A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Az 1848–49-es szabadságharc csatáiban néhány zászlóalj kiemelkedő hősiességgel harcolt, vitézségük miatt kiérdemelték, hogy megkülönböztető jelzést viseljenek, és később ezen a néven illették őket. Ezek közé tartozott a kassai 9-ik „vörössipkás” zászlóalj is.
A Kassán 1848. május végén toborzott 9-ik honvédzászlóalj első csatáit a szerb felkelők ellen vívta a Bánságban. Itt sorolták be őket a Damjanich vezérőrnagy által vezetett III. hadtest kötelékébe, amellyel később részt vettek a dicsőséges tavaszi hadjáratban. Tápióbicskénél a szegedi 3-ik „fehértollas” zászlóaljjal rivalizálva, de végül is közösen fordították meg a csata kimenetelét. Következtek a győztes csaták: Isaszeg, Vác, Nagysalló, Komárom, majd az egész megkoronázásaként Buda várának bevétele 1849. május 21-én. A zászlóalj történetéről bővebben itt olvashatunk.
Kassa polgáraiban régóta érlelődött a gondolat, hogy méltó emléket állítsanak a városhoz köthető legendás zászlóaljnak.

Kassa – Fő utca. Képeslap – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kassai honvédszoborra meghirdetett pályázatra 27 munka érkezett be. A szoborbizottság 1904. március 27-én értékelte a pályaműveket, amelyeket előtte kiállítottak, hogy az érdeklődő közönség, így a Budapesti Hírlap tudósítója is, megtekinthesse. Érdekes jelenség, hogy a korábban alkalmazott művészeti megoldások és allegóriák mint idejét múlt sablonok söpörtettek ki a zsűrizés során.

A szoborbizottság végül három pályaművet tartott érdemesnek a megvalósításra. Azonban mindhárom mű kivitelezési költsége jóval meghaladta a rendelkezésre álló keretet, ezért a bizottság egy újabb fordulót hirdetett, amelyben felkérte a három pályázót a költségek csökkentésére. A megbízást végül Horvay János és Szamovolszky Ödön szobrászművészek nyerték közös alkotásukkal.

Mint a megvalósult emlékműről készült felvételeken is látjuk, az alkotópáros, hogy a rendelkezésre álló költségkeretbe beleférjen, lemondott a lobogóról, helyette puskát adott a vörössipkás honvéd kezébe, és ami talán a legbölcsebb döntésnek bizonyult, lemondott Árpád alakjáról is, amely a szabadságharc helyett inkább a honfoglalás eseményére emlékeztette volna a szemlélőt.

Kassa – Honvéd szobor. Képeslap. Jelzet: K 801 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A műalkotás helyét Kassa központjában, a Szent Mihály-kápolna melletti parkban jelölték ki. Felavatására 1906. szeptember 9-én került sor. A szobor leleplezésének ünnepén beszédet mondott Rakovszky Endre, Abaúj vármegye főispánja. A korabeli sajtó külön gesztus értékű jelentőséget tulajdonított annak, hogy a magyar kormány hivatalos képviseletében, a közös hadsereg tisztjeinek jelenlétében, Jekelfalussy Lajos honvédelmi miniszter koszorúzott.

Kassa – A Szent Erzsébet-székesegyház déli része a Szent Mihály-kápolnával. Képeslap. Jelzet: K 898 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Horvay János és Szamovolszky Ödön műve a maga korában valóban eredeti alkotói gondolatnak minősült és később a magyar képzőművészetben megnyitotta útját a különböző történelmi idősíkokat ötvöző páros szoborábrázolásoknak. Ennek a kifejezésmódnak az ihletőjét az ősmagyar-székely (hun) mondavilágban kell keresnünk, ahol Csaba királyfi a múltból tér vissza „csillagösvényen”, és megsegíti népét a vesztésre álló csatában. A kassai Honvédszobor esetében, a „hely szelleméhez” igazodva, egy kuruc vitéz bátorította a csatába vonuló 48-as honvédet. A múlt és jelen kapcsolatát kifejező páros szoborábrázolások különösen az első világháborús emlékműveknél terjedtek el az 1930-as években Magyarországon. Ilyent láthatunk Zalakomáron, Nyergesújfaluban, Tokodon, Pesthidegkúton, vagy éppen Ráckevén.

• 
• 
• 

Az emlékmű kálváriája jóval a trianoni döntés előtt kezdődött. 1919. március 15-én a magyarok részéről spontán megemlékezés szerveződött a szobor körül. A cseh katonák a tömeget durván feloszlatták, majd a megmozdulásra válaszul másnap éjszaka nekiláttak az emlékmű ledöntésének. A szoborfejeket lefűrészelték, majd az torzót kötelekkel lerángatták a talapzatról. Március 17-e reggelén a kassai polgárokat sokkolta a látvány.

Kassa – Honvéd-szobor 1919. Korabeli fotó magángyűjteményből

A tömeg egyre nőtt és fokozódott az elkeseredettsége. Egy századnyi katonát vezényeltek ki a kassai magyarok spontán tüntetésének megfékezésére. A dühös tömeg a feloszlató parancsnak nem akart engedelmeskedni.

A megcsonkított szobrokat elszállították a térről a kassai múzeum előcsarnokába, majd néhány évvel később beolvasztották. A talapzatot megfosztották a feliratoktól, és ahogy az 1930-as években készült felvételen láthatjuk, egy kőből készült virágkaspót helyeztek rá.

• 
• 

Az első bécsi döntést követően, a visszatért Kassán mozgalom indult a Honvéd-szobor újbóli felállítására. Szoboralapot hoztak létre és gyűjtéseket szerveztek. Sajnos a történelmi események alakulása a megvalósulást megakadályozta.

1941-es szimfonikus hangverseny plakátja. Jelzet: PKG 1941-0315 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A második világégést követően a talapzat sem kerülhette el sorsát. Az egykori emlékműnek igyekeztek még a nyomát is eltüntetni. Ma, ha Kassán járunk, a Szent Mihály-kápolna tövében, a parkban a Honvéd-szobor egykori helyén egy díszkutat találunk.

• 
• 

Ahogy az előző részekben is láthattuk, lehet bármennyire erős a múlt eltörlésének igyekezete, a legtöbb esetben egy kis részlet, egy szoborfej, egy faragott kő megmenekül, és fizikai jelenlétével arra késztet, hogy emlékezzünk. Tavaly óta Kassán, a MaJel Rovás Központ Erzsébet utca 42. szám alatti székházának kapualjában az egykori emlékmű talapzatának egyik kőtáblájáról újra olvashatjuk a 9-ik vörössipkás zászlóalj dicső csatáinak helyszínét: „Vácz, Nagy-Salló, Komárom, Budavár…” És nem felejtünk.

Kassa 2019. Füzesi Magda felvétele

A kőtáblát Halász György helytörténész, a kassai Henszlmann Imre Történelmi Társaság elnöke találta meg a Hernád folyó árvízvédelmi töltésében. Erről olvashatunk bővebben a Magyar Nemzet 2019. december 21-i számában, illetve az amikassa.sk hírportálon.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 15. Törökbecse; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly ; 30. Marosvásárhely 1.

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszonegyedik részében részében Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa híres magyar márkanevek történetéről szóló összeállításának hetedik folytatását közöljük.

Stühmer, Caola, Orion, Corvin, Közért… Csupa olyan márka, divatosabb szóval brand, amelyről szinte mindenkinek beugrik egy termék, egy logó, egy szlogen. A körbe foglalt két színű T betűről egyértelműen a Tungsram márkanév jut eszünkbe. Az egykor ismert, sokszor ma is élő márkákat valaha rengeteg plakát hirdette. A cégeknek a kor legnevesebb alkotói dolgoztak. Magyar márkák – magyar plakátok címmel a Plakát- és Kisnyomtatványtár kiállítást tervezett, amely a koronavírus-járvány okozta kényszerű leállás miatt nem valósulhatott meg. Ezért május 20-tól – az OSZK márkanevet erősítve – szerdánként blogsorozatban mutatjuk be a népszerű magyarországi márkákat hirdető archív kincseinket!

A Tungsram márkanév több mint 100 éve létezik, ami szinte hihetetlen, hiszen nagyon kevés márka éri el ezt a matuzsálemi kort. Az egyik első Tungsram plakát, amely egyben az egyik legnépszerűbb és legismertebb is, Faragó Géza (1877–1928) alkotása.

Tungsram. Grafikus: Faragó Géza. Jelzet: PKG.1914e/349/a – Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

Látom a fényt az alagút végén – ha csak ezt a mondást ismernénk, akkor is értenénk, hogy a fény a reményt, a biztonságot, az optimizmust jelenti. Életünk elképzelhetetlen fény, világosság nélkül. A természetes fény a nap, a hold és a csillagok. A mesterséges fényforrások az idők során sokat változtak, a tűztől a halogénlámpákig hosszú idő telt el. Ebben a sorban fontos helyet foglal el a villanykörte, az izzó, hivatalos nevén izzólámpa, amely az egyik legrégebbi elektromos fényforrás. Fényét elektromos áram által felizzított vezető szál adja, amelyet az üvegben lévő semleges gáz véd a levegő oxidáló hatásától.

Tungsram. Grafikus: Amberg József. Jelzet: PKG.1926/354 – Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

A ma használatos izzólámpa feltalálójaként Edisont (1847–1931) tartják számon, de számos más feltaláló is foglalkozott hasonló kutatásokkal, illetve az izzólámpa fejlesztésével. Nagy előrelépés volt, amikor 1904-ben az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. mérnökei Budapesten szabadalmaztatták a volfrámizzószál gyártási eljárását, melynek eredményeként az izzószál fényesebben világított és hosszabb élettartamú volt, mint az addigi szénszálas izzók. A volfrámszálas izzó, melynek a gyártását 1907-ben kezdték meg, Európa-szerte Tungsram márkanéven vált ismertté. A volfrámot angolul tungstennek, németül wolframnak nevezik és a kettő összevonásából alakították ki a Tungsram nevet, amelyre 1909-ben, a körbe foglalt „T” betűvel együtt, védelmet jegyeztettek be.

Tungsram. Jelzet: PKG.én/153 – Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

A világhírnévre szert tévő vállalat egykor egy bécsi cég, Egger Bernát távírdaszerelő műhelyének magyar leányvállalata volt. Ekkor kezdett el terjedni Edison szénszálas izzólámpája, és Egger már 1887-ben megszerezte a gyártás jogát. A bécsi gyár és a budapesti műhely már akkor elkezdte az izzók gyártását, amikor más országok és cégek még egyáltalán nem foglalkoztak ezzel. 1896-ban, az Egger és Tsa budapesti műhelye felvette az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. nevet, hangsúlyozva ezzel fő profiljukat, az izzólámpagyártást. 1901-ben a gyár Újpestre költözött, sziluettje látható az alábbi plakáton.

Tungsram. Grafikus: Csemiczky Tihamér. Jelzet: PKG.1948/156 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A gyár vezetője Aschner Lipót (1872–1952) volt, aki 1892-ben kereskedősegédként kezdett el dolgozni a cégnél, és 1921-ben már ő volt a vezérigazgató. Aschner tudta, hogy a nemzetközi siker csak úgy tartható fenn, ha a cég élen jár a technológiai fejlesztésekben. Magyarországon először hozott létre ipari bázison működő kutatóintézetet, ahol mindig a kor legjobb szakembereit alkalmazta. Emellett azon is folyamatosan dolgozott, hogy a tömegtermelést megvalósítsa. A technológiát, a tömeggyártásra alkalmas automata gépeket 1922-től részesedés fejében a General Electric adta. 1932-re az amerikai cég már többségi tulajdonossá vált a Részvénytársaságban.

Tungsram krypton superba. Jelzet: PKG.én/25 – Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

1931-ben a Tungsramnál újabb kutatások eredményeképpen a lámpabúrát kriptonnal töltötték meg. A kriptonizzó néhány év elteltével magasabb élettartama, gazdaságosabb fényhasznosítása miatt már a világpiacon is elismert volt, és ez csak egy a Tungsramhoz köthető számos jelentős felfedezés, szabadalom közül.

