2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.

Nihil obstat

Nihil obstat. In: Blaskó Mária: Imádságos képeskönyvem. Iskolás koron alúli és I‒II. osztályos kisgyermekek számára. Rajzolta Györfi György, Budapest, Szent István Társulat, [1936], 2. – Törzsgyűjtemény

A társulat számos kiadványában olvasható az első oldalak egyikén a nihil obstat kifejezés. De vajon mit takar ez a két – elsőre talán rejtélyesnek tűnő – latin szó, amelynek magyar jelentése: semmi akadálya?
A katolikus egyház a hívek hitének védelmére a 16. században, a reformáció jelentkezése után dolgozta ki a könyvek felügyeletének egységes rendszerét. 1564-ben állították össze elsőként a hit és erkölcs szempontjából veszedelmes tévtanok terjedésének megakadályozására a tiltott könyvek hivatalos jegyzékét (index librorum prohibitorum), amelyek a hivatalos megítélés szerint ellentétben álltak az egyház tanításával, és amelyeket ezért a hívek csak püspöki engedély birtokában olvashattak. Az index egészen 1966-ig érvényben volt, megszüntetésekor mintegy négyezer könyv szerepelt rajta.
A nyomtatásra szánt kéziratok tartalmának hittani ellenőrzésére az egyházmegye által kijelölt cenzorok voltak illetékesek, akik szakértői véleményt készítettek a szövegekről. Ha úgy ítélték meg, hogy a mű tartalma összhangban áll a katolikus egyház tanításával, akkor aláírásukkal ellátva megadták neki a nihil obstat minősítést. Ez jelezte, hogy teológiai szempontból nincs akadálya a kiadásnak. A kedvező szakvélemény ismeretében az egyházmegyét vezető ordinárius adta meg a kiadónak a nyomtatási engedélyt, az imprimaturt. A nihil obstat kifejezést pedig a cenzor aláírásával együtt rányomtatták a kiadványok egyik első oldalára, mintegy jelezve az olvasóknak, hogy hittani szempontból megbízható kötettel van dolguk, amelyet nyugodtan forgathatnak.

Nyelvekről nyelvekre
 Aloys Roder [….]: Biblische Geschichte. Fűr Kinder. Dritte Auflage, Pest, 1853. – Törzsgyűjtemény

„Bölcsen belátván a választmány, miszerint a honunkban létező közel 8 milliónyi katolikusok egyik tetemes részét szláv s oláh ajkú hitfeleink képeznék; nehogy ezek a társulat jótéteményeiből egészen kizárassanak, sőt inkább a jó elvekkel telt könyvek áldásaiban ők is részesülhessenek, határozta: a társulat gondoskodni fog arról is, hogy a magyar nyelven megjelenendő könyvek tót s oláh nyelvre is lefordíttassanak” – döntötte el 1848 tavaszán a társulat. Ezt az idegen nyelvű kiadványokra vonatkozó célkitűzését mindig is szem előtt tartotta.
A magyar mellett német, szlovák, rutén nyelven jelentetett meg katolikus néplapot, illetve román nyelvű folyóirat kiadását is tervezte. Népiratkák füzetsorozatában volt szlovák, román és horvát kiadás is. Imakönyvek jelentek meg magyarul, németül, szlovákul, horvátul, lengyelül.
A tankönyveket természetesen szintén kiadták a nemzetiségek nyelvén is. A népiskoláknak szánt katekizmusok között megtalálható a német, a szlovák, a horvát, a szlovén, a bunyevác, sőt az olasz változat is. Adott ki továbbá szlovák, vend-szlovén, sokác-bunyevác, horvát népiskolai ábécéskönyveket, olvasókönyveket.
Külföldi művek ‒ például enciklikák, tudományos vagy szépirodalmi alkotások ‒ magyar nyelvű fordításának kiadását szintén vállalta a társulat. Szerzői között szerepel ‒ mások mellett ‒ az olasz romantika főalakja, Alessandro Manzoni, az irodalmi Nobel-díjas lengyel Henryk Sienkiewicz, az ugyancsak Nobel-díjas ír George Bernard Shaw, a természettudós és teológus francia Pierre Teilhard de Chardin vagy a lelkiségi író, költő amerikai Thomas Merton is.

A társulat kalendáriumai

A Szent István Társulat naptára 1862. Címlap – Törzsgyűjtemény

A 19. század legnépszerűbb, tömegesen terjesztett népi olvasnivalói a kalendáriumok voltak, amelyek elsősorban naptárként szolgáltak, de szórakoztató és tanító célú olvasmányokat is tartalmaztak. Nem véletlen, hogy a társulat első, hivatalosan még nem engedélyezett kiadványa egy kalendárium volt: az 1847 novemberében ötezer példányban megjelentetett Keresztény naptár a’ magyarhoni katholikusok használatára. 1848. szökő-évre című kiadvány. Első felében csillagászati adatok és többféle naptár található, az irodalmi részben pedig főleg magyar egyháztörténeti témájú ismeretterjesztő írások, elbeszélések, „mulattató apróságok” és versek kaptak helyet. Ezek után részletes egyházi és polgári névtár következett, majd a fontosabb vásárok időpontjai, végül a katolikus egyházmegyékről szóló statisztikai adatok zárták az összeállítást.
A társulat az 1850-es években is kiadta a Keresztény Naptárat magyarul húszezer, németül és szlovákul tíz-tízezer példányban. A vállalkozás azonban anyagilag veszteségesnek bizonyult, ezért 1858-ban befejeződött a kiadása. 1862-től viszont új kalendáriumsorozat indult a Szent István Társulat Naptára címmel, amely egészen 1895-ig megjelent, igaz, ekkor már csak magyar nyelven. Rövid szünet után, 1904-ben ismét újraindult a kiadása, és ezután a kalendáriumok már állandó helyet élveztek a kiadói repertoárban. Ebben az a szerencsés tényező is komoly szerepet kapott, hogy a társulat 1912-ben megvásárolta a Rózsa Kálmán és Neje Könyvnyomdai és Irodalmi Részvénytársaságot, amely a magyar ponyvairodalom egyik legjelentősebb kiadójának számított, és komoly tapasztalattal bírt a kalendáriumok és a népies füzetek vonatkozásában.

A Szent István Társulat naptára az 1914. évre. Címlap – Törzsgyűjtemény

A társulat a következő évtizedekben rendkívül színes termékpalettát kínált ezen a területen. 1923-ban például a következő kiadványokat jelentette meg: Családi Naptár, Gazdasági Népnaptár, Honvédnaptár, Katholikus Naptár, Képes Tündérnaptár, Keresztény Képes Naptár, Kisgazdák Képes Naptára, Kossuth Lajos Nagy Naptára, Lurdi Szűz Mária Naptára, Mátyás Király Naptára, Nagy Képes Naptár, Páduai Szent Antal Naptár, Petőfi Naptár, Regélő Naptár, Szent Család Naptára, Új Nagy Mesenaptár, Grosser Bilder Kalender, Ofner Schreibkalender, Krestanský obrázkový kalendár, Vel’ký obrázkový kalendár.
A hagyomány erejét és a kiadványtípus népszerűségét jelzi, hogy a társulat legutolsó kalendáriuma 1946-ban jelent meg.

Sorozatok

A Magyar Katolikus Lexikon szerint – a tankönyveket is beleszámítva – a Szent István Társulat csaknem félszáz sorozatot adott ki története során, húsz pedig 1980-ban indult (újra). A kiadványok nemcsak terjedelmük és megjelenési idejük, hanem célközönségük tekintetében is változatosak.
Több sorozat is viseli a társulat névadójának nevét. Az első ezek között az 1923-ban induló és másfél évtizedes fennállása alatt száz kötetet számláló Szent István Könyvek című művelődéstörténeti és ismeretterjesztő széria (néhány mű több részben jelent meg, így mintegy százharminc számból áll). A zsebkönyv méretű kiadványok a legkülönbözőbb tudományágak eredményeit mutatják be „minden művelt egyén” számára érthető stílusban. A sorozat 1999-ben újraindult. Szintén ekkori kezdte meg a társulat a Szent István Téka és egy évvel később, 2000-ben pedig a Szent István Kézikönyvek kiadását.

• 
• 
• 

Sikeres volt az egyszerű borítójú Családi Regénytár is, amely 1899-től csaknem két évtizedig jelent meg, és szintén száz kötetet számlál. Bár a szerzői közül sokan ma már ismeretlenek a szélesebb közönség előtt, néhány ma is olvasott író neve is felfedezhető a címlapokon. Szintén a szépirodalom népszerűsítését célozta a Sík Sándor szerkesztette, 1947-ben induló és mindössze négy kötetet megérő Katolikus Szépírók sorozat.
Amint már a címe is jelzi, elsősorban az ifjúságnak szánták az 1887-ben megjelenő, Az Ifjúság Öröme című sorozatot és az 1927-ben induló, a tanulók év végi jutalmazására szánt Magyar Ifjúság Könyvtárát.

• 
• 

A társulat egyik legtöbb kiadványt számláló, népszerű sorozata, az 1887 és 1919 között megjelent Népiratkák elsősorban a parasztságnak kívánt megfelelő olvasmányokat nyújtani a legkülönfélébb témákban. Hasonlóan ismeretterjesztő és szórakoztató céllal, de díszesebb kiadásban indult meg 1895-ben a Magyar Nép Könyvtára, amely 1903-ban abbamaradt, majd 1927 és 1929 között ugyanezen a címen ismeretterjesztő sorozat jelent meg.
A második világháború előtti időszakból érdemes még megemlíteni a Keresztény Kis Könyvtár vallásos tematikájú (füzet)sorozatot, a szentek életét és tetteit ismertető Szentek Országát, valamint a tizenhat kötetet számláló, 1944-ben induló Keresztény Remekírókat. A későbbi évtizedekből a teljesség igénye nélkül említhető az 1980-ban induló Ókeresztény Írók és az 1999-ben indított Középkori Keresztény Írók, valamint a Katekéták Kiskönyvtára, a Haza a magasban  és a Pásztorok.

Szent Bonaventura: Szent Ferenc élete. Legenda maior. Ford. és tan.: Berhidai Piusz, Budapest, Szent István Társulat (Középkori keresztény írók 7.), 2015. – Törzsgyűjtemény

Három reprezentatív szerzői összkiadás a Horthy-korszakból

Prohászka Ottokár összegyűjtött munkái I., Budapest, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1928. – Törzsgyűjtemény

Prohászka Ottokár (1858–1927) a magyar katolikus megújulás legjelentősebb alakja, ünnepelt író és hitszónok, a hazai keresztényszocializmus szellemi vezetője volt, 1905-től Székesfehérvár püspökeként szolgált. A társulat egy esztendővel a halála után határozta el műveinek gyűjteményes kiadását. A szerkesztői munkára a neves teológust, piarista szerzetest, Schütz Antal egyetemi tanárt kérték fel. 1929-re megjelent az eredetileg tervezett tizenhat kötet, amely mintegy nyolcezer példányban fogyott el. A társulat közgyűlésén elhangzó alelnöki jelentés szerint „a Prohászka-művek alig remélhetett elterjedése örvendetesen mutatják, hogy Prohászka püspök munkái mindig lelki szükségletei lesznek a magyar intelligenciának”. A sajtó alá rendezés munkája a hagyatékban lévő szövegekkel folytatódott, így az összkiadás végül huszonöt kötetre rúgott, és 1930-ra jelent meg.

Tóth Tihamér összegyűjtött munkái I., Budapest, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1935. – Törzsgyűjtemény

Tóth Tihamér (1889–1939) egyetemi tanár a Horthy-korszak egyik legnépszerűbb egyházi írójának számított, és ő volt az első katolikus lelkész, akinek templomi szentbeszédét a Magyar Rádió közvetítette. Egyházi pályafutásának csúcsán, 1938-ban a veszprémi egyházmegye koadjutor püspöke lett. Nagy népszerűséget élveztek a serdülők és fiatalok lelki gondozását elősegítő írásai, például a Levelek diákjaimnak című sorozata és a szexuális nevelés kérdésével foglalkozó, Tiszta férfiúság című kötete. Műveit tizenhat idegen nyelvre fordították le. A társulat még a szerző életében, 1936-ban befejezte összegyűjtött munkáinak megjelentetését, ami húsz kötetet tett ki.

Bangha Béla S. J. összegyűjtött munkái I., Budapest, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 1941. – Törzsgyűjtemény

Bangha Béla (1880–1940) jezsuita szerzetes a magyar katolikus sajtómozgalom vezetőjeként, a Központi Sajtóvállalat alapítójaként szerzett magának ismertséget. Rendkívül termékeny író volt, aki szerkesztői tevékenysége mellett sokféle műfajban kipróbálta magát: egyaránt írt teológiai szakmunkákat, szentbeszédeket, tudományos igényű tanulmányokat, sajtócikkeket, publicisztikákat, esszéket, útirajzokat, propagandisztikus szövegeket, népiratokat, sőt a szépirodalommal is kísérletezett, Szerafini Blanka álnéven regényeket, elbeszéléseket, színpadi darabokat is papírra vetett. Ő maga kezdte el előkészíteni műveinek összkiadását, ám halála után a munka befejezése egy fiatal klerikusra, Bíró Bertalanra maradt. A sorozatot 1942–1943-ban adta ki a társulat, az összkiadás harminc kötetet vett igénybe.

Tudástárak a társulat kiadásában

A második világháborút követő újrakezdés korszakában ismét felmerült egy korszerűsített tudástár megjelentetésének igénye: 1945 decemberében az igazgatóság távlati tervei között szerepelt egy 20-22 kötetesre tervezett, terjedelmes lexikon kiadása. A politikai változások azonban hamarosan ellehetetlenítették az elképzelést. Jó három évtizeddel később, a kádári enyhülés időszakában újra felmerült a gondolat: 1978-ban Lékai József prímás, a társulat fővédője azt javasolta, hogy állítsanak fel egy lexikonszerkesztő bizottságot, mert feltétlenül szükségesnek ítélt egy új, modern katolikus tudástárat.
A terv hosszú előkészítés után, már a rendszerváltást követően indult el a megvalósulás útján, és 1993 karácsonyán megjelent a Diós István főszerkesztése alatt készülő Magyar Katolikus Lexikon első kötete. Paskai László prímás előszava szerint „a II. Vatikáni Zsinat után különösen is nagy szükség van magyar nyelven olyan adattárra, amely nem értékel és nem sugall rangsort sajátos szempontok szerint, hanem tényeket közöl intézményekről, vallásokról, a világegyházról, eszmékről, személyekről, mindezzel elősegítve a pontos megismerést. Ezt az igényt elégíti ki a Szent István Társulat, amikor útjára bocsátja a Magyar Katolikus Lexikont”. A kiadvány 17 kötetet tartalmaz, az utolsó 2014-ben látott napvilágot, és online változata is elérhető.

Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

A felhasznált (válogatott) irodalmat lásd a blogsorozat végén.

A további részek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész

1983-ban raktárosként kezdte munkáját Zichy Mihály a nemzeti könyvtárban, levelezőn lett történész, majd le is doktorált, és immár 41. éve segíti a Kézirattárban kutatók munkáját. Az OSZK 13. podcastjában, vagyis mától csevejében a legendás Zichy család leszármazottjával, Zichy Mihállyal, a Kézirattár kutatójával beszélgetett Tóth Péter kulturális menedzser, a könyvtár webestartalom-pakolója. Solymosi Ákos hangmérnök segítette a csevej elkészültét.

Az OSZK alapítási ünnepéhez kapcsolódóan 2023. november 23-án ünnepélyes keretek között adták át a törzsgárda-elismeréseket, ez alkalommal Zichy Mihály 40 éves munkáját méltatták.

A Zichy családból nem csak politikusok, jelentős közéleti személyiségek kerültek ki. Feltűnően sok a művész, világutazó, tudós, megannyi érdekes karakter. Egy távolabbi rokon, a grafikus Mihály a 19. században az orosz cári család udvari festője volt, idehaza elsősorban Az ember tragédiája illusztrációiról híresült el a képzőművész.

 

A hatgyermekes Zichy Mihály dédapja, Zichy János alapította meg az országos iskolaszanatórium-hálózatot, de volt Zichy a Nemzeti Múzeum vezetője, sőt az ország kultuszminisztere is.

Tartalom:

01:40 Az otthon lassan tudatosuló identitás és az óvodai vélemény arról, hogyan ehet egy grófgyerek cseresznyét
04:05 Egyházi iskolából műszaki pályára
07:20 1983, a nemzeti könyvtár raktárosa
10:16 Miksa császár ősnyomtatványából kiderült, hogy mi a helyzet a nemzetállamokkal
14:03 Karsai Orsolya kezembe nyomott egy beszámolót a hétéves háborúról
18:20 Zichy József apjáról, Ferencről mintázhatta Jókai a kőszívű embert
22:48 Az átlőtt Komáromy-napló
27:50 Kéthly Anna rendcsinálása, akkor van rend, ha mindenkinek hajlék van a feje fölött
31:08 Thallóczy fölényes tudása és a társadalom szent naivitása: nem tudták, hogy az első világháború, azaz az armageddon közelít
38:00 Káoszból rendet csinálni, ez a hagyatékfeldolgozás kulcsa, de a Zichy-hagyaték még hátravan
40:46 Az értékrendet tovább kell adni, azt nem lehet elvenni
41:40 Fotóelemzés Vörösmarty fröccsével
46:38 A soron következő kutatás többségében még nem publikált első világháborús beszámolókról szól

Az említett művek:

Az átlőtt Komáromy-napló. A kötet Komáromy Lajos első világháborús emlékeit, tapasztalatait tárja az olvasó elé. A kiadvány gondozását dr. Baumgartner Bernadette és dr. Zichy Mihály történészek vállalták (https://anziksz.com/naplojegyzetek-az-elso-vilaghaborus-harcterrol-es-az-orosz-fogsagbol/van-kepunk-hozza/2022/12/23/)

Kéthly Anna szociáldemokrata politikus emigrációs levelezése (https://www.oszk.hu/kiadvany/szamuzve-de-le-nem-gyozve)

Segítség nehéz időkben. Levélválogatás Thallóczy Lajos hagyatékából. Nem véletlenül dedikált neki Gárdonyi Géza a következő szavakkal: „Thallóczy Lajosnak, az egyetlen goromba embernek, aki akkor kedves, ha goromba.” (https://www.oszk.hu/kiadvany/segitseg-nehez-idokben)

Fotók forrása: https://vazsonyko.blog.hu/2022/02/28/a_zichy_csalad_hazalatogat

1. Fotó: Illusztris vadászat a Kab-hegyen a 30-as években. A kép bal oldalán Széchenyi Zsigmond író, legendás vadász, mellette Bánffy Miklós, Sopron városának egyik megmentője, volt külügyminiszter, írófejedelem áll. Mellette középen Zichy István, a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi igazgatója áll, mögötte kalapban pedig Zichy Pál látható. A vadászház előtti kerítésen „a nap hőse”, Hunyady Ferenc ül – ő lőtte ugyanis a szarvast. Mellette Zbinyovszky erdőfelügyelő és Tubert erdész állnak.
2. Fotó: A Zichy család tihanyi túrája a 30-as évekből. A fotón bal oldalon Zichy Pál áll, mellette Pali bácsi, a család rokona, előttük pedig Zichy Péter és öccse, Zichy György.
3. Fotó: Zichy Pál (Paxi) látható édesapjával a kastély udvarán.

Hallgassa a nemzeti könyvtár hangját, ahol tetszik!

SPOTIFY: https://spoti.fi/3VZCaEs
APPLE https://apple.co/3W0iS23
GOOGLE https://bit.ly/OSZKGOOGLEPC
PODCAST.HU https://podcast.hu/podcast/orszagos-szechenyi-konyvtar
DEEZER: https://www.deezer.com/en/show/6149605
RADIOPUBLIC: https://bit.ly/RPOSZK
CASTBOX: https://bit.ly/CASTBPC
LISTEN NOTES: https://bit.ly/LNPODCAST
RSS https://bit.ly/OSZKRSS

2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.

Székház és nyomda

A társulatnak kezdetben nem volt önálló székháza. Először a pesti Cukor utca 6. szám alatt működött, 1857-től a Lipót utca (mai Váci utca) 8. szám alatt bérelt helyiségeket, tíz évvel később pedig szintén a Lipót utcában, a Kárász-házban (az Angolkisasszonyok templomával szemben). Itt kapott helyet egyebek mellett az egyre gyarapodó társulati könyvtár is.
1870-ben vették meg székház céljára Horváth Mihály püspök belvárosi házát, amely az akkori Lövész (később Királyi Pál) utcában állt. Az új ünnepélyes átvételre 1871-ben került sor. Az épületben az irodák és a raktárhelyiségek mellett helyet kapott többek között a könyvtár, valamint az ülésterem, a társalgó és az olvasóterem, díszesen bútorozott szobákkal, gázvilágítással, a tagok és vendégek részére magyar és idegen nyelvű hírlapokkal, szakfolyóiratokkal. Az alelnök, Ipolyi Arnold a tanácskozóterem számára megfestette Szent István király képét. Az épületre egy második emeletet is építettek, amelynek tizenegy ablaka nézett az utcára. A székház kényelmes találkozó-, társalgó- és olvasóhely volt, és itt működött a „könyveladási ügynökség” is.

A Szent István Társulat Királyi Pál utcai régi székháza. In: Emlékkönyv Zichy Nándor gróf születésének századik évfordulójára 1829‒1929, Budapest, Szent István Társulat, 1929, 57. – Törzsgyűjtemény

Az önálló székházhoz hasonlóan a kezdetektől cél volt a saját nyomda is, de ennek létrehozására évtizedekig nem kapták meg az engedélyt. A terv végül csak a társulat fennállásának félszázadik évfordulóján valósulhatott meg.
A Szentkirályi utca 28. szám alatti telket 1896-ban vették meg, majd másfél év alatt felépült Hofhauser Antal műépítész, műegyetemi tanár tervei alapján a neogót palota, amely 1898 decemberében a társulat új otthona lett.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A teljesen felszerelt Stephaneum Nyomda a következő év tavaszán kezdte meg működését Kohl Ferenc vezetésével. Szűk másfél évtizeddel később a társulat megvásárolta a szomszéd épületben (a Szentkirályi utca 30. szám alatt) működő könyvnyomdai és irodalmi részvénytársaságot, ahol Rózsa Kálmán és neje kalendáriumokat, naptárakat, imakönyveket, népies füzeteket adott ki és terjesztett. A régi épületet modernizálták, a telek üresen álló részén háromemeletes nyomdaépületet építettek, a korábbi udvart pedig üvegtetővel fedték be. Az építkezés 1913-ban fejeződött be.

• 
• 
• 

A második világháborúban az épületet nem érte különösebb kár, és a nyomda is sértetlen maradt, de a működési engedély, a munkatársak távolléte (hadifogság), az áram-, gáz- és papírhiány miatt a teljesítmény visszaesett. Ekkor még néhány évig saját tulajdonában működött a székház és a nyomda, 1950-ben azonban a Közületeket Elhelyező Bizottság úgy döntött, hogy a társulat – akkor még néhány helyiség kivételével – az épületet adja át a Franklin Nyomdának. Egy évvel később az összes megmaradt helyiség is erre a sorsa jutott. A társulatnak végül a pesti ferences templom mellett (a volt kolostor és az Actio Catholica épülettömbjében) sikerült helyet találni (bár az évtizedek alatt a postacímük többször változott: Ferenciek tere, Egyetem utca, Károlyi utca, Kossuth Lajos utca, a helyszín ugyanaz maradt).
A rendszerváltás után, 1991-ben lehetővé vált a korábban egyházi tulajdonban lévő épületek visszaigénylése. A társulat régi székházát 1995-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyes egységei vették használatba.
A Szent István Társulat 2008-ban kiköltözött a Kossuth Lajos utcai épületből, és a Pázmány-egyetem Hittudományi Karának Veres Pálné utca 24. szám alatti helyiségeiben talált otthonra. A palotát Jung József építtette egyemeletesre 1778 és 1781 között, a korábbi barokk épületrész felhasználásával. Hild Károly 1870-es emeletráépítésével és Czígler Győző 1895-ös homlokzatátalakításával nyerte el mai formáját. Ahogy a bejárat melletti emléktáblán olvasható, 1844-ben itt lakott Petőfi Sándor. Az udvarra vezető kapubejárat fölötti címerben a Scientia et fidelitate (Tudománnyal és hűséggel) felirat olvasható.

A protestánsok a Szent István Társulatról

A 19. században az ökumenizmus gondolata még szinte ismeretlen volt, a katolikusok és a protestánsok egymáshoz fűződő viszonyát világszerte – így Magyarországon is – a felekezeti versengés szelleme határozta meg. Érdekes felidéznünk, hogy a Budapesten megjelenő Protestáns Egyházi és Iskolai Lap szerzői hogyan vélekedtek a társulat munkájáról.

Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1886. – Törzsgyűjtemény

„A Teremtő újabb csodája” – A zsidóság ajándékai a társulat számára

Az 1869. évi adatok szerint a társulatnak kilenc pest-budai és öt vidéki előfizető tagja volt. Előbbiek között megtalálható a geográfus, akadémikus Hunfalvy János, az ugyancsak akadémikus, esztéta Greguss Ágost, valamint a híres színész Szerdahelyi Kálmán neve. Vidékről a Debreceni Református Kollégium egyik jogtanára, egy kolozsvári református esperes, egy eperjesi evangélikus líceumi tanár, egy mezőtúri izraelita földbirtokos és egy sümegi izraelita orvos élt a lehetőséggel. Ekkoriban ugyanis a nem katolikus személyek lehettek előfizető tagok, akik a rendes tagdíjat fizették, és kapták az illetményköteteket, a közgyűlésben azonban nem szavazhattak. A későbbiekben ezt a tagsági formát megszüntették: 1898-ban például már csak rendes és tiszteleti tagja volt a társulatnak.
A más vallásból származó tagok, szerzők továbbra is jelen voltak a társulatban. Például Sík Sándor – akinek ügyvéd édesapja ugyancsak tag volt ‒ szülei még gyermekeik születése előtt kitértek a zsidó vallásból. Fraknói (Frankl) Vilmos orvos édesapja konvertita katolikus volt, míg édesanyja élete végéig megmaradt a zsidó vallásban. A kis Fraknóit kétévesen keresztelték meg. A szintén izraelita családba születő teológus, plébános Huszár (Held) Elemér tizenöt évesen tért át a katolikus hitre. A kiváló szónok szinte minden európai nyelven beszélt, így a második világháború alatt saját nyelvükön prédikált az internált lengyel foglyoknak, a menekült francia tiszteknek, a délszlávoknak. Huszár 1942-től a menetszázadba beosztott zsidó munkaszolgálatosokat halálos veszélyben lévőknek tekintette, és soron kívül, előkészítés nélkül megkeresztelte őket. Egy bizalmas jelentés szerint ‒ más plébánosok közreműködésével ‒ összesen 1600 embert keresztelt meg így. Többször feljelentették az előírásokat figyelmen kívül hagyó eljárása, illetve a fajüldöző kormányrendeleteket bíráló prédikációi miatt.

Róna Tamás – Mezei Mónika, szerk.: A magyarországi zsidóság története, Budapest, Szent István Társulat, 2018. A borítót tervezte: Gregor László. – Törzsgyűjtemény

2018-ban A magyarországi zsidóság története címmel gazdagon illusztrált tankönyv látott napvilágot. Az MTA dísztermében megtartott könyvbemutatón az egyik szerkesztő, Róna Tamás főrabbi kiemelte, szerinte a Teremtő újabb csodája, hogy a könyvet az „Apostoli Szentszék hazai kiadója”, a Szent István Társulat jelentette meg. Az előszót jegyző Székely János püspök pedig megjegyezte, a könyv rendkívül objektív, széles látókörű ismeretanyagot nyújt mindarról a kincsről, amit a zsidóság közös hazánknak adott, az ajándékok között megemlítve Sík Sándor nevét is.

Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

A felhasznált (válogatott) irodalmat lásd a blogsorozat végén.

A további részek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész

2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.

