárit mintegy háromezren kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben.
A kommunista hatalom félreállította, emléke halványulni látszott, nevét hosszú ideig csak egy kártyajátékban emlegették, mint legnagyobb bemondást. Szülőföldje és a szakma azonban nem feledte. A legtöbbet talán a szintén kárpátaljai színésznő, Szűcs Nelli tett azért, hogy a közönség újabb generációi megismerjék Fedák Sári színészi és emberi nagyságát. A Nemzeti Színház művésznője 2015 októbere óta adja elő országszerte nagy sikerrel Fedák Sári című önálló estjét. Szintén tőle származik a gondolat, hogy Beregszász állítson szobrot híres szülöttjének. A szobor felavatására 2018. október 26-án, Fedák Sári születésének 139. évfordulóján került sor. Az ünnepségen megemlékeztek a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház 25 éves fennállásáról is.
Fedák Sári nemcsak a magyar közönség szívét hódította meg, de nagy sikerrel lépett fel a világ számos színpadán. Művelt, hat nyelvet beszélő, kivételes tehetségű színész, jó humorú, impulzív személyiség és nyíltszívű ember volt. Egyetlen meggyőződés szerint élt, magyar volt, teljes szívvel.      

„Na pupák! – mondtam magamban. – Mindig érdekes, új, meg nem történt dolgokat hajszoltál, hát most nyakig ülsz benne! Benne ülsz a történelem kellős közepében.
[...]
Add meg nekem a kegyelmet, Uram, hogy megérjem Magyarország felszabadulását. Hallgasd meg ezt az én könyörgésemet, Uram, és azután bocsásd el a te alázatos, szegény kis öreg, magyar szolgálódat! Ámen.”

Fedák Sári: „Te csak most aludjál, Liliom...”. Fedák Sári emlékiratai, [szerk. Bognár József], Budapest, M. Ház, 2009. – Törzsgyűjtemény

Szűcs Márta

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész

komment

Kossuth-szobrok – Nagyszalonta

2020. október 22. 08:00 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 28. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Az Alföld keleti peremén, Nagyváradtól alig negyven kilométerre, délnyugatra fekszik a hajdúk egyetlen bihari városa, Arany János szülőhelye, Nagyszalonta. Várát I. Rákóczi György építtette a török ellen, és II. Rákóczi György már le is romboltatta, hogy ne kerüljön törökök kezére. Az erődítményből mindösszesen egy csonka torony maradt meg, amely az évszázadok során a város jelképévé vált.

1_nagyszalonta_1899_p_14_66.jpg

Nagyszalonta látképe a Csonka-toronnyal – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény: P 14/66.

A város lakói mindig is büszkék voltak arra, hogy hajdúivadékok, akiknek őseit még Bocskai telepítette le erre a területre. A millennium idejére esett a város újraalapításának és Bocskai István fejedelem halálának 290-ik évfordulója, ennek ellenére a szalontaiak elsőre mégis inkább Kossuth Lajosnak kívántak szobrot állítani. Természetesen Nagyszalontának Bocskai István és Arany János emléke is fontos volt, de élénk figyelemmel kísérve más települések szoborállítási igyekezetét, nem akart nagyon elmaradni mögöttük.

„Városunk hazafias közönsége versenyre kelt hazánk több városával, ő sem akart hátrább maradni Kossuth Lajos tiszteletében, elhatározta, hogy ennek a nagy és lelkes magyarnak diszes szobrot emel.” 

Nagyszalonta 1606–1906, Szerk. Móczár József. Nagyszalonta, Székely Ny., 1906, 260-261. – Magyar Elektronikus Könyvtár

2_nagyszalonta_1907_p_14_67.jpg

Nagyszalonta látképe 1907-ből. – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény: P 14/67.

„[1898-ban] A távoli tájakon is látványosan kibontakozó megmozdulás adott tollat az ifjú Podhraczky Rezső joghallgató kezébe, aki Szobrot Kossuthnak! címmel mozgósító erejű felszólítást tett közzé a helyi lapban.”

Dánielisz Endre: A szalontai Kossuth-szobor kálváriája. In: Honismeret, 27. évf. 1. sz. (1999), 56. – Elektronikus Periodika Archívum

Az első felhívásnak még nem volt erős foganatja, viszont egy évre rá, különösen miután a szomszédos településen, Tenkén felavatták Kossuth mellszobrát, Nagyszalonta népe is megemberelte magát. Ehhez kellett Csorvássy István szolgabíró lelkesítése és a 48-as Népkör első ezer forintos felajánlása is. Ezt követően a pénz rekord gyorsasággal gyűlt össze, és ami a legmeglepőbb, hogy maga a szobrász is részt vett a gyűjtésben.

„Ide s tova két éve annak, hogy a »Szalontai Lapok« hasábjain egy cikk jelent meg, mely országszerte élénk érdeklődést keltett. – Igenis országszerte! Mert e cikk arról adott hírt az országnak, hogy a nagyszalontai »függetlenségi-kör« kebeléből mozgalom indult ki a tekintetben, hogy városunkban a halhatatlan nagy hazafi, városunk diszpolgára: Kossuth Lajosnak szobor állíttassék.
És ez tény volt. Tény volt, hogy a nagyszerű mozgalom megindult, - hogy a szoborbizottság Csorvássy István elnöklete alatt megalakult. Tény, hogy e bizottság minden lehetőt elkövetett a tekintetben, hogy a szobor létesüljön; s hála közönségünk, képviselőtestületünk és Tóth András szobrász hazafias áldozatkészségének, - ki a gyűjtő-íven egymaga 10.000 koronát irt alá, - ma már a szobor agyagmintája készen áll, s a napokban fel fog küldetni az öntödébe, az alapozást pedig ápril hó elején megkezdik.”

A Kossuth-szobor ügye képviselőtestületünk előtt. In: Szalontai Lapok, 13. évf. 13. sz. (1901. márc. 24.) 2. – Törzsgyűjtemény

Ahogy a híradásból is kiderült, a szoborbizottság Tóth András debreceni szobrászt kérte fel a Kossuth-szobor megalkotására.

3_vu_1901_jul_7_438.jpg

Kossuth Lajos szobra, Tóth András alkotása. In. Vasárnapi Újság, 48. évf. 27. sz. (1901. júl. 7.), 438. – Elektronikus Periodika Archívum

A város képviselőtestülete még vitázott egy sort a szobor elhelyezéséről. Abban egyetértettek, hogy az emlékműnek központi helyen kell állnia, és erre a legalkalmasabb a Toldy tér. Az ellenvetést megfogalmazók azonban, a tér profán (piactér) jellegére hivatkoztak, amely nem méltó hely a nagy államférfiú emlékének megörökítéséhez. Végül megszületett a salamoni döntés, a piactérből leválasztottak egy 20 négyszögölnyi területet a református templom oldalában és ezt fák ültetésével parkosították, így el tudták különíteni az emlékhelyet a vásári forgatagtól.

A szobor leleplezésének időpontját 1901. június 30-ra tűzték ki. A Szalontai Lapok június 16-iki számában közölték a részletes programot. A leleplezés ünnepén az újság díszes címlappal jelent meg:

5_szalontai_lapok_1901_jun_30.jpg

Szalontai Lapok, 13. évf. 27. sz. (1901. jún. 30.) – Törzsgyűjtemény

Egy csapat országgyűlési képviselő már előző napon megérkezett a városba, köztük Hentaller Lajos, Kossuth egyik első életrajzírója is. Az ünnep reggelén különvonat szállította Nagyváradról és Budapestről a vendégeket. Ez utóbbin érkezett meg Kossuth Ferenc Barabás Béla aradi országgyűlési képviselő kíséretében. Az ünnepi beszédet Móczár József gimnáziumi tanár mondta. A szónoklatnak egyetlen hibája – ahogy azt az újságíró megjegyezte – hogy hangja nem ekkora néptömeghez volt igazítva. Természetesen Kossuth Ferenc is felszólalt, ezt követően a záróbeszéd és a Himnusz következett, de a tömeg nem tágított és skandálva követelte, hogy Barabás Béla is felszólaljon. Az aradi képviselő rögtönzött lelkesítő beszédében a nemzetiségek egymás iránti szeretetére buzdított, majd az aradiak elsőként helyezték el 13 fehér rózsával ékesített koszorújukat a szobor talapzatánál.
A koszorúzás után a vendégek a vasúti vigadóban díszebéden, majd este táncmulatságon vehettek részt.
A jeles alkalomra a szoborbizottság Csorvássy István szerkesztésében egy Kossuth-albumot is megjelentetett, amelyet már az ünnepség napján két koronáért meg lehetett venni. (Sajnos ennek az albumnak még nem sikerült a nyomára bukkanni. Dánielisz Endre, Nagyszalonta kiváló helytörténésze sem tesz említést róla.)

6_kossuth_szobor_nagyszalonta_p_14_63.jpg

Kossuth Lajos szobra Nagyszalontán – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény: P 14/63.

„Ettől kezdve a piactér eme szöglete a március 15-i ünnepségek elsődleges színhelyévé vált. Innen indult a zarándokok kisebb csoportja a Vasút utcai temetőbe, hogy megkoszorúzza Lovassy László sírját. Az utolsó ilyen jellegű megemlékezés 1919. március idusán történt, amikor a Tanácsköztársaság helybeli direktóriuma a proletárdiktatúra előharcosát (!) méltatta.”

Dánielisz Endre: A szalontai Kossuth-szobor kálváriája. In: Honismeret, 27. évf. 1. sz. (1999.) 57. – Elektronikus Periodika Archívum

7_kossuth_szobor_nagyszalonta_p_14_62.jpg

Kossuth Lajos szobra Nagyszalontán – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény: P 14/62.

A román katonaság 1919. április 22-én vonult be Nagyszalontára. Bár román közigazgatást vezettek be, a 90%-ban magyar lakosú alföldi város bízott abban, hogy ez a megszállás csak rövid ideig fog tartani. A trianoni diktátum után ezek a remények szertefoszlottak, sőt a szalontaiak az új hatalom megszilárdulásának egyik sajátos formáját tapasztalhatták 1920. augusztus 8-án vasárnap reggel, templomba menet. Kossuth Lajos szobrát a talapzat előtt kettétörve találták a földön. A magyarokat megrázó eseményről a Szalontai Lapok keddi száma is tudósított. A címlapon, a tudósítás szövegében megjelenő nagy fehér folt a cenzúra nyílt megnyilvánulásának beszédes jele volt.