Tungsram krypton. Grafikus: Adler György (Georg). Jelzet: PKG.1938/321 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Tungsram a két világháború alatt nagy mennyiségű hadiipari megrendelést kapott, ezért legjövedelmezőbb gyártmányaik a rádiócsövek lettek. A cég 1925-től Tungsram márkanévvel rádiókat is készített.

Tungsram rádió. Jelzet: PKG.én/A/3 – Plakát- és Kisnyomtatványtár – Magyar Digitális Képkönyvtár

A sikerszériának a második világháború vetett véget, amely hatalmas károkat okozott a Tungsramnak. Az épületek súlyos károkat szenvedtek, a gépeket pedig a szovjet hadsereg elszállította. Aschner koncentrációs táborba került, ahonnan csak 1948-ban tért vissza, és kinevezték ugyan igazgatónak, de hatalma nem volt a gyárban. Az államosítás után újra megindult a kriptonizzó és a fénycsőgyártás, de elsősorban a megalakuló KGST piacra termeltek.

• 
• 

Sok átszervezés és új gyáregységek (Vác, Gyöngyös, Nagykanizsa, Zalaegerszeg, Kaposvár stb.) létrehozása jellemezte az ezt követő éveket. A vállalat az exportjogát 1957-ben, az importjogot 1968-ban kapta vissza.

• 
• 
• 

A nyugati piacokon is egyre sikeresebb volt a cég, a ’80-as évektől kiépítette külföldi értékesítési hálózatát is. A rendszerváltás után a General Electric vásárolta fel a Tungsram többségét, amely annak idején – a tömeggyártás beindításával – a világhírnévhez is hozzásegítette a vállalatot. 1994-től kizárólagos tulajdonosa a cégnek, ami GE-Tungsram néven működik. A Tungsramot hirdető plakátok, mint általában a grafikai plakátok, átalakultak. A művészek tervezte plakátokat felváltották a fotómontázsok, az ötletes ábrázolást pedig a szikár információk.

• 
• 

A Tungsram Rt. történetéről a százéves évforduló kapcsán egy könyv is született, amely a Magyar Elektronikus Könyvtárban olvasható.

 Kopcsay Ágnes (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

A Magyar márkák című sorozatunk további részei: 1. rész: Stühmer; 2. rész: Közért; 3. rész: Orion; 4. rész: Corvin; 5. rész: Ibusz; 6. rész: Modiano; 8. rész: Törley; 9. rész: Dreher; 10. rész: Állatkert; 11. rész: Szalámi

 

 

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat huszadik részében Sebő Judit, a Fényképtár munkatársa az első világháborús fotógyűjteménynek az Alpokban zajló hadmozdulatokat megörökítő fényképei közül válogatott.

A Fényképtár első világháborús fotógyűjteménye egy kisebb, de annál hatásosabb csokornyi fotót őriz a háborús eseményeknek arról az időszakáról, amelyet németül Gebirgskriegnek, olaszul Guerra Biancának neveznek. Havas hegycsúcsok, meredek sziklafalak, 3000 méternél is magasabban húzódó fennsíkok, hágók és sziklaperemek voltak az embert próbáló harcok helyszínei, amelyek a Déli Mészkő-Alpok több régiójában, egyebek közt a Dolomitokban, a Karniai Alpokban, az Ortler-Alpokban és Adamello környékén találhatók.

Berliner Illustrations-Gesellschaft: Megfigyelési őrhely a déli határon: két szuronyos puskás katona egy magaslaton. Felvétel ideje: 1915. május 23 – 1917. november 30. 148x108 mm. Fényképtár: Jelzet: FVB 0623 – Fotótér

A Monarchia részéről a Kaiserjäger, azaz a tiroli „hegyivadász” – valójában könnyűgyalogos – csapatok álltak szemben az olasz Alpinival, a különleges hegyi gyalogos osztagokkal. Míg az olasz csapatok valóban helyben, azaz a hegyvidéken toborzott katonákból álltak, akik tehát ismerték a viszonyokat és hozzá voltak szokva a magaslati léthez, addig az osztrák–magyar sereg négy hegyivadász ezredében a birodalom más területeiről származó katonák is voltak az esetleges tiroliak mellett. A beszámolók szerint az ellenfelek voltaképpen tiszteletben is tartották egymást, és amikor rajtuk múlhatott, megszakították az értelmetlen öldöklést. Így is megdöbbentő az áldozatok hatalmas száma. A veterán olasz hegyi gyalogosok egyesületének egy néhány évvel a háború után megjelent kiadványában már megszépítve, magasztalva írtak a „kötéltáncos”, akrobatikus alpesi háborúról, amely elvontságában inkább egy nemes sporthoz közelített. Valóban messze volt ez a síkságok sártengereitől és a könnyebben megközelíthető vidékek csatáitól, de borzalmakban nem maradtak el azok mögött az itt zajló összecsapások sem. Az viszont igaz, hogy a harmadik – mindkét féllel szemben egyformán kegyetlen – ellenfél a természet volt.

Ismeretlen alkotó: Katonák kapaszkodnak fel a Monte Ghisniz oldalán, a Júliai Alpokban. Felvétel ideje: 1915. május 23.–1917. november 30. Zselatinos szárazlemez. 85x85 mm – Fényképtár. Jelzet: FVA – Fotótér

Ami a sportot illeti: megfigyelve a lélegzetelállító helyeken közlekedő katonákat a fotókon, feltűnik, hogy a körülményekhez kevéssé illő katonaruházatban és csekély felszereléssel mozogtak ott, ahova manapság nemcsak a professzionális, hanem az amatőr szikla- vagy hegymászók is kényelmes és célirányos öltözékben, felkészülten indulnak. A sziklafalra felkapaszkodó vagy onnan éppen leereszkedő katonákat ábrázoló, gyakran művészileg is elsőrangú fotókhoz a legtöbb esetben csak egy általános, a helyzetet leíró címet adtak meg – amelyet a fotóügynökségek átvehettek –, pontos helyszín-meghatározást szinte sohasem. Esetleg annyit, hogy „a tiroli hegyekben” vagy „a Dolomitokban”. Úgy látszik, ezek a képek eleve némileg propagandisztikus, az extrém körülmények között helytálló katonahősök erőfeszítéseinek bemutatása céljából készülhettek a nagyközönség számára, nem elsősorban konkrét események emlékei gyanánt.

Georg Haeckel, Otto Haeckel: Itáliai hadszíntér. Osztrák katona ereszkedik le a sziklafalon. 1915. május 23 – 1917. november. 30. Méret: 170x120 mm – Fényképtár. Jelzet: FVB 0814 – Fotótér

A különleges hadszíntéren nem csupán maga a harc volt igen nehéz, hanem az utánpótlás biztosítása is. Néhány fénykép éppen a komplikált szállítást örökíti meg. Néhol egyenesen a sziklafalba kellett vájni vagy erősíteni az utat, másutt alagutat vájtak: ezek a katonák által hagyott „nyomok”, a biztosított útvonalak – via ferraták –, alagutak és függőhidak sok helyen még ma is láthatók és néhol végig is járhatók. Ilyenek pl. a Piccolo Lagazuoinál kiépült via ferraták, a Via Ferrata De Luca vagy az Alpinisteig a Sexteni-Dolomitokban. Ezeken kívül is látni itt-ott megmaradt fedezékeket, rozsdásodó konzervdobozokat, illetve a felrobbantott hegycsúcsok szerteszóródott köveit: a hegység tehát egy nagy szabadtéri múzeumként is felfogható.

Fényképtárunk első világháborús gyűjteményének digitalizálása és feldolgozása elkészült, több mint tízezer tételt számláló Fotótér című szolgáltatásunkat a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából 2020. június 4-én indítottuk el.

Sebő Judit (Fényképtár)

Felhasznált irodalom:

• The Kaiserjäger trail. In. Alta Badia Brand Ltd. Consortium
• Via Ferratas – on the paths of World War One. In. komoot.com
• Eugen E. Hüsler: Klettersteige aus Kriegszeiten in den Dolomiten. In. Begsteiger.de
• Claus Christian Malzahn: Ein Aufstieg zu den Spuren des Alpenkriegs. In. Welt.de, 23.12.2013.
• Kaiserjäger (szócikk).  In. Wikipedia (német)
• Alpini (szócikk). In. Wikipedia (olasz)
• Gebirgskrieg 1915–1918. In. Wikipedia (német)
• Guerra Bianca. In. Wikipedia (olasz)
• Die Tiroler Kaiserjäger. In. Gebirgskrieg.heimat.eu
• Gesprengte Berge – getrennte Herzen. Der Erste Weltkrieg in den Dolomiten (Dokumentation von Marco Rosi). In. tv.orf.at/ORFdrei
• Clémentine Tholas-Disset, Karen A. Ritzenhoff: Humor, Entertainment, and Popular Culture during World War I, London, Palgrave Macmillan, 2015.
  

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

 

Karacs Ferenc, mint azt az életrajzát ismertető első részben már említettük, a térképek mellett különféle kiadók megbízásából számos egyéb művet, rézmetszetet is készített. Ezek a metszettáblák általában egy-egy könyv mellékleteként jelentek meg, de volt olyan, amely egyedi kiadványként készült és ekként is forgalmazták. Az alábbiakban ezekből a metszetekből mutatunk be szép példákat.
Karacs kevés alakos ábrázolást, arcképet, allegóriát metszett. Legkorábbi ilyen műve címlapmetszeten látható. Karoline Pichler (1769–1843) a 19. századi első felének népszerű osztrák írója volt, aki elsősorban történelmi regényeivel vívott ki magának elismerést. A sikeres írónő bécsi szalonja a korszak irodalmi és művész értelmiségének kedvelt találkozóhelye volt. Legelső műve, az 1800-ban Bécsben közreadott Gleichnisse című verseskötet 1807-ben, Kelemen Borbála (1779/80–1838) fordításában Pichler Karolina hasonlatosságai címmel Pesten is megjelent. A címlapon látható Pszükhé mitológiai alakjának metszetét Karacs készítette. Előképként a bécsi kiadás címlapján lévő, Blaschke János (1770–1833) pozsonyi származású rézmetsző által készített metszetet használta.

Pichler Karolina hasonlatosságai, Pest, M. Institoris K., 1807. Címlap Pszükhé alakjával, 12,5x8,3 cm – Törzsgyűjtemény

A Karacs által készített legkorábbi ismert arcképmetszet Mária Terézia (1717–1780) uralkodónőt ábrázolja és könyvillusztrációnak készült. Franz August Schiller Gallerie interessanter Personen, ... című műve (1798) az európai kultúrtörténet neves személyiségeinek, császároknak, hadvezéreknek, filozófusoknak, tudósoknak, íróknak, felfedezőknek az életét ismerteti. A magyar változat, amelynek címe: Biographiák vagy a’ régi és újabb időbéli nevezetes embereknek életeknek ’s viselt dolgaiknak le irásai, az eredeti mű 1804-ben megjelent 4. kiadása alapján készült. A Schiller-mű közreadásával a fordító, Tanárky Mihály (1781–1842) és a kiadó, Trattner Mátyás (1745–1828) a fiatalok elé kívánt példaképeket állítani. Az 1. kötet 1810-ben, a 2. 1812-ben jelent meg. Utóbbihoz készítette Karacs Mária Terézia királynő, német-római császárné portréját.