Díszalbumok, kiemelt illusztrációk

A társulat a százhetvenöt év alatt több díszalbumot jelentetett meg, így a már említett, 1857-ben napvilágot látott Szent Erzsébet-albumot is.
1921-ben emlékeztek meg az Isteni színjáték szerzője, Dante Alighieri halálának 600. évfordulójáról. A Szent István Akadémia szervezésével megalakult a Dante-bizottság, amely 1922-ben tartotta ünnepi ülését. Prohászka Ottokár, Concha Győző és Schütz Antal ekkor elhangzott előadása, valamint Harsányi Lajos költeménye került a Stephaneum Nyomda által készített, művészi iniciálékkal díszített emlékkönyvbe.
A művészi reprodukciók közül a Dante-fej Paczka Ferencnek a Szépművészeti Múzeumban őrzött algráfiája után készült, a többi illusztráció pedig az Egyetemi Könyvtár Dante-kódexéből származott.
A társulat 1929-ben egykori elnöke, gróf Zichy Nándor születésének centenáriuma alkalmából emlékkönyvet adott ki a tiszteletére.
1938. május 25. és 29. között rendezték meg Budapesten a XXXIV. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, ahová a világ számos országából érkeztek zarándokok. Bár már korábban felmerült a hazai szervezés gondolata, végül Szent István király halála 900. évfordulójának évében került rá sor. A rendezvénysorozaton a pápa küldöttjeként Eugenio Pacelli bíboros vett részt, aki a következő esztendőben XII. Piusz pápaként lépett Szent Péter trónjára. Az ünnepségsorozatról a Szent István Társulat még abban az évben emlékkönyvet adott ki. A 240 oldalas kötet több fejezetben és rendkívül gazdag fényképanyaggal mutatta be az ünnepi napok eseményeit. A társulat még ugyanabban az évben német, francia, angol és olasz nyelven is megjelentette az emlékkönyvet, amelyben a képanyagot nem szövegközi illusztrációként, hanem önálló fejezetben bocsátotta közre. A kötet az Album congressus XXXIVⁱ Eucharistici internationalis címet kapta.

• 
• 

A Szent István Társulat nemcsak a kiadványai tartalmára fordított figyelmet, hanem számos díszes albumot, gazdagon illusztrált kötetet is közreadott a története során.
A kép már a legelső években és minden kiadványtípusban megjelent, igaz, nem egyforma mértékben és módon. Olykor egy szerzői portré, máskor egy-egy folyóirat vagy hetilap díszes fejléce vagy címlapja egészítette ki az írott tartalmat, a tankönyvek esetében pedig ábrák, oktatáshoz hasznos illusztrációk segítettek lekötni a különböző korú gyermekek figyelmét és a magyarázatokat érthetőbbé tenni. Gyakran még a kizárólag az írott anyagukkal ható munkák borítóját is illusztrálták, bár természetesen az is előfordult, hogy egy-egy kiadvány valóban a legegyszerűbb módon, külön díszítés nélkül került az olvasók kezébe. A sorozatoknál is találni erre példát, hiszen a Családi Regénytár visszafogott és elegáns, egyszínű sötétzöld borítóján csak a szerző neve és a mű címe szerepelt. Máskor azonban már a fedőlap igyekezett felhívni a lehetséges olvasók figyelmét a könyvre, így az olcsó és népszerű(sítő) sorozat, a Népiratkák legtöbbször rajzzal illusztrált borítói is.
A társulat egyik legreprezentatívabb kiadványa az Árpád-házi Szent Erzsébet életét bemutató album volt 1857-ben, amely Erzsébet császárnénak ajánlva jelent meg, első magyarországi látogatása alkalmából. Bár a későbbi években, évtizedekben is adtak ki díszalbumokat, ezek a gazdagon illusztrált kiadványoknak csak egy részét teszik ki. Jelentős számban jelentek meg bő képanyaggal szerkesztett szépirodalmi és főként ifjúsági és gyermekkönyvek, amelyeket nemegyszer a korszak neves, és olykor máig ismert és számon tartott művészei illusztrálták. A teljesség igénye nélkül említhető a metsző Morelli Gusztáv, a gödöllői művészek közül Nagy Sándor és felesége, Kriesch Laura, valamint Undi Mariska, de Akantisz Viktor, Éber Sándor, Györgyfi György, Jaschik Álmos, K. Sávely Dezső, Molnár C. Pál és a későbbi évekből Szántó Piroska is.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Szépirodalom, gyermek- és ifjúsági kiadványok

 Már a legelső években jelent meg szépirodalmi mű a társulat gondozásában, majd ez a terület is fokozatosan egyre gazdagodott a verseskötetektől az elbeszéléseken át a regényekig, a meséktől a drámákig. A kiadványok egy része sorozatokban látott napvilágot, például az 1900-tól több mint másfél évtizeden át megjelenő Családi Könyvtárban publikált száz regény vagy a már korábban a Népiratkákban kiadott elbeszélések. A számos magyar és külföldi író között többek neve mára már ismeretlen, de sokan napjainkban is elismert és népszerű alkotók. Ez az a terület, ahol a társulati kiadványok között a legtöbb női szerzőt találjuk. A felnőtteknek szánt kötetek mellett számos mesekönyvet és a „serdültebb ifjúságnak” szóló művet is megjelentettek.
A társulatban – jellegénél fogva – sokkal több férfi tevékenykedett, mint hölgy, hiszen a vezetőség és a tagság, sőt a szerzők jelentős része is a katolikus papsághoz tartozott. Ennek ellenére a nők is több módon kapcsolódtak a társulathoz.
Mindenekelőtt alapításakor égi pártfogóul a Boldogságos Szűz Máriát választották, „kinek anyai pártfogásába első apostoli szent királyunk a magyar hazát és népet fölajánlotta”.
Az intézmény működése során az önkéntes (támogató) tagok között is találunk hölgyeket: arisztokratákat (grófnőt, bárónőt, sőt, hercegnőt is), apácákat (illetve kollektív tagként zárdákat), tanítónőt és házi nevelőnőt, „gyógyszerésznőt”, postamesternőt, egy „özvegy kereskedőnét”, egy gimnáziumi igazgató nejét és egy minisztériumi tisztviselőt. És többeket, akik „csak” névvel szerepeltek a tagnévsorban. A 20. század legnehezebb évtizedeiben a tagok között – az egyházi személyek mellett – jelentős számban szerepeltek nők.
A társulat természetesen nemcsak támogatóként, hanem olvasóként is számított rájuk. Az ima- és lelkiségi olvasmányok mellett szépirodalmi műveket, leányoknak szóló gyermek- és ifjúsági könyveket is megjelentettek, és a tankönyvkiadás során gondoltak a leánygimnáziumokra is.
Az olvasók olyan nyomdatermékeket is találhattak, amelyek nőkről szóltak. Az életrajzok között mindenekelőtt a női szenteket bemutató kiadványokat: a Szűzanyáról, Szent Erzsébetről, Árpád-házi Boldog (később Szent) Margitról, valamint Avilai Nagy Szent Terézről és Lisieux-i Kis Szent Terézről. Ezek az olvasmányok különböző társadalmi rétegeket szólítottak meg, hiszen a díszes – és alacsony példányszámú – albumoktól a népiratkákig széles volt a paletta. A világi hölgyek közül Erzsébet királyné említhető, akiről számos mű megjelent, rövid népiratka éppúgy, mint visszaemlékezés.

Erzsébet magyarok királynéja, Budapest, Szent István Társulat (Népiratkák 145.), [1898]. – Törzsgyűjtemény

A szerzők között is találkozhattak női nevekkel az olvasók. A kiadványok írói között sokkal nagyobb a férfiak aránya, amit egyrészt az egyházi szerzők markáns jelenléte magyaráz, másrészt az, hogy általában is kevesebb volt a női szerző. A hölgyeket legtöbbször (bár nem kizárólag) a gyermek- és ifjúsági irodalom alkotói között találjuk meg. A teljesség igénye nélkül érdemes néhány nevet felsorolni a jelentős alkotók közül: M. Hrabovszky Júlia (Márai Sándor nagynénje), Kosáryné Réz Lola, Báthory Nándorné (aki felnőtteknek szóló kötetet éppúgy megjelentetett, mint ifjúsági regényt és önéletrajzot), a számos gyermek- és ifjúsági művet és imakönyvet író Blaskó Mária és a katolizálása előtt merész verseiről és írásairól ismert Erdős Renée (a társulat Aranyveder című, 1910-es kötetét adta ki). Végül mindenképpen meg kell említeni a Tündérvilág a Városligetben című könyv egyik illusztrátorát, a gödöllői művésztelep alkotóját és két alapítójának közeli rokonát, Kriesch Laurát (aki Körösfői Kriesch Aladár húga és Nagy Sándor felesége volt).
Erdős Renée költőnő irodalmi indulásakor merész hangvételű költeményekkel vált ismertté, így a katolizálása után, 1910-ben a Szent István Társulatnál megjelent, Aranyveder című verseskötete többféle visszhangot váltott ki. Érdemes két ismertetésből, kritikából röviden idézni.

Az első verseskötetet 1857-ben adta ki a társulat Tárkányi Béla költeményeiből, az első „összesített versgyűjtemény” pedig Harsányi Lajos válogatott műveiből jelent meg 1935-ben. A társulat rendszeres szerzői közé tartozó Sík Sándor verset, prózát és drámát is írt (valamint irodalomtudományi, pedagógiai és lelkiségi műveket).

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

A prózaírók között találkozhatunk May Károly, azaz az indiánregényeiről elhíresült Karl May úti beszámolóival, valamint Charles Dickens és a Ben-Hur írója, Lewis Wallace nevével éppúgy, mint a Brown atya nyomozásait lejegyző Gilbert Keith Chestertonéval vagy a Narnia krónikái sorozatot megalkotó C. S. Lewiséval (Az oroszlán, a boszorkány és a különös ruhásszekrény; A varázsló unokaöccse). De itt találjuk A. J. Cronin (A mennyország kulcsa) és az amerikai írónő, Bess Streeter Aldrich munkáit is (És lámpást adott kezembe az Úr). Szintén ismerősen csenghet az osztrák Rainer Maria Rilke vagy a Nobel-díjas lengyel író, Henryk Sienkiewicz neve, akinek nemcsak világhírű Quo vadis? című regényét jelentette meg a társulat. Nem hagyható ki a felsorolásból az első női irodalmi Nobel-díjas svéd írónő, Selma Lagerlöf sem.
A magyar szerzők közül – szintén a teljesség igénye nélkül – kiemelhető M. Hrabovszky Júlia (Márai Sándor nagynénje), Dénes Gizella és Báthory Nándorné, akinek Tündérvilág a Városligetben című ifjúsági regényét gödöllői művészek illusztrálták. A férfiak közül említhető a költő Mécs László vagy Ady Endre, Babits Mihály, Balassi Bálint és József Attila, valamint Gárdonyi Géza, Fekete István, Prohászka Ottokár, Rónay György vagy Divald Kornél, aki művészettörténeti írásai mellett Tarczai György írói álnéven adta ki szépirodalmi alkotásait, de említhető a postamesterből íróvá lett Ormos Gerő is. Különlegesebb kiadványnak tekinthető a trianoni békediktátum után Szent István országa sorozatcímmel megjelent két füzet, amely kivágható maketteket is tartalmazott.

• 
• 
• 
• 
• 
• 
• 

Kultúrtörténeti, ismeretterjesztő és népszerűsítő kiadványok (emlékiratok, útirajzok, népiratkák, életvezetési tanácsok)

A Szent István Társulat számtalan olyan kiadványt is megjelentetett, amely az általános kultúrtörténet, a mindennapi ismeretterjesztés, a tanácsadás és a szórakoz(tat)ás körébe tartozik. Ide sorolhatók életrajzok, emlékiratok, útirajzok, illemtankönyvek és az elsősorban az alsóbb társadalmi rétegeknek szánt Népiratkák sorozat füzetei is.
Alig több mint tíz évvel Erzsébet királyné meggyilkolása (1898) után udvarhölgye, Sztáray grófnő, aki a kíséretében volt a tragédiánál is, megjelentette emlékiratait.

• 
• 

Tárló a kiállításban. Fotó: Visky Ákos László

Olysói Gabányi János négy kötetben, fényképekkel illusztrálva adta ki Magyar várak legendái című művét, amelynek több kötetéhez József főherceg írt előszót. Az első kiadvány 1924-ben jelent meg, és a főherceg ezekkel a szavakkal ajánlotta:

Ebben a kötetben dr. Berzeviczy Albert, gróf Teleki Pál, P. Zadravecz István püspök és Rákosi Jenő írásai is olvashatók.

Tower Vilmos: Szerzetesnők illemkönyve, Budapest, Szent István Társulat, 1941. – Törzsgyűjtemény

A társulat az 1930-as évek végétől kezdve több illemtankönyvet jelentetett meg fiatalemberek, leányok és apácák, valamint a helyes vallásgyakorlás módjait illetően minden hívő számára. Más kiadványai pedig különböző élethelyzetekre, életállapotokra nyújtanak tanácsot, segítséget. Találunk köztük az öregedéssel kapcsolatos munkát éppúgy, mint szakácskönyvet.

Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

A felhasznált (válogatott) irodalmat lásd a blogsorozat végén.

A további részek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész; 6. rész; 7. rész

 

146 éve, 1878. január 14-én született Pesten, zsidó nagypolgári családban Neumann Ferenc, aki Molnár néven a 20. századi magyar irodalom és színház világhírű szerzője lett. Életében és hetvenegy évvel ezelőtt New Yorkban bekövetkezett halála után is sokáig viták kereszttüzében álltak művei, dramaturgiája, stílusa. Népszerűsége miatt a nemzeti irodalmi kánon csak nehezen fogadta be, színpadi virtuozitásának értékelése is ingadozott a két szélső pólus, a feltétel nélküli csodálat és a humorát, poéntechnikáját ürességgel vádoló fanyar kritika között.  
Sirató Ildikó írását itt olvashatják a szerzőről.

Ékes Árpád: Az ördög. Molnár Ferenc színműve. Filmre írta: Siklósi Iván. Rendezte: Kertész Mihály. Phönix Film, Apollo. Grafikai plakát, 1918. – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár. A kép forrása: Magyar Digitális Képkönyvtár

A Pál utcai fiúk több kiadásán kívül Molnár Ferenc hatvankét művét, kabarékat, anekdotákat, vígjátékokat, elbeszéléseket, monológokat is digitalizáltunk, és elérhetővé tettük a Magyar Elektronikus Könyvtárban. A listában hangoskönyv is kattintható, és Molnár Ferenc összes színművét tartalmazó, 1972-ben megjelent könyv is olvasható elektronikusan.

Jó olvasást kívánunk!

