A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A tizenegyedik részben munkatársunk, Sághi Ilona írását olvashatják Kemény György, az Amerikába kivándorlók életét dokumentáló verseiről.

Hunky-k a tengeren túl

Az Európából a tengeren túlra tartó nagy kivándorlási hullám Írországból, Angliából indult az 1820-as években, majd az 1880-as, 1890-es évektől elérte az Osztrák–Magyar Monarchiát is. Ettől kezdve Közép- és Kelet-Európából származott az emigránsok nagy része.
A kivándorlás dinamikája 1844 és 1913 között négy nagy szakaszra bontható, csúcspontját 1903 és 1913 között érte el, amikor több mint 10 millió ember remélt bebocsátást az Egyesült Államokba. Az „Amerika” vonzerejére magyarázatot keresők az okok között egyaránt rámutatnak a „push” és „pull” tényezőkre: az európai demográfiai változások egybeesése a korábbi struktúrákat megváltoztató társadalmi változásokkal (iparosodás pl.) éppúgy generálta a folyamatot, mint a „lehetőségek országának”, a „világ kertjének” (Charlotte J. Erickson) – a feltöretlen föld vonzereje –, a kezdetben az ipari forradalom nem kívánt hatásai elől is menekülők számára. Később éppen az ipari munka magas díjazását és az ebből fakadó egzisztenciális előrejutás lehetőségét kínálta a hatalmas ország. Ebben az időszakban nagyon sokan a magyarok közül csak dolgozni, pénzt gyűjteni szerettek volna néhány évig, majd visszatérni és itthon boldogulni. Az Újvilágban született magyar lapok, versek, írások, összejövetelek erőteljes motívuma a kemény ipari munka megörökítése, a tisztelet az Újhazának és a föld/óhaza („ókontri”) utáni vágyódás (ilyen képeket mutat fel Oravecz Imrének a témát tényekre alapozottan, ám magával ragadóan és megindítóan feldolgozó, néhány éve megjelent nagyregénye, a Kaliforniai fürj is).

A magyar közösségek nagyon hamar megteremtették saját fórumaikat: az első magyar nyelvű újság a New York-i A Magyar Száműzöttek Lapja 1853. október 15-én jelent meg tótváradi Kornis Károly szerkesztésében. Ezt követően azonban több mint húsz évig nem jött létre magyar nyelvű lap, csak 1879-ben jelent meg a Magyar Amerika, majd 1883-ban szintén New Yorkban az Amerikai Magyar Nemzetőr. A magyar emigránsok másik központja Cleveland volt. 1891-ben itt alapította Kohányi Tihamér a Szabadság című lapot, amely – ellentétben számos egyéb újsággal – hosszú évtizedekig megjelent, majd a másik hasonlóan stabil lappal, az Amerikai Magyar Népszavával olvadt össze. Sárosi Attila, könyvtárunk egykori munkatársa, a hungarica periodikumok szakértőjének becslése szerint összességében 1500–1800-féle emigráns magyar lap jelent meg a világban a 19. század közepétől napjainkig, ám nagy részük olyan gyorsan szűnt meg, ahogyan keletkezett. A Szabadság az 1910-es évekre igen tekintélyes heti-, majd napilap lett. Kohányi Tihamér ösztönzésére született meg az első amerikai magyar témájú regény, a Weinerék Amerikában és a lapon keresztül szorgalmazta az első amerikai Kossuth-szobor állítását is Clevelandben. A Szabadság az Újhazában kibontakozó amerikai magyar irodalom fóruma, a „Hunky-k”, a bányákban, acélgyárakban dolgozó, és egyéb kemény ipari munkát végző bevándorolt magyarok életének tükre lett, teret adva az újvilági magyar – sokszor a kétkezi munkáslétet is megtapasztalt – újságíróknak és íróknak, többek között Kemény Györgynek, Reményi Józsefnek, Szécskay Györgynek. Az ő közreműködésük, munkájuk, szervező erejük, a széles körben elérhető lapban megjelent publikációiknak köszönhetően nagymértékben járult hozzá az amerikai magyarság életének megismeréséhez, mintegy dokumentálva azt. Ilyen dokumentum az Orgonavirágok című kötet is.

Kemény György: Orgonavirágok. Versek, Detroit, State Press, [1941] – Törzsgyűjtemény

„Magyar szeretettel…” 

„Magyar szeretettel Kemény György Detroit, 1941 máj. 1.” – ez a szép, míves kézírással feljegyzett, ám címzett nélküli ajánlás olvasható az egyszerű kivitelezésű, letisztult grafikával készült verseskötet címoldalán. A karcsúnak tűnő, mégis kicsivel több mint százoldalas könyv bizonyos Gyurka diák kassai fiatalságát, szerelmét, Amerikába utazását, ottani életének kezdeteit meséli el, feleségének ajánlva a visszatekintést. Gyurka diák vélhetően maga a költő, hiszen életútjának állomásai beazonosíthatóak a kötetben – rímekbe szedve.

De ki is volt Kemény György?
145 éve, 1875. július 4-én, az Abaúj-Torna vármegyei Garadnán született. Tanulmányairól annyit olvashatunk A magyar emigráns irodalom lexikonában, hogy Zircen, a ciszterci rendi Hittudományi és Tanárképző Intézetben végzett két évet. A Magyar katolikus lexikonból azt is megtudhatjuk, hogy Kassán és Egerben volt gimnazista, a két év zirci novíciusi élet után kilépett a rendből, és nevelői állást vállalt:

Az Orgonavirágzás című vers feleségével történt megismerkedésének meséje, amelyben bemutat még egy, az életét a továbbiakban meghatározó eseményt is:

„Koldusbérért…”

A 21 éves fiatalembert már Amerikában találjuk, ahova szülei után vándorolt ki. 1896-tól lakóhelye: Cleveland, Ohio. A hosszú, keserves hajóutat, a hamarosan-feleség szőke kislány szomorúságát a szeretteitől való elválás miatt, majd hősies helytállását a nagy úton és az új hazában a szűkös körülmények között, Gyurka diák álláskeresését, elhelyezkedését egy ruhagyárban „A szerelem: sötét verem”, illetve az Amerika című versekben írta meg.

Kemény – mint oly sok versében – itt is megjeleníti az óhazában földeken dolgozó, az újhazában – nyelvtudás és képzettség nélkül kezdetben többségében csak gyári segédmunkásként elhelyezkedni tudó kivándorolt magyarok küzdelmes életét:

Az Orgonavirágok című  kötetben nem szerepel, – de említése nem elhagyható – Kemény György egyik talán legerőteljesebb verse, A South Bend-i köszörűsök, amelyet a gyár látogatása után írt, személyes benyomásait rögzítve:

Visszatérve az Orgonavirágokhoz, ismét fordulóponthoz érkezünk:

Dongó

Így történt, hogy a fiatalember a Szabadság című hetilap segédmunkatársa, majd szerkesztője lett. 1903-ban megalapította és szerkesztette a harminc éven keresztül havonta kétszer megjelenő, így leghosszabb életű és legismertebb amerikai magyar élclapot, a Dongót, amely Az Amerikai Magyar Népszava jubileumi díszalbumában megjelent megállapítás szerint „Amerika minden magyar telepén derüt és humort hoz az idegenben bujdosók szivébe.” (Magyarországon Dongó címmel, francia mintára (Charivari) 1848 júliusától 1848. szeptember végéig jelentette meg az első élclapot Szerelmey Miklós és Lauka Gusztáv.)

                                                                                     Sághi Ilona

Szakmai lektor: Sárosi Attila

Folytatjuk...

Irodalom:

• Puskás Julianna: Kivándorló magyarok az Egyesült Államokban 1880–1940, Budapest, Akadémiai Kiadó, 1982.
• Emigration from Europe 1815–1914. Select documents, ed. Charlotte Erickson, London, Black, 1976.

