A járványügyi helyzet enyhülésével, a védekezési szabályok betartása mellett, 2020. június 20-ától a turisták, június 23-tól pedig az olvasók számára is újra látogatható az Országos Széchényi Könyvtár Ciszterci Műemlékkönyvtára, amely a Zirci Ciszterci Apátság apátsági épületének második emeletén található. A látogatók szakszerű idegenvezetés segítségével Magyarország egyik fontos kultúrtörténeti emlékét ismerhetik meg, a szakkönyvtár pedig értékes régi könyves állományával és külön olvasóteremmel várja a kutatókat.

Zircen is újra nyitunk (fotó: Rózsa Dávid)

A 70 ősnyomtatvány és több mint 300 antikvát tartalmazó könyvtár a ciszterci rend gyűjteménye. A rend 1182-ben, III. Béla uralkodásának idején telepedett meg Magyarországon. A Bakonyban épült középkori kolostoruknak valószínűleg gazdag könyvtára volt, amely a török időkben a monostorral együtt pusztult el. A török kiűzését követően a XVIII. század elején nemcsak új barokk apátsági épületet emeltek a sziléziai Heinrichauból érkezett szerzetesek, hanem új könyvtárat is alapítottak – felhasználva a megmaradt középkori könyveket. A XIX. században, amikor a ciszterci rend tanító renddé vált, megnövekedett a könyvgyűjtemény. Ekkor került az állományba például Hoffmann József székesfehérvári orvos és Fejér György történettudós hagyatéka is.
A gyűjtemény 1857-ben költözött a látványosan pazar nagyterembe, de a gyűjtemény növekedése a század végére egy újabb, egyszerűbb bútorzatú terem megnyitását is megkövetelte. A XX. század első felére már mintegy 65.000 kötet könyv és folyóirat állt a szerzetesek és a környékbeli értelmiség rendelkezésére. A második világháborúban egy vadászrepülő ütközött a nagyterem tetőszerkezetének, amely nagy károkat okozott a bútorzatban és a könyvtár állományában.
1950-ben többek között a ciszterci rend működését is betiltották Magyarországon. A könyvtár az eredeti helyén érintetlenül maradhatott, 1953-ban pedig felügyeletét az Országos Széchényi Könyvtár vette át, neve pedig Zirc leghíresebb szülötte után Reguly Antal Könyvtár lett. A rendszerváltozás eredményeként újra elindulhatott a szerzetesi élet Magyarországon, így a zirci apátságba is visszaköltöztek a ciszterci szerzetesek, de a műemlékkönyvtár felügyeletét továbbra is a nemzeti könyvtár látja el. A könyvtár hivatalos elnevezésébe pedig újra visszakerült a ciszterci jelző is: Ciszterci Műemlékkönyvtár.
A rendkívül gazdag tematikájú állományban a teológiától kezdve a fizikáig számos tudományág kötetei megtalálhatók, s közülük több csak itt, Zircen hazánk területén. A gyűjteményben való tájékozódást az interneten keresztül is elérhető katalógus segíti.

A muzeális gyűjtemény egy részlete (fotó: OSZK)

A könyvtárba betérő látogató szakszerű idegenvezetés segítségével ismerkedhet meg a ciszterci gyűjtemény és a rend történetével. A látogatás során megtekintheti a könyvtár számos különlegességét – köztük a legkisebb, a legnagyobb és a legöregebb könyvet is. Hazánkban csak ebben a gyűjteményben található meg David Dietrich Flora universalis című műve. A negyvenhét kötetes növényhatározó a 19. században ismert növényvilágot mutatja be gyönyörű, kézzel színezett acélmetszeteken. Itt tekinthető meg Magyarország legrégibb glóbuszpárja – azaz az 1648 körül készült földgömb és az 1630 körül készült éggömb is.

A nagyterem; az intarziás berendezés munkája (fotó: OSZK)

Külön figyelmet érdemel az európai hírű intarziás berendezésű nagyterem, amelynek bútorzatát a Bakony fáiból készítették, s csak a legsötétebb fát, a paliszandert szerezték be külföldről a munkálatok során. A könyvtár nagytermében látható a 96 féle különböző fából készült intarziás szekrényajtó is, és megtekinthető egy különleges, létrává alakítható asztal, amely a régebbi korok könyvtárosait segítette munkájukban. Történelmi érdekesség, hogy a nagyterem 15 méter magasan lévő tetőszerkezetét a II. világháborúban egy német repülő szakította be. A kazettás mennyezetet tökéletesen illúziókeltő módon állították helyre.

A nemzeti könyvtár munkatársai Zircen is várják a látogatókat és az olvasókat!

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A harmadik részben Ribáné Bászler Katalin, a Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály munkatársa arról írt, hogyan segíti a Mikes-program a nyugati diaszpóra, a nemzeti könyvtár gyűjteményében hiányosan meglevő időszaki kiadványainak pótlását.

Az időszaki kiadványok gyarapítása különleges kihívás elé állítja a könyvtárak munkatársait. Ez hatványozottan igaz a nemzeti könyvtár esetében, amely minden hungarikakiadványt teljességre törekvően gyűjt az egész világról. Elképzelhető – és olvasóink talán túl gyakran is tapasztalják –, hogy egy ekkora periodikaállományt teljessé tenni szinte a lehetetlenséggel egyenlő. A Mikes-programmal kapcsolatban az egyik legnagyobb elvárásunk a diaszpórában megjelent folyóirataink állományi hiányainak pótlása volt.  Elmondhatjuk, hogy a Program a periodikumok gyarapítása szempontjából rendkívül sikeres. Az Egyesült Államokból, Kanadából, Ausztráliából, és Dél-Amerikából érkezett anyagban eddig 114 olyan címet találtunk, amelyekből eddig egyetlen szám sem volt meg a nemzeti könyvtárban. Emellett csaknem tízezer olyan hírlap-, évkönyv és folyóiratszám is érkezett, amivel teljesebbé tudtuk tenni az OSZK már meglévő állományát.

A Délamerikai Magyar Hírlap évkönyvének három kötete, köztük az 1960-as, Trianon 40. évfordulójára emlékező évfolyam

Az újonnan beérkezett címek között sok érdekesség van: Szlovákiai vadászkalendárium vadászoknak, természetbarátoknak és irodalomkedvelőknek Nyitráról; Vitézi Híradó. A Vitézi Rend Egyesült Államokban működő Törzsszékének tájékoztatója a Virginia állambeli Alexandriából; a Magyar Iskola Újság. A Sydney-i Magyar Iskolák közös lapja; a venezuelai Regős Élet Évkönyve vagy a Fatimai Kálvária Hírei. De kaptunk HSZM Mozgalmi Jelentés című kiadványt is, amelyet a Hungaria Szabadságharcos Mozgalom adott ki Clevelandben. Az új indulások mellett közel tízezer lapszámot pótoltunk a meglevő címeinkhez is. A kiadók között megtalálhatók egyházak, magyar szervezetek és magánszemélyek egyaránt. Céljuk a magyar nyelv, a magyar hagyomány és kultúra megőrzése mellett az itthoni események figyelemmel kísérése volt.
A református egyház a hagyományőrzés egyik fontos pillére. Legfontosabb amerikai kiadványuk a Reformátusok Lapja, a későbbi Calvin Synod Herald, mely több mint 100 éve él. De kaptunk magyar nyelvű református lapokat a michigani Allen Parkból, az argentin fővárosból, Buenos Airesből, az ausztráliai Adelaide-ból, vagy az ohioi Fairport Harborból. Fairport Harbor érdekessége, hogy az Egyesült Államokban állítólag itt a legmagasabb a magyarok aránya, a lakosság 11,5 százaléka magyar származású. A református egyház sokfelé ad ki évkönyveket is. Torontóból megkaptuk A Torontói Első Magyar Református Egyház évi jelentését. Los Angelesből pedig Az Első Magyar Református Egyház évkönyvét. Perth Amboyból a Kálvin János Magyar Református Egyház évi jelentését, de kaptunk Floridából és Michigenből is ilyen jellegű kiadványokat. Jelentősek az eredetileg a református egyház által alapított idősotthonok kiadványai is. A pennsylvaniai Ligonierben működő Bethlen Otthon eredetileg árvaház volt, melyet egy bányarobbanás után árván maradt magyar gyerekek számára hoztak létre, ma már idősotthon. Kiadványa a Bethlen Naptár/Évkönyv 1938-tól található állományunkban.
Ausztráliából a katolikus Szent Erzsébet Otthon Értesítőjét kaptuk meg. Érdekes, amit egy gondozójuk ír az anyanyelv szerepéről és használatáról a diaszpóra időseinek életében:

A fiatalok magyar kötődésének kialakításában óriási szerepet vállal a cserkészet. A Magyar Cserkészszövetség, miután itthon 1948-ban betiltották, az emigrációban folytatta munkáját. Fő központjaik az Egyesült Államokban Fillmore és Garfield. A Magyar Cserkészszövetség évi jelentését már Garfieldben adták ki 1953-ban, akárcsak a Szövetség Központi értesítőjét és évkönyvét is. Több helyi cserkészcsapat lapjának is megkaptuk néhány számát. Torontóból a Lehel Kürtjét és a Lármafát, Garfieldből az Új Szárnyakat, Londonból a Kossuth Lajos Cserkészcsapat lapját, Clevelandből a Jó Munkát, Buenos Airesből a Kinizsi Pál csapatét, a Tábortűzt. És nagy dzsemborik beszámolóit is, Ausztráliából az 1979-es 4. Ausztráliai Magyar Jamboreeről, vagy a fillmore-i 2010-es Jubileumi Nagytáborból a Hárshegyi leveleket.
Nagy jelentőségűek a magyar szervezetek által lebonyolított magyar találkozók is. Clevelandben évente rendeznek magyar találkozót/kongresszust, melynek célja a magyar közösség kialakítása, a magyar kultúra és hagyományok őrzése, a régi és újabban érkező magyarok összefogása. Szép kiállítású évkönyveit is megkaptuk, a Magyar Társaság által szervezett Magyar Találkozó Krónikája 1961-től jelenik meg. Az ausztráliai magyarok is rendeznek magyar találkozókat 1969-től kezdve háromévente Melbourne-ben. Az Ausztráliai Magyar Találkozó Emlékkönyve 2007-ig érkezett be hozzánk.
A kiragadott példákon kívül nagyon sok igen jelentős laphoz érkezett hiánypótlás egyházi kiadványoktól az irodalmiakon át a politikaiakig. Klagenfurtból a Magyar Papi Egység, amely később a Szolgálat címet vette fel, A Hét Tükre Izraelből, a Pásztortűz Kölnből, a Tárogató Vancouverből, az Új Látóhatár Münchenből, a Szivárvány Chicagóból, a Katolikus Szemle Rómából. A nemzeti radikális lapok közül beérkezett hozzánk és teljesebbé tette gyűjteményünket az Út és Cél, amely a Hungarista Mozgalom lapja, az Új Hídfő, a Hadak Útján, a Hídverők és a Szittyakürt. De pótolni tudtuk a magyarságkutatással foglalkozó Buenos Aires-i Ősi Gyökér számait is.
Az emigrációs sajtó egyik alappillérét a hírlapok (amelyek leggyakrabban heti vagy kétheti lapok az emigrációban) alkotják, amelyek közül rengeteg számot tudtunk pótolni az Amerikai Magyarságból, a pittsburghi Magyarságból, az ohioi Lorain és Vidékéből, a Californiai Magyarságból, az Amerikai Magyar Népszavából, a Chicago és Környékéből, a Los Angeles-i Amerikai Magyar Hírlapból, a torontói Kanadai Magyarságból, az ausztráliai Magyar Életből, a Perthi Magyar Hírekből.
A Mikes program külön érdekessége, hogy nagyon sok itthoni kiadvány is visszakerült – bizonyítva, hogy a külhoni magyarok milyen szorosan nyomon követték az itthoni történéseket azáltal, hogy magyar folyóiratokat is előfizettek.

Ribáné Bászler Katalin (Gyarapítási és Állomány-nyilvántartó Osztály)

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11/1. rész; 11/2. rész; 12. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Nemzeti gyásznapunkon, október 6-án, kegyelettel emlékezünk arra a tizenhárom honvédtisztre, akik Aradon vértanúhalált haltak a magyar szabadságért. Kilencüket a keresztény világban a legsúlyosabb ítéletnek számító kötél általi halálra, négyüket, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. A négy vértanú vesztőhelye közvetlenül az aradi vár tövében volt. Az ítélet végrehajtásakor Kiss Ernő altábornagyon az első sortűz nem ejtett halálos sebet, ezért saját maga vezényelt második sortüzet.

A négy vértanú kivégzése az aradi vár tövében. In: Hegedüs János: Kiss Ernő az aradi vértanú hős emléke, Nagybecskerek, Pletz Ny., 1906. – Törzsgyűjtemény

Kiss Ernő 1799. június 13-án született Temesváron gazdag örmény kereskedő családban. A nagyapja révén birtokokat szereztek Torontál vármegyében, így a közigazgatásilag Nagybecskerekhez tartozó Eleméren is. Katonai pályáját a császári hadseregben kezdte, 1845-ben a 2. huszárezred parancsnoka lett. A későbbi aradi vértanúk közül a keze alatt szolgált Nagysándor József és Vécsey Károly is. 1848. szeptember 2-án seregével győztes csatát vívott a szerb felkelő csapatok ellen és elfoglalta a Nagybecskereki járáshoz tartozó perlaszi hadiszállásukat.
Kiss Ernőnek feleségétől, Horváth Krisztinától három lánya született. Egyik unokája a későbbi kereskedelmi miniszter, Dániel Ernő volt, akinek a hét vidéki millenniumi emlékmű avatására kapott meghívóit az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtára őrzi.
Nagybecskerek polgárai a vidék földbirtokosának, a város védőjének kívántak emléket állítani a település főterén.

Nagybecskerek, Ferenc József tér. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kiss Ernő emlékének megörökítését Torontál vármegye aljegyzője, Hegedűs János kezdeményezte. Az ügyet felkarolta Torontál vármegye főispánja és felesége is. 1903-ban szoborbizottságot alakítottak, majd országos gyűjtést szerveztek. A pénzügyi fedezet nagy része már 1905-ben rendelkezésre állt, ezért a bizottság úgy döntött, hogy az emlékmű kivitelezését pályázaton kívül, meghívásos módon bonyolítja le. Tizennégy neves szobrászhoz intéztek levelet ez ügyben. A beérkezett ajánlatokat kiértékelő bizottság Fadrusz János tanítványát, Radnai Béla ifjú szobrászművészt bízta meg az emlékmű elkészítésével. 1905. december 8-án elfogadták a szobortervet és 1906 májusára el is készült a műalkotás.

Kiss Ernő szobra. In: Hegedűs János: Kiss Ernő az aradi vértanú hős emlékére, Nagybecskerek, Pleitz Ny., 1906. – Törzsgyűjtemény

Blogsorozatunk bevezetőjében már említettük a dualizmus időszakában a közgondolkodásban tapasztalható kettősséget. Ez Nagybecskerek esetében is tetten érhető, hiszen az aradi vértanú szobrát a kivégzéseket jóváhagyó császárról elnevezett téren állították fel és leplezték le ünnepélyes keretek között 1906. május 27-én.

Kiss Ernő szobrának leleplezése. In: Vasárnapi Újság, 53. évf. 22. sz. 1906. jún. 3., 1. – Elektronikus Periodika Archívum; Digitális Képarchívum. Jelzet: DKA-070094

A szoboravatási ünnepségen részt vevő országgyűlési képviselők csapatát Nagybecskerekre is Justh Gyula vezette. Budapestről induló különvonatuk előző nap éjjelén érkezett meg a délvidéki városba. Az 1905-ös év politikai csatározásai az ünnepség résztvevőinek névsorán is megmutatkozott. Meglepő, hogy a Wekerle-kormányt csak dr. Günther Antal igazságügyi államtitkár képviselte. Távol maradt például a rendezvénytől Kossuth Ferenc is, aki akkor már kereskedelmi miniszter volt. Ugyanakkor elődje, az ellenpárt korábbi kereskedelmi minisztere, Dániel Ernő, mint a vértanú altábornagy unokája, természetesen részt vett az eseményen, ahogy a család többi tagja is.

• 
• 
• 

Az emlékmű alig néhány évet állhatott Nagybecskerek főterén. A várost megszálló szerb csapatok ádáz dühvel estek neki az egykori ellenfél szobrának. A műalkotást 1919. június 26-a éjjelén felrobbantották, majd a maradványokat a téren áthaladó kisvasút mozdonyának segítségével elvontatták. Kiss Ernő szobrának helyén jelenleg I. Péter jugoszláv király lovasszobra áll.
A szobor sorsáról évtizedekig semmit nem lehetett tudni. A délszláv háború sem kedvezett a kutatásoknak. 2005. április 2-án azonban a helyi magyarság nagy meglepetéssel olvashatta a Magyar Szó hétvégi mellékletében a nagybecskereki múzeum igazgatójával készült interjút. Az intézményvezető ugyanis a riportot készítő újságírónak megmutatta Kiss Ernő emlékművének a múzeum raktárában őrzött egyik darabját: a szoborfejet.