Mária Terézia (1717–1780) királynő, császárné. 14,6x8,2 cm. In. K. A. Schiller. Biographiák vagy a’ régi és újabb időbéli nevezetes embereknek életeknek ’s viselt dolgaiknak le irásai c. mű előzéklapjaként, Pest, Trattner M., 1812. – Törzsgyűjtemény

Karacsnak egy másik gondos kidolgozású, szép portrémetszete történeti tárgyú műben, annak előzéklapjaként jelent meg 1815-ben. Fessler Ignác Aurél (1756–1839) történetíró több könyvet írt a magyar középkorról. Ezek között a legjelentősebb az 1815 és 1825 között Lipcsében megjelent 10 kötetes Magyarország-története. Egy másik műve, az Árpád-ház három nagy királyának, Szent Istvánnak, Szent Lászlónak és Könyves Kálmánnak életét bemutató műve először német nyelven jelent meg Boroszlóban 1808-ban. A’ három magyar nagy királyok viselt dolgainak rajzolatja című magyar változathoz készítette Karacs a királyok kisméretű portréinak metszettábláját. A metszet rajzolója az augsburgi születésű, 1809-ben Pesten letelepedett Kaergling János Tóbiás (1780–1845) volt, aki mintaként Blaschke János (1770–1833) rézmetszőnek a német kiadás címlapján látható hármasportréját használta.

Szent István, Szent László és Könyves Kálmán arcképei, Kaergling János Tóbiás (1780–1845) rajza után metsz. Karacs, 15.6x9.7 cm. In. Fessler I. A.: A’ három magyar nagy királyok viselt dolgainak rajzolatja, Pest, Trattner János Tamás, 1815. Előzéklap – Törzsgyűjtemény

Művek Karacs betűmetszői életművéből

Karacs korának elismerten egyik legjobb betűmetszője volt, így nem véletlen, hogy számos kiadvány, könyv, illetve folyóirat címlapjának metszését is szívesen rábízták Karacsra a kiadók. A címlapokra esetenként kisebb-nagyobb allegorikus alak vagy jelenet is került. Így történt ez a Gyürky István (1756–1807) halála alkalmából kiadott kis mű esetében is. A Néhai nagy méltóságú Lossontzi Gyürky István úr’ sir halma. című 1808-ban megjelent kis kötet Gyürky István kancelláriai tanácsos, királyi biztos életét ismertető, érdemeit méltató gyászbeszédeket tartalmaz. Báthory Gábor (1798-1872) és Sárváry Pál (1765–1846) az elhunytat méltató beszédeit és Lukáts Mihály temetési beszédét. A kötet metszett címlapját, a gyász és a sír kellékeiből formált kis képpel Karacs készítette.

A Néhai nagy méltóságú Lossontzi Gyürky István úr’ sir halma, [Báthory Gábor, Sárvári Pál, Lukáts Mihály halotti beszédei], Vátz, Gotlib Ny., 1808. Címlap. 18x9.3 cm – Törzsgyűjtemény

Karacs Ferenc testvére, a művelt és tudós református lelkész Karacs János (1766–1825) ebben a művében az emberi lélek halhatatlanságának keresztény szellemben írt bizonyítására vállalkozott. A Halhatatlan halandó... című 51 oldalas kis kötet címlapját, a feliratokat és a kis képet, amely a halál megrendítő pillanatának és a lélek testtől való elválásának művészi eszközökkel nem könnyen megragadható pillanatát tolmácsolja, öccse, Karacs Ferenc metszette. A kötet 1818-ban jelent meg Trattner János Tamás (1789–1825) kiadásában.

Karacs János: Halhatatlan halandó..., Címlap, 20,3x12,2 cm; Pest, Trattner J. T., 1818. – Törzsgyűjtemény

Ugyancsak alapvetően betűmetszői feladatot jelentett Karacs számára az akadémiai oklevélminták elkészítése. A Magyar Tudós Társaság, az Akadémia 1831. február 4-i közgyűlésével kezdte meg munkáját. Ekkorra már 1830. november 17-én megválasztották az igazgatótanácsot és ugyanazon napon, a 23 rendes tagot is. A tagsági oklevelek tervezése és készítése azonban már korábban elkezdődött. 1828. március 30-án, a leendő akadémia szabályainak kidolgozására felállított bizottság döntött a tagsági oklevelek szövegéről is. Az oklevéltípusok nyomólemezeit ezt követően Karacs Ferenc készítette el tanítványa, az 1828-ban mérnöki oklevelet szerzett Vörös László (1790–1870) írásmintái alapján. Az itt bemutatott példány egy kitöltetlen, tiszteletbeli tagsági oklevél. Bal alsó részén az akadémia ovális alakú pecsétje látható, amely az Akadémia allegóriáját ábrázolja, Johann Ender 1831-ben készített festménye után, Franz Xaver Stöber (1795–1858) bécsi metsző által acélba metszve. A név nélküli, kitöltetlen oklevél szövegét valamikor az 1829 és 1831 közötti időszakban készíthette Vörös és Karacs. Unikális példány.

Akadémiai tagsági oklevélminta; Vörös László (1790–1870) írása után metsz. Karacs, 46x34.7 cm – Plakát- és Kisnyomtatványtár, OKLEVÉL 13

Karacs betűmetszői életművének kétségkívül legszebb, legtöbb mesterségbeli tudást kívánó metszettábláit az 1830-as évek közepén a jó barát, Horvát István (1784–1846) felkérésére, Horvátnak a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban megjelent oklevéltani és nyelvtörténeti tanulmányaihoz készítette. A Tudományos Gyűjtemény (1817–1841) fontos szerepet töltött be a tudományszervezés és –ismeretterjesztés területén. Az 1833–1837 időszakban Horvát, aki a Széchényi Könyvtár igazgatója is volt ezekben az években, szerkesztette a havonta megjelenő folyóiratot. A folyóiratban Horvát a diplomatika szakértőjeként fontos középkori okleveleket és nyelvemlékeket ismertetett, hasonmásokat mellékelve a tanulmányokhoz. A hasonmások készítésével Horvát két rézmetszőt, Karacs Ferencet és Miskovics Mózest (1798–1865 u.) bízta meg. Karacs legalább 8 oklevél és 11 nyelvemlék hasonmását metszette. 1882-ben Horvát István fia, Horvát Árpád (1820–1894) történész, a diplomatika tanára újra kiadta, az egyetemi oktatást segítendő, az oklevélhasonmásokat.
A folyóirat 1834. évfolyamának 5. kötetében, a 60–63. oldalakon ismertette Horvát István azt az oklevelet, amelyben Nagy Lajos király (1326–1382) pallosjoggal ruházott fel egy bizonyos Benedek bolgárországi bánt és annak nemzetségét. Horvát szerint, miként azt a rövid tanulmányában kifejtette, Benedek bánsága Bodony (ma Vidin) Al-Duna menti vidékére terjedt ki Lajos király idejében. A Karacs által metszett hasonmás nagyméretű metszettábláját Horvát Széchényi Lajos grófnak (1781–1855), a Széchényi Könyvtárat alapító gróf Széchényi Ferenc (1754–1820) legidősebb fiának ajánlotta, aki apjához méltó módon, 1827-ben jelentős, 10 000 forintos pénzalappal segítette a nemzeti könyvtár működését, új művekkel történő gyarapítását.

1369. évi királyi oklevél, 28,7x48,4 cm. In. Tudományos Gyűjtemény, 1834/5. 60. – Törzsgyűjtemény

A Karacs által metszett nyelvemlékek között találjuk legkorábbi magyar nyelvű szövegemlékünk, a Halotti beszéd hasonmását is. Horvát István régi nyelvemlékeinket ismertető tanulmánysorozatát szintén a Halotti beszédnek az ismertetésével indította. A Halotti beszéd, amelynek keletkezését a szakértők jelenleg 1192 és 1195 közé teszik, a Pray-kódex 136. lapjaként maradt fenn. A Horvát-tanulmányból érdekes részleteket tudunk meg a nyelvemlék korabeli hasonmásai készítésének történetéből. Horvát elmondja, hogy nem sokkal a kódex Pestre kerülése (1813) után Nittray Mátyás (1758–1829 u.) királyi tanácsos lemásolta és Falka Sámuellel (1766–1826) ’tzinbe metszette’. 1831-ben Horvát indítványára tanítványa, Radetzki Augustus is lemásolta és egy másik Horvát-tanítvány, Szalay Ágoston (1811–1877) felügyelete alatt „a’ derék Karacs által rézbe vésette”. Sajnos ezt a korábbi Karacs-metszetet nem ismerjük. A Halotti beszédnek itt látható hasonmása, amely az 1835-ben a Tudományos Gyűjtemény 1. kötetében, a Horvát-tanulmány mellékleteként jelent meg, szintén – miként Horváttól megtudjuk – „Radetzki másolata után készült ismét Karacs ügyessége által költségemen 1833-dik évben. Utóbbi nyomólemeze mindmáig fennmaradt, a Nemzeti Múzeumban található. A Halotti Beszéd eredetijét a Pray-kódex részeként a Széchényi Könyvtár őrzi.

A Halotti beszéd nyelvemlék hasonmáskiadása, 26x16.5 cm. In. Tudományos Gyűjtemény, 1835/1., 101. – Törzsgyűjtemény

Danku György, Térképtár

A Karacs Ferenc magyar térképmetszőről szóló emlékkiállítás-előzetesünk további részei: 1. rész: Életrajzi ismertető; 2. rész: A térképkészítő I.; 3. rész: A térképkészítő II.; 5. rész: A rézmetsző II.

A Nemzetpolitikai Államtitkárság, az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Levéltár szervezésében a Diaszpóra Tanács III. ülésének Zárónyilatkozatában megfogalmazott gondolatok jegyében indult el a Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén. A hetedik évében járó, nagyszabású program keretében hazai és határon túli közgyűjtemények, iskolai könyvtárak gyarapodhatnak könyvekkel, folyóiratszámokkal és számos más érdekességgel – sokat látott imakönyvektől kezdve egészen a bakelitlemezekig. A diaszpórából hazaérkező több százezer dokumentumot a nemzeti könyvtár munkatársai gondozzák, s juttatják el rendeltetési helyükre. Örömteli tapasztalat, hogy az OSZK gyűjteményei is kiegészülhettek a hazaérkező dobozokban rejlő kincsekből. Erről a messze a várakozásunkat meghaladó eredményről számolnak be munkatársaink új blogsorozatunkban.
A negyedik részben Sárközy Réka, a Fényképtár munkatársa az 1956-os emigráns Novák Ferencnek a New York-i magyar közösségek életéről a hetvenes évek elején készített színes diasorozatából válogatott.

Novák Ferenc portréja. A kép forrása: Freedom Fighter 56 törénelmi projekt

Novák Ferenc 1934-ben született, „osztályidegen” családját – szüleit és öt testvérét – 1951-ben kitelepítették Budapestről Hajdú-Bihar megyébe. Megszakadtak gimnáziumi tanulmányai, kőművesnek, majd villanyszerelőnek tanult. Az 1956-os forradalom napjaiban munkaszolgálatos, tehát fegyvertelenül szolgáló katona volt, már kétéves szolgálatának végén. A forradalom hírére Budapestre indult társaival, de menet közben letartóztatták. Nagy nehezen mégis eljutott a fővárosba, ahonnan viszont a forradalom bukásának hírére idősebb testvéreivel Ausztrián keresztül az Egyesült Államokba emigrált 1957 decemberében. Itt vált csak lehetővé számára, hogy folytassa tanulmányait: a Princeton Egyetem ösztöndíjasaként szerzett mérnöki diplomát. Volekné Temesi Zsuzsanna, a Mikes-program kutatója 2016-ban gyűjtötte össze New Brunswickben Novák Ferenc kéziratait, fotóit, és interjút készített vele a program keretében. Oral History interjúja a Széchényi Könyvtár Történeti Interjúk Tárába, fotói a Fényképtárba kerültek.
A Mikes-program keretében az OSZK-ba kerülő fényképek többsége a diaszpórában működő magyar közösségek életét dokumentálja: egyházi rendezvények, regionális találkozók, ünnepségek, szimpóziumok képei és természetesen számos családi fotó. Novák Ferenc jó minőségű színes diasorozata a korai hetvenes évekből „Kis-New Yorkról” kiemelkedik ezek közül.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Novák a várost járva lefényképezte azokat a portálokat, kirakatokat, melyeknek magyar származású tulajdonosa van, láthatóan lenyűgözve a magyar jelenlét sokszínűségétől, gazdagságától. Hentesboltok, élelmiszerboltok, ruhaüzletek, vendéglők alkotják a képek témáját. Nézegetve ezeket még sincs az az érzésünk, hogy pusztán dokumentálást látunk, hanem egy rendszeres gyűjtőmunka látványos eredményét. A portálok előtt feltűnnek a város lakói; a gyerekeivel savanyú uborkát vásárló apa, a tágas útkereszteződésben indián stílusú bőrzekében bicikliző nő, különböző etnikumú bevándorlók és maga a városrész, amely szegényes, kicsit kopott, szemetes, rendezetlen – de ennek ellenére színes, izgalmas – és szabad. Novák Ferenc, aki gyerekként végigélte a második világháborút, kamaszkorában kitelepítették, részt vett a forradalomban, majd új életet kezdhetett egy másik kontinensen, képeiben rácsodálkozik a világra, amelybe érkezett, és ahol otthont talált magának.