   

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11/2. rész; 12. rész

 

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

A segesvári Petőfi-szobor „utóélete” teljesen eltér az eddig bemutatott esetektől. 1916. augusztus 27-én Románia hadüzenetet küldött az Osztrák–Magyar Monarchiának és még aznap éjjel több ponton átlépte annak keleti határát. A váratlan támadás a magyar határőrséget felkészületlenül érte, a civil lakosság között pedig nagy riadalmat okozott és menekülő családok tömege indult meg nyugat felé. Ezt az eseményt a székelyek a mai napig csak „nagy futás”-ként emlegetik. Bár a román haderő nem jutott el Segesvárig, a magyar hatóságok biztonsági okokból mégis úgy döntöttek, hogy a Petőfi-szobrot leszerelik és Budapestre szállítják.
A szállítást igyekeztek viszonylag titokban lebonyolítani, ennek ellenére a kolozsvári Újság c. lap szemfüles, ám az emlékmű alkotója tekintetében meglehetősen tájékozatlan újságírójának majdnem sikerült meglesnie a szobrot a kolozsvári pályaudvaron.

A fent említett cikkben a kolozsvári kormánybiztosságot arról is megkérdezték, hogy mi indokolta a szobor elszállítását. Az alábbi választ kapták:

Az út viszonylag sokáig tarthatott, mert a Pesti Napló több mint egy hónapra rá tudósított a szobor megérkezéséről:

A szobor maradt tehát Budapesten és az elvesztett háború, a forradalmak és a tragikus trianoni döntés miatt kissé feledésbe is merült. Egészen 1922. január elejéig, ekkor ugyanis a Budapesti Hírlapban érdekes cikk jelent meg:

Valóban izgalmas verseny következett, amelybe menet közben egyre több, Petőfi örökségét magáénak valló magyar város szállt be.

A Petőfi Társaság viszonylag hamar Kiskunfélegyháza javára döntött, és ezt a javaslatot terjesztette be a kultuszminisztériumnak. Erre Pest vármegye közgyűlése rákontrázott és Kiskőrösnek szavazta meg a szobrot. (Budapesti Hírlap, 1922. jan. 11.)

Kiskunfélegyháza látképe – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, K 2084.

A verseny folytatódott:

Végül Vass József kultuszminiszter meghozta döntését:

Petőfi szobra Kiskunfélegyházán – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár, K 2095.

A reverzális többek között tartalmazta azt is, hogy Kiskunfélegyháza megtéríti a szobor budapesti tárolásának költségeit és kötelezettséget vállal arra, hogy ha a történelmi idők változnak, visszaadja a szobrot Segesvárnak.
A szobor ünnepélyes leleplezésére 1922. október 29-én, vasárnap került sor a városháza előtti parkban. A megnyitó beszédet Pakots József író, nemzetgyűlési képviselő mondta.

Petőfi Sándor segesvári szobra Kiskunfélegyházán napjainkban. Forrás: Facebook (Kiskun Múzeum)

Az alföldi város nem felejtkezett el a reverzálisról. Petőfi halálának 150-ik évfordulóján, 1999. július 31-én Fehéregyházán, a sírkertben felavatták a költő egész alakos szobrát, Máté István szobrászművész alkotását, Kiskunfélegyháza hálaajándékát.

• 
• 
• 

Elbe István 

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonkilencedik részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel egy alsorozatot indít el a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárban található ex librisek készíttetőiről és gyűjteményükről. Ennek bevezetőjét közöljük.

Az ex libris, magyarul könyvjegy a könyv tulajdonosát megjelölő, gyakran művészi kivitelű kisméretű grafika, melyet rendszerint a könyv kötéstáblájának belső oldalára ragasztottak. A könyvjegy tehát eredeti funkciójában a könyvhöz kötődött, a könyvet díszítette, a könyvművészettel és a bibliofíliával együtt virágzott és újult meg. Az ex libris kifejezés jelentése is erre utal: könyvei közül való, könyveiből. Magyar gyűjtők körében az ex libris X Y mellett az X Y könyve, tulajdona, könyvtárából, könyvei közül, könyvespolcáról, gyűjteményéből szerkezetek is szokásosak, teljes névvel vagy csak keresztnévvel, becézve, néhol rövidítve, monogramszerű jelöléssel. Időnként a felirat tájékoztatást nyújt a tulajdonos foglalkozásáról is.
A technikai kivitelt tekintve az ex libris többnyire grafikai sokszorosító eljárásokkal létrehozott eredeti műalkotás, lehet fa- vagy linómetszet, rézkarc, rézmetszet, kőrajz, és készülhet vegyes eljárással is. Napjainkban terjed a számítógépes grafika.

Sassy Attila grafikája (1912), Jelzet: Exl.A/85 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A műfaj történetében a 19–20. század fordulója, a szecesszió mint nemzeti kereteket átlépő stílusirányzat hozott radikális változást, az ex libris ekkor felszabadulva a könyvhöz kötöttségtől, fokozatosan önálló gyűjtés tárgyává vált. Varjú Elemér (1873–1944) művelődéstörténész már 1895-ben hangsúlyozta az ex librisek, az ex libris gyűjtés művelődéstörténeti jelentőségét, az 1903-as első magyar ex libris kiállítás kapcsán pedig leszögezte:

Ez az időszak a műfaj virágzását, megújulását hozta kiállításokkal, az első ex libris szervezetek – és ezzel a szervezett ex libris gyűjtés – beindulásával. Európában ezek sorát az angliai Ex-libris Society nyitotta meg 1890-ben, majd 1891-ben Németországban, 1893-ban Franciaországban, 1903-ban Ausztriában is megalakultak az első ex libris egyesületek. A magyar gyűjtők kezdetben részben a berlini Exlibris Verein és az Österreichische Exlibris-Gesellschaft kötelékébe csatlakoztak. Aztán megalakultak az önálló magyar gyűjtőegyesületek, elsőként a Szent György Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete 1909-ben, melynek grafikai szakosztálya magára vállalta az első hazai ex libris egyesület funkcióját. A céh működését az első világháború után szüntette be. 1932-ben létrejött a MEGE, a Magyar Exlibrisgyűjtők és Grafikabarátok Egyesülete, mely 1944-ig működött.

Bordás Ferenc alkalmi grafikája (1938) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A debreceni Ajtósi Dürer Céh 1935-től fontos szerepet töltött be a térség grafikai életében, tömörítve a gyűjtőket, grafikusokat. 1949-ig állt fenn. A második világháború okozta átmeneti megtorpanás után az 1950-es évek második felében volt tapasztalható újjáéledés, az 1959-ben megalakuló Kisgrafika Barátok Körével (KBK). A kör a mai napig fennáll, 1989 végétől már Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület néven. A KBK vidéki hálózata is kialakult Szeged, Pécs, Cegléd, Debrecen, Hajdúböszörmény, Eger, Szombathely, Veszprém, Ajka székhelyekkel; ezekből napjainkra a szegedi és ajkai kör maradt aktív. Az egyesület folyóirata, az 1962-től fennálló Kisgrafika újság a mai napig fontos szerepet tölt be a műfaj népszerűsítésében, életben tartásában.

Stettner Béla alkalmi grafikája (1979) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Ex libris gyűjtéssel napjainkban főként magánszemélyek, galériák, antikváriusok foglalkoznak. Emellett muzeális intézmények, múzeumok és könyvtárak is szép számban rendelkeznek kisebb-nagyobb ex libris anyaggal, a hazaiak közül kiemelem az Országos Széchényi Könyvtár mellett az Iparművészeti Múzeum és a szegedi Somogyi-könyvtár gyűjteményét.
Jelen sorozatban az OSZK modern, 20–21. századi ex libris anyagát háttérként használva ismert és kevéssé ismert személyek ex libris gyűjteményébe, gyűjtési szokásaiba, egyúttal ez irányú kapcsolati hálójába nyújtok betekintést. Többségük nagyobb, többezres önálló gyűjteményt is létrehozott, illetve komolyabb szerepet vállalt valamely ex libris gyűjtő körben, egyesületben, az ex libris népszerűsítésében; egyesek komoly szakírói munkásságot is kifejtettek. Szakmájukat tekintve a társadalom széles rétegét átfogják, találhatók köztük könyvtárosok, tudósok, tanárok, nyomdászok, orvosok, jogászok, mérnökök, kereskedők egyaránt. E gyűjtőszenvedélyű emberek nem egyszer más területen, például bélyeg-, képeslap- vagy éremgyűjtésben is aktívan tevékenykedtek.