Kiss Ernő nagybecskereki szobrának feje. A kép forrása: Csallóközi Zoltán: Arad emléke Délvidéken. In. Jel. Lelkiségi és kulturális internetes folyóirat (Keresztény Értelmiségiek Szövetsége)

Kiss Ernő földi maradványa az eleméri Szent Ágoston-templom kriptájában nyugszik. 2016-ban a templomkertben emléket állítottak az aradi vértanúnak. A műalkotás mintájául a nagybecskereki múzeumban őrzött szoborfej szolgált.

Kiss Ernő szobra Eleméren. A kép forrása: Patyi Szilárd: Az aradi vértanú, akit nem ért a golyó. In. Magyar Szó online, 2018. márc. 11.

Elbe István 

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat tizenhetedik részében Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa az IBUSZ Utazási Iroda márkanévről írt.

Stühmer, Caola, Orion, Corvin, Közért… Csupa olyan márka, divatosabb szóval brand, amelyről szinte mindenkinek beugrik egy termék, egy logó, egy szlogen.
A szárnyas földgömböt ábrázoló logó legtöbbünknek az IBUSZ márkanevet juttatja eszünkbe.
Az egykor ismert, sokszor ma is élő márkákat valaha rengeteg plakát hirdette. A cégeknek a kor legnevesebb alkotói dolgoztak. Magyar márkák – magyar plakátok címmel a Plakát- és Kisnyomtatványtár kiállítást tervezett, amely a koronavírus-járvány okozta kényszerű leállás miatt nem valósulhatott meg. Ezért május 20-tól – az OSZK márkanevet erősítve – szerdánként blogsorozatban mutatjuk be a népszerű magyarországi márkákat hirdető archív kincseinket!
Magyarországon ma talán nincs is olyan ember, aki ne hallotta volna az IBUSZ nevét. Piackutatások igazolták, hogy ismertsége 99 százalékos! Ezúttal tehát a szinte mindenki által ismert, több mint 100 éves utazásszervező céget, az IBUSZT népszerűsítő és hirdető plakátjainkat mutatjuk be.
Az IBUSZ Utazási Iroda, több mint százéves múltjával még ma is a magyarországi idegenforgalomnak, a belföldi és a külföldi utazások szervezésének egyik legfontosabb szereplője. Az Idegenforgalmi és Utazási Vállalatot 1902-ben alapították, az igazgatósági tagok között olyan történelmi neveket találunk, mint gróf Esterházy, Dessewffy, Széchenyi. 1905-ben az ország területén már 30, külföldön 13 fiókirodájuk volt. A fejlődést, mint annyi más cég esetében, ebben az esetben is a világháború, és a trianoni békeszerződés szakította meg.

• 
• 

A cég a ’20-as évek közepére ismét megerősödött. 1925-ben útjára indította a budapesti városnéző buszokat, 1926-ban pedig huszonöt éves megállapodást kötött a MÁV-jegyek kizárólagos árusítására, sőt fúzióra lépett az Általános Beszerzési és Szállítási Rt.-vel. Ettől kezdve az elnevezése: Idegenforgalmi, Beszerzési, Utazási és Szállítási Vállalat Rt., rövidítve IBUSZ. Megerősödését az akkori „fapados” járatok bevezetése is elősegítette, a harmincas években kilenc év alatt több mint egymillió utast szállítottak olcsón a cég „filléres vonatain”.

Kommen sie auf 3 tage nach Budapest. Grafikus: Pólya Tibor. Jelzet: PKG.1931/118 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A második világháború után ismét a nulláról kellett indulni. Az IBUSZ több tevékenységét más cégek vették át, de az idegenforgalom területe kizárólagosan az övé maradt, mert egy kormányrendelet az IBUSZ kivételével az összes többi idegenforgalmi szervezetet megszüntette. Így államosítása után is biztosított volt tovább élése, bár a korábbiakhoz képest a turizmus igen visszaszorult. A politikai helyzet miatti kényszerűségből szinte kizárólag hazai utakra, illetve Európa keleti felébe induló utakra csábíthatta a nem túl nagy utazóközönséget. Ebben az időszakban plakátsorozat készült az IBUSZ különböző turisztikai szolgáltatásairól, mely sorozat grafikusa Toncz Tibor (1905–1979) volt.

• 
• 
• 

Az 1956-os forradalmat követő évek lazulást hoztak, és így a nemzetközi turizmus is feltámadt: egyre több külföldi érkezett Magyarországra, persze elsősorban a Balatonhoz, és egyre többen engedhettek meg maguknak külföldi utazást. Sőt, mivel az egyéni utazás nagyon nehéz volt, nagy szerepet töltött be az IBUSZ a csoportos, szervezett külföldi utak szervezésében.

• 
• 
• 

A cég a turisztika, az idegenforgalom mellett mindig foglalkozott különböző események lebonyolításával is. 1906-ban például megszervezte II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalát. Továbbá nemzetközi rendezvényekre biztosított különvonatokat és különbuszokat. Az IBUSZ-hoz fűződik az első nagy budapesti futóverseny, az 1984-ben induló IBUSZ Maraton, amit aztán sokáig évente megrendeztek. Kulturális eseményekhez is adta a nevét az IBUSZ, sőt 2005-ben új tevékenységet indított el országos irodahálózatában: koncertek, kiállítások és sportesemények jegyértékesítését

• 
• 
• 

1989-ben a magyarországi privatizáció megindulásával az elsők között kezdődtek meg az előkészületek az IBUSZ magánosítására. 1990. június 21-én az IBUSZ az első részvény a Budapesti Értéktőzsdén. A cég ma is a magyarországi idegenforgalom egyik legmeghatározóbb szereplője, országos hálózata közel hetven helyen működik, Budapesten 14 ponton, minden megyeszékhelyen, nagyobb városban és számos határátkelőhelyen jelen van.
Az OSZK Plakát- és Kisnyomtatványtárában IBUSZ címszó alatt több mint kétszáz grafikai plakát található. Nehéz volt a válogatás, de végezetül – aktualitása miatt – feltétlenül szeretném megmutatni az alábbi, 1947-es plakátot.

Fertőzéstől óvakodjunk. Jelzet: PKG.1947/A/51 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

 Kopcsay Ágnes (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

A Magyar márkák című sorozatunk további részei: 1. rész: Stühmer; 2. rész: Közért; 3. rész: Orion; 4. rész: Corvin; 6. rész: Modiano; 7. rész: Tungsram; 8. rész: Törley; 9. rész: Dreher; 10. rész: Állatkert; 11. rész: Szalámi

 

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Az aradi tizenhárom honvédtisztről mai napig megemlékezünk, vértanúhaláluk napja, október 6-a nemzeti gyásznap. Kilencüket a keresztény világban a legsúlyosabb ítéletnek számító kötél általi halálra, négyüket, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Lázár Vilmost és Schweidel Józsefet „kegyelemből” golyó általi halálra ítélték. A négy vértanút közvetlenül az aradi vár tövében végezték ki.

Arad – A négy vértanú kivégzési helye, Kerpel Izsó Arad 1896–1905. Képeslap. Jelzet: Klap.P5/53 – Plakát- és Kisnyomtatványtár; Magyar Digitális Képkönyvtár

Schweidel József német polgári családban született 1796. május 18-án Zomborban, Bács vármegyében. Katonai pályáját Simonyi óbester huszárezredében kezdte, majd Lembergben és Tarnopolban szolgált. Itt tapasztalta meg az osztrák elnyomással szemben a felszín alatt izzó lengyel szabadságvágyat, és itt ismerte meg Bilinski Domicellát, egy lengyel nemesi család lányát, akit feleségül vett. Házasságukból öt gyermek született. A császári seregben a ranglétrán az őrnagyi fokozatig emelkedett. Az 1848-as forradalom idején hazavezette ezredét Bécsből és októberben már részt vett a pákozdi, majd a schwechati csatában. Ez utóbbiban tanúsított bátorságáért tábornokká nevezték ki. Szülővárosában a táblabírák közé iktatták. Vértanúhalálát követően Zombor nem felejtette el emlékét, és 1902-ben emléktáblával jelölte meg szülőházát, majd szobrot is állíttatott híres szülöttjének.