Novák Ferenc: IKKA ügynökség New Yorkban, 1970-es évek eleje

Novák Ferenc a New York-i magyar diaszpóra életét bemutató hatvanas években készült diasorozatában számos olyan üzlet fényképe látható, amelyek IKKA partnerek voltak, és részt vettek ebben a furcsa kereskedelemben, amely ma már olyan nehezen értelmezhető. Kevesen tudják ma már, mi is volt ez a furcsa „fizetőeszköz.” A második világháború utáni években vezették be, célja a nyugati magyarság segélyeinek eljuttatása volt az otthon maradt családtagoknak. Az „IBUSZ Külforgalmi Közért Akció” keretében élelmiszert, ruhát vagy bármilyen használati cikkekből összeállított csomagot lehetett eljuttatni a vasfüggöny mögé a minden ilyesmitől elzárt világba. Azok a boltok, ahol ezeket a csomagokat meg lehetett vásárolni, és el is juttatták azokat a megfelelő helyre, feltüntették szolgáltatásukat kirakatukban. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában működtek IKKA ügynökségek, továbbá a nagyobb városokban olyan IBUSZ irodák, melyekben pénzutalványt lehetett kiváltani és küldeni. Ezeket Magyarországon az ún. IKKA boltokban lehetett átvenni, és az ott árult „nyugati” kincsekre, Magyarországon nem forgalmazott árucikkekre: kávéra, technikai eszközökre, ruhaneműre, alkoholra elvásárolni. Az utalványoknak sajátos feketepiaca alakult ki Magyarországon, az IKKA boltok előtt üzérek adták-vették az utalványokat. A visszaélések miatt az utalványok rendszerét 1968-tól felszámolták, a pénzt OTP fiókokban kellett ezután beváltani.

Sárközy Réka (Fényképtár)

A Mikes Kelemen Program margójára című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11/1. rész; 11/2. rész; 12. rész

A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában számos köztéri szobor, emlékmű született szerte a Kárpát-medencében. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, városszépítések mellett rangot adott egy-egy városnak, ha piacterén emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Az első világháborút követően viszont a megszállt területeken módszeresen megindult a magyar emlékművek pusztítása, csonkítása, illetve kegyeletsértő átértelmezése, amelynek számos esetben páratlan művészeti alkotások estek áldozatul. A trianoni békediktátum aláírásának századik évfordulója alkalmából ezekből mutatunk be tematikus csoportokba rendezett válogatást.

Nemzeti gyásznapunkon, október 6-án, kegyelettel emlékezünk arra a tizenhárom honvédtisztre, akik Aradon vértanúhalált haltak a magyar szabadságért. Először a „kegyelemből” golyó általi halálra ítélt négy tábornokot végezték ki közvetlenül az aradi vár tövében. Kilencüket pedig kötél általi halálra ítélték – ők a vártól távolabb eső területen, a Maros-parton haltak vértanúhalált. Leiningen-Westerburg Károly tábornokon a zsigmondházi mezőn felállított vesztőhelyen hatodikként hajtották vége az ítéletet.

Az aradi vértanúk kivégzése. Thorma János festménye. In: Vasárnapi Újság, 46. évf. 41. sz., 1899. okt. 8., 694–695.; Digitális Képarchívum. DKA-040588

Leiningen-Westerburg Károly 1819. április 11-én született Ilbenstadtban, a Hesseni Nagyhercegség területén. Felmenői közül sokan katonaként szolgáltak, ezért ő és három fivére is ezt a pályát választották a császári hadsereg kötelékében. 1844-ben nősült meg, és feleség Sissányi Erzsébet révén nagybirtokos lett Törökbecsén, Torontál vármegyében. 1848-ban önként jelentkezett a szerbek elleni hadjáratra. A honvédseregben eleinte bizalmatlanul fogadták, német származása miatt is, elsősorban azonban mégis inkább azért, mert egyik bátyja az ellenséges császári hadseregben szolgált. A szabadságharcban bátorsága és vitézsége hamar kitűnt. Görgei oldalán részt vett a tavaszi hadjáratban, Buda várának visszafoglalásában. Alig múlt harmincéves, amikor elérte a tábornoki rendfokozatot. Az aradi tizenhárom közül ő volt a legfiatalabb.

Leiningen-Westerburg Károly arcképe. In: Pozder Károly: Leiningen-Westerburg Károly gróf 1848/49-i honvéd tábornok életrajza, Balassagyarmat, Szerző, 1932. – Törzsgyűjtemény

Törökbecse polgárai nem felejtették el az idegenből jött fiatal földesurat, aki a délvidéki területeket védte a betörő szerbektől és életét adta a magyar szabadságért. A városka lakosainak nagy valószínűséggel tetszett a megyeszékhelyen öt évvel korábban felállított Kiss Ernő-szobor, mert annak alkotóját, Radnai Bélát kérték fel Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú tábornok alakjának megformálására is. 
A szobor felavatására ünnepélyes keretek között 1911. szeptember 17-én került sor a Tisza-parton kialakított parkban. Nagybecskerekről korán reggel futott be a vármegyei küldöttség vonata, élükön Dellimanics Lajos főispánnal és Jankó Ágost alispánnal. Ugyanakkor a megyeszékhely polgármestere, Perisics Zoltán automobilon érkezett. A főrendiházat gróf Nákó Sándor, a képviselőházat Návay Lajos alelnök képviselte. A család részéről a tábornok lánya, Leiningen-Westerburg Liza grófnő és unokája, Rita vett részt az ünnepségen.

Leiningen-Westerburg Károly szobrának felavatása. In: Vasárnapi Újság, 58. évf. 39. sz., 1911. szept. 24., 781. o.; Digitális Képarchívum. Jelzet: DKA-028732

Az ünnepi eseményről Somfai János, a Torontál című megyei lap felelős szerkesztője tudósított. Feljegyezte a leleplezett szobor talapzatán olvasható szöveget is:

Radnai Béla alkotása alig nyolc évig állhatott a Tisza-parton. A berendezkedő új hatalom még a trianoni döntés előtt leemeltette talapzatáról és az akkori városháza alagsorába száműzte a szobrot. Később innen átszállították a Schlesinger-palota udvarán lévő fészerbe. Amikor 1954-ben, az udvar rendezésekor, a fészert lebontották, rátaláltak az épségben megmaradt műalkotásra. A helyi magyarság minden mentési kísérlete ellenére, az államügyész a szobrot odaadta a helyi labdarúgócsapatnak, akik ócskavasként eladták egy közeli öntödének, a pénzből meg sportfelszereléseket vettek.
A törökbecseieknek több évtized múlva némi vigaszt jelenthet, hogy a nemzeti összetartozás jegyében, Mezőtúr városával közösen újra szobrot állíthattak Leiningen-Westerburg Károly tábornok emlékére. Törökbecsén, a Fő utcában található Assisi Szent Klára-parókia kertjében 2009. október 10-én leplezték le a vértanú tábornok mellszobrát, Győrfi Sándor szobrászművész alkotását.

Leiningen-Westerburg Károly mellszobra. A kép forrása: Fehér Rózsa: Turul a Tiszában. In: Magyar Szó online (Újvidék), 2019. márc. 17.

A kis mezővárosban a XX. század fordulóján még élénken élt az 1848–49-es események emléke, hiszen a Leiningen-Westerburg-szobor avatását megelőzően is állítottak már emlékjeleket a szabadságharc hőseinek tiszteletére. 1903-ban a Piactéren egy turulmadaras emlékoszlopot emeltek, 1904-ben a katolikus temetőben pedig a község védelmében elesett honvédek emlékére leplezték le Horvay János alkotását, a Hungária-szobrot. Ez utóbbi átvészelte az impériumváltásokat, és a Biacsi Karolina restaurátor által gyönyörűen felújított emlékművet a Leiningen-Westerburg-mellszobor leleplezésének napján újra felszentelték.

Hungária-szobor, Törökbecse, 2009. A kép forrása: Fehér Rózsa: Turul a Tiszában. In: Magyar Szó online (Újvidék), 2019. márc. 17.

A törökbecsei 1848–49-es emlékművekről bővebben André Károly Törökbecsei szoboravatások című könyvében itt olvashatunk.

Elbe István

A Trianon 100 – Emlékműveink sorsa a Kárpát-medencében című sorozatunk további részei:
Millenniumi emlékművek: 1. Hét vidéki emlékmű; 2. Munkács; 3. Nyitra; 4. Dévény; 5. Pannonhalma; 6. Ópusztaszer; 7. Zimony; 8. Brassó; 9. Verecke 1.; 10. Verecke 2.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékművei: 11. Arad 1.; 12. Arad 2.; 13. Zombor; 14. Nagybecskerek; 16. Kassa; 17. Lőcse; 18. Ompolygyepű; 19. Vízakna; 20. Marosvásárhely; 21. Segesvár 1.; 22. Segesvár 2.; 23. Jósikafalva 1.; 24. Jósikafalva 2.
Kossuth-szobrok: 25. Rozsnyó; 26. Losonc; 27. Érsekújvár; 28. Nagyszalonta; 29. Nagykároly; 30. Marosvásárhely 1.

 

 

 

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat tizenkilencedik részében Kopcsay Ágnes, a Plakát- és Kisnyomtatványtár munkatársa a szinte magyar márkává lett olasz termékről, a Modiano  dohánypapírról írt a reklámplakátok tükrében.

Stühmer, Caola, Orion, Corvin, Közért… Csupa olyan márka, divatosabb szóval brand, amelyről szinte mindenkinek beugrik egy termék, egy logó, egy szlogen. Az egykor ismert, sokszor ma is élő márkákat valaha rengeteg plakát hirdette. A cégeknek a kor legnevesebb alkotói dolgoztak. Magyar márkák – magyar plakátok címmel a Plakát- és Kisnyomtatványtár kiállítást tervezett, amely a koronavírus-járvány okozta kényszerű leállás miatt nem valósulhatott meg. Ezért május 20-tól – az OSZK márkanevet erősítve – szerdánként blogsorozatban mutatjuk be a népszerű magyarországi márkákat hirdető archív kincseinket!
Bár a Modiano nem magyar, hanem olasz eredetű márkanév, a maga idejében Olaszországon kívül Magyarországon volt a legismertebb. És ezt nem csak a kiváló minőségű dohánypapírnak köszönheti, hanem inkább annak a hatalmas reklámkampánynak, amit a termékek köré szerveztek, s amely abban a korban példa nélküli volt. Sorozatunkban eddig inkább a márkákról volt szó, a hozzájuk tartozó plakátok nem minden darabja képviselt művészi értéket, a Modianónál azonban ez másképpen van.