• Molnár Ferenc: Andor
• Molnár Ferenc: Az aruvimi erdő titka és egyéb szatirák
• Molnár Ferenc: Báró Márczius és egyéb elbeszélések
• Molnár Ferenc: Buben und Mädel
• Molnár Ferenc: Csoda a hegyek közt
• Molnár Ferenc: A csókok éjszakája és egyéb elbeszélések
• Molnár Ferenc: Delila
• Molnár Ferenc: The devil
• Molnár Ferenc: Disznótor a Lipótvárosban
• Molnár Ferenc: A Dohány-utca és a Körút-sarok
• Molnár Ferenc: A doktor úr
• Molnár Ferenc: Égi és földi szerelem
• Molnár Ferenc: Egy gazdátlan csónak története
• Molnár Ferenc: Egy haditudósító emlékei
• Molnár Ferenc: Egy pesti leány története
• Molnár Ferenc: Egy, kettő, három
• Molnár Ferenc: Az éhes város
• Molnár Ferenc: Éva
• Molnár Ferenc: A farkas
• Molnár Ferenc: Farsang
• Molnár Ferenc: A fehér felhő
• Molnár Ferenc: Flirt
• Molnár Ferenc: A gőzoszlop
• Molnár Ferenc: Gyerekek
• Molnár Ferenc: Harmónia
• Molnár Ferenc: Hétágú síp
• Molnár Ferenc: Az ismeretlen lány
• Molnár Ferenc: Ismerősök
• Molnár Ferenc: Isten veled szívem
• Molnár Ferenc: Jász-Berény várassában lévő Leel kürthének, vagy Jász-kürtnek esmérete
• Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (Franklin 1926)
• Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (1995)
• Molnár Ferenc: A jó tündér
• Molnár Ferenc: Józsi és egyéb kis komédiák
• Molnár Ferenc: Ketten beszélnek
• Molnár Ferenc: A Kézilabdás Hercegnő
• Molnár Ferenc: Kis hármaskönyv
• Molnár Ferenc: Liliom
• Molnár Ferenc: Ma, tegnap, tegnapelőtt
• Molnár Ferenc: Májibaba
• Molnár Ferenc: Molnár Ferenc színművei
• Molnár Ferenc: Muzsika
• Molnár Ferenc: Nagy szerelem
• Molnár Ferenc: Ne mondj igazat!
• Molnár Ferenc: Olympia
• Molnár Ferenc: Az óriás és egyéb elbeszélések
• Molnár Ferenc: Az ördög
• Molnár Ferenc: Őszi utazás
• Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (korrektúrázott)
• Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk [Hangoskönyv]
• Molnár Ferenc: A Pál-utcai fiúk (1907)
• Molnár Ferenc: A Pál-utczai fiúk (1918)
• Molnár Ferenc: Partizánfront
• Molnár Ferenc: A pesti kislány falun
• Molnár Ferenc: Rabok
• Molnár Ferenc: Riviera
• Molnár Ferenc: Stories for two
• Molnár Ferenc: Széntolvajok
• Molnár Ferenc: A testőr
• Molnár Ferenc: Toll
• Molnár Ferenc: Úri divat
• Molnár Ferenc: Az üvegcipő
• Molnár Ferenc: Vacsora és egyéb jelenetek
• Molnár Ferenc: Valaki
• Molnár Ferenc: A vörös malom
• Molnár Ferenc: A zenélő angyal
• Molnár Ferenc: A zöld huszár

A Sic Itur ad Astra Műhely az ELTE BTK Történeti Intézetének Szekfű Gyula Könyvtárában Oktatás és társadalom címmel 2023. november 29–30-án rendezte meg tanácskozását, melyen munkatársunk, Vesztróczy Zsolt is részt vett a Közművelődés és nyelvoktatás. Egyesületi nyelvtanfolyamok a dualizmus kori Zólyom megyében című előadásával.

• 
• 
• 
• 

Az Oktatás és társadalom című konferencia programja

A kiegyezést követően egyre erősebb igény jelentkezett a magyar államnyelv terjesztésére, ami az 1870–80-as évek fordulójától új lendületet kapott. Először a magyar nyelv lett kötelező tárgy a népiskolákban, bár ez a nemzetiségi régiókban még sokáig írott malaszt maradt. 1880-ban Vas megye nyelvtanfolyamot indított az ottani, magyarul nem tudó tanítók számára, míg a nagyszebeni polgári iskola vezetője, Láng Mihály 1885-től nyelvi kurzusokat szervezett civilek, alapvetően helyi iparosok és kereskedők számára, bár részéről ez a társadalmi integrációról, nem pedig a magyarosításról szólt. Az 1880-as években alakuló közművelődési egyesületek szintén zászlajukra tűzték a magyar nyelv terjesztését, és ennek érdekében ők is nyelvtanfolyamokat szerveztek. Előadásomban ezen szervezetek egyikének, a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesületnek (a továbbiakban FMKE vagy Egyesület) nyelvtanfolyamait szeretném bemutatni egy szlovák többségű megye, Zólyom megye példáján keresztül.

Az Egyesület megalakulása és működése

Az FMKE megalakításának ötletét Libertiny Gusztáv, Nyitra megyei tanfelügyelő vetette fel 1881. január 9-én, a Nyitra és Vidéke című lapban megjelent írásában. Ebben a szerző bemutatta a népoktatás nemzeti szempontból szerinte „sanyarú” állapotát, amit a magyar társadalom „nemzetisége és nyelve” iránti közönyével indokolt. A kiutat egy hazafias alapon szerveződő egyesületben látta, mely feladatának tekintené a magyar nyelv és szellem terjesztését a térségben. Működési területként Pozsony, Nyitra, Árva, Trencsén, Liptó, Zólyom, Hont és Bars megyéket, a szervezet központjául Pozsonyt, míg a helyi vagy a fiókválasztmányok centrumaként az egyes törvényhatóságok székhelyét jelölte meg. A szerző szerint:

Libertiny Gusztáv, az ötletgazda. In: Magyarország vármegyéi és városai. Nyitra vármegye. XIV. kötet, szerk.: Borovszky Samu – Sziklay János, Budapest, Légrády Testvérek, 1898, 229. – Magyar Elektronikus Könyvtár

Az Egyesület alakuló ülésére 1883. november 28-án került sor Nyitrán, a megyeháza nagytermében. A szervezetnek ekkor hétszáz tagja volt, elnökké Odescalchi Gyula herceget választották, míg védnökké Habsburg József főherceget. Ekkor fogadták el a végleges alapszabályokat is, melyeket az eredeti tervezethez képest több helyen is módosítottak. A szervezet központja Lehoczky Lajos, Turóc megyei alispán indítványára Pozsony helyett Nyitrára került. Az Egyesület neve sem az eredetileg tervezett Felvidéki Magyar Nemzeti Egyesület, hanem a Bangha Sándor, Nyitra megyei főügyész által javasolt Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület lett.

A Nyitra megyei vármegyeháza, az Egyesület megalakulásának színhelye – Hungaricana. Közgyűjteményi portál. Képcsarnok

A belügyminiszter 1884. január 27-én kelt 4926. számú rendeletével engedélyezte az egylet működését, mely tényleges tevékenységét már 2084 taggal kezdhette meg.
Az alapszabály értelmében bármely magán- vagy jogi személy az Egyesület tagja lehetett. A tagság az évente tartott rendes közgyűléseken döntött a szervezetet érintő ügyekről, az operatív irányítást pedig az igazgató választmány végezte. Az Egyesületnek voltak helyi szervezetei is, az úgynevezett vidéki választmányok, melyek megyei vagy városi szinten működtek. A szervezet lapja a Libertiny Gusztáv által szerkesztett Felvidéki Nemzetőr (1882–1883) lett, mely később Felső-Magyarországi Nemzetőr (1883–1890), majd ismét Felvidéki Nemzetőr (1891) néven működött tovább.
1884-től kezdve egymás után alakultak meg a régióban a helyi választmányok, első körben Selmecbányán, Trencsénben, Liptóban, Nyitrában, Barsban, Turócban, Nógrádban és Hontban, míg más megyékben és városokban (pl.: Árva, Abauj-Torna, Gömör-Kishont, Sáros, Szepes, Ung, Zemplén, Kassa, Szakolca, Léva, Budapest) erre az elkövetkező években került csak sor.
Az Egyesület részéről óvodákat alapítottak, iskolákat támogattak, ingyenes magyar nyelvtanfolyamokat szerveztek, pénzjutalomban részesítették a magyar nyelv terjesztésében legeredményesebb óvónőket és tanítókat, könyv- vagy pénzjutalmat adtak a magyar nyelv elsajátításában legjobban teljesítő nemzetiségi diákoknak, ifjúsági köröket szerveztek, magyar irodalmi esteket tartottak, népkönyvtárakat létesítettek és működtettek, magyar nyelvű szépirodalmi és helytörténeti munkákat adtak ki, saját helytörténeti gyűjteményeket hoztak létre vagy a helyi múzeumokat támogatták. Bár ez a tevékenység alapvetően a szlovák nemzetiséget célozta, az irodalmi és ismeretterjesztő programok törzsközönségét vagy az egyesületi kiadványok olvasótáborát sokkal inkább az ottani magyar népesség jelentette, így a klasszikus értelemben vett közművelődés és a „kulturális” magyarosítás egyszerre volt jelen az Egyesület tevékenységében.
A választmányok központja mindig az adott megyeszékhelyen volt, mely infrastruktúrája és az ott dolgozó FMKE tagok révén komoly hátteret biztosított az Egyesület működéséhez, a megyei közélet magas rangú politikai és közigazgatási potentátjainak részvétele pedig komoly „reklám”-ot jelentett a tagtoborzás során. Az alapszabályban foglalt célkitűzések megvalósításához ugyanis a választmányoknak állandó bevételi forrásokkal kellett rendelkezniük. Ezt lehetőség szerint a működési területükről kellett előteremteni, bár szükség esetén a központ is tudott anyagi támogatást nyújtani. Az Egyesület legfontosabb bevételi forrásait a tagdíjak, az óvodai bevételek, a különféle adományok, jótékonysági rendezvények bevételei, a különböző, FMKE felirattal ellátott termékek eladása utáni százalék, a takarékbetétek, értékpapírok és az Egyesület javára tett alapítványok kamatai, illetve bizonyos ügyekben a megyék, valamint a vallás- és közoktatásügyi minisztérium támogatása jelentették.
Az Egyesületnek összesen 10878 tagja volt létezésének három és fél évtizede során. Ennek 79,58 százaléka magán-, 20,42 százaléka jogi személy volt. Több város (pl. Privigye, Szakolca, Körmöcbánya, Debrecen, Nyíregyháza, Szarvas, Kondoros, Cegléd, Marosvásárhely), megye (pl. Nyitra, Liptó, Szepes, Hont, Heves, Somogy, Tolna, Arad) és számos pénzintézet is belépett az Egyesületbe (pl. Nyitrai Hitelbank, Nagytapolcsányi Takarékpénztár, Nyitrai Kereskedelmi és Hitelintézet, Selmecbányai Takarékpénztár, Trencséni Takarékpénztár, Szarvasi Takarékpénztár). A törzskönyvek alapján a tagság sorai közt legmagasabb arányban az állami és megyei hivatalnokok képviseltették magukat, akik annak 19,24 százalékát tették ki. Rajtuk kívül még jelentős csoportot alkottak a kiskereskedők és iparosok (10,15%), a tanítók és tanárok (9,28%), a földbirtokosok és nemesek (7,76 %), a döntően ügyvédekből álló értelmiségiek (5,86%), valamint a különféle státuszú egyházi személyek (5,23%). A tagság 30,85 százaléka nem jelölte meg a foglalkozását, de ők a törzskönyvek tanúsága szerint döntően a tagok női hozzátartozói voltak.

A Zólyom megyei választmány megalakulása

1884 márciusában Besztercebányán is megkezdődött a szervező munka, és már ekkor számos megyei potentát belépett a FMKE helyi szervezetébe. A Zólyom megyei választmány megalakítására eredetileg Grünwald Bélát, volt alispánt és országgyűlési képviselőt kérték föl, de ő betegsége miatt időközben visszalépett. A helyi szervezet megalakulására április 21-én került sor harminc fő részvételével. Ennek vezetője Csipkay Károly, zólyomi alispán, jegyzője Tilles Béla, Besztercebánya város főjegyzője, míg pénztárnoka Jeszenszky Sándor, királyi közjegyző lett. A szervezet központja a megyeszékhely, Besztercebánya lett, ahol negyedévente tartották a választmányi üléseket. Az alakuló ülésen Csipkay felkérte a választmányi tagokat, hogy igyekezzenek minél több embert beszervezni, a tagság létszáma pedig alig egy hónap alatt 166 főre nőtt, így a második legnagyobb szervezet lett a nyitrai után. A Zólyom megyei választmány idővel egy saját hetilapot is indított Felvidék címmel, ami Ferenczy Ödön szerkesztésében 1895 és 1905 között jelent meg mintegy négy oldalon.

• 
• 

A Zólyom megyei választmány vezetősége, más helyi szervezetekhez hasonlóan az adott törvényhatóság politikai, társadalmi és gazdasági elitjéből került ki. 38 tagja közül 21 a közigazgatásban, illetve a megyei vagy országos politikai életben, 5 közoktatási, 5 egyházi, 6 pedig értelmiségi pályán dolgozott, egy pedig földbirtokos volt. Emellett több testület és magas rangú tisztviselő is belépett a szervezetbe, mint például Zólyom vármegye, Besztercebánya, Breznóbánya és Zólyom szabad királyi városok, a Besztercebányai Hitelegylet, a Besztercebányai Takarékpénztár, a Zólyomvárosi Takarékpénztár, a besztercebányai Izraelita Hitközség, Radvánszky Béla főispán, Ipolyi Arnold és Bende Imre megyéspüspökök, Hulényi István kanonok, Berlicza Ferenc címzetes püspök. A megye és az egyesület vezetősége az évek során pedig szép lassan összemosódott, így teljesen helyénvaló volt az az 1898-as jelentés, miszerint a választmány „munkásságát Zólyomvármegye tekintetes törvényhatósága áldozatkész lelkesedéssel támogatja”. A taglétszám 400-700 fő között mozgott, ami viszont az ottani magyarok közönyét jelezte az Egyesülettel szemben.