8_szalontai_lapok_1920_aug_10.jpg

Szalontai Lapok, 32. évf. 178. sz. (1920. aug. 10.) – Törzsgyűjtemény

Mondanunk sem kell, hogy az elkövetők kilétére sohasem derült fény, a Csonka-toronyban ideiglenesen elhelyezett sérült szobor pedig húsz éven át várta sorsa jobbra fordulását. 1940-ben a második bécsi döntés nyomán Nagyszalonta ismét Magyarország része lett.

„Az új városvezetés első jelentős tette a Kossuth-szobor visszaállítása volt. Elismerést érdemel Oláh György géplakatos kisiparos, aki a sérült részeket kijavította, a letört kard helyett újat készíttetett és embereivel magasba emeltette a súlyos öntvényt. 1940 októberétől ismét a város főterét díszítette a szabadságharc vezérének bronzmása.”

Dánielisz Endre: A szalontai Kossuth-szobor kálváriája. In: Honismeret, 27. évf. 1. sz. (1999.) 59. – Elektronikus Periodika Archívum

Sajnos nem sokáig maradhatott a helyén háborítatlanul. Pontosan négy évre rá a szovjetek oldalán bevonuló román katonaságnak első dolga volt a Kossuth-szobor ledöntése. Ezúttal azonban az ügybuzgalom elhamarkodott volt. A szovjet városparancsnok véletlenül jártas volt a magyar történelemben, legalábbis ismerte Kossuth forradalmi érdemeit, ezért az elkövetőkkel visszatétette helyére az emlékművet.
Így eshetett meg, hogy Tóth András alkotása a legkeményebb Ceauşescu-diktatúra idején is – egyedüli Kossuth-szoborként Romániában – megtűrve bár, de a helyén maradhatott, és a mai napig Nagyszalonta főterét díszíti.

9_kossuth_szobor_nagyszalonta_ma_1.jpg

Kossuth Lajos szobra Nagyszalontán napjainkban. A kép forrása: erdely-szep.hu/Nagyszalonta

A nagyszalontai Kossuth-szobornak külön érdekessége, hogy van egy ikertestvére Amerikában, Clevelandban. A clevelandi magyarok Tóth Andrástól rendelték meg a nagyszalontai szobor hasonmását, és Kossuth születésének 100-ik, amerikai útjának 50-ik évfordulója évében, 1902. szeptember 28-án, ünnepélyes keretek között leplezték le.  

10_vu_1902_nov_2.jpg

Kossuth Lajos szobrának leleplezése Clevelandban. In: Vasárnapi Újság, 49. évf. 44. sz. (1902. nov. 2.), 720. – Digitális Képarchívum. DKA-066618

A két szobornak majd 120 éves története teljesen eltérő. Míg a nagyszalontait több atrocitás is érte, addig clevelandi testvére végig háborítatlanul a talapzatán maradt. Legutóbb 1985-ben restaurálták. Az amerikai eseményeket látva felmerülhet bennünk a kérdés: kell-e aggódnunk a clevelandi, de akár a New York-i Kossuth-szoborért?

11_kossuth_szobor_cleveland_ma.jpg

Kossuth Lajos szobra Clevelandban napjainkban. Forrás: Egyesült Magyar Egyletek honlapja

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.; 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2; 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár

komment

Mit árul el Velence a színpadon? 2. rész

2020. október 19. 08:00 - nemzetikonyvtar

Mit árul el…? Kilencedik rész

Mit árul el…? alcímmel hétfőnként jelentkező blogsorozatunkban munkatársaink arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy-egy dokumentum(részlet) mi mindent árulhat el magáról a dokumentumról, a készítőjéről, a korszakról. Ez alkalommal Kis Domokos Dániel, a Színháztörténeti- és Zeneműtár munkatársa tesz fel kérdéseket a gyűjtemény egyik díszlettervéről.

Valódi ritkaság: az „opera varázslója”, Oláh Gusztáv saját kezűleg szignált díszletterve került úgy tizenöt éve a Színháztörténeti Tárunk Szcenikai Gyűjteményébe, mondhatni, a véletlennek, s tegyük hozzá, a figyelő, műértő szemnek is köszönhetően. Folytatjuk előző heti blogbejegyzésünket.
Az OSZK Színháztörténeti- és Zeneműtárában megvannak az Othello 1929-es bemutatójához kapcsolódó dokumentumok: eredeti színpadfotók és a bemutató színlapja. Ezek alapján sikerült egyértelműen beazonosítani a jellegzetes Oláh Gusztáv-tervet, mely színeivel, s építészi precízséggel megalkotott lenyűgöző térhatásával nemcsak a színpad legjobb ismerőjéről, hanem a korábban építészeti stúdiumot is folytató igazi művészről árulkodik.
Othello, a velencei mór. Új betanulással, először” – áll a Nemzeti Színház színlapján vörös betűkkel – „Írta: Shakespeare. Fordította: Harsányi Kálmán. Az új díszletterveket ifj. Oláh Gusztáv tervezte.” Az első előadás: „Pénteken, 1929. október 25-én.” – Még az eredeti szövegkönyv is megvan. A korabeli fényképeken pedig egy az egyben a terv jelenik meg.

 

A díszlettervező jellegzetes „kék korszakából” két alkotása közelít valamiképp az Othellóhoz a színpadi térábrázolás szempontjából is: az Operaházban 1932. december 18-án bemutatott Offenbach-darab, a Hoffmann meséi velencei, valamint az ugyanott 1933. február 14-én bemutatott Wagner-opera, a Lohengrin az antwerpeni vár udvarát ábrázoló díszletterv.

Érdekességképp megjegyezzük, hogy az Othello Nemzeti Színházi bemutatójával egy napon volt az Operaházban Wagner Tannhäuserének a bemutatója az akkori főrendező, az amúgy többek közt díszlet- és jelmeztervező Márkus László (1881‒1948) rendezésében. Az előadáshoz készült díszleteket, sőt a jelmezeket is Oláh Gusztáv tervezte.
Shakespeare Othellóját később, 1937. május 14-én is bemutatta a Nemzeti, a jelmezeket ekkor már Nagyajtay Teréz tervezte.
Az MTI tudósítása szerint:

Othello. A Nemzeti Színház Shakespeare-repertoárjának új gazdagodását jelenti az Othello új előadása. Harsányi Kálmán utolsó munkája a Shakespeare-i tragédia új fordítása, amely teljesen új rendezésben és új szereposztással kerül színre. A címszerepet Ódry Árpád alakítja, a többi főszerepeket pedig N. Tasnády Ilona, Gömöry Vilma, Palágyi Lajos, Lehotay Árpád, Kürti József, Bodnár Jenő, Forgács Antal, Fehér Gyula, Cserépy és Barsi játsszák.”

M. T. I. Magyar Távirati Iroda, Kéziratnak tekintendő. Házi sokszorosítás. Felelős szerkesztő: Zimmer Ferenc. Kiadó: Magyar Távirati Iroda Rt. 1929. október 22. – Hungaricana Könyvtár

A másnapi, október 23-i híradás szerint pedig:

Othello. Az Othello új előadásához pénteken este a Nemzeti Színházban természetesen új díszletek is készültek, amelyeket ifj. Oláh Gusztáv tervezett. A tragédiából holnap, csütörtökön zártkörű sajtófőpróbát rendez a színház. Az Othello címszerepét az új előadásban Ódry Árpád játssza, a többi főszerepet pedig N. Tasnády Ilona, Palágyi Lajos, Gömöry Vilma, Lehotay Árpád, Kürti József Bodnár Jenő, Forgács és Cserépi alakítják. Kisebb szerepekben Gabányi, Turányi, Barsi, Eőri Kató, Losonczy, Szőke Sándor, Somody, Tapolczai, Onody, Greguss, Szatmáry és Gyenis vesznek részt az előadásban.”

 M. T. I. Magyar Távirati Iroda, 1929. október 23. – Hungaricana Könyvtár

S egy ellentmondás is mindjárt tisztázódik, nevezetesen az, hogy a színlap szerint október 25-én, pénteken volt a bemutató, a korábban Nemzeti Színház könyvtárában, ma az OSZK Színháztörténeti- és Zeneműtárában lévő eredeti szövegkönyv, rendezőpéldány bejegyzése szerint viszont november első napján:

SHAKESPEARE
OTHELLO
fordította: Harsányi Kálmán

„Ebben a formában először játszották a Nemzeti Szín-
padon: 1929. nov. 1-én.
Pataki József
könyvtáros

Rendező-példány.

S van egy másik példánya is:
„Ezt a példányt Harsányi Kálmán számlapozta és javította. A beírások is az ő kezétől származnak.” – jegyzi a címlapra Pataki József, a Nemzeti Színház könyvtárosa.

11_a_harsanyi_kalman_forditasa_sajat_bejegyzeseivel.jpg

Othello. Harsányi Kálmán fordítása saját bejegyzéseivel – Színháztörténeti Tár: NSz O 128/1

S a hivatalos tudósítás is ezt támasztja alá:

„Ódry Árpád meggyógyult. Ódry Árpád, akinek betegsége miatt az Othello múlt heti repríze elmaradt, ma egészségesen hagyta el a betegszobát, s így az Othello új inszcenálása az ő alakításával a címszerepben pénteken színre kerül. A többi főszerepet N. Tasnádi Ilona, Palágyi, Gömöry Vilma, Lehotay, Kürti József, Bodnár Jenő, Fehér Gyula, Cserépy és Forgács játsszák.”

M. T. I. Magyar Távirati Iroda, 1929. október 29. – Hungaricana Könyvtár

Tehát az Othellót alakító Ódry Árpád nélkül valóban nem lehetett volna megtartani az előadást, ezért betegsége miatt csak egy héttel később, valóban november 1-jén volt a darab bemutatója
.
A Nyugat 1929. 21. számának „Színházi figyelő” rovatában csak Kürti Pál színikritikus, dramaturg, rendező és műfordító lesújtó, sok tekintetben igaztalan véleménye olvasható, melyből érződik a „hivatalosnak” és „konzervatívnak” tartott Nemzeti Színház elleni támadás:

„Ebben az Othello-előadásban egyetlen vigasztaló mozzanatot sem leltünk. Shakespeare-nek ezt a grandiózus komédiáját sok színnel, sok mozgalmassággal, sok hangos és szilaj élettel kell a mai nézőnek hihetővé tenni. S Shakespeare ad is rá bő alkalmat. Az éjszakai Velence, a Signoria hevenyészett éjféli ülése, a ciprusi kikötő, egy vad dorbézolás, melynek páráiból száll fel Jago ördögi intrikája, tőr és kard és vér egy szűk sikátorban: mennyi szép lehetőség s mindez unalmas sablonokon döcög a Nemzeti Színház előadásában. Nem hallottunk egyetlen megmarkoló akcentust, nem láttunk egyetlen életteljes mozdulatot, csak kongó ürességgel beszélő, modorosan mozgó színészeket és mosolyognivaló merevséggel beállított statisztákat. Semmitmondók a díszletek is, ezek a «fontolva haladó» és a drámával semmi belső kapcsolatot nem tartó, immár megszokott nemzeti színházi díszletek. Olyan «hajnalodást» pedig, amilyet az ország első színháza a kikötő-képben produkált, csak a Műszínkörben láttunk. Rossz a dramaturgiai beállítás is, hevenyészettek a szövegösszevonások és logikátlanul van több jelenet egy színhelyre dobva. És prominens színészek ajkán elsikkadó gyönyörű sorok, máskor értelmetlenül kiemelt mellékességek, hamis hangsúlyok és főképpen: unalom, unalom, unalom...
Vértelen és lélektelen itt minden: Egyetlen nyereség: a Harsányi Kálmán posztumusz fordítása, kemény, szép dikció, egységes s fékezetten szenvedélyes, néhány egyenesen elragadó erejű sor.”