Ezt bizonyítja az is, hogy 2015. november 5-én a Christie’s aukciós ház árverésén egy licitáló az egyik legnagyobb magyar plakáttervező, Berény Róbert (1887–1953) Modiano-plakátjának egy eredeti példányáért 37.500 fontot, azaz 16,6 millió forintot(!) fizetett

Modiano. Grafikus: Berény Róbert. Jelzet: PKG.1929/121 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A papírtermékeket és játékkártyákat előállító üzemet – többek között cigarettapapírt és -hüvelyt gyártó céget – 1868-ban Triesztben alapította a görög származású Saul David Modiano. Az első magyarországi gyárat Fiumében nyitották meg, ezt később Budapestre telepítették át. 1930-ra már a hazai cigarettapapír- és -hüvelygyártás 85%-át a Modiano adta. A növekvő kereslet kielégítésére később több gyárat alapítottak Magyarországon is, és más országokban is.
Az olaszországi gyár grafikusa, Giuseppe Sigon első plakátja, az újságolvasó, cigarettázó férfi és a zsinórírásos Modiano felirat vissza-visszatérő eleme lett később is a Modiano-plakátoknak. A dohányzó férfi a kockás abrosz mögött változatlan, életkora, a kezében lévő újság, és a plakát szövege változó.

• 
• 

Manapság, 2005 óta, tilos dohányárut reklámozni, de a 20. század első felében ez még természetes volt. A Modiano magyar leányvállalatának vezetője, a szintén görög származású Szokratesz Sztavropulosz 1922-től szokatlan reklámkampányba fogott. Nem alakított ki a márkanévhez egy arculatot, hanem szabad kezet adott a művészeknek, ami merész, modern, a kor általános stílusától gyakran eltérő plakátokhoz vezetett, melyeket joggal nevezhetünk műalkotásoknak. Például az egyik első Modiano plakáton, Kónya Zoltán (1891–19??) alkotásán csak egy cigaretta és a füstjéből kialakuló Modiano-felirat látható, azaz a plakát tulajdonképpen roppant egyszerű. Mégis hatásos! Ugyanezt a motívumot később is felhasználta a művész, kiegészítve az alkotást a holddal és a parlament sziluettjével, a szöveg pedig nemcsak a dohányárura, hanem az akkoriban, 1922-ben lezajlott parlamenti választásokra is utal, aktualizálva a korábbi plakátot.

• 
• 

A humor a kor legjobb plakátjaira általában jellemző volt, így a Modiano-plakátokra is. Bortnyik Sándor (1893–1976) egyik plakátján például cigarettázó figura áll egy hirdetőoszlop előtt, melyen a márkát hirdető híres újságolvasó figura, és két másik korábbi plakát is látható. Az egyik Bortnyik saját, első Modiano-plakátja, a másik Kónya Zoltán alkotása.

• 
• 

A következő plakátokon egy Rejtő-szerű figura, egy mosolygós néger arc, elegáns hölgyek és egy keleti motívum is a Modianot hirdeti, bemutatva, hogy az egyes alkotók ugyanazt a témát mennyire sokféle módon közelítették meg. Némelyik nagyon ismert, de van kevésbé híres alkotás is közöttük. Abban megegyeznek, hogy mindegyik látványos, érdekes, a korra, és természetesen a művészre jellemző alkotás.

• 
• 
• 
• 
• 

A sokféleség, a különböző stílusok bizonyítják, hogy a cég széles közönségréteget célzott meg: városiakat és vidékieket, férfiakat és nőket, szegényeket és gazdagokat, fiatalokat és időseket

Irsai István (1896–1968) plakátja a művészettörténészek szerint szinte összegzi ezeket az elvárásokat. A dohányzó, fiatal parasztlegény arcát idéző, egy-két vonással jelzett arc, a kalap a nemzeti színekkel, a moderneknek és a népies elvárásoknak egyaránt megfelelt. A plakát – mint sok korábbi is – szinte hazai termékként reklámozza a Modianot.

Modiano. Grafikus: Irsai István. Jelzet: PKG.1931/154 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

1939-ben a magyarországi Modiano cégnek megváltozott a tulajdonosa, és a termék neve is. A Diadal márkanév alatt megjelent termék reklámplakátjait is a jól bevált nevek készíttették, Bortnyik Sándor és Irsai István is az alkotók között volt. Természetesen a grafikusok személye garanciát jelentett, így a művészi színvonal megmaradt, de korántsem volt már annyira sikeres a márka, mint a Modiano. A gyár Magyar Szivarkapapír és Szivarkahüvelygyár néven működött, majd a háború után államosították, és nemsokára bezárták.
A Modiano cigarettapapír ma már nem létezik, de a Modiano név igen. A Modiano Kártyagyár ma is egyik jelentős szereplője a játékkártyagyártásnak.
Befejezésül egy, a többitől nagyon elütő Modiano-plakát. A mozgalmas, karikatúraszerű plakát, a viszonylag sok szöveg teljesen elüt a többitől. Érdekessége, hogy a figyelmes szemlélő ezen a plakáton is felfedezheti az újságolvasó urat és Kónya Zoltán plakátját, valamint a bódé tetején lobogó magyar és olasz zászlót.

Modiano szivarka papír szivarka hüvely minden trafikban kapható. Grafikus: Bardócz Árpád. Jelzet: PKG.1928/111 – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kopcsay Ágnes (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

A Magyar márkák című sorozatunk további részei: 1. rész: Stühmer; 2. rész: Közért; 3. rész: Orion; 4. rész: Corvin; 5. rész: Ibusz; 7. rész: Tungsram; 8. rész: Törley; 9. rész: Dreher; 10. rész: Állatkert; 11. rész: Szalámi

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre hetenként egyet-egyet blogunkban. A sorozat tizennyolcadik részében munkatársunk, Szarka Anita a grafikaiplakát-gyűjtemény érdekesebb darabjainak feldolgozási folyamatát mutatja be.

A könyvtári munka számos különböző munkafolyamatból áll – a nemzeti könyvtár értékeinek látványos bemutatása tanulmányköteteken és kiállításokon keresztül csak az itt folyó fontos feladatok egyike. Ehhez hogy pontosan megismerjük az értékeinket, szükséges részletesen feldolgoznunk a dokumentumainkat.
A jelen helyzet, amit a koronavírus és a távmunka ránk kényszerített, lehetőséget ad a már feldolgozott, adatbázisban rögzített dokumentumok leírásának pontosítására, kiegészítésére, ezzel is segítve olvasóink, kutatóink munkáját.
A Plakát- és Kisnyomtatványtár grafikaiplakát-gyűjteményének integrált könyvtári adatbázisban (elektronikus katalógusban) történő feldolgozása több mint tíz éve kezdődött el a cédulakatalógus felhasználásával. A korai időkben csak a plakáton lévő konkrét adatokat rögzítettük, annak érdekében, hogy minél gyorsabban, minél több dokumentumot tudjunk kereshetővé tenni az online térben.
A plakát témája, tartalma általában a tipográfiailag kiemelt szöveg és az ábrázolt kép együttesével meghatározható. A művészi plakát a nagyvárosi utcakép jellegzetes, szükségszerű, elengedhetetlen velejárója volt, mindig aktuális eseményeket, termékeket reklámozott, így a nehézséget a kiadás pontos időpontjának és az esemény helyének a meghatározása okozhatja. Magán a dokumentumon ezeket ritkán tüntették fel, hiszen a kor emberének egyértelmű volt. Ezen kívül a grafikus személyének felderítése, egy monogram vagy szignó megfejtésével szintén kutatást igényel. Ugyanakkor a gyűjtemény feltárásával ismeretünk, tapasztalatunk segítségével és az idő múlásával ez a feladat egyre könnyebbé válik, mert – ha a konkrét szöveg nem is ad egyértelmű támpontokat – a grafika stílusából, tartalmából következtetve mégis tudunk megközelítő adatokkal szolgálni.
A dokumentumon fellelhető adatokon kívül a kutatást segítjük tárgyszavak, kulcsszavak megadásával, melyek használatával egy-egy téma értő felfedezői több releváns anyagot találnak munkájukhoz, esetleg olyan dokumentumtípusok között – mint például a plakátok –, melyre nem is gondoltak.
A munkafolyamat maga is kutatást igényel, melynek során számos érdekes információval leszünk mi is gazdagabbak.
Ideális esetben – sajnos ez ritkán fordul elő – a szöveg és a kép együttese minden adatot megad a plakát leírására. Ilyen pl. a következő két plakát:

• 
• 

Ennél a korai darabnál már kutatni kellett, hogy megleljük a megfelelő tárgyszavakat, adatokat, mivel számos információt elárul, csak éppen azt nem, mikor, hol és milyen jellegű előadásra próbálja felhívni a figyelmet.

A Városi Színházban, szombaton május 16-án ... Homes G. és neje előadása ő felsége a török szultán előtt ..., [S.l.], [s.n.], Berlin, [1896] – Plakát- és Kisnyomtatványtár

A feldolgozás és kutatás során az alábbi hírlapi cikkekre találtunk:

A korabeli újságcikkekből az derül ki, hogy Homes és Fey produkciójukkal, mellyel 1891-ben a török szultán előtt is felléptek (Ország-Világ, 1891, 12. évf. 27. szám), többször is turnéztak hazánk településein ebben a két évben. Így máris több adatot tudtunk a leírásban felvenni: hipnózis, bemutató, esemény.

• 
• 

A századforduló idején megjelent kereskedelmi plakátok a kor jellegzetes tárgyait reklámozzák, így az első ilyen jellegű plakát feldolgozása után, ha azt olvassuk, hogy „Radial légszeszkályha” már tudjuk, hogy gázkályhára kell gondolnunk, a „légszeszizzófény” pedig gázlámpát jelent.
Akkor sem jövünk zavarba, ha azt látjuk a plakáton „Magyar Ruggyanta áru gyár” mert a kép sokat segít, igy tudjuk: a gumiabroncs, a gumi, kaucsuk lesz a tárgyszó, amit keresünk, a helyesírás, a plakát stílusa alapján pedig 1900 körül jelenhetett meg.

Continental-Pneumatic. Magyar Ruggyanta-áru-gyár részvénytársaság, [S.l.], [s.n.], Budapest, [ante 1914] – Plakát- és Kisnyomtatványtár

De mi a csuda az a Triplophon? 

Nagy hangverseny a világ legjobb amerikai „Triplophon” beszélő gépével, [Budapest], [s.n.], [ante 1914] – Plakát- és Kisnyomtatványtár

Itt a fellelt információk a korábbi példáknál is kevesebb konkrétumot mutatnak, indul az újabb nyomozás, ezúttal a google keresője segítségével.

Triplophon. Forrás: World Repository od Manufactured Items

Más források szerint nem biztos, hogy megépítették ezt a bonyolult gramofont, de ha nálunk valamikor a 1900-as évek elején felléptek vele – amint ezt plakátunk alapján elég megalapozottan feltételezhetjük –, akkor valószínűleg igen.
Tovább kutatva azt találtuk, hogy Betty Berane Moszkvában fellépett a Német Gramofon Társaság triplophonjával a századforduló tájékán. Így már bizonyos, hogy létezett ez a különleges zenelejátszó szerkezet.

A bemutatott példák azt mutatják, hogy a feldolgozás során – nemcsak a különleges dokumentumok esetében – gyakran kényszerülünk kisebb-nagyobb kutatómunkát végezni, hogy olvasóinkat a lehető legpontosabb információval lássuk el a gyűjtemények kincseiről. Ha pedig látogatóink egy-egy téma elhivatott kutatói, ők még több adattal tudják kiegészíteni feltárómunkánkat, s ezt mindig örömmel fogadjuk.