Zólyom megye etnikai arányai és az egyesületi tagok száma. Táblázat

A nyelvtanfolyamok

Az induláskor elfogadott alapszabályokban már ott szerepelt az a kitétel, hogy a „Felvidéken a hazafias szellemet ápolni és fejleszteni, a magyar nyelvnek mint az állam nyelvének ismeretét terjeszteni” kell.
A magyar nyelvtanfolyamok akkoriban többfelé is indultak, de ennek különböző okai voltak. Az 1880 februárjában alakult Körmöczbányai Magyar Egyesület például felvette programjába a magyar nyelv terjesztését, így tevékenységéhez az ingyenes nyelvtanfolyamok szintén hozzátartoztak. De a nagyszebeni polgári iskolai igazgatója, Láng Mihály által szervezett tanfolyamokon már nem a magyarosítás, hanem a társadalmi integráció elősegítése és „az idegenajkú polgárok életének megkönnyítése” volt a cél. A szerző szerint a magyar nyelv „napról-napra nagyobb és nagyobb területet hódít, hogy a mindennapi életben hazánkban nélküle megélni nehéz.” Láng Mihály egyébként a magyarosítás kérdését is szóvá tette, mert álláspontja szerint nem az az ország érdeke, hogy „minden áron és feltétlenül magyarosítsunk, hanem, hogy a vezetésünkre bízott ifjú nemzedék úgy szóban, mint írásban a magyar nyelvet teljesen elsajátítsa, mert ez az állam hivatalos nyelve lévén, a gyermekek, ha meg nem tanulják, egész életükön kárát vallják”. A tanfolyam elsősorban az iparos-, kereskedő- és hivatalnokréteg, valamint a családtagjaik számára indult.
Az FMKE tanfolyamok szervezése 1885 őszén kezdődött. Ennek első lépését az igazgatóválasztmány 1885. szeptember 18-i ülése jelentette, amikor azt döntést hozták, hogy:

A kurzusok vezetésére a magyar nyelv oktatásában járatos szakembereket kívántak felkérni, fáradozásukat pedig az Egyesület honorálni kívánta.
Zólyom megyei választmány október 19-i ülésén döntött a tanfolyamok indításáról. A vezetőség három olyan helyszínt jelölt ki, Besztercebánya, Breznóbánya és Zólyom városát, ahol nyelvtanfolyam sikeres lehet, bár később még Kisgaramon, Bikáson és Zólyombreznón is indultak kurzusok. A választmány felkérte a megyei tanfelügyelőt, valamint a római katolikus és evangélikus egyházakat, hogy ajánljanak ezek vezetésére alkalmas személyeket. Tőlük 57 lehetséges nevet kaptak, de a jelöltek legtöbbje nem vállalta a megbízást, volt, aki éppen a szlovák nyelvismeret hiánya miatt. A nyelvtanfolyamokat a legtöbbször helyi tanítók vezették, de Zólyombreznón egy evangélikus lelkész, Kisgaramon pedig egy mérnök tanított.

• 
• 
• 

A Zólyom megyei kurzusok 1886-ban indultak. A tanfolyamok oktatói különféle tankönyveket használtak. Bár az Egyesület részéről a Groó Vilmos-féle könyvet szorgalmazták, de ebből nem volt elég. Emiatt használták a Gönczy-féle ABC-s könyvet, a Láng Mihály-féle „Ábécé- és olvasókönyv”-et, a Gáspár János-féle „Magyar olvasókönyvet” vagy a szlovákul íródott „Krátka mluvnicá”-t is.

A Zólyomi választmány által preferált Groó Vilmos-féle tankönyv fedőlapja – Magyar Elektronikus Könyvtár

Egységes tantervet sem készítettek. Olvasás, írás, beszédgyakorlat és elemi számtan volt mindenhol, de ezen túl már viszonylag jelentős eltérések mutatkoztak. Breznóbányán az olvasottak alapján beszédgyakorlatokat folytattak. Besztercebányán például csak a férfiak számára volt számtanoktatás. Zólyomban egy kezdő és egy haladó csoport indult, az utóbbinál pedig az olvasottakat is megvitatták. Zólyombreznón szlovák nyelvű tankönyvet használtak a teljesen kezdők miatt, később pedig magyar történelmi elbeszéléseket olvastak. Bikáson volt még egészség- és alkotmánytan, valamint házi ismeretek oktatása is, pihenésképen pedig énekeltek. Mivel a tanfolyamot a vasgyár tulajdonosának kérésére indították, így annak anyagát is részben ehhez igazították. A beszédgyakorlatok során ugyanis a vasgyárakban használatos gőzkazánok kezeléséről folyt a társalgás, később pedig méhészkedésről, amihez gyakorlati képzést is nyújtottak.
A kurzusok lebonyolításához a vármegyei és helyi önkormányzatok komoly logisztikai segítséget nyújtottak. Besztercebánya Breznóbánya és Zólyom polgármestere helyiséget, fűtést és világítást biztosított a költségek átvállalásával, a tanfolyamokat pedig a helyi iskolákban tarthatták. Breznóbányán a katolikus és az evangélikus lelkész a szószékről szólított fel a tanfolyam látogatására. A városi rendőrkapitány pedig ezt kidoboltatta, majd személyesen is felszólította az embereket a részvételre, sőt még a tanfolyam ideje alatt az utcán szerveződő esetleges csődületnek is véget vetett.
De egyes ipari üzemek tulajdonosai is támogatták a nyelvtanfolyamokat. A Bikáson például Allender Bódog, az ottani vasgyár igazgatójának kérésére indult ilyen kurzus, a direktor pedig azt is közölte az embereivel, hogy „a fiatalabb generációból csakis oly munkást óhajt alkalmaztatni, a kiről a tanító azon bizonyítványt fogja szolgáltatni, hogy a magyar nyelv elsajátítására kedvet mutatott, és tehetségéhez mérte jó eredményt ért el. Eszerint lesz a munkabére is emelve vagy csökkentve”, egy tanfolyamról rossz magaviselete miatt eltanácsolt tanoncnak pedig napi 10 krajcárral csökkentette a fizetését, bár a jelentésekből pedig nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy ez mennyire szólt a magyarosításnak és mennyire a modern technika használata miatt megkövetelt nyelvtudásnak. De Wagner Vilmos, a zólyombreznói vasgyár tulajdonosa is támogatta munkásai részvételét a nyelvtanfolyamon.
A tanfolyam résztvevői 92 százalékban iparosok vagy ipari munkások, míg a többiek a háztartási cselédek közül kerültek ki. A beiratkozottak fele kimaradt, a kurzus elvégzéséről pedig alig az egyharmaduk kapott bizonyítványt.
A tanfolyamok érdeklődés hiányában pár év alatt szép lassan elhaltak. Az Egyesület vezetősége 1889-ben maga is elismerte, hogy „a felnőtteknek különösen a magyar nyelvben való oktatása érdekében minden lehetőt elkövettünk; ámde az ily czélú tanfolyamokat illetőleg igyekezetünk nem jár kellő eredménnyel”. A kudarc okát a felnőtt korban való nyelvtanulás nehézségeivel, a kevés gyakorlattal és a kellő szabad idő hiányával magyarázták. Egy 1890-es közleményükben azonban a felnőttoktatás fontosságát továbbra is hangsúlyozzák, így csak tanfolyamok szüneteltetéséről beszéltek, hogy az egykori résztvevők változatlanul „a FMKE szellemi ápoltjai maradjanak”
A Zólyom megyei választmány is ugyanezen a véleményen volt. 1889-ben, az Egyesület vezetésének küldött éves jelentésében szintén arról számolt be, hogy:

Breznóbányán azonban továbbra is folytatódtak a kurzusok, mert ott a résztvevők „legnagyobb részt iparosok”, akik ígéretet tettek a folytatásra. De az oktató 1890 márciusában már szintén a tanfolyam kudarcáról számolt be. Bár huszonegy jelentkező volt, de „csak beiratkoztak és utána a folytatólagos tanításra nem jártak” ígéretük ellenére sem.
A kudarc okát a Zólyom megyei választmány a megfelelő olvasókönyv hiányában és a döntően szlovák többségű környezetben látta, mivel „a tanórákról kikerült és friss anyag birtokában lévő tanonc belevegyülvén akár a családban akár a gyárban az amalgizáló tót elembe; szerzett nyelvösmeretén jelentékeny károkat szenved”. Ez a megállapítás nem volt ismeretlen a dualista Magyarországon, Kossuth Lajos, Grünwald Béla, Mocsáry Lajos vagy Jászi Oszkár ugyanerre a következtetésre jutottak.
A nyelvtanfolyamok a világháború előtti években újra indultak, de ez már nem érintette Zólyom megyét. 1910-ben elhunyt Repcsik János volt tanfelügyelő, aki vagyonát az egyesületre hagyta. A végrendelete szerint ezt arra szánta, hogy abból:

A magyar nyelv terjesztésével a dualista korszakban többféle módon is próbálkoztak, de mindig hiába, hiszen Jászi Oszkár szavaival élve az „iskola a maga négy órájával teljesen tehetetlen az élet husz órájával szemben”. A magyar nyelvtudás szlovák részről csak ott alakult ki, ahol ezt az élet is megkövetelte, így a városokban, a nyelvhatárokon vagy pedig bizonyos foglalkozások esetében (állami szféra, kereskedők, iparosok stb.). A szlovák nyelvhatáron belüli kistelepüléseken és falvakban ellenben viszont minden hasonló célkitűzés lényegében csak felesleges erőfeszítés és kidobott pénz volt.

Vesztróczy Zsolt (Gyűjteményszervezési Főosztály)

2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.

Tankönyvkiadás és példa egy tankönyvcsaládra

Az 1848-as alapszabály leszögezte, hogy a társulat egyik fő teendője „az iskolai nevelésre és oktatásra jótékonyan befolyni” olyan tankönyvek kiadásával, „amelyekben a katolikus szellem lengje át a tudományt s a hit gyökerétől fejlesztessenek az erkölcsi kötelességek”. A társulat folyamatosan arra törekedett, hogy a katolikus tanintézményeket teljes körűen ellássa megfelelő tankönyvekkel valamennyi iskolatípus valamennyi szaktárgyában, a hittan mellett a humán és a reál tantárgyakban egyaránt.
A munka során a neoabszolutizmus időszakában (1849–1867) a társulat számos konfliktusba keveredett az állammal. Az egyház ugyanakkor nagyra értékelte az erőfeszítéseket, és a püspöki kar 1877-ben az ország egész területére felruházta a társulatot a katolikus iskolai tankönyvek kiadásának monopóliumával. 1945 után, a rövid ideig tartó koalíciós korszakban az egyre növekvő kommunista befolyás alatt álló állami hatóságok megakadályozták az új, nyolcosztályos rendszerű általános iskolák számára kidolgozott katolikus könyvek engedélyezését. A társulat a teljes tankönyvkiadási szabadságot csak az 1989-es rendszerváltás során nyerte vissza.

A Szent István Társulat tanszerkiállításáról. In: Élet, 5. évf. 47. sz. (1913. november 23.), 1507. – Törzsgyűjtemény

Gerely József (1871–1916) Prohászka Ottokár lelki vezetése mellett végezte Esztergomban teológiai tanulmányait, majd pappá szentelése után a fővárosban kezdett el hitoktatóként dolgozni. A hazai iskolákban ekkoriban a pedagógiai maximalizmus szelleme uralkodott, ami hatalmas terjedelmű és nehezen érthető nyelvezetű tankönyveket eredményezett. Ezekre általában a pedagógiai hatékonyság szempontjainak teljes figyelmen kívül hagyása volt jellemző. A tanárok gyakran kénytelenek voltak megelégedni az anyag lediktálásával és a meg nem értett szövegek szó szerinti bemagoltatásával. Gerely szerint „ez a módszer teljesen elidegeníti a gyermeket a hittantól”, sőt sok tanuló egyenesen retteg az ilyen óráktól. Úgy vélte, hogy ez hosszabb távon nem maradhat fenn, hiszen a hitoktatás művészet, amelynek elsajátításához sok munka és felkészülés kell.
Első célja a kisiskolás korosztálynak szóló tankönyv elkészítése lett, amely a Kis Képes Biblia, vagyis Az üdvösség története kis gyermekek számára címmel jelent meg 1896-ban. Pedagógiai alapvetése szerint a gyermekekkel nehéz az elvont teológiai igazságok megismertetése, ebben az életkorban a szokásos, szigorúan elméleti katekizmusoktatás nem érhet célt. Ezért az absztrakt teológiai tételeket konkretizált formában, a bibliai történetek segítségével kívánta tanítani, hiszen érvelése szerint az őskeresztény egyház is ezt a módszert követte. Óvott a diákok túlterhelésétől, és hangsúlyozta: a tananyag csak annyit tartalmazhat, amennyit átlagos képességű tanulókkal is alaposan át lehet venni. Az ideális tankönyv szerinte igazodik a korosztály képességeihez, valamint összefüggő, befejezett egészet képez, amely egy év alatt megtanulható. A jó tankönyvet nagy betűkkel nyomtatják, a lényeget kiemelik, és kifejező, kidolgozott, világos, egyházias képekkel illusztrálják. A képek a motiválásban is fontosak, ezért: „Legyenek nagyok, tiszták és kifejezők, világosak, jellemzők és a szöveggel teljesen megegyezők. Az ilyen képek kimondhatatlan örömet okoznak a gyermekeknek és rendkívüli mértékben fokozzák a tanulási kedvet.”
A tanítás módszereiről szintén határozott elképzelésekkel rendelkezett. Hangsúlyozta, hogy alapos előkészítésre van szükség, fel kell mérni a tanulók előzetes ismereteit. „Nem szabad a gyermek értelmébe ajtóstól berohannunk” – figyelmeztetett. Kérte, hogy az előadók az érthetőség kedvéért elvont főneves szerkezetek helyett igéket használjanak, szabadon, terjengősség nélkül, lassan és határozottan, hangosan, de nem kiabálva beszéljenek. Hangsúlyozta, hogy az előadott bibliai történeteket meg is kell értetni a diákokkal, méghozzá ismétlésekkel, a tanultak megbeszélésével, ellenőrző kérdések alkalmazásával. Úgy vélte, „ezek után már nyugodt öntudattal adhatjuk fel növendékeinknek a tárgyalt bibliai részt könyv nélkül való megtanulás végett. S a gyermek könnyen és örömmel fogja megtanulni, mert nem magol értelmetlenül”.
Didaktikailag a folyamat ezzel a végéhez érkezik, azonban Gerely szerint a lelkipásztori szempontból legfontosabb tennivaló még csak ezután következik. Az oktatónak ugyanis ki kell fejtenie a megtanult történetek erkölcsi mondanivalóját, és rá kell vezetnie diákjait, hogy hogyan lehet a tanulságokat alkalmazni a mindennapi életben. Itt elsősorban az adott diákcsoporthoz való teljes alkalmazkodásra, a tankönyvi sablonoktól való tartózkodásra hívta fel a figyelmet:

A tankönyv a gyakorlatban nagy sikert aratott, a hitoktatók és a kritikusok dicsérték közérthető megfogalmazásait és nyelvezetének szép magyarságát. 1897. augusztus 5-én a hercegprímás kötelezővé tette használatát a főváros összes elemi iskolájában. A Kis Képes Biblia kiadására a szerző a Szent István Társulattal 1899. június 24-én kötött szerződést, amely szerint az éves forgalom 10 százalékát kapta jutalékként. A sikerre jellemző, hogy a kiadványra idővel valóságos tankönyvcsalád épült. Az alapműből, amelynek 1947-ben jelent meg a legutolsó kiadása, született egy átdolgozás a görögkatolikus diákok számára, kiadták német, szlovák és vend nyelvű fordításban, készültek változatai az idősebb korosztályok számára, valamint tanári segédkönyvet is megjelentettek mellé.