Kürti Pál, Othello. Impressziók a Nemzeti Színház főpróbáján. In. Nyugat, ·1929, 21. szám – Elektronikus Periodika Archívum

A fordító, Harsányi Kálmán (1876‒1929) már nem érhette meg fordítása színpadra vitelét, 1929. május 31-én elhunyt.
Shakespeare akkori egyik legjobb értője, fordítója, Kosztolányi Dezső Herczeg Ferenc hetilapjában, az Új Idők november 3-i számában megjelent Othello. Fölújítás a Nemzeti Színházban című írásában magáról az előadásról – az amúgy színikritikáiban tőle megszokott módon – alig mond valamit, a fordítástól azonban el van ragadtatva:
„Az Othello új fordítása: nemzeti kincs” – zárja hosszas, elismerő fejtegetését.

„Sajnos az előadásról és szereplőkről már vajmi keveset írhatok. Ódry Árpád a fekete arcából kivillanó kék szemeivel sugallatos jelenség. Egy ideges, új Othello ő, a soványságában különösen hitető, egy őrjöngő keleti, aki fejét a földön görgetve keserüli csúfos megcsalattatását s színes fajtája szégyenét. Páratlan színészi lendülete úgy röpíti előre, mint valami orkán. Tasnády Ilona a haldoklójelenetben az egyszerűség csöndes magaslatáig emelkedik. Magáról a darabról majd máskor. Egyelőre annyit, hogy az újabb, kicsinylő bírálatok ellenére is mindinkább bámulom. A féltékenység, amennyiben nincs alapja, idegbetegség vagy elmebaj. Ezt a színpadon bemutatni lehetetlen, egyszerűen azért, mert minden, ami kórtani, hovatovább érdektelenné válik. Shakespeare azonban mindig pompás ürügyet talált arra, hogy a bennünk lappangó sötét mélységeket is megjelenítse.”

Kosztolányi Dezső: Othello. Fölújítás a Nemzeti Színházban. In. Uő.: Színházi esték. A kötet anyagát összegyűjtötte, a szöveget gondozta, és a jegyzeteket írta Réz Pál, Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, 1. kötet, 93. – Törzsgyűjtemény

Kosztolányi szakértelme nem kétséges, s nem véletlen, hogy a legfontosabb számára a fordító volt, hisz ő maga is több Shakespeare-drámát is lefordított: Rómeó és Júlia (1930), Téli rege (1930), Lear király (1936). A díszlettervezőt nem említi. Korábban viszont, a Szentivánéji álom felújításáról írva, róla is megemlékezik:

„Hevesi Sándor tudós és művész egy személyben. Helyére állít mindenkit, elmésen összevonja a jeleneteket, bőségszaruból ontja tarka ötleteit, ifj. Oláh Gusztávval kellemes díszleteket, új köntösöket terveztet […]”

Kosztolányi Dezső, Szentivánéji álom. Jegyzet az új előadásról (Pesti Hírlap, 1928. május 26). In. Uő.: Színházi esték. A kötet anyagát összegyűjtötte, a szöveget gondozta, és a jegyzeteket írta Réz Pál, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978, 1. köt. 7475. – Törzsgyűjtemény

S míg Kosztolányi az 1931-ben megjelent Shakespeare-esték. Jegyzetek és észrevételek című írásában arról elmélkedik, nem tartja valószínűnek, hogy Shakespeare valóban járt Velencében („Ez az utazás merőben valószínűtlen.”), említsük meg, hogy Velencében a hagyomány mind a mai napig több épületet is kapcsolatba hoz a szereplőkkel. Az egyiket, a Canal Grandéra néző XV. századi impozáns gótikus palotát egyenesen úgy tartják számon, mint Desdemona házát. Ez a Palazzo Contarini Fasan, Casa Desdemona, amelyet egyes vélemények szerint csak az épületet ábrázoló festmény – Friedrich Nerlich Casa Desdemona – címéről kezdték így nevezni.

palazzo_contarini_fasan_venice_2.jpg

Palazzo Contarini Fasan, Velence. Desdemona palotája. Forrás: Wikimedia

Egy biztos: Oláh Gusztáv járt Velencében… mondhatni, Itália szerelmese volt ő is, a „lagúnák városát” is igen jól ismerte, s ez a díszletterve, ha nem is egy az egyben egy valós velencei tér, még talán az is, aki sohasem látta, mindjárt oda képzeli magát. 

Ajánlott irodalom:

Az idézeteket a mai akadémiai helyesírás szabályai szerinti átírásban adom közre. Tasnády Ilona maga is kétféle írásmóddal használta a nevét.

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti- és Zeneműtár)

A sorozat további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész

komment

Mesélnek a dokumentumok: Szász Marianna hagyatéka

2020. október 16. 08:00 - nemzetikonyvtar

A Mikes Kelemen Program margójára – 12. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A tizenkettedik, befejező részben munkatársunk, Kádár Krisztina írását olvashatják az Amerikai Egyesült Államokba kivándorolt Marianne Szasz-Burgos, született Szász Marianna hagyatékát mutatja be.

Ritkaságszámba megy Marianne Szasz-Burgos hagyatéka, több szempontból is. Egyrészt, ami az emigrációs hagyatékok esetében ritka, a hivatalos és a magánszféra itt szétválasztható, illetve az előbbi másodlagosan, kisebb volumenben van jelen. Továbbá, az anyag nem egy híres férfiember vagy egy közszereplő anyaga, hanem egy női magánszemélyé, aki nagy gonddal gyűjtötte a saját, valamint a felmenőinek életútjáról tanúskodó dokumentumokat. A forrásanyag sokrétűsége is rendkívüli: az életutat a néhány oldalnyi két naplórészleten, a pár önéletrajzírás-jellegű dokumentumon és a több újságcikken kívül az igen gazdag kéziratos és gépelt iratanyag, a rengeteg fénykép és az ezekhez társuló tárgyi annalektákból álló (a hajfürttől a medalionon át a pecsétnyomóig) gyűjtemény alapján lehet rekonstruálni. Eme rendkívül gazdag anyagú és tárgyú írott és tárgyi hagyatékból egy részt emelek itt ki, ami egyfelől Szász Marianna és az emigránsok sorsának, másfelől a hagyaték hazakerülésének is egyfajta tükre: az utat a régi világból az újba, és a két végpontot összekötő hajóutat mint az emberi élet folyamatának, az akadályokon, viszontagságokon túljutásnak, az élet viharaival való küzdelemnek a szimbólumát.

„Marianne Szasz-Burgos, barátainak „Babi”, 81 évesen, 2009. október 10-én, szombaton távozott közülünk. 1928. október 1-én született Budapesten, Magyarországon. Egész élete egy nagy kaland volt. Nyugalmazott katonatiszt apjával és bárónő anyjával mindent hátrahagyva kellett menekülniük Ausztriába, amikor a Szovjetunió elfoglalta Magyarországot a második világháborút követően. A többi menekülttel együtt négy évig éltek a menekülttábor barakkjaiban, mígnem a Lutheránus Világszövetség anyagi támogatásával az Egyesült Államokba nem jöhettek. Toledo városában telepedtek le, és Marianne a Toledo Egyetem diplomásaként megkezdte laborasszisztensi karrierjét. 37 év múltán, a Flower Hospital Vérbankjának igazgatójaként vonult nyugdíjba. Marianne mindent szeretett, ami magyar volt; a zenét, a néptáncot, a pulikat, szeretett magyarul beszélgetni a barátaival, magyar ételeket főzni, és mindenekelőtt férjével, Gabriel Burgos-szal hazalátogatni Magyarországra.”

Nekrológ, Toledo, 2009. október 15. Kisnyomtatvány (Fordítás: Kádár Krisztina)

Marianna édesapjával, vitéz Szász Oszkár magyar királyi honvéd ezredessel és édesanyjával, báró Collas Gittával, azaz Margit Baronin von Collas de Ramaille et Liancourt-al, 1944 őszén-telén érkezhetett meg Ausztria egyik menekülttáborába, abban az időszakban, amikor „a »nyugatra« menekülés nagy hulláma kezdődött, amely a háború végéig körülbelül egymillió embert szakított ki otthonából”. (Puskás, 1996: 67–102.) A család a brit zóna tengelyében húzódó Feffernitz-Villach-Klagenfurt-Graz-Großwilfersdorf útvonalon létrehozott számos angol ellátású segélyhely közül több táborban is megfordult az Ausztriában töltött esztendők alatt. Marianna később úgy emlékezett vissza, hogy a tábori élet nehézségei közül a legrosszabb az volt, hogy nem lehetett tudni, hova és mikor kell továbbmenni.