Szarka Anita (Plakát- és Kisnyomtatványtár)

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész

 

 

Karacs Ferenc (1770–1838) gazdag térképkészítői életművéből válogatva ezúttal megyetérképeket, legkorábbi egyházi közigazgatási térképét, atlasztérképeket, valamint két igen értékes és különleges tematikus térképet mutatunk be.
Karacs viszonylag kevés megyetérképet készített pályája során. Az egyik, Zemplén vármegye nagy méretű térképe Szirmay Antal (1747–1812) udvari tanácsos, táblabíró Notitia historica comitatus Zempléniensis című, Zemplén vármegye művéhez készült. A bécsi Magyar Kurir 1805. február 12-i számából azt is megtudjuk, hogy a térképet Blaskó János (1755–1821 u.) megyei földmérő rajzolta:

Zemplén vármegye 1804, 57.7x44.2 cm; In. Szirmay Antal (1747–1812): Notitia historica comitatus Zempléniensis, Buda, Kir. Egyetemi Ny., 1804. – Térképtár, TR 7.474 arch

A másik megyetérkép Görög Demeter (1760–1833) kultúrpolitikus, újságszerkesztő, udvari nevelő kezdeményezésére és irányításával készült megyeatlasz lapja.

Görög Demeter (1733–1832) pedagógus, újságíró, térképkiadó; kőnyomat, c. 20x15 cm. In. Márton József: Görög Demeter... életleírása... c. mű mell.; Bécs, Haykul A., 1834, előzéklap – Törzsgyűjtemény

Az atlasz a korszak jelentős kartográfiai műveként ismert, amelynek az ország földrajzi-topográfiai viszonyai széles körű megismertetésében alapvető szerepe volt. Hat kiadást ért meg, a 19. század második feléig használatban volt. Az atlasz lapjai az 1790-es évek elejétől a bécsi Magyar Hírmondó című újság mellékleteként jelentek meg. Az 1811-ben befejezett atlaszhoz Karacs Ferenc három megye térképét, továbbá az áttekintő országtérképet készítette. 1810-ben az országtérképet és Veszprém vármegye térképét, 1811-ben Nyitra és Pest-Pilis-Solt vármegye térképeit. Itt a Pest-Pilis-Solt vármegye térképét láthatjuk.

Pest-Pilis-Solt vármegye 1811, 33,3x27,8 cm. In. Görög–Kerekes: Magyar átlás, Bécs, Márton J., 1811. – Térképtár, TA 4.678:4 /19

Karacs hét egyházi közigazgatási térképet készített pályája során. Bár már korábban is készült egy-két ilyen témájú térkép, de az 1801 és 1826 közötti időszakban, egyházfői, érseki és püspöki megbízásokból készített térképsorozattal Karacs lényegében egy új térképműfaj hazai megteremtésében meghatározó szerepet játszott. A térképsorozatnak itt legkorábbi példáját mutatunk be. A Kalocsai Érsekség térképe Karacs legelső, 1801-ben megjelent egyházi közigazgatási térképe, amelynek készítésére a felkérést bizonnyal Kollonics László (1736–1817) érsektől kapta, aki 1799 és 1808 között a Helytartótanács tagjaként Budán lakott. Az egyházi közigazgatási tartalom a térképen még szegényes, csupán az 1776-ban Patachich Ádám (1716–1784) érseksége idején kialakított három új főesperesség (főszékesegyházi, bácsi, tiszai) határait mutatja be. A díszes címkeret központi eleme a főszékeskáptalan tagjai számára Mária Terézia (1717–1780) által 1779-ben adományozott Crux Tolosana (Toulouse-i kereszt), amelyet a káptalan tagjai ünnepségek alkalmával viseltek. A térkép rajzolójának, Pávai K. Sámuelnek életrajzi adatai nem ismertek.

Pávai K. Sámuel: Kalocsai Érsekség 1801, 57.5x35.2 cm – Térképtár, TR 7.567:2

A Székesfehárvári Püspökség térképét, amely 1819-ben jelent meg, 2019-ben már ismertettük egy korábbi blogbejegyzésünkben.
Karacs pályája során nagyszámú atlasztérképet készített. Az 1810-es évek elején a pesti Hartleben Konrád Adolf (1778–1863) kiadó német nyelvű földrajzi atlaszához három térképet metszett, majd az 1821 és 1834 közötti időszakban a Kultsár István és Kultsár halála után az özvegy, Kultsárné Perger Anna által kiadott Hazai ’s Külföldi Tudósítások című újság mellékleteként évenként megjelent Európa-atlasz lapjait készítette. Saját kiadásban jelent meg egy kisebb iskolai célú atlasz hat lapja, az 1830-as években, miként legnagyobb kartográfiai vállalkozásának, az Európa Magyar Atlása-nak a lapjai is döntően az 1830-as években készültek. Itt a Kultsár-atlasz és a saját kiadású kéziatlasz egy-egy térképét mutatjuk be.
Kultsár István (1760–1828) a századelő évtizedeiben a hazai művelődés lelkes és áldozatkész szervezője volt. 1806-ban hírközlő újságot indított Hazai Tudósítások címen. 1808-tól az újság nevét Hazai ’s Külföldi Tudósítások-ra változtatta. Atlaszának térképeit 1821-től kezdődően csatolta az újsághoz. 1821 és 1834 között Kultsár, majd özvegye, Perger Anna az atlasznak összesen 14 térképét készíttette el, egy kivétellel mindet Karacs Ferenccel. Az 5. sz. Franciaország-térképet Lehnhardt Sámuel (1790–1840 u.) metszette. Az atlasz lapjai rendkívül ritkák, címlapja nem ismert, és teljes, 14 lapot tartalmazó példányt sem ismerünk. Az atlasz itt bemutatott harmadik, Középső és Felső Olasz ország-térképe, miként azt a kiadó újsághirdetéséből tudjuk, 1822 novemberében lett kész.

Olaszország északi és középső része, 35.7x27.6 cm. In. Hazai ’s Külföldi Tudósítások melléklete, Pest, Kultsár Istvánné 1822 – Térképtár, TA 3.006/3

Karacs Ferenc 1828-29 táján határozta el, hogy egy magyar nyelvű, nagy formátumú, 20–24 lapos világatlaszt készít. Az atlasz térképei 1830-tól jelentek meg, évente 3-3 lap. Idővel a tervezett atlasz tartalmát is, érdeklődés hiányában, meg kellett kurtítani, elhagyva a földrészek lapjait, ami így, mire 1838-ra elkészült, egy világatlasz helyett „csupán” Európa-atlasszá módosult. Az atlasz három lapja – Európa, Skandinávia, a Török Birodalom térképei – azonban az időrendben legelsőként hirdetett atlaszlap, az Ausztriai Birodalom-térkép előtt elkészült. Lassu István (1797–1852) statisztikus két könyvének, továbbá Dóczy József Európa földrajzi leírásának mellékleteként 1828–29-ben, illetve 1830-ben jelentek meg. Karacs az atlaszt élete fő művének szánta, amelynek sikerét bizonyítja, hogy az 1860-70-es évekig, különböző kiadó által forgalmazva használatban volt. Karacs Ferenc újsághirdetésekben rendszeresen tájékoztatta az előfizetőket a mű lapjainak készítéséről. Az 1833. október 26-i újsághirdetésében értesíti előfizetőit, hogy Európa-atlasz 4. füzetének három térképe elkészült. Ennek a füzetnek a lapjaként jelent meg az itt látható, Poroszországot ábrázoló térkép is.

Poroszország 1833, 38x52.1 cm. In. Karacs Ferenc: Európa magyar atlása. 13. sz. lap – Térképtár, TR 1.544 arch

Karacs kartográfiai életművének jelentős területeként tartjuk számon az ún. tematikus térképek készítését. A magyar kartográfia történetében a 19. század korai évtizedeiben jelentek meg először viszonylag nagy számban olyan térképek, amelyek nem a földrajzi ismeretterjesztést szolgálták, hanem különféle egyéb témákat ábrázoltak térképeken. Itt a Karacs által metszett tematikus térképek közül kettőt mutatunk be. Az első egy nevezetes földrengés térképe. 1810. január 14-én földrengés rázta meg a Fejér megyei Móri járás területét. A földrengés hatásának és következményeinek kivizsgálására a pesti egyetem természettudósait, Kitaibel Pált (1757–1817), Tomcsányi Ádámot (1755–1831) és Fabrici Lajost (1750?–1810) küldték ki. A tudósok terepbejárásainak és vizsgálatainak eredményeit egy latin nyelvű 110 oldalas, Dissertatio de terrae motu in genere, ac in specie Mórensi anno 1810. die 14. januarii orto. című mű foglalta össze. A műhöz csatolt térkép réz nyomólemezét Karacs készítette. A térkép különlegessége a földrengés legpusztítóbb hatását mutató terület határát jelölő pontozott vonal. A rengések erősségét ledőlt templomtornyokkal is jelezték, és a nagyobb, rengés keltette hasadékokat is feltüntették.

A móri földrengés térképe 1814, 20x33.4 cm. In. Kitaibel Pál –Tomcsányi Ádám: Dissertatio de terrae motu in genere, ac in specie Mórensi anno 1810. die 14. januarii orto, Buda, Regiae Universitatis Hungaricae, 1814. – Törzsgyűjtemény

A másik Karacs által metszett értékes tematikus térkép a Sebes-Körös Nagyvárad és Körösladány közötti szakaszának vízrajzi-vízrendezési térképe. A nagy méretű művet ifj. Tessedik Sámuel (1777–1821) vízmérnök eredeti térképrajzát használva Losonczi József, Borsod vármegye földmérője fejezte be. A térkép készítését id. báró Vay Miklós (1756–1824) rendelte el, aki 1802-től a vidék árvízmentesítésének királyi biztosa volt. A térkép bal oldalán Vay báró részletes leírását adja az 1768-ban indult szabályozás történetének, ismertetve az áradások okait, a szükséges munkálatokat és költségeket. Karacsot a térkép nyomólemezének elkészítésére maga Vay báró kérhette fel, hiszen személyesen ismerték egymást, sőt, a Karacs házaspár a báró pesti házának megbecsült vendége is volt. A térkép Karacs egyik legszebb térképmetszése, joggal írhatta Kultsár István térképismertetőjében:

Losonczi József: A Sebes-Körös vízrendezési térképe 1815, 52.8x96.5 cm. – Térképtár, TR 2.855 arch

Danku György, Térképtár

A Karacs Ferenc magyar térképmetszőről szóló emlékkiállítás-előzetesünk további részei: 1. rész: Életrajzi ismertető; 2. rész: A térképkészítő I.; 4. rész: A rézmetsző I.; 5. rész: A rézmetsző II.

 

Amint arról korábban beszámoltunk, 2020. február 25-én életének kilencvenedik évében elhunyt Szilvássy Zoltánné, Judith, az Országos Széchényi Könyvtár egykori munkatársa (1958–1991), az Időszaki Kiadványok Adatait Nyilvántartó Nemzetközi Rendszer (International Serials Data System – ISDS) magyarországi központjának létrehozója, az ISSN rendszer Igazgató Tanácsának tagja (1976–1992), 1987-ben a párizsi ISDS (ma: ISSN) Nemzetközi Központ igazgatója.

Szilvássy Zoltánné a 2010-es évek elején

Blogbejegyzésünkben elsőként adjuk közre magyarul a Szilvássy Zoltánnéval készített életútinterjút, amelyet az ISSN rendszer létrejöttének 40. évfordulója kapcsán, 2015-ben, a párizsi ISSN Nemzetközi Központ igazgatója, Gaëlle Béquet telefonon keresztül készített vele mint egykori elődjével. Judith akkor már visszavonultan, de szakterülete iránti töretlen érdeklődéssel rendszerezte hagyatékát. Az interjú a Ciência da informação tematikus különszámában – a brazil ISSN központot fenntartó IBICT (Instituto Brasileiro de Informação em Ciência e Tecnologia) folyóiratában – jelent meg (44. évf. 1. sz., 2015, „ISSN 40th anniversary”): Interview with Judith Szilvássy by Gaëlle Béquet.

Magyar szöveg: Gazdag Tiborné – Zimányi Katalin

Gaëlle Béquet: Mesélne nekem egy kicsit magáról?