• 
• 
• 
• 
• 

 Kották és térképek

 A Szent István Társulat sokszínű termékpalettával rendelkezett: az érdeklődők a kínálatban egyebek mellett énekeskönyveket és kottákat is találhattak, amelyek közül érdemes kiemelni az 1942-ben megjelent, a legmodernebb liturgikus elveknek megfelelő kottás ima- és énekeskönyvet. 1949 után a társulat feladata a katolikus ima- és énekeskönyvek, valamint hittankönyvek szövegeinek gondozására korlátozódott. Másfél évtizeddel később a sajátos körülmények miatt zeneműkiadással is foglalkozni kezdett.
Az első kottakiadvány 1964-ben jelent meg Csillogó karácsony címmel, amelyet további kották követtek. Bárdos Lajos, a kántorképzésért felelős Országos Magyar Cecília Egyesület elnöke szerezte meg a társulat számára a népszerű Hozsanna énekeskönyv kiadásának jogát. A közkedvelt népénekeskönyvet korábban a Magyar Kórus kiadó jelentette meg, államosítása után a Zeneműkiadó Vállalat adta ki, 1962-től pedig a társulat lett a kiadója. 1975-ben jelent meg a Szent vagy, Uram. Orgonakönyv. Eredetileg ezt is a Magyar Kórus adta ki, később a kötet nyomódúcai, kliséi a Zeneműkiadóhoz, majd onnan a társulathoz kerültek. Újranyomtatás előtt azonban az Állami Egyházügyi Hivatal utasítására néhány hazafias szövegű énekszakaszt ki kellett venni a könyvből. Az inkriminált részek kikerültek a szedésből, de a helyükre nem tettek semmit, az üres helyekre pedig adott esetben a kántorok írták vissza kézzel a hiányzó strófákat. Tíz évvel később Éneklő Egyház címmel különleges kötet jelent meg, amely az imakönyv, a hittankönyv és az énekeskönyv jellemzőit egyesítette magában. Ennek 2021-ben már a tizenharmadik kiadása látott napvilágot.

Tárló a kiállításban. Fotó: Visky Ákos László

Sík Sándor aranymiséjére 1961-ben Kodály Zoltán kórusművet komponált, amely második kiadásban a Szent István Társulatnál jelent meg. Kodály egy másik művének első kiadási jogát is a társulatnak adta, így 1966-ban itt látott napvilágot Magyar miséje.
A kiadványok másik érdekes csoportjába tartoznak a térképek. A különböző kötetek kartográfiai mellékletei mellett néhány földabroszt önállóan is megjelentettek. Különleges kiadvány az a térképkötet, amely Teleki Pál irányításával készült az 1920-as trianoni tárgyalásokra, és Közép-Európa népeinek, nemzetségeinek földrajzi elhelyezkedését mutatta be. 1945-ben néhány példányban megjelent, majd 1993-ban fakszimile kiadásban vehették kézbe az olvasók.

Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

A felhasznált (válogatott) irodalmat lásd a blogsorozat végén.

A további részek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész, 6. rész

2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.

Teológiai és hitbuzgalmi kiadványok, szentképek

A társulat életében kiemelkedő szerepük volt a teológiai kiadványoknak. Már a szervezet alapítása is a pesti egyetem hittudományi karához kötődik, amelynek igazgatói székébe 1846-ban került Fogarasy Mihály. Az évtizedek folyamán pedig számtalan teológus járult hozzá különböző módokon (például szerkesztőként, akadémiai tagként, tisztségviselőként) a társulati célok előmozdításához. Nem meglepő, hogy a hittudományi tudományos műveknek a társulat volt a legtekintélyesebb hazai kiadója. Gondozásában olyan szerzők kéziratai kerültek nyomtatásba, mint a „Magyarország apostolának” is nevezett Prohászka Ottokár (1858‒1927), a kiemelkedő piarista teológus Schütz Antal (1880‒1953), a magyar liturgikus mozgalom megindítója, a bencés Szunyogh Xavér Ferenc (1895‒1980), a Széchenyi-díjas egyházjogász Bánk József (1911‒2002) vagy a dogmatika, azaz a teológiai hittételekkel foglalkozó tudományág professzora, az egyetemi rektor Gál Ferenc (1915‒1998). Számos nemzetközi jelentőségű kiadvány is napvilágot látott a társulatnál, amelyek között megtalálhatók – többek között ‒ a 19. század egyik legnagyobb vallásos gondolkodója, az anglikán, majd katolikus John Henry Newman (1801‒1890), a II. Vatikáni Zsinat egyik vezető teológusa, a jezsuita Karl Rahner (1904‒1984) vagy Joseph Ratzinger, azaz XVI. Benedek pápa (1927‒2022) művei is.

A lelkiségi, hitbuzgalmi, elmélkedési kötetek, a vallásos ismeretterjesztő művek közreadása terén ugyancsak kiemelkedő volt a társulat teljesítménye. Jeles hazai lelkiségi-hitbuzgalmi szerzőket mozgósított, illetőleg nevelt ki magának. Szemmel tartotta egyúttal a külföldi irodalmat, amelynek legjavát megjelentette magyarul. Így ‒ mások mellett ‒ az MTA-tag, költő, műfordító Tárkányi Béla (1821‒1886), az ugyancsak költő, műfordító, Kossuth-díjas piarista Sík Sándor (1889‒1963) imakönyvei, lelkiségi munkái vagy a lelkigyakorlatairól, beszédeiről ismert Belon Gellért (1911‒1987) írásai mellett a mindenkori nagyközönség haszonnal forgathatta a népszerű német lelkiségi szerző Alban Stolz (1808‒1883) vagy éppen amerikai trappista misztikus Thomas Merton (1915‒1968) köteteit is.

Lelki manna. Imádságos és énekeskönyv a ker. katholikus ifjuság számára. Szerkesztette Tárkányi B. József [egri főegyházmegyei áldozópap]. Ötvenegyedik kiadás. Budapest, Szent István Társulat, 1922. – Törzsgyűjtemény

Tárkányi Béla (1821–1886) egri kanonok a 19. századi katolikus irodalom egyik kimagasló jelentőségű alkotója volt. Működésének elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság egyaránt tagjává fogadta, a Szent István Társulatban pedig alelnökként dolgozott. Egy ideig vidéki plébánosként is szolgált, és egész életében élénk érdeklődéssel gyűjtötte a falusi közösségekben megőrződött archaikus egyházi népénekeket. Saját szavai szerint „[a] gyönyör, melyet már gyermekségemtől kezdve találtam a vallási népénekekben, mint amelyek jámbor szülőim házát templommá tették, ekkor azon kötelességérzetté fejlődött bennem, hogy a költészet ezen kincsei összegyűjtésével én is teljesítsem hazafiúi tartozásomat”.
A gyűjtött anyagot felhasználta egy gyorsan rendkívül népszerűvé váló összeállításában, amely Lelki manna. Imádságos és énekeskönyv címmel 1856-ban jelent meg első alkalommal. A terjedelmes imádságoskönyv tartalmazta a legnépszerűbb imákat, könyörgéseket, litániákat, a szentolvasót, valamint 113 egyházi éneket és a ministráns feleleteit. 1896-tól kezdve – közkívánatra – a társaság a legnépszerűbb énekeket kottával ellátott változatban adta közre, amelyet Bogisich Mihály prépost, budapesti esperes-plébános készített. A kiadvány rendkívüli népszerűségre tett szert, amiben gazdag tartalma mellett bizonyára a népénekek közkedveltsége és változatossága játszott szerepet. A siker mértékét jól példázza, hogy a Lelki manna 1931-ig 55 kiadást ért meg, hatása pedig egészen máig tart, hiszen számos énekét a napjainkban használatos katolikus énekeskönyvek is tartalmazzák.

• 
• 
• 
• 
• 
• 

Különleges kiadvány az a reprint kötet, amely 43 nyelven adja közre a Miatyánkot.

Világi tudományok

A társulatban kezdettől fogva egyaránt számítottak az egyháziak és a világiak munkájára. Már az 1850-es és 1860-as években olyan világiak vállaltak szerepet a munkálatokban, mint a történész, archeológus Érdy János, az irodalomtörténész, egyetemi tanár, MTA-főtitkár Toldy Ferenc, az író és miniszter Eötvös József, a zeneszerző, zongoraművész Liszt Ferenc, az építész Ybl Miklós, de ott volt a tagok között a „haza bölcse”, Deák Ferenc, a festő Than Mór vagy a bankár Weisz Bernát is.

Fogarasy Mihály alapító püspök színes, vésett üvegpohara (F. M. monogrammal). Deák Ferenctől kapta ajándékba Balatonfüreden, amikor Deákot a társulat tagjává választották (a Szent István Társulat tulajdona). Fotó: Visky Ákos László

A világi tudományosság és művészetek képviselőinek tehát szintén teret adott a társulat. Így a teológia mellett figyelemmel kísérte többek között a filozófia, az egyháztörténelem, az egyetemes történelem, az irodalomtörténet, a művelődéstörténet, a néprajz művelőinek munkásságát, de a demográfia, a szociológia, a közgazdaságtan, a pedagógia, a jog- és államtudomány, illetve a természettudományok szintén fontosak voltak számára.
Cesare Cantù (Cantu Caesar) Világtörténelem című munkája kiadásának terve 1854-ben merült fel, amikor az egri érsek felajánlotta a társulatnak az olasz történész világtörténeti sorozatából az ókori és a középkori rész magyar fordítását. Az első kötet 1856-ban jelent meg (Cantu Caesar: Világtörténelem. Első kötet. I. és II. korszak. A VII. turini olasz kiadás után. Fordította Gyurits Antal. Pest, Szent István Társulat, 1856.), az utolsó kötet huszonöt évvel később, 1881-ben. A sorozat 15 kötetből állt, ami 22 önálló könyvet jelentett, egyenként 500‒600, összesen 13 000 oldalnyi terjedelemmel.
A 175 év történész és egyháztörténész szerzői között megtalálható például a piarista szerzetes Balanyi György (1886–1963), a vatikáni magyar kutatásokat elindító Fraknói Vilmos (1843–1924), a hittudományi kar dékánja, Galla Ferenc (1888–1977), az MTA-tag Karácsonyi János (1858–1929), a szintén MTA-tag, egyetemi tanár Márki Sándor (1853–1925), a ciszterci Meszlényi Antal (1894–1984), az egyetemi tanár Salacz Gábor (1902–1978).

Toldy Ferenc, Fraknói Vilmos és Tárkányi Béla egy 1873-as római fényképen. In: Ország-Világ, 27. évf., 13. sz. (1906. március 25.), 247.) – Törzsgyűjtemény

A vatikáni levéltár 1881-ben nyitotta meg kapuit a kutatók előtt. A magyar vonatkozású források rendszeres feltárása és közreadása céljából Fraknói Vilmos már a megnyitást követő hónapokban megkezdte a tárgyalásokat Rómában. Az 1884 és 1891 között megjelent Vatikáni Magyar Okirattár (Monumenta Vaticana Hungariae) kötetei a 19. század végi hazai katolicizmus kiemelkedő szellemi teljesítményei voltak, amelyeket a világi tudósok is elismerő figyelemmel kísértek. Fraknói eleinte főleg pap-történészek közreműködésével képzelte el a munkát. Kezdeményezése azonban 1894-re intézményesült, aminek köszönhetően a római magyar kutatók köre kiszélesedett.
1882 júniusában a Szent István Társulat budapesti üléstermében Fraknói elnökletével tartott tanácskozáson határozták meg a sorozat nevét, illetve választották meg a szerkesztőbizottságot. A társulatot bízták meg a pénzalap kezelésével. Fraknói eredeti tervei szerint a magyar vonatkozású forrásokat a magyar egyház költségén önálló sorozatban maga az Apostoli Szentszék adta volna ki. A kezdeményezést támogató tudós kalocsai érsek, Haynald Lajos ellenben úgy vélte, hogy a „Monumenta Vaticana igazgatásának és szerkesztésének székhelye Magyarhonban legyen, s a kiadványok közzététele magyar nyomda által eszközöltessék”. Számos egyházi személy és intézmény anyagi felajánlásával valóban megindult a sorozat. A budapesti megjelenésű művek címlapján azonban sem a megjelentetést intéző bizottság, sem a szervezeti kereteket nyújtó Szent István Társulat, illetve még a közreadó(k) nevét sem tüntették fel. A belső oldalakon kizárólag az Előszó és a Bevezetés szerzője, ezek végén szöveg közben a technikai kivitelezést (másoltatás, összeolvasás) végzők neve, valamint az utolsó lapokon az adakozók szerepelnek.

• 
• 
• 
• 
• 

Az irodalom- és művészettörténészek között – mások mellett – az MTA-tag, nyelvész, irodalomtörténész Eckhardt Sándor (1890–1969), a költő, műfordító Sík Sándor (1889–1963), a néprajzkutató Bálint Sándor (1904‒1980) és a muzeológus, író Divald Kornél (1872–1931) művei jelentek meg a társulatnál. A filozófia területéről például a filozófiatörténész Kecskés Pál (1895–1976), a filozófiából és pszichológiából doktoráló egyetemi tanár Noszlopi László (1901–1990), az MTA Filozófiai Bizottságának elnöke, a Magyar Filozófiai Szemle főszerkesztője, Brandenstein Béla (1901–1989), a Széchenyi-díjas magyar–amerikai filozófus Molnár Tamás (1921–2010), a tanszékvezető és szerkesztő Nyíri Tamás (1920–1994) és Széchenyi-díjas Bolberitz Pál (1941–2020) nevét lehet megemlíteni.