Zombor – Hősök tere, 1909. Képeslap. Jelzet: Klap.P9/86 – Plakát- és Kisnyomtatványtár; Magyar Digitális Képkönyvtár

Zombor polgáraiban már az emléktábla állítását követően megfogalmazódott a vágy, hogy a vértanú tábornok emlékét képzőművészeti alkotás formájában örökítsék meg. Szoborbizottságot alakítottak és közadakozásból – amelyhez a város is jelentős adománnyal járult hozzá – három év alatt összegyűjtötték a szükséges összeget. A bizottság Mátrai Lajos Györgyöt kérte fel a szobor elkészítésére, aki fiával, ifj. Mátrai Lajossal fogott munkához. A budapesti szobrászművész-tanár Zomborba is leutazott, hogy a helyszín kiválasztásában részt vegyen. Megállapodtak abban, hogy a szobrot a vármegyeháza előtti parkban állítják fel.

Emléklapok Schweidel József aradi vértanú, Zombor város szülötte szobrának leleplezésére. Összeáll. Trencsény Károly. Zombor, Rittermann Ny., 1905. – Törzsgyűjtemény

Születésének 109-ik évfordulóján, 1905. május 18-án leplezték le Schweidel József egész alakos szobrát Zombor főterén. Az ünnepi eseményen többezres tömeg vett részt. A Schweidel családot Latinovics Pál főispán fogadta, a képviselőház tagjait Justh Gyula elnök vezette. Ünnepi beszédet mondott Rákosi Jenő, a főrendiház tagja. A függetlenségi párt nevében Kossuth Ferenc, Arad város képviseletében Barabás Béla helyezett el koszorút a szobor talapzatánál.

• 
• 

A műalkotás Schweidel Józsefet huszáregyenruhában ábrázolta, méltóságteljes, mondhatni tábornoki kiállásban. A bizottság bírálati jegyzőkönyvében a szobor mintáját megtekintő családtagok is elismerő szavakkal nyilatkoztak az élethű ábrázolásmódról. A bronzba öntött műalkotás 2,6 m, a mészkő talapzata 4 méter magas volt.

Schweidel József szobra a megyeháza előtt. Képeslap – Plakát-és Kisnyomtatványtár

Az aradi vértanúk közül Schweidel Józsefnek állítottak először egész alakos önálló köztéri szobrot az országban. Erre méltán voltak büszkék a zombori polgárok.

Schweidel József szobra a megyeháza előtt, 1909. Képeslap. Jelzet: Klap.P9/82 – Plakát-és Kisnyomtatványtár; Magyar Digitális Képkönyvtár

1918 novemberében a szerb csapatok Zombort is megszállták, és első intézkedéseik egyike volt a Schweidel-szobor ledöntése, valamint a tábornok szülőházát jelölő emléktábla leszerelése. A szobor raktárba került és egészen 1930-ig megúszta a további atrocitásokat. Azonban 1930 novemberében a zombori szerb tartalékos tisztek egyesülete kérvényezte, hogy Schweidel József és II. Rákóczi Ferenc szobrát a város vezetése adja át nekik, mert azok anyagából a zombori temetőben nyugvó hősi halottak emlékművét öntik ki. A képviselő-testület jogi bizottsága a kérést helybenhagyta és december 6-án döntést hozott a szobrok átadásáról. Ettől kezdve a szobrok sorsa ismeretlen, valószínű, hogy beolvasztották azokat. Ugyanakkor a hősök emlékművét mégsem bronzból alkották meg, hanem a Schweidel-szobor talapzatát használták fel e célra. A talapzatot átszállították a temetőbe, az eredeti feliratot levésve róla, új cirill betűs szöveggel látták el, a szobor helyére pravoszláv keresztet tettek és 1931-ben felszentelték. Az átértelmezett műalkotás ma is a szerb hősök emlékét hirdeti a zombori temetőben.

A Schweidel-szobor talapzata ma a zombori temetőben. Kabók Erika: Az eltűnt szobrok. In: Magyar Szó, 2019. okt. 6.

Zombor ma is egy jellegzetes alföldi kisváros Nyugat-Bácskában a Ferenc-csatorna mentén. Az etnikai viszonyok azonban megváltoztak, a magyarok számaránya különösen a délszláv háború óta jelentős mértékben csökkent. Ugyanakkor Schweidel József emlékét továbbra is ápolják. A közterekről ugyan már visszaszorultak, de a Magyar Polgári Kaszinó udvarán 2017. március 17-én ünnepélyes keretek között sor került Mrákovits Péter helyi szobrászművész alkotásának, Schweidel József mellszobrának leleplezésére.

Schweidel József mellszobra 2017. F. Cirkl Zsuzsa: Leleplezték Schweidel József honvédtábornok zombori mellszobrát. In: Vajdaság Ma. Délvidéki hírportál, 2017. március 17.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.

A kor, amelyben Karacs Ferenc (1770–1838) élt és alkotott – a 18. század vége és a 19. század első évtizedei – a magyar ismeretterjesztő kartográfia első igazán jelentős időszaka volt. Ebben az időszakban számos értékes térképmű született és a magyar nyelvű térképkultúra alapjait is sikerült, ha küzdelmek és sokszor személyes áldozatok árán is, lerakni. Karacs ennek a hazafias küldetésként megélt küzdelemnek egyik, ha nem a legjelentősebb alakja volt. Több évtizedes pályája során, részben mások megbízásából, más művek esetében saját kiadványként is, több mint 110 térképművet készített. Földrajzi és történelmi térképeket, atlaszok lapjait, egyházi közigazgatási, megye- és tematikus térképeket tervezett, illetve metszett.
Ő maga pályája legjelentősebb alkotásának az 1813-ban kiadott négylapos Magyarország-térképét és az 1820-as évek végén elkezdett és halála évében befejezett földrajzi atlaszát tartotta. Az alábbiakban a Karacs-életmű gazdag térképanyagából mutatunk be, mintegy kiállításelőzetesként, két részben, 14 térképművet. Ebben az első részben történelmi térképeket és három Magyarország-térképet, a következő részben pedig vármegyetérképeket, Karacs legelső egyházi közigazgatási térképét, atlaszokban megjelent térképeket, végül két fontos és különleges, Karacs által metszett tematikus térképet.

Történelmi térképek

Karacs pályája első évtizedében számos történelmi tárgyú térképet készített. Ezeket a térképeket a kiadók elsősorban az iskolai oktatás segédeszközének szánták, de több térkép történeti tárgyú mű melléleteként jelent meg. Az egyik legkorábbi ilyen történeti témájú műve 1798 körül készült és az ókori Észak-Afrikát ábrázolja. A keleti tájolású térkép forrása a köztársaság kori római történetíró, Caius Sallustius Crispus (Kr. e. 86 k.–35 k.) Bellum Iugurthinum (Jugurtha háborúja) című műve volt. A Sallustius-mű a Róma által Numidia és annak királya, Jugurtha (Kr. e. 160–104) ellen Kr. e. 111–105-ben sikerrel megvívott háborúját tárgyalja.

Észak-Afrika az ókorban, 1798 k., 23.7x34.8 cm – Térképtár, TR 45 arch

Dugonics András (1740–1818), a pesti egyetem matematikatanára volt, aki ugyanakkor a 18. és 19. század fordulójának történeti tárgyú tudományos művek és regények népszerű írójaként is ismert. Karacsot az 1793 és 1795 közötti években tanította is, és a későbbiekben is jó viszonyt ápoltak.

Dugonics András (1742–1818), matematikus, író, a pesti egyetem tanára; c. 25x17 cm. In. Dugonics Album. Szeged, Burger Zs. özv., 1876. Előzéklap – Törzsgyűjtemény

Dugonics számos művéhez Karacs készített térképi és egyéb illusztrációkat. Ebben az 1800-ban kiadott, Római történetek című művében Dugonics az ókori Róma történetét írta meg, a város alapításától a császárság korának kezdetéig. Szerzőnk az ötéves unokaöccséhez, Beniczky Miklóshoz (1794–1858) szóló előszóban állítja, a 475 oldalas művet két hónap alatt írta meg Szegeden. A címlap elé kötött térképlap két kis térképe Rómát és környékét, valamint Latium régiót ábrázolja, ahol Rómát alapították és ahol naggyá nőtt.

Róma város környéke; Latium, 17,5x9,8 cm. In. Dugonics András: Római történetek, Pozsony & Pest, Landerer Mihály, 1800. Előzéklap – Törzsgyűjtemény

A következő térkép Karacs legjelentősebb történelmi térképe. Az 1800-ban megjelent mű méretében, tartalmi gazdagságában, részletességében minden korábbi történelmi térképét felülmúlta. Jean Baptist Bourgignon d’Anville (1717–1777) neves francia geográfus-kartográfus térképe alapján egykori iskolája, a debreceni Református Kollégium számára készítette. Első atlaszhirdetéséből tudjuk, hogy még az 1830-as évek elején is árulta ezt a térképét. (A hirdetés szórólapját a kiállítás előkészítése közben, 2019-ben találtuk meg. Rövid ismertetőjét Földabrosz-blogunkon olvashatják.