Iván Szilárd grafikája (1930-as évek), Jelzet: Exl.P/287 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A bemutatáshoz a személyes megkereséseken túl fontos forrásként, szakirodalomként szolgálnak a korabeli irattári anyagok, gyűjtőlisták, grafikai folyóiratok, katalógusok, illetve a 2019-ben megjelent Múltunk neves ex libris gyűjtői (szerző: Vasné dr. Tóth Kornélia, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 256 p.) című, általam írt kötet. Emellett maguk az ex librisek, melyek sokrétű feltárásra, oknyomozásra adnak lehetőséget.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban. A tizedik részben Zichy Mihály, Kézirattárunk munkatársa néhány kiemelkedően jelentős emigráns hagyaték tartalmát ismerteti.

A nagyobb emigráns hagyatékok már a ’90-es években, sőt már a ’80-as évek végén különböző utakon-módokon szép lassan megindultak Magyarország felé, és ez a folyamat máig tart. Közöttük vannak magánszemélyektől származó és szervezeti irategyüttesek is.
A Mikes-program keretében behozott kéziratok szorosan kapcsolódnak az Ithaka-program és más programok útján behozott, illetve egyéni úton hozzánk eljuttatott anyagokhoz. Általuk a nyugati emigrációról kapunk mind átfogóbb képet, nem utolsósorban a nem publikált kéziratokon, leveleken keresztül. A Mikes-programban érkezettekkel számos olyan anyag is bejött, amely egy-egy már eleve nálunk lévő iratanyag töredéke, azt kiegészíti.
A Mikes-programból hazaérkező anyagok igen szerteágazó témájúak, magukon viselik – a dolog természetéből adódóan – a véletlenszerűség bélyegét, különösen azoknak a hagyatékoknak az esetében, ahol az iratkeletkeztető már régebben elhunyt, és öröksége a helyi egyesületnek, magyar háznak az adományaként jött Magyarországra. Emellett néhány tudatosan gyűjtött, tudományos értékű iratanyag birtokába is kerültünk. Az emigrációs hagyatékokról néhány dolog általánosan elmondható. Legfeltűnőbb a személyek nagyarányú átfedése az egyes hagyatékokban. Ez részben a már az emigráció előtti kapcsolatokból, részben pedig az emigrációs ismeretségi kör, az emigrációs szervezetek összefonódottságából fakad. Az emigrációs lét írásbeli lecsapódásának másik, legalapvetőbb jellemzője, hogy a hivatalos és magánszféra egyáltalán nem, vagy alig különíthető el egymástól. Sokszor nemcsak egy levelezési viszonylatban, de ugyanabban a levélben is szó van „hivatalos” és magándolgokról. Ugyanis az emigrációs szervezetek jellemzően hivatalosan bejegyzett civil szervezetek, hellyel-közzel némi politikai lobbierővel. Szerveződésük leginkább ismeretségi, baráti kapcsolatokon alapult, érthető tehát, hogy egymás közti leveleikben jól megfér egymás mellett a szervezeti kérdés taglalása és a gyermekek iskolai, hivatali előmenetelének ismertetése. Az emigráció szervezeti életében való ténykedés általában „mellékállás” volt, változó sikerű, de komoly és tiszteletreméltó áldozat.

• 
• 

A Nádas János-hagyaték az Ithaka-programban érkezett 2014-ben, kisebb töredéke a Mikes Kelemen Programban 2016-ban. Részletes képet kapunk belőle olyan, az emigrációban fontos szerepet betöltő szervezetek működéséről, mint a Magyar Társaság, az Amerikai Magyar Szövetség (később Amerikai Magyarok Országos Szövetsége), az Árpád Akadémia, ill. a Magyar Találkozók. Hasonlóképpen a Kézirattár egy másik fondjához, a Teleki Béla-hagyatékhoz, amely által betekintést nyerünk az Amerikai Erdélyi Szövetség, az Erdélyi Világszövetség működésébe, nem összefüggés nélkül a Nádas-hagyatékkal kapcsolatban említett szervezetekkel. A Mikes-programmal beérkező hagyatékok ezt a korábbi együttest gazdagítják jelentős mértékben, ugyanannak az emigrációnak írásbeli örökségeként. A Kézirattár 20. századi magyar emigrációs gyűjteménye mára egységes, a téma kutatásának országos szinten kiemelkedő, elsőrangú forrásbázisává vált. Értéke a tudományos kutatás előtt nyilvánvaló.
A Mikes-program keretében beérkezett hagyatékok közül a következőket érdemes kiemelni: 

András Károly (1917–2004) 1949–1950-ben az Informations Danubiennes szerkesztőjének, 1957–1967-ben a SZER magyar osztálya helyettes igazgatójának, majd a nemzetközi kutatóosztály helyettes vezetőjének hagyatéka. Borbándi Gyula így emlékezett meg róla:

Rendkívül értékes hagyatékának egy része már korábban a Kézirattárba került, majd töredékei a Mikes Kelemen Program keretében két részletben, illetve – legnagyobb részben – magánúton a közelmúltban szintén gyűjteményünk része lett. A terjedelmes hagyaték elsőrangú terep a korszak kutatói számára, leendő publikációs értéke és jelentősége pedig nem szorul bővebb magyarázatra.
A teljes irategyüttest Fond 541 jelzet alatt őrizzük.

Várdy Béla (1935–2018) az ’50-es évektől és az USA-ban élt, ahol 1964-től a német alapítású katolikus Duquesne Egyetemen (Pittsburgh, Pennsylvania), illetve 2001-ben az egyetem római campusán tanított. (1998 óta megkülönböztetett egyetemi tanár, ún. distinguished professor, sok éven át az egyetem Történeti Intézetének igazgatója). Kapcsolata Magyarországgal és a magyar tudományos élettel nem szakadt meg (Történettudományi Intézet, Eötvös Loránd Tudományegyetem). Kutatási területe a magyar történelem. Ugyanakkor a Gulag-kutatás jeles alakja is volt, számos magyarországi konferenciafellépéssel ebben a témában. Számottevő mennyiségű irathagyatéka (Fond 678) rendkívül értékes forrásbázis.

Vászolyi Erik (1933–2013) a permi és az ausztráliai nyelvek tudós kutatója volt. 1959 és 1960 között Komiföldön gyűjtött folklórszövegeket. 1968 után emigrált. Ausztráliába került, a Perthi Egyetemre. Érdeklődése az ausztráliai bennszülöttek felé fordult, jogaiknak szószólójává vált. Hagyatékában a rádióban elhangzott vagy arra szánt történelmi-irodalmi rövid és hosszabb írások, bibliográfiák – tudományos anyaggyűjtés, hangzó anyag, továbbá nyelvészeti munkák találhatók.

Zichy Mihály

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 11/1. rész; 11/2. rész; 12. rész

 

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

A szabadságharc erdélyi hadszínterének egyik sorsdöntő ütközete 1849. július 31-én Segesvár mellett, a Nagy-Küküllő mentén elterülő síkon, Fehéregyháza határában zajlott. A Bem tábornok vezette magyar sereg súlyos vereséget szenvedett az osztrák–orosz túlerővel szemben. A csata végkifejletében a cári és császári csapatok felmorzsolták a mintegy 6000 főt kitevő honvédséget. A magyarok visszavonulásából, a kozák lovasság gyors támadása miatt, fejveszett menekülés lett Fehéregyháza és Héjjasfalva irányába. Bem seregének egyötöde odaveszett, kevesen múlott, hogy maga a tábornok is fogságba nem esett. A legenda szerint segédtisztje, Zeyk Domokos is hősiesen küzdött a kozák túlerővel szemben, és amikor kardja kettétört, meg nem adta, inkább főbe lőtte magát. Petőfi eltűnéséhez még több legenda fűződik. Az önkényuralom évei után megszólaló szemtanúk különböző helyen és módon látták megsebesülni, illetve meghalni a költőt. Bár a holttestét nem találták meg, mégis több helyen állítottak síremléket neki. A székelykeresztúri temetőben ma is felkereshető Petőfi sírja, bár még az előző századfordulón bebizonyosodott, hogy nem a költő nyugszik benne. A fehéregyházi turulmadaras emlékhelyen több száz névtelen honvéd alussza örök álmát, de Petőfi nincs közöttük. Fehéregyháza és Héjjasfalva között, az országút mentén lévő Ispánkútnál 1963-ban ideiglenes, 1969-ben végleges emlékművet állítottak. Ez ma Petőfi „hivatalos” síremléke. A költő elestének helyét báró August von Heydte császári ezredes 1854-ben tett jelentésére alapozva határozták meg, de a hamvak természetesen nincsenek ott.