Tárló a kiállításban. Fotó: Visky Ákos László

A társulat szerzői között megtalálható továbbá a szociológus, szociálpolitikus, szerkesztő és országgyűlési képviselő Mihelics Vid (1899–1968), az eszperantista, társadalomtudós, politikus Giesswein Sándor (1856–1923) vagy a közgazdász, egyetemi tanár, akadémikus Heller Farkas (1877–1955). A természettudományok oldaláról – köszönhetően elsősorban a Szent István Akadémiának ‒ számos tudós eredményei szintén a szélesebb nagyközönség elé kerültek, így például a gyermekgyógyász Heim Pál (1875–1929), a Nobel-díjas vegyész Hevesy György (1885–1966), illetve az ugyancsak Nobel-díjas biofizikus Békésy György (1899–1972) egyes kutatásai.
Az érdeklődők mind a Szent István Akadémia felolvasásain, mind a Szent István Társulat tudományos kiadványai között találhattak magas színvonalú természettudományos előadásokat és írásokat. Megalakulásakor, 1887-ben a Tudományos és Irodalmi Osztály (az akadémia elődje) négy szakosztályra bontva működött, a hittudomány és a filozófia mellett az elsőbe tartoztak a természettudományok is. Amikor 1915-ben a Tudományos és Irodalmi Osztályból létrejött a Szent István Tudományos Akadémia, a természettudományok a mennyiségtannal együtt alkották a negyedik osztályt. Ennek első elnöke Kövesligethy Radó csillagász, geofizikus lett, titkára Zemplén Győző fizikus, tiszteletbeli tagja pedig báró Eötvös Loránd fizikus és Entz Géza biológus, zoológus volt.
Az évtizedek alatt számos természettudományos előadást, felolvasást tartottak az akadémia ülésein, ezek közül érdemes kiemelni, hogy 1921-ben Gróh Gyula kémikus mutatta be a bő később kémiai Nobel-díjat elnyerő Hevesy Györggyel közösen végzett kísérleteik eredményét (Az ólom öndiffúziója megolvasztott és szilárd állapotban).
Két évvel később Békésy György értekezését olvasták fel (Folyadékok diffúziós állandójának mérete az interferenciális refraktorral), amelyet nyomtatásban is megjelentettek. Békésy ugyanebben az évben szerezte meg fizikából a doktorátusát, és szűk négy évtizeddel később az ő tudományos munkáját is Nobel-díjjal ismerték el.
Az 1930-as évek legvégén és az 1940-es években több középiskolai osztály számára írt fizikakönyvön volt olvasható Öveges József piarista szerzetes, fizikus neve. Munkássága elismeréseként az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat, a nagyközönség pedig tudományos igényű ismeretterjesztő előadásainak, televíziós és rádiós műsorainak köszönhetően ismerte meg. Az 1993-ban létrehozott interaktív tudományos kiállítás, a Csodák Palotája látványos kísérleteinek helyszíne az ő nevét viseli (Öveges Színpad).

Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

A felhasznált (válogatott) irodalmat lásd a blogsorozat végén.

A további részek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész

2023. november 13-án a nemzeti könyvtárban nyílt meg a Szent István Társulat és az Országos Széchényi Könyvtár közös kiállítása Magyarország legrégebb óta működő kiadójának történetéről. Sorozatunkban a tárlat főbb történelmi, művelődés- és kultúrtörténeti szempontjai szerint mutatjuk be a társulat százhetvenöt éves működését.

1945-ben, a második világháború végén Magyarország a szovjet hadsereg megszállása alá került, a politikai életben pedig elkezdődött a rövid életű koalíciós korszak. Ez a demokrácia reményét hordozta ugyan, azonban a megszállók által támogatott kommunisták 1949-re kisajátították maguknak a hatalmat és Rákosi Mátyás vezetésével megteremtették a sztálini típusú diktatúrát. A kommunisták egyik legfontosabb ellenfelüknek tekintették a katolikus egyházat, amelynek intézményeit kezdettől fogva korlátozták működésükben.
A Szentkirály utcai székház és a nyomda jelentősebb károk nélkül vészelte át Budapest ostromát, de a Stephaneum a munkát csak 1945 májusában kezdhette meg újra, hiszen számos szakmunkása még hadifogságban volt, de áram- és papírhiány is nehezítette az újrakezdést. A hatalmon lévők politikai ellenszenvének hatásai gyorsan megmutatkoztak, hiszen a társulat – számos próbálkozás ellenére – nem kapott engedélyt folyóiratainak kiadására. Az ostrom után az első közgyűlést 1945. december 20-án rendezték meg, és a vezetőség örömmel számolt be arról, hogy legalább a könyvkiadói munkát sikerült újraindítani, kiemelve, hogy a társulat „most, az első, legsúlyosabb nehézségek leküzdése után elérkezettnek látja az időt, hogy katolikus kultúrmisszióját mind szélesebb körökben vállalja és folytassa”.
A remények azonban – az ország egyre gyorsuló szovjetizálása miatt – nem teljesülhettek. A legfőbb problémát az új, nyolcosztályos általános iskolák igényeihez alkalmazkodó katolikus tankönyvek hivatalos állami engedélyeztetésének elhúzódása okozta: a baloldali politikusok és a sajtó számtalan alkalommal támadta a nyilvánosság előtt a reakciósnak bélyegzett társulati tankönyveket, noha a méltatlan támadásokkal szemben 1947-ben Mindszenty József hercegprímás védelmébe vette a kiadót.
1948 márciusában államosították a Szent István Társulat Egyesített Üzemei Részvénytársaságot, majd 1950-ben beolvasztották a Franklin Kiadóba. A társulat ezzel elveszítette gazdasági alapjait, sőt székházát is, amely helyett csak 1951-ben sikerült új hivatali helyiségeket szerezni a mai Kossuth Lajos utca 1. szám alatt.
A sztálinista ideológusok arra számítottak, hogy az új, „tudományosan szervezett” társadalomban a vallásos közösségek hamarosan megszűnnek, és a hatalom minden lehetséges eszközzel igyekezett gyorsítani ezt a folyamatot. 1948 nyarán törvénybe iktatták az egyházi iskolák államosítását, az év karácsonyán pedig letartóztatták Mindszenty Józsefet, akit nemsokára koholt vádakkal életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek. A társulatot nem tiltották be ugyan, de működését rendkívül szűk körre korlátozták azzal a feladattal, hogy a katolikus ima- és énekeskönyvek, valamint a fakultatív hitoktatást szolgáló tankönyvek szövegeit gondozza, és hogy ezeket a köteteket kinyomtattassa. A kiadványok éves összpéldányszáma nem haladhatta meg a 226 ezret. A társulat a gyakorlatban az Állami Egyházügyi Hivatal tisztviselőinek ellenőrzése alá került, a kéziratokat ők bírálták, ellenőrizték és hagyták jóvá.
A társulat autonómiája szinte teljesen megszűnt. A kiadói tevékenység intézését – az eredeti alapszabály előírásait megkerülve – Esty Miklós pápai kamarásra bízták, aki „delegált adminisztrátor” címet viselve egészen haláláig, 1973-ig teljhatalmú irányítója maradt a szervezetnek. A leghűségesebb tagok azonban megőrizték a belső közélet maradékát: mintegy 40–50 fő részvételével még ekkoriban is rendszeresen megtartották az éves társulati közgyűléseket, amelyekre azonban engedélyt kellett kérni a kerületi tanácstól, és negyedévenként ülésezett a választmány is. A tagság számáról nem rendelkezünk megbízható adatokkal: 1948-ban 1800 főt tartottak nyilván, de közülük mindössze 400-an fizették be a tagdíjat, amely ekkor évi 20 forintra rúgott. A Szent István Akadémia 1951-ben „önkéntesen” kimondta feloszlását.
Oloffson Placid, születési nevén Oloffson Károly (1916–2017) bencés szerzetespap, tanár, egyházi író volt, akit 1946-ban a szovjet katonai bíróság koholt vádak alapján tíz év gulágra (kényszermunkára) ítélt.

Részlet a kiállításból Placid atya fényképével. Fotó: Visky Ákos László

Sztálin 1953-ban bekövetkezett halála után a szovjet uralom alatt álló európai országokban lassú belpolitikai enyhülés kezdődött, amelynek hatásai hazánkban is jól érzékelhetők voltak: Nagy Imre első kormánya 1953 és 1955 között hozzálátott az elnyomó diktatúra legkirívóbb túlkapásainak felszámolásához. 1956 folyamán a magyar értelmiség egyre bátrabban fogalmazta meg a rendszerrel szembeni kritikáját, ami arra ösztönözte a társulat másodelnökét, Pitroff Pál nyugalmazott gimnáziumigazgatót, irodalomtörténészt, hogy reformterveket fogalmazzon meg a szervezet működésével kapcsolatban. 1956. szeptember 22-én Esty Miklósnak, a társulat adminisztrátorának címezve a következő javaslatokat tette:

A javaslat azonban nem érhetett el gyakorlati eredményeket, hiszen egy hónap múlva, október 23-án kitört a forradalom, amelynek leverése után kegyetlen megtorlás kezdődött a társadalom megfélemlítésére, a rendszer konszolidációja pedig még hosszú évekig váratott magára.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc véres leverését követő konszolidációs időszak beköszöntével a diktatúra szigora lassan enyhülni kezdett, a lehetőségek fokozatosan kibővültek. 1958-ban engedélyezték például első ízben, hogy a társulat elfogadja a nyugat-európai katolikus egyesületek segélyeként érkező papírt, kartonlemezt, könyvkötő anyagokat. A külföldi hittestvérek nagylelkű támogatása a következő évtizedekben lehetővé tette, hogy a kiadó egyre több nyomdaterméket jelentessen meg, elsőként imakönyveket és a papságnak szánt segédkönyveket, teológiai értekezéseket, később már szépirodalmi munkákat is.
Az 1962–1965 között ülésező II. Vatikáni Zsinat a katolikus egyház tanításának középpontjába a párbeszéd gondolatát helyezte, a társulat kiadványai pedig hosszabb-rövidebb késéssel a magyar közösség számára is közvetíthették a zsinat tanítását. A korszak kiemelkedő eredménye volt, hogy 1974-ben – hosszú és alapos tudományos előkészítő munkát követően – megjelenhetett az új katolikus bibliafordítás, amely hitéleti jelentősége mellett komoly kereskedelmi sikert is aratott.
1989–1990 folyamán lezajlott a rendszerváltás, Magyarország többpárti parlamenti demokráciává alakult. Az 1990. évi IV. törvény garantálta a lelkiismereti és vallásszabadságot, az egyházak és az egyházi kötődésű szervezetek megszabadultak az állami gyámkodástól. Heller György, a társulat elnöke 1990 szeptemberében a következőkkel jellemezte a korabeli helyzetet:

A társulat kiadványainak száma – az 1990-es évek elején jellemző nehéz gazdasági körülmények dacára – ugrásszerűen megemelkedett. A kötetekkel egyaránt igyekeztek a katolikus hívek, illetve a spiritualitás iránt érdeklődő, de nem vallásos olvasóközönség igényeit kielégíteni, valamint hozzájárultak II. János Pál pápa 1991-es apostoli látogatásának szellemi előkészítéséhez is. A kiadványok tartalma napjainkban az 1945 előtti kort idézően széles skálán mozog, jelentős szerepet játszanak a tankönyvek, a teológiai és lelkiségi irodalom, a szépirodalom, valamint az ifjúsági és gyermekkönyvek. Számos tudományos könyvsorozat is napvilágot látott: 2009-ig jelentek meg az Ókeresztény írók – még 1980-ban megindult – kötetei, és 1999-ben jelent meg a Középkori keresztény írók sorozat első darabja. A tudományos ismeretterjesztés fontos eredménye volt az 1993 és 2014 között, 17 kötetben kiadott Magyar katolikus lexikon.
A társulat taglétszáma 1991-ben 459 fő volt, közülük 149 nő; a férfiak között mintegy fele-fele arányban képviseltették magukat a papok és a világiak. Az éves közgyűlések és a választmányi ülések – a két világháború közötti időszak gyakorlatához visszakanyarodva – nyilvános események lettek, amelyeken az előadók szót ejtenek az aktuális közéleti kérdésekről is, és megvitatják, hogy a hívő embernek milyen szempontokra kell tekintettel lennie álláspontja kialakításakor.
1992 májusában a társulat létrehozta a Stephanus Alapítványt, amely pályázatok kiírásával és ösztöndíjakkal támogatja a keresztény szellemiségű alkotóművészeket és írókat, a határon túli magyar kisebbség szellemi igényeit, valamint a plébániák és a katolikus iskolák könyvbeszerzéseit. A következő évben vette kezdetét a Szent István Könyvhét ma is élő hagyománya: 1993 májusában Budapesten, a Ferenciek terén öt könyvsátorban mutatták be a hazai katolikus könyvkiadók újdonságait. Ekkor adták át első alkalommal ünnepélyesen a Stephanus-díjat is, amely a teológia, illetve a katolikus szellemiségű irodalom terén kimagasló teljesítményt nyújtó szerzők elismerését szolgálja.
A társulat 1993-ban a párizsi Magyar Intézetben, 1998-ban pedig a római Magyar Akadémián rendezett kiállítást, hogy a külföldi közönséggel is megismertesse mozgalmas történetét. A római kiállítás arra is alkalmat adott, hogy átadják a Stephanus-díjat Joseph Ratzinger bíborosnak, a későbbi XVI. Benedek pápának teológiai munkássága elismeréseként. (175 éves fennállása során a társulat több alapítványt hozott létre, valamint díjat adományozott a katolikus alkotók munkájának támogatására és elismerésére. 1923-ban, a 75 éves jubileumi közgyűlésen jelentették be a szervezet egykori elnökéről elnevezett Zichy Nándor Alapítvány létrehozását, amelynek kamataiból a társulat kiadásában megjelenő, kiemelkedő tudományos vagy szépirodalmi, népies, illetve ifjúsági munkát jutalmazták. Ugyancsak 1923-ban hozta létre a Szent István Akadémia ‒ Fraknói Vilmos pénzügyi felajánlásának köszönhetően ‒ az évenként megítélt Fraknói-nagyjutalmat. A 10 000 koronás elismerést a díjazottak olyan művekért kaphatták, „melyek valamelyik tudománynak ismeretanyagát gyarapítják vagy a stíl és előadás tökélyére törekedve elismerésre és utánzásra méltó sikert mutatnak fel”. 1938-ban a társulat római ösztöndíjat alapított katolikus írók részére 11 000 pengős összeggel, „hogy az egyházhoz s főként annak fejéhez való ragaszkodás és katolikus elmélyülés érzelmeit erősítse meg benne, s így működésének az igazi katolikus talapzatot adja meg”. A Zichy-nagyjutalmat, valamint a római ösztöndíjat még a második világháború évei alatt is kiosztották, a Fraknói-nagyjutalom azonban hat év után megszűnt. 1992-ben jött létre a Stephanus Alapítvány a katolikus szellemű tudományosság és művelődés ösztönzésére. 1993-ban adták át először az évenkénti Stephanus-díjat teológiai és irodalmi kategóriában.)
Időközben lezajlott a Szent István Akadémia újraalapításának előkészítése is. Az új alapszabály értelmében az akadémia egyházmegyei tudományos társulás, amely az esztergom–budapesti érsekség főhatósága alatt áll. Hivatalos megalapítása 2003 márciusában történt, a következő évben pedig felvette a Szent István Tudományos Akadémia nevet.