Ókori Itália 1800, 59.7x48.5 cm – Térképtár, TR 2.465 arch

Karacs az 1801–1804 időszakban Alber János Nepomuk (1753–1830) piarista szerzetes, teológus 17 kötetes bibliamagyarázó művének három kötetéhez készített egy-egy térképet. Az első kötet, amely 1801-ben jelent meg, a Teremtés könyvével (Mózes 1. könyve) foglalkozik, a térképmelléklet pedig a bibliai történések tágabb színterét mutatja be. A jobb felső sarokban Ábrahám pátriárkát látjuk, aki az isteni parancsnak engedelmeskedve elhagyja szülőföldjét. A jelenetet Mózes 1. könyv 12.1 latin felirata keretezi: ’És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.’

A Közel-Kelet, Afrika, Európa térképe a Biblia magyarázatához,19.7x34 cm; megjl. Alber J. N. (1753–1830): Interpretatio Sacrae Scripturae c. mű 1. köt., mell. Pest: Trattner M., 1800. – Törzsgyűjtemény

A történelmi térképek körét lezárva, figyelmükbe szeretnénk ajánlani a ma ismert legkorábbi, Karacs által metszett, az ókori Palesztinát ábrázoló térképet, amelyet Karacs még ifjúkorában, 1792-ben Debrecenben készített. A térképről 2019-ben kisebb tanulmány is született, amely Földabrosz nevű térképtörténeti blogunkban olvasható, s ahol a térkép is megtekinthető.

Három Magyarország-térkép

Karacs térképmetszői, térképkészítői pályája során majd tucatnyi Magyarország-térképet készített. Itt három fontos országtérképét mutatjuk be. A legkorábbi Vályi András (1764–1801) háromkötetes a Magyar országnak leírása című földrajzi-statisztikai művéhez készült. Vályi neves pedagógusként és a pesti egyetem első magyarnyelv-tanáraként ismert. A mű Vályi tudományos pályájának legjelentősebb kiadványa volt. Első kötete már 1796-ban megjelent és 1798-ra a térkép is készen volt. Anyagi okokból azonban a második és harmadik kötet a térképmelléklettel együtt csak 1799-ben jelent meg. Nem zárható ki azonban, hogy a térképet, talán már 1798-ban, önállóan is forgalmazták.

Magyarország 1798, 48,4x58,2 cm; In. Vályi András (1764–1801): Magyar országnak leirása. 2. v. 3. köt., mell. Buda: Kir. Egyetemi Ny., 1799 – Térképtár, TR 7.111

A magyar térképtörténet egyik legjelentősebb alkotása a Lipszky János (1766–1826) huszárkapitány által szerkesztett kilencszelvényes Magyarország-térkép. A térkép nyomólemezeit az 1804–1808 időszakban a pozsonyi származású Prixner Gottfried (1746–1819) és Karacs Ferenc metszették. Prixner a ’szituációt’, azaz a síkrajzi elemeket (vízrajz, domborzat, települések, stb.), Karacs pedig a térkép névanyagát, továbbá a közigazgatási táblázatokat készítette. Lipszky a fali méretű térképhez egy egylapos, áttekintő jellegű országtérképet is szerkesztett, amely 1810-ben jelent meg. Ennek a térképnek a nyomólemezét szintén Prixner és Karacs készítették. Karacs e térkép esetében is a névrajz metszője volt. A két térkép nagy mennyiségű, sok ezerre rugó névanyagának kiváló metszésével vált igazán Karacs országosan ismert metszővé, emellett a több évig tartó munka jelentős jövedelmet is hozott a frissen nősült és a családalapítás kezdetén álló fiatal mesternek. Itt ez utóbbi egylapos áttekintő országtérképet mutatjuk be.

Lipszky János (1766–1826): Magyarország 1810, 57.9x73 cm – Térképtár, TR 7.408

Ez az 1813-ben megjelent Magyarország-térkép Karacs talán legjelentősebb saját térképkiadványa. A térkép tartalmának fő forrása Lipszky János fentebb már említett kilencszelvényes, fali méretű országtérképe. Karacs négylapos térképének a korban több kortárs alkotó Bécsben vagy Pesten kiadott Magyarország-térképe is versenytársa volt, de azzal, hogy névrajza magyar nyelvű volt, előnyt jelentett a magyar vásárlók körében. Kazinczy Ferenc (1759–1831) 1816-ban tett erdélyi útjának élményeit összegző Erdélyi levelek című művének bevezetőjében írja, majd a későbbiekben, Déva és Facsád vidékén utazva, a következőket írta:

A térképet Engelmann Henrik nyomtatta, aki az 1809 és 1839 időszakban Pesten élt. Karacs Teréz emlékirataiból tudjuk, hogy „Engelmannt apám hozatta be külföldről, hogy legyen alkalmas nyomdásza nagy térképei számára”.

Karacs Ferenc: Magyarország 1813, 67,5x105 cm – Térképtár, TR 2.916 arch

A térkép későbbi kiadásváltozatait ismertető írás is olvasható Földabrosz blogunkon.

Danku György, Térképtár

A Karacs Ferenc magyar térképmetszőről szóló emlékkiállítás-előzetesünk további részei: 1. rész: Életrajzi ismertető; 3. rész: A térképkészítő II.; 4. rész: A rézmetsző I.; 5. rész: A rézmetsző II.

 

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat tizenhatodik részében Rajnai Edit, a Színháztörténeti Tár munkatársa Vajda Péter (1808–1846) „lenyűgözően széles érdeklődésű” munkásságát idézi fel – különös tekintettel annak Hamlet-fordítására.

Vajon ki tudja azt, mi az a termőzet, a homlokmagas emlőr, esetleg a rohanóc? És vajon miért imádott az imádott farkanyú?
Ezek a furcsa, érthető-érthetetlen, de kétségtelenül beszélő elnevezések Vajda Péter Állat-országában olvashatók, a mű pontos címe: Az állat-ország fölosztva alkotása szerint alapul szolgálandó az állatok leírásához s bevezetésül az összehasonlító bonctanhoz. A mű Georges Cuvier (1769–1932) francia zoológus, geológus munkájának fordítása, amely 1841-ben jelent meg a Magyar Tudós Társaság támogatásával. Vajda a 19. század első felében, a nyelvújítás lelkes híveként a fordítás során maga alkotott állatneveket, olyanok helyett is ajánlott mást, melyek akkorra már meghonosodtak, közhasználatúak voltak.

Vajda Péter. In. Vasárnapi Újság, 5. évf., 50. sz., 1858. dec. 12. 589. – Digitális Képarchívum (DKA-046203)

Vajda nyelvi forrás- és mintaként Földi János (1755–1801) orvos, természettudós munkáját említi (Természeti história a’ Linne systémája szerint, Pozson, Wéber, 1801), mégsem állta meg, hogy ne változtasson Földi névhasználatán. Lelkes kitaláló volt, szóalkotásai egy jellemző tulajdonságot, külső jegyet vagy kapcsolódó szokást ragadtak meg. A rohanóc (királytigris) „ereje s futásbeli gyorsasága olyanok, hogy a menő hadseregnél néha a nyeregbül kiemelte a lovagot s az erdő mélyébe hurcolá a nélkül hogy el lehetett volna őt érni.” (Az állat-ország…, 166.) Az emlőrök (orángutánok) közül a homlokmagasnak (a borneóinak) a homlokkoponya íve alapján adott nevet (Az állat-ország…, 82.); némi képzelőerővel az is kitalálható, hogy a farkanyúknak (a cerkóffélékhez tartozó hulmánoknak) hosszú farkuk van, és közülük a közönséges farkanyú „a brama hitűektül imádott fajok egyike”. (Az állat-ország…, 90.). Mindezek és még sok minden a termőzet része.