A menekültek, azaz a Displaced Person-ok (hontalan személy, magyarosan „dípi”, noha a kategóriának nem volt jogi differenciáló vagy diszkrimináló tartalma) túlnyomó része nélkülözések közepette táborokban élt. Mivel kevés munka akadt, a DP-k nagy része még 1948-ban is élelmiszersegélyre szorult. (Nyári, 2017: 53–57.) A mindennapi életet igyekeztek megszervezni, többek között iskolákat, kórházakat tartottak fent. Így Marianna, aki a debreceni Dóczi Református Leánygimnáziumban kezdte meg tanulmányait, a feffernitzi majd a kellerbergi magyar tábori középiskolában folytathatta azokat. A letelepedésre várakozás évei alatt azután Marianna a kellerbergi és a spittagi kórházakban szerzett laborasszisztensi tapasztalatot, míg édesanyja a Feistritz a.d. Drau cégnél a szabóság elsajátításáról szerzett tanúsítványt.
A család végül 1949. szeptember elején, az IRO (International Refugee Organization, Nemzetközi Menekültügyi Szervezet) szervezésében és a Lutheránus Világszövetség anyagi támogatásával a németországi Bremen külvárosában található amerikai katonai bázison létrehozott menekülttáborból, a Grohn táborból (Camp Grohn) indult a brémai kikötőbe, hogy felszálljon az Amerikába induló hajóra, melynek célállomása a massachussettsi Boston városa volt. Noha már 1946 őszén voltak kezdeményezések, az Egyesült Államok csak 1948-ban nyitotta meg kapuját az európai menekültek előtt. Az 1948. július 1-én életbe lépett Displaced Persons’ Act tette lehetővé, hogy az elkövetkezendő két évben kiadjanak 200 000 kvótavízumot az „olyan alkalmas személyek bevándorlására, akik Németország, Olaszország és Ausztria amerikai, brit vagy francia zónájában tartózkodtak”. (Puskás, 1996: 67–102.) A hazatelepítésre, személyazonosság megállapítására, segélyezésre, jogi és politikai védelemre, valamint a harmadik országba település elősegítésére létrehozott IRO több mint egymillió „DP”-t telepített le 1948 és 1952 között. Ebből 1947. július 1-től 1951. december 31-ig a Németországból, Ausztriából a tengerentúlra, illetve a kontinensre az ENSZ égisze alatt megalapított szervezet 62 001 magyar menekültet telepített harmadik országba (számuk több lehetett).
A hajóútról számos érdekfeszítő dokumentum mesél, és egyben árulkodik arról is, hogy nem pusztán egy egyszerű utazásról van szó, hanem az emigráció folyamatának egy olyan láncszeméről, amely egyszerre bír szimbolikus erővel és a történelem intézményesítő erejével.

1949. 09. 03.
„[…] A vonat 5kor indul a brémai kikötőbe: „Kiszállás, névellenőrzés, a hajóhíd előtt érkezési és egyúttal hajójegy kiadása. Először a nők libasorban, utána a férfiak szállnak be, amerikai Military Police szigorú ellenőrzése mellett. Gitta és Baby mint „Schwester”, Oszkár mint „Gruppenführer” beosztással amit nálam megváltoztattak „tester”-re (?) 7.sz. E Decken. […] A szállító hajó General Leroy Eltinge egy 15.000 ezer tonnás amerikai hadsereg csapatszállító hajója, mély járatu, alacsony felső vizi építésű, erős acélfalú hajó: Órasebessége átlag 17 tengeri mérföld, szép, ragyogó tiszta; 4 Deckből áll, „A” a legfelső, „B” olasz (?) amerikai tiszti és legénységi férőhelyek stb, „C” gyermekes nayák kabinjai 4-6 főd ágyakkal, „D” korház-étterem-irodák. „E” és „F” Deck férfiak hállói kb a hajó közepén, alatta deckkek, gépek, raktárak, üzem, viztartályok, konyhák, Podgyász stb. Parancsnak kaptam: (?) és legénység amerikai haditengerészettől. Van sok néger és Chinai (szakács).

09. 04.
„14hkor a 4 erős kötelet kioldják, hajókürt jelzés és a hajó lassan elindul. Isten veled öreg Európa. Gitta sír. A tenger nyugodt, derűs ég, sok hajóval találkozunk, A La Manche csatorna felé haladunk, német, belga, holland majd francia partok előtt, de nem látjuk. Éjjel soká a decken maradunk, a hajó fényesen kivilágítva. […]

09. 07.
 […] Gitta már jól van – dolgozni is jár, Baby még szédül, nem eszik. A fedélzet zsufolva van, a megafon naponta zenét bömböl és utasításokat és utasításokat ad a munkásoknak, utasoknak stb. […] Az utasok zöme lengyel, észt, lett, litván, ukrán és zsidó. Magyar 3 család – összesen 16-an vagyunk. Átlagban elég rendesen viselkedő emberek.

09. 11.
[…] Hétfő éjjel fogunk érkezni, de csak reggel kedden szállunk partra, Zollrevízió ott. Még a hajón ki kapjuk az iratokat és a „Landingscard”-ot azokat kézbe kell vinni mert mindig fognak kelleni. Még hétfőn az orvos elé és az immigrationcomissió elé kerülünk. […] Hát ha igaz, hétfőn az ígéret és szabadság földjére érkezünk, és új életet kezdhetünk öregségünkre. Se baj! D.P.-k már nem leszünk – az elég rossz volt!

Szász Oszkár hajónaplója. Kézirat

[A Hajónaplóban a hibák nem elütés eredményeképp jöttek létre, hanem a hajónapló szerzőjének az írásmódjáról tanúskodnak.]

eltinge-news.jpg

The Eltinge News. Eine Bordzeitung, 6. Sept. 1949. Gépirat

„Ez a hajó az Egyesült Államok hadseregének a tulajdonát képezi, annak fennhatósága és felügyelete alá tartozik; itt tartózkodásuk alatt a hadsereg szabályai vonatkoznak önökre. Amerikába vezető útjuk biztonsága és kényelme érdekében el kell végezniük bizonyos feladatokat és munkákat. Önök a felügyelői tisztet betöltő utasok csapatába tartoznak, képességeik és intelligenciájuk vezetői és munkafelügyelői szerep betöltésére teszik önöket alkalmassá. Az önök felelőssége, hogy az önökhöz beosztott személyek megfelelően végezzék el a rájuk bízott feladataikat. Amennyiben ezeket a feladatokat nem hajtják végre, a szállítmányozási parancsnok büntetést róhat ki önökre. A büntetés maga után vonhatja étkezési jegyeik elkobzását vagy a közreműködni nem akaró egyén Németországba történő visszatoloncolását. A szállítmányozási parancsnok vágya és kívánsága, hogy ne kerüljön sor ilyen intézkedésekre.”

A Usat General Leroy Eltinge hajó Haditengerészetének Szállítmányozási parancsnoka által a felügyelői tisztet betöltő utasok számára szóló felhívása. 1949. szeptember. 3. Fordítás: Kádár Krisztina

felhivas_szallitmanyozasi_parancsnok_1949-1.jpg

A Usat General Leroy Eltinge hajó Haditengerészetének Szállítmányozási parancsnoka által a felügyelői tisztet betöltő utasok számára szóló felhívása. 1949. szeptember. 3. Angol nyelvű gépirat

A család úticélja az Ohio állambéli Luckey falucskája volt, ahol Marianna édesanyja és édesapja a farm körüli munkákban segédkezett, míg ő maga, hála laborasszisztensi tudásának, egy kórházban, a Kansas Leopold Hospitalban helyezkedett el, ugyanebben a munkakörben. Később a család átköltözött a falutól nem messze fekvő Toledo városába, mely Ohio állam negyedik legnagyobb városa. Az amerikai állampolgárságot a család 1955 júniusában kapta meg. Miután Marianna megszerezte diplomáját a Toledo Egyetem Orvosi biotechnológia szakán, a Riverside Hospital Vérbankjánál dolgozott hosszú esztendőkön át, majd az Északnyugat Ohio-i Regionális Vöröskereszt Véradó Központjánál (NW Ohio Regional Red Cross Blood Donation Center) előbb vezető technológus, majd a Flower Hospital Vérbank igazgatója 1993-as nyugdíjba vonulásáig. Édesanyja varrónőként helyezkedett el, édesapja pedig huszonkét esztendőn át a Strater Cleaners vegytisztító és mosoda cégnél dolgozott. Marinna 1985-ben ment feleségül Gabriel Vera-Burgos-hoz, akivel 2009-ben bekövetkezett haláláig boldogan élt. Gabriel Burgos 1925-ben született Columbiában, 1949-ben emigrált az Egyesült Államokba, ahol mint könyvelő dolgozott a detroiti Wayne State Egyetemen. Marianne-nak saját gyermeke nem volt, de férjének előző házaságából született három gyermekét a sajátjainak tekintette. A közöttük lévő mély szeretetről és kötődésről tanúskodik az is, hogy fogadott lánya gondoskodott hagyatékáról; megőrizte, rendszerezte és felajánlotta azt a közgyűjtemény javára.

Szász Marianna, azaz Marianne Szasz-Burgos a családjának, barátainak és munkájának élt. A Vérbank igazgatói posztja mellett több szervezetnek is tagja volt: egyebek közt a Vöröskeresztnek, illetve az Ohio-i Vérbank Egyesület (Association of Blood Bank) végrehajtó bizottságának. De ahogy a többi emigráns hagyaték, Mariannáé is az óhaza köré rendeződik. Ugyanis a fond java részét az ősöktől származó és ősökről, valamint Marianna gyermekkoráról, az ausztriai évekről és az amerikai útról, a letelepedésről szóló különböző dokumentumok teszik ki. Ezeket egészítik ki a már amerikai állampolgár Marianna személyes levelezése új barátaival és a munkájával kapcsolatos újságcikkkivágatok, valamint az emigráns hagyatékokban jellemzően megtalálható dokumentumok: a Magyarországra vonatkozó (kis)nyomtatványok, magyar emigrációs folyóiratok példányai (például a Magyar Szabadság, a Vitézi Tájékoztató, a Virrasztó), különféle amerikai magyar egyesületek (Magyar Kongresszus Árpád Akadémia 2002, Magyar Segély Egyesület 2001, Center for Hungarian American Congressional Relations, World Federation of Hungarian Veterans Assoc., Kossuth Club, American Hungarian Foundation, Hungarian Club of Toledo) meghívói, értesítői.
Az életút folyamán tudatosan összegyűjtött hagyatékra tekinthetünk biográfiaként is. Ahogy maga az életrajz, a fond is a külvilág „komplex hatásainak alkotó beavatkozásaiból, illetve az erre adott reakciókból épül fel”. (K. Horváth, 2011: 154–176.) A hagyaték arról tanúskodik, hogy Szász Marianna életének meghatározó eseménye az emigráció volt; a benne található forrásanyag Marianna és az emigráns lét bonyolult és egymásra ható viszonyrendszerének folyamatos alakulásáról és alakításáról (is) szól. Az, hogy milyen ez a viszonyrendszer, és hogy miként fogható meg a hagyaték segítségével, hosszú tanulmányok témáját képezheti.

Kádár Krisztina (Kézirattár)

Hivatkozott irodalom:

  • Puskás Julianna: Magyar menekülők, emigránsok – „DP-k” és „56-osok” 1944-1957, Aetas 1996. 67–102.
  • Nyári Gábor: „45-ösök”. A német és osztrák területeken élő magyar emigráció története. 1945–1956, PhD-disszertáció, Budapest, 2017. 53–57.
  • K. Horváth Zsolt: Az életrajzi térről, Korall 44. 2011. 154–176.