Bárány Zsófia, Dede Franciska, Klestenitz Tibor
(Lipták Dorottya sajtótörténeti Kutatócsoport)

A felhasznált (válogatott) irodalmat lásd a blogsorozat végén.

A további részek: 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész

Sorozatunk címe Hésziodosz Munkák és napok című művére utal. Az ókori szerző a földműves kitartó, gondos munkáját jelenítette meg. Könyvtárunk kutató munkatársai ehhez hasonló szorgalommal tárják fel a gyűjtemények mélyén rejlő kincseket. Ezekből a folyamatos feldolgozó munka nyomán felbukkanó kincsekből, témákból, érdekességekből adunk közre egyet-egyet blogunkban. A sorozat 108. részében Vasné dr. Tóth Kornélia, a Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár tudományos munkatársa „Ex libris gyűjtők, gyűjtemények” címmel indított alsorozatában a tárban található ex librisek készíttetői közül ezúttal Kellner Istvánt és gyűjteményét mutatja be.

Kellner Adolf textil-nagykereskedő és Birnbaum Kamilla fia, Kellner István (Stephan Kellner, 1892–19?) könyvkereskedő és könyvkiadó, a Magyar Bibliophil Társaság tagja volt. Bár kereskedelmi tanulmányokat folytatott, festői és grafikusi ambíciókkal is rendelkezett. Bekapcsolódott az 1894-ben létrejött Nemzeti Szalon munkájába, mely a magyar képzőművészek és műpártolók egyesületeként működött. Ex libriseivel, könyvdíszeivel és festményeivel több tárlaton is részt vett az 1910-es években.

Conrad Gyula rézkarca. Jelzet: Exl.K/201 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Hazánkban a századfordulón még nem működött ex libris egyesület, a műfaj iránt érdeklődők külföldi társaságok kötelékébe csatlakoztak. Kellner István az osztrák és a német egyesület (Österreichische Exlibris-Gesellschaft, Deutscher Verein für Exlibriskunst und Gebrauchsgraphik zu Berlin) tagjaként gyűjtőkkel és grafikusokkal is kapcsolatba került. A korszak neves hazai és külföldi művészei, köztük Conrad Gyula, Divéky József, Gara Arnold, Franz von Bayros, Emil Ranzenhofer, Armand Rassenfosse, Karl Ritter már az 1910-es évek elejétől több ex librist is terveztek a számára.
Magyarországon az 1909-ben alakult Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete grafikai szakosztálya vállalta magára az első ex libris gyűjtő kör szerepét. Kellner ennek tagjaként is kiterjedt kapcsolatokra tett szert.
Képzőművészként nem bizonyulhatott sikeresnek, mert hamarosan a készítés helyett a grafikák és a könyvek gyűjtése, adásvétele, kiadása felé fordult. 1919 elején Budapest IV. kerületében, a Koronaherceg (ma Petőfi Sándor) utca 10. szám alatt megnyitotta könyvkereskedését, antikváriumát, melyben bibliofil és grafikai ritkaságok egyaránt megtalálhatók voltak. Ehhez az alapot a könyvművészetileg jelentős 18–20. századi, túlnyomórészt német és francia illusztrált könyvállománya, valamint gazdag műgyűjteménye jelentette.

Gara Arnold rézkarca (1921). Jelzet: Exl.K/193 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A könyvek mellett grafikai albumokat, mappákat is árult. Boltjának aktuális készletéről több katalógust is megjelentetett az 1920-as években: Luxusdrucke, livres illustrés des XVIIIe–XXe siecle. Graphik. Katalog 1. (Budapest, Stefan Kellner Buchhandlung, 1920); Moderne deutsche Vorzugsdrucke, französische und englische Werke des XVIII–XX. Jahrhundert. Original Graphik. Katalog 2. (Budapest, Stefan Kellner Buchhandlung, 1921).
Olyan különlegességek, ritkaságok is kaphatók voltak nála, mint Walter von Zur Westen Berlins graphische Gelegenheitskunst I–II. (1912) című műve, mely művészi, merkantil és reklámgrafikai alkotások, metszetek, névkártyák, plakátok és ex librisek gyűjteménye volt. Heine Doktor Faustusának német luxuskiadása Divéky József színezett illusztrációival és könyvdíszeivel szintén szerepelt a kínálatban. Önálló grafikákat is árult német, francia, holland, belga, osztrák és angol képzőművészektől, köztük Rembrandt és Daumier alkotásait, illetve a korszak ismert szecessziós, impresszionista és expresszionista művészei közül F. von Bayros, A. Beardsley, W. Geiger, O. Larsen, H. Matisse, J. Pascin, E. Ranzenhofer, D. de Segonzac, M. Slevogt műveit is meg lehetett nála vásárolni. Néhány magyar alkotótól is előfordultak grafikák, köztük Belányi Viktortól, Divéky Józseftől, Gara Arnoldtól, báró Hatvany Ferenctől, Jaschik Álmostól, Prihoda Istvántól és Vadász Miklóstól. Kellner István ugyanakkor nem csupán könyveket, grafikai albumokat, eredeti rajzokat és akvarelleket árusított, hanem a kisgrafika műfajába tartozó ex libriseket is.
Megszállottan gyűjtötte az erotikus vonatkozású és művészi értékkel bíró könyveket, grafikai alkotásokat, melyek a gyűjtők egy rétege számára különösen népszerűek voltak, ezért magas áron kelhettek el. Kellner könyvkereskedésének céghirdetménye („Ritka, szép könyvek, bibliophil kiadások, grafikák”) is tükrözi ezt az irányultságot, a grafikán nagyítóval könyv fölé hajoló férfit láthatunk női aktokkal.

Gara Arnold rézkarca. Jelzet: Exl.K/186 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az erotikus tematika a Kellner számára készített ex libriseken, kisgrafikákon is sokszor megjelenik. Példa erre Divéky József következő rézkarca.

Divéky József rézkarca (1917). Jelzet: Exl.K/195 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Az osztrák Franz von Bayros több ex librist tervezett Kellner számára. Az alábbi, 1913-ban készült műve A Gyűjtő folyóirat Bayros-különszámának címlapját is díszítette. A kör alakú, virágfüzéres kompozíció főszereplője egy félakt nő nagy kalapban, fodrozódó szoknyában, jobbjában kígyóval, bal kezében Szent György-szobrot tartva. Lábánál majom ül kimonóban, tollal. A művet dekorativitás, kecses részletek és erotikus fantázia jellemzi. Bayros nőalakja a csábító „femme fatale” (a végzet asszonya) sajátos ábrázolása.

Franz von Bayros grafikája (heliogravür, 1913). Jelzet: Exl.K/199 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A Kellner nevére szóló ex librisekre jellemző a könyvkereskedésre utaló motívumkincs fő elemeként a telepakolt könyvespolcok és műkincsek közt nézelődő, beszélgető emberek megjelenítése. Franz von Bayros, Armand Rassenfosse, Gara Arnold, Divéky József, Zádor István és Conrad Gyula neve említhető a témát bemutató grafikusok között. Conrad Gyula rézkarca könnyed eleganciát tükröz, az üzlet mint a társasági élet egy színtere jelenik meg.

Conrad Gyula rézkarca (1921). Jelzet: Exl.K/183 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Kellner István egyedülálló, 20. század eleji modern kisgrafikai gyűjteményéről 1921-ben saját kiadású, német nyelvű, többkötetes katalógust jelentetett meg Ex libris und Gelegenheitsgraphik címmel, 1000 számozott példányban. A címlap Gróf József grafikus munkája. A kötetekből 150 darab, egészbőrbe kötött luxuskiadás is készült, amelyekhez 10 eredeti grafika tartozott mellékletként.

Stefan Kellner: Ex libris und Gelegenheitsgraphik (III. kötet), Budapest, 1921. (Borító) – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

A kiadvány több száz német, osztrák és svájci művész több ezer könyvjegyének leírását és néhány mű reprodukcióját tartalmazta. Az ábécésorrendben közölt alkotók ex libriseinél többnyire feltüntették a tulajdonos nevét, a felirat szövegét, a keletkezési évet és a technikát is. Az összeállításban Kellner segítségére volt Reich Milton Oszkár, akinek az előszó után olvasható Über die Entwicklung des Exlibris című írása. Kellner a katalógussal üzleti és szakmai célokat is megvalósított, egyrészt bemutatta eladásra szánt nívós gyűjteményét, amelyet egyben akart értékesíteni; másrészt meg akarta osztani gyűjtőmunkája tapasztalatait. A praktikus kézikönyvként is használható kiadvány megkerülhetetlen forrás és segítség a gyűjtőknek az 1900 és 1920 között készült ex librisek meghatározásához. Reich Milton áttekintő tanulmánya után következik a kötetben „Blätter des deutschen Sprachgebietes (Deutschland, Deutschösterreich, Schweiz)” alcímmel a modern ex librisek tételes felsorolása, az alkotók szerinti betűrendben. A kiadvány több száz német, osztrák és svájci művész 7.893 könyvjegyének leírását és a képmellékletben 47 mű reprodukcióját tartalmazza. A magánszemélyek mellett számos intézmény is szerepel a megrendelők között. Az ábécésorrendben közölt alkotók ex libriseinél többnyire feltüntették a tulajdonos nevét, a felirat szövegét, a keletkezési évet és a technikát is. Az ismertebb magyar gyűjtők közül Diamant Izsó, Dirner Gusztáv, Herzog Géza, Kühnemann Viktor, Odo Röttig, Reich Milton Oszkár, Révész Jenő, Siklóssy László és maga Kellner István szerepel a felsorolásban. Kellner István (Stephan Kellner) nevére szólóan Franz von Bayros (447–452. tételek) és Willi Geiger (1814–1816. tételek) több ex librise található a kötetben, utóbbiak részint a képmellékletben is fellelhetőek.
Kellner István utolsó éveiről, haláláról pontos adatokat nem ismerünk. Az általa árusított és kiadott erotikus munkák miatt megindult nyomozások és perek nagyban hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1925-től (más forrás szerint már 1924 végétől) Bécsbe tette át a székhelyét, és néhány évig ott folytatta könyv- és műkereskedői vállalkozását 1926. februárig a Geroldgasse 5.-ben. Boltjának német nyelvű hirdetése így szólt: „Stephan Kellner, Kunstantiquariat. Wien XVII., Geroldgasse 5. Einkauf-Verkauf, Graphik, Exlibris, Zeichnungen, wertvolle Bücher, Bibliographie.” 1926. februárban Bécsben a Schlagergasse 11.-be költözött, ahol 1927 februárig folytatta ebbeli tevékenységét. Innen Inzersdorfba távozott. Életének későbbi alakulása még további kutatások tárgyát képezi.
Személyében egy sokoldalú embert ismerhettünk meg, akinek gyűjtőszenvedélye és művészi érdeklődése elválaszthatatlanul összefonódott könyv- és műkereskedői, kiadói tevékenységével. Zádor István ex librisével – a karosszékben műtárgyai közt olvasó Kellner István alakjával – is neki állítunk emléket.

Zádor István litográfiája (1920). Jelzet: Exl.K/197 – Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár

Irodalom: 

• Farkas Judit Antónia: Erotika és bibliofília, Kellner István tiltott könyves tevékenysége az 1920-as években, Korunk, 2010/3. sz., 89–95.
• Farkas Judit Antónia: Két bibliofil vállalkozó: Reiter László és Kellner István, Ars Hungarica, 2011/4, 37. évf., 32–54.
• Farkas Judit Antónia: A Magyar Bibliophil Társaság története (1920–1949), Magyar Könyvszemle, 2011/3. sz., 342.
• Galambos Ferenc: Egy és más az ex librisgyűjtésről, KBK Értesítő, 1963. augusztus, 49.
• Néhány szó az ex libris gyűjtőkhöz, A Gyűjtő, szerk. Siklóssy László Dr., 1912. I. évf., 44.
• Reich Milton Oskar: Über die Entwicklung des Exlibris. In: Ex libris und Gelegenheitsgraphik, Stephan Kellner, Budapest, 1921, V–XI.
• Rath, Peter: Stefan Kellner. Sammler, Buch- und Kunsthändler, Kunstantiquar, 2020.
• A Szent-György-Czéh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete tagjai (lezáratott 1912. december 1.), A Gyűjtő, szerk. Siklóssy László Dr., 1912., 449.
• Vasné dr. Tóth Kornélia: Kellner István (1892–19?). In: Uő.: Múltunk neves ex libris gyűjtői, lexikon, Budapest, Kisgrafika Barátok Köre Grafikagyűjtő és Művelődési Egyesület, 2019, 90.
• Verzeichnis der Mitglieder der Österreichischen Exlibris-Gesellschaft, 1913. In: Österreichische Exlibris-Gesellschaft Jahrbuch, Wien, 1914, 59.

Vasné dr. Tóth Kornélia (Térkép-, Plakát- és Kisnyomtatványtár)

Az Ex libris gyűjtők, gyűjtemények című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész

A Munkák és napok – és kincsek című sorozatunk további részei: 1. rész; 2. rész; 3. rész; 4. rész; 5. rész; 6. rész; 7. rész; 8. rész; 9. rész; 10. rész; 11. rész; 12. rész; 13. rész; 14. rész; 15. rész; 16. rész; 17. rész; 18. rész; 19. rész; 20. rész; 21. rész; 22. rész; 23. rész; 24. rész; 25. rész; 26. rész; 27. rész; 28. rész; 29. rész; 30. rész; 31. rész; 32. rész; 33. rész; 34. rész; 35. rész; 36. rész; 37. rész; 38. rész; 39. rész; 40. rész; 41. rész; 42. rész; 43. rész; 44. rész; 45. rész; 46. rész; 47. rész; 48. rész; 49. rész; 50. rész; 51. rész; 52. rész; 53. rész; 54. rész; 55. rész; 56. rész; 57. rész; 58. rész; 59. rész; 60. rész; 61. rész; 62. rész; 63. rész; 64. rész; 65. rész; 66. rész; 67. rész; 68. rész; 69. rész; 70. rész; 71. rész; 72. rész; 73. rész; 74. rész; 75. rész; 76. rész; 77. rész; 78. rész; 79. rész; 80. rész; 81. rész; 82. rész; 83. rész; 84. rész; 85. rész; 86. rész; 87. rész; 88. rész; 89. rész; 90. rész; 91. rész; 92. rész; 93. rész; 94. rész; 97. rész; 98. rész; 99. rész; 100. rész; 101. rész; 102. rész; 103. rész; 104. rész; 105. rész; 106. rész; 107. rész