Vajda Péter (1808–1846) a 19. század első felének lenyűgözően széles érdeklődésű alakja volt: félbemaradt orvosi tanulmányai után szépíró, fordító, pedagógus, nyelvészeti és botanikai szakíró, lapszerkesztő lett. (Munkásságának ismertetése többek között: Magyar életrajzi lexikon, 1000–1990, főszerk. Kenyeres Ágnes, továbbá Elek László: Vajda Péter emlékezete, Békési Élet, 1971/3, 447–455.) Levelező tagja volt a Magyar Tudós Társaságnak, rendes tagja a Kisfaludy Társaságnak, alapító tagja és első titkára a Természettudományi Társaságnak. Irodalmi és szakírói munkásságát a korabeli olvasóközönség jól ismerte, a tudományos és irodalmi közvéleményt azonban inkább színes egyénisége, dacos függetlensége, társadalmi radikalizmusa és panteizmusa ragadta el. Toldy Ferenc Vajda Péter tudományos írásait inkább irodalomnak, és nem szigorú módszertanon alapuló vizsgálódás eredményének, irodalmi szövegeit pedig olyannak írta le, amelyekben a tudományos érdeklődés uralkodik az esztétikai megformáltság felett. (Toldy Ferenc, Gyászbeszéd Vajda Péter felett. In. Toldy Ferenc irodalmi beszédei, kiad. Bajza [József], Pozsony, Wigand, 1847, 155–156.)
Íróként, irodalmárként Vajda alkotott himnikus prózaverset (A nap szakaszai: költeményes festések a természet után, Pesten, Trattner és Károlyi, 1834), regényt (Tárcsai Bende, Pest, Heckenast, 1837.), drámát (Joguz vagy A honkeresők, Pest, Heckenast, 1836.) és elbeszéléseket (például: Vajkoontala. In. Aurora. Hazai almanach, (1)1835, 217–242.), továbbá fordított is. Lelkesedésből, érdeklődésből, megélhetésért. Fordítói munkássága éppen úgy, mint érdeklődési köre, átfogta a természet- és bölcsészettudományokat, de elkalandozott szépirodalmi, leginkább drámai vidékekre is.
Így történt, hogy a világirodalom talán legismertebb szállóigéje, a Hamlet nagymonológjának első sora Vajda Péter fordításában lett a magyar nyelvű idézetkincs része. Mi több: Arany János ajánlásával. Arany 1866-ban született Hamlet-fordításában (ez napjainkig a legismertebb magyar Hamlet-szöveg) másképpen ültette át a sort, de már a kéziratban, majd a Kisfaludy Társaság kiadta kötetben megjegyzésben ajánlotta a Vajda-féle sort: „Lenni, vagy nem lenni – az itt a kérdés.” (Hamlet, ford. Arany János. In. Shakspere szinművei, fordítják többen, Pest, Kisfaludy-Társaság, Ráth Mór, 1867. Shakspere minden munkái, 8.).
Arany ajánlása átkerült a Nemzeti Színház súgópéldányába, mert az új fordítás előadásához a kis formátumú 1867-es kiadás alapján – a súgólyukban is jól látható és olvasható – nagyobb, kézzel írt, szellős súgópéldány készült. (Itt említett oldala egy korábbi blogbejegyzésünkben látható.)
Vajda Péter Hamlet-fordítása 1839-ben készült, és még ebben az évben, november 16-án műsorra tűzte a Nemzeti Színház; Egressy Gábor választotta jutalomjátékául. Nemcsak új szöveg, hanem szinte új mű is volt, hiszen mindaddig Friedrich Ludwig Schröder német nyelvű, a színmű tartalmát lényegesen érintő átdolgozását játszották.

Egresssy Gábor portréja körül szerepképei, felülről, balról az első képen a Hamlet. Marastoni József litográfiája, 1863 – Színháztörténeti Tár, SZT KF 424

Az angol nyelvű Shakespeare-kiadásból fordított, átíratlan Hamlet gyorsan népszerű lett, a Nemzeti Színház – Egressyvel vagy idősebb Lendvay Mártonnal a címszerepben – 1839-től csak ezt játszotta, s a színház két sztárja ezt a szöveget vitte magával vidéki vendégjátékaira is. (Lendvay Márton például 1841-ben Szegedre. L. Honművész, 1. évf. 1841, 357.).

Lendvay Márton. In. Vasárnapi Újság, 28. évf. 23. sz., 1881. jún. 5., 365. – Digitális Képkönyvtár (DKA-054866)

Az 1840-es évtized ízlése már kívánta az originalitást, a vendégjátékok pedig csak növelték az eredeti történet és a Vajda-fordítás közkedveltségét, olyannyira, hogy 1841 májusában Pály Elek társulatának marosvásárhelyi előadása láttán Kenyérvizy recenzens (Bruz Lajos) a Honművészben így berzenkedett:

Hiába hánytorgatta fel azonban Bruz a megcsonkítás megcsonkítását, a Hamlet rövidesen a Nemzeti Színházban is erőteljes szöveghúzásokkal került színre. Igaz, nem egy Hamlet-történetvariánst játszottak, és a Shakespeare-szöveg is versben szólt, ahol versben íródott (Schröder és Schröder nyomán Kazinczy a művet kizárólag prózában fordították, és az átdolgozás legtöbbet említett motívuma a címszereplő életben hagyása volt), a teljes Hamlet mégis – mondhatni – „megfeküdte” a színházlátogatók gyomrát.
Az esztétikai szempontok mellett a színház és közönség napi kapcsolatára és a közönségnevelésre érzékeny Bajza József és Vörösmarty Mihály mélyen egyetértett a szöveghúzásokkal. Bajza csak egy sóhajt engedett meg.

Vörösmarty kritikája már a fordítói munkáról is szólt, és határozott dramaturgiai javaslatai is voltak.

Vajda Péter drámafordításai, Hamletje, Lear királya (Jakab Istvánnal közös munka volt), Othellója kéziratban maradt, s nem az ő kézírásával. A Nemzeti Színház előadásaihoz készült színházi példányok őrizték meg a szöveget: a Széchényi Könyvtár Színháztörténeti Tárában tanulmányozhatók.

A Nemzeti Színház szövegkönyvének címlapja, 1839. – Színháztörténeti Tár, NSZ H 66

A Hamletet Egressy Gábor dolgozta át. Csiszolta a szöveget, szórendet cserélt, jó néhány sort újrafordított, vagy csak átfogalmazta a mondatot – ahogy azt a mondhatóság, a színpadi dialógus gördülékenysége kívánta, mert bizony Vajda fordítása – bár az átültető ebben az esetben tartózkodott a nyelvi újításoktól – enyhén darabos; néha csikorognak sorok, nehezen lendül a vers. Egressy nyelvi vagy stilisztikai javításai szintén a Nemzeti Színház példányában követhetők.

Hamlet nagymonológja Vajda Péter fordítása Egressy javításaival, Nemzeti Színház, 1839 – Színháztörténeti Tár, NSZ H 66

Így a Vajda Péter fordítását őrző kötet szó szerint egyszerre, egymás fölötti rétegekben tartalmazza a fordítói és a színpadi szövegváltozatot, és néha könnyebb a színpadon végül elhangzó szöveget megtudni belőle, mint a húzások, törlések alól kibontani a fordító eredeti megoldásait.

A sírásó-jelenet (5. felvonás 1. jelenet) első sorai Vajda Péter fordításában a Nemzeti Színházban elsőként készült példányban, 1839. – Színháztörténeti Tár, NSZ H 66

Van azonban egy másik dokumentuma is a Nemzeti Színház korabeli előadásainak. Az Egressy Gábor használta szövegpéldány, amely arról tanúskodik, hogy a dramaturgiai módosításokban a színész érvényesítette Vörösmarty ajánlásait – azokat mindenesetre, amelyeknek a kritikában is nyoma maradt. A sírásó-jelenet így nem is szerepel Egressy példányában, kiküszöbölve a fordítási problémákat és szolgálva a szöveg (előadás) megrövidítését is. Az 1843. január 28-i előadáson már így játszották.

Az 5. felvonás 1. jelenete a rövidített változatban. Nemzeti Színház, 1841–42 – Színháztörténeti Tár, NSZ H 73

Vajda Péter (és a fentiek ismeretében Egressy Gábor) szövegét – a nagymonológ első sorának kivételével – 1868-tól Arany Jánosé váltotta fel.

Rajnai Edit, Színháztörténeti Tár

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.  
A második részben Lukács Bea, a Történeti Interjúk Tára munkatársa a Mikes-programban résztvevő kutatók által az emigráció tagjaival készített oral history interjúkról írt összeállítást.

Több mint 100 fiatal magyar 56-os menekült a vermonti Saint Michael’s College vendégeként 1957 első felében angol nyelvtanfolyamot végezhetett el. Bodák László, az egyik résztvevő adományozta a fotót a Mikes-program keretében.