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11/1. rész; 11/2. rész

komment

Kossuth-szobrok – Érsekújvár

2020. október 15. 08:00 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 27. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

A Kisalföld északi peremén, a Nyitra partján fekszik Érsekújvár, ez a nagy történelmi eseményeket megélt fiatal város. A XVI. század végén épült szabályos hatszögletű vár a Rákóczi-szabadságharc idején, Vak Bottyán parancsnoksága alatt, a nagyságos fejedelem felvidéki főhadiszállása volt. Ezért is rombolták le a császáriak úgy, hogy ma jószerivel is csak a négyszögletű főtere és a hajdani várárok mentén húzódó utcák szabályos hatszöge emlékeztet az erődítményre. Az már a második világháború szőnyegbombázásainak köszönhető, hogy a városban alig maradt műemlék jellegű, patinás épület. Érsekújvárnak nemzetközi hírű vasútállomása lett a végzete, igaz – Radnótit parafrazeálva – az angol-amerikai légierő pilótái nem az Orient expressz utasainak Rákóczi-indulót játszó cigányzenekart, hanem csak a stratégiai fontosságú vasúti csomópontot látták.

1_ersekujvar_kossuth_ter_p_47_0025-1.jpg

Érsekújvár főtere a XIX. század végén – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár, Piarista gyűjtemény P 47/25.

Kossuth halála után Érsekújvár polgáraiban is megfogalmazódott az a szándék, hogy méltó emléket állítsanak a szabadság apostolának. A leendő helyszín, a város főtere, a millenniumtól már biztosan Kossuth Lajos nevét viselte, legalábbis erről tanúskodik a Sziklay János és Borovszky Samu által szerkesztett többkötetes monográfiának (Magyarország vármegyéi és városai [...], Budapest, Légrády Testvérek [1898].) Érsekújvárról írott része.

2_ersekujvar_kossuth_ter_p_47_0017.jpg

Érsekújvár, Kossuth Lajos tér – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár, Piarista gyűjtemény P 47/17.

Kossuth Lajos szobrát eredetileg születésének centenáriumán, 1902-ben szerették volna felavatni, de az adakozásból befolyt összeg még nem fedezte a kivitelezés költségeit. Ezért a szoborbizottság 1902. szeptember 28-án nagy pompával megrendezett emlékünnepséget szervezett, melynek keretén belül nyilvános népgyűlést tartottak a főtéren. Itt terjesztették elő és fogadták el a Kossuth-szobor felállítására tett határozati javaslatot. Az egész napos rendezvény este jótékonysági hangversennyel és táncestéllyel zárult, melynek bevételét a Kossuth-szobor javára fordították.

3_kossuth_unnepely_programja_knyd_3093.jpg

A Kossuth-emlékünnep programja – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár, Jelzet: KnyD 3093.

A szoborbizottság Székely (Weisse) Ernő szobrászt kérte fel az emlékmű megalkotására. A szoborállítás új időpontját 1904-re tervezték, összekapcsolva az ünnepet a Rákóczi-szabadságharc 200 éves évfordulójával. Időközben Székely Ernőtől Czuczor Gergely mellszobrát is megrendelték, illetve Tóth András debreceni szobrásztól (Tóth Árpád költő édesapjától) Érsekújvár kuruc múltját megidéző három domborműves emléktáblát.
1903-tól már egész Magyarország Rákóczi hamvai hazahozatalának lázában égett. Ebből az eseménysorozatból Érsekújvár sem akart kimaradni. Ezért úgy döntöttek, hogy a szobrok és emléktáblák avatását a hamvak hazaszállítási dátumához időzítik, országos szintű eseménnyé emelve ezáltal a leleplezési ünnepséget.
A nagy esemény napját 1906. június 17-re tűzték ki. Érsekújvár akkori egyetlen hetilapja, a Kis Magyar-Alföld aznap nemzetiszín szalaggal díszített címlappal jelent meg.

4_kis_magyar_alfold_1906_jun_17.jpg

Kis Magyar-Alföld, 5. évf. 24. sz. (1906. jún. 17.). Címlap – Törzsgyűjtemény

Az ünnepség reggel szentmisével kezdődött a Szent Kereszt-plébániatemplomban.

„Mise végeztével gyülekezés volt a vásártéren, ahonnan festői látványt nyújtó menetben haladtak ki a vasútra zeneszó mellett, a fellobogózott házak között a Sugár-úton végig. A pompás diadalmenetet négy kürtös, kurucruhába öltözött kacagányos főgimnáziumi tanuló nyitotta meg lóháton. Utána haladt szintén lóháton, selyemzászlóval Verbőczy, Hlavicska és Dobos vezetése mellett 16 kurucruhába öltöztetett deli gazda, kiket nyomon követtek csapatonként lovasok, mintegy 150-en, minden csapat előtt diszruhás kuruccal.”

Kis Magyar-Alföld, 5. évf. 25. sz. (1906. jún. 24.), 2. – Törzsgyűjtemény

5_diszmenet_kossuth_szobor_leleplezese_e_814.jpg

Díszmenet a Kossuth-szobor leleplezési ünnepe alkalmából – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: E 814.

A vasútállomáson a cigányzenekar is csatlakozott a menethez, így várták a vonattal érkező vendégeket. Az ünnepség a Kossuth Lajos téren nyilvános díszközgyűléssel folytatódott, amelyet Miklóska Aladár polgármester a következő szavakkal nyitott meg:

„Tisztelt polgártársak! A mai napra összehívott díszközgyűlést ezennel megnyitom. Második Rákóczi Ferencnek, nagy Bercsényi Miklósnak és Bottyán Jánosnak emléktáblát, Kossuth Lajosnak és Czuczor Gergelynek ércszobrot emelt Érsekújvár városának közönsége. Boldogult Fogd Károly kezdeményezésére indult meg ez a hazafias mozgalom, amelynek keresztülvitelére az első anyagi áldozatokat maga a város hozta.”

Kis Magyar-Alföld, 5. évf. 25. sz. (1906. jún. 24.), 2. – Törzsgyűjtemény

Az eseményről a Vasárnapi Újság is címlapon emlékezett meg.

Az országos esemény díszvendége Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter volt, aki párttársai kíséretében aznap reggel érkezett a városba. Ünnepi szónoknak a Rákóczi hamvainak hazahozatalában elévülhetetlen érdemeket szerző Thaly Kálmánt kérték fel.

„A nagy történeti tudásról tanúskodó értékes beszéd alatt lehullottak a leplek az uraság házán lévő II. Rákóczy Ferenc mellképét ábrázoló emléktábláról, nem különben a Ferenc-rendiek zárdáján lévő gróf Bercsényi Miklós emléktáblájáról és a Népbankon lévő vak Bottyán domborművű bronzképéről. A három közül ez utóbbi a legpompásabb. Valóban remeke Tóth szobrász alkotásainak.
Druga József hazafias lelkes szónoklata közben a Kossuth-szobor leple is lehullott.”

Kis Magyar-Alföld, 5. évf. 25. sz. (1906. jún. 24.), 2. – Törzsgyűjtemény

Székely Ernő műalkotásában az elszánt, tetterős Kossuthot ábrázolta díszmagyarban. A szobrot szemlélve az a benyomásunk támad, hogy a független Magyarország kormányzóját látjuk, aki szívéhez szorított kardjával kész megvédeni a Hazát. Hasonló mozdulatot örökített meg 8 évvel később Margó Ede a Debrecen főterén felállított alkotásán. A kuruc hagyományokat ápoló Érsekújváron ezzel is kifejezésre jutott, hogy az 1848–49-es szabadságharc Rákóczi függetlenségi küzdelmének szerves folytatása volt.

8_ersekujvar_kossuth_szobor_p_47_55.jpg

A Kossuth-szobor Érsekújváron – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista gyűjtemény: P 47/55.

Az ünnepséget követően 13 évig Érsekújvár főterén, a szobor tövében zajlottak a március 15-i megemlékezések. Az emlékmű a városkép szerves részévé vált.

Érsekújvárt 1919. január 10-én szállták meg a cseh légionáriusok. Kellett néhány hónap, ameddig bátorságot gyűjtöttek ahhoz, hogy az éj leple alatt fellépjenek a magyar emlékjelek ellen.

„Május 22-én éjjel cseh katonák hurkot vetettek a Kossuth szobor nyakába. Ledöntötték. Örömittasan vonszolták a vasútállomás felé, aztán hajrázva összetörték. Reggel üresen állt a szobor talapzata, estére virág borította.”

Érsekújvár, [szerk. K. Thury György], Budapest, Felvidéki Egyesületek Szövetsége, [1939], 5. – Törzsgyűjtemény

Az üres talapzat felirata húsz évig mementóként hirdette a művelt Európa 20. századi barbarizmusát. A Kossuth-szoborral együtt felavatott emlékjelek sem kerülték el sorsukat.

„A Czuczor-mellszobor eredetileg a volt katolikus iskola helyén lévő szép kis parkban állt, később az iskola udvarára került. Jelenleg – egyes szemtanúk szerint – az udvaron lévő betemetett kút mélyén fekszik. Érdemes lenne felkutatni!”

Szabó László: Érsekújvár jeles évfordulója. In: Múltunk Emlékei. Honismereti, műemlékvédelmi és turisztikai magazin, 5. évf. 7. sz. (2006. július), 19. – Törzsgyűjtemény

Az első bécsi döntést követően visszatért Érsekújvár főterén a Kossuth-szobor talapzatát újra felhasználták.

10_ersekujvar_orszagzaszlo_varoshaza_e_809-1.jpg

Országzászló Érsekújvár főterén – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: E 809.

A talapzat tetejére – eredeti feliratának megőrzése mellett – Csicsátka Ottó érsekújvári művész alkotása került, ebbe helyezték bele az Országzászló tartórúdját. 1945 után az egész talapzatot elbontották és a város temetőjébe vitték, ahonnan később nyoma veszett.

11_ersekujvar_orszagzaszlo_e_799.jpg

Érsekújvár főtere az Országzászlóval 1940-ben – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: E 799.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.; 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2; 25. Rozsnyó; 26. Losonc

komment

„... dolgozni csak pontosan, szépen...”