Szilvássy Judith: 1948-ban kezdtem el tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár szakán, és 1953-ban végeztem. Diplomamunkámat a bibliográfiai számbavételről írtam.
Apám orvos volt, a magyar polgári elit tagja. A második világháború utolsó éveiben egy budapesti magánszanatórium főigazgatójaként tevékenykedett. 1945-ben, nem sokkal a szovjet hadsereg bevonulása után letartóztatta őt az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) elődje. Nagyon sokáig nem tudtunk róla semmit, azt sem, hogy hol tartják fogva. Csak 1948-ban szabadult a börtönből. Attól fogva engem osztályidegenként tartottak nyilván, mivel nem voltam munkásszármazású.
1951 és 1957 között a Budapesti Műszaki Egyetem Központi Könyvtárában dolgoztam Budapesten. 1956-ban, a magyar forradalom leverését követően tisztogatás kezdődött a közigazgatásban. Könyvtárunk igazgatóját menesztették, mire a könyvtár tizennégy munkatársa – beleértve engem is – úgy döntött, hogy feláll és távozik, így tiltakozva a tisztogatás ellen.
1958-ban állásajánlatot kaptam az Országos Széchényi Könyvtártól. Az ajánlatot elfogadtam, és a Gyarapítási Osztályon kezdtem el dolgozni könyvtárosként a külföldi kiadványok beszerzése terén. Idegennyelv-tudásomnak jó hasznát vettem ebben a beosztásban (folyékonyan beszélek angolul, franciául és németül). Később kineveztek a Külföldi Folyóiratok Központi Katalógusának osztályvezetőjévé.
Ezzel párhuzamosan folyamatosan részt vettem különböző nemzetközi kulturális projektekben. A nyolcvanas években felvettek az UNESCO szaktanácsadói névjegyzékébe, és 1983-ban felkértek arra, hogy legyek egy laoszi projekt vezetője. 1983 és 1988 között öt alkalommal jártam Laoszban, és minden alkalommal körülbelül négy hónapot töltöttem az országban. Feladatul kaptam, hogy hozzak létre egy nemzeti tudományos, műszaki információs és dokumentációs központot a fővárosban, Vientiánban.
1987 különleges év volt számomra; az ISDS Nemzetközi Központ alapító igazgatója, Mary Rosenbaum hirtelen halálát követően felkértek, hogy vegyem át az ISDS Nemzetközi Központ igazgatói tisztét. 1988-ban folytattam munkámat az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol a Nemzetközi és Kulturális Kapcsolatok Osztályát (NKKO) vezettem egészen 1991-ig. 1990-ben, amikor Magyarország az Európa Tanács tagja lett, felkérést kaptam az Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központjának kialakítására és működtetésére Budapesten. 1991-től 1998-ig ott dolgoztam.

Gaëlle Béquet és Szilvássy Zoltánné, Judit budapesti találkozása 2015-ben

GB: Hogyan került kapcsolatba az ISSN-nel, mielőtt hivatalba lépett volna az ISDS Nemzetközi Központban?

SzJ: Valójában három szakaszról beszélhetünk. Az első szakasz 1972-ben kezdődött. Ebben az évben az UNESCO UNISIST Közgyűlést rendezett Párizsban, ahol először merült fel az ISDS mint globális rendszer létrehozásának gondolata. Ugyanebben az évben Budapesten rendezték meg az IFLA Konferenciát, ahol Marie Rosenbaum előadást tartott az időszaki kiadványok azonosításáról és az ISDS-ről. Úgy ismerkedtem meg vele, hogy én voltam Budapesten a tolmácsa.
1972 őszén egy hónapos ösztöndíjjal tanulmányozhattam Párizsban a Bibliothèque Nationale Külföldi Folyóiratainak Központi Katalógusát. Ez a katalógus szolgált modellként a Nemzeti Periodika Adatbázis (NPA) nyomtatott formájához.
1972-ben volt egy moszkvai utam is. Kiderült, hogy a Szovjetunióban egy párhuzamos időszaki kiadvány regisztrációs rendszert alakítottak ki, amely a MARSI nevet kapta (Meždunarodnaâ avtomatizirovannaâ registracionnaâ sistema periodičeskih izdanij = Időszaki Kiadványok Nemzetközi Automatizált Regisztrációs Rendszere, IKARR). Nemzetközi automatizált regisztrációs rendszert szándékoztak létrehozni. Az oroszok meghívták a szocialista országok könyvtárosait egy prezentációra, ahol bemutatták a MARSI rendszerét. Én is benne voltam a háromfős magyar delegációban. A megbeszélések során határozottan jeleztük, hogy a MARSI-t össze kell kapcsolni az ISDS-sel, az egyetlen globális nemzetközi rendszerrel.
A mai napig élénken emlékszem, hogyan szervezte meg a szovjet fél a találkozót: a jegyzőkönyv már jóval a tárgyalások előtt elkészült, és kiosztották nekünk, amikor megérkeztünk a repülőtérre. Ha valaki később észrevételeket akart tenni, akkor megjegyzést fűztek a jegyzőkönyvhöz. Az elkövetkező években ezt az eljárást alkalmaztuk a magyar álláspont közvetítésére.
A második szakasz az 1975 és 1976 közötti időszak. 1975-ben az Országos Széchényi Könyvtár igazgatója megkérdezte tőlem, érdekelne-e a nemzetközi bibliográfiai projektekben való részvétel. Ebben az időszakban átdolgozás előtt állt az ISBD(S) szabvány. A párizsi IFLA Konferencián való részvétel előfeltétele egy, a témával kapcsolatos előadás szövegének benyújtása volt. Elfogadták az előadásomat, és az IFLA Konferencián Dorothy Anderson (UBCIM, Universal Bibliographic Control and International MARC), a párizsi konferencia elnöke felkért arra, hogy legyek az ISBD(S) munkacsoport elnöke. Dorothy mindenben sokat segített, és azt mondta, hogy az előadás, amelyet beküldtem, az általa valaha olvasott legjobb prezentáció volt.
Bár elfogadtam az ajánlatát, komoly aggályaim voltak a tekintetben, hogy el tudom-e látni majd a feladatomat, figyelembe véve Magyarország akkori pénzügyi és politikai helyzetét. Ezért Dorothy Anderson levelet írt a magyar nemzeti könyvtár igazgatójának, amelyben arra kérte őt, támogassa a munkámat. Az igazgató abszolút pozitívan állt a dologhoz, annak ellenére, hogy a felettes szervek kijelentették, soha nem fizetnek semmilyen támogatást az utazásaimért. Ettől fogva csak a külső partnerek meghívásának köszönhetően tudtam részt venni a nemzetközi konferenciákon.
Az ISBD(S) végül is 1988-ban jelent meg, miután áttekintettük a rengeteg hozzáfűzött észrevételt. Mindösszesen 400 oldalnyi megjegyzés érkezett be hozzám! Meg kell jegyeznem, hogy az ISSN kötelező adatelemként szerepelt az időszaki kiadványok bibliográfiai leírásában.
1976-ban, az első ISDS Közgyűlésen Löhner úr, az UNESCO képviselője engem javasolt az újonnan létrejövő ISDS Igazgatótanács Elnöksége elnökhelyettesének. 1992-ig tevékenykedtem az Igazgatótanácsban, mint elnök, leköszönő elnök és tiszteletbeli elnök.
A harmadik szakasz 1986-ban kezdődött, amikor az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak Ülését első ízben rendezték meg egy szocialista országban, jelesül Budapesten. Európa minden országából nagy számban érkeztek résztvevők. Először tudtunk online kapcsolatot teremteni a párizsi ISDS nemzetközi adatbázis és a magyar időszaki kiadványok budapesti adatbázisa között.

Gaëlle Béquet a párizsi ISSN Nemzetközi Központ Igazgatója és Káldos János általános főigazgató-helyettes 2015-ben az OSZK főigazgatói irodájában (fotó: Karasz Lajos)

GB: Mennyi ideig dolgozott az ISDS Nemzetközi Központban?

SzJ: Marie Rosenbaum 1986 decemberében bekövetkezett váratlan halálát követően az ISDS Igazgatótanács Elnöksége felkért arra, hogy 1987 januárjától egy évre vegyem át az ISDS Nemzetközi Központ irányítását. Olyan személyt kerestek, aki megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkezik, ugyanakkor megfelel a földrajzi lefedettség egyensúlyi követelményeinek is, ami elengedhetetlen egy világméretű hálózat irányításához. Azzal a feltétellel fogadtam el az ajánlatot, hogy a magyar nemzeti könyvtár igazgatója támogasson engem, és hogy szerezzék meg a magyar felettes szervek hozzájárulását. Végül, miután megkaptam a szükséges engedélyeket, 1987. április elsején elfoglaltam hivatalomat az ISDS Nemzetközi Központjának igazgatói posztján, 1987 decemberében pedig leköszöntem a tisztségről.
Utódom, Christine Deschamps 1988 januárjában lépett hivatalba. Meg kell említenem, hogy amikor ugyanezen év decemberében Deschamps távozott, másodszor is felajánlották nekem az igazgatói posztot. Nemet mondtam az ajánlatra, hiszen nyilvánvaló volt, hogy csak átmeneti időszakról lett volna szó. A Nemzetközi Központ alapokmánya előírja, hogy két követelménynek kell megfelelni az igazgatói tisztség betöltéséhez: a pozíciót francia állampolgár és francia köztisztviselő töltheti be.

GB: Miért jelentkezett erre az ISDS tisztségre? Milyen feladatai voltak?

SzJ: Ami azt illeti, soha semmilyen tisztségre nem jelentkeztem az ISDS-nél, akkortájt ilyesmi elképzelhetetlen is lett volna a vasfüggöny mögött.

Káldos János általános főigazgató-helyettes, Gaëlle Béquet a párizsi ISSN Nemzetközi Központ Igazgatója, Simon-Reitzi Barbara, a Tudományos Titkárság, valamint Gazdag Tiborné, a Kötelespéldány és Kiadványazonosító-kezelő Osztály munkatársa az OSZK főigazgatói irodájában 2015-ben (fotó: Karasz Lajos)

GB: Milyen feladatai voltak az ISDS igazgatójaként?