Az emigrációban élő magyarok, bármelyik nagy hullámmal és bármilyen okból is hagyták el Magyarországot, mindannyian megküzdöttek azzal a félelmükkel, hogy a gyermekeik, unokáik új otthonhoz való sikeres alkalmazkodása szükségszerűen eredeti kulturális identitásuk végleges elveszítését fogja jelenteni. Vajon hogyan adhatják át nekik a tudást, a tapasztalatot, az ismereteket történelmünkről, a nemzetünkről, az egykori otthonról, és egyáltalán helyettesíthetők-e az igazi közösségek mesékkel, emlékekkel, hagyományokkal, szokásokkal?
Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok és a lelkes, messze élő honfitársaink kitartó munkája hívták életre a világ minden táján a hétvégi magyar iskolákat, magyar bálokat és fesztiválokat, egyesületeket, csoportokat, szövetségeket és közösségeket, hagyományőrző egyleteket, irodalmi köröket, emigrációban született kiadványokat, újságokat, folyóiratokat és rádióadásokat.

Válogatás az Amerikai Egyesült Államokban élő magyar közösségek eseményeinek dokumentumaiból

Sokan sokat tettek azért, hogy a kapcsolat az anyaországgal, a magyar kultúrával, az anyanyelvvel megmaradjon.
Az öt éve indult Mikes Kelemen Program egyik hozadéka, hogy a dokumentumok gyűjtésével, fogadásával, rendezésével, archiválásával, digitalizálásával, feldolgozásával és továbbosztásával foglalkozók feltehették maguknak a kérdést: mit tudunk mi, Magyarországon élők a távolba szakadt magyar közösségek életéről, mindennapjairól? Eleget tudunk-e?
A hatalmas beérkező anyag minden bizonnyal segíti a tengerentúli magyar emigráció történetének megismerését. Az ismereteket pedig továbbadhatjuk olvasóink, kutatóink és a nagyközönség számára. A kapcsolat immár nem egyoldalú, arra ösztönöz, hogy bátran legyünk kíváncsiak a magyarságunk megőrzését segítő, kultúránkat színesítő, gazdagító jó gyakorlatokra.
Egy-egy történet persze nem helyettesítheti a tapasztalatot, de fogódzót adhat, erősítheti a hovatartozás érzését. Ezért is tartjuk nagy becsben azokat az oral history interjúkat, melyeket a program kutatói három éven keresztül a helyi egyesületek vezetőivel, tagjaival készítettek gyűjtő-, szervezőmunkájuk során. Személyes történelmük kis darabjai közelebb hozzák hozzánk az emigrációban élők ünnepeit és hétköznapjait, örömeit és kétségeit, sikereit és nehézségeit.

Interjú Etelényi Tiborné Jeszenszky Ilonával. Kérdező: Horváth Réka. 2016. február 5. USA, Stamford. Etelényi Tiborné Jeszenszky Ilona, földbirtokos család gyermeke 1945-ben, közvetlenül a világháború után menekült el Magyarországról hozzátartozóival együtt.

Három év alatt a Mikes-program 12 kutatója 261 interjúalannyal beszélgetett, három földrészt, öt országot és több mint 25 várost járva be. Mindazoknak, akikkel interjúk készültek, lehetőségük volt választani, hogy publikussá vagy bizonyos időre zárttá teszik-e rögzített élettörténetüket. Az interjúk legnagyobb része egy egyszerű kutatói nyilatkozat kitöltése után szabadon kutatható az OSZK olvasótermében, vannak azonban egyelőre olyan hangfelvételek, amelyeket a megkérdezettek a távolabbi jövő kutatóinak szántak.
Az OSZK Történeti Interjúk Tára archiválta az interjúkészítők által leadott hanganyagokat, jegyzéket készített, és az Interjútárban kialakított módszer szerint elkezdte ezek feldolgozását. Az alapadatok rögzítése mellett a kutatás elősegítése érdekében tervezzük a teljes Mikes-interjúgyűjtemény szó szerinti leiratának elkészítését is, ami a sok szempontú tematikus keresést is lehetővé teszi. Az interjúk listáját hamarosan az OSZK honlapján tesszük közzé, addig is az érdeklődők számára szívesen nyújtunk felvilágosítást az OSZK Történeti Interjúk Tárában (inform@oszk.hu, interjutar@oszk.hu).

Lukács Bea (Történeti Interjúk Tára) 

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11/1. rész; 11/2. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Az aradi Szabadság-szobor, Arad, Kerpel Izsó, 1896–1905. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár Jelzet: Klap.P5/67; Magyar Digitális Képkönyvtár

Zala György a maga korában páratlan remekművet alkotott. Nem volt könnyű dolga, egy már kész kompozíciót kellett a maga elképzelése szerint átformálnia, és bebizonyítani az emlékmű sorsáért aggódó aradiaknak, hogy minden változtatás a mű előnyére fog válni. Az allegorikus szoborkompozíciók önállóan is megállták a helyüket, mint ahogy ezt a nemzetközi megmérettetések is igazolták. 
A talapzaton tizenhárom dombormű látható a vértanúk nevével és arcképével. Az emlékmű fő alakja, Hungária, a talapzatból kiemelkedő négyszögletű oszlopon áll. Öltözete részletekbe menő aprólékossággal kidolgozott, és a magyar történelem különböző korszakát ötvözi. Az oszlop körül négy allegorikus szobor látható: az Ébredő szabadság, a Harckészség, az Áldozatkészség és a Haldokló harcos. Bármelyik irányból szemléljük a műalkotást, a teljes kompozíció egy dinamikus egységet alkot.

• 
• 
• 

Az aradi köztéri szobrok kálváriája az impériumváltást követően, még a trianoni döntés előtt elkezdődött. A román hatóságok 1919. október 10-én a Szabadság- és a Kossuth-szobor lebontásáról döntöttek. A határozatban már megfogalmazódott a Magyarországnak történő átadás lehetősége is. Barabás Béla mint Arad vármegye volt főispánja egy emlékiratban tiltakozott az emlékművek elbontása ellen. 1921-ben, a Kossuth-szobrot ért vandál támadás után, a város román vezetése az emlékművek bedeszkázása mellett döntött. Majd elindult egy több évig tartó diplomáciai huzavona. Románia az átadandó szobrokért cserébe a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből bizonyos „román vonatkozású” műkincsek átadását kérte. Barabás tudni vélte, hogy a tárgyalások e téren végül Bocskai koronáján feneklettek meg, a román állam ugyanis igényt tartott a Bécsben őrzött fejedelmi kincsre is, és szerette volna, ha Magyarország hasonló igényéről lemondana.
Miután egyértelművé vált, hogy a szobrok nem maradhatnak Aradon, Barabás Béla mindent elkövetett a Budapestre történő kijuttatásukért.

Barabás ugyan emlékiratában egyértelműen az Országház előtti leendő Kossuth teret jelölte meg, de a névvesztés miatt nagyon valószínű, hogy Zala György valóban a Szabadság-térre gondolt. Ugyanis az 1848–49-es szabadságharc budapesti emlékterére néhány évvel korábban már tervezett műalkotást, ezért nagyobb valószínűséggel illesztette képzeletében az aradi vértanúk emlékművét a Szabadság tér középpontjába. És itt álljunk meg egy pillanatra, és engedjük szabadon fantáziánkat: milyen csodálatos látvány lenne ma a budapesti Szabadság tér az aradi Szabadság-szoborral!

A budapesti Szabadság tér az irredenta szobrokkal, Budapest, Karinger 1939. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár (Piarista képeslapgyűjtemény) Jelzet:Klap.P20/55; Magyar Digitális Képkönyvtár

A román kormány 1925. május 30-án adta ki a rendeletet a szobrok lebontásáról és elraktározásáról. Július hónap folyamán a föld színéig elbontották és egy régi katonai lovarda épületébe szállították el mindkét emlékművet. A Szabadság téren csak a műalkotást körbefutó vasrács maradt meg. Reményik Sándor négy év elteltével fogalmazta meg az alábbi sorokat:

A második világháború után mutatkozott némi remény a Szabadság-szobor újraállítására Aradon. Sztálin halála után a román és magyar állam között megújuló diplomáciai kapcsolatok végre a kölcsönösség szintjéig jutottak. A magyar állam vállalta és meg is valósította a második világháborúban Magyarország területén elesett román katonák emlékhelyeinek felállítását, cserében Románia lépéseket tett az aradi Szabadság-szobor helyreállítására. 1956 őszén már a talapzat eredeti gránitköveit is kiszállították a térre. Ugyanakkor számos román értelmiségi aláírásával tiltakozó beadványt juttattak el Gheorghe Gheorghiu-Dej-hez, amelyben megfogalmazták azt a tézist, miszerint a vértanú tábornokok vezetésével, a szabadságharc idején a magyarok román falvakat égettek fel és románok tízezreit gyilkolták le. A történelmi tényeket teljes mértékben mellőző állítás a mai napig érezteti hatását, elég, ha csak elolvassuk az 1990-es években a kolozsvári Biasini-szálló falára erősített emléktábla szövegét. Végül az 1956-os forradalom elsöpört minden helyreállítási szándékot.
A két emlékmű szobordíszeit a lovarda épületéből egy sporttelep melletti üres telekre szállították, erről tanúskodik néhány titokban készített amatőr felvétel 1965-ből, amelyet Mózer István tett közzé a Szabadság-szoborról írott könyvében.
Ezt követően a Kossuth-szobor és mellékalakjainak sorsa ismeretlen. Valószínűleg nem kerülték el a lebontott köztéri emlékművek gyakori végzetét: a beolvasztást. A Szabadság-szobor alakjait az aradi várba szállították és a bástyák közötti sáncba rakták le. Itt várták sorsuk jobbra fordulását, amely 1999. október 1-jén következett be. A két állam miniszteri szintű megállapodása nyomán a szoboralakok végre kiszabadulhattak a „várfogságból” és ideiglenes menedékre leltek a minorita templom udvarán. A restaurálás ideje alatt egyeztettek a szobor leendő helyéről is, mert az eredeti tér már foglalt volt. Így végül a választás a központhoz közel eső Tűzoltó (volt Attila) térre esett. A teret felújították és kialakították a román–magyar megbékélés parkját. A parkban 2004. április 25-én leplezték le a Szabadság-szobrot és vele szemben egy diadalkaput, amelyen 1848-as román forradalmárok haladnak át.

A Megbékélés parkja. Fotó: Vallasek István

Az újraavatás alkalmából Murádin Jenő erdélyi művészettörténész összegezte az aradi tizenhárom emlékművének történetét.
A Szabadság-szobor hányatott sorsát egészen a közelmúltig végigkísérve, és látva a szobor körül kialakult méltatlan eljárásokat – beleértve a jelenlegi helyen történt kompromisszumos és tiltakozásokkal kísért újraállítását is – mégiscsak ki kell mondanunk, a szobor az aradiaké, őket illeti, és azt a helyet: a Magyar Golgotát.

• 
• 
• 
• 
• 

 

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat tizenötödik részében Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa a hajdan szebb napokat látott Corvin Áruházról írt.

Stühmer, Caola, Orion, Corvin, Közért… Csupa olyan márka, divatosabb szóval brand, amelyről szinte mindenkinek beugrik egy termék, egy logó, egy szlogen. „Legnagyobb áruház – legnagyobb választék”. Sokan emlékeznek még ma is erre a szlogenre, és a többség még azt is tudja, hogy a Corvin Áruházhoz fűződik.
Az egykor ismert, sokszor ma is élő márkákat valaha rengeteg plakát hirdette. A cégeknek a kor legnevesebb alkotói dolgoztak. Magyar márkák – magyar plakátok címmel a Plakát- és Kisnyomtatványtár kiállítást tervezett, amely a koronavírus-járvány okozta kényszerű leállás miatt nem valósulhatott meg. Ezért május 20-tól – az OSZK márkanevet erősítve – szerdánként blogsorozatban mutatjuk be a népszerű magyarországi márkákat hirdető archív kincseinket! Ezúttal Budapest hajdan legnagyobb áruházát, a ’20-as ’30-as évek plázáját, a Corvin Áruház történetét és a reklámozására készült plakátokat mutatjuk be.
Az egyik legrégebbi budapesti nagyáruház központi fekvésének köszönhetően évtizedekig a főváros egyik leglátogatottabb áruháza volt. A budapestiek mellett a vidékről érkező vásárlók számára is könnyen megközelíthető volt a Keleti és a Nyugati pályaudvar közelsége miatt, ez is magyarázza a több évtizeden át tartó töretlen sikerét. A Népszínház utca 1–3. cím alatt épült 1906-ban az Apolló filmszínház. (Ez volt az első olyan mozi, mely eleve annak is épült.) 1914-ben vetítéseket is tartó kabarévá alakult, de az építőanyagok nem bizonyultak időtállónak, ezért a mozit 1923-ban le kellett bontani és a helyére építették a Corvin Áruházat – az 1920-ban Blaha Lujza nevét felvett téren –, melyet 1926. március 1-jén adtak át a vásárlóknak.

Corvin Áruház megnyílt. Grafikus: Faragó Géza. Jelzet: PKG.1926/279 – Plakát- és Kisnyomtatványtár; Magyar Digitális Képkönyvtár

A Corvin Áruházat Reiss Zoltán tervei alapján építették, klasszicizáló stílusú, díszes palotahomlokzattal. Az áruház megjelenésével a Blaha Lujza téri csomópont a főváros egyik legforgalmasabb kereszteződésévé vált, itt helyezték üzembe az ország első villanyrendőrét 1926. december 23-án. A látszólag egyemeletes homlokzat valójában négy emeletet rejtett. A bejárat mögött kétszintes, üvegtetős csarnokrész fogadta a vásárlókat. A belső tereket és felületeket Beck Ö. Fülöp és Pongrácz Szigfrid szobrászművészek munkái díszítették.

Corvin Áruház Budapest látványossága. Grafikus: Pólya Tibor. Jelzet: PKG.1928/149. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Corvin az első áruház volt Budapesten, ahol nemcsak vásárolni lehetett, de látványosság is volt, és szórakozási lehetőséget is biztosított. Az áruházban több más mellett volt vendéglő, kávéház, menetjegyiroda és gyorsfényképészet is, divatbemutatókat és képzőművészeti kiállításokat rendeztek, a vásárlókat pedig délutánonként szalonzenével szórakoztatták. A Corvinban nagy sikernek örvendett az 1931-ben felszerelt mozgólépcső, amely az első ilyen szerkezet volt az országban.

Szerezz örömet! Corvin ajándék – Boldog karácsony! Grafikus: Mohrlüder Vilmos. Jelzet: PKG.1931/169. – Plakát- és Kisnyomtatványtár

1930-ban a Pesti Hírlap így írt az áruházról:

• 
• 

Látható, hogy a ’30-as években hasonló stílusú plakátok hirdették a divatot és a Corvint. Nem véletlen, hiszen a plakátok alkotója ugyanaz a személy: Mohrlüder Vilmos (1899–1993) volt, aki abban az időben a Corvin reklámplakátjait készítette. Mohrlüder Vilmos építészmérnöknek tanult, majd Pólya Tibor és Feiks Jenő szabadiskolájában folytatta tanulmányait. Az alkalmazott grafika területén dolgozott elsősorban, reklámgrafikával, fényreklámok tervezésével foglalkozott. 1945 után az Állami Áruházak tervezőgrafikusa és kirakatrendezője volt.

Tavasz a Corvin Áruházban. Grafikus: Mohrlüder Vilmos. Jelzet: PKG.1931/209 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az áruház a II. világháború során kiégett, 1944-ben bezárt, 1948-ban államosították. Újjáépítése után Budapest Nagyáruház néven működött. Az 1956-os forradalomban az épületet nagyobb károk érték. 1966-ban az Országos Áruházi Vállalat üzemeltetésébe adták, amely 1967-től Centrum Áruházak keretében folytatta tevékenységét, az áruház pedig felvette a Centrum Corvin Áruház nevet. A belső felújítás mellett ekkor került a tér felőli homlokzatra a jellegzetes – és nagyon csúnya – alumíniumborítás, amelynek a rögzítése több rombolással járt, mint a világháború és a forradalom tűzharcai együttvéve. A ’70-es, 80-as években a „Legnagyobb áruház – legnagyobb választék” és a „Minden szinten – szinte minden” szlogenek voltak azok, amelyekről a Corvin Áruház juthatott eszünkbe.

• 
• 

A ’90-es évek közepén a modernebb, divatosabb plázák és bevásárlóközpontok építése fokozatosan háttérbe szorította a Corvinhoz hasonló régi nagyáruházak jelentőségét és versenyképességét. 1999-ben a Corvin Áruház a Skála áruházainak tagja lett. Egy bérlő és 5 hónap zárva tartás után, 2006 decembere óta Skála Áruházként működik. 2018. május 23-án elkezdődött az alumíniumburkolat eltávolítása. A Wikipédia szerint a Corvin tulajdonosa magánberuházásban tervezi az épület felújítását. A Blaha Lujza tér felújításával egyidejűleg a műemléki homlokzat felújítása lesz a tervek szerint a munkálatok utolsó üteme.

Kopcsay Ágnes (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

A Magyar márkák című sorozatunk további részei: 1. rész: Stühmer; 2. rész: Közért; 3. rész: Orion; 5. rész: Ibusz; 6. rész: Modiano; 7. rész: Tungsram; 8. rész: Törley; 9. rész: Dreher; 10. rész: Állatkert; 11. rész: Szalámi