Fehéregyházai csatatér – Digitális Képarchívum. DKA-062622. Forrás: Vasárnapi Újság, 44. évf. 33. sz. (1897. aug. 15.) 540. o. – Elektronikus Periodika Archívum

A segesvári csata kezdetén a hadiszerencse a magyaroknak kedvezett. Bem mesterien irányította az ágyúkat, az általa beállított első lövések egyike megsebesítette az egyik orosz hadtest parancsnokát, Szkarjatyin tábornokot, aki még aznap belehalt súlyos sérülésébe.
Néhány évre a szabadságharc leverése után a város határában az osztrákok emléket állítottak a hősi halált halt orosz tábornoknak. A gótikus stílusú emlékmű egy téglalap alakú magas szarkofág, tetején egy síró oroszlánnal. Több mint negyven évig csupán ez az egy műalkotás emlékeztetett a segesvári ütközetre. 2012-ben, a lakóházakkal szorosan körbeépített, felirataitól megfosztott, nagyon lepusztult állapotú síremlék még látható volt Segesvár külvárosában.

Szkarjatyin tábornok emléke. Metszet 45e/119. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. In: Magyarország és Erdély eredeti képekben, írta Hunfalvy János, rajzolta Rohbock Lajos. 3. köt. Erdély. Hasonmás kiad. Budapest, Méry Ratio, 2020 (Eredeti kiadása: Darmstadt, Lange, 1860–1864), 118–119. – Törzsgyűjtemény

A kiegyezést követően először Héjjasfalva és Fehéregyháza magyar lakossága körében fogalmazódott meg Petőfi és a csatában elesett honvédek emlékének méltó megörökítése. Kérésükkel az akkori Felső-Fehér vármegye főbírájához, gróf Haller Ferenchez fordultak, akinek birtokán voltak az elesettek tömegsírjai. A gróf kezdeményezésére Erzsébetvárosban 1869. január 20-án megalakult a Petőfi-síremlék Egylet. A korban szokásos módon, az emlékmű kivitelezéséhez szükséges anyagiakat közadakozásból kívánták biztosítani. 1874-től az ügy fő mozgatórugója Balás Imre fehéregyházi református lelkész lett, akit később az emlékbizottság titkárának is megválasztottak. Az 1876-os közigazgatási átszervezés nyomán létrejött Nagy-Küküllő vármegye Segesvár központtal, az emlékműállítás ügye is ide helyeződött át. Az első évtizedekben az adakozás elég sovány eredményt hozott, komolyabb változás csak az egylet 1887. március 9-én Segesváron tartott közgyűlése után következett be. Az emlékbizottság élére gróf Bethlen Gábor Nagy- és Kis-Küküllő vármegyék főispánja került, és az emlékállítás ügyét országos szintre terjesztették ki. 1895-ben már rendelkezésre állt az a pénzügyi fedezet, amely alapján megkezdték a tárgyalást Köllő Miklós szobrászművésszel.

Az alépítmények megtervezésére Alpár Ignácot kérték fel, akit helyi szinten már jól ismertek, mert néhány évvel korábban ő tervezte a segesvári vármegyeházát és a református templomot.

Köllő Miklós portréja. – Digitális Képarchívum. DKA-042606. Forrás: Vasárnapi Újság, 44. évf. 32. sz. (1897. aug. 8.) 518. – Elektronikus Periodika Archívum

Köllő Miklós megbízása Petőfi Sándor Segesváron, a Várhegy csatatér felé néző oldalán felállítandó egész alakos szobrának és a fehéregyházi emlékoszlop tetején a költő és az ott elesett hősök emlékét őrző turulnak a megformázásáról szólt. A művész 1896 nyarára elkészült a szobormintával, sőt alkotását az ezredéves kiállításon is bemutatta. A kettős emlékműavatásra 1897. július 31-én került sor. Az országos esemény részletes programját az alábbi meghívó tartalmazza:

• 
• 
• 
• 

Az ütközet óta nem népesítette be ennyi ember a segesvári síkot, a fehéregyházi tömegsír környékét. Az Alpár Ignác tervezte 9,3 méter magas gúlaszerű oszlop tetején a csőrében kardot tartó turulmadár messziről hirdette a csata emlékét. Az emlékmű aljára bronztáblát helyeztek a következő felirattal:

• 
• 

1899-ben, a csata 50-ik évfordulója alkalmából a helyszínre országos megemlékezést szerveztek, amelyből később a helyi Petőfi-kultusz kibontakozott. Haller Lujza a honvédsírok köré emlékkertet alakított ki és a környéken beszerzett Petőfi-relikviákból kis emlékmúzeumot rendezett be. A fehéregyháziak és az udvarhelyszéki székelyek minden évben megemlékezést tartottak a helyszínen. Az 1916-os román betöréskor a múzeum ereklyéit Budapestre menekítették és az impériumváltás miatt a tárgyak már nem is kerültek vissza a helyükre. A berendezkedő új hatalom a síremlék jellege miatt a turulmadaras emlékművet nem bántotta, de a múzeum erőteljes hanyatlásnak indult. Gyökeres változás 1945-ben következett be, amikor a román állami szervek hivatalosan is „felkarolták” a kultusz ápolását. A fehéregyházi Petőfi-kultusz alakulásáról bővebben Gagyi József tanulmányában olvashatunk. [Gagyi József: A fehéregyházi Petőfi-kultusz és a nemzeti identitás lokális változatai. In: Kultusz, mű, identitás, Bp., PIM, 2005. 301–310.] Az emlékhely és a kis múzeum ma is látogatható.

• 
• 

1897. július 31-én délben az avatási ünnep a segesvári Várban folytatódott. Bartók Lajos beszéde után mozsárágyúk dörgése és harsogó éljenzés közepette hullott le a lepel a szoborról.

• 
• 

Az első koszorút a magyar országgyűlés képviseletében Esterházy Kálmán helyezte el a talapzatnál. A Vasárnapi Újság tudósítója külön kiemelte, hogy az ország különböző részéből küldött 460 koszorú közül kitűnt a Prielle Kornéliáé. A szobor elhelyezésével kapcsolatban az újságíró egy kritikát is megfogalmazott: Petőfi alakja a csatatérnek háttal áll és a vármegyeháza egyik ablakát nézi, de amint írta, ezt később még korrigálni lehet. A város lakosságának jelentős részét kitevő szászok az ünnepség alatt távolmaradásukkal tüntettek, az utcára sem mentek ki, és középületeiket sem lobogózták fel.

• 
• 

Köllő Miklós tragikus halála előtt még teljesített egy megbízatást: a héjjasfalvi emlékoszlophoz elkészítette Zeyk Domokos portréját. Az emlékművet 1901. október 20-án leplezték le Héjjasfalva határában, azon a helyen, ahol szemtanúk elmondása alapján a Bem szárnysegédje elesett.

Zeyk Domokos domborműve – Digitális Képarchívum. DKA-042847. Forrás: Vasárnapi Újság, 47. évf. 49. sz. (1900. dec. 9.), 820. – Elektronikus Periodika Archívum

Az emlékmű ma is ott áll Héjjasfalva határában a Segesvár felé vivő országút mellett.