SzJ: Két fő feladatom volt: a hálózat bővítése és megerősítése, illetve hogy biztosítsam a jó szakmai kapcsolatot az ISDS (Párizs) és a MARSI (Moszkva) között.
Az első feladat részeként arra kellett ösztönöznöm az egyes országokat, hogy hozzanak létre saját ISDS központokat. Az ISDS hálózathoz való csatlakozás első lépése, hogy az adott ország elfogadja az ISDS Nemzetközi Központ alapokmányát, a második lépés pedig, hogy tagdíjat fizessen. Sokat utaztam, és sorra látogattam a potenciális partnereket, hogy meggyőzzem őket az ISDS rendszer és az ISSN szám használatának fontosságáról. Szakmai workshopokat szerveztem azoknak a központoknak, ahol elkelt a segítség. Jártam Brazíliában, Ausztriában, Svájcban és Thaiföldön, ahol az egyetlen regionális központ, a Délkelet-ázsiai ISDS Központ működött. Öt délkelet-ázsiai ország tartozott ide: Indonézia, Malajzia, a Fülöp-szigetek, Szingapúr és Thaiföld.
Azután ott volt feladatként az ISDS adatbázishoz használt számítógépes rendszer korszerűsítése is. Tárgyalásokat folytattam Slawek Rozenfelddel, az ISDS Nemzetközi Központ informatikai vezetőjével, aminek eredményeképpen hatékonyabb operációs rendszert telepítettek, és ez lehetővé tette, hogy online munkakapcsolatot alakítsunk ki az egyes központokkal.
Elméleti szinten szükség volt a hálózaton belül, illetve az ISDS Regiszter rekordjaiban alkalmazott bibliográfiai gyakorlatok (olyan szabványok, mint az ISBD(S), az AACR és a MARC formátum) összehangolására.
Ami a másik fő feladatot illeti, 1972-ben Moszkvában egy párhuzamos időszaki kiadvány regisztrációs rendszert alakítottak ki, amely a MARSI nevet kapta (amint említettem). Teljes neve: Időszaki Kiadványok Nemzetközi Automatizált Regisztrációs Rendszere / Tudományos és Műszaki Információs és Dokumentációs Központ. A MARSI központot 1973-ban Regionális ISDS Központtá nyilvánították, amely felhatalmazást kapott a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa) tagországok képviseletére az ISDS hálózaton belül. A képviselet magában foglalta a nemzeti ISSN blokkok kezelését a régión belül, valamennyi nemzeti rekord beküldését Párizsba, a mágnesszalagok előállítását stb. Ennek következtében ezeknek az országoknak a moszkvai Regionális Központhoz kellett fordulniuk, és nem állhattak közvetlen kapcsolatban a párizsi székhelyű ISDS Nemzetközi Központtal. Az évek során világossá vált, hogy a regionális központ nem teljesítette kötelezettségeit. Két [bibliográfiai rekordokat tartalmazó] tesztszalag elkészítésén kívül egyetlen más feladat sem valósult meg.
Feladatomnak tekintettem, hogy elősegítsem a KGST tagországok/központok függetlenségét, hogy saját rekordjaikat közvetlenül elküldhessék Párizsba, és hogy kezelhessék saját ISSN számblokkjaikat.
Elméleti szinten, a szabványosítás vonatkozásában a fő szempont az volt, hogy elkerüljük további kódrendszerek és adatelemek alkalmazását, amelyek a latin betűk helyett cirill betűs írást használtak volna a nemzeti ISDS nyilvántartásokban.
Összegezve, minden nehézség, probléma és félelem ellenére küldetésem sikeresnek bizonyult.
1990 áprilisában Magyarország megszakította az együttműködést a MARSI rendszerrel; amely 1990. július 1-jén lépett hatályba. Mi voltunk az első nemzeti központ, amelyik meglépte ezt, minket követett Lengyelország.

 

MARSI [Időszaki Kiadványok Nemzetközi Automatizált Regisztrációs Rendszere], emlékzászló

GB: Miután 1987-ben leköszönt az ISDS Nemzetközi Központban betöltött tisztségéről, továbbra is foglalkozott ISSN ügyekkel, szabványokkal, vagy bármilyen más könyvtári kérdéssel?

SzJ: Soha nem hagytam el az ISSN ügyét, sem a Nemzetközi Központot. Lélekben, vonzalmammal és gondolataimban még mindig az ISSN-nel vagyok! A szakma különféle területein folytattam tevékenységemet. Az IFLA Időszaki Kiadványok Szekció állandó bizottsági tagja voltam, és részt vettem a The Serial Librarian című folyóirat szerkesztőbizottságának munkájában is.
Ami a szabványosítást illeti, az ISBD(S) Munkacsoport elnökeként részt vettem az ISBD(S) javított kiadásának munkálataiban, amely 1988-ban jelent meg, ahogyan már említettem. 2001-ben felkértek, hogy vizsgáljam felül az ISBD (CR) szabvány tervezetét. 36 oldalnyi észrevételt írtunk meg a Magyar ISSN Nemzeti Központ (ISSN Hungary) vezetőjével, Gazdag Tibornéval. Nemzeti szinten is aktív maradtam: több magyar nyelvű nemzeti szabvány összeállítását, fordítását és felülvizsgálatát végeztem el.
Két könyvem jelent meg: The Basic Serials Management Handbook (Az időszaki kiadványok kezelésének kézikönyve) az IFLA égisze alatt 1996-ban, és Az időszaki kiadványok – és egyéb folytatódó források – könyvtári kezelése, amelyet az Országos Széchényi Könyvtáron belül működő Könyvtári Intézet adott ki 2006-ban.

Az időszaki kiadványok – és egyéb folytatódó források – könyvtári kezelése, Budapest, Könyvtári Intézet, 2006. – Törzsgyűjtemény

1983-tól egészen 1988-ig az UNESCO-nál dolgoztam projektigazgatóként, ekkor Vientiánban (Laosz) vezettem egy projektet. Tudományos, műszaki információs és dokumentációs nemzeti központ felállítására és megszervezésére volt szükség az ország fővárosában. Képzéseket is kellett tartanom, ugyanakkor nagyon gyakorlati kérdésekkel is foglalkoznom kellett. Például speciális, laoszi karakterekkel ellátott írógépeket kellett megrendelnem, valójában Olaszországból, az akkor elérhető egyetlen forrásból! Végül 1988-ban megnyílt a központ, és a laoszi televízió külön műsort szentelt az eseménynek.
A tevékenységi listám végén meg kell említenem, hogy 1991-ben az UNESCO felkért egy egyhetes ISDS workshop szervezésére a dél-koreai Szöulban, ahol én tartottam a vitaindító előadást.

GB: Hogyan érintette az ISSN használatát a Szovjetunió összeomlása? Hogyan reagáltak a kiadók és a könyvtárak?

SzJ: 1990 júniusában volt az utolsó MARSI munkaülés Budapesten, ahol mindössze négy ország (Bulgária, Kuba, Magyarország és a Szovjetunió) képviseltette magát. A Regionális Központ ekkor már nem működött. Tudomásunk szerint a szocialista országok többsége nem élt a Párizzsal való közvetlen kapcsolattartás lehetőségével. Magyarország esetében ez egy kicsit másképpen alakult. 1973-tól kezdődően párhuzamosan küldtük az adatlapokat Párizsnak és Moszkvának. Mi voltunk az elsők, akik közvetlen kapcsolatot építettünk ki Párizzsal. Az évek során az adatrögzítés tekintetében modern hordozókra váltottunk: mágnesszalagokat, floppy lemezeket, e-mailhez csatolt állományokat használtunk, majd eljutottunk a kliens-szerver kapcsolaton keresztül történő online adatátvitelig. A Szovjetunió összeomlása nem érintette az ISSN magyarországi használatát: a kiadók, a könyvtárak, a postai szolgáltatások és valamennyi érdekelt fél fontos promóciós eszközként tekintett az ISSN-re. Ma is ugyanilyen a hozzáállás, és az észszerű munkakapcsolatok segítenek az együttműködésben.

Szilvássy Judith – Az International Who’s Who üzletasszonyok és női szakemberek kategóriájának 1999-es kitüntetettje. A jelentős eredményekért és a társadalmi hozzájárulásért

GB: Mi lett a Magyar ISSN Nemzeti Központtal? Hogyan fejlődött tovább?

SzJ: 1991 végén váltam el a Magyar ISSN Nemzeti Központtól (ISSN Hungary), amikor kineveztek a budapesti Európa Tanács Információs és Dokumentációs Központ igazgatójává. Még távozásom előtt, nemzetközi környezetben bemutattam utódomat, Gazdag Tibornét: az ISDS közösség az OSIRIS tesztelése kapcsán ismerkedett meg vele 1990-ben, az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak 16. Ülésén, Lisszabonban, majd egy évvel később Párizsban, amikor elköszöntem régi kollégáimtól az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak 17. ülésén.
A kezdetektől fogva részt vettünk tesztelési feladatokban. 1990-ben és 1991-ben az írországi központtal párhuzamosan ellenőriztük az OSIRIS (Online Serials Information Registration and Inquiry System) program funkcióinak működését, aztán 1994–1995-ben a Magyar ISSN Nemzeti Központ tesztelte az ISSN-OSIRIS hálózati verzióját, majd később, 2001-ben a WinOSIRIS munkacsoporthoz csatlakoztunk. Folyamatos kapcsolatban álltunk a Nemzetközi Központ Számítástechnikai Osztályával, beszámolókat készítettünk a teszteredményekről számukra, és az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak Üléseire. Az OSIRIS Felhasználói Kézikönyv elkészítésében is részt vettünk.
Amint lehetőség nyílt rá, a Magyar ISSN Nemzeti Központ (ISSN Hungary) jelentkezett az első Virtua felhasználói tanfolyamra, melyet az ISSN Nemzetközi Központ rendezett Párizsban, 2004 júliusában, majd ezután a hazai ISSN központ telepítette a Virtua klienst, amit (néhány verziófrissítést közbeiktatva) a mai napig használ.
Folytatódott a szabványosítási munka is: a központ igazgatója csatlakozott különböző munkacsoportokhoz és szerkesztőbizottságokhoz. Szerencsés vagyok, hogy ilyen utódom van. 1997-ben megszervezte az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak 22. Ülését is; ez volt a második olyan Igazgatói Ülés, amelyet Budapesten rendeztek meg.
Összességében nagyon büszke vagyok a Magyar ISSN Nemzeti Központra.

Utószó – Szilvássy Judith, 2015 áprilisa

Engedjék meg, hogy néhány zárószót fűzzek az interjúhoz.

Szilássy Zoltánné, Judit 2015-ben

Az ISDS első 14 éve vitathatatlanul Marie Rosenbaum legendás személyiségéhez kötődik. Tevékenyégének védjegye volt a magasszintű diplomácia, az abszolút minőségi munka és a kitartás, mindvégig. Feladata és kiváltsága volt az ISDS alapjainak lerakása – abban a 14 évben, amely az 1972-es budapesti IFLA Kongresszus és 1986 októbere között eltelt, amikor a Magyar ISDS Nemzeti Központ Budapesten megszervezte az ISDS Nemzeti Központok Igazgatóinak Ülését és az ISDS Igazgatótanács Elnökségének Ülését. Ekkor találkoztam utoljára Marie-val, akivel az évek során közeli barátokká váltunk.
Kedves Kollégáim, ez az a pont, ahol meg kell osztanom veletek a kettőnk titkát, melyet a mai napig emlékezetemben őrzök. Azon a délutánon, amikor békésen üldögéltünk egy napos, a Dunára néző szállodateraszon, Marie elmondta nekem, hogy problémái vannak a szívével, amiről korábban soha nem beszélt. Marie azt mondta, azt szeretné, ha én venném át a helyét az ISDS élén, ha netán történne vele valami. Még a gondolatát sem engedtem közel magamhoz, hogy végzetes kimenetele lehet a műtétjének, és amennyire csak tudtam, biztattam őt. Egyúttal azt is elmondtam neki, hogy országaink akkori politikai helyzetében az általa preferált megoldásnak nincs esélye.
De a sors másképp döntött…
Szerencsés voltam, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy az ISDS-t szolgáljam. A legjobb tudásom szerint és erős elkötelezettséggel igyekeztem ellátni feladatomat, ami nem kevesebb volt, mint a konszolidáció időszakának végigvitele. Ez volt a feladatom és a küldetésem, amelyhez folyamatosan aktív hátteret biztosítottak. A mai napig hálás vagyok sok-sok barátomnak, kollégámnak és a döntéshozóknak a jóakaratukért, bátorításukért és támogatásukért. Első helyen hadd említsem Pierre Trincal urat a francia kormány részéről, Wolfgang Löhnert, az UNESCO képviselőjét, az akkori ISDS Igazgatótanácsok és Elnökségek valamennyi elnökét és tagját, köztük Mary Price-t, Albert Mullist és Ross Bourne-t. Külön köszönettel tartozom az ISDS Nemzetközi Központ elkötelezett munkatársainak, valamint a nemzeti/regionális központok együttműködő igazgatóinak.
Végezetül hadd fejezzem ki nagyrabecsülésemet Gaëlle Béquet asszonynak a régmúlt évek eseményei iránti érdeklődéséért, és hogy személyes beszélgetést kezdeményezett egy feledésbe merült témáról. Nemcsak az interjúért tartozom neki köszönettel, hanem azért is, amiért olyan kedvesen hívott meg az ISSN hálózat 40. évfordulója tiszteletére rendezett koktélpartira [amit a párizsi Szajnán tartottak, egy hajón]. Legnagyobb sajnálatomra, jelenlegi egészségi állapotom nem teszi lehetővé, hogy együtt ünnepeljünk.