2020. október 14. 08:00 - nemzetikonyvtar

A Szabványosítási világnap alkalmából

A szabványok világa nem csupán azért áll közel hozzánk, könyvtárosokhoz, mert szeretjük szigorú előírások alapján végezni a munkánkat, hanem mert amióta van könyvtárosság, azóta létezik a rendszerezési vágy, ami végső soron a normalizálásban ölt testet.
A szabványok alkalmazása önmagában talán unalmas, szűk keretek közé szorít, a szabványok kitalálása, kidolgozása azonban tág teret enged kreativitásunknak. A jó könyvtáros tehát egyszerre afféle bürokrata, aki szereti a szabályokat és a szabályozottságot, az előre kijelölt korlátokat, egyben pedig alkotó elme, aki maga is szívesen veszi ki részét a szabályok megfogalmazásából.
Könyvtári területen, ahogy másutt is, az egyik legfontosabb cél a rendszerek közötti átjárhatóság biztosítása. Ezáltal nemcsak a könyvtári munkafolyamatok gyorsulnak föl, optimalizálódnak az adatfolyamok, hanem a felhasználói visszakeresés lehetőségei is tágulnak.

tolomero-szabvany.jpg
A kép forrása: OSZK-honlap

Nemzetközi szinten mindenekelőtt a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet (= International Organization for Standardization, ISO) jelenti a könyvtári terület szabványosításának szervezeti hátterét, ugyanakkor fontosak és normaértékűek a Könyvtári Egyesületek és Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (= International Federation of Library Associations, IFLA) ajánlásai, állásfoglalásai: ezeknek a magyarítására, honosítására ugyanúgy szükség van, mint ahogy a nemzetközi (ISO) szabványok átültetésére. (A nemzetközi háttérhez megemlítendő, hogy a katalogizálás újszerű szabályozására létrehozott bibliográfiai keretrendszer (RDA) fejlesztését az Amerikai Könyvtári Szövetség (= American Library Association, ALA) végzi.)
Hazánkban 2015 végén állt fel az Országos Könyvtári Szabványosítási Bizottság (OKSZB) azzal a céllal, hogy újraélessze a könyvtári szabványosítás hosszú időn át szünetelő intézményét. 2020-ban az OSZK Könyvtári Intézeten belül létrejött a Könyvtári Szabványosítási Iroda, és ezzel megteremtődtek, voltaképp újraformálódtak a tevékenység magyarországi szervezeti keretei. A nemzetközi (ISO) szabványok átültetésében a Magyar Szabványügyi Testülettel (MSZT) működünk együtt.
Az elmúlt években az OKSZB 2015–2020-as időszakra elfogadott munkaterve szerint jártunk el. A legfontosabb fejlemények:
Lezajlott a honosításra kijelölt nemzetközi (ISO) szabványok magyarítása és bevezetése a nemzeti szabványállományba. Ezek a következők:

  • MSZ ISO 690:2018 Információ és dokumentáció. Irányelvek az információforrások bibliográfiai hivatkozásaihoz és idézéseihez
  • MSZ ISO 2108:2019 Információ és dokumentáció. Nemzetközi szabványos könyvazonosító szám (ISBN)
  • MSZ ISO 2789:2019 Információ és dokumentáció. Nemzetközi könyvtári statisztika
  • MSZ ISO 3297:2018 Információ és dokumentáció. Időszaki kiadványok nemzetközi azonosító száma (ISSN)
  • MSZ ISO 11620:2019 Információ és dokumentáció. Könyvtári teljesítménymutatók
  • MSZ ISO 16439:2019 Információ és dokumentáció. Módszerek és eljárások a könyvtárak hatásának felmérésére
  • MSZ ISO 27729:2018 Információ és Dokumentáció. Nemzetközi szabványos névazonosító (ISNI)

Az alábbi hivatkozási számú és című szabványok – a munkatervnek megfelelően – címoldalas jóváhagyó közleményes kiadásban, angol nyelven jelentek meg, illetve kerültek bevezetésre:

  • MSZ ISO 2709:2018 Információ és dokumentáció. Információs csereformátum
  • MSZ ISO 10957:2018 Információ és dokumentáció. Kották nemzetközi szabványos azonosító száma (ISMN)
  • MSZ ISO 15511:2018 Információ és dokumentáció. Könyvtárak és más hasonló szervezetek nemzetközi szabványos azonosítója (ISIL)
  • MSZ ISO 15836-1:2018 Információ és dokumentáció. A Dublin Core metaadat elemkészlete. 1. rész: Core-elemek

Egyetemes Tizedes Osztályozás

  • Az OSZK belépett az ETO Konzorciumba és megvásárolta az ETO új kiadásának mesterfájlját, amelynek implementálása az OKR névtérfejlesztési projektje keretében zajlik.

RDA, MARC 21

  • Megvásároltuk az RDA nemzetközi katalogizálási szabályzat fordítói jogait, elkezdtük a magyarítást. A bevezetéshez elkészült segédanyagok között találunk egy HUNMARC-MARC 21 megfeleltetési táblát, a MARC 21 mezőfordításait, készültek további módszertani anyagok, prezentációk stb.

IFLA-dokumentumok

Fontosabb linkek:

Írások az OSZK blogjában:

Vonatkozó OSZK-hírek:

Dancs Szabolcs

komment

Mit árul el Velence a színpadon? 1. rész

2020. október 12. 08:00 - nemzetikonyvtar

Mit árul el…? Nyolcadik rész

Mit árul el…? alcímmel hétfőnként jelentkező blogsorozatunkban munkatársaink arra a kérdésre keresik a választ, hogy egy-egy dokumentum(részlet) mi mindent árulhat el magáról a dokumentumról, a készítőjéről, a korszakról. Ez alkalommal Kis Domokos Dániel, a Színháztörténeti- és Zeneműtár munkatársa tesz fel kérdéseket a gyűjtemény egyik díszlettervéről.

Valódi ritkaság: az „opera varázslója”, Oláh Gusztáv saját kezűleg szignált díszletterve került úgy tizenöt éve Színháztörténeti Tárunk Szcenikai Gyűjteményébe, mondhatni, a véletlennek, s tegyük hozzá, a figyelő, műértő szemnek is köszönhetően.

01olah_gusztav_szinpadterve_1929.jpg

Oláh Gusztáv díszletterve – Színháztörténeti- és Zeneműtár. KE 18.257 (2005)

Oláh Gusztáv (1901. augusztus 20., Budapest – 1956. december 19., München) személyi és tervezői hagyatékát, melyből csak a terv közel kétezer darab, a nemzeti könyvtár Színháztörténeti- és Zeneműtára őrzi. Oláh Gusztáv rövid építészeti és a zeneakadémiai tanulmányok után korának egyik legkiemelkedőbb díszlettervezője, Kéméndy Jenő tanítványa, szcenikai asszisztense lett az Operaházban, ahol azután harmincöt évet töltött. Közben Hevesi Sándor hívására dolgozott a Nemzeti Színháznak is. 1926. október 30-án Az ember tragédiája új bemutatójához az új díszleteket, „misztériumkeretet” Tolnay Pállal együtt ő valósította meg. Korai sikerei elismeréséül már 1927-ben az állami színházak szcenikai főfelügyelőjévé nevezték ki. Jelentős szerepe volt többek közt a Szegedi Szabadtéri Játékok létrehozásában. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is számos felejthetetlen előadást tervezett, rendezett, emellett több külföldi munkája is emlékezetesnek bizonyult.
A szóban forgó díszletterv már első látásra is feltételezhetően Velencét ábrázolja. Valójában a kép színvilága s a nagy térhatás keltett gyanút, hogy a kép Oláh Gusztáv (vagy ahogy – édesapjától, a Pszichiátriai Intézet igazgatójától megkülönböztetendő – akkor írták: ifj. Oláh Gusztáv) díszletterve lehet. A mű pedig, melyhez készült, az Othello. S bár a tervező elsődlegesen a pesti Magyar Királyi Operaház, vagyis az Opera „főszcenikusa”, később főrendezője és balettigazgatója is volt, ez a díszletterv nem a Verdi-operához, hanem az annak is alapjául szolgáló Shakespeare-színdarab előadásához készült, a Nemzeti Színház színpadára.
Oláh Gusztáv ekkor már több, a Nemzeti Színházban színre vitt (és legtöbbször Hevesi Sándor által rendezett) Shakespeare-darabhoz készített terveket: az 1922. december 12-én bemutatott Lear királyhoz, az 1923. április 6-án (Csathó Kálmán rendezésében) színre került A velencei kalmárhoz, az ugyanez év április 27-én és október 15-én színpadra állított III. Richárdhoz, illetve Antonius és Cleopatrához (mely utóbbinak nemcsak rendezője, hanem a fordítója is Hevesi Sándor volt), valamint az 1924. november 8-án bemutatott A makrancos hölgyhöz. Az 1928. május 25-én színre került Szentivánéji álomhoz a díszletek mellett a jelmezeket is Oláh Gusztáv tervezte, csakúgy, mint az 1929. május 24-én bemutatott A windsori víg asszonyokhoz (fordította és rendezte Hevesi Sándor). A korabeli fényképeknek köszönhetően a mai kutató is láthatja, hogy működött a forgószínpad.

A színpadtervezés jobb megértéséhez egy korabeli dokumentum: az Oláh Gusztáv által tervezett Bánk bán-előadás díszletterve nyújthat segítséget.

A színpadi díszlettervezésről és a színpadi díszletfestésről álljanak itt a korszak legavatottabb szaktekintélye, Oláh Gusztáv gondolatai:

„Bár a díszletfestők nem vihetnek munkájukba önálló művészi felfogást, mindazonáltal talán sehol sem annyira szükséges a kivitelt készítő közegeknek művészi érzéke és tudása, mint a színpadi díszletnél, mert hivatásuk a díszlettervező papírra vetett gondolatait megérteni, átérezni és azokat a nagy vásznakon továbbfejleszteni. Ezért téves azt hinni, hogy a díszletfestők amolyan közönséges mesteremberek. Sokkal több tudás és tehetség kell hozzá, mint bármilyen más festészethez. [...] A díszlettervező, akinek képzőművésznek, építésznek, műtörténésznek, botanikusnak, színpadtechnikusnak, és Isten tudja, mi mindennek kellene lennie, egyszerre kézhez kap egy darabot, hogy annak felvonásait színpadi formába öntse. Adva vannak a helyzetek, képek, amelyeket meg kell, hogy oldjon a mű előadásának számára. Azért hangsúlyozom a mű előadását, mert nem elegendő, ha egy színpadi kép magában véve szép és megkapó alkotás, sőt ez talán nem is olyan fontos, de föltétlenül szükséges az, hogy az a kép az előadást, a művet kiemelje, és annak hangsúlyait fokozza, hangulatainak pedig színt adjon.
Megköti munkájában elsősorban a rendező munkája, ami azonban az előadás menetének természetes folyománya, mert eltekintve egy díszlet hatásától és hangulatától, egyáltalán nem mellékes, hogy miként lehet benne lejátszani az illető darabot.”

Oláh Gusztáv, ifj.: Színpadi díszletfestés; Színpadi díszlettervezés. In. Színészeti lexikon. Színjátszás, színpadművészet, rendezés, film, tánc, varieté, színészies népszokások. Szerkesztette Németh Antal, Budapest, Győző Andor Kiadása, 1930. 2. kötet, 908–909, 909–911. – Törzsgyűjtemény

Ajánlott irodalom:

  • A Színháztörténeti Tárunkban őrzött Oláh Gusztáv-alkotásokról szép keresztmetszetet nyújt: Burda Zita Az opera varázslója című összeállításában.
  • Oláh Gusztáv díszletterveiről is szól a Bartók születésének 125. és Oláh Gusztáv halálának 50. évfordulójára megjelentetett díszes kötet: Burda Zita – Kis Domokos Dániel: Bartók a színpadon. Osiris Kiadó, Bp. 2006. Online elérés
  • Oláh Gusztáv rövid életrajza, tervezéseinek adattára: Oláh Gusztáv (1901–1956) tervezései – rendezései. (Adattár.) Összeállította, a bevezetőt írta: Alpár Ágnes. Magyar Színházi Intézet, Színháztörténeti füzetek 58. szám, Bp. 1975. Online elérés
  • Oláh Gusztáv, ifj.: Színpadi díszletfestés; Színpadi díszlettervezés. In. Színészeti lexikon. Színjátszás, színpadművészet, rendezés, film, tánc, varieté, színészies népszokások. Szerkesztette Németh Antal. 1-2 köt. Győző Andor Kiadása, Bp. 1930. 2. köt. 908–909, 909–911. Törzsgyűjteményünkben.

Folytatjuk...

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti- és Zeneműtár)

A sorozat további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész

 

komment

Kossuth-szobrok – Losonc

2020. október 08. 08:00 - nemzetikonyvtar

Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében. 26. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Az Ipoly által körülölelt völgyben fekszik a valamikori Nógrád vármegye kulturális központja, az 1848–49-es szabadságharc mártírvárosa, Losonc. A császári önkény elleni küzdelem végnapjaiban, 1849. augusztus 1-jén, a város piacterén egy magyar gerillacsapat rajtaütött egy, a városon átvonuló kisebb létszámú orosz különítményen. A fegyveres összetűzésben három cári tiszt és három közlegény életét vesztette. Ez az eset annyira felbőszítette az orosz csapatokkal Miskolc mellett tartózkodó Grabbe tábornokot, hogy azonnal Losonc ellen vonult. Augusztus 7-én a várost körbezárta, megsarcolta, majd két napos szabad rablást engedélyezett a katonáinak. A minden vagyonukból kifosztott, megvert, meggyalázott vétlen lakosságra utolsó csapásként mérték, hogy a házaikat felgyújtották és az egész várost porig égették. Ekkor pusztult el Kubinyi Ferenc losonci háza is, benne páratlan őslénytani gyűjteményével és könyvtárával.
Losonc viszonylag hamar kiheverte a pusztítást, de a város polgárainak közösségi tudatában mély nyomot hagyott a tragédia emléke. Ezért sem meglepő, hogy a kiegyezés után Magyarország városai közül elsőként választották meg Kossuth Lajost díszpolgárrá. Ezt maga Kossuth is számon tartotta. Egy 1887. március 20-án keltezett számvetésében mintegy 30 települést sorolt fel, amelyek őt díszpolgárrá választották, de mind közül kiemelte a nógrádi várost ezt írva:

„Első volt Losoncz 1868. Febr. 8.”

Kossuth. Kelt: 1887. március 20. – Magyar Országos Levéltár. MOL R90 6676

1_losonc_kossuth_l_utca_p_45_0115-1.jpg

Losonc, Kossuth Lajos utca. (Az utcát 1892-ben, 90-ik születésnapján nevezték el a volt kormányzóról) – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista Gyűjtemény: P 45 115.

„Kossuth születésének 100-ik évfordulóján a Városi Képviselő Testület, 1902. szeptember 17-én, a város iskoláinak és szervezeteinek, az 1848/49-es honvédek részvételével tartotta meg ünnepi közgyűlését, melynek szónoka Wagner Sándor polgármester volt. Bulyi János városi tanácsnok javaslatára ekkor hoztak határozatot arról, hogy Kossuth Lajos szobrát a város főterén állítják fel. A megvalósítás érdekében a tanács és a pénzügyi bizottság tagjaiból szoborbizottságot hoztak létre, s úgy határoztak, hogy a város a költségvetéséből e célra évenként 200 K-t biztosít mindaddig, amíg a szoborra szükséges összeg össze nem gyűlik.”

Puntigán József: 1848 losonci emléke(zése)i. Losonc, Plectrum, 2004, 99–100. – Törzsgyűjtemény

Ahogy ilyenkor lenni szokott, a „szükséges pénz” csak lassan gyűlt össze. Végül 1908-ban, egy rosszul sikerült pályáztatási kísérlet után, a Párizsból hazatérő losonci származású szobrászt, Csordás Józsefet bízták meg a szobor elkészítésével. A szoborterv Kossuthot a szokásos pózban, toborzó beszéde közben ábrázolta volna. Megvolt hát a szobrász és a terv, csak még a pénz egy része és a város főterének rendezése hiányzott. Ezért a szoborbizottság újabb buzgó pénzgyűjtésbe kezdett, és a városban gőzerővel nekifogtak a Kubinyi tér megújításának. A szobor felavatását 1909 augusztusára tervezték.

2_losonc_kubinyi_ter_p_45_0109.jpg

Losonc főtereTérkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Piarista Gyűjtemény: P 45 109.

A lázas készülődést a szobrászművész váratlan, tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála szakította félbe. A művész özvegye, hogy a pályáztatással járó ismételt adminisztratív procedúrától a bizottságot megkímélje, javasolta, hogy elhunyt férjének barátját, Holló Barnabást kérjék fel a szobor elkészítésére. A szoborbizottság a javaslatot elfogadta és felkeresték a budapesti szobrászművészt, aki elvállalta a megbízást. Így mindössze egy év késéssel, 1910. szeptember 19-re tűzték ki a szobor leleplezésének új időpontját.
Holló a korban megszokott ábrázolásokhoz képest teljesen más Kossuthot mintázott meg. A kormányzó tekintélyt parancsoló nyugodt pózban, levett kalappal, összekulcsolt kezeit kardján nyugtatva, gondolataiba mélyedve tekint a jövőbe. Losonc 1849-es tragédiáját közvetlenül a talapzat mellékalakja szimbolizálta, a zászlót görcsösen magához szorító haldokló honvéd személyében.

3_losonc_kossuth_szobor_l_459.jpg

A losonci Kossuth-szobor – Térkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: L 459.

Az ünnepség előestéjén a Losonci Újság rendkívüli kiadása címoldalán nemzetiszín kerettel jelent meg. A bibliai hasonlatokkal megtűzdelt, emelkedett stílusú szöveg is jól tükrözi a kor hangulatát, és azt a szentek imádatával rokonítható kultikus áhítatot, amellyel Kossuthot a magyarok Mózeseként méltatták.

4_losonci_ujsag_1910_09_18.jpg

Losonci Újság, 5. évf. 40. sz. (1910. szeptember 18.) – Törzsgyűjtemény

„Szeptember 19-én Kossuth Lajos születésének száznyolcadik évfordulóján állított emléket Losonc rendezett tanácsu városa a nemzet atyjának. […]
A város lobogódiszbe öltözött, ablakok, erkélyek, izléses virág- és szőnyeg-dekorációt nyertek. Ünnepi csend honolt a városban. A forgalom szünetelt, gyárakban, üzletekben megállott a munka, hogy mindenki ott lehessen annak a nagy ember emlékének ünneplésén, aki édesmindnyájunké.”

Losonci Újság, 5. évf. 41. sz. (1910. szeptember 22.) 1. – Törzsgyűjtemény

Az ünnep díszvendége természetesen Kossuth Ferenc volt, aki Budapestről érkezett pártja több tagjának kíséretében. Ezt követően a helyi lap még hosszan sorolta a vendégek nevét, akik a Kubinyi téren felállított emelvény körüli sátrak alatt gyülekeztek. Nógrád vármegyét Nagy Mihály alispán képviselte. Az ünnepi beszédet Beniczky Kálmán főgimnáziumi igazgató tartotta, akinek szónoklata végén hullt le a lepel a szoborról.

5_kossuth_szobor_avatas_losonc_vu.jpg

Képek a losonci Kossuth-szobor leleplezési ünnepéről. In: Vasárnapi Újság, 57. évf. 39. sz. (1910. szept. 25.) 803. – Elektronikus Periodika Archívum

A szobor leleplezését követően a vendégeket a Vigadó épületében 300 terítékes díszebéddel fogadták. A függetlenségi párti újság nem tett említést arról, hogy valaki is mondott volna a királyra pohárköszöntőt (ahogy azt korábban Rozsnyón tették).

„A Kossuth-szobor ezt követően a város gondosan ápolt dísze lett. Az addig, a 48-as emlékműnél rendezett ünnepségeket ezután már a Kossuth-szobornál tartották meg, amelyeken a város és a régió közismert személyiségei és politikusai mondtak beszédeket. A Kubinyi tér és a Kossuth-szobor kedvelt témájává vált a losonci képeslapoknak, melyek többségét színes nyomtatásban jelentették meg. Háttérben a református és katolikus templommal, a Vigadóval, a Városi Polgári Leányiskola épületével.”

Puntigán József: 1848 losonci emléke(zése)i, Losonc, Plectrum, 2004., 114. – Törzsgyűjtemény

 

Sajnos azonban ez a szobor sem kerülhette el sorsát, és azt a vak dühöt, amellyel a várost megszálló cseh légiósok viseltettek minden magyar emlékjel iránt. 1919. január 3-án vonultak be a városba, és egyik első ténykedésük Holló Barnabás művének porba döntése volt. A szobrot január 12-én virradóra tüntették el.

„Az idősebb losonciak emlékezései szerint a szobrot legionisták kötéllel lehúzták – ekkor letört a feje is – majd a városon végigvontatva az egyik kaszárnya istállójában helyezték el.”

Puntigán József: 1848 losonci emléke(zése)i, Losonc, Plectrum, 2004., 114. – Törzsgyűjtemény

Az üres talapzat egy darabig a helyén maradt, majd 1925. március 15-én a losonciak keserű ünnepi megemlékezésként olvashatták a helyi lapban:

„Kompis János losonci rendőrfőbiztos hivatkozva az 1923 évi 50 számú törvény 26 §-ára, elrendelte, hogy a város 15 napon belül távolíttassa el a Kossuth szobor feliratát és a magyar zászlót tartó honvédet. Ez tehát az az úgynevezett nemzetiségi türelmesség, amely eszmén a csehszlovák állam nyugszik és amely eszmére az indoklásban is hivatkozik.”

Losonci Hirlap, 8. évf. 11. sz. (1925. márc. 15.). Címoldal – Törzsgyűjtemény

Az indoklásból az is kiderült, hogy Kossuth a szlovák nép ellensége volt. A szomorú közlemény hangulatát a helyi lapszerkesztő szöveg közé biggyesztett ironikus megjegyzései oldották kissé.
A haldokló honvéd kőalakjának dr. Szilassy Béla földbirtokos biztosított menedéket kastélya parkjában. A Kossuth-szobornak pedig nyoma veszett.
1939-ben az első bécsi döntés következtében visszatért Losonc főterén újra felállították a Kossuth-szobor talapzatát. Mivel a szobor hollétéről nem volt információ, a talapzatra az Országzászlót helyezték.

7_losonc_orszagzaszlo_1939_l_448.jpg

Losonc főtere 1939-benTérkép-, Plakát-, és Kisnyomtatványtár. Jelzet: L 448.

„Maga a szobor 1973-ban került elő a hajdani kaszárnyák területén, építési munkálatok közben, a föld mélyéről – megrongálva, fej és kard nélkül. Krúdy Gábor műemlékvédő és az akkor Füleken élő Ferencz Ferdinánd, a járási honismereti múzeum igazgatója helyezte el – gyakorlatilag rejtve, hogy megmentsék – a torzót Füleken.”

Böszörményi István: Losonc. In: Kő, bronz, buldózer. Láthatatlan és újra látható emlékműveink, Stockholm, Erdélyi Könyvegylet, 2004. 48. – Törzsgyűjtemény

8_losonc_kossuth_torzo_e.jpg

A losonci Kossuth-szobor torzója. A kép forrása: Puntigán József: Mi történt Losoncon 100 évvel ezelőtt. V. rész, 2019. jan. 13. In. Körkép.sk hírportál

Bízzunk benne, hogy a szobor újraállítására nem kell már sokáig várni.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.; 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2; 25. Rozsnyó; 27. Érsekújvár

komment

Arady Kálmán – Ex libris gyűjtők, gyűjtemények. 2. rész

2020. október 06. 08:00 - nemzetikonyvtar

Munkák és napok – és kincsek. 32. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat harminckettedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa Ex libris gyűjtők, gyűjtemények címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Arady Kálmánt és gyűjteményét mutatja be.

Vízkeleti dr. Arady Kálmán (1893–1964) Szentesről származó orvos, művészettörténész, a régi magyar ex librisek tudós szakértője. Elemi és középiskoláit Szentesen végezte, majd Budapesten folytatott orvosi tanulmányokat. A fővárosban letelepedve mint klinikai, kórházi orvos praktizált. Az I. világháborúban a harctéren szolgált. Emberségével, szaktudásával nagy megbecsülést szerzett. Orvosi témájú írásai számos hazai és külföldi szaklapban (Orvosi Hetilap, Zeitschrift für klinische Medizin) megjelentek.

1_kep_foldes_imre_grafikaja.jpg
Földes Imre grafikája. Jelzet: Exl.A/178 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Külföldi utazásai mélyítették el a művészetek, főként a grafika iránti érdeklődését. Az első világháború után hazánkban visszaeső ex libris gyűjtés élénkítése érdekében részt vett a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesületének (MEGE) megalapításában 1932-ben. A MEGE 1932. decemberi alakuló ülése megválasztotta Lyka Károly elnök mellé ügyvezető alelnöknek, mely tisztségét megtartotta az egyesület 1947. márciusi feloszlatásáig. A MEGE folyóiratának, a MEGE Kisgrafikának a megindítása is az ő nevéhez fűződik, Pinterits Tibor mellett az 1937–1944-ig fennálló lap szerkesztője volt. A szerkesztésen túl maga is sokat írt az újságba, a vezetéknevével, illetve annak rövidítésével (A.) szignált, és a szignálatlan cikkek mellett időnként Barna Barnabás álnéven. Alapos felkészültségű írásaival, beszámolóival, híreivel nagy szolgálatot tett a magyar ex libris ügyének úgy belföldön, mint külföldön. A magyar események mellett írt a külföldi egyesületek működéséről, kiadványairól is. Érdekes kérdést vetett fel az 1938-ban megjelent Magyarul c. cikkében: az ex librisek feliratát elemezgetve azt szorgalmazta, hogy – mivel a latint kevesebben ismerik – térjünk át teljesen a magyaros írásmódra, azaz az „Ex libris X Y” helyett az „X Y könyve” szerkezetet használjuk. Az Arady nevére készült ex librisek többsége megfelel ennek a kívánalomnak, bár ő – orvos lévén – a magyar mellett több latin nyelvű könyvjegyet is készíttetett.

2_kep_mege_kisgrafika_1938_4_01.jpg
A[rady Kálmán]: Magyarul!, MEGE Kisgrafika, 1938/4. szám, 1.

1936-ban felvételt nyert az osztrák ex libris egyesületbe, az Österreichische Exlibris-Gesellschaftba (ÖEG). Ekkoriban állította össze Radványi-Román Károly kisgrafikai alkotásjegyzékét, mely a MEGE kiadásában a Kisgrafika különszámaként látott napvilágot 1937-ben, Radványi 171 alkotásának (ex librisek, alkalmi grafikák) időrendi felsorolásával. A köztük lévő jó kapcsolatot mutatja, hogy Radványi sok ex librist készített Arady nevére.

3_kep_radvanyi_roman_karoly_grafikaja.jpg
Radványi-Román Károly grafikája.
Jelzet: Exl.A/198 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Arady Kálmán a modern, 20. századi ex librisek vizsgálata mellett nagy elmélyültséggel foglalkozott a korábbi századok magyar ex libriseinek felkutatásával, gyűjtésével. Disszertációját is ebből írta: Ex libriseink a mohácsi vésztől 1900-ig (Pázmány Péter Tudományegyetem, Budapest, 1948) címmel. A mű kéziratát az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattára megvásárolta.
Arady a MEGE mellett 1941 őszétől a debreceni Ajtósi Dürer Céh tisztikarában is fontos pozíciót töltött be: Nagy József elnök segítőjeként az egyik alelnökké választották (a másik G. Szabó Kálmán lett). Arady Kálmán 1935-ben vált aktív ex libris gyűjtővé. Gyűjteménye darabjaival – Bottlik Tibor klisényomataival – részt vett az Ajtósi Dürer Céh első nagy kiállításán 1935 decemberében a Déri Múzeumban.
Teljes ex libris gyűjteménye kb. 40 ezer darabot tett ki. Ebben hazánk mellett Svájc, Olaszország, Csehszlovákia, Észak-Amerika, Ausztrália alkotói szerepeltek jelentős számban. Gyűjteményét mintaszerűen rendezte, kartonokra ragasztva, nemzetek szerint külön tokokba helyezve a lapokat. A jó kereshetőség érdekében a nemzeteken belül a művészek, egy-egy művészen belül pedig a tulajdonosok betűrendjében tárolta a grafikákat.

4_kep_adolf_kunst_grafikaja.jpg
Adolf Kunst rézkarca. Jelzet: Exl.A/189 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az Österreichische Exlibris-Gesellschaft cserelistáján 1936-ban harminc rézkarccal, fametszetekkel és klisékkel szerepelt, melyek duplum cserelapjai voltak. A magyar gyűjtők közül – Lustig István és Réthy István mellett – Arady rendelkezett a legtöbb saját névre szóló lappal, kb. 140 ex librisszel, melyek példányait (némelyikből akár több száz is készült) aktívan terjesztette a gyűjtők körében. Az Országos Széchényi Könyvtár Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárának ex libris anyaga ebből több mint 40 különféle ex librist őriz, melyek főleg az orvosi hivatásra, az élet-halál küzdelemre utalnak, emellett gyakoriak a népies motívumok, illetve a történelmi Magyarországot idéző, irredenta ex librisek. A grafikusok: Balázsfy Rezső, Földes Imre, Gáborjáni Szabó Kálmán, Haranghy Jenő, Makkai Piroska, Menyhárt József, Nagy Árpád, Nagy Árpád Dániel, Petry Béla, Radványi-Román Károly, Sassy Attila, Vadász Endre, a német Adolf Kunst stb.

5_kep_sassy_attila_grafikaja.jpg

Sassy Attila grafikája. Jelzet: Exl.A/176 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Bizonyos ex librisek feliratukban is utalnak a gyűjtő által kedvelt könyvtípusokra, gyűjtőkörökre: ex libris medicinis, ex libris irredent, ex bibliotheca Italiana, erdélyi könyvei stb.
Arady Kálmán a második világháború után már főként csak a régi magyar ex libriseket gyűjtötte. Az 1959-ben megalakuló Kisgrafika Barátok Köre vezetőségi tagja lett, de egészségi állapota miatt ritkábban tudott részt venni a kör életében. Szakírói tevékenységét ekkoriban is folytatta, az 1950-es évek végén, az 1960-as évek elején a Magyar Könyvszemlében, a Művészettörténeti Értesítőben, az Orvosi Hetilapban jelentek meg írásai a könyvjegyek, grafikák témájában. Orvosi és művészettörténeti érdeklődése összekapcsolását jelentette az orvosi témájú ex librisek, illetve a magyar orvosok ex libriseinek bemutatása, utóbbi vonatkozásban 1959-ben publikált az Orvosi Hetilapban. A Művészettörténeti Értesítőben 1960-ban Szelepcsényi György egy ismeretlen munkáját mutatta be. Régi magyar emlékexlibrisek című, a Magyar Könyvszemlében (1962) közölt cikke az ex librisek címben jelzett típusát követi nyomon, számos példával.
Régi ex libris gyűjteménye (több száz eredeti könyvjegy és száz feletti fotómásolat) halála után, 1969-ben az Országos Széchényi Könyvtár Régi és Ritka Nyomtatványok Tárába került, fontos részét képezve a korai magyar ex libris állománynak.
Arady Kálmán a két világháború közti magyar ex libris élet kiemelkedő egyénisége volt, emlékét írásai mellett ex librisei, illetve az azokat birtokló magánszemélyek és intézmények (köztük az OSZK) őrzik.

Irodalom:

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész

 

komment