Zeyk Domokos emlékműve Héjjasfalván. – Digitális Képarchívum. DKA-065125. Forrás: Vasárnapi Újság, 48. évf. 44. sz. (1901. nov. 3.), 709. – Elektronikus Periodika Archívum

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.

„Földabrosz” nevű most induló és folyamatosan bővülő adatbázisunk jelenleg csaknem ezer, 1850 előtt nyomtatott hazai és külföldi térképet tartalmaz, amelynek jelentős része a 18. században készült, de több 17. századi kiadás is gazdagítja a könyvtárunk alapítójától, gróf Széchényi Ferenctől (1754–1820) származó gyűjteményt.
A térképek a forrás megjelölésével szabadon hozzáférhetők, letölthetők és felhasználhatók.

A hazai vonatkozású anyag egyik legkülönlegesebb darabja az az 1670 és 1682 között készült térkép, amely Északnyugat-Magyarországot ábrázolja.

Kisalföld általános térkép, 1670. Eigentlicher Grundtriess, Der Inssel Schiedt, in Ungern Sambt den Herumbgrentzenten Haubt Vestung und Örter, gegen den Türcken, [Nürnberg] [Johannes Hoffmann] [1670–1682]. Rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A képen az ország nyugati sávjában húzódó – a császári fővárost, Bécset védő – török kori végvárvonal és a Bécsig húzódó mögöttes terület látható. A császári döntéshozók érdeklődésének homlokterébe tartozó vidékről készült műre valószínűleg nagy lehetett a kereslet a polgári lakosság körében is, mivel Érsekújvár elestével mindennapossá vált a török támadástól való félelem. Nem alaptalanul, hiszen 1683-ban a török főerők Bécs ostromára indultak.
A külföldi anyagrészben az európai területek mellett Tűzföldtől Kubán keresztül Szumátráig számos különleges tájat bemutatunk. A válogatás legrégebbi darabja egy 1614-ben készült, az ókori Görögországot ábrázoló történelmi térkép.

Görögország történelmi térkép. Nova Universæ Græciæ adiacentiumq. terrarum, [Strasbourg], [L. Zetzner] [1614]. Rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A portugálok által a 16. században alapított Olinda (Brazília) holland elfoglalását bemutató 1630-as térkép az úgynevezett újságtérképek egyik példája. Ezek látképeket, térképeket és életképeket esetenként többnyelvű, szöveges ismertetőkkel egyesítő grafikai kiadványok, amelyek a 17. század első felében váltak népszerűvé Hollandiában.

Olinda (környék) hadtörténelmi térkép, 1630. De stat Olinda de pharnambuco, verovert by den e. generael hendrick c. Lonck, Amsterdam, Claes Iansz. Visscher [1630]. Rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az 1700-as években megnőtt az érdeklődés az antik – így az ókori római – kultúra iránt, ezért Pompeji feltárása is új stádiumába lépett a 18. század közepére. A munkálatokat 1748-ban kezdték el, de a várost csak 1763-ban, egy ókori felirat alapján tudták végleg beazonosítani, és ekkor vált látogathatóvá is. Pompeji város Francesco Piranesi (1758/1759–1810) alkotta térképe hosszú ideig az egyetlen kartográfiai ábrázolása volt a tragikus sorsú, a Vezúv Kr. e. 79-es kitörése következtében elpusztult városnak, amelyet hatalmas hamu- és kőzettömeg temetett el.

Pompei történelmi térkép 1780. Topografia delle fabriche scoperte nella cittá di Pompei, [Roma ?], [s.n.] 1788. Rézmetszet – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A térkép 1785 és 1793 között háromszor is megjelent, az adatbázisban látható példány a második, 1788. évi kiadás. A dokumentum kiemelt történeti értékét az adja, hogy pontos képet ad az ásatások akkori állapotáról.
A „Földabrosz” szolgáltatást folyamatosan bővítjük Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtárunk változatos gyűjteményének további részeivel, azonos nevű térképtörténeti blogunk pedig megújul, s a későbbiekben az oldal szerves részét alkotja majd.
A célzott kereséshez többszempontú keresőrendszer áll rendelkezésre; a böngészni vágyók földrajzi elhelyezkedés (világ, Európa, Magyarország, távoli tájak) és tematikus csoportosítás (történelmi, hadtörténelmi, város-, hajózási és általános térképek) szerint is válogathatnak. A tájékozódást a térképek részletes bibliográfiai adatainak és tartalmi elemeinek megadásával segítjük.

A térképek nézegetéséhez hasznos időtöltést, eredményes böngészést kívánunk!

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A kilencedik részben Dobó Kocsis Zoltán, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársának segítségével a nyugati magyar emigráció aprónyomtatványaiba tekinthetünk be.

A Plakát- és Kisnyomtatványtár állományának gyarapítása szinte elképzelhetetlen lenne ajándékok nélkül. Különösen igaz ez a határainkon túl élő magyarság életét reprezentáló dokumentumokra. A Mikes Kelemen Program már-már kötelespéldány-szolgáltatás szintjére emelte a diaszpóra tárgyi örökségének hazánkba juttatását. E program nélkül ezek a dokumentumok egyáltalán nem, vagy csak jóval kisebb arányban kerültek volna valaha is bármely magyarországi közgyűjteménybe, és ennélfogva elérhetőek sem lennének a kutatók és az érdeklődők számára. A Tárunkba beérkezett mintegy 2 500 db nyomtatvány jelenleg önálló, jól elkülönített helyet foglal el a hungaricadokumentumok között, ilyenformán képezve egységes gyűjteményt egy nagyobb gyűjteményben. Megtalálhatóak bennük szöveges és grafikai plakátok, kisnyomtatványok, aprónyomtatványok, képeslapok, albumok, fényképek stb. Jellemzően magyar nyelven íródtak, néha kétnyelvűek, és csak ritkábban idegen nyelvűek. Gyakori bennük a másolat, a házi sokszorosítás, és több alkalommal bukkanhatunk saját kézzel létrehozott és mappába rendezett gyűjtésre. Területileg Erdélyből, és túlnyomó többségükben az Amerikai Egyesült Államokból származnak. Jelentőségük több szempontból is felbecsülhetetlen. E dokumentumok zömmel olyan információkat tartalmaznak, melyek sehol másutt, semmilyen más forrásból nem lehetnének hozzáférhetők, publikusak. Betekintést nyerhetünk általuk a magyar diaszpóra életébe, mindennapjaiba, eseményeibe, rendezvényeibe és szervezeteibe, az egyén és a közösség szintjén. Tartalmilag voltaképpen megegyeznek mind a hungarica-, mind az országon belüli kis- és aprónyomtatványok tematikájával. Ám mindezek ellenére vagy mindezek mellett, mégis megemlíthetők bizonyos hangsúlyosabb példák: elsősorban a nagy magyar nemzeti évfordulók megünneplései, melyek mind az identitás, mind az összetartozás erősítésének és megélésének fontos alkalmai voltak. Legfőképpen március 15. és október 23. táján rendeznek mindenütt különféle műsorokkal egybekötött megemlékezéseket. Ez utóbbi dátum különösen az Egyesült Államokban jelentős, hiszen nyilvánvaló, hogy a ma ott élők többsége az 1956-os forradalom következtében került Amerikába. Az Egyesült Magyar Egyletek tagjai például 1984. március 18-án szabadságünnepélyt, október 9-én pedig 56-os emlékünnepélyt rendeztek Clevelandben a Szent Imre Egyházközségben.
A bálok és egyéb zenés-táncos összejövetelek meghívói szintén jellemző, nagy csoportot képviselnek. A társas kapcsolatok ápolása élmény is, szükséglet is egyszerre. A hagyományos Anna-bált, pl. Ohióban a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége szervezte meg 1981. július 18-án. A Tulipános Láda Chicago Magyar Kultúregyesülete 1971. február 13-án tartott magyar báljának negyvenöt védnöke és húsz szponzora volt. De gyakori a több oldalon felsorolt védnökök, szponzorok és első bálozók listája is.
Sok magyar képzőművész viszi ki kollekcióját külföldre. Vén Zoltán 1992-ben, Andruskó Károly 1997-ben, Petry Béla 1995-ben, Domján Evelyn 1999-ben állított ki New Jersey-ben.

Vén Zoltán grafikusművész kiállítási szórólapja. American Hungarian Museum, Passaic, New Jersey, 1999. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Művészeink szintén kijárnak egy-egy előadóestre a magyar kolóniák meghívására. Simándy József és Zentai Anna 1985-ben, Bánffy György 1986-ban szerepelt New Brunswickben. De tartottak már erdélyi írók is találkozót a Clevelandi Könyvtár Carnegie West Fiókjának auditóriumában, többek között Sütő András és Kányádi Sándor részvételével. Ugyancsak Clevelandben lépett fel nagy sikerrel a Kolozsvári Református Kollégium Énekkara 1992. április 25-én.

A Kolozsvári Református Kollégium Énekkara jótékonysági clevelandi koncertjének szóróanyaga. 1992. április 25. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az emigráció életében fontos szerepet kap a hitélet. Jellemző, hogy a hívők felekezetek szerint tömörülnek nemcsak egyházakba, hanem egyesületekbe is. Az ezzel szorosan összefüggő cserkészet pótolhatatlan a hazafias nevelésben és az anyanyelvápolásban, egyben a fiatalok közösségi élményeinek is fontos színtere, így gyakran feltűnik különféle események kapcsán.
Sokféle szervezet és klub vonzza az idegenben élőket. Legtöbbjük egész évben változatos programokat szervez és biztosít tagjai részére.

• 
• 
• 
• 

E 2500 dokumentum csak kis szeletét jelenti Tárunk hungaricagyűjteményének, és még kisebb szeletét a valaha is létrehozott összes diaszpóradokumentumnak, mindazonáltal egészen különleges vetületben tükrözi a szétszóródott magyarság egymásba és az óhazába kapaszkodó sokszínű világát.
A történelmi szállóige szerint Ex Turcia non est redemptio, azaz Törökországból nincs megváltás. Mária Terézia e szavakkal tudatta Mikes Kelemennel, hogy soha nem térhet haza Magyarországra. Szelleme mégis hazatért, levelei a hazaszeretet messzire ható példái minden magyarnak. Nem véletlen, hogy a nyugati diaszpóra által hazaküldött adományok mind az ő nevét visszhangozzák a Program címében: Mikes Kelemen a 21. században ismét hazatért.

Dobó Kocsis Zoltán (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 10. rész; 11/1. rész; 11/2. rész; 12. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

A vízaknai vereség után öt napra a sebesült hadvezér újra hadrendbe állította megtépázott seregét, és „Ha a híd elvész, Erdély is elvész!” felkiáltással indította új csatába a császári csapatok ellen.  Budán, a Margit-híd közelében álló szobor ezt a pillanatot örökíti meg: Bem felkötött jobb karja helyett balját lendíti „Előre, magyar!.” A talapzaton kiemelve egyetlen szó hirdeti a hatalmas küzdelem árán kivívott győztes ütközet helyszínét: PISKI.

Josef Bem arcképe. In: Balás György: Bem József: 1794–1850, Budapest, Egyetemi Ny., 1927, 3. – Törzsgyűjtemény – Magyar Elektronikus Könyvtár

Nemcsak a lánglelkű költő lelkesedett így Bem apóért, hanem hadseregének többi katonája is, közülük is különösen a székelyek. Ezért is esett a választás a székelyek fővárosára 1867 után, amikor már lehetett azon gondolkodni, hogy hol állítsanak méltó emléket az erdélyi hadsereg lengyel altábornagyának.

Marosvásárhely látképe. Piarista képeslapgyűjtemény – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: P 42/17

A megalakult szoborbizottság 1868. október 4-én felhívást intézett a haza polgáraihoz, egyesületekhez és pénzintézetekhez, kérve az anyagi hozzájárulásukat az emlékmű elkészítéséhez. Az ilyenkor szokásos eljárások megindításához szükséges összeg 1876-ra gyűlt össze. Ezt követően a Képzőművészeti Társulat segítségével pályázatot hirdettek. A bíráló bizottság – Keleti Gusztáv, Pulszky Ferenc, Székely Bertalan és Henszlmann Imre – Huszár Adolf pályaművét fogadta el és tartotta megvalósításra érdemesnek. A szoborbizottság 1878. szeptember 20-án szerződést kötött a szobrászművésszel. Az altábornagy megformázott alakját Bécsben öntötték bronzba, a talapzat ditrói gránitból készült. A szobor helyéül Marosvásárhely fő piacterét jelölték ki. A tér túlsó felén állt Bodor Péter híres zenélő kútja.

Marosvásárhely, Széchenyi tér. Piarista képeslapgyűjtemény – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: P 42/27

A szobrászművész Bem altábornagyot fedetlen fővel ábrázolta, baljában legendás ostorát, jobb kezében elmaradhatatlan látcsövét tartotta. Bal lábát egy törött ágyúcsövön nyugtatva szemlélte az ütközetet.

Bem József szobra Marosvásárhelyen. Piarista képeslapgyűjtemény – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: P 42/23

A korabeli sajtó már a szobor leleplezését megelőző hetekben tudósított az előkészületekről. Felröppent az a hír is, hogy a rendezvény szervezésére alakult bizottság, Bécs nemtetszését kerülendő (mégiscsak egy rebellis tábornokról volt szó), csendes „háziünnepélyt” tartana. Nem meglepő hát, hogy az ellenzék „fenegyereke”, Bartha Miklós, frissen alapított kolozsvári lapjában, az Ellenzékben árgus szemekkel követte az ünnepi eseményeket és pellengérre állított minden kormánypárti megnyilvánulást.

Bem József szobra Marosvásárhelyen. Piarista képeslapgyűjtemény – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: P 42/69

A szobor ünnepélyes átadására 1880. október 17-én került sor. Végül is a rendezvény, az ünnepi alkalom pompája és a meghívottak tekintetében is egyértelműen országos, sőt bizonyos tekintetben nemzetközi jelentőségű esemény lett.

A kolozsvári Ellenzék vitriolos hangnemben és természetesen meglehetősen egyoldalúan tudósított az eseményről.

• 
• 

A szoborbizottság még az emlékmű leleplezésének évében újabb adománygyűjtésbe kezdett. Szerették volna támogatni Bem mostoha körülmények között élő nővéreit. E célból 1884-ben egy albumot is megjelentettek, amelyben részletesen leírták a szoborbizottság működését.

Bem-album. Szerk. Kerekes Sámuel, Marosvásárhely, Ref. Koll. Ny., 1884. – Törzsgyűjtemény

Bem József altábornagy szobra 38 évig állt Marosvásárhely főterén. Időközben a város egy Kossuth- és egy Rákóczi-szoborral is gazdagodott. A román hatalomváltás után, de még jóval a trianoni döntés előtt, 1919. március 27-ről 28-ra virradóra elérkezett a székely főváros egyik legsötétebb éjszakája: ismeretlen tettesek mindhárom szobrot ledöntötték.
A helyi magyarság mentési kísérletei kudarcba fulladtak, a szobrokat majd tíz évre a városháza udvarára száműzték. A városi tanács 1928. október 19-i közgyűlésén a Bem-szobor ügye volt napirenden. Arról folyt a vita, hogy a képzőművészeti alkotás maradjon a városban, vagy adják át Lengyelországnak. Sebestyén Miklós egy utolsó kísérletet tett a szobor megmentésére. Felszólalásában felhívta arra is a figyelmet, hogy az emlékmű nem a város tulajdona, mert azt közadakozásból hozták létre, így a városi tanácsnak nincs joga dönteni a szobor sorsáról. Végül a megbékélés jegyében kérte, hogy a felállítandó Avram Jancu szobor mellett hadd kapjon helyet Huszár Adolf alkotása is. Az ellenfél tiszteletének szép példájaként hozta fel Szkarjatyin tábornok segesvári emlékművét.

A közgyűlés december 14-i döntése nyomán a Bem-szobrot vonatra tették, de soha sem érkezett meg Lengyelországba.
Marosvásárhely visszacsatolása után, 1942 novemberében a Székely Szó három egymást követő számban is tudósított a Bem-szoborról. Az ügyet Bem József dédunokaöccse, Bem Kosban Vladimir gróf bolygatta fel, aki azért érkezett Marosvásárhelyre, hogy a szobor sorsa felől érdeklődjön. A város levéltárából előkerült egy iratcsomó, amelyből kiderült, hogy a Románia és Lengyelország között kialakuló kedvező diplomáciai kapcsolatok mentén Bukarestből sürgették a szobor átadását. A székely újság november 6-i híradását követően szemtanúk jelentkeztek, akik részt vettek a szállítás előkészületeiben.

Bözödi György, a Székely Szó 1942. november 8-i számában „Az eltűnt marosvásárhelyi szobrok” címmel összegezte a városképet meghatározó magyar emlékművek kálváriáját, köztük a Bem-szoborét is.

A Széchenyi tér Marosvásárhelyen 1940-ben. Korabeli képeslap magángyűjteményből

A „kis magyar időben” a szobor helye üresen maradt, aztán lassan feledésbe merült, hogy az erdélyi városok közül Marosvásárhely büszkélkedhetett az egyik legszebb főtérrel, melynek hangulatát nem utolsósorban emlékművei határozták meg.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonnyolcadik részében E. Mester Magdolna, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa régi balatoni idegenforgalmi plakátokat mutat be.

A Balaton – mindenki Balatonja, a mi „magyar tengerünk”. Sokan sokféle módon közelítettek már hozzá, vizsgálták a tájegység művelődéstörténetét, infrastrukturális fejlődését, bor- és fürdőkultúráját, idegenforgalmi jelentőségét.
Az egyik legismertebb munka Eötvös Károly korabeli útikönyve, amelyet olvasva anekdotákkal fűszerezett időutazást tehetünk a XIX. századi Balaton körül.
A valódi utazáshoz persze közlekedési eszközök is kellenek, és a térség népszerűvé válásához hozzájárult a jobb megközelíthetőség is: az 1847-i indulást, majd a szabadságharc alatti kényszerű szünetet követően 1852-től újra rendszeres gőzhajójárat indult a Balatonon, 1861-ben pedig Buda és Nagykanizsa között megépült a déli vasútvonal.
Rendszeres hajójáratot hirdet Siófok-Füred-Almádi között az a századfordulón készült plakát, amelyet az 1889-ben alakult Balatontavi Gőzhajózási Részvénytársaság adott ki. A részletes kidolgozású, festményszerű plakát nyugodt, derűs képet sugároz: halakat formázó, indás, tavirózsás keretbe foglalja a felhők mögé bújt lenyugvó nap által megvilágított vizet. Az enyhén fodrozott víztükrön három vízi alkalmatosság is látszik: a bal szélen kis vitorlás, előtte két halász foglalatoskodik a hálójával, a kép középpontjából pedig maga a reklámozott gőzhajó siklik felénk. Felirata a magyar mellett franciául és angolul is hívogatja a potenciális utasokat. 

K. J.: Balatontavi Gőzhajózási Rt, [1910]. Grafikai plakát – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: PKG.1914e/599 – Magyar Digitális Képkönyvtár

Egy emberöltővel később született, és merőben más az „akciós” vasúti utazást hirdető kereskedelmi plakát: Bortnyik Sándor és Berény Róbert 1931-ben készült munkája. A plakát magán viseli a korra jellemző újszerű tervezőgrafikai megoldások jegyeit: használja az absztrakt művészet lehetőségeit, látszólag egyszerű, jelzésértékű megoldásokkal, erős körvonalakkal dolgozik. A víz és az égbolt egybeolvadó szépségét a plakát sötétkékből világosba olvadó alapszíne reprezentálja. A távolból kis vitorláshajó csalogatja a nézőt, a sötétből fürdőtrikós férfi és nő sziluettje rajzolódik ki: „láblógázós”, romantikus Balaton-parti estet idézve. A legnagyobb hangsúlyt mégis maga a reklámozott árucikk kapja: a jegy és az aktuális kedvezmény. Az előtérben az egyes számnál jóval nagyobb méretű kettes a reklámpszichológia egyik alapvető eszközét alkalmazva hirdeti, hogy most a szokásosnál többet kapunk a pénzünkért. A reklám elsősorban a külföldi utazókat szólítja meg, a német címen kívül ezt a célt szolgálja az előtér diszkrét piros-fehér zöld színösszeállítása is. A célközönség mégsem kizárólagos: a plakát alcím és erőltetettség nélkül szól a belföldi utazókhoz is, hiszen magán a reklámozott jegyen jól olvasható a „Ketten egy jeggyel” felirat.

Berény [Róbert]–Bortnyik [Sándor]: 2 mit 1 karte, [1931]. Grafikai plakát – Plakát- és Kisnyomtatványtár  Jelzet: PKG.1931/135 – Törzsgyűjtemény

Voit Ervin (1882–1932) munkája a balatoni fürdőket reklámozó képeslap. Kiadója, az 1904-ben létrejött Balatoni Szövetség, amely alakulásakor céljául tűzte ki a balatoni fürdőélet fejlesztését, a fürdők közös érdekének megóvását és általában a Balaton-parti gyarapodás előmozdítását...
A grafika vonzó nyári foglalatosságként mutatja be a tó egyik jelképét, a vitorlázást. A kettesben hajózgatás lehetőséget ad a flörtre is – ezt sugallja a férfi élénk, figyelmes és a nő könnyed, elnyúló testtartása A víz itt kifejezetten zöld színűnek látszik, ahogy néha a valóságban is, de ez az ötlet lehetőséget ad a nemzeti színek érvényesülésére: piros a betűk mögötti háttér és a plakát kerete, sőt a hajó belső része és az emberek bőre is (!), fehérek a betűk, a középpontban elhelyezett hajó és vitorlája, a tajték a vízen, valamint a fiatal férfi és nő ruhája is. Ezt a háromszínűséget koronázza meg az égbolt és a távoli hegyek kékje-lilája.

Voit Ervin: Balatoni fürdőkben nyaraljunk, [1910]. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: B 736 – Hungaricana/Képcsarnok

A régi balatoni képeslapokat nézegetve a hagyományos vízparti és vitorlással tarkított ábrázolásoknál még érdekesebbek a szinte teljesen felöltözött „napfürdőzőket” és a vízben óvatoskodva beszélgető kalapos hölgyeket és csíkos trikós urakat bemutató fotók.

• 
• 

A korszakban elterjedt az a tévhit, hogy a tó vize gyógyító hatású. A balatoni fürdőhelyek kiadványai táblázatokkal és statisztikákkal támasztották alá ezt az elképzelést. A választható egészségkúrák (tejkúra, szőlőkúra, masszázskúra) mellé így a Balatonban való fürdést is melegen ajánlották. A korabeli felfogás szerint a napfény jótékony hatással van az anyagcserére és vérkeringésre, továbbá csökkenti a zsírok lerakódását.
A balatoni nyaralások természetesen nem merültek ki vízparti sétákban és fürdőzésekben. Szükség volt a kényelmi szempontokat szolgáló szolgáltatásokra, épületekre.
A fürdővendégek nehezményezték, hogy Balatonfüreden hiányoznak az olyan fedett közösségi terek, amelyek külföldön már minden nevesebb fürdőhelyen megtalálhatók, ahol a vendégek olvashatnak, zongorázhatnak, táncolhatnak.
1877 szeptemberében megkezdődött az építkezés, majd elkészült a Gyönyörde, amelynek neve – bár urak számára létesített pajzán szórakozóhelyet sugallna – valójában a Nagyvendéglőt összekötő kávécsarnokot jelenti. 1879-ben az egyemeletes gyógyterem is megépült, és ezzel valóban első osztályú gyógyhellyé változott Füred.

Balatonfüred Milleker Kávéház a gyönyördével, [1915]. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. jelzet: B 1.217 – Hungaricana/Képcsarnok

A könnyed, szórakoztató nyaralások krónikása a következő három képeslap. Az első, a lusta levélírók álma – a klasszikus Balatonon úszó vitorlás képe mellett – az aláhúzható mondatokat kínáló képeslap. „Elfoglalt emberek levelezőlapja” hirdeti a cím elnézően. Azok számára, akik bővebben szeretnék kifejteni, hogy mit takar a „lumpolok” vagy „üldöznek a férfiak” kifejezés, a képeslap hátoldalán hagyományos írófelület is rendelkezésre áll.

Elfoglalt ember levelezőlapja, [1940]. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: B 494 – Hungaricana/Képcsarnok

A Verne világát idéző „Keszthely 100 év múlva” című 1914-es kiadású képeslap különféle légi és vízi járművektől nyüzsgő víziói nem egészen így váltak valóra – pedig a közlés óta már 100-nál több év is eltelt. Nyilván a levelezőlap ötletessége sok vásárlót vonzott.

Keszthely 100 év múlva, 1914. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. jelzet: K 1.558 – Hungaricana/Képcsarnok

Akárcsak a – szintén humorral megkomponált – tele és üres pénztárcás, megkopasztott látogatót bemutató – ilyen volt – ilyen lett állapotot közvetítő – jelenet, amelyből kiderül, hogy bizony a balatoni nyaralás már akkoriban is költséges mulatság lehetett.

Üdvözlet Keszthelyről, [1908]. Képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: K 1.550 – Hungaricana/Képcsarnok

A balatoni táj festői szépsége művészeket és civileket egyaránt megérintett. Nem véletlen, hogy számos festőt és tollforgatót ihletett meg egy-egy napszak vagy évszak a Balatonnál.
Érdekes, látványos vállalkozás a 2003-ban megjelent „Jer, nézd a Balatont” című összeállítás, amely a művészetek találkozási pontjaként egy-egy balatoni témájú verset és egy-egy hozzá illő festményt állít egymás mellé.
A Balaton legnagyobb festőjének Egry Józsefet, az egyetlen irányzathoz sem tartozó „nagy magányost” szokták nevezni. Képein a fény és a színek kapnak nagy szerepet.
Devecseri Gábort Balatoni hajnal című versében szintén a hajnali színek kavalkádja indította meg.

Hasonló hangulatot idéz az alábbi „Balaton. Napkelte” című képeslap is:

A Balaton. Napkelte, 1913. képes levelezőlap – Plakát- és Kisnyomtatványtár. Jelzet: B 609 – Hungaricana/Képcsarnok

Végezetül érdemes felidéznünk Kossuth Lajos minden reklámnál erősebb, hívogatóbb, rajongó sorait:

E. Mester Magdolna (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

 

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonhetedik részében Kis Domokos Dániel, a Színháztörténeti és Zeneműtár munkatársa Weöres Sándor egyik epigrammájának keletkezési hátterére világít rá.

Egy hagyaték előrendezése közben akadtunk arra a dokumentumra, mely felkeltette az érdeklődésünket, s melynek nyomán kezünkbe került egy érdekes aprónyomtatvány. Jórészt tehát, amit itt felvázolunk a kíváncsi színház- és operarajongó előtt, egy 1974-ből való ismertetőből idézzük, segítségül híva egy kortárs kritikát, hogy a végén teljes nyugalommal átadhassuk a szót a Költőnek.
Beaumarchais híres színdarabját, s főleg Rossini közismert operáját, A sevillai borbélyt nem kell különösebben bemutatni. A Pesti Műsor akkori számából idézzük föl röviden a mű tartalmát:

A Nemzeti Színházban, vagyis még a Pesti Magyar Színházban 1837. augusztus 29-én csendült föl először, utoljára pedig 1884. június 30-án ez az opera. Miért utoljára? – mert ezután különvált a drámai és operai társulat, a továbbiakban az operákat már az Ybl Miklós által tervezett, mindenki által jól ismert Operaházban játszották, de tudjuk, hajdanán Dérynének is parádés szerepe volt a darab hősnője, Rosina... Miért is olyan lényeges ez, túl a történeti érdekességen? Természetesen azért, mert épp az Állami Déryné Színház egyik operaismertető füzetét (aprónyomtatványát) tartjuk a kezünkben, hiszen ebben a színházban, 15 év után, 1974. április 27-én ismét műsorra tűzték a darabot, igaz, most már a Rossini-operát. Ezt is az akkori főrendező, Kertész László rendezte.
A színház mint Állami Faluszínház 1951-ben jött létre. 1955-ben vette föl Déryné nevét. 1978-ban az addigi szervezeti formában megszűnt, együttese beleolvadt az akkor kialakított Népszínházba.
Kertész László (Budapest, 1915. augusztus 27. – Budapest, 2004. július 19.) rendező, zeneigazgató. Jászai Mari-díjas, érdemes művész. A Zeneművészeti Főiskola hegedű tanszakán végzett, majd a Színművészeti Főiskola rendező szakán képezte tovább magát. 1937-től 1944-ig a Budapesti Hangversenyzenekar, a Székesfővárosi Zenekar hegedűse, majd több más kulturális zenei beosztás után végül 1951-től 1956-ig az Állami Bábszínház, majd 1956-tól 1977-ig az Állami Déryné Színház rendezője. Később a társulaton belül megalapítja az operatagozatot. 1978-tól 1989-ig a Népszínház operatagozatának művészeti vezetője. 1987-től 1990-ig kialakítja a Diákopera vállalkozást. Felesége Ács Kató írónő volt.
Míg a Déryné Színház 15 évvel ezelőtti, 1959. április 4-én – lévén faluszínház – először Mezőszilason bemutatott prózai előadását, a Beaumarchais által írt vígjátékot Dobossy László és Weöres Sándor fordításában játszották nagy sikerrel (kísérőzenéjét Láng István komponálta), a mostani operaelőadáskor Harsányi Zsolt fordítását alkalmazta kamaraszínpadra Weöres Sándor.
Az akkori előadás helyett némileg kárpótolva magunkat, idézzük fel a jeles zenekritikus, Boros Attila néhány gondolatát az egyik legrangosabb zenei folyóirat, a Muzsika lapjairól:

A kettős szereposztásban felújított opera-előadás karmestere László Endre és Orosz István volt. A főbb szerepekben pedig: Gróf Almaviva Iván László, illetve Németh József; Bartolo, az orvos Nagy Miklós, illetve Magasházi István; Rosina, Bartolo gyámleánya Kálny Zsuzsa, illetve Perei Irén; Figaro, a borbély Bordás Dezső, illetve Nagy János; Basilio zenemester pedig Vajda Dezső. A díszlettervező Sostarics Zsuzsa, a táncvezető Barta Judit, a jelmeztervező pedig a Jászai-díjas Rimanóczy Yvonne.

Rossini: A sevillai borbély.  Nagy Miklós mint Bartolo doktor. Állami Déryné Színház. Bemutató: 1974. április 27. Fénykép – Színháztörténeti és Zeneműtár

A rendező munkatársa Torday Ilona, s mint már mondtuk, az előadást Kertész László rendezte. S itt meg is állhatunk, tulajdonképp a végéhez is értünk a műsorfüzetnek, melyet nyilván szintén a rendező állított össze jó érzékkel, hiszen az Országos Széchényi Könyvtár Színháztörténeti és Zeneműtárába került hagyatékában leltünk rá az ismertető teljes dokumentumanyagára, a lefényképezett régi, 1884-es, képben is közölt nemzeti színházi színlapra, a közölt fényképekre, a méretek bejelölésével, s itt találtunk rá a hasonlóan a nyomdai előmunkálatokat magán viselő kis epigrammára is, melyet Weöres Sándor saját kezével, hogy jól látható legyen, vastag kék filctollal vetett papírra.

Weöres Sándor: Bartolo doktorhoz. Kézirat – Színháztörténeti és Zeneműtár

Rossini: A sevillai borbély. Bemutató: 1974. április 27. A műsorfüzet vonatkozó oldala – Színháztörténeti és Zeneműtár

Kis Domokos Dániel (Színháztörténeti és Zeneműtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész